MÉHÉSZKLUB

TÉMÁK => Méhészeti közélet => A témát indította: Admin - 2013. December 04. 11:01

Cím: Hír-les
Írta: Admin - 2013. December 04. 11:01
Téma előzménye: http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=meheszklub&id=1376294633
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2013. December 04. 22:02

Gyűlnek az aláírások. Gödöllőn szombaton közgyűlésen dől el a kérdés. " Geddekas"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vass János - 2013. December 05. 16:01
 :-[  Csak nehogy ebből is politika legyen?? De talán még érvek lehetnek a társadalom meggyőzéséhez?? vagy már az sem!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 05. 21:27
Tulajdonképpen én egy kicsit megdöbbentem amikor hallottam az esetről. Amikor olvastam róla a neten azt hittem csak képletesen mondják. Ez a cselekmény rendesen minősíti az embert. Én bízom benne, hogy nagy nyilvánosságot kap az eset és minden józan gondolkodású méhész elgondolkodik rajta. Szükség van e ilyen mentalitású emberre az egyesületben.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 06. 18:20
Sziasztok!Hú-HÚ de felgyorsoltak a hirek!Csak kapkodom a fejem,és nem értem ami tőrténik. Űdv:Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 07. 07:20
Sziasztok!Hú-HÚ de felgyorsoltak a hirek!Csak kapkodom a fejem,és nem értem ami tőrténik. Űdv:Antal

Jó reggelt Antal!
Csak vigyázz meg ne rántsd a nyakad a nagy fejkapkodásban.  :) ;)
A tempóval nekem is van bajom, hisz diktálják"odafentről". Mit nem értesz?
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 07. 07:58
Jó reggelt Atya! Most az egész vezetőséggel van baj,vagy eggyes vezetőkkel.Ommén belűli bukták,pénz át alakulások,meg a tőbbi amit te is tudsz.Szerintem, más van itt a háttérben,amire nem is gondolunk.Te sem vagy már mai (gyerek) ha irhatom ezt.  Űdv:Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 07. 08:08
Tisztelt Méhészek!
Figyelmeztetés érkezett hozzám, hogy közeleg a szeretet ünnepe!
Böjte Csaba tegnapi megható előadása részben erről szólt. Érdekesnek tartom,  hogy azok hívják fel erre figyelmünket akik elutasítók, vádaskodók, kirekesztők!
Nem tudom hány magyar méhészt tisztelt meg otthonában Csaba Testvér?
Minket többször is feleségem Judit legnagyobb örömére, sőt az első nagy OMME mézadománygyűjtő akció előtt nálunk aludt 12 Dévai árvával!
Nekem nem kell a szeretetről,összefogásról kiselőadást tartani a jelenlegi vezetőinknek!
Rónai Pista bácsi által szervezett Erdélyi körutazás alkalmával ellátogattunk Dévára is!
Csaba testvért érkezésünk előtt egy órával hívtam fel a buszról, hogy ne készülődjenek, ne csináljon nekünk külön programot! Ez nem jött be! A méhészeket a díszterembe invitálta Csaba Testvér egy ebédre.
Aztán a Szekszárdi Belvárosi Nagytemplomot is megtöltötte Böjte Csaba,és a méhészek jóságáról tartott előadást!
Vádaskodni lehet, hogy lám-lám már "Kiskakasuk" is van, hol itt a szeretet? A kakasok nem erről híresek!
Mindenkit megnyugtatok sok Kiskakas van a csapatban, viszont igazat kukorékol mind egy szálig!
Senkit nem kívánok ezen gondolatok után megbántani, de a jelenlegi vezetés hozta ki belőlünk a harcias kakasok táborát! Kiskakast kinevezzük ezennel kommunikációs kikukorékolónknak!
Mi nem sumákolunk,bújócskázunk,titkolódzunk! Ez a béke alapja! Szeretnénk belelátni a kártyákba, mert úgy érezzük a másik oldal cinkelt  lapokkal játszik! A mai napig nincs OV jegyzőkönyv!!!!!!!!!!
Mi azt sem tagadtuk, hogy van bírósági, illetve ügyészségi feljelentés! Ezt most kitették a kirakatba!
Erre mondják,hogy öngóóóóóóóóól! Miért? Mert a sok méhész láthatja,  hogy bizony van egy aktív csapat, akik nem engedik a méhészek kín keservesen összespórolt pénzét úgy elkölteni,hogy az érintetteket teljesen kizárják! Nem jó a feljelentés? Nekik! Kínos, hogy ez is megtörténik az OMME életében?
Ukrajnában is forradalom van! A demokráciáért küzdenek! Nálunk is ez van tisztelt méhészek!
Aki ezt nem látja nem ebben az országban méhészkedik! Többször kijelentettem,hogy nem személyeket támadunk, hanem elveket! A kirekesztés, a megbélyegzés, a trágár szavak használata, a zárt ajtók..... és nem tartozik rátok ellen harcolunk, de keményen!
Minden ajtót ki fogunk nyitni, minden okmányt a legrészletesebben át fogunk nézni, nem engedünk a nyomásnak, olykor fenyegetésnek! Ezekről a rendkívüli küldöttgyűlés fog dönteni,és határozni!
És itt kell megállnom! Menjünk közösen a szeret útján. Húzzuk fel a gatyákat, fogjunk egymással kezet!
Az OMME nem valakiké, hanem a tagdíj fizető MÉHÉSZEKÉ!
Ha így lesz, akkor jöhet a szeretet ünnepe, Karácsony.
Ugye Kiskakas?
 

Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 07. 08:31
Szia Attila! Láttam én is,a be játszást,de szerintem ezt igazán mi át érezni nem tudjuk hogy ez mit is jelent NEKIK.A lecke fel van adva.  Űdv:Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 07. 19:47
Nagyon helyes, csak gyűljenek az aláírások!!
Mindenki azt szeretné, hogy ezt a tarthatatlan helyzetet a tagság döntse el!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 07. 20:38
Ezt találtam a neten. Nem jut eszetekbe erről valami.
http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&ved=0CEQQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.origo.hu%2Fitthon%2F20131206-seggnyalast-kert-a-kamaratol-egy-budapesti-ugyved.html&ei=RHijUumVNsiEyAPiiIGACA&usg=AFQjCNFb4xHP-i0lDWU3wQrsT4111GBq9A&bvm=bv.57752919,d.bGQ (http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&ved=0CEQQFjAA&url=http%3A%2F%2Fwww.origo.hu%2Fitthon%2F20131206-seggnyalast-kert-a-kamaratol-egy-budapesti-ugyved.html&ei=RHijUumVNsiEyAPiiIGACA&usg=AFQjCNFb4xHP-i0lDWU3wQrsT4111GBq9A&bvm=bv.57752919,d.bGQ)

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2013. December 07. 22:31
Megtörtént, aminek meg kellett történnie. Gödöllőn ma közgyűlés volt. Két napirendi pontban döntöttünk.
1.
Szabó György elnökünket egyhangú szavazással újraválasztottuk.
2.
Az OMME Kalocsai tagszervezetének kezdeményezését a rendkívüli küldöttgyűlés összehívására megszavaztuk. Ellenszavazat nem volt és tartózkodás is csak három. Egyesületünknek több országosan ismert tagja közül Tantó Sándor és Dögei Imre volt jelen. Az egyöntetű szavazás ellenére élénk vita volt, de sértegetések, személyeskedés nélkül. A vita forrása leginkább abból fakadt, hogy miért igyekezett az IB és az EB az alapszabályt áthágva döntést hozni, továbbá az OV-t miért kényszerítette alapszabály ellenes döntésekre. Nyílván erre nem tudtam sem én se más választ adni, de a jelenlegi IB és EB magatartásáról egyértelműen elítélő a véleménye szavazás eredménye alapján a Gödöllői Méhészegyesületnek.

Egyebek napirendi pontban döntött az egyesület, hogy januárban Csujalaci "őszintén a csávázószerekről" című előadást fogja meghallgatni a hivatalos továbbképzési programja keretében.
Cím: Re:Kakaskukorékolás
Írta: Geddekas - 2013. December 07. 22:48
János!

A kalocsai kezdeményezésre Gödöllőn 4 támogató szavazat született ma délután.
Cím: Re:Kakaskukorékolás
Írta: Bercsényi - 2013. December 07. 23:07
Nagyon JÓ hír! Úgy tűnik beindulnak a kerekek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 08. 07:40
Tisztelt Klubtagok, kedves méhészek!
Egy technikai dolgot szeretnék veletek közölni!
Az új hozzászólások mindig az első helyen jelennek meg azoknak a klubtagoknak, akik a bejelentkezés gombra kattintanak!
Amennyiben ezt kihagyják, úgy is tudnak olvasgatni, de az új hírek miatt le kell görgetniük az előzmények aljára!
A külsős érdeklődők mindig csak így látják portálunkat! Ennek egyetlen oka van! Szeretnénk ha regisztrálnának,és akkor nekik is "szabad a pálya"! Ez nem valamiféle kirekesztés, hanem egy egyszerű Méhészklubunkba való invitálás!
Láthatjátok a statisztikát!!!!!!!
Ma átléphetjük a bűvös számot!
1.000 méhész nézte meg híreinket pár nap alatt! Köszönöm mindenkinek! Csak így tovább!
Köszönöm,hogy nyíltan őszintén,méhésztársaink megsértése nélkül írtok! Véleményetek messzire eljut!
A mese méhészeknek IV. fejezete ma 19. 15-kor! Ezt kukorékolta az igazmondó Kiskakas!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2013. December 08. 16:08
Az elnökök és küldöttek akár ma is aláírhatják a kalocsai kezdeményezést a saját eddigi tapasztalataik alapján, hiszen ezt nem tiltja az OMME alapszabálya, de Biztatom a változást akarókat, hogy a legnagyobb támogatottságot érjék el a kalocsai kezdeményezés aláírása előtt. A gödöllői példa jó, de nem mindenhol könnyű ezt megvalósítani.

Bár 40 küldött aláírása esetén az OMME elnöke köteles összehívni a rendkívüli közgyűlést, de ezzel nem elégedhetünk meg. Valódi változást akarunk! Szakszerű és demokratikus vezetést! Ehhez a küldöttek többségének támogatása kell. Ezért most néhány kritikus helyzetről írnom kell.

Ahol a helyi elnök egyben szaktanácsadó vagy ő maga is IB vagy EB tag, ott a küldötteknek és a helyi szervezet tagjainak konfliktust kell felvállalniuk saját vezetőjükkel szemben.

A szaktanácsadó elveszítheti állását, ha támogatja egy olyan helyi taggyűlés összehívását, ahol a kalocsai kezdeményezés kerül napirendre. Ilyen helyen a helyi szervezet tagságának kell okosnak lenni és úgy kell megszervezni a közgyűlést, hogy a szaktanácsadó mondhassa munkáltatójának, hogy minden tőle függetlenül történt.

Mi van akkor, ha a helyi szervezet vezetője egy IB vagy EB tag? Hát igen. Ez a legkomolyabb feladat. Ott a tagság követelheti a rendkívüli taggyűlés összehívását és helyben meg kell vívnia ezt a csatát. A kalocsai kezdeményezés aláírása akár a helyi vezető bukásával is járhat egy ilyen helyi taggyűlésen.

Biztatom a méhészek váci szervezetének tagjait is, hogy támogassák a kalocsai kezdeményezést. Ne okozzon ebben az se problémát, hogy dr. Mészáros László az OMME jelenlegi elnöke egyben a váci szervezet tagja. A novemberi váci taggyűlésen Dr. Mészáros László december 31-i hatállyal lemondott a helyi elnöki pozíciójáról. Ne söpörjétek szőnyeg alá az országos problémákat! Az új helyi elnök választása mellett a kalocsai kezdeményezés támogatásáról is dönthetnek a váci méhészek. Nem szabad kihagyni ezt a lehetőséget.

És itt ki kell mondanom, hogy nagyot csalódtam dr. Mészáros Lászlóban. Tisztelt Elnök Úr! Reményteli választás után Ön rövid idő alatt tragikusan rossz teljesítményt nyújtott az elnöki székben. Kiegyensúlyozó szerep és erős szervező készség helyett, gyengesége miatt szabadjára engedte az önérdeket, kicsinyes sértő indulatokat és háttérbe szorította a méhészek közérdekét. Önkritikát kellene gyakorolni és búcsút venni ettől a pozíciótól.

Nem tartom lehetetlennek, hogy Nagy Gyula a székesfehérvári szervezet vezetője egyetért a változási szándékkal, de félti Közép Európa legrangosabb méhészeti rendezvényét, ha szembefordul az IB jelenlegi hangadóival.
Tisztelt Nagy Gyula!
Ne tartson ettől! Álljon a változás mellé és mondjon le az OMME IB-ben viselt tisztségéről!
Őrizze meg a fehérvári méhészek egységét. Hívja össze a rendkívüli taggyűlést és beszéljék meg őszintén a problémákat és Ön is mondja el őszintén, hogy az IB néhány kellemetlen agresszív hangadója milyen helytelen döntésekre kényszeríti az IB tagokat.
A székesfehérvári méhészek tisztelik az Ön áldozatos munkáját, ahogy mi is, de érzik az idők szavát és igénylik a változást. Ha a taggyűlés úgy dönt, akkor kérem Önt is, támogassa küldötteivel együtt a kalocsai kezdeményezést. 
Sok sikert kívánok a szokásos székesfehérvári februári méhész konferenciához, kiállításhoz és szakvásárhoz! Én is szeretnék rajta részt venni.

Tisztelt Kollár Imre!
Ön nagy tiszteletnek örvend a konténeres méhészkedésben elért eredményei és oktatási ismeretterjesztési munkája miatt. Az Ön munkássága semmivel sem lesz kevésbé értékes, ha visszalép a mostani Intéző Bizottságból. Mi gödöllőiek is nagyon jó emléket őrizünk az előadásairól. Önt szívesebben meghívják sokfelé az országban és meghallgatják tanácsait, ha kilép a most kompromittálódott IB-ből.

Kedves Bognár Éva!
Az Ön munkája a méz és méhészeti termékek marketingje terén nagyon értékes számunkra. Ezt a munkát könnyebben folytathatja, ha kimarad azokból a nyers hangvételű helyzetekből, amit Cserényi és Fáskerti urak reflexei diktálnak minden ellentmondásos helyzetben az Intéző Bizottság ülésein. Az egri méhészek is könnyebben döntenek a kalocsai kezdeményezés támogatásáról, ha Ön lemond az IB tagságáról és hagyja a heves megyei méhészek változási akaratát érvényesülni.

Tisztelt Fendrik doktor!
Önt ez évben választottuk az IB-be. Reménykedett abban, hogy az új elnök támaszkodni fog az Ön tudására és elősegíti a változást. Csalódott. Kérjük tájékoztassa a zalai méhészeket arról, hogy a jelenlegi Intéző Bizottság és Ellenőrző Bizottság nem jó úton halad. A méhészek érdekeit igy nem lehet tovább képviselni. Új vezetésre van szükség.  tegyen meg mindent azért, hogy Zala megye méhészei is csatlakozzanak a kalocsai kezdeményezéshez.

Üdvözlettel
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2013. December 08. 21:04
QUQURÍKQ!

Nos!
Kutató kakaskáim, kakaskodnak a pénzes zsákokkal!
Kukorékolnak a nagy világban,!
Agg nagyatya kakasom minden ebéd után azt mondta!
Ide figyelj Kakaskám!
Ne felejtsed el, hogy a fogunkkal ássuk meg a sírunkat!!!
Meg azt is kukorékolta,hogy a meg nem evett étel soha sem árt meg!
Akkor, még pici Kakaskaként, nem is tudtam, hogy mit is jelentenek ezek az óvó szavak!
Tessék!
Itt olvashatjátok, hogy miket etetnek meg velünk a Pénzeszsákok!

1. Génmanipulált élelmiszerek, műtrágyák és permetszerek
 
Egyre gyakrabban halljuk manapság a GMO (génmanipulált élelmiszerek) szót negatív kontextusban. Nem véletlen, mert egyre vészjóslóbb kutatási eredmények futnak be a GMO élelmiszerek emberre gyakorolt lehetséges hatásairól.
Az eddigi legátfogóbb, 2 éves kutatást és kísérletet nemrégiben Gilles-Eric Séralini molekuláris biológia professzor hajtotta végre a francia Caen egyetemen, aki patkányokat génmódosított kukoricával etetett. A kutatás eredménye felkavarta a tudományos világot és a közvéleményt, ugyanis a patkányokon kisvártatva szörnyű tumorok és egyéb súlyos szervkárosodások fejlődtek ki.
Bár a GMO-t magasztaló gyáróriások a segíteni akarás köntöse mögé bújva próbálják megfertőzni a világot a GMO élelmiszerekkel, szerencsére egyre nagyobb ellenállásba ütköznek. Átlátszó érv, hogy a világ élelmezése csak GMO élelmiszerekkel oldható meg. Itt már megint csak a pénz beszél. Az óriásvállalatok sajnos nem arról híresek, hogy az emberek érdekeit nézik, hanem arról, hogyan tudnak minél kisebb költségen silány minőségű élelmiszereket előállítani, tőkefölényükkel több kontrollt gyakorolni a piacon, majd besöpörni az óriási profitot. Piaci előnyükkel tönkreteszik a még igazi élelmiszereket termelő kis gazdaságokat, gyárakat és még jobban elárasztanak minket a gyér minőségű, adalékanyagokkal felütött élelmiszereikkel, amitől az emberek hosszú távon megbetegszenek, így stabil piacot képezve a gyógyszergyáraknak.
Azt gondoljuk, hogy mivel Magyarországon nem engedélyezett a génmanipulált növények termesztése, ezért mi nem vagyunk kitéve a következményeinek? Sajnos ez nem igaz. Az Európai Unió egyes tagországaiban 1998 óta lehet génmódosított kukoricát termeszteni, illetve az állattartásban génmódosított takarmányt használni. Az USA-ban már évtizedek óta nagyban folyik a GMO szója, kukorica és más növények termesztése. Ezért a törvények nem terjednek ki annak korlátozására, hogy étel adalékanyagként fel lehessen használni a genetikailag módosított növényeket.  A világ szója és a kukorica termelésének több mint ¾ része génmódosított. Ezekből szabadon készülhetnek azok a szója alapú adalékanyagok (szójafehérje, szójaliszt, szójaolaj), ami a felvágottaktól egészen a pékáruig rengetegféle ételben megtalálhatóak. Nem beszélve a kukoricaszirupról, amit előszeretettel használnak édesítőszerként, mert olcsóbb és édesebb, mint a cukor. Így nem nehéz belefutni a génmódosított növényeket tartalmazó élelmiszerekbe bárhol a világon.
Őseink kitűnő földművesek voltak, nem volt szükségük műtrágyára és permetszerre, amik pontosan olyan mérgezőek az emberi szervezet számára, mint azon organizmusra nézve, amik ellen kifejlesztették őket.
A permetszerek és műtrágyák beépülnek az élelmiszerekbe, megfertőzik a talajvizet és természetesen ezek is szervezetünkben landolnak. Léteznek teljesen ember- és természetbarát módszerek a kártevők elriasztására, de sajnos a hatalmas gyáróriások itt is közbeszóltak.

A szomorú Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2013. December 10. 18:36
Tisztelt Méhésztársak!

Az OMME Küldöttgyűléséről és az Országos Vezetőségi üléséről az OMME megrendelésére készül hangfelvétel. A hangfelvételt egy külső cég készíti, aki egyben a hangosításról is gondoskodik. Így volt ez most is a 2013 októberében tartott Országos Vezetőségi ülésen is. A cég a hangfelvételt elkészítette és átadta pendrive-n az OMME illetékes emberének. Dr. Mészáros László elnök viszont azt állítja, hogy a hanganyag elveszett. Már ez is súlyosbító körülmény, tehát rontja a méhészeknek a vezetéssel szembeni bizalmát.

Az OV jegyzőkönyvét két hónapja kérjük, de eddig nem kaptuk meg. A mai napon ügyvédi segítséggel megkaptuk az OV jegyzőkönyvét. Néhány kritikus ponton azonnal leellenőriztük a jegyzőkönyvben írottakat, de részletes vizsgálatot is készítünk.

Már ennek alapján is megállapítottuk, hogy a leírtak lényegesen eltérnek a valóságtól, tehát a dolgok nem úgy történtek, ahogy a levezető elnök, a jegyzőkönyv vezetője és két hitelesítője állítja.

Kérjük azoknak a méhésztársaknak a segítségét, akik szintén készítettek hangfelvételt a legutóbbi, tehát októberi Országos Vezetőségi ülésről. Kérjük jelentkezzenek nálunk, bocsássák rendelkezésünkre a hangfelvételt, hogy pontosabban megállapíthassuk a különbséget a jegyzőkönyvben leírtak és a valóság között. Segítségüket előre is köszönjük.

Tehát az Országos Vezetőségi ülésen és azt követően történtek ügyét tovább vizsgáljuk. Természetesen felajánljuk a tárgyalást is az OMME még funkcionáló vezetői felé. Ha a tárgyalás halogatódik vagy kudarcba fullad, akkor döntünk arról, hogy elkerülhető-e az Etikai Bizottság eljárása az ügyben vagy tovább kell vinnünk a dolgokat az állami szervek felé.

Ez úton kérem az OMME jelenlegi elnökét dr. Mészáros Lászlót, komolyan gondolkodjon el az elmúlt hónapok történésein. Higgye el, hogy a méhésztársadalomnak azzal tesz a legjobbat, ha minél hamarabb benyújtja hivatalosan is a lemondását.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 10. 18:55
Laci!

Le vagyok döbbenve azon amit írsz. Ezek után még jobban sajnálom hogy nem tudtam részt venni azon az ominózus OV-n.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 10. 19:19
Tisztelt Méhésztársak!
Ahogy már itt is olvashattátok, sikerült megkapni a jegyzőkönyv hiteles másolatát, nem is akár milyen meccs árán.
Felhívom szíves figyelmeteket arra az apró de lényeges momentumra, hogy a mai napon átvett jegyzőkönyv, keltezési dátuma, az OV gyűlés napja. Ez már mindent elmondhat önmagában mindenkinek. Az elnök ma azt mondta, hogy azért  készült el mostanra  a jegyzőkönyv, mert a hitelesítés nehézkes volt. 
Kérdem én, ha a jegyzőkönyv keltezésének dátuma 2013 október 12. és magában foglalja a hitelesítést is.
Vajon ezt miért csinálták, van valami takargatni valójuk??? Szerintem a MÉHÉSZEK nem ezt érdemlik!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 10. 21:07
Tisztelt Méhésztársak!
Ma ismét voltunk az OMME központban, Szekszárdról! Ez már magában hír értékű, mert vezetőink között van olyan, aki rögtön a seduxen-ért kiállt!
Elmondhatom, hogy jelenlétünkkel nagy riadalmat keltettünk! Ennek ellenére kávéval, és hellyel kínáltak.
Nocsak, nocsak! Változnak az idők. Természetesen előhúztuk a már megszokott lemezünket, kértük az október 12-i OV jegyzőkönyvet! Nem kaptuk! Dr. Mészáros László OMME elnök közölte a szekszárdi különítménnyel, hogy múzeumba érkeztünk!
Mindent a szemnek, semmit a kéznek! Tehát, az ok megjelölésével betekinthetünk az OV jegyzőkönyvbe, abból szemezgethetünk, jegyzetelhetünk, de meg nem kaphatjuk! Tajti Zoltán az ország egyik legnagyobb méhészegyesületének elnöke, 424 méhész vezetője! De nem ez itt a lényeg! Bármelyik méhész egyesületi tag, OV tag különösen, miért nem kaphatja meg az OV-n készült jegyzőkönyvet? Mi a búbánat lehet benne?
Nem volt mit tenni, ismét elballagtunk az ügyvédhez!
Ügyvéd úr felhívta irodájából Fekete József általános elnökhelyettesünket!
Felolvasta az SZMSZ rá vonatkozó részét, ami a következő:

„Általános Elnökhelyettes
13. Felügyeli az OMME Központi Irodájának iratkezelési folyamatait, általános
adminisztrációját…………..
14. Felügyeleti jogkört gyakorol a demokratikusan választott testületek üléseiről készült jegyzőkönyvek, határozatok elkülönített nyilvántartása, karbantartása felett.”

Nem hallottam alelnökünk Úr válaszát, de nekünk az jött le, hogy neki semmi gondja nincs a jegyzőkönyv kiadásával!
Hamarosan hívás érkezett! A vonal végén Dr. Mészáros László.
Az OMME elnöke megismételte, hogy a jegyzőkönyvet nem kaphatjuk meg, csak nézegethetjük, lapozgathatjuk, jegyzetelgethetünk belőle, ha megindokoljuk, mit keresünk benne. Esetleg kifotózhatunk egy-egy oldalt!  A „kőszívű ember” engedni látszott!
Irány vissza az OMME központba!
Fekete József ismét hellyel kínált minket, ami egy udvarias gesztus volt részéről.
Kávét már kaptunk reggel, úgyhogy frissek és vidámak voltunk!
Az ügyvezető Úrral átballagtunk a szakatanácsadói irodába, és Tajti Zoltán elnökünk nem buta telefonjával, felvételeket készített az oldalak némelyikéről.
Közben megérkezett az OMME elnöke is. Közölte, hogy hagyjuk, ezt abba fénymásoljuk le inkább! Basszus, mindjárt megáll a szívem. Mi történt?
Két hónapot vártunk erre a bölcs döntésére!  Na, mindegy, OV jegyzőkönyv a kezünkben.
Most azt várnátok tőlem tisztelt méhésztársak közöljem, veletek mi van benne?
Nem vagyok jogász, nem tisztem megítélni annak tartalmát! Szerintem fogtok még hallani róla!  Ezt jól összehozták, hogy ekkora titok övezte!
Tudjátok, arra hivatkozott elnök Úr, hogy a hitelesítés soká tartott meg a Magyar Posta.
Mondtam én, hogy múzeumban voltunk!
Új időket írunk!
Tervünk, hogy az OV-t, IB-t és a küldöttgyűlést is élőben nézhessék a méhészek otthonukban! Erre minden technikai feltétel adott!
Mit szeretnénk, mi a célunk? Na, ez a fő kérdés tisztelt méhészek!
Minden a szemünk előtt történjék, ne a hátunk mögött!
Az OMME a tagdíjfizető Méhészeké!


Üdvözlettel: Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 10. 21:24
Szia Attila!

Még jó, hogy nem gurult el az a seduxen, mert távozásotokkor lehet kettesével szedegették be!
Nagyon megenyhültek veletek szembe, nekem ez gyanús!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 10. 21:38
Szia Zümi!
Ez csak taktika!
Az érdek-képviseleti munkának része a sok önzetlen cselekedet!
Na ezt néhány megszállotton kívül  nem látom!
A "buxa index" a lényeg! Hülye egy világot élünk!
Üdv:Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 10. 22:27
Attila jól látok??
Dr Fendrik Pétert látom regisztrálva?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 10. 22:31
Igen!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 10. 22:36
Legalább hasonlít a tartalma a jegyzőkönyvnek az OV-n elhangzottakra? :o

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 10. 22:54
Remek!!!
Remélem még sok ilyen értékes "tagra" fórumozóra számíthatunk mint Péter.
Lehet, hogy soha nem lett volna alkalmam az életben találkozni Dr Fendrik Péterrel! Már most közelebb kerülhettem hozzá itt a klubon. Igaz csak VIRTUÁLISAN, de nem ez számít! Ezt viszont Köszönhetem- köszönhetjük neked a klub alapítójának!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 11. 07:26
Tisztelt Méhészklub olvasók!
Most néztem az Időképet!
Gyulán van a leghidegebb! Brrrrrrrrr!
Már az időjárás is az OMME vezetés ellen van!
Lehet, hogy a kihelyezett IB ülés a termál medencében lesz?
Fogy ám majd megint az "UNICUM-i"!
Kicsit szerényebbnek kéne lennetek fiúk! Ha a saját lóvétokat költitek bocsi a "csípős hidegben" tett megjegyzésemért, de ha a tagdíjakból is csipegettek,arra nem mondanám, hogy egészségetekre!
IB ülés most az Erkel Hotelben! Múltkor Gödöllőn az Erzsébet szállóban.
Mondom én ne cifrázzátok! Következőre irány  a Hilton Szálló!
Hol is tartották Bross idejében az IB-ket? Kizárólag az OMME székházunkban! Pogi,tea kávé kíséretében!
Most azt állítják vezetőink közösségépítő,összekovácsoló buli lesz Gyulán!
Megkérdezték a tagdíjfizető méhészeket  mit szólunk hozzá? Ugye nem! Ehhez nekünk mi közünk?
Szerintem ez közügy!
Jobb  lett volna az Apimondián standot üzemeltetni, abból amit most eldőzsölnek!
Az szolgálta volna a magyar méhészek érdekeit, de ez a rongyrázás visszataszító!
Ilyen év után nem kéne! Bár tegnapi találkozónkon, az OMME elnöke azt állította, hogy 40 kg-os átlaga volt napraforgón. Erre annyit üzenek neki, annyi mindent "állított már nekünk", hogy jobb lesz ha magába száll!
Ehhez képest meg kiderült, alig van méz az országban! Valami nem stimmel elnök Úr!
Cím: Re:Hír-les
Írta: SukránLilla - 2013. December 11. 07:36
Na de Attila!!! Ezt kikérem magamnak keresztapu nevében...
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 11. 07:56
Én megkóstolnám a szilvás unicum-ot, kérd ki nekem is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 11. 08:14
Kedves Lilla!
Nem tudom ki a keresztapád, mert akár áthallásom is lehet a visszautasításodban!
Én vállalom a leírtakat!
Remélem keresztapád előneve nem "Don Korleone.." és valamelyik OMME vezető neve követi, mert akkor nagyon el lennék keseredve!
Szerintem itt még nem tartunk,hogy a maffiára utaljál!
Én meg ezt kérem ki a vezetés nevében!
Mi "szerényen" kritizálunk, de ez erős volt!
Üdv:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balatonvilágos - 2013. December 11. 09:43
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2013. December 11. 11:00
Üdvözlöm a kedves klubtagokat!
Eddig csak olvasgattalak Benneteket, de most úgy éreztem, eljött az idő, hogy hozzászóljak!

A mondat, ami kiverte nálam a biztosítékot:

A cég a hangfelvételt elkészítette és átadta pendrive-n az OMME illetékes emberének. Dr. Mészáros László elnök viszont azt állítja, hogy a hanganyag elveszett.

Ugye ez nem komoly, hogy egy ilyen jelentőségű ülésről készített hangfelvételről sem a hangosító cégnél, sem az OMME-nál nincs biztonsági másolat??!!
És hogy "elveszett" az az egyetlen példány a hanganyagból, az mit jelent? A pendrive-ot veszítette el valaki, netán véletlenül letörölte? Mert ez utóbbi esetre van megoldás, adatmentő cégek direkt az ilyen helyzetekre szakosodtak! Tessék elvinni a pendrive-ot, nem olcsón, de egészen biztosan fognak tudni segíteni.

Persze, sejtem én, hogy a hanganyagnak nem véletlen veszett nyoma (ha egyáltalán valóban megsemmisült...), ez a helyzet azonban szerintem önmagában felér egy beismerő vallomással felénk, méhészek felé! A király (bocs, Kiskakas meséjében: a török császár) meztelen, a jegyzőkönyv tartalma nem fedi a valóságot!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2013. December 11. 11:20
Bízom benne, hogy azóta megtalálták és ügyvédi segítség nélkül is kiadják a másolatot. Ettől függetlenül azért várom a kedves méhésztársak segítségét, hogy akinek van hanganyaga, juttassa el hozzánk. Az összehasonlítás sokat segít kérdéses dolgok tisztázásában.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SukránLilla - 2013. December 11. 13:05
Balatonvilágos !! Hű Katonáim!

Felszólítottunk benneteket, hogy az utasításainkon túl mást ne tegyetek.

Tudhatnátok ti is, hogy a neonikotinoidok betiltását nem tudtuk megakadályozni, de hogy a mi érdemünk lenne ezzel legalább ne dicsekedjetek. Szponzoraink is tudomást szerezhetnek erről.

Lábhoz! (Gyula 12.13. 10óra)




Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2013. December 11. 16:25
Te "balatonvilágos" nevű klubtag!
Te kit kérdeztél meg azon méhészek közül, akiknek itt a Balaton parton, és attól délre július 5-től, egyes helyeken 10 napon át óriási kijáró méh elhullása volt? Mondjuk csak Balatonlellétől Látrányon át Somogytúr, Somogybabod, Gamás keleti oldala Karád és Visz területén. Ezt a 80-90%-os statisztikát mi alapján állítottad össze? Mi itteni károsultak biztosan nem lettünk megkérdezve. Jelentősen romlana a statisztikád, ha megkérdeznél bennünket. Hülyeséget beszélsz!!!

Kit látnának Tóth Péter helyére? Teljesen mindegy. Akármelyik kocsmában kereshetünk egy törzstagot, még azzal is meg lehetne értetni, hogy oda menjen mintát venni, ahol hullanak a méhek, és észre is vették a méhészek, mert az sem egyszerű. E helyett inkább egy ottani károsulttól ( aki egyébként veszprémi) kérdezi telefonon, hogy miként jutottak az információk és a videó felvételek Csuja birtokába, amelyek a napraforgón vergődő méhek és elhullott egyéb állatok tetemeit mutatja be, valamint a méhek abnormális viselkedését.
Az a kérdésed, amely a neonikotionidok betiltására irányul, az megvezető. Senkinek és semminek (tehát az idei mérgezéseknek sincs)semmi közük ehhez. Időrendi egybeesés. Az unióban történt a betiltás... tudatlan, esetleg gonosz vagy.

Azt én sem tudom, hogy mekkora a támogatottsága ennek a tábornak, de neked sincs gőzöd sem Tóth Péteréről sem másról. Nálunk a Balatonlellei Méhész Egyesületben mindenki egyetértett az előrehozott küldöttgyűléssel, valamint azzal, hogy az OMME vegye napirendre a csávázószerek ügyét. Pontosabban : derítsék ki, ki adta és milyen vizsgálatok alapján azt az információt a politika kezébe, miszerint a méhészeknek semmi gondjuk nincs a csávázószerek miatt. Na akkor mitől vesztek oda a méhek és miért lehetett néhány helyen a hulláikat marékszám gyűjteni a napraforgó virágok alatt. Hol volt akkor a 80-90%-os? Mert ugye a megyei szaktanácsadónk sem tudott kijönni, de aztán véletlenül belénk botlott az egyik tábla szélén, és kaposvári újságírók Őt felismerve azonnali riportot szerettek volna vele készíteni. Nem mert nyilatkozni, mert könnyen kiadó az állása...megértjük, mert egyébként jó ember.

A paksi, vagy 10 éve történt mérgezést miért kevered ide? Jó, hogy már Csernobilt nem említetted!

Aztán ki tálalta az OMME álláspontját a politika asztalára? Már volt szó arról a fényképről, amit a Méhészetben láthattunk, és fésülködésre biztató hozzászólás is elhangzott. Csak nem az az Úr volt a felszolgáló? Nekem semmi előítéletem nincs vele kapcsolatban. Amikor megláttam így Karácsony előtt azt a képet, arra gondoltam, talán az OMME is osztogat majd jótékonysági akcióban a hajléktalanoknak mézet ajándékba, és a reklámot egy képpel támasztják alá. Elolvasva meglepett.

Na aztán ha tényleg ennyire kíváncsi vagy a :"Tisztelt Tolna Megyei Méhész Egyesület egykori vezetősége!" táborára, akkor Te is támogasd az előre hozott küldöttgyűlést, és ott megnézheted. Addig pedig javaslom neked, hogy ne hülyítsd a méhészeket, mert a "Balatonpart" miként írtad ( ami ki van kövezve) talán elismeri Tóth Péter és mtsi munkáját, de a balatonparti méhészek sokkal rosszabb százalékban, az általad leírt statisztikát pedig vizsgáld át!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 11. 16:32
Tisztelt Kivancsi 111
Fogok még ma részletesen válaszolni, de most rohanok Kalocsára!
Tetszik az írásod!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 11. 18:41
Klub tagok!
Nektek is feltűnt, hogy a vendégek nagy légyszámmal vannak jelen többször is??
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 11. 18:53
Szia zűmi! Kőnyebben jutnak a géphez.A viccet félre téve,nagyon bővűl a tagok létszáma is. A kiskakasnak már a (párja) is be jelentkezet. Ez  szerintem egészen jó.   Űdv:Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 11. 19:07
Igen Antal szép számmal vagyunk már, de ennek csak örülhetünk mivel a népszerűsége így csak nő a klubunknak!
Még az is lehet, hogy menyegző  lesz belőle.
Talán fórumon ilyen csoda még nem történt, kakasunk és pipije :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: tyúkocska - 2013. December 11. 19:39
KOt-KOT-KOT!

Kedves Balatonvilágos!
Örülök, hogy az Ellenzék is regisztrált végre, tegyék is többen!
Azért viszont neheztelek Rád, hogy hamis információkkal traktálod a klubtársaidat!
Szerintem IB-tag vagy, vagy azoknak a megbízatásából osztod a hamis infókat!
Ejnye-ejnye kapsz egy fekete pontot!
Na! És, mi van akkor, ha Brosst szeretnénk elnöknek!
Ha olyan okos Vagy! Mondj egy olyan elnököt, aki annyit tett mint Bross!
Tudod-e ki írta egyedül az első nemzeti programot?
Na most találgathatsz!
Bross, Bross Péter, Vagy Bross Péter az OMME elnöke!
A jelenlegi IB közül, ki kérdezte meg, hogy miben segíthet Brossnak?
Senki nem tett egyetlen egy tollvonást sem!
Tudod Te Balatonlellei észkombájn, hogy hány ezer méhész vette igénybe ezeket a támogatásokat???
Tudod Te…. , hogy hány méhész családon segített ezzel???
Tudod Te ….., hogy hány millió maradt a méhész családoknál???
Te mit csináltál ez idő alatt???
Tudod, hogy mit nyerne a méhész társadalmunk, ha vissza tudnánk csalni Bross Pétert az elnöki székbe?
Tudod-e, hogy hány öreg 80 éves méhész sírt bánatában amikor elüldözte ez a hitvány banda???
Tudod Te azt, hogy hány méhész szemében csillanna meg a remény, ha újra Bross lenne az elnökünk?????????????????????????????????????????????????????????????????????????
Nem is folytatom!
Úgy sem fogod megérteni életed végéig sem!
Bocsi Balatonlelle! szeretek a Balcsiban uszizni!

Tyúkocska a tyúkólból!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2013. December 11. 20:01
Te "balatonvilágos" nevű,Magyar Méhész!
Nyolc kérdést tettél fel, az egyik,"Milyen támogatottsággal rendelkeznek?"
Óriási támogatottsággal!!!!!!!!!!Csak a Te környezeted elvakit Balatonvilágoson!!!!!!!
Ők már Gyulára gyúrnak,Te is ezt tedd!!!!!!
Valószínű,a  Hű Katonáknak is jutni fog valami!!!!!!
Ha "Lábhoz!"vezényszóra cselekedsz valószínű még egy INGYEN újság is !!!!!!!
Ha a nyelvedet itt ennyire élezed azt is megértem,mert Gyulán megláthatod elnököd popsiját!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2013. December 11. 20:05
Tyúkocska ezt benézted. Tyúkeszeddel balatonlellei méhésznek (nekem) írtad, amit Balatonvilágosnak szántál.
kot-kot
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2013. December 11. 20:11
QUQURIQÚ!

Ezt jól el csesztem!
Hát Persze!
B.Világos a renitens!
Holnap meg gyónom a falusi kakas templomban!
Bocsi-Bocsi-Bocsi!

A bŰnbánó Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2013. December 11. 21:26
Balatonvilágos!

Kissé érdekesen látod a dolgokat! Az általad megemlített személyekről nem alkotok véleményt, mert azt mondanád, hogy elfogult vagyok! Viszont van ezen kívül néhány érdekes dolog a hozzászólásodban! Én úgy tudom, hogy egész Európa elkaszálta a neonikotinoid alapú csávázószereket. A támogatottság mértéke bármennyire is próbálod bizonygatni, hogy elenyésző bizony igenis jelentős! Csak nagyon sokan féltik a pozíciójukat vagy állásukat és ezért nem mernek véleményt nyilvánítani! Az, hogy szerinted méhészeti szempontból Gödöllő nagyon kevés az meg egyszerűen nevetséges! A paksi dologról meg annyit, hiába nyerték meg a károsultak a pert, ha addigra a károkozó mindent leíratott a nevéről! Bebizonyosodott, hogy a károkozónak meg kell téríteni az összes okozott kárt! Egyébként meg azt sem értem, hogy ez a téma hogy jön ide! Mármint a paksi mérgezés!



Üdv!
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2013. December 11. 21:27
Tyúkocska-Kiskakas!

Az imént történtekről egy vicc jut eszembe:
A tudathasadásos olvasgat szobájában, egyszercsak kopognak.
- Ki az?
- Én.
- Én?!

Tyúkocska benézett valamit (Balatonlellén), Kakaska pedig magára vállalta... ;)
Freud pedig benézett Hozzátok az ablakon!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vass János - 2013. December 11. 21:28
 http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=1606&Itemid=45

 Új Magyar Méhészújság !!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 11. 21:47
Jó estét János!

Nekem igazából tetszik az újság "fejléce" ami látható.  Ámbár ennyiért.... ( Na nem baj a tagdíj csak csak fedezi majd )
Remélem tartalmas is lesz, ha már egyszer jár!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2013. December 11. 21:50
Én is kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz! Annak ellenére, hogy nem kérdeztek meg róla senkit, hogy akarja-e vagy sem!
Üdv!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2013. December 11. 22:57
QUQURIQ!

A baromfi udvarra nem hozhat tyúkocska ekkora szégyent!
Tyúkanyó is figyelmeztette már többször, hogy ne avatkozzon bele a nagyok dolgába!
Én azért bízok tyúkocska női megérzéseiben. Most meg a libidóival küszködik!
Ha tudnám, hogy hol lakik, felkeresném és megsimogatnám a libidóit!....

A hetyke Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 11. 23:18
Libidó kiskakas  :o

Egy igazi kiskakas harcba száll vetélytárs kakasokkal is ha kell!
Te is védd tyúkocskád "foggal körömmel" most még megteheted, mivel te vagy a baromfi udvar királya ;D ;D
Tyúkeszű?
Nem hinném!! Tud a mi tyúkocskánk egyes mást......
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 11. 23:31
Tud nekem valaki infóval szolgálni?
A Méhek Világa című filmet vetítik moziban?

Zümi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 11. 23:35
Tisztelettel köszöntöm a Méhészklub olvasóit akik vágynak az új hírekre!
Nem rég jöttünk meg Kalocsáról, ahol Bross Péter tartott értékes előadást!
Amikor odaértünk ismét megtapasztalhattam, hogy a kéznyújtásomat valaki támadásnak veszi!
Lehet, hogy a szaktanácsadóknak ki van adva, hogy tilos a Nagyernyeivel és bandájával kezet fogni?
Nem volt szép Béni! Ki itt a sértődött? Legközelebb, ha nyilvános helyen jelenek meg, felteszem a kérdést ki nem akar velem kezet fogni?
És most az est szakmapolitikai részére térnék ki,amit egy családias környezetben adott elő Péter! Itt minden küldött egyhangúlag aláírta a jelenlegi vezetés teljes leváltására irányuló rendkívüli küldöttértekezlet összehívását! Az itteni méhészek megkapták a kétoldalú tájékoztatást, nem egy torz, jelenlegi vezetők által kierőszakolt egyoldalú önfényezést!  Az OMME vezetői azt állítják rólunk, páran vagyunk akik keverik azt, amit ők okoztak maguknak! Legalább lesz téma Gyulán! Hányan is lehetnek ezek az izéjék? Tegnap is érdeklődött nálam egy tudatlan. Jaj utána félóráig nem tudtam hívni! Szegény,hogy bekapta a cuclit! Postásnak használtam, még most sem tudja. Az telefonált vissza akiről terhelő dolgot állítottam! Rendben, üzenet célban! Spicli kihúzva!
Velem szórakoznak? Jó játék, nekem teszik.
Na térjünk rá Brossra!
Most hallottuk először távozásának okát! Én tudtam a történésekről eddig is, de szerintem Bross ilyen őszintén nem fejtette ki még soha gondolatait!  Sérelmezte, hogy amikor gondjairól beszélt még elnökként, nem pártolta ki senki, nem álltak mellé! Én közbekiabálva jeleztem, hogy engem kifelejtett! Meg is lett az eredménye!
Aki Brosst utálja az marad, többinek repülőjegy! A folytatást ismeritek.
Szóval nagy a gáz! Szerintem sokan várták Bross Pétertől ezt az őszinte kinyilatkozást!
Részleteket azért nem szeretnék belőle közölni, mert fájó számomra,és olyan időszaka az OMME-nek már soha nem lesz,mint az Ő irányítása alatt!
A bejárat előtt úgy 15-en még beszélgettünk egy jó fél órát!
Amikor kijött a szaktanácsadó, csend lett. Halk köszönés,amikor távolabb ért ismét folytattuk.
Nekem sok dolog fáj a mostani történésekben, valamint megállapítható,hogy csak rosszabb lesz.
Péter is utalt erre! Két oldala van ma az OMME-nak egy testben. Hasonlít a politikára! Ez is politika, szakmapolitika.
Noná, hogy az OMME vezetői azt kiáltják.............Miattatok jutottunk ide! Ne már, néhány hőzöngőért?
Ettől a pár elvetemült ellenzékitől  kell így félnetek? Ezt állítják rólunk.
Szerintünk meg Ő miattunk jutott egyesületünk ilyen mély morális válságba!
A pénz torzítja az agyakat! Semmi nem működik a pénz közelségében rendesen!
Emberek hitvánnyá lesznek tőle, barátok,ellenséggé válnak!
Most mi ebben a gond? Nem igazat írok? Cáfolja meg valaki!
Már csak az a kérdés hol itt az érdekvédelem? Ez kerül tőlünk nagyon messze!
Tudom ezeket a súlyos kijelentéseimet nem itt a nyilvánosság előtt kellene kibontanom!
Állunk elébe! Beszélgessünk, hívjunk össze egy válságértekezletet. Szerintem nem kerül rá sor.
Bennünket nem vesznek komolyan,pedig nem vagyunk valami vicces társaság!
Sokszor fogunk olyanokat kérdezni, hol a pénz? Mire költöttétek?
Ki, hányszor volt itt és ott? Talán kérdezni csak szabad! Kicsit belemerültem,mert ezekről szoktunk cseverészni sokat.
Bross előadásában személyemet is megemlítette. Nemrég felhívta az egyik elnök és azt kérdezte tőle az illető,mit szól a mostani helyzethez? Mire gondolsz? Hát,hogy szétverik az OMME-t? Péter erre azt kérdezte tőle kire gondolsz? Kis szünet,hát kire a Nagyernyeire. Péter ere azt válaszolta szerinte ez nézőpont kérdése.
Ő úgy látja,a mostani vezetők verik darabokra amit közösen felépítettünk!
Ismét érdemes volt átmennünk a Duna túl felére, Kalocsára! Megtapasztalhattam,hogy jó ügyért küzdünk! Szerzek magamnak ellenséget is, de ez nem számít! A pénzért,parancsra kimondott hamis szónak nincs akkor súlya számomra, mint Bross Péter egyetlen mondata!
Az OMME a tiétek!


Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2013. December 11. 23:51
QUQURIQ!

Béni bácsinak egyszer majdnem útilapu lett kötve a sarkára!
Megúszta!
Nemfog kezet a saját méhészével?
Csak egy irodakukac, alkalmazott!
A nemzeti program tartja el, Amit Bross Írt!
Ne fogjon Vele kezet, hanem csókolja meg a kezét!

Az igazság mondó Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 11. 23:55
Akkor gondolom megint  fergeteges, telt házas ,élménydús volt Péter előadás, ahogy szokott is lenni :)
Már alig várom, hogy  Szekire jöjjön!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 11. 23:56
Nem vagy még a tyúkólban Kiskakas?
Kalocsán is érdeklődtek utánad!
Van aki mondta,már ledarálta az új paprikát!
Szerintem az OMME vezetésnek  készítene belőled kakaspörit!
Reggel mondtam már! Sokat kukirékolsz!
Te mindent tudsz?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2013. December 12. 00:02
QUQURIQ!

A tudás a hatalom vágya!

A Nagyravágyó Kiskakas!
ui.
Felülök a kakas ülőre szudikálni, mert tyúkocskám már édesen szendereg!
Még gondolkozom, hogy be nyúljak -e Neki a pelyhei közé!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 12. 00:03
Háát!
Többen voltunk mint Balmazújvárosban, a jelenlegi elnök előadásán!
Ja bocs, az elején ott is sokan voltak!
Kalocsán telt ház volt!
Pótszékeket hoztak!
Nem rég volt Belgiumban!
780!!!!! Hallgatója volt! Rajta kívül egy magyar sem!
Kicsit más kategória!
Cím: Re:Hír-les
Írta: SukránLilla - 2013. December 12. 07:55
Balatonvilágos!

Csak most látom mit tettél, lebecsülted az ügyvédjüket, hát megőrültél.

Most lehet mehetek a rendőrségre először még tanúként, közokirat-hamisítás és sikkasztás miatti feljelentés ügyében.   
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 12. 08:42
SukránLilla!
Nem gondolnám, hogy be fognak idéztetni, ha csak nem önszántadból jelentkezel.
Egyébként én úgy gondolom, hogy ha valaki az ellenfél ügyvédjét szidja, az az érintett ügyvédnek a legnagyobb dicséret.  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2013. December 12. 10:59
Üdvözletem a klubtagoknak!

Én kíváncsian várom az "ingyen"újságot, örülök, hogy a címlapot már láthatjuk a honlapon. De... Az induló lap első számával kapcsolatban tényleg az a legfontosabb infó, hogy tizenegyezerekilencszáznyolcvanhét fő az egyesület jelenlegi taglétszáma? Izgatottan várom, hogy kezembe foghassam, de addig is nem lehetett volna a tartalomjegyzéket is mellékelni "ízelítőül"? Úgy, mint a Méhészetnél szokás, hónapról hónapra?
Vagy, ha már úgyis a Méhészet lekörözése a cél, esetleg a cikkek bevezetői is felkerülhettek volna, "ízelítőül"? No sebaj, hamarosan úgyis megláthatom élőben!

Hanem azért valami csak böki ám a csőrömet ezzel az ingyenes újsággal! Édesapámmal mindketten tagok vagyunk, bár támogatást nemigen szoktunk felvenni. Édesapám annó részt vett a helyi szakcsoport alapításában (igen, akkoriban még így hívták, sokan mostani vezetőségből akkor még azt sem tudták, mi fán terem a méhészkedés!). Ő azóta is tag, mert büszke (volt) rá, és bár most már csak néhány családja van a kert végében, el nem mulasztana egyetlen összejövetelt sem itt helyben.
Aztán amikor önállóan kezdtem méhészkedni, én is tag lettem, ez nem is volt kérdés számomra. Nos, most úgy állunk, hogy ketten két újságot fogunk kapni, bár egy is bőven elég volna, hiszen egy házban lakunk!
Illetve nem, nem fogunk két lapot kapni, mivel Édesapám mérgében kijelentette, hogy ő ugyan jövő évtől nem lesz egyesületi tag! És higgyétek el, nem az a néhány ezer forint bántja!
Kérdés, hogy más családok, legyenek támogatási kalandorok, vagy szimplán elkötelezettek vajon hogy döntenek majd jövőre? Kérik a 2-3-4 példányt a lapból, feleslegesen, vagy az az állítólagos tizenegykétezer tag igenhamar megfeleződik ám!
T. OMME Vezetők! Talán jobb lett volna szakmai elhatározásból (nem holmi bosszúvágyból!), piaci alapokon újságot indítani, a minőségi cikkekkel felvenni a versenyt a Méhészettel szemben, OMME tagoknak kedvezményes előfizetést ajánlani, nem "ingyen" adni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 12. 12:11
jakabadam!
Sok mindenben, osztom a véleményed. Beidézem az utolsó soraidat.

"T. OMME Vezetők! Talán jobb lett volna szakmai elhatározásból (nem holmi bosszúvágyból!), piaci alapokon újságot indítani, a minőségi cikkekkel felvenni a versenyt a Méhészettel szemben,"

A vezetés egyik fő indoka, a jelenlegi újság szakmaiatlansága volt.
Szerinted kik írják az újságban megjelenő cikkeket.
A méhészek, vagy többek között a méhészek!!
Enyhén szólva is van egy kicsi áthallása ennek az indoknak. Nem??
Kíváncsian várom én is, hogy kik publikálnak az újonnan megjelenő szaklapban. Vajon találok e teljesen más stílusú írásokat??
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2013. December 12. 12:59
Üdv Atya!
A Méhészetnek ami szerintem felróható (és már több helyen szóba is került), az a cikkek és hirdetések aránya, különösen a nem ágazati hirdetések mennyisége, bár úgy látom a szerkesztőség vagy a kiadó levonta a megfelelő tanulságot, hiszen a decemberi számot átlapozva lényegesen több a szakmai tartalom, és a hirdetések is méhészettel kapcsolatosak.
Egyéb belekötnivalót nem nagyok látok a Méhészet szakmai színvonalába, a témaválasztás sokoldalú, a cikkek lehetőség szerint aktuálisak, kezdő és "öreg" méhészek számára is akad benne hasznos olvasnivaló.
Szóval a Méhészet szakmaiságával nincs gond, ezért írtam, hogy inkább volt a bosszúvágy az új lap indításának oka, mint a szakmai eltökéltség. És ez miért fontos? A szakmai elhivatottság hosszútávú stratégia, a bosszúvágy meg hirtelen fellángolás, tartalom mögötte meg semmi. Ez nem a hosszú (lap)élet titka! És ha megnézem az OMME honlap primitív kétsoros híreit mostanában, hát nagy tartalmi színvonalra nem számítok az újságnál sem...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 12. 18:55
Tisztelt Jakab Ádám Úr!
Olyan szomorú vagyok, amilyen még soha! Tíz sorban leírta a jelenlegi vezetés hozzáállását a tagságunkhoz!
Fél órát vártam, hogy nyugodtabban tudjak válaszolni! Ez a lapszületés az OMME vezetés bizonyítványa!
A jegyeket a méhészek osztják! Nem a lappal van gond, Jakab Úr is azt állítja, na meg tegnap este Kalocsán Bross Péter is, hogy ez személye ellen irányuló nyílt bosszú! Ne cifrázzuk így van!
Lépjünk is túl a tények közlésén! Ettől ha lehet nagyobb bűn az, hogy nem volt piackutatás, és hatástanulmány!
Végre kiderült hányan is vagyunk, de ezzel is lukra futott a vezetés!
Amit Jakab Úr leírt szomorú! Na kik verik szét az OMME-t tisztelt Dr.Mészáros László?
Azok a demokratikus úton megválasztott vezetőink, akiket demokratikus úton fogunk leváltani!
Jakab bácsinak meg azt üzenem, hogy beszéltem Tajti Zoltánnal, a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnökével felvesszük közénk tiszteletbeli tagnak!Nem kell tagdíjat többé fizetnie! Az ellenőrző bizottság elnökétől az október 12.-i ominózus OV után megkérdeztem, azokkal mi lesz akik két újságot kapnak? Bölcs embertől bölcs válasz! Úgyis olyan adakozó vagy add a Dévai árváknak!
Felháborodásom arra késztet, hogy még keményebben kell küzdenünk az utolsó méhészig!
Kérünk benneteket Tisztelt OMME vezetők halghassátok meg a tagdíjfizető méhészeket, mert baj lesz!
Miket is írok elragadtatásomban? Akkor lesz baj, ha sokáig maradtok! Elkopik mögületek a tagságunk!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 12. 19:01
Tisztelt Balatonvilágos!
Érdekes kérdéseket tettél fel. Én nem vagyok a Tolnai egyesület egykori vezetősége, mégis megpróbálom értelmezni az írásod.
Igaz e, hogy amennyiben Önöknek sikerül elérni azt, hogy az OMME vezetőség lemondjon annyiban ismét Bross Pétert jelölik elnöknek?
Nem mindegy, hogy ki? Számít valamit a mostani kialakult helyzetben? Változtatna a nézeteden ha igen választ kapnál a kérdésedre? Az elnök és a vezetőség személyét  mindenkor a küldöttgyűlés választja meg. Sajnos  a legutóbbi választáson rossz lóra tett mindenki, mert nem volt jó ló szerintem. Láthatod a demokratikus egyesületi működés írott szabályainak lábbal tiprását. Csak emlékeztetőül / a tavaszi OMME levél az apimondia elnökének, a tavaszi állásfoglalás a neonikotionidok ügyében, az apimondiai részvétel,vagy inkább nem részvétel sok millióért, az újságkiadás, kft alakítás, a közhasznúság feladása stb./ tulajdonképpen ez mind a mögé a szlogen mögé bújva történik, hogy értetek van. Jó és elfogadható magyarázat is lehetne ez ha meg is kérdeztek volna róla előbb mindenkit olyan embereket akikre tartozik. Sajnos a tagságra csak az tartozik, hogy időben fizesse be a tagdíjat, ha kérdezel akkor meg szét akarod verni az OMME-t. Elnök urunk a hátsófelét mutatta azon embereknek akiknek a tagdíjából kapja a fizetését. -Véleményem szerint, oda kellett volna rúgni neki amit mutogatott.-Ezeken a dolgokon minden jó szándékú ember elgondolkozik szerintem, már akit kicsit is érdekel az OMME sorsa. Az OMME honlap tavasz óta tele van "csúsztatásokkal". Nem korrektül tájékoztatják a tagságot. Bízom benne, hogy nem csak én vettem ezeket a dolgokat észre hanem minden nyitott szemmel járó becsületes méhész.
Ezen a helyzeten csak egy rendkívüli küldöttgyűlés hozhatna  változást ahol bizony felelősséggel  szavaznak a küldöttek, mert van mit kérdezni de sajnos egyenlőre senki nem akar válaszolni . Hidd el egy küldöttgyűlés összehívása sem kerülne sokkal többe, -de kerüljön, a mi pénzünk bánja- mint egy akárhová kihelyezett IB gyűlés. Valószínűleg utána leülepedne a most igazán zavaros víz.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2013. December 12. 20:49
Kedves Attila!
Felolvastam Édesapámnak üzenetváltásunkat, ő annyit mondott csak: hozzáállásod a régi idők OMME-ját idézi!
Attila! Továbbképzést kellene tartanod (bocs, látom itt mindenki tegeződik!) OMME vezetők részére érdekképviseleti munkából! Mert az egyesület mi magunk vagyunk, és minden egyes tag számít! Olyan ez, mint a méhcsalád: ugyan megszámlálhatatlanul sok méhecske van a családban, de mégis minden egyes méh érték számunkra (Nagypapám mondása volt még valamikor a '60-70-es években, hogy a méhecskékre vigyázni kell, akácvirágzáskor minden méh 1 Ft-ot ér!)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 12. 21:50
TÚLÉLIK A MÉHEK A 21.SZÁZADOT?

"A méhek élete olyan, mint egy varázslatos kút.
Minél többet merítünk belőle annál többet kínál számunkra"-e szavak a méhek egyik klasszikusnak számító Osztrák kutatójától Karl von Frisch (1886-1982)Etológustól származnak ma Frisch halála után 30 évvel elmondható, hogy ez a kút még annál is gazdagabb forrást rejt,mint ahogy ő gondolta. A méhek életének kutatása rendkívül fontos az emberiségnek!


Üdv: Zümi
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2013. December 13. 22:47
QUQURIQ!

Olyan szépeket írtok! Mindjárt kakaskönnyeimben homályosan fogom látni a világot!
A lidérctől most is káprázik a kakas szemem!
Mit is látok most a varázs gömbömben?

Szépen felújított ez a Gyula városa! Most, hogy láthattam, megértem, hogy miért ezt a helyszínt választották Az OMME leváltásra kerülő vezetése! (No , meg így csúrran-csöppen egyeseknek)!
Hagyjuk Őket egy kicsit még pancsikázni!
Igaz, egy-két önérzetes, ilyen - vagy olyan ürüggyel hazautazott.
Miért?
Mert elegük lett a sok-sok hazudozásból!!!
Mennyi embert szidtak?
Nagyernyei a sértődött... indulat keltő...
Tajti, Elekes a feljelentgetők....
Baldavári a nagy visszahívó, beletört a bicskája...csak veri a nyálát, okoskodik...küldözgeti az üzeneteket...
KIskakas kilétéről meg kell mindent tudni, fel kell jelenteni.......szét kell tépni...
Csuja meg csak jártassa a száját, majd a Nébikesek elhallgattatják.
Nekünk van igazunk!(jelen vezetés)!
Mi vagyunk az OMME!
Minden lázadást le kell törni!
Na! Ez az intézményesített diktatórizmus!!!
Csak ki ne ázzon a baba bőrük!!!

Üdvözöl mindenkit a ...
A B-30 tégla Kiskakas!!!

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 14. 22:38
Azt nem mondom, hogy köszönöm annak a kollégának aki átküldte azt a linket, (ezzel a címmel Gyúrunk vaze?) mert nagyot rontott a lelki állapotomon. Olyat láttam, nem hittem a szememnek.  Baromira zavar a pofátlanság, ezen formája is.
Sajnos nem bírom magamban tartani, azt a tényt, hogy masszázs vállalkozás is működik az OMME szaktanácsadói hálózatában. Pedig ez így van.  ( Ezt még a "kiskakas" sem tudta!)  És ezt felvállalva, hirdetésben olvashatóan.
Miért nem szólt neki senki, annak érdekében, hogy egy privát számon történjen a vállalkozás működtetése? Igaz az OMME-ban ez  év szeptemberétől változás történt, a telefon használat, és annak számlájának fizetésével kapcsolatban. Lehet azért engedték meg, eddig, mert mézes masszázst is hirdetett. Ennek tudatában kíváncsi lennék arra is, hogy a vállalkozó, hogy tudott különbséget tenni a nem fogadott hívások között. Vajon melyik telefonszám az amelyiket vissza hívhatott, mert a programban elszámolható volt, és melyik az, amelyiket újra meg kell várnia, hogy keressék, mert hivatalosan nem hívhatná vissza.
Igaz a program nem tett különbséget, visszahívható, és nem visszahívható telefon szám között. Vajon kik döntötték el szeptemberig, melyik a jogos, és melyik nem.  Most hogy is van ez?
Igaz elnökünk a „Tájékoztatás érdekképviseleti munkáról” című körlevelében, csak a bevételekről számolt be. A kiadások egyáltalán nem zavarják. Annyira nem, hogy két nagyon jó emberét, akik nem hoztak magukkal fürdőgatyót Gyulára, egészen Környéig küldte őket érte. Az oda vissza kb 600km!! Talán csak ott találtak rájuk való fürdőgatyót a netten.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2013. December 15. 11:33
QUQURIQ!

Üdvözlet a gyulai pancsikázóknak!
Ma meg a kereskedőket puhítjátok!
Megpuhította már Mészáros Elnök úr azoknak a pénztárcájukat a nyári sajtó nyilatkozataival!!!
Ugye emlékszünk, 30-40 % hordós méz áremelkedésre!
Kereskedőink milyen piac vesztéseknek lettek az áldozatai????
Hogyan nyilatkozhat olyan, aki csak pár éve méhészkedik, még csak tanulgatja a méhészkedést.
Halvány lila fogalma sincsen sem a belföldi, sem a nemzetközi mézpiacról!
Most meg meghívják Gyulára Takács Ferencet meg Léner Erzsébetet?
Stratégia kidolgozásáról?
Csoda, ha szóba állnak az OMME vezetéssel ezek után!
Hogy lehet méz árakról előre fröcsögni???
Ezek a piacok, ha elvesztek, a jövő évi jó méztermést sem tudják kereskedőink eladni!
Mészáros Úr! Ennyire egyszerű az egész!
Szépen kérjük, hogy ne nyilatkozzon sehol, csak a lemondását várja a Tagság!

További szép napot, ne bizonyítsák be, a feketéről, hogy fehér!

Méz értékesítő Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 15. 12:24
Csak nem egy új "ZRT" készül itten nagy titokban? A kft már megvan  hozzá,  még pár méhészt kell hozzá megvezetni és készen is lesz a "bomba üzlet". :D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2013. December 15. 12:33
Jani bátya!
Nagy különbség, hogy a zRT-nél annó egyesével nyilatkoztak a tagok, hogy szeretnék-e vagy sem. És lényegesen több infónk volt nekünk mezei méhészeknek is a tervekről, mint most. Akkor nem kértünk belőle (össznépileg), most meg nem érdekel senkit, hogy mi szeretnénk. Hát ez a baj... (ez is)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 16. 12:03
Tisztelt Méhésztársak!
Itt nézhetitek meg a Francia Intézetben elhangzott előadást!
Most már nem áll meg 12 perc után!
Kellemes időtöltést kívánok! A következő bejátszást napokon belül láthatjátok!
Hasznos,érdekes!

https://www.youtube.com/watch?v=cVzI_sfyTkU


Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 16. 19:08
Tisztelt klubvezetőnk!

Lenne hozzád egy kérdésem!
Elképzelhetőnek tartod, hogy az itt jelenlévőknek, (a régi klubtagokat is beleértve) egy megbeszélt időpontban legyen egy személyes találkozó, "ismerkedős" MÉHÉSZ KLUB?? Az itt jelenlévők közül, sokan nem is ismernek-ismerik egymást! Jó ötletnek találod?
Persze megértem, ha nemmel válaszolsz! Semmi okod a "jótékonykodásra."
Tudom, hogy mélyen érintett az elmúlt időszak, és a fogadóórák sem nálad vannak.
Nekem személy szerint hiányzik a régi klub feeling!!!  ::) Ezért bátorkodtam leírni, megkérdezni!

Üdv: Zümi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 16. 19:35
SAJTÓHÍR!

http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Civilek-es-meheszek-jogi-uton-vedik-meg-a-mehgyilkos-vegyszerek-unios-korlatozasat-a-Syngenta-es-a-Bayer-ellen2/

Érdekes ugye?
Vannak akik a méhészek érdekét védik!
Köszönjük Greenpeace!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 16. 19:38
Tisztelt Méhésztársak!
Itt a következő!
Szabadon terjeszthető!
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/publikaciok/Csepeg-mereg/
Ezt nézzék meg a kétkedők is, na meg a "szakemberek".
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 16. 21:26
Tisztelt Méhésztársak!
Boss ma délután Barcson volt!
Még a csilláron is lógtak a méhészek!
Ennyien ebben a teremben még soha nem voltak!!!!!!!!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 16. 22:09
Attila.
Üdv, csak érdeklődni akarok, hogy véletlenül vagy akarattal hagytad vagy felejtetted ki az "r " betűt.
Tulajdonképp mindegy én így is meg úgy is értem.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 16. 22:14
Nekem is feltűnt!
Gondolom nem olvasta el még egyszer amit írt és ezért nem vette észre a hibát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2013. December 16. 22:23
Talán nem Hugo Boss-ra gondolt... :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 16. 22:44
Szép estét méhészek!
Ma Barcson olyan előadásnak lehettek részesei, a helyi méhészek, hogy az nem minden napi volt.
Azt mondták, még pótszékeket is kellet biztosítani a hallgatóság számára.
Ütős a történet, nem? Nem rég még arról számoltak be kollégáink, hogy egy bizonyos előadásról, folyamatosan szállingóztak el, a hallgatók, komoly érdektelenséget mutatva ezzel. A végére nem is voltak többen, mit vagy tízen heten.
Ennek oka szerintem csak az lehetett, hogy nem ugyan az az előadó tartott előadást ott, mint aki most itt Barcson.
Más!
Állítólag, komoly biztonsági rendszeren keresztül lehetett bejutni, az Intéző Bizottsági ülésre, mely  2013. december 13. (péntek) 10.00 óra
Helyszín: 5700 Gyula, Várkert u. 1. (Erkel Hotel aulája)
A képen, éppen egy az ülésre érkezőt vizsgálnak meg tüzetesen, előírásnak megfelelően, a biztonságiak. 
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: BatkaManó - 2013. December 16. 23:45
Csak egy kérdés?

A mélyen tisztelt Tolna megyei kolléga is átesett a vizsgálaton?
Az az áldott jó közösségi ember aki a szüreti fesztiválon is külön árul, és Gödöllőn is csak segget nyalt!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 17. 05:56
Kedves Méhészklub tagok!
Köszönöm,hogy ennyire figyeltek!
Hiába! Jó a csapat! Züminek üzenem, ha így együtt leszünk a Méhészklub találkát összehozhatom,Judit is szorgalmazza!  Mondjuk nálunk a méhesben? A kisház kész, szerintetek elférünk?

Benne hagyom hozzászólásomban a hibát!
Olyan gyorsan közöltem veletek a hírt,hogy a brrrrrrrrrr betűt kifelejtetem!
Nem fogok ám érte nyalizni,hogy szánom-bánom bűnömet!
Egyszerűen bocsánat!
Nekem nem nehéz megtennem!
Üdv: Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 17. 06:55
Tisztelt Méhésztársak, Méhészklub tagok és olvasók!
Végre mindenki láthatja a Francia Intézetben elhangzott előadásokra adott válaszokat,  hozzászólásokat!
Valamikor még nem túl rég előadásomat így kezdtem.
Biztonsági öveket bekapcsolni!
Végig érdekes, ne pörgessétek az eseményeket előre, mert nem fogjátok érteni az összefüggéseket!
Aki mégis unná, ő 24 perc23 másodpercnél kezdje nézni!
Várom a reakciókat!
A köd felszáll! Szerintetek a szaktanácsadóknak nem lett volna itt a helyük? Most ők is megnézhetik amit mi már rég tudtunk!
Kellemes időtöltést kívánok a Fekete-fehér Méhészklubon!

http://www.youtube.com/watch?v=v4_oBwzon9k

Üdvözlettel:Nagyernyei Attila klubvezető


Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 17. 10:47
Sziasztok! Azért ez jó hogy a grinpisz is beszált . Tudom nem ugy irják ahogy mondják.A hozzászólást egy kicsit későb meg ejtem .De sajna Fracia nyelvben kicsit gyenge vagyok (nem értem)  Űdv:Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2013. December 17. 12:24
Köszi Attila a megosztást!

Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy az a dolog állhat a háttérben ami Csuja úr mondott a hozzászólása végén. A vezető európai növényvédőszerek gyártói annyi pénzzel rendelkeznek, hogy bármit megtehetnek! Innentől kezdve a mai korrupt és pénzéhes világban nincs az az ember akit ne lehetne megvesztegetni. A gyártók meg pontosan tudják, hogy kinek az asztalára kell letenni a borítékot abban az ügyben ,hogy el tudják adni a már legyártott de Európából kitiltott csávázó szereket, gmo-s vetőmagokat! Csak ezt tudom elképzelni látva azt, hogy felelős vezetők homlokegyenest beszélnek a világ ellen!

Üdv.!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 17. 13:06
"Egy rendes méhészetben mint az enyém is 1-2 méhcsalád veszteség szokott előforduni"
Én beszéltem olyannal emberrel aki 200 családos méhészetét veszítette el egyéb okok miatt! Ráadásúl több évtizedes méhészeti tapasztalattal rendelkezik, tanár, oktató, nem pedig egy kezdő méhész palántáról van szó!
Tegye össze a két kezét, hogy még nem történt hasonló a "RENDES MÉHÉSZETÉBEN" de ami késik az nem múlik.
Tisztelt Dr úr, "az öndicséret büdös" , úgy látom Ön ezt a közmondást nem ismeri!
Tisztázzunk valamit. Akkor most mennyi méhcsalád is van? Mert csak mekegést, makogást hallottam a kis videón ;D ;D
Ráadásul zsebre tett kézzel beszélni, nem is minősíteném..........

NB18  teljesen igazad van!
Lehet, hogy az a vastag boríték  OMME egyes veztőit is megkörnyékezte?

Geddekas, remélem nem "mérgezett" meg szavaival, Szakmai elnökhelyettesünk!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 17. 13:53
Attila!

Örülök neki, hogy egy nevezőn vagyunk Judittal a személyes találkozóval kapcsolatosan :)

KLUBTAGOK, MÉHÉSZTÁRSAK,  mi a véleményetek??  Egy biztos, nem fog csalódni aki megtiszteli Attiláékat!!!!

Nekem nagyon tetszik, Szálka igazi "turista paradicsom"
A méhes tanyád profira sikerült, csak attól félek szűkös lesz a hely egy kicsit :D ;D


Üdv: Zümi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balatonvilágos - 2013. December 17. 15:21
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 17. 15:54
"abban mindenki egyet értett a felszólalók közül, hogy a neonikotinoidok veszélyesek, csak abban volt különbség, hogy mennyire."

Pontosan ez a lényeg, hogy mennyire!
Nekem azt tükrözi Dr. Cserényi beszédje, hogy félvállról veszi a neonikotinoidok ügyet!!!
Közben saját méhészetét meg fényezi.......
Majd ha "szotyin" ne adj isten lesz egy jó kis mérgezése és esetleg nem tud megfelelően telelőbe menni méheivel, kíváncsi leszek, hogy áll majd a szája!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balatonvilágos - 2013. December 17. 16:37
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 17. 17:15
Miért van olyan érzésem, hogy Dr. Cserényivel egy húron pendülsz?
Te sem nyílvánítasz olyan nagy jelentőséget ennek az úgynevezett méhgyilkos vegyszernek!
Egyetértek veled, hogy nagy gondot okoz a nyúlós! Tizedeli a családokat!
Hidd el, a csávázószer is nagy gondot fog okozni hosszú távon, ha nem tesznek pontot a mondat végére!
Cím: Re:Hír-les
Írta: SukránLilla - 2013. December 17. 17:33
Balatonvilágos!!!!


Figyelmeztettelek pár napja, jelentkezz azonnal összekötődnél!

Nem erre tanítottalak, nem erre adtam utasítást!

Különben is ilyen gyenge érvek, tudsz te olvasni egyáltalán?

Megmondtam csak velem egyeztetve nyilatkozhattok!

Tudod nekünk az az üzlet ha regnálhatunk ezeknek a bogarasoknak a nyakán.

Én vezetői pozícíót kapok az ommgenta, ommsato vagy bommesf nevezetű új cégben de neked elintézhetem,
hogy ne maradjon semmi lehetőség.

Most már cseri dokit is kénytelen vagyok kirúgni, annyit hivatkoztál rá.

Te is tudhatnád, hogy igazuk van a dongósoknak.

Ha kirúgom kiről veszek majd példát, szakmaiatlanságból, pofátlanságból, felelőtlenségből, jellemtelenségből.

Kitől sajátíthatom el a rontom a levegőt évtizedekig a méhészeti közéletben, megvétózok mindent mert nem én találtam ki stílust.

Lehet a dongósok többet tudnak segíteni.

Tessék bogarasok vagy nincs elég vér a puc..-ban?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 17. 19:17
"Nem erre tanítottalak, nem erre adtam utasítást!" Idéztem írásodból!

Lilla! Oviba illő viselkedést véltem fel soraidban. Netán kutya iskola??:o ;D
Ezt döntsd el te!

Dongósoknak???
Lázas vagy Lilla? :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: SukránLilla - 2013. December 17. 19:28
ov-ba illő igen
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 17. 19:40
Remek Lilla! Akkor nem ovi!

Mi az amiben nem értesz velünk egyet?
Várom érveidet!

Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2013. December 17. 19:44
Miért támadjátok Lillát? Nem értitek/érzitek a cinizmusát??
Dongó vagy méh... akár még Elnökünknek is mindegy lehet, az ő rövidke szakmai múltjával....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2013. December 17. 20:02
"Tessék bogarasok vagy nincs elég vér a puc..-ban?"

Üdv!

Szerintem ne akard megtudni, hogy mennyi vér van a pucánkban! Bocsi, de ez engem egyre inkább kezd feldühíteni! Lehet pont ez a célod! Nálam sikerült! Akár cinizmus, akár nem! Írd le világosan mit akarsz ne rébuszokba írkálj!

üdv.!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 17. 20:20
NB18!
Arra kérlek légy kicsit elnézőbb SukárLillával :D!
Szegénykém nem tudja miket hord össze, láthatod lázas félrebeszél....... :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 18. 08:27
Sziasztok! Hogy mekkora, és károkat okoz a mérgezés azt mindenki tapasztalhatja. Nem csak magán, hanem a világban is. De a génmódosított magokkal is baj van,amiket kísérletekkel is lett bizonyítva, hogy nem jók. Talán érdemes volna ellene tenni valamit , nem?  Üdv :Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 18. 19:55
Tisztelt Méhésztársak!
Az OMME két első számú vezetőjétől szeretnék kérdezni.
Kérdésemnek aktuális oka van a tegnapi elnöki beszámoló Hartán!
Azért nem volt bennem tegnap szereplési vágy, nehogy "személyeskedésnek" vegye az OMME elnöke szakmai kérdéseimet! Megjegyezni kívánom, hogy kezet fogott velem! Persze óvatosságból előtte megkérdeztem tőle, hogy fogadja e kéznyújtásomat. Most már erre is kell gondolnom. Kétszer már "mellé nyúltam". Mi jöhet még ezután?
Na de lépjünk a kérdések mezejére.
Tegnap Dr. Mészáros László felvetített egy diagramot, ahol látható volt a méhcsaládok, és a méhészetek számának jelentős növekedése, 2005-től napjainkig. Néhány adatot megjegyeztem.
A hartai dián 2006-ban 900.000 méhcsalád körüli szám volt.
Miért érdekes ez? Azért mert dr. Cserényi Péter Francia Intézetben adott válaszában 600.000 méhcsaládot említ abban az évben! Nem kevés, 300.000 eltérés! Kérdésem a következő? Melyik adat a valós?
 A második gyakorlatilag Cserényi doktornál is passzol, most 1.088.000 méhcsaládunk van .
Második kérdésem hozzájuk. Az OMME elnökének beszámolójában az áll és a honlapunkon is ez olvasható, valamint a médiákba is ez a hír járta, hogy 30%-os tavaszi méhcsaládpusztulást regisztráltak a megyei szaktanácsadók! Cserényi doktor mit mond a Francia Intézetben? Majd a végén nézzétek meg a csatolt felvételt!
Tehát Ő azt állítja,ha nem pontosan idézem ellenőrizzétek, elnézést!
"Tavaszra végtelenül legyengültek a méhek, nem pusztult el 30 %, ez túlzás!".......
"......Néhány gyengülés van,de gyakorlatilag nincs probléma."
....." Jelentős termelés folyik addig baj nincs!.... Nincs méhcsalád csökkenés, és termeléscsökkenés Magyarországon."
az idézetek pontatlanságáért nem, annak tartalmáért vállalom a felelősséget!
Miért fontos ez számunkra? Kinek hihetünk?
Ezt mondta még doktor Úr!
"Sokszor azt sem tudjuk mennyi a termelő méhcsalád."
Hááát, inkább itt nem kérdeznék. (persze úgysem válaszol)
Akkor, mi alapján saccolták meg a Magyarországi méztermést, ha nem tudjuk hány méhcsaládunk fogható hadra?
Kérdésem az, mi az öreg ördögöt mértünk fel tavasszal, szaktanácsadók?
Ismét Harta.
A következő dián azt láthattuk,hogy az átlagos éveinkben méztermésünk 24.000 Tonna/év!
Ebből 72% értékesül hordóban! Na akkor az több mint 17.000 tonna! mennyi is ment ki eddig exportra?
ca.8.000 Tonna! Hol a többi? Most jön a vetítés! Hát az átlagos évre igaz , az idei nem az. Akkor vezetőink miért nyilatkozzák, akár szűk körben is, hogy 40 Kg/ méhcsalád méztermésük volt napraforgón?
Hol a méz? Otthon? Akkor még maradjon mert állítólag feljebb megy az ára! Az OMME elnöke ezt nyilatkozta.
Nem is kicsit, nagyon,vagy 30%-al.
Mi az én verzióm? Tolna megyére van rálátásom, az országos adatokban nem szeretnék állást foglalni.
Tavaszi felmérésemkor ezt írtam!
Tolna megyében 30%, vagy azt meghaladó méhcsaládpusztulást tapasztaltam!
Kiemelhetnék olyan példákat, hogy 4 méhészetben elpusztult 650 méhcsalád! Nem tettem akkor sem, most sem,mert torzítja az adatot, de veszteség nélkül nem sokan teletek az idén! Felmérésemkor, egy-és két marok népességet is regisztráltam,amely később általában nosemában elpusztult!
Tehát átlagban 30%-os veszteség, a többi bomba? A frászt! Azok egy része is gyengusz volt, és egy része elfogadható csak! Tehát jó ha a méhcsaládok fele, harmada volt ütőképes akácra!
Ezután jött a szaporítás, majd napraforgón termeltünk, mert addigra lettek jók.
Vagy telefonálgattunk, hogy megint eltűntek a méhek!Tudjátok, az a nagy büdös atka, pont napraforgó-virágzásra aktivizálja magát! Nem akarom a méhészt és "vizsgálóbiztost" kellemetlen helyzetbe hozni, de volt olyan minta amiben egy fia atkát sem talált a labor! Hála Istennek 2 év"felfüggesztett" büntetést kapott a négy tettes neonikotinoid!
Még egy érdekes közlendőm van, a négy órát tartó elnöki beszámolóból.
Állítólag az E útdíjas kapukon olyan kaptárazonosítók lesznek felszerelve, hogy az csak na!
Hu- hú, nálunk egyedül a világon! Képzeljétek 90 Km/órával közlekedő teherautón képes lesz azonosítani kié a rakomány! Tenyészet kód, méhész neve mindent! Most másfél méterről  is képtelen!!!!!
Ismét egy gyakorlati kérdésem lenne!
Általában 2-3 sorba pakoljuk a kaptárakat! Tetejére bódé, kanna, alátétfák!
Mondjuk a kaptár-keretjelölő chip az alsó sor közepén van,  ezt hogy olvassa le az az izé?
Még egy apró bi-bi! Tolna megye méhészeinek ca. 5-7%-a vándorol!
Ez 45-50 méhészt jelent megyénkben! És azok egy része mellékúton, néha földúton közlekedik!
Autópályán Csepellel, IFÁ-val?
Bár az IFA a legjobb gép! Mindig az megy az elején!
Meg jó vízmérték! Rögtön észreveszi a hegyet! Ha ezt bevezetik Szekszárdon a Garay Téren.... a többit gondoljátok utána!
A végére hagytam, de az egész előadásból nekem ez jött le! Tele tervvel, elképzeléssel az elnök. Ami nem baj, csak egy kicsit ismét a valóságtól elrugaszkodott!
Én ennyit szerettem volna kérdezni csupán.
Személyeskedtem, mert valós személyektől kérdeztem!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
És lássátok a kisfilmet! 24 perc 23másodperc után jön amiről írtam!
http://www.youtube.com/watch?v=v4_oBwzon9k
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 19. 08:39

Tájékoztatjuk a Tisztelt Méhésztársakat, hogy 2013. december 16-án megjelent a 2013-2016. évi Magyar Méhészeti Nemzeti Program. A rendelet a megjelenéstől számított 3. napon lép hatályba. Az MVH a formanyomtatványokat most készíti, amint elkészülnek közzé tesszük honlapunkon illetve az MVH honlapján is elérhetővé válnak.

A rendelet száma: 118/2013 (XII.16) VM rendelet
Figyelem! Az MVH-ba történő benyújtás első időpontja 2014. január 4.
Mivel január 4-e szombatra esik, így 2014. január 6-tól lehet az MVH-ba a kérelmeket benyújtani. (A korábban benyújtott kérelmeket az MVH elutasítja!)

Az eddigi jól bevált gyakorlatnak megfelelően célszerű a kérelmeket először  az OMME Központba benyújtani, az OMME tagsági igazolás kiállítása miatt. A kérelmek beadásához a 2014-es tagdíj befizetése szükséges! A nyomtatványokat az előző években már megszokott módon egyesületünk elkészíti, a szaktanácsadókon és a helyi egyesületeken keresztül mindenkinek rendelkezésére állnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2013. December 19. 21:05
QUQURIQ!

Lám-lám!
Megjelent valami méhész Újság!
Ma mi is megkaptuk öt példányban!

Nézzük csak a címlapot!
Öt féle betű típussal találkozhatunk!
Ez zavaros, és hivalkodó! (Nem szakszerű)!
Legalább lenne az első számon egy kaptár, vagy egy üveg méz, vagy legalább egy csávázószeres méhecske!
Szerintem, december van, lehet, hogy a főszerkesztőnek gyorsabban jár az órája?
Ja!
És nagyon sok a dió!
Ki szereti ennyire az IB-ből? a diót??
Impresszárium!
A kisebb hibákat meg sem említem!
De!
Előfizetésben terjeszti.... ez azért durva!
Talán így... Kényszer elő fizetésben, muszáj átvétellel terjeszti a Magyar Méhész Kft!
1. oldal!
Hangzatos Cím! Ezt biztos az elnökünk adta!
"A Magyar Méhészújság a tied, rólad és neked szól!
A tied, szóval a tagságot kis "t"-vel tisztel meg az új lapszám!
Persze, Tied, Miénk... mert muszájból megvettük a saját pénzünkön!
Na! Itt van! Méhész! Olvass!
Tetszik - nem tetszik nem kap mást!
Ludányi Dr. keményen körmölhetett, hogy tele írta a lapját!
Persze ennyi pénzért én is írogatnék. 
Na lapozzunk!
Huha!
Na ezt már holnap kapirgálom, mert igen csak hosszú lenne!
Már álmoska vagyok, meg már ennyitől le is fáradtam.

A Lapelemző Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balatonvilágos - 2013. December 20. 08:41
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 20. 09:50
Ember miért kevered szándékosan a szezont a fazonnal?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2013. December 20. 11:13
Balatonvilágos!
Egyrészt minden elkötelezett egyesületi tag nevében visszautasítom a feltételezést, hogy ha egy családban több OMME tag van, annak mindenféle 'gaz hátsó szándék' az oka! Másrészt viszont felhívnám a figyelmedet, hogy az a szép 12 ezres létszám ezekkel az általad tisztességtelennek titulált tagokkal együtt ennyi! Vajon ha ez nem így lenne, hány példányban kellene megjelentetni az egyesületi lapot? 4-5-6.000? Eközben a Méhészet hány példányban jelenik meg? 18.000 (itt magad is megnézheted: http://meheszet.hu/sites/default/files/uploads/user/meheszet/meh_2014_media_hun.pdf)! Vesd össze e két számot, és gondolkodj el....
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2013. December 20. 11:15
Mi a férjemmel mind a 2-en tagok vagyunk, támogatást nem veszünk,nem is vettünk soha igénybe, adózásunk így se kedvezőbb.Viszont mindketten szeretnénk a közösség részei lenni,előadásokra járni...Most akkor mi sem vagyunk tisztességesek? :)Ő már rég óta tag én meg tag akartam lenni és az is akarok maradni, annak ellenére,hogy "nettó befizetőnek" mondhatom magam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 20. 11:33
Tisztelt Lindzzy!

Ne vegyétek magatokra!
Nem nektek irányúl a "Bökölődés"


Üdv: Zümi
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 20. 11:53
Ismerek egy anyanevelőt, aki még ráadásul, az OMME alkalmazottja is, mert szaktanácsadó. Azt kérdezd meg, hogy hogy lehet a családtagokkal úgy zsonglőrködni, hogy még az etikai bizottság sem foglalkozik az ügyével. :P
Ezektől az anyanevelőktől, ilyen mentalitással, mit lehet elvárni?? Igen is veszélyeztette azon méhészek támogatási összegét akik a törvény betartásával jártak el. A méhcsaládok szinten tartására járó keret fix. El kell gondolkodni a dolgokon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2013. December 20. 12:18
Na igen, azzal is lehetne a túligénylésen segíteni, ha kiszűrnék azokat fiktív ügyleteket, amikor a fiú anyunak, anyu meg a fiának "adta el" a méhanyákat. De úgy látszik a jelenlegi szándék a szabad átcsoportosítással ezek további támogatása...
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2013. December 20. 13:55
Tudom,hogy nem nekünk szólt csak bosszant ez a hozzáállás. Gondoltam,hátha kicsit elgondolkodik,hogy nem minden az,aminek látszik.
Párszor már leírtam,meg mások is leírták, hogy nem azzal van a baj,hogy lett egy újság meg egy kft, de úgy látszik mindig lesznek olyanok,akik nem értik,hogy mi csípi a szememet(szemünket).
Akkor még egyszer utoljára: Egy ideális világban előzetes közvélemény-kutatást követően,melyben a tagok többsége pozitívan nyilatkozik a témáról, a küldöttgyűlés megbízza az egyesület vezetőit egy kft alapításával és egy újság létrehozásával. Én ezek után megnézem mind a 2 újságot, ha mind a 2 tetszik,akkor előfizetek rájuk,ha csak az egyik,akkor arra,ha egyik se akkor mind a kettő megy a kukába.Ezt minden téma iránt érdeklődő megcsinálja és valós piaci verseny van,ugyanis versenyezniük kell az újságoknak a "fogyasztók" kegyeiért. Ha viszont az egyiket monopolhelyzetbe hozzuk,az nem igazán szolgálja a fogyasztó érdekét.Nem akarok senkit untatni a közgázos szöveggel. Szerintem mindenki tudna mondani rá példát, hogy mi szokott ilyenkor történni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 20. 14:25
Elhiheted, nem csak téged bosszant! "De arra is megy ki a játék". Aki célkeresztben van személy, nem fog nyugtatót szedni emiatt. Okosabb annál :D
Nem gáz a Közgázas  szöveged :)
Én amondó vagyok, hogy kell az új újság, sőt örülök is neki. Meg aztán ki is fizetjük rendesen az árát........ :o
Kereskedelmi csatornák is versenyeznek értünk, a NÉZETTSÉGÉRT!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2013. December 20. 15:55
QUQURIQ!

Balatonvilágosi!
Ne magadból induljál ki, hogy a családodban hányfelé írattad szét a méhcsaládokat!
Na most figyelj, ha nehezedre is esik!
Mert látom, hogy a többi hozzászólást is nehezen fogja fel az a csepp agyad!

5 őstermelőivel méhészkedünk 5-en! 5 telephelyünk van. Az árusítást is 5 helyen végezzük. 5 MVH, és 5 TIR számunk is van! Mind az öten tételes költség elszámolásban vagyunk,  adót is így fizetünk!
Más is lehet tisztességes nem csak Te!

Puszi a homlokodra!

A megbocsátó Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 20. 20:43
Tisztelt Klubtagok!
Olvasom Balatonvilágosnak címzett a hozzászólásaitokat!
A véleményem "lindzzy"-hez áll a legközelebb, de a többiek is megfogalmazták azt amit én gondolok.
Ha az adó, és jogszabályok megengedik a családon belüli több őstermelőt akkor mi a kifogás?
Rosszindulatú bejegyzésnek ez az ára,felháborítja méhészközösségünket!
Érezhető volt, hogy Balatonvilágos provokál bennünket.
Azért fekete-fehér a méhészklubunk, hogy mindenki szabadon kifejtheti véleményét.
Tehát ezzel sincs semmi gond, csak néhányunknak megmozgatta az ingerküszöbét.
Továbbra is kérem Tőletek a kulturált hangnemet, amivel eddig semmi kifogásom nem volt!
Amióta "Arisztaioszt"végleg szabira küldtem, szépen tudunk egymással csevegni.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila

 


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balatonvilágos - 2013. December 21. 07:36
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balatonvilágos - 2013. December 21. 08:00
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2013. December 21. 09:07
Jó reggelt!

Miként azt írtam, most olvasható, hogy igazam volt. Balatonvilágos nevű fórumozónak semmi köze sincs Balatonvilágoshoz.
Kránitz nem szereti ha szóba hozzák a nevét. Egyszer megírtam neki is: nem tudja mi folyik körülötte. Tessék békén hagyni, mert ezt kérte mindenkitől.
Én például nem vagyok Bross klubos. Lemondott, hát tessék azt is tiszteletben tartani!
Viszont tényleg csak kekeckedni jár ide"Balatonvilágos". Olvasván a gondolatait arra a következtetésre jutottam, hogy valaki más írhatja a hozzászólásait, mert ilyen eszement gondolatokkal megáldott méhész nem igaz képes mondatokba foglalni a mondókáját. Szerintem az utolsó mondata miatt még a felvásárlásban inkább (mint a termelésben) érdekeltnek tekinthető. Vajon mi köze lehet e  témában -szösszenetének- a Jobbik iránti utálkozását közkinccsé tenni? Talán még november hetedike ünnepének nosztalgiája él benne, vagy a Hanukát ünnepelve jutott ez eszébe?

Szebb jövőt!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2013. December 21. 10:12
Mivel a Bross-fóbia kizárólag a jelenlegi vezetést gyötri, a mezei méhészeket nem (meg kell nézni, Bross előadásai éppúgy teltházasak most is, mint 1-2-8 évvel ezelőtt), így nyilvánvaló, hogy 'Balatonvilágos' az IB-EB valamely saját pozícióját féltő tagja (személyesen, vagy megbízásból). És mint ilyen, sajnálom, hogy ilyen könnyen feladta érvei ütköztetését.
Mint ahogy azt is sajnálom, hogy #115-ös hozzászólásának elejét mégsem vállalta, és törölte a saját (legális) adóelkerülésének beismerésére vonatkozó részt, ami reggel még olvasható volt (de ezek szerint ő sem csak egy példányt kap a lapból  :-[ )
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 21. 20:32
Pontosan jakabadam!

"Meg kell nézni, Bross előadásai éppúgy teltházasak most is, mint 1-2-8 évvel ezelőtt"
Na ez az amitől tart igen tisztelt vezetőségünk úgy látom! "Szúrja a szemüket"
Szekszárd környéki "méhészünk" honnan vette, hogy Bross megint elnök akar lenni nem tudom!
Amin keresztül ment Péter, lehet hallani sem akarna egy ilyen jellegű felkérésről........

Zümi
Cím: Re:Hír-les
Írta: peterparker111 - 2013. December 22. 20:26
Tisztelt Balatonvilágos!!
Te beszélsz tisztességről,becsületről????Kiderül,hogy nem is Balaton környéki vagy,de a nevükben beszélsz!!
A Tajtit lehet,hogy 10 perc alatt szavazták meg,de legalább megszavazták.Nem úgy,mint a Te kóklerjaidat!
Lehet hogy a Nagyernyei Attila miatt szavazták meg a Tajtit,de azért mert a méhészek zöme bízik Attilában és nem felejtették el hogy mennyi mindent tett értünk.A vidéki klubok meg azért kezdenek hanyatlani mert már nem az tartja aki anno felvirágoztatta,ja hogy az is az Attila volt  :o :o :o :o :o :o :o :o :o :o :o :o:.Méhésztársi üdvözlettel 8) 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balatonvilágos - 2013. December 23. 07:25
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2013. December 23. 07:42
Ne játszd már meg magad!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 23. 07:50
Balatonvilágos! Hamar fől adtad ,és én még sajnáltalak.Biztosan valaki jól be szolt neked,gondoltam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 23. 08:44
Kedves Lillánk rendre utasította "Balatonvilágost"! (Vissza a gazdihoz :D)
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 23. 09:32
Jo ez a forum. Szővődnek a kapcsolatok rendesen. Kiskakas-tyukocska,lilla-balaton világos,bár ott kicsit keményeb a kapcsolat. Vagy csak beszélek , őssze-vissza. Űdv.Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 23. 19:37
Tisztelt Balatonvilágos!
Tudom meg ígérted hogy nem szólsz hozzá a csevejhez .
Szeretném tőled megkérdezni, hogy részt veszel e a helyi egyesületi munkában, esetleg az OV-n vagy küldöttként? Ha igen akkor ott voltál e a tavaszi küldöttgyűlésen. Miről szavaztatták meg ott a tagságot? Mire kapott felhatalmazást az IB a küldöttgyűlésen? Ezzel szemben mi a végeredmény? Nem érzed úgy , hogy azon emberek akikben talán egy kicsit megbízott az ember , megtévesztettek, átvertek?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2013. December 23. 19:58
Balatonvilágos!
 
"Balatonvilágoson volt az igazság kimondva az MPME kongresszusán"

Ezt lehetne kicsit bővebben!!??
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2013. December 24. 06:46
Tisztelt Méhésztársak, kedves Fórumozók!
Bükk írta a következőt:
"Téli vándorlás?Erről anno még Buchinger úr írt többször,tél végén Nógrádból Dél-Somogyba vitte a
méheit.Akkor működött,most kétségeim vannak felőle."
A hírek  legyenek pontosak!
Nem Dél-Somogyba vitte méheit,hanem Dél-Baranyába!
Nem tél végén vándorolt,hanem kora tavasszal a tisztuló kirepülés után! Most is működik!
Méheit kör alakban rakta le egy bekerített volt TSZ telepre!
Honnan tudom? A Salgótarjáni Mesterkurzuson én meséltem neki a déli legelőmről. Még 1998-at írtunk!
Az ott élő barátomat megkérdeztem, hogy mit szólna hozzá, ha tavasszal lejönne Buchinger?
Mégis csak az ő körzete.
Az óta oda jár, a mai napig! Most már az én telephelyemre vándorol, mióta nem ott teleltetek!
Szeretem a pontos híreket! Emiatt reagáltam Bükk hozzászólására!
A Zöld Fórum összes tagjának és olvasójának Boldog Karácsonyt kívánok a Fekete-Fehér Méhészklub tagjai nevében!
Üdvözlettel.Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 27. 13:43
"Gyógyszer+cukor" támogatás   
2013. 12. 24.
Ismételten felhívjuk a Tisztelt Méhésztársak figyelmét, hogy a 2013. őszétől kezdődően a varroa atka elleni gyógyhatású készítmények a gyógyszer oldalról átkerülnek a cukor oldalra. Ez egyben azt is jelenti, hogy a támogatás igényléséhez csak a méhészeti gyógyszerekvásárlása teremti meg a jogalapot, vagyis aki gyógyhatású készítményt és cukrot vásárol nem fog támogatást kapni csak abban az esetben, ha az említettek mellé méhészeti gyógyszert is vesz.


Gyógyszeres kezelés és azok kijuttatásának eszköze (Állatgyógyászati készítmények, Eseti engedéllyel rendelkező készítmények, gyógyszer kijuttatásának eszköze)
Gyógyhatású készítmények, Cukor (Maximum 2,5 euró/méhcsalád)
 
 
Állatgyógyászati készítmények
Gyógyhatású készítmények
 
Apiguard Gél
Api Ox
 
Api Life Var
Ecostop lamella
 
Bayvarol csík
Méhpatika Forte
 
Perizin oldat
Dany’s Bienen Wohl
 
Thymovar 15 g timol csík mézelő méhek számára
BeeVital HiveClean
 
Api-Bioxal atkaölő por mézelő méhek számára
Ekvarosan levendula ökobrikett
 
Eseti engedéllyel rendelkező készítmények
NAF gyógyhatású állatgyógyászati termék mézelő méhek részére
 
Apiwarol 12,5 mg tabletta
Optima
 
Hangyasav 60% A.U.V.
Apistonik
 
Varidol 125 mg/ml oldat
Nosestat
 
Varatraz 150 mg/ml oldat méheknek
Hive Alive
 
Apivar csík
Vernalis gyógylepény
 
Biowar 500 Amitraz 500 mg/g csík háziméhek részére
Cukor
 
Varachet forte oldat A.U.V füstölő csík, mézelő méhek részére
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 27. 19:42
Mézengúz a Tv2 :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 27. 20:08
Igen, zűmi. Most nézem, csak most reklámvan.Csak érdekelne hogya csudába tud bejutni a kaptárba, egy akkora lepke?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 27. 20:58
Az éj leple alatt, sunyiban. Nagyon ki vannak tanulva.. :o ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2013. December 28. 20:56
Zűmi! Akkor olyan mint a viaszmoly. Az is elég rafinált mert mindig van egy pár kukac a keret tetején.amit nem énekel a bogarak.   Üdv.Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2013. December 29. 09:52
Zümi!
Szeretném megkérdezni,hogy amikor a nemzeti programról szólócikket feltetted ide 19.-én az OMME honlapról ez is szerepelt ott http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=1612&Itemid=45 vagy csak az én figyelmemet kerülte el.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2013. December 29. 21:16
jani bátya, ha jól emlékszem, akkor még nem volt fent az OMME oldalán!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 01. 16:26
Megjelent az új méhészeti rendelet
mti.hu
2013.12.21., szombat, 12:19
Megjelent a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján igénybe vehető támogatások végrehajtását szabályozó vidékfejlesztési minisztériumi rendelet, amely alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodói 2014. január 6-ától benyújthatják a 2013/2014. végrehajtási évre vonatkozó támogatási kérelmeiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH).
Az MVH pénteki közleménye figyelmeztet arra is, hogy a támogatás igénybevételéhez az MVH közleményeiben új kifizetési kérelem nyomtatványokat rendszeresít, amelyek már elérhetők a hivatal honlapján. A támogatás kizárólag az új nyomtatványokon igényelhető.
A 2013/2014. végrehajtási évben a támogatási jogosultság alapja a méhész-gazdálkodó tulajdonában lévő, továbbá a 2013. évre vonatkozó őszi méhegészségügyi vizsgálat során megállapított és azt követően legkésőbb 2014. január 15-éig a Tenyészet Információs Rendszerben (TIR) nyilvántartásba vett méhcsaládok száma.
Az MVH felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a TIR nyilvántartásba való bejelentés teljesítéséért, a bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért vagy határidőn túli teljesítéséért a méhész-gazdálkodó felelős, annak minden jogkövetkezményével együtt.
Egyszerűsödött a TIR bejelentés eljárásrendje: a méhcsaládszám-változás illetékes állategészségügyi hatósághoz történő bejelentéséhez már nem szükséges egyebek mellett a hatósági állatorvos aláírása - közölte a hivatal.
Forrás: MTI
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Január 01. 18:42
Egyre többen és többen jelentkeznek a fórumra. De jó!   Üdv. Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 02. 22:40
Tisztelt Méhésztársak!
Mint a méhészeti programokban már jeleztem 2014. január 6-án,este 18 órakor Bross Péter tart előadást Szekszárdon a Tormay Béla utcában!
Felhívom az őt követő bedrótozott, fizetett híradósok figyelmét, ne telefonon jelentsék  Doktorúrnak mi történt ismét Szekszárdon! Itt nem kell engedélyt kérni a hangrögzítéshez, nem lesznek kizavarva! Mentek utána Gyuláról Körmendre ketten is, végül irány Barcs, előtte Kalocsa! Aztán a telefon meg zárlatos lett a nyáluktól! Méhészklubunk nyitott, bárki részt vehet rajta!
Ez nem az OMME központ, hogy OV tagok kifele! Ez nyílt szakmai ülés lesz, nem egy "zárt osztály"!
Szekszárd jelenleg az OMME oroszlánbarlangja! Tolna megye székhelye a méhészek, elégedetlenségének központja! Egyszer talán még büszkék is lehetünk rá! Most sokan úgy vélik, az egyesületünk megosztásának szimbolikus jelképe városunk! Ha kiejti valaki az OMME központban, hogy Szekszárd, sokan feljajdulnak a vezetők között,van aki a szívéhez kap! Pedig elnökünk,többször milyen büszkén vállalta, hogy Tolna megyéből, Kölesdről származik!
Mi is büszkék voltunk rá egy darabig. Az idők változnak, na meg Ő is. Mi ugyanazok maradtunk!
Tisztán, feketén-fehéren harcolunk jogainkért, az alapszabályunkban rögzített önkormányzati elveinkért!
A jelenlegi OMME vezérkarnak fáj, hogy Bross Péter Szekszárdra hazajön! Pétert, nálunk tisztelik, szeretik,  tenyerükön hordozzák a méhészek!
Köszönet érte!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 07. 08:38
Aktuális
Felhívás Varroa atka elleni gyógyszer kijuttatásához szükséges eszközgyártók, forgalmazók részére!
2014. 01. 07.
A 2013/2014. közötti végrehajtási időszakban a Magyar Méhészeti Nemzeti Program Varroa  atka elleni gyógyszeres védekezés keretein belül az állatgyógyászati készítmények és a hozzá szükséges gyógyszer kijuttatásának eszköze is támogatható. Annak érdekében, hogy ezen eszközök listája mihamarabb elkészülhessen várjuk azon forgalmazók jelentkezését, akik rendelkeznek a Magyarországon, vagy az EU bármely más tagországában hatályos jogszabályoknak megfelelő engedéllyel a gyógyszer kijuttatásához szükséges eszköz forgalmazásával kapcsolatban.
Jelentkezni lehet Tukacs Zsófia NP koordinátornál telefonon: 0630/684-3742 számon, illetve
e-mailben: tukacs.zsofia@omme.hu címen.
Cím: Közérdekű infó!
Írta: jakabadam - 2014. Január 09. 16:14
Tisztelt Méhésztársak!

szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy az OMME honlapján tévesen szerepel a jogszabály száma, amit támogatott eszközök számlájára rá kell írni!
Helyesen az alábbi szöveget kell ráírni: „A 118/2013. (XII. 16.) VM rendelet szerinti támogatás igényléséhez benyújtva.”

"... a számla eredeti példányának tartalmaznia kell a (3) és (4) bekezdés szerinti eszköz megnevezését, valamint e rendelet számának feltüntetésével annak megjelölését, hogy a számlát a jelen rendelet szerinti támogatás igénybevétele céljából nyújtják be."
118/2013. (XII. 16.) VM rendelet a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a 2013-2016 közötti végrehajtási időszakokban a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének szabályairól

A Mézescsupor Rajzpályázat helyett talán inkább ennek az infónak kellene a főoldalon szerepelnie!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 09. 21:01
Tisztelt Méhésztársak!
A mai IB kakas kukorékolással kezdődött!
Nagyon örvendek,hogy ilyen népszerű a Méhészklubunk! Az OMME vezetői ezekből a hírekből csemegéznek!
Többször említettem, hogy átlátunk a falon is! A délelőtti munkamegbeszélés, és a délutáni "rendes" IB-n is ott voltunk, csak nem tudják!
Értsék már meg az OMME vezetői, hogy nincs zárt ajtó nincs titok,mindent tudunk!
A "takarító brigádunknak" annyi jó hírem van, hogy már belül sincs minden rendben! Veszekednek!
Téma volt Bross Péter szekszárdi előadása, amit lefikáztak. Péter már méhészkedni is elfelejtett, mondták ők.
Na meg a nagy beszólás az volt, hogy Péter berezelt, mert nem mert nyilatkozni Elekes Laci kérdésére, miért hagyta ott az elnöki széket. Mi lett volna, ha borítja a bilit? Nem jobb így?
Magamat egy pókhoz hasonlítanám! Kicsit csipkelődök, rengeteg információt kapok,kívülről belülről és onnan amit sosem fogok elárulni! A sírba viszem magammal! A barátság mindennél többet ér!
Milyen alternatívát kínálunk? Miért vagyok ilyen magabiztos?
Azért mert mi nem vagyunk,lekezelők, arrogánsok! Meghallgatjuk a "kis" méhészeket is! Semmit nem erőszakolunk rá senkire! A pénzügyeket átláthatóvá tesszük! "Üveg-zseb OMME-t" akarunk!
Nyitott IB! Bárki bejöhet! Nem lesz zárt ajtó, és titok! Ma is végig csukva volt az ajtó!
A tisztségviselő jelöltjeink névsorát még ne követeljétek! Kikezdenék őket!
Az alapszabályt nem módosítottuk, újat írtunk, nektek, értetek!
Ha elfogadjátok az új lehetőséget, az OMME ismét egységes lehet!
Most megosztott! Nem miattunk! Vezetőink tették ilyenné! Titkolódznak, sumákolnak!
Zárt ajtó mögött mik történhetnek? Ez ma Magyarország! Kétségeket ébresztenek bennünk, és lehet hogy jó szándékkal teszik értünk! Sajnos én nem hiszek nekik! Bocsássátok meg!
A tagdíjfizető méhészek nem ezt akarjuk!
Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 10. 01:20
A 2013 január 09-i OMME IB ülésen ott ültem a hátsó sorban. Már ameddig ki nem zavartak. 13:15 perckor érkeztem, de ekkor még nem kezdődött el csak néhány perc múlva. Az IB tagok egy kivétellel jelen voltak. Ott volt az EB elnöke és egyik tagja,továbbá egy másik EB tag, de nem  mint EB tag, hanem mint az Apiterápiás társaság elnöke. Ott volt az Etikai Bizottság elnöke is.

A napirendet nem ismertette az elnök. Láthatóan jelenlétem miatt módosították a napirendet. Nem is az elején kezdem, hanem a végén. 16 óra előtt szünetet tartottak és üzleti titkok tárgyalása okán elzavartak az ülésről. Üzleti titoknak tekintik a kft. ügyeit. Szóval ezt szavazta meg a többség. Azt, hogy az OMME pénzügyei ne lehessenek demokratikus kontroll alatt. Diósi László kért 300 000 Ft-ot mézmarketing célra. Ez nyilvános ügy, de Egyed Árpád ügyvezető kezén átcsorgó 50 millió Ft az legyen titok. Hát erre a "demokráciára" vágyott a mostani vezérkar és ezért mondott le Bross Péter.

A fentiekhez képest az összes többi döntés, aminél jelen voltam nulla értékű. Röhögcsélés, anekdotázás, jópofizás zajlott az ügyek megtárgyalása során. Ha egyáltalán tárgyalásnak lehet nevezni a történteket. Meglepő módon Cserényi doktor csak egyszer üvöltözött. Valaki más is csatlakozott hozzá. Ki lehet találni, hogy ki volt az. Még a magatartások jellemzése fontos. Az Ellenőrző Bizottság elnöke többet beszélt, mint bárki, több döntést hoz, mint bárki. Folyamatos szereptévesztésben szenved. Gyakorlatilag Ő vezeti az OMME Intéző Bizottságát, holott az elnöknek kellene. Ő hoz döntést, holott a testületnek kellene. Ja.  :-[ Bocs! :o :-\ "Azért a többieket néha engedi szóhoz jutni, sőt felemelhetik a kezüket szavazáskor" ::) Kik mutatnak némi egyéniséget? Cserényi, Fáskerti és rejtetten ugyan, de Fekete. A többiek besimulnak ezek mögé. Elnökünk is. Sajnos az Etikai Bizottság elnöke se viselkedik másként. Mit szabad tenni a többieknek? Überelni a három vezérürüt. Ebben aztán hiba nincs. Pl. Amikor Körmendi Rácz Jánost próbálták szembefordítani saját szervezete alelnökével. Ekkor lehetett érzékelni, hogy ennek a vezérkarnak semmi elképzelése nincs az emberi méltóság elemi tiszteletéről. Ez nem egy demokratikus munkaszervezet. Falkaszellem uralkodik.

Baldavári Laci! Talán senkit se utálnak annyira, mint téged. Leplezetlenül gyűlölnek és rágalmaznak téged. Észre se veszik, hogy mennyire méltatlan ez pozíciójukhoz, hogy ezzel saját magukat is megalázzák. Amikor nem vagyok ott, biztos hasonlóan beszélnek rólam is. (Bezzeg Laci, aki nagyon közel áll hozzájuk - éreztette ezt velem már többször.) Te végigfotóztad az OMME történelmét. Arra kérlek, hogy az OMME történelmével kapcsolatos dokumentumokat, fotókat, videókat könyveket add át a Széchenyi könyvtárnak. Ott biztonságban lesz és többé nem zaklathatnak ezek miatt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 10. 06:43
Tisztelt Geddekas!
Tiltakozni szeretnék! Nem Baldavári Lacit utálják a legjobban,hanem engem!
Tudod, van egy virtuális korona! Ki a legnagyobb OMME ellenes!Ez a korona folyton vándorol egyik fejről a másikra. Nagyernyei-Elekes-Baldavári-Körmndy-Kiskakas-Pongrácz, és még sorolhatnám. Mind mind erre a koronára vagyunk esélyesek!
Mi a baj velünk? Rövid a válaszom. Ki merjük azt mondani, amitől más berezel! Az igazságot!
Látod Geddekas! Jól fogod meg a dolgokat!
Kaptam egy privát e-mailt is. Abban az áll, hogy csak kacsázok, nem is tudom mi volt a titkos találkán.
Néhány betűt fogok csak közölni, mert senkinek nem szeretnék traumát okozni,hogy ez a "Kurva Nagyernyei mindent tud!"
Tehát a bűvös rövidítés:
KÁTKI ! Szerintem közölni kéne a küldöttekkel, miben mesterkedik megint néhány agyament!
Ne tetézzétek tovább a bajotokat!
Na kit utálnak ezek után a legjobban?
Becsukják az ajtót, hogy üzleti titok, meg nem tartozik sem egy EB tagra, sem egy méhészre.
Ejnye bejnye!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 10. 07:11
Tisztelt Méhészek!
Úgy belejöttem az írásba, hogy ismét tollat ragadtam! (nyomkodom a billentyűket)
Tehát. Valamikor egy rakéta bázison titkos írnok voltam! Légvédelmi rakétairányító tüzérként szereltem, a diplomám megszerzése után!
A parancsnoki irodában volt kialakítva  "T" iroda, az-az titkos iroda! Eskü alatt belém verték, hogy onnan információ nem juthat ki! Nagyon megtanították velem a rendet, sokszor csőbe akartak húzni, de minden próbát kiálltam!
Már vagy 15 éve feloldották a szájzáramat, én azóta sem beszéltem arról,hogy hány rakétával védtük az a Paksi Atomerőművet, a Dunai Vasművet. Ma már a laktanya sincs meg! Mégsem beszélek!
Ugyan ezt élem meg most az OMME életében! Arra is megtanítottak, hogy kell másokból úgy megtudnom a titkokat, hogy az egyén ne sérüljön! Hess a gondolattól, hogy spicli lennék! Sok jó szándékú igazi OMME katona segíti az ellenzék munkáját! A katonai vezényszavakra is emlékszem!
Vigyázz légi veszély! (Jön a kiskakas, megy Szürke veréb79) Vonulj óvóhelyre! (OMME pince)
Fel vigyázz! Jön a parancsnok! (Doktor Úr)
Takarodó! Ezt nem kommentálnám!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Január 10. 09:01
Tisztelt Fórumozók!
A tegnapi nap egy nagy fordulatot hozott a Paksi Klub szervezésében.
Amikor belevágtam ebbe a szervezésbe, a legelső feladatok egyike a támogatói kör felépítése volt, és a számomra legfontosabb támogatóval tegnap volt csak idő egyeztetni. Egy nagyon hosszú megbeszélésen, és széles körben végzett vizsgálatok alapján, felmérve a kockázatokat úgy döntött, hogy kívül szeretne maradni ezen kezdeményezésből, és nekem is azt javasolta, hogy maradjak meg abban a közösségben ahol szeretnek, ahol elismerik a munkámat, ahol a kimondott szavaimat úgy értik meg ahogy én is gondolom. Elmondása szerint az általam elképzelt "semlegesség" nem történhet meg, és a legkörültekintőbb döntések ellenére is vagy barátot, vagy ellenséget generálnék.
A megbeszélés végén én még mindig úgy éreztem, hogy képes lennék megbirkózni az előttem álló feladattal, de ismerve ezt a támogatót annyira fontosnak találom a véleményét, hogy a kérésének eleget teszek, azaz teljesen kiszállok a méhészeti közéletből és megmaradok az mellett, ami tényleg örömet ad: a méhcsaládom, a kis valamint a nagy családom.
Amennyiben tovább szerveződik a Paksi klub, úgy az már nem az én szerveződésem alatt fog történni.
Mindenkinek eredményes méhészkedést kívánok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 10. 11:04
Köszönöm az őszinteséged. Kevés méhész van tisztába azzal, hogy ma a méhészkedés nem a magaányos farkasok munkája. A közösség védelme nélkül a munka sikertelen. Ezért fontos az OMME. Ezért küzd ez a kis csapat.

Te is láthatod, hogy a méhek pusztulnak, az okokat illetően kevés a tudományos kutatás. Ugyanakkor gazdasági érdekek fűződnek az eltitkoláshoz. Téged is félre akarnak vezetni. Kellene egy erős okos OMME. Ma nincs.

Hiába fogsz visszahúzodni, a bajok megoldandók maradnak. Egyedül nem tudod megoldani csak velünk együtt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 10. 11:48
Geddekas!
Azt hiszik, ha zárt ajtó mögött tárgyalnak, minden titokban marad! "Hinni a templomban kell." előbb vagy utóbb mindenre fény derül! Itt az élő példa nálunk az F-F! Üzlet? Titok? Hova fajulnak még a dolgok?
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 10. 16:33
Geddekas!
Légy szíves pontosítsd az IB dátumát, nehogy meg szóljanak érte!

Üdv. jani bátya

jani bátya!
Köszönjük az észrevételedet!
Kijavítottam!
Aláírom, nehogy ezért is kapjak!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 10. 19:18
Hajjaj Attila!

Ha az OMME székházban a falnak is füle van, lehet, hogy új székház után kell nézni? Talán egy gödöllői ingatlan, ősfás park közepén, 100+ millióért megfelelne?
Cím: Re:Hír-les
Írta: jóbarát - 2014. Január 10. 19:48
Lelki terror az OMME-ban ??
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 10. 20:57
QUQURIQ!

OMME híradó!!!
Esti mese mindenkinek....
 
Nagy fásítás van Gyulán!
A fásított erdőbe telente elugrál Misi mókus pihengetni. No meg persze fürcsizni is!
Mókuskánk nagyon szereti az úzót. No ezért igen csak meg kell kapaszkodnia a fásításokba.
Ezért nagyon hálás neki az erdő, hogy mókuska rendben tartja az aljnövényzetet.
Mókuska meg vidáman csak ugrándozik ide-oda.

A mese mondó kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 10. 21:22
Jóbarát!
Én is úgy látom, hogy az üveg vásárlásával kapcsolatban  is megpróbálják lelkileg tönkre tenni  méhészeket.   Kíváncsi vagyok, hogy ezek után, majd még milyen okosságokat fognak kitalálni. Ezzel a nem gyenge húzással komoly kárt okozhatnak, az "egyszerű", piacos méhészek táborában, akik nem tudtak beraktározni tavaly az üvegekből.  ???
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 10. 21:26
Ja igen az idén meg olcsóbb lett az üveg. De még venni sem lehet, olyan olcsó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 10. 21:30
QUQURIQ!

Kedveseim, Barátaim, Ellenségeim!

Köszönet Attilának, hogy kitalálta ezt a frankó klubot!
Szerintem manapság a méhészek nem néznek TV-t.RTL TV 1-2-3..............
Új adásunk van az OMME TV.
Hír-les, szakma politika esti mese stb.....
Lehet, hogy fel kellene tenni kábel TV-re is?

A riporter kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Január 10. 21:34
Atya! Nem akarok hangosan tippeket adni, de szerintem tudod hogy még hogyan lehetne sajtolni,tőled,tőlem és mindenkitől. De remélem erre már nem lesz idejük.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Január 10. 21:39
Rossz volna részemről, mert a gépen lógnák, és nem haladna a munkám otthon. Több mindent tudtam meg itt a fórumon mint a gyűlésen . Ezért hála!
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 10. 21:46
Atya! Nem akarok hangossan tippeket adni, de szerintem tudod hogy még hogyan lehetne sajtolni,tőled,tőlem és mindenkitől. De remélem erre már nemlesz idelyűk.
Én sem szeretnék tippeket adni senkinek, de szerintem mi csak tanulhatnánk tőlük.
Az utólsó mondatodra csak ennyit tudok mondani : ÁMEN úgy legyen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 10. 21:59
"Én is úgy látom, hogy az üveg vásárlásával kapcsolatban  is megpróbálják lelkileg tönkre tenni  méhészeket.   Kíváncsi vagyok, hogy ezek után, majd még milyen okosságokat fognak kitalálni." Írta Atya!

Ne légy kíváncsi, ahogy látom előre megtervezett okosságok vannak a látótérben!!!!
KÁTKI?
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Január 10. 22:28
"Én is úgy látom, hogy az üveg vásárlásával kapcsolatban  is megpróbálják lelkileg tönkre tenni  méhészeket.   Kíváncsi vagyok, hogy ezek után, majd még milyen okosságokat fognak kitalálni." Írta Atya!

Ne légy kíváncsi, ahogy látom előre megtervezett okosságok vannak a látótérben!!!!
KÁTKI?

Szerintem az Üveg sztori nem kerek. De majd megkérdezek egy hozzáértőt.

CSIP CSIP
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 10. 22:33
Szürke Vereb79!
Tegyél fel konkrét kérdéseket!
Mindenre fogok válaszolni!
Olyanra is amiről halvány lila sincs az OMME vezetőinek!
Kérdezz,felelek!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Január 10. 22:33
Azért hála az Őseinknek, mondhatnak főnt amit akarnak , az utolsó szó úgyis a miénk. A józan paraszti észre gondolok. Ha nagyon drága ,mondjuk a méhész boltban egy szűrő, biztosan nem ott fogom megvenni.  Hm hm  talán rossz példát mondtam.   Üdv .  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 11. 09:11
Egyre többen méhészkednek Somogyban
sonline.hu
2014.01.06., hétfő, 11:24
Somogyban közel 1300 méhészt tartanak számon, s ha az utóbbi időszakban megfigyelt trend marad, az idén akár 10-15 százalékkal nőhet a számuk, írja a sonline.hu.
Bíró Márton, a Magyar Mézút Egyesület korábbi elnöke szerint egyre többen megélhetési forrásként, illetve fontos kiegészítő jövedelemszerző lehetőségként tekintenek a méhészkedésre. Ez különösen a gazdaságilag elmaradott, magas munkanélküliség sújtotta településeken jelenthet többletbevételt.
– Persze ez nem olyan szakma, amit egyik pillanatról a másikra kitanul az ember – fejtette ki. – A szaktudáson kívül fontos a tapasztalat, az önképzés és a szorgalom.
Bíró Márton szerint az idén nem lehet jelentős mézdrágulásra számítani, ám ha a tavalyi szélsőséges tavaszi időjárás megismétlődik és az állomány fejlődése lelassul, s emiatt a tervezettnél kevesebb mézet állítanak elő megyénkben, az felülírhatja a várakozásokat, s árnövekedéshez vezethet. A kaposvári vásárban mindenesetre jelenleg egy kiló akácméz 1700-2000 forintba kerül, a repce kilója 1300-1400 forint, a hársért nagyjából 1700 forintot kérnek. A szerencsésebbek az utóbbi időben külföldre is szállíthattak: kiemelt célpont Olaszország és Franciaország.
Forrás: www.sonline.hu
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Január 11. 19:05
Hiába lesznek egyre többen, valljuk meg, nem egy könnyű kereseti lehetőség.Ha valaki ebből akar megélni ,igazán tudnia kell. Meg aztán ott van a természet, amint tudjuk nagy úr. Ismerek olyan ( méhészeket) de biztosan ismertek Ti is ,bele öli a sok-sok pénzét,és befuccsol. Számtanilag gyönyörűen kijön minden, ami az életben nem igaz. Nekik megmagyarázni nem lehet,csak a nagy pénzekről álmodnak. De hát ezt mi tudjuk, akik benne élünk . Itt tényleg a Méhek szeretete számít,mondjuk ha pedig bejön, az tényleg őröm.  Üdv:Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Január 12. 13:13
...
 Meg aztán ott van a természet, amint tudjuk nagy úr. Ismerek olyan ( méhészeket) de biztosan ismertek Ti is ,bele öli a sok-sok pénzét,és befuccsol. Számtanilag gyönyörűen kijön minden, ami az életben nem igaz.
...

Ha lovakról beszélünk, akkor mindenki érti a példát, még a nem méhész is. Ha van egy legelő, amin száguldozik 10 ló és termel évi 10 millió forintot, - a példában mindegy hogy ezt fuvarozással, vagy versenyzéssel - , és

Ha jön valaki, és azt mondja, Ő is beszáll az üzletbe, és elhoz ugyanarra a legelőre 100 lovat, mert kiszámolta, hogy akkor 100 lóval 100 Millió Forintot fog termelni.

És akkor jön a természet, a terület méheltartó képessége és az egyéb tényezők. A 100 ló nem talál megfelelő tápanyagot, lelegelik egymás elől. Etetni kell. Az etetés már nem ugyanolyan, mint az eredeti. Lehet, hogy az egyik gazda nem tudja, hogyan kell minden tápanyagot, vitamint, ásványi anyagot megadni a lovának ahhoz, hogy egészséges maradhasson. Érzékenyebbek lesznek az állatok, a nagyobb sűrűség miatt könnyebben fertőződnek.

És nemhogy 100 Millióval gazdagszik, de még a lovait is elveszítheti.

No ugyanez a méhekre is igaz!!!

CSIP CSIP MIKOR LESZ VÉGRE EGY TANULMÁNY, AMI NEMCSAK AZT HARSOGJA, HOGY AZ AKÁC MÉG TÖBB MÉHET IS ELVISELNE, hanem arról is beszél, hogy akáctól a betelelésig mikor mi lesz?

Tudják a kezdő méhészek, hogy miképpen etessenek, hogy ne betegedjenek meg a méheik, és fertőzzék meg a szomszéd méheit? Mert a cukor tönkreteszi a fogakat hosszútávon !

Csip csip, ezért maradok vega...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 12. 21:04
Tisztelt Méhészek!
Tegnapi utolsó jelentkezésemkor említettem,  hogy ma a "kemény mag" fog ülésezni!
Ez megtörtént. Sok dolgot átbeszéltünk, és megállapítottuk, hogy jó az irány! Minden OMME vezető egy maroknyi elvetemültről beszél már, jelentékteleneknek degradálva népes társaságunkat!
Senki, soha nem kérdezte tőlünk mi bajunk! Csak átkoznak, mert ellenállunk, kérdéseket teszünk fel, és reklamálunk! Állandóan jelezzük, hogy addig jó amíg ezt mi tesszük!
Nem kompetenciám eldönteni, mert ennek a csapatnak csak egy tagja vagyok, de ilyen kérdések is megfogalmazódtak, hogy feljelentés kiegészítésként adjuk be az újabb súlyos szabálytalanságokat az ügyészségen, vagy önálló indítványként! A visszahívó levelek tömege egyébként is ütős lesz számukra, nem értem ezt az elutasítást! Kéne velünk beszélniük, de csak rendre azt duruzsolják szét akarjuk verni az OMME-t!
Uncsi.
Na nézzük, ha nem kérdeznek egy kis infot csepegtetek,hogy tudjanak készülni.
1.
Nincs is Kft.
Ez már önmagában is gáz, mert az elnök többször, bizonyíthatóan nyilvánosan ezt bejelentette, hogy van működő Kft.
Tudjuk sok van az országban, de az nem az OMME Kft.
A cégbíróságon mindenki számára hozzáférhető adat! Ebből már így is nehézkes lesz kimászni, na de biztosan megpróbálják.
2.
A számlák,hogy mennek a Kft. költségeire? Csaaaak neeem a tagdíjainkból?
3.
Nem folytatom, a "Szíá Szét" ügynökök már dolgoznak! Keresik rajtunk a fogást!Tudom ez a stílus olyan alpári, de meg kellett lépnem, mert megérdemlik!
Olyan információk birtokába jutottam,hogy felháborító. LE SEM MEREM ÍRNI, mert már feleségem sír, hogy megfenyegetnek!
Amikor ebbe a "felszabadító harcba" belefogtunk, nem gondoltam, hogy ilyen kemény csata lesz!
Sajnos a szaktanácsadók egy része is beszállt a ringbe! Ne tegyétek! Van olyan elnök akit kérdőre vont a szaktanácsadó, hogy merte aláírni a visszahívó nyomtatványt! Leírnám a nevét, nem őt féltem, az elnököt nem akarom kitenni kellemtelenségnek!
Jó tanács volt kollégáimnak!
Legyetek függetlenek! Ne nyilvánítsatok véleményt! Semmi másban nem bízhattok!
Az elnök-szaktanácsadók sajnos kínos helyzetbe kerülnek!
Jó magam őszintén örülök,hogy függetlenként kívülről szemlélem ezt a vajúdást!
Ja még azt is hallottam, hogy azért nem tud a jelenlegi vezetés hatékonyan dolgozni,mert mi néhányan gáncsoskodunk!
Nyugodjanak meg! Azon már rég túl vagyunk! Demokratikus úton szeretnénk kiharcolni egy rendkívüli tisztújító küldöttértekezletet!
A tagok majd el hiszik,hogy van Kft, nincs Kft. meg 1.5 millióba kerül e a küldöttértekezlet összehívása, vagy csak néhány százezerbe.
Bele sem tudok kezdeni, mert regény lesz a saját magunknak feltett kérdésre a válasz.
Nagyernyei Attila
ui. Ma megnéztünk néhány méhcsaládomat! Legalább azok szépek!
Kaja kicsit több fogyott a szokásosnál, de márciusig simán kibírják.
Jól beetettem, hogy tudjak az OMME dolgaival így télen foglalkozni.
Jó ez a Méhészklub! Sokan olvassák! Köszönöm mindenkinek, és üdvözlöm az IB, EB tagokat!






Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 12. 22:34
Attila!
A KFT működhet a teljes bejegyzésig előtársaságként mint ahogy Lindzzy már felvilágosított bennünket korábban.
A gond abban van ,hogy ezt az állapotot az elnökúr véletlenül vagy akarattal elfelejti közölni a tagsággal az országjárása során, azt sugallva hogy minden rendben van holott már lassan két hónapja folyamatban van az ügy.
Magyarra fordítva -mellébeszél.-  Nem tudom ,hogy vár el ezek után bizalmat a tagságtól?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 12. 22:38
QUQURIQ!

Neki nem a bizalom a lényeg, hanem a Zseton!
Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 12. 22:50
Jani bátya!
Bizalom?
Az OMME IB-EB azt mondja,nem jó amit az ellenzék csinál.
Az ellenzék azt állítja nem jó amit az IB EB csinál!
Ezt mi tudja feloldani? Egy bizalmatlansági indítvány!!!!!
Jaj de nehezen értik meg!
Ennyi az egész! Döntse le a tagság mit akar!
Nem könnyű eldönteni, vajon mi hozott az OMME-ra több bajt! Az alaptalan bizalom, vagy az alaptalan bizalmatlanság.
Annyi biztos, hogy valami nincs rendben!
Én így látom.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 13. 09:56
Válasz magamnak!
Ezt írtam a 165-ös hozzászólásomban!
"Az elnök-szaktanácsadók sajnos kínos helyzetbe kerülnek!"
Elég érdekes stílusban jelzést kaptam, hogy ezt fejtsem ki részletesebben!
Azért kerülgettem eddig  a témát, mert a szaktanácsadók kérdéskörének feszegetésekor, valóban felmerülhetett a tisztelt méhészekben,hogy úgy tűnjön "sértődöttségemben írok"!
Most már eltelt annyi idő, hogy egy kicsit nyitottabban fogalmazzak!
Az időzőjelben tett megjegyzésem figyelemfelhívó, némelyikükre nézve óvó szándékú.
Azért kínos ez a kérdéskör számomra, mert azokat a szaktanácsadókat akik saját magukból kifordulva....
és nyeletem egyet nem  folytatom!
Tehát, az elnök-szaktanácsadók, IB tag-szaktanácsadók célkeresztbe fognak kerülni!
Ha személyeskedően magam példáját említem, én is hibáztam?
Elnökként kényes dolgokat feszegettem, az IB munkáját kritizáltam. Ezt a tevékenységemet szaktanácsadói munkámban "értékelték"! Annyi megjegyzésem volna, hogy nem bántam meg akkori "tetteimet"!
Sokkal jobban esik a méhészek értékelése, mint egy megsértődött IB-é!
Most már függetlenként nyomom, nem parancsara utasításra cselekszem! Erre mondják ők, hogy lojálisnak kell lenni a vezetéssel! Persze, ez úgy helyes!
Ez mind addig így van amíg az OMME nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke Lászlóffy Zsolt nem támadja meg saját önálló egyesületünket! Ezért emeltem szót többször nyilvánosan! Zsolt azóta is ápolja a nemzetközi kapcsolatokat,és furkálja újabb ellenségét Pongrácz Attilát!
Tisztelt mindenki! Közeleg a végjáték! Nagyon rövid időn belül kikényszerítjük a változást!
Ez nem személyekről szól, hogy ki kit utál, ki kin akar bosszút állni!
A méhészek érdekvédelme egy közösségi munka!
Na ebből nem látható semmi!
Most is olyan "titkosnak hitt" dolgon mesterkedik a felső vezetés amit ismét tudok, de ezt tényleg nem kotyogom ki! Csak okosan a minisztériumban elnökeink!
A visszaszámlálás (nem visszaszámlázás) már elkezdődött!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 13. 10:43
Nagy Gyula IB tag meghívta előadást tartani Greenpeace munkatársát, Simon Gergelyt. A közönség jól fogadta. Szóval az előadás múlt héten lement. Sok kérdés volt, a közönség nem ment el, nem fújjolt, hanem ÉRDEKLŐDÖTT.
Cserényi üvöltözött Nagy Gyulával, hogy miért hívta meg Simon Gergelyt. Nagy Gyuláról az üvöltözés lepergett.

Tisztelt Nagy Gyula!
Gratulálok! Köszönöm, hogy hallgatott az emberek kérésére. Csak így tovább.
Viszont az OMME IB-ben is várnám ezt a tökös kiállást.
Fáskerti az OMME IB-n azt mondta, hogy az OMME nem költhet neonikotinoid vizsgálatokra. Ez helytelen álláspont. Önnek fel kellene lépnie ez ügyben. Az OMME IB-n Ön mindig lojális a jelenlegi irányvonalhoz, pedig ez viszi az OMME-t a szakadékba.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 13. 22:22
Tisztelt Geddekas!
Gödöllői előadásod után feltettél egy kérdést az OMME alelnökének!
Valami hasonló hírt kaptam:
"Miért nem hívott össze az OMME vezetése egy rendkívüli küldöttértekezletet,Kft alapítás, és lapvásárlás ügyében?"
Alelnök Úr válasza, hogy költségtakarékosság miatt, mert az összehívás az OMME-nak 1.5 millióba kerül.
Nézzük az adatokat!
1.
Hangosítás 100.000 Ft
2.
Terembérlet 195.000 Ft
3.
Virsli, zsemle,kávé, üdítő 150.000 Ft
IB-EB tagok útiköltsége 200.000 Ft
Repi kaja ami most elmarad, mert ez nem "rendes" küldöttértekezlet!
Tehát összesen max: 645.000 Ft
Szerintem mindig az Erzsébet Szálló számlája van előttük!
Állítólag elöljáróink kaptak OKS telefont?
Holnapra kiderül, megírom a típusát!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 13. 22:47
Logikusan az OV-re kitűzött márciusi időpont teljesen alkalmas lesz a rendkívüli közgyűlésre. Ha ezt választjuk, akkor nem beszélhetünk lényeges többletköltségről az egyébként is betervezett éves költségekhez képest.Tehát amikor az összegyűjtött aláírások átadása történik, akkor ezt a költségtakarékos megoldást kell javasolni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 13. 23:41
QUQURIQ!

Kapirgálok, kapirgálok, csak úgy céltalanul!
Hát megint mire bukkantam!
Találtam egy borítékot a trágya rakás közepében!
A címzett a Csongrád megyei elnök, Pongrácz Attila
Íme a levél, teljes terjedelmében! Csatolva!

Kiskakas megjegyzése csak annyi, hogy Fáskerti úr, (EB elnöke) egyetlen egy felügyelő bizottsági tagtól nem kérte ki a véleményét, úgy írta meg ezt a szívhez szóló levelet!
Kérdezem én, Kiskakas Fáskerti Urat, hogy Mi a baja Pongrácz Attilával?
Az a baj, hogy visszahívási kezdeményezést aláíratja a küldöttekkel? (mert jogos)?
Az OMME alapszabálya lehetőséget ad neki!
Élt vele!!!
Az a baj, hogy szóvá teszi az IB-EB törvénytelenségeit, amit sorozatosan elkövetnek?
Közgyűlések nélkül intézkednek a tagság tudta és beleegyezése nélkül?
Őn, mint az EB elnöke az IB-n csak tanácskozási joggal van bent, nem szavazhat, nem dönthet!
Ezt nagyon jól vésse az eszébe!
Azt is vésse az eszébe, hogy Önnek kell felügyelni az OMME -n belül a törvényességre, a törvény ellenes döntéseket és ezek végrehajtott cselekedetet kell, kellene felügyelnie!
Mindezekért Ön a felelős!!!
Ezért választottuk Önt erre a posztra!
Különben miért lenne Önre szüksége egy civil, közhasznú egyesületnek!
Épen ideje, hogy mondjon Le!
Nem képviseli azt, amire a tagság megválasztotta!
Ezért hívjuk Önt Is vissza, mert nem megfelelő a munkája!
Ezért jó a demokrácia!

A kioktató Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 14. 08:08
Kedves kiskakas!
Alig tudok szóhoz jutni!
Megnyugtatnak soraid!
Nagyon kemény a "hozzákapírgálásod"a témához, de sokan így látjuk!
Kínos helyzetben van az EB elnöke!
Sokan írjuk a választ, amit Pongrácz Attilának szegezett az EB elnök! Addig jó míg Te kukorékolsz!
Ez lenne az önkormányzatiság elve, hogy mi küldöttek, méhészek kérdezzünk! Ők vannak értünk!
Nem szeretek Fft. ügyekbe, és olyan dolgokba belekotyogni amiben nem vagyok otthon!
Egy téma azért akad,amit  részben én követtem el Bross Péter irányítása mellett!
Ez az OMME-s üveg!
Képzeljétek, képesek voltak lemenni Orosházára az üveggyárba, hogy "bemószeroljanak"!
Aranyos kis társaság! Gratula! Sőt puszika!
Ez nem jött be! Olyan felhőtlen a kapcsolatom az Orosházi Üveggyár összes vezetőjével, hogy ők megvédtek!
Köszönöm nekik!
Az Orosházi Üveggyár tavaly ősszel volt 50 éves! Egy jubileumi díszvacsorán voltunk feleségemmel Judittal hivatalosak! Amikor odaért az asztaltársagához a vezérigazgató nyújtotta a kezét, és elmondta mennyire nagy dolog a gyár életében az üveg! Egy évben, közel tíz napig a magyar méhészeknek dolgozik az üveggyár!
Sokat beszélgettünk a közös vacsorán! Úgy éreztem ennyit megérdemeltem, azért vettem részt a fogadáson!
Mit mondott az OMME egyik felső vezetője IB ülésen!
"Mit fényezed magad Attila? Az üveg sem a Te érdemed!"
Persze. Ők nem tudják mi az, hogy társadalmi munka a méhészekért! Soha, nyomatékosan kijelentem soha semmilyen összeget nem vettem át az üveg összehozása alatt! Nincs rajtam fogás! Nem vagyok korrupt!
Ezt mind a magyar méhészekért tettem, szabad időmben! És nagyon fáj,  hogy így próbálnak bemocskolni!
Csúnya dolog a sarazásom! Szalay Laci bácsi is küldi elismerő bókjait nektek a túlvilágról!
Laci Bácsival éjszakán át kísérleteztem, hogy hány milliliter legyen az OMME-s üveg!
Ő miatta lett 730 ml! Tegyetek bele 17.8 %-os víztartalmú mézet, és töltsétek addig, hogy a szájától 5 mm maradjon el, akkor pont 1.000 gramm, az-az 1 kg lesz az üvegben! Engem akartok üveg témában falhoz állítani?
Kicsit edzetek még! A dilettantizmus az emberiség az OMME kerékkötője!
Tele van egyesületünk kiválóbbnál kiválóbb külső szakemberekkel, de ők a legokosabbak meg a legügyesebbek!
Ismeritek a mesét? "Milyen okos, milyen ügyes a legkisebb ugrifüles!"
Tehát az üvegforgalmazás nem csupán egy sima gyárból kihozom, magasabb áron eladom (mert Kft-t csináltam a méhészeknek) tranzakció!
Nézzük. Raklap. Ezt eltévesztették! A raklap nagyon macerás! Az üveggyárnak külön raklapgyára van, komoly világszínvonalú technológiával! Csak és kizárólag csíramentesített,fertőtlenített fából készült,nagy szilárdságú raklapra lehet bálázni a 756 db üveget! Még a szegek típusa, szakítószilárdsága is szabványban rögzített!
Amikor visszaérkezik a gyárba a használt raklap, minőség-ellenőrzésnek vetik alá,és  meghatározzák a visszavételi árát! Olyan nincs, hogy találok az udvaron egy raklapot, amin előtte tégla volt, mert elhajtanak vele!
Orosházának saját raklapja, saját beleégetett logója van!
Miért nem kérdeztek meg engem mindenbe segítettem volna!!!!!
Áldott jó szívű vezetőink mit tettek? Mivel a "csípkelődők" táborába tartozom ellenség vagyok!
Most már késő! Mi sem szeretetnénk veletek tárgyalni!
Mit vártok tőlünk!
Pocskondiáztok, átkoztok (és azokat az alpári kifejezéseket most kerülöm, amit alkalom adtán visszajátszunk az Uraknak), hogy tudják meg a méhészek kik a vezetőik!
Elszakadt a cérna fiúk?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2014. Január 14. 10:28
A napokban hívott egy helyi egyesületi elnök, s csak úgy mellékesen megkérdeztem mit tud....
itt egy kicsit elakadtam most az írásban, mert ennek az új kezdeményezésnek ? mozgalomnak ? ami a Méhészklubon folyik még neve sincs
.....pedig kellene egy elnevezés, elsősorban is azok által akik a - mint ahogy olvastam - a kemény magban vannak.
.....szóval azt kérdeztem, hogy mit tud az itteni kezdeményezésekről, folyamatokról, és egyáltalán mi a véleménye.
Hallatlan zavarba jött, hebegés, habogás, azt se tudta mit mondjon, hamar befejeztük a beszélgetést. Nekem a beszélgetésből az jött le hogy keresi, és sokan keresik az igazodási pontokat. Beszélgetőpartnerem, képtelen volt önálló álláspontot kialakítani.Egyaránt képtelen volt az OMME dicséretére mint elmarasztalására. Nem tudta, hogy hogy kell beszélni.
Ez a felület, az ő eligazodásukat segíti, már ha olvassák. A vélemények lehetnek különbözőek, de hogy a legtöbb tényanyagot itt lehet olvasni az OMME-ról az teljesen biztos.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 14. 11:20
Szia Péter!
Nagyon köszönöm a Méhészklub nevében hozzászólásod!
Ezért hoztam létre a Méhészklubot, hogy legyen hiteles információja a tagságnak!
Mi a mozgalom címe?
BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY! A jelenlegi IB és EB megmérettetésére!
Demokratikus úton, nem személyeket, hanem elveket támadunk! Rendkívüli, minden posztot érintő küldöttértekezlet összehívását kezdeményezzük!
Ez már a 2. felvonás, mert az elsőt ami teljesen jogszerű volt elmeszelte a jelenlegi IB!
Mitől félnek? A saját népüktől, a méhészektől tartanak akik megválasztották őket?
Többször megfogalmaztuk már, hogy felháborító az OMME vezetőinek kommunikációja!
Nincs zárt ajtó nincs titok a tagság előtt!
Ez egy szabadságharc! Hívjátok így! Feltépjük a zárakat, lakatokat, kinyitjuk az ajtókat!
Mindent tudni akarunk, mert rólunk, és nem róluk szól az egyesület!
Nyitott,átlátható gazdálkodást (üvegzseb OMME), interaktív elnökségi üléseket, beleszólási lehetőséget a döntésekbe a küldötteknek OV tagoknak! Soha többet nem lehet az, hogy OV tagot, EB tagot kiküld az IB, mert
"Munkamegbeszélést tartunk!" Meg üzleti titok!
Itt a Méhészklubon nincs titok! Nyomjuk élesben, keményen, néha véresen komoly dolgokat viccesen!
Arra leszek kíváncsi, ki nevet a végén?
Nagyon szomorú vagyok, hogy idáig fajultak a dolgok!
Elszánt csapatunk hamarosan bedobja a nagy ÁSZT!
Attól kezdve csak az lesz a téma! Ennek pontos időpontja van, de nem publikus! Hamarosan.
Ezt úgy értsd mintha olyan méhcsaládot vizsgálnánk amelyik kívánni valót hagy maga után,és ez a kérdés fogalmazódik meg bennünk a kaptár előtt, széttárt karokkal.....
" Jobb vóna ha nem vónátok?"
A kétkedő elnöködnek azt üzenjük, figyelje a Méhészklubot itt nincs tabu téma, vállaljuk minden következményét tényfeltáró írásainknak!
Volt kollégád.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 14. 12:04
Kiskakas! Ne mérgelődj, hiszen ez nagyszerű hír! Ezek szerint az EB végre komolyan veszi a feladatát, és elkezdi az Egyesületen belüli szabálytalanságok vizsgálatát? Remélem, hamarosan az Etikai Bizottság elnökétől is érkezik hasonló felkérés!
Csak azt nem értem, hogy az EB elnökének miért van szüksége külső informátor bevonására, miközben ezek a szabálytalanságok az orra előtt, az ő tudtával (vagy egyenesen az ő utasítására??) történnek?!

De másért is örömteli számomra ez a hír! Már-már kétségem kezdett lenni afelől, hogy az OMME vezetői olvassák a fórumot! Néhány nappal ezelőtt jeleztem, hogy téves információ szerepel az OMME honlapon az eszköztámogatásoknál, sajnos ezt a mai napig nem sikerült javítani...
Most segítek, hátha...: tehát ITT (http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=0&Itemid=69) és ITT (http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=blogcategory&id=0&Itemid=304) legyenek szívesek már javítani a rendeletszámot (főleg, hogy egyébként csak a honlap hetedik bugyrából érhető el a helyes infó)!
Köszönjük!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zombee - 2014. Január 14. 12:43
Péter sorairól jutott eszembe.. A tegnapi klubnapra behozták a témát méhészek. Az elnök hasonlóképpen hebegett-habogott, hogy most nem is ezért jöttünk össze, ő nem is olvasott erről sehol, nem is tud semmiről, és különben is, jobb, ha ebbe mi nem folyunk bele. Méhésztársak csak erőltették, hogy ezek azért olyan fajsúlyos dolgok, amiről beszélni kell, muszáj kialakítani a közös álláspontunkat, amit az elnöknek aztán képviselnie kell. Erre válaszul az elnök azt mondta, hogy ő neki nem feltétlenül kell képviselni a tagság álláspontját, és ha ez nem tetszik, lehet új elnököt választani...
Egy IB tag pedig azzal állt elő, hogy semmi konkrétum nincs, amire nekik választ kellene adni, hazugságokra, feltételezésekre nem reagálnak.
Nagy felelőssége van mindenkinek ebben a drámában, az agyonhallgatás nem célravezető, viszont nem is madaraknak kellene csiripelni, főleg nem féligazságokat, szomorú, hogy idáig jutott ez a régóta húzódó ügy. Attila harcnak tekinti ezt, viszont egy háborúban csak vesztesek vannak.
Nagy felelőssége van a most már "függetlenné" vált Méhészet újságnak is, mert ott sem jelent meg semmi érdemi információ, ahogy az OMME honlapján, vagy immár saját újságjában sem. Ezért értékelődhetett fel ennyire ez a fórum, mely egyedüliként közöl részleteket, de az olvasó itt sem lelhet a teljes igazságra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 14. 14:28
Tisztelt Malya Péter!
Valóban, sajnos jelenleg ez a fórum az egyetlen információforrás az OMME tagjai részére (ide értve a helyi vezetőket valamint a küldötteket is!). Ez sajnálatos, hiszen az OMME már több éve működtet saját honlapot, az idei évtől pedig saját kiadású újságjában is lenne lehetősége a tagokat tájékoztatni az őket (azaz minket!) érintő kérdésekről. Hogy ezt miért nem teszik, az rejtély, de a nagy hallgatás mindenesetre arra enged következtetni, hogy valami nagyon nincs rendben.
Itt van pl. az üvegforgalmazás kérdése. Erről olvasható ugyan egy részletes leírás a honlapon, de az csak azokat a technikai kérdéseket tartalmazza, hogy hogyan sikerült megbonyolítani az üveghez jutást méhész és viszonteladó részére egyaránt. Meg hogy ennek a bonyolításnak természetesen pluszköltsége van. Arról egy szó sincs, hogy erre mi szükség volt, ill. hogy ez hogyan segíti a méhészek életét.
Mert érteném én, hogy az OMME (pontosabban a Kft-je) átveszi az üvegforgalmazást, ha az ténylegesen az OMME (Kft.) általi értékesítést jelentené, országszerte átvevőhelyekkel, egységes(en legalacsonyabb) áron, akkor legalább nem kellene a 'gaz viszonteladók' kénye-kedve szerinti áron vásárolni az üveget. De ennek nyilvánvalóan olyan szervezési és költségvonzatai lennének, ami miatt nem lenne gazdaságos a működtetés. Akkor hát maradt az OMME Kft., mint közbeékelődő forgalmazó, üvegenként 4 Ft sáp lehúzásával, csak ezt meg ugye mégiscsak ciki lenne a honlapra felírni....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 14. 15:55
Egyetértek az előttem szólóval. A két méhészújság agyonhallgatja a történteket. Elemző jelleggel helyt kellene adni a közéleti kérdéseknek. Nem anyázás és nem kukorékulás stílusában, de az újságolvasó széles közönségnek meg kell ismernie az OMME működési problémáit. Azt is tudnia kell a méhészeknek, hogy a közös ügyeinkért dolgozó vezetők hogyan dolgoztak.

Nem tartom helyesnek, hogy Bross Péter a lemondását nem indokolta meg egy részletes elemzéssel. Például arról sem szólt Péter búcsú írásában, hogy a KÁTKI Méhészeti kutatásának megvásárlása már többször szóba került az OMME vezérkarának az ülésein. Nem is értem, hogy miért nem lett ez a kérdés akkor részletesen és szélesebb körben megtárgyalva?

Miért került most elő hirtelen a méhészeti kutatás jogának megvásárlása, de már egy totál erőteljes szándékként? Tudjuk, hogy a magyar méhészeti kutatás tetszhalott állapotban van. Azt is tudjuk, hogy nagyon nagy szükség van a munkájukra, hiszen ezer és ezer súlyos gyakorlati problémája van ágazatunknak, amire kéri a szakma a tudományosan megalapozott választ. Valóban fontos lenne valami lényeges változás, hiszen minden ki van a Méhészeti Intézetből szervezve vagy meg van halasztva. Gyakorlatilag csak egy ingatlan, amiben lézeng néhány kutató, akinek se kenyere, se munkája. Ennél lejjebb már nem is tudom, hogy süllyedhet-e a magyar méhészeti kutatás?

150 millió Ft vételárat az OMME csak akkor tudna előteremteni, ha eladná a teljes ingatlanvagyonát és még hozzátenne  némi pénzt. Hol működne ezek után? Valószínűleg az Agrárkamara épületében vagyis elnyelné az OMME-t a konkurencia. Egy ilyen döntés súlyos stratégiai veszélyeket hordozna. Ezek után már csak egy apró lépés, hogy a Nemzeti program és a szaktanácsadói hálózat kikerüljön az OMME kezéből. Ennél már csak az lenne lejjebb, ha a Syngenta, Bayer, Pioner, Monsanto cégek közvetlen adományaiból dobnák össze vezérkarunk működési költségét.

De van egy másik probléma is a Méhészeti Intézet megvásárlásával. Egy állami alapítású, állami feladatot ellátó és államkincstárból finanszírozott költségvetési intézmény nem eladható. Nem piaci áru. Piaci értéke nincs, nem értékelhető ilyen módon. Egy pótolhatatlan közösségi feladatot lát el. Nem is értem hogyan gondolják ezt az egészet Fáskertiék? Azért így mondom, mert jelenleg minden ellenkező híreszteléssel és jogi állapottal szemben Fáskerti gyakorolja a tényleges hatalmat az OMME-ban. Mindenki más csak kisinas. Ezt saját szemmel láttam, saját fülemmel hallottam. Ez nagy szégyen a többi vezetőnk számára, de erről csakis ők tehetnek. Igen, a farok csóválja a kutyát. Vagy inkább a másik kutyás hasonlat (az erősebb kutya ...) jobban illik ide?

A VM minisztere eladhatja az ingatlan és eszközvagyont az Államháztartási tv-nek a kincsári vagyonra vonatkozó fejezetének szabályai megtartása mellett vagyis 3 miniszter és három minisztériumi apparátus jóváhagyása esetén. Kétlem, hogy egy ilyen egyeztetés képes lenne lefutni ennek a kormányzati ciklusnak a végéig. Ráadásul a terület védett természeti érték, tehát szinte kizárt az eladhatóság a Natura 2000 program szabályai miatt.

Ja! Ha csak a három épület megvásárlása a téma, akkor mi lesz a Méhészeti Kutató épületében dolgozó csirkésekkel, nyúlászokkal stb. Hiszen gyakorlatilag az épület alig 1/3-át birtokolják most a méhészeti kutatók. A múzeum épülete felújításra érett, hiszen 1983 óta 30 év telt el és egy épület életében is sok idő ez.

Ha a méhészeti kutatás kiválik a KÁTKI-ból, akkor önálló gazdálkodást kell csinálnia. Át kell világítani a KÁTKI-t és le kell válogatni a KÁTKI-ról mindazt, amit a méhészet miatt működtet. Ehhez egy tökös vezető kell a jövendőbeli Méhészeti Intézet élére, aki tud érvelni, zsarolni, alkudni stb. Az agrárkamarai választásokon megélt verességünk bizonyítja, hogy erre az OMME jelenlegi vezérkara tökéletesen képtelen. Úgy is mondhatjuk, hogy a méhészek simán elbukták az agrárkamarai választásokat. Nem hiszem, hogy a KÁTKI mostani igazgatójával, Szalay Pistával szemben egy alkuban könnyű lesz bármit is érvényesíteni, hiszen ő 1000 éves tapasztalatokkal rendelkezik és a kapcsolati tőkéje se csekély.

Azt hallottam, hogy dr. Ludányi Istvánt kívánják bevetni a harcba mint leendő igazgatót. Érdekes lesz. Elmondhatom, hogy egy nagyon művelt ember a szakmájában, de a közéleti kérdésekben sajátos kamarilla politikus. Eddig igazán pozitív sajnos szerepet nem játszott, pedig az élet többször megadta volna neki a lehetőséget, hogy a jó oldalon álljon, a jó megoldásokat válassza és jó példát adjon a méhésztársadalomnak.

Eddig Ludányi Pista fújjolt az OMME-ra és csak most, Cserényi doktor hívására lett az OMME katonája. Cserényi meg csak azért kereste meg Ludányit, merthogy "ellenségem ellensége a barátom". (Miért gyárt ez a Cserényi összefogás helyett állandóan ellenségeket?) Ludányi egy történelmi pillanatban a Méhészeti Kutatónak felajánlhatta volna, de nem tette, hogy legyen ott a méhészeti szakoktatás, ha már Zalaapátiban meghalt. Ehelyett Ludányi úr sikeres maszek bizniszt csinált az OKJ képzésből és ezzel adott egy nagyon torz példát kb 20 évvel ezelőtt. Olyan példát, ami mára már teljesen lezüllesztette a méhészképzést. Ő lenne a magyar méhészeti kutatás vezetője, aki nem hívja fel soha a méhészek közvéleményének figyelmét az aktuális veszélyekre (műlépek szennyezettsége, növényvédelem aktuális mérgező hatására, buckfast használatának veszélye, soroljam?). No hát Őt akarja Cserényi doktor élére állni a magyar méhészeti kutatásnak?

Remélem a minisztérium teljesen komolytalannak tekinti az OMME ajánlatát. Pláne azért komolytalan, mert nem is az OMME? hanem annak kft-je akarja ezt az ajánlatot tenni. Ezeket az ingatlanokat és ezt a feladatot az állammal kötött közhasznú megállapodásban átvehetné az OMME maga, de életveszélyes lenne egy kft kezébe adni.

Mostmár értem, hogy az OMME IB miért Fáskerti László, Egyed Árpád és Cserényi Péter urakat jelölte meg a tudományos kutatások feladatainak megtárgyalásával. Azt is értem, hogy az OMME IB mit is tárgyalhatott zárt ajtók mögött.

Fáskerti urat még egy téma kapcsán szeretném itt pellengérre állítani. Az OMME IB ülésen felém intve kijelentette, hogy az OMME és a Nemzeti Program nem adhat pénzt neonikotinoidokkal kapcsolatos vizsgálatokra. Ekkor nemcsak súlyos stratégiai hibát követett el, hanem szereptévesztésbe is esett. Ő az OMME IB-nek nem tagja. Őt az EB elnökének választottuk, tehát ilyen kérdések megtárgyalására nem terjed ki a felhatalmazása. Fáskerti úr bár úgy viselkedik, de nem az OMME elnöke.

Tudjuk, hogy a neonikotionidok vizsgálatára lesz állami pénz is, de .....
Azok a pénzek azokhoz a növényvédelmi laborokhoz fog kerülni, ahol a legnagyobb befizetők a Bayer, Syngenta, Monsanto, Pioner stb vegyszeres növénytermesztés cégei. A növényvédőszer piac 90 milliárd Ft évente. Ennek az összegnek néhány %-a is óriási összeg, ami bizony befolyik a növényvédelmi állomásokra. A múlt évben több laboratórium sőt a KÉKI is minisztériumi és tőkések nyomására hivatkozva utasították el a Greenpeace analitikai megrendeléseit. Ezért is csináltatott laborvizsgálatot külföldön a Greenpeace. Én nem várok ilyen helyekről objektív eredményeket.

Vagyis Fáskerti Úr kihasználva az IB töketlen gyengeségét, a valódi ellenségnek - a növényvédőszeres lobbinak - a kezére játssza a méhészeket rövidlátó indulatvezérelt politizálásával. Remélem, hogy ennél többről, pénzbeni korrupcióról nem volt szó az Ő esetében.

A jelen közállapotok mellett a neonikotionidok és általában a növényvédőszereknek a méhekre gyakorolt hatásának vizsgálatát bizony a Méhészeti Intézetnek kell felvállalnia, mint olyan szervezetnek, aminek a munkájára közvetlen káros hatást nem gyakorol a növényvédőszeres lobbi..

Fáskerti Úr EB elnök esetében tök mindegy, hogy behajolt-e a Syngentának, Bayernek, Monsantonak, Pionernek stb vagy nem hajolt be, el kell búcsúznia a pozíciójától örökre, mert a méhészekre nézve tevékenysége ártalmas, kártékony.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 14. 18:10
Tisztelt Geddekas!
Odatetted ám magad!
Csak felébrednek a méhészek!
Szerintem Te is mész EB ülésre, mert hívatnak!
Lassan azt sem tudják kire köpjenek!
Mégsem vagyunk olyan kevesen?
Nagyernyei Attila
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Itt szeretnék "zombee"-nak is válaszolni!
Ő  ezt írta nekem:
"Attila harcnak tekinti ezt, viszont egy háborúban csak vesztesek vannak."
Nem ez a lényeg zombee! A méhészek legyenek a győztesek!
Nem vagyunk bolondok,hogy vaktölténnyel lövöldözzünk!
Szerintetek ez hatalmi harc, hogy nem engedjük elherdálni a méhészek által összespórolt vagyont?
Ne keseríts el zombee! Zárt ajtók mögött mi szokott lenni?
Már csak a piros lámpa hiányzik!
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 14. 19:47
Végigolvasva Geddekas írását, van benne valami. Szöget ütött bennem az a rész, hogy közhasznúsági szerződésben esetleg megszerezhetné az OMME az említett intézményt. Ugyanígy a  méhegészségügyi hálózatot is közhasznúsági alapon lehetne megszerezni. Az alapszabály rögzíti, hogy az OMME közhasznú szervezet.
Nem értem, mi ok lenne ezt feladni? A legutóbbi OV-n megszavaztatták az elnököket ennek feladására irányuló kezdeményezésről. Ezúton kérem a tisztelt egyesületi elnök és küldött urakat, hogy álljanak ki az OMME közhasznúsága mellett. Ne hagyják, hogy egyéni érdekek miatt elvesszen a nyilvánosság.
Köszönettel.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 14. 19:57
Antal, nagyon jól látod a kialakult szitut :) én is hegesztek, de csak hobbi szinten ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 15. 09:20
Tisztelt Tolna megyei méhészek!
Lassan egy év telt el Lászlóffy Zsolt az OMME nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnök "Úr"(?) botrányos levele óta,
amit Gilles Ratianak az Apimondia elnökének írt!
Egy évet várt a Tolna megyei méhészek közössége, hogy Lászlóffy Zsolt bocsánatot kérjen tőlünk!
Zsolt valójában már azzal elismerte vétségét, hogy Kijevben mondott valamit a világszervezet elnökének, de azt senki nem hallotta! Zsolt állítása szerint, "Rendezték a félreértést."
Szerintem ez pofátlanság volt, a szó legszorosabb értelmében, hogy egy önálló egyesület életébe erőből, alpári módon fentről beavatkozott! Én ez ellen többször nyíltan tiltakoztam, és valójában emiatt hagytam el elnöki, és szaktanácsadói székemet is! De! Ez a múlté, és nem tőlem kell bocsánatot kérned Zsolt!
A Tolna Megyei Méhész Egyesülettől, és attól az intézménytől a Tanítóképző Főiskola rektorától, ahol tartottuk a nemzetközi találkozónkat! Miért, mert Te egy kis méhész gyűlésnek bélyegezted a Tolna megyei méhészek legnagyobb ünnepét! Az intézmény vezetője, megnyitó beszédében ezt mondta!
" Soha nem voltunk ennyien az intézményünk fennállása óta!"
Jó nagy méhészklubokat tartunk Tolna megyében!
Most egy kis bevezető után leírom mit kellett volna tenned Zsolt!
Tehát,Lászlóffy Zsoltra a Méhészet szakírójaként, fiatal biológusként, nyelvet beszélő szakemberként lett figyelmes Bross Péter! A NP második vezető szaktanácsadója volt! Személyeskedve annyit megjegyzek, hogy Zsoltot annak ellenére, hogy "főnököm" volt kedveltem! Szaktanácsadói értekezleteken egymás mellett ültünk, de ez véletlen!
Minden utasítását végrehajtottam, és jött a nagy szakadás, ez a "csodálatos levél"!
Zsoltot Bross Péter elvitte magával mindenhova a világba! Bross méhészetében többször segédkezett!
Az atkairtási képen, a Méhészet címlapján ő látható!
Amikor Bross lemondott, miatta rúgta ki Pongrácz Attila Csongrád megyei volt kollégámat,hogy Zsolt haza tudjon menni Szegedre! Most folyamatosan hátba szúrja volt elnökünket, és ezt nem is leplezi.
Annyi felmentése van, hogy ezt nem egyedül teszi, vannak elegen!
Tehát Bross Péter sem volt egy szentlélek! Ezzel én sem értettem egyet,hogy helyet kell csinálni, emiatt valakit ki kell rúgni!
Na de nem ez a lényeg!
Mit várunk tőled Lászlóffy Zsolt! Ne "ápold" tovább az OMME nemzetközi kapcsolatát!
Gilles Ratiát nem fogadtad Szekszárdon, mert tudtad mit tettél! Elbújtál, megfutamodtál!
Mi magyarázkodtunk helyetted eleget!
Néhány szóban kérjél tagságunktól végre bocsánatot!
Ha ezt nem teszed meg,nem vagy igazi érdekvédő, nincs helyed az OMME vezetésében!

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 15. 10:59
Néhány szóban kérjél tagságunktól végre bocsánatot!

Lászlóffy Zsolt az OMME fizetett zsoldosa (vagy inkább "fizetett ellensége"?). Nem nagyon van más választása, mint azt a kezet nyalni, amelyik eteti... Márpedig ez a kéz most igencsak az orrára koppintana, ha holmi bocsánatkérésre ragadtatná el magát. Nem mintha egyébként erre neki magának késztetése lenne. Lászlóffy Zsolt tisztességből már réges-régen elégtelenre vizsgázott! Nagyjából akkor, amikor vezető szaktanácsadóként elérte, hogy Bross Péter kirúgja Pongrácz Attilát.

Kérdéseim:
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 15. 11:08
Bár a szakmai etiket ezt kívánná, hogy Lászlóffy Zsolt, mint ember és mint az OMME egyik alelnöke bocsánatot kérjen, de szerintem nem fogja ezt megtenni. Pedig akkor a neve, maradhatna a szakmában Lászlóffy Zsoltnak. A bocsánatkérés nem jelent gerinctelenséget. Viszont aki a bocsánatkérés helyett a másik fél elhallgattatására, megsemmisítésére törekszik, azt bizony a szakma örökre elfelejti.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 15. 21:27
QuQURIQ!!!

Ki az a Lászlóffy Zsolt?  :P
 
A mindent tudó Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 15. 21:43
Ismét újabb rekordot döntött az interaktív Méhészklubunk!
47-en választották  (Maya Péter szerint is)ezt a hiteles honlapot, aminek örvendek!
Szinte a bőrünkön érezzük,hogy élesedik a helyzet!
Már a zöldön is kukorékolnak! Üdvözlöm őket is!
Köszönöm Bezzeg Lászlónak,  hogy nem támadnak bennünket!
Ez lehetne jó példa arra, ha különböző képpen látjuk a dolgokat, az még nem jelenti, hogy ellenségek vagyunk!
Az OMME vezetése ellenségnek tekinti mindazokat, akiknek más a véleményük!
Sőőőt! Egyenesen kirúgják a szaktanácsadót ha "Mindenről van véleménye!"
Ismerek egy ilyent! Most írt nektek! HA HA HA!
 :P
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 16. 10:51
Az akác védelmében...   
2014. 01. 15.
Egyesületünk sokszor ütközik falakba a méhlegelő megvédésének érdekében végzett munkája során. Sajnos tagjaink sem látják azt a háttérben folyó lobby-munkát, melyet általában a környezetvédők, zöld szervezetekkel szemben folytatunk a gyakran egyszerűen „özönnövénynek” nevezett akác, vagy a selyemfű védelmében. Előzőekben már többször tájékoztattuk tagságunkat a várható rendeletváltozásról amely az ígéretek szerint a selyemfű kaszálásának idejét június 30-ról július 20.-ra tenné. Újabb jó hírről számolhatunk be, most az akác védelmében tett lépéseink eredményeként Glattfelder Béla EU Parlamenti képviselő a méz irányelv tegnapi vitájához (amelyen felszólalt) fűzött sajtóközleménye  teljes terjedelmében az alábbiakban olvasható:


 

Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő az akác üldözésének abbahagyására szólított fel a mézről szóló irányelvtervezet tegnap esti plenáris vitájában. A magyar méhészek által előállított méz döntő része akácméz, ezért minden, az akác korlátozására, kiirtására vagy támogatásból történő kizárására vonatkozó uniós vagy magyar törekvés a méhészek érdekeivel megy szembe. Ez a tendencia jelentős károkat okoz továbbá a biomassza termelést választó gazdák számára is. A magyar méhészek ezért követelik, hogy semmilyen szinten ne üldözzék az akácot.

Glattfelder Béla emlékeztetett, hogy mind az Európai Unióban, mind Magyarországon a méhészet támogatása kiemelt politikai és társadalmi célkitűzés. Hazánkban a legnagyobb a fajlagos méhsűrűség az Európai Unióban. Egy átlagos évben a méhek 20-25 ezer tonna mézet állítanak elő. Ezen mennyiség legnagyobb része akácméz. Minden eszközzel támogatni szükséges a magyar méhészeket abban, hogy az akácok telepítése és az akácméz szüretelése terén minden szükségtelen akadálytól mentesen tevékenykedhessenek.

Hozzátette, az akác biomassza termelés céljára kiválóan alkalmazható fajta, tüzelőértéke átlag feletti. Egy ilyen célú használat összhangban áll a méhészeti, valamint a környezetvédelmi és a természetvédelmi törekvésekkel, hiszen egy átlagos 12-15 éves vágásfordulóval számolva több mint egy évtizedig az ilyen energetikai ültetvények érintetlenek maradnak, így kiválóan alkalmasak méhészeti célokra, továbbá gazdagítják a biológiai sokféleséget, karbantartják a talajt és megakadályozzák a szél- és vízeróziót ezeken a területeken.

Glattfelder Béla szerint ezért elfogadhatatlan minden olyan uniós és magyar törekvés, amely az akác fafajok telepítését akadályozza, azok hatósági üldözéséhez vezet, vagy kiirtásukat célozza. ”Sajnos a közelmúltban megjelent, az idegenhonos özönfajokról szóló bizottsági tervezet és a hozzá kapcsolódó EP jelentéstervezet éppen ennek a rossz felfogásnak nyújtana határtalan lehetőségeket. Ehhez kapcsolódóan a Közös Agrárpolitika végrehajtását elősegítő bizottsági jogszabálytervezet nem engedné meg a nem őshonos fafajok - könnyen az akác is ebbe a csoportba kerülhet - telepítését az ökológiai jelentőségű területeken, így ellehetetlenítené a méhészeti és megújuló energetikai beruházásokat. Az ilyen gazdaellenes törekvéseket még csírájukban el kell fojtani, a magyar EP-képviselőknek és a magyar kormánynak ebben vállvetve küzdeniük kell” – hívta fel a figyelmet a néppárti politikus.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 16. 14:26
Azt hiszem, minden elképzelhető mélységet alulmúlt az OMME vezetősége Tóth Péter írásának (http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=1679&Itemid=45) megjelentetésével. Ugyanakkor: eme egyetlen szösszenettel sikerült megfogalmazni azt, amiről Attila és a tyúkudvar madarai kukorékolnak itt hónapok óta. Az ominózus szövegrészlet így hangzik: "Szóval együttműködést ajánlott…Velem…Az OMME vezetőségének egyik tagjával…" Tehát így állunk. Tóth Péter feketén-fehéren leírta, hogy van az OMME vezetőség meg vannak a méhészek, és a kettő még csak véletlenül sem említendő egy lapon!
(Mielőtt az a vád érne, hogy kiragadtam egy részletet: valóban, a szöveg folytatódik, és arról szól, hogy ő annak a vezetőségnek a tagja, amit Csuja nyíltan kritizál, és emiatt tartja elképzelhetetlennek az együttműködést... Hát, ez van, kedves Tóth Péter, ha valaki közszerepet vállal, akkor szembe kell néznie a nyilvános kritikával!)
Meg kell mondjam, Tóth Péterben csalódtam. A jelenlegi IB tagjai közül még mindig ő az, aki a legtöbbet dolgozik a méhészekért (és a szaktanácsadók közül is...),  és azon lehet vitatkozni, hogy helyesek-e a módszerei, ill. a következtetései, vagy hogy valójában melyik szakma szekerét is tolja (méhészekét vagy a növényvédősökét), de ez a fajta gőg és arrogancia, ami az írásából sugárzik, ez sajnos egyértelművé teszi: Tóth Péter lehet jó közkatona, de vezetőként (vezetőségi tagként) megbukott. Ugyanúgy, ahogy azok, akik ezt az írást megjelentették, ill. hagyták megjelenni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Január 16. 15:40
Na végre hogy észbe kapnak ott főnt. Az igaz hogy az akác nem ős honos,de már kb.100 éve itt van. És nem véletlenűl lett telepitve, erdőnek  vagy erdősávnak. Nagyon szép fa a tőlgy, a hárs de nagyon lassan nő meg. És még a tőbbi jővevény nővényről nem is beszéltűnk ,amik szintén nem ide valok,,de ezeket mindenki ismeri. Űbv. Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: JoóMéhész - 2014. Január 16. 17:20
Etikai eljárás    | Nyomtatás |
2014. 01. 16.

OMME Etikai Bizottsága
Rádi Tibor, Etikai bizottság elnöke részére


Tisztelt Etikai Bizottság!
Tisztelt Rádi Tibor!

                Kérem Önt, hogy Csuja László ellen etikai vizsgálatot végezzen!

Indokaim:

Csuja László 2014. január 14-én 15.55-kor a méhészklub fórumon, nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan információt tett közzé a 2014. január 09-i OMME intézőbizottsági ülésről, amely megtéveszti a fórumozókat, képzelgéseivel bomlasztja az egyesület összetartását.
- Nem hangzott el, hogy az OMME meg akarja venni a KÁTKI-t 150 millió Ft-ért.
- Nem volt szó dr. Ludányi István igazgatóságáról.
-A KÁTKI megvásárlása az OMME KFT. által is valótlan állítás.
-A neonikotinoidok vizsgálatáról tett figyelem felhíváson, miszerint a Nemzeti Program törvényi szövege nem ad lehetőséget a kutatásra, félre lett magyarázva.

Tisztelettel

                                               Fáskerti László
                                                  EB elnök
                                                       sk.

Gyula, 2014. január 15

Gondolom ezt a felkérést is tudomásul veszi.   :-\
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 16. 17:47
Egy újabb ok arra milyen jó lenne ha készülnének esetleg videó felvételek a gyűlésekről és azok visszanézhetőek lennének az OMME honlapon.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 16. 20:25
Tisztelt Fáskerti László!
Tisztelt EB elnök Úr!
Könnyes szemmel írom soraimat!
Azt a jóságot amit Öntől kaptam,talán soha nem tudom meghálálni!
Folyamatosan értekeztem az Ön által "ellenzékieknek" bélyegzett kollégákkal, hogy tudnánk népszerűsíteni a Méhészklubot!
Azt a legvadabb álmaimban, amikor leizzadva felriadtam, sem gondoltam volna, hogy Ön az OMME honlapján fogja hirdetni a Méhészklubot! Ekkora ingyen reklámot, ilyen önzetlen odaadó segítséget az OMME vezetőitől nem vártam. Amennyi bosszúságot, kellemetlen percet okoztunk már az OMME belső életét feltáró híreinkkel, így arra számítottam, hogy nem kedvel minket! Tévedtem! Ki az aki az ellenfelét, haragosát reklámozza?
Bebizonyította előttem,hogy van szólásszabadság, hiszen a méhészek ezek után tömegével olvashatják hírportálunkat!
Fel sem tudom fogni, hogy szorulhatott valakibe ennyi jóság!
Köszönöm! Köszönöm!
Abba kell hagynom, elbőgtem magam!
Nagyernyei Attila klubvezető

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 16. 20:35
Számomra teljesen érthetetlen a Fáskerti úr kezdeményezése.
Szerintem el se olvasta, hogy én mit és mikor írtam.
Valaki olvasott valamit és Fáskerti ezt meghallgatta, aztán készpénznek vette mindazt amit valaki a szájába adott.
Szerintem rossz tanácsadókra hallgat Fáskerti úr. Kérjenek tőle bocsánatot azok, akik félrevezették.

Soha nem állítottam olyat, hogy a KÁTKI megvásárlásának szándéka az OMME IB ülésén a jelenlétemben elhangzott volna.

Azt se, hogy Ludányi úr neve elhangzott volna az OMME IB-n akkor amikor jelen voltam.

A vásárlási szándék még nem vásárlás. Soha nem állítottam, hogy megvásárolta az OMME Kft.-ja a KÁTKI-t. Annak egyébként értelme se lenne, mert akkor nemcsak a méhekkel, hanem tyúkokkal, nyulakkal is kéne foglalkoznia.

A neonikotionidok vizsgálatát a Nemzeti Program nem tiltja. A monitoring programba tökéletesen belefér, sőt elkerülhetetlen, hogy ezzel foglalkozzon, hiszen a méhpusztulás észlelésekor cselekedni kell.

Szóval kíváncsi leszek hogy mire lesz képes az Etikai Bizottság ebben az esetben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 16. 20:59
QUQURIQ!

Az EB elnökének ellenőriznie kell a számszaki adatokat, számlákat, kiutalásokat, mérleget, pénzügyi beszámolót, útiköltség térítéseket, elbújtatott kajás számlákat, leltárt, pontos utalásokat, telefonok pontos befizetését, ........
stb.
DE! Nem ütheti bele az orrát szakmai dolgokba!
Akkor minek a szakmai elnökhelyettes?
Vagy tartósan beteg?
Vagy Fáskerti az OMME elnöke?
Gyerekek! Hiányoztam valamelyik tisztújító közgyűlésről, ahol Fáskertit választották elnöknek?
Tele vagyunk alelnökökkel, és senki nem nyilatkozik?
Nem rendelkezik?
Ki vezet kiket az orruknál fogva, vagy minket ki, vagy kik vezetnek az orrunknál fogva?
Aki tudja, világosítson már fel?

A tudatlan Kiskakas!

Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Január 16. 21:00
Etikai eljárás    | Nyomtatás |
2014. 01. 16.

OMME Etikai Bizottsága
Rádi Tibor, Etikai bizottság elnöke részére


Tisztelt Etikai Bizottság!
Tisztelt Rádi Tibor!

                Kérem Önt, hogy Csuja László ellen etikai vizsgálatot végezzen!

Indokaim:

Csuja László 2014. január 14-én 15.55-kor a méhészklub fórumon, nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan információt tett közzé a 2014. január 09-i OMME intézőbizottsági ülésről, amely megtéveszti a fórumozókat, képzelgéseivel bomlasztja az egyesület összetartását.
- Nem hangzott el, hogy az OMME meg akarja venni a KÁTKI-t 150 millió Ft-ért.
- Nem volt szó dr. Ludányi István igazgatóságáról.
-A KÁTKI megvásárlása az OMME KFT. által is valótlan állítás.
-A neonikotinoidok vizsgálatáról tett figyelem felhíváson, miszerint a Nemzeti Program törvényi szövege nem ad lehetőséget a kutatásra, félre lett magyarázva.

Tisztelettel

                                               Fáskerti László
                                                  EB elnök
                                                       sk.

Gyula, 2014. január 15

Gondolom ezt a felkérést is tudomásul veszi.   :-
Én azt hiszem, hogy lassan senki nem tudja mik a lehetőségei, és mik nem!

A levélben Fáskerti László január 16-i keltezéssel etikai eljárást kezdeményez egy fórumozó ellen, aki előző nap késő délután tett bejegyzést a fórumon.

Ezt minden OMME tag megteheti.

Ő azonban ezt az Ellenőrző Bizottság nevében tette. Fáskerti úr nem elég figyelmesen olvasta el az OMME alapszabályát, talán pont azért, mert neki is könnyes a szeme, a sok jótól, ait kap. Az Ő munkáját segíti a sok-sok figyelő szem, ami megfogalmaz kritikát, így neki és csapatának sokkal kevesebbet kell keresgélnie a problémákat az OMME életében. Mert ők azért lettek megválasztva, hogy a problémákat megkeressék, és arra késztessék a szervezetet, hogy javuljon meg! Ellenőrizzenek és az ellenőrzés eredményét tárják az IB, az elnök és a küldöttek elé. (Jegyzem meg, Nekik nem szabadna együtt fürcsizniük az ellenőrzöttekkel!)

Ami elkerülte Fáskerti Úr figyelmét: Az OMME alapszabályában egy ember van, aki önállóan bármit is jegyez, ez az elnök. Az elnök jegyzi az OMMÉ-t. Azonban az Ellenőrző Bizottság elnöke nem jegyzi az Ellenőrző Bizottságot. Ő csak egy végrehajtó személy két külön jogosítvánnyal:
Végrehajtó személy, mert végrehajtja az Ellenőrző Bizottság határozatait, részt vesz a munkában, vezeti az ülést. És az EB DÖNTÉSEIT jegyzi. NEM ÖNHATALMÚLAG JEGYEZ AZ EB NEVÉBEN! Nem küldözgethet ide-oda leveleket, hogy OMME EB...

Valószínű, csak egyszerű adminisztratív hiba történt, kérjük javítsa, és írja meg a levelet újra, és úgy írja alá, hogy : Fáskerti László méhész.

Mikor veszi tudomásul, hogy NEM ÖN Vezeti az OMMÉ-t, még akkor sem, ha a két különleges jogainak egyike, hogy meg kell hívni az IB üléseire, és ha elmegy, akkor költségtérítést kap. Minden méhész elmehet ezekre az IB ülésekre, csak Önnek fizetnek érte.

A másik extra jogosítványa, hogy Ő hívja össze az EB üléseit. Ennek is van egy módja, írásban kell megtennie 5 nappal az ülés előtt.  Így nem lehetett ülést tartani 14-délután és 15-e között. Ön Önhatalmúlag írt levelet EB elnöki státusában. A dátumokból kiderül, hogy a levelet nem az EB nevében írta, így azt azonnal vonja vissza, és jegyezze, mint méhész!!!

Mikorra lesz itt rend???

CSIP CSIP,
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 16. 22:00
Tisztelt méhésztársak!
Tegnap az Európai Parlamentben, komoly szakmai döntés született a méhészeti ágazatot érintő témában!!!!!!!!!
Izgatottan várjuk az OMME alelnökének, Dr. Cserényi Péternek véleményét a határozatról!
Előre is köszönjük!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 17. 07:41
Őszintén (?) a csávázószerekről    | Nyomtatás |
2014. 01. 15.
Január közepén Csuja László a Gödöllői Méhész Egyesületben „Őszintén a csávázószerekről” címmel tartott előadást. A témában korábban alkotott véleménye, és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által végzett környezetterhelési monitoring vizsgálatokkal kapcsolatosan különböző internetes portálokon elhangzott, sok esetben igen arrogáns megjegyzései arra a döntésre késztettek, hogy távolság ide-távolság oda, kocsiba vágom magamat és meghallgatom, hogy miket mond az összegyűlt méhészeknek…

Az előadást hallgatva meg kell mondanom, hogy némiképp csalódtam, ugyanis az előadó tőle, korábbi megnyilvánulásaitól eltérően, erősen visszafogta magát, sőt az Országos Magyar Méhészeti Egyesület vezetését célzó kritikai megjegyzései is csak nagyon szőrmentén hangzottak el. Az előadás folyamán kibontott gondolatok között persze jócskán akadt a szokásos félremagyarázásokból, csúsztatásokból… Gondolhatja mindenki, hogy nem álltam meg a dolgot szó nélkül. Most csak a leg jelentősebb tévedésekkel szeretnék foglalkozni:
1.       Számon kértem rajta, hogy milyen alapon kritizálja a mintavételeinket, ha egy alkalommal sem volt jelen azoknál.

2.       Meg kellett kérdeznem tőle, hogy miért magyarázza félre az elmúlt nyáron, Egyházaskozáron végzett méréseink eredményeit. Miért tulajdonít nekem olyan következtetéseket, amelyeket én sohasem mondtam ki.

3.       Legvégül pedig azt kérdeztem meg tőle, hogy tudja-e, milyen mérési érzékenységgel dolgoznak az általunk megbízott laboratóriumok. Ezen a ponton kaptam a leg megdöbbentőbb választ. Kiderült ugyanis, hogy az előadónak fogalma sincsen arról, hogy a laboratóriumaink 5ppb alatti eredményeket is közölnek velünk (természetesen ezek az adatok több kiadványunkból is visszakereshetők, csak el kellett volna olvasni).

Vitánk végén Csuja László furcsa gesztust tett felém: felajánlotta, hogy dolgozzunk együtt a monitoring munkák további folytatásában… Szóval együttműködést ajánlott…Velem…Az OMME vezetőségének egyik tagjával…Annak a vezetőségnek a tagjával, akit ő korábban, ország-világ előtt gátlástalanul sértegetett. Véleménye szerint korruptak vagyunk, arany árban meg lehet minket vásárolni, nem képviseljük a méhészek érdekeit, kárt okozunk döntéseinkkel. A tavaszi OV alkalmával személyesen követelte Dr. Cserényi Péter és az én leváltásomat…. Most meg dolgozzunk együtt? Biztos vagyok benne, hogy csak viccelt.

Végezetül csak arról szeretném tájékoztatni a Tisztelt Olvasókat, hogy Csuja László „Őszintén a csávázó szerekről” című előadását csak úgy érdemes meghallgatni, ha előzőleg alaposan áttanulmányozzák az OMME monitoring kiadványainak már megjelent példányait. Ezeknek az írásoknak ismeretében, kellő mérlegelés után ki lehet hámozni azt, hogy az előadó állításai közül mi a helyes és mi nem.

                                                                                 

Tóth Péter
OMME szaktanácsadó
Veszprém megye
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 17. 09:04
Hát, erre nagyon kíváncsi leszek, mit tud ezzel a kezdeményezéssel kezdeni az Etikai Bizottság! A feljelentés ugyanis egy nagy tévedés, Csuja két hozzászólását keverte össze Fáskerti Úr: az egyikben Csuja a véleményét írja le a KÁTKI OMME vagy OMME Kft. általi megvásárlásának lehetőségeiről (2014. január 14. 15:55), a másikban pedig tételesen beszámol arról, milyen témákkal foglalkozott el jelenlétében január 9-én az IB (2014. január 15. 14:31). Látható, a kettő között majdnem egy nap telt el, de nem is ez a lényeg!
Csuja az IB ülésről szóló beszámolójában egy szóval sem írt a KÁTKI megvásárlásáról, ill. a leendő igazgató személyéről, így tehát a Fáskerti László által fémjelzett indítvány azon mondata, miszerint :"Csuja László 2014. január 14-én 15.55-kor a méhészklub fórumon, nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan információt tett közzé a 2014. január 09-i OMME intézőbizottsági ülésről, amely megtéveszti a fórumozókat, ..." teljesen téves. Ezt nyilván az Etikai Bizottság tagjai is azonnal látni fogják, amint felkeresik a hozzászólás forrását (megnéztem, Csuja sem korábban, sem azóta nem módosította egyik hozzászólását sem, tehát ez a vád sem érheti!).
A negyedik 'vádpont' kérdésében, miszerint "A neonikotinoidok vizsgálatáról tett figyelem felhíváson, miszerint a Nemzeti Program törvényi szövege nem ad lehetőséget a kutatásra, félre lett magyarázva" pedig nyilván tisztábban látnánk (meg általában az IB üléseken zajló munkáról is pontosabb képet kapnánk...), ha az ülésről készült jegyzőkönyv a honlapon megjelentetésre kerülne. Csuja ezzel kapcsolatban mindenesetre azt írja: "Itt hangzott el Fáskerti szájából, hogy az OMME sem a saját sem a Nemzeti Programból nem költhet neonikotinoid vizsgálatokra. Az IB tudomásul vette Fáskerti úr döntését és megszavazta." - Kérdés: volt szavazás, vagy nem volt szavazás? Ha volt, akkor miről szavaztak pontosan? Ismétlem, a tisztánlátásunkat segítené, ha az IB-, OV-ülések, küldöttgyűlések jegyzőkönyveit a honlapon közzétennék. Akkor nem lenne mód ilyen félreértésekre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Január 17. 10:03
Őszintén (?) a csávázószerekről    | Nyomtatás |
2014. 01. 15.

...

1.       Számon kértem rajta, hogy milyen alapon kritizálja a mintavételeinket, ha egy alkalommal sem volt jelen azoknál.

...

Tóth Péter
OMME szaktanácsadó
Veszprém megye

Nem kell ahhoz jelen lenni, hogy valaki megértse, hogy mi történt a mintavétel során.

A mintavétel módja, időpontja, körülményei rögzítésre kerülnek a jegyzőkönyvben. Ami nincs a jegyzőkönyvben, azt később senki nem tudja értékelni. Ugyanakkor, ha nem pontos a leírás, akkor semmilyen bizonyító ereje nincs a mintavételből származó eredményeknek. "Nem elegendő annyit írni, hogy vettünk mintát."
A jegyzőkönyv elolvasásához és lényegi adatainak értelmezéséhez nem kell magán a mintavételkor jelen lenni, a jegyzőkönyvet bárki később elolvashatja. Pont ez a célja a jegyzőkönyvnek, hogy az alapján később mindenki lássa, pontos, precíz, megfelelő volt a mintavétel, így a belőle származtatott eredmény megbízható.

Tehát három forrása lehet egy információnak, miképpen zajlott a mintavétel:
1. Helyszínen volt - maga a mintavevő, vagy a tanuk.
2. A helyszínen levők elmondásaiból - szóban.
3. A jegyzőkönyvből

Tehát, ha valaki nem volt jelen, akkor még legalább kétféle módon hozzájuthatott az információkhoz. És ha hozzájutott értelmezhette azt. Ha a szakmai etikettje úgy ítélte meg, akkor pedig kritizálnia KELLETT, mert méheink élete a tét. Ez nem babra megy!

Az az érdekes, hogy Tóth Péter nem azt írja, hogy Csuja Lászlónak nincs igaza a mintavétel kritizálásakor, hanem csak azt szeretné tudni, hogy honnan tudja...

Még vannak nyitott kérdések:


3.       Legvégül pedig azt kérdeztem meg tőle, hogy tudja-e, milyen mérési érzékenységgel dolgoznak az általunk megbízott laboratóriumok. Ezen a ponton kaptam a leg megdöbbentőbb választ. Kiderült ugyanis, hogy az előadónak fogalma sincsen arról, hogy a laboratóriumaink 5ppb alatti eredményeket is közölnek velünk (természetesen ezek az adatok több kiadványunkból is visszakereshetők, csak el kellett volna olvasni).

                                                                                 

Tóth Péter
OMME szaktanácsadó
Veszprém megye

Itt is félrevezetés zajlik. A laborok mérése és az, hogy melyik mérése tekinthető hitelesnek külön kérdés. És az pedig a következő: Ha a laborok kimutatták a csávázószereket az 5 ppb alatt, akkor miért nem hívták fel a méhészek figyelmét a szubletális (tehát ölni ugyan nem ölő, de más módon a méhekre ható ) hatásokra, mint pl.

- megnő a nosémára való hajlam,
- eltévednek a méhek, csak három nap múlva kerülnek elő, addíg nem dolgoznak,
- károsan befolyásolja a következő generáció fejlődését,
- stb.
A szakirodalom számtalan eredményt közöl.

Miért nem meri az OMME IB ezen irányú szakértője a teljes szakirodalmat összeszedve cselekvési tervet közölni?

Tudjuk, hogy a méhekre nem egy veszély leselkedik, és a neonikotionid csak egy tényező. De ezek a tényezők erősítik egymást!!! Hallgassátok meg: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2014-01-14 Simon Gergely, (akit már ért kritika odaát...) a rádióban nagyon korrekt, mindenre kiterjedő összefoglalót adott a neonikotinoidok szerepéről. Időpont: 14:51:47


Szóval az OMME IB agyonhallgatja (ha éppen nem a méhészek ellen foglal állást), Rádióban TV-ben véletlenül sem foglalna állást, de van egy fontos tényező. És nekünk minden tényezővel foglalkoznunk kell, ami pusztítja a méheket. Nem mondhatjuk azt, hogy addíg amíg lopással egyszerre hatvan családot is elveszthetünk, a neonikotinoidokkal meg csak harmincat, és a lopások mindegyikét nem szűrtük ki, addig nem foglalkozunk a neonikotionidokka!!!

Miért kell az OMMÉ-nak kettéválni neoikotinoid ügyben, ahol egyik oldalon az IB, másik oldalon a méhészek? Miért nem lehet egységes az álláspont. Befejezni a vitát, és együttműködve pénzt áldozni azokra a kutatásokra, ami az itthoni Tamáskodókat is megnyugtatja, szakmailag korrekt a nemzetközi szakirodalom?

CSIP CSIP, a magokat is tönkreteszik, mit fogok enni?


Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 17. 10:09
jakabadam írta!
"Ismétlem, a tisztánlátásunkat segítené, ha az IB-, OV-ülések, küldöttgyűlések jegyzőkönyveit a honlapon közzétennék. Akkor nem lenne mód ilyen félreértésekre."

Na arra várhatunk ::) :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 17. 11:18
Az OMME vezetés elkezd ébredezni. Jegyzőkönyvi részleteket feltettek az internetre. Hogy miért csak részleteket? No ezt ne rajtam kérjétek számon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 17. 11:46
A történelmi hűség jegyében...    | Nyomtatás |
2014. 01. 17.
Néhány tagszervezetünk és tagtársunk kérésére tájékoztatásul közreadjuk az egyesületünk legfőbb szerveinek ülésein készült, hiteles jegyzőkönyvekben rögzített, az újságunk és a Kft. alapítással kapcsolatosan elhangzottakat illetve határozatokat.


A 2013. 03. 10.-i Országos Vezetőségi ülés határozat:

OV/6/2013. határozata: Fekete József tájékoztat a lap megvásárlás előkészítésének hátteréről, majd szavazásra teszi fel a kérdést, hogy az Egyesület vásárolja-e meg a Kft-t melyben apportként benne van a Méhészet szaklap, folytassák-e a tárgyalásokat?
Mellette: látható többség
Ellene: 2
Tartózkodás: 2

Kivonat a 2013. 04. 06.-i Küldöttközgyűlés jegyzőkönyvéből:

Fekete József tájékoztat a lap megvásárlás előkészítésének hátteréről. Elmondja, hogy ez még Bross Péter idejében elkezdődött.
A Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. és a Mezőlap Kiadó Kft. a lap tulajdonosa. Kaptunk a tulajdonostól egy árajánlatot. Az Egyesület a lapot önmagában nem szeretné megvenni, a kiadói munkák miatt. Viszont egy teljesen jogtiszta Kft-t, amiben benne van apportként a lap azt szívesen megvenné az OMME. Ezzel egyetértettek, új árajánlat, új tárgyalások kezdődtek.
A szaklap ára mintegy 50 millió forint, ami benne található a Pénzügyi tervben is.
A feltétel, hogy a megvétel napjától a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. visszabérli a lap kiadói jogát és működteti a lapot úgy, mint eddig és erre 5 éven keresztül évi 10 millió forint bérleti díjat fizet. Az OMME részére havonta 2 oldal díjmentesen biztosított a Méhészet lapból, ahova az OMME hírek mellet a tagszervezetek aktuális programjai is bekerülnek.
Az infláció feletti áremelkedéshez az OMME (tulajdonos) hozzájárulása kell.
Az OMME egy főt delegál a szerkesztőbizottságba, aki a tulajdonos érdekeit képviseli.
Az Országos vezetőség elfogadta a Méhészeti szaklap megvételét. A szerződés tervezet a mai napig még nem készült el.

A fentieket a Küldöttgyűlés 3 tartózkodással és 1 ellenszavazattal elfogadta.

Kivonat a 2013. 10. 12.-i Országos Vezetőségi ülésérének jegyzőkönyvéből:

Dr. Mészáros László tájékoztatja az OV-t, hogy az IB, OV, majd a Küldöttgyűlési döntés után 50 MFt-ig kapott az egyesület felhatalmazást, hogy kft. formájában megvásárolja a Méhészet szaklapot.
Azonban ez a vétel meghiúsult. A kiindulópont, hogy szakmai lap kell az egyesületnek. Kft. formájában kellene ezt megvalósítani. Az egyesületnek lehetősége van egy saját szaklapot létrehozni. Tájékoztatja az Országos Vezetőséget a szaklap létrehozásával kapcsolatos információkról.
A napirenddel kapcsolatosan 18 küldött részéről hangzott el hozzászólás.
Dr. Mészáros László szavazásra teszi fel a kérdést, hogy akar-e az egyesület önálló szaklapot a Kft-s formában kiadni?
47 mellette
11 ellene
5 tartózkodás
Mindezek alapján elmondható, hogy az egyesület valamennyi fóruma több ülésén is állást foglalt, határozatban döntött a saját OMME tulajdonú lap mellett. Tájékoztatásul fontos lehet minden érdeklődőnek, hogy az egyesületünk jelenleg is érvényes alapszabálya (a honlapunkon OMME hírek menüpont alatt olvasható) eszerint ezen kérdések eldöntésére az Országos Vezetőségnek vannak jogosítványai.
 
   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 17. 12:07
Írásos előterjesztés nagyon ritka, ezért a jegyzőkönyvek tartalmának hitelességét csak a magnófelvételekkel összevetve tudjuk elfogadni. Gyakorlatilag csak az éves beszámoló és az éves munkaterv van birtokunkban. A többi véletlenszerűen vagy tendenciózusan is eltérhet az elhangzottaktól.
Pl. én nem emlékszem, hogy a Méhészet szaklap megvásárlása úgy hangzott volna el az előterjesztő szájából, hogy egy kft.-t is a nyakunkba veszünk. Emlékezetem szerint a szaklap kiadói jogának megvásárlásáról döntöttünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 17. 12:23
Hát én nem értem ezt a magyarázatot az OMME honlapot. Még hogy a történelmi hűség jegyében. Tulajdonképpen megmagyarázni mindent meg lehet, de ezzel a tényeken nem változtatnak semmit.
A pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Január 17. 12:52

" Történelmi hűség jegyében" az omme.hu nyitóoldalról


Fiúk azért nem kellene ennyire madárnak nézni bennünket.

Ezek még mindig csak látszatintézkedések, igazi munka nincs a háttérben.

Még hogy kíváncsiak a véleményünkre, ugyan már.....

Éppen az  a probléma, hogy minden igazi kezdeményezés még mindig elvész.

Ami nem tetszik " a három lovagnak " hamar a szemetesben végzi ez itt az igazán nagy probléma.

Nincs itt demokrácia az üléseken két-három szószóló üvöltözik a többiek pedig megtartják maguknak a véleményüket mondván itt nem lehet mit tenni.

Aztán a háttérben a halk tábor hallatja a szavát itt köztünk az igazság oldalán.

Az egyesület külső kommunikációja a béka fenekénél van ráadásul, ebben a helyzetben mondjuk lehet nem is baj.

Kardinális kérdésekben kifelé már tényleg csak az nyilatkozzon aki birtokában van a tudásnak és a megoldásnak továbbá véleményét ismertetve felhatalmazást kapott rá a küldöttgyűléstől.

Jelenleg ilyen személyt nem ismerünk.

A napokban ténylegesen kettéhasadt a vezetőség tábora egyre többen vállalják saját nevükkel is hogy igen a baj hatalmas. Nem folyhatnak a dolgok  így tovább a korábbi megszokott mederben.

A vezetőség visszahívása és azok legalább egy részének leváltása elkerülhetetlen.



 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Január 17. 14:17

Most is itt lenne a rengeteg aktuális a méhészetet hosszútávon meghatározó aktuális feladat az egyszeri méhész még  segítene is ( bár hogy jön Ö ahhoz) egyszerűen nem lehet kihez bizalommal fordulni.

A "mézlovagok" mindent megvétóznak. Ez egy igazi katasztrófahelyzet!!! Az érdekképviselet csírái sem fedezhetők fel pedig ha kell éppen most bizonyíthatná létjogosultságát.

Szerintetek alakítsunk háttérvezetőséget???

Mégis mi legyen? A legfontosabb a magyar méhész érdekeinek megfelelő jogi szabályozások kiharcolása lenne!!!

Valamit lépni kell értékes hetek-hónapok vesznek kárba egy maroknyi ökörkör miatt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 17. 15:02
QUQURIQ!

Elérkezett az igazság órája!
Vasárnap közel 25 elnök tanácskozik, zárt ajtók mögött, (nem IB-EB, OMME rendezvény) csak elkötelezett méhészeti vezetők találkozója.
Ők érzik a méhészeik kiszolgáltatottságát az OMME vezetéssel szemben!
Ráadásul az etikai bizottság elnöke sem független!!!
A visszahívási kezdeményezésről szóló levelek sorsát beszéljük meg.
Mint már írtam, a közeljövőben beadjuk ezeket a dokumentumokat!
Nem szabad, tovább várnunk.
Kibővítettük a Bírósági feljelentést is.
Nincsen tovább!
Már nem csak az elnökök, nem csak a küldöttek, de a méhészek is maguk látják, hogy ez így nem mehet tovább!
Sajnáljuk!
Elszaladt a ló Veletek, a kocsi amin a tagság ül lemaradt!!!
Mondhatnám úgy is, hogy nem egy szekéren ültök a tagsággal!!!
Ti a lovakkal elvágtattatok (rossz irányba), mi meg (tagság) toljuk a szekerünket, a cél felé!
Mindezt együtt tesszük Nélkületek, de a cél felé!
Utolsó csepp erejükkel azon leszünk, minden áron, hogy idő előtt új, demokratikus vezetése legyen az OMME-nak!
Nem engedjük széthullani az OMME-t, kétes üzletek miatt!
Felkérünk minden igaz szívű OMME tagot, hogy hassatok a helyi elnökeitekre, küldötteitekre, hogy új rendkívüli közgyűlés legyen a legrövidebb időn belül!
Szavazáskor, akár nyílt, akár titkos, a Ti és méhésztársaitok érdekeit képviseljétek!!!
Csak így tudunk egy új korszakot biztosítani az OMME- nak a mi közös "anyánknak"


A tagság buzdító Kiskakasa!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 17. 15:31
Kakasunk!
Ez a szép hosszú tartalmas nyilt levél, biztosan megmozgatja a telefonokat :o(égnek a vezetőink vonalai)
Valaki tud esetleg valamit? Hol lesz a "kupaktanács" stb stb :D hát ez van! Sorsdöntő események következnek!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: SukránLilla - 2014. Január 17. 16:43
Tisztelt Méhészek!


Azt szeretném megkérdezni, meddig lehet büntetlenül elhagyni a küzdőteret.

Ez már nekem is sok, ez egyszerűen nem ér ennyit.

Az irányítás teljesen kicsúszott a kezemből, ezek betegek.

Átgondoltam nekem ez nem hiányzik csak vigye el a balhét a két összeférhetetlen és bizalmasaik.

Én különben sem ezt akartam, ők sodortak ide.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 17. 17:19
 ;D :D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 17. 19:49
Tisztelt Méhészek!
Az OV-ról és a küldöttértekezletről készült hanganyagok a birtokunkban vannak!
A napvilágot látott jegyzőkönyveknek, és a hanganyagoknak passzolniuk kéne!
Többet erről nem nyilatkozhatok, mert folyamatban lévő ügyről van szó!
Kiskakas!
Több mint 30-an leszünk, és csak egy része ugyan az a felmentő csapatnak, mint a múltkori találkozón!
Nem titkos, nincs zárt ajtó, ez nem IB ülés! Aki állva hajlandó végighallgatni minket,  megteheti, de nekik ebédet nem rendeltünk!
Alföldi gulyásleves, kenyér és víz! 1.000Ft/fő. Látható, hogy nem Gödöllőn az Erzsébet Szállóban leszünk!
Önköltséges, szabadidőnkben beszélgetünk! Munkánknak már látható az eredménye, ügyvédi beavatkozás nélkül is közlik az OV és Küldöttértekezlet jegyzőkönyveit! No csak no csak! Még a végén kiharcoljuk a demokratikus működést!
Mindemellett köszönjük szépen, de már késő!
Bevallom amikor elkezdődött a "szabadságharcunk" tényleg nem voltunk túl sokan! 
Baldavári Laci hívó szavára én mozdultam egyedül! Utána szélesedett a kör, mára (egy kivételével) minden megyében komoly támogatottságot regisztráltunk!
Van olyan megye, hogy a küldöttek és az elnökök 80%-a aláírta a rendkívüli küldöttértekezlet összehívását kezdeményező nyomtatványt!
Egyszerűen nem férünk többen el! Köszönjük mindenkinek a megértését!
Vasárnap este a tanácskozásról részletes beszámolót olvashat minden érdeklődő! 
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 17. 20:00
Ez igen! Országos szinten van megmozdulás :o ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 17. 20:31
QUQURIQ!

SukránLilla, Úrhölgy, Elnökünk!

Kedves Lilla!
Mi sem ezt akartuk amikor az "ellenzék" megszavazott elnöknek! Te sem ezt ígérted!
Igaz, mi a visszahívást szorgalmaztuk, de törvénytelenül leseperték. Ez is a vizsgálat tárgya lesz.
Azt ígérted nekünk, hogy számíthatunk Rád, rendet teszel!
Többször is többünkkel beszéltél telefonon, mi tanácsokat is adtunk, de Te ezt nem fogadtad meg, sőt hátat fordítottál az igazságnak.
Még ezek után is leült Veled egyeztetni az "ellenzék"!
Ott is ígéretet tettél.
Mi valósult meg belőle?
Még ezek után is próbáltunk jobb belátásra bírni.
Erre sem reagáltál, sőt, támadásba lendültél.
Hidd el, hogy nekünk is lett volna egyéb dolgunk, mit hogy az OMME törvénytelenségeivel foglalkozzunk.
Sok megyei elnök és küldött saját pénzén jöttek el a megbeszélésekre, leveleztünk, telefonáltunk egymásnak, órákon keresztül!
Miért?
Az OMME -t szerettük volna megmenteni a széteséstől.
Ki merem jelenteni, az "ellenzék" nevében, hogy minden zsigerünkből az OMME-t részesítettük előnyben, nem az egyéni előrejutást.
Az most teljesen mellékes!
Az nem mellékes, hogy az OMME talpon tud-e maradni!
Több olyan feljelentést is meg tehettünk volna, ami miatt a versenyhivatal több 10 milliós bírságot rótt volna ki az OMME-ra!
De tudtuk, hogy az OMME a mi gyerekünk, nem eshet rajta csorba!
Ezt pár év múlva Te is így fogod látni, mint mi "öreg rókák"
Lehet, hogy csak akkor fogsz Nekünk megbocsátani, és átlátod az igazunkat.
Én magam nevében sajnállak, szimpatikus vagy, lehet veled hülyéskedni, érted a humort!
Nagy kár, hogy ebbe az irányba fordultál, ezt baráti szándékkal mondom!
Egy nagyon jó csapatnak lehettél volna az elnöke.
Most is nagyra becsüllek, hogy Te voltál az egyetlen aki bevállalta a vereséget, a kudarcokat.
Ehhez is egy nagyfokú intelligencia szükséges!
Vajon ezzel a többi vezető rendelkezik?
Kétlem!
Csak kapaszkodnak a székeikhez, és akit csak lehet letipornak dühükben!
Mi választottuk Őket is és Téged is!
Most mi mondjuk azt, választók,hogy ennek legyen vége!
Most Rajtad a tagság szeme!
Álljál a sarkadra, és ezzel a beismeréssel, amit most a mi kis közösségünknek tettél, a visszahívás időpontját a lehető leggyorsabban írjad ki!
Minél hamarabb megteszed, annál hamarabb túlesünk ezen a hátborzongató küzdelmen!
Mindnyájunk családjára ráfér végre a nyugalom!
Olyan OMME-t szeretnék mint régen voltunk egy nagy család!
A mezőgazdasági szakmában mindenki bennünket irigyelt!
Az egységünk, az összefogásunk kovácsolta össze a tagságunkat!
Én úgy érzem, hogy ez a felvonás utolsó része!
Tudom, hogy sok mindenki megsérült lelkileg, Ti is Mi is!
Sajnos ez nem ment másképpen!
Pedig mehetett volna több alkalommal!
Arra kéri a Kiskakas az OMME IB-EB + etikai vezetőket, hogy legyetek segítőkészek a tisztújításban!
Most ne rólunk szóljon a küzdelem, hanem a hezitáló méhészeket kell közösen meggyőznünk, hogy ne hagyják el az OMME-t, fizessék be a 2014 évi tagdíjakat!
Adjunk még egy esélyt a tagságnak, mert igen is megérdemlik a bizalmat!

Egy kiskakas, aki végre nyugdíjba vonulhat!
Cím: Re:Hír-les
Írta: SukránLilla - 2014. Január 17. 21:52
 :'( :'( :'( :'( :'(

http://youtu.be/18uuczwHp78


 :'( :'( :'( :'( :'(

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 17. 22:10
QUQURIQ!

Látod, ezt szeretem benned!
Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Január 17. 22:16
Nem voltam kimondottan Depeche Mode rajongó. Ez viszont ül.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 17. 22:36
Lilla, ugye nem igaz amit itt kakasunk összekukorékol?? SukránLilla nem más mint Dr. Mészáros László??
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 18. 14:27
Többször el olvastam ezt a "Történelmi hűség jegyében" című írást.
Felvetődött bennem a kérdés mi ez? No nem így hogy mi a bűnbánat ez? :D
Hanem így, mi ez? Bűnbánat?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 18. 14:38
Kapkod a vezetés, mint Bernát a ménkűhöz

De még cifrább ami ma jelent meg. OMME Magyarország kft. Hát igen Mészilaci korai durrantása helyett ezt kellett volna már tavaly is írni. Az egész vezérkarban a Feketének van vezetői alkata. Kár, hogy rossz oldalon áll.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 18. 15:34
OMME Magyarország KFT.
Ez már a harmadik, no most akkor melyik az igazi? ???
Ha így haladunk, lassan minden ÍB tagra jut egy KFT megnevezés.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Január 18. 18:45
Biztosan olvastátok tegnapi hozzászólásomat melyben látszatintézkedés és igazi érdemi munka hiányával illetőleg a külső kommunikáció hiányával illetem az OMME vezetőségét.

Magukra vették ez már valami és közzétettek néhány információt gyorsan amit megköszönök.

Egyáltalán nem győztek meg a leírtak, a tartalmi és értelmi hiányosságokon túl látni kell ugyanis, hogy mennyire nincsenek tisztában vezetőink, sem a jelenlegi problémák fontossági sorrendjével sem ágazatunk jelenleg kivívható hosszútávú stratégiai lehetőségeivel.Mondhatnám ágazatok közötti lobby stratégiánkkal.
 
No de mit is várhatnánk aki(k) összetéveszti(k) a külső kommunikációt a tagság tájékoztatásával az(ok) erről mit sem sejtenek.

Tisztelettel megkérdezem az érintett OMME veztőség tagjait, hogy egyáltalán tudnak-e róla mi az a minden méhészetet érintő első számú általános probléma?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 18. 19:34
Tisztelt Tóth Zoltán!
Egyetértek a hozzászólásoddal, és a kérdéseddel is!
Látszik a munkánk gyümölcse!
Azonban csípi a szemem a sok púder!
Nem arról van szó, hogy nem dolgoznak, nem csinálnak semmit! Nincs hatékonyság!
Csoda, hogy valamit közöltek a tagsággal!
A nagy dolgok akkor történnek, amikor elrendelik a zárt ülést!
Nézzünk egy példát! Az utolsó  OV-n a felszólalásokban hallani, hogy azért kell az OMME Kft. mert így olcsóbb lesz az üveg!
Éppen 1 forint 70 fillérrel nőtt nettóban a 730-as darabja!
Most az egyik forgalmazónál így 60 Ft/ db!!!!!
A facettás 720-as 54 Ft/db!
Köszönjük OMME a méhészek érdekében létrehozott Kft-t!!
A méhészek érdeke a  minél alacsonyabb áron való beszerzés! Ne fogjátok a gyárra az áremelést, mert ott kikönyörögtétek, hogy ne emeljenek, mert a méhészek leveszik a fejeteket!
Erről is kéne tájékoztatni a választóitokat! Aztán ez az agyonbonyolított beszerzés!
Lehet, hogy a Kft. alkalmazottaknak megérte ez a biznisz, de a méhészek rosszul jártak!
Így szavazgassatok kedves OV tagok és küldött-társaim! Nekünk küldötteknek, a méhészek felé van elszámolni valónk!
Ők választottak minket!
Az OMME vezetői nem a főnökeink!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Január 19. 12:18
Tisztelt Méhésztársak!

+1 visszahívás


A nagy számban megjelent  Kisvárda és körzete Méhészek Egyesület közgyűlése ismert okokból rendkívüli küldöttgyűlés összehívásáról szavazást tartott, ahol egységes igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül született döntés!

Lehet lájkolni..
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 19. 20:35
Tisztelt Méhésztársak!

+1 visszahívás


A nagy számban megjelent  Kisvárda és körzete Méhészek Egyesület közgyűlése ismert okokból rendkívüli küldöttgyűlés összehívásáról szavazást tartott, ahol egységes igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül született döntés!

Lehet lájkolni..
Gratulálok
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2014. Január 19. 20:54
A tagság tájékoztatva lett az omme körül ki alakult helyzetről és igen meg szavazták ezt a rendkívüli küldőt gyűlést a küldöttek alá is írták a szükséges nyomtatványokat és el is küldtük már holnap meg is kapják
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 19. 21:35
Tisztelt Méhészek!
Ígéretemhez híven beszámolok a "változás napjáról"!
Összesen 29 fő jelent meg tanácskozásunkon, egyesületi elnökök és küldöttek. Két prominens személy is érkezett, Fekete József alelnök Úr, valamint Rádi Tibor az etikai-fegyelmi bizottság elnöke.  Jelenlétük egy kis zavart keltett,  érezni lehetett a feszültséget. Az általános, mindenkit érintő dolgok ismertetése után szót kapott a két tisztségviselő is. Megtapasztalhatták,hogy a változás csapata nem vademberekből áll, olyanokból akik szét akarják verni az OMME-t, és valóban komoly szakmai előkészítő munkát végeztek önzetlen tagjaink! Senkit nem támadtunk,  viszont komoly kritikák hangzottak el a jelenlegi irányítás módszerével kapcsolatban! Valószínű az OMME elnöke is érzi a nyomást, így padlógázzal egy nap 3 helyen tart előadást! Ő a tagdíjainkból utazgat, mi a sajátunkból. Több elnök is jelezte, hogy nehéz lesz megmagyarázni a tagságnak a tagdíjemelést, a Kft. ügyét, az OMME-s üveg körüli mizériát!
Félelmünknek adtunk hangot, hogy sokan nem fogják befizetni a tagdíjakat!
Volt olyan elnök aki 4 újságot is kapott, de sokan egyet sem! Kicsit gyenge az OMME tagnyilvántartási rendszere!
Csuja László költői kérdésére, hogy vendégeink hajlandók e aláírni a visszahívási kezdeményezést szorgalmazó nyomtatványt,  nemleges választ kaptunk. Így Rádi Tibor, és Fekete József elhagyta a termet.
Fekete Úr távozása előtt arra kért mindenkit, hogy vigyázzunk az egységre, ne sérüljön az OMME!
Mindenkit mérsékelt, higgadt magatartásra szólított,és "bármelyik fél győzelme" esetén ismerje el a "vesztes", hogy most nem jött össze!
A megjelentek egybehangzó véleménye az volt, hogy a változás programját, és az új alapszabály tervezetet  ne tegyük közkinccsé, ez ennek a csapatnak a szellemi terméke! Nem kéne, mert után ebből táplálkoznának! Volt rá elég idejük. Akkor amikor felajánlottuk akár szakmai,  akár vezetésibeli segítségünket elutasították, most pedig már nem szeretnénk tippet adni, hogy is kell ezt jól csinálni.
A méhészekhez ezek az információk természetesen el fognak jutni! Majd ők eldöntik kiben bíznak, kit szeretnének vezetőiknek! Fekete József egyébként elismerte,hogy megrendült a tagság bizalma a jelenlegi OMME irányítóiban! Tehát ők is érzik, hogy valami nincs rendeben, de így nem lehet dolgozni! Ezért kell egy változás, amiatt jöttünk ma össze!
Munkánk eredményeként egyre több információt közölnek az OMME honlapján,és megy az OMME vezetőinek nagy országjáró körútja is, természetesen a tagdíjainkból!
Szerintünk ez késő, valamint nem az elvégzett munka minőségével van a változás csapatának a legnagyobb baja!
Véleményünk szerint, sorozatos, súlyos szabálytalanságok sokasága vezetett a bizalmatlansághoz, elszakadt az egyesület vezetése a tagságtól!
A találkozó "aranyköpése"!
Az OMME ne érdekvédő legyen, az már régen rossz!
Az OMME feladata az ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS!
Ez igazi szemlélet változás, és az egész egyesület további működését megreformálja!
A változás  csapatának már van egy szimbóluma is!
Kattintsatok rá!
Több sebből vérzik egyesületünk, de mi meg tudjuk gyógyítani,  ha a méhészek is így akarják!

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 20. 00:00
QUQURIQ!

Képzeljétek!
A tegnapi Felsőtárkányi sétám során mit is láttam.
Hát láttam egy nagy rekesz sört!
Igen ám, de a sörös rekesz tele volt sörrel, illetve, mér igen csak üresek voltak az üvegek.
Két jó ismerősöm ülte kőrbe az üresedő sörös rekeszt.
Hát az egyik a Misi mókus, a másik meg a Tomika!
Igen csak vitatkoznak egymással.
Kicsit közelebb mentem, hogy jobban halljam a vitázást.
Ebben a láda sörben fogadtak, hogy mikor is szűnt meg a terméktanács???
Hát már igen csak segítettek egymásnak a sör elfogyasztásában.
S végén már nem is az volt a lényeg, hogy mikor szűnt meg a terméktanács, hanem a sör elfogyasztása volt a kardinális problémájuk!!!
Nos megmondom én nektek, mert a szürke állományotok bele esett a sörös üvegekbe!
2005 január 12. 11h 25perc
Mi van talán visszasírjátok??
Vigyázzatok, mert kicsit sör szag van a mókus oduban!

Üdv: A mindent tudó kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Január 20. 07:01

Tisztelt Méhésztársak!


Az alábbi sorok részleteket tartalmaznak egy levélből ami sajnos elkerült benneteket a tegnapi rendezvényen.



"Ha megengeditek szeretnék javaslatot tenni arra, hogy máris a konkrét feladatok megoldásának kidolgozására 3 fős csoportok alakuljanak a szükséges egyéb szervezeti felállásokon túl.

Fontos lenne, hogy ezekben a csoportokba legalább egy olyan ember legyen akinek konkrét megoldási javaslata van a többiek pedig szakértelmükkel segítség munkáját.

Ha megengeditek meg is neveznék néhány csoportot melyeket mindenképpen szükségesnek tartanék a modern érdekképviseletünkben.

- Környezetvédelmi lobby csoport
( a vegyipari lobby csillapítására, új technikák bevezetésének kiharcolására az agrár-környezetvédelemben a vegyszerek hatásának minimalizálása céljából, a növényvédelemben érintett gazdálkodók általános személyi felelősségének mint kockázati tényezőnek az elismertetésére,  zártkertekből történő mintavétel eljárási rendjének kidolgozására továbbá környezeti monitoring vizsgálatok koordinálására, elvégzésére stb.)
 
- Méhegészségügyi akció csoport (egyes új felderítési technikák bevezetésére, általános méheü. helyzet javításra, méhegészségügyi monitoring koordinálására, elvégzésére)

- Jogi csoport ( szomszédjogi, birtokvédelmi eljárásban segítségnyújtás, zártkerti mintavétel jogi helyzetének tisztázása illetőleg a lobby, akció illetőleg sajtócsoport segítése illetőleg felmerülő problémák megoldásának céljából)

- Sajtó csoport ( mert egy tisztességes érdekvédelem és átgondolt érdekérvényesítés elképzelhetetlen enélkül)

Ami engem illet a magyar méhészetért a legtöbbet a környezetvédelmi lobby csoportban tudnék kifejteni.

Létezik egy briliáns megoldási tervem, mely képes rövid idő alatt jelentősen javítani helyzetünket a növényvédelem kockázataival szemben és egyben a vegyipari lobby-ra is megfelelő választ adna."


Üdvözlettel: Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: mir.co - 2014. Január 20. 09:27

Szaktanácsadók figyelmébe!


Gratulálok Kisvárda Sz.-Sz.-Bereg megye gyöngye!

Azt csiripelik a verebek hogy a megyei szaktanácsadó úr is megszavazta a rendkívüli küldöttgyűlés összehívását mivel ott van tagsági viszonya abban az egyesületben és jelen volt a szavazáson is.

Gratulálok Kisvárda!

Azt is hallottuk hogy szintén a szaktanácsadó úr a közgyűlést követően régi és lehetséges új főnökénél a mindenki által nagy becsben tartott Bross Péternél kihasználva az alkalmat audiencián vehetett részt, lelki megnyugvást keresve bűnbocsánatért esedezve, aki színvonalas előadásával tisztelte meg a rendezvényen résztvevőket mint megtudtam nagy sikert aratva.
Az egyéni érdekeit kiválóan képviseli a megyei szaktanácsadó úr, kár hogy a közösség érdekében ezt a tudását soha sem villantotta meg.
Nem rég még arról olvashattunk itt a fórumon, hogy küldöttnek akarta választatni magát a kisvárdai egyesületben.
Tudjátok, hogy a megfelelő pillanatban ellene szavazhasson a reformkísérleteknek, szembemenve a méhészek érdekeivel a többi szaktanácsadóval egyetemben.

Mekkora pálfordulás! Szeretnék gratulálni, de neveltetésem nem engedi, az előrejutás ezen formáját  :P mélyen elítéltem mindig.

 :-[ :-X :P

Vagy ez így teljesen rendben van?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2014. Január 20. 09:52
Azt viszont úgy látszik megengedi a neveltetésed, hogy személyiséged felvállalása nélkül, adjál tanácsokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: mir.co - 2014. Január 20. 10:49
Kedves Malya Péter!


Nem tanácsoltam egy szakinak sem, hogy cselekedjen hasonlóan.

Egyszerűen úgy gondoltam megoszthatom milyen információk keringenek erről, s talán így a konkrét történést is megtudhatjuk.

A rendelkezésre álló információk szerint is ez történhetett, ráadásul nem is cáfolja senki.

A név vállalása kapcsán, szeretnélek tájékoztatni: mindenképpen üdvözlendő hogy vállalod neved de nem elegendő ha így csupán tanácsokat osztogatsz, itt fontos ebben a minőségedben a nézeteidet is kifejteni.

Én szeretnélek látni a felálló új csapatban, de nem mint a megbukott vezetőség és kiszolgáló személyek szócsöveként gyámolítójaként.

 
Te ennél sokkal többre vagy hivatott!




Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2014. Január 20. 11:39
Azt meg tudom erősíteni, hogy a szavazáskor nem leges válsz nem volt és nem tartózkodót senki

Azt követő beszélgetésen más méhészek is jelen voltak nem csak szaktanácsadó én nem sokat beszélgetem akkor, mert a papírmunkát kellet meg csinálni
Cím: Re:Hír-les
Írta: mir.co - 2014. Január 20. 11:46
Azt meg tudom erősíteni, hogy a szavazáskor nem leges válsz nem volt és nem tartózkodót senki

Azt követő beszélgetésen más méhészek is jelen voltak nem csak szaktanácsadó én nem sokat beszélgetem akkor, mert a papírmunkát kellet meg csinálni

No lám akkor a hír igaz. :) ;) :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Január 20. 22:47
Ez jó lesz!  :'(

http://www.vg.hu/vallalatok/mezogazdasag/kemeny-osz-jon-az-ostermelokre-419840
Cím: Re:Hír-les
Írta: Rakodos Zotya - 2014. Január 20. 23:13
Mikor tudok én is ilyen jó hirt világgá kürtölni? Sajnos a mi egyesületünkben 3ember mert beszélni a tagság elött.Elnökünk kijelentette,hogy nem akar foglalkozni a témával sérelmezte, hogy Kiskakas évértékelését tudta nélkül osztották szét a jelenlevő tagok között(föleg az idös méhésztársak akik nem neteznek legyenek ök is képben)  Természetesen az IB jelen volt jól megmagyarázta a semmit(pedig nagyra tartottam ezt az embert valamikor)Egy órát tartott az adok-kapok 55-60 részvevővel.
Ui.:Klubnap viszont nagyon szinvonalas volt  méhek élelempotlása,cukorlepény készítés,gratulálok Gyuri!

Üdv:Rakodos Zotya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 21. 05:40
Idézet
Elnökünk kijelentette,hogy nem akar foglalkozni a témával sérelmezte, hogy Kiskakas évértékelését tudta nélkül osztották szét a jelenlevő tagok között (föleg az idös méhésztársak akik nem neteznek legyenek ök is képben)

Az elnöknek kellett volna szétosztania, azzal a megjegyzéssel, hogy nézzétek mik vannak. Az írásodból nagyon az jön le nekem, hogy nálatok az első ember a saját véleményére szeretné formálni a tagságot. Nyugodt szívvel mondhatom neked, ha ez így van, akkor ez nem jó stratégia. Az elnöknek kötelessége a tagság felé fordulni, és figyelembe venni annak akaratát. Hisz arra a pozícióra egy egységes közösség választotta meg, és ha megbomlik az egység (kétség lesz) könnyen leváltódik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 21. 15:06
Mikor tudok én is ilyen jó hirt világgá kürtölni?

Zotya! Már az is jó hír, hogy az a három ember legalább akart erről beszélni, és hogy az évértékelőt kiosztottátok a többieknek! Nálatok is elindult valami, és ez igazán jó hír!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 21. 15:09
Hú-ha, kezd az az érzésem lenni, hogy az OMME-nál van külön Méhészklub-figyelő munkatárs... (Aztán nehogy ám most meg miattunk kelljen egy újabb méregdrága laptopot beszerezni! Vagy hétvégi, éjszakai pótlékot fizetni a tagdíjunkból!)

Nos, az üveg-hírrel  (http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=1739&Itemid=45) kapcsolatban egy valamit nem értek... Most akkor lehet kapni kilós üveget, vagy sem? A tájékoztatás szerint nem, tehát a hír egyáltalán nem rémhír... (ellenben a honlapon megjelent felhívás stílusa meglehetősen bicskanyitogató!)
De azért arra is kíváncsi lennék, hogy hogyan fordulhatott elő ez a helyzet? Ki a felelős azért, hogy nem rendelték meg időben a következő gyártást? Influenzaszezon van, mézfogyasztás szempontjából jelentős időszak, és "hála" vezetőinknek, nem lehet üveget venni? Brávó!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 21. 15:55
Van olyan kereskedő akinél még van tavalyi szállítmány, ott kaphatsz üveget. és az lenne illendő, hogy a régi áron. De ahol nincs már a tavalyi gyártásból, ott csak akkor lesz, ha lesz új megállapodás és lesz gyártás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 21. 16:41
OMME mézesüvegek...    | Nyomtatás |
2014. 01. 21.
Felhívjuk a Tisztelt Méhésztársak figyelmét, hogy ne üljenek fel a rémhírterjesztőknek!!!
A 380 ml-es üvegek jelenleg is kaphatóak. A 730-as mézes üveg jelenleg valóban nem kapható, mivel a korábbi gyártásból lévő készletek elfogytak és újra kell gyártani.  Az üveggyár a 730 ml mézes üveg gyártását január 30-án kezdi, így a termék február 3-án lesz szállítható. Kérjük a méhésztársakat, bátran keressenek bennünket az elérhetőségeinken amennyiben informálódni szeretnének, vagy vásárlási szándékuk van.

Az elmúlt két hétben 95.256 db 730 ml-es és 35.328 db 380 ml-es üveget értékesítettünk.

                                                                                               Egyed Árpád
                                                                                        Ügyvezető igazgató
                                                                                     OMME Magyarország Kft
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 21. 17:49
Ha az a rémhír, hogy nincs 730-as mézesüveg, akkor ez igaz hír. Az a rém, ahogy ezt előadja a Kft ügyvezetője.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 21. 18:08
Nem adhat mást Egyed Árpád úr csak mi lényege. Az egész OMME vezetés intelligencia hiánya jelenik meg ebben a történetben.

Rémisztő az a felelőtlenség, az a hatalmi arrogancia, akár nevezhetem butaságnak is, hogy képtelen őszinték lenni és képtelenek bocsánatot kérni a méhészektől, amiért félrevezették a méhészek közösségét, amiért drágábban adják, mint eddig és a drágulásért a felelősséget áttolják a gyárra. Ja! A felelősségnek a gyárra tolásáért a gyártól is kérhetnének bocsánatot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 21. 18:28
Egy KORREKT tájékoztatásnak valahogy így kellene kinéznie:

Tájékoztatjuk a Tisztelt Méhésztársakat, hogy az orosházi üveggyárban elfogyott a 730 ml-es termelői mézesüveg, így a gyárban jelenleg csak a 380 ml-es mézesüveg kapható. Az 730 ml-es üveg gyártása január 30-án kezdődik, a gyár február 3-tól tudja a vásárlókat kiszolgálni.
Felhívjuk figyelmüket, hogy egyes viszonteladóinknál -raktárkészlettől függően- jelenleg is beszerezhető a 730 ml-es üveg, erről kérjük érdeklődjenek a forgalmazó partnereinknél!
A kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük!


Úgy látszik, az OMME honlapon már régen nem a korrekt, tényszerű tájékoztatás cél....
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 21. 18:47
Örüljünk neki,hogy ez legalább van. Így mindenki láthatja a tényeket. Eddig még ez sem volt, és ezért hittük, hogy minden rendben van. Talán ez is a "rémhírterjesztőknek" köszönhető??
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 21. 19:17
Tisztelt Jakab Ádám!
Rémeket látnak az OMME vezetői! Nem is csodálom!
Nézzük a rémhírterjesztés fogalmát!  :o

"A rémhírterjesztés bűncselekménye a köznyugalom elleni bűncselekmények csoportjába tartozik, e bűncselekmény során zavar vagy nyugtalanság keltésére alkalmas hamis tényállítások által sérül a köznyugalomhoz fűződő társadalmi érdek."

Látható,hogy zavart és nyugtalanságot keltettünk azzal, hogy kimondtuk az igazságot!

Aki álhírt közöl a tagsággal,  annak rémhír az igazság! ;D

Mi abban a rémhír, hogy nem lehet üveget kapni? Ez igaz hír!
Mi abban a rémhír, hogy az üvegszerszámok nem az OMME tulajdonai! Ez is igaz!
Nézzük tovább az üvegszerszámot! Az OMME-s üvegek egy hagyományos, úgynevezett orosházi facettás üvegszerszámokkal készülnek! Ezt mindenki ismeri! Ezek a szerszámok kaptak egy betétet!
Így volt a legolcsóbb az üvegek gyártása! De a betéteknek sem az OMME a tulajdonosa!!!!!!
Na eddig érthető, menjünk tovább! Az üvegszerszámok betétjeinek gyártását kellett kifizetni az egyesületnek!
Később egy uniós pályázaton ezt is visszaigényeltük, valami hasonló jogcímen:
"Termelői méz piacra jutásának elősegítése." Ezt az Európai Unió támogatta, az OMME előfinanszírozta!
Tehát az OMME-nak ez ingyen volt!
Ezen is túl vagyunk!
Akkor már csak az utolsó kérdés maradt hátra.
Mit vittek be apportként az OMME Magyarország Kft-be?
A feltett konkrét kérdésemre, ami holnap az ellenőrző bizottság asztalán lesz,  nem kaptam választ!
Telefonomat nem veszik fel, elektronikus leveleimre nem válaszolnak!
Tehát még egyszer neki futok.
Kinek a tulajdona az OMME-s üvegszerszám?  ::)
Síri csend, senki nem tiltakozik! Akkor ez nem rémhír, hanem hiteles tudósítás!
Hallgatás, beleegyezést jelent!
Az OMME úgy működik mint egy "Rém rendes család!"
Rémisztő ez a magabiztosság! 
De jó ez a név!
OMME Magyarország Kft? Meddig lesz ez? Van még másik név is?
Hallgassunk zenét!
Nagyernyei Attila
www.youtube.com/watch?v=VnVu4g04Km0‎
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 21. 19:32
A korrekt tájékoztatáshoz az is hozzátartozik, hogy őszintén számol be a kft. az apportról az eddig kft-be került pénzekről, a főbb bevételekről és kifizetésekről. Természetesen azt is illik megmondani a méhészeknek, hogy a kft miatt emelkedett az üveg ára.

Szóval a véleményemet fenntartom. A hatalommal való visszaélés esete "fennforog".
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 21. 21:14
QUQURIQ!

Az OMME vezetése, azzal riogatta az üveggyár vezetőségét, hogy nem szabad üveg árat emelni, mert a tagság kitér a hitéből!
Persze ez volt a csali!
Így a Kft nyugodtan tudott árat emelni!
Megvezették az üveggyár igazgatóságát, megvezették a tagdíjat fizető méhészeket!
A Kft saját zsebére!
Mi ez?
Hol élünk?
Ezeknek mindent szabad?
Miért nem jelentenek fel bennünket ellenzékieket, ennyi vád miatt?
Mert tudják, hogy bűnösök?
Nagyon várom már a feljelentést ellenem, szókimondó kiskakas ellen, és az egész baromfiudvarom ellen!
Alig várjuk már, hogy tanúskodhassunk, a bíróságon! Nagyon van mit mondanunk!
A bizonyítékok tömkelege áll a rendelkezésünkre!
Melyik bar..... találta ki a Kft nagyképű nevét???
Ezzel lejáratják, országunkat, és a magyar méhész társadalmunkat!
Szégyen!!!
Jó Hír!
Már nem sok van Nekik hátra!

Az igen mérges KIskakas!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 21. 21:41
Kedves Kiskakas!
Van GPS-ed?
Szokott ilyent mondani neked?
TÚL GYORSAN MÉSZ!
Ne siess ennyire!
Türelmetlen vagy!
A demokratikus úton kell járnunk!
Eddig sem voltak gyengék a hozzászólásaink,de ez "überli" az összest!
Az információidat nem tudom megcáfolni, inkább kiegészítem.
Aki a legjobban ordít közülük az a fogó!
Ezt írod:
"Az OMME vezetése, azzal riogatta az üveggyár vezetőségét,..."
Ez így pontos: Az OMME egyik bizottságának elnöke, és ügyvezetője!
Mára legyen ennyi elég!
Én látom át talán egyedül ezt az egész történetet, de fájdalmas!
Fekete József kérte tőlünk, hogy maradjanak az OMME keretein belül ezek a civódások!
Ő egy öreg róka,elkötelezett OMME párti! Leült közénk, de már gyengének érzem "békepapnak"!
Elmondta,hogy érezni e bizalmatlanságot! Akkor pedig választás lesz!
Rémhírek, álhírek, kinek van igaza nem számít!
Vezetőinkben nem bízik a tagság egy része! Ezt kell felmérni mekkora tömeg áll mögöttünk!
Állítólag páran vagyunk! Akkor mitől félnek?
Holnap nagy napra virradunk!
Este ismét új hírek! Többet most nem mondhatok!
Kiskakas vigyázz magadra!
Nagyernyei Attila





Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 22. 13:05
GYORSHÍR
A rendkívüli küldöttgyűlés összehívó aláírások az alapszabályban előírtnál jóval nagyobb számban összegyűltek és a mai napon délelőtt az OMME által hitelesített módon le lettek adva, át lettek véve. A szaktanácsadók éppen akkor érkeztek az irodába, tehát a hír minden megyébe el fog jutni.
Innentől kezdve a történet egyutcás. Nincs mese, Mészáros László elnök úr záros határidőn belül össze kell hívja a rendkívüli küldöttgyűlést.
A visszaszámlálás elindult. Kötelező demokratikus döntéshozatal következik.
Kérem a méhésztársakat, hogy az elkövetkező időszakban korrekten viselkedjünk.
A személyes felelősség nem azonos a személyeskedéssel.
A személyes felelősség a tisztséggel jár. Tisztség nemcsak a választott tisztséget jelent, hanem méhésznek lenni, tagnak lenni is tisztség, ami méltósággal és felelősséggel jár.
A személyes felelősség a méhek iránt, a méhésztársak iránt, tisztségviselőink iránt is megnyilvánul.
A tisztségviselők személyes felelőssége nagyobb, mint az egyszerű tagoké, hiszen a közösség bizalmával kerültek a pozícióba.
Mi azt láttuk, hogy a mostani vezetőség a személyes felelősségét nem vette komolyan, esetenként súlyosan visszaélt pozíciójával.
Ilyen visszaélés például, hogy
 - a szervezeti működési szabályzatot az alapszabállyal ellentétesen alakította ki és ennek alapján nagy összegű személyi juttatásokat fizetett ki a küldöttgyűlés jóváhagyása nélkül.
 - a csávázószerek ügyében hozott döntések sorozata
 - a kft alapításának bújtatott jóváhagyatása a 2013-as pénzügyi tervben
 - a lapkiadás, ami pl. nem szerepel az OMME alapszabályában ezért átjátszása a kft-be
 - a mézesüveg értékesítés átjátszása a kft-be
és még sorolhatnám.
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2014. Január 22. 14:47
Tisztelt Geddekas szakmai-tudományos döntés szülessen ebben a zűrzavaros ügyben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Január 22. 19:17
GYORSHÍR
A rendkívüli küldöttgyűlés összehívó aláírások az alapszabályban előírtnál jóval nagyobb számban összegyűltek és a mai napon délelőtt az OMME által hitelesített módon le lettek adva, át lettek véve. A szaktanácsadók éppen akkor érkeztek az irodába, tehát a hír minden megyébe el fog jutni.
Innentől kezdve a történet egyutcás. Nincs mese, Mészáros László elnök úr záros határidőn belül össze kell hívja a rendkívüli küldöttgyűlést.
A visszaszámlálás elindult. Kötelező demokratikus döntéshozatal következik.


Tisztelettel köszönjük Méhésztársak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 22. 21:04
Tisztelt Méhészek!
Tegnap említettem,hogy írok egy beszámolót a ma az OMME-ban történt eseményekről.
Tehát a mai napon,mint ahogy Csuja László már említette, átadtuk a rendkívüli küldöttérzeketelet összehívását kezdeményező aláírásokat! Köszönjük azoknak akik nevüket vállalva, aláírásukkal szentesítették ezt a demokratikus kezdeményezést!
Még ma is hallani sok olyan véleményt, hogy szét akarjuk verni az egyesületet, "kakaskodunk", és nem hagyjuk szegény IB-t dolgozni!
N E M  E R  R Ő L   V A N   SZ Ó!!!!!!!
Ez a csapat a méhészek jogaiért küzd! Nem az IB munkájának kritizálása az elsődleges bajunk!
Soha nem azt vitattuk, hogy nem dolgozik az OMME vezetése! Ezt mindig is másodlagos szempontnak tekintettük!
Vannak olyan dolgok amiket csak szigorú szabályozott keretek között lehet végezni, ezért van az
                                            OMME ALAPSZABÁLYA!
Na ennek betartásával vannak óriási bajaink!
                                          Tisztelt Méhészek!
A közlekedést a KRESZ szabályozza! Az OMME IB-EB vezet egy kocsit! Senki nem gondolja,hogy nem tudnak vezetni! Tudják, hol a gáz és a fék! Azt már viszont nem tudják,  hogy közlekedni csak szabályosan lehet, mert vannak előírások, veszélyt jelző táblák, és tiltó táblák! Ha bemennek egy behajtani tilos táblával jelzett útszakaszra
megbünteti őket a rendőr! Ő nem a kocsit akarja szétverni, hanem a benne ülőket számon kérni, mert vétettek a szabályok ellen, és magatartásukkal veszélyeztetnek másokat!
Nézzünk egy példát!
Ha nem működik,mert még nincs bejegyezve az OMME Magyarország Kft. akkor, hogy van ügyvezetője?
Egyszer amikor vaddohányra (selyemfűre) vándoroltam, közölte velem az erdész,hogy ne menjek, nincs árnyék, kivágták az összes fát, nincs erdő! Gondoltam mondok neki egy poént. Akkor most mezőőr vagy? Azóta nem beszél velem!
Ma még itt olvashattok hamarosan egy nyílt levelet amit az OMME elnökének fogalmaztunk meg többen!
Sok kérdés lesz benne! Ma beszéltem telefonon Dr. Mészáros Lászlóval, hogy a kérdéseket, és a válaszokat is tegye fel az OMME honlapjára. Ígéretet tett, hogy minden kérdésemre korrekt választ ad!
Említettem neki,hogy Fekete József általános elnökhelyettes kért bennünket arra,hogy a jelenlegi események maradjanak az egyesületi kereteken belül. Én ezt jeleztem elnök Úrnak! Annyit azért hozzáfűztem,  hogy nem fenyegetjük, de határozott és elszántak kérdéseink, addig jó míg mi tesszük ezeket fel neki, nem egy bíró!
Tudom ezek kemény szavak, de a helyzet ezt kívánja!
Szerintünk, ha minden kérdésre  választ kapunk, az OMME új elnök után nézhet!
Sajnáljuk!

Ez a válaszom az alábbi hozzászóláshoz is!
 

Kivancsi 111 ezt írta!


"Éppen ideje lenne gyorsan összehívni a méhészeket, és elmondani nekik az elmúlt időszak történéseit. Ha a méhésztársadalom megerősíti őket a "hivatalukban", akkor büszkék lehetnek, mert megegyezik a tagság akaratával eddigi tevékenységüket ha nem, akkor pá ...amíg nem durvulnak el az események."


 
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 22. 21:56
Mai lagaktívabb 56 ez igen :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Január 22. 22:04
Idézet
OMME weblapon:
OMME mézesüvegek...   
2014. 01. 21.
Felhívjuk a Tisztelt Méhésztársak figyelmét, hogy ne üljenek fel a rémhírterjesztőknek!!!
... OMME mézesüvegek...    | Nyomtatás |
2014. 01. 21.
Felhívjuk a Tisztelt Méhésztársak figyelmét, hogy ne üljenek fel a rémhírterjesztőknek!!!
A 380 ml-es üvegek jelenleg is kaphatóak. A 730-as mézes üveg jelenleg valóban nem kapható, mivel a korábbi gyártásból lévő készletek elfogytak és újra kell gyártani.  ...

                                                                                               Egyed Árpád
                                                                                        Ügyvezető igazgató

Szóval az a rémhír, hogy lehet kapni 730-as mézes üveget. Ezt ki terjeszti?

CSIP CSIP
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 22. 23:41
Egyed úr nem adhatott mást mi lényege.
Hát igen.
Általában az emberek úgy fogalmaznak, ahogy gondolkodnak. 
Egyed úr tudatalattija megszólalt az általa írt mondatokban.
Fél, retteg, hogy kiderül valami.
Van minek kiderülni?
Olyat apportáltak a kft-be, ami más tulajdona?

Anekdota szerint egy vagány úr egyszer eladta a Lánc hidat.
Jót röhögött a markába és eltűnt a pénzzel.
Igen, Ő nem tagadta maga előtt se, hogy szélhámos.
De én nem feltételezem ugyanezt Egyed Árpád úrról.
Akkor meg miért fél?
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 23. 07:38
Tisztelt F-F-esek!
Előre elnézést kérek ezért a megszólításért. A zöldön, már megint egyértelművé tették, azt hogy én a hozzászólásaimmal, észrevételeimmel, nem tartozok közéjük.
Nem tudom miért, most így ezen a szürke szomorkás reggelen ezek után, rögtön ez jutott eszembe.

Meghallgatásánál, kérek mindenkit, hogy alkalmazza : ÉLJEN GERŐ, A HANGERŐ módozatot.

http://www.youtube.com/watch?v=9VTq19IT1w4
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 23. 07:57
QUQURIQ!

A zöldek moderátorai tisztában vannak a törvénytelenségekkel, mert többet nézegetik a fekete-fehér fórumot mint a sajátjukat! ;D
Az OMME vezetése ellen nem véletlenül folyik Bírói vizsgálat!
A zöld fórum moderátorai, készakarva titkolják el az OMME tagok előtt az igazságot! :-X
Többszörösen bebizonyosodott, hogy nem dolgozik az OMME vezetése egyesületi vezetőkhöz méltó módon!
Nem az OMME tagjainak az érdekeit képviselik! :o
Nos, Ti moderátorok, a jelenlegi vezetésnek segítkezdtek, bűnpártolók lettetek!
Meg sem akarjátok hallani a tagság véleményét!
Mire jó ez?
Ki irányít Benneteket?
Talán az OMME vezetése???? :o
Akkor meg miért nem írjátok ki, hogy az OMME dühöngője?
A rendkívüli küldött közgyűlésen is csak bátran szavazzatok a jelenlegi vezetés mellé, úgy, hogy tudjátok, hogy törvénytelen dolgokat csinálnak!
Ti is méhészek vagytok???......................

A felháborodott KIskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 23. 08:05
Hu-húúú! Atya!
Szabad vélemény nyilvánítás korlátozása?
Most menjünk közösen Rómába a Szent Atyához?
Szerintem a vasárnapi mise erről szólna!
És még mi vagyunk összeférhetetlenek?
Mindig azt hangoztatja Tükör a Zöldön,hogy ők szeretnének ebből kimaradni, maradjanak függetlenek!
Most nyilvánítótattok véleményt,  hogy  Ők egy csapatban vannak az OMME felső köreivel!
Közérdekű információkat,amelyet ma Fáskerti László EB elnök is a kezébe kap, nem közlik a méhésztársadalommal! Akkor minek az "OMME hírek" rovat náluk?
Várjuk meg Dr. Mészáros László OMME elnök megtisztelő válaszát kérdéseinkre, és térjünk vissza rá!
Mi magabiztosak vagyunk, azért bátorkodunk olyan dolgokat feszegetni, ami jelenleg tabu téma a Zöldön!
Elnökök találkozója Kaposváron? Késő! Mindenki tud mindent!
A méhészek már tisztán látnak! Ez a meccs eldőlt!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 23. 09:18
Sajnos ez az év, nagyon gyengén sikerült számomra. Nem tudom, hogy honnan tudnám kiszorítani az útiköltséget a "szent atyához", Rómába.
Azt viszont tudom, hogy a múlt vasárnapi "istentiszteleten", sokan vettek részt.!.! Ott volt Gergely- barát is. Köszönöm neki, hogy hozzászólásában, melyben együttérzésével, még szorosabb összetartásra buzdította a jelenlévőket. A cél egy, még akkor is ha különböző "vallásúak" vagyunk.
Viszont a pénteki találkozóra szívesen elmennék, mert kíváncsi lennék, miként adja meg a válaszokat az az elnök, akit az IB irányít, hisz most már tudjuk, hogy nem mondanak igazat a méhészeknek.
Ha valaki betudna juttatni, és szívesen elvinne, várom jelentkezését.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 23. 13:29
Belépésem alkalmával, ezzel szembesültem a zöld fórumon!!

2014.01.24. 12:44-ig kitiltottak erről a fórumról.

További információért lépj kapcsolatba a fórum adminisztátorával.

Kitiltás oka: moderálás ismételt bírálata

A kitiltás felhasználónév alapján történt.

Soha nem leszek más mint, "atya", mert nagyon sokan így ismernek. Ezt a becenevet kaptam ismerőseimtől, barátaimtól évtizedekkel ezelőtt. Sőt most már mondhatom, hogy azok is így ismernek akik nem szeretnek. Egyáltalán nem vagyok büszke arra, hogy ki tiltottak, csak szomorú, mert ez amit művelnek, az az emberi butaság netovábbja. Igaz ez a kitiltás csak 1 az az egy napra szól. De sajnos közölni szeretném velük, hogy én nem tudok, és nem akarok megváltozni. Nekem mindig fontos lesz a méhészek érdeke, és ez ügyben nem vagyok hajlandó meghunyászkodni, és bármeddig hajlandó vagyok elmenni!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Január 23. 13:55
Atya!
Azt nem tudom ki tiltott ki, de biztosan nem Tükör törölte a hozzászólásokat.
Nem kell oda menni! Egyre többen vagyunk így, de a barátságot én például a normálisokkal tartom ott is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 23. 14:50
Persze, nem kell oda járni. De én is csak a normálisabbak miatt járok oda. De remélem, hogy 2014.01.24. 12:44 óra után újra hozzászólhatok majd. Igaz csak akkor, ha akarok. ;)
Azt, hogy ki mit töröl, vagy moderál, személy szerint, én nem tudhatom. És azt sem tudom, hogy ha a moderátornak felteszek egy kérdést, azt valójában kinek teszem fel, és ha választ kapok, ki az aki válaszol rá. (Valaki mindig  8) -bb akar lenni a csapatból)
Egyébként az emberek ebből is letudják vonni a megfelelő következtetéseket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 23. 22:24
Tisztelt Méhészek!
Az a vád az "ellenforradalmárokkal" szemben,hogy mindenbe belekötünk, nem hagyjuk dolgozni szegény vezetőinket!
Mi azzal a probléma, ha kérdezünk? Már azt sem szabad egy tagdíjfizetőnek?
Én most kérdeznék egy frankót!


A 344/2013 iktatószámon kiadott "Tájékoztatás az érdekképviseleti  munkáról" szóló anyagban, amely 2013. december 12.-én született, és az OMME elnöke Dr. Mészáros László írt alá ez áll:


"Magyar Méhész Kft., Magyar Méhész Újság
A jogszerű vezetői fórumok döntéseit követően az OMME 100% tulajdonjoggal 2013.november 6-án létrehozta
20 millió forint törzstőkével és 16.9 millió apporttal a Magyar Méhész Kft-t"

Anyám mindig mondta, hogy rendkívül nehéz fejű gyerek vagyok!

Most mi a Kft. neve?  OMME Magyarország Kft!
Ha jogszerű fórumokon Magyar Méhész Kft. döntés született, akkor valami jogszerűtlen, mert most a neve OMME Magyarország Kft!
Ezt nem értem! Kérek rá korrekt választ!

16.9 millió apporttal (a név ugyan az)
Mi ez az apport! Én megmondom! Az OMME-s üvegszerszámok! Ja ja! Csak az a baj, hogy azok az Orosházi Üveggyár tulajdonai!
Hogy is van ez? A szomszéd autóját bevittem egy vállalkozásba, ami nem is az enyém?
Én csak kérdezek, nem állítom, mert már a saját kérdéseim is kiakasztanak!
Ebben az a gáz, hogy az őszi OV-n is ez hangzott el! Az üvegszerszámokat bevisszük apportként a Kft-be!

Ez egyre rázósabb!
Kérdezzen már más is!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Január 23. 23:47
Attila!

Olyan sok kérdeznivaló már nincs, a Kft. ügyeiben egy belső revízió után lehet majd teljesen tiszta képet látni. Inkább tőled kérdeznék. Kaptál-e valamilyen tájékoztatást arról, hogy mikorra várható a rendkívüli küldöttgyűlés összehívása, vagy hangzott-e el legalább valamilyen ígéret?

Mondjuk a neked tett ígéretek el szoktak úszni.


Természetesen ez nem rád vet rossz fényt, de, hogy ezek után mire építesz bizalmat, az számomra rejtély.

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 24. 00:06
QUQURIQ!

Azt szeretném kérdezni, hogy az OMME tagok által, tisztességesen befizetett tagdíjakból tényleg kiutaltak Dr. Mészáros László OMME elnökének visszamenőleg fizetés gyanánt több millió ft-ot nettóba?
Kinek van, volt joga küldöttgyűlési határozat nélkül parancsot adni a kiutalásra?
Ki adhatott utasítást, hogy ez a több millió ft visszamenőleg jár Mészáros Úrnak?
Mennyi munkát végzett Mészáros Úr ennyi tagdíjból összeszedett pénzért?
Tényleg lemaradt az egyebek amiben ezt a bér kérdést megtárgyalhattuk volna?
Tényleg nemvolt határozat képes a küldöttgyűlés amikor Fekete József "tiszteletdíját" szerette volna megszavazni a tagság?
Tényleg nem volt egyebek napirendi pont?
Tényleg az OMME tagdíjából üzemeltetik a Kft-t?
Tényleg nem volt felhatalmazás a küldött gyűléstől, hogy Új méhész lapot adjon ki az OMME?
Kedves méhész társak! Nagyon unom már a "ténylegeket"!
Csináljon már végre valaki valami komolyabb dolgot!
1. Ha minden a legnagyobb rendben, semmi törvény elleni visszaélés avassuk a vezetést szenté!
2. Ha visszaéltek a méhész tagok bizalmával, és elherdálják az OMME vagyonát, tagdíjainkat, úgy zavarjuk 
    Őket szét a világ minden tája felé, ahonnan jöttek!
Nem akarom a húrt feszíteni, mert elszakadhat!
Régen, egyetlen egy vezetés alatt nem történt ennyi "véletlen baklövés" mint most, amikor dőzsölnek a pénzben!

Realista Kiskakas!



Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 24. 06:56
Kedves Litterae, és kiskakas!
Valami biztosan nincs rendben, mert magyarázkodik az elnök!
Kinek és minek, sajnos nem írhatom le, de ezzel sem kell sokat várnom! Szerénytelenséggel soha nem "vádoltak", de ebben az óriási kavarásban, különösen üveg témában úgy érzem én látom át egyedül a helyzetet!
Már azt rég tudtam, amiért elnökünk folyton "bocsizik"!
Az a baj,hogy lejáratják a méhészeket!
Ezt a "Kft -sdi" agyrémet azzal próbálják álcázni,hogy "mennyit dolgozunk" jelszóval álcázzák a hibáikat!
A "méhész kutyát" nem érdekli ki mennyit dolgozik, ha már az EB-t is titkosítják!
Tudtátok ezt kedves méhésztársak?
Azért a kiskakas kérdései sem rosszak! Összességében páran vagyunk azok akik legalább kérdezni merünk!
Addig amíg nem válaszolnak az OMME urai, csak ez a lehetőségünk maradt! Fognak ők hamarosan beszélni egy olyan fórumon, ahol kötelező válaszolni! Ha mindent rendben találnak, büszkék lehetnek a méhészek vezetőikre, hogy ennyi támadás mellett is becsülettel, tisztességgel el tudták látni feladatukat.
Lesz -e rendkívüli küldöttértekezlet?  Lesz hát!
Mikor? Ha rajtuk múlik mindenbe bele fognak kötni,hogy minél később,ha rajtunk akkor holnap reggel!
Egyben biztosak lehettek! Ekkora bizalmatlanság mellett,csak agonizál az OMME!
Kemény,a méhészek érdekeit szem előtt tartó, harcias kiállású csapatra van szükség!
A jelenlegi vezetőink nem ilyenek!
Többször kérdezték már, hogy tüntetésben nem gondolkodunk e? Válaszom az,  hogy de!
Az ügyészségre és bíróságra sem önszántunkból rohangálunk!
Ha beszélnek velünk,válaszolnak kérdéseinkre akkor ezt az utolsó lehetőséget nem használjuk ki!
Vegyék már észre, hogy nem viccelünk! Ez a felmentő csapat addig dolgozik, amíg nem lesz egy új választás!
Ott eldől kinek szavaznak bizalmat, addig pedig csak virtuális boksz!
Mi álljuk az ütéseket! Pedig higgyétek el amennyi "jókívánságot" kapunk, kész öröm az élet!
Tegnap nekem is megjött az IB újság. Majd erről később.
Nagyernyei Attila
www.youtube.com/watch?v=Q_snamdgMv4‎
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 24. 07:07
kiskakas
A ténylegekkel semmi bajom, amíg nem felkiáltójel van utána.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 25. 08:04
QUQURIQ!

Szép jó reggelt mindenkinek!
Igen jól kezdődik a klubunk napja, 8 h van, és már 20 nézik a beírásokat!
Ma csúcsot döntünk???
Jó olvasgatást, sajnos van mit!

Legyen szép napotok!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 25. 11:58
Sziasztok!
Valaki elmert indulni Kaposvárra ebben a szélsőséges időjárásban? A tűzóltoknak sok tennivalójuk volt az éjjel, mivel sárga riasztás volt Tolnában Baranyában :-\

Zümi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2014. Január 25. 14:26
Zümi !

Igen mi elindultunk, és oda is értünk Kaposvárra időben az elsők között az elnöki találkozóra.  Igaz, hogy elnökből volt legkevesebb jelen, mégis az eltöltött négy óra nem volt hiábavaló. Az ideális az lett volna, ha minden meghívott elnök eljön. (Gondolom az időjárás is oka ennek)  Aki mer az nyer!
Tudod az OV-én sem jelenik meg minden "Meghívott elnök", pedig a választói azzal, hogy megválasztják vezetőjüknek, a képviseletükkel is megbízzák!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 25. 14:39
Jani!
Tudnál részletesebb beszámolót adni erről az "elnöki" találkozóról?
Vagy itt is titoknyilatkozatot kellett aláírni?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2014. Január 25. 17:47
jani  bátya!

Nem kellett titoknyilatkozatot aláírni, de jelenléti ívet sem!!
Jelenlevők: Elnök, elnökhelyettes, szakmai elnökhelyettes, Kft. ügyvezető, Kollár Imre, a Vajszlói, a Tenkesalja, a szigetvári és még két egyesületi elnök, két szaktanácsadó, a vezető szaktanácsadó, Nagyernyei  Attila, Elekes László, Bercsényi János

A "kiskakas" a kikukorékolt egy pár témát, azt nézd át! Továbbá:
Továbbra sincs egyetértés: 
-a mintavétel módjáról
-a szabálytalanságokról melyek az elhangzottak szerint "jó szándékkal" lettek végrehajtva ("saját kiadású újság, a Kft alapítás kockázatelemzés és egyéb hiányosságaival együtt,  bérkifizetések küldöttgyűlés és OV jóváhagyás nélkül, OMME üveg apportja a Kft.-be).

Sajnos azt sem sikerült megértetnünk a vezetőinkkel, hogy az alapszabállyal és a pénzügyi szabályzattal ellentétes cselekvés, a zárt ajtók mögötti intézkedések okozták a bizalmatlanságot, valamint a kételyek feltámadását.

Mindez megelőzhető lett volna, ha a 2013 októberi OV-én az "egyebek" napirendi pont meg lett volna tartva.
Ekkor lett volna lehetőség a csávázószerekkel kapcsolatos állásfoglalással, az IB által saját magának írt és elfogadott SZMSZ (melyet a mai napig akkor írhatja át az IB amikor arra szüksége van a "tevékenységéhez").
Akkor is tudtuk, ma már biztosan tudjuk, akkor ezek tabu témaként lettek kezelve. Miért ?? A méhpusztulásokhoz nekünk semmi közünk?? Meddig hagyjuk mi méhészek, hogy az SZMSZ felülírja az alapszabályt??

Kaposváron is kihangsúlyoztuk "NEM CÉLUNK AZ OMME SZÉTVERÉSE", nekünk a szabályok megtartása melletti működés visszaállítása a célunk!!!

Baráti üdvözlettel: Bercsényi

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 25. 19:09
Tisztelt Bercsényi János!
A tegnapi találkozón, igen sajnos nem sikerült egyetértésre jutni a vezetőkkel. Nem tudom miért, én személy szerint úgy vettem észre, igen igen feszült légkör volt a teremben,annak ellenére, hogy előzetesen bejelentkeztünk, és Ők a méhészek álláspontjainak, pontos ismeretével rendelkeztek. Szerintem semmi újat nem kérdeztünk, csak az általuk lenyilatkozott, és munkának nevezett dolgokra kértünk, magyarázatot, indoklást, bizonyítékot. /Ez most sem  jött össze./
A munkát, az előző mondatomba ne vedd cinikusnak, mert igen is dolgoztak, és dolgoznak.
Talán lehet hogy az nézőpontunk nem azonosak, a munkát illetően??
Számomra nagy dolog, pl az is hogy tegnap megtudtam; mennyi iskolát kell még elvégezni, ahhoz,hogy lehessen az emberből valaki.
Tehát mindenki gondolhatja, hogy tegnap, személyeskedésektől mentesen zajlottak az események.  HA_HA_HA ::) :-\
Az érdekek heves ütköztetésében, a vezetőség elfelejtette közölni velünk, hogy van számunkra egy meglepije!
Örömmel jelentem nekik, mert tudom hogy olvassák írásom, hogy annak ellenére, hogy titkolták, én megtaláltam!! 
A mellékletben ti is kedves kollégák megnézhetitek, pirossal be is jelöltem!!
Nem felháborító, hogy ezt eltitkolják előlünk! Arról mi miért nem tudhatunk, hogy valójában két Kft van??
Nálam a fokozatok így jöttek: RÖHEJ, FELHÁBORÍTÓ, POFÁTLANSÁG.
Nálatok is ez a sorrend??
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 25. 19:17
Atya!
Látom azért a szemed a pályán :D ;D Ilyen bakit nem értem, hogy lehet ejteni a nagy nyilvánosság előtt! Szerinted?
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 25. 19:24
És még van egy szerkezetem is amit ha felveszek jobban fókuszálhatok. ;D  ;D
Szerintem ez olyan, mint mikor a betépett kötéltáncos azt hiszi, hogy a járdán megy, és nem használ biztosítást . ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 25. 19:29
Jani bátya!
Megpróbálok részletes beszámolóval szolgálni a Kaposváron történtekről.
A hóakadályok miatt kis csúszással kezdődött a találkozó.
Mint Bercsényi Jani írta,mi nem voltunk hivatalosak. Arra lettem volna kíváncsi ha nem megyünk miről beszélgetnek   közel4 órán keresztül.
Dr. Mészáros László a tőle megszokott stílusban ismertette az IB által elvégzett feladatokat.
Írásom nem erről szól, hogy ezt minősítsem, mert számomra ez nem fontos, minden részletét többször hallottam már.
Nagyon fontos megjegyeznem, hogy teljesen korrektül fogadtak, de érződött közöttünk egy feszültség, amin nem is csodálkozok. Valljuk be sok olyan írás megjelenik a Méhészklub oldalán, ami sértő azok számára akik érintettek!
Ígéretet tettem,hogy megkérek minden hozzászólót, a sértő, sőt vádló kifejezéseket a későbbiekben kerülje!
Eddig miért nem moderáltam ki ezeket az írásokat? Én hozzászólásaimat névvel teszem, aki pedig anonim névvel ír, így bátrabban kifejtheti véleményét! Igen, de véleményem szerint is van egy határ,most van ez!
Kérlek benneteket, legalább ne általánosítsatok (ez rám is vonatkozik) és ne vádaskodjatok.
Tegyünk fel kérdéseket ami zavar bennünket, és vagy kapunk rá választ vagy nem.
Tegnap is folyamatosan kérdeztünk!
Három csoportba tudnám sorolni a válaszokat.
Kérdeztünk, és megnyugtató választ kaptunk. Pl. valóban nem volt küldöttgyűlési határozat a tiszteletdíjak kifizetésére.
Valóban a küldöttgyűlés a Méhészet szakalap vásárlását szavazta meg, nem új lap alapítását.
Kérdeztünk és nem kaptunk megnyugtató választ, vagy nem fogadtuk el a választ. Pl. Mi a haszna a méhészeknek az OMME Magyarország Kft.-ből? Azt mondták erre sajnálnak, hogy ilyen nehéz a felfogásom.
A mézesüveg forgalmazás bedőlt volna, ha nem jön létre a Kft. Szerintünk ment volna minden a régi mederben.
A bomba hír, hogy az a terv, mindenkinek az üveget házhoz szállítják, akár 5 darabot is!
Erről rögtön az jutott eszembe, hogy a szomszéd faluban van egy méhész akit mindenki utál az egyesületben, mert ő árulja a legolcsóbban a mézet, sőt futárkodást is vállal. Na, rendeltünk tőle minden nap fél kilót!
Sose hozott mézet!
Ez is ilyen lesz!
Harmadik variáció, hogy nem kaptunk választ.
Miért vannak IB, és most már EB ülések is titkosítva?
Itt elmondtam, hogy a méhészek arra asszociálnak, hogy ott az ajtó mögött valami "mutyi" történhet!
Dr.Cserényi Péter azonnal üvöltve reklamált, hogy ezt nem bírja aljas rágalom!
Meg sem tudtam neki magyarázni, hogy én ezt nem állítom! Tudniuk kell róla, hogy a "por nép", a tagdíjfizető méhészek mit pusmognak. Erre az a válaszuk, hogy mi tüzeljük őket! Kérem jelentkezzen akinek én olyant állítottam, hogy az OMME vezetői tisztességtelen dolgokat művelnek! Ezért kell, a nyitott ülésterem, és mindenki megnyugszik!
Más kérdés az, és itt magánvéleményemet fogalmazom meg, nem szerencsés kijelenteni sőt az újságban leírni azt, az OMME elnökének, hogy az Orosházi Üveggyárral nem rendezettek a jogviszonyok, meg  múltban történt sok szabálytalanságot most tesznek rendebe, gyakorlatilag azt a látszatot keltik, mint egy romeltakarító, majd építő brigád az övék.
Van egy rossz hírem! Az elmúlt ciklusban is az IB nagy része ugyanaz akik most vannak! Bross Péter, és Dr. Kelemen Bálint nem tudott ebben a légkörben dolgozni, jött helyettük Dr. Fendrik Péter!
Tehát nem értem a felvetést. Ha a bajok, hiányosságok, a múltban keletkeztek mi a bú bánatot csinált Fáskerti László? Mit csinált az EB elnöke eddig, ha látták a bajokat? Ezt a kérdést tegnap csak azért nem tettem fel, mert Fáskerti úr nem volt jelen, itt meg megtehetem.
Fáskerti úr nem tudja mi a dolga!
Ide másolom:

"5.   A Bizottság feladata és jogköre:
c.   Jogosult az Egyesület bármely iratába betekinteni, vizsgálni, a tisztségviselőket, alkalmazottakat kérdezni, felvilágosítást kérni. A felvilágosítás megadása kötelező."

Akkor itt valami nem kerek Fáskerti Úr! Ön hibázott! Elnök úr szerződéseket keres, hiányosságokat állít,Ön meg a küldöttértekezleteken rendere azt jelenti be, hogy minden a legnagyobb rendben!
Kérem hangolja össze munkáját az OMME elnökével, mert a hiányosságokat számon fogjuk kérni Öntől!
Biztosíték kicsap.
Menjünk tovább!
Méhészet szaklap és OMME Méhész újság viszonya.
Dr. Cserényi Péter hozzászólásában említette, hogy a Méhészetnek az utóbbi időben borzasztó volt a színvonala.
Említettem neki, hogy Ő is sokat írt benne.
Egyébként sok igaza volt abban, hogy a Méhészetnek is jól jött a konkurencia.
Ez nem hangzott el,  megint most teszem hozzá, akkor lenne konkurencia, ha mindkettő egy újságos pavilonban lenne kapható. Nem az újsággal van gond, nem erre szavaztunk.
Kollár Imrével gyakorlatilag egyet értek! Kikérte magának a becstelen írásokat!
Szerintem az olvasók tudják, hogy ezek nem Ő róla szólnak! Én is tiltakoztam, sőt.... amikor alaptalan dolgokkal vádoltak! A hűvös fej, az OMME alapítójának nyugodtsága sokat segített a beszélgetésünk színvonalán!
Voltak olyan pillantok amikor néhányan elragadtatták  magukat, de nem csodálkozom rajta!
Szerintem belefért, és egy kézfogás ilyen helyzetben mindennél többet ér!
Tisztelt méhésztársak! Hazafelé a hófúvásokkal tarkított úton Atya azt mondta, úgy működtünk mi hárman mint a régi szakszervezet. Szerintem találó volt!
Ami engem továbbra is zavar, nem megy át az OMME vezetőinek, és sokszor a tagságnak sem, hogy mi az ördög bajunk van!
Ha idegen hallgatta volna végig ezt a sokszor indulatoktól sem mentes beszélgetést, egy nagy veszekedés jött volna le neki. Komoly nagy nézetkülönbségek vannak közöttünk,ami jelenleg is fennáll.
Mi ez?
A vezetés az OMME elnöke folyamatosan, országjáró körútján tájékoztatja a tagságot az elvégzett munkáról.
Ezzel nekünk sincs semmi gondunk! Ezerszer leírtuk már!
Akkor miért támadjuk a vezetés egy részét?

Az ALAPSZABÁLY sok ponton történő megszegése miatt! Ennyi!

Ha folyamatosan olyan döntéseket hoznak amihez nem kérik az OV és küldöttek véleményét akkor minek a küldöttek? Miért titkosítják az IB,és most már az EB üléseket is? Mi az ami nem tartozik ránk tagdíjfizető méhészekre? Ha ennyire biztosak a támogatottságukban miért nem engedik megmérettetni magukat?
Szavazás. Felvetődött, hogy többen szavaztak köztük Baldavári László is, akik nem is OV tagok.
Rossz hírem van! Baldavári László szavazatot számolt, akkor hogy szavazhatott?
Ha többen voltak akik jogosulatlanul szavaztak az OV-n miért nem jelezték? Látható, hogy több szavazat volt mint amennyi  az ominózus OV jegyzőkönyvben szerepelt!
Elnök-szaktanácsadók szavazása. Ez számomra is kényes téma!
Javaslom, hogy a következő üléseken titkos szavazás legyen, ez az Ő védelmükben is van!
Ne hozzák őket kínos helyzetbe! Elmondtam, hogy egyik kezükben a fizetés, vele szembe ül a "főnöke"!
Hogy tud az ő általa  képviselt méhészközösség érdekeit szem előtt tartó  döntést hozni?
Sehogy! És nem is kell őket ezért megróni! Titkosan kell szavazni!
Ezt a bizalmatlanságot csak és kizárólag egy választás tudja megnyugtatólag rendezni!
A NP program nem sérül, minden megy a saját medrében.
Nagyernyei Attila

 
 



Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 25. 19:49
Attila!
Az ominózus, "szavazott a Baldavári" szitunál, majdnem elröhögtem magam. Mivel eléggé, vizuális vagyok, ez a kép villant be:  láttom magam előtt Baldavárit, ahogy két kézzel szavaz, és kerestem a másik három Baldavárit, aki ugyan csak két kézzel szavaz. Mert tudjuk, hogy az egyik szavazatnál, nyolccal több szavazatot állapított meg az elnök. Eddig bírtam röhögés nélkül. ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. Január 25. 20:59
Nem tudom, de azt mondják amilyen a tagság olyan a vezetőség. Máshol már leírtam, nyilván csak azt tudom leírni amit tapasztalok, hogy több mint húsz éves tagságom alatt, /meg tudom mutatni a tagsági kártyámat 1993-as keltezéssel/ Mindig kézfelnyújtással, és majdnem 100%-os egyetértéssel szavaztak meg mindent. Azért nem írom , hogy szavaztunk, mert tavaly előtt én voltam az egyedüli ellen szavazó, és tavaly meg már el se mentem, mint ahogy most sem vagyok hajlandó szavazni egy ilyen antidemokratikus rendszerben semmilyen vezetőségre. De majd lesznek ott akik szivesen szavazgatnak 100%-os arányban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 26. 06:51
Kedves Vivaldi!
Sok minden igaz lehet abban amit írsz.
De egyet ne felejtsd el! Lehet, hogy eddig nem számított a szavazatod. Most, hogy láthatod, tapasztalhatod, hogy nem vagy egyedül ezzel a problémával, szerintem igen is el kellene menned szavazni.
Ugyan is ott, és akkor, a te szavazatod is számítani fog abban, hogy az általad leírt OMME rendszer meddig működhet ilyen formában.
A tagságidra nem vagyok kíváncsi, mert elhiszem, hogy 1993 óta vagy tag. Ezért éppen itt az ideje, hogy a Te, és a hozzád hasonló "öreg rókák", akiket eddig mellőztek, véleményüket nem kérték ki, nem hallgatták meg, akik eddig úgy érezték, hogy csak a hátsó sorból nézhetik az "előadást", most az első sorban ülhessenek. Igen, most is rajtuk, rajtatok múlhat a dolgok alakulása!! Azt is tudom, hogy ez idő alatt, kialakulhatott ezekben az emberekben egyfajta érdektelenség, és alkalmanként, vagy egyáltalán nem jártak el a gyűlésekre szavazni. Azok az OV tagok, és azok akik, szavazati joggal rendelkeznek, eddig az érdektelenséget választották, nem tudtak érdemi munkáról beszámolni tagságuknak, mert nem látták a kiutat. Azoknak szerintem most, hamarosan eljön az idejük. Nem azt szeretném,(szeretnénk) hogy megváltozz, nekem,(nekünk) az is elég, ha már elgondolkozol, (elgondolkoztok) azon amit mondtam, (mondtunk) vagy írtam, (írtunk). Én nem hiszem azt hogy mindent tudok, de szeretném a véleményem kialakításához, a lehető legtöbb ilyen, vagy olyan információkat begyűjteni. Lehet, hogy eddig nagyon sok negatívummal találkoztál. De elhiheted, semmi nem tart örökké. Egyszer csak eljön a jó is.?  ;)
Ezek a gondolatok, nem csak Vivaldinak szólnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 26. 08:15
Vivaldi!
Ne keserítsd el azokat a méhészeket akik változást szeretnének!
Atyának igaza van! Első sorban a helyed! A véleményedre eddig is kíváncsiak voltunk!
Nézzünk egy kicsit előre!
Keve Gyuri bácsi mondta egyszer még szaktanácsadói értekezleten. "Én Bross párti vagyok, és az is maradok."
Egy örök életre belém vésődtek szavai.
Több elemezést érdemlő dolog van Gyuri bácsi rövid kijelentésében.
Én most csak egy szóra fókuszálok. Pártot említett volt kollégám. Igen! A jelenlegi OMME úgy működik mint egy politikai párt!!!!!!!!!! Ezt rögtön meg is indokolom, hozzátéve,hogy amit írok ez a magánvéleményem.
Amikor végiglapozták a visszahívási kezdeményezést aláírók névsorát, folyton ilyen címkéket ragasztottak ránk.

