OMME tisztségviselők választása, 2016!

  • 728 válasz
  • 290519 megtekintés
Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #675 Dátum: 2016. Április 08. 21:18 »
Köszönöm Laci, de ne hozz ilyen kínos helyzetbe!
Mindig is az volt a határozott véleményem, hogy nem vállalok semmilyen pozíciót az OMME-ban, mert akkor azt le sem tudnám mosni magamról, hogy nem ezért csináltam ezt az "irtóhadjáratot".
A pozícióvállalás, és a feladatvállalás nem ugyan az.
Feladatot eddig is vállaltam, ha megkértek mindig segítettem (mézesüveg, méheü. felelősök oktatásának Nemzeti Programból való finanszírozása stb.)
Ezek után is külső támogatója szeretnék lenni a jelenlegi vezetésnek.
A réginek meg rommá döntésében segédkeztem, ami végül sikerült.
Emiatt sokan gyűlölnek, amit majd az idő igazol, hogy kinek volt igaza.
Hallom a másik oldal hangját is, hogy beteg ember vagyok, meg határolódjanak el tőlem.
Nem örülök neki, de ezt pont olyanok mondják akik évekig a hátsómat nyalták.
Kemény elveim vannak, ezt mindenki tudja rólam.
Szándékom egyenes, tőlem senkinek nem kell tartania, mert a véleményemet mindig megmondtam akár Dr.Mészáros Lászlónak is, akinek ez szokatlan volt, mert neki is áll barátjai, áll támogatói voltak.
Te tudod a legjobban, hogy Dr.Mészáros László megválasztása előtt ugyan úgy kampányoltunk mellette, mint most Bross mellett!
Aki ezt nem tudja hát most megtudta.
Viszont akkor nem indult Bross, és őt jobbnak ítéltük Egyed Árpádtól.
Ezt a leváltott elnök is tudta rólunk, sőt többször meg is köszönte támogatásunkat.
Egyszer mi is tévedhetünk.
A puncsolás nem az én tulajdonságom.
Ha valakinek más a véleménye azt meghallgatom.
Dr.Hegedűs Dénes már a megválasztásuk után is kérte a véleményeket, javaslatokat.
Van bőven javaslatom(eddig is volt) és amennyi tőlem telik, meg fogom tenni.
Véleményem szerint rövid időn belül a Bross csapat jelentős eredményeket fog felmutatni, Péter már most EP képviselővel tárgyalt.
Jó hangulatban van Bross, aktív, tenni akaró.
Nem fogunk benne és csapatában csalódni!
Nagyernyei Attila


*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #676 Dátum: 2016. Április 09. 21:11 »
Haász Feri és Koller Zoli a lehetőségekhez képest a lehető legkorrektebben és lehető legméltányosabban igyekezett levezényelni a választást. Tehát, ha a két szaktanácsadó itt azon erőlködik, hogy megtámadja perrel a választási eljárást, akkor nagyon rossz irányba indultak el és csak maguknak ártanak. Jobb ha nem is próbálkoznak, mert nem  fogják megtalálni azt a paragrafust ami a vágyaikat alátámasztaná. Az OMME ellen van három per folyamatban, ami össze is szövődik és függ is egymástól. Nincs az az ügyvéd, aki megfizethető is lenne és át is látná a három per tükrében azt a negyediket, amit a két szaktanácsadó szeretne elindítani.

Szerintem a két szaktanácsadó jobban teszi, ha a szerződés szerinti feladatával foglalkozik (Bross megígérte, hogy lesz bőven munkájuk), és nem próbálkozik pereskedéssel.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #677 Dátum: 2016. Április 10. 10:55 »
Ha már a békesség kedvéért küldöttgyűlési formában össze kell jönnünk április 23-án, akkor kérlek benneteket, hogy az egyebek napirendi pont keretében olyan témákkal foglalkozzunk, ami fontos számunkra.

Két javaslatom van az EGYEBEK napirendi ponthoz:

1.
Nikovitz Antal tiszteletbeli elnökké választása. Ezzel kapcsolatban a küldöttek már megkapták Tóni legfrissebb életrajzát, tehát tudnak mérlegelni és rábólintani vagy elutasítani. Eddigi visszajelzésekből én úgy ítélem, hogy a Küldöttgyűlés támogatni fogja a javaslatot.

