Jelentem én sem tétlenkedtem, és ismét a pergetés napján összecsomagoltam a méhészetem felét, és felpucoltam északra.
Annyi különbséggel, hogy amit a kollégák megjelölnek célállomásként én attól minimum 100 km-rel vagyok feljebb.
Most már kijelenthetem, hogy jó döntést hoztam, de kemény napok vannak a hátam mögött.
Nem is a fizikai munka fáraszt le, hanem a megbízhatatlan segédek(?).
Katasztrófa a hozzáállásuk a munkához.
Az egyikkel megbeszéltem, hogy mikorra megyek érte, minden kifogást talált, és nem jött.
A másikkal reggel 6-ra volt a találkám, éppen délután fél 5-re keveredett oda!!!!!!!!
Na így tervezzünk egy pergetést, és vándorlást.
Azért van egy f@sza gyerek a csapatban, ő másik hármat ledolgozott, alázatos, segítőkész szinte miatta tudtam északra vándorolni.
Kemény lóvét kért, de én még azt is megfejeltem 5.000 Ft-al, mert odatette magát.
Ma az állományok nagyságába simán bele kell tervezni a segédeket is, mert egyedül kevesek vagyunk hozzá.
Az első akác pergetése folyamatban van, a körülményeket figyelembe véve nagyon meg vagyok elégedve.
A méhcsaládok között óriási a hozamok közötti különbség.
(Most nem a saját állományomról beszélek!)
Fent amiket mérnek az én családjaim annak az ötszörösét produkálják.
Kemény csapattal mentem, de ha a segédek nem hagynak cserben akkor még több bivaly család lenne most fent.
Nem vagyok telhetetlen, de utálok másoktól függeni.
Még 3-4 napig tart az akác ahol vagyok, de már most is elégedett vagyok.
Fagy volt rendesen, szinte a hegygerinceken van virág, de a méhek megtalálták.
Nagyernyei Attila