Valóban minden cukor egyforma?
Az elmúlt két számban 5 pontban összefogalva bemutattuk, hogy milyen előnyökkel jár a folyékony cukor kiegészítés a tejelő tehenek takarmányadagjaiban. Ezidáig az összes cukor mennyiségére vonatkozó megállapításokat és elvárásokat tettünk (lásd lejjebb), viszont nem érintettük a cukrok formáját és az őket megtestesítő legfontosabb alapanyagokat.
Az elmúlt időszakban a tudomány számtalan új megközelítést alkalmazott szénhidrát frakciók (egyszerű szénhidrátok, pektinek, komplex szénhidrátok, hemicellulóz, cellulóz, lignin, etc.) kategorizálására, de ezekből számos esetben a cukrok kimaradtak. Bár C. Sniffen szerint (2013) „a cukor a korábban elsősorban ízfokozó alapanyag minőségéből napjainkra már a nélkülözhetetlen táplálóanyag kategóriává nőtte ki magát” mégis kevés szó esik a cukrokat felépítő molekulában lévő különségekről, pedig ezeknek nagy szerepe van a bendő emésztéstésre. Nagyon leegyszerűsítve, a kérdést úgy is feltehetjük, hogy az 5-szénatomos molekulákból (pentóz) vagy a 6-szénatomos molekulákból (hexóz) felépülő cukrok rendelkeznek e kedvezőbb életteni hatással a bendőben zajló folyamatokra?
vs.
A kétfajta felépítésű cukor eltérő hatásait a bendőemészthetőségre, rostemészthetőségre, a mikrobiális fehérjeszintézisre és a bendőbaktériumok stimulálására a lenti ábra mutatja. Ezekből az összehasonlításokból egyértelműen kitűnik, hogy a hexóznak van kedvezőbb hatása. Ezek tipikusan a melaszban, legelt fűben és szójában fordulnak elő legnagyobb arányban.
A „vesztes” oldalon elsősorban az erjesztett takarmányok és a feldolgozott gabonák és melléktermékek állnak. Részben ennek magyarázataként értelmezhető C. Sniffen későbbi tanulmánya (2015) miszerint a „pentóz cukrok általában nem monoszacharid formában fordulnak elő és lassab erjedést eredményeznek „ugyanakkor „néhány hexóz cukor bizonyos bendőmikróbákra stimuláló hatást fejt ki”.
A Piacenzai Egyetem (2013) kísérlete további adalékkal szolgál a fenti megállapítás megerősítésére. A táblázatból egyértelműen látszik, hogy a hexóz molekulákból felépülő cukrok (glükóz, fruktóz, szukróz) lebonthatósága (%/óra) jóval magasabb mint a pentóz cukrok esetében (xilóz, arabinóz). A 6-szénatomos cukrokból több vajsav termelődik.
Egy másik tanulmány (Ghedalia és Miron, 1994 és 2002) a bendőbeni lebomlás arány (%) alapján tesz különbséget a két cukorforma között, itt is a hexóz javára.
Chamberlain (1995) tanulmánya a különféle hozzádott cukrok és keményítő hatását vizsgálja a mikrobiális fehérjeszintézisre és a bendő ammónia koncentrációjára. „Kontrollnak” a csupán szilázs etetése szerepel. A kísérlet bizonyítja, hogy a különböző források közül a szukróz bizonyult a leghatékonyabb cukorforrásnak mind a mikrobiális fehérje szintézis mind a bendő ammónia koncentrációjának csökkentésére gyakorolt pozitív hatása miatt.
Összefoglalásként elmondható, hogy a hexóz molekulákból felépülő cukrok hatékonyabb bendőbeni lebomlást biztosítanak (Ghedalia and Miron, 1994 and 2002) ugyanakkor az 5-szénatomos molekulákból felépülő cukrok (pentóz) általában lassabb és alacsonyabb bendő lebomlásúak és kevesebb vajsav képződik belőlük (University of Piacenza, 2012).
A cukornak ez a fajta megkülönböztetése különösen fontos amikor nagy teljesítményt várunk el a tehénállományunktól. Indokolt lenne, hogy a nagytejű szarvasmarha állományok adagjainak összeállításánál ne csak a cukor abszolút mennyiségével hanem annak a formájával is számoljunk, vagy legalábbis vegyük figyelembe azok takarmányalapanyag eredetét. A fent vázolt összefüggések tükrében nagyon fontos szerep hárulhat a prémium alapanyagokból készült komplex folyékony cukorkiegészítőknek.