2.
Akcióterv a magyar méz exportjának újraindításáért mert áll a mézfelvásárlás.

Takács Ferenc már két évvel ezelőtt jelezte a problémát az OMME felé, sőt összehívta a méhészeket a telephelyére is ez ügyben, de akkor még a többi exportőr nem érzékelte a veszélyt. Takács Feri két éve indított akciójának eredménye, hogy a magyar piac tisztult, tehát a magyar boltok polcairól eltüntek a hamisítványok. De ez nincs így a többi EU országban, még Romániában sem.

Azért áll ma Magyarországon a mézfelvásárlás, mert eladhatatlan a magyar méz. Nincs mellébeszéd, a hamisméz olyan mennyiségben ömlik be az EU-ba, hogy tönkreteszi az EU-n belüli méhészek munkáját. Az EU-n belül Magyarország, Románia, Bulgária és Horvátország termel exportra mézet, a többi ország nettó importőr.

Három hónap alatt vásárolnak meg az EU mézkereskedők annyi EU-n kívüli hamis mézet, mint amennyi a magyar méhészek egész éves export termése, vagyis három hónap alatt MI magyar méhészek fölöslegessé válunk az EU számára és mellesleg fölöslegessé válnak a mézkereskedőink is. Mostmár mozgolódik az MMME (Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesülete) is. 

Idézet
Tisztelt Zsigó Róbert Államtitkár Úr !
Engedje meg , magánlevelemet egy számadattal kezdjem azzal kapcsolatban hogy szerintem cselekedni kellene:

Tényadat:
„Naponta 150 magyar méhész teljes évi méztermését pótolják hamisított mézzel”

A mellékelt Ön részére /2016.03.30./küldött kérvényben és javaslatban foglaltak megalapozottságát az Erdős Norbert európai parlamenti képviselő
sajtóközleménye /minden Unióba érkező méz harmada hamis -2016.04.05/ alátámasztja és megerősíti.
Előzetes eredményközlés alapján is megállapítható ,hogy azóta is jogsértő tevékenység folyik a mézpiacon miközben az Unió reagálása ,cselekvési terve nem ismert .
A vizsgálatok elhúzódása veszélyeztetik nem csak a magyar ,hanem az Unios állampolgárok mézfogyasztásba vetett bizalmát ,az Unós Méhészek megélhetését.
Mellékelve Erdős Norbert részére küldött levél/2016.04.06/
Az Uniós piacaink és fogyasztóink nincsenek megvédve a harmadik országból származó hamisított méztől.
Évi 180 ezer tonna import méz , havi szinten 15 ezer tonna érkezik az Unióba,vagyis pontosan annyi ,mint amennyi a magyar éves mézexport .
Három hónap alatt a Magyarország ÉVES mézexportjának megfelelő hamisított méz érkezik az Unióba.
Ez azt jelenti ,hogy naponta 150 magyar méhész teljes évi méztermését pótolják hamisított mézzel!!!!
Mellékelem a Erdős Norbert sajtóközleményére alapozott cikkeket:
http://www.agrarszektor.hu/europai_unio ... .5947.html
http://24.hu/fn/gazdasag/2016/04/04/az- ... ipari-mez/
http://www.hirstart.hu/hk/20160404_az_e ... sitott_mez
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/mi ... 12669.html

Mellékelem a Magyar Mézcsomagolók és Mézkereskedők Egyesületének sajtóközleményeit:
http://os.mti.hu/hirek/115961/a_magyar_ ... kozlemenye
http://os.mti.hu/hirek/116195/a_magyar_ ... kozlemenye

Kérem a megfelelő szakmai kerekasztal összehívását az egységes magyar álláspont kidolgozására az alábbi témában:

