Azt hiszem nem csak én röhögök ilyen jókat, ezért mindenkinek jó szórakozást kívánok.
1-2 léputcával mindig erősebbek, aztán 1-2 léputcával gyengébbek tavaszra. Ezt már ismerjük.
Válaszom perlaki.gabornak a következő.
Keretekre lefordítva 4-5-6 keretre szűkítettem őket, de volt néhány amely csupán 3 keretet takart sűrűn.
Tehát egységesen gyenge.
Az állományom MOSTANRA egységes!!!!!!
Állandóan arra vagy büszke, hogy neked milyen korán van mindig rajod.
Vannak itt téged tetszikelő elmebetegek akiket meg tudsz vezetni, de én ilyet soha nem írtam, de hadd idézzek magamtól magam igazolására, csak az igazat Attila!!!
Én nem vagyok büszke a rengeteg rajomra, nem is szerettem volna, hogy így megbolonduljanak. Sajnos az a sok összetevő ami az idei tavaszon tökéletesen hozzájárult ehhez, kivédhetetlen volt. Hiába csapoltam, nyomtam be a műlépeket ezrével , ezek csak bent kuksiztak, mert 2-3 nap után mindig volt egy ugyanennyi ideig tartó bezártság. Akinek ettől nem indultak rajzásnak a méhei, ott komoly problémák voltak.
De te csak kapkodsz mert sok van, én pedig szépen, nyugiban elszedem az erőt ahol látom a rajzásra készülődés első jeleit.
Nem látsz te semmi rajzásra készülődést. Az egyik kevésbé gyengétől veszel el a még gyengébbnek, tehát kiegyenlítesz. Abban igazad van, hogy nem bírok egy idő után velük, amikor tétlenkednek rossz idő esetén, aztán dolguk hiányában megbolondulnak. De leírjam még ezerszer, hogy ha harmada megrajzik, még akkor is 4x annyi termel mint nálad? A támogatások azokra is vonatkoznak akik megrajzottak. Mikor termelsz te annyi mézet mint amit a nagy méhész ismerőseid csak támogatásként kapnak? Gondolod nálam nem ugyanannyi a támogatási összeg. Amikor rájuk hivatkozol, akkor ez a támogatás a befogott és készített rajokra nem vonatkozik, de azok pici költséggel és kicsi munka ráfordítással következő évben nem 40 -mint írtad nemrég-, hanem 50 ezerért elkelnek. Kezdjük el elölről?
Kár ezt ragozni, azon már réges-régen túl vagyok, hogy megbolonduljak a méhek között, mert nem érek oda sehova.
Ez aztán a legnagyobb mellébeszélés ebben az írásodban. Hányan írták már le itt, hogy amit te csinálsz egy évben a méheiddel, azt végig olvasni is fárasztó? Nem akarlak én bántani, csináld a sok haszontalan pótcselekvést, de ne vidd bele a tapasztalatlan méhészeket abba a verembe, amiben vagy.
Ha az égiek is úgy akarják tavasszal a jó idő beálltával motorral megyek a méhekhez, az is egy jó kikapcsolódás.
Az tényleg jó. Irigyellek. Gondoltam néha motorral megyek jövök. Én mindig viszek valamit, meg hozok haza. Nem tudnék naponta a motor csomagtartóján és hátizsákban hazahozni 50-80 kiló herefiast pl. Utánfutón szállítom a műlépes kereteket, viszem a hordókat, vissza meg a mézet akác után is, mert a fészkekből még ki kell szedni 10-40 mázsa akácot, mert ugye a rajok és a lerajzottak nem visznek fel semmit a méztérbe. Az álanyások lépeit szintén csak autóval tudom szállítani. Az itatóba is kell naponta rossz esetben 400 liter víz. Telelő kajának meg 150 mázsa cukor, és majdnem ugyanennyi víz. Van amikor augusztusban kettőt fordulok egy nap, meg a fiam is egyet az övéihez. Viszont az autó nem ázik be.
Motorozzunk Attila!!! Egye kutya! Dicsekedjünk! Mint a hülye gyerekek. Holnaptól tél van, ráérünk.
A fiamnak egy Hondája van, de még soha nem volt vele a méheinél. Ahhoz túl drága darab, oda biztosan nem megy ki vele, mert 600 méter a földút. Úgy vigyáz rá, mintha aranyból lenne. Mondjuk az ára is aranyárban van, f@..omnak sem kellene. Majd kinövi. Talán.
A lányomnak meg van egy Kawasaki ZX-6R NINJA-ja. Nekem meg gombóc a torkomban, amikor elindítja, és hallom, hogy BRBRBRRRRRümmbrümm. Ordít, visít mit egy helikopter. Le fogja cserélni valami jobbra, mert még 200-at sem bír, tehát egy lassú szar. 180 után úgy ott hagyom a BMW-mvel, min ha állna. Addig bírja a ninja.
A Husqvarna crossmotorját eladta, egy komolyabbat akar, de csak tavasszal. Egyébként
autómérnöknek tanul.
A Feleségemnek meg egy biciklije van. Azzal jár a boltba, mindig hoz nekem kaját, főleg tejet és üdítőt, attól nem épülök le idő elött.