MÉHÉSZKLUB

TÉMÁK => Programok, rendezvények => A témát indította: KörmendyRácz - 2015. November 23. 02:45

Cím: Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2015. November 23. 02:45
November 20-22 között rendezték Marmaris / Törökország a török apiterápia szimpóziumot.

Az első nap kizárólag a minőségi méhészeti termékek előállításának kérdéseivel foglalkozott. Náluk is gondot jelent a különféle ragacsok pancsolása. Sőt, náluk ugye sok mézre csak annyi van írva, hogy nem EU mézek keveréke.

Van egy kicsi akácmézük. A fenyőméz világtermelésének 92 %-át adják, míg a maradék majdnem teljes egészében Görögországra esik.

A következő két napon az apiterápia került terítékre.

A szimpózium néhány nemzetközi előadó közreműködésével zajlott, akik Indiai, Román, Kínai és magyar résztvevők voltak. Magyarországról én tarthattam egy előadást. Kínából a 85 éves Fang Zu professzor érkezett. Ő a modern kínai apiterápia atyja. Azt gondolom, hogy Fang Zu-t Európába csak a törökök tudták elhozni. Köszönhető ez a kiváló kapcsolataiknak. (A Magyar Apiterápiás társaság meghívására 2013-ban Magyarországon járt Fang Zu professzor tanítványa, kollégája, az immáron szintén harminc éve professzor Li Van Yao.)

A törökök nagyszámú neves kutatót vonultattak fel. Szakmai előadásaik részletesek, mélyrehatóak voltak. Olyan mélységekben elemezték pl. a méhészeket is érintő méhméreg allergia kérdéseit, amelyet eddig még egyetlen előadó, egyetlen immunológus szakorvos szájából sem hallottam.

Marmariszban készítettek egy félmillió dolláros beruházást. Méhészeti központ, benne múzeum, oktató kabinetek és méhészeti bolt kaptak helyet. Múzeumában nagyon komoly gyűjteményt halmoztak fel. Iskolai és szakmai csoportokat fogadnak. A helyben honos fenyőmézet nemcsak a múzeumban, de a hotel reggelije alkalmával is kóstolgathattuk.

A konferencián bemutatták azt az apiterápiás ismeretterjesztő filmet, amelyet mér 3000 gyermeknek levetítettek. A filmben a méz jótékony hatását is kiemelik, de megismertetik a nézővel a többi apiterápiában használatos terméket, a propoliszt, a méhpempőt és a virágport is. A gyermekek fele történő kommunikációjuk példaértékű. (A programban az iskolák térítésmentesen vehetnek részt.)

Fontos helyet kapott a propolisz vizes kivonatának kérdésköre is. (Az alkoholt nem szeressék.) Az előadást hírlevélen ismertetjük majd.

A konferencia rangját nagyban emelte, hogy a körzet parlamenti képviselőjétől a város polgármesterén át a kamara elnöke és magasrangú tisztségviselői mellett az Ankarai központi Kormányzat is képviseltette magát. A törökök nagyon kedves házigazdák, és tökéletes szervezők voltak.

Törökország már régóta nagyon sokat tesz a világ méhészeti ágazatáért. Kiváló előkészítő munkájuk elismerése, hogy 2017 őszén ők rendezhetik meg az APIMONDIÁT. Gratulálunk nekik ehhez a munkához. Bárcsak Magyarország is eljutna valamikor ismét ide. 

Részletesebb híreket a www.apiterapia.hu hírlevelében fogunk majd közölni. Ha érdekli a téma, iratkozzon fel!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Bercsényi - 2015. November 23. 20:59
A "Kuss" doki szerint az Apiterápia=kuruzslás!
Ezt Nekem a szemembe mondta, amikor erre rákérdeztem!
Mondom, mondogatom, lehet még ebben a "ciklusban" kialakítják a "tiszteletbeli elnökhelyettes" pozíciót!
Tényleg "elismerést kapott gödöllőn? Meséljetek már arról a gödöllőröl!
Sajnos családi okok miatt nem jutottam oda! Pedig szeretem a pörköltet is!
Köszi
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 23. 21:58
Az Apimondia zászlaján kiemelt helyen van az apiterápia.
Doktor úr biztosan nem szed virágport és propoliszt sem.
Ennek hallatán forog a sírjában Örösi Pál Zoltán tanítványa, Dr.Szalay Laci bácsi is, hogy az apiterápia kuruzslás.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kiskakas - 2015. November 24. 07:56
QUQURIQ !!!

Meg is látszik Cserényin, hogy nem használ Apiterápiás készítményeket.
A levendula virágporában sok az olyan hatóanyag ami idegcsillapító és nyugtató hatású!
Neki merőkanállal kéne ennie.

A menzás Kiskakas!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Bercsényi - 2015. November 24. 20:37
Na ne csigázzatok tovább: milyen kitüntit kapott a nagyra való Doki?
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2015. November 24. 21:31
Megválasztották az Apiterápia díszdoktorává?
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Petronius arbiter - 2015. November 24. 22:08
......
A levendula virágporában sok az olyan hatóanyag ami idegcsillapító és nyugtató hatású!
Neki merőkanállal kéne ennie.

A menzás Kiskakas!

Feltételezem, még menzás korában rengeteg levendula-virágport gyűjtetett, onnan az ismeretanyaga.

Azért kérdezze meg azokat is, akik értenek hozzá, mert az én ismereteim szerint a levendula rendkívül kevés virágport szolgáltat...

A szakmailag felkészültek (lehetne akár DR. Körmendy-Rácz János is) pedig feltehetően elmondják majd, hogy a levendulának a szárított virágzat (Lavandulae flos) valamilyen kivonata és a nyers virágzatból készült illóolaja (Aetheroleum lavandulae, illetve Aetheroleum lavandulae intermediae) a nyugtató, idegcsillapító hatású, nem a virágpora. A hatást biztosító hatóanyagok az illóolajban találhatók, az illóolaj legnagyobb része a virágok csészeleveleinek bordái között található illóolaj-tartó mirigyekben halmozódik fel, a virágzati tengely, murvalevelek, lomblevelek mirigyeinek illóolaja minőségrontó hatású, a lepárláskor nem kívánatos a termékben. Egyébként a levendula-fajok illóolajának legértékesebb összetevői az l-linalilacetát és az l-linalool, de ezeken kívül található az illóolajban (borneol, kámfor), geraniol, citronellol, néhány terpén-szénhidrogén is. A hazai levendulaolajokból állítólag a borneol és kámfor hiányzik (dr. Kolta Rezső).
A legtöbb gyógyszerkönyvben a szárított virágzat hivatalos drog, elsősorban idegrendszeri bántalmak, felfúvódás, görcsök gyógyítására, illetve sebek borogatására is használják, növényi fürdők alkotórésze. (Egyébként a növénynemzetség tudományos neve is a latin "lavare"= fürdeni, mosni szóból ered.) A valódi levendula illóolaja a magyar gyógyszerkönyvben is hivatalos drog, a hibrid levenduláé nem. A hatása a virágzatéhoz hasonló. Mindkét illóolajat az illatszeripar is hasznosítja, csakúgy mint a virágzatból készült oldószeres kivonatokat is.

Egyszóval azt javasolnám, senkit ne levendula virágporral próbáljon kúrálni, de ha mégis megpróbálná, ne várjon átütő eredményt a kezeléstől. Egyébiránt tudomásom szerint Cserényi dr. nem az apiterápiáról nyilatkozott dehonesztálóan, hanem a "homeopátiás állatgyógyászatról"... Hozzáteszem, azon sem csodálkoznék, ha némely magyar "apiterapeuta" tevékenységével kapcsolatban is lennének fenntartásai, de legjobb lenne, ha erről egyik előadásán inkább közvetlenül kérdezné meg, mielőtt megint olyat kukorékol, aminek semmi valóság-alapja nincsen.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 25. 07:00
Petronius arbiter!
Az alábbi megállapításodra reagálnék, mert okosan elbújtattad benne a lényeget.
Ezt írod:
"Egyébiránt tudomásom szerint Cserényi dr. nem az apiterápiáról nyilatkozott dehonesztálóan, hanem a "homeopátiás állatgyógyászatról"... Hozzáteszem, azon sem csodálkoznék, ha némely magyar "apiterapeuta" tevékenységével kapcsolatban is lennének fenntartásai,...."
Szerintem Dr.Cserényi Péter Dr.Körmendy-Rácz Jánosra értette a kuruzsló kijelentését.
Ott voltam, hallottam, számomra egyértelmű.
János sok magyar borsot tört doktor úr orra alá.
Olyan titkokat feszeget, és hoz napvilágra amely kínos a jelenlegi vezetés számára.
Még azt sem tartom kizártnak, hogy egyenesen ő tiltotta meg a könyvvizsgálói jelentés nyílvonáságra kerülését.
Semmi másra nem kell gondolnotok, csak arra, hogy egyenesen megtiltotta az OMME elnökének, hogy Takács Ferenccel együtt szerepeljen.
Az összefüggéseket kell átlátni, és rögtön világossá válnak a miértek.
Egy volt EB tag szabadon nyilatkozhat, és ez nekik kényelmetlen.
A kuruzslókat közöttük kéne keresni, van belőlük bőven.
(A méh szipókáját összetévesztik az atka lábával és hasonló.)
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2015. November 25. 10:04
Kedves Ismeretlen barátom.

Volt ilyen mondata? Tanu van? Ha volt, az a törvények tagadása. Olyan, mintha azt mondta volna, hogy a vámtisztek lopnak.

Ha valaki a végzettségének megfelelően a törvényi előírások szerint dolgozik, és kuruzslással illeteti BÁRKI, akkor minden állatorvos, még a nagy ÁLLAT orvos dr. Csréenyi is kuruzsló. Ő ráadásul még meg is téveszt mindenkit, amikor ordítozik. Olykor olyanokról beszél, amihez nem ért. De ordít, így mindenkit megtéveszt. Előpször vehemensen amellett érvel, hogy nem kellenek méhcsládok. Majd arról, hogy minden forintért kér, amit Gödöllőbe beleöltek. És jön majd a pálfordulás, Gödöllő méhesét fel kell fejleszteni, adakozzunk méhcsaládokat, és minden lóvét Gödöllőre. Aztán majd kezdődik minden előlről. Mint a közhasznúsággal. Kell, nem kell, kell, nem kell, majd most megint kell. A szélkakas még tornádóban is kevesebbet forog! (SZÉL KAKAS- mi a véleményed, nagyon egyirányba nézel, nincs szél arrafele, vagy a SZÉL KAKAS nem a rokonságba tartozik?) 

Ha már könyv-vizsgáló. Én azt kértem, hogy teljes felelősségű, teljes időszakot vizsgáljon a könyvvizsgáló. Ezt már az EB tagok egy része sem engedte, ne vizsgáljuk a teljes mérleget, csak az alakulást. Hiába érveltem, volt olyan EB tag, aki egyetértett. CSAK a tisztán látásért:

A kft mindennemű törvényes alapját a bíróság január 4-el megszűntette. Május 31-ig leadták a zárómérlegeket. Ezt követően fél évvel én azt kértem, hogy május 31-ig, azaz a mérleggel együtt legyen a kft. megvizsgálva. Az EB nem volt rá hajlandó, március 31-ig tűzték ki a vizsgált időszakot. Azokat a tételeket amelyek a január 4-én megszűnt kft-be március 31 és május 31 között kerültek be nem vizsgálhatta a könyvvizsgáló.

Elvileg nem lehetett volna semmi. Mégsem engedték vizsgálni. Leszavazták az EB kisebbségét, akik teljes időszakot szerettek volna. Azt sem engedték, hogy teljes könyvvizsgálat legyen. (Most egy szűkített könyvizsgálat volt.)

Eltelt azóta egy év, és most megint hozzányúltak ennek az előtársaságnak (Magyar Méhész elbaltázott kft) a mérlegéhez. Másfél hónap működését két évig könyvelik, toszogatják stb.

Az EB hiába kérte (és ebben az EB kivételesen egy véleményen volt) a felelősök megnevezését, nem hajlandóak rá. Mert pl. miskolci az ügyvéd. Értitek, Miskolci. Mert az OMME budapesti, az OMME elnöke váci, a leendő Ügyvezető meg nyugat-dunántúli. Ezért kell miskolci ügyvéd. És talán ugyanazért, amiért miskolci ügyvéd kell, azért nem is szabad számonkérni. Azt, hogy az OMME veszteségét - ami az ügyből közvetlenül keletkezik megtéríttessék az ügyvédi biztosításából, arról szó sem lehet.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Petronius arbiter - 2015. November 25. 19:26
Kedves Ismeretlen barátom.

Volt ilyen mondata? Tanu van? Ha volt, az a törvények tagadása. Olyan, mintha azt mondta volna, hogy a vámtisztek lopnak.

Ha valaki a végzettségének megfelelően a törvényi előírások szerint dolgozik, és kuruzslással illeteti BÁRKI, akkor minden állatorvos, még a nagy ÁLLAT orvos dr. Csréenyi is kuruzsló. Ő ráadásul még meg is téveszt mindenkit, amikor ordítozik. Olykor olyanokról beszél, amihez nem ért. De ordít, így mindenkit megtéveszt. Előpször vehemensen amellett érvel, hogy nem kellenek méhcsládok. Majd arról, hogy minden forintért kér, amit Gödöllőbe beleöltek. És jön majd a pálfordulás, Gödöllő méhesét fel kell fejleszteni, adakozzunk méhcsaládokat, és minden lóvét Gödöllőre. Aztán majd kezdődik minden előlről. Mint a közhasznúsággal. Kell, nem kell, kell, nem kell, majd most megint kell. A szélkakas még tornádóban is kevesebbet forog! (SZÉL KAKAS- mi a véleményed, nagyon egyirányba nézel, nincs szél arrafele, vagy a SZÉL KAKAS nem a rokonságba tartozik?) 


Kedves Ismert Barátom, DR. Úr!

Miként látszik, nem igen használ az íráskészségének, ha indulatba jön, Ön ennél sokkal gördülékenyebb szokott lenni. Sajnálom, ha "dr. Csréenyi" ennyire vörös posztó a szemében, de ezen nem én tudok segíteni. No, meg nem is nagyon akarok. Játsszák le a játszmáikat egymással.

Az elnökhelyettes úrnak ha volt is "ilyen mondata" (milyen ilyen?), akkor azt feltehetően jól átgondolta, s igény esetén állítását indokolni is képes lehet. Nem tudom, milyen "tanura" gondol, de ha engem szeretne tanúnak hívni, akkor csalódást kell okozzak Önnek: nem szoktam titkosszolgálati módszerekkel dokumentálni a méhészeti előadásokon elhangzottakat. Ami elhangzott, arra viszont meglehetősen pontosan képes vagyok visszaemlékezni, de ez gondolom nem lehet bizonyíték. Ezek alapján kijelentem, hogy dr. Cserényi Pétertől soha nem hallottam azt a kijelentést, hogy az apiterápia kuruzslás, szintén soha nem hallottam, hogy kijelentette volna: DR. Körmendy-Rácz János kuruzsló! A tőle hallott kijelentés a homeopátiás állatgyógyászaton belül a méhek homeopátiás gyógyítására vonatkozott, s az általam hallott előadáson utalás sem történt az apiterápiára. Ezek értelmében, miután én -Nagyernyei Attilával ellentétben- soha és sehol nem hallottam dr. Cserényi Pétertől, hogy Önt, vagy bármelyik apiterapeuta kollégáját kuruzslónak vagy sarlatánnak titulálta volna, kérném, a "tanuskodásra" kérje meg Nagyernyei Attilát. Neki talán még bizonyítéka is lehetne, úgy hallottam, ő a rendkívül okos telefonján szokta rögzíteni az elhangzottakat. Az általam leírt "némely magyar "apiterapeuta" tevékenységével kapcsolatos" esetleges fenntartásairól dr. Cserényi Péter részéről előadása keretei között nem hangzott el semmilyen utalás, ha hozzászólásomból bárki esetleg erre a következtetne, az tévedés. A pontos szöveget nem idézném most teljes terjedelmében vissza, az pontosan olvasható Kokaskának írt üzenetem végén, de újfent kiemelném a "hozzáteszem"(!) kitételt, mely egyértelművé teszi, hogy az azt követő szövegrész nem idézet, kizárólag általam feltételezett gondolat, s ráadásul visszautasítom, hogy azt dr. Cserényi szájába próbálja meg gondolni bárki is. Szintén visszautasítom azt is, hogy én a "némely magyar "apiterapeuta"" kifejezéssel DR. Körmendy-Rácz Jánosra utaltam volna, a magyar apiterapeuták között bőven akadhat olyan személy rajta kívül is, kinek tevékenységével dr. Cserényinek okkal lehetne fenntartása. Erről is javasolnám az elnökhelyettes urat direktben megkérdezni.

Azt pedig nem hiszem, hogy a DR. Úr komolyan gondolta: a törvények tagadását jelentené, ha dr. Cserényi feltételezni merné, hogy a "vámtisztek lopnak". Sajnos, néha a vámtisztek is lopnak: http://nol.hu/belfold/tizennyolc-vamost-vettek-orizetbe-az-ukran-magyar-hataron-1554613 vagy http://mno.hu/migr_1834/hatarorok-es-vamosok-orizetben-830877/ Igény esetén a további hasonló hazai és külföldi példát is szívesen szállítom, a törvénnyel pedig mindenki tisztában lehet, aki elolvasta a 11/1997.(V.28.)NM rendeletet, az rendelkezik, hogy az alternatív gyógyításban részt vevő személyek (köztük a fito- és apiterapeuták is) milyen feltételek, milyen orvosi kontroll mellett tevékenykedhetnek.

Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2015. November 26. 00:14
Kedves Ismeretlen barátom.

Volt ilyen mondata? Tanu van? Ha volt, az a törvények tagadása. Olyan, mintha azt mondta volna, hogy a vámtisztek lopnak.