"Ez is Bross embere,meg ezt is. Erről nem gondoltam,hogy átállt!"

Katasztrófa!
Ők,ott az irodában szakítják ketté az OMME-t! Ha valami felháborít akkor ez az!
Senki nem állt át sehova, csak azokkal a dolgokkal amit már le sem írok annyiszor szóba került nem értünk egyet!
Tehát, ha valaki kifogást fogalmaz meg a jelenlegi vezető gárdával szemben, az Bross embere,és biztosan a háttérből ő irányít!
Rossz hírem van az átállóknak, jó hírem viszont az OMME vezetőinek!
Bross Péter nem indul az elnöki pozícióért!
Mivel politikai párt jeleihez hasonló megnyilvánulások jelei mutatkoznak az OMME-n ezt boncolgatom tovább.
Jelenleg a tavaszi parlamenti pártok egymás ellen kampányolnak!
Ugyan ez van saját házunk táján is.
Negatív kampányt folytat az OMME vezetése a lázadókkal szemben!
Lejárató, sőt fenyegető stílusban kommunikálnak azokkal akik Bross pártiak!
Mi okosabbak vagyunk!
Elkészítettük a hosszútávú szakmai stratégiánkat, tárgyalásra kész az új méhészközpontú alapszabályunk!
Itt kapna helyet a Méhészeti Érdekvédelmi Cselekvési Terv is!
Képzeljétek! Ilyen elemei is vannak. Vének tanácsa!
Higgadt köztiszteletben álló, főként korosabb méhészeket szeretnénk ott látni.
Nem jutottunk volna idáig (amire Kollár Imre is utalt) ha működik ez a testület!
Az ész a fontos, nem a haj!
www.youtube.com/watch?v=fkTHzJOzix0‎
Nagyernyei Attila

 

Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Január 26. 09:50
Lehetne többet tudni erről a bizonyos cselekvési tervről?Igen nehéz úgy javaslatot tenni bármire is,ha totál homályban tartják az embert.Attól,hogy valaki nincs benne egy szűk körben még lehetnek produktív ötletei.
(A Vének tanácsa nekem is megfordult a fejemben,de én mondjuk helyi szinten alkalmaznám, speciális feladattal.)
Bár úgy látom ez az én egyéni szoc. problémám.  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 26. 12:20
Attila, János, Atya !
Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást. Többszöri elolvasás után megpróbáltam értelmezni a magam módján.
Arra a következtetésre jutottam, hogy ezek szerint bizonyos dolgokra választ kaptatok, még ha nem is kielégítőt,
bizonyos dolgokra pedig nem. Szerintem a kérdésekre egyértelmű választ kellene adni "igen" vagy "nem" ,harmadik lehetőség nem elfogadható. Gondolom szóba került a rendkívüli küldöttgyűlés is, ennek időpontjáról nem kaptatok tájékoztatást?

Köszönettel.
Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 26. 12:40
Jani bátya!
Nem kaptunk arra választ,hogy mikor lesz a rendkívüli küldöttértekezlet!
Úgyis mindenbe bele fognak kötni!
Abban igazad van,hogy igennel és nemmel kellett volna a válaszokat megkapnunk.
Így  csak magyarázkodásnak tűnik sok kérdésünkre adott görcsös válsz.
Most azon dolgozom, hogy szavazzanak a méhészek, mi a jó nekünk a Kft-ből?
Mi az érdekvédelmi szervezet haszna, az OMME haszna a Kft-ből?

Ez jó edzés volt az IB-nek és az elnöknek is,mert a küldöttgyűlésen nem biztos, hogy mindenki ilyen nyugodt tárgyalópartner lesz, mint mi voltunk!
Ezért,az OMME érdekében kérek mindenkit, komoly érvekkel és ne vádakkal beszéljük meg belső dolgainkat!
Most is folyamatban van egy nagy téma, az üveg, üvegszerszám, OMME Magyarország Kft. és az üveggyár közötti szerződések,  de ez szerintem félreértések,és hibás döntések, előterjesztések sorozata.
Ez annyira bonyolult azok számára kik nem látják át, hogy a részinformációk csak kárt okozhatnak!
Mindenről olvashattok majd itt, de ehhez kell az üveggyár felhatalmazása is!
Érdekes történet látszik kibontakozni.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 26. 13:15
QUQURIQ!

Csak merészelem kérdezni?
Mi ez???
kATTINTSATOK A KÉPRE ÉS NAGYÍTSATOK!
Két kft-t MŰKÖDTET AZ omme?
Csak úgy jóhiszeműleg?
Ezt ki szavazta meg?

A tudatnan KIskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 26. 13:17
Kiskakas!
Ez csak egyszerű sajtóhiba, ha nem az akkor nagyon komoly problémák és hiányosságok vannak az egyesület működésében.

Üdv. jani bátya

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 26. 13:55
A "történelmi hűség" jegyében igazán leközölhetné az OMME a honlapján, hogy mi is ez a mizzéria a KFT vagy KFT-k körül. Miért várja el tőlünk bárki is ,hogy információ hiányában találgatásokba, feltételezésekbe bocsátkozzunk. Például az "első" Magyar méhész KFT ügyvezetői megbizatása kapcsán felvetődő problémákat ahelyett, hogy helyretennék szinte azonosan, /már-már úgy néz ki dacból, csak azért is/ megismételjük. Számomra érthetetlen.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 26. 17:52
QUQURIQ!

Az egyik kedves klubtagunk mottójakénti aláírás ez, amit most olvashattok!

Aláírás:
„Építeni valamit esetleg évek fáradtságos munkájába kerül. Elpusztítani egyetlen ostoba pillanat is képes.”

Kérdésem?
Miért tesszük mi magunk méhészek tönkre, amit 30 éve keserves munkával, mások létrehoztak?
Miért nem tudunk az Ő szellemiségükben tisztességes egyesületi munkát végezni?
Miért nem fogjuk tudni méltóságteljesen megünnepelni az OMME fennállásának 30. évfordulóját?
Kik és miért nem jönnek majd el az ünnepségre?
Régi sérelmek?
Új sérelmek?
Igen, mind kettő!
Miért?
Mert nem vagyunk tárgyalóképesek, önfejűek vagyunk, saját érdekeinket helyezzük előtérbe, minden funkciót magunknak akarunk!
Ide vezet mindaz amit leírtam.
Mi lesz a vége?
Tíz év múlva megmondom, ha csak addig nem valami fazékban végzem!

Kiskakas

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 26. 19:01
Látod Kiskakas!
Ezért kell a vének tanácsa!
Tudjuk,hogy egy vérbeli OMME elkötelezett, igazi érdekvédő vagy!
Annyit azért elértünk,hogy minden OV-n és küldöttértekezleten civil jogász fogja ellenőrizni az ülés jogszerűségét!
Eddig miért nem volt ott? Soha nem kellett volna az ügyészséghez fordulni jogorvoslatért!
Ezt szerintem ők is belátták, hogy hibáztak!
Kérdésem csupán az, hogy mi néhányan fanatikusok látjuk a vezetőink sorozatos hibáit, vagy látja ezt más is?
Már nem dolgoztunk hiába, bár ez az "ellenzék" alapszabályában rögzítve is van a jogász kötelező jelenléte!
Ha valóban a civil törvényt jól ismerő ügyvédet alkalmaznak, mert ezt mondta Kaposváron Dr.Mészáros László, szerintem ő lesz akit elsőként kitilt az alapszabály módosító bizottságból, érintettség miatt! Ha ezt nem teszi, felhívjuk majd mi a figyelmét az összeférhetetlenségre!
Az alapszabályt nem az elnöknek, nem az IB EB-nek,  a kénye kedve szerint kell megalkotnunk, hanem a
tagdíjfizető méhészeknek!
Ha ez így lesz kiskakas, lejár a mandátumunk!
Még a végén "Szentálattá" avatnak, mert miattad fog az OMME demokratikusan működni!
Most egy felülről vezérelt diktatórikus jegyeket tartalmazó "civil párthoz" hasonlít az OMME!

Megújulásra, reformra van szükség! A 30 év alatt komoly változáson ment át egyesületünk, valamikori 1.700 fős induló tagságunk közel 12.000 főre dagadt! Ezt a hatalmas szervezetet egy ilyen csikorgó szemléletű vezetés már nem tudja korszerűen, a méhészek akaratát figyelembe véve irányítani.
Jó példa erre a Kft. előterjesztése!
5-10 percig volt fenn OV-n egy táblázat, amit senki nem értett meg! Ezt belátta már a profik elnöke is, hogy azt sem tudta miről szavazott! Nem csak ő, senki!
Szerintünk,és Bercsényi Janinak igaza volt Kaposváron amikor ezt kérte számon a vezetésen, hogy kellett volna ezt elővezetni?
Fel  kellett volna mérni a méhészek támogatottságát!
Minimum egy héttel az OV előtt ki kellett volna postázni a pénzügyi tervezetet, hogy az OV tagok fel tudjanak készülni! A sorok között is ülnek ám értelmes emberek kedves IB!
És itt a legnagyobb hibája a jelenlegi vezetőinknek, ami a bizalmatlansághoz, a válsághoz vezetett!
Nem hallgatják meg mások véleményét!
Most próbálkoznak az országjáró kampánnyal, ahol az elvégzett munkával takaródznak!
Nem ez a baj!
Nem kéritek ki a tagság, és a képviselők véleményét, önhatalmúlag döntötök, és ezt úgy álcázzátok,hogy megkérdeztetek bennünket!
Ennek lesz hamarosan vége!
A mi javaslatunk központjában a méhészek állnak!
Nem egy gazdasági vállalkozás, ami a Kft. tagjainak egy munkahely, vele járó fizetéssel!
Nem utoljára kérdezem. Mi ebből az előnye a  tagdíjfizető méhésznek, az OMME-nak?
Erre Kaposváron sem kaptunk választ.
Nagyernyei Attila


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Január 27. 15:06
Jó példa erre a Kft. előterjesztése!

5-10 percig volt fenn OV-n egy táblázat, amit senki nem értett meg! Ezt belátta már a profik elnöke is, hogy azt sem tudta miről szavazott! Nem csak ő, senki!
Szerintünk,és Bercsényi Janinak igaza volt Kaposváron amikor ezt kérte számon a vezetésen, hogy kellett volna ezt elővezetni?
Fel  kellett volna mérni a méhészek támogatottságát!
Minimum egy héttel az OV előtt ki kellett volna postázni a pénzügyi tervezetet, hogy az OV tagok fel tudjanak készülni!


Az OV-t legalább 15 nappal az ülés előtt írásban kell összehívni, ill. a tagoknak az aktuális "munkaanyagokat" a meghívóban mellékelni kell, erről az alapszabály egyértelműen rendelkezik:

"Az Országos Vezetőséget a napirend közlésével írásban kell össze hívni, annak időpontját legalább 15 nappal megelőzően. Az éves tevékenységről írásban minden küldött részére tájékoztatást kell küldeni."


Itt azonban ennek nincs jelentősége, mert a vitatott kérdésekben csak a küldöttgyűlés dönthetett volna -kizárólagos hatáskörrel rendelkezik ezekben a kérdésekben-, így az OV „döntése” semmisnek tekintendő. Ezt egy egyszerű példával is lehet szemléltetni. Majd minden gyerek szokott dominózni, ha már a sorban a második dominó sem passzol, tehát nem szabályos, akkor az összes utána lerakott dominó egy szabálytalan sor részese lesz, teljesen függetlenül attól, hogy az éppen előtte lévőhöz passzol-e, avagy sem. 

Ha ez nem belátható felnőtt emberek számára, azt nagyon sajnálom, de arra mindenképpen megkérném az ilyen embereket, hogy olyan területen próbáljanak érvényesülni, amely területen legalább alapvető ismeretekkel rendelkeznek! Magyarán, az én pénzemen dilettánsok szabálytalanul ne szórakozzanak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 27. 15:17
Akác-koalíció alakult az akác és akácméz védelmére és elismertetésére

Glattfelder Béla sajtóközleménye

 

Számos agrár- és erdészeti szakmai szervezet részvételével megalakult az Akác-koalíció. „A kezdeményezés célja az akác és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, különösen a méhészet védelme az egyre szaporodó támadásokkal és korlátozási szándékokkal szemben” - emelte ki a szervező, Glattfelder Béla  európai parlamenti képviselő.

 

„Célul tűztük ki, hogy fellépünk azon uniós és hazai törekvésekkel szemben, melyek az akác korlátozását, esetleges kiirtását vagy támogatásból való kizárását eredményezhetik. Továbbá kezdeményezzük az akác és az akácméz hungarikummá minősítését, így megteremthetjük a termesztés és a hasznosítás hosszú távú biztonságát” - tette hozzá az EP-képviselő.

 

Tizenkét szervezet már aláírta a kezdeményezést és további agrár- és erdészeti szervezetek csatlakozhatnak, melyet a következő e-mail címen tudnak jelezni: gyorgybertalan.paczay@europarl.europa.eu. Az Akác-koalícióról szóló nyílt levél és az abban résztvevő szervezetek névsora az alábbiakban olvasható:

 

 

AKÁC-KOALICIÓ

 

Alulírottak a mai napon létrehozzuk az Akác-koalíciót, mint a szervezeteink közötti együttműködési fórumot.

 

Célunk az akác és a hozzá kapcsolódó tevékenységek, különösen a méhészet védelme az egyre szaporodó támadásokkal és korlátozási szándékokkal szemben.

 

Magyarország akác és akácméz nagyhatalom.

 

Hazánkban van Európa akácerdejének a fele, ami a hazai erdőterület egynegyedét adja. A nemzetközi hírnévnek örvendő magyar méztermelés bevételeinek jóval több, mint a fele akácméz értékesítéséből származik. Okkal lehetünk büszkék azokra az eredményekre, amelyeket elődeink ennek a fafajnak a hasznosításával ez idáig elértek. Az akác óriási lehetőségeket kínál a jövőben is.

 

A korlátozások és a támadások nem csak a hagyományok megőrzését, de a jövőbeni lehetőségek kihasználását is veszélyeztetik. Különösen nagy aggodalommal figyeljük azokat az EU jogszabálytervezeteket, amelyek az akácnak, mint nem őshonos növénynek a „betiltásához” vezethetnek.

 

A magyar érdekek, munkahelyek és vállalkozások megvédése azt követeli, hogy szembeszálljunk a felelőtlen és rosszindulatú törekvésekkel. Nem elegendő azonban a mostani támadások elhárítása, azt is el kívánjuk érni, hogy az akác és az akácméz megfelelő társadalmi elismerésben részesüljön.

 

Ezért kezdeményezzük az akác és az akácméz hungarikummá minősítését. Ez az erdészek, a méhészek és mindazok munkájának elismerését jelentené, akik oly sokat tettek az akácnak köszönhető nemzetközi sikerekért. Reméljük, hogy a hungarikummá minősítés hozzájárul a megalapozatlan támadások elhárításához, megteremti a termesztés és a hasznosítás hosszú távú biztonságát.

 

 

Budapest, 2014. január. 27.

 

 

Győrffy Balázs, elnök

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
 Dr. Gyuricza Csaba, dékán

Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar

 
 
Mészáros László, elnök

Országos Magyar Méhészeti Egyesület
 Jakab István, elnök

Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége

 
 
Luzsi József, elnök

Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége

 
 dr. Jung László, elnök

Nemzeti Biomassza Egyesület
 
Zambó Péter, elnök

Országos Erdészeti Egyesület

 
 Prof. Dr. Lakatos Ferenc, dékán

Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara

 
 
dr. Jung László, elnök

Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség

 
 Dr. Alpár Tibor, dékán

Nyugat- magyarországi Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara

 
 
Dr. Borovics Attila, mb. intézetigazgató

Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet

 
 Sódar Pál, elnök

Alföldi Erdőkért Egyesület
 

Glattfelder Béla

európai parlamenti képviselő

 

 

Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Január 27. 15:23
Ez nagyon jó! :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 27. 15:54
Litterae  írta!

"Magyarán, az én pénzemen dilettánsok szabálytalanul ne szórakozzanak!"

Mielőtt azzal vádolnának miért nem moderáltam ki, nézzük mit jelent a dilettánsok szó!
                                   
                                 Hozzá nem értők!

Annyi megjegyzést tennék, hogy kérlek ne általánosíts!
Ennek a döntés előkészítésnek vannak felelősei! De nem mindenki!
Szerintem már az OMME felső vezetői is belátták ezt, azért kérik a jogász jelenlétét az OV-n és küldöttértekezleteken!
Szerintünk késő!
Ezzel a kiegészítéssel írásoddal maximálisan egyet értek, mert nekünk is ez az egyik bajunk velük!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 27. 19:02
Szerintem ha le lett volna írva az illető vagy illetők neve akkor meg a személyeskedésbe kötnének bele.
Tehát ha van sapka azért ha nincs sapka azért.  :-X

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 27. 22:10
 QUQURIQ!

Ejnye -bejnye elnök Úr!
Ne válogassátok ki a leadott és az OMME által hivatalosan átvett elnöki felszólítást, hogy az elnök hívja össze, a rendkívüli küldött közgyűlést.
Ugyanis! A küldötteket rangsorolták! Aki Önálló egyesület küldötte, annak az aláírásával nem sokat tudnak tenni, bár mennyire is erőlködik a kis agyacskájuk!
Miért?
Mert az önálló egyesületek több évre választják küldöttjeiket.
A helyi szervezetekkel az OMME meg azt csinál amit akar, ami éppen neki jól esik!
Tehát most leválogatják a küldötteik aláírását!
Na látjátok kedves méhész társaim!
Ennyire becsül a vezetés benneteket!
Azokat a küldötteket, akik rájuk szavaztak a választásokon!
Ne feledjétek el, ha szavaztok, hogy lenéztek Benneteket!
Egyébként csak üzeni az aranyhangú Kiskakas, hogy tovább folytatjuk az aláírási akciónkat!
Tudjátok, hogy kikből!
Fogadjunk, hogy úgy sem találjátok ki?
Le sem írom, hogy nagyobb legyen a meglepetés, és jobban tudjátok majd értékelni!
Csak megjegyzem, hogy annyi aláírást gyűjtünk össze, hogy két IB-EB lehet belőle visszahívni!
Ez már nem is lényeg, ezt már csak a magunk szórakoztatására tesszük!
Azért, ha nem haragszotok, ide is feltesszük a visszahívó levelünket, Hátha  több elnök így könnyebben hozzájut a dokumentumhoz!

Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME)
1094 Budapest Viola u. 50.
Dr. Mészáros László elnök úr részére                     
Tárgy: rendkívüli küldöttgyűlés összehívásának kezdeményezése A CSATOLÁST TÖLTSÉTEK LE!


                                                 Tisztelt Elnök Úr!

Alulírott……………………………………………………küldött tisztelettel kérem, hogy az alapszabály idevonatkozó része (III. fejezet 1. pont Küldöttgyűlés) alapján, hívja össze az OMME rendkívüli küldöttgyűlését.
A rendkívüli küldöttgyűlés célja: az OMME jelenlegi Intéző Bizottsága (elnök, elnökhelyettesek, IB tagok), valamint az OMME Ellenőrző Bizottsága (elnök és tagjai) visszahívásának kezdeményezése az OMME alapszabály II. fejezet Egyesület szervezete, szervei 8. pontja alapján.
A rendkívüli küldöttgyűlés oka: véleményünk szerint a jelenlegi vezetés nem az
Országos Magyar Méhészeti Egyesület Alapszabálynak megfelelően működteti szervezetünket, a testületek által hozott döntések az alapszabálytól eltérnek!
•   Magyar Méhész Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. megalakításra nem volt Küldöttgyűlési felhatalmazás.
•   A méhészeti folyóirat kiadásához és a kft. működésének megkezdéséhez szükséges jelentős tőke összegének átadásához a Küldöttgyűlés által jóváhagyott éves pénzügyi terv nem adott felhatalmazást.
•   Igaz, hogy az éves tagdíj megállapítása az Országos Vezetés jogköre, de egy több mint 85%-os tagdíjemelés mértékéről előzetes tagsági egyeztetés nélkül dönteni nem „etikus”!
•   Az OMME „közhasznú” státuszának felmondására nem volt Küldöttgyűlési jogköre az IB-nek, OV-nek, hisz az alapszabály módosítást igényel!
A legközelebbi éves Küldöttgyűlés kb. 5 hónap múlva lenne esedékes, ezért javaslom, hogy 15 napon belül kerüljön összehívásra a rendkívüli Küldöttgyűlés, amint megvannak az ehhez szükséges aláírások!
Javaslom, a rendkívüli küldöttgyűlés napirendi pontjaira az alábbiakat:
•   A vezetőség beszámolója a 2013. tavaszi Küldöttgyűlés óta hozott IB, OV határozatairól
•   Az Ellenőrző Bizottság véleménye a hozott döntésekről
•   A küldöttek hozzászólása és határozati javaslataik előterjesztése
•   A fentebb megjelölt egyesületi tisztségviselők visszahívásáról titkos szavazás

Tagszervezet neve, ahol küldött vagyok:  …………………………………………………….

Lakcímem:   …………………………………………………………………………..……….

Kelt: 2013. ………hó  ……..nap                  Aláírás:………………………………………….
                                                                           
         Kezdeményezésemet saját kezűleg írtam alá az alábbi két tanú jelenlétében:

Név:
   Név:

Lakcím:
   Lakcím:

Szem.ig,sz.:
   Szem.ig,sz.:

Aláírás
   Aláírás

Póstázási Cím: Bercsényi János az OMME kalocsai elnöke 6344 Hajós Fácános u. 59.

Kedves Méhész Barátaim!
Ha úgy gondoljátok, hogy egy olyan egyesületet szeretnétek ahol megbecsülnek benneteket, tagokat, és minden döntésről tájékoztat benneteket a vezetés, úgy most írjátok alá és küldjétek el a megadott címre ezt a levelet.
Elegünk van, hogy a befizetett tagdíjainkat haszontalanul költi el a jelenlegi vezetés.
Ennek véget akarunk vetni!
Ezt a levelet, nyújtsátok át a gyűléseiteken az elnökötöknek, és döntsetek az aláírásról!

Ezért köszönetet mond az a Kiskakas, aki a Ti érdekeiteket képviseli!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Január 29. 09:09
Sziasztok ! Keresnék valakit, ismeri valaki  Biksi. Istvánt ? Százhalombattán méhész, ha jól tudom .  Űdv. Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2014. Január 29. 19:09
Antal!
Google a barátod. A jobb felső sarokba /ez a keresőmező/ beírod: "biksi istván méhész" és voilá:
https://www.google.hu/search?q=biksi+istv%C3%A1n+m%C3%A9h%C3%A9sz&ie=utf-8&oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&gws_rd=cr&ei=y0LpUq6EBsTI4ASj1YDICA
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Január 29. 19:55
Ezt most találtam.Szép kezdeményezés szerintem.
http://www.peticiok.com/akac_hungarikum
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Január 29. 20:00
Pink panther !  Kőszőnőm szépen, látod ez eszembe sem jutot.     Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Január 29. 22:36
QUQURIQ!

Mi újsi van Gyerekek?
Az éjszaka leple alatt összetalálkoznak az OMME szellemei?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 30. 07:06
Igen, igen. Ez olyan, vihar előtti csend!!
Nagyon kíváncsi vagyok. Valami van a levegőben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Január 30. 08:38
Tisztelt OMME!

Felhívom az OMME jpogvégzett vezetőjének figyelmét, hogy próbálja meg az OMME környékén az alapvető jogi normákat betartatni.
A Magyar Méhészújság belső oldalán az szerepel, hogy az újság kiadója: Magyar Méhész kft. 1094 Budapest Viola utca 50.
Minden kft-nek van egy megalakulási időszaka. A megalakulás időpontja a kft. alapító tulajdonosi "közgyűlése". Ezt követi a kft hatóságoknál történő bejegyzése.

A két időpont között a kft az alábbi módon használja a nevét:
 "Magyar Méhész kft. b.a.". Itt a b.a. a "bejegyzés alatt" rövidítése. Ez az a rövidítés, ami miatt a gazdasági szereplők, hivatalok és hatóságok tudják, hogy a gazdasági társaságnak más a jogállása. Például ezen időszakban elkövetett ügyeiért a kft-t alapító - mi esetünkben az OMME teljes vagyonával felel. Ezért ezen időszakban nem szoktak a cégek tevékenységet végezni, mert legyen bármilyen elmarasztalás, az OMME telejes vagyonával felel. (Az OMME IB a közösség pénzének védelme érdekében ezt az alapvető óvatossági lépést is elmulasztotta!)

A Magyar Méhészújság megjelenésekor azt közölte a világgal, hogy a kft-t már bejegyezték, és kft-ként működik. Mint később kiderült, a kft-t nem jegyezték be. A jogtalan névhasználat azonban gazdasági bűncselekmény?

Az Összes olyan IB-EB vezetőnek, akinek van saját kft-je, mint pl. Fáskerti Úrnak ezt nagyon jól kell tudnia. Ő talán ott is ült ezen az ülésen, ahol a kft ügyeiben döntöttek! Neki nagy tapasztalata van az OMME kft-k körül, hiszen a Mellifera kft felügyelő bizottságában is aktív volt, nem? És a mellifera milyen jól sikerült! Ja csak nem a méhészeknek!

Nyílt felhívás az OMME ellenőrző Bizottságához:

Fáskerti Úr!
Rendeljen el vizsgálatot atekintetben, hogy állapítsák meg, ki vezette félre a méhészeket, az újságos standnál az újságot megvásárolni kívánókat, a minisztériumi tisztségviselőket egy jogszabályellenes névhasználattal? Ki a felelős?
Ha megvan a felelős, el lehet dönteni, hogy van-e büntetés, vagy csak ejnye bejnye és imádkozás, hogy az illetékes hatóság ne járjon el.

CSIP CSIP ez dilettantizmus! Az összes írott és íratlan szabály áthágása!

A jogtudós szurke vereb
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 30. 09:43
Méhészeti járművek csekély összegű támogatása   
2014. 01. 28.
2013. szeptemberében a Vidékfejlesztési Minisztérium és az OMME Stratégiai Partnerségi Megállapodás, valamint a közös munka eredményeként tájékoztatjuk a méhészeti járművel rendelkező Méhésztársakat, hogy megjelent a 4/2014 (I.27.) VM rendelet a méhészeti gépjárművek "de minimis" támogatásáról jogszabály.

A rendelet a VM "de minimis" keretéből 100 MFt-ot biztosít a méhészek számára, a jogszabályban foglaltakra.

A rendelet szövege ITT tekinthető meg
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Január 30. 09:46
zümi!

Na látod most ez is így micsoda?

Persze örülünk annak is ha méhésztársaink egy kisebb csoportja + támogatásban részesül, de a többség jelenleg is 3.5 t össztömeg alatti gépjárművekkel oldja meg logisztikai feladatait.

Tehát a többség kimarad így az előnyökből..

Egyébként Gödöllőn még úgy hallottuk hogy szélesebb körben igénybe lehet venni majd ezt a kedvezményt kategória besorolás nélkül.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 30. 09:54
SzurkeVereb79!
Van itt más gond is!
"Terjeszti az OMME Magyarország Kft!"
De nem ez a legnagyobb durranás!
Szerintem az OMME tagságának kéne adni egy korrekt tájékoztatást!
Most megy a kábítás, a halálra dolgozzuk magunkat értetek verziót nyomják!
Ami részben igaz is!
Nem szeretnék mártír lenni!
Igazából már meg is írtam azt amiről nem szívesen beszélnének, de feleségem "kimoderált"!
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Január 30. 10:17
Az üveggyár ügyében most akkor a kft vagy az alapító a felelős?
 
Egyáltalán hány kft-t alapított most itt hirtelen hamarjában az OMME? 

Ezeknek a kft-knek a bejegyzése lefutott már vagy nem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 30. 10:18
"Egyébként Gödöllőn még úgy hallottuk hogy szélesebb körben igénybe lehet venni majd ezt a kedvezményt kategória besorolás nélkül". Zoltán írta!

Zoli, mondhatnám úgy is, hogy ebből a körből kimaradtunk :o Hozzáteszem sajnos!

Üdv: Zümi
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Január 30. 10:32
http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=1683&Itemid=45

Befejeztük a központi tagnyilvántartás pontosítását. A feladat végrehajtása súlyozottan indokolt volt. Hiszen az OMME Központi Irodája a tagnyilvántartás alapján adja ki a méhészeknek a nemzeti programos pályázatokhoz szükséges tagsági igazolásokat. Ez az egyik fontos alapja a könyvelési előírásnak, és ennek adataira támaszkodva tudunk hiteles adatokat szolgáltatni rendőrségi megkeresés esetén a kaptárlopások felderítési és nyomozati munkájához. Ezekre az információkra támaszkodva lehet különféle adatokat szolgáltatni a bírósági megkeresések esetén. A pontos nyilvántartás fontos abból a szempontból is, hogy valamennyi méhésztársunkhoz eljuthasson egyesületi szaklapunk, a Magyar Méhészújság.

Szeretnénk tisztán látni:
1. Volt-e eddig olyn méhész, aki a "tagnyilvántartás" miatt nem kapta meg a nemzeti programos támogatáshoz az OMME igazolást?
2. Hány olyan rendőrségi megkeresés volt kaptárlopási ügy felderítésénél, ahol az OMME segített a kaptárlopás felderítésében? Hány olyan rendőrségi megkeresés volt, ahol az OMME azért nem tudott segíteni, mert tagnyilvántartásában nem szerepelt a károsított méhész?
3. Hány olyan bírósági megkeresés volt, ahol az OMME bizonyítékot szolgáltatott egy adott ügy bírósági szakaszában?
4. Az OMME nyilvántartása HIVATALOS nyilvántartás?
5. Az OMME nyilvántartása hivatalosabb, mint a hatóságok nyilvántartása?

A fenti kérdések megválaszolása nélkül nem tudjuk meg a választ arra a kérdésre sem, hogy a rendőrség és a Bíróság illetve az OMME szerepének ezen felemlegetése nem a méhészek tudatalattijának megfélemlítésének finom eszköze-e?

Saját tippmixem: (0, 0, 0, NEM, NEM)

Az dicséretes, ha javítják a tagnyilvántartást. Ez folyamatos munka! Viszont miért nem az a hír: Az OMME aktualizálta a nyilvántartást, és a 2013-ban tagdíjat fizető méhészek száma 11987 fő. Mi a Rendőrség és a Bíróság szerepe a közlemény tudatalattijának szóló részben?


A dolgok mögött értelmet kereső szurke vereb
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 31. 10:40
      
AKTUÁLIS!

Hiánypótlás - visszahívási kezdeményezés
2014. 01. 31.
A 2014. január 22-én, OMME Központi Irodája által átvett, OMME Tisztségviselők egységes visszahívását kezdeményező beadvánnyal kapcsolatban, dr. Mészáros László OMME elnök, az  ITT olvasható levéllel fordult a beadvány benyújtóihoz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 31. 15:55
Zümi!
Hát megpróbáltam megnyitni több gépről is a dokumentumot, nekem nem ment. Másnak sem megy? Ha nem akkor sejtem az okát.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Január 31. 16:03
Nekem a google chrome megnyitotta még az előbb is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Január 31. 16:09
Az én gépem sem nyitja meg valamiért ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 31. 16:12
 Mind már általában ez is, nesze semmi, fogd meg jól.  :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Január 31. 16:24
Igen a chrom nekem is megnyitotta.
De ennek ellenére nem értem milyen szándék vezetett e megírásához. Bízok benne azért hogy minden elnökhöz, küldötthöz, méhészhez eljut ez az információ. Mert ez bizony nem az OMME dicsérete még ha talán olyan szándékkal is került fel a honlapra.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Január 31. 16:49
ORSZÁGOS MAGYAR MÉHÉSZETI EGYESÜLET
 
1 0 9 4 Budapest, Vi o l a u. 5 0 .
Telefon: 06 1/216-0015, 06 1/456-0377 Fax: 06 1/456-0378
E-mail: omme1984@enternet.hu www.omme.hu
 
Iktatószám: 34/2014.
Tárgy: Hiánypótlás
 
 
Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Küldött!
 
 
2014. január 22-én az OMME Központi Irodája az iratok átvételére vonatkozó
szabályok betartásával átvette azt a beadványt, mely valamennyi jelenlegi
OMME Tisztségviselő egységes visszahívását kezdeményezi, Rendkívüli
Küldöttgyűlés keretében. Fenti kezdeményezéshez átvett iratanyagok kapcsán,
különösen az iratokra vonatkozó alaki és tartalmi előírásokra tekintettel kérem
szíves intézkedését az alábbiakban:
 
1. A beadványban szereplő 56 fő ténylegesen 55, mivel egy aláíró esetében
két iratanyag került benyújtásra.
2. A fénymásolatban csatolt beadványok nem rendelkeznek a hatályos
jogszabály által előírt hitelesítési záradékkal. Tekintettel az iratokkal
kívánt jogkövetkezmény kiváltásának szándékára, kérem a súlyos
hiányosságok pótlását, vagy a kezdeményezések eredetben történő
megküldését.
Továbbá kérem, hogy az elnöki tisztséget betöltők kivételével, a küldöttek
mandátumának jogszerű igazolása érdekében szíveskedjen a küldött
megválasztását tartalmazó, és küldött-státuszát igazoló hiteles jegyzőkönyvi
másolatot a Központi Iroda részére megküldeni.
 
Fenti hiányosságok pótlására a beadvány jogszerű értékeléséhez
elengedhetetlenül szükség van. A jövőben ennek megfelelően tudunk az
Alapszabályban előírt kötelezettségnek maradéktalanul eleget tenni.
 
Budapest, 2014. január 29.
 
Méhésztársi üdvözlettel:
 
 
 dr. Mészáros László
 elnök sk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Január 31. 16:50
ORSZÁGOS MAGYAR MÉHÉSZETI EGYESÜLET
 
1 0 9 4 Budapest, Vi o l a u. 5 0 .
Telefon: 06 1/216-0015, 06 1/456-0377 Fax: 06 1/456-0378
E-mail: omme1984@enternet.hu www.omme.hu
 
Iktatószám: 34/2014.
Tárgy: Hiánypótlás
 
 
Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Küldött!
 
 
2014. január 22-én az OMME Központi Irodája az iratok átvételére vonatkozó
szabályok betartásával átvette azt a beadványt, mely valamennyi jelenlegi
OMME Tisztségviselő egységes visszahívását kezdeményezi, Rendkívüli
Küldöttgyűlés keretében. Fenti kezdeményezéshez átvett iratanyagok kapcsán,
különösen az iratokra vonatkozó alaki és tartalmi előírásokra tekintettel kérem
szíves intézkedését az alábbiakban:
 
1. A beadványban szereplő 56 fő ténylegesen 55, mivel egy aláíró esetében
két iratanyag került benyújtásra.
2. A fénymásolatban csatolt beadványok nem rendelkeznek a hatályos
jogszabály által előírt hitelesítési záradékkal. Tekintettel az iratokkal
kívánt jogkövetkezmény kiváltásának szándékára, kérem a súlyos
hiányosságok pótlását, vagy a kezdeményezések eredetben történő
megküldését.
Továbbá kérem, hogy az elnöki tisztséget betöltők kivételével, a küldöttek
mandátumának jogszerű igazolása érdekében szíveskedjen a küldött
megválasztását tartalmazó, és küldött-státuszát igazoló hiteles jegyzőkönyvi
másolatot a Központi Iroda részére megküldeni.
 
Fenti hiányosságok pótlására a beadvány jogszerű értékeléséhez
elengedhetetlenül szükség van. A jövőben ennek megfelelően tudunk az
Alapszabályban előírt kötelezettségnek maradéktalanul eleget tenni.
 
Budapest, 2014. január 29.
 
Méhésztársi üdvözlettel:
 
 
 dr. Mészáros László
 elnök sk.


Ne kínlódjatok a fájl letöltésével...
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Január 31. 17:37
Nem nagyon értem, megint mi értelme volt a honlapon egy ilyen csonka-hírt megjelentetni? Véleményem szerint ez a levél a címzettekre tartozik, persze nem titkos, de ha már azt nem tették fel, hogy "A mai napon a helyi szervezetek vezetőinek és küldötteinek képviselőitől átvettünk 56 db beadványt, amelyben az aláírók kérik a teljes vezetőség visszahívását....", akkor erre mi szükség volt? Persze így a hír értéke dupla, egyrészt aki eddig nem tudott a kezdeményezésről, most a címlapról értesülhet, másrészt egyúttal azt is megtudhatja, hogy a vezetőség mennyire semmibe veszi a tagságot. Szóval kommunikációból megint egyes alá. Valaki írta itt a fórumon, hogy az elnöknek kiváló a kommunikációja. Hát nem az, nagyon nem....

Hanem felmerül a kérdés, mire jó ez az egész? Az IB arra panaszkodik, hogy nem hagyja őket az ellenálló-mozgalom dolgozni, ahelyett, hogy a lényegre koncentrálhatnának, kénytelenek Bross Pétert mószerolni, meg idióta kifogásokat keresni. Kérdem én: miért nem esünk túl a megmérettetésen? Tisztelt IB! Önöknek is jobb lenne! Akkor elcsitulhatnának a hangok, ha tagság nagy többsége megerősítené Önöket a pozíciójukban! És végre foglalkozhatnának a fontos feladatokkal.
Hanem tudom ám, hogy mitől tart Dr. Mészáros, és az IB... Pontosan tisztában vannak azzal, hogy most az az erő próbálja őket leváltani, aki áprilisban Dr. Mészárost -az IB és Dr. Cserényi akaratával szemben!!!- nagy többséggel megválasztotta. Dr. Mészáros! Megmérettettél és könnyűnek találtattál, és te is tudod pontosan, hogy menned/mennetek kell.

Azt a taktikát pedig egyenesen öngyilkosnak találom (ha tudnak még mélyebbre süllyedni), amit most Bross Péter lejáratására folytatnak. Bross Péter egyrészt többszörösen nyilvánvalóvá tette, hogy nem kíván elnökként visszatérni (lett volna már rá alkalma, ha nem így gondolná), másrészt viszont van akkora szaktekintély, és van annyira népszerű a méhészek körében (korábban említettem: előadásai még mindig teltházasak!), hogy a sok sz@r, amit rá próbálnak borítani, végül a saját nyakukba fog zúdulni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Január 31. 20:22
Tisztelt jakabadam!
Már zúdul az rég óta!
Na de térjünk a lényegre!

Ugye erről értekezünk ami az OMME honlapján olvasható?

"A 2014. január 22-én, OMME Központi Irodája által átvett, OMME Tisztségviselők egységes visszahívását kezdeményező beadvánnyal kapcsolatban, dr. Mészáros László OMME elnök."

Drága jó ég!
Azt sem tudja az OMME elnöke, hogy mit vett át?
Azok az aláírások nem az egységes visszahívást kezdeményezik!Hol van az beleírva?
Azok az aláírások azért születtek, hogy az OMME elnöke hívjon össze egy rendkívüli küldöttértekezletet!
Ennek egyetlen napirendi pontja lesz, hogy a küldöttek arról döntsenek,hogy legyen e rendkívüli tisztújító küldöttértekezlet? Két válasz lehetséges. IGEN, vagy NEM!
Ha úgy döntenek a küldöttek, hogy a "frakciónk" egy belső hangulatkeltő  OMME ellenes társaság,  akik csak szítják  feszültséget, és szegén elnökünket, és az IB-t, EB-t nem hagyják dolgozni, akkor bizony nekünk bocsánatot kell kérnünk a tagságtól! Ez is benne van a pakliban.
Ez valójában egy bizalmatlansági indítvány, és vagy megállja a helyét, vagy nem!
Majd ha a rendkívüli küldöttértekezlet úgy határoz,hogy legyen tisztújító küldöttértekezlet, akkor lehet jelölő bizottságot választani, jelölteket állítani és egy sima választáson eldönteni kivel tovább!
Én azt gondoltam, ez tiszta.
De ha az OMME elnöke sem tudta ezt, akkor tényleg nagy a baj!
Az pedig valóban egy rossz taktika, hogy visszafelé mutogatunk, hogy
"Itt a romokból kell építkezni, minden rossz volt ezelőtt"!
Na na! Mondtam már, két ember kivételével ugyan azok vannak porondon mint Bross alatt!
Ez dupla élű fegyver! Egy ember ennyi mindent nem tud elrontani amit itt összehordtatok!
Kicsit nézzetek jobban körül az irodában ha valamit kerestek, és utána vádaskodjatok!
A bosszúvágy, a gyűlölet nem jó tanácsadó!
Aztán meg vagy két hete megy a magyarázkodás, de erről kicsit később!
Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Január 31. 21:55
Ezt az "elnöki" levelet olvasva, több kérdés is megfogalmazódott bennem.
Miért írja azt az elnök, hogy
Idézet
2014. január 22-én az OMME Központi Irodája az iratok átvételére vonatkozó
szabályok betartásával átvette azt a beadványt, mely valamennyi jelenlegi
OMME Tisztségviselő egységes visszahívását kezdeményezi, Rendkívüli
Küldöttgyűlés keretében.
Talán Ő már elörre látja a sorsukat?
Szerintem az aláírások azért születtek, hogy Dr Mészáros László az OMME elnöke hívjon össze egy rendkívüli küldöttértekezletet! Vagy nem?
Idézet
Továbbá kérem, hogy az elnöki tisztséget betöltők kivételével, a küldöttek
mandátumának jogszerű igazolása érdekében szíveskedjen a küldött
megválasztását tartalmazó, és küldött-státuszát igazoló hiteles jegyzőkönyvi
másolatot a Központi Iroda részére megküldeni.
A legutolsó küldöttgyűlésre, is csak ilyen igazolással tudtak bemenni a résztvevők. Vagy nem?
Ha viszont igen, akkor ezeknek a dokumentumoknak nem az OMME irodájában kell lenni-e?
A kakas csípjen meg, ha ezt értem.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vass János - 2014. Február 01. 11:34
 Akkor minek van elnöke az OMME-nek ha nem érti mi is történik itt!! Van itt demokrácia az biztos! legkevesebb szó esik jelenleg az OMMÉ-ban a méhészeti ágazat legfontosabb kérdéseiről , fontosabb hogy legyen egy OMME újság és ki hol vehet üveget és hol nem?? Ki milyen posztot tarthat meg és  vannak bennfentesek és kint lévők,  hát ez a méhész ágazat szétesését jelenti!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 01. 19:20
Szia János!
A mostani vezetés egyik legnagyobb baja, hogy nem hallgatják meg a külsősök javaslatait!
Pedig a tízezer fölötti tagságban találhatók értelmes, a méhészek közösségéért tenni akaró,kiváló szakemberek.
Egy vélemény nem a közösségünk véleménye, főként ha az szakmai jellegű!
Az OMME egy nagy család, vagy annak kéne lennie. Vannak idősödő, de nagy tapasztalattal,szaktudással  rendelkező családtagok, vannak olyanok akik a méhészetet egy nagy "biznisznek tartják", szárnyaikat most bontogató kezdők, amatőrök, profik. Mindenkinek más és más az érdeke!
Az egyesületet olyan vonzóvá kell tenni,hogy a méhészek önszántukból akarjanak egyesületi tagok lenni!
Most mi van! Össznépi "zsarolás"? Ha nem fizetsz, nincs támogatás! Ha ki mondjuk ha nem, ezért vagyunk ennyien!
Szerintem ez egy nagyon káros szemlélet! Sőt ez valós tény.
Az egyesület működése a támogatásokra épül! Olyan az OMME,  mint egy nagy "szakmai szociális" intézmény!
És ha egy tollvonással megszűnik a Magyar Méhészeti Nemzeti Program?
Az egyesületnek akkor is talpon kell maradnia!
Még mielőtt valakinek az jutna az eszébe, hogy a NP ellen kampányolunk,óriásit téved!
Nagy szükség van rá, de nem így!
Véleményünk szerint komolyan át kellett volna alakítani, hogy ne azért kezdjen el valaki méhészkedni mert kapok támogatást meg nyertem a pályázaton!
Aztán a gondolatait is ráhangolták azoknak akik eddig méheket csak képen láttak?
A kezdők között nem ritka az, aki annyira mellette van a dolgoknak,hogy még azt sem tudja mit akar kérdezni!
Így csap bele ebbe az óriási szakértelmet igénylő szakmába!
Jaj de mondják ám, hogy mi is hogy kezdtük! Először is választottunk egy mentort. Az első fizetésünkből kimentünk a
tűzépre deszkáért, a második fizetésünkből festéket vettünk,és  így haladtunk!
Tudom ez régi módi szemlélet! De a méhcsaládok kezelése azóta sem lett könnyebb! Sőt!
Senkit nem kívánok riogatni, de magas lóról lehet nagyot esni! Az ilyen szélsőséges telek, a legkiválóbb méhészeket
és a legprecízebben beteleltetett méhcsaládokat is próbára teszi! Ne azzal foglalkozzon a feltörekvő nemzedék, hogy hány hordót vitt el a felvásárló a szomszéd idős méhészbácsitól! Előbb a tanulás, és ha szerencséje van, neki még több is lehet!
A terméktanácsnak nem sikerült a talpon maradás! Miért? Mert az a szervezet nem jól
lett kitalálva, nem töltött be érdekérvényesítő szerepet, nem az volt a feladata! A kereskedők, a piac, és a termelők közötti koordinátor volt! Amikor a terméktanács elnöke egy kereskedő, akkor hol védte volna ő a méhészek érdekeit?
Az egyedüli érdekvédő az OMME! Ezért kell a szárnyai alá bújnunk!
És az Agrárkamara? Egyelőre attól is csak a sárga csekket várhatjuk!
Tudom ezt sem hallja egyik illetékes sem, fittyet hánynak szavainkra, pedig nekünk is lehetnek ám jó gondolatink!
Tényleg, adnak erre lehetőséget, hogy kifejthessük?
A következő csapatnak viszont ezt a szarvas hibát nem szabad elkövetnie, hogy nem hallgatja meg azok véleményét,  pont azokét akik megválasztották őket!
Ez egyenlő a bukással!
Nagyernyei Attila
ui.
(MA reggel halottam az M1 műsorában hogy
"Nem halat kell osztogatni, hanem meg kell tanítani az embereket halat fogni!")



Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 01. 21:17
Tisztelt Méhésztársak!
Egy kis színfoltot szeretnék veletek közölni a sok acsarkodás után!
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjével való levelezésim válaszait teszem közzé, melyben Böjte Csaba Testvér egy felhívást, kérést is megfogalmaz a magyar méhészek felé!
Lássuk a leveleket!


"Kedves Attila!!
Köszönöm szépen a leveled! A jó Isten áldását kérem rád, szép családodra, és a szorgalmas méhekre!!
Egy nagyon fontos felhívást fogalmaztam meg és küldök el neked is, nagyon szeretném, ha elolvasnád, és ha segítenél hogy szülőföldünket újból, a fák, az erdők földjévé tenni!!


Ferences kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.

http://www.magnificat.ro/portal/index.php/szent-ferenc-alap-mainmenu-144/roviden/9573-tegyuk-tunderkertte-szulofoldunket"

A második levél:
Szeretettel köszönöm a gondolataidat, amiket megosztottál, hálából én is küldöm azt amivel éppen foglalkozom:  - Naphimnusz! Szent Ferenc és a teremtett világ!
Nagy szeretettel hívlak febr. 3, hétfő 18.oo órától a csíksomlyói kegytemplomba a Szent Ferenc nagykilenced hatodik állomására! Ez alkalommal a jó Istennek a teremtett világhoz való viszonyát elmélkedjünk át az Ő vidám dalnoka, Szent Ferenc lelkületével.
A szentírás tanítja, hogy az egész teremtett világ sóvárogva (epedezve) várja Istengyermeki méltóságának kiteljesedését! (Rom.8,19) a paradicsomi állapot helyre állítását! És itt nem csak az ember világára gondol a Szentírás, hanem az egész teremtett világra, a fákra, növényekre, állatokra, Isten minden teremtményére, a mi testvéreinkre. A keresztény ember ezért csak zöld lehet, olyan, aki tiszteli, szereti a természetet!!  Imádkozzunk, hogy életünk senkinek, semminek ne okozzon fölösleges fájdalmat, a növényeket, állatokat, ne értelmetlenül  kínozzuk, gyilkoljuk, hanem Isten akarata szerinti paradicsomi állapotokat alázattal helyre állítva, mindenkivel és mindennel békességben éljünk!
Szeretettel megosztom az ötödik állomás anyagát, ugyanitt minden egyes elmélkedés meghallgatható.  Ugyanitt az élő adásba is belehet kapcsolódni!
http://www.magnificat.ro/portal/index.php/214-lelkigyakorlat/9566-szent-ferenc-es-az-anyagi-javak


Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.

Segítsünk!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 02. 09:02

Tolna Megyei Méhész Egyesület Szekszárd, következő programja!


    2014. február 3.  Hétfő 18 óra
 Állategészségügyi Állomás Szekszárd,Toramy Béla u.

Baldavári László:
Rajzás nélküli akácméz termelés nagy hozammal, (Hunor fészek+ 1/2 mézterek)
Atkaszám lenullázása utolsó akác végén egy kezeléssel, és támogatott, praktikus eszközök a méhészetben. :o :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 05. 14:23
BEHARANGOZÓ!

http://infovilag.hu/hir-14091-tapinthatoan-is-magyar-mezhez-melto.html

Egy kis beharangozó, múltidéző!
Honnan indultunk és hová jutottunk?

Vége a bújócskának!
Hamarosan jelentkezek, és mindenre magyarázatot adok!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 05. 18:28
Tisztelt Méhészek!
Az Orosházi Üveggyár kereskedelmi igazgatója, Gyenge Éva kéréssel fordult hozzám.
Kérésének oka az OMME honlapján az OMME hírekben, majd a Magyar Méhész Újság 3. oldalán megjelent sajnálatos valótlan állítás! Érdekes, hogy a botrány kirobbanását követően eltűnt a honlapunkról az írás!
A 12.000 újságból nem tudták törölni! A csatolmányban közölt levelet felolvastam a Kaposvári "elnökök" találkozóján, de hiába! Dr. Mészáros László az üveggyár illetékesétől,határozott kérésem ellenére megtagadta a válaszadás lehetőségét!
Most kire szórják átkaikat, hogy sértődött? Egy kereskedelmi partnerre? Szégyelljék magukat!
Tisztelt Méhészek! Ébresztő! Vegyétek már észre, hogy mit tesznek velünk, és most már az OMME-s üveg gyártójával! Ezzel is járja az OMME elnöke az országot! Dolgoznak éjjel nappal, és egy ilyen buta nyilatkozattal  mindent tönkre tesznek, rossz színben tüntetik fel az üveggyárat, Bross Pétert és engem is!
Elég volt! Távozásuk után kérjenek az OMME honlapján az Orosházi Üveggyártól és a Magyar méhészektől bocsánatot! (Tőlem nem kell én már unom, már három témában kértek!)


Most lássuk a valótlan, inkorrekt állítást!
" A gyár és az OMME közötti szerződéses viszony a kezdetektől tisztázatlan, valamint két évre visszamenőleg még szerződéssel sem rendelkezünk. Így közel 6 millió forintos összeg részünkre való kifizetésére kölcsönösen nem tisztázódtak a jogi alapok."

Megjegyezni kívánom,hogy a szerződéseket Kaposváron bemutattam!

Most nézzük a kérést,majd a csatolt levelet!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Kedves Attila,


Január 23-án a mellékelt levelet küldtem az OMME elnökének, Dr. Mészáros Lászlónak, az OMME honlapján, a mézes üveggel kapcsolatosan megjelent közleménnyel kapcsolatosan, melyben kértem Őt, hogy levelemet szíveskedjen soron kívül megjelentetni az OMME weboldalán, hogy a méhészekhez eljusson a megfelelő információ.


Ezt követően Mészáros úr küldött nekem egy levelet, mely tartalmazta azt az általa megfogalmazott közleményt, melyet a levelem helyett közzé kívánt tenni az OMME honlapján. Ezt én nem hagytam jóvá, és január 30-án ismételten megkértem őt, hogy az eredeti levelemet ( lásd fent: OMME.docx ) szíveskedjen közzétenni.

Sajnos január 30-óta a mai napig nem kaptam semmilyen visszajelzést, illetve a levél közzététele sem történt meg.
Mindezek miatt, a méhészek tájékoztatása végett kérlek, hogy a mellékletben megküldött levelemet szíveskedj megjeleníteni a meheszklub.hu weboldalon!

Előre is köszönöm!

Üdvözöllek,

Éva


Eva Gyenge
Customer Service and Sales Manager, Member of European Communication Team
Sales and Marketing

Oroshaza
Csorvasi ut 5.
Oroshaza H-5900 HU
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A kérést teljesítettem!
ugyan ezt csinálják velünk! Kizavarnak, titkosítanak, szét veritek az OMME-t kiáltanak!
Kedves Dr. Mészáros László! Szégyelljétek magatokat!
Én mást tenni nem tudok, csak felhívni a figyelmet, hogy a dolgok nem úgy mennek ahogy illene!
A döntés a méhészek kezében van!
Most már tényleg megsértődtem!
Nagyon bánt, hogy ilyen vezetőink vannak!
Azonnal össze kell hívni a rendkívüli küldöttgyűlést!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Február 05. 18:45
Na ez egyre cifrább!Lehet ezt még egyáltalán fokozni? :-[Vagy a java még hátra van? :-\
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Február 05. 19:04
Itt tartunk sajnos ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 05. 20:14
Ha jól értem, amikor egy méhész OMME üveget vásárol, 2 Ft/üveg összeggel támogatja az OMME-t. Ezentúl viszont nem az OMME-t fogja, hanem a kft-t.
Hát ez sok embernek nem esik jól. Még akkor se, ha a kft egyedüli tulajdonosa az OMME. Miért? Mert az ügyeket indokolatlanul titkosan kezelik.

Nem értem, hogy az OMME mostani vezetése egy korrekt bejáratott üzleti kapcsolatot miért ront el?  Az OMME elnöke arra hivatkozik, hogy ő nem kapta meg a szerződéseket az előző vezetéstől. A szerződésekből több példány van. Bárki segített volna, csak kérdezni kell.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 05. 20:30
Sajnos a vezetőink miatt, pirulhatunk, mi méhészek.
AZ OMME vezetői olyan kézre csaptak rá, aki csak segített nekünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 05. 20:45
Ez már most engem megint összezavart.
Attila!
Többször kijelentetted, hogy anno tevékenyen részt vettél az üveges sztoriban. Közvetlen hangvételed is ezt bizonyítja Éva asszonnyal. Akkoriban ezek szerint, te is egyetértettél a gazdasági társaság létrehozásával, amit még szerződésben is rögzítettetek. Ezt a Bross írta alá?
De ha most végre ez a társaság létrejött, ahogy azt szerződésben vállalta az OMME, akkor most ez miért lett olyan ördögtől való?Ráadásul ezt Éva asszony is üdvözli.
Azt mondod nálad van ilyen szerződés. Az OMME-ban is van? Ha van, akkor miért nem nézték már meg hamarabb? Ha nincs, miért nincs? Ki tüntette el és mikor, és főleg miért?

Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 05. 20:52
Kár, kár
Most látom, hogy a ződön Csalánosi is ilyesmiket firtat.
Azért remélem nem gondoljátok, hogy én ő vagyok? :-[
Akkor inkább befogom a pofám  :-X
(Bár a kérdések akkor bennem maradnak)
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 05. 20:57
Varju!
Miért ördögtől való? A létrehozás körülményeit mérlegeld szerintem. Az hogy eddíg nem jött létre a társaság, nem okozott szinte semmiben hátrányt, olvashattad az információban. Szerinted a Mellifera, vagy a ZRT kezdeményezés után ki támogatta volna az üveg KFT-t. Láthatod a mostani létrehozásához is a méhészek félrevezetése és félretájékoztatása kellett.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2014. Február 05. 21:00
Varjú!
Mi, nem, érthető?

"OMME már 2008-ban vállalta egy gazdasági társaság létrehozását, így tehát a közleménynek az a mondata, melyben a mézes üveg forgalmazását egy az OMME által jelenleg bevállalt többletfeladatként említik, nem korrekt! Közleményében a méhészek érdekeire való tekintettel említi a többletmunkát. Tisztázzuk, ha Önök nem hoznak létre gazdasági társaságot, az üvegek forgalmazásában, a méhészek üveg-ellátásában továbbra sem lépett volna fel nehézség, bonyodalom, minden ment volna a korábbiakban megszokottak szerint. A különbség annyi lett volna, hogy az üveg 2 forinttal kevesebbe került volna, mivel ezt az összeget –a korábban említett okok miatt- nem tudja a jövőben az üveggyár az OMME felé elszámolni. Az OMME honlapján elérhető információ alapján, úgy tűnik, hogy jelenleg a Magyar Méhészeti Kft. a támogatási díjat a megemelt árban érvényesíti."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 05. 21:07
Kérdezz csak Varjú, csak ne tőlem.
A szerződések birtokomban vannak! Amire hivatkozik Gyenge Éva, azt később módosították!
(Ha szeretnétek idézek belőle, és akkor csend lesz?)
Semmit nem tudtok!
Ezért bukott meg az OMME kommunikációja!
Ezek nyilvános adatok, kérjétek,hogy terjesszék elénk!
Mindenki információhiányban szenved!
Mondtam, hogy üveg témában otthon vagyok!
A szerződések ott vannak az OMME irodában, csak mellényúltak,rossz fiókban keresték!
Mi is mellényúltunk,mikor rájuk szavaztunk!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 05. 21:15
A szerződések különös jellemzője, hogy mindkét félnél van belőle (legalább) egy-egy példány. Így tehát minden bizonnyal kellett lennie az OMME irodában is egynek, sőt, mivel Nemzeti Programból került elszámolásra a szerszám beszerzése, talán még az MVH-nál is akad egy példány belőle. Az SzMSz I/13. pontja értelmében az Egyesület iratkezelését az általános elnökhelyettes felügyeli, aki emlékeim szerint már Bross alatt is, és azóta is Fekete József. Tehát neki biztosan tudnia kell a szerződések létezéséről, illetve irodán belüli fellelhetőségéről.
Az OMME pedig annó igen hamar visszakozott a gazdasági társaság létrehozásától, amint világossá vált, hogy az önálló csatornákon történő értékesítés jóval bonyolultabb, és főként költségesebb, mint a viszonteladókon keresztül történő értékesítés. Hiszen ők rendelkeznek a szükséges raktár- és üzlethelyiséggel, munkaerővel, engedélyekkel, stb.
Megjegyzem, jelen pillanatban az OMME Mo. Kft. a számlakiállításon kívül mást nem csinál az üvegforgalmazás terén, márpedig a számalírogató Gizike bérét valamiből ki kell termelni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 05. 21:37
Végre valaki aki átlátja a dolgokat!
Jakab Ádám, így van! Nincs hozzáfűzni valóm írásodhoz! Ez tuti beszólás volt!

Közben előkerestem a D-22/2008-as számú szerződést, amely az alapszerződést 2008. január 30-án módosította!
Ez pont arról szól, hogy ne Kft. keretében legyen az értékesítés, hanem viszonteladókon keresztül!
"Üzleti titkokra hivatkozva a teljes szöveget nem kívánom nyilvánosságra hozni"!
Ismerős ugye?
Majd néhány hónap múlva az új csapat mindent elétek tár, mert ez nem titok, minden a mi közpénzünkből van ám!
Bárki bármelyik egyesületi tag elkérheti, bele nézhet, tanulmányozhatja!
Kérjétek a fenti számú szerződést, de lehet, még mindig keresik?
Igen, két eredeti példány van az egyik az OMME központban a másik az MVH-nál.
Én nem tudtam,hogy keresik.
Azt gondoljátok elfogadták volna segítségemet?
Biztos bennem van megint a hiba, hogy olyant keresnek amiről nekem nem is volt információm,hogy keresik!
Én is az OMME honlapján, majd az újságban olvastam megdöbbenve, hogy nincsenek szerződések?
Akkor az iratkezelés nincs valami toppon a központban!
Nagyernyei  Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 05. 21:52
Egy picit figyeljünk a kft bejegyzésre is.
Eddigi ismereteink szerint apport is volt, de a cégbejegyzésből ez nem derült ki.
Belátták, hogy a kft-be az üvegszerszámot nem vihetik be?
Az se tiszta, hogy miért pont annyi összeg szerepel, amennyi.
Szóval valami közlemény illene, hogy legyen az alapító részéről a tagság felé.
Ez a bejegyzés alatt állapot mit takarhat?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 05. 21:58
Olyan érzésem van mint amikor horgászok,és leveszem a pontyot a horogról!
Csak tátog, de nem beszél...... :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Február 05. 21:59
QUQURIQ!

Ennyi hibát 30 év alatt nem követett el az OMME vezetése mint az utóbbi egy évben!
Gratula Nekik! :(
Hibát -hibára követnek, csupán jóhiszeműségből! ;D
Ezeket a hibákat már a szék sem bírja alattatok, amibe oly görcsösen kapaszkodtok!
LE KELL MONDANI MINDENKINEK!!!
NE SOKKOLJÁTOK TOVÁBB A TAGSÁGOT!

A sok-sok OMME tagból az egyik, akinek már nagyon elege van amit csinál a vezetés.

KIskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 05. 22:07
Ja, és tegyük hozzá, hogy az Üveggyár álláspontja szerint: "ha (Önök) nem hoznak létre gazdasági társaságot, az üvegek forgalmazásában, a méhészek üveg-ellátásában továbbra sem lépett volna fel nehézség, bonyodalom, minden ment volna a korábbiakban megszokottak szerint"

Tehát e szerint meg végképp nem volt szükség itt és most a Kft-n keresztül történő értékesítés bevezetésére... Ha eddig működött olajozottan, a lehető legegyszerűbben és legolcsóbban (!!!), és az Üveggyár részéről ez így folytatható lett volna, akkor felmerül a kérdés, hogy az OMME részéről miért volt szükség a módosításra?

(Lehet, hogy mégiscsak megvolt az a bizonyos szerződés, csak a módosítást felejtették el elolvasni, és gyorsan "jóvá akarták tenni" a dolgokat - csak úgy 'jóhiszeműen'??)
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Február 05. 22:26
Egy picit figyeljünk a kft bejegyzésre is.
Eddigi ismereteink szerint apport is volt, de a cégbejegyzésből ez nem derült ki.
Belátták, hogy a kft-be az üvegszerszámot nem vihetik be?
Az se tiszta, hogy miért pont annyi összeg szerepel, amennyi.
Szóval valami közlemény illene, hogy legyen az alapító részéről a tagság felé.
Ez a bejegyzés alatt állapot mit takarhat?

A lényeg a titkosság.

Ha az üvegenkénti két forintokból az évi sokmillió Forint összeáll, és az az OMME egyesületének számláján landol, akkor azt csak az alapszabálynak megfelelő módon lehet elkölteni.
Ha a kft-ben landol, akkor a kft költheti el, pl. az Adria két szigete között egy vitorláson megtartott csapatépítő tréningre, vagy valamilyen fesztiválon uszi és szauncsi közbeni munkavacsorára. A kft sokféle költséget elszámolhat! Lehet pl. angol grafikussal tárgyalni az üveg designjának megváltoztatásáról - mondjuk Londonban. Aztán lehet egyeztetni egy kicsit a francia címkegyártókkal, velük át lehetne terveztetni a zárszalagot. És még sok-sok költséget ki lehet találni, ha az a cél, hogy elköltség a méhészek pénzét!

És a tulajdonosnak elmondhatja (az IB egy tagjának négyszemközt): sajnos sok költség volt, de a kft éppen nullszaldósra... Örüljön a tulaj, ha nem kell még befizetnie!!!

Áttekintehtőség:
KFT - titkos
Egyesület - kicsit nyilvánosabb
Közhasznú Egyesület - nyilvános

No ezért nem kell a közhasznúság és ezért kell a kft? Mutyibusiness beindulhat?

A kft-t milyen nyeresgi tervvel fogaták el? Ki fogadta el a kft éves tervét? Mikor hozzák az éves tervet nyilvánosságra?

CSIP CSIP madarakat nem visznek az Adriai csapatépítő vitorlázásra?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 05. 22:45
Sziasztok!
A legfontosabb szavak elkerülték a figyelmeteket?
"... tartalmilag nem helyes, és nem is korrekt.."
Szerintem ez az egész levél lényege! Ne cifrázzátok,elemezzétek ennyire az írást!
Mit is jelent ez, hogy nem korrekt, tehát inkorrekt?
Az értelmező szótárban ez áll: Nem tisztességes magatartás, vétség, szabálytalanság, szava hihetetlenség...
Na bumm! Ezzel kéne törődnünk tisztelt méhésztársak!
És ezt nem a kiskakas, Szürkeveréb, Nagyerejű és társai kitalációja, hanem az Orosházi Üveggyár kereskedelmi vezetőjének tiltakozó gondolatai!
Hol van az alázat? Szerintem elő kéne varázsolni, és baromi nagy nyilvános bocsánatkérésbe kezdeni!
Nagyernyei Attila
ui.
Most mi van? A zöld fórum is belőlünk él?
Na akkor hol vannak a hiteles információk?
Örülök, hogy az OMME hírekre így rákattantak.
Adunk még témát, hamarosan.
Üdvözöllek benneteket a Méhészklubból!
Azért jól esik, hogy már nem "kisöcsiztek" le!
Igaz mi csak 140-en vagyunk, de egyedül a FF Méhészklubban írt bejegyzéseket nyomtatja ki az OMME elnöke!
Állítólag vaskos kis gyűjteménye van már írásainkból. Köszönjük!
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 06. 06:36
Sziasztok! A pici parázsból szokot lenni a nagy tűz is!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 06. 07:51

Tisztelt Méhészek!
A nagy érdeklődésre való tekintettel, ismét vezető helyre teszem a kérést!
Az Orosházi Üveggyár kereskedelmi igazgatója, Gyenge Éva kéréssel fordult hozzám.
Kérésének oka az OMME honlapján az OMME hírekben, majd a Magyar Méhész Újság 3. oldalán megjelent sajnálatos valótlan állítás! Érdekes, hogy a botrány kirobbanását követően eltűnt a honlapunkról az írás!
A 12.000 újságból nem tudták törölni! A csatolmányban közölt levelet felolvastam a Kaposvári "elnökök" találkozóján, de hiába! Dr. Mészáros László az üveggyár illetékesétől,határozott kérésem ellenére megtagadta a válaszadás lehetőségét!
Most kire szórják átkaikat, hogy sértődött? Egy kereskedelmi partnerre? Szégyelljék magukat!
Tisztelt Méhészek! Ébresztő! Vegyétek már észre, hogy mit tesznek velünk, és most már az OMME-s üveg gyártójával! Ezzel is járja az OMME elnöke az országot! Dolgoznak éjjel nappal, és egy ilyen buta nyilatkozattal  mindent tönkre tesznek, rossz színben tüntetik fel az üveggyárat, Bross Pétert és engem is!
Elég volt! Távozásuk után kérjenek az OMME honlapján az Orosházi Üveggyártól és a Magyar méhészektől bocsánatot! (Tőlem nem kell én már unom, már három témában kértek!)


Most lássuk a valótlan, inkorrekt állítást!
" A gyár és az OMME közötti szerződéses viszony a kezdetektől tisztázatlan, valamint két évre visszamenőleg még szerződéssel sem rendelkezünk. Így közel 6 millió forintos összeg részünkre való kifizetésére kölcsönösen nem tisztázódtak a jogi alapok."

Megjegyezni kívánom,hogy a szerződéseket Kaposváron bemutattam!

Most nézzük a kérést,majd a csatolt levelet!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Kedves Attila,


Január 23-án a mellékelt levelet küldtem az OMME elnökének, Dr. Mészáros Lászlónak, az OMME honlapján, a mézes üveggel kapcsolatosan megjelent közleménnyel kapcsolatosan, melyben kértem Őt, hogy levelemet szíveskedjen soron kívül megjelentetni az OMME weboldalán, hogy a méhészekhez eljusson a megfelelő információ.


Ezt követően Mészáros úr küldött nekem egy levelet, mely tartalmazta azt az általa megfogalmazott közleményt, melyet a levelem helyett közzé kívánt tenni az OMME honlapján. Ezt én nem hagytam jóvá, és január 30-án ismételten megkértem őt, hogy az eredeti levelemet ( lásd fent: OMME.docx ) szíveskedjen közzétenni.

Sajnos január 30-óta a mai napig nem kaptam semmilyen visszajelzést, illetve a levél közzététele sem történt meg.
Mindezek miatt, a méhészek tájékoztatása végett kérlek, hogy a mellékletben megküldött levelemet szíveskedj megjeleníteni a meheszklub.hu weboldalon!

Előre is köszönöm!

Üdvözöllek,

Éva


Eva Gyenge
Customer Service and Sales Manager, Member of European Communication Team
Sales and Marketing

Oroshaza
Csorvasi ut 5.
Oroshaza H-5900 HU
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A kérést teljesítettem!
ugyan ezt csinálják velünk! Kizavarnak, titkosítanak, szét veritek az OMME-t kiáltanak!
Kedves Dr. Mészáros László! Szégyelljétek magatokat!
Én mást tenni nem tudok, csak felhívni a figyelmet, hogy a dolgok nem úgy mennek ahogy illene!
A döntés a méhészek kezében van!
Most már tényleg megsértődtem!
Nagyon bánt, hogy ilyen vezetőink vannak!
Azonnal össze kell hívni a rendkívüli küldöttgyűlést!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Február 06. 08:55
"Igaz mi csak 140-en vagyunk, de egyedül a FF Méhészklubban írt bejegyzéseket nyomtatja ki az OMME elnöke!
Állítólag vaskos kis gyűjteménye van már írásainkból. Köszönjük!"

Biztos nem véletlen teszi elnökünk! Ha szembesítésre kerülne az ügy, úgy gondolom felszeretné használni az FF írásait mint terhelő bizonyítékot egyes személyek ellen! Csak azt nem értem mit szeretne ezzel bizonyítani, hogy őt és társaságát rágalmazták? Gyanusítgatták? Vagy még is mit? Ez gy közösségi oldal(fórum) kultúrált bejegyzésekkel! A kész tények és a megtörtént dolgok megvitatásáról szól!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 06. 09:09
Segítséget szeretnék kérni tőletek, lehet lemaradtam valamiről.
Az lenne a kérdésem mióta 1094 Budapest , Viola u. 48 egyesületünk székhelye, ugyanis az elérhető cégbejegyzési adatokban az OMME Magyarország Kft. alapítója 1/1 hányadban az OMME 1094 Budapest, Viola u. 48 székhellyel van feltűnteteve, a bejegyzés alatt álló OMME MAgyarország Kft. miért az eredetileg OMME székhelyére 1094 Bp. Viola u. 50. sz alá akarják bejegyeztetni.

Az egyesületünk székhelye OMME 1094 Budapest, Viola u. 50., ha megváltozott a székhely az mikor lett megszavaztatva? Ha megváltozott az OMME székhelye, helytelenül miért szerepel mégis a továbbiakban a Viola u. 50. Ha megváltozott a székhely mi lett az ingatlannal, és milyen jogcímen van jelenleg is ott az egyesület hivatala?
Ha és valószínűleg elírás történt (na de hát 2 helyen is) miért nem korrigálják?
Csak azt ne mondjátok ennek semmilyen jelentősége nincs.

Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 06. 09:46
Attila, arról egyébként van valami információd, hogy elkészültek-e az üvegek, amit február 3-ra ígértek? Mert az OMME honlapon még mindig a hiánypótlás kiküldéséről szóló hír a legaktuálisabb, úgy látszik azóta semmi fontos nem történt (majd' 1 hét alatt)? Pedig állítólag annyit dolgoznak értünk.... (vagy inkább miattunk?? ;D )
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Február 06. 09:46
Jelen pillanatban kinek a tulajdonában áll az üvegkészítő szerszám?
OMME, kft, üveggyár?
A levélben kiderül, hogy az üveggyár szeretné letudni ezt az egész vitát ami az üveg körül van, mert ő gyártani akar, és ő akar gyártani. Itt a fórumon elhangzott, hogy a gyár egy jelentős kapacitását az OMME üvegekre fordítja, így kijelenthető, fontos neki az OMME üveg.
Amennyiben az OMME tulajdona a szerszám én javaslatot tennék információ szerzésről más üveggyárak gyártási költségeiről, esetleges gyártó váltásról, és lehet, hogy kiderülne, hogy nem is a svájciak gyártják Orosházán legolcsóbban az elvárt minőséget.
Az üveggyár 2008-ban szerződött le az OMME-val és 2011 augusztus 1től változott meg az OI szerkezete, és azért nekem furcsa, hogy 2013-ban kezdeményezte csak az OI a szerződés módosítását.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Február 06. 09:54
Kedves Attila!
Ezt az Orosházi üveg problémát te hoztad elő a múlt év végén.
Te nem úgy látod, hogy egy esetleges per esetén a 2012.09.26 előtti vezetésnek épp olyan kellemetlen kérdéseket tehet fel a bíróság, mint amilyet a jelenleginek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 06. 10:07
Veszti1982!

Ha már felhoztad a dátumokat, akkor mint méhész, és mint OMME tag, szeretném megkérdezni tőled, kik voltak az idő tájt, akkor abban a vezetésben? Szerintem csak egy ember személye változott, az is 2013-tól. Ezt te is mint OMME tag, biztosan tudod. Szerinted nem volt, és van ellenőrző bizottság? Hol volt, hol nem volt, mint a mesében??
Miért nem vonod kérdőre őket?? Ők biztos mindenbe bele látnak.

Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 06. 10:10
Ahogy én kivettem az itt leírtakból, az üveggyár tulajdonában lévő berendezés/gyártósor bizonyos (speciális) alkatrészeiről van szó. Tehát önmagában ezek az alkatrészek lehet, hogy semmit sem érnek, másutt nem használhatók.
Mondjuk a váltást nagyban nehezíti, hogy jelenleg Magyarországon egyetlen öblösüveggyár működik, Orosházán. Tehát ha gyártót akarunk váltani, akkor külföldön kell körülnézni, márpedig az elég hülyén venné ki magát, hogy azt a termelői mézesüveget, aminek az egyik legfontosabb üzenete, hogy hazai mézet tartalmaz, egy külföldi üveggyár gyártaná, ebben ugye egyetértünk?
Ráadásul egy külföldi gyárból való beszerzés (különösen, ha esetleg EU-n kívüli országról lenne szó) jelentősen bonyolítaná a viszonteladók dolgát, nem beszélve az egyéni méhészekről, már amennyiben ott is olyan rugalmasan állnának a raktározáshoz és kiszolgáláshoz, mint Orosházán. Mert az is könnyen lehet, hogy onnan egyben el kellene szállítani a legyártott mennyiséget, azt valahol raktározni, stb.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Február 06. 10:24
Kedves Atya!
Az IP címmel kapcsolatban szeretném figyelmedbe ajánlani a jelenleg hatályban lévő jogszabályt: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100112.TV
A fenti jogszabály kimondja, hogy
1)IP cím lekérdezhető
2) Levezethető a tény: az IP személyes adat.
3) Tudta vajon a jogalkotó, hogy mit csinál? Szerintem nem. Ha elolvasod a törvényt vannak benne egyszerű hülyeségek, amik erre vallanak.
4) Az IP miatt minden egyes weboldal bejelentéskötelezett-e? Ez gondolkodós kérdés. Mondjuk azt erőst el tudom képzelni, hogy emiatt a webszerver üzemeltetője igen! A weboldal (csak emiatt) pedig ír egy adatvédelmi doksit(tájékoztatót) az oldalára és áttolja a “felelősséget” a szerver üzemeltetőre.
5) Bármikor bármelyik weboldal tulajdonost meg lehet büntetni, de nemcsak a weboldalak tulajdonosait…


A fórum nem tartalmaz magyar nyelvű "adatvédelmi tájékoztatót" igy a Simple Machines fórumszerkezet a  Lewis Media, LLC. tulajdonos által kiadott adatvédelem vonatkozik rá. Nevada-ban van bejegyezve a cég, így az USA adatvédelmi jogszabályozása alatt áll, ahol pedig köztudott, hogy nyilvánosságra hozható az IP cím akár egy per esetén is.
Van egy jó hírem is a fórum üzemeltetőinek, az S.M.F 2.0.7 verzióban befoltozták az IP cím elérhetőségét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 06. 10:33
Ebben a nagy visszamutogatási lendületben azért nem ártana tisztázni, hogy a jelenlegi Vezetőség (IB) két fővel tér el az "előző" Vezetéstől. Sőt, a jelenlegi IB tagjainak a többsége már több ciklus óta tölti be tisztségét, tehát az "elmúltnyolcévezés" a politikában lehet, hogy működik, de az OMME-nál nem. Mert ha valóban olyan nagy disznóságokat követett el az "előző" Vezetés, amiket a jelenlegi elnök emleget, akkor véleményem szerint neki magának kellene soron kívül kezdeményeznie az IB visszahívását.
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Február 06. 11:25
Sziasztok tudomásom szerint magán személy az Ip. cimet nem kérheti le.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Február 06. 11:44
Google: IP adress locator
Az első 10 találat amit megnéztem teljesen legális, és nem volt sehol kiírva, hogy csak az FBI tagok és a nemzetbiztonsági emberek használhatják.
Magyarországon még nincs rá törvényi szabályozás
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Február 06. 11:58
Megnézheted de a nevét vagy más privát telefonszámot nem használhatod fel semmilyen célra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 06. 13:36
Szilveszter!

Jelen pillanatban kinek a tulajdonában áll az üvegkészítő szerszám?
OMME, kft, üveggyár?
A levélben kiderül, hogy az üveggyár szeretné letudni ezt az egész vitát ami az üveg körül van, mert ő gyártani akar, és ő akar gyártani. Itt a fórumon elhangzott, hogy a gyár egy jelentős kapacitását az OMME üvegekre fordítja, így kijelenthető, fontos neki az OMME üveg.
Amennyiben az OMME tulajdona a szerszám én javaslatot tennék információ szerzésről más üveggyárak gyártási költségeiről, esetleges gyártó váltásról, és lehet, hogy kiderülne, hogy nem is a svájciak gyártják Orosházán legolcsóbban az elvárt minőséget.
Az üveggyár 2008-ban szerződött le az OMME-val és 2011 augusztus 1től változott meg az OI szerkezete, és azért nekem furcsa, hogy 2013-ban kezdeményezte csak az OI a szerződés módosítását.

Én meg arra tennék javaslatot Veszti, hogy ne akard megváltani naponta a világot, és különösen azért, mert más akaratát tolmácsolod folyamatosan! VAN ÜVEGÜNK !Önálló gondolatod nincs? Úgy ég el minden felvetésed, akár a szalma. Olyan ez mint amikor néhány napig egyesületet akartál szervezni a mentoroddal. Íme, Te írtad:

Tisztelt Fórumozók!
A tegnapi nap egy nagy fordulatot hozott a Paksi Klub szervezésében.
Amikor belevágtam ebbe a szervezésbe, a legelső feladatok egyike a támogatói kör felépítése volt, és a számomra legfontosabb támogatóval tegnap volt csak idő egyeztetni. Egy nagyon hosszú megbeszélésen, és széles körben végzett vizsgálatok alapján, felmérve a kockázatokat úgy döntött, hogy kívül szeretne maradni ezen kezdeményezésből, és nekem is azt javasolta, hogy maradjak meg abban a közösségben ahol szeretnek, ahol elismerik a munkámat, ahol a kimondott szavaimat úgy értik meg ahogy én is gondolom. Elmondása szerint az általam elképzelt "semlegesség" nem történhet meg, és a legkörültekintőbb döntések ellenére is vagy barátot, vagy ellenséget generálnék.
A megbeszélés végén én még mindig úgy éreztem, hogy képes lennék megbirkózni az előttem álló feladattal, de ismerve ezt a támogatót annyira fontosnak találom a véleményét, hogy a kérésének eleget teszek, azaz teljesen kiszállok a méhészeti közéletből és megmaradok az mellett, ami tényleg örömet ad: a méhcsaládom, a kis valamint a nagy családom.
Amennyiben tovább szerveződik a Paksi klub, úgy az már nem az én szerveződésem alatt fog történni.
Mindenkinek eredményes méhészkedést kíván


Jövő héten majd cukorgyárat akar veled építtetni, mert nem kell a 215ös, amikor van 205 ért is. Nőj már fel!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Február 06. 14:00
Jenő köszönöm, hogy figyelmeztettél: Neked van igazad!
Minduntalan arra lyukadok ki, hogy akkor járnék jobban ha csöndben maradnék és befognám a számat, de ez néha nagyon nehéz. Majd tanulok belőle.

Az én mentorom pedig egy olyan méhész aki még soha nem olvasta egyik fórumot sem, és nem is hiszem, hogy valaha is fogja. Akit ti kineveztetek mentoromnak azzal az emberrel csak egy szimpla barátságban állok, de nem szoktunk szakmai kérdéseket megbeszélni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 06. 14:18
Komoly mentorod van  :o ha nem is olvas. Vak vezet világtalant. Válts mentort, és/ vagy légy önálló! Ezt majd különösen gondold át, amikor a méheidet átvizsgálod az első alkalommal! Addig ne felejtsd el mire kértelek! Ott is belátod akkor, hogy mentort kellene váltanod :(.
Üdv: Jenő
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Február 06. 14:35
Ezt a mondatomat pedig kinyomtatom, és kiteszem az irodám falára, hogy el ne felejtsem:
 "azaz teljesen kiszállok a méhészeti közéletből és megmaradok az mellett, ami tényleg örömet ad: a méhcsaládom, a kis valamint a nagy családom"
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Február 06. 15:19
QUQURIQ!

Végre egy jó ötlet Tőled! :D
Csak vigyázz, hogy a méheiddel nehogy úgy bánjál mint a közélettel!

Üdvözlet a Kiskakastól!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Február 06. 17:04
Szabálytalanság.......Feleslegesen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Február 06. 17:37
Sokáig tartott a buli. A bucfast bulit nagyon gyorsan el lehet  felejteni! Most szóltam utoljára. http://www.youtube.com/results
http://www.youtube.com/watch?v=glm0v3Sk-z4
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 06. 18:57
Szia Veszti1982!
Ezt írtad nekem:

"Kedves Attila!
Ezt az Orosházi üveg problémát te hoztad elő a múlt év végén.
Te nem úgy látod, hogy egy esetleges per esetén a 2012.09.26 előtti vezetésnek épp olyan kellemetlen kérdéseket tehet fel a bíróság, mint amilyet a jelenleginek?"

Ezerszer elmondtam, hogy mielőtt rosszindulatú dolgot állít bár ki üveg témában, kérdezzen meg olyant aki először nyitotta ki az Orosházi Üveggyár ajtaját OMME-s üveg témában!
Két embert ismerek közülük. Az egyiket úgy hívják Bross Péter, a másik meg pont most ír Nektek!
Bross Péter először, az induláskor jött velem, utána csak a szerződések aláírási ceremóniáján vett rész.
Az egész akkori IB-t a gyár vendégül látta, az OMME-s üveggyártás indulásakor  egy kis ünnepség keretében!

Határozottan ki merem jelenteni, hogy semmi sumákolás, kétes üzlet nem zajlott!
Aki ezt állítja rágalmaz, felelnie kell!

Ezt az üveggyárral való felhőtlen, sőt baráti kapcsolatunkra való tekintettel kikérem magunknak!
Ami most zajlik ez ügyben, azt a jelenlegi OMME vezetés kavarja, de rendesen!
Ez a "Kft-sdi" bolondéria valami látásproblémát okozott néhányuknak!
Én tisztán látok, és tudom, hogy egy önzetlen mindkét fél részéről a méhészekért tenni akaró csodálatos dologba tenyereltek bele!
Tehát ezt pontosítsunk. Néhány vezető olyan dolgot állít, amihez halványlila pukija sem volt!
Semmi gond nem adódott volna, ha nem csinálnak öncélúan, a méhészek érdekével ellentétes gazdasági társaságot, és nem vezetik félre a tagságot! Ezek a sorozatos, nem korrekt nyilatkozatok sokat ártottak ennek a virágzó kapcsolatnak! Ennek felelősei vannak!
Ne felejtsétek el, hogy az üveggyár saját költségéből közel 5 millió forintot áldozott az OMME-s üveg bevezetésének reklámjára! Ismeritek a szlogent?
A méhészek az üveg barátai!
Már az is visszataszító, hogy megfordult a fejükben, hogy valami nincs rendben az üveg körül.
Most már nincs, mert belekontárkodtak!
Egy gyönyörű dolg, a méhészek összetartozásának szimbóluma lett az OMME belső csatározásainak áldozata!
Mi a megoldás?
Mindent vissza kell csinálni! Fel kell mérni mekkora kárt okoztak, és döntsenek a méhészek!
Szerintem holnap Tolnán ismét lesz miről beszélgetnünk.
Remélem nem arra taktikázik az OMME elnöke, hogy a rendkívüli küldöttértekezlet időpontját "beletolja" az OV-ba!

Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 06. 20:06
No! Ahogy én látom az OMME üveg történetét.

A nagy sajtóhírveréssel lezajlott mézhamisítási botrányok miatt a vásárlói bizalom megrendült 2008-ban.
A méhészek úgy láttak előrelépési lehetőséget a vásárlói bizalom visszaszerzésében, hogy a termelői méz speciális összetéveszthetetlen üvegben legyen forgalmazva.
Legyen a magyar méhésznek olyan egyedi azonosítókkal ellátott üvege, amiből a vásárló azonnal rájön, hogy nem ócska gyári pancsolványt kap, hanem 100 %-osan a méhész pörgetőjéből kifolyt mézet.
Az ötlet megvalósításához kellett pénz és kellett egy olyan üveggyár, amelyik fontosnak tartja a magyar termékek védelmét.

Az OMME nevében Nagyernyei Attila elment az Orosházi Üveggyárhoz és meglepődött, mert minden multinacionális tulajdonlás mellett talált egy olyan vezetést, amelyik őszintén hitt abban, hogy magyar termékekre van szükség, hogy a gyár stabil legyen a magyar piacon.
Elindulhatott az üveg megtervezése és az üzleti konstrukció kidolgozása.
Az OMME vezetése hamar belátta, hogy sokszáz millió Ft-os öblösüveg szerszámot nem tud legyártatni, de tud kínálni a gyár számára egy biztos piacot.
Az OMME és az Üveggyár kidolgozott egy közös programot.
Az OMME összeszedte a elinduláshoz szükséges pénzt és befektette ebbe a közös programba.
Az Üveggyár vállalta a megfelelő szerszám legyártását.
Mivel az OMME nem tudta kifizetni az üvegszerszám és a betét többszáz milliós költségét, ezért az nem lett az OMME tulajdona.
Az Üveggyár két szokatlan pluszt vállalt, de végül is ez megtérült neki a piaci stabilitás révén.
1. Induló reklám.
2. Minden eladott üveg után 2 Ft támogatást utal az OMME kasszájába. Az OMME vállalta, hogy ezeket a 2 forintokat mézmarketingre költi.
Éppen a második feltétel miatt törlődött időközben az eredeti megállapodás azon pontja, hogy az OMME az üveg kereskedelmére kft-t alapít. Ugyanis ha az Üveggyár egy társadalmi szervezetet támogat, akkor azzal jár neki adókedvezmény, viszont egy Kft-nek nyújtott támogatás esetén nem. Márpedig a szerződés szerinti célok között ott volt a mézmarketing támogatása.
Az Orosházi Üveggyár ezt a kiegyensúlyozott és kölcsönösen előnyös kapcsolatot látja most fölborulni.
Az eredeti megállapodás az OMME és a gyár között született és ebből a kapcsolatból az OMME 2 Ft/üveg támogatást tervezhetett be marketing célra. Ezt az összeget csak addig kapja az OMME, míg nem iktat be a rendszerbe az üveg forgalmazására egy kft-t.

Ezeket az egyszerű összefüggéseket az OMME jelenlegi vezetése nem érti meg, tehát viszontlátásra!
El lehet búcsúzni a pozícióktól, hátha a következő vezetés meg fogja érteni és helyreállítja a gyárral a kapcsolatot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 06. 22:39
De nagy arc vagy te Kiváncsi!
Attól, hogy valaki nem olvassa ezeket a fórumokat, még lehet jó méhész, és jó ember is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 07. 07:24
Kedves Varjú!

Mindig kérdezni kell ha nem tudsz valamit, majd azt követően szabad csak megnyilvánulni.  Mivel jelen esetben halvány gerle pukkantásod sincs a szituációról, ezért elnézem neked ezt a böszmeséget, de azért valamire rávilágítok hangyányit, mert megszólítottál.
Mentoráról senki nem mondta, hogy nem jó ember. Miért írtad ezt?
Az a "valaki" (mentor) nem jó méhész. Tehát nem csak a fórumokat nem olvassa, hanem "kár"-t okoz hiszékeny méhésztársának. Tanácsot fogad el a kezdő méhész olyan embertől, akiben megbízik, miközben az állománya tavaszra tönkre fog menni, csaknem teljesen. Szilveszter pedig le fogja nyelni a békát, mert nem tudja miért történt ez. Ne kérdezd meg honnét tudom! Tudom.
Telefonon vagy személyesen nagyon szívesen elmesélném neked a tényeket : :( ha ennyire megrázott az eset.  Azután ismét megszólalhatnál....de addig  :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 07. 08:52
Sziasztok!
Megint kaptam egy olyan jelzést, amit vissza kell utasítanom.
Állandóan azt csapkodják a fejemhez, hogy sértődött vagyok. Ezt már sokszor sok helyen mondták, majd megunják,mert immúnis lettem erre az alpári dumára.
Szerintem elfogyott az okos érve azoknak akik papagáj módjára emlegetik ezt.
Jön az a hír is, hogy mi csak kötekedünk, nekünk semmi nem jó, szegényeket csak bántjuk, pedig aranyos jó vezetőink vannak. Lehet, hogy aranyosak de, hogy nem jó vezetők az biztos. Ezért lesz egy bizalmatlansági szavazás, aztán majd eldöntik a méhészek ki a sértődött és kik azok akiket méltónak tartanak az OMME irányítására.
Valami azért nem stimmelhet, mivel foggal körömmel tiltakoznak a megmérettetés ellen.
És itt van az üveggyár téma. Ne hagyjuk ellaposodni, mert amit itt összehoztak, azt a tagságunkkal is megteszik.
Szerintetek amikor egy üzleti partner vezetője, konkrétan az Orosházi Üveggyár Kereskedelmi vezetője nyíltan kijelenti, és ezt többször megismétli, hogy Ön nem korrekt, akkor itt ki a sértődött?
Ezt konkrétan az OMME elnökének címezte!!!!!!!!
Védekezésképpen marhaságokat megpróbálnak bemagyarázni, és még mélyebbre süllyednek.
Szerintem egy embert több dolog tehet naggyá!  Ha igaza van, és ezt nem veti mások szemére.
Ha belátja hibáját, és alázatosan bocsánatot kér tettéért. Na ez aztán hiányzik!
Alázat,tőlük? Ugyan már!
Mi tesznek helyette? Támadnak, próbálnak bosszút állni, csupán azért mert vannak akik ki merik mondani az igazságot?
Ott tartunk,  hogy Bercsényi János Kalocsai elnök már meghívót sem kapott a mai elnökök találkozójára!
Hihetetlen. Biztosan véletlen.
Ja megvan. Bercsényi is sértődött.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 07. 11:05
Kiváncsi Fáncsi!
Azt ne te mond már meg itt nekem, hogy mikor hallgassak!
Ezt írtad:
Idézet
Komoly mentorod van  :o ha nem is olvas. Vak vezet világtalant

Én erre reagáltam.
Az, hogy te olyasmiket tudsz, amiket én nem, az egy dolog.
Hidd el én is tudok olyasmiket, amit te nem, de ettől még nem írok ide azért fél mondatokat (gondolatokat) hogy utána téged lehülyézhesselek, hogy nem tudsz te semmit!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 07. 11:26
Varjú!

Most írjam le ismét ugyanazt? :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 07. 11:30
Ne írd le, csak azt értsd meg, amit én írtam.
Én értem, amit te írtál.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 07. 11:32
http://www.7hatar.ro/hu/torvenyismerteto/772-az-uj-meheszeti-torveny.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 07. 11:33
Varjú! Írj neki private üzenetet, azután beszéljetek telefonon. Tanulságos lesz. Hidd el!
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 07. 11:35
Szerintem meg neki kellett volna privátban megbeszélni ezt vesztivel, és akkor én sem értek félra semmit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 07. 11:41
Már beszéltek, de te még nem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Február 07. 11:49
Részemről lezárt kérdésen megy a vita.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 07. 17:18
Amennyiben a fentiekben felsorolt létesítményekkel szembeni távolság kisebb mint 5 m, a méhcsaládokat a föld szintjétől legkevesebb 2 m magas kerítéssel, hálóval kell elválasztani oly módon, hogy a méhek ne tudjanak átrepülni felettük. - See more at: http://www.7hatar.ro/hu/torvenyismerteto/772-az-uj-meheszeti-torveny.html#sthash.12cqVOig.dpuf

No itt valami fordítási hiba történhetett.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Február 07. 21:05
QUQURIQ!

Remélem, hogy a nagy elnöki találkozón kiírják a rendkívüli küldött közgyűlés időpontját!!! ;D
Már csak erre vár a tagság!
2014. 02............................... egészítse már ki az Elnök úr!
Ennyit segít Neki a Kiskakas!

A Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 08. 05:51
Tisztelt Méhészek.
Az elnökök találkozójáról később fogok egy hosszabb beszámolót írni!
Este fél tíz előtt lett vége a megbeszélésnek.
Annyit szeretnék előzetesen beharangozni, hogy VÉGRE!
Mit is jelent ez? Végre egy olyan konstruktív, komoly szakmai vitán vagyunk túl, hogy mindkét fél megismerhette a másik álláspontját.
Ez homlok egyenest eltér egymástól, és mégis öt és fél órán keresztül nyomtuk.
Köszönjük az OMME elnökének, Dr. Cserényi Péternek, Fekete Józsefnek, Kollár Imrének, Rádi Tibornak és a
megjelent megyei elnököknek ezt a csodálatos estét.
Nagyon boldog vagyok, mert mindenki elismerte, hogy nem az OMME szétverése a célja az "ellenzéknek".
Nem így indult! Megint kezdték, hogy sértődöttek vagyunk stb.
Lassan,ahogy haladtunk időben előre, és vezetőink megismerték álláspontunkat, megváltozott minden.
Újra kezet fogtam Dr. Cserényi Péterrel.
Most már a lelkem is megnyugodhat, jó úton haladunk, és nem néznek ránk ellenségként.
Rohanok a Szekszárdi Tavaszváró Méhésznapra, este részletes beszámolót olvashattok itt.
Kedves kiskakas!
Most már teljesen összekeveredtem, mert ismét egy új személyre szavaztam, hogy ki lehetsz.
Feladom.
A szünetben, az udvaron megígértem az OMME elnökének,  hogy a továbbiakban a Méhészklub stílusa "puhulni" fog! Vége a keménykedésnek? Nem, de a tegnapi megbeszélés arra kötelez, hogy visszavegyünk a tempóból.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 08. 08:41
Szia Attila ! Nagyon kiváncsi vagyok az esti beszámolora. De azért tudod a mondást, kutyából nem lesz .........  Na nem találgatok, majd kiderűl.   Űdv.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 08. 19:06
Szia Antal!
Ígéretemhez híven beszámolok a tegnap estébe hajló, elnökök találkozójáról.
Szeretném mindjárt az elején leszögezni,  hogy nagyon kulturált, de harcias megbeszélést folytattunk.
Felmerül a kérdés, hogy én mit kerestem ott,minek keverem tovább azt a bizonyost.
Egyesületünk minden összejövetele nyilvános, ezt most külön ki is hangsúlyozták.
Az elnöki találkozó az elmúlt időszakban végzett munkáról szólt. Ezen hamar átugornék,  mivel azt utóbbi időben hetente ugyan ezt hallom, most az akáckoalíció folyik a csapból is. Örvendünk neki, minden magyar méhész elemi érdeke a magyar akácerdők védelme, köszönjük, hogy küzdenek érte.

Kft?
Na ez már zűrösebbnek bizonyult. A dombóvári egyesület hozzászólása,  kérdése, tényállítása(?) hozta meg az est hangulatát. Felvetették, hogy aki még nem fizetett tagdíjat, mert majd fog csak valamikor, az is kap újságot.
Aki meg most lép be az egyesületbe, ő majd csak hónapok múlva kapja amiért fizetett.
Záporoztak a kérdések. Miért jó nekünk a Kft.? Azért mert 2 Ft 30 fillérrel nőtt az üveg ára? Erre vezetőink válasza.
Ne kicsinyeskedjetek. Igen ám, ez egy raklapnál 1740 Ft pluszt jelent, akkor amikor azt ígérték azért kell Kft. mert olcsóbb lesz az üveg és minden más eszköz,áru ami a Kft.-n átmegy majd.
Az egyik IB tag, kéréssel fordult a jelenlévő elnökökhöz. Márpedig azzal, hogy adjunk ötleteket mivel foglalkozzon a Kft. Kérdésem ekkor ez volt. A mai világban? Előbb piackutatás, (tanulmány) és ha van reális életben maradásra esély, akkor alakítunk gazdasági társaságot. Szerintem most ez hiba volt, a gombhoz varrjuk a kabátot.

Üvegszerszám és szerződések kérdése. Ezt átugornám, mert már így is sok információ kiment. Az OMME elnöke kijelentette,jövő héten tárgyalnak róla. Várjuk a fejleményeket. Akkor majd beszámolok róla.
Odáig eljutottunk, hogy a szerződések rendeben voltak,  de a Kft. alapítása miatt, most "korszerűsíteni" kell.

Méhegészségügyi felelős hálózat az OMME égisze alatt.
Ez egyelőre nem jött össze, a 200 milliós keretből mindössze 70-etkapott volna az OMME az üzemeltetésre, így ebből nem lett semmi. Kérdésem ebben a témában arra irányult, hogy ezt egy évvel korábban is tudtuk, hogy ekkora összeg kell hozzá. Miért jelentjük be előre, hogy átvesszük,majd visszakozz mert sokba kerül.
Fordítva kellett volna. Érdeklődünk kutakodunk, és ha van rá reális esély a küldöttgyűlés elé tárjuk. Ez sem jött össze.

Csávázó szerek. Na ezt most bátran ki merem jelenteni, hogy végre 2007. óta áttörés történt a témában.
Azt többen megállapították,hogy úgy rossz ahogy van. Természetesen Fekete József kijelentette, a monitoring nem is erre jött létre. A méhmérgezésekre (permetezésekre), nem a néma gyilkos felkutatására.
Beszéltem arról, hogy az OMME részéről nem vett részt senki a csávázó szer konferencián, de itt hibáztam.
Dr. Fendrik Péter ott volt. Elnézést kérek tőle, ő is IB tag volt már akkor.
Komoly szakmai vita folyt, aminek a vége az lett, hogy Tóth Péternek színt kell vallania!
Dr. Mészáros László OMME elnök, Csuja László javaslatára összehív egy szakmai kerekasztalt a témában.
Most azokat a résztvevőket sorolom fel akinek a neve felmerült.
Dr. Cserényi Péter, Dr.Fendrik Péter, Dr. Hegedűs Dénes, Dr. Rusvai Miklós, Dr. Mészáros László, Tóth Péter,  Csuja László, és Simon Gergely vegyi anyag szakértő a Greenpeaca-től.
Ebben döntés született, várjuk a meccset, amivel csupán 7 évet késtünk,és rengeteg pénzt költöttünk.
Most nem kommentálom, hogy veszik itthon a mintát, hogy veszik máshol, mit találtak mások, és mit állítanak a kutatók. Egyszerűen örülök ennek a találkának.
A parázs szakmai vitát Molnár Jenő profi 700 családos méhész "élménybeszámolója" tette emlékezetessé.
A teremben síri csendeben hallgattuk tragédiáját.
Kijelentette, hogy sokáig nem hitt Csuja László biológusnak (tegnap este is komolyan támadták), aztán minden megváltozott. Betartotta Csuja utasításait, így megmenekült az állománya, neki köszönheti, hogy vannak méhei.
Tisztelt méhészek. Tegnap este nagy öröm érte azokat akiket idáig az OMME vezetői támadtak.
Most már nem kiabálják, hogy sértődöttek vagyunk szét akarjuk verni az egyesületet! Belátták, hogy segíteni akarunk, és ha kritizálunk az arra jó, hogy a hibáikra rámutassunk!
A végén mondok egyet ami súlyos hiba, és halasztást nem tűr.
Ha tegnap ezt nem hozzuk felszínre komoly baja származhatott volna belőle az egyesületnek.
Az elnök megköszönte, és hétfőn intézkedik. Ugye ugye. Változik a világ! Ellenségből barát?
Köszönet minden részt vevőnek!
31 éve járok különböző előadásokra rendezvényekre, de a tegnapira sokáig fogok emlékezni!
Köszönöm, hogy elolvastátok.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 08. 20:30
Szia Attila!

Mit ígért az elnök?

Az aláíró méhészek a rendkívüli küldöttgyűlés kiírását várják!

Elnökök találkozója? Meghívást kapott minden elnök?

Kerekasztal megbeszélés még mindig, cselekedni kellene végre értsétek már meg!!

Ez így nesze semmi fogd meg jól..

Persze semmi joghatása nem lehet normális esetben a rendkívüli küldöttgyűlés kiírása szempontjából egy ilyen részelnöki találkozónak.

Pontosabb tájékoztatást kérnénk..




Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 08. 20:44
Kedves klubtagok!
Tegnap az elnökök találkozóján, én is részt vettem.
Az én meglátásom, az hogy nem gondolkodik mindenki rosszul. A vezetői apparátusban is vannak olyanok, akik ha átgondolják dolgaikat, cselekedeteiket, és fel merik vállalni azt, hogy hibáztak. Sajnos ez nem mindenkire igaz, de valóban, tegnap úgy éreztem, hogy nem parttalan vita folyik.
Nem tudom, hogy meddig lesz ez így, hisz már volt rá példa, hogy elhúzták előttünk, a mézes madzagot . De aztán kiderült, hogy az csak egy elszakadt gatyamadzag volt.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, elnökünk a szónoki képességét nem veszítette el.
Most már csak az a kérdés, hogy a szavakat, mikor váltja tettekre.
Érdemei megkérdőjelezhetetlenek, de ha nem lenne az általános elnökhelyettes,  sz…..ban maradt volna. Már-már lassan elismerik, hogy a jogorvoslati kérelmemnek helye van, mert nem volt meg a megfelelő felhatalmazásuk arra hogy a Méhészet újság vásárlására megszavazott összeget másra költsék el.

Itt és most szeretném ide idézni Dr Fendrik Péter állatorvos-méhész, IB-tag mondatait, amit írásban az ott jelenlévők, igaz limitált példányszámban kaptak meg.

„Tisztelt Egybegyűltek! Véleményem szerint egy legitim módon megválasztott, a tagság bizalmát magáénak tudó, feladatait lelkiismeretének és legjobb tudásának megfelelően dolgozó vezető nem félhet a megmérettetéstől.
Személy szerint én állok elébe!
Tisztelt IB! Véleményem szerint csak a megfelelő bizalom deklarálása esetén lehet képes az OMME vezetése a béke elérésére, és a további hatékony munkavégzésre. A bizalmatlansági kérdések elodázása csak a feszült helyzet elongálásához vezet.
Csak a bizalmatlansági kérdések tisztázása után folytatódhat a munka megfelelő hatékonysággal!
Ezért Tisztelettel mindenkit felszólítok, hogy gondolkozzon el a megmérettetés előnyein.”

Én ezen sorok olvasása után, minden méhészkollégát, arra kérek, hogy segítsük ezt a folyamatot, aminek helye a rendkívüli küldöttgyűlés lesz.

Elekes László  ( atya )

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 08. 20:51
Szia Zoli!
Most a beérkezett érvényes küldött, és elnökmandátumokat vizsgálgatják,és a hozzá csatolt igazolásokat.
Érdekes az elnökválasztáshoz ez nem kellett?
Hétfőn kapják a következő csomagot. Csak elég lesz egyszer.
Fekete József általános elnökhelyettes ma a Szekszárdi Tavaszváró Méhésznapon bejelentette, hogy az elnök kezében van a döntés, mikor tűzi ki a rendkívüli küldöttértekezletet.
Jogi végzettsége van az OMME elnökének, biztosan kihozza belőle a nekik legmegfelelőbb időpontot.
Szerintem a március 8-a az OV időpontjára taktikázik.
Ezzel nem tudunk mit csinálni. Csűri-csavarja. Dr.Fendrik Péter tegnap kérte az egész vezérkart méressék meg magukat, nincs mitől tartaniuk. Erre az elnök. Képzeljétek mi lenne. Ki vezetné az egyesületet?
Ez olyan mint egy kormányváltás. Az ország, az OMME változatlan.
Legalább is reménykedjünk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 08. 21:04
Attila!

A méhészet szempontjából az azonnali reformok megkezdése lenne a legfontosabb max. 8 napon belül!!!

Minden eddiginél nagyobb mérgezések lesznek 2014-ben ha nem indul azonnal cselekvés.

A méhészeti ágazat számára a legjobb az lenne ha a vezetőség ledobná magáról a nagy mellényt és segítséget kérne az azonnali cselekvéshez attól azoktól akik egy-egy részprobléma megoldásában eljutottak a megoldásig.

Ezt 1-2 hete érintőlegesen már kifejtettem.

Tehát tisztelettel kérem azonnali érdemi cselekvésre a Vezetőség tagjait, és ha megkezdik a cselekvést akkor akár még legitim módon újra is lehet választani őket! 

Köszönöm
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 08. 21:35
Sziasztok!

Én nem vagyok méhész politikus. Általában sikerül követnem az eseményeket, aztán elmondom a véleményemet is, de inkább csak a saját haveri körömben. Tegnap viszont bekattantam az egyik bekiabáláson és el kellett mondanom bizonyos tényeket, mert hülyének néznek néhány embert, károsult méhésztársat. Nem szeretnék nevet mondani, hogy ki váltotta ki belőlem az indulatot amiért kértem pár percet, mert az személyeskedésnek tűnne, és láttam amint tényleg új oldaláról sikerült megismertetnem a problémát, amelyet csak az érez át aki észreveszi, átéli, miként működik ez a csávázóanyag a méhek pusztításakor. Csuja már régen túl van azon, hogy semmit felmutatni nem képes emberek is a szájukra veszik, például a számítógép előtt üldögélő néhány családos hobbiméhészek, vagy nulla állománnyal rendelkező lusta internet fórum méhészek. Tegnap este viszont komoly méhészeti vezetővel folytatott kulturáltan kemény vitát. Azt hiszem mindenki látta ott: győzött. Onnét nem lehetett kitiltani. Ez számomra már megszokott történet. Viszont amikor azt próbálták elhitetni a résztvevőkkel, hogy a vizsgálati eredmények sehol sem mutattak ki csávázószert a napraforgóban mérgezés alkalmával,és Simon Gergő neve is elhangzott, majd erre bekiabálva (mindegy ki volt, nem szítunk feszültséget, mert úgy láttam végre megértette) nagy legyintésekkel" ki az a Simon Gergő?" - akkor elszakadt a cérna, miként mondani szokás. Én sem ismertem eddig senkit a  Greanpeacetől, és nem mi szóltunk nekik. A hírekben rosszul közölték. Simon Gergő volt az, aki egy darab alufóliát kért az egyik háznál, és arra gyűjtött virágport a reggeli órákban, amit ugyanott vizsgáltatott ahol az én, a mi érdekvédelmi szervezetünk, de Ő tudta mekkora értékre és miként kell eljárni. Később tudtam meg, hogy kitől tudta... Máshol is vizsgáltattak, de az titkos adu a kezükben, ahogy hallottam. Haldokló madarat is vitt mintázni... és Ő szólt a Balaton-felvidéki Nemzeti Park őrének a történésekről. Tehát meg kellett védem őket, mert az érdekvédelmi szervezetemmel ellentétben ők kiálltak mellettünk, ők segíteni szerettek volna, míg mások legyintettek a károsultakra. Ezért kértem szót.
Csuja mozdított ki a dermedtségből, hogy híg sziruppal " etess és etess!" Tudjuk mindannyian, a mérgezések után így lehet hígítani a méreganyagot, és imitálni az elveszített gyűjtőméhek hiányában a jólétet, a nektár hiányát. Ugyan ebben az esetben az etetést nem követi azonnali látványos fiasítás gyarapodás, de az előző években ugyan így jártunk, és csak lassan eszméltünk. Azonnal etetni kell annak, aki így jár.
Egyéb elhangzott dolgokról nem szeretnék írni, hiszen Attiláék ezt tökéletesen mondják el, de nem tudom megállni: Dr. Fendrik Péter, aki IB tag igen okosan és bölcsen beszélt, és KÖZÖTTÜNK ÜLT. Köszönjük szépen!
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 08. 22:52
Szia  Attila !  Köszönöm a be számolót , igen tanúlságos, de legalább tőrtént valami a csávázó szerek űgyében. Jó volna a kerek asztal, ha meg tartják. / de nekem személy szerint nem tetszik ,ahogy tőrténik a fejlemény /. Már pedig ez mindenki érdeke, hogy  jó és eredményes  dőntés szűlessen. Jó volna ha változna. Gratula  Csuja  Lászlónak !  Kár támadni , szerintem nem érdemli meg . Pedig személyessen nem ismerem, kár. A méhegészségügyi felelösöket talán nem kéne el hanyagolni. Sok mullik rajtuk,és van felelőségük is nem kevés. Szerintem!  A KFT ? Inkább nem mondok semmit. De azért érdekelne ,a vezetőknek nem pusztultak el a méhei  , mondjuk a szotyin ? Nem kiváncsiak a hogyan, és mitől ?     Űdv.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 08. 23:13
Amikor pénteken este 6 órás vita után búcsúztunk egymástól, azt kértem Cserényi Pétertől, hogy tegye félre az előítéleteit, ezt a választ kaptam tőle: "Nem tehetem."
Nekem ezzel a válaszával mindent elmondott arról, hogy soha nem fog egyetérteni velem és minden eszközt fel fog használni ellenem. Ahogy pénteken este meg is tette. Szinlelten békejobbot nyújtott és két perc múlva már újra előrántotta kését és érvelés helyett döfött.
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2014. Február 09. 00:08
500km vezettem  ma, Szekszárd mindig is közel állt a szívemhez nagyon /ELFÁRADTAM/!! ! Tíz éve sok millió méhecském  pusztul el a/GYÍLKOS KORTÓL/ vagy betegedett meg/NOSEMÁTÓL/!!! Tíz éve kongatom a /VÉSZHARANGOT/!!!! Tíz éve röhögnek a /POFÁMBA/,hogy nincs /NOSEMA-CSÁVÁZÓSZER/ probléma Magyarországon !!!! 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 09. 08:14
Remélem, hogy nem sokáig fognak ezeken nevetgélni. Cserényi Péter viszont soha nem fogja elhinni, hogy ezek az újfajta mérgek alattomosan, nehezen kimutatható módon de pusztítják a méheket is.
Kidolgoztam a mintavétel módszertanát amivel ezekre a mérgekre és a méhekben is rá lehet találni. Ha megkapom rá a lehetőséget, akkor be is fogom bizonyítani kint a szabadföldi körülmények között gyüjtött mintákból.

A napraforgó 100-110 napra virágzik a vetéstől számolva, viszont a neonikotinoid lebomlása 148 napnál még csak 50 %-os.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 09. 10:38
M A G Y A R K Ø Z L Ø N Y  2011. ëvi 6
 
III. FEJEZET
A CIVIL SZERVEZETEK FELETTI TØRVËNYESSËGI ELLENŐRZËS
 
3. Az ügyësz ës a bíróság intëzkedësei
 
11. § (1) A civil szervezet működëse felett az ügyëszsëg  az e törvënyben, valamint a Ptk.-ban meghatározott
eltërësekkel  az ügyëszsëgről szóló törvëny rendelkezësei szerint törvënyessëgi ellenőrzëst gyakorol. A
törvënyessëgi ellenőrzës nem terjed ki az olyan ügyekre, amelyekben egyëbkënt bírósági vagy közigazgatási
hatósági eljárásnak van helye.
(2) A törvënyessëgi ellenőrzëst gyakorló ügyësz ellenőrzi, hogy a civil szervezet
a) belső (önkormányzati) szabályzatai, illetve azok módosításai megfelelnek-e a jogszabályoknak ës
a lëtesítő okiratnak,
b) működëse, határozatai, a legfőbb szerv döntësei megfelelnek-e a jogszabályoknak, a lëtesítő
okiratnak vagy az egyëb belső (önkormányzati) szabályzatoknak.
(3) Ha a civil szervezet működësënek törvënyessëge máskëppen nem biztosítható, az ügyësz törvënyessëgi
ellenőrzësi jogkörëben eljárva keresettel a bírósághoz fordulhat. A bíróság a keresetet megvizsgálja ës
szüksëg esetën
a) megsemmisíti a civil szervezet bármely szervënek törvënysërtő határozatát, ës szüksëg szerint üj
határozat meghozatalát rendeli el,

b) a működës törvënyessëgënek helyreállítása ërdekëben összehívja a legfőbb szervet, vagy határidő
tűzësëvel a törvënyes működës helyreállítására kötelezi a legfőbb szervet, ës minderről ërtesíti a civil
szervezetnël választott felügyelő szervet is,
c) ha a törvënyes működës nem állítható helyre vagy a b) pont szerinti határidő eredmënytelenül telt el,
a civil szervezetet megszünteti.
(4) A bíróság az ügyësz keresete alapján feloszlatja az egyesületet, ha annak működëse vagy
tevëkenysëge a 3. § (3) bekezdësëbe ütközik.

(5) A bíróság az ügyësz keresete alapján megállapítja az egyesület megszűnësët, ha az legalább egy ëve nem
működik, vagy tagjainak száma a Ptk. 61. § (3) bekezdësëben meghatározott legkisebb lëtszám alá csökken.
(6) A civil szervezet  feloszlatása, megszüntetëse vagy megszűnësënek megállapítása esetën  a
nyilvántartásból való törlësről rendelkező bírósági határozat jogerőre emelkedësënek napjával szűnik meg.
(7) Az ügyësz a civil szervezet szervënek törvënysërtő határozatának megsemmisítësëre a (3) bekezdës a)
pontja szerinti keresetlevelet a határozat meghozatalától számított egy ëven belül nyüjthatja be.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 09. 11:10
Sziasztok !  Úgy látom hogy itt még kőzelsincs vége a munkátoknak. A felső vezetés valami véget, / ki is mondta  ?/ húzigálja a mézes madzagot. Ha én megkapnám ezt a munkát, mondjuk az elnőkséget. Nem érdekelne hogy mit mondanának az alattam levők. Mert nem érdekem ! Szeretnék  én is tőbb bevételt a zsebembe, bármien áron . De ez csak álom marad ! Némelyik vezető akkora  mar........  . Nem jut el a pici agyáig ,ha a munkásaimat jól tartom , védem  és  megteszek mindent hogy jól érezzék magukat . Sokkal jóbban teljesitenek, és  még a bevételem is nagyobb lesz. Nem értem miért jó az, ha morgás jőn  innen-onnan . Hirtelen  haragú vagyok  én is, de az értelmes beszédre  meg hajlok,de ellőte még morgok  egy kicsit. A méhekért dolgozunk mindanyian nem ? Nincs helye semmi féle hátba támadásnak ,szemétségeknek !!  A méreg, és a betegség nem válogat ! Miért szégyen átvenni országoktól a jó példákat ? Lépten nyomon azt hallani , túl sok a méhecske az országban. Biztos ? Gondoljunk a mérgezésekre. Amikor beléptem az eggyesűletbe, gondoltam a méhekért vannak. Egy nagy fenét !! Azért vannak még normális és jó érzésü méhészek. Akik a kőzért dolgoznak, ami nem egy hálás feladat. Megy a sírás,hogy milyen jól megy némely országnak. Vajon miért ? Szerintem nagyon sokan tudjuk a választ. A vezetők miért nem ? Tudjátok  mire hasonlít az egész ? A szocializmusra! Na nem kell ezért megkövezni.    Űdv. Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 09. 11:43
Visszatérve a Greenpeace-re és Simon Gergely Francia Intézetben történt előadására, követendő példa a vezetőség számára nemhogy legyinteni egyenesen példát kellene venni róla, róluk.

Ellenben Cserényi Péter felszólalásával sajnálatos módon szégyent hozott az ágazatra amiért azóta sem kért bocsánatot senkitől.

Normális esetben egy ilyen bukott politika lemondatáshoz vezet, azok után nem hiszem bárkit érdekelne-e mit gondol egy új mintavételi módszerről Cserényi Péter.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Rakodos Zotya - 2014. Február 09. 13:08
T. Klub tagok
 
Örömmel tudatom veletek,hogy a tolnai elnökök találkozóján kezet fogot Cserényi úr Nagyernyei Attilával és Elekes Lacival, de nem önszántából, hanem az egybegyültek unszolására. Vegyétek tudomásul, a doki nem felejt és csak várja megfelelő alkalmat, hogy visszavágjon.Mert ő megteheti, be van betonozva az OMME vezetésbe. Felbujta a befolyásolható méhésztársakat (a találkozon pl:a nagytudású FUVAROS esete a biologussal, akit nem is ismert meg is kapta a válveregetés a fönökétől).
Más:
Attila, egyet elfelejtettél elmondani a szünetbeni beszélgetésről, hogy az Elnökünk kérte, hogy fogja vissza a Méhészklub magát.Remélem a Kiskakas ezeket a sorokat nem olvasasa el és sok igazságot fog a fejükre olvasni.
A megméretés még ez után jön,helyzeti elöny sajna náluk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Február 09. 13:22
Na most már csak megnézem magamnak ezt a figurát Fehérváron,ha már ennyi jót hallottam róla.  ;) Egyébként miért van neki bebetonozott helye? Nem láttam erre semmilyen utalást az alapszabályban,pedig becsszó az elmúlt pár hónapban jó párszor átolvastam. :) Vagy ekkora a rajongótábora?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 09. 17:40
Sziasztok!
Megkérlek benneteket, hogy egy hozzászólást, ne tegyétek be az összes topikba, mert akkor nincs értelem az összes többinek.
Akkor egybe írhatunk mindent, szakmai és szakmapolitikai részt. Most csak egy helyről töröltem.
Én is szeretném, ha írásaimat minél többen elolvasnátok, de azzal nem jutunk előrébb, ha minden rovatban ugyan az lesz. Az egyéni hozzászólásnak pont az a lényege, hogy abból csak egy van, és ezért értékes.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Véleményem a témáról.
Szerintem azzal, hogy húzzák az időt, az "ellenzék" járt jobban! Egyre több helyi szervezet kap tőlünk valós információt is, mivel az elnök járja az országot, és kampányol, nem egyszer ellnünk.
Semmi mást nem kell csinálnunk, csak részt venni ezeken a találkozókon, és úgy járnak mint pénteken Tolnán!
Mondjuk ehhez a megsemmisítéshez, kellett Molnár Jenő is. 
Hozzászólásainkban, kérdéseinkben nem volt különös, mindössze az igazság keresése, feketén-fehéren.
Ettől ők megsemmisültek. Eddig egy burokban élt az OMME vezetése, és most nem tudják miért szórjuk rájuk a kifogásaink tömkelegét! Azért mert nem vagyunk velük megelégedve, nem a méhészek a tagság érdekében tevékenykednek. Fújnak egyfajta önfényező jól  hangzó kampányszöveget, és amikor kényes kérdéseket teszünk fel nekik, padlót fog az egész vezérkar. Semmi más nem kell hozzá, csak egy olyan csapat, mint akik Tolnán összeverbuválódtunk,és 5 és fél órán át küzdöttünk azokkal akiket mi választottunk.
Azért valljuk be, hogy kulturált, de vérre menő küzdelemben kerekedtünk felül.
Az ellenzéket az ilyen sikerek erősítik, az OMME vezetőit pedig folyton arra kényszerítjük, hogy a hibáikat javítsák ki.
Akkor nem klassz dolog ez? Azért jegyzetelt olyan sűrűn az elnökünk, mert komoly feladatokat kapott tőlünk.
Ha ezt egy évvel korábban teszi, hogy aktívan szóba áll velünk, és meghallgatja előre mutató érveinket nem jutunk ilyen mély válságba. Ezt a bizalmatlanságot már csak egy választással lehet helyreállítani.
Ebből egyik fél megerősödve fog kijönni, a tagság nyer vele, mert az új erő mindig tevékenyebb,bizonyítani akar.
Akik alul maradnak, más teendőjük nem marad, mint gratulálni! Különben ennek soha nem lesz vége.
A gondolataimat, hogy véleményem szerint ezt miként kell lezongorázni, reggel a szakmapolitikai rovatban kifejtettem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 10. 07:27
Tisztelt Méhészek!
Tettem egy felelőtlen kijelentést, hogy nem fogok reagálni a Zöld fórumon olvasott badarságokra.
A hiteles hírforrás egyik prominens hozzászólója olyan tájékozatlanságról árulkodik, hogy tudatlanságával félrevezeti az olvasókat!
Miért engedi ezt Bezzeg László? Lejáratja a Zöld fórumot Tükör ez az ember!


Ezt írja zsírosméhészet.

"Ha jól olvasom eddig megállapodás se volt.Miért nem csinálták meg a KFT-t eddig,a szerződés szerint."

Ne akasszon ki uram! Ott volt Ön a szerződések megkötésekor? Amire Ön hivatkozik, hogy Kft. keretében kellett volna az üveget forgalmazni, ezt a szerződést az üveggyár és Bross Péter 2009. január 30-án módosította!

Először tájékozódjon, és utána vádaskodjon!
Annyi felmentése van, hogy ezt még az OMME elnöke sem tudta! 
Ezt a szerződésmódosítást Tolnán az OMME elnökének  is felolvastam. Tudta ezt?
A szememre vetették, sőt rendőrségi feljelentést tesznek, hogy ezek a szerződések másolatai nálam vannak.
Érdekes, mert az utolsó kézzel írt sorokat én javasoltam. Ja és egy civilszervezet minden irata nyilvános.
Kaptam belőle egy példányt,hála Istennek. Azt, hogy az OMME-ben nem megfelelő az iratkezelés nem az én bajom. Majd a következő csapatnál rend lesz!


Érdeklődjön, kérdezzen, okosodjon!
Hamarosan megyek Önök felé előadást tartani.
Szívesen adok az üveg témában is felvilágosítást.
Lassan színt kell váltanunk.
A fekete-fehér Méhészklub világosabb, mint a zöldön található írás üveg témában.
Szerintem zsírosméhész Ön is a bocsánatkérők táborát fogja erősíteni!
Mit kotyog bele abba amihez semmi köze, és nulla az információja?
Mit tett Ön a magyar mézes üvegért?
Várom válaszát!
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 10. 08:23
Kedves Attila!

Ne bosszantsd magad ilyen emberek miatt!
Zsírosnak eme írása miatt felhívtam tegnap a kaptárkészítőmet, aki napi kapcsolatban van vele. Megkértem,-miután elmondtam a történetet- hogy beszéljen zsírosméhészettelmert nem érdekel, hogy éppen miként teszi magát nevetségessé, de nem kellene kárt okoznia folytatólagosan a méhészeknek az egyesületi témában is. Egy valamikor mézfelvásárlóként ismert barátomnak szintén elmondtam ugyanezt, aki most is náluk tag. Megígérték, hogy beszélnek vele.
 Mi pedig valami olyasmiben is  megegyeztünk ott Tolnán, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyeket nem firtatunk, és most nyilvánosan senki ne kérdezze miért, mert nyomós oka van.
 Én úgy gondolom, hogy mindkét fórumon törölni kellene ezzel a témával kapcsolatban íródott hozzászólásokat. Tükörrel lehet értelmesen beszélni, kérlek töröljétek mindkét fórumról e témában született írásokat! Megbeszéltük az Elnökkel, Elnökhelyettesekkel, mindenkivel: az OMME életét érintő kényes dolgokat békén ... és ez ilyen. "Zsírosméhészet"nem rosszindulatból beszél. Saját magát minősíti naponta, de nem képes felfogni. Viszont ott moderátor. Bizony ám. Az pedig a fórumot minősíti. Vannak ott szándékos provokátorok is szép számmal, akik gyakran kóstolgatnak engem is. Hiába.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 10. 09:14
Tisztelt kivancsi111 !
Valóban megbeszéltük, hogy kényes témát nem feszegetünk a nagy nyilvánosság előtt.
Én azt gondolom,hogy amit eddig leírtam semmi kárt nem okozott az OMME működésében.
A szerződések tartalmáról nem nyilatkoztam. Arról viszont igen, hogy vannak!
Megígérem, hogy ameddig a tárgyalások zajlanak, hírzárlat.
Abban viszont Tolnán is egyet értettünk, hogy semmilyen szabálytalanságok nem voltak üveg ügyben a múltban, csak nem voltak elég körültekintőek mostani vezetőink, és ebből adódnak a félreértések.
Tiszta politika. Mindig a másik kormány a hibás! Azzal foglalkozzanak,hogy ők ne hibázzanak!
Most a Kft. új alapokra helyezi azt a kapcsolatot, amit kialakítottunk.
Nem az OMME elnöke lesz az illetékes, hanem a gazdasági társaság vezetője Egyed Árpád,mert nem egy érdekvédelmi civil szervezet, hanem két gazdasági partner fog megállapodni.
A küldöttekkel a szokott módon majd,  tényként közlik ezt.
És azt is, hogy emiatt emelkedett az üveg ára, így védik a méhészek érdekét. :'(
Mi csak annyit kértünk, hogy ha a küldöttek úgy határoznak, hogy mindent vissza kell csinálni, ne vágják el az utakat.
Erre Fekete József is  kitért az új lap alapításakor.
Azt elismerték végre, hogy a Méhészet lap megvásárlására kaptak felhatalmazást a küldöttektől!
Azt én is megszavaztam. 
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 10. 14:16
Kedves Attila én tudom, és nem is félek attól, hogy olyan dologról írsz amiről nem kéne még, de a zöldön a méhész moderátor :o aki elindította ezt a beszélgetést , na ő semmit sem tud. Hallott valamit mint általában, aztán okos akar lenni. Ezt az szokta követni, hogy valaki berág és kitálal. Ezért mondom, hidd el, nem kell vele foglalkozni. Majd ha ott leszel náluk az egyesületben, akkor beszélgess vele egy keveset! Rájössz mire kértelek. ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Február 10. 17:43
Fekete József általános elnökhelyettes ma a Szekszárdi Tavaszváró Méhésznapon bejelentette, hogy az elnök kezében van a döntés, mikor tűzi ki a rendkívüli küldöttértekezletet......

Ez nem egészen így van. Annak ellenére, hogy az egyesület alapszabálya nem tartalmaz napokban meghatározott határidőt, attól még az általános jogelvek minden egyesület működésére vonatkoznak. A joggyakorlat is iránymutató. Ilyen esetben „késedelem nélkül” kell eljárni, itt rendkívüli küldöttgyűlésről beszélünk.

A mandátumok vizsgálata az időhúzásra kiválóan alkalmas, arra is szolgál. Azonban, ha a mandátumok vizsgálata „ésszerű időn” -maximum 3 napon- belül megtörtént, akkor a küldöttgyűlést haladéktalanul össze kell hívni. A küldötteknek 15 nappal korábban kézhez kell kapniuk a meghívót, ill. ezt illik 5 nappal korábban postázni. Ez összesen 20 nap, tehát legkésőbb március eleje.

A többi mellébeszélés, ill. jogsértő időhúzás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 10. 19:09
Azt elismerték végre, hogy a Méhészet lap megvásárlására kaptak felhatalmazást a küldöttektől!

Akkor hát mi tartja vissza őket az azonnali lemondástól?? Ha az egyeztető tárgyalásokon sikerült odáig eljutni, hogy meghallgatják az "ellenzéket", elfogadják az érveiket és szóban elismerik, hogy nem a közgyűlés határozatának megfelelően jártak egy közel 40 milliós "buliban", akkor -az ügy súlyára való tekintettel- véleményem szerint a visszahívási kezdeményezéstől függetlenül kellene lemondaniuk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2014. Február 10. 20:16
Hol élsz te itt valaki le fog magától mondani,régebben se tették meg szerinted most meg fogják
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: seeder - 2014. Február 10. 20:53
"...megsemmisültek...", "...felülkerekedtünk...", ez lenne az objektív tájékoztatás? Inkább tűnik propagandának.  :D
Ebből úgy tűnik, a meggyőzés helyett sokkal inkább a legyőzés a cél. De akkor miért kell ezt tagadni?

Üdv: Seeder
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Február 10. 21:41
Szerintem használd a másik fórumon megszokott nevedet! Esetleg félsz valamitől…?
Cím: Re:Hír-les
Írta: seeder - 2014. Február 10. 21:44
Nem vagyok regisztrálva másik fórumra. Egyébként mitől kellene félni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 10. 22:02
Nézd! Cserényi nyíltan kimondta, hogy ő előítélet alapján dönt. Ilyen embert észérvekkel hogyan lehet meggyőzni szerinted?
Cím: Re:Hír-les
Írta: seeder - 2014. Február 10. 22:07
Szerintem konkrétumokkal, eredményekkel simán! És őszintén kívánom, hogy sikerüljön!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 10. 22:24
Tisztelt seeder!
Ész érvekkel az OMME jelenlegi felső vezetőit nem lehet meggyőzni.
Ők a világ legokosabb emberei, a náluk okosabbak szerintük még meg sem születtek.
A Tolnán tartott elnökök találkozóján a harmadik óra után kezdett fordulni a kocka.
Szerintem akkor döbbentek rá, hogy barátok között csücsülnek. Mi is az OMME részei vagyunk, csak a hibáikat emlegetjük. Azért tanulnak belőle, elnökünk sűrűn jegyzetelt.
Véleményem szerint ennek a belháborúnak a tagság lesz a  nyertese. Nem kell attól tartani, hogy az egyesület irányíthatatlanná válik.
A jóktól is vannak jobbak, akkor is ha ezt ők nem ismerték el eddig. Nagy hiba volt!
Rengeteg, komoly tapasztalattal rendelkező, háttérben figyelő méhész szakember van a 12.000 tag között!
Az ő véleményük nem számít? Most járják az országot, kampányolnak, akác-koalícióznak mert ég a ház!
Erre a szaktanácsadókat is kiképezték! Erről már tegnap írtam.
Érdemeik elismerése mellett....
És ezt a küldöttek majd folytatják, ha úgy gondolják.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 10. 23:45
Én csak azt nem értem, hol volt eddig ez a :
Idézet
Rengeteg, komoly tapasztalattal rendelkező, háttérben figyelő méhész szakember
mikor az "ég zengett"?

Meg hol vannak már most is, hogy tudná már végre a jónép, hogy kik lennének akik átvennék a stafétát?
Ostoroztuk itt már eleget, hogy emezek csak a küldöttgyűlésen, OV-n mondták el mire is kéne szavazni, erre itt ugyanez látszik most.
Elvileg, ha kiírja az elnök a gyűlést, akkor lesz két hét, és még semmit se tudni, kivel is kéne a váltást megcsinálni.
mert valljuk be, itt a klubon tényleg sokan vannak, akikre rá lehet fogni, hogy valami régi sérelme van, és ezért mond fűt fát a mostaniakra. Ez jó fegyver a védelemnek!
Végre kellenének olyan emberek, akikre ezt nem lehet ráfogni, és van némi tekintélyük amivel a küldöttgyűlésen maguk mellé tudják állítani a szavazókat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 11. 01:33
85 ember (helyi elnökök és küldöttek) írták alá a kezdeményezést eddig. Ebből 55 már ott van az OMME-ban. De 40 is elég lett volna. Nyugi a választás demokratikus lesz, tehát jelölhetsz és választhatsz. Ha Cserényit újraválasztod, akkor Magyarországon továbbra se lesz papíron mérgezéses méhpusztulás. Persze a valóság egészen más, mint amit ő hírdet. Amíg neki hiszel, addig sok szaporulatot tudok eladni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 11. 07:07
varjú!
Az élet már csak ilyen. Igen vannak sérelmek, de ezek a sérelmek nem abból adódtak, hogy valaki jobbra vagy balra fésüli a haját. Ezeket a sérelmeket a méhészek ellen elkövetett, felelőtlen kijelentések, a hírzárlatok, az információ hiánya, a félre informálás, és a szabálytalan, törvénytelen, egyesületi működés, és döntéseik generálták, hozták létre.
Elköveted te is azt a hibát, hogy úgy gondolod, hogy itt csak is személyes sérelmeken alapuló viták zajlanak.
De be kell látnod, hogy a hibás (nem korrekt) döntések mögött, felelős emberek vannak, szintúgy, mint akik ezekre a problémákra felhívják a figyelmet.
És láss csodát, ennek "fényében" már nem csak egy kollektíva kerül górcső alá, hanem az abban tevékenykedő szakirányú vezetők is, akiket igenis meg kell nevezni, és ha úgy van akkor felelősségre kell vonni döntésük miatt.
A vezetésben is működik a "demokrácia", azért én úgy gondolom, hogy náluk is a többség akarata volt a döntő.
Kvázi, kollektívan mindenki felelős a hibás, rossz döntésekért.
Mivel azt kérdezed, hogy hol volt eddig, ez a "rengeteg komoly tapasztalattal rendelkező, figyelő méhész szakember".?
Mennyire kíséred figyelemmel az OMME dolgait, ügyeit??  Szerintem nem nagyon.
Vagy ha igen akkor láthattad volna, hogy már volt előrejelzés, a váltásra vonatkozóan. Tehát ez nem új keletű dolog.
Az új vezetőség, márpedig nagyon úgy néz ki hogy lesz, az a tagság azon részéből verbuválódott, alakult, akiknek fontos az OMME, és az hogy ez az egyesület képviselje érdekeit, hiszen ezért lett a tagja. Ezekből alakult, alakul ki a következő vezetőség, a hivatalos jelölések alkalmával. Ennek is eljön az ideje.


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 11. 08:30

Idézet
Ennek is eljön az ideje.

Értem én, de mikor?
Hogy váltsák le a küldöttek a mostaniakat, ha azt se tudják kik kerülhetnének a helyükre?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 11. 10:16
Kedves fekete Varjú!
Ne siess annyira!
Várjuk meg a rendkívüli küldöttértekezlet időpontját, és ha ott a küldöttek a változásra szavaznak, hogy legyen rendkívüli tisztújítás, akkor ott a helyszínen bemutatjuk a jelölteket.
Addig minek tegyük ki őket nemtelen támadásoknak?
Ez idáig is politika volt, és eztán is az lesz, szakmapolitika. A jelenlegei vezetőknek jól látod egy fegyverük van, ez a folytonosan
"Ti sértődöttek vagytok azért akarjátok, hogy Ti legyetek helyettünk!"

Nem akarom felemlegetni az üveggyár igazgatójának levelét, mert megígértem!
Ő is sértődött? Meg Molnár Jenő 700 családos profi méhész is sértődött?
Talán Németh Zsolti aki az év méhésze volt és ő is ugyan azt kérdezte  Dr. Cserényi Pétertől, mint Jenő hogy kinek az érdekét véditek doktor úr?

Most idézek egy gondolatot a mostani MÉHÉSZET szaklapból.
A 14. oldalon olvashatjuk a lap alján....

Címe: A Neonikotinoidok és a méhmérgezések 2.
Ez van ott:
 
" Magyarország nem támogatta a Bizottság által javasolt korlátozásokat-nevezetesen a hatóanyagokkal történő csávázás és talajfertőtlenítés teljes betiltását a méhekre attraktív kultúrákban (kukorica, napraforgó,repce)-,mert a mai napig nincs olyan tapasztalatunk, hogy a korlátozással érintett, szabályosan végrehajtott kezelések következtében bizonyított méhmérgezés fordult volna elő hazákban."

És ez lejött tavaly minden sajtóban, hogy az OMME szakmai vezetésének ez a véleménye.
Kit kérdeztek meg erről a súlyos döntés meghozatala előtt?
Az egész ágazatunkat, minden méhészt érintő problémáról gyakorlatilag a károsultak tudta nélkül döntött két ember!
És te kérdezed azt Varjú, hogy mi bajunk velük?
Ez! Hoznak egy döntést a méhészek érdekével szemben, aztán közlik velünk! Ha tiltakozunk akkor szerintünk sértődöttek vagyunk, meg szét akarjuk verni az OMME-t!
Senkinek soha nem volt még problémája repce és napraforgó-virágzás előtt, alatt,körül?
Pont akkor lett az atka olyan falánk állat, hogy elpusztította a kijáró méheket?
Lehet, hogy az atka is figyeli mikor kezd el virágozni a szotyi?
Ezért menniük kell!
Ma felelősségteljes vezetők olyant nem nyilatkozhattak, hogy nem bizonyított a méhpusztulások és a csávázó szerek közötti összefüggések.
Már ha ennek a gyanúja is felmerült, hogy "lehet benne valami",kutya kötelességük lett volna a méhészek érdekében egyértelműen a csávázó szerek betiltása mellett kiállniuk!
Mit tettek Ők? Majd mi megvizsgáljuk? Nem kell. Mindent tudunk, már más országokban komoly kutatók bebizonyították!
Köszönjük,hogy ellenünk szavaztatok.
Bocsánat. Ki kell egészítenem valamivel. Egyikük ellene szavazott, a másik döntéshozó tartózkodott!
Tehát a tartózkodás ebben az esetben a legrosszabb! Nincs véleményem a témáról.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 11. 10:59
Idézet
És te kérdezed azt Varjú, hogy mi bajunk velük?
Ezt én hol kérdeztem?

Idézet
és ha ott a küldöttek a változásra szavaznak, hogy legyen rendkívüli tisztújítás, akkor ott a helyszínen bemutatjuk a jelölteket.
Ez komoly? Nem te háborogtál azon, hogy a küldötteknek csak a küldöttgyűlésen mutatták be az újság gazdaságossági (vagy milyen) számítását és már dönteniük is kellett, ahelyett, hogy már jó előre megkapták volna az anyagot? Most meg egy még sokkal nagyobb jelentőségű döntésben jónak látnád, hogy csak ott ismerjék meg a jelölteket?
Más:
Ez mikor is íródott?
Idézet
" Magyarország nem támogatta a Bizottság által javasolt korlátozásokat-nevezetesen a hatóanyagokkal történő csávázás és talajfertőtlenítés teljes betiltását a méhekre attraktív kultúrákban (kukorica, napraforgó,repce)-,mert a mai napig nincs olyan tapasztalatunk, hogy a korlátozással érintett, szabályosan végrehajtott kezelések következtében bizonyított méhmérgezés fordult volna elő hazákban."

És ez?(a ződön találtam)
Idézet
Magyarországon a méhpusztulások aránya kicsi a nyugati országokban tapasztalhatóhoz képest. Az USA-ban tapasztalhatóhoz képest pedig értékelhetetlenül kicsi. A magyar méhállomány éves pusztulásának mértéke nem kockázati tényező sem az országos éves méztermelés, sem a megporzás tekintetében, Nyugat Európában és USA-ban viszont nagyon jelentős kockázati tényező. Ennek ellenére érdemes kutatni az okokat, de a habverésnek nincs értelme.

Tudod-e ki írta?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 11. 11:23
Kedves Varjú!
Annyit kérdeztél, hogy időhiányom miatt csak az egyikre tudok válaszolni, mert ez az alaptéma, a legfontosabb.
Az, hogy mikor hozzuk nyilvánosságra a jelöltjeinket, nem én döntöttem el.
Van egy komoly csapat, aki azon dolgozik, hogy alternatívát tudjunk mutatni a tagságnak.
Biztosan hallottál róla, hogy volt már három "ellenzéki" összejövetel.
Ezekben a pillanatokban veszi át az OMME elnöke újabb 20 elnök aláírását.
Azokat nem kell vizsgálgatnia,  mert mind pozícióban lévő elnök.
Van programunk,  alapszabály-tervezetünk,  és ehhez javasolunk majd olyan hiteles embereket, akik nem sértődöttek.
A jelöltek listája nyilvános, sőt további javaslatokat fog a jelölő bizottság kérni, hogy minél nagyobb csapatból lehessen meríteni.
Az elnök személye meghatározó, kulcs szerepe van. Mögé kell felsorakoztatni a változást kiáltó csapatot.
Abban biztosíthatlak, hogy meglepetés lesz. Ennek az egész elmélkedésnek akkor lesz valóság alapja, ha végre kitűzi az OMME elnöke a rendkívüli küldött értekezlet időpontját.
Akkor indul az igazi kampány, és mint írtam ebből a méhészek fognak nyerni.
Olyan vezetést szeretnénk, amely nyitott,  kikéri a tagság véleményét, és ezt meghallgatva dönt.
Nem előbb dönt aztán közli velünk, hogy így döntöttünk!
Most az OMME elnöke távirányítással működik, de erről már értekeztem. Kevés önálló döntése van, őt úgy irányítják, ami nem jó. Részben ezt unta meg Bross Péter is.
Kérem türelmedet, szerintem szépen haladunk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Február 11. 12:05
Azt elismerték végre, hogy a Méhészet lap megvásárlására kaptak felhatalmazást a küldöttektől!

Akkor hát mi tartja vissza őket az azonnali lemondástól?? Ha az egyeztető tárgyalásokon sikerült odáig eljutni, hogy meghallgatják az "ellenzéket", elfogadják az érveiket és szóban elismerik, hogy nem a közgyűlés határozatának megfelelően jártak egy közel 40 milliós "buliban", akkor -az ügy súlyára való tekintettel- véleményem szerint a visszahívási kezdeményezéstől függetlenül kellene lemondaniuk.

Sokáig gondolkoztam a pusztában, mi az, ami nagyon zavar a visszahívás körül kialakult "ki a küldött?" időtöltésben. Hosszú idő volt, de megvilágosultam.

Első körben azt kell igazolniuk a méhészeknek, hogy a küldöttek, azok küldöttek. A királyi parancs szerint ehhez nem elegendő a annak az embernek az aláírása, akit a Törvényszék és a NAV is elfogad. Ennél több kell, olyat, amit sose kért senki, az egyesület belügyének tekinthető belső dokumentumait kéri. És ha megkapja, vajon elég lesz? Gyanítom, hogy NEM!!!

Már hallom a következő levelet fennhangon olvasni: Sajna nem bizonyított, hogy az elnök még elnök, erről is kellene egy igazolás. Első körben egy 30 napnál nem régebbi bírósági kivonat az egyesületről, amelyből kiderül, hogy ki is illetékes az egyesület nevében a levelet aláírni.

Az összes dokumentumot személyesen kell leadni, laponként átvetetve, met a tértivevényes levél nem bizonyít mást, csak azt, hogy egy borítékot feladtak, és az megérkezett. Az lehetett üres is!

Uccu neki, irány Budapest, no fáradtok már, még mindig akartok rendkívüli küldöttgyűlést?

Egyébként a legvégén ugyis elárulja a király a titkot,-  az elnök nem is hívhatja össze a rendkívüli küldöttgyűlést!!! Sehol nincs ilyen jogköre az alapszabályban! A tagok hívták össze, az elnök nem bírálgathat a történetben. Neki csak annyi a dolga, hogy kiküldje a meghívót. Póstás. Mert ezt a feladatot ki kell osztani. A tervszerinti - sima küldöttgyűlést az OV hívja össze. A rendkívülit pedig a tagság, a küldöttek, IB, OV, ... 10 százaléka, ill. tisztújításnál 20 %-a.  Ezt a rendkívüli küldöttgyűlést nem az hívja össze, akit le akarnak váltani, nem az elnök vagy az IB!!! A küldöttek hívták össze. Ugyanúgy, mint amikor az alapító közgyűlés van!!!  Aztán a küldöttgyűlésen majd megállapítják, hogy az összes küldött 50 % + 1 jelen van-e. És ha valami nem tetszik az elnöknek, akkor fordulhat jogorvoslatért.

Mert az, akit le akarnak váltani, miért is hívná össze a rendkívüli küldöttgyűlést? Helyette minden időt kampányra fordít, egyenként mindenkinek lyukat beszél a gyomrába, ebben a jogászok a legjobbak - meggyőz, laptopot osztogat. De a méhészeket nem lehet félrevezetni és aprópénzzel lekenyerezni!

Egyébiránt mi, egyszerű emberek tudjuk, hogy a hatóságok, hivatalok, hivatalnokok hányféle módon tudnak velünk packázni. És ha valaki, hát ki ne tudná jobban, hogyan működnek a hivatalok, mint egy nyugdíjas vámos?

Az az érzésem, hogy nem jogvégzett embereket egy jogtudós akárhányszor megszívathat. Azt csinál velünk, amit akar, jogi alapon. Csak az IB tagoknak el kellene ezen elmélkedni. Mert ha jő az idő, akkor rájuk ugyanazzal a fegyvertárral fognak majd tüzelni!

CSIP CSIP jogásszal vitázni, megőrültél, az egyik jogász bebizonyítja, hogy fekete, a másik hogy fehér. És csak a Bíró lehet olyan bölcs, hogy meglátja az egyik érvelésben a turpisságot, a nem oda valót, a csúsztatást, a félrevezetést, a hamisat. Nincs egy Bíró vagy Alkotmánybíró méhész?
CSIP CSIP kéne, nagyon kéne...
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 11. 14:35
Véleményem szerint a rendkívüli küldöttgyűlés egyetlen feladata dönteni a jelenlegi vezetőség visszahívásáról. Annál is inkább, mivel az itt (is) közzétett levél értelmében a rendkívüli küldöttgyűlés javasolt napirendi pontjai a következők: A vezetőség beszámolója a 2013. tavaszi Küldöttgyűlés óta hozott IB, OV határozatairól; Az Ellenőrző Bizottság véleménye a hozott döntésekről; A küldöttek hozzászólása és határozati javaslataik előterjesztése; A fentebb megjelölt egyesületi tisztségviselők visszahívásáról titkos szavazás.
Tehát amennyiben a rendkívüli küldöttgyűlés a visszahívás mellett dönt, akkor egy következő, tisztújító küldöttgyűlésen kerül sor az új vezetőség megválasztására (ami már egybeeshet az eredetileg 2014. április 5-re kiírt soron következő küldöttgyűléssel). Addig pedig van idő a tagsággal megismertetni a jelölteket, ill. a programot. Vagy rosszul gondolom a sorrendet?
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 11. 17:59
Szürke veréb!
Most akkor az elnök felvállalta a "póstás" szerepet vagy nem.
Átvették a rendkívüli küldöttgyűlés kiírására az íveket? Egyáltalán hogy áll a folyamat? Vagy arra várnak, hogy én írjam ki ? ;D-ez vicc volt?
Arról mit tudsz , megkapta Pongrácz Attila a kérdéseire a választ? Szerintem már időszerű lenne.
Ha anyukámnak így nyúlna a rétestésztája bizony mondom rétes világbajnokságot nyerne, így is közel áll hozzá.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 11. 19:04
Szia Jani bátya!
Pongrácz Attiláéknál most van a küldöttgyűlés.
Ma szavaznak arról, hogy támogatják e a visszahívási kezdeményezést.
Utána Csuja tart előadást.
Állítólag Lászlóffy Zsolt már jelezte, hogy nem hallgatja meg kollégáját.
Ez a jelenlegi IB hozzáállását tovább bizonyítja. Náluk okosabb a földkerekségen nincs.
Nektek nem unalmas ez már?
Üdv:Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 12. 14:24
Kiváncsi Fáncsi!
Azt ne te mond már meg itt nekem, hogy mikor hallgassak!
Ezt írtad:
Idézet
Komoly mentorod van  :o ha nem is olvas. Vak vezet világtalant

Én erre reagáltam.
Az, hogy te olyasmiket tudsz, amiket én nem, az egy dolog.
Hidd el én is tudok olyasmiket, amit te nem, de ettől még nem írok ide azért fél mondatokat (gondolatokat) hogy utána téged lehülyézhesselek, hogy nem tudsz te semmit!

Bizony Varjú, nem tudsz Te semmit, csak kötekedni. Amit hallasz itt, abból próbálsz rombolni. A hírekből rossz következtetéseket vonsz le, de ilyen emberek is vannak. Mint a szőke nő a viccben:

- Igen, húsvét egy keresztény ünnep. Jézust a rómaiak halálra ítélték,
keresztre feszítették, majd a holttestét egy barlangba tették.
- Jól van lányom. Látom, tudod a választ. Nos, fejezd be a történetet.
- Öööö... Aztán Jézus minden évben kijön a barlangból, és ha meglátja a
saját árnyékát, akkor visszamegy és még soká nem lesz tavasz...
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 12. 14:58
Nem rombolok én semmit, Molnár Jenő! Csak te sem szereted, ha bármiben is valaki ellentmond neked, ugyanúgy mint a Tóth Zoltán.
De nyugodtan olvasd el mit írtam neki a másik topikban.
Azt olvastam itt, hogy az "új" demokratikus vezetéssel az OMME a méhészeké lesz.
Ha ennek a vezetésnek a születésénél ilyen diktatórikus beállítottságú emberek bábáskodnak, akkor nekem már erősek a kétségeim! ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 12. 15:34
Léci varjú.
Csak nekem, hogy senki meg ne hallja, sorold fel azoknak a diktatórikus beállítottságú emberek nevét, akik szerinted bábáskodnak az új OMME vezetésének megszületésénél.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 12. 15:44
Az egészet olvasd el újra, amit írtam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 12. 16:54
Varjú!

Nekem nem mondott ellent senki. Viszont amikről Te beszélsz, annak gyakran az alapja, hogy van egy hír, amelyet a saját elképzelésed szerint tálalsz. Mindegy miként volt, de akkor is.
Látod Te tudod ki vagyok. Ha mi is tudnánk rólad valamit, akkor bizonyára nem lennél ilyen bátor, és sokkal szerényebben kérdeznél, illetve ha megmagyarázzák, azt komolyabban vennéd. Gyáva ember megbújva -ok nélkül- könnyen rázza a repedtajakosak családjába tartozó Chattanárium Pofonidist, népi nevén, Pofonfát. ???
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 12. 18:14
Nocsak!
Itt is pofonnal fenyegtőzés van?
Ne vegyünk már át ilyen elítélendő viselkedési formákat a túloldalról!
Bár lehet ugyanígy gondolkodnak azok is a kiskakasról?

Tényleg: róla mi a véleményed?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 12. 22:06
Sziasztok!
Kéréssel fordultam az OMME Weblap szerkesztőjéhez.
Kértem,hogy az OMME honlapján szereplő decemberi Méhészet számát cserélje le, mert 2014. február van már!
Az OMME-ban megállt az idő,vagy valami más oka van?
A  februári szám címlapján látható nekem jobban is tetszik. Szinte naponta, élőben látom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 12. 23:24

Kértem,hogy az OMME honlapján szereplő decemberi Méhészet számát cserélje le, mert 2014. február van már!
Az OMME-ban megállt az idő,vagy valami más oka van?Nagyernyei Attila

Az én olvasatomban az OMME-ben nem megállt az idő, hanem kicsinyég előbbre jár: decemberben kaptuk a januári számot, s januárban a februárit. A Méhészetet pedig nem gondolom, hogy feltétlenül az OMME-nek kellene népszerűsítenie honlapján, hiszen rendelkezik egy kitűnő saját szaklappal, mely ráadásul minden OMME taghoz jó időben, még a Méhészet előtt eljut. Én is előfizettem rá -nem lévén OMME tag- s nyugodtan merem állítani: nem volt rossz befektetés. Annak az ismertetője pedig korrekten olvasható a honlapon.

Én bölcs előrelátásként értékelem az OMME lap megjelenésének előrehozott időpontját, miként a közmondás is szól: "Kétszer ad, aki gyorsan ad."

A cikkekbe, azok szakmaiságába viszont nagyon nehéz belekötni, bár miként olvastam, Verebünk egykor tett erre kísérletet, de miként a történésekből látható, a mértékadó madaraknak menet közben sokkal fontosabb dolga is akadt, mint a "nagyérdeműt" támogatni abban, hogy megfelelő forradalmi szemlélettel tallózzanak a szakmai cikkek között. A magam részéről viszont szívesen értékelném szakmai és nem a megjelenési időpontra kihegyező szempontból a Méhészet c. szaklapunkból azon cikket, melyet a mi kedvelt és közszeretetnek örvendő Baldavári méhésztársunk adott közre nyárfa témában. E cikk tűélesen rávilágított, miként nem szabad megközelíteni egy kérdést, ha az embernek az indulatokon kívül semmilyen más eszköz nem áll rendelkezésére. A Klub szempontjából nem lehet dehonesztálóbb, mint ha egy "mértékadó" prominense -aki ráadásul a Magyar Méhészeti Nemzeti Program ajánlott szakelőadójaként is hivatást érez a méhész-közvélemény és szakmaiság formálására- ilyen cikkhez adja a nevét. Sajnos szakmai szempontból a cikk értékelhetetlen, nélkülözi a tájékoztatáshoz szükséges alapvető ismereteket is, mindössze szerzőjét minősíti, sajnálatos módon negatív értelemben. A szerzőnek el kellene gondolkodnia, hogy ennyi blődség  után bocsánatot kellene kérjen a méhésztársadalomtól és a Klubtól, mert az a tájékozatlanság, amit megvillantott a cikkben, csak ilyen lépése után lehetne tolerálható. Nem megbocsáthatót mondtam, hanem tolerálhatót, s e tolerancia kizárólag az akác féltésére irányuló hevületének láttán körvonalazódott bennem. Szerintem Baldavári méhésztársnak e tette után nem marad más lehetősége, mint lemondania, s elvonulnia egy csöndes sarokba, némán szégyellvén magát. Apropos, szeretném megkérdezni Litterae és Geddekas fórumtársakat is annak kapcsán, hogy mostanában miként vélekednek Baldavári kolléga buckfast-méhet ismertető és népszerűsítő előadásának ügyében, mely előadást az OMME mint ajánlott, ismeretterjesztő szakelőadást,  továbbra is a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében finanszírozott előadásként ajánl az ismeretek iránt vágyat érző méhésztársadalom számára. Gondolom, a két megszólított klubtag segít nekem feloldani azt az ellentmondást, mely bennem a hatályos jogszabályok, a szakelőadás és az OMME támogató magatartása között feszül. Ha valamit feszegetnünk kellene, ajánlanám Baldavári méhésztárs buckfast-méhet népszerűsítő előadása  támogatását górcső alá venni, abban lehet igazi hiátusa az OMME-nek. Furcsállom, hogy ez kevesekben merült fel, noha egykor habzó szájjal tiltakoztak az OMME ilyetén magatartása ellen.

Lehet, hogy valóban itt az ideje a váltásnak...? Szerintem szavazzuk meg!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Február 13. 00:20
Apropos, szeretném megkérdezni Litterae és Geddekas fórumtársakat is annak kapcsán, hogy mostanában miként vélekednek Baldavári kolléga buckfast-méhet ismertető és népszerűsítő előadásának ügyében........


Eddig mindössze 18 hozzászólásom született ezen a fórumon. Végtelenül sajnálom, hogy pont ez az egy kerülte el a figyelmét. Íme:
Sokáig tartott a buli. A bucfast bulit nagyon gyorsan el lehet  felejteni! Most szóltam utoljára.


Egyébként, aki nálam többet tett a Buckfast méhek magyarországi tartását, illetve az ezt tiltó jogszabályi környezet szembeállítása területén, azzal szívesen megismerkednék. Bizonyára a mai napig olvashatóak a zöld  fórumon is az ilyen irányú hozzászólások. Az idézett legutóbbi szösszenetem -bocsánatáért esedezem- de, csak hat napos. Csak a tények kedvéért elmondom, hogy privátban erre a zöld fórum egyik moderátora hívta fel a figyelmemet......, talán ott sem annyira népszerű, mint gondolja.

Az emberi részéhez annyit azért hozzátennék, hogy én mindig át tudtam menni a másik csapat táborába is, s nem csak azért, mert száz kiló a versenysúlyom, hanem azért is, mert mindenkiben az embert láttam. Itt sokkal szűkebb kört kell tisztelnie, a méhészeket. Minden méhészt. Van még mit tanulnia....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 13. 00:20
Az egyesületi Méhészújság még csecsemő és úgy látom, hogy egyelőre fiókban porosodó cikkek frissítése jellemzi. Illetve ha kell akár 4 oldalt is birtokolva Tóth Péter szócsöve. Jó lenne, ha Cserényi úr és Tóth Péter nem előítélet alapján válaszolna cikkeimre, hanem értő olvasással elemezné az általam írottakat és arra reflektálnának ami azokban van. Cikkeimben igyekszem tömören megfogalmazni gondolataimat, hogy egy oldalba beférjen, így hagyok helyt a más véleményeknek is.

A buckfast méhről és hatásáról számos alkalommal kifejtettem véleményemet, többek között ezen a fórumon is. Tessék elolvasni.

A nyárfa szerepével kapcsolatban Arisztaiosz kritikája értékelhetetlen, hiszen tényszerű kritika helyett csupán pocskondiázást kapott Baldavári úr. Ilyen kritikára ez a fórum nem vevő. Kérem Arisztaiosz urat, hogy rövidítse le hozzászólását, vagyis törölje a pocskondiázást és írjon tényszerű kritikát. Ha ezt nem tudja Arisztaiosz megtenni, akkor kérem a moderátort, hogy bátran rövidítse meg Arisztaiosz hozzászólását annyira, hogy a maradék ne legyen sértő.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 13. 01:53
Tisztelt Geddekas!

A nyárfával kapcsolatos cikkre a Méhészetben a szakmai választ megadta Csiha Imre méhésztárs, jómagam csak a Baldavári cikk nyomán bennem ébredező emócióknak adtam hangot, a szakmai álláspontom részletes ismertetése nélkül. Nem vélem sértőnek, amit leírtam, minden szóért vállalom a felelősséget. Javaslom, olvassa el a két cikket, s láthatja, az ERTI szakembere eléggé apró darabokra szedte Baldavári méhésztárs cikkét, s ha azt írtam, hogy az a cikk elgondolkodtató, akkor azt nehéz cáfolnia. Arra meg tisztelettel megkérném, érvek híján ne fusson a moderátor szoknyája alá, ha véleménye eltér az enyémtől, írja le azt, s cáfolja meg az enyémet.
Nem vitatom el öntől azt a jogot, hogy egyes személyekkel szembeni érzésein változtasson, azt sem vitatom, hogy miként az idők, változhatunk mi is, s e változások a régen ellenszenves tevékenységet folytató személyek megváltozott megítélésében is manifesztálódhat. Az az ön dolga, hogy érdekei mentén meggyőződésén miként változtat, de ezt önnek kell megélnie. Nincs könnyű helyzetben, hiszen amit régen a buckfast-méhvel és terjesztőivel kapcsolatban leírt, az ma is olvasható, s hiába rántja elő az újabb verzióját, a leírtakat meg nem történtté már nem teheti. Az sem gond, ha változott a véleménye, szíve joga véleményének megváltoztatása. A gyakori változtatás viszont nem teszi hitelesebbé. Merje felvállalni magát, hiszen Bebe, Pter, Margita stb. is ön volt egykor, s ezt ön sem képes letagadni. Lám, még a mottója is az egykori Bebét idézi... Látszik, sokat változott azóta...
Cserényi Péterrel és Tóth Péterrel kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy mindaddig, míg ön vagyoni értékű szellemi termékként kezeli az ön kutatási eredményeit, addig a nevezett személyek bármilyen támadása egyszerűen csak személyeskedés, mely nem szakmai érveléssel, hanem a célszemélyek személyiségi, jó hírhez, becsülethez való jogának módszeres csorbításával egyenlő. Javaslom, ne járjon tovább ezen az úton, bármennyire is fontos önnek, hogy az ön útjában álló személyeket minden eszközzel igyekezzen megsemmisíteni. Érveljen szakmai síkon, ne az antipatikus személy hímtagjának méretével és tesztoszteron-szintjével. Emlékeim szerint ön is rendkívül kényes, ha úgy érzi, hiátusainak taglalása került szóba. Igyekszem olyan szövegkörnyezetben válaszolni önnek, hogy ennek még az árnyéka se vetülhessen rám, cserébe nem kérek egyebet, mint hogy szakmai érvek híján ne vegye elő a személyeskedést, ne igyekezzen személyében megsemmisíteni senkit, hanem vállalja föl önmagát, motivációit és azt a tényt, hogy ön sokak szemében éppen azért hiteltelen, mert rendkívüli rugalmassággal képes megváltoztatni álláspontját, ha pillanatnyi érdeke úgy kívánja. Szívesen revideálom ezt az állításomat, ha szívós munkával hitelessé válik. Addig meg inkább kerüljük egymást, ha nincs a másik számára érdemi mondanivalónk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 13. 07:30
Arisztaiosz!

Tisztán látszik érkezésed célja, megpróbálni demoralizálni bomlasztani a fórumot és tagjait.

Egyetlen értékelhető, értelmes hozzászólást nem olvastam még tőled sem.

Ellenben kritikai észrevételed az van bőven.

Próbálj meg tárgyilagos lenni, ezek a túlmagyarázott mondatok bennem a szegénység látszatát keltik.

Tudod sok beszéd, szegénység!

Javaslom kapcsolódj be a munkába inkább, természetesen mutatkozz be előtte kérlek.

Feltéve ha van bátorságod, nem úgy mint varjúnak.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 13. 07:35
Kedves Arisztaiosz!
Szerintem privátban folytasd Csujával.
Ez a kettőtök közötti kibékíthetetlen szembenállás méltatlan a Méhészklub színvonalához.
Kérlek, itt a nyilvánosság előtt szakmai síkon vitázzatok, hogy ki mint látja másképpen.
Annyi megjegyzésem van,  hogy Tolnán Csuja kijelentette, nem pénzt kér a minitorig mintavételi módszerének kidolgozásáért,hanem egy nyílt párbeszéd keretében, szeretné ezt közkinccsé tenni.
Erre ígéretet kapott az OMME elnökétől.
A magánvéleményem viszont  a témában,hogy az OMME vezetői nem vettek részt a 8 ország méhészeinek tartott,úgynevezett csávázó szer konferencián,pedig e-mailben meghívót kapott az OMME elnöke is, valamint én is bejelentettem az OMME tavaszi küldöttgyűlésén. Ez a hozzáállás számomra elfogadhatatlan. Legalább hallgassák meg nemzetközi szakemberek véleményét is. Vagy ennyire okosak?
Azért mert a porba dugják a fejüket, attól még a probléma nem oldódott meg Magyarországon.
Köszönöm megértésed.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 13. 10:15
Tisztelt Nagyernyei Attila!

Sajnálom, ha a hozzászólásomból nem ment át a szakmaiság igénye, ígérem, a jövőben még erősebben törekszem arra, hogy nyilvánvalóvá váljék: a szakmaiság az, ami motivál, ha fórumozok. Dr. Csujával kapcsolatban sem személyes okok motiváltak, mint újonnan átjöttnek, nekem azon hozzászólásai nyomán támadt az az érzésem, hogy nem óhajtja megosztani a közméhészekkel kutatásai eredményét, melyet ide leírt. Érveléstechnikai szempontból helyesebb lenne állításom alátámasztására beidézni a hivatkozott hozzászólásokat, de miután azok a Klub felületén olvashatók, a tárhely kímélése érdekében nem teszem. Sajnos nekem nem igen esik útba Tolna, így nem volt módom meggyőződni arról, hogy Dr. Csuja menet közben esetleg revideálta álláspontját, hiszen nem voltam ott, de valójában nem is az érdekel, hogy milyen vitafelhívással élt az OMME e kérdéssel foglalkozó prominensei felé, hanem azt éltem meg szomorú szívvel, hogy a méhészközösség tagjai előtt nem akar "idő előtt" megnyílni. Sajnos az OMME ügyvivői testületének, szakembereinek álláspontja akár megváltozik Dr. Csuja kutatómunkájának eredményeit látva, akár továbbra is ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz, az a közméhész szempontjából momentán indifferens, hiszen a közméhész nem tudományos hipotézisekre kíváncsi, mindössze méhei egészségét óvná az árva. Őket nem lenne szabad a vagyoni értékű szellemi termék óvásának igényével sötétségben tartani, hanem minden lehetséges fórumon kötelessége lenne a Dr. Úrnak közkinccsé tenni eredményeit, melyekre hosszas kutatómunkával  jutott, hiszen deklaráltan azért csatlakozott ehhez az ügyvivő testület-váltási mozgalomhoz, mert késztetést érzett segíteni a szakmai kérdések útvesztőjében tévelygő mezei méhészek felemeléséhez. Még a régi Klubon leírta, hogy 2008 óta szeretne kutatómunkájával hozzájárulni a környezetterhelés és méhegészségügy problémáinak feltárásához, s nehezményezte, hogy arra a szűk látókörű ügyvivői testület mindezidáig nem volt vevő. Furcsállom, hiszen akkor még nem is a jelenlegi elnök szava döntött a kérdésben, azt viszont nehezen vagyok képes elfogadni, hogy egy olyan nagy formátumú, ízig-vérig méhész, mint Bross Péter, aki oly sokat tett hozzá a méhészeti érdekérvényesítés ügyéhez, nem volt képes felismerni Dr. Csuja kutatómunkájának értékét, a méhészeti ágazatot felemelni képes voltát. No, de történt, ahogy történt, nekünk most talán nem is visszafelé, hanem előre kellene tekintenünk, s okos, szakmaisággal átitatott, hiteles programot kellene adnunk a méhészeknek. Sajnos, azt sem lehet úgy, ahogy azt Tóth Zoltán képviseli a Klubon, a méhész akkor tud magáévá tenni egy eszmét, ha az neki szól, s az ő értékrendje, érdeke mentén kerül megfogalmazásra. Nem vagyok képes belátni, hogy bárki is szívesen csatlakozna egy ügyhöz, ha azon ügy sarkalatos pontjait nem ismerheti meg. Nehéz egy zászló alá felsorakozni, ha nem tudjuk, mi van a zászlóra hímezve, s kik azok, akik hordozzák azt a zászlót. Be kellene látnunk, hogy a mezei méhész nem éretlen, legfeljebb értetlen; értetlenül áll azon tényt szemlélve, hogy az a "csapat", mely az ő tevékeny hozzájárulását = voksát kéri elképzelései keresztülviteléhez, az a "csapat" őt igyekszik homályban tartani a csapat programja és a programadók személyének tekintetében. Felnőttnek, nagykorúnak kellene tekinteni a méhésztársadalmat, s ha a deklarált jobbítási szándék zászlaja alá szeretnénk terelni őket, hiteles személyek hiteles programját kell eléjük tárni, megadván a lehetőséget, hogy magukénak érezhessék azt a programot, s azonosulni tudjanak azon program kidolgozóival. Ezt kukorékolva, csipogva, esetenként hápogva-gágogva, bégetve és röfögve is elő lehet adni, de nem a hőbörgés és a "karaktergyilkosság" teszi hitelessé a változást szorgalmazókat, hanem az arcuk és programjuk. Ezért kellene hálás szívvel fogadni, s nem ellenséges megnyilvánulásként értékelni Varjú kolléga szolid és szellemes intelmeit, mert ostoba ellenségkeresés helyett ideje belátni, hogy nem ledorongolással, hanem bölcs érvekkel lehet meggyőzni a másikat. Sajnos, e témában a Klubtagság egy részének még komoly hiátusai vannak, s felhívnám a figyelmet, hogy ez a mentalitás taszítja azokat, akik belátják és igénylik is a szemléletváltás szükségességét, az érdekérvényesítési "váltógazdálkodást". Nem jó úton jár, aki ezeket az embereket ellenségként kezeli, beléjük fojtja a szót, ahelyett, hogy empátiával képes lenne elgondolkodni azon: az ezen emberekből összeálló  tömeg dönti el, melyik csapatnak szavaz bizalmat, mely csapat programját érzi magáénak, s mely csapat vezetőit látja hitelesnek. Magyarán: nem ellenség az, aki rávilágít a hibákra, hanem olyan igaz barát, ki "érted haragszik, nem ellened"...
Ezért vagyok én is ismételten itt, és bár nem várom, hogy bárki is Te Deumot mondjon érkezésem láttán, de kérném, a fent vázolt szempontjaimon gondolkodjon, gondolkodjanak el, s ne a zsigeri elutasítással reagáljon,  reagáljanak, ha valaki módszereikkel szemben ellenkező véleményének ad hangot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 13. 11:04
Tisztelt Arisztaiosz!
Szépen alakulnak gondolataid, viszont azon veszem észre magam, hogy csomót kötsz az agyamra.
Próbálj rövidebben, célratörőbben fogalmazni. Különben alakulsz Te is.
Bocsánat. Elfelejtettem megkérdezni Öntől, hogy magázhatom e?
 A Dr. Csuja Úr kijelentés hízelgő, de pejoratív.
Szerintem tiszteljük meg annyival, hogy Csuja Lászlót biológusnak nevezzük.
Én ott voltam Tolnán. Nagyon figyeltem, mert Csuját keményen támadta Dr. Cserényi Péter. A végén látszólag megbékültek.
Kemény szakmai vita dúl az egyesületen belül is. Mindenkitől az okos, értelmes gondolatokat kell felhasználnunk, ahhoz hogy előrébb jussunk.
Tolnán Csuja László nem azt kérte, hogy Ő Tóth Péterrel szemben küzdjön! Sőt ez ellen kifejezetten tiltakozott, szinte kiabált! Ő azt kérte az OMME elnökétől, hogy hívjon össze egy kerekasztal tanácskozást a vitatott témában.
Meg is nevezték a lehetséges résztvevőket.
Dr. Csreényi Péter, Dr. Hegedűs Dénes, Dr. Rusvai Miklós, Dr. Mészáros László, Simon Gergely, Dr. Fendrik Péter, Zóth Péter és Csuja László. Határozottan visszautasította, hogy ő ezért pénzt kér! A méhészek érdeke is azt kívánja, hogy 7 év késés után itthon is beszélgessenek mások is a "néma gyilkosról".
Senki ne gondolja, hogy 2014-ben nem lesz csávázó szerektől méhpusztulás. Mindenki elemi érdeke, hogy ne legyen, mert nem tud termelni. Szerintem buzdítsuk közösen az OMME elnökét, hogy mihamarabb hívja össze ezt a szakmai konferenciát. Na ott kedvükre bombázhatják Csuját, de őt is hallgassák meg!

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 13. 11:47
Tisztelt Arisztaiosz!
Hozzászólásod engem nagyon elgondolkoztatott. Talán mondhatom, hogy most élősszőr gondolom azt, hogy valamiért képes leszel a mi, szemszögünkből nézni a dolgokat. El kell mondjam, az írásod második felétől, a  "No, de történt ahogy történt"-től  azt fogalmazod meg amit én látok, és érzek az OMME jelenlegi vezetésével kapcsolatban.
Ennek ellenére, én úgy érzem, hogy segítettem a vezetés munkáját, a közhasznúság tekintetében, melyet ficzpet-tel ( Ellenőrző Bizottság tagja Ficzere Péter) a zöldön hosszasan tárgyaltunk, és a végeredménye az lett hogy az általam felhozott és kitárgyalt lehetőséggel kapcsolatban, egyetértésével, egyetemben igazt adott. Oly annyira, hogy a közhasznúság megtartását az elnök Tolnán ezzel indokolta, és tényként közölte. Számomra, a hír volt az igazi elismerés, még akkor is ha kevesen tudhatják, hogy szerintem közöm volt hozzá.
Másodszori regisztrálásod számomra annyit jelent, miszerint Te kijelentetted, hogy csak akkor vagy hajlandó itt a "megváltó klubban" megnyilvánulni, ha látsz arra esélyt, hogy nem egyéni sérelmek motiválják az itt elhangzottakat.
Nagyon remélem, hogy ez nem taktika, és Te sem ellenségeket keresel, és látsz az itt jelen lévőkben, még akkor sem, ha olykor olykor, nem mindenben egyezik meg a véleményünk.   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 13. 12:59
Arisztaiosz!


Látom erőlteted a nem létezőt, mármint Dr. Csuja László méhésztársat nem létező szabadalmaztatott eljárásának eltitkolásával vádolod.

Engedd meg hogy segítsek, először is megnézed a szabadalmi bejelentések között szerepel-e a neve, bejelentésének dátuma, az esetleges nyilvános adatok mint meghirdetés, megadás egyebek és a bejelentett eljárásának neve.

Amennyiben ezzel meg vagy, és találsz szabadalmi bejelentést akkor sem vádolhatod meg míg újdonságkutatási jelentés el nem készül a beadványról ami több hónap.

Ezek szerint elképzelésed sincs az egész szabadalmi eljárásról de veszed a bátorságot és vádolod a másikat.

Látszik mekkora nagy szakmai alapossággal nyúlsz egy-egy kérdéshez, ezek a kiindulási alapjaid vagyis légből kapott hírek.

Terjedelmes írásaid a tudásbeli hiányosságaid pótolják.

Készülj fel alaposan legalább egy-egy témakörből, ha hiányosak az ismereteid

Még egy nagyon fontos dologra szeretnék reagálni folyamatosan a programunkat szeretnétek kihúzni tőlünk, miért mert esetleg nektek még soha nem volt?

Ha átadnánk persze kritizálni jó lenne, vagy egy az egyben pótolni vele a tiétek.

Megkérdezem van-e a jelenlegi vezetőségnek programja a változást követelők lejáratásán kívül?

Elgondolkodtál már rajta ki nézi most is kiskorúaknak az OMME tagjait?

Mindenekelőtt fedd fel kiléted, ha már nyíltan személyeskedsz.

Csak egy kifogást fogadok el ha nincs neved :D





Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Február 13. 15:00
QUQURIQ!

Nem tud válaszolni, IB-n van!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 13. 16:01
Gondolja, kedves Baromfi?

Kérném, ne értékeljen érdemeimen felül, a múltkor vizionált  kormánytisztviselői státuszom is rendkívül kínos volt a Klubra nézve... Talán kukorékoljon valami mást...

Megnyugtatásként: nem vagyok tagja, s a közeljövőben nem is tervezem, hogy tagja legyek az OMME-nek. Ha netán valami furcsa fintoraként a sorsnak, részben ön fémjelezhetné a jövőben ezt a patinás méhészeti érdekképviseleti szervezetet, akkor csak még erősebb a késztetésem, hogy minél távolabb tartsam magam az Egyesülettől. Az én koromban már nem szívesen keveredik az ember a korpa közé...
Ha nincs ellenére, fogadjon el egyszerűen Arisztaioszként, s igyekezzen koncentrálni a mondanivalómra. Tudom, hogy a tyúkfélék (Galli) agykapacitását ez az óhaj gyakorta meghaladja, de vegye már észre, hogy az ellenség nem az ön hagymázos képzelgéseitől eltérően gondolkodók személyében, hanem az olyan baromfiak  mentalitásában rejtezik, amilyen ön... Ne keressen ellenséget, én már megtaláltam: ön az...
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Február 13. 16:46
Szerintetek nem lenne jobb,ha érdemi vitát folytatnánk ahelyett,hogy félreértelmezett félmondatokon csámcsogunk? Nyugodtan ötletelhetnénk,hogyan lehetne megoldani az ágazatot érintő súlyos problémákat,mivel gondunk az akad bőven.Végeredményben az lenne a fő cél,hogy a méhészeknek jobb legyen.Az,hogy ki húz ki minket a slamasztikából szerintem majdnem mindegy.Nem kellene rejtegetni a jó ötleteket,hiszen a közjó a cél,nem pedig a személyes dicsőség.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 13. 19:12
Sziasztok!

Átnéztem a méhészfórumra, gondoltam irogatok egy kicsit.

 1 óra és 11 perc elég lett hogy moderáljanak.

EzAz írta:

Ti nem akarjátok megérteni a valóságot, mert függő viszonyba kerültetek.

Egy névtelenül személyeskedő írásait olvasgatni ugyan mi értelme főleg ha tele van bakikkal, és nyáltól csöpögő.



Ezt épp te mondod? Itt?
Nézzél már szét a saját szemétdombotokon,ahol a kiskakas kukorékol és fejezd be itt a sz...r keverést.
Megmondtuk már többször Atyának is, nincs itt rá szükség.
Ez nem az a fórum!

Moderátor


"Csak jelzem 1 óra és 11 perc elég nektek hogy moderáljatok, ti betegek vagytok!

Idegbetegek!" végül is így köszöntem el tőlük.

Persze azonnal törölték..
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 13. 19:26
Sok mindenben igazad van, de azt azért nem kellene elfelejteni, hogy csak látszólag érdeklik a vezetést a  véleményeink. Példának okáért, megkérdeztek téged, hogy ki fizethetnek  az elnöknek, majdnem 4millió nettót, a közpénzből?? De az alelnöknek is felhatalmazás nélkül utaltak lóvét. A szabályokat ők betartatják velünk, szerinted ők betartják?? Akkor buzdítanak ötletelésre, mikor már meghozták a döntéseket, és kiderült, hogy nagy a gáz. Azt mondják, majd legközelebb arról kell szavazni, hogy helyesen cselekedtek-e. Szerinted, nem így szeretnék legalizálni a törvénysértést. De akik mellettük szavaznak, így azt is belerántják a katyvaszba.
Én úgy látom, ez csak látszat politika a méhészek felé. Semmiben nem történt érdemi előrelépés.
Szerinted, nem olcsó trükk most venni az elnököknek laptopot. A tolnai szeánszon, egy méhész kolléga, aki nem mellesleg IB tagságra is jelölve volt, azt mondta ott mindenki előtt, hogy ha valaki bekapcsolja neki a számítógépet, és megnyitja a levelezést, akkor a leveleket eltudja olvasni.  Ez vicc!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 13. 19:29
Zoltán! Ha esetleg megtudod melyik moderátor volt, kérlek tájékoztass bennünket!

Üdv: Jenő
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 13. 19:34
Ehhh... ne menjünk már le a zöld fórum szintjére, és főleg ne cibáljuk át ide az ott megjelenteket vagy meg nem jelenteket...!
Én azt mondom, mindenkinek van itt helye, aki értelmeseket ír, hívják akárhogyan is, és viselkedjen akárhogy is a másik fórumon. Fogadjunk mindenkit aszerint, hogy itt mit "mutat", és ne foglalkozzunk azzal, hogy "odaát" mi zajlik (akit meg érdekel, hogy ott mi megy, az rendezze ott...).
Én személy szerint mindenki írását szívesen elolvasom aztán végiggondolom, mert minden "hozzászólásban lehet valami" - pro vagy kontra. Ráadásul a vitát pont a nézetkülönbségek viszik előre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 13. 19:38
Tóth Zoli!
Sem ott, sem itt nem példálóztam senkivel, de úgy látom, én mély benyomást tettem rájuk.  Én az üzengetésnek nem vagyok híve. Mindig átmentem ha akartam valamit.  Vajon miért velem példálóznak?
 
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 13. 19:41
Ez a laptop história szerintem mézes madzag.
Szerintem ez sem lett igazán átgondolva./szervizelés,vírusírtás , internetkapcsolat/ Szerintem ez akkora költség,hogy ehhez is küldöttgyűlési hozzájárulás kell. Szépen lehet ezzel kampányolni, mert jól hangzik, de látható a honlapon is hogy oda is csak fél információk kerülnek fel, főleg az egyesületi életről, IB vagy EB ülés.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 13. 20:07
Sziasztok!

Csak gondoltam kipróbálom hogyan reagálnának ők az Arisztaiosz féle jelenségre a helyünkben.

Nem jól és csupán 1 óra 11 percig tűrték el.

Ezek után mi kötelesek vagyunk Arisztaiosz sértegetéseit tűrni? Szerintem nem.

Egyébként már a moderálást is átmoderálták úgy látom, és azóta is a szerzői jog és a szabadalom közötti különbséget próbálják felfogni.

Ez teljesen kiverte náluk a biztosítékot.

Arisztaiosz gondolom most villámgyorsan próbálja bepótolni a hiányosságokat szabadalmi jogot tanul :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 13. 20:29
Sziasztok!
Ma és tegnap igen jó napom volt!
Komoly emberekkel állt módomban csevegni.
Elsőként volt tanító mesteremet látogattam meg. Egy perc alatt méhészkedtünk, és rögtön azt vágta a fejemhez, hogy ugyan olyan makacs vagyok ,mint amikor megismert.

Második telefonom Buchinger György salgótarjáni méhészhez szólt. Vele rendszeresen beszélgetek, tetszik a szókimondó stílusa. Amikor Baranyában voltak méhei,én néztem meg sokszor a családokat, és így adtunk egymásnak "szaktanácsadást" hogy  mikor mit kell csinálnunk. Néhány év óta méheivel, a régi telephelyemen kezdi a tavaszt.
Ha valaki nem tudná, Ő az OMME első elnöke! Ez éppen az idén 30 éve! Akkor a méhészek még szakemberekre bízták az egyesületünket. Hiába változik a világ. Most a duma is elég.

Legkellemesebb telefont Erdélyből kaptam. Böjte Csaba testvér keresett. Március 8-án Pécsre fog jönni.
Egy Baranya megyei kis faluban élő méhészházaspár szeretne a méhészetükbe, fiatal felnőtt segítő kezeket.
Dévai árvákra gondoltak. Csaba Testvérnek tetszik az ötlet, de szeretne ellátogatni a méhészetbe is.
Reményeim szerint a Méhészet szaklapban olvashattok majd róla.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Janibátyának üzenem, hogy az OMME elnökének telefonon én is pedzegettem, hogy ezek kampány számítógépek lesznek,az elnököknek. Most 75 darab kerül kiosztásra!
Válasza. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Magas az Euró, várunk egy kicsit. Szerintem pont az OV előtt egy héttel lesz lent az árfolyam, hogy nekik ezzel fent legyen a népszerűségük. Jónak tartom, szükség van rá, de olcsó trükk.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Másik esti gondolatom.
Azzal érvelt Dr. Cserényi Péter mindkét elnökök találkozóján, hogy nézzétek meg milyen jót tett a konkurens lap a Méhészetnek. (Mondjuk szerintem  nem konkurens, mert az egyiket ha akarom megveszem, a másikat meg belecsempészték a tagdíjamba.)
Lássuk be, igaza van! Jót tett az ősi szaklapnak a harc. Még akciózik is a Méhészet.
Nézzük nekik jót tettünk a folyamatos szurkálásainkkal?
Hát persze! Soha ennyi IB, EB még nem volt az OMME történetében. Úgy dolgoznak mint az angyalok.
Bizonyítani akarják, hogy mi csak vádaskodunk, közben ők megszakadnak értünk.
Ezzel kampányol az OMME elnöke. Mi pedig folyamatosan mondjuk, hogy nem ez a baj velük!
Hanem az, amit az előttem hozzászólók jó rég óta feszegetnek.
Rengeteg szervezeti, működési szabálytalanságot vétenek.
A legújabb balhét még nem is említettem. Gyártják folyamatosan.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Február 13. 20:44
A minap,amikor egyik kolléganőmmel beszélgettem szóba került az iskolatej.Kicsit elmerengtem rajta,hogy a mi egészséges mézecskénk miért nincs ott valami hasonló konstrukcióban,akár teában,akár kenyérre kenve.Kicsit növelné a hazai mézfogyasztást,ráadásul felnőne egy olyan generáció,amely napi szinten találkozik a mézzel.Nagyon sok gyerek nem jut hozzá és nem azért,mert nem akarják a szülei megvenni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Február 13. 21:02
Üdv.

Jónéhány (20-25) évvel ezelőtt édesapám hordta a helyi iskolába a mézet, ahol mellesleg ő is tanított. Ha jól emlékszem, havonta kétszer. Aztán szépen lassan elkezdtek a rendelések ritkulni, végül teljesen megszűnt kb 10 éve. Azóta, ha jól tudom már nem is kapnak a gyerekek mézet az iskolákban sem és az óvodában sem......:(     Hallottam itt helyben olyan hírt is, hogy kisiskolás korú gyermek még életében nem evett mézet.


Nb18       
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 13. 21:19
75 darab laptop. Alsó vagy közepes gépekkel számolva is legalább 10 mikulás. Benne volt ez a pénzügyi tervben, nem hiszem, vagy lehet a KFT-n lesz keresztülvíve? Mindenesetre ennyi számítógéphez már főállású informatikust szoktak alkalmazni cégeknél, nem?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 13. 21:22
Igen a pénzügyi terveben benne van!
Ezt megszavaztuk.
Van amit nem, de azt tudjátok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 13. 21:46
A minap,amikor egyik kolléganőmmel beszélgettem szóba került az iskolatej.Kicsit elmerengtem rajta,hogy a mi egészséges mézecskénk miért nincs ott valami hasonló konstrukcióban,akár teában,akár kenyérre kenve.Kicsit növelné a hazai mézfogyasztást,ráadásul felnőne egy olyan generáció,amely napi szinten találkozik a mézzel.Nagyon sok gyerek nem jut hozzá és nem azért,mert nem akarják a szülei megvenni...

MÉHÉSZET 2014 februári szám 16. oldal.
Azért jó dolgok is történtek legalább Gyulán, nem csak a zacsit áztatták.

Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Február 13. 21:53
Na most lebuktam,megint nem olvastam a szakirodalmat,pedig benne volt a táskámban,csak hát vártuk a nagykutyákat.  :-[  No,de sebaj,holnap majd pótolom a lemaradásaimat.Addig inkább nem gondolkodom hangosan,nehogy plágium gyanújába keveredjek. ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 13. 22:18

Javaslom kapcsolódj be a munkába inkább, természetesen mutatkozz be előtte kérlek.

Feltéve ha van bátorságod, nem úgy mint varjúnak.

Én érkezési sorrendben mennék. A teljesség igénye nélkül
-kiskakas
-tyúkocska
-rakodós zotya
-Batka Manó
-Litterae
-Mézengúz
-Szürkeveréb79

Ha az, hogy róluk sem tudjuk kik, nem zavar, akkor az miért, hogy rólam sem  és Arisztaioszról sem tudod?
A kérdés költői, nem fontos válaszolnod. ;)
Azt olvastam itt valahol, valamikor: nem az a fontos ki írta, hanem, hogy mit írt!




Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 13. 23:41
Zoltán! Ha esetleg megtudod melyik moderátor volt, kérlek tájékoztass bennünket!

Üdv: Jenő

Kivancsi111!

Nagyon egyszerű, ha a kíváncsiság tényleg ennyire furdalja az oldalát: átlép a "ződre", s ott az OMME hírekben kristálytisztán látszik, hogy "Sólyomszem" moderátorunk a tettes.
Nem tudom, mit tervez ezen információ birtokában, gondolom, ezután még jobban haragszik szegény Sólyomszemünkre. Ne tegye, jó gyerek az, csak még fiatalka (alig múlt 4 éves), kár lenne ráripakodnia. ne adj Isten, még vissza találna maradni a növésben az árva...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 14. 00:19
Varjú!

Sejtem, hogy te ki vagy.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 14. 02:08
Varjú!

Sejtem, hogy te ki vagy.

És akkor mit tervez?  Beperelné....?

A véleményére, gondolataira kellene inkább fókuszálniuk, nem a személyére. Gondolom az én identitásomat is sejti, de esetemben sem a személy, hanem a mentalitás és a moralitás a lényeges. Persze ha azért roppant kíváncsi valaki arra, hogy Varjú nick alatt ki hoz ide értelmes gondolatokat, akkor megértem, ha szeretnék neki személyesen megköszönni áldozatos munkáját. Ha meg nem megy át az üzenete önöknél, akkor elegendő lehet a nicket ellenségként kezelni, lévén nem az effektív személyt utálják, hanem azt, amit igyekszik képviselni. Én ezért nem is keresem és firtatom görcsösen a nickek mögött álló személyek kilétét, mert csak annak van jelentősége, mit mondott, s nem annak, ki mondta. Értékítéletem már kellően fejlett, a pozitív gondolatok előtt szoktam meghajolni, nem személyeknek hajbókolok. Nem is a személyeket utasítom el, ha nem egyezik a mentalitásunk, mindössze azt a szellemiséget, amit közvetítenek.

Ilyen egyszerű ez...
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 14. 06:24
Arisztaiosz
Véleményed akkor lehetne valós, ha nem te firtattad volna a másikon, hogy ki kicsoda pl velem kapcsolatban is,
generáltál konfliktushelyzeteket, tettél pejoratív kijelentéseket.   
Ha már így látod ezt a dolgot, nem mennél vissza a barátaid közé, mert úgy látom csak ott vannak barátaid, és ott is feltehetnéd azt amit ide írtál.
Csak hogy láss csodát, a másik oldalon ilyen, és ehhez hasonló véleményekkel vannak azokról akiknek "más a szellemisége". Vagy egyszerűen csak kérdezni szeretnének.
Idézet
Ezt épp te mondod? Itt?
Nézzél már szét a saját szemétdombotokon,ahol a kiskakas kukorékol és fejezd be itt a sz...r keverést.
Megmondtuk már többször Atyának is, nincs itt rá szükség.
Ez nem az a fórum!

Moderátor

Látod, látod ez pont az a "fórum" klub ahol lehet mindenről beszélni, csak ne felejtsük el hogy emberek vagyunk!
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 14. 07:19
Idézet
Ezt épp te mondod? Itt?
Nézzél már szét a saját szemétdombotokon,ahol a kiskakas kukorékol és fejezd be itt a sz...r keverést.
Megmondtuk már többször Atyának is, nincs erre itt  szükség.
Ez nem az a fórum!

Moderátor

Ez így van fent odaát megnéztem. Csak azért, nehogy hiteltelenséggel vádoljanak minket.

Atya!
Én ezt úgy értelmezem, hogy a szarkeverésre nincs szükség, nem rád.
Tehát nyugodtan írogathatsz nekik. ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 14. 07:24
varjú!
Fogok válaszolni, de sajna most el kell mennem.
Addig is szép napot. Igaz nálunk esik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 14. 07:56
Varjú!

Sejtem, hogy te ki vagy.

Megsúgom, csak neked, én meg már tudom is ki vagyok. ;D
Egy varjú, aki ugyan szemétdombon nem kapirgál (ezt rangján alulinak érzi, meg aztán a mocsokban való turkálás nem is a hosszú élet biztosítéka, mi meg szeretünk sokáig élni), de sokfelé repked és bár károgása nem szép sok fülnek, azért van annyira bölcs egy öreg varjú, hogy nem ütik el az úton soha nem úgy mint a hülye tyúkokat, ha véletlenül kiszabadulnak a baromfi udvarból.

De ezzel mit akartál mondani, hogy sejted ki vagyok?
Ennek örüljek?
Ettől szomorú legyek?
Ezért féljek?
Erre büszke legyek?

Segíts Mester! ;)
Csak azt ne mond: Te vagy az apám! ::) ;D

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 14. 09:47

Kedves Varjú!
Azt írod:
"..a mocsokban való turkálás nem a hosszú élet biztosítéka.."

Nézzük a következő névsort:
A BAYERN MÜNCHEN FUTBALLISTÁINAK FIZETÉSI LISTÁJA
Franck Ribéry 12 millió euró
Mario Götze 12
Philippe Lahm 10
Bastian Schweinsteiger 10
Thiago Alcántara 8
Thomas Müller 8
Manuel Neuer 8
Arjen Robben 7
David Alaba 7
Javi Martínez 6
Jérome Boateng 6
Daniel van Buyten 5
Mario Mandzukic 5
Rafinha 5
Toni Kroos 4.5
Claudio Pizarro 4.5
Dante 3.5
Holger Badstuber 3.5
Xherdan Shaqiri 2.5
Diego Contento 2
Tom Starke 1.5
Pierre-Emile Höjbjerg 1
Látod ezt közkinccsé teszik, nem titkolják! Ez mocsokban való turkálás?
Te hol látod leírva Dr.Ludányi István, Módos Adrienn, vagy Egyed Árpád gázsiját?
Szerinted ez nem tartozik a méhészekre? Nem a mi pénzünkből, a tagdíjainkból kerültek oda?
A pályázatot sem láttuk, ahol ők voltak erre a posztra legalkalmasabbak.
Most úgy tűnik, az IB csinált nekik egy munkahelyet, a mi belegyezésünk nélkül.
Majd utólag megszavaztatják, és bebizonyítják, hogy a Kft. is a méhészek érdekében jött létre.
Mondtam én,hogy angyalok.
Nagyernyei Attila

 

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 14. 09:49
Bizonyos értelemben mi vagyunk az apád. Ha nem müködnénk, nem varjú lennél császármadaram.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Február 14. 11:38

...
A cikkekbe, azok szakmaiságába viszont nagyon nehéz belekötni, bár miként olvastam, Verebünk egykor tett erre kísérletet, de miként a történésekből látható, a mértékadó madaraknak menet közben sokkal fontosabb dolga is akadt, mint a "nagyérdeműt" támogatni abban, hogy megfelelő forradalmi szemlélettel tallózzanak a szakmai cikkek között.

...
Lehet, hogy valóban itt az ideje a váltásnak...? Szerintem szavazzuk meg!

Forumozó társunk hiányolta olvasottságomat. Így elővettem a Méhészújság februári számát. Negyedik oldal, eseménynaptárnál úgy fennakadt a szemem, hogy csak na!

Megtudtam, hogy Zsámbék nevű hely két megyében is megtalálható. Baranyában és Pest megyében. Az én közigazgatási zsebnaptáram 1977-ből nem ismeri a Baranya megyeit. De hogy ugyanakkor ugyanaz az előadó két helyen legyen - nyilvánvalóvá tette a sajtóhiba esetét. Jó nem olvasta el senki a nyomdába kerülés előtt. Siettek.

Sebaj, azért megfejtjük a többi kérdést, ami egy edzett szememnek azonnal feltűnik. Egy megye, és semmi szerint nincs sorba szedve. Se a helyszínel szerint, de még a dátumok szerint sem. Esetlen hiba, mondhatnánk. Max végigolvassa és akkor megtalálja.
A Naszálymenti szervezet váci előadásnál lemaradt az előadó és a téma.

A megye neve mindenhol barna, alatta kiemelve a rendező egyesület neve. Kivéve Veszprém megyében, Ott kétszer szerepel a Veszprém ill. Veszprém megyei, és az Ajka és környéke Méhész egyesült pedig nincs kiemelve. Alig találtam rá a lenti példakor.

A bibi ezután jött. 10 megye van felsorolva. HUH elnéztem valamit, a héten a megyéinkből megint elcsatoltak néhányat? De hogy csak tíz megye legyen felsorolva - és még Budapest se, az kiverte a biztosítékot. Hogyan működik a rendszer? Ott vannak a fizetésüket kapó szakik, akik ugye elvben részt vesznek ezeken a rendezvényeken. Tehát tudnak róla, illetve sokszor ők maguk szervezik. Előző hónapban felküldik a programokat. Az újság szerkesztőségében egy kockás papíron elkezdik kipipálni: Ajkai méhész egyesület nincs meg, azaz mégis, csak nem úgy, mint a többi, mindegy pipa .... és így tovább. Kinek nem tűnik fel, hogy sok sok pipa hiányzik?

36 egyesület programja került felsorolásra. Ez úgy 30 %. 10 Megye került felsorolásra ez 50 %.

Dilettantizmus, amikor nem törekszik a jóra, a teljességre, az értékre, a profizmusra. Pedig hely lett volna még. A hokedli magassága okozta derékfájás elemzésénél fontosabb lett volna a többi megye, a többi egyesület. Nem jó az a stratégia, ami: "Adjunk valamit, aztán az is jó lesz a méhésznek, úgyis kifizette má a tagdíjba, minen kellene még elolvasnia is?"

CSIP CSIP
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 14. 12:44
Arisztaiosz
Véleményed akkor lehetne valós, ha nem te firtattad volna a másikon, hogy ki kicsoda pl velem kapcsolatban is,
generáltál konfliktushelyzeteket, tettél pejoratív kijelentéseket.   
Ha már így látod ezt a dolgot, nem mennél vissza a barátaid közé, mert úgy látom csak ott vannak barátaid, és ott is feltehetnéd azt amit ide írtál.
Csak hogy láss csodát, a másik oldalon ilyen, és ehhez hasonló véleményekkel vannak azokról akiknek "más a szellemisége". Vagy egyszerűen csak kérdezni szeretnének.
Idézet
Ezt épp te mondod? Itt?
Nézzél már szét a saját szemétdombotokon,ahol a kiskakas kukorékol és fejezd be itt a sz...r keverést.
Megmondtuk már többször Atyának is, nincs itt rá szükség.
Ez nem az a fórum!

Moderátor

Látod, látod ez pont az a "fórum" klub ahol lehet mindenről beszélni, csak ne felejtsük el hogy emberek vagyunk!

László!

Már megint az a szövegértési hiátusa!
Én soha, sehol nem firtattam, ki ön, lévén tudtam. Ön fedte fel önként a kilétét, amikor hirdetett minden topicban. Az akkori hozzászólásainak részleges törlése sem azért történt meg, mert nem helyezhette el volna el ott, hanem azért, mert a szabályzattal ellentétben mindenhol elhelyezte...
Visszatérve az első gondolathoz, én akkor nyitottam ablakot az ön kibenlétére, mikor ön teljes mellszélességgel beszált egy Csuját minősítő polémiába, melynek kapcsán BFERI az OMME hírekben vélelmezte, hogy esetleg ön azonos lehet Csujával. Csalánosi jelezte, hogy szerinte a két személy nem azonos, zsirosmeheszet pedig az alábbit írta:
"Mivel nem is az a neve.De nem írhatom ki mert nincs jogom."
Nos, erre merészeltem reagálni, mindössze annyit téve, hogy beidéztem egy egykori hirdetését, annak elérhetőségét:
"Talán nem sért titkot, ha más elérési utat javasolunk annak, akinek éjszakai nyugalmához elengedhetetlen atya07 valódi nevének ismerete: viewtopic.php?f=20&t=90&p=11648#p11648
Nem egy atomtitok ez...."
Talán látható, hogy engem akkor és ott a legkevésbé sem inspirált annak kérdése, ki is lehet ön, valójában akkor sem igen érdekelt, csak szerettem volna, ha a saját nevén utálhatja a fórumközönség nálam kevesebbet olvasgató és rövidtávú memóriával rendelkező rétege. Ezt érte meg ön végzetes tragédiaként,úgy vélekedve, hogy én firtattam volna a kilétét. Az ide vonatkozó véleményemet nem írnám le újfent, az mindkét csoport előtt közismert. Higgye el nem önt a személyében utasítom el, hanem a mentalitásában hordozott azon tulajdonságait, melyekkel nem óhajtok azonosulni. Teszem ezt úgy, hogy nem kívánom személyében megsemmisíteni, mindössze hangot adok véleményem különböző voltának. Nos, ebben úgy tűnik, továbbra is különbözünk. Én nem szeretnék változni, ön meg nem tud, ezért javasolnám, keressen inkább más célszemélyt, akin hűtheti vagy gerjesztheti az indulatait.
Jól látta, azért regisztráltam ide újra, mert úgy véltem, talán kezd hajlandóság mutatkozni a "felszabadítókban" értelmes párbeszéd folytatására. Az utóbbi pár nap viszont meggyőzött arról, hogy valószínűleg tévedtem. A módszereik, melyekkel a dzsihádot folytatják, idegenek tőlem, s vélhetően minden jóérzésű embertől, továbbra is képtelenek a párbeszédre, a más véleményen lévő nem ellenfél, hanem ellenség, a programot, értelmes jövőképet firtató, programadók személyét megismerni óhajtó, önálló gondolatokkal is rendelkező hozzászólók pedig a gonosz "IB-EB" rezidensei, akik téglaként ki akarják fürkészni a programot, programadók személyét, a szerzői jogvédelmet élvező kutatómunka részleteit, s azokat a "megváltók" elleni "harcban" kívánják felhasználni...

Vegye már észre, vegyék már észre, milyen gyerekes mindez, milyen torz gondolkodásmódra utal! Így akarnak tömegbázist teremteni? Így szeretnének reformokat, változásokat az érdekképviseleti munkában? Így szeretnék, ha felsorakozna önök mögé a tudatlanságban tartott, információktól elzárt méhész-emberek hada? Támadják az OMME ügyvivői testületét azzal, hogy nem informálja a méhész társadalmat. Önök mit csinálnak? Támadják, mit támadják: meg akarják semmisíteni mindazokat, akik másképp vélekednek, mint önök. Ez lenne a "programjuk"? Ilyen mentalitású lenne az új, leendő OMME ügyvivői testület? Hirdetik, hogy harcolnak a szabálytalanságok, a "korrupció", a "mutyi" ellen... Üvöltve harsogják, milyen "bűnöket" követett el az ügyvivői testület OMME üveg ügyben (is). Már én is kezdtem felháborodni a szabálytalanságok "láttán"! ... Aztán hipp-hopp, egyik napról a másikra egyszercsak elcsitul a kórus, mely eddig azt harsogta, tudatlan barmok intézik az OMME üveg ügyét, s szabálytalan alapítású kft-be szervezik ki az értékesítést. Sikoltoznak, hogy az OMME-ban senki nincs képben a megkötött szerződések ügyében, s közben kiderül, hogy nem is lehetnek, hiszen a szerződések Nagyernyei Attila "birtokában" vannak... Miért hallgatott el egycsapásra mindenki, aki addig azt kukorékolta, kotkodálta, bégette és röfögte, hogy az OMME ügyvezetés az üveg ügyben végleg lejáratta magát, s ezért "monnyonle"...? Hol az a hiteles tájékoztatása a klubtagoknak és az egész méhésztársadalomnak, amit a Klub "preambulumában" a klubvezető és a hangadók, a "tudatformálók" meghirdettek? Hol marad a nyíltság, hol vész el a becsület? Hol hangzott el, hogy eddig marhaságokat kukorékoltam, bocsánatot kérek? Hol marad az egyenesség, hol marad a gerinc?

Hol van az a "fórum" klub, ahol mindenről nyíltan, egyenesen lehet beszélni?
Hol van itt az emberség?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 14. 13:10
Arisztaiosz!


Hol vagyunk? Mi dolgozunk nem az OMME fizetett fórumozójaként írunk mint te!

Szeretett méheink, a méhészet és saját megélhetésünk függ a dolgok kimenetelétől.

Te jó esetben ha termelő méhész vagy akkor sem a méhekből hanem az NP pénzekből élsz. Téged nem érdekel mi lesz a méhekkel minden jó ahogy lesz na ebben alapvetően különbözik hozzáállásunk!

Hogy álltok a szervezéssel thiacloprid ügyben, kaptál reggel feladatot papa ehelyett te délben kelsz fel és te beszélsz?

Munkára te mihaszna, most bizonyíthatsz, hogy nem csak a légkört akarod itt rontani!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 14. 13:16
A tények makacs dolgok.

Az OMME üveg egy jó találmány volt és ki lett alakítva rá egy korrekt szerződési rendszer, amiben minden szereplő megtalálta a saját előnyös pozícióját.
Ezt a kialakult rendszert a Bross utáni vezetés tiszta idegből és alapos végig gondolás, demokratikus egyeztetés nélkül szétrúgta.
Most valahogy összetángálják, de milyen áron?
Az üveg drágább lett és a bürokrácia megnőtt.
Nem beszélve arról, hogy magára rántott a jelenlegi vezetés egy csomó magyarázkodni valót, merthogy magyarázzák a megmagyarázhatatlant.

Máig zűrös és nem tisztázott a kft-be szereplő apport.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 14. 13:40
Bizonyos értelemben mi vagyunk az apád. Ha nem müködnénk, nem varjú lennél császármadaram.

Na pont ez hiányzott. ;D

Azt még világítsd már meg egyszer nekem, ha két gyűlés között ráérsz (nem sürgős), hogy a császármadár meg a varjú között mi az összefüggés (mert már kétszer is így neveztél) azon kívül, hogy mindkettő valami madár féle?
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Február 14. 13:50

...
 A módszereik, melyekkel a dzsihádot folytatják, idegenek tőlem, s vélhetően minden jóérzésű embertől, továbbra is képtelenek a párbeszédre, a más véleményen lévő nem ellenfél, hanem ellenség, a programot, értelmes jövőképet firtató, programadók személyét megismerni óhajtó, önálló gondolatokkal is rendelkező hozzászólók pedig a gonosz ...

Nagyon sajnálom, hogy Arisztaiosz dzsihádot hirdetett. Azt persze nem értem, hogy miképpen kerül a méhézek közé a dzsihád, de lelke rajta. Mi nem fogjuk a dzsihádot felvenni. Harcoljon kedves Arisztaiosz a vallási fanatizmusáért máshol. Szerintem ez itt egy méhész fórum, a vallási kérdésekre javasolom neki a Googellel megkeresni a harcostársait. Keresse ki telefonjában az Al-kaidát, és egyeztesse vele a dzsihádjának a részleteit. Csak nem Arisztaiosz lesz az öngyilkos merénylő?

Csip Csip Még a kabátját fellebbentő is jobb, mint a dzsihádos öngyilkos, mert ott legalább látod, nincs rajta dinamit...

Szóval kedves Arisztaiosz, ne folytass dzsihádot, mert a végén még felrobbansz, bansz, bansz sz, sz, sz...
A mondat többi része meg pont olyan dzsihádos lett, csak felindulásodban tán saját magadról írtál? Mert ugye mindenki magából indul ki. Nekünk senki sem az ellenségünk!

CSIP CSIP
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 14. 13:53
Sikoltoznak, hogy az OMME-ban senki nincs képben a megkötött szerződések ügyében, s közben kiderül, hogy nem is lehetnek, hiszen a szerződések Nagyernyei Attila "birtokában" vannak...

Tisztelt Arisztaiosz!
Kanyarítgathatnám itt én is gondolataim fonalát, hogy Önnek nehogy hiátusa keletkezzék azok megfontoltságát illetően, de attól tartok, Fórumtársaim azt cifra szófosásnak vennék, meg hát én is jobb szeretek a lényegről beszélni...
De mivel Ön nyilvánvalóan édes anyanyelvünk kiváló ismerője és művelője, kérem röviden gondolja végig, mi a különbség e két állítás között:
1) A termelői mézesüveggel kapcsolatos szerződések Nagyernyei Attila birtokában vannak.
2) A termelői mézesüveggel kapcsolatos szerződések Nagyernyei Attila birtokában is megvannak.

Hogy ne kelljen fejét sokat törnie, főleg esetleg szemét megerőltetnie, segítettem, vastaggal kiemeltem ez aprócska szócskát, ami a mondat tartalmát némiképp módosítja.
Nagyernyei Attila ugyanis soha nem állította, hogy a szerződések csak nála lennének meg (nyilvánvalóan komoly szabálytalanság is lenne, ha ez így lenne), de mint a téma egykori felelőse, ő is rendelkezik másolattal. Ezen példány OMME vezetőségének rendelkezésére bocsátása pedig segítség lehet abban az esetben, ha az iratkezelés felelőse az OMME központban nincs a helyzet magaslatán.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 14. 14:10

Jakabadam!
Nincs hozzá fűzni valóm!
Így van.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 14. 15:03
Re:Hír-les
« Válasz #334 Dátum: 2014. február 05. 21:07 »
Kérdezz csak Varjú, csak ne tőlem.
A szerződések birtokomban vannak! Amire hivatkozik Gyenge Éva, azt később módosították!
(Ha szeretnétek idézek belőle, és akkor csend lesz?)
Semmit nem tudtok!
Ezért bukott meg az OMME kommunikációja!
Ezek nyilvános adatok, kérjétek,hogy terjesszék elénk!
Mindenki információhiányban szenved!
Mondtam, hogy üveg témában otthon vagyok!
A szerződések ott vannak az OMME irodában, csak mellényúltak,rossz fiókban keresték!
Mi is mellényúltunk,mikor rájuk szavaztunk!
Nagyernyei Attila

Kedves Jakabadam!

Látja, milyen ostoba is a szerencsétlen vénember, amikor azt hiszi, hogy mindaz igaz, amit olvas...
Majd fejlesztem a "sorok között olvasási" készségemet, mert én nem tudom másként olvasni, mint ahogy leírták. Nem én vettem el belőle, nem is én dolgom hozzátenni. Ha meg ön nem jól emlékszik, a lényeges dolgokat jegyzetelje ki, mentse le, a későbbiekben még jól jöhetnek... Itt a többnyire a lementés és a dokumentumok "házi archiválása" dívik...

Az idézett Nagyernyi-féle levél alapján merészeltem szóvá tenni a kommunikációs problémáikat. Tudja a szó elszáll...

Az, meg hogy egy egyesület miként oldja meg, hogy a távozó alkalmazottját hogyan számoltatja el, szereli le, az az egyesület ügye. Az én munkában töltött időszakom során a cégek általában azt a gyakorlatot követték, hogy a távozótó dolgozótól tételesen átvették az általa kezelt iratokat (iktatókönyv alapján), az általa használt eszközöket. Minderről átadás-átvételi jegyzőkönyv készült. A távozó dolgozónak a cég dokumentumaihoz már semmi köze. Ha holnap kirúgják az OMME központi iroda takarítónőjét, mert mindenhol otthagyja a pormacskákat, s a szekrényekben rejtező csontvázakat sem háborgatja, gondolom, sem a felmosóvödröt, sem a partvist nem viszi magával. A munkaruhaként kapott babos fejkendőjét megtarthatja, ha annak lejárt a kihordási ideje.

Arra meg valóban nem mertem gondolni, hogy Nagyernyei Attila azért archiválta a meleg családi fészekben a szerződéseket, hogy egykor majd a korrupt, szabálytalanul, antidemokratikusan dolgozó ügyvivői testület rendelkezésére tudja bocsátani, ha az a fiókok, szekrények nyitogatása közben nem találná azokat, s a feltalálás  helyett azzal kell szembesülnie, hogy a szerződések helyett csontvázak borulnak ki a bútorokból. Bár nem vagyok OMME tag, de az ő nevükben is ezúton szeretném megköszönni kedves Attila, hogy ilyen előrelátó és segítőkész volt az ügyben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 14. 15:38
Ezeket a szó fordúlatokat, tanitani kellene. A nőbe is bedumálja a gyereket . Csak vicceltem . Űdv.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 14. 16:12
Kedves Antal!

Tanítják...!

Meg önképzi magát az igényes ember. Meg olvasgat. Meg a jó pap is holtig... Meg... beh kár, hogy már csak pár év, és a nőkbe is már csak szóban...azt a gyereket... A francba...Szívesen adnék a szókincsből és a bölcsességből pár ifjonti évért cserébe. Persze azért hagynék is belőle valamennyit, még jó lehet valamire.

Annak meg szívből örülök, hogy képes élvezni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Rakodos Zotya - 2014. Február 14. 17:59
Arisztaiosz

Ön a görög mitológiai alak, görög király. A mondák szerint sok felé vándorolt, megfordult itt és ott is. Mindenütt isteni tiszteletben részesitették nem úgy mint, Önt. Mivel Ön NEM OMME TAG, nincs tisztában a próblémák miértjével. Nem volt jelen az elnökök találkozóján, mi lett elfogadva, mit kért az elnők N.Attilától és ezt ő betarja. Ön nem tud semmit a méhészek próblémájáról, Kibicnek semmisem drága !!

Ui:A felbújtódnak üzenem:a megfelelően dolgozó vezető nem fél a megmérettetéstől.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 14. 18:12
Arisztaiosz!


Hol vagyunk? Mi dolgozunk nem az OMME fizetett fórumozójaként írunk mint te!

Szeretett méheink, a méhészet és saját megélhetésünk függ a dolgok kimenetelétől.

Te jó esetben ha termelő méhész vagy akkor sem a méhekből hanem az NP pénzekből élsz. Téged nem érdekel mi lesz a méhekkel minden jó ahogy lesz na ebben alapvetően különbözik hozzáállásunk!

Hogy álltok a szervezéssel thiacloprid ügyben, kaptál reggel feladatot papa ehelyett te délben kelsz fel és te beszélsz?

Munkára te mihaszna, most bizonyíthatsz, hogy nem csak a légkört akarod itt rontani!

Aranyos Tóth Zoltán!

Ön is abba a hibába esik, mint az a kopasztott kakaska annak idején, midőn Aurelius barátom nemes arcélét vélte felfedezni az internetes nevem mögött. Szó, ami szó, nagyon kínos volt a dörgedelme. Csak hát nem rám és Aureliusra nézve volt kínos, hanem "az ellenségkutató kiskakas"-ra és az egész Klubra nézve. Még a Klubvezető is majdnem összeráncolta a szemöldökét... Hogy az is egy milyen hülye eset volt... Nem emlékszik?

Most meg ön kezdi... Kezdi ?  Folytatja! Nem érzi, hogy saját magából csinál bohócot ? Mint Dr. Csuja-ökológus-biológus Varjúval kapcsolatban... Az is egy röhej...

Mostanra beláttam, hogy nem tarthatom Önt, Geddekast, Nagyernyeit és a többi érdeklődőt továbbra is kétségek között, ezért elhatároztam, feltárom a személyemmel kapcsolatos publikus adatokat, hátha így képesek lesznek nem a személyemre, hanem a mondanivalómra koncentrálni:

Amennyiben hazudós lennék, azt mondanám:már vártam identitásomat-kereső reakcióját, de hát nem vagyok hazudós.....
Bevallom. nem vártam...

Várta a rossznyavalya azt, hogy kétnaponta előhozakodjanak azzal az "érvvel": "Nem az érdekel, mit mondasz, hanem az, hogy ki mondta, mert arra lennék kíváncsi, kinek a rezidense vagy..."

Mint valószínűleg sejti is, nem én vagyok Bebe, nem én vagyok Pter, nem én vagyok Litterae, mi több, nem én vagyok Kivancsi111, nem én vagyok Varjú, s mint azóta megtudhatta, nem én lennék Aurelius sem....
Mi több, nem én vagyok az IB-EB sem...
Egyszerűen Arisztaiosz vagyok, apám Apolló, anyám Küréné nimfa. Líbiában születtem, a Hórák neveltek fel ambrózián és nektáron. Serdülő korom Biotiában telt....
Érdekelt, s ma is foglalkoztat a földművelés, az állattenyésztés, a vadászat, s nem utolsó sorban a méhészet.
Konyítok valamelyest az orvosláshoz és a jósláshoz is...
Megnősültem, Autonoé-t vettem nőül, gyermekeink Aktaion és Makrisz.

Bevallom, egykor evett a fene a szép nem után, s mikor megpillantottam a szépséges Eurüdikét, miként éppen a Drüaszokkal játszódott a thrákiai virágos réteken, félretéve a vadászatot, Őt vettem üldözőbe....
Ha megállt volna, még ma is boldogíthatná féltestvéremet, a lant- és énekművészt, de a buta liba nem állt meg.... Futtában egy Vipera ammodytes meridionalis-ra hágott szépséges lábacskájával, mely megmarta Őt, s mivel ez a vipera-alfaj a legerősebb mérgű Európában és Kisázsiában, szegény üldözöttem a Hádészba költözött...

Lett is ribillió, az Istenek fene bosszúsak lettek, s azzal büntettek, hogy Paenibacillus larvae fertőzést küldtek szeretett méhcsaládjaimra....

Bántott engem is a dolog, mert ifjonti gerjedelmem miatt nem csak szerencsétlen féltestvéremet tettem boldogtalanná, de az embereknek sem tudtam biztosítani a méz édességének csodáját, ezért anyácskámtól újabb rajokat kértem és kaptam...

Ma már nem kergetek nimfákat és széplábú lányokat a réteken, tisztásokon, patakok mentén, mostanság az tölti ki az életem, hogy néha-néha megosztom a halandókkal azokat az ismereteket, melyek az ő tudástárukból esetleg még hiányoznak.... Nékik ajándékozom soványka gyakorlati tapasztalataimat, s a némi olvasgatással összegyűjtött elméleti ismeretanyagomat is, igyekszem csillapítani a váltóláz okozta hevületüket, halvány lángocskaként szeretném megmutatni nekik az etikus, morális élet szépségeit, segítek meglátniuk az észérvek használatának előnyeit, reménykedvén, hogy ezzel sikerülhet teljesebbé tennem az életüket, egyúttal levezekelhetem ifjonti hevületemben elkövetett bűnömet....
Látja, immár nyitott könyv vagyok önök előtt...

Azt lábjegyzetben közölném: nem érdekel, ki ön, nem érdekel, miből él, nem érdekel, mik a kedvtelései, nem érdekel, kit , kiket kedvel s kire, kikre szeretne haragudni. Számomra egy dolog fontos önnel kapcsolatban, az, hogy mit hoz erre a piacra, milyen a portékája. Ne akarja rám erőltetni, eldöntöm én, vevő szeretnék-é lenni rá. Ne akarjon beszervezni, magam döntöm el, hová, milyen eszme mellé akarok csatlakozni. Ne akarjon elküldeni, ha úgy érzem, nincs itt keresnivalóm, megyek magamtól is. Ne keresse sandán, ki lehetek, mert az az ön számára nem rendelkezik információs értékkel. Ha hasznosítani szeretné mindazt, amit ide hozok, ingyen az öné. Ha nincs rá szüksége, azt sem élem meg tragikusan, én sem tukmálom önre a portékámat, csupán felajánlom: éljen vele vagy álljon odébb a standomtól. Ezért vagyok itt, nem azért, hogy olyanokkal pankrációzzak, akik előre leosztott lapokkal igyekeznek kártyázni. Engem a megváltói hevületük sem érdekel mindaddig, míg nem lépik át az ízléstelenség határát, nem akarják az"ellenséget" megsemmisíteni, míg nem a bosszú- és hatalomvágytól és zsebláztól kezdenek el lihegni. Autonómiámat kényesen őrzöm, csak saját akaratomból és morális meggyőződésem alapján kötök szövetséget, választok barátot, s megyek szembe azokkal, akikkel nem tudok azonosulni.
Ennél nyitottabb könyv már nem is lehetnék...
Igyekszem képbe hozni azzal is, hogy csatolom a rólam készült szobor képét is, bár kissé félve teszem, ismervén Geddekas vizslató érdeklődését a tesztoszteron-szint és a hímtagok méretének tárgyában. Már csak ezen érdeklődése is óvatosságra int, hogy valódi korpuszom képét is csatoljam, nem szeretném kitenni a mi szaktudósunkat a látvány okozta inzultusnak... Igaza van, jobb ha inkább felöltözök...

Üdvözlöm: Arisztaiosz, Apolló és Küréné fia, a vezeklő bűnös, méhek kedvelője...
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 14. 18:32
Pedig rengeteget olvasok én is , de labdába sem rúgnák hozzád képest. A munka helyemen is volt egy nővényvédős, a vegyszerekhez nagyon értet, de élvezet volt halgatni. Mindenről lehetet vele beszélni, bár sokan nem kedvelték a sok mondani valója miat. Méhész volt, de már sajnos.  És te tartasz méheket ? Úgy sem foksz válaszolni erre a kérdésre, de úgy képzelem hogy igen.  Űdv. Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 14. 18:47
Ne képzeld!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 14. 19:30
Arisztaiosz

 Mivel Ön NEM OMME TAG, nincs tisztában a próblémák miértjével. Nem volt jelen az elnökök találkozóján, mi lett elfogadva, mit kért az elnők N.Attilától és ezt ő betarja. Ön nem tud semmit a méhészek próblémájáról, Kibicnek semmisem drága !!

Ui:A felbújtódnak üzenem:a megfelelően dolgozó vezető nem fél a megmérettetéstől.

Aranyos Zotya!

Honnan tudja, hogy nem érdekel és nem ismert előttem a méhészeti ágazat jelen problémaköre? Igazándiból azt sem igen tudhatja, hogy OMME tag vagyok-e. Mi lenne, ha én is csak hazudtam volna? Netán úgy véli, csak az OMME tagját érdekelheti a méhészeti ágazat sorsa, jövője?

Az is érdekesen hangzik egy ilyen nyitott, tabu-témáktól mentes, mindenkit korrektül tájékoztatni kívánó Klubon, hogy csak azok jogosultak a tájékozottságra, akik ott voltak az "elnökök találkozóján". Gondolom, ön ott volt. Ki vele, mit pusmogtak ott a színfalak mögött! Vagy ez nem a Méhész Klub, hanem az elnökök, leendő és volt elnökök klubja? Akkor meg mi a fenét beszél
Ha a "tájékoztató', informatív", "jólértesült" és "titkolózó" Nagyernyeinek fontos, hogy titokban maradjon, amit titokban kíván tartani, ismeri az e-mail címemet. Küld egy levelet... Küld egy privátot... Vagy csak leírja itt, a Klubon, hogy a nevezett kérdésben tévedtem, elnézést kérek azoktól, akiket ezidáig méltatlanul pocskondiáztam... Vagy azt is mondhatja: bocsi, nem is figyeltem, milyen badarságokat irkálok itt össze...
Bármit megtehet, higgye el, ha szempontjai méltányolhatók, én akceptálom...

Csak a sumákságot, agressziót és az irreleváns érvelést viselem kicsit nehezebben...

A "felbújtómnak" meg ne üzengessen, ha van számára mondanivalója, keresse meg vele...

P.s.: Kedves Klubtagok!

Szeretnék egy javaslatot tenni. Mivel köztudott, hogy nem kenyerem a szó, nehezen teljesítem azt az óhajukat, hogy az illendőség határán belül választ adjak a bensőjükből parttalanul felszínre törekedni kívánó felvetéseikre. Javaslatom, hogy esetleg próbáljanak meg nem kizárólag az identitásomra koncentrálni, mert ilyen kérdésekre -a részletes bemutatkozásom már megejtvén- a továbbiakban nem reagálok. Nem fogom azt sem bevallani, hogy Brüsszel, a CIA vagy a Moszad küldött-e. A tartalmi felvetésekre természetesen igyekszem válaszolni, de ennek lebonyolíthatósága érdekében javaslom, csináljunk úgy, mint ha egy Bud Spencer filmet forgatnánk: én állok középen, önök meg szépen, egyesével, tág térközökkel járulnak hozzám. Néha megpróbálom lehúzni a fejemet, ilyenkor a játékszabályok értelmében egymást kötelesek fültövön, szájon vágni. Karosszékkel, pallóval kizárólag  akkor lehet hátba támadni, ha annak anyaga poliuretán. A kisebb méretű szakállasok nem kötelesek a pofonért házhoz jönni, amennyiben  fagyasztott hallal, méretesebb léccel inkább önmagukat szeretnék fejbe csapni. Lőfegyver, páncéltörő rakéta használata szigorúan tilos. A küzdő felek támadó-játékosai sorszámot húznak, s annak sorrendjében érkeznek.
Így talán senki nem érzi majd úgy, hogy problémájára nem kapott kielégítő választ, de beláthatják, az én koromban már nem pankrációzik senki olyan csapásszámmal, amilyet önök diktálnak. Szegény titkárnőmnek csináltathatok új műkörmöket, mert szilánkosra verte a régieket a klaviaturán. Legyenek egy kicsit belátóak, holnap is haragudhatunk kedvünkre, nem egy nap alatt kell mindent megoldanunk. Aki meg vár a sorára, a várakozás alatt nyugodtan fel tud készülni...

Csapó...! Felvétel indul...! Kérem a következőt...! 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 14. 19:37
Látod Antal! Ahogy megjósoltam, Nem válaszolt. Így legyen lottó ötösöm.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Február 14. 19:47
Arisztaiosz!!!

Akarsz valamit tőlem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 14. 19:57
Tisztelt Arisztaiosz!

Sajnos úgy tűnik számomra, Önnek a sorok olvasásával is problémái vannak. Éppen a beidézett hozzászólásban szerepelt az alábbi mondat: "A szerződések ott vannak az OMME irodában, csak mellényúltak,rossz fiókban keresték!" Tudja, fárasztó napom volt, így hát nem kezdek eme mondat értelmezésébe, illetve a -feltételezem- Ön szándéka szerint idecitált másik mondat ("A szerződések birtokomban vannak!") kontextusának vizsgálatába. Tegye meg Ön, hosszú még az éjszaka.
Csak arra kérem, disszertációjában óvatosan kezelje bőséges szókincsét, mert szövegértelmezési, illetve tényismereti hiátusai még nem jogosítják fel arra, hogy e fórum hozzászólóit dehonesztáló szófordulataival illesse.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 14. 20:22
Tisztelt Jakabadam!

Nem igen kell ide sok vizsgálódás: ha a birtokában vannak, miért vannak a birtokában? Ha nincsenek, miért írja azt?

Ha  távozott a munkaköréből, miért nem számolt el a szerződésekkel. Honnan tudja, melyik fiókban nem találják az ominozus szerződéseket az OMME központban?
A Klubvezető hozzászólását nem szerkesztettem, azt idéztem amit leírt. Olvasatomban valamelyik állítása a kettő közül nem valós. Nem igazán érdekel, melyik az.

Ha meg minden rendben, s átadta a dokumentumokat, miért van szükség titkolózásra, pusmogásra, ködölésre? Itt, ahol gátlások nélkül, büszkén borogatjuk a bilit, s az "ellenség" minden személyiséghez fűződő jogát sutba vágjuk, ha érdekünk úgy kívánja, itt, ahol minden a méhészekért folyik, akiknek Isten adta joga a "hiteles" tájékoztatás.

Látja, nem kell ehhez egy egész éjszaka, eccerű ez, mint a faék...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 14. 20:29
 Sziasztok!
Tegnap felhívott az Orosházi Üveggyár kereskedelmi igazgatója, Gyenge Éva.
Akkor jött haza, Svájcból a központból.
Kérdezte  tőlem, tudok e valamilyen információt, mert Őt nem keresi az OMME elnöke,pedig nagyon várja a találkát.
Annyit tudtam neki mondani, hogy azt ígérte Tolnán,a héten megy Orosházára tárgyalni.
Erre a hölgy válasza az volt, Őt nagyon régen nem kereste leveleire nem válaszolt,ezért keresett ismét engem.
Én nagyon röstellem magam az OMME hozzáállása miatt. Még a végén tényleg sértődött leszek?
Ja csak annyit, hogy elnökünk éppen Erdélyben turnézik,Fáskerti Lászlóval, és Tóth Péterrel. Orosháza nem esett útba. Remélem az ottani méhészek nem veszik át a "nagysikerű" monitoring OMME módszert, mert akkor kössék fel a gatyájukat. Szegények, mármint a hallgatóságot sajnálom.
Arisztaiosznak üzenem, nekem nincs titkolni valóm. Az elnök kért meg arra, hogy az Ő titkát én ne fecsegjem ki.
Pedig ragaszkodtam hozzá, aztán beláttam ez nem az én asztalom. Az egyesületnek nem szeretnék anyagi kárt okozni, mások elkövetett hibái miatt. Többen nem mondok, amíg az üveggyárral nem tárgyalnak.

Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 14. 20:40
Na most hagyd abba Arisztaiosz!
Azért vannak a szerződések másolatai a birtokomban, mert minden üveggel történt eseményen ott voltam!
Még a szerződéskötés időpontját, helyszínét is én készítettem elő. Az utolsó kézzel írt sorokat én javasoltam.
Ezt tegnap Gyenge Éva telefonban meg is erősítette.
Közösen tartottunk sajtótájékoztatót, mindenhol együtt szerepeltünk!
Nézd meg a neten! Szalai Laci bácsi, Bross Péter, Koós Péter, Németh Zsolti, Nagyernyei.
Keress rá és mindent megértesz.
Kaptam a fénymásolt szerződésekből. De ebből bár ki kaphat, mert civil szervezetek belső iratai a tagok részére nyilvánosak! Érted már?
Én Szedresben honnan a frászból tudtam, hogy mit keresnek! Szerinted én hibáztam?
Miért nem hívtak fel telefonon,hogy erről mit tudok? Jól bevádolnak valamivel amiről meg sem győződnek, most megy sunnyognak? Ki ezek a vezetők, hogy tőlem ilyent számon kérnek? Én is a választók között vagyok.
Ők miértünk vannak ott ahol vannak! Ők magyarázkodjanak, ha elcsesztek valamit!
Voltál katona Arisztaiosz?
Ismered a vezényszavakat?
Pihenj!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 14. 20:51
Idézet
De ebből bár ki kaphat, mert civil szervezetek belső iratai a tagok részére nyilvánosak!
Arisztaiosz nem OMME tag, így nem tudhatja azt, hogy a tagokat betekintési jog is megilleti.


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Február 14. 21:07
Tisztelt Arisztaiosz!

Az Ön agyát nyilvánvalóan köd borítja, szívből remélem, sőt, kívánom, hogy ez Valentin napjának betudható rózsaszín köd, amely holnapra elillan (nem úgy mint a halványlila fing...)! Kezdjük hát előről! Alaptézise az volt, hogy a szerződést azért nem találták az OMME irodában, mert nem is találhatták, hiszen az (kizárólag) Nagyernyei Attila birtokában van. Tekintsük tisztázottnak a kérdést, nem az egyetlen, OMME-t illető példány volt az, ami Nagyernyei Attilánál volt. Egy korábbi hozzászólásomban már jeleztem, hogy az iratkezelés felelőse az általános elnökhelyettes, akinek ebbéli jogviszonya lényegében folyamatos, tehát e kuplerájban neki kellene kiismernie magát. Javaslom, ezirányú kérdéseivel forduljon tehát Fekete Józsefhez, mivel az OMME iratkezelésére vonatkozó érdeklődése e platformon csupán költői kérdés maradhat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 14. 22:21
A régi elnök is hozzáférhetett az iratokhoz, nem?
Neki nincs felelőssége az iratkezelésben? ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Február 14. 23:11
QUQURIQ!

Üdvözlök minden méhész Társamat!

Nos megint kapirgáltam egy kicsit!
Érdekes ez a szerződés körüli hajcihő! Akinek fontos, és dolgozna vele, keresi, vagy keresné!
Mindent megtesz, hogy minél hamarabb meglegyen. Ha én, Kiskakas lennék az (OMME elnöke), úgy kértem volna az üveggyártól egy másolatot, és már folytatódhatott volna a szerződés kötés!

Kérdésem?
Ez miért nem történt meg!
1. Nem akarok szerződést kötni.
2. Nincsen cégem, amivel az üveg gyár szerződne.
3. Van cégem, de nincsen számlázási lehetőségem.
4. Nincsen logisztikám az üvegek szállítására és tárolására.
5. Időt szeretnék húzni, mert semmim sincsen.

Na szerintem az 5. pont a leg valószínűbb.
A szekszárdi elnöki találkozón derült ki még az IB-tagoknak is, hogy csak "ideiglenes" számlát adott ki a OMME Kft-je!
Ki ismer ilyen pénzügyi bizonylatot, hogy ideiglenes számla?

Tanuk előtt az a vád is elhangzott, hogy érdekes módon betörtek az OMME-ba és éppen az üveg gyári szerződést is elvitték!
Az hangzott el, hogy vajon véletlen-e, hogy Nagyernyeinek meg van a szerződésből?
Ezt többen is hallhatták?
Nekem is van Kft-m. régen elzavartam volna az ügyvezetőmet, ha ilyen alapvető baklövéseket csinálna sorozatosan.....
Tudjátok, hogy mi lett volna a leg tisztességesebb a méhészekkel?
1. Nem csináltok Kft-t.
2. Bt. csináltok, hogy az illetékesek a vagyonukkal feleljenek, ha felelőtlenül döntenek.
3. Kft csak minden OMME tag 10 000 ft részesedéssel volna tulajdonos. Ha jól megy a Kft-nek, úgy az 
    osztalékból lehetne a tagdíjakat fedezni, az újság ingyen lenne, (nem vetetnék meg velünk kötelezően).
    Az üveg is beleférne az osztalékba.
    És mind ezt a cukor, és gyógyszer forgalmazásából érhetnénk el.
Mindent meg lehet oldani, csak rátermett, hozzáértő egyéneknek kellene ezeket a dolgokat irányítani!

A baromfi udvar királya a Kiskakas!

Már készül a feljelentés ellene!....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Rakodos Zotya - 2014. Február 15. 00:37
T. Arisztaiosz

Remélem késői soraim jó egészségben taláják? Mivel Ön jól bemutatta magát mint történelmi személy,egy kis kozmetikaval,igen koros lehet. Javaslom keresse fel háziorvosát. Kérdésére válaszolva idézem szavait:"Igazándiból azt nem igen tudhatja,hogy OMME tag vagyok-e. Feledékenységét idös korára való tekintettel elfogadom.Nézzen szét az elöző irásaiban(vagy a titkárnő irta önállóan)Mivel Ön nem OMME tag nem ismeri a próblémáit.ÖN tévedés áldozata nem a méhészeti ágazat sorsáról és jövőjéről beszéltem .A szavakkal tud bánni,megváltozni már nem tud nem akceptáljuk a leirt szövegét.

Papa vannak méhei?

P.s.:Titkárnőt rendre utasitani mert,egy betű elirása komoly próblémával jár:Dzsimad vagy Dzsihad vagy Vid ki a bilit-vagy Id ki a bilit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 15. 07:51
Kedves Varjú!
Ezt kérdezted:

"A régi elnök is hozzáférhetett az iratokhoz, nem?
Neki nincs felelőssége az iratkezelésben? ::)"
 De, de Boross után volt egy Fekete József is!
Mióta keresik ezt a szerződést? Hány más témájú szerződés van még, ami hiányzik az OMME központból?
Holnap mit fognak keresni? Mondjuk az is érdekes, hogy Dr.Mészáros László folyamatosan hangoztatta a kampányában, hogy már mikor megalakult a  Kft.  Hartán mennyire nyomta, hogy már rég bejegyezték a Kft-t.  Aztán kiderült,hogy egy nagy frászt!

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 15. 08:21
Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy létezhet olyan az OMME vezetésében, hogy nem tudják hogy hol vannak az iratok.
A vezető váltást követően, mindenre kiterjedő átadás - átvételnek kell megtörténnie. Az aki átadó, egyben az átvevő is, mert ott nem történt változás.(Fekete József volt-van-lesz) És még valami, ami egy picit elgondolkoztat! Csak az elnök személye változott!
Hol van az akkori Ellenőrző Bizottság, mert ugye, ott azon a fronton minden maradt a régi! Ha akkor (Bross) ideje alatt minden rendben volt, akkor most sem lehet probléma, hisz az ellenőrzést ami a feladatuk, reményeim szerint felelősen végezték el. Viszont ha az ex elnök ideje alatti problémákra hivatkoznak, akkor igencsak megkérdőjelezhető, az Ellenőrző  bizottság munkája.
És ha most kiderül, hogy már akkor is probléma volt, de nem csináltak semmit, akkor meg pláne, hogy mindenkinek OSZOLJ.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 15. 10:25
Mindenki megfeledkezik dr Mészáros László hivatalvezetői időszakáról. Neki kellet átvennie a hivatalt Bross Pétertől. Hogy is történt ez? Felszólított ő bárkit is, pl. Brosst irodai leltár és a folyamatban lévő ügyek átadására?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 15. 15:37
T. Arisztaiosz

Remélem késői soraim jó egészségben taláják? Mivel Ön jól bemutatta magát mint történelmi személy,egy kis kozmetikaval,igen koros lehet. Javaslom keresse fel háziorvosát. Kérdésére válaszolva idézem szavait:"Igazándiból azt nem igen tudhatja,hogy OMME tag vagyok-e. Feledékenységét idös korára való tekintettel elfogadom.Nézzen szét az elöző irásaiban(vagy a titkárnő irta önállóan)Mivel Ön nem OMME tag nem ismeri a próblémáit.ÖN tévedés áldozata nem a méhészeti ágazat sorsáról és jövőjéről beszéltem .A szavakkal tud bánni,megváltozni már nem tud nem akceptáljuk a leirt szövegét.

Papa vannak méhei?

P.s.:Titkárnőt rendre utasitani mert,egy betű elirása komoly próblémával jár:Dzsimad vagy Dzsihad vagy Vid ki a bilit-vagy Id ki a bilit.

Zotyám!

Vegyen fel ön is új titkárnőt, mert csak az utóbbi hozzászólásában 21-22 konkrét helyesírási hibát vétett, s akkor nem számítottam bele azokat, melyeket a helyesírás-javító program nem pirossal, csupán zöld színnel jelez. Azt nem várnám el, hogy engem tiszteljen meg édes anyanyelvünk korrekt használatával, arra viszont szeretettel felhívnám figyelmét, hogy mielőtt a másik fórumozó hangzótévesztését kifigurázva igyekszik érvelni -melyet természetesen eszembe sem jutna kifogásolni azon esetben, ha ön birtokolná anyanyelve helyesen írásának képességét- de egy 108 szóból álló írásban (melybe természetesen szóként számítottam be a kötőszavakat, hangokat is) mintegy 25-30 olyan helyesírási malőr történt önnel, mely ékesen rávilágít: annak kéne oktatnia az arabus nyelvet, aki maga is beszéli, helyesen műveli azt. Nem vitatom el öntől a helyes méhészeti gyakorlat birtoklásának lehetőségét, ezen esetben oktasson méhészetet, de ha nyelvi síkon igyekszik bárkit is kifigurázni, akkor javasolnám, elébb sajátítsa el a nyelvet, s a hozzászólásainak írása közben használja bátran a helyesírás-javító programot, mert akkor nem jár úgy, mint jelen esetben: üljön le fiam, ez nem üti meg a minimum-követelmény mértékét sem...
Ja, és nem történelmi személyként mutatkoztam be, csupán mondabéliként, s ne higgye, hogy az istenek, félistenek valós személyek, leginkább arra valók, hogy a tévelygő halandók kicsinyes hibáit, bűneit igazolják: a monda- és regebéli személyek, az olymposzi és egyéb istenek alkotója maga az az ember, aki saját képére és hasonlatosságára formázta meg az isteneit, héroszait, démonait, trolljait. Magam sem értékelném magamat másként, s mint az ókori istenektől nem voltak idegenek az emberi hibák, gyengeségek, bűnök, a nick-választással én sem vindikálnám magamnak az éteri tisztaság képességét, bevallom, néha én sem mondok igazat, ha rákérdeznek olyan adataimra, melyeket én a belső szférám körébe sorolok. Önnek nem az a dolga, hogy megtudja, gondozok-e jelenleg méhcsaládokat, mindössze arra kell törekedjék, hogy a sajátjaival jól sáfárkodjon. Engem nem foglalkoztat, méhcsaládok birtokában igyekszik-e osztani a nem létező szürkeállományt.  Nem firtatom, milyen iskolát végzett, megszólalásaiból le tudom vonni a konzekvenciákat, más információra pedig nincs szükségem. Ha okosan kérdez, korlátaim között igyekszem méltó választ adni a kérdésére. Most nem okosan közelített a kettőnk közötti virtuális viszonyhoz, én viszont óvakodnék attól, hogy ezen megnyilvánulása alapján végleges következtetésre igyekezzek jutni az ön kvalitásait illetően. Tartózkodom attól, hogy minősítsem önt, szeretném nyitva hagyni az ön számára a pozitív változás, fejlődés lehetőségét. Éljen ezzel, gyúrjon rá, hogy a jövőben ne csak mint Rakodos Zotyára asszociáljak, ha önbe botlok, hanem arra a kedves, szerethető, intelligens Zotyára, aki a rakodós jelzőt ékezettel használja a nickjében. Építse fel magát, a rakodós rendszer is "építkezős", és biztos lehet benne, hogy ez az "önépítkezés" képes lesz elvinni önt oda, ahol majd nem kell szégyenként, vesszőfutásként megélnie az "önfelmutatás" késztetését sem. Addig, amíg ez készség-szintű lesz önnél, addig ne igyekezzen velem se kiitatni, se kivitetni a bilit. Én nem igen szoktam használni a nevezett éjjeliedényt (az utolsó fületlent Zsoltival talán még Geddekasnak küldtük el méhészkedési vagy sisakként történő hasznosítási célra), borogatni sem, arra vannak itt számosan, akik önként, belső késztetésből vállalták ezt a nemes és a méhészeti ágazatot előbbre vivő feladatot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 15. 18:43
Kedves Arisztaiosz ! Mivel nem mondasz el semmit magadról, igy kérnék. A legmélyebb tisztelettel. Akinek ilyen a családfája kőnyen megteheti. Jól gondolom ? Egy kis kegyet az égiektől, rám férne már ! Mit mondasz Apollon fia ? Nem kérek sokat, csak egészséget, és szerencsét mindenhez. Nem kell a papához  fordúlni, mert nem olyan nagy kérés hogy a serpenyőjébe dobja az életem, és meg mérjen . Igérem  áldozok is, amint tehetem . Űdv.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 15. 22:55
2014 február 12.-én bejegyzésre került az OMME Magyarország KFT.
 :-X
Akkor most fel lehet, már tenni a kérdést a Magyar Méhész KFT tavaly november 11.-e óta működött, december 31-ig időarányosan mekkora hasznot hozott az alapító OMME-nak, vagyis mekkora összeget utalt vissza az alapítónak?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 16. 07:45
De jó, akkor most én is kapok fizetést ? Mivel  OMME  Magyarország  KFT,lett. Igy a munkása lettem.  Vagy  rosszul értem ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Február 16. 08:19
Felhívás!

Kérem, hogy minden olyan dokumentum másolatát, amivel az OMME vezetéséhez fordultatok, de az IB, EB, Etikai Bizottság nem foglalkozott vele érdemben, azokat küldjétek meg nekem. (A mód egyszerű: beléptek a fórumra, és ott kiválasztjátok az email funkciót.)
Ahogy időm engedi felteszem az elemzést a fórumra. Az egész ötlet onnan jött, hogy kaptam egy ilyen privát emailt, amiben a fórumtárs elmond egy a méhlopási esetet. Az OMME szaktanácsadó arra nem volt képes, hogy 30 km-es körzetben összeszedje a méhészek neveit, ahol a lehetséges összefüggés tanyázott?  Pedig nyomozó kérte... Most az oknyomozó keresi az okokat...

Azt halljuk úton útfélen, hogy mennyit dolgoznak. És ha elemezzük, akkor kétségek merülnek fel. A húsos fazékhoz való görcsös ragaszkodás, némi munka mellett, sok marketing közben nem kellene a jogszerűséget szem előtt tartani? Miért tolják ki az OMME vagyonát egy kft-be? Mert ott nem lehet a tagságnak ellenőrizni! A kft adatai nem nyilvánosak!!!

CSIP CSIP készítem az első eset tényfeltáró riportját, készüljetek fel, kemény lesz!!! A semmittevés iskolapéldája!

Tényleg feljelentés készül kakaskánk ellen?

CSIP CSIP
Az oknyomozó vereb
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 17. 10:42
Sziasztok!
A K  C Ó !
A legszebb szó a világon!
Na nem ingyen cukor, de tényleg jó áron kínálják!
Szekszárdon a C+C áruházban a Mátyás Király u. 74-ben!
                                                      210 Ft/kg
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 17. 16:37
Mohács rátok vert. 209 ft kiloja.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 17. 17:05
Hiába Antal!
A kereskedők biztosan félnek a busóktól.
Na azért az 1 Ft-ért nem utazok 120 km-t.
Meg nincs is 1-2-3 meg 4-6-7-8-9  Ft sem.
Ez egy kereskedői trükk!
Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 17. 18:01
Igy van Attila ! A héten kezdődik a busok járása. Van egy haverom  , Ő is be őltözik.  Jó időt, és szerencsét kértem a méhészeknek. Ártani nem árt .   Űdv.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Február 17. 18:46
Kétmillió méhet ölt meg egy no!!!
Árvizek után a szúnyogok irtását felügyelte, de egy nem engedélyezett vegyszert használva végül milliónyi méh pusztulásáért volt felelős.

Egy lengyel bíróság négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az előző héten a helyi sajtóban csak Joanna S. néven említett nőt, aki még 2010-ben bízott meg Biecz városa a szúnyogirtás levezetésével – jelentette a lengyel közszolgálati rádió. A nő az akkori árvizek után hirtelen megnövekedett szúnyogpopuláció visszaszorítására egy olyan rovarirtót is használt, amelyet nem rendelkezett a szükséges minisztériumi engedéllyel.

Nem sokkal a szúnyogirtás elvégzése után a helyi méhészek a méhek pusztulásáról számoltak be. A helyi méhészeti szövetség adatai szerint nagyjából kétmillió méhet ölt meg a rosszul elvégzett szúnyogirtás, amely a szövetség vezetője szerint akár emberéleteket is követelhetett volna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Február 17. 20:21
Mohács rátok vert. 209 ft kiloja.  Antal

Antal! Szintúgy C+C-ben? Csak azért kérdezem, mert holnap éppen arra fogok járni.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Február 17. 20:25
Ha utána néztem volna, nem kellett volna kérdezzek...... :-[
Már megtaláltam, hogy a sparról van szó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 17. 20:32
A sparban van mennyiségi korlátozás?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 17. 20:42
Szia  Nb 18 ! A Szentháromság útcában van egy bolt. Ha Pécs felől jősz, le mész a Duna felé az uton egész a szoborig . Ott balra fordulsz. Egy hete voltam látogatóba, és akkor láttam . De  úgy hallotam, Pécsen a  Spárban  ,Bólyon az is valami C b -és űzlet.  209 ft kg a cukor ára , szóval van választék.  Űdv.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Február 17. 20:48
Ok.! Köszönöm!
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 17. 20:53
Jani bátya ! Szerintem, nincs.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 17. 20:55
jani bátya és spar közeliek!

http://www.spar.hu/hu_HU/ajanlatok/2/11/07/1000082.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 18. 20:27
Sziasztok!
Holnap ismét EB ülés lesz az OMME központban.
Pénteken,Székesfehérváron újabb elnökök találkozója.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 18. 20:57
Sziasztok!

Ma kora este is gazdafórumon jártam, tájékoztatnálak benneteket megmozdult valami igenis a méhek érdekében.

Komoly lehetőseink lennének most ha létezne szakértő vezetése szakmánknak.

Nagyon sajnálom ezt a rengeteg kínálkozó de elpuskázásra ítéltetett lehetőséget.

Valami történjen már...

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Február 19. 08:48
                                  Erősödik a közép-kelet-európai régió GMO-ellenes politikája


Egyre jobban erősödik a közép-kelet-európai régió GMO-ellenes politikája, ami legfőképpen a magyar kormány lobbitevékenységének és határozott fellépésének köszönhető - hangsúlyozza a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság a közeljövőben határoz egy génmódosított kukoricafajta, az 1507 GM engedélyezéséről.
Erre azért kerül sor, mert nem született döntés a kérdésben az EU tagállamok minisztereinek ülésén, amelyen ugyanakkor a VM közleménye szerint már 19 uniós tagállam ellenezte a kukoricafajta termesztését.
A szaktárca hangsúlyozza: az elmúlt hetekben a magyar kormány intenzíven lobbizott, hogy a lehető legtöbb EU-tagállam minisztere utasítsa el ennek a kukoricának az engedélyezését, és először sikerült elérni, hogy valamennyi Magyarországgal szomszédos ország ellenezze a javaslatot.
Szlovénia, Ausztria, Románia, Szlovákia és Horvátország is az engedélyezés ellen szavazott, sőt egyik visegrádi ország sem támogatta - ismertetik.
A VM hangsúlyozza: Magyarországnak és Franciaországnak köszönhető, hogy a minisztereknek volt egyáltalán lehetőségük az igen érzékeny téma megtárgyalására. A két ország együtt küzdött azért, hogy a tagállamok miniszteri szinten nyilváníthassanak véleményt a kérdésről.
A közlemény emlékeztet arra, hogy a második Orbán-kormány elsőként védi következetesen Magyarország GMO-mentességét. A magyar GMO-stratégia lényeges eleme, hogy tiltja a génmódosított növények belföldi termesztését az úgynevezett védzáradék bevezetésével.
"Mindenki láthatja, hogy mind a vetőmagok, mind az élelmiszerek és takarmányok ellenőrzései szigorodtak. Szigorítottuk továbbá a géntörvényt is" - olvasható a minisztériumi tájékoztatóban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 19. 11:00
Sziasztok!

Ma kora este is gazdafórumon jártam, tájékoztatnálak benneteket megmozdult valami igenis a méhek érdekében.

Komoly lehetőseink lennének most ha létezne szakértő vezetése szakmánknak.

Nagyon sajnálom ezt a rengeteg kínálkozó de elpuskázásra ítéltetett lehetőséget.

Valami történjen már...

Kedves Tóth Zoltán!

Megértem aggódását és sürgető vágyakozását egy szakértő vezetés után, mely képes lehetne kihasználni a rengeteg elpuskázott lehetőséget. Magam is a gazdatársadalom tagja vagyok -nyugodtan mondja, hogy gyakorló paraszt-, s mint ilyen, én is árgus szemmel keresem, kikkel lehetne gazdatársaimmal karöltve együttműködnöm a  méhek érdekében. Sajnos, mi parasztok csak azokkal tudnánk együtt működni, akiket megismerhetünk, s az együttműködéshez szükségeltetnék valamiféle -az együttműködés kereteit kirajzoló- program is. Sajnos olyan nincs, hogy "globális együttműködés", mert bár a gazdák tökéletesen tisztában vannak a méhes megporzás jelentőségével, de azon túl -nevükből is adódóan- elsősorban gazdálkodnak a lehetőségeik keretein belül, az együttműködést pedig konkrét célok megvalósításában tudják elképzelni. Az sem ismeretlen dolog, hogy tevékenységüket a méhek érdekében szabályok is korlátozzák, hiszen növényvédelmi gyakorlatukat csak a megporzó szervezetek kíméletével folytathatják, s miként az állattartást, a növényvédelmi tevékenységet is törvény szabályozza, hatóság ellenőrzi. A "szakértő méhész vezetés" érdekképviseleti munkája sem az egyedi gazdák felkeresésében, a velük folytatott együttműködésben kellene kimerüljön, hanem program adásában, a kormányzati, hatósági kapcsolattartásban, az okos szabályok meghozatalának előkészítő munkájában, valamint a méhésztársadalom továbbképzésének koordinálásában, az új szakmai ismeretek közreadásában. Az effektív érdekképviseleti munka pedig a Nemzeti Agrárkamarába történő integrálódás révén kapott új távlatokat, az érdekképviselet, érdekérvényesítés csak a magyar agrárium egészébe beillesztve nyer igazán értelmet, hiszen ott nyílik igazi lehetőség az együttműködésre, párbeszédre.

Jól látja tehát, haladni kell előre, szükség van a párbeszédre, de azt is fontos lenne elénk tárnia a változást sürgetőknek, hogy az új, "szakértő" méhész-vezetés kikből állhatna fel, s milyen program mentén szeretnének a változás élére állni. Gondolom, ezen menetrend alapján lehetne módja és lehetősége a választó tagságnak eldöntenie, kikre, milyen programra adja a voksát, kik, mi mögé hajlandó és akar felsorakozni. Azt sem zárnám ki, hogy azt mondja, nem változást akarok, hanem nyugodt munkalehetőséget...

Addig is, amíg ez "nem publikus", mondhatja ugyan, hogy "Valami történjen már...!", de annak semmilyen toborzó, változást sürgető, mozgósító értéke nincs, hiszen legyen méhész, legyen paraszt, ha neki kell eldöntenie, kivel, merre szeretne menni, ahhoz tudnia illene, kikkel, merre lehetne mennie. Az fene sovány, hogy "ide nekem...!" kampányszöveget hall az ember, az az önhergeléshez is kevés. Lehet akarni, lehet sürgetni, de valahogy olyan furán hangzik, hogy "gyertek már gyerekek, változtassunk", aztán ha elhangzik a kérdés, hogy "ugyan, mi a fityfenét ?", akkor a válasz: "jelenleg nem publikus..." Ez olyan "komolyan" hangzik az ön szájából...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 19. 19:38
Kedves Arisztaiosz!


Úgy gondolom nem mi vagyunk késedelemben, az OMME elnökénél pattog a labda.

Mindenki a bejelentésre vár a dátum megjelölésével, vagy legalább egy indoklásra pl. miért nem.

Alapvető tévedés azt gondolni, hogy trónfosztásra készülnénk.

A változás csapatának legfőbb célja áttörés a méhészeti érdekérvényesítésben!

Próbál tenni a vezetés már, de ne haragudjatok tényleg nem akarok megsérteni senkit annyira amatőr módon mennek a dolgok, ez sajnos így nagyon de nagyon kevés.

Szánalmas ez az egész így, én például nagyon szívesen segítenék is,de a vezetőség hallani sem akar arról hogy másnak is lehet rajtuk kívül problémafeltáró és megoldási képessége.

Vagy mégsem?

Tegyünk próbát, tessék most lehetőséged van tenni is valamit legyél te a krónikásunk.

Egy igazi testhezálló feladat számodra, közvetíts kérlek.

Kommunikációs képességeid kiválóak, kérlek vedd rá az elnököt a párbeszédre.



Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 19. 19:51
Szia Zoli!

Nem akarlak elkeseríteni, de állítólag ma az OMME elnöke jelentette, hogy csak 31 hiteles aláírás van mindössze, emiatt nem hívja össze a rendkívüli küldöttértekezletet.
Aztán,hogy ezt ki vagy kik hitelesítették nem tudom.
Annyi hír van még, de ezt Tolnán is mondta Dr. Mészáros László, hogy minden írásunkat kinyomtatja.
Lehet újságot csinálnak belőle?  Milyen nagyszerű is lenne.
Fekete-Fehér Méhészújság. Na nem erről van szó. Valami feljelentés féléről beszélt, kiskakas és társai ellen.
Várjuk a fejleményeket.
Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2014. Február 19. 20:07
A hétvégén Szolnokon volt méhész gyűlés.
Rádi Tibor mint megyei elnök, a következőket mondta a beadványról.
56 ember írta alá a visszahívási kezdeményezést.
Ebből 1 aláírást azért utasítottak el, mert 2* szerepelt a listán.
Több aláírás azért került elutasításra, mert nem eredeti volt az aláírás!
Számszerűségre nem emlékszem.
A lényeg, ha a visszahívást kezdeményezők eredeti aláírással megismétlik a beadványt, akkor az elnök összehívja a rendkívüli közgyűlést.

Rádi Tibor, mint a fegyelmi bizottság elnöke közölte, jelenleg 4 fegyelmi eljárás van folyamatban, ebből 2 eljárás megyei elnök ellen. Egy esetben már megszületett a határozat.

Én nem tudom kinek van igaza, de azt szeretném, ha ennek a vitának nem a méhek innák meg a levét!

üdv
Szabó József
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 19. 20:17
Szia Attila!


Ebből kaptunk már a múltkor ízelítőt, tehát azon sem csodálkoznék ha nem hívná össze.

Már tudjuk mit nem akar, de azt sajnos nem milyen céljai vannak a méhészeti érdekérvényesítésben.

Ha tudnánk még az is előfordulhat megegyezik a miénkkel, akkor pedig kötelességünk segíteni neki ebben, jó lenne feltárni ezeket.

Egyszerűen bizottságok alakulnának minden egyes életbevágó ügy megoldására amibe külsősök ( azaz nem vezetőségi tagok)  is be lennének vonva.

Így több fronton egyszerre futhatnak az ügyek egy erős érdekérvényesítés mentén.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az elnök neve a csávázószeres vitában nem merült fel méhekre és méhészekre nézve negatív értelemben, és ahány riportot láttam vele még mindegyikkel elégedett voltam.

A hibákat ki kell javítani, a személyes sérelmeket pedig félre kell tenni a méhek és szakmánk jövője szempontjából!

Üdvözlettel: Zoli
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 19. 20:57
Valami nem stimmel a számokkal szerintem. Ez egy újabb kifogás. vagy csak a régit vették elő újra?
Ki kell számolni mennyi elnök, és ehhez mennyi küldött tartozik. Szerintem ez a szám meghaladja a kiíráshoz szükséges létszámot. Nem lesz ebből a rendkívüli küldöttgyűlésből semmi, és ezt is akarták vagy akarják a vezetők. Az idő telik a hibák és szabálytalanságok elfelejtődnek vagy eltusolódnak vagy kimagyarázódnak és mellé még meg is támadják azokat akik a hibákat szóváteszik akár névvel akár név nélkül, szépen néz ki ,ez az egyesületi demokrácia. Kíváncsian várom a megalkotott új alapszabájt meg szmszt-t, hogy a régihez viszonyítva mennyiben csorbítják újra a küldöttgyűlés vagy az OV hatáskörét ,mert ,hogy bővíteni nem fogják arra mérget vennék. :'(

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 20. 00:10
Kedves Arisztaiosz!


Úgy gondolom nem mi vagyunk késedelemben, az OMME elnökénél pattog a labda.

Mindenki a bejelentésre vár a dátum megjelölésével, vagy legalább egy indoklásra pl. miért nem.

Alapvető tévedés azt gondolni, hogy trónfosztásra készülnénk.

A változás csapatának legfőbb célja áttörés a méhészeti érdekérvényesítésben!

Próbál tenni a vezetés már, de ne haragudjatok tényleg nem akarok megsérteni senkit annyira amatőr módon mennek a dolgok, ez sajnos így nagyon de nagyon kevés.

Szánalmas ez az egész így, én például nagyon szívesen segítenék is,de a vezetőség hallani sem akar arról hogy másnak is lehet rajtuk kívül problémafeltáró és megoldási képessége.

Vagy mégsem?

Tegyünk próbát, tessék most lehetőséged van tenni is valamit legyél te a krónikásunk.

Egy igazi testhezálló feladat számodra, közvetíts kérlek.

Kommunikációs képességeid kiválóak, kérlek vedd rá az elnököt a párbeszédre.

Tisztelt Tóth Zoltán!

Azért annyira mégsem lehet jó a kommunikációs képességem, ha képtelen voltam érzékeltetni: nem vagyok az Omme ügyvivői testületével semmilyen kapcsolatban, nem vagyok a rezidense, nem konzultálok vele, mi több, semmilyen személyes ismeretségben nem állok annak egyik tagjával sem. Alapvető tévedés az Geddekas részéről, hogy hiteltelenítési szándékkal, a saját mentalitásából kiindulva azzal igyekszik a Klubon elszigetelni, hogy én itt a jelen ügyvezetés szócsöve lennék. Képtelen megérteni, hogy lehet valamiről önálló, érdekmentes véleménye is az embernek, s azt mindenféle hátsó, sunyi szándék nélkül szeretné megbeszéli azokkal, akik valamilyen értelemben érdekeltek az "ügyben", de sajnos, nem képesek a kívülálló, a pártatlan, higgadt és semleges  szemlélődő szemével értékelni sem a saját, sem a másik fél kommunikációját.

Ezért nem ígérhetek közvetítést, hídépítést a klubtagoknak, mivel semmilyen lehetőségem nincs érdemi cselekvésre, az meg valahogy furán venné ki magát, ha a céges papíromon , nagykarácsonyi bélyegzővel bérmentesített borítékban küldenék Dr. Mészáros László elnök úrnak egy levelet (nem nyíltat, azt Geddekas dr. szokott), mely a megszólítás után valahogy így festene:

"Alulírott Santa Claus (alias Mikulás, Youlupukki, Dedushka Moroz), az OMME-nek  rendes - sokak szerint inkább rendetlen- külső szurkolója, az Önök által soha nem olvasott Méhész Fórum és Méhész Klub regisztrált tagja, hol rendszeres, hol rendszertelen levelezője, azzal a kéréssel fordulok Elnök Úrhoz, hogy a "Megváltó Klub" (melynek körösztapja is én lennék) prominens tagjaival haladéktalanul szíveskedjék felvenni a kapcsolatot, mert egyáltalán nem autentikus véleményem szerint az érdek-képviseleti, érdekérvényesítési feladatok kapcsán rendkívül figyelemre méltó javaslatokat fogalmaztak meg, mely javaslatok az Ön, az Önök (IB-EB, meg mindenféle -B) jövőbéli munkájához megítélésem szerint rendkívül fontosak, építő jellegűek lehetnének.
Nézze el az Elnök Úr, hogy a kapcsolatfelvételre javasolt személyek névsorával nem szolgálhatok, de nekem eddig nem kötötték az orromra, kiket kellene javasolnom. Sajnos -jól megfontolt- titokvédelmi szempontok miatt  az általuk kidolgozott és képviselni szándékozott programjukat sem tudom csatolni, a programadók személyének ismeretéhez hasonlóan az"Érdekérvényesítési Cselekvési Terv", illetve a "Változás Programja" még csak címeikben ismertek előttem is. Tudom, hogy így javaslatomat érdemi érvek híján nehezen tudja rögvest a magáévá tenni, de addig is, míg kedvező elbírálásra juthatna az e levelemben megfogalmazott jótanács, kérném, érdemben tanulmányozza az egykori -mára már lezárt-, illetve az újonnan nyitott Méhész Klub szakmapolitikai, és rendezvényekkel foglalkozó témáiban leírtakat. A programadók -ha nem is mindenki- személyével és az általuk Önök felé javasolni kívánt programokkal onnan ismerkedhet meg részletesebben, konkrét és kevésbé konkrét javaslatokat olvashat, s olyan impulzusokat kaphat, melyek megmagyarázzák, miért merészkedtem e levelemmel felkeresni.
Természetesen ha kérésem, javaslatom elfogadására a Klub írásainak tanulmányozása után sem lenne hajlandó, akkor kilátásba kell helyezzem, hogy a következő, Viola utcai mikulásünnepségen sem az Elnök Úr, sem az ügyvivői testület nem kap mikuláscsomagot, s még ha kitisztítanák is a csizmácskáikat, akkor sem teszek sem csokit, sem almát- dundi diót -mogyorót beléjük, arra viszont bizton számíthatnak, hogy virgács, az annál inkább lesz. A jelenlegi energiaárak mellett szenet még a jó ügyvezetési tagok sem kaphatnak a csizmákba, helyette ők a  Fendpoll-lepény mellé kapnak egy üveggyári szerződés-másolatot is. Felhívnám a figyelmét, hogy javaslatom figyelmen kívül hagyása esetén nem csak a megszokott krampuszkámat viszem magammal, hanem Geddekast is, mert ugyan a "külön-bejáratú krampuszomnál" rémisztőbbet keresve sem talál: http://network.hu/SPS/kepek/profilkepek/egyszer_talalkoztam_a_mikulassal_is  (nem mertem a képet direktben küldeni, megnyitni is csak erős idegzetűeknek javasolnám), de Dr. Geddekast e szempontból méltó párjának vélem, s abban biztos lehet, hogy ha én ezzel a két madárijesztővel az oldalamon ott megjelenek akkor ott kő-kövön nem marad, s az sem valószínűtlen, hogy képesek lesznek jobb belátásra térni. Geddekas doktorról is küldenék egy linket, azon nem csak nemes arcéle látható, de a linkben éppen azt fogalmazza meg, ami miatt a jelenlegi vezetést virgácsolásra kívánná ítélni. Nem is értem, hogy dolgozta volna fel, ha egy ilyen korrupt társaságban kapta volna meg az OMME kutatásvezetői posztot: http://pestisracok.hu/a-mutyimez-edesebb-neonikotinoid-csavaban-az-orszag/ Azt gondolom felmérte, hogy a triónk megpillantása esetén a jobb érzésű gyermekek nagy valószínűséggel visszamaradnak a növésben, de vélelmezem, hogy meglett "főméhészek" is rögvest valláserkölcsi alapra helyezik magukat.
Szükség esetén még Kakaskát is megkérem, tartson velünk, segítve kukorékolva nyomatékosítani, hogy ők semmi mást nem szeretnének, mint hogy meghallgassák, beeresszék, odaeresszék őket, valamint hogy Önök önként lemondjanak arról a tisztségükről, melyekre ők már régen megtalálták a megfelelő, hiteles személyeket, akik majd szívesen és fáradtságot nem kímélve folytatják az Önök által megkezdett munkát. Adják már oda nekik azt a nyüves gyémánt félkrajcárt, mert hozom azt a virgácsot...!

Virtuális méhésztársi de valós méhészbaráti üdvözlettel: a nyári Mikulás"

Nos, Zoltán, ha gondolja, üsse kő, én elküldöm ezt a levelet, de remélem -ha már úgy is divat lett a Méhész Klubot elalvás előtt ágyi olvasmányként tanulmányozni- az Elnök Úr innen is megkaphatja az információkat, s talán azok nyomán képes lesz belátni a változás szükségességét, s azt, hogy önök mostanság kissé türelmetlenek. Engem meg hiába sürget, ilyen korban már a Mikulás is meglassúdik egy kicsinyég, s nem kapkod mindenhez, mint Bernát a ménkűhöz...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 20. 01:15
Kíváncsian várom a megalkotott új alapszabájt meg szmszt-t, hogy a régihez viszonyítva mennyiben csorbítják újra a küldöttgyűlés vagy az OV hatáskörét ,mert ,hogy bővíteni nem fogják arra mérget vennék. :'(

Üdv. jani bátya

Jani Bátya!
Nem kell felettébb aggódnia, a Küldöttgyűlés és az OV hatáskörében tervezett változásokat kizárólag a Küldöttgyűlés hivatott jóváhagyni, azt is kétharmaddal...
Persze lehet aggódni, de a jelen törvények erre egyértelmű garanciát adnak. Minden változtatásit szándékot meg kell méretni, el kell fogadtatni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 20. 07:17
Arisztaiosz!

Nem vártam el többet mint üres ömlengést tőled, hogy ne lenne kapcsolatod a vezetőséggel.. :D

Folyamatosan lebuktatod magad, s különben sem tudnál ekkora idióta lenni önszántadból.

Tisztán látszik célod ami nem más, mint a fórum szétverése.

Nagy hiba volt ideengedni téged.

Nem várok válaszd tőled, idióta semmitmondó ömlengéseidre nem vagyok kíváncsi.

   
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 20. 07:28
Én úgy érzem aggódásom nem alaptalan. Példaértékű erre a legutóbbi, a tavalyi szmsz módosítás. Fent van az OMME honlapon el lehet olvasni. Sajnos az előző nincs fent így sokan nem tudják, hogy valójában mi is változott akkor. De szerintem a legdurvább az, hogy a vezetés még saját magának írt szmsz-t sem tartotta irányadónak például a KFT ügyvezető kinevezésénél. Elfogadható lett volna ha az elnök lett volna, mert azt engedi a szabályzat de hogy újabb IB tagot vontak be a fizetettek közé ezt nem. Etikailag semmiképp sem tarom elfogadhatónak, hogy áthágom a szabályt, majd utólag esetleg módosítom érdekeim szerint, mert nagy valószínűséggel ez fog történni. 

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 20. 08:15
Sziasztok!
Véleményem szerint az új alapszabály elfogadása miatt szerencsés lenne külön összehívni egy küldöttértekezletet.
Még mielőtt kiabálnátok, meg is indokolom.
Tisztán látszik,hogy a jelenlegi vezetés a kifárasztásra játszik, packázik a tagsággal.
Az alapszabály, egyesületünk alkotmánya! Most sem lenne semmi gond ebben a válságos helyzetben,ha az OMME alapszabálya nem hemzsegne a súlyos hiányosságoktól, kétértelmű kifejezésektől,ezt használják ki!
A parlamentben ezt úgy szokták kifejezni, hogy joghézag van.
Alapszabályunkat átalakítani, módosítani, az új törvénynek megfelelően megalkotni nem kis feladat. Cél az lenne, hogy a méhészek érdekében szülessen, de erre most kicsi esélyt látok. Alapszabályunk,toldozása, foltozása nem hozza meg a kívánt változást. Az "ellenzéknek" van egy korszerű, minden igényt kielégítő alapszabály tervezete.
Elő fogjuk terjeszteni, de annak megvitatása nem tíz perc, és nem is egy óra! Amennyiben ismét úgy szavaztatják meg, hogy ez nektek biztosan jó lesz így, akkor a válság tovább mélyül. Az önös érdekeket (Kft) háttérbe kell szorítani, és az új alapszabályunk minden sorából ki kell annak érződnie, hogy a méhészek érdekében született, értünk van.
Nagyon precíz,nagyon gondosan előkészített munkával, higgadt fejjel kell ezt közösen megalkotnunk.
Ekkor nem lehet senkit sürgetni, hogy siessünk mert megy a buszom,vonatom, szavazzuk már meg.
Nagyon rég óta járok az egyesület döntéshozó összejöveteleire, és igen rossz tapasztalatom van ez ügyben.
Vagy annyira sietünk, hogy az egyebek napirendi pont el is marad, lám a jegyzőkönyvben meg szerepel,ezen kívül még éppen három pont. (Ezt nem hagyhattam ki!)
Kérlek benneteket, Arisztaioszt ne provokáljátok, hagyjátok békében pihenni. Ha valaki magával kezd veszekedni, akkor nem kell piszkálni.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 20. 10:26
Arisztaiosz!

Nem vártam el többet mint üres ömlengést tőled, hogy ne lenne kapcsolatod a vezetőséggel.. :D

Folyamatosan lebuktatod magad, s különben sem tudnál ekkora idióta lenni önszántadból.

Tisztán látszik célod ami nem más, mint a fórum szétverése.

Nagy hiba volt ideengedni téged.

Nem várok válaszd tőled, idióta semmitmondó ömlengéseidre nem vagyok kíváncsi.

Kedves Tóth Attila!

Kérem, ne tegyen ki annak, hogy meg kelljen változtatnom az önről kialakított képet: én valóban komolyan gondoltam, hogy személyében egy okos emberrel csevegek a sorsdöntő kérdésekről. Ígérem, ha nem kíván elszakadni ama kényszerképzetétől, hogy én az OMME téglája lennék itt, javasolnám, talán hívja fel dr. Mészáros László elnök urat és kérdezzen rá konkrétan, mi köze lenne az ügyvivői testületnek ehhez az önt irritáló, kiérdemesült nyári Mikuláshoz. Biztosan megadja a korrekt választ egy volt kollégájának. Aztán ha netán mégis kitérne a válasz elől, még mindig rendelkezésére áll a Változás csapatának látnokaiként Kakaska, Verebke, Atyuska, s nem végső soron a két Doktor Úr, kik a kapirgálásban csipegetésben, kifürkészésben és kikukorékolásban rendkívüli képességekről tettek már eddig is tanúbizonyságot...
Abban sem osztom véleményét, hogy ne lennék képes önerőből is ilyen idióta pofát vágni, az eddigi megszólalásaim nagy többsége már -több itteni klubtársa reakcióiból leszűrhetően is- ékesen bizonyíthatja, hogy önerőből jutottam el erre a mentális szintre. Engedje meg, hogy egy kicsit nehezteljek azért, hogy képtelennek vél a saját jogú és teremtésű idiotizmusra. Én sem gondoltam soha, hogy önt bárki is a háttérből irányítaná, ön is a saját kijelentéseinek büszke alkotója és őre, kérném, kölcsönösségi alapon adja meg nekem is az önálló hülyeséghez való jogot.
Talán mentális állapotom elemzése helyett elemezze a mondanivalómat, s ha sikerülne felfedeznie benne üzenetem velejét, akkor elkerülheti a hasonló szituációkat, s Nagyernyei klubvezető úr instrukciói alapján módom és lehetőségem maradna a további csendes, bölcs szemlélődésre ahelyett, hogy egy nagyon értékes fórumtag ellentmondásokkal és érveléshibákkal zsúfolt mocskolódásaira adnék választ.

