Személyes élményként is megéltem az OMME Küldöttgyűlésen a bosszú ízét.
Amikor Dr.Cserényi Péter súlyosbítást kért az etikai ügyemben, kiküldtek a teremből, annak ellenére, hogy jól érthetően titkos szavazást kértem, mert alapszabályunk, és az új civil törvény is ezt deklarálja.
A levezető elnöknek, Dr.Mészáros Lászlónak ezek után még mérlegelési lehetősége sem maradhatott volna, mert ha az érintett kéri, akkor KÖTELEZŐ a titkos szavazás.
Azt nem tudom mit csinált Dr.Soós, hogy ekkora jogsértést simán szó nélkül hagyott.
Nem csinálok belőle ügyet, mert így is lebőgött a doki, nem tudott ismét megalázni.
Privátba, telefonba sokan jelezték, hogy kik szavaztak ellenem.
Egyáltalán nem csodálkozok rajtuk, mert nekik ez a feladatuk, ők a pénzükért szavaztak, úgy mint a nyugdíjas katonatiszt.
Bevallom azt kicsit fájdalmasan élem meg, hogy a popsifényezők sorban állnak, a doki kegyeiért.
Bele nézhetnének ők is a "Tükörbe", akkor rádöbbennének, hogy saját magukat tették nevetségessé.
Én most úgy érzem lelkileg túl vagyok a nehezén, és mosolyogva nézek mindazokra akik a pénzükért mindent képesek elkövetni.
Pár hónap múlva kíváncsi leszek rájuk, hogy emelgetik a kezüket.
Ők számomra lelketlenek, mindenre képesek saját önös érdekükben.
Egyszer mindenki elszámol tetteivel, én büszkén vállaltam eddig is, hogy a méhészek érdekében átgázolok mindenkin, és ekkor soha nem azt nézem, hogy ettől népszerű leszek vagy sem.
Nagyernyei Attila