Tudod nekem három közeli méhész kollégám és barátom,/bár azt, hogy barátom soha nem mondtuk egymásnak még éltek, mert minek/ halt meg 2 év alatt, egyik pedig az ország pontosan átellenes pontjára költözött.
Azt is tudod, van fiam, lányom, feleségem, sőt még anyósom is. Aztán még a nővérem családja is.
És még is azt mondom neked, mindezek mellett hihetetlenül tudnak hiányozni a barátok, főleg így karácsony táján a gyakoribb találkozások, a 3 napos sütögetés, a borozgatások és beszélgetések idején. Mert az ember így magában már olyan mintha féllábú lenne.
De ezt valószínű csak az érti meg akinek voltak barátai. Akinek soha nem voltak az nem érzi a hiányukat.
Mert a barátok nem arra valók amire a család. A családod azok a véreid, de a barátaid azok valamilyen szinten olyanok mint te, anélkül, hogy vérségi , tehát genetikai rokonság lenne köztetek.
És az ember nem zokogva, gyászolja őket. Nem tépi a ruháját. Hanem csak csendesen, de mindennap nehezebb kicsivel a szíve.