MÉHÉSZKLUB

TÉMÁK => Programok, rendezvények => A témát indította: Geddekas - 2014. Október 12. 16:29

Cím: 2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 12. 16:29
Mivel az OV nem határozta meg a napirendi pontokat részletesen, ezért javasolhatunk napirendi pontokat.
Javaslatom:
1.
Döntsünk arról, hogy közhasznúak legyünk vagy ne legyünk.
2.
Új alapszabályt fogadjunk el.
3.
Összeférhetetlenségeket szüntessük meg.
4.
Tartsunk rendkívüli tisztújítást, hiszen az összeférhetetlenségek miatt lemondanak emberek és különben is élnek az aláíró ívek és azok alapján érvényes a tisztújítási kérelmünk.

Kinek milyen javaslata van még a történethez?
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: kiskakas - 2014. Október 12. 17:02
QUQURIQ!!!

1.
Döntsünk arról, hogy közhasznúak legyünk vagy ne legyünk.  /Csuja Laci kérdi?/

1. A Bíróság nem álltítja válasz elé az OMME-t, hanem a törvény szerint új alapszabályt kér!

2. Ebből adódóan az új alapszabálynak megfelően új vezetői felállásra is kötelez.

3. Az "összeférhetőség" pedig törvénysértés!
    (Az összeférhetetlenség most is törvénysértés)!

4. A rendkívüli tisztújítás az új alapszabályból következik!!!   
    Ezt a november 16.
    Rendkívüli küldött közgyűlés meghívójában szerepeltetni kell! 
   Ha ezt nem teszi meg a vezetés, már akkor semmisbe veszi az új alapszabály álltal leírt új tisztújítást!
    A jelölő bizottságot mindenképpen meg kell szavaznunk!
Innenzől kezdve, az OMME vezérkarának semmi köze a rendkívüli küldött közgyűlés kiírásához, sőtt törvénytelen is!
Ezt az ügyvezetés csinálhatja csak, és az egész küldött közgyűlést is csak az Ügyvezető vezetheti le!   Ha nem így történik, bárki megtámadhatja a bíróságon!
Ezt is az összeférhetetlenség szabályozza! Az alapszabályt kidolgozó megbízott személynek(személyeknek) is csak az Ügyvezető adhat megbízást!
A rendkívülin az Ügyvezető adhatja csak elő az új alapszabályt a küldötteknek!
Tehát, csak az új alapszabályra szavazhat a küldöttgyűlés testülete, a bíróság erre szólította fel az OMME-t!
Az OMME legfelsőbb döntéshozó testülete a Küldöttközgyűlés!
Ez az alapszabályba is le van írva, a törvény is erre ad lehetőséget!

A Törvény így is úgy is betartatja a törvényességet az OMME-val!
Kibújási lehetőség az OMME bezárása!!!

Kiskakas!
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: jani bátya - 2014. Október 12. 17:53
Azért kíváncsi vagyok mikor kerül fel az OMME honlapra az új alapszabály tervezet.
Mindenféleképp ajánlom minden méhész egyesületi tag számára, hogy tanulmányozza majd és küldje meg a javaslatát az OMME központba.
Aggályom csak azért van, mert az utóbbi időben nem igazán vettek figyelembe semmi aluról jövő kezdeményezést a szabályzatok ügyében, miért éppen most tennék. Az egészen már régen túl lennénk ,ha figyelembe vették volna a tavaszi OV-n elmondottakat. Sajnálatos, hogy idáig húzták halasztották ezt a problémát.
A félő az egészben, hogy az idő szűkössége miatt a küldöttgyűlés akár mint kényszerből is elfogad esetleg a számára nem igazán kedvező alapszabályt amit még a törvényesség elbír , hiszen nem a küldöttek írják ezt, hanem az un vezetés által fogadott ügyvédnő .

Üdv. jani bátya
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: jakabadam - 2014. Október 12. 17:55
Jól látom, hogy a rendkívüli küldöttközgyűlés a gödöllői kongresszussal egy időpontra (és helyszínre) lett kitűzve? Ez vajon lehetőséget ad az érdemi vitára, az alapszabálytervezet részletes megtárgyalására? Vagy esetleg a kongresszus helyett lesz a küldöttgyűlés?  ???
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 12. 20:24
A bíró arról tájékoztatta az OMME-t, hogy a közhasznú jogállása megszűnt, továbbá arról, hogy a közhasznúságtól függetlenül az alapszabályunk sem felel meg a hatályos jogszabályoknak. Továbbá adott 60 napot az ügyeink rendbetételére.

Ebből a két jogi tényből következnek a feladatok.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: kiskakas - 2014. Október 12. 20:33
QUQURIQ!!!

Gödöllői kongresszus alatt, előtt, után, másik terembe???
Mikor, hogyan lesz megtartva a rendkívüli küldött gyűlés!
Most nem lesznek kiküldve, szégyen padra ültetve azok akik nem elnökök és nem is küldöttek?
Egy új alapszabály alakítása, megbeszélése, elfogadása csak igen nyugodt körülmények között lehetne megtartani!!!
Ellenben mászkálás, zajongás, beülök-kimegyek, jóbarát, felállok-leülök, stb...
Ez nyugodt körülmény???
Ez már megint Mészi Laci rafkója!!!
Csak az időhúzásra megy ki az egész... (jaj, sajnos nem végeztünk)!
Mi lesz, ha kiszaladunk a bíróság által megadoptt időpontból?
Jön az OMME-hoz a lakatos a lakattal???
A redkívüli, nem szólhat másról, csak az új alapszabály megvitatásáról!
És!
A tisztújító jelölő bizottság megválasztásáról!
Mert ugye, elnökünk nem gondolja, hogy az ügyvédnő minen apró részleteit ismerni fogja az OMME-nak???
Erre lehet egy maratoni rendkívülire lesz szükség....
Ha-csak!
A küldöttek és az elnökök időbenmegkapják az ügyvédnő tervezetét!
Amit, mindeki otthon megrág, és pár percben előterjeszti a küldöttgyűlésnek!
Amit, előzetes hozzászólási listára felvesz az ügyvezetés, hogy az idővel kalkulálni lehessen!
Csak így fogunk végezni!
A legjobb az volna, ha az ajtót kívülről ránk zárnánk, csak a WC lenne az egyetlen menekülési útvonal... (ablak lehegesztve, beszögezve)!
És ha majd felszáll a fehér füst akkor engednének ki bennünket, az új elfogadott alapszabállyal!!!
"Sajnos" ezt egyszer úgy is meg kell csinálnunk!
Addig úgy sem lesz az OMME-ban béke, amíg nem az új alapszabály fogja a "MI" törvényünket alkotni!
Remélem, hogy ezzel minden vezetést kedvelő és "ellenzéki" egyetért velem!
Tehát:
Legyen nagyon jó az új, de csakis az új OMME alapszabája!!!
Csak erre szavazhat a tagság!!!
MERT!!!
Ez lesz az OMME bibliája!

