Ezt írja nekem wr, ismét gonoszkodva, semmit nem tudva:
"Azt meg kiírni egy nyilvános fórumra, hogy a szabályokkal szembe menve a méheüs nem csinál semmit, még ha ez is a jellemző nem nagyon illik, mert akár valaki(k)nek komoly baja is származhat ebből. Ezt pont Attilának illene a legjobban tudnia, aki mindenhez (is) jobban ért a méhészetben. "
Akkor még1x leírom, 16 évig voltam Szekszárd és körzetének egy részében (Őcsény-Szálka is) méhegészségügyi felelőse.
Az igazolványom most is érvényes, de nem kötök szerződést, mert nincs rá időm.
Aztán lehet itt fikázni, de rohadtul kíváncsi lennék arra, hogy 200 családos méhészetek vándorlás előtt hol vannak tételes méhegészségügyi vizsgálatnak kitéve.
Vagy éppen Varga Karcsi (akit bátran merek barátomnak nevezni) 1.080 családdal vándorolt Nógrádba, ami 5 pótkocsis fuvart jelent.
Szerintetek azt ki ellenőrizte tételesen?
Járjatok a Földön, és kötekedjetek azzal aki ezt a fonalat felveszi.
Én a valóságról írok, ti pedig az álmaitokról.
Ezt teszi az irigység, de megszoktam, mert így éltem eddigi életemet.
Volt aki akkor jött utánam egy áruházba mézet vinni, amikor nekem már állt ebből az első házam.
Ne ragozzuk a kérdést, én szeretem a dolgokat a levegőben elkapni, ti pedig hagyjátok leesni.
A hárs gyönyörűen adja, de nem fokozom, mert az akác árát már így is lenyomtam....
Nagyernyei Attila