Nem vagyunk egyformák:(A neten olvastam!)
"Épp nyaralunk, de tegnap történt egy olyan felháborító eset, amit muszáj megosztanom. Délután ültem az apartmanunk teraszán, és felfigyeltem egy két év körüli kislányra. Állt a strandon egyedül, keservesen sírt, és kiabálta, hogy "Anya, anya". Senki rá sem bagózott, az emberek nagy ívben kikerülték. Figyeltem őt, gondoltam az anyukája biztos a közelben van. Amikor már tíz perc is eltelt és a kislány még mindig kétségbeesetten sírt, odamentem hozzá. Kérdeztem mi a baj, segíthetek-e. Azt mondta, eljött fürdeni és most nem talál vissza a házhoz, amiben laknak a nyaralás alatt. Égnek állt a hajam, hogy mégis hogy lehet egy két év körüli kisgyereket egyedül beengedni a Balatonba fürdeni.
Az volt a szerencse, hogy el tudta mondani, hogy néz ki az apartmanjuk, én pedig ismerem az üdülőövezetet, mivel kicsi korom óta ide járok nyaralni, így tudtam, melyik részen vannak a kislány által leírt házak.Megfogtam a kezét, és visszakísértem a faházakhoz, a parttól kb 800 méternyire.Anyuka és apuka teljes lelki nyugalommal kártyáztak a teraszon, anyuka félig, apuka teljesen részeg volt. Mondtam, hogy visszahoztam a lányukat, aki egyedül sírt a strandon. Erre anyuka még jól le is szúrt, hogy mégis mit képzelek, mit akarok én az ő gyerekétől, ügyes kislány, hazatalált volna, egyébként is ők most nyaralnak, jár nekik a pihenés, nem fognak félóránként a vízbe futkosni a gyerekkel . Apuka teljes agyi ködben, bárgyún bólogatva vigyorgott maga elé.Egyszerűen szóhoz se jutottam."
Ennyi.
Nagyernyei Attila