A térítő Kiskakas!
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 12. 20:39
Tisztelt Méhészek!
Ezt úgy hívják felénk, hogy zsákutca.
Saját maguknak köszönhetik. Arra jó ez a csacska "Észventúra " játék, hogy a méhészek, küldöttek, OV tagok rádöbbenjenek, hogy átvágták őket amikor bennünket az OMME ellenségeinek kiáltottak ki!
Végig mondtuk, hogy baj lesz, elkészítettünk társadalmi munkában egy alapszabály tervezetet, és arra nem méltattak bennünket az OMME kiskirályai, hogy meghallgassanak bennünket. Szórták ránk cifrábbnál cifrább átkaikat, és most ciki nekik, hogy lebuktak. Lebuktak mert beleestek saját csapdájukba. Egy Fekete József egy Petrus Lajos miért tudta időben teljesíteni az előírásokat? Tisztelt Méhészek! Vegyétek már észre, hogy miniszteri fizetést kap az elnök, és ekkorát vét. Nem a kampánykoalícióval meg a Hungarikummal kellett volna csak fényeznie magát, hanem az egyesületünk napi dolgait is kézben tartania. A tagdíjunkból lecsípett fizetésekért követelni valónk is akad.
Ezt eltévesztették. Ők vannak értünk. Értjük?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 14. 17:17
Sem a helyszín, sem az időpont nem alkalmas az alapszabály korrekt megtárgyalására.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: feszekmezkamras - 2014. Október 14. 19:49
Hát én most teljesen összezavarottam. Nem a Geddekas nyitotta ezt a témát az idöpont is ott van a cimben. Most meg azt irja hogy mégse alkalmas. Már megtárgyalták akik itt értenek a joghoz hogy mit kell csinálni, gondolom lemondatjátok az egész vezetést , aztán a Küldöttgyülés megszavazza az alapszabályt amit az Erdélyi János csinált nekünk. Na láttyátok az már egy sokkal jobb alapszabály lesz, ahogy a Kiskaks irta a mi Bibliánk. A sok vezető meg nem tudta összehozni a szabályzatot amit Erdélyi ingyen csinált, ezért ment el a közhasznuság. Azt is vissza kell állitani meg visszahozni a Brosst is, mert Ő jó elnök volt, teljesen ingyér, csak a méhészekért dolgozott. Ha nem igy lessz, majd kitalálja valaki hogy oszlassák fel az ommet, menjenek a méhészek a kamarához a segéjért meg a szaktanácsadók is ott dolgozanak. A Körmendi Rác János meg az Elemér méhész meg hijába irja hogy felejcsünk, a mi szemünket már felnyitotta az Atilla meg a Gedekas. Igenis meg kell büntetni azt aki olyan sulyosan vétett a méhész-társadalom ellen. Persze hogy ez a Körmendi is védi a mundért meg az Elemér is, mert biztos azért akarják hogy boritsunk fátylat mert Ők is bünösök, mert ha nem szóltak hogy baj lesz, a költö is megmondta: vétkesek közt cinkos aki nem szól.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: jani bátya - 2014. Október 14. 20:50
Ha ez az időpont ténylegesen egybeesik kongresszussal, hát nem szerencsés eset.
Mint írtam félő, hogy az idő szorítása, esetleg kárára megy az alapszabálynak. Hiszen mint Demoklész kardja lebeg a tagság feje fölött az alapszabály nem elfogadása esetén az OMME felfüggesztése esetleg megszüntetése is. Magyarul a tagság szinte kényszerhelyzetbe kerül.Az OMME vezetés által megfogadott ügyvédnő szerintem nem a széles méhészrétegnek írja az alapszabályt, hanem azoknak akik őt felfogadták.  A közhasznúság? Nem lehet kérdés . Csodálkoztam is nagyon az OV-n, hogy volt olyan elnök aki a közhasznúság ellen érvelt s tette mindazt annak ellenére, hogy már többen elmondták előtte az érveiket. Vagy akkor riadt fel álmából és azt sem tudta hirtelen hol van, vagy kimondhatatlan szereplési vágy fogta el hogy nyilvánosan is az alapszabály ellen beszéljen /lehet több támogatást kap érte/.Egyet értek azon hozzászólókkal akik azt mondják össze kell fogni és közösen megalkotni azt amire szükség van. A kompromisszum készségre mindenkinek szüksége van, azon személyeknek is akiknek esetleg az új alapszabály hátrányosan fog érinteni, akár anyagilag is/remélhetőleg ők vannak kevesebben, / vagyis többek között ezt a szempontot is figyelembe kell venni. Ha igazolható összeférhetetlenségek vannak akkor azt bizony meg kell szüntetni, akármilyen fájó is annak akit érint.
Én remélem,hogy új alapszabályhoz az létrehozott posztokhoz mindenféleképpen új választást is ki fognak írni.
Nem lenne szerencsés mondjuk a régi IB által kijelölt személyeket az új alapszabály alapján szentesíteni a posztokon.

Üdv. jani bátya
 
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: atya - 2014. Október 14. 21:45
Jani bátya !

