János. A helyzet objektív megvizsgálásával eljutunk oda, hogy már mind létszámban mind felfogásban odáig jutottunk, hogy a helyzeten változtatni nem lehet.
A méhészetet mint ágazatot a benn részt vevők tömege, és bizonyos nagyobb létszámú méhészetek, nehézkedési ereje viszi előre.
Azt is meg kell állapítani, hogy az ágazatba túlsúlyba kerültek olyanok akik a vagyoni előrejutást látják benne és nem a méhek iránti szeretet vezényli őket.
Talán most jutunk el oda, hogy az igazi harc elkezdődik. Ez első sorban abban csúcsosodik ki, hogy nagy létszámú méhészeteknek szükséges hely korlátozott. Mert az ország területe nem növekszik, sőt a méhlegelők területe sem.
Mostanra odáig jutottunk, hogy a nevezett méhészetek továbbfejlődésének gátjává váltak a közepes méhészetek, akiket ezért elakarnak lehetetleníteni. /Igényled leírom a módszerüket is./
A kis méhészetek gyakori megjelenése, csak hab a tortán, és egyenlőre az ellenséget nem bennük látják.
No most ugye lehet itt idejét múlt lózungokat hangoztatni, meg egyebek, mint Mózes kolléga teszi. De attól a helyzet már megváltozott, és változni fog jövőre is, és nem a jobb irányba.
De ezt kár is magyarázni, mindenki látja, aki valahová vándorol, és nem teljesen hülye, vagy nem drogos.