Ha valaki a végzettségének megfelelően a törvényi előírások szerint dolgozik, és kuruzslással illeti BÁRKI, akkor minden állatorvos, még a nagy ÁLLAT orvos dr. Csréenyi is kuruzsló. Ő ráadásul még meg is téveszt mindenkit, amikor ordítozik. Olykor olyanokról beszél, amihez nem ért. De ordít, így mindenkit megtéveszt. Először vehemensen amellett érvel, hogy nem kellenek méhcsaládok. Majd arról, hogy minden forintért kér, amit Gödöllőbe beleöltek. És jön majd a pálfordulás, Gödöllő méhesét fel kell fejleszteni, adakozzunk méhcsaládokat, és minden lóvét Gödöllőre. Aztán majd kezdődik minden előlről. Mint a közhasznúsággal. Kell, nem kell, kell, nem kell, majd most megint kell. A szélkakas még tornádóban is kevesebbet forog! (SZÉL KAKAS- mi a véleményed, nagyon egyirányba nézel, nincs szél arrafele, vagy a SZÉL KAKAS nem a rokonságba tartozik?) 


Kedves Ismert Barátom, DR. Úr!

Miként látszik, nem igen használ az íráskészségének, ha indulatba jön, Ön ennél sokkal gördülékenyebb szokott lenni. Sajnálom, ha "dr. Csréenyi" ennyire vörös posztó a szemében, de ezen nem én tudok segíteni. No, meg nem is nagyon akarok. Játsszák le a játszmáikat egymással.

Az elnökhelyettes úrnak ha volt is "ilyen mondata" (milyen ilyen?), akkor azt feltehetően jól átgondolta, s igény esetén állítását indokolni is képes lehet. Nem tudom, milyen "tanura" gondol, de ha engem szeretne tanúnak hívni, akkor csalódást kell okozzak Önnek: nem szoktam titkosszolgálati módszerekkel dokumentálni a méhészeti előadásokon elhangzottakat. Ami elhangzott, arra viszont meglehetősen pontosan képes vagyok visszaemlékezni, de ez gondolom nem lehet bizonyíték. Ezek alapján kijelentem, hogy dr. Cserényi Pétertől soha nem hallottam azt a kijelentést, hogy az apiterápia kuruzslás, szintén soha nem hallottam, hogy kijelentette volna: DR. Körmendy-Rácz János kuruzsló! A tőle hallott kijelentés a homeopátiás állatgyógyászaton belül a méhek homeopátiás gyógyítására vonatkozott, s az általam hallott előadáson utalás sem történt az apiterápiára. Ezek értelmében, miután én -Nagyernyei Attilával ellentétben- soha és sehol nem hallottam dr. Cserényi Pétertől, hogy Önt, vagy bármelyik apiterapeuta kollégáját kuruzslónak vagy sarlatánnak titulálta volna, kérném, a "tanuskodásra" kérje meg Nagyernyei Attilát. Neki talán még bizonyítéka is lehetne, úgy hallottam, ő a rendkívül okos telefonján szokta rögzíteni az elhangzottakat. Az általam leírt "némely magyar "apiterapeuta" tevékenységével kapcsolatos" esetleges fenntartásairól dr. Cserényi Péter részéről előadása keretei között nem hangzott el semmilyen utalás, ha hozzászólásomból bárki esetleg erre a következtetne, az tévedés. A pontos szöveget nem idézném most teljes terjedelmében vissza, az pontosan olvasható Kokaskának írt üzenetem végén, de újfent kiemelném a "hozzáteszem"(!) kitételt, mely egyértelművé teszi, hogy az azt követő szövegrész nem idézet, kizárólag általam feltételezett gondolat, s ráadásul visszautasítom, hogy azt dr. Cserényi szájába próbálja meg gondolni bárki is. Szintén visszautasítom azt is, hogy én a "némely magyar "apiterapeuta"" kifejezéssel DR. Körmendy-Rácz Jánosra utaltam volna, a magyar apiterapeuták között bőven akadhat olyan személy rajta kívül is, kinek tevékenységével dr. Cserényinek okkal lehetne fenntartása. Erről is javasolnám az elnökhelyettes urat direktben megkérdezni.

Azt pedig nem hiszem, hogy a DR. Úr komolyan gondolta: a törvények tagadását jelentené, ha dr. Cserényi feltételezni merné, hogy a "vámtisztek lopnak". Sajnos, néha a vámtisztek is lopnak: http://nol.hu/belfold/tizennyolc-vamost-vettek-orizetbe-az-ukran-magyar-hataron-1554613 vagy http://mno.hu/migr_1834/hatarorok-es-vamosok-orizetben-830877/ Igény esetén a további hasonló hazai és külföldi példát is szívesen szállítom, a törvénnyel pedig mindenki tisztában lehet, aki elolvasta a 11/1997.(V.28.)NM rendeletet, az rendelkezik, hogy az alternatív gyógyításban részt vevő személyek (köztük a fito- és apiterapeuták is) milyen feltételek, milyen orvosi kontroll mellett tevékenykedhetnek.

Kedves Bátyám/nővérem.

Finoman csúsztat, amikor nem érti a hasonlatot. Nem baj, akkor majd keresünk olyat, amelyet finom írástudó vénája még egy-két betűhiba mellett is megért.


Megnyugtatott, hogy dr. Cserényi nem rám gondolt. Az állatorvosok között is akad korrupt is. Sőt, még gyilkos is lehet. Immáron jogerősen lezárult büntetőperben életfogytiglant kapott a gyilkos állatorvos. http://alfahir.hu/eletfogytiglant_kapott_a_gyilkos_allatorvos_0

Ön kire gondolt, hogy kuruzsló apiterapeuta? Kérem írja meg privátban. Remélem nem tagja az OMMÉ-nak.

Sajnos nem nyugtatott meg a mellékes körülményeket illetően:
Sem a könyvvizsgálói jelentéssel kapcsolatban, sem a közhasznúságban a teljes tagság ide oda rángatásának kérdésében. Még Noszthy fiúnál is szélkakasosabb.


Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2015. November 26. 08:55
Az apiterápiát nem lehet sarlatánságnak nevezni. Az Apimondia nem véletlenül emelte fel az apiterápiát rangjának megfelelően. Van természettudományos alapja és a távolkeleti orvoslásban több évszázados tapasztalata. Tehát sem Cserényi, sem más nem mondhatja az apiterápiáról, hogy sartlatánság. Egy egy apiterápiát végző emberről már mondhat véleményt, hogy jól vagy rosszul dolgozik, illetve ha van bizonyítéka, akkor még azt is mondhatja, hogy sarlatánságot csinál, de ilyen kijeletésért súlyos árat fizethet, ha megalapozatlanul teszi.

Körmendi Rácz János hivatásos apiterapeuta, rendelkezik a szükséges szakvizsgákkal, rendszeresen dolgozik ezen a szakterületen, nyomon követi a szakma nemzetközi fejlődését, olvassa a szakirodalmat. Remélem Dr. Cserényi Péter nem őrá gondolt, amikor sarlatánságot emlegetett.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Petronius arbiter - 2015. November 26. 14:08
Megkérnék mindenkit, hogy az ehhez hasonló hozzászólásokat a Gőzölgő rovatba írja.
Az magyar esemény, hogy mindenből ügyet csináltok, bár lehet, hogy a végén nemzetközi lesz.
Megértéseteket köszönöm!
Nagyernyei Attila
Klubvezető


Kedves Bátyám/nővérem!
..........

Ön kire gondolt, hogy kuruzsló apiterapeuta? Kérem írja meg privátban. Remélem nem tagja az OMMÉ-nak.
.........

Kedves Ecsém/Hugám, Aranyos DR. Úr!

Előző hozzászólásomban úgy vélekedtem: ártalmára van az íráskészségének, ha indulatba jön. Válasza alapján ékes bizonyítékát adta annak , hogy nem csak az írás-, de az olvasáskészsége is megszenvedi az indulatát.

Legyen kedves idézze már azt a mondatomat, melyben én bárkire is "kuruzsló apiterapeuta"-ként utaltam volna. Sem Kakaskának, sem Önnek írt hozzászólásaimban ilyen kijelentést nem tettem. Az apiterápiát sem említettem volna egyetlen mondattal sem, ha a megelőző üzenetek írói (Bercsényi, Nagyernyei, Geddekas, Kiskakas) nem igyekeznek egymásra licitálva sulykolni dr. Cserényinek tulajdonított -apiterápiával kapcsolatos- fantáziálásaikat. Ne engem kérdezzen tehát arról, kiről gondolhatja/mondhatja az elnökhelyettes úr a neki tulajdonított véleményt az apiterapeuták apiterápiás tevékenységéről, s ha értőn és indulatmentesen olvasta volna az írásomat, nem lett volna nehéz kihüvelyeznie mondanivalóm lényegét. Én csak egy kiegészítéssel éltem, mikor úgy vélekedtem, hogy az elnökhelyettes úrnak méltán lehetne fenntartása "némely "apiterapeuták" tevékenységével kapcsolatban", de egy árva hangot sem írtam arról, hogy azok apiterápiás tevékenységére gondolok. Úgy vélem (s ismét nem idézek), hogy akad több olyan apiterapeuta is, akinek egyéb tevékenységével nem mindenki (köztük gyakorta én sem) óhajt azonosulni.

Ön -ismereteim szerint- fitoterapeuta tanfolyamot is végzett, ezért merészeltem Kokaskának javasolni, hogy kérdezzen  hozzáértőt a levendulák virágporának terápiás hatásáról, mielőtt dr. Cserényit a fogyasztására buzdítaná. Eképpen került Ön, kedves Ecsém/Hugám a képbe, mint Pilátus ama Credo-ba...

Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2015. November 26. 20:54
Aki az apiterápiát közvetve, vagy közvetlenül szidja, névvel, vagy névtelenül, az azt közvetíti minden olvasónak, hogy ne vegyen mézet, mert nem jobb, mint a cukor, semmilyen gyógyhatása sincs. Így működik a tömeg. Azok az alakok, akik szidják a méz gyógyhatását, direkt, vagy indirekt, azok rombolják az amúgy sem rózsás magyar mézpiacot. Az apiterápiát szidók csökkentik a méhészek pénzét.

Persze ha saját maga bizton eladta már a kereskedőnek a mézét, akkor ez ugye nem érdekli, de ebben az esetben csak a saját érdekét védi, a többiekét rombolja, a méhészek boltját rontja.

Aki nem érti, hogy az apiterápia, közöttük a méz, a propolisz stb. gyógyhatásának ismertetése a fogyasztóval emeli a vevők készségét a vásárlásra, emeli a méz árát és a fogyasztás mennyiségét, az jobb ha semmilyen fórumon nem nyilatkozik. KÉREM, hogy ilyen és hasonló hozzászólásokkal ne romboljátok pl. a méz ázsióját se, ne lopjátok el a méhészek pénzét!!!

A személyeskedő írásokat meg kerüljétek, ha már nem tudtok az érdemi kérdésekre válaszolni (pl. könyvvizsgálat elszabotálása.) A GYILKOS ÁLLATORVOST sem emlegetjük minden nap, meg a letartóztatptt vámtisztek sem a követendő példa!

Szóval kérek mindenkit, hogy itt csak érdemi, nemzetközi eseményekről írjatok, a többi kerüljön a gőzölgőbe.

Köszönöm.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Bercsényi - 2015. November 26. 20:55
Mélyen tisztelt Abrikter
Nem emlékszem rád abban a párbeszédben ami köztem és a doki között lezajlott 2013 tavaszán!
Bármennyire is hiszed, mindenhol Te sem lehettél ott.
És ahol nem voltál "fültanu" arról ne nyilatkozz úgy mintha megélted volna!
Köszönöm.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2016. Március 21. 18:23
Kedves Méhésztársak!

Véget ért a Német Apiterápia Egyesület 14-ik apiterápia kongresszusa. A 180 főt megmozgató rendezvényen Ausztria, Svájc, Románia, Magyarország, Litvánia, Spanyolország, Portugália, Urugvay, Csehország, Szlovákia ... is képviseltette magát. Az előadások nagyon széles skálát öleltek fel.

Az egyik legérdekesebb előadás a propoliszról szólt: egy órába sűrítve 650 cikkből cím alapján kiválasztott az előadó 12 cikket. Ezen cikkek tartalmát, a kutatások irányát mutatta be. Elmondta, hogy a viaszból és propoliszból készíthető szájír receptjét megkaphatjuk tőle. A receptúra tesztelt. Miután hazaérkezem, elkérem az előadótól a receptet, és részleteiben is ismertetem a Magyar Apiterápiás Társaság hírlevelében. A hírlevélre való feliratkozás ingyenes, itt tehető meg: http://www.apiterapia.hu/newsletters/subscribe.html

Volt egy nagyon érdekes háttérbeszélgetés is. Az egyik méhésztárs évi 400 tonna szermentesítésére alkalmas viaszüzemet üzemeltet. A több szabadalommal védett technológia - érthetően - a legtöbb minőségi termék iránt érdeklődő méhészt, gyógyászati célra is szánt termékeket előállító méhészeket is érdekelte. A német apiterápiás Társaság elnöksége ötletemet felkarolta, és laboratóriumi tesztekkel fogják a technológia jóságát tesztelni.

A konferenciára az erre az alkalomra készített előadásomat a tudományos gyűri elfogadta. Az előadásom címe: Méhméreg és Méz Beck Bódog, magyar orvos történelmi kutatásai alapján. Az előadás egyrészt a magyar akácmézről is szólt, amelyet ugye maga Beck doktor is külön említ az 1938-ban New-Yorkban kiadott könyvében.  A magyar származású orvos az USA-ban igazán híres orvossá vált. Ugyan megkapta az Amerikai állampolgárságot, a róla megjelenő cikkekben mégis hangsúlyozta, hogy Ő magyar orvos. Az életét méltató mű 80 oldal környékén jár, még sok New Yorki adat hiányzik (de rajta vagyunk).

További részleteket, mint írtam majd a hírlevélben foglalnék össze.

Üdvözlettel

Dr. Körmendy-Rácz János
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2016. Április 29. 21:53
A Magyar Apiterápiás Társaság hírleveléből: Elméleti ismeretterjesztés emlékeztető

A soron következő elméleti ismeretterjesztő rendezvényre 2016. április 30-án kerül sor 10:00 órai kezdettel. Bp. II. Tárogató 2-4 Nemzetközi Üzleti Főiskola

Rozs István: Propolisz kutatások Popravkó Méz és Arany c. könyv szerzőjének szemüvegén keresztül.
és
Dr. Körmendy-Rácz János: Propolisz és méz kutatások a nemzetközi szakirodalom fényében

A részvétel ingyenes!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2016. Május 10. 19:24
A ZDF műsorára tűzött méhekről készült nagysebességű felvételeket. Az 1000 fps-el felvett képeket lassítva mutatja meg. Van benne méh bunyó...

http://www.zdf.de/ZDFmediathek/beitrag/video/2735746/Bienen-in-Superzeitlupe#/beitrag/video/2735746/Bienen-in-Superzeitlupe

A méh reptükben 30 km/h sebességet is elérnek és 330 képet látnak másodpercenként, sokkal többet, mint az ember. A tánc alatt nagyon passzol a zene. Sajnos csak négy perc.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: zümi - 2016. Május 10. 21:59
Nagyon jó :)
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: szabomehesz - 2016. Szeptember 06. 14:19
Jó napot Mindenkinek...Kérlek segítsetek a belgádi méhészrendezvénynek kellene dátuma helye címe                                                          ...Köszönöm
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: taszilo - 2016. November 09. 12:08
   
     Üdv méhésztársak!

  Délvidéki méhész vagyok, Óbecséről. Szombaton, november 5-én ünnepeltük a helyi Tisza ME fennállásának 125 évfordulóját. Nagy örömmel üdvözöltük vendégeink között Nagyernyei Attilát, a szekszárdi méhészek vezetőjét is, aki harmadmagával látogatott el hozzánk. A két egyesület még harminc évvel ezelőtt kötött barátságot, amikor a becsei méhészek között csak elvétve volt szerb anyanyelvű, azok is tudtak magyarul. Manapság más a helyzet. A tagságnak már fele, vagy több is nem érti a magyar nyelvet. Emellett, boszniai méhészek is jöttek, kb. 30 a szombati ünnepségre és végül a rendezvényen nemvolt minden (szerb-magyar) fordítva. A magyarországi vendégek köszöntőit ugyan fordítottam, de Rodoljub Zsivadinovics, a SPOS (szerb OMME) elnökének előadását nem. Attila megkért, hogy itt a méhészklub oldalán nagy-vonalakban ismertessem az elmondottakat és én ennek örömmel teszek eleget.

   Mi más lehetett az előadás témája, mint a mézpiaci helyzet az országban. Tudni kell, hogy Szerbiában júliusban 1,5 euróval indult a napraforgóméz felvásárlási ára, ami utána nagy nehezen októberig 1,8-ra emelkedett, majd utána gyakorlatilag megszűnt a fölvásárlás. A kereskedelemben rengeteg a rossz minőségű és pancsolt méz, de a felügyelőség nem nagyon töri a tollát. A SPOS azzal próbálkozott, hogy hat hónapra kibérelt három óriás bilbordot (reklámfelület az utak mellett) amikre a következőket írták:
     -Mikor evett utoljára természetes mézet?
   a másikra:
     - Felügyelők! Jó az Isten jót ád, egyszer majd hamis mézbe esik a kanalatok!
   a harmadikra:
     -Ha hamis mézet vásárol, akkor arra ösztönzi a hamisítót, hogy még többet gyártson. Ha természeteset, akkor a méhészt ösztönzi, hogy többet termeljen méheivel!

  Hát így valahogy. Az elnök meg van győződve, hogy ez a befektetés, meg fog térülni.
     Jellegzetes példát hozott fel, egy újvidéki (Novi Sad) mézfelvásárló esetét. Az AZA névre hallgat.
   Mivel Szerbiában létezik egy olyan Szabályzat vagy Rendelet amely 40 százalékban határozza meg a mézbe keverhető más anyagok mennyiségét, természetesen itt dióra, mogyoróra, mazsolára, stb. kell gondolni, AZA nemes egyszerűséggel 40 százalék izoszirupot kevert a mézbe, nagybetűkkel ráírta, hogy virágméz, alá pedig kisbetűkkel, azt, hogy izosziruppal keverve. A felügyelőség tehetetlen. Az emberek veszik a mézet. Vagy mit.

  Később, kötetlen beszélgetés közben megkérdeztem az elnöktől, mit tanácsol annak a méhésznek akinek otthon van 15-20 mázsa méze, mit csináljon? Várjon még, vagy ha nem, akkor mennyiért lehet odaadni? A felelet: Idén, jövőre és talán még 2018-ban, nem lehet jobbra várni. Valószínű oda kell adni 1,8 - 2 euróért. Addig talán kezelni lehet ezt a piaci helyzetet.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 09. 19:55
Köszönöm szépen Mészáros Józsefnek (Taszilo) a beszámolót!
Mint írtam már, a baráti kapcsolatunk tovább él, és a SZekszárdi Tavaszváró Méhésznapon is tiszteletüket teszik vajdasági vendégeink.
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kiskakas - 2017. Június 08. 23:42
QUQURIQ !!!