A zöldön ezt írta nekem ficzpet.
Idézet
A tagság egyértelműen kinyilvánította a közhasznúság megtartását, ennek megfelelően az idén tavaszi OV-re, KGY-re ilyen típusú alapszabály-tervezet készült,
Ennek ismeretében, az új alapszabály tervezet már meg van.  Miért nem juttatják el az OV tagoknak, hogy ismertessék meg a méhészekkel? Annyit szeretnék kérdezni, hogy most akkor miről van szó. Miért, és miről kellett volna szavazni az OV-n?? Ez megint egyértelmű időhúzás.!!
Ennek értelmében nov 16-án, csak az új választást kel kiírni.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 14. 22:12
Ficzere Péter EB tag jól fogalmazza meg szándékát és értékrendjét. Nehéz félreérteni. Nem lehet egy lapon említeni a OMME elnökünkkel. Jól alkalmazkodik környezetéhez. Egy jól szabályozott demokratikus környezetben meg se fordulnának olyan gondolatok a fejében, ami a közösség kárára lenne.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 15. 01:06
Ficzere Péter írta:
Idézet
Eredetileg – a kézhezvételtől számított 60 napos (ezt egyik tagunk nyomozta ki) határidőn belül – mi két rendkívüli KGY-t terveztünk, de Haász Feri helyszínen elhangzott javaslata ésszerű és gyorsítja az ügyet. Az OMME haladéktalanul átadja a tavaszi KGY-re átdolgozott alapszabály változatot az ügyvédnek. Megteszi az esetleg szükséges jogi kiegészítéseket, lehetőség van egy konzultációra és legkésőbb okt. 31.-én felkerül az OMME honlapjára. Ahogy én emlékszem - de Te is ott voltál – 10 napig lehet e-mail-en észrevételt, javaslatot, kiegészítést tenni, az ész-, és jogszerű kiegészítésekkel kapják a küldöttek és 1 hét múlva „Philippi”-nél találkoznak.
A történtekre úgy emlékszem, hogy Haász Feri azt hangoztatta: "A helyi szervezetek legyenek közhasznúak, de az OMME nem kell, hogy közhasznú legyen."
Arról valóban szó esett, hogy az ügyvéd fogja elkészíteni az alapszabály tervezetét. Sőt az is elhangozott az OMME elnöke szájából, hogy csak foltozgatni kell a jelenlegi alapszabályt.
Arról szó se esett, hogy mikor fogja az elnök úr közreadni a rendkívüli küldöttgyűlésen megvitatandó és megszavazandó alapszabályt.
Az valóban elhangzott, hogy interneten fogjuk látni a tervezetet és erre tudunk észrevételeket tenni.
Nem esett szó arról, hogy lesz személyes konzultációra is lehetőség.

Felhívom a figyelmet arra, hogy a küldötteknek levélben az alapszabályban rögzített határidőre meg kell kapniuk az alapszabálynak az ügyvéd és a konzultáció által jóváhagyott tervezetet ill tervezeteket vagyis azokat a döntési javaslatokat, amiről véleményt alkot a küldöttgyűlés és aztán szavaz.
Ha ezeket a lépéseket végiggondolom, akkor nem tartom valószínűnek, hogy alapos munkát lehet ilyen rövid idő alatt végezni november 16-án érdemi szavazást lehet lebonyolítani. Célszerű lenne más helyszínt későbbi időpontot kiválasztani.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 15. 06:57
Tisztelt Méhészek!
Tolna megye ugyanezzel a gonddal küzd.
Elvesztettük közhasznúságunkat, és most egy ügyvéd készítette el az új alapszabály tervezetünket.
A speciális, méhész érdekeket nem tudom, hogy figyelembe vette e, csütörtökön kiderül.
Lényeg, hogy a törvény szerint a közgyűlést, vagy küldöttgyűlést megelőzően 14 nappal minden tagnak (nem csak küldöttnek) meg kell kapnia az új alapszabály tervezetet, hogy véleményt tudjon mondani addig, amíg szavazásra nem kerül. Ha nem így történik, az már szabálytalan. A civil egyesületek új alapszabályát az internetről le lehet tölteni.
Az abban foglaltak kötelezőek, de eltérni szabad. Ez egyértelmű, mert mindenkinek más a közhasznúság eléréséhez szüksége teendője. Itt hozta példaként az OMME elnöke a Húsvéti tojásfestést.
Szerintem is jobb lenne ha inkább tojásokat festegetne.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 15. 10:20
Az OMME alapszabály 13. pontja kimondja, hogy
Idézet
A felsőbb testületi szervek határozatai az alsóbb szervekre és az Egyesület valamennyi tagjára kötelezőek. A vezető szervek határozatait saját honlapján, körlevélben 30 napon belül és a Méhészet c. lap következő számában közzé kell tenni. Az Egyesület  vezető szerveinek határozatait az érintettek részére 8 napon belül igazolható módon kell meg küldeni.
A legfelső vezető szerv a küldöttgyűlés, ez alatt helyezkedik el az Országos vezetőség, ez alatt helyezkedik el az Intéző Bizottság.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 15. 10:40
Alapszabály a küldöttgyűlés határozathozatalát így szabályozza:
Idézet
2.   A küldöttgyűlés határozatait a jelenlévők egyszerű többségével hozza, kivétel, az alapszabály elfogadása és módosítása, az éves beszámoló és az éves közhasznú jelentés elfogadása, döntés az egyesülésről és a feloszlatásról, amelyekről a küldöttgyűlés 2/3-os szótöbbséggel határoz.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 15. 11:11
Küldöttgyűlés napirendjének szabályozásához kiegészítő szabály:
Idézet
g.   A jelenlévő küldöttek legalább 10 %-ának indítványára, bármely ügyet fel kell venni a Küldöttgyűlés napirendjére.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 15. 11:26
Ellenőrző Bizottság feladata többek között:
Idézet
g.   Kezdeményezheti - az ok megjelölésével - a Küldöttgyűlés összehívását. Ha az illetékes vezetőség nem tesz eleget kötelezettségének, az EB saját hatáskörében összehívhatja a Küldöttgyűlést.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 15. 11:40
Az OMME elnökének feladata többek között:
Idézet
Az elnök felelős az Egyesület szerveinek törvényes és alapszabályszerű működéséért. Munkáját a Szervezeti és Működési Szabályzat szerinti rendben és feladat megosztással három elnökhelyettes segíti. Akadályoztatása esetén helyettesítik Őt.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Litterae - 2014. Október 15. 12:21
Az OMME elnökének feladata többek között:
Idézet
Az elnök felelős az Egyesület szerveinek törvényes és alapszabályszerű működéséért. Munkáját a Szervezeti és Működési Szabályzat szerinti rendben és feladat megosztással három elnökhelyettes segíti. Akadályoztatása esetén helyettesítik Őt.

Kiemeltem vastaggal az Alapszabálynak azt a rendelkezését, amely alapján az elnök felelőssége vizsgálandó a közhasznúság elvesztése miatt. Az Alapszabály rögzíti az egyesület közhasznúságát, ennek megfelelően az alapszabályszerű működés a közhasznúságnak megfelelő működést jelenti. Ez értelemszerűen magában foglalja a közhasznú minősítés feltételeinek a teljesítését is. Az elnök ügyviteli tevékenysége azonban az Alapszabály rendelkezésének nem felelt meg, azt nem teljesítette, úgy, hogy az elnököt ilyen irányú ügyintézésre semmi nem jogosította fel.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 16. 10:21
Baldavári Laci hosszan beszélt telefonon OMME elnökünkkel és kérte, hogy az alapszabályunk készítésébe vegye be a Csintó csapat embereit is, amivel elérhető egy olyan erős egyetértés, amivel stratégiai kérdést oldunk meg közösen.

