Má megen beleugatok, pedig tartottam magam ahhoz hogy többé nem teszem, de ez még kikívánkozik belőlem.
Jam! Teljesen jól látod a dolgokat! Azért tartunk ott ahol jelenleg tartunk, mert
az ember maga a probléma! Hogy a bánatba lehetne a probléma okát megtalálni bárhol is a világban, ha az bennem van, ha a probléma én magam vagyok? A gondolkodás, igazából maga a gondolat a probléma. Minden ami eddig a világban történt az emberi gondolatok miatt történt, és ugyanazzal, az emberi gondolattal próbálunk azon gyökeresen változtatni. Nem fog menni, mert a probléma nem kívül van, nem a világban, hanem bennünk.
Vagyis, az elmúlás belénk van kódolva, tehet ez ellen bárki bármit, kapálózhat kézzel lábbal, vehet négyzetkilométerszám napelemet, telepíthet ezerhektárszámra erdőt, teljesen mindegy, mert ennek a civilizációnak így is úgy is vége lesz, talán mi már nem érjük meg, de csak idő kérdése semmi más.
Van az a mondás, hogy nem sz@runk oda ahol eszünk. Mi már évszázadok, évezredek óta odapiszkítunk ahol eszünk, és ezt egyre durvábban csináljuk. A nálunk (értelemben) fejlettebb régi civilizációk is eltűntek a bolygóról, a miénk pláne el fog. Azért, mert nem látja a baj okát, nem látja hogy az tulajdonképpen ő maga. Sőt, még ki is kéri ezt magának.
Mióta is él ember a földön? Mennyit is változott azóta? Jottányit sem... 2019-ben még mindig ott tartunk, hogy fegyvereket gyártunk, amiket használunk. Nekimegyünk a másiknak a vélt igazunkért. Javakat gyűjtünk, mert az sosem elég, hiszen az jelenti a fejlődést ha az ország jobban teljesít, meg ha le tudom cserélni 3 évente az autót.
Nem! A fejlődés azt jelentené, hogy képes vagyok felismerni hogy nem a világ, hanem én vagyok a probléma! Tehát a megoldást magamban kell keresni. Tegye fel a kezét, aki ezt bármikor is megtette. Ugye, nem tehette meg, mert ha meg is próbálta volna, azt a saját gondolatai révén próbálta volna, ami ugye maga a probléma...
Egyedül akkor sikerül ennek a felismerése, ha az ember elcsendesedik, megszűnik a kényszeres gondolkodás, a minden áron küzdeni akarás, és a helyébe léphet maga az ÉLET. Ami valójában hihetetlenül csodálatos, pont olyan csodálatos ahogy az valaha megteremtetett. Csak hát gondolkodni, küzdeni kell, éppen azon, hogy hogyan vethessünk neki mielőbb véget.
Az emberben ott van a megoldás, minden problémára, a saját problémájára még inkább. Na de hányan képesek ezt megtalálni, egyáltalán hogy lennének képesek megtalálni, a megállás nélkül zakatoló elméjükben?
Vajon hányan mennek ki a méhészetükbe a munka helyett csak azért, hogy semmit sem csinálva csak álljanak a kaptársorok mögött, nézzék, hallgassák ahogy a méhek húznak, és átadják magukat az érzésnek, megfeledkezve az egész világról, szimplán csak élvezve magát a létezést, a természet játékát?
Pedig, annak ellenére amit hiszel, az ember éppen arra teremtetett, hogy a bolygó ura legyen. Na de egyáltalán nem így ahogy azt jelenleg teszi, hanem épp ellenkezőleg. Jelenleg az ember értelmesen gondolkodni képtelen sáska, amelyik terjeszkedik, feléli a környezetét, majd más alternatíva nem lévén kipusztul mint a gazda nélkül maradt parazita. Ugye, a bolygó urának lenni nem ezt jelenti, hanem azt, hogy hogyan virágozhat még a föld nagyon sokáig, hogyan élhet rajta békében és szeretetben az ember egymással, harmóniában a természettel és önmagával, egyetlen negatív gondolat nélkül. Hiszen, ha már látja a problémát, akkor még azelőtt képes azt megszüntetni mielőtt amaz kialakulna, már a gondolat szintjén. Így eleve ki van zárva, hogy a probléma a tettekben meg tudjon jelenni.