Honnan tudjuk meg, hogy mikor szakad meg a rizsás mézek UNIÓS beszállítása?
A felvásárlási mézek árából?
Vagy az UNIÓ értesíti az OMME-t, hogy már a rizst csak rizottónak lehet felhasználni!...
Figyelem! akkor vajon ezután miből lesz a "puffer méz" ???

Az értetlen kiskakas...
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2017. Június 18. 08:50
Pár napja érkezett a hír, hogy a 2017 évi Apimondia tudományos bíráló bizottsága szóbeli előadásnak fogadta el a benyújtott tudományos előadásomat.

Az előadás címe: The usage of bee hive - and bee hive air- therapy for treatment of asthmatic reactions of beekeeper's children having bee venom allergy .

Ami annyit tesz, mint: "A kaptárlevegő- és kaptárterápia használata méhméreg allergiás méhész gyermek asztmatikus reakciói esetén."

Azt többen tudhatjátok, hogy egy augusztus esti alkalommal, amikor a méhek már "nyugovóra tértek" gyermekem egy olyan méhszúrást kapott, amelynek helyi nyoma nem is volt. De anafilaxiás sokkja alakult ki. Kiderült, hogy nagyon nagyfokú érzékenységet mutat a méhméreg iránt, nagyon magas fokon allergiás. Mindezt úgy, hogy életében nem kapott előtte méhszúrást.

A hagyományos deszenzibilizációs kezelés mellett elkezdtem mélyebben a témával foglalkozni. Mára kiderült, hogy a méhészek között nagyobb arányban allergiásak a gyermekek, mint a nem méhészek között. Sőt, a méhészek gyermekei sokkal rosszabbul reagálnak a kezelésekre. (Az én fiam 5 alkalommal esett át anafilaxiás sokkon vagy ahhoz közeli fázison! Ha vicces lenne, mondhatnám, hogy rutint szereztem.) Ami foglalkoztat, az a MIÉRT? Miért a méhészek és családtagjaik a veszélyeztetettek? Hogyan lehet őket kezelni? Gondolhatjátok, mivel a saját gyermekemről van szó, és a tét egész életében injekció hordozása, nincs munkaidő a kérdés megválaszolásában. Folyamatos a kutatás, olvasás, kérdések feltevése és megválaszolása.

Mind mélyebbre ástam, annál több olyan kérdésre kaptam választ, amely talán közelebb visz a végső kérdések megválaszolásához. Orvos - labor - méhész , Magyarországon és külföldön - együttműködés segítségével keresem a válaszokat. Szinte havonta van egy-egy kisebb új eredmény.

Az előadás a 2017 év nyaráig megszerzett kutatási eredményeken alapul, originális, és első közlés lesz. Ez azt jelenti, hogy itt hangzik el először.

Kérés:

Aki tud olyan méhészről, akinek a családjában gyermek allergiás, vagy a felesége allergiás, az kérem beszéljen az érintett méhésszel: kérem, hogy keressen meg emailben: krj@apiterapia.hu email címen. Szeretném megkérdezni egy két részletről és elmondani majd az eredményeket Nekik is.

Dr. Körmendy-Rácz János
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2017. Június 18. 20:57
János!

Gratulálok ehhez a sikerhez. Csak így tovább. Ez személyes sikered is, de nemcsak a személyes sikered, hanem a magyar méhészet sikere is.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2017. Június 30. 23:15
Nikon díjas lett egy méhes fotó: "Méh szeme virágporral".
http://www.sciencemag.org/news/2015/10/pollen-eyed-bee-takes-nikon-photography-prize
A fotográfus Hanae Armitage szerette volna a méhekre, az őket érő veszélyekre felhívni a figyelmet: a paraziták, betegségek és a VEGYSZEREKre! Világszinten 30 %-kal csökkent mára a méhek populációja...

Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2017. Július 09. 20:11
JÚL.
10
A gyantaszűrt mézek betiltását kezdeményező petíció tárgyalása
Nyilvános · „Mondjunk nemet a gyantaszűrt manipulált mézekre" szervezésében

Brüsszelben

https://www.facebook.com/events/1304009279716497/?acontext=%7B%22action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22calendar_tab_event%22%2C%22surface%22%3A%22dashboard%22%2C%22extra_data%22%3A%22[]%22%7D%2C%7B%22surface%22%3A%22dashboard%22%2C%22mechanism%22%3A%22calendar_tab_event%22%2C%22extra_data%22%3A%22[]%22%7D]%2C%22ref%22%3A1%2C%22source%22%3A2%7D

Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2017. Augusztus 02. 22:35
Malmöben volt 2016 tavaszán egy komoly konferencia. Bátran állítom, hogy világszínvonalú előadásokkal. Köszönöm Bíró Sanyinak a lehetőséget.

Minden előadás minden szava, minden mondata ült.

Az egyik érdekes téma a méhek immunrendszere volt. A rovarok immunrendszere - kitágítva nevezzük így a környezeti patogénekre való reakciót - kevéssé ismert. A jelenleg szabadalmaztatás alatt álló találmányt kifejlesztő csoport vezetője többször elmosolyodott: ha ezt elmondom, a szabadalmi iroda kitekeri a nyakamat. De azért lényegi információkat közölt:

1. Annak a méhanyának - amely maga már találkozott a nyúlós költésrothadás baktériumával - gyermekei sokkal ellenállóbban lesznek, esetlegesen rezisztensek a nyúlós költésrothadással szemben.
2. Ez az "immunválasz" kevésbé ismert, de nagyon specifikus, azaz a nyúlósra kialakul, az más betegség leküzdésében nem segíti a méhet, és a méh "jó" baktérimait sem pusztítja.
3. Olyan védőoltás szabadalmaztatásán dolgoznak, amely élelemként adagolható.
4. Vannak tapasztalataik az Európai Költésrothadás kezelésére.
5. Vannak tapasztalataik gombás megbetegedések elkerülésére.
6. Vírusokkal még nem dolgoztak, az a jövő nagy kihívásai közé tartozik.
7. A védőoltás mechanizmusa nagy valószínűséggel genetikai módosulást is eredményez.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2017. Augusztus 08. 21:56
Megjelent a 2017 évi, isztanbuli Apimondia összes előadásának címe:

http://apimondia2017.org/default.asp?p=Program

Párhuzamosan 4 teremben zajlanak a szekciók. 8 ember elegendő minden terembe - termenként 2 ember  delegálásával. 4 kamerával minden előadást rögzíteni lehet.

Én az Apiterápia szekciót vállalom.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2017. Augusztus 15. 07:36
Nagy szerencse a magyar méhésztársadalom számára, hogy Tóth Péter az OMME delegáció tagjaként részt vesz az isztanbuli Apimondián. Ott több előadás fog a neonikotionidok kérdéskörével foglalkozni, példaként két pósztert emelnék ki:
 
R 0464 - Ahmed Karahan, Mehmet Ali Kutlu, Fatih Yıldırım, İsmail Karaca - The Effect of Imidacloprid on the length of life of honeybee larva

ami szabad fordításban annyit tesz, mint az Imidacloprod hatása a lárva életének hosszára.

R 0468 - İsmail Karaca, Ahmed Karahan, Mehmet Ali Kutlu, Mehmet Ali Yetim, Mustafa Avcı - Does Imidacloprid prevent the honey bees from getting direction?

Ez pedig Az Imidacloprid megakadályozza e a méheket a tájékozódásban?

Várjuk, hogy neonikotionid kérdésekben elhangzó előadásokat és Pósztereket ismerje meg, értékelje tudományosan és ismertesse a magyar méhészekkel..
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2017. Augusztus 15. 08:43
KRJ!

Tóth Péternek nincs tudományos képzettsége, sőt nem is dolgozott olyan munkakörben ahol ilyen tapasztalatot szerezhetett volna. Az általa szerkesztett monitoring füzetek semmilyen mértékben nem elégítették ki a tudományosság minimális kritériumát sem. Aféle tájékoztató közlemények tapasztalati adatok alapján. Attól nem válik tudományossá valami, hogy labor mérésekre utal.

Vagyis az eddigi munkássága alapján túl erős elvárás lenne vele szemben, hogy tudományosan értékeljen valódi tudományos közleményeket.

De térjünk rá hazai tevékenységére. Most kért és kapott elnökségi jóváhagyást arra, hogy fél szabadföldi kísérletet végezzen. Ezzel az a baj, hogy ez a kutatóintézet dolga lenne. Az általa bitorolt költségkeretből monitorozni kellene. Vagyis most se a saját dolgát csinálja. Ebben persze ludas az OMME elnöksége, aki abszolút elutasítja a méhészeti kutatások normális menedzselését. Tragikus káosz uralkodik ezen a téren. A pénz haszontalanul folyik erre arra.

Valakinek jó ez a helyzet, csak a méhésztársadalomnak nem.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2017. Augusztus 15. 16:39
Meg kell védjem Tóth Pétert. Neki van a kémiai anyagok területén a legnagyobb végzettsége azok között, akik méhészek, és akikről tudom, hogy mi az alapvégzettsége. Tehát sok minden olyat is érthet, amit a többi méhész nem ért. Persze ettől nagyobb felelősség is nyomja a vállát, neki nagyon pontosan tudnia kell az anyagokról azok tulajdonságait, pl. mik a bomlástermékei, azok mennyire mérgezőek, vagy mennyi idő alatt bomlik el az adott anyag a természetben.

A résztvevők pedig nagyrészt nem tudományos emberek, így ha egy előadás megértéséhez tudományos fokozat kell, akkor nagyon nagy baj van. Ezeket az előadásokat úgy készítik el az előadók, hogy a hallgatók nem tudósok, hanem igazi méhészek. Szóval most nem a szak kollégájának mesél, hanem nekünk, méhészeknek.  Az előadás módszertanát, hogy az kellően tudományos pedig a tudományos tanács értékelte, az meg sok professzorból áll. Persze pószternek becsúszhat olyan, ami tudományosan is ciki.

Szóval hadd hallgassa meg, és számoljon be róla, már ne mondd előre, hogy nem tudná...
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: jani bátya - 2017. Augusztus 15. 20:18
"Szóval hadd hallgassa meg, és számoljon be róla,"

Remélhetőleg meg is fogja érteni, hogy a rovarölőket azért fejlesztették ki, hogy ilyen vagy olyan módon de ölje a rovarokat ami alól a mézelő méh sem kivétel.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2017. Augusztus 16. 08:57
Soha nem vontuk kétségbe vegyi ismereteit Tóth Péter nek. Viszont nyugodt szívvel kétségbe vonhatjuk a biológiai ismereteit és értékelő képességét. Ugyanis már a 1990-es évekből vannak tudományos cikkek, amelyek bizonyítják a méhekre való ártalmasságát a neonikotinoid oknak. Már akkor leírták a szubletális mérgező hatásokat. Tudományos an nincs mit bizonyítani. Ez lerágott csont. A tudományos bizonyítékok alapján már régesrégen sehol a világon nem lehetne alkalmazni. Hamis kockázatelemzések garmadája miatt van még forgalomba.

Tóth Péter most pl a klórpirifoszt támadja OMME elnökségi jóváhagyással monotoring pénzből.

Nem kell azért Tóth Péternek kiutaznia Istambulba OMME pénzen, hogy megtudja mennyire káros a méhcsaládba a neonikotinoid.

Jani bátya!

Ha Tóth Péter nek semmi baj nincs az értelmi képességeivel, akkor miért úgy zajlik egy évtizede a monitoring, ahogy zajlik.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2017. Szeptember 28. 12:51
Az OMME Apimondiára utazó delegációjának minden tagja megérkezett, átestünk a biztonsági vizsgálatokon. Ilyen sokrétű és szigorú ellenőrzésen még nem voltam. Egyetlen fém nadrág gomb, és máris motozás, külön scanner, stb. Persze ez jó, mert nekünk ugyan macera, de rossz embereknek esetlegesen a bejutás igen nehézzé tétele az eredmény.

Sajnálatos esemény is történt. Ottó bácsi nem kapott engedélyt az akácfa kihozatalára. Talán előbb kellett volna egyeztetni, hogy milyen formában kaphatja meg az engedélyt, hogy ne pusztuljon el a fa az úton.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2017. Szeptember 29. 22:16
Az APIMONDIA elindult. Hatalmas komplexum mínusz második szintje a kiállítóké, és az épület előtt egy sátor.

Több, mint 12.000 fő regisztrált.

Ma volt az ünnepélyes megnyitó is. Philipp McCabe, az Apimondia elnöke örömtelinek nevezte az eseményt. Törökország agrárminisztere mellett ült. Amikor a miniszter emelkedett szóra, akkor olyan területeket érintett, mint a méheket befolyásoló környezeti tényezők, a megporzás és a méhsűrűség. Már ez a tény is mutatja, hogy üzeneteink eljutnak a vezetőkhöz, azokat megértik. Innen még komoly munka, harc és meggyőzés vezet a konkrét eredményekig. De egy ilyen rendezvény a munka eleje, az ingerküszöb átlépésével indul. Philip sikeresen vette az akadályt.

A képen Ő beszél.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2017. Október 03. 19:15
A záró rendezvényen megtörtént a szavazás, 2021 évi Apimondia UFÁ-ban, Baskíriában, Oroszországban lesz.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Kitin - 2017. Október 03. 21:21
 :o Na Aki nem tud fára mászni az ne is készülődjön :-)
http://www.natureplica.com/tag/bashkir-honey/
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2018. Január 10. 22:27
Európában vitáznak a mezőgazdaság jövőjéről. Ott a WWF-től a Syngentáig mindenki. A regisztráció megnyílt:
http://www.forumforagriculture.com/speaker/save-the-date-for-ffa2018/
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 20. 13:03
Tegnap volt Budapesten a V4-ek méhészeinek találkozója Budapesten. Lengyelország (38 millió lakos), Csehország (10,5 millió lakos) és Szlovákia (5,5 millió lakos) 4-4 küldöttel vett részt a találkozón. Találkozó helyszíne a Viola utcában az Actor hotelben volt. Az OMME elnöksége egy kivételével jelen volt. A hotel körülményeiről annyit, hogy a tárgyalóhelyiség egy javíthatatlan ablak miatt hideg és huzatos volt, az ebédlő kényelmes volt, de a kaja száraz és annyira kevés, hogy a vendégek is megjegyzést tettek rá.

Délelőtt az egyes országok méhészeti viszonyait, fogyasztói szokásokat, mézkereskedelmet ismertették a küldöttek, délután az egyes országok méhészeti nemzeti programjának különbségeit, majd legvégén a közös cselekvés lehetőségeiről született megegyezés és arról, hogy a mai napon Kaposváron ünnepélyes felszólalások és ünnepélyes nyilatkozatok fognak elhangzani, "hogyan állítsuk meg Brüsszelt" :) jegyében.

A küldöttségek felkészülten érkeztek és készségesen tárgyaltak. A lengyel küldöttség kvalitásaiban messze kimagaslott a többi közül. A szlovák küldöttséget egy Buchinger típúsú hordószónok vezette. A Csehek személyi karakteréről lehet a legkevesebbet mondani, mert annyira visszahúzódó személyiségek voltak. A tolmácsok jók voltak. Az OMME elnökség tagjai túlságosan diszkrétek voltak, alig szólaltak meg, de odafigyeltek.

Az ülést jól vezette le Bross. Láthatóan jól felkészült, forgatókönyve volt az egész eseményre. Végig irányította a beszélgetést, körkérdésekkel, pontosításokkal, összefoglalásokkal. Bár így vezetné le az OMME elnökségi üléseket is, akkor néha érdekképviseleti munka is folyna az OMME-ban nemcsak hivatali munka, "pénz és pozíció osztogatás" aztán meg "hogyan térjünk ki az érdekvédelmi fő feladatok elől" és sajnos leggyakrabban "hogyan marjuk egymást".

A cseheknél és a szlovákoknál a méhészeti ismeretek terjesztése a fiatalok körében nagyon jól kialakított rendszerben folyik. Ez se a lenygelekre, se a magyarokra nem jellemző.

A méztermelés mind a három országban kisebb, mint a fogyasztás. Mind a három országban a méhészek udvarról adják el üvegekben a mézet a fogyasztóknak. A hordós értékesítés ritka, kis arányú. Mindenhol baj van a bolti és nagykereskedői mézek minőségével. Az egyik felszólaló megemlítette, hogy a vizsgált minták 80 %-a tartalmazott olyan összetevőt, ami nem jellemző a mézre. A mézek minősítése, minősége tekintetében pontosabb szabályok kellenének, hogy a termelői méz jól elkülöníthető legyen a hamisítványoktól. A viaszhamisítás nemzetközi jelenség, pl ukrán import viaszt tragikus. (Vajon az ukrán méz is?) A méhlopások minden országban vannak, de kirívó a lengyel és magyar helyzet. Biztosítás máshol sincs.  Lengyelországban eső és viharos szél 10000 méhcsaládot pusztított el 2016-ban.

Az adózás más más módon, de mindenhol kedvezményes, sőt adómentes sáv is van. Állami támogatás mindenhol van, de eltérő szempontok szerint. Pl. Lengyeleknél megyék osztják el. Ahol van megporzási támogatás, az nagyon kis összegű. Van ahol kaptár és méhcsalád vásárlást is támogat az állam. Elméleti képzést minden hol támogatják. A méhegészségügyet szintén. Eszközvásárlási támogatás is van mindenhol.

A méhmérgezések témája is fel lett vetve, de nem harapott rá nagyon egyik ország se.
"Igen, van, de ....." - mintha Tóth Pétert hallanám.