Az OMME elnök nem utasította el az együttműködési javaslatot. Kíváncsiak vagyunk a folytatásra. Amíg válasz nem érkezik, addig a saját változatunkon dolgozunk.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 16. 10:56
Baldavári Laci és OMME elnökünk egyetértettek abban, hogy nagyon sok összeférhetetlenség áll fenn jelenleg és ezeket is rendezni kell a rendkívüli küldöttgyűlésen.

Alig várjuk, hogy az OMME elnökünk felvegye a telefonját és meghívja az egyeztetésre a Csintó csapat által javasolt hozzáértő személyeket, hiszen mi már dolgoztunk is az alapszabályon.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: atya - 2014. Október 16. 10:57
Ha ébren vagy, ne álmodj.
Nem utasította el, de meg sem erősítette. Tudja Ő hogy mint beszél.
Nincs a földön olyan ember aki ne tudna ígérni. Erről jut eszembe, hányszor tartotta be az ígéretét??
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 16. 11:00
Nézd Atya!

Ebben a kérdésben jóhiszeműen kell minden lépést megtennünk. Csináljuk a saját alapszabályunkat, de az utolsó pillanatig esélyt kell adnunk az együttműködésnek.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Litterae - 2014. Október 16. 12:17
Ezzel az új alapszabállyal az lesz a gond, hogy nem tudhat majd maga mögött egy egészséges véleményeztető-egyeztető folyamatot, így nem is fogja a tagság a saját „gyermekének” tekinteni. Ettől függetlenül persze lehet egy szakmailag jó alapszabályt készíteni, -és most már kell is- csak most kimarad az a lehetőség, hogy a tagság széles körében történjen egy diskurzus a közös ügyeinkről. Az egyesületi működésnek viszont pontosan erről kellene szólnia. 
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: jani bátya - 2014. Október 16. 19:28
 "csak most kimarad az a lehetőség, hogy a tagság széles körében történjen egy diskurzus a közös ügyeinkről. Az egyesületi működésnek viszont pontosan erről kellene szólnia. "

Nem akarok rosszindulatúnak látszani, de el lehet mondani az utóbbi évben történtek alapján talán el is lehet mondani, hogy ez is a cél. Még csak véletlennek nevezhető kompromisszumra sem volt képes a vezetés, zsigerből elutasítottak minden javaslatot ami alúlról érkezett. Meg kell csak hallgatni a tavaszi küldöttgyűlés hanganyagát.
Bizonyítékként szolgálhat az elnök úr ellen, a közhasznúság elvesztése miatti felelősség megállapításában.
Sajnos az volt a legutóbbi OMME rendezvény ahol engedték a hangfelvételt. Viszont nem értem mi történt?
Hogyhogy nem kell most alapszabály módosító , vagy alapszabály író bizottság? Az ügyvédnő tisztában van azzal, hogy mire lenne szüksége 12000 OMME tagnak, hiszen esetleges felvilágosítást ez ügyben jó esetben 10 embertől kap, rosszabban lényegesen kevesebbtől. Csak nehogy úgy járjanak a méhészek mint amiről a gyűrűk ura szól /Egy gyűrű mind felett, egy gyűrű kegyetlen egy a sötétbe zár bilincs az egyetlen/.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: kiskakas - 2014. Október 16. 19:37
QUQURIQ!!!

Jani Bátyja!

Tudod, a gyűrüt le lehet vágni, össze lehet taposni, be lehet olvasztani!
És?
Mi lesz belőle?
Mennyit ér???
A becsület többet ér, már akiben van!
A pénz beszél a kutya ugat.....

Kiskakas meg QUQORÉKOL!!!

Hány kondérból kimászott már?

A Jóízű Kiskakas!

Cím: Re:2014 NOVEMBER 15. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. Október 16. 20:14
Felvetődött Dr. Mészáros Lászlónak az OMME elnökének a felelőssége. Kaptam egy levelet, amiben kérik, hogy anyagi felelősség terhelje az elnökünket, amiért a közhasznúsággal kapcsolatos károk bekövetkeztek. Ahogy látom, az 1%-ok és a pályázatok alapján alsó hangon 10 millió Ft körüli bevételkieséssel számolhat az OMME. Ez az Őrá fordított éves költségkeretnek csak egy része. 700 000 Ft/hó fizetés + közterhek, az bizony éves szinten több, mint 10 millió Ft.

Az én véleményem viszont az, hogy a gazdasági életben ilyenkor az elbocsájtás kerülhet csak szóba. Márpedig Ő a szervezetet kft irányába tolta el. Hát akkor viselje a következményeket. De nyilván, ha többség enyhébb büntetést szavaz meg, elfogadom.

Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy az Ellenőrző Bizottság elnöke a cinkosságot vagy a közhasznúságot vállalja.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 18. 19:40
Tisztelt OMME-ért aggódó Méhészek!

Ti azt gondoljátok, hogy olyan alapszabály lesz elénk terjesztve, ami a következő 30 évre megoldja egyesületünk problémáit? Akkor tényleg kössék fel a küldöttek a gatyájukat, és hozzanak magukkal egynapi hideg élelmet, mert amit mi beterjesztünk az ilyen.
Egy ekkora szervezet korrekt, mindenki számára elfogadható alapszabályát nem lehet néhány óra alatt lenyomni a torkunkon. Pontról, pontra át kell beszélni, mert ez alapján fog működni az OMME. Legalább is remélhetőleg.
Most úgy működik az OMME, ahogy az IB működteti! Tehát most az a szabály, hogy nincs szabály, vagyis az IB dönt, határoz, kifizettet, utaltat, szavaztat, ajtót zárat, kidobattat, hangfelvételt megtiltat, hátsó sorba ültet amikor mást sem tehetne mint az OV és küldöttek határozatit szabadna végrehajtania.
A Gödöllőre egy időben tervezett kongresszus biztosan megsínyli a rászervezést.
Az teljesen elfogadhatatlan, hogy olyan alapszabályon mesterkedjenek az OMME uralkodói, aminek egyetlen célja, hogy a cégbíróság bevegye. Mi küldöttek nem vesszük be! Csak nyugodtan, szépen lassan szeretnénk  a pontokat rágogatni, a lenyeléssel még várnék. Nem most kell kapkodni! Mi már egy éve mondtuk, hogy csináljuk akkor most nyugi. A jó munkához idő kell.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: atya - 2014. Október 20. 19:41
Szép estét mindenkinek!