Javaslat az Unió felé :
1. /tagállami szinten meghozható/
Minden tagállam külső határainál a harmadik országi importból származó méztételek vonatkozásában adatszolgáltatási kötelezettséget és valós mintavételt, kötelező vizsgálatot kell elrendelni.
Országos Főállatorvos 2/2015. számú határozata:
http://www.kormany.hu/download/6/90/900 ... a-2015.pdf
2. Erdős Norbert javaslata a mézek jelölésére.
3.Új típusú vizsgálatok beillesztése a vizsgálati módszerek közé
4.Élelmiszerkönyv módosítása

Köszönöm, hogy elolvasta.
Tisztelettel:
Fazekas Gyula
20-9641-386
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

A téma összegzéshez
« Válasz #678 Dátum: 2016. Április 10. 20:19 »
Tisztelt méhésztársaim!

Geddekas felvetésében vannak megfontolandó javaslatok és gondolatok,amik jó irányba mutatnak és támogatásra érdemesek.....

Üdv:egy szürke mezei méhész Tolnából

Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #679 Dátum: 2016. Április 10. 21:18 »
Tegnap Gödöllőn megkérdeztem Bross Pétert, hogy éli meg a választásokat, mi ragadt meg az egészből a legjobban?
"Odajött hozzám egy küldött, és azt javasolta vigyázzak nagyon! Mostantól sok barátom lesz."
Nagyernyei Attila

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #680 Dátum: 2016. Április 11. 21:39 »
A választási küldöttgyűlésen az első sorban ültem és szemtől-szembe láttam, éreztem a Mészáros vezette csapat nyers indulatát, amivel minden változtatási szándékot el kívántak törölni a Föld színéről. Nagyon helyes, hogy Haász Ferenc vette át a levezető elnöki tisztet a választás idejére. Ez sokat nyugtatott a kedélyeken és viszonylagos nyugalommal élte meg mindenki a maga verességét és győzelmét. Dr. Cserényi Péter este 8 órakor elrohant. Ez jelezte számomra, hogy a választás eredményébe nem fog a régi vezérkar belenyugodni.

Úgy látom, hogy a volt vezérkarban újra gyűlnek az indulatok és nő a tettre készség. Sejtésem szerint kívülről, a méhészek érdekét semmibe vevő, sőt a méhészek érdekeihez ellenségesen viszonyuló gazdasági és politikai vonalról egyaránt próbálnak támogatást szerezni, sőt lehet, hogy kapnak is onnan lelkesítést. Viszont a küldöttek részéről az eredmény megváltoztatására szándékot nem érzékelek.

Tudjátok, hogy Cserényi gyakran ismételt mondása volt és egyesületbeli taktikája volt, hogy ellenségem ellensége a barátom. És sajnos Ludányi Pista leírta nyíltan, hogy a változás csapata szerinte ellenség. Emlékezzetek arra, hogyan reagáltam Ludányi kijelentésére. Azt írtam, hogy méhész a méhésznek az OMME-n belül nem lehet ellensége, legfeljebb ellenfele. De az is csak addig, amig a választás eredménye ki nem derül. Utána az érdekeink közössége mentén kell együtt dolgoznunk az OMME-n belül. Lehet nekünk ellenségünk a GMO termesztő, a neonikotinoid csávázószeres magot értékesítő, de nem lehet ellenségünk a másik méhész. Ezt most is így gondolom.
Azonban kérdezem tőletek:
Barát vagy ellenség
az a méhész
aki összefog a neonikotinoidos magvakat értékesítő cégekkel,
és azokat támogató politikai
vagy hivatalnoki székben ülő strómanjaival
és a megválasztott mostani tisztségviselők megbuktatására törekszik?

