Csodálatosak ezek az írások a végtermékről 
.
Bizonyára sokan magukra ismernek 
.
Kedves Robi!
Örülök, hogy végtére is beleérzett, mi is lehet a valódi szerepe annak, hogy néha akár a "végterméket" is kénytelenek vagyunk beépíteni írásainkba. Tagadhatatlan, hogy annak sem a látványa, sem az illata nem indokolná, hogy előszeretettel alkalmazzuk, de tanulmányai során bizonyára találkozott azzal a fogalommal, hogy "költői kép", "költői képek". Ezek a nyelvi, irodalmi eszközök olyan szóképek, melyek plasztikusabbá, hatásosabbá teszik a gondolatot, mondanivalót. A költői képeknek többféle típusáról is tanulhatott, ide sorolják a hasonlatot, mely egy dolgot, fogalmat másikhoz hasonlít; a metaforát, mely valójában egyszerű vagy teljes azonosítás útján hat; a megszemélyesítést, mely élettelen dolgokat élőre jellemző tulajdonságokkal ruház fel; s végül az allegóriát, mely gyakorlatilag egy olyan metafora vagy megszemélyesítés, mely végigvonul az egész gondolatsoron, íráson. Amivel találkozott, azt allegóriának nevezhetjük, mely tehát a metaforának a kiterjesztése, olyan szókép, melynek segítségével az ábrázolt fogalmak, személyek, események egy második, rejtett jelentést, értelmezést kapnak.
Természetesen nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a dolgot, hiszen az írások általában egyéb eszközöket is használnak, melyek tovább fokozhatják, erősíthetik a mondanivaló alátámasztására szolgáló költői képek hatását. Az utóbbi írásokban felfedezhette a paradoxont, iróniát, szarkazmust (ez nem gasztroenterális végtermék!) és az enyhe cinizmust is. Ez utóbbi fogalmak értelmezését most nem bontanám ki, hagyjunk későbbre is valamit, amin elrágódhat a közönség...
Rendkívül éleslátón felfedte előttünk tehát, hogy milyen emóciók folytán érezte szükségesnek a Klubvezető ezen allegórikus írásokat törölni. Nem az a lényeg, hogy csomóra kötötte-e bármelyikük bárkinek a tekervényeit, hiszen az Ön példája is bizonyítja, hogy az írások mondanivalójának, lényegének helyes értelmezését nem akadályozta a szövegkörnyezet és a költői eszközök alkalmazása. Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy az alkalmazott eszközöktől függetlenül ez még nem "irodalom", de ezen eszközöknek nem is az a szerepük, hogy irodalmivá tegyék a mondanivalót, hiszen itt elsősorban nem az irodalmi értékeknek, hanem a "váltóláznak" és az annak ellenpontozására szolgáló gondolatoknak van prioritása, de miután az étel is értékesebb gasztronómiailag, ha jól fűszerezik (a fűszerezésnek emésztést elősegítő hatása mellett), az írások "ízvilágát", "emészthetőségét" a megfelelő fűszerezés jelentősen képes elősegíteni.
Ne idegenkedjék tehát, ha egyik-másik írás szokatlan metaforákkal, allegóriákkal él, hiszen az az Ön "kulináris" élvezetét hivatott elősegíteni. Lehetne persze sótlanul, fűszertelenül is fórumoznunk, a feltálalt "étek" tápértéke sem lenne sokkal szegényebb, de próbálja ki egyszer sótlanul, fűszertelenül elfogyasztani a pacalját... A véleményéről majd számoljon be nekünk.
Hogy segítségére legyek fogalmat alkotni az allegória , metafora értékéről az ábrázolásban és a kommunikációban, nem a saját gondolataimmal terhelném tovább, hanem inkább idézném Baudelaire egy klasszikus versét, az "Une Charogne"-öt. Ennél szemléletesebb példát nem tudok felhozni annak alátámasztására, amit szerettem volna megvilágítani:
Baudelaire, Charles
Egy dög
Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyú dög
nyitotta, lábait cédán magasba lökve,
mig izzadt méreg járta át,
elénk, gúnyosan és semmivel sem törödve,
kipárolgással telt hasát,
A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sűlő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.
S e gőgös vázra mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme,
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.
A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.
S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökellt,
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.
S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.
A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.
Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézett bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, mikor ujra
lakmározhat a tetemen.
-És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga,életem napvilága,
te, lázam, üdvöm, angyalom!
Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
s kövér gyom burjánzik buján.
De mondd meg, édes, a férgeknek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!
Szabó Lőrinc fordítása
Feltöltő P. T.
Az idézet forrása
http://mek.oszk.hu/00400/00477/00477.htm#d5701