A JÖVŐ, ELKEZDŐDÖTT !!
Idézet
ficzpet
A tagság egyértelműen kinyilvánította a közhasznúság megtartását, ennek megfelelően az idén tavaszi OV-re, KGY-re ilyen típusú alapszabály-tervezet készült,
Ha már elkészült akkor, miért nem tudták benyújtani az előírt időpontra?? :-[ :o  És akkor most min dolgoznak lázasan?? :o :-[
Ajánlom figyelmetekbe, a következőket.
http://nonprofit.hu/kozhasznusag-megszerzese
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. November 14. 13:29
Hallom, hogy az ellenzéki felszólalókat erőszakos,  tehát nem demokratikus eszközökkel erőszakkal akarják elhallgattatni. Gödöllőn

Pontosan a fentiek miatt - akár tetszik, akár nem - hangfelvételt fogunk többen is készíteni, hogy legyen némi bizonyítékunk a történtek hitelesítésére.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: kiskakas - 2014. November 14. 14:06
QUQURIQ!!!

Kedves Geddekas!

Azt szeretnéd, hogy az ajtóban letolassák veled a gatyádat?
Ha igen, úgy sokkal több Hölgyet küldöttet szeretnék látni...

A Kiskakas!
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Tóth Zoltán - 2014. November 14. 16:48
A stáb úgy is felvesz mindent..
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. November 16. 00:11
Mit találtam a legújabb alapszabály-tervezetben?
Idézet
JJavaslatok összeférhetetlenségi esetkörökhöz – IB javasolja, hogy csak az IM állásfoglalást követően tárgyalják
Ez alapján az a gyanúm, hogy a mostani rendkívüli küldöttgyűlésen az Intéző Bizottság nem akarja, hogy döntés szülessen az új alapszabályról.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. November 16. 16:15
Csipolla mester újra nagyot alakított. Megérdemelte volna, hogy most a küldöttek leharapják a fejét, amiért félrevezette őket. Túlélte ezt is. Pedig Őmiatta kellett most 340 embernek az ország különböző részéből ideutaznia, mert Ő vezette félre tavasszal a küldötteket és tette azt az állítást, hogy 2016-ig semmi alapszabály változtatási kényszer nincs. Sőt két hét múlva újra össze kell jönnünk és folytatjuk a küldöttgyűlést, mert nem értünk a végére gyakorlatilag semminek.

Most is több ponton félrevezette Csipolla a társaságot. Cserényi pedig szépen vezényelte a szavazást. Az emberek  nem is tudták, hogy mit szavaznak meg, csak ha már Cserényi feltette a kezét, akkor természetesen ők is.

A tagi jogállás eddig se volt rendesen megfogalmazva az alapszabályunkban, most se módosítottak rajta jottányit se. Pedig a Gödölői Méhészegyesület ezt kifejezetten kérte levélben és itt a küldöttgyűlésen mint a gödöllői egyesület tagja kértem szóban is.

Olyan mértékben jogszerűtlen dolgokat szavaztatott meg Mészáros, hogy az megdöbbentő. Ezt az alapszabályt, amit most itt összelapátoltak, lehetetlen a bíróság torkán lenyomni.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nb18 - 2014. November 16. 16:20
Üdv.!

Tehát akkor ezekszerint a küldöttek elfogadták az alapszabályukat?

Nb18
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: nyuszt - 2014. November 16. 16:22
Tiszteletem  !Lehetne többet is megtudni az  Alapszabály módosításról ?Üdv: nyuszt
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: kiskakas - 2014. November 16. 18:20
QUQURIQ!!!

Majd a pletyka lapokban...

Kiskakas!
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nb18 - 2014. November 16. 18:58
Köszönjük!
Reméljük, hogy azért majd többet is megtudunk a mai nap történéseiről!
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 16. 19:03
Tisztelt Klubtagok!
Tartsatok ki most írom az "élménybeszámolómat"!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nb18 - 2014. November 16. 19:05
Köszi!
Én már személy szerint nagyon kíváncsi vagyok! ;D
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. November 16. 19:15
Mészáros: mesterség, mely az élő állatot  iparszerűleg öli, feldolgozza és a nyers húsnak élelmi cikk gyanánt kereskedésbe hozataláról gondoskodik.

Értem, és ha máig nem értettem volna, megvilágosodott az iparszerűség is, az élő állat is, no meg az is, hogy ez egy mesterség. Az is, hogy öli. Profin kell űzni. Élelmi cikk, igen, valakinek ebből élelem lesz... Jó sok!

feldolgozás, pl. bedarálja...

forrás: http://www.kislexikon.hu/meszaros_a.html
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 16. 19:48
Tisztelt Méhészklub olvasók!

Szomorú vagyok a mai rendkívüli küldöttgyűlés után.
A mai rendkívülinek egyetlen napirendi pontja volt az új OMME alapszabály megalkotása.
Természetesen ez nem jött össze!
Először is többen jeleztük az elnöknek, hogy nem szerencsés a Gödöllői Kongresszusra rászervezni, mert másfél óra alatt lehetetlen ezt a tetemes anyagot érdemben megtárgyalnunk!
Tudjátok mikor készítették?
Dr. Mészáros László a mikrofont elfelejtette kikapcsolni és szó szerint idézem amit mondott:
"Józsi ismered a szakbizottsági kérdéskört, még este 11-kor egyeztettünk!"
Gratulálunk! Akkor a küldöttek, hogy tudtak ebből az anyagból felkészülni? Ezt többen szóvá is tették, de az elnök arra maximálisan alkalmas, hogy ezt ne hallja meg!
Az OMME vezetőinek arroganciája, és antidemokratikus viselkedése ma csúcsosodott ki igazán!
Ezért vagyok szomorú, hogy küldöttáraim, köztük sok elnökkel, ezt nem teszik szóvá.
Úgy szavaztak mint egy automata. Az elnök általában megtiltotta a hozzászólásokat, néhány kivételével.
Nekem alapvetően az volt ma a gondom, hogy az IB és az alapszabály módosító bizottság javaslatai kerültek előtérbe, azt nyomta az elnök, az egyéni módosító indítványok csak elvétve lettek megszavazva!
Ő úgy állította be nagy részüket, hogy az mind hülyeség!
Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ez mindenki számára fontos iránymutató szabályzat nem nekünk íródik! Egyszer sem hangzott el az elnök szájából, hogy
"Tisztelt küldöttek más javaslata kinek van?"
Nyomta a rizsát, ebben nagy menő az elnökünk.
Annyit tudok most sebtiben állítani, hogy amíg a valós információkat nem közlik a küldöttekkel, addig bizony mi csak egy bekiabáló, lázadó kisebbség maradunk. Ez az OMME vezetőinek célja! Minél kevesebb valóság, annál több jól csengő jelentéktelen reklámfogás. Megvan rá az orvosság, ez a nyilvánosság, amitől rettenetesen félnek!
Tisztelt Méhészklub olvasók!
Talán az a bajom magammal, hogy én sok mindent tudok! Nem kell ennyire felvilágosultnak lenni, akkor jó így minden ahogy van?
Sokan azt mondták a folyosón, hogy ez kabaré ami a teremben folyt. Aztán a szavazásnál mégsem érvényesítették  akaratukat.
A színfalak mögött, most ünnepelnek az OMME vezetői. Úgy érzik megnyertek egy csatát, de ez csalóka öröm.
Az OMME családias hangulatát átvette a diktatúra!
Itt szavazni kell uraim, amit az IB akar.
Ezt mondta egy Király nevű méhész, hogy ne legyen itt paprikás hangulat!
Meg kell szavazni amit az IB javasol.
Tehát meg kell szavazni.
Megkérdeztem Király urat, talán párttitkár voltál? Ott nem volt mese amit a pártelnök mondott bólintani kellett, mert vége volt a párttagnak!
Itt demokráciában, a véleményeket ütköztetik.
Sok ilyen Király gondolkodású van most a porondon.
Ha ez megfelel a küldötteknek ám legyen.
Én a párbeszéd alapú konferenciák híve vagyok. Szinte erőszakosan kellett közbekiabálnunk, hogy mi is itt vagyunk elnök ÚR, szóhoz szeretnénk jutni.
Nem találok szavakat, mert annyira szomorú ez a vasárnap!
Két hét múlva újra összejövünk, mert azt már mindenki elfelejtette, hogy mi néhányan mit javasoltunk.
Ne tegyük Gödöllőre a kongresszus idejére ezt a komoly értekezletet.
Ismét anyagi hátrány (terembérlet) érte az OMME-t és utazás kiadások a közel 400 küldöttet, mert olyan emberek irányítanak, akik esze sokszor............

