QUQURIQ !!!
Sok-sok kérdés elmaradt, ami az OV-re is és minden OMME tagra tartozott volna.Vártuk a várva várt bejelentéseket.
Igaz azokra a kérdésekre sem kaptunk választ, amit az OV tagok feltettek!(részben)
Igaz, hogy Mészáros József (ügyvezető) -be is bele fojtották a szót!

Pedig lehet, hogy bocsánatot szeretett volna kérni Bross Pétertől, a hamis vádakért. (küldöttgyűlés)
Pedig lehet, hogy elismerte volna, hogy Ő miatta nem tudtuk befejezni a tisztújító közgyűlést, és miatta kellett még egyszer elrángatni a küldötteket több száz kilométerről....és mégis eljöttek az OMME szeretetéért...
Tehát nagyon kár, hogy nem hallhattuk a "megtérés hangját".
A "ha" már nagyon sokszor elhangzott az OMME háza táján!
Ha! Fáskerti László mint volt EB elnök azért dolgozott volna, amiért a tagság megválasztotta erre a posztra, most nem járna az OMME ott, ahol jár! A kivizsgált és szabálytalan ügyek egy részét a szőnyeg alá söpörte?
Döntse el mindenki, hogy miért jutottunk idáig!
Könnyű azt mondani, hogy a 2005 vagy a 2015 alapszabály szerint éljünk!
De!
Egyik alapszabály szerint sem lehet az OMME-t egy percig sem vezetni, mert az egyik oldalnak is igaza van, a másiknak is!
Az nem lehet rendhagyó, hogy éljünk 2015 szerint, miközben a törvény még nem ismerte el a 2015 alapszabályt.
Pl. hozunk egy döntést a 2015 szerint, bele is vágunk a nagy feladatba, áldozunk is rá jó sokat.
Közben egyszer csak jön a cégbírósági hiányt pótló kérelem, amiben több dologra is kötelezik az OMME-t, hogy változtasson rajta, addig nem jegyzik be!
Ha!
"Pl. hozunk egy döntést a 2015 szerint, bele is vágunk a nagy feladatba, áldozunk is rá jó sokat".
Minden döntésünk elvész! (a pénzünk is)!
És ha a cégbíróság egyszer bepöccen, és bekéri az OMME jegyzőkönyveit, amit hatálytalaníthat.
Nos!
Hogyan is döntsünk?
Az előző vezetésnek már a beadáskor kérvényezni kellett volna az ügymenet gyorsítását a 13000 fő tagság miatt!
Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de Nagy kár volt Csuját, így lerohanni!
Az egyesülettől egy gesztus lett volna,(etikás) ha az általa befizetett perköltséget visszautalták volna, ha már visszalépett a pertől. Az Ő igazát húzta alá a cégbíróság amit most a Péter felolvasott!
..és mi lesz most?
Ahogy Csuját ismerem, újból perbe-perekbe kerül az OMME-val!
Mint Péter is elmondta, addig amíg nincsen bírósági ügy úgy működhetünk (szerinte) a 2015 alapszabály szerint.
Per esetén az OMME minden perét elveszti!
Jó ez most nekünk?
Végre szakmailag dolgozhatnánk, építhetnénk az ágazat jövőjét!
Nagyon kérem az érintett feleket, hogy üljenek le, beszéljék át higgadtan, mert a jövőnk múlhat miatta...
Kiskakas