Miben fognak a V4-ek közösen fellépni?
1.
A méhmérgezések ügyében biztos, hogy NEM.
2.
Kérjük, hogy a Méhészeti Nemzeti Program összegét kérjük emelje meg az EU 45 %-kal.
3.
Kérjük, hogy Mézcímkézés jelölje a származási országot és az arányokat.
4.
Kérjük a mézek minőségére vonatkozó szabályokat szigorítását. Új minőségi paraméterek bevezetése (olyanokét, amit nem lehet iparilag előállítani) és mennyiségi paramétereket tól-ig határokkal kérjük megadni (pl. glükóz-fruktóz arány, pollen arány),
5.
Kérjük a mézfajták (akác, repce, hárs, stb.) definiálását.
6.
Legyen kötelező a megporzási támogatás minden országban.
7.
Egységes legyen a méhek gyógyszereinek engedélyeztetése az EU-ban.
8.
Kérjük, hogy a méhekről és méhészeti tevékenység egészéről alkosson törvényt az EU.
9.
A 2020 utáni EU közös agrárpolitikájában a méhészet szerepeljen kellő arányban.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: főnix - 2018. Január 20. 14:30
Valójában fogalmam sincs, hová kéne raknom ezt a kérdést, mert hazai is, nemzetközi is a Méhész V4-ek megalakulása.

Van ugyan eme egyesülés jelentőségéről fogalmam, van markáns véleményem is, de ezidáig az egyetlen valóban releváns érvet a közös ülés jelentőségéről Körmendy úr adta: a magyar nők szépségéhez csak a lengyel hölgyeké fogható, bár nem szép dolog a diszkimináció, szerintem a szláv szépségek is megmozgathatták volna a nagy Eb-tag és apiterapeuta, Bross barátja fantáziáját...

Ám most nem ez az aspektusa foglalkoztat a megalakulásnak, hanem egy másik: a jó Geddekas az ismerkedő találkozón milyen minőségében volt jelen? Nehezen tudom eldönteni, hogy az OMME tagjaként, vagy ellenkezőleg, az OMME ebrúdon kihányt számkivetettjeként mutatkozhatott-e be, esetleg a hazai neonikotoninionioidok első számú szakértőjeként, kutatójaként, vagy a felsőléces rakodókasok (top-bar-hive) kiötlőjeként, atyjaként,  netán a méhészeti érdekképviseleti munka avatott művelőjeként, a minisztériumok és a megalkuvó érdekképviseleti vezetők elszánt és megalkuvást nem ismerő ostorozójaként?

Már az is gyanús, hogy az eseményről írt ugyan, az ott elhangzottakról, a történésekről adott egy vázlatos képet, de fogalmam sincs, honnan szűrte le azokat a következtetéseit, amiket most kéretlenül is megosztott velünk. Persze lehet, hogy nem is szakmapolitikai motivációk kormányozták oda a lépteit, csupán elégtételt kívánt venni a jó Bross elnök úron, aki miatt a legutóbbi elnökségi ülésen nem a Viola utcai pincében, az elnökséggel ebédelt (Bross nem merte megkockáztatni, hogy tagdíjainkból, vagy a Nemzeti Programból finanszírozza egy kizárt OMME tag ebédjét, különben is Geddekas elég válogatós, és nem mindent vesz be a kényes gyomra). Geddekas ugyan kinyilvánította, melyik menüt lenne képes elfogyasztani, ám Bross határozottan kijelentette, hogy "Neked pedig nem rendelek ebédet!" Geddekas pedig belátva a jó elnök elszántságának indokolt voltát, elballagott ebédelni máshová.

Nos, repesve várjuk, hogy Geddekas beszámoljon az eseményről, a szakma-politikai reláció kevésbé, a menü annál inkább érdekelne bennünket, különösen azért, mert a mi jó Tudósítónk és Tudósunk nem volt maradéktalanul elégedett vele.

Jelzem, úgy is fel fogom kérni az EB-ot, hogy indítson vizsgálatot, milyen alapon szórhatja számolatlanul az elnök a tagság tagdíjaiból befolyt pénzt, s etet-itat  egy egyesületből kizárt volt tagot. Ennyi erővel akár a környék összes hajléktalanját is vendégül láthatná, de nem tudom, akár a tagdíjainkból, akár a NP keretéből ildomos-e megpróbálni Geddekast lekenyerezni, mondván, amíg tömi a fejét, addig se beszél...

Remélem, Geddekasnak volt annyi magához való esze, hogy a traktát ő fizette, akár elégedett volt, akár nem a minőséggel és mennyiséggel. A lényeg, hogy bár Bross a tőle elvárható módon jól vezényelte le a találkozót, de nem hajíttatta ki Geddekast, aki így megmutathatta a V4-ek küldöttségeinek, honnan és merre tart a méhész-érdekek képviselete, s a múltat és a jelent képviselő vezető és a potenciális új egyesületi vezető személyét illetően sem hagyott kétségeket, mikor megmutatta magát, 

Titkon reménykedek, hogy már a visegrádi négyek méhészei is az OMME tökös és konzekvens jövőbeli elnökét látják klubunk él-érdekvédőjében és ön-érdekérvényesítőjében... Szerintem ideje lenne szavazást indítanunk, hogyan támogathatnánk e szándékot a leghatékonyabban...
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: pink panther - 2018. Január 20. 18:33
+1
Nincs mese, most már el kell menni a falig.

Geddekas for president! Now! 8)
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 20. 21:14
Csak Tomipapa képes egy normális riport kapcsán ennyi marhaságot összehordani.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Fekete József - 2018. Január 21. 23:04
Tisztelt Méhészklub!  Tisztelt Klubvezető!

Most írok másodszor a fekete-fehér klubra. Első alkalommal a saját ügyemben emeltem fel a szavam egy valótlan bejegyzés miatt, amit adatokkal támasztottam alá, szerintem egyértelműen. Akkor kértem Csuja László, alias Geddekas elmarasztalását a minden alapot nélkülöző bejegyzése miatt. Nem tettétek meg. Beláttam, hogy akkor ez volt a klub hangadóinak közös érdeke.
Most viszont teljesen más a helyzet, abban ugyan nem, hogy újra valótlanságokat állít a „fentnevezett érdekvédő harcos”. Vagy pedig egy másik V4-ek találkozón volt.
Apropó: a részvételének módja is felettébb érdekes, hiszen ez egy szakmai konferencia volt. Amikor Bross Péter elnök Úr közölte vele, hogy a rendezvényen csak a meghívottak vehetnek részt, akkor megfenyegette, hogy feljelenti. Amikor mégis megjelent –tartva a vendégek előtti botránytól- senki nem emelt szót. A potya kaját bírálni, amit a közel 14 000 OMME tag tagdíjából meghívás nélkül evett az már enyhén szólva is pofátlanság. Ha viccelni akarnék azt mondhatnám, hogy mindegyikünk porcióját csökkentették, hogy a hívatlan vendégnek is jusson, de eszemben sincs komoly dolgokkal tréfálkozni.
Fussunk neki még egyszer:
A Szlovák méhészegyesület képviseletében 2 fő volt (elnök és alelnök),
a Cseh méhészegyesület képviseletében 3 fő (elnökasszony és még két vezető tisztségviselő),
a Lengyel méhészegyesület képviseletében 2 fő (alelnök és gazdasági vezető) jött el meghívásunkra.
Ellenben „egy normális riport kapcsán” a korrekt és minden témában megkérdőjelezhetetlen hozzáértő azt írta, hogy országonként 4-4 küldött volt jelen.
Mondhatnánk, hogy ez nem lényeges, de a másik ferdítés már súlyosabb: ugyanis
négy pontban egyeztünk meg, melyről emlékeztető is készült. Ehhez képest a „korrekt tájékoztató” már kilenc pontban foglalja össze a hallottakat.
Fontosnak tartom, hogy a klub olvasói a valóban eldöntött négy témakört ismerjék meg, így  most leírom:
1.   Az EU-s csatlakozásunk óta nem emelkedett az EU Nemzeti Programra szánt keretösszege. Az új csatlakozó országokkal megnőtt a méhcsaládok száma (csak a V4 tagországokkal 25%-al) de csatlakozott azóta Románia, Bulgária. Ezért kérjük a támogatás szinten tartását, ami a jelenlegi 4 Euro/család helyett kis híján 6 Euro/család.
2.   A címkézés szabályainak megváltoztatatását kérjük, ugyanazt, amiért 2004-ben 5 héten keresztül demonstráltunk Brüsszelben.  Kérjük, töröljék a rendeletből „az EU és nem EU mézek keveréke” megfogalmazást. Azaz mézkeverék esetén a címkén tüntessék fel a származási országok nevét a keverékben szereplő mennyiségnek  megfelelő csökkenő sorrendjében.
3.   Megállapodtunk abban, hogy minden ország javaslatot tesz olyan új mézmarkerek, mézparaméterek bevezetésére az élelmiszerkönyvbe, az EU mézdirektívába, amelyek lehetővé teszik a manipulált mézek kiszűrését és szankcionálását. Ezeket a javaslatokat összesítjük és közösen (a mindenki által elfogadottakat) nyújtjuk be.
4.   A Lengyelek javasolták, hogy a NP-os alaprendelethez hasonlóan legyen a méhek, a méhészkedés elfogadtatására, körülményeinek javítására egy EU-s alaprendelet, melyet aztán ugyanúgy mint a NP rendeleteket minden tagország a saját  igényeire, körülményeire szabhat, de egy közös elgondolás keretein belül.

Ha csak ennyi lett volna, nem ragadok klaviatúrát, de ami végképpen felbosszantott az egyesületünknek az OMME-nak alapító, azaz első elnökének és a Szlovák méhészegyesület jelenlegi elnökének „lehordószónokozása”. Én lehet, hogy nem értem ezeket az új szeleket, hogy névvel, vagy anélkül mindenkit bátran lehet mocskolni. Én már csak ilyen maradi vagyok. Úgy érzem, hogy Buchinger György személyének sértegetésével egyaránt sérti az alapító MME tagokat, a Szekszárdi méhészegyesületet (mivel Gyuri jelenleg az Ő tagjuk), de minden jó érzésű magyar méhészt is.
Attila és Anti! Szeretném, ha kiállnátok barátotok Buchinger Gyuri mellett!
A másik sokkal súlyosabb amikor egy másik nép, egy másik ország méhészeinek választott képviselőjét sértjük meg. Hol itt a híres magyar vendégszeretet, a magyar vendégtisztelet?

És végezetül a félretájékoztatással és a fekete-fehér fórum olvasóinak félrevezetésével sérti annak olvasóit, szlogenjét a hiteles tájékoztatást.
Ezek után kérem a klub tulajdonosát, Nagyernyei Attilát (ha tényleg fontos a klub hitelességének megőrzése) végleg küldje szabadságra Geddekast, azaz Csuja Lászlót!


Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 22. 01:18
Fekete József!

Senki nem fenyegetett meg senkit. Se Bross Péter Csuja Lászlót, se Csuja László Bross Péter. Ez megalapozatlan pletyka, hiszen a rendezvény automatikusan nyilvános esemény volt, ugyanis az OMME, mint közhasznú egyesület szervezte és a Magyar Méhészeti Nemzeti Programból finanszírozta. Tehát két okból is igaz, hogy a megrendezett esemény nem lehet zárt, vagyis bárki részt vehet rajta. Csuja szabályosan néhány nappal előtte bejelentkezett és a jelentkezést Bross Péter tudomásul vette. De ő is tudta, hogy ha törvénytisztelő, akkor nem is tehet mást.

Az ebéd megrendelése annak tudatában történt, hogy Csuja László is ott lesz. Amennyiben az együtt ebédelés bárkit zavart volna, akkor ott a helyszínen egyértelműen megtilthatta volna, vagy elkérhette volna az ebéd árát. Ha az OMME elnöke kéri az ebéd árát, akkor tegye meg a megfelelő formában és ne a helyettesét ugrassza ez ügyben, ráadásul ilyen ügyetlen formában. Az ebéd mennyiségét illetően első bíráló szót a szlovák elnök tette, de a kritikai vélemény általános volt. Olyannyira általános, hogy a szlovák kritika után Bross is szóvá tette.

Jóska!

Ha már a részletekben is kekeckedsz, akkor legalább nézz utána, hogy létezik-e olyan jogi fogalom az EU törvénykezésben, hogy alaprendelet. Nincs. Lehet viszont alkotni olyan jogszabályt, ami nemcsak egy-egy részkérdést szabályoz, hanem a méhek, méhlegelő és a méhészkedés lényeges vonatkozásait.

Azon is kekeckedsz, hogy hány témában volt megegyezés. Amit te négy támakörként írtál le, azt bontottam szét több pontra, hogy bemutassam az olvasó számára a lényeget bemutató tartalmat is. Azt is bemutattam piros betűs mondattal, amiben nem lesz közös fellépés.

Aki hordószónok, az hordószónok. Ez egy sajátos karakter, sajátos érték. Vannak az ilyen karakternek értékei és vannak hátrányai. Ez a véleményem erről a két személyről. Ezen lehet háborogni vagy éppen szimpatizálni vele, de belefér a karakter jellemzésébe. Még a 80-as években láttam egy filmet (címe: Viva Bombolini!). A film főhőse egy hordószónok polgármester volt. És éppen ez a fajta karakter volt képes megmenteni az olasz városkát a II. világháború alatt a náci hadak rablóhajlamának kiélésétől. Persze más helyzetben ugyanez a fajta személyiség éppen hogy hátráltatja a közös érdekek érvényesítését.

Ha történelmi értékelést akarsz Buchinger Györgyről adni, akkor ebbe nem hagyhatod figyelmen kívül, hogy azt az embert, Nikovitz Antalt, aki őt elnökké tette, nem védte meg, hanem éppenséggel mindent megtett azért, hogy Nikovitz Antal távozzon a frissen alakult OMME életéből. Ugyanez mondható el Buchingernek a Stork Sándor és Frictsh Ottó eltávolítása ügyében játszott szerepéről is. Ezeknek a következménye lett, hogy Nikovitz Antal a Fejér megyei egyesületet fejlesztette naggyá és ennek szárnyai alatt született újjá a méhészoktatás, indult el egy új méhészújság. Ez a meghasadt állapot tudomásom szerint még a 90-es években és erős volt.

Ha pedig ki kell emelnem a 80-as évek pozitív méhész személyiségeit, akkor kezdem Nikovitz Antallal, folytatom a Fejér Megyei Méhészegyesület alapító vezetőivel, Stork Sándorral és ezzel talán le is zárhatom a felsorolást, mert sajnos az OMME vezető garnitúrájából a 80-as évekből nem tudok igazán pozitív személyiséget felsorolni. (természetesen tévedhetek, de mutassátok be ki és miért számít olyan értékesnek, mint akiket felsoroltam.)

Buchinger György méhészként és oktatóként kiemelkedő egyéniség volt, de mint egyesületi elnök, felejthető lenne, ha nem ő lett volna az első elnöke az újászületett OMME-nak.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 22. 02:52
Fekete József hozzáállása tipikus.

Jóska nagyon jó nevelést kapott. Hogy kitől? Kitalálhatjátok. És ezért morális gátlás nélkül minden eszközzel küzd, még rágalmazó pletykát is felhasznál, hogy az OMME elnökségének munkája minél inkább titokban folyjon, vagyis elzárja az információkat a tagság elől. Többek között ezért is erőtlen az OMME az érdekképviseleti munkában.

Hát ezért van igaza Vivaldinak, hogy az egyszerű méhész annyit lát az érdekvédelmi ügyekből, mint a béka a pocsolyában a világból. 
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 22. 09:13
Tisztelt Méhésztársak!
Fejet kell hajtanom Fekete József alelnök hozzászólása előtt.
Egy kicsit magamról, és kapcsolatunkról.
Ha valakinek oka lenne rá, az én vagyok, hogy vele szembe helyezkedve fejtsem ki álláspontomat, viszont már régen megbékültünk, és a kölcsönös tisztelet azóta is tart közöttünk.
Ugyan így vagyok Lászlóffy Zsolttal, akit én kerestem, hogy a háborúnak vége, fátylat rá!
Soha nem voltam haragtartó, irántuk semmi tüskét nem érzek, így hát gondolataimmal, és tetteimmel is azonosulok velük, és ha szükségét érzik segítem munkájukat.
Buchinger György megsértését visszautasítom, és mélységesen felháborít, nincs mit hozzáfűzni.
Nem tudom Csuja Lászlónak mi a célja ezekkel a hozzászólásokkal, de a türelmem lassan elfogyott.
Folyton a béke érdekében "papol", majd szidalmazza az OMME jelenlegi vezetőit, amely mögött valójában egy sértődöttség húzódik meg, amelyet az OMME-ból való kizárása generál.
Ezt egy természetes reakciónak is felfogható lenne részéről, (a kizárásával én sem értettem egyet), de a hozzászólásai nem viszik előre az egyesületi munkát.
Azt a kérdést szeretném feltenni Csuja Lászlónak, hogy mely érdekvédelmi vezetővel van megelégedve?
Eddig csak a kritikát hallottuk (amely részben igaz), de hogy kit tartana elfogadható vezetőnek magán kívül, arról semmit.
Egy szó mint száz, az OMME-nak és honlapunknak sem tesznek jót a hasonló stílusú írások, és ezzel maximálisan egyet értek Fekete Józseffel.
Tisztelt Csuja László!
Kérlek próbálj meg paradigmát váltani, és szakmai tudásodra helyezni a hangsúlyt.
Ha nehezedre esik, és késztetést érzel arra, hogy az OMME-ban lévő dolgokat saját elképzelésed szerint fogalmazd meg, írj róla egy könyvet, de itt nálunk ennek vége!
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 22. 11:57
Buchinger György megsértését visszautasítom, és mélységesen felháborít, nincs mit hozzáfűzni.
Attila!

Ha Buchinger György sértőnek tekinti a személyéhez fűzött jelzőt és kéri, akkor biztosan bocsánatot fogok tőle kérni, hiszen nem az Ő (ellentmondásaiban is nagyon értékes) személyének, hanem a vezetői stílusának szólt, ami sajnos máig meghatározza a magyar méhészeti ágazat érdekképviseleti munkáját. Viszont, hogy érthető legyen értékelésem, meg kell világítanom Buchinger György vezetői stílusának következményeit ahogyan én látom. És az MME megalapításától kezdve látom.   

Ha megalapozatlan lett volna Buchinger Györgyről szóló értékelésem, akkor az MME, majd OMME történelme, a Fejér Megyei Méhészegyesületnek, a méhészeti oktatás újjászületésének, a méhészeti újságírásnak, Nikovitz Antalnak, Strok Sándornak és Fritsch Ottónak a sorsa egészen másként alakult volna.