Nagyernyei Attila
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: nyuszt - 2014. November 16. 20:29
Köszönjük a tájékoztatást ! Egy kérdésem adódik, a levezető elnök egy egyesületi gyűlésen kinek adhat szót általában ,és kinek tilthatja meg a felszólalást ?  Üdv: nyuszt
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 16. 20:43
Nyuszt!
Az ilyen gyűlések OV, Küldöttgyűlés azzal kell, hogy kezdődjön:
"Most pedig megválasztjuk tanácskozásunk levezető elnökét."
Szerintetek volt ma ilyen?
Egy óra múlva, amikor egy jelenlévő ügyvéd, aki egy Somogy megyei küldött is egyben, ezt szóvá tette!
Hagyjuk, ez apróság.
Ma K1-et játszott velünk az elnök.
Ismeritek ezt a brutális küzdősportot?
Nincsenek szabályok. Ezt játsszák a küldöttekkel.
Meddig mehet ez így?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nb18 - 2014. November 16. 20:53
Sziasztok!

Hát erre lennék én is kíváncsi! Meddig mehet ez még?

Nb18
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: nyuszt - 2014. November 16. 20:57
Elszomorító és egyben vérlázító, valószínűleg csak az Ügyészség tehet pontot valamikor a jövőben az ügy végére.Addig csak a vegetálás marad. Üdv:nyuszt
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Bogaras - 2014. November 16. 21:00
Ameddig a küldöttek hagyják meg mi is akik nem vagyunk küldöttek. Azért azt megjegyezném , ha én küldött lennék és felmerülne a dolog , hogy levezető elnököt illetve jegyzőkönyv vezetőt kellene ugyan választani és ez "apróság" címszóval elmarad, bizony balhé lenne nem pedig csendes ott ülés. Tisztelt Attila azért tudják még ezt a játékot játszani az OMME vezetésben mert az a keménymag nem elég kemény és erélyes. A valós vagy vélt igazamért kiállok és ha egy napirendi pont nincs a helyén , mint ahogyan a levezető elnök megszavazása és a jegyzőkönyv vezetésével megbízott is szavazás útján nem kerül érvényesítésre nincs tovább ülés, mert kihúzgálom a mikrofonokat, lekapcsolom a főkapcsolót , felülök a Mészáros úr mellé a pódiumra, de biztos balhé van egy darabig, de hát én kis pont vagyok és sodródom az árral.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Tóth Zoltán - 2014. November 16. 21:12
Sziasztok!

Nyugalom, hibát hibára halmoztak ma is, ráadásul birkának nézték a küldötteket is.

Igazából nagy áttörés nem történt, de nem is várhattunk túl sokat ettől a naptól.

Majd utólag meglátjuk mi is történt a mai eseményről az elkövetkezendő napokban összehozott jegyzőkönyveik szerint.

Amit már megszokhattunk!

Dőljenek csak nyugodtan hátra..., alkalmatlan amatőr banda!

Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: kas62 - 2014. November 16. 21:28
Bogaras!

"Ameddig a küldöttek hagyják meg mi is akik nem vagyunk küldöttek."
Igen!
Meg ameddig a méhészek tájékoztatása elmarad,sőt még segítséget is kapnak tájékozatlanság elősegítésére!
Értem ezalatt azt,hogy írásod a zöldön már törölve lenne!
Az egyik oldalon harcolunk a másikon meg bólogatunk? ::)
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 16. 21:43
Kas 62!
Így igaz.
Egyáltalán a teremben ülők közül hányan tudták azt, hogy miért van rendkívüli küldött értekezlet?
Azért mert az OMME elnöke nem végezte a dolgát!
Ezt titkolják!
60 napot adott az ügyészség a "drágáknak" ezért volt ez a nagy felhajtás.
Hu de ki vagyok rájuk bukva! És egyes  IB tagoktól jövő kaján vigyorok? Ez mindent visz.
A rosszindulatuk a húsomba vágott!
Hogy ülhetnek olyanok a vezetésben akik alapból a másiknak rosszat kívánnak?
Erre adjon valaki érdemi választ!
Erőből "politizálnak" és ez nagyon felháborít!
Hol van részükről a tagság iránti alázat?
És tőlünk várnak tiszteletet.
Befejezésül egy idézet Csaba testvértől:
"Én azokat szeretem ingyen, akiket más pénzért sem szeret. Akiket pénzért sokan szeretnek, tanítanak, szolgálnak, én azok körül nem lihegek.
Böjte Csaba"

Nagyernyei Attila
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: kas62 - 2014. November 16. 21:49
Nagyernyei Attila!

Tőlünk nem tiszteletet várnak hanem a tagdíjat!
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. November 16. 21:58
Szürke Veréb!

