Kiskakas!
Egy kicsit ide -oda cikázol az időben mint egy időutazó.

Abban igazad van, hogy egy nonprofit újság üzemeltetéséhez semmi szükség nincs a kft-re.
Az üveg forgalmazása is elég jól megoldódott a kft nélkül. Ráadásul így ebben a formában az egyesület marketing alapja elég rendesen megcsappant ennek hiánya miatt.
A cukor egyértelműen szinte a legdrágább a piaci viszonyok között, s mint írtad nem igazán "méhészbaráti" kiszerelésben.
Mindenféleképpen igaznak tartom azt az állításod, hogy az ügyvezetés csak a pénzt vitte.
Sajnálatos, hogy Egyed úr fizetését Mészáros egyedül határozta meg és a szaktanácsadói jövedelemhez mérte, miközben az üveg gebinbe az újság gebinbe a cukorral meg csak logisztika a többi kiadványról nem is akarok beszélni.
Azt tudnod kell, hogy a kft 10 évig nem fizet bérleti díjat az OMME-nak hiszen az apportja többek között ebből is áll. Viszont az érdekes, hogy másfél év után jutott csak eszébe a vezetésnek rezsiköltséget kérni a kft-től.
Hidd el a vezetés elég sokat foglalkozott a kft-vel , muszály volt. Ebből vondd ki az újságkészítés költségét darabonként 470 forintot amiben ugye benne foglaltatik a bérköltség is és máris meglesz,hogy hibádzik nem kis összeg.
A tavalyi évre 215 milliós bevételből nevetséges a bruttó 104 nettó 61 ezer ft-os nyereség. Ha jól számolom 0,1%.
Ilyen eredmény után Mészárosnak azonnali hatállyal fel kellett volna mentenie a kft ügyvezetőjét, de nem tette, sőt novemberben még rá akarta kényszeríteni a küldötteket az ügyvezető szerződésének 2017 júliusáig szóló szerződés megszavazására.
Mindehhez hozzájön, hogy a két személyes kft személyi jellegű ráfordítása 15 millió 666 ezer forint volt. Ami kétfelé elosztva majd 8 millió személyenként.
Vajon hány minimálbér is ez? Mert szerintem az ügyvezető nem igazán érdemelt volna többet a munkájáért.
A korábbi véleményemet fenntartva állítom, hogy valaki vagy valakik nagyon jól el voltak a kft-vel.Ha más nem az ügyvezető és az újság főszerkesztője biztosan.
Üdv. jani bátya