Ha mindenképpen ragaszkodik a képi megközelítéshez, beidéznék egyet, hogy láthassa: hiába keres ott mozgatót, ahol az nincs. Remélem, ismét segíthettem súlyos dilemmája feloldásában a "főnök" és beosztott viszonyának tekintetében, s ennek nyomán ön is a "Változás Programjának" és a "Érdekérvényesítési Cselekvési Tervnek" kidolgozására, csiszolgatására tudja értékes energiáját fordítani.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 20. 12:28
Tisztelt Méhésztársak!
Tudomásom szerint a mai napon az OMME elnöke, és ügyvezetője kézhez kapta az "ellenzék" alapszabály tervezetét.
Reményeink szerint az önzetlen társadalmi munkával összeállított anyag is kiküldésre kerül az OV tagoknak és a küldötteknek. Ennek összeállításakor nem volt alapszabályt módosító bizottság! Egy felkészült, tenni akaró nagyszerű ember tárja tagságunk elé a vaskos anyagot, hogy vitassuk meg a jövőnket meghatározó, irányt mutató
új OMME alapszabályt.
Köszönet érte!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 20. 21:30
Sziasztok!
Olyan hírem van, hogy állítólag Tajti Zoltánt, a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnökét két évre kitiltották az OMME-ból.
Biztosan nem jól fogalmazok, de a lényeg ez. Ma kapott Pongrácz Attila hasonló értesítőt,az ő "vétségét" még vizsgálják. Gyanítom, hogy a korrupciós kifejezése betalált.
Tehát akinek más a véleménye, kritikát fogalmaz meg a jelenlegi vezetés ellen, kitiltják, vagy szankcionálják.
Erről nekem is van némi tapasztalatom.
Másik hírem, hogy a Méhészklub ellen rágalmazás, becsületsértés vád van folyamatban.  Hála a jó Istennek, legalább hamarabb kiderülnek a dolgok.
Ma Pécs belvárosában sétáltam a tavaszias időben, és azt beszéltük feleségemmel micsoda gyönyörű város is  Pécs.
Mi a frászt foglalkozunk mi az OMME-val. Egy hónapban egyszer elmegyünk Pécsre sétálni, nézelődni, kikapcsolódni, az OMME vezetői meg had egyék egymást, ne piszkáljuk őket.
A jelenlegi elnökünk sem csinál mást. Kijev, Erdély után Lengyelországba megy. Beállítja nagy munkának.
Kérdezem én, mi a hasznunk nekünk méhészeknek ebből, hogy tagdíjainkból utazgat elnökünk?
Lakoma, dinóm dánom,izzadság szag, meg jó a pálya, pusszantalak.
Azon kívül, hogy olvashattunk egy cikket az új OMME újságban, hogy sokat kellett sorban állni az Apimondián a beléptető rendszer miatt, semmi szakmai hír. Az Erdélyi méhészeket érdekli az OMME munkája?
Kavarognak bennem a gondolatok, hogy két hetente IB, majd EB ülések hatalmas utazási költségekkel, de ebből nekünk mi a hasznunk? Értünk költik a tagdíjainkat! Skype, videotelefon, konferenciabeszélgetés? A mai időkben a világ vezető politikusai így tartják a kapcsolatot. Az OMME honlapján viszont megállt az idő. Még a decemberi méhészet beharangozója van a címlapon.
Rosszmájúságomat tovább fokozom. Mi van a szakmai kerekasztal kérdéssel, mi van az Orosházi Üveggyár tárgyalásaival? Ja állítólag megvannak a szerződések. Azért haladunk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Február 20. 21:47
Üdv!

 Arról lehet tudni valamit, hogy konkrétan mivel indokolják a kitiltást? A kitiltása miben fog megnyilvánulni? Kitiltják mint OMME tag? Vagy a küldött listáról törlik?

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 20. 22:08
Az OMME honlapján látható felhívás!

Aktuális
Felhívás!
2014. 02. 20.
Tájékoztatjuk a Tisztelt Méhésztársakat, hogy a " Méz kinyeréséhez és léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzése" jogcím keretösszege elérte a 80%-ot.

A jogcímhez a következő eszközök tartoznak: Pergető, Fedelezőgép, Mézszivattyú, Léptároló, Fedelezőállvány, Fedelezőkád, Mézkimelegítő készülék, Viasz- méz elválasztó berendezés, Viaszolvasztó berendezés és Léptároló fagyasztókamra hűtő gépészeti berendezésének beszerzése és üzembe helyezése.

Kérem vegyék figyelembe mielőtt vásárolnának, hogy a keret hamarosan betelik.

(Egy magyar tanár is elférne az OMME központban! Egyes szám,többes szám? Sokan olvassák ám ezt!)

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 21. 10:17
.....
Olyan hírem van, hogy állítólag Tajti Zoltánt, a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnökét két évre kitiltották az OMME-ból.
Biztosan nem jól fogalmazok, de a lényeg ez. Ma kapott Pongrácz Attila hasonló értesítőt,az ő "vétségét" még vizsgálják. Gyanítom, hogy a korrupciós kifejezése betalált. ......

Tisztelt Nagyernyei Attila!

Feltehetően az Egyesület Etikai és Fegyelmi Szabályzata is erősen elavult, de jelenleg az szabályozza az etikai és fegyelmi ügyek kérdéskörét, az eljárási szabályait.
Az  E-F Szabályzat alapján az E-F Bizottság az OMME tagjainak etikai és fegyelmi ügyeiben kompetens, első fokon etikai vagy fegyelmi vétségeiben döntő fóruma. Tajti Zoltánnal szemben egy fegyelmi ügyben folytatott vizsgálatot a Bizottság, s hozott első fokú határozatot. A határozatot a fegyelmi tárgyalást követő 15 napon belül tértivevényes levélben megküldték az érintettnek, melyben az esetlegesen elmarasztaló határozatot  indokolja a Bizottság. Innen tehát megtudható, hogy Tajti Zoltánt milyen etikai vagy fegyelmi ügyben marasztalta el a Bizottság, ennél fogva e levél tartalmára rá lehet nála kérdezni, fölösleges találgatni az etikai vagy fegyelmi vétség indokát, s a kiszabott szankciót is.

"Tehát akinek más a véleménye, kritikát fogalmaz meg a jelenlegi vezetés ellen, kitiltják, vagy szankcionálják."(Nagyernyei Attila).

Attila! Elolvasva a Szabályzatot, látható, hogy ilyen fegyelmi vétség nem szerepel abban, tehát a premisszája, s ennek következtében a konzekvenciája is hibás. Nem sejtetni kellene a fegyelmi vétség megnevezését (okát) és a retorzió indokát, hanem idézni, s ez alapján lehetne korrekt következtetésre jutni. Egyébként a Bizottság fegyelmi határozatát az OV -hez fordulva meg lehet fellebbezni, a fellebbezés halasztó hatályú. Amennyiben az OV másodfokon fenntartja az elsőfokú határozatot, az ellen egyesületi szinten nem lehet fellebbezni, de polgári peres úton bíróságtól lehet kérni jogorvoslatot.
Áll ugyanez az eljárási rend Pongrácz Attila ügyére is, de a Bizottság az ő esetében nem a határozatot kézbesítette a fegyelmi eljárás alá vont személynek, hanem a fegyelmi eljárás megindításának tényéről és indokáról tájékoztatta őt. Korai prejudikálni addig, amíg nem születik elsőfokú határozat. Az meg nem igazán jó érv, hogy Pongrácz Attila ellen azért indítottak fegyelmi eljárást, mert lelkiismeretesen felfedett és országos szinten "megszellőztetett egy "korrupciós" ügyet. Az én olvasatomban Pongrácz Attila ellen azért indulhatott fegyelmi eljárás, mert bizonyítékok nélkül korrupcióval vádolt meg személyeket illetve az egyesületi ügyvivői testületet  korruptként próbálta beállítani, s e rágalmazást az internetes világhálón, nagy nyilvánosság előtt követte el. Ez pedig a szerint a Szabályzat szerint fegyelmi vétség, melyet nem ez az ügyvivői testület alkotott saját képére és hasonlatosságára.

Szeretném előrebocsátani, hogy e megjegyzéseim a hozzászólásához nem az ellenségesség talajáról sarjadnak, mindössze arra szeretném sokadszorra felhívni a figyelmet, hogy egyrészt a légből kapott vélelmek, állítások tényként történő tálalása nem etikus, nem a hiteles tájékoztatást támogatja, másrészt amennyiben személyiséghez, jó hírhez, becsülethez fűződő jogokat sért, az akár büntetőeljárás indítását is eredményezheti, harmadrészt nem igazán elegáns egy személyben vádlóként és bíróként fellépni. Fogadja el tőlem azt a baráti tanácsot is, hogy az irreleváns érvrendszert ne mossa egybe a relevánssal, mert azzal a relevánsat is hiteltelenítheti, s nem használhat annak az ügynek, mely nagyon sok releváns, figyelemre méltó, pozitív  szándékot is zászlajára tűzött. Talán sikerül egyszer érzékeltetnem, hogy a releváns felvetéseikkel nagyon sokan szimpatizálunk, de azokat nem lenne szabad hiteltelenítő, rágalmazó szövegkörnyezetben tálalni. Ha jó és hiteles a programjuk, jó és hiteles a programadó stáb, akkor nincs mitől tartaniuk, hiszen a Küldöttgyűlésen azt az Egyesület "parlamentje" elé tárhatják, vitára bocsáthatják, s ha a többség is egyetért a programmal, (elfogadja a programadókat), akkor azt többségi felhatalmazással meg is valósíthatják. Ez a demokrácia, melyet bizonyára komolyan gondolnak, s ha már a mozgalom alapvetéseként a demokráciát határozták meg, akkor önöknek is a demokratikus utat kellene választania. Becsületes ügyet becstelen módszerekkel nem lehet diadalra vinni...

Baráti üdvözlettel: A
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 21. 10:46
Tisztelt Arisztaiosz!
Este megkapom Tajti Zoltántól azt a levelet, amit az etikai bizottság elnöke küldött neki.
Eddig azért írtam,hogy állítólag kitiltották. Tehát  a hír igaz, de pontosításra szorul.
Másik hírem, ami nem biztos, hogy igaz, az etikai bizottsági tagok nem írták alá az elmarasztaló határozatot.
Tisztelt Arisztaiosz!
A mostani hozzászólása egészen visszafogott, konszolidált. Szerintem jó  úton jár, ha ebben a stílusban folytatja.
Kíváncsi leszek, hogy az"ellenzék"  alapszabály tervezetét beteszik e az OV tagoknak szóló meghívókba.
A programunk előterjesztésre kerül, ha egyáltalán szóhoz engednek jutni bennünket. Állítólag komoly szóbeli korlátozások lesznek, mivel a munka az első, és csak azt tekintik munkának amit az IB tagok végeznek.
Más vélemény nem elfogadott. Egyelőre.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 21. 13:20
Tomipapa kivételesen kerülte személyeskedést. Kap egy újabb lájkot. Vigyáz Tomipapa a ződ fórumon ez nagyon rossz pontnak számít.

A korrupció gyanúja sok ügyben felvetödött már korábban, de logikus a szemhunyás is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 21. 17:58
Kedves Doktor úr!

Ahogy elnézem, igyekezett alaposan megbüntetni azzal a lájkkal. Valamilyen oknál fogva úgy látszik képtelen vagyok tudatosítani, hogy mióta saját lábra álltam, azóta kizárólag a saját véleményemet kívánom képviselni. Bizonyára emlékszik még azokra a szép, hőskori időkre, amikor éppen önt (is) gyepáltam a "ződön", hangsúlyozom úgyszintén a saját meggyőződésem alapján. Ha utána olvas, mert már nem emlékszik minden részletre, láthatja, ott sem a népszerűségért írtam le egyetlen sort sem, írásbéli "inkontinenciám" terméke minden esetben egyéni vélekedésemet tükrözte. Ahogy itt nem, ott sem csatlakoztam klikkekhez, nem szimpátia és nem antipátia mentén formáltam soha véleményt, hanem az mindig személyes vetülete volt sekélyes ismeretanyagomnak és világképemnek, mentalitásomnak.
Ide sem azért regisztráltam, hogy önt, vagy bárkit a vértolulásig irritáljak, mindössze van saját véleményem, s ha azt nem is mindig sikerül simulékony szövegkörnyezetben interpretálnom, az nem személy ellen vagy mellett szól, hanem az ellen vagy mellett, amit és ahogy a személy képvisel. Tudom, hogy komoly kommunikációs hiátusaim vannak, de ha visszaolvassa egyik-másik "böffenetemet" azt soha nem titkoltam, hogy milyen prioritásokkal böfögtem föl a véleményem. Nagyernyei klubvezető Parancsnok Úr egyszer konkrétan azt kérdezte az "ókori "FF"-en, hogy kit képviselek én. Jelentettem, hogy elsősorban saját magamat, másodsorban reményeim szerint a józan többséget. Lehet, hogy azóta a többségből kisebbség lett -amit nemigen hiszek-, de az első válaszom  akkor is változatlanul él: saját véleményemet hozom, ha hozom. Nem rombolni jöttem, ha azt mondtam: hiteles személyek hiteles programja mögé lehet csak fölzárkózni, hanem az építkezésben segíteni. Nem ment át... Nem az a jóbarát, aki kritika nélkül, a falkaszellemnek megfelelve lájkol bármit, hanem az, aki szembe mondja: ne ezt...!, vagy: ezt ne így...! Nem a jó gondolatot, szándékot támadtam soha, hanem a rosszat és a rossz módszereket. Bármelyiket vállalom. Természetesen ha a polémia során bővül az eszköztár, abba már több minden is belekeveredhet, mint a józan érvelés, s tudom, hogy fájhat az irónia és a cinizmus is, néha jobban, mint az arculcsapás, orrbaverés. Akkor még csak igazán, ha benne a valóság magja, mert a valótlan állítás nem hallatszik magosabbra, mint a kutyaugatás. Az égig semmiképpen.
Minden alkalommal kihangsúlyoztam, hogy a rikoltozás, kukorékolás, csipogás, sárdobálás, biliborogatás, hamis vádaskodás, rágalmazás nem módszer, ha párbeszédet szeretne folytatni az ember. Nem azért utasítom el, s nem azért utasítja el rajtam kívül is sok ember az ön személyét, mert egy vállalható szakmai programot igyekszik képviselni, hanem azért, mert az érvrendszerének legnyomósabb eleme a más véleményen lévők hiteltelenítése, rágalmazása. Mi szüksége arra, hogy korrupcióval vádolja széles nyilvánosság előtt az OMME vezetését, ha rendelkezésére állnak a hiteles tudományos vizsgálatok eredményei? Miből gondolja, hogy ha korrupcióval vádol meg személyeket, testületeket, attól az ön érvei hitelesebben hangoznak. Nagy öngól volt az a "pesti srácok" nyilatkozata, a "nyílt levelei", a klubon leírt beszámolója az OMME elnökével folytatott "tárgyalásukról", amire azzal mentek el, hogy az OV befejezését kierőszakolják (ahol szándékuk szerint el szerették volna érni az OMME vezetés visszahívásának kezdeményezését), de mikor látta, hogy ezt nem képesek keresztülvinni, akkor megpróbált olyan alkut kötni, hogy az elnök menessze az egyik IB tagot, akinek munkáját "természetesen" Dr. Geddekas készségesen átveszi... Aztán hogy meglepődött, mikor az elnök "tükröt tartott" ön elé! Soroljam föl, hogyan és mennyit hibázott ezeken kívül is? Minek? Ön úgy hiteltelen, ahogy van, s hiába hívtam föl Nagyernyei Attila figyelmét többször is, hogy sokan szeretnék, ha változások lennének az érdekképviseleti szervezet munkájában, ő személyes támadásként élte meg azt, hogy igyekeztem rávilágítani: hiteles személyek adta hiteles programmal, demokratikus úton lehet csak "vértelenül" keresztülvinni ezt a potenciálisan nagyon szerethető programot. Sajnálom, hogy nem voltam képes ezt jól kommunikálni. Nem éltem meg tragikusan, mikor úgy gondolta, nem vagyok még elég érett a "változás" ideológiájához. Tagadhatatlan, hogy én is tettem hozzá a szándékhoz, mikor önök igyekeztek sugalmazni, hogy megoldást jelent  az elhallgattatásom. Ítélje meg, ítéljék meg, elhallgattatni vagy meghallgatni érdemes... Bánatosak voltak, hogy a gonosz OMME vezetés nem hajlandó önöket meghallgatni, s aztán rendkívül elegáns módon az önök elé tükröt tartót elhallgattatták... Öngól...
De öngól a kakasrikoltozás is, öngól a csipogás, öngól a fölösleges önhergelés és egymás hergelése is. Nem lehet huzamos időn keresztül meredező hímtaggal rohangálni le, s fel.(Bocs' az idétlen hasonlatért, de olvastam, ön előszeretettel minősít embereket a "méret" alapján.) Egy idő után vagy lelankad, vagy az agyi vérellátás szenved hiányt.

A meccs még koránt sem lefutott... Sok az öngól, de rúgott magának a másik csapat is néhányat...
Okos, párbeszéd-kész, publikus (és hiteles!) személyek adta okos, hiteles és publikus program kell, értsék meg! Higgadt, felkészült tárgyalók kellenek! Erős a meggyőződésem, akadnak ilyenek is a csapatban. Nem legyőzni kell, hanem meggyőzni. Hogy is mondja az Írás?
A királyi menyegzőről szóló példabeszéd.1Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk: 2„A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. 3Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. 4Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre! 5Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. 6A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket. 7A király ennek hallatára haragra lobbant. Elküldte csapatait, a gyilkosokat felkoncoltatta, városaikat pedig fölégette. 8Aztán így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. 9Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre! 10A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel. 11Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. 12Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, 13a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. 14Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.”(Máté 22.)

Itt is sok a "meghívott" (ne haragudjon Dr. Úr, s ne élje meg személyeskedésként, de ön számomra nem az), de föl kell végre öltözni, higgadtsággal, bölcsességgel, okossággal. Legyenek minél többen választottak!

Hogyan is mondta a jó öreg Robert Burns? --"A bölcsesség gyökere az önuralom."

Nos, mint mondtam, középkezdés... Aztán ha lehet, ne úgy folytatódjék a meccs, mint az első verzióban látható, hanem lehet vehemensen is, de átgondoltan, higgadtan...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 21. 19:04
Félretájékozottsága lenyűgöző, előítélete még inkább. Tanácsai az ön mögött állók akaratát hűen tükrözi. Bár a törvényesség és az etikus gondolkodás útjai az Ön számára kiismerhetetlen labirintust jelentenek, de sokkal többen képesek abban eligazodni, mint azt ön gondolja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 21. 19:43
Tisztelt Dr. Cserényi Péter!

Üzent nekem az OMME Méhész újság 19. oldalán.
Mivel nekem nincs lehetőségem arra, hogy ott reagáljak, megteszem itt.
Ezt írta rólam, egy kicsit sem személyeskedve, de szerintem belefér a szabad véleménynyilvánítás gyakorlásába. Különösen akkor, ha a következő számban az alábbi reagálásomat megjelentetik.

" A MÉZIMPORTŐRÖKNEK KEDVEZŐ
2014. január 16-án a jelenlegi egyesületvezetéssel szemben álló Nagyernyei Attila a Méhész Klub internetes fórumon a következőképpen szólította meg egyikünket:
Tegnap az EU parlamentben komoly szakmai döntés született a méhészeti exportot érintő témában!
Izgatottan várjuk az OMME alelnökének, dr. Cserényi Péternek a véleményét a határozatról. Előre is köszönjük!
Nagyernyei Attila"


Most végre minden kedves olvasó megtudhatta miért távolítottak el az OMME-ból!!!!!!!!!!!!
Semmi mást nem tettem csak kérdeztem! Igen ám, de  jelenleg akkora bűn, hogy ez kegyvesztéssel járt!
Tettem ezt sokszor jobbító szándékkal, néha felháborodva, valamikor sértődve.
Tehát az egyesületvezetéssel szemben állok amikor kérdezek?
Megkérdezem,hogy Lászlóffy Zsolt külkapcsolatokért felelős elnökhelyettes Úr, hogy veszi a bátorságot, hogy  a világ első számú méhész vezetőjét, Gilles Ratiát távol akarta tartani önálló egyesületünk legnagyobb ünnepétől, a Tavaszváró Méhésznaptól?
Megkérdezem, hogy az OV-n a jelenléti ív szerint szavazatra jogosult 72 fő van a teremben, és a jegyzőkönyvben 80 szavazat szerepel?
Tiltakozom,  az ellen,hogy nem igaz, hogy nincs az Orosházi Üveggyár és az OMME között szerződés?
Most mit mondanak amikor végre megtalálták?
Tiltakozom a küldöttgyűlés határozatait mellőző döntések ellen?
Tiltakozom,hogy ne legyenek az OMME rendezvényein "Zárt ajtók és titok?"
Azt szeretném, hogy minden ülés, összejövetel legyen tagoknak nyilvános,amit a jelenlegi alapszabályunk is előír? A könyvelés átlátható?
Ezért vagyok OMME ellenes?
Nem doktor ÚR! Én a méhészek érdekét védem, és ezért tartják rólam, hogy a jelenlegi vezetéssel sokszor szembe kell helyezkednem? Akkor ezt bátran vállalom!
Soha nem leszek megalkuvó, senkinek a kedvéért, és különösen a jól fizető állásért nem fekszem le!
Mondjuk az elkövetkező néhány évben ettől valószínű nem kell tartanom.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
 
 

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 21. 20:18
Attila!
Legalább nem mondhatod el magadról, hogy mellőzve vagy. :)
Nagyon úgy néz ki felétek sokkal gyorsabb a posta, én még nem kaptam meg az újságot pedig előrébb vagyok a névsorban. :)

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Február 21. 21:25
Sziasztok!
Olyan hírem van, hogy állítólag Tajti Zoltánt, a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnökét két évre kitiltották az OMME-ból.
Biztosan nem jól fogalmazok, de a lényeg ez. Ma kapott Pongrácz Attila hasonló értesítőt,az ő "vétségét" még vizsgálják. Gyanítom, hogy a korrupciós kifejezése betalált.
...
Nézzük mit mond az OMME Bibliája, az alapszabály:
Idézet
VII.
Az Etikai-Fegyelmi Bizottság

1.   Az Egyesület Küldöttgyűlése 4 év időtartalma 3 tagú Etikai-Fegyelmi Bizottságot (elnök és 2 tag ) választ. A Bizottság szükség szerint tartja üléseit.

2.   A bizottság feladata kimunkálni és betartatni azokat az elvárásokat amelyek a méhészet szakmai tekintélyét megőrzik és emelik. Ezek megsértése esetén a Bizottság gondoskodik a kivizsgálásról, súlyos esetben javaslatot tesz a felelősségre vonásra.

3.     Súlyos vétség esetén a Bizottság a tag kizárását javasolhatja az Országos Vezetőségnek.

Az etikai bizottság nem zárhat ki senkit!!! Javasolhat. CSAK JAVASOLHAT!!!

CSIP CSIP javasolhat, ha mást is tett, túllépte a hatáskörét, etikai vizsgálatot kell ellene folytatni. De kinek???? Le kell váltani, és az új etikai Bizottságnak!!!

Eszembe jut a "Tanu"!!! és Már megint nincs rajta sapka!!! Szegény Zoli, ilyen jó időben sapka nélkül....

CSIP, CSIP JAVASOLHAT!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Február 21. 21:46
Bocs, Méhészeti kérdéssel fordulhatok hozzád?

CSIP CSIP
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 21. 22:07
Sziasztok !  Ha jól értem amit írtok, akkor most a farok csoválja a nyúlat ?  :o  Úgy értem  hogy ha kérdezek, akkor eltávolítanak ? De hát Attila , és a tőbbiek  nem a  visszáságokért emelt szót.   Űdv .  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 22. 19:07
Sziasztok!
Nem régen jöttem haza Székesfehérvárról!
Ha egy szóval akarnám jellemezni, "brutál"! Ennyi méhész? Hihetetlen sok kiállító,és hatalmas tömeg.
Egy mini Apimondia lett az Országos Méhésztalálkozóból.
Magamról annyit, hogy ismét kellemes meglepetések sorozata ért. Senki nem fordult hozzám bántó szándékkal, sőt sokan szolidárisak az ellenzékkel. Az OMME elnöke meghívott egy kávéra, közben említette, hogy nem kirándulni volt Erdélyben, és Lengyelországba a profi gyűlésen lesz hivatalos.
Említettem neki, hogy beadtam az év méhésze cím elnyerésére a pályázatomat. Válasza, hogy eljutott hozzá is  a hír. (Hozzám is hogy tudta.)
Itt szeretnék gratulálni Szlávik Mária Békés megyei méhészhölgynek, a neves cím elnyeréséhez!
Ebből a címből csak egy van, nincs második és harmadik helyezett! Ez növeli az értékét!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 22. 19:55
Sziasztok!
Olyan hírem van, hogy állítólag Tajti Zoltánt, a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnökét két évre kitiltották az OMME-ból.
Biztosan nem jól fogalmazok, de a lényeg ez. Ma kapott Pongrácz Attila hasonló értesítőt,az ő "vétségét" még vizsgálják. Gyanítom, hogy a korrupciós kifejezése betalált.
...
Nézzük mit mond az OMME Bibliája, az alapszabály:
Idézet
VII.
Az Etikai-Fegyelmi Bizottság

1.   Az Egyesület Küldöttgyűlése 4 év időtartalma 3 tagú Etikai-Fegyelmi Bizottságot (elnök és 2 tag ) választ. A Bizottság szükség szerint tartja üléseit.

2.   A bizottság feladata kimunkálni és betartatni azokat az elvárásokat amelyek a méhészet szakmai tekintélyét megőrzik és emelik. Ezek megsértése esetén a Bizottság gondoskodik a kivizsgálásról, súlyos esetben javaslatot tesz a felelősségre vonásra.

3.     Súlyos vétség esetén a Bizottság a tag kizárását javasolhatja az Országos Vezetőségnek.

Az etikai bizottság nem zárhat ki senkit!!! Javasolhat. CSAK JAVASOLHAT!!!

CSIP CSIP javasolhat, ha mást is tett, túllépte a hatáskörét, etikai vizsgálatot kell ellene folytatni. De kinek???? Le kell váltani, és az új etikai Bizottságnak!!!

Eszembe jut a "Tanu"!!! és Már megint nincs rajta sapka!!! Szegény Zoli, ilyen jó időben sapka nélkül....

CSIP, CSIP JAVASOLHAT!!!

Kedves CSIP CSIP!

Ön valóban olvasott madárka, s látom sok dolgot összecsipegetett, de bennem az ön jelen válaszai nem oszlatták el a kétségeket, maradt a rám oly jellemző homályos köd.
Az én olvasatomban Nagyernyei Attila egy szóval sem írta, hogy az Etikai és Fegyelmi Bizottság sújtotta két év kizárással Tajti Zoltánt, s én is igyekeztem előzőleg rávilágítani, hogy kézenfekvőbb lenne, ha egy ilyen hírt nem hallomásból tennénk fel és azt követően hallomásból szerzett információk alapján kommentálnánk, hanem konkrét ismeretek (pl. a határozat másolata) alapján idéznénk.
Ezen alapról nem tudom, mert nem írta, hogy ön esetleg látta-e, olvasta-e az ominózus határozatot, vagy csak gondolomra vélte, hogy azt az Etikai és Fegyelmi Bizottság elnöke/tagjai írták alá?
Abban nem tudom és nem is szeretném önt megcáfolni, hogy az említett Bizottság nem jogosult időszakos vagy végleges kizárással szankcionáló fegyelmi határozattal kizárni egy tagot, mert az valóban nem az ő kompetenciája. A kizáró határozat meghozatalának kompetenciájára vonatkozóan viszont az ön által idézett Alapszabály bájos ellentmondást tartalmaz. Való igaz, hogy a VII./3. pont úgy hangzik, ahogy ön idézte, de ha tovább olvassa a "Bibliát", akkor ott eljut a XIV. Az Egyesület tagjai fejezethez, melynek 11.pontja imigyen szól:
"11.   Kizárásra az Egyesület Etikai Szabályzata vagy az Egyesület érdekeinek súlyos megsértése esetén kerülhet sor. A kizárásról az IB dönt. Döntését a kézbesítéstől számított 30 napon belül jogorvoslattal lehet megtámadni, a másodfokú döntés ellen a bírósághoz lehet fordulni."

Eszerint a "Biblia" is tartalmazhat ellentmondást? Abban nincs közöttünk nézetkülönbség, hogy az Etikai és Fegyelmi Bizottság mindkét -egymásnak ellentmondó- pont szerint nem döntnök, hanem első fokon eljáró fórum, javaslattevő szerv az időszakos vagy végleges kizárás fegyelmi büntetések esetében. Az ellentmondás csak abban van, hogy az Alapszabály nem rendelkezik a másodfokon eljárni jogosult egyesületi szervről. Azt az Etikai és Fegyelmi szabályzat teszi meg, az Országos Vezetőséget nevezve meg a másodfokon dönteni hivatott és jogosult egyesületi szervként. Akkor viszont bibi van az Alapszabályban, mert ez esetben, ha a kizárásról dönteni hivatott OV a VII/3. pont szerint első fokon eljáró szerv, akkor a másodfok kizárólag a Küldöttgyűlés lehetne. A XIV/11. pont szerint viszont az IB hatáskörébe tartozik a kizáró döntés meghozatala, ez esetben viszont az OV a másodfok...

Tehát ezért mondom, hogy a "hallottam olyantól, aki talán tudja a valóságot" típusú információk kommentálása már csak azért is fölösleges időtöltés, mert sem azt nem tudjuk, "ki mondta", s azt sem, hogy "mit mondott". Azt talán igen, hogy "kinek mondták". A fegyelmi határozat jogerőssé válásának időpontja tekintetében is van ellentmondás az Alapszabály és az Etikai és Fegyelmi Szabályzat között, a fellebbezés a jogerőre emelkedés szempontjából halasztó hatályú.

Tehát: konkrét tényt érdemes kommentálni, a hallomáson alapuló komment viszont sem csipogva, sem kukorékolva nem sokat ér a tájékoztatás szempontjából...
A folyón meg általában akkor szoktak átkelni, ha már a partjához értek...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 22. 20:34
Tisztelt Arisztaiosz!
Most beszéltem Tajti Zolival, valahol Szekszárdon van a városban.
Azt üzente, hogy egy 8 oldalas irományról van szó. Ha hazaér, beszkenneli azt a részt amelyik érdekes, és feltesszük ide a Méhészklubra, hogy közösen ki tudjuk "csontozni"!
Na megfelel?
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 22. 20:37
Szép estét mindenkinek!
Székesfehérvár. 2014.02.22
Nagyon sok méhész látogatott el ma Székesfehérvárra. Sok ismerőssel találkoztam, és beszélgettünk az élet "habos oldaláról". Meg kell mondjam, jól esett a biztatásuk, melyben biztosítottak arról, hogy nem vagyok, (vagyunk) egyedül.
A folyosón sokak közt téma volt, hogy ki lesz az év méhésze, mert tudni vélték, hogy Nagyernyei Attila is beadta a pályázatát, a cím elnyerésének érdekében, és mindenki tudja, hogy a mézesüveg, és a Dévai árváknak, folytatott mézgyűjtés, és még sorolhatnám, de most hirtelen csak ez jutott eszembe, az Ő nevéhez fűződik.
Attila, gratulálok neked, még akkor is ha ez most így alakult. Tudom, hogy Te igazi versenyző típus vagy, és ez számomra újfent kiderült abból, amikor, az év méhészének nyertesének gratuláltál. Az én privát véleményem szerint, megérdemelted volna a 2014 év méhésze címet. (sajnos nem voltam a zsűriben). Ezúton szeretnék én is gratulálni  nyertesnek, Szlávik Máriának. Lehet hogy csak az én hiányosságom, de sajnos nem ismerem a kollegina érdemeit, szakmai eredményeit stb, de nyilván megérdemelten nyerte el ezt a kitüntető címet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 22. 20:49
Sziasztok ! Gratula igy ismeretlenűl is Szlávik Máriának ,a dijhoz. Attila neked még nem  sajnos ,de majd........  tudod a medve bőrre előre...   Űdv.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 22. 21:13
Szia Atya!
Valamikor aranyjelvényes ifjúsági sportoló, többszörös magyar bajnok voltam kerékpárban.
Edzőm arra tanított, hogy a győzelmemet szerényen kell megélnem, mert az a vesztesnek rosszul  esik. Ha valaki jobb nálam,kötelező gratulálni neki,ez a sporthoz hozzátartozik.
Az én indulásom sokak szerint provokatív volt. Én nem így gondolom. Állítólag nevezésemmel egy kis zűrt okoztam.  Hiába, az ellenzék vezére is ringbe szállhat. Máriát a független bírák jobbnak ítélték, és ezt mindenkinek el kell fogadnia! Te Atya nem vagy független,mert már elfogultan döntenél.
A folyosói beszélgetések, hogy az OMME központból leszóltak,hogy "Nemá, hogy az Attila,  aki nekimegy a vezetésnek,nem lehet az év méhésze!" alaptalanok! 
A győztes számára, valamint a bírákra nézve is sértő, és ezt  visszautasítom,de ezt a híresztelőknek  a helyszínen is tolmácsoltam!
Mindenkit arra buzdítok,hogy a következő ilyen rendezvényen minél többen nevezzenek, de ezt a meghallgatásomkor is kifejtettem.
Jövőre újra megpróbálom!
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 22. 21:56
Hát igen!
Azok a folyosói beszélgetések. Ott minden élesben zajlik. Én is hallottam ezt meg azt. A profik, és zöld fórumosok is  találkozót szerveztek mára, de az utóbbiak a kérdésemre, miszerint ott lehetek-e én is, nem válaszoltak, de lehet hogy nem is hallották a duruzsolások miatt. Viszont a profi találkozó, állítólag verbuválásba ment át. Szakmai alelnökünk, megkérte a profi méhészeket, hogy álljanak melléjük abban a harcban, melyet az OMME vezetésével szemben indítottak, a méhészek. Kérésével nem okozott osztatlan sikert. Örömmel konstatálom, hogy a profik között is vannak olyanok, akik látják a vezetés hibáit, hibás döntéseit, és nem állnak melléjük. A rossz nyelvek szerint, még szavazásra is bocsájtották az ügyet. De nem is értem, mire ez a nagy felhajtás a vezetés részéről,  miért próbálják bevonni a "nagyágyúkat", hisz mindenhol elmondják, hogy egy pár sértődött méhész hőbörgéséről van szó. Vagy mégsem egy maroknyi sértődött méhészről van szó?   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 22. 23:27
Ma eldőlt, hogy a Profi méhészek másképp gondolkodnak, mint az OMME jelenlegi vezetése. Ez lehet példa a méhészek számára.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 23. 03:41
Ma eldőlt, hogy a Profi méhészek másképp gondolkodnak, mint az OMME jelenlegi vezetése. Ez lehet példa a méhészek számára.

Nem lehetne kicsit részletesebben kifejteni, Dr. Úr? Szívesen hallanám öntől első kézbéli információit...

Kérem, tájékoztasson bennünket, Mester...!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 23. 10:17
Ez méhészek belügye, ön pedig nem méhész. OK?
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 23. 10:34
Te "profi" tag vagy Geddekas?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 23. 10:37
Miben kérlek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 23. 10:40
Mondják: "én megtanultam írni, te tanulj meg olvasni" !
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 23. 10:48
Egészségedre!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 23. 11:58
Ez méhészek belügye, ön pedig nem méhész. OK?

Doktor Úr!

Ön sem kutató, mégis "kutatgatna"... Hol az IB, hol az EB, hol Egyéb-B háza-tájakon. Néha még egyik-másik vezető hormonális rendszerében, de igény szerint a gatyájában is... Ez meg az Ön belügye... Mindenkinek szabadon választható az érdeklődési köre...

Ön általában szokott olvasgatni (sajnos gyakran írni is, leginkább butaságokat is, de ezzel nincs mit kezdjünk). Nos, akkor mielőtt az ön által a szóban az ön személyének érintettsége esetén oly mélyen elítélt kirekesztő mentalitás eluralkodna a valóján, olvasgasson! Mondjuk az Alapszabályt. Abban ugyanis az Egyesület közhasznú státuszából adódóan szerepeltetni kellett egy kitételt, melyet törvénytisztelő módon meg is tett az Alapszabály "szülője". Ha nem emlékszem rosszul az első változatot talán Dr. Vicze Ernő készítette:
XIV./15. pont
"Az Egyesület nem zárja ki, hogy szolgáltatásaiból tagjain kívüli személyek is részesülhessenek."

Látja? Nem látja? No, látja! Minden magyar állampolgár élvezheti kedvére az OMME szolgáltatásait, ha érdeklődési körébe esik a méhészet. Megvilágítanám egy példával: ön sem feltétlenül kell, hogy profi urológus legyen ahhoz, hogy mások hímtagjának extrém méretét szemlélgethesse, s azt beszámolói képi aláfestésének színesítése céljából közkinccsé ne tegye. Ezen a Klubon mindenesetre teljesen szabadon, mindaddig, míg ezzel nem a lázítás rendkívül elítélendő tényállását igyekszik megvalósítani. No, akkor álljt kell parancsolni önnek! Ezen Klub mentalitásától ugyanis teljesen idegen a lázítás, becsmérlés, rágalmazás, nem ad helyt ezeknek, ide békés felszabadítók helyezik el színes, hitelesen tájékoztató, becsületes korrektségbe pácolt írásaikat...

Egyébként alább azért kértem fel a bővebb tájékoztatásra, mert nem szerettem volna hiób-hírek nyomán utalgatni az ott elhangzottakra, jobban szerettem volna, ha első kézből hallhatom a Dr. Úr hiteles információit, értékeléseit. Gondoltam, ha már olyan fene tájékozott a "profik" háza táján, igazán mesélhetne bővebben is arról, hogy a fehérvári találkozójukon milyen napirendi pontok voltak még. Persze ha Kakaska is kitörölte volna az éleslátást nem támogató csipát a szemecskéjéből, tőle is hallhattuk volna a hiteles napirendet, az ott elhangzottakat, s ha Atya nem kaptárt árult volna a bejáratnál ahelyett, hogy a "ződ" fórumtalálkozón és a "profi" gyűlésen elhangzottakat rögzítette volna, akkor nem mástól kellett volna meghallanunk, hogy a "profiknál" milyen magasztos szövegkörnyezetben értékelték Dr. Geddekas szakmai mérföldkövet jelentő egykori feromonos rajbefogási metodikáját és próbálkozásait a Csányi-méhészet környékén. Mint mondták, a Dr. Úr már akkor is komoly kutatói vénáról tett bizonyságot, ami a módszertant és a méhész-etikát illeti. Nem igen felejtik azok, akik ilyen alkalommal találkoztak a Dr. úr szaktudományos kvalitásaival... Persze lehet, hogy mindez csak kacsa, de ezen a klubon a kukorékoláson, kotkodácsoláson, csipogáson kívül elfér a hápogás is. Csak hiteles legyen, s ne lázítani igyekezzék az a kacsa. Azért bátran mesélhetne további részletekről is...

Végül jobb lenne, ha nem néhány hozzászólást követően mondana konzekvensen ellent önmagának, kedves Dr.Úr, a múltkori  görcsös, identitásomat fürkésző "kutatómunkája" alkalmával lényem kettősségét kihangsúlyozva és illusztrálva igyekezett sejtetni, hogy míg az egyik felemnek láthatóan semmi kapcsolódása a méhészethez, a másik kifejezett "nagyméhészi",  OMME IB-EB kötődésű kapcsolatrendszert sejtet. Majd döntse el, hogy ez önnél skizofrénia, vagy csak egyszerűen az időskori dementia első kopogtatásaként fogható fel... Persze az sem lehetetlen, hogy "nem adhat mást, mint mi lényege"...

Amúgy minden OK!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 23. 12:09
"Az Egyesület nem zárja ki, hogy szolgáltatásaiból tagjain kívüli személyek is részesülhessenek."

Ön nem szolgáltatást kér, hanem beleszól a szakma belügyeibe. Én sem szólok bele az Ön szakmájának, a kertészeknek a belügyeibe, sőt a Mikulások közéletét se zavarom. Ön nem méhész.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 23. 12:25
Tisztelt Arisztaiosz!
Kérem hagyja abba a Doktor Urazást, és a provokatív bomlasztó írásait!
Ez nem a gumi szoba, hogy senki nem sérül meg! Szakmai síkra, személyeket nem sértegetve folytassa hozzászólásait! Tóth Zoli egyik beírását Ön miatt moderáltam, de nem szeretném ha a Méhészklub kárt szenvedne
nem méltó, körmönfont, agyakra csomót fonó gondolatitól.
Röviden tömören, adja át az önben feszülő kínjait közösségünknek.
Megértését köszönöm.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 23. 16:04
"Az Egyesület nem zárja ki, hogy szolgáltatásaiból tagjain kívüli személyek is részesülhessenek."

Ön nem szolgáltatást kér, hanem beleszól a szakma belügyeibe. Én sem szólok bele az Ön szakmájának, a kertészeknek a belügyeibe, sőt a Mikulások közéletét se zavarom. Ön nem méhész.

Kedves Geddekas!

Nem jó a premisszája, súlyos érvelési hibát valósít meg. Ön nem ismerheti, én mely szolgáltatását óhajtom igénybe venni az Egyesületnek. Teszem föl, a szakmai tájékoztatásra irányuló szolgáltatást szeretném állampolgári jogon igénybe venni. Számomra a szakmai tájékoztatás rendkívül fontos szempont, s ha ezt az OMME-től kaphatom meg, láthatóan nagyon fontos kötődésem van az OMME-hez, anélkül, hogy tagi jogviszonyt kellene létesítenem a szervezetben. Nem kérek tagsági igazolást a méhészeti támogatások igénybe vételéhez, nem húzom a tagsági viszony nyújtotta anyagi hasznait, nem vagyok tulajdonosa sem, de számomra nem ezek a prioritások. Nekem a Környezetterhelési és monitoring vizsgálatok eredményeinek megismerése a fontos, szeretném igénybe venni a rendezvényein nyújtott szakmai előadásokon elhangzottak nyújtotta információkat, elemzéseket, szakmai látókörömet szélesítő tájékoztatásait, mi több, megvásárolom az Egyesület színvonalas szaklapját, szeretném beszerezni az Egyesület támogatásával kiadott -Sebestyén József által készített- rendkívül  színvonalas és hiánypótló könyvet is... Láthatja, mindez állampolgári jogon hozzáférhető számomra is, ön pedig mindebből kirekesztene azzal, hogy nem vagyok méhész, így nem lehet érdekeltségem az OMME sorsának alakulása szempontjából. Nem is effektív méhészi mivoltomban szeretném megélni ezt az érdekeltségemet, hanem érdeklődési köröm mentén, de bánatosan konstatálom, hogy ebből ön kizárna. Konkrétan ugyan nem ezt mondja, hanem azt, hogy azt foglalkoztassa az OMME sorsa és jövője, aki OMME tag, de ez az az "érve", mely súlyosan bicegős: lévén én állampolgári jogon érdeklődöm azon Egyesület dolgai után, mely számomra az általam igényelt szolgáltatásokat nyújthatja. A következő logikai lépés, hogy ezen érdeklődésem következtében bekapcsolódok egy olyan beszélgetésbe, mely érdeklődésem tárgyának sorsát, jövőjét, annak formálásának szándékát taglalja. Egyenes és közvetlen tehát a logikai lépés: egy, a szolgáltatást igénylő és arra jogosult állampolgár állampolgári jogon kapcsolódhat be egy olyan polémiába, melybe a tanuláshoz, a tájékoztatáshoz és szabad véleménynyilvánításhoz való alapvető joga alapján van joga bekapcsolódni. Kérném, ne igyekezzen eme jogomban korlátozni, azt csak akkor tehetné, ha a véleménynyilvánításom alapvető emberi jogokat, normákat sértene. Ezen jogok megsértését mindenütt elutasítják és szankcionálják, de azt mondani, hogy húzzak a francba, mert merészelem egyszer-egyszer felhívni a tisztelt figyelmét, figyelmüket arra, hogy a Klubon folytatott társalgásaik nem egy esetben pontosan eme emberi jogokat csorbítják, mely tevékenységnek ön itt az egyik élharcosa. Bevallom, szeretném öntől biztonságban tudni az OMME jövőjét, mert az OMME-től,  azon belül az ön, önök  által személyiségromboló módon, nemtelenül és gátlások nélkül rágalmazott, becsületükben megsértett, nem egyszer obszcén módon támadott választott tisztségviselőktől kaptam meg mindeddig azt az információt, melyre igényem van, s melyet ön, önök a szellemi tulajdonhoz való jogának, joguknak hangsúlyozása mellett megtagadott, megtagadtak tőlem, tőlünk. Nem a jobbító szándékot támadtam soha, abban nincs közöttünk nézetkülönbség, csupán az egyes eszközeiket kifogásoltam, s tettem szóvá. A jó cél sem szentesíthet rossz eszközöket. A jó céljaikkal tudok azonosulni, a rossz, nemtelen eszközeiket viszont mindannyiszor kifogásoltam, visszautasítottam, s kifogásolom és visszautasítom ezután is. Ha úgy tetszik, nem méhészként, hanem egyszerű állampolgárként, emberként. Ismerkednie, barátkoznia kellene ez utóbbi kategória tartalmával...

Kedves Nagyernyei Attila!

Sajnálom, hogy itteni ténykedésemet az üzenetében foglaltak szerint éli meg! Megélhetné úgy is, hogy megtisztelem a Klubot, annak tagjait, ha ide elhozom "gondolatimat", s igyekszem azokat igényes szövegkörnyezetben, csomagolásban hozni. Nem ragaszkodom ahhoz sem, hogy kibogozzák azok tartalmát, de úgy vélem, nem végzetesen lehetetlen feladat "gondolatim" kicsomagolása. Egy-egy próbálkozást néha megérhetnének.
Kérem, ha ragaszkodik ahhoz, hogy minden provokatív és bomlasztó írást száműzni kell a Klub lapjairól, akkor meglehetősen sokat kell nyomogatnia a "delete"-gombot, ide elsősorban nem én írok bomlasztó, provokatív tartalmakat, én legfeljebb a normáim szerint reagálok azokra. Önök benyújtottak most egy Alapszabály-tervezetet, mely elfogadás esetén szabályozni hivatott lehet az Egyesület életét, működését. Kell a jó Alapszabály! Analóg módon, kell a Klubnak is egy "alapszabály", azaz olyan Szabályzat, mely alapján a csatlakozni és ide járni szándékozó klubtagok mozgásterét kicövekelik. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy ez egy alulról építkező munka termése legyen, de határozza meg, milyen szabályok mentén lehet csatlakozni és itt élni, létezni. Határozza meg, mi a szabályos és mi a szabálytalan. Határozza meg meddig van joga a klubtagnak szabadon kinyilvánítania a véleményét. Azt sem bánom, ha leszögezi: ide csak azok írhatnak, akik kritika nélkül egyetértenek annak a "magnak" az eszméivel, módszereivel, mely "magot" szintúgy nevesíteni lenne szükséges. Még azt sem kifogásolom, ha a szabályzat kategorikusan kijelenti, hogy a Klubvezető, valamint  X, Y, Z véleményét, módszereit kritizálni nem lehet. Ezek alapján a csatlakozni szándékozó képes lehet eldönteni, fenntartja-e csatlakozási szándékát, vagy a számára vállalhatatlan szabályok miatt netán eláll attól. Ezen logika mentén a Klubvezetés lehetőséget kapna, hogy a regisztrációkor elfogadtatott szabályzatnak, azaz felhasználói szerződésnek érvényt szerezzen, s a szabályzatban foglaltakkal szembe menő tagot tettének súlya szerint szankcionálja, végletes esetben őt kizárja. Amíg ilyen szabályzat, felhasználói szerződés nem létezik, marad a "van rajta, vagy nincs rajta sapka" generál-elv, s az annak alkalmazása nyomán óhatatlanul fellépő konfliktusok halmaza. Nem fogom fel tragikusan, ha nem tekint "idevalósinak", magam sem így identifikálom magam, ha rákérdeznek, de ezt az érkezésem előtt illik tisztázni és rögzíteni, nem utólag és diszkriminatív módon.
A nálam szakmaiságot számon kérő gondolatit nem értem, a mostani "elvárása" homlokegyenest szembe megy és súlyos ellentmondásban van azzal az egykori kijelentésével, hogy ugyan jó lenne csak a szakmáról beszélgetni itt is, de a mostani zord idők miatt a szakmaiságon belül elsősorban a szakmai-politikai aspektusnak szükséges prioritást adni. Gondolom, e szakma-politikai követelménynek maradéktalanul sikerült eddig is megfelelnem, hozzászólásaim túlnyomó részét a szakma-politikai témákban helyeztem el, ezzel támogatva a szakmaiság ön által legfontosabbnak ítélt szegmensének körbejárását. Ha önnek moderálnia kellett bárki hozzászólását is, feltehetően azt az üzenet  tiltott tartalmat hordozó volta miatt tette. Nem irigylem önt, még rengeteg ilyet talál a Klub hozzászólásai között, s a nagy nyilvánosság miatt ez lehet akár időzített bomba is...

A legszomorúbban azt a megjegyzését (mit megjegyzését, utasítását!) konstatáltam, igyekezzek röviden amolyan tőrülmetszett stílusban írni, azt érzékeltetvén ezzel, mintha alapvető szándékom az agytekervények, a gondolatok gúzsba kötése lenne. Ezt a Klub érdekében vissza kell utasítsam, szomorúan sivár helyet csinálna a Klubból, ha korlátozni szándékozná a gondolatok minőségét, számát, s azok nyelvi kereteit. Fogja fel a stílusom önökétől néha valóban eltérő voltát olybá, hogy az módot és lehetőséget igyekszik nyújtani ahhoz, hogy a néha valóban kissé bővebb szövegkörnyezet méltó foglalatot  teremtsen a beléjük elhelyezett gondolati tartalomnak. Sokan képesek már belátni, hogy a gondolatok eme felöltöztetése egyfajta tisztelet a célközönség felé, hiszen egyik legszebb kincsünkkel, édes anyanyelvünkkel igyekszik ünnepi ruhába öltöztetni a gondolatokat. Nem merénylet ez, hanem őszinte megbecsülése a beszélgető partnernek, partnereknek. Mint ahogy őszinte megbecsülést jelent az is, ha valakinek megadom az őt megillető titulust a tudományos fokozata elismeréséül, s végképp nem értem, miért véli ezt pejoratívnak, hiszem éppen öntől illetve Tóth Zoltántól hallottam és tanultam a tudományos előmenetelt imigyen elismerő udvarias megszólítás előnyét. Az üzeneteim hosszát, tartalmát egyoldalúan és kizárólag rám vonatkozólag korlátozni óhajtó szándékát természetesen messzemenően képes vagyok megérteni, de fogadja kérem el, hogy egy ilyen öreg nyári Mikulás már nehezen vált stílust és mentalitást, ezért ha nem hozok ide jogilag tiltott tartalmakat, akkor próbálja meg tolerálni az üzeneteimet, s ha fárasztaná a tartalmuk kibontása, inkább tekintsen el a gondolataim kihüvelyezésétől, kímélve azokat a gúzsba kötődésre oly hajlamos tekervényeket az ilyen atrocitásoktól.   
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 23. 16:40
Tisztelt Arisztaiosz!
Megint próbára tett, míg végig olvastam irományát!
A Méhészklubnak nincs szabálya. Az a szabály, hogy nincs szabály! Vagyis egyet mégis hozzunk közösen, de ezt többször kértem Öntől is! Ne bántsuk írásainkkal, a Méhészklub hozzászólóit.
Arra leszek kíváncsi, ha ismét szezonja lesz, mennyi ideje marad ránk?
Tényleg. Egy szakmai kérés. Ön kicsoda, vagy micsoda? Említi, hogy nyári mikulás.
Télapó, mikulás, "sántaklauz", "Julipukki"?
Teljesen összekeveredtem. Írjon bátran, de kicsit tömörebben, mert nem fogják végig olvasni.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 23. 17:22
Arisztaiosz!

Megértettem, Ön összekeveri az OMME szolgáltatásait a belügyekkel és ezt képtelen szétválasztani. Ez az Ön problémája. Kérem a tisztelt fórumtársakat, hogy ennek figyelembevételével kezeljék az Ő hozzászólásait.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 23. 18:40

Re:Hír-les
« Válasz #529 Dátum: 2014. február 20. 21:30 »
Idézet
"Sziasztok!
Olyan hírem van, hogy állítólag Tajti Zoltánt, a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnökét két évre kitiltották az OMME-ból.
Biztosan nem jól fogalmazok, de a lényeg ez. Ma kapott Pongrácz Attila hasonló értesítőt,az ő "vétségét" még vizsgálják. Gyanítom, hogy a korrupciós kifejezése betalált.
Tehát akinek más a véleménye, kritikát fogalmaz meg a jelenlegi vezetés ellen, kitiltják, vagy szankcionálják.
... Nagyernyei Attila"



Egész sajátos módon értelmezi a vezetőség a vonatkozó jogi szabályozást, hogy egyszerű bolsevik módszerről van-e szó, vagy plágiumgyanúról ki ki döntse el maga.

Szívesen lennék a Tajti Zoltán helyében!
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 23. 18:57
Mi ért is lennél szívessen a helyében ? Meg kédezhetem  kedves  Zoltán ? Űdv . Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Február 23. 19:37
Nagyon szőke vagyok ha én ezt most nem értem Zoltán?Vizsgáljátok valakinek a doktoriját vagy milyen plágiumról van szó?Az most úgyis menő magasabb körökben...  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 23. 21:21
Kedves lindzzy!
Ezt momentán én sem értem.
Mára ígértem,hogy Tajti Zoli anyagát közkinccsé teszem, de még nem kaptam meg. Össze kell ollóznia,mert nagyon sok iromány, és így nincs értelme,mert nem olvasná el senki.
Reményeim szerint holnap közzé tudja tenni Zoli.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 23. 21:22
Sziasztok ! Nem  Zoltán jósolt valami egészségűgyi problémát ?  Vagy rosszul emlékszem ?  Űdv. Antal  /Toth  Zoltán /
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 23. 21:25
Én kíváncsi vagyok rá.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 23. 21:27
Én is, nagyon foglalkoztat, de nem mondot eddig semmit .
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Február 23. 21:42
Nem Zoltán! Körmendy Rácz írta, hogy közelít Magyarország felé méhcsaládot fenyegető betegség!
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Február 24. 17:18
Akkor bocsánat, Tóth  Zoltán.  Rosszúl emlékeztem. Űdv. Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Február 24. 22:50
QUQURIQ!

Felháborító!

Az aláírás a rendkívüli küldöttgyűlésről szólt, ahová 10% kell, nem pedig a visszahívásról, ahová 20% kell!

A rendkívüli küldöttgyűlés tárgyalta volna a visszahívást, ott, akkor kellett volna a 20%!!!

Még ennyit sem tud az Elnökünk?????
Na most már a hatáskörén igen csak túl lépett!
Jobb volna ha nem külföldre utazgatna a tagdíjunkból, hanem a tagság égető problémáival foglalkozna!
Nem kell olyan törvényeket kreálni, ami az elnökség érdekeit szolgálja!
A tagság az egyesület Uraim!!! És ezt sohasem feledjétek!!!
Az alapszabály meg azért van, hogy betartsák, még ha az nem a vezetőség érdekeit szolgálja is!
Az meg kész röhej, hogy a küldötteknek meg küldötti igazolás kelljen?
Ha-ha-ha!!!
Kedves elnök Ú!
Akkor Ön sem elnök!!!
Mert akkor sem volt küldötti igazolás az Ön megválasztásakor!
Akkor meg milyen fizetést vett fel?
Maga még azt sem tudta, hogy mi az az OMME amikor én már küldöttértekezleteken vettem részt, és soha, de soha nem kellett küldötti igazolás!
Szépen csak írja ki a rendkívüli küldött közgyűlést, mert bőven megvan a kezdeményező elnökök és küldöttek létszáma!
Tehát.......?
Remélem, hogy elég tisztán leírtam a jogainkat!!!???

Tisztelettel: A Kiskakas!

Íme az elnöki levél csatolva!
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 25. 00:41
Ahogy írod Attila. Ez már tényleg felháborító, ami megy itt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 25. 09:57
Varjú!

Nagyon kétértelmű vagy.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 25. 18:11
Akkor ezek szerint az elnök úrnak vagy hiányosságai vannak az alapszabály ismeretből vagy szándékosan csak egyszerűen időt húz.

"e.   Az Országos Vezetőség köteles összehívni a Küldöttgyűlést, ha azt az IB vagy a küldöttek 10%-a írásban igényli, az Ellenőrző Bizottság - az ok megjelölésével - indítványozza, a Bíróság elrendeli."
Ez áll az alapszabály 4/e pontjában

Az elnökök és a dokumentum szerinti 16 küldött bőven fölötte van az előírt 10% nak.
A beadott dokumentumok egyértelműen rendkívüli küldöttgyűlés összehívásáról szólt melynek csak egyik javasolt napirendi pontja a visszahívási kezdeményezés, aki aláírta elolvasta, de szerintem az is, aki nem írta alá ilyen vagy olyan okból, szerintem ezen nincs mit mellébeszélni.

No innentől kezdve már nem igazán értem meg azon méhésztársakat sem akik eddíg ellene voltak ennek a kezdeményezésnek, hiszen ez egy újabb bizonyítéka hogy milyen fene nagy is az a "demokratikus" szellem amely szerint vezeti vagy vezetik az egyesületet.

 Viszont elgondolkodtam egy mondaton "ha azt az IB vagy a küldöttek 10 %-a írásban igényli". Akkor ha időben meg lett volna győzve egy IB tag és az írásban igényelte volna össze kellett volna hívni?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 25. 18:45
Varjú!

Nagyon kétértelmű vagy.

Dehogy!
Nagyon is egyértelmű vagyok! ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 25. 18:47
A Tajti kizárásával mi a helyzet?
Attila azt ígérted tudósítasz!  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 25. 19:33
Az újság legfrissebb számát olvasva, az elnöki tájékoztató sem és más cikk sem tartalmazza a meghirdetett és 2014. január 31.-ei határidővel benyújtható alkalmazott kutatások támogatása címén beérkező javaslatokat.
 
Ez az észrevétel most csak egy a sok közül.

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Február 25. 19:33
Varjú!
Nagyon úgy látom, hogy nem egy hajóban evezünk varjúkoma.
Ennyire nem lehetsz korlátolt, vagy mégis?
Azt hangzott el, ha megkapja az anyagot, felteszi hogy mindenki láthassa. Nyugodt legyél, mint nyúl a hurokban.
Ne képzeld magad dögkeselyűnek, mert te csak egy varjú vagy.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Február 25. 19:35
Az újság legfrissebb számát olvasva, az elnöki tájékoztató sem és más cikk sem tartalmazza a meghirdetett és 2014. január 31.-ei határidővel benyújtható alkalmazott kutatások támogatása címén beérkező javaslatokat.
 
Ez az észrevétel most csak egy a sok közül

Hadd lássa vakvarjú is :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Február 25. 20:04
Valaki szkennelje már be ide mit is írtak alá a küldöttek.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Február 25. 20:19
QUQURIQ!

Varnyú, Varnyú!
Kár, nagy kár, hogy Attilát vádolod a kukorékolással!
Vigyázz, nem egy ártatlant vádolsz?
Kár, nagy kár, hogy nem Vagy körültekintő!
Ne nevettesd ki magad!

Az igazi szép piros tarajú Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 25. 20:40
Varjú!
Nagyon úgy látom, hogy nem egy hajóban evezünk varjúkoma.
Ennyire nem lehetsz korlátolt, vagy mégis?
Azt hangzott el, ha megkapja az anyagot, felteszi hogy mindenki láthassa. Nyugodt legyél, mint nyúl a hurokban.
Ne képzeld magad dögkeselyűnek, mert te csak egy varjú vagy.
Te most miről is "papolsz" Atyám?
Attila ígérte a tájékoztatást, én meg most szerintem elég tisztelettudóan, egyáltalán nem erőszakosan, érdeklődtem, mi a helyzet ezzel az üggyel  kapcsolatban.
Mi a problémád ezzel. Ha ideges vagy, ne rajtam vezesd le a feszültséged, mert annak nem lesz jó vége! ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 25. 20:47
QUQURIQ!

Varnyú, Varnyú!
Kár, nagy kár, hogy Attilát vádolod a kukorékolással!
Vigyázz, nem egy ártatlant vádolsz?
Kár, nagy kár, hogy nem Vagy körültekintő!
Ne nevettesd ki magad!

Az igazi szép piros tarajú Kiskakas!

Vádoltam??
Én azt hittem jókat kukorékolsz, és inkább dicsőség ha valakire azt mondják ő a kiskakas.
Különben meg amúgy is csak véletlen elszólás volt. Igaz, elég sokára tűnt fel másnak is. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Február 25. 20:48
QUQURÍQ!

Jó a szöveg!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 25. 20:50
Sziasztok!
Mellékelve küldöm Tajti Zoltán elleni etikai bizottsági határozatot!
Ezt még az OV-nak jóvá kell hagynia. Megjegyezni kívánom, hogy a dokumentum több helyen személyiségi jogokat sérthet, és Tajti Zoltán csak ezek figyelembevételével járult hozzá a közléshez.
Kérlek benneteket,hogy ez ne generáljon további háborúkat, így is van bőven gond.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 25. 20:55
Remélem, hogy Tajti Zoli megfellebbezi. Itt csak az első oldalt látom. De mit írt Tajti Zoli abban az ominózus körlevélben? Lehet, hogy félre akarták érteni, amit írt?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 25. 21:08
Tisztelt Geddekas!
Legyen ennyi elég, mert minden más info csak mélyíti az amúgy sem rózsás helyzetet!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 26. 10:13
Tisztelt Nagyernyei Attila!

Mindig olyan kellemetlen érzésem támad, amikor a Klub prominens tagjai figyelmeztetik egymást, hogy egy szituációban "hallgatni arany". Feszélyez engem ez a pusmogás... Egykor ön azt mondta, hogy ezen a Klubon nincs helye a titkolózásnak, információk elhallgatásának, itt mindent ki lehet és ki kell mondani "feketén-fehéren", hiszen mi, információhiányban szenvedő "gyalog-tagok" honnan a nyavalyából juthatnánk máshonnan hiteles információkhoz szakma-politikai kérdésekben. Szerintem éppen az információ-áramlás prioritása kellene jellemezze ezt a fórumot, ehelyett kapunk egy olyan instrukciót, mely kellemetlen érzéseket generálhat a tagokban, mintegy olyan feelingje van a megjegyzésének, mintha azt mondaná: "Akasztott ember házában illetlen dolog kötelet emlegetni."

Látható, hogy minden elkendőzési kísérlet csak az összetartásnak, a jó célért folytatott küzdelemhez elengedhetetlen"harci szellemnek", a forradalmi hangulatnak árthat. Ráadásul egy olyan személy körül sejtet  bizonytalanságot, aki az egyik motorja a "Váltás csapatának", aki igazán odaadóan szolgálja e nemes ügyet. Ő az, aki tovább vitte az ön elnökségének szellemiségét, határozott, bátor, megalkuvásoktól mentes irányvonalát, szolgálva és vezetve az ország egyik legnépesebb méhész közösségét. Szerettem volna újra elolvasni a Klub indulásának alkalmával küldött üzenetét, de szomorúan tapasztaltam, hogy azt valaki levette a régi Klub oldalairól. Ezt is furcsállottam, hiszen így gondolatai nem olvashatók vissza. Egyedüli reménysugár ezen üzenet felidézésében, hogy talán  Atya lelkiismeretesen elmenthette (ő kevésbé lényeges dolgokat is meg szokott őrizni). Jó lenne , ha ismét olvashatnánk a tolnai elnök akkori üzenetét.
Geddekas pedig szemmel láthatóan segíteni szeretne Tajti Zoltánnak az OMME ügyvivői testületével folytatott harcában. Gondolom, helyesen látja Geddekasunk, hogy a "Változás csapata" nem engedheti meg magának, hogy a csapat egyik tartóoszlopa meginogjon, netán ki is dőljön. Tajti Zoltán mozgalmunknak emblematikus alakja, nekünk pedig kötelességünk őt mindenben támogatnunk.

A legkényelmetlenebb érzésem viszont akkor támadt, mikor ön ismételten úgy fogalmazott: "Kérlek benneteket, hogy ez ne generáljon további háborúkat, így is van bőven gond." illetve "Legyen ennyi elég, mert minden más info csak mélyíti az amúgy sem rózsás helyzetet!" Elképedtem...! Mi a fene történhetett, ha már ön is így fogalmaz...? Mitől ez az enerváltság, mitől a belső tűz kihunyta, az ajkak elé tett mutatóujj figyelmeztetése?  Remélem, nincs komolyabb baj, s csak a múltkori -szerencsére azóta elmúlt- fizikai figyelmeztetés hatására vett vissza valamelyest a lendületből, s int minket is hasonló mentalitásra.

Kérem, a jövőben ne bizonytalanítsa el így a csapatát, az ilyen üzenetek rendkívül ártalmasak lehetnek a változás szellemiségére, az összetartásra és végső soron a sikerre nézve... Isten ments, hogy alább hagyjon a harci szellem, netán egyes kérdésekben visszavonulót fújjanak azok, akik a változásért összeverbuválták a csapatot. A legveszélyesebb pedig a harci szellem elmúltán kívül a mozgalom egyes elemeinek szegregálódása, mert az az egység és a tömörség megszűnte akár a mozgalom végét is jelentheti. Ne csitítsanak, de buzdítsanak, ösztönözzenek bennünket a vezetőink, ne vegyék el a hitünket, ne csökkentsék az elszántságunkat!

Kiáltsuk együtt: Hajrá Tajti Zoltán!


Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 26. 10:37
Arisztaiosz! Ön nem méhész. Maradjunk ennyiben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 26. 10:49
De hogy jön ez ide?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 26. 11:01
Tökéletesen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Február 26. 11:44
Nem szociológus vagyok Tamás, nem szociológusként élem meg a méhészek belügyeit, hanem méhészként. Ön nem méhész, a méhészek belügyeihez semmi köze.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Február 27. 07:23
Kedves Akárki!

E hozzászólás helyéről (Hír-les) két alkalommal távolította el a hozzászólásomat a nélkül, hogy az eltávolítást indokolta volna. Első esetben a hacker-spam-támadás takarításának egyszerű folyományaként értékeltem az üzenet eliminálódását, belátva, hogy ahol gyalulnak, a forgács is hullik.
Ez a teóriám az újbóli törlés következtében megdőlt, teret adva annak a vélelmemnek, hogy "az itt minden hozzászólásnak helye van" paradigma úgy látszik váltásra került.

Nincs is ezzel kapcsolatban kifogásom, ha a törlés indoklása rávilágít az üzenet azon részére, mely a Klub számára vállalhatatlan.

Kedves Akárki! Kérném, indokolja a döntését a törléssel kapcsolatban, mert annak híján az a szörnyű benyomásom támad, hogy egyszerűen a személyes ellenszenv vagy bosszú motiválja a cenzúrázót, s nem a hiteles, minden véleménynek helyet adó tájékoztatás a Klub  prioritása, hanem a törlő személy személyes ambícióinak, motivációinak egyszerű szócsöve, s amely vélemény azokkal nem egybevágó, azt nemes egyszerűséggel nem cáfolja, hanem lesöpri a klub oldalairól. A Klub "praeambulumával" ez nehezen egyeztethető össze...
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Február 27. 09:01
Pont én is ezt akartam kérdezni, hogy hova tűnt egy hozzászólásod?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Február 27. 21:26
Tisztelt Arisztaiosz!
Majd ha nem Gebéz, és doktor Uraz valamint nem provokál, meghagyom írásait!
A Méhészklub nem arról szól, hogy valakit cikizzünk! Itt minden tag egyforma, és ezt Önnek is tiszteletben kell tartania.
Ha az együttélés szabályait nem tartja be, végleg megválunk Öntől! Amikor újra regisztrált, kértem ne használjon bántó kifejezéseket. Ezt vagy megérti, vagy nem. Akkor viszont keressen olyan partnereket, akik elviselik az Ön stílusát! Én nehezen, de még várok. Az Ön nevelése nem az én faladatom. A privát üzenetek sokasága szinte követeli az Önnel való kapcsolat megszakítását. Ezt vegye egy jó szándékú, figyelmeztetésnek, mondjuk mint a fociban a sárga lap.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 02. 23:31
Balassagyarmaton bejelentette OMME elnökünk, hogy az egyik kft-t, amit megalapítottak, meg is szüntették. De a másik kft. már lelkesen üzemel. Igaz, hogy jelenleg még bejegyzés alatt áll és így adja ki a számlákat is, de kiadja.

Azt is elmondta, hogy az OMME üvegeket meg lehet vásárolni. Arról persze nem regélt, hogy mennyivel lett drágább a kft miatt. A gyártás is akadozik, de Ő mindent rendezni fog.

Vajon a cégbíróság miért csücsül a kft bejegyzésen ennyit?
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Március 03. 14:35
Hoppá - hoppá.
Ezt mindenkinek látni kell!?!?
http://hetivalasz.hu/itthon/miert-riogatnak-a-magyarok-kedvenc-fajanak-kiirtasaval-73795/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 03. 15:04
Mondtam én, hogy ez az igazi rémhír!
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Március 03. 16:09
Ha meg megnéztek kb 20 másik oldalt,akkor megint mást fogtok olvasni.Megszokhattátok volna már,hogy ugyanazt a történést minden oldal máshogy tálalja.Egyébként miért rossz az,hogy hungarikummá akarják nyilvánítani az akácot és az akácmézet?Milyen kárt okoz ez nektek?Őszintén!
Azért ezt nem kellene eltanulni a nagypolitikától,hogy valamit csak azért nem támogatok,mert a másik oldal csinálja!
Mivel egy rendelet-tervezetről beszélgetünk ezért nagyjából bármi előfordulhat még.Én azért a helyetekben még nem dőlnék nyugodtan hátra akác ügyben.Egyébként meg nem csak tiltással tud a "nagytesó" bizonyos tevékenységeket ellehetetleníteni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Március 03. 17:17
Lásd, hogy vártuk anno, hogy majd ha uniósok leszünk emelkedni fog a méz ára a vámkedvezmények miatt.
Csak úgy emelkedik ahogy romlik szeretett forintunk.
Szerintem minden méhész az akác mellett teszi le a voksot. Ha valaki nem tudná az akác és annak írtása évek óta téma az OV-kon, vagy a küldöttgyűléseken, sőt az akácméz hungarikummá nyilvánítása sem újkeletű dolog.
Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2014. Március 03. 20:13
http://okologia.mta.hu/Sajtokozlemeny_az_akac_tudomanyos_megiteleserol
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 04. 08:04
Kedves Lindzzy!

Ezt írod Atya bejegyzésére!

"Azért ezt nem kellene eltanulni a nagypolitikától,hogy valamit csak azért nem támogatok,mert a másik oldal csinálja!"

Szeretném Veled és veletek közölni, hogy már 5 évvel ez előtt,  May Gábor volt Baranya megyei kollégám javasolta, hogy az akácmézeket tájegységenként nevezzék el Hungaricumnak!
Egy villányi borász által kidolgozott tanulmányt hozott fel példaként, akinek ez a borával sikerült!

Ennek a mostani hisztériakeltésnek olyan politikai "kampány szaga" van!
Minden magyar méhésznek elemi érdeke, hogy az akácot ne bántsák!
Fegyverbe méhészek! De ki az ellenség? Ezt kéne már végre meghatározni!
Az EU, a magyar állam, a környezetvédők? Ki ellen kell harcolnunk?
Aláírást gyűjtenek egy nem létező ellenség ellen!
Áthallásom van ne haragudj Linndzzy! Ez olyan mint amikor arról tartanak népszavazást, hogy kevesebb villany, víz, vagy gázdíjat akarsz e fizetni, és ezt még a sárga csekken is feltüntetik!
Nem veszitek észre, hogy felhasználnak bennünket a kampányhoz?
A magyar méhészek, családtagokkal kereskedőkkel és ágazatunk összes szereplőjével sok száz ezer szavazó ám.
Ez a magánvéleményem, és nem érdekel ki ért velem egyet.
Ha idéznek a rendeletből, vagy a rendelet tervezetből ahol testületileg támadják az akácot, azonnal bocsánatot fogok kérni.
Addig amíg nincs meghatározva kitől kell félnünk, ócska politikai húzásnak tartom az egész történetet.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2014. Március 04. 11:55
Az Európai Bizottság 2013 végén terjesztette elő új uniós jogszabály megalkotására irányuló javaslatát az ún. idegenhonos özönfajok (inváziós fajok) betelepedésének és elterjedésének megelőzése és féken tartása érdekében, mivel úgy ítélte meg, hogy a tagállami szintű fellépés nem elegendő, egységes uniós megközelítésre van szükség.  Általános megközelítésben özönfajon olyan fajokat értünk, melyek természetes előfordulási területükön kívülre történő véletlen behurcolásukat, vagy szándékos betelepítésüket követően képesek ott megtelepedni és tért hódítani, veszélyeztetve ezáltal az őshonos életközösségek ökológiai egyensúlyát. A Magyar Állami Természetvédelem hivatalos honlapja szerint a természetes állat és növényvilágra veszélyt jelentő inváziós fajok jegyzékében szerepel a Robinia pseudoacacia, vagyis a fehér akác!

Az EU következő lépése, az ötven legveszélyesebb fajt felsoroló lista összeállítása lesz. A tervek szerint a legnagyobb kockázatot jelentő fajok totális tiltólistára kerülnének, és nem lenne engedélyezett se az importjuk, se a felhasználásuk, se a környezetbe történő kibocsátásuk. Jelenleg egységes EU szabályozás nincs, csak egyes fajokra van előírás.  Egyes szakértők szerint kevés az 50-es lista, minimum egy 1500-as listára lenne szükség!

Az akác, mint tudjuk nem őshonos. Egyes szakértők szerint az EU akác állományának a fele Magyarországon található. Az akác termesztése súlyos természetvédelmi hátrányokkal jár.  Az akác nitrogént és más fajokra nézve mérgező vegyületeket juttat a talajba, amelynek vízháztartását is jelentősen megváltoztatja. Az akác gyorsan terjedő képességével ott is megjelenik, ahová nem szándékosan ültették. Az MTA Ökológiai Kutatóközpontja által megírt sajtóközlemény szerint, azokon a területeken, ahol a magyar természetvédelmi értékek megvédése az elsődleges szempont, az akácnak nincs helye! Szó szerint ezt írják: „Ez részben az őshonos fafajú erdőkben és gyepterületeken spontán megjelenő akác visszaszorítását, részben az ilyen területeken álló akácosok fokozatos átalakítását jelenti őshonos fajokból álló erdőkké.”

További érdekesség, hogy 2013. szeptemberében  Lapos Tamás, a Vidékfejlesztési Minisztérium erdészeti, halászati és vadászati főosztályának helyettes vezetője a következőket nyilatkozta a Nemzeti Erdőtelepítési programról: ” A gyorsan növő, de a táj adottságaihoz nem megfelelő alföldi nyár-, fenyő- és akácerdőket fokozatosan át kell alakítani őshonos fafajú, a szélsőséges időjárást is átvészelni képes erdőkké…………….A mátrai fenyvesek is megszenvedték az elmúlt évek nagy hőségeit, szárazságait, helyükbe szintén őshonos lombos fafajtákból álló erdőt telepítenek.”

Mindenki tegyen belátása szerint!

Szabó József
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2014. Március 04. 12:07
azt még elfelejtettem hozzá tenni, hogy az előbb említett természetvédelem honlapon találtam nem egy, a méhészek számára fontos növényt, mint például a Amorpha fruticosa, ami nem más mint a gyalogakác, valamint a Asclepias syriaca nevű növényt, ami a selyemkóró!
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Március 04. 12:36
Kedves Attila!
Természetesen szíved joga azt gondolni az "akácügyről",amit csak akarsz,hogy aláírod-e a petíciót,az is a lelkiismeretedre van bízva.
A politikusoknak nagyon kapóra jött ez a dolog és hülyék lennének nem felhasználni a kampányban.Mellesleg máskor baromira nem hatná meg őket,hogy nekünk lesz-e akácmézünk,a Maris néninek meg lesz-e tüzelője.(Tudod ilyentájt minden politikusban feltámad a szociális érzékenység.Ne aggódj,bő 1 hónap és kialusszák.)  ;) Mint sok minden másban,itt is az időzítés a fontos.Mindent akkor kell megcsinálni,amikor van rá lehetőség.Most talán van,de ha nem látnak mögötte elég nagy támogatottságot,akkor nem biztos,hogy tovább strapálják magukat a semmiért.Valahol mi is felhasználjuk őket,ha belegondolsz.(Ha nekem az a célom,hogy az akác hungarikum legyen,akkor én most részemről gonosz módon kihasználom,hogy a politikusok meg éppen be akarnak vágódni a népnél. 1-1)

Ha már idézni tudnának ebből a rendeletből,akkor már nagyon sorry lenne...Ezt most fogd fel úgy,hogy kötünk egy biztosítást az akácra. (Most gondolj bele:Ha pl. kinyomnak rád egy mulasztási bírságot,amit végre szándékoznak hajtani,akkor már kicsit megkésett ötlet gyorsan átíratni mindent a gyerekekre.)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2014. Március 04. 16:55
lindzzy, Anubisz !
Akác kérdésben a véleményemmel veletek vagyok. Van egy kozmondás: NEM ZÖRÖG A HARASZT, HA A SZÉL NEM FÚJJA.
Vagy: JOBB FÉLNI MINT MEGIJEDNI. vagy: ESŐ UTÁN KÖPÖNYEG.

Eszébe se jusson senkinek az akáchoz drasztikusan hozzányúlni. mert valamennyire szabályozni fogják az biztos!
Hajrá Akác-koalíció! Csak minél többen írják alá!

Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Március 04. 19:36
Igazad van , Attila . De mást is javasolt a kőzgyűlés elé. A bor út mintájára, méz útat. De hogy milett a javaslattal, már nem is tudom . Űdv.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Március 05. 08:40
Idézet
Mi történt? Ezidáig mindig megvolt a változás csapatának az a stábja, aki képes volt jogos jelenlétével megnehezíteni, megzavarni az OMME szervezetek rutin-megbeszéléseit. Ha jól emlékszem, ezidáig Tajti Zoltán volt az az egyik harcostársa, aki időt, energiát  nem kímélve segítette a változás programjának érvényre juttatását. Ha ő nem érne rá, esetleg Atya lehetne még, aki jelenlétével támogathatná a programot. Sajnálnám, ha az IB kénytelen lenne kizárólag az ön önfeláldozó tevékenysége folytán átérezni a változás csapatának eltökéltségét.

Apropos: rendkívül nehezményezem, hogy a március harmadikai tolnai Közgyűlés eseményeiről,  fejleményeiről senki nem tájékoztatta a Klub közönségét. Talán megérdemelnénk annyit, hogy tájékoztatást kapjunk az eseményekről, hiszen gondolom, ott volt mindenki, aki érdemben képes lehetne képbe hozni a Klub tagságát. Nem értem ezt a konzekvens hallgatást, s mivel tanultam etikát, óvakodnék olyan híreket a netre vetni, melyek nem kellően megalapozottak. Szabad lenne-e kérnünk, hogy hitelesen tájékoztassanak bennünket azok a résztvevők, akik ezidáig akár a "ződ" chaten elhangzottakat is szükségesnek tartották lementeni? Gondolom, a Közgyűlés eseményeiről is készült dokumentáció, de tisztában lévén azzal, hogy nem minden számítógép képes visszaadni a rögzített anyagot, szeretettel fogadnánk a hangdokumentumok helyett akár egy egyszerű, kivonatolt recenziót is az ország egyik legnagyobb létszámú önálló OMME szervezete mindennapjainak történéseiről...

Talán Kiskakasunk, Szurke Verebünk éppen e rendezvényen nem röpködtek volna...? Már bennük sem bízhat a Klub tagsága, hogy hitelesen kikukorékolnák, elcsipognánk nekünk a valós eseményeket...? Hová lesz így ez a világ? Muszáj Varjúnkat megkérnünk, hogy károgja már ki a történteket? Látom, közben az Ambrózy Egyesület elnöke is némileg alább adott, megszívlelvén klubvezetőnk intelmeit a hiteles megnyilatkozások ügyében. Csak így tovább, de a harci szellemet ezek ellenére kár lenne kihunyni hagyni, ez a változás finisében rendkívül romboló lehetne. No de bízzunk abban, hogy talán majd Geddekas rendíthetetlenül ott áll a vártán, s a tőle megszokott színes tudósításokkal segít abban, hogy a parázs ne hamvadjon el a fáradtság és érdektelenség hamujában... 

Áthelyezett írás! Arisztaiosz!
Ez az észrevétel elment volna még, a gőzölgőbe, vagy a szakmapolitikába is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Március 05. 08:53
A kérdése jó !
Az az jó lenne, ha tartozna valahová! De mivel e témakört illetően sehová nem tartozik, úgy nem illeti meg Önt a válasz sem!
Hogy úrrá legyek enyhítetlen vágyán, elöljáróban le kell szögeznem, hogy senki nem tartozik Önnek beszámolással!
Viszont én nagyon szívesen enyhítek ezen fájdalmán, de viszont kérésem van. Amennyiben Ön ezt teljesíti, én mindent, őszintén, hitelesen az Ön tudomására hozok e témakörben.

Miért csak a Szekszárdi klub-ról kér tájékoztatást, holott tudjuk, hogy történtek más egyebek is amik érintik, vagy érinthetik a közvéleményt.
Kérem tegye meg ezen észrevételeit, és ennek ismeretében, én önhatalmúlag tájékoztatni fogom a Szekszárdon történt eseményekkel kapcsolatban, hitelesen!
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Március 05. 09:19
Tisztelt kollégák, méhész klubbot olvasók!

Tegnap este 21:08-kor írtam ezt a levelet Dr Mészáros László Elnök Úrnak!
Eltelt egy 24 óra, és semmi reagálás nem történt ez ügyben.
Most ez okból kifolyólag felteszem ide is, hogy mindenki láthassa, és el olvashassa.
Ez nem azt jelenti, hogy lemondtam arról, hogy feltegyék az OMME honlapjára is! Ezt talán nevezhetjük úgy is, hogy egy kis segítség a hiteles, gyors, pontos, OMME kommunikációhoz.

Idézet
Tisztelt Dr Mészáros László Elnök Úr!

 

Mindenki számára közzétették, 2013. 12.05-én az OMME honlapján a  Fővárosi Törvényszék  71.P.25.386/2013/2  számú végzését.

Mivel folyamatban lévő ügyről van szó, ezt a megkérdezésem nélkül önhatalmúlag jelentették meg.

 

Most úgy gondolom, hogy a napokban kézhez kapott levelet, a teljesség igényére való tekintettel, szintén jelentesse meg holnaptól  az OMME honlapján.  Mivel a beleegyezésem nélkül tették  fel a fent említett levelet, én most nyomatékosan kérem Önt, hogy ezt is jelentesse meg. Szerintem Ön is úgy gondolja, hogy a tisztesség ezt megkívánja.

Amennyiben valamilyen véletlen folytán Ön, még nem kapta meg ezt a levelet, én most mellékelem Önnek.

 

Köszönettel:
Elekes László

Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Március 06. 04:26
Na erre kíváncsi leszek.Jó kezdeményezésnek tartom,remélem sikerül feltölteni valós tartalommal.
http://www.nak.hu/hu/kamara/kamarai-hirek/1942-uzleti-etikai-szabalyzatot-dolgoz-ki-a-nak
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2014. Március 06. 15:58
CSIP CSIP

Olyat csináltunk, mint még soha. Szeánszot a méhekkel.

Vendégségbe jött hozzám egy médium veréb asszonyság. Tudakoltam, mit tudnak a médiumok a méhekkel. A válaszon meglepődtem: Feltehetsz kérdéseket, amelyeket a médium továbbít, és válaszként a méhek betűket alkotnak a kaptársor oldalán, csak össze kell olvasni. Ez sokkal gyorsabb, mint az asztaltáncoltatás, ahol egyetlen pohár kúszik betűről betűre. Az nagyon lassú. Ez gyors, de elég megterhelő, és csak két kérdésre válaszolnak naponta. Feltettük az első kérdést: Mondjon egy nevet, aki kinn volt az APIMONDIÁN! Nagy kár, hogy nem volt nálam fényképező, annyira érdekes volt, ahogy összeálltak a betűk: Egyed Árpádné. Sajnos ez így kevés, így a mai második kérdésünket el kellett használjuk pontosításra: Ő az IB tag Egyed Árpád felesége? Igen, formálódott a válasz.

Remélem sokáig marad a médium rokon, mert még van egy két kérdésem. És lehet, hogy melegebb időben több kérdést is fel lehet majd tenni!

Nem semmi, mi mindent tudnak ezek a méhek.... CSIP CSIP
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Március 06. 16:59
Nincs ezzel semmi baj, miért ne lehetne családostul utazni bárhová?
Csak gondolom a finanszírozás miatt jutottak eszedbe újabb kérdések, amelyeknek feltételét el kellett halasztanod.
Most akkor ki is fizeti a révészt?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Március 07. 01:07
A kérdése jó !
Az az jó lenne, ha tartozna valahová! De mivel e témakört illetően sehová nem tartozik, úgy nem illeti meg Önt a válasz sem!
Hogy úrrá legyek enyhítetlen vágyán, elöljáróban le kell szögeznem, hogy senki nem tartozik Önnek beszámolással!
Viszont én nagyon szívesen enyhítek ezen fájdalmán, de viszont kérésem van. Amennyiben Ön ezt teljesíti, én mindent, őszintén, hitelesen az Ön tudomására hozok e témakörben.

Miért csak a Szekszárdi klub-ról kér tájékoztatást, holott tudjuk, hogy történtek más egyebek is amik érintik, vagy érinthetik a közvéleményt.
Kérem tegye meg ezen észrevételeit, és ennek ismeretében, én önhatalmúlag tájékoztatni fogom a Szekszárdon történt eseményekkel kapcsolatban, hitelesen!

Kedves Atya!

Kérése -melynek megválaszolását szabta a tájékoztatás utáni áhítozásom kielégítésének feltételeként-  azóta úgy tűnik részben okafogyottá vált, azt a bizonytalan érzésemet, mely a szállingózó hírek és a hiteles tájékoztatás hiánya következtében támadt bennem, Nagyernyei Attila többé-kevésbé eloszlatta. Ha nem is oszlott el minden kétség maradéktalanul, azért a tényt, miszerint Tajti Zoltán immáron nem erősíti a változás csapatát, végül is a klubvezető megerősítette. A háttérben meghúzódó okok meg feltehetően sem számomra, sem a közvélemény számára nem is nagyon érdekesek, ideje immáron előre nézni.
Természetesen a tájékoztatást nagyon köszönöm, köszönjük Nagyernyei Attilának, aki igyekezett eloszlatni  kétségeinket. Tajti Zoltánnak -miután személyesen nem ismerem- ezúton kívánok minden jót a továbblépéshez, gondolom azok, akikkel vállvetve harcolt a változásért, nem hagyják magára a jövőben sem.

A kérdésére azért igyekszem megadni a választ: nem tudtam, Szekszárdon mi történt, lévén még azt sem tudtam, hogy valójában klubgyűlés volt-e (miként ön írta), vagy éves közgyűlés. Azt természetesen szintúgy nem tudom, mire próbált utalni azzal, hogy miért nem arra kérdezek, hogy a szekszárdi klubon történt eseményeken kívül is milyen történések voltak, "melyek érintik vagy érinthetik a közvéleményt"... Netán történtek más dolgok is? Esetleg nem csak Szekszárdon?
Nos, sajnos tájékoztatás híján az emberek gyakran hajlamosak a találgatásokra, a "közszáj" pedig gyakorta képes elferdíteni a valós történéseket, olyan köntösbe öltöztetve az eseményeket, melyek a valósággal sokszor köszönő viszonyban sincsenek. Természetesen a nem hiteles tájékoztatásnak is meg lehet ez a veszélye...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Március 07. 01:58
Most ez okból kifolyólag felteszem ide is, hogy mindenki láthassa, és el olvashassa.
Ez nem azt jelenti, hogy lemondtam arról, hogy feltegyék az OMME honlapjára is! Ezt talán nevezhetjük úgy is, hogy egy kis segítség a hiteles, gyors, pontos, OMME kommunikációhoz.

A tájékoztatás (melléklet) szerint a Legfőbb Ügyészség utasítására ügyészségi vizsgálatot folytatnak az OMME vitatott, szabálytalannak tartott működése miatt.

Az OMME belső, fegyelmi eljárásainak lefolytatásával meg kellett volna várni az ügyészségi –ill. ez mellett a bírósági- eljárás végét. Ezen hatósági eljárások lefolytatása után lehetséges csak alappal megállapítani azt, hogy mi tekinthető egyáltalán valótlan állításnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 07. 08:23
én is úgy látom, hogy az etikai bizottság óvatos volt az ügyemben. De az is lehet, hogy maga Fáskerti úr nem érezte megalapozottnak a saját verzióját. Ugyanis neki is nyilatkoznia kellett és túl sokat gondolkodott mit is írjon, nehogy a megalapozatlaság vádjába essen. Válasza a neonikotinoid ügyben rendkívül tanulságos és leleplező. Történelmi tény, hogy a németek bevonulásakor a budapesti zsidók mit tettek a saját bőrűk megmentéséért. Valami ilyen gátlástalan, elvtelen megalkuvást érzek, pedig nincs szó életveszélyről. Sőt a méheink vannak veszélyben továbbra is, ha az OMME továbbra sem változtat érdekképviseleti hozzáállásán.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 07. 21:37
Sziasztok!
Ma nagyon kellemes délutánom volt! Böjte Csaba atyát vittem egy Baranya megyei méhészetbe.
Este Pécsen lelkigyakorlaton vettem részt feleségemmel! 400-an voltunk Csaba testvér előadásán.
Az OMME összes vezetőjének ezt kellett volna hallania, és másnap fütyörészve mentek volna a központba.
Ennek híján csak a gyűlölködést szítják. Ők tudják.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 12. 19:55
Tisztelt Méhészek!
Lassan egy hónapja nincsenek új hírek az OMME honlapján.
Ott a következő a friss hír:
Aktuális
Figyelem! Kimerült a méz kinyerés rendelkezésre álló keretösszege
2014. 02. 24.
Még jó, hogy a MÉHÉSZET decemberi száma lekerült, mert az volt a rekord, de ez sem gyenge.
Megyei szaktanácsadónk is ezt mondta Bonyhádi Méhészklubon,  hogy "sajnos nincsenek új híreim".
Szót kértem, és közöltem vele, ha nem veszek levegőt 3,5 órát tudnék új hírekről beszámolni, ha közben veszek levegőt is, holnap reggelig itt leszünk. Tényleg, hogy adnak tájékoztatást a "szakik" ha részt sem vesznek az Országos Vezetőségi értekezleten? Csak nekem fontos, hogy ilyen "jól informált legyek"?
Amikor szaktanácsadó voltam, kötelező volt részt vennünk. Valami megváltozott? Nehogy megtudjon a tagság valamit? Ugye milyen rosszmájú vagyok?
Szerintem a hiteles, naprakész információ hiányában hamis a tájékoztatás.
De miről írogatok én itt? A Francia Intézetben tartott szakmai értekezleten is néhányan voltunk csupán.
Igaz a vezető szaktanácsadó, Tóth Péter,  Fekete József, valamint Dr. Cserényi Péter képviselték az egyesületet.
Ha gyenge a vezetés, olyan a csapat is. Szerintem a Magyar Méhészeti Nemzeti Programba fel kéne venni a jogi szaktanácsadást. Előadó Dr. Mészáros László. Jó lenne most már ha szakmáról is esne szó, legalább vezetői értekezleten. Reméljük a küldött értekezlet nem egy Non Stop jogászfórummá alakul majd.
Hát ahogy állnak a dolgaink,  még azt is megérhetjük. Szegény méhecskék.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 13. 06:24
Tisztelt Méhészek!

Gondolkozzon Reálisan! Ez egy multi reklám.
Az akác-kampánykoalíció, meg IB reklám.
Csak kiderül, nemhogy rendelet tervezet sincs, még javaslat sem hangzott el az akácosok eltüntetésére.
Akkor mire volt jó ez a hiszti, aláírás gyűjtési ceremónia? Jómagam végig állítottam,hogy ez egy sima pánikkeltés, elterelő hadművelet, egy csokimáz a problémák elfedésére. Kértem az OV után az OMME elnökét idézzen már a rendeletből, vagy a rendelet tervezetből, mert különben fegyverkeznünk kell. 
Meg kell védeni az akácot! De ki az ellenség? Olyan nincs. Akkor pedig méhészkedjünk nyugodtan, az ilyen szakmapolitikai témákat meg fogadjátok kétkedve.
Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kacsa hírről, sok ismerősöm milyen meghatóan beszél.
Mi lesz veletek Attila akác nélkül? Vissza szoktam kérdezni. Miért mit hallottál? Nem igaz te nem tudod, ki kell vágni az összes akácfát mert nem őshonos. További kérdésem még. Melyik vicclapban olvastad?
Hamarosan akácerdőkben lesznek méheink. A méhek kellemes zenéje tudassa veletek, hogy marhaságoknak nem kell felülnünk!
Mondjuk minden hónap első hétfőjén Paks 30 Km-es körzetében délután 1 órakor szirénapróbát tartanak.
Ez már így van 25 éve. Jobb félni mint megijedni, de a pánikkeltést nem tartom fairnek.
Alább nézzétek meg mire alapozom állításomat.
http://index.hu/tudomany/2014/03/11/akachiszteria_nem_mondtak_ki_a_halalbuntetest/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2014. Március 13. 07:21
Kedves Nagyernyei Attila!

Legyen szíves az alábbi linket elolvasni és revidiálni álláspontját!

http://www.hirado.hu/2014/03/13/magyarorszagnak-sikerult-blokkolnia-az-unios-kezdemenyezest-a-feher-akac-betiltasarol/?source=hirkereso

Szabó József
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 13. 07:50
Kedves Szabó József Úr!
A revidiálás magyarul, hogy saját véleményemet bíráljam felül?
Ha meg tudna győzni valaki álláspontom ellenkezőjéről azonnal.
De ön sem tesz mást, és Várhelyi Olivér Úr sem mint riogat, légiveszélyt hirdet amikor,repülőnk sincs földi harc dúl.
Ne haragudjon de annyi mindent állítottak már drága politikusaink amiből egy nyúlfarknyi sem volt igaz.
Nem lehet egy beszélgetésre hivatkozni. Ez a púder!
Rendelet szám, vagy legalább tervezet szám? Ezt a magyarok hozták be a körtudatba, hogy az akác ellen indult kampány. Senki ki nem ejtette a száján, csak mi, hogy jaj az akác sem őshonos. Meg a mellette levő 1500 állat és egyéb növény faj sem. Már az UNIÓ egyes képviselői tiltakoznak, hogy mi ez bolondéria akác ügyben! Tudta ezt Ön?
Tudta, hogy mostantól a rendőrség pulikkal fog nyomozni? A német juhászkutya nem őshonos.
Kérem idézze a rendelet számot, vagy a tervezet hiteles kivonatát, ahol elhangzott, hogy a Magyarországon található akácfákat el kell tüntetni. Ha ezt megteszi azonnal bocsánatot kérek, addig meg ne hisztizzen, egyre nagyobb az akác területe, olvassa el Fritsch Ottó bácsi könyvében.
Tisztelettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2014. Március 13. 08:05
Kedves Nagyernyei Attila!

Megdöbbentő, ahogyan Ön nyilatkozik!
A konzekvenciát levonhatja mindenki!
További szép napot!

Szabó József
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 13. 08:53
Kedves Szabó József!
Nekem erről ez a véleményem.
Marhára nem érdekel, hogy Ön ezen megdöbben.
Tisztelettel megkérem tegyen elém egy írást, vagy dokumentumot ezt kértem az OMME elnökétől is, mert ha  nem teszi meg akkor én döbbenek meg azon, hogy megetetik a méhészeket. Erről szól a politika,hogy lehet jobban a másikat elkábítani.
Jelentem józan vagyok! Akkor is amikor az autópályák fölé kaptárazonosító chip leolvasóról volt szó, ugyan ennek a timnek a reklámfogásának tartottam.
Szakmai síkon is van ám nagy ígéret. " Az OMME átveszi a méhegészségügyi hálózat irányítását!"
Én már nem hiszek nekik! Bizonyítsák be az ellenkezőjét, akkor stílust váltok.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 13. 10:02
Nagyon ritkán írom, mondom, hogy az igazság középen van. Az akác ügy viszont ilyen. Kétségtelen, hogy az akác területe az elmúlt 20 évben sokat nőtt és kétségtelen, hogy ahol felhagyják a gazdálkodást, ott terjeszkedik az akác. Kétségtelenül terjeszkedik sok természetvédelmi területén is. De ez ellen nem a teljes tilalommal kell védekezni.

Az a vita tárgya, hogy tervezett-e az EU teljes tilalmat vagy sem az akácra. Az akáckoalició szerint igen. Hát itt a lufi. Merthogy magának az EU-nak sincs kiforrott koncepciója erről. Tehát az eddigi természetvédő korlátozás biztosan továbbra is él, de ennél tovább nem fog menni az EU. Az akáckoalició valóban nem egyéb, mint a mesebeli farkast kiáltó kakaska. Mit fog kiáltani valós veszély esetén?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Elemér méhész - 2014. Március 13. 12:10
Kedves Attila!
Kedves Geddekas!

Anubisz hozzászólására adott válaszotokkal ismételten megerősítettétek azt, hogy felkészületlenek és tájékozatlanok vagytok!
Csak vagdalkoztok, mint a "parasztbunyósok"!
Néha nem ártana "észérveket" is felvonultatni!

Ui:
Geddekas!
A "zöd" fórumról nem ismerhetjük egymást, mert oda a regisztráción, bemutatkozáson kívül soha nem írtam semmit! Az írásaidat pedig csak itt olvastam. (Az OV-én láttalak, amikor a kisvárdai elnök mellől a GY-S-M megyei szaktanácsadó "eltávolított"!

No mindent bele!
Előre a korrekt tájékoztatásért!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Március 13. 12:32
Sziasztok!

Néhány hónapja beszéltem a helyi erdészet egyik vezetőjével akác témában. Tágra nyílt szemekkel nézett rám, hogy miről beszélek! Azt mondta, hogy semmi rendeletet nem látott arról, hogy bárhol is ki kéne írtani az akácot.....

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2014. Március 13. 12:33
Kedves Nagyernyei Attila Úr!

Ön kért tőlem egy írást.

52013PC0620
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az idegenhonos özönfajok betelepedésének és elterjedésének a megelőzéséről és féken tartásáról /* COM/2013/0620 final - 2013/0307 (COD) */

http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=COM:2013:0620:FIN:HU:HTML

Abban igaza van, nincs EU határozat az invazív fajokról. Szeretném azonban megkérdezni, hogy hallotta már a PREVENCIÓ szót? A prevenció nem csak az egészségügyben használt szó. Használják a társadalmi-gazdasági életben is. Jelentem nagy tisztelettel a fehér akác esetében is erről van szó! Ugyanis, ha az EU beleteszi az invazív fajokról készült adatbázisba, onnantól kezdve nagyon nehéz lesz kivetetni! Akár több év is eltelhet, ami alatt az EU rendelet szerint kell eljárni és lehet pusztítani az akácot! Ezt kellene megelőzni! Ezért van jelentősége annak, hogy a javaslatot Magyarország megvétózta!

Amennyiben azt is kétségbe vonja, hogy a fehér akác invazív faj, kérem olvassa el az alábbi linken található írást:
http://okologia.mta.hu/Sajtokozlemeny_az_akac_tudomanyos_megiteleserol

Ha még ez sem volt elég, akkor kérem olvassa el a 346/2008 (XII.30.) Kormány rendeletet, különös figyelemmel a 2§ 3. pontját valamint az ehhez tartozó 1. számú mellékletét!
Ne kelljen Önnek keresgélni, segítek: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0800346.KOR

Még egy megjegyzés.
Nem kell stílust váltania, senki nem kérte. A stílus maga az ember!

Részemről az akác kérdés lezárva.

Üdvözlettel
Szabó József
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 13. 13:45
Szabó József!

Ha elolvasod az EU rendeletet akkor látod, hogy már ott is nagyon árnyaltan fogalmaznak és rangsorolják az idegenhonos és spontán terjeszkedő fajokat, sőt figyelembe veszik a szubszidiaritás elvét és a helyi gazdálkodási érdekeket. Az akác akkor tud terjeszkedni, ha a megszokott mező és erdőgazdálkodás az akácerdő környezetében elmarad. Ha a Magyar Kormány csak annyit foglalkozik a kérdéssel, hogy a természetvédelmi területeken 30-50 év alatt lecseréli az akácerdőket, továbbá a rét-legelő gazdálkodást normális szinten támogatja, akkor eleget is tesz az EU elvárásoknak. Ha ez megtörténik, akkor is 300 000 ha fölött lesz az akácterületünk, mert folyamatosan lesznek újabb és újabb akácültetvények. Márpedig a magyar méhészet évtizedeken keresztül még a 240-270 000 ha akáccal is több akácmézexportot teljesített, mint most a közel 500 000 ha akácerdővel. Ezért az a véleményem, hogy az akáckoalició erős túlreagálása a valós problémának.

Nem az EU nemlétező akácpolitikája a nagy probléma, hanem a folyamatos méhmérgezés. Azért gyengék a méhcsaládok és kicsik a mézhozamok mert az alattomos korszerű mérgek ellen védtelenek a méhek, pláne, ha ebben az ügyben sem az OMME, sem a Magyar Kormány nem áll a méhészek mellé.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Március 13. 20:03
QUQURIQ!

Szerintem megoldódik szakmai szinten az akác!
Egy - két okos EU képviselő csak egy követ szeretne elénk gördíteni....
Kikiáltották az akácot, a vaddohányt és a szolidágót tájidegen (nem őshonos) növényeknek.
Ezért most ezeket irtani kell???
Akik ezeket a rendelkezéseket ránk kényszerítik, nem esznek paprikát, paradicsomot, burgonyát, kukoricát, padlizsán, salátát, spenótot, sóskát, kelbimbót, kínai kelt, fejes káposztát, articsókát, avokádót, vajtököt, uborkát, fokhagymát, hónapos retket, céklát, sárgarépát, zöldbabot? A fűszereinket pedig hadd ne soroljam fel!
No, kedves rendelkezést hozók, csak azt kívánom, hogy ezekből a zöldségekből ne kerüljön a családjuk asztalára, mert ezek egyike sem őshonos magyar növény! Ezeket is irtassák ki. Jó kezdés volt az akácfa! Országunkban érzek annyi erőt, hogy ha válság idején ki tudtunk mászni az adósságból, azt is el tudjuk intézni, hogy akácerdőink nagysága újra gyarapodjon.
Mi méhészek csak ülünk ölbe tett kézzel, és végignézzük a méhészeti szakma halálát?
A szakma képviselői mindenki nevében döntéseket hoznak. Itt van ugye a csávázó szerekről való „kiváló” döntés! Labor vizsgálatok nélkül, csak úgy felelőtlenül, hozzá nem értéssel „döntögetünk”? Azután meg csak úgy mások vizsgálatai alapján ellenkezőleg „döntögetünk”, és villámgyorsan megváltoztatjuk a véleményünket?
Ideje volna környezettudatosabban gondolkodni. Voltunk mi már tüntetni Brüsszelben! Milyen gyorsan meg tudtuk szervezni az akciót. Itt az idő, hogy újra egy nagy cél érdekében útnak induljanak a magyar méhészek, és csatlakozzanak hozzájuk a környező országok méhészei! Csak szervezni kell! Vagy nincsen aki (akik) ezt megtennék?...   

A szakma szerető Kiskakas!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 13. 21:07
Tisztelt Szabó József Úr!
Köszönöm, ezt a "kis" összeállítást.
Több mint egy órája keresem az akác szót az írások között de nem találom.
1500állat és növény fajt említenek, meg mindjárt az elején ezt találtam, úgyhogy megnyugodtam.

"Európai Unió nem rendelkezik az idegenhonos özönfajok által jelentett veszélyek kezelésére alkalmas átfogó kerettel."

Nem tudott meggyőzni, az ügyet én is lezárnak tekintem.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. Március 14. 08:02
A"ződön" lévő gerontológiai össze omlás előtt álló ásatag funkcik  csapata, élén tsanyival nekem esett amikor le mertem írni, hogy az akác irtás ötlete a coci kormányok alatt jutott eszébe valami kormányközeli eszementnek. És lám eme találgatásom bizonyítottnak látszik. Pedig nem beszéltünk össze a miniszterrel. Nyilván most az lesz a duma, hogy ez a kampány, és ezért egy kormánytagnak nem lehet hinni. Én azt mondom, nem is kell elhinni, csak kicsit utánna kell keresni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Március 14. 19:39

Mondjuk minden hónap első hétfőjén Paks 30 Km-es körzetében délután 1 órakor szirénapróbát tartanak.
Ez már így van 25 éve. Jobb félni mint megijedni, de a pánikkeltést nem tartom fairnek.

Nagyernyei Attila

Ha már szóba került Paks, felteszek egy csúnya cikket, nagyon remélem, hogy nem jön össze a 2-es blokk, mert akkor felforgatják itt rendesen a környéket , jajj az ártereknek.
http://nol.hu/belfold/vizlepcso-nelkul-nincs-bovites-1449209
http://www.greenfo.hu/hirek/2014/03/10/paksi-viziakna-vizlepcso-nelkul-nincs-bovites?referrer=rss
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 14. 23:00
Most az oroszok mindent megtesznek azért, hogy ne legyen paks 2. Ahogy körvonalazódik az ügy semmivel se lesz olcsóbb az új atomáram, mint a mostani. Sőt duplázódni fog. Ez se teszi szimpatikussá.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 15. 07:21
Tisztelet Szabó József Úr!
Mi különbözteti meg a "normál állampolgárokat" a politikusoktól?
Az, hogy ők a mentelmi joguk mögé bújva, minden következmény nélkül simán belehazudhatnak a kamerába.
Az, hogy a politikusok kis dolgokból óriási, európai híreket kreálnak, a nagy dolgokat meg elsumákolják.
Március 15-én ünnepelünk. Az alábbi cikk nem lesz forradalmi hangvitelű, de elgondolkodtató.

"...abban az esetben, ha a fehér akác mégis rákerülne a listára, Magyarországnak elsősorban arról kellene gondoskodnia, hogy ne terjedjen tovább. Ez nem jelentené azt, hogy Magyarországnak teljes mértékben ki kellene irtania az akácosokat.
"A jogszabály elsődleges célja, hogy megakadályozza új invazív, nem őshonos fajok behurcolását az EU-ba, valamint azt, hogy megakadályozza azoknak az idegen fajoknak a megtelepedését és terjedését, amelyek a legnagyobb fenyegetést jelentik a biodiverzitásra, a gazdaságra és az emberi egészségre"

http://magyarmezogazdasag.hu/hu/irasok/europai-gazda/brusszel-figyelembe-veszi-az-akac-tarsadalmi-es-gazdasagi-hasznat


Üdvözlettel:  Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Március 15. 08:25
QUQURIQ!

Üdvözlök minden hazafi igaz lelkű Méhészt, március 15. ünnepén!

Hogy is áll az akác ügyünk az Unióban?
Mindenki csak találgat, feltételez, interjúzgat!
Nekünk magyar méhészeknek ott kellene állni Brüsszel főterén és hatalmas látványos tüntetést szervezni!
Még csak az előkészítő stádiumban kell elfojtanunk a bűnös gondolataikat a brüsszeli törvényhozóknak!
Most, amikor még nem indult be a méhész szezonunk!
Minek van az érdekképviseletünk?
Hol vannak a közös érdekeink?
Mi lesz a szakmánkkal, miből tartjuk el a családunkat, miből taníttatjuk a gyermekeinket?
Nekünk nincsen havi 600 000 ft-os havi fizetésünk?
Nekünk OV-n csak erről kellett volna társalogni, nem pedig órákig arról, hogy kit, kiket és hogyan és miért kell kizárni az OMME-ből!
Ez egy nagyfokú felelőtlenség!!!
Most is levizsgázott az OMME vezetése!!!
Úgy látszik csak a szövegük a nagy , de cselekvő képtelenek!
A régiek tudják, hogy milyen rövid idő alatt szerveztük meg a Brüsszeli tüntetést!
A világ akkor is velünk szurkolt, hogy minél jobban tudjuk érvényesíteni az érdekeinket!
Vagy talán erre is közönyösek, megalkuvók lettünk?
Vagy talán ebbe is bele törődünk mint az OMME jelenlegi helyzetében?
Majd mások megoldják helyettünk?
Nekünk most nem ez az érdekünk?
Becsukjuk a szemünket, és így azt hisszük, hogy sötét van?
A márciusi ifjakról vegyünk példát!
Csak egy maroknyi fiatal, 166 évvel ezelőtt Kiszabadította Táncsicsot a börtönből, eltörölték a cenzúrát, röplapokat nyomtattak.
Igaz Aradon kivégezték 13 tábornokot egy évvel később Batthyányit Budapesten.
Azóta is ünnepeljük a tettüket!
Ugye Ők is ellenzékiek voltak?
Jó ügyért szálltak harcba!
És lám! Őket igazolta a történelem!
Itt van előttünk a jó példa........

A hazafi Kiskakas

ui. Nem szeretném fazékban végezni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Március 15. 08:40
Siker az akác védelmében!    | Nyomtatás |
2014. 03. 14.
Óriási siker, hogy sikerült megakasztani az idegenhonos özönfajokról szóló, a magyar akácot valamint több tízezer méhész és erdőgazdálkodással foglalkozó ember megélhetését veszélyeztető bizottsági javaslat tárgyalását.

Az Állandó Képviselők Bizottsága, az ún. COREPER március 12-i ülésén Magyarország ellenszavazatával megvétózta az erre irányuló javaslat további tárgyalását. Magyarországnak azért kellett ilyen keményen fellépnie, mert sem a Bizottságtól, sem a Tanácstól nem kapott biztosítékot arra, hogy az akácot mentesíthetjük a korlátozások alól.

„Az akác megvédését és elismertetését célul kitűző Akác-koalíció küldetése - bár legfontosabb feladata az uniós korlátozások megakadályozása volt - a tegnapi siker ellenére még nem ért véget.  A hungarikummá minősítés folyamata még tart, ennek további támogatását különösen indokolja, hogy az elmúlt hetekben a kezdeményezés ellen többen felszólaltak. Mégis reméljük, hogy a hungarikummá minősítés május végéig megtörténik. Ezt követően az akác hasznosítását érintő magyar jogszabályok felülvizsgálatára lesz szükség. Különösen a 2009-ben elfogadott erdőtörvény és végrehajtási rendeletei szorulnak felülvizsgálatra, mert azok indokolatlanul korlátozzák az akáccal való gazdálkodást” – hívta fel a figyelmet Glattfelder Béla.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik ez idáig online, a http://www.peticiok.com/akac_hungarikum címen elérhető petíciót közel hetvenezren, továbbá Egyesületünk által indított aláírásgyűjtést több mint tizenkétezren aláírták.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Március 15. 08:53
http://www.origo.hu/jog/lakossagi/20140314-szakmai-vita-folyik-az-akac-hungarikumma-torteno-minositeserol.html

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Március 15. 08:55
Elismerjük, és nem vitatjuk, hogy a fehér akácnak Magyarországon fontos gazdasági jelentősége volt és van. Viszont emellett súlyos biológiai-ökológiai problémákat is okoz, amelyeknek nemcsak természetvédelmi, hanem ökonómiai és szociális következményei is vannak - áll többek között a botanikusok hétvégi állásfoglalásában.

2014. március 7–9. között tartották Sopronban a hazai és a környező országok botanikusainak legrangosabb összejövetelét, X. Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében címmel. Korda Márton, a konferencia 15 szervezőjének egyike szerint a rendezvényen összesen mintegy 200-an vettek részt. 7-én este – dr. Borhidi Attila akadémikus úr javaslatára és elnökletével – vitafórumot rendeztek a fehér akác hazai megítélésével kapcsolatban. A vitán a konferencia regisztrált résztvevőin túl erdész és méhész szakemberek is részt vettek. Az indulatoktól mentes fórum konstruktív volt, a felszólalók ésszerűen érveltek az álláspontjuk mellett. Az itt elhangzottak alapján a konferencia állásfoglalást készített a fehér akác hazai megítéléséről, amit a regisztrált résztvevők egyhangúan elfogadtak. Így fogalmaz az állásfoglalás: „Elismerjük, és nem vitatjuk, hogy a fehér akácnak Magyarországon fontos gazdasági jelentősége (faanyagtermelés, nektártermelés, korábban futóhomok-megkötés) volt és van. (…) Nem hallgathatjuk el azonban, hogy a gazdasági jelentőség mellett súlyos biológiai-ökológiai problémákat is okoz a fehér akác, amelyeknek nemcsak természetvédelmi, hanem ökonómiai és szociális következményei is vannak.”

Állásfoglalás a fehér akác hazai megitélésével kapcsolatban (152 KB pdf)

A konferencián az első szekció az erdők biológiai sokféleségének (biodiverzitásának) kutatásáról szólt: szó esett az erdőrezervátumokról, az erdők felújulásáról és a természetbarát szálalásos erdőgazdálkodásról. Külön szekció foglalkozott a hazánkban előforduló orchideákkal, azaz kosborokkal. Papp Beáta és Szurdoki Erzsébet előadása az új Európai Moha Vörös Könyv projekt magyar vonatkozásairól szólt, míg Bölöni János „A természetszerű erdők kiterjedésének változása Magyarországon az elmúlt 200 évben” címmel tartott prezentációt. Kerényi-Nagy Viktor a kétbibés galagonya rendszertanával foglalkozó kutatásainak eredményeiről számolt be. Vasárnap az egyik szekció a táj- és tudománytörténettel, illetve a néprajz és a botanika határterületével, az etnobotanikával foglalkozott.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Március 15. 09:01
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1200030.TV#

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. Március 15. 14:17
Kutya legyek ha értem, pedig én környezeti aszisztens lennék. Mi a baj az akáccal ökológiai szempontból. Azt még csak megértem, hogy szociálisan van. Ugyanis ha az akác nincs sokan megfagytak volna az elmúlt években, pontosan a legszegényebb rétegekből. Na már most, ha ezek már megfagytak volna, nem lenne velük baj, és kissebb lenne a szegénység.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 15. 20:46
Ugyanis ha az akác nincs sokan megfagytak volna az elmúlt években, pontosan a legszegényebb rétegekből. Na már most, ha ezek már megfagytak volna, nem lenne velük baj, és kissebb lenne a szegénység.
Úgy beszélsz, mintha nem lenne más fa a világon. Ha az akác nem jött volna Magyarországra, akkor lett volna más fa.

Addig is virágzott a méhészkedés Magyarországon, amig nem volt akác.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Március 15. 21:01
Valóban,csak nem ilyen méhsűrűséggel és mivel más volt a földművelési technológia ezért volt tisztesfű is,ráadásul sokkal több volt a természetközeli terület is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. Március 15. 22:35
Ugyanis ha az akác nincs sokan megfagytak volna az elmúlt években, pontosan a legszegényebb rétegekből. Na már most, ha ezek már megfagytak volna, nem lenne velük baj, és kissebb lenne a szegénység.
Úgy beszélsz, mintha nem lenne más fa a világon. Ha az akác nem jött volna Magyarországra, akkor lett volna más fa.

Addig is virágzott a méhészkedés Magyarországon, amig nem volt akác.
Csuja, ne legyél már te is hóba bukott.  Jó akkor vegyük számba. Melyik a jó fűtő anyag? A nyár a vagy az a csenevész fenyő ami az alföldön terem. Esetleg a tölgy meg a gyertyán, vagy a bükk, azt elhiszem. De ezek csak bizonyos magasság felett teremnek, mert nemigen tűrik a szárazságot. Pontosan háromszor letermelhető az akác, egy vágásfordulójuk alatt. Magyarországon trianon miatt nincs annyi hegy amiben annyi fa nőne, hogy elég lenne a fűtésre. Ugyanis, gondolom te gázzal fűtesz, de ezt a gázárat sokan nem bírták volna megfizetni. Valószínű gödöllőn meg pestkörnyékén, de itt a suskásban biztos hogy sokan megfagytak volna. Mert bár valószínű felétek ez nem divat, de errefelé sokaknak kikapcsolták, és kikapcsolják az áramot is. Nem hogy a gázt fizetni tudnák. Nógrádot még Orbán se meri emlegetni. Akkor még maradjunk ott, hogy Magyarországon nincs akác, és húszönöt éve nekiestek volna kiirtani az úgynevezett őshonos fajokat, már abból is a legelőször kirtottak 20 évesek lennének. Még hozzá teszem lassan az akáccal is baj lesz, olyan iramban irtják. Nem tudom láttál e már 20 éves tölgyet bükköt vagy gyergyánt. Abból te nem sokat fűtesz az biztos. A 20 éves akácot pedig már másodszor kell akkor ritkítani ha 20 éves, és komoly fa tömeg kitermelhető belőle. Hogy mást ne mondjak, 1990-ben a Salgótarjáni Kohászati üzemek 5600 dolgozójából, már vagy 15 éve csak 80 dolgozó maradt. A múlt hónapba teljesen bezárták. Én azt sem értem, hogy valami bajuk van az okonómiával. Én azt látom , hogy itt a vad nem tesz különbséget , bármilyen erdő, ha elég nagy az neki élőhely. A tölgyerdőben sincs növényzet még annyi se mint akácosban. Aki ezt állítja bármilyen professzor az nem bújt elő még soha az irodájából.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 15. 23:35
A természetes erdőtársulásainkban számos gyorsan növő fafaj is van. Ezeket jól ismerték régen. Ahhoz, hogy gyönyörű épület és bútorfák legyenek, ahhoz az erdőket folyamatosan járták a favágók és selejteztek. Ezekből lett a tűzifa és a falusi élet szükségleteinek faanyaga.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 16. 08:53
Pénteken találkoztam az érdi méhészekkel. Jól képzett, lelkes csapat. Méhmérgezés előadásom a sok kérdés miatt nem lett összefüggő, de szerintem a beszélgetés érthetőbbé tette számukra a baj természetét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 16. 21:21
Holnap este a Tolna megyei méhészek elnököt választanak. Kérem a tippeket, hogy kit fognak megválasztani?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Március 17. 01:19
Hajrá Attila!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 17. 20:57
Tisztelt Tolna megyei Méhészek!
Ma egyesületünk elnökválasztást tartott, vagyis tartott volna.
A titkos szavazáson Kékes Gábor 65 szavazatot kapott, rám 62-en voksoltak.
Alapszabályunk szerint 2/3-os többség kell a győztesnek. Így én Gábor javára lemondtam.
Ekkor már csak egy jelölt maradt így nyílt szavazással kell újra szavazni, és ekkor is 2/3 támogatottság a limit. Ezt Kékes Gábor nem kapta meg, így nincs elnöke a Tolna Megyei Méhész Egyesületnek.
A kampány egyébként nem volt túl sportszerű, az egyik jelölő bizottsági tag is ellenem kampányolt, valamint olyan méhészek jöttek el a klubra, akiket soha nem láttam. Ennek ellenére gratulálok Gábornak!
Nekem ebből mi a tanulság? Végre méhészkedhetek kedvemre, és feleségemet rég óta először láttam mosolyogni. Ő örült ennek igazán.
A mai délután tipikus eset arra, hogy a szembenállással mindenki veszíthet csak,legfőképp a méhészek.
Most ez történt, de lehet, hogy ez így van rendjén.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Március 17. 21:08
Sziasztok!

Még az elnökválasztás megkezdése előtt elhangzott az, hogy a választás célja és az új elnökfeladata az lesz, hogy újra összehozza és egyben tartsa a jelenleg szétszéledt egyesületet. Az elnökválasztás nem jött össze, de nekem sajnos az az érzésem, hogy a társaság is egyre inkább széthúz és ez már visszafordíthatatlan.....Persze ez csak az én gondolatom, remélem nincs igazam és rám fognak cáfolni...

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 17. 22:22
Szerintem Attilának felelősen kell gondolkodnia és nem hagyhatja cserben a rá szavazókat. Az OMME is veszít, ha Attila teljesen visszavonul.

Mi a következő lépés? Elnök nélkül a rend nem tud kialakulni.
1.
Újabb közgyűlés és újabb választás?
2.
Alakulhat két egyesület az egy helyett és akkor megszűnik a belső feszültség?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Március 17. 22:41
QUQURIQ!

Én is ott kapirgáltam ebbe a nagy tömegben.
Azt Attila kifelejtette, hogy volt még vagy 15 fő aki meghatalmazással, két tanú aláírásával igazolt szavazó volt.
Az OMME közgyűlésen is elfogadták ezeket a szavazókat.
Itt Tolnában mindez törvénytelen?
Persze, hogy az, mivel Attila szavazói voltak.
Milyen érdekes, hogy Tajti Zoli előtt Kékes Gábor lett felkérve elsőként elnöknek.
Ekkor Hám Misi Tajtinak kampányolt. Kékes Gábor meg a korára hivatkozva nem indult a választáson.
Hám Misi most meg Tajti ellen fordult. Viszont most Kékes Gábor szekerét tolta csak úgy lógott a nyelve!
Köszönjük Neked Misi, hogy ilyen ügyesen szét tudtad verni az egyesületünket! ;D
Az OMME vezetése, kitüntet majd valami kitüntetéssel!
Milyen büszkék vagyunk Rád!
No!
Ilyen sem volt még az OMME történetében!
Kedves Attila!
Igazad volt, hogy visszaléptél a választásból!
Ilyen tagsággal csak bajod lett volna!
Méhészkedjél abban a gyönyörű környezetben!
Lehet, hogy csak egyedül sajnálom, hogy a szaktudásod, és a tenni akarásod már csak a múlté!
Nincsen szükség az OMME vezetésének az ilyen igazi izzig vérig méhész szaktekintélyekre.......
Engedjétek el végre a kezüket, had rohanjanak a vesztükbe!
Még azon sem csodálkoznék, ha az ellenzék mind kilépne az OMME-ból, vagy egy új egyesületet alakítana.....
De!
Érdemes ennyit dolgozni?
Persze, hogy nem!
Azok dolgozzanak, akiknek érdeke van, elvégre futja a nemzeti programból és a tagdíjjakból!
Tagdíj pedig addig lesz amíg nemzeti programból lehet "olcsón méhészkedni"!

Jó egészséget Neked és a családodnak!
Jól döntöttél!
Küszködjenek akik kifőzték az egészet!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Március 17. 22:53
A kívülálló szemével én nem látom „teljesnek” ezt a képet. Az itt elmondottak alapján, - ilyen szoros eredmény mellett- a kétoldalú konszenzuskeresés jegyében illett volna egy „ellenpróbát” is tartani. Jelesül, ha nem kapta meg a szükséges támogatást Kékes Gábor a javára szóló lemondás mellett sem, akkor neki is illett volna felajánlania egy megismételt szavazás mellett a lemondását a vele szemben induló javára. Nem lett volna példa nélküli eljárás…

Természetesen még egyszer mondom, csak kívülállóként fűztem hozzá ezt az észrevételt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 18. 00:08
Kiskakas!

Nem értek veled egyet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Március 18. 04:35
Gondolom, jogi szempontból Litterae látja helyesen a történéseket, bár az volt az érzésem, hogy a választási szabályok tekintetében talán segít megvilágosodnunk eme patthelyzetben.

A civil szervezetek alapszabályaiban sehol nem olvastam volt, hogy a választott tisztségviselő megválasztásához kétharmados többségre lenne szükség. Mindenütt azt olvasom, hogy kétharmadra az Alapszabály elfogadásához és módosításához leend szükség, valamint az Egyesület feloszlatásának, megszűnésének, más egyesületekkel történő összeolvadásának kimondásához.

A többi egyesületi kérdés eldöntéséhez a jelenlévők többségének akarata szükséges.

Az egyesületi elnök megválasztásához az én olvasatomban elegendőnek kell lennie a többség akaratának. Lehetséges, hogy a tolna megyei egyesület az elnök megválasztásához kétharmados többség meglétét írta elő egykor az  Alapszabályában, de ezt a tagság akaratán kívül semmilyen más jogszabály nem támasztja alá. Csak szavazategyenlőség esetén ír elő a szabály megismételt szavazást. A történtek értelmében Kékes Gábort egy határozatképes Közgyűlés választotta elnökké, hiszen első körben elnyerte a többség támogatását, imigyen nézetem szerint megismételt szavazásra sem volt szükség, de ha az Alapszabály mégis a kétharmados többség mellett kardoskodnék, a megismételt szavazás alkalmával Nagyernyei Attila nem lemondott Kékes Gábor javára, hanem visszalépett a jelöléstől, lévén lemondani más javára csak megnyert szavazás eredményének birtokában lehet, egyéb esetekben visszalépni szokás. A szavazati arányok ismeretében nem volt miről lemondania, csak a jelöléstől történő visszalépés az a tett, melyet a működőképesség megőrzésének érdekében Nagyernyei Attila gyakorolt az Egyesület érdekében.
Azt viszont még sehol nem hallottam, hogy egy legitim módon első körben megnyert szavazást megismételnének, s a kétharmad meglétének híján a megismételt szavazást is eredménytelenné, illegitimmé nyilvánítanának. Persze lehet, hogy ez Tolna megyében tökéletesen törvényes, csak ellenébe megy a józan észnek, hiszen ezzel csak az Egyesület működőképességét lehetetleníti el a döntésképtelen tagság. Akkor már érdemesebb a pápaválasztó konklávé mintájára rájuk zárni az ajtót, s addig ki sem engedni őket, míg "fel nem száll a fehér füst", s nem képesek a saját egyesületük működtetéséhez elengedhetetlen legitim vezetés megválasztására.

Ezúton gratulálnék mindkét félnek, Kékes Gábornak a megválasztásához, Nagyernyei Attilának pedig ahhoz a bölcs belátáshoz, mely alapján képes volt felmérni, hogy visszalépésével a működőképesség fenntartásához járult hozzá. A kakaskukorékolás meg nem hallik az égig...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 18. 06:53
Tisztelt Méhészek!
Köszönöm az alább olvasható üzeneteket.


"Kedves Attila!
Nagyon megdöbbentő, hogy az a kicsi látszatpénz, ami a szaktanácsadó segítségével kerül a méhész kezébe, milyen óriási politikai súly. Amíg elnök és szaktanácsadó voltál egyszerre, addig mindenki a te embered, a te szavazód volt. Most lehet látni, hogy nem szabad lett volna lemondanod az elnöki székről. Azok a méhészek akik most kerültek elő a semmiből, azok ma még méhészek a kis ígért vagy látszat haszonért, holnap meg éppen olyan senkik lesznek, mint voltak. Ezek megvásárolt zsoldosok valószínűleg. Ezeknek nincs gerincük és lelkiismeretük sem.
Folytatnod kell a csatát, mert a zsoldosok nem kitartóak. A te híveid pedig nem zsoldosok és hűségesek. Mi a következő lépés? Újabb szavazás?"


Nézzük tovább a tényeket. Én mit tévesztettem el? Nem voltam hajlandó Kékes Gábor ellen kampányolni?
Mit tettek ellenségeim? Igen, ők nem ellenfelek ellenségek. Nyomják azt a rizsát amit az OMME központ is.
Szét akarom verni az OMME-t, meg a legmegdöbbentőbb. "Akkor Tolna megyével nem köt az OMME szerződést, ha Nagyernyei lesz az elnök, és így elbukjuk a támogatásokat."
Miközben míg én a kaptárjaimat készítettem, ők járták megyénk falvait,településeit, és gyaláztak. Ezt már megszoktam, de az igen furcsa, hogy sok méhészt gyakorlatilag kilóra megvettek. Mi ebből a tanulság? Én nem jelentkeztem elnöknek! Kijelentettem,ha a méhészek azt szeretnék,hogy ismét nyugalom és rend legyen, menjenek a dolgok a régi szokás szerint jelölnek, én újra vállalom.
Most a széthúzásra, az ordibálásra, arroganciára és nem utolsó sorban a gyűlölködésre szavaztak!
Tisztelt Méhészek!
(Itt volt egy sor, ahol egy személy nevét megemlítettem, és kérésére töröltem!
Az idő sok sebet begyógyít!
Legyen ez példa arra, hogy nem vagyok haragtartó!
Reményeim szerint hamarosan ők is másként fogják látni az elmúlt időszak történéseit.
Ha továbbra is részinformációk birtokába jutnak csak, akkor az egyesületért tett küzdelmünk semmit nem ér.)
Én úgy éreztem letettem valamit arra a bizonyos asztalra. 12 év után egy év kihagyással (mert nem lemondtam nem engedtem magam jelöltetni!) megmérettettem magam és alul maradtam. De kik vesztettek ebből?
Miért nem azzal kampányoltak,hogy Kékes Gábor mit fog nálam jobban csinálni?
Azért mert ez tiszta politika! A negatív kampány, a másik lejáratása most divat Magyarországon!
Amit főztetek Misi egyétek is meg! Egy összetartó hatékony, komoly egyesületet vertetek szét darabokra!
Majd az utókor eldönti ki volt a tökösebb!
Végezetül köszönöm a 62 főnek akik bennem bíztak!
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Március 18. 07:10
Kedves Attila mi nagyon sok szeretettel várunk a Bonyhádi méhészklubon,bármikor jössz is !!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 18. 08:30
A ti egyesületetekkel ki tudja milyen régen - lehet, hogy az elsők között - de már együttműködési megállapodása született az OMME-nak. Azt felbontani nem egyszerű. Ha mégis felbontanák a megállapodást, a méhészek akkor is OMME tagok maradnak és a támogatást megkapják.

Mi a feltétele az OMME tagságnak, tehát a támogatások elnyerésének?
1.
A méhész személy szerint az OMME tagdíjat befizeti az adott évben március 31-ig.
2.
A méhész OMME tagsága csak az OMME alapszabályban foglaltak szerint szűnhet meg, tehát elhalálozással, kizárással, stb.

Tehát olyan kizáró feltétel nincs, hogy ha a helyi egyesület nem tagja az OMME-nak, akkor az egyesület tagjai elveszítik az állami támogatáshoz a jogosultságokat.

Szélhámossággal való kampányolás annak is súlyos kárt okoz, aki ezt elhiszi. A megtévesztés, súlyos fegyelmi etikai vétség a helyi egyesületek alapszabálya, sőt az OMME alapszabálya szerint is.

Rátérve Kékes Gáborra. Szerintem ezeket a hazugságokat nem ő találta ki. Ez nem az ő kampánya volt, hanem azoké, akik Hám Misi körül állnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 18. 08:36
Arisztaiosz!

Foglalkozz légy szíves a kertészek belügyeivel és ne szólj bele illetéktelenül mások dolgába.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Március 18. 09:36
Mivel te is közölted, hogy gyakorlatilag ki akarsz lépni az OMME-ből, így a te sertepertélésed se nagyon érthető.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 18. 15:35
És kiléptem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Március 18. 19:32
Attila!
 Ebben ne légy ilyen biztos!
"Büszke vagyok támogatóimra, hogy ilyen szolidan eltűrnek maguk között."
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Március 18. 20:16
Tisztelt Mindenki!
Most olvastam azt az írást, melyből ezt az idézetet vettem ki.
Idézet
Nézzük tovább a tényeket. Én mit tévesztettem el? Nem voltam hajlandó Kékes Gábor ellen kampányolni?
Mit tettek ellenségeim? Igen, ők nem ellenfelek ellenségek. Nyomják azt a rizsát amit az OMME központ is.
Szét akarom verni az OMME-t, meg a legmegdöbbentőbb. "Akkor Tolna megyével nem köt az OMME szerződést, ha Nagyernyei lesz az elnök, és így elbukjuk a támogatásokat."
Sajnálom azokat a méhészeket akik ezt elhitték! És ha ez igy történt, (mert miért kételkedjek Nagyernyei Attila szavahihetőségében) akkor elítélem azokat akik ezt elkövették!! Figyelem mindenkinek: a stílus maga az ember!!
Ilyen gyalázatos módon félrevezetni, megtéveszteni embereket, hát, nem találok szavakat.
Vajon Kékes Gábor tudott erről a kampányfogásról?? Ezt szeretném megtudni. És még azt is hogy ennek tudatában, most így, az itt elhangzottak alapján, mi erről a véleménye? Van egyáltalán véleménye??
Sajnálom hogy Kékes Gábort ilyen helyzetbe hozták. Úgy gondolom, hogy nem ezt érdemelte volna. És szerintem el kellene az ilyen cselekedetektől határolódnia.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Március 18. 21:14
És kiléptem?
Remélhetőleg nem akarsz segget csinálni a szádból!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Március 18. 22:20
QUQURIQ!

Ejnye Varjú!
A zöldön egy ilyen írást már régen töröltél volna!
Csak olyat írjál, amit Te is megtűrsz a saját fórumodon. :o

Üdvözöl a kiskakas!

Kérlek, hogy a szakmai oldalra is írjon egy profi méhész....
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Március 18. 22:36
1. Nincs saját fórumom.
2. Mi ezzel a probléma? Ez egy "mondás"., és éppen attól óvom, hogy ezt mondhassák rá.
3. Talán te moderátor vagy, hogy figyelmeztetsz?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 18. 23:01
Varjú koma!

Ismered a sajtos mesét a rókával?
úgy látom, csak te hitted el, hogy lelépek. Tegnap voltam a Viola utcában és mindenki természetesnek tekintette, hogy nem lépek ki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Március 18. 23:01
QUQURIQ!

Figyi Varjú! Én csak egy káráló Kiskakas vagyok, csak bántja a szemem a csúnyaság...

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Március 19. 10:18
Olvasgatva az utóbbi írások között, hát szomorú vagyok.
Nagyon nagy probléma az ha "kívülről" ilyen vagy olyan szándékkal, ilyen vagy olyan módszerekkel megpróbálnak beleavatkozni a helyi egyesületi működésbe. Megfordult a világ. Nem hiszem ,hogy az említett embereknek csak úgy beugrott "szét akarják verni az OMME-t". Ez a mondat csak "pozícióban" lévő emberektől származhat, akik túlfűtött önbizalommal a pótolhatatlanság tudatával ijesztgetik,hergelik egymás ellen a méhészeket a "taposd el, semmisitsd meg" elvet követve. Ez így nem működhet. Egy jól működő OMME-t, nem lehet szétverni akármekkora legyen is a bunkósbot, legalábbis alúról jövő kezdeményezéssel biztosan nem, max egy kicsit megreformálni az irányvonalat a tagság érdekeinek medrébe terelni.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Március 19. 13:43
Varjú koma!

Ismered a sajtos mesét a rókával?
úgy látom, csak te hitted el, hogy lelépek. Tegnap voltam a Viola utcában és mindenki természetesnek tekintette, hogy nem lépek ki.

Semmi köze ennek a sajtos meséhez. Inkább ahhoz a mondáshoz van, amit én idéztem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 19. 16:24
Az ember életében vannak hullámvölgyek, te is biztos voltál már ilyenben, de szerencsére túl lehet ezeken jutni. Egy nap alatt elmúlt a rosszkedvem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Március 19. 19:04
Vagyis akkor...  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 19. 19:18
Gyerekes vagy. Amikor feltetted a kezed a kft megszavazásakor, akkor is így vigyorogtál.
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Március 19. 22:01
Ez is hazugság!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 19. 22:10
Sziasztok!
Jó a meccs,  de most már privátban folytassátok!
Köszönjük.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 19. 22:14
Sziasztok!
Mondtam már sokszor. A Greenpeace jobban védi a méhészek érdekét mint az OMME!
Hát így állunk.
Az alábbi cikkeket olvasva köszönettel tartozunk a Greenpeace csapatnak!

 http://nol.hu/tud-tech/tomeges-mehpusztulas-miatt-aggodik-az-elelmiszer-biztonsagi-hivatal-1450847

http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Feher-foltok-az-Europai-Elelmiszer-biztonsagi-Hivatal-mehekkel-es-mas-beporzokkal-kapcsolatos-kockazatelemzeseiben/


Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Március 20. 19:48
Ebbe a felsorolásba a hírek szerint hamarosan bekerül az akácfa és az akácméz is.
http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=2&ved=0CDYQFjAB&url=http%3A%2F%2Felelmiszerlanc.kormany.hu%2Fhungarikumok-gyujtemenye&ei=-TYrU8zYI-OXyAOz7IGQCA&usg=AFQjCNEx9QNA-0Qv721p3yMjw43njEEYCg&bvm=bv.62922401,d.bGQ&cad=rja

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Március 22. 11:13
 Öt újabb kiemelkedő nemzeti érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe
kormany.hu
MTI
2014.03.19., szerda, 10:39

Hungarikum lett gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka, a Zsolnay-porcelán és kerámia, a 100 tagú cigányzenekar, a Gundel-örökség, valamint a Pick téliszalámi – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke Budaörsön, a bizottság keddi ülését követően.

A testület döntött arról is, hogy a Magyar Értéktárba kerül a magyar akác, a magyar akácméz, az Ajka-kristály, a höveji csipke, a tárogató, valamint a Nagycenk és Kiscenk közötti Széchényi-hársfasor.
Fazekas Sándor kiemelte, hogy az új hungarikumok olyan rendkívül értékes teljesítményei a magyarságnak, amelyek határokon kívül is ismertek és elismertek. A magyar kiválóságok száma ezzel 34-re emelkedett. (...)
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Március 23. 14:06
Szia Zűmi ! És a lángossal mi lesz ? Én például nagyon szeretem !
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Március 23. 17:35
QUQURIQ!

Szalay Laci bácsi kb. 10-12 éve mondogatta, hogy legyen az akácmézünk Hungarikum!
Sőt!
Azt is mondta, hogy a mézeink legyenek tájegységhez kötve.
Pl. nyírségi akácméz, nógrádi akácméz, tiszai ámorakác méz, bereki aranyvessző méz, homokháti vaddohány méz, szigetközi facélia méz, békési napraforgó méz, zselici hárs méz stb...
Tudjátok, úgy mint a boroknál!
A belföldi fogyasztóink jobban odafigyelnének a mézeinkre!
Na látjátok, itt kezdődik a reklám!
Amilyen mézreklámot az OMME csinál az egyenlő a kiskakas forktollával....
Hűha az meg nekem van, azt meg szeretem.....
Tehát maradjunk annyiban, hogy nincsen reklám!
Javaslat:
Profi cégek, profi pályázata, profi lebonyolítással!!!
Persze, mézesüveg árának csökkentésével!

A mézet szerető Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Március 25. 16:45
Egy kis erdekeseg !!!


Saját méhkaptárad lehet akár a negyediken is
 

 A méhek pusztulása komoly probléma az egész világon, hiszen beláthatatlan következményei lennének, ha nem végeznék el a növények beporzását. Megoldást jelenthet, ha a városokban is találnak maguknak életteret.


A Philips cég olyan méhkaptárt álmodott meg, amely a háztartások számára is lehetővé tenné, hogy otthont adjanak a méheknek.
 Elsőre talán bizarr és ijesztő ötlet ez, ám a méhek korántsem olyan veszélyesek, mint azt mi, városlakók gyakran hisszük. Ráadásul ez a kaptár biztonsággal kívül tartja a kis fullánkosokat a lakáson.



A kapszulára hasonlító Urban Beehive egy üveglapba vágott lyukhoz kapcsolódik. Egyik oldalán egy kis bejárat található a méheknek, a másikon pedig egy barna üvegbura, amely távol tartja őket gazdájuk müzlijétől. A kaptáron egy másik járatot is kialakítottak, amelyen keresztül füstöt fújhatunk a belsejébe – ez az egyik legjobb módszer ugyanis a méhek megnyugtatására.



Ha emellett virágokat is ültetünk balkonládákba, előkertekbe, sokat tehetünk a méhek megmentéséért. Sőt, akkor is, ha csak ültetünk, hiszen a Philips találmánya jelenleg csak koncepció formájában létezik, s lássuk be, nem is egyhamar terjedne el a háztartásokban.

 Ám a szakemberek nem győzik felhívni a lakosság figyelmét, milyen mértékben veszélyeztetik a méhek túlélését a növényvédő szerek, s milyen életbevágóan fontos volna számukra vegyszermentes életteret teremtenünk.

Forrás: HiConsumption
http://egyeletstilus.hu/bejegyzesek/1097/sajat-mehkaptarad-lehet-akar-a-negyediken-is
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 26. 07:51

Javaslom feltenni az OMME honlapjára!



Mégsem futamodott meg az akácra rátámadó EU
2014. március 25., kedd 9:11 

Címkék: akác eu

Egy hétig sem tartott a magyar eufória.

 

Egy héttel a magyar vétó után a Tanács minősített többséggel elfogadta az idegenhonos özönfajokról az Európai Parlamenttel kialkudott megállapodást. A környezetvédelmi biztos levélben próbálta eloszlatni az akác jövőjével kapcsolatos magyar aggodalmakat, de értesülésünk szerint nem tett konkrét ígéretet arra, hogy a haszonnövény nem lesz listázva.

Egy hétig sem tartott a magyar eufória azután, hogy Budapestnek egy intézményközi jogi huzavonát kihasználva sikerült megakasztania egy jogszabály elfogadását, amely magyar félelmek szerint megkérdőjelezhette volna a nem őshonosnak számító, idehaza mégis fontos gazdasági és társadalmi értékkel bíró akácosok jövőjét.

Magyarország egy hete azt használta ki, hogy a Bizottság kihátrált a Tanács és az Európai Parlament idegenhonos özönfajok korlátozásáról szóló informális megállapodása mögül, ami egy csapásra módosította a szavazási szabályokat, immár lehetőséget adva a vétóra. A magyar kormány képviselője azért folyamodott ehhez az eszközhöz, mert sem a Bizottságtól, sem a Tanácstól nem kapott írásos biztosítékot arra, hogy az akác nem lesz majd rajta egy csak később, egy végrehajtási rendeletben megjelenő listán, ahol a korlátozás alá eső betolakodó állat- és növényfajokat listázzák majd.

Bár a görög elnökség a fiaskót követően azzal zárta le a vitát, hogy következhet a jogszabály második olvasata, egy héttel később szinte a fű alatt mégis újra napirendre tűzték az intézményközi kompromisszumról a szavazást, csak ezúttal már a minősített többségi szavazás szabályai alapján. És mivel Magyarország nem tudott blokkoló kisebbséget toborozni a javaslattal szemben, az informális megállapodás átment a Tanácson, megnyitva az utat azelőtt, hogy a jogszabályt első olvasatban elfogadják.

Diplomaták szerint a fordulat oka, hogy az első alkalommal kifogásokat támasztó britek és franciák a színfalak mögött kiegyeztek a Bizottsággal a végrehajtási eljárásban a tagállamok bevonásáról, így elhárult az akadály az újabb szavazás elől.

A történtek Magyarország számára csak annak fényében tűnnek kudarcnak, hogy néhány napja egyesek még átütő sikerként, „az akácra rátámadó EU megfutamodásaként” értékelték a döntéshozatali folyamat megakasztását. A kormány ugyanis előtte kísérletet tett arra, hogy a Bizottságtól írásos biztosítékot szerezzen az akác későbbi listázását megelőzendő. Brüsszel erre értesülésünk szerint nem hátsó szándékok miatt nem mutatott készséget, hanem azért, mert nem akart precedenst teremteni és önkorlátozást tanúsítani egy olyan területen, ahol markáns hatáskörei vannak.

Janez Potocnik, környezetvédelmi biztos értesülésünk szerint végül mégis tett egy gesztust Magyarország felé, amikor egy levélben arról biztosította a kormányt, hogy a Bizottság nem szándékozik olyan idegenhonos özönfajokkal szemben fellépni, amelyek – mint az akác – gazdasági és társadalmi hasznot hajtanak. Azt ugyanakkor állítólag explicite nem ígérte meg, hogy az akác nem lesz rajta a listán, ami a jogszabály elfogadása után 18 hónappal fog elkészülni.

Bizottsági források korábban 99,9 százalékra biztosnak mondták a BruxInfónak, hogy az akác soha nem kerül fel majd arra a listára, ahol olyan idegenhonos özönfajokat sorolnak majd fel, amelyekkel szemben kártékony hatásuk miatt különböző korlátozó intézkedéseket kell majd hozni. A Bizottságnál ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a lista összeállításába bevonják majd a tagállamokat is, és eleve tudományos érvek és hatásvizsgálat alapján készül majd el a lista.

„Először rendelkezünk jogi eszközzel a betolakodó fajok jelentette veszéllyel szemben, amelyek a biológiai sokféleség csökkenésének egyik fő okának számítanak és éves szinte legalább 12 milliárd euró veszteséget okoznak az EU-nak” – áll a görög elnökség közleményében.

A rendelet előírásokat rögzít az idegenhonos özönfajok elterjedésével együtt járó negatív következmények megelőzésére, minimalizálására és mérséklésére. A Bizottság ezért egy, az EU számára aggályos fajokat tartalmazó nyitott listát készít majd, amit hat évente fognak frissíteni és felülvizsgálni. A listán szereplő fajokat tilos lesz szándékosan behurcolni az EU területére, és ha már benn vannak, tilos lesz ezeket tenyészteni és termeszteni, más országokba behurcolni, és forgalomba hozni. A tagállamoknak bírságot kell kiszabniuk abban az esetben, ha a rendelet rendelkezéseit megsértik.

Becslések szerint a körülbelül 12 ezer betolakodó faj 10-15 százaléka reprodukálódik és terjed az EU-ban, környezeti, gazdasági és társadalmi károkat okozva (ilyennek számít például a vadkender).

A jogi szöveget még el kell fogadnia áprilisi utolsó plenáris ülésén a Parlamentnek, majd ezt követően a Tanácsnak is.

 
 
 
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Március 26. 08:37

Javaslom feltenni az OMME honlapjára!


Ez rendben is van.

De akkor most ezek alapján fenntartod azt a véleményedet, hogy semmilyen veszély nem fenyegeti az EU részéről az akácot?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 26. 20:57
Varjú Varjú!
Ne forgasd ki a szavaimat!
Én csupán azt állítom, hogy kampányfogás az egész akác körüli pánikkeltés.
Szerintem túllihegték ezt a dolgot.
Rengeteg ember volt a méhészekkel szolidáris, nagyon sajnáltak bennünket, hogy mi lesz velünk.
Bezzeg segített nekünk a politikai elit, továbbra is méhészkedhetünk.
Nagyernyei  Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: varjú - 2014. Március 26. 21:54
Ezt azért nem nagyon kellett kiforgatni: ;)

Szia Zümi!
Szeretném látni ezt a javaslatot, hogy mit akasztottunk meg, mert kiakadok!
Nem is volt javaslat!
Tiszta kamu az egész!
A magyarok csináltak belőle ekkora ügyet. Természetesen továbbra is örvendetes tény, hogy nem bántják az akácot, de a mai napig csak szóbeszéd, hogy volt ilyen javaslat. Erről semmilyen írásbeli, szóbeli, hanganyag nem született. A pánikot itthon keltették.
Ez az igazi szakmapolitikai kacsa.
Eddig is volt tiltás, hogy akácot nem lehet új területekre telepíteni, de ez magyar szabályozás volt!
Az EU soha ilyen javaslatot nem tett. Csináltak belőle egy nagy lufit. Folyamatosan kértem az illetékeseket, mutassanak már valamilyen dokumentumot, ki hol mikor támadta meg az akácot. Csend van. Nincs ilyen.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Március 26. 23:29
QUQURIQ!!!

Kedves Méhész társaim!

Tudjátok, hogy mire lettem figyelmes?
Egy évvel ezelőtt a küldött gyűlésünk szlogenjét a az elnökség többször elsütötte!......
Sokkal takarékosabbak vagyunk, mint a Bross idejében voltunk!
Nos! Most figyeljetek!
Vegyétek elő kedves elnökök és küldöttek a 2013 évi beszámolót, és hasonlítsátok össze azt a nagy takarékosságot!
Csupán cirka 14 millióval költöttünk többet mint 2012-ben!
Nézzétek csak mire fecsérelték a befizetett tagdíjainkat?
telefon..... repi.... útiköltség.... stb....
Na! ezeknek a számoknak a tudtával szavazzatok, tiszta lelkiismeretetek szerint!
Tegyétek fel a kérdéseket?
Ezek az előbb felsorolt fogalmak( telefon, repi, útiköltség stb...) alatt kik és mire költötték el ezt a temérdek pénzt?
Hol volt az ellenőrző bizottság elnöke?
Hogyan ellenőrzött?
Szép kis csapat!!!

KIskaks!
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Március 27. 06:51
http://m.hvg.hu/gazdasag/20140327_Jo_lehet_az_idei_meztermes#rss
Az ommebe tudják már a tutit hogy mennyi méz lesz idén!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 27. 07:07
Aj jaj!
Mégis volt "állomány csökkenés"?
A Francia Intézetben azt hallottuk, hogy "némi gyengülés tapasztalható, de konkrét pusztulás nem volt."
Hiába, nem egyeztetnek vezetőink és elbeszélnek egymás mellett.
Mondtam, hogy három a magyar igazság egy a ráadás.
Ezért "fejmosi" lesz.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 27. 13:05
Most kaptam export statisztikai adatokat. Bizony évek óta stagnál a mézexport. Az utolsó kiugró év nem a többletmézből adódott, hanem a többlet hamisításokból 2008-ban. 15000 tonna körül stagnál az export. Pedig a méhcsaládok száma és a méhészettel foglalkozók száma ugrásszerűen növekszik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Elemér méhész - 2014. Március 27. 13:24
És ne felejtsd ki a belső fogyasztás növekedését sem! 2008-ban még csak 0,4 - 0,5 kg/fő volt, ami 2013-ra 0,8 -1,0 kg/főre emelkedett.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Március 27. 14:50
QUQURIQ!

Elemér Méhész!

Tényleg nem kukacoskodom Veled!
Én legutóbbi hivatalos forrásból hallottam, hogy 60-70 dkg/ fő a magyar méz fogyasztás.
Te hol olvastad a 80dkg - 1 kg méz fogyasztást?
Köszi: a Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: bekesm - 2014. Március 27. 17:44
Tisztelt Méhésztársak!
Akinek van információja a kamarai bevallással, illetve a tagdíjjal kapcsolatban legyenszíves írja le. Vagy ha tudja hol van leírva, adja meg a linket.
Köszönöm: Misi

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 27. 22:49
Elemér!

A belső fogyasztás növekedésével kapcsolatos statisztikában nem hiszek, mert ez teljesen hasraütéses adat. De szerintem egyetlen méhész sem hisz benne.

A mézárnak az átlagosan 50 %-os emelkedése és az általános elszegényedés mellett a mézfogyasztásnak a megduplázódása csak olyan mértékű kozmetikázással lehetséges, ami nem egyéb mint önámító hazudozás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Március 28. 05:21
Tudjátok, hogy mire lettem figyelmes?
Egy évvel ezelőtt a küldött gyűlésünk szlogenjét a az elnökség többször elsütötte!......
Sokkal takarékosabbak vagyunk, mint a Bross idejében voltunk!

Többször felmerült már -mintegy fegyvertényként- Bross fizetése. Hogy ő is kapott, és mennyit kapott, és ez most sem több... Az is elhangzott már, hogy Bross ügyvezetőként kapta a fizetését, nem elnökként.
Nos, én úgy vélem, nincs abban semmi rossz, ha egy szervezet elnöke jól végzett munkájáért egyszeri vagy rendszeres anyagi elismerésben részesül. Csak hát ne hívjuk már ezt takarékoskodásnak, főleg úgy ne, hogy az elnök mellett egy ügyvezetőt is eltart a tagság. Így maximum:
Bross fizetése - ügyvezető fizetése = x    összeg lehetne az elnök fizetése (és még akkor is csak egálban vagyunk).
Azt meg már csak halkan jegyzem meg, hogy nyugdíjas pénzügyőrként elnökünk nyugodtan végezhetné akár társadalmi munkában is feladatait, már amennyiben valóban az érdekképviseleti munka lenne számára az elsődleges.

És még valami: közeleg a küldöttgyűlés, amitől nem tudom, hogy mit várhatunk. Az biztos, ha ez is csak lelkes bólogatásokba, meg egyhangú kézemelgetésekbe fullad, onnantól ez a vezetőség bármit megtehet velünk. Utólag akár majd még az is kiderülhet, hogy a komplett IB bérezését sikerült elfogadtatni fű alatt (amihez majd az OV által elfogadandó tagdíjemelés biztosít anyagi hátteret)...
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2014. Március 28. 06:22
Kedves jakabadam !


Felfigyeltem írásodra mivel úgy tudom az IB-nek nincs fizetése mivel erről már régen lemondott. Milyen infód van erről a fizetés dologról?Kérlek tárd elénk vagy ez a dolog is megáll az "oktalan vádaskodás " kategóriánál.  Magam részéről még annyit hozzátennék hogy nem szép dolog más zsebében turkálni, de ha te ennyire szociális vagy javaslom a következő választáson az indulásod "Én csinálom INGYEN IS" szlogennel . Ki tudja hátha bejön?!


Lelkes támogatód:Karcsi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 28. 06:47
Sziasztok!
A spórolásnak ára van ám!
Éppen 14 millióval lett több a költségvetés kiadási oldala mint Bross idejében.
Néhány napja írtuk, hogy igazi varázslók az OMME vezetői.
Ezt feltüntetni kevesebbnek?
Terveztek 3 millió reprezentációs kiadást. Mennyi lett? 4 millió 472 ezer.
Terveztek 500 ezer szállás költséget. Mennyi lett? 2 millió 586ezer. (Hiába drága az Erzsébet Szálló)
Terveztek 1millió 200 ezer telefon költséget. Mennyi lett? 4 millió 336 ezer.
A könyvelési szolgáltatás a csúcs!
Mindenhol azt reklámozta az OMME elnöke, hogy azért kellett céget váltani, hogy kevesebb legyen!!!!!!!
Na nézzük.
Tervezetek 1milló 600 ezret, lett 2 millió 273 ezer.
Ezt megmondom. Ügyes.
Etetnek bennünket rendesen.
Ha a családi költségvetésben betervezünk valamit és az sokkal több lesz mit csinálunk fiúk?
Jaj jaj asszonykák.
És az OMME költségvetése ha a tervtől lényegesen eltér.
Majd megmagyarázzák. Nehéz lesz.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Március 28. 07:34
Varga Károly!
Nem értem a hozzászólásod lényegét!
Idézet
az "oktalan vádaskodás " kategóriánál.  Magam részéről még annyit hozzátennék hogy nem szép dolog más zsebében turkálni, de ha te ennyire szociális vagy javaslom a következő választáson az indulásod "Én csinálom INGYEN IS" szlogennel . Ki tudja hátha bejön?!
Tolnán azt mondtad, hogy Te is indultál az IB pozícióért, és még a számítógéphez sem értesz. Én ennek pont az ellenkezőjét tapasztalom meg most. ( akkor melyik az igaz? )
Az én véleményem, ellentétben a tiéddel az az, hogy senki nem turkál a másik zsebében! Mert szerintem itt speciálisan arról van szó, hogy a tagság pénzéből mennyit, és mire költenek a vezetők. Arra is felhívnám figyelmed, hogy szerintem ez így ilyen formában KÖZPÉNZ. És minden fillérről el kell tudni számolni.

ui: Reméltem, hogy legalább privát formában rendezed azt az ominózus megnyilvánulásod, de ezt nem tetted meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Március 28. 13:43
.....Tolnán azt mondtad, hogy Te is indultál az IB pozícióért ......[/quote]

Az IB-ba történő beválasztásért nem indulni szokás, arra jelölni szokták a delikvenst. Ha majd többet olvas az önkormányzatiságról, bizonyára ön is rájön, hogy botorságot mondott. Addig is kérje olyan jogvégzett emberek támogatását, akik hallottak már a civil szervezetekben szokásos választási szabályokról.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 28. 17:49
Arisztaiosz!

Újabb felszólítást kaptál az IB-től, hogy sürgősen támadnod kell. Nincs erre jobb embere az IB-nek erre a célra, olyan aki legalább méhész?

Kb. annyira vagy hiteles ebbe a témakörben, mint Göre Gábor bíró uramnak az űrhajó tervezésben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bekesm - 2014. Március 28. 18:51
Megtaláltam a választ.
https://ugyfelkapu.nak.hu/ugyfelkapu/
"A hamarosan aktuális 2014. évi Önbevallását szintén elektronikusan, internetes online űrlapok kitöltésével kell majd megtennie. Ennek feltételeiről időben tájékoztatjuk."
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Március 28. 21:02
.....Tolnán azt mondtad, hogy Te is indultál az IB pozícióért ......

Az IB-ba történő beválasztásért nem indulni szokás, arra jelölni szokták a delikvenst. Ha majd többet olvas az önkormányzatiságról, bizonyára ön is rájön, hogy botorságot mondott. Addig is kérje olyan jogvégzett emberek támogatását, akik hallottak már a civil szervezetekben szokásos választási szabályokról.
[/quote]
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Arisztaiosz!
Barátilag szeretném megkérni arra, hogy ne legyen nevetséges azzal, hogy nem értő olvasással olvassa el a hozzászólásomat.
Javaslom fusson neki még egyszer, és ha még mindig nem megy, akkor még egyszer.
Egyébként a szorgos tetszését kinyilvánító kollégának is elkerülte a figyelmét, hogy azt írtam: "Tolnán azt mondtad, hogy Te is indultál az IB pozícióért"
De az is lehet, hogy Ő észre vette, csak elvakította a maga fénye, és csak a piros mezőben lévő írásra koncentrált, hogy gyorsan megfelelhessen, a követelménynek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2014. Március 28. 21:35
Kedves Atya!


Nem indultam csak jelölt voltam mivel Észak Bács-Kiskun Megyei alapszervezet jelölt.És akkor mi a problémád evvel?Hála A JÓ ISTENNEK hogy nem választottak meg mivel tettlegességig fajult volna részemről ha ennyi jót irtatok volna rólam is mint a jelenlegi IB-ről.Jó ez így ahogy van tisztelem a higgadt embereket.Lehet hogy nem mindent csinálnak jól de a higgadtságukért nálam különdíjasok.Számító gépes +gépelési tudásom jól fejlődik köszönöm  érdeklődésed.Nyugi nincs értelme izgulni még ha egy kicsit gyakorlok akkor van esélye a komoly fejlődésemnek ebben a számomra még kissé idegen de egyre jobban megkedvelt kommunikációs formának.Nem szoktam hazudozni ha nincsenek valós észérveim inkább meg halgatom a másik véleményét és ha az megáll akkor felteszem a kezem és megadom magam.De ez most nem így van mivel én nem a közpénz elköltéséről beszélek hanem az ingyenes munka szépségeire próbáltam rávilágítani kedves kollégánkat.Ezen kivűl még csak egy kis infót kértem mivel a korrekt tájékoztatás előre mutató jó példával szolgálhat bár kinek is.


Tisztelettel :Karcsi
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Március 29. 04:58
Kedves Karcsi!

Nem vagyok izgulós fajta, és mivel esetenként, én is itt látom fejlődésed, a klaviatúra, és a világháló kapcsán, mert hiszem hogy igaz volt a mondásod, és 0 tudásról indultál, minden elismerésem a tied.
Az IB számomra egy gyűjtő fogalom, és szerintem ott is van olyan akivel nincs, és nem volt probléma, Mármint a munkájával. Te azt gondolod magadról, hogy ha IB tag lettél volna, akkor azok a kevesek közé tartoznál akikkel foglalkozik a közvélemény, (méhészek)?

Tisztelettel: Atya 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. Március 29. 08:48
.....Tolnán azt mondtad, hogy Te is indultál az IB pozícióért ......

Az IB-ba történő beválasztásért nem indulni szokás, arra jelölni szokták a delikvenst. Ha majd többet olvas az önkormányzatiságról, bizonyára ön is rájön, hogy botorságot mondott. Addig is kérje olyan jogvégzett emberek támogatását, akik hallottak már a civil szervezetekben szokásos választási szabályokról.
[/quote]

Az OMME tagsági számom:120341 /ha kiváncsi lennél leírhatom az 1993-as méhész igazolványom számát is./

Na már most Tomipapa, ide várjuk a tiédet:__________
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Március 31. 07:20
Tisztelt Méhészek!
Mit ígért nekünk tagdíjfizetőknek az OMME vezetése?
Januártól megújul a honlap,napi friss hírek lesznek.
Csak azt nem tették hozzá melyik év januárjától?
Most ezt láthatjuk már 11 napja.

"OMME EB beszámoló 2013. év
2014. 03. 20. "

Hol vannak a lap topok? Nincsenek valami toppon vezetőink.

Addig is tisztelt méhészek olvassátok a Fekete-Fehér Méhészklubot.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Elemér méhész - 2014. Március 31. 10:47
Elemér!

A belső fogyasztás növekedésével kapcsolatos statisztikában nem hiszek, mert ez teljesen hasraütéses adat. De szerintem egyetlen méhész sem hisz benne.

A mézárnak az átlagosan 50 %-os emelkedése és az általános elszegényedés mellett a mézfogyasztásnak a megduplázódása csak olyan mértékű kozmetikázással lehetséges, ami nem egyéb mint önámító hazudozás.

Kedves Geddekas!

Tisztelettel kérlek,  világosíts fel, hogy miben hiszel! Szerinted, hogy számítják ki a belső fogyasztást?

Továbbá, hogy állnak össze az export adatok?

Üdvözlettel: Elemér méhész

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Március 31. 20:50
Az exportadat 95 %-a tényeken alapul és kb 5 %-nyi a becsléses rész. A tények alapja, hogy a nagykereskedőknek export adatjelentési kötelezettségük van. És ez érdekük is, hiszen kapnak erre támogatást is.

A belföldi fogyasztás részben a bolti forgalomból, de nagyobb részt becslésből születik. A becslés módszertanában van az eb elhantolva. A háztól eladást és a kispiaci forgalmat, tehát a méhész közvetlen értékesítését csak becsülni tudják. Ennek a becslésnek viszont nincs pontos módszertana és nem is lehet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Elemér méhész - 2014. Április 01. 11:00
Kedves Geddekas!

Egy kicsit utána "kapartam" a dolgoknak, s a pontosság kedvéért az alábbi információt sikerült összeszednem:
Az export kiszámítása:A szigorú számadású bizonylatokon alapuló, hazai termelésű méz export adatokat az adatszolgáltatásra kötelezett kereskedő szervezetek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) részére megküldik, amely azokat összegzi. [A külkereskedelmi termékforgalom két részre oszlik, az EU tagállamokkal (Intrastat), illetve az EU-n kívüli országokkal megvalósuló (Extrastat) forgalomra. A tagállamokkal lebonyolított forgalom adatait a KSH közvetlenül az érintett vállalkozásoktól gyűjti be, az Unión kívüli kereskedelemről pedig a NAV-tól kap információt. Az Intrastat kiszállításaikról azoknak az adatszolgáltatóknak kell kérdőívet kitölteniük, akiknek az EU tagállamokba történő kiszállításainak utolsó 12 havi értéke meghaladja a 100 millió forintot. Az új adatszolgáltatók kijelöléséhez, a gazdasági szervezetek áfa-bevallásában jelentett adatait használja fel a statisztika. A kötelezettségüknek eleget nem tévő illetve a küszöb alatti vállalatok adatát becsléssel pótolják, melynek alapját az azonos ágazatba tartozó vállalatok jelentett adata képezi. A természetes méz (KN 0409) kiviteli adata 2012-ben 7% becslést tartalmaz. 2012-ben a méz kivitelt jelentő cégek száma nagyságrendileg 40 fölött volt, míg az ezt megelőző két évben, évente mintegy 25 cég jelentette ennek a terméknek a kiszállítását.}
Megjegyzem: Magyarországon nem kapnak a mézkereskedők exporttámogatást!

Belföldi fogyasztás "kiszámítása" pontosítva:Mivel nagyon sok méhész értékesíti a mézét háztól, vagy piacokon, ezért az így eladott mennyiséget csak becsléssel lehet meghatározni. (Ebben az esetben a mennyiség meghatározásához támpontot nyújt a göngyölegforgalmazók által értékesített üveg, vagy műanyagflakon. Továbbá a fogyasztói, vásárlói szokásokra irányuló vizsgálatok összegzése.) Ehhez az adathoz kapcsolódik a hazai élelmiszeripari, illetve egyéb vállalkozások által felhasznált un. „ipari méz” mennyisége, melyet szintén bizonylatok alapján összesítenek. A kereskedelemben forgalomba hozott mézmennyiség a bizonylatok révén szintén pontosan nyomon követhető.
A megemelkedett belső fogyasztásra vonatkozó információk részben meghatározó felvásárló cégektől származnak. (Egyes felvásárlók a cég kérésére ez irányban is kutakodnak.)
Nem én kreáltam a számot.
Ebben az esetben is rossz a "mintavétel módszertana?"

Üdvözlettel: Elemér méhész

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Április 01. 16:08
Az export tekintetében 2 %-ot tévedtem, hiszen én 5%-nak gondoltam a becsült értéket, míg ők 7 %-nak. Szerintem túlozzák, de mindegy.
Az export adat tekintetében kicsi hibával dolgozik a KSH. Tehát ebből a nézőpontból a termelés stagnálása igazoltnak tekinthető.

A belső fogyasztás adatának pontossága? Hát ebben a tekintetben a politikai manipuláltság sokkal erősebb, mint te hiszed. A KSH mindig a lehető leglojálisabb szervezet az épp aktuális takargatni valók tekintetében. Erre bizonyíték a demográfiai adatok értékelése és az abból való következtetés levonása. Minden rasszista felhang nélkül felteszek egy kérdést. Olvastál te már korrekt kimutatást arról, hogy a 14 éves alatti korosztályban a cigányság mekkora részesedéssel van jelen? Pedig ennek óriási jelentősége van nagyon-nagyon sok tekintetben. Az oktatási rendszer, a kultúra változása, várható foglalkoztatási szerkezet stb. Homokba dugják a mindenkori pártelitek a fejüket az ilyen kérdések elől. Miért? Hosszú lenne a válasz, ne ragozzuk.
De térjünk vissza arra, hogy a mézfogyasztás alakulását miért érdeke kozmetikázni a mindenkori kormányzatnak? Egyik válasz, hogy csak. Öröklött reflex a bolsevik időkből. Másik válasz már összetettebb, de eredezik az előzőből. Az ország nem szegény, de a nép igen. Sőt egyre szélesebb a szegény emberek rétege. Tehát a statisztikában a mindenkori kormányzat igyekszik egy kicsit szebb képet festeni a helyzetről, mint ami van. Minél nagyobbak a társadalmi különbségek, minél nagyobb a szegénység, annál erőteljesebb a vágy a kormányzatban, hogy kozmetikázza azokat az adatokat, ahol ez könnyedén megtehető. A becsült adatok köre ilyen.

Te magad mondtad el, hogy a hazai mézfogyasztásnak a kiskereskedelmi adatokon felüli részét becsléssel állapítják meg. Én még nem találkoztam eddig a méz kiskereskedelmi adatsorával soha. Vajon miért? A becsült rész pedig nagyon inog szerintem, hiszen a méz ára nőtt, de azzal a jövedelemmel rendelkező réteg, amelyik potenciális mézvásárló lehet, az elmúlt 10 évben csökkent.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Április 01. 20:11
A legyártott OMME üvegek közül mennyi lehetett mézzel megtöltve, ès ebböl mennyi lehet az egy èvre kivetìtett átlag?
A becslèshez ìgy meglehetősen jó támpont lehet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Április 01. 20:31
QUQURIQ!

Sajnos még mindig sokan árulnak uborkás üvegben mézet, csak ki kell menni az őstermelői piacokra.
Cukrászoknak vagy sütő üzemeknek meg 50 kg vagy 80 kg -os kannákban szállítanak mézet a méhészek.
A háztól való eladásnál sokszor a vevő hozza az edényeket.
Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. Április 04. 20:15
Na  de komolyan. Itt nem megy semmi olyan egyszerűen, mint a németeknél, vagy akármelyik más népségnél. Ott hoznak egy határozatot, üveg kell, megkeresik a gyártót, és megállapítják az árát, és kész. Akinek kell az viszi.
Itt meg, még az üveggyártásba is valami  nagy üzeletet sejt mindenki, és "nehogy má ne az én haverom gyártsa." Azonkívül aztán egy ilyen egyesület, ahol nem tudni mit csinál  "Mordorba Sauron",/gyűrűk ura/ úgy emelik az árát ahogy akarják.
Bár ma , úgy hallotam, mintha kis rezdület lenne. És valahogy kell az omme felépítését a törvényekhez kell igazítani. Erre az lenne a kérdésem, eddig nem volt hozzáigazítva? Hogyan is van ez akkor? Talán törvényellenesen működött? Nem de, tán nekem van igazam?
Egyszerűen érthetetlen. Én a polgárőrség okán is áttanulmányoztam a Magyarországon érvényes egyesületi törvényt, és ilyen küldötti rendszert nem találtam sehol.
Viszont mindenhol kiemelem. Én nem ismerek senkit. Ezért érdemben én nem is tudok senkit kritizálni. És semmi kifogásom nincs, senki személyével szemben. De azt látom, hogy ez a rendszer, ahogy az omme felépül, valahogy nem klappol.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 05. 06:35
Tisztelt Méhészek!
Ma este rövid beszámolót fogok ide feltenni az OMME küldöttgyűlésén történtekről.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Április 05. 19:14
Köszönjük!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Április 05. 19:55
Várjuk :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Április 05. 20:52
Most értem haza a küldött gyűlésről.
Nagyon ,de nagyon nem értem én mi is folyik itt valójában.
Bercsényi János rákérdezett miért nincs betartva az SZMSZ 55. pontja.
55. Az Egyesület alkalmazásában ,illetve vele rendszeres munkavégzésre vonatkozó szerződésben, valamint folyamatos vállalkozói szerződésben lévő személyek száma az Intéző Bizottságban nem haladhatja meg a három főt az elnök kivételével.
Ezt írja az SZMSZ.
Jelenleg: Fekete József elnökhelyettes  szaktanácsadó
               Tóth Péter szaktanácsadó
               Lászlófi Zsolt nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettes szaktanácsadó
               Egyed Árpád  OMME Magyarország KFT ügyvezető igazgató
Az elnökúr válasza az volt,hogy semmi köze az egyesületnek a szaktanácsadói szerződésekhez mert az MVH.
-val van szerődésük.
Itt akkor most valaki megint nem mondott igazat.
 Az SZMSZ-ből és a 118 2013(XII 16) VM rendeletből egyértelműen és világosan kiolvasható, hogy a szaktanácsadóknak az OMME-val van szerződése és nem az MVH-val. Hiszen az ez irányú támogatást is az OMME igényelheti, ez irányú bevétel szerepel az OMME pénzügyi beszámolójában a bevétel, mind a kiadási oldalon. Ha ez közvetlen MVH-s szerződéssel lenne akkor ez nem szerepeltethető az OMME pénzügyi beszámolóban. Az volt a számomra, a legfurcsább, hogy ezzel a szaktanácsadók is tisztában vannak,-csak tudják kivel kötötték meg a vállakozási szerződéseiket- ennek ellenére hallgattak, pedig ott voltak a teremben.
240 embernek a szemébe ezt így ki mondani, nem tudom minősíteni.
Ezek után lehet csodálkozni ha valaki a bírósághoz fordul

Csodálkozom a pénzügyi beszámoló elfogadásán is , hiszen a küldötteknek kiküldött példányban nem szerepel  a 2013 évre a KFT alapításra költött pénz sem a tervezetben sem pedig a tény oldalon. Annak ellenére,hogy a beszámolóban arra az évre 20 millió forint törzstőkével és tizenhat egész kilenc tized millió apportról írnak.

 Az elnöki és elnökhelyettesi tiszteletdíjak kifizetését a tervezett keretösszegbe való beleférésével indokolták, holott ez nem így volt ha valaki megnézi:
 terv:27 millió367 ezer forint  a valós kifizetés pedig :34 millió201 ezer forint

Az a véleményem, hogy sokan el sem olvasták ezt a beszámolót.

Üdv. jani bátya
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 05. 21:25
Jani bátya!
Én már semmin nem lepődök meg.
Teljesen jól tudod a szaktanácsadókkal az OMME köti a szerződést. Velem is így volt, és az óta is így van.
De ne aggódj, Dr. Mészáros László kijelentette, hogy örül az ügyészségi vizsgálatnak, ami jelenleg zajlik.
A szünetben megkérdeztem Egyed Árpádot miért nem válaszolt a kérdésemre.
Először kijelentette, hogy az OMME Kft. az OMME tulajdona, és ez a méhészeké, a felügyeletét az EB gyakorolja.
Azt viszont személyiségi jogának megsértésnek vélte, hogy kimondta az OMME elnöke, a fizetését.
Bruttó 500.000 Ft. Nem tudom kedves Méhészklub tagok, de én úgy emlékszem, hogy 100.000 Ft-ról volt még szó az őszi OV-n. Hiába az infláció. Megkérdeztem mi van az üvegek után kapott 2 Ft-al? Válasza, azt kapjuk most is.
Csak nem az OMME,hanem a Kft. Tehát az OMME-t a Kft. megalapítása miatt kár éri!
Ki törődik ezzel? A Kft. is a miénk. És nagyon jól gazdálkodik ám. Null szaldós! Azt jelenti, hogy a bevétele és a kiadása egálban van. Ez az igazi gazdasági társaság a tagdíjainkból.
Mi drágábban kapjuk az üveget, az OMME-t kár éri, de a Kft. virul. Ez így maga a tökély.
Mindent megmagyaráztak.  (Emlékeztetőül az OMME 4 év alatt 20 millió forintnál is többet kapott az üvegforgalom utáni 2 Ft-okból.)
Egy darabig fog a mutatvány működni, de meddig?
A monitoring vizsgálatokba még három főt vettek be. A biológus kolléga szerintem a csúcs.
Neki réges-régen tudomása volt a neonikotinoidok káros hatásáról. Hallgatott.
Jaj a legfontosabbat kihagytam.
Mindjárt az elején volt egy új napi rendi javaslat. Az, hogy napirendre lehessen tűzni a küldöttek 10%-ának a szavazata szükséges. Majdnem 50% volt! És láss csodát, ha nincs ott az OMME által megrendelt ügyvédnő, az OMME elnöke nem ad helyt a javaslatnak. Ez a mostani vezetésünket minősíti.
A küldöttgyűlés egyébként simán lement, az ellenzék nem aktivizálta magát.
A nagy örömüket nem kívántuk megzavarni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Április 05. 22:30
Van is minek örülni , én is örülök a bruttó 745 ezer nettó 600 ezer forint fizetésnek havonta, még ha nem is az enyém/Lehet csak öt kaptár méhet hagynék, terápiás céllal/
Nem emlékszem, hogy az előző elnöknek ennyi lett volna, de egy hónappal ezelőtt az hangzott el az OV.-n hogy annyi mint az előző elnöknek.
Most ennyi lett megszavazva anélkül hogy erről akár egy szó is esett volna.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Április 05. 23:49
"OMME gazdálkodás

A fenti fejlesztésekre vonatkozóan, valamint az OMME Vezetőség kiemelten jó gazdálkodásának alátámasztására ismertetem minden Méhésztárssal a főbb pénzügyi adatokat.  Számokkal igazolt, hogy az OMME Intéző Bizottsága minden méhész érdekét képviselve megfelelően gazdálkodik a tagdíjak befizetését követően rendelkezésre álló pénzkerettel. A főbb könyvelési adatok az alábbiak:

2012-es pénzügyi záró adat:                                       164.228.000.- Ft

2013-as várható pénzügyi záró adat:                      188.700.000.- Ft

Az OMME, így valamennyi Méhésztársunk érdekében 188,7 millió Forinton felül további 20 millió Forinttal Kft-t alapítottunk! Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy 2013-ban, az egyesület történetében először, az önálló egyesületeknél maradt az alaptagdíjak fele! Ez újabb, közel 9 millió Ft-ot jelent. Mindezekre tekintettel és a számadatokat összesítve megállapítható, hogy az OMME 2013-ban a tőkéjét több mint 40 millió Forinttal növelte!

Egyértelmű, és számadattal alátámasztott az OMME teljes Vezetőségének szakszerű és eredményes gazdálkodása."
Az előzőek az OMME honlap 2014 január 18-án megjelentekből valók.

Most már látható a pénzügyi beszámolóból ,hogy az előzőekben idézett beszámoló nem fedi a valóságot.

A 2013-as bevétel 470millió 102 ezer ebben benne van az előző évi maradvány 164millió228 ezer
                 kiadás   293 millió 901 ezer
maradvány             176millió 201 ezer
ebből ha kivonjuk a Kft-nek átutalt 20 milliót, mert ezt az összeget a pénzügyi beszámoló nem tartalmazza akkor csak 156 millió 201 ezer forint marad ami nemhogy 40 millió forintal több hanem 8 millióval kevesebb mint a januári induló összeg volt.De ha esetleg a KFT értékét számoljuk akkor is csak 12 és nem 40 millió a gyarapodás ami véleményem szerint csak pozitív nulla. A matematikailag kiszámolt 2013 évi maradvány a 2014 évi bevételi tervnél már
181millió 990ezer forint összeggel szerepel, nem tudom miből adódik a különbözet cca 5millió.
5millióval magasabb bevételből 22millióval kevesebb eredmény,mint az előző évben.
Ez kérem szépen  eredményes gazdálkodás?

Most akkor hogy is van ez?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Április 06. 11:34
Azért el lehet gondolkodni, vajon véletlen e, hogy a 2013-as pénzügyi beszámoló forintálisan nem tartalmaz egy forintot sem a Magyar Méhész kft.-vel kapcsolatban, holott ezt a kft-t 2013 novemberében alakították és előtársaságként működött is, tehát költségei is voltak amelyeket az OMME finanszírozott.
A 2014-es tervezetben viszont a kft-kel kapcsolatban 61millió 725 ezer forintal terhelik meg a költségvetést, melyet ugyan valamelyest kompenzál a bevételi oldal Magyar Méhész kft kölcsön rendezése sor 16 milliós bevétele.
Sehol nem szerepel viszont a 16,9 millió forintos apport, hogy miből van,honnan jött vagy egyszerűen csak van és kész. Ha ez forintosítható akkor ezen tőkét is fel kellett volna tüntetni a kiadási oldalon szerintem.
Sajnos a bevételi oldalon nem látok betervezve egyetlen egy forintot sem vállalkozási tevékenység bevétele címszó alatt vagyis a kft nem fog a tervek szerint hasznot hajtani 2014-ben a tulajdonosának az OMME-nak.
Viszont nonszensznek tarom a kft ügyvezető úr fizetésével kapcsolatos személyiségi jogokra való hivatkozását.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 06. 20:44
Jani bátya!
Nem tudom miért, talán az OMME-s üveghez való kötődésem miatt az bosszant a Kft-ben a legjobban, hogy eltűnt a 2 Ft amit az OMME kapott. És van ám még egy kis csacskaság üveg ügyben. A Kft (nem Orosháza) öncélúan felemelte az üveg árát! Azon túl, hogy ez pofátlanság, még jól be is csaptak bennünket!
Utólag bánom, hogy ezt tegnap nem kérdeztem meg Egyed Árpádtól, bár a feltett kérdésemre sem válaszolt.
Biztosan üzleti titok, a mi pénzünkből. Mondja már meg valaki, hogy mi a jó nekünk a Kft-ből?
Az OMME-t biztosan kár éri. Az üvegekből befolyt összegnek integethetünk. Én csak a küldött társaimon vagyok megrökönyödve, hogy ezt simán elnézik. Néhány év múlva remélem nem fognak keseregni.
Mit mondott az ügyvezető?  (A tiltott hangfelvétel készítése miatt lejegyeztem.)
"2013. február 13-án végleg bejegyezték a Kft-t. (Mondjuk az OMME elnöke a kampánykörútjain teljesen másról beszélt.)
A Kft.  az egyesület fennhatósága alatt van, az OMME ellenőrző bizottsága látja el a Kft.  felett is a felügyeleti jogot.
Fő tevékenysége a Méhész Újság színvonalas kiadványa, ezt a tagdíjunk ellenében meg is jár mindenkinek."

Jaj mikor ezt egy ellenzéki képviselő mondta, hogy nekiestek. Az ügyvezetőnek mindent szabad.
Mondjuk ezt eddig is tudtuk, hogy lett az újság,  milyen púder szöveg kíséretében.
Nem baj, lényeg az,hogy az elnök örül az ügyészségi vizsgálatnak.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Április 06. 21:55
Én is megkérdeztem az EB vezetőjétől, hogy miért nem szerepel a2013-as beszámolóban sem a terv sem a tény oldalon a kft vagy ahhoz kapcsolt összeg. Először azt mondta benne van, erre azt kértem mutassa meg, nem tudta, mert ő sem találta. Csak a 2014 -es tervben van.
Sejtem az okát,ha a tavalyi évhez kötötték volna a kft-nek átutalt pénzeket a valóság szerint ,mint lejjebb írtam minuszos lett volna a mérleg amit a tagság vagy elfogadott volna vagy nem.
A beszámoló szerint a tavalyi évre nem utaltak pénzt a kft-nek ami nem fedi a valóságot hiszen szóban pár oldallal előrébb leírták a költségeit és az ügyvezető úr is elismerte,hogy decemberben már a kft alkalmazásában állt, és újságot is készítettek.

Már én sem csodálkozok semmin, az elnök úr újra bemutatkozott arról az oldaláról, hogy nem csinál lelkiismereti problémát abból ha nagy közösség előtt kell mellébeszélni, s mindezt úgy hogy mellette ül a meghívott ügyvéd.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Április 08. 09:42
Akárhogy is történt, az tény, hogy a legutóbbi 5 év leggyengébb eredményt hozó költségvetését fogadta el a tagság, amit ha csak az előző évi eredményhez hasonlítunk cca. csak harmada.
Ami a legfeltűnőbb, hogy a vezető tisztségviselők juttatásainak 5x nagyobb a költsége mint egy évvel korábban.

Üdv.jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2014. Április 08. 21:05
Akárhogy is történt, az tény, hogy a legutóbbi 5 év leggyengébb eredményt hozó költségvetését fogadta el a tagság, amit ha csak az előző évi eredményhez hasonlítunk cca. csak harmada.
Ami a legfeltűnőbb, hogy a vezető tisztségviselők juttatásainak 5x nagyobb a költsége mint egy évvel korábban.

Üdv.jani bátya

Rajtad kívül ezt senki sem vette észre.
Keveseket fog érdekelni.
Semmi nem fog történni emiatt.
Magyarán azt csinálnak amit akarnak.
Bízzunk és reméljünk,talán a hatalmat jó ügyekre használják.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 09. 07:59
Anti!
Ne reménykedj!
A küldöttgyűlés végig a pénzről szólt.
A költségvetési beszámolót gyorsan elhadarták, aztán jött, hogy ki mennyit keres.
Ez a lényeg!
Én azt gondoltam az OMME egy szakmai méhész érdekképviselet.
Egyetlen javaslat elfogadásával meg tudták volna mutatni, ha a méhészek érdekében előterjesztett 20 millió forint az alkalmazott kutatásokból a méhmérgezések szakszerű kivizsgálására megszavaztatják, hogy van még remény az érdekképviseletünkre.
Már a szavazás feltevésénél úgy terjesztették elő, hogy benne volt a válasz.
Kíváncsian várom, ha valamelyik vezetőnket méhmérgezési kár éri (amit nem kívánok senkinek) akkor, hogy döntenének? Késő bánat.
Ötszörös lóvé? Mondtam már. Infláció. Mi lesz, ha nyereséges lesz a Kft? Most null szaldós.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Április 09. 23:02
A vezérkar tagjai mindegyike akkora méhállománnyal rendelkezik egyenként, hogy egy átlagos méhmérgezés több kárt okoz nekik, mint amennyit képesek felvenni az OMME kasszájából. De ez őket nem túlzottan érdekli. Hát lelkük rajta. Mindenki kovácsa a saját sorsának.
Csak az a baj, hogy rövidlátásukkal kikényszerített döntésük eredményét nemcsak ők, de minden méhész elszenvedi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Április 10. 17:47
9./ A tisztségviselők tiszteletdíjára az FB javaslata alapján az FB elnöke tesz előterjesztést a küldöttközgyűlésnek, jóváhagyás végett.

Ez a pont megint kimaradt a a küldöttgyűlési határozatok közül, vagy csak én voltam figyelmetlen?
Ha jól emlékszem Fáskerti úr csak annyit említett ez ügyben, hogy külön sorban szerepel az az elnöki tiszteletdíj.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Április 10. 21:38
Figyelmeztetés: csaknem egész Magyarország befagyhat!


2014. ÁPRILIS 10. 20:227 6
A várható talaj menti fagy miatt három megye kivételével az egész ország területére figyelmeztetést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád megye kivételével az egész országban várható talaj menti fagy.

Csütörtök este néhol még kialakulhatnak zivatarok, amelyeket jégdara, kis eséllyel szélerősödés kísérhet. Főként északkeleten intenzívebb záporok környezetében, kisebb területen jelentősebb mennyiségű - akár 10-25 milliméternyi – csapadék is hullhat.

Péntek hajnalban a szélcsendes, kevésbé felhős területeken előfordulhat talaj menti fagy – tették hozzá.

Az előrejelzés szerint pénteken néhol erősen gomolyfelhős, másutt napos lesz az ég. Legfeljebb délen és keleten lehet néhol zápor. Napközben megélénkül, főként keleten meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 0 és plusz 5 Celsius-fok között várható, de a fagyzugos helyeken hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 13-17 fok között alakul.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 14. 20:51
Sziasztok!
A Bonyhádi méhészklubon 14-en voltunk.
Családias hangulatban méhészkedtünk.
Ebben a kis "magban" még működik a közösség.
Nincs kényszer, akkor is jönnek az érdeklődő méhészek ha nem esik egy szó sem a támogatásokról.
Én mindig a bonyhádiakkal példázódtam, és erről most sem változott a véleményem.
Kérdeztek, és én a legjobb tudásom szerint válaszoltam.
Mikor kell anyát zárni,mikor várható a 2014-es akác indulás?
Hogy állnak mézzel a családok, van e hordás repcén?
Mennyi fiasnak kell lennie akácra a méhcsaládnak?
Mit csinál Buchinger György a túlfejlődött családokkal?
Ezekre mind megkapták a választ akik ott voltak.
Szakmapolitika nélkül is lehet méhészklub.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Április 14. 21:11
Szia Attila! Milyen időközönként és hol tartják az összejöveteleket?

Köszi!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 14. 21:30
Szia Balázs!
Minden hónap második hétfője, délután 18 óra, már 9 éve!
Műv.Ház.
Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Április 15. 06:39
Attila!
Köszi az infót!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Április 15. 06:43
Köszönjük szépen a tegnap esti jó kis klubot nagyon jó volt. Nagyon sok érdekes dolgot hallottunk. Szép napot mindenkinek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Április 17. 10:26
Újabb támogatáshoz jutnak a méhészek
[Iránytű] 2014.04.17 10:05

Folytatódik a Magyar Méhészeti Nemzeti Program alapján a vándoroltatáshoz, mézkinyeréshez és léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzésére igényelt támogatások kifizetése. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a héten 30,5 millió forint támogatási összeg kifizetését teljesítette 288 méhész-gazdálkodó részére.

A méhész-gazdálkodók a 2013/2014. végrehajtási évben beszerzett új eszközökre igényelhetnek támogatást az MVH-nál, mintegy 178,8 millió forint keretösszegig. Az 50-50 százalékban uniós és nemzeti finanszírozású intézkedés keretében biztosított támogatás célja a méhészeti tevékenység hatékonyságának növelése.

Az MVH a támogatások kifizetését folyamatosan teljesíti a kérelmek feldolgozásának ütemében.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Április 17. 13:48
Az OMME vezérkar elégedett, be se teszi a lábát az irodába. Ki kell heverniük a küldöttgyűlés utáni buli fáradalmait. Húsvét után kezdődik az élet újra. A küldöttgyűlési jkv még sehol se tart, pedig letelt az alapszabályban előírt 8 nap.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Április 17. 21:49
Legjobb lesz feljelenteni őket...!

Gyakorlata is van benne...

Hajrá...!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 18. 07:03
Tisztelt Arisztaiosz!
Az elnök bejelentette a küldöttgyűlésen, hogy
" Örülök az ügyészségi feljelentésnek."
Jogász létére, még azt sem tudja, hogy amit az ellenzék végrehajtott a tagság érdekében, az nem feljelentés!
Ez nem egy öncélú magánvádas beadvány, mint ahogy előadja.
Egy kontroll, hogy azért nem szabad mindent megtennie velünk. Vannak előírások amit a "rend őrének" is be kéne tartani.
Na de ha örül neki, akkor mi a baj?
Talán Te nem örülsz Arisztaiosz?
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Április 18. 11:49
http://vs.hu/cserbenhagyta-magyar-meheszeket-az-eu-0417?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Április 18. 19:49
"Mit várunk az OMME-tól, ha április 4-e óta nincs hír a honlapunkon? "
Nem kell annyira aggódni , lehet kezdenek jó irányba fordulni a dolgok,-lehet dolgozik a lelkiismeret-. :-X
A Méhészújság márciusi főlapja után, nem a kifogásolt áprilisi követte, hanem a májusi.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Április 22. 06:44
Tisztelt Méhésztársak!


Sajnálattal értesítelek benneteket, hogy most 2014. április 17-21 között a hosszú hétvégén példátlan mértékű méhpusztulás következett be Döge, Kisvárda, Fényeslitke, Komoró települések térségében. Az eddigi adatok alapján hozzávetőlegesen 1000 méhcsalád károsodott különböző mértékben.
Gyanítom ennyivel még nincs vége, ma már kora hajnalban elkezdtek "rajozni" a permetezők pl. itt Fényeslitkén, és gondolom a környéken is, szerintem további káreseményekre lehet számítani, mivel az elvirító almafától kezdve az éppen most kinyílt almavirágokig széles a skála és kemény szerrel még csak most készülnek permetezni a gazdák.

!! Az eset kapcsán fontosnak tartom még elmondani a méhekből 2X 1/2 liter hullát kell megszedni a méheü. felelősnek a hatóság jelenlétében, nem pedig 2X 0,5 kg-ot erre hivatkozva senki sem engedje magát lebeszélni a
hatósági eljárás megindításáról!!


Reménykedek benne, hogy a kialakult helyzethez viszonyítva mégis jó hírekkel szolgálhatok, és nem veszi hatalmába a méhmérgezési eseteket is a közöny vagy a szakmaiatlan hozzáállás.

És még valami!!! Akinek a méhészetét mérgezés éri, feltétlenül legyen figyelemmel arra, hogy írásban is megtegye bejelentését az illetékes megyei Növ.-és Talajvédelmi Igazgatóság felé, még ám kimutathatóan!! Ennek a későbbiekben a kártérítés során lehet nagy jelentősége!!


Szeretnék megkérni valakit, adjon hírt erről a méhpusztulásról a zöld fórumon, hogy a méhésztársak minél szélesebb köre tájékoztatva legyen "hovatartozására tekintet nélkül",  mivel ott sajnálatos módon nem engednek hozzáférni a fiókomhoz már vagy 2 hónapja.

Üdvözlettel: Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Április 22. 11:49
Milyen vegyszerre gyanakodtok?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 22. 21:13
Tóth Zoli!
Miért lettél kitiltva a Zöldről?
Látod azért van közös téma ami összeköt bennünket.
Mit tettél, mit írtál amiért büntibe vagy?

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Április 22. 22:37
Sziasztok!

Mai napon is reggeltől-estig mintavételezés és dokumentáció, így megy ez már szombat óta nap mint nap beleértve az Ünnepet is.
A helyzet elkeserítő, nagyon szomorú dolgokat lehet látni.
A lemérgezett családok jó része talán még napraforgóra sem bír majd felerősödni.

A mai napon már kedvező tapasztalatok is történtek két zártkertbe is sikerült bejutni. Az ügyészi engedéllyel történő kapunyítás költsége elrettenti, a gazdákat, így jobb belátásra lehet bírni őket, akik kénytelenek így tűrni a hatósági mintavételt.

Sőt három helyen a vándortanya helyéül szolgáló gyümölcsös is mintázva lett, ez is hatalmas lélektani mérföldkő volt, de azt is el kell mondanom még mindig van károsult méhész aki megijjed valamitől vagy engedi magát zsarolni vagy megfenyegetni és féluton meghátrál.

Azt már lehet látni, hogy nagy valószínüséggel a gyümölcsösöket permetező gazdák okozzák a mérgezést, és általában méhkímélő technológiában felhasználható növényvédőszerek, nem előírás szerinti felhasználása okozhatja a problémát, de van aki manapság is úgy gondolja hogy teljes virágzásban fényes nappal permetez.
Találkoztunk valószínüleg piretroid okozta mérgezéssel is annál a vásárosnaményi méhésztárs méhészetében akinél nem sikerült értékelhető mennyiségű mintát összegyűjteni, miközben kiürültek a kaptárak szinte teljesen a fiasítás takarására alig elegendő a népesség.

A laboreredmények birtokában többet fogunk tudni biztosan.

Holnapi napra is maradt bőven mintavételezés, és kezdődhet is a kárfelmérés...


Attila! Kérdésedre válaszolva: Sajnos a kitiltásom okaira most pillanatnyilag nem emlékszem egyszerűen valőszínüleg a fáradság miatt, de biztosan nem akartam semmi rosszat csak elszántam kiálltam az igazam mellett..


Szeretném megkérni a károsult méhésztársakat ha nehéz is, de legyenek türelemmel míg feláll és megérkezik a bizottság a kárt szenvedett méhészetébe. Fölöslegesen semmilyen egyéni akciót ne hajtsanak végre!!
Higgyétek el non-stop megy a munka több hatóság összehangolt munkája eredményeképpen. Sokszor nagyon nehéz haladni a munkával. Elkerülhetetlen, hogy fél vagy egy napokat kelljen várni egyes esetekben a hatóság megérkezésére. Használjátok fel ezt az időt egy kis nyomozásra ki merre hol mikor permetezhetett meglátjátok meg lesz az eredménye egy jól eltalált növénymintavétel sokat jelenthet a későbbiekben.


Míg kegyelmet nem kapok, újra megkérnék valakit közölje ezen írásom a méhészfórumon. Atanak pedig megköszönöm korábbi kérésem teljesítését.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 23. 06:39
Szia Zoli!
És az OMME segít nektek?
Legalább adott valami mankót,hogy mit kell csinálnotok?
Vagy az ellenzék egyik harcos képviselőjének nem segítenek?
Hol van az érdekképviselet?
Ez nem hír az OMME honlapján?
Április 4 óta bezárt az iroda?
Van ott valaki?
Megúszták a küldöttgyűlést, most nyári szabi?
Sajnállak benneteket! A Paksi méhmérgezésnél Bross Péter folyamatosan kérte az információkat, a demonstrációnkon személyesen részt vett.
Gödöllőn lehetőséget adott a tájékoztatóra. 2006-ban történt permetezésnek most, a közelmúltban lett vége,
a méhészek mindent megnyertek!
Az OMME tud erről?
Nem is érdekli őket! A "buxa index" a lényeg!
Önzetlenség, pénz nélkül végzett munka? Az meg mi?
Egyszer elmesélem nekik.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Április 23. 08:30
OMME elnöke kijelentette, hogy a méhmérgezés NÉBIH ügy, tehát az OMME nem foglalkozik vele.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Április 23. 09:44
Sziasztok!

Mai napon is reggeltől-estig mintavételezés és dokumentáció, így megy ez már szombat óta nap mint nap beleértve az Ünnepet is.
A helyzet elkeserítő, nagyon szomorú dolgokat lehet látni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Április 23. 09:50
Tóth Zoltán!

Privát üzenetet küldtem neked és sürgősen várom a válaszodat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Április 23. 16:29
Sziasztok!

Ne haragudjatok, egyszerűen csak most érkeztem belépni.

Attila kérdésére válaszolva:

-az OMME a megyei szaktanácsadó Kovács Csaba révén ott áll a háttérben, a szaktanácsadónk minden tőle telhetőt   
 megtesz ezt személyesen tapasztaltam kb. napi 17 órában egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben

-korábbi években mindig bejelentettem személyesen az OMME-nek is az eseteket
 Tóth Péter lelkiismeretesen és kivétel nélkül segítséget nyújtott és támogatott mindig
 biztos vagyok benne, hogy értesül az esetről és hamarosan megkeres telefonon
 legyünk türelemmel egy picit..

- dr. Mészáros László elnük úr úgy halottam a mézbor adóraktári tevékenység nélküli előállítása, és az ukrán határon
  jelenleg virágzó növényvédőszer utasforgalomban történő betiltása érdekében dolgozik, biztos vagyok benne a 
  legnagyobb esély lehetőségével próbálja korábbi munkájából eredő rutinját bevetni.

- azt el is felejtettem nektek mondani a kutatási pályázatra benyújtott álltalatok is támogatott felvetést továbbították
  a VM felé nemrég kaptam róla értesítést, nem 30 napon belül, de megkaptam a tájékoztatást Mészáros József 
  ügyvezető úrtól.

-kérlek legyetek még egy kicsit türelemmel, na jó lesz az egyszer meglátjátok!!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 24. 06:42
Tisztelt Méhészek!
20 napja nincs hír az OMME honlapján! Nem történt semmi, ami a méhészeknek fontos.
Az évente száz milliónál is több befizetett tagdíjainkból ennyi jár nekünk.
Mit is mondott az OMME elnöke még tavaly Hartán?
2014. januárjától megújult honlapja lesz az egyesületnek, napi friss hírekkel. El nem végzett munkáért is jár fizetés?
Köszönjük!
Nem is várjuk az akácot, nincs is méhmérgezés az országban, nem is voltak a minisztériumban az alkalmazott kutatások miatt, nem is volt a NÉBIH által szervezett méhmérgezési cselekvési terv konferencia, nem virágzik a repce, gyakorlatilag nincs hír. Nem ártana tudni a vándorlások szezonjában a zárlat alatti települések listáját.
Ezért olvassátok a Fekete-fehér Méhészklubot.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Április 26. 11:08

Élelmiszeripar

Méz és a GMO: túl erős volt a spanyol és a francia lobbi
sonline.hu

K. G.
2014.04.23., szerda, 11:26

Az Európa Parlament úgy határozott, hogy a jövőben nem kell feltüntetni a méz csomagolásán, hogy tartalmaz-e génmanipulált alapanyagot. Azzal érveltek, hogy a virágpor a méz természetes alkotóeleme, és nem külön összetevő. A döntés hátrányosan érinti magyar méhészeket, akik ezért külön védjeggyel jelölnék meg termékeiket, feltüntetve, azok GMO-mentességét.

– Agyonvágta volna a spanyol és francia méhészeket, ha nekik is fel kellett volna tüntetniük, hogy génmanipulált alapanyagból, virágporból származik-e a termékük. Az ő nyomásukra született most ez az uniós döntés, hogy ne legyenek hátrányos helyzetben – véli Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke. – A méhek ugyanis nem válogatnak, a génmanipulált napraforgó és kukoricatáblákról is begyűjtik a virágport. Nem értünk vele egyet, de el kell fogadnunk az unió álláspontját, mert ez egy közösségi döntés.

Számoltunk vele, hogy így alakul, ezért készen vagyunk a következő lépéssel: a magyar méhészek országos egyesülete arra ösztönzi a magyar termelőket, tüntessék fel az árujukon, hogy a mézünk GMO-mentes. Ezt a spanyol kollégáink nem tudják megtenni, így számunkra ez egyfajta pozitív diszkrimináció lenne. Most nem kötelező ezt feltüntetni, de nem is tiltott. Azt nem tudni még, hogy külföldön lesz-e visszhangja, foganatja. Lenne, ha a mézkereskedők nem hordós, hanem üveges kiszerelésben szállítanák ki a magyar mézet, de általában a hordós csomagolás a gyakoribb. Abban reménykedünk, hogy a vásárlóknál célt érünk. Az a tapasztalatunk, hogy a magyar vevőknél az ár a döntő, de manapság a hazai és a külföldi vegyes méz között nincs nagy különbség a nagykereskedelmi láncoknál. Abban bízunk, hogy inkább a GMO-mentest veszik le a polcról, mert az az egészségesebb, ezért hosszú távon az áruház érdeke is az lesz, hogy hanyagolja az importot.

– Magyarországon az alkotmány írja elő a GMO-mentességet – szögezi le Petrus Lajos, a Kaposvár és Térsége Méhész Egyesületeinek elnöke. – Illene tehát megkülönböztetni a külföldi mézektől, hogy a mi termékeink virágpora nem génmanipulált. Úgy érzem, ezzel az uniós döntéssel jogtalan előnyhöz juttatták a külföldi termelőket. De mivel a magyar alaptörvényben szerepel a GMO-mentesség, valószínűleg lesznek még tárgyalások ebben a kérdésben az unióval minisztériumi szinten, ezt az országos méhész egyesület is kezdeményezni fogja, vagyis a magyarok már megint ellenkezni fognak az EU-val. Magyarországon tizenkétezer ember próbál megélni a méhészkedésből, ebből Somogyban ezerhatszázan.

Forrás: www.sonline.hu
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 26. 21:15
Az EU a szőnyeg alá söpri a méhek és a fogyasztók problémáit
2014.04.21.

A méhek és más beporzók a nagyüzemi mezőgazdaság élővilág ellen folytatott háborújának frontvonalában harcolnak a saját túlélésükért – és a miénkért is. A hatalmas monokulturák, az egyre csökkenő méretű természetes élőhelyek, a méhgyilkos vegyszerek szükségtelen használata és a génmódosított (GM) növények mind-mind csökkenhetik túlélési esélyeiket. Pedig nemcsak méhgyilkos módon termelhetünk földjeinken, van más megoldás is!


A jelenlegi nagyüzemi mezőgazdasággal szemben a biogazdálkodás paradicsom a méheknek, a beporzóknak, az élővilágnak. Minden harmadik falat ételünk a beporzók küzdelmének sikerétől függ,  a rovarok által beporzott haszonnövények értéke pedig évente 265 milliárd euró.

Sajnos ahelyett, hogy az EU segítette volna a beporzók túlélésért folytatott küzdelmét, a héten az Európai Parlament leszavazta a génmódosított virágporral szennyezett méz kötelező címkézését. Kevésen múlt; kár, hogy nem volt ott minden magyar képviselő, hogy a magyar és környezeti érdekek mentén kiálljon.
Néhány a döntés várható negatív hatásai közül:

    A fogyasztó még kevésbé fogja tudni, hogy mit eszik. (Van-e a mézben GM-növény virágpora?)
    A méhpusztulás egyre súlyosabban fenyegeti éléskamránkat. (A GM-növények pollenje és a GM-növények termesztése miatt növekszik a vegyszerhasználat.)
    Az amerikai kontinensről és további, GM-növényeket termelő országokból származó méz könnyedén bekerülhet az európai piacra, ami hátrányos például Magyarországnak is.

Nálunk nincs GM-növénytermesztés, és így természetesen a magyar mézben sincs GM-növény virágpora. A magyar méhészet alatt mintegy 20 000 méhészt, azok családtagjait, a csatolt iparágakkal együtt pedig több tízezer (egyesek szerint akár százezer) főt kell érteni, akik megélhetését közvetlenül befolyásolja a várható uniós döntés. Ők mind jobban élhettek volna, ha nagy a kereslet a GM-összetevőt nem tartalmazó mézek iránt.
És hogy mik a pozitív hatások?

    Nem kell átalakítani a mézek jelenlegi csomagolásának címkéit, feliratait.
    A GM-növényeket nagyban termesztő országokból mézet importáló cégek könnyedén tudják értékesíteni mézüket az európai piacon.

Döntse el mindenki, hogy most jobb vagy rosszabb lesz-e így nekünk.
Itt az ideje, hogy

    legalább a magyar érdekeink miatt legyen ott minden ilyen fontos szavazáson minden magyar EP-képviselő;
    a Vidékfejlesztési Minisztérium több európai országhoz hasonlóan hozzon létre egy új logót, a „GMO-mentes termék" védjegyet a hozzá kapcsolódó minősítő/ellenőrző intézménnyel, hogy a GMO-mentes magyar termékek versenyelőnyét forintra váltsa!


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 28. 07:25
Tisztel Méhészek!
Lassan akácerdő közelében kell lenniük méhcsaládjainknak.
Az OMME honlapján egy naprakész hír van, a Heves megyei. Köszönjük!
Lehet,hogy máshol már minden akácerdőt kivágtak?
Kicsit frissebb információt szeretnénk. Állítólag tagdíjunkból üzemel az információs honlap.
Biztosan mindig én keresem a kötözködésre a lehetőséget, de felháborít,hogy 11.000 méhész tagdíjából ennyire telik. Végül is megérdemeljük, azt csinálnak velünk amit akarnak. Bár állítólag semmi gond, mint olvashattátok az IB szócsőben, teljes az egység, az OMME megerősödött.
Na nézzük a tényeket.
Baranya megye déli részén, már illatozik az akác, néhány vándorméhész már az éjszaka kitelepült.
Tolna megyében, a dombságok déli oldalain,és a homokos részeken, fehér bimbós az akác,az északi oldalon zöld bimbós.
Hova lehet vándorolni, vannak e betegség miatt zárlat alatti települések?
Tessék mondani ezt honnan fogjuk tudni,kitől kell megkérdezni?
Az OMME honlapján ez sem hír.
Akkor meg minek? Mondjuk én kivételes helyzetben vagyok,mert egyet kell telefonálnom, és már diktálják is az adatokat.
Van itt baj bőven méhésztársak! Én megráznám egy kicsit a farkincájukat! Felháborító, hogy semmibe vesznek bennünket.
Csúcs szezon kezdetén csúcs vezetés.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. Április 28. 20:33
"de felháborít,hogy 11.000 méhész tagdíjából ennyire telik"
Attila! Sokan úgy vagyunk vele, hogy a tagdíjat visszakapjuk a gyógyszer-cukor támogatásban, és a fentiek meg azt csinálnak amit akarnak.
Szerintem vándorláshoz eddig is megbízhatóbb információk alapján készült neki egy egy méhész, mint az OMME jelentései.
Ezzel nem védeni akarom az OMME munkáját, mert ennél sokkal többet kellene közölni, és szerintem sem megfelelő ez a "közlékenység".
Viszont én azt kérdezem:
A NAK mit adott a méhészeknek évente 5000 Ft ért? pedig azt kötelező fizetni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Április 29. 10:04
Szilveszter!

Elég nagy baj van, ha a méhész az OMME honlapja és fenológiai jelentései alapján igyekszik szervezni a vándorlását. A vándorméhészek a saját tapasztalatuk, több éves megfigyeléseik, személyes kapcsolataik és helyismeretük alapján indulnak útnak, minden esetben az előzetes személyes felmérés alapján. Az OMME szaktanácsadói hálózata a honlaphoz hasonlóan szintúgy nem alkalmas a vándorlás szervezésére, a méhlegelők felmérésére. Egyiknek sem ez a funkciója.

Nagyernyei Attila is elég sokáig töltötte be a szaktanácsadói posztot ahhoz, hogy képes legyen felmérni, nem az OMME és annak "bűnösen nemtörődöm" ügyvivői testülete, megyei szaktanácsadói hálózata oldhatja meg a vándorlás szervezésének problémakörét, de nála nem is erre szolgál az "információáramlás" hiánya, hanem arra, hogy permanensen mantrázhassa: ő(k)mennyivel jobban csinálná(k)...

A NAK-tól pedig akkor lenne elvárható, hogy többet nyújtson a méhészeknek is, ha a szaktanácsadói hálózatot is hozzá rendelné a szakirányítás, tehát a falugazdász-hálózattal együttműködve szervezhetnék a vándorlásokat. Azt pedig már sokszor kitárgyaltuk, hogy ennek a törvényi szabályozás megváltoztatásának híján semmi realitása nincs, amíg nem áll fel a "vándorlási biztosok" intézménye, semmi esélye a vándorlások "szervezésének". Hozzáteszem, erre is kb. annyi igényt látok a közméhészek részéről, mint amennyit az OMME működése átszervezésének, az ügyvivői testület "elzavarásának", leváltásának szándéka kapcsán tapasztalhattunk: gyakorlatilag semmit...

A zárlat alatt álló települések listája pedig valamilyen okból eredően a Méhészet szaklapunkból is fájón hiányzik. Ezt viszont csak a NÉBIH lenne képes naprakészen közölni, lévén a hatósági feladatkör nem az OMME kompetenciája. Akár  FF-Klub is felvállalhatná a zárlati intézkedés alatt álló települések listájának közlését, tudomásom szerint Nagyernyei Attilának csak egy telefonjába kerülne az információ. Legalább a Klubnak is lenne némi pozitív "érdekképviseleti" kicsengése a "váltóláz-görbe" illusztrálásán túl...

Egyébként meg mindegy, hogy az OMME ügyvivői testületén van-é, avagy nincs sapka, legjobb, ha a sapkától függetlenül testületileg lemond, s a saját helyét is behinti jó vastagon sóval, mert a Küldöttgyűlés eredményétől (és az ígéretektől) függetlenül a "Felszabadító Klub" prominensei a régi, bevált cato-i, argumentum ad nauseam-technikával érvelve mást se mantráznak: "Ceterum censeo carthaginem esse delendam...", azaz a Klub nyelvezetére lefordítva:  "Monnyonle, de izibe...!"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Április 29. 15:49
Arisztaiosz kertész kibújt a fóliasátorából és kioktat minket méhészeket. Merthogy ő mint illetékes elvtárs, mindent rúd, sőt  Milne Micimackójában szereplő Tigrisèhez hasonlóan, mindent jobban tud.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 29. 19:40
Tisztelt Arisztaiosz!
Igen is a szaktanácsadóknak feladata (volt?),hogy fenológiai jelentéseikkel segítsék a méhészek tájékoztatását.
Engem nem kéne kioktatnia a vándorlásról, mert minden erdőt saját magam szemrevételezek, így elég nagy "csóvám" szokott lenni, ami azt jelenti, sokan érdeklődtek tőlem, hogy én mikor megyek.
A 31 év alatt, évi 3-7 vándorlással (ebből 2 akácra) szereztem annyi tapasztalatot, hogy tudom melyik akácerdő mikor fog dandárban lenni, sőt még a telephelyemen a méhjárás irányát is figyelem.
A tapasztalataimra nem tartottak igényt, ismét egy okoskodónak tartottak, az egyik fősodrású szaki, pedig egyenesen azzal vádolt, hogy Örösi tanár Úrhoz hasonlítottam magam.
Az ominózus mondat tavaly tavasszal hangzott el, amikor is azt állítottam, hogy még Örösit is megtréfálta volna a márciusban visszaköszönt egy hetes tél.
A vándorlásokról sok kellemes élményem van, de vannak felejtősek is.
Az egyik Nógrád megyéből való hazapakolászásunk kicsit változatosra sikerült.
Egyszer az eső ömlött, néha jéggel keveredett. Pótkocsis szerelvénnyel hoztuk le a 207 Hunor méhcsaládomat egy erdei úton. Végig a teherautó mellett szaladtam, hogy figyelmeztessem a sofőrt, ha keményebb útszakasz következik.
Végig nyitva volt a teherkocsi ajtaja, és közben szakadt az eső.
Kérdeztem a sofőrt miért nem csukja be? Hát ha borul a mutatvány, én kiugranék. Teljesen megnyugtatott.
Egy húzásra még a annyi pálinkát nem ittam meg mikor szerencsésen leértünk.
Még most is ráz a hideg.
Égő defektes pótkocsi kerék, stb.
Volt olyan az egyik kollégámnál, amikor engedtük a méheit, nem a méhek jöttek hanem a méz. Leszakadtak a lépek, sok család lefulladt.
Nem folytatom,  a vándorlás nagyon kemény embert próbáló tett.
Ma már nem pakolok! Inkább fizetek, de frissen,pihenten vezetek.
Fenológiai helyzet ezek után?
Május 7-8 előtt a megyénk legkorábbi részein nem számítok jelentősebb hordásra.
Nem tudom milyen bűnös ügyvivői testületről beszélsz? Az egész szervezet működése katasztrófa.
Ez nem egy szakmai érdekeket szem előtt tartó szervezet!
Igen is a méhészek vándorlását, annak koordinálását, az OMME-nek segítenie kell(ene).
De ha ez így jó a  méhészeknek, akkor mi a baj?
Egyébként is az egyesület megerősödött,egységesebb lett. Különösen amikor az OMME pénztárából pénzt lehet felvenni.
Röhej.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Április 30. 21:57
Tisztelt Nagyernyei Attila!

Az ön vitathatatlan érdemei maradéktalan elismerése mellett továbbra is azt állítom, hogy ön -minden helyismerete, tapasztalata és kapcsolatrendszere ellenére- mégsem egy "műhold", ilyeténképpen az ön regionális helyismerete, tapasztalatai esetleg a szűk régiójában szolgálhatnak a méhészeknek információkkal, de nehezen tudom elképzelni, hogy bármi másra alkalmasak lennének. Nekem például semmit sem érnek, számomra annak a régiónak a fenológiai állapota érdekes, ahol telephelyezek, vagy ahová vándorolni szeretnék, mivel Szedres tájára nem terveztem idén a letelepedést. Nekem semmit nem mond, hogy az ön telephelyén az akác bimbói már fehérek, mikor nálam, itthon a tömegvirágzást adó akác-állomány virágfürtjei mindössze 2-3 cm-esek, noha egyes fiatal, sarj-eredetű példányokon elszórtan én is találtam már fehér bimbós fürtöket.

A további polémiát elkerülendő, nem azt állítottam, hogy a sokat utazó, nagy helyismerettel rendelkező szaktanácsadók nem segíthetnék a méhlegelők állapota után érdeklődő, vándorolni szándékozó méhészek tájékozódását, mindössze azon véleményemet adtam közre, hogy az OMME érdekképviseleti tevékenységének nem elengedhetetlen összetevője a méhésztársadalom vándorlásra történő felkészítése, a vándorlások organizálása. A méhlegelő megismeretetése nem tartozik az érdekképviseleti tevékenység körébe, az a szakmai képzés, önképzés része kell legyen, s ezen értelemben a szervezet az oktató-tevékenységével segítheti elő azt, pl. a Nemzeti Programból támogatott előadások finanszírozásával. Bizonyára hasznosabb lenne a méhlegelővel foglalkozó előadások anyagi támogatása, mint a Buckfast-hibrid használatának népszerűsítése, azaz Bucivári kolléga előadásainak támogatása... Az OMME elsődleges feladata véleményem szerint a mézelő növények nektár- és pollenszolgáltató képességének vizsgálata lehetne, s ezt elsősorban az alkalmazott kutatómunka támogatásával lehet képes szolgálni.

A részletes visszaemlékezéseinek közreadását köszönöm, megerősített abban, hogy nem csak az én korom előrehaladtával erősödhet fel a nosztalgikus emlékképek jelentősége. Biztosíthatom, hogy messzemenően értékelni vagyok képes a felidézett emlékeket, magam is rendelkezem ilyetén víziókkal, feltehetően ön akkortájt még a háromkerekűjével versenyezhetett, amikor én édesapámmal tartva már megtapasztalhattam a vándorlás pozitív és negatív élményeit. Arra is emlékezem még, hogy a lép-leszakadás jelenségét atyám egyértelműen a vándorméhész hibájaként értékelte, magam is hasonlóképpen vélekedem. Mindenesetre amondó vagyok, hogy az OMME-nek sem akkor, sem azóta nem sok köze volt és van sem az időjárási anomáliákhoz, sem a méhlegelő növényeinek fenológiájához, ezért javasolnám, hogy e tények értelmében ne vonjuk be e szervezet működésének vélt, vagy valós problémáit a vándorlás kérdéskörébe.

Ha vissza szeretnénk tekinteni, s e visszapillantás tükrében szeretnénk értékelni az OMME-vezetés tevékenységét, javasolnám arról is elgondolkodni, hogy a most regnáló elnökség és ügyvivői testület hibáinak, mulasztásainak mély-elemzése előtt legalább tangenciálisan foglalkozzunk a megelőző "kerálság" tevékenységének értékelésével is, abban szintúgy találhatunk legalább annyi mulasztást, hibát és elgondolkodtató anomáliát, mint a jelenlegiében.

Végső soron érdemes lenne visszalapoznia egykori kijelentéséhez is, mely értelmében én úgy emlékezem, hogy ön kijelentette: amennyiben a küldöttek többsége nem a "változásra", s annak csapatára voksol, ön, önök azt tudomásul véve felhagynak az ügyvivői testület további támadásával, belátván, hogy a többségi akaratnak prioritással kell bírnia a váltólázzal szemben. Sajnálatos módon e kijelentés azóta szemmel láthatóan feledésbe merült. Meggyőződésem, hogy a FF-Klubnak nem a személyes ambíciókat illenék szolgálnia, hanem olyan platformmá kellenék válnia, ahol a szakmaiság élvez elsőbbséget azon emóciókkal szemben, melyek a személyes sértettség, a mellőzöttség talajáról fakadó "ellenzékiség" felől igyekszik kicsikarni egy olyan "változást", melyre szemmel láthatóan a demokratikus többség továbbra sem vevő...   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 30. 23:09
Tisztelt Arisztaosz!
Részletesen fogok válaszolni, de előzetesen annyit azért megjegyeznék, hogy Szedresben soha nem voltam akácon!
Ennyit az Ön tájékozottságáról rólam.
A többi badarságát még emésztem. Azt gondoltam Ön ettől komolyabb ember, és körültekintőbb.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Április 30. 23:14
Háttéranyag: Vegyi koktél a kaptárban
A különböző peszticidek közti szinergikus hatások és elterjedt vegyszerek nem várt mértékű méhtoxicitása
Kiemelt cikk - április 30, 2014
A nagyüzemi mezőgazdaságnak „köszönhetően” a méhek és más beporzók vegyi koktél hatásainak vannak kitéve. Számos, a mezőgazdaságban használt növényvédő szer és más peszticid mutatható ki még a méhkaptárban is.

Egy több helyszín mintáit vizsgáló amerikai tanulmány a méhek által gyűjtött virágpor vegyszertartalmát vizsgálta méhkenyérben és virágporgyűjtővel vett pollenmintákban. Közel 100 különböző vegyszert és azok bomlástermékeit találták meg a több mint 350 virágpormintában. A méhviasz szintén tartalmazott vegyi anyagokat (Mullin et al. 2010). Skerl (2009) olyan méhkenyeret és méhek által gyűjtött virágpormintákat vizsgált, mely növényvédő szeres kezelést kapott szlovén gyümölcsösből (alma) származott. A néhány nappal később vett mintákban megtalálta az alkalmazott rovarölő szerek és gombaölő szerek nyomait. Stoner & Eitzer 2013-ban publikált kutatásában beszámol arról, hogy 60 különböző, számos anyagcsoportba tartozó peszticidet és bomlástermékeit találta meg több mint 2 évig tartó vizsgálata során, melyben Connecticut állam különböző helyszínein vett, méhek által gyűjtött virágpormintákat elemzett.

Dél-Svédországban 14 méhcsalád lépsejtjeinek vizsgálata 26 különböző peszticid jelenlétét mutatta ki, lépenként maximum 13 peszticid volt jelen (Jonsson & Krueger 2013). A legnagyobb koncentrációban két gombaölő szert, az azoxystrobint és a prochlorazt észleltek. Egy 2005-2006-os német nemzeti projekt keretében 105 méhkenyérmintát vizsgáltak és 42 aktív hatóanyagot tudtak kimutatni; egyesmintákban több peszticid jelenlétét is tapasztalták. 25 minta esetében a peszticidek jelenléte a kimutathatósági határérték alatt volt. 2007-ben megismételték a vizsgálatot; ekkor 110 mintából szintén 42 aktív hatóanyagot mutattak ki, ám a talált vegyi anyagok körében némi különbség volt tapasztalható (Genersch et al 2010).

A kutatások egyértelműen rávilágítanak a tényre, hogy a méhkaptárban számos peszticid van jelen. Egyre bizonyosabb, hogy a vegyianyag-koktél bizonyos komponensei szinergikus hatásokat eredményező kölcsönhatásban vannak egymással. Ezen kutatások alapján derült fény arra, hogy néhány olyan gombaölő szer, melyet a méhek számára általában biztonságosnak gondolunk, más peszticidek jelenlétében jelentős méhegészségügyi kockázatot jelent. A megállapítások alapján valószínűsíthető, hogy az elfogadott határértékek nem biztonságosak a méhek számára. A jelenlegi kockázatelemzési módszerek egyszerre csak egy vegyi anyagnak való kitettség hatásait veszik figyelembe.

Johnson és munkatársai (2013) szisztematikus vizsgálatot építettek fel, amelyben a méhészek által tervezett módon, szándékosan használt vegyi anyagok (atkaölő szerek és antimikrobiális szerek) és néhány olyan agrokemikália kölcsönhatását vizsgálták, melyekkel a méhek gyűjtés, a virágpor és nektár fogyasztása közben érintkezhettek. Megállapították, hogy néhány gyakran használt atkairtó szer kölcsönhatásba lépett más egyéb anyagokkal. A tau-fluvalinát toxicitása példának okáért a vizsgált 17 anyagból 15-tel való együttes előfordulása esetén nőtt. Az amitráz esetében volt megfigyelhető a legkevesebb, együttes hatás miatti méhtoxicitás-növekedés (a 15-ből 1 anyag esetén), a többi atkaölő szer esetében e kettő szélső érték közötti számú esetekben mutattak ki együttes hatás okozta méhtoxicitás-növekedést.

Fontos tudni, hogy akkor növekszik legnagyobb mértékben a méhtoxicitás, ha a két (vagy több) jelen lévő anyag közül az egyik a szterol-bioszintést gátlók (SBI) vegyületcsoportjába tartozó gombaölő szerek egyike. Az egyik kísérletben a tau-fluvalinátnak prochloráz jelenlétében 2000-szer lett nagyobb a méhtoxicitása, és más SBI kémiai csoportba tartozó anyagokkal való közös jelenlét is növelte a méhegészségügyi kockázatokat. Ugyanakkor más gombaölő szerek alacsony dózisban tau-fluvalináttal együtt ellentétesen viselkedtek, mert a vizsgálatban csökkent a méhtoxicitás. Annak ellenére, hogy meglehetősen sokféleképpen hathatnak együtt ezek az anyagok, Johnson és munkatársai (2013) kimutatták, hogy a virágporban lévő különböző peszticidek együttes jelenlétének toxikológiai szempontból van jelentősége. Norgaard & Cedergreen (2010) kísérletükben vízi élőlényeket használva bizonyították gombaölő szerek és rovarölő szerek káros együttes hatását.

A fent említetteknél már jóval korábban készültek olyan tudományos munkák, melyek a szinergikus hatások jelenségére hívták fel a figyelmet. Vandame és munkatársa (1995) például azt tapasztalták, hogy a deltametrinnek való kitettség prochloráz vagy difenoconazile jelenlétében a házi méhek kóros lehűlését okozta már olyan dózisban is, amely mértékben önmagában használva nincs kimutatható negatív hatása a méhek hőmérsékletszabályozó képességére. Iwasa és munkatársai (2004) kimutatták, hogy a tiakloprid és acetamiprid neonikotinoidok sokkal toxikusabbak voltak a méhekre, amikor azok gombaölő szerekkel is találkoztak, pedig önmagukban ezek a neonikotinoidok nem tartoznak a jelentős méhtoxicitással rendelkező hatóanyagú szerek közé. Az acetamiprid méhtoxicitása 244-szeresére nőtt triflumizol jelenlétében, 105-szeresére propikonazol jelenlétében. A tiakloprid méhtoxicitása még ennél is drámaibb mértékben nőtt ugyanezen kombinációkban, vagyis 1141-szer és 559-szer nagyobb toxikus hatást mutatott triflumizol és propikonazol jelenlétében.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) által 2012-ben publikált jelentés megállapította:

    „Jelentős szinergikus hatás figyelhető meg a neonikotinoid és piretroid rovarölő szerek, illetve az EBI (SBI) gombaölő szerek együttes jelenlétekor. Néhány olyan esetben, amikor erőteljes szinergikus hatást tapasztaltak, a gombaölő szerek mennyisége nagy mértékben meghaladta e jelentés kitettségről szóló fejezetében bemutatottakat. Erős szinergikus hatás volt észlelhető laboratóriumi körülmények között, mikor az ergoszterol bioszintézist gátló (EBI) hatóanyagú gombaölő szerek szántóföldi alkalmazásnak megfelelő mennyiségben voltak jelen a varroa atka ellen használt piretroidokkal (flumetrin és fluvalinát) egyidejűleg, illetve a kumafosz és fluvalinát varroa atka ellen használt szerek együttes jelenlétében (lásd: Thomson 2012).”

Gill és munkatársai szántóföldekre jellemző forgatókönyvre alapoztak egy kísérletet, amelyben poszméhek két, gyakran használt rovarölő szernek (imidakloprid és lambda-cyhalotrin) való, hosszú idejű (4 hetes), szántóföldre jellemző mértékű kitettség hatásait vizsgálták. A gyűjtési képesség romlott, az idő előtti halálozási arány nőtt, aminek következtében csökkent a fiasítás. A két szer együttes hatása nagyobb volt, mint amit külön-külön előfordulás esetén figyeltek meg. Ez alapján a kutatók az alábbi következtetésre jutottak: “bizonyított, hogy a peszticidek együttes hatásainak kitett méhcsaládokban nő a pusztulás esélye”. A közelmúltban Zhu és munkatársai (2014) olyan kutatásról számoltak be, amelyben atkaölő szerek és rovarölő szerek (tau-flavulinát és klórtalonil) hatottak egymásra, a koncentrációtól függően felerősítették vagy gyengítették egymás hatását.

A tanulmányban megállapították, hogy a N-methyl-2-pyrrolidone (NMP) nevű, gyakori peszticid adalékanyag kimagaslóan toxikus volt a fiasításra nézve, noha adalékanyagként mostanáig nem volt ismert káros hatása.

A kutatások megállapítják, hogy az Európa-szerte vizsgált, méhek által fogyasztott és gyűjtött virágpor, illetve a méhkenyér nagy számú peszticiddel lehet szennyezett. Ezek közül több peszticidről megállapították, hogy más hatóanyagok jelenlétében növekszik a méhtoxicitása, és önmagában vagy más hatóanyaggal együtt hajlamosabbá teszi a méheket arra, hogy betegségek vagy paraziták következtében elpusztuljanak.

A méheket és más beporzókat a jelenlegi nagyüzemi mezőgazdaság vitathatatlanul hátrányosan érinti. A klímaváltozás hatásai mellett rendelkezésre álló természetes élőhelyük és a biodiverzitás is csökken, új betegségek és paraziták terjednek, ezzel egyidejűleg a virágporban, a nektárban valamint a guttációs cseppben található peszticideknek való többszörös kitettség is negatívan hat rájuk. A méhek, más beporzók és hasznos rovarok a természetes ökoszisztémák fő elemei, a mezőgazdaság, a kertészet számára nélkülözhetetlen szövetségesek. A védelmükre irányuló stratégiáknak mindezt a sokféle fenyegető tényezőt számításba kell venni.

Valószínűleg nem létezik egyetlen, könnyen megvalósítható, egyszerű intézkedés, mely megoldaná ezeknek az élőlényeknek a problémáit, ám néhány kulcsfontosságú döntés és gyakorlati lépés nagyon gyorsan meghozható a beporzók védelmében. A helyes döntések elkezdhetik visszafordítani a jelenben zajló és cselekvés hiányában várhatóan erősődő kedvezőtlen folyamatokat, így hosszú távon reményt jelenthetnek ezeknek a fajoknak.

    A vadon élő és háziasított beporzók védelme érdekében az imidakloprid, tiametoxám, klotianidin és fipronil szisztemikus (felszívódó) rovarölő szerekre csávázószerként, talajkezelő szerként, levélzetpermetező szerként elfogadott kétéves korlátozást véglegesíteni kell. A korlátozás hatókörét ki kell terjeszteni az érintett készítmények más jellegű használatára is, illetve a neonikotinoidok közül más peszticidekre is, mint például az acetamiprid és a tiakloprid.
    Korlátozni kell a méhekre ismert módon nagyon káros klórpirifosz, a szintetikus piretroidok közé tartozó cipermetrin és deltametrin hatóanyagú szerek használatát.
    Vizsgálni kell a peszticidek/növényvédő szerek egyéb beporzókra gyakorolt hatásait. Az elérhető modern analitikai módszerekkel és a legalacsonyabb kimutathatósági határokkal kell megvizsgálni az összes felhasznált szert és bomlásterméket.
    Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a beporzók leggyakrabban vegyszerkoktélok hatásainak vannak kitéve. Tudva, hogy valószínűleg továbbra is igen nehéz lesz számszerűsíteni a lehetséges veszélyes mennyiségeket együttes hatás esetén, részben a szinergikus kölcsönhatások miatt olyan stratégiát kell készíteni, amely az elővigyázatosságon alapul és jelentős mértékben csökkenti mindenfajta peszticid használatát.
    Összehangolt beporzóvédelmi akciótervekre van szükség, melyeknek egyaránt alkalmasaknak kell lenniük a még hatékonyabb méhvédelmi jogszabályok elősegítésére, az agrokemikáliák használatának monitorozására, valamint arra, hogy segítségükkel a méhek és más beporzók egészségének változását nyomon tudjuk követni. Az akcióterveknek javítaniuk kell az agrárium által használt területek körüli táj állapotát – növelve a biodiverzitást mind a művelés alatt álló, mind az azt szegélyező területeken.
    Az ökológiai gazdálkodás kutatására és alkalmazására szolgáló támogatásokat radikálisan növelni kell annak érdekében, hogy elősegítsük azt a változást, amelynek keretében a kártevők elleni védekezésben a kémiai növényvédelemről a biodiverzitáson alapuló eszközök használatára térünk át. Az EU-s jogalkotóknak sokkal több támogatást kell biztosítaniuk az ökológiai mezőgazdaság által kínált megoldások kutatására a Közös Agrárpolitika (KAP) és a Horizon 2020 uniós kutatási programokban.

Kapcsolat:
Simon Gergely
regionális vegyianyag-szakértő
+36202529212
gergely.simon@greenpeace.org

Tömöri Balázs
agrárkampány-felelős
+36204696909
balazs.tomori@greenpeace.org ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 01. 05:52
Tisztelt Arisztaiosz!
Személyemet megszólító hozzászólása provokatív, viszont kapóra jött számomra, mert olyan szemléletet tükröz,amely számomra elfogadhatatlan, és a méhészek érdekét sértő, nagymérvű tájékozatlanságra utal.
Nem sorrendben fogok válaszolni, ennek oka van ki kellett bogoznom tekervényes gondolatait, és lassanként én is becsavarodtam.
Ezt írta:  "A méhlegelő megismertetése nem tartozik az érdekképviseleti tevékenység körébe, az a szakmai képzés, önképzés része kell legyen......"
Arisztaosz!
Hallott már arról, hogy OMME megfigyelő hálózat? Honlapunkon elérhető, de nem sokat ér.
Ennek pont az lenne a célja, hogy fényképekkel, és szöveges jelentéssel segítse a méhészek vándorlását!!!!!!!!!!!
A szaktanácsadóknak, és a főnökeiknek kéne ezt a fontos információs hírsávot naprakészen tartani.
Ön meg képezze magát ha még ezt sem tudta.
Önnek semmit nem érnek az én helyismereteim?
Hála a jó Istennek, mert nem csak írásaival kéne kínlódjak, még a nyakamra is idejönne.
Tudta azt, hogy vannak olyan mikrotérségek ahol 8 km-es vándorlással két akácot lehet érni?
Hülye lennék elárulni. Így is sokan megneszelték, ( a jó szívemnek köszönhetően) és már nem vagyok egyedül.
Valóban nem vagyok műhold, de sok akácos helyen megfordultam, és nem egy beszűkült szemléletű szakmai sarlatánnal kommunikál!
Akácban nagyon otthon vagyok!
Ismerem a Bakony egyes régióit, de Nógrádot jobban. Tolna megye nyitott könyv számomra.
Mielőtt szaktanácsadó lettem,akkor is az erdőket bújtam, alatta is, most is. Picit óvatosabban minősítsen, mert az akácerdőkben járva, amikor a méheim is ott vannak, hajnali bejárást szoktam tenni,és figyelem az erdőt.
Közben a megbízható (!) ismerősi kör nyomja a mért eredményeket az ország sok pontjáról.
A szájhősöket már rég kiszűrtem.
Általában engem szoktak kérdezni a virágzási állapotokról, mert tudják,hogy hozzám rengeteg információ érkezik.
A "kullancsokat,élősködőket" már mind eltávolítottam. Nem szívesen súgok,mert sokan visszaéltek vele, emiatt értek szomorú meglepetések.
Keveset szoktam nosztalgiázni, mindig valós, velem megtörtént dolgokat mondok, vagy írok. Az adatok kozmetikázása nem az én műfajom.
A lépleszakadás nem a vándorméhész hibája volt, ő a legjobb barátom ezt visszautasítom!
Műszaki hiba miatt, csak késődélelőtt tudtunk lepakolni, és akkor már 30 fok körüli meleg volt!
Ha nem ismeri a történetet, ne vádaskodjon, és ne oktasson ki senkit! Ez tiszta OMME-s szemlélet!
Az utolsó sorait nem idézném,azt elég volt egyszer elolvasnom, hogy kiakasszon.
Nincsenek személyes ambícióim. Ha a méhészek igényt tartanak szaktudásomra, segítek.
Abban viszont igaza van, hogy azt írtam,  ha bizalmat szavaznak a küldöttek a mostani vezetésnek, akkor nem piszkálom őket.
Ne haragudjon nem emlékszem mikor volt ez a bizalmatlansági szavazás?
Úgy paráztak ettől, hogy meg sem merték kísérelni a szavazást, sőt minden jogtalansággal lábbal tiporták az ez irányú erőfeszítéseinket.
Most is ott tartunk, hogy vezetőink a tagság érdekit  súlyosan sértő magatartást folytatnak!
A Greenpeace szervezetét  állítólag a méhészek ellenségének nevezik? Jobban védik a vegyszerlobbival szemben az érdekeinket mint az OMME!  Ezt a témát már ezerszer kitárgyaltuk, és nem fogok hallgatni, tovább ostorozom a szakmai(?) vezetésünket.
Ha tetszik, ebben a kérdésben nem mondtam igazat! Nem veszem vissza magam, végre nincs főnököm, szabad véleményemet pedig a méhészek érdekében továbbra is kifejtem.
Ha egyet ért a jelenlegi vezetés szakmapolitikájával, ez az Ön döntése.
Én teljesen másként látom a kérdést. Az egész egyesület méhészek iránti elkötelezettsége egyről szól.
Fizessünk tagdíjat! Attól kezdve már nem kellünk. Mi fizetünk, sokan pedig belőlünk élnek.
Fentebb írtam, a kullancsokat el szoktam távolítani. Kicsit még dolgoznom kell rajta, de kijön az...
Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Május 01. 22:16
QUQURIQ!

Attila!
Mit foglalkozol ezzel a ..........
Na látod, ha nem válaszoltok a baromságaira, úgy megunja, és áttér a csigások oldalára!
Ennyi az egész!
Mi sem foglalkozunk azzal, hogy milyen vegyszeres növények kerülnek ki a fóliából piacra, amiből még a kisbabák is esznek....
A Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Május 02. 20:23
http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20140502-mehraj-tamadt-a-serdulo-focistakra-kocsordon.html

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. Május 03. 16:55
QUQURIQ!

Attila!
Mit foglalkozol ezzel a ..........
Na látod, ha nem válaszoltok a baromságaira, úgy megunja, és áttér a csigások oldalára!
Ennyi az egész!
Mi sem foglalkozunk azzal, hogy milyen vegyszeres növények kerülnek ki a fóliából piacra, amiből még a kisbabák is esznek....
A Kiskakas!

ja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Május 03. 18:57
Vivaldi!
Írhatnál pár sort az északi akácról, hogy áll?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 03. 20:40
Sziasztok!
Van valakinek információja a méhanyanevelők egyesületében történtekről?
Állítólag új elnököt választottak, Balogh Imre magyaregregyi méhész, méhanyanevelő személyében.
Gratulálok neki!
A választási előkészületről jöttek érdekes hírek. Megint ment a káderozás, ki kinek az embere?
Mondjuk amit a "belső" körből hallottam, nem lepődök meg rajta. A stílus, és a szerző ugyan az. Az áldozatok változtak.
Kérem aki többet tud jelezze, ne csak tőlem kapjátok az infót,mert ismét lázítással vádolnának,és nem akarom kihúzni ismét a "gyufát".
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Május 04. 11:04
Egyetértek Kiskakassal. Valóban Arisztaiosz kibújt a fóliasátorból és elismételi azt amivel megbízta őt az OMME vezérkara.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 07. 20:47
Itt a kész átverés show!
Tisztelt Méhészek!   
Ugye ugye! Mondtam én, hogy tiszta politikai kitaláció az egész.


     http://nepszava.hu/cikk/1019522-az-orban-kormany-adta-ki-a-kilovesi-engedelyt/


Ennyi méhészt, és vezetőt megvezetni?
Már akit tudtak.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Május 08. 07:41
http://index.hu/kulfold/2014/05/07/orban_az_akacugyrol_is_beszelt_barrosoval/

Egy kis kiegészítés.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Május 08. 12:43
Sziasztok!

Mindenféle politikai hovatartozás nélkül kérdezem én:akkor mire volt jó ez az évek óta tartó pánik keltés? A válasz nem is érdekel, útálom a politikát és a politikusokat is egytől egyig. Egy a lényeg:az akácunk biztonságban volt, van, lesz. Más nem számít. Legalább is részemről....

Üdv.: Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 08. 20:30
Sziasztok!
Egy kis olvasni való!
http://travelo.hu/heticuki/2014/05/08/mehmenedeket_avattak_az_allatkertnel/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Május 09. 08:30
Május 3-tól május 31-ig tagdíj önbevallás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál

NAK - 2014. máj. 07. szerda
A 2014. évi tagdíj önbevallási időszaka 2014. május 3-tól 2014. május 31-ig tart. Ezt követően bevallásra nincs lehetőség.

Minden kedves tagunkat postai levélben tájékoztatunk a 2014. évi bevallás teendőiről. A leveleket május elején folyamatosan postázzuk.

A bevallást idén kizárólag elektronikusan, internetes online űrlapok kitöltésével kell megtenni. Az önbevalló lapot NEM kell kinyomtatni és aláírni.

A bevallás lezárását követően minden tagunk díjbekérő levélben kap értesítést, hogy mekkora összegű tartozást kell megfizetnie. Ebben tüntetjük majd fel a korábbi tartozásait, befizetéseit, illetve az Ön által 2014-re megadott tagdíj összegét is. A tagdíjat a NAK 11749008-20190244 számú bankszámlájára banki átutalással, illetve csekken lehet befizetni. Csekk a bevallás során igényelhető, és a díjbekérő levélben küldjük majd ki tagjainknak.

A tagdíj befizetésének határideje 2014. július 7.

A tagdíjbevallással és -befizetéssel kapcsolatos részletes információk az ugyfelkapu.nak.hu oldalon lévő GYIK-ben, illetve a NAKlap májusi számában olvashatók. Kérdés esetén küldjön üzenetet az ugyfelkapu.nak.hu oldalon található „Üzenetküldés” alkalmazással, vagy hívja a +36 1 802 6100-as telefonszámot.

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Május 09. 08:35
Tisztelt Tagunk!
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hatékony működésének egyik alapfeltétele a hagyományos, papír alapú tájékoztatás mellett a modern kommunikációs csatornák lehetőségeinek kihasználása. Kiemelt célunk tagjaink magas szintű tájékoztatása, ezért minden héten elküldjük Önnek az elmúlt hét legfontosabb agrárgazdasági és kamarai híreit. A legfrissebb hazai és külföldi hírekért, szabályozási és támogatási információkért, piaci árakért keresse fel portálunkat a www.nak.hu címen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 11. 08:22
Hát ezt is megértük!
Tisztelt Méhészek!
A MÉHÉSZET szaklap 16. oldalán olvashatunk két örömteli hírt.
Az egyik, hogy a holland parlament döntött: a neonikotinoidok mindennemű felhasználásának-mind a nagyüzemi szántóföldi növénytermesztésben, mind a kertészetben -betiltását javasolják!
Miért örvendetes hír ez a magyar méhészek számára?
Mit olvashatunk az IB újság áprilisi számának címlapján, amit az OMME vezetése teljes mellszélességben támogat?
" A neonikotinoidok betiltásával több kár érte a méhészeket, mint amennyi hasznunk származott belőle"
Felháborít, tiltakozom és mélyen elszomorít, hogy ez az OMME szakmai álláspontja!
A vegyszerlobbi szolgái, vagy mi van itt? Az a magyar méhészek érdeke, hogy gyilkos szereket reklámozzanak a tagdíjainkból?
Olvassuk csak tovább a cikket.
"És nagyon fontos kiemelni, hogy ez a döntés nem csak a méheket és az egyéb beporzókat mentheti meg,hanem a fogyasztók, az emberek egészségének védelmében is nélkülözhetetlen volt! A képviselőasszony ezt a megállapításátsát arra alapozta, hogy egyre több kutatás igazolja a neonikotinoidok humán vonatkozású káros hatását."
Kik a mi vezetőink, kit képviselnek?
Nézzük a szaklap 16. számát ahol Tóth Péter növényvédelmi szakmérnökkel készítettek interjút.
Ezt válaszolja a feltett kérdésre:
"Mire jutottunk a vizsgálatok elemzésekor?
Összefoglalva azt mondhatom, hogy a méhcsaládok pusztulásának oka többnyire méhegészségügyi problémára vezethető vissza. Természetesen ez nem adhat felmentést a növényvédelmi szakma számára az esetenkénti méhmérgezésekre."
Tehát az a szakmai véleménye az OMME monitoring vizsgálatának vezetőjének, hogy a méhpusztulások okaiért nagyrészt a méhész hibás. (És pont napraforgó ((kukorica)) és repce virágzás körül pusztít az a nagy büdös atka!
Ezt mire alapozza amikor a következő oldalon bevallja, hogy a laborok csak most értek annak közelébe, hogy a parányi mérgeket (0.1 PPB) meg tudják mérni!!!!!!!
Ezt személyes megszólításnak vettem, és az egész írásom alapja ez a pár sor ami most következik, mert ezt én éppen 2007 óta hangoztatom.
"Sokszor elhangzott vád volt, hogy a méhészek nem képesek a külföldi laboratóriumi mérések  értékéhez hasonló
analitikai pontossággal vizsgálni a mintákat. Ma már több akkreditált laboratoriummal- köztük a velenceivel- dolgozunk együtt,....."
Tehát itt az írásos bizonyíték!
Ma már! És mondjuk 5-7 éve? Mióta is tiltakoztam ez ellen?
Aztán a mintavételek körüli szakmaiatlan cselekedetek sorozata?
Kedves OMME vezetők!
Ki lehet zárnotok az egyesületből, bélyegezhettek azzal, hogy sértődött ember beszél belőlem.
Kit érdekel a véleményetek? Elegem van belőletek!  Nekem az a véleményem, hogy teljesen alkalmatlanok vagytok a szakma irányítására, sőt a méhek és a lakosság egészségét károsító mérgeket a tagdíjunkból összedobott IB szócső újságban reklámozzátok!
Írásom minden sorát átgondoltam, és felelősséggel vállalom!
Az OMME nem méhész érdekvédelmi szervezet, csak papíron!
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Május 11. 09:38
Ha az OMME hivatalos lapja papír, akkor az OMME még papíron se a méhészek érdekképviseleti szerve a méhmérgezések ügyében. Eladták a méhészek érdekeit vezetőink egy tál lencséért. Hogy mennyiért? A "de minimis" miniszteri keret elnyerése után változott meg Mészáros László OMME elnökünk és a teljes vezérkar véleménye. Ez a kimutatások szerint 36 millió Ft volt. Ennyinél még Judás is többet kapott Jézusért.

Mint mondtam már többször is, egy-egy méhmérgezésen vezetőink többert buknak anyagilag, mint amit ilyen-olyan úton kaphatnak az OMME kasszájából. Érthetetlen, hogy miért éri meg nekik, mást képviselni és mást mondani, mint a valóság?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Május 11. 17:07
QUQURIQ!

Kedves Geddekas!
Szerintem Te leszel az első akit ősszel kizárnak az OMME-ból!!! :(
Na mi meg követünk, leszünk egy páran.....Ha-Ha-Ha
Jól kicsesznek velünk.
Nem kell OMME tagdíjat fizetni, így innentől nem is fog idegesíteni, hogy a befizetett tagdíjamból ki mennyit vesz fel, csak úgy küldött közgyűlési határozat nélkül!!!
Sajnos csak az a baj, hogy mások meg saját magukat zárják ki, hogy ne kelljen tagdíjat fizetni!
Tudod, van egy fizikai eszköz, ez a lejtő...........................

Üdv. Kikskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Május 12. 16:56
.......
Hova lehet vándorolni, vannak e betegség miatt zárlat alatti települések?
Tessék mondani ezt honnan fogjuk tudni,kitől kell megkérdezni?
Az OMME honlapján ez sem hír.
Akkor meg minek? Mondjuk én kivételes helyzetben vagyok,mert egyet kell telefonálnom, és már diktálják is az adatokat.
Van itt baj bőven méhésztársak! Én megráznám egy kicsit a farkincájukat! Felháborító, hogy semmibe vesznek bennünket.
Csúcs szezon kezdetén csúcs vezetés.
Nagyernyei Attila

Kedves Attila!

A farkincarázogatással várnék még kicsit...

Helyette olvasnék: az OMME honlapon az ön háborgása előtt közel egy héttel már szerepelt a zárlati intézkedéssel érintett települések listája. Egyszóval épp ezen esetben történetesen volt rajtuk sapka...

Viszont miként látom, elfelejtett telefonálni, mert ezen üzenete óta egy hangot sem közölt az önhöz beáramló információkból, noha ilyen gazdag információ-halmaz birtokában akár közzé is tehette volna a zárlati listát. No, sebaj, szerencsére az OMME megtette... Lehet, hogy mégis való valamire?



Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Május 12. 17:53
Kedves Arisztaiosz!

Az idei akácra történő vándorlásokat tényleg nem segítette a weblapon történt zárlati lista frissítésének időpontja.

A vándorlások zömében május 1-2 esetleg 3.-án megtörténtek. (Eső előtt) Az akkori zárlati lista április 8.-án volt akkor utóljára frissítve.

Tudom nem ez az egyetlen módja a tájékozódásnak csak a legáltalánosabb.

Szerintem igen is szükség van, jelzésekre az OMME felé, egyáltalán nem veszik zokon.

Nem feltétlenül kell ellenséget látni abban aki szólni mer, hogy lehetne picit "kedvesebben" az már más kérdés.

Természetesen nem ismerjük a közlés hátterét, pl. mennyi más csatornán történt egyéb közlés előzte meg a picit heves de annál inkább határozott írást.   

Visszatérve változtatni kellene a bejelentkezési szabályokon, nem a vándorlást követő hanem a vándorlást megelőzően

kellene bejelentkezni a vándorlások alkalmával.

Nem fordulna elő ennyi probléma, zárlatba érkezés illetve zárlat alóli kiszökés.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Május 12. 19:13
Tisztelt Tóth Zoltán!

A zárlati lista az általam jelzett időpontban április 23-án volt frissítve. Nagyernyei Attila április 28-án hiányolta a zárlat alatt lévő települések listáját...

Tagadhatatlan, hogy nem közömbös a vándorméhészeknek, merre vándorolhatnak, de az OMME csak a hozzá eljuttatott adatokat képes közölni, a lista frissítése is csak akkor lehetséges, ha a NÉBIH-tól az adatokat megkapja. Nem hiszem, hogy a "megváltás" csak akkor sikerülhet, ha folyamatos támadásnak van kitéve a szervezet, én Önnel értenék egyet: a szolid, emberséges hangvétel sokkal előbbre viheti az ügyet, mint a permanens konfrontálás...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Május 12. 19:34
Tisztelt Arisztaiosz!


Az lehetséges, hogy április 23.-án lett frissítve de közzétéve sajnos csak május 5. és 7. én lett az omme.hu-n.

Néhány esettől eltekintve nagy jelentősége a jövőre nézve van a folyamatos frissítéseknek.

Utólsó sora megállapításának, őszintén örülök.

Tisztelettel kérem a jövőben hozzászólásait ennek megfelelően tegye.

Megoldandó probléma és feladat van elég, személyeskedésre igazán nincs szükség.

Üdvözlettel: Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 14. 11:40
http://index.hu/belfold/2014/05/13/kover_az_akacfa_kartekony_es_agressziv_noveny/
http://www.greenfo.hu/hirek/2014/05/04/senki-sem-veszelyezteti-a-magyar-akacot
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 15. 07:01

Tisztelt Méhészek!
Egy újabb hír a neonikotinoidokról.


http://444.hu/2014/05/14/ugy-tunik-hogy-az-amerikaiak-valamiert-ki-akarjak-irtani-a-meheket/
De mi ez a Sulfoxaflor?

Egy neonicotinoid, és a neonicotinioidokról legutóbb egy hete bizonyították harvardi kutatók, hogy egyértelműen okozói lehetnek a kolóniák összeomlásának.

A neonicotinoidokat az EU-ban épp ezért tavaly be is tiltották. Nem úgy az Egyesült Államokban.
Hajrá OMME vezetők!
Lehet neki reklámot csinálni a következő Méhész újság címlapján.
Meddig nyomjátok,hogy semmi bajt nem csinálnak a neonikotinoidok?
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Május 15. 08:16
QUQURIQ!!!

Szebb napot Mindenkinek!

Most tértem haza egy kis kirándulásból!
Átrándultam a zöldekhez.
Tudjátok, hogy náluk hogyan hívják a repcét?
VEGYSZERNÖVÉNY!!!
JAVASLOM, HOGY MI IS HÍVHATNÁNK ÍGY!
Nagyon találó a kifejezés!!!
Talán így már megértik az OMME központban, hogy melyik növényről is beszél mindenki!
Talán érdemes lenne felhívni a méhészek figyelmét, hogy senki ne vándoroljon repcére!!! Így nem lesz megporzás sem, terméscsökkenés miatt talán a gazdák is meggondolják a csávázós magokat!
Szerintem még a napraforgónk is erre a sorsra juthat, ha ezen is eltűnnek a méheink!
Felteszem a kérdést?
Most mi ér többet?
A jó sok vegyszermentes akácméz, vagy a vegyszernövényről gyűjtött virágpor, némi nektárral és sok mászkáló méhhel!
+ újból fel kell hozni a méheket, hogy legalább vaddohányon vagy hárson termeljenek.
Egy biztos, én soha többé nem megyek vegyszernövényre!!! :P

Üdv. a vegyszermentes mézet szeretne termelni Kiskakas!


Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Május 15. 10:46
A tudomány itt kezdődik:

http://www.antikvarium.hu/konyv/alwin-seifert-kerteszkedes-mergek-nelkul-5694

http://365.postr.hu/cimke/%C3%A9lelmiszer

 :o

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 15. 18:25
Kedves OMME vezetők!
Egy kis tényfeltáró, szemeket felnyitogató "bomba hír" jutott tudomásomra.
Ezt is sikerként fogjátok előadni?
Mai hír, hogy az OMME mézesüveg gyárból való eladása több mint 30%-al visszaesett!
Ez igen! Büszkék lehettek a Kft.-re! Olcsóbb is lett az üveg, meg jobban is fogy.

A méhészek nem hülyék ám! Ezt nehéz lesz megmagyarázni.
A kft. ügyvezető Úr fizuja ezzel arányban 500%-al nőtt!
Hiába, a jó munkát díjazni kell!
Ezért kellett volna piackutatás, hatástanulmány és olyan embereket megbízni Kft. alapítással akik hallottak már ilyesmiről,hogy ezt eszik vagy isszák.
Most már kézzelfogható kárt is okoztok. A marketingben sem vagytok valami jók.
Nem hagyunk benneteket dolgozni,ostorozunk? Mi semmi mást nem teszünk, mint felhívjuk a termelő méhészek figyelmét arra,hogy teljesen mellette vagytok a civil szakmai érdek képviseleti munkának.
Miért is kellett az üveg forgalmazásába ilyen csúnyán beletenyerelni?  Szépen fogyott,ment minden magától gördülékenyen, az OMME kapta a 2 Ft-okat.És most? Ugye nincs válasz!
Megmondom,de ezt sokan tudják rajtam kívül is. Munkahelyet kellett teremteni,miniszteri fizetésért!
Hogy ezt a kész átverés sót meddig tűri a méhész társadalom azt nem nehéz megjósolni.
Olcsóbb üveget ígértetek, drágább lett. Ez már magában egy förtelmes hazugság.
Ezen mit lehet megmagyarázni?
Katasztrófa az egész vezérkar!
Nem baj, majd jön a Hungaricum, meg akáckoalíció, meg sikertörténetek hada, és befogják a méhészek a szájukat.
Csak hiszitek.
Állítólag most teszem tönkre, amit eddig az OMME-ért tettem.
Nem hiszem. Én továbbra is azon vagyok, hogy a méhészek érdekében felemeljem a szavam, az pedig cseppet sem érdekel, hogy a vezetőknek ez csípi a szemét.
Az én tempóm egyenletes, de most bátrabban következmények nélkül mondhatom ki az igazságot.
Ezzel mi a gond? Nem tetszik? Megsértődtetek?
Nekem meg az nem tetszik, hogy a sok ígéretből alig valósul meg valami.
Ebben a kellemes jó időben ennyi tellett mára.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Május 15. 19:23
QUQURIÚ!

"Üveges könnyes szemmel" Sírom vissza a régi OMME-t!
A lejtő, másik oldalán az emelkedő!
Mi annak idején az emelkedőn húztuk az igát, gondokkal, nehézségekkel felfelé!
Erre minden régi tag tanú!!!
Amikor végre felértünk a csúcsra, (sok-sok méhész önfeláldozó munkájával, honorárium nélkül), csak a balanszot kellett volna tartani (egyensúlyt)!
Már minden ment a maga kerékvágásán, úgy ahogyan a nagy könyvben meg volt Írva!
De az OMME mostani vezetése, nem nézett a lába elé, és tovább szaladt!
Hopp! HOPP!
És máris a lejtőre érkeztek!
Hiába mondtuk, hogy nézzenek hátra, csak mentek a saját fejük után!
A lejtő kedves vezetőink, meg lefelé lejt!
Az erő vektora erősen lefelé mutat. Minél meredekebb a lejtő, annál nagyobba gyorsulási sebesség!
Na erre mondják, hogy a lejtőn nincsen megállj!!!
Kapkodás, meggondolatlan döntések.....
Persze ha a vezetés és annak ellenőrzése ezt szereti, csak csinálják kedvükre!!!
Még soha nem láttam nyugdíjas OMME vezetést, sem OMME által nyugdíjazott elnököt!
Persze meg lehet próbálni......Ha-ha-ha!

A tarka tollú tarajas!

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Május 15. 20:17
Attila!
Nem kell csodálkozni az üveg eladás visszaesésén, egyenlőre uborkaszezon van a mézpiacon.
Ami leginkább bizonyítottnak látszik,  könnyebb  a méhészekből élni mint a méhészetből.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 15. 20:59
Jani bátya!
Nem most esett vissza!
A Kft.körüli herce-hurca óta folyamatosan csökken az eladás.
Egy kis reklám, az IB újságban való népszerűsítés?
A fizetés a tagdíjunkból úgyis jön, mi csak halkan,jámbor módon fizessünk többet az üvegért.
Én a forgalomtól tenném függővé a javadalmazást.
Az OMME-ban még szocializmus van.
Teljesítmény nélkül is fizetnek, sőt ha csökken a forgalom, több lesz a borítékban.
Van cél kitűzve,hogy mennyit adjanak el?
Az meg minek?
Ha 100-at adnak el akkor is 500 a lóvé, ha egy milliót akkor is.
Minek törjék magukat, a Kft. így is nyereséges.
Ha gond lenne vele,majd emelnek a tagdíjunkon. Tőkeinjekció.


Üdv: Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Május 15. 23:24
QUQURIQ!

Ne siránkozz Attila!
Az elnökök ragaszkodtak ehhez a szakértő vezetéshez!
Nem ez a demokrácia?
Megérdemlik, had költsék csak a pénzüket...
Bennünket úgy is ősszel kirúgnak!
Én már alig várom a balhét!
Ahogy a fegyelmi bizottság elnöke órákig ecsetelgeti, hogy mi milyen OMME bomlasztók vagyunk!
Remélem, hogy mindenkinek külön-külön felolvassák a fegyelmiét...
Az Övékét meg az ügyészség olvassa fel......

Üdv. Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 16. 05:35
Kiskakas!
Kirúúúgnaaak?
Én ettől nem tartok.
Szeretnek bennünket.
Semmi borsot nem törtünk még vezetőink  orra alá.
Mi lesz a vád?
A valóság kimondásáért is retorzió jár?
Azt ígérték, hogy olcsóbb lesz az üveg,drágább lett?
Azt ígérték,hogy megvesszük a MÉHÉSZET szaklapot?
Erre az IB csinál az ellenzéknek egy írott üzenetküldőt, szaklapnak álcázott, konkurenciának hazudott, velünk megvetetett lázító irományt, a vegyszerek reklámozására.
És egyébként is.
Már vagy 5 éve semmilyen támogatást nem veszek fel.
Mi előnyöm van az egyesületi tagságból?
Pontos, naprakész információt nem kapok. Most megyek északi akácot sasolni,mert az OMME honlapjának ez a része "lefagyott", abból sokat nem derít ki senki. Ha rajtam múlna, sokkal bővebb információt közölnék,hogy a szerényebb anyagi javakkal rendelkező méhésznek is segíteni lehessen, ne kelljen több tízezer forintot üzemanyagra költenie, hogy lássa azt mi vár rá. Mindenki telefonálgat, mikor kell menni? Az információ, egy jól eltalált vándorlás a tagdíjfizető méhészeknek kijárna. Hetente legalább kétszer kéne a nyúlósokat frissíteni, mert ez sem napra kész!
Ha javaslatainkat komolyan  vennék, és minden egyesületi tagot partnerként kezelnének, az egyesület akár demokratikusan is működhetne.
Most az van, hogy a vezérkar dönt és irányít, mi pedig szólunk, hogy hohó, ez nem a ti kompetenciátok.
A küldötteknek kéne tudni egy Gödöllőre való OMME központ csomagolás előkészítéséről, de ez ismét üzleti titok.
A küldötteknek,meg a tagságnak ehhez mi köze? Vagy zsebből veszik? A mi zsebünkből.
Rúgjanak ki.
A hírek akkor is jönnek, én pedig továbbra is tudósítom a méhészeket.
Üdv. Kiskakas!
Téged már köröznek.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Május 16. 06:20
Azért érdekes ez a Gödöllős dolog. Csuját ezért is akarták többek között megfenyíteni, mert megszellőztette az ügyet. A küldöttgyűlésen elhangzott pár szóból szerintem nem sok mindent értettek meg ,de ha jól emlékszem szavazás nem történt az ügyben, vagy rosszul emlékszem?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Május 16. 07:01
Jó reggelt mindenkinek!
Azokból a telefonokból, és e-mailekből, amiket kapok mostanság is, azt kell mondjam, sajnos Attilának igaza van.
Ha belátják az OMME vezetői, ha nem. Ez sajnos így igaz. Ugyanezeket a problémákat fogalmazza meg a méhésztársadalom is.
Azt szeretném még hozzáfűzni, hogy ugyan úgy, mint azok a méhészek akik látják, hallják, és saját magukon is érzik a problémákat, majd ki merik nyitni a szájukat, akkor őt, vagy őket, ellenzéknek nevezik.
Nem is lenne ezzel probléma, ha nem így párosulna az OMME vezetésének :  ellenzék = ellenség.
Bátran kijelenthetem, hogy nem vagyunk ellenségek, és én sem értem azt a megnyilvánulást, miszerint őszre kirúgnak az OMME-ból! Ezt velem személyesen közölte Dr Cserényi.
Nekem sokkal jobban tetszene, ha  pl, 3K csoport néven híresítene el minket az OMME vezetése.

-KEMÉNY
-KONSTRUKTÍV = építő, haladást szolgáló, pozitív jellegű
-KONTROLL  csoport!!

Az biztos, hogy én  ( mi ) ilyennek tartom ( tartjuk ) magunkat!!! Ezentúl is ennek szelemében fogjuk megjeleníteni gondolatainkat észrevételeinket.




Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Május 16. 08:54
Hozzám vásárlási szándék jutott el és most úgy tűnik, hogy nem vásárolni akar Gödöllőn az OMME hanem valami mást, de abból csak a miniszteri jóváhagyásig semmi nem lehet.

Teljesen hibásan gondolkodik a vezérkarunk. A teljes 50 milliós kutatási pénzt Gödöllőre kellett volna nyomni, ahogy javasoltam, és akkor gond nélkül kiköltözhetne az OMME és a benti ingatlanokat meg bérbe adhatná. A miniszter meg örülhetne, hogy a kutatóintézet biztos lábon áll.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2014. Május 16. 09:38
QUQURIÚ!

"Üveges könnyes szemmel" Sírom vissza a régi OMME-t!

Az idő meg a távolság mindent megszépít. :)
Na meg persze aki közel volt a tűzhöz annak fájó hogy most nem figyelnek rá.
Sokunkra nem figyeltek akkor sem és válaszok nélkül maradtunk,mert nem fértünk bele az akkori elnök elképzeléseibe.
Bross érdemei megkérdőjelezhetetlenek,de Ö is ember voltak-hogy finoman fogalmazzak-megkérdőjelezhető döntései.
A Terméktanács megszüntetése ügyvédek mellett történt,a Méhész Zrt nagy szerencsénk hogy nem jött össze
(600Ft-os akác+éves infláció mint célár,1 cég monopóliuma)!!!!!
A 2009-es nagy mézhamisítási botránynál ki alakította ki az OMME álláspontját és miért úgy?
Miért volt az OMME-nak kedvenc mézkereskedője? :-X
Vagy a törvényen kívüli  Buckfast méhtartók megtűrése.

Ezen ügyek nagyságrendekkel súlyosabbak mint mostani vezetés kétségtelen szerencsétlenségei.
Mészáros Úr nyilatkozata (MN)egyébként a GMO virágporos mézről egyenesen politikai nyilatkozatnak tűnik.
E vonal kétségtelenül érezhető mióta a NAK társszervezete vagyunk "önként".(Lásd még akác ügyek.)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Május 16. 16:17
A Bross vezetésével kapcsolatos kritikád jogos. De azt se feledd el, hogy Bross azért mondott le, mert a vezérkar, ami nem különbözik a mostanitól mindig rövidlátó volt. Bross valódi vezéregyéniség, élni és élni hagyni elv szerint vezetett. Képes volt kompromisszumokra.

A mostani vezérkar nem képes semmilyen kompromisszumra. Klasszikus legrosszabb módon dolgoznak, tehát felfelé nyalnak lefelé gyilkolnak. Feudális vazallusi diktatúrát gyakorolnak. Pedig a feudalizmus pont azért szűnt meg, mert ez a fajta hatalomgyakorlás merev, következetlen és tönkreteszi azokat az embereket, akikből él.

Az OMME polgári demokratikus szervezet és nem vazallusa sem az Agrárkamarának, sem a minisztériumnak, hanem egyenrangú fél. Van ereje és sok-sok ütőkártyája az OMME-nak, ha nem lenne rövidlátó a vezérkar, akiket csak a ma elérhető haszon érdekel. Ezért született a Kft is például, Egyed Árpád 500 000 Ft-os fizetése a semmiért stb. Minden amit Bross lemondása óta lépett a mai vezérkar, kivétel nélkül olyan pillanatnyi haszonért történt ami még két éves távlatban is óriási bukta a méhésztársadalom számára. Szerintem nemcsak a 2013-as mérleg volt deficites, hanem a 2014-es is az lesz. Ez a vezérkar - ha így folytatja - néhány év alatt egyszerűen szólva feléli a Bross ideje alatt összegyűjtött 180 Ft-os tartalékot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 16. 17:30
Hungarikum lett az akác és az akácméz
2014, május 16 - 17:27

    Friss hírek
    Mozaik

Hungarikum lett a magyar akácfa és a magyar akácméz – a Hungarikum Bizottság döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter jelentette be pénteken Szarvason, a testület kihelyezett ülését követő sajtótájékoztatón.

A vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke elmondta: az akác és az akácméz hungarikummá nyilvánításában a bizottság pénteken egyhangú döntést hozott, valamennyien támogatták, hogy bekerüljön az egyedüli értékek közé, amit az utókornak is meg kell őriznie generációkon át - mutatott rá.

A bizottság Szarvason ülésezett, Tessedik Sámuel lelkész, a felvilágosodás korának pedagógusa, gazdasági szakíró szülővárosában, aki sokat tett az akác meghonosításáért Magyarországon.

A Fekete-Fehér Méhészklub nevében minden közreműködőnek köszönöm, és gratulálok nekik!
Ami jár az jár! Egy virtuális kézfogás! Reméljük növekedik a felvásárlási ár, és az otthoni, valamint a piaci ár is.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Május 16. 17:44
Most két évig Mászároslaca ezzel fog dicsekedni és erre hivatkozva nem fog csinálni semmi érdekvédelmet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Május 16. 20:02
Természetesen örülök a hírnek, bár az előzetes információk inkább tűntek politikai fogásnak a választások előtt, és arról sem sok hír volt, hogy ebben a folyamatban mekkora szerep jutott az egyesületnek.
Azon még agyalok egy kicsit, hogy mekkora előnyt lehet ebből kovácsolni, amit valahogy apró vagy nagyobb pénzre kellene váltani a méhészek számára. Kalocsai lévén az itteni paprika is bekerült a hungarikumok közé, de valahogy a termelők akikkel beszéltem nem sok mindent vettek észre belőle eddíg. No de nem akarok ünneprontó lenni, örüljünk együtt, és reménykedjünk, hogy minél több hungarikumot be tudjanak gyűjteni méheink az idén is, mert eddíg, és az előrejelzések szerint sem lesz az akácmézdömping éve az idei.

Akkor holnap kimegyek az alföldi hungarikum erdőbe egy kis hungarikum begyüjtésre, persze csak akkor ha hagyják a méhek. remélem az időjárás nem lesz akadály. :D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 17. 22:27
Orbánék két éve ki is tiltották az akácot
(agrarszektor.hu) 2014. május 16., péntek 14:49 

Címkék: akác méztermelés

A közterületeken nem lehet akácot telepíteni.

 

2012-ben az Orbán-kormány maga intézkedett úgy, hogy az inváziós fajnak minősülő fehér akácot nem lehet telepíteni közterületi fasorokban, és e rendelkezés ma is érvényben van. Más a helyzet azonban a magánerdő-telepítéseknél, ahol az akác felhasználása nem csak megengedett, hanem ma e fás szárú növény számít az egyik legkedveltebbnek. Jelenleg ugyanis nincs olyan támogatási rendszer, amely megfelelően ösztönözné az őshonos fafajok telepítését, ezért sok földtulajdonos gazdasági okokból a jóval gyorsabban növő akácot választja. Az erdészeti hatóság az akáctelepítéseket szigorúan ellenőrzi, ezért szakértők szerint az akácterület növekedése ily módon nem veszélyezteti az őshonos fafajokat. Sokan inkább az akác spontán terjedése miatt aggódnak.

Az előző Orbán-kormány 2012-ben módosította azt a 2008-ban megjelent kormányrendeletet, amely a fás szárú növények védelméről szól. A ma is hatályos 2012-es módosítás lényege, hogy a közterületeken lévő fasorok fahiányát csak a fasorra jellemző fajjal vagy fajtával lehet pótolni, és a fás szárú növények pótlásához nem lehet felhasználni az inváziós fajnak tekintett fehér akácot.

A változtatás szerint tehát az előző kormány az új telepítéseknél maga tiltotta ki két éve az akácot a közterületekről, amelyek közé az állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban álló, közhasználatra szolgáló földterületek tartoznak. Azóta azonban az akác kormányzati megítélése gyökeres fordulatot vett, főleg azután, hogy egyes értelmezések szerint az Európai Unió a biológiai sokfélesége megőrzése érdekében „üldözőbe kívánja venni” az inváziós özönnövénynek minősített akácot is.

Bár ezzel kapcsolatban egyelőre semmilyen brüsszeli konkrétum nincs, Orbán Viktor miniszterelnök nemrég kegyelmet kért a magyar akácosoknak José Manuel Barroso bizottsági elnöktől, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pedig úgy fogalmazott, hogy „nem osztjuk azt a véleményt, ami a balliberális oldalon megfogalmazódik, hogy Észak-Amerikából behurcolt özönnövény lenne az akác”. A miniszter ezzel párhuzamosan levélben kérte az uniós környezetvédelmi biztostól, hogy a fehér akác ne kerülhessen fel arra a listára, amelyen a visszaszorításra ítélt, inváziós állat- és növényfajok szerepelnének. Emellett felvetette, hogy az akácot – az akácmézzel együtt – hungarikummá kellene nyilvánítani, és a növényt fel is vették a hungarikumok "előszobájának" tekintett nemzeti értéktárba.

Miközben így az akác az európai parlamenti választások kampánytémájává vált, erdészeti szakértők szerint megvédése szakmai szempontból is indokolt lehet, mivel magáncélú telepítése továbbra is engedélyezett. Sőt, ma telepítési szempontból az akác számít az egyik legkedveltebbnek, és az új erdősítések jelentős részét e fás szárú növény teszi ki. Ezért az akácot lehet ugyan inváziós növénynek minősíteni, de magyarországi terjedésében a szabályozott telepítések is döntő szerepet játszanak – érvelnek erdészeti szakértők.