Készült Nikovitz Antalról 2016-ban egy életpályát bemutató cikk, amit biztosan olvastatok. Ennek kapcsán készült interjú Buchinger Györggyel is. A beszélgetésnek szinte a legelső mondatában úgy fogalmazott Buchinger György Nikovitz Antalról szólva, hogy amit Ő Tóni ügyében az egyesületi életben elkövetett hibákat, baklövéseket  azokért bocsánatot kér, tehát nem tagadta, hogy Nikovitznak az MME-ből való távozásában szerepe volt, hiszen ő volt az egyesület elnöke és pontosan tudta, hogy ha Ő - mint egy jó szónoki képességekkel megáldott karizmatikus személy - megszólal Nikovitz Antal védelmére a küldöttgyűlésen, akkor a helyzet normalizálódik és Nikovitz hosszú kálváriája nem indul el, hanem az MME keretei között megtalálta volna az Őt megillető méltó helyet.

Buchingert többször hallottam megszólalni méhészeti és egyesületi témában is. Nagy hangerővel nagy energiákkal beszélt. A szakmai megszólalásai nagyon megalapozottak voltak, képszerűen tudta bemutatni a méhészkedés fény és árny oldalát. Tudatosan tett vitatható kijelentéseket, olyanokat amiket akkoriban mások nem tartottak helyesnek. Kérdezni lehetett tőle. Válaszában álláspontját mindíg érvekkel támasztotta alá, de a vitát nem tűrte, tehát egy igazság létezett, az övé. Megtehette, hiszen kiváló szónoki tehetsége volt és ismerte és alkalmazta azokat a módszereket, amivel a vitákat megelőzhette vagy még az elemző ellenérvelés előtt lezárhatta. Sajnos az egyesületi ügyekben is így viselkedett.

Buchinger György ezzel a magatartásával iskolát teremtett, ami lehet, hogy a szocializmus diktatórikus keretei között nagyon hatékony volt, hiszen Ő is egyfajta diktatúrát alkalmazott, de sajnos kinevelt egy olyan méhészvezetői elitet, akik követték módszerét pl. Vicze Ernőt, Cserényi doktort, Fáskerti Lacit stb. és az OMME-ban rendszerváltás után is fennmaradt ez a vezetői stílus. Magyarán a demokratikus döntéshozatal gondolkodásmódja és módszertana máig nem kapott teret az OMME-ban.

Ennek a következménye, hogy az OMME-ban ma is csak egy vélemény van, az Elnökség, illetve az Elnök véleménye. Ha születnek is szakbizottságok, azok nagyon gyorsan meghalnak, ahogy 2016-17-ben is.

Ennek következménye, hogy a Küldöttgyűléseken és Országos Vezetőségi üléseken érdemi vitára lehetőség nincs.

Ennek a következménye, hogy az OMME-ban az érdekvédelmi ügyekben az információk zártak vannak kezelve, lásd ezt a V4 találkozót. Az OMME honlapján semmi nem jelent meg arról, hogy hol és mikor és milyen napirenddel lesz ez a találkozó. Csak azok szereztek tudomást róla, akik az elnökségi ülésen ott voltak, illetve akiket az elnökség tagjai tájékoztattak. Pedig értékes és jól levezetett, tanulságos összejövetel lett volna mások számára is. Ha meghirdette volna az OMME honlapon az OMME elnöke ezt a találkozót, akkor se sokan mentek volna el, hiszen egy teljes munkanapot kellett volna rá áldozni, de ez a fajta nyitottság elengedhetetlen része egy demokratikus szervezeti működésnek, különösen egy közhasznú egyesület esetében. De lám, Fekete József szerint még az ilyen eseményen való részvételt is kegyként kellene értékelni.

Ennek következménye, hogy három év alatt a közhasznúság ügyében tartott öt szavazáson, minden alkalommal az előző szavazással ellentétes eredményű szavazás történt, merthogy az elnök vagy elnökség éppen mást gondolt a közhasznúságról.

Ennek a következménye, hogy hiába szögezte ki Nagyernyei Attila 2007-ben a falra az OMME irodában szaktanácsadók előtt a gauchós zsákot, csak egy vélemény van, a Tóth Péteré és megéltük úgy a 2017-es esztendőt is, hogy az OMME érdemben nem tiltakozott a nyilvánvalóan káros neonikotinoidok használata ellen, sőt a fejét ütögeti annak az embernek, aki nyilvános akciót kezdeményezett.

Remélem érthető voltam, hogy milyen következményei vannak annak a fajta (a szocialista puha diktatúrában nagyon hatékony) magatartásnak, ami a mai valóságban inkább már hátrányára van az eredményes érdekképviseleti munkának?

Hogyan kellene továbbvinni az OMME életét? Hát úgy, hogy az OMME elnöksége ne zárja el az információkat a tagság elől. Igazad van Attila, jót tenne a mostani elnökségnek, ha webkamerán keresztül láthatná a tagság az elnökségi ülésen történteket. Hirdesse meg az OMME a tagság körében a V4-es találkozóhoz hasonló eseményeket. Az OMME működtesse a szakbizottságokat és azok készítsék elő az elnökségi üléseket. Kezdeményezzen az OMME vitákat az érdekképviseleti ügyekben szervezett formában és igyekezzen demokratikus keretek között azokat levezetni és megegyezésre jutni. Egyetlen szóval, legyen már végre demokratikus.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: főnix - 2018. Január 22. 20:45
Tisztelt Méhésztársak!
Fejet kell hajtanom Fekete József alelnök hozzászólása előtt.
Egy kicsit magamról, és kapcsolatunkról.
Ha valakinek oka lenne rá, az én vagyok, hogy vele szembe helyezkedve fejtsem ki álláspontomat, viszont már régen megbékültünk, és a kölcsönös tisztelet azóta is tart közöttünk.
Ugyan így vagyok Lászlóffy Zsolttal, akit én kerestem, hogy a háborúnak vége, fátylat rá!
Soha nem voltam haragtartó, irántuk semmi tüskét nem érzek, így hát gondolataimmal, és tetteimmel is azonosulok velük, és ha szükségét érzik segítem munkájukat.
Buchinger György megsértését visszautasítom, és mélységesen felháborít, nincs mit hozzáfűzni.
Nem tudom Csuja Lászlónak mi a célja ezekkel a hozzászólásokkal, de a türelmem lassan elfogyott.
Folyton a béke érdekében "papol", majd szidalmazza az OMME jelenlegi vezetőit, amely mögött valójában egy sértődöttség húzódik meg, amelyet az OMME-ból való kizárása generál.
Ezt egy természetes reakciónak is felfogható lenne részéről, (a kizárásával én sem értettem egyet), de a hozzászólásai nem viszik előre az egyesületi munkát.
Azt a kérdést szeretném feltenni Csuja Lászlónak, hogy mely érdekvédelmi vezetővel van megelégedve?
Eddig csak a kritikát hallottuk (amely részben igaz), de hogy kit tartana elfogadható vezetőnek magán kívül, arról semmit.
Egy szó mint száz, az OMME-nak és honlapunknak sem tesznek jót a hasonló stílusú írások, és ezzel maximálisan egyet értek Fekete Józseffel.
Tisztelt Csuja László!
Kérlek próbálj meg paradigmát váltani, és szakmai tudásodra helyezni a hangsúlyt.
Ha nehezedre esik, és késztetést érzel arra, hogy az OMME-ban lévő dolgokat saját elképzelésed szerint fogalmazd meg, írj róla egy könyvet, de itt nálunk ennek vége!
Nagyernyei Attila
Klubvezető


Kedves Atilla!

Olyan lojális lettél mostanában, hogy az már több, mint feltűnő. Nem tudom, honnan jött az instrukció, de ezek szerint hatott...

Fekete József reakcióján viszont csodálkoztam, ezt a hozzászólást még Buchinger György védelmében sem volt érdemes ide tenni. Talán észre kellett volna venni, hogy ez az egész majomparádé semmi másra nem volt jó, mint arra, hogy a jó Geddekas szemléltesse az elnök, az elnökség "puhapöcs" mentalitását, s demonstrálja, hogy a kizárási kísérlet ellenére számolni kell vele. Fölösleges azt mondani, hogy ez egy "konferencia" volt, mert nincs relevanciája az elnevezésnek Geddekas "vendégszereplése" szempontjából. Ha az elnök, az elnökség egy nemzetközi együttműködés kezdő lépésének szánt rendezvény háborítatlanságát nem képes garantálni, akkor szedje valóban a sátorfáját, s adja át a helyét olyan vezetésnek, mely képes biztosítani egy rendezvény méltóságát.

Rohadt egyszerű a mutatvány: egy négycsillagos szálloda, a konferencia-termek, az étterem nem közterület. Valamilyen oknál fogva a Klinikák metróállomás hajléktalanjai sem az Actor Hotel összes termeiben rendezték be a téli szállásukat. Ha egy zártkörűnek szánt konferenciát rendezek egy hotelben, akkor a konferenciára meghívom azokat a résztvevőket, akik részvételére számítok. A hotel pedig rendelkezik biztonsági szolgálattal, aki elkéri az érkezőktől a meghívókat. Esetünkben a bebattyogó provokátortól, Geddekastól is. A biztonsági őr sajnálkozva kell konstatálja, hogy Geddekas nem rendelkezik meghívóval és nincs a VIP-listán sem feltüntetve, ezért roppant udvariasan, de megkéri a jó Geddekast, hogy most menjen oda ebédelni, ahová rendelkezik meghívóval. A jó Jogerős Geddekas persze elballaghat a közeli rendőrőrsre, s feljelentést is tehet a biztonsági ember ellen, de ettől még nem lesz képes provokálni az OMME elnökségét, elnökét, mert hogy nem lesz rendőr, aki kimegy vele a hotelba, s félretolva a biztonságist, betuszkolja a meghívóval nem rendelkező Jogerőst a "konferenciára", arra mérget lehet venni. A jó Jogerőst persze nem bántalmazta senki, csak elé állt egy háromajtós szekrény méretű, kigyúrt fickó, s elkérte a meghívóját. Azt ugyanis nem kötelessége tudni egy biztonsági embernek, hogy egy konferenciát Nemzeti Programból finanszíroz-e a rendező egyesület, ráadásul semmi köze ahhoz, hogy közhasznú-é, avagy sem, vagy esetleg mindenki magánzsebből mulatozik a hotelben. Az ő dolga kimerül abban, hogy megkérdezi: meghívója van, Uram? Aztán a jó Jogerős Geddekas elballaghat a bíróságra is, és beperelheti a biztonsági őrt, mert tette a dolgát, s ha a jó Jogerős netán tovább lép a (csendes) szájaláson, akkor szelíden a hóna alá nyúl, s kikíséri...

Ha minden közpénzből rendezett találkozón szabad a ki-bejárás, s minden utcáról beeső hajléktalan odatelepedhet hívatlanul az ebédlőasztalhoz, akkor azt mondom, hogy nem kell, nem szabad  "konferenciát" rendezni. Így meg semmiképpen, nevetségessé téve az egyesületet. A  vezetők nevetségessége akkor is fájdalmas, ha "magunk közt marad", akkor viszont sokkal fájdalmasabb, ha nemzetközi környezetben válik nevetségessé egy tizennégyezres egyesület vezetése, minősítve az általa képviselt egyesületet is.

Az ilyen vezetés, első sorban az első számú vezető tényleg jobb, ha levonja a konzekvenciát, s nem Buchinger György tisztességes megítéléséért indít harcot, hanem belátva, hogy nem csak tehetetlen, nem csak büntetlenül provokálható, hanem nevetséges is, békésen veszi a kalapját, s átadja a helyét egy olyan képviselői csapatnak, vezetőnek, aki képes érvényt szerezni az általa képviselt egyesületi tagság határozott szándékának. Csak ahhoz úgy kell vinni a dolgaikat, hogy  egy provokátor Jogerős ne legyen képes egyszerűen cirkuszi mulattatót, magyarán bohócot faragni az egész grémiumból. Milyen vezetési hitelesség az olyan, amikor valaki úgy provokálhatja a teljes vezetést, hogy az elnökségből még néhányan "belülről" támogatják is...

 Attilám!  Lehet a te véleményed más a kizárásról, lehet paradigmát váltanod is, ha arra inspirálnak, de te biztosítottál  folyamatosan felületet ahhoz, hogy Geddekas először az előző vezetést büntetlenül és korlátozás nélkül mocskolhassa (a te klubvezetői aktív és cinikusan pimasz, vagy inkább pimaszul cinikus támogatásoddal). Persze Bross (és a jó Klubvezető) lelökte Geddekast a szekérről, belátva, hogy tehertétel és vállalhatatlan az árva, s mikor ő szembefordult az új, az általa addig elvtelenül is támogatott brossi vezetéssel, immáron lassan itt is kiérdemelte  a közellenség státuszt. A dolgon még az sem árnyal, hogy kivonultattad a küldötteidet a kizáró szavazásról, Geddekas így is, úgy is a fejetekre nőtt, s mára mint az elszabadult hajóágyú a brossi sajka biztos elsüllyesztésével fenyeget. Ha kizárod innen, már semmit nem érsz el vele, legfeljebb annyit, hogy a köztudatban csak megerősíted: Bross parancsszavára cselekszel, ha támadsz, Bross parancsszavára cselekszel, ha "békülsz".


Nem túl elegáns most szembefordulnia a Klubvezetőnek a régi harcostárssal, de a mentalitását ismerve ezen nem kell csodálkozni, Nagyernyei Attila tökéletesen hozza a szervilis kiszolgáló formáját, hiszen amikor Bross mocskolta az előző vezetésből Fekete és Lászlóffy alelnök urakat,
https://drive.google.com/file/d/0B3ANieo00QZFekl5QnZJeEU2T0xBMDc4cE40WTZnSnRPcWdV/view?usp=sharing
https://drive.google.com/file/d/0B3ANieo00QZFaTBDYkYyZmRuMEhHaUdwOG1YMUdzYkdqN2Z3/view?usp=sharing

akkor visszhangként mocskolta ő is az "útban lévő" személyeket (igény esetén idézem azt a vergődést, amit Lászlóffy és Fekete ellen produkált a Klubvezető és stábja), s amikor most Bross látszólag kiegyezett velük, az eddig mocskoltakkal, szép alázatosan a klubvezető is "fátylat borít" ama mocsok-halomra, amit többek között ő szórt egykor a "célszemélyekre". Mindezt teszi természetesen "önszántából", "a megbocsátás jegyében", s  eszébe sem jutna parancsot teljesíteni.

Szóval kedves alelnök úr, itt az ideje számolni a jó Jogerős Geddekassal, mint olvasom, a pimaszságban már odáig ment, hogy a provokációját a demokrácia diadalaként éli meg, tovább provokálva mindazokat, akiknek ráadásul rohadtul illenék szégyellni azt a köpönyegforgatást, amit a húsosfazék melletti megmaradás reményében produkáltak az utóbbi időben a "béke" jegyében. Bár az a szégyen lehet, hogy csak arra inspirálja őket, hogy ne igen nézzenek tükörbe, de olyan rohadt nagy szégyenérzetet nem igen tapasztaltam a részükről az utóbbi időben... Aztán -ha muszáj- akár össze is zár az a néhány ember, akinek fontosabb a husika, mint a tisztesség, etika, becsület... hallom, Lászlóffy megint megtalálta a levélíró tollát, s ismét hozza a formáját... Hogy mi a fenétől van nekem mostanában hányingerem...?

Olvasgassák csak a "Változás" arcának előbb idézett öklendezését saját magukról, akik most ugyan azt hiszik magukról, hogy ők Józsi és Zsolti, de véssék föl valahová, ahol sűrűn látják, hogy addig lesz ez így, míg szükség lesz rájuk. Ha nem lesz, akkor jusson eszükbe, hogy már Vivaldi is megmondta: ha Mór már megtette kötelességét, akkor majd Bross a Mórra is kiadja a kilövési parancsot, mint annak idején a most puszi-haver "munkatársaira", s lesznek esmeg "Fekete lovag" és "levelezős-hisztisóvodásozó Lászlóffy"...

Ezek a jelzős szerkezettel emlegetett nevek pedig nem a tiszteletadás jegyében, hanem szitokszóként születtek itt egykoron...

Amondó vagyok Atillám, hogy ne beszélj itt tiszteletről, megbecsülésről, megbékélésről, mert a végén a maradék hiteled is semmivé lesz. Dehogy békéltél te meg, dehogy bocsátottál te meg egy Lászlóffynak, akinél csak kevés embert gyűlölsz te jobban. Mondd meg bátran, mondd meg őszintén, hogy Bross főnököd átmenetileg visszarendelte a csahosait, amíg inog a trón, addig "béke és egyetértés" van, aztán ha elült a vihar, majd eszébe jut a jó Brossnak, hogy Zsoltika egyszer lehisztisóvodásozta őt a Küldöttgyűlés nyilvánossága előtt... Meg milyen jó, hogy neked is  sikerült olyan gyógyszerre találnod, amelyet bevéve nem ébredsz fel minden éjjel arra, hogy mit mondott rád egykor a Fekete lovag... Elfelejtetted? Meg azt is, hogy Lászlóffy Bross elmenekülte után Gilles Ratia-nak levelét megírta, hogy nehogy ide jöjjön már, mert nem lesz meleg a fogadtatás? Ejnye-bejnye, de feledékeny lettél, Lelkem! Vagy Brossi azt mondta, hogy most az irányított amnéziának van az ideje, a vérfürdő ráér? Ja, ha elfelejtetted volna, megvan az a jegyzőkönyv, ahol beígérted: nem nyugszol, míg meg nem buktatod azt az IB-t, amelyik nem neked parírozik...

Sorakozz fel te is a jó Geddekas mögé, vedd észre, hogy a királyoddal szemben Jogerős a demokrácia letéteményese. Ha nem visz rá a lélek, hogy Brosst buktass te is, vonulj vissza vidéki magányodba, de ne fenyegesd Geddekast, mert ő a valódi érdekképviselő, s reményeink szerint az OMME jövőbeli elnöke.
Hajrá Geddekas, hajrá DEMOKRÁCIA!!!

No, látom, amíg más dolgom volt, mint az itteni "parádét" lekövetni, Geddekas pontosan azt csinálta, mint a múltkor: grammra kiszámolta, meddig mehet el, aztán alaposan befonta a Klubvezető tekervényeit.

Brávó! Geddekas, te tényleg nem vagy kispályás, szegény Atilla meg csak spilázik, hogy akkor ő most hogyan is járt...

