Főnix ezt írja amit ide átemeltem:
"A te lelked nem a neonikotinoidok és Tóth Péter miatt háborog, hanem szerencsétlenül alakult (szakmai) életed révén. Igazán talán nem is csak amiatt, de az a trauma nem érdekel, ami ide kormányzott, hiszen nem vagyok sem a gyóntatód, sem a pszichiátered. A permanens bizonyítási kényszer, a mindenáron megfelelni akarás, a kisebbségi érzéssel elegyes uralkodni vágyás tipikus szimptómák."
Talán nem is kéne erre a valótlan, rosszindulattól csöpögő állításra reagálnom, de ha nem teszem meg, még a végén azt gondoljátok igaz, mert a hallgatás beleegyezést jelent.
Annak nagyon örvendek, hogy nem a gyóntatóm, mert bűnöm nincs.
Annak meg különösen, hogy nem a pszichiáterem, mert ilyen betegségben nem szenvedek, de gondolom neki vannak páciensei, ha ezt felajánlotta.
A szakmai életemet nem érzem szerencsétlennek, mivel nagyon sok neves méhésztől, és sok-sok gyakorló méhésztől tanulhattam, amiért igen hálás vagyok.
Egyre több helyre hívnak az országba előadást tartani, amelyeknek egy részét vissza kellett utasítanom, mivel a saját egyesületem programjával ütköztek az időpontok.
A SKYPE-s haverjaid egyike folyton kritizálta szakmai munkámat, de azokat a technológiákat amikről én beszélek, és alkalmazom, soha nem próbálta.
A csűröm-csavarom-tekerem-majd kifordítom stílusoddal nem kívánok harcba szállni, de a méhcsaládok termelésbe állításával bár mikor.
Addig rólam ne mondj véleményt amíg halvány lövésed sincs a szakmához.
Én sem kotyogok bele a kertészkedésedbe, mert alapvetően méhész vagyok, és ezt szeretném folytatni amíg csak lesz erőm.
Ha továbbra is gyalázkodsz, és nem szakmai síkon meccsezünk, örökre töröllek!
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila