Tisztelt Méhésztársak!
Írásom rendhagyó, amolyan hétköznapi, nem méhészeti témájú.
Tegnap az egyik vevőm akivel szóba elegyedtem, elújságolta, hogy lánya neves rákkutató, Németországban dolgozik.
Amikor lediplomázott és praktizálni kezdett, nettó 150.000 kemény magyar forintot fizettek neki.
Tovább képezte magát, tanult és tanult, mert azt ígérték neki, ha megszerzi a kutatóorvosi minősítést, komoly fizetésemelésre számíthat. (Már ekkor érdeklődtek Németországból a hölgy iránt.)
Aztán jött a nagy nap amikor kinevezték, megkapta a kutatóorvosi minősítést, a borítékban a fizetés emeléssel együtt.
Abban közölték, hogy 160.000 Ft-ra emelték a havi bérét, az-az, plusz 10.000 Ft-ot ért a fiatal kutató orvos az országnak.
Aznap elfogadta a német ajánlatot, azóta Németországban él, és kutat.
Lakást biztosítottak számára, és teljes ellátást.
És a bére?
3.500 Euró, természetesen a pacsiba, ez nettó bér!
Miért írom ezt le?
Mert két felnőtt nagy fiam van, egyik Németországban, másik Ausztriában dolgozik.
Talán soha nem lesznek méhészek, nem stresszelnek, hogy rossz idő lesz, esetleg atka tizedeli az állományt, lepermeteznek, ellophatják a méhészetet, vándorlási baleset érhet, vagy csak simán nem lehet eladni a mézet.
Inkább én stresszelek azon, hogy hová jut ez az ország.
Fiaink, lányaink külföldön keresik a boldogulásukat, mi pedig itthon kesergünk, hogy nincs aki segítsen.
Egyik szemem sír, a másik pedig örvend, hogy fiaim szépen boldogulnak.
Apám mesélte, hogy amikor gyerek volt harangszóra együtt ebédelt az egész család.
Aki 1 percet késett, nem ülhetett asztalhoz.
A szomszédomnak Svájcig kell elutaznia, ha látni szeretné a 4 hónapos unokáját.
Nagyon kemény.
Nagyernyei Attila