Már a múltkori dörgedelemnél is nagyot röhögtünk, amikor még meg is sajnált a jó Klubvezető, amikor elmagyaráztad neki a korrupció mibenlétét, s még majdnem bocsánatot is kért, amiért megfenyegetett a kitiltással. Most meg ez a "Buchinger méhésztárs szónoki képességeinek elemzése" című dolgozatod sikerült briliánsra! Gratulálok, a pimaszságod már szinte az elegancia diszkrét báját hordozza... Majdnem...

Egyébként igazad van, Atilla minden Bross-imádata ellenére azért nyomába sem lép a "Főnöknek", no, de ezért nem ő a főnök, hanem a Főnök a főnök. Ha pedig te úgy véled, hogy Buchinger méhésztárs kb. úgy járt el a nem kívánatos vezetőkkel, mint Bross veled, akkor úgy véled. A szóban benne van, hogy ezt te csak véled, s vélekedésedet megosztod azokkal, akik kíváncsiak a vélekedésedre. Ráadásul Nikovicz és Stork kifejezetten jót tett Fehérvárnak. Még te is használhatsz Gödöllőnek...

Minden "tiszteletem" ellenére engem pl. kifejezetten érdekelne, hogy milyen ismérvek alapján döntöd el egy szónokról, hogy ő "hordószónok". Ezek szerint aki jól bánik a szavakkal, az már automatikusan hordószónokká lesz? Vagy csak magadból kiindulva ítélsz?

Neked már megint fogalomzavarod van, összekevered a dolgokat, mint anno a nekrofiliát a koprofágiával. Majd alkalmasint próbáld ki mindkettőt, aztán akkor már talán látni fogod a különbséget...

Fogalmad sincs, mit jelent a hordószónok.

Az értelmező kéziszótár szerint: „nagyhangú, demagóg szónok”. A hangsúly nem a nagy hangon, hanem a demagógián van, a nem demagóg szónok akkor sem hordószónok, ha nagy hangon szónokol!

Ezek után megkérdezem tőled, hogy mi az a demagóg. No, áruld el a demagóg jelentését! Segítek: a szótár szerint a demagógia eszközeit használó személy. Akár szónok is lehet, de nem kötelező érvénnyel.

Ezt követően viszont megkérdezném azt is, hogy mi az a demagógia?  Hallottál róla? Muszáj megnézni az idegen szavak szótárában: a demagógia népámítást, a tömegek tudatos félrevezetését és feltüzelését jelenti. Ha dedukcióval összerakod, rá kell jöjj: a hordószónok a tömegeket tudatosan félre akarja vezetni, fel akarja tüzelni...

Nicsak, 'iszen ez meg a Geddekasra hajaz!

Buchinger méhésztárs lehetett nagy hangú, jó szónok. Lehetett a vezetői stílusa is autokrata, még azt is megengedem, hogy diktatórikus is lehetett. Csak nem hordószónok volt, hanem egy olyan méhész-vezető, aki veled nem cicózott volna annyit, mint Bross.

Atillát meg ne vedd mindig palira. Nem túl gyors, könnyen befonható, s lásd, bármennyire is terhére vagy mostanában, mégis igyekszik lojális maradni a régi "harcostárshoz", kivel együtt indult egykoron a Viola utcai várat bevenni. Ha kevésbé lennél pimasz, talán te is lehetnél belül, de így sajnos nemigen.

Nem szeretném, ha tényleg elmennél a falig, barátom és a BBBBBK-ben harcostársam! Még a végén kitilt ez az Atilla... Ne Buchingerrel bőszítsd a jó Klubvezetőt, hanem most már koncentrálj arra, amit megbeszéltünk! Bross van a célkeresztben...!
Nincs más hátra, meg kell győzzük a tagságot, hogy Geddekas megkerülhetetlen, s egyedüli demokratikus alternatívája az antidemokratikus, demagóg jelenlegi vezetésnek. Hogy is fogalmaztam?

Győzzön a demokrácia! Geddekast az elnöki székbe!

Hajrá DEMOKRÁCIA!!! Hajrá Geddekas!!!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 22. 21:35
Főnix!

Nem hiszed el, de a jó dolgoknak örülök és minden, amit jól csinál az OMME elismerem és szívesen részt veszek benne, sőt ha lehetőségem van rá, akkor segítem.

Nagyon helyes, hogy Bross kezdeményezte a nemzetközi összefogást. Csak nemzetközi összefogással lehet kiszorítani az európai piacról a hamis mézeket. Bross készítette elő és nagyon jól vezette le az eseményt. Eredményes is lett. A folytatás szükségességében teljes volt az egyetértés.

Csuja ott volt, mert ott lehetett, hiszen egy közhasznú szervezet által szervezett rendezvény jogszabályi okok miatt nem lehet zárt. Csuja pontosan tudja, hogyan kell diszkréten viselkedni egy nemzetközi rendezvényen. Bár volt néhány halk provokáló megjegyzés Bezzegh Lacitól, de ismerve a társaság magatartását, kitért a támadás elől.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: atya - 2018. Január 23. 07:56
Én hallottam már más "érveket" is!!
Nekem erről ez a véleményem!
Elekes László

https://www.youtube.com/watch?v=hdwvp05gFd0
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 23. 13:06
Bizony belefért volna az OMME és a Magyar Méhészeti Nemzeti Program költségvetésébe, hogy a V4 találkozóról a facebook-on élő közvetítés legyen.

De nem! És ezért csak kérdéseim vannak:
1.
Fekete József szerint az ilyen események semmiféleképpen nem tartoznak a széles nyilvánosságra?
2.
Szerinte feudális kegy ha valaki részleteiben is tájékozódhat az OMME érdekképviseleti munkájáról?
3.
Egyesek, vagyis a vazallus kiváltságosok, tehát az elnökség és egy szál újságíró (az OMME Méhészújságtól) részt vehet rajta, de átlag méhész nem?
4.
Vajon miért? Nehogy már a "pór nép" tájékozottabb legyen?
5.
Ez a Fekete József féle OMME demokrácia? 

Szerintem, ha Jóska leül és józanul gondolkodik így Krisztus születése után a szocializmus bukását követő 2018. esztendő januárjában az Európai Unióban Magyarország fővárosában, akkor Ő se ezt akar feudális világban élni, de az általam olyan folyamatosan ostorozott feudálisan diktatórikus szemléletből fakadó ösztönök, belső indulatok belesodorták ebbe a helyzetbe. Remélem, hogy már szégyelli is kijelentését. Van mit!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 25. 13:09
A V4-es találkozó történetének lefutása óta Bross két kiemelt feladattal foglalkozik:
1.
Csuja ::))
2.
Az erdélyi méhészképzés Böjte Atyával összefogva.

Véleményem: ..... Sejthetitek.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: lygo67 - 2018. Január 25. 16:33
...
Ugyan így vagyok Lászlóffy Zsolttal, akit én kerestem, hogy a háborúnak vége, fátylat rá!
Soha nem voltam haragtartó, irántuk semmi tüskét nem érzek, így hát gondolataimmal, és tetteimmel is azonosulok velük, és ha szükségét érzik segítem munkájukat.
...

akkor is ez legyen a véleményed Lászlóffy- ról mikor az első adandó alkalommal újból "hátba döf"  - mert mint ahogy másokkal megtette Te sem hiszem, hogy kivétel leszel
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kiskakas - 2018. Január 25. 17:03
QUQURIQ !!!



Geddekas!

Azt is írjad ki, hogy ki írt Brossnak, hogy csináljon retorziót veled szemben a V4 való részvéted miatt!
Vannak egy páran a vezetésből akik Bross munkáját direkt hátráltatják mondvacsinált dolgokkal!
Ki, meddig bírja alapon! (ezt gondosan megbeszélték)...
Vagy tudjátok-e méhésztársaim, hogy a volt ügyvezető miatt az iroda dolgozói hetekig görnyedtek az íróasztal fölött?
Így halad a méhész ügye!?

Kiskakas
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 26. 00:33
Idézet
Azt is írjad ki, hogy ki írt Brossnak, hogy csináljon retorziót veled szemben a V4 való részvéted miatt!
Nem tudom, hogy ki. Csak nem Fekete Józsi?
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kiskakas - 2018. Január 26. 14:31
QUQURIQ !!!

Nem Fekete Józsi!

Kiskakas
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kiskakas - 2018. Január 26. 20:34
QUQURIQ !!!

Laci! Gondolkozz!!!
Kinek az érdeke, hogy minél messzebb keveredj a neok. tól és az OMME-tól?

Kiskakas
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Január 26. 22:54
Gondolkozz!!!
Kinek az érdeke, hogy minél messzebb keveredj a neok. tól és az OMME-tól?
Csak nem Tóth Péternek? - akinek még Bross Péternél is nagyobb a jövedelme.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kiskakas - 2018. Január 27. 17:58
QUQURIQ !!!

Na ugye, mégis csak kitaláltad...

Kiskakas
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Janóka - 2018. Január 27. 20:05
És ezt nem tudtátok volna megbeszélni privátban?
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: izso60 - 2018. Január 27. 21:04
Üdv.Uraim!
Janóka!
Semmi jelentősége!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2018. Február 06. 20:16
A német közszolgálati TV egyre több olyan programot ad, ahol megjelenik a fogalom: "unokakonform". Azaz csak olyan dolgokat tesznek, amelyeket az unokák sem fognak megbánni. A ternmőföld gyors haszonszerzés miatt történő elszennyezése nem tartozik ezek közé. Sem GLIFOZÁTTAL? SEM DDT-vel, SEM NEO-val.
Két német fiatal, hobbi méhész méhselt alakú ház építésébe kezdenek Portugáliában. Viszik a méheiket is. 
https://www.zdf.de/dokumentation/37-grad/37-zwei-bayern-und-40000-bienen-100.html

és a németekre jellemző, hogy relatív sok méhes műsor van. Itt is egy pl.
https://www.zdf.de/wissen/terra-xpress/dicke-hummeln-und-der-brummer-zoff-100.html#autoplay=true&startTime=0
Az első film elmondja, hogy a méhbetegségekhez kapcsolódóan - az agrárszektor más területeihez hasonlóan - közösségi kármentesítés jár. (Mint a gyümölcsösöknél a vis major alap.)

Egyes problémákat is felvázol, mint pl. a városi méhészkedés pl. Berlinben, Hamburgban annyira elterjedt, hogy már élelem hiány lépett fel. A méhek megjelentek a pékeknél, cukormázat lakmároznak.

A tetőteraszon levők megszurkálták a szomszédokat, a bérbeadó eltávolíttatta őket. A vége az lett, hogy a városban, de egy parkban bérelnek helyet a méheknek.

Németországban 120.000 méhészt regisztráltak, a méhcsaládok száma nő, a méhlegelő csökken.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Február 21. 08:07
Talán itt lesz ennek a mocskolódásnak a legjobb helye.
Megfogadtam, hogy a Zöld Méhészfórummal nem foglalkozom, annyira alpári stílust vettek fel odaát, hogy kár rájuk az időt tölteni.
Most mégis kivételt teszek, mert a következő sor amit idézek, azon kívül, hogy felháborító, meg is döbbenek,......
Innen egy sort töröltem, mert Bezzeg Lacival beszéltem telefonon, és beláttam, méltatlan volt hozzá ez a megjegyzésem!
Bocsánatot kérek tőle, de ettől még Tomipapa írása felháborító.
Az elnökségi üléseken meg állandóan a Fekete-Fehér Méhészklub a téma, hogy mi milyen csúnyák vagyunk, mennyire támadjuk "szegény" ártatlan Tóth Pétert aki kifordulva önmagából teljesen mást beszél mint tíz évig.
De maradjunk Tomipapa hajnali gondolatánál.
Íme:
"Erdős Norbert és Bross konzekvensen hazudik, de ez érthető, hiszen mindkettőjüknek oly annyira kell az önigazolás, mint egy falat kenyér."
Tehát olyan messzire merészkedett a kertészbácsi, hogy egy Európai Parlament képviselőt hazugnak nevez.
Szekszárdon Bross Péter elmondta, hogy rengeteg gratulációt kap a mézjelentés miatt külföldről, itthon pedig áztatják a jelentést.
Ha valakinek eddig kétségei voltak, hogy miért tiltottam ki tőlünk Arisztaioszt(Tomipapát) akkor most itt az igazolás.
Én ezt a mérhetetlen sértő, alpári stílust nem engedem!
Nem csodálkoznék, ha a Zöldön megjelenő írás jogi következményeket vonna maga után!
Engedjétek meg, hogy én viszont személyes köszönetemet fejezzem ki képviselő Úrnak, hogy a magyar méhészekért ennyit küzdött eddig is.
Döntés március 1-én.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Február 22. 07:44
Hol vagytok?
Izso60, Kivancsi111 merre jártok?
Még Lobenben is ezt beszélik, hogy Tomipapát (Arisztaioszt) kitiltották a Zöldről.
Most miért nem kiabáltok?
Pedig Izso60 nem rég ezt írta:
"Üdv.Uraim!
Azért ezek a kitiltások és az ezzel való fenyegetőzések igen beszédesek az értő olvasók számára.
Nem de?"
Úgy látom a kertész odaát is elkapálta magát.
Az általam kimásolt sor már ott sem megy.
Nem marad más hátra, majd a Skype (internetes telefon) kisírja magát.
Azért örvendek, hogy a Zöld Méhészfórum moderátorai is belátták, ami sok az sok.
Lehet így tél vége felé a meleg, párás  levegő a fóliasátorban, és egy álmatlan éjszakában jó nagyot akart írni Tomipapa, de ez nem jött be, hiába kopogtatta órákon keresztül a billentyűket.
Így jár aki sokat gondol magáról.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kivancsi111 - 2018. Február 22. 08:36
Na most miről van szó? Mit is kérdezel? Mit csinált az Öreg? Mi van Lobenben? (Azt sem tudom hol van.)
Én már vagy 2 hete nem beszéltem vele, de ha ismét bejelentkezik, akkor rákérdezek, mert Tőled nem jött át a hír, csak valami érthetetlen eseménnyel kapcsolatod "izé". Mondd már légyszi mi történ? De gyorsan beleolvasok a"ződbe" ha ezt megírtam. KÍVÁNCSIvá tettél ;D Na 111.

Hol vagyok? Sajnos családi ügyeket intézek. Senkinek nem kívánom...
Egyébként végeztem a műlépezéssel, de még nem tervezem az etetés-serkentés megkezdését, mint azt február végére javasoltad :o.

De mi van a "ződ" moderátoraival? Valami nehezet írt az Öreg, és kirúgták? Valami nagy gáz lehet, mert senki nem veszi fel a telefont.
Milyen beszédes fenyegetőzések voltak, meg kitiltások? Szerintem senki nem tudja, nem csak én. Mondd már el Attila!
De mi köze ennek a nemzetközi eseményekhez? Mi vannnnnnnnnnnn?
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Február 22. 11:09
Attlila!

Kérlek, ne legyél ennyire elfogult a megfogalmazásban, mert ezzel sok embert megbánthatsz és nem vet jó fényt a nyilván értékes munkát végző Bross Péterre és Erdős Norbertre sem.

 A mézjelentéssel kapcsolatos munkálatok már az előző kormányzati ciklusban elindultak. Erdős Norbert és Bross Péter neve fémjelzi most, de illene megemlíteni az elődök tevékenységét is, hiszen egy ilyen jelentés minden esetben hosszú folyamat és sok ember, több intézmény munkája.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Janóka - 2018. Február 22. 12:52
Valamit nem jól tudnak Lobenben, mert  az öreg jelen pillanatban is fent van a fórumon.
Tudjátok messziről jött ember .....
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Kitin - 2018. Február 22. 13:02
Úgy látszik visszatiltották!  ;D

Tomipapa írását ne emeld ide át!
Had írogasson csak odaát.
Legyen elég az a példa amely sorát én idéztem!
Itt ezt az alpári stílusát nem fogom engedni.
Megértéseteket köszönöm!
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Olvastam - 2018. Február 22. 13:10
Attlila!

Kérlek, ne legyél ennyire elfogult a megfogalmazásban, mert ezzel sok embert megbánthatsz és nem vet jó fényt a nyilván értékes munkát végző Bross Péterre és Erdős Norbertre sem.

 A mézjelentéssel kapcsolatos munkálatok már az előző kormányzati ciklusban elindultak. Erdős Norbert és Bross Péter neve fémjelzi most, de illene megemlíteni az elődök tevékenységét is, hiszen egy ilyen jelentés minden esetben hosszú folyamat és sok ember, több intézmény munkája.

Előző kormányzati ciklusnál a Magyar Kormányt érted? Az ugye speciell ugyanaz. Az EU parlamenti ciklust érted? Vagy arra utalsz, hogy a mézjelentést az előző OMME ciklus készítette? Pontosan Neked ki és mit mondott? A tégla mondott valamit, mert más ugye nem nagyon állt szóba veled sem.

Szóval nem értem, kire gondolsz a mézjelentésnél. Ki volt Erdős Norbert előtt az előterjesztő, aki bármilyen EU parlamenti anyagot beterjesztett? Annak kik készítettek anyagot? Vagy csak megint beszólsz egy mindent tudok lózungot.

Akkor is tévedtél, amikor a méz szűrésénél kijelentő módban írtad, a méz csak melegen szűrhető gyantán. Elárulom, hogy itt is tévedtél. De persze egyből elkanyarodsz más témára.

Szóval kiknek milyen munkáját véled a melyik intézmény előző kormányzati ciklusában?

Beálltál azok közé, akik az eredményt le akarják szólni. Hogy ez neked miért jó, nem tudom, de lelked rá.


Keresd a szépet és a jót!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Olvastam - 2018. Február 22. 13:17
Úgy látszik visszatiltották!  ;D

Már írt is:
"Aranyoskám, Gyönyörű Tobeecám, Galambom!

Ez a jó ember nem érti meg, hoába linkeli be az oldalakat:

A méz problémákat a termelőknek maguk között kell megoldania. Mindenféle hatósági intézkedés, hírverés és a kertész vádaskodásai ártanak a magyar méznek. Pláne, hogy azok nagyrésze a méhészek kisebbik részét érinti. Mindenfélével vádaskodik. Nem csodálkoznék, ha a háttérben mézet szeretne venni, és ehhez össze akarja dönteni a méz árát, a mázpiacot.

Bejegyzését kérem másolatban is törölni.