Az akác azért lehet divatos növény, mert ma nem működik olyan hatékony támogatási rendszer, amely megfelelően ösztönözné az őshonos fafajok telepítését. Ezért a földtulajdonosok - gazdasági okokból – az akácot választják, mivel így a telepítéstől számítva 15-20 év múlva bevételhez juthatnak, míg például az őshonos bükknél vagy tölgynél erre 50-60 évet kellene várniuk. Az ország egyes régióiban – így például a Nyírségben – az akác egész településeknek nyújt megélhetési lehetőséget tűzifaként vagy egyéb faanyagként, és még több helyen játszik szerepet a méztermelésben.

A telepítéseket az erdészeti hatóságnál engedélyeztetni kell, így – vélik erdészeti szakértők - az akác felhasználása megfelelő kontroll alatt áll. A hatóságok nem adnak ki engedélyeket olyan helyekre, ahol az akác jelenléte valamilyen okból nem kívánatos. Ilyenek például a természetvédelmi területek, amelyeken nem lehet idegenhonos fafajokat telepíteni.

A felmérések szerint a hazai erdőterület ma mintegy kétmillió hektárt tesz ki, amelyen belül az akác több mint 450 ezer hektárral részesedik, vagyis az erdőterület csaknem egynegyedét foglalja el. Sokan már a mostani részarányt is erősen túlzottnak tartják, de most úgy tűnik, hogy az akácosokkal ezután is komolyan számolni kell, mivel általános értelemben a hazai erdőtelepítések további folytatása látszik kívánatosnak.

Ezt az is indokolja, hogy ma Magyarország teljes területének 21-22 százalékát borítja erdő, miközben az uniós átlag 33-35 százalék között mozog, és nálunk is legalább 27 százalékos arányt kellene elérni. Az úgynevezett erdősültség növelésében szakértők szerint a magánerdő-telepítéseknél továbbra is szerepet kaphat az akác, természetesen hatóságilag felügyelt körülmények között.

Bár több szakértő a szabályozott akáctelepítések további szigorítását sürgeti, a komolyabb aggodalmakat ma inkább az akác spontán terjedése váltja ki. Egyes felmérések szerint eléri a 200 ezer hektárt annak a területnek a nagysága, amelyet őshonos növényzet borít, de az akác inváziójával fertőzöttnek vagy veszélyeztetettnek számít. Ökológusok szerint ezért nyilvánvaló, hogy az akác számos helyen a természeti örökséget veszélyezteti.

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Május 18. 00:04
QUQURIQ!!!

Szebb napot Mindenkinek!

Most tértem haza egy kis kirándulásból!
Átrándultam a zöldekhez.
Tudjátok, hogy náluk hogyan hívják a repcét?
VEGYSZERNÖVÉNY!!!
JAVASLOM, HOGY MI IS HÍVHATNÁNK ÍGY!
Nagyon találó a kifejezés!!!
Talán így már megértik az OMME központban, hogy melyik növényről is beszél mindenki!
Talán érdemes lenne felhívni a méhészek figyelmét, hogy senki ne vándoroljon repcére!!! Így nem lesz megporzás sem, terméscsökkenés miatt talán a gazdák is meggondolják a csávázós magokat!
Szerintem még a napraforgónk is erre a sorsra juthat, ha ezen is eltűnnek a méheink!
Felteszem a kérdést?
Most mi ér többet?
A jó sok vegyszermentes akácméz, vagy a vegyszernövényről gyűjtött virágpor, némi nektárral és sok mászkáló méhhel!
+ újból fel kell hozni a méheket, hogy legalább vaddohányon vagy hárson termeljenek.
Egy biztos, én soha többé nem megyek vegyszernövényre!!! :P

Üdv. a vegyszermentes mézet szeretne termelni Kiskakas!

Kedves Kokaska!

Szeretettel ajánlanám a következő kirándulás céljaként a könyvtárt... Persze, ha kicsit többet olvasgat a zöldeknél, ott is találhat válaszokat a bensőjét feszítő problémákra...
Ha célirányosan kapirgál, rájöhet, milyen bugyuta a javaslata, mely szerint meg kell büntetni a gazember, méhgyilkos gazdákat azzal, hogy a méhészek nem vándorolnak a repcére, napraforgóra... Geddekasi "mélységű" e javaslat... Az OMME portálon is hirdetnie kellene...

A káposztarepce termékenyülési, megporzási viszonyai jól kutatott terület, a jelenleg termesztett fajták, hibridek  öntermékenyülők, ráadásként a bibe és a portokok egyszerre érnek, s a portokok a bibével azonos magasságban helyezkednek el, a bibe a saját virágportól jól termékenyül. Free és Nuttal kísérletei óta tudott, hogy a repce rovarmegporzás nélkül is kitűnően terem, mi több, izolációs kísérlettel azt is sikerült bizonyítani, hogy a megporzó rovaroktól izolált parcellák ugyanúgy termékenyültek, mint a méhek által látogatott izolálatlan parcellák. A rovarmegporzás előnyösen hathat ugyan az ezermagsúlyra, s némileg növekedhet a magvak csírázási erélye is, de a méhes megporzás előnyét kísérleti úton nem tudták bizonyítani. Benedek és munkatársai egyenesen kijelentették: a repce méh-vonzó tulajdonsága, "méhlátogatottsága ugyanis nem elsősorban a növénytermesztés, hanem főként a méhészet vonatkozásában előnyös." Magyarán: a méhésznek érdeke, hogy legyen repce, mert a méhcsaládok tavaszi, akácra történő felkészítésben a repcének nagyon fontos szerep juthat, különösen azokon a területeken, ahol a kora tavaszi virágpor-ellátottság nem megfelelő. Nem a gazda-méhész ellentétet kellene szítani, hanem a párbeszéd fontosságát kellene hangsúlyozni, az vihetné előre a közös ügyet. Az ilyen demonstratív butaságnak, mint a "megporzási bojkott" csak vesztesei lehetnek, nyertesei nem. Vélelmem szerint a vesztes elsősorban a méhészet lehetne...

Azt is nehezen tudom elképzelni, hogy a méhek is hajlandók lennének a "bojkottra", a repce köztudottan a legvonzóbb méhlegelők közé tartozik, ráadásul a vetésterülete is akkora, hogy a repce termesztésére alkalmas területeken nehéz olyan röpkörzetet találni, melyben nincs repce vetve... A területének utóbbi két évben történő csökkenése érzékenyen érintette a méhészeket, hiszen a jelenlegi méhsűrűség mellett szüksége van a méhészeknek minden hektár nektár- és pollenszolgáltató méhlegelőre. A hazai szántóterületből (2013-ban 4,3 millió hektár) a repce és a napraforgó 800 ezer hektárral részesedett... Erről kívánná "elvándoroltatni" a méhészeket...? Az összes szántóterület több, mint 20 %-ártól szeretné távol tartani a méhészeti ágazatot...? No, brávó...!

Az már csak költői kérdés, hogy a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerek időszakos -és várhatóan végleges- betiltása után mivel igyekszik majd támadni a "vegyszerlobbi uszályába keveredett" OMME ügyvivői testületet...? Bízvást vélhetjük,sikerül megtalálnia azt a "fogódzót", mely a további "érdekérvényesítésének" jó kapaszkodója lehet, mert a csávázószerek "reklámozásának" vádja az idei évtől már nem igen áll meg. Furcsa, hogy Tóth Zoltán higgadt és kompromisszumra hajló megoldási javaslata milyen süket fülekre talált itt, az "érdekképviselet" fellegvárában...

No, de bízzunk abban, hogy egy idő után a higgadt többség szeme felnyílik, s rájön, mi is az igazi érdeke, s ki az, kik azok, aki(k) azt képviseli(k)...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 18. 06:29
Arisztaiosz!
A csávázószerek reklámozása az OMME részéről nem vád,  hanem címlapon olvasható tény.
Ez apró különbség.
Szerintem kortyolhattál Te is belőle kicsit,ha ennyire tetszik. De hogy a és méheket sem félted?
Bár mindig elfelejtem, hogy ezzel a megkövült szemlélettel az Ó korból írogatsz, akkor meg nem voltak ezek a gyilkos szerek.
 A gyomirtó is"Kapazin" volt csupán, az meg esetleg a tenyered törte fel.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Május 18. 08:09
Arisztaiosz!
A csávázószerek reklámozása az OMME részéről nem vád,  hanem címlapon olvasható tény.
Ez apró különbség.
Szerintem kortyolhattál Te is belőle kicsit,ha ennyire tetszik. De hogy a és méheket sem félted?
Bár mindig elfelejtem, hogy ezzel a megkövült szemlélettel az Ó korból írogatsz, akkor meg nem voltak ezek a gyilkos szerek.
 A gyomirtó is"Kapazin" volt csupán, az meg esetleg a tenyered törte fel.
Nagyernyei Attila

Kedves Attila!

A pörköltbe-való klubtárs szakmailag megalapozatlan kijelentésére adott válaszom tartalmát, mondanivalóját nem negligálja az ilyetén -meglehetősen dadogósra sikeredett- "riposzt"... Egy klubvezetőtől telhetne többre is, ha a szakmára és nem a görcsösen mantrázott "monnyonle" paradigmára fókuszálna. Ideje lenne jobbára a szakmaiságra koncentrálnia, abban Ön sokkal jobb lehet, mint a "szakma-politikában".

Mentalitása nem a méhészeti ágazat érdekeit szolgálja, hiszen nem betemetni igyekszik a "lövészárkokat", hanem mindinkább mélyíteni, pedig lehetett ideje konstatálni: az ágazat szereplőinek többsége nem kéri ezt a típusú "érdekvédelmet". Ha igazán maradandó nyomot szeretne hagyni az annalesekben, akkor szakmai tekintélyének és kapcsolatrendszerének latba vetésével a párbeszédnek igyekezne prioritást adni, például az Agrárgazdasági Kamarán keresztül. Nem gazda-méhész ellentét szítására van ugyanis szükségünk mostanság, hanem szoros, az egymás méltányolható érdekeire fókuszáló együttműködésre...

A növénytermesztés, növényvédelmi szakma, erdészet, fogyasztóvédelem, állategészségügy nem ellensége a méhésznek. Partnere. Ezzel szembe menni pedig ostobaság és az ágazat érdekei ellen való vétek. A gazdák és a méhészek többsége látja ezt, az Ön folyamatosan konfrontáló tevékenysége mögé ezért nem zárkózik fel a szakma. Tudom, nem innen, az "ókorból" küldött üzeneteim alakíthatják, módosíthatják tevékenységének fő csapásirányát, de miután egyszer kijelentette, hogy a Klub minden véleménynek helyt kíván adni, én a klubvezetés, és néhány hangadó ellentétes instrukciói ellenére itt szeretném a saját véleményemet elmondani. Az ne tévessze meg, ha ez a hangsúlyozottan magán-véleményem történetesen néha egybevág mások véleményével, szemléletével, ez csak azt jelenti, hogy néhány kérdésben egyezik a véleményem másokéval.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Május 18. 14:08
Arisztaiosz soha nem értett az érdekvédelemhez, miért éppen most világosodna meg a gönyűi kocsmahivatalban összegyűjtött okosságok miatt, meg Cserényi Péter állatorvos utasítására?

Az emberi történelem mindig is úgy zajlott és mindig is úgy fog zajlani, hogy vannak ellentétes érdekek. RÉGEN NEM VOLT a növénytermesztők és a méhészek között ellentétes érdekek. MA VANNAK. Persze ebből az ellentétből összességében a növénytermesztő jöhet ki vesztesen, hiszen a rovarporozta növényeknél két dolog nem lecserélhető a növény faj és a megporzó rovar. Ha olyan "tökéletes" növényvédelmet csinálnak, ami az állatvilágot kiírtja, akkor a rovarporzású növények nem termeszthetők.

A növénytermesztőknek be kell látniuk, hogy az élni és élni hagyni mezőgazdálkodás lehet csak eredményes. Ma sajnos az őszinte együttműködés helyett a burkolt és nyílt erőszak zajlik. A most zajló erőszak célja, hogy legyen méh az ő növénykultúrájukon, de a vegyszerezés okozta károk költségét fizesse meg a méhész. Hát ez csak ideig óráig működik. Addig működik, míg a méhészek tudatossága, érdekérvényesítési képessége gyenge. Az én célom, hogy a méhészek tudatossága növekedjen, az érdekérvényesítési képességük erősödjön. 20 milliárd Ft vagyonvesztést él át a magyar méhészeti ágazat és legalább 5000 tonna export árualap csökkenést. Ezt kell elismertetni a növénytermesztő lobbival és tárgyalni kell a kompenzációról vagy a növénytermesztési technológia változtatásáról.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Május 19. 06:04
Arisztaiosz!
Valóban nem szeretném betemetni a lövészárkokat.
Ezt jól látod. De miért is támadok? Ezerszer leírtam, sokszor kielemeztem.
Soha nem fogok a vegyszerek használata mellett kampányolni!
Az a szörnyű,hogy ezért pont az érdekképviseletünk vezetővel kell harcolnom.
Klubvezetőtől telhetne többre is?
Nekem ennyire telik. Tiltakozok ahol csak tudok.
Én a méheket féltem, és nem érdekel ha ezért az OMME vezetőket kell "vágnom"!
Elmúlt az az idő,hogy a véleményemet  azért ne merjem kifejteni,mert  esetleg nem kapok fizetést.
Akinek most más a véleménye mint a jelenlegi vezér karnak, az nem kívánatos személy. Ezért kussol mindenki, vagy a véleménye olyan "nyalókás". Az én szám és a lelkem tiszta, és ez mindennél többet ér.
A  marhaságodra meg nem kívánok reagálni. Vagy súgták, de mindenképpen nagyfokú tájékozatlanságra utal, sőt rosszindulatú,de Tőled nem várható más.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Május 19. 19:49
Az OMME vezérkarának felelőtlensége újra megnyilvánult. Semmilyen figyelmeztetést nem adott ki az OMME, hogy a repce neonikotinoiddal csávázott vetőmagból kelt ki és ezért a méhekre veszélyes.
Nagyos sok méhész hívott fel, hogy a méztérből a méhek a repce végére kiürültek és megjelentek a mászkáló fiatal méhek is. A herék is mászkáltak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Május 21. 22:23
http://greenr.blog.hu/2014/05/21/mire_jok_a_gyomirtok_lehet-e_nelkuluk_gazdalkodni
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Május 22. 21:15
http://m.hir24.hu/hirek/belfold/A-mezek-ketharmada-merget-tartalmaz
 :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2014. Május 26. 16:21
Talpra Méhész hív az élet
Itt az idő nincs kímélet
Szegényedünk vagy megélünk
Veszélyben van Méhész létünk !
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Május 27. 08:50
http://www.uzletresz.hu/vallalkozas/20140527--huszmillio-alkalmazottam-van-de-senki-sincs-bejelentve.html?utm_source=freemail-kilepo&utm_medium=uzl&utm_campaign=freemail

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Május 27. 14:12
Már megint ilyen jó üzlet a méhészkedés???? 100 családtól 8 millió forintot csal ki az úr minden évben?
Hát akkor érdemes belevágni.... :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2014. Május 27. 18:21
Matekból se lehet a legjobb,az ilyen számítógépek nem sokáig fogják a méheiket fuvarozni !!
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Május 27. 20:04
Azért papiron milyen szépen meg lehet gazdagodni, csak hát  egy kis méreg, a természet amit mindig ki hagynak  a számításból ! Pedig ha  hozzá adnák már nem is olyan csábitó !
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Május 27. 21:56
Hát azért furcsa. Így visszagondolva, ha én csak egy X5-öst tudtam volna venni újonnan valszeg sose lett volna belőlem méhész. Bár amikor kezdtem, még az ötéves tervben sem volt ez a BMW típusú "méhészautó".

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 01. 19:02
Az OMME elnöke a méhrajokról.
http://tv2.hu/musoraink/mokka/151241_eg ... ajzas.html
Megtudhatjuk, hogy 1 millió 66 ezer méhcsalád van az országban.
Tehát Geddekas számítása jó!
Azt nyilatkozták, hogy 10-12 kg-os repceméz termés volt országos átlagban.
Hurrá! Akkor ca. 11-12.000 tonna repcemézünk lett?
Ennyit az OMME hiteles tájékoztatásáról.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Június 01. 22:46
"Szerinte az történhetett, hogy egy közei fán lévő méhkaptárból egy új méhkirálynő indult el, és sőt követték a dolgozók."

 http://www.origo.hu/itthon/20140601-mehraj-szallt-meg-egy-budapesti-keresztezodest.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2014. Június 02. 08:55
Most láttam a mokka adását,hát hihetetlen hogy Magyarországon nincs méhpusztulás !!!! Honnan jött ez az ember a holdról?????
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Június 02. 21:01
Tóth Péter is azt zengedezi, hogy amióta csinálják a monitorozást, azóta csökken a mérgezések száma. Erre meg egy cigány vicc jut eszembe:

Árulja a vásárban a lovát a cigány. Odamegy a gazda és kéri, hogy kipróbálhassa, hogyan lehet rajta lovagolni. A cigány megengedi. A gazda felül a lóra és nekivezeti a lovat a falnak. A ló meg se áll, a fal állítja meg. A gazda mondja, hogy "Hé cigány a te lovad vak." Válaszol a cigány: "Nem vak az instálom, hanem bátor."

Hogy a mi esetünkben az OMME elnökünk a viccbeli cigány és Tóth Péter a vak ló, vagy fordítva, nem tudom, de tök mindegy. A feladatára mind a kettő alkalmatlan.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Június 04. 05:15
                                                     OMME kutatási terv jóváhagyása
   

Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt méhésztársakat, hogy a Magyar Méhészeti Nemzeti Program 118/2013 (XII.16.) VM rendelet 20. pont 25 § (1) alapján, - a mézelő növények mézelésének vizsgálatához, a mézek jellemző profiljának meghatározásához, méhanyák teljesítmény vizsgálatához, méhészeti tárgyú kutatásokhoz, szakmai tanulmányok és diplomamunkák támogatásához és a kutatáshoz szükséges méhcsaládok beállításához – az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által benyújtott, s az alábbiakban közölt kutatási terv Dr. Fazekas Sándor Vidékfejlesztési Miniszter úr által, 2014. május 30-án jóváhagyásra került.
A kutatási terv részletezése a következő:

1.       Illatanyagok szerepének vizsgálata a háziméh-atka kapcsolatban és felhasználásuk lehetőségei, a kaptárok atkamentesítésében.

2.       Méhviaszban található vegyszermaradék analitikája továbbá a meghatározott szermaradványok mértékének csökkentése, teljes kivonása a viaszból.

3.       Méh egészségügy metagenomika vizsgálatok segítségével.

4.       A méhészeti kutatásokhoz szükséges törzsállomány és eszközök beszerzése. (Méhanyák teljesítményvizsgálata, technológiai összehasonlító vizsgálatok, méhek kórokozóival, kártevőivel kapcsolatos vizsgálatok, stb.)

5.       Jellemző mézprofilok meghatározása.

6.       Napraforgó hibridek nektártermelésének vizsgálata.



                                                                                                                               
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 04. 22:02
Szép estét kívánok minden Méhésznek!
Ma nagy megtiszteltetés ért.
Egy napot eltölthettem az ország,és Európa legnagyobb méhészetében.
Valójában annak csak az egyik telephelyén a 26 közül.
Szívesen hívtak,így elfogadtam. Az ott zajló munkáról nem írok, mert nem beszéltük meg Antival, hogy tudósítok.
Így csak kalózkodom, de annyira tetszettek a látottak,  hogy megpróbálom felcsigázni a tisztelt méhész olvasókat.
Tehát egy telephely kezelésével alig 7 óra alatt végez a jól összeszokott brigád, pedig nem kevesebb mint 500 anyát kell megkeresniük. Nem tudom ki,hogy van vele, de ketten a feleségemmel anyakorlátozáskor a 175 anyát 3 napig kerestük, és nagyon meg voltam a teljesítményünkkel elégedve. Ez tartott a mai napig.
A Csányi méhészet más dimenzió. Tíz percig azt sem tudtam mit csinálnak,pedig mindenki dolgozott.
Halkan beszélgettek, mindenki tudta a dolgát. Az mindjárt látszott, hogy nem kispályások közé cseppentem.
Ennek az eszközparknak az üzemeltetéséhez hatalmas szervező készség szükséges. Ahhoz, hogy semmiből ne legyen hiány, mindenki akadálymentesen tudjon dolgozni, csak a gratulálni tudok.
Másik telephelyeken is jártunk, rend nyugalom, biztonság.
Biztonság? Igen, ahogy beléptünk a területre már csengett Anti telefonja, hogy idegen a fedélzeten.
Mondtam, hogy kalóz vagyok. A nap 24 órájában minden telephelyet árgus szemek figyelnek, amit Anti az oks telefonján is lát.
Szóval, leesett az állam. Az 1999-ben tartott Salgótarjáni Méhész Mesterkurzuson amikor a Csányi fivérek bontogatták szárnyaikat, én még nagynak számítottam. Most az egyik telephelyükön több méhcsalád van mint az én állományom.
Nagyon nagyon tetszettek a látottak, de maradnék a földön, Ők pedig tarthatják az előadást most már a Méhészakadémián.
Ez a szint odavaló.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 05. 21:48
Ebbe talán Arisztaiosz sem tud belekötni.
Mit kell ezen bizonyítani?
A kutatóknak csak hiszünk.
A Hollandok tették jól. Teljes tiltás egyes növényvédő szerekre!
Mi sztároljuk a neonikotinoidokat! Ezért impotens ...........
A folytatást gondoljátok utána.

http://utajovobe.eu/hirek/eu-tarsadalom-es-jog/4611-a-rovarolok-felelosek-a-kevesebb-s
spermaert
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 09. 22:20
Szép estét kívánok mindenkinek!

Ma meglátogattak Tamási mellett lakó méhészek.
Egy kis közéleti téma, egy kis sajnálkozás részükről,hogy nem vagyok.
Azóta egyszer voltak méhészklubon, és többet sem.
A röpke fél órában átbeszéltük az akáceredményeket.
Azt már eddig is tudtam, hogy Tolna megyében nem 20-30 %-al lett kevesebb akácmézből.
Azon a vidéken ahonnan a fiúk jöttek, még a 10 kg-ot sem közelítették meg a pergetési eredmények.
Az OMME statisztikájában súlyos számszaki hiba van. Kinek jó ez a félretájékoztatás?
Állítólag 1 millió 66 ezer méhcsaláddal teleltünk. Átlagos évben 25-30 kg akácméz/méhcsaláddal lehet számolni.
Ha ettől 30%-al van csupán kevesebb, akkor mennyi méz is termett az OMME szerint?
Hozzávetőleg 17-18 ezer tonna? Szerintem a meleg teszi, hogy ezt nyilatkozzák.
Vastagon 10 ezer tonna alatt termett az idén.
Persze,ha a pergetett méhcsaládokra számolják, akkor szebb számok jönnek ki.
Így kéne a támogatásokat is kifizetni.
Amikor a pergetési eredmény után érdeklődöm, és a méhész úgy kezdi,hogy voltak olyan családok amelyek húsz kiló fölött hoztak,akkor tudom,hogy kapufa. Nem túl messze tőlem 170 méhcsaládól 7 és fél mázsát pergetett egy kolléga.
Ez kicsit alatta van az átlagnak, de legalább valós képet mutat.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Június 11. 06:17

Szúnyoggyérítés lesz mától három napon át az esti órákban
2014. június 10. 17:51
A BIOKOM Nonprofit Kft. megrendelése alapján Pécs közigazgatási területén több mint 3000 hektáron, három napon át: 2014. június 10-én (kedden), 11-én (szerdán) és 12-én (csütörtökön) este 18 órától 21 óráig repülőgépes légi-kémiai szúnyoggyérítést végeznek.
Mik ezek?

Amennyiben csapadékos, szeles időjárás lenne ezeken a napokon, és indokolttá válna a gyérítés elhalasztása, akkor a szúnyoggyérítésre 2014. június 13-án (pénteken), illetve június 14-én (szombaton) vagy 15-én (vasárnap) este kerül sor. A tevékenységet K-Othrin ULV nevű anyaggal végzik, amely a méhekre mérsékelten veszélyes. Kérik a méhészeket, hogy a méhek biztonsága érdekében a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegyék meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 11. 11:44
Bogár 21!

Este,ha már hallod a repülőt,vagy a helikoptert, érdemes a méheket bezárni,és felső szellőzőt nyitni.
A hazatérő méhek bekéredzkednek a rostaszövet fölé, az otthoniak nem tudnak kirepülni.
Semmi bajuk nem lesz a rövid bezártságtól, de ha egy fél pohár vizet még rájuk is löttyentesz akkor a méhek is hálásak lesznek.
Soha nem értettem meg, miért kell a NATO-t bevetni a szúnyogok ellen.
Valóban kellemetlen a szúnyogcsípés, de mindenki védekezhetne egyénileg.
Ez a magánvéleményem, de akkor nem keresnének belőle azok az urak, akik markában van ez a jó kis üzlet.
Nálunk ezzel a szerrel fognak permertezni.
http://kockazatos.hu/anyag/deltamethrin
Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Június 11. 20:03
Attila!
Köszönöm a a jó tanácsod.Megfogadom!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Június 11. 22:53
http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/04/17/novenyvedo_szert_tessek_itt_a_gyumolcsszezon/

Ez pedig  tavalyi:
http://tv2.hu/musoraink/tenyek/132325_halal_mergezett_gyumolcsoktol.html

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Június 13. 22:11
http://www.omme.hu/portal/download/hatarozatok.pdf.

No ez szépen össze lett szedve, érdekes dolgok vannak benne leírva, ha rosszmájú akarnák lenni azt is mondhatnám íme egy bizonyíték egy önbevallás a szabálytalan működésre.
Pl. a január 9.i IB gyűlésen bizottságot hoztak létre alkalmazott kutatás témakörében holott ez OV hatáskör.
Amikor erre rá lett kérdezve a küldöttgyűlésen ott szintén félremagyarázták ezt. Itt pedig feketén fehéren le van írva. Véleményem szerint ugyanígy kellett volna eljárni a monitoring bizottság felállításánál holott ezt csak csapatként aposztrofálják.
Egyenlőre csak ennyi, még nem merültem el nagyon benne.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Június 14. 07:22
Az EB elnöke több eseti operatív bizottságba is be lett választva. Ez teljesen szabálytalan, hiszen saját munkáját hogyan fogja ellenőrízni objektív módon?

Ez a vezérkar mindent mindennel gátlástalanul összekutyul. Ha ezeket nem tette volna, akkor az ügyészi vizsgálatra nem került volna sor.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Június 14. 14:45
Ügyészi vizsgálatra akkor nem került volna sor, ha néhány "becsületes, igaz és őszinte" alak- mint amilyen ön is- be nem biceg az ügyészségre feljelentést tenni. Mindegy, küldött ön már selyemzsinórt is az "ellenfeleinek", mikor "becsületes, igaz és őszinte" szeretett volna lenni. Ezen konzekvens magatartása miatt olyan nagy a kedvelőinek tábora...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 14. 18:45
Már itt is kesereg Arisztaiosz?
Odáig már elérhetett volna,hogy ez nem ügyészségi vizsgálat,hanem jogorvoslati kérelem, törvényességi ellenőrzés!
Maradjon a növényvédelmi témánál,ott még használhatjuk a nem túl körmönfont gondolatait.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Június 14. 21:39
Arisztaiosz helytelen tájékoztatást kapott a vezér súgójától. Azt se tudom hol van az ügyészség és hogyan mikor lehet odamenni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Június 15. 08:34
Eszerint ön csak a rendőrségen szokott feljelentéseket tenni...? Esetleg az ügyvédjét küldözgeti az ügyészségre...?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 15. 09:04
Látja Arisztaiosz!
Most megbukott!
A tény nélküli üres vádaskodás mintapéldája amit itt megengedek Önnek!
Hagyja abba, és foglalkozzon a szakterületével.
Semmi gond nem származik azokból a hozzászólásaiból ami mögött szakértelem, tudás van,igaz kicsit messziről jut a megoldáshoz, addigra minden olvasó belefárad, mire a lényeget kifejti.
Az, hogy folyton provokál és személyeket támad úgy, hogy nem tájékozódik felháborító.
Úgy is fogalmazhatnék, túl messzire ment, vagy mellé lőtt.
Egyszer már szabira küldtem. Ha nem hagyja abba, végleg nyugdíjazom!
Megértését köszönöm!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Június 15. 10:29
Arisztaiosz!

Olyan szerencsés voltam eddig életemben, hogy nem kellett még rendőrségi feljelentést tennem se lopás miatt, se vita miatt. ügyvédet is csak egyszerű polgári peres ügyek miatt vettem igénybe, mint pl rágalmazás stb. Téged komám még odacitálhatlak ilyesmi miatt, ha nagyon erre vágysz. Akarod?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 15. 20:46
https://www.youtube.com/watch?v=PMiVkM3I6cM

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 16. 05:41
http://www.pecsma.hu/pecs-aktual/panelben-meheszkedik-idegesek-a-szomszedok/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Június 19. 21:10
Hackelték az omme  honlapját,gondolom a túlzott karbantartás. :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Június 19. 23:09

Belga poszméhek porozzák be a nyugati kultúrnövényeinket

http://think.transindex.ro/?p=32882
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 20. 06:58
Tisztelt Méhészek!
Ez olvasható az OMME honlapján.

Törvényszéki elutasítás    | Nyomtatás |
2014. 06. 18.
"Elekes László szekszárdi méhész jogi képviselője útján, mint felperes, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, mint alperessel szemben, határozat semmisségének tárgyában keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez. A Törvényszék a végzésben a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül 2014. április 8-án elutasította. A keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasító végzés 2014. május 16-án jogerőre emelkedett."

Hiába, a tagnak nincs személyiségi joga! Most lehet Elekest köpködni, mert szabálytalanságokat vélt felfedezni az OMME működésében. Mindig mondtam, hogy az ítéletet a vezetőink fölött nem a bíróság fogja hozni,hanem mi méhészek.
Egyed Árpád, hogy tiltakozott amikor nyílvánosan számon kértük az 500. 000 Ft-os fizetését, ami a tagdíjunkból van!
Nekik vannak személyiségi jogaik, mi csak fizessünk ők meg elköltik.
Hihetetlen ez a jog. Mindenkire másként érvényes.
Szerintem lesz még folytatása.
Nagyernyei Attla
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Június 20. 11:25
http://www.boon.hu/kormanyszovivo-15-milliardot-szan-a-kormany-szunyogirtasra/2576971

http://www.mme.hu/a_szunyogirtas_termeszetvedelmi_kockazatai_es_biologiai_megoldasai
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Június 20. 19:42
                                                            Teendők méhmérgezés esetén
2014. 06. 20.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban az ország több pontjáról jeleztek szúnyoggyérítéssel kapcsolatos légi permetezéseket, amelyek helyszínét illetően, az információ sok esetben egyáltalán nem, vagy csak késve került a méhésztársak részére továbbításra.

A Méhész újság májusi számában, közlésre került a méhmérgezések esetén követendő eljárásokkal kapcsolatos tájékoztató, amely az alábbiakban is megtekinthető:

OMME ügyvezetés

Teendők méhmérgezés esetén 

Tünetek:

1.    Méhhullák tömegét találjuk a kaptárak előtt, illetve a méhlakások aljdeszkáin.  A méhek lehullása több napon keresztül elhúzódva történik. Ezeket a tüneteket főleg a szerves foszforsav észterek illetve a neonikotinoidok helytelen alkalmazása esetén tapasztaljuk.

2.     Az előző tünetcsoporttal ellentétben nincsenek méhhullák a kaptárakban, illetve azok környékén, a méhész viszont több léputcányi méh rejtélyes eltűnését tapasztalja. Ezt a tünetcsoportot a piretroidok és esetlegesen a csávázószerként használt neonikotinoidok okozhatják. 

Mit tegyen a méhész?

Haladéktalanul értesítenie kell a területileg illetékes méhegészségügyi felelőst és hatósági állatorvost.  Ez utóbbi, tájékoztatja a körzet növényvédelmi felügyelőt.

További teendők:

1.    Fel kell deríteni a mérgezés okát és forrását. Ehhez az alábbi személyekből álló bizottság összehívása szükséges:

a.   Méhegészségügyi felelős (méhhullákat gyűjt a kórtani és a kémiai vizsgálatok számára),

b.   Állatorvos (részt vesz a méhhullák begyűjtésébe és a minta lezárásában).

c.   Növényvédelmi felügyelő (a növényi minták begyűjtésért felelős),

d.    Károsult,

e.    Vélelmezett károkozó (távolmaradása esetén a mintavétel lefolytatható).

f.     Hatósági tanú az önkormányzat részéről (jelenlétet semmilyen jogszabály nem írja elő, tehát nem kötelező tagja a bizottságnak).

A mintavétel során a méhegészségügyi felelős és az állatorvos a méhhullákból veszi a mintát, a növényvédelmi felügyelő a növényi minták begyűjtését végzi. A mintavétel során fényképfelvételek készülnek.

Mire kell odafigyelni a mintavétel során?   

a)    Lehetőleg csak a tüneteket mutató méhhullákat gyűjtsük bele a mintába. Zárjuk őket papír göngyölegbe (erre a kereskedelemben kapható postai borítékok teljesen alkalmasak.

b)    A növényi minták begyűjtésekor csak azoknak a növényi részeket kell összeszedni, amelyekkel a méhek érintkezhetnek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy főleg a virágzatokat és a virágzatokhoz közeli leveleket kell begyűjteni.

c)    Jó tanács: a károsult lehetőleg egyik mintához se érjen hozzá, a méhhullák és a növények gyűjtésében ne vegyen részt, ugyanis később az a vád érheti, hogy akár szándékosan beszennyezhette azt.

d)      A méhek közül lehetőleg a frissen elhullott egyedeket kell összegyűjteni. Ezek elkülönítése a régi hulláktól úgy történhet, hogy egy fóliát terítünk a kaptár elé és az erre a fóliára lehulló egyedeket gyűjtjük be.

e)   Természetesen a friss hullák mellett egy külön zacskóba gyűjthetünk azokból is, amelyek eredetileg a kaptárak előtt voltak megtalálhatók, de ekkor legyünk arra figyelemmel, hogy a mérgezés tüneteit mutató egyedeket, illetve az mérgezéstől agonizáló példányokat szedjük csak össze kizárólag.

f)     A méhhullák gyűjtését egyes esetekben a tábláról is elvégezhetjük, de ekkor is szükséges a kaptárak előtti minta összegyűjtése. (Figyelem a különböző helyszínekről begyűjtött minták nem összekeverhetők).

g)    A különböző telephelyekről származó mintákat nem szabad összekeverni és egyesíteni.

h)   Ellen mintát mindig kérjünk és gondoskodjunk a szakszerű tárolásáról (-18 Co-os fagyasztás szükséges).

i)    A növényi minták gyűjtésénél fontos figyelembe venni azt, hogy a méhek már virágzás elején is látogatják a látszólag még zöld, de szálanként virágzó repcetáblát. Illetve az éppen szárba indult repcékben igen gyakori gyomnövény a piros árvacsalán és ennek virágzása egybeesik az ilyenkor szokásos növényvédelmi munkákkal.

j)    Napraforgó virágzása alatt történő elhullás alkalmával ne feledkezzünk meg arról, hogy a méhek a környező kukoricákat is látogatják, és ebben az időben lehetnek olyan kultúrák is a környéken, amelyeket permetezhetik (pl. dinnye, olajtök, stb) és legalább vízforrásként csalogatják a méheket (kései vetésű  borsó).

k)     A mintavétellel kapcsolatos észrevételeinket mindenképpen ragaszkodjunk, hogy a jegyzőkönyvbe rögzítse a hatóság szakembere.

l)       A begyűjtendő méhhullák mennyisége:

·         A vonatkozó rendelet (70/2003. FVM rendelet) szerint: 0,5 kg

·         A méhmérgezési eljárásrend szerint: 0,5l.

Akkor járunk el helyesen, ha legalább 0,5l méhhulla begyűjtéséről gondoskodunk.

 

A méhész nemcsak a minták begyűjtésében, de azok elszállításában sem vehet részt.

A méhminták kórtani elemzését a NÉBIH ÁDI (Bp. Tábornok u. 2.) végzi.

A kémiai ellenőrzés céljából gyűjtött méh és növényminták elemzését a NÉBIH NTI Velencei (Velence Ország u. 23.) és Miskolci (Miskolc Blaskovics u. 24.) végzi el.

A vizsgálatok költsége az államot terheli.

2.       Kárfelmérés

Ezt a lépést többnyire el szokták felejteni az érintettek. A kárfelmérés alkalmával ugyanazokat a személyeket kell összehívni, mint az előző alkalommal, ebbe a munkába ilyenkor már célszerű bevonni egy bírósági szakértőt is. A károk felvételét a káresemény észlelését követően 5 nappal kell megtenni. Ha több napon át elhúzódó méhmérgezéssel szembesülünk, akkor a kárfelvételt a később is meg kell ismételni. A kár felvételezésénél a családok 10%-át kell megvizsgálni (ha az összes családszám 10 alatt van, akkor mindet).

Első körön naturáliákban (természetes mértékegységekben) kell rögzíteni a kár mértékét ebből szakember (bírósági szakértő) ki fogja számolni a kár összegét.

3.       Az ok-okozat feltárása

A mérgezéssel kapcsolatos eljárás végén a méhész, mint a káresemény bejelentője a megyei kormányhivatalon keresztül megkapja azt az ökotoxikológiai értékelést, amely a mérgezés kapcsán felállítható ok-okozat meglétét taglalja. Az ok-okozat fennállását azt jelenti, hogy egyazon hatóanyag megtalálható a méh és a növénymintákban egyaránt.

Mit tehet a méhész, ha az ok-okozat fennállása bizonyítató? Kérheti-e a kártérítés összegét a kár okozójától. Ennek módjai:

a)       Peren kívüli megegyezés formájában.

b)       Bírósági eljárás keretében.

Mit tehetünk akkor, ha az ökotoxikológiai jelentés nem, vagy nem közvetlenül látja bizonyíthatónak az ok-okozat meglétét?

a)     Hatósági szakértő bevonásával véleményeztessük az említett iratot, ugyanis előfordulhat az is, hogy az ok-okozat ugyan nem áll fenn közvetlenül, de a növényekben mért hatóanyag szennyezettség alapján a bíróság, vagy egy józan ítélő képességű károkozó elfogadhatja azt az érvünket, hogy egy taglózó hatású szer alkalmazása esetén törvényszerűen hiányoznak a megfelelő szermaradékot tartalmazó méhhullák a kaptárak környékéről.

b)      Ilyen esetben az eljáró hatósággal ellentétben a bíróság is dönthet a mi javunkra.

Megjegyzés: az eljárás lezárulását követően a méhésznek betekintési joga van az ügyében született összes iratba, jegyzőkönyvbe és erről a költségek megtérítése után fénymásolatokat is kérhet ki.

4.    Következhet-e be méhmérgezés akkor, ha a termelő betartja a technológiát? Ki kell-e ilyenkor fizetni az okozott kárt?

Sajnos igen, ugyanis bizonyos körülmények között a technológia maximális betartása ellenére is felmerülhetnek károk. A károkozónak tehát vétkességtől függetlenül meg kell téríteni a méhész veszteségeit. Ehhez persze elengedhetetlenül szükséges a 2. pontban említett kárfelmérés elvégzése.   

5.       Kárenyhítési teendők a kár bekövetkezését követően:

a.   Amennyiben erre van erre módunk azonnal menekítsük ki méheinket a veszélyzónából. Ez különösen elhúzódó mérgezések esetén fontos.

b.   Folyamatosan távolítsuk el a kaptárból azokat az egyedeket, amelyek ott pusztultak el, ugyanis ezek a tetemek további mérgezés forrásai lehetnek.

c.     Etetés.

d.   Felkészülés a családok nozéma elleni védelmére, és ha szükséges el kell végezni az ilyenkor szokásos beavatkozásokat.

e.    A fiasítás melegen tartásáért felelős méhek elvesztése azzal a következménnyel járhat, hogy a fészek kihűl, tehát szükséges annak erőteljes takarása.

f.      A reménytelenül legyengült családokat szüntessük meg haladéktalanul.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Június 20. 21:06
Zümi!

ÉBRESZTŐ! Nemcsak akkor van mérgezés, ha térdig jársz a halott méhek között!!! Amit az OMME írt hiányos, selejtes, félrevezető.

Pontosan azért írtam, hogy olvassátok el azt a cikket, amit írtam, mert abban valóban le vannak írva a méhmérgezés tünetei.

De végül is, MINDENKI maga dönt. Mindenki maga kovácsa a saját sorsának és többnyire meg is érdemli azt amit kap. Én a méhészt soha nem sajnálom, de a méheket nagyon!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Június 20. 22:15
Geddekas!
Tájékoztató jelleggel tettem fel!
Már az is haladás, hogy közzétették nem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Június 20. 22:41
Ha nem lenne félrevezető több ponton, akkor még örülhetnénk is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Június 21. 10:04
A helyi értékekre irányítja a figyelmet a Hungarikum Bizottság

NAK - 2014. június 18. szerda
A nemzeti értékpiramis csúcsát elfoglaló Hungarikumok Gyűjteménye, illetve a középen helyet foglaló Magyar Értéktár kincseivel egyenértékűek a harmadik lépcsőn álló helyi értéktárak – hangzott el a Földművelésügyi Minisztériumban tartott fórumon.

Az elmúlt egy évben mindenhol megalakultak a megyei, 346 településen pedig a települési értéktár bizottságok.

V. Németh Zsolt, a szaktárca agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a következő időszakban előtérbe kerülnek a helyi és a regionális értékhordozók, ezek felkutatása és megőrzése. Főként azokat a településeket szeretnék biztatni és ösztönözni, ahol még nem kezdődött meg a munka, és erre vissza nem térítendő támogatást is kínál a minisztérium.

Bárki kezdeményezheti a lakóhelyén, az általa jelentősnek tartott helyi értékek felvételét. A Hungarikumok Bizottság Titkársága szeretné elérni, hogy a javaslatokat tartalmazó papír alapú beadványokat felváltsa a hungarikum.hu honlapon hamarosan elérhető alkalmazás.

hungarikum 20140617

Az egy éves születésnapját ünneplő Hungarikum Mozgalom tapasztalatai arra világítottak rá, hogy a mostaninál nagyobb nyilvánosságra és több információra van szükség ahhoz, hogy a lendület megmaradjon. Ennek érdekében továbbra is minél több országos és nemzetközi rendezvényen szeretnék bemutatni a magyarság nemzeti értékekeit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 25. 08:34
http://www.elelmiszer.hu/cikk/egyre_nepszerubb_angliaban_a_mezsor?utm_source=newsletter&utm_medium=elelmiszer_online_napi_hirlevel&utm_campaign=12201
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Június 25. 12:02
Pénzvilág
Ésszerű és hatékony támogatáspolitikát javasol a NAK
nak.hu
2014.06.23., hétfő, 08:49
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt kéri a kormányzattól, hogy a 2015-2020 közötti támogatáspolitika tervezésénél vegye figyelembe tagsága érdekeit.
A kormányzat szándékai szerint a támogatási rendszert összhangba kell hozni azokkal a birtokpolitikai tervekkel, amelyeket az új földforgalmi törvény is megcéloz. Ennek részét képezné az egységes területalapú támogatás (SAPS) bizonyos összeghatár feletti csökkentésének (degresszivitás) nemzeti hatáskörben történő meghatározása.
A nemzeti célkitűzések érvényesítése érdekében a degresszivitás alkalmazásához széles mozgásteret adnak a tagállamok számára a közösségi szabályok. A NAK a Kormány felkérésére több lehetséges támogatáscsökkentési változatot is kidolgozott.
A NAK elfogadja, hogy a birtokpolitikára tekintettel a tervezettnek megfelelően a közvetlen támogatások degressziójára sor kerüljön. Azonban a kamarai tagság érdekeit szem előtt tartva olyan támogatáscsökkentési változat bevezetését ajánlja a Kormánynak, amely figyelembe veszi a foglalkoztatást, valamint az ahhoz kapcsolódó közterheket, és az agrárpolitikai célkitűzésekkel összhangban elősegíti a magasabb hozzáadott értéket előállító és több munkaerőt foglalkoztató állattenyésztési és kertészeti tevékenységek fennmaradását és fejlődését. A Kamara egyetért azzal a kormányzati szándékkal, miszerint a támogatási rendszerben a magasabb hozzáadott értéket előállító vállalkozások kedvezőbb helyzetbe kerüljenek a kizárólag tömegtermelést folytató vállalatokkal szemben.
A NAK üdvözli azt is, hogy a kormányzat az agrárgazdaság kibocsátását az 1990-es évek szintjére kívánja emelni. Ebben az időszakban Magyarország számos termék esetében meghatározó piaci szerepet játszott. A NAK álláspontja szerint ezt a célt tudatos támogatáspolitika alkalmazásával lehet csak elérni.
A feldolgozott termékek arányának emelése érdekében a NAK elengedhetetlennek tartja, hogy az élelmiszer-feldolgozók számára differenciált támogatási rendszer álljon rendelkezésre. A NAK egyetért azzal, hogy a Vidékfejlesztési Program (VP) elsősorban a kis- és középvállalkozásoknak biztosítson támogatási lehetőséget.
Ez azonban nem eredményezheti azt, hogy mind a hazai, mind pedig a regionális élelmiszerpiacon meghatározó szerepet játszó, vagy az ilyen szerep vállalására törekvő, a foglalkoztatás és az integráció terén kulcsfontosságú tevékenységet végző vállalatok a támogatási rendszerben hátrányt szenvedjenek. Ezért a NAK álláspontja szerint ezen vállalkozások számára is indokolt a megfelelő támogatási rendszer kialakítása, amelynek egyik lehetséges formája a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) történő támogatás lehet.
Forrás: NAK
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 27. 07:03
700 családos méhészet Kínában!
Előtte hegymászó tanfolyamot is el kell végezni.
http://finance.takungpao.com.hk/tech/q/2013/0122/1266996.html
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Június 27. 08:25
Ez legalább tolvajok ellen véd egy kicsit  ;D

Nagyon jó!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Június 27. 10:21
Sziasztok!

Hát nem semmi a terep.Én meg azt gondoltam a telephelyemről, hogy meredek domboldalon van....... Itt legalább mézelvételkor nem kell visszafelé hordani a kereteket! Mondjuk felmenni is elég lehet a lépekért!

Üdv.!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Június 30. 10:51
Sziasztok!
Veszélyes a vándorlás.
Bocsú levente volt a méhész, és az utas hunyt el.
Most mondta be a TV híradó.
http://m.hir24.hu/hirek/sotet-oldal/Mehveszely-az-M5-oson
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Július 02. 00:09
Most vetítik a méhek világa című filmet a tv-ben!
Éppen a beteg méhcsaládot tüzelik el! Hát mit mondjak nem szép látvány :-\ Remélem az életemben saját méhészetemben nem lesz rá példa!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Július 03. 12:28
Mezőgazdasági gépek, eszközök
Minőségi GASPARDO vetőgépek
2014.06.30., hétfő, 12:38
Az INTERAT ZRt. 1999 óta hivatalos importőre a GASPARDO-MASCHIO mezőgazdasági gépeknek.
A mechanikus (NINA) és pneumatikus (PINTA) típusú gabonavetőgépek optimálisan használhatók minden olyan esetben, ahol „szórva vetés” (nem szemenkénti) alkalmazható. Mindkét típus alkalmas egészen apró (repce), és egészen nagy magok (borsó) vetésére egyaránt. A vetési mennyiség is igen tág határok között változtatható. A legkisebb kijuttatható mennyiség repce esetében 1,5 kg/ha (PINTA), illetve 2 kg/ha (NINA).

A PINTA típusok függesztett és vontatott kivitelben is készülnek. Utóbbi előnye, hogy egy relatíve kisebb traktorral (60 LE-től) is üzemeltethető, így a nagyobb erőgép(ek)et nem kell kivonni a talajelőkészítésből.
A PINTA pneumatikus vetőgépet elsősorban a magadagoló szerkezet különbözteti meg vetélytársaiktól, mely egyszerűbb felépítésű, mint a régebbi verziónál alkalmazott, így kevésbé kényes az üzemeltetésre. További előnye, hogy a különböző méretű magok vetése esetén az adagolóhengerek könnyen, szerszám nélkül, cserélhetők. Mindegyik adagolóhenger 5 szegmensre osztott, melyek egymáshoz képest spirális alakban helyezkednek el, így a légáramba történő magadagolás teljesen folyamatos.

Újdonságok:
• a PINTA típus is elérhető COREX tárcsás csoroszlyával. A domború, egymáshoz képest eltolt tárcsáknak köszönhetően nem tömődik el, így nedvesebb talajviszonyok esetén is kiválóan alkalmazható.
• Az idei év másik újdonsága az INTERAT ZRt.-nél, a PINTA típusok mikrogranulátum-szóróval ellátott verziója. Ezzel a vetéssel egy menetben „mikroműtrágyát” juttathatunk közvetlenül a mag mellé. Ezek a szerek (Pl. Fertilia UMG Micro TriticaStart kalászosokhoz, UMG Micro BrassicaStart repcéhez) nagyban elősegítik a gyökérzet gyors megerősödését és kezdeti növekedését.
Az általunk forgalmazott GASPARDO-MASCHIO gépekhez cégünk kiemelt figyelemmel biztosítja a folyamatos alkatrészellátást. A kopó és szervizalkatrészeket saját raktárról tudjuk biztosítani ügyfeleink számára.

SCHWARTZ MIKLÓS / INTERAT ZRT.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Július 04. 07:18
Tisztelt Tagunk!
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara hatékony működésének egyik alapfeltétele a hagyományos, papír alapú tájékoztatás mellett a modern kommunikációs csatornák lehetőségeinek kihasználása. Kiemelt célunk tagjaink magas szintű tájékoztatása, ezért minden héten elküldjük Önnek az elmúlt hét legfontosabb agrárgazdasági és kamarai híreit. A legfrissebb hazai és külföldi hírekért, szabályozási és támogatási információkért, piaci árakért keresse fel portálunkat a www.nak.hu címen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Július 04. 07:20
A becsületes őstermelők érdekeit védi a NAK

NAK - 2014. június 30. hétfő
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt feladatának tartja, hogy segítse a legális, átlátható gazdálkodást folytató tagjait, ezért támogatja az őstermelői tevékenység szabályozási rendszerének továbbfejlesztését.

 ostermelo2

A NAK őstermelői tevékenységet végző tagsága a termékelőállítás és a lakossági jövedelemszerzés területén meghatározó szerepet játszik. A Kamara ezért támogatja egy olyan új őstermelői nyilvántartási és ellenőrzési rendszer kialakítását, amely védi a becsületes őstermelők érdekeit, és kiszűri azokat, akik az őstermelői igazolványt kizárólag adóelkerülésre és burkolt kereskedelemre használják. Ez a tevékenység ugyanis jelentősen torzítja a versenyt, rontja a valódi, legálisan működő (ős)termelők piaci pozícióit, és mindemellett megtévesztheti a fogyasztókat.

ostermelo1

A NAK a jövőben a kamarai kártyának is meghatározó szerepet kíván adni az őstermelői tevékenységet folytatók egyedi azonosításához.

A piac tisztítása az élelmiszergazdaság más területein is elengedhetetlen, hiszen a fekete- és szürkegazdaság mértéke sok esetben már veszélyezteti a kamarai tagság derékhadát adó kis- és középvállalkozók érdekeit. Ez különösen megmutatkozik például a húsiparban. A feszültség feloldása érdekében a NAK kezdeményezi a nem legálisan működő élelmiszer-előállítók ellenőrzésének további fokozását.

(NAK)

 

Cimkék: NAK
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Július 10. 20:48
Sziasztok!
Az OMME Webmestere nincs igazán a feladata csúcsán.
Próbáljátok megnyitni a levelet.
Mindenbe belerondítottak, és mindenhol leégnek.

"Az OMME Elnökének levele a Vidékfeljesztési Miniszterhez    | Nyomtatás |
2014. 07. 09.

ITT"
Az ITT-re kattintva semmi nincs OTT.
Balekok.
Azt is megtudhatjuk, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumot átkeresztelték.
Vidékfeljesztésire.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Július 11. 00:12
Kedves Attila!

Ez valóban megengedhetetlen! Hát már egy miniszter, egy minisztérium nevét sem képesek rendesen leírni ezek a mindenbe belerondító és mindenhol leégő webmesterek? Ilyenkor hol lehet az OMME ügyvivői testülete? Lehet, hogy ők is a napraforgón legeltetnek, esetleg éppen az ön instrukciói alapján anyákat cserélnek, ahelyett, hogy megrendszabályoznák azt a bakizó webmestert?

No, mindegy, ezek a "balekok" még azt sem vették talán észre, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumot valóban átkeresztelték...
http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK14075.pdf

A Földművelésügyi Minisztérium államtitkári állományában is volt némi változás, gondolom, azt sem vették még észre, ezért érdemes elküldenünk nekik a kormányportál idevágó hírét:
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/bemutattak-a-foldmuvelesugyi-miniszterim-allamtitkarjeloltjeit

Valóban tűrhetetlen, hogy nekünk, "Fekete-Fehéreknek" kell ezekre is rávilágítanunk. Lehetséges, hogy Fazekas miniszter úr meg sem kapta azt a levelet? Lehetséges, hiszen már egy ideje a Földművelési Minisztériumot irányítja, a "balekok" meg a Vidékfejlesztési Minisztériumba küldözgetik még mindig a leveleket. Még az is bekövetkezhet, hogy a minisztérium Debrecenbe költözik, hogy közelebb kerüljön a vidékhez... No, akkor lesznek ám bajban ezek a "balekok"! Akkor végképp nem lesznek képesek levelet eljuttatni Fazekas úrhoz...

Csak azt nem értem, hogy kerülhet ilyen malőr a honlapra. Az "OMME-harsona" ugyanis tudósított egy IB megbeszélésről. (Nem értem, hogy Geddekas miért nem számolt be erről, ő szokott becsoszogni ezekre az ülésekre...) Inkább idézem, nem túl terjengős: "Az OMME IB a megyei szaktanácsadók által felmért termelési adatokra is tekintettel értékelte a termelési időszak eddigi termelési mutatóit, valamint közösen megfogalmazták azokat a tényezőket, amelyek az elmúlt években a szakágazat tevékenységét jelentősen befolyásolták. A bizottság szükségesnek és megalapozottnak látja a helyzetet, hogy a fentiekről, különösen az idei esztendőben kialakult vis major helyzetről átfogó szakmai értékelést juttasson el a szaktárca vezetőjének, dr. Fazekas Sándor földművelési miniszter úrnak." - olvasható a Harsonában, dr. Mészáros László által szignálva. Akkor lehet, hogy mégis csak hallottak valamit, s még a minisztert is az új időknek megfelelően titulálták... Lehet, hogy nem is annyira "balekok", mindössze csak az a bugyuta webmester rondít bele mindenbe?

Szerencsére a mi Klubvezetőnk rajta tartja a szemét, s remélhetően a jövőben is fáradhatatlanul ostorozza az ilyen "bűnöket", melyeket a tagdíjainkból követhet el az a webmester... Ideje már felnyitni a tagság szemét, mert a hozzám hasonlóan "birka" méhészek képtelenek a saját érdekeiket felismerni és érvényesíteni. Némelyiknek még kialakult és megülepedett ellenségképe sincs...

Köszönjük, tisztelt Nagyernyei Attila, hogy az OMME honlapot olvasgatva keményen, virtigli módon rávilágít az ilyen végzetes bűnökre, melyeket bizonyára előre megfontolt szándékkal követ el a webmester a méhészeti ágazat résztvevői ellen! Le vele! Ő is monnyonle...!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Július 11. 08:22
Kedves Arisztaiosz!
Az OMME honlapján olvasható közleményeket nem valakinek az anyósának írták!
Ezt állítólag a 12.000 fős tagság, és sokan mások olvassák!
Már többször jeleztem (anno), hogy a hivatalos közleményeket nyelvi lektor fussa át.
Nem ingyen, és nem magánvéleményt közölnek!
Igen is, meg kell követelni tőlük a precíz, pontos naprakész munkát.
Amúgy most elég kínos lehet számukra ez a semmit tevés.
Magyarból elég jó "vótam", a "suk- sükölést" és az idegen szavak használatát, a szóismétléseket ha lehet kerülni kell.
Az egyik alelnöknek még tavaly volt egy nyilatkozata. Na az vitt mindent. Öt mondatban 9 szóismétlés!
De, megvan az ötödik pozíció ez a lényeg!
Kabaré amint Ön is polírozza a hátsójukat!
A profi vezetés arról lenne híres, hogy soha nem hibáz.
Ők amatőrök. Egyenlőre még az sem derült ki melyik minisztériumnak címezte elnökünk a levelet.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Július 11. 10:50
!Igen is, meg kell követelni tőlük a precíz, pontos naprakész munkát.
Amúgy most elég kínos lehet számukra ez a semmit tevés.
Magyarból elég jó "vótam", a "suk- sükölést" és az idegen szavak használatát, a szóismétléseket ha lehet kerülni kell.
Az egyik alelnöknek még tavaly volt egy nyilatkozata. Na az vitt mindent. Öt mondatban 9 szóismétlés!
De, megvan az ötödik pozíció ez a lényeg!
Kabaré amint Ön is polírozza a hátsójukat!
A profi vezetés arról lenne híres, hogy soha nem hibáz.
Ők amatőrök. Egyenlőre még az sem derült ki melyik minisztériumnak címezte elnökünk a levelet.
Nagyernyei Attila

Tisztelt Nagyernyei Attila!

Ha nem rosszul olvastam vissza a hozzászólásomat, én is valami ilyesmiket írtam, legfeljebb a konklúziót nem terjesztettem ki a teljes OMME ügyvivői testületre, megmaradván a webmester felelősségének megállapításánál, s javasolván az ügyvivői testület számára a webmester tevékenységének alaposabb ellenőrzését. Sajnos az OMME-ben nekem korántsem olyan "súlyos" a szavam, mint az öné, ezért igyekeztem megköszönni önnek, hogy mindannyiszor felemeli a hangját, ha úgy látja: méltánytalan sérelem érte a méhészek civil szervezetének tagságát, érdekképviseletét. Ismételten köszönöm...!
Ami azt illeti, azért ön sem feltétlenül egy "Shakespeare"... Különösen, ha indulatba jön... Sebaj, ha Shakespeare nem is lesz, az ő legismertebb szereplőjének, Hamletnek az alakja már annál inkább passzol önre. Érdemes ízlelgetni a nagymonológot Arany János "hungarikum" fordításában:
http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Shakespeare,_William/Monologue_of_Hamlet/hu/4864-Hamlet_monológja?tr_id=48
Viszont Hamlettel szemben önnek van egy óriási előnye: nem sokat hezitál, ha neki szeretne menni valakinek, s az eszközökben sem nagyon válogat. Ha így halad, még Fortinbras is lehet önből...A mérgezett karddal azért vigyázzon...!

Amúgy meg ahogy ígértem: "Ceterum censeo Carthaginem esse delendam..."

Ui.: Az idézett "Harsona-béli" cikkből szerintem kiderült, kinek óhajtott levelet küldeni az Elnök úr. Ez ügyben most esmeg ön futott lyukra...De arra jó lehet ez a dolog, hogy mindnyájan elgondolkodjunk, "To be, or not to be...", vagy esetleg "méhész-nyelven":
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Július 11. 12:52
Sziasztok! 

Tetszik a profilkép az előző hsz-ban!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Július 11. 13:34
Akkor megkérném, lájkolja...!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Július 11. 14:26
 ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Július 11. 16:21
Tisztelt Méhészklub olvasók!
Mi az, hogy az OMME vezérkara nem olvassa honlapunkat?
Tegnap mi volt a vezető hír?
Ez.

"Az OMME Elnökének levele a Vidékfeljesztési Miniszterhez    | Nyomtatás |
2014. 07. 09.

ITT"
Az ITT-re kattintva semmi nincs OTT."
És lám csodát!
Mi lett mára!
Ez.

"Az OMME Elnökének levele a Földművelésügyi Miniszterhez    | Nyomtatás |
2014. 07. 09.

ITT"
Na jó, nem ostorozom őket tovább.
Végül is rájöttek, hogy kinek küldi az elnök a levelet, bár még mindig nem tudjuk mi van benne, mert nem lehet megnyitni.
Még egy kicsit konzultálnak az informatikussal, aztán megy az.
Kristóf Évi árnyéka sem lehet a mostani bagázs.
Olyan a honlapunk mintha össze lenne lapátolva.
Kiérződik belőle, hogy nem profik szerkesztik. Sorok elcsúsznak, betűtípusok változnak szövegen belül.
Egy szó mint száz.
Szörnyű.
Azért látszik az erőlködés. Én inkább szakemberre bíznám, mert ez külön szakma.
Mindennel ezt csinálták, lényeg az, hogy számoljunk le a múlttal.
Igen, ha újat jobbat csinálnának akkor érthető.
De ők rombolnak, és kontár módon dolgoznak.


Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Július 11. 21:23
QUQURIQ!

A visszaszámlálás megindult a soros választásig!
Voltatok katonák?
Centi vágás...

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jóbarát - 2014. Július 11. 21:43
Szép estét mindenkinek!
Azt beszéli már az egész város, hogy a vis major kereten belül, háromezer Ft-ot kapnak a méhészek méhcsaládonként.
Ez igen örvendetes hír, csak azt nem tudom, hogy csak az OMME tagsággal rendelkező méhészek, vagy a 12000 méhész mindegyike.
Egyébként, a komoly kitartó munkának meg van az eredménye.
Amennyiben a hír igaz, úgy ha a 12000 méhésznél csak 50 méhcsaládot veszünk alapul, már az 1milliárd 800millió jó magyar forint.
Ti mit hallottatok ez ügyben?? Tényleg igaz a hír??
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Július 11. 21:49
Na erre én is kíváncsi lennék mi igaz belőle!... De biztos jó ez nekünk?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Július 14. 20:13
Vannak akik gondolnak a méhekre!

http://csipemameheket.hu/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Július 15. 07:41
http://www.vg.hu/vallalatok/mezogazdasag/rossz-ido-a-meheszeknek-431283

Ugyan ebben a cikkben olvasható a következő.
"A szakemberek úgy vélik: a méhészkedés az időjárási kockázatok ellenére viszonylag gyorsan megtérülő, jól jövedelmező befektetés."

A többit nem idézgetem, mert kiakasztó.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Július 15. 10:50
Erről beszéltem!
"A földtulajdon szerzés és a támogatások miatt népszerű a méhészkedés
2014, július 15 - 10:22

    Belföld
    Friss hírek

A változékony időjárás nem kedvezett a méztermelésnek, sem az akác, sem a repce nem hozta a várt termést. Ez azonban nem vette el a kedvet a szakmától, szakemberek szerint egyre többen jelentkeznek a méhészeti képzésekre. Ennek hátterében az áll, hogy sokan így szereznek jogosultságot földvásárlásra – írta a Világgazdaság.

A Mátrix Oktatási Központ munkatársa a lapnak elmondta: az uniós források igénylése is a szakképesítés irányába tereli a méhészkedőket, ugyanis az Európai Unióban a támogatások lehívásához kötelezővé fogják tenni a végzettséget.

Szakemberek szerint a méhészkedés gyorsan megtérülő, jól jövedelmező befektetés."

 Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Július 15. 22:13
És ehhez jön még hozzá a múltkori cikk amit Janibátya tett föl ,hogy 100 családdal lehet 8milliót keresni évente.  :o
Kincsesbánya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Július 20. 11:49
Folytatja a Greenpeace a méhgyilkos vegyszerek elleni harcot
http://inforadio.hu/hir/tudomany/hir-653338
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Július 20. 19:53

Kicsiknek szánnak forrást

NAK - 2014. július 15. kedd

A kis- és középvállalkozások lehetnek a fő haszonélvezői a vidékfejlesztési források elosztásának a következő hétéves uniós ciklusban – mondta Kis Miklós Zsolt a Világgazdaságnak. Az új vidékfejlesztési államtitkár szerint a zömmel a jövő évtől megjelenő pályázatok a munkaerőigényes ágazatokra, a feldolgozóiparra fókuszálnak majd.

- Négy éve, az akkori kormány megalakulásakor az agrártárca azzal kapta meg a vidékfejlesztés területét, hogy a vidék ügyeit komplexebben kezelhesse, hogy egy kézben legyenek az összetartozó ügyek. Most, hogy a vidékfejlesztés a Miniszterelnökséghez került, az agrártárca pedig Földművelésügyi Minisztérium lett, nem szenved csorbát ez a logika?

- A most kezdődő új uniós költségvetési időszakban szeretnénk még hatékonyabban felhasználni a forrásokat. Azzal, hogy a vidékfejlesztés a Miniszterelnökséghez került, az operatív programok lebonyolítása átláthatóbbá válhat, hiszen minden ilyen program egy tárca irányítása alá kerül. A Földművelésügyi Minisztériummal természetesen fennmarad a szoros szakmai kapcsolat. 

- Mi fog leginkább megváltozni az elmúlt ciklushoz képest?

- Az elmúlt hétéves ciklusban az erős forráskoncentráció volt jellemző. Ha a direkt agrártámogatásokat nézzük, azt látjuk, hogy a nagyjából 180 ezer kérelmezőből mindössze néhány ezer jogosult kapta a források nagy részét. A vidékfejlesztési pénzek elosztása sem nézett ki jobban, itt is döntően arról volt szó, hogy a nagyobb gazdaságok, nagyobb szereplők kapták a 2007 és 2013 között rendelkezésre álló forrásokat. Az egyik fő célom, hogy a most induló hétéves uniós ciklus során ez a gyakorlat megváltozzon, és a fejlesztési pénzek zömét a kisebb és közepes szereplők kapják. Az én feladatom a közös agrárpolitika második pilléréhez kötődik, vagyis a vidékfejlesztési források felhasználásához. A most kezdődő uniós költségvetési időszakban 3,45 milliárd euró áll rendelkezésre ebben a második pillérben. Ennek értéke forintban számolva az árfolyamtól függ, de valahol ezermilliárd forint felett van az az összeg, ami így a vidékfejlesztési célokra fordítható hét év alatt. Ennek kell utat találnia elsősorban a kis- és középvállalkozások irányába.

- Mik lesznek a fő támogatható célok?

- Elsősorban a munkaerőigényes ágazatokat kívánjuk támogatni, ilyen például a kertészet, vagy az állattenyésztés, cél az öntözésfejlesztés, és a mezőgazdaságra épülő feldolgozó tevékenység, az élelmiszeripar támogatása is. Komoly lehetőségek vannak a geotermikus energia szélesebb körű felhasználásában is, illetve általában az energiahatékonyság fejlesztése olyan támogatható cél, amely jelentősen növeli a versenyképességet. Ez azért fontos, mert tartós vidéki munkahelyek nélkül nincs vidéken boldogulás. A munkahelyteremtés természetesen nem egy-két év alatt következik be, a legelső eredmények is minimum három év múlva jelentkezhetnek majd. Ráadásul a vidéken való megmaradáshoz több kell, mint a vidékfejlesztés, ez egy nagyon fontos, de nem kizárólagos eszköz a vidék felemelkedéséhez.

- Milyen kiírásokra számíthatunk még az idei évben?

- Az első kiírások 2014 őszén jelenhetnek meg, egyelőre tagállami felelősségre, hiszen Brüsszel még nem hagyta jóvá az operatív programokat. A költségvetési vita csúszása miatt a brüsszeli bürokrácia nagyjából egyéves csúszásban van. A pályázatok közül néhány már idén év végén elérhető lesz, jövőre pedig felgyorsulhatnak az események.

- A hírek szerint a munkahelye hamarosan vidéken fog működni. Miért van szükség a költözésre?

- Valóban, a Miniszterelnökség Vidékfejlesztési Államtitkársága már januártól Kecskeméten működik majd. Ez elsősorban szimbolikus lépés, amelynek komoly üzenetértéke van. A vidékfejlesztés döntéshozói így vidéken vannak, a költözést tehát én magam is jó ötletnek tartom. Ráadásul Kecskemét nincs olyan messze, főként az autópályának köszönhetően jól megközelíthető.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Július 20. 21:41
Nem egyformán alszanak a méhek
http://inforadio.hu/hir/tudomany/hir-653157
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Július 23. 21:23
OMME Programnaptár 2014-15

http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=1780&Itemid=48 (http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=1780&Itemid=48)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Július 26. 12:52
      
Nemzeti Program tudnivalók
2014. 07. 22.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Méhésztársakat, hogy a méhcsaládok száma szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) valamint a kaptárak, méhészeti felszerelések azonosítási rendszere kialakításának és fenntartásának (keretjelölő chip) támogatása beadási határideje az OMME-ba 2014. július 25. (péntek). Az MVH-ba legkésőbb 2014. augusztus 3-ig kell benyújtani a kérelmeket.

A Nemzeti program egyéb eszköztámogatásainak (mézkinyerés és léptárolás, vándoroltatás, higiénikus aljdeszka) keretösszegei kimerültek.
Felhívjuk a figyelmet, hogy az idei évtől a gyógyszer-cukor támogatások kifizetésére augusztust követően kerül sor. Ez lehetőséget teremt átcsoportosítások végrehajtására és így - a jelentősen túligényelt keret ellenére- a visszaosztás elkerülésével az egyes kérelmek minél magasabb (lehetőség szerint maximális) összegű kifizetésére.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Július 28. 13:43
Gombaölő növényvédő szert vont ki a forgalomból a Nébih


    Budapest, 2014. július 28., hétfő (MTI) - Magyarországon nem engedélyezett rovarölő hatóanyagot tartalmazó gombaölő növényvédő szer forgalmazását tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

    A szerben szennyezésként előforduló, nem engedélyezett hatóanyag szabályos felhasználás mellett is a mézelő méhek és egyéb hasznos beporzó rovarok pusztulását okozhatja.
    A NÉBIH hétfői közleménye szerint a szervezet Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága és a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságai hatósági ellenőrzések során fedezték fel, hogy a Póker Extra 80 WDG gombaölő növényvédő szer nem felel meg a szabályozásnak.
    A hatóságok a közleményben felhívják a gazdák figyelmét, hogy a növényvédő szer használata tiltott, amennyiben ilyen készítmény van a birtokukban, azt ne használják fel, és mielőbb értesítsék a visszagyűjtésre kötelezett engedélytulajdonost.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Július 28. 20:31
Sziasztok!
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) méhlegelő megfigyelő hálózata gyakorlatilag nem üzemel.
Szabin van mindenki? Ki ezért a felelős? Így segítik a méhészeket?
Friss "KIEMELT HÍR"
2012-05-24 11:06
Szerintem ciki.
Már a Solidágó virágzik, még a napraforgónál vannak leakadva.
Teljes csőd az egész.
Ezzel senki nem törődik méhésztársak?
Rendben van ez így?
Végre nem az áprilisi MÉHÉSZET van a nyitó oldalon.
Padlón van Web mester.
Hiába. Jó munkához idő kell, meg póker arc.
Úgy adnék neki fizetést ahogy a honlapot frissíti. Tehát 2012.05.25 óta nem kapna.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Július 29. 08:10
Több ember a vezérkarból azt mondta nekem, hogy Cserényi Péter távozni szeretné a vezérkarból mert elfáradt. De emelt fővel szeretné távozni és csak a történtek miatt nem teszi.

Amikor Bross Péter lemondott, akkor ott volt a felkínált lehetőség a távozásra és azóta számos alkalommal, De nem élt vele. Szerintem hamarosan eljön ennek az ideje.  A legutóbbi küldöttgyűlésen pont azért nem kértük újra a lemondását, mert elötte már jelezte nekünk a vezérkar, hogy az önkéntes lemondása várható.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Július 29. 08:50
https://www.youtube.com/watch?v=6htgqDQtl9U
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Július 30. 17:30

Keddtől szállnak fel a rovarirtó helikopterek
zaol.hu
2014.07.28., hétfő, 14:37

A tervek szerint keddtől csütörtökig rovarirtó permetezést hajtanak végre az esti órákban Zala megyében összesen körülbelül 500 hektáron a szőlő aranyszínű sárgaság fitoftóra-betegséget terjesztő amerikai szőlőkabóca ellen, írja a Zalai Hírlap.

Szabó Béla, a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője elmondta, hogy a tavalyi évben 46 termelőnél 283 darab szőlőtőkét kellett megsemmisíteni a betegség miatt.

A teljes cikket itt olvashatja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Július 30. 18:33
Zümi!

Szóval az a betegség, melynek vektora ellen hatósági védekezést írt elő a NÉBIH, nem fitoftóra, hanem fitoplazma... Rendszertanilag meglehetősen messze található a két betegség, az egyik egy sejtfal nélküli baktériumszerű kórokozó(=fitoplazma), míg a Phytophthora a petespórás gombákhoz (Oomycota), azon belül is a peronoszpórafélékhez (Peronosporales) sorolható. Hozzá kell tenni, hogy nem a fitoplazma ellen lehet védekezni, hanem a vektora(=átvivője) ellen.
Az pedig egy rovar, mely ellen rovarölőszeres permetezést írt elő a hatóság. A rovarirtó a méheket is károsíthatja, nálunk biológiai módszer még nincs egyik, a szőlő-fitoplazmás betegségét (két fitoplazma és két vektor kabóca-faj ismert itthon) okozó kabócafaj ellen sem...
Bővebben:  http://www.mtk.nyme.hu/fileadmin/user_upload/szti/ISTERVIN/neszmely20140521szeminar/Mikulas_J_Neszmely_20140521_01.pdf a betegség szemléletes fotóival
http://mezohir.hu/mezohir/2014/01/magyarorszagon-is-megjelent-az-aranyszinu-sargasag-fitoplazma/
http://vs.hu/ujra-tamad-az-amerikai-szolokaboca-es-az-aranyszinu-sargasag-0729
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Július 31. 22:29
Végre a nagypolitika számára is érzékeny kérdéssé vált a neonikotinoidos csávázás ügy.

Aranyos, ahogy leégeti az OMME-t a miniszter. Kimondja, hogy nem voltak vizsgálatok, ugyanakkor mégis az OMME álláspontjára hivatkozva tiltakoztak a csávázószerek betiltása ellen. Ezek szerint mégis igaz a pletyka, hogy az OMME félrevezette a minisztert? Juj! ez nagyon égő!

Olvasgassátok a csatolmányokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Július 31. 23:45
Ne hazudjon!
A hazug embert...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 01. 03:18
Arisztaiosz!
Azonnal támad!
Önből sugárzik a vad gyűlölet!
Előbb olvassa el a dokumentumokat.
Ezen mit nem lehet érteni?
A magyar nyelv szabatos, szépen fogalmaz, olvassa lassan ha fáradt.
"Jelenlegi tudásunk szerint а mért szermaradékok szintje direkt méhmérgezéshez nem vezet, azonban а szubletáli s hatások – pl. méhek koordinálatlan repülése – létezésére bizonyított megfigyelések
Magyarországon nincsenek."
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Augusztus 01. 12:38
Tisztelt Nagyernyei Attila!

Általában ügyelek arra, hogy csak értő olvasás után formáljak véleményt. Most sem tettem másképp: elolvastam a csatolmányokat, mi több, a NÉBIH által végzett szermaradék-vizsgálat anyagát is.
Melegen ajánlom önnek is: https://www.nebih.gov.hu/szakteruletek/szakteruletek/noveny_talajvedelmi_ig/aktualitasok/2013_rovarolo_szermaradek-analitikai_vizsgalat.html
Csak ezt követően vontam le a konzekvenciát: az ön házi szaktudósa szemérmetlenül csúsztat, magyarán konzekvensen hazudik. Az agrártárca nem kizárólag az OMME monitoring-vizsgálatokra alapozottan alakította ki az álláspontját a csávázószerek ügyében, tehát az OMME vezetést megvádolni a miniszter félrevezetésével: szemérmetlen rágalmazás.  Mindezen tények felett persze "elegánsan" át lehet siklani, ha valakinek nem a száraz tények a fontosak, hanem kizárólag az OMME vezetésének permanens rentyölése a szándéka... Szegény szaktudósa nem fért hozzá a "kutatásokhoz", ezért úton-útfélen igyekszik mocskolni, rágalmazni, hitelteleníteni és ellehetetleníteni azokat, akik az oly' áhított székekben ülnek.

Nem belőlem sugárzik a "vad gyűlölet", hanem önökből, akik a "váltóláz" hevében képtelenek az objektivitásra...

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Augusztus 01. 14:05
JÓ HÍR!

Az általatok a mezőgazdasági vegyszerek betiltására, s ezáltal a méhek védelmére felajánlott adományokból összegyűlt a 25. méhmenedék! Nagyon szépen köszönjük mindenkinek aki eddig segített. A méhek nevében pedig az egyik házi kedvencünk az irodában, Panka a méhecske üzent nektek.

Még 75 méhmenedéket szeretnénk kihelyezni. Nem tétlenkedhetünk, a beporzóknak ma van szükségük a segítségünkre. Kérlek támogass lehetőségeidhez képest adományoddal, hogy hatékonyan tudjunk fellépni a jövőben is a méhekért! Fogadj örökbe!

Greenpeace
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 01. 14:19
Arisztaiosz!
Maradjon meg olyannak amilyen.
Így szoktuk meg, a Méhészklub történetébe így fog bevonulni.
Önnek a témáról az a véleménye nekünk meg ez.
Milyen nyilatkozatot adott ki a Földművelésügyi Minisztérium, az OMME szakmai stábjára hivatkozva?
"Ma Magyarországon nincs bizonyíték a csávázó szerek hatása és a méhpusztulások között."
Ettől kezdve teljesen mindegy, hogy a NÉBIH vagy az OMME nem vizsgált, vagyis nem vizsgált.
Olvassa el a pirosan idézett szövegrészt.
Hogy lehet ilyent kijelenteni magyarországi vizsgálatok nélkül, hogy káros vagy nem káros?
Ez felelőtlenség, a méhésztársadalom maximális félrevezetése!
Ezért mondtuk folyamatosan, hogy a nemzetközi kutatási eredményeket vegyék figyelembe, már régen kiderült minden.
Azt írja miniszter a képviselő asszonynak írt válaszában, hogy...
"Jelenlegi tudásunk szerint.."
Látja Arisztaiosz!
Itt tartunk. A nemzetközi kutatások eredményeit elutasítják, könnyező szemekkel siratják a csávázó szerek kivonását, és mi tapsikoljunk nekik?
Majd ha elhagyják a termet, de akkor nagyon!
Ön szerint az Európai Unió miért függesztette fel a három legveszélyesebb csávázó szer alkalmazását?
Azért mert a Napnál is világosabb (az OMME vezetőin kívül), hogy egy igen ártalmas (kockázatokat rejt magában)
a csávázási technológiával rovarölővel beitatott vetőmag, és az abból kifejlődött növény, ami később ontja a mérget magából.
Képzelje 2008-ban meghívtam előadónak az akkori Növény és Talajvédelmi Állomás megyei igazgatóját, csávázó szer ügyben.
Tömve volt méhészekkel a terem.
Az előadó végképp állította, amit Ön is szajkóz, nehogy már kitaláljuk, hogy a vetőmagra felvitt parányi hatóanyag amikor a növény tízezerszeresére nő gondot okoz a méheknek.
Kérdésem a következő volt hozzá.
Mi lesz a kukorica barkóval?
Válasza.
Ja az elpusztul.
A méh lehet, hogy nem pusztul el, csak nem jön haza, de ezt az OMME nem vizsgálta!
Erről ennyit Arisztaiosz.
Nagyernyei Attila


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Augusztus 01. 17:12

Maradjon meg olyannak amilyen.
Így szoktuk meg, a Méhészklub történetébe így fog bevonulni.
Önnek a témáról az a véleménye nekünk meg ez.
Milyen nyilatkozatot adott ki a Földművelésügyi Minisztérium, az OMME szakmai stábjára hivatkozva?
"Ma Magyarországon nincs bizonyíték a csávázó szerek hatása és a méhpusztulások között."
Ettől kezdve teljesen mindegy, hogy a NÉBIH vagy az OMME nem vizsgált, vagyis nem vizsgált.
Hogy lehet ilyent kijelenteni magyarországi vizsgálatok nélkül, hogy káros vagy nem káros?
Látja Arisztaiosz!

Kedves Attila!

Látom....!

Mi több, másként látom, mint ön...!

Legyen kedves belinkelni azokat a statisztikai adatokat, melyek szerint Magyarországon az elmúlt 5-10 évben méhcsalád-összeomlásokat diagnosztizáltak. Korrekt adatokat kérnék: mely évben, mely régióban omlottak össze a családok. Nem az ön példája feszélyez -bár azzal nemigen dicsekedett ezidáig-, hogy miért, s milyen megfontolások alapján váltott technológiát, hiszen bárkinek (lásd Geddekast) előadódhatnak olyan periódusai, mikor be kell látnia a méhésznek, hogy tevékenysége nem egyenlő a sikertörténettel. Bárkinek pusztulhatnak el családjai, anélkül, hogy a neonikotinoid-csávázószerekre való hivatkozással lenne kénytelen önnön lelkiismeretét megnyugtatni... Persze azzal is lehet, csakúgy, mint a darazsak elkerülhetetlen és végzetes állományfeleződést okozó hatásával, elkerülhetetlen lábtöréssel és egyebekkel érvelni . Mindenesetre engem a magyarországi CCD és a tömeges családpusztulások statisztikai adatai érdekelnének... Bármilyen hiteles adatot hajlandó vagyok akceptálni, akár személytől függetlenül is (Geddekas természetesen kivétel, az ő családpusztulásait már bejegyeztem a darazsak rovására...). Ön sokáig oly közel volt a "tűzhöz", hogy nem tudok önnél autentikusabb személyt, aki a hazai CCD-es esetek ügyében hitelesebben nyilatkozhatna.

Kedves Attila!

Azt azért szeretettel ajánlanám, hogy ájult nyugatimádó mentalitásából vegyen vissza, az ön által istenített "nyugatiak" semmivel nem tartanak elébb a méhcsaládok összeomlásának kérdésében, mint az ön által folyamatosan támadott CSAPAT, mely legalább hajlandó és képes bevallani: helovány segédszellentése sincs a kérdésben (mint ahogy az erről itt polemizáló társaságnak szintúgy, beleértve a mi ikonikus klubvezetőnket és "főszaktudományos segédcsapatát" is). Ha őszintén megbeszéli magával, bizonyára letisztul a válasz: ön semmivel nem ér többet a kérdésben, mint bármely érdeklődő kérdésfelvető, lévén adekvát válaszra minden elkötelezettsége és elszántsága ellenére is képtelen. Ön -hozzám hasonlóan- csak egy outsider, de egyikünk véleményének sincs érdemleges köze az érdemleges válaszadáshoz, mindössze az derülhet ki a polémiánkból, hogy nem azonos szekértáborból származunk. Az ön vehemenciája és megengedő megközelítéssel is csak tangenciális ismeretanyaga semmilyen végérvényes konzekvencia levonására nem jogosítja fel, mindössze arra jó, hogy a hozzáértők levonhassák a következtetést: a mi klubvezetőnk össze-vissza hablatyol... Az enyém sem sokkal többet ér, mindössze arra tesz alkalmassá, hogy az ön hiátusait tisztán lássam, s velük szemben ellenvéleménnyel éljek. Ezt teszem, csakúgy, mint a mi főszaktudományos fősámánunk esetében is tapasztalhatta... Aztán, hogy ez önnek tetszik, avagy nem: engem nemigen érdekel, nyugtalanul hálni nemigen fogok attól, hogy ön nem szívesen vonna a keblére...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 01. 18:05
Arisztaiosz!
Teljesen jó látja, hogy nem "kívánom" Önt a keblemre, de még a hátam közepére sem.
Azt a méhészek majd eldöntik, hogy ki hablatyol.
Előadásaimat ezres nagyságrendű méhész hallgatta már végig, általában megtapsoltak.
Amúgy erre nem vágyom.
Miért váltottam a Hunorról NB 18-asra?
Egy éve tiltó listán vagyok,  közösségbomlasztó magatartásom miatt.
Ott meghallgathatná váltásom okát, amúgy a Hunorban szép eredményeim voltak (érdeklődjön a helyi felvásárlónál) de az NB 18-ban a nyugalom szigetére leltem.
Az, hogy Magyarországon Ön nem hallott méhpusztulásról, csak úgy lehetséges, hogy az Ókorban élt.
Arisztaiosz!
2014-et írunk ébredjen fel.
A többit privátban hajlandó vagyok folytatni, mert ez a köztünk lévő meccs a kutyát sem érdekli, nemhogy a Méhészklub olvasóit.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Augusztus 01. 21:17
2013. március 19. : A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye:

http://os.mti.hu/hirek/84132/a_videkfejlesztesi_miniszterium_kozlemenye-2_resz
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Augusztus 01. 22:17
Idézet
Általában ügyelek arra, hogy csak értő olvasás után formáljak véleményt. Most sem tettem másképp: elolvastam a csatolmányokat, mi több, a NÉBIH által végzett szermaradék-vizsgálat anyagát is.
A mintavételen múlik minden. Lehet úgy kivenni egy súlyos májrákos beteg májából szövetmintát, hogy annak alapján a szerencsétlen beteg egészségesnek is mondható.

A hulladékégető kéményén kiömlő egyveleget is lehet úgy megmintázni, hogy minden szennyezőanyagra határérték alatti eredményt lehessen kapni, miközben pusztul a kémény csóvájába kerülő élővilág, benne az ember is.

Tehát a NÉBIH állításának igazságtartalma csak a mintavételi módszer jósága alapján ítélhető meg. A személyes ismereteim szerint semmi tudatos körültekintés nem jellemezte ez év elejéig a mintavételeket. Úgy is mondhatom, hogy óriási véletlennek számít, ha bármire is rátaláltak. 
Idézet
Az agrártárca nem kizárólag az OMME monitoring-vizsgálatokra alapozottan alakította ki az álláspontját a csávázószerek ügyében, tehát az OMME vezetést megvádolni a miniszter félrevezetésével: szemérmetlen rágalmazás.
Tisztelt Minisztérium rendszeresen hivatkozott az OMME monitoringra, az OMME álláspontjára. Mit is mond az OMME? Amit a minisztérium kér?
Ezek bizony száraz tények.
Idézet
Legyen kedves belinkelni azokat a statisztikai adatokat, melyek szerint Magyarországon az elmúlt 5-10 évben méhcsalád-összeomlásokat diagnosztizáltak.Korrekt adatokat kérnék: mely évben, mely régióban omlottak össze a családok.
A mérgezés súlyosságától függenek a tünetek. A kifejlett CCD-hez a feltételek Magyarországon az itteni méhlegelő viszonyok között hiányoznak. De ettől függetlenül a mérgezés tényét nem lehet kizárni.
Korrekt adatokat kér? Ehhez korrekt vizsgálatok kellenének. Kérem határozza meg mit tekint korrektnek. Utána vitatkozhatunk róla, hogy a magyar vizsgálatok a nullához képest mennyire korrektek.
Idézet
"nyugatiak" semmivel nem tartanak elébb a méhcsaládok összeomlásának kérdésében
Ez csak vélemény, a tények mást mutatnak. Lásd EFSA jelentés, a Holland Kormány nemcsak korlátozta, hanem meg is tiltotta a három neonikotinoid használatát.
Idézet
Ön -hozzám hasonlóan- csak egy outsider, de egyikünk véleményének sincs érdemleges köze az érdemleges válaszadáshoz
Téved Arisztaiosz. Ön mint olyan, akinek a cége bejegyzése szerint vegyszerforgalmazó más oldalon áll, mi pedig méhészek vagyunk.
Idézet
a mi klubvezetőnk össze-vissza hablatyol...
Ja kérem, mindjárt megkapjuk, hogy az EFSA és a Holland Kormány is csak hablatyol.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Augusztus 02. 12:41

Képzelje 2008-ban meghívtam előadónak az akkori Növény és Talajvédelmi Állomás megyei igazgatóját, csávázó szer ügyben.
Tömve volt méhészekkel a terem.
Az előadó végképp állította, amit Ön is szajkóz, nehogy már kitaláljuk, hogy a vetőmagra felvitt parányi hatóanyag amikor a növény tízezerszeresére nő gondot okoz a méheknek.
Kérdésem a következő volt hozzá.
Mi lesz a kukorica barkóval?
Válasza.
Ja az elpusztul.

Tisztelt Nagyernyei Attila!

Látja, az ilyen megnyilvánulásaiért javasoltam már több alkalommal is, hogy maradjon meg a saját szakmájánál, s ne akarjon feltétlenül arabusul beszélni, ha nem tud arabusul...
Az ön kukoricabarkóval kapcsolatos kérdése a dilettantizmus netovábbja. A kukoricabarkó (Tanymecus dilaticollis) és még néhány barkó-faj ui. korai kártevő, konkrétan a kukorica csírázása idején és az azt követő rövid időszakban (4 leveles korig) okozhat súlyos károkat. Természetes, hogy a jól használt rovarölő csávázószerektől elpusztul az a barkó, mely egy korai stádiumban támadja a kukoricát, tehát az igazgató úr válasza korrekt volt. Természetesen vannak későbbi rovarkártevők is a kukorica esetében, de azok ellen sok esetben már nincs annyi hatóanyag a növényben, hogy biztonsággal irtsa a kártevőt. Bizonyára ön is olvasta Tóth Péter beszámolóját a kukoricabogár (Diabrotica virgifera) érési táplálkozást folytató imágóiról, melyek a neonikotinoid csávázószerrel kezelt kukorica állományban vidáman fogyasztották a pollent a károsodás legkisebb jele nélkül... A fogyasztás után még vígan kopuláltak is, pedig az nemigen jellemző a mérgezést szenvedett rovarokra...
Azt sem ártana tudnia, hogy a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerek elsődlegesen a korai rovarkártételek megfékezésére fejlesztettek ki, normális körülmények között a virágzás idején már nem, vagy nagyon alacsony mennyiségben találhatók meg a kultúrákban. A virágzás idején már nemigen -esetleg extrém talaj- és időjárási viszonyok között- fejtenek ki olyan ölő hatást, melyet a korai időszakban képesek produkálni. Könnyű ezt belátni a repce virágzásának idejében folytatott növényvédelmi gyakorlat példáján okulva: a neonikotinoid csávázószerekkel kezelt repce vetőmagból fejlődő állományban virágzás idején szükséges a fénybogár és az ormányosok elleni földi gépes permetezéses védekezés, a csávázószerek már nem adnak olyan védelmet, mint a korai stádiumban a levélbolhák és a repcedarázs ellen az őszi időszakban.

Ideje belátnia, hogy nem az ön szakmája a növényvédelmi tevékenység, javaslom, kérje fel Csorba Csabát a Klub növényvédelmi szakértőjének. Ő legalább tudja, miről beszél, méhész is, bizonyára sokat tud segíteni, ha valamelyik elkötelezett klubtag netán kellemetlen reakciókat szülő tévesztésekbe keveredne... Én már koromnál, s "őskövület" voltomnál fogva sem tudok ilyen feladatokat vállalni, azért pedig szíves elnézését kérem, ha növényvédelmi kérdésekben felszínre kerülő hiátusaira szelíden ráirányítom a klubtagság figyelmét. Tudja, a név és a szent cél nem csak motiváló tényező kell legyen, de egyúttal kötelez is... 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Augusztus 02. 16:27
http://www.greenpeace.org/hungary/PageFiles/388855/csepego-mereg-tanulmany-2013-12-16.pdf
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 02. 16:42
Kedves Arisztaiosz!
Akár mennyire is szeretne provokálni nem fog menni.
Én nem kontárkodom bele a növényvédősök szakmájába akkor amikor gyakorlati megfigyeléseimnek adok hangot.
Képzelje voltam olyan előadásokon ahol a gazdák a csávázásos technológiáról, és annak eredményéről beszéltek.
Ott halkan megjegyezte az egyik előadó, hogy remélem a teremben méhészek nincsenek.
(Többen is voltunk, és kussoltunk.)
Aztán jött a következő, amiről Ön is ír, és képzelje ezt gépész létemre én is tudtam, hogy a barkó korai stádiumban károsít, tehát bejött a csőbe. Mindegy, aki ilyen vehemenciával támad, annál megesik, csak ciki.
Tehát ott hangzott el, hogy a kifejlett növény virágpora, és a guttációs csepp mérgező lehet, mert a hatóanyag nem ürül ki időben.
Téma lezárva.
A Greenpeace ma ott volt Jászberényben, és védte a méhek és a méhészek érdekét, a "Csepegő méreg" című kiadványukkal.
Lassan fel kéne adnia Arisztaiosz, a neonikotinoidokkal kapcsolatos elméletét, mert Literae is idézte, hogy ilyen irányú vizsgálatokat az OMME nem végzett, így megvezették  az FM minisztert is.
Velem vegyi dolgokba soha nem fog partnerre találni, de azért olvasni tudok és mivel elengedett kézzel ülök a bilin el is tudom dönteni, hogy ki a "szaktudományos" a témában és ki a sarlatán.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 02. 17:16
Tisztelt Méhészek!
Ma Jászberényben jártam feleségemmel, és egy méhész házaspárral.
Kicsit kevesebben voltunk, de a vásár hangulatán ez nem érződött, legalább lehetett normálisan közlekedni.
Sokan megszólítottak, köztük volt egy szaktanácsadó, és vagy tizenöt méhész.
Természetesen az OMME-ban zajló dolgokról is szó esett, általában negatív véleményekkel.
(Én mostanság ilyen körökben járok.) A méhészek általános hangulata az évünket tükrözi.
Volt aki csak oda köszönt, hogy "Veletek vagyok", volt aki gratulált a szókimondó stílusért.
Néhányan lebuktak az itthoni nyalósok közül. Nekik mindegy, hogy ki az elnök odasimulnak. Őket kerülöm, a gyomrom kicsit érzékenyebb lett erre a hozzáállásra. Pláne, hogy tudom a választás előtti véleményüket, mennyire siratták Brosst.
Amúgy az előadó terem bejárata előtt spontán szerveződött egy "ellenzéki" csapat Dr. Mészáros László OMME elnök körül.
Hihetetlen jó politikus az elnökünk, pedig a kemény mag rögtön nekiesett. Én néhány szót váltottam csak vele,
a monitoring vizsgálatot bíráltam.
Beszéltek az OMME elleni feljelentésről, és az IB jegyzőkönyvekről amit nem kapunk meg.
Az elnök arra hivatkozott, hogy csak OMME tagjai kaphatják meg, az önálló egyesületek tagjai nem.
Szavait nem tudtam pontosan idézni, de a lényeget leírtam.
Erre az egyik szekszárdi méhésztárs azt kérdezte Tőle, hogy amikor az OMME igazolást kiadjátok a támogatásomhoz akkor tag vagyok vagy sem?
Egy ismert ellenzéki vezér odaszúrta, hogy " Hamarosan adod Te azt Laci, mert nem lesz mese.."
Én annyit kérdeztem ezután Tőle, hogy mi a frász van azokban a jegyzőkönyvekben amit nem tudhatunk?
Kft gazdasági dolgai, és hasonlók.
Erre mi : És kié a Kft?
Ez a csörte még mindig tartana, ha nem kellett volna az elnöknek fél egyre mennie megtartani az előadását.
A két ügyvezetővel is lekezeltem, és az egyik alelnökkel.
Volt aki elfordította a fejét mikor meglátott.
Ez van, de összességében jól éreztem magam Jászberényben, és a marha pörkölt is kiválóan sikerült!
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Augusztus 02. 18:18
Augusztus elsején kifizetési kérelem benyújtási időszak nyílik
NAK - 2014. július 31. csütörtök

2014. augusztus 1-től kezdődően ismét lehetőség nyílik az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházási jellegű támogatások kifizetése iránti kérelmek benyújtására az adott jogcím vonatkozásában jogerős támogatási határozattal rendelkező ügyfelek részére.

A kifizetési kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül, a 2014. augusztus 1-jén nyíló időszakban – 2014. december 31-én éjfélig lehet benyújtani!

Egy ügyfél ugyanazon jogerős támogatási határozathoz kapcsolódóan egy kifizetési kérelem-benyújtási időszakban több kérelmet is benyújthat, haa két kifizetési kérelem benyújtása között legalább három hónap eltelt.

Ugyancsak több kérelem is benyújtható egy kifizetési kérelem-benyújtási időszakon belül, ha

    az adott jogcímre vonatkozó támogatási rendelet nem írja elő a háromhavonkénti benyújtást és

    a kifizetési kérelmére hozott döntést az MVH közölte az ügyféllel, vagy

    az ugyanazon időszakban benyújtott kérelmét legkésőbb az újonnan benyújtott kérelme előterjesztésével egyidejűleg visszavonja, továbbá

    a benyújtott összes kifizetési kérelem száma nem haladja meg az éves szinten meghatározott maximumot (jogcímtől függően kettő vagy négy kifizetési kérelem/év) a benyújtott kifizetési kérelmek számába nem beleszámító visszavont és érdemi vizsgálat nélkül elutasított kérelmek számát figyelmen kívül hagyva.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felhívja az érintettek figyelmét kifizetési kérelmüknek a benyújtási időszakelején történő beadására annak érdekében, hogy a háromhavonkénti benyújtási lehetőséget ki tudják használni.

Felhívjuk továbbá a figyelmet, hogy amennyiben az adott jogcímre vonatkozó támogatási rendelet vagy a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet a kifizetési kérelem benyújtására vonatkozóan határidőt szab meg és az előírt határidő a 2014. augusztus 1-jén megnyíló benyújtási időszakra esik, ne hagyják a kifizetési kérelem benyújtását az utolsó pillanatra, hogy maradjon lehetőség az esetlegesen szükséges korrekcióra.   

Fontos tudni, hogy ha az adott jogcím tekintetében a kifizetési kérelem benyújtására vonatkozó határidő (például: 2015. január 31.) olyan időpontra esik, amikor nincs nyitva álló benyújtási időszak, akkor a kérelmet legkésőbb a határidő lejárta előtt nyitva álló kifizetési kérelem benyújtási időszak (2014. augusztus 1. - 2014. december 31.) legutolsó napjáig kell beadni. A jelenlegi jogszabályi rendelkezések értelmében 2015. január 31. napját követően kifizetési kérelem még akkor sem nyújtható be, ha egyébként erre a megvalósítási határidőt tekintve lehetőség lenne!

Felhívjuk a figyelmet arra is, hogy több jogcím esetében a támogatási rendeletek speciális minimum elszámolási kötelezettséget is előírnak az első, illetve minden további köztes kifizetési kérelem vonatkozásában.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal honlapján olvashatók a jogcím-specifikus információkat tartalmazó közlemények, illetve további tájékoztatás kérhető az ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu e-mail címen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Augusztus 02. 18:20
Bővül a munkaigényes és piacilag érzékenyebb ágazatok támogatása 2015-től
NAK - 2014. augusztus 01. péntek

Bővül a munkaigényes és piacilag érzékenyebb ágazatok támogatása 2015-től a mezőgazdaságban - közölte a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken az MTI-vel.

Czerván György emlékeztetett: az unió Közös Agrárpolitikájának keretében a jövő évtől Magyarország a korábbiakhoz képest több mint négyszer több célzott, termeléshez kötött támogatást tud nyújtani a munkaigényes és piacilag érzékenyebb mezőgazdasági ágazatok számára. A hazánkba érkező európai uniós közvetlen termelői támogatások 13 százalékát, - 300 forintos euró árfolyamon számolva - évi 52,4 milliárd forintot tudunk e szektorok számára biztosítani - mondta.

Emellett további 8,1 milliárd forintot lehet még a fehérjenövények termelésének támogatására fordítani. Ez igen jelentős többletet jelent a korábbi 3,5 százalékos termeléshez kötési lehetőséghez képest. A 15 százalékos pénzügyi keret összesen évente mintegy 60,5 milliárd forintot tesz ki.

Hozzáfűzte: a termeléshez kötött támogatási jogcímek a valódi teljesítményeken alapuló, a tényleges állatállományhoz és vetésterülethez köthető eredményeket támogatják. A kormány kiemelt célja ugyanis, hogy minél több embernek biztosítson a mezőgazdaság megélhetést. A "Még több munkahelyet a mezőgazdaságban" elnevezésű program keretében pedig arról született döntés, hogy - a nemrég bejelentett 212 milliárd forint állattartóknak jutó többlettámogatás mellett - e forrásokat is döntő mértékben a nagy munkaigényes foglalkoztatást jelentő állattenyésztési és kertészeti ágazatok között osztják meg.

Czerván György szerint a támogatási rendszer átalakításának a zöldség-gyümölcs ágazat és az állattenyésztés a legnagyobb nyertese. Az állattenyésztésben kiemelt támogatásban részesül a tejelő szarvasmarha, a húsmarha és a juh (a sertést és a baromfit az EU nem engedte). De komoly támogatási forrásokhoz jutnak a gyümölcs- és zöldségtermeléssel foglalkozók, továbbá a rizs- és cukorrépa-termelők is.

A keretösszeg nagymértékű növekedése lehetővé tette, hogy a korábban fajlagosan alacsonyabb összegű támogatásban részesülő ágazatok esetében az eddigi források jelentős mértékben bővüljenek. Ennek során 2015-től évente a tej ágazat az eddigi 13,35 milliárd forintnál 54 százalékkal több, 20,7 milliárd forint, a rizságazat pedig az eddigi 390 millió forintnál 54 százalékkal több, 600 millió forint termeléshez kötött támogatást kap.

A juhágazat eddigi 3 milliárd forintos uniós támogatása több mint duplájára, 6,6 milliárd forintra nő. Az anyatehéntartás támogatási kerete 690 millió forinttal nő, így 10,5 milliárd forint lesz. A zöldség-gyümölcs ágazat jelenlegi, különböző jogcímeken folyósított 4,3 milliárd forintos európai uniós támogatási forrása 2,4-szeresére, 10,4 milliárd forintra nő. Termeléshez kötött támogatást kapnak még a hízottbika tartók és a cukorrépa termesztők is - jegyezte meg az államtitkár.

A mostani kalkuláció alapján például egy anyajuh után 7400 forint, egy tejelő tehén után 106 300 forint, egy hektár gyümölcsös után 198 000 forint és egy hektár cukorrépa után 126 200 forint támogatás fizethető majd ki évente.

A korábbi időszakhoz képest új elemként jelenik meg a fehérjenövények - szemes és szálas egyaránt - támogatási lehetősége. Ennek során az állattenyésztés GMO-mentes takarmányigényének fedezése tekintetében meghatározó jelentőségű ágazat mintegy 8 milliárd forint uniós többletforráshoz jut - közölte Czerván György.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Augusztus 02. 18:43
Beszéltek az OMME elleni feljelentésről, és az IB jegyzőkönyvekről amit nem kapunk meg.
Az elnök arra hivatkozott, hogy csak OMME tagjai kaphatják meg, az önálló egyesületek tagjai nem.
Szavait nem tudtam pontosan idézni, de a lényeget leírtam.

Nem voltam ott Jászberényben, de ha ez elhangzott, akkor azt kell mondanom, hogy ez égbekiáltó hazugság. Semmi különbség nincs az OMME rendes, fizető tagjai között. Ugyanazok a jogok illetik meg ezeket a tagokat, függetlenül attól, hogy milyen tagegyesület tagjai. Ilyen otromba hazugságot még a laikusok is csak ideig-óráig esznek meg. Ha tetszik, ha nem, ez szélhámos magtartás…
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Augusztus 02. 18:58
Idézet
Ha tetszik, ha nem, ez szélhámos magtartás…
Ha tetszik, ha nem, ilyet választottunk.

Arról nem esett eddig még egyetlen szó sem, hogy az elnök előadására lazán telt meg az előadóterem és valójában csöndes érdektelenségbe fulladt, mert elnökünk képtelen az embereknek hitet adni, képtelen érdemi információt adni, ez az ember nem való vezetőnek. Két kérdés hangzott el és azt a két kérdést is én tettem fel. Diszkrét akartam lenni, ezért az igazán súlyos problémákat nem feszegettem. A válaszok természetesen ugyanolyan jellegtelen semmit mondóak voltak, mint máskor.

A mézkereskedelemről, mézpiacról lett volna vita, ha lett volna tisztességes felvezető előadás. Mészáros Laci nem készült, a mézkereskedők egyike se vállalta, hogy egy asztalhoz leüljön elnökünkkel. Innentől kezdve komolytalanná vált ez a része is a rendezvénynek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Augusztus 03. 08:29
Nem kell csodálkozni, az elnök úr már többszörösen bemutatkozott a hazugságaival minden színtéren. Én már azt sem hiszem el neki amit kérdez. Azon csodálkozom, hogy van egyáltalán méhész aki leül meghallgatni, vagy ennyire szeretik a mesét a méhészek. Szerintem arról nem beszélt, hogy még mindíg szabályellenesen működik az OMME, az SZMSZ 55. pontja szerint. A lényeg az, hogy húzni az időt a lehető legtovább, mert addíg is dől a lé. Azt hiszem az alapszabály módosítással kapcsolatban elmondottai alapján, szerintem mindenki levonhatta a következtetést:pénz kell, felelősség nem, mókás egy hozzáállás.
Gondolom a kft-vel kapcsolatban is minden Happy mint minden mással kapcsolatban is. Persze ez így is van csak az a kérdés, hogy kinek.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Augusztus 03. 14:01
A kft ügye annyira happy, hogy azt állítja több mint 2 milló Ft plusszal zárta a kft az első félévet. HURRRÁÁÁÁÁÁ!!!!
Igaz, hogy 36 millió Ft-ot tolt bele az OMME vezetése, ami ráadásul meg se jelent a mérlegben. HURRRÁÁÁÁÁÁ!!!!

Velünk méhészekkel mindent meg lehet csinálni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Augusztus 03. 14:41
No kérem akkor nincsen itten semmi probléma.
Vagy talán mégis? Szerintem semmi más nem hiányzik ebből az egészből csak a korrekt tájékoztatás azok felé akiknek a pénzéből alakították. Mint írtam már ,én hiányolom az OMME honlapon az OMME kft tavalyi elszámolását.
Vagy ilyen nem létezik? Ha létezik akkor meg az OMME verte át a méhészeket a tavalyi pénzügyi beszámolójával, mert abban nem szerepel ezen címszó alatt semmilyen ezen céllal elköltött pénz.
Geddekas egy kicsit elszámoltad magad szerintem, a kft rendelkezésére bocsátott összeg cirka duplája mint amiről írtál. Sorolom a 2014-es pénzügyi beszámoló szerint.
              Törzstőke        20 millió
              Újság költség  27 millió 600 ezer
              Kölcsön           14 millió  125 ezer
Ez eddíg 61 millió 725 ezer kemény magyar forint. Ehhez elméletileg hozzáadódik a 16 milliós apport, ami az egyesületnek hozott pénzt addíg míg át nem adták a kft-nek. Vagyis a költségek közé símán bevehető az elmaradt vagyis a kft-nek átutalt bevétel az apport után.
Ha igaz a 2 millió féléves plussz, csak abba rossz belegondolni mennyivel lehetett volna több ha az ügyvezető bére marad a felajánlott összeg és nem annak ötszöröse.
Kíváncsi vagyok mekkora lesz év végére az az összeg amellyel a kft támogatni tudja a létrehozóját az OMME-t.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 18. 06:42
Az USA már itt tart!
A magyar méhészek érdekképviselete meg reklámozza a méhgyilkos növényvédő szereket.

"Barack Obama június végén kiadott elnöki nyilatkozatában elrendelte egy egységes, minden tagállamra vonatkozó stratégia kidolgozását a méhek és más beporzó rovarok védelme érdekében. A szövetségi területeken gazdálkodóknak, a tájépítészeknek, de még a Hadsereg Mérnöki Testületének is azon kell munkálkodnia, hogy az általuk kezelt területeken elősegítsék a méhek fennmaradását és szaporodását."

http://greenpeace.blog.hu/2014/08/17/obama_mozgositotta_az_allamapparatust_a_mehek_vedelmeben

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Augusztus 18. 07:32
QUQRIQ!

Üdv. Mindenkinek!

Sajnos, ez is bele tartozik az OMME 30 évébe!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Augusztus 19. 14:08
Kossuth rádióban volt egy beszámoló ma a méhészeti évről. Visszahallgatható a hangtárban Hajnal -Táj műsor 5:44percnél. Csak pár perc az egész de érdemes meghallgatni.

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2014-08-19
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 20. 07:26
Kitin!
Így lesz érdekes Visz major-t kérni.
Pont erről írtam egy másik rovatban, hogy a kezdő méhészeknek nem furcsa a mostani helyzet.
Ők így szokják meg.
Igaz csak 7 kg-ot pergetett akácról, de meg van elégedve. Mi lesz ha mondjuk 25 kilója lesz?
Így lehet nagy kedvet csinálni a méhészkedéshez.
Semmi baj nincs, utánam srácok!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Augusztus 23. 20:31
FACEBOOK -on találtam !

Tolnai Megyei Méhész Egyesület
Szekszárd Arany János utca 23-25.

Tisztelt Méhésztárs!

Tájékoztatom, hogy a Tolna Megyei Méhész Egyesület ismételt elnökválasztó közgyűlését 2014. szeptember 08-án hétfőn 17.30 órára összehívjuk. A jelöléssel kapcsolatos teendőket a tavaszi közgyűlésen megválasztott háromfős jelölő bizottság látja el.
Elérhetőségük:
Elnök: Herman József Paks Újtemplom utca 1/A. Tel.: 20/332-7207
Tagok: Kránitz József Tengelic Petőfi utca 88. Tel.: 30/587-6529; 74/432-343
Szabó László Szekszárd Kőrösi Csoma Sándor utca 8. Tel.: 30/995-2225

Helye: Tolna Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Tanácsterme Szekszárd Tormay Béla utca 18.
Amennyiben a meghirdetett időpontban a közgyűlés határozatképtelen úgy változatlan napirenddel 18 órára ismételten összehívjuk.

Vezetőség

Szekszárd, 2014. augusztus 15.

Szekszárdi szüreti napok:
Felhívjuk méhésztársak figyelmét, hogy 2014. szeptember 19-20-21-én ismét megrendezésre kerül a szekszárdi szüreti napok. A rendezvényen egyesületünk is képviselteti magát méz vagy méhészeti termékek árusításával. A még betöltetlen árusító helyekre várjuk jelentkezését az alábbi elérhetőségen:
Soós István tel: 30/364-7057
Megkérjük, a méhésztársakat minél nagyobb létszámban vegyünk részt:
szeptember 20-án 15 órakor megrendezett szüreti felvonuláson.
A felvonuláson részt venni szándékozok 14.30-tól kaphatnak részletesebb információt az egyesületünk mézes pultjainál.

Méhészklub:
18 órától, Állategészségügyi Állomás, Szekszárd Tormay Béla utca 18.
Október 6.
Előadó: Csonka Imre
A téli és tavaszi méhpusztulások megelőzése
Méheink életerejének fenntartása
A Nosema Apis és Ceranae kártétele, megelőzése és kezelése
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 23. 21:11
Atya!
Jó helyről értesülünk.
Körlevél?
Nekem már ezzel az egy sorral is gondom támadt.
"A jelöléssel kapcsolatos teendőket a tavaszi közgyűlésen megválasztott háromfős jelölő bizottság látja el."
A jelölő bizottság elnökének, és tagjainak függetlennek kell lenniük!
Az elnök és egy tag végig ellenem kampányolt, Kékes Gábor mellett.
A pihenőm után kitalálom mi a teendő, de a részrehajlás nélküli tiszta választás a béke alapja.
Ez az aljas lejárató kampány csak olaj volt a tűzre, aminek meg is lett az eredménye.
A Tolna Megyei Méhész Egyesületnek fél éve nincs elnöke.
Ez köszönhető a jelölő bizottságnak!
Majd a helyszínen elmondom miért.
Teljesen új jelölő bizottság kell, akik függetlenek és csak a jelöléseket gyűjtik, nem pedig járják a megyét és kampányolnak a nekik szimpatikus elnökjelölt mellett.
Teljesen átvették az OMME szellemiségét, vagy talán onnan irányítják őket?
Jászberényben elkaptam egy idill pillanatot, amikor az OMME elnökével bensőséges megbeszélést tartott két egyesületi tagunk.
A Tolna Megyei Méhész Egyesület nem független? Kíváncsi vagyok egy esetleges OMME-n belüli átrendeződés esetén a két szánalmas tagunk, kinek fog hajbókolni. Bross idején hozzá simultak, most az érdekük azt kívánja Mészároshoz simuljanak. Van gyomruk azt megmondom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Augusztus 24. 21:54
QUQURIQ!

Szép estét Mindenkinek!

Persze, azokhoz simulnak, aki "mutat is valamit"!!!
Azon meg csámcsognak!

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 25. 11:16
Tisztelt Méhészek!
Makarskáról, az Adriáról üdvözöllek benneteket.
7 éve nem voltunk nyaralni.
Mindenkinek azt kívánom,hogy legyen lehetősége egy kis pihenésre.
Itt nincs vége a szezonnak, már ahhoz is kisebb csatát kell vívnunk, hogy egy törölközőt le tudjunk tenni a tengerparton,pedig vagy 1 km hosszú Makarska strandja.
Este 11 után a parti sétány és az árusok utcái dugig vannak néppel.
Aki ismeri a Pécsi vásárt, annak íron, hogy kb. háromszor akkora itt a kulturált sátrak, pavilonok száma.
A méz árak az egekben. 70-80 Kuna/kg.
Ez 3-3500 Ft/Kg-ot jelent.
7 éve 32 volt a kuna,most 41!!!!!!!!!!! Tehát a  horvátok is lenyomnak bennünket.
A magyarok eltűntek, alig találkozunk otthoniakkal.
7éve a nép fele magyar volt.
Bomba idő van, hihetetlen ez a hangulat ami itt van.
Minden magyar méhésznek azt kívánom, hogy legyen hasonlóban része!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 26. 17:18
http://alfahir.hu/tobb_tizezer_liter_asvanyvizet_vontak_ki_a_forgalombol
Most kéne a témában jártas szakambereknek nyilatkozniuk.
Lehet, hogy a  talajvízekben is van már neo?
Mitől van a magas nikotin koncentráció?
Arisztaiosz látom már olvasgat minket, kérem válaszoljon.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Arisztaiosz - 2014. Augusztus 26. 18:50
http://alfahir.hu/tobb_tizezer_liter_asvanyvizet_vontak_ki_a_forgalombol
Most kéne a témában jártas szakambereknek nyilatkozniuk.
Lehet, hogy a  talajvízekben is van már neo?
Mitől van a magas nikotin koncentráció?
Arisztaiosz látom már olvasgat minket, kérem válaszoljon.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila

Kedves Attila!

Tényleg érdemes és szükséges lenne kicsit többet pihennie, a hírben ui. sehol nem szerepel sem nikotin, sem "neo-". Nitrit-ion szerepel benne, valamint a Pseudomonas aeruginosa nevű baktérium. Nos, ez a baci az egyik legellenállóbb, a legtöbb antibiotikummal szemben rezisztenciát kialakított mikroorganizmus, afféle "kórházbaci", mely ráadásul nagyon sokféle törzzsel rendelkezik, mely törzsei a rezisztencia kialakításának sokféle módjára tettek szert (igény esetén nagyon szívesen részletezem e rezisztencia-módokat). A lényeg, hogy nedves helyen szeret tanyázni, az általa okozott infekciók is nagyon sokfélék (nazokomiális légzőszervi megbetegedések, csont- és izületi infekciók, égési sebek elfertőződése, otitis externa=külső hallójárat-gyulladás, uszodai folliculitis=gennyes szőrtüszőgyulladás, különösen akkor, ha előtte antibiotikumos kezelést kapott a beteg,kontaktlencse használat nyomán kialakuló bakteriális keratitis=szaruhártya-gyulladás, szaruhártya-fekély, illetve cisztás fibrózisban szenvedőknél légzőszervi kolonizáció illetve infekció, stb.) Nincs tehát helye az ásványvizekben egy ilyen opportunista humán patogén mikroorganizmusnak. Egyébként a vízbe nem a talajból kerülhetett, hanem feltehetően a palackozás során... (Aerob baci a lelkem)

A nitrit-ionnal (NO2-) kapcsolatban: annak ásványvízben történő megjelenése leginkább a mezőgazdasági művelés, azaz a helytelen műtrágyázási gyakorlat termése lehet... Furcsállom, hogy ásványvíz palackozható olyan rétegvizekből, melyek nitritesek, de az ásványvíz-bányászat nem a szakmám, így ehhez érdemben nem tudok hozzáfűzni mást, mint hogy a nitrit-ionnak a nikotinhoz és a neonikotinoidokhoz vajmi kevés köze van. Ezen "áthallás" nyomán véltem úgy, hogy tényleg huzamosabb, szakmától, szakma-politikától mentes pihenőre lehet szüksége...
Nitrittel egyébként találkozhatott már ezt a hírt megelőzően is: egykor a húsok sóval történő pácolására használtak nitrites pác-sót a húsipari gyakorlatban, ugyanis a nitrit-ionnak antibakteriális hatása is van, valamint a nitrit-ion a húsok mioglobinjával reagálva szép, sötétvörös színt adott az így pácolt sonkának... Hozzá kell tennem, hogy a nitrit-ion az emberre nézve is mérgező, a pácolt húskészítményekben a nitrit-koncentrációt 200 ppm-ben maximalizálták. Az emberi szervezetre letális dózisa a nitrit-ionnak 22 mg/ testsúly-kilogramm. Van még egy szépséghibája a nitrites pác-sóval készült húskészítményeknek: a főzés során a húsok aminosav-bomlástermékeivel rákkeltőnek talált nitrózaminok keletkeznek... Mindenesetre javaslom, hogy pihenjen, pihenjen és harmadszorra is pihenjen, valamint ne fogyasszon a fent említett pácolási módszerrel készült húskészítményeket, s óvakodjék a Pseudomonas aeruginosa-tól is, leginkább úgy, hogy fogyasszon attól mentes ásványvizeket. A polcról levett ásványvizek listáját azért közreadnám, hátha a Klub látogatói nem a horvát tengerparton pihennek, hanem a verejtékes méhészkedés közben el- elpösszentenek egy-egy jóféle, a nemzetközi ásványvíz-értékelő versenyeken sokcsillagosnak talált ásványvizet...
http://hvg.hu/gazdasag/20140826_12_fele_asvanyvizet_vetettek_le_a_polcrol

S hogy a Pseudomonasssal kapcsolatban is sikerüljön közelebb kerülni a valósághoz:
http://index.hu/tudomany/2014/08/26/pseudomonas_aeruginosa_egeszsegere/
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Augusztus 26. 21:34
Csak annyit tennék hozzá, hogy a nitritet belerakják most is minden húskészítménybe: kolbászba, szalámiba,felvágottakba.  A botulizmus miatt az élelmiszerkönyv elő is írja.
Vannak olyan sajtok is, amibe belerakják. C vitamin jelenlétében nem alakulnak ki nitrózaminok. Egyébként nem kell hozzá főzés: az emberi bélben is kialakul savszegény környezetben. Hozzáteszem a nitrátból a bélbaktériumok képesek nitritet előállítani. Szóval nem a neo idézi elő a rákot, hanem az ezer tonnaszámra kijuttatott nitrogén műtrágyával szorosabb korrelációt látok a magam részéről. Egyébként nitrit és nitrát felvételt tekintve nem az előbb említett termékekkel jut be a legtöbb nitrát-nitrit az emberi szervezetbe, hanem a zöldségekkel: répa, saláta stb.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 27. 08:38
Arisztaiosz!
Valóban nem olvastam el a cikket elég körültekintően, mert a családom tiltakozik, hogy ne bújjam mindig a híreket, és a Méhészklubot.
A pihenés is rámfér, valamint a só is marja szemem, lehet ettől látok homályosan.
Azt viszont tiszt  olvastam amit írt, és köszönöm a kimerítő válaszát!
Gondolom jól esett Önnek, hogy ekkora marhaságot írtam, viszont legalább kaptam rá egy frappáns választ.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 27. 16:13
Tisztelt Méhészek!
Holnap, az-az csötörtökön IB ülés lesz Gödöllőn! Biztosan véletlen a helyszín.
Valahogy "elfelejtették" közölni az OMME honlapján.
Helyette bedobtak ismét egy "jó hírt". Küzdenek értetek, hogy október 15-ig megkapjátok a gyógyszer-cukor támogatásokra a 100 %-ot.  Ez elterelő hadművelet méhésztársak.
Vagy talán picit feledékenyek lettek? Szerintem meg olyan témák lesznek napirenden ami nem tartozik a tagságra.
"Teszünk, veszünk,intézkedünk, aláírunk pecsételünk?"
Az első a tagdíjfizető méhészek tájékoztatása kellene, hogy legyen.
Ehhez viszont már tisztán körvonalazódik, hogy egy új vezetés kell, a sumákolásból elég!
Nyílt IB-k átlátható gazdálkodás, az autóhasználattól, a Kft. zűrös dolgain kerseztül minden a méhészekre tartozik!
Hurrá nyaralunk!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér akác - 2014. Augusztus 29. 00:17
Űdv Attila!
  Makarska... Bevallom, most egy kicsit "nagggyoonn"! cserélnék veled. 10 évvel ezelőtt jártunk arra a családdal, (Omis , Split, Brac, Makarska ...oáááááááhhhh -most csak gondolatban....Fogadj szót a családnak! Dugd el a "lop-topot"-mert csak a saját szabadságodat lopod vele, ha még ott is velünk foglalkozol. Lazíts! Felejts! Halmozd a szépségeket az elmédbe! Töltődj fel! Élj a mának! Tovább is van, de mindet nem mondom. Csak annyit: Viszontlátásra Attila  a családdal és viszlát  Adria! 
  Magyar honban visszavár a fehér "akác"-os út.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 29. 06:59
Fehér akác!
Köszönöm szívmelengető soraidat.
Ma hajókirándulásra megyünk, lesz időm kikapcsolódásra.
A néhány ellopott perc alatt megnézem a Méhészklubot.
Makarska gyönyörű! Tegnap beszéltem egy olyan itt nyaralóval, aki 30 éve visszajár.
Brutál a fejlődés, építkezés. Szétszedik a tengerpartot a túristák.
Mi a zajtól kicsit feljebb vagyunk, pazar kilátás a tengerre. Most az ágyban írom e sorokat, és ha kitekintek látok két szigetet, és néha delfineket.
Ennyit a pihenésről.
A titkos IB lezajlott. A témák olyanok voltak, hogy jobb ha a tagság nem tud róla.
Az egyik egy magán pénz betételének visszacsorgatása, a Gyaulai Mézfesztivál megfinaszírozása miatt.
Jó kis csemege.
A másik az "OMME ellenes" beadvány megtárgyalása.
Már a megnevezése is hamis. Ez a beadvány nem az OMME ellen született, hanem a méhészek érdekébe néhány megtévedt vezető ellen.
Kicsit próbálják a feleősséget rákenni az ellnzékre, de ez láthatóan nem megy.
Az IB miket határoz? Az IB szreptévesztése már megszokott.
Az IB-nek az OV és főként a küldöttértekezlet határozatainak végrehajtása a feladata, nem az önálló irányítás!
Kíváncsian várom azt a jegyzőkönyvet, ahol bármelyik felsőbb érdekképviseleti fórum, mondjuk döntött az üvegforgalmazás külső Kft.-nek való átpasszolásáról.
A többit majd otthon.
Azért jó, hogy van még remény, nyílnak még Fehér akácok!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Augusztus 30. 13:03
Idézet
Holnap, az-az csötörtökön OMME IB ülés lesz Gödöllőn! Biztosan véletlen a helyszín.
Talán már Költözik is a hivatal Gödöllőre?

Remélem lelkiismeretük is felébredt ezen az IB ülésen. Merthogy katasztrófa és szörnyűséges szégyen, ahogy a kutatási program (50 millió Ft) megvalósult és ahogyan ez le lesz papírozva. Merthogy kutatás egy téma kivételével a valóságban aligha történhetett meg a rendelkezésre álló rövid idő (kb. 2 hónap) alatt. Ráadásul az odaítélés nem pályáztatással történt, hanem "kapsz egy csókot nyald a seggem" szégyenteljes akció keretében. Vajon mennyit mernek megvalósultnak ítélni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Augusztus 31. 20:51
Tisztelt Méhészklub olvasók!
Mint érzékelitek, hazaérkeztem egy hetes tengeri pihenőmről.
Aki nagyon várt már, Fi Fi a vizslám. Egy hete sírt a szomszédok szerint, de az utolsó két nap egész éjjel.
Beült a helyére és egyfolytában szűkölt.
Ez a második vizslám, de családtagnak tartom. Ilyen táncot amit lever a találkozáskor senki nem csinál.
Kint létünk alatt végig figyeltem a Méhészklubon történteket, néha nem bírtam ki, hozzá is szóltam.
Még ma este füstöltem egyet, hogy az atkák is észrevegyék, ennek a méhészetnek is van gazdája.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Szeptember 04. 20:51
http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/kik-a-nyar-nagyobb-vesztesei-a-csoro-mehek-vagy-a-csoro-meheszek-570444
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2014. Szeptember 08. 19:20
Yupe Nagyernyei Attila a Tolna megye új elnöke Yupeeeee!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Szeptember 08. 20:12
Gratula neki és sok sikert kívánok a továbbiakban!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Szeptember 08. 20:15
Gratulálok Attila!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Szeptember 08. 20:41
Attila
Nagyon sok szavazattal nyerted meg az elnöki tisztséget!
Nagy feladat vár rád a Tolna Megyei méhészek "összekovácsolása"
Sok sikert és kitartást kívánok a munkádhoz!!!!

Üdv:Zümi
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2014. Szeptember 08. 20:47
Gratulálok Attila!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Szeptember 08. 21:03
Nagyon sok szavazattal nyerted meg az elnöki tisztséget!
Nagy feladat vár rád a Tolna Megyei méhészek "összekovácsolása"
Sok sikert és kitartást kívánok a munkádhoz!!!!

Zümi!
Pont 2/3-os többséggel,ahogy az Alapszabályban van!
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 08. 21:10
Attila!
Csatlakozom az előttem szólókhoz. Gratulálok ehhez a meggyőző többséghez!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2014. Szeptember 08. 21:13
Gratulálok Attila!

Ov-n sokan fognak örülni neked!
Cserényi dokinak sincs ma jó estéje.
Első lépésnek jó.
Örülök,hogy nem adtad fel az érdekképviseleti munkát.
Emlékszem amikor megválasztottak szakinak megkérdeztem tőled,
hogy tetszik ez a feladat.Azt válaszoltad:eddig is ezt csináltam,
és ezért még pénzt is adnak,az tök jó.
Örülök,hogy újra azt csinálod,ami neked való.

Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2014. Szeptember 08. 21:26
Gratulálok Attila!

     kas62
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Szeptember 08. 21:42
Gratulálok!


"Minden attól függ, hogyan nézed a dolgokat. Van öt olyan erény, amit ha sikerül megőrizned magadban, mindig békében leszel a világgal. Az első erény: nagy dolgokat vihetsz véghez, de soha ne feledd, hogy van egy Kéz, amely vezeti a lépteidet. Ezt a kezet mi Istennek hívjuk, és mindig az Ő akarata felé fog téged vezetni. A második erény: néha egy kicsit abba kell hagynom az írást, hogy kihegyezzem a ceruzát. A ceruzának ez szenvedést okoz, de a végén hegyesebb lesz. Van olyan fájdalom, amit el kell tudnod viselni, mert jobb ember leszel tőle. A harmadik erény: a ceruza mindig hagyja, hogy kiradírozzuk azt, amit elrontott. Megérti, hogy ha kijavítunk valamit, amit rosszul csináltunk, az nem szükségszerűen rossz - épp ellenkezőleg: fontos, mert az igazság útján tart minket. Negyedik erény: a ceruzában nem a fája vagy a külső formája a lényeg, hanem a grafit, ami benne van. Ezért mindig törődj azzal, ami a bensődben történik. Végül a ceruza ötödik erénye: mindig nyomot hagy maga után. Tudd meg, hogy az életben te is ugyanígy nyomot hagysz a tetteid után, és ennek tudatában cselekedj."
Paulo Coelho
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 08. 21:45
Tisztelt Tolna Megyei Méhészek!
Mindenkinek köszönöm, aki vette a fáradságot és eljött az elnökválasztási procedúrára.
Paksról ,Dunakömlődről,Pincehelyről, Bonyhádról, Bátaszékről, Őcsényből, Nagydorogról, Szedresből, Németkérről, Hidasról (Baranya megye), Alsónánáról, Szálkáról, Szekszárdról, Hőgyészről, Kajdacsról és még sorolhatnám honnan jöttek a méhészek.
Azzal bíztak meg ma este , hogy a Tolna Megyei Méhész Egyesületet irányítsam.
Sokkal nagyobb feladatot vettem a vállamra, mint az előző ciklusaimban.
Megpróbálok hamar fordulatra jönni.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Rakodos Zotya - 2014. Szeptember 08. 21:53
Gratulálok!!!!!!! Sok sikert és kitartást. Sok eröt egeszséget kivánok!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Szeptember 08. 21:57
Gratulálok! Azt hiszem bebizonyosodott, hogy a tagság átlát a szitán, bármennyire is próbálják homályban tartani,  még egyszer gratula!

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Rakodos Zotya - 2014. Szeptember 08. 22:06
Vendégek ti,hogy látjátok! REGISZTRÁLJATOK, hogy mindent lássatok ne csak leselkedők legyetek.  :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Szeptember 08. 22:12
Attila!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Szeptember 08. 22:14
Attilának és a tolnai méhészeknek is nagyon sok sikert kívánok!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Szeptember 08. 22:43
Beidézek egy most zajló botrányos ügyről készült könyvvizsgálói jelentést.
Mintha az OMME szabálytalanságairól szólna, pedig nem is arról szól.
A jelentés elolvasása után a Nemzeti nyomozó Iroda kiszállt a helyszínre.

Idézet
- az összeférhetetlenség veszélyének kezelése nem hatékony: a pályázatok egyes értékelői nem függetlenek (az Ökotárstól vagy a pályázóktól);
- nem volt formalizált folyamat a pályázatok értékelőinek kiválasztására, és a kiválasztást nem dokumentálták megfelelően;
- a pályázók nem kaptak teljes körű tájékoztatást az értékelésről;
- a pályázatok kiválasztása nem volt kellően uniformizált, elsősorban az értékelők véleményén alapult;
- az értékelés a projektek költségvetésére is kiterjedt, ám kérdéses, hogy a külső értékelők erre megfelelően felkészültek voltak-e;
- az alprojekteket értékelők száma kettő-és hat között változott
- nem egységes az alprojektek kiválasztása és értékelési rendszere
- a pályázatok értékelésében az értékelő bizottság elnöknője is részt vett, és egyes esetekben megváltoztatta az általa adott pontokat, ami kihatott a végeredményre;
- a pályázatok értékelésének adatait az informatikai rendszerben adminjoggal rendelkező felhasználók meg tudták változtatni;
- nem világos, hogy az operátor által jelölt elnök részt vehet-e a pályázatok értékelésében, illetve hogy kik az értékelő bizottság szavazati joggal bíró és nem bíró tagjai;
- nincs rögzítve az egyes pályázatok értékeléséhez szükséges személyek száma
- meg kell határozni, hogy az értékelők függetlensége pontosan mit jelent.
- a projektek helyszínén lezajló ellenőrző látogatásoknak nincsenek rögzített szabályai;
- a költségek ellenőrzésének sincs szabályozott folyamata, a jelenlegi ellenőrzési rendszerben a számlák könyvvizsgálati ellenőrzése nem megfelelően biztosított;
- a mintaprojektekben az összes költség 10 százalékát nem minden esetben hagyták jóvá a partnerek;
- a mintaprojektekben nincs nyoma annak, hogy a költségek helytállóságát ellenőrizték volna;
- nem világos, hogy a a végfelhasználókra vonatkozó tízszázalékos audit-előírás a költségpontok számára vagy a költségértékre vonatkozik-e.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Szeptember 09. 06:09
Gratulálok Attila !   Űdv. Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Szeptember 09. 06:58
Szóval Egyed árpád előkészítette a kft ügyét, majd előterjesztette, aztán megszavazta az OV-n, aztán megválasztotta saját magát ügyvezetőnek, aztán megszavazta saját magának az 500 000 Ft-os fizetést. Aztán gondoskodik róla, hogy mi akinek a befizetett tagdíját elkölti, ne lássunk semmit az általa elköltött pénzből.  Ez pontosan úgy zajlik, ahogy az ökotárs alapítványban, ami most sajtóhír és közbotrány. Nem szeretném, ha mi méhészek is ilyen közbotrány áldozatai lennénk a demokratikus döntéshozatal hiánya miatt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Szakállas - 2014. Szeptember 09. 22:37
Gratulálok Attila!
Én előre megmondtam Neked hogy meg lesz a 2/3-ad!A jelenlegi helyzetünkben elvállalni az elnökséget  nagy felelősség,de egyben szép feladat is!Egy Petőfi idézettel tudnám legjobban kifejezni:"Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetéséhez,mert nagy munkát vállal az magára,ki most kezébe lantot vesz!"Te kitűnő lantjátékos vagy,mert nagyon értesz ahhoz hogy mikor kell hallgatni és mikor kell a húrokba csapni!Meg van benned a harmónia,mert már virtuóz módon játszol és nagyon régen benne vagy a mi - zeneértők - zenekarában. Most újra karmester leszel kezedbe adtuk a pálcát!Vezess és vezényelj bennünket!Jól olvasod a kottát,Te kitudsz ,mersz és ki is akarsz  állni az érdekeinkért!Pont ilyen elnökre van szükségünk,bárcsak több ilyen elnök is lenne az országban,nem csak bokázók,meg bólongató Jánosok.....Jó erőt, egészséget, türelmet és megfontoltságot kívánok az érdekünkben végzett áldozatos munkádhoz! 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 10. 06:46
Tisztelt Szakállas!
Nagyon jól esnek ezek az elismerő gondolatok.
Ennyi bátorító telefont még nem kaptam.
Képzeld még az OMME-ból is. Az elnök Úr még nem gratulált, állítólag a hír hallatán picit elsápadt.
Végigfutott gondolatán, "Hogy mi lesz az OV-n, megint itt van."
Nem kell pánikolniuk, addig amíg úgy cselekednek ahogy szeretnénk.
Ehhez semmi mást nem kell tenniük mint a határozatokat végrehajtani amit az OV tagok (mi) és a küldöttgyűlés elfogad.
Nézzünk egy példát mire gondolok.
Nem valószínű, hogy ISUZU terepjárót vesznek legközelebb az alkalmazott kutatás keretéből.
Miért nem egy mikroszkópra költöttek,  vagy egy kutató intézetet bíztak meg méhegészségügyi teendőkkel?
Rengeteg nyitott kérdés van, hogy kit kérdeztek meg,ki ad ilyenre engedélyt, felhatalmazást.
A 60 méhcsalád amit ugyancsak az alkalmazott kutatás keretéből szereztek be a legjobb ajánlat volt, korszerű kaptárakban, és természetesen a nyertes is pályázott?
A másként gondolkodó csapatot megpróbálták szétzilálni.
Jelentem ez nem jött össze, most szervezzük az "OMME Klinika 2-őt", mert beteg a szervezet.
Meg fogjuk gyógyítani! Azt szeretnénk, hogy tovább éljen, szolgálja a méhészek érdekét, ehhez viszont orvosi szikével ki kell metszeni néhány kóros elváltozást.
Ezek lehetnek konkrét emberek, de akár a Kft. is.
Emlékszel mikor megválasztásom után megkérdeztem a jelen lévő méhészektől:
" Nektek, mint tagdíjfizetőknek mi az előnyötök a Kft.-ből? Olcsóbb lett talán az üveg?"
Síri csend. Egy éve kérdezem minden fórumon ahol tudom, senki nem válaszol.
Az OMME beteg. Az orvos gárda összeállt, felkészült szakemberek hamarosan műteni fognak. Remélem a méhészek legnagyobb megelégedésére, és végre mindenki megérti, hogy nem "ölni" hanem gyógyítani akarunk.
Nagyernyei Attila




Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 10. 08:37
Tisztelt Méhészek!
Már jönnek a hírek, hogy ismét egyéni akcióba kezdtünk.
Megnyugtatok mindenkit, hogy az OMME Klinika II. nem titkos, nyitott, a velünk együtt gondolkodók
(Csintó csapat) részletes tájékoztatást fog kapni.
Egyébként is a szervezet betegsége oly mértékű, hogy csak egy szakmai "konzílium" együttes döntése alapján állíthatjuk fel a gyógyterápiát.
Elsőként az ÁLL érdekvédőket, a betegség okozóit kell kiszűrnünk, valamint a kétszívűeket döntés elé állítani. Öt szerv egyben?   Látható, hogy betokozódott a métely, ki kell vágni, de már az "implantátum" sem segít. Új szív és az agy működését elősegítő gyors beavatkozás segíthet. A "fejet" most is egy doki mozgatja, önálló gondolkodást nem engedélyezve páciensének, a betegnek cső látása van, így nem látja, hogy orvosa közben hátba szúrja.
Minden OMME-ért elkötelezett méhész aktív segítségére számítunk.
Részletekről hamarosan.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Szeptember 10. 08:42
QUQURIQ!

Vidámabb napot Mindenkinek, nem olyat mint az időjárás!

Hogyan is ne lenne vidámabb, amikor egy olyan ember lehet újra az elnök Tolna megyében, aki mindig is össze tudta fogni a négyszáz főnél is nagyobb tagságot!
Egy vezető méhész közülünk, egy volt kiváló szaktanácsadó, egy tiszta szívű, józan fejjel gondolkodó, közösséget kovácsoló ember!
Hogy ki is Ő?
Nagyernyei Attila.
Kedves Atilla!
Csak ezt az utat folytassad, egyre többen állnak be mögéd!
Most kezdődött egy siker történet!
De!
Ne feledd, hogy mindent elkövet a vezetés, hogy lehetetlenné tegyen!!!
Tudd, hogy mindig számíthatsz ránk, éjjel és nappal!!!
Az OMME új idő számítása innentől kezdődik!
Én, a baromfi udvarom népével segítünk egy demokratikus alapokon nyugvó családias légkörű OMME-t újra építeni!
Nem csak a tizenkétezer OMME tagságért dolgozol, hanem minden magyar méhész megelégedésére kell, hogy dolgozzál!
Ismerlek!
Tudom, hogy ezután még nagyobb lelkesedéssel kovácsolod össze a tolnai méhész családokat!
Köszönjük Neked, és a kedves Feleségednek, hogy eddig ilyen körülmények mellett is kitartottatok a magyar méhészek mellett!
Kitartást, jó egészséget az egész Családodnak!
Kívánom, hogy álmaid valósuljanak meg!

Egy boldog Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 10. 21:44
Még itt is az atkáról van szó?
http://alfahir.hu/50_millio_eves_fossziliat_fedeztek_fel_egy_borostyanban
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Szeptember 10. 23:43
Kétszer is meg kellene gondolni, ültessünk-e tuját
http://www.origo.hu/tudomany/20140910-tuja-boroka-diszbogar-novenykartevo-termeszettudomanyi-muzeum.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 11. 21:06
Tisztelt Méhészek!
Az OMME 30 éves évfordulójára nagyszabású rendezvénnyel készülnek.
A mellékelt meghívót olyan méhészek kapták, elnökök, alapító tagok stb. akik sokat tettek az OMME-ért.
Nekem ebből a jelenlegi elnöknek a 13 órakor kezdődő előadása tetszik a legjobban, melynek címe:
”Félúton: NAPJAINK ÉRDEKÉRVÉNYESÍTŐ MUNKÁJA”
Előadó: Dr. Mészáros László.”
Én a TÉVÚTON címet adnám neki.
Mit szóltok hozzá?
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Szeptember 11. 21:14
Attilla!
Szerintem te ne várd meg a 14 órát az ebéddel mert már nem lesz étvágyad,inkább tedd át 13 órára,hidd el jobban jársz. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 11. 21:30
Bogár 21!
Szerinted én kaptam meghívót?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Szeptember 11. 21:40
 Nem is értem hogy hagyott le Elnök úrunk :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Szeptember 11. 22:09
Szerinted én kaptam meghívót?

Ez Ünnepi Országos Vezetőségi Ülés. Mivel tagja vagy az OV-nek, nyugodtan kérd el a meghívódat! Ezt nem tombolán sorsolják, hanem a tolnai tagság szavazta meg neked.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Szeptember 11. 22:46
QUQURIQ!

Hű!
Mindenki kap meghívót?
Léci - léci én is!
Kakaskának nem jár?
Pedig olyan szépen szoktam hajnalonta QUQORÉkolni!
Valami kaja is van?
No, remélem, hogy nem rám fáj a foguk?....
Hű!
Pedig mennyi mindent lehetne onnan QUQOrékolni!
Addig amíg a rég-múltról beszélnek van valós alapja...
Csak a jelen ami kényes kérdés....
A jövőt meg úgy is mások alakítják...majd

A vendégeskedni szerető Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 12. 06:52
Lehet kapok LAPTOPOT is?
Elsősorban a Tolna Megyei Méhész Egyesület méhészeinek szeretnék megfelelni.
Nem illek bele az idill képbe.
Egyébként is most járok gyógymasszázsra mert problémát találtak a nyakamnál.
Ha valami nem tetszik, nem tudok bólogatni.
Legtöbb embernél ez a fejmozgás alapból működik.
Nekem még gyakorolnom kell, de gyanítom már így maradok.
Van még egy másik gondom is. Ha OMME KFt-t hallok jobbra balra mozog a fejem, olyan olajozottnak érzem.
Hihetetlennek tűnik, de ragályos. Egyre több elnök küzd ezzel a problémával.
Lehet, hogy az igazi érdekvédőknek egyforma bajuk van?


Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. Szeptember 12. 09:01
Na látod ez egy súlyos betegség!Tartok tőle nem is gyógyítható. :) Csak vigyázz,nehogy leszázalékoljanak miatta...
Készül valaki Bajára?Mi talán holnap lenézünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyúr - 2014. Szeptember 12. 09:33
Lehet kapok LAPTOPOT is?

Laptopot?  Hogyne, hogy majd azon írogass ellenünk. Vedd tudomásul Attila, hogy ez lekenyerezős laptop, nem pedig lázadozós!
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Szeptember 12. 09:51
Talán már az új generációs laptopok, VF rendszerűek?
Viselkedés
Függő
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyúr - 2014. Szeptember 12. 10:12
Mi sem most jöttünk a falvédőről, a technikához is értünk. Ezek a laptopok egyáltalán nem VF rendszerűek. A hagyományos üzlettársi rendszerben működnek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Szeptember 12. 16:47
Hát ezt a 30 éves évfordulóra rendezett ünnepségi programot sikerült nagyon szürkére csinálni. Nagyon összecsapott, nagyon gyenge a program, nagyon nem tükrözi az elmúlt 30 évet, sőt magát a méhészeti ágazatot sem. Szerintem Nikovitz Tóni szörnyen szégyellte volna  magát, ha ilyen kevés energiát fordított volna egy-egy ünnepi alkalomra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Szeptember 12. 20:21
Ha ez az ünnepség, ünnepi OV ülés akkor igazán meghívó sem kell mert ez akkor szerintem nyilvános a tagok számára, persze szigorúan csak megfigyelőként. Sajnos az OMME honlapon nem találtam róla információt. Azért kíváncsi vagyok vajon ,hány volt elnök fog megjelenni.

Üdv.jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Szakállas - 2014. Szeptember 12. 20:38
Attila ,nagyon találónak tartom a "TÉVÚTON" megnevezést,mert valójában TÉVÚTON járnak,csak éppen nem veszik észre!Erre van az a mondás,hogy : Nem baj ha lassan haladunk,mert nem biztos,hogy jó irányba megyünk!
Itt van a Méhek együttes egyik dala hallgassátok,mert nagyon aktuális!Csak még hozzá kellene tenni a szöveghez,hogy "Szegény méhészek!"
https://www.youtube.com/watch?v=iFLha-V55ec
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Szeptember 14. 21:38
Idézet
Tájékoztatjuk a Tisztelt Méhésztársakat, hogy Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Miniszter 2014. szeptember 8-án jóváhagyta a Magyar Méhészeti Nemzeti Program intézkedései közötti 196 400 eurós átcsoportosítást.
Ez azt jelenti, hogy maximálisan (100%-ban) kerülnek kifizetésre a gyógyszer+cukor, illetve a méhanya támogatások. Az MVH a kérelmek  feldolgozását befejezte, legkésőbb 2014. október 15-ig minden méhésztárs megkapja a jogosan járó, határozatban jóváhagyott támogatási összeget.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Szeptember 14. 21:41
Idézet
Felhívjuk a Méhésztársak figyelmét, hogy a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök (kiseszközök, nagyeszközök), a méz kinyeréséhez és léptároláshoz szükséges új eszközök, varroa atka elleni alternatív védekezés (higiénikus aljdeszka), valamint a keretek megjelölésére alkalmas chipek formanyomtatványai várhatóan megváltoznak.

A kifizetési kérelmeket az új formanyomtatványokon 2014. október 16-tól lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalba.
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesülethez már október 16-a előtt lehetőségük van beküldeni a megváltozott nyomtatványokon.
Postacím: Országos Magyar Méhészeti Egyesület 1450 Budapest 9, Pf. 116.
A nyomtatványok megjelenéséről honlapunkon később adunk tájékoztatást.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 15. 07:37
Tisztelt Méhészklub olvasók.
Ezt a naiv kérdést olvastam a másik fórumon.
"Ki tud valamit a viss maior.-ról,amit az OMME kezdeményezett."
Hihetetlen, hogy vannak köztünk olyan méhészek akik hisznek a mesében.
Ez ugyan abba a hadova hadjáratba illik bele, mit az OMME Kft. fogja a gyógyszer-cukrot forgalmazni, meg az autópálya kapukban kaptárazonosító chip lesz, meg az OMME átveszi a méhegészségügyi hálózatot, meg olcsóbb lesz az üveg, meg az OMME honlap friss, vadi új lesz. Ne haragudjatok párás lett a szemem, meghatódtam.
És ezt még beveszi valaki?
A héten EB ülés lesz. Remélem Fáskerti Laci végre a sarkára áll csapatával és rendet tesz!
Mondjuk sarokba is van szorítva mer közeleg az OV!
Az OMME alapszabályából idézek:
                      "    IV.
4.   Az Országos Vezetőség feladata és jogköre:

d.   Beszámoltatja az Intéző Bizottságot


Alig várom!
Kérem a tisztelt Méhésztársakat fogalmazzák meg kérdéseiket, és megígérem élesben felteszem.
Amennyiben nem Tolna megyei méhésztől jön a kérdés, úgy továbbítom az illetékesnek.
 
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 15. 08:58
http://mno.hu/videok/107687

Mégsem 25-30%-al lett kevesebb akác?
Büszke vagyok a Méhészklub szakértő gárdájára!
Mit írtunk mi az OMME elnökének májusi nyilatkozata után?
Jó ha 25-30% termett!
És láss csodát. Lassan fél év elteltével a szakmai vezetőnk is ezt nyilatkozza.
Akkor minket pánikkeltőknek, az információkat elferdítőknek minősítettek.
Ennyit az OMME szakszerű felméréséről.
Gyanítom, hogy Kft. ügyekben is így fognak járni, amit mondunk róla, az mind igaz.
Azért valljuk be ez jó reklám volt ahhoz, hogy a fogyasztók elfogadják a magasabb mézárakat.
Apropó! Reklám és marketing alap. Anno (üldözött) Baldavári Laci javaslatára tagdíjunkban benne van.
Kíváncsian várjuk mire költik.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Szeptember 15. 12:57
Attila!
Én még mindig a tavalyi Jászberényi előadásnál tartok!
Elhangzott, hogy nagyon durva szermaradványokat DDT stb találtak a műlépekben és az is, hogy van olyan táplálékkiegészítő méheknek ami egyenesen káros rájuk nézve.
KÉRDÉSEM: A mai napig nem derültek ki ezek. Miért nem nyilvános, hogy mikor és kinél találták a rossz műlépet, ha esetleg van még itthon belőle akkor azt ne tegyem be.  Ha egy készítményről kiderül, hogy rossz akkor miért nem lehet azonnal közzétenni megállítani a bajt? Mikor derül fény ezekre a dolgokra?
És ha Történik valami, mint például a mostani atkainvázió ahol azonnali lépések összefogás kellene akkor nagy csönd és valamikor késő ősszel szokott kiderülni gyűléseken előadásokból, hogy mit kellett volna a bajban csinálni. Ilyenkor miért nem áll ki valami szakértő és ha nem is tudja a megoldást legalább valami iránymutatást adhatna.
Én ezekben a jövőbeli kutatásokban sem hiszek, mert az eredmények szerintem ugyanígy el lesznek pusmogva. Eljött az az idő, hogy én már nem is hiszek el senkinek semmit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 15. 20:40
Kitin!
Valóban nagy a csend, olyan vihar előtti.
Ahogy most állnak a dolgok, tavasszal sok üres kaptár lesz.
Sok kezdő panaszkodik, hogy a papírlapos atkairtás nem hozta a kívánt eredményt.
Már most látható, hogy családroncsokkal fogják megkísérelni az átteleltetést.
Az a  méhcsalád amely nem képes 3-4 deci szirupot elhordani egy nap alatt szerinted az milyen?
Bomba. Igen a méhegészségügyünk egy ketyegő bomba. Az OMME szakmai irányítása semmi mankóval nem szolgál. Majd a statisztika, meg a kész tények közlése lesz a feladatuk.
Rossz műlép? Dr. Fendrik Péter a viasz toxinmentesítésére tudomásom szerint adott be javaslatot.
Állítólag az alkalmazott kutatás keretében fogják vizsgálni, de nem Fendrikék.
Irányt hamarosan mi fogunk mutatni,(nekik) ha az OV tagok és a küldöttek is így akarják.
Lesújtó a tájékoztatás hiánya, az OMME honlapja gyakorlatilag nem működik, semmit nem ér.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Szeptember 15. 22:46
Sok üres kaptár? Sebaj majd Brüsszel megvédi a méheket:

http://www.vg.hu/vallalatok/mezogazdasag/brusszel-megvedi-a-meheket-435299
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 16. 07:32
Kitin!
Borzasztó az OMME hozzáállása!
Hol van az igazi érdekvédelem?
Ezért lesz Dr. Mészáros László előadásának címe, hogy "Félúton az érdekérvényesítő munka?"
Mi lesz ha célba érnek?
A gyógyszer helyett növényvédő szer lesz a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban?
Ha így haladunk..........

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Szeptember 16. 13:04
Már most sok az üres kaptár. Szerintem az őszi átvizsgálás után fog kiderülni, hogy még papíron se lesz 1 millió méhcsalád Magyarországon.

Ez az év a tapasztalatlan és tőkeszegény méhészek számára végzetes volt. Az enyhe tél és a nektárhiányos év miatt sok kaptár kiürült.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Szeptember 16. 20:33
                         Újabb 15 milliárd forint induló támogatás a fiatal gazdálkodóknak


A 2007–2013 közötti programozási időszakhoz kapcsolódó vidékfejlesztési program keretében 2014 májusában negyedik alkalommal hirdették meg a Fiatal gazdák induló támogatását. A támogatás keretösszege eredetileg mintegy 4,5 milliárd forint volt, amelynek jelentős megemeléséről született döntés.

Ennek értelmében a teljes támogatási összeg több mint 15 milliárd Ft, ami minden eddiginél nagyobb támogatást jelent. A támogatási kérelmek magas színvonalát és a mezőgazdaságban dolgozók korszerkezetének optimalizálására vonatkozó kormányzati célt figyelembe véve a Miniszterelnökség, mint Irányító Hatóság 103 pontban állapította meg az intézkedés keretében beérkezett támogatási kérelmek minimális ponthatárát, így összesen 1270 fiatal gazda kaphat támogatást. Jelenleg zajlik a támogatói döntések előkészítése a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál.

A támogatás az ifjú agrárszakemberek vállalkozásának elindításához, a birtokstruktúra átalakításához, a mezőgazdaságban dolgozók korösszetételének javításához valamint a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez járul hozzá. Azok a 18 és 40 év közötti ifjú gazdák jelentkezhettek, akik először kezdenek gazdálkodni mezőgazdasági üzem vezetőjeként, megfelelő szakmai tudással, végzettséggel rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat legalább 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik.

A Miniszterelnökség célja, hogy a legalkalmasabb jelentkezők kapjanak támogatást, amelyet az értékelési szempontrendszer is tükrözött. A minél magasabb szintű szakmai felkészültség, illetve az alapképzés teljesítésének vállalása, a szakmai gyakorlat megléte, a foglalkoztatási célok teljesítése prioritást élvezett a támogatási kérelmek bírálata során.

A korábbiakhoz képest a támogatás elnyerői könnyebben teljesíthető feltételekkel számolhatnak.

A Miniszterelnökség a 2014-2020 közötti programozási időszakban kiemelt célként kezeli a fiatal gazdálkodók, valamint a vidéki kis- és közepes vállalkozások támogatását.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 17. 21:52
Tisztelt Tolna Megyei Méhészek!
Ma a délelőttöm egy részét ügyvédnél töltöttem.
Ne ijedjetek meg, nem történt semmi rendkívüli.
Egyesületünk alapszabályát az új civil törvénynek megfelelően át kell alakítanunk, és ezt szakemberre bíztam.
Amikor kész a tervezettel (kb. 2 hét múlva) összehívok egy rendkívüli közgyűlést. Valószínű, hogy a szekszárdi méhészklub előtt lesz néhány órával, hogy ne keljen sokszor utazniuk a vidékieknek.
A 2015-ös Tavaszváró Méhésznap szervezése elkezdődött, erről  folyamatosan fogok tájékoztatni.
Minden egyesületi tag hamarosan körlevelet fog kapni, melyben a fent leírtakról részletesen informálódhatok.
Tudom, hogy a Méhészklubot sokan olvassák, de a postán kapott személyes értesítőnek nincs párja.

Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Szeptember 17. 22:50
QUQURIQ!

Üdvözletem!

Na végre, a Tolnaiaknak is van végre gazdája!
Pár nap és megindult az élet!
Fél évig miért nem történt semmi?
Ezt érdemelték a tolnaiak?
Ezt a nagy sz...... keverést a legfőbb vezetés koordinálta!
Több véletlenül meghallott telefonos instrukcióknak voltak páran fültanúi!
No!
De!
Ennek!
VÉGE!!!
HA-HA-HA!
GYŐZÖTT A JÓZAN ÉSZ ÉS SZÍV!
Nem csalódott bennetek Tolnaiak a Kiskakas!
Csak így tovább!
Segítsétek az elnökötöket, Ő is mindent megtesz az érdekeitekért, jogaitokért!
Azok se szégyenkezzenek, akiket megvezetett az OMME jelenlegi vezetése!
Újból új egységet kell képviselnetek!
MEGLÁRJÁTOK, HOGY JÓL DÖNTÖTTETEK!

A derűlátó Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 18. 20:48
Figyelem!
Friss hír az OMME honlapján méhegészségügyi témában.
A dátumot figyeljétek!!!!!

Méhegészségügy
Kísérleti felügyeleti program indul
2012. 07. 25.
Idén szeptemberben indul az Európai Unió által is támogatott, államilag finanszírozott kísérleti felügyeleti program, melynek célja a méhcsalád-veszteségek felmérése és okainak feltárása.

Ehhez nincs mit hozzátenni.
Naprakész információ 12.000 méhész érdekében.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Szeptember 19. 17:00

Növénytermesztés
A világ napraforgómag-termelése
Magyar Mezőgazdaság
Dr. Molnár Zsuzsa – AKI
2014.09.16., kedd, 08:29

A napraforgó globális szinten a szója és a repce után a harmadik legnagyobb területen termesztett olajnövény. A világ napraforgómag-termelése folyamatosan növekedett az elmúlt 25 évben, és a 2014-2015. gazdasági évi kibocsátás 40 millió tonna körül alakul. A világ négy legnagyobb napraforgómag-termelője,
Ukrajna, Oroszország, az EU-28 és Argentína a globális kibocsátás csaknem 80 százalékát adja.

Ukrajna és Oroszország együttesen a napraforgótermés 50 százalékát állítja elő. A napraforgómag feldolgozását a termelő országok többnyire helyben végzik, és a mag alig 4 százaléka kerül nemzetközi forgalomba. Ezzel szemben az előállított – főleg humán fogyasztásra szánt finomított – napraforgóolaj közel felét külpiacokon értékesítik, amelynek egyik legfontosabb importőre az Európai Unió.
Ukrajna napraforgómag-kivitele a belföldi feldolgozás bővülése miatt csökkent 2008-tól, és a 2014–2015. gazdasági évben csupán 200 ezer tonna exportra van kilátás. A 2012–2013. gazdasági évig Törökország volt Ukrajna legnagyobb célpiaca, a fölösleg 50-70 százalékát szállították ide. Ezt követően más importőrök, például Németország, Azerbajdzsán és Lengyelország is előtérbe kerültek. Az ország napraforgódarából a 2000–2001. évi szezonban még alig 600 ezer tonnát vitt ki, a 2013–2014. gazdasági évig ez a hatszorosára emelkedett. Az elsődleges célpiacok a jövőben is elsősorban az EU, Észak-Afrika és a Közel-Kelet országai lehetnek, mindemellett a hagyományos importőrnek számító Lengyelország és Fehéroroszország részéről is erős maradhat a kereslet. Az olaj kivitele a 2000–2001. évi szezon 500 ezer tonnájával szemben a 2013–2014. gazdasági évig 3,7 millió tonnára emelkedett, és középtávon is hasonlóan erős külpiaci keresletre lehet számítani. Ukrajna több mint 100 országba szállít napraforgóolajat, a legnagyobb felvevőpiacok India (az éves exportárualap 30 százalékát vásárolja), Egyiptom és Törökország, de Kína, illetve más távol-keleti importőrök részesedése is nőtt az utóbbi szezonokban.
Oroszország napraforgómag-exportja a 2000–2001. gazdasági évi 700 ezer tonnáról az egyhetedére esett, a 2014–2015. gazdasági évben ugyanis alig 100 ezer tonna napraforgómagot szállíthat ki az ország. A kivitelt a rubel vásárlóerejének csökkenése mellett az Ukrajnával folytatott piaci verseny, valamint a belföldi felhasználás alakulása döntően meghatározhatja a jövőben. Noha a fehérjetartalmú takarmány-alapanyagok iránti belpiaci igény magas, az Oroszországban előállított napraforgódara jelentős hányada – 1,4-1,6 millió tonna – kerül exportra. A fő felvevőpiacok Törökország, Olaszország, Lettország és Spanyolország. A napraforgóolaj exportja a termelés 2011–2012. gazdasági évi 70 százalékos növekedését követően 1-1,6 millió tonnára emelkedett. Az előállított olajat jórészt nyers formában értékesítik a külpiacokon, de egyre számottevőbb a finomított olaj exportja is (20-30 százalék). A nyers napraforgóolaj hagyományos célpiacai Törökország, Egyiptom és Olaszország, míg a finomított termék
elsősorban a szovjet utódállamokba kerül.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Szeptember 21. 10:55
http://hvg.hu/itthon/20140920_Sokkal_kevesebb_mez_lesz__elszall_az_ara#

Ezek szerint az elnök úrnak nem jött be a jóslata a méz árcsökkenésről amivel a küldöttgyűlésen ijesztgette a méhészeket. Ha figyelemmel kísérte volna a nemzetközi trendet valszeg nem mondott volna ilyent akkor.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 21. 21:50
Jani bátya!
A cikkben milyen szakembert említ az újságíró?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Szeptember 22. 20:11
Jó a kérdés! ;D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Szeptember 22. 20:23
?
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Szeptember 22. 20:35
Hallani még nem hallottam, de az biztos, hogy rendben kell lennie hozzá minden előírt papírnak. Akkor ezek szerint TIR-ENAR bejelentkezése sincs, mert ahhoz is kell az MVH-s regisztráció.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Szeptember 22. 20:40

 :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 22. 20:52
Gyorsan kell kérni egy regisztrációs számot!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Szeptember 22. 21:05
!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 22. 21:32
Bogár 21!
Ez teljes bukta! És nem is az első a megyében. A másik Tamásiban van.
Ha nincs TIR-ENAR szám semmi jóra ne számítson. Akkor a kaptárakba sincs besütve, az meg már rég kötelező!
A jogszabály nem ismerete nem mentesíti őket. Semmi kártérítést nem fognak kapni, jó ha nem lesz bünti.
Egy kicsit szétesett megyénkben a tájékoztatás.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 22. 23:57
Bogár!
Dehogynem! Nem ismerem a pontos szabályozást, de azt gondolom, hogy erre nem alkottak külön klauzulát, ha valaki  a betegség megállapítása után a kártérítés összegének megállapítása előtt kér regisztrációs számot. Hiszen mindig utóbbi előtt kell kérni a számot a támogatások alkalmával is. Nem eszik olyan forrón a kását.
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 24. 14:56
 
Szabad-e a méheket etetni?!
 
Ostoba kérdésnek tűnhet a címben felvetett kérdés, hiszen a jelenkori méhészkedés gazdaságosan alig képzelhető el a méhek etetése nélkül. Mégis több száz méhész teheti fel magának ezt a kérdést napjainkban. Miért is? Azért mert, nem tudja eladni a mézét. Lássuk ennek az igen súlyos és aktuális problémának az okait!
 
Méhészünk, ugyanúgy méhészkedett, mint bármikor a korábbi években, mégis mikor megvizsgáltattuk a mézét, pozitív lett az izotópos cukor tesztre. Ez azt jelenti, hogy méze a hatályos jogszabályok értelmében eladhatatlan. Pedig csak ugyanúgy etette a méheit, mint máskor, úgy, ahogy azt minden szakirodalom ajánlja. De akkor mi történt? Semmi más, mint az, hogy nádcukrot adott a méheinek répacukor helyett. Miért probléma ez, hiszen a nádcukor ugyanolyan kristálycukor, mint a répacukor? Azon egyszerű oknál fogva, hogy a nádcukor rosszabb esetben már egy-két százalékban is kimutatható a mézből, a répacukor pedig nem. Márpedig, ezt minden méhész tudja, ilyen mennyiségben a leggondosabb méhészeti technológia mellett is bekerülhet az etetett cukor a mézbe.
 
Mégis mitől van, hogy az egyik (nádcukor) csekély mennyiségben kimutatható a mézből, míg a másik (répacukor) nem? Ez azért van, mert a növények egyik csoportja más arányban köti meg a fotoszintézise során a szénatom egyik izotópját a levegőből, mint a növények másik csoportja. A cukorrépa abba a csoportba tartozik, amibe a nektárt adó növények több mint kilencven százaléka, ezeket a növényeket c3-as növényeknek nevezik. A cukornád illetve a kukorica (ebből készül Szabadegyházán az izocukor) pedig a másik csoportba, ezeket c4 es növényeknek nevezik. Az izotópos vizsgálat alapja, hogy rendkívüli (1% alatti) pontossággal meg lehet mérni, mennyi van a mézben c4-es növényekről származó cukorból. Mivel nektárt adó növények között is van kis számban c4 es növény, a vizsgálati tapasztalatok azt mutatták, hogy a természetes mézben maximum 7%-ig előfordulhat c4 növényről származó cukor is (a virágokról behordott nektár is főleg természetes cukrokból áll). Amennyiben 7% vagy annál több c4 es cukrot mérnek a mézben, azt hamisítottnak tekinti a világon mindenki. Ez a vizsgálat az egyik legrégebbi (50 es években fejlesztették ki az USA-ban az izocukros hamisítás ellen) és legmegbízhatóbb vizsgálati módszer. Akit részletesebben érdekel, az megtalálhatja a vizsgálat módszer leírását a Magyar Élelmiszerkönyv „Méz mintavételi és vizsgálati módszerei” gyűjteményének 9. számú mellékletében.
 
Amennyiben valamelyik méhésztársunk méhei olyan nektárt hordtak be a virágokról, aminek a természetes cukrai 7% közeli mennyiségben tartalmaztak c4 es cukrot és a feletetett nádcukor szirupból akár csak egy százalék belekerült a kipörgetett mézbe, a mézet hamisítottra fogja mérni minden komoly mézlaboratórium. Felteszem a kérdést, ez a méhésztársunk mézhamisító?! Már hogyan lenne az! Normális ember számára ez a kérdésfeltevés is orbitális hülyeség. Pedig az álszent világunkban annak kellene tekinteni. Ezért a mézért, ha közforgalomba kerül, akar meg is hurcolhatják ezt a méhésztársunkat.
 
Ugyanakkor senkit sem érdekel az EU-ban, hogy Kínából évente bejövő hetvenezer tonna "méz" (ami az EU import közel fele) miből van. Pedig nem nehéz kitalálni. Két dolog is elárulja, mi az valójában. Az egyik az ára. Fele annyiba kerül leszállítva, levámolva bármelyik EU országba, mint a magyar vagy az argentin, mexikói, stb. méz. A másik, hogy Kína kb. félmillió tonna "mézet" termel. Majdnem annyit, mint az egész amerikai kontinens és az EU együttvéve, miközben Kína területének háromnegyede sivatagos, vagyis ott mézet nem lehet termelni. Persze a kínai "méz" a laboratóriumokban hibátlan c4 cukorra is.
 
A fentiekben leírtak azt gondolom minden méhészt meggyőztek arról, hogy ne etessen mással, csak répacukorral. Ezzel kapcsolatban az OMME-nak a feladata az, hogy ellenőrizze (segítse) azokat a cukor-kereskedőket, akik ellátják a méhészeket cukorral, hogy azok csak répacukrot hozzanak forgalomba.
 
Tisztában kell lennünk azzal, hogy egyrészt a modern és hatékony méhészeti technológia nem nélkülözheti a méhcsaládok cukorsziruppal történő etetését. Továbbá a méhész legálisan etetheti a méheit, olyannyira, hogy EU-támogatás van rá. Másrészt, a méhcsaládok biológiájából adódóan, a kaptáron belül a különböző eredetű élelemforrások keverednek, ezért a legjobb méhészeti technológia mellett sem kerülhető el, hogy az etetőszirup valamilyen mennyiségben a pergetett mezbe kerüljön. Szerintem ezt fel kell a szakmának vállalni, mert ez az igazság. Azért is megtehetjük, hogy felvállaljuk ezt, mert ezzel a ténnyel együtt is a világ legjobb minőségű mézei között van a magyar. Nehogy már nekünk legyen lelkiismeret furdalásunk azért, mert a világ megváltozott (nem lehet ütőképes méhállományt fenntartani etetés nélkül), ráadásul akkor, amikor irdatlan tömegben önti el Európát az olyan méz, ami sohasem látott méheket!
 
Természetesen ezt a cikket nem azért írtam, hogy arra biztassam a méhészeket, hogy cukoretetéssel termeljenek mézet. Etetett mézet, függetlenül attól, hogy nádcukorról vagy répacukorról van szó, eddig sem, ezután sem vásárolja meg az Aranynektár Kft., hiszen annak az összes paraméterei leromlanak. Azt hiszem köztudott, hogy a felvásárlók közül a mi minősítésünk a legszigorúbb. Viszont minden hezitálás nélkül etessen a méhész, ahogy azt a termeléstechnológia megkívánja, csak figyeljen oda, hogy amivel etet, az ne izocukor vagy nádcukor legyen. Etetni kell, mert sokkal rosszabb következménye van annak, ha a méhcsaládok leromlanak, mert felléphetnek méhbetegségek, mert gyógyszert kell adni a méheknek, ami szintén elkerülhetetlenül bekerül a mézbe.
 
 
Joggal merül fel a kérdés, hol a határ?! Meddig tisztességes és mettől nem a méhek etetése? Ezt úgy lehetne megfogalmazni, hogy amíg a méhészeti technológia kívánja, azzal a céllal, hogy méhészkedés gazdasági eredményt hozzon a méhésznek, hogy a méhcsaládok jó kondícióban legyenek vagy felfejlődjenek, amennyit csak kell. Akkor nem az, amikor az etetés kifejezett célja, hogy a szirupból pörgetett méz legyen. Jogi értelemben nem lehet határt húzni. Maga a méhek etetése legális, bármennyit is ad a méhész a méheinek, ugyanis lehetetlen lenne jogszabályban definiálni, hol a legális mennyiség határa, annyira eltérő viszonyok között ill. eltérő technológiával méhészkedünk. Eltérő lehet még a méhészkedés célja is pl.: anyanevelés, rajok előállítása értékesítési céllal, virágportermelés, lépesméz termelés, bérmegporzás, stb. Azért nem kell félni attól, hogy ez a gyakorlatban is azt jelenti, hogy határtalanul lehet a családokba önteni a szirupot. A pörgetett méz minősége nagyon komoly korlát ebben, akkor is, ha répacukorral etet valaki, mert nagymennyiségű cukor etetés minden mérhető és érzékszervi paraméterét lerontja a méznek. Márpedig senki nem kaphat felmentést az alól, hogy a forgalomba- a fogyasztók asztalára kerülő méz minőségének, annak minden paraméterének meg kell felelni az előírásoknak. Senki sem hivatkozhat arra, hogy azért rossz a mézem valamelyik paramétere, mert etetnem kellett.
 
 
Takács Ferenc
Aranynektár Kft.
 
 
Ez az írás egy cikk lett volna a Méhészetben. Csak a novemberi számba fért volna be. Tudom, hogy sok méhész mar az idén megvásárolja a következő évi cukrot, fontos lenne, hogy ezt körültekintően tegye meg. Ezért úgy döntöttem, hogy az internetes oldalakon teszem közzé, mert így előbb jut el a méhészekhez az információ.
 
Méhésztársi üdvözlettel,
Takács Ferenc

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2014. Szeptember 24. 16:11
Tisztelt Takács Úr!

Köszönjük a cikket! Én úgy tudtam, hogy az izocukornál 1 százalék, a répánál 10 a megengedett, de ezek szerint ez utóbbinál kevesebb.
A kérdésem már csak: honnan tudjuk, milyen cukrot veszünk?
A magyar cukorgyár adott pár éve egy közleményt ebben a témában az OMME kérésére, abban leírták, hogy a műszakkódban szereplő N betű jelzi a nádcukrot, de kérdés, hogy ez érvényben van-e még, illetve erre mennyi a garancia. Másrészt a külföldi gyártmányoknál semmit nem tudunk a cukor alapanyagáról. A magyar cukorból is - tapasztalatom szerint - főleg nádcukor van a polcokon, répacukor elvétve fordul elő.
Még egy kérdés: mi a helyzet a kukorica mézharmattal? Abban akkor ezek szerint magasabb arányban lehet a nádcukorból?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 24. 21:01
Tisztelt Takács Ferenc Úr!
A Méhészklub tagjai, és olvasó tábora nevében köszönöm szakmai hozzászólását.
Örömmel tölt el, hogy ilyen prominens személyek is csatlakoznak hozzánk.
Több kereskedő is hívott, hogy aktívan, szinte naponta olvassa írásainkat.
A méhészeket érdeklő dolgokat itt bátran kitárgyalhatjuk.
A nézettségünk a cikk felkerülése óta megduplázódott.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 25. 11:32
Tisztelt Bogár Tamás!

A jog szerint semmilyen mennyiségben nem lehet idegen eredetű cukor a mézben.
Ha bármilyen kis mennyiségben (ez lehet akár csak1%) kimutathatóan jelen van a mézben az idegen cukor akkor a méz hamisitottnak szamít, forgalombahozatala jogellenes.
Különbség abban van a nádcukor es a répacukor között, hogy amíg a répacukor jelenléte kis mennyiség esetén nem kimutatható, addig a nádcukrot  izotópos vizsgalattal akár 1% -os mennyiségben is detektálni lehet.
A kukoricáról behordott édesharmat szintén úgy viselkedik mint a nádcukor az is c4 -es cukor. Ha tisztán kukoricáról hordott édesharmat mézet tudnának a méhek gyűjteni és az elvehető mennyiség lenne, az a teszten szintén megbukna. De ilyen méz a valóságban soha nem terem. A vizsgálat figyelembe veszi, hogy ilyen nektár is bejon a kaptárba ezért 7% -ig a c4 es cukor jelenléte természetesnek tekintendő, a vizsgalati eredményeket 7% vagy annal kisebb mért érték esetén úgy adják ki, hogy az azt tanusítja, hogy a méz nem hamisított. Ez azért van mert, sokezer garantáltan természetes mézmintát megvizsgáltak es 7% nál nagyobb c4 es cukor tartalmat egyikben sem találtak,ezért tekinthető a 7% még elfogadottnak. Akkor számít már hamisítottnak a mez, ha a c4 cukor eléri például a 8%-ot. Ebből 7% természetes nektárból van benne (legalabbis ezt vélelmezik) 1% pedíg kétséget kizaró módon idegen cukor.

Kedves Méhésztársak!

Én a magam részéről leirtam erröl a kérdésről amit tudok. A célom az volt, hogy ezek az információk mielőbb eljussanak a méhészekhez, egy reményeim szerint értelmes magyarázattal erröl a problémakörről. Elnézést kérek miatta, de sajnos egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudok a továbbiakban  ezen az oldalon folyó vitában résztvenni.

Üdvözlettel:

Takács Ferenc
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Szeptember 25. 13:30
Takács Ferenc!

Köszönjük szépen az értékes információkat és a felvilágosítást!

Üdv.: Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2014. Szeptember 25. 18:37
Takács úr, köszönöm a választ!
Egy megjegyzést, ha szabad ehhez:

"Ha tisztán kukoricáról hordott édesharmat mézet tudnának a méhek gyűjteni és az elvehető mennyiség lenne, az a teszten szintén megbukna. De ilyen méz a valóságban soha nem terem."

Az idén termett, nem is kevés. Sokat bajlódtunk vele, hogy ne ez maradjon bent télire.
Ha ez megbukik a teszten, akkor valami megint nem stimmel, merthogy ilyen méz márpedig van és természetes eredetű, a csávázószerek miatt idén néhol rendkívül elszaporodott levéltetvek produkálták.
Úgy hírlik, valamelyik cég rá is akar állni a felvásárlására, mert akkora tömegben lett.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Szeptember 25. 19:46
Sziasztok ! Lehet hogy butaságot kérdezek de szólidágo mézet gyűjtenek ,illetve van az Osztrákoknál ?  Úgy gondolom hogy  meleg , és csapadékos idő kell neki , nem pedig olyan mint ott . Remélem , igazam lesz mert egy karton sőrben fogattam . Űdv .  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 25. 20:01

Ha ez megbukik a teszten, akkor valami megint nem stimmel, merthogy ilyen méz márpedig van és természetes eredetű...
Ezen elgondolkodtam egy kicsit. A felvásárló cég mondhatja azt, hogy nem vesz meg olyan mézet, amelyben akárhány százalék felett van a kérdéses anyagból. De jogilag egy ilyen nem állhatja meg a helyét (büntetést nem lehet rá kiszabni), mert ahhoz azt kellene bizonyítania a hatóságnak, hogy nem C4-es növény édesharmatméze keveredett a virágmézhez. A max. 7 % ugyanis csakis virágmézre vonatkozhat, amely nem C4-es. Ezek szerint nem lehet olyan nektártermelő növény, amelyik C4-es, hiszen akkor abban a cukrok messze a 7%-os szint felett fordulnának elő. Az édesharmatméz keveredésével viszont az elektromos vezetőképesség már nem az édesharmatmézre lesz jellemző. Marad a ritka cukrok hiányának ismertetőjegye: ha ilyeneket nem tartalmaz, akkor lehet azt mondani, hogy nem édesharmatmézről van szó, mégis C4-ből származó cukrokat tartalmaz a kritikus szint felett. Tehát ha van benne valamennyi ritka cukor, akkor már nincs kézzelfogható bizonyíték.
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 25. 20:59
Egy kis pontosítás! Kolléganőm felvilágosított az izotópos mérés pontosságáról. Már 0,2% nád cukor jelenléte kimutatható! Kaptam két vizsgálati eredményt tőle, ami ezt bizonyítja. Az egyiken 7% a C4 es cukor mennyisége és a hamisítatlanságot igazolja (not adulterated) . A másikon 7,2% a C4 cukor es a mezet hamisítottnak (adulterated) minősíti.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2014. Szeptember 25. 21:55
irido: Igen, ezért kérdeztem, mert ebben a kukorica édesharmatban biztosan nagyon magas a C4-es cukor, akár 100 százalékhoz is közelíthet, legfeljebb annyival kevesebb amennyi más méz keveredett bele (pl. maradt benne a naprából). De más paraméterek alapján meg biztosan igazolható, hogy valódi méz. Pl. elég csak megkóstolni, érzik rajta a kukorica íz, a színe szinte teljesen sötétbarna, stb.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Szeptember 25. 23:13
friss hír:  :o
http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_content&task=view&id=1859&Itemid=45

Az ügy súlyára való tekintettel, az írásodat átmásoltam,:  atkairtás /de ésszerűen/ című topic-ba.

Moderátor
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 26. 06:35
Szerintem itt félrementek az információk.
Aki édesharmat mézet pörgetett, azt sem kizárólag a kukorica levéltetüről hordták be.
Más növényeken is van levéltetü. Továbbá az  édesharmat mézben is van nektár eredetű méz.
A vizsgálati módszer jó, és a 7%-os határ is jó. Több mint hatvan éve használt módszer! Mi is közel harminc éve vizsgáltatjuk ezzel a módszerrel a mézet soha nem volt pozitiv a teszt csak most hogy megjelent a nádcukor.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 26. 07:33
Tisztelt Méhészek!
Az OMME hallgat, az ünnepi hangulat mámorában elfelejtettek a méhészekkel törődni.
Látható milyen súlyos problémákkal küzdünk, veszélyben van a megtermelt mézünk értékesítése, az OMME szakmai vezetői meg széttárják a karjukat, nem értik mi bajunk.
Véleményem szerint ez a téma, és a méhegészségügy olyan komoly problémákat vetít elő, hogy csak felháborodásomnak tudok hangot adni az OMME részéről tapasztalható passzív hozzáállás miatt.
Az "érdekvédőinknek" más gondolataik vannak. Beigazolódik, hogy az OMME pénzügyi alapokon működő magánvállalathoz hasonlít. Az eltelt 30 évből az utolsó kettőben megszűnt az érdekvédelem, de arra nagyon vigyáznak az urak, hogy a látszata legalább megmaradjon.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 26. 07:50
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0010_1A_Book_01_Novenyelettan/ch03s02.html
innen származik az idézet:
Idézet
Vannak a C3 és C4 utat átmeneti módon tartalmazó növények, amelyeket az evolúció közbülső állomásainak tartanak. A C4-növények közé tartozik sok egyszikű, különösen füvek és sások, de több mint 300 kétszikű faj is. A legfontosabb C4-es mezőgazdasági növények a cukornád, a kukorica és a Sorghum. A virágos növények 285.000 fajából csupán 0,4% a C4-es növény.
Ebből a 0,4%-ból plusz a valamennyi kukorica édesharmatmézből  származhat az a max. 7% C4 cukor 30 év mérései alapján. Jogilag azért érzem problémásnak a dolgot (felvásárlási szerződésben semmiképpen sem az, hiszen hársmézet sem kötelező venni), mert a klíma átalakulása járhatott azzal, hogy megnőtt a kukorica (köles) édesharmat mennyisége a pergetett mézben. Ha nincs édesharmatra utaló paraméter, akkor hamis a méz jogilag. Megvallom őszintén én még nem láttam édesharmatot kukoricán, de ez semmit nem jelent, attól még lehet. Ha a kölesnek van édesharmata, akkor helyi viszonylatban felboríthatja a 7 százalékot. Egyébként pedig ez is pont azt támasztja alá, hogy az OMME-nak ellenőrzött répacukor beszerzést kellene kezdeményeznie, hiszen van arra esély, hogy emellett is átléphetjük a határt. Szerződéssel Kaposvárral, nehogy dupla áron akarják ezt adni. Erre jó lenne az OMME Kft. Rengeteg cukorrépa lesz szerintem, sosem láttam ennyit vetni, Kaposvárnak nem lesz gond ezt garantálni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Szeptember 26. 08:35
Idézet
az OMME-nak ellenőrzött répacukor beszerzést kellene kezdeményeznie, hiszen van arra esély, hogy emellett is átléphetjük a határt. Szerződéssel Kaposvárral, nehogy dupla áron akarják ezt adni. Erre jó lenne az OMME Kft. Rengeteg cukorrépa lesz szerintem, sosem láttam ennyit vetni, Kaposvárnak nem lesz gond ezt garantálni.

Szerinted ez miért menne jobban mint az üveg ügy?? Mert az is olcsóbb lett??
Megfelelő embert a megfelelő helyre!! Nekem nem magyarázat az, hogy "a szándék jó volt" ! Ettől több kellene a méhészeknek!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Szeptember 26. 09:45
Az OMME hallgat, az ünnepi hangulat mámorában elfelejtettek a méhészekkel törődni.
Látható milyen súlyos problémákkal küzdünk, veszélyben van a megtermelt mézünk értékesítése, az OMME szakmai vezetői meg széttárják a karjukat, nem értik mi bajunk.
Véleményem szerint ez a téma, és a méhegészségügy olyan komoly problémákat vetít elő, hogy csak felháborodásomnak tudok hangot adni az OMME részéről tapasztalható passzív hozzáállás miatt.


Igen, az etetésre használt kristálycukrok nem tisztázott répacukor-nádcukor tartalmából eredő kockázat fel nem ismerése megint óriási hiba volt. Alapvető szakmai hiba. Miért tartunk fent sok-sok millió forintért egy szakmainak nevezett érdekképviseleti apparátust, ha ilyen alapvető szakmai kérdésben is csak az események után kullog?  A feletetési időszak már befejeződött, csak az ég tudja, hogy mennyi nádcukor van a kaptárokban országos szinten. Becslésekkel találkozunk egyelőre, van aki azt állítja, hogy az olcsóbb előállítási költségű nádcukrokkal lehetett akciózni, a méhészek pedig nyilván az akciós áron értékesített cukrokból igyekeztek bevásárolni.

Nem kizárt, hogy a jövő év a mézbotrányok éve lesz. Ezt egyszerű szakmai-érdekképviseleti munkával, odafigyeléssel meg lehetett volna előzni. Nem kell ehhez Kft. -főleg nem egy szabálytalanul létrehozott, kérdéses jövőjű- hanem egyszerűen a biztonsággal használható répacukrok csomagolásának a képeit és jelzéseit közzé kellett volna tenni az országos szaklapban illetve a honlapon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 26. 09:56
Litterae!
Mutass nekem egy ilyen csomagolást! Én azt gondolom, hogy egy jogi személynek kell szerződést kötnie az előállítóval, hogy paraméterként legyen feltétel a répacukor. Vagy beszerzés, vizsgálat és ellenőrzött értékesítés. Egy olyan cukorról, amit már százszor átcsomagoltak csak vizsgálattal állapítható meg az eredete. A kaposvári cukrokon én idén csak N jelűt találtam. Végig kellene utaznom az országot, hogy hol találok másikat? Meg be is engednek a raktárba, hogy az összeset át tudjam nézni! Vagy megrendelem az egyik cégnél, aztán ha nem az: viszlát. Inkább nem fognak velem foglalkozni. Ha egy magáncég foglalkozna ezzel (lehet, hogy kellene ilyent alapítanom), mindjárt dupla áron tudnám eladni a garantált répacukrot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2014. Szeptember 26. 10:07
irido: Nem a klíma változása okozta a kukorica mézharmat növekedését, hanem a csávázószerek betiltása. Dugig volt tetűvel már a napra virágzás vége felé.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Szeptember 26. 10:14
Irido!

Én úgy gondolom, hogy nem aprópénzért dolgoznak az egyes „érdekképviselőink”. Ha nekem egy jól megfizetett alkalmazott azt akarja elmagyarázni, hogy miként nem tud megoldani egy alapvető szakmai problémát, akkor azt tudom mondani, hogy erre én nem vagyok kíváncsi. Ha nem tudja megoldani a feladatot, akkor álljon fel és kergessen máshol lepkéket!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Szeptember 26. 10:29
Litterae!

Sajnos nem sok-sok millióért tartjuk fenn őket, hanem többszázmillióért. Ennek egy része a tagdíjunk, amit persze most szépen lassan a kft felél, a másik része a Nemzeti Program, ahol meg a közös bűnök miatt titkos összekacsintás van az MVH és az OMME között.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2014. Szeptember 26. 10:30
Takács úr! Elnézést, nem akartam a kukorica mézharmattal félrevinni a témát, szerintem a zöld fórumos hozzászólóktól eltérően sokan vagyunk, akik értik a cikkének a jelentőségét és fontosságát. De cukorvásárlás ügyben mi nem sokat tehetünk, ha nem tudjuk, mit veszünk, a figyelmeztetést köszönjük, még jobban figyelni fogunk rá. Sajnos, nem csak egy megyét terítettek meg tavaly nádcukorral, hanem az egész országot. Alig lehetett néha elcsípni répacukrot, engem az eladók egyszer majdnem kiátkoztak a Metróból, amikor elkezdtem átpakolni a raklapokról a cukrot és kiszedtem alulról a répacukrot. Én úgy tapasztalom, hogy sokkal több a polcokon a nádcukor, mint a répa, a legtöbb méhész meg erre nem is figyel. Ezért fontos a felhívása.
A kukorica édesharmattal csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy ez ettől az évtől egy másik probléma lehet. Higgye el, nem a levegőbe beszélek, tömeges hordás volt róla, 100 mázsát simán össze tudnék szedni ismerősi körben. Lehet, hogy még nem jutott el a felvásárlókhoz, de hamarosan biztosan el fog. A nádcukortartalmat ezért kérdeztem és nem azért, mert ilyen mézharmatba akarnék nádcukrot etetni. Hanem mert ugye ugyanaz a cukorfajta és ugyanez jutott eszembe már a pergetés közben, hogy ebből gond lehet, mivel egyszíkű növény. Szóval erre a mézre valami más minősítési rendszert kell kitalálni. Azt feltételeztem, hogy az ilyen eredetű mézre van külön szabály és az eredetiségét nem a C4-es cukor alapján vizsgálják, hanem valami más beltartalmi értékek szerint. Azt is érdemes végig gondolni, hogy ha mostantól ilyen tömeges hordás is lehet erről, akkor az más mézekben is megjelenhet C4-es cukorként, pedig nem etetésből származik. Az igaz, hogy ez szerencsére nyár végén, napraforgó után jelentkezik, így viszonylag jól elkülöníthető, legfeljebb tavaszra maradhat belőle a kaptárban, az meg talán már nincs olyan nagy arányú, hogy a tavaszi mézben gondot okozzon. Egyébként érzékszervi vizsgálattal nagyon egyszerűen felismerhető, "brutális" íze van, nem hasonlít egyik ismert hazai virágmézre sem, még a kukorica íze is érzik rajta. Inkább keserű, mint édes, teljesen sötétbarna színű, a hordóban fekete.
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 26. 12:55
a biztonsággal használható répacukrok csomagolásának a képeit és jelzéseit közzé kellett volna tenni az országos szaklapban illetve a honlapon.
Litterae!
A honlapon ez még most is fellelhető: http://www.omme.hu/portal/index.php?searchword=n%E1dcukor&option=com_search&Itemid=
http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_search&Itemid=99999999&searchword=n%E1d+cukor&submit=Keres%E9s&searchphrase=any&ordering=newest
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Szeptember 26. 13:58
A kukorica mézharmat jelenléte aszálykor természetes, de esős időben indokolatlan.

Nemcsak a neonikotinoidok, hanem minden rovarölőszer pusztítja a tetveket. Ha tripszek ellen permetezik a kukoricát, akkor is eltűnik a levéltetű.

Egyébként meg ha a neonikotinoidok eltüntetik a levéltetveket, akkor az annak bizonyítéka, hogy a guttációs cseppben mindenképpen, sőt akár a kukorica pollenjében is előfordulhat, tehát a fiasítást is képes károsítani a neonikotinoid.

Nem olvastam még olyan cikket, hogy a méhek lárvája milyen dózisban viseli el a neonikotinoidokat. De gyanakszom, hogy nagyon érzékenyek. Ez évben volt egy neonikotinoidos kísérlet, amiben azt tapasztaltuk, hogy virágzás alatt csak pete és fedett fias volt, nem láttunk nyitott fiast a lépekben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Szeptember 26. 14:42
a biztonsággal használható répacukrok csomagolásának a képeit és jelzéseit közzé kellett volna tenni az országos szaklapban illetve a honlapon.
Litterae!
A honlapon ez még most is fellelhető: http://www.omme.hu/portal/index.php?searchword=n%E1dcukor&option=com_search&Itemid=
http://www.omme.hu/portal/index.php?option=com_search&Itemid=99999999&searchword=n%E1d+cukor&submit=Keres%E9s&searchphrase=any&ordering=newest

Irido!

Igen az archívumban. De ha komolyan gondolod, hogy az archívumból előkotort, három évvel ezelőtti helyzetre kiadott tájékoztatás az azóta lényegesen megváltozott cukorkínálatban biztonságos eligazítást ad a méhészeti ágazat teljes spektrumában –lásd a nem OMME történészek és az Internet eléréssel nem rendelkezők táborát is-, akkor nekünk nem nagyon van miről beszélnünk.

Megkérnélek, ha ebben a témában még produkálni kívánsz valami hasonlóan védhetetlen ökörséget, akkor azokat szedd össze egy csokorba! Talán egyszer majd eljutsz addig a felismerésig, hogy egy szint után már nem bosszantó, hanem sértő, ha ilyen módon akarsz hülyének nézni valakit vagy valakiket. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 26. 16:59
Tisztelt Méhészek!
Nézzétek a friss híreket az OMME honlapján!
Ez van első helyen.
      
Aktuális
"Tájékoztatás a kis kaptárbogár európai megjelenéséről
2014. 09. 26.
A NÉBIH a következő levéllel fordult egyesületünkhöz amit ITT olvashat el."
Kiskakasunk ezt az  OMME által talált friss hírt már rég leközölte nálunk.
      
 Re:Kakaskukorékolás
« Válasz #569 Dátum: 2014. szeptember 24. 22:55

Ezek alapján biztosan állíthatjuk, hogy a "Kakashíradó" is előrébb jár mint az OMME szakértői csapata.
Rohannak az események után. Még jó, hogy vagyunk mert nagyon elkényelmesednének.
Sebtiben el kezdte őket érdekelni a cukor ügy is. A véletlenek egybe esése mondhatnátok.
Itt még valaki hisz a mesékben? Árgus szemekkel figyelik beírásainkat, és az OMME honlapján közlik cselő-botló
válaszaikat. Mi hónapok óta elemezzük a fontos szakmai kérdéseket, és lám az OMME "ízlelő bimbói" is megmozdultak. Valamit kellett böffenteniük, mert a pór nép lázong a semmittevésük miatt.
A tegnapi titkos IB-ről megint nem tudtok semmit.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 26. 17:14
Hát Litterae elég szánalmasra sikerült ez a kortesbeszéd. Azért ugye nem gondolod, hogy  ezzel a színvonallal bármiféle tisztséget lehetne elérni.  Mert ugye jól gondolom, hogy ez a szándék húzódik meg mögötte. Persze minden szervezet olyan tisztségviselőket választ magának, amilyent megérdemel. Ha mégis megtörténne, akkor én még időben ki fogok lépni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 26. 17:33
Tisztelt Méhészklub olvasók.
Egy régi cikkemet szeretném idézni, a végén megértitek jelentőségét.




Re:Etetés
« Válasz #19 Dátum: 2014. június 12. 23:26 »

   

Tisztelt Méhészklub olvasók!

Egy mindig aktuális témáról szeretnék most elmélkedni.
Már a Méhészet emlékeztetőjében is írtam róla, szaktanácsadóként többször jeleztem a "főnökeimnek",
(köztük Bross Péternek is), de süket fülekre találok minden alkalommal.
Na ne feszegessem tovább az idegeiteket, mi az a téma ami a méheken, a mézen, a méhlegelőn kívül minden méhészt érint?
A legfőbb méhtakarmányunk a CUKOR!
A történet nem most kezdődött, de mindig aktuális.
Ma az egyik multiban nézegettem a cukor árát,közben mellettem egy helyi méhész serényen pakolta a kocsiba a 189 Ft-os fehér aranyat. Én nem szóltam hozzá, próbáltam úgy helyezkedni,hogy ne lásson. A másik sorban valószínű egy ismerőse lehetett,mert a megjegyzésére lettem figyelmes.
Valami hasonlót mondott,megpróbálom szó szerint idézni.
" Látod (mondta a férjének)most viszi X-Y a cukrot,mondtam,hogy rossz termésük lett. Ez felháborító."
Én annyit szóltam oda, nem ismerve a hölgyet,hogy a méhecskék éheznek, segíteni kell nekik ebben a nagy melegben.
Miért teszem közzé ezt az esetet?
Mert számtalanszor elmondtam,leírtam, hogy a cukorbeszerzésünket sokkal diszkrétebben kellene bonyolítanunk.
A laikus fogyasztók rögtön "árukapcsolást" hajtanak végre.
Javasoltam,hogy az OMME vezetője keresse meg a multik illetékeseit, és kérje meg őket,hogy mondjuk 100 kg fölötti cukor vásárlás esetén ne a lakosság szeme láttára keljen ezt az akciót végrehajtanunk.
A kampánykoalíciót,meg Hungarikumot olyan klasszul levezényelték, igazán kilincselhetnének az érdekünkben.
Szerintem van aki ezért vevőt veszt! Minek kell magyarázkodnunk?
Én Szekszárdon megkerestem az egyik áruház vezetőjét,simán működik,hogy fizetek a pénztárnál,autó hátul a teherportán  bemegy, senki nem lát semmit,a mézfogyasztó szív meg emiatt nem fáj.
Kérjük meg az OMME vezetőjét, járjon el érdekünkben.
Mára ennyi!
Jó éjszakát,jó szurkolást a foci VB-n!
Nagyernyei Attila

Üzenet módosítása
Jelentés egy moderátornak   46.107.123.34 (?)
(3 tagnak tetszik ez)

Ma felébredt az OMME is!

Tájékoztatás    | Nyomtatás |
2014. 09. 26.

Értesítjük a Méhésztársakat, hogy az OMME a Kaposvári Cukorgyárral tárgyalásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy a Méhésztársaknak garantáltan répacukor vásárlásra legyen lehetőségük.
Felhívjuk a figyelmet, hogy jelenleg a kereskedelemben található cukrok változó mértékben tartalmazhatnak nádcukrot is. Arra kérjük a Méhésztársakat, hogy a bizonytalan tartalmú cukrot ne vásárolják meg.
A tárgyalások menetéről folyamatosan tájékoztatást adunk.



Még hogy nem foglalkoznak velünk?
Szépen haladunk.
Csak az a baj, hogy futnak az események után, így erőlködésük semmibe vész.
Majd talán jövőre, remélhetőleg nem velük.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2014. Szeptember 26. 20:46
Hát Litterae elég szánalmasra sikerült ez a kortesbeszéd. Azért ugye nem gondolod, hogy  ezzel a színvonallal bármiféle tisztséget lehetne elérni.  Mert ugye jól gondolom, hogy ez a szándék húzódik meg mögötte. Persze minden szervezet olyan tisztségviselőket választ magának, amilyent megérdemel. Ha mégis megtörténne, akkor én még időben ki fogok lépni.

Miféle kortes beszédről beszélsz? Látsz valahol ilyet a hozzászólásomban? Esetleg valami választási rögeszme gyötör téged…? Jobb lenne, ha azon gondolkodnál el, hogy amikor elvtelenül hülyének akarsz nézni embereket, akkor tőled fognak eltávolodni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 26. 22:09
Sok a félrértés az izotópos vizsgálattal kapcsolatban. Én nem értek a növények biokémiájához, de a vizsgálat lényegének a megértéséhez nincs is rá szükség. A lényeg, hogy a növények által termelt cukrokat meg lehet különböztetni attól függően, hogy fotoszintézisük során  milyen arányban kötik meg a levegőben lévő szén egyik izotópját. A fotoszintézisük alapján kétféle növényt különböztetünk meg: c3-as és c4-es növényt. A nektárt adó növények döntő többsége c3 növény, de nem mind az. Ezért a mézben a természetes nektárból, illetve édesharmatból is jelen van a c4 cukor. Tapasztalatok azt mutatták, hogy sohasem több a természetes mézben a c4 novényből származó cukor mint 7%. Ezért amelyik mézben nem mérnek több c4 cukrot mint 7% azt természetes eredetűnek, amiben több mint 7% a mért mennyisége azt hamisítottnak minősítik.

Ez egy kétségbevonhatatlan vizsgálati módszer, mert nagyon régi és nagyon sok tapasztalat (a miénk is) azt mutatja, hogy megfelelő.

Tévhit, hogy az egyszikü novények csak a c4 es növények. Több száz kétszikü c4 növény is van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 26. 22:34

Miféle kortes beszédről beszélsz? Látsz valahol ilyet a hozzászólásomban? Esetleg valami választási rögeszme gyötör téged…?
Elnézést ha félreértettelek. Akkor ezt ugye vehetem annak, hogy ilyesmi eszedbe sem jutott. Csak a hitelesség miatt van jelentősége egy majdani OMME választás kapcsán. Nem fogunk az indulók között látni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Szeptember 27. 04:57
" Csak a hitelesség miatt van jelentősége egy majdani OMME választás kapcsán. Nem fogunk az indulók között látni!"
Ha részt vettél valamikor az egyesületi választáson akkor tudhatnád, hogy ott nem szoktak indulni. Az indulás inkább jellemző az ügetőre. Itt jelölt állítás történik és csak utána történik a jelöltek közül a választás. Az aktuális alapszabály szerint minden tag jelölhető és választható, csak bizonyos esetekben állapít meg összeférhetetlenség miatt kizáró indokot és ott a Te neved nem szerepel.  Nem kell ennyire egyirányúan gondolkodni.
Ha már a kortesbeszédnél tartunk, a mostani elnök úr nagyon nagyot alakított vele a megválasztása előtt, minden méhésznek hallania kellett volna.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 27. 06:59
Jani bátya!
Beszélni azt nagyon tud.
Van mögötte tartalom is?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2014. Szeptember 27. 07:54
Jani bátya!
Ha nem az indulók között található valaki, akkor más lehetőség nincs, csak az, hogy az érkezők között van. Ha Neked úgy jobban tetszik, akkor remélhetőleg nem lesz az érkezők között. Ugyanis ha mások fogják jelölni, akkor a jelöltállításhoz szükségeltetik a beleegyezése is. Ha úgy jobban tetszik , akkor Litteraenek az a tartalmi ígérete, hogy a jelöltté válást sem kívánja elfogadni. Tisztelem a hiteles embereket,akik hűek tudnak maradni elveikhez. Főleg pedig azokat, akiket csak a jobbító szándék vezet, nem az áskálódás. No mármost, ha a jövő másképpen alakulna, akkor ugye a hitelességgel lesznek a problémák. De ilyen fel sem merülhet Litterae esetében!
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 27. 08:06
Kedves Tükör!

Sok kérdésedre nem válaszoltam idő hiányában, de idővel mindre fogok. Ha itt nem sikerülne megígérem, hogy az idén elmegyek a Profik aktuális ülésére és a kérdésekre
ott válaszolok.

Attól függ, hogy hány százalék nádcukor teszi a mézet pozitívvá , hogy eleve mennyi c4 cukor volt a bejövő nektárban vagy édesharmatban. Ez akár 7% is lehet. Ebben az esetben 0,2% nádcukor jelenléte is pozitivvá (eladhatatlanná teszi a mézet).

Egészen biztos lehetsz benne, hogy ilyen mennyiségben akkor is bekerül a mézbe a cukor ha napi serkentő etetéssel eteted a méheidet. Nagy tapasztalatunk van arra nézve, hogy mi jelenik meg a mézben. Gyakorlatilag minden ami a kaptárba kerül. Amióta megvettük a
HPLC MS MS gépet a gramm ezredrészének az ezredrészének a tizedrészét - hogy mi van a mézben- látják a kolléganők . De nem csak mi látjuk, a világ összes vezető mézlaboratóriumában látják!

A labor, ha kisebb mint 7% a mért érték, nem tünteti fel a vizsgálati eredményen a mennyiséget csak annyit jelez, hogy ez kevesebb mint 7% és a méz megfelelő.
Ezért arra a kérdésedre, hogy a magyar mézekben általában mennyi a c4 cukor nem tudok válaszolni. Az izotópos vizsgálat az egyedüli vizsgálat amit nem tud a saját laborunk csinálni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 27. 09:58
Tükör írta:

"Többek között ezért is merült már fel bennem többször a kérdés: szükség van-e, ésszerű-e Magyarországon sok százas, pláne több ezres méhcsaládszámú méhészeteket üzemeltetni?"

Ez egy kicsit Koos Péter cikkére emlékeztet. "Tul sok méhcsalád van magyarországon."
Erről a véleményemet leirtam a Méhészetben. Nem akarom megismételni az ott leirtakat.
Csak egy dolgot emelnék ki belőle: Azért van ennyi méhcsalád, mert sok ember szeretne (kényszerül?) méhészetből megélni. Ki döntse el, hogy kinek van joga hozzá és kinek nincs?

A mi méhészetünk (belértve az Aranynektárnál a lépesméz csomagolására foglalkoztatottakat is) családtagokkal együtt 100-150 embernek nyújt megélhetést. Ezeknek az embereknek a többsége olyan helyen él (Ormánság), ahol semmilyen más esélye nincs munkát találni. Ha őket megkérdezed azt fogják mondani, hogy nagyon jó hogy van ilyen méhészet Magyarországon.

Tudom, hogy alapvetően a minőségi méztermelés szemszögéből tetted fel a kérdést.
Erre én ugyanazt tudom mondani mint te, hogy mi is mézet adunk a vevőinknek.
A világ legigényesebb piacain adjuk el a termelt mézünket. Az átlag mézárnál lényegesen drágábban. (Az átlag mézárat nagyon lenyomja, hogy rajtunk kívül minden nagyobb európai mézüzem kínai mézet használ a mézkeverékeiben.) Köztük van a világ egyik legnívósabb legdrágább angol tulajdonu élelmiszer bolthálózata. Semmilyen más magyar beszállítója nincs. A világ élelmiszer előállítóinál legendák keringenek ennek a cégnek az auditjairól, ami nem csak a rengeteg szúrópróbaszerű termék kontrolt jelenti, hanem az előállító hely ellenörzését is.
Na, nekünk és a mézünknek ennek a cégnek az auditján is sikerült a legmagasabb minősítést elérni.
Nem vitatom, hogy az ahogy te méhészkedsz  az nagyon dicséretes és
kiváló mézet termelsz. Abban is igazad lehet, hogy aki naponta adja be a szükseges élelmet a méheinek annál valószínüleg kevesebb kerül be a cukorból a mézbe, mint annál aki nagy adagokba kénytelen ezt megtenni. Én csak azt mondom, hogy a méhészetek zömében nem napi fél vagy egyliterenként adják be az élelmet és ennek a fajta méhészkedésnek is van létjogosultsága. Úgy tudnám megfogalmazni (és ezt irónia nélkül teszem), hogy mi és a magyar méhészek zöme kiváló mézet termel, te még ennél is egy kicsit jobbat.
Különösen igaz ez annak a fényében, hogy az átlag európai fogyasztó asztalára kerülő méz átlagosan 30-40% ban olyan mézet tartalmaz ami sosem látott méheket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Szeptember 27. 12:31
A termelésre érett létszámú méhcsalád éves önfogyasztása 90 kg cukor és 30-40 kg virágpor. Ami efölött van csak azt veheti el a méhész, ha nem akarja a méhcsalád termelőerejét veszélyeztetni. Ha a méhállománynak még mérgezéseket, betegségeket és túlzsúfoltságot is el kell viselnie, akkor tovább nő az önfogyasztás, sőt csökken az elvehető mézmennyiség. Aki egész évben termelésre érett családokat akar fenntartani, annak folyamatosan figyelnie kell a méhlegelőt és pótolnia kell annak hiányosságait, tehát ha a mérleg apadást mutat, akkor pl. minimális szirupetetéssel fenn kell tartania a méhcsalád legelőjáró aktivitását vagy akár fehérjetartalmú cukorlepénnyel pótolni a pollenhiányt.
Persze ezek a pótlások nem kötelezők, mindenkinek szíve joga mit és hogyan csinál mindaddig, amíg nem veszélyezteti 5 km sugarú körben a többi méhészetet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 27. 20:29
Tisztelt Méhészek!
Lezajlott az OMME megalakulásának 30 éves éves évfordulója.
Akarattal nem írtam ünnepet!
Milyen ünnep az ahol nincsenek jelen az OMME volt elnökei, és a tagság?
Pontosítanom kell, nem volt jelen Buchinger György első elnökünk.
Nem volt jelen Illés Kálmán.
Nem volt Jelen Gráf Ferenc.
Nem volt jelen Bross Péter.
Állítólag ketten üdvözölték az egybegyűlteket, volt aki egészségi állapotára hivatkozott.
Volt akiért külön autót küldtek volna, de nem kért belőlük. Egy hete szombaton Gödöllőn tartott előadást Buchinger György. Most Ő is úgy érezhette, hogy nem ünnepel ezzel a csapattal.
Rátérnék  a lényegre tisztelt Méhészek!
A Fekete Fehér Méhészklub azért lett létrehozva, hogy a méhészeti közéletet sallangok nélkül kitárgyaljuk,
ez következik.
Az elnökök részéről ez egy csendes tiltakozás, egy néma demonstráció a jelenlegi vezetés ellen!
Hála Istennek négyük közül egyik sem olyan beteg, hogy nem tudott volna részt venni a szeánszon.
Ők a tagsággal együtt otthon "ünnepeltek".
Sértődöttek, vagy mi bajuk? A frászt! Ebből a jelenlegi OMME stílusból, köszönik szépen nem kérnek!
Ők nem ilyen egyesületet irányítottak! Ez ellen kívánták kifejteni tiltakozásukat.
Érdekes egy ünnep volt a mai. Olyan öntömjénező, ünnepnek álcázott gyász.
Az OMME szellemiségét azok az elnökök képviselték akik nem vettek részt!
A tagság teljes kizárása mellett lezajlott esemény csak hab a tortán.
Hamarosan szükség lesz ránk Méhészek!
Na találjátok ki mikor?
Közeleg a tagdíjfizetés, akkor azon a napon nagyon fognak benneteket szeretni.
Ne féljetek tárt karokkal várnak, és még az ajtó is nyitva lesz.
Nagyernyei Attila
 


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Szeptember 27. 22:02
30 évvel ezelőtt azon az napon Nikovitz Tóni beosztott munkatársa voltam a Méhtenyésztési Osztályon, aki megtiltotta, hogy részt vegyek az alakuló gyűlésen, mivel akkor fiatal házas voltam és épp abban az évben született az első gyermekem. Politikai és egzisztenciális szempontból nem volt kockázatmentes alapító atyának lenni, tehát könnyen a munkahelyem elvesztésével járhatott volna az alapító közgyűlésen való részvétel.

A 30 év úgy elszállt, mintha tegnap lett volna. Ma is hasonlóan ünnepeltem, mint 30 évvel ezelőtt. A gyönyörű napsütésben a méheim között voltam. Annyi különbség volt, hogy akkor egyedül, most pedig a két legkisebb gyermekem segített a munkában.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 27. 22:31
Ne búsulj Geddekas!
Én egész nap füvet nyírtam. Folyton csörgött a telefonom, hogy kik vannak a meghívottak között, pedig valamikor az OMME ősi ellenségeinek voltak kikiáltva. Most az adta le a nevüket , hogy "Ezeket" is meg kell hívni, aki átkozta őket.
Szerintem óriási hiba volt ez a zártkörű megemlékezés.
Az OMME a méhészeké! A székházunkat téglajegyekből raktuk össze, most pedig pökhendi kiskirályok pont azoknak mutatnak ajtót, akik a trónra segítették őket.
A négy elnök távolmaradása nem véletlen. Ez a "Kft-sdi" bolondéria, és a körülötte lévő sumákolás nehéz ünnepi falat lehetett. Csak nehogy megakadjon a torkukon!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 28. 08:42
Cerana irta:
"Konkrétan a Fumagillin érdekelne. Vizsgáltátok-e, ha igen hány százalék a pozitív, milyen mennyiségben? Ugye most már nincs eseti engedélye sem, így várható, hogy a hatóság ellenőrizni fogja a jelenlétet. Ugyanakkor máshol elvileg beszerezhető, az atka elleni küzdelem folyományaként szükség is lehet rá, ezért jó lenne tudni egy olyan statisztikát, mely akkor készült, amikor még általános volt a használata"

A Fumagillinre nem vizsgálunk. Soha egyetlen vevő sem kérte. Nem tudok arról sem
hogy, bárhol a világban, bármelyik hatósági ellenörzés során előfordult volna ennek a vizsgálata. Nyilvánvalóan nem, mert ha ilyen lett volna, rögtön kéri minden vevő ennek az ellenőrzését is. Ennek a közömbösségnek egyetlen oka lehet, hogy ennek az antibiotikumnak nincs humánegészségügyi kockázata. A nosema kórokozója nincs jelen az emberi szervezetben. Ha bekerül (megeszük a mézzel) akkor sem okoz  megbetegedést.
Mint tudjuk, a humángyógyászatban használt antibiotikumok jelenléte azért tilos az élelmiszerekben, mert kis mennyiségekben a szervezetbe bejutva rezisztenciát okoznak az emberre veszélyes baktériumoknál. A Fumagillinnek ilyen hatása nincs, valószínüleg ezért nem ellenörzi senki, hogy van-e a mézben. Egyébként erre is igaz mint minden másra,ha bejuttatjuk a kaptárba kimutatható lesz a mézből.
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 28. 10:36
Arisztaiosz írta: " A serkentés nem történhet nagy adagokkal, az elraktározott "cukorméz" ui. már nem serkent. Amit ön ír, annak a méhészkedésnek nincs "létjogosultsága", amennyiben a méhészkedés célja a méztermelés"

Akkor a magyar méhészetek 80- 90 %-nak nincs létjogosultsága. A méhészek nagy többségének van nagy etetője is, ami minimum 5 literes, vagy ennél nagyobb. Van rálátásom. Valószínüleg több magyar méhészetet láttam belülről, mint az ezen az oldalon hozzászóló méhésztársak együttvéve. A nyolcvanas években még személyesen vásároltam meg a mézet a méhészektől. Csak azután kezdtünk el felvásárlókkal dolgozni, hogy ezer tonna lett az éves forgalmunk. Egyébként a felvásárlóink is nyitva tartják a szemüket.
Ezeket az etetőket a méhészek használják is, és szakmailag helyesen teszik, hogy használják.
Amikor nullára pörgetik a méhcsaládokat és nincs komoly hordás utána (mint például az idén akác után, hiszen az 1600 forintos mézből fölösleges luxus bennhagyni bármennyit is) azonnal jelentősebb élelempótlásra van szükség. Ha nincs pár kilós élelemtartaléka (ha csak serkentő etetést kapnak, amit azonnal felélnek) nem lesz komoly fiasítása a családoknak.
Ugyanez a helyzet beteleléskor, ha nyár végén elvesszük a mézet, a lehető leggyorsabban be kell adni a téli élelmet.
Serkenteni lehet nagy adag beadásával is. Speciális etető kell hozzá, olyan aminél korlátozott a méhek hozzáférése az etetősziruphoz. Miért jó ez? Azért mert nem kell naponta végigjárni a kaptárakat. Azt gondolom, hogy ezen az oldalon hozzászólók között inkább kisebb méhészetekkel rendelkezők vannak akiknek ez nem probléma, azért nem látják,hogy
egy ilyen munkamegtakarításnak milyen jelentősége van egy nagy állománynál.
Összegezve, az alapján megítélni egy méhészt, hogy mekkora etetőt használ butaság.
Az alapján lehet megítélni, hogy milyen mézet termel. Ez alapján azt tudom mondani (mert a nekünk felajánlott méz ilyen),hogy a magyar méhészek 98-99%-a kiváló minőségü mézet termel. Az az  egy-két százalék is eltünne, ha olyan szigorral venné meg a mézet mindenki mint mi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyúr - 2014. Szeptember 28. 11:27
Ferikém!

Ezzel az Arisztaiosszal nem kell különösebb módon foglakozni. Nem igazi méhész, idébb-odább van csak egy-két méhcsaládja. Itt az interneten okoskodik, de a gyakorlatban még egyetlen kiló mézet sem tett hozzá az ország mézexportjához. Korábban azért biztattuk, hogy a nekünk nem tetsző véleményeket leamortizálja, de ebben is levitézlett. Mostanra már nekünk is egyre kényelmetlenebb, csak egy öncélú kötekedő figura.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyúr - 2014. Szeptember 28. 11:54
Hát igen, a nagy leamortizálós igyekezetében annyi embert akart „helyre tenni” a Tamáskám, hogy a végén őt is a helyére rakták. Nem is olyan nagy baj, most már több kárt csinált, mint hasznot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: takacsferenc - 2014. Szeptember 28. 12:49
A Fumagillint nem tiltották be csak lejárt az engedélye. Szerintem nem tilos használni, csak Magyarországon nincs forgalmazási engedélye. A gyártó nem akart a meghosszabbítására költeni. Vannak olyan EU országok ahol forgalomban van. Az EU logikája szerint, ha ott megveszi magának a méhész legálisan használhatja más EU országban is, de ebben nem vagyok biztos, mert lehet az állatgyógyszerekre speciális szabályozás is. Amit biztosan tudok,hogy senki nem vizsgálja Fumagillin szermaradványra a mézet, ennélfogva egy gondos használat esetén nem teszi eladhatatlanná a mézet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Szeptember 28. 21:02
Tisztelt Méhészek!
Önkritikát gyakoroltam, és sajátomat, valamint két hozzászólást töröltem.
Ennek egyetlen oka a személyeskedő hangnem. Véleményem nem változott, de ez a vita olyan stílusba ment át a két hozzászóló részéről, ami méltatlan a Méhészklub olvasóihoz.
Ezek után mindig így lesz, ha nem találják meg egyesek a "fogalmazás gátlójukat."
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Szeptember 30. 19:29
 Megjelent a kis kaptárbogár Európában
Nébih
2014.09.30., kedd, 10:15

A NÉBIH felhívja az érintettek figyelmét, hogy 2014. szeptember 18-án Olaszország Gioia Tauro és 2014. szeptember 19-én San Fernando településén található egy-egy méhészetben kis kaptárbogárral való fertőzöttséget jelentett. Mindkét település Dél-Olaszország Calabria régiójában, Reggio Calabria megyében található. A kis kaptárbogár-fertőzöttség észlelését kötelező a hatóságnak jelenteni.

A 90/425/EGK irányelv A. mellékletének I. pontjábanfelsorolt külön közösségi szabályokban megállapított állat-egészségügyi követelmények hatálya alá nem tartozó állatok, spermák, petesejtek és embriók Közösségen belüli kereskedelmére és a Közösségbe történő behozatalára irányadó állat-egészségügyi követelmények megállapításáról szóló 92/65/EGK tanácsi irányelv E. melléklet 2. részében található bizonyítvány mintával összhangban mézelő méh vagy poszméh az Európai Unión belül csak olyan
területről szállítható, melynek legalább 100 km-es körzetében nincsenek érvényben kis kaptárbogár fertőzöttség gyanúja vagy megerősítése miatti korlátozó intézkedések illetve ahol nem fordul előilyen fertőzés.
A kis kaptárbogár-fertőzöttség (Aethina tumida) bejelentési kötelezettség alá tartozik, a méhészek annak észlelését, gyanúját haladéktalanul jelenteni kötelesek a hatóság felé. A fertőzöttség terjedésének megakadályozása érdekében kulcsfontosságú az esetleges kis kaptárbogárral való fertőzöttség mielőbbi felismerése.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 02. 18:57
Ócska trükk az OMME honlapján.
A MÉHÉSZET szaklap eltűnt, és a címoldal aljára került.
Ezzel akarják népszerűsíteni a senki által meg nem rendelt tagdíjunkba beépített bedobós lapot?
Nem szép dolog. Úgy néz ki mintha a Méhészet a nem létező ellenzék lapjává vált volna.
Mindig mondom a bosszú nem jó tanácsadó.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. Október 02. 20:14
A szaklap került alulra,tetejébe régi a Bedobós pedig felűre az Omme honlapján.
Itt is fordított a fontossági sorrend!
Alkalmatlan csürhe!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2014. Október 02. 20:24
Még lehet fokozni,10. kontra 7. havi !
Szánalmas !
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Október 02. 22:09
Szerintem ez így nagyon rendben van, mert ha arra gondolok, hogy a paradicsomban is a tiltott alma miatt bukott az örök élet.  ;D  ;D

Atya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2014. Október 03. 09:27
Ádám és Éva bukásáért mi nem vagyunk felelősek, de saját bűneinkért már igen.......!
A nevek más nevekre cserélhetők. :) :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 04. 21:30
Tisztelt Tolna Megyei Méhész Egyesületi tagok!
2014. október 6-án Szekszárdon este 18 órakor Csonka Imre szakmai előadása előtt, tájékoztatót tartok az elnökválasztás körül kialakult érdekességekről.
Akit érdekel jöjjön el.
Az ott elhangzottakról röviden beszámolok itt a Méhészklubon.
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila
           elnök
Tolna Megyei Méhész Egyesület
           Szekszárd
Helyszín a szokásos.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 06. 06:31
KAMU KOALÍCIÓ
Mindig is tudtok, hogy kampányfogás.

"EU - HU csörte a nem is létező akácügyben
2014. szeptember 30. 8:52

Az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács tegnap elfogadta az úgynevezett idegenhonos özönfajok, vagyis az EU-n kívülről származó, agresszíven terjedő, a helyi élővilágra fenyegetést jelentő állat- és növényfajok kizárását és visszaszorítását szolgálni hivatott uniós rendeletet.

A minősített többségi szavazásnál Németország, Bulgária és Románia tartózkodott, és egyedül Magyarország szavazott a javaslat ellen – derül ki a döntést összegző közleményből. Budapest ugyanis garanciát akart kapni arra, hogy az unióban nem kívánatosnak minősülő fajok listájára, amelyet most az Európai Bizottság feladata lesz összeállítani, nem fog rákerülni az immár hungarikummá minősített fehér akác, amely az Egyesült Államokban őshonos, Magyarországon a XVIII. században, Mária Terézia idején kezdték telepíteni a homokos területek megkötésére.

Erre a bizottság nem adott írásos garanciát, ám a jogszabály elfogadása kapcsán is azt hangoztatja, hogy a listán olyan fajok szerepelnek majd, amelyek uniós léptékben jelentenek fenyegetést, a felsorolást a tagállamokkal együttműködve, átfogó kockázatelemzést követően, szilárd tudományos bizonyítékok birtokában, a társadalmi és gazdasági hatások, a többi között a már meghonosodott iparágak érdekeinek maradéktalan szem előtt tartásával állítják majd össze. Magyarország a hazai méhészek, a méztermelés érdekében állt ki az akác mellett. 
A bizottság adatai szerint jelenleg mintegy 12 ezer nem őshonos faj él Európában, a jövevényeknek pedig mintegy 10-15 százaléka válik veszélyes özönfajjá, amelyek fenyegetik a helyi élővilágot, sőt, nem egy esetben az emberi egészséget is. Ilyen például az Amerikából származó ökörbéka, a parlagfű és a pézsmapatkány. A bizottság által összeállítandó lista nyilvános lesz, és legalább hatévente felül kell majd vizsgálni. A tiltólistára tett fajokat tilos lesz behozni az Európai Unióba, sem tartani, sem tenyészteni, illetve termeszteni, sem forgalomba hozni vagy szabadon engedni nem szabad majd őket."

 

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 06. 06:50
http://us5.campaign-archive1.com/?u=7e5f446a883c6b513832bd781&id=846080505c&e=7bfcc59ebd

Volna egy kis teendő ezzel?
5000 euro összegű díjat ajánlanak a beporzóbarát gazdálkodási gyakorlat legjobbjainak.
A fordítás folyamatban.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 06. 08:25
QUQURIQ!!!

Derűs napot Mindenkinek!

Minek van az OMME honlapja, ha nincsenek napra kész hírek rajta?
Nemzeti program pénzből, kell a tolmácsot fizetni, nem pedig sajátból!
Vezetőinknek van pénz bulizásra, erre meg nem adnak?
Kérjél Attila!

Üdv. Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 06. 09:24
Itt a fordítás!
Az Európai Földművesek Szervezete pályázatot hirdet „Európai Méh Díj” elnevezéssel növénytermesztő gazdálkodók számára. A pályázatot a Mezőgazdasági Gépipari Társaság is támogatja, célja, a legjobb mezőgazdasági gyakorlat elterjesztése a megporzók és a biodiverzitás védelme érdekében.

Néhány példa a pályázati kiírásból:
-   új növénytermesztési gyakorlat ismertetése a háziméh, a vadméh és egyéb természetes beporzók számának szinten tartása, növelése figyelembevételével
-   újszerű gyakorlat, amely jelentősen csökkenti a beporzókra gyakorolt negatív hatást
-   integrált növényvédelem alkalmazásának bemutatása
-   parlagterületek új kihasználásának technológiája a megporzók érdekében
Pályázat beadási határidő: október 31.
A győztes pályázó 5000 euró pénzdíjat nyer, amelyet egy átadási ünnepség keretében decemberben, az Európai Parlamentben adnak át.
A pályázattal kapcsolatos további információ letölthető a http://us5.campaign-archive1.com/?u=7e5f446a883c6b513832bd781&id=846080505c&e=7bfcc59ebd címen
[/color

Valami megmozdult.
Lehet, hogy a szervezett méhes megporzás nem is utópia?
A földművesek pályázhatnak, akkor a méhészek megporzási támogatása miért lehetetlen?
Ha úgy állnak a kérdéshez, hogy úgysem lesz belőle semmi, akkor ne is várjunk nagy átütő eredményt.
Emlékeztek a 2011-es Szekszárdi Tavaszváró Méhésznap előadására?
Ott pont ez volt a téma.
Az OMME-ban tudnak erről?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 06. 22:42
Tisztelt Méhészek!
Mint előző írásom egyikében említettem, ma beszámolót tartottam a Tolna megyei elnökválasztás körül tapasztalható érdekességekről.
Még mindig kérem türelmeteket, mert reménykedem, hogy a józan ész dönt, nem lesz szükség külső beavatkozásra.
Beigazolódott, hogy a szó elszáll, az írás (és a hanganyag) viszont megmarad.
Ma én külön kértem, hogy készüljön hanganyag.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 06. 23:21
QUQURIQ!!!

Jó éjszakát!

Csak egy megjegyzés a szekszárdi választásokhoz!
A tagság által megszavazott, elnöki választás jelölő bizottsága által megszámolt szavazatok alapján, a nyertes elnök kihirdetése megtörtént.
Nagyernyei Attila kapta a több szavazatot!
A volt elnöknek, és gazdasági vezetőnek kutya kötelessége átadni az egyesület dokumentációit az új elnöknek!
A pénzügyi kasszával és az egyesület vagyonával törvényi kötelezettségük ELSZÁMOLNI minden hiány nélkül!!!
Innentől kezdve, semmi közötök a szekszárdi egyesület vezetéséhez!
Jegyezzétek meg, ez nem óvoda, hogy csak úgy játszadozzatok egymás játékaival a homokban!
dr. Mészi szavaival élve, egy gól is gól, KÖZÉPKEZDÉS!!!

Egy sportos Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 07. 13:09
Kiskakas!
Nekem azzal is gondom támadt, hogy szaktanácsadó vezette a jegyzőkönyvet.
Az OMME által fizetett, tehát elkötelezett ember, ebben a paprikás hangulatban?
Pont abban a Tolna megyében, ahol valakit azért pályáztattak újra, mert elnök-szaktanácsadóként belefolyt a méhészeti közéletbe. Lehet, hogy nincsenek véletlenek?
A jegyzőkönyvet most hagyjuk.
Folyamatban lévő ügyről nem kívánok addig tájékoztatást adni, amíg a házirend nem áll helyre.
Aki ott volt a tegnapi Szekszárdi Méhészklubon tudja miről beszélek.
Megy az egymásra mutogatás. Annyi bizonyos én vétlen vagyok a kialakult helyzetben.
A butaság az emberiség legnagyobb kerékkötője.
A kártyában a szerencse szám a 21-es. A valóságban nem az? Ezt, hogy lehet 22-nek hallani?
Pedig olyan tisztán fogják ők is hallani, többször egymás után, ha eljő az ideje.
Én türelmes vagyok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 07. 22:31
QUQURIQ!!!

Kellemes éjszakát Mindenkinek, nem csak a fiataloknak!

Tudjátok, azért kapaszkodik a régi vezetés a státuszához, mert kiadták nekik fentről!
Lehet, hogy beígértek nekik valamit...
Szekszárd a jelenlegi vezetés végvára! "volt" keményen múlt időben... Mint a saját múltjuk is...
"S lőn világosság"!!!
Mármint a tagság elméjében!
Erről jut eszembe egy jó közmondás!
Addig jár a korsó a kútra míg el nem törik!
....abból meg még a Szaharában sem lehet inni!
Nagyon sok közmondást tudnék még, de attól félnék, hogy sokan nem tudnának jó ízűen aludni!
Nyugalom Szekszárdiak!
A Kiskaksra mindig számíthattok...

A Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. Október 08. 06:47
Szép reggelt mindenkinek!

Úgy gondolom, hogy a Szekszárdiak nyugodtak!
Viszont vannak olyanok akik a Szekszárdiak miatt nyugtalanok.
A közmondások népi eredetűek, mindig tanulságos történeteket mesél el, példamondatokban, a körítések leszűrésével.
De a közhelyekben is van igazság.
-Nem az az elnök aki azt hiszi, hanem az akit megválasztanak.
-Mindenki pótolható.
-Semmi nem örök.
Szekszárdon mostanság teljesen másért izgulhatnak egy páran.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 08. 07:12
Kiskakas, és Atya!
Megpróbálnak nyomást gyakorolni rám, lentről és fentről is.
A legtöbb szilárd anyag nyomás hatására keményedik.
A kialakult helyzetet nem én okoztam.
Ha a valóságtól elrugaszkodunk, abból mindig baj lesz, mert az hazugság.
Tegnap is szereztem egy újabb ellenséget, minden voltam csak úri ember nem.
Egyet eltévesztett az engem pocskondiázó, hogy immunis lettem a valótlan állításokra.
Rutinból cselekszem, csak azt tettem amit ilyenkor szoktam.
Majd jobb belátásra bírja őket az akinek ez a feladata, én addig is dolgozom.
Vannak olyan estek amikor az ész a fontos nem a haj.
https://www.youtube.com/watch?v=fkTHzJOzix0
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 08. 08:14
Tisztelt Méhészek!
Kicsit szemezgettem mit is jelent az igazság keresése.

"A mindenáron való igazság keresése oly szenvedély, amely semmit sem kímél, s amely előtt semmi meg nem állhat.
Albert Camus"

"A legtöbb ember nem az igazságot keresi, csak a maga igazát.
Karinthy Frigyes"  (Ez nagy hiba!)

"Ha valaki az igazságot és a törvényszerűséget keresi, nem tehet különbséget kicsiny és nagy problémák között. Aki a kicsiny dolgokban nem veszi komolyan az igazságot, abban az emberben nagy dolgokkal kapcsolatban sem bízhatunk meg.
Albert Einstein"

Az utolsó idézetet vallom magaménak!
Így cselekszem, és működik. Az idézetet tudnám folytatni is, hogy közben sok ellenséget is szereztem.
Mit ér az igazam, ha egyedül maradtam?
Ettől azért ne tartsatok, de most már jobb lenne az egyesületünk napi dolgaival foglalkoznom, viszont a gáncsoskodókat el kell távolítanom.
A feladat adott, dolgozom rajta.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Október 08. 11:22
Tisztelt Méhésztársak!


Még tavasszal volt kollégáik kezére jutott egy Nyírségben és Bodrogközben tevékenykedő "szaktársunk".

Megtalálták nála a legutóbb magához vett 16 családot kaptárral együtt, kölcsönzős utánfutóval végezte a szállítást amit sikeresen megrongált a nagy igyekezetben.

Mindenki tud az esetről itt Kisvárda környékén, csak az hallgat róla akinek kötelessége lenne jelzést tenni az esetről.

Sikeres szaktársunk egyébként igazi profi, sikerült elérnie hogy a meglopott méhész visszavonja a feljelentést 2 millió Ft.-ért cserébe, és még a 16 családját is visszakapta.

Nagyon rossz üzenete van a dolognak egyrészt azért mert ha mégis elkapják a zsiványt hát megegyezik és fizet legközelebb aztán majd több szerencséje lesz következő alkalommal.
Az a károsult aki pedig megegyezik a tolvajjal, az csak olajat önt a tűzre vagyis a folyamat bővülésére.

Mindenképpen etikátlannak tartom mindkét magatartást, ilyen esetekről kellene tárgyalnia és döntést hoznia az etikai bizottságnak.

A sajnálatos esemény többek részéről jelezve lett az OMME több tisztségviselője részére még májusban, semmi előrelépés de még tájékozódás sem történt az ügyben ez igazi profizmus igazi érdekvédelem.

Nagyon úgy néz ki most büntetlenül lehet méheket lopni, a gazdáknak pedig felelőtlen növényvédelemmel méheket mérgezni a zárlati fegyelemről inkább már nem is beszélek.

És mindezek az OMME illetékesei részére semmi feladatot nem jelentenek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 08. 23:10
QUQURIQ!!!

Mit tud erről az etikai bizottság elnöke???
Nem tud, vagy nem akar tudni???
Vizsgálhat, vagy hallgatnia kell???
Mért nem váltották le???

Az érdeklődő Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. Október 09. 20:28
1. Tájékoztatva lett

2. Nem akar tudni ( vagy esetleg jó barátnál érdeklődött és félrevezették)

3. Vizsgálhatna, de inkább hallgat ( emiatt nem omolhat össze a kártyavár)

4. Mert fogják egymás kezét ( láthatatlanul de elválaszthatatlan módon)

Vegyük le róluk a kötést :-)
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 09. 21:11
QUQURIQ!!!

Tudom, hogy tud róla!
Persze tőlünk tudta meg a "nagy" hírt a közhasznúságról. Jól el van a tanyáján!
Szerintem Neki is egy nagy púp az OMME a hátán!
Nekünk ide beszél, Nekik meg oda!
Egy igazi politikus.
Persze, Ő mint független...mindent ki kellene vizsgálni!
De fél Csrényitől!
Érdekes!
Csak mi nem félünk?

A Kiskakas és bátor barátai!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 09. 21:54
Állj fiúk!
Mindenkit ne támadjatok.
Egyszerűen annyi gond van az OMME-ban, hogy arra már senkinek nincs energiája.
Bross alatt semmi gond, mert volt egy szűrő, és mielőtt balhé lett volna megoldották.
Most is van szűrő, (zárt ajtók) de még így is annyi minden kiderül, hogy az OMME felett az ég beborul.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 09. 22:03
QUQURIQ!!!

Igen van ajtó!
Csak egy a baj, hogy toló ajtó!
Az OMME tárgyalója meg a pincében van a lejtőn meg mindig kinyílik a toló ajtó! ;D

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 10. 20:56
Vigyázat Méhészek!
OV előtti öntömjénező reklámnak ne üljetek fel!
A hír igaz, de nem osztogatnak, hanem fosztogatnak!
Vigyázzatok átvágnak!
Az OMME honlapjáról:
"Aktuális
Méhészeti vis maior bejelentése
2014. 10. 10.

A 2014-es évben, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban.

Az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról, valamint egyes agrár tárgyú miniszteri rendeletek módosításárólszóló 44/2007. (VI. 8.) FVM rendelet 3.§ (1) bekezdés g) pontja alapján – mely az ügyfél gondossága ellenére az állatállománya egészének vagy egy részének elhullását vagy kényszervágását is vis maior eseményként ismeri el – a méhészeknek lehetőségük van vis maior bejelentést tenni.
Tovább..."

Semmi nem igaz belőle!
Azok a fiatal gazdák akik az üzleti tervet nem tudták teljesíteni, nem lesznek megbüntetve!
A mezei méhészek ebből semmit nem kapnak!
Ez egy IB reklám az OV előtt!
Ha nem vigyáz a fiatal gazda, Viszik a Majort!
Kabaré amit megengednek maguknak!
Egyébként ez egy három héttel ez előtti hír, de az OMME-ban ez frissnek számít!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Október 14. 21:14
http://vaol.hu/gazdasag/tortenelmi-csucson-a-mez-ara-1653072
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Október 15. 22:16
http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-673868
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 16. 06:54
Tisztelt Méhészek!
Talán jó ideje észrevettétek, hogy nem piszkáljuk egymást a Zöld Fórum tagjaival.
Ez így rendeben is lenne, mindenki megtalálta a helyét.
Most viszont szeretnék belekötni az OMME honlapjába.
A katasztrófa jelzés szerintem dicséret erre a tagdíjunkból összelapátolt valamire.
Nehezen áttekinthető, egyszerűen ciki. Nincs egy olyan ember az OMME gárdájában aki már látott Webmestert?
A honlapszerkesztés egy szakma, komoly előírásai vannak, és rengeteg kreativitást igényel.
A kisebbik fúnk egy évig járt intenzív tanfolyamra, ahol a Pécsi Tudományegyetem egyik oktatója tartotta az előadásokat a honlapszerkesztésről. Én néha belenéztem az anyagba, de száraz, és érthetetlen volt számomra.
Pont olyan mint a mostani OMME honlap. Lehet, hogy a következő tanfolyamon ez lesz a minta?
Szerintem jobbat érdemelnénk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2014. Október 16. 08:29
A " Zöld Fórum" meghalt. A MÉHÉSZEK elmentek, vagy elüldözték őket. Már csak hobbiméhészek osztogatnak tanácsokat a kezdőknek. Tíz nap múlva lesz egy éve az utolsó látogatásomnak, de minden nap olvasom. Azt a fórumot tönkre tették a moderátorai. Annak a "prifinak" az irányításával, aki a néhai OMME fórumot is moderálgatta(tta). Tsanyi kivétel, a többiek ott próbálnak valakik lenni, mert az életben semmire sem vitték.
Most nem foghatják Csujára a "soknevűre", miközben a hablatyolók is soknevűek lettek. :o Annyiszor tette őket helyre, hogy még ma is emlegetik a nickjeit, és rettegnek tőle. Habár Csuja  amikor pici füstölgést fedez fel, azonnal szítja a tüzet. Ő a Vivaldi kettő. De inkább ilyenek legyenek, mint aljasok, akik kis ingyen utazások és juttatásokért elárulják a méhésztársaikat.
Találkoztam Brossal és Csányi Antallal Belgrádban a vásárban a minap ( mindannyian a saját pénzünkön utaztunk), és egy gyors eszmecserét követtünk el. Beszélgetésünk egyik rövidke témája a tájékoztatás, / Omme honlap, újságok, fórumok stb./ volt. Amit itt most szükségesnek érzek elmesélni az az, hogy mintha elakasztottam volna előző elnökünk szavát, és villámgyors gondolkodásra kényszerítettem, mert szerintem igen sok név keringett másodpercek alatt a fejében. Mondom neki:Én ugyan nem voltam a szekértolód, de akik mint üstököst csóvaként követtek (nyaltak), azok közül sokan a lemondásod után hátba szúrtak. Akiknek "Brossi" és"Peti" voltál, azok ma lenéznek, és új gazdáikat dicsőítik, vagy a "ződön" még a téma is ejtve. Ott még Omme hírek sincsenek. Pedig vannak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 17. 10:01
Tisztelt Méhészek!
Ismét az OMME honlapjába szeretnék belekötni.
Mi ez egyáltalán?
Egy több mint 12.000 fős szervezetnek ilyen Weblapja?
Hirdetések nulla, és jó ha Angolórát vesztek, különben megvesztek.
Teljesen átláthatatlan, és pont akkora időzítették amikor a támogatásokhoz szükséges nyomtatványok megjelentek.
Ez még kicseszésnek sem rossz a méhészekkel. Ezt jól összehozták.
Persze, hogy felháborodik az ember amikor amatőrök vezetnek egy ekkora szervezetet.
Ki adott erre engedélyt? Még a napját is kiagyalták, hogy lehet a méhészeket legjobban kiakasztani.
Más téma, de ide való.
Arról értekezünk, hogy közhasznúak legyünk e vagy sem? Alapszabály írja elő, ez a méhészek akarata, mi a kérdés?
Ki vagy kik vétettek ellenünk, ki vagy kik miatt veszítette el az egyesület a közhasznúsági besorolását? Fel kéne állnia,vagy állniuk,  bocsánatot kérni, visszafizetni az okozott kárt és távozhatnak.
Ezt kéne a küldötteknek megszavazniuk, és rögtön előrébb lennénk.
Nagyon langyos a társaság. Álljunk már a sarkunkra!
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Október 17. 10:35
Én nem látok túl nagy változást a honlapon, az elrendezése, felépítése úgy látom megmaradt, talán mintha a betűket cserélték volna le (az autóiparban ezt hívják úgy, hogy facelift, azaz ráncfelvarrás).
De talán nem is akkora baj ez, hiszen ha volt egy eredetileg logikusan felépített, jól használható honlap, amit már ismernek a méhészek, ugyan miért kéne átvariálni ? (Jobb is, hogy nem tették!) Azon lehet vitatkozni, hogy ez a mostani szebb-e mint a régi volt (szerintem némi igénytelenség még mutatkozik, de lehet, hogy folyamatosan szépítgetik majd), a nagy kérdés inkább az, hogy tartalmilag mennyire fog megújulni a honlap, vagy marad továbbra is egy semmit nem érő "hírforrás", 10-napos, kéthetes frissítési gyakorisággal??
(Cinikus kérdésem: vajon ki, és mennyit vett fel ezért a nagyszabású munkáért, ami kb. 10 hónapot vett igénybe... illetve annyit csúszott az eredetileg meghirdetett 2014. év eleji dátumhoz képest?)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2014. Október 17. 11:16
Szerintem úgy tárhelyre költöztették az egészet, úgy látom, ez egy wordpresses sablon, legalábbis a betűtípusok arra utalnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2014. Október 17. 11:18
(...no meg a még bent maradt angol linkek is.)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2014. Október 17. 11:19
Most látom, elírtam, szóval ÚJ tárhelyre - ez akart lenni. Nem lehet utólag szerkeszteni vagy törölni a hozzászólást ilyen esetben?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 17. 17:51
Rövid beszámoló.
 
az INRA kutatói intézetben, Avigon-ban, a legutóbb (09/29-10/5/14) megtartott « EU. Swarmonitor konszorcium » nak nevezett, tudományos-vállalkozói tanácskozásról.
Jelen volt a « kozorcium » minden tagja, míg magam, mint meghívott vendég, csak az összefoglaló zárógyűlés estélyén. Természetesen, némi nyilvánosságra hozható értesülésekhez jutottam. Vajon, érdektelenek lennének azok a magyar méhészek részére ? Nem lehet tudni ! A rajzás előjelzési kutatási eredmények, és annak gyakorlati alkalmazásának feltételei, a megvalósítás lehetősége volt a napirenden. Egyben, beszámoló a kutatások előrehaladottságáról, egyrészt, másrészt ajánlatok tanulmányozása a használatra alkalmas eszközök, műszerek, előállítására.
Talán érdemes újra jelezni, hogy a « konzorcium » vezetésének felelősségét, Dr. Bencsik Martin, a Nottingham-i Műszaki Egyetem, fizika – matematika tanárára bízta az EU pályázati bizottsága. A csapat tagjai között az angol, a német, a belga professzionális méhészek elnökei, egy angol (Arnia) és egy német (Kapaz) mérleg és műszergyártó, valamint, Yves le Conte, a francia, INRA kutatóintézet vezetője, és Dr. Szombathy Csaba magyar kommunikációs kutató, szerepelnek .
A közelmúltban, először (2009) a Montpellier-i Apimondián, Bencsik Márton nyilvános előadást tartott a kongresszus tudományos műsora alkalmával. Már akkor sikerült rezgésmérés segítségével, napokkal előre kimutatni a rajzás bekövetkezését. A Nottinghami Műszaki Egyetem jóvoltából, a felfedezés odáig emelkedett, hogy maga az EU kínált a téma kibontakoztatásához nemzetközi pályázat finanszírozási lehetőséget. A pályázat, teljes egészében nyitott volt. Az EU államok, szakmai érdekeltjei így a magyarok is, természetesen pályázhattak. Magam, külön is megküldtem a pályázati felhívást úgy az OMME -nek mint a VM- nek, ha jól emlékszem még a NAK -nak is. Mindhiába, se Nottingham- ban se Lyon -ban senki ténylegesen nem hatott vissza. Az ajánlat tehát teljesen érdektelennek bizonyult a magyar szakkörökben. Míg végülis a Méhészet szaklap egyik apróhirdetésében bukkantam Dr. Szombathy Csaba “információ-kommunikáció” szakember mail címére akinek ugyancsak megküldtem a pályázatot és aki, meglepetésemre, elvállalta részvételét.
Időközben az EU-s pályázat segítségével, a kifejlesztő kísérleti próbák teljes mértékben igazolták a kirajzás tökéletes kimutatását 10 nappal annak bekövetkezése előtt. Mi több a kirajzási veszélyét ma már, akár sokkal előbbre, több kevesebb biztonsággal, ugyancsak jelezni lehet. A “labda” ma már a műszergyártók pályáján gurul. Kérdések az asztalon, ki fog, mit, gyártani, forgalomba hozni ? Hogyan megosztani milyen részarányos megoldással, ki milyen mértékben jogos a találmány kihasználásában ? Így az persze mint az angol, a német, a belga professzionális méhészek esetében is. Valójában a szóban forgó EU-os pályázat célja nem is annyira a kutatás elősegítése, hanem újabb rezgésmérő műszerek, gyártásának, forgalmazásának mielőbbi kezdeményezése, a vállalkozások beindítása.
Részemről, 2009- óta, a www.europaimehesz.atw.hu honlapon számos helyen és alkalommal írások jelentek meg a rajzáselőjelzés rezgésméréssel téma körül. Már akkor úgy véltem, hogy ebben az esetben valódi méhészérdekekkel állunk szemben. Minden gyakorló méhész érdeke a kirajzást valamilyen módon uralni. Senki méhész nem szeretne megszokott rajokról hallani, rajokat elveszíteni. Úgy látszik nem így Magyarországon?
Érdekes módon, a magyar nyelven írt, szétküldött írásaimra, felvetéseimre ez idáig semmi tényleges visszahatást nem tapasztaltam ezen a téren. Milyen következtetéseket lehetne ilyen helyzetből levonni ? Mintha csak a magyar méhészek részére a téma teljesen érdektelen lenne, az idő óta is. Lehet e jelenséget úgy venni, mintha Ők, jobb szeretnének a kiszállt rajokat esetenként elveszíteni, azok után szaladgálni, majd azok betelepítésével bajlódni, fáradozni, mint rajzáselőjelzéssel törődni ? Jó, jó, el kell ismerni : Így is lehet méhészkedni. Nagyapáink is így jártak el ! Nem sajnálták a fáradságot. Ezt nem lehet nekik fölróni, nem volt választásuk. No lám, a sok, sok, unokáik is így ? Ugyanakkor, és elvégre is ma se kötelező az idő, a munka, a fáradság megtakarítására törekedni !
Na meg aztán egy rajzáselőjelző készülék ráadásul pénzbe is fog kerülni. No lám, azt már érdemes lesz megtakarítani. Márpedig ha így, akkor semmi értelme ilyen készülék használatának ajánlatára visszahatni. Nem de így igaz ? Azok a bolond németek , angolok, franciák, belgák . . . akik érdekeltek, a rajzáselőjelzésben, vessenek magukra a balgaságaik folytán! No lám, lehet az ilyen állásfoglalásból ésszerű következtetésekre is jutni? Egyben bizonyság lenne arra, hogy mennyire balgaság a gyakran emlegetett “IRET” eljárás (Igazságos, Részarányos, Ésszerű, Törtető) ? Rajzáselőjelzés rezgésméréssel? kit érdekel az ? Talán majd akkor amikor már a németek a franciák . . . gyártják a műszereket, amikor annak alkalmazása divatba jön világszerte, és nem utolsó sorban akkor amikor majd kapnak magyar méhészek az ilyen műszerek megvásárlására EU támogatást? Ugyebár nem de okos, és érdekszerű azt kivárni? Nahát akkor, várakozzunk ! Az nem kerül pénzbe, de kár hogy ahhoz nem lehet EU támogatást kérni.
joseph.bencsik@free.fr 2014 október. 14.

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Október 17. 19:02
A magyar mezőgazdaság "jó erőben van", amit az is mutat, hogy az ágazat szereplőinek mintegy 500 milliárd forintot kitevő bankbetét-állománya van, az ágazat állapota összességében pozitívan értékelhető - mondta kedden az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) főigazgatója az MTI-nek.
Kapronczai István az AKI fennállásának 60 évfordulója alkalmából rendezett tanácskozás előtt beszélt arról, hogy - részben az árhatások, részben az uniós támogatások miatt - az elmúlt három évben a magyar agrárgazdaság támogatottsági szintje utolérte a korábbi EU-tagokét, és így olyan mértékű forrás halmozódott fel a magyar mezőgazdaságban, ami megalapozhatja az ágazat későbbi fejlődését. Olyan támogatás- és gazdaságpolitikai környezetet kell teremteni, hogy az ágazatban meglévő pénzek megmozduljanak a fejlesztés érdekében - mondta.
Hozzátette, hogy egyes ágazatok versenyképessége még elmarad a legfejlettebbektől, ezek teljesítményét a már nagyon jól teljesítő felső 10 százalékhoz kellene folyamatosan közelíteni.
Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára a hatvan éves Agrárgazdasági Kutató Intézet tiszteletére rendezett tanácskozás részvevőit köszöntő beszédében azt emelte ki, hogy az intézet szakmai támogatása nélkül a szaktárca nem tudta volna meghozni az elmúlt évek fontos döntéseit, például az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformjával kapcsolatban sem.
A kutatók segítsége nélkül nehéz lett volna meghatározni például a termeléshez kapcsolt támogatások szintjét, de az egyes ágazatok abszorpciós képességének felmérése is fontos volt az átmeneti nemzeti támogatások kialakításához - mondta.
Hozzáfűzte: az AKI nemcsak az agrárgazdaságért felelős államtitkárság munkáját segíti, de szakmai információkkal kiszolgálja a minisztérium valamennyi államtitkárságát. Ez a tevékenység az AKI-t az agrártárca legfontosabb ökonómiai kutató bázisává, funkcióját tekintve pedig a minisztérium kiemelt háttérintézményévé tette.
Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az intézet minisztériumi megrendelésre készített minden tanulmánya a szakmához lojálisan, egyértelműen gazdasági oldalról közelítette meg a vizsgált területet. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a minisztérium és az Agrárgazdasági Kutató Intézet közötti szinergia és jó együttműködés a jövőben is fennmarad, az egymás iránt tanúsított kölcsönös tisztelet és elismerés tovább erősíti a szakmai munka minőségét, a magyar mezőgazdaság szolgálatában.
Kapronczai István, az AKI főigazgatója - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szavait idézve - beszédében emlékeztetett , hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézet képes volt alkalmazkodni a jelentős politikai, társadalmi és gazdasági változásokhoz. Hangsúlyozta az intézetben dolgozók felelősek azért, hogy az AKI kutatási eredményei az adófizetők hasznára "pénzre válthatók legyenek".
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 17. 19:18
QUQURIQ!!!

Szép holnapot Mindenkinek!

Látod Attila! Az OMME "szakmai" vezetése csak magyar szöveg elolvasására képes, de, munka van vele, tehát csinálja más!
Ezt már megszoktuk!
Kutatás=terepjáró!
Ki itt a kutató?
Ki meri az OMME-ből valaki annak nevezni magát???
Van pénz, b......el valamire, ami "Őket" illeti!
Mióta is van meg a terepjáró???
A tételes költségelszámolásban vezetni kell az aszfaltúton és a terepen lerótt km-eket!
Mert ugye nem ugyanaz a kilométer norma!
Más az elszámolása!
Vajon?
Az OMME méhállománya kinek a telephelyére került???
Felszámolták már a nyúlóst abban az 5 km körzetben???
Mit kutattak az idén abból a sok pénzből???
No!
Szakmai vezetés!
Éppen itt az ideje a kongresszus előtt valamit összehozni!
Az új alapszabályról meg még semmi hír!
Mert ugye, csak ebben lehet tovább gondolkodni....
Már akinek van annyi esze, hogy nem csesz ki az OMME-val, hogy lekerüljön a közhasznúság!

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 17. 19:40
Kiskakas!

Arra lennék kíváncsi, ki az a szerencsés méhésztárs akinek a méheit megvásárolták.
Biztosan a legjobb ajánlat volt a sok közül.
Teljes elfogulatlanság, tiszta üzlet volt.
Az OMME szakmai-kutató csoportja megállapította, hogy a lépkészlet,a kaptárak és az állomány erőssége, az ár érték (Á/É) arány a legmegfelelőbb volt. Én ebben nem hiszek. Kicsúsztak az időből, és ennyi.
Az OV-n elhangzott, hogy a terepjáróra azért volt szükség, hogy a kísérlethez használt mintákat hamar célba tudják juttatni.
Szerintem erre egy tűzpiros Ferrari alkalmasabb lenne.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Október 17. 19:49
Milyen kísérlet milyen mintáit kell hova szállítani...?? Ha ilyen nagy a sietség, célszerű lenne a gyorshajtási bírságot is beletenni a Nemzeti Programba! Óriási szívás lenne, ha saját zsebből kéne fizetnie a sofőrnek, miközben a köz érdekében igyekezett!  :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 17. 19:57
QUQURIQ!!!

Nem Attila!

Az OMME most egy repülő gépre gyűjt!
Ennél gyorsabban csak a lopakodó halad!
Leszáll a napraforgó tábla mellett, ott áll a monitoring főbiztosa, fáklyákkal, hogy a pilóta el ne vétse a leszállást!
Fejlámpákkal gyűjtik a gutációs cseppeket!
És Felszállás!
Huss a labor!
Itt meg megállapítják, hogy egy kis kerozin is volt a csávázószer mellett!
Na!
Mitől hullik a magyar???
Mitől hullanak a méhek?
OMME tudományos megállapítása....mert a méhek 39,9 naposak voltak!

Kiskakas!



Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Október 17. 22:25
Megvette az OMME a méheket, de áthúzódó zárlat van a területen és ezért valószínűleg csak március végefelé vihetik el a zárlati területről a méhcsaládokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Október 18. 20:32
Takács Ferenc beszélt a Kossuth rádióban a mézről- mézcsomagolásról
Meghallgatható : http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2014-10-18

15:43-nál kezdődik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogaras - 2014. Október 19. 06:10
Megvette az OMME a méheket, de áthúzódó zárlat van a területen és ezért valószínűleg csak március végefelé vihetik el a zárlati területről a méhcsaládokat.
Vagy nem, de a vagy az biztos! Áthúzódó zárlatnál , hol telik le a tisztuló kirepülés után a 60 napos tünetmentes idő március végéig?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Október 19. 06:35
Erős a politikai nyomás és az állatorvos ha engedni fog a nyomásnak az első átvizsgálási sorozat után ki fogják engedni a zárlati területről.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogaras - 2014. Október 19. 18:51
Kimehet ha egészségesek a méhcsaládok, de 60 nap karantén az új telephelyen és az ottani állatorvos engedélye. Aztán mehet majd az égetés ősszel, ha kihúzzák addig! Aztán ilyenek próbálnak a méhészeknek a vándorláshoz irányt mutatni  :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 22. 07:21
Itt egy friss hír!
Így fog igazán nőni az üveg eladás.
Mikor is adjuk el a legtöbb mézet? Mikor is van a legnagyobb szükségünk az üvegre?
Most! Mikor nem lehet kapni? Most!


Az OMME honlap nyitó híre:

"Tisztelt Méhészek, tisztelt Üvegforgalmazók!

Az Orosházi Üveggyár tájékoztatása alapján a 730 ml-es OMME termelői mézesüveg készlethiány miatt előreláthatólag november közepéig nem lesz elérhető. A 380 ml-es üveg továbbra is megvásárolható a szokásos módon."

Addig marad az uborkás üveg.
Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Október 22. 12:02
Én úgy hallottam, de nem tudom igazak-e a pletykák, hogy nem a készlethiány az ok, hanem az, hogy az eddigi értékesítések olyan kis mennyiségűek voltak, hogy a gyár új szerződési feltételekkel, drágábban kívánja adni az OMME üveget.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2014. Október 22. 16:46

"Tisztelt Méhészek, tisztelt Üvegforgalmazók!

Az Orosházi Üveggyár tájékoztatása alapján a 730 ml-es OMME termelői mézesüveg készlethiány miatt előreláthatólag november közepéig nem lesz elérhető. A 380 ml-es üveg továbbra is megvásárolható a szokásos módon."



akkor ezek szerint az sem segített a "szegény" OMME kft. -n , hogy Bárki!!!!  - Mari néni, Julis néni ... - bement a Piroda  kft-hez és vehetett mindenféle igazolás nélkül !!! üveget  (Biztos a rossz gyümölcs termés az oka - nem lett elég befőtt el rakva).
Annak idején ha jól tudom - javítsatok ki ha nem igy van - az volt hogy csak  OMME tag OMME igazolással vásárolhat üveget.
Na hát ez mostanság a Pirodánál nem igy ment, a kutya meg nem kérdezte, hogy OMME tag vagyok e.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Október 22. 16:52
 Kossuth rádió Hajnal-Táj műsorban 21.-én 05:46-től riport / atkák - Mészáros stb.
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2014-10-21
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. Október 22. 17:06
Sziasztok!

Én is tapasztaltam is és hallottam is mástól, hogy üvegvásárláskor senkitől sem kértek érvényes OMME igazolványt, de még meg sem kérdezték, hogy tag-e. Így sajnos elveszti a legfontosabb mondanivalóját a Termelői csomagolóanyag, "hála" az ilyen értékesítőknek!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2014. Október 23. 06:05
Tőlem kértek OMME igazolványt (Pécsen). Regisztráltam, és azután vásárolhattam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Október 23. 08:16
OMME igazolvány ide vagy oda, mit számít. A lényeg az egészben az,hogy lehetett volna ebből az egyesületes üvegből egy folyamatos bevételt produkálni az egyesület /nem magánszemélyek/ számára amit szépen kivezettek az OMME-ból. Az a legfurcsább, ha az OMME nem adta át a szerszámhasználati és forgalmazási jogot a KFT-nek, akkor ,hogy a francban lehet a KFT a kizárólagos forgalmazó. Ha nem adta oda és mégis nála van akkor talán ellopta vagy mi a franc? Viszont, mivel úgy néz ki, hogy az OMME KFT-nek van talán a legkevesebb köze az üveg forgalmazáshoz csak a 2+2 forintot nyúlja le? Ez a dolog szerintem nem igazán világos.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Október 23. 09:21
Szia ata ! Pécsen hol lehet venni űveget  /mézes / , és ki is szálítják ?  Űdv . Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. Október 23. 12:18
Tovább gyarapodott a magyar erdővagyon az elmúlt évben: az erdők területe 4535 hektárral 1 millió 938 ezer hektárra növekedett, ami 20,8 százalékos erdősültségnek felel meg.

Tavaly nőtt az akác területaránya a fenyők területarányának terhére – derül ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek a kormany.hu oldalon közzétett, az erdővagyon 2013-as adatait összefoglaló miniszteri tájékoztatójából.

A tájékoztató szerint a tulajdonosi megoszlásban az utóbbi években minimális a változás, a magántulajdonú erdők aránya emelkedett 0,1 százalékkal 42,8 százalékra, a közösségi tulajdonok csökkenése mellett. Az állami tulajdonú erdőterületek változatlanul 56,2 százalékot tesznek ki.

A fafajcsoportok közül a legnagyobb területet az akác foglalja el 24,2 százalékkal, és a megelőző évekhez hasonlóan tavaly is folytatódott az akác arányának növekedése és a fenyő arányának csökkenése. Kis mértékben emelkedett még az egyéb kemény lombosok aránya. Az akác térnyerése meghatározóan a magán-erdőgazdálkodásban betöltött kiemelkedő szerepének következménye, hiszen mind az erdőtelepítések, mind az erdőfelújítások során az egyik legkedveltebb fafaj.

Az őshonos fafajok aránya 63,1 százalék, az idegen-honos, meghonosodott fafajok (akác, fenyők), illetve a klónozott fajták (nemes nyár) aránya 30,5 százalékot tesz ki. Az őshonos fafajok aránya az elmúlt évekhez képest tovább nőtt, elsősorban az erdőtelepítéseknek, másodsorban a szerkezetátalakításnak köszönhetően.

A tájékoztató szerint az ország élőfakészlete folyamatosan emelkedik, 2014. január 1-jén 369,6 millió köbmétert tett ki, és tíz év alatt több mint 10 százalékkal nőtt. Az 1 hektár területre eső átlagos élőfakészlet hektáronként 198 köbméter. A gyarapodás oka, hogy az erdők évi folyónövedéke nagyobb, mint az élőfakészlet csökkenését okozó tényezők – fakitermelések, erdőkárok – együttes hatása.

A fakitermelések tavaly is az erdőtervekben előírt lehetőségeken belül valósultak meg, a 7875 millió köbméter összes kitermelt fatömeg 1,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az egészségügyi és egyéb termelés fakészlete 384 ezer köbméter, ez az előző évhez képest 44 százalékkal emelkedett. Az összes kitermelt fakészlet több mint 8 százaléka származik az egészségügyi és az egyéb termelésből. Az egészségügyi termelést, elsősorban a Keszthelyi hegységben bekövetkezett erdeifenyő pusztulás, valamint a Balaton-felvidéki cseresek pusztulása miatt kellett végrehajtani.

Az erdészeti hatóság 2013-ban 35,2 ezer köbméter mennyiségű falopást regisztrált, ennek 86 százaléka magántulajdonban lévő, nagyobb arányban gazdálkodó nélküli erdőkben történt. Az összes illegális fakitermelés mértéke a hatóság tudomására nem jutott falopásokkal együtt nagyjából 300-500 ezer köbméterre becsülhető.

Az összefoglalóból kiderül az is, hogy a magyar erdők egészségi állapota az Európában elfogadott felvételi rendszer minősítése alapján összességében jó, a vizsgált fák közel 80 százaléka kedvező állapotú.

Az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer részére az erdészeti szakirányítóktól érkezett bejelentések alapján 2013-ban 78 800 hektáron lépett fel erdőkár, a károsodott terület 10 százalékán erősebb, 20 százalékán közepes, míg a fennmaradó területen gyengébb kárt jeleztek.

Összességében megállapítható, hogy Magyarországon 2013. évben a 2009. évi XXXVII. törvény előírásainak megfelelően folyt az erdőgazdálkodás, az erdőterület és az erdők élőfakészlete tovább növekedett, a haszonvételek mértéke a hosszútávra tervezett lehetőségeken belül maradt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Október 23. 13:50
Sajnos akácot ültetnek olyan helyekre is az Alföldön, kötött talajokra, ahol rosszul nő, rosszul mézel, pedig van jobb erdőalkotó fafaj is, pl. Tölgy, hárs, amire meg kedvezőbb lenne termőhely.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. Október 23. 21:39
 Hogyan ismerjük fel a hamis mézet?
http://noinetcafe.hu/index.php/oszi-tippek/18682-hogyan-ismerjuek-fel-a-hamis-mezet
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2014. Október 23. 22:16
Szia Antal!
It lehet mézes üveget venni:
Pécsi Üvegcenter Kft., Pécs, Verseny U. 17. - Cylex Tudakozó
https://pécs.cylex.hu/ceg-info/pécsi-üvegcenter-kft--381092.html
Pécsi Üvegcenter Kft., Verseny U. 17. itt Pécs, Telefon (72) 511 995

Nem tudom, hogy kiszállítják-e. én kis tételt vettem.
Akit érdekel, hangyasavat, és tejsavat lehet itt venni:
Biztonsági Adatlap Szkarabeusz Kft.
www.szkarabeusz.hu/MSDS/Ecetsav.pdf
Biztonsági Adatlap. Szkarabeusz Kft. Pécs, Nagy I. u. 148., Raktár, iroda: Pécs Verseny u. 17. Postacím: 7602 Pécs Pf. 161. Telefon: (06) 72-532-828,

A hangyasav ára 1.500 Ft/liter, a tejsav 1.800 Ft. (Csak azért írtam ide a hangyasavat, és a tejsavat, mert ugyanazon az ipartelepen lehet megvenni, mint az üveget. Az Eristánál ez a két sav 3.000 Ft/liter.
Üdv: Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. Október 24. 07:58
Szia ata ! Kőszőnőm a választ  .
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 27. 14:45
Tisztelt Méhészek!

Állítólag az a hír járja, hogy elkészült az OMME alapszabály tervezete.
Nem tudjuk mi ez a nagy titkolódzás, viszont a küldötteknek 14 nappal a rendkívüli küldöttértekezlet előtt meg kéne kapniuk, hogy véleményezni tudják.
Egyenlőre még az sem olvasható az OMME honlapján, hogy rendkívüli küldöttértekezlet lesz.
Nehéz ezt lekommunikálni úgy, hogy az OMME fogadott ügyvédje pont egy éve hívta fel erre nyomatékosan a figyelmet. Kínos ezt belátniuk, de az "ellenzékre" ezt nehéz rákenni.
Az OMME új alapszabály tervezete állítólag a cégbíróságnak készült, hogy megfeleljen a törvényi előírásnak az egyesület.
Mi a tagságnak írjuk, úgy hogy a cégbíróságnak is megfeleljen.
A jelenlegi vezetés magának írja, és a küldötteknek könnyes szemmel fogják előadni, hogy ezt mindenképpen meg kell szavazni, majd jövőre módosítjuk.
Ebbe a játékba nem kéne belemenni, mert az előző alapszabályunk 2005. április 2-a óta van érvényben.
Kicsit előrelátóbb volt a régi vezetés.
Kíváncsi vagyok a mostani tanulmány meddig lesz alkalmas az OMME működését szabályozottan irányítani.
Egy biztos, a mi véleményünket a mi tervezetünket a többszöri megkeresésünkre nem fogadják el.
Diktatúrában így szokás, ezen kéne közösen változtatnunk.
Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. Október 28. 07:28
Tisztelt Méhészek!
Magam sem tudom eldönteni melyik rovatba írjam a következőket.

Munkamegbeszélés lesz az OMME központban október 30-án csütörtökön.
Meg ne próbáljon egy "idegen" egyesületi tag vagy akár OV tag, esetleg küldött bekéredzkedni a méltóságos nagyurakhoz, mert ez bizony zárt ülés lesz. Nem IB nem EB.
Olyan ülés ami irritál, megoszt, és ami ellen folyamatosan felemeljük szavunkat. Az alapszabály tervezetet ismét egy szűk "szakértői" gárda fogja áttekinteni, hogy ehető formába öntsék számunkra.
Arról egy kukk sem esik, hogy az ellenzéknek bélyegzett csapat társadalmi munkában már egy éve elkészítette ezt!
Még arra sem méltatnak bennünket, hogy elolvassák, hátha volna olyan elem benne amit fel tudnának használni saját fércmunkájukhoz.
Most már mi is elutasítóak vagyunk!
                                                          NEM MUTIBA KÉSZÜLT!
Egy alulról építkező, önkormányzatiság elvét szem ellőtt tartó javaslat, ami a tagságnak készült, az OMME urai nem kíváncsiak rá!!!!!!!!
Gratula!
Az alapszabály a magyar méhészeknek olyan mint az alkotmány. Ahogy jönnek a hírek ez is az lesz, csak kicsi módosítással.
A régi alapszabályunkat úgy kell alakítani, csűrni-csavarni, nehogy összeférhetetlenek legyenek magukkal, mert akkor új választás lesz.
Ez itt a tét. Jó nagy köd van ma reggel, én mégis tisztán látok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Október 28. 10:51
Annyit tudok a hírhez hozzátenni, hogy két tervezet közül választhat a küldöttgyűlés. Egyik a közhasznú változat, a másik közhasznúság nélküli változat.

Nem akarja a jelenlegi vezetés tudomásul venni, de a kockás sapka és kisnyúl esete ez a történet. Ugyanis akár sima egyesület, akár közhasznú, az összeférhetetlenségek akkor is fennállnak, tehát azokat meg kell szüntetni.
Miért?
A Magyar Méhészeti Nemzeti Programban vállalt feladatok miatt.
A Fekete Józsi feltette a kérdést az MVH-nak, hogy az Ő személyében és pozícióhalmozásában felmerül-e az összeférhetetlenség.
Ő azt a választ kapta, hogy nem.
A kérdésre adott válasz függ a feltett kérdéstől és függ a válaszadó jogi ismereteitől.
Meggyőződésem, hogy a kérdésben is volt hiba és a válaszadó sem rendelkezett elég alapos felkészültséggel, hogy pontos választ adjon.

Véleményem szerint Újra kell kérdezni, felsorolva a pozíciókat és a válaszadónak fel kell hívni a figyelmét, hogy az uniós szabályok szerinti összeférhetetlenségre kérdezünk rá.
Még mindig jobb, ha mi kezdeményezünk, mintha az állam kezdi a szervezetünket számon kérni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. Október 28. 20:40
A Fekete Józsi feltette a kérdést az MVH-nak, hogy az Ő személyében és pozícióhalmozásában felmerül-e az összeférhetetlenség.
Ő azt a választ kapta, hogy nem.
A kérdésre adott válasz függ a feltett kérdéstől és függ a válaszadó jogi ismereteitől.
Meggyőződésem, hogy a kérdésben is volt hiba és a válaszadó sem rendelkezett elég alapos felkészültséggel, hogy pontos választ adjon.

Véleményem szerint a kérdés, és a kapott válasz is helytálló. Az MVH ugyanis a nemzeti programos kifizetésekre vonatkozó jogszabályok alapján vizsgálta és válaszolta meg a kérdést (másként nem is tudja, hiszen az MVH ügyintézője nem civilügyi szakjogász...).
Márpedig ezek a jogszabályok nem tiltják azt, hogy az egyesület valamely vezető tisztségviselője szaktanácsadó legyen.

Azonban jelen esetben a kérdést inkább a bírósághoz kellett volna intézni, ott már nyilván másként nyilatkoznának arról, hogy az egyesület által "alkalmazott" (szerződtetett) szaktanácsadó lehet-e vezető tisztségviselő?

Ez már megint terelés...
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 28. 21:23
QUQURIQ!!!

Üdv. Mindenkinek!

Semmi  gond, majd mi is megkérdezzük a megfelelő helyen, hogy egyes titulosok és beosztások összeférhetetlenek-e?
Mert!
Kérdezni is tudni kell!!!
Nem mindegy, hogy hogyan és kitől kérdezünk!

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. Október 28. 21:42
"Annyit tudok a hírhez hozzátenni, hogy két tervezet közül választhat a küldöttgyűlés. Egyik a közhasznú változat, a másik közhasznúság nélküli változat."

Remélem ezzel nem arra akarsz kilyukadni, hogy a küldöttgyűlésen először is a közhasznúság kérdéséről kell majd szavazni a küldöttgyűlésnek? Ez valójában, mint már többször leírtam, véleményem szerint nem lehet kérdés.
Ha ezt valaki is felveti az az Egyesület alapszabályával megy szembe ami tudomásom szerint érvényben van, mert ha nincs akkor ergo a jelenlegi vezetésnek nevezett emberek sem tölthetik be a posztjukat, és a pénzüket sem vehetik fel.
Az ,hogy az ügyészség felfüggesztette az egyesület közhasznúságát, egyértelműen a jelenlegi vezetés felelőssége. Lehet bármit mondani, a tények azt bizonyítják, hogy előnyére vált és válik az egyesületnek a közhasznúság.10 ember felelősségét nem lehet, nem szabad a tizenkétezer tag által delegált küldöttek nyakába varrni.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. Október 28. 21:59
QUQURIQ!!!

Egyszer a küldött közgyűlés már elfogadta a közhasznúságot!
Most ki a gyenge elméjű???
Hányszor kell még elfogadni???
Ez egy nagyfokú köcsögség!
Gyenge elméjűségre vall, vagy az egész OMME tagságot hülyének nézik???
Ezt kikérem a tagság nevében Magunknak!
A Jelen vezetés több milliós kárt, kárt (csak, hogy megértsék) csinált!
Húzzanak el, és végre had működhessen normális módon az érdekvédelmi szervezetünk!

Egy felháborodott OMME Kiskakas, a 12 000 tagsággal!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. Október 28. 23:51
Az én álláspontom egyértelmű. A közhasznúság elvesztése erkölcsi és anyagi erőforrások elvesztését jelenti és a szervezet erejének, alku pozíciójának súlyának elvesztésével jár. Ezt az OMME nem engedheti meg magának.

A felelősség kérdésében is egyértelmű az álláspontom. Ezt tükrözi a erkölcsi-fegyelmi vizsgálati kérelmem.

Jani bátya!
Tévedsz! Az MMNP két forrásból tevődik össze, és abból az egyik (EU Mezőgazdasági Garanciaalap) sokkal szigorúbb összeférhetetlenségi feltételt állít, mint a közhasznúság. Az MVH-nak ezt bizony az OMME-n köteles számon kérni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. November 03. 20:06
Nos, látom az Ellenőrző Bizottság elnöke teszi a dolgát, és intézkedett arról, hogy végre felkerüljön a honlapra a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület által meghírdetett Év Méze pályázat versenykiírása!   ::)

(És igen!! Időközben az alapszabálytervezeteket is sikerült feltenni, igaz, elég kezelhetetlen formátumban...  >:( )

UPDATE: Én tényleg nem tudom, hogy ez az új honlap miért jobb, mint a régi???
"Túl sok időt vett igénybe a dokumentum keresése az eredeti forrásban. Próbálkozzon újra később.
Ide kattintva megpróbálhatja letölteni az eredeti dokumentumot is."

"Elérte azt a sávszélességkorlátot, amely a Google Dokumentumok formátumától eltérő fájlok megtekintésére és letöltésére vonatkozik. Próbálkozzon újra később.
Ide kattintva megpróbálhatja letölteni az eredeti dokumentumot is."

Megpróbáltam... Katasztrófa....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 04. 06:51
Tisztelt Méhészek!

