A méhcsaládok bezárásáról igen eltérőek a vélemények.
Van akik azt mondják, Isten ments bezárni őket.
A profi (több száz, vagy ezer családos méhészek) soha nem zárják be a méheket kezelés után, egyszerűen nincs rá idő.
Pedig mint tudjuk az atka egy pók, amely képes 2,5 cm-re is ugrani.
Ezért vannak a higiénikus aljak úgy kialakítva, hogy a már kábult atka ne tudjon visszamászni, és meg tudjuk számolni a háború veszteseit.
Az alsó kijárós kaptáraknál ez a legrázósabb pont, hogy visszamászik vagy sem.
Vannak akik a fenékdeszkát bekenik valamilyen ragaccsal, (vazelin) hogy a lehulló atkák beleragadjanak.
A rozoga, nem jól tömítő kaptárakból is kiáramlik a füst nagy része, valamint ha nincsenek gondosan felül letakarva, alig tettünk valamit a cél érdekében.
A lezáráskor figyelni kell a külső hőmérsékletet, és szerintem a fél óra sok.
Teljesen pánikba esik a méhcsalád, szinte sokkot kap, ez a nozema melegágya.
Véleményem szerint ez is megérne egy kísérletet, hogy melyik módszer a leghatékonyabb a füstöléskor.
Mindenki ötletel, mondjuk egymásnak az okosságokat, de ez kevés.
Kéne egy professzionálisan megalkotott, ellenőrzött, kísérlettel alátámasztott védekezési technológia minden kaptártípusra.
Reményeim szerint az OMME-ban felálló Méhegészségügyi munkacsoport elő feladatai között fog ez szerepelni.
Addig pedig marad az aggódás, hogy jól csináljuk e.
Jövő tavasszal kiderül, akiknek addig megmarad a méhészetük.
Riasztó hírek jönnek, vannak akik áradoznak a méhcsaládok erősségéről.
"Olyan erősek, hogy most rajzanak."....volt aki ezt mondta.
(Az egészségügy felelősének újságolta egy kezdő méhész tegnap!)
Nekik tavasszal már nem lesz a méhekkel semmi gondjuk.
Nagyernyei Attila