Kérem, hogy azon fórumozókat, akik nem tartják tiszteletben a fórum döntését, hogy ide ne fröcsögő, és bemásolják írásait, azokat is tiltsátok ki.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: bükk - 2018. Február 22. 13:27
Talán itt lesz ennek a mocskolódásnak a legjobb helye.
Megfogadtam, hogy a Zöld Méhészfórummal nem foglalkozom,
 

Attila ideje lenne már.
Persze már tucatszor megfogadtad(olvass vissza),de hát ha nincs mit írni jó onnan ezt-azt csipegetni ugye.
Hagyd békén a Zöldet,ott nem vagy téma.

Amúgy meg ha szabad vélemény nyilvánítás híve vagy viseld el a más véleményeket is,meg
a másik méhészfórumot.

Ja és csak az igazat meg a valódit:
Erdős képviselő Úr sajtótájékoztatóján kihangsúlyozta " A Mézjelentés kidolgozásában részt vettek a tagállamok méhészegyesületei".

Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kivancsi111 - 2018. Február 22. 16:18


Kérem, hogy azon fórumozókat, akik nem tartják tiszteletben a fórum döntését, hogy ide ne fröcsögő, és bemásolják írásait, azokat is tiltsátok ki.

Szerintem azokat kellene kitiltani, akik pofátlan módon elferdítik a valóságot.
Milyen döntését "nem tartják tiszteletben", kinek? A fórumnak? Van értelme a mondatnak, amit írtál? Ha valakinek a véleménye nem egyezik meg a főnöködével, és nem  szolgálja annak ügyeit, az nem írhat? Az a tisztelet, amikor mindenki együtt megy a vágóhídra?



Ez a jó ember nem érti meg, hoába linkeli be az oldalakat:

Mit jelent az, hogy hoába? Nálatok is sok hó esett? Hoába esett, úgyis elolvad. ;D
Kitint meg hagyd békén! >:(
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: izso60 - 2018. Február 22. 17:16
Üdv.Uraim!
Ne bosszankodj Jenő,látod hogy ezek sportot űznek a kitiltósdiból,hol ilyen,hol olyan indokkal.
Mert esetleg keményen fogalmazol vagy kifigurázod az értelmetlen írást,111.
A lényeg hogy nem tetszik valamelyiküknek.
Engem is többször fenyegetett már kitiltással a (durva stílusom)miatt.
Pedig csak visszafröccsent rólam amit hozzám vágtak.
Na 111,szép kis nemzetközi esemény kerekedett ebből a teljesen és sajátosan "hazai"eseményből!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Janóka - 2018. Február 22. 17:36
Azért nemzetközi esemény mert még Lobenben is a zöld fórummal foglalkoznak. ;D
De hogy ezt miért itt kell és miért az itteni klubvezetőnek kell közzétenni azt nem tudom.   ::)
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: izso60 - 2018. Február 22. 19:22
Üdv.Uraim!
Nagyenyei Uram!
Idézet:
Hol vagytok?
Izso60, Kivancsi111 merre jártok?
Még Lobenben is ezt beszélik, hogy Tomipapát (Arisztaioszt) kitiltották a Zöldről.
Most miért nem kiabáltok?
Pedig Izso60 nem rég ezt írta:
"Üdv.Uraim!
Azért ezek a kitiltások és az ezzel való fenyegetőzések igen beszédesek az értő olvasók számára.
Nem de?"
Úgy látom a kertész odaát is elkapálta magát.
Az általam kimásolt sor már ott sem megy.
Nem marad más hátra, majd a Skype (internetes telefon) kisírja magát.
Azért örvendek, hogy a Zöld Méhészfórum moderátorai is belátták, ami sok az sok.
Lehet így tél vége felé a meleg, párás  levegő a fóliasátorban, és egy álmatlan éjszakában jó nagyot akart írni Tomipapa, de ez nem jött be, hiába kopogtatta órákon keresztül a billentyűket.
Így jár aki sokat gondol magáról.
Nagyernyei Attila

Nos,itt volnánk és ha már itt vagyunk a magam részéről mindjárt meg is kérdezném a tisztelt klubvezetőt.
Vajon minden bejegyzésének ennyi a hitele vagy azért elkövet ritkán ennél hitelesebbet is?
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Február 22. 19:37
Attlila!

Kérlek, ne legyél ennyire elfogult a megfogalmazásban, mert ezzel sok embert megbánthatsz és nem vet jó fényt a nyilván értékes munkát végző Bross Péterre és Erdős Norbertre sem.

 A mézjelentéssel kapcsolatos munkálatok már az előző kormányzati ciklusban elindultak. Erdős Norbert és Bross Péter neve fémjelzi most, de illene megemlíteni az elődök tevékenységét is, hiszen egy ilyen jelentés minden esetben hosszú folyamat és sok ember, több intézmény munkája.
Szóval nem értem, kire gondolsz a mézjelentésnél. Ki volt Erdős Norbert előtt az előterjesztő, aki bármilyen EU parlamenti anyagot beterjesztett? Annak kik készítettek anyagot? Vagy csak megint beszólsz egy mindent tudok lózungot.
A bejegyzéseid alapján meggyőződésem, hogy nem kell elmagyaráznom neked, hogyan készül az EU számára egy jelentés és azt se, hogy hány embernek, intézménynek a munkája, adatgyűjtése, gondolata, elemzése, kérdése, véleménye kell hozzá. De ha téged ilyen apróságok nem zavarnak, akkor nyugodtan menj Ukrajnába, Oroszországba, mert ott a te mentalitásod nem ébreszt senkiben kérdéseket. Ott elfogadnak cár atyuskákat.

Idézet
Akkor is tévedtél, amikor a méz szűrésénél kijelentő módban írtad, a méz csak melegen szűrhető gyantán. Elárulom, hogy itt is tévedtél. De persze egyből elkanyarodsz más témára.
Barátocskám! Úgy emlékszem, hogy rajtam kívül Magyarországon még senki nem publikálta, hogyan is megy a méznek a meleg és hideg gyantakezelése. Közvetlenül a gyártótól szereztem be információt, fotót és technológiai leírást róla és tettem itt ezen a fórumon nyilvánossá. 
Idézet
Keresd a szépet és a jót!
Tetszik a mondatod, csak éppen délelőtt és most is éppen arra hívtam fel a figyelmet, hogy Nagyernyei Attila is említse már meg, hogy vannak még megemlítendő nevek Bross Péteren és Erdős Norberten kívül is ez ügyben. De, hát ez neked nem tetszik. Arról viszont nem tehetek, hogy nem Ukrajnában vagy Oroszországban vagyunk. Neked is meg kellene tanulnod, hogy az EU-ban mit hogy illik, ha már "akaratod ellenére" itt élsz.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Február 22. 20:06
Azt ne felejtsétek el, hogy mi volt a mostani téma kiindulópontja!
Tomipapa ezen "böffentése":
"Erdős Norbert és Bross konzekvensen hazudik, de ez érthető, hiszen mindkettőjüknek oly annyira kell az önigazolás, mint egy falat kenyér."
Majd írtam mellé egy kommentet, amiben az állt, hogy megdöbbenve vettem tudomásul, hogy a profik elnöke, elnökségi tag Bezzeg László ezzel egyet ért, mert nem törli.
Ma, amikor hazaértem ezt a sértő beszólásomat töröltem, és bocsánatot kértem Bezzeg Lászlótól.
Aztán, hogy ezek után Tomipapát miként fogják megdorgálni ez már nem az én dolgom.
Az a lényeg, hogy itt nálunk az ehhez hasonló, sértő megnyilvánulásokat, főként ha még valótlan is, törölni fogom.
Bezzeg Laci megkérdezte tőlem, hogy Csiuját miért nem törlöm, írásait miért nem moderálom, talán egyet értek velük?
Elmondtam, hogy Csuját már többször megfenyítettem, és határozott időre ki is tiltottam.
Mostanában is van amikor a határokat súrolja, de hozzászólásai egyelőre beleférnek a véleménynyilvánítás szabadságába.
Kérem a további hozzászólásaitokat a gőzölgőben tegyétek meg.
Köszönöm.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Olvastam - 2018. Február 22. 22:33

Barátocskám! Úgy emlékszem, hogy rajtam kívül Magyarországon még senki nem publikálta, hogyan is megy a méznek a meleg és hideg gyantakezelése. Közvetlenül a gyártótól szereztem be információt, fotót és technológiai leírást róla és tettem itt ezen a fórumon nyilvánossá. 

Az alpáriakra nem reagálok. Meg a felsőbbrendűekre sem.

Itt most önmagaddal kerültél ellentmondásba. Szóval elismered, hogy nem csak melegen/forrón lehet szűrni a mézet. Szuper. Örülök, hogy Te tudtad először és Te publikáltad először. Kár, hogy elárultad az ici-pici sráknagák.

Akkor most az összes hamis méz ellenes harcos a TE tanítványaid ellen harcol. Nem kellett volna elárulnod.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kivancsi111 - 2018. Február 22. 22:51




. Kár, hogy elárultad az ici-pici sráknagák.


Na ezzel a SRÁKNAGÁK-al majdnem +fogtál, de csak mejdnam.

Na figyu!

"A cmabritgei emegyeten kéüszit eikgy tnuamálny áitllsáa sznreit a szvkaaon Bleül nicsn jlneestögfée akann, mkénit rdeeözndenk el a btüek: eyegüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen. Ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlö, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad. A jlneeésg mgáayzrataa az, hgoy az erbemi agy nem eyedgi btüeket, hneam tleejs sazakvat ovals."
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Február 22. 23:33
Barátocskám! Úgy emlékszem, hogy rajtam kívül Magyarországon még senki nem publikálta, hogyan is megy a méznek a meleg és hideg gyantakezelése. Közvetlenül a gyártótól szereztem be információt, fotót és technológiai leírást róla és tettem itt ezen a fórumon nyilvánossá. 
Itt most önmagaddal kerültél ellentmondásba. Szóval elismered, hogy nem csak melegen/forrón lehet szűrni a mézet. Szuper. Örülök, hogy Te tudtad először és Te publikáltad először. Kár, hogy elárultad az ici-pici sráknagák.

Akkor most az összes hamis méz ellenes harcos a TE tanítványaid ellen harcol. Nem kellett volna elárulnod.
Istenem, hogy mennyi marhaságot vagy képes összehordani.
Nemcsak itt jelent meg az összegyűjtött információ, hanem Kedvenc újságodban a Méhészetben is. Ott és akkor miért nem tiltakoztál?
Figyu Aranyom!
Ha jól sejtem Magyarországon is üzemszerűen folyik ilyen tevékenység. Neked bármikor bejárásod is van abba a mézüzembe. Lehet, hogy te is bedolgozol oda. De az is lehet, hogy több ilyen üzem van titkon kishazánkban, ahogy Ukrajnában, Törökországban is van. Legalábbis a kínaiak így tudják.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Olvastam - 2018. Február 23. 06:52




. Kár, hogy elárultad az ici-pici sráknagák.


Na ezzel a SRÁKNAGÁK-al majdnem +fogtál, de csak mejdnam.

Na figyu!

"A cmabritgei emegyeten kéüszit eikgy tnuamálny áitllsáa sznreit a szvkaaon Bleül nicsn jlneestögfée akann, mkénit rdeeözndenk el a btüek: eyegüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen. Ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlö, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad. A jlneeésg mgáayzrataa az, hgoy az erbemi agy nem eyedgi btüeket, hneam tleejs sazakvat ovals."

Kedves M.J.!

Amerikában nem mondhatod, hogy fekete. Színesbőrűt mondhatsz. Köszönöm, hogy a mindenkinek triviális alternatívát SRÁKNAGÁK megmagyaráztad.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kivancsi111 - 2018. Február 23. 08:32
Köszönöm, hogy a mindenkinek triviális alternatívát SRÁKNAGÁK megmagyaráztad.
Na beszélj már annyit mellé! Icipici kínaiaknak is nevezhetted volna őket. Egyébként nem ők hamisítanak, csupán az alapanyagot állítják elő ahhoz, és a vevőnek van rá igénye, nem a fogyasztónak. :o
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Február 23. 09:46
Köszönöm, hogy a mindenkinek triviális alternatívát SRÁKNAGÁK megmagyaráztad.
Ne beszélj már annyit mellé! Icipici kínaiaknak is nevezhetted volna őket. Egyébként nem ők hamisítanak, csupán az alapanyagot állítják elő ahhoz, és a vevőnek van rá igénye, nem a fogyasztónak. :o
Igen. És a gyantát vásárlók azok a mézüzemek, amelyek szinte pollen nélküli világos "mézet" dobnak piacra. Merthogy a gyantázás hatására színanyagok is tűnnek el a mézből.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Olvastam - 2018. Február 23. 16:35
Köszönöm, hogy a mindenkinek triviális alternatívát SRÁKNAGÁK megmagyaráztad.
Ne beszélj már annyit mellé! Icipici kínaiaknak is nevezhetted volna őket. Egyébként nem ők hamisítanak, csupán az alapanyagot állítják elő ahhoz, és a vevőnek van rá igénye, nem a fogyasztónak. :o
Igen. És a gyantát vásárlók azok a mézüzemek, amelyek szinte pollen nélküli világos "mézet" dobnak piacra. Merthogy a gyantázás hatására színanyagok is tűnnek el a mézből.
Ezek szerint te vagy az anyagbeszerző, ha így tudod. Mennyi a zséd?
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Olvastam - 2018. Február 23. 16:44
Köszönöm, hogy a mindenkinek triviális alternatívát SRÁKNAGÁK megmagyaráztad.
Na beszélj már annyit mellé! Icipici kínaiaknak is nevezhetted volna őket. Egyébként nem ők hamisítanak, csupán az alapanyagot állítják elő ahhoz, és a vevőnek van rá igénye, nem a fogyasztónak. :o
Na ilyen marhaságot. A határra érkező okmányokon nem méz szerepel? Hát mi?
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: kivancsi111 - 2018. Február 23. 19:53
Te Sanyi!
Áruld el már melyik határra gondolsz? Az ukránra, vagy valamelyik uniósra?
Csujának talán még megvannak azok a képek a hordókról. Felrakhatnád Geddekas!

Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Február 23. 20:55
Köszönöm, hogy a mindenkinek triviális alternatívát SRÁKNAGÁK megmagyaráztad.
Ne beszélj már annyit mellé! Icipici kínaiaknak is nevezhetted volna őket. Egyébként nem ők hamisítanak, csupán az alapanyagot állítják elő ahhoz, és a vevőnek van rá igénye, nem a fogyasztónak. :o
Igen. És a gyantát vásárlók azok a mézüzemek, amelyek szinte pollen nélküli világos "mézet" dobnak piacra. Merthogy a gyantázás hatására színanyagok is tűnnek el a mézből.
Ezek szerint te vagy az anyagbeszerző, ha így tudod. Mennyi a zséd?
Ja. A Te hülyeségedre miért ne válaszoljak hülyeséggel?: Miért ne szállítanék több helyre, például Ukrajnába és a Duna folyó mentén is több helyre? Tudod, a pénz csendben fial, tehát ilyesmit ne kérdezz!

De ne törj nagy babérokra te se, mert már csak rövid ideig lesz jó üzlet a gyantázás, egyre többen tudnak a nagy bizniszről, hogyan lehet a rizsszirupból akácmézet varázsolni és egyre könnyebb leleplezni.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2018. Február 24. 10:52
Köszönöm, hogy a mindenkinek triviális alternatívát SRÁKNAGÁK megmagyaráztad.
Ne beszélj már annyit mellé! Icipici kínaiaknak is nevezhetted volna őket. Egyébként nem ők hamisítanak, csupán az alapanyagot állítják elő ahhoz, és a vevőnek van rá igénye, nem a fogyasztónak. :o
Igen. És a gyantát vásárlók azok a mézüzemek, amelyek szinte pollen nélküli világos "mézet" dobnak piacra. Merthogy a gyantázás hatására színanyagok is tűnnek el a mézből.
Ezek szerint te vagy az anyagbeszerző, ha így tudod. Mennyi a zséd?
Ja. A Te hülyeségedre miért ne válaszoljak hülyeséggel?: Miért ne szállítanék több helyre, például Ukrajnába és a Duna folyó mentén is több helyre? Tudod, a pénz csendben fial, tehát ilyesmit ne kérdezz!

De ne törj nagy babérokra te se, mert már csak rövid ideig lesz jó üzlet a gyantázás, egyre többen tudnak a nagy bizniszről, hogyan lehet a rizsszirupból akácmézet varázsolni és egyre könnyebb leleplezni.

Kedves vitázók,

Azt látom, hogy csak azért írtok, hogy vitázzatok. A rizsszirup akár szűrik akár nem, nem méz, még csak nem is méz alapanyag. Aki azt mézként forgalomba hozza, az hamisít. Kínában is, Nepálban is és Magyarországon is. Azt az álláspontot, hogy "akár a kínai" csak alapanyagot árul a hamisítók melletti kiállásnak tekintem, elutasítom. Ne vitázzatok a vita kedvéért.

Riszszirup sehogyan sem méz, mégcsak nem is méz alapanyag. A méz alapanyaga a nektár, és abból a méh készít mézet. Nincs ilyen vámtarifa szám, hogy méz alapanyag. Amit it csináltok az bűncselekményre való felbujtás. Álljatok már le! Lehet, hogy van olyan méhész, aki beleesik a mézhamisításba, de a többség - biztosan mondom neked - tisztességes!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2018. Február 25. 11:43
Tisztelt Körmendy Úr!

Nagyra értékelem, hogy nemcsak OMME EB tagként, hanem magánemberként is megszólalsz a méhészkedés közéleti kérdéseiben. Ahány ember annyi élethelyzet és annyiféle nézőpont. Ha beszélgetünk egymással nemcsak a különbségek, hanem az azonosságok is felfedezhetők. De nemcsak az azonosságok, hanem az elsődleges és másodlagos vagyis hátsó szándékok is érvényesülnek. Ezek a hátsó szándékok néha tudatosak, ekkor nevezzük őket csúsztatásnak, hazugságnak, félrevezetésnek. Általában indokolatlan félelemkeltés is társul hozzá vagy rágalmazó minősítés. Egyezzünk meg abban Körmendy úr, hogy ezeket itt a fórumon mellőzni kellene, mert értelmetlenül megnehezíti a beszélgetést.

Idézet
A rizsszirup akár szűrik akár nem, nem méz, még csak nem is méz alapanyag. Aki azt mézként forgalomba hozza, az hamisít. Kínában is, Nepálban is és Magyarországon is.
Ez tiszta beszéd. Egyetértek vele. Annyival kiegészítem, hogy Törökországban és Ukrajnát se felejtsük már el megemlíteni, mert az EU-val ők is növekvő mértékben kereskednek.

