Méhészkedés fekvő kaptárban

  • 814 válasz
  • 418673 megtekintés
Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #435 Dátum: 2016. Március 25. 06:42 »
Zümi!
Herecsapdával nem védekezünk, hanem gyérítünk.
Sokan lebecsülik ennek jelentőségét.
A herelép jó időben való kivágásával bizony sok atka eltávolítható.
Természetesen ez kevés, mellette szükséges a különféle szerek alkalmazása.
Erről sok vita folyik, hogy mennyi atkát lehet így kiemelni, és egyáltalán érdemes-e vele bíbelődni?
Nekem az a határozott véleményem, hogy igen.
Ennek a macerás munkának az állomány nagysága szab határt, mint sok egyéb másnak is.
A herelép szakszerű, tervezett kitördelésével komolyan lehet gyéríteni az atkák számát, vegyszerek felhasználása nélkül.
A "nagykéses" atkagyérítésre viszont nem szabad rábízni a méhcsaládok sorsát.
Üdv:Attila

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #436 Dátum: 2016. Március 26. 08:54 »
Csináltam összehasonlító vizsgálatot a szabadépítményes és a műlépes családok között atkafertőzöttségre és nem találtam különbséget. Pedig a szabadépítményesben annyi a hereépítmény, amennyit a méhcsalád akar, a műlépesben meg korlátoztam kitördeléssel. Az okot nem tudom, de így volt.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Március 26. 09:19 írta Geddekas »
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #437 Dátum: 2016. Március 26. 10:17 »
Régebben több hozzászólást is születet ebben a témában, ahol feszegettük ezt a herefias atkagyérítést. Felmerült magyarázatként hogy a szisztematikusan kitördelt herefias esetén, csak annyi történik hogy több munkás sejtbe fog az atka petézni. Végül is ami alap,  hogy az atka szaporodik a munkásfiasításban, talán az éppíttető keretben csak plussz lehetőséget adunk az atkának? Ezek részemről nem állítások, és részben logikátlan is mivel ha eltávolítjuk a sok atkát és petéit a herefiassal lényegében csökkenni kellene a populációnak.
Vannak akik teljes herefiasítás mentességre törekednek, gyakorlatilag minden beavatkozás alkalmával kivillázzák. ők mit tapasztalnak? Vélem kevés lehet a hasonló kisérlet, mint amit Geddakas végzett, mivel egy állományon belül általában mindenki egyformán jár el. Nincs összehasonlítási alap. Én régen nem használok már építtető kereteket, és minden család annyi herét nevel amennyi neki jólesik. De nem tapasztalatam nagymérvű atka dúsulást emiatt. Szóval ha a környéken atkásabb év volt, akkor nállam is, ha kevésbé atkás, akkor szintén én is ezt tapasztaltam, igaz ez csak szubjektív megállapítás, nem pontos számolgatáson alapul.
Megjegyzem, hogy nem azért nem alkalmazom az éppíttető kereteket mert hatástalanságáról megvagyok győződve, csupán csak a a plussz időráfordítás elkerülése miatt alakult így. Továbbá nincs kakuktojás a kaptárban, ami külön eljárást igényelne.
De én is kiváncsi volnék arra, hogy egy nagyobb átfogóbb kisérlet milyen eredményeket mutatna.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #438 Dátum: 2016. Március 26. 11:51 »
Elméletileg kellene legyen különbség, tehát a herefiast is tartalmazó családok esetében többnek kellene lenni, hiszen a herefiasban hosszabb tenyészidő áll rendelkezésre az atkának, tehát több termékeny nőstényatka is kibujhat a kikelő herével, mint a kikelő munkással. Lehet, hogy vannak viszont általunk nem ismert visszaszabályozó körülmények, amik fékezik az atka szaporodását a szabadépítményes családok esetében. Erre csak nagyon alapos tudományos vizsgálatok deríthetnek fényt. Érdemes lenne keresni az okot, mert ezek a körülmények akár az atkairtás új módszereihez is elvezethetnek.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Nb18

  • *****
  • 797
Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #439 Dátum: 2016. Március 27. 08:46 »
Robotur!