Tegnap a Szekszárdi Méhészklub vendége volt Szalainé Mátray Enikő.
Ott hangzott el szájából, hogy jövő hétfőn az Akadémián az "Akác megmentése" című konferencia lesz.
Érdekes. Az OMME honlapon egy kukk sincs róla. Talán nincs kampány? VAGY TALÁN MÁR EZ IS TITOK?
Mondott még érdekes dolgokat a neonikotinoidokról, meg az OMME által tavasszal regisztrált 30%-os méhpusztulásról.
Mondjuk nekem nagyon bejött Enikő előadásának ezen része, mert idáig is tudtam, hogy nem valami hiteles az OMME tájékoztató gépezete, de egy szakelőadó szájából megnyugtató hallani, amit már rég tudtunk.
Makacs, sokszor konok embernek sőt néhányan személyeskedőnek tartanak, ez megítélés dolga.
Persze, hogy személyeskedéstől sem mentesek írásaim, ha a méhészek elleni bűnöket személyek és nem szellemek követik el.
Igen személyes bűn, aminek személyi felelősei vannak, hogy az IB újság címlapján reklámozták a méhgyilkos vegyszereket és ezért senki nem tiltakozott az OMME vezetőségéből.
Lehet, hogy ezért személyesen ők a felelősök?
Nagyernyei Attila 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 04. 21:01
Szép estét kívánok!

Egy üzenetet szeretnék közölni.
Bíró Sándor Svédországban élő magyar méhésztárs gratulált a Méhészklub színvonalához.
Külön kiemelte, ahogy írásainkkal a kezdőkhöz viszonyulunk, és milyen segítőkész méhészek vannak.
Kérte, hogy NB 18 fedőnevű méhészünket külön emeljem ki, mert nagyon jó a stílusa.

Más.
Én pedig Keller Tamás méhésztársnak szeretném megköszönni a több száz ezüsthárs csemetét, amelyeket a hétfői Szekszárdi Méhészklub után osztott ki ingyenesen a parkolóban!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. November 04. 21:20
Sziasztok!


Köszönöm az elismerést, bár nem tudom, hogy mivel érdemeltem ki! ;D

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. November 06. 18:49
Talajjavító algát termelnek egy makói üvegházban
Makó - Permetezővel is kijuttatható talajjavító algát termel üvegházában egy makói cég. Az indulást állami kutatóintézet, alapítvány segítette, és hozzájárult a helyi szakközépiskola is.
Bakos András - Délmagyarország napilap - 2014.11.03. 15:49
Megosztás: Facebook Twitter E-mail
Zöldséget termel és termeltet, 300 őstermelővel áll kapcsolatban, 49 főt foglalkoztat, áruházláncoknak szállít be, legutóbb évi 1,1 milliárdos árbevételt realizált a makói Zöldségcentrum Kft. Kezdeni akart valamit húszéves, kihasználatlan üvegházával és termálvizével, így vetődött fel az Algacentrum ötlete – mondta el Basa Zoltán, az egyik tulajdonos a Grand Hotel Gloriusban tartott múlt heti tanácskozáson. A szakmai hátteret az állami tulajdonú Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nkft. adta, segített a LAVINA Alapítvány, az Ateknea Kft. A Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola is beszállt a vállalkozásba, a diákok a tanüzem melletti telephelyen tanulni fogják az algatermesztést.

Algatermelő medence Makón. Az üvegház és a termálvíz adott volt, a szakmai háttér az állami kutatóintézeté. A szerző felvétele
Algatermelő medence Makón. Az üvegház és a termálvíz adott volt, a szakmai háttér az állami kutatóintézeté. A szerző felvétele

A beruházás pályázati pénz nélkül, jórészt saját erőből indult. Maga a termelőtelep nem került összesen 2 millió forintba. Az üvegházban egy 30 centiméter mélységű, ellipszis alakú, lapátkerékkel áramoltatott vizű medencében szaporodik az alga. Ha mennyisége eléri a két grammot literenként, már kijuttatható, akár a vízzel együtt, sima permetezővel. Az algát centrifugával ki lehet vonni a vízből, így messzebbre is szállítható. A cég egyelőre saját területén használja.

Az alga azért lehet jó üzlet, mert az uniós csatlakozás óta egy sor vegyszer használatát tiltották be, ugyanakkor a verseny miatt mégis muszáj sokféle kemikáliát, műtrágyát használni. Az alga úgy javítja a talaj minőségét, hogy kevesebb műtrágyára van szükség. Ez egyelőre nagyobb gazdaságoknak érheti meg, de az ilyen célra termesztett algákat másutt már 20–50 kilós zsákokban forgalmazzák, ára 9 és 20 ezer forint között mozog. Kiss István, a Bay Zoltán intézet igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy a biotechnológiai kutatások egyik iránya ez. Foglalkozik a szakma az állatok takarmányozásában felhasználható, fehérjét és vitaminokat tartalmazó algakészítménnyel is. Ennek azért lehet jelentősége, mert a nagyüzemi jószágtartáshoz használt takarmányba sokáig állati fehérjét kevertek, ennek tilalma óta szóját, de a beszerzés gondot okoz. Ráadásul a legtöbb fajta génmódosított, és bár van sima, magyar szója, a termesztésnek nem igazán felel meg a hazai éghajlat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. November 09. 12:28
Százmilliárd forint jut hét év alatt az erdők fejlesztésére


Mintegy százmilliárd forint jut a következő hét évben az erdők fejlesztésére uniós forrásokból - hangzott el az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács (EESZT) húszéves jubileumi ülésén csütörtökön, Sopronban. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködési megállapodást írt alá az EESZT-vel.

eszt1

Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár- és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, hogy a kormány stratégiájában kiemelt szerepet kap a vidék fejlesztése, ezen belül az erdők környezetvédelmi és gazdasági szerepének növelése. Az előző hét évben mintegy 97 milliárd forintból történt erdővédelmi és erdőgazdasági fejlesztés 180 ezer hektáron.

Az államtitkár elmondta, hogy 2030-ra megduplázódhat az Európai Unióban a faanyag iránti igény, amelyre már most fel kell készülni: a jelenlegi 21-ről 27 százalékra kel növelni az erdőterület nagyságát.

eszt2

A magán és állami tulajdonú erdőgazdaságok fejlesztésével a vidéki élet is javulni fog, egyrészt nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi hozzáadott szolgáltatásokat is fejlesztik, másrészt munkahelyeket is teremtenek – tette hozzá a politikus.

Az állami erdőterületek nagysága több mint egymillió hektár, a magánerdőké pedig mintegy 85 ezer hektár.

Mózes Csaba, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkárságának osztályvezetője hozzátette: az erdőtelepítések következtében egymillió tonnával nő - az eddig háromról négy millióra - a hazai erdők széndioxid megkötési képessége. Ez a törekvés összhangban van az Európai Unió új szabályozási sarokpontjával, amely többek között az üvegházhatású gázok mennyiségének nagyobb arányú megkötését szorgalmazza.

eszt4

A hazai erdőterületek Magyarország széndioxid kibocsátásának 15-17 százalékát kötik meg éves szinten.

Az osztályvezető elmondta azt is, hogy az erdőket fel kell készíteni a klímaváltozásra. Ebben a munkában hangsúlyos szerepet kap a terméktanács, amely a megfelelő szaporítóanyagokat biztosítja az erdőgazdaságoknak.

Kárpáti Béla, az EESZT elnöke az MTI-nek elmondta, az Európai Unióban Magyarország termeli az egyik legtöbb szaporítóanyagot, 250-260 millió erdészeti csemetét állítanak elő évente, amelynek 40 százalékát exportálják.

eszt3

A konferencián együttműködési megállapodást kötött az EESZT a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával. A kamara elnöke elmondta, hogy ennek értelmében a szervezet a terméktanáccsal előre egyeztetett álláspontot képvisel, a terméktanács pedig kikéri a kamara véleményét döntései meghozatala előtt. Ezzel erősödik mindkét fél szerepe a gazdaságban, illetve hatékonyabban léphetnek fel a jövőben az esetleges joghasználati, vagy jogalkotási kérdésekben – tette hozzá Győrffy Balázs, aki elmondta azt is, hogy a hazai erdőknek két százalékát termelik ki évente, miközben a területük négy százalékkal nő.

Az EESZT-nek több mint hétszáz tagja van, termelők és kereskedők is. A szervezet 2009 óta tagja az Európai Erdészeti Szaporítóanyag-termelők Egyesületének.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. November 12. 22:04
http://www.origo.hu/itthon/20141112-meheket-uszitott-haragosara-a-nyugdijas-asszony.html

Ez már valami.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. November 13. 22:42
Tisztelt Méhésztársak!


Egyesületünk közhasznúságát megszüntető bírósági végzés ismeretében, a mai napon mindenki számára nyilvánvaló vált, vasárnap Gödöllőn alapszabály ügyben csak jogilag kifogásolható döntés születhet.

Hiába a nagy igyekezet a helyi elnökök felé történő ígérgetés az NP.-ből történő osztogatás be kell látnunk csak és kizárólag jogilag megtámadható döntés születhet sajnos!

A kialakult tragikus helyzetnek a rendkívüli küldött közgyűlésen történő ártatlan felismerését, beismerését követően a hirtelen jött megoldás azaz kegyelemből megszavazni a nem közhasznút és ugyanezen célból az egyesület megmentésének hősévé válni, már csak azért sem helyes döntés mert ezáltal a szabálytalanságok személyi köre kibővülne a helyi elnökökre is.


Tisztelt Méhésztársak!

A rendkívüli küldöttgyűlés meghívója, és az omme.hu-n szereplő felhívások sajnos egyértelműen félrevezetőek!

Azt a látszatok keltik, hogy a küldöttek döntenek az új alapszabályról (beleértve a közhasznúsági változatot is), miközben választásunk sem lehet.

A közhasznúság törölve lett a bírósági végzés által és éppen a közhasznúságra vonatkozó részek törlését, kiemelését, vagy egy közhasznúságot nélkülöző új alapszabály megalkotását.

A kialakult helyzetben így nem maradhat más mint a felelősök bizalmának megvonása a küldöttgyűlésen, és egy új vezetőség felállításával egy gyors intézkedéssorozat végrehajtása a károk mérséklése érdekében.

 
Tisztelettel: Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2014. November 13. 23:36
Én ezt most nem értem. Tehát ha egy egyesület közhasznú akar lenni, akkor előbb kell közhasznúvá válnia, mint ahogy azt az alapszabályában megfogalmazza? Akkor hogyan válhat közhasznúvá, ha nincsenek meg annak a jogi alapjai?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. November 13. 23:57
QUQURIQ!!!

Az OMME alapszabályilag közhasznú volt!!!
Csak Az OMME elnöke Dr. Mészáros László ezt jól el.....
Ő miatta vették le az OMME-ről a közhasznúságot!
Ezért és a többi ténykedéséért közgyűlési határozat nélkül, több millió Ft ot vett fel...

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. November 14. 22:52
QUQURIQ!!!

Magyarország - Finnország
                  1  :  0

Végre büszke Magyar szurkoló lehettem!

QUQURIQ!!! Kiskakas!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. November 15. 14:33
Kihívásokkal teli év áll a növényvédő szakemberek mögött


A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara (NMNK) 2014. november 12-én rendezte meg a IX. Növényorvosi Napot. A rendezvényen Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke is köszöntette a résztvevőket.

novenyorvos nap1

A konferencián több száz növényorvos vett részt, közöttük a növényvédelmi szakma minden fontosabb állami, szakigazgatási, oktatási, kutatási és gyakorlati részterületének képviselője.

A NAK kiemelt stratégiai partnerként tekint a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamarára (NMNK) – mondta Győrffy Balázs elnök. A két kamara együttműködésének egyik fontos területe, az okszerű növényvédelem feltételeinek megteremtése és minél szélesebb körű elterjesztése.

novenyorvos nap2

Győrffy Balázs beszédében kiemelte: a NAK eddigi működésének fontos mérföldköve, hogy a két kamara hatékony és eredményes együttműködésének köszönhetően létrejött egy országos növényvédelmi előrejelző rendszer, amely jelentősen megkönnyíti majd a gazdálkodók munkáját. A jelenleg még tesztüzemben működő rendszer internetes honlapján a növényorvosok által írt szöveges előrejelzési bejegyzések mellett a műszeres növényvédelmi prognózisok is megtekinthetők. A gazdálkodók egy adott növénykultúrát kiválasztva megyei bontásban tájékozódhatnak a várható növényvédelmi helyzetről. Az internetes portál mellett készül egy mobil alkalmazás is, így a gazdálkodók egy okostelefon segítségével bárhol, bármikor elérhetik a növényvédelmi információkat – mondta a NAK elnöke.

 novenyorvos nap3

A portál továbbá lehetőséget biztosít arra, hogy a gazdálkodók és a növényvédelmi szakemberek, növényorvosok között az eddiginél szorosabb szakmai kapcsolat épüljön ki. Ezzel megteremtődhetnek a helyi, parcella szintű megfigyelések feltételei, amely így hatékony, környezet- illetve költségkímélő növényvédelmi technológia alkalmazását teszi lehetővé – tette hozzá Győrffy Balázs.

Hozzátette: a két kamara közötti együttműködés más feladatokra is kiterjed. A NAK az NMNK bevonásával minden olyan szakmai egyeztető fórumon részt vesz, ahol a hazai szabályalkotási folyamat zajlik. Valamennyi javaslattételi, illetve döntési lehetőségnél a tagok álláspontját kikérve, az ő érdekeiket képviselve jár el.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. November 15. 17:34
Szélesebb körű tagállami önállóság a GMO-k tiltásában

Az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi és közegészségügyi bizottsága kedden megszavazta azt a javaslatot, amely - az eddigi szabályozást megváltoztatva - széles körben lehetővé tenné a tagállamoknak, hogy uniós szintű engedélyezés ellenére is megtiltsák genetikailag módosított organizmusok (GMO) termesztését a saját területükön.
Marco Contiero, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet agrárpolitikai igazgatója nyilatkozatban méltatta az EP-szakbizottság által megszavazott javaslatot, amely - megfogalmazása szerint - lényegesen jobb a tagállamok által a Tanácsban elfogadott szövegnél, azt ugyanis erőteljesen befolyásolta a GMO-párti brit kormányálláspont. Contiero szerint a mostani szavazás elősegíti a szilárd jogi alap megteremtését az európai országoknak ahhoz, hogy saját területükön megtiltsák a GMO-alkalmazást, és megnehezíti a biotechnológiai iparág képviselőinek dolgát, ha bíróságon akarják megtámadni az ilyen termesztési tilalmat.
A parlamenti szakbizottsági javaslat megerősítené a tagállamok azon jogát, hogy környezetvédelmi aggodalmakra hivatkozva tilalmat rendeljen el GMO-termesztésre, és korlátozná a biotechnológiai vállalatok szerepét a döntéshozatalban, amit az EU-országok szakminisztereinek közös álláspontja értelében kulcsfontosságúnak kellene tekinteni. Ezek után az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak - az Európai Bizottság bevonásával - az elkövetkező hetekben kísérletet kell tennie az álláspontok összebékítésére.
A GMO-párti kormányok álláspontját is tükröző tanácsi álláspont értelmében a nemzeti tilalom elrendelésekor nem lehetne környezetvédelmi aggályokra hivatkozni, a tilalmat elrendelni akaró kormánynak kötelessége lenne konzultációt kezdeményezni a biotechnológiai vállalatokkal, és az uniós elvi engedély megadása után két évvel már semmiképpen nem lenne szabad fenntartani nemzeti tilalmat.
Magyarország alaptörvényében rögzítette: területén nem kíván GMO-növényeket termeszteni és ilyen szervezeteket tartalmazó élelmiszereket előállítani.
Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője a szavazás után nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy a szakbizottság által megszavazott előterjesztés tartalmazza az általa kezdeményezett módosításokat. Értékelés szerint a szöveg támogatja a tagállamok szabad döntését, és erősíti a határon átnyúló szennyezések elkerülésére vonatkozó szabályozást.
"Hosszú út áll előttünk, de osztrák, horvát, szlovén, olasz és francia képviselőtársaimmal együtt bízunk abban, hogy a ma megszavazott felhatalmazással az Európai Parlamentnek sikerül minél előbb megegyezésre jutnia a tagállamokkal" - fogalmazott nyilatkozatában Hölvényi.
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért (PM) EP-képviselője ugyancsak arról számolt be nyilatkozatában, hogy az általa is kezdeményezett és most megszavazott módosító javaslatok érdemben csökkenthetik a mezőgazdasági géntechnológia használatával kapcsolatos kockázatokat, ideértve a határon átnyúló szennyezéseket. Egy új pénzügyi felelősségi rendszer garantálná, hogy a GMO-termelők viseljék az esetleges szennyezésekből eredő költségeket - tette hozzá.
A PM-es képviselő kiemelte, hogy az EP-szakbizottsági verzió kibővíti a GMO-termesztés tiltásának alapjául szolgáló indokok körét, valamint szigorú követelményeket fogalmaz meg a génmódosított és a nem GMO-növények együtt termesztésére vonatkozóan.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2014. November 15. 20:51
Sziasztok!


Közzétették Egyesületünk honlapján, az alapszabály módosító javaslatokat.

Én megtaláltam benne a javaslataimat egyébként.

Egy dolog viszont, nagyon visszatetsző a módosító javaslatok 90 %-ban a közhasznú Alapszabály változatához íródott, azaz egy rendkívüli küldöttgyűlés megnyitását követő jogi tájékoztatót ( miszerint csak a nem közhasznú alapszabály megszavazására van lehetőség) követő szavazással lesöpörhető..

Egy fontos körülményre felhívnám a figyelmet: javaslataikat a beküldő tagtársak az elnöki felhívásra tették.

Tehát nem a beküldő tagtársak hibája hanem a közhasznúság lehetőségének fennállására felhívó OMME elnöke felelőssége áll fenn.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 15. 21:13
Szép estét mindenkinek!
Örvendetes, hogy feltették, de nagyon későn!!!!!!!!!!!!!!!
Már az elolvasása is egy komoly erőpróbát igényel, nemhogy a megértése, és témák szerinti kiértékelése, majd a helyes megoldás után a döntés.
A másfél órás időkorlátozás a küldöttek arcul csapása, ami jellemző a mai OMME vezetésre!
Nem hallgattak a szép szavakra, így mi isszuk meg a levét a hülyeségüknek.
Ej ráérünk arra még 2016-ig? Most meg az utolsó órákban közlik a módosítókat?
Azt nem tudom minek megyünk Gödöllőre?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. November 15. 22:20
QUQURIQ!!!

Hát eszközvásárra!
Vagy lesz még ott más is?

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. November 15. 22:24
Én is megtaláltam benne pár javaslatomat. Fél óráig tartott elolvasnom a szöveget, értelmezni szerintem sokaknak nem lesz elég a másfél óra. Egyszerűen képtelenség.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Rakodos Zotya - 2014. November 15. 22:28
Gödöllön megint palira vesznek bennünket,mert hagyjuk magunkat! :( >:( :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. November 15. 22:47
QUQURIQ!!!

Az a „pali aki hagyja magát”!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Rakodos Zotya - 2014. November 17. 22:04
Az APEH nem jön,de a NAV az ellenőrizni fog! :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2014. November 20. 17:35

Lezárt ügy: megtámadták a méhek
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság
2014. november 20. 7:19
A tulajdonos karjaiba futott a tiszavidi méztolvaj.

A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást Sz. András 25 éves tiszavidi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2014. szeptember 28-án a tiszaadony külterületére kihelyezett méhkaptárokat felnyitotta, az azokban lévő kereteket a méhekkel együtt kiszedte, hogy hozzájusson a mézhez. A méhek azonban a férfit megtámadták, aki emiatt elmenekült, így a lopás meghiúsult. A férfi menekülés közben a méhek tulajdonosának a karjaiba futott, aki értesítette a rendőrséget. Az egyenruhások a férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

 

 A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

A tanult Méhek ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 21. 08:54
Tisztelt Méhészek!
Az utolsó sorokra koncentráljatok!

Jövőbe mutató, új lehetőség az érdekérvényesítő munkában!
by Mészáros József • 2014-11-20

FM – OMME Stratégiai Megállapodás

Ezúton tájékoztatjuk a Méhésztársakat, hogy 2014. november 26-án, a Földművelésügyi Minisztérium és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület között, a megelőző aláírást követően, a megkötött Stratégiai Partnerségi Megállapodás ünnepélyes átadására kerül sor. A szerződés ünnepélyes keretek közt történő átadása, a Földművelésügyi Minisztérium épületében történik, amelyen Egyesületünket dr. Mészáros László elnök úr képviseli. A Stratégiai Partnerség időtartama alatt, a felek a jogalkotási folyamatokban egyeztetnek a méhészeti szakágazatot érintő egyes tárgykörökben, és a vélemények összegzését követően a Minisztérium megjeleníti azokat a jogalkotási folyamatban. A Megállapodás keretében, a Miniszter vállalja, hogy aktuális jogalkotási tervét legalább félévente megküldi a Stratégiai Partner részére. Továbbá a jogszabályok vagy jogszabály-módosítások előkészítése (koncepcióalkotás) megkezdésétől fogva, az Országos Magyar Méhészeti Egyesületet bevonja a döntéshozatal folyamatába. A Stratégiai Partner javaslatait mérlegeli, a tervezetbe be nem épített javaslatok elhagyását megindokolja.


A megállapodás az OMME részére lehetőséget biztosít arra, hogy a hazai méhészeket érintő kérdésekben, minél eredményesebb érdekérvényesítő munkát végezhessen.

 
Most kéne meghívni a Földművelésügyi Minisztert a következő rendkívüli küldöttgyőzésre, hogy megtapasztalhassa milyen az OMME-ban az érdekérvényesítő munka!

Persze csak akkor, ha szóhoz engedik jutni. ;D ;D ;D
Nagyernyei Attila
 

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2014. November 21. 10:49
A miniszter statégiai partnere lesz Mészárosnak. Nagyjából ezt gondolom...  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. November 21. 13:10
Javítsatok ki, de ez eddig is így működött, nem? Az OMME-nak eddig is jelentős beleszólása volt pl. a Nemzeti Programba, a keretösszeg átcsoportosítást is mindig az OMME kezdeményezte, ezen kívül más, a méhészeket érintő jogszabályoknál is működött a véleményezés, egyeztetés a minisztérium és az egyesület között.
Akkor most mi is az újdonság?  ???

(Megjegyzem, csak nehogy az OMME is úgy járjon ebben a nagy stratégiai partnerségben, mint járt annó a Malév....  :-[ )
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. November 21. 21:58
http://www.hirado.hu/2014/11/21/ujabb-kartevo-kozeledik-magyarorszag-fele/?source=hirkereso
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. November 22. 00:26
Ez a stratégiai partnerség nem tartalmaz többet, mint amit a demokratikus jogok bármely magyar állampolgár számára megad. Gyakorlatilag amit ismertettek, az egyenlő a semmivel. De azért lehet, hogy az aláírt anyag ennél többet is tartalmaz. Majd ezt is megismerjük. Ha odaérünk a hídhoz, át is fogunk menni rajta. Addig meg türelem és munka kell, hogy valóban oda is érjünk.   
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. November 22. 15:49
Sziasztok !  Szóval, mindenki úgy védekezik ahogy tud, és a pénztárcája engedi !   Űdv  . Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 22. 17:38
Tisztelt Méhészklub olvasók!

Elnézést kérek azoktól akik ma reggeltől, kora délutánig nem tudták elérni a honlapot!
Amikor az ötlet megfogalmazódott, álmodni sem mertem róla, hogy ekkora lesz az érdeklődés.
Valószínű szolgáltatót kell váltanunk.
Az Admin vagy nevezzük Webmesterünk jelentése alapján sokszorosan meghaladjuk azt a kapacitást, ami biztonságos üzemeléshez szükséges. Úgy is mondhatjuk, hogy kinőttük magunkat!
Köszönet érte minden Méhészklub olvasónak, az OMME vezetőinek, akik napi rendszerességgel figyelnek bennünket és természetesen a Klubtagoknak!

Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. November 22. 18:07
Tájékoztató a régi típusú, zöld színű őstermelői igazolványok cseréjéről


2014. január 1-től a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara - NAK - végzi a mezőgazdasági őstermelői igazolványok kiadását, érvényesítését, cseréjét.

A NAK felhívja a figyelmét azoknak az őstermelőknek, akik 2009. január 1-jét követően váltották ki az őstermelői igazolványukat (ez volt a zöld színű, régi típusú igazolvány) és azt még 2013-ban, vagy 2014-ben nem cserélték le az új típusú barna színű igazolványra, hogy 2014. december 31-ig kérelmezzék az új igazolvány kiállítását. Az igazolvánnyal kapcsolatos eljárás a kamara tagjai számára ingyenes.

A cserére azért van szükség, mert a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 228/1996. (XII.26.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdése értelmében a 2009. január 1. és 2012. december 31. között kiváltott igazolványok 2014. december 31-ig hatályosak. Vagyis ezek az igazolványok 2015. január 1-től nem használhatók, végleg kikerülnek a rendszerből.

Azért fontos, hogy az új igazolványok kiváltására még 2015. január elsejét megelőzően sor kerüljön, hogy az őstermelői tevékenység jogszerű folytatása ne sérüljön.

Kérjük mindazokat az őstermelőket, akik még nem éltek az igazolványcserével, hogy a tevékenységük szabályszerű végzése érdekében 2014. december 31-ig váltsák ki az új őstermelői igazolványukat. Az igazolvány kiadására az őstermelő állandó lakóhelye szerint illetékes kamarai falugazdász jogosult. A falugazdász irodák címe, és a falugazdászok elérhetősége a kamara honlapján, http://www.nak.hu/hu/ a főoldalon megtalálható.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. November 24. 16:42
SZORÍTSUNK KLUBVEZETŐNKNEK, MERT NAGY NAP A MAI!
ELNÖK VÁLASZTÁS LESZ SZEKSZÁRDON ÉS Ő AZ EGYIK JELÖLT :)

SOK SIKERT NAGYERNYEI ATTILÁNAK ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. November 24. 18:52
Tolna Megyének új "régi" elnöke lett!
Nagyernyei Attila  megnyerte a választást!!! Gratula neki :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. November 24. 19:50
QUQURIQ!!!

Gyönyörű ez az este! Ennél jobb hír nem is létezik!

Kedves Attila!

Legyél olyan amilyen voltál és vagy!
Továbbra is küzdj az igazságtalanság ellen!
Segítsd a bajban lévő méhészeket, rendezz olyan jó Tavaszvárókat mint régen!
Ne félj!
Az OMME elnöke már nem ültethet az elkülönítőbe a kispadra!
Csatár lettél, méghozzá középpályás!
Innentől már könnyebb a gólokat lőni!
Mi meg nyomjuk Neked a gólpasszokat!
Remélem, hogy az ellenség hálóján több luk lesz mint fonat!!!
Innentől kezdődik a középkezdés!!!
Az igazság, látod mindig győzedelmeskedik!!!
Így lesz ez az OMME vezérkarával is!!!

Kakas szívből gratulál a Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tirpákbokri - 2014. November 24. 20:39
Gratulálok Attila!  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. November 24. 21:10
Történelmi változások történtek ma SZEKSZÁRDON  :o ;)

Bővebben az eseményekről majd Attila ír néhány sort.................
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. November 24. 21:27
Igen! Ez a nap, ez az este, jó néhány ember életében, történelmet írt!!

                                              Gratulálok, Nagyernyei Attilának
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. November 24. 21:53
Ma legaktívabb 44 idáig! 30 fő felett is járt a vendégek létszáma egyszerre!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Rakodos Zotya - 2014. November 24. 23:06
Gratulálok,sok erőt egészséget,kitartást kívánunk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2014. November 25. 00:04
Gratulálok Attila!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2014. November 25. 00:24
Attila!

Tisztességes,következetes munkádat,cselekedeteidet
értékelik,látják a méhészek.
Le a kalappal előtted!
Sok erőt és jó egészséget kívánok neked!

Üdv:Ánti
( ahogy Gyuribá mondja )
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2014. November 25. 07:13
Gratulálok :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. November 25. 07:41
A mai világban igen igen elkelne jó pár ilyen magatartású ember.
Nem is kel, hogy konkrétan ilyen legyen, talán elég lenne annyi, hogy törekedjen arra, hogy ilyen legyen!
Idézet
Tisztességes,következetes munkádat,cselekedeteidet
értékelik,látják

Én megpróbálok hű maradni az általam leírtakhoz, miszerint :
Idézet
A becsületesség, a tisztesség és az igazmondás támadhatóvá tesz.
Ne törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte!
Nem azért vagyok őszinte, hogy mindenki szeressen.
Hanem azért, hogy magamat ne utáljam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2014. November 25. 08:13
Örömmel olvasom Attila sikerét!
Szívből  gratulálok!
Töretlen elszántságot és Jó egészséget kívánok!

Ezután az OMME jelenlegi vezetőségének a lemondásának hírét olvasnám hasonló örömmel! ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2014. November 25. 09:32
Gratulálok Attila!

Ismét méltó elnöke van a szekszárdi Egyesületnek!
Kitartást, jó egészséget, sok sikert kívánok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. November 25. 18:02
Gratulálok Attila ! Ha írhatok neked ilyet , Vígyázz az egészségedre csak nyúgottan .  Űdv .  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2014. November 29. 05:12
https://www.youtube.com/watch?v=GDxxf2BOMJw
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. November 29. 05:50
http://youtu.be/P1sum-kWfcg
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. November 29. 21:14
QUQURIQ!!!

Ma reggel Kiskakas elment a manikűröshöz, egy kicsit igazíttatni a sarkantyúcsáján!
Mert tudta, hogy megint kapirgálni kell az OMME szemétdombján…
Hol is kezdjem?
Mint tudjuk elnökünk, szereti a jó borokat!
Ezért meghívja az alelnök barátját Feketét az alelnököt  egy kis borozgatásra Szekszárdra…
Mint tudjuk, hogy Szekszárdon jók a vörös borok!
Mielőtt vezetőink jól megmártóznának a Bacchus italából, elugranak a méhészek közé, hogy kellő igyekezettel szétverjék a szekszárdi méhész egyesületet!
Igaz, a tagság 2/3 –os szavazati többséggel megválasztotta Nagyernyei Attilát újból elnöknek!
Fekete mester már jól ismeri az utat Szekszárdra, mert a bíróság kötelezte, hogy kérjen bocsánatot Attilától az alaptalan vádaskodása és hazudozása miatt!
Lehet, hogy most a bíróság által megadott szöveget fogja felolvasni?
Megint olyanban üti az orrát ami nem rá tartozik!
Tisztelt Vezetők! Vegyétek már tudomásul, hogy Szekszárd egy önálló egyesület!
Ti meg nem vagytok a tagjai!
Innentől meg csak a bor marad számotokra!...

Üdvözöl Benneteket Kiskakas a pincemester!





Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. November 29. 21:29
Ezt a kapkodást!
OMME honlap mai híre. Éppen időben.
Miért nem holnap hajnalban tették fel?
Nagyernyei Attila

OMME – Alapszabály tervezet
by Mészáros József • 2014-11-29

Tájékoztatás az OMME módosításra előterjesztett Alapszabályáról

 

Tájékoztatjuk a tisztelt OV Tagokat és Küldötteket, hogy a soron következő Küldöttgyűlésünkre a módosításra, megvitatásra és döntésre előkészített Alapszabály szövegtervezet egységes szerkezetben az OMME weblapján olvasható. Az előkészítési munkafolyamatokban az Alapszabály Módosítást Előkészítő Bizottság, az IB és az EB javaslatait megfogalmazta. Tekintettel arra, hogy az előkészítési munkák folyamatában az OMME új ügyvéd bevonására kényszerült, a KGY-t megelőzően rövid bizottsági ülés megtartására is sor kerül.

A módosító javaslatokra, és a hatályos jogszabályok által kötelezően előírtakra tekintettel ez a végső szövegtervezet képezi a KGY általi közös tárgyalás és döntések alapját. A módosítások megvitatásával, a minél szélesebb körű konszenzussal történő elfogadásával, és a közös munkába bevont, kiváló jogi ismeretekkel és nagy tapasztalattal rendelkező ügyvéd szakmai segítségével megvan a garancia arra, hogy Küldöttgyűlésünkön új alapszabálya szülessen az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek.

A korábban postázott elnöki levelet követően ez úton is kérek minden érintettet, hogy minél többen vegyünk részt ebben az igen jelentős, egyesületünk jövőbeni működését meghatározó közös munkában!

                                                                                               Dr. Mészáros László                                                                                                                          Elnök
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 01. 16:20
Figyelem!

Ma este 18 óra Szekszárdi Méhészklub!
Vendégünk, Dr. Csaba György.
Téma a kis kaptárbogár.
Helyszín: Tormay Béla u.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. December 03. 18:21
Ma voltam a falugazdásznál zöld őstermelői igazolványom cseréje ügyében, mivel mindenhol azt lehet hallani, hogy még az idén le kell cserélni ezeket az igazolványokat (kivéve az OMME honlapon nem lehet egy árva betűt se olvasni erről...)
Szóval a falugazdász elmondta, hogy az igazolványcsere elsősorban a főállásúakat érinti, őket viszont nagyon, mert ha 2015. január 1-én nem rendelkeznek új, barna színű igazolvánnyal, akkor elveszítik a TB jogviszonyukat.

Hahó, ha valaki olvas minket, légyszi tegye már fel az OMME honlapra, hogy mások is tudjanak róla! Sokakat érinthet!

Itt elég jól le van írva a lényeg:
https://fustolo.wordpress.com/2014/11/22/foallasu-ostermelok-figyelmebe/

Egyébként pikk-pakk megkaptam az új igazolványomat, ami 2015-től érvényes, a régi meg maradt még 2014-re.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. December 03. 22:23
http://viszavzsodor.blogspot.hu/2012/10/tudumanyos-percek.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogaras - 2014. December 04. 07:44
Tisztelt jakabadam!

Nem kell hozzá nagy hírverés , mert ez a dolog elég jól ki van találva ugyanis akinél még zöld igazolvány van annak az érvényessége le fog járni és mindenképpen ki fogják cserélni barnára mint ahogyan azt már tavaly elkezdték és tavaly is már zömében az újítók barnát kaptak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2014. December 04. 11:44
Bogaras!

Elsőre én sem értettem ennek a jelentőségét, de aztán a falugazdász elmagyarázta, hogy a főállású őstermelőket kellemetlenül érintheti, ha csak jövőre cseréltetik le a zöld igazolványukat (megszakad az őstermelői jogviszonyuk folytonossága, elveszítik TB jogosultságukat). Amit írsz, egyébként igaz, de most a zöld igazolványokkal elég nagy kalamajka van emiatt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 07. 17:02
Nem méhészet téma, viszont tetszik.


A drágakő

Egy Indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs Indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral. Az éhes utas meglátta a drágakövet az Indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie.

Ám néhány nappal később a vándor visszatért az Indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.
„Gondolkoztam…”– szólalt meg. „Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.


Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2014. December 07. 18:45
Tetszet nekem is. Csak ezzel az a baj , hogy nagyon kevés az ilyen " utazó " . Nekem is van tőrténetem , minden évben szoktam adni a szómszédjaimnak egy űveg mézet .ki is probálták használni , mivel gondolták ez már jár nekik  . Most már nem teszem . Űdv .  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 08. 08:24
Tisztelt Méhésztársak!

SAJNOS A RÉGI BEJELENTKEZÉSETEKKEL NEM TUDJÁTOK ELÉRNI HONLAPUNKAT!

AZ ÁTÁLLÁSI KELLEMETLENSÉGEKÉRT ÚJBÓL ELNÉZÉSETEKET KÉREM!


ÜDVÖZLETTEL:
Nagyernyei Attila
klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 08. 12:02
Köszönjük OMME!
A Kossuth rádió Hajnaltáj műsorában hírként említik a mézhamisítást!
Meddig fogják folytatni az OMME vezetői a bújócskát?
Meddig tűrjük, hogy az érdekképviseletnek már rég nem nevezhető OMME hallgat?
Mi kell még, hogy foglalkozzanak az OMME uralkodói a hazai ágazat súlyos problémáival?
Tisztelt méhészek!
A mézhamisítási botrány szelleme kikerült a palackból.
Ma a rácdióban, holnap a TV-ben, holnapután meg mézexport stop?
Hallja ezt valaki egyáltalán az OMME-ban?
Itt a hanganyag, talán így hisznek nekünk!
Még akkor sem foglalkoznak az égető problémával,mikor szakmai tájékoztatásra, párbeszédre  hívják őket!
Véleményem szerint tűrhetetlen, hogy a termelőket nem védi meg saját egyesületük a mézhamisítókkal szemben!
A tagdíjakból élők uralkodnak a tagság felett, és a gondok elől meg menekülnek?
06.21.30-tól hallgassátok, különösen a végét!
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#20112-084-


Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. December 08. 12:12
A mézhamisításról:
Valóban több vezető ember tud arról a "Tuti szirup" mézhamisításról ami 2 csatornán érkezett be az országunkba.
Kár volt megszellőztetni a témát így a karácsonyi vásár előtt, mert így épp azok ússzák meg akik benne voltak.
Az OMME tett lépéseket a probléma megoldására, de egy folyamatban levő ügy részleteinek kiszivárogtatása több kárral jár a tisztességes méhészeknek, mint amennyi hasznot hoz az információ.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 08. 12:22
Veszti 1982!

Tudom, hogy képességeimet nagyra becsülöd, de a Kossuth rádióban nem én vagyok a tudósító.
Ha eltusolják a híreket, abból mindig nagyobb baj lesz, mert ezeket a szaftos dolgokat imádja a média.
Az OMME-ban meg csak az van mostanság.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2014. December 08. 13:42
Veszti1982

Én úgy hiszem, hogy minimum az egyesületi elnököknek, és a küldötteknek is tudnia kellene arról, hogy milyen irányban és minőségben tett lépéseket az OMME a mézhamisítással kapcsolatban. A küldöttgyűlés kiváló alkalom lett volna erre!!!!
Pont karácsony előtt kell ezt megtenni!!
Talán el kellene mondani a médiában, hogy termelői mézet vegyenek az emberek, a saját közelében élő és számára hiteles termelőtől!
Ja és talán el kellene mondani azt is, hogy a minőségi méz nem olcsó kategóriás, és nem akciós áru!!

Nyilván Te is hallottál már "akácmézet" 1.5oo-. Ft-ért 0,95 kg-os kiszerelésben! (Ha az üvegbe nem fér bele az 1 kg, akkor az magáért beszél . Na hát erről van szó!!

Üdv: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. December 08. 16:33
Bercsényi

Azokat az információkat amelyeket én gyűjtöttem be még a saját feleségemnek sem mondtam el, így biztos, hogy nem szivárog ki. Majd csak akkor kerestem meg az OMME-t amikor már bizonyítékok voltak a kezemben. Akkor valóban nem volt rám idő, de miután lecsillapodtak a rendkívüli utáni események akkor nem csak meghallgatásra került az általam észrevett dolog, hanem konkrét lépések is történtek az ügy megoldása felé. Én nem hittem el, hogy tenni fog valaki ebben az ügyben valamit, és ezért vázoltam fel az Attilának is a helyzetet tőmondatokban, mert teljesen bízni benne sem tudtam. Így lehetett az, hogy a küldöttgyűlésen még az elnöknek is nagyon kevés információja volt.
Nagyon összetett ez az egész ügy és nincs éles határvonala a legális és az illegális részének, valamint nagy kutyák eszik ezt a csontot, és azért van bennem félsz is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. December 08. 16:46
Had tegyek fel én is kérdést: miért minden év karácsony előtti készülődésében röppen fel hír mézhamisításról, antibiotikumról a mézben, mézminőség megkérdőjelezése?
Ezek nem egy szándékosan manipulatív hírek? Ezt nem a nagy mézkereskedők generálják? (elsőre úgy tűnik nem érdekeik nekik)

Ja és még valami. Meghallgattam a Kossuth rádióban a reggeli műsort. Egy mondatban megjegyezték, hogy van hamisított méz. Attila: Ezt a témát egy kicsit felfújtad... 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 08. 20:48
Veszti 1982!

Érdekes, hogy engem vádolsz azzal, hogy ezt a témát felfújom.
Múlt héten az OMME központban miről is volt szó?
Na majd az lesz igazán felfújva, de nekem ahhoz semmi közöm, fújódik az magától.
Ezt írod még:
"... és ezért vázoltam fel az Attilának is a helyzetet tőmondatokban, mert teljesen bízni benne sem tudtam."
Én soha senkitől nem kérem, hogy bízzon bennem. Amit állítok azért vállalom a felelősséget.
Én most azt állítom, hogy nagy baj van a méz minőségével. Mi ezzel a gondod?
Talán ez amire utalsz:
"nagy kutyák eszik ezt a csontot, és azért van bennem félsz is....."
Én nem félek a nagy kutyáktól, inkább azoktól akik elsumákolják a problémát.
Különben több nagy kutya is van, azt elhiszem, hogy a kicsi Veszti fél tőlük.
Ha azt állítod, hogy én a dolgot felfújtam, az hamarosan ki is fog pukkanni.
Amikor már kereskedőknek fekete listája van, hogy kiktől nem vesz soha többet mézet, beszélnünk kell róla.
Szerinted az sem hír ami a Kossuth rádióban elhangzott?
Minek kell még történne, hogy hír legyen?
Ma a Bonyhádi méhészklubon volt egy perc amikor rettenetesen kellemetlenül éreztem magam.
Majdnem kikotyogtam egy nagykutya nevét. Van bennem egy feszültség, ordítani tudnék az OMME tehetetlenségén, Te meg arról beszélsz, hogy semmi gond, ne fújjuk fel azt ami nincs.
Gyere el január 5-én én a Szekszárdi méhészklubba, és ha azután azt mondod semmi gond, akkor tényleg nem kell ezt a témát feszegetni.
Én megelőlegezem, hogy Te leszel utána a leghangosabb, hogy ezt nem gondoltad volna.

Nagyernyei Attila



,


Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. December 09. 06:43
Attila! Ott leszek január 5-én
Amire szerettem vola rávilágítani, az hogy erről a témáról még nem kellett volna a fórumon írni,mert lebuktatni kell a szereplöket és nem egérutat hagyva menekíteni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 09. 07:15
Veszti 1982!

Ezzel a hozzászólásoddal részben egyet értek.
Azért csak részben, mert örülök, hogy közös a célunk, viszont nagyon nehéz megtalálni a helyes utat.
Mire gondolok?
Tegnap megint rekordhoz közeli érdeklődők nézegették hozzászólásinkat.
Ebből arra következtetek, hogy érdekes a téma. Nagyon remélem, hogy kárt nem fogok okozni, és nem kiáltanak ki bűnbaknak, azért mert felemeltem a hangomat ebben a kényes témában.
Mi lett volna a csalóknak az üzenet, és mit szűrt volna abból le a tisztességes méhészek nagy tábora ha hallgatunk?
Először is a megtévedtek további erőt kaptak volna, mert elmaradt a szankció, a még tisztességesek meg jogosan reklamálnak, hogy nekik szabad akkor én is csinálom.
Abban viszont nincs igazad, hogy a Karácsonyhoz van "illesztve" a balhé!
Ez már nyáron elkezdődött, és folyamatosan jöttek a hírek a különböző pancsolásokról, valamint több kereskedő is kezdeményezte, hogy legyen egy szakmai kerekasztal a témában.
Az OMME elutasítja, a meghívásoknak nem tesz eleget (egyedül Dr. Fendrik Péter), arra hivatkozva, oldják meg  problémát a kereskedők.
Na ez az a pont ahol minden eszközt be kell vetni, mert az OMME cserbenhagy bennünket!
Nekem már nem furcsa, nem először, gondoljunk csak a csávázó szerekre!
A pénz-érdek-védők nem érzékenyek erre a súlyos problémára, nekünk kell előadásokat szerveznünk, hogy vissza tudjuk szorítani a káros folyamatokat.
Minden előadó élt a lehetőséggel, sőt nagyon megköszönte a felkérést.
Nem furcsa neked, hogy az OMME még mindig nem mozdul?
Légy szíves, ha tudsz valamit jelezz, hiszen Te állsz velük szoros kapcsolatban, Ti hívogatjátok nagyjainkat.
Nem tudom miről beszélgetettek legutoljára Szekszárdon?
Az OMME vezetőinek kínos ez a kibeszélő Show.
Szeretnének elhallgattatni bennünket.
Én pedig azt szeretném, ha a méhészek érdekében tennék a dolgukat, és nem holmi hangzatos
"Mézes reggelivel" kábítanák a tagságot.
Arra is szükség van, jó dolognak tartom, de ezekkel a trükkökkel fedik el a valós problémát.
Végül is jól csinálják, mert működik a félrevezetés.
Azért szakmapolitika ez a javából!
Dübörög az  OMME!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 09. 07:25
Ezt a hozzászólást a zöldről emeltem ide!
Akkor van baj, vagy nincs? Döntsétek el Ti!
Az OMME szerint minden OKÉ!


Kedves Veszti!
Ha már somogyi létemre Tolnában lettem tag szivesen elmegyek hozzátok is klub foglalkozásra, ha meghívtok. Számomra pont ugyanolyan kedvesek azok a méhésztársak is akik a kivált egyesületben vannak. Amitől én félek, hogy szekértáborokká bomlik szét a néhány éve még egységes méhész közösség. Milyen szakmai érdekvédelmet
lehet majd csinálni, ha a méhész közösség fele azt mondja valamire, hogy Á a másik fele meg dafke azt, hogy B ? Azzal, hogy különvonul a közösség egy része abban az a legroszabb, hogy a lehetősége is megszűnik az egymás megértésének. Az, hogy ezt a bomlást az OMME elnöke támogatja számomra elfogadhatatlan. Ez néhány éve még elképzelhetetlen lett volna. Kiváncsian, a megértés szándékával várom azt, hogy beszámolj a különválás okáról. Megmondom őszintén nem értem, miért kell ezzel várnod.

Kedves Laci (Tükör)!
Értem az aggályaidat, de egyenlőre én kultúrált megnyilatkozásokat látok. Tőlem nem kell féltened ezt az oldalt. Amint látod éppen arra törekszem, hogy az indulatok és a személyeskedések helyett az egymás meghalgatása megértése legyen a jellemző.

Kedves Bogaras!
A te hozzászólásodból eggyel nem értek egyet. A Takács úr megszólítással. Én azt kérem minden méhésztárstól, ha lehet tegeződjünk. Ezen az oldalon ez egyébként is általános.

Apropó érdekvédelem!
Tudjátok-e hogy alapvető változások zajlanak, zajlottak le az idén a magyar kiskereskedelmi
forgalomban. Eddíg 90% ban magyar méz volt az üzletek polcain. A változás nem csekély!
A tél végére várhatóan 90% lesz a nem magyar méz aránya. Hasonló lesz a helyzet mint Spanyolországban. Spanyolország is nagy méztermelő. A kereskedelmi forgalomban mégis
80-90%-ban kinai méz van.



Takács Ferenc
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 09. 12:36
Nem tetszik nekem ez az új egyesület(Tolnai) létrehozási téma!
Miért van erre szükség?
Ennyire nem bíznak Attilában?
Ha valamivel nemért egyet Attila az OMME vezetőkkel, azt majd ők megvitatják maguk között! Eddig is így volt!
Amikor Kékes, Tajti, Koller volt az elnök senki sem akart új egyesületet, pedig akkor is voltak konfliktusok nézeteltérések!
Hogyan tovább?
Hétfőn Attila klubján pl: Kedden meg az új egyesületben??
Vagy mind két klub egy napon, hogy döntse el a méhész melyik "táborba" szeretne tartozni?
Mi lesz ebből hosszútávon bele sem merek gondolni.............

Veszti egy kis felhomájosítást kérhetnék mint laikus??

Nálatok is kell majd egyesületi pénzt fizetni?
Lehet két "táborba" tartozni?
Lesznek előadások tartva?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. December 09. 12:56
Tetszik nem teszik, mindenki létre hozhat egy egyesületet, ha az egyesületi törvényt betartja. Az pedig, hogy az omme tagegyesülete lesz e az más kérdés. Itt a sarkallatos kérdés az uniós támogatás kifizetése. Ezen lehet jogászkodni. Mégpedig, hogy ha nem tagja az adott egyesület az omme-nak kerülhet e hátrányos helyzetbe azért mert nem kaphat uniós támogatást. Az pedig, hogy egy természetes személy lehet e tagja mindkét egyesületnek, illetve jobban mondva több egyesületnek, azt nem tudom. Mindenesetre az Omme ilyen módon való szétfeszegetését nem tartom szerencsésnek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 09. 13:24
Idézet
Tetszik nem teszik, mindenki létre hozhat egy egyesületet, ha az egyesületi törvényt betartja.

Vivaldi!
Egy meglévő egyesület nyakába még egyet?
Megosztás céljából?
Még a vak is látja, hogy az Attila került célkeresztbe!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 09. 15:30
Zümi!

Kis kiegészítést kell tennem.
Mindenki célkeresztbe kerül akinek más a véleménye, vagy az  alapszabályunk szerinti működést szeretné.
Azzal tisztelt méhésztársak most senki nem lesz népszerű.
Nem számít ha nincs szavazatszámláló, attól még lesz szavazat.
Nem számít ha a jelenlétin 72 fő szerepel, és 80-an szavaznak.
Nem számít, hogy levezető elnök nincs megszavazva, attól még levezet.
Nem számít ha a küldött hozzászólásra jelentkezik, majd megunja.
Nem számít ha két héttel a küldöttgyűlés előtt meg kell kapnia a megvitatandó  anyagot a küldötteknek, és csak néhány órával előtte teszik fel az OMME honlapjára.
Nem számít, hogy emiatt is teljesen szabálytalan volt a küldöttértekezlet, szabályosnak minősítik.
Nem számít ha az OMME elnökének vétsége miatt elveszítettük a közhasznúságunkat, majd megszavaztatták, hogy ismét azok legyünk, az újabb gyűlésen meg, hogy mégse legyünk.
Nem számít, hogy mi előre szóltunk, hogy nagy baj lesz ebből, utólag már kit érdekel.
Nem számít, hogy az elnök úgy vesz fel fizetést, hogy soha nem szavaztuk meg.
Nem számít, hogy ügyvédek, EB tagok állítják az összeférhetetlenséget, az IB szerint minden rendeben.
Nem számít, hogy most háromszor annyi bért fizetnek ki az elnöknek, és az ügyvezetőnek mint Bross idejében.
Tisztelt méhészek!
Láthatjátok itt semmi nem számít, egyedül a pozíció!
Ezért toporog mindenki odafent!
A méhészek érdeke mit kíván, nem számít.
Most biztosan célkeresztbe leszek, nem számít.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. December 09. 21:12
QUQURIQ!!!

Ezek mind köztudott dolgok!
Az elnök csak magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, hogy ennyire nem ért az egészhez!
Maradt volna otthon kaptárt festeni, mert így az OMME –ek most több millióval vastagabb lenne a pénztárcája!
Nem alkalmas a vezetésre!
Semmit nem tud maga megoldani!!!
És ez nem vicc!!!
Várom már a középkezdést!

A jobb szélről beadó Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 09. 21:42
Az OMME vezérkara azzal védekezik, hogy a költségvetés megszavazásakor megszavaztuk az elnök fizetését is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. December 09. 21:59
QUQURIQ!!!

Fekete fizetését miét szavaztatták meg akkor????????????????

Az Apiterápiás  Egyesületet ha nem akarták volna minden áron kirúgni az OMME-ből, talán senkinek nem tűnt volna fel, hogy nem volt már a küldött gyűlés határozatképes!!!
Így abban állapodott meg a küldöttgyűlés, hogy a legközelebbi közgyűlésen rúgják ki az Apiterápiás Egyesületet, és a feketének is akkor lesz megszavazva a fizuja!
Ennek ellenére 2 nappal később Fáskerti EB elnök aláírta a fizetés kiutalását!
Mészáros elnöknek is így kellett volna megszavaztatni a fizetését, mint Feketének, meg mint Brossnak!
Akkor meg mi a fenéről hazudozik a vezetés???
A fizetés megérdemléséről meg csak annyit, hogy egy lyukas petákot nem ér a munkája!

A  bepöccent Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 09. 23:38
De az elfogadott költségvetésben volt rá keret. - ezt mondják védekezésképpen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 10. 05:56
Nem Geddekas!

Kiskakasnál van az igaz gömb.
Minden sora valóság!
Nem voltunk határozatképesek, a fizetések nem lettek a küldöttgyűlés által jóváhagyva.
Ez jogtalan kifizetés, szabálytalan felvétel.
Akkor mi a frásznak rugózunk az alapszabályon, ha az OMME urainak mindent szabad?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 10. 12:35
Helló Veszti!
Látom fent vagy!
Válaszolnál a kérdéseimre amit már egyszer feltettem, hogy mire számítsunk Tolna Megyei Méhész Egyesületi tagok az új egyesülettel kapcsolatban?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 10. 13:26
Attila!

Tulajdonképpen igazad van, de a nagy probléma az, hogy semmilyen szankció ez ügyben nem történt. Lépett az etikai bizottság? Lépett az Ellenőrző Bizottság? Lépett bármelyik IB tag? Lépett bárki is bármit? Úgy látszik, hogy nem hiányzik senkinek semmi.

Ha meg semmi nem történt, akkor tessék tudomásul venni, hogy a hallgatás belegyezés.

Üres pufogásnak van értelme?
Erre mondják, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.
Kutya ugat, a karaván halad. Soroljam?

A ződfórumon elhangzott az érdekképviseleti egységes gondolkodás megszűnése és, hogy ehelyett árokásás zajlik.
Hát erre ott nincs értelme reagálni a felvetésre, de itt leírom, hogyan is zajlik az árokásás.

Biztos sokan látják az OMME-ban uralkodó szabálytalanságokat, sok embernek van gondolata arra, hogyan kellene változtatni, de a cselekvésig még akkor sem jutnak el, amikor lehetne vagy kellene.
És utólag visszamutogatnak rád, rám, tehát azokra akik többször megszólalnak és felhívják a figyelmet a szabálytalanságokra.
De tud ezekről a szabálytalanságokról bármit is az a mindennapi egyszerű méhész, aki a ződ méhészfórumot olvasgatja? Ugye nem? Vagy ha igen, akkor félinformációkkal teletömik a fejét.

Az OMME vezérkarának taktikája, hogy nyomja a sikerpropagandát, közben ellenünk személy szerint karakter gyilkosságot követ el. Folyamatosan rossz hírünket keltik. A ződ méhészfórumon nem telik el úgy hónap, hogy neekm rossz híremet ne keltenék.
Nem az a lényeg az OMME vezérkarának hangadói szemében, hogy jót akarunk és jót mondunk, hanem az, hogy amit mi mondunk azért hülyeség, mert mi mondjuk és különben is mi hülyék vagyunk.

Lásd a közhasznúság kérdését. Mi mindig következetesen a közhasznúságot képviseltük. Viszont egy év alatt az OMME vezérkarának legalább hatszor megváltozott a véleménye a közhasznúságról. A küldöttek és elnökök minden szavazási alkalommal az előző álláspontjukkal szögesen ellentétest szavaztak. Küldöttek nem arra figyelnek amit javasolunk, hanem arra amit az elnöki pulpitusról kérnek.

És itt vissza is érünk ahhoz, hogy Dr. Mészáros László által felvett havi fizetés szabályos vagy szabálytalan volt-e? Hiába mondod te vagy én, hogy szabálytalan, ha a küldöttek még azt se voltak hajlandók megérteni, hogy az elnök kezébe ne hagyjanak teljes körű aláírási jogkört a 20 millió Ft fölötti kötelezettség vállalások esetére. Ez egy ilyen ország. Ezek ilyen emberek. Ezeknek Mohács kell.

Utóirat:
Egyébként a mi oldalunk se mentes az előítéletektől és a fölösleges óvatoskodástól. Ha nem így lenne, akkor az OMME vezérkara már a neonikotinoidos botrány kapcsán, tehát réges-régen lecserélődött volna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. December 10. 18:39
Kedves Zümi!

Már elkezdtem megfogalmazni az új egyesület apropóját, de hirtelen nagyon sok teendőm akadt, így alig van időm fórumozni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 10. 19:15
Semmi gond, türelmesen várom!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2014. December 10. 20:17
QUQURIQ!!!

Kakaskodásom óta, szerintem nem említettem meg a „zöldieket”…
Most sem akartam, de ihletet adtak…
Szerintetek? …ha a zöldieknél is olvasható lenne a fekete-fehér, átlapoznának felette?
Nem szeretnék megtudni, hogy mi is megy abban az érdekvédő egyesületben amibe évenként súlyos tízezreket fizetnek be tagdíjként?
Szerintetek nem olvassák vendégként a fekete-fehéret???,
Aki nem olvassa a zöldieket, az nem olvassa a fekete-fehéret és fordítva is igaz!
A zöldieknél nem mer senki írni az OMME-ról, mert rögtön számkivetett lesz!
Olvashattok, de nem írhattok, nem lehet saját véleményetek.
Akkor meg miért nem méhész könyvet olvasnak a kiscserkész kezdők, mint annak idején mi is tettük?
Ott minden le van írva feketén-fehéren, mint itt nálunk!
Közénk jöhetnek a zöldiek is, szívesen látunk mindenkit itt lehet véleményetek!
Így javulhat valakinek, valakiknek a kifejező készségük…
Mert ugye, odaát a zöldieknél, a nagyhangúak, demagógusok, mit tettek valaha is az OMME előbbre jutásában???
Tudom van egy pár közöttük, akik sohasem voltak OMME tagok…
Gyertek közénk, mutassátok meg, hogy hogyan is kell jól csinálni…
Ez ha valóra válna, mögétek állnánk!

Egy fekete – fehér Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 10. 23:10
Tudjátok, hogy a gyávaság és a megfontoltság között mi a különbség?
A gyáva visít, uszít, de nem csinál semmit, nem kezdeményez, hanem "én megmondtam", aztán lesi a potyát a "jó" lehetőséget.
A gyáva, üzletember módjára viselkedik, pedig az érdekvédelem nem üzlet.

A megfontolt gondolkodik, javasol és cselekszik és tudja, hogy az érdekvédelem a közös érdekeink védelméről szól, ahol bárkinek személy szerint csak akkor lesz jó, ha mindenkinek jobb egy kicsit a közös munkánk eredményeként.

Ki ki rakja be magát oda, ahova gondolja és aki érdekvédelemmel akar foglalkozni az ne legyen gyáva. Ha gyáva, akkor meg ne foglalkozzon érdekvédelemmel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 11. 19:45
Már megint üvegmizéria?
Tisztelt Méhészek!
Közeleg a Karácsony.
Az OMME Kft. legújabb kedvessége, hogy állítólag nem lehet üveget kapni, a Piroda Kft-nél.
Ma többen hívtak, hogy lyukra futottak mit tudok mondani.
Én? Semmi közöm az üvegforgalmazáshoz.
Azért annyit, hogy a gyárban van üveg.
Mikor írom a sorokat, biztonságból én is felhívtam a Piroda Kft-t.
Tényleg nincs most üveg, de állítólag holnap 11 óra után lesz.
Nem ártana felírnák az illetékesek az OMME honlapjára, de ők inkább rohannak Gyulára!
Tényleg mi is lesz Gyulán?
Kihelyezett IB ülés, meghívott EB tagokkal.
Mi lesz a téma?
Mézhamisítás. Na végre, csak foglalkoznak vele, mégis az érdekképviseletünkben felébredt az önkritika.
Lesz még szó az OMME elnökének jogtalanul felvett fizujáról, meg arról, hogyan tovább, mivel nyugdíja is van, ezzel össze kéne fésülni. Még mielőtt valaki arra gondolna, hogy mit turkálunk más zsebébe, magánügy, megnyugtatásul közlöm, hogy a tagdíjunk meg közügy, abból csippent le nem kis szeletet.
A terepjáró ára valóban bruttó 6 millió (nem 9)ettől függetlenül minek az, egy kutatási programhoz.
Van még hírem, de az Gyula után, mert az érintett egészségét kívánom óvni, úhogy nem kotyogok.
A  pozíció vesztést a termál víz nem gyógyítja úgy sem.
Ezt a kérdést az OMME dominóban fogom folytatni.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 12. 09:56
                                                            2015 a Talajok Nemzetközi Éve


“Egészséges talajokat az egészséges életért” jelmondattal indul útjára 2015-ben a Talajok Nemzetközi Éve, amely felhívja a figyelmet a tudatos és fenntartható talajművelés és tápanyag-gazdálkodás, a nemzetközi összefogás fontosságára.

2015-öt az ENSZ 68. Közgyűlése nyilvánította a Talajok Nemzetközi Évének, december 5-ét pedig a Talaj Világnapjának. A rendezvénysorozat fő célja, hogy tudatosítsa mindenki számára a talaj alapvető szerepét az élelmiszerbiztonságban, a fenntartható fejlődésben, az éghajlatváltozás hatásainak enyhítésében és nem utolsó sorban az emberi életben.
A szervezők szeretnék felhívni a döntéshozók figyelmét is a hatékony stratégia- és jogszabályalkotás fontosságára a környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás és a talajvédelmi erőforrások fenntartható használatának területén.
Az ünnepi év során az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a Nemzetközi Talajtani Unió (IUSS) számos rangos eseményt szervez majd. A talaj évének nyitó eseményeit 2014. december 5-én rendezik New Yorkban, az ENSZ székházában, valamint Rómában és Bangkokban, a FAO székházában.
Számos országban, köztük Magyarországon is, megemlékeznek a Talaj Világnapjáról. A magyar nyitórendezvényt 2014. december 8-án Gödöllőn tartják. A talajvédelem jelentőségének tudatosítását hazánk is támogatja, és megfelelő figyelemmel kezeli a talajvédelem kérdéskörét mind a szakterületi stratégiák, mind a jogszabályok megalkotása terén.
A NÉBIH 2015-ben – az állandó szakmai rendezvények mellett – a lakosság számára szervezett programokkal szeretné majd felhívni a figyelmet a talajok szerepére a mindennapi életben, valamint a talajállapotok megóvásának fontosságára.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 12. 10:00
A magyar nyitórendezvényt 2014. december 8-án Gödöllőn tartják.

Laci!
Voltál a rendezvényen?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 12. 10:06
                                  Szigorodnak az élelmiszerek jelölésének törvényi előírásai!

A rendeletben kötelezően előírt információkat - mint a megnevezés, összetevők, nettó mennyiség, szavatossági idő - jól látható helyen, egyértelműen, az előrecsomagolt élelmiszerek esetén közvetlenül a csomagoláson vagy az arra rögzített címkén kell feltüntetni, a betűméret magassága pedig nem lehet kisebb 1,2 mm-nél.
A rendelet tartalmaz egy listát az allergiát okozó összetevőkről és alkotóanyagokról, amelyeket az élelmiszer összetevőinek felsorolásánál az adott anyag rendeletben szereplő egyértelmű megjelölésével kell feltüntetni. Ezeket az összetevőket olyan szedéssel - betűtípussal, stílussal vagy háttérszínnel - kell kiemelni, amely azt egyértelműen elkülöníti a többi összetevőtől. Ily módon akarják biztosítani, hogy az élelmiszer-allergiában szenvedő fogyasztók megfelelő tájékoztatásban részesüljenek - olvasható a közleményben.
A fagyasztott hús vagy hús- és halkészítményeknél a rendelet hatályba lépését követően a termék első fagyasztási időpontját is meg kell adni - idézi a közlemény Torsten Branert, a Taylor Wessing e|n|w|c nemzetközi ügyvédi iroda partnerét. A jogász hozzátette: a fogyasztók megtévesztésének elkerülése érdekében, mindazon húskészítményeken és halászati termékeken, amelyek azt a látszatot keltik, hogy egy teljes darab húsból vagy halból állnak, de valójában több darabból - törmelékhúsból - készültek, a gyártóknak fel kell tüntetniük a "darabokból formázott hús", valamint a "darabokból formázott hal" megjelölést.
A fentieken túl az eddig csak a marhahúsnál kötelező eredet-megjelölést 2015. április 1-jétől kiterjesztik a sertés-, juh-, kecske-, és baromfihúsra is.
2016. december 13-ától minden előrecsomagolt élelmiszeren szerepelnie kell a tápértékjelölésnek, amelynek legalább a termék energia-, zsír- és telített zsírsav-, szénhidrát-, cukor-, fehérje- és sótartalmáról tájékoztatást kell adnia - olvasható a közleményben.
A tájékoztatásban felhívják a figyelmet arra, hogy a rendelet hatálybalépése előtt forgalomba került vagy megjelölt, de a rendelet követelményeinek nem megfelelő élelmiszereket az adott készletek kimerüléséig továbbra is értékesíteni lehet. Minden egyéb élelmiszer további forgalmazása esetén, amelyek nem felelnek meg az élelmiszerek jelöléséről szóló rendeletnek, az élelmiszeripari vállalkozásokat a felügyelet tetemes pénzbírsága fenyegeti
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. December 12. 10:33
http://hvg.hu/gazdasag/20141212_Gond_van_a_meztermessel_Bekesben?s=hk
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. December 13. 15:52
Tisztelt Méhésztársak!
    Széles körben tudott volt, hogy a Tolna Megyei Méhész Egyesületben a tagok között feszültség uralkodott, ami a november 24-i rendkívüli közgyűlésen csúcsosodott ki. Az elnökválasztás után többen lemondtak a tisztségeikről, mert a megválasztott vezetőség olyan irányvonalat mutatott fel, amellyel a tagok egy része nem kívánt azonosulni. A legnagyobb nézetbeli különbség az OMME jelenlegi vezetőségének a megítélésében volt, de az elmúlt időszakban a személyes ellenségeskedés is növelte a válsághelyzetet.
   Az elmúlt hetekben egy kis csoporttal összefogtunk, és elhatároztuk, hogy szakmai alapokon, elhatárolódva a jelenlegi vezetés szakmapolitikájától, kérve az OMME vezetőségét, egy új egyesületet hozunk létre. Ennek következményeképp 2014 december 2-án megalakult az „OMME Gemenci Helyi Szervezete Szekszárd” méhész egyesület. Koller Zoltán kapott bizalmat az egyesület elnökének, aki eddig is megbízott elnöki szerepet töltött be, így már van gyakorlata az egyesület vezetésében. A megalakuláskor a taglétszám 31 fővel indult, de bizakodva nézünk a jövőbe.  Jelenleg az OMME helyi szervezeteként működünk és a közeli céljaink között szerepel, hogy hamarosan elérjük a 100 körüli létszámot, ami az önálló egyesület első momentuma lenne.
   Mint minden egyesület akkor kap értelmet, ha a tagok megtöltik azt élettel, így szeretnénk ezt mi is tenni. Reméljük, hogy barátságok alakulnak ki, és izgalmas szakmai estek, tartalmas előadásokkal. Az első klubesténken 2015 január 13–án kedden este 18.00 órai kezdettel Dr. Hegedűs Dénes a Méhegészségügyi kérdések témakörben tart előadást a szokott helyen, Szekszárdon a Tormay Béla u 18 szám alatt. Mindenkit szeretettel várunk.
   Dobosi Szilveszter
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 13. 19:50
Veszti 1982!
Nem szeretnék több helyreigazítást kérni tőled!
Ezt írod:

"Az elnökválasztás után többen lemondtak a tisztségeikről, mert a megválasztott vezetőség olyan irányvonalat mutatott fel, amellyel a tagok egy része nem kívánt azonosulni."

A vezetőség így áll fel az új civil törvény szerint:
Elnök
Titkár
Gazdasági vezető
Kérlek a titkárt és a gazdasági vezetőt ne hozd hírbe, egyedül úgy tudom velem van gondotok, azt pedig én vállalom.
Megértésedet köszönöm.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. December 13. 22:32
http://www.vg.hu/gazdasag/az-idei-legjobb-magyar-mezek-440661
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 16. 09:41

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj drasztikus emelése kiszoríthatja a hazai beszállítók termékeit a boltok polcairól


Az élelmiszer-termékpályát érintő olyan kormányzati, illetve országgyűlési döntések születtek vagy vannak kidolgozás alatt, amelyek az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó vállalkozásokat és azokat a mezőgazdasági (elsősorban kertészeti) termelőket is érintik, akik beszállítói a kiskereskedelmi láncoknak.

Nem vitatva a kormányzat szándékait, az ágazat szereplői attól tartanak, hogy ezen intézkedések negatív gazdasági hatása leginkább a beszállítókat fogja érinteni, mivel a piac logikája szerint racionális megoldás a teher kompenzálására a kiskereskedő által alkalmazott árrés növelése.

Mindez az olcsóbb importtermékek súlyának növelésével, illetve a magyarországi beszállítók nyomás alá helyezésével járhat az átadási áraik csökkentése érdekében. Ez elsősorban a kisebb magyar cégeket hozhatja abba a helyzetbe, hogy nagyobb mértékű árcsökkentést legyenek kénytelenek elkönyvelni annak érdekében, hogy a polcokon tarthassák termékeiket.

Az intézkedés érdemben veszélyeztetheti a magyar élelmiszeripar és a mezőgazdaság egyes ágazatainak (zöldség-gyümölcs szektor) jövedelemtermelő képességét.

Mindezek fényében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara javasolja, hogy a Kormányzat tegye egyértelművé: az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelése a kiskereskedelmi láncok terheinek növekedését célozta, és nem fogadható el annak bármilyen mértékű áthárítása a fogyasztóra vagy a termék beszállítóira.

Ezt elősegítendő a Kormányzat helyezze kilátásba, hogy a kiskereskedelmi láncok árkialakításának gyakorlatát figyelemmel tartva minden lehetséges eszközt felhasznál, ha azt észleli, hogy a láncok megpróbálják áthelyezni a terheket a termékpálya más szereplőire, ezzel is védve a hazai élelmiszer-feldolgozással foglalkozó vállalkozások és mezőgazdasági termelők érdekeit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 16. 09:43
Alacsonyabb ponthatár a fiatal gazda támogatásnál


Az Irányító Hatóság 86/2014 (XII.11.) számú közleménye értelmében a 2014. május 1. és május 15. között benyújtott kérelmeknél a minimum pontszám 90-re csökkent. Ezt a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

Megjelent az Irányító Hatóság 86/2014 (XII.11.) számú közleménye az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet módosításáról, valamint a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához 2014. évben igényelhető támogatás megítéléséhez szükséges minimális ponthatár leszállításáról.

A közlemény értelmében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet módosítása a folyamatban levő eljárásokban, a jogorvoslati eljárásokban, valamint a peres eljárásokban is alkalmazandó. A módosítás fogalmi pontosításokat vezetett be.

A közlemény továbbá tájékoztatást ad arról, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatóságának döntése értelmében a 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet alapján 2014. május 1. és május 15. között benyújtott kérelmek esetében a minimum pontszám csökkent, azt 90 pontban határozták meg. Ezt a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

A közlemény megjelenésével egyidejűleg hatályát veszti az Irányító Hatóság 50/2014. (IX. 14.) közleménye.

A korábbi 103 pontos határt a Miniszterelnökség az intenzív érdeklődésre tekintettel, illetve a kormány vidékfejlesztési céljaival összhangban szállította le.  Ennek eredményeként mintegy nyolcszáz fővel több fiatal gazda részesül induló támogatásban. Így négy támogatási körben összesen mintegy 60 milliárd forint áll rendelkezésre, több mint 5000 ifjú gazdálkodó versenyképességének növelésére. Ebből 24,5 milliárd forint összegű támogatást már a Miniszterelnökség mint Irányító Hatóság ítélt meg a fiatal agrárszakembereknek.

A pályázat célcsoportjaként azokat a 18 és 40 év közötti ifjú gazdákat jelölte meg a Miniszterelnökség, akik először kezdenek gazdálkodni mezőgazdasági üzem vezetőjeként, megfelelő szakmai tudással, végzettséggel rendelkeznek, és vállalják, hogy gazdaságukat legalább 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik.A támogatás a vállalkozás elindításához, a birtokszerkezet átalakításához, a mezőgazdaságban dolgozók korösszetételének javításához valamint a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez járul hozzá.

A 2014-2020-as vidékfejlesztési programban is fontos célkitűzés a fiatal gazdák támogatása. A munkaerő-igényes ágazatokba történő intenzív forrásbevonás erősíti a vidék munkahelyteremtő és megtartó-képességét, stabil jövedelmet biztosít a mezőgazdaságból élők számára. Az előttünk álló uniós ciklusban Magyarország közvetlen támogatási keretének maximum 2 százalékát, továbbá a Vidékfejlesztési Program keretének várhatóan mintegy 6 százalékát is a fiatal gazdák támogatására fordítja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 16. 09:47
Nem támogatja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a földadót


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) semmilyen mértékben és semmilyen formában nem ért egyet a termőföld megadóztatásával. Az erről szóló határozatot a Kamara Országos Elnöksége egyhangúlag fogadta el 2014. december 10-i ülésén.

A NAK a Település Agrárgazdasági Bizottságok elnökeinek bevonásával országosan felmérte az önkormányzatok földadóval kapcsolatos elképzeléseit. A visszajelzések alapján megállapíthatjuk, hogy mintegy félszáz település vezetése tervezi a földadó kivetését. Az érintett önkormányzatok nem egységes elvek mentén állapítanák meg földadót, a legtöbb esetben hektáronként vagy aranykoronánként határoznák meg az adó mértékét.

A NAK határozott véleménye szerint a földadó több szempontból is aggályos. Az adót a földtulajdonosok előbb-utóbb továbbháríthatják a földhasználókra, így fennállhat az az eset, hogy a földhasználóknak közvetlenül az iparűzési, közvetve pedig a földadót is meg kell fizetniük. További problémát jelent, hogy a földadó forrást von ki a mezőgazdaságból.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zombee - 2014. December 16. 11:09
Ez a méhészklub, vagy az agrárkamara hírcentrum? Ha szükségét érzed ennek, lehetne egy hozzászólásban három szolid linkkel?
Köszönöm!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2014. December 17. 01:45
"Nem támogatja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a földadót"

MI A ROSSEB VAN,NYÚL VISZI A PUSKÁT!
Annak tesznek be aki létre hozta őket?
Nem értem én ezt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 17. 09:40
Idézet
Ez a méhészklub, vagy az agrárkamara hírcentrum?

Mind kettő ha úgy tetszik :D
Egyébként bővítve lett a tárhely, nem okoz problémát....
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 17. 10:06
http://magyarmezogazdasag.hu/hu/irasok/penzvilag/az-mfb-29-milliard-forint-keretosszegben-agrarhitelprogramokat-indit


Így megfelel Zééé?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zombee - 2014. December 18. 09:23
Fain, köszi Zümi!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2014. December 18. 20:10
http://www.omme.hu/?p=2445

Minden rendben,dübörög...!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2014. December 18. 20:16
 "JÓ a PÁLYA"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 19. 13:48
OMME elnökünk penge és jól ül a szeren. Hogy az egész magyar méhészet csúszik lefelelé a lejtőn és sok méhészet haldoklik, azt ő egyéni problémának tekinti, mivel neki minden tökéletes és jó. Érdekvédelem nem halad, valami más történik, de azt viszont igen faszán megy. Ha így megy minden tovább, akkor a lejtő alján majdcsak megállunk. De hát az továbbra is csak egyéni probléma.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 19. 20:13
Tisztelt Méhészek!
Ne legyetek ám elvarázsolva az OMME-ban tartott vizsgálatoktól.
Tudja egyáltalán valaki itt közületek, hogy mit ellenőriztek?
Ez ami ott lezajlott, egy sima rutinellenőrzés, amolyan nesze neked fogd meg jól, hogy neve legyen a gyereknek.
Természetesen ellenőrizték, hogy a járulékokat rendesen befizették e.
Ma már ki mer olyant megtenni, hogy ezekkel gond legyen?
Ez régebben is így volt, Bross idejében sem történt semmi különös.
Egyszerűen parádésan jó az OMME önámító, újévi tűzijátékot megszégyenítő önfényező gépezete.
Mi van a Kft-vel?
Ja bocsi azt nem vizsgálták.
Mi van az EB vizsgálataival?
Bocsi azt titkosították, normál halandónak nem "mutyiba" bocs mutiba készült.
Biztos a Karácsonyi ánizsos, mézes puszedli illata teszi, de én nem dőlök be ezeknek az önimádó furfangoknak.
A bűneiket nem sorolják, mélyen titkolják, így a tagság csupa jót hall.
A félrevezetés, megtévesztés professzionálisan működik.
Az alapszabály véleményem szerint úgy lett megalkotva, hogy mindig pici hiányosságok legyenek benne, így húzható az idő legjobban, és jogszerű is talán.
A lényeg, hogy a fizetések, jutalmak, na meg a hatalom maradjon.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 21. 21:12

Halálos nehézségben a francia a méhészeti Ágazat?
Hat méhészágazat szervezeti közösség, a szakminiszterhez, Mr Stephane Foll-hoz, fordult levélben, 2014 szeptember 26 án.” Abeilles et Fleurs “ 2014/11 oldal 6. Minden bizonnyal, megjelent az, mind a hat szervezeti szaklapon is, és internetes üzeneteken keresztül is.
Vajon, megéri a fáradságot e levél fordítása ? Lehet az tanulságos akár a magyar méhészeti ágazatnak is ? Ott kérem úgy látszik, nincs nehézség, legalábbis , nem olvashatok ilyen méhészeti lét nehézségekről a szaklapokban. Folyik az EU támogatás, nincsenek aggodalmak, nem kell siránkozó levelet írni a Miniszterhez , 6 szervezet nevében!
A francia méhészeti ágazat levelének, kivonatos, rövid fordítása :
Súlyos helyzet, 2014, drámai mézhozam zuhanás, számos méhész tragikus helyzetben. Sürgős intézkedéseket várunk: a károsult helyzet elismerését, kaptáronkénti támogatást, az adóterhek csökkentését, a méhészeti kellékek, tápszerek vásárlásához támogatást, a szociális tagdíjfizetések fölfüggesztését. Egy rész segítség nem mentő értékű, de törékenyebbeknek nélkülözhetetlen!
15 év óta csökken a termelő kaptárok száma, ezért kérünk nyomatékos intézkedést, minden lehetőséget megmozgatni. Egyedül a gyökeres ágazati változások lehetnek a helyzet magaslatán. Kell, hogy Állam meghallgassa a méhészek és az ágazat kérelmeit. Miniszter úr, kérjük a helyzet együttes megvizsgálását, találkozzunk, tárgyaljunk az irányzatok és az intézkedések, a méhek megmentésére, szakma fönntartására, az ágazat életben tartása ügyében
Válaszát várva . . .
Aláírások : Mme Sophie Dugué, UNAF országos méhésszervezeti alelnök, Yves Vedrenne, SNA országos méhésszervezet elnöke, Mme Marie-France Roux, a profi méhészek szövetségének szóvivője, Mr Joel Schiro a méztermelők szervezetének elnöke, Mr Vincent Michaud méz értekesítő szervezet képviselője, és Mr Thyerry Dolivet, a Paraszt szövetség méhészeti bizottság felelőse.
Mialatt a Magyar méhészet?
Az egyetlen méhésszervezet, és a VM miniszter, kölcsönös közreműködési szerződést kötött. Így, biztosítva a méhészek (jó)sorsa , no meg a miniszteri tisztviselők, jó sorsa is. Nincs szükség holmiféle írásos követelődzésekre, háborgásra. Az esetleges méhészeti nehézségek, ügyek, gondok intézésével, egyetlen szervezet foglalkozik . Nem hiába, jól megy a magyar méhészek sorsa,! A szaklapokban nem olvashatok se panaszok, se elégedetlenség, se követelések. Ők ketten,(VM, OMME) tudják mennyi támogatást tudnak folyósítani, hogyan, milyen arányban, kinek szétosztva, és ez a lényeg! Elvégre is, az Ö dolguk, azért kapnak fizetést ? Hát nem így volt ez a « Pártunk és Kormánya » uralkodása idején is? Az volt a jó világ ? Csak egy párt volt, és senkinek se volt megélhetési gondja ? Mindenkire figyeltek, az elégedetlenkedőket kizárták a“jó világból “ rosszabb esetben börtön!
Bevallom, mindkét magyar szaklap előfizetője és rendszeres olvasója vagyok ma is. Ugyanakkor, Franciában, három, országos szervezetnek, három külön szaklapját is rendszeresen olvasom. Miközben kapok híreket Angliából, Belgiumból, Németből és a világ minden tájáról, interneten keresztül is! Elismerem, a magamfajta kíváncsi méhésznek, ez nagyszerű tájékozódási lehetőség. Elvégre is, nem kötelező minden méhésznek ennyire igényesnek lenni. Elegendő legyen az IRET, (Igazságos, Részarányos Ésszerű Törekedő ) elvek szerint eljárni !
Időnként, bele, bele olvasok, a magyar Méhész Klub, a Méhész Fórum honlapon megjelenő bíráló vita csatározásokba is. Óriási idő, és energia ráfordításokat látok. Hosszú idők óta, valami olyan « Don Quijote
 » küzdelem folyik ott, egy szélmalom ellen ! Látom én így, talán rosszul 1500 km távolságból ? Elvégre is, ezen honlap is, mint a többi hírközlő eszköz, lehet mint egy jelzőtábla az EU országutakon! Márpedig azokat figyelni kell, el ne tévedjünk!
Mialatt, a Méhészet szaklap nem zavartatja magát a Syngenta, a Bayer és egyéb rovarirtó nemzetközi trösztök, írásait leközölni, és így ez, több alkalommal. Legújabban, 2014/11 szám 28-29 oldal. Ja kérem azok csak ártatlan rovarirtó védelemnek ! Megfizették bőségesen a leközléseket ! No lám “a pénz beszél, a kutya ugat, a karaván halad »! Azóta se, és sehol nem olvastam, nem hallottam elégedetlenkedést, tiltakozást a méhészek és egyetlen érdekvédő szervezetük oldalán. Így a Méhészújságban is , senki se tiltakozik ilyen botrányos és többszörös megnyilatkozással szemben. Hová vezet akkor a Syngenta méreggyártó tröszt hírverése? A méhészet kibontakozásához, vagy halálához ? Hol keresni ez esetben, IRET elveket (igazságosság, Részarányosság, Ésszerűség Törtetés) Legutóbb is érdekes értesülésekre bukkantam a Méhész klub honlapokon. 2014 november 12- én megjelent « Szakpolitika Válasz 545 “ írásában. Szerencsére, ezekből a bíráló megjegyzésekből az “egypárt” szervezet, tudni fogja, hol a hiba, mit kell tennie, azok kiküszöbölésére ! Illő és ésszerű lenne az ilyen hasznos megállapításokat megköszönni, ha nem megfizetni, és a szerzőket bátorítani! Míg magam, az IRET irányú bátorítók között.
Ugyanakkor, nem kell elfelejteni, hogy , 25 évvel ezelőtt, szinte világszerte, össze omlott, csődöt mondott az “egypárt”rendszer. Így ez Magyarországon is, kivéve a méhészetet ! Érdekes módon a Méhész Klub, Fórum, honlapok is valójában, csak éppen e rendszer szabályait és végrehajtóit bírálják, de nem ajánlanak semmilyen más tervet, megoldást? Talán a Klubtagok is csak az “egy pártot” szeretnék kijavítani, majd abba szeretnének belépni, avagy , visszatérni? A magamfajta, öreg 82 éves Józsi Bácsinak nem könnyű eligazodni !
A magyar méhészet “focipályán”, jelenleg és évtizedek óta, csak egy csapat « játszik », legalábbis labdázik, önmagával. Versenycsapat hiján, csakis öngólt rúghat, annál is inkább, hiszen egy kapura megy a játék. Igaz ugyan van azért bíró is, talán több is mint kellene; egy óriási állami hatástalan fölösleges főtisztviselő, és tisztviselő sereg ? De azok, mit sem törődnek holmiféle IRET eljárással. Elvégre is, nem azért kapják a fizetésüket! Még inkább nem figyelnek, a pálya szélére került “eltájolódott” nézők, bekiabálásaira (az enyémre még inkább nem !) No meg, ezen elégedetlen bekiabálók között, sokan a régi játékosok is? Talán, nem fogadták volna el, az érvényben lévő megszavazott, játékszabályokat, “párt”irányvonalat?
Most azon morfondírozok, hogyan lehet egy csapatnak önmagával focizni. Versenycsapat, mérkőző meccs híján, nem derülhetnek ki a hiányosságok. Hogyan az összjáték, ki jó, a bal szélen, ki, a csatár? Két csapat esetén már lehet mérkőzés, 6 csapat esetén, már bajnokság is ? Akkor az is kiderül melyik csapat mire képes? Következmény , nem pangás, hanem, törtető haladás, fejlődés növekedés.
Jelezném, ha az IRET megjegyzéseimmel merészkedek előlépni, és így Magyarországon is, az azért mert ma is, kizárólag magyar állampolgár és egyben, időközben, szenvedélyes, kíváncsi, törtető, világszerte ismert és elismert műkedvelő méhész lettem. Csak a szülőföldemen nem ismernek. Jellegzetesen “Bibliai ” igazság? A hallatlan, és elviselhetetlen IRET merészkedéseim miatt, magam is a kiátkozott játékosok közé tartozok ! Még jó, hogy a kizártságomat 1956 óta volt szerencsém megszokni. Már abban az időben választanom kellett : egypárt rendszer = Szibéria, vagy szökevénykedés , Nyugat = több pártrendszer. Nem ok nélkül de « gazember » módra ez utóbbit, a nehezebbet, de az életmentőt, választottam az utolsó pillanatban, 1957 január 21- én, és 23 -án megjött a behívó is Szibériába! Az apám szerint többen hozták fegyveresen! Ezen “szökevényiségemet”, egyesek, nemrég, még írásban is fölrótták, mások kérték töröljem őket a címlistámról. Ja kérem az igazat nehéz elviselni, különösen amikor az, vitathatatlan!
Tudni érdemes: Nyugaton, szinte minden esetben, több méhészeti érdekvédő szervezet, működik. Azonban, a támogatások szétosztása nincs, semmilyen méhészszervezetre se bízva. Azokkal, egy független hivatal foglalkozik. A méhészérdekek védelme, itt nem abból áll, hogy a rendelkezésre álló támogatásokat, egy kiváltságos monopol szervezet intézze. Országos Magyar Méhész támogatási Egyesület) Ráadásul tegyen így, törvényesen kizárólagosan, tagdíj fizetés ellenében. A francia támogatásokat kiosztó hivatal se követelhet tagdíjat a támogatást igénylőktől ! Még akkor se ha azt megkapták, van tehát miből tagdíjat fizetni? Nem így Magyar földön : Aki nem fizet tagdíjat, az nem méhész, nem kaphat méhészeti támogatást ! Az eljárást, az alkotmánybírósági határozat is garantálja ! Magyaros, “egypárt”rendszeres eljárás ? Ezek szerint a méhészettel foglalkozók közel 30% -a nem méhész? Csak senki ne merje kifogásolni, az ilyen eljárást, mert aki így tesz, az, szervezet romboló, gazember! De nemcsak, így ez kérem mindazok esetében is, akik az IRET eljárásokat szorgalmazzák.
Ilyen körülmények között, az egyetlen, a monopol szervezet megújítására fordítandó fáradságot, energiát, nem de sokkal érdemlegesebb lenne , egy újabb egymástól független, méhész szervezet « focicsapat » kialakítására fordítani? A VM -től, az alkotmánybíróságtól nem kivételeket, követelni, hanem egyforma jogokat? Természetesen, és minden bizonnyal, a főtisztviselő urak nem jó szívvel vállalnák az ilyen helyzetből származó többlet munkát : két focicsapattal foglalkozni, egy helyett, amikor egy is sok! Nem beszélve a monopol szervezet tisztviselőinek fölháborodásáról. Elvesztenék kivételes előjogaikat, fizetésüket előnyeiket. A « pénz beszél. . . a kutya ugat. . . » ?
Újra ismételem, semmi esetre nincs szándékom, se alkalmam, se erőm, a magyar méhészek szervezeti ügyeibe cselekvően beavatkozni. De állok a focipálya szélén az eltájolódott “drukkolók” között, és időnként bekiabálok. “Hol a vendégcsapat, mikor kezdődik a mérkőzés?” Valaki a hátam mögött megjegyzi :“ Szegény kisöreg! nem látja, a meccs már régen folyik az “egy csapaton” belül! Hát igen, nagy bűn lehet meccsről álmodozni, két csapat mérkőzéséről, az “egy párt”rendszerben? Pontosan így volt ez a “pártunk és kormánya” uralkodása alatt. Volt idő hozzá szokni, 40 év alatt, 25 év nem elég arról leszokni. De az öreg úr, IRET elvekre hivatkozva csak erősködik. Nem hiába az ilyen vén balga képzelődés, illetékes helyeken, elviselhetetlen gazemberségnek számít ?
IRET = Igazságos, Részarányos, Ésszerű ,Törtető
joseph.bencsik@free.fr Lyon, 2014 december
Szabadon, bárhová továbbítható !
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 21. 22:25
Tanulságos a Bencsik úr levele. Lehet-e konkurencia nélkül jó érdekképviseletet csinálni? Lehet, hogy nem? Lehet, hogy igen? Eddig arra szavaztunk, hogy igen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. December 22. 19:22
Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy a hosszú ideig és jól működő ágazatok külföldön is mindig egy kézben voltak. Mert így lehet őket szabályozni.
Ugyanis a liberális piaci viszonyok közt működő ágazatok szabályozás nélkül minden esetben követnek egy görbét, ami úgy néz ki, hogy van egy felfutási szakasz, aztán egy csúcs, amit minden esetben szabályszerűen össze omlás követ. Jelen helyzetében a magyar méhészet is inkább a liberális utat követi.
A Bezzeg László kurvára utálja, ha azt mondom neki, hogy néha kurvára utálom amikor igazam lesz.  Csak egy példa, a ződön vissza kereshető. Annak idején megjósoltam, hogy a békességnek vége, és lám.
Most sem kell hozzá nagy ész, hogy megjósolja valaki, hogy ha így marad a fentebb leírt Francia utat fogjuk követni.
Hogy mennyi idő? Jövőre? Pár év múlva? Esetleg kihúzzuk még egy évtizedig azt nem tudom. De, ha a méhészeti ágazat nem kap némi szabályozást előbb vagy utóbb, akkor megjósolható az össze omlás.
Ezért én azt mondom, nem sok kicsi omme kell, mert annak már itt vannak az egyesületek. Hanem egy igazi, méhész érdekeket nem csak képviselő, hanem előre mutató, előre lépő, kezdeményező egyesület is. Ezért én a magam részéről a több mint 23 éves tagságomra hivatkozva elutasítok minden szándékot ami az omme feldarabolására törekszik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. December 22. 20:06
Tanulságos a Bencsik úr levele. Lehet-e konkurencia nélkül jó érdekképviseletet csinálni? Lehet, hogy nem? Lehet, hogy igen? Eddig arra szavaztunk, hogy igen.
Te melyikre szavazol? Nehogy úgy legyél mint az öreg Bimba amikor nem választották meg a nyúlászok elnöknek. "-Majd én is alapítok egy csoportot, oszt ott én leszek az elnök-".
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. December 22. 20:23
"Ezért én a magam részéről a több mint 23 éves tagságomra hivatkozva elutasítok minden szándékot ami az omme feldarabolására törekszik."

Szerintem, nagyon sokunknak ugyanez a véleménye.
A "több" töredék egyesület létrehozásának csak az lehet a célja, hogy minél több szavazatot lehessen bezsebelni, a választásokon, akár gondolkodás nélkül is, csak úgy cél irányzottan, nem számít valójában miről is szól a szavazás.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 22. 21:11
Kedves Vivaldi!

Én melyikre szavazok? Íme egy másik rovatban leírtam a válaszomat:
Idézet
Ződ fórum OMME hírek rovatában Tsanyi hozzászólását úgy is értelmezhetem, hogy két kis OMME akár jobb is lehetne, mint egy mamut egyesület. Bármennyire racionális a felvetésed Tsanyi, az MMNP miatt össze vagyunk zárva. Itt kell elfogadni, hogy a Neonikotinoidok mérgeznek, az atkairtók mérgeznek, a méhészeti ágazatnak pedig harcos és diplomatikus igazi érdekvédelmi vezetőkre van szükségük.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. December 22. 21:43
Én arra szavazok, hogy hamarosan látni lehet egy új érdekvédelmi szövetség kialakulását, ha lehet úgy fogalmazni egy OMME ellenpólust. Ezen gondolataimnak már november elején is hangot adtam, de most miután Takács Úr, Bross Úr ismét belépett nyíltan a méhészeti közéletbe, úgy gondolom, hogy az említett bejelentés hamarosan megtörténik. Az MMNP ahogy létre lett hozva, annak pontjai úgy kibővíthetőek, változtathatóak. Találkoztunk ilyennel már a magyar történelemben.
Hogy jó ez avagy sem? Majd az idő választ ad erre.
Bár eleinte volt egy olyan gondolatom is, hogy Nagyernyei, Csuja, Baldavári trió addig pereli, üti, hajtja az OMME jelenlegi vezetését amíg az meg nem törik, és átveszik a sétabotot, de most már látom, hogy annál sokkal egységesebb az OMME vezetés, hogy ez megtörténhessen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 22. 21:43
Ezt írja Vivaldi:
Idézet
Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy a hosszú ideig és jól működő ágazatok külföldön is mindig egy kézben voltak. Mert így lehet őket szabályozni.
Ugyanis a liberális piaci viszonyok közt működő ágazatok szabályozás nélkül minden esetben követnek egy görbét, ami úgy néz ki, hogy van egy felfutási szakasz, aztán egy csúcs, amit minden esetben szabályszerűen össze omlás követ. Jelen helyzetében a magyar méhészet is inkább a liberális utat követi.
Tévedsz Barátom!
Franciaországban nem azért gyenge a méhészeti ágazat, mert több érdekképviseleti szövetség létezik, hanem azért, mert a mezőgazdasági kemizáció és a földhasználat nem méhkímélő és nincs méhlegelő fejlesztés. Továbbá azért, mert a méz ára alacsony és egy átlagembernek könnyebb megélhetést nyújt más mezőgazdasági ágazat.

Jártam a Loire völgyében. Minden négyzetméter művelt terület. Intenzíven kezelt legelők és szántóföldek vannak, iparterületek, szabályozott folyómedrek. Természetes méhlegelő szinte csak a hegyekben van. Franciaországban csak akkor lett volna belőlem méhész, ha a hegyek között éltem volna, mert a legjobb méhlegelőket adhatnák a lenti  folyóvölgyek, de ott sajnos nincs egy négyzetméter méhlegelő sem. A havasi rétek méze viszont nagyon finom, de azt megeszik a völgyben élő városlakók. Meglepődtem, hogy a csodálatosan zamatos havasi mézet sem adták 10 eurónál drágábban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Veszti1982 - 2014. December 22. 21:46
Geddekas azért azt hozzátenném, hogy a fraciáknál öregedő társadalom a méhészetet művelők közössége. Ez is befolyásoló tényező
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 22. 22:01
Veszti!

Az OMME vezetése saját magát hajtja egymás után a hülyeségekbe. Nemrég írtam le példaképpen, hogy a közhasznúság ügyében a küldötteket és az OV tagjait hat alkalommal szavaztatta meg dr. Mészáros László, hol ebbe hol abba az irányba rángatva őket. És Csippolla mestert megszégyenítő módon hipnotizálva a jelenlevők döntő többségét, mindig megkapta tőlük Mészáros úr azt, amit kért.

Megkérdeztem az egyik jeles küldöttet, aki nagyon híres anyanevelő is egyben, hogy miért szavazott hol így, hol úgy? Semmivel sem tudta megindokolni a döntését.

Ki találta ki, hogy nem kell az alapszabályunkat módosítani 2016-ig? Jogász dr. Mészáros László úr az OMME elnöke. Mi lett a következménye? Nem foghatod ránk, hogy mi nem szóltunk, hogy Mészáros úr hülyeséget mondott az áprilisi küldöttgyűlésen az alapszabály ügyében. Tudtuk, hogy a 2014 áprilisi küldöttgyűlésen alapszabályt kellett volna módosítani. Valójában Ő is tudta, hogy alapszabályt kellett volna áprilisban módosítanunk. Erre már az előző év (2013) október 11-én felhívta a figyelmet dr. Ese Ferenc ügyvéd. 

Ha ezek így vannak, akkor most ki is hajszolja az OMME-t rossz döntésekbe?
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2014. December 22. 23:01
Széttagolni? Hányfelé és milyen érdekek mentén? Nem hiszem, hogy ez megoldás lenne a problémáinkra. A pénzen kívül viszont nem ártana más kohéziós erő is…Viszont ez főként a tagságon múlik.
Nem akarok ebbe most túl mélyen belemenni,de elgondolkodtatok már azon,hogy miért vált iparszerűvé a mezőgazdaság?Szerintem ebben a témakörben még az EU is kényszerpályán mozog.(Bár némileg nagyobb a mozgástere,mint mondjuk nekünk,de kőkemény pénzekbe kerül,hogy többé-kevésbé meg tudjon felelni a saját, egymásnak ellentmondó célkitűzéseinek.)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 22. 23:07
2014-es méhészeti közélet üzenete, hogy semmit ne higgyünk el az OMME elnökének, mert holnap pont az ellenkezőjét fogja állítani.
Közhasznú, az-az nem közhasznú, ja de mégis közhasznú, bocsi mégse mert akkor itt mindenki összeférhetetlen.
Addig bolondít benneteket amíg hagyjátok!
Én már tisztán látok.
Ez a vezetés a szakadékba taszítja egyesületünket.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2014. December 23. 00:15
Veszti1982!

Ezt írod.
"Én arra szavazok, hogy hamarosan látni lehet egy új érdekvédelmi szövetség kialakulását, ha lehet úgy fogalmazni egy OMME ellenpólust. Ezen gondolataimnak már november elején is hangot adtam, de most miután Takács Úr, Bross Úr ismét belépett nyíltan a méhészeti közéletbe, úgy gondolom, hogy az említett bejelentés hamarosan megtörténik."

Szemed világossága meglehetősen gyenge lábakon áll,javaslom szemész felkeresését.
Mindjárt le is írom miért gondolom így.

Először is:ha Bross Úr akarta volna,vagy akarná, elzavarhatta volna,elzavarhatná az egész OMME
vezetést mint a szél.Olyan támogatottsága van még ma is.Ezt még a vak is látja.
No ezért javaslom neked  a szemészt!
Észre vehetted volna Te is - ha jó lenne a látásod- milyen ember a "Bross Úr".
Az ország méhészeinek nagy százaléka látja ám,nekik jó a szemük!
Látják milyen kedves, közvetlen,emberszerető,okos,tájékozott,nagy tudású,jó szándékú.
Elzavarhatná őket,de nem akarja,mert elege van a parttalan,kicsinyes,alpári,stb veszekedésekből.
Köszöni többet nem kér belőle,ennyi elég volt.
Ha jó lenne a szemed Te is látnád ki hagyta ott az egyesületet,mekkora veszteség ez nekünk
méhészeknek,azóta születnek sorba a rossz döntések,intézkedések.

Másodszor:milyen alapon feltételezed Te bárkiről is,egy új egyesület létre hozását.
Te,aki saját kis hazádban bábáskodtál az egyesületed szétdarabolásán.
Egy olyan egyesület esetében amelyik példa mutató,az ország egyik legnagyobb,és az egyik
legszervezettebb közössége.
Írtad miért lett "új klub".Mondva csinált indokokkal takaróztok Misi barátommal együtt .
Vélt vagy valós sérelmeiteket szajkózzátok.
Nem veszitek észre Attila milyen ember?
Nem láttátok mennyi minden tett a méhészekért önzetlenül Szekszárdon?
Nem láttátok országos szinten mennyit tett?
Amikor felhívja a figyelmet a hibákra -pld neonikotinoid ügy stb -nem álltok mellé,
hanem ellene mentek!
Amikor tiltakozik a szabálytalanságok ellen-pld kft alapítás módja,formája,egyesületi üvegek
forintjai,közhasznúság elvesztése-nem álltok mellé,hanem ellene mentek!
Ne lepődj meg,ismét szemészért kiabálok.

Harmadszor utoljára(és csak abba hagyva),ha majd Te is 30 évig dolgozol egy mézüzem
létrehozásán,és azt veszed észre,hogy az érdekvédelmi valami nem védi meg azokat akiknek a mézét megvennéd, akkor majd Te is belépsz majd nyíltan a méhészeti közéletbe-a te szavaiddal élve-.
Most sorolhatnám:nádcukor ügy,neonikotionid ügy,stb.
Tudod majd ha Ő is kínai szutykot tesz az üvegbe és ráírja,hogy EU és EU-n kívüli mézek keveréke,
akkor lesz.... a méhészeti közéletet.

Szóval jól felbosszantottál.
Csak remélni tudom,hogy szem problémák állnak a ilyetén való megnyilatkozásaid  mögött,
mert ha nem -az igen nagyfokú- látászavarban szenvedsz,akkor fogalmad sincs arról,mik történnek
kis szakmánk berkein belül.
Szeretném figyelmedbe ajánlani azt a népi bölcsességet,miszerint,soha nem késő megfordulni,ha rossz
irányban haladsz!
Mindezt úgy írtam,fogalmam sincs ki vagy.

Mély tisztelettel:Csányi Antal





Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 23. 07:57
Csányi Anti!
Örülök, hogy Te írtad le ezeket a gondolatokat.
Így Karácsony tájékán mindenhol fények gyúlnak, előtérbe kerül a jóság és szeretet.
Hogy lehet az, hogy a méhészek nagy része teljes "sötétségben" éli napjait?
Ez az OMME jól megalkotott "érdekvédelmi" koncepciójának legnagyobb bűne.
Sötétségben tartani a tagságot, akkor talán nem lázad.
Minden valós, rájuk nézve káros információt az ellenzék nyílt támadásának beállítani, a piti sikereket pedig úgy tálalni, hogy az korszakalkotónak tűnjön.
Most még működik az OMME össznépi hülyítése, de azért szakadoznak fel a szemek, és jő a világosság.
Ezen írásommal 3 napos tűzszünetet hirdetek!
Legyen áldott békés Karácsonya minden Méhésznek és családjának!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
 Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2014. December 23. 08:45


Harmadszor utoljára(és csak abba hagyva),ha majd Te is 30 évig dolgozol egy mézüzem
létrehozásán,és azt veszed észre,hogy az érdekvédelmi valami nem védi meg azokat akiknek a mézét megvennéd, akkor majd Te is belépsz majd nyíltan a méhészeti közéletbe-a te szavaiddal élve-



Kedves Antal!

Kimondottan sokan voltunk akik azért is szerettünk a Fehérvári az éves rendezvényre járni mert meghallgathattuk a kereskedők véleményét.
Aztán a kereskedők kitiltásra kerültek OMME rendezvényekről és úgy tűnt az egyesület nem tart egyenlő távolságot a kereskedőktől......

Olvasom az új mézüzem saját beruházás,a 2007-es üzem meg állami és EU pénzből készült.
http://hvg.hu/kkv/20131028_A_mehesz_aki_letarolja_Europat
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2014. December 23. 09:45
Ezt írja Vivaldi:
Idézet
Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy a hosszú ideig és jól működő ágazatok külföldön is mindig egy kézben voltak. Mert így lehet őket szabályozni.
Ugyanis a liberális piaci viszonyok közt működő ágazatok szabályozás nélkül minden esetben követnek egy görbét, ami úgy néz ki, hogy van egy felfutási szakasz, aztán egy csúcs, amit minden esetben szabályszerűen össze omlás követ. Jelen helyzetében a magyar méhészet is inkább a liberális utat követi.
Tévedsz Barátom!
Franciaországban nem azért gyenge a méhészeti ágazat, mert több érdekképviseleti szövetség létezik, hanem azért, mert a mezőgazdasági kemizáció és a földhasználat nem méhkímélő és nincs méhlegelő fejlesztés. Továbbá azért, mert a méz ára alacsony és egy átlagembernek könnyebb megélhetést nyújt más mezőgazdasági ágazat.

Jártam a Loire völgyében. Minden négyzetméter művelt terület. Intenzíven kezelt legelők és szántóföldek vannak, iparterületek, szabályozott folyómedrek. Természetes méhlegelő szinte csak a hegyekben van. Franciaországban csak akkor lett volna belőlem méhész, ha a hegyek között éltem volna, mert a legjobb méhlegelőket adhatnák a lenti  folyóvölgyek, de ott sajnos nincs egy négyzetméter méhlegelő sem. A havasi rétek méze viszont nagyon finom, de azt megeszik a völgyben élő városlakók. Meglepődtem, hogy a csodálatosan zamatos havasi mézet sem adták 10 eurónál drágábban.
Figyelj má arany barítom. Ezt nem én találtam ki. Ez általános törvény. Mindennek van egy felfutása, egy csúcs és egy hanyatlás. Te nem vetted még észre? Húzd már ki a fejed a geddekasból, és olvass mást is. Még a szocializmus is így volt. Én a Franciákra mint végeredményre utaltam. Azonkívül, hogy te voltál francia országban, más közös nemigen van  Magyarország és Francia ország között. Magyarországon rettenetes nagy probléma, hogy már két évtizede, de most sincs semmi olyan ágazat amibe érdemes lenne pénzt fektetni. Mindenki akinek pénze van valahonnan a méhészetbe fektet mert más nincs, minden halott. Valószínű, ha lenne valami csoda folytán valami fejlődés, töredékére csökkenne a méhészetek száma. De így meg, hogy gyakorlatilag a lovak közé van dobva a gyeplő, bekövetkezik az ami mindig minden esetben szabályszerűen, hogy a magyar méhészeti ágazat felér a csúcsra. Eléri a maximális számot a méhészetek, és a méhcsaládok száma aztán menthetetlenül elindul lefelé a lejtőn, vagy hirtelen össze omlik valamilyen okból, lehet ez méhegészségügy vagy bármi más. Ezért kéne valamiféle egyensúlyi helyzetet teremteni míg nem késő.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 23. 20:23
"Amelyik családban, közösségben, vagy népben  megfogyatkozik a tisztelet, ott elkezd burjánzani a zűrzavar!"
Böjte Csaba
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 23. 20:26
Vivaldi írja:
Idézet
Eléri a maximális számot a méhészetek, és a méhcsaládok száma aztán menthetetlenül elindul lefelé a lejtőn, vagy hirtelen össze omlik valamilyen okból, lehet ez méhegészségügy vagy bármi más. Ezért kéne valamiféle egyensúlyi helyzetet teremteni míg nem késő.
Hogyan? Javaslatod?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 23. 20:34

Egy este, amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban
kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt:
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft

Összesen: 4800 Ft .

Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne.
Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett
töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem
Neked: 0 Ft
- az életemért,amit minden nap neked adok: 0 Ft.

Összesen: 0 Ft

Amikor befejezte, anyja mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak.. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta: FIZETVE.

Most pedig szeretnék minden kedves Olvasómnak békés, boldog, meghitt Karácsonyt kívánni!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. December 24. 21:19
Tetszik ez az új, ünnepi dizájn!!! Gratula!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 24. 23:45
Örülünk neki!
Az Adminunk megunta a Fekete-Fehér hátteret, és ilyen meglepit alkotott Karácsonyra.
Nekem is tetszik.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 25. 21:30
Idézet
Tetszik ez az új, ünnepi dizájn!!! Gratula!

Bár csak a gyerekek is élvezhetnék kint az utcán a havat :)
Évek óta nem igazi így a kari :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2014. December 27. 22:10

OLVASTAM SÍRTAM ÉS MEGOSZTOM.

Egy hajléktalan vacsorája...

Ma karácsonyi nagy bevásárlást csináltam. Általában utálok bevásárolni. Ma sem volt ez másképpen. Amikor végeztem, a kocsi tolom az autómhoz, és egy hajléktalan jön felém. Meg kérdezte adnák e neki tüzet. Azt nem tudtam adni, de ha éhes azon segíthetek. Mondta, hát ő tegnap este óta nem evet, most 17:10 van. Megkértem várjon, bepakolok az autómba, és meghívom a bevásárló központba enni.
Ellenkezett, hogy őt onnan ki fogják küldeni. Megértettem vele, addig még velem van, ez nem történhet meg. Na, mint ha kicsit megnyugodott volna, pakoltam a táskákba, ő segített és közben beszélgettünk.
Elmesélte ács volt, maszek. Mivel a megrendelők nem fizették ki, tönkrement. Mindent elveszített. A családot, otthont, munkát.
Mióta utcára került iszik is, mert a hideget amúgy sem lehetne pálinka nélkül kibírni, meg a szép múltját, családját így tudja elfelejteni. Miután bepakoltunk, mondom, neki mehetünk. Ő erre azt mondta, ő mégsem jön be, mert fél, hogy kiküldik. Megint győzködtem, még nagy nehezen a korgó gyomra miatt igent mondott.
Belépünk a bevásárló központba, megyünk a gyorsétterem felé, akkor veszem észre, hogy egy biztonsági őr követ bennünket. Nem tulajdonítottam különösebb figyelmet rá, hisz mi enni szeretnénk. Nézegetjük, mit szeretne kérni, mondtam bármit kérhet, a lényeg, hogy forró levest is válasszon. Ott tanakodunk, mire oda lép a biztonsági őr. Meg kérdezte minden rendben van e…
Mondom neki igen, és hogy milyen figyelmes, hogy minden vendégnek ugyan ezt a kérdést felteszi. Erre tudatta velem, hogy nem minden látogatónak teszi fel ezt a kérdést, csak olyanoknak, akik nem illenek be az áruház megszokott közönségéhez.
Tudattam vele, velünk minden rendben, legyen szíves hagyni, rendelni és enni minket. No, erre elvánszorgott, de csak pár lépésre tőlünk. Rendeltünk, várjuk, hogy megkapjuk az étel, erre becsomagoltan oda akarják adni. Én nagyon néztem és meg kérdeztem, hallotta e tőlem azt a kérést, hogy elvitelre. Ő nem hallotta, de nem szeretnék, ha a hajléktalan ott enne, nem jó fényt vet a gyorsétteremre. Na, erre én jól felhúztam magam. A hátam mögött sor állt. Hangosan megkérdeztem az emberektől, hogy zavarja e őket ha egy hajléktalan aki tegnap este óta nem evett, és a hidegben éjjel, nappal kint az utcán kell élnie, egy forró levest elfogyaszt. Mindenki meg volt döbbenve, és elkezdték a felháborodottságukat kifejezni. Milyen embertelen bánásmód stb. Az emberek mellénk álltak, és kénytelenek voltak megengedni, hogy ott bent együnk.
Kicsomagolták az ételt, és ahogyan azt megszoktuk megkaptuk, leültünk.
A hajléktalan (Péter), nekilátott a levest enni, az emberek néztek bennünket, ahogyan evett, az a megtört arc, én csak néztem és könnyeztem , a mellettem lévő asztalnál a hölgy a 2 gyermekével ugyan azt tette, mint én. És aki körülöttünk volt, csendben és látszólag meghatódva figyelték Pétert. Miután megette a levest hozzá látott rántott húshoz és a krumplipüréhez, mert a krumplipüré a kedvenc körete. Alig kezdett a másodikat enni, egy kedves úr oda jött hozzánk, és egy szatyrot adott át Péternek, boldog karácsonyt kívánt. Gyümölcs volt benne.
Egy másik asztaltól felállt egy másik úr, és Péternek 5000 Ft- ot nyújtott át boldog karácsonyt kívánva. Péter csendben tovább evett és közben sírt. Annyira sírt, hogy szalvétát kellett neki adnom. Erre felállt a másik asztaltól az 5 év körüli kisfiú, oda jött Péterhez, megrázta pici kezeivel Péter lábát, és azt mondta neki- ne sírj bácsi. Erre felállt az édesanyja, ő is oda jött, zsebkendőt adott Péternek és 1000 Ft-ot…. Péter rám nézett és azt mondta, a három év alatt annyi emberséget nem tapasztalt, mint most 1 óra alatt. Megette az ételt, és kezdtük felhúzni kabátunkat, amikor az étteremből ki jött egy kedves hölgy, és azt mondta Péternek, minden nap 16 és 18 óra között menjen be és kap egy tányér meleg levest. Erre én ledöbbentem. Ahol még 1 órája, kiszolgálni sem szolgálták volna ki, most ingyen levest kap minden nap.
Péter nagyon hálás volt, és én is. Mindenkinek, aki ma délután segített és emberszámba vette Pétert nagyon köszönöm.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2014. December 27. 23:07
Takács Feri írja:
Idézet
információim szerint egyik olyan tag sem kívánja következő választások után folytatni, aki ezt a munkát most önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül, a közösségért végzi.
Nézzük, hogy kik ezek?
Dr. Mészáros László: havi bért kap
Fekete József: Mint szaktanácsadó vállalkozói szerződésben áll az OMME-val.
Lászlóffy Zsolt: Mint szaktanácsadó vállalkozói szerződésben áll az OMME-val.
Tóth Péter: Mint szaktanácsadó vállalkozói szerződésben áll az OMME-val.
Egyed Árpád: Havi bért kap az OMME Kft-jéből.
Mészáros József hivatalvezetői fizetést kap.

Kik maradnak?
dr. Cserényi Péter
Kollár Imre
Nagy Gyula
Bognár Éva
Dr. Fendrik Péter

És a Felügyelő Bizottság összes tagja.

Nem hiszem el, hogy a most oly egységesen szavazó IB és EB ennyire megosztott lenne.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2014. December 28. 11:51
Sajtóhírekben megjelent tájékoztatás szerint 2015. január 1-én letelik az egy éves átállási idő, ez követően már csak az élelmiszer-felügyeleti díj bevallásához nyilvántartásba vett, ún. FELIR azonosítóval rendelkező vállalkozóktól (ill. őstermelőktől) lehet majd a 2008. évi XLVI. törvény hatálya alá eső termékeket (köztük a mézet, méhészeti termékeket) vásárolni illetve további értékesítésre, szállításra vagy tárolásra átvenni.

A Nébih közleménye szerint azon őstermelőket, akik érvényes őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek,  automatikusan regisztrálták a FELIR rendszerbe, így nekik az azonosító igénylése kapcsán nincs további teendőjük. A FELIR számukat adataik megadásával a http://portal.nebih.gov.hu/web/guest/felir-kereso internetes oldalon tudják megtekinteni.

Az évente fizetendő felügyeleti díj bevezetésének célja az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv hatósági feladataival együtt járó költségek fedezetének biztosítása, továbbá a pénzügyi terhek arányosabb megosztása az élelmiszerlánc szereplői között. Az alábbiakban a felügyeleti díjjal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket gyűjtöttük össze.

Kire, ill. mely tevékenységekre vonatkozik a felügyeleti díj?

Azon személyek vagy vállalkozások kötelesek díjat fizetni, akik az élelmiszerlánc-felügyelet hatálya alá tartozó tevékenységet végeznek. A részletes tevékenység listát annak TEÁOR kódjával az alábbi táblázat tartalmazza.

Mekkora a fizetendő díj mértéke?

A díj mértéke magánszemélyek (egyéni vállalkozó, kistermelő, őstermelő) esetén a díjköteles tevékenység(ek)ből származó előző évi jövedelem 0,1%-a, cégek esetében  a díjköteles tevékenység(ek)ből származó előző évi nettó árbevétel. A díjalapból levonható a jövedéki adó, illetve a népegészségügyi termékadó összege, azonban kizárólag annál a gazdálkodónál, amely azokat befizette.

Itt jegyezzük meg, hogy a díj alapja nem a teljes tevékenységből származó, hanem kizárólag az élelmiszerlánc-felügyelet hatálya alá tartozó tevékenységekből származó árbevétel, illetve  jövedelem.

Mentesülhetnek-e az őstermelők a bevallás és a díj befizetése alól?

A mezőgazdasági kistermelők, vagyis azok az őstermelők, akinek az e tevékenységéből az adóévben megszerzett támogatással csökkentett árbevétele a 8 millió forintot nem haladja meg, mentesülnek a felügyeleti díj bevallása és megfizetése alól.

Könnyítést tartalmaz a törvény abban az esetben is, ha a felügyeleti díj összege nem éri el az ezer forintot: ebben az esetben be kell vallani, de nem kell megfizetni a díjat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2014. December 28. 13:08
Köszönöm, jó hogy leírtad ezt. Az elmúlt héten küldték meg nekem is ezt a FELIR számot, amit nem igazán tudtm hová tenni. :o

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2014. December 28. 13:15
Lassan már azt sem tudom hány azonosító számunk van..... Nemhogy megjegyezzem bármelyiket is.. ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2014. December 28. 19:39
http://www.vg.hu/gazdasag/a-mehek-eve-volt-2014-441251
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 01. 09:52
Boldog Új Évet Kívánok minden Méhészklub olvasónak, és a regisztrált tagoknak!

Az év első napja az új matricadíjakról szól.
Talán nem is tudjátok, hogy létrehoztak egy új kategóriát, amely nagyon sokunkat érint.
Tehát, ha autópályára tévedtek 3.5 Tonna összsúly alatti kisteherautótokkal, ne adj Isten még egy NP-ból vásárolt utánfutót is ráakasztotok, akkor éppen háromszor annyit fogtok fizetni mint eddig.
Ja és a megyematricáért is pont a dupláját, mint a személyautós kollégák.
Így lehet azt megmagyarázni, hogy miért is jó ez nekünk, pedig sokkal többet fizetünk.
Figyeljetek, mert azokon az utakon is kint lesznek matricát "reklámozó" táblácskák, ahol eddig simán mehettünk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Január 01. 10:38
Szomorúan olvasom ezt. A TV tele volt az ünnepek alatt olyan reklámokkal, hogy legyünk büszkék magunkra mert még mindíg nem rokkantunk bele az agyon adóztatásba. Valami itt nagyon ,de nagyon nincs rendben ebben az országban! Ha itt minden olyan flottul megy mint ahogy a propagandából sugallják, akkor mi a fenéért kell még jobban ellehetetleníteni a kis embert, mer ezek az intézkedések csak arról szólnak.
Nekem két autóm van, egy kis személykocsi és egy kisteher. Az eddíg fizetett autópálya díjam az utóbbi évek átlagában 0 forint volt amit ezen a jogcímen fizettem be a két kocsi után. Ha jól nézem akkor az általam használt utakra ezentúl évi kb 50 ezer forintot kell majd kifizetnem vagy útirányt kell változtatnom ott ahol megtehetem/pl.Szekszárdra nem tudok menni majd csak dupla kilóméterrel mint eddíg, vagy fizetek/és ez csak egy kis szakasz. Nem akartam az új évet bosszúsan kezdeni de véleményem szerintrohadjon meg aki kitalálta, és költse az otthoni gyógykezelésére Rendesen érvényesül az önök pénzéből önöknek elv.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Január 01. 11:29


Meg aki rájuk szavazott.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Január 01. 11:33
http://www.origo.hu/itthon/20141230-itt-vannak-a-hivatalos-terkepek-az-uj-utdijakrol.html

Egy link az előzőekben leírottakhoz.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 01. 12:25
Na látjátok!

Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye nem fizet, mert ott nincs autópálya.
Így fejlődik a világ.
Németországban senki nem fizet semmit!
Tele van autópályával, olyan az úthálózat térképük mint a pókháló.
Na és az utak? Nálunk katasztrofálisak az utak, a díj meg akciós.
Csak nekünk, csak most!
http://www.youtube.com/watch?v=uwcDo-ugENI
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Január 01. 13:39
Egy kis érdekesség, esetleg alternatíva.
http://bblue.cc/hu/az-oxyfa-program/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Január 01. 13:56
Nem oxyfa hanem kamufa. Sok fa tud hasonló értékét. Ez reklámszöveg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Január 01. 16:51
Szia Attila!

Utak szempontjából szerintem mi vagyunk Európa legkülönlegesebb országa! Ha a bérek és autópályadíjak arányát nézem, nálunk messze a legdrágább az autópálya használat. Most már ugye van az e-matrica 3,5 tonna felett, aztán most meg az útdíj. Arról nem is beszélve, hogy az üzemanyagok árában is mennyi adó van, az utak használata során keletkező károk karbantartására. Magyarul adó, adó hátán! Az útjaink nagyrészére ennek ellenére a katasztrófális jelző hízelgően hat!! Nem vagyok egy szakértő a témában, de ennyi adó ha mind az utakra lenne költve Mo.-on még a legutolsó földes út is le lenne aszfaltozva, a közútjaink pedig kátyú nélküli repülőtér símaságú sztrádák lennének! Lehet, hogy rosszul gondolom, de szerintem így van....

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2015. Január 01. 19:35
Attila.

"Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye nem fizet, mert ott nincs autópálya."
Jössz Nógrádba a 2/A azaz M2, vagy a M3 Pest megyei szakaszon fizetsz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Január 01. 22:00
Idézet
Magyarul adó, adó hátán!

NB18!
Te is dudod jól, hogy a tömegtöl lehet elvenni, jól megsarcolni!
Nézzünk csak egy példát.
Olyan emberektől adót behajtani nehéz, aki nem dolgozik(belőlünk él)
-Kocsit nem tart.
-üzemanyagot nem fizet.
-Út adó kilőve
Miért is akartak NET adót?
Megint csak tömeges sarc.
Tíz millió ember Magyarországon csak 1 ft-ot dob be a közösbe hát ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Január 02. 12:25
Év végére valamilyen formában az internetes hirdetéseken keresztül vagy még ezen túl is, pl. a voip telefonokon át, de meg lesznek a nagy internet adatforgalmú cégek adóztatva. Ez nemcsak a Magyar Állam törekvése, hanem a világ összes állama igyekszik megtörni a google és a facebook hatalmát és megcsapolni az eddig nem adóztatott bevételeket. Ezeknek az adóknak csak egy részét fogják áthárítani a cégek a fogyasztókra, mert úgy lesz kitalálva, hogy ne érje meg nekik a teljes összeget áthárítani. Az angolok szerintem előbb fogják megtenni, mint mi magyarok, mert őket is zavarja, hogy az internetes reklámok és értékesítések haszna szinte teljes mértékben adózatlan jövedelme ezeknek a nem angol, inkább amerikai cégeknek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Január 02. 12:57
http://totalcar.hu/magazin/gumikacsa/2015/01/01/feher_furgonosok_pickuposok_kisbuszosok_vigyazzatok/?rnd=170
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 04. 08:51
Tisztelt Méhészek!

Ne felejtsétek, holnap az-az január 5-én évnyitó méhészklubunkon, Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központban, este 18 órakor Lénerné Dömény Erzsébet tart szakmai előadást, a 2014-es mézek minőségi problémáiról.

A Méhészklubok, és előadások látogatása ingyenes!

Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Január 06. 12:24
http://privatbankar.hu/fogyaszto/szereted-a-mezet-van-egy-rossz-hirunk-276396

Megnyertük az akácháborút, mégis kevesebb méz lett:
http://vs.hu/gazdasag/osszes/mar-marciusban-tudni-fogjuk-az-alkoholok-jovedeki-valtozasait-0105#!s7
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Január 06. 15:18
"Az év mézét egy szentmártonkátai termelő készítette."

De jó neki, hogy ilyet is tud, én a méz készítését a méhekre szoktam bízni, szerintem ők jobban értenek hozzá. :D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Január 06. 21:55
QUQURIQ!!!

Szia Karcsi!
Na, hogy megy a klub vezetés?
Tartottál már előadást?
A Jövő oktatási évben meghívunk, ha elfogadod.

Üdv. Félbarát Kiskakas!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 06. 22:19
http://nepszava.hu/cikk/1044296-kevesebb-lett-tavaly-a-magyar-mez

Nekem ez a része tetszik a cikknek legjobban:
"Az uniós tiltást mégis több tagország ellenezte, köztük Magyarország sem támogatta azt. A Vidékfejlesztési Minisztérium tavalyi közlése szerint az ő vizsgálataik nem támasztották alá a betiltásra ítélt növényvédő szerek káros hatását. Magyarország — amely Európa legnagyobb mézexportőre — a szaktárca szerint azért is volt a döntés ellen, mert itt a tiltott hatóanyagú szerekkel permeteznek be évente több mint egymillió hektárt (kukorica, napraforgó, repce), nálunk mégsem fordult elő emiatt méhpusztulás."

Ezt mind az érdekünkben tették!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Január 06. 22:25
QUQURIQ!!!

Ez nem lehet igaz!!!
MIt meg mernek tenni???

KIskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Január 06. 22:43
Szia Kiskakas!


Ma talán utolértem magam az olvasás szinten. Eddig elfoglaltam magam mivel ünnepek után kivette a marhagondozó emberem a szabadságát úgyhogy most "Magad uram ha szolgád nincsen"alapon én vagyok a tanyás.Előadásokat össze sikerült fésülni mivel 7 klub van őket és egyéb olyan rendezvényeket(Szekszárd,Kaposvár,Székesfehérvár) is próbálunk nem ütköztetni időpontba hogy a tagság minél több lehetőséget kapjon hogy élvezze a téli pihenő idejét.Remélem közmegelégedésre jól sikerült. Tavaly voltam,ha hívsz megyek.


ÜDV:Karcsi


Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Január 06. 22:50
QUQURIQ!!!

Jól kezded akkor az évet! Folytatásként meg azt kívánom, hogy a fiókjaidtól roskadjon a lábad!
Remélem, hogy jobb évünk lesz! Már régen volt nagyon jó!
Találtál már ki valami új mézelési trükköt?
Üdv. Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Január 06. 23:38
Heló!

A munka nem nevel szép testet erre én vagyok az egyik élő bizonyíték.De komolyra véve a szót szerintem ami mód lehet azt már kitalálták illetve kifejlesztették az elődeink  az én meglátásom az hogy bármi is  történik a termelési év folyamán csak tudni kell logikai sorrendet és többféle jó vagy kevésbé jó megoldásközül választani és alkalmazni.Tervek mindig vannak de majd csak akkor lesz ez a történet igazán kerek ha a természet is hozzá írja az ő verzióját ezt utána már látjuk hogy mi a válasz és az eredmény.Tanulgatunk aztán majd átgondoljuk mit hol és mivel tudunk javítani az erről szól ez nem?Csak egy jó év atka és egyéb mentesen viszont termésből akár jöhet a többszöröse is.Ámen
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 07. 19:14
Mivel a ződről kitiltott Zsíros. Itt kell megkérdeznem. Tudja valaki, hogy hogyan lehet mézlovagrendet alakítani?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Január 07. 19:29
Ahogy neked jól esik. Egyesület nélkül és egyesületi formában egyaránt megalakíthatod.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 07. 19:32
Ettől azért konkrétabban kérdezem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Január 07. 19:37
QUQURIQ!!!

Kérdezzed meg a bajai szaktanácsadót.

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Január 07. 19:59
Vivaldi!

Nem mondod,hogy kitiltottak?
Mi rosszat tettél?
Nem a hivatalos állásfoglalást képviseled?
Hát szégyeld magad!
Ilyen tenni a ződőn nem szabad!
Nem mondták neked?

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 07. 20:18
 Újévi jókívánság ..........az OMME honlapjáról!

Orbán Viktor miniszterelnök úr az OMME elnökének megküldött ünnepi köszöntőjében az új esztendőre szóló jókívánságait továbbította a hazai méhészek számára.

Dr. Fazekas Sándor miniszter úrnak, a földművelési szaktárca vezetőjének, minden magyar méhész részére megküldött újévi köszöntését tisztelettel továbbítjuk:

„Kérem fogadják ünnepi jókívánságaimat annak jegyében, hogy az Önök tevékenységére ezentúl is számítok az ország jobb jövőjéért folytatott munkában. Magyarország Kormánya az új esztendőben is kiáll a méhészek érdekeiért. Boldog új évet kívánok minden méhész honfitársamnak!”

OMME Ügyvezetés
És folytassuk ezzel így kerek egész, az Új évi jókívánság!

"Magyarországon nem fordult elő méhpusztulás a neonikotinoid tartalmú csávázószerek használatakor, ezt alátámasztják az Országos Magyar Méhészeti Egyesület vizsgálatai – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium."
http://index.hu/belfold/2013/03/19/magyarorszagon_nem_pusztultak_mehek_csavazoszerek_miatt/

Tegyük azért hozzá ezt a nyilatkozatot a www. greenfo.hu -ról!

"Megkérdeztük Mészáros Lászlót, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnökét, hogy végeztek-e ilyen irányú vizsgálatokat. Az elnök a Greenfo-nak elmondta, hogy a csávázószerek vizsgálata speciális módszerekkel történhetne meg: figyelni kellene a szubletális hatást (azaz a halálos dózisnál kisebb mennyiségben alkalmazott vegyszer hatását) és a szántóföldeken maradt méhhullákat. Mészáros László kijelentette, hogy ilyen vizsgálatokat az egyesület nem végzett."

Akkor ez a nyilatkozat, mi alapján született????????????
www.index.hu

"Az említett kísérleteket az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) végzi évek óta.
Az úgynevezett környezetterhelési monitoring vizsgálatok és az OMME honlapjára kitett összefoglalók alapján „egyértelműen látszik, hogy üzemi szinten nem jelentkeztek azok a tünetek, amelyekről a nemzetközi szakirodalom megemlékezik”. A következtetések szerint ennek elsődleges oka lehet az is, hogy a hazai termelők betartják a növényvédelmi szerre vonatkozó előírásokat, illetve hogy az egyes országokban a különböző szerekre más-más szabályozás vonatkozik.

Az OMME eredményei szerint nem egyértelmű, hogy a neonikotinoid honnan kerül a méhekhez. "

A végére hagytam a lényeget!
Ők az igazi érdekképviselőink!
http://elelmiszerlanc.kormany.hu/download/c/40/60000/Besz%C3%A1mol%C3%B3_N%C3%B6v%C3%A9nyv%C3%A9delmi%20Bizotts%C3%A1g%202013%2002_18.pdf

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Január 07. 20:29
A két jómadár ott volt!

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Január 07. 20:33
Sziasztok!

Szóval a kedves Elnök Úr nyíltan kijelentette, hogy fogalmuk sincsen, hogy miképp kellene nekiállni a neok káros hatásainak kivizsgálására és ez miatt semmilyen vizsgálatot nem is végeztek..... Vagy mégsem ezt mondta? Akkor végülis mikor hazudott? Mert most már teljesen világos, (reméljük azoknak is, akik eddig még nem jöttek rá) hogy az elnökünk egy kiváló mozigépész, aki profin vetít! Nem tudják miképp kellene a neokat vizsgálni, de abban biztosak, hogy nem úgy ahogy az "ellenzék" szakértői, vagy a zöldek javasolják!
Bravó!
Hajrá érdekképviselet!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 07. 20:36
A kedves zsíros úr cenzor, /aki tegnap telefonált mert szerette volna hallani a hangomat,/ bármit írtam minden kimoderált. De szakmai dolgokat. Ami semleges téma, nem szólt senki ellen. Azt hiszem még azt is, hogy a kaptárokat én csavarozom nem szögezem.
 Erre elmondtam róla a véleményem miszerint az IQ-ja a kaktuszomét se éri el, és hogy szórakozzon a nénikéjével. A kizárás indoka: Minimális , modor, kultúra és tisztelet. 
Mondja nekem ő, aki mindháromnak legalább olyan hiányát szenvedi mint a sivatag a víznek.  Egy értelmes gondolatot még nem bírt leírni a fórumán, de cenzornak jó. Javasolnám olyan külön fórumok oldalak létre hozását ahová az ilyen embereket be lehet tenni, és a kényszeres cenzori késztetését le bírja vezetni. Mert ha esetleg innen kibukik, más veszélyesebb dolgokra is képes. Mondjuk pár pszichológus biztos el bírna rajta dolgozni néhány évig.
Na , de ezen már túl vagyok. És az igazság az is, hogy számítógépet cseréltem tavaly. Ez okból kiváncsi voltam, hogy be lehetne e regisztrálni másik néven az új számítógépről. Sikerült. És mivel már ott voltam, valaki a kaptárgyártás témakörében kérdezett, én meg válaszoltam neki. Erre föl Bezzeg László, Tükör felhívott, és a beszélgetésünk végén felajánlotta , hogy vissza vesz Vivaldi néven.
Nagyon megköszöntem neki, / nem akarom bántani őket, és nem az ellenség beszél belőlem/, de amikor a vitatkozókat mindet szépen kitették, ezzel olyan érdektelenné tették az egészet, hogy legutóbb is már csak azon vitatkoztak, hogy milyen lukú a madárháló. Ezért megköszöntem neki, de nem akarok vissza menni.
Viszont, ha egy tanácsot elfogadtok tőlem, mármint az itteni cenzorok.
 Ennek a fórumnak nagy előnye volt eddig, hogy mindenki leírhatott mindent. Egyet kéne szem előtt tartani, hogy véleményt nem moderáltok ki. A személyeskedést, és egymás szidását én is utálom,  és ennek határt kell szabni. De, minden fórumot a viták teszik érdekessé. Különben csak olyanok maradnak akik mindenben egyet értenek, és minden elszürkül érdektelenné válik, és unalomba fullad. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy csak egy fajta véleményt tűrtök el, mert akkor nyugodtan áthozhatjátok zsíros cenzort, majd ő elintézi a fórumot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Január 07. 20:44
Veszti1982!

Most jött el az idő a válaszra a privátban feltett kérdésedre!
A többiek számára!
Szilveszter kérdezi:igaz-e "rágalom",hogy a Csányi méhészet
1o család után fizeti az OMME tagdíjat!
A válasz:igaz 2013-ra.
2014-ben nem igaz.Ebben az évben rájöttem,rájöttünk miért fizessek,fizessünk
többet.
Van így is elég a kasszában a garázdálkodáshoz!
Nem kell a mi hozzájárulásunk.
Így is ugyanazok a jogok illetnek meg bennünket.
A Cserényi doki meg kenje a hajàra a támogatásokat!
Meg is lepődött rajta. Ezek tényleg nem fizetnek!
Basz...k meg,fél millivál kevesebb évente!

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Január 07. 20:49
Vivaldi!

Két métert nőttél a szememben!

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Január 07. 20:50
Tényleg! Mi van akkor ha valaki csak az 5000 Ft-ot fizeti be?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 07. 20:53
Vivaldi!
Itt biztosan nem leszel kimoderálva.
Már éppen azon gondolkodtam, hogy rajtam kívül csak egy moderátor van, Atya.
Mit szólnál hozzá Vivaldi ha felkérnélek a Méhészklub moderátorának?
A klub létszáma már indokolja, írásaid pedig méltóvá tesznek rá.
Várom megtisztelő válaszod.
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2015. Január 07. 20:54
Sziasztok ! És én még becsűletessen meg fizetem az adót .  Nahát !!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Január 07. 20:57
QUQURIQ!!!

Vannak olyan nagy eszközök,(után fotóktól felfelé) aminek nem csak az OMME tagság a feltétele, hanem regisztrált 51 méhcsalád!
Van, aki ezt ellenőrzi???

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Január 07. 21:05
Vivaldi!!

Idézet
Ennek a fórumnak nagy előnye volt eddig, hogy mindenki leírhatott mindent. Egyet kéne szem előtt tartani, hogy véleményt nem moderáltok ki. A személyeskedést, és egymás szidását én is utálom,  és ennek határt kell szabni. De, minden fórumot a viták teszik érdekessé. Különben csak olyanok maradnak akik mindenben egyet értenek, és minden elszürkül érdektelenné válik, és unalomba fullad. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy csak egy fajta véleményt tűrtök el, mert akkor nyugodtan áthozhatjátok zsíros cenzort, majd ő elintézi a fórumot.
Sajnálom, hogy így jártál, de szerintem nem először, és nem utoljára.
Egyébként az írásod ezen szakaszával teljes mértékben egyet értek, és a moderálást csak is akkor alkalmazom mikor az általam meghatározott legkisebb szintet eléri a személyeskedés.
Hangsúlyozni szeretném,  nem biztos, hogy az általam megfogalmazott küszöb, másnak már nem a plafon.
Ha ilyen történne, én mindenkit szeretnék kérni, (mint ahogy már volt ilyenre példa) hogy "jelentse a moderátornak", és talán közösen hamarabb sínre tehetjük a dolgokat.
Zoli!
Írásaid olvasásakor, számomra kiderül, hogy igen, igen következetesen, és egyenesen kommunikálsz.
Szeretném meg kérdezni tőled, hogy itt köztünk elvállalnál-e, egy esetleges moderátori felkérést.

Oppá:
Egy kicsit lassabb vagyok, mert Attila ugyan ezt kérdezi tőled. Úgy látszik egyet gondoltunk.
Akkor hát rajtad múlik.
"Atya"


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 07. 21:13
Kiskakas!

Tisztelt Méhészek!
Emlékeztek, néhány napja írtam, hogy többször szóltam Dr. Mészáros László OMME elnöknek, hogy van egy javaslatom tagdíjakkal kapcsolatban. Megígérte, hogy azonnal az IB elé viszi.
Azóta IB sincs, de ő van.
Neki nem érdeke, hogy a tagdíjak rendben legyenek, a lóvéja meg van, arra ügyel egyedül.
Nem számít, hogy 50-100-150 milla a tagdíj. Senki nem ellenőrzi, évek óta pofázom.
A megoldást is elmeséltem neki, nyomott is mindjárt egy tetszik gombot, aztán ennyi.
Mennie kéne lassan vissza nyugdíjba, mert ez a vezetési stílus nulla!
Az OMME vagyona nekünk alapítóknak szívügyünk. Akik kikapartuk(ták) a gesztenyét, szenvedünk attól, hogy lefikázzák azt amit közösen felépítettünk.
Én mindig olyan munkahelyen dolgoztam ahol a teljesítmény után fizettek.
Most az OMME Kft, ügyvezetője akkor is kap fizetést, ha áll az üvegforgalmazás.
Erre szavazott a jó nép, akkor én miért aggódom?
Vagy nem is szavaztunk az ügyvezető személyéről?
Akkor, hogy került oda, és ki szavazta meg az 500.000 Ft-os fizuját?
Van itt gond annyi mint a tenger. És minket támad a sok informálatlan, akik semmit nem tudnak arról, hogy mi is történik az OMME-ban valójában. A kijózanodás, másnaposság mindig rosszabb, mint a kóma.
Most kómában a tagság, mert a mámor addig tart, míg van "lé".

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 07. 21:51
Most nem kis gondot okoztatok nekem.
Ne haragudjatok rám, de gondolkodnom kell rajta. Ugyanis azt nem tudom, hogy én aki már nem is tudom mennyi idő óta harcolok a moderátorokkal  a zöld fórumon, hogyan viszonyulnék ahhoz, amit eddig annyira megvetendőnek tartottam. Ez nálam elvi kérdésként merül fel.
 Semmi kifogásom személy szerint ellenetek, sem ezen fórum ellen. Nagyon megtisztelő a felkérés. De most képzeljetek, képzeljen el mindenki aki ismer, és olvasgatja írásaimat. Mit gondol az ezek után rólam? A szabadszájú aki moderátor lesz.
Attól is félnék, hogy ez már valóban befolyásolná a vélemény alkotásomat, ezt meg nem akarom.
Egyszerűen, és szűkszavúan ez a gondom.
Másrészt, még egyszer, a felkéréssel valóban nagyon megtiszteltek, és csalódást sem szeretnék okozni, és azt sem szeretném , ha ez kimagyarázkodásnak tűnne.
Tehát, kis gondolkodási időt kérek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 09. 11:59
 Egy ideje már rájöttem, hogy jobb, /főleg ha valami nagyobb horderejű dologhoz fog az ember,/ pár napig gondolkodni.
 Ezt azért éreztem fontosnak, mert ez a felkérés nagyon megtisztelő. Bizonyára mások számára is az lenne.
 És azt is tudom vannak akik szívesen elfogadják ezt a felkérést, de az én helyzetem speciális. Én ugyanis már vagy tíz éve harcolok a /cenzorok/, moderátorok ellen a Méhészfórumon. És ezek a személyek mindent megtettek, hogy megutáljam ezt a foglalkozást. Ez sikerült is nekik.
Igaz ugyan, hogy a facebookon, néhány, így a méhészklub, a méhészet, a kaptár, és a nagy boconádival méhészkedők oldalon is van olyan jogom, hogy tagokat felvegyek. De ott a dolog nagyon egyszerű. Aki saját képén jelenik meg azt felveszem, aki meg valami szellem, belfegor stb. azt meg nem.
Én tehát nem lennék jó moderátor. Ugyanis azt tartom, a vélemény  szabad. Az meg, hogy aki tőlem okosabb azt kidobni rám nézve ciki, és vissza üt/ugyanúgy mint amikor zsíros engem kizárt/, aki meg butább, azt meg minek.
Ergo, ha senkit sem moderálnék ki, akkor meg minek lennék moderátor.
 Ezért aztán azt gondolom, hogy ha nem vonom magamra ezzel senki haragját, maradnék inkább "nagypofájú" szabad író. Ezt már megszoktam, és bár tudom sokak haragját és a "nagyok" bosszúját is magamra vontam ezzel. Én kimondom amit gondolok, de az én lelki ismeretem tiszta, és ettől nyugodtan hajtom a fejem nyugovóra minden este. Ez ilyen egyszerű.
  De a moderátorság már bonyolultabb foglalkozás. Nehezebb eldönteni, hogy hol van a határ. Nem is nekem való. Remélem indokaim megértésre találnak nálatok.
Ezért mindenkitől még egyszer elnézést kérek aki bizalmát belém helyezte, és remélem legalább ti, /ellentétben a méhészfórummal/ "megtűrtök" továbbra is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Január 09. 20:49
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/miert-tartsunk-viragporkurat-evente-tobbszor
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 09. 21:37
Vivaldi!
Köszönöm az őszinteségedet!
Tök jó a stílusod, ne változtass rajta.
Egyébként sajnálom, hogy nem vállaltad, de ez így nagyon sportszerű volt részedről.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Január 09. 22:43
Kedves Vivaldi,
"belfegorokat" nem veszel fel a közösségedbe?  ;) ???
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 10. 19:27
De, képpel téged felveszlek. Arra gondoltam amikor a fénykép helyén szellem kép van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Január 11. 11:52
Idén csak „aktív gazda” kaphat közvetlen támogatást


Felhívjuk a 2015. évben közvetlen támogatást igénylő mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy a Közös Agrárpolitika reformjának 2015-től életbe lépő új szabályozása értelmében hazánkban is bevezetjük az ún. „aktív mezőgazdasági termelő” fogalmát.

Az aktív mezőgazdasági  termelői státuszt az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal a  közvetlen kifizetések támogatási feltételeként fogja vizsgálni, a feltételeket részletesen meghatározó tárcarendelet megjelenése 2015 elején várható.

A kapcsolódó anyagban elérhető közlemény  a mezőgazdasági árbevétel  2015 januárjától kezdődő elkülönítésének szükségességére hívja fel a figyelmet,  kizárólag a közleményben részletesen meghatározott kritériumoknak (pl: ún. negatív listás tevékenység folytatása) megfelelő mezőgazdasági termelők vonatkozásában.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Január 11. 12:52
A 600 ezer Ft alatti árbevételű őstermelő minek számít?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 11. 15:23
Baleknak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: gondolkodó - 2015. Január 11. 17:06

A lenti linken elolvasható az alábbi tájékoztató teljes szövege, melyből arra lehet következtetni, hogy nem a méhészekről szól.
Rendelet fog róla megjelenni.   Ezt meg kell várni, csak akkor lesz minden biztos.

FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM
              Tájékoztató
2015-ben egységes területalapú támogatást (SAPS) igénylő állandó sport-és rekreációs terület, ingatlanvállalat, repülőtér, vasúttársaság, vízmű üzemeltetését végző vállalkozások részére a mezőgazdasági és a nem mezőgazdasági tevékenységből származó bevétel elkülönítésének szükségességéről

http://www.nak.hu/images/Kamara/Letoltheto/141231T%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3-mg_bev%C3%A9telek_elk%C3%BCl.pdf
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Január 12. 14:04
Vivaldi!
Van aki meg azt mondja, hogy megette a fene, ha nem tudja eltüntetni a 600 ezer forint feletti jövedelmet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Január 12. 17:10
Balek?

Szerintem az aki még egy fűkaszát sem tud Np-ből elintézni  :o :-[ :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Január 12. 17:18
De balekok vagyunk mind magyar méhészek, mert hagyjuk egy gátlástalan csoportnak, hogy azt tegyék velünk amit akarnak. De ágazatunk kívül is ez megy tehát 2 vagy 3 szorosan vagyunk balekok.
Megérdemeljük sajnos, mert ennyire vagyunk képesek legyen szó az ágazatunkról vagy a gazdasági környezetünkről.
Egyenes út az ellehetetlenülés felé.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 12. 19:27
Balek?

Szerintem az aki még egy fűkaszát sem tud Np-ből elintézni  :o :-[ :-X
Ebben teljesen igazad van. De, hát ez van. A két kollégámnak,/ akiktől nem irigylem, de azért megjegyzem, hogy kő gazdagok, hozzám képest, egyiknek például tőzsdén is van a pénze/, ők már kaptak után futóra is, pergetőre is stb. De ők biztos jobban rá vannak szorulva mint én. Én tudod , csak a két kezemmel kapartam össze mindent amim van, 20-30 év alatt. De én ezzel is meg vagyok elégedve.
 Tudod mi van ki írva a régi autókra?
 Öreg is, kopott is, de az enyém. És nem kell hálásnak lennem senkinek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 12. 21:40
Tisztelt Méhészek!
Ma a Bonyhádi Méhészklubon 30-an voltunk.
Köszönöm, hogy ilyen sokan megtiszteltek azzal, hogy előadásomat meghallgatták.
Voltak Szentlőrincről, Hosszúhetényből, Alsónánáról, Komlóról, Hidasról, Nagydorogról, Tolnáról és természetesen Bonyhádról.
Remélem nem okoztam csalódást a hazai pályán sem.
A sok kérdésből arra következtettem, hogy tetszett a méhészeknek.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 12. 22:13
Bocsi, tudom nem a témába vág, de az előbbi hozzászólásomhoz. Erről beszélek. Minden gépet én csináltam. Elöl egy egyengető-vastagolós abrikter, maró asztallal. Hátul emelhető asztallapos körfűrész. Balra elöl a maró. Esztergályos, marós, gyalus munkát, és a darabolást, hegesztést , mindent a két kezemmel én csináltam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Január 12. 22:23
QUQURIQ!!!

Vivaldi!

Tisztelet, és becsület a két kezednek, meg  az agyadnak a kitaláláshoz
Remek lehet jó gépekkel, jó kaptárakat készíteni.
Csak egy nagy kifogásom van!
Forgó gépek használatkor nem szabad neonokkal világítani!!!!!!!!
Keze csak kettő van az embernek, új meg tíz! Reméljük!!!

A munka védelmis Kiskakas!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 12. 22:37
Hát, lehet, hogy te jobban értesz hozzá. Én ahol eddig dolgoztam esztergályos, marós, vagy gyalusként, mindenütt ugyanez a világítás volt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Január 13. 06:57
Kiskakas!
Nincs baj a neon világítással, ha a csövek el vannak osztva a három fázisra , akkor nem érvényesül a stroboszkóp hatás. De biztosabb a vegyes világítás használata.

Üdv: jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2015. Január 13. 07:41
Úgyes Vagy Vivaldi ! Et pont egy emberes  műhely , vagy van aki segít is ?   Űdv.  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Január 13. 08:01
Nincs. Sajnos vagy inkább szerencse, a fiamnak van jó állása, és azt csinálja amit szeret, számítógépekkel foglalkozik. Külföldre is jár a cégtől. Így egyenlőre nincs örökös.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Január 14. 18:20
http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20150113/mez-mezfajta-hatas-gyogyulas/


"Megmutatjuk, melyik mézfajta mire jó
Egyél mézet, ha kapar, ha gyulladt, ha fáj, ha erőtlen vagy. Egyél mézet télen, mert hideg van. Egyél mézet tavasszal, mert már nincs hideg, de rapszodikus az idő. Egyél mézet nyáron, mert immunerősítő. És persze ősszel is, hogy felkészülj a télre.
cafeblog/deluxe2015. 01. 13. Egészség
 
Méz, méz, méz! – évekkel ezelőtt ez volt így tél környékén az egyik kedvenc szavajárása egy barátnőmnek. A nő elmúlt ötvenéves, de amióta ismerem – húsz éve is van ennek már -, még soha nem volt beteg. Szerintem azt sem tudja, mi az, hogy köhögés, láz, megfázás.

Méz, méz, méz! – és szerintem ismeretlenül is előttetek a kép, ahogy ezt úgy mondja, hogy közben felemeli a mutatóujját maga elé. És bár távol állnak tőle a számok, de ezt bizony mindig jól tudta: a mézben 33 ásványi anyag, 11 vitamin és még folsav is található.

A barátnőm számait megjegyeztem én is, akárhányszor mézet vásárolok, mindig gondolok a 33 ásványi anyagra és a 11 vitaminra.

Most, hogy meg voltam fázva („Nem ettél elég mézet, ugye?”), azt a tanácsot kaptam, hársfamézet vegyek feltétlenül. Az a legjobb, az űzi ki a nyavalyát a leghamarabb.

Én pedig most, meggyógyulván és erősen, kíváncsi ember lévén utánanéztem a legfontosabb mézfajtáknak és azok gyógyhatásainak. Legyen meg nektek is ez a lista, forgassátok, használjátok szeretettel:

Akácméz: a hazánkban előállított mézek közül világszerte az akácméz a legismertebb. Az akácméz fertőtlenítő hatású, köhögéscsillapításra és gyomorsav ellen is ajánlják. Magas a gyümölcscukor-tartalma, ezért állaga folyékonyabb.

Aranyvesszőméz: vesetisztító hatást tulajdonítanak neki. Színe sötét, lassan kristályosodó méz.

Fenyőméz: a fenyőméz az édesharmatméz egyik fajtája, amelyet a fenyőfák zsenge rügyeinek édes nedvéből és a tűleveleken található édes harmatból gyűjtenek össze a méhek. Sötét színű, kellemes illatú és ízű. A legnagyobb ásványianyag-tartalommal rendelkezik az összes méz közül.

Gesztenyeméz: trombózis megelőzésére, visszérpanaszokra ajánlják. Jelentős ásványianyag-forrás.

Harmatmézek: jó immunerősítő, serkenti a veseműködést. Sötét színű, fűszeres ízű mézek, melyek tölgy-, fűz-, fenyőfákról származnak.

A többi mézfajtáról a Deluxe blogon olvashatsz! "
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Január 15. 08:38
Kitin!

A szlogen nagyon jó, a barátnődnek látatlanba üzenem, ha az egyéb feltételei is adottak lennének, jelöltethetné magát a Jászberényi mézkirálynő választáson. Ilyen jelszavakkal lehet a mézet népszerűsíteni és megkedveltetni.
Köszönet érte!

Azonban a mézfajtákról írtakról  egy picit helyesbítenék:
- az Akácmézre nem mondható el, hogy gyomorsav ellen ajánlható lenne, inkább köhögéscsillapító, jó fertőtlenítő hatású.
  az a mézfajta, amelyik a gyomorsavtúltengőknek ajánlható, a REPCE méz
- a "fenyőméz" és a "harmatméz" eredetét tekintve nem növényi, hanem állati eredetű mézek, ezért "mézharmat" méznek 
  nevezzük.
   A szín, illat, ásványi anyag taetalom stimmel. Ezeket én "ERDEI" mézként  definiálnám.

Tisztelettel: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Január 15. 20:01
:-)  Nem a barátnőm az illető, én csak ártatlanul bemásoltam a belinkelt cikket, még idézőjelet is tettem köré.
Tényleg jó cikk sokkal több ilyen kellene.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Január 16. 22:36
 :o   http://ipon.hu/hir/mennyit_nyom_egy_repulo_madar/32380

Vajon ha méheket szállítunk, azok is megnövelhetik a nyugalmi állapotukban mért rakomány súlyát?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 18. 08:56
Segítség!
Kérném jogi végzettségű kollégák reagálását a következő hírhez.
Az OMME honlapján ez olvasható, ami örvendetes, de nem igaz.

"Programok
OMME – Elnökségi ülés
Mészáros József • 2015-01-15

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület soron következő Elnökségi ülésére 2015. január 29-én 10.00 órakor kerül sor.
Az ülés helyszíne: OMME Hivatala (1094 Budapest, Viola u. 50. tárgyalóterem).

OMME ügyvezetés"

Mivel ereimben gépész vér folyik, és nem jogász, vagy ügyvéd, szeretném tőletek megkérdezni mi ez a bolondéria?
Elnökségi ülés. Én úgy tudtam, hogy az OMME beadott egy új alapszabály kérelmet, de azt még a bíróság nem fogadta el. Akkor még nincs elnökség, hanem a jó öreg IB fog ülésezni!
Nem jól tudom?
Ha pedig nincs elfogadott új alapszabályunk, akkor a régi hatályos, ezek szerint még van "normális" OV-tag hatásköröm is.
Szerintem az OMME vezetői kicsit álmodozó típusok. Ébresztő!
Egyáltalán arra adjanak választ, hogy a minisztérium mit reagált az összeférhetetlenség kapcsán.
Itt valami bűzlik! A tájékoztatás teljes csődjét érzékelem.
Várom megtisztelő hozzászólásaitokat!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Január 18. 10:16
"Egyáltalán arra adjanak választ, hogy a minisztérium mit reagált az összeférhetetlenség kapcsán."

Attila, ugye ezt a kérdést nem gondoltad komolyan? Ez a kijelentés az elnök szájából Gödöllőn, semmi másra nem volt való csak arra, hogy el mismásolja az EB által összeállított összeférhetetlenségi javaslat alapszabályba kerülését. Egy percre sem vehető komolyan, hogy még majd az érintettek fogják felhívni a figyelmet az általuk elkövetett esetleges szabálytalanságokra, ez csak mese. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy sokkal inkább létezik az elhallgatás és félremagyarázás ez ügyben. Mivel időközben bebizonyosodott ez az állításom /nem került bele az alapszabály tervezetbe az EB által javasolt szövegi rész egyetlen mondata sem, holott az EB-nek akár vétó joga is lehetett ebben az ügyben/ a tisztelt vezetés szerintem úgy gondolja,- mivel alapszabályunk sem egy közhasznú szervezetnek íródott- , hogy a továbbiakban nincsen szükség a minisztériumi állásfoglalásra.
Felvetődik viszont több kérdés pl az ügyvezető és a kft ügyvezető alkalmazásával kapcsolatban hiszen az ő alkalmazásukat és bérezésüket nem hagyta jóvá küldöttgyűlési határozat amit előír az új alapszabály/az IB saját hatáskörben nevezte ki őket/. Ők nem lehetnek automatikusan az elnökség tagjai véleményem szerint.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 18. 18:06
Jani bátya!
A szakmapolitikába tettem fel egy jó kis cikket.
Érdemes elolvasnod. Szerintem tetszeni fog.
Természetesen nem szeretnék minden OMME hírbe belekötni, de most vettem arról is csak tudomást, hogy az
OMME egy hivatal, mert ezt írják:
"Az ülés helyszíne: OMME Hivatala (1094 Budapest, Viola u. 50. tárgyalóterem)."
Tehát a méhészek téglajegyéből vásárolt OMME érdekvédelmi székházunk, egy hivatal.
Gondoltuk eddig is, hogy egy sima kifizető, pénzelosztó ügynökség, de így leírva az mégiscsak más.
Annyira rákattantak a tárgyalásokra, hogy már a "pince" helység, ahol minden értekezlet eddig is volt, "tárgyalóteremmé" keresztelték.
Hiába, ezt okozza a fóbia.
Nagyernyei Attila


Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Január 23. 15:41
                                        Felülírhatja az összes európai szabályt a szabadkereskedelmi megállapodás

A magyar kormánynak erőteljesebben kell képviselnie az ország GMO-mentességét az Európai Unió (EU) és az Amerikai Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalásokon - mondta Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese sajtótájékoztatón Budapesten.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar alaptörvény hiába tartalmazza a GMO-mentességet, a legalacsonyabb szintű európai jogforrás is felülírja azt, mint ahogyan a szabadkereskedelmi megállapodás - ha létrejön - felülírja az összes európai szabályt.
Adria Bebb, a Friends of the Earth Europe (Föld Barátai Európa) szakértője arról beszélt, hogy Európa az elővigyázatosság elvét tartja szem előtt a génmódosított növényeknél, vagyis azok addig nem kaphatnak engedélyt, amíg nem ismert a környezetre és az egészségre gyakorolt hatásuk. Az Egyesült Államok ezzel szemben bízik a géntechnológiai cégek ítéletében, és csak ha probléma jelentkezik, akkor avatkozik be az állam.
A szakértő azt is kifejtette: az EU-nak a Kanadával kötendő szabadkereskedelmi megállapodása elkészült, ismert, csak aláírásra vár, ezzel szemben az Egyesült Államokkal folytatandó hasonló tárgyalások titkosan folynak, azok tartalmát csak az érintett cégek ismerik, míg az európai társadalmat kizárták abból.
Már a név - a szabadkereskedelmi megállapodás - is megtévesztő, ugyanis nem a vámokról, hanem az egyéb kereskedelmi akadályok lebontásáról szólnak a tárgyalások. Így például az amerikaiak egy olyan különbíróságot akarnak létrehozni, amely előtt a magyar állam is beperelhető lenne, ha nem engedélyezne egy-egy génmódosított fajtacsoportot. A céljuk az, hogy a vegyszerek és a génmódosított növények automatikusan engedélyt kapjanak az EU-ban.
A megállapodás ellen már 1 millió aláírással elindult az európai polgári kezdeményezés, a hétvégén pedig Berlinben 50 ezren tiltakoztak a génmódosítási szabályok feloldása ellen - ismertette a fejleményeket Adrian Bebb.
A génmódosításnak lehet pozitív hatása, például ha az aszályos területekre szárazságtűrő növényeket fejlesztenek, vagy ha plusz vitamint tartalmaznak a növények. Ellenben az, ha egy növény minden méregnek ellenáll, vagy éppen maga termel káros anyagokat, akkor számolni kell a talaj tönkretételével - tette hozzá.
Az ombudsman helyettese beszámolt arról is, hogy az Egyesült Államokban nőtt a rákos megbetegedések száma a génmódosított élelmiszerek megjelenése óta. A tervezett megállapodás pedig felszámolná a demokratikus döntéshozatalt az EU-ban, miután alkalmazkodni kellene annak minden előírásához, beleértve a választott bíróságot is. Ez azt jelentené, hogy egy olyan amerikai cég, amely befektetni szándékozik egy uniós országban, de a nemzeti jogszabályok változása miatt ezt mégsem teheti meg, kártérítést követelhet a bíróság előtt az elveszett profitja miatt.
Ehhez kacsolódva mondta példaként Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője, hogy a befektető kártérítést követelhet Romániától, mert megtiltotta az aranybányászatnál a ciános technológia alkalmazását. Kanada - a közte és az Egyesült Államok között lévő hasonló szabadkereskedelmi megállapodás alapján - 35 perben 171 millió dollárt fizetett eddig az amerikai befektetőknek.
Az európai-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás ezért nevezhető trójai egyezménynek, hiszen veszélybe kerülnek általa az európai környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági szabályok - mondta. A programvezető ezért azt javasolta, hogy a magyar kormány ne járuljon hozzá az egyezmény megkötéséhez.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagy Attila - 2015. Január 23. 16:30
........A megállapodás ellen már 1 millió aláírással elindult az európai polgári kezdeményezés, a hétvégén pedig Berlinben 50 ezren tiltakoztak a génmódosítási szabályok feloldása ellen .........

Nos ezek szerint,marmint a "jenkik" szerint ennyi "terorista" van  ;D ;D

Mert hogy tuti nem csipik azokat az orszagokat ahol nem az ok "demokratikus akaratuk" ervenyesul.....

Sajnos evvel a GMO-val megszivtuk......neztem a "Bosznia-Hercegovinai mehesz forumot" ahol man jeleztek hogy a bevizsgalt 100 termekbol 65 tartalmazott GMO-t pedig az eloiras szerint ok is GMO mentes teruletnek szamitananak  ;)



Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Január 23. 22:41
Nagyon jó cikk a méhpempőről, de most nem mertem bemásolni!
http://hajraegeszseg.hu/cikk/2015-01-23/27-betegseg-amikor-mehpempo-kurat-tarthatunk
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. Január 24. 09:23
........A megállapodás ellen már 1 millió aláírással elindult az európai polgári kezdeményezés, a hétvégén pedig Berlinben 50 ezren tiltakoztak a génmódosítási szabályok feloldása ellen .........

Nos ezek szerint,marmint a "jenkik" szerint ennyi "terorista" van  ;D ;D

Mert hogy tuti nem csipik azokat az orszagokat ahol nem az ok "demokratikus akaratuk" ervenyesul.....

Sajnos evvel a GMO-val megszivtuk......neztem a "Bosznia-Hercegovinai mehesz forumot" ahol man jeleztek hogy a bevizsgalt 100 termekbol 65 tartalmazott GMO-t pedig az eloiras szerint ok is GMO mentes teruletnek szamitananak  ;)

Huh, ez a tanulmány érdekelne, a 100 ból 65 GMO-s. Van valami pontosabb forrásod?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagy Attila - 2015. Január 24. 11:29
Keresem-keresem.........
A boszanac forumon olvastam,csak meg veletlenul se talalom meg most.... :'(

A "Tanjug" hirforrasabol van-http://www.tanjug.rs/ (http://www.tanjug.rs/) ,egyebkent idezve a mi forumunkon (SPOS)-http://spos.info/forum/index.php (http://spos.info/forum/index.php)
Ehun-e:
Poražavajući rezultati o GMO u BiH

Od stotinak uzoraka hrane za ljude i životinje u Bosni i Hercegovini, koji su ispitivani, kod čak 67 je pronađeno prisustvo genetski modifikovanih organizama, pokazale su laboratorijske analize Instituta za inženjerstvo i biotehnologiju u Sarajevu.
Uzorci su uzeti u trgovinskim centrima i fabrikama hrane za životinje u 17 gradova širom BiH, od kojih je 72 bilo uvoznog porekla, a 28 domaćeg, navodi se u izveštaju Agencije za bezbednost hrane BiH. Testirani su mesni proizvodi sa sastojcima na bazi soje, kukuruzne pahuljice, mešane žitarice, pekarski proizvodi koji sadrže kukuruz, među kojima su razne vrste keksa i grickalica, kao i hrana za životinje na bazi soje i kukuruza.      (Tanjug)

Ezek azok a "termekek ami tartalmaz GMO-ot
http://www.srbijapress.org/evo-spiska-proizvoda-koji-sadrze-gmo/ (http://www.srbijapress.org/evo-spiska-proizvoda-koji-sadrze-gmo/)

Ez meg a legujabb hir (szerbul van esetleg az angol ha men?)
http://www.pravda.rs/2015/01/15/nova-studija-otkrila-sokantnu-istinu-gmo-soja-otrovna-za-bubrege-jetru-i-reproduktivne-organe/?lng=lat (http://www.pravda.rs/2015/01/15/nova-studija-otkrila-sokantnu-istinu-gmo-soja-otrovna-za-bubrege-jetru-i-reproduktivne-organe/?lng=lat)

Egyebkent ha valaki akar regisztralni a szerb mehesz forumra akkor hasznalja a forditot(legegyszerubb)
Es jo tudni hogy nalunk a teljes vagyis a 'valodi" nevvel lehet regisztralni! butyok-tucsok nevekkel nem lehet :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 24. 20:50
Kellemes estét kívánok!
A Méhészklub rendszeres olvasói tudják, hogy milyen szakmai események várhatók a közel jövőben.
Most egy érdekes, szakmapolitikai hírrel szolgálok nektek. Azért nem a méhészeti rendezvények rovatban közlöm a következőket, mert igazából csak egy méhésztárs, aki a Tolna Megyei Méhész Egyesület tagja kér szót a következő szekszárdi méhészklubon, Kutasi Tamás előadása előtt.
Illés Sándor tolnai anyanevelő szeretne szót kapni, és reagálni a személyét és családtagjait érintő mézhamisítási rágalmakra. Természetesen egyesületünkben mindenki alkalmat kap arra, hogy saját álláspontját kifejthesse.
Én tudom a legjobban mekkora feszültség keletkezik egy emberben, ha csak egyféle információ kap napvilágra.
Ezért küzdöttek elődeink, hogy végre szabad országban élhessünk, ahol mindenki szót kap.
Illés Sándor kért meg, hogy írjam ide fel ezt a hírt, mert elege lett a szóbeszédből.
Annyit szeretnék még hozzáfűzni a beírásomhoz, hogy ebben a témában szeretnék független maradni.
Gondolom sokan tudják, legalább is a Tolna megyei méhészek, hogy az első elnöki ciklusomban 4 évig együtt dolgoztam vele, Ő volt mellettem a titkár.
Gyertek el a Méhészklubba, hallgassátok meg Kutasi Tamás előtt Illés Sándort!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Január 25. 14:24
Kitin!

Ismét nagyon jó cikket találtál, és ha arra gondolok, hogy közöm lehet ahhoz, hogy mint írtad, - nem merem bemásolni - akkor elnézésed kérem.
Nagyon szeretem a méhészeti termékekről megjelenő cikkeket, ha nem értek vele egyet, azt mindenképpen szóvá teszem, a tévhitek elkerülése és terjedése végett.

Tisztelettel: Bercsényi János
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 26. 08:10
http://kapos.hu/hirek/gazdasag/2015-01-25/osszegyultek_a_kornyek_meheszei.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2015. Január 26. 15:42
http://divany.hu/alapkonyha/2015/01/26/mezteszt_sok_jo_kozott_egy_tragikus/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Január 27. 10:47
QUQURIQ!!!

Ma tárgyaltak az elektromos autókkal kapcsolatos dolgokban szakmai szinten.
Azt szeretnék elérni, hogy támogatással, ugyan annyiba kerüljön egy elektromos autó, mint a vele egy kategóriájú és fajtájú benzines.
Ez idáig rendbe is lenne!
De!
Ezekre az elektromos autókra „zöld” rendszámot szeretnének tenni.
A zöld rendszám egész Európában a mezőgazdasági járművökön van, illetve nálunk a méhészeknek nincsen!
Már régen nem hallottunk semmit, hogy az OMME valahol, valakinél lobbizott volna az utóbbi időkben…
Lehet, hogy a méhészek meg sem kapják a zöld rendszámot, de a mezőgazdaságtól meg már el fogják venni???

A zöldes tollú tarajas Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 27. 21:02
Nem kerül uniós tiltólistára a magyar fehér akác

A hungarikumnak minősülő fehér akác várhatóan nem kerül fel az "idegenhonos özönfajok" uniós tiltólistájára, amely az Európai Unióban nem őshonos, agresszíven terjedő állat- és növényfajok kitiltását, visszaszorítását irányozza elő - közölte a Földművelésügyi Minisztérium kedden a mezőgazdasági és halászati tanácsülést követően. A tárca közlemény szerint Karmenu Vella környezetpolitikáért, tengerügyért és halászatért felelős biztos elmondta, hogy a listát 2015 folyamán alakítják ki, és ígéretet tett arra, hogy a lista előkészítése során folyamatosan egyeztetnek Magyarországgal. Kiemelte: ahogyan az uniós jogszabály is kimondja, elsődlegesen az EU-ban széles körben még el nem terjedt, gyors intézkedésekkel kezelhető káros fajokkal szükséges foglalkozni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Január 28. 23:02
                                                      Szép akácvirágzásban bízik a méhészek régi-új vezetője

Új vezetője van a Tolna Megyei Méhész Egyesületnek Nagyernyei Attila személyében. Két év kihagyás után viszi tovább újra azt a szellemiséget, melyet 12 évig képviselt.

Nagyernyei Attila személye szinte összeforrt a Tolna Megyei Méhész Egyesülettel, hiszen 16 évig volt a vezetőség tagja, ebből 12 évig elnök, ezt megelőzően pedig 4 évig titkár. Talán éppen emiatt váltott ki meglepetést, amikor 2013 márciusában a megyei közgyűlésen bejelentette, nem indul újra, és semmilyen tisztséget nem vállal. Az elmúlt közel két évben háromszor is nekifutottak egy új elnök megválasztásának, de megnyugtató helyzet nem alakult ki. Végül múlt év decemberében kivált egy kisebb csoport a megyei egyesületből, ők új néven alakítottak szervezetet, a többség továbbra is az anyaegyesületnél maradt, ők több mint kétharmados többséggel Nagyernyei Attilát választották meg elnöknek. Ezzel – a dombóvárival együtt – három méhész egyesület lett a megyében. A szekszárdi egyesülethez most több olyan tag is bejelentkezett, akik meghatározó személyiségek (például az ország legnagyobb mézkereskedője), de az ország más pontján méhészkednek, így vannak tagok Bács-Kiskun, Baranya, Fejér megyéből, de Salgótarjánból is.

Nagyernyei Attila elmondta, két éve azért nem indult újra elnöknek, mert már akkor is látszottak a belső problémák, a szakmai széthúz, melyet tetézett, hogy több témában az országos egyesülettel (OMME) sem voltak közös nevezőn. Akkor úgy gondolta, pihenőre van szüksége, ráadásul ott van a jelentős méretű családi méhészete is, ami a fő jövedelem forrásuk. Többszöri unszolásra végül vállalta az újabb megmérettetést. A személye garancia lett arra, hogy továbbra is aktívak legyenek a méhészklubok, így minden hónap első hétfőjén szakmai előadásokat tartanak a Babits Kulturális Központban. Legközelebb február 2-án a propolisz termelésről és a méhészetek gépesítéséről lesz szó.

Idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Szekszárdi Tavaszváró Méhésznapot, mely szakmai konferencia is egyben. Idén rekord számú kiállítóra számítanak. A rendezvény egyik legérdekesebb előadója minden bizonnyal a Svédországból érkező dr. Kerstin Ebbersten méhgenetikus lesz, de szó esik majd a bio méhészkedésről, mézárakról valamint az ágazat jelenéről, jövőjéről is.

Egyre több az amatőr méhész is
Tolna megyében jelenleg 48 524 méhcsalád van, mely körülbelül 760 méhész tulajdona. A méhészeteket 29 méhegészségügyi felügyelő ellenőrzi évente. Évről évre egyre többen foglalkoznak méhészkedéssel. Ennek oka többrétű, sokan a munkanélküliség miatt, mások hobbiból, míg egy szűk réteg jövedelem kiegészítés miatt vág bele. Hozzáértés nélkül azonban nem sok sikert hoz a tevékenység. Az elmúlt hat évből négy nem volt sikeres a méhészek számára, ebbe viszont az időjárás szólt bele. 2010-ben állandóan esett az eső, 2013 márciusban havazott, tavaly pedig egy ciklon tépázta meg az akácvirágzást. Ha az idei év is rosszul sikerül, akkor vészhelyzet alakulhat ki. A méz ára máris történelmi csúcson van: az akácméz hordós ára 2000 Ft/kg, a vegyes mézé 950 Ft/kg.  Egy hordó mézért így 360 ezer forintot ad a kereskedő. Aggodalomra ad okot, hogy az eddigi enyhe időben virágzik a mogyoró, tenyérnyi fiasításokról számoltak be a méhészek. Most viszont az erős éjszakai hideg árthat a méheknek.

A mézhamisítás nem megy ki a divatból
Időről időre téma a mézhamisítás, pár nappal ezelőtt is erről szóltak a hírek. Tolna megyét azonban nem érinti ez. Nagyernyei Attila elmondta, 60-80 ezer tonna hamis méz van forgalomban az unióban. Ennek egy része eredethamisítás, például a jó minőségű magyar akácmézet hozzákeverik a silány minőségű távol-keleti mézhez. Így fordulhat elő, hogy eukaliptusz virágport találtak magyar akácmézben. A hamisítás másik formája, amikor az áruházláncok polcain uniós és unión kívüli országok mézeit keverik össze és azt árulják. A méhészeknek nagy csalódást okozott amikor szembesültek azzal, hogy az unió nem védi meg a termelőket az ehhez hasonló esetektől, mert a silány és olcsó áru a jó minőségű mézet kiszorítja a piacról. Részben ezért tüntettek a magyar méhészek Brüsszelben, jelenleg pedig a spanyol méhészek azok, akiknek az érdekeit leginkább sérelem érte a piacon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 29. 17:53
Végre egy olyan hír az OMME honlapján ami elismerésre méltó.
Még a végén beindul az érdekképviselet?
 
"GMO szennyezés a méhtakarmányban
by Horváth Gábor • 2015-01-29

Egyesületünkhöz érkezett információk alapján felmerült a gyanú, hogy a Feedbee virágpor helyettesítő méhtakarmány GMO-szennyezett. Egyesületünk azonnal mintát vett a hazai forgalmazó raktárában levő készleteiből, melyet haladéktalanul továbbított a vizsgáló laborba.

A vizsgálatok sajnos igazolták a GMO-szennyezést, ezért kérjük a méhészeket, hogy a szóban forgó terméket, valamint az ezt tartalmazó készítményeket – a méz GMO-szennyezését elkerülendő – ne használják fel.

Az ügyről további részletes információk hamarosan…"
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Január 29. 19:45
Nem tudom észre vettétek-e, de az itt megjelenő belinkelt hírek egy kis fáziskésésben a zöldön is megjelennek.  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Gergo55 - 2015. Január 29. 19:51
Végre egy olyan hír az OMME honlapján ami elismerésre méltó.
Még a végén beindul az érdekképviselet?
 
"GMO szennyezés a méhtakarmányban
by Horváth Gábor • 2015-01-29

Egyesületünkhöz érkezett információk alapján felmerült a gyanú, hogy a Feedbee virágpor helyettesítő méhtakarmány GMO-szennyezett. Egyesületünk azonnal mintát vett a hazai forgalmazó raktárában levő készleteiből, melyet haladéktalanul továbbított a vizsgáló laborba.

A vizsgálatok sajnos igazolták a GMO-szennyezést, ezért kérjük a méhészeket, hogy a szóban forgó terméket, valamint az ezt tartalmazó készítményeket – a méz GMO-szennyezését elkerülendő – ne használják fel.

Az ügyről további részletes információk hamarosan…"
Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2015. Január 29. 19:57
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Január 29. 20:27
QUQURIQ!!!

Az MTI is innen kapja a híreket...

A Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Január 30. 09:44
http://www.vezess.hu/hirek/modositottak-utdijrendeletet/58185/
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Január 30. 20:07
Szép estét Méhészek!

Idézet
"GMO szennyezés a méhtakarmányban
by Horváth Gábor • 2015-01-29

Egyesületünkhöz érkezett információk alapján felmerült a gyanú, hogy a Feedbee virágpor helyettesítő méhtakarmány GMO-szennyezett. Egyesületünk azonnal mintát vett a hazai forgalmazó raktárában levő készleteiből, melyet haladéktalanul továbbított a vizsgáló laborba.

A vizsgálatok sajnos igazolták a GMO-szennyezést, ezért kérjük a méhészeket, hogy a szóban forgó terméket, valamint az ezt tartalmazó készítményeket – a méz GMO-szennyezését elkerülendő – ne használják fel.

Én is próbáltam a Feedbee virágpor helyettesítőt. Hát mit mondjak, csak azoknál a családoknál működött amik egyébként is jól fejlődtek.
Aztán egyszer kipróbáltam a   http://www.mehesz.info/index.php/cikkek/meheszet-alapok/54-a-fendpoll-kiegeszit-mehtakarmany-es-a-viragpor
Ez nekem bevált, és még az ára ellenére is meg vagyok vele elégedve, mert szerintem azt hozta amit reméltem.
Aki azt tervezi, hogy mindenképpen szeretne etetni a méheivel virágport, annak én nyugodtan ajánlom.
Gamma sugárral csíramentesített,( nyúlós kizárva) és természetes Magyar virágpor van benne. NO PARA, NO GMO
Ez teljesen magyar!!
Ui: Ha az OMME megvizsgálta a Feedbee-t, legyetek nyugodtak abban, hogy ezt is megvizsgálta.
Ha lett volna vele, icipici probléma is, rögtön a honlapon lett volna.

A méhek ajánlásával!  ;)

Dr Fendrik Péter állatorvos, méhész, feltaláló, gyártóval személyesen is tudsz beszélni a Szekszárdi Tavaszvárón.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 30. 20:39
Igen, jön ő is Atya!
Ma beszéltem vele.
Jó a cucca, én tavaly kaptam tesztelésre néhány csomaggal tőle, még a csomagoló anyagot is megették volna a méhek, annyira tetszett nekik. Én meg is kóstoltam, mert tudom mi van benne. Teljesen jó az íze.
A méhek csak úgy rontanak rá. Egy szemet le nem morzsálnak. Azt nem tudom megmondani, hogy mennyi fiassal lesz tőle több, mert csak kíváncsiságból próbáltam.
Eddig ez volt a legjobb termék. Én minden kutyulékot egyébként sem teszek be a méheknek.
Volt aki zöldség, fokhagyma kivonatot, meg mit tudom én miket adott nekik. Még jó, hogy nem rántott húsos szendvicset. A méhészekkel minden baromságot meg lehet vetetni.
Van olyan atkairtó ami teljesen hatástalan, mégis a MMNP-ban vásárolható.
Valami itt is bűzlik. Azok akik ezt engedélyezik nem méhészek?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Január 30. 23:32
Vagy méhész, de ...
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Január 31. 13:13
                                                       Megkezdődik a területalapú támogatások végkifizetése!

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) január 30-án elindítja a 2014-es területalapú támogatás (SAPS) második részletének utalását. Ennek során az elkövetkező hetekben több mint 100 ezer mezőgazdasági termelő jut mintegy 60 milliárd forinthoz.

A további jogosult kérelmezőknek, a fennmaradó támogatási összegeket folyamatosan, legkésőbb június 30-ig utalja át az MVH. A második ütemben a hektáronként járó nagyságrendileg 35 ezer forint, az éves SAPS támogatás 50%-át jelenti.

A teljes 2014-es kérelmezési évre több mint 170 ezer ügyfélnek hektáronként 70 ezer forintot meghaladó összeg fizethető ki területalapú támogatásra az összesen 341 milliárd forintos keretből. Ebből a tavaly október közepén indult első ütemben mintegy 161 milliárd forintot juttatott az MVH a gazdáknak. Az előleg biztosításával a termelőknek kevesebb hitelt kellett felvenniük, ami jelentősen segítette az őszi mezőgazdasági munkák elvégzését.

Az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás fajlagos hektáronkénti összege az elmúlt hét évben a duplájára nőtt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Január 31. 13:37
Idézet
Dr Fendrik Péter állatorvos, méhész, feltaláló, gyártóval személyesen is tudsz beszélni a Szekszárdi Tavaszvárón.

Idézet
Igen, jön ő is Atya!
Ma beszéltem vele.

Szia Attila!
Beszélni fog a doki az új találmányáról? Gondolom tudod mire célzok! Személyesen is beszéltünk róla anno. M.......ó Azért nem írtam ki a nevét, mert titkos volt......
Én nagyon kíváncsi vagyok a szerkezetre!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Január 31. 13:47
Szia Zümi!
Még nem publikus a szabadalom, és valószínű nem is fog róla beszélni.
Amint feloldja a szájzárat, azonnal beszámolok róla.
Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Január 31. 14:04
Sejtettem! Ezért is nem írtam ki. Remélem minél előbb sikerül szabadalmaztatni.... Mert már furdal a kíváncsiság :D
"Óriási terhet venne le a méhészek válláról a találmánya."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Január 31. 17:30
Ez mivel kapcsolatos? Ennyit azért biztos el szabad árulni. Méhegészségügy? Atka, nyúlós? Vagy termelési technológia? Vagy valami más?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 01. 07:13
Zümi, és Bogár Tamás!
Több elfogadott találmánya van Dr. Fendrik Péternek.
Termelés technológiai, méhegészségügyi stb.
Annak idején ő volt az aki a Feedbee-t kifogásolta, hogy a benne lévő szójaliszt GMO szennyezett!
Na amit ezért kapott. Szekszárdon, amikor a méhegészségügyi felelősöknek tartott továbbképzést, ott is kitért rá.
Szinte megfenyegették, hogy mit állít. Mi lett belőle? A FendPoll készítményét vizsgálták meg sutyiban, pofátlanul, úgy, hogy őt nem értesítették. Aztán jött a "jóakaróinak" a hideg zuhany, minden értéke kiváló volt a termékének.
Na ennyit a magyar valóságról. Most azok kiáltják ki a Feedbee-t a méhek ellenségének, akik eddig reklámozták.
Változik a világ, ezt meg kell szokni. Fendrik doki jön Szekszárdra, hoz a termékéből is, kipróbálni nem szükséges.
Az úgy jó ahogy van.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 01. 07:22
Azért ez nem semmi!
A Magyar Méhészeti Nemzeti Program által támogatott terméket nem előtte kellett volna bevizsgáltatni mielőtt ennyien használják? Véleményem szerint az OMME megint hibázott. Ez intő példa kell legyen arra, hogy az engedélyezett készítményeket is folyamatos kontroll alatt kell tartani. Még a kutyatápokat is folyamatosan vizsgálják, hogy megfelelő e az előírt minőségnek. Csodálom, hogy ez kiderült, örvendetes, egyben szomorú, hogy egy EU által támogatott termékben találták. Mi lehet a többiben?
http://feedbee.eu/hirek.php
 Vernalis Bt. közleménye a Feedbee GMO vizsgálatával kapcsolatban
by Horváth Gábor • 2015-01-30

Tisztelt Méhésztársak!

Az alábbiakban adjuk közre a Feedbee forgalmazójának, a Vernalis Bt. ügyvezető igazgatójának levelét, a Feedbee GMO vizsgálatával és a Feedbee felhasználásával készült takarmányokkal (Feedbee Forte, Feedbee Optimal, Feedbee Cukormassza, Feedbee Herba, Vernalis Komplex – korábban Vernalis Gyógylepény) kapcsolatban:

Tisztelt vásárlóink!

Megdöbbenéssel szembesültünk az általunk forgalmazott Feedbee virágporpótló GMO vizsgálatának eredményével, mely szerint a vizsgált minták GMO szennyezettségre utaló eredményeket mutattak. A gyártó részéről minden szállítmányhoz megkaptuk a szükséges minőségi tanúsítványokat, melyek többek között a GMO mentességet is garantálták. A kanadai gyártó szintén értetlenül áll a történtek előtt, és az ügy teljes kivizsgálását ígérte.

A vizsgálatok és a további eljárások lefolytatásában, teljes együttműködésünkről biztosítottuk az Országos Magyar Méhészeti Egyesületet és az eljáró hatóságot. Legfőbb érdekünk hogy a Feedbee felhasználásából adódóan egyetlen méhésznek se legyen problémája a mézével, és a magyar méz hírneve se szenvedjen csorbát. Több szakemberrel is egyeztetve azt valószínűsíthetjük, hogy kicsi az esélye annak, hogy a Feedbee-t előírás szerűen, hordási időszakon kívül etetve belekerülhet a mézbe, de maximális elővigyázatosság érdekében mi is támogatjuk az OMME felhívását.

Jelen pillanatban még nem felmérhető az ügy teljes súlya és a felelősség mértéke, de teljes kötelezettséget vállalunk arra, hogy vásárlóink felé a hatóság előírásai szerint járunk el. Ezzel kapcsolatos további információkkal készséggel állunk minden kedves vásárlónk rendelkezésére.

Örömmel tapasztaltuk, eddigi működésünk 7 éve során, hogy a Feedbee és ennek felhasználásával előállított készítmények a méhészek kedvelt és legszélesebb körben használt terméke lett. Sajnos a tavaszi etetési szezon alatt már nem tudjuk lebonyolítani újabb, garantáltan GMO mentes Feedbee szállítmány beszerzését Kanadából, de egyéb alkalmas termék felhasználásával a virágporpótlás lehetőségét biztosítani kívánjuk.

Az esettel kapcsolatban minden érintett méhész elnézését és megértését kérjük. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a Vernalis Bt. jó hírnevét, vásárlóink bizalmát, és termékeink kifogástalan minőségét továbbra is szavatoljuk.

Őszinte tisztelettel:

Piffkó László

ügyvezető igazgató

Vernalis BT.

További információk a gyártó és forgalmazó honlapján a www.vernalis.hu –n
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 01. 09:39
Sziasztok!
Annyi hírem van, hogy felhívott Dr. Fendrik Péter, volt kollégám.
Kérte írjam ide fel, hogy Ő nem állította a FeedBee-ről, hogy GMO szennyezett, csak felvetette, hogy jó lenne bevizsgáltatni, mert tengeren túlról származik. Saját véleményem ismét, hogy mit csinált az OMME?
Az OMME szakvéleményét nem kérik ki egy készítmény bevezetése előtt?
Ha kikérik az a baj, ha nem az.
Ha kikérték miért nem vizsgálták meg mielőtt megkapta a forgalomba hozatali engedélyt?
Ha nem kérték ki a szakmai szervezet véleményét, és úgy tették a NP-ba akkor meg még nagyobb a gáz.
Az OMME szakmai irányítása mindenképpen sáros a dologban. Majd ismét megy a mosakodás, maszatolás.
Állítólag növényi fehérjéket tartalmaz nem szóját. Szerintem tök mind1, ha GMO-t találtak benne.
Az nem való a kaptárba!
Az ismét csak saját véleményem,  volt már példa arra a történelemben, amikor a konkurencia "dolgozott" azon, hogy ügy legyen belőle.
Fendrik doktor megkért, hogy ő a témában független szeretne maradni, mert hasonló terméke van, így a versenytárs termékét nem minősíti. 
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 01. 12:20
Tisztelt Méhésztársak!
Vannak akik az ilyen "rossz híreknek" is örülnek?
Bizony a méhészeknek jó reklámot csinált az MTI.
Együttérzésemet szeretném kifejezni a sok influenzával, torokgyulladással küzdő embertársamnak!
Egyenek sok mézet, igyanak rengeteg mézes teát, hogy hamarabb meggyógyuljanak!
Nagyernyei Attila

"Európa-szerte nőtt az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb, közös influenzajelentése szerint - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Facebook-oldalán. Az ECDC-hez beérkezett jelentések szerint egyre több európai országban alakul ki földrajzilag kiterjedt influenzajárvány. Ebből a szempontból - a megelőző héthez hasonlóan - elsősorban a kontinens északi és nyugati része érintett. Így Izland, Svédország, Finnország, Észtország, Lettország, Németország, Hollandia, Belgium, Anglia, Írország, Franciaország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Szlovénia, Horvátország valamint Magyarország. Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ összegzése szerint az elmúlt héten 47 600 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az ÁNTSZ kiemelte: a WHO - különösen az idősek számára - továbbra is ajánlja a védőoltást. Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet arra is, hogy a védettség kialakulásához 1-2 hét szükséges, így azt sem lehet kizárni, hogy valaki azelőtt betegszik meg, hogy ez a védettség kialakulna. A háziorvosoknál a térítésmentes vakcina még elérhető, náluk érdeklődhetnek azok, akik még szeretnének védőoltást kérni – jelezte az ÁNTSZ. (MTI)"
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Február 01. 20:24
QUQURIQ!!!

Attila!
Feed-Bee, és a többi szakmai téma!
Minek van az OMME szakmai vezetése?
Csupán csak egy prózai kérdés…
Biztos a következő választásnál, hogy kell nekünk szakmai vezetés???
Mert mind tudjuk, csak egyet tud, ordítani, de azt ha teheti mindenkivel…

Egy szakmai Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vass János - 2015. Február 04. 14:46
OMME nem hatóság. Csak szakmai szervezet. NÉBIH vizsgálódik utólag. Valószínű , hogy ennek kapcsán teljes hazai vertikumot ellenőrizni fogják.
 Én megvoltam elégedve a termékkel nekem nagyon bejött. A GMO mindig kérdés lesz EU-ban a rendeleti szabályozás pocsék és az ellenőrzés is.   :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 04. 21:30
Egy hír a sport világából!
Tiszta OMME!
Gondolkodtam, hogy a szakmapolitikába tegyem e.

Részlet agy a birkózó szövetség lemondott elnökétől.


"Lát esélyt arra, hogy visszatérjen a szövetségbe?
 Ha a Németh Szilárd mögött lévő emberek „eltűnnének” lenne rá mód, csakhogy ez nem fog megtörténni. Az új alapszabályon dolgoznak, amivel bebetonozhatják magukat. Pedig ami történt, az gyalázatos.
Mégis a legnagyobb szívfájdalmat az okozza nekem, hogy ez az egész történet egyáltalán nem méltó a birkózáshoz, ami mindig is az egyenes emberek sportága volt."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Február 05. 13:35
Attila !

Manapság ez a divat!!

Üdv : bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Február 05. 17:02
Erre a hírre nem írok semmit.  :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. Február 05. 18:20
Attila !

Manapság ez a divat!!

Üdv : bercsényi
Ma napság? 70 éve ez van. És még ettől volt divatabb is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 06. 07:25
Friss hírek az OMME honlapjáról!



    Programnaptár

    OMME – Elnökségi ülés

    A Magyar Apiterápiás Társaság tanfolyamot rendez

    XVII. Dunántúli Regionális Méhésztalálkozó

    XI. Szekszárdi Tavaszváró Méhésznap

    Küldöttgyűlés 2015

    Országos Vezetőségi ülés 2015

    PROGRAMNAPTÁR 2014-2015

Mi a frászt csinálnak odafent a "Hivatalban"?
Kaposvár már rég volt, az elnökségi ülésnek keresztelt IB is.
Tiszta friss a tagdíjunkból fenntartott Hivatali hírmondó.
Vagy mindenki Erdélyben van?
Esetleg már Párizsban? Ja ja nem vicc!
Mi hasznunk nekünk ezekből a tagdíjunkból lecsípett utazgatásokból?
Herdálják a pénzünket?
Eszem iszom dínom dánom?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Február 06. 07:56
Én nagyon kíváncsi leszek, a jelenlegi "elnökség" tagjai közül ki lesz ott holnap azon a rendezvényen Szekszárdon, ami tisztán szakmai, és a fennálló napi problémáinkkal foglalkozik ,és nem az el........tt döntéseket próbálja a hallgatóság torkán lenyomni.

Üdv: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Február 07. 19:18
Gratulálok!!
Gödöllőn az  Elnök  Csuja László lett!
Gratulálok Csuja Elnök Úr!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Február 07. 20:15
QUQURIQ!!!

János!

Kinek mit tolnak le a torkán?
Ja!
Aki szereti a torok letolósdit, és nagyon szeretné, hogy neki is letolja az OMME elnök, menjen el Kalocsára!
Most ott fényezi a lakkcipőjét, mert már elveszítette a futballpapaucsát!
Gól!
Középkezdés…

A parkjelző Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Február 07. 20:29
QUQURIQ!!!

Kiskakas Gödöllő környékén is kapirgált a mai nap folyamán. Szabó Gyuri nem vállalta tovább az elnökséget!
Nem is csudálom ezt, mivel az OMME vezetéséhez gyomor kell, méghozzá igen jó gyomor!
Menekül innen aki csak tud!
Az új Gödöllői elnök Csuja László lett 83 %-al! csak egy ember szavazott nemmel!
Ez az egy ember biztosan meg fog most kapni valami OMME kitüntetést!
Lacikám! Legyél olyan korrekt a tagságoddal mint Szabó Gyuri volt!
Küzdjél tovább az igazságtalansággal és a szakmaiatlanságokkal szemben!
Ne engedj a 21-ből! Küzdj a  vegyszerek ellen, csak azért, hogy mindenki tovább tudjon nyugodtan méhészkedni!

Ehhez kíván jó egészséget a Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Február 07. 21:13
Köszönöm az elismerést. Igyekszem megszolgálni a bizalmat. A Gödöllői Méhészegyesület töretlenül megy tovább. Ebben a félévben lesz márciusban és áprilisban egy-egy előadás az Agráregyetem 5-ös előadójában. Továbbá lesz egy szakmai kirándulásunk is.

Természetesen a szakmai irányvonalat továbbviszem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2015. Február 07. 21:21
Gratulálok , szerintem nagyon meg érdemelted !   Bár nem ismerjűk egymást ,de igy is sokat segítettél igy ismeretlenűl is nekem .  Űdv .  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 07. 21:23
Érdekes megszólítás lesz az OV-n, és a küldöttértekezleten.
Csuja elnök Úr!
Gratulálok!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Február 07. 21:39
A legfontosabbat még nem tettem meg. Köszönöm volt elnökünknek, Szabó György méhészmesternek áldozatos munkáját. Nagy türelemmel készítette elő és vezette át az egyesületet ezen a kritikus időszakon. Biztos vagyok benne, hogy nem volt olyan könnyű ez a munka számára, mint ahogy ezt a tagság érzékelte. Elmondta, hogy továbbra is számíthatunk munkájára. Remélem fegyelmezettsége, jókedve és hűsége minden tagunk számára példa lesz továbbra is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Február 08. 09:53
Tisztelt Csuja Elnök Úr!

Őszintén gratulálok Neked a megválasztásod alkalmából, és egyébként meg azért a kitartó küzdelemér, amit eddig is tettél a méhészek érdekében az "Új generációs" növényvédő szerekkel szemben folytatott töretlen, kitartásodért.
Tegnap Szekszárdon az előadók - akik nem névtelen "kóklerek"- megerősítettek abban a tudatban, hogy a küzdelem amit folytatsz nem reménytelen.
Ez abból is látszott, hogy a híres- neves "szakmai stábunk" nem merte megkockáztatni sem, hogy a szakmaiságát firtassa.

További sikereket kívánva: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Február 08. 10:22
Tisztelt Csuja László!

Ne tévesszen meg a megszólítás, csak kicsit hivatalossá akartam tenni gratulációmat elnökké választásod alkalmából. De fogadd gratulációmat az általatok kiadott könyvhöz is. Tegnap sajnos már nem sikerült dedikáltatni, de talán lesz még rá alkalom. Egy kis idézet belőle.

  "Ne azért olvasd el, hogy ellentmondj neki és meg tudd cáfolni,
   Se azért, hogy elhidd, és magától értetődőnek vedd.
   Ne keresd benne a hibát és a vita lehetőségét,
   Hanem mérlegeld és vedd figyelembe."
                                          /Francis Bacon/

Még egyszer gratulálok!

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Február 08. 11:19
Én is csatlakozva az előttem szólókhoz gratulálok!
 Erről a könyvről lehetne valami bővebbet megtudni? Miről szól, hol lehet beszerezni, mennyibe kerül?
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Február 08. 12:56
 ::) :-X
http://hvg.hu/gazdasag/201506_gmopanik_a_meheszek_koreben_ingerkuszob
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Február 10. 13:16
A Doppingellenes Ügynökség (WADA) S2 típusú tiltott szernek azaz doppingszernek minősítette a Béres Csepp egyik összetevőjét, a (kobalt-klorid-hexahidrátot).
Reménykedem benne, hogy ezzel nem fogják hírbe hozni a magyar mézet, mint esetlegesen dopping-szert tartalmazó mézet, na de ugye a méhészek nem is használnak ilyet egyrészt mert van több vitamin és makro-mikro elem pótló készítmény másrészt köztudott, hogy a klór és a fluor vegyületek mérgezik a méheket és már csak emiatt sem adunk a kiváló humáncélú Béres Cseppből a méheknek sem szirupban sem lepényben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 11. 18:53
Tisztelt Méhészek!
Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a méhésztársaknak, akik a Szekszárdi Tavaszváró Méhésznap Szakmai Konferencia alatt a Dévai árváknak mézet hoztak! Most hozott a megyei szaktanácsadónk is egy csomagot az OMME központból.
Szeretném még jelezni, hogy Bíró Sándor svédországi méhésztárs, az előadósáért járó tiszteletdíját felajánlotta az árváknak, és ezt az összeget is mézre váltottuk!
Még a gyűjtés most is tart!
A begyűlt mennyiséggel már így is nagyon meg vagyok elégedve, hamarosan kijuttatom Böjte Csaba gyermekeihez!
Még egyszer  Köszönöm a gyerekek nevében!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Február 11. 20:50
QUQURIQ!!!

Most ért utol a hír, hogy az EB miért mindig péntekenként ülésezik!
Fáskerti Úr (EB elnök) az OMME pénzén jön (útiköltség térítés) a családját Bp.-re látogatni. Pénteken jön, Vasárnap az ebéd után haza megy Gyulára.
Így a Kiskakas is tudna spórolni a GMO mentes kukoricára…
Mik derülnek még ki?

A Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Február 12. 08:17
Kiskakas!

Nagyon "furfangos"  ember az EB elnöke: "akinek nem tettszik, az elmehet".
Megjegyzem: a helyébe én is ezt tenném, mindkét esetben.

Kalocsán a hétvégén "méhész összejövete" buli  lesz!! A menü: KAKASPÖRKÖLT

üDV: bERCSÉNYI
Cím: Re:Hír-les
Írta: Gergo55 - 2015. Február 12. 10:23
A Kossuth rádió Hajnaltáj c. műsorában téma volt a gmo-s méhtakarmány. Kiderült, hogy szója és kukorica is van benne. Visszaveszik/cserélik, és 'isten biz nem lesz több ilyen...
Az elnök elnök is nyilatkozott, de egy szót sem értettem belőle.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Február 12. 12:27
                                                          Négyévnyi csökkenés után emelkedhetnek a cukorárak

A szűkülő kínálat és a világ legnagyobb cukortermelője, Brazília adóemelései megtörhetik a cukor árának 2011 közepe tartó csökkenését - közölte Juhász Gergely, az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
Elmondta: már a harmadik egymást követő évben mérséklődhet a világ cukortermelése a 2015. október 1-jétől 2016. szeptember 30-áig tartó szezonban. A cukor árának 2011 közepe óta tartó folyamatos csökkenése miatt cukorfeldolgozók zárhatnak be, ami jelentős kínálatcsökkenést idézhet elő.
A globális cukortermelés a mostani termelési szezonban 5,25 millió tonnával maradhat el a kereslettől, ez hat éve nem látott mértékű különbség - hívta fel a figyelmet Juhász Gergely.
A Conclude vezérigazgatója felidézte, hogy a cukortermelés a 2012-13-as szezonban még 180,67 millió tonnát tett ki, a szeptember végén záruló mostani szezonban 179,1 millió tonnát, a következő időszakban pedig további 2 millió tonnával, 177,1 millió tonnára eshet, elsősorban azért, mert a kitartóan alacsony értékesítési árak miatt a cukorgyárak számára a termelés kevésbé kifizetődő.
Ennek következménye a feldolgozók csődje Brazíliában, a cukornád-termés folyamatos csökkenése Indiában és Pakisztánban, az alacsonyabb beruházási ráták és ültetvény-teljesítmények Mexikóban és Brazíliában, valamint a kisebb termőterület az Európai Unióban - mutatott rá a Conclude vezérigazgatója.
A fogyasztás is csak a korábbinál valamelyest elmaradó arányban, 1,7 százalékkal nőtt, mivel az alacsonyabb olajárak a cukor nagyobb vásárlóinak számító olajexportőr országok közül többnek - például Nigériának és Oroszországnak - a keresletét is visszavetette.
Juhász Gergely elmondta: a világ legnagyobb, évente 38,8 millió tonna cukrot előállító termelője, Brazília ugyan különböző adóváltoztatásokat hajtott végre, növelve ezzel a dél-amerikai ország nehéz helyzetben lévő cukornád-feldolgozóinak nyereségességét, a tőzsdén azonban a cukor fontja 15 dollár alatt forog (1 font=45,35 dekagramm).
A cukor Magyarországon decemberben átlagban 22 százalékkal került kevesebbe az egy évvel korábbinál, egy kilogramm kristálycukor átlagos fogyasztói ára 195 forint volt, szemben az egy évvel korábbi 250 forinttal. A kristálycukor kilója már csaknem feleannyiba kerül, mint a válság 2008 őszi kitörése utáni tetőpontján, 2011 márciusában, amikor átlagban 352 forintot kellett fizetni érte.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Február 13. 08:49
A Facebook -roll szedtem!

Tisztelt Méhészek, méhekért rajongók!
Ajánlom figyelmükbe a XI. Tavaszváró Méhésznapról készített összefoglaló videót és a Greenpeace regionális vegyianyag szakértőjének előadásáról szóló videót. Hétvégén is dolgozunk rajta, hogy elkészüljön a többi előadás és színvonalas legyen a videó, mert tudjuk, hogy a nagy hó miatt sokan nem tudtak elmenni azok közül, akik szerettek volna.      Tisztelettel, Tömöri Balázs
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Február 13. 09:00
A Facebook -roll szedtem!

Tisztelt Méhészek, méhekért rajongók!
Sajnálom, hogy nem tudják az OMME-nak felajánlani 1 %-ukat! Mindannyiuknak fontos, hogy erős érdekvédelmi szervezetük legyen, ami segíteni Önöket. Kizárólag ennek az információnak tudatában bátorkodom kitenni ezt a bejegyzést: amennyiben úgy gondolják, hogy Greenpeace méhekért tett erőfeszítéseit is támogatnák úgy, hogy nem kerül pénzükbe, kérem támogassák a Greenpeace-t 1 %-ukkal!
Köszönettel, Tömöri Balázs
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. Február 13. 17:22
A Facebook -roll szedtem!

Tisztelt Méhészek, méhekért rajongók!
Sajnálom, hogy nem tudják az OMME-nak felajánlani 1 %-ukat! Mindannyiuknak fontos, hogy erős érdekvédelmi szervezetük legyen, ami segíteni Önöket. Kizárólag ennek az információnak tudatában bátorkodom kitenni ezt a bejegyzést: amennyiben úgy gondolják, hogy Greenpeace méhekért tett erőfeszítéseit is támogatnák úgy, hogy nem kerül pénzükbe, kérem támogassák a Greenpeace-t 1 %-ukkal!
Köszönettel, Tömöri Balázs

Kedves méhésztársak!

Ne hagyják magukat félrevezetni! Az OMME továbbra is fogadhatja a felajánlott SZJA 1 %-kat. Megtalálható a NAV honlapján. A felajánlás feltételét a törvényalkotó úgy alkotta meg, hogy nem a közhasznú státushoz, hanem a közhasznú tevékenységhez köti. Ilyet azért bőven végez az OMME is.

Azt is el kell azonban mondani, hogy a NAV lista nem teljes, mert pl.a Magyar Apiterápiás Társaságnak is, - amelyik a nagy hírveréssel bonyolított "mentsük meg a méheket" akciót bonyolította - felajánlható az egy százalék.

Mentsük meg a méheket akció folytatódik. Az Ön támogatására is számítunk!

Adószámunk (reklám:) 18152243-1-13 A kedvezményezett neve: Magyar Apiterápiás Társaság

Üdvözlettel János
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 13. 17:45
http://magyarmezogazdasag.hu/hu/irasok/jo-tudni/mergezo-meztelen-csigak
Sziasztok!
Én az adóm 1%-át a Greenpeace-nek ajánlom!
Az OMME úgy is dúskál az anyagiakban, mivel az OMME Kft. nyereséges, meg az üvegek utáni 2 Ft-ról is lemondott az OMME, akkor elégedjenek meg a tagdíjammal.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Február 14. 06:06
Sziasztok!


Én meg az OMMÉ-nak,de nem tudom hogy neme most dőlt meg az-az elmélet hogy ejnye -bejnye csúnya Mészáros l. elvesztettük az 1%-ot?! Vagy most félreértettem valamit? Eddig már vagy százszor azt olvastam itt hogy az 1% okból elvesztett az OMME sok sok pénzt?Mi változott?Vagy ki és kit vezetett félre?Én komolyan elkönyveltem hogy nem lehet felajánlani az OMMÉ-nak és már azon gondolkoztam ki lenne rá a megfelelő hogy az 1%-ot  kinek utaltassam,de így hál istennek ha jól értem ugyanúgy marad mint régen.

ÜDV:Karcsi

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 14. 07:01
Szia Karcsi!
Ez csak elvi lehetőség, hogy az OMME megkaphatja az adók 1%-át!
Az,hogy valaki közhasznú,benne van a tevékenységi körében,hogy a közért tesz.
Mivel az OMME nem közhasznú, de végez ilyen tevékenységet, (ha ezt jól tudják dokumentálni) elvileg kaphat az adók 1%-ból. Azért elvileg,mert ezt meg fogják vizsgálni, és a NAV dönt az ügyben!
Ezt azért tudom tutira, mert a Tolna Megyei Méhész Egyesület is lemásolta a Bábájáról ezt a bűnt, így mi is futunk a pénzünk után. Szigorúbb feltételei lettek ennek az új civil törvény szerint, így én biztosra megyek, adom annak aki be is tudja fogadni,és nem a kukában köt ki az 1%-om!
A másik! Szilárd meggyőződésem, hogy a Greenpeace az igazi érdekvédő!
Az OMME-BANK egy hivatal,ahol a támogatásokat elosztják!
Ott ültél a Tavaszvárón az elsősorban, láthattad, hogy félrevezették a méhészeket a Doktor Úrék!
Ez nem hiszem,meg hiszem kérdése, meg jó fejek, meg hagyjuk őket dolgozni kérdése!
Átvágtak,hazudtak,becsaptak.
Roszík Péter előadását ismét megnézheted, már feltettem a programok közé a XI.Tavaszváróhoz.
Remélem a méhésztársadalom végképp rádöbben mit művelnek velünk az ÁLL érdekképviselők.
Ehhez viszont Bross Pétert kell újra meghallgatni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Február 14. 07:38
Ne haragudj Karoly, de az ilyen " hősök " miatt tartunk itt mint te!
Ez a gondolatmenet önmagáért beszél. Ennek következményeként előbb az 1%-od köt majd ki a kukában úgy júniusban kapsz majd róla értesítést, később meg a mézed válik eladhatatlanná így te is a süllyesztóben végzed.
Mindezt önként dalolva, szerencséd volt idáig hogy még vannak méheid. Pusztán a véletlen következménye.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Február 14. 07:53
Idézet
Azt is el kell azonban mondani, hogy a NAV lista nem teljes, mert pl.a Magyar Apiterápiás Társaságnak is, - amelyik a nagy hírveréssel bonyolított "mentsük meg a méheket" akciót bonyolította - felajánlható az egy százalék.

Tehát ha én jól értem, akkor az Apiterápiás Társaság nem szerepel a NAV "listán", akkor így "hivatalosan" nem ajánlható fel az adó 1%-a.
Vagy nem jól értem?
Egyébként, mindenki annak, és oda ajánlhatja fel az adója 1%-át, akit érdemesnek tart rá.
Például a Greenpeace-t, a méhekért tett erőfeszítéseiért, a méhmérgezések felderítésében nyújtott segítségükért, ami komolyan díjazandó. De ezeket az eseteket, talán még senki nem felejtette el.
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Február 14. 17:49
Helló Srácok!


Attila értem hogy mit mondasz.Nem kockáztatod meg hogy a pénzed veszendőbe menjen inkább odaadod a zöldeknek.Ez a te dolgod de nem ez volt a kérdésem hanem az hogy akkor ha nem esett el az Omme az1%ok-tól akkor miért gond az hogy ideiglenesen vagy véglegesen igazából nem értek hozzá azért is kérdezem ha nem közhasznú és megkaphatja a támogatást akkor hol a hiba?Mivel ha megvizsgálják miért is utasítanák el?Nem értem de az biztos hogy mikor erről a témáról olvastam az  jött le legnagyobb " bűn-ként" hogy a felajánlt pénzt elveszti a méhészközösség.Szerintem nem vagyok se kötözködő se arrogáns ha bátran kijelenthetem ennél vállaltam már nagyobb kockázatot is ezért majd meglátjuk kukába kerül e a pénzem.Mivel nem vagyok csak mezítlábas omme tag ezért csak a saját egyesületem támogatom akkor is ha egyetértek mindennel ha nem akkor is mivel etikai érzékem ezt diktálja.Ha valami nem tetszik attól még akkor is ennek vagyok a tagja nem a zöldeknek.
Legyen Köztársaság!Nem tartom magam "Hős-nek" de köszönöm hogy így megtisztelsz. Na meg hogy még a pénz miatt is aggódsz az meg valósággal meghatott!Csak azt nem értem mi a bánat köze van az adó 1%hoz annak hogy eladható lesz e a mézem ?!Köszönöm azt is hogy szerencsésnek tartassz azért hogy még vannak méheim de az még meg se fordult a fejedbe hogy a szerencsén kívül kell még a méhtartáshoz egy két más dolog is?Nem szeretem azokat a kedves embereket akik mindig saját hibáikat minden külső körülményre próbálják maguk ill mások előtt tisztára mosni.Most nagyon sok bizonyított eseten(pl kíváncsi111) kívül eső kollégákra gondolok és elnézést kérek azoktól akik valós károkat szenvedtek.Nem hiszem hogy a szerencse az a tényező ami kizárólagosan meghatározná azt hogy eredményes e egy méhész vagy balf....sz.Én se vagyok tévedhetetlen de ha már saját magaddal szenben tudsz annyira szerény lenni akkor sikerül fényt deríteni hol a hiba.Meggyőződésem szerint általában ott áll a kaptárak mögött.


ÜDV Karcsi a HŐS


Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Február 14. 18:29
Kedves Károly!

Nem is vártam igazából, hogy az összefüggést megértsd. Maradjon elég annyi, hogy a többiek zöme értette.
Gondolom azt tudod, hogy a hőssel csak kiváltottam egy szintén h betüvel kezdődő szót.
Igazán nem megbántani szeretnélek, csak jó lenne ha valaki nem jól látja át a dolgokat akkor csendben maradna, de legalább várna egy kicsit és tájékozódna. Ezért gondoltam, hogy beírok egy goromba észrevételt a 1%-al kapcsolatos éretlenkedésedre, vádaskodásodra. Szerencsére nincs gondom a termeléssel sem, 2013-ban és 2014-ben is tudtam termelni szépen akár veled is ellentétben.
Még egyszer ne haragudj, csak kérlek alaposabban tájékozódj legalább mielőtt kimondod a vádat, hogy mi hazudoznánk az 1 % elvesztésével kapcsolatban.
A Mo.-i rendszerek már csak ilyenek, majd csak utólag frissítik a listát, június körül tudod meg, hogy hiába adtad az OMME-nek az 1%-od, de tedd azt természetesen ha úgy esik jól, csak ne buzdíts másokat a hülyeségre kérlek.

Még egyszer ne haragudj, a kifejezésekért. Őszintén kívánom, hogy legalább 2015-ben tudj pergetni egy normálisat.

Sok sikert, Legyen Köztársaság!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 14. 19:02
Szia Karcsi!
Több okom is van arra, hogy ne az OMME-nak utaljam az adóm 1%-át, és mást is erre buzdítok!
Szerintem Te is ott ültél azon az OV-n amikor Dr. Mészáros László az OMME elnöke valami olyant mondott, hogy nem éri nagy kár az egyesületet, ha elveszítjük az adók 1%-át. Bennem már többször összetört sok mindent a jelenlegi galeri, de ez a pökhendi kijelentés nagyon sértő. Sértő azokra akik, téglajegyeikkel segítették egyesületünk székházának vásárlását. Az adók 1%-ból 2013-ban és 2014-ben hozzávetőleg 2.5- 2.5 millió forint gyűlt be! Mennyi téglajegyet kellett ehhez gyűjtenünk? Na itt bújt ki igazán a szög a zsákból, hogy mennyire szíven viselik vezetőink az OMME vagyonát! Majd ha lesz egy normális, olyan vezetés az OMME élén aki nem fikázza le a milliókat, én leszek az első aki arra buzdít benneteket, adjátok az adótok 1%-át az OMME-nak.
Még valami. Ezek az urak jelenleg csak visznek az egyesületből, OMME-BANK-HIVATAL-ból.
Kicsit fényezném magam, mint tudjátok 18 millió forint jött addig be az üvegek utáni 2 Ft-ból amíg az OMME Kft. meg nem alakult. Most annyi mint a toalettek ajtaján lévő felirat. 0 0!
Kíváncsi vagyok átutalja e az OMME Kft. az OMME-nak az üvegek utáni milliókat?
Adom az 1%-ot olyanoknak akik nem vágnak át, és védik a méheket, harcolnak környezetünkért!
Az OMME szakmai vezetése többször, sorozatosan átvágott bennünket.
Ha nem akarok túl messzire menni mit műveletek a méhtakarmányokkal?
Évekig a NP-ban sztárolták a GMO-s cuccokat.
Minek a monitoring, minek az erre költött milliók?
Ja, hogy vehessenek egy csilli villi terepjárót.
Abbahagyom, mert megtanultam, hogy sokszor előrébb jutok ha befogom a számat!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Február 14. 21:25
Attila!

Ezt írod!
"Kicsit fényezném magam, mint tudjátok 18 millió forint jött addig be az üvegek utáni 2 Ft-ból amíg az OMME Kft. meg nem alakult. Most annyi mint a toalettek ajtaján lévő felirat. 0 0!"
Mivel az OMME Kft meg kellett alakítani,valamint veszteséges ez inkább két jegyű mínusz szám.
Tehát nem,hogy jönne be a pénz,hanem szivattyúzza ki a Kft.
Örülni lehetne a 00-nak,ha az lenne,de Te ezt jobban tudod mint én.
Szóval szépen vagyunk.
Az én egy százalékom is a Greenpeacenek megy,amíg a méhek védelme érdekében tevékenykedik.
Azt teszik amit a mi érdekvédelmi egyesületünknek rég tennie kellene.
Szerencsénk van velük.
Lehet,hogy a tagdíjat is oda utaljuk.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Február 14. 22:28
Csatlakozom az előttem szólókhoz. Ez a vezérkar elvesztette a hitelét. Hogy miért? Szinte nem volt olyan megmozdulása a mostani vezetésnek, ami őszinte odaadást, segítőkészséget sugárzott volna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Február 15. 04:57
Sziasztok!

Megpróbálom sorba szedni a válaszaim mivel mindenkinek volt néhány nem megvetendő észrevétele.
Attila! Értem hogy nem javaslod az 1%-ot  azt is értem hogy mik az indokaid csak azt nem értem miért nem így közérthetően írtátok le hogy ne oda mert nem tartod őket érdemesnek rá hanem amoda mivel szerinted ők megérdemlik.Ebben csak az a hasfájós hogy bárhonnan is nézem tényként volt tálalva az hogy az 1% elvesztése mint írod kb2,5 millió éves szinten.Nem vitatkozom mivel ez komoly támadási felület volt csak rá-kérdeztem mi is van ilyenkor?De mivel leírtad hogy mik is a valós indokaid ezért köszönöm a válaszod.
Méh takarmányokkal kapcsolatban nem tudom mi az ami ekkora problémát okoz mivel nem az OMME az engedélyező hatóság de azt azért tudni kell hogy az alapos gyanú közlése a német méhész példája alapján az OMME által lett közzétéve a hatóság felé!Az hogy Fendrik dr mit mondott ezzel kapcsolatban elhiszem de akkor ha alapos volt a gyanúja miért nem lépett??Mint képzett állatorvos simán menni kellett volna a dolognak.Az viszont hétvégi méhészgyűlésünkön elhangzott hogy a Fortevit nevü készítményben is találtak szennyezést valamelyik tételben.További vizsgálatok várhatók.
Anti!Barátom értem mik az indokaid1% ügyben.Sőt még büszke is vagyok rád mivel te is mindig őszintén felvállalod a véleményed.De az utolsó mondatod az egy kicsit elgondolkodtatott szerinted tényleg borulna minden ha nem érkezne be a tagdíj 10 méhcsalád után?!Ezt azért nem privátba írtam mivel te is itt adtad közre ezen gondolatod.
Csuja Laci!Őszintén írsz ez még akkor  is meg érdemli a tisztelet ha nem is értek egyet a tartalmával.Köszönöm.
Legyen Köztársaság!Lehet hogy most menő amit írsz de az hogy valakit le hülyézel még nem ad kielégítő választ a kérdésekre amit feltettem.Azt pedig hogy hazudozással vádoltam volna bár kit is nem tudom miért próbálod a számba rágni!Akik tisztességesen tudnak érdembe válaszolni a feltett kérdésekre azok meg is tették előtted megpróbáltam reagálni is rájuk.Örülök hogy szépen bírsz termeli de őszintén nem igazán szoktam foglalkozni vele hogy más mit ér el mivel a saját eredményeim alapján juthatok előre.Remélem eredményeid idén sem maradnak el az elmúlt évek sikereitől.Ha meg esetleg "csendben maradnék" mint javaslod akkor meg félre értenéd és azt hinnéd hallgatás bele egyezés alapon egyetértek veled.Légy szíves mielőtt legközelebb arrogáns stílusban kioktatnál fedd fel orcád a maga valójában,vagy azt kell feltételeznem hogy be vagy csinálva és nem mersz emberkedni csak névtelenül?Nem bántottam még senkit ok nélkül  nyugodt légy téged sem bántanálak ok nélkül.De ha így folytatod előbb vagy utóbb kinyílik a pofonláda okostojás.Ha meg van egy kis vér a pucádban akkor írd már le kit tisztelhetek benned aranyom?Hátha elnézésed kell kérjem a tisztelet okán segg...ej!


Üdv mindenkinek+az arctalan senkinek is: Karcsi



Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Február 15. 07:28
Drága Károly!

Én engedtem, miért kell neked szenvedned?

Ne hergeld már magad, kérlek!

Csók a családnak!  :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2015. Február 15. 07:50
Szia Varga!

Már régóta olvasom  az irásokat itt a klubbon. Persze, köztük a tiédre is nagy figyelmet fordítok.
Vannak köztük elfogadhtók,de ezeket az irásokat  is csak az óta lehet tőled olvasni amióta valahogy elnök lettél.
Vagy már te sem az igazi Varga vagy?
Szerintem te most  most jól ülsz a szeren, csak fordítva.
A Csuja Lacis mondatodra nyílt ki a szemem igazán. Most elösször írtál ilyet vele kapcsolatban.
Én ezt nem tudom beilleszteni az igazi szövegkörnyezetedbe. Nemrég még kiakartad dobni, a küldötgyülésről.
Mi ez az álszentség??  Vagy ha nem az, akkor el árulhatnád, hogy  honnan ez a hirtelen politikusi megfogalmazás?

Üdv:  hang
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Február 15. 11:04
Idézet
Az ember oly kevéssel beéri, ha vágyait kevesebbre méri.
Kinek mennyi a kevés?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Február 15. 11:05
Hang!

Az OMME magyar hangja - csak szinkron nélkül!!!!!

Szerintem olvasd el még egyszer Karcsi írásait, Ő már nem "szimpla" magyar méhész,- Ő egy nagy egyesület elnöke.
Én úgy fogalmaznék:
(ahogy nyílik a szeme, úgy egyre jobban ül a "szeren"!!!)

Üdv: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2015. Február 15. 17:59
T Bercsényi!

Nagyon jól látod. Nekem nem kell szinkronizálás.
Nem mondod, hogy ha valakiből elnök lesz, az egycsapásra megvilágosodik, ki nyillik a szeme?
Én meg úgy fogalmaznék, most még csak néz, de nem lát.
Ezt egy egyszerű példával tenném érthetővé; ha bent vagy egy sötétszobában, a szemed lassan megszokja, és talán valamejest látsz is.
Ha hírtelen felkapcsolják a villanyt, semmit nem fogsz látni. Akkor most mi is van a barátunknál rögtön villanykapcsolás után?
Megmondom én neked, nézni néz, de nem lát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Február 15. 18:57
Hang!

Én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy mint Karcsi alább írta magáról ő "csak egy mezei méhész".
 Most már nem : Ő már egy egyesület elnöke! Ebből következik, hogy nyilatkozatainak súlya és felelőssége  megnőtt.
És ebbe nem szeretném ,ha valaki is bele magyarázna olyan dolgokat amit nem mondtam.

Köszönettel: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Február 15. 20:14
Sziasztok!
Buchinger György most nézi a Tavaszváró Méhésznap Szakmai Konferencia előadásait.
Kíváncsi leszek a véleményére.
Annak külön örülök, hogy idén is a Tolna Megyei Méhész Egyesület tagjai között üdvözölhetem, az OMME első elnökét!
További jó egészséget kívánok neki! Sokáig maradjon meg a humora, bár ha az OMME-ról kérdezem mit szól a jelenlegi dolgokhoz, akkor  már nem olyan vicces.
Nem kívánom a véleményét az Ő hozzájárulása nélkül közkinccsé tenni, de akik figyelik az eseményeket, és naprakészek (szerintem nem túl sokan vagyunk ezzel) azok kikövetkeztetik, hogy miért nem volt az OMME 30 éves évfordulóján. Pedig szinte könyörögtek neki, én pedig fogadtam az OMME elnökével. Hogy miben?
Legyen ez a titkom, de a fogadást megnyeretem!
Ezzel a hasba akasztós, mellébeszéléssel, a problémák megkerülésével nem lehet hosszútávú a vezetés.
Most erre fogadok! Ha a Tavaszváró előadásaira gondolok, ismét megfogalmazódik bennem egy jövő kép, és dőlnek belőlem a kérdések.
Mit csinál az OMME a tagdíjunkon? Azon már túl vagyunk, hogy költi. Mikor lesz igazi érdekképviselet, és nem hivatal?
Akkor eljönnek az elnökök is, Illés Kálmán, Gráf Ferenc, Buchinger György, és Bross Péter is.
Erre viszont nem fogadok! Ezt tudom,mert személyesen ismerem az összes elnököt.
Ez a galeri nem fér a bögyükbe, hogy idézzek Kiskakastól is.
Aki ezt nem látja az vak!!!!!!!!!!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Február 15. 21:18
Aki nem lát, az vak. - mondja Attila. Igaza van. Szerintem Varga Karcsi is többet lát, mint amennyit mond. Hang, meg csak hang, de nem lát.
Egyelőre ennyi diagnózis pontosan elég.
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Február 15. 22:46
Kedves Köztársaság!

Azt hiszem félreértettél hiszen nem idegeskedem más hülyesége miatt mivel ha így tennék már rég elvitt volna az agyvérzés vagy az infarktus.Megpróbáltam még egyszer  azt elmondani hogy ha az arcod is adod valamihez akkor számomra hiteles tudnál lenni de ez olyan mint az élet nem mindig igaz emberekből verbuválódik össze vagy ha annyira biztos vagy magadba légy szí fedd fel orcád a maga teljes valójába akkor majd komolyabban is fel tudsz hergelni ha netán igaztalan vagy félrevezető lenne amit leírok. Addig is fogadd el azt amit leírtam hidd el nem gondolok mást ill többet a többi névtelen hősről mint rólad.De kevesebbet sem.


ÜDV nyugodt Karcsi
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Február 15. 23:36
Kedves Hang!


Nem kapcsolgatom a villanyt ész nélkül sőt még politikusi vádad is olyan mintha édes Anyám szidnád mivel tavaly temettük el ez érzékeny területet érint nálam .Viszont az hogy mit változtat meg az hogy megválasztottak? Őszintén ennyi méhészgyűlésen soha egy télen sem voltam mivel szervezőként illik ott lenni+jár még néhány feladattal ami ha nem is terhel agyon de idáig még nem voltam tisztába vele.De köszönöm érdeklődésed minden oké amit tehetségem kiad megoldok amit nem azt meg nem.Csuja Laci-val nem tudom mi az ami neked nem tetszik ?Mikor a közgyűlésen átlag kb 71-87 másodpercenként hozzászólt és minden megnyilatkozása(kevés kivétellel)arról szólt hogy teljen az idő nem én voltam az egyetlen aki legszívesebben kikísértem volna.De ha ott  nem bántottam szerinted ha néha rajta fogom azon hogy ő nem dumál mellé akkor miért is kellene bántanom?!     Mivel mint kedves Lengyel Köztársaságnak is megírtam ha igazságtalan valaki
az ha van oly bátor nemtelenül vádaskodni önmagát nem felvállalva nétvelenűl arctalanúl  hangtalan?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Február 16. 00:03
Karcsi, tévedsz! Az írott jegyzőkönyv a birtokomban van. Összetévesztesz a levezető elnökkel dr. Mészáros Lászlóval. Neki volt lehetősége annyit beszélni, mint amennyit írsz. Nekem arra volt lehetőségem, hogy felhívjam a hibákra a figyelmet. Ha sokallod, annak oka nem volt egyéb, mint a hibák száma. De nem is meglepő, hiszen ezt az alapszabályt egy ügyvéd ütötte össze néhány nap alatt és ráadásul semmiféle egyeztetést nem tartott, hisz erre ideje se volt.

Ha felfogtad volna  ennek az egész eseménysornak a nonszensz voltát, amit mostani OMME elnökünk alapszabály megújítása kapcsán produkált, te se tettél volna másképp ahogy én. Bele se gondoltál, hogy hányszor szavaztál már ez ügyben önmagaddal is ellentmondásban, de mindig követve a vezérvonal éppen aktuális kacskaringóját. Ezek a kacskaringók fojtogatják a jelenlegi vezérkart. Te is csapdába estél. Majd rájössz, hogy hibáztál. Megszavaztad a nem közhasznúságot, aztán a közhasznúságot, aztán azt, hogy nem kell, aztán azt, hogy a "nem kell" se kell, hanem mégis kell a közhasznúság. Minden volt, csak józan döntés nem volt.

Ugyanezt elmondhatom a neonikotinoidok ügyével kapcsolatban is. Egyszer állította az OMME vezérkara, hogy ez nem probléma, aztán megjelent Takács Feri és tök az ellenkezőjéről meggyőzte a vezérkar. Aztán megint meghallgatott valami vegyszerpárti szónokot a vezérkar, amire újra ellenkezőjére változott a véleményük. Aztán megint megfordult a véleményük. Folytassam? Most vajon mi az álláspontjuk? Ők se tudják, de majd az OMME újság címoldalán vagy hirdetési oldalán olvashatjuk. Ja! Meg majd te elmondod.

Az én lelkem nyugodt, én szóltam, hogy kell és miért kell a közhasznúság, arról is szóltam, hogy a neonikotinoidok napi veszélyt jelentenek és komoly gazdasági kárt okoznak évente. A tények makacs dolgok Karcsi! Engem nem fojtogat semmi kacskaringó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Február 16. 06:33
Kedves Károly!

Azzal, hogy elnökséget vállaltál felelőséggel tartozol, a méhészeti szakmapolitika egyik közszereplőjévé váltál.
Mint olyan tűrnöd kell a kritikát is, ha tetszik ha nem.
Felejsd el , hogy itt össze-vissza hányod a havat felelőtlenül. Nincs szükség további tehetségtelen szóf..sban szenvedő, ömlengő személyekre. Aki nem bírja a kritikát, az keressen más elfoglaltságot, vagy gondolja át nyilatkozatait.
Attól hogy valaki csupa nagybetűtvel a saját nevét használja, de butaságokat ír attól saját magát teszi hiteltelenné, akár vállalja buksiját akár nem.
Én személy szerint nagyot csalódtam benned, biztosan nem pazarlok rád szavazatot többet.
Fejlődj, vagy kérj segítséget!
Nem várok választ, méhészkedjünk inkább.

Legyen Köztársaság!
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2015. Február 16. 09:17
Varga!

Úgy látszik, kezd bezárulni a zsák utca, amibe jó soförként te is beleszaladtál.
Szolhatnál a "haveroknak", hogy amíg tudnak menjenek. Talán később, már  futással sem fognak messzire jutni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2015. Február 16. 09:29
Az adó 1% felajánlás fogadásának nem feltétele a közhasznú jogállás. A félreértésre az ad alapot, hogy mind az 1%-os törvény, mind az adóhatósághoz visszaküldendő nyilatkozat több helyen is hivatkozik a közhasznúsági törvényre (tevékenység, politikai semlegesség), de a támogatottság más feltételeinek megfelelő alapítvány, civil szervezet akkor is jogosult a felajánlások fogadására, ha nem közhasznú minősítésű, “csak” közhasznú tevékenységet folytat.

Amennyiben az OMME közhasznú tevékenységet folytat, akkor jogosult az 1%-os felajánlásra. Márpedig az alapító okiratban szerepel az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, természetvédelem. Ezek közhasznú tevékenységek. Véleményem szerint így az 1% "él"

A NAV honlapja szerint, 2015.01.29-ei adatok alapján 386 fő, 1.185.873 Ft-ot ajánlott fel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Február 16. 10:59
Most még a régi, tehát 2005-ös alapszabály van érvényben. Azt kell megnézni, hogy a most hatályos törvényi felsorolásoknak megfelel-e az alapszabályban lévő megnevezés. Ha megfelel, akkor adható az 1%, ha nem, akkor nem.

Annyival kiegészítem, hogy ez a vezetés olyan mértékben felelőtlenül viselkedik, hogy találok más támogatható szervezetet. Miért ne a Gödöllői Méhészegyesület kapja meg az 1%-ot?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Február 16. 11:21
Igazad van Hang! Azzal, hogy egyértelműen Cserényi mellé állt minden alkalommal Varga Karcsi, valóban besétált egy zsákutcába, ahonnan ráadásul csak önmagára is veszélyes módon, vagyis tolatva tud kijönni.
De nem féltem én őt! Azt hiszem, hogy jó sofőr és sikerül neki a manőver.

Abban is igazad van Hang, hogy szólni kéne Cserényiéknek, hogy futniuk kéne, mert a neonikotinoidok nem kímélik az ő méheiket sem és nemrég olvastam egy apróhirdetést, hogy valaki 500 liter neonikotinoidos csávázószert akar eladni ott a Kiskunságban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Február 16. 13:17
Most még a régi, tehát 2005-ös alapszabály van érvényben. Azt kell megnézni, hogy a most hatályos törvényi felsorolásoknak megfelel-e az alapszabályban lévő megnevezés. Ha megfelel, akkor adható az 1%, ha nem, akkor nem.

Annyival kiegészítem, hogy ez a vezetés olyan mértékben felelőtlenül viselkedik, hogy találok más támogatható szervezetet. Miért ne a Gödöllői Méhészegyesület kapja meg az 1%-ot?

Kedves Geddekas!

Szerintem tökéletesen tisztában van azzal, hogy megint igyekszik félrebeszélni, hiszen tökéletesen tisztában van azzal, kik lehetnek a személyi jövedelemadó 1 %-ának civil kedvezményezettjei. Már csak azért is tisztában kell lennie vele, mert Linddzy egyszer már belinkelte a kedvezményre jogosultak körét. Ugyan itt régóta az az egyik fő vád az OMME vezetés ellen, hogy hagyták elveszni a közhasznúságot, ezért az OMME elesik a személyi jövedelemadó civil szervezeteknek juttatható 1 %-ától, de azt is látja most már mindenki, hogy ez egyszerű - tájékozatlanságból, és/vagy rosszindulatból fakadó- rémhírkeltés, mint ahogy az is, hogy a felajánlott összeg (amennyiben a NAV úgy találja) megy a "kukába". Nem megy az sehogyan sem a "kukába", legfeljebb a kuka rémhírkeltők hazugságai kerülnek napfényre, ha ilyet állítanak. Olvasgasson:
http://www.nonprofit.hu/tudastar/1_ot_szeretnek_felajanlani
http://adhat.hu/utmutato-adofizetok-reszere-1-szazalek-felajanlas
Ha képben van, látni fogja azt is, hogy mekkora összeget jelent az ön szja-1 %-a:
http://adhat.hu/ado-egy-szazalek-kalkulator  Figyeljen oda, hogy ön súlyosan fogyatékos lévén személyi kedvezményre is jogosult, az összevont adóalap adóját súlyosan fogyatékos magánszemélyeknél a havi minimálbér 5 %-ával csökkentheti, ráadásképp az esetlegesen járó családi kedvezményt is érdemes figyelembe vennie:
http://www.kezenfogva.hu/Adatbazis/ellatasok/60.html
Végül fussa át a NAV-nál regisztrált és 1 % gyűjtésére jogosult civil szervezetek adatbázisát, s onnan láthatja, hogy óriási szervezet-tömegből választhatja ki az ön által kedvezményezett civil szervezetet:
http://www.nav.gov.hu/nav/szja1_1/regisztralt_civil_kedvezmenyezettek  (a lista külön letölthető)

Mint látható, ön nem kénytelen ugyan kizárólag az OMME-re hagyományozni a szja-ja 1 %-át, úri gusztusa szerint akár a gödöllői Méhész Egyesületet is megjelölheti kedvezményezettként, amennyiben egyesülete a közhasznú tevékenységen túl gyűjti az 1 %-okat, s regisztrált. Amennyiben adománya "célba találna", a NAV értesíti az ügyfélkapuval rendelkező felajánlót, ha pedig valamely feltételnek nem felelne meg az egyesülete, értesítést kap, hogy adójának egy százalékát nem megfelelő szervezetnek ajánlotta fel. Nem a jövő év végén, nem is júliusban "kukázzák ki" a felajánlott összegét... Mégis talán jobb, ha most az OMME-et választja, lévén közhasznú tevékenységet folytató, a NAV-nál regisztrált szervezetről van szó (OMME regisztrációs száma 17475, adószáma 19008295-1-43), így minden esélye megvan rá, hogy adománya célba talál. Egyébként -mint majd látja- a 25 405 regisztrált kedvezményezett közül nem könnyű választani, de nem csak Nagyernyei Attila választhatja a saját egyesületét (szintén regisztrált), hanem akár ön is, lévén az is regisztrált civil szervezet (reg. száma 23 248, asz.18863929-1-17). Természetesen a lelkiismeretükre tartozik, kit preferálnak, Nagyernyei Attila a Tolna Megyei Méhész Egyesület helyett választhatja akár a Szedres és Vidéke Horgászegyesületet; a Szedres Községért Alapítványt; a Szedresi Óvodáért Alapítványt; a Szedresi Sportegyesületet; a Szedresi Sziget Egyesület Közhasznú Szervezetet, de akár a Szekszárdi Kerékpáros Sport Egyesületet vagy a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesületet is, de még számtalan egyéb regisztrált és 1 %-ot gyűjtő országos és helyi civil szervezetet is, akár  a Dévai Szent Ferenc Alapítványt is. Vivaldi meg egyenesen dúskál a környezetében a regisztrált karancsi szervezetek száma 11, ebből négy közvetlenül Karancskeszihez kötődő...
A lényeg, hogy akár az OMME-et is támogathatják, az egy százalékukkal, hiszen valójában a közhasznú tevékenységet támogatják, a felajánlásokat nem a civil szervezetek vezetőségére, hanem a közhasznú tevékenységre fordítják, azzal el kell számolni... Amint sokszor olvastam, rendkívül sokat aggódtak, aggódnak az érdekképviseleti szervezetért. Most módjukban áll hasznosan is aggódni, tenni érte. Persze ha a "Főnök" más utasítást ad, megértem, hiszen önöknek elsősorban azért kell aggódniuk és tenniük, amit a "Gazda" parancsol...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Február 16. 14:56
Drága Petro..

Úgy látom a pihenő ellenére is képtelen vagy bárminemű fejlődésre, ugyanezeket a baromságokat írod mint azelőtt.
Utald ahova akarod ( OMME) a saját 1 %-od, ebül jött jószág ebül vész el elvégre.
A "gazdád" szépen kigyűjtötte számodra a reggeli kávéja után,a szóba jöhető jogszabályokat, de csak felületesen mint mindig. Csak úgy szelektíven, mint minden más dologgal kapcsolatban. Már kirúgták volna mindenhonnan ezért.
Miattatok van még mindig ott, rátelepedve az ágazatra mint egy varroa atka.
Nagyon ügyesen lebuktattad magad a  "gazda" kifejezéssel,  elárulom nekünk nincs gazdánk és nem vagyok hajlandó egy levegőt szívni a fórumon egy ilyen ázott kutyával mint te öcsém.
Igazán leszálhatnál már a méhészekről, te gátlástalan bajkeverő.

Mindenesetre jó hajtatást kívánok, a fóliában 2015-ben!
A térdedig csüngjön a két kezed a nagy terméstől :) :D ;D

Legyen Köztársaság!
Cím: Re:Hír-les
Írta: gewi - 2015. Február 16. 18:41
Kedves Petro!

Itt már régen nem az a kérdés, hogy az OMME-nek felajánlott 1% felajánlható, vagy sem. Hanem az, hogyha az OMME-nek ajánlom fel az adóm 1%-át, akkor jól döntöttem, vagy erre érdemesebb szervezetnek is oda adhattam volna a pénzem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Február 16. 20:08
Kedves Hang!

Semmi pánik hiszen jó sofőr nincs csak szerencsés.A közlekedés veszélyes üzem nem  tudom miben látod a zsákutcát de ha igazad van akkor te már idejében visszafordultál akkor most innentől te vagy a viszhang???
Vagy csak simán pusztába kiáltott szó??Lehet de  ha ordítasz akkor is csak egy elhaló hang leszel vagy mint tanult zenész barátom mondaná jó-jó csak hamis.


ÜDV a botfülű Varga
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Február 16. 22:25
Az OMME jelenlegi vezérkaráról állít ki bizonyítványt, hogy egy kaporszakálú kertészt alkalmaz szóvivőnek. Lelkük rajta!

Mindenesetre a Gödöllői Méhészegyesület szerepel a NAV által nyilvántartott listán, ezért jó szívvel ajánlom figyelmébe mindenkinek aki a személyi jövedelemadóját egy következetes méhészeti érdekképviselet számára akarja felajánlani.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Február 16. 23:03
QUQURIQ!!!

Hang és Karcsi!
Maradt még egy kis kukoricám, már jó száraz!
Egyikőtöket az egyik sarkba, a másikótokat meg a másik sarokba térdeltetem le.
Aztán lehet ficánkolni a kukoricán!
Persze csak is háttal egymásnak…
Miért?
Mert még megbékéltek egymással és elkezdtek snóblizni…
És akkor jövök én Kiskakas, és kieszem a térdetek alól a kukoricákat!
Én leszek a megváltótok…
Ti meg szép csendbe elballagtok egyet sörözni!
Azért nekem is fizethettek egyet…
Vitatkozzatok, de ne bántsátok egymást. Közös a szakmánk, ne így szakmapolitikázzatok.
Karcsi és Geddekas is normális hangon tud beszélni már egymással!
Az irányvonal adott…

Köszöni a finom lelkű Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Február 17. 02:43
Kedves Kiskakas!

Jó az ötlet de csak száraz 13,5% nedvesség alatti toxinmentes(don, afla) penész ill élőkártevő mentes kukorica nagyobb tételbe is érdekelne.KB3-500t.Nembaj ha van labor mivel a csapadékos idő miatt elhúzódó betakarítás okán nagyon sok a toxinos árú ami elég nagy gond mivel javarészt baromfi(jellemzően tojótyúk v.bojler cs.)tartók a pácienseim.Komolyra terelve a szót amilyen az adjonisten olyan a fogadj is.Nincs itt azzal se gond hogy inkognitóba van néhány ember mivel az csak színesíti a társaságot csak avval van hasfájás ha ezt szemtelenkedésre használja fel.Volt itt ezen a felületen már egy két olyan vitapartner aki korrektül tudta használni a billentyűzetet attól hogy név nélkül írt.Tudom hogy vannak hibáim naponta szembe sülök velük,sőt bírom a kritikát ha az valós hibáimról szól mivel segít leküzdeni őket.Az hogy kiállok az elveim mellet és az hogy ez nem passzol mindig más elveivel attól még  nem ferdítem el a tényeket se  nem vitatkozom olyan ügyben amiben nincs megfelelő tudásom ,közöm,felhatalmazásom,stb. csak a saját gondolataim közlöm nem vagyok szócsöve senkinek.Az ha úgy tűnik nem vagyok rossz viszonyba a jelenlegi Omme vezetőkkel igaz de régen se volt ez másként.Sőt ma sincs.A háborúnak béke kell hogy a vége legyen, lehet egy ütközet lehet álló háború lehet ezernyi módja a harcnak de a vége előbb v. utóbb a BÉKE!!!


A Béke legyen veletek.A fájós térdű Karcsi
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Február 19. 18:54
                            Véleményezhető a Vidékfejlesztési Program és annak Stratégiai Környezeti Vizsgálata

A 2014-2020-as időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program hivatalos első változata és a programhoz készült Stratégiai Környezeti Vizsgálat dokumentum társadalmi egyeztetése megkezdődött.
A Vidékfejlesztési Programhoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2015. február 28-ig a fórumon, a Stratégiai Környezeti Vizsgálathoz kapcsolódó észrevételeket és javaslatokat pedig 2015. március 10-ig a videkfejlesztes@me.gov.hu e-mail címen várja a Miniszterelnökség.
Az SKV-dokumentum itt érhető el.
A fenti dokumentumok egyetlen hiteles forrása a Széchenyi 2020 pályázati oldal, kérjük, hogy kizárólag a közleményben feltüntetett elérhetőségeken tanulmányozzák azokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Február 20. 09:05
A Zöldön találtam ezt, Hogyan lehet mézet kinyerni pörgetés nélkül:
http://www.honeyflow.com/gallery/p/23

Nagyon érdekes és jó találmány de szerintem kár neki tapsolni , mert  ha beválik és elterjed az a méhészet végét jelenheti
 Minden családnál aki szereti a mézet beállítanak egyet és azok már nem vesznek többé méhésztől mézet.
Régebben láttam már egy cikkben olyat, hogy a lakáson belül a falra szerelt üvegbúrában voltak a méhek elhelyezve, lehetett látni ahogy dolgoznak, a falon keresztül fúrt lyukon át jártak ki és valahogy közvetlenül a pohárba lehetett csapolni a mézüket.   
 Önműködő mézes csupor :-)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Február 20. 09:13
Ha ez így lenne, akkor a kaptárjainkat lavórba kéne állítani, és onnan lehetne a mézet kienni  :D
Ezt hívják Dr.... vakítás-nak. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2015. Február 20. 09:25
QUQURIQ!!!

Hang és Karcsi!
Maradt még egy kis kukoricám, már jó száraz!
Egyikőtöket az egyik sarkba, a másikótokat meg a másik sarokba térdeltetem le.
Aztán lehet ficánkolni a kukoricán!
Persze csak is háttal egymásnak…
Miért?
Mert még megbékéltek egymással és elkezdtek snóblizni…
És akkor jövök én Kiskakas, és kieszem a térdetek alól a kukoricákat!
Én leszek a megváltótok…
Ti meg szép csendbe elballagtok egyet sörözni!
Azért nekem is fizethettek egyet…
Vitatkozzatok, de ne bántsátok egymást. Közös a szakmánk, ne így szakmapolitikázzatok.
Karcsi és Geddekas is normális hangon tud beszélni már egymással!
Az irányvonal adott…
Köszöni a finom lelkű Kiskakas!

Kakaska és Varga!
Modjátok meg mikor értek rá, és mindkettőtöket befizetek, egy fényterápiára. :-))
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Február 20. 12:34
 :) Atya !
googléval fordítsd le a szövegeket,  középen szétnyitja a sejteket és valóban ki tud jönni a méz. Elméletben működhet.

Itt a fordítás, kicsit zagyva, de a lényeg kivehető:

Gyakran Ismételt Kérdések
Mik Flow ™ keretek?

"Flow ™" a neve az új találmány, amely lehetővé teszi a méz a betakarított közvetlenül a kaptár felnyitása nélkül a kaptár, és kevés zavart a méhek. A Flow keretek kaptárba keretek, amelyek ezt lehetővé.
Mi a Flow ™ Hive?

A Flow Hive a mi kifejezés egy szabványos méhkas egy fészekalja box egy vagy több Flow Supers a méz tárolására és kitermelése. A mézelő méh kaptár általában össze két doboz; A fiasítás doboz, ahol a méhkirálynő tojásokat raknak, és a "szuper" méhsejt tárolására méz. A "Flow Super" egy méhkas box segítségével Flow keretek, hogy a méhek boltban méz.
Hogyan kapcsolódik a Flow ™ keretek dolgozni?

A Flow keret áll már részben kialakultak méhsejt. A méhek befejezni a fésű a viasz, töltse ki a sejtek mézzel és lezárná a sejteket a szokásos módon. Ha bekapcsolja a gépet, kicsit olyan, mint egy csapot, a sejtek szét függőlegesen belül a fésű kialakított csatornák lehetővé teszi a méz lefolyjon egy lezárt vályú alján a keret és ki a kaptár, míg a méhek gyakorlatilag zavartalanul fésű felülete.

Amikor a méz befejezte elvezetését bekapcsolja a csapot ismét a felsőben visszaállítja a fésű be az eredeti helyére, és lehetővé teszi, hogy a méhek rágni a viasz plafon el, és töltsd meg mézzel újra.
Hogyan állíthatom le a méhek egyre a mézet, míg ez elvezetését ki a Flow hive?

Elég gyakran tudjuk folyik ki a méz nélkül a méhek, hogy észrevenné minket a hátán a kaptár de néha csinálni, és meg kell, hogy fedezze az üvegeket, vagy ami még jobb, hogy egy zárt rendszer. Ez úgy érhető el, egyszerűen azáltal, hogy egy lyukat a fedél egy korsó egy csövet, hogy menjen be. Vagy ha használ egy vödör, akkor tedd sok lyukat a fedél egy vödör, vagy összeállíthat egy sokrétű.
Szükségem van a Flow doboz a fiasítás doboz is?

Nem, a fiasítás box marad, mint amilyen mindig is volt. Egyszerűen cserélje ki a mézkamrákat szabványos méhkas egy vagy több Flow Supers.
Tudom illik a Flow kockák kerülnek a meglévő kaptár?

Azt akarom, hogy ez drágább, mint a lehető így tervezték, hogy ez így használhatja a saját dobozok. A Flow keretek kialakítása lehetővé teszi Langstroth méretű mély dobozok és kerülnek be normál méh supers (dobozokba), ugyanúgy, mint a hagyományos kereteket. Maga a doboz is kissé módosult, vágás két hozzáférési ajtók az egyik végén. Ha a keretek kerülnek beillesztésre, a végén a keretek most alkotják a végén a szuper. Ez lehetővé teszi a hozzáférést a működési réseket és méz cső üzletekben.
Vajon a Flow Super illik egy 8 vagy 10 képkocka Langstroth kaptár?

A flow keretek elfér akár egy 8 vagy 10 képkocka Langstroth. A teljes "8-as keret mély" Super akkor hat Flow keretek, valamint a 10 frame szuper venné 7 Flow keretek, mivel ezek szélesebb, mint a hagyományos kereteket.Az is lehetséges, hogy egy kombinációja a hagyományos Langstroth keretek és Flow keretek az egyetlen Super.
Tehetek egy Flow Super egy brit National?

Igen, ez ​​lehet tenni két módja van:
1 / adapter használata a brit National hogy Langstroth méretű dobozt. Ez lehet, vagy vásárolt, hogy a gyakoribb Langstroth méretű doboz használható.
2 / A Flow keretek állnak rendelkezésre hosszúságú, hogy megfeleljen a brit nemzeti. Nyolc Flow keretek fér át egy brit nemzeti mezőbe. Azonban UK National dobozok és vázak különböző mélységekben, mint Langstroth. A doboz falak magassága állítható, kiegészítve azt egy csík a fa az a doboz alján.
Tehetek egy Flow Super egy felső sáv kaptár?

Igen, és ez lesz rajtad múlik, hogy hogyan kell alkalmazkodni, és csatlakozzon a kettő. Mindaddig, amíg a méhek jó hozzáférést biztosít a Flow keretek és érzik, hogy ők egy részét a méhkas töltenek fel őket mézzel.
Ne a méhek szívesen töltse ki a Flow fésű, mint a hagyományos viasz fésű?

Sok éves tesztelésnek megtaláltuk a méhek könnyen viasz, és töltse ki a Flow kereteket. Tettünk jó néhány kísérlet üzembe Flow keretek közepén egy szabványos supers viasszal Alapítvány keretek mindkét oldalán. A méhek nem mutattak preferencia mindkét irányban, és azonnal kezdjék építeni a, és kitölti a Flow keretek ugyanabban az időben, mint a hagyományos is.
Mennyi ideig tart, mire lehet lecsapolni a mézet a kaptár Flow?

Ez attól függ, hogy mennyi nektárt rendelkezésre a méhek, és milyen erős a kolónia. Mi lett volna Flow Supers, hogy kitöltötte a héten csúcsidőben a virágzási szezon, de egy szuper általában kitölti valamint egy hónapon belül tavasszal és nyáron.
Mennyi ideig tart, a méz kifolyni?

Bármi húsz perc és két óra alatt a hőmérséklettől függően és a viszkozitása a méz. Ez rendben van, hogy hagyja elvezetését egyik napról a másikra (ha biztonságos a éjszakai állatok). Ha befejezte elvezetését a méz emlékszik vissza a kereteket "cell zárt" helyzetben, hogy a méhek lezárhatjuk a törött sejtek és újrakezdi töltötte el őket, több mézet.
Mennyit méz jön ki a Flow szuper?

Körülbelül három kiló per frame (több, ha a méhek valóban építeni minden egyes képkockát), ha a hét keretek a szuper box akkor számíthat burgonya legalább 20 kilót, amikor minden képkocka megtelt.
Tud-e a Flow keretek jön ki a szuper, mint a standard keretek csinálni?

Igen. Ez fontos a vizsgálatok és mert így a legtöbb csalánkiütések a világon munkát. Azonban nincs szükség erre a normális működését kitermelése méz.
Milyen extra felszerelés lesz szükségem, hogy a méz?

Szükséged lesz egy konténer, hogy begyűjtse a mézet. Akkor is kell egy kis csövet csatlakoztatni a jar, vagy vödröt a méz drain pont a méhkas. Azt is el kell egy méhecske védőruha és kesztyű, vagy legalább egy méh fátylat az esetre, ha a méhek, hogy agresszív. Akkor is meg kell nyitni a kaptár, hogy ellenőrizzék, hogy nem egészségügyi szokás szerint lesz szükség a méh ruha, dohányos és kaptár eszköze. Ha új vagy a méhészeti érdemes kapcsolatot kialakítani egy tapasztalt méhész, hogy megismerjék, hogyan kell gondozni a méhek.
Honnan tudom, hogy mikor kell betakarítani / csatorna a kaptárba?

A végén a Flow keretek láthatók azáltal, hogy a fedél ki egyik végét a kaptár mezőbe. Érdemes egy pillantást vetni a méhek rendszeresen ezen az ablakon, ahogy lesz, hogy megismerjék a kaptárba, és nem zavarja a méhek. Látni fogja a méhek mézet letétbe a sejtekben, és amikor a sejtek tele vannak, akkor zárjuk le őket egy viasz plafon. Akkor rabolni egy keret, amint látod, hogy tele van, bár nincs sietség, a lezárt méz fogja, amíg csak szeretné, hogy lefolyjon ki a kaptár.
Muszáj, hogy a füst a kaptárba?

Nem, nem akkor, amikor működik a flow fésű, vagy csak nézi a méhek. Füst használt általában nyugodt a méhek, amikor a kaptár van nyitva. Azonban a méhek nem reagálnak a kaptárba, hogy rángatni, így ez egy jó ötlet, hogy a dohányos a kezét, ha a méhek nem kezd egyre agresszívabb. Egy kis füstöt pöfékelt a bejáratnál a kaptár és néhány puffasztott körül a kaptár magát hajlamosak megnyugtatásáról. Akkor is kell egy dohányos, hogy nem a rutinvizsgálat a fiasítás fészket.
Muszáj, hogy viseljen egy méh ruha, bee fátylat, vagy kesztyűt, amikor folyik ki a mézet?

Mi azt javasoljuk, hogy viseljen egy méh védőruhát, különösen, ha új vagy a méhészeti, vagy egy új, ismeretlen méhkas. Egyes méhészek csak használ egy fátyol, mint hogy megcsípte az arcát - különösen fel az orr fájdalmas és kényelmetlen!

Találtunk tudunk dolgozni, hátul a kaptár nélkül méhek mintha észre jelenlétünk, de mi nagyon ajánlom, hogy viseljen egy méh öltöny vagy legalább a fátylat, amíg nem kap tudni, hogy a méhek. Néha, több okból is, a méhek is elég agresszív, így fel kell készülni erre.

Miután néhány vizsgálat akkor tudni fogja, hogy biztonságos-e megközelíteni a kaptárak minden védelem nélkül.
Van egy legjobb időt a nap, hogy kirabolják a kaptárt, áramlás?

Lehetőség van a betakarítás egy Flow kaptár bármikor a nap vagy éjszaka, mert a kaptár nincs nyitva. Nincs az aggodalom a hűtés vagy zavarja a méhek a hideg vagy szeles napokon.

Azt találtuk a méhek legnyugodtabb a késő délutáni, és ebben az időben a mézet a kaptár valószínűleg legmelegebb és könnyedén fut, ezért hajlamosak vagyunk rabolni ebben az időben.
Milyen gyakran kell ellenőrizni a fiasítás?

Ez attól függ, hogy a hely. A mi területen ez normális, hogy vizsgálja meg a fiasítás fészket minden kaptár évente kétszer a betegség. Egyes területeken a méhészek ellenőrizze gyakrabban. Ha a kaptár gyenge azt is meg kell vizsgálni. A találmány megváltoztatja a méz betakarítás összetevője méhészet. Az összes többi a szokásos méhészeti ellátást a kaptár is érvényes. Bogarak, atkák rajzanak ellenőrzése stb flow kaptár világos végső keret megfigyelés alapján nem segítse amely lehetővé teszi, hogy vizsgálja meg a kaptárba, és felmérni az erőt és egészséget a kolónia.
Hány Flow dobozok (supers) van szükségem per kaptár?

Egy Flow super per kaptár a válasz egyszerű: mint tudod tartani megérinti ki a mézet amely a méhek szobában, hogy tovább dolgoznak, és így több mézet. Azonban ha él olyan területeken, ahol nagyon magas a nektár áramlását, vagy ha a meglévő kaptár különösen nagy javasoljuk használni két Flow supers vagy több. A Flow kaptár új és mi érdekli a visszajelzést, hogy hány Flow supers amire szüksége van a helyzet
Muszáj, hogy hagy némi mézet a kaptár méhek?

Igen, ez vonatkozik minden méhészeti, a méhek mézet kell, hogy őket az idők, amikor nincs nektár rendelkezésre.A képkockák számát a méz, hogy hagyja függ a légkör, akkor forduljon a helyi méhészek, hogy mennyit hagynak kolóniákat a tél. A Flow keretek, hogy sokkal könnyebb látni, hogy mennyi méz van a keretek bármikor, így megtanulják kezelni, mennyi méz termés és mennyit kell hagynia a méhek. Figyeli a méz szintű változást a mindennapi elég érdekes, és én személy szerint úgy érzem jobban ismerik a méhek, és vidám segíteni, de nézd napi rendszerességgel. Azt is figyelembe Csak egy kis mézet, ha úgy dönt, lecsapolásával egy képkockát vagy annak egy részét a keretben. Egyes méhészek nem táplálkoznak cukorszirup, hogy a méhek, hogy segítsen nekik átjutni a hideg téli hónapokban. Ritkán mézet etetésére, mert ez tovább is terjedhet a betegség, és egy sokkal drágább, mint a cukrot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2015. Február 20. 20:28
Sziasztok!

Fendrik doktornak, van egy szabadalmi bejelentése ezzel a műszaki kialakítással.

Őszintén remélem és kívánom, hogy a magyar bejelentés legyen a korábbi.

Mik Flow = Beenovation production  :o

http://youtu.be/0_pj4cz2VJM

Üdv.:  Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2015. Február 20. 20:51
http://www.beenovation.com/ Fendrik doktor oldala.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2015. Február 20. 21:32
A műszaki megoldás leíása és tartalma illetőleg rajza itt megtalálható:

http://epub.hpo.hu/e-kutatas/?lang=HU

Név: Fendrik Péter

Szabadalmi bejelentés száma: P1100100
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Február 22. 17:26
Ha valaki érti ezt akkor legyen szíves részletezni, az OKJ-vel kapcsolatban.
 31 6203 06 azonosító számú Méhész
 32 62102  méhész szakképesítés
 31 62105 méhész OKJ.

Várom a válaszokat.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Február 22. 17:44
Ezzel is "baj" van talán mint a mustársárga könnyü-ill. nehézgépkezelői jogosítvánnyal?  :-\
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Február 22. 18:41
Ebben az utóbbiban most végeztem a tanfolyammal. Az 1988-ban szerzett darus és targoncavezető igazolványom csak idén decemberben kivonják a forgalomból, csak újra vizsgázással lehet érvényben tartani cirka kb100 ezerért.
Anno sem volt olcsó, ha jól emlékszem majd félhavi keresetembe került. Egyébként ezt a fajta eljárást, nem tartom etikusnak. Ki biztosít arról, hogy a mostani vizsgám meddíg lesz érvényben.
Pár éve végeztem villámvédelmi felülvizsgáló OKJ-s tanfolyamot és vizsgát. Kb három éve kaptam egy értesítést, hogy mivel változott az OTSZ ezért újra menjek tanfolyamra ez ügyben, persze az eredeti ár többszöröséért.
Tulajdonképpen egy kérdésre akarok csak választ kapni.
Tudomásom szerint a méhegészségügyi felelős tanfolyamnak nincsen OKJ száma, mint ahogy a méhész mesterképzésnek sincs.
Ezek szerint méhegészségügyi felelősi megbizatást, bármelyik méhész vállalhat a szakirányú /méhegészségügyi/ képesítés csak előny lehet a magas fokú szakmai gyakorlat mellett a beosztáshoz de feltétel nem. Az alap méhész képesítéssel sőt a nélkül is símán betölthető a pozíció, a magasabb szintű mester képesítésről már szólni sem akarok, a lényeg úgyis a környező méhészek megítélésén múlik.

Az előző hozzászólásomban írott elsző szám:
 a saját bizonyítványomban található, a második az OKJ-ben, a harmadik pedig egy oktató honlapján.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Február 23. 22:07
Holnap reggel a Kossuth rádióban hajnal-táj műsorban   atkákról lesz szó
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Február 23. 22:23
http://www.agroinform.com/allattenyesztes/mi-lesz-igy-a-gmo-mentesseggel-mar-a-mehtakarmanyunk-is-szennyezett-21507
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Február 24. 10:41
Életveszélyes állapotba került egy kisbaba a piaci céklától:

http://hvg.hu/itthon/20150224_Eletveszelyes_allapotba_kerult_egy_kisbab?s=hk
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Február 24. 18:07
https://www.youtube.com/watch?v=q9Gc_jD9yhc
Vélemény?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Február 24. 18:33
Sorry!

https://www.youtube.com/watch?v=G9Wzm8Rgek4 (https://www.youtube.com/watch?v=G9Wzm8Rgek4)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Február 24. 19:14
Kivancsi111!

Nekem ennél cifrább dolgok jutnak eszembe az előző parlamenti szösszenetről!
Szégyen gyalázat!
Színház az egész!

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2015. Február 24. 19:51
Röhej az egész! De már be kellene fejezni végre az OMME vezetőinek  a kormányhoz való dörgölődést mint egy rühös kutya. Semmi mást nem hallunk csak a Magyar Méhészeti Nemzeti Program ezzel tömik az agyunkat.
IB újság Az OMME távlati céljai.... megint a jobb kezes szekercét bal kézzel fogták meg és így akarják használni.
..." helyi méhészközösség vétójogot kapjon a vándorméhészetek letelepedését illetően"... Ő 6-7 vándorlást csinál évente.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Február 24. 23:12
QUQURIQ!!!

Egy kis kapirgálás, repkedés úgy mint egy Turul madár…
A Turul egyesületben választás volt. Korunk nagy masszőre  mint volt elnök megint indult, hogy megmérettesse magát! Lendvai Pali mint volt elnök csak 6 szavazattal kapott többet mint egy hölgy az egyesületükből.
Azért ez magáért beszél! Mint szaktanácsadó, meg mint Turul elnök, OMME telefonon fogadja a pácienseket akiket maszírozhat…
Jó állás ez a szaktanácsosdi…

A Turul Kiskakas madár!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Február 28. 23:01
Kaptár fából Tokió belvárosában
http://www.fataj.hu/2013/08/142/201308142_FabolKaptarDesignBoltberendezes.php

http://smartlightliving.de/innovativer-lifestyle-urban-beehive-zeigt-stadtern-wie-honig-geht/

http://www.design.philips.com/philips/sites/philipsdesign/about/design/designportfolio/design_futures/urban_beehive.page
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Március 03. 16:53
Hegyi mézet vesznek az ínyencek olyan helyről ahol talán nem permeteznek:
http://igyfozanyatok.blog.hu/2012/11/21/izemize_861
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Március 04. 10:49
Elkészült az élelmiszeripari-fejlesztési stratégia, amelyet várhatóan néhány héten belül megtárgyal a kormány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy szakmai fórumon.

Zsigó Róbert felidézte: az élelmiszeripar fejlesztési stratégiájáról szóló jelentést a kormány már múlt év decemberében megtárgyalta. A magyar élelmiszeripar megújításának finanszírozására mintegy 300 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre 2020-ig - tette hozzá. A stratégia sarkalatos célkitűzései között szerepel: az élelmiszeripari vállalkozások stabil finanszírozási és gazdálkodási feltételeinek biztosítása; az innováció ösztönzése; az élelmiszeriparban dolgozók tudásának korszerűsítése. Mindez erősíteni fogja az élelmiszeriparnak az élelmiszerláncban elfoglalt pozícióját - mondta az államtitkár.

Az államtitkár a fórumon jelentős eredménynek nevezte, hogy uniós forrásokat sikerül bevonni a magyar élelmiszeripar fejlesztésére, mivel eredetileg az unió ezt nem kívánta támogatni. Kitért arra is, hogy az élelmiszeripar fejlesztését szolgáló uniós források egy részét a Miniszterelnökség Agrár- vidékfejlesztésért Felelős Államtitkársága által kezelt vidékfejlesztési program (200 milliárd forintot), míg egy kisebb hányadát (100 milliárd forintot) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) biztosítja.
A támogatással a magyar mezőgazdasági alapanyag-termeléssel kapcsolatban álló mikro- és kisvállalkozások élelmiszer-feldolgozását kívánják segíteni. Emellett a nem elsődleges feldolgozást végző élelmiszeripari kis- és közepes vállalkozások az NGM forrásaiból kaphatnak fejlesztési támogatást. Nem sikerült viszont Brüsszelben elérni azt, hogy a nagyvállalkozások uniós közösségi forráshoz juthassanak. Ezért az FM-ben, az NGM-ben és a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Államtitkárságán vizsgálják, hogy a nagyvállalkozások támogatását miként lehet nemzeti forrásból megoldani.

A fejlesztések eredményeként szeretnék elérni, hogy a magyar élelmiszeripar jövedelmezősége a mostani nulla körüli szintről 4-5 százalékra növekedjen. Továbbá a belföldi értékesítés 7-10 százalékkal, az export pedig 30-40 százalékkal emelkedjen. Emellett célkitűzés az is, hogy közvetlenül az élelmiszer-feldolgozásban dolgozók száma 10-15 ezerrel emelkedjen. Mindennek eredményeként pedig a mezőgazdasági munkahelyek száma is növekedjen vidéken
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Március 04. 21:25
Holnap reggel a Kossuth rádióban hajnal-táj műsorban a kis kaptárbogár
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Március 04. 21:54
Az a hír járja, hogy Fáskerti Úr nagyon készül az Apimondiára és azért olyan aktív az ellenőrzői tevékenységben. Azt se tudja eldönteni, hogy mivel lehet eredményesebb, ha fenyegeti a saját IB-jét vagy ha behódol az IB-nek? Megsúgom neki, hogy az a leghatékonyabb, ha mind a kettőt egyaránt gyakorolja.

Ajánlom figyelmébe Észak Koreát, mert ott nagyra értékelik a méhészeket. Szerintem a Kim család (aki egyben a világ egyik leggazdagabb családja) keblére ölelné Fáskerti urat. Dél Korea abszolút ipari nagyhatalom, ott a méhészet csak kirakat, csupán reklámtevékenység. Tehát látványos, de az ipari tevékenységhez képest gazdasági súlya csekély.

De ha már itt tartunk, ki dönti el, hogy ki legyen az a 45 ember, aki ingyen utazik az Apimondiára? Hogyan dől el, hogy ki tett a magyar méhészekért annyit, hogy kiutazhasson 12000 ember nevében? Ki a legkiválóbb 45 ember, aki a legtöbb áldozatot hozta az érdekképviseleti munkában?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 04. 22:02
Vajszlón ma ismét sokan hallgatták a "Titanicot."
Rengetegen felszálltak a fedélzetre, hogy meghallgassák azt aki nem ért a méhegészségügyhöz!
Megint lehet átkozni a kormányost, de nincs értelme.
Sokszor nagyobb reklámot csinálnak neki ezzel, mintha dicsérnék.

Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Március 05. 09:05
Akkor Vajszlóra is leszállt a szürke köd????
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 07. 19:54
Hírek Balassagyarmatról!
Írásom címe, mivel nem voltam ott.
ÁLLÍTÓLAG
Tisztelt Méhészek!
Ma érdekes eseménynek lehettek szem és fültanúi, akik Balassagyarmatra látogattak.
Az OMME jelenlegi elnöke kezdete a szokásos hasba akasztós mellébeszélését, mely tartott vagy másfél óráig.
Annyira gáz már az elnök úr előadása, hogy szólhatnának neki irányítói, Laci ez már nekünk is fáj, ne égesd a csapatot.
Amikor arra tért ki, hogy nem rég jött meg Franciaországból, és ott is túldimenzionálták a csávázó szerek káros hatását, el kell gondolkodni. A Pireneusokban is van méhpusztulás, de ott nem is voltak neok.
Állítólag Magyarországon sem a neonikotinoidok okozták a nagy méhpusztulásokat, hanem az Európában is szokatlan nagy méhsűrűség. Jó lenne ha ezt abbahagyná, mert állítólag Nagy István államtitkár úr is megelégelte ezt a méhész és szakmaellenes OMME magatartást, és a Greenpeace-től kért erről egy valós tájékoztatást. Állítólag államtitkár úr nagyon borzolta a szemöldökét, úgyhogy ez nem sok jóval kecsegtet.
Na nézzük tovább a blődségek sorozatát. Állítólag a zárszalagos mézekre rá lesz írva, hogy GMO menetes méz.
Bármit rá lehet egy címkére írni akár azt is, hogy a Baromfiudvar terméke. Ma a szakemberek véleménye szerint
( az OMME-ban nincs ilyen) több mint felelőtlenség azt kijelenteni, hogy GMO mentes egy termék.
Majd a kaptárszolgával kinyírjuk azt a piszkos GMO-t, aztán tuti lesz a mézünk. Agyrém.
Nem folytatom, mert a nagy varázsló sztenderd szövege már senkit nem érdekelt.
Ezután jött Bross.
Az OMME elnökének láthatóan kínos perceket okozott, mert a szájmimikájából kivehető volt, hogy irigy, ő fény évnyire van ettől az embertől. Ezért kell legyalázni. A politikában ezt úgy hívják negatív kampány.
Az OMME vezérkar erre gyúr, de rohadtul elvétik. Még a csilláron is lógtak a méhészek, és mindenki megtapasztalhatta ki a szakelőadó, és ki az aki csak szájharmonikás.
Sokan megemlítették,hogy milyen szépen beszél az OMME elnöke, jó előadó.
Ha megkérdezték őket, és mit jegyeztél meg belőle?
Várjál csak, miről is beszélt?
Ez itt a gáz. Mondja mint egy géphang, mentora rosszul lefordított szövegét, de kilóg a lóláb.
Állítólag a méhész képzést is profi módon be fogja indítani az OMME az érdekünkben.
A zászlóra az ismert szöveget írják. Sokan vagyunk de nem elegen.
Köszönjük a Balassagyarmati méhészeknek, hogy összehozták ezt a találkozót!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Március 07. 20:42
QUQURIQ !!!

Kár, hogy nem voltam ott! Ma egész nap fészket szűkítetünk.
Egyszer szívesen a nagy plénum előtt össze ereszteném Mészárost és Brosst, egy szakmai csörtére!
Bross messze menöleg lealázná Mészárost.
Ennyire felkészületlen, hogy lehet egy elnök? Van önbizalma, de túlzottan sok is…
Nevetséges az egész!
Csak arra leszek kíváncsi, hogy ha kiderülnek a Kft ügyei, hogyan adják be a tagságnak.
Szerintem a méhészek a szívük mélyén még mindig Brosst tekintik elnöknek.
Lehet, hogy jelölni is fogom elnöknek!

Az elnöki kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: RavAsz - 2015. Március 07. 21:02
Attila! A megfogalmazásodat folytatom,ha nem haragszol meg érte. Állítólag Cserényi úr nagyon fájlalja, hogy az elnökség tagjai nem tarthatnak előadást a Nemzeti Programból. Ezért orrol Brossra, mert őt meg szétszedik a méhészek, annyi felé hívják. Ennyire nehéz a felfogása, nem látja be kire kíváncsiak az emberek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Március 07. 22:07
Hogyhogy nem tarthatnak? Most is rendszeresen tartanak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2015. Március 07. 22:56
Mészáros kontra Bross. Új elnök kontra régi elnök. Meg kell védenem Mészárosunkat, a mostani elnököt.

Könnyű Brossnak, Ő méhészeti szakmai gyakorlatot szerzett az Egyesült Államokban, anyanyelvi szinten beszél angolul. Persze így könnyű neki eredetiben elolvasni a neonikotinoidokkal kapcsolatos kutatási eredményeket.

Mészárosnak sokkal nehezebb a dolga. Az Ő nemzetközi elnökhelyettese a Lászlóffy Zsolt. Ő ugyan le tudná fordítani a neonikotionidok méhekre gyakorolt mérgező hatásairól szóló tudományos irodalmat, de Ő nem ér rá. Neki rendesen el kell látnia a félmillió forintos állását. Szaktanácsadói munkája mellett még a nemzetközi elnökhelyettesi feladatok is elviszik az idejét. Így érthető, ha szegény Mászárosunknak Lászlóffy sem tud segíteni a tudományos irodalom megismerésében.

Szóval egyenlőtlen az összevetés. A humort már nem is számítom.

A humort értékelő SzVereb
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2015. Március 08. 00:03
"de Ő nem ér rá. Neki rendesen el kell látnia a félmillió forintos állását. Szaktanácsadói munkája mellett még a nemzetközi elnökhelyettesi feladatok is elviszik az idejét.
Olyan rendesen ellátja a feladatát, hogy a félmillió forintos állásába még plussz feladatként  bevállalta az Ambrózy egyesesület "szétverését" és szaktanácsadói fogadó óráján agitálja az "újabb" 3 Csongrád megyei egyesületbe a tagokat.
Tehát jelenleg még mint az Ambrózy tagja is (mert már a Kistelek és környéke egyesület elnökhelyettesei is - ha jók az infók ) az Ambrózyban "bomlasztó tevékenységet" folytat. Ennyi munka mellett az esetleg hasznos dolgokra nem jut ideje.
SzurkeVereb79 kérlek ne bántsd szegényt annyit dolgozik  ;D   
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2015. Március 08. 06:19
Szebb napokat!