Dologidő van. Fel kell készíteni a méheket a vándorlásra, meg kell keresni a helyet, az alkalmas eszközöket, időpontot. Ebben a helyzetben nincs idő gittet rágni. Merthogy az egyesületi élet jelentőségét a méhészek többsége nem fogja fel csak akkor, amikor a méheit lemérgezik, amikor a felvásárlás leáll, amikor az eszköz és gyógyszer beszerzése ellehetetlenül stb. Akkor bezzeg rohannak a segítségéért, de egyébként nem értik, át se gondolják, hogy mit kellene tenni egy jó érdekképviseleti egyesületnek.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #681 Dátum: 2016. Április 20. 07:15 »
Tisztelt Küldöttek!
Azt gondoltam ez a rovat már csak 4 év múlva frissül újra.
Tévedtem.
Április 23-án gyertek el a félbeszakadt OMME Küldöttgyűlésre, mert a vesztes fél néhány tagja nem fér a bőrébe.
Többször írtam, hogy nem tudják elfogadni az eredményt, és készülnek valamire.
Újra aktivizálnunk kell magunkat, és a demokratikus úton kivívott eredményeinket meg kell védenünk.
Én annyit üzenek a háborgóknak, hogy fejezzék be zsörtölődést, mert még jobban arcra fognak esni.
De ha ezt szeretnék, segítünk nekik, vannak megoldási javaslataim.
Már most rendkívül ellenszenvesek a megnyilatkozásaik, de az erő végre nálunk van.
Bele kell nyugodni a buktába, hogy újra nyílt, mindenki számára átlátható az egyesületünk, és még a véleményünket is kikérik, hallgatnak ránk, nincs pofa be, ülj le.
Tudom nem egyszerű megszokni, hogy ismét "kisemberek" lettek, de az idő mindent megold.
Kíváncsian várom hányan fognak bocsánatot kérni.
Ha nem sikerül, majd segítek nekik, hogy megtegyék.
A Tolna Megyei Méhész Egyesület küldöttei teljes létszámmal fognak megjelenni.
Nagyernyei Attila

Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #682 Dátum: 2016. Április 20. 22:24 »
Na tehát!
RIADÓÓÓÓÓÓ!
A mellékelt levélben olvashatjátok az OMME gatyatologatós jogtudósát, a becsület mintaképét mit hozott össze!
Elképesztő, hogy az OMME elnökének vallja magát, és nem nyugszik bele a kudarcába.
Milyen felemelő érzés lett volna tőle, ha gratulál Bross Péternek, és felajánlja segítségét.
Így végleg kiírta magát az OMME történetéből, csak megvetésre, elutasításra számíthat.
Végig bennünket pocskondiázott Ő és csapatának több tagja, most pedig mit művelnek.
Minden Bross Péterre szavazó küldöttet kérünk, hogy jöjjenek el április 23-án szombaton a Lurdy Házba és végleg takarítsuk el ezt a szánalmas, bukott vezetést!
A levelet több részletben küldöm!
A lap alján olvashatjátok a sorrendet!
Nagyernyei Attila

Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #683 Dátum: 2016. Április 20. 22:26 »
Az újabb oldalak!
Nagyernyei Attila

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #684 Dátum: 2016. Április 20. 23:08 »
Tanulságos Mészi levele. Mészi nem adhat mást, csak mi lényege. Kártékonysága mérhetetlen.

A szavazatszámlálást célszerű megismételni.

Lehetnek hibák a számlálásban, hiszen dr. Mészáros László és Fekete József vélelmezhetően szándékosan elhúzta az időt és mire szavazatszámlálásra került a sor, az emberek kimerültek, a szavazatszámlálók is. Nem hiszek abban, hogy bárki szándékosan beleavatkozott volna a szavazatok számolásába, tehát jóhiszeműen azt gondolom, hogy nem akart hamisítani senki.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

kiskakas

  • *****
  • 3249
Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #685 Dátum: 2016. Április 20. 23:43 »
QUQURIQ !!!