Nem tetszik nekem a te szájkaratéd. Mészáros vezetéknévvel sokszázezer ember él és sok embert tisztelek ezek közül. Lettél volna harcos ma ott, ahol kellett volna harcosnak lenned (ha egyáltalán ott voltál). Ehelyett széttártad a kezed és élvezted a helyzetet.

Az uszítást és manipulálást hagyd abba.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: gondolkodó - 2014. November 16. 22:20
JUBILEUMI RENDEZVÉNY GÖDÖLLŐN
by Mészáros József • 2014-11-14
Tisztelettel meghívjuk a méhésztársakat, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület alapításának 135. és újjáalakulásának 30. évfordulójára, amely 2014. november 16-án kerül megrendezésre.
A rendezvény helyszíne: Gödöllő, Szent István Egyetem (2100 Gödöllő, Páter Károly utca 1.)
Az OMME központi rendezvényéhez, a korábbi évekhez hasonlóan, méhészeti eszközbemutató és vásár is kapcsolódik.
PROGRAM:
10.30              Mézkirálynő bevonulása a Mézlovagrendek kíséretében
Himnusz
10.40 – 11.00  OMME történelmi zászló felszentelése
11.00 – 11.15  Ünnepi köszöntő: Dr. Mészáros László OMME elnök
11.15 – 11.25  Az OMME történelme képekben
11.25 – 12.00  Visszaemlékezés az egyesület elmúlt 30 esztendejére
12.00 – 12.20  Székelyhidi Tamás – Gödöllői Méhészeti Központ
12.20 – 12.40  Dr. Hegedűs Dénes – Az atka elleni védekezés tapasztalatai 2014-ben
12.40 – 13.00  Dr. Cserényi Péter – A méhek takarmányozása
14.00             Dr. Vicze Ernő emléktáblájának avatása a gödöllői méhészmúzeumnál
Minden érdeklődőt, sok szeretettel várunk a rendezvényen.
OMME Vezetőség

Gratulálunk az elnök úrnak. Rendesen el...... rendezvény volt.
Szerencsére Dr Hegedüs Dénes előadása kárpótolta a jelenlévőket.
Kár volt az ünnepet tönkre tenni.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 17. 05:42
Tisztelt Gondolkodó!

Előre jeleztük, hogy ez lesz!
Mi tudunk még gondolkodni, de más fejével nehezen.
Ez a csodálatos történelmi évforduló, a méhészek és a küldöttek gyalázása volt!
Ezt akartuk elkerülni, de mivel az ellenzék javasolta, az az ördögtől való gondolat.
Az eszközforgalmazókról nem is beszélve.
A zászlót Illés Kálmán nem avatta fel, és Buchinger György alapító elnök sem volt ismét jelen.
Nagyon nehezen tudom felfogni, hogy ez folyton csak nekem tűnik fel.
Nézzük mit ígért  személyemnek az OMME elnöke az OV előtt a bejáratnál.
"Figyelj komám. Itt lesz Buchinger György majd meglátod. Illés Kálmán társaságában."
Ennyit az elnökünk újabb a valóságtól elrugaszkodott rózsaszín álmairól.
Tényleg mi a saját álmom?
Az, hogy az összes elnök egyszer egy teremben ünnepelhessen.
Ahhoz viszont az kell, hogy a jelenlegi tisztségviselők ne legyenek ott.
Tisztelt Gondolkodó!
Aki egy kicsit is jobban belelát a dolgokba ezt tudja, és az ok ismert.
Egyáltalán tudja rajtam kívül valaki miért bojkottálják a volt elnökök az OMME rendezvényeit?
Dögei Imre írhatja az újabb cikkét.
ISMÉT EGY ÜNNEPSÉG ELNÖKÖK NÉLKÜL.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: atya - 2014. November 17. 07:37
Mészáros: mesterség, mely az élő állatot  iparszerűleg öli, feldolgozza és a nyers húsnak élelmi cikk gyanánt kereskedésbe hozataláról gondoskodik.

Értem, és ha máig nem értettem volna, megvilágosodott az iparszerűség is, az élő állat is, no meg az is, hogy ez egy mesterség. Az is, hogy öli. Profin kell űzni. Élelmi cikk, igen, valakinek ebből élelem lesz... Jó sok!

feldolgozás, pl. bedarálja...

forrás: http://www.kislexikon.hu/meszaros_a.html

Köszönöm szépen soraidat, de én személy szerint nem tartok rá igényt ebben a topic-ban. Ez nem tartozik ide!! Tudomásom szerint, 2014.11.16-án reggelére egy pár ember szeretett volna összejönni és átbeszélni a jelen történéseit. Volt is rá jelentkező aki vállalta, hogy a legjobb tudása szerint összefoglalja, és összegzi a dolgokat. De valamiért nem ért oda. :-[ 
Mivel a várakozók kitartottak a megállapodásuk mellett, így sikerült megtanulniuk egy igen fontos leckét: inkább legyenek kevesen de azok oroszlánok. Akinek nem inge nem veszi magára!
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Bercsényi - 2014. November 18. 09:18
Tisztelt Elnökök, Tisztelt küldöttek!

A 2014. november.16.ai rendkívüli küldöttgyűlésen az ASZ MÓDOSÍTÁS TÁRGYÁBAN HOZOTT MINDEN DÖNTÉS JOGI ÉRTELEMBEN SEMMIS !!!!

Indoklás:
Az érvényben lévő ASZ ebben egyértelműen határoz - 15 nappal a KGY előtt ÍRÁSBAN MINDEN KÜLDÖTTET ÉRTESÍTENI KELL, jelen esetben az ASZ módosító javaslatokkal együtt.

EZ A MINIMUM AMIT TÖRVÉNY SZERINT MEG KELL TENNI!!

Ez pedig 2014. november 15.én az OMME honlapján jelent meg a fent említett tartalmi kötelezettséggel. (SZABÁLYTALANUL, EGY nappal a KGY előtt, és NEM ÍRÁSBAN)

A 15 nap nem véletlenül van az ASZ-ban rögzítve.

Ahhoz hogy érdemlegesen szavazni tudjon a küldött olyan kérdésekben ami az OMME működését a feladatának megfelelően- ÉRDEKÉRVÉNYESÍTŐ  SZEREPÉT - el tudja látni, összefüggéseiben átgondoltan kell szavazni.

A küldötteknek ERRE NEM VOLT LEHETŐSÉGE!

Erre próbálta volna rávezetni a LEVEZETŐ ELNÖK "URAT" egy, a jogban több fokkal többet tudó ügyvéd méhész kolléga - mint a  levezető elnök és az IB együttesen - és egy agilis söjtöri küldött.