Jóemberek. Nem igaz, hogy az elnök felkészületlen. Igen is felkészült, csak ő másban jobb. Neki jobban megy az önös érdekképviselet. Igazán nem is tehet mást, mert lassan de biztosan mindenki kihátrlál mögülle. Őszintén kimondható, van gondja rendese. A másik, addig amíg az egyik előadó az álomvilágról tart beszédet, a másik a realitásról, addig nem szerencsé a két dolgot egy kalapba tenni, és arról beszélni, hogy melyik jobb.
Mert kinek melyik. A felelössen gondolkozónak, a realitás talaján kell állni, mig a másik felébred álmából, mert bele lóg a keze a bilibe.
Az utobbival, meg ráér még a tagság, mert "Király" itt minden. De kinek?
Méhészkolegák, miért nem álltok már végre a sarkatokra? Miért nem hiszitek el végre azt a tény, hogy amit most folytat az OMME vezetése, az a jogaitok sárbatiprása. Én személy szerint úgy vélem, hogy azért nincs minden veszve, mert igen nagy valószinűséggel 2015-03-10-én történni fog valami, valami olyan ami a kétkedőknek utatmutat, vagy választ adhat.
Én minden esetre becsületes igaz embernek tartom azt, aki ezt végig csinálja, minden hátsó szándék nélkül.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 08. 08:31
Nekem a nemzetközi kapcsolatokról írt bejegyzés tetszik a legjobban!
Ha valakainek ennyi dolga van, hogy volt ideje anno levelet írni az Apimondia elnökének?
Kiskakas neked ez nincs benne a bögyödben?
Sztahanovistánknak a háta mögé kéne néznie, hogy honnan jött!
Minden nap többször is köszönetet kellene nyilvánítani annak az embernek, aki őt felfedezte.
Pár éve még azt sem tudtuk, hogy a világon van, most meg ő a nagy érdekvédő?
Késsel a kezében jár, és szúr! Mindenkit hátba támadott akinek köze volt Brosshoz!
Lygo 67 csupán egy dolgot emelt ki, de van bőven ilyen "közösségépítő" tevékenysége.
Csak így tud érvényesülni, mert ő is egy OMME katona. Feladatot hajt végre!
A harcálláspont Lajosmizse,ott van az igazi OMME távirányítás.
Még Verőcén is frakkba vágja magát elnökünk, ha jön a dörgedelmes parancs az Alföldről.
Nézzük tovább mit művelt a neok ügyében. Pedig, ha valamiben jó Zsolt, akkor ez a terület az övé!
Még Ő hívta fel a figyelmet a neok káros következményeire, aztán valahogy bekussolt.
Fent leírtam, ő is egy OMME katona, ez volt a faladata.
Parancs, értettem!
De kit véd? Az OMME ...... galerijét, vagy a méhészek érdekét?
A választ a nagybetűs élet adja meg, az pont neki fog fájni a legjobban.
IB tag-alelnök-szaktanácsadó. 3 az 1-ben.
Jobb lenne ha dezertálna, és átállna arra az oldalra ahol a méhészek érdekét kell védeni.
Szerintem már késő! Mi sem várjuk tárt karokkal.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Március 08. 09:46
QUQURIQ!!!

Ha azt mondanád Lászlóffynak, hogy nálunk (ellenzék) van egy olyan állás, ami qu…va jól fizet és még dolgozni sem kell érte, azonnal át állna, és Ő lenne a legnagyobb „ellenzéki”
Róla mintázták meg az érdekembert!!!
Az Apimondia elnökének szóló leveléből mindenki láthatta, hogy elárulta a magyar méhészeket.
Ehhez nem kell semmit hozzá tenni, áruló!
„Minden nap többször is köszönetet kellene nyilvánítani annak az embernek, aki őt felfedezte”.
Felfedezni csak a zseniket és a művészeket lehet!
Van egy közmondás is… Kivakarták a szarból…
„IB tag-alelnök-szaktanácsadó. 3 az 1-ben”. Ez minden csak nem ital..
Se nem kávé se nem tej.. egyveleg. Ki szoktam önteni…
„Jobb lenne ha dezertálna, és átállna arra az oldalra ahol a méhészek érdekét kell védeni”.
Hová dezertáljon már???
Már nincsen hová!
Vagy nevezhetnénk dezerdezertőrnek?
Kinek kell az ilyen kétlaki?
Csak azt felejti, hogy „egyszer volt Budán kutya vásár”!

A Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Március 08. 14:23
Szerintem Lászlóffy Zsolt tökéletesen tisztában van a saját helyzetének súlytalanságával. Pedig a pozíciója valódi hatalom lehetne, de a képességei nagyon karcsúak ehhez. A hiányzó képességeket nem a legetikusabban igyekszik pótolni.

Az Apimondia elnökének írt levél faragatlan tuskó megfogalmazása kirívó példa, hogyan nem szabad diplomáciai levelet írni. Aki ilyen levelet ír, abból hiányzik a diplomáciai érzék szikrája is. Tehát a feladatra teljes mértékben alkalmatlan.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Március 08. 15:00
Kánya Bácsi!

Kérlek csatold be ide az iratokat, hogy olvashassuk és okuljunk belőle.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 08. 17:45
Kánya és Geddekas!
Ezt nem értik sokan a Méhészklubon!
Amit Arisztaiosz leír az több OMME vezető megfogalmazása.
Nem kellett ehhez más csak figyelni.
Nálam már a bringás balhénál megbukott, mondjuk úgy beégette magát a történelmünkbe.
Senki más nem tudott erről csak Bross, ő mondta el Zsoltnak.
Akkor Arisztaiosz kitől tudta?
Nem folytatom. Szánalmasok mind ahányan vannak.
A rosszindulat elborított az agyukat, és arra nem gondoltak, hogy átlátszó trükkhöz folyamodnak.
Az OMME szócsöve Arisztaiosz, Tomi papa.
Nekem vele személy szerint nincs semmi gondom, Székesfehérváron meg is mondtam neki.
Írásait azért csűri csavarja, mert így tudta inkognitóban tartani azokat akik orvul támadnak.
A legjobb fegyver ha lebuktatjuk őket, most megtörtént. Szégyen a magyar méhészekre, hogy ilyen emberek irányítják az ágazatot!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Március 08. 19:34
Nem találom Tomipapa azon írását, amire Kánya hivatkozik.

Igen! Tomipapát felkészítik.
És még azt se tartom lehetetlennek, hogy még ellenértéket is kap néha vagy rendszeresen az OMME vezérkarától.

Nem hiszem, hogy csak Lászlóffy Zsolt dolgozik be szövegblokkokkal Tomipapának. Kap Ő infót Tükörtől, Cserényitől, Varga Tamástól, még talán Fekete Józsitól is néha.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Március 10. 13:25
Elekes kontra OMME bírósági per első fokú ítélete megszületett. A felperesi keresetet a bíróság elutasította. Fellebbezésnek helye van az írásba foglalt  első fokú ítélet megérkezésétől számított 15 napon belül. Tehát a történet nem ért véget, folytatódik másod fokon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Március 10. 18:47
Sziasztok!

Mi történt? Mik az indokok miért döntöttek így? Mi a folytatás?


ÜDV:KARCSI
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Március 10. 20:03
A tárgyaláson a két ügyvéd záróbeszéde elhangzott, De ez nem befolyásolta a bírónőt, mert az ítélet már a tárgyalás előtt kész volt. Valaki korábban már megírta és a bírónő motyogva, lehajtott fejjel felolvasta az ítéletet következésképpen alig hallottunk valamit belőle. Majd ha kb 30 nap múlva megkapja a felperes írásba foglalva az ítéletet, akkor lehet értelmezni. Annyi azért érthető volt a motyogásból, hogy nemcsak lehet, hanem érdemes is fellebbezni.

Az ítélethirdetésen sokan voltunk jelen, tehát nemcsak a fel- és alperes meg ügyvédei, hanem még kilenc ember.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 11. 07:09
Jó reggelt!
Tegnap Székesfehérváron volt Bross Péter.
Ahhoz képest, hogy azt hangoztatják Bross nem ért a méhegészségügyhöz, és nincs semmiféle Titanic meg vészhelyzet, az IB újság címlapján ez olvasható:
"AZ ELLEHETETLENÜLÉS KEZDETE?
A méhegészségügyi kockázatok, valamint gyűjtőhelyek túlterheltsége együttesen a méhészeti ágazat összeomlását okozhatja"
Nehéz ilyenkor szavakat találni. Ugyan azt állítják az OMME vezetői, de ők értenek hozzá! Vagy mégse?
A szokásos telt ház fogadta Pétert.
Ma Kalocsán tart ugyanebben a témában előadást este 18 órakor.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bajusz Péter - 2015. Március 11. 11:34
Köszönöm, hogy népszerűsíted a mai méhészgyűlésünk előadását!

Üdvözlettel: Bajusz Péter
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Március 11. 18:30
Kedves Attila!

Bár szemmel láthatóan valóban "nehéz szavakat találnod", de tisztelem a kitartásodat, mellyel továbbra is keresed azokat. Javasolnám a jövőben a keresést némileg szűkíteni: nem kizárólag szavakat kellene keresned, s találnod, komoly előrelépést jelenthetne, ha őszinte szavakat keresnél, s találnál...

Mondom mindezt azért, mert a csőlátás, az irányított látásmód és az irreleváns érveléstechnika ékes példája ez az "üzeneted" is. Csőlátás, mivel -miként Mórickának- gyakorlatilag teljesen mindegy miről szól a történet, neked "mindenről az jut az eszedbe". Irányított a látásmódod, hiszen egyrészt tudatosan kialakított rossz nullhipotézis megválasztásával igyekszel fals konklúzióra jutni, másrészt gyakorta kilóg a lóláb, nehezen tudod titokban tartani azok személyét, akik valójában irányítanak a háttérből. Irreleváns az érveléstechnikád, mivel sem szintaktikai, sem szemantikai szempontból nem állja meg a helyét. Egyvégtében az "argumentum ad personam" érvelési hibát követed el, ráadásként színesíted az "argumentum ad nauseam"-technikával, tehát nem csak hitelteleníteni igyekszel, de azt folyamatos sulykolással próbálod "rögzíteni". Mi a fenéért van erre szükség, hiszen mindenki látja a "valót"...

Most megint nekihuzakodsz az "IB-újságnak". Minek, hiszen olvasni mindenki tud, az ilyen kommentárok pedig csak arra jók, hogy lássa a nép: te is tudnál, ha nem ülné meg a vörös megváltó köd a szemedet. A Méhészújság nem az IB álláspontját közli ebben a cikkben, hanem Nagy Istvánét. Egy szóval sem írták, hogy véleményével azonosulni óhajtanának. Ezt talán jól jelzi, hogy Nagy István a cikk "előszavában" konkrétan azt írja: "Erről a témáról kérte véleményemet a Méhészújság főszerkesztője." A cikk címe sem kijelentő, hanem kérdő módban veti fel a problémát. Aztán ha elolvasod a cikket, akkor gyakorlatilag a brossi jéghegy víziója köszön vissza belőle. Valójában egy erőtlenebb változata annak az előadásnak, mellyel az előző elnök házal országszerte a MMNP keretéből finanszírozottan...
Az OMME álláspontját  a méhegészségügy, oktatás, szakképzés, kutatás és az ágazat leszabályozhatóságának vonatkozásában részleteiben is ismerheti bárki, nem szokták az e témával foglalkozó vezetők titkolni azt. Aki viszont ájultan hallgatja Bross Péter kassandrai jóslatait, jövőképét, annak szeretettel ajánlom a Méhészet márciusi számában Dögei főszerkesztő úr által jegyzett interjút, melyet szintén Nagy Istvánnal készített, bár ez a Nagy István nem azonos azzal a Nagy Istvánnal, aki a Méhészújságban visszhangozta Brosst. Ez a Nagy István az FM parlamenti államtitkára, az a "méhészpista", aki viszont a minisztériumi, kormányzati oldalról teljes körűen rálát a méhészeti ágazatra, s képes autentikus forrásként megválaszolni a brossi és pécsi nagypistai -Armageddont vízionáló- felvetéseket. Ő meg is válaszolta azokat az interjúban, s az én olvasatomban nem egyhamar várható, hogy sarkalatos változások következzenek be a hazai méhészetben. Ráadásul a kormányzati, ágazati szakirányítási szándékok ismeretének függvényében az az érzésem, hogy már a kormányzat is "szembe jön" azon a nyüves "érdekérvényesítő autópályán"... Ezzel szemben viszont nem gondolom, hogy az a Bross "restaurálva" bármit is tenni lenne képes, aki nyolc és fél éves elnöki regnálása idején sem volt többre képes, mint a jéghegy felé kormányozni a Titanicot. A méhegészségügyet nem lehet kivenni a hatósági jogkörből, az OMME pedig nem hatóság. Marad az alkalmazott kutatás, de az sem lehet kizárólag OMME feladatkör, hanem az elsődlegesen állami (költségvetésből finanszírozott) feladat. A méhlegelők kérdésére sincs kormányzati elképzelés, de a vándorlás nem szabályozható úgy, ahogy azt többen szeretnék elképzelni, s a "túlszabályozás" nem is lehet érdeke a méhészeti ágazatnak. A méhtartás, méhészkedés joga sem szabályozható, az szembe menne az Alaptörvénnyel. Marad az érdekképviseletnek a monitorozás, az "önkorlátozás" népszerűsítése, a jobb méhészképzésre tett javaslat kidolgozása, részben megszervezése, a szaktanácsadói hálózat működtetése, a szakmai továbbképzés feltételrendszerének javítása, stb. Elsődlegesen pedig jó ágazati stratégia kidolgozása, s annak a jó stratégiának elfogadtatása és hatékony képviselete az ágazatot irányító kormányzattal, szakhatóságokkal együttműködve. Bross Péter már megkapta egyszer a lehetőséget, hogy egy ilyen stratégiát kidolgozzon, illetve a kidolgozását irányítsa. A mostani -néhányak által az egekbe magasztalt- előadása pedig nem más, mint ennek a -saját- munkájának a cáfolata. Ha ő kormányozta ebbe az irányba a méhészeti ágazatot, akkor nem értem a jelenlegi kampány-körútját. Netán újra kormányozni szeretné a Titanicot? Ha meg nem ő volt a navigátor, akkor miként volt képes 15,5 éven keresztül az IB-ben dolgozni, 8,5 éven keresztül "kapitányként", nevét adva mindahhoz, amit most teljes vehemenciával támad... Ha meg tényleg az ágazatért aggódik, akkor felmerül bennem a kérdés: hét év IB-ban és nyolc és fél év elnöki székben töltött ideje alatt miért nem aggódott...? Vagy aggódott ő, csak a "gonosz" háttéremberek  nem hagyták aggódni...? Akkor viszont megint nem értem, miért vállalta két cikluson és harmadszorra is megválasztva még öt hónapon át az elnökséget? Valami nem "gömbölű" ebben a történetben...

Kedves Attila!

Te állsz talán a legközelebb Bross Péterhez a mostani kampány-csapatból. Kérlek, vedd rá őt, hogy végre valljon színt: vissza kíván-e ismét térni a méhész-közéletbe, vagy sem. Ha vissza szeretne térni, akkor olyan programot kellene vázolnia, vázolnotok, mely nem top secret és nem az a program, melyet Bross Péter több, mint 2 cikluson keresztül fémjelzett, s most 180 fokot fordulva támad. Ha meg nem szeretne visszatérni, akkor a "változás csapata" jelölje már meg, kivel, kikkel képzeli sikerre vinni a "változást", s Bross Pétert hagyja ki a kampányból, tiszteletben tartván az óhaját. Szeretném , szeretnénk már végre látni a csapatod jelöltjeit, "arcait", mert nem tartom valószínűnek, hogy a magyar méhészek "Hangokra", "Kányákra", "Jóbarátokra", "Jolinfrmaltakra" "Kiskakasokra" "Geddekasokra" stb. óhajtják és tudják adni a voksaikat.             
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2015. Március 11. 19:11
Egy régi előadása jut az eszembe, ugyan is  kis városunkban tiszteletét tette úgy 15 éve formán. Nem sok pozitív élmény maradt meg bennem, és lehet finoman fogalmaztam. Emondta hogyan méhészkedik, egy akkoriban még újdonságnak számító, ipari volumenű termelést célzó projektet ismertetett. A két álló méhészet, a vándorlás kiküszöbölésére, továbbá az ebből adódó terhek ecsetelése. A tonnaszám etetett cukor, az egyik méhészetben míg a másikban ezerrel hordtak a napraforgóról. Majd az előadás végén a panasz, hogy nem igazán olyan jövedelmező a dolog mint azt elvárná....
Persze illedelmesen ahogyan azt illik, végig hallgatta a társaság a még fiatalnak mondható viszonylag ismeretlen előadót. A hallgatóság a tisztességben megőszült, egy  életet át méhészkedő zömében nyugdíjas korosztály volt.( Igaz én még a negyedik x-et közelítettem)
Az előadás végén egy öreg méhész, tisztelettudóan,  jószándékkal, naivan szólásra szánta magát. A kinek van kérdése, most felteheti, szokásos befejező mondat után.
Az öreg így kezdte, fiatal ember ön panaszkodik hogy kevés a haszna. Az egyik telephelyről a másikra kevesebbe kerülne a fuvar, mint a rengeteg cukrot beetetni.
A válsz tömör gyors és határozott volt. Nem tanácsért jöttem, hanem azért hogy elmondjam hogyan méhészkedem! Az az nem beszélgetni, beszélni jöttem!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 11. 19:24
Tisztelt Petronius arbiter!
A rettegés hangja szólt most belőled!
Még mindig ennyire félnek felbujtóid Brosstól, hogy leizzadnak nevének hallatán?
Lehet, hogy az OMME-ban sokan vettek 180 fokos fordulatot, különösen azok akik Bross idején nyalták fényesre Péter hátsóját. Én akkor sem nyaltam most sem. Tehát én nem változtam, a szám nem csokis.
Kérdezd meg súgóidat, akiknek valamikor Brossi volt, akkor most miért vetkőznek ki emberi mivoltukból, szidják, gyalázzák akkor amikor nincs a teremben? Ov-n hangzott el, hogy Bross nem ért a méhegészségügyhöz.
Szerintem ez öngól volt doktor úrnak, talán vissza is szívta volna, mert sokan felmordultak a teremben.
Ez nem jött be, de megérdemli!
Ha Bross a helyszínen van, akkor meg hallgatnak mint szar a gazban, lásd Balassagyarmatot!
Egy kicsit a jelenlegi vezetéssel kéne foglalkoznod, mert ők élnek igazán a Nemzeti Programból.
Bross idején nem kért az EB független könyvvizsgálót, mert mindent rendben talált.
Most a 37 oldalas Körmendy féle jegyzetet meg nem szeretnék ha tudomásunkra jutna.
Ott kéne piszkálódnod, hamarabb célba érnél!
A jéghegy felé nem kormányozta Péter a Titanicot (OMME-t) annál inkább a mostani vezetés.
Tudom kicsit nyűgösek vagyunk számukra, de képzeld ha nem lennénk mit művelnének.
Kik a jelöltjeink? Nagyon kíváncsi vagy, de ennyire nem nézhetsz balgának.
Nyugi, eljön az idő amikor minden kiderül. Ki vállalja azt, hogy a sárga földig legyalázzák?
Meg egy törpe 10 % alatti kisebbséggel minek foglalkoztok, lekussoltatjátok azt a pár embert és rend lesz.
Nagyernyei Attila

 



Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Március 11. 19:30
Kedves Petró!

Nem hinném, hogy szükség lenne e hosszas bevezetőnek, ilyenkor mindig azt gondolom, hogy megütötte a guta a fóliában.
Szeretnék visszakérdezni: mert, létezik programja a magukat méhészeti érdekképviseletnek csúfoló jelenleg regnáló személyeknek?
Nos ez itt az igazi probléma, képtelenek még a jelenlegi gondok megoldására is, és ettől bármilyen más de szívből jövő megoldás is igazabb mint a jelenlegi.
Szaktanácsadókat erősíteni, igazat adok ebben, jó lenne kiszűrni a tehetségtelen, méhészkedéshez igazából nem is értő "valahogyan odakerült" személyeket. Nem vet jó fényt az egyesületre esetlegesen bűncselekményben közreműködő,  vagy méhek helyett más állatfajok tartásával foglalkozó álszakembereket megtűrni.

Akaratlanul is az az érzése támad az embernek, hogy lehetetlen viselkedésük oka az, hogy egymást védik!

Legyen Köztársaság, Győzzön az igazság!!
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2015. Március 11. 19:49
Kedves Petró.
Nagyon átlehet látni a szitádon.

Kiskakas idézete ugrott be.

„IB tag-alelnök-szaktanácsadó. 3 az 1-ben” és ebből kettő van.
KÉT Jolly Jóker.
Mit vársz a szaktanácsadóktól? Mert én semmit az IB katonákat már le kellene szereltetni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Március 11. 21:18
QUQURIQ !!!

Kedves Kánya!
Petro, vagy kinek, hogyan is tetszik a neve, szakmai írásaira oda kell figyelni.
Ezekből az intelmekből amit ír, nem hiszem el, hogy nem volt a méhek közelében!
Nem, hogy nem volt, de olyan dolgokat is írt, ami nem a mostani méhegészségügyről szól.
Tehát, vagy Ő maga régen méhészkedett, vagy beleszületett méhész „volt”!
És ez miért is volna baj?
Amit ír, többnyire helytálló!
Olyankor leveszi az apokaliptikus retorikáját, és segítőkészen ír.
A szakma politikáját igen többen rakják Neki össze!
Érezhető benne a hátúról jövő gyűlölet! Nem „Ő” gyűlöl, Gyűlőltettetik!
Miért?
Mert akik gyűlőltetnek, azok egymást is gyűlölik!
Persze így leírva nem annyira szemléletes, egyenként figyeld egymáshoz való viszonyukat.
Kit, miért, kanál, meg víz….
Érted ugye?
Egyet azért tisztázni kell!
Ha nem lennének vezetői, (finoman fogalmazok) hibák, nem kellene újból és újból rendbe hozni!
Nem lenne mit támadnunk!
Csak ennyire egyszerű!

Az egyszerűsített Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Március 11. 21:56
QUQURIQ!!!

Olvassad, és értelmezzed amit írtam, és amit bejelöltél!
Amit ír, többnyire helytálló!
"többnyire helytálló"
Ezért írtam azt, amit Te is feszegetsz!
Én meg magamnak nem számítok, mással meg nem törődöm.
Jó a természetem!
Tudnád, hogy mennyi Tyúk van rám bízva?
Ezért viszont írígyelhetnél!
Az meg, hogy annak örülsz, hogy másokat szidnak számolj el magadnak.
A pálinkával meg telitalálat volt!
Tényleg, finom, illatos, saját birspálinkával kezdtem a vacsimat!

Egészségünkre!
a kISKAKAS!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Március 11. 22:34
QUQURIQ!!!

Lehet, hogy a kiskakas még egy stampedlit sem bír el?
Lehet!
Lehet, hogy kár is volt, hogy ennyit fecsegett...
Üdv. Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 12. 07:38
Sziasztok!
A Tolna Népújságban olvasható a a következő cikk, mivel március 12-e az internetes szólásszabadság napja!

"Nemzetközi szervezetek véleményszabadsággal foglakozó megbízottainak 2011.évi, Budapesten megfogalmazott állásfoglalása szerint a szólásszabadság az internetere is vonatkozik, ez a médium a szabad véleménynyilvánítás legelérhetőbb eszköze."
Az UNESCO védnökségével 2008 óta március 12-én tartja a nemzetközi akciónapot.
Írjátok le bátran véleményeteket a Fekete-Fehér Méhészklub internetes portálunkon!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Március 12. 07:55
Na azért csak módjával!!!
https://kuruc.info/r/6/140505/ (https://kuruc.info/r/6/140505/)
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Március 12. 17:42
Tisztelt Petro!

Hozzászólásából valójában kiolvasható, hogy ténylegesen nem ért és nem is akar érteni sok mindent. Sajnálom, hogy gondolatait csak másodkézből szerzett információk és nem személyes tapasztalatok alapján teszi. Koránál fogva Önnek is tisztábban kellene látni a folyamatokat, ha mint ahogy említette "generációs méhész" még ha talán újrakezdő is. Ha kicsit félretenné cinizmusát és teljes mellszélességgel belevetné magát az egyesületi életbe, esetleg valamit vállalna is a választott közössége érdekében,ezáltal közelebb kerülne az információk forrásaihoz, közelebbről megtapasztalná a negatívumokat avagy a pozitívumokat is. Úgy veszem észre és nagyon sajnálom, hogy ÖN csak az utóbbi időben ébredt fel csipkerózsika álmából ezzel kapcsolatban. Szintén sajnálom, hogy nem találkozhattam Önnel még egy OV-n vagy Küldöttgyűlésen sem, vagy csak elkerültük egymást.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Március 13. 00:23
Sziasztok!
A Tolna Népújságban olvasható a a következő cikk, mivel március 12-e az internetes szólásszabadság napja!

"Nemzetközi szervezetek véleményszabadsággal foglakozó megbízottainak 2011.évi, Budapesten megfogalmazott állásfoglalása szerint a szólásszabadság az internetere is vonatkozik, ez a médium a szabad véleménynyilvánítás legelérhetőbb eszköze."
Az UNESCO védnökségével 2008 óta március 12-én tartja a nemzetközi akciónapot.
Írjátok le bátran véleményeteket a Fekete-Fehér Méhészklub internetes portálunkon!
Nagyernyei Attila

Kedves Attila!

Kivancsi111 tökéletesen ráérzett, hogy a "szabadság" is csak viszonyítva értelmezhető, valamint nem szabad összekeverni a "szabadossággal"...

Egyszer régen Atyával már igyekeztem megértetni, hogy a szólás-, azaz a véleménynyilvánítás szabadsága olyan alapjog, mely az interneten is csak akkor érvényesülhet, amennyiben gyakorlása nem sért más alapjogokat. Ha sért, korlátozható és korlátozandó.

Nincs kedvem most újfent lepötyögni, az egykori fórumos hozzászólást, az idevágó részét inkább beidézném:
"Arisztaiosz   
 Hozzászólás témája: Re: OMME hírekHozzászólásElküldve: 2014.01.24. 11:56
........

Ami pedig a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos nézeteit illeti: az valóban alapjog, melyet nem is szabad korlátozni. Egészen addig, míg a szabad véleménynyilvánítás alapjogának gyakorlása nem sért egy-két másik alapjogot, jelen esetben pl.: mások személyiségi jogait, jogos érdekeit, becsületét nem sértheti. Ha mégis ezt tenné, a szabad véleménynyilvánítás joga korlátozható és korlátozandó. Esetünkben az interneten történő szabad véleménynyilvánítás jogáról beszélünk, konkrétan a felhasználó ilyen jogáról. Az internet egy olyan felület, melyen nem feltétlenül névvel, arccal helyeznek el tartalmakat, emiatt arctalan, névtelen felhasználók korlátlanul tehetnek fel jogsértő tartalmakat is. A jogsértő tartalmak elhelyezése miatt a szolgáltatók, szervertulajdonosok szűrik a tartalmakat, hogy később jogi úton ne lehessen őket megtámadni a jogsértő tartalmak miatt. Az egyik ilyen szűrő-"eszköz" a felhasználói szerződés elfogadtatása. Ez a szerződés esetünkben a Szabályzat. Az abban deklarált szabályok elfogadása a feltétele a regisztráció elfogadásának. A szerződést ön is megkötötte a Fórumtulajdonosokkal, amikor regisztrált a Fórumra. Ha nem tartja be a szerződésben foglaltakat, akkor szerződést szeg, melynek következménye, hogy a szerződésszegőt moderálják, halmozott esetben kizárják. Nincs ezen mit borongani, természetesen tehet kísérletet a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogainak polgári peres úton történő érvényesítésére, de ez több okból is kétélű fegyver lenne, mert amennyiben ön, önök ezen joguk gyakorlása közben megsértették mások személyiséghez fűződő jogait, becsületét, akkor önnek, önöknek is felelniük kell ezért, ha a sértett is érvényesíteni óhajtja a jogait. Az előbb említett jogsértéseket pedig az önök fóruma folyamatosan elköveti, amikor rágalmaz, becsületsértő kijelentéseket tesz és prejudikál. A moderátorok nem tesznek itt mást, mint érvényt szereznek a szerződésben (Szabályzatban) foglaltaknak, s óvják a Fórum felületét a jogellenes tartalmaktól és az azokat ide elhelyezőktől. Ahol meg gyalulnak, ott alkalmasint a forgács is hullik... Inkább részlegesen sérüljön itt a szabad véleménynyilvánításhoz, tájékoztatáshoz való joga néhány provokátornak, mint a Fórum teljes tagságának azon joga, hogy szabadon, kedve szerint használhasson egy olyan internetes oldalt, melyet magánszemélyek hoztak létre és üzemeltetnek, azzal a kitétellel, hogy az ide szabadon, a Szabályzat megszabta korlátok között ellátogató felhasználók betartják a regisztrációkor megismert és elfogadott szerződést. A szabad véleménynyilvánításhoz fűződő joga egyébként sem sérült, az internet egyik áldása, hogy ha az egyik szolgáltató kiszűrte az ön által feltett tartalmat, azt egy másik szolgáltatónál szabadon a világhálóra viheti, mindaddig, míg a másik szolgáltatót meg nem támadja valaki a jogsértő tartalmak miatt. Az önök klubjának működése során nem kellene nagyon képzett ügyvéd, hogy az önök által rágalmazott személyek keresete nyomán bezárassa a "Felszabadító Klubot".

Ezek kapcsán jut eszembe: a szabad véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogomat tervezem visszaállítani az önök klubjában. Nagyernyei Attila kizárásommal e jogomat súlyosan megsértette, mikor azzal zárt ki, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogom gyakorlása ott nem kívánatos. Tudtommal az ókori megváltó klubon regisztrációkor nem volt feltétel a Szabályzat elfogadása, lévén Szabályzat sem volt, ezért az ott elhelyezett hozzászólásaimat is vissza kell állítania, mivel több alkalommal is kijelentette, hogy azon az internetes oldalon a felhasználói tevékenység, a véleménynyilvánítás teljesen és korlátozások nélkül szabad. Természetesen, ha arra gondolt, hogy minden olyan véleménynyilvánítás korlátozások nélkül szabad, amit ő megenged, az egy lehetséges érv lehetne kizárásomra, de akkor eme szándékát a regisztrációkor kötött felhasználói szerződésben, a Szabályzatban előzetesen rögzítenie kellett volna. Mivel ez nem történt meg, kizárásom miatt polgári peres úton fogok érvényt szerezni a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogomnak. Ettől csak Nagyernyei Attila nyilvános bocsánatkérésének megtörténtével vagyok hajlandó eltekinteni, mert álláspontom szerint nem helyeztem el ott jogsértő tartalmakat, mindössze azon véleményemnek adtam hangot, mely kifejezte, hogy milyen erkölcsi, etikai normákat sért az ott folytatott "felszabadító" harc. Nézőpontom szerint e kinyilvánított véleményemmel nem sértettem senki jó hírét, személyiségi jogait, becsületét... Várom tehát a bocsánatkérést, aztán ott találkozunk, hogy ott is szabadon ki tudjam nyilvánítani a véleményemet..."   

Nos, valahogy így fest az "internetes szólásszabadsággal" kapcsolatos véleményem, s ha netán rosszul közelítettem volna a témához, gondolom Litterae majd helyreigazítja a tévedésemet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Március 13. 03:08
Tisztelt Petro!

Hozzászólásából valójában kiolvasható, hogy ténylegesen nem ért és nem is akar érteni sok mindent. Sajnálom, hogy gondolatait csak másodkézből szerzett információk és nem személyes tapasztalatok alapján teszi. Koránál fogva Önnek is tisztábban kellene látni a folyamatokat, ha mint ahogy említette "generációs méhész" még ha talán újrakezdő is. Ha kicsit félretenné cinizmusát és teljes mellszélességgel belevetné magát az egyesületi életbe, esetleg valamit vállalna is a választott közössége érdekében,ezáltal közelebb kerülne az információk forrásaihoz, közelebbről megtapasztalná a negatívumokat avagy a pozitívumokat is. Úgy veszem észre és nagyon sajnálom, hogy ÖN csak az utóbbi időben ébredt fel csipkerózsika álmából ezzel kapcsolatban. Szintén sajnálom, hogy nem találkozhattam Önnel még egy OV-n vagy Küldöttgyűlésen sem, vagy csak elkerültük egymást.

Üdv. jani bátya

Tisztelt Jani Bátya!

Nem igazán értem a hozzászólását... Esetleg akart valamit közölni, vagy kérdezni? Vagy talán arra szeretne utalni, hogy nem tudom, miről beszéltem?
Tudja, nem mindenkinek létkérdés, hogy bekapcsolódjon a "felszabadító" küzdelembe. Nekem nem jelenti a megélhetést a méhészkedés, s nem prioritás az életemben a megélhetési "érdekképviseleti" tevékenység sem, nincsenek hatalmi ambícióim, nem vagyok megsebzett lelkű forradalmár, nem motivál bosszúvágy. Még csak önfelmutató szándékaim sincsenek, egyszerűen látogatok néhány internetes portált, ahol az érdeklődési körömnek megfelelő témákkal és az azokkal foglalkozó emberekkel találkozhatok. Így keveredtem a méhészeti témájú fórumokra is: érdekel a méhészet, s ez attól teljesen független, hogy momentán effektíve tartok-e méheket. Az érdeklődés szempontjából indifferens az is, hogy tagja vagyok-e a szakmai szervezetnek. Amíg nem indult el a Méhészújság, nem is éreztem olthatatlan szükségét, hogy OMME tag legyek, a lapindítás kapcsán viszont egyszerűen kiszámoltam, hogy még kevés megtakarítást is elérhetek, ha nem "külsősként" fizetek elő a lapra, hanem tagi jogviszonyom révén juthatok hozzá. Azóta OMME tag vagyok...
Nehezen látom be, hogy csak az juthat információkhoz, aki rendszeresen az OV-n és Küldöttgyűléseken szerzi be azokat. Szerencsémre -s nem utolsó sorban koromnak is köszönhetően- nagyon sok embert ismerek, sokakat barátként tisztelhetek, kapcsolataimat igyekszem ápolni, s ennek révén könnyen hozzájuthatok azon információkhoz, melyekre szükségem van ahhoz, hogy azokat szintetizálva a saját véleményemet képes legyek kialakítani. Nem értem, ehhez miért lenne szükséges teljes mellszélességgel bekapcsolódnom az egyesületi életbe, az érdekképviseleti tevékenységbe. Én nem az egyesületi élet és az érdekképviseleti tevékenység iránt érdeklődöm, hanem a méhészet iránt. Ehhez nem kell aktív egyesületi életet élnem, szükségtelen OV-re, Küldöttgyűlésre járnom. Ez a része nem érdekel, engem a szakma érdekel. Ha az egyesületi élet, érdekképviseleti munka érdekelne, akkor már régen küldött lennék, s nem lett volna OV sem nélkülem. Nem hiszem, hogy az "ellenzék"sokat profitálna abból, ha én belevetném magam az egyesületi életbe, s higgye meg, attól a véleményem még nem változna, ha személyesen tapasztaltam volna meg, tapasztalnám meg az egyesületi élet múltbéli és jelen belső viszályait, kicsinyes és nemtelen torzsalkodásait. Addig ez nem érdekel, amíg a viszálykodás nem próbálja meg ellehetetleníteni a szakmai munkát. Ha viszont annak rovására menne, megy, akkor a saját értékrendem mentén -habitusomnak megfelelően-  némi iróniával, szatírával (sajnos néha valóban cinizmussal, szarkazmussal is) fűszerezve szoktam a jelenség ellen szót emelni. Sajnálom, ha ez nem nyerte el a tetszését, de higgye el, egy dolgot nem vethet a szememre: azt, hogy tájékozatlanul, hiányos vagy fals információk alapján teszem ezt. Lehet, hogy nem mindent mondok ki, de amit kimondok, nem légből kapott híreken, félretájékoztatáson alapszik. A lehetőségeim keretén belül szeretek "jolinfrmalt" lenni...   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Március 13. 07:06
Kedves Petro!

Igazi elmebeteg gondolatok, egy megfáradt, ellehetetlenült egyesület vezetésétől, apóka tolmácsolásában.
Még ti fenyegetőztök?
Szétnéztetek már valaha a saját házatok táján?
Nosza rajta tegyétek, benneteket meg az olaf fog vizsgálni.
Nos mit szólsz?  :o :-[
A gátlástalanság időszaka kezd a végéhez közeledni!
Hord el magad, és zárd magadra a sátrat veőfényes napsütésben.  ;D
Kellett ez nektek, jaj te szerencsétlen.

Győzzön az igazság, Legyen Köztársaság!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 13. 07:53
 Petronius arbiter!

Azt gondolod most rohanok a "seduxenemért"?
Nem gondolom,hogy bár kitől tanácsot kéne ahhoz kárnem, ha ki szeretném innen zárni.
A Méhészklub tagságot önként vállaltad, erre senki ne kényszerített.
Eszem ágában bocsánatot kérni, én minden írásomat aláírva névvel vállalom.
Először anyakönyvezni kéne a Petronius arbiter nevet, mert így a bíróságot nehéz helyzetbe fogod állítani.
Vagy így fogsz bemutatkozni a tárgyaláson? Nincs jogi vénám, de egy nick név kitiltásáért nem gondolom, hogy valaki érdemben fog veled foglalkozni. Szakmai hozzászólásaidat villogtasd, az láthatóan többünket érdekel, mint amikor megbízóid pribékjeként villogsz. Ne csacsiskodj!
Inkább a március 1-i OV-n elhangzottakra koncentrálj.
Az igazi szólásszabadság korlátozás ott történt!
Akinek más a véleménye annak KUSS!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2015. Március 13. 09:03
Hát mit mondjak adrikter barátom. Kellet ez nekef?  Miért szolsz bele a nagyok dolgába? Te még egysorban sem láttál annyi kaptárat  mind amennyi éve méhészkedik  Nagyernyei Attila. Égesd csak magaf itt is.
Lehet te büszke vagy arra, hogy tag vagy közöttünk, de én nem vagyok büszke arra, hogy köztünk vagy!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Március 14. 16:53
http://kp.hu/mehkas-konyvespolc/
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Március 14. 17:36
Hát mit mondjak , ötletes megoldás, de a nevét elég rendesen benézték. :)

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2015. Március 14. 18:43
Már megszokhattuk hogy a "pesti" embernek minden méhkas, a kaptártól a letelepedett rajig. A tévé műsorokban is rendszeresen tapasztalhatjuk. Ilyen "szakfordítások" főleg zavaróak az ismeret terjesztőnek szánt "színvonalas" szenzációhajhász produkciókban. Ráadásul a nézők szajkózzák az alpvető ökörségeket, hű de mit hallottam láttam, ez és így... ekkor szoktam mondani hogy javarészt baromság az egész.
Én már általában az elején felmérgelem magam, és máshová kapcsolok. Persze lehet hogy az sem sokkal szakszerűbb, csak nekem tűnik fel, főleg ha a Higgs-bozon a műsor témája. Ahhoz nem igazán értek. :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Március 14. 21:18
Kedves Petro!

Akkor most miért is akarsz küldött lenni? Egyik topikban akarsz a másikban nem, vagy most mi van?
De valójában te is már régen csatlakoztál egy táborhoz, csak nem ahhoz amelyikhez jani bátya. Miért próbálsz minket arról meggyőzni, hogy semleges vagy? Gondolod, hogy mi tényleg ennyire együgyűek vagyunk, nem csak én?
Folyton azzal dicsekszel, hogy milyen fenemód művelt vagy, akkor miért nézed a más nézetet, vagy véleményt formáló embertársaidat ostobának?

Ui: kérlek erre is tőmondatokban válaszolj, mert mint írtam már, aki száz szóban mondja el azt.........!

Köszönettel: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 16. 06:36
Sziasztok!
"A német környezetvédelmi szövetség (BUND) pert nyer a Bayer ellen. A Bayer a tiakloprid hatóanyagú növényvédő szereit "méhekre nem veszélyes" logóval látta el, ami az ítélet szerint a fogyasztók megtévesztésének minősül.

http://www.bund.net/bayer"

Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Március 16. 08:22
Kedves Méhésztársak, "barátaim", és kukkolók!

Igaz, még nem készült el a "MÉHÉSZ KLUB méhészeti közéletről, feketén- fehéren" szabályzata.
Szeretném kérni a segítségeteket, abban, hogy  minden új topic nyitását előzetes konzultációval nyissunk meg.
Ezért mindenkit arra kérnék, hogy mielőtt létrehozna egy új topicot, vegye fel a kapcsolatot, a klub vezetővel, vagy a moderátorral.!! 
Megértéseket köszönöm. ( mi semmi jónak, nem vagyunk el rontója) !!
Elekes László  /moderátor/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Március 19. 08:12
A Földművelésügyi Minisztérium előkészítő munkájának eredményeképpen megjelentek a Közös Agrárpolitika (KAP) Reformjának végrehajtását szolgáló, új közvetlen támogatási rendszer legjelentősebb hazai támogatási rendeletei.
1. A közvetlen támogatások igénybevételének közös szabályairól szóló rendeletben nem kizárólag a közvetlen támogatások igénybevételének alapfeltételeit rögzítették, hanem azok a tevékenységi körök is, amelyek a közvetlen támogatási jogosultságot főszabályként kizárják. A rendelet tartalmazza azt a feltételrendszert, amelyet a kizárt tevékenységi köröket folytatóknak teljesíteniük kell ahhoz, hogy mégis közvetlen támogatásban részesülhessenek. Bemutatja továbbá az ennek alátámasztására alkalmazható bizonyítási módszereket. Fontos kiemelni a rendeletnek a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági tevékenységből származó bevételek elkülönítési kötelezettségét előíró rendelkezését.
A részletek itt olvashatók.
A rendelet egyaránt alkalmazandó az egységes területalapú támogatás, a termeléshez kötött közvetlen támogatások, a mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtott támogatás, a fiatal mezőgazdasági termelők támogatása, valamint a mezőgazdasági kistermelők támogatása tekintetében.
2. Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről szóló rendelet a zöldítés gyakorlatain túl bemutatja az uniós jogból következő, valamennyi támogatásra jogosult terület kultúrállapotban tartásának követelményeit. A korábban a Kölcsönös Megfeleltetés alatt számon tartott követelményeket a zöldítési rendelet 2.§-a tartalmazza. Bővebb információk itt.
3. A termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól szóló rendelet a minisztérium által már korábban bejelentett ágazatok esetében határozza meg az igénybevétel feltételeit. A KAP reform keretében 2020-ig működő támogatási formában húshasznú anyatehén, hízott bika, tejhasznú tehén és anyajuh egyedek, továbbá rizs, cukorrépa, zöldség-gyümölcs-, valamint fehérjenövények támogatására nyílik mód.
2015-ben e jogcímekre összesen 201 millió euró, több mint 60 milliárd forint áll rendelkezésre. Ez az ágazatok többségében a korábbi támogatási szintet meghaladó összegek kifizetését teszi lehetővé. Az egyes támogatásokat az egységes kérelem felületén kell majd igényelni. A kérelemhez szükséges dokumentumokat a hamarosan megjelenő egységes kérelem rendelet fogja meghatározni.
Részletes tájékoztó itt érhető el.
4. A fiatal mezőgazdasági termelők támogatásáról szóló rendelet a gazdálkodók generációváltását segíti elő, amely maximum 5 éven keresztül nyújtható, legfeljebb 2020-ig. Területi felső korlátja 90 hektár, hektáronkénti összege várhatóan 67,5 euró lesz.
A támogatás igénybevételére jogosult minden olyan 40 évnél fiatalabb termelő, aki 2015-ben kezd mezőgazdasági tevékenységbe (ad be először egységes kérelmet), vagy gazdaságát az első támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül hozta létre.
A támogatás kedvezményezettjei lehetnek továbbá jogi személyek is. Az irányító-döntéshozó pozícióhoz szükséges benyújtandó igazolások felsorolását a fiatal gazdákról szóló rendelet, valamint az Egységes Kérelem tartalmazza.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Március 23. 12:51
http://www.origo.hu/itthon/20150323-meg-nem-tudni-ki-harcol-majd-a-szunyogokkal.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 25. 19:07
Tudjátok nem politizálunk!
Ne erről az oldalról olvassátok az anyagot.
Ha a méhészek érdekében tesz valamelyik párt, az örvendetes.
A méhek nem ismernek, narancsot és szegfűt.
Mi pedig ne törődjünk azzal, hogy ki teszi szóvá napi gondjainkat.
Ja!
Az OMME részéről ezen az ülésen részt vett, Fekete József az OMME általános elnökhelyettese, és Horváth Gábor az OMME vezető szaktanácsadója.


http://www.parlament.hu/irom40/03572/03572.pdf


http://www.parlament.hu/irom40/03573/03573.pdf


http://www.parlament.hu/irom40/03574/03574.pdf


http://www.parlament.hu/irom40/03575/03575.pdf



http://www.parlament.hu/irom40/03576/03576.pdf


http://www.parlament.hu/irom40/03577/03577.pdf


http://www.parlament.hu/irom40/03578/03578.pdf


A válasz:


http://www.parlament.hu/irom40/03578/03578-0001.pdf

A hírt közzétette:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 25. 19:20
Ma csupa érdekes híreim vannak, és én már akkor vizsgálatot kezdeményeztem, amikor dr. Cserényi Péter még arról beszélt az OV-n, hogy tenni kéne valamit.
Olvassátok el a cikket, és döntsétek el ki az igazi érdekképviselő.
Aki KUSS-oltat, vagy aki odateszi magát.
Íme a hír:
http://mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/ellentetes-allitasok-a-magyarorszagi-mezpiacrol-1278627
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Március 25. 22:11
"A felelőtlen méhészekkel kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy azokat
a méhészeket, akik az állategészségügyi jogszabályok megsértésével tartanak állatot, az
élelmiszerlánc-felügyeleti szerv az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló
2008
. évi XLV1
. törvény 55
. § (2) bekezdésének g) pontja szerint kizárja az állami
kártalanításból "

 ::)  micsoda elrettentő büntetés...
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Március 30. 11:00
A NAK nem támogatja a Népegészségügyi Termékadó kiterjesztését!
A magyar élelmiszeripar adó- és járulékterhei jelenleg is messze meghaladják az európai versenytársak hasonló költségeit, és az elmúlt évek során azok mértéke jelentősen emelkedett. Mindezek eredményeként a magyar fogyasztó jelenleg is az EU-átlagot messze meghaladó adótartalom mellett juthat hozzá az élelmiszerekhez. A népegészségügyi termékadót (NETA) ezért nem növelni, hanem csökkenteni kellene.

Az elmúlt időszak kormányzati szakmapolitikai megnyilatkozások – helyesen – az élelmiszeripar stratégiai ágazatként való kezelését kezdeményezték. A kormányzati szakmai anyagok is elismerik, hogy az éveken keresztül csökkenő fogyasztás és az egyre növekvő állami elvonások a szükséges beruházások elmaradását, vállalkozások csődjét és több ezer munkahely megszűnését eredményezték. Nemzetközi szinten is kiemelkedő mértékű az élelmiszerek többsége esetén alkalmazott 27 %-os ÁFA, csakúgy, mint az élelmiszer termékpálya szereplőire kirótt élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a NETA. Az ágazatot az elmúlt három évben egyre növekvő mértékben terhelték a különféle extraadók, összesen ötvenmilliárdos többletköltséget okozva a szektornak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) egyetért azzal, hogy a kiegyensúlyozott táplálkozás és az aktív életmód előmozdítása, valamint a népegészségügyi mutatók javítása kiemelt fontosságú társadalmi feladat. Ezt azonban nem az egyes termékcsoportok megadóztatásával kell megoldani, hanem valamennyi érintett közreműködésével létrehozott társadalmi összefogással. Ezért is támogatta a NAK az „Együtt a fogyasztókért” elnevezésű kezdeményezést, amely a magyar élelmiszeripari cégeket ösztönzi arra, hogy tevékenységük során fordítsanak kiemelt figyelmet a népegészségügyi szempontokra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Március 30. 16:20
Csuja László vs OMME  2014. november 30-ai küldöttgyűlés határozatainak megsemmisítése.                                                                                               
A nyilvános tárgyalás ideje és helyszíne:

2015. Április 01 szerda   9 óra 30 perc
    I. emelet,  23-as ajtó.
1055 Budapest Markó u. 27

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Március 30. 22:26
Sziasztok!
Kicsit megint beragadt az OMME hírcsatornája!
A legfrissebb hír ez:

"Nyitóoldal   
Kimerült a “Higiénikus aljdeszka” keret
by Melo1 • 2015-03-18"
Lassan április lesz! Ébresztő Web lap  szerkesztők!
Hol található az új SZMSZ? (Még a régi SZMSZ és Választási Szabályzat van a honlapunkon!)
Akkor mi alapján lett felállítva a jelölő  bizottság? Lassan már én sem tudom követni az eseményeket.
Miért nincs hír a küldöttértekezletről?
A szaktanácsadók fenológiai jelentése?
Hiába, nagy a csatazaj.
Az elnök alig tudta felsorolni a temérdek elvégzett feladatot.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Március 30. 22:33
Folytatnám a sort.
Hol van az OMME Kft mérlege.
Hol van a Kft vizsgálata,EB ellenőrzés,vagy ennek hiányában
a könyvvizsgálói dokumentumok.
Ja,megszavazta a küldőttgyűlés enélkül is a pénzügyi beszámolót.!?
Vagy negszavaztatták?
Hogy is van ez?

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Március 31. 08:29
Attila!

De hát még csak egy nap telt el a küldöttgyűlés óta!!! Az örömmámor eltart egy pár napig, meg asztán nagyon meg kell fontolni, hogy milyen nyakatekert hír legyen, hogy megfeleljen többség akaratának!(a maroknyi kisebbség úgy sem számít)

Anti!

Ezek a kérdések miért csak benned, meg bennünk kisebbségben merülnek fel?? Hiszen ezek triviális kérdések, sok "ész" nem kell hozzá, hogy ez megfogalmazódjon valakiben!!

Akkor most hogy is van ez?

Üdv: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Március 31. 17:20
https://www.luzernerzeitung.ch/nachrichten/zentralschweiz/ur/abo/Veterinaere-erklaeren-Uri-zum-Sperrgebiet;art9652,511398
Úgy néz ki már Svájcba is megérkezett a kedvenc bogarunk.  :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 01. 12:31
Megtörtént, aminek meg kellett történnie.

2015 április 1-én 10 óra 15 perckor a Fővárosi Törvényszék I. fokon eljáró bírója ítéletet hirdetett Csuja László kontra OMME perben.

A bíró ítéletében érvénytelenítette a 2014 november 30-i küldöttgyűlés valamennyi határozatát, mivel az OMME nem tartotta be a szabályokban előírt értesítési határidőt a meghívók kiküldésekor.

A tárgyaláson érdemi érvelés hangzott el Csuja László és az OMME képviseletében eljáró Dr. Soós Tibor ügyvéd részéről is. Az érdemi érveket a bíró meghallgatta, jegyzőkönyvezte. A jegyzőkönyv idővel olvasható lesz a Törvényszék honlapján.Természeten meg fogjuk keresni a lehetőséget, hogy itt is olvasható legyen.

 A kereset megtámadható ugyan másodfokon, azonban nincs esély arra, hogy a pert az OMME másodfokon megnyerje.

Az OMME tehát a 2005-ben elfogadott alapszabály szerint kell működjön továbbra is, azzal a kitétellel, hogy a közhasznúságra vonatkozó részei az alapszabálynak érvénytelenek, hiszen azt a Fővárosi Törvényszék már a múlt és júniusában megsemmisítette. Továbbá azt is előírta az OMME számára a tavalyi bírói utasítás, hogy új alapszabályt kell alkotni.

Az új alapszabály megalkotására és előkészítésére javasoljuk a belső demokrácia kiterjesztését mindazon emberekre, akiket az OMME vezetése a múlt évben nem volt hajlandó érdemben meghallgatni és az alapszabály elkészítésébe bevonni.

Azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a 2015 máőrcius 1-i Országos Vezetőségi ülés határozata érvénytelen, továbbá a 2015 évi március 28-i küldöttgyűlés összes határozata hasonlóképpen érvénytelen.

A rosszul begombolt mellényt csak akkor lehet jól begombolni, ha előtte kigomboljuk. Tehát most indult el a mellény kigombolása.

Bizom benne, hogy mindenki számára világos mit kell tenni a továbbiakban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 01. 13:32
Mi az indok, ami miatt érvénytelenítette a bíróság az alapszabályt?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 01. 13:34
A mostani küldöttgyűlés határozatai miért is érvénytelenek? Akkor most nem lehet, nem tudom, Kovács Pista bácsit Karakószörcsögről kitüntetni 60 év méhészkedés után?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Április 01. 13:46
Bogár Tamás!

Mert szabálytalanul lettek a meghívók kiküldve a novemberi rendkívüli küldöttgyűlésre!
De ezt leírta Geddekas is.
Én úgy gondolom, hogy az alapszabály módosítása, "megerősítése" is semmis, mert az "új" (de már érvénytelen) alapszabály azon az ominózus novemberi kgy.-en lett megszavaztatva.
Tehát nem volt mit módosítani!
A kitüntetésekre nem tudom, hogy vonatkozik-e.
Én úgy gondolom, hogy gyakorlatilag 260 küldött azért utazott fel szombaton Budapestre és azért töltött el egy napot a kgy.-en, hogy ezeket a kitüntetéseket megszavazza.
Más gyakorlatilag nem történt az érvénytelen alapszabály miatt...
Ha rosszul gondolom, kérlek javítsatok ki!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Április 01. 14:03
QUQURIQ !!!

Kedves Tamás!

Csuja László pontosan leírta, hogy miért is lettek érvénytelenítve a közgyűlési határozatok.
Ezzel természetesen a kitüntetések is hatályukat veszítették. (sajnos)
Ez nem azt jelenti, hogy nem érdemelték meg a méhésztársaink a kitüntetést.
A következő közgyűlésen úgy is meg fogják kapni, hiszen az egész közgyűlés egyhangúlag megszavazta Nekik!
Sajnos, már Gödöllőn a közgyűlés kezdetén az OMME kontrol csoport ezt kifogásolta, hogy szabálytalanul lett összehívva a közgyűlés!
Szót sem adott az OMME elnöke a hozzászólóknak, még kikényszerítve sem! Az EB tagja sem kapott szót!
Mihamarabb át akarták zavarni az alapszabály elfogadtatását a tagsággal.
Miért?
Mert még a kongresszust is meg akarták volna tartani,
meg az ünnepi zászlószentelést is,
meg Isaszegen a Vicze tábla avatást is le akarták bonyolítani!
No, Tamás itt a magyarázat!
Egy seggel csak egy lovat lehet megülni!!!
Erre a kontrol csoport jóval a rendezvény előtt figyelmeztette az OMME vezetését!
Itt nem a Csujával van a gond, hogy miért adta be a bíróságra az ügyet, hanem a törvénytelenségről szól a történet!
Akik elkövették, vállalniuk kell a felelőséget!
A bíró is feltette a kérdést, hogy az EB elnöke miért nem lépett közbe?
Ezt a kérdést meg az EB elnökének (Fáskerti Lászlónak) kell feltenni, hogy miért hagyta a törvénytelenséget az OMME-ba eluralkodni???

A Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Április 01. 14:27
A mostani küldöttgyűlés határozatai miért is érvénytelenek?

Az „új alapszabály” rendelkezései szerint bonyolították le az OV-t és a Küldöttgyűlést is. Ha az „új alapszabályt” a szabálytalan megalkotása miatt hatályon kívül helyezi a bíróság (az alapszabály szerint megsemmisíti), akkor annak a rendelkezéseire hivatkozni nem lehet, az joghatások kiváltására alkalmatlan. Innentől kezdve az ez alapján összehívott és megtartott Küldöttgyűlés is szabálytalan. Meg úgy általában az egész működés szabálytalan, ami ez alapján történt. Ezen kívül még lehet mondani legalább egy tucat okot, de nem látom most értelmét, ez is bőven elegendő.

Én magam legalább hússzor leírtam nyilvánosan ezen a klubon, hogy szabálytalan volt a két rendkívüli küldöttgyűlés összehívása, egyébként is a régi alapszabály szerint kell eljárni. Leírtam volna a zöld fórumon is, de miután a harmadik OMME-ről szóló hozzászólásomat törölte valaki indokolatlanul és sunyi módon, oda többet nem vagyok hajlandó írni. Ugyanezeket elmondtam az egyik IB tagnak szóban is, de mentségére vagy terhére legyen írva, valószínűleg nem is értette, hogy miről beszélek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 01. 14:57
A kitüntetést csak egy példának említettem, de akkor ezek szerint örülhet a mézhamisítás miatt kizárt méhész is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 01. 14:59
Bár szoktam itt olvasgatni a hozzászólásokat, de segítsen már valaki, ne kelljen előkeresnem, miért lettek szabálytalanul kiküldve a meghívók a gödöllőire?
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2015. Április 01. 16:20
Innentől kezdve az ez alapján összehívott és megtartott Küldöttgyűlés is szabálytalan.

Ezek szerint az Etikai Bizottság +2 tagjának megválasztása is storno? Remélem a megismételt választáson már sikerül  valamennyi jelölt nevét helyesen szerepeltetni (aztán akkor mehet a törpögés, hogy a 3 "Dr." közül melyik kettőre kell az x-et rakni...!  ;D)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Április 01. 16:37
Bogár Tamásnak üzenem:

mert nem felelt meg az érvényes szabályoknak, de ez a legenyhébb besorolása az érvénytelenítésnek. Ami ott történt akkor az inkább már bűncselekmény, a demokrácia ellen mindenképpen.
Eszébe sem jusson senkinek, hogy a megsemmísítés kapcsán csupán a meghívók szabálytalan kiküldésére gondoljon.
Ez volt a legelegánsabb megoldás, a győztes fél részéről!!
Nyugodtan gratulálhatsz Csuja Lászlónak, ha igazi méhész vagy, hacsak nem tartozol a bukott vezetőséget pártolók rohamosan csökkenő táborához.
Információim szerint érkeznek a gratulációk, eddig rendíthetetlennek vélt OMME Vezetőség pártoló egyesületi elnököktől is.

A mai nap nyertesei a méhek és rajtuk keresztül a méhészek lesznek!!

Győzzön az igazság, Legyen Köztársaság!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 01. 20:19
Most ne keverjük már a dolgot azzal, hogy mi történt a küldöttgyűlésen. Geddekas írta ezt: "A bíró ítéletében érvénytelenítette a 2014 november 30-i küldöttgyűlés valamennyi határozatát, mivel az OMME nem tartotta be a szabályokban előírt értesítési határidőt a meghívók kiküldésekor. "

Szóval, akkor még egyszer kérdezem: amiatt érvénytelen, mert nem 15 nappal korábban, hanem csak mondjuk 14 nappal korábban kapták meg a küldöttek a meghívót?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Április 01. 20:34
Lesz majd egy részletes írásbeli indokolás, azt meg kell várni. Előreláthatólag 1-2 hét. Addig biztosan nem tud neked erről minden részletet lefedő felelősséggel nyilatkozni senki, még azok sem, akik jelen voltak a tárgyaláson. Addig olvasd el a Csuja László keresetét –fent van itt a klubon-, az abban foglaltakat vizsgálhatta a bíróság, ha időközben nem nyújtott be újabb tartalommal valamilyen kiegészítést.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Április 01. 20:39
A szabály az szabály, a Vezetőség pedig szabálytalan volt mint mindig.

Arroganciára válaszul elegancia.

Győzzön az igazság, Legyen Köztársaság!!!

Küldöm ezt a dalt az értetlenkedő mára kisebbségbe szorult, Vezetőségnek és szócsöveiknek.

https://youtu.be/d-diB65scQU

Ps.: Lehet nyugodtan gratulálni a győztesnek

Győzzön az igazság, Legyen Köztársaság!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Április 01. 21:06
Sziasztok!

Nagyon örülök a mai ítéletnek és annak is, örülök, hogy végre győzött az igazság. Nem akarok senkit elkeseríteni és azt sem akarom, hogy az jöjjön le, hogy vészmadárkodok. A novemberi és a szombati kgy-t látva viszont vannak aggályaim! A szavazó gépezet úgy működött mindkét alkalommal, mint a parancsolat. Mi a garancia arra, hogy a sok automatikusan szavazó küldöttnek, megváltozik a véleménye ezután az ítélet után?

Nb18

Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Április 01. 21:08
Gratulálok !

Mélyen és teljes szívemből gratulálok Csuja Lacinak! Külön megveregetem a vállad ha összehoz még valaha a sors(vigyázz a műtétel a te állapotodban akár végzetes is lehet)ha a zárójeles forgatókönyv jön be akkor pedig dobok a perselybe hogy hátha nem az ördög vitt el.Ha meg ő akkor az úgyis elég büntetés szegénynek.


Bizakodó Karcsi

Kedves Lengyel Köztársaság!


Ki a győztes okoska?Kinek kell gratulálni?

Karcsi
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2015. Április 01. 21:13
A pálos atyákat is mindenféle ürüggyel támadták. A hatalom arroganciája sokszor megnyilvánult már a történelemben. Az agresszív hatalom sosem hallgatja meg a többieket. Most megy a neten a Dunán, hányszor tették lehetetlenné azok életét, akik mást gondoltak, mást mondtak, vagy tettek, mint a HATALOM.  1981. 11.04 -én a Pálosok megjelenhettek nyíltan, már nem kellett bujkálniuk.

Az OMME életében is eljő az idő, amikor minden küldött nyugodtan a szíve szerint szavazhat. Nem kell azt figyelnie, hogy nézi-e a KUSS alelnök.

Apropó: Csak Fáskerti szerepét firtatta a Bíró?  Mázlista a Fáskerti, hogy egyenlőre csak a Bíró érdeklődik utána.

A jövőt kukkoló Sz.Vereb.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hozso - 2015. Április 01. 21:27
Mi volt a hiba? Csak annyi, hogy az OMME Alapszabály szerint a meghívót 15 nappal korábban kell kiküldeni. Mivel a gödöllői küldöttgyűlés november 16-án került megtartásra, így a november 30-án Budapesten megrendezett, emberi számítás szerint nem felelt meg a 15 napos kritériumnak.
Az persze ismét csak nem volt meglepő, hogy nagyjaink az erre vonatkozó észrevételt, minden más kényes elemmel együtt leseperték az asztalról. Most aztán csipegethetik a lehullott morzsákat.
A mai, de még nem jogerős döntés egyenes következménye lehet és kell, hogy legyen a megerőszakolt, március 28-án elkövetett módosítás  tiszavirág élete. Azaz valójában nem történt semmi!
Ennek alapján javasolnám a Tisztelt Alapszabály Előkészítő Bizottságnak, hogy éljenek a lehetőséggel és tényleges szakmai munkát végezve, olyan Alapszabály tervezetet alkossanak, ami minden tekintetben megfelel a magasabb szintű jogszabályi követelményeknek, és az sem lenne baj, ha nem riadnának vissza egy-egy jelenleg kényesnek tűnő szabályozási elem korrekt megfogalmazásától. A majd kérünk állásfoglalást című ködösítés eddig sem és ezután sem fog eredményre vezetni, legfeljebb időhúzásra lehet jó, egyben alátámasztva  a korábbi aggodalmat a 4.000.000 Ft-os tervezett ügyvédi díj mértékére vonatkozóan. Már tudjuk, hogy egy módosítás = 500.000 Ft. Ha a március 28-ai Küldöttgyűlést nézem, úgy nem is olyan rossz órabér! Ismételni tudom csak a korábbi felvetésemet, nem zavarna a dolog, ha nem nekünk kellene fizetni a révészt, mert mit is ír(mond) a hogy is hívják?! Mind ezt persze az OMME pénzén!
Azt is jó lenne már sokaknak tisztán látni, hogy valójában ki, illetve mi az OMME.
Tisztelet azoknak, akik valamikor önzetlenül, lelkesen a szakmát képviselve létre hozták, és úgy tűnik néhány hozzászólásból, hogy még ma is azt a képet őrizték meg maguknak. Egyik oldalról az a kép egy kicsit megsárgult, de ezzel együtt színesebb is lett, mert a világ is oly mértékben változott, hogy azt nem lehetett, lehet figyelmen kívül hagyni. Ez önmagában nem is lenne baj, ha ténylegesen a méhésztársadalom javát szolgálná, mert hogy szolgálhatná 100%-os mértékben.
De miért nincs ez így? Nehéz lenne hitelesen, teljes körűen megfogalmazni, ahhoz minden részletet pontosan ismerni kellene, de ilyen ismeretekkel azt gondolom, hogy csak egy nagyon szűk kör rendelkezik, aztán ezt vagy elmondják vagy nem, de az egyik az biztos. És az sem mindegy, hogy hogyan teszik mind ezt.
Az látható volt, hogy Gödöllőhöz képest a március 28-i Küldöttgyűlés már majdnem  a demokrácia kivirágzása volt - jön a tavasz - de valójában amíg egy ember mondja meg, hogy mi a szabály, addig az nem demokrácia, legfeljebb demokratikus centralizmus. Meghallgatom és majd eldöntöm, mert vannak önkéntes segítőim nem is kis számban.
Még valamikor iskolás koromban az április 1-t a "bolondok napjaként" tartottuk számon és viccelődtünk a tisztesség határain belül.
Ami ma történt az nem vicc, nem hiszem, hogy nevettek volna az érintett felek. Az azonban bizonyos, hogy igazolást nyertek a korábbi felvetések a törvénysértéseket illetően amibe vélhetően az elefántcsont torony is bele remegett. Ez csak a kezdet.

Dr. Horváth Zsolt
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 01. 21:44
......................................
Apropó: Csak Fáskerti szerepét firtatta a Bíró?  Mázlista a Fáskerti, hogy egyenlőre csak a Bíró érdeklődik utána.

A jövőt kukkoló Sz.Vereb.

Fáskertit az OMME ügyvédje keverte bele a dolgokba.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Április 01. 22:53
Kedves Varga Karcsi!

Azt hiszem, te sem tudod levetkőzni amit rád rót a "sors".
Úgy gondolom, hogy téged nem érdekelnek a tények. Pedig idővel jobban járnál. Csuja Lacit meg ne féltsd, tud magára vigyázni.
Ha félre értettem az írásod, akkor elnézésed kérem, megkövetlek majd!

Kedves Bogár Tamás!

A hozzászólásaid számát tekintve, már "képben" lehetnél a történteket illetően. Többször és többen leírták, hogy honnan fúj az a csúnya szél.
Törvénytelenségek és alapszabály áthágások sorozatát követte el a vezetőség az utóbbi közel 2 évben. Ez kezdődött még a Fekete József ált. elnökhelyettes úr uralkodása vége felé, tudod az a bizonyos Lászlóffy levéllel, ami ugyan törvénytelen nem de etikátlan mindenképpen volt.
Azóta minden szabályszegést szóvá tettünk, mindent lesöpörtek az urak. Na ebből lett elegünk!
Bízom benne, hogy megértettél.

Köszönettel: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 01. 23:39
Szabó Karcsi elnök társamnak és a többi magyar méhésznek üzenem:

A Törvényszék a hibákat korrigálja ítéletével, de a szándékokat nem tudja.

A szándékokat az OMME tagjainak, küldötteinek, elnökeinek kell korrigálnia. Ehhez első lépésként az előítéleteket félre kell tenni, a gőzt az agyból le kell ereszteni. Meg kell nyugodni. Fel kell emelnünk a fejünket, józan paraszti ésszel és jó szándékkal kell a továbbiakban a közös érdekeinkért cselekedni. Mindenki másképpen, de mindenki tehet valamit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2015. Április 02. 00:00
Ébresztő!

Ha eddig azt hitte volna valaki, hogy a jogász végzettségű elnök az egykoron magas politikai körökben mozgott sztárgázsis ügyvéddel mindent elintéz, annak a mai nap az ébresztő kürtjével kellett felébrednie a csipkerózsika álmából. Ezt elsősorban az IB tagoknak és az EB tagoknak kell átgondolnia!

Egy egyszeri-sima méhész, aki a helyszínen is mondogatta, hogy ez így nem szabályos, nem jogszerű tollat ragadott. Sztárgázsi nélkül, a közért bátran kiállt. Neki csak gratulálok a bátorságához, hogy fenyegetések közepette, - amik ezen fórumon is illették - anyagi felelősséget is vállalt véleménye érvényesítésére. Az OMME elnöke és a sztárgázsis ügyvéd tévedtek. Vajon a sztárgázsis ügyvéd visszafizeti azt a díjat, amit az OMME a november 30-val kapcsolatban kifizetett Neki? Az Ő felelőssége egyértelmű. Jóval a küldöttgyűlés előtt minden körülményt megismert, és vállalta a közreműködői szerepet november 30-án. Az Elnök, az EB és az IB hibáztak, amikor nem hallgattak az egyszer méhészekre, akik azt mondták: ez így szabálytalan. Az EB több hónapot megkésve (akkor miért kussoltak) fel is hívta a figyelmet: A tanulságot le kell vonni! A Bíróság megtette a magáét.

Az elnök hibájáért miért az OMME fizet? Ha Csuja hibázott volna Ő maga fizette volna. Ha az elnök hibázik akkor meg szintén a Csuja és a többi méhész fizeti? Mert itt nem az OMME vétett. Nem a küldöttek. Nem més, mint az ELNÖK! Az IB és az EB csak annyiban, hogy nem voltak elég határozottak, hogy maguk lépjenek, pedig látták a bajt. Látják a többi bajt is!

Egyetlen módon lehet a dolgokat rendezni. Le kell ülni az OMME Kontroll Csoporttal. Szabályosan és konszenzusra törekvően kell dolgozni. Nem erőből, cél szentesíti az eszközt alapon mindent elkövetve.

Ez a per csak egy volt a sok perből, amire dr. Soós biztatta a méhészeket. Az alapszabály tartalma is per tárgya lesz. A jelenlegi tervezet olyannyira antidemokratikus, olyannyira ellentétes a jogszabályokkal, hogy az már ordító. Csak mi méhészek megbíztunk a jogvégzett nyugdíjas vámtisztben. De tévedtünk. Sem az, hogy nyugdíjas, sem az hogy jogvégzett nem elég ahhoz, hogy beszéljen velünk, méhészekkel! Milyen tájékoztatást kapnak a méhész vezetők, a méhész küldöttek? Elegendőt, vagy csak udvariassági leveleket? Te mit kaptál? Mit olvastál az OMME honlapon?

Gratulálok a Kontroll Csoportnak, gratulálok Csuja Lacinak! Békében és szabályosan a méhészekért előre!

Ébresztő!!!

a vekkerállító Sz.Vereb
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Április 02. 06:32
Kedves Szürke Veréb!


Ami azt illeti szerintem is örömteli az hogy tényszerűen nem volt meg a megfelelő idő ami a küldöttgyűlés összehívásához így sikerült fogást találni az eljárás menetén. Eddig ez oké, de majd akkor javaslom Csuja Lacit megkoronázniha1:befagy a Duna  2:Ha beltartalmi okok miatt utasítja el a bíróság az alapszabályt és nem a megfelelő időkeret meg nem léte miatt! De nem baj ha ez ilyen sikerélményt nyújt akkor  azt én tiszteletben tartom mivel itt még nem történt hasonló(atya pere) ezért úgy gondolom ha ennyire fontos nektek remélem nem súlyozzátok túl a dolgot.
Nem biztos hogy a legkönnyebb út a bírósági de van aki ezt állítja és ezt is vallja ,ebbe nekem nincs beleszólásom csak véleményem de azt nem ismételgetem mivel nem pozitív evvel kapcsolatban függetlenűl a mostani döntés eredményétől.


Jó reggelt mindenkinek Karcsi!


Kedves Bercsényi!

Lehet hogy félreértettél mivel nem Csuja Lacit féltem hanem szegény Ördögöt mivel ha véletlenül nála landol akkor lehet hogy ő is a bíróságra fog járni.Illetve egy idő után át akarja venni a hatalmat!!!


 Aggódó Karcsi!
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 02. 06:50
Kedves Karcsi!
Mielőtt belemennél olyan dolgokba, amihez a te bevallásod szerint is olyan messze állsz mint Makó, Jeruzsálemtől, azon gondolkozz el, hogy ha felépítenek egy házat alap nélkül, és az utána összedől, számít-e az, hogy milyen ablakok, vagy milyen tető volt rajta.
Szerinted az ablakgyártó, vagy a tetőfedő volt a hibás mert összedőlt a ház??
Remélem nem haragszol meg, és csak bízom benne, hogy te is úgy gondolod,; hogy vezető embernek minimum ismeret kell az élet területén, hogy eltudja vezetni a csapatát. Ilyen vagy te is ??
Ha nincs ehhez hasonló ismeret a tarsolyban akkor célszerű segítséget kérni. Van mikor a segítség is csalfa.
Most hirtelen egy KFT dal sorai jutottak eszembe, ; siker, pénz, csillogás,
 HALLGASD - hallgassátok.
 https://www.youtube.com/watch?v=iUp25WH373k

Ui:
A fröcskölődést egy picit visszább kéne venni, mert nem mi követtük el a szabálytalanságokat.
De meg értem a csalódottságodat.
https://www.youtube.com/watch?v=yOSGbIYEZ48
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2015. Április 02. 06:51
... Ha beltartalmi okok miatt utasítja el a bíróság az alapszabályt és nem a megfelelő időkeret meg nem léte miatt!

Karcsi!

Valóban piti dolognak tűnik, hogy egy nappal előbb vagy később küldték ki a meghívót, DE:

1) a jogszabályokat (többnyire) azért alkotják, hogy azok a társadalom működését szabályozzák. Nem ilyen opcionális dolog, hogy ez tetszik, betartom, ez hülyeség, ezt nem...

2) ami sokkal nagyobb baj (és nem "csak formai" hiba), hogy magát az alapszabály-tervezetet sem sikerült időben kiküldeni - ami pedig alapja lett volna az érdemi munkának. Sajnálom, ha Téged még mindig nem zavar, hogy kellő felkészültség hiányában kényszerítettek igencsak felelős, az egyesület mindennapi életét (sőt: a jövőjét is) meghatározó döntés meghozatalára.  :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Április 02. 06:59
Kedves Karcsi!

Láthatóan nagyon szenvedsz, de ezzel mit kezdeni nem tudok.

Arra vigyázz, nehogy te légy a felelősök Org. Bélája a végén.  ;D :-[

Sokkal jobban szeretem, ha a lányod ír helyetted.  :-[

Tarts egy pici szünetet, gondold át az egészet leheld ki magadból az ártalmas gőzöket, tisztulj meg, töltődj fel értelmes gondolatokkal és Húsvétot követően szívesen várunk itt.


Győzzön az igazság, Legyen Köztársaság!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 02. 08:16
Amint korábban mondtam, hemzseg a súlyos tartalmi hibáktól is az alapszabály és a per elindítása előtt egy héttel ott feküdt az asztalomon több kereset is. Az én felelősségem volt, hogy melyiket indítom el. Az választottam amelyik a leggyorsabban eredményt hoz. A választásom jóságát, józanságát az eredmény visszaigazolta. Jelzem, ebben sokat segített az a rutin, amit 1988 óta különböző felelősségű döntéshozatali szintű munkakörökben eltöltöttem.

Arról is meg kell emlékeznek, hogy ez az eredmény nem születhetett volna meg annak a csapatnak az aktív segítsége nélkül amit Fáskerti úr irigyel tőlünk és tyúkudvarnak becézett, ami neki fogy, nekünk pedig nő és erősödik.

Köszönöm az összefogást, türelmet, együtt gondolkodást, együttműködést. és köszönöm az elismerő szavakat. Ezek mind a közös sikeres jó szándékú munkánknak szólt. Ebben -bár ő nem hiszi,- de Karcsinak is szerepe volt.

Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Merítsünk erőt ebből a mondásból barátaim! Folytassuk bátran a megkezdett munkát!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2015. Április 02. 09:15
"Lehet hogy félreértettél mivel nem Csuja Lacit féltem hanem szegény Ördögöt mivel ha véletlenül nála landol akkor lehet hogy ő is a bíróságra fog járni.Illetve egy idő után át akarja venni a hatalmat!!!"


Akkor az ördög, valószínű nem Tökömfalváról származik. :D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2015. Április 02. 09:52
Még a novemberi küldöttgyűlés idején írtam, hogy engem meggyőztek a jogi érvek, hogy nem lesz érvényes az a küldöttgyűlés. Jó lett volna, ha azok is végiggondolták volna, akiknek döntési jogkörük volt az ügyben. Bogár Tamás, Varga Karcsi: olvassátok el, mit írt Jakabadmin. Alapvetően nem az egy nappal van baj. Azzal, hogy aznap került fel a honlapra az alapszabály tervezet. Egy küldött így miként tudja azt, hogy akik őt küldték, mit tartanak ebből helyesnek? Nekem mondjuk alapvető aggályaim vannak a képviseleti demokráciával, de egy ilyen sokszintű döntéshozatalnál, amikor arról van szó, hogy milyen szabályok szerint működjön az egyesület, akkor annyit tiszteletben kell tartani, hogy mindenki meg tudja ismerni az alapszabály tervezetét. Adott esetben annak megtárgyalásához is idő kell (pl. más egyesületekkel megismertetni a tervezettel szembeni érvrendszert). Ez a demokrácia alapja. Hozsonak teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy ennek hiányában  ez maximum demokratikus centralizmus. Persze, lehet azt mondani, hogy formai hiba volt. Ennél azért sokkal mélyebben rejlik az igazság. Pedig nem vagyok vádolható sem Geddekas, sem Litterae fanatizmussal. Szóval azt gondolom, hogy az a minimum, hogy ennyi idő idő után illene már egy szabályos alapszabály elfogadó küldöttgyűlést összehívni. Mert ez így sajnos egy nagy szerencsétlenkedésnek tűnik .
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2015. Április 02. 11:04
... Szóval azt gondolom, hogy az a minimum, hogy ennyi idő idő után illene már egy szabályos alapszabály elfogadó küldöttgyűlést összehívni.

Ha így haladunk, erre hamarosan sor is fog kerülni, csak majd a bíróság hívja össze, törvényességi felügyelet keretében...

5 hónap eltelt, és még mindig itt tartunk??
http://fustolo.wordpress.com/2014/10/08/a-let-a-tet/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 02. 12:18
Egyetértek Varga Károllyal.
Én is emiatt kezdtem ezt a témát boncolgatni. De úgy látom, nem értitek, miről beszélek, beszélünk. Egy ilyen formai hibába belekapaszkodni, nagyon súlyos taktikai hiba volt a részetekről. Ez csak ellenszenvet szül a küldöttek nagy részében. Ha tartalmi hibákat nem fog említeni a bíróság az indoklásában (pl. hogy nem kaptatok szót, vagy hogy érvénytelen volt valamelyik szavazás, stb.) akkor ez nem olyan kedvező fejlemény szerintem a számotokra. Sőt. Reménykedjetek, hogy valami lényeges dolog is legyen benne, mert az ilyesmi, hogy a második közgyűlés az minek számít és egyéb ilyen jogi hülyeségek totálisan nem érdeklik az embereket. A hülyeségek szót azért használtam, mert a küldöttek nagy része számára ezek nem fontosak, teljesen mindegy nekik, hogy egy héttel később lehet-e folytatásnak nevezni egy másik közgyűlést, vagy újra ki kell 15 nappal korábban meghívót küldeni és ilyenek.
Miért nem arról szól ez az egész, hogy mondjuk valamelyik javaslatotokat nem tette fel szavazásra az elnök? Ami igaz lenne és egyet is értenék vele. De ha lényegtelen jogi kekeckedés fog menni, azzal nem fogtok szimpátiát kiváltani, ezt már előre is megmondom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 02. 12:33
Bogár Tamás!
Idézet
Reménykedjetek, hogy valami lényeges dolog is legyen benne, mert az ilyesmi, hogy a második közgyűlés az minek számít és egyéb ilyen jogi hülyeségek totálisan nem érdeklik az embereket. A hülyeségek szót azért használtam, mert a küldöttek nagy része számára ezek nem fontosak, teljesen mindegy nekik, hogy egy héttel később lehet-e folytatásnak nevezni egy másik közgyűlést, vagy újra ki kell 15 nappal korábban meghívót küldeni és ilyenek.
Ha te ezt így látod, akkor miért nem bombázod az OMME vezetőit, hogy tartsák be a törvényi előírásokat, mert ti így is, úgy is, mindent meg szavaztok nekik??
Mire ez a nagy sietség, várhattak volna még egy két napot, és minden rendben lenne.
Idézet
De ha lényegtelen jogi kekeckedés fog menni, azzal nem fogtok szimpátiát kiváltani, ezt már előre is megmondom.
Lehet, hogy tőlem hallod először, hogy a jogszerű működés, működtetés kérése, ebben az esetben már követelése, az nem kekeckedési forma. Én már azt is látom, hogy nem népszerű a táborotokban az, aki szeretné ha az egyesület jogszerűen működne, és  betartaná a rászabott működési előírásokat. Ez viszont nem színpátia kérdése!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 02. 13:12
Valamit nagyon nem értesz, értetek. A "táborotokban" szó sokat elárul arról a gondolkodási sémáról, amibe bezártátok magatokat. Én nem tartozom egyik "táborba" sem és szerintem a küldöttek többsége sem. Nem Mészáros pártiak, Cserényi pártiak, vagy Nagyernyei pártiak a többség, hanem az OMME pártiak. A legtöbben az OMME pártján állnak, abban vagyunk érdekeltek, hogy az egyesület jól működjön, eredményes legyen. A küldöttek többsége szerintem ezt tartja szem előtt és ezért tűnhet néha irreálisnak egy-egy döntés. Ha most Mészárosban látja az OMME érdekét érvényesülni, akkor sokan őt támogatják, ha majd másban, akkor meg azt fogják támogatni. Képzeld el ezt a helyzetet és add hozzá azt a hírt, hogy formai okok miatt megtámadták a közgyűlés érvényességét. Mi lesz szerinted a reakció? Azt fogják mondani, hogy de jó, helyreállt a törvényesség, mert ez mégis csak botrány, hogy nem volt még egy 15. napom is olvasgatni a tervezetet? Frászt.
Pedig meg lehetett volna sok egyebet is kifogásolni, ezt meg el kellett volna felejteni, Csujával nem biztos, hogy jó ötlet volt szövetkezni. Miért nem arról szól a történet, hogy az új alapszabályban törvénybe ütköző tételek is vannak? Én is küldött vagyok, volt vagy 3-4 pont, ami ellen szavaztam. Ha most azt olvasnám, hogy eltörölte a bíróság azt a pontot, hogy pl. csak az összes tag jelenléte mellett lehet új napirendi pontot felvenni, akkor gratulálnék, mert azt mondanám, hogy ez igen, ez valami! Vagy az önálló egyesületekre vonatkozó rész is törvényellenes. Tényleg a közgyűlés összehívása itt a legnagyobb gond?
Ezt a beteges hozzáállást pedig, ami sajnos a magyar belpolitikából már ide is beszivárgott, hogy csak ellenségekben és szövetségesekben lehet gondolkodni, el kellene felejteni. Méhészek vagyunk, a méhészeti ágazat jövőjéért dolgozunk, abban vagyunk érdekeltek, nem egyes személyek pozícióban tartásában vagy eltávolításában az egyesületben. Attól meg egyenesen a gyomrom fordul fel, hogy ha valaki itt olyat ír, ami egyeseknek nem tetszik, akkor egyből ismeretlenül is elkezdik beskatulyázni, hogy biztos ennek meg ennek az embere és nyomozni kezdenek utána.  Mi ez, KGB?
Én a magam részéről nem vágyom semmilyen pozícióra, nem kívánok senki mögé helyezkedni, de azt fogom támogatni, akiben azt látom, hogy elősegíti az egyesületet, az ágazatért dolgozik és nem hátráltatja azt. Nem érdekel, hogy ez a személy valami ellenzékből kerül-e ki vagy a mostani vezetésből. De a pitiánerséget nem díjazom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 02. 13:19
Kedves Bogár Tamás!

Csuja László keresete olvasható itt a fórumon, ha jól tudom. Számos érv szerepelt abban az értesítési határidőkön túl. A keresetben csupa olyan garanciális szabály megsértése lett szóvá téve, ami a demokratikus működés elengedhetetlen feltétele.

A bírónak megvan rá a jogköre, hogy rangsorolja, mit tekint elsődlegesnek. Erre kiterjedt bírói gyakorlat van és feltételezésem szerint ezt vette alapul esetünkben is a bíró. Dr. Soós Tibor az ítélethirdetéskor közbe is szólt, próbálta a bírót más irányba terelni. Nem sikerült ez neki és még örülhet is, hogy nem kapott rendbírságot.

Miért olyan erős garanciális szabály az értesítési határidők betartása? Mert a döntéshozó nép nem szavazógépezet, hanem a kapott meghívó alapján felkészül a döntéshozatalra. Márpedig a felkészüléshez idő kell. Olyan nincs, hogy 12 000 ember sorsát és egy agrárgazdasági ágazat sorsát érintő ügyben előző nap feltett és alapjaiban is átszerkesztett alapszabály (Országos Vezetőség jogainak kiüresítése) elfogadása ügyében a küldött megalapozott döntést tud hozni másnap.  Ez az emberi méltóságnak, a szabad és átgondolt döntéshozatal jogának súlyos megsértése. Demokratikus alapjogokat sértett meg a Vezérkar.

Kedves Tamás és kedves Vezérkar!
A tagság nem pórnép, és meg kell neki adni a kellő tiszteletet. A Vezérkar részéről a tisztelet jele lenne, hogy érdemi időt hagy a döntésekre való felkészülésre, elolvassa, meghallgatja és megvitatja a küldöttekkel a véleményeket és a kisebbségi vélemények figyelembe vételével a konszenzus lehetőségét is megteremti. Ez lehet, hogy sok munkával jár, de sokkal hatékonyabb, mint a rosszul elvégzett munka. Amíg ezt nem érti meg a Vezérkar, addig nem lesz béke az olajfák hegyén.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2015. Április 02. 13:43
Az Elnökség ezek szerint megszűnt, és helyette újra van Intéző Bizottság. Az Ellenőrző Bizottság viszont  változatlan, s továbbra is, az alapszabályban megfogalmazottak szerint, őrködik a jogszabályok végrehajtása és betartása felett.Vagy már lemondtak az ítélet miatt?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 02. 13:54
Kedves Tamás!

Valószínűleg egyszerre írtuk a hozzászólásainkat és ezért nem érzem teljes körűnek az előző beírásomat. Szükségesnek látom kiegészíteni.

Szerencsés volt-e vagy sem velem összefogózni? Szerintem senkivel nem fogóztam össze. A döntéseimben önálló személyiség vagyok. Erre neveltek. Meghallgatom a véleményeket, készítek elemzéseket és alternatív döntési lehetőségek közül választok. Sőt lehetőség szerint a döntéshozatal és a cselekvés időpontjára is figyelemmel vagyok. Az időzítés nagyon fontos titka a hatékonyságnak. Ezt tanultam és ehhez szoktam hozzá. Nem is tudok másképpen dolgozni. 1986 óta kisebb nagyobb közösségek döntéshozatalában veszek részt, hol fogaskerékként, hol vezetőként.

Fáskerti szavai szerinti tyúkudvar most kovácsolódik össze valós döntéshozó és cselekvő közösséggé. Ennek bizonyos mértékig még te is része vagy. Sőt még Varga Karcsi és Tomipapa is a maga módján.

Ebben a csapatban most nincsenek kiemelt szereplők. Itt mindenki a saját képessége és lehetősége szerint dolgozik. Elvárjuk egymástól az átgondolt cselekvést. Nekem adatott meg a lehetőség, hogy a bíróság felé lépjek. De megtette volna ez más is, sőt megtehette volna más is. Például te is léphettél volna az önálló jogi személyiségű egyesületek jogainak védelme érdekében. DE nem tetted! Valami oktalan félelem visszatartott téged. Én viszont léptem, mert engem nem tartott vissza előítélet, félelem, mert ismerem annyira ezeket az eljárásokat, hogy bátran nekivágjak.

Más:
Írod, hogy nem szerencsés embereket beskatulyázni. Igazad van! Egyetértek veled. Akkor te miért skatulyáztad be Csujalacit? Ha küldött vagy, akkor hallhattad a hozzászólásait, amiben találhattál sok azonos gondolatot a tiéddel. A Gödöllői Méhészegyesületnek közgyűlési döntése van arról, hogy csak olyan alapszabályt fogadhatnak el küldöttjei, amiben az önálló méhészegyesületek jogai nem sérülnek. Csujalaci ezt kifejezetten szóvá tette és képviselte minden küldöttgyűlésen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 02. 14:02
Kedves Péter!

Nem olyan egyszerű ez a kérdés, most az Ellenőrző Bizottságon a világ szeme. ő kihúzhatná az OMME szekerét a kátyúból. Csak ehhez őszinteség és bátorság kell. De ők is úgy állnak a feladathoz, hogy más is hozzáférjen, de az se haladjon semmire. Joguk van összehívatni egy rendkívüli küldöttgyűlést. Joguk van egy új alapszabálykészítő bizottságot összehívni. Joguk van az egész beszámolót költségvetést felülvizsgálni stb.

Ugyanis vezetési válság van, amit a többségi szavazás sem legitimálhat a küldöttgyűlésen és az OV-N, mert törvénysértő működésről van szó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 02. 14:05
Én ezt értem és nyilván a jogszabályok szó szerinti értelmezése alapján ez biztos így is van. De én a dolog "politikai" oldalára próbáltam felhívni a figyelmet. Arra, hogy az ilyen magamfajta falusi küldött szemszögéből ez hogyan látszik. És bizony, innen a béka segge alól tekintve ez bizony erősen öngólnak mutatkozik. De az idő ezt majd vagy igazolja, vagy nem. Ez az én személyes véleményem.
Innen nézve ez úgy látszik, hogy én megkaptam 2 héttel korábban az anyagot, ennyi idő alatt el is tudtam olvasni, sőt még talán annyi gógyit is érzek a fejemben, hogy ha a helyszínen valami változás szóba kerül, talán azt is fel tudom fogni agyilag. Nem parlamenti képviselőnek érzem magam, nem játszom túl a szerepemet.
Amivel nem értettem egyet, arra nemmel szavaztam, amivel egyetértettem, arra meg igennel. Ha tartalmi kérdésekről folyna a vita, akkor azt támogatnám, de akkor csak azokat a konkrét pontokat kellett volna megtámadni a bíróságon, nem az egész közgyűlést. Aztán ha a bíróság törölte volna a vitatott részeket, akkor azokat lehetett volna módosítani. ha meg nem törölte volna, mert nem tartaná törvényellenesnek, akkor kuss van, hogy stílusos legyek. A bíróságtól azért ezt én is elfogadnám, egy elnökhelyettestől én sem veszem jó néven.
Próbáltam egy kicsit árnyalni a képet, de lehet hogy nem fog sikerülni. Arra utaltam, hogy attól, hogy mondjuk egy küldött megszavazott végül egy alapszabályt, még nem biztos, hogy seggnyalónak vagy hülyének kéne nézni, lehet hogy csak úgy gondolta, az egyesület működése érdekében ez az adott helyzetben szükséges. Attól még levonhatja mondjuk magában a személyi konzekvenciákat a vezetőséggel kapcsolatban egy következő választáson, hogy ilyen helyzetbe hozták.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 02. 14:08
Csuja Lászlót nem beskatulyáztam, nem a személyére utaltam, hanem konkrétan arra a taktikára gondolok, hogy formai okok miatt lett megtámadva a közgyűlés. Erre értem, hogy nem volt szerencsés olyan emberrel szövetkezni ebben az ügyben, aki ilyen taktikát elfogadhatónak tart. Szerintem ez pitiáner dolog, de megint csak a személyes véleményem, engedtessék meg nekem ennyi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2015. Április 02. 15:01
Kedves Péter!

Nem olyan egyszerű ez a kérdés. Ők most Elnökségnek tekintik magukat és ezért azok is. Az egyesületi döntések bármennyire érvénytelenek adott esetben, de ha letelt a 30 napos perlési határidő, akkor sajnos érvényessé válnak. Úgy döntöttek a múlt évben, hogy ők elnökségként funkcionálnak és senki nem támadta meg döntésüket 30 napon belül, ezért most már így veszett az ügy.

Kedves Geddekas!

Nem értek veled egyet. Az elnökség szót a 2014. november 30-i küldöttgyűlés emelte be az alapszabályba. Tekintettel arra, hogy ezt megsemmisítette a Bíróság a KUSS doki most nem elnökségi tag, hanem Intéző Bizottsági tag.

Illetve nagy kérdés a március 28-i küldöttgyűlés. Mert az szabálytalanul lett összehívva, de szintén beemelte az elnökség szót az alapszabályba. Annak megtámadására ismét van 30 nap. Ha az lejárt, jogerőssé válik az alapszabály, és akkor elnökség helyben marad.

Ha nem támadná meg senki se, akkor ebben az esetben Csuja Laci mulasztásba kerülne. Mint közismert, a Gödöllői Méhészegyesület minden olyan alapszabályt, amely a saját, nagy többséggel meghozott közgyűlési határozatával ellentétes, meg fog támadni. És ezt kell tenni minden küldöttének is.

Le kellene szokni az erőből irányításról, a KUSS mindenkinekről, csak az a jó amit KUSS doki és csapata szajkóz, és végre egy konszenzuson alapuló alapszabályt kellene csinálni. Olyat, amelyiknek nincsenek olyan pontjai, amiről Önálló egyesület határozatot hozott, hogy elfogadhatatlan. Szerintem lesz több egyesület, aki határozatban ítéli el majd az OMME alapszabály ezen pontját. Csak olvassák végig részletesen és rájönnek mire gondolok.

A jövőbelátó Sz.Vereb
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 02. 15:47
Kedves Tamás!

Azt mondod, hogy ott voltál a Küldöttgyűlésen. Ha így volt, akkor hallottad Csuja László szájából, hogy a küldötteket laikus, jóhiszemű, jó szándékú embereknek tartotta, akiket a Vezérkar módszeresen félretájékoztat, félrevezet. Ott a Küldöttgyűlésen Csuja László felhívta a figyelmét Mészáros Lászlónak és Mészáros Józsefnek is, hogy épp ott és akkor milyen ügyben, mely mondatban adott hamis információkat a küldötteknek. Tehát Tamás, te súlyosan tévedsz. Nem tekintette se Csuja László, se más az OMME vezérkara diktátumát elfogadó küldötteket hülyének és seggnyalónak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 02. 16:03
Kedves Tamás!

Nem állíthatja az OMME vezérkara, hogy nem próbáltunk együttműködni velük. Próbáltuk többször.

Volt egy tárgyalás ahol Baldavári László, Nagyernyei Attila, Elekes László és Csuja László vett részt. Sajnos az egyébként normális hangnemben folyó tárgyaláson az OMME vezérkara részéről tárgyaló személy Európában rendkívül különleges érvelést alkalmazott. Egészen egyszerűen 4 ember előtt letolta a gatyáját. Ezzel kifejezte, hogy mi bármit kérünk, bármit mondunk, nála ennyit érhetünk el, illetve ennyit érdemelünk, ennyi jár nekünk tőle. Soha nem kért bocsánatot emiatt a tette miatt. Ezek után Csujalaci a pitiáner? Ébresztő barátom! Nézz körül lécci a Vezérkarban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2015. Április 02. 18:33
Bogár Tamásnak igazat kell adnom abban, hogy a többség számára csak kekeckedésnek tűnik a dolog, amennyiben az ügy lényegét annyiban foglaljuk össze, hogy határidőn túl küldték ki a meghívókat.

Ennél többről van azonban itt szó, hiszen a "késedelmes postázás" sokkal korábbra vezethető vissza: egészen pontosan akkorra, amikor a vezetőség elsumákolta az alapszabály-módosítás szükségességét (konkrétan: téves információval szándékosan félrevezették a küldötteket).
Továbbmegyek, ha akkor, amikor már szorult a hurok (kézhez vették a bírósági végzést), korrekt módon, időben készítették volna elő a tervezetet, nem is lett volna szükség az ominózus "megismételt" küldöttgyűlés összehívására...

Tehát nem a 15. napról szól itt dolog, hiszen legalább 15 hónapjuk lett volna a szükséges módosításokat elvégezni - és erről mind a vezetőség, mind a küldöttgyűlés tagjai időben értesültek is... (bár ha már itt tartunk, azért arról is emlékezzünk meg, hogy nem hogy 14 vagy 15, de leginkább egy teljes napjuk sem volt a küldötteknek megismerni a tervezetet, és az nagyon nagy baj, ha ez a felelős döntés meghozatalában nem zavarta a többséget. Jobbító szándék ide vagy oda...)

(Személy szerint feltételezem egyébként, hogy ha minden más rendben lett volna a küldöttgyűléssel, épp csak az a fránya meghívó meg a munkaanyag késett volna egy napot, senki sem firtatta volna ezt a kis hibát...)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Április 02. 18:44
Kedves B. T. !

Mindig akad itt érthetetlenkedő levelező, aki egyszerűen képtelen megérteni, hogy az OMME-t a gátlástalan Vezetéstől és baráti körüktől kell megvédeni. Ők azok akik mindezt teljesen másképp látják, bepróbálkoznak az "el a kezekkel az OMME-től" taktikával. Nekünk akaratlanul is segítséget jelentetek, ezek a rettegő állvélemények, inspiráló hatásúak számunkra.
A gond csak az, hogy mindezt érdemtelenül teszitek. Szeretnélek tájékoztatni, hogy a Vezetőség véleménye nem egyenlő a küldöttekével. A tagság jelentős része máris kihátrált mögülletek. A taktikánk alkalmas arra, hogy Mészárosék gátlástalan pillanatnyi szervezkedését is fölöslegessé tegye. A gátlástalanságotokra a küldöttek úgy döntöttek hasonlóan válaszolnak a szemetekben dícsérnek a hátatok mögött majd ellenetek szavaznak.
Foglalkozz konkrétabb dolgokkal, írhatnál mondjuk mi lesz a menü a Húsvéti rendkívüli titkos válságtanácskozáson.
Tartjátok homokba dúgva a fejetek, vagy elszórjátok még a megmaradt vagyont a hátralévő néhány hónapban.
Kb. 50 milliót tapsoltatok el ezidáig a méhészek vagyonából.

A méhésztársak máris keresik a visszahívásotokról rendelkező dokumentumokat.

Győzzön az igazság, Legyen Köztársaság!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Április 02. 19:04
Ha most azt olvasnám, hogy eltörölte a bíróság azt a pontot, hogy pl. csak az összes tag jelenléte mellett lehet új napirendi pontot felvenni, akkor gratulálnék, mert azt mondanám, hogy ez igen, ez valami!

Ha ezt el tudná érni valaki a bíróságon, akkor én is azt mondanám, hogy ez igen. Sőt, még tisztelegnék is, pedig nem szokásom.  :) Ezt nem lehet elérni, a törvény rendelkezik így, akár tetszik ez nekünk, akár nem. Van rá egyébként racionális magyarázat.

Ettől függetlenül nem akarom elvenni a beszélgetésetek vagy vitátok élét, élvezettel olvastam. Látom közben "Legyen Köztársaság!" is írt, Ő viszont már kevésbé nagyvonalú, legalábbis veled...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 02. 19:25
Jól van, ti tudjátok, én csak arról beszéltem, hogy ez sokak számára hogy fog lejönni. Majd meglátjuk. A magam részéről érdekel mindkét oldal véleménye és próbálok a legjobb képességeim szerint dönteni az adott helyzetben az egyesület és nem adott személyek érdekében. Ez nem is olyan egyszerű gyakran, erre is próbáltam utalni. Ha nem tartozik valaki szekértáborokba, akkor a világ nem fekete és fehér, előfordul, hogy az adott pillanatban még nem is látjuk mi lenne a jobb. Azért is szóltam hozzá, hogy belelássatok egy kicsit azok gondolkodásába is, akik nem csak végletekben gondolkodnak és szerintem a küldöttek jó része ilyen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hozso - 2015. Április 02. 20:15
Engedtessék meg a magvas gondolatokhoz hozzá szólni.
Az már 2014. november 16-án, Gödöllőn teljesen egyértelmű volt, hogy a november 30-ra, ott a helyszínen összehívott küldöttgyűlés nem lesz legitim, mert már megint azok a fránya eljárási szabályok, pláne amit az OMME saját magának állított fel és valami oknál fogva elkerülte nagyjaink figyelmét. Az csak felesleges szócséplésnek tűnt, tűnik, hogy a figyelemfelhívást nem akarták meghallani.
Én nem emlékszem rá, de lehet, hogy a vájt fülűek igen, hogy november 30-án egy szó is esett volna a november 16-án elfogadott, és a visszamenőleges hatályú, közhasznú alapszabály módosítása tárgyában hozott döntésekről.
Akkor és ott, november 30-án szintén elhangzott, hogy a küldöttgyűlés összehívása szabálytalan, de dr. Soós szavai megédesítették az akkor még IB gondolatait, amire a küldöttek java része úgy szállt rá, mint....
És ez még mindig az eljárási rendről szól. A tartalmi elemek tekintetében úgy gázolták át a felvetett javaslatokon, mint az egykori választók a Duna jegén. Apropó befagyott Duna. Azt akkor csak arra használták, hogy átmenjenek a Dunán, a koronázás a hiteles történelmi dokumentumok alapján a várban történt. Ehhez még csak annyit, hogy a globális felmelegedésnek köszönhetően nem sok esély van a Duna befagyására, de valójában nincs is rá szükség. Számoljuk csak meg a létező hidakat, ott a metro és még hajóközlekedés is van. Így már nem reménytelen a várakozás. Szóval kitartás a kétkedőknek.
Áder úr a Sándor palotában bizonyára adna egy helyet, vagy ott a Mátyás templom, kinek kinek hite szerint.
Csuja László által beadott kereset az eljárási szabályok megsértéséről szól, ez teljesen az ő döntése volt. A Törvényszékre benyújtott Alapszabály tárgyában tudomásom szerint még nem született döntés, de elviekben már nincs is rá szükség. Azt nem gondolnám, hogy a Törvényszék az egészet visszavágja, mert legalább az OMME nevét és címét, vagy tevékenységi körét képesek voltak hiba nélkül megfogalmazni és papírra vetni. De most ismételten megadatik a lehetőség az érdemi munka elvégzésére az alapszabály előkészítő bizottságnak. Azt megint csak nem tudom, hogy a bizottság mandátuma meddig tart. Lehet, hogy újat kellene választani? És mi van az Etikai- és Fegyelmi Bizottság új tagjaival?
Természetesen arra leszek, vagyok leginkább kíváncsi, hogy az eljárási rendelkezések megsértését az IB milyen módon fogja kommunikálni. Lehet, hogy ők lesznek a mártírok?
Március 28-án több küldöttel is beszéltem a szünetben, elismerték, hogy laikusok, és elhiszik amit az IB-EB mond, mert ők biztosan tudják alapon. Nem az a baj, hogy a laikusok nem ismerik a jogszabályokat, mert nyilván nem a Magyar Közlöny a napi olvasmányuk és van más dolguk is. A baj az, hogy akinek illene és kellene tudni sem tudja, mert a befagyott Duna nélkül fejére tett korona ragyogása tisztára elvakítja és egyéb bokros teendői mellett ő sem ér rá olvasni.   

Dr. Horváth Zsolt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 02. 20:50
Igen. Teljesen új alapszabálykészítő bizottság kell, hiszen a jelenlegiben van két, sőt több olyan tag aki ellen elfogultsági kifogást lehet emelni az Etikai Bizottságnál, sőt jogi fórumon is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 02. 21:06
Ha nulláról indul minden, akkor is nagyon résen kell lenni a küldötteknek.
Mit keres az alapszabály előkészítő bizottságban, Dr.Mészáros László, Egyed Árpád, vagy éppen Fekete József?
Biztosan emlékeztek rá, én magam ezt többször kifogásoltam.
Nem a személyükkel van gondom, hanem a pozíciójukkal.
Mindhárman vezetők, ebből kettő nem is egy tisztséget, hanem 3 illetve 4-et is betölt.
Véleményem szerint már itt óriási problémával nézünk szembe, mert ők hárman az OMME-ből élnek, és azt a gyanút ébresztik, hogy úgy alakítják a munkát, ahogy nekik tetszik, tehát maguk számára kedvezően.
Egyed Árpád többször kijelentette, hogy nem szereti ha a zsebében turkálnak.
Igaza van? Akkor ha a saját pénzét tartja ott igen, ha a mienket akkor nem.
A Kft. az OMME tulajdona! De kié az OMME? Egyed Árpádé?
Szerintem innen kell indulnunk, mert Fekete József is kijelentette a 2013-as Szekszárdi Tavaszváró Méhésznapon, hogy az OMME úgy működik mint egy vállalat! Akkor ki az igazgató?
Nagy itt a zűrzavar a fejekben!
Bogár Tamás gondolatainak egy része is megszívlelendő, de nem értek vele egyet.
A bíró elmondta, hogy a Küldöttgyűlés érdemi részével azért nem foglakozik, mert már az összehívás is szabálytalan volt!
Aki emlékszik azokra a viharos időkre, tudja, hogy végig jeleztük, nem működik az alapszabály előkészítő bizottság, nem nézték át a pontok negyedét sem, és a küldöttgyűlés előtti nap estéjén tették csak fel a tervezet a honlapra.
Szerintem az OMME vezérkarnak magába kéne szállnia, és levonnia a következményeket.
Azok a méhésztársak a hibásak akik kiállnak a szabályok betartása mellett, vagy azok akik elkövetik a szabálytalanságokat?
Bogár Tamás!
Formai hibának véled azt is, hogy Fáskerti László EB elnök bejlentette március 28-án hogy, az EB a Kft-t nem vizsgálta?
Az új alapszabályban egyértelműen benne volt.
Most azt fogja mondani, hogy Csuja miatt a régi él újra, abban meg nincs.
Szerintem jelölő bizottság felállításával kéne kezdeni, és egy új lappal indítani.
Olyan emberek kellenek, akik ismerik az önkormányzatiság elvét, nem a vegyszereket reklámozzák, szavahihetőek, nem arrogánsak, alázatosak, egyszerűen a méhészek segítői, kiszolgálói.
Ez a nagy titkolódzás, ajtóbecsukás mindig azt a gyanút kelti, hogy sumákolnak, mutyiznak.
Nyissák ki az ajtót, tegyék nyílttá az üléseket, és akit meghívnak ne feledkezzenek meg róla, mert a rossz hírüket
fogja kelteni!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. Április 02. 21:19
Formai hibának véled azt is, hogy Fáskerti László EB elnök bejlentette, az EB a Kft-t nem vizsgálta?
Az új alapszabályban egyértelműen enne volt.
QUQURIQ !!!

Még most is a fülembe cseng Fáskertinek az a kijelentése, amit többször is megismételt, hogy az EB nem ellenőrizte az Kft pénzügyi okmányait!

Saját álláspontomat mondom el, amit látszólag sem az OMME vezetése, sem a kontroll csoport nem fogad el. Előbbi ismeri az érveimet, a másiknak most elmondom:

A Polgári Törvénykönyv a kft ellenőrző szervének létrejöttéhez két feltételt szab:
1. a tulajdonosi taggyűlés jelölje ki. (felkérés vagy kijelölés, nem OMME választott tisztségviselő!) Ez a taggyűlés nem azonos az OMME küldöttgyűlésével. Ezen a taggyűlésen az OMMÉ-t dr. Mészáros László képviseli.
2. A felkért tagok elfogadják a felkérést. Ilyen sem volt.

Az OMME két kft alapításába is belefogott. A Kft-k belső ügyeinek vizsgálatára a tulajdonos képviseletében eljáró dr.Mészáros László jogosult.

Egy szó, mint száz, az OMME EB nem a kft ellenőrző szerve! Még akkor sem, ha a küldöttgyűlésen a felszólaló ügyvéd ellenkező véleményének adott hangot.

Az alapszabályban szereplő vállalkozási tevékenység egyértelműen definiált: a mérlegben és az eredménykimutatásban külön oszlopon szerepel. Ott két oszlop van, az egyesület alaptevékenysége szerinti, illetve a vállalkozási tevékenység szerinti. Ebben az oszlopban költségek és bevételek szerepelnek. Az OMMÉ-nak normális esetben nincs kiadása a tulajdonolt kft-ben. Csak bevétele, az az osztalék.
Ebben az oszlopban vannak más dolgok, mint pl. zárjegy, méhegészségügyi kiskönyv, térkép, jelvény, nyakkendő, asztalok bérbeadása a Gödöllői rendezvényen, stb. ... MME EB vizsgál. De nem az önálló kft-t!!! Azt az OMME elnöke ellenőrzi, mint a tulajdonosi jogokat gyakorló.

Üdv KRJ
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 02. 21:31
KörmendyRácz!
Akkor az elmeszelt alapszabály 14. oldalán szereplő 8-as pontot miért szavaztatta meg ez a derék OMME vezetés?
8. A Bizottság feladata és jogköre:
- Az Egyesület működésére, a gazdasági vállalkozás egész tevékenységére kiterjedő ellenőrzés,

Ha emlékezetem nem csal Te is benne voltál az alapszabály előkészítő bizottságban.
Akkor kérlek válaszolj, mert fontos a tagság tájékoztatása.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 02. 22:03



Az alapszabályban szereplő vállalkozási tevékenység egyértelműen definiált: a mérlegben és az eredménykimutatásban külön oszlopon szerepel. Ott két oszlop van, az egyesület alaptevékenysége szerinti, illetve a vállalkozási tevékenység szerinti. Ebben az oszlopban költségek és bevételek szerepelnek. Az OMMÉ-nak normális esetben nincs kiadása a tulajdonolt kft-ben. Csak bevétele, az az osztalék.


Üdv KRJ
Bocsánat János, de ez egy kicsit bővebb magyarázatra szorul, mert nem értem miért a vállalkozási tevékenység rendkívüli bevétele közé lett sorolva az apport, hiszen ezt az egyesület biztosította a kft-nek ebből az következik, hogy az apport  létezett az alapítás előtt, eredményként meg szerintem nem kicsit nonszensz besorolni a vállalkozási tevékenységhez. Szerintem az lett volna a normális, mint ahogy már korábban írtam és az eredménykimutatás helyet is biztosít hozzá ha a bevételeit és kiadásait is közzé teszik, már csak azért is mert  a  kft pénzügyeinek állásával befolyásolni tudja az egyesület mérlegét. S mivel alapítási költségeit teljes egészében bevételeinek nagy százalékát meg a tagdíjak teszik ki, mindenképp megilletné a fizető tagokat a korrekt tájékoztatás.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Április 02. 22:11
QUQURIQ !!!

Tisztelt Mindenki! (OMME vezetése, Kft ügyvezetése, OMME kontrol csoport, OMME tagság:
 / agymosottak – megvilágosultak/ és kívül állók!

Kell nekünk ez a nyomorult Kft?
Addig, amíg nem volt, úgy- ahogy megvoltunk egymással…
Amióta megvan, mennyi törvénysértés történt, (ami csak ezután fog kiderülni)!
Minden áron Kft?
Akár az OMME -t is feláldozná a vezetés és a hívei is, hogy a Kft. megmentsék?
Minden áron a Kft-n el akarjuk cseszni az OMME vagyonát?
Mindenki egyetért azzal, hogy hatalmas pénzeket fizessünk ki a Kft műköédéséért, csak azért, hogy megmutassuk, (vezetés), hogy mindenáron működni kell a Kft –nek?
Civil nonprofit alapú szervezet eleve nem egyeztethető össze, egy profit orientált gazdasági vállalkozással!
Miért kényszerítjük az OMME –t olyan helyzetbe, ahol a léte, a jövője és a polgárai (OMME tagjai), sérülést szenvedhetnek!!!...
Miért nem jó Nekünk úgy, ahogy régen volt, amikor még mindenki tisztelte egymást, amikor még segítettük egymást, amikor még gondjainkat is el mertük mondani egymásnak?
Miért lett ekkora szakadék közöttünk?
Hol vannak azok az együtt eltöltött Brüsszeli órák, napok, azok a célok amiket együtt hajtottunk végre ?
Hatalom vagy a pénz?
Ők ketten a mi ellenségeink?
Miért hagytuk, hogy közénk álljanak?
Mi is jár a hatalommal?
A kegyetlen sok munka! …aki, akik mind ezt elvégzik, nincsen idejük hatalomra!
Csak a tagság emelheti őket hatalmassá!
Ugye milyen egyforma a két szó?
De, még is teljesen különböző az értelme…
A hatalommal, az antidemokratizmussal, a megalázással már találkoztunk!
Az OMME elnöke és a vezetés a saját tagdíjainkat fordította ellenünk a saját maga meg nem szavaztatott fizetésével és az ellenünk képviseltetett sztár ügyvéd járandóságával!
Miért nem így szedte tételesen az OMME vezérkara a tagdíjainkat, hogy ennyi megy az elnöki fizura, ennyi megy az ellenetek jogászkodó sztár ügyvédnek, meg a fürdőkben eltöltött IB-ke.stb…
Így aztán megnézném a kedves tagságot, akik oly hűen szavazgatnak a jelen pénz fecsérlő vezetésre, hogy mennyi tagdíjat szednének be a megélhetésükre…
Én a baromfiudvar kakaskája, csak annyit kérek mindenkitől, hogy lássátok meg, az aggódást, a küzdést értetek, a tagságért, amit egy páran, értetek próbálnak megvívni, hogy törvényes úton tudjon tovább működni az OMME!!!

Megértéseteket, és segítségeteket előre köszöni a nagytarajú Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. Április 02. 22:48
Gazdasági tevékenység az OMME életében a könyvkiadás (Ottó bátyám), térkép, zárjegy, kiskönyv, stb.

A gazdasági vállalkozás szóösszetétel törlését kértem, mert az Új elem volt a régi alapszabályhoz képest. Pont ez az a szó, amivel bele akarja az Ügyvéd a kft ellenőrzését érteni, ezért nem írtam alá az elfogadó nyilatkozatot.
De ugye Te is úgy gondolod, hogy most még a régi alapszabály szerint dolgozunk, abban meg nincs a vállalkozások belső ellenőrzése...
János
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Április 03. 00:35
Gratulálok Kiskakas!

Most fején találtad a szöget!
Ez az alap probléma!
Ezeket a gondolatokat elfogadva lehetne elindulni egy szebb jövő felé.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Április 03. 01:55
Anti!

Ez már stílus ebből többen is tanulhatnának!
Okos a kakaska,és sokat javult a szövegkörnyezete.

CSÁ: KARCSI
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Április 03. 02:12
Kedves Barátaim!

Kaptam hideget meleget de úgy látom mindenkinek lejött amit írni szerettem volna.Na ez a lényeg.Az hogy eltér a véleményünk nem tesz ellenséggé mert a világ mikor így működött (vagy működik a mai napon is) ott háborús helyzet van  vagy volt. Vagy lesz. Ez szerintem ha minden jól megy nem érdeke senkinek mivel látni vélem "mind két oldalon" jobbító szándékot és igazából úgy gondolom nincs két oldal csak egy az pedig a méhészek oldala.Remélem előre toljuk a szekeret én meg még dobok egy hátast.


Jó éjt Karcsi
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 03. 05:28
Gratulálok !

Mélyen és teljes szívemből gratulálok Csuja Lacinak! Külön megveregetem a vállad ha összehoz még valaha a sors(vigyázz a műtétel a te állapotodban akár végzetes is lehet)ha a zárójeles forgatókönyv jön be akkor pedig dobok a perselybe hogy hátha nem az ördög vitt el.Ha meg ő akkor az úgyis elég büntetés szegénynek.

Bizakodó Karcsi
..................
Ezt a megnyilvánulást úgy tetted, hogy ráadásul, egy közösség elnöke is vagy!! Biztos vannak, akik ott is büszkék az írásaidra.
Felénk ez nem példamutató, és persze nem támogatható az effajta megnyilvánulás.
Viszont erre mondják azt,; Stílus, maga az ember!!
Hát igen! Mielőtt azt hinnéd mekkora poént csináltál, gondolkozz el, vagy kérj segítséget.

Ui:
A véleményemben megfogalmazottakat, nem csak, erre az írásra értem! Tehát, nem csak rád vonatkozik, de köztük vagy.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 03. 08:46
Kedves Karcsi!
Tisztelt OMME vezérkar párti olvasók!

Menjünk vissza időben 2013 őszi OV előtti IB ülés hang eseményeihez. Nagyon kérem azt akinek megvan a hanganyag tegye fel újra ide a fekete fehér fórumra. Ekkor mondta el dr. Ese Ferenc jogász, hogy mi a teendője az OMME-nak az alapszabály ügyében. Viszont a vezérkar rájött, hogy ezek végrehajtása az OMME-nak ugyan hasznos és jó, de az ő  hatalmukra nézve kockázatos. A kisördög ekkor telepedett be az OMME vezérkara agyába és agyrágó bogárként dolgozik máig. Másnap már az OMME OV-n elfogadtattak egy határozatot, hogy ne legyen közhasznú szervezet az OMME. Ezen az OV-n lett elfogadva a kft alapítás is. Ezt az OV-t támadta meg bíróságon Elekes Laci. Ekkor még valamennyien reménykedtünk, hogy a per mellett, de békésen lehet megegyezni. Például Neonikotinoid ügyben előremutató közös fellépés lehetséges a Greenpeace-vel együtt.

Sajnos az OMME vezérkara folytatta ámokfutását a 2014-és tavaszi OV-n és Küldöttgyűlésen és azóta is ott van az agyrágó bogár képében a kisördög náluk. Emiatt indítottam el a peres eljárást és még most is reménykedem a tárgyalásokban. Ezért helytelen a fenyegetőzésed Karcsi. Hidd el, hogy sokkal veszélyesebb fenyegetéseket kaptam már és akkor se féltem. Engem őszinte, hiteles és teljességgel nyitott tárgyalások tudnak meggyőzni. Ilyen alattomos fenyegetéseket, kezdeményezéseket nem veszem komolyan.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 03. 08:59
Kedves Barátaim!

Kaptam hideget meleget de úgy látom mindenkinek lejött amit írni szerettem volna.Na ez a lényeg.Az hogy eltér a véleményünk nem tesz ellenséggé mert a világ mikor így működött (vagy működik a mai napon is) ott háborús helyzet van  vagy volt. Vagy lesz. Ez szerintem ha minden jól megy nem érdeke senkinek mivel látni vélem "mind két oldalon" jobbító szándékot és igazából úgy gondolom nincs két oldal csak egy az pedig a méhészek oldala.Remélem előre toljuk a szekeret én meg még dobok egy hátast.


Jó éjt Karcsi

Úgy látom benned rendesen munkálódik a kettősség.
Az egyik szösszeneteddel megállapítod , hogy háború van, és háborús helyzet van, vagy lesz. Én úgy gondolom, hogy ez csak az ellenségeknél működik. Itt szólásszabadság , és véleménynyilvánítás van, a törvényesség betartása mellett.
A másikban szösszenetedben, feltárod, hogy mennyire van  éleslátásod, a jobbító szándék tekintetében.
Hidd el én is élesen látom azt a "jobbító" szándékot, melyet így definiálok, az egyik illetve a másik fél oldaláról;
- Jobb lenne a vezetésnek ha MI nem lennénk.
- Nekünk méhészeknek jobb lenne ha nem ez a vezetés lenne.
Tényleg mind a két oldal jót akar. Csak az a kérdés, hogy melyik oldal kinek!!
Ezt dönti el a bíróság!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Április 03. 09:46
Gratulálok !

Mélyen és teljes szívemből gratulálok Csuja Lacinak! Külön megveregetem a vállad ha összehoz még valaha a sors(vigyázz a műtétel a te állapotodban akár végzetes is lehet)ha a zárójeles forgatókönyv jön be akkor pedig dobok a perselybe hogy hátha nem az ördög vitt el.Ha meg ő akkor az úgyis elég büntetés szegénynek.

Bizakodó Karcsi
..................
Ezt a megnyilvánulást úgy tetted, hogy ráadásul, egy közösség elnöke is vagy!! Biztos vannak, akik ott is büszkék az írásaidra.
Felénk ez nem példamutató, és persze nem támogatható az effajta megnyilvánulás.
Viszont erre mondják azt,; Stílus, maga az ember!!
Hát igen! Mielőtt azt hinnéd mekkora poént csináltál, gondolkozz el, vagy kérj segítséget.

Ui:
A véleményemben megfogalmazottakat, nem csak, erre az írásra értem! Tehát, nem csak rád vonatkozik, de köztük vagy.

A poént nem csak csinálni kell, hanem érteni is! Mondhatnám azt is, hogy akinek nem inge nem veszi magára.!
Számomra szánalmas, és egyben rémisztő, a megnyilvánulása!!.......

Ahogy nézegetem, szelektív a memóriája, Atyám! Pedig nem régen írta a Gőzölgőben az idézett gondolatot. Lehet, hogy önnek is meg kellene tanulnia érteni a poént? Vagy csak a saját és elvbarátai frenetikus poénjait érti?
Számomra nem rémisztő, mindössze elgondolkodtató a megnyilvánulása: bájos, amint az "egyenlő mércével" méregeti Varga Karcsit...
..........
Én nem a lájk-okra hajtok!!Szerintem az írásaim a szomorú valóságot tükrözik!!
-írta szintúgy a poénkodás ürügyén elkövetett mocskolódását magyarázó válaszában.

Látja, ezzel a mondatával ismét a szívemből szólt, magam sem tudtam volna megfogalmazni jobban a gondolataimat, amelyek Karcsi szelíd -amolyan "buksisimogató"- humorral megírt, de a "véres valóságot" tükröző hozzászólása és az ön arra adott fensőbbséges "szózata"  kapcsán támadtak bennem. Én viszont azt a próbálkozását vélem szánalmasnak, mellyel igyekszik védeni a védhetetlent: Csujalaca barátját. No, de mint tudjuk: "Similis simili gaudet..."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Április 03. 10:24
Petro!

Mi lesz a menü, a húsvéti válságtanácskozáson nem tudod?

Örülök, hogy ilyen hamar kiengedtek, nem kell ennyire a lelkedre venni mindent.

Azért vigyázz te is, nehogy az OMMK vezérkar Orgován Bélája legyél a végén.

Küldtem neked is egy dalt, lehet lemaradtál róla: https://youtu.be/d-diB65scQU

El ne feledd a győztesnek gratulálni, ha kúltúrembernek tartod magad!

Győzzön az igazság, Legyen Köztársaság!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 03. 10:45
Tomipapa!

Vedd már észre lécci, hogy kettőnk közül Karcsi szorul védelemre. A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az OMME vezérkara törvénysértő volt. Senki nem vetheti szemünkre, hogy alattomosak lennénk. Szót se akartak adni szinte, de mi erre már ott a Küldöttgyűlésen felhívtuk a figyelmet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 03. 11:25
Tudod Kedves Petronius arbiter, soha nem vicceltem, más fájdalmas helyzetével, és nem bántottam azért mert bottal vagy mankóval, jár, vagy  mert szakálla van, vagy kancsal, vagy mert üvegszeme van,  stb. Ezek számomra külsőségek. Jobban szeretek figyelni arra amit mond, vagy cselekszik valaki, mert abból könnyebben le lehet következtetni, hogy milyen ember.   / persze tudom magamról, hogy én sem vagyok tökéletes, bár törekszem /.  Már az ész érvek fogytával,  csak ezzel tudjátok magatokat érdekessé tenni. Meg kellene érteni, hogy vicc és vicc között is van különbség. Persze tudom, ez nem mindenkinek megy, mert nem egyformák azok a fránya mércék. Vannak dolgok amikkel nem viccelünk!! Vedd észre, megint te magyarázkodsz más helyett, és megpróbálod menteni, a menthetetlent. Javaslom, hogy a következő neved legyen Don Quijote  ( az illúziójában ragadt „lovag”).
"Szeresd felebarátodat, mint magadat!"

Legyen kellemes a Húsvétod.




Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 03. 12:30
OK. Győzzön az igazság       Legyen Köztársaság!
https://www.youtube.com/watch?v=M_3ttHvehYM

Kontroll Csoport
https://www.youtube.com/watch?v=7eiogukIlyc
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Április 03. 22:55
Körmendy!

Az OMME elnöke ellenőrizze a Kft.-t??? Hiszen saját magát nem tudja kontrollálni ha igazat kellene mondani!
Ezt Te komolyan gondolod??
Egyetlen egy kérdésemre nem adott korrekt választ amikor Kalocsán járt hablatyolni!
"Még mindig nem tudja az IB hogy Bross miért távozott önként!!!" Mondta ezt szintén Kalocsán.
"A neonikotinoid kérdést meg ne feszegessük, mert a gazdák nem fognak a veteményük közelébe engedni bennünket!!"

Hát nem mondom tényleg rá lehet bízni az érdekvédelmünket. Sőt még a Kft. ellenőrzését is!!
És akkor még csak az elnökünket említettem meg.

Tisztelettel: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 04. 07:19
Sziasztok!
A zöldön tsanyi bejegyzése így szól: (Csoda, hogy még nem moderálták! Oda is megérkezett a változás szele?)
"2015 április 1-én 10 óra 15 perckor a Fővárosi Törvényszék I. fokon eljáró bírója ítéletet hirdetett Csuja László kontra OMME perben..
A bíró ítéletében érvénytelenítette a 2014 november 30-i küldöttgyűlés valamennyi határozatát, mivel az OMME nem tartotta be a szabályokban előírt értesítési határidőt a meghívók kiküldésekor."
Ez valóban így hangzott el, viszont az ítélet indoklásában a bíró nem erre helyezte a hangsúlyt!
Az OMME vezérkar ebbe kapaszkodik bele, így próbálja az esetet kicsinyíteni.
Tegnap írtam a formai dolgok fontosságáról, az sokkal ütősebb, valamint az nagyon gáz, hogy nem tudták az OMME "jogtudósai", hogy a november 16-i rendkívüli küldöttértekezlet az október 30-ina NEM folytatása, hanem vadi új küldöttértekezlet.
Ez akkora baki, ami már védhetetlen volt.
Az indoklásban a bíró több kifogást is megfogalmazott, de ezt az érintett ha akarja közzéteszi, az OMME vezetői biztosan nem fogják.
Nagyernyei Attila
(Ezt a hozzászólásomat át kellett írnom, mivel annyira figyelik írásomat, és félreérthető annak aki nem ült a teremben.)
_________________
Cím: Re:Hír-les
Írta: VARGA KÁROLY - 2015. Április 04. 08:24
Kedves Atya!


Ha te mint ahogy leírtad többször te a bíróság és a törvényesség oldalán állsz. Ez jó. Hidd el én is csak kettőnk között az a különbség hogy nem egy világnézetet vallunk a magunkénak. Mivel semmi nem kötelez arra hogy OMME tag legyek ezért ha nem tetszik a működése illetve a benne lejátszódó történetek akkor én lehet hogy nem maradnék tag vagy keresnék másik egyesületet mint pl a Profi és önkéntes alapon ott vagyok tag ahol tetszik.Hidd el szerintem sok ember gyomra forog a bírósági megoldásoktól többek között azért mivel mikor a te beadványod elutasításra került amit mint Tolnán mondtad kb2éve mint 6éves méhész egyesületi tag adtál be, azután mintha hírzárlat lett volna. Most hogy csúszott 1-2 napot a küldöttgyűlés összehívása amit megjegyzem szerintem még legalább kb400 ember tudott és csak egy Csuja Laci volt az aki ebből tőkét illetve" majd én megmutatom" alapon őáltala sikeres akciót hajtott végre mivel a bíróság teljesen jogosan mellette döntött.De mivel ez a "BÁTOR TETT" nekem nem jön le másként mint úgy hogy ez a segg...ej már megint feljelentette az OMMÉ t és nem tudok a dolognak tapsolni . Mivel ha valami tényleges hiba ami úgymond veszélyeztette volna mind működésében illetve létében az egyesületcdet és abban lép akkor embernek tartanám de így csak egy kis gerinctelen gyűrüs-féreghez (giliszta) tudnám hasonítani. De ebbe bele tartzik minden olyan feljelentgető aki ílyen komolyságú beadványokkal bombázza az ommét  utána  meg visít hogy ez milyen sokba kerül a tagságnak.


CSÁ KARCSI
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 04. 09:24
Szia Karcsi!
Nem veszed észre, hogy beindult a GPS-ed?
Túl gyorsan mész!
Az OMME alapszabálya mindenkire érvényes!
Akkor mi a frásznak rugózunk rajta, ha semmit nem vesznek belőle figyelembe, ha meg valaki számon kéri rajtuk, akkor ő egy féreg?
Rengeteg javaslatunk volt, de még az ülésre sem engednek be, akkor most mi a problémád?
Előre szóltunk, tiltakoztunk, telefonáltunk, de leszartak bennünket!
Kiskakas hányszor felhívta rá a figyelmet, hogy az alapszabály módosítására sok idő kell!
A bírósági ítélethirdetésnél nem láttalak!
Kitől hallottad ezt, hogy azért meszelték el az OMME jogtudósait, mert 1-2 nappal csúszott a rendkívüli összehívása? Megjegyezni kívánom, hogy éppen fél évet csúszott, mert az akkori érdi elnök Erdélyi János már rég jelezte, hogy új alapszabály kell!
Mit csináltak ezek a drága jó urak?
Jánost leültették, hogy mit kotyog a nagyok dolgába bele.
Aztán hirtelen olyan sietős lett minden.
At kell kifelé nyomniuk, hogy 1-2 nap miatt meszelt el bennünket a bíróság, mert ez megy át az agyakon, csak van aki nem "Veszti" ezt be!
Dr.KUSSMAN úr nem jó tanácsadód! Ő már olyan messzire megy, hogy azt is megmondja kire kell szavazni.
Gondolom erről neked is van információd, otthon is megtapasztalhattad.
Vannak információim, hogy a küldöttek sem saját akaratuk, a tagság véleménye alapján döntenek.
Egy szó mint száz.
Nekem most más a véleményem a történtekről, de ettől függetlenül barátomnak tekintelek, és tisztellek!
Azért mert más a véleményed, egy csapatban vagyunk!
Az OMME vezetői nagyon rossz utat választottak!
Az arrogancia, az erőből való irányítás, a KUSS-oltatás neked tetszik?
Engem a közös IB-EB ülésre meghívtak, aztán valahogy jegelték a kérdést.
Fáskerti Lászlóval beszéltem az ülés előtt, és azt mondta igazam van, Ő hívott meg!
"Jogos az észrevételem."
Bátorkodom azt feltételezni, hogy valami takargatni valójuk van, és ezért nem vagyok kívánatos személy, mert azonnal közkinccsé tenném az "információkat".
Neked teljesen mindegy, hogy a Kft.-ben plusz 10 millió, vagy mínusz 10 millió van?
Mire emelted a kezed, ha nem ismerted a pénzügyi beszámolót?
Szerinted az "kotyogás" ha szeretném tudni hová lesz a tagdíjunk?
Azok a szép számok amiket kivetítenek, kicsit sántikálnak.
Tolna megyei küldött-társaim, és én ellene szavaztunk a csonka beszámolónak.
Mivel te egyet értettél azzal, hogy nem számítanak a Kft.-ben zajló pénzmozgások, nem számít, hogy az EB nem ellenőrizte a gazdálkodását, a többség mellett, elfogadtad azt.
Akkor is úgy szavazz majd, ha a valós számok napvilágra kerülnek!
Most még kicsit várni kell, mert keresnek neki egy olyan helyet, amit újra be tudnak úgy csomagolni, hogy a mínusz, plusznak lássék!
Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Április 04. 09:56
Karcsi!

Egyre értelmezhetetlenebbek a mondataid.
" Hidd el én is csak kettőnk között az a különbség hogy nem egy világnézetet vallunk a magunkénak" Írtad Elekesnek.
Ez mit jelent?
 Ezt is miért írtad: "Mivel semmi nem kötelez arra hogy OMME tag legyek ezért ha nem tetszik a működése illetve a benne lejátszódó történetek akkor én lehet hogy nem maradnék tag vagy keresnék másik egyesületet mint pl a Profi és önkéntes alapon ott vagyok tag ahol tetszik"? Tényleg? Abba is adnál pénzt, támogatnád erkölcsileg vagy a munkáddal? Profi? Tényleg? Tudod ki lehet ott is tag? Aki leperkálja a tagdíjat. Vagy gondolsz egyet és keresel egy másikat, amelytől majd várhatod az egységes fellépést ha bármi probléma merül fel a méhészeteddel összefüggésben, a közös erő felmutatása következtében? Esetleg ott is örömmel veszed, ha kiállnak a neonikotinoidok mellett agyament emberek írását is igénybe véve a szabálytalanul létrehozott újságban, és fényezve a hazugságokat? Ott is a méhészetben semmit sem alkotó, butaságokat író, de azt szakmai csúcsként előadó emberek társaságát fogod keresni?( Nem Petróról van szó, mielőtt valaki Rá értené.)  Omméba nem vágyó, de a tagságot kényszerből követő embert választanál a gazdasági tevékenységet irányító feladat ellátására, aki saját gazdaságában sem tudott felmutatni semmit egy életen át? Akkor hajrá, keress egy olyat! Van ilyen, abban vagy. Szerinted erre jött létre az OMME? A néhai tagdíjemelésünk is kellett ahhoz, hogy létrejöjjön az egyesületi üveg. Kellet csinálni egy gazdasági társaságot, mert talán így olcsóbban lehet megvásárolni? Nem. Drágábban. Mint a garantáltan drágább nádas cukor? Máshonnét ide szállítva is sokkal olcsóbb, és mint kiderült, még nem is nádas. Nem azzal/azokkal kellett volna szövetkezni? Kinek jó ez?
 Azok menjenek el, akik a törvényes működésért megszólalnak? Ha azt mondod én sem szóltam a törvényes működés érdekében, akkor igazad van, de ez nem is az én asztalom, viszont nem látok ma már tényleg semmi érdekképviseletet sem, csak erőlködést. Sajnos ma már odáig züllesztették az egyesületet, hogy tényleg csak a támogatási (NP) feltétel a létének biztosítéka.
Aztán gondold már át, mi kerül sokba a tagságnak! Vagy mi kerül többe?
 Miért forog az emberek gyomra a bírósági "megoldásoktól"? Volt más megoldás?  Engem ugyan nem érint, de érdekel ami az OMME körül kialakult.
Aztán áruld már el nekem, nem veszélyeztette az egyesület működését ami történt az elmúlt időszakban? Az veszélyezteti, aki felhívja rá a figyelmet? Ne legyél már Oláh!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 04. 10:10
Tegnap jártunk a családommal a Tescóban és a koronás cukor 1 kg-os kiszerelésben 169 Ft-ért volt megvásárolható tonnaszámra. Méhészetemtől 8 km-re, házamtól 7 km-re van a Tesco. Az 1 kg-os zacskókat még a protézisműtétre váró csípőmmel is nyugodtan emelgethetem, de az OMME féle 50 kg-os zsákokat aligha tudnám felemelni.

No ennyit az OMME Kft ügyes szerződéskötéséről.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hozso - 2015. Április 04. 12:24
Nem tudom, hogy ki mit tart fontosnak, de azt látom, hogy akik itt még a betonba is bele akarnak kötni, a küldöttgyűlésen csendben jól érzik magukat és nem szólnak egy szót sem.
Természetesen bele lehet kapaszkodni abba, hogy a küldöttgyűlés összehívásában a határidő be nem tartása mennyire tűnik lényegesnek, vagy lényegtelennek, és a továbbiakban mi van a tartalmi elemekkel, és mind ez mennyibe kerül és kinek.
Ha  a lakott területen belül a megengedett 50 km/h sebesség helyett legalább 63 km/h sebességgel halad valaki a közúton, gépjárművel azt nem büntetik meg a rend éber őrei? Csak azt, aki még nagyobb mértékben lépi túl a megengedett sebességhatárt? Szerintem mind a kettőt. Legfeljebb a büntetés mértéke lesz más. A meghívó alapszabály szerinti, érintettek részére történő kiküldésében nincs tolerálható határidő túllépés, nincs mérlegelés.
Egyértelmű volt már korábban, hogy szabályszegés történt a küldöttgyűlés összehívásában, a bíróság ezt csak megerősítette. Most már csak az a kérdés, hogy kinek kell a büntit fizetni? Ki nyomta tövig a gázt, és volt nagyot halló?
Lehetne még a példák sorozatát említeni, de ha az egyszerű sem megy, úgy a virágének sem használ.
Aki, vagy akik nem tudnak túllépni a már csontig lerágott kérdéseken, csak gondolkodjanak el azon, hogy milyen jogkört adtak pl. a vezetőségnek a szerződések megkötésére vonatkozóan, milyen kötelezettsége lenne, lett volna az EB-nek, és mit valósított meg ebből, mi a Küldöttgyűlés rendje?Tovább is van mondjam még?! Megszavaznak mindent, és azt követően dicsőíthetik a szavazás eredményét? Mert érdemben utólag hozzá szólni már senki sem tud! A szerződések megkötésében a vezérkarnak 99%-os mértékben szabad kezet adott a tisztelt nagyérdemű. Lehet, hogy nem is érdekes számukra, hogy mire megy el a pénz? Legutóbb az ingatlan vásárlás kérdéskörében kért felhatalmazás lehet, hogy csak tévedés volt, ha szándékos, akkor különös kegy.
Lehet ésszerű és törvényes, törvényes és ésszerűtlen, valamint ésszerűtlen és törvénysértő döntéseket hozni. Az utóbbi kettőt nem tartom elfogadhatónak. Azok ellen lépni kell, a kenjük be sárral nem lehet megoldás.
Nem ahhoz kell bátorság, hogy valaki az érdekeit, vagy többek érdekeit képviselve bírósághoz forduljon. Bátorság ahhoz kell, hogy valaki, vagy valakik olyant tegyenek le az asztalra, ami nyilván valóan semmire sem jó, és el akarják hitetni, hogy az jó, szóval átverik a népet.

Dr. Horváth Zsolt
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Április 04. 13:44
Tegnap jártunk a családommal a Tescóban és a koronás cukor 1 kg-os kiszerelésben 169 Ft-ért volt megvásárolható tonnaszámra. Méhészetemtől 8 km-re, házamtól 7 km-re van a Tesco. Az 1 kg-os zacskókat még a protézisműtétre váró csípőmmel is nyugodtan emelgethetem, de az OMME féle 50 kg-os zsákokat aligha tudnám felemelni.

No ennyit az OMME Kft ügyes szerződéskötéséről.

Sparban 159 volt a kilós S. Familis a héten. Solti Pille szerintem most is olcsóbban adja, és ki is szállítja, garantálja írásban a répa eredetét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 04. 14:34
Zsolt! A traffipaxos példa nem igazán jó. A kialakult gyakorlat szerint pl. egy 50-es sebességhatárnál 65 fölött küldik a csekket. Jogszabály szerint büntethetnének a hibahatáron túli túllépésért, de nem szokták, csak nagyon ritkán, azt is inkább csak helyszíni bírság esetén.

Itt a táblázat: http://www.traffipaxinfo.hu/gyorshajtasi-buntetesek.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hozso - 2015. Április 04. 15:16
Kedves Tamás!

A rendőrségnél kialakult gyakorlat megengedő, mert valószínűleg tudják, hogy az autók kilométerórája gyárilag egy kicsit túl van lőve. Nézd csak meg adott esetben mit mutat a GPS, és mit az óra.
Az eljárási határidőkben nincs ilyen tolerancia, esetleg ha igazolási kérelemnek van helye, de ez most pont nem az az eset.
De annak örülök, hogy foglalkoztat a gondolat.

Dr. Horváth Zsolt
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Április 04. 15:34
QUQURIQ !!!

Bogár Tamás úr!
Gyanakszom, hogy más néven már többször vitáztunk itt a klubon.
Nagyon illik a szöveg környezet és a makacsság, akire gondolok.
Persze, lehet, hogy ez csak egy furcsa egybeesés…

A témát amit feszegetsz, menjél el a bíróságra, és utasítsad rendre Őket, hogy hogy rossz ítéletet hoztak!
Ha meg nem mész el, nyugodjál bele a döntésbe, mert szerintem nem Te ülsz a bírói székbe!
Kicsit tanuljál még egy kicsit, és így könnyen elérheted a vágyaidat…
Az egyetemen, meg úgy is megtanítják, hogy hogyan is kell döntést hozni ebben az esetben…
Keressél már témát amiben kötekedhetsz!....

A gyanakvó Kiskakas!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 04. 16:22
Kiskakas!

Ebben a tekintetben téved a megérzésed, nem vitáztam korábban senkivel itt és szerintem most sem vitázom. Más néven meg főleg nem, egy regisztrációm van ezen a fórumon. Úgy láttam, volt aki megértette, miről beszéltem. Aki meg nem, az az ő dolga.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Április 04. 16:38
QUQURIQ !!!

Akkor, minden rendben a bírósági döntéssel!

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Április 04. 19:10
Kárcsika!

Az az érzésem , neked is jutott a millákból csak még nem kaptad meg és kétségbe vagy esve mi lesz ha elmarad.

Így jártál...   https://youtu.be/CH58lfmRmZU

 ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 04. 20:28
Kedves Atya!


Ha te mint ahogy leírtad többször te a bíróság és a törvényesség oldalán állsz. Ez jó. Hidd el én is csak kettőnk között az a különbség hogy nem egy világnézetet vallunk a magunkénak. Mivel semmi nem kötelez arra hogy OMME tag legyek ezért ha nem tetszik a működése illetve a benne lejátszódó történetek akkor én lehet hogy nem maradnék tag vagy keresnék másik egyesületet mint pl a Profi és önkéntes alapon ott vagyok tag ahol tetszik.Hidd el szerintem sok ember gyomra forog a bírósági megoldásoktól többek között azért mivel mikor a te beadványod elutasításra került amit mint Tolnán mondtad kb2éve mint 6éves méhész egyesületi tag adtál be, azután mintha hírzárlat lett volna. Most hogy csúszott 1-2 napot a küldöttgyűlés összehívása amit megjegyzem szerintem még legalább kb400 ember tudott és csak egy Csuja Laci volt az aki ebből tőkét illetve" majd én megmutatom" alapon őáltala sikeres akciót hajtott végre mivel a bíróság teljesen jogosan mellette döntött.De mivel ez a "BÁTOR TETT" nekem nem jön le másként mint úgy hogy ez a segg...ej már megint feljelentette az OMMÉ t és nem tudok a dolognak tapsolni . Mivel ha valami tényleges hiba ami úgymond veszélyeztette volna mind működésében illetve létében az egyesületcdet és abban lép akkor embernek tartanám de így csak egy kis gerinctelen gyűrüs-féreghez (giliszta) tudnám hasonítani. De ebbe bele tartzik minden olyan feljelentgető aki ílyen komolyságú beadványokkal bombázza az ommét  utána  meg visít hogy ez milyen sokba kerül a tagságnak.


CSÁ KARCSI
Kedves Karcsi!
Nagyon örülök hogy válaszoltál, igaz nagyon zavaros amit írtál.  De azért sikerült megértenem. Ezt biztosan te írtad.
Sajnos ellentétben veled, nekem az jön le az írásodból, hogy te támogatod a szabálytalan működést. Neked még az sem számít, hogy ügyvédi segédlettel hozták össze ezt a szabálytalan közgyűlést. Karcsikám, ne legyél már így elkeseredve! Ha a haveroknak igazuk van, akkor biztosan fellebbeznek. Egyébként a bíróság szerint is szabálytalan közgyűlésen az alapszabályról szavaztunk, amit ráadásul senki, de senki, nem ismert. Ha szerinted az alapszabály nem lényeges az egyesület működésében akkor mi a lényeges? Gödöllőn még te is úgy gondoltad, mert azt mondtad, hogy legyen egy rendkívüli tisztújítás a következő küldöttgyűlésen. De a végén láttam azt, hogy mentél egy háztömb körülit az elnökkel, a csepergő esőben, és megjött az eszed. Utána elnök is lettél valahogy. Légy nyugodt, én is látom a gyűrűs férget, férgeket.
Idézet
ott vagyok tag ahol tetszik.
Egyébként ezzel az egy mondatrészleteddel egyet értek, és ezt neked is el kell fogadnod.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 04. 21:01
Tisztelt Méhészek!
Nem az a gond, hogy az OMME urai átlépték a sebességhatárt!
Nem volt jogosítványuk!
Ezért meszelte el őket a bíró.
Tehát ha nincs jogsi, már senki nem foglakozik azzal, hogy mennyivel mész.
Amikor évfolyamtársaimmal államvizsgára készültünk, kaptunk 5 minimum kérdést.
Aki mind az ötöt tudta kifogástalanul, mehetett vizsgázni.
Az OMME urai még a minimumot sem ütötték meg.
Ezért kéne leadniuk a nagy arcból, mert ők okozzák saját bukásukat, az arroganciájukkal.
A vezetés most sokkos állapotban van, lehet soha nem nyerik vissza józan ítélőképességüket.
Tovább támadnak, mert ahhoz nem elég bölcsek, hogy felálljanak és azt mondják:
"Tisztelt Méhészek Hibáztunk! Mindent el fogunk követni, hogy olyan alapszabályt terjesszünk elétek, ami nektek íródott, és nem nekünk."
Szerintem mi fog következni?
Mivel a dr. KUSS nem tudott rendet tenni, további támadásra lehet számítani.
Miért jutott idáig az OMME?
Mert elszálltak maguktól, kisajátították azt ami a miénk, Méhészeké!
Most már nem tudom hányadik OV, vagy Küldöttértekezlet ahol a méhekről alig esik szó, aki meg előhozza, azt megkérik, hogy hagyja abba. (Pest megyei küldött, a nyúlósról.)
Etikai ügyek garmada, most már a bírósági ügyek is.
Ha minden olyan klasszul megy, ahogy ők állítják magukról, akkor itt valami ellentmondás van.
Állandóan az elmúlt vezetést szapulják, akkor viszont egy sem volt.
Hasznos kis eszköz a tükör, sűrűbben kéne használniuk.
Egy biztos. Ez így nem mehet tovább.
Mi a megoldás?
Párbeszéd mindenkivel, és nem folyamatosan az ellenség képének keresése!
Más utat nem tudok elképzelni, mert akkor valóban nem a vezetés fog csak bukni, hanem az egész OMME!
Ennek alapja, hogy..
Nincs zárt ajtó, nincs TITOK!
Mert az OMME a Méhészeké!
Nagyernyei Attila 
 





Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2015. Április 04. 21:40
"csak kettőnk között az a különbség hogy nem egy világnézetet vallunk"

Ez igazán nem probléma!
A különbség a kettőtök értékrendje között van !
Az értékrend, rokon a személy  erkölcsével.

Magyar lónak nincs háta, csak jobb meg bal oldala .

Talán a méhészeknek lesz közös érdekvédelme!?

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Április 04. 22:27
Akkor, minden rendben a bírósági döntéssel!

Gondolom hogy igen. Ebben a kérdésben nem nyilvánítottam véleményt és nem is kívánok. Egészen másról beszéltem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzurkeVereb79 - 2015. Április 04. 23:18
Kedves Atya!


Ha te mint ahogy leírtad többször te a bíróság és a törvényesség oldalán állsz. Ez jó. Hidd el én is csak kettőnk között az a különbség hogy nem egy világnézetet vallunk a magunkénak. Mivel semmi nem kötelez arra hogy OMME tag legyek ezért ha nem tetszik a működése illetve a benne lejátszódó történetek akkor én lehet hogy nem maradnék tag vagy keresnék másik egyesületet mint pl a Profi és önkéntes alapon ott vagyok tag ahol tetszik.Hidd el szerintem sok ember gyomra forog a bírósági megoldásoktól többek között azért mivel mikor a te beadványod elutasításra került amit mint Tolnán mondtad kb2éve mint 6éves méhész egyesületi tag adtál be, azután mintha hírzárlat lett volna. Most hogy csúszott 1-2 napot a küldöttgyűlés összehívása amit megjegyzem szerintem még legalább kb400 ember tudott és csak egy Csuja Laci volt az aki ebből tőkét illetve" majd én megmutatom" alapon őáltala sikeres akciót hajtott végre mivel a bíróság teljesen jogosan mellette döntött.De mivel ez a "BÁTOR TETT" nekem nem jön le másként mint úgy hogy ez a segg...ej már megint feljelentette az OMMÉ t és nem tudok a dolognak tapsolni . Mivel ha valami tényleges hiba ami úgymond veszélyeztette volna mind működésében illetve létében az egyesületcdet és abban lép akkor embernek tartanám de így csak egy kis gerinctelen gyűrüs-féreghez (giliszta) tudnám hasonítani. De ebbe bele tartzik minden olyan feljelentgető aki ílyen komolyságú beadványokkal bombázza az ommét  utána  meg visít hogy ez milyen sokba kerül a tagságnak.


CSÁ KARCSI
Gyerekek, Vannak, akinek a golyó is szögletes árnyékot vet!

Ha Csuja csak az érdemi dolgokat nyújtotta volna be az alapszabállyal kapcsolatban, amiből ugye kapásból van féltucat, pl. a napirend bővítésének kérdésköre. A ptk szövege egyértelmű. Ezt indokolatlanul beszűkítette az OMME vezetése.
De ha ezt támadta volna, akkor a per elnyúlik egy évig, és előfordulhat, hogy addig felfüggeszti a Bíróság. Akkor meg az lett volna a baj, hogy miért nem egy gyors megsemmisítást választ, mert akkor fél év alatt lett volna új alapszabály, így meg elhúzódik az ügy...

Szóval csipát ki a szemből, a golyót nem szabad árnyékviszgálatkor dobozostól kitenni a napra...

A kísérletező Sz.Vereb
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 07. 12:27
Eléggé érdekes cikk a mézvizsgálatról:

http://filantropikum.com/ne-hagyjuk-magunkat-atverni-igy-kulonboztessuk-meg-az-igazi-mezet-a-hamistol/

/összehordanak mindent/
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 07. 15:41
Hát szerintem ezen leírások alapján próbára tett mézek közül  nem igazán találnánk valódi mézet.
Vajon ki találhat ki ilyeneket?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 07. 16:26
Csak a MÉDIA  :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 07. 16:26
http://www.origo.hu/tudomany/20150406-tronok-harca-a-meheknel.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Április 07. 16:38
Sziasztok!

Na én ettől megyek a falnak!
Királynő!
Ha valaki laikusként a méhekről kérdez és a királynőt emlegeti, mindig azt szoktam mondani, hogy a királynő az a mesebeli palotában van...
A kaptárban anya, méhanya van.
Ennél már csak az anyakirálynő ami jobb!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 07. 18:21
A dolgozó méhanyakirálynő  :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hozso - 2015. Április 07. 21:05
Azt nem lehet kérdés, hogy az OMME vezetésének volt-e, illetve jelenleg van-e jogosítványa? Jelentem van, még legalább közel egy évig ha addig nem adják le. Vagy esetleg vissza, illetve be lehetne vonni? Senki nem fog önként átülni az anyósülésre, sem repülő út előtt, sem azt követően.
Amíg ők ülnek ott elől, és kezükben a kormány arra fog menni a szekér amerre akarják, mert nagyon nagy számban vannak és még lesznek is, akik kérdés nélkül tolják vagy éppen éppen eltolják azt, csak nem veszik észre, hogy nem jó az irány.
Született egy bírói döntés, mert a vezető(k) elkövetett, elkövettek valamit ami abszolút nem volt törvényes, de ettől még nem fog gyökerestől megváltozni a világ, különösen nem a vezetők vezetői stílusa. Valószínűleg sok takargatni való lapul a szekrényekben, vagy a fiókok mélyén és bizonyára nem érdekük, hogy a csontvázak napvilágra kerüljenek.
Mondhatnám, hogy Csuja László sokak örömére nyert egy csatát, de ezzel még nem dőlt el minden.
Beszélünk törvénysértésről, könyvvizsgálói jelentésről, fals számokról, arroganciáról, abszolút nem elfogadható vezetői magatartásról és még sorolhatnám. Korábban már utaltam rá, kíváncsi vagyok a csatát vesztettek reakciójára. Még a végén elhitetik az eltolókkal azt is, hogy szobrot kell nekik állítani, mert az (is) jár, és lőn világosság még szavazásra is bocsátják. Megmondjam a szavazás eredményét?
Félre értés ne essék, nem a legújabb sirató éneket akarom papírra vetni, nem szokásom.
Azt nem tudom, bár nagyon szeretném tudni, hogy van-e a küldöttek körében reálisan olyan százalékos, alapszabály szerinti százalékos arány, amely a választott vezetők visszahívásának kezdeményezéséhez elégséges lehet. Ha igen, akkor elviekben a jogosítványt vissza lehet vonni. Azzal azonban még mindig számolni kell, hogy a nagy számú esküdtek adott esetben milyen ítéletet hoznak, mire emelik fel a kezüket.  Abban biztos vagyok, hogy a tárgyaláson, ha sor kerül rá (küldöttgyűlés) a vádbeszédre fel kell készülni. Ez persze arra ez esetre is igaz, ha a játékidő vége előtt a piros lap felmutatására nem kerül sor.
Annak idején Lenin elvtárs is megkérdezte, hogy "Mi a teendő?" Ez a kérdés aktualitásából most sem vesztett egy jottányit sem.
Nem kell, hogy az Auróra a Dunára kerüljön és az sem, hogy ágyúlövés jelezze az OMME palota ostromának kezdetét.
Viszont arra elengedhetetlenül szükség van, hogy ne csak itt virtuálisan tegyünk valamit a változás, változtatás érdekében. Ez kizárólagosan összefogással lehetséges, és idézhetjük a már klasszikus mondást is, hogy hozzon magával mindenki még egy embert....
És persze azt sem kell elfelejteni, hogy az a fajta harcmodor, amikor is az egymással szemben állók csak lőtték egymást egy kissé idejét múlt, már itt sem állja meg a helyét. Valami újra van szükség, amivel csak az utolsó pillanatban szabad előrukkolni. Találjunk megoldást!

Dr. Horváth Zsolt

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Április 07. 23:32
QUQURIQ !!!

Kedves Zsolt!

A jogsi már régen lejárt, minden nap úgy ülnek a volán mögé, hogy megbukhatnak…
Hogyan lehet úgy kezdeni a napot, hogy amikor kinyitják a szemüket, tudják, hogy jó lenne a mai napot is megúszni!
De, az a korsó, már sokat volt a kúton, lehet, hogy már az utat is ismeri, de egy szép napon összetörik!
Bármitől!
…és ez lehet a leg sza….bb érzés a vezetőknek! (bármitől)!!!
…Van egy út, a nincs ki út!
Szépen, lassan ballagnak be a zsákutcába a kúthoz, korsóval a kézben….
Az egészből csak azt a szép korsót sajnálom, mert az maga az OMME!
Annak idején mi méhészek raktuk össze ezt a korsót, lépésről-lépésre!
Hosszú éveken keresztül együtt jártunk vele a kútra, kiszolgált bennünket, hisz a víz az maga az élet!
Ezért mindenki nagyon vigyázott a korsóra!
Éveken keresztül több vízhordóra rá mertük bízni, tudtuk, hogy nagyon vigyázni fog rá!
Most is rá bíztuk egy csapatra a korsó sorsát,…..de  „Ők”, egy igen göröngyös utat választottak!
Arra bízták a korsót vitelre, aki nem ismeri a korsó lelkét!
A korsó sem szereti a hordárt, mert nagyon szorítja magához, és sokat oda-oda koccintja mindenhez…
Még meg sem hallja a korsó keserves sírását!...csak szorítja egyre jobban!
Már a víz is régen kilötyögött a korsóból, nem lesz kinek inni adni!

A szomjazó Kiskakas!  :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 08. 16:38
http://www.origo.hu/gazdasag/20150408-meglepodik-a-cukor-aran.html

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 08. 18:24
Ez van!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 10. 11:38
http://www.omme.hu/?p=3866
Úgy látszik kezdődik.
Ennyit az Egyed úr által szeptemberig garantált árról.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 10. 13:10
Nem szeretném a kettővel lejjebb hszt ide tenni, de minden szava igaz, és én ezt már kettő nappal ezelőtt megjelenítettem.
Nagyon elgondolkodtató az, hogy mennyire veszik komolyan az Egyed-et, ha így tárgyalnak vele. A küldöttgyűlésen mintha nem ezt mondta volna a cukor árát illetően. Én már semmin nem csodálkozom, azóta mióta azzal intézte el a nádcukros ügyet, hogy nem volt répacukros bélyegzőjük a szállítóknak.  :-[
Az Egyed csak formába önti azt a mentalitást, amit a vezetés gondol a méhészekről. Vagyis mindent meg lehet velük csinálni.  És ráadásul, mindez a mi tagdíjunkból sikeredett ilyen jóra! Ez az ember csak így tud Kft csinálni, mert ha a sajátját kellene beletenni, már régen tönkre ment volna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 10. 14:57
A küldöttgyűlésen szeptemberig alacsony cukor árat ígért Egyed Árpád a kft ügyvezetője.
Most meg 177 Ft-ra emelte a kft a cukorárat!
Meg van ez buggyanva?

Kedves Méhésztársak!
Miért ígért olyat Egyed Árpád, amit már egy hét múlva se tud betartani?
CSAK AZ IGEN SZAVAZAT KELLETT A KÜLDÖTTGYŰLÉSEN?
Egyébként meg a kft ennyire semmibe nézi a méhészt, hogy alig egy hét telt el és az ígéretét nem tartja be?
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 10. 15:56
Azért elgondolkodtató a kft ügyvezető úr szerződéskötése.
Vajon milyen szerződés az amelyet egyoldalúan lehet módosítani? És akkor ez a megoldás? Bizony keresni kellett volna azonnal egy másik szállítót. Azt is említette az OV-n, hogy a kft-nek semmi haszna nincs a cukorforgalmazáson. Tessék már nekem megmondani akkor ki nyeli le a kereskedelmi haszonkulcsot, mert a kereskedőknél ettől az ártól olcsóbban lehet cukorhoz jutni haszonkulcsostól nyereségestül.
Ha csak ennyire képes az ügyvezető úr le kéne vonnia a tanulságot és távoznia posztjáról, mert a fizetésért ami magyar viszonyok között (az átlagbér több mint kétszeres) nem kis összeg, dolgoznia is illenék.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jakabadam - 2015. Április 10. 18:30
Jani bátya!

Én úgy gondolom, hogy a vártnál jobb brazil nádcukortermés tovább nehezíti a tiszta répacukorhoz jutást, ez pedig drágítja azt, dacára annak, hogy egyébként a kereskedelemben csökken a cukor ára. Szóval a jóhiszemű oldalam azt mondatja velem, hogy a hasznot az a kereskedő nyeli le, aki tisztában van azzal, hogy nekünk méhészeknek fontos a cukor eredete, és főleg annak garanciája.
(Mondjuk, ha már itt tartunk, azért mégiscsak jobb lenne, ha a Kft-nél realizálódna a haszon, hiszen az a miénk is, ugyebár...)

Egyed ügyvezető úrnak pedig épp az a tisztességtelen üzleti partner ad sok munkát, aki egyoldalúan módosítgatja itt a szerződést, hiszen most nyilván konzultálnia kell egy ügyvéddel az ezzel kapcsolatos jogi lépésekről (feltéve, hogy a szerződést nem egy láthatatlan tollal írták bele a levegőbe....  :-X)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 10. 20:31
Mit aggódtok fiúk!
Eddig is az OMME-s cukor volt a legdrágább, ezután is ez lesz.
Én nem voltam ennyire "Hiszékeny", azonnal tudtam, hogy ez az ár nem tartható szeptemberig, mert a világpiaci tendencia látható volt.
Legalább mindenki megtapasztalhatja az OMME igazi arcát.
25kg-os zsákok, akár egy raklappal is házhoz szállítunk, garantált az ár,.
Alig két hete mondta ezt Egyed Árpád a március 28-i Küldöttértekezleten.
Na ennek a garanciának soha ne üljetek fel, amit ezek az urak megígérnek!
Egyoldalú szerződésbontás?
Ezért vannak a deviza hiteles perek is, mert a bankok egyoldalúan módosították a szerződéseket.
Tudok ajánlani az OMME-s uraknak egy jó ügyvédet, meg kell támadni a szerződést.
Viszont én ismét nem vagyok "Hiszékeny" és nem hiszem el, hogy volt szerződés.
Mutassák meg, hozzák nyilvánosságra.
Vagy ez is olyan mint a Kft. mérlege?
Nem "mutyiba" készült?
Semmit ne higgyetek el nekik,még azt sem amit kérdeznek.
Ez az egész Kft. agyrém egy szűk társaság ötletelése, és most kapkodnak, hogy mivel is kéne foglalkozni, hogy nyereséges legyen a vállalkozás.
Tanítani kéne, ezt a mentalitást a leendő vállalkozóknak, hogy nem kell elkezdeni egy üzletet, mert az biztos bukta.
Piackutatás, hatástanulmány?
Hányszor leírtuk már.
Végül is más pénzén én is szívesen vállalkoznék.
Az OMME-s cukorból már csak a "répa" bélyegző maradt számukra.
Nagyernyei Attila
 

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 10. 20:41
http://mno.hu/gazdasag/hat-eve-nem-volt-ilyen-alacsony-a-cukor-ara-1280572#

Egy kis olvasnivaló. A kft ügyvezetője biztosan nem olvasta.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Április 10. 20:49
Mit vártatok tőle? Elhittétek, hogy ennyi lesz az ár ...? Több helyen is olcsóbb, nem is értem miért kell vele foglalkozni. Nemrég írtam Karcsinak, talán emlékeztek rá:"Omméba nem vágyó, de a tagságot kényszerből követő embert választanál a gazdasági tevékenységet irányító feladat ellátására, aki saját gazdaságában sem tudott felmutatni semmit egy életen át?"
Remélem majd a méz értékesítése terén is produkál valamit, mert eddig amihez nyúlt, annak emelkedett az ára ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 10. 20:53
Az üveg árát is újra felnyomták úgy, hogy Orosháza egy petákot sem emelt.
Jó kis csapat ez!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Legyen Köztársaság! - 2015. Április 10. 21:41
Még elutalgatják a maradék vagyont egymásnak, aztán csak elhúznak már, reméljük.
Ha egy fillér sem marad a kasszában és a számlákon, akkor sem lesz akkora a katasztrófa ami az érdekképviselet sorozatos elmaradásából, a méhészeti érdekek nem képviseletéből származik.
A vállalásokat a küldöttek hipnozitált része felé, majd csak legyen kin behajtani. Sebaj megérdemlik, legalább rájönnek miféle gyászhuszárokkal üzleteltek a fejünk felett.

Akármilyen válságstratégiát találjanak ki, sokáig már nem élősködhetnek a nyakunkon.

Győzzön az igazság! Legyen Köztársaság!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Április 10. 21:49
QUQURIQ !!!

OMME Kft. cukor vállalkozás….
Mi nem stimmel az OMME cukor ügyben?
Hát semmi!
Nézzük sorba.
Zsákok súlya 50 kg. had rokkanjon a méhész fajzat.
Lepakolás kiszállításkor, zabkenyeres méhész erős karok.
Cukor jelölés? Répa vagy nád?
Jó lesz a méhésznek bármelyik, az a lényeg, hogy édes legyen.
Jelölés, gyorsan egy répás bélyegzőt!
Oviban már begyakorolták…
Cukorár, piacképes, az uzsora piacon! (és vegyen a méhész cukrot)?
A számlázásokba és a könyvelésekbe nem is szeretnék bele mélyedni, mert attól tartok, hogy elnyel a föld!
Csak egy kérdésem van az OMME vezetés, és a Kft. csodálatos ügyvezetőjéhez, Egyed Árpád cukor mágushoz!
Mi a fenéért vegyen a méhész a Kft-től, egyetlen egy szem cukrot is!
Miért érné meg a magyar méhésznek, hogy az OMME- Kft-től vegyen cukrot?
Egyed Úr!

No figyi!
Így vesz a méhész cukrot, így éri meg Neki! (ingyen oktatás)
OMME Méhészet hirdetések, OMME honlap hirdetések, cukor nagyker telefon, Multi reklám akciós újság.
Hol van a legjobb ár, leg megfelelőbb kiszerelés (25 kg.)
Hány kilométerre van a telephelyétől, vagy mennyiért szállítják ki, vagy van aki még ingyen is kiszállítja.
MÉRLEGEL!!!
RENDEL !!!
VÁSÁROL !!!
Vannak olyan cégek is, akik a helyére be is hordják a cukrot!
Ez így megy már évek óta!
Így éri meg a méhésznekvásárolnií!
Így akár 15 ft –al is vehet valaki könnyen etető répa cukrot számlásan!
Egy 250 családos (közepes) méhész 4000 kg cukrot vesz átlagosan, ez 16 kg/családra jön ki!
4000 x 15 ft= 60 000 ft!
Ugye milyen korrekt az OMME Kft ügyvezetője?
Csak ennyivel károsítja a kedves tagjait!
Mind ezt hagyja az OMME vezetése, szakmai vezetése, elnöke, IB-tagok, EB tagok…
Jutalmuk!
Leváltás!!!
Alkalmatlanok a további vezetésre!
Üveg ára?
Igen emelkedett a Kft óta…!
Akartok olcsóbban méhészkedni?
Tisztújításkor, szavazzatok bárkire csak rájuk NE !!!

Az édes Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 12. 08:39
http://mehlegelo.omme.hu/

megfigyelő hálózat...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 13. 08:37
OMME honlap hírei.
Kasszaállás

   "Kasszaállás

    2015. április 7-ig az OMME Központba beérkezett kérelmek:
    Kiseszközök:
    Beérkezett kérelmek: 1172 db
    Kihasználtság: Megtelt!

    Nagyeszközök:
    Beérkezett kérelmek: 168 db
    Kihasználtság: Megtelt!

    Méz kinyerési eszközök:
    Beérkezett kérelmek: 585 db
    Kihasználtság: Megtelt!

    Higiénikus aljdeszka:
    Beérkezett kérelmek: 81 db
    Kihasználtság: Megtelt!
    Keretjelölő chip:
    Beérkezett kérelmek: 18 db
   Kihasználtság: 9,13 %
A gyógyszer-cukor beadási határideje lejárt.
A méhanya támogatás az OMME központba fog menni.
A megfigyelő hálózat áll, fenológiai jelentés nincs.

Vannak még az OMME-ban szaktanácsadók?
Cserényi doktor itt fitogtathatná szakmai tudását.
Ez nem a szakik gondja, nem az ő bűnük.
Lehet a szaktanácsadóknak is KUSS van?
Az OMME vezérkara teljesen leamortizálódott.
Szégyen a honlap, tiszta gáz az egész társaság.
Kéne egy kicsit dolgozni, hogy a méhészeknek legyen információja!
A szezon elkezdődött!
A reggeli tornát ne a Fekete-Fehér Méhészklub olvasásával kezdjék!
Mi van a fűzzel, árvacsalánnal, gyermekláncfűvel?
Mikor indul a repce? (Szekszárd mellett tiszta sárgák a táblák!)
Mikor várható az I. akác?
Hány helyen van áthúzódó zárlat?
Milyenek a méhcsaládok?
Ébresztő OMME!

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 13. 18:53
Császártöltésen a nagykerből ma kaposvári cukrot vettem "R" betűvel 165ft-ért/kg  25kg-os zsákban.
nem kellett hozzá targoncát szereznem és ha akarom kézzel is pakolhatom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 13. 22:40
http://inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-718267

idézetek a cikkből:
"A tárcavezető rámutatott: világviszonylatban Magyarországon a második legnagyobb a méhsűrűség. "Ez azt jelzi, hogy az emberek nálunk szeretik ezt a tevékenységet, értenek hozzá és látnak benne perspektívát" fogalmazott. Megjegyezte, hogy a méhészet nem csak munka, de szenvedély és alkotási lehetőség is."


"A miniszter köszöntőjében a Tiszafüreden megvalósult beruházást méltatva elmondta: Tiszaigar az országban elsőként építette be Startmunka programjába a méhészetet. Az ágazat teljes vertikumát felvonultató beruházás példa lehet más önkormányzatok számára is és a kezdeményezés számíthat a minisztérium támogatására - fogalmazott."

a következő viszont jó elképzelés lenne főleg ha úgy valósulna meg, hogy nem még több új méhészt szülne:

"Fazekas Sándor szólt arról is: a tárca célja az ágazat termékeinek további népszerűsítése, hiszen "ezek évszázadok alatt az ételektől a gyógyszereken át a kozmetikumokig szervesen beépültek a magyarság életformájába, maga a méz pedig része étkezési kultúránknak."


Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 13. 22:50
Tehát azt mondja: "példa lehet más önkormányzatok számára"

Mi történik? Először mindent letarolnak a közmunkások, az akácot nem írtják, azt meg kell védeni viszont egyre több a nemzeti park és olyan terület ahol nem maradhat.
Aztán meg legyen inkább mindenki méhész ,mert azt szeretik nálunk azt a tevékenységet...

Akkor nem inkább valami országfásítási programmal kellene indítani azt a startmunkát? ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 14. 09:24
Már megint "közös-ülés"?
Tisztelt Méhészek!
2015.április 16-án csütörtökön, ismét közös IB-EB ülés lesz.
Jöhet a pizza futár, kávé, meg a húsos szendvics.
Elképesztő, hogy mennyit beszélgetnek, taktikáznak, költik a tagdíjunkat.
Az alapszabályban előírt határidőket semmibe veszik, nagy ívben tesznek rá.
Ennyi üzemanyag elszámolás, költségtérítés soha nem volt!
Ha minden olyan flottul menne, ahogy nagyjaink állítják, minek a sok hasztalan ülés?
Most mi lesz az összejövetel fő témája?
Nem kétséges a találkozó fő mottója,hogyan magyarázzák meg a küldötteknek, a méhészeknek a Kft. buktáját, meg mit csináljanak Csujával.
Próbálkoznak "ehető" formába önteni az eltitkolt veszteséget, de a küldöttek által elfogadott pénzügyi beszámolóba, nem illik belematatni.
Megjegezni kívánom, hogy Varga Karcsi javasolta Csuja Lászlót az egyik jegyzőkönyv hitelesítőnek.
Véleményem szerint ez jó ötlet volt.
Kínos helyzetben van az OMME vezetése!
Éppen két hete adtam át személyesen azt a tiltakozásnak is beillő levelemet, amelyben arra várok választ azt OMME elnökétől, hogy mi késztette arra, a március 28-i küldöttértekezleten, hogy olyan beszámolót fogadtasson el amit maga sem látott. Síri csend.
A 31 ellenszavazatból 10 Tolna megyei.
Köszönöm az összes Tolna megyei küldöttnek, hogy nem asszisztáltak ehhez a borzasztó szabálytalansághoz!
Már az is elképesztő bátorságukról tanúskodik, hogy szavazásra tették fel küldötteknek a beszámolót, úgy, hogy az egyik fele hiányzott, az OMME Kft. gazdálkodása.
A küldötteket nem minősítem, talán egyszer rádöbbennek, hogy mit etettek meg velük.
Arra kérem őket, sokkal felelősségteljesebben emelgessék kezüket, és ne azt lessék KUSS doktor mit diktál.
Nem hiába titkosították a független könyvvizsgáló jelentést!
Kuss Tanár Úr is jobban tenné, ha szakmai kérdésekkel foglalkozna, nem szakmapolitikával.
Malya Péter MÉHÉSZET-ben megjelent írásából idézek, amit Nagy Béla méhész nyilatkozott.
"Szerintem a szakmapolitikát is a politika irányítja,...."
Nagyernyei Attila

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Április 14. 12:03
A jóságos Isten könyörüljön azokon a tisztességes méhészeken, akiknek a telephelyén az önkormányzat méhészkedésre "adja a fejét"...   :'( (bár ki tudja mennyi egyéni érdek van az ilyesmiben)
De azzal is kéne valamit kezdeni, aki ilyesmire pályázati pénzt osztogat...  >:(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 14. 19:13
Nonszensz ez a fajta közösülés ami az OMME IB-t és EB-t jellemzi. Remélem, hogy végre Fáskerti felfogja, hogy értelmetlen lojalitást mutat az OMME IB iránt, tehát nem megy el az IB ülésre.

Ma etikai eljárást kezdeményeztem az OMME IB és az OMME EB ellen a két kft és az OMME gazdálkodásának átláthatatlan és félrevezető magatartású kezelése miatt. A beadványban minkét szervet, de első helyi felelősként Egyed Árpádot és dr. Mészáros Lászlót társtettesi minősítésben jelöltem meg. Ha az eljárás bármilyen hivatkozással nem indul meg vagy elégtelen eredménnyel zárul, a további lépések már nem az OMME-n belüliek lesznek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 14. 20:43
Nem tudtak várni a "közös-üléssel" csütörtökig!
Holnap lesz, szerdán.
Én úgy emlékszem az alapszabály 5 munkanapot ír elő arra, hogy az IB tagokat értesítsék.
Szerintem itt már senki nem foglakozik a szabályokkal, pedig a bíróság is kijelölte az irányt.
Ebből sem tanultak, semmi jóra ne számítsatok.
Aki nem ért egyet a diktatúrával,annak KUSS.
Szerintem ugyan az zajlik le mint a nagypolitikában.
A túlzott demokratikus centralizmus, anarchiába ment át.
Már jó ideje állítom, hogy az OMME irányítása szétesett, olyanok vezetnek egy több mint 12ezer fős civil szervezetet, akiknek nincs tapasztalatuk.
Az OMME Hivatalban a pénz az Úr.
Ennek mindent alávetnek, legyen az barát, kolléga nem számít.
A szék a fontos, nem az érzelem.
Kíváncsian várom, hogy az OMME mosoda mit hoz holnap össze.
Nem ártana a Kft.-k mérlegét már a nagyérdemű elé tárni, és bejelenteni azt amit már rég megszavaztatott az OMME elnöke a küldöttekkel úgy, hogy azt még ő maga sem látta.
Na ehhez kell a tehetség, és a bátorság.
Lehet ez már nem is bátorság hanem botorság?
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 15. 08:49
Elmarad a Nász?
Az a hír járja, hogy egy "sima" IB ülés lesz a mai, mert az EB ezen nem fog részt venni!
Vagy mégsem lesz sima?
Szerintem fordítva ül Dr. Mészáros a lovon.
Állítólag ma változtatni fognak, a 2015. március 28-án az OMME küldöttgyűlésén elfogadtatott számokon!
Erre azért van szükség, mert a Kft. nyeresége(?) "kicsit kisebb" mint amit beharangoztak.
Arra lennék kíváncsi, hogy miért néznek ennyire hülyének mindenkit, és hogy merték úgy megszavaztatni a küldöttekkel azt, amit az IB csak ma fog megismerni?
Mint tudjátok ezt kifogásoltam éppen két hete az OMME elnökének átadott levelemben.
Katasztrófa az egész társaság!
Természetesen ő szerintük, az új alapszabály szerint üzemel az OMME gépezet, fittyet hányva a még nem jogerős bírósági ítéletre, amely kimondta, hogy a 2014. október 30-i Gödöllőn tartott rendkívüli küldöttértekezlet összes határozatát megsemmisítették.
Ismét jött Dr.Soós jogi tanácsadása, ami már egyszer elbukott?
Igen ám, de a 2015. március 28-i évi rendes Küldöttértekezlet az új alapszabályt megerősítette!
Aki ott volt megtapasztalhatta, hogy módosítások történtek, nem megerősítés!
A legnagyobb gond az én olvasatomban (bár nem vagyok jogtudós) az, hogy a 2014. október 30-i rendkívüli küldöttértekezleten hozott összes határozatot a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette.
Kérdésem az, hogy lehet március 28-án azt megerősíteni, amit a Törvényszék hatályon kívül helyezett?
Tehát megerősítették a törvénytelenséget?
Nincs vége a történetnek!
Állítólag a küldötteknek kreálnak egy körlevelet, amelyben elkesergik, hogy mennyire sajnálják, de a pénzügyi beszámolón változtatni kell, és egy "távszavazást" kérve tőlünk, hogy köszörüljük ki azt a csorbát amit ők okoztak.
Végül is  azt nem értem akkor minek van szükség küldöttértekezletre?
Ők most azt agyalták ki, hogy az új alapszabály ezt megengedi.
Igen ám, csak a régi szerint kell működni tisztelt OMME vezetők!
Vagy már a bírósági döntés sem számít?
Ez megint nem jó irány, ebből ismét baj lesz.
Kérjük, most már könyörgünk, hogy keressenek olyan jogtudós embert aki rendbe rakja az OMME szétzilált gépezetét, és visszatéríti vezetőinket a szabályos útra!
Nemhogy a megoldások felé mennénk, egyre mélyül az OMME válság.
Sokan továbbra is azt vetik a Kontroll Csoport szemére, hogy miért nem lehet a vitás kérdéseket házon belül megoldani?
Olvassátok el hozzászólásomat, a döntést rátok bízom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 15. 13:34
Távszavazás. Nevetséges. A gyereket se a gólya hozza. Ezek még talán erre se jöttek rá.

Ez a vezérkar visszaülhet az első osztályba.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Április 15. 14:41
Állítólag a küldötteknek kreálnak egy körlevelet, amelyben elkesergik, hogy mennyire sajnálják, de a pénzügyi beszámolón változtatni kell, és egy "távszavazást" kérve tőlünk, hogy köszörüljük ki azt a csorbát amit ők okoztak.
Végül is  azt nem értem akkor minek van szükség küldöttértekezletre?


Remélhetőleg ez csak valami kósza ötletelés, sajnos még annak is kiábrándító. Ilyen „távszavazásra” ugyan az „új alapszabály" szerint lenne elméleti lehetőség, de az OMME esetében ez tényleg csak elméleti lehetőség, gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Ha a több mint négyszáz küldött közül akár egyetlen küldött nem ért egyet ezzel a határozati formával és kéri az ülés megtartását, akkor nincs helye mérlegelésnek, össze kellene hívni a Küldöttgyűlést. Ez egyébként teljesen logikus igény, a küldöttek a küldöttgyűlésen tudják gyakorolni a tanácskozási jogukat, ott lehet kérdéseket feltenni stb.

Ráadásul az elméleti lehetőségként ezt a megoldást tartalmazó „új alapszabály” még hatályba sem lépett, így azt alkalmazni nem lehet. Mi több, a bíróság első fokon már a „megsemmisítéséről” is döntött és borítékolhatóan a másodfok is így fog dönteni. Ha mégis komolyan foglalkoztatott volna valakit a „távszavazás” ötlete, akkor azt nyugodtan felejtse el, mert ez jelenleg még csak elméleti lehetőségként sem adott, sőt, kimondottan jogszerűtlen lenne a kivitelezése. Egy gyenge viccnek éppen elmegy az ötlet...
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 15. 17:03
Nem kis probléma a nem valós adatokat tartalmazó mérleget és pénzügyi beszámolót a küldöttek elé tárni.
Nem súrol ez már valami büntető tételes kategóriát? Mégis a legnagyobb kérdés, hol volt az EB?
Vajon lehet e hitelt adni bárkinek a szavára aki részt vett a beszámoló elkészítésében és a küldöttgyűlésen annak prezentálásában?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 15. 21:43
Jani bátya!

Igen! Ez már több mint megengedhető vagy elnézhető. Cselekvést igényel.

Ma voltam a küldöttgyűlési jegyzőkönyv ügyében az OMME irodán. Ültem és olvasgattam a jegyzőkönyvet. A tárgyalóteremből az "elnökségi ülés" után nagyon vidáman jött fel a vezérkar és vette fel az útiköltségtérítést a lányoktól.

Az EB most nem volt ott.

Nekem is komoly kételyeim vannak a szavahihetőségben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 15. 22:03
Visszagondolva a március28.-i küldöttgyűlésre, az EB elnök úr igen meggyőzően próbálta előadni, hogy a kft. 3,7 millió forintos eredménynek nevezett osztaléka milyen hatalmas üzletet jelent az egyesületnek a mostani pénzügyi viszonyok között. Korábban már leírtam mi volt a véleményem az összegről. Ha igazak az előzőekben leírt információk, nincs miért meghosszabbítsa a pozícióját, hiszen beszédjét már a valós információk /27.-én elkészült a könyvvizsgálói jelentés/ birtokában tette, amiből következik az, hogy szándékosan tévesztette meg a küldötteket.
Ajánlom figyelmébe írásom a "Makói gondolatok" szerzőjének. Bizony van mit kirostálni vagy kigyomlálni az egyesületből.
Ha valóban szükség van a pénzügyi beszámoló újabb elfogadására utólagos módosítás miatt ,akkor szükség van rendkívüli küldöttgyűlés összehívására az ügyben, remélem önkritikát gyakorolnak és a meghívóban csatolják a lemondó vagy felmondó leveleiket is.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 15. 22:15
A mai IB összehívása is teljesen szabálytalan volt!
Semmi írásos meghívó, határidő betartása vagy hasonló.
Lehet az EB is ezért volt távol?
Kuss Úr csütörtökön nem ért rá, ezért volt ma az ülés.
Na akkor ki irányítja valójában az OMME-t?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 15. 22:48
Nincs egy szabályos mozdulata a mostani vezérkarnak. Sajnos úgy látom, hogy jól érzik magukat ebben az állapotukban. Pedig ez végzetes lesz számukra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 16. 08:14
Mivel a Vezérkar semmilyen hajlandóságot nem mutat a demokratikus és korrekt működésre és együttműködésre, ezért sajnos jogi úton vagyunk kénytelenek minden helytelen lépést helyreigazítani. Ez kicsit hosszabb idő, de a példa mutatja, hogy eredményes.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Jam Clerk - 2015. Április 16. 10:56
A fórumot olvasgatva, egyre kevésbé bánom, hogy "csak" GME (egyelőre) pártoló tagként kezdtem a méhészeti közéleti részvételemet, és nem OMME-tag lettem. Azt hiszem, nem is sietek oda tagdíjat fizetni egy ideig.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 16. 19:57
No ez gyors volt, úgy látszik turbóra kapcsolt az MVH. ;)
Ma megkaptam a határozatot a minimis támogatási összeg helyben hagyásáról.

Jam Clerk!
Sajnálom, de megértem, hogy ilyen következtetésre jutottál. Én ajánlom lépj be a hozzád legközelebbi egyesületbe  figyelj és tanulj. Ha úgy érzed tapsolj, ha pedig valami nem tetszik akkor adj hangot a nemtetszésednek. Keress lehetőséget kivenni a részed az egyesület működéséből akár helyi akár önálló szervezetet találsz magadnak, és leginkább, érdekeljen az a szervezet aminek tagja leszel. Természetesen ezt pártoló tagként vagy akár bármilyen tagság nélkül is megteheted, hiszen minden méhész szervezet nyitott mindenki számára, de jogaidat csak a tagdíjszelvény ellenében gyakorolhatod.
S, hogy ne maradjon el , én üdvözöllek a méhészek népes táborában egyenrangúan akár pártolóként akár rendes tagként!

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 16. 21:38
https://www.youtube.com/watch?v=GypjtJmkZd0
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Április 16. 22:03
Semmiféle párt szimpatizáns nem vagyok, de Magyar Zoltán felszólalásának minden szavával egyet értek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Április 17. 19:54
Nem méhészeti téma, de egyszer Attila a birkózószövetséggel kapcsolatban osztott meg hasonló információt. Gondoltam én is megteszem ezt a megosztást egy másik szövetséggel kapcsolatban...
http://keziszovetseg.hu/mksz/mksz-hirek/dr--kocsis-mate-az-mksz-uj-elnoke/?cikk=11570
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. Április 17. 21:24
Tisztelt Méhésztársak!

Köszönöm azt a bizalmat, amellyel a legutóbbi választáson az ellenőrző bizottság tagjának választottatok. Sok kísérletet tettem az egyesület életének javítására, apró sikereket el is értem. Azt látom azonban, hogy az EB nem tudja teljesíteni a rá bízott feladatot. A tagság megvonta az EB-től a bizalmat akkor, amikor az EB kritikái ellenére megszavazta az OMME éves beszámolóját. A tagság megbízta az EB-t azzal, hogy ellenőrizzen, viszont az ellenőrzések eredményére nem igazán kíváncsi.

Kicsit olyan ez, mint amikor kérdez valaki valamit, de fejhallgatóval zenét hallgat a válasz alatt.

A hivatalos lemondó levelemet a nagy nyilvánosság elé az OMME fogja hozni - kérésem szerint a weblapján, a fórum regisztrált felhasználói itt is megtekinthetik azt. 

A nehézség essen a kaptáraitokba, kitartást a méhlegelőink és a méheink védelme érdekében!

Üdvözlettel

Dr. Körmendy-Rácz János
a műszaki tudományok kandidátusa
az OMME ellenőrző Bizottságának volt tagja
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 17. 21:39
János!

Őszinte tiszteletem irányodban!
Megköszönöm neked a korrekt tájékoztatást.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 17. 21:59
Dr.Körmendy-Rácz János!
A Fekete-Fehér Méhészklub vezetőjeként, köszönjük a munkádat!
Sajnálom, hogy ezután teljesen megszűnik az OMME ellenőrzése!
Hétfőn újabb súlyos feljelentés lesz az OMME elnöke, és most már az EB elnöke ellen!
Remélem a méhésztársadalom rádöbben, hogy mit művel a többség barikádja mögé bújva az OMME vezetése!
Akik 2015. március 28-án (31 -en) nem szavazták meg az OMME bűnös pénzügyi beszámolóját, HŐSÖK!
Szembe mertek menni az OMME arrogáns gépezetével, vállalva a szitkokat, átkokat!
Elég volt!
Az OMME történetében 2015. április 17. valaminek a vége, és egy új korszak eleje!
Ébresztő Küldöttek, OV tagok, Méhészek!
Ha már erre sem eszméltek, akkor az OMME a szakadékban köt ki.
Lássátok be nem azok verjük szét az egyesületet akik végig felhívtuk a súlyos szabálytalanságokra a figyelmet, hanem azok akik ezt megtették velünk!
Az OMME szétverői, maguk a vezetők!
Most már ne mondjanak le, ne távozzanak!
Mi nem mondjuk, hogy KUSS!
Itt beszélni kell hamarosan, mert kérdezni fognak.

Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Április 17. 22:31
QUQURIQ !!!

Elgondolkodott – e már valaki, hogy mi késztette Körmendy R. Jánost az EB tagság lemondásról?
Ha az OMME Kontrol sokat tud, mit tudhat Körmendy, ha önként lemond!
János, egy meggyúrt hógolyót látott, amint az első, lassú lépésekkel elindult a lejtőn lefelé…
Emlékeztek a 38 oldalas feljegyzéseire, amit az EB elnöke felé hivatalosan megküldött?
Mi lett a válasz?
Milyen intézkedésről tudtok?
Igen, a maszatolás, a félrebeszélés meggyőzően, a végén a vezetés is elhiszi a hazugságait!
János!
Te megtettél mindent amire mi a tagság megválasztottunk!
Mire való az EB ki tudja?
Mert az elnökének halvány fi….ja nincsen az egészhez, az egész slepjével egyetemben….
Innen már nincs vissza út!
Csinálják végig, egyék meg a saját főztjüket…

A kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 18. 09:12
Körmendy lemondása más formában itt olvasható!
Sokan jeleztek, hogy nem tudják megnyitni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 18. 10:58
A klubvezető kérésére az összes "szabin lévő" kolléga, mától amnesztiát kapott.

Zöld a lámpa nekik!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Április 18. 13:00
A hivatalos lemondó levelemet a nagy nyilvánosság elé az OMME fogja hozni - kérésem szerint a weblapján,...

János!

Nagyon szkeptikus vagyok abban a tekintetben, hogy a választott tisztségedről való lemondást tartalmazó leveledet közzé fogják-e tenni az OMME honlapján. Nyilván, egyértelműen a tagságra tartozik, hogy az egyesület tagsága által választott -a szabályos egyesületi működést ellenőrző- tisztségviselő miként indokolja a lemondását, de ebben az egyesületben, az utóbbi időben annyi titkolódzó, illogikus, szabálytalan „manőver” történt, hogy nem lennék meglepve, ha nem teljesítenék a kérésed.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Április 18. 13:12
atya07   
 Hozzászólás témája: Re: OMME hírekHozzászólásElküldve: 2015.04.18. 10:08
Offline
Tag
Tag
Avatar

Csatlakozott: 2009.05.07. 05:08
Hozzászólások: 190
Tartózkodási hely: Szekszárd   
Körmendy-Rácz János lemondott!!
A lemondása indokai itt található!!

Amit beraktál link szerűséget csak széthúzza az oldalt és nem is nyílik meg.
Moderátor
 
Ha bemásolnád megnyílnának? (Talán néhányan ::).)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 18. 13:23
Köszönöm, hogy szóltál. Korrigáltam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2015. Április 18. 16:31
Meg mondaná  valaki hogy mit akar a jelenlegi vezetés? Talán szétakarja verni az OMME-t ez már egy kicsit sok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2015. Április 18. 19:05
Egyet az nagyon jól csinálnak hazudozni (Üveggyár,OV és küldöttgyűlésék meg sorolhatnám)  meg a méhészeket félrevezetni
Pedig nem ezért lettek anno meg választva,ha nem azért hogy a méhészek érdekeit képviseljék,de úgy látszik a maguk érdekeit képviselik a méhészekkel szemben
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 18. 20:16
Tisztelt KRJ!
Az én véleményem is az, hogy az OMME nem fogja a kirakatba tenni a lemondónyilatkozatod, mert szerintem felér egy vádbeszéddel. Azt sajnálom csak, hogy az EB-ben csak egyedül vetetted fel ezeket a visszásságokat. Ha már ketten lettetek volna akár egy rendkívüli küldöttgyűlés keretein belül magyarázatot kaphattatok volna. Sajnálatos, hogy a"vezetés" nem reagál kellően és mereven elutasít mindent ami esetleg vissza téríthetné őket a szabályosság
útjára, pedig éppen eleget foglalkoztak a küldöttgyűlésen , még statisztikát is készítettek azokról akik esetleg kritikával merték  őket illetni. Nem gondolod, hogy elérték a céljukat, önként távoztál az EB-ből?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 18. 20:48
Jani bátya!
Jól fogalmaztál amikor ezt írtad, hogy felér egy vádbeszéddel.
Sokan nem tetszésüket fejezik ki, hogy a Kontroll Csoport néhány tagja bíróságra, ügyészségre, rendőrségre, Ombudsmanhoz, meg mit tudom én hova fordul.
Kérdezem én a kérkedőket, ha az EB nem végzi el a feladatát, az OMME elnöke nem hajlandó beszélni ezekről a dolgokról, sőt eltitkolja, akkor mi a teendő?
Titkosítanak, kizárnak, kirekesztenek, lekussoltatnak, nem adnak szót.
Ez a mai OMME igazi arca!
Egy újkori szakmai civil diktatúra!
Körmendy-Rácz János tényfeltáró írása bizony felér egy vádbeszéddel, de azt általában nem az OMME központban szokták tartani.
Most már több személy ellen is kezdeményezi a Kontroll Csoport az eljárást!
Ha nincs aki megvédje az OMME vagyonát, a méhészek pénzét, döntsön a hatóság.
Ez ennyire egyszerű.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 19. 07:10
Többen írtak privátban, hogy Körmendy-Rácz János lemondását nem tudták elolvasni.
Most itt megnézhetitek!

"Tisztelt OMME Elnök, Tisztelt OMME EB Elnök! Tisztelt Eb Tagok, Kedves Méhésztársak!

 
Alulírott Dr. Körmendy-Rácz János megköszönve a méhészek bizalmát az OMME Ellenőrző Bizottsági Tagságáról lemondok.
 
I N D O K O L Á S
 
Az OMME Ellenőrző Bizottsága sokféle próbálkozásom ellenére sem tudta az OMME törvényes működését biztosítani. A teljeskörűség igény nélkül mondok néhány példát: Az OMME EB ellenőrzési javaslatomat (leadva 2014. december 3.) több pont tekintetében érdemben nem bírálta el, az abban kért két fő szakértő: független könyvvizsgáló és független Ügyvéd alkalmazását nem fogadta meg. A feltárt, és könyvelővel egyeztetett problémák sem kerültek teljeskörűen megoldásra, a törvénytelenség gyanúk nem lettek megvizsgálva, a szőnyeg alá lettek söpörve, megoldásuk legjobb esetben az EB jelentés egy-egy félmondatában kipipálásra került. Nem jelent meg cselekvési terv. A demokrácia mögé bújva megszavaztatták a küldöttgyűléssel, és innen legálisnak könyvelik el. Hosszú vitákat követően ugyan készült egy könyvvizsgálati megbízás, azonban a vizsgálat tárgya meg sem közelítette a problémák feltárásának és felszámolásának teljességét. Ezen részleges könyvvizsgálat eredményeit a megadott határnapig, március 25-ig az EB tagjainak nem küldték meg, pedig tudomásom szerint a könyvvizsgáló elkészült. Az EB megsértette az Alapszabályt akkor, amikor előkészítés nélküli, ad hoc helyszíni ötletelésbe fogott az ellenőrzött szervezettel együttes ülésén.

Az EB megsértette a hatályos jogszabályokat akkor, amikor a kft zárómérlege nélkül terjesztett elő mérleget elfogadásra.
 
Összegezve az EB nem hajtja végre a feladatát, az ellenőrzéseket nem végzi el. Amely megállapításokat az EB esetlegesen mégis megteszi, azokat pedig az Intéző Bizottság és az Elnök nem hajtja végre.
 
Az EB 2014 novemberében összeférhetetlenséget vélt felfedezni az Egyesület által birtokolt kft ügyvezetője és OMME vezető tisztségviselői tagsága illetve három szaktanácsadó és OMME vezető tisztségviselői tagsága között. Az OMME EB megfogalmazta javaslatát, hogy az Összeférhetetlenségi szabályok tekintetében ezen szabályokat az Alapszabályt tárgyaló küldöttgyűlésen kell megtárgyalni. Az Intéző Bizottság ülésén úgy döntött, hogy az OMME a meglevő három - összeférhetetlenséget megállapító ügyvédi vélemény mellé egy negyediket is megkérdez. Ezt határozatba foglalták 2014. november 15-én. A határozatot tudomásom szerint nem hajtották végre, azonban a küldöttgyűlés elé ezt a halogatást terjesztették elfogadásra. A küldöttgyűlés ezt megszavazta. Ezt az állásfoglalás kérését előíró határozatot sem hajtotta végre tudomásom szerint sem az elnök sem az Intéző Bizottság. Az Eb az OMME ügyvédjének állásfoglalását kérte, miután egy témához nem kapcsolódó ügyvédi okfejtést kapott. Az OMME EB ügyvédi állásfoglalás kérésére irányuló határozatát az elnök és a Hivatal nem hajtotta végre. Szóban egy elterelő, teljesen más témáról szóló jogi okfejtést hallhattunk. Az elnök ugyan november 16-ra ígért az Ügyvéd válaszát írásban, de ez a mai napig nem érkezett meg. Az EB ennek ellenére ismét nem lépett semmit.
 
2014 november 16-i ülésén az első sor közepén, közvetlenül a levezető elnökkel szemben hosszas jelentkezésem ellenére nem kaptam szót. Az elnök ezzel lehetetlenné tette az EB tagok törvénytelenség tekintetében fennálló kontroll kötelezettségeinek teljesítését.
 
Jeleztem azt a problémát is, hogy több önálló kft ellenőrző Bizottsága akkor jön létre, ha a tulajdonos által kijelölt kft EB tagok a megbízást írásban elfogadják. Én nem kívántam az egyesület EB vizsgálatainak tárgyát a Ptk-val ellentétesen két kft-re is kiterjeszteni. Ügyvédi támogatással a közgyűlésen nagy nyilvánosság előtt - jegyzőkönyvileg az OMME vezetése pedig az Egyesület Ellenőrző Bizottságát tenné felelőssé a kft-k működésével kapcsolatban, az egyesület EB-t tartják a kft-k Felügyelő Bizottságainak is. Felvetéseimet lesöpörték, érdemi válaszra nem méltatták. Kérésemet, hogy kérdéseinket írásban ügyvéd válaszolja meg szintén lesöpörték.
 
A 2014 évre vonatkozó ellenőrzésre az OMME vezetése olyan rövid időt adott, ami alatt lehetetlen volt teljes részletességben elvégezni az ellenőrzést. Ki is derült, hogy az OMME mérlege nem tartalmazza az OMME Magyarország kft végleges mérlegét, pedig az annak kötelező eleme lenne.
 
Olyan hiányosságokat véltem felfedezni a két db. kft és az OMME közötti elszámolásban - szigorúan az OMME oldaláról - amelyek megítélésem szerint "rossz" adatoknak az Adóhivatalhoz való benyújtását illetve a tagság félrevezetését eredményezik. Ez összegszerűségében már 13 millió forint összegű eltérés, felvetéseimet sem az EB tagjai, sem az elnök, sem a központi adminisztráció válaszra sem méltatta. Azt elfogadom, hogy esetleg nincs meg minden EB tagnak a teljeskörű rálátása, de olyan egyszerű három számról és egyetlen kivonásról van szó, hogy azt mindenkinek értenie kell. Az esetleges komplexebb szakmai ismeret hiánya miatt kértem a teljeskörű könyvvizsgálatot, amelyet az EB tagjai és a Elnök ill. Ügyvezető megakadályoztak. A Magyar Méhész kft. a véletlenül tudomásomra jutott, azóta a cégbíróságtól lekért adatok alapján –az OMME semmilyen adatot nem szolgáltatott – bebizonyosodott, hogy a kft 8,427 millió forintos veszteséggel zárt. Ugyanakkor az OMME beszámolók szerint az OMME bevétele a Magyar Méhész kft-ből (beszámoló 79-ik oldal 15-ik sor) 18.516 Millió Forint, míg az OMME kiadása a Magyar Méhész kft-ből (beszámoló 77-ik oldal 16-ik sor) 14.125 Millió Forint. Ez azt mondja az OMME beszámolóban, hogy az OMME nyereséget realizált a Magyar Méhész kft-ből, mégpedig 4.391 Millió Forintot. Ezzel szemben a tényleges 8,427 millió Forintos veszteség közel 13 Millió forintos eltérést jelent egyetlen soron.
A 13 millió Forintos eltérést a küldöttgyűlés előtt jeleztem azzal, hogy nem javasolom ennek elfogadását, van még 60 nap a javításra, és amennyiben az eltérésekkel kerül a mérleg elfogadásra, abban az esetben nem tudom a munkámat továbbiakban vállalni. Magán a küldöttgyűlésen nem tudtam részt venni, egy időpontilag sokkal korábban elfogadott előadást tartottam Németországban. A felvetéseimre nem válaszolt senki, a küldöttgyűlés elé terjesztették a "rossz" számokat, és azokat a küldöttgyűlés megszavazta. Az EB által kért könyvvizsgálatra az Elnök nem az EB által kért tartalommal, hanem egy erősen csökkentett tartalommal kötötte meg a szerződést. A könyvvizsgálói jelentés egyes megállapításai felvetik annak kérdését, hogy hiteles információkat kapott-e a könyvvizsgáló. Ezen erősen lecsökkentett vizsgálat eredményeképpen megszületett könyvvizsgálói jelentést a küldöttgyűlésen nem olvasták fel, a tényleges helyzetet a méhészek elől eltitkolta mind az elnök, mind az Intéző Bizottság ill. Ellenőrző Bizottság azon tagjai, akik azt megkapták a jelentést a küldöttgyűlés előtt.

Immáron nem az OMME egy-egy vezetőjének a háta a tét, hanem a teljes Nemzeti Program méhészeket érintő kifizetése. Ez egyébként nem ellentétes az Európai joggal, több országban nem kap egy fityinget sem egyetlen méhész sem, ugyanakkor az állam kiválóan fel tudja használni a Méhészeti Nemzeti Program pénzét! Megítélésem szerint most az OMME afelé tart, hogy a teljes Nemzeti Program forintális összegét elvegyék a méhészektől !!!       Ehhez nem kívánok semmilyen mértékben asszisztálni.

 
Kérem, hogy lemondásomat teljes terjedelmében az OMME honlapon a tagsággal ismertetni szíveskedjék.
 
A nehézség essen a kaptáraitokba!

Budapest, 2015. április 17.
 

Tisztelettel
Dr. Körmendy-Rácz János
a műszaki tudományok kandidátusa
ex OMME EB tag"
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. Április 19. 09:37
Tisztelt KRJ!
Az én véleményem is az, hogy az OMME nem fogja a kirakatba tenni a lemondónyilatkozatod, mert szerintem felér egy vádbeszéddel. Azt sajnálom csak, hogy az EB-ben csak egyedül vetetted fel ezeket a visszásságokat. Ha már ketten lettetek volna akár egy rendkívüli küldöttgyűlés keretein belül magyarázatot kaphattatok volna. Sajnálatos, hogy a"vezetés" nem reagál kellően és mereven elutasít mindent ami esetleg vissza téríthetné őket a szabályosság
útjára, pedig éppen eleget foglalkoztak a küldöttgyűlésen , még statisztikát is készítettek azokról akik esetleg kritikával merték  őket illetni. Nem gondolod, hogy elérték a céljukat, önként távoztál az EB-ből?

Üdv. jani bátya

Kedves Jani Bátya!

Nem voltam egyedüli sok kérdésben! Az EB nagyon sok kritikát megfogalmazott. És több olyan kérdés volt, amiben az EB egyhangú állásfoglalással tiltakozott valamely OMME tevékenység ellen. Volt olyan kérdés, amiben egyedül voltam, de sok kérdésben az EB egyhangúlag döntött. Viszont hiába írta le az EB jelentésében a kritikákat - mivel nyilvános talán nem mindig kellő megfogalmazásban - de a küldöttek nem igazán foglalkoztak vele. Ezért írtam azt, hogy a küldöttek megvonták a bizalmat az EB-től.  :o

Mondok egy példát. Ha én megbízok egy minőségi ellenőrt egy építkezésen, a SAJÁTOMON, és azt mondja, hogy a födém vasalása nem jó, akkor a vállalkozóval kijavíttatom. Addig semmi nem mehet tovább, amíg nincs kijavítva. Az EB az előtársaság veszteségeit, a rendezetlen adó kérdéseit hónapról hónapra kifogásolta, de semmi nem történt. Így gyűlik és dagad, megy tovább pl. ez a probléma is. És még mindig nincs megoldva!!! :'(

Az EB-re nem hallgat senki. No ezért nincs értelme az EB munkájában részt venni, mert lesűllyedt a szomszéd néni szintjére: az építkezési példánál maradva egy bekiabálás szintjére: Aranyoskám, jó úgy a vas a födémbe? A vállalkozó kineveti ;D, a szomszéd néni véleménye súlytalan.

Összegezve: Az EB nem szent, sok hibát vétett, de amit megcsinált, azt pedig a tagság felejtette el olyan komolysággal figyelembe venni, mint ahogy az építkezéseden az ellenőrt figyelembe vetted volna... Az EB partvonalon kívüli szomszéd nénivé vált... A tagság, a küldöttek mindig leszavazták a saját maguk által megbízott ellenőrző szervet ::)!!! Olyan ez, minta az építkezésen a tulaj legyint, mindegy mit mond az ellenőr, gyerünk-gyerünk, csak így tovább, menjen minden előre, nem tűrünk késlekedést (az nem érdekel, hogy összedől a ház, még a zsalu kiszedése előtt eladom, és nem leszek már a közelben sem, amikor összeomlik...).


KRJ
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 19. 10:21
A Küldöttgyűlés jegyzőkönyvében szerepel, hogy Csuja megdícsérte az EB munkáját. Sajnos Fáskerti László EB elnöknek abban a pillanatban esélye volt arra, hogy őszintén elmondja, az OMME beszámolót és költségvetést nem szabad elfogadni. Vagyis az EB elnöke félrevezette saját bizottságát és a Küldöttgyűlést. Semmissé tette a te munkádat is János.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 19. 10:48
Hát igen, a pénzügyi beszámoló EB melléklete sok-sok hiányosságot, szabálytalanságot, el nem végzett munkát felsorolt,ami gyaníthatólag csak a jéghegy csúcsa.Ennek ellenére érdekes módon a végén az EB elnöke elfogadásra kéri a tagságot. Lehetünk elnézőek a szabálytalanságokkal, de az attól még szabálytalan marad s ha a kijavításra a figyelmeztetések ellenére sem történik semmi, hát nem tudom mit lehet tenni. Engem az elolvasás után meggyőzött az EB beszámoló arról, hogy nemmel szavazzak az elfogadásnál. Akkor ezek szerint az elfogadók  el sem olvasták, vagy valami láthatatlan erő hatására emelgették a kezüket. Teljes mértékben igazat kell adjak neked , ha egy szervezetben nem veszik figyelembe az ellenőrzésre jogosult személyek véleményét akkor ott komoly problémák vannak.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Április 19. 11:12
Az EB nagyon sok kritikát megfogalmazott. És több olyan kérdés volt, amiben az EB egyhangú állásfoglalással tiltakozott valamely OMME tevékenység ellen.

János!

Ezt a történetet már nem fogják elfogadni. Az EB elnökeként Fáskerti László az utolsó Küldöttgyűlésen az összes beszámolót elfogadásra javasolta. Leírom még egyszer: minden beszámolót, köztük a Kft. eredményét, mérlegét, tokkal-vonóval a küldötteknek elfogadásra javasolta. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy egy esetleges büntetőeljárásban kimerítő magyarázattal kell majd szolgálnia arról, hogy  ennyi anomália ismeretében miért járt el így. Ez így első blikkre, a „A számvitel rendjének megsértése” bűntette. A Fáskerti esetében a társtettesség vizsgálható, akár három évet is lehet érte ülni. Ez már nem játék önjelölt nagyokosoknak…
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 19. 19:58
KRJ !

Idézet
Az EB az előtársaság veszteségeit, a rendezetlen adó kérdéseit hónapról hónapra kifogásolta, de semmi nem történt. Így gyűlik és dagad, megy tovább pl. ez a probléma is. És még mindig nincs megoldva!!! :'(
Ennek fényében akkor mégis vizsgálta a "Kft-t" az EB???
Szerintem neked is tudnod kell, hogy mi a feladata az EB-nek. Szerinted mindent meg tett annak érdekében, hogy felszámolja a hibás döntéseket??
Idézet
Az EB-re nem hallgat senki. No ezért nincs értelme az EB munkájában részt venni,.................................
Összegezve: Az EB nem szent, sok hibát vétett, de amit megcsinált, azt pedig a tagság felejtette el olyan komolysággal figyelembe venni, mint ahogy az építkezéseden az ellenőrt figyelembe vetted volna... Az EB partvonalon kívüli szomszéd nénivé vált... A tagság, a küldöttek mindig leszavazták a saját maguk által megbízott ellenőrző szervet ::)!!! Olyan ez, minta az építkezésen a tulaj legyint, mindegy mit mond az ellenőr, gyerünk-gyerünk, csak így tovább, menjen minden előre, nem tűrünk késlekedést (az nem érdekel, hogy összedől a ház, még a zsalu kiszedése előtt eladom, és nem leszek már a közelben sem, amikor összeomlik...).
Szerintem az EB igen komoly mulasztásokat vétett, mert a folyó bírósági ügyeket megakadályozhatta volna, ha  kordában tartja, következetes, megfontolt döntésekkel, az egyesület működését. De így, olyan megvilágításba kerültek mintha mindenről tudtak volna, és szándékosan altatták a dolgokat.
Az nem hiszem, hogy komoly magyarázat lenne, miszerint a tagság nem veszi komolyan az EB munkáját. Csak az lehet komolyan venni, aki komolyan csinálja. És ez nem lehet pénz kérdése, mármint nem lehet magyarázat az, hogy az EB, nem kap a munkájáért pénzt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 19. 20:17
Azért valamit figyelmen kívül hagytál. Ha elolvastad az beszámolót, látható, hogy bizonyos kérdéseket alaposan másokat kevésbé de megvizsgáltak és meg is tették a javaslataikat. Az már más kérdés ,hogy a "vezetés" magasról tett ezekre a dolgokra és félremagyarázásaival csúsztatásaival akár az EB ellenére is meggyőzte a küldöttek többségét, holott az EB-nek vétójoga van a vezetés felett. Az én értelmezésemben, ha az EB azt mondja, hogy összeférhetetlenség van akkor azt a lehető leggyorsabban meg kell szüntetni és nem mondvacsinált indokokra hivatkozva akár az egyesület közhasznúságát elveszítve is húzni az időt és külső szakértőkre hivatkozva nem tenni semmit. De a problémát leginkább abban látom, hogy az EB elnöke lehet kettős személyiséggel megáldva ha látja és tudja a hibákat és mégsem gyakorolja a reá ruházott kötelességét, hanem meggyőzi a küldöttgyűlést azok elfogadásáról.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 19. 20:38
Tisztelt Méhészklub tagok, kedves olvasó vendégek!
Privátban megköszönték, hogy Körmendy-Rácz János lemondásának indoklását élesben, nem csatolt formában is feltettük.
Erre azért volt szükség, hogy azoknak az olvasóknak is hozzáférhető legyen akik nem kívánnak itt regisztrálni, mert tartanak a nyilvánosságtól.
Ugyan azt csinálják mint az OMME központban, amikor bezárkóznak.
Azt gondolják ha nem látjuk őket, nincsenek is itt.
Kikre gondolok?
Köztük van az OMME elnöke, bizottsági elnökök és az egész OMME vezérkar.
Naponta többször olvassák bejegyzéseinket, és egyik sem tiltakozik?
Lassan de biztosan a politika is felfigyel a nem túl dicső dolgaikra,és nem lennék meglepve ha kihátrálna mögülük.
A Magyar Méhészeti Nemzeti Program nincs veszélyben ha választás lesz!
Mindenkit azzal riogatnak, hogy nincs alternatívája a jelenlegi vezetésnek!
Igazuk van!
Ilyen szinten nem kell alternatíva, mert ettől lejjebb nincs.
Erkölcsileg, szakmailag, emberileg (Kuss) teljesen leamortizálódott a jelenlegi társaság nagy része.
Akkor lehetünk nyugodtak, ha ebből a "galeriből" egy hírmondó sem marad!
A zárt ajtók mögött tartott titkos megbeszéléseken mindenki tudott a valótlan számokról, és egymásnak falaztak.
Aki pedig fel szerette volna tárni a hiányosságokat, kiátkozták?
Megérdemlik a sorsukat!
Baldavári László már lassan 3 éve Bross távozása után kérte a jelenlegi vezetést, írjanak ki egy új, minden posztot érintő választást!
Dr. Fendrik Péter, amikor még közéjük ült, kérte a jelenlegi IB tagokat, hogy méressék meg magukat, legyen egy bizalmatlansági szavazás.
Nem merték megtenni, és ennek issza most több mit 12.000 méhész a levét.
A következő választáson már jó néhányuk nem indul, a többieknek addig még megvan az esélyük, amíg valamelyik hatóság a sok közül nem tiltja el őket a méhészeti közélettől.
Litterae már a büntetési tételeket sorolja.
Nem szeretnék a bőrükben lenni.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. Április 19. 21:37
KRJ !

Idézet
Az EB az előtársaság veszteségeit, a rendezetlen adó kérdéseit hónapról hónapra kifogásolta, de semmi nem történt. Így gyűlik és dagad, megy tovább pl. ez a probléma is. És még mindig nincs megoldva!!! :'(
Ennek fényében akkor mégis vizsgálta a "Kft-t" az EB???
Szerintem neked is tudnod kell, hogy mi a feladata az EB-nek. Szerinted mindent meg tett annak érdekében, hogy felszámolja a hibás döntéseket??
Idézet
Az EB-re nem hallgat senki. No ezért nincs értelme az EB munkájában részt venni,.................................
Összegezve: Az EB nem szent, sok hibát vétett, de amit megcsinált, azt pedig a tagság felejtette el olyan komolysággal figyelembe venni, mint ahogy az építkezéseden az ellenőrt figyelembe vetted volna... Az EB partvonalon kívüli szomszéd nénivé vált... A tagság, a küldöttek mindig leszavazták a saját maguk által megbízott ellenőrző szervet ::)!!! Olyan ez, minta az építkezésen a tulaj legyint, mindegy mit mond az ellenőr, gyerünk-gyerünk, csak így tovább, menjen minden előre, nem tűrünk késlekedést (az nem érdekel, hogy összedől a ház, még a zsalu kiszedése előtt eladom, és nem leszek már a közelben sem, amikor összeomlik...).
Szerintem az EB igen komoly mulasztásokat vétett, mert a folyó bírósági ügyeket megakadályozhatta volna, ha  kordában tartja, következetes, megfontolt döntésekkel, az egyesület működését. De így, olyan megvilágításba kerültek mintha mindenről tudtak volna, és szándékosan altatták a dolgokat.
Az nem hiszem, hogy komoly magyarázat lenne, miszerint a tagság nem veszi komolyan az EB munkáját. Csak az lehet komolyan venni, aki komolyan csinálja. És ez nem lehet pénz kérdése, mármint nem lehet magyarázat az, hogy az EB, nem kap a munkájáért pénzt.

Sehol nem írtam pénzről. Így ezt a félmondatodat eleve elutasítom.

Ha azt gondolod, hogy a két hét, a számos OMMÉ-be való bemenetel mellett a 36 oldalas javaslatom arra, hogy mi mindent nézzen át az EB a napi munkán túl nem elég komoly a tagságnak, és ezért nem veszik komolyan a dolgokat, nos, akkor nem tudom, hogy mi elég komoly?

Az a kérdésed, hogy az EB megtett-e  mindent a hibás dolgok felszámolásáért nehezen értelmezhető.  Amikor három független ügyvéd véleményét - ahol mindhárom szerint összeférhetetlen az IB tagság és a kft. ügyvezetése- az EB határozatot hozott sz összeférhetetlenség szabályozására. Elérte, hogy felkerüljön a honlapra.  Leírtam, hogy ha ezt a kérdést hatóság megállapítja, akkor ez akár 100 millió forintos nagyságrendbe kerülhet az OMMÉ-nak. És mit csinált a küldöttgyűlés? Elnapolta. Kérjünk még egy negyedik állásfoglalást is. A küldöttek nem voltak kíváncsiak a saját ellenőrző bizottságuk véleményére, lesöpörték az asztalról. Szavazásukkal a bizalmat is megvonták...

KFT. Az Eb az én határozott álláspontom szerint továbbra sem felügyeleti szerve a kft-nek. De az OMME oldalán megjelenő kft-ből az OMMÉ-ba érkező számlák már az EB hatáskörébe tartoznak. Ide tartozik még az osztalék és nyereség kérdése, de a veszteségé is. A 8.427 Millió Forintos kft veszteséget ugyanis az OMME fizette ki. Csak ez a része az EB feladata.

Mondok egy példát. Ha az OMME villanyszámlája tízszeresére nő, akkor az EB nézi, hogy miért. De nem tudja nézni az Elektromos Műveket, hogy kinek mennyi jutalmat, stb. fizettek. Kőkeményen elválik az egyesület és a kft.

A Magyar Méhész kft-ért két személy tartozik felelősséggel: az ügyvezető Egyed Árpád és a tulajdonosi jogokat gyakorló dr. Mészáros László. Itt nincs küldöttgyűlés meg miegymás. A tulajdonos (jogait dr. Mészáros László egyszemélyben gyakorolja!!!) nem hozott létre felügyelő Bizottságot.

Más tekintetben persze lett még volna lehetősége mást is tenni az EB-nek, pl. önállóan küldöttgyűlést összehívni. Ebben igazad van, lett volna még lehetőség. De csak akkor nézzük azt, hogy a pálya tovább tart, és van még ott hely, ha a pályát már befutottuk. Hiába futunk a pályán tovább, ha nincs nálunk a labda. Az EB pedig a súlytalan kategóriába került. Talán hamarosan további példákat mondhatok...

jó éjt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 19. 21:47
"Mikor nem szabad mézet fogyasztani? Súlyos bajt okozhat"
http://www.femina.hu/gyerek/mez_terhesseg
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 19. 21:54
Két olyan nagy baromság van leírva ebben az egy cikkben, ami választ igényelne. Nem tudok rá magyarországi példát, hogy ilyen fertőzést kapott volna bárki is itt Magyarországon. Vagyis olyan elméleti lehetőséggel riogatnak, amire példa nincs.

Ha ilyen alapon nézzük, akkor a kolbász és az összes felvágott a húsos pulton, százezerszer ha nem százmilliószor veszélyesebb.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Április 19. 22:13
Kedves KRJ!
Szerintem nagyon túlspilázod a helyzetet.
Én nem támadlak téged, mert látom hogy nem vagy hajlandó együtt működni velük.Viszont csak az érdekel, hogy mit tett az EB, akkor mikor elvesztettük a közhasznúságot?
Mit tett az EB, akkor mikor kifizetésre került az elnök pénze, Küldöttgyűlési határozat nélkül?
Mit tett az EB amikor a Magyar Méhész Kft,( ami soha nem is létezett ugyebár ) pénzügyi zűrzávárja kitudódott??
Mit tett az EB amikor nem tudta eldönteni, hogy melyik alapszabály szerint működjön az egyesület??
Mit tesz az EB amikor köztudott, hogy nem az állandó lakhely szerinti elszámolás szerint veszik fel a pénzeket??
Láthatod, csak kérdésekkel vagyok tele, és úgy érzem, hogy senki nem hajlandó válaszolni.


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 20. 09:37
Tisztelt Méhészek!
Azért akadnak felemelő jó híreim is!
Örömmel jelentem be, hogy a 2015. február 7-én megtartott Szekszárdi Tavaszváró Méhésznap-Szakmai Konferencia alatt összegyűjtött mézadományok hiánytalanul megérkeztek Dévára!
Köszönöm, hogy az OMME központban is gyűjtöttek mézet, a szaktanácsadón keresztül az is eljutott hozzám, az is a csomag részét képezte.
Köszönöm szépen Tajti Zolinak, aki ingyen kiszállította az árváknak az összegyűjtött adományt!
Köszönöm mindenkinek, aki segített, annak ellenére, hogy tavaly ilyen nehéz évünk volt.
Meglepően sok méz gyűlt össze!
Az akció tovább folytatódik 2016-ban is.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2015. Április 20. 13:53
Találós kérdés.

Volt a 90-es években, egy mézfelvásárlással foglalkozó kft. Több száz tulajdonosa volt, a tulajdonosok száma tekintetében országosan egyedülálló volt. Méhészek alakították, majd egyszer a kft megbukott, a tulajdonos méhészek elveszítették törzstőkéjüket.
Mi a kft neve és ki volt a felügyelő bizottság elnöke?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 20. 15:49
1,2 milliárd forintnyi áfát csalt el egy cukorkereskedő bűnbanda
http://hvg.hu/gazdasag/20150420_2_milliard_forintnyi_afat_csalt_el_egy_cu
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 20. 17:02
Péter!
Én csak 92 óta vagyok egyesületi tag, és kicsit lehet a memóriám is kihagy, remélem nem azt akarod mondani, hogy az a személy volt aki most az egyesületben is betölti a ezt a posztot.
Azt tudjuk, hogy a vezetésben most is van olyan személy aki a melliferában is volt.
Azt is tudjuk, hogy minden  rá lett fogva arra a személyre aki most is vezeti a céget.
Ha jól ismered az esetet, nosztalgiázz már egy kicsit vele hátha érdekelnek még valakit az akkori történések.

Üdv. jani bátya

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 20. 19:03
A Mellifera Kft-ben a méhészek érdekeit képviselő Ellenőző Bizottság elnöke és az OMME mostani Ellenőrző Bizottságának elnöke ugyanaz a személy?
Az Ellenőrző Bizottság elnöke mindenbe belelát. Bárkit zsarolhat, bárkiből áldozatot vagy hőst csinálhat.
Ha már egyszer adott egy rossz referenciát, hogy a fenébe jöhetett szóba másodszor?
Kinek a találmánya volt Ő?

Azt érzékeltem 2013-ban, hogy Ő nagyon akarta a kft alapítást. Sőt a Hász Feri is. Nem is értettem Hász Feri miért izmozik olyan nagyon ezen, hiszen - mint mondta - ő nagyon komoly árbevételű vállalkozó. Szemünkbe hazudtak, amikor azt mondták, hogy a kft nem jelentős költség az OMME életébe még akkor se, ha netalán nem lesz annyira nyereséges. Sőt váltig állították, hogy az ügyvezető bére nem lehet több 100 000 Ft-nál.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2015. Április 20. 19:48
Valamivel vigasztalni kel a kft vezetőjét hogy nem ő lett az OMME elnöke  ;) ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 20. 20:28
Azért én meg lennék elégedve a cukros cikkben említett /cc 152 ft/ cukor árral. Persze biztosan árat emeltek volna ha tudtak volna az OMME kft-ről mint konkurens cégről aki lényegesen drágábban is el tudja adni a cukrot. Lehet még répás bélyegzőt is adtak volna zsákonként . Attól biztosan nem kell félni ,hogy az OMME kft árkartell gyanújába kerül ezekkel az áfa csalókkal. ;D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2015. Április 20. 20:58
jani bátya!
"Azt tudjuk, hogy a vezetésben most is van olyan személy aki a melliferában is volt."
Többes számot használj.... vannak olyan személyek akik...!
PONDRÓK keselyűk és egyéb kártevők. Mert a megbukott kft. el is kellet tüntetni, takarítani, LEÍRNI mindent. Senkit nem vontak felelősségre! Manipulálták a közgyűlést MINT ITT MOST!!!!
Egymásra találtak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2015. Április 20. 21:29
Kicsit jobban körül kellene járni a Mellifera és a mostani OMME  vezetés közötti személyi egyezőségeket. Elnézést ha olyat sugalmaztam volna ami nem valós. Emlékeztem egy írásra a MÉHÉSZET-ben amit Fáskerti László írt a  Melliferáról. Megtaláltam a padláson az adott évfolyamot.MÉHÉSZET 2001 év április 15. oldal s Fáskerti László itt úgy írta alá, hogy FB-tag. Ez tehát az ami teljesen bizonyos.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 20. 21:39
Szia Péter!
A Mellifera kft. 1989-ben alakult.
2000 április 8-án mondott le Wild Gödöllőn, az volt az utolsó közgyűlés.
8 évig Varga László volt a Mellifera kft. EB elnöke!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 20. 21:50
Szerintem senkiről ne felejtkezzünk meg, a tetemre hívás nagyon időszerű.

Soroljuk fel, hogy a mostani vezérkarból, hogy kik vettek részt annak idején a MELLIFERA történetben!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 20. 22:06
"Non profit szervezetként létrehozta a Mellifera Kft.-t, a méhészek felvásárló és értéke-sítő szervezetét. Ezzel forradalmi változás állt elő a mézpiacon, a méhészek javára.
Nem az egyesületen múlott, hogy árulók és megtévesztett, félrevezetett méhészek segít-ségével ezt a szervezetet később kihúzták a méhészek lába alól."

Ezt találtam az OMME honlapon az egyesület rövid történetében.
Bercsényi Jani az egyik OV-n feszegette ezt a témát, az egyik elnökhelyettes az mondta ,hogy az a mellifera nem is az a mellifera volt a másik pedig minden felelőséget áthárított az említett ügyvezetőre.

Üdv.jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 21. 07:10
Tisztelt Méhészek!
2015. április 1-én 8 óra 30 perckor személyesen adtam át a következő levelet az OMME központban.
Ez ha jól számolom éppen három hete volt!
Az iktató számmal ellátott, hivatalos levelemre semmilyen visszajelzést a mai napig nem kaptam.
Nagyernyei Attila
"Tárgy:
Válasz, a 110/2015. számú levélre

                                    Tisztelt Dr. Mészáros László OMME Elnök Úr!


A 2015. március 30-án továbbított elektronikus levelemre válaszát megköszönöm, de elfogadni nem tudom.
Indokom.
Nem a kérdésemre válaszolt!
A 2015. március 28-án megtartott OMME Küldöttértekezleten feltettem Önnek egy kérdést, amire választ nem kaptam, ezért írtam március 30-án egy e-mailt, amiben újra kértem, hogy válaszoljon.

Tehát még egyszer, most már harmadszor felteszem Önnek a kérdést:
„Fáskerti László EB elnök kijelentette, hogy az OMME Kft.-t az EB nem ellenőrizte!
Akkor az OMME pénzügyi beszámolója, hogy lett megszavaztatva, ha az egyik része, a Kft. gazdálkodása hiányzik belőle?”

Kérdésemet egyértelművé teszem.
Az OMME Magyarország Kft. az OMME tulajdona.
Alapszabályunk 14. oldalán a
                               „VI. Ellenőrző Bizottság
8. A Bizottság feladata és jogköre:
- Az Egyesület működésére, gazdasági vállalkozás egész tevékenységére kiterjedő ellenőrzés,”
Érthetetlen számomra, hogy ezen mit nem ért Ön?
Alapszabályunk  18. oldal
                       „XII. Az elnök, elnökhelyettesek
1.  Az elnök felelős az Egyesület szerveinek törvényes és alapszabályszerű működésének megszervezéséért.”
                                       
                                              Tisztelt Elnök Úr!
Erre kérem már hosszú ideje az OMME vezetését, hogy szervezze meg a törvényes működést!
Az EB elnöke törvényesen jár el, amikor nem ellenőrzi a Kft. működését?
Ön így szavaztatta meg levezető elnökként a Küldöttekkel a beszámolót!
Másként teszem fel kérdésemet.
Kérem megtisztelő válaszát, hogy mi késztette Önt arra, hogy a Kft. pénzügyi beszámolójának hiányában, megszavaztatta azt, amit senki sem látott?
Ettől jobban nem tudom körbeírni kérdésemet.
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
                       elnök
Tolna Megyei Méhész Egyesület                                               Szekszárd, 2015. március 31."
                 Szekszárd
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 21. 15:34
A céginformációs nyílvántartás szerint
Mellifera néven két cég alakult.

Az első Mellifera kft még rendszerváltás előtt alakult

és 2001-ben módosították utoljára az alapító okiratát,

majd 2006-ban szűnt meg a felszámolással.

Jegyzett tőkéje: (Vegyétek figyelembe, hogy ez rendszerváltás előtt erős forint volt, tehát egy nagyon tőkeerős cégként indult)
1989 és 1994 között 51 380 000 HUF volt (Mai áron bizony ez egy többmilliárdos tőkéjű cég lenne)
1994 és 2001 között 46 750 000 HUF volt
2001 és 2006 között 04 680 000 HUF volt. Ez már a felszámolás időszakában volt.

Neve: MELLIFERA-MÉZ Termelő és Értékesítő Korlátolt Felelősségű Társaság

Tulajdonosi lista nagyon hosszú. Gyakorlatilag ezek az emberek bukták a pénzüket.

A Felügyelő Bizottságban több más személy mellett
Fáskerti László (an: Oltyán Ilona) 5700 Gyula, Ady E utca 15/a. két alkalommal is tag volt. Először 1989 és 1992 között, majd 2000 és 2006 között.
Fekete József (an: Kiss Julianna)  3100 Salgótarján, Damjanich u. 113. alatti lakos lett tag 2000.09.23. és 2001.03.18. között.

A Felszámolási eljárás 2002 december 27-én indult el és a Naszály Holding végezte.
A cég 2006 március 20-án lett végül törölve.

A történet a termelő méhészek súlyos anyagi veszteségével ért véget, tehát a Végelszámolás során a törzstőkéjüket bukták. Nem beszélve arról, hogy a hírek szerint rendkívül nyomott árakon vásárolta a cég a méhészek mézeit.

A második Mellifera kft.

2001-ben alakult és 2004-ben fejezte be működését.

Ez volt a végelszámoló cége az első cégnek

Jegyzett tőkéje
 3 400 000 HUF volt majd ez módosult 20 650 000 HUF-ra

A cég ügyvezetője, majd végelszámolója
   Fekete József (an: Kis Julianna) 3100 Salgótarján, Damjanich u. 113.

A Felügyelő Bizottság tagjai:
   Fáskerti László (an: Simo Aranka)  5700 Gyula, Ady E. út 15.
            Hatályos: 2001.04.29. - ...
            (Nem bejegyzett)
    15/2   dr. Cserényi Péter (an: Mastner Stefánia)  6050 Lajosmizse, Szent István út 1.
            Hatályos: 2001.04.29. - ...
            (Nem bejegyzett)
    15/3   Gyepesi Béla (an: Gregus Mária)  3104 Salgótarján, Csókás krt. 21.
            Hatályos: 2001.04.29. - ...
            (Nem bejegyzett)
    15/4   Wohner Lajos (an: Kőnig Jozefa)  2600 Vác, Űrhajós u. 4.I.em.6.
            Hatályos: 2001.04.29. - ...
            (Nem bejegyzett)
    15/5   Tóth Tibor (an: Ludányi Rozália)  5054 Jászalsószentgyörgy, István út 23.
            Hatályos: 2001.04.29. - ...

Innentől kezdve csak kérdéseim vannak.

Hogy lehet, hogy olyan tapasztalatú vezetők, akik átélték a Mellifera tönkremenetelét és sokkal részletesebb betekintéssel rendelkeztek a történtekről, tehát az tönkremenetel okát is jól ismerték, nem hívták fel 2013 őszén az OMME Országos Vezetőségének a figyelmét a veszélyekre?

Hogy lehet, hogy ezek a tapasztalt vezetők ilyen dilettáns cégalapítást megengedtek?

Hogy lehet, hogy nem tárják a Magyar Méhész kft és az OMME Magyarország kft ügyeit a nyilvánosság elé, holott tudják, a Mellifera csődjének egyik oka éppen a megfelelő kontroll hiánya volt?

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 21. 16:52
A kételkedők és a részletesebb elemzők számára csatolom pdf file-ban az első Mellifera kft hivatalos nyilvántartásban szereplő adatait.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 21. 17:02
A kételkedők és a részletesebb elemzők számára csatolom pdf file-ban a második Mellifera kft hivatalos nyilvántartásban szereplő adatait.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 21. 20:37
Ezek szerint három személy is van aki az OMME sötét foltjának nevezett Kft-ben vagy annak utódjában is pozícióban volt.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2015. Április 22. 15:48
Sziasztok!

Tudja valaki arra a magyarázatot, hogy miért nem frissítik normálisan az OMME honlapján, hogy mely települések állnak zárlat alatt? Ez a méhészek számára nem egy elhanyagolható kérdés úgy gondolom. Mert van egy város - nem akarok település nevet írni-, ami nem arról híres, hogy naprakész adatokat ad a polgároknak. Annak honapjára mégis felkerült, ami az OMME honlapra nem, mégpedig, hogy a város már nem áll zárlat alatt. "[...] Méhek nyúlós költésrothadása megbetegedés miatt elrendelt állategészségügyi zárlat 2015. április 9-től megszűnt!"-olvasható a város honlapján.  Az OMME honlapjára pedig 14-én tették közzé a listát, amiben még szerepel az adott település.
Zoli
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 22. 19:17
Szerintem ezt a kérdést a legöregebb indián sem tudja neked megválaszolni.
Csak valószínűsíteni lehet a problémákat.
Tulajdonképpen mivel az OMME főállású informatikust tudomásom szerint nem alkalmaz ezért a NP kordinátor vehet fel pénzt a honlap frissítéséért és karbantartásáért /havi 60 ezret/. De ő sem tud csodát tenni ha az információk nem vagy csak késéssel jutnak el hozzá. Az "új" vezetés egyik tévedése lett ez a honlap, lehet, hogy olcsóbb, mint az előző, de semmivel sem ér többet sőt. Lehet bejön a szlogen "olcsó húsnak híg a leve".

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2015. Április 22. 21:48
De ha mondjuk egy excel táblában vezetnék, hogy hol van zárlat, akkor azt elég egyszerűen lehetne hetente egyszer frissíteni. Bejön az infó, hogy hol van (szépen beírja a táblába az adott megyéhez), meg az, hogy hol oldják fel (kitörli az adott megyéből). Utána ezt az excel fájlt feltöltenék az oldalra és kész.
Nem kötekedésből kérdeztem rá erre, csak fura, hogy havonta egyszer frissülnek az adatok, és akkor sem teljesen jól
Zoli
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 22. 21:51
Nagyot akartak alakítani az OMME honlapjával.
Szerintem több mint 12.000 méhész nem ezt a förmedvényt érdemli!
Minden marhaságra szórják a tagdíjainkat, viszont egy épkézláb naprakész információs híradót nem tudnak összehozni.
Egy enervált, balek társaság.
Legjobb lenne őket elzavarni, de sajnos be kell tartani a demokratikus utat, meg kell várni a választást, hacsak valamelyik hatóság nem avatkozik addig be.
Az OMME-ban zajló események csak azoknak a kívülállóknak furcsa, akik felületesen látnak bele a dolgokba.
Még az a csoda, hogy az OMME székházon (hivatalon) nincs lakat.
A bajban nagyon összezárnak, de ez így is maradjon!
Az időhúzásra játszanak, de ez veszedelmes taktika.
Az OMME honlapján miért nem reklámozzák a kft. buktáját?
Hogy áll az idei alkalmazott kutatás?
Tavaly terepjáró, idén helikopter?
Lassan itt az akác!
Az "Ultra" Viola utcában alszanak?
Kéne egy kis hír fiúk!
Lehet magukra vették a főnök intelmeit, és mindenki bekussolt?
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 22. 21:55
Szerintem hamarosan lesz hír, hogy milyen volt a repce és, hogy hol mennyire fagysérült az akác.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Április 23. 08:22
Tisztelt méhészek!

Ha jól emlékszem - egy nem is régen egy KGY után - Fáskerti Lászlóval való beszélgetésre, mind ha a F.László ötlete lett volna az OMME Kft. megalakítása.
Geddekas belinkelte itt lejjebb a Melliféra Kft. főbb adatait, ahol mint EB tag kétszer is szerepel Fáskerti László neve.

Ez nekem kis eszű méhésznek egy kis kiegészítésre szorulna, ugyanis sem értem, hogy lehetséges ez? Itt nekem valami erősen "BŰZLIK".

Üdv: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 23. 09:02
Szerintem Fekete-Fáskerti-Cserényi trió mindig is akarták OMME kft-t, De volt annyi ereje és taktikai képessége Bross Péternek, hogy megakadályozza. Amint megszabadultak Bross józan korlátozó erejétől, azonnal keresték a lehetőséget a régi titkos tervük valóra váltásához. Ez volt az újság megvásárlása.

Más:
A Fáskerti. Családban legalább három Fáskerti viseli a László keresztnevét, tehát nem azonos személyek szerepelnek a cégjegyzékben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Április 23. 09:04
Geddekas belinkelte itt lejjebb a Melliféra Kft. főbb adatait, ahol mint EB tag kétszer is szerepel Fáskerti László neve.

Ez nekem kis eszű méhésznek egy kis kiegészítésre szorulna, ugyanis sem értem, hogy lehetséges ez? Itt nekem valami erősen "BŰZLIK".

János!

Szerintem a második körben a Fáskerti László azonos nevű fia szerepel. Már ha van ilyen személy, nem ismerem a családot. Ha így van, akkor nem sok magyarázat lehet egy azonos nevű fiatalember szerepeltetésére, de van olyan előírás, hogy csődeljárás alá került gazdasági társaság vezető tisztségviselője évekig nem láthat ilyen tisztséget más társaságban sem. Előfordulhat, hogy a Fáskerti akkortájt a saját cége miatt ilyen cipőben járt. Mindenesetre bájos történet, remélhetőleg nem járt el az azonos nevű fia? helyett.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Április 23. 17:42
" hogy hol mennyire fagysérült az akác."
Így bejöhetne most a lottó ötös. Megjelent az OMME honlapon az akác fenológiai jelentése megyénként.

Ma Kalocsa Szarvas vonalon egy kicsit nézelődtem, bizony vannak ahol 4-5 méter magasságig vagy még jobban is fagysérült.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 23. 21:13
Tisztelt Méhészek!
Még hogy nincs fenológiai jelentés, és megfigyelő hálózat?
Nem akartak tovább égni a méhészek előtt, és mára feltették azt amit hiányoltunk.
Ennek így kellett volna lennie.
Nem kívánom a Fekete-Fehér Méhészklubot egy óriási látogatottságú szakmai híradónak beállítani, de az már több mint érdekes, hogy pont tegnap előtt fogalmaztam meg egy újbóli éles kritikát, és láss csodát, már fent is van az OMME honlapján a vadi friss jelentés.
Remélhetően nem csak apró fellángolása a vezetőknek, és belátják,hogy erre nagy szüksége van a méhészeknek. 
Tavaly augusztus elején én írtam utoljára az aranyvessző (solidágó) virágzásáról.
Éppen ideje volt, hogy bemozduljon végre a szaktanácsadói hálózat is.
Mivel tőlem nem túl szép dolog őket kritizálni, nem is a szaktanácsadói gárdával van a baj!
A szakmai vezetés alkalmatlan a hálózat irányítására!
A szaktanácsadás szerintem az OMME történetében az egyik legjobb dolog lenne, ha értelmes dolgokat adnának a szakiknak.
Itt ezt a monológot be is fejezem, mert ez minden csak nem szaktanácsadói hálózat irányítás.
Azért annyira ne dédelgessük meg az OMME illetékeseit, a naprakész információkért!
Nézzük Tolna megye jelenleg zárlat alatti településeit az OMME szerint.
" Méhegyészségügyi ok miatt zárlat alatt álló települések – 2015. április
Horváth Gábor • 2015-04-14
Felhívjuk figyelmüket, hogy az alábbi adatok tájékoztató jellegűek,a legfrissebb adatokért minden esetben keressék az ILLETÉKES NÉBIH ÁLLATEGÉSZSÉÜGYI IGAZGATÓSÁGÁT." (itt rögtön ránk nyomják a felelősséget)
"Tolna megye
————————————————————————————
Dombóvár, Kapospula, Attala, Jágónak, Kaposszekcső, Dunaföldvár,
Németkér" Ez az OMME aktuális listája.

És akkor jöjjön a valóság, 2015.április 23-án így néz ki.
Németkér feloldva!
Kapospula feloldva!
Attala feloldva!
Jágónak feloldva!
Kaposszekcső feloldva!
Dunaföldvár zárlat!
Dombóvár zárlat!
Szakály zárlat!
Hőgyész zárlat!
Tamási zárlat!
Tisztelt Méhészek!
Tényleg érdeklődjetek a NÉBIH Állategészségügyi Igazgatóságán, vagy annál az önkormányzatnál amelyhez tartozik az a terület, ahova vándorolni szeretnétek.
Az OMME honlapja nem csak ebből a szempontból kritikán aluli.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 23. 22:12
http://www.kiskegyed.hu/kikapcsolodas/szines-hirek/adj-inni-a-faradt-mehnek-135178
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Április 25. 10:06
Meglepőnek tartom a tavaszi zárlatokat. Ezeket nem mostani, hanem múlt évi fertőzések okozzák. Ezekben az esetekben szerepet játszanak a tartalékolt mézeslépek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Április 26. 21:41
http://www.origo.hu/tudomany/20150424-fuggove-valhatnak-a-mehek-a-rovaroloktol.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Április 27. 06:50
Májusban indul a 2015-ös fiatal gazda pályázat!!

Indul a fiatalgazda pályázat 2015!
2015 májustól újra beadható a fiatal gazda pályázat, utolsó esélyként a teljesen nulláról induló gazdáknak.

 

Fiatal gazda pályázat díjmentes előminősítés

 
Pár hónapja derült ki, hogy még mindig komoly pénzek vannak beragadva, a korábbi 2007-2013-as ciklusból a Vidékfejlesztési Programon belül. Ezeknek a pénzeknek a lehívására az utolsó határidő 2015. dec. 31. utána kénytelenek lennénk vissza fizetni Brüsszelnek a le nem hívott pályázati keretösszeget. Kis Miklós Zsolt (a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára) közölte, a 2007-2013-as időszak forrásainak 100 százalékos felhasználása érdekében hamarosan új pályázatokat írnak ki. Ezeken a fiatal mezőgazdasági termelők kaphatnak támogatást fejlesztéseikhez,  illetve a kertészeti gépek beszerzését is támogatják. A fiatal gazdáknak megjelenő pályázatnál a pontos keretösszeg még nem ismert de biztosan 10 milliárd feletti összegre lehet számítani, ami közel 1.000 nyertes pályázatot jelent!

Sokan fognak idén is örülni a fiatal gazdák közül
Sokan fognak idén is örülni a fiatal gazdák közül
Mivel nagyon rövid az idő, a nyertesek gyorsan megkapják a támogatást, tehát már október/novemberben a számlájukon tudhatják a 11,3 millió Ft-os támogatást, ami a teljes megnyert vissza nem térítendő támogatás 90%-a!

Sajnálatos hír, hogy sok induló gazdának ez lesz az utolsó lehetősége a támogatás igénybe vételére, mert a következő fiatal gazda pályázatnál már a hírek szerint egy minimális meglévő gazdaság mérethez kötik a pályázást (ami 4 EUME körül várható). 

Fiatal gazda pályázat díjmentes előminősítés

A beadás kezdete a tavalyihoz hasonlóan május elején indul, és egy nagyon rövid 15 napos határidő lesz a pályázatok beadására, ezért nagy valószínűség szerint idén is sokan le fognak csúszni a fiatal gazda pályázatról és a gyorsak kapják a támogatást.

 

A pályázathoz kapcsolódó kritériumok szinte semmit sem változnak a korábbi évekhez képest, azaz

Az alapfeltételek ebben az évben is a következők:

– 18 és 40 év közötti életkor a beadás pillanatában

– a pályázó rendelkezik valamilyen mezőgazdasági végzettséggel

– a pályázó még nem igényelt támogatást az MVH-tól

 

Szakirányú végzettséget időben szerezhet a piacvezető agrárképzőnél, a MÁTRIX Oktatási Központban.


Részletekért hívja a 06-70/424-2330-as telefonszámot még most!

 

A vállalások is megegyeznek a korábbi évekkel, tehát

– legalább 5 évig kell végezni a mezőgazdasági tevékenységet (a 3. vagy 4. évtől kezdve főállásban)

– legkésőbb a 4.év végére el kell érni a kitűzött gazdaság méretet (ami 12,5 millió Ft támogatás esetén 10 EUME)

– részt kell venni egy szakmai képzésen az első évben (2 napos képzés, aminek a díja vissza igénylehető)

 

A vállalásokhoz kapcsolódó szankciók viszont enyhébbek lesznek, aminek az előnyeit a tavalyi nyertesek is élvezhették az év végén történt módosítások kapcsán.

 

Mivel a pályázat elbíráslása továbbra is pontozásos rendszerben történik, nagyon fontos, hogy minden pályázó először is megnézze azokat a pontszámait amin a pályázatírással nem tud változtatni. Ha ezen a területen nem ér el egy minimális pontszámot akkor nem érdemes beadni a pályázatot, ezért javasoljuk mindenkinek a díjmentes előminősítésünket, mielőtt bárkit is megbíznak a pályázat elkészítésével.

Fontos: attól hogy valaki az alapkritériumoknak megfelel, nem feltétlen jelenti azt hogy valóban eséllyel indul a pályázaton, ezért mielőtt időt és pénzt fektetne a pályázatba mérje fel a REÁLIS esélyeit!

Fiatal gazda pályázat díjmentes előminősítés

 

Mivel cégünk továbbra is a sikerdíjra helyezi a hangsúlyt, csak azokat a pályázókat tudjuk elvállalni, akik egy általunk gondolt szintet el tudnak érni ezen az előzetes minősítésen. Akik pedig elérik ezt a szintet azoknak a pályázatírásra sikergaranciát adunk egyedüli cégként!

 
 
Ha szeretné tudni milyen esélyekkel indulhat a 2015-es fiatal gazda pályázaton, kattintson az alábbi linkre és kérjen egy díjmentes előminősítést.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Április 27. 07:10
Sziasztok!

"Sokan fognak örülni a fiatal gazdák közül"
És az idősebb, meglévő gazdák is fognak ennek örülni?
A méhlegelő leterheltség további súlyosbodásának, a bebukottak elhagyott méhészeteinek méhegészségügyi veszélyének?

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Április 27. 07:22
NB18!
Méhészeti célra felvett támogatások, nagy része meglévő állományra, tapasztalt méhészek is igénybe veszik(mert adják)!
Viszont aki vaktában lövöldözik, nem lennék szívesen 5 km-teres környezetében!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Április 27. 07:32
Zümi!

Valóban, a meglévő méhészetek is fejlődnek így. Ennek talán nincs akkora méhegészségügyi kockázata, de a leterheltség akkor is növekszik!
Én sem lennék túl boldog, ha a közelemben létesülne egy fiatal gazda pályázatos totál kezdő méhészet!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Április 27. 07:38
Ráadásul az a legrosszabb az egészben, hogy semmit sem tehetünk ellene!! Minden egyes ember előtt nyitva áll az ajtó egy új gazdálkodás kialakításában! Ha a feltételeknek megfelel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Április 27. 07:43
Hát igen!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Április 27. 07:49
Sziasztok!
Az érdekképviselet első számú feladata, mint nevében is benne van az OMME tagság érdekének védelme.
Jelenleg a csapból is az folyik, hogy milyen sikeres a méhészeti ágazat, önkormányzatok is foglalkoznak vele, mint munkahelyteremtő támogatási lehetőségként kezelik.
Nekünk nem az az érdekünk, hogy még legyen 12.000 méhész!
A jelenlegi csapatot kell képezni, és szakmailag toppon tartani.
Mit tesz az OMME?
A politikának akarnak megfelelni, és ezt nem is tagadják.
A Magyar Méhészeti Nemzeti Program mögé bújva, az egyesület elvesztette érdekvédő szerepét, egy pénzelosztó hivatal lett csupán, amelynek a gazdálkodása Titkos!
Aki méhészkedni akar, a magyar törvények szerint szabadon gyakorolhatja, ha az egyéb feltételeknek megfelel.
Viszont az OMME a "külsősöket" is csábítja, hogy ez mekkora "buli".
Na itt van az a pont, ahol a tagság érdeke ellentétes az OMME vezetői szemléletével.
Az oktatásra, képzésre nagy szüksége van a tagságnak, de ez legyen egy zárt közösség érdeke.
Minek nevelünk ki egy olyan konkurenciát, akiktől utána tartanunk kell?
Már a börtönökben is oktatják a méhészetet a raboknak!
Ezt még három évvel ezelőtt egy szaktanácsadó kollégám jelezte, mert őt is felkérték oktatónak.
Úgy emlékszem nem vállalta el.
Közben méhészetem mellett még most mennek a motoros fűrészek, tarra vágnak 50 hektár akácost.
A galagonya egyenesen közellenség!
Senki nem törődik semmivel, irtják a gyalog akácot, füzeseket, az árterek karbantartása címszó alatt.
Megdöbbenve hallottam, hogy több méhész bevett gyakorlata a szabadban való etetés, nem bíbelődik a szirup etető tálcába való öntésével.
Szerintem a méhészek szakmai képzése kívánni valót hagy maga után.
Ne újakat toborozzunk, mert érdekeinkkel ellentétes!
A gyakorló méhészek képzésének színvonalán kéne javítani, a szakmai vezetésnek ezen kéne agyalnia!
Persze ha ezt a Kontroll Csoport javasolja...
" Majd jól lekussoltatom őket aztán csönd lesz."
Ettől a szakvezetéstől sok jóra ne számítsatok.
Olvasom, hogy mászkálnak a méhek.
Le merem fogadni, hogy hamarosan azt fogják az arcunkba csapni..
"Pedig már betiltották a neonikotinoidokat, akkor most mi van?"
Kutatni kéne OMME-s fiúk, nem terepjárót venni!
(Láttam rá egy csilli villi gallytörőt, ha nagy lenne a dzsindzsa a Gödöllő felé menő úton :P.)
Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Április 27. 12:56
Reflektálva szokták volt mondani, ami nem megy azt nem kell erőltetni :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Május 01. 06:24
Növénytermesztési konferenciát rendez a Magyar Női Unió

A Magyar Női Unió  szeretettel meghívja az Aranyat érő anyaföld című konferenciájára, amely a növénytermesztés kihívásairól és lehetőségeiről szól.

Családjukat, barátaikat és ismerőseiket is szívesen látjuk a rendezvényünkön, amely ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Helyszín: Földművelésügyi Minisztérium, 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11.

Időpont: 2015.05.14.(csütörtök), 9:00-13:30

A konferenciát megnyitja Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke.  A megjelenteket köszönti V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára és Hubai Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 03. 08:30
Ismét teljesen NAPRA KÉSZ az OMME honlapja!
Május 3-át írunk, a magyar méhészek lázban égnek, hogy kapjanak híreket az akácról.
Itt a Fekete-Fehér Méhészklubon mi mindent elkövetünk, hogy tájékoztassunk a pillanatnyi állapotokról.
Az OMME még itt tar!

"Nyitóoldal
Fagykár és fenológiai jelentés
Posted: 2015-04-23"

A Webmester biztosan szunyókál még, a vezető szaki meg nem is gondolja, hogy kéne valamit írniuk?
Minősíthetetlen egy társaság!
Kuss tanár Úr megmozgathatná a csapatát!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 03. 12:30
A vezető szaktanácsadónak lenne dolga, hogy mozgassa a csapatot. Ennyire képes. Bár ez nagyon kevés, akár a mennyiséget, akár a minőséget nézzük, de ez van. Ez minősíti a Vezérkart!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Május 03. 20:31
QUQURIQ !!!

Mit csinál a fizetéséért?
Mert a munkában nen szakad meg!
Ellenőrzi valai a munkaidejét?

A munkaügyis Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 03. 21:07
Kiskakas!
A szaktanácsadói hálózatot a vezető szaktanácsadói irányítja. (vagy nem)
Az OMME szakmai alelnöke, pedig ellenőrzi a működést.
Tehát teljes a káosz minden szinten!
Bross idejében mentünk mint a mérgezett egér, kötelező volt a fényképező gépet magunknál tartanunk!
Külön fejezet volt a jelentéseinkben a fenológia!
Teljesen leépül a hálózat, minősíthetetlen az irányítás, és az ellenőrzés.
Szerintem a tagdíjunkból fenntartott honlappal szemben minimális igény, hogy napra kész tájékoztatást kapjon a 12.000 főt meghaladó tagság legalább az akácról.
De az OMME-ban nem a tájékoztatás a lényeg, hanem a tagdíjak beszedése, utána meg az újság és abból élősködők, a kritikán aluli honlapunk, és egy csomó csellengő eltartása.
Még egy picit várnak és már csak arról kell tudósítaniuk, hogy milyen volt a 2015-ös akác.
Végül is ha a méhészeknek így megfelel, akkor üsse kő.
Aki nem dolgozik nem is vét hibát.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Május 03. 21:22
QUQURIQ !!!

Kiskakas csak kíváncsi?
Mi van az OMME vezetés által szétosztogatott laptopon érkező  információkkal?
Oda mennek a fenológiai és a nyúlós zárlat információk?

Kíváncsiskodó Kiskakas!  :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 03. 21:34
Én arra lennék kíváncsi mi van az OMME méhcsaládjaival?
Élnek, megvannak?
Etetni, serkenteni nem kellett?
Ki kezeli őket, és mennyiért?
Ki fog venni nekik gyógyszert, cukrot, ha pergetnek tőlük kié lesz a méz?
A terepjáró sokáig nem fog elromlani, mert egy helyben áll.
Kötelező biztosítás, súlyadó?
Ezek a dolgok nem voltak átgondolva, a tagságot, de még a küldötteket is kirekesztették a véleménynyilvánításból.
Jellemző ez a mentalitás az egész bagázsra.
Kapkodnak, utána meg ügyvéddel tüzet oltanak.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Május 03. 21:46
Ezek az OMME méhcsaládok szerepelhetnének az ingyen újságban is!
Havi rendszerességgel kaphatnánk róluk információt, hogy merre járnak mit hordanak mit vizsgálnak rajtuk, hogyan kezelik és mik az EREDMÉNYEK. Szerintem nagyszerű és hasznos lehetne mindenki számára.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Május 03. 22:10
A havi rendszeres információt szerintem el kell felejteni, ez is mint megszokhattuk már az utóbbi időben bizalmasan kezelik, magyarul semmi közünk hozzá. Tavaly óta egy szó sem hangzott el a méhcsaládokról sem az OV-n sem a küldöttgyűlésen. Lehet nem is léteznek? Egy viszont biztos ha arra a célra hasznosítják őket mint amire a NP biztosította az beszerzési árukat vagyis kutatásra, akkor halálra vannak ítélve.
Nem méz, nem a szaporulat a lényeg, hanem az előírt kutatási eredmény.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Május 03. 22:37
De akkor kinek kutakodnak? Csak maguknak? A halandó méhész miért nem tudhat semmit?
Vagy csak nozéma vizsgálat lesz?
Én is kutatok. Este lenyírtam a füvet, holnap megnézem mászkálnak-e még. Mintha enyhülne a jelenség
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Május 03. 22:39
http://www.origo.hu/itthon/20150429-zarjanak-be-minden-nemzeti-parkot.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 03. 22:41
De nincs előírt kutatási eredmény :o , mert az OMME vezérkara azt se tudja, hogy mit is kéne ez ügyben megkövetelnie  ::) , de a minisztériumban sem tudják :-[ . Pedig az OMME felfelé mutogat a minisztériumra. A minisztériumot meg ez ügyben felmentem, mert nem is dolguk, hogy értsenek a kutatási menedzsmenthez  :-* .

Teljesen abszurd az egész történet.  ;D

Ebben a helyzetben vak vezet világtalant  ;) . Azokat nem engedik a közelbe sem ennek a témának, akik valamit is konyítanak kutatási menedzsmenthez, Az OMME meg a minisztérium együttesen meg annyit se ért hozzá, mint hajdú a harangöntéshez.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 05. 22:43
Mi történt az OMME kommunikációs rendszerével?
Ma szaktanácsadói értekezlet volt, egy laza kis összejövetel.
Zárszalagos mézek vizsgálata lesz ismét.
Doktor úrnak állítólag "csak" 400 méhcsaládja van, a többit eladta, így sok a szabadideje.
Jó lenne ha egy kis akácjelentést is kipréselne az általa ellenőrzött csapatból.
Lehet mellé lőtt és a szakikat kussoltatta le?
Információra éhes az ország méhésztársadalma, és semmi hír a központból.
Lehet már a fenológiai jelentést is titkosították?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 05. 22:54
Remélem is, hogy titkosítják, mert ha arról is olyan ferde tájékoztatást adnak, mint a két kft működéséről, akkor jobb, ha az összes méhész átjelentkezik az csillagjósok szövetségébe, hátha ott sokkal pontosabb információt kap bármiről. ;D

Szóval kezdem már azt hinni, hogy jobb ha nem dolgoznak, mert ha mégis munkára vetemednek, akkor még több bajt csinálnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 07. 06:27
Kussol az OMME Weblapja?
Elég rendesen provokálja a tagságot az OMME vezérkar.
Szekszárdon már erős akácillat terjed a városban.
(Az OMME-ban ezt nem érzik, akkor ott valami bűzlik.)
Egyszerűen érthetetlen számomra ez a nagy kussolás.
Tegnap az ország jelenős részén komoly jégkárok keletkeztek.
Ez alól Tolna megye sem kivétel.
Sajnálom azokat a méhésztársainkat akik méhészete ilyen körzetben van, mert ott az akáctól nem sok jót várhatnak.
Szekszárdot is megtépázta a vihar, este Újvárosban bokáig ért a vadgesztenyék lehullott virága, és sok ága az úton hevert.
Felháborító számomra, hogy ennyire passzív, olyan "uncsi" brigád kezeli az OMME híreit.
Biztos vagyok abban, hogy az OMME vezetést fényező hahotában ismét lehet olvasni, hogy már megint egy "törpe kisebbség" azon hőzöng, hogy nincsenek szakmai hírek.
Kuss doktornak talán célba találtak az intelmei?
Annyira berezelt a társaság, hogy teljes hírzárlat van a hordás megindulása előtt szűk egy héttel?
Az utolsó jelentést április 23-án olvashattuk!!!!!!!!!!!!!!!
Tényleg volt az idén méhek napja?
Akkora hírként kezelték minden éveben, most erről sincs egy kukk sem.
Három éve én is meghívott voltam a galagonya mézünk miatt.
Jól éreztük magunkat, szépen fogyott a méz.
Az elnök még kávéra is meghívott, majd rá pár napra kaptam tőle egy köszönő levelet, amiben önzetlen közösségépítő munkámat kiemeli.
A sors iróniája, hogy nem egyeztetett vezető társaival, mert ők néhány napra rá kicsit másként fogalmaztak.
" Összeférhetetlen, közösségromboló magatartása van."
Ez ismét én lennék.
Azóta etikai vizsgálat, mert kifogásolom a szabálytalanságokat, törvénysértéseket.
Az elnök tavaly meghívott Székesfehérváron is egy kávéra.
Az ÉV MÉHÉSZE pályázatomon a személyes meghallgatáson, a "független" bizottság, (Ludányi doktorral az élen) első kérdése az volt, miért támadom az OMME vezetését.
Mi ebből a tanulság?
Az elnöki kávéban van valami.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 07. 12:14
Most zajlik az OMME Ellenőrző Bizottsága űlése.

Az OMME Kontrollcsoportja meg kívánja vizsgálni, hogy az elsikertelenedett kft kapcsán történt OMME kifizetések jogalapját. Ebben a tekintetben az OMME Ellenőrző Bizottságának tagjai felelősek, hiszen a közcélra befizetett tagdíjunkat költötte az OMME vezetése egy veszteséges vállalkozásra.

Mit csinált ez ügyben Fáskerti László, Ficzere Péter, Kővágó Károly, Halász Balázs .... ? ŐK TELJES VAGYONUKKAL FELELNEK, HA NEM TETTÉK MEG IDŐBEN A SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSEKET. Már a 2014 áprilisi küldöttgyűlésen be kellett volna számolnia Fáskerti úrnak a várható veszteségekről, hiszen Ő hivatalból ott csücsül az IB üléseken...

Kérjük, hogy az OMME tartsa be törvényi kötelezettségét és végezze el a szükséges önrevíziót majd ezt az OV elé terjessze, továbbá a küldöttgyűléssel fogadtassa el.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 07. 20:27
Nagyon érdekes következménye van az Ellenőrző Bizottság döntésének, mert ugye küldöttgyűlési határozat nélkül nem szabályos a mérleg benyújtása. A hibák halmozódtak és megoldás valahol a kéklő távolban van csupán.

Érdekes volt az Ellenőrző Bizottság döntése abból a szempontból is, hogy nem mondtak le, hanem megtámadták az OMME Intéző Bizottságát. Előre menekültek a helyzetből. Tisztában vannak azzal, hogy a vezérkar bukása elkerülhetetlen, de a saját felelősségük egy részétől megszabadultak. Azért csak egy részétől, mert ugyanezt kellett volna megtenni már a múlt évi küldöttgyűlés előtt is, hiszen az elsikertelenedett kft pénzforgalmának jelentős hányada 2013-ban zajlott, továbbá - bár az elsikertelenedett kft mérlege még a 2014 évi áprilisi küldöttgyűlés idején nem volt kész, de kész lehetett volna és ha nem is volt kész, de Fáskerti úrnak kötelessége lett volna a veszélyt a küldöttek felé is jelezni.

De Fáskerti úr még a 2015 március 28-i küldöttgyűlésen is még óriási gazdálkodási eredményekről regélt, sőt az elsikertelenedett kft ügyeiről a küldöttek csak annyit hallottak, hogy az nullszaldósan zárt. Sőt ha jól tudom, március 28-án még Kontroll Csoport aggodalmas felszólalói voltak a fekete seggűnek kikiáltva.

Sebaj! Fáskerti úr későn ébredt, ahogy szokott, hiszen a bíróság a 2015 március 1-i OV ülés és március 28-i küldöttgyűlés valamennyi határozatát meg fogja semmisíteni.  Rend a lelke mindennek, és előbb-utóbb rend is lesz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hozso - 2015. Május 07. 21:43
A nyilvánosságra hozott EB jegyzőkönyv olyan, mint maga az Ellenőrző Bizottság: szabálytalan és semmit mondó.
Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt nem kevés idő alatt a legalapvetőbb formai követelményeket nem voltak képesek elsajátítani. Egy bizottsági ülésen legalább a határozat képesség megállapítása alapvető feladata az ülés levezetőjének. A többit már nem is mondom, mert a soha véget nem érő történet kerekedni ki abból a néhány sorból.
Bár ezen már nem is tudok igazán meglepődni. Szívesen adnék egy jegyzőkönyv mintát, ami a formai követelményeknek megfelelő a napi gyakorlatból, de lehet, hogy ez is csak a falra hányt borsó egyik fejezete lenne. Persze a későbbiekben a tartalmáért nyilvánvaló távollétemben nem vállalok felelősséget. A jogszerűség valahogy ebben a körben ködös fogalom.
Az is igaz, hogy a diktatúrákban a jog soha nem érvényesülhetett. De semmi sem tart örökké!

Dr. Horváth Zsolt

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: RavAsz - 2015. Május 07. 22:14
Kedves Hozso! Az OMME Ellenőrző Bizottsága semmit nem ellenőriz, és így nagy bajba fognak kerülni. Aki tud a törvénytelenségekről, és nem tesz semmit ellene bűnpártolással lehet  vádolni érte. Az EB feltárt egy csomó hiányosságot, Körmendy Úr és Terjéki Úr kiszállt, mert a balhét nem akarják elvinni. A tagság anyagi javainak védelmében az EB-nek kutya kötelessége lett volna az elnök és társai ellen, valamint az OMME kft. körül kialakult sikamlós dolgok miatt keményen fellépni. Ennek ellenére Fáskerti Úr elfogadásra javasolta azt a beszámolót, amit éppen ő kifogásolt a legjobban. Jobban tenné, ha a konténerében töltené a szabad idejét, az ellenőrzést meg szakemberre bízná. Szerintem Ficzere Úrnak is kínos lesz egy ügyészségi meghallgatás, mivel erről a főiskolát is fogják értesíteni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 07. 23:07
Igen. Valóban KRJ kivételével halevány fingjuk se volt arról, hogy mi a feladata az Ellenőrző Bizottságnak. Ennek oka Fáskerti László örökös szereptévesztése. Soha nem tudott lemondani arról, hogy Ő irányítsa az OMME-t. Ő is éppen olyan felelős az összes helytelen döntésben, mint az Intéző Bizottság minden tagja.
1.
Bross lemondásáért.
2.
A két tehetségtelen elnökjelölt felajánlásáért.
3.
A MÉHÉSZET újság megvásárlásának elfuserálásáért.
4.
A közhasznúság feladásáért.
5.
A kft alapításáért.
6.
Alkalmatlan ügyvezető kiválasztásáért és alkalmatlanság ellenére való magas javadalmazásért.
6.
Amiért nem intézkedett a gazdasági társaság elfuserálását látva. Cinkosan leplezte másfél éven keresztül a bajt.
7.
Alkalmatlan elnök működését leplezte és támogatta, javadalmazását se kérdőjelezte meg, holott erre jogosítványa van.
8.
A tudományos kutatási pénzek haszontalan felhasználásáért, hiszen ez ügyben is átlépte szerepkörét és az OMME nevében tárgyalófélnek jelentkezett.

Soroljam?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2015. Május 08. 08:03
Az EB az OMME Magyarország Kft, könyvvizsgálói jelentéssel egyébként nem alátámasztott mérlegének hatását vizsgálta volna az OMME vezetés küldöttgyűlési beszámolójára. És ezen az összejövetelen nem vesz részt, az OMME Magyarország Kft felelős irányítója az ügyvezető.Még mindig több erővonal lehet a háttérben. 
Az új Ptk jelentősen átalakította a gazdasági társaságok, egyesületek vezető tisztségviselőinek felelősségi körét, ezt is érdemes lenne kiboncolni, akác után.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 08. 11:14
Tóth Péter OMME szaktanácsadó, növényvédelmi szakember fog előadást tartani
a méhek és a növényvédelem tárgykörében
a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége következő konferenciáján.


Hacsak a mi felszólalásunk miatt ezt le nem mondja. A meghívó még nem nyilvános, de hamarosan az lesz.

A szervezet egyik fő támogatója a Syngenta. A szervezet képviselői már több alkalommal kifejezték szimpátiájukat a neonikotinoid rovarölőszerek alkalmazása iránt. Szerintem többen el kellene mennünk, hogy szembesüljünk mit is képvisel kifelé Tóth Péter.   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 08. 21:28
Akkor nézzünk néhány friss hírt!
http://www.ma.hu/tudomany/247928/Feleslegesen_pusztitjak_a_beporzo_rovarokat
http://magyarmezogazdasag.hu/hu/irasok/allattenyesztes/peszticidfu%CC%88ggo-mehek
Tényleg az OMME "szakemberei" az OMME-s újságban ezekről miért nem adnak hírt?
Vagy esetleg feltehetnék a 12.000 méhész által üzemeltetett közösségi honlapunkra.
Azért csak dolgoznak az OMME-s fiúk is!
Végre hallatták hangjukat!
"Akácvirágzás
Posted: 2015-05-07
A szaktanácsadói hálózat információi alapján adjuk közre az alábbi, méhlegelő információkat. A felmérés 2015. május 7-én készült. A fényképes összeállítás megtekinthető egyesületünk honlapján a a következő linken:http://mehlegelo.omme.hu"
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 08. 21:44
Tegnap beszélgettem ezekről a kutatókról a Tömöri Balázzsal. Meg fogom hívni előadást tartani a két kutatót Gödöllőre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Május 14. 09:32
Drónok és robotok a mezőgazdaságban
Oktokopter, drón, pilóta nélküli repülő eszköz, telemetria. Új fogalmakat kell megtanulnunk a mezőgazdasági műszaki eszközök, technikák területén. A GPS-vezérlésű, távirányítású precíziós eszközök egyes szakterületeken ma már a mindennapok részét képezik. Ezekről rendezett nagyszabású gyakorlati bemutatót pénteken a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Területi Szervezet a a NÉBIH szombathelyi Növényfajta Kísérleti Állomásán.
V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára, a rendezvény fővédnöke megnyitó beszédében elmondta, hogy manapság gyakran érezzük azt, hogy a tudományos világ szembe áll a gyakorlati gazdálkodással, mintha a természet- és környezetvédelem kibékíthetetlen ellentétben állna a professzionális agráriummal. A rendezvény egyfajta együttműködés, közös munka alapjait teszi le a mezőgazdasági termelés és a tudomány, a drónok, robotok világa és a növényvédelem között.
Az ENSZ 2015-öt a Talajok Nemzetközi Évének nyilvánította, egészséges talajok az egészséges életért jelmondattal. Sajnos az elmúlt időszakban a termőföld említésekor többnyire a tuljdonviszonyok kerültek rivaldafénybe, és kevés szó esett magáról a termőföld feladatáról; az egészséges élelmiszerek termeléséről. Az államtitkár elmondta, hogy döbbenetes tény, hogy a rendszerváltozás óta több mint 110 ezer hektár termőföldet, két Balatonnyi területet vontunk ki Magyarországon véglegesen a mezőgazdasági termelésből. Fölhívta a figyelmet arra, hogy a termőföld korlátozottan rendelkezésre álló termelő eszköz, ezért minőségét óvni, védeni kell. A nyolcvanas évek mezőgazdasága pazarlóan bánt a földdel, mértéktelenül használtuk az üzemanyagot, a növényvédő szereket, a műtrágyákat. A talajokat típusuk, fekvésük és minőségük szerint különböző módon kell megművelni, ahogyan azt régen a parasztemberek is jól tudták, tapasztalataikra hagyatkozva. Ehhez ma már segítségül hívhatjuk a tudomány és technika vívmányait, mert ma az erőforrás-takarékos, precíziós gazdálkodáshoz az űrtechnikára is szükség van. Az új technikai eszközök képesek arra, hogy fölmérjék, hogy egy parcellán belül milyen eltérések vannak a talajtulajdonságokban, hol kell talajerőt pótolni, van szükség növényvédelmi beavatkozásra, öntözésre. A precíziós gazdálkodás segíti a környezet, az adott terület természetes növény- és állatvilágának megóvását, a természetes vizek védelmét. A természet rendjébe való beavatkozás romboló hatása sok év alatt, nagy nehézségek árán hozható helyre. A robottechnika, a távérzékelés lehetőséget ad arra, hogy a természetvédelem és a gazdaságosság szempontjából egyaránt optimális termesztéstechnológiát tudjunk megvalósítani.
A bemutatón repülés közben láthattunk nyolcrotoros drónokat, úgynevezett oktokoptereket, merevszárnyú pilóta nélküli légi képalkotó és -feldolgozó rendszereket. A forgalmazók bemutatták az ezekhez tartozó nélkülözhetetlen szoftvereket, amikkel megtervezhető a repülés útvonala, földolgozható és a mezőgazdasági gyakorlat számára használhatóvá tehető a felvétel. A drónrepülés lényege ugyanis az, hogy a repülő szerkezet által hordozott normál vagy infravörös kamerával készített képfelvételt programozás útján fel lehessen használni például a precíziós növényvédelemben, műtrágyaszórásban, vagy éppen az élőhely légi feltérképezése utána biológiai szúnyoggyérítésben. Megismerkedhettünk a drónrepülés írott és íratlan szabályaival is.
A bemutatón önjáró “földi járműveket”, például robotfűnyírót, valamint egy saját fejlesztésű, távirányítással működő, GPS-vezérlésű díszfaiskolai műtrágyaszóró és permetező keretet is láthattunk működés közben.
A témáról bővebben a Magyar Mezőgazdaság hetilapban olvashat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagy Attila - 2015. Május 14. 15:28

http://index.hu/tudomany/2015/05/14/hamarosan_szornyu_dolgok_tortenhetnek/ (http://index.hu/tudomany/2015/05/14/hamarosan_szornyu_dolgok_tortenhetnek/)

".....vagy egyes növényvédő szerek." ;D



http://vilaghelyzete.blogspot.com/2011/08/vilag-monsanto-szerint-teljes.html (http://vilaghelyzete.blogspot.com/2011/08/vilag-monsanto-szerint-teljes.html)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 16. 21:27
Az a hír járja, hogy két IB tag, nevezetesen Egyed Árpád és Kollár Imre erősen fontolgatja, hogy az OMME-ban viselt minden tisztségéről lemond. Egyed Árpád lehet, hogy egészségügyi okokra fog hivatkozni, az ügyvezetői és az IB pozíciójáról való lemondásakor, Kollár Imre oka egyéb természetű.

Valószínűleg viszont az OMME Kontroll Csoport tevékenységével és az Ellenőrző Bizottság jelentésével áll összefüggésbe kettejük lemondása. 
Üdvözöljük a döntésüket és köszönjük az eddig végzett munkájukat.
Reméljük, hogy más tisztségviselők is követik a két ember példáját.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Május 17. 06:04
Szerintem az, "hogy az a hír járja" az a pletyka kategória.
Viszont úgy gondolom, Körmendy-Rácz lemondása, ( :o ) nagyon jó alapot képezhet, egy vagy több hasonlóan lemondani szándékozónak.
Talán igaz az, "hogy jobb későn, mint soha".
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 17. 07:47
Az is pletyka kategória lenne amit mindenki saját szemével olvashat, hogy az elsikertelenedett kft-ről szóló cégbírósági bejegyzések sokmilliós veszteségekrőll számolnak be, ami nincs benne sem a 2013-as, sem a 2014-es beszámolóban. Sőt a működő kft mostani mérlegadatai és beszámolóban közölt adatok sincsenek köszönő viszonyban egymással.

Kíváncsi vagyok, hogy ki vagy milyen körülmény kényszerítette az ügyvezetőt ezekre a szabálytalanságokra? Azt sem tartom lehetetlennek, hogy nem saját jószántából tette azt,  amit tett, és most, hogy rádöbbent arra, hogy a balhét neki kell elvinnie egyedül, összeomlott.