Idézet
Azt az álláspontot, hogy "akár a kínai" csak alapanyagot árul a hamisítók melletti kiállásnak tekintem, elutasítom. Ne vitázzatok a vita kedvéért.
A "kínai" ma már egy olyan jelző, ami mögött sok-százezer tonnás szomorú tapasztalat van a mézpiacon. Persze, tudjuk, hogy akár Ukrajánból és Törökországból is érkezhet "kínai" típusú méznek jelölt termék.

Azt is tudjuk, te is én is és sokan mások, hogy miért használjuk a méz alapanyag kifejezést a rizsszirup vagy répacukor enzimmel bontott és gyantakezelt változatára. Tudjuk, hogy hamisítás egy változatáról beszélünk.

Akkor is hamisításról beszélünk, amikor az 1100-1300 Ft-ért felvásárolt 20-50 % akácpollen tartalmú jó minőségű akácmézünk a boltokba jutva most nem részletezem ok okok miatt már csak 2-5% akácpollent tartalmaz, legyen ez a próbavásárlás az EU bármely országában.

Idézet
Riszszirup sehogyan sem méz, mégcsak nem is méz alapanyag. A méz alapanyaga a nektár, és abból a méh készít mézet. Nincs ilyen vámtarifa szám, hogy méz alapanyag.
100 %-ban egyetértek veled. Így van. A furcsa viszont számomra, hogy ha ez így van, akkor szerinted miért ne lehessen küzdeni a kínai típusú változatok, események, termékek ellen? Merthogy a következő mondatoddal már azt is felveted, nagyon okosan, de rendkívül tévesen, hogy aki beszél a kínai típusú hamisítványok létezéséről, az felbujtó.
Már bocsánat, de Ki ellen felbújtó?
De nézzük a következő mondatodat:
Idézet
Amit itt csináltok az bűncselekményre való felbujtás. Álljatok már le!
Miről beszélsz?
Itt mindannyian, én is, te is, mi is, nyíltan és minden hátsó szándék nélkül küzdünk a kínai típusú hamisítás és hamisítványok ellen. Legalábbis eddig én ezt reméltem. De javíts ki ha tévedek.
Mit értesz azon, hogy álljunk le? Azt gondolod, ha leállunk, akkor nem lesz kínai típusú hamisítás és kínai típusú hamisítvány az EU boltok polcain?
A nyilvánosság kizárásával hogy a jó fenébe képzeled el a kínai típusú hamisítványok eltüntetését a boltok polcairól?

Idézet
Lehet, hogy van olyan méhész, aki beleesik a mézhamisításba, de a többség - biztosan mondom neked - tisztességes!
Ez a mondatod a legszebb.
Szerinted az EU boltok polcain levő mézek hány %-ra van az ráírva, hogy Kovács 3 János méhész termelte méz? Mind a ketten tudjuk, hogy nagyon kevés termelői feliratú méz kerül a kiskereskedelmi boltok polcaira.

A mézek döntő többsége 3-6 lépcsőn keresztül jut el a fogyasztóig. Hol van esély a kínai típusú hamisítványok előállítására? A jó labor háttérrel rendelkező mézüzemekben. És itt le is zárhatod a felelősök keresését, mert NEM a méhészek miatt van a boltokban annyi kínai típusú hamisítvány.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2018. Március 11. 08:22
Kedves Méhésztársak,

Köszönöm azon méhésztársaknak, akik személyes részvételükkel emelték az immáron nemzetközi szintre emelkedett "Sokszínű akupunktúra" szakmai napot Budapesten, március 10-én.

Idézet
13:35-14:05 Dr. Körmendy-Rácz János:
Apiterápia akupunktúrával vagy a nélkül (gyakorlati bemutató)
Apiterápia alatt a méhek és kaptárlakók gyógyászati célú alkalmazását értjük.
Az apiterápia egyik ősi ága erős rokonságot mutat az akupunktúrával: ez a méhszúrás terápia. A méhszúrásnál háromféle protokoll létezik, az egyiknél u.n trigger pontokat, míg a másiknál akupunktúrás pontokon alkalmazzák az egyébként nagyon kicsi mélységbe behatoló méhecske fullánkot. A harmadik kezelési mód a tünettel érintett terület közvetlen kezelésén alapul. Ha egyetlen betegséget kellene kiemelnem, ahol a méhszúrás terápia sok évtizede a tudomány legszigorúbb szemüvegén keresztül nézve is erőteljes gyógyhatás bizonyított, akkor a sokízületi gyulladást hoznám fel.
A méhszúrás technikában kilencféle technika létezik, az előadás keretében a leggyakrabban használtat fogjuk bemutatni.
Bemutatásra kerülnek a pl. koreai „herbal acupuncture” technikában alkalmazható méhméreg készítmények és megmutatjuk a méhméreg krémek alkalmazását is.

Engem ért az a megtiszteltetés, hogy az apiterápia általános bemutatása mellett magáról a méhszúrásról is beszélhettem. A gyakorlati bemutató során nem csak az általam használt eszközöket, de kétféle szúrástechnikát is memutattam a méhész kollégán (Óvatos voltam, mint szűzhón a kecske). Az első az allergiateszt szúrása volt, míg a másodikat a tüdő 7 pontba szúrva alkalmaztunk. Ezen második szúrás teljes értékű szúrás volt.

Érdekes volt megtapasztalnom, hogy a kérdésre, miszerint van-e méhméregre ismerten allergiás személy a teremben egy doktornő jelentkezett. Ki is fejtette félelmét, hogy ő egyébként is fél a méhektől. A bemutatót biztonsági lépésekkel hajtottuk végre, és talán a doktornő félelméből is sikerült valamelyest lefaragnunk.

Az általános apiterápiás termékek bemutatása között, a méhészeti termékek bemutatásakor első helyen szerepelt a méz, hangsúlyoztam annak gyógyító hatásait. Én az orvosokat "multiplikátornak", szorzónak tekintem. Ha az orvos saját magán tapasztal pozitív hatásokat, akkor azokat a saját pacienseinek is fogja hirdetni!

És valljuk be, nem árt egy kis pozitív reklám a mézünk mellett, a botrányok elveszik a vevőket! Mindegy hogy neo botrányt csinálunk, vagy hamis méz botrányt. Megítélésem, hogy csak pozitív botrányt szabad. Ha van negatív a hamis mézről, akkor azzal kell befejezni, hogy DE A  MAGYAR MÉZ JÓ, TISZTA. Aki nyilatkozik médiába anélkül ne vállaljon szereplést, hogy ezt a szerkesztővel előre nem tusztázza.

Az előadás érdekes zöngéje volt, amikor felhívták a kuruzslókra a figyelmet, akik mindenféle befejezett tanulmányok, állami vizsga, jogosutság nélkül kezdenek egészségügyi hatásokról beszélni, előadást tartani, betegeket kezelni, javallatokat közölni. Lehet tehát valaki akár jogász doktor is, ha nincs orvosi, természetgyógyászi, kínai orvos végzettsége, vagy egyéb szakirányú végzettsége és tevékenységi engedélye, akkor kuruzslásba esik. A téma aktuális, a kínai orvosok engedélyezéséről most született jogszabály. Az előadó rámutatott, hogy a kínai orvosok képzési rendszere, tananyaga olyan szinten eltér az Európában megszokott rendszertől (és itt most nem a hagyományos nyugati orvosokról beszélünk, hanem pl. a Magyarországon orvosi diplomát szerző orvos, aki aztán hagyományos Kínai orvoslásra specializálódik, és megszerzi a természetgyógyász képesítést is), hogy aggályok merülhetnek fel. Szerintem az idő fogja eldönteni, hoy merre tovább. Magyarország forradalmi lépéssel elimerte elsőként Európában a Kínában megszerzett hagyományos kínai orvosi diplomát. Így ők nálunk már nem számítanak sarlatánnak, kuruzslónak, státuszuk legális lett.   

Nekünk csak annyi a tanulság ebből, hogy
1. Mehetünk kínában végzett kínai orvoshoz, ha nyilvántartásba van véve,
2. A helyi méhészegyesületek elnökeinek felelőssége, hogy olyan kuruzslókat ne hívjon meg humán egészségügyet is tartalmazó előadás megtartására, aki nem orvos, nem természetgyógyász, és nincs egészségügyi működési engedélye!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 25. 10:29
A méhészeti termékek minőségéről és azok gyógyító felhasználásáról szomszédunkban kerül megrendezésre az APIMONDIA szakrendezvénye:
Az ApiQuality és Apiterápia konferencia. A helyszín Nagyszeben (Sibiu). Még van két hét, aki meg akarja szervezni az utazását, annak még nem késő.

A programok:

Minőséggel foglalkozó szekció: https://apimedica2018.org/scientific-information/detailed-program/apiquality-2018-detailed-program/
Apiterápiával foglalkozó szekció:
https://apimedica2018.org/scientific-information/detailed-program/apimedica-2018-detailed-program/


Az előadók: https://apimedica2018.org/scientific-information/speakers/

Előadók között lesz Etienne Bruneau, a méhészeti termékek minőségéért felelős Apimondia bizottság elnöke, a neonikotionidok, és az azt követő kémiai mérgek elleni harcok oszlopos tagja.

A minőség szekcióban HANTZ Péter és társai fognak előadást tartani: New pollen-based products obtained by the methods of the molecular gastronomy – Csaba Fehér, Ildikó Katalin Nagy, Kristóf Hegedűs, Éva György, István Jalsovszky, Adorján Varga, Zoltán Kristóf, Ildikó Miklóssy, Elemér Vass, Maria Antonaiadou, Tibor Vas, Erzsébet Takács, András Lukács, Egon Erwin Rosenberg, Klára Pásztorné Huszár, Edit Székely, Béla Kocsis, Tamás Kovács and Peter HANTZ (Hungary)


A konferencia Tudományos Tanácsa elfogadta Körmendy-Rácz János előadását is. Ebben a mézet és a finomított cukrot hasonlítom össze "Honey versus Sugar" címmel. A gyors összefoglaló tán annyi lehetne: ne egyen finomított cukrot mert sok negatív hatása van az emberi szervezetre, egyen mézet, annak sok pozitív hatása van. Példaként ismertetem egy gyermekeken elvégzett kísérlet eredményét, amely laboratóriumi leletekkel igazolta a méz jótékony hatását.

A rendezvény nyitott, regisztrációhoz kötött, amit a helyszínen is lehet. Nagyszeben igazán nincs messze. Várunk benneteket!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 26. 20:54
A Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága (MAOT) konferenciát tart szeptember utolsó hétvégéjén Budapesten. Részvétel belépőhöz és regisztrációhoz kötött: http://newinst.wixsite.com/maot2018/info

Az előadók között lesz Dr. Körmendy-Rácz János PhD is egy tudományos munkával: 29, szombat 16:50 Az Apiterápia veszélyeinek és hasznosságának összevetése.

A méz népszerűsítése is a kitűzött feladatok között szerepel. A program részletesen: http://newinst.wixsite.com/maot2018/program


Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 29. 07:32
Elkezdődött a Magyar Akupunktúrás Orvosok Konferenciája Budapesten. A konferencia sok új információt, módszert tartogatott. A konferencia hangvétele, nyitottsága hangsúlyozza az orvosok elkötelezettségét a gyógyítás irányában.

Már az első nap három előadónál is szóba került az apiterápia, illetve annak egy-egy alkalmazása.

Blázovics Anna professzornő molekulákat is bemutatott. Ezek között ott voltak a rákellenesek is. Egyik első diáján a sor elején két olyan molekula szerepelt, amely a propoliszban is megtalálható. Az apigenin és a kávésav fenilészter. Addig azonban, amíg a növényi eredetű anyagok csak egyiket vagy másikat tartalmazzák, addig a propolisz, a lépesméz fedésekor felkerülő propoliszt is ideértve - mindkettőt, illetve még másik legalább négy rákellenes molekulát is tartalmaz a felszívódást segítő vitaminok társaságában.

Nagy Anna Mária előadásában a propolisz mellett a virágpor és a méhpempő hatásit is felsorolta. Kiválóan felépített előadása meggyőző volt az orvosi társadalom jelenlévő képviselőinek.

A harmadik előadás a laktobacillusok témáját is érintette. Ezen a téren a méhésztársaknak nem kell megemlítenem, hogy a jó bacik csoportjába tartozó laktobacillusok egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb forrása éppen a méhkenyér.

Maga az apiterápia a török firstlady által elnökölt isztanbuli konferencián is nagy hangsúllyal került bemutatásra, így a négy  előadás kiválóan előkészítette a talajt a mai előadásomnak. Itt részletesen kifejtésre kerül majd az apiterápia veszélye és haszna.

A lényegi összefoglalást azonban már most elárulom: a rizikók csak kontárok kezében válnak veszéllyé, az apiterápia haszna pedig mindannyiunk egészségét segítheti. A termékek eladása a gyártói lánc méhészének olyan extra bevételt hozhat, amit a már most is propoliszt termelők ismernek: magas minőségű propoliszért magas árat. 
 
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Geddekas - 2019. Augusztus 09. 15:09
Nem jártak külföldön a méhészeti ágazat vezető érdekképviselői? Nincs semmi mondanivalójuk az Isten adta nép számára?
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2019. Szeptember 09. 17:31
Elkezdődött az APIMONDIA Montreálban.
Maga a megnyitó csupa meglepetést tartalmazott: Inuit és Navajo kritikák kerültek megjegyzésben és dalban megfogalmazásra.

A tudományos előadások azonban kiválóan indultak. Elgondolkoztató jelenségeket kutattak és mutatták ki összefüggéseiket. A beteg méh (a tesztben egy vírussal fertőzött szerepelt) többet repül, kerüli a kapcsolatot a saját kaptártársaival, ugyanakkor megnő az eltájolása. Az idegen kaptárak őrei engedékenyebbek a betegekkel, és szívesen etetik őket a bejáratnál.

Ezen jelenség aláhúzza a környezet egészségi állapotának fontosságát.
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: jani bátya - 2019. Szeptember 23. 21:14
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/09/23/hamis-mezekkel-neveztek-nemzetkozi-versenyre?fbclid=IwAR1sCmGe01G-KqZpS4y1qFRtRwwLEd71uq4UBPRw2F-Mz859xvJxr_LYkEU

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: szabomehesz - 2019. November 13. 09:15
Olvasom az OMME honlapján az európai mézmunkacsoporti beszámolót amely akár 8-10 évvel ezelőtt is készülhetett volna,mert a baj ugyan az és ez is jelzi hogy nem tőrtént azóta semmi .A vezető belga a két helyettes finn és francia tehát olyan országból valók amelyik nem mézexportőr hogy érzik ők át a mi helyzetünket---sehogy,még valószínűleg méhük sincs.Megint eltelt egy nap, hű de nagyot dolgoztak.Igaz hogy nem változik semmi de a pogi elfogyott a napidíjat felvették.

http://www.omme.hu/brusszelben-is-a-valsag-volt-a-tema/


szs
 
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 27. 22:09
http://www.omme.hu/agrarminiszterunk-meheszek-kozott-brusszelben/?fbclid=IwAR0vNx0DJi9urweGivQWcH5Tnmta9bn4Qxhl-Nez1kb9XgIjMC9trQwB-fk
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Apis - 2020. Január 27. 22:33
Én annak örülök, hogy elindult valami, ennek akkor lesz igazán eredménye ha lesz folytatása, bár én sem értek egyet minden megoldási javaslattal ami Brüsszelben elhangzott. Jó jel, hogy Nyíregyházán is megmozdultak a kollégák! Lehet itthon is tüntetni bőven lenne rá ok pl. Lehetne tüntetni az ukrán méz behozatala ellen, egy két vödör mézet ki lehetne önteni az elé aki nagyon akciózik(lásd dinnyések), lehetne tüntetni azon vegyszerkombinációk ellen amiért idén is mászkálás lesz repcén stb
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: KörmendyRácz - 2021. Szeptember 19. 20:51
Az Apimondia honlapjáról is értesülhettetek, biztos, ami biztos felírom a fórumba is:

2021. szeptember 20-21-én Moszkvai ill UFA-i rendezéssel, az egy évvel elhalasztott APIMONDIA eredeti időpontjában tartanak egy előadás sorozatot, szimpóziumot: A méhészkedés globális trendjei címmel. A két napos program minden tudnivalója az APIMONDIA honlapjn megtalálható. http://www.apimondia.org/

A programok sorrendje angol és orosz nyelven érhetőek ugyanitt. Az előadások a zoomon, internetes konferencia rendszerben lesznek megtartva. A fordítás nyelvénél szintén az oroszt és az angolt lehet majd kiválasztani.

Magyar idő szerint hétfő reggel kilenckor lesz a nyitó ünnepség, filmvetítéssel,
10:10 Méhészkedés gazdaságtana
11:00 Méhbiológia és -egészség
12:10 A világ méhészkedése - beszélgetés az Apimondia vezetőivel

21-én, kedden
  9:00 méhészkedés a vidékfejlesztéséért
10:20 méhészeti technológiák, Minőség és beporzás
11:45 Apiterápia (Itt második előadóként egy 10 perces időkeretet kaptam. A méhesház alkalmazásának egy esettanulmányát mutatom be)
12:45 Összegzés az Apimondia Elnöke által.

Közben több alkalommal egy-egy technikai túra filmje kerül levetítésre.




 
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Szeptember 12. 20:20
Tisztelt méhésztársak!
Nem tudom magamban tartani a jó hírt.
Dr. Körmendy Rácz Jánost beválasztották az Apimondia vezetőségébe!!!!
Egyúttal ő lett az Apimondián belül az apiterápia szekció vezetője.
A többiről majd ő fog beszámolni személyesen!
Gratulálok neki!
Tudtommal magyar méhész még soha nem töltött be ilyen magas tisztséget az Apimondia életében.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Szeptember 20. 14:14
http://www.omme.hu/magyar-az-apimondia-legfelso-vezeteseben/?fbclid=IwAR2176UDQTajwoaQmEPzc-h62nndbpaybOGXKbIYOdccDuW4Zs-KuhAlnB4
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Meki - 2023. Szeptember 24. 11:37
Ez egy vicc!
Cím: Re:Nemzetközi események
Írta: Bédekker - 2023. Szeptember 24. 14:42
Első találat, 12:20-tól
https://nava.hu/id/1713036/