Megjegyzem, hogy a küldöttek torkán addigra már több mint 10 indítványt lenyomott a levezető elnök "ÚR", annak ellenére, hogy folyamatosan tiltakozások folytak a részükről - SZÓT KÉRVE - AMIT ADDIG NEM KAPTAK MEG!!

Tisztelt ELNÖKÖK, Tisztelt KÜLDÖTTEK!

ISMÉT és ISMÉT egy alapszabály ellenes VÉTSÉG  a "Tisztelt" Elnökünk és a "Tisztelt" IB részéről, már megszámolni sem lehet a szabálytalanságok számát.

TI  még mindig hisztek abban, ha megszavaztok egy torkotokon lenyomott alapszabályt, és úgy szavaztok - idézve KIRÁLY "méhésztársat" ( bár ettől kezdve Király "úr" előttem se nem úr, se nem méhésztárs ) - ahogy az IB mondja, akkor majd ezért cserébe veletek lojálisak, igazságosak lesznek és érdekeiteket maximálisan szem előtt tartva végzi majd dolgát a jelenlegi IB ???

A KGY -en "páholyból" fentről volt lehetőségem végig állni-ülni a történteket. Láttam szinte minden résztvevőt, láttam a küldötteket éppúgy mint az IB tagjait és az EB elnökét.

A SZAVAZÁS MENETE : Szavazzunk erre és er...... , egy IB tag keze ÚGY LENDÜLT a magasba, hogy ha nem lett volna támla a székén akkor a lendület hanyatt vágta volna székestől.!!
Csak erre vártak "Király" féle szavazók. Ha a kéz lendül "Én" is lendülök!

Mit is szavaztatok meg???  Példa
  - hogy az egyesület megszűnésekor a egyesületi vagyont nem a befizetett tagdíjatok arányában kapjátok meg??!! , hanem a hasonló tevékenységet folytató egyesületek között lesz szét osztva??
-   hogy az IB kizárólag a KGY-nek van alárendelve?? Nektek Elnököknek nincs jogotok kontrollt gyakorolni a "Tisztelt" IB felett??

HÁT MI EZ,  HA NEM KIRÁLYSÁG?

Tisztelt Elnök Urak!
Hát ki ismeri jobban az OMME viselt dolgait Ti vagy a Küldöttek?? Kinek kell naprakésznek lennie, ha egy egyesületet vezetsz?? A küldöttnek, vagy Neked??
Vagy Te sem vagy TÁJÉKOZTATVA???

Akkor szavazz lelkiismereted szerint, ha napra kész VAGY, ha nem akkor inkább maradj otthon, legalább ne tetézd a BAJT!

Köszönettel és Tisztelettel: Bercsényi János

 
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: jani bátya - 2014. November 18. 19:24
Hát igen a Király meztelen. Hallgattál volna bölcs maradtál volna, és egyéb mondások jutottak eszembe Király úr beszólásáról. Ezért a kirohanásért lehet magasabb honoráriumot fog kapni az IB újságtól ha ír bele. Azért remélem bele fog kerülni ezzel a viselkedésével és remélem a kimondott szavait is szó szerint idézik, mert ez így illik a demokráciában címszóval.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: atya - 2014. November 19. 07:02
.......................... Ezért a kirohanásért lehet magasabb honoráriumot fog kapni az IB újságtól ha ír bele. Azért remélem bele fog kerülni ezzel a viselkedésével és remélem a kimondott szavait is szó szerint idézik, mert ez így illik a demokráciában címszóval.

Üdv. jani bátya
Ha benne lesz az IB újságban, akkor csak annak fényét fogja emelni ez a nyilatkozat. Körülül belül úgy mint Ökrös kolléga megnyilvánulását, aki még az Alapszabályt sem ismeri. Dr Mészáros többek között tőle is kért segítséget a remekmű megalkotásához.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Veszti1982 - 2014. November 19. 07:02
.
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: kiskakas - 2014. November 19. 07:18
QUQURIQ!!!

Veszti 1982!

Teljes mértékben igazad van, ez a hangnam nem ide valóí!
Tudod, hogy túl sokat küzdöttünk, másak a véleményeink, de ott nem erről szólt az"ének"!
Bross mellett is ugyanilyen vehemensen szólt KIrály úr!
Csak ezért akadtam ki!
De igazadvan!
Bocs Mindenkitől!

A Bűnbánó Kiskakas!
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 19. 07:52
Kiskakas!

Írásodat töröltem! Sértő, személyeskedő volt.
Király ú amit mondott nem magától tette.
Az IB véleményét tolmácsolta csupán, hogy
" Nem kell itt a paprikás hangulat. Meg kell szavazni amit az IB javasol."
Ne bántsátok érte!
Ha valaki kimondja az igazságot, gratuláljunk neki.
Legalább mindenki megtapasztalhatta mire megy ki a játék.
Én a nap hozzászólásaként értékelem!
Javaslom legyen az IB szóvivője! ;D
Könnyebb dolgunk lesz,  Király Úr sokat segített a tisztán látáshoz, tényfeltáró hozzászólásával.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:2014 NOVEMBER 16. RENDKÍVÜLI KÜLDÖTTGYŰLÉS
Írta: Geddekas - 2014. November 19. 10:07
Király úr mondása hűen tükrözi, hogy sem ő, sem az IB nem ismeri a demokratikus közélet erkölcsi és jogi normáit. Ezért áll bukásra a jelenlegi vezérkar.

A küldöttgyűlés szabálytalanságait nem ismétlem, de a közhasznúsággal kapcsolatos álláspontokat igen. Rádi Tibor, Mészáros János, Fáskerti László, Egyed árpád, Cserényi Péter, Nagy Gyula, Bognár éva, Tóth Péter, Lászlóffy Zsolt, októberben a közhasznúság ellen volt és ezt IB EB üléseken, sőt magánbeszélgetésekben, kiképző alkalommal a szaktanácsadók számára is kifejtették, indokolva is, hogy miért. Utasítások, sugallások és nyílt parancsokat is lehetett ezzel a tartalommal szülni és adni. Ezek hozzám hírként jutottak, mert tökéletes diktatúrát nem tudnak csinálni.

A ződ fórumon le is tiltották a közéleti vitát, nehogy kiszivárogon bármi, nehogy felébredjen a kétség bárkiben. Úgy látom, Tükör felelős az IB EB nevében nyilatkozni, ő tartja elnyomva moderátori hatalmával visszaélve a ződ fórumot. Ott a moderátori garnitúra egyes névtelen tagjai nemcsak beletörölnek, de bele is írnak, akár indoklás nélkül is hozzászólásokba.