Egy kis adalék az április 2. tisztújító közgyűlés éjszakájáról!
Én igen hosszasan, talán egy óra is volt, hogy Dr. Soós ügyvédúrral beszélgettem az OMME ügyeiről. Elismerőleg szólt, a  Kontroll  Csoport következetes kitartásáról.
Egyszer csak Ott termett Dr. Mészáros László, leszavazott volt OMME elnöke.
A következőket mondta: álmomban sem mertem gondolni, hogy Bross Péter megnyeri a szavazást!
A következőket kérdezte Soós Ügyvéd úrtól.
Meddig van még aláírási jogom?
Mikor kell az átadást - átvételt megcsinálni?
Mészáros még a következőket mondta: az élet megy tovább, be kell állni a sorba, együtt kell dolgozni Brossal, és az új vezetéssel!
Soós Ügyvéd úr, helyeselte Mészáros hozzáállását!
...és most mit is olvasok???
Az az ember mer vádaskodni, aki becsapta a közgyűlést, a küldötteket az alapszabály módosításának beadásával, így miatta elveszítette az OMME a közhasznúságát!
Már ezért el kellett volna zavarni, de ige messzire!
Ki jelölte ki a szavazatszámláló bizottságot?
Nem engedte, hogy megválasszuk a szavazatszámlálókat!
Az önfényezésükkel, visszaéltek a küldöttek türelmével, és direkt elhúzták a tisztújítást a végtelenségig!
A Lurdy házból, a konferencia teremből mennünk kellett 23 h-kor.
Az OMME megalakulása óta, ennyi szabálytalanság nem történt mint az utolsó három és fél évben.
Így kerülhetett sor arra, hogy az OV- t leminősítették mesedélutánná!

Kiskakas, Baldavári László

*

Nb18

  • *****
  • 797
Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #686 Dátum: 2016. Április 21. 04:05 »
Sziasztok!

Arról lehet tudni valamit, hogy ezt a levelet kik kapták?

Nb18

Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #687 Dátum: 2016. Április 21. 06:09 »
Persze!
Azzal kezdi a levelet.
Az ő általa gondolt árnyékormány tagjainak.
Már az első sor is hazugság!
"Mint az OMME elnöke fordulok hozzátok,.." (A nagy álmodozó.)
A dátum:2016.április 13.
Szegény, még mindig itt tart.
Mivel egyházi neveltetésben részesült furcsa módon mutogatta magát.
Talán ezt tanulta?
Mivel keménykedik a leváltott elnök, és egy-két szaktanácsadó, mi is más üzemmódba váltunk.
Végre egy kis meló!
Már azt gondoltam munkanélküli leszek, de úgy látom újra össze kell fognunk a zsarnok ellen!
Néhány kérdés előzetesen:
Ki volt a levezető elnök?
Ki javasolta a szavazatszámláló bizottságot?
Miért nem emelt kifogást a helyszínen Dr.Soós?
Megmondom én mi baja a leváltott elnöknek.
Kicsit méhészkednie kell, mert nem tudja a tagdíjunkat megkurtítani.
Ezzel fejezi be írását:
"Munkámra és mások által sokszor megkérdőjelezett tisztességemre számíthattok,..."
Akkor nem árt egy kis ismétlés.
- Tisztességes a nemi szervét egy ülésen mutogatni?
- Tisztességes a közhasznúságunkat akarattal elveszíttetni?
- Tisztességes azt hazudni, hogy az OMME méhese bomba?
- Tisztességes azt hazudni, hogy a Kft. nyereséges?
- Tisztességes Taxit küldeni egy szaros táskáért, és az OMME nevére kérni számlát? (Ezt később összetépte.)
- Tisztességes Bross Pétert az audit vizsgálattal befeketíteni?
Tisztelt Méhésztársak!
Nekem ebből az emberből elegem van!
Egy álszent!
Az EB folyamatosan kifogásolta a munkáját!
Mit keres még a méhészeti közéletben?
Meg fogjuk tőle szombaton kérdezni.
Nagyernyei Attila

*

kiskakas

  • *****
  • 3249
Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #688 Dátum: 2016. Április 21. 06:22 »
QUQURIQ !!!

Mészáros (Volt elnök) munkáját jellemzi, hogy amit a közgyűlés (OMME legfőbb szerve) kiadta azt a munkát Neki, hogy kérjen állásfoglalást az összeférhetetlenségről!
Kettő éve nem hajtotta végre a küldöttgyűlési határozatot!
Mi ez? önkényuralom???

Kiskakas, Baldavári László

*

Nb18

  • *****
  • 797
Re:OMME tisztségviselők választása, 2016!
« Válasz #689 Dátum: 2016. Április 21. 06:46 »
Attila!

Most már értem!
Azért kérdeztem csak, mert nem volt egészen világos, hogy kik azok a "vezetőtársak"!

Nb18