Nos, ugye látszik a képen, hogy a ppm kategóriába a guttációs cseppek NNI szintje tartozik. Ez 1000 ppb mennyiséget jelent. A laboratóriumok 1 ppb szintig tudják jelenleg kimutatni az NNI-ket. A guttációs cseppek kukoricánál kelés után nem sokkal 10000 ppb-t is elérnek, egy hónap múlva kb. 800 és 1000 ppb-t (1 ppm-et). Tehát a guttációs cseppek kimutatása a laborok számára rutinfeladat. A virágpor és a nektár NNI tartalma már 1 és 50 ppb szint körül van csávázószerek esetén, permetezőszer NNI esetén 200 körül. Ez is kimutatható. Ha a méh felszívja az 1 ppb-s nektárt, és a labor az egész méhet vizsgálja, akkor ha a méh tömegének egy százaléka a nektár, akkor a méhből történő kimutatás a kimutatási határ alatt van, annak egy százada. Erre nem képesek a laborok. Ezt jelzi a képen a a sárga alatti piros szín, ami már nem a ppb, hanem a ppt kategóriába tartozik.
A tiametoxam LD 50 értéke (az a mennyiség, amely a kezelt méhek felét megöli) 5 nanogramm. Ha 10 000 méh egy kilogramm, akkor egy méh 100 milligramm. 5 nanogramm/100 milligram az 50 nanogramm/1 gramm, vagyis 50 ppb. Tehát ennek kimutathatónak kellene lennie. Akkor, ha a teljes 50 nanogramm felszívódott a méhbe (ez a szájon át adott fél letális dózis). Ha ezekből a méhekből nem mutatható ki az NNI, akkor két dolog lehetséges: 1: csak töredék mennyiségű NNI szívódik fel 2: a receptor által megkötött toxin az erős kötés miatt nem mutatható ki.
Miért írtam le ezeket? Mert most akarok egy olyan történetet elmesélni, ami azt hiszem óriási tanulságokkal jár mindenki számára. Az ősszel történt egy olyan méhmérgezés, ami repce vetése idején történt. Vetéskor hatalmas port kevert a vetőgép, melynek következtében egy falu méhészetének fele komoly kárt szenvedett. Az egyik károsulttal beszéltem. Elmondta, hogy az elhullott méheket amikor összegyűjtötte,mert elviselhetetlen volt a bűz, akkor azok a méhek a földön úgy helyezkedtek el, mint amelyek egy utat képeztek volna a szolidágó irányába.
Tehát az elhullott méhtetemek kirajzolták a légifolyosót, akinek esetleg még kétségei vannak annak létezéséről. A csávázáskor leporló méreganyag ölte meg a méheket. A csávázószer Cruiser volt, melyet szabályosan deflektoros vetőgéppel vetettek. A vizsgálatok közel 200 féle hatóanyagra történtek, azonban csak fluvanilátot találtak, amit a méhész használt. Ez nyilvánvalóan nem okozta a gondot, mert rajta kívül még kb. öt méhész károsodott. Tehát az 50 ppb miatt itt ugyebár ki kellett volna tudni mutatni az NNI-ket. Hacsak nem az 1-es ill. 2-es pontban leírt eset fordult elő. Harmadikként felvethető az, hogy a légzőnyílásokon bejutó méreg lényegesen kisebb adagban is ölhet, mint szájon át. Vagyis arról volt szó, hogy a szolidágóra rakódott mérget szedték össze a méhek virágporgyűjtés közben, ami a légutakba juthatott a virágpor leseprése közben. Csuja László azt mondta erre, amikor utólag kérdezték, hogy folyékony nitrogénben kellett volna a mintát szállítani, mert lebomlott a méreg, azért nem tudták kimutatni. Azt észre kell venni, hogy ez nagyon ellentmond annak, hogy a talajban évekig megmarad. Itt mindenképpen hiba volt, hogy nem történt meg méhkenyér, illetve szolidágó növény mintavétel.
Ugye amikor egy holtbiztos NNI mérgezés esetén sem tudja kimutatni a méhekből a labor a hatóanyagot, akkor mit lehet várni egy olyan mérgezéstől, ami a nektárból vagy virágporból ered?
A guttációs cseppes adatokat a Greenpeace alábbi kiadványából vettem:
http://www.greenpeace.org/hungary/PageFiles/388855/csepego-mereg-tanulmany-2013-12-16.pdfEbben a szerzők, többek között Simon Gergely azt fejtegeti, hogy egy méh egyharmadnyi kapacitással felveheti az egy hónapos növényből az LD 50 értékű 5 nanogrammnyi tiametoxamot. Mit jelent ez? Azt, hogy belepusztul, ha innen visz vizet. Lehet, hogy hazaérés előtt. Tehát ebben az esetben nem lesz tömeges vízgyűjtés, márcsak ezért sem, mert napközben nem guttálnak a növények. Arra viszont mindenképpen felhívja a figyelmet, hogy a századrésznyi mérget tartalmazó nektárból 30 fuvar alatt képes összeszedni a mérgező dózist. De nem fogja, mert előbb eltéved. Megvalósul a CCD.