Figyelj Atilla.
Bár a Csuja azzal próbálja semlegesíteni a tudatlanságát a facen, hogy azt magyarázza , én vagyok a Fekete Józsi szócsöve. De ha hiszitek, ha nem, én legutoljára Januárban láttam amikor befizettem a tagdíjat, akkor is voltunk öten az irodáján így nem volt mód semmilyen beszélgetésre.
De, mivel megértem már egyet mást, mivel 24 éve vagyok Omme tag, és akkor is itt voltam már mikor Takács át akarta venni a magyar mézpiacot, és Bross meg tagadta miszerint az Omme érdekvédelmi szervezet lenne, valamint azt mondta Gödöllőn, hogy /ez 1998 tájékán volt/ nem kell mindenkinek méhésznek lenni, /azért ezekre emlékszünk még egy páran, úgy hogy van még rá néhány tanú is/ azonkívül van már némi ember és helyzet ismeretem, én is képes vagyok kitalálni dolgokat, nem kell hozzá Fekete Józsi.
Sőt, jobban vagy rosszabbul, de képes is vagyok előre megjósolni dolgokat.
Ezért mondom, nem tudom ki nyer, "foggalmam" sincs róla. Itt vagyok egyedül, hol a műhelyben, hol meg az erdőn a méheknél, és ami mondatja velem azt amit mondok az inkább az omme féltése. Nevezetesen, hogy ennek a status quo-nak vége lesz, és ti tudjátok legjobban, hogy az omme-t felépítéséből adódóan, milyen módokon lehet azt felkoncolgatni.
Ehhez nem kell más, csak annyi, hogy aki felakarja osztani annak legyen némi kapcsolata itt, és ott, és mögötte megfelelő számú tag egyesület legyen.
Szerintem, még egyszer szerintem, ti is megtettétek volna már, csak nem voltatok annyian amennyien ehhez kellenek, és a ti hátatok mögött most nem az aktuális kormánypárt állt, ha nem mások.
Én elmondtam már számtalanszor mi az elképzelésem az Omme-ról. Ez bizony nem egyezik sem az Omme vezetőséggel, sem pedig a tiétekkel.
De, a mostaniakat már ismerem, Brosst meg úgy ismerem ahogy régen beszélt,/ régebben nem úgy beszélt mint most beszél/. Benneteket nem ismerlek. Csuja meg a pereskedés és a háború maga, vele nagyon kell vigyázni, mert akinek ilyen barátja van, annak nincs szüksége ellenségre.
Hát én csupán csak ebből következtetek.... hogy mi lesz ezután.