Nagy a baj címmel kaptam ezt a levelet
Jók a családok, népesek, a szélső keretet is vastagon takarják kívülről. A téli élelmet vastagon bekészítették. a méhecskék, az amitrázos füstölés már a 7. kezelésnél tart, eltérő mennyiségben, de potyognak az atkák. Mivel itthon rend van, közben elkezdem látogatni sorra a méhészeket az őszi egészségügyi vizsgálat miatt.
Vannak egészen jó állapotú méhészetek is, de vannak olyanok is, ahol nem sok jóra lehet számítani. Bár nem feladatom, de idén elhatároztam, hogy segítő szándékkal szóvá teszem azt is, amit nem látok jónak. Fel kell ezt vállalni, mert annyira közel vannak a méhészetek egymáshoz, hogy minden hatással van mindenkire, a jó is és a rossz is. Rossz etetési technológia, gyengén tartott, lerablás-veszélyes családok, vagy rossz atka ellenes technológia, bármi.
Az egyik méhészetben, félkeretes állomány: a második fiókon fólia, alatta pár-tíz méhecske, teli mézes keretek. Nem itt kell lennie a méhtömegnek, gondolom, majd alul, a fészken. Leemelés, alul szinte semmi. Három kereten lazán méhek. „ nem vagyok megelégedve”, - mondja a méhész, „nem volt időm serkenteni”, mondja egy másik, de nem fogok gyanút, hogy másról is van szó. Jó méhészek. Máshol: fedett fiasítás közepén félig kibújt méhgyerek, kinyújtott szipókával, megfázva. Fészek közepén? Amikor több helyen is ezzel találkozom, akkor már határozottan nem tetszik a dolog.
Főleg, amikor újra sort kerítek a saját állományra. (mert közben mindig rám talál az érzés, főleg, ha túl szép méheket látok másnál, az enyémek vajon mit csinálhatnak?).
Döbbenet! Pár nap alatt eltűntek a kaptárainkból az oly büszkén szemlélt szélső takaró bogarak tömegei. Sőt a középboczonádis léputcákból még további 2-3. Sírni tudtam volna. Kétségbeestem. Mit rontottunk el? Gyorsan elkezdtük végigellenőrizni az állományt, kis szerencsére a legrosszabb sort kezdtem ellenőrizni az elején. A többi azért valamivel jobb volt. A kisebbik telephely pedig egészen tűrhető. De akkor is nagy a baj. Idős méhész mesteremet hívtam, a megyei szaktanácsadót, senki nem lepődött meg. Óriási a baj, mondják. Rezisztencia. Megértem, nem én vagyok a birka, vagy nem csak én(?). De ha így van, hol vannak a hatalmas vörös rikító betűkkel teleírt újságcikkek, a villódzó OMME oldal, „emberek, értetek vagyunk, nagyon vigyázzatok, óriási a veszély!!!!!!!!!!!!.”
Tudom évek óta tart az állatorvosaink figyelmeztetése, az atkaveszélyre, hogy sok lesz, hogy majd kialakul, stb. Igazuk volt. Valószínűleg nem is egyszerre alakul ki mindenhol a rezisztencia, ha egyáltalán arról van szó, mert még mindig potyog tőle az atka..
Nem lehet (?) egyszerre elrendelni, hogy AMITRÁZ-STOP! De miért is nem?
A szaktanácsadó nem hivatalosan mondja, hogy MAVRIK. Jó, értem, összekacsintunk, (még ha lenne kedvem kacsintgatni ebben az időben…). Növényvédőszer bolt, horror ár, nem baj, semmi sem drága, oldat, applikátor, 10 ml, stb, hatásos, potyog a szemét állatja! Mezőgazdász, kezdő méhész, mentoráltamnak telefon, „ te figyelj csak, csináld ezt és ezt a MAVRIK-kal”. Ő megdöbben, ennyire nincs kidolgozott, kötelező védekezési technológia? Mint a tyukászoknál, disznászoknál? Nem, mi magunk barkácsolunk, mondom. Az amitrázt 10 évig feketén használtuk mire hivatalos lett, most növényvédőszerrel kezelünk hatásosan(?), a tíz éve rezisztencia miatt hanyagolt fluvalináttal.
Este előveszem monitoring kiadványt tavalyról. Rosszul emlékeztem? Nem jó, nem szakszerű az akác utáni 3, a napraforgó utáni 7 amitráz (Mohai füstölővel), és majd a perizin utód klón, vagy oxálsav a végén? Olvasom, nem emlékeztem rosszul. Ez javasolt technológia. Én is sokaknak javasoltam, de most lelkiismeret furdalásom van. Vajon másnak van-e?
A lelkem sír, sajnálom a szép bogaraim millióit, elképzelem, ahogy kirepültek, és nem találtak haza. Kint, leveleken dermedtek meg a hűvös éjszakában. A családnak nagyon hiányoznak. Nekem is. De harcolunk, nem adjuk fel. Illegális szerb antibiotikummal próbáljuk csökkenteni a kár következményeit. ( Eldöntöttem, ha már tollat fogok, nem fogok hazudni!)
Emberek! Ébresztő! Minden csudajó szabálynak megfelelünk, közben kipusztulnak a bogaraink! Barkácsolunk, szereket keverünk. Erre tanítsuk a kezdőket? Mire? Ne legyünk büszkék magunkra, sehol se tartunk…Lesznek-e még kezdők, ezek után? ( Sokan mondják, nem is kellenek, miattuk, a méhsűrűség miatt van az egész. De mindenki volt kezdő.)
Eldöntöttem, a cikket nem fogom aláírni. Nem akarok harcolni senkivel, méhészkedni szeretnék, boldogan. Írásommal a választott képviselőinket, és a funkcionáriusainkat szeretném arra felhívni, hogy tegyenek értünk. Valami elindult talán, jó példa, megindította az OMME a fumidil legalizálását…
Több kell.