Természetesen a felelősség nem egyedül az ügyvezetőjé. A felelősségben osztoznak mindazok, akik részt vettek a döntésekben.

Tisztességesebb lépés a lemondás, mint a helyzet fenntartása.

Beigazolódni látszik az, amit 2013 őszén az OMME OV-n Csuja László mondott, hogy drága dolog egy kft működtetése és az OMME jelenleg nem alkalmas erre. Ideje lenne, ha a választott tisztségviselők és az ügyvezető is beismerné ezt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Május 17. 09:36
Én nem hinném, hogy egyed úr a többször is bizonyított dilettantizmusa után önként venné a kalapját, hiszen az ő általa felvett jövedelem rendkívülinek számítható a magyar viszonyok között, nem beszélve arról , hogy szerintem olyan nagyon  meg sem kell szakadnia érte. Ergó ha majd nem tetszik azoknak akik  kinevezték akkor majd meneszteni fogják, kivárási stratégia, havi ötszáz láb lógatva.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 17. 10:40
Viszont az OMME EB nagyon kérdezősködik ez ügyben. Lehet, Fáskertinek már jelöltje is van az új ügyvezető személyére?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Május 17. 22:08
http://inforadio.hu/hir/tudomany/hir-726702
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Május 17. 22:09
http://magyarhirlap.hu/cikk/25070/El_kell_haritani_az_akac_elleni_tamadasokat
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 18. 08:15
Persze az akácnemesítésre nincs pénz, sőt leépítették és a kutatási bázis is megszűnőben van. Csak szájkarate zajlik.

Persze, hogy helye van az akácnak egy nemzeti méhlegelő programban a többi kiváló méhlegelő növény mellett. No! Ezt se képviseli az OMME dilettantizmusáról híres Intéző Bizottsága.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 20. 06:57
Sziasztok! Padlógáz az OMME-ban?
Régen a nagymamám egyszer ezt mondta, amikor valami rosszaságot csináltam.
"Egyem meg a husikádat, az a lényeg, hogy bevallottad."

Most is ez jut eszembe, ahogy az OMME honlapját olvasom, csak a nagyi mondandóját írnám át kicsit.
"Egyem meg a husikátokat, de ezzel a hírrel égtek igazán."
"Nyitóoldal
Méhek Napja 2015
Posted: 2015-05-18

Méhek Napja 2015 Az idei évben, több helybeli egyesülethez hasonlóan, az OMME központ is megszervezte a Méhek /Napjához kapcsolódó rendezvényét, immáron huszonkettedik alkalommal. Praktikus okokból idén is május 1-én került sor az eseményre Budapesten a Városligetben."
Most jobb lett volna ha hallgattak volna.
Olyan érzésem támadt a "friss hír" olvasatán, mintha a május elsejei felvonulásról Pünkösdi fesztiválon tudósítanának.
Katasztrófa az egész kommunikáció az OMME-ban, és úgy minden.
Amikor a méhek napját egy aktív kis társaság kitalálta, előre beharangozták, és a médiákat is felkészítették.
Szerintem az, hogy ilyen szemtelenül lassan közölnének le fontos dolgokat, minősíti a jelenlegi vezetést.
Elhihetitek, hogy napjaim nagy részét nem azzal töltöm, hogy keressem az OMME-ban hibákat és kötekedjek.
Egyszerűen felháborít ez a miniszteri fizetésekeért elvégzett tehetetlenségük, és a mellé rendelt porhintés, hogy mennyit dolgoznak értünk.
Kabaré.
Az első akácnak lassan vége, erről majd Karácsonykor olvashatunk "friss" hírt az OMME honlapján?
Hihetetlen ez a sebesség.
Csak ki ne sodródjanak egy kanyarban.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Május 20. 10:03

QUQURIQ !!!

Még amikor az OMME, OMME volt, a méhek napi rendezvény elő napjaiban a sajtó és a TV csatornák erről beszéltek.
Előtte levő napon összehívott a vezetés egy nagy sajtó tájékoztatót, az újságíróknak.
Az aztán hír volt!
Több ezer falragasz készült, és a zöld reklámanyag is erre az eseményre  került,  több ezer ember kezébe.
Akkor került megvételre a rozsdamentes pergető, a kaptárak, a műanyag asztalok és székek, és  több parti sátor is!
Élő méhbemutató is volt, mint Jászberényben, szúnyoghálós ketrecben.
A Tv-sek hemzsegtek!
Nagyságáról csak annyit, hogy a Vajdahunyad várhoz bevezető út, mind két oldalán ki a fűútig!
És!
Lett egy hevenyészett, összedobott, semmit mondó rendezvény a meglévő eszközökkel!
Hová lett a reklám alap pénze, ami ugye nem kis összeg!
Pont erre kellene felhasználni, és az évközi méz fogyasztást reklámozni!
De!
Ugye aminek nincsen gazdája az kárul vész el!

A szakma szerető Kiskakas!

ui. Igen már én sem fényezném utólag a rozsdás vasat!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Május 21. 09:40
El kell hárítani az akác elleni támadásokat
Magyarország akácnagyhatalom és törekedni kell arra, hogy a jövőben is így legyen, a legfontosabb pedig az, hogy elhárítsuk az akác elleni támadásokat - mondta a földművelésügyi miniszter a második országos akácnap alkalmából tartott szombati sajtótájékoztatón Túrkevén.
Fazekas Sándor elmondta: a magyar akác, az akácvirágzás és az akácméz hungarikum, a magyarság, az alföldi, a vidéki táj elválaszthatatlan része, kiváló magyar fa. Hozzátette: az akácméz egyedülállóan népszerű terméke a hazai méhészetnek.
Kitért arra, hogy az Alföldnek vannak olyan részei, ahol más fafajták nem telepíthetőek vagy nem maradnak meg. Túrkevén nincs erdő, de a fasorokban megjelent az akácfa, amely képes nagyon szép mézelő területet biztosítani, amely a túrkevei emberek számára is "jótétemény" - fogalmazott.
A földművelésügyi miniszter felhívta a figyelmet az akácfa telepítésének, ültetésének fontosságára.
Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy Tessedik Sámuel lelkész, a felvilágosodás korának pedagógusa, gazdasági szakíró sokat tett az akác meghonosításáért Magyarországon.
"Védekezésből offenzívára váltottunk" - fogalmazott, utalva arra, hogy míg tavaly a legfontosabb feladat az akác elleni támadások elhárítása volt, a következő időszakban már a faiparban történő hasznosítás lehetőségeit igyekeznek minél jobban kihasználni, amelyhez minél több faalapanyag szükséges. Hozzátette: a következő évben uniós források bevonásával tervezik bővíteni az akác termelését és hasznosítását.
A sajtótájékoztatót követően Fazekas Sándor, Glattfelder Béla és Vida Tamás, Túrkeve polgármestere akácfát ültetett a városháza előtti téren, a második világháborús emlékműnél, majd a gazdaságszabályozásért felelős államtitkár előadást tartott a városházán a Faipari Szakmai Konferencián.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Május 21. 18:09
Ezt nemrég találtam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 22. 09:29
Lindzzy!

Az OMME 2014-es pénzügyi beszámolójában a 75. sorban 3 milliós könyvviteli szolgáltatást terveztek 2015. évre!
A könyvvizsgálói megbízási díjra 1 milliót!
Hiába, ezek a szolgáltatások "akciósak".
És éppen Vácon találtak erre alkalmas személyt, a régi könyvelő sokkal kevesebbért dolgozott.
Most ellenőrzi a Kontroll Csoport, hogy mennyivel rövidíti meg az új felállás a tagdíjakat.
Lehet, hogy a 15. sorban tervezett 4 milliós ügyvédi költséget is elszámolták kicsit?
Dr.Mészáros László nagy mellénnyel jelentette ki, hogy Csuja László fogja kifizetni az OMME és ő közte lévő ügy miatt költségeket.
Hát a bíró éppen máshogy ítélkezett!
Bizony fizetni kell, de az OMME fizet Csujának!
Szerintem akik sorozatosan hibát hibára halmoznak, majd bűnt követnek el a méhészek ellen, nekik kéne az ügyvédet fizetniük!
Felhívom a tisztelt Méhészek figyelmét, hogy ez is a demonstrációnk részét fogja képezni.
A tagdíjunkból ne pereskedjen az OMME elnöke a tagok ellen!
A saját zsebébe nyúljon, és onnan finanszírozza Dr. Soós Tibort, vagy gyűjtse össze az IB illetve az EB tagoktól az ügyvéd jussát!
Mi bizonyítani tudjuk, hogy jó előre felhívtuk a díszes társaság figyelmét a szabálytalan, jogszerűtlen működésre.
És ők akarnak normális párbeszédet?
Ehhez már késő, több mint két évet vártunk.
Nincs KUSS nekünk!
Az OMME a Méhészeké!

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Május 22. 09:48
A gazdálkodást a vezetőség,garázdálkodássá változtatta.
Mindezt tehetik,mert a EB nem teszi a dolgát,ellenőrzés helyett
cinkosságot vállal,igaz már két tag lemondott,akik nem vállalják
tovább a cinkosságot,akik eddig is felhívták a figyelmet a szabálytalanságokra.
Fáskerti legalább annyira hibás mint a vezetőség

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Május 22. 14:53
QUQURIQ !!!

Párbeszéd???
Én inkább intim tornának nevezném!
A Kontroll és az OMME elnök első párbeszédét gatya letolással jutalmazta!
Nem csak véletlen lecsúszott gatya szindróma mint amikor le hajul az ember és kivan a püspökfalatkája…
Szándékos, célirányos felállás, nadrágszíj kicsatolás villám gyorsan, mosolygó arccal, felső gomb ki, ha jól emlékszem zipzár le hosszúgatya leesik, bugyingó földig letolva…
És …itt a válasz a feltett kérdéseinkre!
No, nem ragozom a látottakat, volt aki kicsinyelte a problémákat…
Mind ez sokunk előtt történt.
No, ha villám becsapott volna az OMME barlangjába, sem ijedtünk volna ennyire meg.
Elnökünknek ez volt a véleménye egy 5 órás tárgyalás vége felé…
A stratégiai művelet, ugyan az visszafelé!....
És? És? És?
Ezek után be is fejeződött a problémák megbeszélése.
Egy újabb probléma ütötte fel a fejét…
Ép eszű ember csinál ilyet?
Nyilvános helyen közszemérem sértés.
No, ezért nem vagyunk hajlandóak újból tárgyalni, mert az elnökünk felzavarná Csipke Rózsikát az álmából…

A megdöbbent Kiskakas!   :o   :o   :o
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 22. 17:54
http://www.agrya.hu/hirek/konferencia-merre-tovabb-novenyvedelem-szabalyozas-vagy-tiltas
Erről tud az OMME szakmai stábja?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 22. 19:39
Persze, hogy tud. Tóth Péter a sztár előadó. Az OMME álláspontját fogja hírdetni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Május 22. 20:33
"Az OMME álláspontját fogja hírdetni."

Ez egy kicsit furcsa megfogalmazás, az OMME IB álláspontját fogja hirdetni, hiszen nem készült az ügyben felmérés a tagság körében, és többségi döntés sem született. Ezért az előadó a saját véleményét illetve a tőle az IB által /anyagi függősége miatt/ elvárt dolgok fognak elhangzani.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 23. 11:37
Sajnos igazad van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 23. 11:58
Jani bátya!
Ezt írod, amivel egyet tudok érteni:
"Ezért az előadó a saját véleményét illetve a tőle az IB által /anyagi függősége miatt/ elvárt dolgok fognak elhangzani."
És úgy folytatnám, ami sokszor homlok egyenest ellenkezik a méhészek érdekével!
Lásd, neonikotinoidok kipártolása az OMME észéről.
Egész Európa, és a Föld rovarvilága ettől szenved, az OMME meg a tagdíjunkon létrehozott újság címlapján hirdeti a méhgyilkos vegyszert, és a hozzá tartozó technológiát.
Vérlázító számomra ez az "érdekvédelem".
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Május 24. 09:47
http://mezohir.hu/mezohir/2014/12/gondolatok-a-magyar-novenyvedo-mernoki-es-novenyorvosi-kamara-munkajarol-es-celkituzeseirol/
Még ,hogy a neonikotinoidok hiánya kárt okoz a méhészeknek, ez szerintem vérlázító.
Ha ilyen érdekeket képvisel az OMME IB-je mint ami a cikkben olvasható akkor nincs helyük a méhészeti közéletben szerintem.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 24. 21:42
Jani bátya!
Ugye a cikk ezen a mondatára utalsz?
"Magyarországon nem fordult elő szabályos használat mellett méhpusztulás az említett hatóanyagok következtében, sőt a neonikotinoidok bevezetése óta jelentősen nőtt a méhállományunk. "
Milyen érdekes, mintha az OMME szakmai stábja nyilatkozta volna ezt.
És még mindig nem zavartuk el őket!?
Hány tudományos vizsgálat, hány szakmai konferencia, hány károsult méhész, mennyi rákos beteg kell még ahhoz, hogy ezeket a néma gyilkosokat a laboratóriumból soha ne engedjék ki!
A tüntetésünknek ez is a részét fogja képezni.
Az OMME szakmai galerije a méhészek ellen cselekedik, mi pedig széttárt karokkal csak ámulunk?
Nehéz szavakat találni, talán jobb is, mert egy újabb etikai vizsgálat tárgyát képezhetné a bennem megfogalmazott düh.
Szégyelljék magukat!
Nézzétek meg Simon Gergely, a  Greenpeace vegyi anyag szakértőjének előadását itt a Méhészklubon, és döntsétek el mekkora kárunk keletkezett abból, hogy betiltották ezeket a mocskokat.
Még a védekezés lehetőségétől is megfosztanak bennünket, mert a "szabályosan bejelentett permetezésnél"
legalább le tudjuk zárni a méheket.
A néma gyilkos úgy öl, hogy nyomot nem hagy, csak elvésznek a méhek.
Jó kis találmány ez.
Megitatnám azokkal akik ezt kikutyulták a rovarvilág ellen.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2015. Május 24. 22:16
azokra  kellene a mérget szórni akik ilyen aljas módon támogatják méhek kiirtását !!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 25. 07:39
Ja. óvatosan olvasd, mert ott néhány fórumozó szívesen bevisz téged a susnyákosba vagy a Holdra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Május 25. 15:50
http://technet.hir24.hu/hirek/2015/05/19/infravoros-sugarral-irthatjuk-a-gyomot/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Május 25. 18:01
http://www.origo.hu/itthon/20150525-mehek-leptek-el-az-m3-ast.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Május 27. 08:43
http://www.hirado.hu/2015/05/26/keresztet-vethetunk-az-akacmezre-es-az-eperszezonra/?source=hirkereso
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Május 27. 13:29
http://mezohir.hu/mezohir/2014/12/gondolatok-a-magyar-novenyvedo-mernoki-es-novenyorvosi-kamara-munkajarol-es-celkituzeseirol/
Még ,hogy a neonikotinoidok hiánya kárt okoz a méhészeknek, ez szerintem vérlázító.
Ha ilyen érdekeket képvisel az OMME IB-je mint ami a cikkben olvasható akkor nincs helyük a méhészeti közéletben szerintem.

Üdv. jani bátya

Ez a történet így már régen a vállalhatatlan kategóriája. A neonikotinoid ügy európai konzultációjában a Földművelésügyi Minisztérium (korábban: VM) kijelentette, hogy Magyarországon az OMME vizsgálatai alapján neonikotinoid eredetű méhmérgezés nem történt.

Később a méhészek számon kérik az OMME ügyvezetését, aki előadja, hogy az OMME nem kutató intézet, ezt nem tudta megfelelő igénnyel vizsgálni, ennek a vizsgálata az állam feladata. Pont. Az „állam” pedig az OMME vizsgálataira hivatkozott, nem folytatott külön tudományos igényű átfogó kutatást.

Most a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara kijelenti, hogy: „Magyarországon nem fordult elő szabályos használat mellett méhpusztulás az említett hatóanyagok következtében, sőt a neonikotinoidok bevezetése óta jelentősen nőtt a méhállományunk.

Kérdés: Ha ezt nem vizsgáltatta tudományos alapossággal sem az állam valamelyik hivatalos szakigazgatási szerve, sem az OMME mint monitoringot is végző érdekképviselet(külön vicc), akkor ezt az NMNK kijelentést ki és melyik ujjából szopta ki megint? Vagy van az óta tudományos igénnyel lefolytatott átfogó magyarországi vizsgálat? Ezt erősen kétlem ennyi idő alatt, de ha van, akkor lássuk!
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2015. Május 27. 13:54
"Nem pusztultak " csak titokzatos módon eltűntek méhecskéink a kaptárakból !!!!!!l  Hajrá okostojások-jósok hajrá Magyarország !!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 27. 22:46
Litterae!
Az OMME monitoring vizsgálatai teljesen mást céloztak meg.
A klasszikus növényvédő szeres méhpusztulásokat, valamint az atka által okozott veszteségeket, és védekezési technológiát kellett volna szolgálnia.
A neonikotinoidok által okozott méhpusztulásokat nem is tudták volna vizsgálni, mert a mai napig még mintát sem tudnak venni,és csak később vallották be, hogy a műszerek érzékenysége(alsó mérési határ) sem volt erre alkalmas.
Annyira makacsok, hogy az európai hírű szakemberektől sem hajlandók elfogadni az akkreditált mintavételi módszereket, amit többször felkínáltam nekik.
Ez a galeri nem érdemel semmi segítséget, csak sajnos így a méhésztársdalom is kárt szenved.
Nézzétek meg az IB szócső újságot!
Ott a szagazonosító, nyúlós felderítő kutya!
Hány éve javasoltam?
Az utolsó szaktanácsadói értekezleten nálam volt a cd, amelyen a magyar kutyus pillanatok alatt megtalálta a beteg családokat!
Mi ez ha nem merénylet a méhésztársdalom ellen?
A kutyadokit nem lehet ám lekussoltatni!
Ha jön egy új vezetés azonnal nekilátunk újra a félbehagyott munkának.
Aktív szakemberekbe fojtotta bele már lassan 3 éve a szót az OMME "szakmai" dokija.
Bizony be kéne látnia, hogy teljesen új hullám kell a méhegészségügyben, és ennek része lehet a méhészkutya.
Néhány perc alatt száz családot átvizsgál, (konténert is) és soha nem hibáz.
A magyarok konoksága, pökhendisége példaértékű.
Ennek isszuk a levét!
Ez is megérne egy etikai vizsgálatot, vagy talán nem is olyan nagy gond, hogy ennyi zárlat van?
Minden szinten alkalmatlanok az OMME irányítói, de még nem érett meg a helyzet, mert a küldöttek, és a méhészek nem kapják meg a valós információkat, átvágják őket, így még hisznek a jelenlegi vezetésnek.
A Fekete-Fehér Méhészklub ezen dolgozik, hogy felszakítsuk a méhészek szemét, így az OMME-s urak legnagyobb ellenszenvét kiérdemelve.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 28. 06:01
Tisztelt Méhészek!
A következő cikk elolvasása után ismét felvetődik a kérdés.
Van nekünk igazi érdekképviseletünk?
Megvédi a termelők érdekeit az OMME?
Kuss nektek ha ezt kérdezitek!
http://www.napigazdasag.hu/cikk/43247/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 28. 07:02
úgy tűnik számomra, hogy az OMME pénzosztó hivatalnak még úgy ahogy , de megfelel, azonban szakszerű érdekképviseleti feladatra a jelenlegi IB EB az emberi összefonódás, töketlenség, műveletlenség, kapcsolatépítési képességek hiánya miatt alkalmatlan.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Május 28. 08:44
Megjött a Naklap! mindig vártuk, hogy valami méhészettel kapcsolatos írás is legyen benne, HÁT MOST LETT!
Ez is inkább egy toborzó. írja, hogy a földművelés ügyi tárca is igyekszik a segítségünkre sietni. 1,4milliárd forint támogatáshoz juthatunk.
Az akác felvásárlási ára három éve 800, tavaly pedig már2000ft közelébe emelkedett. /és most mennyiért is veszik?/
a vidéki népességben a rossz évek ellenére is a jobb életszínvonalon élők közé tartoznak a méhészek.
3-400 családból már megél a termelő.

 ....JA és az 5000 ft kamarai tagdíjat lassan most már szíveskedjünk befizetni   ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Május 28. 10:19
Tisztelt Méhészek!
A következő cikk elolvasása után ismét felvetődik a kérdés.
Van nekünk igazi érdekképviseletünk?
Megvédi a termelők érdekeit az OMME?
Kuss nektek ha ezt kérdezitek!
http://www.napigazdasag.hu/cikk/43247/
Nagyernyei Attila

Kedves Attila!

Kitin már megírta, hogy megérkezett a NAKlap... Említést tett az élelmiszergazdaság rovatban Dénes Zoltán cikkéről, mely a "Megint kínai mézbotrány?" címmel foglalkozik a kérdéssel. Nos, e cikkben megnevezik az általad idézett cikkel ellentétben a "nevük elhallgatását kérő" informátorokat is, lévén Takács Ferenc és dr. Mészáros László (aki jelenleg az OMME elnöke) információira alapozva született a cikk. Ennek alapján viszont megállapítható, hogy az OMME elnök igenis a hazai méztermelők érdekében szólalt fel, tehát az OMME a rendelkezésére álló eszközökkel élve igenis védi az érdekeinket. Nem kellene elfeledkezned arról sem, hogy az OMME minden esztendőben komoly mézvizsgálatokat is végez, melynek során nem csak OMME tagok zárjegyes mézét vizsgáltatja, hanem előszeretettel elemezteti a Klenáncz mézüzem polcokon lévő termékeit is. A laboratóriumi vizsgálatok eredményét is konzekvensen közzéteszi...
Az OMME viszont nem hatóság, terméket nem vetethet le a polcokról, legfeljebb vizsgálatainak eredményéről tájékoztathatja a hatóságot.
Az általad idézett cikk számomra elfogadhatatlan módon közelít a kérdéshez, hiszen gondolatébresztő, hogy az informátor miért nem adja nevét az információhoz... Netán nem a hazai méhészek, méztermelők érdekében kíván fellépni, hanem a mézkiszerelők, csomagolók piaci harcában igyekszik az egyik oldal érdekében fellépni? Ha gond van a Klenáncz-féle mézzel, akkor nem vélelmeknek kell hangot adni, hanem megmondani, milyen paraméterek alapján nem felel meg a termék az Élelmiszerkönyv előírásainak, mert az, hogy hazai gyártású, uniós és unión kívüli mézek felhasználásával előállított termékről van szó, még nem jelent semmit. Az Aranynektár sem kizárólag hazai mézeket csomagol és forgalmaz, Takács úr saját elmondása szerint ők is vásárolnak külföldi termelői mézeket, nevezetesen pl. Spanyolországból citrus-mézet. Hogy hol és miként értékesíti, az ő dolga. Nem hiszem ugyan, hogy hazánk kifejezetten rá lenne utalva a spanyol citrus-mézre, de ennek eldöntése nem a mi dolgunk és nem is az OMME dolga. A piacgazdaság már csak ilyen, eladható terméket lehet értékesíteni, az élelmiszerekre -esetünkben konkrétan mézre- vonatkozó előírások és jelölési kötelezettségek konzekvens betartatása mellett. A sajtó rendkívül kihegyezett az élelmiszer-, s ezen belül a mézbotrányokra, ezért rendkívül veszélyesnek tartom, ha az egyik piaci szereplő érdekében a sajtónyilvánosság bevonásával igyekszik bárki is újabb botrányt generálni. A méz "jó hírét" nagyon könnyű lerombolni, felépíteni már sokkal nehezebb. Hangsúlyozom, hogy nem a Klenáncz mézüzem érdekében, s az Aranynektár ellen szeretnék felszólalni, ha bármelyikük próbál ügyeskedni, be kell zárni az üzemet, de nem a "tényfeltáró" újságírás tollhegyére tűzve lerombolni évek kemény marketing-munkáját, mert a hazai vásárlókban nem az "ragad meg", hogy milyen kiválóak és értékesek a hazai mézek, az sem, hogy egy mézcsomagoló terméke nem felel meg az előírásoknak, hanem az, hogy íme, a polcokon található mézeket ismét "hamisítják"... A külföldre eladott mézek eredetéért és minőségéért meg aggódjon a külföldi vásárló, a múltkor (a szekszárdi "konferencia" idejében) épp egy ilyen külföldi mézvizsgálat miatt lett szegényebb a hallgatóság egy értékes előadás elmaradása mián...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2015. Május 28. 11:09
azért jön spanyol citrus méz magyarországra mert az egy kuriózum, egy különlegesség, megmutatják, hogy van ilyen méz is és aki akarja kóstolja meg, a kínai méz viszont silány minőségű méz, amit a hazai mézzel feljavítanak és eladják mint magyar minőségi méz! valószínűleg a behozott  mennyiség sem ugyan az!
én legalábbis így gondolom, de Te sokkal okosabb vagy mint én, majd megmondod miért van így,  egybe mostad a két céget. A CÉL AZONBAN SOKKAL ÉRDEKESEBB, DE ERRE MÁR ÜGYESEN NEM TÉRTÉL KI!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 28. 11:50
úgy kell ránézni P. A. Tomipapára, hogy ő az OMME IB EB szócsöve, hivatalosnak tűnő, mégis kamu szóvivője.
Cím: Re:Hír-les
Írta: gewi - 2015. Május 28. 18:56
Nem tehetek róla, de nekem P A írásairól mindíg egy régi bank reklám jut az eszembe.

"Köszönjük Emese"

Ennek a mostani szösszenetnek is az volt számomra az egyetlen haszna, hogy megtudtam a"mián" a miatt népies tájszólása. Ezt még nem hallottam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Május 28. 19:13
A kormány benyújtotta a Vidékfejlesztési Program átdolgozott változatát az uniónak
A kormány benyújtotta az Európai Bizottságnak a 2014-2020-as uniós ciklusra vonatkozó Vidékfejlesztési Program (VP) átdolgozott változatát, így mintegy 1300 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználása kaphat zöld jelzést Brüsszelben - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési államtitkársága az MTI-vel.
A benyújtást követő formális bizottsági eljárások maximum 60 napot vehetnek igénybe. Ennek megfelelően a VP jóváhagyása várhatóan már júniusban megtörténik, onnantól kezdve bármelyik jogcím megnyitható - mondta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Kis Miklós Zsolt hozzátette, az egyes jogcímek megnyitásához további előkészítő munka szükséges: a pályázat-előkészítő munkacsoportok kidolgozzák az egyes pályázatok részletszabályait, az eljáráshoz szükséges formulákat. Zajlik továbbá az új követelményeknek megfelelő informatikai rendszer kialakítása a pályázatok befogadásához.
Emlékeztetett: a Vidékfejlesztési Program megvalósítására 2020-ig mintegy 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. A program legfontosabb fejlesztési céljai közé tartozik a vidéki munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése a mezőgazdaságban. Különösen fontos ez a munkaigényes ágazatokban, mint az állattenyésztés, a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy az élelmiszer-feldolgozás.
A program forrásainak 34 százalékát fordítja a kormány munkahelyteremtő beruházásokra, ennek mintegy a fele - csaknem 200 milliárd forint - az élelmiszer-feldolgozóipar technológiai, erőforrás-hatékonyságot javító és hozzáadott értéket növelő fejlesztéseit jelenti - hangsúlyozta a szakpolitikus.
Hozzáfűzte: a kertészeti ágazat 72 milliárd forintnyi összegben részesül, de az ágazatban dolgozók, gazdálkodók további forrásokat igényelhetnek még az öntözésfejlesztési, az élelmiszeripari és a kockázatmegelőző beruházásokra fordítható források terhére is.
Kis Miklós Zsolt kiemelte: a kormány stratégiai célként kezeli a klímaváltozásra történő felkészülést. Ezért összesen 432 milliárd forinttal ösztönzi a környezetkímélő gazdálkodási módokat, a megújuló energiák használatát, az erdőterületek növelését és a minőségi, fenntartható erdőgazdálkodást.
Emellett a VP a kis- és közepes - főként családi - gazdaságok támogatását helyezi előtérbe, hiszen ezen vállalkozások jelentős munkahelyteremtő képességgel rendelkeznek és a legtöbb embert foglalkoztatják.
A fiatal gazdálkodók kiemelt célcsoportjai az új vidékfejlesztési politikának. Elkülönített forrásokkal, nagyobb támogatási intenzitással és külön tematikus alprogram keretében segíti a képzett, ifjú gazdákat a kormány. Új mezőgazdasági vállalkozás létrehozására 38 milliárd forintot, ezen felül további 40 milliárd forintot különített el a kabinet a fiatal és képzett mezőgazdasági szakemberek beruházásainak támogatására.
A Vidékfejlesztési Program elsődleges haszonélvezői a kis- és közepes méretű gazdaságok lesznek, a korábbi gyakorlattal ellentétben a támogatások legalább 80 százaléka kizárólag számukra lesz hozzáférhető - hívta fel a figyelmet az új támogatáspolitikára az államtitkár.
A VP a vidéki térségek fejlesztésére, a helyi gazdaság és a közösségek speciális igényeire reagáló szolgáltatások biztosítására is lehetőséget nyújt. Mindezt a kiegészítő jövedelemszerzési formák és a kis gazdasági szereplők együttműködéseinek ösztönzésével, a helyi közösségi szolgáltatások és infrastruktúrák fenntartható fejlesztésével, valamint a közösségi tervezésen alapuló, LEADER típusú fejlesztésekkel, összesen közel 200 milliárd forintos pályázati forrással kívánja megvalósítani a kormány.
A 2007-2013-as időszakhoz képest jelentős változás az új, egységes rendszerhez illeszkedő, pályázóbarát eljárásrend, az egyszerűsített támogatástípusok bevezetése és az egyszerűsített elbírálás. Jelentős új eleme a vidékfejlesztési programnak, hogy immáron lehetőség lesz a beruházási jellegű pályázatok megvalósításához előleg igénylésére. Ezzel azokat is segíteni tudjuk, akik hitelképesség és kezdőtőke hiányában nem tudtak pályázni a korábbi időszakban - mondta Kis Miklós Zsolt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Május 28. 22:53
Petronius arbiter!
Többször éreztem már, hogy súgnak a hozzászólásai előtt.
Próbáljon meg önálló gondolatokat megfogalmazni, mert mentora nem jót útra viszi.
Az OMME semmit nem csinál a mézhamisítások visszaszorítása érdekében.
Egy 12.000 fős tagsággal rendelkező szervezetnek ereje van, vagyis kéne lennie.
Az elnökünk kávézik, cigizik, egyet-egyet telefonál, nyilatkozik, aztán mehet a pénztárba a jussáért.
Katasztrófa az egész OMME!

Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Május 30. 12:27
Petronius arbiter!
Többször éreztem már, hogy súgnak a hozzászólásai előtt.
Próbáljon meg önálló gondolatokat megfogalmazni, mert mentora nem jót útra viszi.
.......

Attila!

Mást nem szoktál érezni...? Nem csak az erős vérnyomás-ingadozásaidra, erős érzelmi hullámzásaidra, vagy a nyúltagyban felbizsergő "hangyás" érzésekre gondolok, hanem olyan "belső hangokra" is, amelyek sokszor viszik tévútra az embereket...

Miből gondolod, hogy a leírt gondolataim nem a sajátjaim? Arra nem gondoltál, hogy lehetséges önálló gondolata másnak is, még azon esetben is, ha az nem egyezik a tiéddel...? Van egy olyan lehetőség is, hogy gondolat-azonosság alapján fogalmaz meg valaki a máséval egybevágó véleményt. Vélelmem szerint ezen esetben sem korlátozó tényező, ha a te véleményeddel nem egyezik az a fránya gondolat...

Én már egészen régtől fogva önállóan szoktam gondolkodni, noha az én életem párja is szeretné azt, ha ő irányíthatná némely gondolatomat. Nos, eddig nem volt ugyan teljesen sikertelen ebbéli szándéka, de bizonyos egyedi vonásokat ezidáig azért sikerült megőriznem. Esetedben nem nevesíteném a "mentorodat, mentoraidat", de gyakorta elég nyilvánvalóan kilóg a lóláb, amikor a te "önálló" gondolataidat olvasgatja az embör... Tükörbe meg ne csak azért nézz, hogy szépítkezz, hanem azért is, mert a tükörképpel történő párbeszéd az autogén tréning olyan fontos eszköze, melyre nyilvánvalóan és kitapinthatóan komoly szükséged van egy ideje...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 30. 13:01
Tomipapa!

ébresztő, bilibe lóg a kezed és a pisi kihült.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Május 31. 06:56
Tomipapa!

Szófordulatokat, sőt teljes mondatrészeket illesztel be cirkalmas mondtaidba kedves barátaid utasításaiból.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Június 01. 21:40
http://www.teol.hu/tolna/kozelet/tobbmillios-kar-mezzel-teli-kaptarakat-loptak-613610
Remélem képek is lesznek hamarosan.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Június 03. 20:49
Kellemesebb estét kívánok!
Ismét szomorú hírt kell közölnöm veletek.
Ma méhészetemben megkeresett egy bátaszéki méhész, aki az idén lépett be a Tolna Megyei Méhész Egyesületbe, és közölte velem,hogy feltörték tanyáját, és ellopták két és fél hordó akácmézét.
A telephelye Bátaszéktől néhány kilométerre Furkó pusztán van.
Kérdezte, hogy tudok e valamilyen tuti méhes vagyonvédelmi rendszert?
Válaszom, természetesen.
A kétcsövű vadászpuska.
Semmi mással nem tudja az értékeit megvédeni a "két hét múlva rend lesz" országunkban.
Elszomorít, hogy dolgos emberek értékeit, mocsok zsiványok dézsmálják.
A méhek lopása nem egy bicikli, vagy egy ékszer lopás kategória.
A "termelő eszközünket" tulajdonítják el, így ellehetetlenítenek olyan embereket, akik a méhészetből élnek.
Az OMME-nak itt kellene megmutatni az erejét!
A sok politikus szájhős, akik Tatabányán mindent megígértek most hol lapulnak?
Az OMME vezetése miért nem kéri rajtuk számon az ígéreteiket?
Majd a rendőrségnél is chip leolvasók lesznek, meg hasonló.
De ahhoz meg kéne ám találni az ellopott kaptárakat.
Teljesen szakmaiatlan, átgondolatlan a méhlopások elleni küzdelem.
Az, hogy a politikusok lódítanak mindenki, tudja, a néphülyítés a mesterségük.
Szerintem számon kéne kérni rajtuk mit tettek a méhészetek dézsmálói ellen.
Ja, hogy ez kínos az OMME urainak,mert a politikai megfelelési kényszer, meg a stratégiai megállapodás esetleg befeketedik?
Ez fontosabb mint a méhészek érdekvédelme?
Az OMME vezérkar minden szinten leszerepelt, gyakorlatilag Tatabányán történtekről már nem is akarnak hallani, pedig az OMME ott mutatta meg igazi erejét.
A jelenlegi galeri ereje abban van, hogy félrevezetik a küldötteket, elitkolnak információkat, aki pedig szólni mer a csapnivalóan rossz irányítási módszer ellen, egyszerűen lekussoltatják.
Mi demokratikus úton fogjuk őket hamarosan eltávolítani, és arra kérjük őket beszéljenek.
Nagyernyei Attila





Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Június 05. 15:12
Alkotmányellenes a földtörvény-módosítás
Alkotmányellenes a törvény kétharmados többséget igénylő részének feles többséggel való elfogadása, továbbá az, hogy megszűnne egyes védett természeti területek esetében a Nemzeti Park Igazgatóságok által végzett természetvédelmi célú vagyonkezelés és azt a jövőben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet gyakorolná elsősorban gazdasági elvek alapján, mondta ki hétfőn az Alkotmánybíróság (Ab). Ennek értelmében a törvény ebben a formában nem hirdethető ki. Nagy István államtitkár a döntésre reagálva azt nyilatkozta: a kormány egyértelmű helyzetet kívánt teremteni. A természetvédők szerint a szakma és az emberek akarata érvényesült.
A kormány szándéka egyértelmű volt, tiszta viszonyt, tiszta helyzetet kívánt teremteni a földhaszonbérbe-adás ügyében - mondta Nagy István. A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára így kommentálta az Alkotmánybíróság hétfői döntését, miszerint alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása.
Nagy István emlékeztetett: „azt szerettük volna”, hogy ne tíz különböző helyen dőljön el, hogy miként hasznosítják a földet bérbe adás útján, hanem egy központban, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél (NFA) történhessenek meg a döntések egy szabály mentén.
„Természetesen tiszteletben tartjuk az Alkotmánybíróság döntését, és tanulmányozzuk azokat az észrevételeket, amiket tett” - mondata az államtitkár.
Hozzátette: „természetesen az Ab feltételeinek figyelembevételével fogunk dönteni majd a jövőről, úgy készítjük el majd a módosító javaslatunkat is”, ami így kerül majd az Országgyűlés elé.
Az alkotmánybírósági határozatot követően három természetvédő szervezet - a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a WWF Magyarország, valamint a Magyar Természetvédők Szövetsége - közös közleményt jutatott el az MTI-hez, amelyben elégedettségüknek adtak hangot az Ab döntésével kapcsolatban.
Mint írják: az Alkotmánybíróság hétfői döntése új reményt adhat a magyarországi természetvédelemnek. Az állami tulajdonú védett területek vagyonkezeléséről szóló törvény elbukott, a szakma és az emberek akarata érvényesült a gyors gazdasági nyerészkedéssel szemben. A természetvédők elvárják a kormánytól, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybírósági döntést és végleg tegyen le a nemzeti park igazgatóságok gyengítésének szándékáról - olvasható a közleményben.
Az Alkotmánybíróság hétfői nyilvános határozathirdetésén közölte, alkotmányellenes az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítása. A testület szerint ugyanakkor nem alaptörvény-ellenes, hogy a törvény egyes, a Nemzeti Földalapba tartozó földterületek esetében lehetővé tette haszonbérleti szerződések felmondását, illetve megszüntetett előhaszonbérleti jogokat.
Az Országgyűlés április végén egyszerű többséggel fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet tulajdonosi joggyakorlása alá kerülnek a nemzeti parkokhoz tartozó földek.
Áder János köztársasági elnök nem hirdette ki a törvényt, hanem az Ab-hoz fordult részben közjogi érvénytelenség miatt, ugyanis álláspontja szerint minősített többségre lett volna szükség a módosítás egyes részeinek elfogadásához. Továbbá felvetette azt is, hogy sérülhet a természetvédelem korábban elért szintje.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Június 05. 17:42
Ez a hír is csak nagyon távoli kapcsolatban van a méhészettel. Ez nem a földművelésügyi miniszter hírportálja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár 21 - 2015. Június 06. 18:22
Na még ez is! :(
 
Sikeres a bálványfa visszaszorítását célzó program

2015. május 29-én zajlott A bálványfa terjedésének megakadályozása a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. területén elnevezésű program projektzáró rendezvénye. A KAEG győri, központi épületében tartott eseményen mintegy 40 fő vett részt.
   

Megosztás:
Megosztás a Facebook-on


Elsőként az erdőgazdaság vezérigazgatója, Orbán Tibor tartott diaképes előadást, melyben beszámolt a 133,8 millió forintos, KEOP pályázati forrásból finanszírozott, 20 hónap alatt kivitelezett programról.  Az idegenhonos, invazív fafaj bemutatása után ismertette az alkalmazott technológiákat, valamint a megvalósítás során szerzett tapasztalatokat. Végül bemutatta, miként adott a társaság a lehető legnagyobb nyilvánosságot a bálványfa visszaszorítása ügyének, és néhány összefoglaló számmal is jellemezte az elvégzett feladatot:

 

- 3492 munkanapnyi munkaidő,

- 11 164  liter felhasznált vegyszerkeverék,

- 681 hektár beavatkozási terület,

- 1187 hektár halmozott munkaterület.

 

Másodikként Ugron Ákos Gábor, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes-államtitkára mondott beszédet. Az erdőgazdasági részvénytársaságok fölött tulajdonosi jogokat is gyakorló FM képviselője tágabb összefüggések közé helyezte az agresszív özönnövény irtását. Emlékeztetett rá, hogy a mai, globalizált világban, ahol mind a személyek, mind a termékek nagy távolságokat utaznak be rendszeresen, megnőtt a valószínűsége, hogy új, eddig ismeretlen fajok jelenjenek meg hazánkban is. Ha ehhez hozzáadjuk még a klímaváltozás hatását a természetes növényzetre, beláthatjuk, hogy szükséges az odafigyelés és alkalmanként a beavatkozás is a napjainkban érvényesülő folyamatokba.

A bálványfa félreismert tulajdonságai miatt kezdett terjedni, és csupán a közelmúltban vált nyilvánvalóvá, hogy mennyire silány élőhelyeket hoz létre, illetve mennyire agresszív. Helyes, hogy a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. felismerve a veszélyt, jelentős erőket mozgatott meg ezen özönnövény visszaszorítására.

Harmadik előadóként Horváth Ferenc, a győri Reflex Környezetvédő Egyesület elnöke tartott előadást. Elmondta, hogy természet- és környezetvédőként mindig megpróbálják megakadályozni, ha valaki, valahol fát akar kivágni. Vannak azonban kivételek. Ilyen eset a bálványfa is. Egyesületük 2013-ban végzett egy felmérést a környezetünket veszélyeztető invazív fajokról, aminek eredményeként megállapították, hogy valamennyi özönnövény közül a bálványfa a legveszélyesebb. Örülnek annak, hogy a KAEG is védi környezeti értékeinket, és bíznak benne, hogy a jövőben is együtt tudnak működni a társasággal.

 

Ezt követően a győrszentiváni Móricz Zsigmond Általános Iskola 3/a osztályos diákjainak zenés műsora következett "Mit jelent nekem az erdő?" címmel. A hivatalos hangulatot oldó, könnyed előadás során elhangzott az akác és a fűz meséje, valamint a hédervári Árpád-tölgy és az erdeifenyő története is.

Végül sajtótájékoztató következett, ahol az előadók válaszoltak a média képviselőinek kérdéseire
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Június 06. 19:42
Az adatok alapján gondolom, hogy gazdaságilag kegyetlen veszteséges lehetett ez a tevékenység.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 08. 08:05
http://illuzio.cafeblog.hu/2015/06/08/morgan-freeman-nem-csak-sajnalkozott-a-mehek-kipusztulasa-miatt-figyeld-mit-tett-video/
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Június 08. 19:37
Olvasgatom a legutóbbi NAK lapot.
A 9. oldalon Takács Ferenc és Mészáros László nyilatkozatai "Megint  kínai mézbotrány?" címmel.
A 10. oldalon Az anyajuhtartás és anyajuh de minimis támogatása.
2 milliárd forint 5000 gazdának, állatonként 3000 forint.
Vajon miért van mindenki elájulva a méhészeti támogatástól? Hiszen ha belegondolok a méhészet esetében jó esetben az áfát talán állja a támogatás összege kivéve a gyógyszer cukrot amit viszont az árukapcsolás miatt lehet nehezményezni.
A méhészet de minimis támogatása, kötelező biztosítás, súlyadó, meg go-box támogatás, 80 méhcsalád fölött.
Még a végén kiderül, hogy a mezőgazdasági ágazatban a méhészet van legkevésbé támogatva akár milyen szempontot veszünk alapul.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Június 08. 20:41
Jani bátya!

Én ezt már régóta úgy gondolom, hogy a támogatások leginkább az eszközgyártóknak, anyanevelőknek és egyéb méhészeti szolgáltatóknak van kitalálva. A gazdák kapnak támogatást ha esik az eső, ha nem. Ha van fagy akkor azért, ha nem akkor azért. Viharkárok, árvízek, betegségek stb. Tőled mikor fogja valaki megkérdezni, hogy megtérült-e az idei szállítási költséged a nógrádi akácból vagy sem? Félreértés ne legyen, nem a gazdáktól sajnálom, hanem  az igazságtalan elosztási eljárás dühít!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 09. 09:59
Ahogy én látom az állattartás támogatása is úgy működik, hogy ha a támogatást igénybe veszi a termelő akkor olyan értelmetlen plusz költségek / követelmények előzik meg ami miatt semmi értelme.
Amit adnak az egyik oldalon a másik oldalon visszaveszik minimum a kétszeresét.
A kecskéknél például úgy van, hogy lehet venni jó kecskét 15-25000 ft között, de ha támogatást szeretnék rá akkor csak fülszámosat lehet szerepeltetni 70-80-100ezerért illetve a határ a csillagos ég. tejet viszont a minősített sem ad többet...
Egy birkapásztor mesélte, hogy szamarat kell tartani, mert arra adják a legtöbb támogatást. de mennyibe is kerül a szamár???
Egy óriási üzlet mindössze ez a támogatósdi semmi más. Aki dolgozik az nem jár jól soha.
Az én kecském is ezt mondja:
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 09. 10:05
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/tudtad-mehek-szagoljak-ki-a-daganatos-betegsegeket-2366183
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 10. 12:01
lopásokról /  :o még Mészáros is megdöbbent! /:

http://www.hirado.hu/2015/06/10/megdobbento-buneset-a-duna-drava-nemzeti-parkban/?source=hirkereso
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 10. 12:10
http://www.szabadfold.hu/csalad/fullankos_szomszedok
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 10. 12:16
http://444.hu/2015/06/09/durva-dolog-folyik-budapesten-pusztulnak-a-mehek/

http://444.hu/2015/06/09/vegyszer-okozhatott-tomeges-mehpusztulast-a-belvarosban/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 10. 22:29
még néhány érdekes cikk:


http://444.hu/2015/06/10/az-aluminium-is-okozhatja-a-rejtelyes-mehhalalokat/

Itt vannak az első génmódosított méhek:
http://hirekesmas.com/?p=4816


bevetésen a Zümivadász:
http://www.haon.hu/a-suli-padlasarol-jon-a-mehek-tamadasa/2852070
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Június 14. 08:55
http://hvg.hu/vilag/20150610_MERSvirus_Ujabb_betegek_haltak_meg

Vajon ez a hír mennyire befolyásolja majd a szöuli kirándulást?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 14. 22:46
http://delina.hu/praktikak/2015/06/14/hogyan-vedekezzunk-mehcsipes-ellen
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Június 16. 06:13
Magyar Élelmiszer Nap Brüsszelben

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2015. június 9-10-én Magyar Élelmiszer Napot rendezett a brüsszeli Magyar Nagykövetségen.

Az üzleti fórummal egybekötött vásár célja az volt, hogy a belga élelmiszer-importőrök, disztribútorok megismerkedjenek a magyar élelmiszeripari termékekkel és a potenciális exportőrökkel, a magyar cégek pedig a potenciális vásárlókkal való kapcsolatfelvétel mellett tájékoztatást kaphassanak a belga felvevőpiacról.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Magyarország Brüsszeli Nagykövetsége közösen teremtette meg a találkozó lehetőségét többek között a második legnagyobb piaci részesedéssel bíró belga Delhaize csoporttal és további belga és luxemburgi élelmiszeripari disztribútorokkal.

Éder Tamás, a Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke nyitóbeszédében kiemelte, hogy a Magyar Élelmiszer Nap kiváló lehetőség arra, hogy a Kamara tagjai számára kevésbé ismert piacon is bemutathassák termékeiket, és megvizsgálhassák, hogy mennyire nyitott a belga kiskereskedelem a magyar termékekre.


Darabos Tamás, a Kamara mb. főigazgatója elmondta, ez az első olyan alkalom, amikor a NAK ebben a formában tud a tagjainak lehetőséget biztosítani a külpiacok felmérésére, így a Kamara szervezésében a mostani eseményt sikeres üzletkötések esetén több hasonló rendezvény is követheti majd a magyar termékek ismertségének növelése érdekében.


Nagy Zoltán, Magyarország brüsszeli nagykövete szerint a magyar élelmiszeripari termékek kiválók, de eddig sajnálatos módon alig jelentek meg a belga élelmiszerláncok polcain; a rendezvény ezen a helyzeten próbál változtatni. A nagykövet véleménye szerint a Magyar Élelmiszer Napon bemutatkozó cégek esélyesek a belga piacon való sikerre, hiszen bár nagy a verseny, a magas minőségű termékek itt is érvényesülni tudnak.


A Magyar Élelmiszer Napon nagy érdeklődés mellett több mint 50 magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari cég mutatkozott be termékeivel, melyek közül 35 cég személyesen is képviseltette magát. A belga partnerek rendkívül nyitottnak mutatkoztak a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kínálata iránt, különös tekintettel a zöldség-gyümölcsre, a speciális húsipari termékekre (vadhús, libamáj), pálinkára, borokra, mézre, valamint a Hungarikumokra. A tapasztalatok szerint a brüsszeli képviselők, termékmenedzserek elsősorban olyan termékeket keresnek, amelyek az átlag belga emberek ízvilágában ismertek vagy adaptálhatók, és illeszkednek a mindennapi étkezési szokásaikhoz.

A belga élelmiszer-kiskereskedelem piacának egyik legjelentősebb szereplőjének számító Delhaize-csoport egyik beszerzésért felelős alelnöke a rendezvényen elárulta, hogy cégpolitikájuk alapvetően az, hogy belga termékek legyenek a boltok polcain, ezért külföldről elsősorban olyan termékeknek van esélyük bekerülni a boltjaik kínálataiba, amelyek itt nem léteznek, jobb minőséget kínálnak vagy olcsóbbak.

Elmondta azt is, hogy a minőség meghatározásánál négy szempontot tartanak szem előtt, egyrészt az élelmiszerbiztonságot, amelyet elengedhetetlennek nevezett, másrészt az ízt, azt, hogy mennyire egészséges egy termék, és mennyire fenntartható módon állítják elő. Kitért arra is, hogy az első vásárlást meghatározhatja a marketing, hogy a fogyasztók mit látnak vagy hallanak előzetesen egy termékről, de az, hogy újra megveszik-e, az íz dönti el. Említést tett arról is, hogy Belgiumban például sok szalámi fogy, így a magyar szalámira lehet kereslet az országban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 17. 13:25
http://mno.hu/migr_1834/a-mezek-majdnem-felet-hamisitjak-398664
Cím: Re:Hír-les
Írta: irido - 2015. Június 17. 14:07
2008. július 08., kedd 00:00-i hír.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 17. 21:02
Bocsánat! Nem is néztem az időpontot! Nekem is tegnap küldték
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Június 18. 07:18
Tisztelt Méhészek!
Az OMME honlapján olvasható a következő örvendetes hír.
http://www.omme.hu/wp-content/uploads/2015/06/Felh%C3%ADv%C3%A1s-a-m%C3%A9hek-v%C3%A9delm%C3%A9re.pdf
Ez így rendben is volna, viszont kitört belőlem egy olyan bizalmatlanság, hogy ezt egy "áll-szent"megnyilvánulnak, olyan szakmapolitikai húzásnak tartom.
Indokom a következő.
Ha ez az üdvözölendő megállapítás akkor született volna amikor a neok ellen felemeltük a szavunkat, még gratulálnék is az OMME szakmai stábjának.
Inkább figyelmetekbe szeretném ajánlani, hogy nemrég ugyan ez a csapat, az OMME-s újság címlapján a neonikotinoidokat siratta, amely kinyírta Európa és a Föld méheinek nagy részét, valamint a rovarvilág összes egyedét megtizedelte, és azt nyilatkozták, hogy "Magyarországon nem bizonyítható a csávázó szerek kártétele."
Ezt tették úgy, hogy nem sokkal később az OMME elnöke dr. Mészáros László azt nyilatkozta, hogy ez irányú kutatást az egyesület nem is végzett.
Én ezt a megállapodást elkésettnek tartom, mert mosakodnak, megpróbálják mindig a Viola utca napos oldalát mutatni, ettől függetlenül üdvözlöm.
Ezt vártuk volna tőlük, mert ennek kéne lennie a természetesnek, nem a neonikotinoidok sztárolása a tagdíjunkból szétküldött önfényező reklámújságban.
Még a végén rádöbbennek mi a méhészek érdekvédelme?
És a végén még valami.
Ez a felhívás egyben bizonyíték is arra, hogy eddig nem megfelelően, szakszerűen végezték a növényvédelmet?

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Június 19. 05:00
http://mult-kor.hu/ezert-voltak-egeszsegesek-a-vikingek-20150617
 ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 19. 22:27
 ;) EZ FRISS s érdekes!  ;)

http://www.hirado.hu/2015/06/18/aludjon-mehekkel-gyogyito-hatasu/

Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 20. 22:47
http://kertlap.hu/mezterapia/?utm_source=kertlaphirlevel
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Június 21. 09:41
Tisztelt Méhészek!
Az OMME honlapján olvasható a következő örvendetes hír.
http://www.omme.hu/wp-content/uploads/2015/06/Felh%C3%ADv%C3%A1s-a-m%C3%A9hek-v%C3%A9delm%C3%A9re.pdf
Ez így rendben is volna, viszont kitört belőlem egy olyan bizalmatlanság, hogy ezt egy "áll-szent"megnyilvánulnak, olyan szakmapolitikai húzásnak tartom.
..........

Kedves Attila!

Jobb lett volna, ha Mórickának szólítalak, kiről köztudott, hogy "mindenről az jut az eszébe", de aztán elvetettem az ötletet, mert még Attilaként sem mindig ismersz magadra, ha szemedre ereszkedik a "megváltás köde"...

Mondd már meg, kérlek, azon kívül, hogy az OMME honlapon is közzétették a felhívást, ugyan mi köze lehet az OMME ügyvivői testületének, szakmai stábjának eme "szózathoz"? Az én olvasatomban a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara szólt a kamarai tagokhoz, gazdálkodókhoz, felhívva a növényvédelmi tevékenységet folytatók  figyelmét a megporzó méhek védelmére. Szó sincs semmilyen "elkésett megállapodásról" (megállapodásról sincs), árva hang sem hangzik el a csávázószerekről, az OMME honlap kommentár nélkül közli azt a felhívást, mely a méhek védelme érdekében született. Nem "érdekvédelem" ez, hanem szakmai figyelemfelhívás, az OMME-nek annyi köze van hozzá, hogy közzétte a honlapján.

Tudom, hogy minden alkalmat meg kell ragadnod, hogy -akár irreleváns érvrendszerrel is- támadhasd a "bűnös galerit", de eme "hivatásodnak" úgy is képes lehetnél megfelelni, hogy relevánsan érvelsz, vagy nyíltan és őszintén kimondod: akár van, akár nincs sapka a szakmai stábon és az ügyvivői testületen, te "elvhűen", minden eszközt felhasználva igyekszel támadni őket. Ekkor természetesen semmi szükség érvelésre, azt mondasz, amit az internetes felület még elbír. A gondolkodó és higgadt olvasók pedig majd eldöntik, vevők-e a tevékenységedre, permanens vergődésedre.

Szimpatikusabb lenne, ha észérvek mentén és nem a "váltóláz" hagymázos fröcsögésével igyekeznél beteljesíteni e küldetésedet, de majd egyszer talán magad is rájössz, hogy a legszerethetőbb programot is hajlamos a "tisztelt tagság" többsége elutasítani, ha azt a te "érvrendszereddel", stílusoddal tálalják elé...

Én meg addig is igyekszem eléd tartani a tükröt...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Június 21. 11:08
Megint megszólalt Petronius néven a Tomipapa trágyás talicskája mögé bújt méhész szakmai stáb.

Hát elég baj az OMME-nak, ha az idézett hírhez semmi köze. Mondhatom úgy is, hogy szakmai érdekképviseleti szégyen, ha az OMME ilyen kérdésekben nem nyilvánít véleményt, sőt úgy is fogalmazhatok, hogy bűnös és közömbös hallgatásba burkolózva közönyösen szemléli az eseményeket. REMÉLEM, HOGY NEM CINKOSAN.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Június 21. 14:35
Megint megszólalt Petronius néven a Tomipapa trágyás talicskája mögé bújt méhész szakmai stáb.
.........

Kedves Ecsém!

Nemigen találták még föl azt a talicskát, amivel azt a "gané-mennyiséget" el lehetne tologatni, amit kend itt (s másutt)  rendszeresen összehordott...

A többi ganéságáról meg ne igen értekezzünk, kend még ezidáig nemigen csinált mást, mint maga alá igyekezett rondítani. Kívánságra belinkelem, "áldásos" tevékenysége során milyen "gané" dolgokat hordott már ezidáig is össze. Idővel reményeim szerint elkövetkezik az a pillanat,  midőn valaki majd csak a nyaka köré hajtogatja a járókeretét, egye fene, annak híján azt az elegáns "görbe botját"... A lényeg a hajtogatás, a gerincét eltörni gerinc híján amúgy sem igen lehetne, vamzerkám...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Június 21. 20:07
Tomipapa!

Te a trágyás talicska mellől szemléled a világot. Az állatorvosi képzésben az első szólásmondás, amit a hallagatókkal megtanítanak, hogy "a tiszta szar nem piszkos". És még ez sok esetre nagyon is igaz, válaszolja a kertész, a tapasztalt agrármérnök stb.

A méhészet egy nagyon más szakma, itt nagy a baj, ha a szar a kaptáron belül van. Vagyis, ha az OMME vezérkara szócsövét jelentő újság címoldalán siratja a neonikotinoidot a főszerkesztő. Ha az OMME szakmai alelnöke a nyilvánvaló tragikus helyzetben az aszályra és hosszú télre fogja a méhcsaládok legyengülését, pusztulását, ha a növényvédelmi fő haja-kend Tóth Péter évekig elhallgatja azt, hogy az OMME monitoringot végző labor nem is képes kimutatni a neonikotinoidok jelenlétét (forrás Repkényi úr), pont ezért kellett váltani és bevonni a velencei növényvédelmi labort a mérésekbe. De ugyan így csend volt róla, hogy milyen metodikával történt a mintavétel és a minták előkészítése. Szó se esik arról, hogy a neonikotinoidok kimutatásához speciális mintavétel és előkészítés szükséges. Olyannyira speciális, hogy a KÉKI bicskája is beletört, pedig ők kutató labor, tehát kísérletezhetnek új módszerekkel.
Aztán éppen a kaptáron belüli szar a szinonimája annak is, ahogy az OMME alapszabály el lett fuserálva a jelenlegi vezetés kezében. Képtelenek egy szabályos testületi ülést előkészíteni, összehívni és levezetni.
Ugyanígy szar a kaptáron belül, ha az etikai bizottságba jogászokat keresnek, de az egyik jelölt neve mellé nem írják oda a dr jelölést tehát, hogy ő is jogász, ahogy a többi jelölt is.
Kaptáron belüli szar az is, hogy az IB tag Egyed Árpád nagy nyilvánosság előtt 100 000 Ft-ért vállalja a feladatot, majd zárt körben 500 000 Ft-ra emelik a fizetését.
A kaptáron belüli szar kategóriája az is, ha valaki IB tag és szaktanácsadó is egyszerre.
A kaptáron belüli szar kategóriája, ha valaki BKV bérlettel jár az IB ülésekre, de sacc 2x260 km-es vidéki utat számol el évek óta.
Kaptáron belüli szar kategóriája az, hogy a kft mérlege, a be se jegyzett, de működött kft mérlege, az OMME mérlege ha akarom így, ha akarom úgy viszonyul egymáshoz.
Soroljam még?

A te általad fóliasátorba tolt trágya és a kaptáron belüli szar között a nagy különbség, hogy abból virágok nőnek, ebből meg csak betegségszag árad. Igen, az OMME beteg és ennek oka a mostani választott tisztségviselők magatartása.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Június 23. 19:03
Sziasztok!
A Jászberényi Mézvásár egyik előadója, vendége Tadeus Sabat a PZP lengyel méhészegyesület elnöke lesz.
Remélem gyorsan nem ír neki levelet Lásszlóffy Zsolt az OMME nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke, hogy maradjon otthon, mert így erősíti Molnár Gyuri pozícióját, és egyébként is ez egy kis helyi rendezvény, alig lesznek.
Mint tudjátok ő volt az aki bosszútól vezérelve, és mások biztatására próbálta távol tartani a Szekszárdi Tavaszváró Méhésznaptól az Apimondia elnökét.
Soha nem kért bocsánatot, aljas alpári tettéért!
Még mindig pozícióban van, de nem árt a múltat felidézni.
Tadeus urat sem az OMME hívta meg.
Remélem szeretettel fogadják, nem úgy mint ahogy a méhésztársadalom első számú képviselőjét.
Hiába, nekem ezekről az OMME vezetőkről csak a negatív dolgok jutnak eszembe, és sajnos még mindig ők uralkodnak rajtunk.
Biztos csináltak már jó dolgokat is, de azt mind a saját pozíciójuk megerősítése érdekében.
Önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül nem emlékszem, hogy tettek volna egy lépést is a méhészközösség javára.
Ez abból áll, hogy még költségtérítést sem kérek.
A szocializmusban ezt társadalmi munkának hívták, és ezt a fogalmat a rendszerváltás sem tudta átírni, csak sokan elfelejtették.

Nagyernyei Attila
 
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: RavAsz - 2015. Június 23. 19:19
Tudtátok méhészkollégák, hogy minden megye rendőrsége kapott chip leolvasót? A szaktanácsadókkal fognak közösen éjjelente járőrözni, és figyelni a renitens méhészeket. Itt az OMME rendőrsége. Értelmes feladat híján beállnak zsarunak?
Semmi képzést nem kaptak, hót buták az új cucchoz.
Hatósági jogkörrel nem rendelkeznek, de a méhészek basz..gatásának nagyszerű.
A TIR azonosítót is fogják ellenőrizni, az uniós pénzből fizetett szakzsaruk.
Cserényi doktor úr csatlósainak már nem tud értelmes feladatot adni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Június 23. 19:41
Ravasz!
Ez még nagyobb hír mint az enyém.
Végre egy dolog beigazolódik amit az OMME elnöke oly régen megígért.
Az autópálya kapukba a leolvasók még vissza vannak.
Ahányan az idén vándoroltak.
Tolna megye méhészeinek a 0.5%-a vándorolt második akácra!
Ez mindössze 15-17 méhész.
Ebből autópályán szerintem ha 5 szerelvény ment akkor sokat mondok.
Erre leolvasókat telepíteni?
Jó nagy puki volt ez is.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 23. 22:39
http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20150623/mezdieta-2015-fogyas/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 24. 09:23
Kossuth Rádió ma Hajnal-Táj 05:43 méhészekről van szó és a méztermésről
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Június 24. 21:26
Sziasztok!
Egy hétig nálunk lesz két borsodi 16 éves méhészpalánta.
Itt a Méhészklubon ismertem meg őket.
Első napjuk fele az utazással telt, a második feléről most értünk vissza.
Baranya megyében barangoltunk, egy konténeres méhészetbe vittem a fiúkat.
Egy olyan telephelyen voltunk először, ahol 40 kölyökcsalád szorgoskodott.
Akkor állt el az eső, már járták a méhek a napraforgót.
2-3 NB fedett fiasuk volt a "kölyköknél", holnap kapnak műlépet.
Onnan elmentünk két másik telephelyre, felhőben mentek a méhek fél 4 körül, és fröccsent a friss nektár.
Ha már arra jártunk bementünk Véméndre a puszedlishoz.
A két fiúcska 4,6-és 4.7-es átlaggal végezte Miskolcon a gimi 2. osztályát.
Angolul jól, németül szépen beszélnek, de a cseh nyelvvel is elboldogulnak.
Kemény vidékről jöttek, ott ahol már a magyarok vannak kisebbségben.
Az életfelfogásuk felnőtteket is ámulatba ejtő, világnézetük nem hétköznapi.
Rengeteget kérdeznek, és okos dolgokról beszélgetünk.
Érdemes odafigyelni a hasonló kaliberű fiatalokra, mert ők egy új hullámot képviselnek, én ebben próbálok nekik irányt mutatni.
Mindketten egyetemre készülnek, de a méhekről minél többet meg szeretnének tudni.
Ezen nem is csodálkozom, mivel nagypapájuk méhész volt, és az ő kis "maradék" eszközeiből összerakott méhészetük már üzemel.
Csányi Anti 10 méhanyát ajándékozott nekik.
Holnap keret összeállítás, fúrás, drótozás, műlépezés a feladat.
Késő délelőtt irány a méhészetem, készülünk a napraforgóra való vándorlásra.

Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 24. 22:23
A héten kezdődik a központi szúnyoggyérítés csak ilyen hűvösben jól el vannak bújva a szúnyogok, megint csak több kárt csinálnak, mint hasznot.

http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_hirek&hirid=3694
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Június 25. 05:24
Június 30-ig tart a tagdíjbevallási időszak

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara felhívja tagjai figyelmét arra, hogy a 2015-re fizetendő tagdíj bevallásának határideje 2015. június 30.

Az eddig gyakorlatnak megfelelően önbevallásukat online tehetik meg. Ezért kérjük, látogasson el honlapunkra, és az ott található Ügyfélkapu almenüben töltse ki formanyomtatványunkat. Természetesen a NAK falugazdász hálózata is segít Önnek a kitöltésben, melyhez kérjük, legyen kedves felkeresni falugazdászát a lenti elérhetőségek egyikén. Falugazdász hálózatunk itt érhető el. A kitöltéshez szükséges dokumentumokat kérjük vigye magával a falugazdászhoz, hiszen az adatokat forintra pontosan kérjük megadni.

Ügyfélszolgálatunk központi telefonszáma: 06 1 802 6100

A legfontosabb tudnivalókat alábbi részletes tájékoztatónkban találja.

Tájékoztató a 2015. évi tagdíjbevallásról

Tájékoztatjuk, hogy a Nemzeti Agárgazdasági Kamara elérkezett a 2015-ös tagdíjbevallási időszakához.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kamarai tagdíj – a tagsági viszony létrejöttének, illetve megszűnésének, megszüntetésének időpontjától függetlenül – a tárgyévre fizetendő. A kamarai törvény értelmében a Kamara Alapszabálya rendezi a tagdíjszámítás szabályait. A Kamara 2015. április 21-i küldöttgyűlése megszavazta az Alapszabály módosítását, így a tagdíjjal kapcsolatos szabályok is változtak. Az alábbiakban a tagdíjfizetéssel kapcsolatos főbb tudnivalókat, illetve annak ütemezését foglaljuk össze.

1. Tagdíjbevallás

A tagdíjfizetés önbevalláson alapul, amelyet tagjaink az Ügyfélkapura belépve 2015.06.30-ig tehetnek meg. A bevallási felület 2015. június 1-én nyílt meg. Az Alapszabályban meghatározottak szerint a tag gazdasági súlyához igazodó sávokba történő besorolás ezen önbevallás alapján történik. A 2015. évre vonatkozó tagdíjat a 2014. lezárt üzleti év nettó árbevétele alapján kell megállapítani. Kiemelendő, hogy a nettó árbevételbe, mint tagdíjalapba a kapott támogatások, valamint a megfizetendő és a vissza nem térített vagy meg nem térülő jövedéki adó különbségének összege nem tartozik bele.

Tagdíjfizetési osztályok:

1. tagdíjfizetési osztály: 0 Ft-tól 600 ezer Ft tagdíjalapig 2.000 Ft

2. tagdíjfizetési osztály: 4 millió Ft tagdíjalapig 5.000 Ft

3. tagdíjfizetési osztály: 10 millió Ft tagdíjalapig 10.000 Ft

4. tagdíjfizetési osztály: 25 millió Ft tagdíjalapig 15.000 Ft

5. tagdíjfizetési osztály: 50 millió Ft tagdíjalapig 30.000 Ft

6. tagdíjfizetési osztály: 80 millió Ft tagdíjalapig 50.000 Ft

7. tagdíjfizetési osztály: 150 millió Ft tagdíjalapig 100.000 Ft

8. tagdíjfizetési osztály: 350 millió Ft tagdíjalapig 250.000 Ft

9. tagdíjfizetési osztály: 750 millió Ft tagdíjalapig 500.000 Ft

10. tagdíjfizetési osztály: 1500 millió Ft tagdíjalapig 750.000 Ft

11. tagdíjfizetési osztály: 1500 millió Ft tagdíjalap felett: 1.000.000 Ft

Amennyiben a tag egyidejűleg folytat őstermelői adózás hatálya alá tartozó, valamint egyéni vállalkozóként egyéb agrárgazdasági tevékenységet, a tagdíjfizetés alapját e két tevékenységéből származó nettó árbevétele egybeszámítása alapján kell megállapítani.

Fontos tudnivaló, hogy azon tagjainknak, akik 2015. év során váltak agrárkamarai tagságra kötelezetté, nem kell bevallást készíteniük, azonban előzetes tagdíjat kell fizetniük tizenöt napon belül: természetes személy esetében 2.000 Ft, más személy, szervezet esetében 10.000 Ft előzetes tagdíjat köteles megfizetni.

2015-ben bevallást tehát azon tagoknak kell tennie, akik nem csak idén kamarai tagok, hanem 2014-ben is azok voltak, és tagági jogviszonyuk folyamatos.

2. Tagdíjkedvezmények

A módosított Alapszabály új kedvezményeket vezetett be a tagdíjfizetési alap meghatározásában. A legfontosabbak:

Árbevétel megosztásának lehetősége

Amennyiben a tag agrárgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétele nem éri el a teljes árbevételének 20%-át (külön kérelem esetén a 25%-ot), úgy a tag kérheti, hogy a tagdíjfizetési osztályba sorolás csak az agrárgazdasági tevékenységből származó árbevétele alapján történjen.

Erre akkor kerülhet sor, ha a Kamara által elismert könyvvizsgáló a könyvvizsgálói jelentésben igazolja az árbevétel megosztását, és az erről szóló könyvvizsgálói jelentés az önbevalláskor beadásra kerül. A Kamara által elismert könyvvizsgálónak tekintendő minden, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara nyilvántartásában aktív tagsági jogállásúként nyilvántartott könyvvizsgáló. A könyvvizsgálót a tag bízza meg. A könyvvizsgálat alapját a tag által elkészített árbevételmegosztás képezi, melyért a tag tartozik felelősséggel. A tag köteles az árbevételmegosztást és a csoportosított bizonylatok összesített kimutatását, valamint az egyes bizonylatokat és igény esetén a bizonylatok alapját képező dokumentumokat (szerződés, szállítólevél, teljesítésigazolás, stb.) a könyvvizsgáló rendelkezésére bocsátani. A könyvvizsgálói jelentés egységes formanyomtatványon történik, mely letölthető a Kamara honlapjáról.

A tag a bevalláskor kérheti a 20%-os arány 25-%-ra történő emelését a Kamara főigazgatójától. Az önbevallás során ebben az esetben az agrárgazdasági tevékenységből származó bevétel lesz a tagdíjalap, azonban amennyiben a kérelmet utóbb a Főigazgató elutasítja, a Kamara jogosult a teljes nettó árbevétel alapján megállapítani a tagdíjalapot és a fizetendő tagdíjat. (Természetesen ebben az esetben a tagot nem terheli semmilyen, a Kamara általi tagdíjmegállapításhoz egyébként kapcsolódó szankció.)

Példa: egy gazdálkodó szervezet többféle tevékenységet folytat, ebből az egyik az erdőgazdálkodás (TEÁOR: 02), mely alapján kamarai tagsága keletkezik. A cég teljes nettó árbevétele évi 800 millió Ft, ebből az erdőgazdálkodásból származó nettó árbevétel 140 millió Ft., vagyis az agrárgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétele nem éri el a teljes nettó árbevétel 20 %-át. Ebben az esetben a tagdíjfizetés alapja a 140 millió Ft, vagyis a tag a VII. tagdíjfizetési osztályba tartozik, a fizetendő tagdíj mértéke 100 000 Ft. A korábbi Alapszabály szerint a tagdíjfizetés alapja a teljes nettó árbevétel lett volna, vagyis ugyanezen tag a X. tagdíjfizetési osztályba került volna, és 750 000 Ft tagdíjat fizetett volna.

Jövedéki termékekkel kapcsolatos szabályok

Szintén új elem, hogy a jövedéki terméket előállító, illetve forgalmazó tagok a tagdíjfizetés alapját képező nettó árbevételüket csökkenthetik a megfizetendő és a vissza nem térített, meg nem térülő jövedéki adó különbségének összegével. Ennek a feltétele, hogy ezen levonni kívánt jövedéki adó összeget a tag az adóhatóság által kiadott, az adott időszakra vonatkozó adófolyószámla kivonattal, és az ezt alátámasztó számviteli vagy analitikus nyilvántartással igazolja, melyet cégszerű aláírással hitelesít.

Elismert termelői csoportok, szervezetek tagdíjkedvezménye

Az elismert termelői csoportok, szervezetek a tagdíjfizetési alapjukat csökkenthetik a kamarai tag tagjaik által részükre értékesített, az elismerés alapjául szolgáló termény, termék nettó árbevételének összegével. Kiemelendő, hogy erre csak a jogszabály által elismert termelői csoportoknak, szervezeteknek van lehetősége.

3. A bevallás menete

Önbevallás

A tagdíjbevallást kizárólag elektronikusan, az ügyfélkapun keresztül lehet elkészíteni, amelyhez azonosítás szükséges. Az elkészített önbevallást tehát nem kell kinyomtatnia, sem aláírnia. Az azonosításhoz az Ön kamarai nyilvántartási száma és jelszava szükséges. Amennyiben nem rendelkezik internet-eléréssel, vagy a bejelentkezéshez segítségre van szüksége (elfelejtett, érvénytelen jelszó), úgy falugazdász-hálózatunk irodáiban, illetve megyei igazgatóságainkon, továbbá a központi ügyfélszolgálaton kérhet segítséget munkatársainktól.

A bevallás során kell megadni az előző évi nettó árbevétel és a kapott támogatások összegét, valamint adott esetben a tagdíjkedvezményekre vonatkozó adatokat (pl. agrártevékenységből származó árbevétel), illetve ekkor kell feltölteni a kedvezmény igénybevételéhez szükséges dokumentumokat is (könyvvizsgálói jelentés, jövedéki adóval kapcsolatos NAV igazolás, TÉSZ/TCS esetén adatlap). Ekkor van lehetőség a személyes adatok frissítésére és – szükség esetén - a tagdíj rendezéséhez csekk igénylésére is. A szükséges adatok megadása után történik a tagdíjfizetési sávba sorolás, mely alapján meghatározásra kerül a fizetendő tagdíj mértéke.

A bevallás a határidőig korlátlanul módosítható, az utolsó bevallást tekintjük érvényesnek, mely az ügyfélkapun a „Tagi történet”-nél mindig megtekinthető. Kiemelendő, hogy a tagdíjcsökkentési kedvezményekkel a tag akkor élhet, ha az ehhez szükséges dokumentumokat megfelelő formában, a tagdíjbevallás során benyújtotta.

Azon tagjaink, akik késedelmesen (2015. június 30-át követően), de legkésőbb 2015. július 31-ig elkészítik bevallásukat, a fizetendő tagdíj 10 %-ának megfelelő késedelmi pótlékot is kötelesek fizetni a tagdíj mértékén túl.

Bevallás hiányában a Kamara ügyintéző szervezete a tagot a rendelkezésre álló adatok alapján sorolja tagdíjfizetési osztályba. Felhívjuk a figyelmet azonban arra, hogy a tagdíj mértéke ebben az esetben természetes személyeknél nem lehet kevesebb évi 10.000 Ft-nál, más személy, szervezet esetében pedig évi 50.000 Ft-nál, továbbá pótlék kivetésére is sor kerülhet.

Tagdíjfizetés

A tagdíjat a NAK 11749008-20190244 számú bankszámlájára banki átutalással, illetve – amennyiben igényelt – egyedi azonosítóval ellátott csekken lehet teljesíteni. Átutaláskor kérjük, hogy ne felejtse el feltüntetni a közlemény rovatban kamarai nyilvántartási számát.

A tagdíj megfizetésének határideje 2015.07.31.

Felhívjuk figyelmét, hogy ez a tájékoztatás nem teljes körű. A bevallásról bővebben az Ügyfélkapun lévő GYIK-ben is olvashat. Az ott található Üzenetküldővel üzenhet, valamint személyesen is felkeresheti falugazdászainkat. Elérhetőségeinkről a honlapunkon (www.nak.hu) kaphat tájékoztatást.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Június 25. 14:57
A héten kezdődik a központi szúnyoggyérítés csak ilyen hűvösben jól el vannak bújva a szúnyogok, megint csak több kárt csinálnak, mint hasznot.

http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_hirek&hirid=3694

Kitin!
Mai postával érkezett! MOSQUITOX 1 ULV, AQUA K-OTHRIN, CORATRIN Légi irtás esetén(25. napnyugtakor)!
Földi irtás esetén: CORATRIN (26. napnyugtakor)!
A FELHASZNÁLT VEGYSZER A MÉHEKRE KIFEJEZETTEN VESZÉLYES!!!
Ez van, gyéríteni fognak a mai nappal kezdve.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Június 25. 19:30
MAjúnius 25.
Csütörtök
napnyugta   =   20:45
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Június 26. 21:27
Sziasztok!
Folyatom a két Borsod megyei méhészpalánta "kiképzését".
A 16 éves fiúcskák reggel keretdrótozással kezdtek, a huzalhullámosítóval még bajlódnak.
Majd ha néhány ezer keretet elkészítenek nem lesz gond.
Délelőtt egy szekszárdi méhészetben voltunk, közben kaptam egy telefonhívást.
Nemrég egy közeli településen 10 mázsa akácmézet loptak.
A sértett méhész úgy gondolta, hogy megtalálta az elkövetőt, és pisztolyt fogott rá!
Rendőrségi ügy lesz belőle.
Mindketten nekem panaszkodtak.
A méhesemben egy anyásítást szerettem volna bemutatni, hogy lehet gyorsan, szakszerűen ezt elvégezni.
Annyira jól sikerült, hogy amikor az anyazárkából kapirgáltam a cukorlepényt az anya elrepült.
Na mondom, ezen már csak a szent Atya segíthet.
Állítólag többen látták, hogy a nyitott, anyásításra előkészített kaptárba repült be.
Ha ez sikerült....
Annyi biztos, a fiúk láthatták én sem vagyok hibátlan, de nem magyarázkodtam.
Tegnap csináltam egy újságpapíros családegyesítést, ott pedig csomóba fogták az anyát, de meg tudtam menteni, zárkába tettem és újra saját családjába "szoktatom".
A hárs mézel, fröcsögnek a keretek, de ennyit még nem kínlódtam az anyák cseréjével.
Délután nyugodtabb programunk volt, egy exkluzív borházat látogattunk meg, a fiúk mustot ihattak csak.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: antalholecska - 2015. Június 27. 06:50
Szia Attila ! Nahát az a fránya anya ,  tudod miért nem sikerűlt ?  Jó sokan néztek . Nem szeretem ha néznek munka kőzben , mert bíztossan elrontom , zavarban vagyok olyankor .  Kőszi a beszámolot , a srácok biztossan jól érzik magukat nálatok  . Űdv .  Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Június 27. 11:25
Szia Tóni!

Szerintem sikerült az az anyásítás. Nem repült volna rá arra az anyátlan családra a párzott anya, ha ott nincs fogadókészség. De majd a méhek eldöntik, 3-4 nap múlva már biztonsággal meg lehet nézni, én is kíváncsi vagyok az eredményre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Június 28. 04:43
Attila!
A fiatalok rengeteg tapasztalattal térnek majd haza :)
Borsod a Tolnai méhészkedésről lesz hangos ;D
Azért kicsit irigykedem szerencsések,hogy ilyen tapasztalt mentorra akadtak:)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Június 28. 09:08
Szia Zümi!
Mai programunk, egy rakodó kaptáras méhészet meglátogatása.
Nem "hétköznapi" rakodós, mert hizlalt méztereket használ a KB fiókokon, abból is  kettőt.
Utána egy anyanevelőhöz viszem őket, majd ellenőrizzük a repülős anyát.
Én most úgy látom a család mozgásából, hogy valami nincs rendeben, szerintem nem sikerült, de majd elválik.
Repült már el zárkából anyám, meg párzott anya többször is.
Mindig megkerültek, mert ha ottmaradtam, és nyitva a kaptár, akkor tuti hazajön.
Idén tavasszal letettem egy keretet a földre amelyiken az anya volt, ezt számtalanszor megteszem kezeléskor.
Mielőtt visszateszem mindig ellenőrzöm.
Hát nem volt rajta.
Judittal kerestük vagy tíz percig, mert bomba családja volt, sajnáltam volna ha elvész.
A fűben, több méterre megtaláltam.
Nyúltam feléje elrepült.
Egy darabig láttam, aztán semmi.
Kis idő múlva a kaptár oldalán ismét észrevettem.
Akkor már nem hibáztam, beengedtem a népe közé, a mai napig megvan, szépen dolgozik.
Üdv:Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Június 28. 18:58
Böjte Csaba kapta a MAGYAR szabadság díjat :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Június 29. 19:56
MAjúnius 25.
Csütörtök
napnyugta   =   20:45

Atya!
Szándékosan nem válaszoltam írásodra!
Viszont most reflektálnék rá. A 20:45 szerinted! A vegyszert kibocsájtók szerint meg már negyed órája szórják mai napon a repülőgépről.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Június 29. 21:21
Nálunk is most volt itt a repcsi! 20:10 kor kezdődött a légibemutató.
Mikor elment kiszaladtam a méhesbe, a kaptárak tetején hanyat fekvő legyek voltak mikor hozzájuk értem megfordultak és elrepültek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Június 30. 08:22
Sziasztok!
Tegnap pároztatók, kölyökcsaládok készítése, anyásítás volt a srácokkal a programom.
Előtte leszaladtunk a Csányi méhészet egyik telephelyére.
Ez mély víz volt a fiúknak.
Itt láthatták a gyorsaságot, a csapatmunkát.
Ha akadály van, Anti azonnal közbelép, és segít.
Milyen akadály lehet egy anyacserénél?
Hát közben volt egy anyaváltás, de az új anya még nem petézik.
Bölcsők.
Kikelt bölcső.
Nem ragozom, tegnap mindennel találkoztunk, ott álltak a srácok mellettem.
Én úgy gondolom, hogy megfelelően összekavartam a gondolataikat az egy hét alatt, és ha hazamennek, letisztulnak a látottak, akkor tudnak dönteni, hogy melyik irányba induljanak.
Fekvő, vagy rakodó?
Esetleg konténer?
Egy biztos, a virtuális szamárlétrából néhány fokot sikerült már kirúgnunk, olyan lökést kapnak, amit szakirodalomból soha nem tudhattak meg.
Sokan azt írják privátban, hogy szerencsés fiúk, hogy nálam lehetnek.
Én is szerencsés vagyok, hogy megismerhettem őket.
Okosak, értelmesek, szófogadók, figyelmesek, segítőkészek és mindenre nyitottak.
Ma ismét keretkészítés, aztán mérlegek egyeztetése, hogy mikor enged el a hárs, napraforgóra.
Holnap, esetleg holnapután vándorlás.
Inkább késtem a szotyiról, de eddig nem bántam meg.
A hársmézet magas áron, kiszerelve kétszer annyiért tudom értékesíteni mint a napraforgót, és ezt is be kellett kalkulálnom.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: gewi - 2015. Június 30. 20:33
Szia Atilla!

Ha időd engedi írnál pár sort arról hogyan készíted a kölyök családokat?
Persze, mások technikájára is kíváncsi vagyok.
Arra lennék kíváncsi hány keretből készül, mennyi népet számoltok hozzá? Mi az a minimális kis család ami fel tud fejlődni ahhoz, hogy elég erős legyen telelésre?

Van olyan befogott rajom ami most 3-4 lépet takar, etetem őket folyamatosan, de nagyon vontatottan építenek.
Ezek még felerősödnek? Az a baj, hogy kiépített léppel nem tudom segíteni őket, mert annak nagyon szűkén vagyok.
Természetesen a témához illő szakmai topiba várom a választ.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Július 01. 07:34
Tisztelt Méhészek!
Hagyományosan, ismét teljesen friss hírekkel van tele az OMME honlapja, több mint 12 ezer méhész legfontosabb információs tudakozója!
A múlt hónap 18-án volt az utolsó bomba hírük, a taglistáról.
Engem az is érdekelne, hogy vetettek e az idén napraforgót, nem vágták e ki az összes hárs fát, mert hír ezekről egy kukk sincs!
Akkora a kuss odafent, hogy  az már süt.
Mi történhetett?
Persze nyugalom és rend a lelke mindennek.
A szakmai stáb megmozdulhatna, mert lassan vége a szezonnak, de fenológiai jelentés az nuku.
Kifogyott a szaktanácsadók fényképezőgépeiből az elem?
Ennyire nem lehet lesz@rni a méhészeket!
A tagdíjlista gondolom nagy hír a vezetőinknek, mert abból éldegélnek nem túl szerényen.
Azért egy aprócska jelentést áhítva várna a sok tagdíjfizető méhész!
Tolna Megyei Méhész Egyesület két és fél milliót fizetett azért, hogy az OMME Hivatal tegye a dolgát, hiába a hivatal nem egyenlő az érdekvédelmi központtal.
Elvárjuk, hogy az írott IB hahotán kívül más, naprakész információhoz is juthassunk.
Ennek hiányában írok néhány sort a jelenleg virágzó növényeinkről.
Na nézzük.
A hárs az idén Tolna megyében szépen mézelt, jelenleg is tart még, de már nem annyira fröcsögnek a lépek, mint néhány napja.
A lépek felső harmadát fedik a méhek, hamarosan lehet pergetni.
A napraforgóról ellentétes hírek szivárognak ki, de általában nem jók.
Hat megbízható mérlegelési adatból négyen, még tegnap este is csak visszahúztak a méhészek!
Kettőnél szerény gyarapodást mértek.
Remélhetőleg a nagy szárazság, és az ismét beköszöntő kánikula miatt ez a tendencia nem folytatódik, sőt megfordul.
A nehézség essen a kaptáraitokba!
Tisztelettel:
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Július 01. 23:40
Kedves Attila!

Látom, megsütött a Nap, mert megint elindult nálad a vezérhangya a fenológiai jelentések kapcsán. Kevesebbet kellene kitenned magad az UV-sugarak romboló hatásának.
Szerintem az kritizáljon, aki maga is használható információkkal képes szolgálni, mert a te tájékoztatóid sem érnek egy ütet taplónyit sem. A hétvégén nem tudtam ellenállni a kísértésnek, s meglátogattam szépséges megyéd több tájegységét is. Nem szeretném azt hazudni, hogy látogatásom elsődleges célja a te fenológiai jelentéseid kontrollja lett volna, ezért bevallom, hogy a fő csapásirány az idei "Kadarka-túra" volt az Iván völgyben, s a többi, régtől fogva ismert és látogatott pincészetek felkeresése. Nos, a túra ragyogóan sikerült, nagyon szép, üde és innovatív Kadarkákkal, szerethető fuxli és rosé-borokkal, néhány emlékezetes "Nagy Kadarkával" (pl. Vidáék 2013-as "öregtőkése", melytől Prantnerék 2013-asa sem igen maradt le), de igazán szívhez szóló volt Heimann Zoliék prezentje is, mely a hagyományok ápolásának és a fiatalos szőlész-borász szemlélet ötvöződésének ragyogó példája volt. A kaják is kitűnőek voltak, de miután elsődlegesen nem gasztronómiai irányultságú e Klub, igyekszem leküzdeni a késztetést, hogy Tolna s azon belül Szekszárd borászati értékelésében merüljön ki jelen hozzászólásom. Hozzáteszem, talán jobb volna, ha így tennék, de akkor soha nem tudom megindokolni, miért kötöttem már esmeg belé a te "fenológiai jelentéseidbe".
Nos, néhány hete folyt közöttünk egy csevej a hársakról, melyek virágzási sorrendje tárgyában nem sikerült konszenzusra jutnunk, sem veled, sem az engem folyamatosan Lászlóffyként megszólító mega-haveroddal. Nos, ha már felétek jártam, mondok: spilázzuk már meg azokat a városi hársakat, melyeket az én Klubvezetőm semmi pénzért nem hajlandó lefotózni a levél fonáki oldaláról! Bevallom, Szedresre nem mentem be a Garay utcába identifikálni az ott virágzó hársakat, de Szekszárdot gyalogosan bebarangolván arra a megállapításra jutottam, hogy Irido virágzási sorrendje Szekszárdra is érvényes. A nagylevelű (Tilia platyphyllos) már sehol nem virított, a kislevelűből (T. cordata) találtam néhány példányt, melyek szinte egybe virágoztak az ezüsttel (T. argentea). A két utóbbit járták rendesen a méhek ( a nagylevelűt értelemszerűen nem, lévén azon még atka-fertőzést sem találtam, ráadásul már legalább két hete elvirágzott). Ha már amúgy is jöttem- mentem, hát Taklerék után kiszaladtam Szálkára a Lajvér borházba is. Sajnos horgászatra már nem volt időnk, de ha már arra járok, a tavat (és a Trófeát) semmi pénzért ki nem hagynám. A helységnévtábla után közvetlenül (tudod, a sorompónál) rögvest találtam három fiatal kislevelű hársat is, teljes virágzásban. Gyakorlatilag ha nem lettek volna rendesen begyökeresedve, a méhek tövestől hordták volna haza őket, bár a Trófeával szemben álló ezüst hárs sem panaszkodhatott a délelőtti látogatók elmaradása miatt... Találtam természetesen Szedres környékén is kislevelűt, oda, s hazafelé be se kellett mennem Szedresre, Jánosmajor felé a 63-as út szélén ott virított a kis csökött T. cordata, a levélfonák érzugaiban a bájos rőt szakállacskáival. Nos, legalább sikerült meggyőződnöm, hogy a hársak Tolnában tudják a dolgukat, a következő alkalommal majd egy Cirfandli-túrát tervezek Pécs környékére, hogy a baranyai hársak virágzási sorrendje se maradjon titokban előttem...

Ami meg a méhészek fenológiai tájékoztatását jelenti: fölösleges azon görcsölni, hogy a méhlegelőkről érkezik-e jelentés. A méhész majd elbattyog, s megnézi, hogy virágzik-e már a közelében napraforgó, vagy más egyéb. Nagyfiú már, képes eldönteni, mozduljon-e. Nem teutánad, s nem a szaktanácsadói hálózat biztatására köllenék indulnia. Gondolom, senki nem vágtázik üstöllést Szekszárdra akkor sem, ha leírom: a városban a Körösi Csoma Sándor és Semmelweis utcák között vasárnap kivirágoztak a Koelreuteria fák, vándoroljatok reájuk, Tisztelt Méhészek...! Az IB újság nagyon értékes  és korrekt cikket közölt (többek között) a napraforgó hibridek méhészeti értékéről dr. Zajácz Edit tollából. A "Tisztelt Méhészeknek" ilyen, s hasonló tájékoztatásra van szükségük, nem arra, hogy Nagyernyei Attilánál fröccsen-é már a napraforgó. Különösen azon esetben, hogy sem fajtát, sem talajtípust, sem hőmérsékleti-és csapadék- adatokat nem közölsz, mikor a "mérlegről" beszélsz. Fröccsenjék Isten áldásával! Fedjék a méhek azt a bitang hársot is! Az sem érdekes, milyen levelű... Csak fedjék! A tájékoztatás nem ott kezdődik és végződik, ahol azt te véled, hanem ott, ahol az a 12 000-17 000-es méhész-közösség számára egyaránt hasznos információt jelent. Nem az az érték, amit te a "váltóláz" következményeképpen annak vélsz, hanem az, amit a méhészek közössége annak ítél. Lassan beláthatnád azt is, hogy nem mega-méhészetekkel, azok technológiájával kellenék kecsegtetni a tanulni óhajtó méhészpalántákat, mert amikor oda hordod őket, nem a realitások mentén adsz nekik irányt. Az egykori "Főnököd" (Boss) legnagyobb tévedése az amerikás stílus és nagyságrend hazai népszerűsítése volt. Ha mennie kellett, elsősorban e miatt kellett mennie, kevesen ártottak többet a magyar méhészetnek, mint ő... Nem hiba, hanem egyenesen bűn, ha valaki ennek mentén akar irányt mutatni a mentoráltjainak.

A "nehézséget" meg ne nagyon kívánd a méhészeknek. A "nehézség" az archaikus népi nyelvben elsősorban betegséget, kórságot, bajt, hercehurcát, macerát, bonyodalmat, fennakadást, problémát, dilemmát, bökkenőt, mizériát, nyűgöt, komplikációt jelent. Nem ezzel kellene megtisztelni a "Tisztelt Méhészeket", mert közöttük találhatók olyanok is, akik érzékenyek a nyelvi finomságokra. Ha jót akarsz kívánni, kívánj nekik eredményes, gazdag, hozamos esztendőt, miként Arany János vagy Nagy László köszöntői szólnak. Nos, azok nem "nehézséget" kívánnak, s én sem azt kérném rád a Teremtőtől, hanem fröccsenő napraforgó és illatos hárs-mézet, jó piacot, de elsősorban lelki békét és megnyugvást, hiszen jelenleg láthatóan e két utóbbinak szenveded leginkább híját. Mint Arany mondá az Alkalmi versben: "Adjon Isten, ami nincs...!"
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Július 02. 00:27
Egy biztos,az nem kérdés fröccsen-é még Petro!
A napraforgó az akác vagy általa úgy kedvelt hárs nektárjának
fröccsenése lenne ilyen biztos!
Bízhatunk benne,csalódnunk nem kell !!!
Vajon Petro és Cserényi vagy Nagyernyei,Bross,Csányi nevek fognak
elhangzani a messzi jövőben, ha a majdani méhészettel foglalkozók
valami értéket próbálnak a múltból kibányászni?

Csányi Antal

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Július 02. 08:10
Kedves Petronius!
Nem gondoltam, hogy a szekszárdi borok ilyen ártalmasak.
Hamar szaladj orvoshoz, mert igen súlyos betegségben szenvedsz.
Ezt a szőlőkabóca okozza, és rövidlátást, esetenként vakságot, de mindenképpen irigységet okoz!
Ennyi baromságot összehordani komoly teljesítmény.
Minden sorára tudnék reagálni, de annyira szánalmas, hogy nem koptatom hiába billentyűket.
Már csak az a kérdésem mi ezzel a förtelmes hozzászólásoddal a célod?
Egyébként nagyon szép eredményt várok a nagy levelű hársról, viszont nyáron nem szoktam bort fogyasztani mert hamar megárt.
Biztosan jókat röhögnek cinkos cimboráid, hogy
"Jó beszótá Arisz ennek a majomnak.." vagy hasonló, de ez mind azért van csupán mert az etikai bizottságnak olyan jelentést állítottam össze, hogy kicsit jobban fogy a toalett papír.
Ha pedig önálló gondolatit fogalmaztad meg, elmegyek a borászokhoz és feljelentem őket, mert ez egy agymódosító ital amit veled megitattak.
Én ebben nem hiszek, mert az említett borászokat személyesen is jól ismerem, kiválók a boraik.
Itt másról van szó.
Sokan bepróbálkoztak már nálam, de általában az irigységet, és a rosszindulatot érzem írásaid mögött.
Mentorod bajban van, gondolom ezt Te is tudod.
Ha nem, hamarosan tájékoztatni fog, mert az etikai bizottság meg fogja kérdezni.
Ez a bumeráng effektus.
A feljelentő (panaszos) ellen indítanak etikai, esetleg súlyosabb vizsgálatot?
Ez már nem az én asztalom, inkább foglalkozom a fiúkkal.
Nem gondoltam, hogy ennyire irigy vagy, hogy nem láthattad a Csányi méhészetet.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2015. Július 02. 11:39
"Nehézséget" a kaptáraidba jelentése, értelmezése a "gyengébbek" - nyelvi finomságra érzékeny autszájderek kedvéért, okosítására.
Egy kis segítség http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Neh%C3%A9zs%C3%A9g.

"Nehézség
nehézség (főnév)

Akadályozó tényező, amely egy feladat elvégzését, megoldás kigondolását, tulajdon megszerzését lassítja azzal, hogy az eredetileg elvártnál nagyobb erőfeszítést igényel az eredeti cél elérése......
További részletezés
1. Viszonylag nagy súly, ami miatt egy tárgy fölemeléséhez vagy elmozdításához nagyobb erőfeszítés szükséges......" stb.

Tehát, ha egy méhész nehézséget kíván a méhésztárs kaptáraidba, az azt jelenti, hogy nagy legyen a méhésztárs  kaptárainak, kereteinek súlya! Nem csak úgy "l'art pour l'art", hanem a benne lévő méz, miatt!!!! (Olyasmi ez mint a "kéz és lábtörést", "egy kalappal"). Ugye nem kell tovább magyarázni.....
Persze a szakzsargon értelmezése csak egy szakembertől várható el, azaz emelt már meg nehéz kaptárfiókot stb, s nem csak zöldségeket beszél a levegőbe.

Üdv tsá
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hegedűs Szabolcs - 2015. Július 02. 11:49
Kellemes délután és sikeres munkát minden méhésznek!
Nem akarok én senkit bántani de ne haragudj meg petronius nem tudom a kötekedésnek léteznek határai de ha vannak azokat 100% osan átszaggattad jár a piros pont. Arról lenne szó hogy az előző üzenetben kevesebb értelmet találni mint némelyik eb ürülékben. Hol is kezdjem, először is azzal indítasz hogy milyen jól megy neked ide oda járkálsz iszogatni, eszegetni túrázgatni egy MÉHÉSZETI FÓRUMON nem is tudom manapság a szőlőknek maximum a permetezéséről kéne beszélni mert szerintem elég sok gondot okoz drága méhecskéinknek. Aztán írsz a hársakról egy köteg dumát a hársak virágzási sorrendjéről, szerintem az ilyet pm-ben sokkal civilizáltabb lenne rendezni. A végére a csattanók a fenológiai jelentésről írtakon jót kacagtam az Attila véleményem szerint arra akarta a figyelmet terelni hogy a méhészek a tagdíjat nem "mások"  gazdagítására szeretnék költeni hanem arra hogy esetleg tegyük fel akáckor ne keljen felmenni biztos(100%) eredményért pl:Nógrádba ellenőrizni a virágzást, hanem a méhészeket elvileg támogató szervezet ezt biztosítaná, de persze ha neked majd lessz kedved akkor nyugodtan írd le a telefonszámod majd akkor hívnak a méhészek szívesen úgyis bizonyítottad tudásod a hársakról:), és ha már itt jársz majd akkor linkeld be a Magyarországon vetett napraforgók teljes listáját és a talajtípusokat is ahová vetve lettek úgyis látszik van időd rá ne az Attilát gyesztráld vele:/. Ja és látom ebből a rengeteg idődből sajnos nem telik hogy vissza olvasd a hír-les topikot és sajnálatos módokon nem értesültél mennyi helyen jártunk eme óriási, remeken működő ámde úgy látszik egyeseknek nem tetszendő méhészetbe. És az hogy elvitt oda azzal megmutatta hogy lehet így is csinálni de ő nyíltan mondta hogy ő neki ez már nem való, de te biztos jobban tudod az ilyeneket még nála is:). A nehézséges írásod leverte a biztosítékot ne haragudj meg még én 16éves fejjel is tudtam hogy ez egy mondás a méhészek között a szerencsés méhészetre utalva tudod(irónia) de lehet te ilyeneket nem tudtál tanulni mert a hársakról szerzett tudásod elfoglalja a helyet fejedben:/ Ja és nem is azt jelenti amit írtál a kifejezés még szó szerint se;)
Gyengébbek kedvéért:http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Neh%C3%A9zs%C3%A9g
Az egészből nekem egyáltalán nem tűnt fel a piszkálódás ,de tényleg nem 
További jó munkát a szorgos méhecskékkel minden fórumozónak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Július 02. 13:09
Tisztelt Petro!
Piszkálódás helyett, miért nem látogattad meg Attilát, ha már egyszer Szálkán jártál? Biztosan nem hajtott volna el! Sőt koccinthattatok volna egy karakteres pohárka Szekszárdi borral, mivel úgy is tegező viszonyban álltok :)
Egy kis szakmázás is belefért volna(méhek vs mézelő növények)
Nagyon tetszenek növénytani ismereteid, viszont szívesen olvasnám méhekkel való tapasztalataidat is.
Pl: Hogy sikerült az akác? Lesz elvehető mennyiséged hársról? Napraforgó mézel felétek? Mennyi méhcsaláddal méhészkedsz? Stb....
Zárásként: NEHÉZSÉGET a kaptáraidba, felénk ez a módi :D

Üdv: Zümi

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Július 02. 14:08
Sziasztok!

Jellemző erre a borvirágos orrú ződségesre, hogy parancsra beleköt a több évtizedes ,méhészek által használt jókívánságba... Szerintem fogalma sincs, hogy mit jelent, csak ezt írta elő a mára a cimborája, hogy kössön bele egy számára semmit sem jelentő kifejezésbe.

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Július 02. 23:05

Nocsak, nocsak!
Mit olvasok az OMME honlapján?
http://www.omme.hu/wp-content/uploads/2015/07/OMME-%C3%A9rtes%C3%ADt%C3%A9s.pdf
Eddig azt hangoztatták, hogy Magyarországon nem bizonyítható a csávázó szerek használata és a méhpusztulások közötti összefüggés.
Hogy változik a világ.
És az OMME szakmai(?)galerije még mindig a helyén van.
Remélem ebben is változni fog a világ, és hamarosan olyan szakmai vezetés fog összeverbuválódni, akik elfogadják a fejlettebb országok kutatási eredményeit, és kiállnak a méhészek mellett!
Az EU 27 országában gondot okozott, nálunk nem.
Vagy mégis, csak ezt kellett mondaniuk?
Többször leírtam már, a Greenpeace az igazi érdekvédő!
Ők karakteresen kiálltak a rovarvilág, köztük a mézelő méhek védelmének érdekében, a gyilkos technológiával szemben.
Az OMME szégyene, hogy az IB újság címlapján reklámozták azt, ami miatt a NÉBIH most riadót fújt.
Nem gondoljátok tisztelt méhészek, hogy elég volt belőlük?
Nekem nagyon.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: nomader - 2015. Július 03. 00:56
Attila, illetve minden kedves fórum olvasó!

Nem vagyok még tapasztalt méhész, még igazán nem is tekintem magam méhésznek, mivel 2 éve "próbálom" űzni ezt a szakmát (családi hagyományokat folytatva).
Jelen voltam több megyei méhészgyűlésen is, emlékszem, amikor volt a "hercehurca" az elnöki választással kapcsolatban. Ami engem ott megragadott, az a te hozzászólásod (hozzászólásaid) volt(ak), láttam rajtad a szándékot, hogy segíteni akarsz, próbálod jó irányba terelni a dolgokat. A fórumon, általam követett hozzászólásaid, megjegyzéseid alapján szerintem ilyen emberekre van szüksége a méhésztársadalomnak, hogy előrébb vigyék az érdekképviseletünket, segítsék a közös együttműködést.

Elnézést kérek a fórum olvasóitól, moderátoraitól, ha esetleg "off-topic"-nak minősül a hozzászólásom, de nem találtam más megfelelő tárgyú oldalt ahová ezt leírhattam volna.

Szerintem együttműködés terén vehetnénk példát azokról akiknek a munkájából élünk / mellékes jövedelmünket szerezzük, megpróbálhatnánk együttműködni és próbáljuk minél erősebben egymás érdekeit védeni.

Ez csak így egy személyes vélemény volt mindenről, amit az elmúlt időszakban olvastam, hallottam, tapasztaltam a szakmabéli közegben.

Maradok tisztelettel:
Tibor
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Július 03. 07:22
Nomader!
Válaszomat a szakmapolitikai rovatban olvashatod.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Július 03. 08:40
Idézet
Elnézést kérek a fórum olvasóitól, moderátoraitól, ha esetleg "off-topic"-nak minősül a hozzászólásom, de nem találtam más megfelelő tárgyú oldalt ahová ezt leírhattam volna.

Üdvözöllek köztünk nomader!
A köszöntő rovatba nyugodtan írhattad volna első hozzászólásodat.
Itt a fórumozók között sokan egyetértenek mondanivalód tartalmával :)
Remélem sok hozzászólással gazdagítod majd a felületet!?
Hányadik generációs méhész vagy?
Tolnában méhészkedsz?

 Zümi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Július 03. 09:50
http://www.kisalfold.hu/tudosito/mehek_szalltak_meg_a_tuzcsapot_bizonyara_szomjaznak_-_foto/2436399/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Július 06. 13:56
............Ha pedig önálló gondolatit fogalmaztad meg, elmegyek a borászokhoz és feljelentem őket, mert ez egy agymódosító ital amit veled megitattak.
..........

Kedves Attilám!

Vártam egy kicsit, hogy mindenki habitusának megfelelő módon kifröccsenthesse magából a neked írt üzenet nyomán felböfögő epét, az "ukádások" után viszont már ideje reagálnom mindarra, amit első haragodban itt összehordtál, mert még udvariatlannak vélnél, ha még csak nem is reagálnék az adjonistenre.

Ez a feljelentősdi lassan véglegesen belerögzül mentalitásod szövetébe... Kezeltesd magad, bár az előrehaladott  skizofréniád miatt a pszichiáter is már csak dupla gázsiért dolgozna rajtad. Akkor inkább egy kis könnyű, üdítő Kadarkából készült fröccsöt fogyassz, lehetőleg pincehidegen. Az még talán segíthet.

Sokszor leírtam már, hogy nem érdekel a "megváltó harcod", s ha néha-néha szembe találkozol velem, az nem "pártutasításra" történik, hanem a gyökeresen különböző értékrendünk következménye. Egyébként meg fogalmam sincs miből gondolod, hogy szükségem lenne bármilyen "mentorra" is. Sajnos az én egykori mentoraim mára nagyrészt már a mennyei méhlegelőket, méheseket, arborétumokat, botanikus kerteket, herbáriumokat tanulmányozzák, gondozzák. Nekem a hátralévő időre már bőséggel elegendő az a muníció, amit tőlük megkaphattam, bár ma is sokszor könnyebb lenne az irányításukkal, segítségükkel megtalálni a tudáshoz vezető rövidebb utat. Hálás vagyok nekik, mert ők nem csak szakmát, de szemléletet, s nem utolsó sorban emberséget is adtak a mentoráltjaiknak. Ilyen mentorokat  kívánok az általad jelenleg mentorált ifjoncoknak is...

Irigy meg senkire nem vagyok, az önálló, saját teljesítményt, produktumot értékelem és tisztelem. A "megák" esetében is így van ez, de mivel az érdeklődési körömtől távol esik a logisztika, ezidáig nem éreztem késztetést Csányiék (s ismereteim szerint nem utolsó sorban Takácsék) technológiájának, módszereinek beható helyszíni tanulmányozására. Ők úgy élnek meg, ahogy az igényeik mentén képesek megélni, magam meg a saját és családom igényeire fókuszálva igyekszem boldogulni. Boldogulást írtam, mely szó gyöke a boldog(ság) lenne, tehát szemmel láthatóan a célkeresztben nem a puritán megélhetés, permanens teljesítmény-kényszer, hanem a boldogan űzött és megélt tevékenység lenne. Ezért mertem azt mondani neked, hogy a "nehézség" helyett a bölcs belső béke adományát kívánom neked. Sajnálom, ha mindezt marhaságként éled meg, de megvallom, ez sem igazán érdekel...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Július 06. 15:07
Válaszom Petroniusnak a gőzölgő rovatban!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Július 06. 15:22
Sziasztok!
A Borsod megyei fiataloknak lassan lejár a két hét tanulási idő.
Egy hétre tervezték, és kettő lett belőle.
Aranyos, tiszteletreméltó srácok.
Én is megfiatalodtam, a 16 évesek táborában.
Állandóan kérdeztek, de soha nem akasztottak ki.
Látták, hogy én is tudok bénázni, nem minden megy olyan simán mint ahogy a nagykönyvben le van írva.
Anyásított család új anyja csinál egy tenyérnyi petét, aztán berepül egy párzatlan?
Ezt miből tudtuk?
A mellette lévő család pont anyát váltott, és annak voltak ilyen sárga csíkos méhei.
Az anyjuk meg citromsárga, mert előtte néhány nappal megtaláltuk.
Lehet még a gyurgyalagnak is fog tetszeni, mert színes "pizsamája" konkurenciát jelent a madárnak.
Ma belekóstoltak a vándorlás szépségeibe.
Éjjel egykor kelés, aztán irány pakolni.
Legalább megtapasztalták, hogy a bizony a méhészkedés sokszor kemény fizikai munkával jár.
Azért csak nyár van, egyszer átúszták a szálkai tavat, most irány Dombori, holnap pedig vissza, mert a szülők már nagyon várják őket.
Nekem is felejthetetlen emlékeket okoztak, különösen azzal, hogy humorosak, vidámak, és semmi okot nem adtak arra, hogy megdorgáljam őket.
Viszlát srácok!
További szép nyarat!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. Július 06. 15:30
Tisztelt Petro!
Piszkálódás helyett, miért nem látogattad meg Attilát, ha már egyszer Szálkán jártál? Biztosan nem hajtott volna el! Sőt koccinthattatok volna egy karakteres pohárka Szekszárdi borral, mivel úgy is tegező viszonyban álltok :)
Egy kis szakmázás is belefért volna(méhek vs mézelő növények)
Nagyon tetszenek növénytani ismereteid, viszont szívesen olvasnám méhekkel való tapasztalataidat is.
Pl: Hogy sikerült az akác? Lesz elvehető mennyiséged hársról? Napraforgó mézel felétek? Mennyi méhcsaláddal méhészkedsz? Stb....
Zárásként: NEHÉZSÉGET a kaptáraidba, felénk ez a módi :D

Üdv: Zümi

Kedves Zümi!

Megtisztelő, ha pozitív előjellel értékeli növénytanban tapasztalt -vélt- jártasságomat, de szomorúsággal értékelem, hogy olyan kérdésekben is vár válaszokat tőlem, melyekben műkedvelő vagyok csak. Egyetlen olyan hozzászólásomat idézze kérem, melyben a méhészeti gyakorlat témájában szólaltam meg, s próbáltam volna okítani a "Tisztelt Méhészeket".
Nem győztem eddig sem hangsúlyozni, hogy mindenkinek abban a témában kellene megnyilatkoznia, amiben jártas, tudása professzionális, gondolatai kiállják az idő próbáját. Ha növényekkel, mikrobiológiával, erjesztés-technológiával, némi szerves- és szervetlen-kémiával, biokémiával, élettannal, rovar- és madártannal, növényvédelemmel kapcsolatos kérdéshez hozzászólok, akkor azt az érdeklődési köröm kapcsán elsajátított ismeretanyagom és végzettségem alapján teszem. E területeken sem szeretném "Orákulumként" értékelni magam, s nem is a kinyilatkoztatás szándékával szólalok meg e témákban, mindössze hozzászólok, ha szükségét érzem. Ritkábban teszem ezt, mint szükség volna rá, mert rühellek fölösleges köröket futni. Sajnos sok méhész azt gondolja magáról, hogy minden méhészeti kérdésre birtokában a válasz, de fogalma sincs a kémiáról, növénytanról, rovartanról, élettanról, s személyes támadásként éli meg, ha erre valaki rávilágít. Sokuk azt hiszi, hogy ő az újkori Örösi, hogy kizárólag nála a bölcsek köve, miközben választott szakmájának, hobbijának alapjaival sincs tisztában. Addig nincs is ezzel baj, amíg kizárólag önmagára nézve veszélyes ez, de amikor már oktatni is óhajtaná, attól néha kinyílik a bicska a zsebben.

Nos, az alapkérdésre: miért nem látogattam meg Szálkán vagy Szedresen Nagyernyei Attilát, a válasz többrétű.
-Elsőként az a szempont vezérelt, hogy nem hívott oda...
-Másodsorban: köztudott, hogy egy ideje nem vágyunk egymás társaságára.
-Harmadrészt: kialakult Tolna megyei kapcsolatrendszerem van, s azt illik ápolni, ha évente párszor eljutok arrafelé.
-Negyedrészt: érdeklődési körünkben kevés az átfedés, én nem vagyok feltétlen sportrajongó, a gépészethez sem sok affinitással bírok, Attilát meg azok az ismeretek nem sűrűn érdeklik, melyeknek részben birtokában vagyok.
-Ötödrészt: Attila nyáron nem iszik bort, én meg kifejezetten ezen szándékkal utaztam most Szekszárdra, szerettem volna képben maradni a borvidék jelenének, trendjeinek, szép borainak tárgyában. Most hozzam zavarba, ha megkérdez, hogy egy olyannyira óhajtott személyes orrbaverésen vagy tökönrúgáson kívül mivel kínálhatna még meg? Egyébként nem sok félnivalóm van a találkozástól, hiszen Székesfehérváron is én kerestem a találkozás lehetőségét, s bár nekem nem kenyerem az utcai harcművészet, némi alapképzettségre azért abban is szert tettem ifjonti időmben, melyet habitusom korpulensebbé válásával természetesen nem űzök napi gyakorisággal, sem kocsmai látogatások, sem sportrendezvények alkalmával.

Nos, ezek lennének azon indokok, melyek alapján ezúttal elmulasztottam felkeresni a Klubvezetőt. Azért köszönöm, hogy szeretne összehozni bennünket, talán majd egy másik alkalommal. Szerencsére sikerült a személyes találkozás elmaradásáért kárpótolnom magam, s bár a szekszárdi túra e találkozással valóban még színesebb lehetett volna, de így is elég jól sikerült. Ha másért nem, legalább azért, mert sikerült meggyőződnöm arról, hogy a Tolna megyei  hárs-fajok ugyanazon sorrendben virágoznak, mint a Győr-Moson-Sopron megyeiek...

A Baranya megyeiekkel még nem vagyok ennyire képben, igyekszem ezt a hiátusomat is ledolgozni. Talán majd a következő esztendőben...
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Július 07. 07:18
Idézet
Idézetet írta: Arisztosz öcsém- ződ fórum- OMME hírek július 3. 20:35

…válaszd a legkézenfekvőbb megoldást: nemes egyszerűséggel hülyézd le, s aztán villámgyorsan felejtsd el. A "megváltók" ellen ez az egyedül használható módszer, az agyonhallgatás...

Akkor tegye ezt!!
A hülyézések már meg voltak, most jöhetne a hallgatás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hegedűs Szabolcs - 2015. Július 08. 00:02
Szép estét minden fórumot olvasónak és használónak!
Én lennék az egyik megtisztelt aki részesülhetett klubvezetőnknél egy hosszab kirándulásban miközben bebizonyította jobban ismeri a környéket mint én a tenyeremet. Rengeteg új dolgot véstem fejembe.
 Igazábol nem tudom hol is kezdjem.. Egy biztos ahonnan én jöttem ott van egy kevés problema bizonyos"[özönfajjal]" tehát egy kicsit "hiányoztak" nekem miközben itt nyugodt és gyönyörű erdők,dombok, kilátások fogadtak és klímában változatos környék. Persze remek méhészek akiket láthattam nem féltik a méheiket megmutatni mintha "vasból" lennének és mélytelepre szállíthatok lennének, ezenkívül örömmel végzik mindennapos feladataik szeretett méhecskéikkel sok gond, meglepetés közepette. Vendéglátónk annyi érdekeset és újdonságot mutatott hogy még egy hónap múlva is törhetem fejem mit is kéne hogy csinálni hogy a legjobban működjön az én belátásom szerint:). Attiláról annyit biztosan mondhatok hogy a  méhészek között párját ritkítja.. Az én véleményem szerint ez nem csak azért van mert tapasztalt hanem mert a tulajdonságai előrejutását segítik ittlétünk alatt ő is találkozott új problémákkal közel 30év tapasztalat után de hát ez a szép a méhekben. Nála jobb embert nem igazán ismertem meg életem során lehet nem is fogok és ezt egyáltalán nem azért mondom mert: "jajj náluk lehettem egy ideig és már én is értek a mehekhez" egyáltalán nem.. Ennyi idő alatt is eléggé megtudtam ismerni annyira hogy ezt megállapítsam. Nem akarok en ódákat zengeni, szó mi száz ezt azért írtam le, hogy aki szerint ő rossz ember az valahol kicsinyé lett országunkban eléggé eltévedt eszét tekintve, és  valaminek nagyon nem járt utána mert ez nem így van.
Hozzá nyugodtan fordulhat bárki  akinek bármi gondja van(persze ha lelkileg legalább tiszta emberről van szó), mert biztosan fog segíteni itt a fórumon és bárhol is bármiről legyen szó amennyire tőle tellik , mert nem a sajág hasznát nézi másokkal ellentétben..
A végére annyit inkább jönnék ide ha tehetném bármikor mint a világon bárhova máshova, ennyire nem érezném jól magam:), persze erről a "szakács" is tehet:p
És mégegyszer köszönöm minden méhésznek hogy betekintést nyerthettünk ennyi érdekes dologba.
Még annyit fűznék a végére szurkolok mindenkinek a méheinek hogy vegyszer nélküli növényekkel találkozzanak és rengeteg terméssel boldogítság szerető,törődő gazdáikat. Gazdáiknak pedig annyit hogy ha tehetik ne adják méhecskéhez nem méltó áron a termésüket, hanem ha valami újat szeretnének vagy bármirol legyen szó inkább később ha ráér, mert ha tudnának beszélni kaptárlakóink biztos jól letolnának..
Nyugodalmas éjszakát!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Július 08. 22:44
Kedves Fiúk!
Köszönöm az elismerő sorokat, örülök, hogy jól érzetétek magatokat, az almaleves receptjét küldöm.
Az ikreket én hívtam meg, mert ennyi kérdést még méhészektől sem kaptam.
A nagypapa nyomdokaiba szeretnének lépni, csupán 16 évesen.
Én ha jól belegondolok 16 évesen diszkóba jártam, de a méhek nem voltak a gondolatimban.
Találkozásunkat több, éjszakába nyúló telefon előzte meg.
Éreztem, hogy el kell hívnom őket, amihez felségem is partner volt.
Egy hétre jöttek, és egy nap híján két hétig maradtak.
Annyira jól kijöttünk egymással, hogy az megfogalmazhatatlan.
16 évesen ilyen történelmi, politikai és világnézeti felkészültséggel nem sokan büszkélkedhetnek.
A matek, a kémia sem gyengeségük.
Vannak elképzeléseim velük, már említettem is nekik.
Ha egyetemisták lesznek (egyik erdész, másik gépész) egy minőségi tanulásban lehet részük, ha a tervem bejön.
Már a Greenpeace képviselőjével is beszéltem róla, és még van 3 év a megvalósításig.
Ritka okos fiúk, és nem akarnak külföldre menni!!!!!!!!!!!!
A magyar államnak kell a tudásukat kamatoztatni.
Annyit vettem észre magamon,hogy a 16 évesek között mintha fiatalabb lennék én is.
Ez a vidám, pörgős, mindent tudni akarok stílus nekem nagyon bejött.
Amikor a vonat ablakából integettek elszorult a szívem, mert tudtam hova mennek.
Az egyik óvodás csoportban már csak egy magyar kislány van.
Nem folytatom.
Figyelem pályafutásukat, és minden tőlem telhető szakmai segítséget ezek után is megadok nekik.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Július 12. 23:44
A Nemes Gyula rendezte ZÉRÓ c. filmben az én méhecskéim és az én rakodókasaim szerepelnek. A film méhész szakértője is én voltam. Nekem kellett megoldanom, hogy a méhek azt csinálják amit a rendező láttatni akart és lehető legkevésbé csípjék meg a szereplőket és a technikai személyzetet.
Nem sikerült maradéktalanul teljesítenem Nemes Gyula ötleteit, de a legtöbbet talán mégis. Remélem, hogy a hibáim nem észrevehetők. Mindenesetre ami tudásom volt, mind beleadtam. Sokat segített az, hogy már a szüleim is méhészkedtek és a biológiai ismereteim.
Nem könnyű megszelídíteni a méheket, de ahogy a film is mutatja, lehetséges. Sajnos azt viszont tudtam előre, hogy a filmforgatáson feláldozott méhcsaládok meg fognak halni. Minden napra újabb és újabb méhcsaládok kellettek. Forgatás estéjén hazavittem és a betelelésig gondoztam őket, de egyik se élte túl a telet. Ezek a kaptárok tavaszra üresek lettek. Remélem, hogy jó ügyért haltak meg.
Ha azt kérdezik, hogy vállalnám-e még egyszer a méheknek egy film forgatásáért való feláldozását, azt válaszolom, hogy attól függ, hogy az a film ilyen jó ügyet képvisel-e, mint a ZÉRÓ.

http://www.origo.hu/filmklub/20150709-nemes-gyula-interju-zero-udo-kier-andy-vajna-karlovy-vary.html (http://www.origo.hu/filmklub/20150709-nemes-gyula-interju-zero-udo-kier-andy-vajna-karlovy-vary.html)
Cím: Re:Hír-les
Írta: trobi - 2015. Július 13. 06:36
 :o :o :-[ :-[ :-[  Helyetted
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Július 13. 11:42
Nagy számban tűnnek el a poszméhek


http://www.origo.hu/tudomany/20150712-klimavaltozas-mehek-fajkihalas.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Július 17. 17:06

SZÁZEZREK ÉLETÉBE KERÜLHET A MÉHPUSZTULÁS

http://vs.hu/magazin/osszes/szazezrek-eletebe-kerulhet-a-mehpusztulas-0717
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Július 17. 19:07
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/mehzarlatot-rendeltek-el-veszelyben-a-somogyi-mehek-620803
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Július 20. 19:51

Növényvédelem, kontra méhészek

http://www.magro.hu/agrarhirek/agrarkommunikacio/novenyvedelem-kontra-meheszek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Július 26. 21:01
Jó estét kívánok a Méhészklub olvasóknak!

Egy pillanatra átveszem az OMME kommunikációs szemléletét, és fényezem magam a következő aprócska hírrel.
Azért ne ijedjetek meg, ez nem lesz rendszeres.
Ők ezt a címlapon szerepeltetnék, hogy mekkorát alakítottak.

Lám a hatóság milyen rugalmasan állt hozzá a szúnyogirtáshoz.
Szekszárdi méhészek kerestek meg, hogy intézkedjek, mert a kánikulában veszteség érheti őket,ha este 7-kor szál fel a permetezőgép.
Egy héttel elhalasztották az irtást.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Július 26. 22:08
Ügyes!
Ezt kellett volna nálunk is, hogy ésszel csinálják. Itt végigfújt mindent 7-kor ahogy már írtam is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Július 27. 12:51
Épp most látom Cserényi doktort nyilatkozni a tv-ben...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Július 27. 23:46
Majdnem...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Július 31. 23:48
http://www.omme.hu/?p=4406

Emelkedik a Kft. -s cukor ára.... ;D
Pedig  télen Kaposváron még szeptemberig garantált árról volt szó, ami már akkor sem volt a legolcsóbb.
Köszönöm szépen, még máshol is körülnézek.  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Július 31. 23:54
Belphegor!
175-ért számlával házhoz szállítják.
Az üveg is így járt.
Jó ez a Kft. nekik, nem a méhészeknek.
Biztos munkahely, miniszteri fizetésért, kicsi látszat munkáért.
Maguknak csinálták, értünk.
Értitek?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Augusztus 01. 00:00
Eddig sem a MI Kft.-nktől szándékoztam rendelni. Ha finoman fogalmazok, akkor b...k meg. (elnézést)  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 01. 10:45
Ma Jászberényben úgy sem hiszitek el ki kapja az első Zsidei Barnabás díjat.
Azt nem tudom, hogy a díjazott 10 évig hol járt, mert az OMME közelében nem.
Sokan vannak így.
Na mitől lettek sokan ekkora érdekvédők?
Hallgassátok az Abba számot.
https://www.youtube.com/watch?v=PX_qAtwMDFk
Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Augusztus 01. 22:36
Nem voltam ott. Ki kapta?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 02. 09:43
Úgy hallottam, hogy Ludányi.
Én szombat hajnalban szállítottam vissza a méheimet a telephelyre, mert zavarták a szalmabálák betakarítását.
Tegnap Jászberényben rengetegen voltak.
Azt mondják az OMME elnöke késett, nem tudta időben megkezdeni a mellébeszélését.
Azt jelezték a hírmondók, hogy 30-50 méhész hallgatta végig a kampányízű szöveget.
Most nézem az M1-en egy műsort.
A méhekről, a napraforgó mézelésről, kubitális indexről, méhfajtákról volt szó.
Évek óta mondom, legutoljára egy hete pedig írtam is, hogy a magas UV sugárzás szerintem ártalmas lehet a méheknek ezt is kéne vizsgálni.
Örülök, hogy foglalkoznak vele.
Jó lenne, ha az OMME is beszállna a buliba, mert az alkalmazott kutatások keretből fordíthatnának erre is, nem csak a csilli-villi terepjáróra.
Remélem tavasztól jön egy olyan új erő, benne olyan szakértelemmel rendelkező vezetőkkel, akik végre figyelembe veszik a méhészek igényeit is.
A párbeszéd hiánya tagsággal a legnagyobb vétkük.
Kitalálnak valamit, aztán mindenáron végignyomják, ráerőszakolják a félrevezetett küldötteken keresztül akaratukat a tagságra.
"Arra kell szavazni amit az IB akar."
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: KERETBAK - 2015. Augusztus 02. 10:35
Mit csináljunk az UV sugárzással mester??(napszeműveg,naptej,vagy napernyő)De erről csak nem az OMME tehet....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 02. 10:51
Mester?
Egy újabb jelző.
Én annak örvendek, hogy ezt is vizsgálják.
Nézd meg mit mondanak erről a kutatók, mester.
Ismét előkerült egy OMME vezetés rajongó.
Tényleg neked mi tetszik ebben a társaságban?
Az UV sugárzásról biztosan nem tehetnek, de ez a légkör ami ott körbelengi őket.
Valami időjárás változás azért lehetne a Viola utcában.
Mondjuk egy mindenkit elsöprő hurrikán.
Vagy talán Te is közöttük vagy?
Akkor meg mindent értek.
Zárt ajtók mögött a méhészek pénzén dönteni arról, hogy nekünk mi a jó?
Igen kéne a kutatást nyomni, de értelmes dolgokra, és szakértő gárdával.
Egyébként nem érzem magam mesternek, mert állítólag méhészkedni sem tudok.
Barkovics Kálmán bácsi mondta egyszer Salgótarjánban a mesterkurzuson.
Mi állítólag itt méhészek vagyunk.
És mi a méhek szerepe?
Azt amit a méhcsalád életébe tönkreteszünk a beavatkozásunkkal, a méhek rendbe teszik.
A méhek az igazi mesterek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 04. 07:06
http://www.sztarklikk.hu/kozelet/a-fidesz-szerint-jolet-van-mert-sok-mez-fogy-el/200938
Az MSZP, az LMP, a JOBBIK meg mit tudom én melyik párt szerint meg nem fogy?
Az OMME teljesen lefeküdt egy politikai pártnak?
Alapszabályunk ezt nem tiltja?
A jelenlegi vezetést semmi nem érdekli.
Most még "jól ülnek a fiúk" a szeren, de hamarosan fog ez változni.
Ők azt mondják széllel szemben nem érdemes pi...álni?
Az egyesületen belül biztosan nem mindenki narancsos.
Erre véleményem szerint komolyabban oda kéne figyelni, mert szakmai civil szervezetünket már most megmérgezte ez a behódolás.
Gyakorlatilag politikailag is kettészakítják az OMME-t, mert az IB-n belül is vannak más gondolkodásúak.
Remélem ők nem kussolnak, és kifejtik ez irányú véleményüket.
Minden politikai párttól független szakmai érdekképviseletet kell továbbra is a tagdíjainkból fenntartanunk.
Nekem erről ez a határozott véleményem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Augusztus 04. 08:23
Erről én már korábban is írtam. Igen, lefeküdtek, mint szinte minden egyesület vagy civil szervezet. Akár a sportban is. Nincs is sok választásuk. Vagy ez vagy a lemondás. Itt minden szép és jó, mindent megvédenek, mindenki jobban teljesít... Sehogy sem jó ez az irány.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Augusztus 04. 17:18
Idézet
Nincs is sok választásuk. Vagy ez vagy a lemondás.
Ez nagyon, de nagyon nem igaz!
Mindig van mozgástér csak érteni és alkalmazni kell az érdekképviselet összes módszerét.
Ja. És a legfontosabb! Ismerni kell a szakterületet, hogy lásd a célokat, eszközöket, az ellenfelet és a saját társaidat, akikkel együtt és egyben akikért dolgozol.
Nincs örök ellenfél és nincs örök jóbarát. Sokszor az ellenfél - még akkor is - segít, ha éppen az ellenkezőjét akarja.
Az érdeképviseleti munka profi tevékenység és 24 órás készenlétet széles látókört nagy következetességet és szakszerűséget követel És pontosan a szakszerüség az, amiben az érdekképviselet gyökeresen különbözik a pártpolitikától. A szakszerűség az a pont, ahol a mindenkori politikával szemben nem engedhet az érdekképviseleti vezető. Ha enged, bukásra van ítélve az érdekcsoport vagy Ő maga vagy mind a kettő. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Augusztus 04. 17:45
Kérdés, hogy ki kinek az érdekét képviseli... Netán vannak akik csupán a sajátjukat? Netán vannak akik a pozíciójukat féltik?
Akkor is bukásra van ítélve valaki ha nem enged. A "polip" mindenhova beférkőzött a karjaival...
Persze az lenne a korrekt meg az optimális, amiről te is írsz, de az csak elméletileg van úgy sajnos. A valóság szerintem más...
Jaa, korábban már megfogadtam, hogy nem politizálok a klubon, mert az nem való ide. Így nem is merülök bele jobban ebbe az okfejtésbe.  :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Augusztus 04. 20:16
Nézd! Példát adtam arról, mi történik, ha a vezető a csoport érdeke ellen politizál. Azok a betegédekeket képviselő emberek is egzisztenciális és vélt presztizs érdek miatt egyeztek bele a kockázatos gyógyszerek felhasználásába, aztán belehaltak, mert az Isten nem bottal ver, hanem .... életre szólóan fizet aki így viselkedik. Ezt nem hiszik el a jelenlegi választott vezetőink.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 04. 21:01
Stratégiai megállapodás, akác-kampány-koalícó, most meg a FIDESZ azt mondta jó lett a méztermés.
Most én OMME tag vagyok, vagy egy politikai párt tagja?
Na nézzük mit ír erről a valamelyik alapszabályunk, mert most ott tartunk, hogy a jelenlegi vezetés még mndig nincs tisztában azzal, hogy melyik alapszabály érvényes.
Az a lényeg, hogy mi tudjuk, és ők ezt tudják.
Na ezek után a 10. pontban ez áll:
"Az Egyesület politikai tevékenységet nem folytat,önkormányzati és országos vagy Európai Parlamenti képviselő választáson nem indul, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt, s ilyen támogatást nem fogad el."
Ez szerintem Fekete-Fehér.
Egy szakmai civil szervezet, ha beengedi a politikát az megmérgezi az egész működést.
Az OMME nagy rendezvényein mindig meghívottak voltak a hatalmon lévő politikai vezetők (vagy nem), mert részben ez így illik, meg talán ezzel nincs is gond.
A jelenlegi vezetés GPS-e többször jelzett, hogy letértünk arról az útról amit 1983-ban megálmodtunk.
Most minden a pénzről, a hatalomvágyról, a pozíciószerzésről, a kivagyiságról szól.
A méhészekhez lehajolni, apró-cseprő gondjaikat meghallgatni ebben a rohanó világban nem módi.
Mindenki sütögeti a saját kis pecsenyéjét, nyal ide nyal oda, aztán valahogy ellavíroznak.
Az a gáz ebben a történetben, hogy ezt úgy teszik mintha nem látnánk a trükkök sokaságát.
A Méhészklub hamarosan a második születésnapjához közelít.
Képzeljétek el, ha a méhészeti közéletet nem tárgyaltuk volna ki ilyen nyíltan, mit művelnének.
Nagyon sok dolgot elértünk, de nem eleget!
Itt a következő feladat!
Az egyesület életéből ki kell űzni a napi politikát!
Ne mondja meg nekünk egyik párt sem, hogy szerintük mennyi méz termett!
Az egyik OMME fizetett aktivista Fazekas Gyulának felháborodottan visszaszólt, hogy nemá nem lett olyan jó évünk.
Tessék ezt megtenni a FIDESZ-el is.
Vagy kuss nektek?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Augusztus 04. 21:06
Attila!

Nem a Fidesz mondja, hanem a politikus. Ha bármelyik másik párt ülne ebben a pozícióban, megkaphatnánk tőlük ugyanezeket a pofonokat. Csak tudni kell ezeket a helyzeteket kezelni. Tudni kell udvariasan, de határozottan válaszolni.

Azt hiszed magától találta ki a fideszes kormánytag, hogy ezt mondja?

Azért merte ezt kimondani, mert a választott vezetőink ezt mondták nekik.

Lássad már, hogy az OMME nyomta a politikus szájába ezt a szöveget. Hát honnan lenne most a kormánynak statisztikai eredménye, amikor még a mézkereskedőknek sincs? Azok is csak tapogatóznak, próbálkoznak és érzik az engedményt a csóró méhészek részéről és kihasználják.

Saját választott vezetőinkre azt kell mondanom, hogy akinek ilyen barátai vannak, annak nincs szüksége ellenségre. Tisztelet a kivételnek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 05. 07:06
Mi erről a véleményetek?

A politikusokat felkészítik, mielőtt előadásukat megtartják, kezükbe nyomnak egy munkaanyagot.
Ezzel egyetértek az előttem hozzászólóval.
Honnan a frászból tudnák ezt?
"Hozzátette: a hazai méhállomány méhcsaládjainak száma meghaladja az egymilliót,......"
Ezeket a konkrét adatokat leírt formában megkapják a politikusok, és azt tanulják be.
Tehát a termésre vonatkozó adatokat is az OMME-ból kapta  Czerván György.
Ő szerinte egyre többen fogyasztanak mézet Magyarországon, és itt nem folytatom mert az tényleg egy politikai reklámszöveg.
Az OMME szakmai stábjának mentségére váljon, hogy nagyon nehéz a termést megjósolni, mert sok méhész vagy mellébeszél, vagy akarattal nem mondja meg a valós pergetési eredményeit.
(Volt aki akácon egy újságnak azt nyilatkozta, hogy meg van elégedve az eredménnyel, csak éppen üresek voltak a kaptárak, azokban egy élő méh nem volt!)
Ekkora méhsűrűség mellett következő éveben a dicsekvő méhész szomszédokra is számíthat.
Tolna megyére elég nagy a rálátásom, és azt ki merem jelenteni, hogy egy tipikus közepes évet zártak megyénk méhészei.
Volt néhány szerencsésnek kiugró akác és napraforgó eredménye, de jellemzően mindkét növény egy közepes eredményt produkált, ami az elmúlt évek kudarcai után nem mondható rossznak.
Ha a szélsőségekbe kapaszkodunk akkor nagyon torz képet kaphatunk.
Volt akinek az akác és a napraforgó is jól sikerült, viszont vannak akiknek egyik sem.
A repce Tolna megyében nem adott számottevő eredményt, akik hárs erdő közelében voltak, az idén nem panaszkodhatnak.
Ez az én szakmai véleményem, és nem egy politika párté.
Egyébként egy fogalomnak, hogy lehet véleménye?
Az csak élő embereknek lehet, én magyarból így tanultam.
Ez mind azért van, mert senki nem meri vállalni a saját véleményét, mert attól tart, hogy számon kérik tőle.
Egyébként az a kijelentés, hogy egyre jobban fogy a méz örvendetes, de egy üzenet is egyben.
Gyertek közénk, sokasodjunk, mert a mézet jó áron el lehet adni!
Véleményem szerint ez érdekeinkkel ellentétes.
Úgy is mondhatnám, hogy sokan vagyunk, és éppen elegen!
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Augusztus 05. 08:38
Gyerekek, nem volt szó jó idei méztermésről Czerván György államtitkár beszédében. A hazai mézfogyasztás emelkedéséről beszélt, amit a minisztérium eredményének is tart, a magyar termékek piacra jutásának ösztönzése és elősegítése nyomán. Ebben a logikai láncban említette a „mézes reggeli” rendezvényeket is.

Az nem kérdés, hogy egy deklaráltan politikamentes egyesületnek udvarias távolságot kell tartania a „direkt” politikától, viszont egy országos méhészeti szakmai rendezvényen kiemelt helye van az ágazati irányítást-koordinációt végző minisztérium képviselőjének. A Minisztérium államtitkári szinten képviseltette magát, ami megtisztelő. Ha nem emelné a Minisztérium ilyen módon is a rendezvény rangját, akkor pedig valószínűleg sértett hangokat hallanánk.

Az előttem olvasható reakciók egy ellenzéki újságíró cikkének idézése után születtek, az viszont „jótékony homályban” maradt, hogy az említett újságíró is vitathatatlanul politikai térfélen játszik. Az mindenkinek szíve joga, hogy melyik politikai erőhöz húz és melyiket utasítja el, de ha politikai bélyeggel látja el valaki az államtitkár beszédét –amit nyugodt szívvel megtehet-, akkor a korrektség és a következetesség okán az ellenzéki újságíró cikkének is kijár a politikai bélyeg.


A Minisztérium közleménye egyébként itt olvasható az államtitkári beszédről: 
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/agrargazdasagert-felelos-allamtitkarsag/hirek/emelkedik-a-hazai-mezfogyasztas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Augusztus 05. 09:10
http://www.origo.hu/tudomany/20150804-hazi-meh-oltas-vakcina-vitellogenin-koltesrothadas.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2015. Augusztus 05. 15:13
Van az OMME-honlapon egy kérdőív, aminek az egyik pontja, hogy "vásárolna-e olyan készüléket ami képes előre jelezni a rajzást, mekkora összeget szánna rá káptáranként?"
Mi a véleményetek erről? Én szeretnék pl. fullánk nélküli méheket :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Augusztus 05. 15:40
Azt, hogy mikor készülődik egy család rajzáshoz azt én is hamar észreveszem...:-)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 05. 18:33
Litterae!
Teljesen félre megy a hozzászólásom lényege.
Nem az államtitkár Úr előadásával, és annak tartamával van problémám, hanem a cikk címével!
Olyan provokatív az újságíró által adott cikknek a címe, és ezt senki nem utasította vissza, gyakorlatilag egyet értenek vele:
"A Fidesz szerint jólét van, mert sok méz fogy el"
Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért adnak olyan dolgot emberek szájába amit nem mondtak.
Ha ez lett volna a cikk címe, hogy Czerván György államtitkár szerint jólét van, mert sok méz fogy el, még egy jópofa kijelentésnek is betudhatnánk.
Na de túl vagyunk rajta, nem kívánom tovább ragozni a témát.
Azért kilóg az a bizonyos ló láb.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Augusztus 05. 20:02
Attila!

A szóban forgó cikket egy Jabronka Richárd nevezetű fiatalember „írta”, aki az MSZP nyílt-színi politikusa. A pápai helyi MSZP szervezet alelnöke és a legutóbbi, őszi választáson –nem meglepő módon- MSZP jelöltként indult… Ennyit a független „újságírásról” és a politikamentes egyesületről. Ha erősen gondolkodom rajta húsz másodpercig, akkor azt is meg tudom mondani, hogy ki adta ezt a témát megírva az „újságíró” kezébe, de nincs kedvem ebben a témában mások bizalmas ügyeit firtatni…


(Másoknak írom: Véletlenül sem az Attiláról van szó.)   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Augusztus 05. 20:20
W.Zoli!

Nem tudom, hogy megtörtént eset-e, de az öreg méhészek sokat emlegettek egy párbeszédet:
-Az öreg méhész és a fia méhészkednek.  Egyszer megszólal a gyerek: édesapám nekem minden tetszik a méhészkedésben, csak a szúrásuk nem! Milyen jó lenne, ha nem szúrnának a méhek.....
Erre az öreg: ha nem szúrnának a méhek,akkor felkopna a méhészek álla, mert minden kert végében lenne néhány kaptár és nem venne tőlünk senki semmit.......
Úgyhogy ezt a kívánságot gondold át mégegyszer!   ;)

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 05. 20:49
A Zöld Fórumról másoltam ide ezt a hozzászólást, mert ott is téma volt a cikk.
"Jobb lenne, ha nem bosszankodna eme korai időpontban, s különösen nem ama Jabronka Richárd kommentjén, akinek nem osztottak más feladatot, mint a Fidesz rentyölését. Nem mondom, hogy Czerván államtitkár úr tökéletesen fogalmazott Jászberényben, hiszen nem tudtam élőben meghallgatni a megnyitó beszédét, de feltehetően nem hazudott, amikor azt mondta, hogy a komoly marketing-tevékenységnek és részben a némileg növekvő jövedelmeknek köszönhetően emelkedett a belföldi mézfogyasztás. Ez a tény minden politikai irányultságú felhangtól mentesen leszűrhető a statisztikai adatokból. Fölösleges tehát bosszankodnia, inkább konstatálja örömmel, hogy a méhészeti tevékenység presztizse -az utóbbi rosszabb évek terméshozamai ellenére- továbbra is töretlen, s ezt akár a vidék megtartóképessége, akár a tudatos és egészség-orientált fogyasztás felől szemlélve örömteliként kellene értékelnünk. Mint ahogy az sem közömbös, hogy az agrárkormányzat és a szakmai érdekképviselet párbeszéde következtében az új MMNP jogcímeinek kimunkálása során immáron új, a méhészeti ágazat további gazdagodását elősegíteni képes jogcímek is képbe kerültek. A méhészkedést, a megélhetési méhészkedést pedig nem politikai emóciók alapján űzik, hanem kőkemény gazdasági törvényszerűségek mentén. A gazdasági törvények majd megoldják az ágazat problémáit: a hatékonyan termelni képes árutermelő méhészetek fennmaradnak, a gazdaságtalanul termelők pedig vagy befejezik a tevékenységet, vagy visszaalakulnak hobbi-méhészetté, amelyek életében nem a gazdasági szempontok a mértékadók. Ilyen egyszerű ez, bosszankodni meg egy csomó más dolgon is lehet. Valahol ott kellene kezdeni, hogy Árpád apánkat jól leócskázzuk, amiért nem vitte egy kicsit Nyugatabbra a törzseket, s akkor most mi ehetnénk meg a Kárpát medencében termett kiváló minőségű mézeket, nem azok a pénzeszsák germánok, labancok, taljánok, frankok és egyéb fizetőképes nációk. No, de nekünk mintha azt dobta volna a "gép", hogy ezen pénzeszsákok éléskamrája legyünk. Még mindig jobb piaci helyzetben van a magyar méhészeti ágazat, mint is az a nyomorult Fidesz lehet a hunyó...)"
Szerzője Arisztaiosz.
Litterae is hasonlót írt.
Akár milyen meglepő, elfogadom a véleményüket.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2015. Augusztus 05. 22:10
Nb18: természetesen nem gondoltam komolyan a fullánk nélküli méheket. Ezt amolyan ironikus óhajnak szántam. Nem lenne szerencsés szerintem, ha a méhészet abba az irányba menne, hogy a méhész nem ismeri fel a rajzás jeleit, és valamiféle eszközre van szüksége. Miért is? Mert nagy az állomány, és nem tudja figyelni? Akkor ne tartson annyi családot, mert ezzel az erővel a nyúlóst sem fogja észre venni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Augusztus 05. 22:56
Az említett kérdőivben van más érdekes kérdés is :-)

"Előfordult-e már rajzás méhészetében, ha igen akkor az állomány mekkora részét érintette?"[/b]

Akinél esetleg előfordult már ez a jelenség, annak vajon mi lehet az oka? :-)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Augusztus 05. 23:02
Attila!

Már bocsánat, de Tomipapa féle megfogalmazás nem elfogadható. Ahogy az sem elfogadható, ahogy a pártpolitikusok zsákjaiba az OMME betöltötte az információkat.

Rendkívül szétszakadt az ország időjárása akác idején, ezért még a közepes termés se igaz az északi országrészre. Ugyanígy a napraforgóra se lehet csak jót mondani, ha az ország különböző részeit megnézzük. Erre az OMME propagandának oda kellene figyelnie.

Mondhatjuk, hogy az időjárás a méhcsaládok egészséges fejlődésének kedvezett, de a méhlegelő nektárképződésére nem mondható el ugyanez.

A magyar méhészeti termékek exportképességére és a nyugat-európai keresletre Árpád apánk óta soha nem volt panasz. Soha nem fordult elő, hogy az éves készletet egy éven belül ne tudta volna eladni Magyarország. Tehát ebben a tekintetben nincs új a nap alatt, tupírozhatjuk a kopasz embert, akkor is kopasz marad.

A hazai mézfogyasztás növekedése nem a jólét jele, ez ordas nagy hazugság, hiszen a "jólétünk" 1990-ben sokkal magasabb szintű volt, mint most. A mostani mézfogyasztás növekedésének a helyes táplálkozási ismeretek terjedése az oka. Ez beleilleszkedik a Magyarországon kialakult általános tendenciába. Divat egészségesen táplálkozni.

Ugyanakkor egy jó OMME propaganda esetén fel kellene hívni a közvélemény figyelmét a gazdag méhlegelőkön történt titokzatos méhpusztulásokra is.

Szóval nem az államtitkár a bűnös abban, ami elhangzott, hanem az OMME gyalázatosan rossz kommunikációja.

Ennyi!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 06. 06:22
A következő hír az OMME honlapjáról.
A végén elolvashatjátok magánvéleményemet, ami a kitüntetettre nem túl hízelgő.

"Zsidei Barnabás díj átadása a Jászberényi mézvásáron
by Mészáros József • 2015-08-05

A Jászberényben XXVIII. alkalommal megrendezett Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozón első alkalommal került átadásra a Zsidei Barnabás díj, amelyet a rendező Szatmári László Jászsági Méhészegyesület, a Jász Múzeum, illetve Jászdózsa önkormányzata alapított. Az elismerést létrehozók szándéka, hogy a dózsai születésű méhészeti szakíró emlékének és munkásságának adózva olyan méhészeket díjazzanak évről évre, akik sokat tettek és tesznek a hazai méhésztársadalomért. A megtisztelő elismerést első alkalommal Dr. Ludányi István a méhészettudományok doktora, méhészeti szakíró, a Méhészújság főszerkesztője vehette át Zsidei Barnabás özvegyétől.

Az elismeréshez gratulálunk és további eredményes, sikerekben gazdag méhészeti munkát kívánunk.

OMME Hivatal"

Először is szeretném megkérdezni a hazai méhésztársadalmat, van e arról tudomásuk, hogy Dr.Ludányi István ingyen, önzetlenül tett e értünk valamit?
Ugye ütős a kérdésem?
Én több mit 30 éve járok OMME rendezvényekre, és bevallom igen keveset találkoztam doktor Úrral, mindaddig amíg e Méhészújság főszerkesztője nem lett havi 500.000 Ft-os fizetésért.
Személyeskedek, netán bunkó vagyok?
Magániskolájában nem kis pénzért oktatja a hazai méhésztársadalmat, 10 évig az OMME közelében nem láttam.
Súlyos kijelentések ezek, de kicsit jobban körül kellett volna nézni.
Biztosan a mérhetetlen tájékozatlanságom az oka, hogy nem emlékszem Ludányi doktor azon munkásságára amit anyagi ellenszolgáltatás nélkül tett.
Ha pedig kiemelkedő tetteit pénzért teszi, akkor ez elvárható, hogy dolgozzon is.
A végére hagytam ami most már visszatérő probléma.
Az OMME alkalmazhatna egy magyar tanárt is.
Egy Hivatal (ami egyébként nem létezik) hogy gratulálhat a kitüntetettnek?
Ez egy fogalom, számunkra is.
Az OMME Hivatal nevében gratulál, dr.Mészáros László az OMME elnöke.
Valahogy így fiúk, mert sokan olvassák az OMME honlapját, kérjetek egy moderátort!
Az, hogy a hazai méhésztársadalom esetleg a küldöttek véleményét nem kérték, ez már nem is furcsa, de tudom, hogy a "megtisztelő elismerést" nem az OMME adományozta, de azért súgott.
Ez a magánvéleményem volt.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Augusztus 06. 18:43
Nem akarok ünneprontó lenni, de felvetődött bennem a kérdés egyáltalán Egyesületi tag az úr, ha igen akkor mióta?
Lehet ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a méhészekből könnyebb megélni mint a méhészetből?
Murphy egyik törvényeként ismert pesszimista filozófia egyik aranyköpése:
Aki tudja ,csinálja. Aki nem tudja , tanítja. Akinek meg fingja sincs hozzá irányítja.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Augusztus 06. 20:13
Szégyen, nem szégyen, de Szerintem nem zavarják az ő lelkivilágát ilyen apróságok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 06. 21:18
Szerintem meg legyünk arra büszkék, hogy van egy olyan ember mint Dr. Ludányi István a méhészettudományok doktora, aki a tudóstársadalommal is kapcsolatban áll.
Majd a következő OV-n vagy küldöttértekezleten megkérdezem tőle, hogy amikor a tudós kollégái felsorakoztattak egy csomó bizonyítékot a méhgyilkos neonikotinoidokról, akkor ezt miért nem közölte az OMME szakmai stábjával?
Egyáltalán volt arról tudomása, hogy egész Európában óriási gondot okoztak az új típusú csávázó szerek?
Vagy neki is az volt a véleménye, hogy ez nem okoz gondot?
Kutatták egyáltalán azt, ha vetéskor csávázott és később a virágzáskor gombaölővel permeteznek egy táblát az mit okoz a méheknek?
Az OMME elnöke és még jó néhányan az idén napraforgón kaptak belőle egy kis ízelítőt.
Meg kell kérdezni a Greenpeace vegyi anyag szakértőjét, mert Ők tudják a folyamatot, és részt vettek a konferencián, amin az OMME urai nem voltak hajlandók.
Ilyen szakemberek vannak a tarsolyunkban és mi csak akkor hallunk róluk amikor kitüntetik őket?
Nagyon sok kérdés megfogalmazódik bennem, mert odáig azért már én is eljutottam, hogy kérdezni tudok.
Csak a válaszok maradnak el rendre.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Augusztus 13. 10:37
http://hvg.hu/kkv/20150812_Ki_nem_talalna_mibol_gyartana_uzemanyagot#rss

Hát a nyárfából gyártana...
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Augusztus 18. 12:16
Bár nem szorosan kapcsolódik hozzánk,de ...
http://www.origo.hu/gazdasag/20150818-tej-termektanacs-onkoltsegi-ar-alatt-adjak-el-a-tejet-a-magyar-termelok.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Augusztus 19. 20:32
QUQURIQ !!!

Csak annyit a tudósunkról, hogy a doktori avatásán nem volt jelen a szakmánkból senki.
Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Augusztus 19. 21:21
http://www.hirado.hu/2015/08/19/hova-lett-sok-millio-madar-szinte-eszre-sem-vesszuk-a-dramai-valtozast/?source=hirkereso
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Augusztus 22. 21:11
 http://444.hu/2015/08/21/talan-megsem-halunk-meg-mind-ha-kipusztulnak-a-hazimehek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 22. 22:39
Sziasztok!
Újra itthon!
Megjöttünk Székelyföldről.
Hamarosan beszámolok róla.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Augusztus 23. 08:00
Szép napot mindenkinek!

Tegnap az esti órákban érkeztünk haza az Erdélyi kőrutazásról.
Az utazásunk ideje alatt az időjárás, mondhatjuk úgy, hogy kegyes volt hozzánk.
Értesüléseim szerint, itthon nem ez volt a helyzet. Nagy esőkkel tarkított, méhészkedésre alkalmatlan volt az idő, ez idő alatt itthon. Én most megyek ki a méhészetembe megnézni, hogy mi történt, okozott-e valami galibát a nagy esőzés, esőzések.
Az utazásról elöljáróban csak egy egy pár gondolatot engedjetek meg.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, ha érdekli Erdély, az ottani méhészetek, az ott élő emberek élete, az élethez való hozzáállása, és egyébként, az életről való gondolkozásuk.
Nekünk egy nagyszerű "idegenvezetőnk" volt, Rónai Pista bácsi személyében. Fiatalokat megszégyenítő ambícióval rendelkező, maximalista ember. Ő vezetett, kalauzolt minket, az utunk során, a legnagyobb megelégedésünkre.
Mindenből ízelítőt kaptunk, én maximálisan fel vagyok töltődve. És sietek is ki a méheimhez.
Egyenlőre ennyit szerettem volna, a többit képes illusztrációkkal együtt, ha kíváncsiak vagytok.
Láttam, hogy sokan csináltak képeket. Nagyon jó lenne, ha feltennétek egy párat, és kommentálnák azokat.
 

További szép napot mindenkinek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 23. 19:36
Tisztelt Méhészek!
Zümi már feltett Erdélyi utazásunkról egy rövid képgalériát.
Én most a szakmai részéről adok rövid tájékoztatást.
Romániában igen szembetűnő változások vannak.
Ahol 4 éve gumicsizmában jöttek ekénk, most díszburkolattal lerakott járdát találtunk.
Nagyon mélyről indultak, és még sok idő mire a fejlett nyugatot megközelítik, de az utak és az egész környezet hatalmasat változott, jó irányba.
A Székelyföldet barangoltuk be, közel egy hét alatt.
Öt méhészetben jártunk.
Három konténeres, kettő közülük még "gyalog kaptáras", de csak addig amíg a konténerekbe nem rakják őket.
Közös bennük, hogy "Zümi szürcsivel" etetnek, vagy mobil etető kocsival.
Az izoszirupot tartálykocsiban, vagy fémhordóban rendelik, simán, gond nélkül teleltetnek rajta.
Az atkairtást az OMME "szakemberének" útmutatása alapján végzik, még a bio méhészek is.
Addig biok, amíg a papírt kitöltik, egyébként amitrázzal védekeznek.
Megdöbbentő volt, hogy eddig semmivel nem kezelték a méhcsaládokat, most kezdenek el papírlapos-étolajos csíkokat belógatni.
Általában 3-5 keret fiasok voltak, ez kicsit kevesebb mint az itthoniak.
Orosz Hegyen 12 fok volt, fújt a szél.
Bennem legnagyobb nyomot egy ifjú gazda hagyott, akinek 2013-ban mutatták meg melyik az anya, és most 235 szép méhcsaládja van.
Okosan, szépen osztotta be a 40.000 Eurót, nem terepjáró vásárlással kezdte mint magyar kollégái.
Saválló, sugaras pergetőre is tellett, valamint 250 virágporszedőre.
A rajszállító ládája igen ötletes volt.
A rajt egy léckeretre rögzített rostaszövetre ütötte, mely úgy nézett ki mint egy nagy szitaszűrő.
Ez a keret pont passzolt egy szállító ládikóra.
Amikor a rajt beleütötte a rostára, gyorsan ráfordította a szállító ládikóra, és egy pöccentéssel az összes méhet beütötte a ládába.
Ekkor gyorsan egy farostlemezből készült fedéllel lezárta.
A szállító láda egyik oldala, szintén teljes felületen rostaszövet.
A rajok így biztonsággal szállíthatók, egy méh abból ki nem jön.
Láttunk, műanyagból öntött, teljesen komplett virágporgyűjtőt.
Az összes méhészt már meglátogatták a medvék, így védekezni kell ellenük.
Tavaly, a szárazságban még a fákról a diót is ledézsmálták.
Összességében a táj varázsa, az erdélyi méhészek szívélyes fogadtatása, és a kirándulás alatt elfogyasztott
védőitalok maradandó élményt okoztak.
A mézárak hasonlóak mint nálunk, a bioméz magasabb, úgy 24-25 Lej, ez 1.700-1.750 Ft!!!!!!
A "normál akác" 18-19 Lej, ez olyan 1.300 Ft.
Üveges akácméz, háznál 30 Lej, ami 2.100 Ft.
Piacon, Békás szoros, Parajd, 40 Lej, ami 2.800 Ft.
Az utóbbi egy-két hétben áresés volt, jelenleg nem is vesznek a felvásárlók mézet.
Nem tudom ehhez mit szól Vivaldi?
Már most szervezzük, hogy jövőre másik útvonalon ismét megyünk.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: RavAsz - 2015. Augusztus 23. 20:54
Fiúk, a szaktanácsadóknak nem az a dolguk, hogy a NP-ot sztárolják? A gyógyszer-cukor programban az engedélyezett készítmények helyett házilag készített, szájhagyomány útján dr.Tóth Péter receptjét alkalmazzák Erdélyben is. Megérik ezek a pénzüket. Szaktanácsadó, OMME IB tag tiltott módszert terjeszt. Geddekasnak már sok ügye van velük, nem kéne felnyomni a kuruzslót valakinek az MVH-nál? Uiós pénzen dagonyázik, és más tollával ékeskedik?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Augusztus 24. 12:23
Nem ártott a méznek a forró nyár - HVG

http://hvg.hu/gazdasag/20150824_Nem_artott_a_meznek_a_forro_nyar?s=hk
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2015. Augusztus 24. 20:32
Ebben az országban nagyon rózsás a helyzet!
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2015. Augusztus 24. 21:35
10% FELMÉRÉS ?????? Tavasszal 300-400 ezer méhcsalád örök álomra tért !!!!!! Korrekt ez a felmérés !!!! Ember legyen a talpán aki megmondja.hogy 2015-ben mennyi akác méz termett !!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 24. 22:23
Ezt nyilatkozta az OMME elnöke?

"Úgy vélte, a felvásárlási árak kedvezően alakulnak: egy kiló vegyes virágmézért 850, a legdrágábbnak számító akácmézért 1500 forintot adnak, az árak pedig még emelkedhetnek."

Önbizalom hányban nem, mérhetetlen tájékozatlanságban pedig szenved az OMME elnöke.
Romániában gyakorlatilag áll a mézfelvásárlás, és a világpiaci árak is erősen elindultak lefelé, amit a Méhészet szaklap is beharangozott.
850 Ft-ot jelenleg senki nem ad a vegyes mézünkért, 1.500 Ft-os akácméz ár pedig a múlté.
Reménykedni természetesen lehet, de a valóság az más.
Jó lenne ha pénzügyi-gazdasági szakemberre bízná az ilyen nyilatkozatokat.
Jogi végzettsége ellenére ügyvédet kér a zűrös ügyeik igazgatásához, akkor a mézpiac elemzéséhez is kéne valaki, aki helyreteszi a fellengzős, minden alapot nélkülöző gondolatait.
Végül, ebből is lehet tanulni.
Figyelni kell az OMME elnökének nyilatkozatit, és pont az ellenkezőjére kell készülnünk.
Cukor ár nem fog változni!
Mi lett?
Komoly áremelkedés.
Mézár emelkedést regisztrál, tuti csökkenés lesz.
Szerinte kedvezőek a jelenlegi árak, akkor majd Gödöllőn mondja ezt bele a mikrofonba is.
Jászberényben 61-en hallgatták előadását, ami a semmiről szólt, de azt jól megfogalmazta.
Szerintem ha ezt Gödöllőn előadja, hogy hurrá mézár emelkedés várható, de a jelenlegi is jó már, akkor egyedül marad a teremben.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Augusztus 24. 22:30
Szerintem aki teheti, nem kell kapkodni az eladással...
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Augusztus 24. 22:48
Nem akarok párhuzamot vonni a kormányzati nyilatkozatok és e között a -szerintem is minden alapot nélkülöző és a jelen állapotokat nem igazán tükröző nyilatkozat között, de bizony ez nagyon emlékeztet.............
Mint ahogy a korábbi hozzászólás már említette, az én véleményem szerint sem lehet szignifikáns véleményt megfogalmazni 10%-ból. Természetesen feltételezni, találgatni lehet, de mindenféleképp nevetségesen hangzik -mint ahogy eddíg bármely e témában tett nyilatkozata -egy olyan embernek aki csak pár éve van a szakmában.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 25. 07:43
Jani bátya!
A mézpiac, és mézkereskedelem külön szakma!
Ennek elemzéséhez, és bármilyen előre jelzéséhez komoly szakember szükséges.
Az OMME elnöke nem komoly, és nem is szakember.
Egy igazi politikus, aki úgy beszél a semmiről, hogy a végén azt sem tudni mit mondott az elején.
Valljuk be, ebben profi.
Ha pedig valamit megígér, azzal csak óvatosan.
Mindig annak ad igazat akivel éppen beszélget, aztán két perc múlva már mást mond, attól függ mit kíván az érdeke, így próbál közöttünk és vezető társai között lavírozni.
Ezt sokan észrevették már az OMME vezetői közül is, mert nekem is panaszkodtak erről, csak nem mondják a szemébe, mert ők is olyan gerincesek mint a földigiliszta.
A méhészeknek azt próbálja sugallni, hogy "még emelkedhetnek is az árak".
Ha figyelmesen olvassátok, ez feltételes mód.
Tehát, ez csak valószínű, ami az én véleményem szerint biztos, csak éppen az ellenkezője.
Ne legyen igazam!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Augusztus 25. 14:15
http://www.agromonitor.hu  (A cikk alján lévő kis rubrikára a "Bővebben" is kattintsatok rá, akkor jelenik meg az egész nyilatkozat!)
Milyen népszerűek vagyunk!
Már a napilapok is a Méhészklub írásait figyelik.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Augusztus 25. 20:46
Még az is lehet, hogy igazat mondott.. A csókosoknak 850 -1500 vagy még több, a dolgozó meg érje be 750 -1300-zal.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Buxa - 2015. Augusztus 25. 21:15
Felmerült bennem a kérdés hogy  az OMME elnöke valójában kinek az érdekét is képviseli? Az általa emlegetett felvásárlási árak nem valósak, meg mi az hogy elégedettek lehetnek a méhészek. Ilyen erővel azt is mondhatta volna hogy túl vagyunk fizetve. Hobbi méhésznek akinek a méhészek pénzén busás havi jövedelme van lehet hogy elfogadhatóak az árak amik nem is valósak. A méhész termel fajtamézeket is és a felvásárló mind vegyes méznek  veszi ezzel elégedettek a vezér szerint a méhészek? Voltaképp kinek az érdekét is képviseli? Legközelebb azt mondja hogy legyünk hálásak a felvásárlóknak és minden egyes felvásárolt kiló méz után csókoljunk nekik kezet?
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Augusztus 25. 21:27
Nekem már rég óta nem kérdés!
Idézet
Felmerült bennem a kérdés hogy  az OMME elnöke valójában kinek az érdekét is képviseli?

Ezt meg mindenki értse úgy ahogy akarja. Tehát nem baj hogy nincs mézed, de legalább vehetnél egy összkerekes autót, ami kihúz a szarból.
Idézet
A földművelésügyi tálca, is igyekezett a gazdák segítségére sietni -tette hozzá megkeresésünkre Mészáros László. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke emlékeztetett arra, hogy működik a nemzeti méhészeti program, amelynek révén a gazdálkodók évi 1.4 milliárd forinthoz juthatnak, s emellett a Földművelésügyi Minisztérium a de minimis rendeletben külön támogatási lehetőséget biztosított a méhészeti járművek beszerzésére. Mindezzel -tette hozzá- a termelők azért elegendő kompenzációhoz juthattak ahhoz, hogy a mennyiségi kiesést átvészeljék. A szervezet adatai szerint tavaly 17 ezer tonna méz termett Magyarországon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Augusztus 25. 22:05
QUQURIQ !!!

Mézes-mázos szép estét Mindenkinek!

A Mai reggeli rádióriport éppen reggelizés közben ért. Meg is akadt a falat a torkomon, amikor elnökünk a körülményekhez képest elfogadható évnek minősítette az ideit. A méz árak meg „elfogadhatónak”
A kereskedők nem a jó termelést dicsőítették, hanem az idei akácméz minőségét!!!
„…mecsoda különbség”!!!
Aki olvasta, vagy olvasni fogja az Agromonitor.hu cikkét, az ne feledje a „bővebben”  -re kattintani, mert ott lakozik a felvilágosultság  és tények, amik a sorok között rejlenek.
…hallgatni vagy elhallgatni… mi vall a bölcsességről, vagy a szándékos csúsztatásról…

Nos, íme ami a „bővebben” mögött rejlik …

„Bár a napraforgó- és a vegyes virágméz mennyisége csökkent, a legjobb minőségű, és ezzel együtt a legdrágább akácmézből több kerül a polcokra. Az aszály és a rendkívül forró nyár ellenére mintegy ezer tonnával nagyobb az idei méztermés az előző évinél – írta az OMME-elnök nyilatkozatát idézve a Napi Gazdaság hétfőn. Mészáros László azt mondta a lapnak, hogy bár a napraforgó- és a vegyes virágméz mennyisége csökkent, a legjobb minőségű, és ezzel együtt a legdrágább akácmézből több kerül a polcokra. „Az árak a tavalyi történelmi csúcshoz képest csökkentek, de a termelők elégedettek” – mondta az OMME-elnök.

Ebből az elégedettségből nem sok látszik a méhészek fórumán, ahol az egyik hozzászóló azt felvetette, hogy a tíz százalékos felmérés komolytalan, miközben tavasszal 300-400 ezer méhcsalád pusztult el. „Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy 2015-ben mennyi akácméz termett” – állította.

Az agromonitor.hu-nak egy hónapja a méhészek gyenge-közepesre, a kereskedők inkább mennyiségben is jóra, minőségben pedig kiválóra osztályozzák az idei akácméztermést. A probléma azonban már akkor is látszott: leállt a mézpiac, a felvásárlók az exportárakra hivatkozva nem kínáltak többet a kilónkénti 1300-1350 forintnál, miközben a termelői elvárások 1500 forint körül mozogtak. A mézet Magyarországról exportáló felvásárlók már akkor figyelmeztettek: a Romániából, Szerbiából, Horvátországból, de már az Ukrajnából és Moldáviából is Nyugat-Európába érkező akácméz lenyomja az árakat.

Utóbbit erősítette meg Nagyernyei Attila erdélyi beszámolója is: mint írta a „normál akácméz” kilójának felvásárlási ára 1300 forint körül van, de „az utóbbi egy-két hétben áresés volt, jelenleg nem is vesznek a felvásárlók mézet”.
Vég komment…..
…hogy miért is állnak a méz árak???

Ez már a Kiskakas kommentje!
Aki már pár éve a szakmában van, nagyon jól megtanulta, megtanulhatta, hogy az európai kiszerelő üzemek "szabin vannak”! Nincsen nagyker felvásárlás!
Aki teheti sütteti a hasukat valamelyik tenger partján, és nem is gondolnak a mézre!
Addig idehaza, egy-két kereskedő megpróbálja kihasználni az alkalmat, és meghírdeti a nyomott méz árakat a „nyomott” méhészeknek!
Aki adja, nagy nyereség! (kereskedőknek)
Ha sokan adják, „akár kiinduló belföldi méz ár is lehet!!!”
Persze a kényszervállalkozó kezdő méhészek adják, mert ebből a pénzből szeretnék beetetni méhcsaládjaikat!
A” hideg idő” előtt nem szabad oda adni a mézeket senkinek semennyiért!
Az igazi piac csak november elején indul be!!!
Túl sokáig sem szabad kivárni!
Február vége már csak a méz eladás vége lehet! Innentől csökken a méz ára.
Nem a belföldi kereskedők befolyásolják a méz árát, csak nekik adjuk el a mézeinket, aminek 80 % külföldön köt ki!
Tehát!
Az OMME elnöke sem jósolgathat méz árát illetően, mert még addig nagyon sok minden történhet a világpiacon.
Jöhet egy igen kemény és hosszú tél is, ami ugrásszerűen feltornázza a méz világpiaci árát.
Mi most a teendőnk?
Várni a „hidegre”, várni a szerencsénkre…
A meggondolatlan nyilatkozatoknak, meg nagyon nagy  kára lehet…

A türelmesen hideget váró Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Augusztus 26. 18:57
És egy vak hang nem hangzott el arról, hogy a termelésben mennyire komoly kockázati tényező a méhmérgezés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Buxa - 2015. Augusztus 26. 21:36
Már hogy hangzott volna. Most az ünneplés ideje van  hiszen még méhésznek soha nem volt ennyire jó sora
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Augusztus 27. 12:44
Lehet, hogy Mészáros úrnak soha nem volt ilyen jó sora, de a méhészek ebben az érzésben nem osztoznak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Buxa - 2015. Augusztus 27. 21:03
Miért ilyen negatív mindenki? ;D Azt mondta vezérünk hogy minden szuper! Szóval mindenki bontson pezsgőt és ünnepeljünk :) Hogy a méhészeti ágazat ezer sebből vérzik az huszadrangú kérdés
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Augusztus 27. 21:10
QUQURIQ !!!

Ma a piacon a vevők a fejemhez vágták, hogy miért adom ilyen drágán az akácmézet, amikor a méhészek vezére megmondta, hogy nagyon jó évet zártunk, és jó volt az akácméz termés!
Mit is válaszolhattam volna…
Vezérünk nem ebben az országban méhészkedik?
Vezérünk kezdő méhész? (szakmai elnökünk hirdette még az elnökválasztás előtt)!!!
Vezérünknek még nem volt igazán jó termelési éve?
Vezérünk nem ért a méz kereskedelemhez?
Vezérünknek hátulról súgják a mézpiaci hülyeségeket?
…A hír meg így szólt!
…régen nem volt ilyen jó minőségű a magyar akácméz mint az idén!
Nem így szólt, hogy régen nem volt ilyen mennyiségű akácméz!
A minőség és a mennyiség nem ugyanaz!
Ez olyan mint az OMME vezetése!
Nem minőségi, hanem mennyiségi…
Meg is látszik az utóbbi 3 év böszmeségén!
Hajrá fiúk!(lány) Nincsen már sok hátra, jön az igazság Órája!

Addig is ügyel Rátok  a Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Augusztus 28. 11:59
Ha már annyiszor felhozzuk példaként a borágazatot...
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/gazdasag/demonstralnak-a-szolosgazdak-626529
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Augusztus 28. 12:16
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2015-08-28

Hajnal -táj műsor 05:46- tól méhmérgezésekről beszélnek Mészáros is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. Augusztus 31. 22:28
A méheket fenyegető veszélyekről szól egy német nyelvű film. http://www.zdf.de/ZDFmediathek#/beitrag/video/2448566/nano-spezial-vom-15-Juli-2015:
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Szeptember 01. 22:37
http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/pusztultak_a_hordobogarak/2443626/

http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/14004/a-mezfogyasztas-jotekony-hatasai
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Szeptember 02. 20:58
Hát mit mondjak , megvan a visszhangja az OMME elnök nyilatkozatának.
A múltnap a kisboltban ahová néha járok vásárolni, tegnap meg a benzinkúton ahová tankolni járok szólítottak meg az ismerősök. "Most aztán jól megy ám a méhészeknek , az elnök megmondta, ne is szólj semmit."

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Szeptember 03. 22:33
http://www.kemma.hu/komarom-esztergom/gazdasag/kozepesnek-nevezheto-megyenkben-is-a-meztermes-627527
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. Szeptember 04. 14:33
Sziasztok!

Lehet már valamit tudni a mai tárgyalás eredményéről?

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Szeptember 04. 16:39
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-parazitaval-fertozott-poszmehek-ongyogyitast-vegeznek-2396083
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Szeptember 09. 11:42

Már méheket is tarthatunk házi kedvencként
http://www.nlcafe.hu/otthon/20150909/mehek-hazi-kedvenc/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Szeptember 10. 21:09
Tisztelt Méhészklub olvasók!
Az OMME honlapjának vezető híre még mindig ez.

"Nyitóoldal
Tájékoztatás jogerősen lezárult peres eljárással kapcsolatban
Posted: 2015-09-01"

Nem tudom ki, hogy van ezzel, de engem naponta hívogatnak a méhészek, mi van a gyógyszer-cukor támogatások kifizetésével?
Tíz napja ez a legfontosabb hír az OMME-ban?
Tényleg nagy a baj.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Szeptember 11. 09:13
Teljesen hibás a jogi értékelést adott Dr. Soós Tibor ügyvéd a Fővárosi Itélőtábla ítéletéről.

Kezünkben van egy másik jogi értékelés, ami szerint az OMME jelenlegi vezetése valóban  megsértette az alapszabályt a 2013 őszi OV-n és meg kell szüntetnie az így kialakult jogszerűtlen állapotot.

Kíváncsi vagyok, hogy akarják végrehajtani az ítéletet. Merthogy van teendőjük, az nem kétséges.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Szeptember 11. 11:11
Esetleg a te kezedben lehet egy ilyen „értékelés”, amit valakitől önállóan kérhettél, ugyanis az engem az ügyben képviselő ügyvéd az értékelését az OMME által kiadott magyarázat után csak most készíti. Ezért megkérlek, hogy egyes szám, első személyben fogalmazz, mert ez maximum a te egyéni akciód lehet!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Szeptember 11. 14:58
Az Ítélőtábla ítélete szerinted nem mondja ki, hogy az OMME megsértette az alapszabályt?
Dehogynem.
És az bizony nemcsak a választott vezetőink kezében, hanem a mi kezünkben is megvan.
Az más kérdés, hogy Ők nem hajlandók nyilvánosságra hozni, hanem magyarázgatják.
Cselekedniük kéne!
Vajon mit tesznek?

Dr. Soós meg mehet a showhivatalba vagy egy showműsorba a sótlan magyarázataival.
Rájöhetne már Dr. Mészáros László, hogy Dr Soósnak az egyesületi jog ismerete nem a legerősebb oldala. Ha megnézte volna a referenciáit, akkor láthatta volna, hogy az államigazgatás, közbeszerzés területén bőven vannak tapasztalatai, de az egyesületi jogban csak egy ügyvitelt mutat be. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Szeptember 12. 19:39
És az bizony nemcsak a választott vezetőink kezében, hanem a mi kezünkben is megvan.

Nekem biztosan nincsenek vezetőim, én tudtommal egy egyesületbe léptem be, ahol nincsenek vezetők, itt választott tisztségviselők vannak. Nem mellesleg a magyar szabályozás ennek az egyesületnek a tagságát írja elő az ágazati támogatások igénybevételéhez, mintegy beterelve a méhészeket az egyesületbe. Persze nem azon szándékból írja elő a tagságot, hogy sok esetben alkalmatlan emberek vezetgessenek méltatlanul és jogalap nélkül másokat, hanem azért mert a szakmai képzést, ismeretterjesztést, szakmai igények feltérképezését stb., így látja a legegyszerűbben megoldhatónak. A jelen viszonyok viszont egyértelműen azt mutatják, hogy ez hibás út.

Ebben az egyesületben a tisztségviselők –tisztelet a kivételnek- speciel nem értenek ahhoz, hogy miként kell szabályosan, demokratikusan és egységesen működtetni egy egyesületet. Amíg egyes kommunista rendszerben szocializálódott tisztségviselők például abban a primitív elképzelésben élnek, hogy a személyükkel szemben megfogalmazott kritika szankcionálásaként ki lehet zárni méhészeket a nemzeti és uniós támogatásokból, addig itt mindenről lehet beszélni, csak éppen európai értékrendről nem. Az lenne a non plus ultra egy demokráciában, ha tényleg ilyen tisztségviselők vezetgethetnének kényük-kedvük szerint. Ezt nyugodtan el lehet felejteni.     
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Szeptember 13. 22:08
Litterae:
Idézet
Nekem biztosan nincsenek vezetőim, én tudtommal egy egyesületbe léptem be, ahol nincsenek vezetők, itt választott tisztségviselők vannak.

Megette a fene, ha választott tisztségviselőink nem vezetők. Vagyis, ha vezetésre képtelenek, vezetői képességük nincs. Dobzse Lászlókra nincs szükség.

Gyakorlatilag le is írtad, hogy a jelenlegi választott tisztségviselőink feladatukra pont azért alkalmatlanok, mert vezetői képességük közelit a nullához.

Az OMME elsődlegesen, másodlagosan és harmadlagosan is érdekképviseleti szervezet és csak mind ezek után, mellett következik a támogatási rendszerben a hivatali feladatellátás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Szeptember 14. 09:09
Láthatóan nem érted az egyesületei szervezeti felépítés lényegét, és ezzel bizonyára nem is vagy egyedül. Anno ez valóban nem képezte az általános oktatás részét, az elmúlt tíz évben viszont már biztosan szerepelt tantervi anyagként, jómagam is tanítottam egy középiskolában. Én ilyen triviális kérdést nem fogok most magyarázni, ha érdekel a téma, akkor utána tudsz olvasni, az Internet korában ez csak egy kis időráfordítást igényel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Szeptember 15. 17:55
Szerintem ez nem iskolás kérdés és ennek megvitatása a nyilvánosságra tartozik. Lehet, hogy ugyanazokra gondolunk, és még a felelősség tekintetében sem áll távol kettőnk gondolkodása, de szavak tartalmát kell kifejtenünk, hogy érthető legyen.

Vezetői képességek nélküli embereket megválasztani tisztségviselőnek a szervezet legyengülésével szétesésével jár. Ma ezt éli át az OMME. A demokráciát nem szabad úgy értelmezni, hogy akinek tisztséget ád a nép, annak észt is ád.

Buchinger, Bross, Sajermann stb nem attól voltak jó vezetők, mert meg lettek választva egy adott tisztségre, és Dr. Mészáros László sem azért halmoz hibát, hibára mert megválasztották. Buchinger, Bross, Sajermann, Mészáros között a különbség, hogy látta vagy nem látta a közös érdekeket, tudta vagy nem tudta mit kell tenni a közös érdekek érvényesítéséért.

Az egyesületekben működő választási rendszernek, demokráciának éppen az a feladata, hogy visszajelezzen és az alkalmas, tehát vezetői képességekkel rendelkező választott tisztségviselőket megerősítse, a gyenge képességűeket pedig menessze.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Szeptember 17. 19:07
QUQURIQ !!!

Még is az említett vezetők közül Mészáros vívta ki magának a hallhatatlanságot!
Ennyi baromságot az összes vezető nem csinált hétszer annyi idő alatt mint Mészáros „elnökünk”!
Felvett, (a tagság által meg nem szavazott) feleslegesen a fizetése és ügyvédekre szétszórt OMME tagdíjaik elherdásásának viszont a nagymestere!
Most hasonlítgassuk csak össze, hogy mennyi pénz is folyt ki Mészáros idejében az OMME kasszából!.
…és még nincs vége a diktatúrájának!

A demokratikus és tagságát féltő Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Szeptember 18. 21:27
http://www.kiskegyed.hu/test-es-lelek/megelozes/egy-evig-mezes-meleg-vizet-ivott-az-eredmeny-hihetetlen-140327
Akkor igyon inkább teát mézzel. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Szeptember 25. 21:27
http://www.origo.hu/kornyezet/20150925-posztmeh-evolucio-klimavaltozas-nyelv-testfelepites.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Szeptember 27. 12:50
http://www.sonline.hu/somogy/gazdasag/megszunik-a-cukorkvota-nagy-kuzdelem-lesz-a-piacon-631162
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Szeptember 28. 21:03
Figyelem!
Holnap reggel 7 óra 50 perctől a Duna World TV-n, Buchinger György az OMME alapító elnöke, salgótarjáni méhésszel készült kisfilmet láthatjátok 26 percben.
Szerintem ne hagyjátok ki.
Buchinger György szeptember 25-én ünnepelte 75. születésnapját!
A Fekete-Fehér Méhészklub nevében gratulálok Neki, és egyben további jó egészséget kívánunk!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Szeptember 29. 11:44
http://www.agroinform.com/gazdasag/japan-magyar-mezben-furdik-24583?utm_source=hirkereso&utm_medium=HIRpromo&utm_campaign=24583
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Szeptember 29. 15:40
Micsoda szöveg ez, hogy mézben fűrdik. A japán vásárló mindig sok mézet evett és ebben az Aranynektár féle mézmennyiség csepp a tengerben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2015. Szeptember 29. 19:16
Milyen nehéz eladni a mézet, mégis újabb gépsor beállítása  következik. Nem ellentmondásos kicsit ez az egész?
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Szeptember 30. 21:56
"http://www.sonline.hu/somogy/gazdasag/megszunik-a-cukorkvota-nagy-kuzdelem-lesz-a-piacon-631162"

Az itt közölt írás szerint azért csak csurranhat cseppenhet az OMME KFT-nek is abból a mostani 42 ft/kg árkülönbözetből, s  mint az írás állítja ez korábban is megvolt. Egyed úr azt nyilatkozta anno, a cukron szinte semmi nyereség nincs. 25 tonnával számolva egy kamionnyi tétel 1millió 50 ezer minusz a szállítás.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 02. 09:02
Na végre valami jó hír szivárgott ki az éterbe!
Az OMME "Hivatalban" ma megbeszélést tartanak, a téma a mézhamisítás.
Észhez tér az érdekvédelmi szervezet?
Az egyszerű méhész meg nem is tudja, hogy a kiváló termékét azért nem tudja jó áron eladni, mert ismét dől be az országba és Európába az "EU-n kívüli" méz?
Pedig ez szöges ellentétben van a magyar, és az európai méhészek érdekével!
Amikor benyomtak bennünket az unióba, reménykedtem, hogy végre a belső piacainkat megvédik.
Aztán jött a nagy csalódás.
A brüsszeli nyakkendős seftelők sem különbek egy petákkal sem!
Egy nemzetközi maffiahálózat tartja béklyóban a tisztességes termelőket?
A válasz, igen.
Reménykedve várjuk az OMME és a magyar kereskedők mai találkáját, hátha dönt a józan ész, kiközösítik azokat akik tisztességtelenül használják címkéjükön a magyar trikolórt, miközben vélhetően kínai mézet palackoznak.
Ez ellen remélem az OMME képviselői keményen fellépnek, mert ha kihagyják ezt a lehetőséget ismét egy fekete folt esik az érdekvédelmi tevékenységükön.
Hajrá OMME azt üzenjük árgus szemekkel figyelve!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 03. 19:58
Nem tudom ki, hogy van vele, de nem igen szivárogtattak ki hírt az OMME "Hivatalban" tartott közös, egyesület-kereskedők találkájáról.
Biztosan olyan téma a mézhamisítás, eredethamisítás, kínai mér árusítás magyarként ami nem tartozik ránk.
Bevett szokás a titkosítás.
Csak reménykedni tudok, hogy ha valamilyen tájékoztatást is kapunk, az nem a mellébeszélés lesz.
Nagy a csend, valamire készülnek?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 04. 11:48
QUQURIQ !!!

Hírözön???
…hát persze!
Az elnököknek azért osztották ki a „nyelves” laptopokat, ….azzal a magyarázattal, hogy így minden hír abban a pillanatban „közkincs” lehessen, ahogy megtörténik.
Tehát kedves OMME vezetés, várja a tagság az összes hírt ami az OMME háza táján kering!
De csak a való igazság érdekli a tagságot, a hasba akasztás tudjuk az OMME vezetésének egy új sportága!
Miért?
Mert, ha az OMME tagdíjat fizetői nem lennének, úgy nem lenne „keret” a „nyelves” laptopokra!
Tehát a saját laptopjainkból, várjuk a saját valós híreket is!
Tetszik, nem tetszik ezért vannak!

Az informatikus Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 04. 22:18
Aprócska hírek azért kiszivárogtak, holnap sokkal többet tudok majd a történtekről.
3 kereskedő kivételével az egész "krém" részt vett a megbeszélésen.
Fő csapás iránya  az volt, hogy dől a kínai méz az EU-ba, és Magyarországra.
A fogyasztókat átvágják, mert az EU és EU-n kívüli mézek keveréke felirat miatt egyes kereskedő feljogosítva érzi magát, hogy a magyar zászlót felhasználva a címkéjén így árulja, miközben nagyrészt Kínai az üveg tartalma.
Mi termelők meg sopánkodunk, hogy a kereskedők nem veszik meg a kiváló minőségű termékünket.
Ez rettenetesen sérti a termelők érdekeit, amiért talán az OMME urai is felemelik szavukat.
Dr.Mészáros László OMME elnök állítólag egy kicsit tanácstalan, hogy adja elő nekünk, nem lesz áremelés, örüljünk ha marad az 1.300 Ft-os akácár.
Az biztos, hogy az elnöki pozíció nem passzol neki, de közgazdász se legyen.
Ami egyértelmű, hogy az EU és a magyar jogszabályokat is meg kell változtatni, mert jelenleg ezt játsszák ki!
Hogy ehhez mekkora tehetsége lesz a jelenlegi OMME vezetésnek kétségeim vannak.
Az első brüsszeli tüntetésből nem lett semmi.
Pedig itt az asztalt kell ütni, hogy a politikus urak feleszméljenek, az UNIÓ nem védi meg a termelőket, a belső piacok nem léteznek, véleményem szerint már az UNIÓ sem.
Micsoda duma volt!
"Ehetünk e mákos gubát?"
Most mi lesz az új szlogen?
"Ehetünk e Magyarországon végre magyar mézet?"
Ez a kérdés válasszatok.
Ahhoz, hogy a jogszabályokat a termelők érdekeinek megfelelően megváltoztassák "tökös" vezetők kellenek!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 04. 22:39
Ennek a problémának a megoldása meghaladja Magyarország lehetőségeit. Csak európai összefogással lehet valódi eredményt elérni a kinai olcsó import ellen.

Mit lehet most tenni? A vásárlókat kell tájékoztatni, hogy mit is jelent minőségben az EU nem EU jelölés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 05. 08:34
QUQURIQ !!!

Mi ez a kertelgetés?

Miért nem írjuk ki a forgalmazó cég nevét, METRO áruház, hogy itt kapható a trikoloros „magyarnak” nem mondható, de itt forgalmazott akácméz?
Az OMME vezetése nagyon jól tudja, hogy ki és kik is hamisították a mézeket!
Mért nem lép fel a magyar méhész társadalom egy országon belüli tüntetéssel, mind a kereskedő cég előtt, mind a csomagoló tulajdonos háza előtt???
Sajtó, TV, rádió!
Rá kell kényszeríteni a forgalmazó céget, hogy ne szállíthasson be többet az illető, még az újonnan alakított cégével sem!
Hol vannak ilyenkor az élelmiszer lánc nyomon követhetősége???
Mit tesz ennek megakadályozásában a szakminisztérium?
Hány méhész család életét keseríti meg egy, vagy egy pár gané!
A tisztességes kereskedők elől meg elveszi a lehetőséget!
Már nem csak években lehet ezt lemérni, hanem évtizedekben, hogy ezek a gané hamisítók hány tonna hamis mézzel etették meg a kisgyerekeinket, unokáinkat, várandósakat, nyugdíjasokat, betegeket!!!!!!!!!!!!!
….- és mit tesz az OMME vezetése?
SEMMIT!  Tárgyalgat, bekötött szemmel, hol ott nagyon jól tudják, hogy ki a kulcsfigura!
Akreditált laborokban méz vizsgálatok, kommandósok, Nav bevetése, úgy mint pár évvel ezelőtt!
Igaz, ott a kereskedők jelentették fel egymást, egy piaci hideg háború volt!
Az is igaz, hogy a feljelentett ártatlan volt, ma is kereskedne, ha tisztességesen hagynák!
Pár évig beszartak a hamisítók, volt akit el is tiltottak a szakmától.
Most kezdődik minden előröl!
Tehát Tisztelt vezír kar!
Csináljanak már végre valamit a leváltásuk előtt, hogy jó szájízzel távozhassanak!

Üdvözlettel: Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 05. 08:51
Kikakas!
Alapvetően egyet értek a felháborodásoddal, és az utolsó soraiddal mindenképpen.
De.
Véleményem szerint, akár milyen furcsának is tűnik ez NEM mézhamisítás!
Még csak nem is eredethamisítás.
Egyszerűen olyan jogszabályokat kreáltak a nyakkendős maffiózók, hogy ezt egy két jól értesült kicsomagoló kihasználja.
Igen!
Amikor ráírják az üvegre, hogy EU és EU-n kívüli országok mézeinek keveréke, attól abban az üvegben még talán méz is van.
A nagy baj ezzel (és itt volna óriási szerepe az OMME-nak)hogy a kiváló minőségű magyar termelői mézeket kiszorítják ezekkel a silány minőségű édesítőszerekkel, és a vásárlókat becsapják, mert az üvegen ott látható a magyar zászló!
Az OMME-nak véleményem szerint a figyelemfelhívás volna a szerepe, de ez annyira nem működik most, hogy még a méhészek sem tudják mekkora a baj.
Ez a jelenlegi vezetés részéről ismét egy történelmi hiba(még talán bűn is), hogy a saját tagságát nem tájékoztatja a díszes társaság, sőőőt azzal altat bennünket, hogy 1.500 Ft fölé fog menni az akácméz ára.
A kínai mézet 2 EURÓ-ért kamionos tételben házhoz szállítják!!!!!!!!!!
Akkor nekünk mi a jó frászért adnának 5 EURÓ-t?
Tehát ez a dolgok gyökere, és itt az EU nyakkendős maffiózói a fogók, mert érdekeltek a bizniszben!
Addig amíg a termelők ezt elnézik semmi jóra ne számítsatok.
Mi a megoldás.
Amit a hús, tej és más ágazatok érdekképviselői tesznek.
Oda kell elküldeni az OMME gőgös urait, hogy tanulmányozzák mi is az érdekképviselet, nem a politikai behódolás legyen számukra az elsődleges.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2015. Október 05. 09:25
Oda inkább ne menjenek!!! :o. Ott 15-17 évvel ezelőtti felvásárlási árak vannak. A malacot marhát kinyírták, a tejcsarnokokat bezárták ezer éve. Egy két futtatott pártkatonának van mintagazdasága amit néha látni a tévében. Pl: csányi papa hizlaldája meg ilyenek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 05. 10:45
QUQURIQ !!!

Attila!

„Véleményem szerint, akár milyen furcsának is tűnik ez NEM mézhamisítás!”
Szerintem minden olyan „művelet” (hamisítás, eredet, idegen anyag, idegen pollen, külföldön termelt mézek, vásárló i félrevezetés !!!!
Magyar méz hamissá tétele!
Keresekedőink, további akác árcsökkenést irányoztak elő. Az OMME elnöke reszkető hangon kérdezte, hogy ezt Ő hogyan jelentse be a méhészeknek???
Erre egy hang megszólalt!
Lacikám, te már akkor nem leszel elnök….
Néma csend, majd Cserényi beordítva,” mi maradunk, nincs ellenfelünk”!!!
…….vagy csak Cserényi azt hiszi???

A tudósító Kiskakas!   :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: kerekes.batya - 2015. Október 05. 11:56
Azert ne csodalkozzunk hogy a vekonyabb penztarcaval rendelkezo vevokor megelekszik a gyengebb minosrgu bolti mezzel is. Keddi horgaszatkor meselte a haver hogy pesten egyesek 2700 es 3000ert adjak az akacmez kilojat... vannak olyan "csoro" vevoim, akik a minosegbol nem engednek!!! Inkabb ezt kellene tudatositani! Es szerintem a masik fontos dolog az onmerseklet amikor kialakitjuk az eladasi arainkat!! Ha elfogy a sajat hazi kolbasz, en se a tescoba rohanok...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 05. 13:38
Kerekes.batya!
Természetesen azon senki nem csodálkozik, hogy a vékonyabb pénztárcával rendelkező vevőkör megelégszik a gyengébb minőségű bolti mézzel.
Véleményem szerint nem érted a problémát.
A félrevezetett, megtévesztett vevőt átvágják akkor, amikor ehhez a termékhez nyúl, mert rajta van a magyar zászló!
Ő úgy gondolja, pláne ha kicsit rosszabbul lát (mint én), hogy magyar termelői mézet vásárolt olcsón.
Mint tudjuk a minőségi áru és az alacsony ár valahogy nem passzol.
Tehát azért mert valakik csalárd módon átvágják a fogyasztót bennünket ne sarkalljon arra, hogy mi is adjuk olcsóbban!
Igen is a méhekkel való bíbelődésnek benne kell lennie a méz árában.
Kicsit érdekesnek tartom, hogy az OMME "Hivatalban" az a kereskedő-mézkiszerelő osztotta az észt, aki a legnagyobb kárt okozza a méhésztársadalomnak.
Már azt is aggályosnak tartom, hogy leültek vele cseverészni!
Bizony most kéne annak a módját megtalálni, hogy ezek a kereskedők ha be is hozhatnák a kínai mézet, azt tüntessék fel a címkéjükön.
Akkor lenne sportszerű a kínálat, és igazi verseny.
Amennyiben ekkor is ezt választja a tisztelt honi vásárló, nem a magyar mézet, az már fájdalmas, és társadalmi-szociális probléma.
Szerintem sok méhész nem is törődik ezzel a kérdéssel, majd csak akkor, ha már 1.000 Ft sem lesz az akácméz felvásárlási ára, mert ez nem magyar jelenség, hanem világméretű probléma.
Szerintem már így is csak futunk az események után, nagyon langyos volt eddig az OMME ez-irányú tevékenysége.
Az OMME Kontroll Csoport tagjainak üldözésében mintha aktívabbak lennének.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Október 07. 12:14
Figyelem! Szenzáció következik:


http://www.heol.hu/heves/kozelet/fertozo-betegseg-sujtja-a-meheket-zarlatot-rendeltek-el-632806

 ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2015. Október 07. 14:20
"Azzal kezdődik hogy elnéptelenednek a kaptárak" Hogyne.
"Minden méhcsaládot ellenőríznek"  Lassan már papíron is nehézségekbe ütközik, nem hogy ténylegesen.
Többezer méhcsalád jut egy eüsre, ha mást sem csinálna akkor sem volna képes rá.
De nem ez a fő baj, hanem az hogy rengeteg akkut fertőzésről hallani, ezekben az esetekben maga a méhész a felelős a baj elhatalmasodásáért. Az az nem veszik időben észre, vagyis hosszú ideig bele sem  nem  néznek a fészekbe. De lehetne sorolni a többi hanyagságot is, kutatásos időben szabadban pergetés, lépek, szabadon tárolása. A  direkt, rajbefogás céljából nyitvatartott kaptárak. A kiéppített lépek kereskedelme.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 07. 14:38
No, beszéld meg Kiváncs111-gyel, hogy miért is elég a jelenlegi méhegészségügyi létszám. Ugyanis nagyon tiltakozott a nyugdíjas korú méhegészségügyisek újbóli munkába állítása ellen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2015. Október 07. 17:10
Nállunk jelenleg még van egy méhegészségügyis, mi még "szerencsések" vagyunk. Igaz régebben 3-4-en is voltak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 07. 17:55
No, beszéld meg Kiváncs111-gyel, hogy miért is elég a jelenlegi méhegészségügyi létszám. Ugyanis nagyon tiltakozott a nyugdíjas korú méhegészségügyisek újbóli munkába állítása ellen.

Asztánnék' eztet má' megint miből következtetted ki az okos fejeddel Tezsvírem?
Na most megyek méhészgyűlésre, de ha megjöttem kapsz a buksidra. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 07. 18:16
Hát abbul tezsvír, hogy nem akarod, hogy az OMME átvegye a méhegészségügyi felelősöket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 07. 20:56
Na akkor nagyon mellényúltál már megint.
Egy szóval sem mondtam ezt. Nem mintha befolyással bírna amit mondok. :) De ha már szóba hoztad:
Ha az OMME átvehetné, akkor a mozgásképtelen, leépülő nagyon idős méhészek közül ki döntené el a feladat ellátására megfelelő személyek (még) alkalmasságát? Létrehoznának egy újabb hivatalt, vagy kft-t? Lennének újabb állások azoknak, akik nem lettek méhészek, csak méhtartók. Sokuk időszakosan  :o , aztán fű alatt vesznek újra. Nem ismersz ilyet?  :( Ki ellenőrizné őket. Nem mintha most valaki is foglalkozna ezzel, de legalább ott áll valaki a méeüs mögött.
Hallottál már olyat, hogy egy érdekvédelmi ( jaj!  :o  ::) ) szervezet, - amit most is csak egy érdek tart össze, a támogatások  - kapott ilyen feladatot? Még több vezírt? Újabb semmitérő előadások és felkészítések a nemzetiből, vagy az elkülönített pénzből, ami csak fogyna és fogyna, de amire kellene arra nem jutna. El tudod képzelni, hogy a hatóság nélkül mekkora pénzmosoda és korrupció lenne itt pár év alatt a mesterségesen előállított nyúlós miatt. Hány család menne betegen, mert függésbe kerülne a felelős a főnöktől, sőt felügyelet nélkül veszélybe is. Most is van bőven sár, de kuss van, mert baj lenne belőle, meg aztán én sem akarok tippeket osztogatni a csibészeknek...
Na és akkor mit csinálnának a hatósági állatorvosok? Mert ugye aki érti is az orvoslást, az már magánzó, nem csinovnyik. Alig van a méhen kívül állat. Jó helyen van az állategészségügy. Nem szabad kiadni senkinek sem, főleg nem oda, ahol még egy hetes frissítésű zárlat térképet sem tudnak létrehozni, habár nem is feladata az OMME-nek. Felőlem aztán addig rugdosod a vezetést ez ügyben amíg akarod, de én nem leszek hozzá szekértoló. Azt meg nem fogja senki sem egy érdekvédelmi szervezet javaslatára egy ágazatban sem megváltoztatni, hogy közszvérában nem dolgozhat nyugdíjas, csak akkor, ha mutyi politikai "szabadságharcosfülkeforradalmár". Mint Te. :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 08. 15:19
A méhegészségügy felelős most se rendelkezik hatósági jogokkal, ő egy egyszerű szakértő, akinek csak annyi joga van, hogy vizsgál és felveti a gyanút, de igazolni a gyanút nincs joga. Ha az OMME kötné a szerződést a méhegészségügyi felelőssel, akkor is a hatósági jogok az állatorvosnál maradnának.

Kiváncsi111
Idézet
Ha az OMME átvehetné, akkor a mozgásképtelen, leépülő nagyon idős méhészek közül ki döntené el a feladat ellátására megfelelő személyek (még) alkalmasságát?
Aki eddig, tehát a helyi méhészek és a hatósági állatorvos, hiszen ez eddig is bizalmi viszony volt és ezután is az marad. Az állatorvosnak a vétójoga továbbra is megmaradhat.

Kiváncsi111
Idézet
Létrehoznának egy újabb hivatalt, vagy kft-t?  Lennének újabb állások azoknak, akik nem lettek méhészek, csak méhtartók.
Semmi értelme. A szerződések sablonok, a nyilvántartás számítógépes. A jelenlegi OMME apparátus elég nagy létszámú, ha a szaktanácsadókat is belevesszük.

Kiváncsi111
Idézet
Sokuk időszakosan  :o , aztán fű alatt vesznek újra. Nem ismersz ilyet?  :( Ki ellenőrizné őket.
Ez barátom egy mondvacsinált indok részedről. Méhtartók mindig voltak és lesznek. Nem oszt a Jó Isten mindenkinek elegendő eszet. De ez független a méhegészségügyi hálózat létezésétől.

Kiváncsi111
Idézet
:( Ki ellenőrizné őket. Nem mintha most valaki is foglalkozna ezzel, de legalább ott áll valaki a méeüs mögött.
A méhegészségügyi ellenőrt továbbra is a hatósági állatorvos ellenőrízné és felügyelné. Ahogy most is.

Kiváncsi111
Idézet
Hallottál már olyat, hogy egy érdekvédelmi ( jaj!  :o  ::) ) szervezet, - amit most is csak egy érdek tart össze, a támogatások  - kapott ilyen feladatot?
Ez nem érv. Akár hallottam, akár nem, ez a rendszer működőképes lenne. A jelenlegi vezetés kezében természetesen nem lenne működőképes.

Kiváncsi111
Idézet
Újabb semmitérő előadások és felkészítések a nemzetiből, vagy az elkülönített pénzből, ami csak fogyna és fogyna, de amire kellene arra nem jutna.
A méhegészségügyisek képzése elég felületes jelenleg, sőt sok megyében nincs semmilyen képzés. Ami képzés folyik, azt jelenleg is az OMME szervezi és csak ott van, ahol a szaktanácsadó ezt megszervezi. A színvonala meg olyan, amilyet a szervező összeválogat. Szerintem a jelenlegi gyógyszer-cukor támogatás helyett inkább méhegészségügyi képzést kellene csinálni, hiszen azzal a betegség megelőzéséért lehet sokat tenni.
 
Kiváncsi111
Idézet
El tudod képzelni, hogy a hatóság nélkül mekkora pénzmosoda és korrupció lenne itt pár év alatt a mesterségesen előállított nyúlós miatt. Hány család menne betegen, mert függésbe kerülne a felelős a főnöktől, sőt felügyelet nélkül veszélybe is. Most is van bőven sár, de kuss van, mert baj lenne belőle, meg aztán én sem akarok tippeket osztogatni a csibészeknek...
Korrupcióra semmivel se lenne több lehetőség mint most, hiszen a hatósági jog, tehát a fertőzéssel kapcsolatos összes intézkedés joga továbbra is az állatorvos kezében maradna. A méhegészségügyi felelős semmivel sem rendelkezne több joggal mint most. Légy egy kicsit óvatosabb, mert ezzel a kijelentéseddel a hatósági állatorvosokat vádolod meg korrupcióval.

Kiváncsi111
Idézet
Na és akkor mit csinálnának a hatósági állatorvosok? Mert ugye aki érti is az orvoslást, az már magánzó, nem csinovnyik. Alig van a méhen kívül állat.
Ugyanazt, amit eddig. Nem többet és nem kevesebbet! És továbbra is azt mondom, hogy ne sértegesd általánosítva az állatorvosokat. Lehet, hogy a te állaorvosod ilyen. Tegyél róla, hogy változzon.

A sértegetéseket meg abbahagyhatnád, mert én tisztellek annyira, hogy veled ezt nem teszem és viszonzásképpen nem kérek tőled többet, mint amit magamtól elvárok! 

A forradalmárkodáshoz meg annyit, baszod, hogy a méhészek nagyon nagy része - közöttük te is - általában nálam jóval gyávábbak. Sipognak-sápognak, de a saját érdekükben még a konfliktus nélkül elérhetőt se szokásuk megtenni.
Tisztelt Méhészklub olvasók!
Innen töröltem egy személyeskedő sértő mondatot!
Nagyernyei Attila
klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Október 08. 16:34
Geddekas: "A méhegészségügy felelős most se rendelkezik hatósági jogokkal, ő egy egyszerű szakértő, akinek csak annyi joga van, hogy vizsgál és felveti a gyanút, de igazolni a gyanút nincs joga."

Attól, hogy ezt folyton hajtogatod, még nem lesz igaz. Már a múltkor is kitárgyaltuk. Fordítsuk meg a dolgot: ha történetesen a hatósági jogkörrel rendelkező hatósági állatorvos megy ki megvizsgálni a méheket (ilyenre is van példa), akkor nála nem pontosan ugyanaz a helyzet, hogy mintát vesz és laborba küldi? Szerinted ő megállapíthatja ránézésre a betegséget? Dehogy. Vagyis ez egyáltalán nem lényeges ebből a szempontból.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 08. 18:31
A laboratórium csak annyit mond, hogy az adott minta tartalmazza-e vagy nem a vizsgált kórokozót. Tehát ő se tekinthető ebben a vonatkozásban hatóságnak. A mai szervezeti rendben a méhegészségügyben egyetlen személy, a NÉBIH hatósági állatorvosa a hatóság.

Tudok rá példát, hogy a méhegészségügyi felelős hiányában kiment a méhészetet megvizsgálni személyesen a hatósági állatorvos, megvizsgálta az állományt és kiadta a vándorlási engedélyt. Ha a méhegészségügyi felelős lenne a hatóság, akkor ez nem történhetett volna meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Október 08. 20:46
Nem tudom, mit akarsz ezzel elérni, vagy bizonygatni. Teljesen tévúton jársz. Itt egy hatósági eljárásról van szó, amelynek több eleme van. Ezeknek egy-egy része a méheüs vizsgálata, a laborvizsgálat és az is, hogy a végén az állatorvos hoz egy írott formájú határozatot. A hatósági eljárásrenden belül mindenkinek megvan a munkaköri leírása, feladata, jogköre. A végeredmény, azaz a hatósági döntés meg ezek összességeként alakul ki, a teljes folyamat csak egyben értelmezhető.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 08. 21:00
Kérlek benneteket a hozzászólásom után a témát a méhegészségügyi topikban folytassuk!
A csatolmány azért beszédes, ezt a régi 70/ 2003.(VI.27.)FVM rendeletből másoltam ide!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 08. 21:10
Tisztelt Méhészklub olvasók!
Innen töröltem egy írást, mert olyan mérvű személyeskedés volt benne, hogy úgy döntöttem, ennek nincs semmi köze a szakmai vitához.
Bízzuk a méhésztársadalomra, hogy kit fogad be és kit taszít ki.
Ez a stílus méltatlan ehhez a honlaphoz.
Mindkét "félnek"' felhívom a figyelmét, tanúsítson önmérsékletet, és tartózkodjon egymás  pocskondiázástól.
Megértésüket köszönöm!
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 08. 21:37
Te Attila!

Ha meghívlak hozzánk előadni, mint Csuja Gödöllőre, akkor visszarakod? ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 09. 07:28
Aztaaaaa!
Te is elnök lettél Jenő?
Gratulálok a Balatoni OMME Kontrollcsoportfúró Egyesület elnökének!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 09. 08:53
Nem lettem elnök, de nem is vágytam rá soha. De most ismételten belém mertél kötni, akkor mondok néked és az olvasóknak néhány dolgot, amit ha megint törölsz, ugyan úgy el lesz mentve addigra és akit érdekel mint a tegnapi, nálam fellehető lesz, és örömmel megosztom.

Ha én indulnék a lellei egyesületben elnöki pozícióért, akkor 100 százalékos lenne az eredmény. Engem itt nem utálnak. Szakmailag sem szoktak összeröhögni a hátam mögött. Ezen tessék elgondolkozni!
Egyébként aktuális lenne, mert olvasva az írásait Csujának, és az egyéb megnyilvánulásait a "klubvezetőnek" el kell neked árulnom, hogy elnökünk a Stadler László, aki tagja volt a Csintó-csapatnak, lemondott. A küldöttek sem látják értelmét ennek a szélhámoskodásnak, ami eredetileg az OMME jobbá tételéra, a valódi érdekképviseletre szerveződött. Tehát 3 szavazat elveszett. Mondtam már: ahol Geddekas megjelenik, ott biztos a káosz és a vereség.

Nincs kontroll csoport. Már nincs. Csak Te vagy Csujával. .ElQ.. tátok. Nem kicsit. Nagyon.

Folytassuk? ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 09. 11:44
Légy szíves Jenő hallgasd meg az embereket és figyelj arra amit mondanak, mert saját helyi méhésztársaid cáfolják meg állításaidat.
Stadlerrel ebben a percben beszéltem telefonon.

Azt mondta Stadler, hogy egyetlen szó nem esett a méhészgyűlésen sem a Kontroll Csoportról, sem annak tevékenységéről, sőt annak egyetlen tagjáról sem.

Ő úgy gondolja, hogy hosszú ideig jó szívvel dolgozott a helyi méhészekért, de örülne, ha a továbbiakban valaki vállalná a munka javának továbbvitelét. Januárig vállalja a helyi szervezet elnöki tisztét, addig a programok is meg vannak szervezve, és utána javasolja, hogy legyen választás. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a közösséghez tartozóként a küldötti feladatokat továbbra is szívesen ellátja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 09. 11:50
Már megint a ferdítés.
Nem indokolta nyilvánosan. Nem is fogja. Elege lett. Neki több esze van mint nekem. Lekezel téged. Ennyi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 09. 12:14
Szerintem Stadler egy korrekt viselkedésű józan ember és ne sértsd meg azzal, hogy bárkit is lenézne.

Stadlert akkor ismertem meg, amikor a somogytúri neonikotinoidos méhmérgezések voltak. Őt egy nagyon tiszta gondolkodású embernek ismertem meg. Akkori beszélgetésünkkor tájékoztatást kaptam tőle, hogy Molnár Jenő méhállományán kívül hány méhészt érintett a mérgezés és a többiek hogyan reagáltak a történtekre. Már akkor emlegette, hogy le akar mondani, mert egyéb feladata mellett sok munkát jelent neki a helyi egyesület vezetése, de szereti a méhésztársakat és amig nem talál utódot továbbviszi az elnöki feladatokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 09. 12:29
Miért hazudozol egyfolytában? Fel tudod fogni egyáltalán mit művelsz?
Soha nem beszéltél a Stadlerral. Nem is ismered.
 Az ő méhei Fonyódon voltak, ahol az állandó telephelye van. Itt nem volt, csak az újságból és a tévéből hallott az akkori eseményekről. Miket hordasz össze már megint? Most már azt az idillt kelted, talán úgy is érzed, mintha Te is itt lettél volna akkor. A telefon számát sem tudtad.

Mikor akart lemondani? Hány éve volt? Még szó sem volt talán az új vezetésről...
Eszméletlen az ámokfutásod.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 09. 16:13
Ha nem rágalmaznál azzal, hogy hazudok, akkor nem válaszolnék.

Stadler telefonszámát te adtad meg még akkoriban, amikor a méhmérgezésed volt. Akkor is beszéltem vele, sőt többször is, és most is. Attól, hogy az ő méhei nem voltak a te röpkörzetedben, még tudhatta, hogy a helyi szervezet tagjainak milyen gondja-baja van. Tudott a te súlyos problémádról is. Mint elnöknek illik is tudnia, hogy a csapatába tartozó méhészeknek milyen gondja-baja van.

A mostani telefonbeszélgetésem időpontja délelőtt 11 óra 28 perc. Akár a telefonszámát is ideírhatom, ha ő megengedi. Sőt azt is elmondta, hogy éppen a Szent György hegyen szüreteli a rizling szőlőt a rokonánál ma is holnap is. Emiatt nem lesz ott honap az OMME OV ülésen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 09. 16:40
Én meg elárulom neked, hogy annyira nem fontos az a szüret neki, de fontosabb mint holnapi OV ;D

Akinek én akkor megadtam a telefonszámát neked (betegeskedett),na Ő melyik egyesület vezetője volt? Nála is eltűntek a méhek akkor.
 Te még a nevét sem tudtad a mi elnökünknek, -nemhogy a telefonszámát-, csak a tolnai találkozó után.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 09. 18:02
No comment. Talán akkor nem lesz törölve, aztán mindenki döntse el, ki mond igazat.


Stadler László
17:43 (15 perce)

címzett: saját magam
Szia Jenő! A átküldött levélről annyit, hogy te voltál az első / P.L.-val együtt/ akiket szeptemberben tájékoztattam lemondási szándékomról. Mégpedig azért mert te vagy a jelölő bizottság elnöke. A következő megszólalásom a szerdai előadás előtti bejelentés. Üdv. L.

Jenő Molnár <meezesjeno@gmail.com>
17:53 (5 perce)

címzett: Stadler
Szia Laci!

Ez a leveledet (indok nélküli hozzáfűzést nélkülözve) felrakhatom az igazamat bizonyítva a "feketefehérre"?

Üdv: Jenő


Stadler László
17:58 (0 perce)

címzett: saját magam
Igen!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 09. 18:38
Jenő!

Ezzel a levelezéseddel mit cáfoltál meg abból amit én eddig leírtam? Merthogy semmi olyat nem írtál, ami bármit is cáfolna.

Hazugnak neveztél, és bebizonyosodott, hogy nem hazudtam, de az is bebizonyosodott, hogy amit te énrólam állítottál az bizony nem volt igaz. Nem kéne bocsánatot kérned?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2015. Október 09. 18:49
Ezt írtad ma:"Akkori beszélgetésünkkor tájékoztatást kaptam tőle, hogy Molnár Jenő méhállományán kívül hány méhészt érintett a mérgezés és a többiek hogyan reagáltak a történtekre. Már akkor emlegette, hogy le akar mondani, mert egyéb feladata mellett sok munkát jelent neki a helyi egyesület vezetése, de szereti a méhésztársakat és amig nem talál utódot továbbviszi az elnöki feladatokat."

Ezt írta a Laci:" hogy te voltál az első / P.L.-val együtt/ akiket szeptemberben tájékoztattam lemondási szándékomról"

Tudsz olvasni? Soha nem beszéltél vele, csak ma telefonon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 09. 19:41
Kivancsi 111!
Menjünk a Gőzölgőbe, mert ez a Hír-les rovat, és a kutyát nem érdekli ez a vita, ott szívesen folytatom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 12. 22:16
Sziasztok!
A hirdetés után a 15. pertől következik a MÉZ téma!
http://www.mediaklikk.hu/video/magyar-gazda-2015-10-12-i-adas-5/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 12. 23:55
Ez egy jó reklám. Kár, hogy kevesen nézik ezt a műsort.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Október 15. 22:20
A Greenpeace Magyarország szerint az ökológiai gazdálkodás jelenti a megoldást a világ élelmezési válságára. Rodics Katalin, a Greenpeace Kelet-Közép-Európa regionális agrárkampány-felelőse szerdán Budapesten sajtótájékoztatón az ökológiai gazdálkodás alappillérei között sorolta fel egyebek mellett a vidéki népesség megélhetésének védelmét, a tudásintenzív termelést, a természeti sokféleséget és az ökológiai növényvédelmet.

Hangsúlyozta, az ökológiai gazdálkodással a Föld akár 15 milliárd embert is képes lenne ellátni, miközben a nagyüzemi mezőgazdaság támogatói szerint a bolygón élő több mint 7 milliárd ember ellátása csak az általuk képviselt formában megoldható.
Tömöri Balázs, a Greenpeace Magyarország munkatársa felidézte, hogy október 16-a az élelmezésügyi világnap; 1945-ben ezen a napon jött létre az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Bardócz Zsuzsa professzor (képen) arra hívta fel a figyelmet, hogy a zöldségek, gyümölcsök, az egyes élelmiszerek vitamin és ásványi anyag-tartalma csökken a nagyüzemi előállítás során. Ez a folyamat pedig hosszú távon a minőségi éhezéshez vezet, amikor a szervezet a szükséges kalóriát ugyan megkapja, de a szükséges ásványi anyagoknak csupán töredékéhez jut hozzá – tette hozzá.


Simon Gergely, a Greenpeace Magyarország munkatársa problémának tartotta, hogy bár az Európai Unió és Magyarország is szigorúan szabályozza a mezőgazdaságban használható növényvédő szerek mennyiségét egy termékre lebontva, a szabályozás arra már nem tér ki, hogy hány fajta növényvédő szer lehet egy adott termékben.
Üveges Gábor, Hernádszentandrás polgármestere pedig arról számolt be, hogy a Borsod megyei település, már 5 éve alkalmazza az ökológiai gazdálkodást a zöldségtermesztésben. Az általuk termesztett zöldségek értékesítése és a falu megismertetése miatt megalkották a BioSzentandrás márkát – tette hozzá. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy minden magyarországi kistelepülésnek meg kell találnia a funkcióját, hogy aztán erre építve meg tudja teremteni a saját jövőjét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Október 16. 09:24
http://www.origo.hu/tudomany/20151016-koffein-meh-nektar-mez.html#
 ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 16. 21:52
Tisztelt Méhészek!
Állítólag az elnökök azért kapták a karlendítős laptopot, hogy naprakész információkkal szolgáljanak az OMME "Hivatalnak"!
Na nézzük a tényeket!
Az OMME Érdi Szervezete gyakorlatilag egy éve megszűnt, tagjai beintegrálódtak a Pesti szervezetbe!
És mi van az OMME "naprakész" honlapján?
Ez.
OMME Érdi Szervezete
————————————————————————————————————————–
Erdélyi János, Elnök
2030 Érd, Bulcsú u. 19.
06 20/497-6916
------------------------------------------------------------------------------------------------
Szóljon már valaki nekik, hogy ez annyira gáz.
Huh, most jutott eszembe!
Szólok az érdieknek delegáljanak küldötteket!
----------------------------------------------------------------------------------------------
A méhegészségügyi rovat eddig az abszolút abszurdum!
2012-es hír van a rovat elején!
Lehet az OMME méhei ezért pusztultak el mert a kőkorszaki hírekből dolgoznak?
A gyermekrajzpályázat az igen!
Majd a termálfürdőben kiértékelik Gyulán.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2015. Október 16. 22:08
gyermekrajpályázat

Ez az amikor sok gyerek egyszerre mászik ugyanarra a fára?  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 16. 22:29
Javítottam!
Köszi!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 17. 22:44
Bocs, hogy javítok, de Erdélyi Jánostól tudom, hogy NEM SZÜNT MEG az OMME Érdi Helyi Szervezete. Tehát igenis küldöttet állíthatnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 17. 22:57
A legutolsó információm az, hogy az érdiek csatlakoztak Simon Peti pesti elnök csapatához.
Így rajtuk keresztül valóban lehet küldöttük, viszont Erdélyi Jánost megfúrták, és nem indult újra, a legnagyobb bánatomra!
Jánosnak nagyon sokat köszönhetünk, az "alternatív" alapszabály elkészítéséért, amit reményeim szerint hamarosan elővehetünk.
Tudjuk, hogy az is egy nyers változat, egy vitaanyag, viszont nekünk méhészeknek íródott, nem egy kiváltságos elitnek, akik jelenleg is úgy hoznak súlyos döntéseket, hogy senkit nem tájékoztatnak róla.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Október 18. 09:49
 :) méhek akartak repülni:

http://www.portfolio.hu/short/vedoruhas_emberek_szallitottak_le_az_american_airlines_potyautasait.221061.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 18. 21:10
QUQURIQ !!!

Simon Peti keményen kampányol a jelen OMME vezetés küldötteiért!
Ezért kellett az Érdieket beolvasztani a budapesti szervezetbe!
Több küldött is felhívott, hogy kikre kelljen szavazni hétfőn!
Úgy látszik minden egyesületben bepróbálkozik a jelen vezetés, nehogy leváltásuk után kiderülhessen a sok piszkos munka...
Simon Peti meg annak a jelen vezetésnek pitizik, amelyik az öccsét bepalizták, hogy induljon szaktanácsadónak, úgy is győzni fog!
Nem így történt!
Mégis kapart az új elnöki posztjáért, ami a jelen, érvényben lévő "régi" alapszabály ellenes és törvénytelen!
Igen, minden így működik demokratikusan Az OMME
 "hivatalban".

Az érdekvédő Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 20. 09:57
Hű ha!
Ez gyorsan ment!
Az OMME honlapjáról emeltem ide a hírt:

"Nyitóoldal
Tájékoztatás eszköz kihasználtságról
by Melo1 • 2015-10-20

Tájékoztatjuk a Tisztelt Méhésztársakat, hogy a Méz kinyeréséhez és léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása jogcím (pergető, fedelezőgép, mézszivattyú, léptároló, fedelezőállvány, fedelezőkád, mézkimelegítő készülék, viasz-méz elválasztó berendezés, viaszolvasztó berendezés, léptároló fagyasztókamra hűtő gépészeti berendezésének beszerzése és üzembe helyezése) keretkihasználtsága az OMME-ba beérkezett kérelmek alapján meghaladta a 100%-ot.
Kérnénk mindenkit, hogy aki most tervezi ezen eszközök vásárlását, majd csak a következő végrehajtási évben (2016. szeptember 1. után) tegye.
Az ún. “nagyeszközök” jogcím keretkihasználtsága az OMME-ba beérkezett kérelmek alapján meghaladta a 82%-ot. Aki most tervez teherautó, pótkocsi, konténer, daru, stb… vásárlást, majd csak a következő végrehajtási évben (2016. szeptember 1. után) tegye.
Az ún. “kiseszközök” feldolgozása folyamatban van, a hét végére pontos adatokkal szolgálunk."
Tehát a kihasználtság már most 102%-os a Magyar Méhészeti Nemzeti Program év ezen pontja mindössze 20 napig "élt"!
Keretjelölő chip tavaly sem fogyott, mindössze 16(!) méhész kérte a 13.0000-ből!
Ezt minek erőltetik?
Talán azért mert ehhez megvették 40 millióért a leolvasókat?
És ugye az autópálya kapukba szerintetek ezek után 100 milliókért fognak elolvasókat telepíteni, amit az OMME elnöke mondott még tavaly Kalocsán?
Ti hisztek még neki?
Rosszul teszitek!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2015. Október 20. 10:33
Ezeket a chip-eket csak   0,5-1 méterre képesek adatot továbbítani. Így az autópálya kapus leolvasás technikailag lehetetlen. A másik, a régebbi kaptárazonosító chip tulajdonságairól még nem tájékozódtam.
http://meheszet.hu/hu/irasok/allattenyesztes/uj-lehetosegek-mehcsaladok-azonositasaban

Nem azt mondom hogy nem ér semmit, mert bizonytja a tulajdonjogot, amíg nem távolítják el a keretekről. De ehhez tudnod kell, hogy hol vannak az ellopott jószágaid.

 "A leolvasó egységeket a megyei szaktanácsadók használják."

Ez itt a bökkenő, talán többet érne ha lenne minden eüsnek belőlle, persze ez sem jó ötlet ez is sok bonyodalmat okozna.

A kaptárszám elméletileg már évek óta  kötelező, a gyakorlatban még nem sokat láttam belőlle a kaptárakon.

Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2015. Október 20. 11:42
Én úgy olvasta,m, hogy október 16.-tól lehetett csak beadni a papírokat, az előtte beadott kérvények érvénytelenek. Aznap estére a beadott kérvények száma elérte a 84,4 %-ot.
Ez így kicsi esély sokaknak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Október 20. 13:41
Az október 16. az MVH-hoz történő benyújtás kezdőpontja. Az OMME-ba már be lehetett küldeni előtte is. A 84 százalék az az OMME-ba benyújtott kérelmek arányát mutatja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: gewi - 2015. Október 20. 17:57
Sokkal hasznosabb lenne a méhésztársadalomnak, ha senki semmilyen támogatást nem kapna.
Annyi minden hasznos dologra el lehetne költeni ezt a pénz.
Olyan dolgokra, amiből minden méhész egyenlő mértékben profitálhatna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 20. 18:03
Tisztelt Méhészek!
Mi történt?
Már nem tüntetni akarnak a méhészek, hanem demonstrálni, figyelmet felhívni?
Íme egy mai hír, utána egy saját értékelés, kiemelve pirossal!
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/tuntetesre-keszulnek-a-meheszek-a-magyar-mezet-vedenek-634725
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tüntetésre készülnek a méhészek, a magyar mézet védenék
2015. október 20. 05:25 , Legutóbb frissítve: 2015. október 20. 07:25 Harsányi Miklós
Tiltakozó akcióra is készek a magyar méz védelmében a méhészek. A trükközés ellen akarnak fellépni, így védenék piaci pozíciójukat.
–   Úgy tudjuk, hogy nagyobb mennyiségű távol-keleti mézhez magyar akácmézet akarnak keverni, melyet egyes vállalkozások belföldi forgalomba hoznának –nem helyes a feltételes mód, hiszen már egy ideje hoznak is   tájékoztatta lapunkat Mészáros János, a kaposvári Zselici méhész egyesület elnöke. – Állítólag később jelentősebb tételben dobnák piacra az árut már piacon van, ami azonban a hazai, így a somogyi méhészeknek sem kedvezne nem a méhész a lényeg, hanem a fogyasztó, annak nem kedvez. Tudomásunk szerint jogilag erre van lehetőség, csakhogy előbb-utóbb komoly gondokat okozhat ez a lépés a kisgazdaságoknak nem a kisgazdaságoknak okoz gondot, hanem a kínai méz hazánkban történő megjelenése az egész ágazatnak okoz gondot. Félő, hogy a nagy áruházláncokban már a karácsony előtti időszakban megjelenhet a hazainál olcsóbb termék már megjelent, ami  jelentős versenyhátrányt idézhet elő számos magyar méhésznek- nem a megjelenés okoz versenyhátrányt, hanem az, hogy a fogyasztó erről nem tud semmit
–   
Mészáros szerint számos vásárlót könnyű megtéveszteni, ugyanis nem mindenki olvassa el a méz származási helyét aki elolvassa, azt is megtévesztik, így nem számos, hanem minden vásárlót könnyű megtéveszteni. Egyes termékeken azt jelzik: EU-s és nem EU-s méz keveréke az áru. Így jogilag nem kifogásolható a kevert méz forgalomba hozatala, az más kérdés, hogy az ilyen termékek tömeges elterjedésének milyen szakmai, gazdasági következménye lehet ez nem kérdés, hiszen immáron 14 éve él a szabály az Európai Unióban, azaz tudjuk a következményeket. Hangsúlyozta: ez csökkentheti a magyar méhészek értékesítési lehetőségeiket miért nem lehet kimondani, hogy gyakorlatilag kb. 4 ezer tonna magyar méz kerül exportra belföld helyett. Nehézségek sorát élte át a szakma az elmúlt időszakban is, senki nem szeretné, ha a méhészek megélhetése veszélybe kerülne.

Figyelem felhívó akciót akarnak tartani várhatóan október végén a fővárosban vagy környékén, melyhez tervek szerint Somogyból egy vagy két busszal utaznak a méhészek. Mészáros János közölte: az akcióval fel akarják hívni a figyelmet az ágazatot érintő gondra, s a hatóságok és döntéshozóknak is jelezni akarják a problémát nemzeti együttműködési megállapodást írt alá a magyar méhészeti ágazat képviselője a döntéshozó agrárminiszterrel, akkor minek tüntetni, miért nem lehet neki szólni.
– Azt szeretnénk, hogy a vásárlók megbízható forrásból, elsősorban hazai mézet fogyasszanak ezt a kívánságot egy piacgazdaságban működő élelmiszert forgalmazó multitól elvárni balgaság– hangsúlyozta. – Szerintem nagyon finom, egészséges a magyar akácméz, erről bárki meggyőződhet. S ami lényeges: van magyar áru az országban

Somogyban közel 1200 méhészt tartanak számon. Az akácon kívül meghatározó mennyiségben állítják elő a hárs-, a repce mézet is. -
Erről ennyit.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 20. 21:29
"Talán azért mert ehhez megvették 40 millióért a leolvasókat?"

Nem csak ez a lényeg, ezzel az összeggel az egyesület tőkéje is szépen tuningolható, hiszen bekerültek a leltárba.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kifüstölő - 2015. Október 20. 21:45
Ez a fórum nagyon tetszik, mert végre ki merik itt nyitnia méhészek a szájukat. Jó lenne ha az egyesület részéről ismét hozzászólna Fekete Jóska, még talán ő a legjózanabb közöttük, igaz a Vivaldis balhéjuk nem túl szép. A kínai méz ellen fel kell emelnünk a szavunkat, a zöldön is olvasom már, Mikor fognak bennünket tájékoztatni, hogy mire készülnek. A mi szaktanácsadónk is ott volt a pesti ülésen és azt mondta lesz valamilyen kampányfőnök féle ezt mondta valamelyik, mintha Rádit említette volna. Megvallva az igazat abból sem néztem volna ki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 20. 22:07
"azt mondta lesz valamilyen kampányfőnök féle ezt mondta valamelyik, mintha Rádit említette volna."

Bizony, bizony Rádi úr meg volt bízva vele szerintem, hogy protezsálja a -fizetett- marketinges vonalat, nehogy már minden  kezdeményezés felülről jöjjön. Meg is jegyezték neki az asztalok mögül "jó voltál Tibi".

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 20. 23:53
QUQURIQ !!!

Bocsika!

KÁTKI oldal...

Egy kis érdekes infó!
Tantó Viktor még sem kezdő méhész?

Korábbi munkahelyek
,
fontosabb
beosztások
2007
-
2010 VM Wellness Hotel, Püspökhatvan (kertészetvezető)
2010
-
2014
Leroy Somer (logisztikus)
Több éve méhészkedi, több generációs méhészcsalád tagjaként.
Génmegőrzés, génbanki
fajtafenntartás
,
tenyésztés
szervezés
HáGK Pannon méh génmegőrzése, fajtafenntartása

A fent nevezett, ha ennyire ért a méhekhez, miért hagyta tönkremenni az OMME méhészetét?
Mégis csak Ő is a felelősek között van?

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 21. 09:39
Friss Hírek az OMME tájékáról!
A Hír TV stábja riportot készített Dr.Cserényi Péterrel a 30.-ára szervezett OMME tüntetés céljáról.
Figyeljétek a híradásokat, nézzétek mit hoztak össze.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 21. 11:50
A mellékeltem egy mézkereskedő-mézcsomagoló mézesüveg címkéjét.
Ez a jelenlegi hatályos szabályoknak mindenben megfelel.
Az OMME alelnöke Dr.Cserényi Péter az OV-n azt kérte, hogy tüntessünk a 3 megnevezett mézkiszerelő üzem előtt, vagy azoknál a multiknál ahol ezeket a keverék mézeket árulják, egyben bojkottáljuk a a méz leadását ezen cégnek.
Véleményem nem változott, rendelet esetleg jogszabály-módosítást kell elérnünk, az összes többi megoldás csak kínlódás, esetleg a jelenlegi vezetés kampány előtti fényezése.
Kíváncsian várom mit hoznak össze, de jó lenne ha a szaktanácsadókat is bevonnák, mert a nagy részük semmiről nem tud.
A cikin már rég túl vagyunk, legalább szégyenbe ne hozzanak bennünket.
Nézzétek meg a csatolmányt!
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Október 21. 12:24
És az alátétes címkére mi van írva?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Október 21. 12:28
Bocs, a telefon..... az "akácmézes" címkén mi található? :-)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Október 21. 13:30
Szebb napot mindenkinek!

Most kaptam a hírt, hogy állítólag, Csuja László a Gödöllői méhészegyesület elnöke és méhegészségügyi felelős interjút ad az OMME méhcsaládjainál. A kutató intézet részéről       Dr. Zajácz Edit, mb. méhészeti igazgatóhelyettes elzavarta a "kíváncsiskodókat" mondván ez kutatási terület, és csak minisztériumi engedéllyel tartózkodhatnak ott.

A kíváncsiskodás okát csak feltételezhetjük, hisz nemrég látott napvilágot az OMME méhészetében lévő óriási méhpusztulás. Továbbra is kérdés marad, hogy miért ez a nagyfokú titokzatosság, hisz a röpkörzetben lehetnek még más méhészetek is, akiket érinthet a probléma. És egyáltalán, meddig lehet még süllyedni??
Szerintem ez az ügy, nem fogy nyomtalanul elmúlni!!
Kérek mindenkit, aki az üggyel kapcsolatban, valami konkrétat tud ossza meg velünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 21. 14:07
Igen, valóban folyt ma komoly munka és vizsgálat az OMME méhesében. Tóth Péter szaktanácsadó úr vezényelte, ott volt még a budapesti szaktanácsadó, ott volt Tantó Viktor és ott volt egy helyi méhegészségügyi felelős is. Tóth Péter továbbra se tanult meg köszönni. Tulajdonképpen Ő volt az egyetlen agresszív figura a csapatban. Ha tekintete ölni tudott volna, Csuja már nem élne.

Csuja méhészete 5 km-nél közelebb van, méhegészségügyi felelős is Gödöllő város területén, tehát nem tilthatta volna meg a szemlén való részvételt Zajácz Edit. Egyébként meg nem is értette Edit tiltakozását Csuja, hiszen jó barátságba van vele.

Szerintem nem Zajácz Edit bűne és nem is az Ő felelőssége ez az egész, hiszen nem a kutatóintézet tulajdona a méhes, hanem az OMME tulajdona. Mondhatná azt is Zajácz Edit, hogy Ő teljesen kívülálló a kutatóintézet csak helyet ad az OMME-nak a méhészeti kutatások folytatásához.

Végül a kapun kívül készült el a riport.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Október 21. 14:29
Csuja milyen interjút adott, és kinek??
Ha szabad kérdezni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. Október 21. 14:36
Meglehet valahol nézni az interjút?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 21. 16:28
Geddekas!
Tóth Péter továbbra sem tanult meg köszönni, ezt írod.
Lehet megnémult, olyan szép méhcsaládokat látott, ugyanis ezt állította főnöke, erre készült.
Nem hitt a szemének.
És ezen Te fel vagy háborodva?
Megbukott, mert nem tudta titokban tartani azt amiért ő is felelős.
Mit vársz egy olyan embertől akinek 10 éven keresztül üzengetem, hogy tanuljon meg mintát venni, és irtózatos nagy veszélyt jelent a rovarvilág számára a neonikotinoidok alkalmazása?
Neki ilyent nem lehet mondani,mert ő a legokosabb, ezért hagyják őt érvényesülni.
Most láthatja ország-világ kire bízták a monitoring vizsgálatot, és mi ezt hányszor jeleztük.
(A kár nagyságrendjéről nincs pontos adat, mivel titkolják. Szombaton amikor a helyszínen jártam annyit biztosan állíthatok, hogy a 80%-os veszteség eltúlzott, talán egyszer elárulják a valós mai állapotot.)
Elkábítja a fél országot, hívják mindenhova "szakelőadónak", de arra nem vette a fáradtságot, hogy a nemzetközi csávázószer konferenciára eljöjjön.
Ott megtudhatta volna, hogy kell szabályosan, szakszerűen mintát venni.
Ja, hogy akkor minden kiderült volna?
Velem már jó néhányan nem is akarnak kezet sem fogni, meg etikai vizsgálat is zajlik ellenem, mert mindig olyan kínosat kérdezek.
Hála az égnek nem túl sokan vannak akik ennyire gyűlölnek.
Arra leszek kíváncsi mikor döbbennek rá a méhészek, hogy mi folyik itt.
Szerintem nem is az a  gond, hogy veszteség van az OMME méhészetében, ez sajnálatos, viszont még azt is mondhatnánk, hogy belefér.
A hazugság, az nem fér bele!
A méhcsaládokat meg lehet vásárolni, az elveszített bizalmat aligha, mert ismét hazudtak!
Ez az ő bajuk,ezért nem köszöntek neked, mert tudták, hogy lebuktak.
Tényleg úgy leszek mint a honvédségnél, vágom a centit, hogy még meddig kell ezt az áldatlan állapotot eltűrni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 21. 17:37
Hihetetlen ez a nap!
Ismét egy szenzációs hír!
Tudtatok erről?
http://www.metropol.hu/gazdasag/cikk/1375204
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: RavAsz - 2015. Október 21. 18:35
Nahát ez már nekem is sok. Egy kereskedő többet tesz a méhészekért mint ez a ku@a OMME. Erről mi miért nem tudunk semmit? Inkább nem olvasom az itteni írásokat, mert amit velünk megetetnek és ezt hagyjuk. Tiszta felháborító banda, mi fa@nak vannak a küldöttek? Ezt a sok baromságot mind becumizza? Akkor nagyon nagy a baj, és Maya Péter Úrnak nagy igazsága van, a jelölteket adjátok közzé, de normálisakat. Mi a jó anyjukat csináltak az Országos vezetőségin ha még ezt is így letitkolták? Ki hiszi el hogy ezt ezt tudták? Most kérdeztem  a szaktanácsadót azt mondta őket úgy informálták, hogy a multik elé kell szervezniük egyesületenként egy autót. Mondja már meg valaki miért nem kapunk ezektől a nagyfejűektől tájékoztatás csak itt a fórumon.

Most jelzek először, és utoljára.
Ezt a stílust nem engedjük. Az írásod más stílusban még fogyasztható is lenne, de így nem!
A következő ilyen megnyilvánulásod alkalmával törölni fogom az írásod és 1 hónap szabira fogsz menni.


Moderátor
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2015. Október 21. 20:08
Csak a rend kedvéért, nem kértem jelöltek közreadását, sőt korainak is tartom. Csupán a választási szabályzat elemzésére buzdítok mindenkit, amit majd én is meg fogok tenni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 21. 20:21
Ma a Kalocsa környékén fogható Korona rádió hírekben hallottam az Attila által felrakott hírt óránként.
Egy kissé elcsodálkoztam mert az OV-n nem erről volt szó, és azt sem tudom vajon van e egyáltalál köze az egyesületnek ehhez. De azon sem csodálkoznék ha csak hírlapi kacsa lenne az egész.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Október 21. 20:26
Attila!
A k.... életbe, hiszen okt.30.-a  az jövő pénteken van!!!!
Erről miért nem tud az egyszerű és együgyű "paraszt" az OMME honlapjáról tájékozódni??? Hiszen ez egyáltalán nem érinti a méhészeket??
Valóban egy mézfeldolgozó kereskedőnek kell a méhészek érdekképviseletét ellátni???

Felháborító!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 21. 20:35
QUQURIQ!!!

Hopp-hopp-hopp!!

Ez a cikk a magyar méhészek Brüsszeli tüntetése előtt jelent meg!!!!!!!
Szóról szóra így történt a tüntetés és annak a felkészítése!
Lusta volt az Újságíró, és egyszerűbb volt neki bemásolni egy nagyon régi cikket!
Igaz, pontosan ezért voltunk kint Brüsszelben tüntetni, csak eltelt egy pár év!
Más címszóval jelent meg a cikk!
"Kirajoztak a Magyar méhészek Brüsszelbe"!

...ha nem hiszitek, járjatok utána!
A Kiskakasnak nem Tyúk esze van, hanem jó memóriája!

Kacsa az egész! Háp-háp-háp...

Az éles eszű kiskakas!!

ui. A jelen vezetés olyan béna, hogy nem tudna ilyen tüntetést megszervezni.... :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 21. 21:56
Kiskakas!
Te a tyúkokkal foglalkozzál.
Látszik, hogy a kacsákhoz nem értesz.
A hír igaz, erre mérget vehetsz.
A busz "Petrusvárról" indul.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 21. 22:07
Holnap Dr.Cserényi Péter a Hír Tv-ben nyilatkozik, hogy tüntetést szervez az OMME valamelyik multi elé.
Takács Ferenc meg Brüsszelbe szervezi?
Hát mi van itt?
Szerintem akkora káosz, hogy azt már én sem értem, pedig büszke voltam magamra, hogy "napra kész" információim vannak.
Ez van amikor az OMME honlapja üres, és országos, sőt nemzetközi demonstráció lesz 9 az-az kilenc nap múlva!!!
Mire várnak?
Mi ez a sumákolás, titkolódzás,ködösítés?
Valami itt nem kerek.
Az érdekvédelmi munka eddig sem volt valami fényes, de most már kétségbe vagyok esve.
Dr.Soós Tibor mondta a tárgyalóteremben.
Megszüntettük az új alapszabállyal a kétfejűséget.(Az OV jogainak eltörlésére gondolt)
Ebből lett a fejetlenség, ennek vagyunk most szem, és fültanúi.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 22. 08:49
Az már biztos, hogy az OMME kommunikációja megbukott!
Ezt a riportot nézzétek meg 18 perc 10-től!
Előtte friss meleg tea nyugtatónak!
http://www.mediaklikk.hu/video/ma-este-2015-10-21-i-adas/
Ebből megtudhatjátok, hogy a kínai méz olyan nekünk, mint Európának a migráns áradat.
Az OMME elnöke szerint:
"Ez egy nagyon nagy játék!"
A brüsszeli tüntetésre is rákérdez a riporter.
Ez a csúcs!
"Ez egy párhuzamos tervezés."  mondja ő.
Akkor az OV-n erről miért nem tájékoztatott bennünket?
Azért mert ez nem volt tervezve, már a TV-ben is lódít!
Brüsszeli tüntetésről egy kukk sem volt!
Petrus Lajosék megunták ezt a töketlenkedést, és Takács Ferenc élére állt a figyelemfelhívó demonstrációnak.
Ezt is mondja még elnökünk, aki végre felébredt!
"Áll a mézpiac!"
"Nincs kereslet rá Európából!"
Édes jó Istenem!
Mit mondott néhány alig néhány hónapja,
Az 1.500 Ft-tól még lesz több is!!!!!!!!!!!!!!!!
Szerintem lépjünk rajta (rajtuk) túl.
Az OMME vezetése már nem tudja összetartani az egyesületet, a szakadás nyomai fedezhetők fel?
Ez az elnök felelőssége!!!!
Az OMME Kontroll Csoportra semmit ne fogjon, kritikusan, de mindig jó szándékkal fogalmaztunk!
Mi folyamatosan felhívtuk a különböző veszélyekre a figyelmet, de nem hallgatott ránk!
Össze vissza beszél, a tagság a küldöttek, elnökök pedig semmit nem tudnak.
És ő nevezi tervezett dolognak.
Nagyernyei Attila

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Október 22. 08:53
Ez az ember pályát tévesztett...
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Október 22. 09:41
Most néztem meg az a linket amit ajánlottál.
Nekem az jut eszembe, amikor az OV-n azt mondta; "egy Verőcei méhész szeretnék lenni".
Segítsük hozzá!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 22. 11:40
Most lett vége a sajtótájékoztatónak a MAGOSZ Székházban.
Dr.Mészáros László OMME elnök, Takács Ferenc demonstráció szervezője, és Petrus Lajos Kaposvár és Környéke Méhész Egyesület elnöke tartották.
A sajtótájékoztatóról hosszabb összeállítás hamarosan.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 22. 12:26
Az OMME honlapján ez a legfontosabb hír!
 
'Kötelező gépjármű – felelősségbiztosítás – 2015
by Mészáros József • 2015-10-21
Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt méhésztársakat, hogy az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Generali Biztosító között létrejött együttműködési megállapodás értelmében,......
OMME Hivatal"
Jó lenne ha a sajtótájékoztatóról, esetleg a 8 nap múlva esedékes tüntetésről már hallhatnánk valamit.
Mi ez a nagy csend?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Október 22. 13:32
meg is lehet hallgatni.
http://www.hirado.hu/2015/10/22/rarepulnek-a-meztermelok-egy-hipermarketre/#
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 22. 18:32
Köszönjük Kitin a rádió riportot!
Még jó, hogy csak most hallgattam meg, mert egész jó napom volt.
Egy kicsit elemezzük az OMME elnökének beszédét.
Elmondhatjuk, hogy végre felébredt!!!!!!
Mit mond?
"Magyarországon az OMME vezetősége azt tapasztalja, hogy áll a mézfelvásárlás!"
Hurrááááá az OMME Vezetése felébredt! Hurrá!
És ezt bele meri mondani a mikrofonba.
És mit tapasztalnak a méhészek?
Fazekas Gyula Jászberényben jó előre beharangozta,hogy mi fog következni, akkor Őt elátkozták.
Mindenki aki egy picit is figyelte az eseményeket, és a halványlila gőznél többel áldotta meg az Úr, az is mondta, hogy le kéne ülni a kereskedőkkel mert valami iszonyú bajról beszélnek.
Az OMME vezetése hallgatott, most meg tapasztal.
Tolna megyei méhészek augusztus közepén megjöttünk Erdélyből a szakmai kirándulásunkról, és arról számoltunk be, hogy az ottani méhészek panaszkodnak, hogy álla mézpiac, aki esetleg mégis el tudja adni a mézét, csak nagyon nyomott áron.
Tehát az OMME vezetőségéhez is elérkezett az a hír amit már 3 hónapja mondtunk.
Azért nagyszerű dolognak tartom, hogy az OMME vezetése olvassa a Méhészklubot, és már nem arról beszélnek amiről az OV-n, hanem arról amit itt olvastak, olyan jó ezt visszahallani.
Az OMME elnöke is rádöbbent amit már az OV-n szóvá tettünk, hogy nem a kiszerelőkkel, és nem a multikkal van a baj hanem a jogszabállyal, így változtatott végre mondókáján.
"Az első probléma az Európai Uniós szabályozásban van!"
Tehát akkor nem Brüsszelbe kéne menni, ahova a kaposváriak elnök Úr?
A végén azért hű maradt eredeti elképzeléséhez az OMME vezetése, mert így zárják a riportot:
"A méhészek személyesen szeretnék elmondani helyzetüket egy budapesti hipermarket vásárlóinak."
Ehhez nincs mit hozzáfűzni.
Majd a vásárlók megváltoztatják a címkézésre vonatkozó szabályokat.
Az elején elmondja mi a helyes, utána meg így zárja az interjút.
Teljesen szétesett az OMME vezetősége.
Futnak az események után, többször írtam, hogy a Viola utca Tűzoltó utcával határos, oda kéne tenni az OMME hivatalt, nekünk pedig hagyják meg azt amit a téglajegyeinkből összeraktuk a Méhészek Székházát.
Csiperke idézete pontos, de valahogy eltűnt.
Lehet közülük való?
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2015. Október 22. 19:01
"A méhészek személyesen szeretnék elmondani helyzetüket egy budapesti hipermarket vásárlóinak."
Nagyon meg fognak hatódni a himermarket vásárlói. Illetve mennyien fognak esetleg közvetlen termelőtől vásárolni erre az információra, az kérdéses . De nem ezen van a lényeg, hiszen a belföldi fogyasztás a kisebb tényező. A "szerencsétlen" hipermarket alkalmazotjai, dolgozói meg elvannak a maguk bajával, annyi a ráhatásuk mint nyárfa levelének a szélviharra.
Igen azt kellene elérni hogy az unió védje a saját termelőit, amire tojik jelenleg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 22. 20:17
http://mno.hu/mezogazdasag/hamis-1310368
 
Egy újabb hír.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. Október 22. 20:43
Én nem tudom milyen bő méztermésről beszélnek a méhészek, jelennek meg cikkek, amit  az elnökünk a médiában is szajkóz?

Nézzük sorban:
- a repce valóban jó adott
- az akác már megosztotta méhészeteket (van akinek sok lett, van akinek átlagos)
- a selyemfű gyenge volt mint a májusi lepkefing
- a hárs az utóbbi évek leggyengébb termését hozta
- a napraforgó az utóbbi évek átlagát sem érte el.

Akkor most mi van?
Hozzáteszem, voltak méhészek, akik valóban jókat pörgettek, függetlenül a nektártermeléstől (ugye nem kell itt nyilvánosan kifejtenem a "nektár" forrását?)

Az elnökünk ismét félre beszélt, ami az interjút illeti: először meg kell győzni a hipermarket vásárlóit ( miről is?), hiszen a hipermarket mézárai messze felette vannak a piacozó méhészek árainak!!!
Aztán majd jöhet Brüsszel!!!

Nevetnem kell! Valóban ez a sorrend a helyes? És ezt még komolyan is gondolja. Röhej!

Az OV-n  már tudta a "mélyen tisztelt elnökünk és a még mélyebben tisztelt "szakmai elnök h. -ünk is, hogy a somogyi egyesület megcélozta Brüsszelt!!!!

MIÉRT nem hallottunk erről EGYETLEN szavacskát sem?????????

Mert ez most már tényleg bizonyítja, hogy valóban "bűnös" a "galeri" !

Azt gondolom,  most már a Rádi Úrnak az etikai és fegyelmi eljárást önszántából el kell indítania: nem a N.A. ellen, hanem a tisztelt "VEZÉREINK" ellen.
Ha erre nem hajlandó, akkor NEKI távoznia kell, mert nem pártatlan, aki pedig nem pártatlan az nem lehet az etikai biz. elnöke!
Az EB-ről már kár is beszélnem: Ők már bizonyítottak!


Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 22. 20:50
" "egy Verőcei méhész szeretnék lenni".

Akkor még nagyon nagyon sokat kell tanulnia.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 22. 20:53
QUQURIQ !!!

Petrus Lajos előtt a méz, nagyon el van szomorodva...
Mészáros László OMME elnök meg látja  a szomorú jövőjét...

Az írisz diagnoszta Kiskakas!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 22. 20:59
Itt látjátok a HÍR TV-ben is.
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/mez-1310415
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 22. 23:09
http://mno.hu/penzesjog/veszelyes-mezet-akar-lenyomni-a-torkunkon-az-unio-1223246
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 23. 09:39
Tegnap esti HÍR TV-ben adott interjúban az OMME elnöke bejelentette, hogy az ALLEE üzletláncban lesz az OMME demonstrációja.
Várom a híreket, hogy itt Tolna megyében is tudjuk szervezni az odautazást.
Most félre kell tenni az ellentéteket, sérelmeket, az OMME egysége a lényeg!
Azt még mindig nem értem, hogy az OMME honlapjára miért nem teszik fel a helyszínt!
Tehát méhészek figyelme!
Október 30-án irány Budapest!
ALLEE bevásárlóközpont.
Az OMME az utazás költségeit vállalja.
Részletekről hamarosan.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Október 23. 11:38
Valaki mondja már meg nekem hogy miért ehhez, vagy egyáltalán, üzletlánchoz kell menni demonstrálni??
Szerintem ebben az esetben is a szabályozással van a probléma, nem az árusítással. Persze ha az OMME vezetése eldöntötte, hogy baszogassuk a multikat szombaton, akkor hajrá.  8)
Még egyszer mondom, nem oda kellene menni. A tüntetés céljával nagyon egyet értek, de szerintem a minisztériumban Tantónak kellene átadni a petíciót ha van ilyen egyáltalán. Ja hogy ezt nem merik. Szerintem ha a másik tüntetéssel őszhangban szeretnének maradni akkor a demonstráció helye a minisztériumnak kellene lennie.  :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 23. 20:07
Na tehát az ALLEE előtt sem lesz az OMME demonstrációja.
Most a legújabb verzió, hogy valamelyik régi Skála elé, de már kiszálltam.
Valami nagy balhé lehet odafent, mert Fekete József meg buszt szervez Brüsszelbe.
Most már semmit nem értek, pedig büszke voltam arra, hogy képben vagyok.
Az OV-n egy kukk sem volt Brüsszeli tüntetésről.
Klenáncz, Nagy és Fia Kft. elé tüntetés, meg bojkott ellenük.
Itt valami nem kerek, Cserényi Doktor ellenezte a brüsszeli demonstrációt, most meg szervezi?
Mi változott azóta?
Megint lemaradtam valamiről, mert az OV-n mást beszéltünk meg.
Lehet ismét volt egy titkos "elnökségi" ülés?
Több szaktanácsadó semmiről nem tud, meg hülyeségnek tartják a brüsszeli akciót.
Azt üzenem nekik kussoljanak, ne nyilvánítsanak véleményt, ha nem hiszik kérdezzenek meg engem, ha szakik akarnak maradni. :P
Mészi repül, na még nem véglegesen, csak Brüsszelbe.
Nem  döcög a busszal.
Petrusvárról indul a másik busz.
Ennyit tudtam kideríteni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: RavAsz - 2015. Október 23. 20:22
Fekete nagy túlélő. Érzi csak így van esélye, mert Cserényi papit kigolyózták. Át kell hamarosan állni, a brüsszeli kiruccanásból nem illik a vezírnek kimaradni, még ha nem is ők a kezdeményezők, azért érzi Józsi mi a jó pálya. Be kell látni ennek a vezetésnek leáldozott, már nincs erő a dokiban sem. Amikor már egymást eszik az a tagságnak sem  jó, ezért nagy esélyt látok egy másik vezető garnitúrára. A múltkori hozzászólásom miatt bocsi, az úgy jött össze. Atya most jó?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 23. 21:06
Jó estét kíván az OMME elnöke!
Tisztelt Megyei Szaktanácsadó Kollégák!

 "A felgyorsult események megkövetelik, hogy azonnali információt adjak közre részetekre, s egyben azt kérjem, hogy E-mail küldeményként szíveskedjetek a megyéteken belül az egyesületi elnökök részére rövid időn belül továbbítani. Az OMME hétfőn az elektronikus címlista alapján ismét postázza majd, s levélpostai küldeményként is megküldi az érintetteknek. Rövid az idő! Ezért számítok ebben a formában is a munkátokra, amit megköszönök!
Tisztelettel üdvözöllek Benneteket: dr. Mészáros László s.k.

                                                           OMME elnök "
Mint láthatjátok felgyorsultak az események!
Valami történt, de ki késztette őket kapkodásra.
Ez egyre cifrább történet.
Nézzétek meg a csatolmányokat.
Egyik hírem az itthoni tüntetés, a másik a brüsszeli.
Van a szövegben "némi csúsztatás""
Ez a sor:
"Az OMME Elnökség közös megbeszélésre hívta a hazai mézkereskedőket,.."
Na ezt ne higgyétek el!
Ez is a találós kérdés része.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 23. 21:08
Ez még az előbbi hírhez kapcsolódik, de külön tudtam csak csatolni.
Fontos nézzétek meg mit szerveznek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2015. Október 23. 21:37
QUQURIQ !!!

A Bross féle Brüsszeli demonstrációt az OMME 7 buszig finanszírozta!.....
Uccu neki OMME vezetés! most megmutathatjátok, hogy Mi értünk Vagytok!....
A Demonstrál Kiskakas!
Irányító Kiskakas!!!
Tetszik Fekete felakar nőni Bross nagyságáig!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: RavAsz - 2015. Október 23. 22:05
A megyei szaktanácsadóknak a brüsszeli és az itthon tüntetés szervezés a feladatuk, nem a támogatásokkal való foglalatosság? Feketének és Lászlóffynak felmentése van mert ekkor  alelnökök, ha pedig az sem elég elnökségi tagok. Mi az, hogy nem jó a több lábon állás, zakót cserélnek, aztán már más emberek is lettek. Vagy csak azt hiszik. Ravasz egy csapat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 24. 21:07
Tisztelt Méhészek!
Ebből most lett hír. hogy a politikusok is foglalkoznak vele!
http://www.agrarszektor.hu/elemiszerpiac/brutalis_modon_csapnak_le_a_mezhamisitokra.5365.html?utm_source=agrarszektor&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel
Szeretnék valamit nyomatékosan megjegyezni, és ezt kérem aki olvassa vegye komolyan!
Teljes mellszélességgel támogatom a brüsszeli demonstrációt, és ha módom lesz rá szeretnék is részt venni rajta.
Az első pillanattól kezdve mondtam (OV-n) írtam itt, hogy a mézesüvegek címkéjén kell olyan változtatást  kierőszakolnunk, hogy legyen rajta feltüntetve a származási ország, és ehhez nem a multik és nem Klenánzc, Nagy és Fia meg a hasonló mézkiszerelők el é kell vonulnunk.
Lehet őket utálni, és elmarasztalni tettükért, de a mai hatályos jogszabályoknak az ő tevékenységük megfelel.
Az, hogy mi van az üvegben nagyon helyesen meg fogják vizsgálni.
Egyet ne felejtsetek el!
Az OMME addig ült a babérjain amíg a Kaposvár és Környéke Méhész Egyesület és Takács Ferenc nem mondta, hogy elég, itt Brüsszelbe kell mennünk!
Az OV-n erről szó sem volt!!!!!!!!!!!!
Ez tény.
Az OMME erről nem akart lemaradni, mert ciki lett volna, és hála az égnek félretették az önös érdekeiket (most először) és a kezdeményezés élére álltak!
Én azért nem ütném királlyá az OMME elnökét, inkább a kaposvári elnöknek köszönjük meg, hogy ezt meglépte.
Egy szó mint száz, lehetnek súrlódások, lehet a szervezésben kereskedő, lehet OMME Kontroll Csoport, lehet olyan szaktanácsadó aki még Barcson ellenezte a brüsszeli tüntetést most megszervezi, egy a lényeg a saját dolgainkat csak mi tudjuk megoldani és én ennek örülök, hogy túl tudott minden fél lépni a sérelmein.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2015. Október 25. 13:09
Attila.
Az OMME addig ült a babérjain amíg a Kaposvár és Környéke Méhész Egyesület és Takács Ferenc nem mondta, hogy elég, itt Brüsszelbe kell mennünk!
Az OV-n erről szó sem volt!!!!!!!!!!!!
Ez tény.
Az OMME erről nem akart lemaradni, mert ciki lett volna,...
Én azért nem ütném királlyá az OMME elnökét

Igazad van bennem is az az érzés van, hogy ez a TÖKÖSSÉG fitogtatása ez nem őszinte gesztus!!!
Tudod az fáj nekik micsoda dolog, hogy KOCSI HÚZZA A LOVAKAT!!!! ezt nem tudják lenyelni pedig ez a legnagyobb kritika a tenni változtatni akaró méhészektől.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 25. 13:45
OMME méhesről hír:

https://copy.com/Mnmtic7kexqmYAIt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 26. 06:58
Kellemes hetet kívánok!
Ehhez nézzétek meg a MA ESTE tegnapi adásának egy részletét.
Sajnos a reklámot előtte végig kell várnotok.
http://www.mediaklikk.hu/video/ma-este-2015-10-25-i-adas/
Itt egy másik friss hír:
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/tiltsak-ki-az-eu-bol-ket-busszal-mennek-tuntetni-brusszelbe-635472
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 26. 08:40
Ismét az M1-en volt látható Takács Ferenc méhész, a Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesülete, tagja.
Volt egy érdekes mondata amit azonnal szó szerint leírtam.
"Valakinek borítania kellett az asztalt!
Ezek most mi vagyunk!"

Nem folytatom, mindenki gondoljon amire akar, de ha végigolvassátok a Fekete-Fehér Méhészklub hozzászólásait, akkor a választ is megkapjátok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 26. 13:06

Nyitóoldal
Tájékoztatás a brüsszeli tüntetésről
by Melo1 • 2015-10-26

Tisztelt Méhésztársak!
A  budapestivel együtt a brüsszeli demonstráció szervezése a tervek szerint és jó ütemben halad.
Fontos információk a jelentkezéshez:

1.Egy autóbusz indul Balassagyarmatról.
    Szervező: Fekete József OMME általános elnökhelyettes
    Tel: 06-30-635-12-66

 2.   Egy autóbusz indul Kaposvárról az OBI parkolóból.
    Szervező: Petrus Lajos Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesület elnöke
    Tel: 06-20-930-90-40

Az autóbuszok 2015. október 29-én (csütörtök) reggel indulnak Brüsszelbe, visszaérkezés 2015. október 31-én (szombat) délelőtt Magyarországra.
További információk a szervezőktől.

                                                                                    Dr. Mészáros László

OMME elnök
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2015. Október 26. 13:45
Megint az MNO!!!
Mellé beszélés nélküli tények.

http://mno.hu/velemeny/dzsuva-itthon-es-az-eu-ban-1310806

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 26. 14:58
Konihoney!
Ez a cikk visz mindent!
Erről van szó feketén-fehéren.
Most jöttem az autószervizből és találkoztam ott egy méhésszel.
Kérdeztem nem jön e Brüsszelbe?
Azt mondta nem tudja mi ez a para a kínai mézzel.
Egy deka sincs az országban, csak riogatnak vele.
Nem akartam neki mondani, hogy néhány hete több "magas rangú" OMME vezér is ezt állította, most meg ők szervezik a demonstrációt.
Mondtam neki, hogy a Brémai Laboratórium is bevizsgálta a gyanús terméket, és bizony csúnyán megbukott keverék méz.
Mi méhészek ha nem fogunk össze akkor soha nem lesz rend, és normális mézár.
Ilyenkor el vagyok keseredve, hogy érdemes e ilyen méhészekért egy lépést is tenni.
Legyen újra 800 Ft az akácméz, akkor majd ő szervezi a tüntetéssé "fajuló" demonstrációt.
Nem is akartam győzködni, felesleges, és ő még a jól értesültek közül való.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 26. 19:23
Takács Feri nyilatkozata kerek egész és hiteles volt. Ő már régóta készült erre a kampányra és biztos, hogy a brémai labor eredménye is régóta a kezében van.

Bár OMME elnökünk is azt nyilatkozza, hogy az OMME megvizsgáltatta a mézet, de ebbe viszont csak akkor hiszek, ha be is mutatja a jegyzőkönyvet. Miért vagyok hitetlen? Mert annyiszor mondott már valótlant, hogy az Ő esetében a bizalmatlansági faktorom nagyon magas.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 26. 20:23
Figyelem!
Ismét.....
 "OMME Elnökségi ülés
by Mészáros József • 2015-10-16
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület soron következő Elnökségi ülésére, 2015. október 29-én (csütörtök) 10.00 órakor kerül sor.
Az ülés helyszíne: OMME Hivatala (1094 Budapest, Viola u. 50. tárgyalóterem).
OMME Hivatala"
Na tehát azért haladunk, ez legalább nem rendkívüli.
Csak hiszitek!
Olyan belháború tombol az OMME berkeiben, hogy az már süt.
Az OMMI-no rovatban írtam, hogy az egyik tartóelem megbillent.
Csütörtökön majd stabilizálni szeretné azt, amit már soha nem tud.
Kifelé egységet mutatnak, belül megy a harc.
Hála az égnek egyszer nem velünk küzdenek, hanem saját magukkal nincsenek kibékülve.
"Ez egy nagy játék!"
Mondta az OMME elnöke.
Én is így gondolom, és most már nekem is tetszik.
De ki játszik kivel?
Többet nem írhatok, mert a találós kérdésre azonnal tudnátok a megfejtést.
Eddig jó válasz nem érkezett.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 26. 20:31
QUQURIQ !!!

Talán Dr. Mészáros végre átvette a gyeplőt?
Vajon kinek ver először a hátára?
Két ló áll a szekér előtt, az egyik jobbra húz, a másik meg tolat!
Talán így várható egy alapos tengelytörés???...

A Kerékgyártó Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 26. 20:47
Kiskakas!
A tengelytörést meg kell előzni.
Ki kell Cserélni, akkor talán elkerülhető, hogy Mészárszékre kerüljön az OMME méhes, bocs ménes.
Előtte hőőő... heee, azonnal lassítani kell a tempón mert kisodródunk.
Száguld az OMME szekere, közös erővel egyfele, de a legerősebb ló megbokrosodott.
Tényleg jó játék.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Október 26. 20:56
Hogy lesz csütörtökön elnökségi ülés, ha csütörtök reggel indulnak a buszok Brüsszelbe? Vagy oda nem megy senki az elnökségből?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 26. 21:12
QUQURIQv!!!

A méhészek busszal mennek, (18 óra)
Lesz aki meg repcsivel, (1 óra)

A légi kísérő kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 27. 06:42
Tisztelt Méhészek!
Ismét foglalkoznom kell a másik oldallal.
Nagyon meg vannak lőve, mert Ludányinál tett látogatásuk alkalmával "szaglászuk" arra szeretett volna választ kapni, hogy Takács-Bross páros nálam tagok e.
Jobb lett volna ha a méheket nézegetik, mert annyira nem volt rossz idő, így csak a kaptárakban gyönyörködtek, és marhaságokon agyaltak.
Nagy bajban vannak, mert Petrus Lajost nem tudják ebben a történetben hova tenni, és megy az agyalás, már amelyiknek van.
Annyira mellette vannak a történetnek, így csak találgatnak, és ebből lesznek olyan elképesztő mesemondák, ami nagyon mulatságos.
A rosszindulat, kézzel tapintható úgy mint Arisztaiosz írásában:
"Este Takács úrral és a hamis kínai mézzel tértem nyugovóra, reggel Takács úrral és a hamis kínai mézzel virradt fel a nap... Csak óvatosan mertem megnyitni a fürdőszobai csapot is, félvén attól, hogy esetleg abból is Takács úr és a hamis kínai méz csorog...
Ráadásul a brüsszeli tüntetés(ek) fő szervezője démoszthenészi kvalitások híján szemmel láthatóan rendkívül szenved a kamerák előtt. Remélhetőleg Brüsszelben nem ő lesz kénytelen nyilatkozni majd a médiának."
Ő is azzal a csapattal azonosul akik mindenkibe belekötnek, és nincs olyan cselekedet, ami neki jó.
Az ő koponyája túl kicsi ahhoz, hogy felfogja érte is szól a harang!
Egyáltalán mit akarnak ezek az emberek?
Állandóan nyüszítenek, hogy kevés a felvásárlási ár, a multikban nincs már magyar méz, ha pedig ez ellen fellép valaki támadják.
Láthatóan rettenetesen szenvednek azok, akik másként gondolták az események alakulását.
Takács Ferenc felkavarta az álló vizet, és amit mondott a valóságban is működik.
"Valakinek borítania kellett az asztalt!
Ezek most mi vagyunk!"
Ez nem fér bele "Józsi bácsi" és Arisztaiosz gondolatiba.
Hát ha az OMME tökölődik akkor ez lesz.
Már látom a fényt az alagút végén!
Ezek az emberek még az alagútban is hátal állnak, ott pedig a sötétséget látják.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2015. Október 27. 07:58
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ont_is_atverhettek_a_hamis_mezzel_elindult_a_vizsgalat.605037.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 27. 08:39
Sziasztok!
Én már semmit nem értek!
A TV2-őn ismét Takács Ferenc beszélt a mézbotrányról.
Az OMME előző elnökét folyamatosan azzal támadta főként dr.Cserényi Péter, hogy Takács embere!
Most akkor Dr.Mészáros László is Takács embere, meg doktor Úr is?
Egy kereskedő orránál fogva vezeti az egyesületet?
Ennyire nyilvánvalóan még nem irányította kereskedő az OMME-t!!!!!!!
Lehet Takács Ferenc az OMME hivatal 21. szaktanácsadója?
Maximálisan egyet értek a brüsszeli demonstrációval, de Takács Ferenc szájából érdekes azt hallani, ami az OMME feladata lenne.
Jobban védi az érdekünket mit a jelenlegi OMME vezetés!
Havonta 26 ember vesz fel fizetést, remélem lesz bennük annyi becsület, hogy összedobnak neki egy kis lóvét, mert végre valaki dolgozik.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2015. Október 27. 09:32


Ő is azzal a csapattal azonosul akik mindenkibe belekötnek, és nincs olyan cselekedet, ami neki jó.


Attila,ez nagyon "ommésre" stílusra sikeredett amit eddig magad kifogásoltál. :-[ Nem kell mindenkiben ellenséget látni mert más valamiről a véleménye.

Egyszer már voltam Brüsszelben,de most nem megyek.Talán majd januárban ha lesz folytatás.
Most itt zűrzavar van pontos célok nélkül,még az időpont sem biztos.
Na meg alkalmas embert sem látok aki kellő szakmai szinten( és világnyelven) elővezetné a magyar méhészek problémáit.
Arisztaiosznak igaza van,Takács Ferenc erre nem alkalmas.
Mert Ö vajon kit képvisel?Az ormánsági kis méhészt(per pillanat) vagy nemzetközi szinten ismert mézpiaci szereplőt?
Arról meg ne is beszéljünk milyen "széles alapokon nyugvó" demokratikus döntési folyamatok előzték azt,hogy most tüntetés lesz.
(Geddekas alkalom adtán bizonyára kioszthat majd néhány tárgyalásra invitáló meghívót.) :)




Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. Október 27. 10:27
Arról meg ne is beszéljünk milyen "széles alapokon nyugvó" demokratikus döntési folyamatok előzték azt,hogy most tüntetés lesz.
(Geddekas alkalom adtán bizonyára kioszthat majd néhány tárgyalásra invitáló meghívót.) :)

Feri!

A lassan mögöttünk álló év bármelyik OMME rendezvényén osztogathatott volna tárgyalásra szóló invitációt. S nem cinikus vagyok, hanem tárgyilagos. :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 27. 10:29
Bükk!
Ezt írod:
"Most itt zűrzavar van pontos célok nélkül,még az időpont sem biztos."
Az időpont biztos, zűrzavar eddig is az OMME vezetők fejében volt.
Már több mint egy éve volt Dunavarsányban a kezdet, és a cél meghatározás.
Az OMME-t ez akkor nem érintette meg, most, hogy Petrus Lajosék végre csináltak valamit, és ennem Takács az élére állt, felébredtek azok s Csipkerózsika álmukból, kiknek ez feladata lett volna.
Én soha nem azt nézem, hogy Mészáros, Cserényi, Takács, Bross, hanem hogy ki képviseli a méhészek érdekét.
Ez nem személyhez kötött.
A legutóbbi OV-n is egyet értettem a mostani vezetők elképzelésével (lett is nagy derültség), mert végre megmozdultak.
A multik elé tervezett demonstrációt akkor és most is hibás lépésnek tekintem, viszont a brüsszelit az első pillanattól kezdve támogattam.
Írásodban érzem a Takács ellenes megnyilvánulásod, viszont előző írásomban már utaltam arra, hogy ilyen nyíltan még soha nem mutattak irányt az OMME szakmapolitikájában.
Akkor most az OMME egész vezérkarát okolod azért, hogy Takáccsal közösen összefogva küzdenek érdekünkben?
Szerintem most először a pályafutásuk során helyesen cselekedtek.
Egyszer már kérdeztem, most újra ezt teszem.
Szerinted, szerintetek ha az Aranynektár is kínai mézhez 1% magyart kevergetne akkor nem ordítanátok?
Most a cél közös, és ezt már több ország is támogatja.
Az európai és természetesen a magyar termelőktől vásárolt kiváló minőségű mézre kell lecserélni a pancsokmányokat.
Az Aranynektár magyar méhészek mézét vásárolja főként.
Az, hogy mennyiért megér egy misét, mivel Takács Ferenc is kereskedő.
Nem kell odaadni neki annyiért, és akkor esetleg emelkedhet az ár, persze ehhez a kínait ki kell vonni az európai mézpiacról.
Ez egy nagy játék.
Mondta az OMME elnöke.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Október 27. 11:09
Attila!

Az OV-n semmilyen közös összefogás nem hangzott el, még vélemény kérés gyanánt sem!
Szerintem az hogy most így beszélnek az sok mindennek köszönhető, főként a Kaposvári egyesületnek.
Már uram bocsá, mégis hogy nézett volna ki az hogy egy (önálló)a Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesülete
szót mer emelni Brüsszelben a Magyar méz, és ezáltal méhészek, és nem utolsó sorban a fogyasztók érdekében! 
Az OMME honlapján is csak a tegnapi dátummal van fent; Tájékoztatás a brüsszeli demonstrációról
Posted: 2015-10-26
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 27. 11:59
Az októberi OMME OV-n egyhangú állásfoglalás született. Ez akkor és ott ésszerű volt mindannyónk szerint, tehát szerintem is. Már ott mondtuk, hogy a helyszín kiválasztása rossz, mert a minisztériumot kellene magunk mellé állítani, ezért ott kellene demonstrálni. Szerintem semmi ellenérzésük nem lenne, sőt sajtó elé is kiállnának mellettünk. De elnökünk ennyire nem ért az érdekképviseleti munkához, nem vállalta a módosítást. Az ügy jó, a hibát korrigálni kell később. Hosszú harc lesz még ez.

Az akácméz hungarikum. Ennek alapján nem lehet forgalmazni Magyarországra utaló jelzéssel olyan akácmézet, amiben akár 1%-nyi idegen méz van. Olyat meg végképp nem amiben a nézem kívül más édesipari termék is van, mert az még az élelmiszerkönyvnek sem felel meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 27. 16:00
"Ez okozza Európában a nagy gondot: az üvegekben 70 százalékban kínai méz van, amihez 30 százalékban hozzákeverik a kínai mézet - magyarázta az államtitkár. "

No ebbe egy kicsit belekeveredett, vagy nem merte tárgyilagosan közölni, hogy mindent ellep a kínai méz akár 100% ban.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Október 27. 22:19
Bükk!

