Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak

  • 3170 válasz
  • 1180105 megtekintés
*

wr

  • *****
  • 1030
Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2535 Dátum: 2021. November 05. 07:37 »
Imádom az ilyen benyögéseket. Aki hazudozik az vajon minek nevezhető? Három felvásárlót kérdeztem meg a napokban, mindhárom 2300-at mondott. Lehet hogy egy timbuktuit kellett volna kérdeznem, ő talán 2400-et mondott volna, nem tudom.
És akár tetszik neked akár nem, én továbbra is 2850-ért adom az akácmézemet. Aztán hogy ki mennyivel adja vagy nem adja többért az ommésüveg meg kupak meg zárszalag miatt az már legyen az ő saját nyűgje.
Hozzáteszem, egy komoly vásárlómat vesztettem el az idén az átkozott szublimálás miatt amit ez évben kiegészítő kezelésként elkezdtem. Egyedül ehhez kell már már biológus vagy vegyvédelmi szinten beöltözni meg teljes álarcot venni. Na amikor ezt az illető meglátta rajtam mert éppen arra sétált a kutyáival, azóta nem kell neki a mézem, mert ő olyan mézet nem fog enni amit olyan kaptárból vettem ki amibe vegyvédelmi  ruhába öltözve különféle dolgokat fújok be. És meg sem tudtam neki magyarázni hogy a boltban még ilyenebbet kap, sőt, ez volt az első olyan évem, ahol közel sem használtam annyi mérget mint eddig. A látvány felülírt nála minden érvet. Csak tanulságként írtam le.


Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2537 Dátum: 2021. December 20. 08:31 »
A vevőimnek nincsenek jóm híreim.
A hársméz árát "hozzáillesztettem" az akácmézünk árához, mert vészesen fogyott a készletem.
Így az akácméz és a hársméz ára NÁLUNK 3.500 Ft/Kg.
És láss csodát.
Azóta kettesével viszik, mert félnek, hogy ezen az áron sem fognak már kapni.
Lehet mondani, hogy pofátlanság részemről.
Én pedig úgy gondolom, hogy a hársméz egy fikarcnyit sincs hátrányban az akácméz ízével, egészségvédő hatásával.
Természetesen nekem is a tavalyi mézem, az idén a hárs kapufa lett.
Anno amikor egy szekszárdi előadásában Nagy István pécsi méhészboltos elmondta, hogy az egyik kurrens mézfajtának az árát duplájára emelte, hogy kicsit fékezze a vásárlói lendületet, ő döbbent meg a legjobban, amikor azt tapasztalta, hogy még jobban fogy.
Most nálam is ez van, de legalább ez a néhány hordó méltó áron fog elkelni.
Egyébként minden mézfajtánál 30%-os keresetnövekedést tapasztalok, de a piacozós kollégáktól is ezt hallani.
A fogyasztók rendkívül tájékozottak, hallottak az újabb mézbotrányról, és egyből a termelőket ostromolják.
Karácsony után aztán egy kis szünet következik.
Nagyernyei Attila

*

buksi

  • ****
  • 468
Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2538 Dátum: 2021. December 20. 09:23 »
Zalában van olyan méhész aki a saját akácmézét a piacon 2800ért adja,pedig reklámja is van  mert zalai méhész névvel videót is csináltak vele.Nagy az OMME állatkertje.

*

oszkár

  • *****
  • 1226
Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2539 Dátum: 2021. December 20. 14:37 »
Én a vegyest is 3000-ért adom. ;)  Igaz már más sincs. Aki eszi az eszi ,aki meg nem, az egyen cukrot. ;)

Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2540 Dátum: 2021. December 21. 18:18 »
Hát ezek a "szemét" kereskedők mindig leverik az árat.
Bezzeg mi méhészek, megkérjük a munkánk árát.
Figyeljétek csak!
Ja és ez már viszonteladónál lévő árlista.
Mennyiért adta oda?
Nagyernyei Attila


Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2542 Dátum: 2021. December 26. 15:58 »

*

oszkár

  • *****
  • 1226
Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2543 Dátum: 2021. December 26. 20:09 »
Beteg ez a világ!!!!!!    Már,ha ez igaz.

Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2544 Dátum: 2021. December 28. 07:48 »
Úgy látom a hangadók teljes csendben vannak.
http://www.omme.hu/karacsony-elott-visszahivott-mez/
Vagy csak én gondolom úgy, hogy ez már sok?
Nagyernyei Attila

*

leo

  • ***
  • 210
Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2545 Dátum: 2021. December 30. 17:27 »
Miről beszélsz? Ki maradt? Ki akar hozzászólni? Minden úgy jó ahogy van. Ez a nagyok háborúja.Aki a szakmáról ír az is hangadó? Egyedül maradtál.

Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2546 Dátum: 2021. December 30. 18:35 »
Utolsó kapcsolja le a villanyt
.1
Szakmai kérdések / Re:A méhcsaládok általános állapota
« írta deGonosz Dátum 2020. Február 03. 08:14 »
...... !  Így búcsúzom én is, az utolsó kapcsolja le a villanyt! ......
irta egyik  barátom régebben.
« Utoljára szerkesztve: 2021. December 30. 19:23 írta Petőfi »


*

buksi

  • ****
  • 468
Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2548 Dátum: 2022. Január 29. 10:07 »
Van egy mondás is,aki sír panaszkodik attól kérni kell!-sok méhész nagyon rosszul él,szerintük.Egy méhész előadó 1 előadásér átlag 50e.ft-ot kér.más szakik tanácsadásért havi 500eft kap,és még nem elég,a tisztességet elvitte a szakma-politika,mert mindekit támogatni kell csak sok-sok ember nem kap semmit sem.

*

kiskakas

  • *****
  • 3249
Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #2549 Dátum: 2022. Február 09. 20:41 »
QUQURIQ !!!

Nagyon kevés a repcetábla az országban. A készleteink is rohamosan fogynak, a refruxosok előszeretettel vásárolják.
Egy-két év, és lemondhatunk a repcemézről?
...vagy drágább lesz az akácméznél?

Kiskakas