Nem értem. Az oxálsavnak nem pont hogy mechanikai hatása van, magyarán roncsolja az atka kapaszkodóit, stb.? Hogyan lehet toleranciát szerezni arra, ha "amputálják" a lábait? 
Az ezt bemutató fényképről kiderült, hogy hamisítvány. Egyébként pedig erre is lehetne toleranciát szerezni azáltal, hogy azelőtt közömbösíti, mielőtt amputálná. Történetesen oxálsav bontó enzimréteggel venné körbe a kapaszkodóit. Ekkor ugye felmerülhet az, hogy hát előbb történik meg az amputáció, mint az enzimtermelődés kialakulása. Most mondok megint egy meghökkentő dolgot.
A hozzászokáshoz nincsen szükség arra az anyagra, amihez hozzászokik. A darwini evolúció lényege az, hogy állandóan zajlanak mutációk. Nagyon aprócska változások a génekben. Ha ez a változás összeegyeztethetetlen az élettel, akkor az az egyed elpusztul. Ha közömbös rá nézve, akkor nem történik semmi. Ha előnyt biztosít az egyed számára a többivel szemben, akkor életbe lép a szelekció. Ezeknek az egyedszáma lesz magasabb azokhoz viszonyítva, amelyek ezzel az előnyös tulajdonsággal nem rendelkeznek. Atkánál ez hogyan néz ki? Ahhoz, hogy az atka ne tudja elpusztítani a méhcsaládot, arra van szükség, hogy az atkalétszám egy határérték alatt maradjon mindig. Tehát a méhésznek ehhez legkevesebb annyi atkát kell elpusztítania egy év alatt, amennyi egy év alatt megszületik. Ha nem így lenne, akkor emelkedne a létszám, és több év alatt elérné a kritikus értéket. Az atkánál ezért 1 atkából kiindulva , kb. 100 és 1000 között lehet az a szám, amennyi egy év alatt lesz belőle. Tehát 100 esetén 99 százalékos hatékonyságot kell elérni (ebben benne van a 4 % természetes elhullás is, ezért szokták elegendőnek tartani a 95 százalékos szerhatékonyságot) 1000 esetén 99,9 százalékos hatékonyságnak kell lennie. Na most, ha egy atka olyan mutációval rendelkezik, amelyik az adott kezelésből egy kicsivel nagyobb adagot képes elviselni, akkor ha ilyen adagú csak a kezelés, akkor minden egyede életben marad, míg amelyik nem rendelkezik vele, az mind elpusztul. Itt jön képbe a dózis. Mint írtam, minden egyes kezelésnél lesz gradiens. Szublimálásnál a kívül levő méheken magasabb a dózis, a belül lévőkön kisebb. A frissen kelő méhen nincs hatóanyag a tartós hordozónál, az öreg méhen maximális az adag. A gradeins ezt a koncentráció különbséget jelenti a két végponttal. Közte a két érték közötti eredmények vannak. Az az atka pusztul el, amelyik abban a tartományban van, vagy azt a menyiséget képes összeszedni, amelyik az ő halálos adagja. Tehát a méhész azt veszi észre, hogy a kezelés hatására még mindig sok atka potyog, mert sok atka tartózkodott a gradiens azon részében, ahol nem érte el a szint a halálos dózist. Ezért tovább kezel. Ezzel nagy valószínűséggel növelni képes azt az atkaszámot, ami a halálos szegmensben tartózkodik. Például szublimáláskor a külsőket éri azonnal elegendő oxálsav. Ismételt kezeléskor olyan atkák fognak azonnal potyogni, amelyek az előző kezelésnél még benn voltak,de most kikerültek. Tehát fiasmentes állapotban gyakorított kezeléssel előbb-utóbb össze lehet szedetni a halálos dózist mindegyik atkánál. Ha viszont be tud menekülni a fiasba akkor nem. Annál több tud bemenekülni, minél több hordozza a kedvező mutációt. Igen ám, de ezek utódai egyrészt tartalmazzák ezt a mutációt és egy másik részüknél pedig egy olyan újabb mutáció lesz, ami már az ennél magasabb dózist is elviseli. Tehát nem a szerhez szokik hozzá, hanem az állandó változás (a fiasban megszülető utód atkánál ) kipróbálása történik meg később a szer használata során.
Tehát a méhész a kezeléssel szelektál. Azokat az atkákat, amelyek kibírják a kezelést. Amelyik nem bírja ki, azt 99 százalékos hatékonysággal irtja. Amelyik kibírja az egy év alatt 100 szoros mértékben szaporodik. Itt jön az, amiért egykor elmentem a fórumról. Geddekas nem értette meg azt, hogy a szerzett tolerancia ésszerű időn belül nem tud eltűnni. Ugyanis ha a méhész több lépcsőn keresztül kiszelektálta az annak a szintnek is ellenálló atkát, amelyik szint már a méhet is károsítaná (rezisztencia), akkor a szer elhagyása után csak a szelekció szűnik meg. Az elért állapot nagyjából változatlan. Pontosabban az apró mutációs változások érintik a kialakult változást is. De erre nézve nincs szelekció. Az ellenálló egyedek százszorosan szaporodtak, de a nem ellenálló irányba történő változást a méhész egy másik szerrel 99 százalékos hatékonysággal irtja. Tehát hozzávetőlegesen 100- szor annyi időre van szükség, hogy eltűnjön a tolerencia adott szintje (fluvanilát),végső soron a rezisztencia, mint amennyi idő alatt kialakult. Lenne még egy mechanizmus yaz eltűnésre, a kereszteződés olyan egyedekkel, ahol az adott szert nem használták. A magyarországi vándorlási szokások mellett nincs olyan atkapopuláció, amelyik évtizedekig független tudna maradni más tájegységek atkáitól. De ennél nagyobb baj, hogy kereszteződés sem létezik. Az atka saját magával szaporodik. A nagyon ritkán előforduló kereszteződési lehetőség az, amikor két atka bújik egy sejtbe és ott az egyik nőtény hímje termékenyíti meg a másik nőstény lányát. Ez sokkal inkább arra alkalmas, hogy átadják egymásnak a külön-külön megszerzett toleranciát. Egyik a fluvanilátét pl. a másik az amitrázét. Az utódaik pedig mindkettővel szemben védettek lesznek. Tehát megspórolják azt az időt ami a szerváltást követő szelekciós időszak. Ebből következik, hogy a szerváltás során egy meglévő toleranciára ráépül a következő szerrel szembeni tolerancia, ha még nem telt el ötszáz év (ha öt év alatt alakul ki, és százszor annyi idő után tűnik el). Mi a helyzet a fuvaniláttal ? Ugye akkor rezisztensnek kellene rá lennie. Ez biztos, hogy nem igaz. Szerintem a tolerancia kezdeti jeleinél lett lecserélve, és nagyjából ezt őrzi most is. Potyog tőle az atka, de nem irtja ki fias jelenlétében.