Úgy vagyok mint Csuja, saját magammal beszélgetek. Vivaldi Antónióval.
Szóval hol a probléma?
A gond az, hogy valahogy olyan ez a méhész érdekvédelem az Omme-nak mint lónak a hegy. Ott van ott van, valamit kezdeni kéne vele, de sehogy nem akaródzik elindulni.
Ugyan is, ahhoz már túl nagy konglomerátum, túl sok pénz van benne, hogy azt merje mondani, ő nem érdekvédelmi szervezet. Viszont csinálni akármit a méhészek érdekében meg, csak nem akaródzik.
Ezért azt csinálja, hogy addig védi ameddig jónak látja. Mint a lány a mesében, hoz is valamit meg nem is.
Először is arról aztán hallani se akar, hogy mi a méhész érdeke. Mert ez marhára egyszerű. Már elmondtam négyszázszor nem ismétlem. nem hinném, hogy nem tudnák. Csak oda kéne menni a piacon, vagy telephelyen, vagy vándortanyán egy méhészhez aki Omme tag, és megkérdezni. De nem meri senki. Időnként olyanok akik az aktuális csicskás státuszban vannak mint Csuja volt, velük mondatja el, hogy az nem az Omme dolga.
De akkor mi a dolga? Mert ugye más ágazatokban egyszerű, nincsenek érdekvédők, azok ha kell kivonulnak traktorral, félpályás útlezárást csinálnak, vagy kiöntik a Spár elé a dinnyét.
Van ugyan ott is a kamara, aki ugyan úgy nem csinál semmit senki érdekében mint az Omme a méhészekében.
De az nekünk is kötelező, de nekünk az Omme is kötelező, akkor tulajdonképpen két semmittevő sóhivatalt kell eltartanunk, míg a tehenészeknek csak egyet, a kamarát.
Igaz mi meg elmentünk Brüsszelbe. Egyszer mindenki, még annak idején Bross alatt, egyszer meg az mostani elnök hívei külön, és az akkori elnök hívei is külön, csak egy időben.
Én nem vitatom, hogy akik elmentek azok jót akartak. Az út hosszú volt és fárasztó. Ezért elismerés jár nekik.
Csak , hát mostanra már rájöhettünk volna, hogy ha valamit akarunk, nem Brüsszelbe kell, menni, mert ott szarnak ránk magasról.
Hogy hova kell menni azt egyenlőre nem tudom, csak sejtem, hogy ha Moszkvában osztogattunk volna ennyi mézet valószínű már nem lenne piac gondunk.
No most. Előfordulhatna, hogy a legnagyobb jóakarattal se tudnánk a piaci helyzeten változtatni. De a baj az, hogy meg se próbálják.
Mert ugye talán azt is meg lehetne próbálni, hogy egyszer már azért emelünk tagdíjat, hogy a méhésznek legyen jó, és ne az elnöknek, meg a központnak.
Teszem azt mi lenne, ha azt mondanánk a tagságnak, hogy emelünk a tagdíjon azért, hogy meg tudjunk fizetni egy piackutató szakembert, akit az eredményessége alapján díjazunk.
Ha a tagság nem megy bele, akkor nyugodtan lehet mondani neki, hogy akkor barátom lessed otthon az udvaron a hordókban mézedet.
De ez bizony ingoványos terep, mert ebben az esetben lehet, hogy a tagság megkérdezi, hogy eddig hová ment el a pénze.
Ezért természetesen nem tennék rá egy üres kaptárt sem, hogy ezt így meg merik kérdezni.