Hihetetlen, hogy ebben a szárazságban, és kellemetlen szélben milyen ügyesek a méhek.
Egyelőre nagyon meg vagyok elégedve a napraforgó hordással, de azért nem minden ennyire ok.
A népesség megcsappant, amin nem csodálkozom, mert két akácon, és egy hárson is túl van az állomány, valamint csináltam 56 kölyökcsaládot, amiből mára 48 van, mivel anyásításra felhasználtam őket.
Kiépítettem 800 NB lépet, tehát nem unatkoztak a méheim.
Másnál is hallom, hogy népesség fogyás van.
Talán azért nem kritikus a helyzet, mert a kelő fiasítás lassan pótolja a hiányt, természetesen ezek a méhek már maximum a napraforgó utolsó fázisába fognak beleszólni, bár van még mindig mellettem olyan tábla amelyik csak egy hét múlva kezd talán virágozni.
Hát így állok.
4 óra után telefonáltak, hogy ....most olvassák a neten, valahol ég mellettem egy erdő.
Csapot papot itthon hagyva tűztem ki a méhészetbe.
A füst szagot éreztem, de tudtam, hogy nem nálam lesz a baj, mert É-i szél hozta a füstöt, én pedig Délen vagyok, a falu alatt.
Miközben spuriztam ki a méhesbe, találkoztam egy meglehetősen "okos" gazdával, aki ebben az erős szélben gondolta úgy, hogy a cukorrépát most permetezi, mivel mással mint rovarölővel.
Olyan 3-400 méterre dolgozott a csápossal, és chemotoxra jellemző volt a szer szaga.
Nem emlékszem mekkora szélerősség mellett tilos permetezni, de ahhoz igen erős volt, hogy ezt szabadjon.
Egyelőre nem láttam problémát, mert az a gond, hogy a méhek ilyen szélben a talajhoz közel repülnek.
Alapvetően gyűlölöm a mérgeket kiszórókat, de mások által szélsőségesnek mondott nézeteim miatt már voltam bíróságon.
Csupán annyit mondtam, hogy rovargyilkosok.
Hát mi a jó édes @nyjuk, ha nem azok?
Pusztítják a környezetünket, a talajlakókat, mindent, de hát ők a gazdák, ők biztosítják nekünk az egészséges élelmiszereket.
Köszönjük szépen!
Nagyernyei Attila