Érdekes cikkre bukkantam a MÉHÉSZ újság 31. oldalán Tisztelt Szakály Krisztián agrármérnök tollából.
Zsákutca a generációs ellentétek szítása címen.
Nem tudom, az illető úr méhtartó járatos e ezen fórumon. Ugyanis ő ezzel az írással a méhészetben publikáló valakik ellen kel ki. De, én személyemben, lévén a ződről Zsíros doktor miatt kitiltva, azonkívül mivel a fogalmazmányaim Petróleum Abrikter tomipapa szerint sem nem ütik meg azon mértéket, hogy bekerülhetnének akármely országos szaklapba, ezért itt válaszolnék neki, ha ezen fórum, és ezen rovat létre hozói megtűrik.
Az úriember méhtartó társ emígyen vezeti be féloldalas cikkét, idézem.
"Kedves támogatásokkal nem élő, azokat nyíltan vissza utasító méhésztársak, cikkírók nyilatkozók beszólók."
Nos, valóban igaza lehet. A kutyát ki kellett engednem, mert az OMME és az MVH illetékes támogatást osztogató hivatalnokait el bírjam zavarni a háztól.
De a viccet félre téve. egy valamit azonnal tisztázzunk. Senki nem a fiatal méhészek ellen van, hiszen az ágazatot ők fogják tovább vinni. Ráadásul köztük is van sok küszködő aki már nem fért be abba a csapatba akinek megengedték, hogy versenyezzen a nagy magyar méhész versenypályán. Ismerek olyat aki évekig dolgozott külföldön, hogy méheket vehessen.
Ugyanis ez a támogatási rendszer sem mindenkinek lett kitalálva évekkel ezelőtt egy másik elnök alatt. Az, hogy nem változtatták meg, az csak azt jelenti, hogy a jelenlegi vezetőség se gondolja össze férhetetlennek semmilyen morállal.
Mert ugyanis évekkel ezelőtt amikor még mindannyian a start vonalnál álltunk, és elindulhattunk volna a pályán, sokunknak nem jutott hiába kértük.
Ez olyan mint az 500 méteres síkfutás, amikor az egyiket a start vonalnál jól meg tömik dopping szerekkel, a másik meg nem kap semmit, és egy idő után már nem is látja a kedves doppingolt sport társat úgy elhúz előre.
Jelen pillanatban mi akik csak úgy maguknak futnának, mert egész életükben kaparták össze amijük van, már nem is látjuk azokat akiket kitömtek tíz milkóval, meg kitudja mennyi eszköztámogatással.
De most még csak csak, mert a pályán kóválygunk, de néhány év múlva egészen biztosan kikerülünk a pálya szélére, azután meg a néző térre.
Én saját kárpótlási jegyeimen erdőket vettem, meg lepakoló helyet a méheknek. De én még nem láttam egy fiatal gazda pályázatot elnyert személyt sem, aki ne milliós terepjárót vett volna legelőször, hanem méhlegelőt vett volna vagy telepített volna a méheinek.
És itt van az ellentét. Mert aki rákészült, hogy majd kis jövedelem pótlásra tehet szert, és befektetett saját zsebéből az most kicsit nehezményezi hogy versenyezni kell másokkal saját tulajdonú méhlegelőjén, akiket meg az állam, vagy az unió, vagy akárki kitömött jól pénzel.
A kedves méhtartó társ azt írja, hogy ezek /mármint az ő ellenségei/ semmi állami pénzt nem fogadnánk el.
Hát én eddig azt tapasztaltam, hogy ezeket az állami pénzeket nekünk itt a béka feneke alatt nem is igen akarta senki oda adni. Ha nem így lenne akkor lenne valamilyen pályázati rendszer, ami igazságossá tenné az elosztást./Mert hogy ennek így semmi köze az igazságossághoz az tény./
Egyébként az egész osztogatásosdi, már régen nem a méhészek, hanem az eszközgyártók érdekében történik. Mert ugyanis előírják, hogy mit, és hol lehet venni. Nekik nem jó akárhol és akármilyen. Nehogy már a saját embereik, az eszközgyártók rosszul járjanak. A támogatások nagyobb része az eszközgyártókhoz vándorol.
A cikk vége valami olyasmire utal, hogy talán kötelezővé kellene tenni a fiatal gazda pályázatban nyerteseket szeretni.
Nem tudom, hogy ezt milyen formában gondolja. Ha fiatal hölgy az illető akkor esetleg benne is lennék, de ne kelljen már megváltoztatnom így életem utolsó harmadában a nemi irányultságomat, ha esetleg megengedhető az ilyen deviáns viselkedés.
Mert ugyanis eddig is elvoltunk. Ők valahol, én meg máshol. Mért kéne szeretnünk egymást?