Na akkor közelítsük meg másképpen a dolgot. Az EU-ban az élelmiszer biztonságáért az élelmiszer előállítója a felelős. A mézet, mint élelmiszert a méhész (méz kiszerelő) állítja elő. Az ő kötelessége meggyőződni laborvizsgálatokkal arról, hogy a terméke nem tartalmaz veszélyes mennyiségű szermaradékot. Tekintettel arra, hogy a méz esetében neokra nincs MRL érték, ezért semmennyit sem tartalmazhat. Tehát a méz üvegezéséhez nem használhat fel szennyezett alapanyagot, azaz nyers, kipergetett neot tartalmazó mézet. Csakhogy a nyersméz nem a nvövénytermesztő által előállított termék. Neki ilyen termék előállítására nincs szándéka, ezért felelőssége sincs. A méhészeti termék előállítójának (aki kiüvegezi a mézet) kell arról döntést hoznia, hogy egy ilyen alapanyagot felhasznál-e vagy sem. Ez a vonal így működik, ez a szakmám, ezért tudom.
Az egy teljesen más kérdés, ha tegyük fel a neo maradék nem bomlik le a mézben, és a méhek azt a napi táplálkozásuk során a szennyezett méhkenyérrel egyetemben felvéve, a szer kumulálódása révén mérgezést szenvednének el. Ha valaki nem értené a kumuláció jelentését, akkor a lényege a következő: egy-két napi élelemadag még nem vált ki mérgezést, de a szervezetben több napi adag felhalmozódva már kiváltja azt. Itt a kérdés, hogy a méh szervezet lebontja-e a neot olyan mértékben, hogy a mérgező szint soha ne tudjon kialakulni. Ha nem, és ez a szint képes kialakulni ( az időtartam akár fél év is lehet, hiszen egy téli méh ennyi időn át vehet fel mérgezett élelmet), akkor az már jogalap lehet a neo betiltására. De a méz esetében ekkor sem, hiszen a méhész ezt a mézet kipergetheti, és megsemmisítheti. Ekkor a kártérítés neki a munkájáért és a megsemmisítés költségéért jár, hiszen a szennyezést a növénytermesztő idézte elő. Viszont a méhkenyér szennyezettsége miatt be lehetne tiltatni a neokat, mert azt nem lehet kipergetni. A baj az, hogy a mérgezés ebben az esetben nagy valószínűséggel nem áll fenn. Hiszen ennek az lenne a bizonyítéka, hogy a neos méhlegelőn gyűjtő családok egytől egyig elpusztulnak a következő tavaszig. Ez viszont nem igaz.
Tehát a szennyezés miatti kártérítési felelőssége fennáll a növénytermesztőnek. A lényeg azonban az, hogy nem a méz értékét kell megtérítenie, hanem a pergetés és megsemmisítés értékét. Ebben az összefüggésben nagyon jó meglátás felvetni a neos méztételeknek a figyelem középpontba állítását. Ha a méztételek visszafordítása valóban megtörtént, akkor a felvásárló annyit tehet, hogy leellenőrzi melyik méhész méze tartalmazta a neo szennyezettséget (ha megvan a lepecsételt mintája). Tőle visszaköveteli a méz vételárát. A szennyezett mézet megsemmisíti. A megsemmisítés költségét visszaperli a növénytermesztőtől, a méhész pedig a pergetés munkadíját perli vissza a növénytermesztőtől. A növénytermesztő pedig visszaperli ezeket a károkat a vegyszer előállítójától, mert olyan terméket állított elő, ami maradandó környezetszennyezést okozott, tehát nem bomlott le. Tehát a jogalap a maradandó környezetszennyezés abban az időintervallumban, amíg a méz forgalomba kerül, hiszen a természetben ennél hosszabb idő után nagy valószínűséggel lebomlik a neo. Nagyon fontos azonban, hogy a szennyezett méz értéke nem kártérítési jogalap. A szennyezett méz kimutatása ebben az esetben a környezetszennyezés tettenérése.
Visszavonom azt, hogy hülyeséget mondtál. Zseniális! Ugyanis emiatt tényleg be lehetne tiltani a neokat. Ideiglenesen egészen biztosan. Amíg nem bizonyítják be azt, hogy a talajból egy idő után eltűnik a neo.
Az pedig hab lenne a tortán, ha a NÉBIH, vagy a Kormányhivatal hozna határozatot ilyen neos méz megsemmisítési kötelezettségéről. Hiszen ezzel feketén-fehéren bebizonyítaná azt, hogy nem lett volna szabad a neokat engedélyezni. Ha neos permetszert mutattak ki, akkor azt sem !!!! Én saját magam olvastam németországi thiaclopridos mézekről. Tehát a méhekre gyakorolt káros hatás ugyan teljeskörűen nincs bizonyítva ez utóbbi neo esetén, de a környezetszennyező hatás igen. Tehát a thiacloprid engedélyét emiatt vissza kellene vonni. Azért azt egy környezetvédelemmel foglalkozó jogász tudná igazán megmondani, hogy az vajon elegendő kritérium-e, hogy egy hasznos rovarokat is pusztító rovarölőszer tartósan aktív formában történő fennmaradása a környezetben, elegendő indok-e a betiltásra.
Azért egy picit én is utánanéztem ennek. Az 1995. évi LIII. törvény szerint, mely a környezet védelmének általános szabályairól szól, a következőt írja: környezetkárosítás: az a tevékenység vagy mulasztás, amelynek hatására környezetkárosodás következik be; környezetkárosodás: a környezetben, illetve valamely környezeti elemben közvetlenül vagy közvetve bekövetkező, mérhető, jelentős kedvezőtlen változás; igénybevételi határérték: a környezet vagy valamely eleme jogszabályban vagy hatósági határozatban meghatározott olyan mértékű igénybevétele, melynek meghaladása - a mindenkori tudományos ismeretek alapján - környezetkárosodást idézhet elő.
Ezen kontextus alapján a nektárból készült méz egy környezeti elem, amely tudvalevőleg nem tartalmazhat idegen anyagot, Példa is volt rá, hogy a szulfonamidos mézeket kivonatták a forgalomból, amikor a mérési határt a laborok le tudták vinni 1 ppb-re. Tehát ha a mézben, mint környezeti elemben megjelenik pl. a tiakloprid, a megjelenés az igénybevételi határérték túllépését jelenti, hiszen méz esetén zéró tolerancia van. Ez egy szabadalommal védett hatóanyag, tehát előállítója csak egy cég lehet, így ennek a tiaklopridnak a használatát azonnali hatállyal vissza kell vonni. Most olvasom, hogy Németországban 70 tiaklopridos méztételt találtak, és ott a Bayer a kiskerttulajdonosoktól vissza is vonta a felhasználási engedélyt emiatt.