Bocs, hogy belekotyogok a diskurzusotokba, szeretnék néhány szót írni az ék.-ről.
Azt írod, hogy nem vesződsz vele.  Szerintem nem olyan sok időt vesz igénybe a behelyezése és a kivágása. Összekötve más feladattal egy pillanat a behelyezése, ugyanannyi a kivágása is. Nem is ez a fő érv a használata mellett. Mostanság amikor már a viasz ára eléri a 2500 ft.-ot, szerintem megéri az a kis plussz idő. A másik, hogy ha egy kiépített és befiasított építőkeretben csak 10 atka van és elveszem, akkor is az a 10 atka sincs már a kaptárban.

Nb18

Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #440 Dátum: 2016. Március 27. 09:28 »
Nb18!

Régebben használtunk építtetőkeretet, a vándortanyán csak nyűg, mert nem tudok vele mit kezdeni. A kivágott herefiast kénytelenek voltunk elásni, ugyanis 2-3 hét alatt csak igen csak bomlásnak idul benne a fiasítás. Néhány kaptárnál még elment, mert napviaszolvasztóval kiolvasztottam amit othon szedtem el. Sajnos csak 1 keretes olvasztóm volt, így naponta 1 keret kiolvasztása volt lehetséges, illetve 2 db kivágott herefias. Nem túl hatékony módszer. Vándortanyára meg főleg nem cihelnék magammal napviaszolvasztót.
A másik ok, mi ketten pergetünk, így minden idő számít, és ezért minden "felesleges" dolgot igyekszek kiiktatni. A vándormészek zöme legalább is a környékünkön, mindíg hétvégére időzítik a pergetést, hogy legyen segítségük. Az persze hogy még éretlen a méz lényegtelen momentum, mert a következő hétvégére már beáll a hordástalanság. Mi nem vagyunk kötve senkihez és dátumhoz sem. Így nem pergetek löttyött. A másik, ha van segítség az lényegében nem gyorsít csak némileg könnyíti a munkát, mert fekvőkaptár esetén főleg ezzel a léptűzdeléses módszerrel, csak amennyitől én eltudom szedni, és visszaadni a kereteket, tehát nem sokkal haladnánk gyorsabban. Idegen nekem ne nyúlkáljon a kaptáramba. Ez a fő momentum, hogy ideje lenne már rakodóra váltani. Mert így nem lehet tovább fejlődni. 3-4 nap pergetés szakítja az embert rendesen.

Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #441 Dátum: 2016. Március 27. 16:32 »
Ha négy ember nem tud gyorsabban haladni kettőnél, inkább a másik kettőt válaszd jobban meg. Nem mindegy, hogy 4 vagy 8 nap alatt végzel a pergetéssel. Esetleg a plusz négy napban még akad valamicske hordás! Nem rossz szándékból mondom.  Nekem vannak olyan sarokszámok, hogy mikor halad jól a munka és mikor nem.  Ezt egy napra vetítsd ki magadnak és ehhez kell igazodni.

Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #442 Dátum: 2016. Március 27. 21:23 »
Jól előre haladtatok ám!
Ti már pergettek?
Ma belekukkantottam néhány méhcsaládomba.
A fiasítás egy hét alatt egy kerettel nőtt, de teljesen megváltozott a korösszetétel.
A nyitott fias aránya szinte megegyezik a fedett fiassal.
Óriási a változás!
Sok fiatal méh kikelt, de olyan "mérlegállást" félét láttam, ami azt jelenti, hogy az öreg méhek kopásának arányában kelnek a fiatalok.
Az egyik kollégám, akinek 50 családos méhészete van, (róla írtam többször) már 10 családot megbővített, mert kinőtték a szűk fészket!
Kettőt szűkített, mert ott nagyobb volt a népveszteség, mint a kelés.
Állítása szerint, egy hét tíz nap múlva, általános bővítést tud végrehajtani.
50 családos profi méhész.
Nekem elhihetitek, hogy sok méhészetben jártam, de ilyen precízséggel, ilyen bomba családokkal, és ekkora állománytól, ekkora eredményekkel soha nem találkoztam.
Szerintem nem a méhcsalád szám dönti el, ki a profi.
A szakértelem, hogy egy adott állományból, hogy lehet kivenni úgy a maximumot, hogy a méhcsaládok ilyen szépek maradjanak.
Sokat túrja a méheket, nem kíméli magát, de amit ettől a relatíve kis állománytól perget, irigylésre méltó.
Nagyon kellett kapaszkodom a Hunorokkal, hogy a közelébe jussak a teljesítményének, igaz nekem több mint hatszor nagyobb volt az állományom.
Mindig házibajnokságot tartunk páran barátok, de soha nem fikázzuk egymást, ah valakinek szerényebb lett az eredménye.
A mai napig segítünk egymásnak, és örülünk a másik  sikerének.
Nála a 10 családnál 4-5 keretben, léctől lécig fias volt, és ezeket bővítette.
A többinél is hasonló  a helyzet, de a nép még nem indokolta a bővítést.
Tehát bebizonyosodik az, hogy kevesesebb keretben lévő teljes felületű fiasítás többet ér, mint a sok keretben lévő tenyérnyi.
Akác előtt ezeket a családokat mind meg kell fejje, de őt nem féltem.
Vannak persze akik már egy hete azt írták a Zöldön, hogy 10 NB kereten vannak a méhek, meg 6 fiasuk van.
Ezt egyszerűen nem hiszem el.
Lehet az a 6 nincs akkora felületű, mint a barátom 4-5 KB keretben levője.
Ja, kaja minimális, csak a takaró lépekben, folyamatosan serkent.
Nagyernyei Attila

Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #443 Dátum: 2016. Március 28. 01:59 »
Fülemüle!

A lényeg hogy csak annyit tudnak kipergetni amennyit én elszedek, és ezt vissza is kell pakolnom. Ez határozza meg a pergetési keresztmetszetet. Tehát egy harmadik ember csak annyiban gyorsítja a pergetést, hogy nem nekem kell a kereteket hurcolni. Igen valóban az a baj az elhúzódó pergetéssel, hogy vagy kicsúszunk a hordásból, ez jellemző akácon, illetve napraforgón meg hamarabb hordhatnák az esetleges következő nyíló táblákról.

Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #444 Dátum: 2016. Március 28. 02:27 »
Mostanában felénk mindíg rosszab az idő, hidegebb van mint az ország nyugati részén. Így nem igazán volt mostanában alkalmas idő a méhekhez. Eső, hideg, viharos szél, még ha volt napsütés is a levegő hőmérséklete 7-8 fok volt árnyékban. Vagy pont nem értem rá, még ha lett is volna némi "ablak". Rengeteget kell mostanában utazgatnunk, sajnos. De igazából az idő is vacak lett volna arra, hogy turkáljam a méheket. De remélem hogy jobb idők jönnek... Biztos rendben vannak mert szép kirepüléseket produkáltak, a rövid napsütéses szakaszokban.

Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #445 Dátum: 2016. Március 29. 18:45 »
Az Alföldön sajnos ez a változó idő volt jellemző. A hirtelen  lehülések miatt kint marad sok virágporos méh. A fiasítás nálam is hasonló, de az állományt még teljes egészében nem tudtam átnézni.

Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #446 Dátum: 2016. Március 29. 21:57 »
Ma neki áltam tüzetesen átnézni a családokat, átlag 4 keret fias, de jelentős a napospeték száma. Élelem nem sok van, pedig becsületesen fel voltak etetve, bár még vannak elrakva mézes keretek, azt karcolom a takaráson kívülre rakva, alul egy ujjnyi helyet hagyva az átjáráshoz. Az majd serkenti őket. Legalább is remélem :)

*

zümi

  • *****
  • 1382
Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #447 Dátum: 2016. Április 13. 16:40 »
Ma nyalakodtam a friss repcéből :)
Mindig arra kell törekedned, hogy a legjobb legyél, de sosem szabad elhinned, hogy az is vagy.

*

Nb18

  • *****
  • 797
Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #448 Dátum: 2016. Április 13. 20:27 »
Sziasztok!

Én nem nyalakodtam, csak egyel feljebb akasztottam a mérlegen a súlyt. Nem a kicsit.......

Nb18
« Utoljára szerkesztve: 2016. Április 13. 21:51 írta Nb18 »

Re:Méhészkedés fekvő kaptárban
« Válasz #449 Dátum: 2016. Április 13. 20:58 »
Nálam viszont érdekes ez a repcevirágzás. A délelőtti órákban inkább a virágzó diófákat járták a méhek, pedig vagy 30 hektár gyönyörűen virágzó repce van szinte a fenekük alatt (50 méter).
Azért délután már csöppent a keret egy kicsit.

Üdv. jani bátya