Az az érzésem nem leszek a kedvenced a mostani írásom után.
Én úgy tudom,Te egy régi és ügyes motoros vagy.
Most mégis meglehetősen mellette vagy az eseményeknek.
Takács Ferenc réges-régen kérte az OMME "nagyurait",tegyenek valamit
mert az üvegekbe kínai mézet tesznek egyes kiszerelők .
Nem kell ugye elfelejteni,hogy ezt LEGÁLISAN  tehető,mert az élelmiszerkönyvi
szabályozás lehetővé teszi.A mézes üvegre csak azt kell ráírni származási helyként,EU belüli és az EU kívüli,
mézek vagy ezek keveréke.
Nem kell ugye azt sem elfelejteni,hogy ez a "méz"iparilag előállított hamisítvány .
Amely hamisítást az EU szabályozók a gyenge,csak az alap paraméterek
megkövetelésével lehetővé teszik a cukorszírup mézként történő LEGÁLIS árusítását .
Mit gondolsz kussdoktornak mi volt a válasza Takács kérésére?
Majd megoldjátok egymás közt !!!!
Remek egy válasz.
Azt írod zűrzavar van.
Nincs!
A követelések mérhetetlenül egyszerűek.
Az üvegre kötelező legyen ráírni a méz származási helyét,valamint
százalékos arányát.
Tiltsák ki a kínai mézet,mert egyértelműen hamisítvány.
Milyen "széles alapokon nyugvó,demokratikus döntési folyamatot" akarsz?
Mit szeretnél?
Számodra ezek a célok nem elfogadhatóak?
Az a bajod,hogy egy kis egyesület és Takács állt elő a tüntetéssel?
Nem gondolod valamit tenni kellene?
Vagy bízzuk rá a kereskedőkre a megoldást ahogy Cserényi doki szeretné?
Vagy megoldja a piac ahogy Cserényi doki szeretné?
Minden úgy legyen ahogy a neonikotinoid párti Cserényi doki szeretné?
Eddig minden úgy volt!
Vagy az szeretnéd kis kínai továbbra is szabadon garázdálkodjon?
Vajon miért nem íratja rá az üvegre iparilag előállított műméz vagy
méz alap paramétereinek megfelelő cukorszirup?
Ebben az esetben felőlem árulja,de ne mézként!
Az EU miért nem tiltja ki mint az USA?

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. Október 28. 06:20
Az OV-n elhangzott, erősen magasztaló, egymást erősítőtő, irányt mutató hozzászólások alapján,; Ilyen komoly, elszánt vehemenciával, képviseli Cserényi Dr az OMME érdekeit. Mondta az elnök, és persze ezek, és az ilyen mondatok nem maradtak viszonzatlanul az IB-n belül. Mert nekem még IB ! Ezt is az elnök mondta az alapszabályról,  befelé az új, kifelé a régit játsszuk. Ez is egy korrekt jogkövető mondat, és biztos a méhészek érdekeit szolgálja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2015. Október 28. 09:53
Csányi Antal!

A pengés tárgyszerű és tisztességes vitát kedvelem.
Meg is kérlek amit nem mondtam ne próbáld rám testálni.
Voltam Brüsszelben és lehet hogy leszek is,ezzel azt hiszem sok kérdésedre válaszoltam.

Van szerinted reális esély arra,hogy módosítsák az Élelmiszerkönyvet,miközben a múlt tüntetés óta a méhészti érdekképviseletet alaposan lefokozták,már a COPA-COCEGA-ban sincs képviselete.
A teljes élelmiszer lobbinak(meg a politikusoknak) a jelenlegi helyzet jó.

Takács Ferencnek tudnák tapsolni is,pld ha cége nevében lépne fel mint nagy szereplő a piacainak védelmében.
De így hogy most gyorsan belépek hobbi méhcsalád szinten az OMME-ba és rögtön irányt mutatok hidd el sokakat jogosan elgondolkoztat.

A hazai bolti mézpiac 2-3et/év,tavaly kb. 500 tonna import méz jött az országba.Ez az éves termésünk kb. 2%-a,de lesz ez több is.Azt gondolom OMME-nak egyforma távolságot kell tartania minden egyes kereskedőtől.Nyilván ez hamisítókra nem vonatkozik.
Itthon talán van esély üveg feliratozásra.De itt is lehet egy csavar,hogy egy autentikus szakértő véleményét idézzem:a fogyasztó megveszi olcsó a kínai feliratos mézet mint ahogy a kínai ruhát is és kiszorulhat a magyar méz egy része.Lsd. spanyolok hiába nagy méztermelők.

Minden kínai mézet kitiltani nem lehet,vannak természetes mézeik is.
Hát az USA a kitiltásra most már nem éppen jó példa.Ők gazdaságilag voltak olyan erősek, hogy Kínával háborúzzanak.
Jövőre Kína a WTO tagja lesz,ellene így egy sima dömpingeljárás nem lehetséges,gondolkodnak is az amik mit kéne tenni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. Október 28. 10:12
QUQURIQv!!!

A méhészek busszal mennek, (18 óra)
Lesz aki meg repcsivel, (1 óra)

A légi kísérő kiskakas!

Értem. Tehát a vezérkar repül. De hát nem éppen ezt akartátok?  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mozart - 2015. Október 28. 11:44
Aranyos Tamás!
Ha jól értem a lényeget, akkor a kívánság az volt, hogy érdemeik elismerése mellett repüljenek és nem pedig érdemtelenül. Ezért aztán nem biztos, hogy túlontúl népszerűek lesznek, amikor Brüsszelben alászállnak a borongós égből az egyszerű nép közé. Visszaúton pedig bizonyára már felesleges repülniük, szorítanak majd helyet nekik a jó emberek. Ha a mi Urunknak megfelelt a szamár is, akkor nekünk is meg kell, hogy feleljen az egyszerű népek szekere, a busz is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. Október 28. 12:06
Kedves Bükk!

Miért zavar téged, hogy van egy olyan történelmi pillanat, amikor a mézkereskedők és méhészek érdeke találkozik és a közös érdek mentén közösen akcióznak? Ilyen esetekben kötelessége mind a két félnek félretenni az egymással szemben kialakult negatív érzelmeket. Ez annyira nyilvánvaló, hogy kedvenced Cserényi doktor is belátta, hogy ebbe az akcióba be kell szállni. Hidd el, hogy fölöslegesen fújsz bárkire is és fölöslegesen gerjesztesz vitát.

Lehet, hogy nem tudod, de Takács Feri nemcsak kereskedő, hanem méhész is. Sőt hobbi méhésznek végképp nem tekinthető. Szülei is méhészkedtek és ő az agrármérnöki diplomája megkapása óta csak ezen a szakterületen dolgozik. Hosszú ideig nem is a kereskedelem volt az elsődleges tevékenysége. Arra is felhívom a figyelmedet, hogy abban az egyesületben, ahol tag, nemcsak hobbi méhészek vannak.

A mézimport statisztikája nem hiteles. De ezt te is tudod. Nem tudom hogyan kerülik ki, de ki tudják kerülni. A kinai mézzel már évek óta rontják a bolti mézeket.

Az OMME-nak természetesen egyenlő távolságot kell tartania a mézkereskedőktől. De a mézkereskedők se egyformán viselkednek a méhészekkel szemben és a nem egyformán veszik figyelembe a méhészek érdekeit. Ennek megfelelően nem kötelessége sz OMME-nek egyformán viselkedni az egyes mézkereskedőkkel, sőt kötelessége nem egyformán viselkednie, hiszen védenie kell a méhészek érdekeit.

Természetesen pontatlan a megfogalmazás, hogy az összes kinai mézet ki kell tiltani, mert igazad van abban, hogy lehet néhány %-nyi jó is közöttük. De a hazai piac és az európai piac védelmébe viszont elengedhetetlen olyan lépéseket tenni, amit már régen meg kellett volna, de pont az európai kereskedői érdekek miatt nem lépet meg sem az Eu, sem a Magyar Kormány. Nevezetesen a méz definicóciót olyan analitikai paraméterekkel kellene jellemezni, amit vagy egyáltalán nem vagy csak óriási költségekkel lehetne műmézzel teljesíteni. Az eredethamisításon túl ugyanis sokkal nagyobb probléma a kinai méz esetében az iparszerű mézhamisítás és az ebből eredő terméknek a filléres értékesítése.

A kinai méz esetében nem a dömping ár a legnagyobb probléma, hanem az iparszerű mézhamisítás. Honnan a fenéből van nekik annyi export mézük, ha az ország óriási körzeteiben emberek végzik a gyümölcsfák megporzását, mert a növényvédőszer használat kipusztította a méheket és más megporzó rovarokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 28. 20:36
Tisztelt Méhészklub olvasók!
A magyar méhészek brüsszeli útjáról folyamatosan be fogunk számolni itt a Hír-lesben!
Minden hasznos információt megosztunk veletek!
A mi buszunk hajnali 3-kor indul "Petrusvárról", Kaposfüredről.
A másik Balassagyarmatról.
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sztenli - 2015. Október 28. 22:15
Kedves Mozart!

" Ha a mi Urunknak megfelelt a szamár is" szövegedre reagálnék, hogy akkori időben a szamár, a kor mercedese volt, de írhatnám a kor repülőgépének is. :)
üdv
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Október 29. 08:00
Brüsszeli demonstráció első busza átlépte a magyar határt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. Október 29. 11:07
Jó utat! Köszönjük!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 29. 22:53
Egy kis érdekesség!
http://www.haon.hu/hamisitott-kinai-mez-a-debreceni-egyetem-nem-vegzett-minositesre-alkalmas-vizsgalatokat/2944462

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. Október 30. 01:56
Brüsszeli tüntetés első buszán utazók elfoglalták a
a szobáikat.
Az út meglehetősen hosszú volt,22óra,sok dugó Németországban.
Kaposvárról éjjel 3-kor indultunk,éjjel egykor érkeztünk.
Jó a csapat,jól ülünk a szeren.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Október 30. 08:05
http://mno.hu/gazdasag/tudja-valaki-hol-van-a-hamis-mez-1311462
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. Október 30. 13:11
http://webradio.hu/hirek/gazdasag/meheszek_tuntettek_brusszelben
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 30. 18:02
http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/peticio-tablak-es-szorolaposztas-mehesztuntetes-brusszelben-636252

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 30. 18:08
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/tuntettek-a-meheszek-1311581

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Október 30. 18:17
http://privatbankar.hu/agrar/minden-boltban-kaphato-mez-hamisitvany-287021
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. Október 31. 14:50
QUQURIQ !!!

Több infót kérünk a brüsszeli tüntetésről...
Hiányoznak a gazdaság politikai hozzászólások.
Sajnos szárnyam szegtem, (nyakamat nem)...
Így sajnos csak sóvárkodva kapcsolgattam a TV csatornákat...
Sok, sok kérdésre várjuk a választ!
Kik fogadtak benneteket?
Mit szólt a rendőrség a tüntetéshez?
Hány országból voltak jelen a méhészek?
Mit szóltak a brüsszeli emberek a demonstációhoz?
Hogy ízlett nekik a magyar minőségi méz?
Tényleg magyar kereskedő is részt vett és támogatta a brüsszeli tüntetést?
Várjuk a sok-sok képes és szöveges beszámolót!
Az itthoni tüntetésről csak annyit, hogy már az áruház láncok a "nyerészkedők" felett eltörték a pálcát!
Megoldás?
...hogy jutalmul, örök életre eltiltsák a méz szakmától Őket!
Nincs most már Gőgös úr, aki kimossa a telereccsentett gatyát...

A mosodás Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 31. 16:47
Sajnos, hogy nem közöltétek előre, hogy kaptárakkal etetitek a "vörös kakast", lett volna pár darab nálam is ami már semmi másra nem jó. Egy reggelire ,kettő ebédre,egy vacsorára. ;)

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. Október 31. 17:29
Ma délután a Kossuth rádióban 15:45 körüli műsorban Mészáros beszélgetett a tüntetésről és egyebekről :o .
A hangtárban visszahallgatható
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 31. 18:18
A Budapesti demonstráció margójára.
Csak én személy szerint 6 járókelőt tájékoztattam arról, hogy egyáltalán mit keres ott az utcán ez a kisebb "embertömeg." Szerintem kb 200-an lehettünk. Hiányoltam egy vagy akár több óriás transzparenst vagy kivetítőt.
Sajnálatos volt a kihangosítás hiánya amikor volt akkor meg a minősége. 5 méterről már nem lehetett hallani semmit. A tájékoztatóknál a méhészek annyira körbefogták az "előadókat" hogy a civil érdeklődők már nem fértek az információkhoz így azok belterjesek maradtak.. Szerintem ha nem lett volna a média akik 1-1,5 percben tudósítottak a híradókban szerintem nem sokat ért az egész.
A járókelők megítélése is megosztott volt a demonstrációról. A többség támogatta s a "veletek vagyunk" szavakat használta a beszélgetés közben. Olyan is volt aki úgy ítélte meg, hogy azért vagyunk ott mert nagyon ráérünk, és olyan is aki csak úgy élte meg, hogy akadályozzuk a gyalogos forgalmat. A helyszín sajátossága miatt sajnálatosan a járda szélén elhelyezett vasgolyókba több idős hölgy megbotlott és elesett mert a tömegben nem vette észre őket. Sajnos szerintem a hatás elmaradt, mert nem érzem, hogy Tomi papa szavaival éljek a vízcsapból is ez a téma folyna, akár tegnap, akár ma. Remélem nem csak egyperces hír lesz ez az egész, és érdemi intézkedések történnek az illetékesek részéről. Pár ötletet is adtunk az elnök számára átgondolás miatt.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: SUN-API - 2015. Október 31. 18:27
A kinti tüntetők most a 40 órás buszozás fáradalmait pihenik ki, de vigaszul egy kép amit ott készítettem.
(http://)
Cím: Re:Hír-les
Írta: SUN-API - 2015. Október 31. 18:41
Ja és a "kaptárégetés" áldozata.
(http://)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 31. 19:15
Hamarosan több kép a demonstrációról.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. Október 31. 19:24
Pár sor idézet az EB jelentésből. A 7. pontból amelyet küldöttgyűlési megtárgyalásra ajánl.
"(Az EB véleménye szerint, a jelentős költségvonzatú "ad hoc eseményt"-t megelőzően az OMME Elnöksége nem merítette ki a probléma megoldására szolgáló hazai és Uniós jogi, szakmai, érdekvédelmi lehetőségeket. pl. nem egyeztetett az EU-tagállamok méhész szervezeteivel a közös fellépésről. stb. stb. Az utcai tiltakozásnak -mint utolsó lehetőségnek- a hivatalos beadványok, megkeresések, tárgyalások eredménytelensége esetén lenne szerepe. Így az előkészítetlen demonstráció nem érheti el a kívánt eredményt, kiadást jelent a Takács Ferenc kaposvári méhész által kierőszakolt demonstráció. Az EB egyúttal kifejezi elégedettségét és köszönetét azon méhészeknek akik vállalták a tüntetéssel járó kényelmetlenségeket.)

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 31. 19:36
Jani bátya!
Erről van szó!
Erre a sor idézetre reagálnék.
"....az OMME Elnöksége nem merítette ki a probléma megoldására szolgáló hazai és Uniós jogi, szakmai, érdekvédelmi lehetőségeket. pl. nem egyeztetett az EU-tagállamok méhész szervezeteivel a közös fellépésről. stb. stb. "
Az OMME semmilyen lehetőséget nem merített ki, ezért kellett a Kaposvár és Vidéke Méhészeinek Egyesület beavatkozása!
Csak jó ha ezt mindenki tudja, mert az OMME vezetői szakmapolitikai tőkét kovácsolnak abból, ami nem az övék!
A cél közös, de nem mindegy, hogy azután mozdulunk, hogy más már csinálja is, és nem akarunk beégni!
Az OMME végig hallgatott!
Amikor sarokba szorították megmozdult!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. Október 31. 20:04
http://mno.hu/gazdasag/mezbotrany-langolt-a-magyar-kaptar-brusszelben-1311605
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 01. 08:40
Egy kis pihenés után, néhány gondolat a brüsszeli utunkról, és a demonstrációról.
Először is a Tolna megyei méhészek nevében megköszönöm az OMME-nek, hogy átvállalta az utazás és szállásköltségünket.
Az utazásról annyit, hogy egy csodálatos Mercedes busszal tettük meg az utat, arról, hogy szétültük a hátsónkat nem a busz tehet.
Németországban annyi autó közlekedett, hogy sokszor csak lépésben tudtunk haladni.
Brüsszel egy műanyag város.
Látszik,  hogy a pénz nem számít, gyorséttermekből, kávéházakból, és a márványból nincs hiány.
A belváros szép, de személy szerint nekem Pécs, Eger és Szeged is jobban tetszik.
A demonstráció csendesen, jó hangulatban telt el.
Egy rendőrségi mikrobuszból figyeltek ránk a rend őrei, de némi mézkóstoló után már nem igen foglalkoztak velünk.
A horvát kollégák egy óriási transzparenssel készültek, náluk jobban működik a marketing mint az OMME-ben!
Nem helységnevek voltak, mert az senkit nem érdekelt volna, hanem szlogenek, hogy mit szeretnénk a demonstrációnkkal elérni.
Fekete József és Takács Ferenc folyamatosan beszéltek a különböző médiáknak.
Ahhoz képest, hogy nem sok idő volt a szervezésre, véleményem szerint elég nagy port kavartunk,itthonról folyamatosan kaptuk a méhészektől a telefonokat, hogy velünk vannak.
Elmondhatom, hogy egy hangos szó, nézeteltérés nem volt, sem a buszon, sem az utcán!
Végig vidám hangulat és természetesen NON-STOP szakmapolitika jellemezte utunkat.
Abban sokan egyet értettünk, hogy az OMME nagyon megosztott!
A mi buszunkon is kézzel tapintható volt, ha olyan érkezett (hála az égnek nem sokan voltak) akik az OMME vezetés postásai, hogy másról kezdtünk el beszélgetni.
Lassan mindenki megtanulja, hogy ki az aki előtt hírzárlatot kell elrendelni, mert rögtön leadja a drótot.
Nem is volna ezzel semmi baj, ha nem színezné ki a hallottakat, mert egy adott információt minimum két kétféleképpen lehet kommunikálni.
Lásd a bírósági ítéletet!
Mindenben győztünk, mondja az OMME elnöke!
Közben a lapot már rég ki sem adhatnák!
Vissza a brüsszeli eseményekhez.
Jöttek a hírek az "elnökségi" ülésről is, de a postán kapott 215. november 14.-i küldöttgyűlési beszámolóban is olvasható, hogy az EB sem ért egyet az "elnökség" demonstrációt megelőző munkájával.
Én már akkor csak egy kérdést tennék fel a tisztelt EB-nek.
A meghívóban szereplő 10. napirendi pontot az "Elnöki tiszteletdíj"-at, hogy kell értelmezni?
Egyszer munkabér, utána meg tiszteletdíj?
Esetleg a munkabéren felüli plusz prémium?
A Küldöttértekezletre mindenki hozzon meleg ruhát és egynapi hideg élelmet,mert hosszúnak ígérkezik.
Végezetül, úgy értékelem a brüsszeli demonstrációt, hogy minden körülményt figyelembe véve egy rendkívül sikeres akció volt!
Remélem, hogy az összes magyar, horvát, szlovák méhész akik velünk voltak lélekben rövidesen érzik ennek a kézzel fogható hasznát.
Nekünk magyaroknak a célunk közös, viszont a megoldáshoz vezető utat látjuk másként.
Hamarosan választás, hogy ki melyik utat választja, attól függ, hogy hajlandó e teljes részletességgel meghallgatni mindkét oldalt, vagy az OMME propaganda iroda vakító politikájának az áldozatai leszünk.

Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. November 01. 10:51
Idézet
Jöttek a hírek az "elnökségi" ülésről is, de a postán kapott 215. november 14.-i küldöttgyűlési beszámolóban is olvasható, hogy az EB sem ért egyet az "elnökség" demonstrációt megelőző munkájával.
Mi van???
Nem az EB elnöke tett javaslatot anno arra, hogy a küldöttek szavazzák meg a beszámolót???
Azt hitték hogy a KUSS rájuk is vonatkozott??
Miért nem vizsgálták azt amit most előterjesztettek??
Miért nem húznak már el, mint a vadlibák??
A t....m kivan az összes Megalkuvóval.
Mindenkit szeretnék emlékeztetni arra, hogy volt egy szavazás! A végeredményt mindenki megtalálja csak vissza kell keresni!!!!
Mi van Itt ???
KÉREK MINDEN KÜLDÖTTET, HOGY TEGYEN MÁR RENDET !!
Cím: Re:Hír-les
Írta: SUN-API - 2015. November 01. 13:30
További képek megtekinthetők itt is a Brüsszeli tüntetésről. Nem akarom megterhelni a fórum oldalát, ezért ide a weboldalunkra tettem fel a galériát.http://www.sunlightapiary.eu/galery.php?lang=HU (http://www.sunlightapiary.eu/galery.php?lang=HU)
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. November 01. 18:05
https://www.youtube.com/watch?v=6NDK0GhsT_0
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. November 01. 20:34
QUQURIQ !!!

Tényleg igaz az a hír, miszerint az EB elnöke ellen (Fáskerti László) etikai bejelentésre készül valaki?
Vajon kinek lehet oka, és milyen témakőrben?
...mondjuk, lenne miért meghúzni a haját...
pl. Rosszul megalakított Kft és utód Kft közötti összemosódások ellenőrzésének az elmaradása?
     Pénzügyi beszámolót hiányosan áterőszakolta megszavazásra a közgyűléssel?
    Körmendy 38 oldalas vizsgálati anyagát elmismásolta, pedig súlyos milliók szerepelnek benne, ami a tagság
    vagyona...
    Elnöki fizetés közgyűlési határozat nélküli megszavazás nélküli önkényes kifizettetése?
    Rendkívüli küldöttközgyűlés törvénytelenül való összehívása és ugyanebben az időben több OMME-s program
    bezsúfolása, ezek megakadályozása?
    Szó nélkül végig ülte és megszavazta az "eszement" OMME elnök közhasznúságunk szét tiprását?

Mi a sza... csinálsz Fáskerti???
Minek választottunk erre a posztra???
...lehet, hogy vannak még olyan dolgai is ami más önérzetes OMME tagot zavar?

Kiskakas már régen elkaparta volna magát ennyi OMME ellenes tevékenység miatt.

A markolós Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. November 02. 09:41
Tüntetésről  M1 most kezdődik!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 02. 13:42
Sziasztok!
A Magyar-Gazda adása az 5. perctől szól rólunk.

http://www.mediaklikk.hu/video/magyar-gazda-2015-11-02-i-adas-2/
Láthattátok, hogy Nagy István államtitkár arról beszél, hogy a címke mindenek feletti legyen, még a tojások jelölésén is fel kell tüntetni, hogy honnan származik.
Később azt mondja, nagyon nehéz küzdelem lesz.
Ő már azt is nagy eredménynek számítaná, ha elérnénk, hogy a keverési arányt ráírják a címkére, hogy mennyi az EU és mennyi az üvegben az EU-n kívüli méz!
Ez nem elég!
Rá kell írni az eredetet!
Mely országból származik!
Ezért is voltunk Brüsszelben, ezt követeltük itthon és kint is.
Többször megnéztem a riportot, ezt kellene minél élesebben kihangsúlyozni.
A keverési arány kevés, ne keverjenek a politikusok, hanem segítsenek!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. November 02. 14:50
A kevert (ipari) mézek keveréke drágábbak a boltokban, mint a természetes (ami látott méhecskét) magyar méz.
Azt azért nem  ártana a fejekbe vésni, hogy az akác méz az HUNGARIKUM.
Hogy engedhetik meg, hogy ezeket a pancsolt, ipari mézzel kevert mézeket, a címkén magyar termékként feltüntetve áruljanak, megtévesztve ezzel a fogyasztót.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 02. 15:50
Ajjajjj!
Ez sem gyenge cikk!
http://hir168.hu/hirek/gazdasag/meheszeti_egyesulet_laborvizsgalatok_mutattak_ki_a_hamis_kinai_mezet_a_magyarorszagi_mezkeverekekben
Tehát, nézzük csak mit nyilatkozik Dr.Cserényi?
"Az egyik bré­mai méz­la­bo­ra­tó­ri­um a Magyarországról szár­ma­zott eu­ró­pai uni­ós és nem uni­ós méz­ke­ve­rék kö­zül öt min­tá­ban mu­tat­ta ki a ha­mis kí­nai mé­zet, a vizs­gált ter­mé­kek 40 szá­za­lé­ka pe­dig ipa­ri méz­nek mi­nő­sült - mond­ta Cserényi Péter."
Kérjük, sőt követeljük a vizsgálatok dátumát!
Lehet az OMME vezetői már rég tudták ezt csak eltitkolták?
Azonnali magyarázatot várunk!
Erről miért nem volt szó az OV-n?
Nem igaz, hogy még mindig tűrünk!
A következő busszal az OMME elé kell mennünk!
Tudták, hogy hamis kínai mézek vannak az üvegben és eltitkolták!
Menniük kell!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Gergo55 - 2015. November 03. 08:05
Tegnap a Hajnaltájban a győrfi azt nyilatkozta, hogy a nak fizette a brüszl utiköltséget! Akkor ki hazudik? ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. November 03. 15:11
Mivel két busz is ment, lehet, hogy az egyiket a NAK fizette?
De az is lehet, hogy az újságírók vagy más személyek költségét állta?
Vagy lehet, hogy Fekete Józsi, mint NAK tisztségviselő nem is az OMME pénzéből szervezte az utat?
Vagy az OMME választott tiszségviselőinek valamelyike megint nem mondott igazat?
Mennyi titok!?
De a lényeg, hogy az egész akció nagyon jó sajtót kapott.
Viszont nem olyannak ismerem a választott tisztségviselőinket, hogy képesek lennének kihasználni a jó szelet.
Pedig most aztán dagasztaná a vitorlákat rendesen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. November 03. 15:14
Cserényi állatorvos nyilatkozata arról, hogy mennyire jó és mennyire hamis a bolti méz, már régen elkésett, már régen elhangozhatott volna. Pl tavaly is.

Már akkor tudtuk, hogy nagy baj van a boltok polcain, de az OMME vezérkara személyeskedett az értelmes cselekvés helyett vagyis a Takács Feritől jött figyelmeztetést csak azért nem fogadta el, mert tőle jött. Pedig ha valaki tudja Magyarországon, hogy milyen a hamis méz, akkor az Takács Feri. És ha már ő szól, akkor azt komolyan kéne venni. Bezzeg, ha Fazekas miniszter úr mondta volna, biztos vagyok benne, hogy lógó nyelvvel loholtak volna a sajtóhoz, hogy azok a csúnya kinaiak így meg úgy.

Sajnos a választott tiszségviselőink nem érdekvédők, csak viselik a tisztséget, de vezetői képességekkel gyéren rendelkeznek és inkább tekithetők nyaloncoknak, udvaroncoknak, semmint érdekvédőknek, érdekképviselőknek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2015. November 03. 20:23
Mivel két busz is ment, lehet, hogy az egyiket a NAK fizette?
De az is lehet, hogy az újságírók vagy más személyek költségét állta?
Vagy lehet, hogy Fekete Józsi, mint NAK tisztségviselő nem is az OMME pénzéből szervezte az utat?
Vagy az OMME választott tiszségviselőinek valamelyike megint nem mondott igazat?
Mennyi titok!?
De a lényeg, hogy az egész akció nagyon jó sajtót kapott.
Viszont nem olyannak ismerem a választott tisztségviselőinket, hogy képesek lennének kihasználni a jó szelet.
Pedig most aztán dagasztaná a vitorlákat rendesen.

"az OMME -nak nem kerül ez vagyonba , higgyétek el . Fekete J. , Szanda J. -val nem mentünk perselyezni  az Agrár Kamarához de az AK elnökségi ülésén Győrffy B. felajánlotta azt hogy ők hozzájárulnak a brüsszeli demonstációhoz, örömmel fogadjuk , az AK nagy testvér legyen velünk... " mondta elnökünk a  sajtó tájékoztató után 1 órával a Budapesten demonstráló méhészeknek.   Ezen nyilatkozatuk a kdoktorral azért volt mert a sajtótájékoztatón nem volt semmi kihangosítás tehát az ott összegyűlt méhészek a sajtótájékoztató alatt néztek ki a fejükből (mert hogy hallani nem hallotak(unk) semmit )  és ezt szerették volna pótólni ami szánalmassá vált főleg a kdoktorral (a szócső sem volt hajlandó működni rendesen -- kdoki ott kellet volna megmutatni a hangerőt !!!!! ) tehát tul.képpen semmi kihangosítás nem volt a beszédek alatt. Kérdem én ha a NAK állta a költségeket akkor OMME azt képtelen volt megszervezni hogy legyen vmi transzparens , legyen kihangosítás?  és talán a járókelők is (nem csak azok akik kaptak a kis szórólapocskákból) tisztába lettek vna ,hogy mi zajlik az utcában.   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 04. 08:17
Sziasztok!
Csak óvatosan NMR-el!
Ugye ujjongnak az OMME "szakemberei" amit alább olvashattok:

"Az egyik bré­mai méz­la­bo­ra­tó­ri­um a Magyarországról szár­ma­zott eu­ró­pai uni­ós és nem uni­ós méz­ke­ve­rék kö­zül öt min­tá­ban mu­tat­ta ki a ha­mis kí­nai mé­zet, a vizs­gált ter­mé­kek 40 szá­za­lé­ka pe­dig ipa­ri méz­nek mi­nő­sült - mond­ta Cserényi Péter.
Az egye­sü­let nagy re­mé­nye­ket fűz ah­hoz, hogy egy nan­tes-i la­bo­ra­tó­ri­um akk­re­di­tál­tat­ta méz­re a mág­ne­ses mag­re­zo­nan­cia vizs­gá­la­tot (NMR), amely egy­szer­re több mint 30 össze­te­vő vizs­gá­la­tát te­szi le­he­tő­vé. Az ada­to­kat össze­ha­son­lít­ják a be­gyűj­tött méz­min­ták­kal (au­ten­ti­kus re­fe­ren­cia adat­bá­zis), ez alap­ján vá­laszt­ják ki a ha­mis mé­ze­ket."
Nézzük a tényeket, az igazi szakemberek véleményét az új vizsgálatról!
MÉHÉSZET szaklap augusztusi szám 18.oldal:
"A szakma sokat vár a mágneses magrezonancia spektroszkópia (NMR) módszerétől, ennek a vizsgáltnak a további fejlesztésétől. Azonban, ennek a módszernek nem csak a metodikájának a kidolgozása, tökéletesítése a fontos, hanem az, hogy legyen egy globális méz-adatbázis. Ennek a méz-adatbázisnak (szuper minták gyűjteménye) a létrehozása sajnos kezdeti szakaszban van. Az amerikai borok NMR vizsgálatának 20 évvel ezelőtti tapasztalatai óva intik a méz-ipar szereplőit attól a hibától, ami anno bekövetkezett: a rossz bor-szuperminta miatt használhatatlan eredmények születtek, pl. jó bort a labor hamisnak minősített. A bizonytalanságok ellenére nagyon fontos a NMR módszer fejlesztése és széles körű elterjesztése, hiszen ez az egyetlen módszer, amellyel az iparilag megszűrt (antibiotikumot eltávolítják) és besűrített (a vizet távolítják el) mézeket ki lehet mutatni. Ugyanis ezek nem mézek!"
aztán ha ez sem elég, hogy ez nem egy vadi új módszer akkor itt a következő:
MÉHÉSZET júniusi szám 18-19. oldal!
"Norberto Garcia professzor, a Nemzetközi Mézkereskedők Szövetségének elnöke szerint, a világ mézkereskedelmében résztvevő mézek kb. 30-50%-a hamis! A kínai szakemberek viszont a mézvizsgálati módszerek megbízhatatlanságáról beszéltek. Előadásaikban igazolták, hogy például az egyre népszerűbb mézvizsgálati módszer, a mágneses magrezonancia spektroszkópia (NMR) módszerével vizsgált természetes eredetű mézek hamisnak minősültek, de ennek ellenkezője is előfordult, azaz a laborban meghamisított mézeket az NMR teszt valódinak jelezte."
Ennyit az OMME vezetők szakmaiságáról.
Nagyernyei Attila



 

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. November 05. 08:29
Laborvizsgálatok mutatták ki a hamis kínai mézet a magyarországi mézkeverékekben

Több, Magyarországon forgalmazott, hamisnak minősült méz vizsgálati eredményeit küldte el az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih), ezek alapján reményeik szerint hamarosan lépéseket tehet a hivatal a hamisított kínai mézet tartalmazó termékek ellen - közölte Cserényi Péter, az OMME elnökhelyettese hétfőn az MTI-vel.
Az OMME a Méhészeti Nemzeti Program keretében évente több száz mézmintát ellenőriztet laboratóriumi vizsgálatokkal - olvasható a közleményben.
Az egyik brémai mézlaboratórium a Magyarországról származott európai uniós és nem uniós mézkeverék közül öt mintában mutatta ki a hamis kínai mézet, a vizsgált termékek 40 százaléka pedig ipari méznek minősült - mondta Cserényi Péter.
Az egyesület nagy reményeket fűz ahhoz, hogy egy nantes-i laboratórium akkreditáltatta mézre a mágneses magrezonancia vizsgálatot (NMR), amely egyszerre több mint 30 összetevő vizsgálatát teszi lehetővé. Az adatokat összehasonlítják a begyűjtött mézmintákkal (autentikus referencia adatbázis), ez alapján választják ki a hamis mézeket.
Az OMME már több magyarországi mézmintát is küldött Nantes-ba, a vizsgálat eredményeire még várni kell - mondta el az egyesület elnökhelyettese.
Ugyanakkor a brémai laboratóriumban is folyamatban van az új módszer akkreditálása, és vállalták, hogy még az akkreditálási folyamat befejezése előtt elvégzik az NMR vizsgálatot a már náluk lévő mintákon - tette hozzá Cserényi Péter.
Az OMME elnökhelyettese szerint az új módszer az egész unióban megoldhatja a hamisított méz okozta problémát, mert olcsó pontos és gyors vizsgálatot tesz lehetővé, amellyel a hatóságok fellépése is hatékonyabb lehet.
Magyar, horvát, román, szlovák, francia, görög és német méhészek október 30-án tartottak tüntetést Brüsszelben, amelyen a Kínából az Európai Unióba irányuló mézimport szabályozásának szigorítását követelték.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. November 05. 10:22
Az OMME már áprilisban kapott mérési eredményeket a bolti mézekről, de akkor nem sikított, sőt .....
Vajon miért nem? Vajon miért csak a kaposvári méhészek  brüsszeli tüntetés bejelentése után?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2015. November 05. 10:53
Az OMME Kontroll Csoport látom teszi a munkáját. Remélem még jó néhány évig tenni fogja ezt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 05. 13:12
Lilahagyma: ezt írod

"Az OMME Kontroll Csoport látom teszi a munkáját. Remélem még jó néhány évig tenni fogja ezt."

Kifejtenéd a második mondatot? Vagy a "tűzközeli"-nek címzett "igazmondó"  vagy?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. November 05. 13:24
János!
Célirányosan az volt a Lilahagyma kijelentése, hogy nem fogja megnyerni a kontroll csoport a választást :-X           
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2015. November 05. 14:07
Nem is kell megnyernie, a feladata a demokratikus játékszabályok betartatása.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. November 05. 14:40
Ez igaz Péter! Csak akadozva működik a "gépezet" szerintem süket fülekre talál(szemekre) ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. November 05. 18:08
Zümi!

Én inkább azt mondanám, hogy sok a bekötött sem!!!!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 05. 18:24
Egy győztese  biztosan van ennek a harcnak!
A méhésztársadalom!
Ha nincs OMME Kontroll Csoport mit műveltek volna azok akik ekkora figyelés alatt meg merik azt tenni, hogy eltitkolnak előlünk milliókat!
Eltitkolták a Kft. veszteségét, a 8,3 milliócskát, és most módosítani akarják a költségvetést.
Trükkök sokaságával próbálkoznak, de nem fog menni.
Az elnök jogtalanul felvett milliói tovább növelik a feszültséget.
Most 14-én fogunk először szavazni az elnök tiszteletdíjáról, ami eddig a könyvelésben munkabérként szerepelt!
Tovább nem kotyogok, bízzatok az OMME Kontroll Csoportban.
A méhészek érdekében vannak a bírósági ügyek is, de remélem, hogy ezt már nem kell bizonygatnom.
A vezetés azzal védekezik, hogy "csupán" apró hiányosságok voltak a működési szabályokban, de ez nem igaz!
Örüljenek, hogy a bíróságok érdemben nem is vizsgálták a tavalyi gödöllői rendkívüli küldöttértekezletet!
Azt ejnye bejnyével nem úszták volna meg!
Ott sérült a szólásszabadság, nem tudtuk véleményünket demokratikus úton kinyilvánítani.
Örüljenek annak, hogy ilyen visszafogattak voltunk, mert amit ott műveltek igazán veszélyeztette az OMME létét!
Ezt egyébként az EB jelentésében is megtalálhatjátok, de végére megpuhultak, mint a csiperke gomba a fazékban.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 05. 21:36
Lilahagyma!
Ezt írod:

"Az OMME Kontroll Csoport látom teszi a munkáját. Remélem még jó néhány évig tenni fogja ezt."
Íme a munkánk egyik gyümölcse.
Ma Baldavári László ezt a javaslatunkat tette le az OMME "Hivatalban".
Mi nem csak a levegőbe beszélünk!
Íme:

"Baldavári László
Kelt: Budapest, 2015 november 4.
OMME
Dr. Mészáros László úr
Elnök részére
Tárgy: Napirendi javaslat az OMME 2015  nov. 14-i Küldöttgyűlésére.
Támogatom Fáskerti László EB elnök összes napirendi javaslatát és kérem azok napirendre vételét, továbbá a következő napirendi javaslatokat teszem.
1.   Melyik alapszabály érvényes a 2015 november 14-én? – címmel kérem első napiredi pontként megtárgyalni azt, hogy mi alapján hozhatunk döntéseket.
2.   Kérem a könyvvizsgálói jelentés tartalmának részletes ismertetését, hogy az OMME vezetését ellátó Küldöttgyűlés átlássa az OMME vállalkozási tevékenységének minőségét.
3.   Az OMME vállalkozási tevékenységének ellenőrzésére tegyen határozatban javaslatot a küldöttgyűlés, akár egy ezzel a feladattal megbízott ellenőrző bizottság megválasztásával.
4.   A tudományos kutatási tevékenységek vitelét vitassuk meg, különös tekintettel az OMME méhészetére.
Kérem, hogy javaslataimat az OMME vezetése tárgyalja meg, támogassa és egészítse ki vele a napirendet. Ha mégsem a napirendre vétel mellett dönt, úgy kérem erről a küldöttgyűlést tájékoztassa és a napirendi szavazás keretében terjessze be döntésre.
Üdvözlettel
Baldavári László
OMME tag"

Ugye micsoda ínycsiklandozó?
Mint a lilahagymás csiperke gomba!
Holnap "EB-dre" lehet ez lesz a menü.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 06. 09:24
Lilahagyma csiperkegombával: jó párosítás, jó ízlésre vall.

Lilahagyma még mindig nem válaszolt.

Attila!
A napirend kiegészítő javaslatok nagyon pikánsak. Csak gratulálni tudok B.L.-ek
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. November 06. 15:38
QUQURIQ !!!

Lila hagyma barátunk, kicsírázott a hírtől, vagy befülled, vagy magszárba megy egyenest...

A kiskertész Kiskakas!

ui. vagy meglocsolták neonikotinoiddal?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bajusz Péter - 2015. November 08. 13:10

Készítettem egy filmet a brüsszeli nemzetközi méhész demonstrációról!
https://www.youtube.com/watch?v=7HTlfd4Gc3w (https://www.youtube.com/watch?v=7HTlfd4Gc3w)
Közzététel: 2015. nov. 4-e
Csak ott elhangzott nyilatkozatok is vannak benne!
Érdemes végig nézni! 18 perc.

(A két vezető méhész fórumon egyszerre szerettem volna publikálni, de a zöld színűn még nem aktiválódott a név szerinti profilom. Amint tehetem, ott is felteszem!)

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. November 08. 16:47
QUQURIQ !!!

Köszönjük Bajusz Péternek ezt az átfogó tudósítást a 2015. 10. 30. brüsszeli tüntetésről!
Javaslom, hogy a szolgálati közleményben legyen külön megtekinthető, hogy sokan és gyorsan el tudják érni később is!
Fiatal méhészek nézzék meg többször ezt a filmet, és éljék magukat bele abba, hogy egyszer Ők lesznek az OMME vezetői, és akkor Nekik kell helyt állniuk a magyar méz hírnevének!!!

"Mert a hírnév kötelez"!!!

Köszönjük!

Egy Kiskakas az OMME-ból!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 08. 19:48
Méhpusztulások elkerülése,  a ki-be járó méhek számlálásával

A 2014-ben, 77 méhész, tömeges méhpusztulási károkat  jelentett be az országos méhészszervezetnél.

Azóta, feltehetően több száz méhész is hasonló sorsra jutott . Pontosabb, számadatokról nincs hol

olvasni,  de a  jelenség  csökkenéséről sem.  Lehet-e ilyen helyzetből  arra következtetni, hogy

magasabb,  szervezeti, vezetőségi  helyeken a méhpusztulási jelenség,  mint olyan, nem probléma, 

elvégre is nem az ő dolguk, nem azért kapnak fizetést? Ugyancsak nem sok ajánlat, szinte semmi hír,  milyen intézkedések,  eljárások, védekező módszerek a napirenden a károk elkerülésére. No meg aztán,  ha van is méhpusztulás,  legyen az,  minden méhésznek, mint egyénnek  a maga gondja! Míg a méhészek közösségének, semmiféle szervezetnek, semmi köze hozzá. Hát akkor honnan legyen köze,  egy nyugaton élő  holmiféle « szökevénynek »? A segíteni akaró ajánlataimra semmi visszahatás, mintha csak senkit nem érdekelne a saját méheinek pusztulása. Pedig már volt alkalmam, nem is egyszer az « europaimehesz@atw.hu » honlapon leközölni néhány ajánlatot. Úgy mint a mérgező szerek alapos megadóztatását, dán módra,  valamint azok  alkalmazásának kötelező bejelentése  a községházán,  annak kitűzése  a vándortanyán,   a « Nemegyedül » mozgalom . . .  mindezek , teljes visszahatás nélkül. Azóta se, sehol, semmi  hír, se lelkesedés se elutasítás, semmi bírálat. Ezek szerint, talán már vége a méhek pusztulásának ? Minden méhész nyugodtan vándorolhat akár hová ?

Arra az estre, ha ne talán mégis nem így lenne, most egy újabb,  de nem  szervezeti, nem közösségi

védekező eszköz és módszer ajánlatával jelentkezek:  ezúttal, teljesen egyéni védekező lehetőségre

szeretném felhívni   a méhészek figyelmét. Legalábbis  olyan magyar méhészekről  van szó, akik már régóta nem hisznek a közösségi, a szervezeti   eljárásokban, de  hisznek az egyéni , a saját eljárási lehetőségben, akik úgy gondolják, a méhpusztulás végül is nagyrészt, akár egyénileg is, elkerülhető !

Az Avignonban (Fr) székelő INRA kutató intézetben felállítottak egy elektronikus méhszámláló

kaptárt, amely képes a ki-bejáró méheket számlálási különbségből, a kint elpusztult méhek számából  következtetni  a  röpkörzet mérgezettségére.  Magam is jártam az intézetben, beszélgettem a Yves le Conte kutató igazgatóval az eljárás eredményességéről. Nagyszerű önműködő számtani kimutatásokkal, bizonyítássokkal dicsekedett. Számítógéppel,  képernyővel,  felszerelt, állandó villanyszolgáltatással működő méreg drága berendezés valójában nem való,  egy  magyar vándorméhész szolgálatára. A költségességén túl  jelentős  működési problémák is jelentkeztek. Így pld. az egyéni számláló nyílások ragacsolása, a tömegesebb ki-beszállások (kiskirajzás?) esetében mutatkozó torlódások, zavarok a méhcsalád működésében. 

A ki-beszálló méhek számlálása,  mint elgondolás azonban, valóban figyelemre méltó lehet, akár a

magyar  vándorló méhészek részére,  amennyiben, kevés költséggel, ténylegesen kimutatható a

röpkörnyezet mérgezettsége.  Érdemlegesnek mutatkoznék  tehát,  olyan olcsó, biztonságos,

működésképes méhszámláló szerkesztésén fáradozni, amelynek segítségével bárki vándorló méhész,  elkerülhetné  az állománya pusztulását, a megélhetése azonnali megszűnését. Alig  egy tucatnyi méhcsaládokkal még  magam is érdekelt vagyok  a kicsiny kis állományom  védelmében. Már lépéseket is tettem ebben az irányban.

Ezúttal jelentkezek egy jó hírrel.  Márton fiamat,  Nottingham-i Műszaki Egyetemen, egy holland

kutató kereste fel, pontosan , egy elektronikus méhszámoló ajánlattal.  Maga a szerkezet  rendkívül 

egyszerűnek, olcsónak mutatkozik. Kiindulási ár 80 € .Máris kipróbálás alatt a Jarnioux–ban 45 év óta működő ház közeli  egyik “telephelyemen”  közel  20 éve, 5 méhcsalád, különböző  kutatási
szerelvényekkel telített, méhcsalád  kapott ott elhelyezést! Lásd például a mellékelt videón!

Pontosan, a 80 €-os holland egységes ki-bejáró méhszámláló beállítva, működés alatt. 4 darab,  1,5

Voltos  kis elemmel, működik  A felmérési számok önműködően rögzítődnek ,   és műholdas 

közvetítőn a méhész részére állandóan rendelkezésre állnak!

A kísérleti eredményeink, a kimutatások, a tavasz folyamán várhatók.    A próbálkozási kísérlet, első

meglátásra nagyszerűen működik. Azonban  máris arra gyanakodok, hogy a számláló lyukak nagyon szűkösek, az egymással szembe érkező méhek ilyen kis lyukon keresztül nehezen, időveszteséggel  tudják elkerülni egymást. Hogyan fog lezajlani  egy tömegesebb kiskirajzás, milyen lesz a torlódás?

Abban se vagyok biztos, hogyan hordja  ki a kaptáron belül pusztult méheket a család? Hogyan,

mennyire ragacsolják a kijáró lyukakat, hogyan történik a tisztogatás? Kérdés! Miért ne, magyar

méhészek is, bekapcsolódnának  a próbálkozásokba, a működési  tökéletesítésbe? Miért ne

részt venni,  egy  tökéletesen működő méhszámoló berendezés megszerkesztésében?

A felmerült  kérdésekre, jelen pillanatban még nem tudok  határozott választ adni. Különben is, talán nincs is arra szükség, magyar oldalon. Talán  már megszűntek a méhpusztulások? Avagy az idevágó  kérdések így, teljesen érdektelenek? Legalábbis, a  több mint 20 éves magyar tapasztalataim szerint.

A magyar méhészszervezeteiket, se a szaklapjaikat, se a méhészeti intézményeiket ilyen és hasonló

kérdések, kutatások nem érdeklik. Kétségkívül így? Például  Márton fiam, már 2009-ben Apimondián konferencián ismertetett, rajzás előjelzési  módszert 12 nappal előre, rezgésméréssel nyerhető értesülést   kaptár nyitás nélkül. A jelenlévő magyarok, kiállítók, és látogatók érdektelennek tartották, legalábbis, senki nem érdeklődött még csak kapcsolatok iránt sem. Majd mint köztudott, nyert az elgondolás 1,4 millió €-os pályázatot a kibontakoztatásra. Majd a Milánó-i Világkiállításon, (2015/04-10) az angol, első díjas pavilonban ugyancsak bemutatásra kerültek ezek a kutatások. De ezúttal se érdeklődött senki magyar méhész, se kutató. Következésképpen, egy jól működő röpterület mérgezését jelző méhszámoló megalkotása se érdekli a magyar méhészetet.  Szerencsére nem így Nyugaton, Milánó-n, Nottingham-on is túl!  Avagy, hagyjuk a magyar méhészeket békében, a
meggyőződéses  elzárkózottságukban?  Maradjanak ki,  legalábbis a méhszámolós röpkörzet

ellenőrzés kezdeményezésből? Károsuljanak továbbra is, a nemtörődömségük  arányában?

Ébredjetek föl, magyar méhészek! Halálos veszélyben a méheitek, velük a méhészmesterség! Rövid

időn belül nem lesz  szükség  mézkereskedelmet érintő, kaptárégető tüntetésre, Bruxelles-ben. Ezzel

szemben nagyon is sor kerülhet, a tömegesen kipusztult méhcsaládok kaptárainak elégetésére otthon?

Valóban hihetetlen, valóban  alaptalan jóslat az ilyen előrelátás? A számtalan, névtelen, károsult

méhészek már tudják, mi a valóság! Míg a többiek tudni se akarják? Így a szervezeteik vezetői, állami tisztviselők, hivatalnokok, szaklapok szerkesztői is? Elvégre is, el kell ismerni : nem a méhpusztulási gondok viseléséért kapják a megérdemelt fizetésüket? 

Részemről, a tudatos  tétlenség, elviselhetetlen, lelkiismeretlen eljárásnak számít! Míg,  az “IRET”=

Igazságos, Részarányos, Ésszerű, Törtető hozzáállást, minden esetben lényegesen , tisztességes

hozzáállásnak tartom! Ezért jelentkezek  újra ,meg újra, legyen az hiábavalóan?

Joseph.bencsik@free.fr   Lyon, 2015 november
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kifüstölő - 2015. November 08. 20:35
A hét végén történt profi közgyűlésről a következőket hallottam. Bezzeg maradt, mert nem volt aki csinálja. Alkoholista gyufaTamás, itt is alelnök akár az anyanevelőknél. Nyerges Jóska is maradt. Állati sok dolga lehet a szaktanácsadóknak hiszen mindent bevállalnak. A mienk semmit nem csinál, a fogadóórájára minek menjek, semmit se tud. Megkérdeztem nem megyünk innen Brüsszelbe, azt felelte kereskedővel nem parolázunk ez a felső ukász. A méze otthon van neki is, mégis Takácsot szidta. Bocska, lehet a gőzölgőbe kellett volna felnyomnom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 10. 17:42
https://www.youtube.com/watch?v=a4_bSV99q_M
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kerekes.batya - 2015. November 12. 22:31
Zöldről...

kacsor írta: "Én is kiállnék Brüsszel fő terére de ameddig a soraitokat
nem tisztítjátok meg az oda nem illő más érdekek által hajtott emberektől
addig ennek az elkapkodott át nem gondolt demonstrációknak semmi eredménye
nem lesz."

"....addig ennek .........semmi eredménye nem lesz."
CBA levette egyszer és mindenkorra a kínai mézet a polcairól. A tüntetés
előtt senki, most szerintem majdnem mindenki tudja Magyarországon, hogy az
EU és nem EU méz az kínai mézet jelent. Szerintem (ezt látom a belföldi
megrendelések megugrásából) most fele annyi kínai mézet sem vesznek le a
magyar emberek az üzletek polcairól. Gyorsan meg is növeltük a készletünket
kb. 200 tonna mézzel. Ez azt jelenti, hogy csak én 150 -200 magyar méhésznek
vettem meg a mézét emiatt. Nem egy visszajelzést kaptam, hogy háztól is,
piacon is jobban megy a méz, pedig a rossz idő sem akar megjönni. Szerintem az elmúlt hetekben egyetlen kamion kínai méz sem jött be Magyarországra, viszont tudom, hogy volt aki sebtében kivitte, mert nem bízott benne, hogy kiállja majd a NÉBIH próbáját. A
benyújtott brüsszeli petícióhoz rögvest csatlakozott négy úniós ország
méhész szervezete. Közöttük van a német és a legnagyobb francia méhész
szervezet.
Ennyi "semmi eredményt" sikerült elérni csak így csípőből, vagy, ahogy Te
írod "elkapkodva". De megnyugtatlak, lesz folytatás. Jó néhány ötletem van
még, hogy hogyan javíthatjuk a pozicióinkat a kínai mézzel szemben.

"ameddig a soraitokat nem tisztítjátok meg "
Kedves kacsor nagyon tájékozatlan vagy! Se a magyar, se a brüsszeli tüntetés
nem lett volna nélkülem. A magyar tüntetést is a brüsszeli beharangozásával
provokáltam ki az OMME-ból. Természetesen a siker ettől függetlenűl annak a majdnem száz méhésztársnak az érdeme aki vállalta és végigűlte a kétszer huszon órás utat Brüsszelbe meg vissza. Semmit nem tudtunk volna elérni az áldozatuk és a kitartásuk nélkül.
Eleve el sem indulhatott volna a szervezés, ha nem áll az ügy mellé Petrus Lajos és a kaposvári vezetőség. Nagyon fontos elmondani itt azt is, hogy Fekete Józsi OMME-vezetőségből is az első pillanattól látta a brüsszeli tüntetésben rejlő lehetőséget és
támogatta. Meg azt is, hogy Laci (Mészáros) amikor csőstől jött a médiából, hogy
a kaposvári méhészek Brüsszelben fognak tüntetni, felhívott. Javasoltam
neki, jöjjön a másnapi sajtótájékoztatónkra és attól fogva OMME tüntetés a
brüsszeli is. Jól felmérte, hogy ez a szakma és az OMME érdeke és eljött. Ennek köszönhető, hogy (nagyon helyesen) ő jelent meg legtöbbször a médiában a brüsszeli tüntetéssel kapcsolatban is.
Ennél fontosabb, hogy mert szembemenni ezügyben Cserényi és Fáskerti nagyágyúkkal.
Most ezért ez a két ember - állítólag - el akarja érni a közgyülésen, hogy
amennyivel a tüntetők utazását az OMME támogatta, azt vonják le a
fizetéséből. Igazából emiatt jöttem föl a Fórumra , mert szerintem abból az évi ötven-száz
millió forintból, amit az OMME évente a saját működésére költ ez a pénz volt a méhészek érdekében leghasznossabban elköltve.

"oda nem illő más érdekek által hajtott emberektől"
Én magamat elsősorban méhésznek tartom, de azt is elfogadom, ha más méhészek
nem, mert nagyon sok mézet vásárolok is tőlük. Nincs jelentősége! A "más
érdekek által hajtott" jelző viszont hülyeség. Én nem akarok kínai mézet
csomagolni, de a nagyon alacsony áron polcokra kerülő kínai méz jelentős
részét elveszi az értékesítési lehetőségeimnek, ezért sokkal kevesebb magyar
termelőtől tudom csak megvenni a mézét. Hol van ebben az ügyben (kínai méz
tünjön el) érdekkülönbség köztünk?
Azért örülök a bejegyzésednek, mert adtál egy ötletet, hogy még
nyilvánvalóbb legyen a közös érdek. Ezután azoknak a méhészeknek a mézét
veszem meg elsősorban, akik tevékenyen részt vesznek ebben a küzdelemben. Úgy gondolom, hogy jogosan kerül előnybe az aki hajlandó is tenni azért valamit, hogy a helyzete jobbra forduljon.

Takács Ferenc
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 13. 08:06
Kocsor valószínüleg annyit tud a méhészeti közéletről amennyit az OMME vezetőségétől megkapott. (Mint amit a harangöntő a nőgyógyászati problémák orvoslásához kap a tanulmányai során)
Vagyis csak az önfényező, kevés pozitív tevékenységet tartalmazó, egyébként minimális érdekvédő, inkább a méhészet jövőjére káros tevékenység dicsfényét.
Igen is hatalmas lendületet adott a magyar méhészet érdekvédelméhez mind a két demonstráció. (de ezt egy évvel előbb kellett volna, mikor jelezve lett az "érdekvédőink" felé)
Talán a neók elleni küzdelemben is inkább a grénpice-e (lehet, hogy nem jó írtam) kellene bíznunk méheink biztonságát mint a jelenlegi Dr. Cserényi és Tóth P. vezette "szakmai" körre.

A Mészi "fizetéséből" (tisztetdíjából) minden mást le kellene vonni, de ezt az egyet nem.
Inkább a Fáskerti és a Dr. Cserényi elleni vagyoni kártérítési igény benyújtásán kellene elgondolkozni (Egyed urat se felejtsük ki ebből)
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. November 13. 21:10
Nem a témához kapcsolódik, de hír, szomorú hír.
A mai napon az egyik kolléga méhész hívott délután, hogy azonnal menjek át hozzá.
Szomorú látvány fogadott, vagy hatvan -hetven kaptárat valami vandál állat vagy éjjel vagy a délelőtti órákban felrugdosott,felborogatott.
Segítettem neki helyre pakolászni a kaptárakat. Szerintem szerencse a szerencsétlenségben, hogy ma egy kicsit hűvösebb volt így nem volt akkora mozgás mint tegnap ezért rablás nem alakult ki. Bízzunk a jóban, hogy a családok nem sérültek annyira, hogy ne éljék túl a telet.
A rendőrséget is kihívta a nyomok rögzítésére. Remélem gyorsan elkapják az ilyen szemétládát.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2015. November 13. 21:27
http://inforadio.hu/hir/tudomany/mar-a-kokorszakban-is-meheszkedett-az-ember-773701
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. November 13. 22:13
QUQURIQ !!!


Csak egyet nem értek!
Több kutató csoport, bebizonyította, hogy a hártyás szárnyúak és a virágzó növények kb. 50 millió évvel alakultak ki!
Közben volt a jégkorszak!
Hogy a fenébe teleltek ki a méhek a jégkorszakban, kaja nélkül hidegben!
A jégkorszak akár pár ezer évig is eltarthatott!!!
Tudósok egy nemzetközi csoportja több mint hatezer cserépedényt vizsgált meg, hogy feltérképezze a méhészkedés kezdeteit az utolsó jégkorszak végét követően, mintegy tízezer évvel ezelőtt.
Kinek higgyek???
Tapasztalat, hogy alig várom, hogy az a pár hónap elteljen, és meglássam a családoknál az első fiasítást!!!
Vagy a méhek is téli álmot alszanak mint a medvék???

A bizonytalanságba hozott Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2015. November 13. 22:37
Lehet a hogy a jégkorszakok nem terjedtek ki az egész földre,  ??? Nem tom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2015. November 14. 01:39
De igen kiterjedt az egész földre, csak picivel korábban úgy 716,5 millió évvel ezelőtt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2015. November 14. 20:40
Nem is a jég által borított területeken maradtak meg a méhek. Hanem ott ahol már kellemesebb volt az éghajlat. Volt egy időszak 700 millió évvel ezelőtt amikor az egyenlítőt is jég borította. Ez volt a hógolyóföld és kb. 50 millió évig tartott. De ekkor még nem voltak méhek. Minden további jégkorszak csak a jég előretörését jelentette, de az egész föld nem fagyott be, így maradtak meg a hártyásszárnyúak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 14. 21:56
Hírek az OMME 2015.11.14-i Küldöttértekezletéről!
Reped a jég!
Nyilvános kabaréjelenetekkel tarkított, küldöttértekezleten vagyunk túl.
Amit ma produkált az "elnökség" azt még az óvodás nagycsoportosok is megirigyelhették volna.
Az "elnökség" tagjai a jelenlévő 264 küldött előtt személyeskedtek, és veszekedtek.
Na de ennyire ne szaladjunk előre.
Dr.Cserényi Péter és Takács Ferenc külön véleményen vannak, az a napnál világosabb.
Cserényi doktor megtiltotta az OMME elnökének, hogy Takács Ferenccel együtt szerepeljen a médiákban.
Azért csak kiderül, hogy ki vezeti az OMME-t!!!!!!!!!
Ezután jegyzetelni sem tudtam, mert annyira széteső volt a műsor.
Arra lennék kíváncsi milyen jegyzőkönyv fog készülni.
Megszavaztatták az EB beszámolót, ami nem is volt!!!!!!!!!!!
Alpontként megemlítem, hogy Fáskerti Lacival a szünetben beszélgettem, és ő megkérdezte, hogy lehetek ilyen normális,a Méhészklubon pedig olyan alpári, vagy hasonló.
A munkahelyemen, a számítógép előtt teret engedek gondolataimnak.
Mint tudjátok engem kiküldtek a teremből amikor arra kellett szavaznia a küldötteknek, hogy etikai ügyemben súlyosbítást rójanak rám, az-az zárjanak ki az egyesületből.
Ez nem jött össze, de még lesz egy meccs mint a Norvég-Magyarban, tehát nincs lejátszva.
Amikor kint töltöttem az időt a folyosón, kijött utánam az OMME elnöke, mert állítólag nem voltak határozatképesek.
Megragadtam az alkalmat és megkérdeztem tőle nem szégyellik e magukat, hogy több mint 260 ember előtt nyilvánosan veszekednek.
Láttam nem tetszik neki a kérdés, aztán besietett a terembe én meg nyugodtan megehettem a virslimet.
Voltak még érdekes, szerintem antidemokratikus szavazások, de ezt már megszoktuk.
Az "elnökség" javasolta Egyed Árpád ügyvezető státuszának meghosszabbítását, amikor a független könyvvizsgálói
jelentésben egyértelműen benne van, hogy ő a személyi felelőse a Kft. körüli zűröknek, könyvviteli-számviteli fegyelmet sértett a hozzá nem értésével!
Na de ő kell nekünk!
Harmadikra sikerült az "elnökségnek" megszavaztatnia Egyed Árpit!
A jelölő bizottság elnökének és tagjainak választása már csak hab a tortán!
Kijelentették, hogy csak azokra lehet szavazni akik a teremben tartózkodnak, aztán az ő jelöltjeik nagy része hiányzott. (Apró kommunikációs zavar.)
Aztán a jelölő bizottság elnökére kellett szavazni, amit az elnök, és az "elnökség" javasolt!
Értitek?
Nem a küldöttek tesznek javaslatot a jelölő bizottság elnökére, és tagjaira, hanem az "elnökség".
Na itt a vége a demokratikus választásnak!
Ez harc lesz a javából!
Nézzük az OMME elnökének megszavazott tiszteletdíját!
Először kezdjük a múlttal!
Fáskerti László még anno kijelentette, hogy Bross Péternek fel kell vennie a tiszteletdíját, mert az nem tartható, hogy társadalmi munkában végezze a feladatát.
Tudjátok mint a kávéra van írva, "2 IN 1"
Tehát kettő az egyben, mivel Bross ügyvezetőként vette fel a tiszteletdíját, de ő volt közben az OMME elnöke.
4 az-az négy évre bruttó 10 millió forintot!!!!!!!!
Mennyit szavaztak meg ma a küldöttek Mészinek?
Bruttó 7.2 milliót
Szorozzuk meg néggyel, az 28.8 millió forint!
Nincs vége, mert van ám egy ügyvezetőnk is havi 500.000 Ft-ért, évi 6 millióért!
Ez 4 év alatt 24 millió!
Tehát Bross Péter 10 milliós tiszteletdíjával szemben most 52.8 millió forint áll!
És erre mondják az OMME urai, hogy milyen költségtakarékosan működik az egyesület.
Röhej.
Egyed Árpád Kft.-je is gyalázatos!
Ne számoljatok utána mekkora kár érte az egyesületet ezzel az eszement ötlettel, hogy Kft. kell nekünk.
Az OMME méhese katasztrófa!
Dr.Cserényi Péter kijelentette:
"Amit Gödöllőbe fektetünk az mind kár!"
Igaza van, egyet értek vele! (Először és utoljára.)
A pesti és a brüsszeli demonstrációk 6 milliós kiadást jelentettek, amiből a 2,2 milliós buszköltséget a Magyar Agrárgazdasági Kamara átvállalhatja.
Mi volt még?
Zúgolódás a sorok között, ahogy az egész küldöttértekezlet zajlott.
Én jól éreztem magam, mert reped a jég, látom a fényt az alagút végén!
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2015. November 15. 07:44
Sziasztok!

Mindent lenyomtak a küldöttek torkán! Kíváncsi lennék a jegyzőkönyvre, hogy mit írtak az olyan szavazásokra, amikor az igen szavazatokat megszámolva, már nem is szavaztatták meg a nemeket, tartózkodásokat, mondván úgy is többségben vannak az igennel szavazók. Újra hibát hibára halmoztak, most az ügyvéd úr sem volt olyan aktív. Meg is látszott..... Csendesen elücsörgött egy kisebb egyesület éves tagdíjának megfelelő összegért.

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. November 15. 08:19
Én eléggé hátul ültem, ahonnan nagyon jól látható volt, hogy a szavazásokkor "szinte" határvonal volt húzható. Meddig lehet ellátni "beazonosítani a szavazókat" az asztalok mögül.
Abban egyet értettem Cserényi doktorral, hogy a méhes nem jó bolt az OMME-nak. Viszont a magyarázatát a leépülés okára csak a kezdőkkel lehet megetetni.
Sajnálatosnak tartottam, hogy a küldöttek elfogadtak ismét egy olyan mérlegmódosítást, melynek számszerű adatainak alátámasztását "elfelejtették" velük közölni.
Az általam említett osztalék küldöttgyűlési határozat nélküli kifizetésére sem reagált senki.
Egyed úr szerződéshosszabításának szavazását a "bohócképzésen" tanítani lehetne. Sajnos ez a többi szavazásra is vonatkoztatható.
Sajnálatos tény, hogy a küldöttek ez ügyben sem vették figyelembe az ellenőrző bizottság tavaszi
küldöttgyűlésre összeállított beszámolóját, melyben etikátlannak ítélik meg ,hogy elnökségi tag tölti be az ügyvezetői posztot a kft-ben.
Szerintem volt szerepe az általam az EB elnökének írt levélnek abban, hogy az OMME ügyvezető személyét kivették az alapszabályban a vezető tisztségviselők listájáról ami, úgy néz ki neki is meg könnyebülés.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. November 15. 08:35
Attila

Egyébként én azt láttam, hogy több dolgot nem értett az ügyvéd a beterjesztett alapszabályból anyagból. Hozzászólásai az önálló jogi személy témához megmutatták, hogy fogalma sincs az OMME felépítéséről, nem kapott megfelelő információt. Nem az Ő hibája, hanem azé, aki nem magyarázta el neki.

Így aztán bevezettek az OMME alapszabályába egy olyan tipusú szervezeti egységet, ami jelenleg nincs az OMMÉ-ban, és a vitában Fekete József ki is jelentette, hogy remélhetőleg nem is lesz.

- Akkor minek emeltük be?
- És minek töltöttük fel az alapszabályunkat az OMMÉ-tól idegen tartalommal?

Ez a törvényes működést feltételezve vagy a méhészek egyéni nemzeti programos támogatásának elvesztéséhez, vagy a független szervezetek OMME tagszervezetté történő átalakításához vezethet.

Sajnos jobban örültem volna, ha a 8.427 millió forintos veszteségről kiderült volna, hogy nincs igazam. Most hurrá kézfelemeléssel megszavazott 3,4 millió forintos mínuszt a küldöttgyűlés. Nem örülök, hogy igazam van. És ez még nem a vége! Olyan ez, mint amikor az autószerelő azt mondja, hogy ez a tákolmány nem tud tovább menni, darabjaira fog hullani. Nem is javasolja a további működtetést. Aztán megtörténik a baj, és az autószerelő leszegett fejjel áll a sírnál, és gyászolva gondolja keserűen, "IGAZAM VOLT, CSAK NEM HALLGATTATOK RÁM."

Cserényi kijelentette, hogy a Gödöllőbe ölt pénz minden forintja pazarlás volt. Ezt hányszor és hányan megírtuk ezen fórum lapjain? A pénzért is kár. De Cserényi itt sem fogta fel a lányeget, az időt vesztegettük el feleslegesen. Az időt! Ez az az idő, ami méhészként a földi méheinkkel mindenkinek korlátos. Az évi méhészetet meg majd ráérünk akkor tanulni, amikor odakerülünk. Már aki oda, és nem kondérban ül a darazsakkal.

Ja, tulajdonképpen majdnem azt mondta cserényi, hogy bűnt követtünk el, amikor a pénzt és energiát öltünk és nagy vehemenciával átvertük az akaratunkat, hogy "Gödöllőre a forrásokat!" Mindenki hogy lapított. Még Fáskerti is, aki élharcosa volt a pénzt Gödöllőre programnak.

Elterelve a figyelmet arról, hogy itt van a gödöllői méhes probléma, "mi legyen tovább doktor úr?" kérdést nyitva hagyva, szinte saját szavaival is vitába szállt doktor úr, izmozik dr. Cserényi a "bűnös galerin". Ez olyan felesleges, mikor fogja a bíróságot beperelni ugyanezért? Nem véletlen hogy dr. Mészáros próbálta hűteni a dolgokat. A bíróság egy esetben már jogerősen jogerősen kimondta (ezért ezen már nincs mit rugózni) a törvénytelenséget.

A bűnös szót közerkölcsi illetve törvényi kérdésekben szoktuk elmarasztalónak használni. A törvénytelen szinonímája simán lehet a bűnös.

A galeri meg azt jelenti, hogy csoport, akik sok mindent csinálnak együtt.
Itt az a galeri, aki a bűnben részt vett. Tekintettel arra, hogy dr. Mészáros nem egyedül végezte azt a tevékenységet, amelyiket a bíróság bűnösnek minősített, így magam részéről értem. Talán azt akarta az író  kihangsúlyozni, hogy azoknak is van jelentősége, akik cinkosan hallgatnak, vagy megszavazzák azt, amit a bíróság aztán bűnösnek talál.

És visszautasítom dr. Cserényi Péter azért, hogy ő akarja megmondani, milyen szavakkal lehet kommunikálni egy szabad fórumon. Hiába adja a tutit, zárkózik el nyilvánosa okos emberektől, mint az egyik legnagyobb szaktudással rendelkező mézes szakembertől Takács Ferenctől. Attól számos kérdésben nem lesz igaza mert megemeli a hangját.

Szerinte hogyan kellene törmören nevezni a:

Bíróság által törvényesen és jogerőesen elítélt tevékenységben résztvevő OMME vezetők csoportját, ha nem bűnös galerinek?

Várjuk már meg azt, hogy milyen nyelvtani újításokat javasol dr. Cserényi Péter? Vagy ötlete sincs, csak nem tetszik neki? Persze vak hangra sem számítok, a kérdés költői.

Az, hogy nem döntött a közgyűlés etikai kérdés másodfokú kérdésében szememben az eljárás megszüntetését jelenti. Mindenkinek joga van a tisztességes eljáráshoz. Ez az OMME a Nemzeti programos támogatáshoz való jogot elvenné azért mert Cserényinek nem tetszett egy méhész blogbejegyzése? És az elnök beleviszi ebbe az utcába a küldötteket. Csak ezért, hogy Cserény vállon veregesse, vagy jogvégzettként nem érzi, hogy itt már rég le kellett volna állni? És az ügyvéd sem szól hozzá (akár a pulpitus alatt, hogy ez nem sima egyesület, ez félig hatóság!) 

A határidőre be nem fejezett eljárás megszűntnek tekinthető! Ugye senki nem gondolja, hogy hosszú hónapokat kellene Nagyernyei Attilának abban az állapotban élnie, hogy lehet, hogy kizárnak az OMMÉ-ból elveszti a Nemzet Programból való támogatási lehetőségét, nem tud tervezni, élete bizonytalansában telik.  Mindezt a "Bűnös Galari"ért? Nem éltem Sztálin idejében, de ilyennek képzelem azt a kort. A sötét korok egyike...

Azt, hogy csak a szavazást követően terelték be az ebédelőket, az nonszenz. Miért nem vezették az ajtóknál a kilépőket? Akkor lehetett volna tudni, hogy be kell hívni az embereket, mert határozatképtelen.

EZ A SZAVAZÁS A KÜLDÖTTGYŰLÉS CSŐDJE VOLT!

Dr. Körmendy-Rácz János
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2015. November 15. 08:39
QUQURIQ !!!


Csak egyet nem értek!
Több kutató csoport, bebizonyította, hogy a hártyás szárnyúak és a virágzó növények kb. 50 millió évvel alakultak ki!
Közben volt a jégkorszak!
Hogy a fenébe teleltek ki a méhek a jégkorszakban, kaja nélkül hidegben!
A jégkorszak akár pár ezer évig is eltarthatott!!!
Tudósok egy nemzetközi csoportja több mint hatezer cserépedényt vizsgált meg, hogy feltérképezze a méhészkedés kezdeteit az utolsó jégkorszak végét követően, mintegy tízezer évvel ezelőtt.
Kinek higgyek???
Tapasztalat, hogy alig várom, hogy az a pár hónap elteljen, és meglássam a családoknál az első fiasítást!!!
Vagy a méhek is téli álmot alszanak mint a medvék???

A bizonytalanságba hozott Kiskakas!

Szervusz Kakaska,

Szerintem a válasz egyszerű. Indiában most is vannak méhek, amelyek éves ciklusban vándorolnak. (A vándorméhészetet sem ember találta ki.) Ők a méhek mindig oda mennek, ahol abban az évszakban a legjobb az idő. A legrégebbi méh foszília, amiről tudok, 90 millió éves.  Szóval a jégkorszakban nálunk volt jég, méshol meleg volt és virágzó vegetáció. És amikor változott valami, arrébb költöztek.

Ja és két dolgot hasonlítasz össze. A méheket és a méhészkedést.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 15. 08:41
Minkét előttem szólóval maximálisan egyetértek!
A Küldöttgyűlés után beszélgettem Dr.Soós Tibor ügyvéddel.
Mondtam neki, hogy Ő állítólag az OMME jogi tanácsadója, az OMME pedig Önnel szemben ült.
Elmondtam neki, hogy a tárgyalásokon bennünket kellett volna képviselnie, tagdíjfizető méhészeket, nem az OMME elnökét védenie.
Ő azt mondta, hogy amikor a felkérést megkapta már elvesztettük a közhasznúságunkat, és amit "Laci nagyon elcseszett" nem is kérte.(Én tegnap tök tele lettem ezzel a Lacival.)
Ja és állítólag azért kértük most vissza, mert EU-s pályázatokhoz lehet szükség van rá.
A Magyar Méhészeti Nemzeti Program milyen is?
Azt is megkérdeztem tőle, ha Csuja László másodfokon nyer, milyen jogi következményei lehetnek az OMME-ra nézve.
Azt is kérdeztem, hogy a mai napig vitatott, melyik az OMME hatályos alapszabálya, de ebben álláspontunk teljesen eltért.
Én a kérdéseimet természetesen nem magamtól hoztam össze, hanem az OMME Kontroll Csoport jogászai segítettek ebben.
Arra a kérdésemre, hogy miért "csomagban" szavaztuk meg a jelölő bizottsági tagokat, és miért nem álltak fel, mutatkoztak be, igazat adott, de nem akart közbeszólni.
Valószínűnek tartom, hogy az Ügyvédi Kamarához benyújtott kifogások tartották vissza a véleményének kinyilvánításától.
Gondolom tudja a nagyérdemű, hogy az Ügyvédi Kamara Fegyelmi Bizottsága vizsgálódik Dr.Soós ügyvéd úr ellen, mert aki az alapszabályt írja (más pedig azt a Soós Ügyvédi Iroda írta) ugyan az nem járhat el a bíróságon, ezt a témát megtámadó peres ügyben.
Hú de megtanulok jogászkodni, de mikor fogunk méhészkedni?
Az OMME Küldöttértekezletén ismét egy kukk sem esett a méhekről.
Még annyit szeretnék hozzátenni a tagnapi cirkuszhoz,  hogy Kollár Imre bácsi, Nagy Gyula már ebből nem kért, mert el sem jöttek.
Mintha Lászlóffy Zsolt sem lett volna ott, Dr.Fendrik Péter pedig írásban lemondott.
Ezekről sem esett szó, tehát továbbra is az a véleményem nincs egység a vesztésben, a veszekedések már előttünk zajlanak, elérkezett a várva várt változás ideje.
Olyan emberek akik felkészületlenül állnak ki elénk, ne haragudjatok de semmi tiszteletet nem érdemelnek.
Lehet bakizni, bocsizni, de veszekedni......
Aludtam egyet a tegnap történtekre, és egyre nyugodtabb vagyok.
Jó úton járunk, nem kell beavatkoznunk, szépen leszerepeltetik ők annyira magukat, hogy nincs mit tennünk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. November 15. 09:46
Tisztelt Méhésztársak!

Sajnálattal hallottam az OMME legdrágább Elnökének szájából, hogy ismét nem a valóságnak megfelelően tájékoztatta a méhésztársadalmat a Gödöllőn elhelyezett OMME méhészettel kapcsolatban.
Különösen sérelmezem azt, hogy az emberi magatartásomat becsmérelte, miszerint nem értesítettem Őt a méhesben tapasztalható állapotokról.
Kíváncsi lennék rajtam kívül hányan dolgoztak ingyen és bérmente (ja ez nem igaz, mert azért csak szembeköptek már az OMME-s urak!) az OMME méhesének vándoroltatása, a méhcsaládok átrakása, vizsgálata és egyéb nem 1 emberes munkák során? Ezt az időt tölthettem volna a saját boldogulásom elősegítésére is, de mint régi egyesületi tag kötelességemnek éreztem segíteni a méhésztársamnak a méhészet kezelőjének.
(Ő egyébként minden alkalommal megköszönte a segítséget!)

A másik oldalról vizsgálva a dolgokat igen csak meglepődtem, hogy az OMME  legdrágább Elnökét, az OMME méheséről a helyi méhegészségügyi felelősnek kéne tájékoztatni.
Én úgy tudom, hogy a Méhészeti Intézettel kötött szerződésben amiben mindenki hatásköre, feladata szabályozva van nem szerepel a méhegészségügyi felelős még megemlítés szintjén sem!!!! Így nem igazán értem mi alapján várta volna el a legdrágább elnök urunk, hogy vele bármit is közöljek. Ráadásul a méhegészségügyi felelősöket kötő titoktartási záradék miatt sem lehetséges ez! (Az intézet területén 2 állomány van! Az egyik az OMME-s a másik az állami!)
Én úgy gondoltam, hogy a számos akár a szemem láttára az OMME- ba elküldött e-mail (aminek mentett példányai elektronikusan és kinyomtatott formában is rendelkezésre állnak a megfelelő személyeknél), és feljegyzés elégséges az OMME legdrágább Elnökének, hogy megfelelő képet alakítson ki a méhészek tulajdonát képező méhes állapotáról.

A Gödöllőre költött pénz feleslegességét firtató azt büszkén hangoztató tagtárs figyelmét felhívnám, hogy a többszöri kérésre végre az állomány kezeléséhez megküldött atkairtó szert és módszert Ő javasolta, és a beosztott méhésznek az alkalmazás tekintetében az utasítást közvetlenül vagy közvetve (azt pontosan nem tudom)  Ő adta.
Mivel az atkairtást az OMME szakmai Elnök helyettesének utasítására végezték ezt "egy a szakmájához nem nagyon értő, mivel vannak akik nála jobban tudják" méhegészségügyi felelős hogy merné kritizálni, vagy arról egyáltalán véleményt alkotni???  :o      (Tudom, KUSSSS!!  :D)
Ráadásul Ő a Méhészeti Kutató Intézet gyakorlatát miszerint a kísérletek során, amit valószínűleg atkairtó szerek tekintetében végeztek és az a méhcsaládok pusztulásához, legyengüléséhez vezettek kritizálja......Kérdezem én, hol kéne megtudni, hogy melyik szer vagy módszer mit okoz a méhcsaládokban???
Nem erre lett kitalálva a Kutató Intézet???
Vagy mindenki a saját méhészetében kísérletezzen????
Ez a szakmai álláspont??? :o
Végül az Intézeti kísérleteket okolni az Ő általa elrendelt atkairtási technológia csődjéért, finoman szólva nem elegáns.
Minden méhészetnek van atkás szomszédja! A választott védekezésnek akkor is megfelelőnek kell lennie!

Végezetül szeretném bejelenteni a tisztelt méhésztársaknak, hogy az OMME legdrágább Elnökének személyemet érintő, most már mondhatom folyamatos gyalázása miatt, ebben az életben vele többet semmilyen formában nem kívánok kapcsolatot tartani.

Én állom a szavam drága Elnök Úr!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 15. 13:37
Dr. Cserényi állat - orvos létére többet tud a mézvizsgálatokról mint az a méhész-kiszerelő vállalkozó, aki  40 pár éve a méz laboratóriumi vizsgálódásaival foglalkozik. (saját, európa élvonalába tartozó mézüzemmel és  laboratóriummal rendelkezik)
Ez akkora "egóra" utal, hogy én megválasztatnám az "év mézvizsgálati szakértőjének."
Adnék egy jó tanácsot Cserényinek: Ha nem akarja az elnökünket még egyszer  a Takács mellett ülni, akkor NE NÉZZEN ODA!!!!
Végül mégiscsak Igaz amit hallottam: "az OMME én vagyok".
A küldöttek előtt nyiltan utasítani az elnököt, hogy nem szeretné még egyszer a Takács mellett látni, hát "felemelő" jelenet volt.
A mindenkori "legdrágább" elnökünk ezt  simán eltűrte!

A küldöttgyűlés a szokásos stílusban zajlott: a 7 nappal előbb írásban le adott napirendi pont módosító, ill. új napirendi pont javaslattal élő méhésztársak javaslatait egy gyors magyarázattal a levezető elnök lesöpörte az asztalról - mondván a szokásos szöveget - erről a megjelölt pontokban lesz szó!!!!!

A mézes reggeliről, ami 20.-án lesz megtartva még az egyebekben sem esett szó.!!!
Nem beszélve arról, hogy Lendvai Pál nemrég elhunyt szakt-adó, aki mindig "kitartott" a jelen vezetőség mellett, még megemlítve sem volt!!!

Az előttem szólókhoz nincs hozzátenni valóm, egyetértek szinte minden  mondatukkal.

Külön köszönöm "Texas Ranger " hozzászólását és  "méhesünk" jelenlegi állállapotának tényszerű közlését, valamint annak magyarázatát, hogyan jutott ebbe az állapotba.

Végezetül gratulálok elnökünk cirka 10 millás éves jövedelmének megszavazásához, ami úgytünik "nem" törvénysértő, de messzemenőig etikátlan.
Mégis igaz: könnyebb megélni a méhészekből, mint a méhészetből"
                                             
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2015. November 15. 14:18
Ne emlegesd a küldötteket nekik mindegy, hogy mit csinál a jelenlegi vezetés el is tapsolhatják az omme vagyonát az se érdekelné őket 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2015. November 15. 14:19
A tegnapi küldött gyűlés annyira bicskanyitogató volt, hogy nem is találok rá szavakat.
Nem kellett Cserényinek sokáig nézegetni a Takács urat, hát én egyikkel sem szimpatizálok. Amikor elment Takács, mehetett volna Cserényi is.
Azért a kabarénak a Csuja is bohóca volt.
A szavazás:  :o
Egyben szerintem mindannyian egyet értünk: Nincs szükség az ilyen KGY-ekre!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2015. November 15. 14:26
Igazad van ebben, ilyen nem kellene több, csak tudod az a legaljasabb ember, aki felhívja a küldöttgyűlés figyelmét, hogy mik a törvénytelenségek nem az, akik meg csinálják meg a veszteséget generálják
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 15. 17:22
Sziasztok!
Látom sok embernél kiverte az utolsó biztosítékot is a tegnapi OMME Küldöttgyűlés.
Nem csodálkozom.
Amikor az "elnökség" tagjai egymás kezéből szinte kitépik a mikrofont, ott már probléma van.
Annyira kulturálatlanok, és annyira lesújtó volt a viselkedésük, hogy nem tudom mit keresnek még itt közöttünk.
Először az elnök tiszteletdíjára tesznek javaslatot, azt megszavazza Egyed Árpád is!
Utána Egyed Árpád fizetésére tesznek javaslatot, azt megszavazza az OMME elnöke is.
Itt zárul be a kör, amikor egymásnak szavazgatják meg a lóvénkat.
Ők folyamatosan a törvényesség betartásáról beszélnek, közben tesznek rá.
Nézzük az én kizárásomra tett Cserényi újabb kísérletét.
Az új civil törvény szerint, ha az érintett kéri a titkos szavazást, ott nincs mérlegelési lehetősége a Küldöttgyűlésnek, az KÖTELEZŐ!
És mi történt?
Kiküldtek a teremből és nyíltan szavaztak.
Utána ment a pusmogás, hogy ki akarta az Attilát kinyomni és ki nem.
Az ember ezeket a dolgokat elraktározza, és alkalom adtán én is félreteszem az érzelmeimet.
Amilyen az adjon Isten....
Szerintem sok küldött még mindig nem érti mi folyik itt.
Ezért ismét idéznék a független TITKOSÍTOTT könyvvizsgálói jelentésből.
Íme:
A jelentésből idézett részt töröltem.

Nézzük tovább:

Amennyiben igénylitek idézgetek belőle még.
Tehát a független könnyvizsgáló megállapítja, hogy Egyed Árpád ügyvezető a Számviteli törvényt megsértette, és a küldöttekkel ezt az embert tegnap további tevékenységének folytatására hatalmazták fel!
Hát hol élünk?
Ennek még lesz folytatása.
Mint hallottátok Fáskerti László arra a kérdésre, hogy az OMME elnöke fizetést, vagy tiszteletdíjat kap egyértelműen azt válaszolta, tiszteletdíjat.
Kérlek benneteket, nézzétek meg a mellékletben az OMME Beszámolót a 2014.évi munkáról, amit 2015. márciusában készítettek el!
A mellékletben aláhúztam!
Majd még írogatok ezekről a fiúkról, csak azért, hogy akik eddig kételkedtek az OMME Kontroll Csoport munkájában, nekik is legyen fogalmuk kik ülnek (még) velük szemben!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2015. November 15. 19:38
De hogy verte ki a biztosítékot!Ugyan már, Én azt javaslom. ....után minden jó, meg különben is manipuláljuk a küldöttekte ez a manipuláció  szó  is jó hangzott, meg igaz is meg nem is!!! Bár  ezek biztos nincsenek jegyzőkönyvbe ezek az apró szavak  amiknek nincs súlyuk! !!! Még lehet hogy mi rosszul hallottuk de mindegy mert úgy is lesz rá  válasz! !! :) :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 15. 21:11
A független könyvvizsgálói jelentésből többet nem idézgetek, mert....
Lényeg az, hogy csak és kizárólag az Országos Magyar Méhészeti Egyesület vezetése számára készült.
Én is OV tag vagyok, de az új alapszabályunkban az van, hogy
"Az Országos vezetőség az Egyesületnek nem vezető testületi szerve,"
És a küldöttársaim?
Emiatt "jobb belátásra bírtak."
Tisztelt Méhészek!
Szégyellem magam, de én is beálltam abba a táborba, amely titkokat fog eltitkolni előletek.
Nem fenyegettek meg, de...
Én most is úgy érzem, és jogi tanácsadóim is azt állítják, hogy civil szervezetek belső iratai nem titkosíthatók, azokat minden tag részére hozzáférhetővé kell tenni.
Igen ám , de nem az interneten!
Én szerettem volna ha látjátok mit hoztak össze az OMME vezetők, de ennek vége!
Ajtó becsuk, Egyed Árpád jövő júniusig biztosan marad.
Amennyiben jövő tavasszal egy új csapatnak adtok bizalmat, ajtó kinyit.
A csatolt mellékletben láthatjátok döntésem okát.
Sajnálom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. November 15. 22:46
Az OMME küldöttgyűlése vezewti az OMME-t, tehát rájuk tartozik ez a könyvvizsgálói jelentés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 16. 07:52
Attila!
Én is azon az állásponton vagyok: A netre nem teheted fel!!!
A KGY-en - hátulról ugyan - de kiabáltam Neked, hogy olvasd fel! Valószinüleg nem hallottad, mert meg sem fordultál.

Egyértelműen a küldöttgyűlésre tartozott volna, kihangsúlyozva, hogy a KCS egyes tagjai már a kezdetektől feltették ezzel összefüggő kérdéseiket OV-on, KGY-seken, de sosem kapott választ! Mellébeszélés azonban volt bőven!
Emlékezzetek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 16. 08:43
János!
Lehetetlen lett volna felolvasnom!
8 az-az nyolc oldalon sorolják a törvénysértéseket, szabálytalanságokat!
Igen, be kellett látnom, hogy ezt a szennyest nem az interneten kell kiteregetni.
Azért tettem rá kísérletet a küldöttértekezleten, de immunis volt rá a csapat, úgy látszik egyet értenek vele, hogy eltitkoljanak előlünk olyan tényeket amik rájuk nézve úgymond nem hízelgő.
Gyakorlatilag nem számít, ha törvénysértéseket követnek el, nem számít, ha ezt írásba foglalva leírják.
A küldöttek nagy részét továbbra is a teljes vakságban próbálják tartani, mert egyelőre még így tudják maguknak a szavazatokat bezsebelni.
Azért sokat változott a hangulat, és én ezért nagyon bizakodó vagyok.
Azóta kaptam még egy vaskos anyagot Fáskerti Lacitól, de azt sem hozom nyilvánosságra!
Kicsit változott részemről az EB megítélése is!
Ők feltárják a hiányosságokat, leírják azok nagy részét, a küldöttek meg jutalmat szavazgatnak, és a törvénysértő ügyvezető mandátumát meghosszabbítják!
Be kell látni az nem az EB hibája, hanem a "szavazógépként" működő, manipulálható küldöttekké.
Az OMME elnöke úgy irányítja a szavazást, hogy az "elnökség" javaslata legyen a nyerő.
Azért megjegyezni kívánom, hogy elnökség nagyon foghíjas volt, mert hiányzott Kollár Imre, Nagy Gyula, Lászlóffy Zsolt, és Dr.Fendrik Péter aki már írásban is lemondott.
Egyed Árpád ügyvezető maradását, csak a harmadik nekifutásra tudta megszavaztatni az OMME elnöke.
Ez már szinte égő volt, hogy addig szavaztatott amíg a nekik megfelelő döntést nem tudta kihozni a híveikből.
Akkor mi józanul gondolkodó küldöttek, akik nem értünk egyet a törvénysértésekkel, véleményünk nem számít?
Megérdemlik a küldöttek, hogy engedik a szemüket bekötni, és nem érdekli saját tagdíjuk sorsa, gyakorlatilag az OMME jövője.
Részemről nem olvad a jég, nem veszek vissza a lendületből, viszont kicsit kevesebb információt fogok közölni, mert nem kívánok bíróságra járkálni, és ott magyarázkodni, hogy én csak azt jeleztem volna a méhészeknek ami szerintem rájuk tartozik.
Na azért nem bírom ki.
Újabb találós kérdésem volna.
Szerintetek miért kellett most újra megszavaztatni a küldöttekkel, hogy legyen az OMME közhasznú?
Megjámborodott az OMME elnöke, talán hallgatott az OMME Kontroll Csoportra?
A megoldást tudom, nyugodjatok meg, nem maguktól döntöttek erről!
Azért van aki az ő fejükre is rákoppinthat!
A megoldás egyszerűbb mint gondolnátok.
Na de nem kotyogok, mert akkor tényleg balhé lesz.
Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: Kifüstölő - 2015. November 16. 20:14
Attila! Azért ahogy hallom, mert én nem voltam ott, elég nagyra kezd dagadni a táborotok, már nem kajabálják a 10 százalékos  nyavalyájukat. A kizárásodra tett próbálkozás csúnya nagy bukfenc a dokinak. állandóan lepattan az öreg rólad, nem unja már? Kilóg a lóláb, kiakar csinálni, biztosan tart valamiért tőled. Azt mondják amikor Takács beszélt úgy remegett mint a kocsonya az idegességtől. Még valami baja esik szegénynek. Ki volt az a Gemences aki beszólt, mondta az egyik küldöttünk csak nem tudta m baja volt olyan összefüggéstelen marhaságokat mondott. Senki nem tudta mit akar szerintem ő sem. Valami nagy bun..ó lehetett azt mondták rohadtul utál meg az egyik legnagyobb seggnyaló.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 16. 20:44

Kedves Kifüstölő!
A Fekete-Fehér Méhészklub színvonala olyan lesz, amilyenné alakítjuk.
Kérlek, tartózkodj az obszcén kijelentésektől.
Tudom kiről van szó, és nagyon fájdalmas számomra ez a történet.
Aki felszólalt ellenem, sajnálatos tévedés áldozata.
Kell még egy csomó idő mire ő és baráti köre is rájönnek kiket támogatnak, én már lenyugodtam, így nem is reagáltam az ott elhangzottakra.
Semmi értelmét nem láttam a viszontválaszomnak.
Pár éve még nekiugrottam volna, de tanácsadóim javaslatára már visszavettem a keménységből.
Van aki még ezt is sokallja, sőt sokkolja mikor kimondom, hogy törvénysértés, hazugság, és hasonlók.
Az OMME méhesének megítélését sem hitték el nekem, azt állították, én nem mondok igazat!
Aztán személyesen meggyőződtem róla, és itt leírtam.
Nekik még ezt nehéz megemészteniük, és nem fogadták el ezt a stílust, azért szakadtunk ketté.
A Tolna Megyei Méhész Egyesület taglétszáma december 31-re el fogja érni azt, hogy csak egyetlen küldöttünkkel lesz kevesebb.
Sokat nyomulok azért, hogy új tagtársakat toborozzak, de a gemencesek folyton gyaláznak, támadnak mint látható.
Állandóan hátrafelé fordultak, és azt lesték mi, hogy szavazunk.
Ők azt nézik Cserényi mit bólint. (Mi is.)
Az élet minket, az egyre duzzadó OMME Kontroll Csoport igazát bizonyítja, sokan belátják, hogy értük az OMME vagyonának  megmentéséért küzdünk, a szabályok maradéktalan betartásáért.
Rólam lepereg a gyalázkodó stílusuk, megedződtem, más vagyok.
Kedves Kifüstölő!
Emiatt kérlek helyettem ne pocskondiázd Te sem azokat akik más véleményen vannak.
Én meg tudom magam védeni ha szükséges.
Köszönöm megértésed.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2015. November 17. 09:52
Napvilágra került az eltitkolt könyvvizsgálói jelentés.
A hallottak alapján felmerül bennem az a kérdés, bogy aki ennek a jelentésnek a birtokában van és azt nem jelenti az illetékes helyen, helyeken az nem  válik-e cinkossá a törvény előtt? Az infórmáciok alapján csak egy "tökös" felszólaló volt aki azonnali hatállyal menesztené Egyed Árpádot az ügyvezetői "székből. Ennek ismeretében kíváncsian várom a fejleményeket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 17. 11:19
Hang!
Ennek a bizonyos elmarasztaló könyvvizsgálólói jelentésnek minden küldött kezében ott kellene lennie. Még mindig nem lenne késő!
Egyébként meg minden küldött, aki eddig a törvénytelenségeket  a szavazataival - a kontroll csoport többszöri felhívása ellenére - megerősítette, már eleve "cinkos" A törvény előtt!
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2015. November 17. 18:37
Ha nem is az eredetinek, de mindenképp egy hiteles összefoglalónak minden bizonnyal ott kellene lenni minden küldöttnél. Sajnos ennek a vizsgalati jelentésnek van dátuma is. A jelentes elkészültével mikor kiderült az hogy komoly problemák vannak a Kft háza táján, miért nem tett semmit a vezetés?  Vagy nem az OMME a Kft tulajdonosa?? A küldöttek akik nem értenek az efajta dolgokhoz nem vonhatók felelősségre, mondvan ők biztak a vezetés "tudásában". Szerintem a kuldottek is csak most eszmelnek rá, hogy mijen zsiványság folyik a tudtuk nélkül a hatuk mögött.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. November 17. 18:41
http://www.somogytv.hu/cikkek/111660/
 ???
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. November 17. 19:15
Hang!
Úgy veszem észre elkaptad azt a fonalat, amit minden józan és független gondolkodású küldöttnek el kellett volna kapnia. A vezetésnek ez jó, hiszen szinte ellenőrizhetetlenül /az EB nem ellenőrzi a kft-t, a könyvvizsgálati anyagokat pedig elhallgatják a tagság előtt/ vehetnek ki nem kevés pénzt belőle. Mint ahogy a küldöttgyűlésen fel is vetettem a mérleg módosítás előtt. A kft pénzügyi beszámolója szerint, 1 millió 429 ezer forint tagi osztalékot fizetett ki a kft a 2014-es évben a kft tagjainak. Értesüléseim szerint két tag van a kft-ben , az ügyvezető Egyed Árpád, és a tulajdonosi megbízott dr.Mészáros. Szóval ezek szerint nem csinálnak lelkiismereti problémát abból, ha a pénzhez kell nyúlni annak ellenére, hogy nem kevés jövedelmet fizetünk nekik. Csakhogy az én véleményem szerint ezt az osztalékot nem lehetett volna a tulajdonos engedélye nélkül kifizetni. A papírok bizonyítják , megtették. A magyarázat, miszerint ez az összeg az OMME kasszáját gazdagította egy kissé fals, mert egy fillér sem szerepelt ilyen címszóval az OMME 2014-es pénzügyi beszámolójában.
De azon sem gondolkodtak el a küldöttek, hogy vajon mire költött el a kft 2014-ben 110 millió forintot, amikor az újság költsége cirka  bruttó 65 millió volt. A tárgyi beruházás is csak 6,5 millió. Ehhez a költséghez az egyesület a tagdíjakból 30 millióval, az üvegforgalmazásból befolyt összeg 7 millió körüli. Bevételei alapján az újságnak legalább 12 milliós haszonnal kellett volna zárnia az én számításaim szerint.
Az én véleményem az, hogy nem hogy fizetést, meg munkaviszonyt, hanem azonnali felfüggesztés mellett kártérítési eljárást kellett volna kezdeményezni a kft ügyvezetője ellen.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 17. 20:11
Tisztelt Méhészklub olvasók!
Nagyon előreszaladtatok az írásokkal.
Természetesen mindennel egyet értek, viszont nem árt kicsit visszaemlékezni a nem túl rég múltra.
Mit mondott tavasszal Dr.Mészáros László OMME elnök Székesfehérváron?
Nem teszem idéző jelbe és nem keresem meg akkori írásomat, de hasonlóan fogalmazott.
A kft. ilyen rövid idő alatt 8 millió forintos nyereséggel fogja zárni a gazdasági évet!
Háry Jánosunk megint nagyot mondott!
Nocsak nocsak, az OV-n már kicsit kevesebbel is beérte, de az igazságot meg nemes egyszerűséggel eltitkolja.
Az OMME Kft.-nek van egy 8.427.000 Ft-os vesztesége ami nem virtuális!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez tény, ezt titkolják, ez valós veszteség a tagdíjunkból!
Ha annyira makulátlan számok szerepelnének a számotokra titkos jelentésben akkor miért nem merik nyilvánosságra (legalább a küldöttek részére) hozni?
Azért mert ez már nem a lári fári, vagy az ejnye bejnye kategória.
Közpénzekkel nem illik ilyen hanyagul bánni, aki jogász tudja, hogy ez mit jelent,de aki elkövette, aki felelős érte, Tóth Péter "elnökségi tag" Veszprém megyei szaktanácsadó, a Veszprém megyei Növényorvosi Kamara tagja, a monitoring atyja, mellszélességgel kiáll mellette!
Gyakorlatilag harmadjára közösen megszavazzák a majdnem OMME elnök gázsiját.
Én a küldötteken voltam megrökönyödve, hogy ezt simán becuclizták.
Azért olvad a jég!
Két párt van valójában most az OMME-ban!
Aki  a törvénysértéseket elhiszi és elutasítja, és azok akik mind eszt látva kipártolják a jelenlegi vezetést.
Szépen alakul ez, és még mennyi mindenről nem tudtok.
A lényeg, hogy a mi tempónk egyenletes.
Eddig és ezután is éberen őrködünk közös vagyonunk felett, és küzdünk a szabályos működésért.
Ha kell bíróságon, ha kell küldöttértekezleten, és itt az interneten!
Az OMME a miénk, Méhészeké!
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 18. 12:10
Tisztelt Méhészek!
Ismét rólunk szólnak a hírek!
A mézhamisításról volt élő adásban Takács Ferenc egyedül, Petrus Lajossal!
És hol volt az OMME elnöke még azt kérdezitek?
Hát Dr. Cserényi megtiltotta neki a küldöttgyűlésen,hogy együtt szerepeljenek.
Katasztrófa az egész OMME vezetése!
Semmit nem csináltak, a kaposváriak megint lekörözték az egész bagázst.
Rengeteg TV stáb, óriási balhé az összes minta hamis, az OMME meg hallgat.
Hát kit képvisel az OMME?
Lehet mégis a Viola utcába kell mennünk, hogy észhez térjenek?
Áll a mézfelvásárlás a környező országokban is, mert mindenhol kínai méz van a polcokon.
Biztos ezt is a gyűlölt kereskedő kavarta.
Ébresztő méhészek, megszűnt az érdekvédelem.
Az OMME központban semmit nem tudtak, most telefonáltam oda.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 18. 12:35
Attila!
Azt hiszem, lassan a "KUSS" doki , vele együtt az egész bagázs saját maga lejáratási kampányát indította el azzal, hogy nem engedték a küldötteket megvitatni sem azt a felvetést, hogy a kaposváriak kaphassanak a méhészek érdekeit  védő mézmintavételekre és azonnali laborra  szükséges cirka 5 millát!

Bezzeg a Kft. simán okozott több mint 8 millió veszteséget, ami még elismerést is kiváltott a küldöttek és főleg a vezetőink körében!!!

NA hát így kell okosan és gyorsan érdeket védeni!

OMME kükldöttek és méhészek: ÉBRESZTŐ!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. November 18. 18:55
http://www.hirado.hu/2015/11/18/ismet-tiltakoztak-a-kinai-mezimport-ellen-magyar-meheszek/
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/19-bol-19-tartalmazott-kinai-adalekot-1314584
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. November 18. 20:50
"És hol volt az OMME elnöke még azt kérdezitek?"

Tényleg, lehet tudni hol volt?  :'( Bizony siralmas. Nem ért rá mert biztosan sokáig tart megszámolni a lassan kilóban mérhető jövedelmét.
Én megértem a kaposváriakat, a szombati küldöttgyűlés után sok jóra nem igen lehet számítani az érdekvédelmi téren. Magad uram ha szolgád nincsen, mondja a jó magyar mondás.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 18. 21:07
Jani bátya!
Eltiltotta az OMME elnökét Cserényi, Takácstól.
Félt, hogy tanulna tőle, mert akkor a fejére nőne :P
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/19-bol-19-tartalmazott-kinai-adalekot-1314584
Ne keressétek az OMME elnökét mert őt nem érdekli a mézhamisítás, a  kaposváriak mutatják ezek után az irányt.
Kicsit mindig lemaradnak, és most úgy tűnik kihagyták őket a buliból.
Az a lényeg, hogy a lóvéját megszavaztatták, Egyed Árpádét úgy szintén, így még egy darabig nekik áll a zászló.
Ma előadó voltam Mohácson.
Az egyszerű méhészek simán kimondják mit gondolnak.
Az OMME-t a doki irányította mindig, ezért vagyunk itt.
Ha  Mészi nem fogad neki szót, repül.
Ma szót fogadott.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. November 18. 22:48
QUQURIQ !!!

...és, ha kiskakas megtanítja Őket is repülni???

A röp oktató Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 19. 08:52
https://dl.dropboxusercontent.com/u/180 ... index.html

Ez alapján nem is ártana.
Semmit nem lépnek, csak az óriási duma.
"Had reccsenjen a médiában."
Mondta Dr.Mészáros László a küldöttértekezleten.
Akkor még nem tudta, hogy ő nem igen fog Takács mellett recsegni, mert az alelnök Úr megtiltja neki.
Áll a mézpiac, csökkennek az árak és még mindig sokan azt állítják, hogy ez Takács Ferenc bűne.
Amikor az OMME elnöke kijelentette, hogy 1.500-nál még lesz magasabb is, erre Fazekas Gyula óvatosságra próbált inteni, még mindig nem hittek nekik.
A profikon is azt hangoztatták, hogy apró piaci zavar, hamarosan jelentősen nőhet a felvásárlási ár.
Addig amíg a kínai kutyulékot nem tudják Európából kitakarítani ne reménykedjetek.
Az OMME hallgat, maszatol de érdemi munkát nem végez.
Csücsülnek a vizsgálati eredményeken, ha pedig valaki ezt megelégeli kikiáltják ellenségnek.
Szép kis társaság, igazi érdekvédők.
De kinek az érdekét védik, mert a mienket aligha.
Dr.Cserényi Péter azt mondta nem akarta az OMME-t perekbe vinni, ezért nem ment neki az áruházaknak.
Aranyos.
Megint a saját pozícióját féltette, de igen jól tudja (még) csomagolni.
Szerintem most már a nagypolitika is meg fogja tőlük kérdezni mi a frászt csinál az OMME, ha mindenhol a Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesülete szorgoskodik a kínai méz eltakarításában.
Mézes-mázas reggeli, punccsal leöntve az megy.
Önfényezés magas fokon, valódi tettek majd csak azután.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 19. 13:34
Tisztelt Méhészek!
Ma reggel az M 1 "Ma reggel" című műsorában hírül adták, hogy a tegnapi napon, Csévharaszton megpróbálták elégetni az áruházak polcairól levett "kínai szutykot".
Még igazából égni sem akart!
Közben bejátszották a tegnapi sajtótájékoztató egyes részleteit is!

"Kedves" érdekvédő OMME "választott" tisztségviselők, "drága "Dr. Úr"!
Tessék nézni és tanulni! Így kell ezt csinálni!

Gratulálok a Kaposvári méhészegyesület elnökének, Petrus Lajosnak és tagjának Takács Ferencnek!
Minden elismerésem Baldavári Lacié, - akinek ugyan a "legdrágább elnökünk a küldöttgyűlésen a napirendi pontokra való javaslatait  lesöpörte az asztalról - akit Csévharaszton a szutyok méz égetésétől már nem tudta eltiltani!

Ezt addig kell csinálni, amig a kormány és az EU nem lép!

Ja és egy nagyon fontos információ is elhangzott Takács Feritől!

"Magyar AKÁCMÉZ" is szerepelt a szutyok között keverékként.

MÉLYEN Tsztelt OMME vezetőink!!! EZT MÁR NEM TŰRHETITEK!

AZ AKÁVCMÉZÜNK HUNGARIKUM !

Aki pedig a  HUNGARIKUMHOZ hozzányúl, IGEN SÚLYOS  100 MILLIÓKKAL BÜNTETHETŐ!

Persze ehhez az kell, hogy a HUNGARIKUM bizottsághoz, vagy még feljebb "VALAKI" ezt szóvátegye!

Érdekvédelem!! ÉBRESZTŐ  !!! MOST már kellene LÉPNI!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2015. November 19. 17:57
Azonnali hatállyal elrendelte kivonását Bognár Lajos országos főállatorvos az olyan méz kivonását a forgalomból, amely a gyanú szerint hamisított lehet – közölte a Földművelésügyi Minisztérium csütörtökön
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2015. November 19. 18:00
http://www.hirado.hu/2015/11/04/az-osszes-magyarorszagi-mezfeldolgozot-es-kereskedot-ellenorzik/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. November 19. 18:21
QUQURIQ !!!

Addig ütöttük a vasat, amíg ki nem gyulladt!...  :o
A szak minisztériumunknak is az a célja, hogy a méhészeti ágazatban rend legyen!
Olyan nagy elvárás ez???
Tisztességesen, de csak kizárólag tisztességesen éljenek meg a kereskedők a felvásárlók és a méhészek is!
Bár ki bezavar az ágazatba, a többiek isszák a kárát, és természetesen a fogyasztók!
Nekünk az ágazatért felelős (kereskedők, felvásárlók, méhészek) résztvevőknek kell biztosítani a fogyasztónak a minőségi mézet!!!
Aki vagy akik nem hajlandóak ezt felfogni, takarodjon az ágazatunkból!!!
Mint láthatjuk, meghallották a segítséget kérő szavunkat a feletteseink, csak Ők segíthetnek! Nekünk pedig mögéjük kell állni, hogy ha az EU felé kell javaslatot tenni, a törvény módosítására!!!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 19. 18:34
Itt már mindenki teszi a dolgát, csak az OMME kussol!
Hát mi van itt?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. November 19. 18:54
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/elelmiszerlanc-felugyeletert-felelos-allamtitkarsag/hirek/kivonjak-a-boltokbol-a-hamisitasi-gyanuban-erintett-mezeket
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 19. 19:01
Ez a sor egyszerűen nem igaz!
"Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) tegnap a demonstrációval közel egy időben bocsátotta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) rendelkezésére azokat a közjegyzői okiratokat, melyek a szakmaközi szervezet által bevizsgáltatott méztermékek adatait tartalmazzák."
Az OMME nem is tudott az akcióról, mert Dr.Cserényi megtiltotta az OMME elnökének Takáccsal való együtt gondolkodást, és együtt mutatkozást.
Ez az akció Pertus Lajosék érdeme.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. November 19. 19:18
Passz...Én csak megosztottam,amit találtam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2015. November 19. 19:40
Hogyan csóválja a farka, a kutyát?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 19. 19:55
Az a baj, ebben a NÉBIH eljárásában , hogy különös tekintettel azokat a mézeket vizsgálják, ami az EU-n kívülről érkezik!

Hát senki nem mondta el az illetékeseknek, hogy MAGYARORSZÁGRA hivatalos úton NEM ÉRKEZIK EU-n kívüli és főleg nem KÍNAI méz!!!!
Így nem sok minden fog kiderülni!
De hát ezt még a Dr. úr is tudja, többek között ezt is kihangsúlyozta a KGY-en ! (az elnök pedig nem mutatkozhat a Takáccsal)
Lehet, hogy tényleg zsenivel van dolgunk, csak jól álcázza?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 19. 19:56
Nagyobb a farka, mint maga a kutya!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 19. 20:00
Attila!
Azért, mert nem tudunk arról, hogy az OMME a témában hol tart, még  lehetnek véletlenek !

Az OMME honlap többek között erre is való!! (LENNE)
A naprakész és korrekt tájékoztatás!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2015. November 19. 20:19
"Ez az akció Pertus Lajosék érdeme."
Attila te miért szálltál ki ebből a buliból?
Miért nem a Tolna Megyei Méhész Egyesület oldalán küzd Takács Ferenc, ugyanis ott kezdett?

 Nem kell válaszolni, nekem van egy saját verzióm és nekem az tetszik a legjobban :)


Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. November 19. 20:31
Azért mert Kaposvár közelebb van Brüsszelhez mint Szekszárd.
Légvonalban az egyik 1106 a másik 1165 kilométer. ;D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 19. 20:44
Lilahagyma!
Add elő a saját verziód, talán tetszik másnak is.
Annyi érdekes elmélkedést olvastam már tőled, egyel több vagy kevesebb nem oszt.
Kicsit még rugózz a témán, hátha megoldod.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 19. 22:13
Még az előzőekhez annyit, hogy ugyan azt csinálták mint a neonikotinoidoknál.
A Greenpeace aktivistái, jobban védték a hasznos rovarokat és a méheket mint az OMME!
Az OMME meg a saját újságunk címlapján reklámozta a gyilkos szereket.
Most mi történt?
Ismét nem csináltak semmit, így egy önálló független egyesület lépett.
A "cserényisták" még mindig azt fújják, hogy az OMME-t most meg egy kereskedő veri szét!
Nem veszik észre, hogy mekkora sikert értek el a kaposváriak a mézek kitiltásával.
A gyűlölet, a bosszú elvakítja őket!
Mi meg "cserényi-nista" hívek azt állítjuk, hogy félre kellett volna tenni a sérelmeket, de ez az OMME vezetésének nem megy.
Akkor gyűlölködjenek, indítsanak Petrus Lajos Etikai Bizottsági tag ellen etikai vizsgálatot, hogy a NAGY TESÓT az OMME-t miért hagyta ki a buliból.
Azért a vizsgálat előtt csatoljuk a Küldöttgyűlés jegyzőkönyvét, amiben az áll amit Dr.Cserényi Péter kijelentett.
Nem idézem ma már többet, a lényeg, hogy megtiltotta Mészárosnak, hogy Takáccsal együtt mutatkozzon.
Ez lett belőle.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 20. 20:05
Látjátok még a hírek is így kezdődnek:
"Feketén-fehéren kiderült a külföldi laborok által végzett mézvizsgálatokból, hogy a magyar piacról származó minták mindegyike kivétel nélkül hamisítvány volt. A magyar méhészek most fel akarják rázni a kereskedőket, és Európa-szerte kampányolnak a helyi vizsgálatokért."
Szinte konkurencia harc dúl, hogy kik vizsgálják az áruházi mézeket.
Reméljük, mi méhészek jövünk ebből ki győztesen.
A paprikabotrányt egyértelműen a termelők nyerték.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. November 21. 08:41
Lilahagyma ezt kérdezi, "Attila te miért szálltál ki ebből a buliból?"
Valahol máshol feltehetné a kérdést, miért nem szálltok be a buliba? Tudomásom szerint még a "lobogó" is kézbe lett adva, hogy legyen mi mögé felsorakozni. Aki ott volt a küldöttgyűlésen hallhatta az indokokat és különböző magyarázatokat. S láss csodát véletlenek ismét csak vannak. Még a végén elhitetik egy két agymosott töklámpával, hogy Takács nélkül is mozdult volna valami. Igen OMME toursal körül utazni európát és mintákat szedegetni az üzletekből. Vajon melyik OMME tag ne jelentkezne ily kéjutazásra. Ja ,hogy ez csak bizonyos személyeknek járna? Hát akkor elnézést mert elkalandoztam. Mint ahogy elhangzott a küldöttgyűlésen ez esetben is rengeteget számít az idő. Ha valamit el akar érni az egyesület akkor mozdulni kell azonnal és rögtön. Hetek teltek el és azt veszem észre, hogy az egyesület inkább megosztotta a méhészeket ebben a témakörben csak azért, hogy hatalomvágyból, vagy más indokból ne kelljen egy "mézkereskedő" mellé állni. Ezek szerin el kellene gondolkodni egy újabb méhészeti terméktanács létrehozásán ahol partnerekként lehetne összehozni az ágazat szereplőit? A töketlenkedés, az ellenségkép keresés nem vezet sehová. Egységes és mindenki által elfogadható fellépést kellet volna kidolgozni amelyben mindenki szóhoz jut az általa érintett témában. A spanyolviaszt már feltalálták, nem kell újra felfedezni.

Üdv.jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. November 23. 10:04
Az Észak Magyarország újságban megjelent egy cikk Szalóczi Katalin tollából

Idézet
Méz, méz, méz...

Termett méznek áldottsága... folytatódik a gyermekdalocska. Magyarországon pedig folytatódik a hazai méhészek tiltakozása az uniós kínai mézimport ellen: a szerdai, budapesti demonstráció után decemberre kaptárégetést terveznek.

Az egyik, méhészeket tömörítő civil szervezet 19 különböző, "származási helye EU és nem EU" megjelölésű, nagy kereskedelmi üzlethálózatban vásárolt mézet vizsgáltatott meg a brémai laboratóriumban. Kiderült: a minták egytől egyig kínai keverékek voltak, 15-ről az is bebizonyosodott, hogy közönséges, gyenge minőségű, emberi fogyasztásra nem alkalmas ipari méz.
A szocialisták vállukra vették az ügyet, s felszólították a honi hatóságokat, hogy az emberek egészségének védelme érdekében azonnal vizsgálják be a hazai termékkört és vetessék le az üzletek polcairól az ipari keverékeket, a hamisítókat büntessék meg, addig a vevők vásároljanak megfontoltan.

Meglehet persze, hogy a honi méhészek főképp üzletükért aggódnak. Bennem pedig felmerül: lehet-e a mezőgazdaságot és a méhészetet külön kezelni? Mi arra a garancia, hogy a magyarországi nagy monokultúrák vegyszerrel kezelt virágpora oly áldásos volna, mint azt a gyermekdalocska hirdeti? S fontolgatom: vajon a tutin magyar mézekről tudjuk-e, mi mindent tartalmaznak?

Mindenki más olvas ki egy-egy újságcikkből, mindenki más választ tart fontosnak. Ime egy válasz a feltett újságírói kérdésekre:

Idézet
Tisztelt Szerkesztőség!

Minden magyar méhész törekedik a lehető legnagyobb biztonságra és arra, hogy az általa megtermelt áru jó minőségű és egészséges legyen. Ebben a tekintetben nincs is kifogása a magyar méhészek munkájával kapcsolatban sem a hétköznapi mézfogyasztónak sem az exportorőröknek. Nem véletlenül jó a híre a magyar méznek és nem véletlenül vásárolják javító méznek az exportőrök. A magyar méhészek magas szinvonalú szakmai kultúrája elismert Európában, sőt lassan a fejlett világ egészében, hiszen az arab emirségektől Japánig megtalálhatók a boltok polcain a prémium minőségű magyar méz.

Szalóczi Katalin által feltett kérdések valamennyi magyar, de nemcsak magyar, hanem európai méhésznek is kérdése, hiszen mi méhészek nem válhatunk el saját árnyékunktól. Itt élünk, itt dolgunk ebben a mezőgazdasági környezetben és vitathatatlanul fontos sőt nélkülözhetetlen részei vagyunk a nagy egésznek. Részei vagyunk azzal a munkával, amit a méheink végeznek el a virágos növények megporzásával, és részei vagyunk mint árutermelők a méznek, virágpornak, propolisznak és viasznak a megtermelésével.

A méhészet sok más állattenyésztő ágazathoz képest kiszolgáltatottabb, hiszen a méheket nem lehet kötőféken tartani, nem lehet terelni, ők naponta bejárják a 3000 hektárnyi körülöttük elterülő méhlegelőt, gyűjtik a nektárt, a virágport és a propoliszt. Ha halálos dózisú mérget találnak belepusztulnak, ha nem akkor rosszabb a helyzet, mert a méreg bekerül a kaptárba és lassan öli meg a méheket. A méheket az ökológia tudománya a környezetszennyezés egyik kiváló indikátorának tartja. Számos olyan növényvédőszert használ ma a mezőgazdaság, ami a laboratóriumi vizsgálatokkal kimutathatatlan vagy éppen csak kimutatható, azonban ha a méhek begyűjtik a méhcsalád szokásos életrendje megzavarodik, felbomlik, legyengül és elpusztul.

Az embereknek óriási szerencséje van a méhekkel és a méhészeti termékekkel, hiszen a méh sok-sok nagyságrenddel érzékenyebb a mezőgadaságban használt mérgekre, mint az ember. És ezzel választ is tudok adni Szalóczi Katalin kérdésére, hogy mennyire kell aggódni a méhészeti termékek szennyezettsége miatt. Kina azon tartományaiban, ahol a méhek kihaltak és már úgy termesztenek gyümölcsöt, hogy emberek porozzák a virágokat, én már biztos nem mernék élni a súlyos környezetszennyezés miatt, de itt Európában nem ez a helyzet. Mi méhészek a környezetvédelmi szakemberekkel és az ökológus tudományos kutatókkal az oldalunkon küzdünk azért, hogy a kinai példa be ne következzen és ebben állami intézmények is állnak az oldalunkon. Persze nem nyugodhatunk, megy a küzdelem, hiszen csak a magyar növényvédőszer lobbi piaca 20 milliárd Ft és ezt körömszakadtáig védeni fogják az ebben érdekeltek, de a józan ész és a méhek eddig győztek. Remélem ezután is így lesz.

Csuja László
méhész biológus
Gödöllő
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 23. 21:24
https://www.youtube.com/watch?v=SjayQHnHAz4
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. November 23. 21:41
QUQURIQ !!!

Tyúkocskámmal ma elmentünk bevásárolni a csibéinknek.
A polcok között haladva, csak úgy spontán felpillantottam. Valami ráérzés volt, mindez a mézek előtt történt!
Sajnos tudom a hamisítók nevét így még érdekesebbé vált a mustra!
...és a héten veszek lottót! Ott találom az egyik hamisító termékét! Az akácméz 900 g. beikrásodva, alul meg teljesen szép átlátszó fényes. Úgy tudom, hogy az üzleteknek kötelessége levenni ezeket a mézeket.
Mivel begyecském üres volt, nem akartam a vezetővel jegyzőkönyveztetni.

A sajnálkozó Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2015. November 23. 23:48
Sajnos el kell mondanom, hogy én meg láttam a helyi Tecsóban a "nem hamisított" akácot... Az meg világosbarna, híg folyadék volt. Nagy szomorúsággal vettem tudomásul a dolgot. Az a méz is nagyon messze volt a kristálytiszta, gyönyörű akácméztől...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 24. 20:12
Köszönöm Csuja Lászlónak SZALÓCZI kATALIN  költőinek tűnő, ám annál inkább cinikus kérdéseire a gyors és egyértelmű válaszát.
Na ITT kezdődne az érdekvédelem felsőfokon!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 24. 20:21
Igaza lehet Belphegornak, én ugyan személyesen nem láttam, de a fiam szerint Bp.-en egy minőségi élelmiszereket forgalmazó üzletben egyöntetűen opálos, akácmézet árulnak üvegezve, és vitt üvegbe tölthetően, mérés utáni fizetéssel olyan 3500 Ft/Kg áron.
Hogy mik vannak manapság?
Egyébként az "érdekvédelem", most az OMME-ra gondolok, a sok remekül dolgozó kitüntetett mellett, vajon lépett-e már a Takács által említett "hungarikum" akácmézünk gyalázása ügyében?
Vagy Takács Ferenc csak blöffölt volna??? A KGY-en elmondottak alapján alig hiszem!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. November 25. 16:28
Tisztelt Méhésztársak!

Ismét tájékoztatnom kell titeket a Gödöllői OMME Méhessel kapcsolatban. Sajnos az OMME újságja írásban is közli az OMME legdrágább elnökének azon kijelentését, hogy a gödöllői méhegészségügyi felelős nem tájékoztatta Őt személyesen az OMME méhesének állapotáról. Felhívnám a cikk író figyelmét, hogy a nagy emberektől, a legdrágábbtól meg főleg csak hitelesen és szó szerint illik idézni. Az ominózus mondat úgy hangzott, hogy " emberileg elvárható lett volna......".
Mint már korábban is jeleztem nem feladata a méhegészségügyi felelősnek az OMME elnökét közvetlenül tájékoztatni!
Erre vannak a kapcsolattartók. Viszont a kapcsolattartókat akiknek ez lenne a feladatuk nem tájékoztatják.....Folyamatosan megkerülik őket, felettük döntenek, részben róluk.. erről többet jelenleg nem kívánok mondani, de mint kívül álló rendkívül aggályosnak tartom az ilyen viselkedést bárkivel szemben.
A cikkben megjelent egy időpont, hogy az első jelzés a méhek állapotáról október 15-én érkezett meg legdrágább elnök urunk kezébe. Kérném szépen az OMME irodában dolgozókat, hogy az OMME könyvelt e-mail rendszeréből keressék elő a kedves és Legdrágább elnök urunknak azokat az e-maileket melyben már július végétől kezdve folyamatosan kérte az intézet az atkairtás tekintetében az utasításokat a szer és módszer tekintetébe. (Legalább 5-6 db-nak kell lenni! Válasz egyikre sem érkezett a mai napig sem! Én láttam, hogy el lettek küldve!!!)
Ezek után a legdrágább elnök urunkat nekem még külön kellett volna értesíteni??? Szerintetek???
Most ha valaki felvonná a szemöldökét, hogy miért a kutató intézet nem tudta volna a kezelést végrehajtani az MVH által támogatott atkairtókkal?

Hát kérem csak a szerződés szerint van átadva (a felelősség természetesen mindenért) a méhes, de a kézi irányítás  Budapestről történik. Ilyen körülmények között dolgozni..??

Aztán gondolom véget ért a szabadság, vagy a saját méhesben a munka, szeptember elején lett szer, módszer, ukáz, ki merre szalad... Azért, hogy a kiválasztott és elrendelt módszer (amit legközelebb le kell cserényi) miatt októberre az állománnyal mi történt, na ki a felelős???

A méhegészségügyi felelős, a beosztott méhész aki csak utasításra cselekedhet, a kapcsolattartó akivel nem tartanak kapcsolatot???

Egy kis adalék még a tisztán látáshoz:
                                                                     61 km2                    41 km2
Telelő állomány Gödöllő:   2012    1007 db       17 db                      25 db
                                       2015    2186 db       35 db                      53 db

61 km2 Gödöllő közig területe, ebből 41 km2 a méhek által értékelhető (nem autópálya, vasútállomás, lakótelep egyéb építmény)

Az intézet elhelyezkedése folytán ezen méhcsaládok szinte mindegyikét 5 km-es sugarú körön belül elérik!
Ide jön még a kör másik fele Isaszeg 1024 db családdal!

Ja ehhez még jönnek a vándorok, ide Gödöllőre és Isaszegre is! Van még kérdése valakinek???

Mivel nem hiszem, hogy az újságban lévő cikket doktor úr nem mutatta meg a legdrágább elnök urunknak és nem az Ő beleegyezésével jelenet meg, az alábbi válaszlépést teszem az ügy végleges lezárása ügyében.

(Természetesen a Rádi Tibor által vezetett etikai bizottságot ismét nem tervezem terhelni!)

A mai naptól (2015. november 25.) lemondok arról a megtiszteltetésről, hogy az OMME gödöllői méhesének méhegészségügyi felelőse legyek.
Megköszönöm az eddigi lehetőséget, hogy ingyen dolgozhattam a közért ( a szembeköpéses bérezést leszámítva!)!
Kérem az OMME legdrágább elnökét, hogy a továbbiakban gondoskodjon ezen poszt betöltéséről!


Én csak egy valamit nagyon sajnálok (de azt amíg élek),
hogy ilyen emberek kezére adtam az OMME zászlaját!!! :'(


Isten óvja az OMME Méheit!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. November 25. 17:32
Én nyomtam egy "tetszik"-et, pedig nagyon nem tetszik.Nem a Texas által felsorolt tények, hanem a következmények és a felelősség szétszórására elmaszatolására gondolok. A küldöttgyűlésen mindenki hallhatta a magyarázatot, még jó, hogy azt nem mondták a méhcsaládok harakirit követtek el. Mint írtam, az elhangzott szöveget a kezdő méhészeknek be lehet adni és még jól is hangzik de egy méhész számára elfogadhatatlan
Tisztelt legdrágább elnök urunk vajon mekkora összeget ajánlott fel a tiszteletdíjából a helyreállításra, -a jog szerint anyagi felelősség terheli és ehhez elég rendesen meg is van fizetve-.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. November 25. 17:57
Idézet
Tisztelt legdrágább elnök urunk vajon mekkora összeget ajánlott fel a tiszteletdíjából a helyreállításra, -a jog szerint anyagi felelősség terheli és ehhez elég rendesen meg is van fizetve-.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. November 25. 20:19
QUQURI !!!

Kiskakas is a porondon!

Kedves méltóságteljes Fő OMME elnök urunk!
Ez az ember aki önnek oly szívhez szólóan írt, csak kétségebe esetten tette! Mert mint tudni, az OMME vezérkara egész nyáron nem, található a "hivatalban"! A megtörtént eseményekről csak utólag tudnak! Az, hogy az OMME méhészete hova jutott, Mészárosunk és Cserényink pénztárcáján múlik!
Nincs gond, ha nem értenek hozzá! De ezt előre tisztázni kéne!
Lúrer vagyok, ne hallgassatok rám! Az atkák nem tudják, hogy az OMME kuss doktorától félni kéne! Ezt csak a küldöttek tudják!
..és Ők, a nagy OMME vezetők, most megpróbálnák ráhúzni a vizes lepedőt egy talpig szorgalmas, becsületes méhész, méhegésségügyisre?
Fránya banda!
...és még kitüntetés...
Mit szólnak ehhez az elhullott méhek???

A megbotránkoztatott Kiskakas!!!  :-X


Cím: Re:Hír-les
Írta: jóbarát - 2015. November 26. 07:09
Tisztelt Gazdálkodó!

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képzőszervezete a NAK Agrárszolgáltató Nonprofit Kft.

Gyakorlatorientált, Méhész OKJ-s képzést indít Baján.

A képzés ideje:

2015. november 20.- 2016. május (320 óra)

helye:

Bereczki Máté Szakközépiskola, Baja, Szent Antal u. 96.

A képzés díja:

200.000,- Ft (vizsgadíjjal együtt)

Gyakorlatorientált 320 órás képzésünk 128 óra elméletből és 192 óra gyakorlatból áll. Az órák hetente két alkalommal, péntek délutánonként és szombatonként kerülnek megrendezésre. A gyakorlati oktatás szakemberek méhészetében történik. Az őszi, illetve tavaszi oktatási időszakot májusi vizsga zárja.

Minden kezdő és gyakorló méhészt, érdeklődőt várunk képzésünkre!

A MÉHÉSZ végzettség földvásárlásra is feljogosít és megfelelő végzettséget ad a fiatal gazda pályázathoz.

Amennyiben a képzéssel kapcsolatban kérdése merülne fel az alábbi elérhetőségeken szíveskedjen érdeklődni.

NAK Agrárszolgáltató Nonprofit Kft. elérhetőségei:
Telefonszám: +36 76/481-335, +36 70/390-2668
E-mail cím: info@bacsagrarhaz.hu
Oktatók elérhetőségei:

Gégény Benjamin:
Telefonszám: +36 30/635-1260
E-mail cím: gegeny.benjamin@omme.hu
Csernák István:
Telefonszám: +36 70/339-8696
E-mail cím: csernakii@freemail.hu

Felnőttképzési nyilvántartásba vételi szám: E-000372/2014
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 26. 07:41
Tisztelt Méhészek, nem tisztelt OMME vezetők!
Már tegnap este olvastam  Texas Ranger, gödöllői Méhész Mester szívbemarkoló írását!
Még mindig a hatása alatt vagyok, annyira felzaklatott.
Őszinte, emberi, lesújtó és baromi fájdalmas írás.
Szabó Gyurira senki nem tudja rásütni azt a bélyeget, hogy törtető, pozícióhajhász érdekember!
Ő egy ízig-vérig Ős-OMME-s, egyesületünk belső "magmájának" része.
Remélem ez a magma a felszínre tör és elemi erővel kiveti magából a salakot.
Az OMME vezetői részéről a arcátlanság, arrogancia a pökhendiség nem ismer határokat.
És még az OMME Kft. zűrös dolgaiba bele sem mentünk.
Újra indul az elnöki puncstúra!
Az OMME elnöke ismét összehívta a megyei elnököket, hogy megmagyarázza a bizonyítványát.
Lehet fogadalmat tesz, hogy soha többé nem fog hazudni, és feltárja a titkokat, mindenki számára hozzáférhetővé teszi a bűnös iratokat?
A naivitás nekem is hibám, ebből már kigyógyítottak az OMME uralkodói.
Szabó Gyuri egy OV-n hegesztő szemüvegben, a vezetésnek háttal ülve vett részt, mielőtt lemondott a Gödöllői Méhész Egyesület elnöki posztjáról.
Megkérdeztem tőle mi ez a maskara Gyuri?
Azt válaszolta zavarja az erős önfényezés, és így adja tudtukra, hogy ne vakítsák már ennyire a méhészeket.
Az OMME elnöke be is szólt Gyurinak, hogy forduljon meg, ne a hátát mutassa.
Nagyon értékes embereket sértenek meg az OMME tiszteletlen vezetői, és mi ezt még tűrjük?
Gyulán  közös EB, IB, és most már ETB ülés is lesz.
Költik a méhészek tagdíját, viszont van remény.
Hamarosan vége, így biztosan nem mehet tovább!
Közeleg az ŐS-robbanás!
Nagyernyei Attila

 


Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. November 26. 11:54
Szabó Gyuri nem mondott le, mert nem akarta cserben hagyni a barátait, csapatát. Amikor az OMME vezetése az alapvető méhészeti érdekek érvényesítését se vállalta, pl. a növényvédőszer ügyekben, akkor döntött úgy, hogy ha az OMME-ban a választott tisztségviselőink (IB, EB, ETB) nem hajlandók változni, akkor a következő ciklusban Ő nem vállalja az egyesület vezetését. Hajlíthatatlan volt feltételeiben. Próbáltuk nagyon sokan őt arra kérni, hogy vigye tovább vállán az egyesületet, de nem vállalta. Abban igaza lett, hogy a mostani tisztségviselők abszolút rugalmatlanok és a józan ész szerinti logika nem elég az ő meggyőzésükre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 26. 21:17
Na még egyszer idézek Szabó Gyuri írásából:
"Én csak egy valamit nagyon sajnálok (de azt amíg élek),
hogy ilyen emberek kezére adtam az OMME zászlaját!!! " írta befejezésként Gyuri.
A Pál utcai fiúk regény jut eszembe, még a Méhészklub indulásakor hasonlítottam hozzá a Viola utcát.
Látom, hogy a Facebook-on is téma az írása, rengetegen olvasták!
Nagyon remélem, hogy sok méhészt kijózanít, hogy kik osztják fentről az észt.
Minden amit a jelenlegi vezetésről írogattunk, szárazon, sallang mentesen, feketén-fehéren benne van.
Szabó Gyuri írása valójában egy vészjelzés, amit helyén kell kezelni.
Én határozottabb, radikális megoldások híve vagyok, és azért szorgalmaztam az OMME elé egy tüntetést.
Mivel csapatban kell gondolkodnom nekem is, beláttam nem biztos, hogy jó megoldás lett volna, viszont éppen a mai nap történései ismét gondolkodóba ejtettek.
Letaglózó, lehangoló híreket kaptam, és ezt nem is méhészektől.
Amint megtudok pontosabb részleteket hol tart a vizsgálat, azonnal közlöm veletek.
Remélem azok akik kitartottak mellettük végig ezt teszik!
Mégy egy érdekesség.
Szabó György lemondott az OMME méhesének egészségügyi ellenőrzésről.
Csak nem Csuja László lesz a méheü. felelős?
Ő ugyanis Gödöllőn hivatalosan is ellátja ezt a posztot.
Ez egyre érdekesebb.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 27. 07:25
Privátban kérdezik többen tőlem, hogy miért titkolódzok, ha fontos hírekről van tudomásom?
Leírtam, hogy pontos részleteket szeretnék megtudni, viszont az ominózus kifejezés, amiért etikai vizsgálat zajlik ellenem, lassan elfárad.
Ha így "szorgoskodnak" lehet új fogalmakat kell a méhészeti közéletbe bevezetni.
Folyamatosan azt szerettem volna elérni, hogy titkos szavazások legyenek, mert akkor nem látható a részrehajlás, mindenki szabadon, a vezetés befolyása nélkül húzhatja be az ikszet.
Lehet elérkezünk oda, hogy érdemes lesz név szerinti, és nyílt szavazást kérni?
Bizony, bizony.
Mert ha kiderülnek az újabb turpisságok, kényelmetlen lesz ám a jelenlegi vezetés mellett a kacsókat égbe emelni.
Akik eddig is tisztában voltunk a viselt  dolgaikkal, egyre büszkébben vállalhatjuk azt amiért támadtak bennünket, hogy tartsák be a hatályos törvényeket, szabályokat.
Mióta is kérjük ezt?
Most sincs másról szó, viszont erre én sem gondoltam, hogy ilyen bátrak.
Véleményem szerint a most körvonalazódó balhéról az IB "elnökség" egy része sem tud!
Alakul ez szépen.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kerekes.batya - 2015. November 27. 13:24
Indexen focikk ma...

http://index.hu/gazdasag/2015/11/27/meheszet_kinai_mez_eu/
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2015. November 27. 17:09
kerekes.batya
Indexen focikk ma...
Nem tudom, de bennem van egy rossz érzés sajnos a "NAGY POLITIKA" a Magyar méhészeket és a célunkat maga alá fogja gyűrni! Akarhatunk mi akármit de a jelenlegi politikai hozzá állás nem minket fog támogatni. Messzi van még a választás, mikor kellünk nekik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 29. 18:39
Érdekes hírrel szolgálhatok.
Még Pénteken történ Kecskeméten.
Takács Ferenc összehívta a környékbeli méhész vezetőket, hogy tartson nekik egy valós tájékoztatót a "Kínai veszedelemről" és a mézhamisításról, valamint, hogy ki milyen szerepet vállalt ebben az ügyben.
Bezzeg Laci nem éppen a környékről érkezett, de ott volt.
Varga Karcsi és még sokan mások.
Állítólag Takács Ferenc is végigjárja az országot, és tájékoztatja a méhész vezetőket arról, ami az OMME feladata lenne.
Érdekes, faramuci helyzet, hogy egy kereskedő jobban védi az érdekeinket mit azok, ahova a tagdíjak milliói áramlanak.
Sok kérdés nyitott maradt, közülük a legérdekesebb amit a NÉBIH sem ért.
Ha az OMME kezében már hónapok óta voltak olyan vizsgálati eredmények (jegyzőkönyvek) amik bizonyító erejűek a hamis mézek harcában, miért nem hozták nyilvánosságra, sőt ami ettől rosszabb, miért titkolták?
Nekem van egy tippem, de az nem száz %-os, emiatt csak találgatok, de azt szabad.
Valamelyik csókosnak is megbukott a kutyulékja, és neki falaztak?
Ezt nem állítom, csak kérdésként merül fel bennem, mert ésszerű magyarázat a jegyzőkönyvek eltitkolására nincs.
Hacsak nem az, hogy mindent automatikusan eltitkolnak előlünk, mert a fontos dolgokat nem kötik a méhészek orrára.
Erre épületes példa a könyvvizsgálói jelentés, amiben súlyos törvénysértések vannak!!!!!!!!!
Megneveznek benne felelősöket (bűnösöket) is, de azt egyszerű méhész orrára nem kötik.
Változás csak akkor lehet, ha egy teljesen új szemlélet vet gyökeret.
Sokan szorgalmazták, hogy Bross Pétert szeretnék viszontlátni.
Az OMME jelenlegi elnökét, és vele együtt több elnökségi tagot nem szívesen látnának a következő csapatban, viszont, az OMME-ben zajló pereket elutasítják, és nem kérnek a Kontroll Csoport tagjaiból sem.
Ezekhez nem fűzök kommentárt, csupán az ott elhangzottakat idéztem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. November 29. 18:56
QUQURIQ !!!

Kiskakas, csak a maga nevében beszél.

"Takács Ferenc összehívta a környékbeli méhész vezetőket, hogy tartson nekik egy valós tájékoztatót a "Kínai veszedelemről" és a mézhamisításról, valamint, hogy ki milyen szerepet vállalt ebben az ügyben.
Bezzeg Laci nem éppen a környékről érkezett, de ott volt.
Varga Karcsi és még sokan mások".
"Az OMME-ben zajló pereket elutasítják, és nem kérnek a Kontroll Csoport tagjaiból sem".
El lehet a Kontroll csoportot utasítani!
Csak nélküle minden maradt volna úgy törvénytelenül, ahogy az OMME vezetése jelenleg elképzelte!
..és újból a következő ciklusra is megválasztanák őket, elrejtve az igazságokat!
Kábítva a hazugságokkal!
Akik így gondolják, félre állhat a Kontroll Csoport!
Mi nem OMME-s pénzen pereskedünk a hazugságok leplezésében bízva, hanem mi méhészek adtuk össze rá a pénzt, mindenki helyett! Nem kis összegekről beszélünk...
Kiket védtünk?
Benneteket kedves méhészek!
Én saját magam legelső pillanatban kijelentettem, hogy semmiféle funkcióra nem ácsingózok, sőt nem kívánok részt venni bárki is legyen az új csapatban.
Amit tettem nem ön érdek, csak az igazságérzet és az OMME jövője járt az eszemben.
Amit leírtam idáig, és tettem, bárhol vállalom érte a felelősséget.
Becsület sértés?
A hazudozóknak nincsen becsülete!
Így aztán a kontroll csoportra lehet haragudni, de csak annak van joga, akinek szent meggyőződése és tényeken alapuló bizonyítékai vannak, hogy a Kontroll Csoport csak vádolt!
Tudom, másoknak kapartuk ki a gesztenyét, de én ezt vállaltam! ...(és nem tekintettem gesztenye kaparásnak)
Egy célom volt, egy demokratikusan működő új vezetés felállítása, akiknek újból lesz becsülete, és szakmailag a legmagasabb fokon állnak!!!
Ha mindez megtörténik, Kiskakas elrepül az üveghegyeken túlra, oda, ahol méhek is és a méhészek is békében élhetnek, egymást megbecsülve, és barátságban, vegyszer mentesen!

Az ábrándozó Kiskakas!



Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2015. November 29. 19:05
Üdv. Uraim!  És milyen igaz! Magam is erre célozgatok mióta itt vagyok és szerintem néhány kivétellel mindenki más is.Szerintem nem ezen a bolygón nőtt fel az aki azt képzeli hogy az ezt megelőző elnökségekben soha nem volt feszültség,vita stb.de nem bíróságra futottak de mégcsak nem is találtak ki KCS.-nak nevezett(még a köszönésbe is hibát kereső)agyszüleményt,hanem egymást emberszámba véve kompromisszumokat kötve apró de magabiztos léptekkel haladtak előre. Még annyit erről hogy jó pár korábbi elnök nevét sem szabad egy napon említeni akár a mai vezetőkkel, de a KCS egyik tagjával sem. Szép estét mindenkinek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 29. 19:12
Kiskakas!
Mint máskor most is egyet értek veled, már vártam a reakciókat.
Teljesen egyet gondolunk a jelenlegi helyzetről!
Én sem ácsingózok semmilyen posztra, nem ezért támadom a jelenlegi vezetést.
Az, hogy kik finanszírozták az OMME vezetése elleni pereket, kár firtatni.
Olyan méhészek akikben van még tűz, és elkötelezettség az érdekvédelmi munka iránt.
Ha a következő vezetés folytatja a mostaniak zűrös stáb stiklijeit, semmi jóra ne számítsanak.
Ezért az OMME Kontroll Csoport nem szűnhet meg a választások után, sőt valamilyen írott formában is deklarálni kéne szerepét.
Ez lehet az alapszabály, vagy az SZMSZ.
Amennyiben egy radikális fordulat következik, nem sok dolga volna Kontroll Csoportnak, amiben őszintén bízok.
Először is az EB szerepét tovább kell erősíteni, és olyan jogokkal felruházni, hogy az OMME elnöke csak jelenthessen neki!
Egyesületünk vezetésének legfelsőbb csúcsa az EB!
Ők mindenbe beleszólhatnak, zűrös ügyeket leállíthatnak, javasolhatnak, ha kell tegyék meg azokat a jogi lépéseket amit most ennek hiánya miatt, az OMME Kontroll Csoport végzett el.
Én végig aktívan részt vettem a Kontroll Csoport munkájában, az összes bírósági tárgyaláson ott voltam.
Nem értem a kétkedőket!
Amennyiben a bíróság kimondja, hogy jogsértő és szabálytalan valami, akkor miért azokat támadják akik ezt feltárták a méhészek, egyesületünk jövőjének érdekében, miért nem azokat marasztalják el akik elkövetik?
Ezt a kérdést sokszor feltettem, de válasz nincs.
Így akik egyet értenek a súlyos jogsértésekkel, olykor törvénysértésekkel, valójában bűnpártolók.
Kemény szavak ezek, de megcáfolhatatlan.
A legújabb balhé még napvilágra sem került.
Hihetetlen mit meg nem mernek egyesek kockáztatni.
Az ABBA jól ismert nótája csengjen a fületekben!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. November 29. 19:18
https://www.youtube.com/watch?v=ETxmCCsMoD0

Csak nem erre gondoltál Attila?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 29. 19:39
Izs60!
Ezt írod:
"Szerintem nem ezen a bolygón nőtt fel az aki azt képzeli hogy az ezt megelőző elnökségekben soha nem volt feszültség,vita stb.de nem bíróságra futottak de mégcsak nem is találtak ki KCS.-nak nevezett(még a köszönésbe is hibát kereső)agyszüleményt,hanem egymást emberszámba véve kompromisszumokat kötve apró de magabiztos léptekkel haladtak előre"
Kíváncsi lennék, hogy akkor is ezt írnád, ha az OMME elnöke odahívna egy szakmai megbeszélésre, és NEM emberszámba véve bennünket letolja a gatyáját, mutogatva azt amiket utoljára honvédségi sorozásnál tapasztaltam, bár akkor az aranyerünket ellenőrizték.
Miről beszélsz?
Semmilyen javaslatunkat nem hallgatták meg, a benyújtott alapszabály tervezetünket, (ami Erdélyi János alapvető érdeme) eltitkolták a méhészek elől!!!!!!!!!!
Én küldtem el az OMME elnökének,Fekete Józsefnek és Fáskerti Lászlónak személyesen!
Ha kell idemásolom, hogy mikor!
Eddig türelmes voltam, de ez a tudatlanság részedről már felháborító!
A jelenlegi vezetés egoista, semmilyen véleményt nem fogadnak el!
Neonikotinoidok?
OMME méhes, és sorolhatnám
Ne háboríts fel jobban!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2015. November 29. 19:40
Attila írásából az jön át hogy csak egy ember van talpon a gáton. Ez nem más mint Takács Ferenc. Ehez nem akarok hozzáfűzni semmit. De vegul is a cél látható. Már azt is tudhatjuk ki lenne az új elnökjelölt. Hisz Takács holdudvarát sokan ismerik.
Személyes véleményem szerint nem jó bosszút álni, elutasitani azokat akik igen is személyükkel vállalták azt amit mások személytelenül sem mernek.
A Kontroll csoport tagjai között is vannak olyanok akik nem űznek sportot a bírósági ügyek mennyiségével. Viszont mindenki látja hogy ezeket az ügyeket a jelenlegi vezetés gyártja.
Az első peres üggyel kapcsolatban is kereste a vezetés Elekes és Takács kapcsolatát. Lásd Méhész újság. Minden peres ügy mögött valamilyen kapcsolatot keresnek "valakivel". Eredménytelenül! Ugylátom, valamiért félnek azoktól a méhészektől akik valós alternatívája lehetnének a 2016 tavaszi rendezvényen. De ez az ő bajuk!
izso 60 írásában rámutat igazsagokra. Viszonyt nem értem mi a baja a KCS tagjaival? Jó lenne ha bovebben kifejtené aggályának okát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. November 29. 20:09
A következő gondolatot a Lélektorna rovatba kellene közölnöm, de előző írásaink arra ösztönöztek, hogy itt tegyem közzé.
"Milyen csodálatos szerv a mi aprócska nyelvünk: származhat belőle gyógyír a lelki sebekre, de lehet méreg is, elsimíthat feszültségeket és okozhat óriási galibákat, lelket önthetünk másokba vagy vigasztapaszokkal zárjuk be a szenvedő ember száját, hogy elhallgattassuk, önbizalmat adhatunk és földbe döngölhetünk vele másokat. Az igazságot a másik arcába vághatjuk mint a mosogatórongyot, vagy tapintatosan megkínálhatjuk vele. Hogy ugyanaz az apró testrész mi mindenre képes, attól függ, hogy a kormányos, vagyis mi magunk, milyen iránytű szerint éljük életünket.
Böjte Csaba"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. November 29. 21:54
A KCS a kezdetek kezdetén a kompromisszumra törekedve, tárgyalásokat kezdeményezett, melyeknek vége a gatyaletolás lett.
Igéretek, majd sorozatosan azok be nem tartása jellemezte a vezetés komoly "hozzáállását."

Nem hagyott a vezetés más utat, egyenesen a a bíróságra terelte az ügyek menetét!!!

Na ennyit a kompromisszum hajlandóságról!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. December 01. 11:15
Tisztelt Méhésztársak!

A mai napon megkaptam a Gödöllői Járási Hivatal levelét, amiben az OMME méhesével kapcsolatos kérésemnek megfelelően, (a hozzájuk írt beadványomra hivatkozva) az ott végzendő méhegészségügyi felelősi feladatok további végzésétől felmentettek.

A levél tartalmazza, hogy 2016-tól az OMME méhesét a Gödöllőre kinevezett még 2 méhegészségügyi felelős közül az egyik fogja ellátni.

Természetesen én az OMME méhesén kívül továbbra is elvégzem a feladataimat mint azt az elmúlt 18 évben mindig is megtettem.

Itt és az alábbi bizonyítékok alapján e-mailban is tájékoztatom/ tattam a méhes tulajdonosát az OMME Legdrágább Elnökét,
hogy továbbiakban (2015.november 25-től) nem én vagyok az OMME méhesének méhegészségügyi felelőse.

feladó:   Szabó György <adribaratja@gmail.com>
címzett:   omme <omme1984@enternet.hu>
dátum:   2015. december 1. 10:51
tárgy:   Fwd: tájékoztatás
küldő:   gmail.com

Itt tessék keresni/ tetni az e-mailt Legdrágább Elnökünk.

Részemről az OMME méhessel örökre végeztem.

További szép napot méhésztársak!

Szabó György
méhegészségügyi felelős
Gödöllő
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. December 01. 11:49
Igazag  van "Ranger"
Hagyni kell "őket" a saját zsírjukban főni!
Kicsit hosszabb ideig tart míg elkészül az OMME leves, de annál finomabb lesz, hidd el.

Baráti Üdv: Bercsényi
Cím: Re:Hír-les
Írta: Baglyos - 2015. December 01. 16:28
Az omme  méhesével minden oké  ez hangzott el oz ov-én   akkor  most  minek nem hisztek  a jelenlegi omme elnöknek  :D  :D :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. December 01. 18:24
Legszentebb dolog a barátság.
Többet ér, mint minden királyság.
Nekem is van egy jó barátom


Gabika!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 01. 19:32
 Texas Ranger!
Ezzel mindenki egyet ért!
Feleségem sír, mert tudjuk, hogy közünk van ahhoz, hogy kirúgták Gabikát, Karácsony előtt, és egyedül neveli kislányát.
Mindenkinek felhívom a figyelmét aki Juditot megöleli, és OMME alkalmazott, ki fogják rúgni!
Véleményem szerint buta ember az aki magával is kicseszik, mert nincs helyette más, a többi alkalmazottat is megszívatta Mészi.
Az OMME elnöke erőt demonstrált, mindenkinek a tudtára adja, legyen az szaktanácsadó, bár ki, aki a Nagyernyeiékkel bizalmas kapcsolatot tart, vigyázzon!
Azért, hogy ne derüljön ki miért kellett Gabinak azonnal távoznia az OMME-ból, vártak egy hetet.
Tudja meg ország világ, feleségem és Gabi nagyon jó barátok, és ezt pont Gödöllőn az OMME asztal előtt fejezték ki, amikor egymás nyakába ugrottak.
Judit meg is kérdezte Gabikát, nem lesz e ebből bajod?
Nem érdekel, volt a válasza.
Baja lett, ma kirúgták!
Szabó Gyurihoz csatlakozom!
Soha többé nem köszönök az OMME elnökének, átnézek rajta mint az üvegfalon!
Szégyellje magát!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. December 01. 19:52
QUQURIQ !!!

Szabó Gyuri!

Idáig is sokra tartottalak, de most még nagyobbat nőttél a szememben!!! :D
A hazugságnak, az egyenes emberek szemében, undor az ára!!! :-[
Mészáros meg jobban tenné, ha beiratkozna hozzád szakmunkás képzésre, mert olyan sügér a szakmához...
Csekényinek így könnyű madzagon rángatni... :P
Meglátszik, hogy Borosst nem tudta hatalmába keríteni, így könnyen rombolhatja az OMME jövőjét...

A kamikáze Kiskakas!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. December 01. 20:38
Kiskakas!

Sajnos ezen már túl vagyunk.

A Legdrágább Elnök urunk 2-3 éve az egyik váci szakmunkásképző csoportomban végzett..... :-[

Úgy tűnik nála nem volt befogadó készség az általam elmondottakra.

Egyébként én csak egy méhész vagyok, nem varázsló!

De tudjátok azért van amit nem a méhésziskolában kellene az embernek felszedni.....

Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2015. December 01. 21:03
QUQURIQ !!!

Ez az emberség!

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. December 01. 21:09
Bercsényi!
Látod ezért kérdeztem, hogy ki a következő "áldozat"!
Van egy olyan érzésem, nem Gabika az utolsó.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. December 01. 22:19
Gabika volt az egyik legjobb OMME alkalmazott, aki a méhészekért élt. Köszönet érte!!!!!
Ha ez így megy tovább, akkor nagy az esélye annak, hogy : AKI "AGYMOSOTT" AZ REPÜL!
Persze az agymosás nézőpont kérdése. A végén még tényleg csak a ...... maradnak talpon??
Tényleg  nyalni, meg ..... szopni kell, hogy megfeleljen valaki?
Akkor a gatya letolás is felhívás volt a keringőre?
Tudom, hogy nagyon butákat tudok kérdezni, bocsánatot kérek, de ezek véletlenül jutottak eszembe.
Ezek után KUSSOLOK, hátha jó fiú leszek.


Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2015. December 02. 07:29
Advent idején, három héttel karácsony előtt, nem bocsátunk el egy gyermekét egyedül nevelő anyát. Azt hiszem, ezt szükségtelen magyarázni…
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. December 02. 09:12
Közlemény!

Én alulírott Szabó György a Gödöllői Méhészegyesület bíróságra bejegyzett elnöke, kérem Csuja Lászlót a Gödöllői Méhészegyesület megválasztott elnökét, hogy a következő ügyekben járjon el!

1. Kérem megvizsgálni, hogy van-e jogi lehetőség a Gödöllői Méhészegyesület Nemzeti Programos pályázatainak közvetlenül az MVH-ba való beküldésére az OMME Hivatalának kikerülésével?

2. Tájékozódjon arról, hogy megtagadhatja-e az OMME Hivatala az MVH pályázatokhoz szükséges az egyesület OMME tagságát igazoló dokumentum kiállítását?

3. Kérdezzen rá, hogy a pályázatok benyújtásához szükséges segítséget ilyen feltételek mellett is igénybe vehetjük-e a Pest megyei szaktanácsadó úrtól?
(Itt fogunk választ kapni arra, hogy a szakik MVH alkalmazottak, vagy OMME katonák (az ígért minisztériumi állásfoglalás nélkül)?)

Mielőtt bárkik az OMME szétverésével vádolnának, engem csak a segítő szándék hajt. Most hogy eggyel kevesebb ügyintézője van az OMME Hivatalának nem várható el, hogy ugyan azt a nagy mennyiségű feladatot ellássák!

Felhívnám az összes többi méhészegyesület vezetőjét, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez!

Az így felszabaduló időt javaslom az érdekvédelmi tevékenységre fordítani és itt most nem a sajátjuk, hanem a szegény méhészek érdekeire gondoltam elsősorban.

Szabó György
Gödöllő
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. December 02. 09:53
1. Van. (Most is vannak, akik így küldik, közvetlenül az MVH-ba, csak előtte be kell szerezni a tagsági igazolást az OMME-tól.)
2. Szerintem nem tagadhatja meg.
3. Inkább ez a pont a kérdéses, hogy hogyan szerezheti be egy tag az igazolást, ha nem akar az OMME-val "kommunikálni". Az ilyen tartalmú kérvényét nyilvánvalóan el kell juttatnia valahogy, különben az OMME nem tud róla, hogy szüksége van rá. Itt szerintem csak az a kérdés, hogy a szaktanácsadó útján is be lehet-e szerezni, vagy csak levélben lehet elküldeni a kérvényt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. December 02. 10:19
A "rejtéjes" OMME tagság igazolásokat, miért nem adja ki az OMME, azoknak akik egyébként  tárgy év március 31-ig befizetik azt.
Mindenki saját maga adhatná be pályázatát, és akkor amikor akarja, (vagy amikor kell) a tulajdonában lévő igazolással együtt.
Szerintem a tagsági díj megfizetésével mindenkinek személyre szólóan ki kellene állítani az igazolást!  (Ha már megfizette azt.)
Vagy te Tamás, nem így látod?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. December 02. 11:59
Úgy érted, hogy automatikusan mind a 12 ezer (vagy nem tudom, most mennyi) tagnak postázni? Éppen lehetne, csak a nagy része ennek biztosan fölösleges lenne. A többség biztosan ezután is az OMME-hoz küldené az igénylést. Inkább valami olyasmin kellene gondolkodni, hogy egyszerűen, könnyen jelezhesse, aki kéri az igazolást. Mondjuk az OMME elektronikus tagdíjnyilvántartó rendszerében lehetne ilyen funkció. Aztán még azon is el kellene gondolkodni, hogy a keretek kihasználtságát hogyan lehetne nyomon követni azokkal együtt, akik nem az OMME-n keresztül küldik be. Az MVH nem végez ilyen előzetes kalkulációt, tehát ha sokan oda küldik, akkor jelentős túligénylések is kialakulhatnak. Persze ez is megoldható lenne valahogy, csak akkor kellene egy közös felület, ahol a közvetlenül benyújtott támogatások is jelezhetők.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. December 02. 12:41
Igen úgy értem, hogy automatikusan megkapja az igazolást, hisz a befizetéssel eleget tett a kívánalmaknak, és OMME taggá vált! Jó lenne ha nem mi döntenénk el azt, hogy mi felesleges mások számára!

Az is elképzelhető lenne számomra, hogy amikor teljesíti a fizetést, nyilatkozik arról hogy igényt tart-e az adott évben a tagság igazolására, és ha igen akkor melyik támogatási formát szeretné kihasználni.
Ezáltal két - három legyet lehetne ütni egy csapásra. ;)
Egy biztos, pontosan a kellő időben megkapnák a teljes tagnévsort, és nem utolsó sorban, a lóvé is időben megérkezne az OMME számlájára.

Egyébként úgy gondolom, hogy függetlenül attól, hogy szeretne-e valaki pályázaton részt venni, avagy nem, az igazolást mindenképpen ki kellene adni, hisz tagja az egyesületnek! Az nem lehet alternatíva, hogy lehet nem is kell majd neki, és így felesleges!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. December 02. 13:20
A megoldás nagyon egyszerű.

Egyéni tagság igazolásához elegendő a tagsági igazolvány és a tagdíj befizetési bizonylat. Az igazolvány hátán egyébként írja is, hogy csak az az évre befizetett tagdíjjal együtt érvényes.

Így aki akar támogatást lemásolja őket, mellékeli és kész.

Az aztán meg különösen érdekes, hogy valamit csak azért veszünk meg, mert van rá támogatás és nem azért mert használni szeretnénk.
Ezért nem tudom elfogadni azt, hogy ha elfogyott a támogatás akkor már nem is kell az az eszköz abban a méhészetben.

Ha szükség van rá akkor meg kell venni. Ha meg nincs akkor meg minek....
Kit támogat ezzel az állam, ha sok majd a raktárban porosodó eszköz kerül a méhészekhez, mert volt rá támogatás?

A közösségi (egyesületi támogatások) esetében az OMME tagságot az egyesület által átutalt tagdíj (közleménybe hány fő és méhcsalád) banki kivonata lenne.
Ez úgy is csak az önálló egyesületeket érint, mert a többi már a nevében is OMME...    nekik nem kell ilyen igazolás, legalább is remélem.  :o

Az így felszabaduló időt energiát lehetne az érdekvédelemre fordítani.
Ez a javaslat azért készült, mert most hogy kevesebb dolgozó intézi az ügyeket az Ő sorsukat próbálnánk könnyíteni.
Vagy nem?  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. December 02. 13:45
Jó lenne ha nem mi döntenénk el azt, hogy mi felesleges mások számára!


Ezt nem is mondta senki. Akinek kell, az kérje és megkapja. Arra utaltam, hogy több ezer igazolás kiküldése fölösleges azoknak, akik azt nem kérik. Évente több millió forint plusz kiadásról beszélünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. December 02. 13:49

Az aztán meg különösen érdekes, hogy valamit csak azért veszünk meg, mert van rá támogatás és nem azért mert használni szeretnénk.
Ezért nem tudom elfogadni azt, hogy ha elfogyott a támogatás akkor már nem is kell az az eszköz abban a méhészetben.

Másik variáció is van: ha az adott évben betelt a keret, akkor elhalasztom a következő évre a vásárlást, hogy támogatásra meg tudjam venni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. December 02. 14:02
Költségtakarékos módon ezt úgy tudnám elképzelni, hogy ha egy netes felületről mindenki saját magának le tudná tölteni az igazolást és otthon kinyomtatni. Mint a kötelező biztosításoknál, emailben küldi el a biztosító az igazolást. Csak akkor még mindig ott vagyunk, hogy a túligénylés problémája nincs megoldva, a beadás pillanatában nem tudnánk, hogy mennyi támogatásra számíthatunk, adott esetben többe kerülhetne a termék, mintha nem vennénk rá igénybe támogatást.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. December 02. 16:29
Ennek ugyanaz lenne a feltétele mint most, hogy valaki feltöltse a felületre az összes adatot amiből aki akarja a sajátját leszedheti.

Egy ilyen embert rúgtak tegnap ki az egyesületből aki hasonló feladatokat látott el. Gondolom a feladatai maradtak, csak most minden dolgozni bejáró nagyobb örömére közöttük szétosztják, a  majd csak megoldják jeligével, nem?

Aki meg otthon hegyezi a cerkáját, azt meg ez az egész nem érdekli.

A legolcsóbb és leghatékonyabb a csináld magad saját érdekedből, amit lentebb leírtam. (Befizet, lemásol, mellékel!)

Attól félni, hogy kézen közön a befizetett tagdíjjal történik valami és ezért nem "érvényes" a befizető méhész tagsága, nem kell mert az már büntető kategória, ha valaki magáncélra turkál a közvagyonba az "OMME mézes bödönébe"!

Vagy nem??? :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 02. 21:08
Gondolkodtam azon, hogy Gabikát egyáltalán kirúgták e?
Nem, nem rúgták ki!
Őt eltávolították, és ez nem ugyanaz.
Akit kirúgnak, az rosszul végzi a dolgát, vagy súlyos hibát vét!
Itt másról van szó.
Gabika sokat tudott sokat látott, és most a kampány kezdetekor, a pénzügyi zárás idején nem szerencsés olyan alkalmazottat "tartani", aki kapcsolatokat ápol a "másik" oldallal is.
Egyszerűbb ez a történet mint gondolnátok.
Gabi még januárban is megkapja a teljes fizuját, sőt a bérletét is.
Akkor miért kellett egy 24 óra alatt távoznia?
Szerintetek?
Remélem most már ennyi megaláztatás, ennyi kézzel fogható szörnyűség után ébredeznek a küldöttek, és rádöbbennek milyen szívtelen, pökhendi, önimádó emberek vezetik civil szervezetünket.
Az OMME jelenleg úgy prosperál mint egy politikai párt.
Csak a jelenlegi vezetés hívei vonulhatnak az úr színe elé.
Gyakorlatilag ezzel a szemléletükkel ripityára verik az egyesületet, és ezt úgy adják elő, hogy a mi bűnünk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. December 02. 21:16
Attila!
Említetted, hogy olyan ügyről van tudomásod, amit még az IB tagjai sem tudnak! Titok még?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 02. 21:25
Szia Zümi!
Még az, de nem sokáig.
Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. December 02. 23:31
Idézet
a) a kérelmező a kérelembenyújtás évére vonatkozó érvényes OMME tagságáról szóló igazolását

Ez elég egyértelmű. Tehát a méhészigazolvány és a tagdíj befizetési bizonylat együttesen elégséges a rendelet követleményeinek teljesítéséhez. Más kérdés, hogy az MVH hogyan értelmezi a rendeletet.

De annak se lenne akadálya, hogy az OMME áprilisi vagy májusi újságjával együtt kipostázzák minden tagnak az adott évi igazolást.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2015. December 03. 08:08
Így van. Ennyin múlik a dolog, hogy az MVH elfogadja-e vagy sem. Még akár az is lehet, hogy elfogadja.
De azt továbbra sem értem, miért lenne jó, ha nem látnánk, hol tart a kihasználtság. Nagy bukták lehetnének belőle.
A kirúgás hátterét nem tudom, csak azt olvasom, amit itt írtok róla. Ha kételyek merülnek fel az eljárás szabályosságát illetően, akkor munkaügyi bíróságra lehet fordulni. Ha megáll a dolog, komoly bírság is kiszabható és vissza is helyezheti a bíróság a munkakörébe. A tanúkkal itt valószínűleg nem lenne gond, ha jól sejtem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. December 03. 08:21
Én is éppen ezt akartam javasolni Gabikának.

Sőt mivel mostanság írásban is ki kell adni a felmondás okát, kíváncsian várom mit írtak bele.

Aztán hogy időt spóroljunk az érdekvédelmi tevékenység javára Gabika elkérhetné Word dokumentumba is!

Tudjátok, hogy csak a neveket kelljen átírni! ;)

Biztos nem lesz ellenük az eljárás, mert ugye  csak a Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd hogy mások bánjanak veled! elvet érvényesítenénk ráadásul szó szerint!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 03. 08:49
Bogár Tamás!
Gabi biztosan nem megy Munkaügyi Bíróságra!
Ahogy értesültem minden, törvényben előírt juttatását megkapja.(Azért erre most figyeltek, mert tudták mi is figyelünk.)
Ezért érthetetlen sok méhész számára, miért kellett ennyire iparkodniuk az eltávolításával.
Lilahagyma utalt rá, hogy biztosan az OMME Kontroll Csoport tagjaival ápolt bensőséges kapcsolatot.
Még a hír kirobbanásakor írtam, hogy feleségemet, Juditot nyilvánosan megölelte, erről képezték le az agyatlanok, hogy biztosan "besúgó"!
Nem először lőttek mellé!
Gabika 2007 óta volt a méhészek alázatos szolgája,akkor még az Dr.Mészáros László a VPOP-nál tervezgette, hogy méhész lesz belőle, mert ez nagy buli, aztán abban nem volt sikeres, így vállalta a biztos bevételt nyújtó OMME elnöki posztot.
Nem árt tudnotok, hogy van a küldöttek között is valaki, akit azért távolítottak el, mert állítólag "bensőséges kapcsolatot ápolt" az OMME Kontroll Csoporttal.
Ami most lezajlik az OMME-ban, az maga a lélektorna.
Lelki, szellemi agymosás, ahogy Pertonius állítja, csak éppen ők csinálják azokkal akik engedik magukat alávetni.
A fizetett alkalmazottak, és az OMME-ból élők kaptak egy ultimátumot.
Ha nem úgy ugráltok ahogy mi megköveteljük, sipirc kifelé.
A választások küszöbén egyre élesebben látszanak a határvonalak, amiből a jelenlegi vezetés csak rosszul jöhet ki.
Akit állandóan figyelnek, lesik minden lépését, előbb utóbb megbotlik.
Ez történt most.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mici, a mackó-újratöltve - 2015. December 03. 12:40
Kedves Méhésztársak!
(elfelejtettem a jelszavam, de még az e-mail címem is, hogy honnan regisztráltam fel anno, így újra ilyen Macis néven futok, illetve most MÁR futok, szeretnék aktívabb lenni, nemcsak olvasgatni időnként)

Az OMME igazolással kapcsolatban: a legjobb lenne, ha úgy, mint a méhcsaládszámot az ENAR-ból, az MVH átvenné évente egy fordulónapon az OMME-tól a nyilvántartást a befizetettekről. Olcsó is, gyors is. Mindenki happy.
Ehhez gondolom lenne mit módosítani a jogszabályon, de ez már úgyis tervben van (mint sok minden), nem?  8)

Üdvözlet  ;)

Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2015. December 03. 20:50
Szerintem, ha megszűnne a támogatások OMME tagsághoz kötése, nem is lenne erre az igazolásra szükség. Talán nem is lenne szükség ebben a formában egy országos vízfejre, de semmiképpen egy hivatallá degragált sóhivatalra.
Szerintetek van OMDE? Országos Magyar Disznóttartók Egyesülete?

De a mezei méhészek is úgy vannak ezzel, mint a zenészek kajával. "Ami ingyen van, az mind jó."
Holott, sok esetben a támogatások jobb esetben pont annyival drágították az eszközök árát mint maga a támogatás összege.
De volt eset hogy azért vettek böszme nagy áramfejlesztőt mert csak 2KW-os vagy nagyobra járt támogatás. így az is ilyet vett, akki csak egy 0,2 KW -os motorral hajtott egy pergetőt. Most meg ott porosodik a fészerben, "mert dög nehéz az komám, meg sokat is zabál".

De azt sem értem hogy miért nem a méhészek érdekeit képviselik az OMME-ban? Kinek az érdekeit képviselik egyáltalán? A bábokat ismerjük, de vajon ki irányít a háttérből. Milyen idegen érdekek mentén? Mert a méhészek padlóra vágása még kereskedők érdekeivel is ellentétes. Kinek az érdeke volt páldául a neonikotinoidok pártolása?
Oké semmi gond, mégis csak nagyobb GDP-it produkál a mezőgazdaságban a növénytermelés, mint az éppen megtűrt kis méhészeti ágazat.
Aztán ott volt a pucs is, abból sem értünk semmit. Aztán most, hogy egy kereskedő lépte meg először a kínai méz elleni tiltakozás első lépéseit, csak ment a pislogás hogy "akko most mi is van?" na de ez már egy másik fejezet.


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. December 05. 08:55
Nem méhészet, de érdekes lehet.
http://www.investor.hu/news/20151204-veget-er-a-nagy-made-in-china-sztori.html

Megér egy kis összehasonlítást a "mi" minimálbérünk óradíjával. A könnyebb számításhoz.
1 dollár 287 forint

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 09. 21:48
 "OMME Elnökségi ülés
Mészáros József • 2015-12-09

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület soron következő Elnökségi ülésére, 2015. december 11-én (péntek) 10.30 órakor kerül sor.
Az ülés helyszíne: Erkel Hotel (Gyula, Várkert utca 1.), Konferenciaterem.

OMME Hivatal"
Ez nem egy "sima elnökségi" ülés lesz ám.
EB és ETB ülés is lesz egyben.
A Gyulai fürcsi előtt kitárgyalják a taktikát, milyen jó kis szaftos történetekkel álljanak elő, hogy megállítsák a változást követelők előrenyomulását.
Pánik van, az nem kétséges.
Van a láthatáron egy olyan csapat, amelyik felveszi a kesztyűt, és egyre nagyobb támogatottságnak örvend.
Sokáig türelmetlen voltam, mert szerettem volna ha minél hamarabb távozik a jelenlegi vezetés.
Belátom így jobban jártunk, ők pedig az időhúzással eltaktikázták a lehetőségeiket.
Amikor Baldavári Laci kezdeményezte a bizalmatlansági szavazást, még lett volna némi esélyük.
Most már egyre kevesebb, és pont akkor lesznek a mélyponton amikor eljő az igazság napja.
Alig várom.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 10. 20:42
http://index.hu/gazdasag/2015/11/27/meheszet_kinai_mez_eu/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 10. 21:51
"Tisztelt Nagyernyei Attila!
 
Az OMME Gemenci Helyi Szervezete Szekszárd méhész egyesület vezetősége elhatárolódik a http://www.meheszklub.hu/ webes felületen Lilahagyma Nick néven regisztrált fórumozó véleményétől. A felhasználó által leírtak nem tükrözik a Gemenc méhész egyesület alapgondolatait, a provokáló, arrogáns, lekezelő stílussal nem azonosulunk. Az egyesületünk tagjai figyelmét felhívtuk, hogy ezen megosztó magatartás csak mélyíti a két egyesület közötti ellentéteket.
Kérem ezt tegye közzé a Fekete-fehér méhészklub oldalon.
Maradok tisztelettel:
Dobosi Szilveszter"
A kérést teljesítettem:
Üdvözlettel Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. December 11. 18:09
EU-s és nem EU-s méz? Felejtse el!
D. Horváth Gábor újságíró2015-12-10 20:30Nagyítás:

A legújabb mézbalhé egy olyan rövid felirat miatt indult, amely sokaknak elkerüli a figyelmét, még vásárlás közben is: „Származási hely: EU-s és nem EU-s országok.”
Kapcsolódó anyagok
Hamis mézek miatt Brüsszelben tüntetnek a magyar méhészek

Ezt az uniós szabályok értelmében kell föltüntetni a boltokban található mézesüvegeken. A szabály megváltoztatása érdekében kaposvári méhészek egészen Brüsszelig mentek tüntetni.

De miért is kerül hozzánk külföldi méz? Hiszen Európa egyik legnagyobb méztermelője Magyarország, méhészeink pedig kitűnő hazai termékeket készítenek. Ha tehát egy külföldi a saját mézét akarja nálunk értékesíteni, az körülbelül olyan, mintha homokot árulna a sivatagban. Szóval nincs rá magyarázat, hacsak… Hacsak nincs valami csel a dologban.

De van. EU-n kívüli méz sok helyről érkezhet. Például Argentínából, amely a világ egyik legjobb adottságú helye. Ám Kínából is, ahol sokkal kevesebb a méhlegelő, mégis majdnem annyi mézet exportál, mint a világ összes országa együttesen. Valami tehát a számokkal nem stimmel. Azután a kaposvári méhészek és a hatóságok kiderítették az igazságot. Laboratóriumba küldték az EU-s és nem EU-s címkékkel ellátott termékeket. A vizsgálatok során az derült ki, hogy a boltokba került EU-s és nem EU-s méz leginkább kínai és olyan, mintha méz lenne. Illegálisan kotyvasztott, ízetlen és silány anyag. Ezért sokkal olcsóbb, mint a valódi méz. Na, ez az, amit lelkiismeretlen magyar csomagolók – kevés hazai mézzel összekeverve – beletöltenek üvegekbe, és lelkiismeretlen kereskedők a mai napig árulnak.

Persze nem mindenki. Vannak közülük olyanok, akik mindvégig ragaszkodtak a hazai termékekhez. Mások – miután kiderült a turpisság – úgy döntöttek, hogy a fogyasztók érdekében ezeket az EU-s és nem EU-s mézeket visszaküldik a feladónak. És persze vannak néhányan, akik sajnos még mindig nem vesznek tudomást a történtekről.

De hogyan tud eligazodni a vásárló? Hiszen nem minden áruház hozta meg még ezt a felelősségteljes döntést. Igen, tud. Ha nem termelőtől, hanem boltban vásárol mézet, akkor alaposan nézze meg az üvegen a címkét! Ha erre az van írva, hogy EU-s és nem EU-s országokból származik, akkor tegye vissza! És persze azon is elgondolkodhat, hogy abban a boltban vásárol-e egyáltalán valami mást.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2015. December 11. 18:12
Kidobják a hamis mézet
Metropol2015-12-11 08:35Nagyítás:

A szakma szerint a tavalyihoz képest idén jó a termés.
Kidobják a hamis mézet
Illusztráció: Katona László

Kapcsolódó anyagok
Újfent tiltakoztak a méhészek az uniós mézimport ellen
Méhészek tüntettek Brüsszelben
Hamis mézek miatt Brüsszelben tüntetnek a magyar méhészek

Több áruházlánc úgy döntött, hogy a mézhamisítási botrány miatt leveszi a polcairól az olyan mézeket, amelyeket potenciálisan rossz minőségű kínai mézzel kevertek be – írja a Magyar Nemzet. Az olyan mézekbe keverhették a kínai ipari mézet, amelyeken „EU és EU-n kívüli mézkeverék” megjelölés van, ezeket nem árulják majd többet, helyettük csak magyar eredetmegjelölésű mézeket lehet majd kapni.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára bejelentette, hogy stratégiai cél az eredetmegjelöléssel, illetve földrajzi jelzéssel rendelkező termékek számának növelése.     

Évente 22–25 ezer tonna mézet állítunk elő. Ennek 70%-át nem itthon fogyasztjuk el, hanem az EU piacára megy.
Mézhelyzet

Októberben derült ki: itthon gyakorlatilag nem lehet olyan keverékmézet kapni, amelyben ne lenne kínai méz.

20–25%-kal esett vissza a kereslet a magyar akácméz iránt a mézhamisítási botrány kirobbanása óta – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhészegyesület elnöke. Hozzátette: jelenleg kilónként 1200–1400 forintot adnak a mézért a nagybani piacon, miközben 1600 forint felett is volt az ár.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 15. 07:24
Végre egy jó hír!
"Van egy újabb jó hírem, a Tesco és az Aldi is lecseréli a kínai mézet magyarra.
Aldiban hétfőtől már magyar méz is lesz.
Ezzel vége! Január végéig az összes hazai áruházláncból eltűnik a kínai méz.
Győztünk!
Legalább itthon.
Takács Ferenc"
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2015. December 15. 07:38
http://mno.hu/belfold/mez-az-aldi-es-a-tesco-is-a-helyes-uton-1319147
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 15. 17:44
Ma csupa jó hírem van!
A brüsszeli demonstrációnk alkalmával beadott petíció célba ért!
Jogosnak tartják a Kaposvár és Térsége Méhészek Egyesülete kifogásait!
Az egész EU-ban visszahívják a kínai méz pancsolmányokat!
Már Magyarországon kívül több országban meg is kezdték az áruházak polcáról levenni a silány árut.
Mi ez ha nem szép siker!
Köszönjük a kezdeményezőknek!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2015. December 15. 18:27
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/agrargazdasagert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-magyar-agrartarca-brusszelben-is-kiallt-a-magyar-meztermelokert
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. December 15. 18:52
Vajon miért nincs az OMME honlapon ezekről a hírekről semmi?
Nem az lenne a feladata a honlapnak?
Csak emlékeztetőként a honlap kezelőjének figyelmébe ajánlanám az egyesület legutóbb megszavaztatott alapszabályának I. 4. b) pontját:
"pontos és gyors tájékoztatás, a méhészettel kapcsolatos információkról."

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: puncimókusz - 2015. December 15. 19:33
Lehetne bővebben e jó hírekről ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 15. 20:01
Kedves "Cuncimókusz"! (Ne haragudj nem tudom leírni a Nick neved, mert most fejeltem le a monitort akkora fülest kaptam az asszonytól :P, azt hiszi udvarolok)
A MÉHÉSZET szaklap következő számában részletesen olvashatsz róla.
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2015. December 15. 20:37
Vajon miért nincs az OMME honlapon ezekről a hírekről semmi?
Nem az lenne a feladata a honlapnak?
Csak emlékeztetőként a honlap kezelőjének figyelmébe ajánlanám az egyesület legutóbb megszavaztatott alapszabályának I. 4. b) pontját:
"pontos és gyors tájékoztatás, a méhészettel kapcsolatos információkról."

Üdv. jani bátya

Jani Bátya!

Ezer oka van annak, Bátya!
Először is azért, mert az OMME honlapját az OMME működteti (=finanszírozza), nem T. F. ... Az OMME meg nem tart éjszakai ügyeletet a honlap-üzemeltetés érdekében, hogy ezzel is spórolni tudjon a költségekkel, nehogy az a vád érje, hogy pazarlóan bánik a tagdíjakkal...
No, meg azért Bátyó, mert akkor nem lenne mit kérdeznie, illetve a fene se látná, milyen művelt lett a legújabb alapszabály beható tanulmányozása révén.

Ráadásul alaposan mellé lőtt Bátya, pont olyan személyt támad most, aki a MKCS egyik titkos, beépített téglája. Ennek a titkos ügynöknek legutóbb már sikerült elintéznie azt is, hogy a honlap megnyithatatlan volt, erre most jön a Jani Bátya, s felhívja a figyelmet az ügynök tevékenységére. Máskor mielőtt ilyeneket kérdez, előtte konzultáljon a Klubvezetővel, ha figyelte, ő nem reagált a legutóbbi esetben, s higgye el Bátya, ez nem a figyelem lanyhulásának jele volt, hanem KONSPIRÁCIÓÓÓÓ!
Máskor jobban ügyeljen Bátya a részletekre, Gabika kihullása úgy is érzékeny veszteséget okozott a MKCS információs hálózatában, erre Ön jön, és megpróbálja kiütni a következő beépített téglát is az OMME falából!

A hír a Kormányportálon ma 14:35-kor jelent meg, ide Lindzzy 18:27-kor tette fel. Látogasson már "haza" a "Ződre" is Bátya, s lásson csodát: ott ez a hír 14:51-kor szerepelt már. Innen is látszik: ha gyors és pontos hírközlésre vágyakozik, látogassa a MÉHÉSZFORUMOT! Ott nem csak ropogósan frissek a hírek, de autentikusak is, ráadásul azon sem kell agyaskodnia, hogy ez milyen sokba kerül a tagdíjfizető méhésznek... Három az egyben... S ez itt nem a reklám lenne, de kétszer ad, aki gyorsan ad...

Üdvözlettel: Sz.I.T. = P.a.  (a kezdőbetűk részemről nem konspiratívak, de amíg nem emelkedik jogerőre...)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 15. 20:53
"Petronius arbitang!"
Ezt írod:
"......előtte konzultáljon a Klubvezetővel, ha figyelte, ő nem reagált a legutóbbi esetben, s higgye el Bátya, ez nem a figyelem lanyhulásának jele volt, hanem KONSPIRÁCIÓÓÓÓ......."
Pedig ha hiszed ha nem, lanyhul a figyelmem.
Csak az értelmes hozzászólásokra reagálok, a többit blokkolja az agyam.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy "lefagyok" a sok süketelésedtől.
Üdvözlettel:
egy fáradt Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. December 15. 21:03
Innen is látszik: ha gyors és pontos hírközlésre vágyakozik, látogassa a MÉHÉSZFORUMOT!

Gondolom ezután már ez fog szerepelni az OMME honlap kezdőlapján is????  :o

Végül is ez jár a befizetett tagdíjjakért cserébe!!! (Legdrágább elnök Úr, tájékoztatás 0.)

Viszont elhangzott az amit sokszor mondtunk, hogy lehet ezt ingyen és bér mentve is csinálni, sőt jobban csinálni is!

Itt az élő példa! Köszönjük Fűrészes!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2015. December 15. 21:17
A Téglákról egy pár szót!

Hát kedves Fűrészes nekem is van egy Téglám az OMME székházban!

El se tudja képzelni hol rejtettem el!!!

Jó régen ott van a többi között!

Csak le kell menni a tárgyalóba és körül kell nézni. Mennyi rengeteg Tégla!

Vajon hogy kerültek oda??? Kik voltak azok akik oda tették??

Te biztos nem voltál közöttük!

Viszont lehet, hogy azok között vagy akik Téglánként bontják és hordják el az egyesületet???
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 15. 22:00
Petronius megbukott mikor ezt írta:
"Először is azért, mert az OMME honlapját az OMME működteti (=finanszírozza), nem T.F.."
Kibújt belőle Doktor Úr?
Az OMME honlapját az OMME működteti?
De ki az OMME?
A magyar méhészek közössége, nem doktor Úr magántulajdona, még ha ő az Atya Úr Istennek is vallotta magát Gyulán.
Mivel a honlapnak a működési költsége benne van az OMME pénzügyi tervében, nem kívánságműsor a színvonalas üzemeltetése, hanem egy elvárható feladat.
Az OMME ULTRA VIOLA utcai csapatának színvonala kritikán aluli.
Azon a néhány száz méhészen kívül akik ellátogattunk Gödöllőre, nem is tudták, hogy az Apimondia elnöke is itt járt, erről egy hét múlva számoltak be.
Szégyen.
Más országokban államfőnek kijáró tisztelettel fogadják, a világ első számú méhészeti vezetőjét.
Nekünk ez már sokadszorra sem sikerült.
Kíváncsi lennék az OMME elnöke mennyi téglajegyet vásárolt.
Lehet a VPOP-ban is volt ilyen?
Akkor még azt sem gondolta, hogy méhész lesz, nem ám OMME elnök, amikor mi sok százan, ezren gyűjtögettük a forintokat a székházunkra, amit most egy hivatallá silányítottak.
A zászlónkat kár volt nekik adni, méltatlanok hozzá.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2015. December 15. 22:31
Köszönöm, szépen megtisztelő magyarázatát, de észrevételem szerint ismét egy kicsit gyorsabban jártak az ujjai a számítógép klaviatúráján, mint ahogy értelmezte volna hozzászólásomat.
Én többes számot használtam "hírek" így nem csak az Ön által említett hírre értettem, hanem az Attila által említettre is.
Mivel elég rég óta regisztrált tag vagyok a "zöld"-ön ,és higgye el nekem még anyagilag is hozzájárulok annak fenntartásához ,többek között olvastam a Tantó úr írását is.
Sőt mi több Takács úr beírását is. Mivel az OMME élen jár és járt az elmúlt időszakban is a mézhamisítások elleni harcban /a tájékoztatókon csak erről van szinte szó/ véleményem szerint, a hatóságoktól is időben megkapták vagy megkapják az idevonatkozó anyagokat így szerintem joggal várható el ,hogy mintegy első kézből és ne internetes fórumokról kelljen megtudni az ágazatra vonatkozó dolgokat.
Higgye el számomra irreleváns, hogy ki kezeli az OMME honlapját, nekem egy a lényeg, működjön /sajnos az újítás óta sokszor nem működik/ és mint írtam gyors és pontos információkat közöljön, s ha ez fizetett dolgozó feladata akkor hát semmi egyéb dolga nincs minthogy tegye. Én azért ezt nem nevezném konspirációnak ez a szó jobban illik abba a közegbe amiért az egyesülettől megvonták a közhasznúságot.
Sajnos nekem nincs olyan pontos információm arról mint Önnek, hogy hová került az OMME falába az a tégla aminek árát anno sok emberrel együtt én is összedobtam a székház vásárlásakor.
Megmondom őszintén, egyszerűen nem értem, hogy jó scout módjára miket hozott itt felszínre beépített téglákról, meg titkos ügynökökről, de sajnálom, hogy e gondolataival megmaradt a Kubai rakétaválság korában.
Azért köszönöm, hogy ily tapintatosan hívta fel figyelmemet a türelemre és visszafogottságra, s bízom benne, hogy az illetékesek is olvassák az ÖN által említett közmondást miszerint "a gyorsan kapott segítség a legértékesebb, mert a halogatott segítség már lehet, hogy nem segít, hisz az ember kifuthat az időből. Ne tétovázz tehát, ilyenkor ne mérlegelj, ne számolgass, ne hagyd, hogy felülkerekedjék okoskodó, kapzsi, irigy éned, hanem ha lehet és ha képességeid és lehetőségeid megengedik, gyorsan adj. Gondolkozás nélkül. Mert ahol nagy a szükség, közel lehet a segítség, s ha e segítség te magad vagy, akkor ne tétovázz. Ha te nem teszed, más lehet, hogy nem fogja. Mert ott akkor épp te vagy az az ember, aki éppen ott és éppen azért vagy ott, hogy segíts."

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2015. December 15. 22:40
Nagyrabecsült Abrikter!

Azt írtam egyszer:veled nem vitatkozom,mivel a Te
célod a rombolás.
Valami ilyesmit szerettem volna írni akkor is.
Most mégsem bírom ki,reagálnom kell újabb förmedvényedre.
Érdekes Texas Ranger is úgy gondolja mint én,a Te célod nem más mint
a kötekedés és rombolás.
Mily nemes cél.
Büszkék lehetnek rád tanáraid és mind azok akik segítettek ily művelt
emberré válásodban.Jó és nemes célokra használd továbbra is tudásod.
Nem magasztalásod és dícsőitésed miatt ragadtam tollat .
Az OMME székházról jutottak eszembe gondolatok,vetődtek fel kérdések bennem.
Tudod-e kinek köszönhető székházunk(és nem hivatal,a hátam is borsózik mikor
meghallom,HIVATAL)
Tudod-e milyen sokan adtunk pénzt,segítséget,biztatást megvásárlása előtt az OMME-nak,
Brossnak,az akkori vezetőségnek.
Tudod-e a méhészek mennyire örültek megvásárlása után.Sok évi vajúdás után "otthona"
lett a méhészek közösségének.Cserényi pedig elnevezi HIVATALNAK!
Szégyen!!!
Tudod-e mi bajod van Brossal?
Magasan Ő méhészágazatunk eddigi legjobb vezetője.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyúr - 2015. December 16. 01:35
Ráadásul alaposan mellé lőtt Bátya, pont olyan személyt támad most, aki a MKCS egyik titkos, beépített téglája. Ennek a titkos ügynöknek legutóbb már sikerült elintéznie azt is, hogy a honlap megnyithatatlan volt, erre most jön a Jani Bátya, s felhívja a figyelmet az ügynök tevékenységére. Máskor mielőtt ilyeneket kérdez, előtte konzultáljon a Klubvezetővel,

Üdvözlettel: Sz.I.T. = P.a.  (a kezdőbetűk részemről nem konspiratívak, de amíg nem emelkedik jogerőre...)

"Csak egy Sith tárgyal végletekben" - Obi-Wan Kenobi.

(Sith: Szenttamási István Tamás Hadovan)  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2015. December 17. 21:16
Tisztelt klubtagok  ! Olvastam a szaklapban , hogy egy tagot kizártak az egyesületből (OMME),mert rongálást követett el.A cikk igen szűkszavú. Lehetne többet tudni erről az esetről ? Üdv:nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhecske - 2015. December 17. 21:44
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/mehcsaladokat_mergeztek_meg_sopronban_-_foto
http://www.kisalfold.hu/soproni_hirek/megmergezett_13_mehcsalad_sopronban_-_150_ezer_forint_a_buntetes/2415611/
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2015. December 17. 21:55
Köszönöm   méhecske  !
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2015. December 20. 21:05
 hétfőn este kék fény (gázlopás) :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 21. 08:30
Takács Ferenc írását (válaszát) a Zöldről emeltem át!
"Kedves István (Arisztaiosz)!

Ezenn a fórumon általánosan elfogadott, hogy tegeződünk. Én méhészközösségekben mindenkivel tegeződni szoktam egy ideje, mivel az éveim száma is rendesen előrehaladt és nem nagyon van olyan, akit a korkülönbség miatt ezzel megsértenék. Kérem tőled, hogy ezután köztünk lévő komunikációban is használjuk ezt a formát.
Elnézést kérek tőled, hogy fizetett -ahogy te írod - bértolnoknak néztelek. Ez elfogúltságodból adódóan "jött le" nekem. Azt megszoktam, hogy én közutálatnak örvendek
a magyar méhészközösség egy jelentős részénél anélkül, hogy ezeknek az embereknek bármi rosszat tettem volna. Nehezen megbocsátható bizonyos emberek számára, hogy "köztük voltam mezítlábas gyerek" most pedíg a világ harminc országába adok el, még ha ezért nagyon sokat kellett dolgoznom, akkor is. Ezt megértem, ilyen az emberi lélek.
Azt viszont nehezen értem meg, hogy miért áll ki valaki olyanok mellett akik becsapják.
Amit ide feltettél (by Mészáros László) jelentős részben tényszerűen valótlan, a többi része pedíg csúsztatás. Csak kapásból egyet had írjak le a valótlanságok közül "by Mészáros" (egyébként számomra ez a "by" angol formula használata is nevetséges, mint ahogy az is, hogy OMME irodát átnevezték OMME hivatalnak, mintha valami hatóság lenne). Elnökünk azt írja, hogy az OV-n döntöttek a budapesti tüntetés időpontjáról. Kérdezz meg egy OV tagot, hogy így volt-e ! Előbb tudták meg, hogy mikor lesz a brüsszeli tüntetés (október első felében elkezdtem az engedély beszerzését és erről brüsszeli magyar "delegáció" egyik alkalmazottja értesítette Mészárost) és csak azután döntöttek arról, hogy az itthoni tüntetés is akkor lesz. Aminek én örültem mert a két helyszin erősítette egymást.
Ez mind lényegtelen! A lényeg az, hogy ha nem csinálok (a kaposváriakkal együtt) "egy kis felfordulást" a kínai méz körül, egy éven belül nem lett volna magyar a hazai üzletekben. Így meg kínai nem lesz. Az hogy az OMME vezetők ide-oda küldtek leveleket (meg hogy tizmiliókat költöttek el mézvizsgálatokra, hogy aztán az íróasztal fiókban maradjanak az eredmények)nem sokat ért volna, ha nem kerül a közfigyelem középontjába egy időre a kínai méz. Azon is kár vitázni, hogy a hazai tüntetés vagy a brüsszeli hozott eredményt, mert a hazai sem lett volna, ha a brüsszelivel nem provokálom ki tőlük a hazait.
Takács Ferenc"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2015. December 21. 20:12
Kalocsai honlapon találtam, O M M E lapján miért nincs? vagy elnéztem valamit .(ott van az csak keress )http://www.kormany.hu/hu/dok?source=3&type=401#!DocumentBrowse
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2015. December 21. 21:52
Kalocsai honlapon találtam, O M M E lapján miért nincs? vagy elnéztem valamit .(ott van az csak keress )
http://www.kormany.hu/download/6/90/90000/f%C5%91%C3%A1llatorvos%20hat%C3%A1rozata-2015.pdf#!DocumentBrowse
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. December 22. 21:55
Az OMME Országos Vezetőségi ülésén tényként közölte Dr. Mészáros László és Dr. Cserényi Péter, hogy hol és mikor lesz a tüntetés. Még mortogtunk is a helyszín kiválasztásán meg az időponton is, mert sokak szerint (szerintem is) jobb lett volna a Földművelési Minisztérium előtt tüntetni, hogy az EU felé erőteljesen álljon mellénk a mezgazdasági kormányzat. De a négy főt mindenki bevállalta.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 22. 22:06
Egy kis "Ünnepi" összeállítás, foci nyelven.
http://estiujsag.hu/celebrity/platini-eltiltva-jo-idore
FIFA: Blatter és Platini is nyolcéves eltiltást kapott
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága nyolc évre eltiltotta minden, futballal kapcsolatos tevékenységtől Sepp Blattert, a szervezet volt elnökét, illetve az UEFA első emberét, Michel Platinit.
Az etikai bizottság bizonyítottnak látta, hogy Sepp Blatter és Michel Platini több ponton is megszegte a FIFA etikai szabályzatát (érdekellentét, ajándékok felajánlása, a szervezethez méltatlan magatartás).
Az etikai bizottság szerint 2011-ben Blatter jogtalanul és jogosulatlanul juttatta 1.35 millió angol fonthoz a pénzt elfogadó Platinit. Blatter szóbeli magyarázatát a testület nem fogadta el, a kifizetést viszont teljesen illegálisnak értékelte. Az eltiltás mellett mindkét vezető pénzbírságot is fizet, Blatter 33 ezer, Platini 54 ezer fontot.
Érdekes hír, számunkra méhészek számára is!
Miért?!
Érdekellentét az egyik vádpont. Nézzük a jelenlegi OMME-ban meglévő érdekellentéteket, a teljesség igénye nélkül:
 - T. P. IB tag a Növényorvosi Kamara megyei alelnöke – így érthető, miért nem a méhészek érdekeit tartja szem előtt a növényvédelemmel kapcsolatos munkájában, amiért ráadásul még fizetést is kap a méhészektől! Iskola példája az érdekellentétnek! Más az érdeke a növényvédelemnek (mérgekkel fenntartani egy abnormális mezőgazdaságot), más a méhészeknek (minél eredetibb, természetes környezetet biztosítani a méheknek)
- Cs. P. szakmai elnökhelyettes. Évekig állatgyógyászati gyógyszereket forgalmazott, ezért számára „nem-biznisz” a természetes úton történő méhegészségügy fejlesztése, szorgalmazása! De ágazatunk számára viszont fontos lenne a minél kevesebb szintetikus anyag kaptárba juttatása. Ismét egy példa az érdekellentétre!
- F. J.OMME általános elnökhelyettes,Nógrád megyei agrárkamarai elnökhelyettes, évekig bemutató méhészet tulajdonosa, méhegészségügyi felelős, az unió méhegészségügyi PILOT programjának Nógrád megyei egyszemélyes végrehajtója, mézkiszerelő - tipikus példája annak, hogy egy meglévő rendszerbe hogyan kell beépülni,és „ bent-ragadni” úgy, hogy a rendszer fejlődéséhez semmit se tegyen hozzá! A rendszerből él (nagyon jól), ezt az ágazat fejlődését, talpon maradását semmiféleképpen sem elősegítő rendszert saját érdeke miatt, nem fogja, nem akarja megváltoztatni!
- M. L. OMME elnök egyetlen érdeke, hogy minden jól mutasson az ágazati munkában, nem érdeke, hogy bárki belelásson a valóságba, ezért szüntette meg a közhasznúságot (kénytelen volt minisztériumi utasításra visszaállítani), ezért titkosít mindent (független könyvvizsgálói jelentést, IB üléseket, stb.) – érdeke egyedül a saját érdeke,a sok milliós éves fizetése. (7.2 millió!!!!)
- L.Zs. Nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettes, szaktanácsadó – mivel az OMME-ból él és tartja el családját, saját szakmai nézeteivel ellentétesen (hiszen biológus) véd olyan dolgokat (pl. neonikotinoidok), amiről ő is tudja, hogy az OMME álláspontjától ellentétes a valóság. Képes volt megfenyegetni az Apimondia elnökét, nehogy eljöjjön Szekszárdra – miközben tudta, hogy semmi különös nem történik, ha eljön és így is lett. De parancsot hajtott végre, a lajosmizsei-kapitány parancsát – így érdekellentét valósul meg munkájában, hiszen nem ésszel, szakmai szemmel kell dolgoznia, hanem féltve megélhetését, megalkuvóan, és ami a lényeg: saját érdekeit előtérbe helyezve.
Ajándékok felajánlása a második vádpont. Nézzük a jelenlegi OMME-ban meglévő ez irányú nem túl tiszta eljárást:
-   laptopok kiosztása a szervezetek elnökei részére (semmi értelme, az információ gyors áramlására hivatkoztak, de ebből semmi sem valósult meg)
-   marketing pénzek szétosztásának metódusa
-   kijevi Apimondia kiutaztatások (mindenki jól érezte magát, de az ágazat nulla szakmai információt kapott, egyeseket – T. P., Cs. P., stb.- negyedmilliós napidíjjal is megajándékoztak)

Szervezethez méltatlan magatartás a FIFA-nál a harmadik „vád”pont, nézzük az OMME-nél ez hogyan valósul meg:
- hazudozás – többször igazoltuk már, hogy az elnök nem mond igazat, erről számtalan példát hoztunk már fel itt a Méhészklubon
- diktatúra bevezetése: aki kritikát fogalmaz meg, azt kizárják az egyesületből, ill. csak ki akarják zárni, mert nem sikerült (hála annak a közel 200 küldöttnek, akiknél még nem sikerült az agymosás, de ami szomorú, hogy 60 küldött már agymosott…)
- diktatúrára másik példa: nem csak személyeket, hanem tagszervezeteket is ki akartak zárni, ezt az OMME EB elnöke F.L.  javasolta.
Azért CS.P. elhíresült beszólása felett se hunyjunk szemet!
 ”…ki kell egy-kettőt zárni, aztán kuss lesz!” vajon miért lett a neve Dr.kuss?!
- Szervezetünkhöz méltatlan, hogy a természetből élő méhészek képviselőiként védik a természetet károsító vegyszer-lobbi érdekeit, sőt a vegyszereket az OMME újság címlapján reklámozzák.

A FIFA megmerte tenni, pedig az egész világ szeme rajtuk van!
Az OMME-t csak mi ismerjük méhészek, mégsem mer semmit sem csinálni az Etikai Bizottság! Hogy miért? Lásd 3. vádpont diktatúrát magyarázó részét!
Az „Ünnepi” anyag összeállításában külső segítséget is kaptam.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2015. December 22. 22:16
Ma megjött a friss OMME újság!
Miután a  :D MÉZES REGGELIMET  :D elfogyasztottam beleolvasgattam kicsit és - T. P. IB tag a Növényorvosi Kamara megyei alelnöke –  azt írja, hogy tárgyalnak szúnyogírtás ügyben.
Kiváncsi leszek...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. December 22. 22:18
Ja!

Amióta létezik az OMME mindig tárgyal erről.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 23. 19:09
Sziasztok!
Na mi jut erről a hírről eszetekbe?
"A Magyar Úszó Szövetség egy olyan rendszert épített fel, amelyben az úszók és edzők arra pazarolják a legtöbb idejüket és energiájukat, hogy folyamatos harcot vívjanak a szövetséggel házon belül."
„Ha valaki végül veszi a bátorságot, és úgy dönt, hogy kiáll az igazáért, azt a szövetség elutasítja egy szimpla magyarázattal, vagy egyszerűen tudomást sem vesz a problémáról. Ezekkel a kijelentésekkel tudom, hogy saját magamat teszem ki esetleges támadásoknak, de ezt vállalom, mert úgy érzem, hogy eljött az ideje, hogy kiálljak nemcsak magamért, hanem a többi magyar úszóért is. Nálam most telt be pohár.”
"Szerencsés helyzetben vagyok, hogy most kiállhatok azokért az úszókért is, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy felszólaljanak, mert attól félnek, hogy azt a minimális támogatást is elveszítik, amiben jelenleg részesülnek. Ezt a harcot három éve próbálom zárt ajtók mögött, házon belül megvívni a szövetséggel, de sajnos a mondanivalóm mindvégig süket fülekre talált.”
"Lehet, hogy ez sok embernek nem fog tetszeni, de az előrejutás és jobbá válás néha fájdalommal jár.
Kérlek, ne vegyétek ezeket a meglátásaimat a Magyar Úszó Szövetség elleni támadásnak. Csak az a célom, hogy meginduljon egy pozitív irányú párbeszéd és változás a magyar úszósportban.” Hosszú Katinka
A szövetség elnöke, Gyárfás Tamás így reagált az Indexnek Hosszú Katinka szavaira.
„Széchy Tamástól, az úszópápától azt tanultam, hogy a versenyzőnek mindig mindenben igaza van. Értük vagyunk, értük tesszük a dolgunkat.Tiszteletben tartjuk a véleményét, és nagyon örülök neki, hogy nem tartotta magában. Sőt, arra biztatok másokat is, ha már Katinka többes számban beszélt, hogy mások is vállalják fel a nézeteiket.
Ha sérelem érte őket, ne tartsák magunkban, nem vesszük támadásnak, de jobb, ha a tüske előjön. Nem lehetünk a versenyzőinkkel aszinkronban”
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sztenli - 2015. December 23. 19:35
Szerintem meg egy vitában meg kell hallgatni mind a két felet, ha lehet egyszerre.
Emlékszem, mikor Janics Natasa kiakadt, hogy nem támogatják a szponzorai,
aztán az is napvilágot látott, hogy sok 10 milliós szórakozóhelye van Szegeden, nem kevés a fizetése,
az olimpián sem kevés pénz kapott,
erre bejelentette, hogy átmegy Szerbiába,
a szponzorok kivették a csecset a szájából, ezen ő kiakadt, és siránkozott a tévében,
majd csomagolt és maradt, gerincműtéten esett át, persze itthon,

lehet van oka, ha kiesik a csecs a szájból
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 25. 16:55
Sajnos szomorú hírrel kell megtörnöm az ünnepi csendet!
Ma délben elhunyt Illés Sándor, tolnai méhanyanevelő, a Tolna Megyei Méhész Egyesület tagja.
Több cikluson keresztül volt egyesületünk titkára.
A gyász idején nem méltatom munkásságát, erre hamarosan sort fogok keríteni.
A Tolna Megyei Méhész Egyesület nevében osztozok az Illés család fájdalmában.
Nagyernyei Attila
       elnök

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2015. December 25. 18:32
Nyugodjon békében!
Cím: Re:Hír-les
Írta: KERETBAK - 2015. December 25. 20:15
Őszinte részvétem a családnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2015. December 27. 19:43
Őszinte részvétem a családtagoknak, ismerősöknek, barátainak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 28. 22:34

Illés Sándor tolnai méhanyanevelő temetéséről, és annak időpontjáról holnap részletes információt olvashattok itt.
A hírt a család kérésének megfelelően közöltem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2015. December 29. 11:35
Tisztelt gyászoló Méhészek!
Illés Sándor tolnai méhanyanevelő szentmisével egybekötött búcsúztatása 2016. január 8-án 13 órakor Szekszárdon, a Béla Téren található Belvárosi Katolikus Nagytemplomban lesz.
A család kérése, hogy közöljem, koszorú elhelyezésére nincs lehetőség, viszont egy szál virágot hozhattok.
A hamvak elhelyezését egy későbbi időpontban, szűk családi körben tartják meg.
A részvétnyilvánítás mellőzését is kérnék.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2015. December 31. 14:03
A baktériumtrágya a föld éltető cseppje lehetne!

„A dolgokat egészében, összefüggéseiben kell vizsgálni, mert ott van a megoldás a természetben”
Ez a gondolat indította id. dr. Béres Józsefet, a Béres Csepp megalkotóját a kutatásra. Talán nem véletlen, hogy a Béres Csepp megszületésével egy időben kezdtek el a talaj javítása mellett elkötelezett kutatók kísérletezni a baktériumtrágyák fejlesztésén. Az ő kísérleteiknek hála született meg a talaj egészségének, egyensúlyának a kialakítására létrehozott szer, a Phylazonit.
A baktériumtrágya a föld éltető cseppje lehetne!
A baktériumtrágya megadja, ami kell
Id. dr. Béres József Kisvárda környékén tett sétái alatt arra figyelt fel, hogy míg az egyik helyen gyönyörűek, zöldek, egészségesek a növények, a nem túl távoli részen viszont éppen hogy csak vegetálnak. Arra jött rá, hogy a különbség a talajban lévő nyomelemek és ásványi anyagok mennyiségében, összetételében van. Innen vont párhuzamot az emberi testhez. Ahogy a Béres Csepp rendszeres használata képes visszaállítani a természetes egyensúlyt a szervezetben, ugyanezt képes megtenni a baktériumtrágya a földdel.
Talajvédelem a maximált hozamért!
A sok éves nagyüzemi termesztés és a kemikáliák nagyfekú használata miatt leromlott talaj egyedül már nem képes helyreállítani magát. Ahogy az emberi testnek, a földnek is szüksége van a külső segítségre. A baktériumtrágya helyreállítja a talaj mikrobiológiai egyensúlyát. Ahogy visszaáll a természetes állapot, úgy lesznek egyre erősebbek, az időjárás stresszhatásait jobban tűrik a növények, biztonságosabb a temrelés. A baktériumtrágya rendszeres használata kisebb termelési költséget, bőségesebb termést, ez által nagyobb nyereséget biztosít.
Kutatás egy életen át
A Phylazonit-nál az első pillanattól, tehát évtizedek óta nagy hangsúlyt fektettünk a kutatásra. Célunk hazánkban a talajok minőségének a javítása. Épp ezért a Besztercen és a Szegeden lévő gyárunkban lévő laboratóriumainkban folyamatosan keressük a legjobb megoldásokat. Három főállású mikrobiológusunk és szintén főállású biológusunk mellett sok szakember segíti a munkánkat.
Ahogy id. dr. Béres József hitt abban, hogy az emberi testben lévő egyensúlyt helyre lehet állítani, mi hiszünk abban, hogy a baktériumtrágya segítségével ezt a talajjal is meg lehet, és meg kell csinálni.
A talajvédelem mindannyiunk közös érdeke!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2016. Január 01. 18:26
http://life.ma/eletmod/egeszseges-eletmod/20576-a-fahejas-mez-kivalo-immunrendszer-erosito/#comment-31287

http://www.termalfurdo.hu/egeszseg/ezerarcu-mez--tudja-melyik-fajta-mire-jo-4612
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Január 02. 13:22
Itt aztán zajlott az élet az ünnepek alatt is. Alig győztem visszaolvasni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 07. 18:23
Elképesztő!
Az OMME honlapjáról emeltem ide:
"Nyitóoldal
OMME helyi tagszervezetek – Egységes számla tömbök
Posted: 2016-01-07
Tisztelt Méhésztársak! Tájékoztatásként közöljük, hogy az OMME Hivatal által egységes formátumban beszerzésre és kiosztásra kerültek az OMME helyi tagszervezetek részére a készpénzfizetési számla tömbök, és a számla tömbök (ez utóbbi csak azoknak az Egyesületeknek került kiosztásra, akiknek van saját folyószámlájuk).… "
Eddig nem így volt?
Nem is értem.
Közben csináltam egy körtelefont.
Szinte minden OMME tagszervezetnél más a tagdíj!
Az OMME összes alapszabálya előírja, hogy a tagdíj mértéke 5.000Ft + 65 Ft/méhcsalád.
Az a tájékoztatást kaptam az OMME "Hivatalból" , hogy az OMME tagszerveteknél ennek egységesnek kell lenni!
Hát kedves OMME Vezetők!
Ez egyáltalán nem így van!!!!!!!
Nem tudom mit csinál az Ellenőrző Bizottság, vagyis tudom.
Semmit.
Erre a kis időre már ne is erőlködjenek, a következő vezetés meg rendbe rakja azt a káoszt amit nap mint nap okoznak!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. Január 07. 19:02
Üdv. Uraim!       Drága Nagyernyei Uram!  Az OMME alapszervezetek 100%-a úgy is mondhatnám az összes. Beszedi és befizeti az OMME pénztárába a Kgy által elfogadott 5000 Ft alaptagdíjat és 65 Ft/cs-onkénti díjat. Az pedig hogy saját célokra szed-e és mennyit azt a Kgy természetesen nem befolyásolja ezt az alapszervezet tagsága és vezetése saját hatáskörbe elldönti és ezért ez természetesen nem lesz egyforma összeg. Nehezen tudom felfogni hogy milyen problémákat vet fel ez a szabálytalanság a Kcs-nak és azt sem hiszem hogy valaki nem értené miről van szó !
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 07. 19:16
Kedves Izso60!
Ezt Te nem véled szabálytalannak?
Akkor végre kiderült, hogy Te is a tűzhöz közel ülsz.
Mivel nem önálló, hanem OMME Alapszervezetekről beszélünk, ezeknél a tagdíjaknak egyformának KELL lenniük, minden más plussz bevétel totál szabálytalan.
Ezzel nem nekem vannak gondjaim, hanem a civil törvényt lapozgasd de sűrűn!
Tehát aki bármely XY OMME tagszervezetbe szeretne tag lenni, azoknál egységes a tagdíjat kell szedni.
Nincs mód arra, hogy a többletbevételt szabályosan szedjék be, vagyis nem tagdíjként, de nem kívánok súgni.
Mi és az önállóak annyit szedünk amennyit a közgyűlésünk megszavaz!
Óriási, működési, szervezési szabálytalanságok vannak.
Ezeknek a feszültségeknek a feloldására már Dr.Soós Tibor  az OMME elnökének védőügyvédje is tett gyenge kísérletet, amikor kijelentette:
"Az OMME célja az önálló egyesületek országos szövetsége!"
Azt biztosan tudod, hogy nem sok mindenben adtam eddig neki igazat, de ebben tökéletesen egyet értettem vele.
Mészáros elnökünk, pár napra rá segédkezett a Gemenc OMME alapszervezet létrehozásában.
Ha esetleg az lenne a következő kérdésed, nekem mi a közöm az OMME alapszervezethez, íme a válaszom.
Semmi közöm hozzájuk, csupán nekik is kutya kötelességük betartani a valamelyik agyontákolt alapszabályt, és a civil törvény ezen részét.
Remélem nem voltam sértő, de már megszokhattad te is, hogy az OMME-ban minden szabálytalan.
Ez egy a sok közül.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2016. Január 07. 19:55
Tisztelt Úraim, Hölgyeim!

Az OMME Kalocsai Szervezete még sosem volt Önálló Szervezet, mindig is OMME helyi szervezeteként működött, és ma is úgy működik.
Mindig tisztességesen befizette az OMME felé a KGY által megszavazott tagdíjat. De, mivel a helyi szervezetnek is vannak működési költségei, ezért a tagjai ennél magasabb összeget fizetnek, amit ők a saját berkeiken belül a működés költségeit is fedezi. Ez akár évente is változhat, a kiadásaik függvényében.
Természetesen önálló bankszámlával rendelkezik az OMME ellenjegyzésével.

Ez idáig mindig így volt. A tagdíjakat pedig csekken fizették be a tagok erre a bankszámlára, és innen történt az OMME felé a központi tagdíjak utalása.

Tisztelettel: a Kalocsai Szervezet ex elnöke
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Január 07. 21:02
QUQURIQ !!!

A helyi szervezetek, ha többet szednek, mint a közgyűlésen megállapították, jövedelemadóra kötelezettek!
Ki fizetett be ilyen fajta adót???
A helyi szervezetek többlet költségeit az OMME-nak kell finanszírozniuk!
Ezt előzőleg OMME jóváhagyással lehet megtenni!
Aki, akik nem így cselekedtek, számviteli törvényt sértettek!
Visszamenőleg, 8 évig ellenőrizhető és a hátralékok behajthatók!

A közgazdász Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 07. 21:15
Jövedelemadót csak természetes személyek fizetnek, egyesületekre ilyenfajta adókötelezettség nincs.

A törvény nem tiltja, hogy az egyesületnek a tagdíj bevételeken kívül egyéb bevétele is legyen. Az sincs megtiltva, hogy a helyi szervezetek bizonyos mértékű önállósággal gazdálkodjon, tehét legyenek helyi bevételei tagjaitól. Lehet, hogy az alaszabályban ezt szabályozni kellene bizonyos mértékig.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Január 07. 21:32
QUQURIQ !!!

A helyi szervezet egyéb bevételére meg az OMME jogosult, mivel az OMME ad be év elején a múlt évről adóbevallást. Mindennemű pénzügyi tevékenységééért az OMME felelős a helyi szervezetnek!
Pl. ha a helyi szervezet több 100 000 ft-os telefonszámlát produkál, az OMME elnöke felel érte az (új alapszabály szerint, ami nem törvényes)...
Az OMME elnökének kutya kötelessége a rendőrségen feljelentést tenni hűtlen vagyoni kezelés miatt...
Pénzügyileg a helyi szervezetnek kötve van a keze!

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Január 07. 21:46
Az alapszabály a régi és az újabbakban is így található meg:

"A Helyi és Területi méhészszervezetek önálló gazdálkodást nem folytatnak. A központtal való kapcsolatuk közvetlen. Forgóalapjukat maguk teremtik elő. A központi kötelezettségen felüli pénzeszközeikkel szabadon rendelkeznek."

"Az önálló jogi személyiségű méhész tagszervezetek az Elnökséggel kötött Együttműködési Megállapodás alapján lépnek be és működnek együtt az Egyesülettel.Kötelezettségeiés jogai azonosak a helyi és területi méhész tagszervezetekkel."

Az én értelmezésemben ez azt jelenti , hogy nem lehet különbséget tenni a központnak fizetett tagdíj összegében a szerint, hogy valaki önálló vagy nem. Tehát mindenki befizeti az előírt tagdíjat amiből a központ az önállóknak az OV határozat  értelmében visszautal.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Január 07. 22:01
QUQURIQ !!!

Amit az alapszabály előír az egy dolog!
...de nem biztos , hogy megfelel a Magyar Alkotmány által lefektetett pénzügyi törvénynek!
Nem a kötelező tagdíjjakról volt a szó. Az egyéb bevételekről...

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 07. 22:46
Kiskakas!

Biztos, hogy nem csúsztál egy kicsit félre?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2016. Január 08. 08:56
Kiskakas írja.

"A helyi szervezetek többlet költségeit az OMME-nak kell finanszírozniuk!
Ezt előzőleg OMME jóváhagyással lehet megtenni!"

Így van! Ezt még olvassátok hozzá előző írásomhoz. Minden egyéb költséggel is az OMME felé kellett elszámolni!!!!

Köszönöm a kiegészítést Kakaska!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Január 08. 13:21
Kiskakas te most voltál tüntetni vagy nem?

Re:Méhészújság, Méhész Közlöny, stb.
« Válasz #430 Dátum: 2016. Január 07. 21:53 »
QUQURIQ !!!
A fentiek akkor miért nem léptek a kínai mézbotrány miatt???
Miért kellett Nekünk halottak napja előtt 1200 x2 2400 km lebuszoznunk Brüsszelbe?

 Re:Hír-les
« Válasz #2012 Dátum: 2015. Október 31. 14:50 »
QUQURIQ !!!

Több infót kérünk a brüsszeli tüntetésről...
Hiányoznak a gazdaság politikai hozzászólások.
Sajnos szárnyam szegtem, (nyakamat nem)...
Így sajnos csak sóvárkodva kapcsolgattam a TV csatornákat...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2016. Január 08. 15:06
 ott vót !!!!!?    :o :o :o  ::) én nem találkoztam vele.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sztenli - 2016. Január 08. 15:26
No erre én is kíváncsi lennék, hogy ott volt-e,
az biztos, hogy azon napokban nem volt aktív itt a fórumon,
elég csend volt
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Január 08. 19:43
QUQURIQ !!!

Lilahagyma barátom!

"Miért kellett Nekünk halottak napja előtt 1200 x2 2400 km lebuszoznunk Brüsszelbe"? (idézet magamtól)!
"Miért kellett Nekünk, ( méhészeknek), halottak napja előtt 1200 x2 2400 km lebuszoznunk Brüsszelbe"? (idézet magamtól)!
Így már jó?
Csak nem akartam többszörösen összetett mondatot írni...

Sztenli!
"az biztos, hogy azon napokban nem volt aktív itt a fórumon,
elég csend volt"
Karácsonytól január elejéig is akkor Brüsszelben volt a Kiskakas?
Lilahagyma!
Ne a szavakon lovagoljál, hanem az OMME elnökének a hazugságait kövesd figyelemmel...

Kiskakas mint brüsszeli fantom...

Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. Január 08. 20:02
Üdv.Uraim!  Nem hiszi az ember hogy minden elszólásból ha igaz ha nem milyen feneketlen vitákat vagytok képesek kreáni. Hihetetlen!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2016. Január 08. 20:51
Kiskakas te most voltál tüntetni vagy nem?

Re:Méhészújság, Méhész Közlöny, stb.
« Válasz #430 Dátum: 2016. Január 07. 21:53 »
QUQURIQ !!!
A fentiek akkor miért nem léptek a kínai mézbotrány miatt???
Miért kellett Nekünk halottak napja előtt 1200 x2 2400 km lebuszoznunk Brüsszelbe?

 Re:Hír-les
« Válasz #2012 Dátum: 2015. Október 31. 14:50 »
QUQURIQ !!!

Több infót kérünk a brüsszeli tüntetésről...
Hiányoznak a gazdaság politikai hozzászólások.
Sajnos szárnyam szegtem, (nyakamat nem)...
Így sajnos csak sóvárkodva kapcsolgattam a TV csatornákat...

Kedves Lilahagyma!

Kokaska demonstrál, ahol csak tud. Ha nem tud, nyílt leveleket ír. Az érthető, hogy egyszerre még ő sem képes két helyen demonstrálni, ezért az irányított skizofréniája ellenére általában egy helyre szokott "fókuszálni".  Különös affinitása van Brüsszelhez, már a tavalyit megelőző tüntetés alkalmával is ott "kukorékolt"...

"© .........   2005. feb. 01. 00:43 | Válasz | #77

Büszkén mondhatom, hogy a Brüsszeli demonstrációra az első busszal mehettem!Fotók az OMME honlapján megnézhetők.Minden magyar méhésznek üzenem!Mi képviseljük most az európai méhész szakmát! Meg kell mutarnunk, hogy egy kis maréknyi ország lelkes és kitartó méhészei mire képesek!Csak ott fagyoskodva érti meg az ember, hogy milyen csodálatos a méhész szakma!Gyermekeink, unokáink jövője múlik most rajtunk! A hazugság nem érvényesülhet!Az igazság a szívünkben dobog és végsőkig kitartunk!Büszke vagyok, hogy a nemzeti színű zászlóval állhottam Brüsszel egyik fő terén, és még soha nem éreztem ennyire magyarnak magamat!Gyertek Ti is érezzétek ezt a csodálatos érzést!Mindenkinek megköszönjük ha támogatja akciónkat 1000 forint feletti fel-ajánlásokat az OMME OTP:11705008-20488244 szám."

Ez az előző demonstráció alkalmával előadott tájékoztatója volt, nemes pátoszának értékéből semmit sem von le az a tény, hogy helyesírási kvalitásai azóta sem lettek acélosabbak, képzavarai is jellegzetesek, az összetett mondatoktól való idegenkedése, s a pénzhez való affinitása és az érveléstechnikája sem változott. Nincs ezen borongani valónk, sok vizet nem zavar a választási kampányban. A bárgyú rosszindulat nem mozgat hegyeket, a "Kon-troll Csoport" nemigen  gazdagodik egy "hiteles senkivel". A saját nevét meg nem vállalhatja, arra manapság olyan alacsony a kereslet, mint a "hungarikum" akácmézre.

Karácsonytól Újévig nem Brüsszelben volt, hanem állásinterjún... Próbált felkészülni arra az időszakra, amikor már nem lesz itt rá több szükség. Sajnos olyan vén már, hogy még a konyhába se való, amikor Gordon barátom megkóstolta a belőle készült ételt, így fakadt ki: - His chicken is so undercooked, It's still clucking!

Innen tudtam meg, hogy a nevezett baromfi volt Tyúkocska is, azt is elfelejtette, hogy momentán kukorékolnia illenék.. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 09. 09:06
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/agrargazdasagert-felelos-allamtitkarsag/hirek/uj-szabalyozas-valtotta-fel-az-eddigi-ostermeloi-igazolvanyrol-szolo-jogszabalyt
A falugazdászok mindent el fognak részletesen mondani az új őstermelői igazolványokról.
Remélhetőleg az OMME szaktanácsadók is képben lesznek, de arra még kicsit várnotok kell.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. Január 09. 19:04
Üdv. Uraim!     Nagyernyei Uram! Nem tudom tudatában vagy-e a ténynek miszerint az őstermelő igazolvánnyal kapcsolatosan nem a méhészeti szaktanácsadókat keressük és még csak nem is a bennük rejlő hibát.Ezt az ügyet a Nemzeti Agrár Kamara által foglalkoztatott FALUGAZDÁSZ-hálózat intézi a sajátos rugalmasságával. Hidd el a szaktanácsadók is és még a kis méhészek is képben vannak ezekkel az ügyekkel legalább annyira mint Te vagy a Kcs. Még ha Ti agyatlannak vélitek is rajtatok kívül az összes méhészt és úgy kívántok támogatás kapni az egyszerű kis méhésztől hogy naponta többször lehülyézitek és az orra alá dörgölitek hogy egyébként nincs is rájuk szüksége sem az ágazatnak sem nektek. Itt csak nagy méhészre ill. Nagye.méhészre és kizárólag az Ő akaratára,véleményére van szükség, de legalább is az a tuti.Ezen a "fórumon" ha jól emlékszem egy ember írta hogy szükség van a kis méhészekre is,Bercsényi,ha őszintén gondolta megkövetem Őt a többit pedig fenntartom!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 09. 19:18
Izsó!

Ugye eltéveztetted a házszámot, a címzettet?
Tudomásom szerint dr. Cserényi Péter szájából hangzott el már többször is a pórnép kifejezés, amikor az egyszerű méhészről beszélt. Nem hiszem, hogy akár egyetlen szóval is sértette volna a Kontroll Csoport bármelyik tagja a mindennapi méhészek személyiségét.
Ha már annyira fölösleges embereket keresel, akkor nézz körül a választott tisztségviselőink között, akik bíróság által kimondottan is törvényeket sértenek.

Az egyszerű mindennapi méhészek pontosan tudták, hogy a kukorica és a napraforgótáblák mérgezettek voltak neonikotinoidoktól. Ezt akkor is tudták, amikor Cserényi-Tóth páros még aszályról meg nyári nozémáról hablatyolt. Szóval akkor ki is nézte hülyének a mindennapi méhészeket, ki nevezte őket pórnépnek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 09. 19:38
Izso60!
Először Arisztaiosznak akartam válaszolni, mert valójában hasonlót kéne nektek írnom.
Többször említettem, hogy  tőlem ne tartsatok!
Nekem hamarosan lejár a mandátumom, mivel az újonnan szerveződő csapatban nem leszek benn, viszont mindent elkövetek annak érdekében, hogy az általam jobbnak ítéltek minél többen bekerüljenek.
Az őstermelői igazolványokkal és az adózással kapcsolatos új szabályokról Krenovszkyné Lovász Andrea okleveles adószakértő folyamatosan tájékoztatja a szaktanácsadókat!
Gondolom nem vagy képben, de ez nem különösebben gond.
Megnyugtatásodra közlöm, hogy megyénk első Falugazdásza a szomszédom, így nem kell messzire mennem tanácsért, ezt amikor szaktanácsadó voltam rendszeresen ki is használtam.
Megfelel a válasz?
Senkit nem vélek agyatlannak, csak sok dologról más a véleményem, amit minden gond nélkül leírhatok, senkinek nem tartozok érte elszámolással, és a fizetésem egzisztenciám sem függ tőle.
Kár is folytatnom, mert annyira reménytelennek tűnik.
Közöltem egy hírt, aztán ez lett belőle.
Ne parázzatok már annyira!
Szép új, értelmes csapat áll össze a méhészek érdekében.
Akik félnek, azok a fizetésüket, pozíciójukat féltik!
Én pedig az OMME-ért aggódom, függetlenül, önzetlenül.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: barger - 2016. Január 09. 19:47
Izso!

8 családom van. Én itt eddig még csak segítséget kaptam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. Január 09. 20:02
Üdv.Uraim!  Nagyernyei Uram!  Azt hiszem valami más olvashattál mielőtt reagáltál az írásomra amiben semmilyen félelemről nem írtam csupán nevetségesnek tartom hogy az őstermelő igazolványt de még a horgászjegyeket és a buszbérleteket is az OMME és a szakik számlájára irnád. Természetesen tudom ki Krenovszkyné Lovász Andrea és nem kel ismét hülyének nézned csak azért mert nem akarok részt venni az iszap birkózásban nem jelenti azt hogy BÁRKITŐL is paráznék. Nem is értem a föltételezést mitől kellene itt félni egy magamfajtának csak azért mert lehülyézik az embert még nem fossa össze magát sem Geddekas kesze - kusza érvelésétől sem Nagyernyei Uram üldözési mániájától!
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. Január 09. 20:10
Üdv.Uraim!     barger!  Kössz az infót. Bizonyára Te nem vagy sem bekötött szemű sem agymosott de még vak sem legfeljebb vakmerő,akkor pedig haza találtál légy üdvözölve.De a véleményedre vigyázz mert amint nem azonos még akár hazaáruló is lehetsz!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 09. 20:22
Barger!
Ezután is meg fogod kapni!
Izso60!
Ezt írod, és töredelmesen bevallom, most igazat kell adnom Neked!
"Nem is értem a föltételezést mitől kellene itt félni egy magamfajtának csak azért mert lehülyézik az embert még nem fossa össze magát........ Nagyernyei Uram üldözési mániájától!"
Bizony, üldözési mániám van, és már jó rég óta!
Üldözöm a szabálytalankodókat, a törvénysértéseket, a bűnösöket.
Ezért indítottak ellenem etikai vizsgálatot is.
Aztán amikor a független könyvvizsgálói jelentésben, és az EB jelentésben is benne voltak, valahogy elhalványultak a szikrák.
A sors ezt a feladatot rótta lám, hogy ne értsek egyet a törvénysértőkkel, a méhészek dolgait eltitkolókkal, az ajtókat bezárókkal, az arrogánsokkal, a lekezelő nagyképűekkel, akik képesek csak azért végigsétálni egy templomban, hogy észrevegyék ő is itt van.
Ezektől az emberektől elhatárolódok!
Az alázatos, szakmailag korrekt, nyílt, őszinte emberekhez viszont vonzódok!
Az OMME számlájára és az elnökére még sok minden rá lesz írva, abban nem lesz hiba.
Ehhez még két és fél hetet kell csupán várniuk.
Dolgoztattok ám!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Január 11. 17:01
http://www.origo.hu/tudomany/20160111-zold-tea-fekete-tea-oolong-kina-legszennyezes-olomtartalom-filteres-tea-olommergezes.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2016. Január 12. 09:57
http://tudnodkell.info/ajanlott/v/a-vilag-legnepszerubb-novenyvedo-szere-miatt-pusztulnak-el-a-mehek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. Január 12. 10:09
Köszönjük Tsá, de Attila már tegnap este belinkelte. Vagy rosszul tudom:


Szakmai kérdések / Re:Méhek vs. növényvédelem
« Utolsó üzenet: írta Nagyernyei Attila Dátum 2016. Január 11. 21:24 »
Isten malmai lassan őrölnek!
Talán ezek után az OMME reklámújságban sem fogják sztárolni.ű
http://tudnodkell.info/ajanlott/v/a-vilag-legnepszerubb-novenyvedo-szere-miatt-pusztulnak-el-a-mehek/
Görgessétek az aljára a cikket, mert ott olvashatjátok a tegnapi hírt.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 12. 17:14
Vigyázat Méhésztársak!
Az OMME "Hivatal" már hatósági jogkörrel is rendelkezik!!!!!!!!!!!!
Azt tudtuk, hogy az OMME elnöke a VPOP-tól jött, de megkérjük erre a rövid időre próbáljon meg civil szakmai szervezet vezetőjeként tevékenykedni!
A zárjegy az jövedéki adóköteles termékre vonatkozik!
Idézek a jogszabályból:
"IV.1. A Zárjegyzés folyamata
A zárjegy előállítás a vámhatóság közvetlen felügyelete mellett zajlik...."
Remélem ennyi elegendő.
A zárjegy használata, valójában egy adó!
Ne riogassuk már a méhészeket, ez nem baki, hanem szarvas hiba!
Több szakszerűséget, pontosabb fogalmazást szeretnénk a miniszteri fizetést felmarkolóktól!
Tisztelt OMME Urak!
Ez amit ti most másra bíztatok, mert Horváth Gabit kirúgtátok aki pillanatok alatt elkésztette ezt a valamicsodát, úgy hívják:
ZÁRSZALAG!
Na még egyszer gyakorlás képpen  ZÁRSZALAG!
Ezen a szalagon a méhészek OMME azonosítója szerepel csupán, semmi köze a vámhivatalhoz!
Kérném a súlyos hibát javítani, mert lassan tényleg úgy működtök mint egy hatóság.
Ez olvasható ugyanis az OMME honlap nyitó oldalán:
"Nyitóoldal
Tájékoztatás
by Mészáros József • 2016-01-11
Tájékoztatjuk a tisztelt méhésztársakat, hogy 2016. január 11-től, Demjénné Herendi Éva személyében, új munkatárssal bővült az OMME Hivatal.
A teljesség igénye nélkül, néhány munkafeladat, amelyben Demjénné Herendi Éva a jövőben segítséget nyújt:
    zárjegyekkel kapcsolatos kérelmek ügyintézése,
    az egyesületi tagdíjnyilvántartások és tagdíjbefizetések egyeztetése,
    könyvelési dokumentáció összeállítása,
    könyvelő irodával történő kapcsolattartás,
    a helyi szervezetek pénzügyi jelentéseinek intézése,
    kaptárazonosító chipek kérelmeinek iktatása, a kérelmek feldolgozása,
    bejövő számlák nyilvántartása és banki átutalásra történő előkészítése,
    számlázási kérdésekben történő közreműködés,
    a Hivatal házi pénztárának kezelése, illetve annak rendszeres elszámolása,
    részt vesz az egyesület szakmai programjainak a szervezésében,
Egyesületi ügyekben, a kolléganő a hivatali nyitvatartási időben az OMME Hivatalának elérhetőségein áll a tisztelt méhésztársak rendelkezésére.
OMME Hivatal"
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila aki mindig mindenre figyel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Január 12. 17:42
Igazad van, ez egyszerűen tűrhetetlen, hogy nem zárszalag. Könyörgöm akasszuk fel...
Követeljük vissza Horváth Gabikát!!!

Eszembe jutott egy jobb megoldás: Ti az elnökválasztás után mindenképpen létrehoztok egy érdekvédelmi szervezetet, és ott őt alkalmazzátok, hiszen ő pillanatokon belül elkészíti nektek a valamicsodát.

Azért jó, hogy a KCS figyel. Ha te nem pontosítasz, akkor minden halandó méhész a Zárjegyet olvasva a Zárszalagra gondol. Az mekkora szarvas hiba lenne.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 12. 21:18
Hagymácska!

A Gabriel és Gabriella között két betű a különbség. Lehet, hogy neked ennyi különbség nem számít?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Január 13. 06:53
Letűnt korszak kasocskája!

Mikor írtam én Gabriel -t? Szövegértés, általános iskola 2. osztályos feladat. Ezt az évet te kihagytad?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 13. 09:35
Titkos Tolnai Hagymácska!

Gabriel és Gabriella!
Zárszalag és zárjegy!

Ha a Gabriel és Gabriella közötti két betű nagy különbséget takar, akkor egy olyan összetett szó mint a zárszalag második tagjának lecserélése miért ne jelentene nagy különbséget?

Illik az ilyet kijavítani is és illik elfogadni a helyreigazítást is.

Sajnos az OMME harsona főszekesztőjének nem szokása helyreigazítást vagy bocsánatkérést közölni. Ott van a leghíresebb tévedése, amikor a méhecske szájszervét összekeverte a varroa atka lábával. Vagy amikor a neonikotinoidokat sírta vissza a címoldalon. Nem helyesbít. Miért? Ő tévedhetetlen? Ha téved, akkor is igazat mond, mert attól a perctől kezdve az az igazság, amit leírt?
Tisztelt Cserényi doktor!
Ön, mint szakmai alelnök, talán Ön ismeri a méhecske szipókáját.
Ön se kéri a főszerkesztő urat helyesbítésre? 

TANÁCS:
Tévedni emberi dolog! OKÉ! Bocsánatot kérni és kijavítani a tévedést viszont az emberség minimuma!
Az olvasó nem pórnép, hanem ember, aki tovább akarja képezni magát a szakmájából és azért olvassa az újságot.
Az OMME harsona színvonala, tekintélye nőhetne, ha ezt a minimumot meglépné.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 13. 19:04
Képzeljétek Tisztelt Méhészek mi történt!
Csak az, amit eddig is tudtam.
Az OMME honlapján kijavították a hibájukat.
Mondtam én, hogy egész nap a Fekete-Fehér Méhészklubon "lógnak".
Tehát helyesen az OMME honlapjáról vett mondat:
"A teljesség igénye nélkül, néhány munkafeladat, amelyben Demjénné Herendi Éva a jövőben segítséget nyújt:
 zárszalaggal kapcsolatos kérelmek ügyintézése,"

Azért haladunk, végre adnak a szavunkra.
Nem tudom milyen megjegyzések mellett gyakoroltak önkritikát, de örvendetes dolognak tartom, hogy most először megtört a jég, az olvadásra még kicsit várni kell.
Mivel ennyire figyelnek bennünket az OMME urai,ingyen felajánlom segítségemet.
Minden honlapra felkerülő írásukat lektorálom, nyelvtanilag kijavítom, mert volna mit.
Felemelő érzés számomra, hogy ekkora súlyú lett a Méhészklub.
Azért köszönöm szépen!
Nagyernyei Attila (A sajátomat is kellett javítanom, mert szóltak. Köszönöm!)
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: trobi - 2016. Január 13. 20:00


Minden honlapra felkarülő írásukat lektorálom, nyelvtanilag kijavítom, mert volna mit.


Itt is volna ;D ;D :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: gewi - 2016. Január 13. 20:40
Azért az nem ugyan az, hogy valaki elüt egy karaktert, vagy összekever két különböző dolgot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 13. 21:17
Trobi!
Valóban én is többször elütök betűket, pedig sokszor átolvasom saját írásomat mielőtt felteszem.
Amit viszont kifogásoltam, az nem elütés, hanem tévedés volt.
Túlléptünk rajta, jöhet a következő.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Január 13. 21:19
Geddekas!
Meg kell kövesd a főszerkesztő urat.
A Helyreigazítás megtörtént a 2015 decemberi szám 3. oldalán.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: trobi - 2016. Január 13. 21:28
Attila
Nehogy felszívd az iszapot..Csak ez így, egy mondatban vicces volt.Ha sért ,töröld kérlek. :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 13. 21:36
Trobi!
Nem sért, ettől sokkal magasabb a tűrőképességem.
Majd még jobban figyelek!
Igazad volt, mert elütöttem egy betűt.
Üdv:Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2016. Január 14. 04:32
...........
Mivel ennyire figyelnek bennünket az OMME urai,ingyen felajánlom segítségemet.
Minden honlapra felkerülő írásukat lektorálom, nyelvtanilag kijavítom, mert volna mit.
Felemelő érzés számomra, hogy ekkora súlyú lett a Méhészklub.
Azért köszönöm szépen!
Nagyernyei Attila (A sajátomat is kellett javítanom, mert szóltak. Köszönöm!)

Attila!

Kérlek, az írásod ezen részét tedd át a Humor témába. Oda való, lévén az Önkritika és Önirónia rovatokat a bölcs előrelátás jegyében még nem nyitottátok meg.

Mindenesetre köszönjük, tényleg jót röhögtünk, s reményeim szerint továbbra is hasonlóan igyekszel majd "építeni" bennünket...

Talán fölösleges markánsabban kidomborítanom azt az emóciómat, hogy nem feltétlenül a te nemes profilod dereng fel
előttem, ha nyelvi lektor után áhítoznék, mint ahogy szintén nem téged kérnélek fel modellnek, ha az Önkritika, az Önirónia, az Etika, a Morál és az Alázat allegorikus szobrait szeretném majd egyszer megszoborni ...

Ennyi előzetes után viszont le kell szögezzem, hogy fel se merüljön benned annak gondolata, hogy mindezt azért írtam volna, mert védelmembe szeretném venni az OMME honlapot és annak webmesteri teljesítményét. Az OMME honlap jelenleg valóban méltatlan egy ilyen méretű civil szervezethez, de nem azért, mert néha bakizik, hanem azért, mert nem használja ki a világháló nyújtotta lehetőségeket, s nem tükrözi azt a szakmai munkát, amit az OMME végez. Ha hatalomra jutnátok, a honlap átalakításával kezdd, s tedd szerethetőbbé, informatívabbá, naprakészebbé, színesebbé. A honlapban óriási potenciális lehetőség van, a valódi párbeszéd fóruma is lehetne. Olyan honlapot kellene csinálni, hogy a hetven éves méhész bácsika üstöllést elvágtasson egy tanfolyamra, ahol az internet használatát, a szövegszerkesztést oktatják nyugdíjasoknak, mert olyan az a honlap, hogy onnan megkaphat minden számára fontos információt, követheti az eseményeket, s szót kaphat, ha valami nyűge, bánata, öröme támadna. Ma már az információ hatalom, a jó információ-áramlás javíthatja a Nép komfort-érzetét, a személyes jelenlét és az eseményekben való részvétel feelingjét biztosíthatja, meggyőződésem, hogy afféle méhész-portálként kellene működtetni.

Soha nem volt ugyan ilyen a honlap, Bross idejében sem volt semmivel jobb, legfeljebb senkinek nem jutott eszébe naponta csesztetni miatta a Királyt. Mindenesetre bárki kerüljön a vezetői posztokra, azzal számolnia kell, hogy a szellemet kiszabadítottátok a palackból, s azt oda visszagyömöszölni már többé nem lehet. Ez a ti valódi történelmi érdemetek, fontosságát elvitatni nem lehet. Azt nem hiszem, hogy a honlappal és a változással kapcsolatos emócióimra különösebben kíváncsi lennél, de ha mégis igényed lenne megismerni őket, jelezd, s azokat is megbeszélhetjük...

Bármilyen pozíció elvállalásáról lebeszélni nem szeretnélek,  de ha rám hallgatsz, nyelvi lektorálást semmiképpen ne vállalj, bármiképp alakuljanak a hatalmi ambícióitok. Képzeld el, ha pozícióba kerülnétek, s megkapnátok a honlap üzemeltetésének lehetőségét... A Te nyelvi kvalitásaiddal egy permanens canossa-járás lenne az életed... 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 14. 07:45
Petronius!
Ennek a sorodnak különösen örvendek:
"Mindenesetre köszönjük, tényleg jót röhögtünk,...."
Mondjuk a nevetés, kacaj, röhögés között van némi különbség.
https://www.youtube.com/watch?v=Tbtq4dRu_oQ
A következő meg különösen tetszik:
"Ha hatalomra jutnátok, a honlap átalakításával kezdd, s tedd szerethetőbbé, informatívabbá, naprakészebbé, színesebbé. A honlapban óriási potenciális lehetőség van, a valódi párbeszéd fóruma is lehet..."
Tehát már kezditek szokni, hogy hamarosan csomagolnotok kell?
Én azért így javítanám ezen sorodat....
Ha azoknak szavaznának a méhészek bizalmat akiket én is támogatnék,a honlap átalakításával kezd,....
Így pontosabb nyelvtanilag, mivel én nem iparkodok a "hatalomba"!
Ez a sor azért nem így van Arisz!
"Soha nem volt ugyan ilyen a honlap, Bross idejében sem volt semmivel jobb,....."
Ezt biztosan nem gondoltad komolyan.
A méhegészségügyi rovat azóta áll, hogy a sikercsapat is távozott.
A legszembetűnőbb hiányérzetemet a fenológiai jelentés okozza.
Bross idejében KÖTELEZŐ volt fényképezőgéppel járnunk, és az aktuálisan virágzó, méhészeti jelentőséggel bíró növényeket meg kellett örökítenünk!
Mi van ezzel?
Teljesen eltűnt.
A vándorlásoknál nem csak egy böffenés volt akác után, hogy nini elvirágzott a "HUMGARICUMI":
Szerintem nem kéne hasonlatokat keresned a két vezető stílusa és munkája között.
Mészáros több időt tölt az ügyvédjei társaságában mint gondolnád.
Bross soha nem állt bíróság előtt, az OMME jelenlegi elnökét már a Fővárosi Törvényszék portása is köszönti.
Ha más nem akkor szegény Rádi Tibor biztosan visszasírja azt az időszakot.
Kicsit elhamarkodottan írtál, ismét keveset aludtál.
Írásod többi részével egyet értek, vannak benne megszívlelendő dolgok.
Érzem benne a jobbító szándékú iróniát, nem csak a piszkálódást.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. Január 14. 08:08
Na végre közeledett az "üléspontotok". ;D

Talán már egy betű félre sikeredett írása sem okoz ezután kalamajkát, és a félre értések is tisztázódnak, mint ebben:

   Vallási viccek [128/176]

A püspök levelet ír a szerkesztőségnek:
"Tisztelt szerkesztő úr! Kérjenek elnézést a kedves olvasóktól a keresztrejtvényben megjelent erkölcstelen kérdés miatt, mely így szól: A szerelem nyílása?"

Válasz:
"Tisztelt püspök úr! Ön biztos a pinára gondolt, de a kérdés nem ez volt, hanem a szerelem nyilasa. Jelen esetben a helyes megfejtés Ámor.
Továbbá tájékoztatom a püspök urat, hogy szerkesztőségünkhöz 2500 helyes megfejtés érkezett, egyedül az öné és egy pap megfejtése volt helytelen, aki a seggre gondolt."

Beküldő:...
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2016. Január 14. 10:19
 ;D ;D ;D ;D ;D ;D



Nekem is tetszik, de Jenő hozzászólása a Humor rovatba illik.
Kérem figyeljétek, mit hova írtok.
Köszönöm szépen!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 14. 11:24
http://hvg.hu/kkv/20160114_Nem_minden_mez_ami_annak_latszik_vigyazzo
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Január 14. 16:47
A HVG a MNO-tól vette át a hírt. Az MNO újságírója manapság sokat cikkezik a Petrus és Barátja Méhész Egyesületről, no persze nem bántani akarom, mert elképesztően magas valóságtartalommal ír. Bááár 100%-osnak azért nem mondhatnám.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2016. Január 15. 08:29
Olyan, hogy 100 % sehol a világon még nem volt és nem is lesz, de szinte mindenki arra törekszik a maga módján
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 16. 09:12
Sziasztok!
Annyi hírem van, hogy sokszor nincs időm közölni őket.
A héten történt Vácon a méhészgyűlésen.
Előadó Tantó Sándor volt, gyér érdeklődés kísérte tájékoztatóját.
Olyan témát hozott fel, ami az egyszerű (kis méhészt) nem érdekelte.
Mézkiszerelő építése, beruházások, és ezzel kapcsolatos támogatások, lehetőségek.
Utána jött a NAGY Ő!
Dr. Mészáros László előadásának csak arra a részére reagálnék ami esetleg másokat is érdekelhet.
A szokásához híven ismét mellébeszélt, de ez csak azoknak furcsa kik nem kellően ismerik.
Elmondta, hogy az ő előtte lévő vezetés milyen gondatlanul gazdálkodott a Nemzeti Programunkkal,és a kihasználtsága a programnak soha nem volt ilyen kimagaslóan jó, mint 2015-ben.
Az előző vezetés sok-sok milliót hagyott a programban kihasználatlanul.
Még ha igazak is a vádjai, kikre tesz terhelő megjegyzéseket?
Végig szidta azokat, akikkel jelenleg is egy asztalnál ül, együtt maszatol.
Mert kik voltak az előző vezetésben?
Két fő kivételével, Dr.Kelemen Bálint és Bross Péteren kívül mindenki maradt.
Szerintem nagyon gáz így belenézni Cserényi doktor és Fáskerti Laci, esetleg Fekete Józsi szemébe, hogy folyton sarazza őket, mivel az előző vezetésben és most is, nekik is meghatározó szerepük volt.
Azt tudjuk, hogy lidérc álmai vannak Brosstól, és a nevét is csak halkan meri kiejteni, de ekkorát bakizni, hogy összemossa vele az elmúlt vezetést, mit is mondjak, nem gyenge.
Volt még egy számomra is vidám jelenete, amikor el kezdett magyarázkodni a "cuki" kis utazótáskája miatt.
A méhészek, akik nem megfelelően értesültek a dolgokról, azt sem tudták miről beszélt.
A Méhészklub olvasói viszont jól informáltak, és tudják, hogy erről a táskáról írtam már egyszer, amit az elnök úgy gondolt, neki ez jár a Koreába repülése előtt.
Egyszerűen a tagdíjakból vetetett egyet magának, a számlát meg betette az OMME könyvelésébe?
Hogy számla készült az a napnál is világosabb!
De mi lett vele?
Van ettől még cikibb része is a történetnek!
Ezt a táskát olyan gyorsan szerette volna az elnök magáénak érezni, hogy azonnal TAXIT küldött érte!
A "táskafuvar" mindössze 10.000 Ft-ba került nekünk méhészeknek, a tagdíjunkból!
Szerintem az OMME elnöke valamit összekeverhetett.
Még mindig azt hiszi a VPOP-nál van?
Mondjuk itt ismét felvetődik az EB szerepe.
Nem elég a 7.2 millió, a rengeteg autókázás, a repis költségek, és a különböző juttatások, a semmitmondó önimádó kampánykörútjai, aminek végén egy jó kis "Lacikonyha" szokott lenni?
Táska ügybe már nagyobbak is belebuktak.
Gondolom elnökünk is ezért magyarázkodott Vácon ennyit.
Rettenetesen sérelmezte, hogy a táskás ügyről is tudunk, valamint a Fekete-Fehér Méhészklubon a zűrös dolgaikat nyilvánosságra hozzuk.
Van ettől egy nagyobb ÁSZ-om  is, azzal még kicsit várok, a kampány finisében fogom bedobni.
Az OMME vagyona és a tagdíjunk, nem Csáky szalmája!
Meddig hagyjuk ezt?
Természetesen mindent részletesen körbejártam, tanukkal magamat körbebástyáztam, mert ki tudja........
Nagyernyei Attila




Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Január 16. 09:41
A "táskafuvar" mindössze 10.000 Ft-ba került nekünk méhészeknek, a tagdíjunkból!

Az tagonként kb 0,77 Ft. Na ez már szarrágás kérem tisztelettel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2016. Január 16. 10:15
  Lilahagyma
      csak 1 táska fuvar ára,.... és a többi ? adni kell a látszatra. még ha úgy néz ki ,hogy '' ez már szarrágás kérem tisztelettel.'' :'(
  Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2016. Január 16. 10:28
Lilahagyma!

Ne azt nézd, hogy milyen értékű a herdálás, hanem magát a tényt! Gondolj bele, ha egy szaros tatyóra ennyi pénzt képes kidobni, másra mennyit fog elkölteni! A MI pénzünkből! Ha ezt szarrágásnak veszed, sajnállak, mert ezután nincs értelme jelentőséget tulajdonítani egyetlen hozzászólásodnak sem. Nem mintha eddig.......

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Január 16. 10:55
Szerintem Lilahagyma egy kicsit elnézte a dolgot. A tízezer nem a táska ára, hanem annak költsége,hogy eme alkalmatosságot a "legdrágább" minél hamarabb magáénak tudhassa ha jól értelmezem.
De azért tudhat valamit, ha ennyire el bagatelizál dolgokat mint anno a "legdrágább" az újság 180 egynéhány forintnyi tagdíjemelést ami összeségében 30 millióra rúg.
Annak viszont elfelejt utána számolni, hogy a küldöttgyűlés által megszavazott 50 millió kemény magyar forintot hány millióval is múlta felül a kft-nek nevezett "kifizetőügynökség", csak a 2014-es évben, és további évi /nagyon szerényen / cirka ötvennel vagy jóval többel támogatva meg az egyesületi vagy egyesületnek járó vagy közpénzekből.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Január 16. 11:19
Már többen is leírták és én is így vagyok ezzel:
Befizetem az 5000 Ft-ot és a családszám utáni 65 Ft-ot. Az anyatámogatásból jóval többet kaptam vissza. Erről az oldalról nézve nem az én pénzemből költ egyik omme vezető sem. Nem tud nyugtalan éjszakát okozni, hogy valaki ebből esetleg kapott.
Magyarán nem értem miért van olyan aki ez miatt képes elhullajtani a haját. Na nem vagyunk egyformák.

NB: nem mintha eddig azért írtam volna, hogy neked (vagy bárkinek) megfeleljek. A méhészklub színvonalát nem az én írásaim vitték a béka segge alá.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2016. Január 16. 11:48
Így is lehet gondolkodni, de úgy is, hogy figyelembe veszed a tényeket! Te is azok közé tartozol, akiknek csak az számít, jogy jöjjön a támogatás és kész. Aztán ha meg az előbb említett pénzszórás miatt elzárják a csapokat, mindenkit elkezdesz szapulni és a béke segge alá szeretnéd vinni annak a portálnak a színvonalát, ami már évek óta erre a folyamatra hívja fel a figyelmet!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 16. 13:14
Amit leírtatok Mészáros Laci táska vásárlásának ügyében tipikus példája az etikai és fegyelmi ügyek körének. Aki bizonyítékkal rendelkezik és OMME tag, tegye meg a szükséges lépést. Amig ez nem történik meg, addig csak pletyka. Vagy igaz vagy nem. Az etikai vizsgálat kérésének van elévülése is, de ha pénzügyi vonatkozású az ügy, akkor az Ellenőrző Bizottságnask még az etikailag elévült ügyet is van joga vizsgálni.

Fáskerti Úr most bizonyíthat. Ha akar.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 16. 13:46
Jani Bátyánál van a pont!
Nem a táska, a TAXI fuvardíja a táskáért Budaörsre került 10.000 Ft-ba.
Ha Lilahagymának ez szarrágás, akkor rágjuk tovább a szart!
Mennyit költöttek az Erzsébet Szállóban Gödöllőn?
Hány milliót herdáltak el a hibás döntéseik miatt?
A gödöllői rendkívüli küldöttgyűlésen ca. 4 milliót buktunk el a tagdíjakból!
És NB 18 nagyon jól fogta meg a dolgot!
Ha erre a szaros táskára ennyi pénzt kidobtak, hogy TAXI-val kellett érte menni, szerintetek vigyáznak a tagdíjakra?
A frászt!
Lilahagymának nagyon betalálhattam, ha így ráugrott az írásomra.
Mint írtam vannak még tartalékaim, csak nyugalom.
Szépen lassan fogom adagolni, hogy mindenki láthassa kik szeretnének még itt díszelegni közöttünk.
Hogy nekem semmi más célom nincs mint a lejáratás?
Akik ilyen lazán bánnak a méhészek vagyonával, akik összekeverik a családi költségvetésüket, a "Hivatal" költségvetésével (tehát a közpénzzel) az ő dolgaikat szeretném elétek tárni.
Nekem nem kell senkit lejáratnom, de ahogy elnézem ezek a "szarrágások" nagyon kiverték a tisztességes méhészeknél a biztosítékot, és ennek őszintén örülök.
Miért nem csinálok belőle etikai ügyet?
Viccelsz Geddekas?
Titkos könyvvizsgálói jelentés, amelyben törvénysértéseket tártak fel...........
Még az ettől nagyobbal a hatóság félrevezetésével, hamis adatok közlésével sem foglakozott az ETB!
Nemhogy egy szaros táskaüggyel.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. Január 16. 18:07
Üdv. Uraim!
Hogy  Klasszikust idézzek "Geddekasnál van a pont"! Ugyanis ezek a görcsösen világra hozott "szarrágások"ezen a szinten kizárólag aljas pletykának minősíthetők. Ilyen alapon bárki bármit mondhat ami ráfér az orcájára. Nagyernyei Uram azt hangoztatja fennen hogy Ő csak tényeket közöl de szarik arra hogy amit leír az nem tény csak sárdobálás! Nem hajlandó saját magával sem szembe nézni és látni azt hogy amit Ő lát az nem a valóság az csak egy nézőpont, az Ő nézőpontja, továbbá amit Ő hall az nem tény az csak egy vélemény az Őt épp tájékoztatni akaró véleménye. Ezzel lehet itt hangulatot kelteni és elterelni a figyelmet a nemrég még jó témát adó multikban jelenlévő "szutyok"-ról. Kérdezném mi a véleménye a Takács fanoknak a boltokban lévő aranynektáros HUNGARIKM-ról,valószínűleg Ők ilyet szoktak pergetni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 16. 18:21
Kedves Izso60!
Látom Lilahagymával együtt nagyon felbőszültetek, igen betalálhattam nektek.
Ne habozz, jelentsetek fel becsületsértésért, rágalmazásért, vagy valótlan dolog állításáért!
Azt gondoltad megőrültem?
Ebben a puskaporos helyzetben olyan dologgal vádolom szegény OMME elnököt ami nem igaz?
Ezt Ő tudja a legjobban, és Fekete József, mit jelent a hamis vád.
Én amit leírok minden soromért névvel vállalom annak valóságtartalmát.
Vonalkódos lett a nacitok?
A tagságot nem sokáig lehet hülyíteni, egyszer borulni fog a bili.
Ennyire beparáztok egy szaros táskaügyön?
Közöljétek az OMME ügyvédjével is, hogy mire készültök!
Szerintem ő nem akarna ebből ügyet csinálni.
Ne TAXI-val menjetek érte!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Január 16. 19:10
Lilahagyma irta "Befizetem az 5000 Ft-ot és a családszám utáni 65 Ft-ot. Az anyatámogatásból jóval többet kaptam vissza"
 Micsoda penge logika, azt a pénzt nem az OMME adta neked, hanem az állam ami az adóbevetelekből származik. Az OMME csak rámondja az áment, ennyi nem több. Ez a legnagyobb rákfenéje ennek az egész OMME-nek, ha nem lenne a támogatáshoz közvetlen feltététele, talán beindulna egy öntisztulási folyamat is. Kevesebb lenne a tagság, üresebb a húsosfazék.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2016. Január 16. 19:15
Ezek a pénzek az unióból valók.
Az adófizetők pénze már nyugdíjakra sem elég.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Január 16. 19:45
Nem akarok nagyokosnak látszani de szerintem az igazság az, hogy a NP 50% uniós pénz és 50 % az adófizetők pénzéből, ergó mind kettőtöknek van 50% igaza. ;D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2016. Január 16. 19:56
Szerintem is igaza van mindkettőnek, nem is ez lenne a legfontosabb dolog ebben az egészben. Nagyon sokan gondolkodnak lilahagymához hasonlóan: befizeti a tagdíjat, utána meg felveszi a támogatást, szaporít néhány családot minden évben, hogy jövőre még többet igényeljen. Ennek egyenes következménye a leterheltebb legelők, egyre reménytelenebb egészségügyi helyzet. Ráadásul ha figyelünk, a támogatások nagy részét gyakorlatilag nem is a méhészek kapják, hanem mondjuk az eszközgyártók.

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 16. 20:04
Nem kéne már növelni a méhcsaládok számát Magyarországon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 16. 20:21
Mézkiszerelés közben írogatok, és eszembe jutott valami.
Izso60 ezt írja:
"Ugyanis ezek a görcsösen világra hozott "szarrágások"ezen a szinten kizárólag aljas pletykának minősíthetők. Ilyen alapon bárki bármit mondhat ami ráfér az orcájára.  Nagyernyei Uram azt hangoztatja fennen hogy Ő csak tényeket közöl de szarik arra hogy amit leír az nem tény csak sárdobálás!"
Bevallom tévedtem, eddig arra gondoltam, hogy Izso60 "belső ember".
Akkor nem írt volna ekkora blődséget, csupán az elnök szekerét tolja, biztos Mészáros fan.
Hát töredelmesen be kell vallanom, ezt az aljas pletykának minősített valóságot, pont az érintett, az OMME elnöke taglalta hosszasan Vácon a saját egyesületében, ahol most is elnök.
"OMME Naszálymenti Szervezete
————————————————————————————————————————–
Dr. Mészáros László, Elnök
2621 Verőce, Liszt Ferenc u. 10/6.
06 30/684-3745
meszaros.laszlo@omme.hu"
Ez cseppet sem összeférhetetlen, de most tényleg ne "szarozzak" már ennyit.
Ő kezdte el a szennyesét mosogatni táska ügyben, aztán ez lett belőle.
Ha látjátok nála az ominózus táskát, ne felejtsétek el megdicsérni!
Szépen előadta saját verzióját (TAXI nélkül) és folyton azt erőltette, hogy neki erre mekkora szüksége volt Koreában.
Tehát ezt nem én találom ki, hanem Dr.Mészáros László közölte a méhészekkel!
Most már megnyugodtál Izso60?
Ha szeretnéd tudni a butik nevét, címét ahol az ilyen cuki táskák kaphatók, akkor a Budaörsi Auchanban kell menned.
Örülök, hogy a tények közlésével hangulatot keltettem!
Mindenkit kiakasztottam ezzel a táskás témával,ez volt a célom.
Most érzitek meg a Fekete-Fehér Méhészklub igazi "ízét"!
Képzeljétek milyen lelkület, micsoda arrogancia kell ahhoz, hogy ezt meg merje az elnök csinálni.
TAXIT küld egy táskáért?
Az ész megáll!
Azt furcsállom, hogy senki nem kérdezte még meg....
És mibe került az "elnökbuktató" táska?
A Takács "spanokra" vagy fanokra, a mézhamisás topikban reagálok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2016. Január 17. 10:04
Ha lenne végre egy tökös törvényhez értő méhész aki megszüntetné törvényi úton ezt a tarthatlan állapotot, hogy a támogatásokat omme tagsághoz kötik akkor utána megnézném, hogy az omme rezsim mennyi tagot számlálna a következő évben.
Vagy egy teljesen megújult vezetésre lenne szükség aki a méhészek érdekét szolgálja, vagy a támogatási rendszer teljes méhészbarát átformálása.
Jelenleg az omme ugyanaz mint a kamara, csak a vámot szedik és szívják a vérünket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2016. Január 17. 10:51
Ezen az ügyön teljesen felesleges személyi szimpátia alapján bárkinek is vitatkoznia. Nem lehet az OMME kasszájából személyes használati tárgyakat vásárolni egyetlen tisztségviselő részére sem. Az elnök esetében kiváltképp nem lehet ca. 40.000 Ft-ot költeni egy kézi utazótáskára és az azt az OMME irodába szállító taxira. Az elnök az átlagot jóval meghaladóan kap fizetést- költségtérítést, - ez évi 8 millió Ft környékén van, valamint használhatja az OMME járművét is. Ha nadrágot, kalapot vagy akár kézitáskát szeretne vásárolni magának, akkor azt a saját pénztárcájából kell fizetnie, nem a közösségéből. Nem hiszem, hogy ez vita tárgya lehetne. Nem is értem, hogy milyen jogcímen könyvelték el ezeket a számlákat. Arról pedig nem nagyon vitatkoznék, hogy ki a pitiáner, sok választási lehetőség itt nincs.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 17. 13:19
Ezen a "szarrágó" pitiáner ügyön teljesen leképezhető az OMME mostani működése.
Valóban egy táskára költött néhány tízezer forint, és a TAXI költsége nem rengeti meg a költségvetést, de ne legyünk nyúlszívűek velük.
Honnan veszi az elnök a bátorságot, hogy ezt meg meri  tenni?
Hogy mentek át a számlák (mert két számla van, az egyik a táska a másik a TAXI) a "Hivatal" szűrőjén?
Miért nem mondta Mészáros József OMME "Hivatal" vezető, hogy ... Főnök azért ezt már nem kéne?
Hangosan gondolkodom, és úgy írom soraimat, hogy Mészáros József hivatalvezetőt nem szeretném megsérteni, de olyan furi, hogy utána meg az elnök javaslatára jutalmat kap.
A könyvelés nem fog szólni, mert "fődi" falubeli, Mészi vitte oda.
A független könyvvizsgálói jelentést meg úgyis titkosítják.
Fáskerti László csapata sem tesz még ettől nagyobb dolgok után sem semmit, esetleg írnak egy újabb EB jelentést, melynek a vége az elnök tiszteletdíjának megszavazása.
Szép kis társaság mondhatom!
Egyetlen módon lehet ezt az áldatlan állapotot megszüntetni, le kell cserélni az egész brigádot.
Most mondhatnák a "Mészi" hívek, hogy ez csupán egy gusztustalan kampányfogás részemről.
Én a tettet inkább annak érzem, semmi mást nem történt mint beszámoltam egy csúnya táskaügyről.
Ezt fogjátok fel előjátéknak.
Az újabb, az elnökség nagy részét érintő igazi nagy durranásra még várnotok kell.
Szeretném azt is gondosan körbejárni, nehogy valakinek megforduljon a fejében, hogy csupán (Izs60 szerint) egy újabb aljas pletykát fogok elétek tárni.
Minden lépésemre kell figyelnem, mert még mindig tart ellenem az etikai eljárás, nem szeretném tovább súlyosbítani helyzetemet, bár ahogy elnézem lassan nem én kerülök "szarba".
Bátran felvállalom ezeknek az ügyeknek a nyilvánosságra hozatalát, nekem nem kell magamért kampányolnom, mert nem iparkodok sehova.
Lassan mindenkinek világossá válik, hogy miért vannak zárt ajtók, és titkok?
Folytatása következik.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 17. 14:07
Kedves Méhésztársak!

OMME költségére saját használatú táskát venni és ezért OMME költségére taxit küldeni, valóban olyan visszaélés a viselt tisztséggel, ami miatt felelősséget visel az OMME elnöke és mindazok, akik ezt hagyják. Vagyis, ha valaki ott volt Vácon és nem tesz bejelentést az OMME Etikai és Ellenőrző Bizottsága felé, hanem csupán pletykál, akkor Ő is cinkos az ügyben. 

Miért írom ezt le?

Azért, mert nagyon sokan fordulnak hozzám különböző ügyekkel, hogy tegyek jogi lépéseket, mert ilyen vagy olyan okból őszerinte sáros ez vagy az az ügy. Tanácsot szívesen adok, nem mondhatja senki, hogy nem adok. Sőt utána is járok dolgoknak. Ahogy utánajártam, mit kellene és lehetne tenni az Elekes Laci által megnyert per ügyében is, hogyan lehetne kényszeríteni az OMME vezetését a jogkövető magatartásra. De a cselekvés ezekben az ügyekben nem az én dolgom.

Ne nem vállalok fel olyan ügyeket sem, amiben nem rendelkezem egyértelmű bizonyítékkal. Nem vállalok fel szívesen büntető ügyet, bár lenne ilyen is pl. az OMME és az OMME kft kapcsolata valamint az elsikertelenedett kft alapítás ügye már simán ebbe a körbe tartozik. Azt viszont egyáltalán nem értem, hogy akik rendelkeznek kellő bizonyítékokkal ezekről az ügyekről és nincs jó viszonyuk a mostani vezetéssel, de szeretnének a következő vezetésben résztvenni, azok az emberek miért nem lépnek?

Maradok a pontosan átlátható, jól bizonyítható és az egyesület számára alapvető rendet teremtő alapszabályi és küldöttgyűlési ügyeknél. Ebből eddig három bírósági keresetet viszek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Január 17. 18:03
Hogy ezek a fránya táskák mennyi kérdést tudnak felvettetni .
Ez ugyan tavalyi http://index.hu/belfold/2014/12/15/habony_arpad_meglobalta_sokszazezres_gucci-taskajat_a_szocialis_megszoritasok_ellen_tuntetok_elott/
Remélhetőleg a "legdrágább"-at nem egy Gucci modell fogta meg. :-\

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 17. 18:28
Geddekas ezt írja:
"Vagyis, ha valaki ott volt Vácon és nem tesz bejelentést az OMME Etikai és Ellenőrző Bizottsága felé, hanem csupán pletykál, akkor Ő is cinkos az ügyben."
Nem jól fogtad meg a kérdést.
Azok a méhészek akik ott voltak, és ezt a táskaügyes magyarázkodást hallották, azt sem tudták miről beszél az elnök.
Ha nem beszél róla, szépen elülnek a hullámok.
A TAXI meg szóba sem került.
Annál inkább szóvá tette, hogy az "ellenzék" mindenről tud, és zavarja a sok "tégla".
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 17. 18:55
Megmondtam, hogy ilyen ügyeket nem vállalok. Azt is elmondtam, hogy miért. De ha igaz az ügy, akkor valakinek vállalnia kell a folytatást.

Ha annyira biztos vagy abban, hogy ez úgy igaz ahogy elmondod, akkor remélem már megírtad a levelet Rádi Tibornak és Fáskerti Lászlónak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2016. Január 17. 19:03
Attila írja:

"Annál inkább szóvá tette, hogy az "ellenzék" mindenről tud, és zavarja a sok "tégla"."

Hány Gabika van még, akit ki kell rúgni?

Vagy már a saját csapatában is "téglák" vannak??

Milyen divatos mostanában a tégla!

Ez remélem már az "uralom" végét jelzi. A diktátorok szokták a téglákat kicsinálni. Eddig még minden diktatúra megbukott. Remélem a történelem mint mindig, ismétli önmagát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Január 17. 19:22
"Azok a méhészek akik ott voltak, és ezt a táskaügyes magyarázkodást hallották, azt sem tudták miről beszél az elnök.
Ha nem beszél róla, szépen elülnek a hullámok."
Régi Magyar mondás szerint az kiabál akinek a háza ég.
Én mindenféleképpen egy önigazolást vélek felfedezni az elmondottak mögött.(Ez nekem jár, ha a kutya, kutyát eszik is).
De legalább nem mondhatjuk el a "legdrágább"-ról, hogy rövid távra tervez vagy nem gondol az utódjára,  mert az említett holmi kincstári lévén bizony öröklődik. :-\

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2016. Január 17. 21:16
leltári száma van ?  :P :-\ (vagy) leltári száma van . ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2016. Január 18. 06:57
 Hangtár Kossuth rádió  .Hajnal táj c, műsor  5 o, 40 p.től méhekkel foglalkoznak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 19. 21:19
Sziasztok!
Előz az OMME!
http://www.agroinform.com/elelmiszeripar/a-nebih-is-beszall-a-meheszek-oldalan-26083-001
A legfontosabb kampányízű mondatot eldugták a cikkben!
"A Nébih az OMME-t a magyar méhészek országos érdekképviseleti szervezeteként ismeri el, amely – kiemelt koordináló szereplőként – segíti a hatóságot az ágazatban megjelenő jogsértések elleni fellépés hatékonyabbá tételében."
Nem kéne ezt az OMME alapszabályába is beépíteni?
Lassan érő egy társaság.
A NÉBIH-nek kell rávezetni őket mi az érdekképviselet?
Talán betojtak a Kaposvár és Vidéke Méhészeinek Egyesületétől?
Már régen meg kellett volna ezt lépniük!
Soha nem késő.
Ha ezt az egy sort nem írták volna bele még azt gondolná az ember, hogy észhez tértek.
Így elárulták magukat, teljesen be vannak parázva.
Van is mitől, na meg kitől.....
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2016. Január 20. 18:30
Sziasztok!
Annyi hírem van, hogy sokszor nincs időm közölni őket.
A héten történt Vácon a méhészgyűlésen.
Előadó Tantó Sándor volt, gyér érdeklődés kísérte tájékoztatóját.
Olyan témát hozott fel, ami az egyszerű (kis méhészt) nem érdekelte.
Mézkiszerelő építése, beruházások, és ezzel kapcsolatos támogatások, lehetőségek.
Utána jött a NAGY Ő!
Dr. Mészáros László előadásának csak arra a részére reagálnék ami esetleg másokat is érdekelhet.
A szokásához híven ismét mellébeszélt, de ez csak azoknak furcsa kik nem kellően ismerik.
Elmondta, hogy az ő előtte lévő vezetés milyen gondatlanul gazdálkodott a Nemzeti Programunkkal,és a kihasználtsága a programnak soha nem volt ilyen kimagaslóan jó, mint 2015-ben.
........
Természetesen mindent részletesen körbejártam, tanukkal magamat körbebástyáztam, mert ki tudja........
Nagyernyei Attila

Kedves Attila!

Megütközve hallottam, megint milyen eszközöket igyekszel bevetni a kampányban. Múltkor rendkívül rossz néven vetted, mikor merészeltem rávilágítani, hogy szemérmetlenül hazudsz, ha úgy érzed szükségét. Sajnos, ismét fel kell hívjam a figyelmed: szemérmetlenül és gátlások nélkül hazudsz. Nem lenne az baj, ha saját tapasztaláson alapuló, hiteles információkat közölnél, mert abban az esetben nem lennél támadható, s nem is emlegetne senki hazugként. Jelen esetben viszont oly mértékben ferdítesz és csúsztatsz, ami még az én rendkívül toleráns ingerküszöbömet is meghaladja. Lehetetlen, hogy képtelen legyél felfogni: ha hiteltelen dolgokat hazudsz, személyedben válsz hiteltelenné. Ehhez semmi közöm nem lenne, de személyed mára annyira egybeforrt a "Változás" csapatával, hogy a személyedben történő elhiteltelenedés a Csapat hitelességét is megkérdőjelezi, ez pedig már nem is bűn, hanem böszme nagy szarvashiba. Olyan öszödi, hogy ögyem a szömödet...

Mivel veled ellentétben nem szeretek semmit információk nélkül kijelenteni és terjeszteni, én is körbejártam a kérdéses méhészeti rendezvényen történteket, hogy ne a te "jereváni rádiós"híreidnek a csapdájába essek. Nos, érdemes volt, mert feketén-fehéren kiderült, te valótlanságokat tálaltál tényekként.

Tantó Sándorral kezdted, én is ezt a menetrendet követtem. Fogalmad sincs, miről tartott előadást Tantó úr, ráadásul vagy az informátorod hazudott, vagy te ferdítetted el az információt a saját "szája íze szerint". Elég rossz lehet a "szájad íze", mert rohadt büdös az, amit felböfögsz. Tantó úr előadásának címe: "Van-e valamerre kiút? avagy a magyar méhészeti ágazat ELMOZDULÁSÁNAK jövőbeni lehetőségei!"

Nos, mint látjuk, a téma messzemenően nem az, mint ami a te interpretációdból kihallik, ha esett is szó mézkiszerelők építéséről, beruházásokról, ezzel kapcsolatos támogatásokról és lehetőségekről, e témát legfeljebb tangenciálisan érintette az előadó.

De hogy ne a levegőbe beszéljek, felsorolnám inkább az előadás címszavait, hogy azok is képben legyenek, akik még nem hallgatták meg ezt az előadást:
-Rövid helyzetkép, múlt, jelen állapotok
-Méhcsaládszám az EU-ban 2003-2016-ig
-Méztermelés, méztermelés szerkezete (hazai körkép)
-Mézértékesítés, mézfogyasztás, marketing
-Mézexportunk, mézimportunk
-Méhtenyésztés, méhegészségügy, GMO
-Növényvédelem, méhészeti oktatás
-Az EU és a magyar Kormány közös forrásbiztosításával működő MMNP és jogcímei, a jogcímek megvalósulása ciklusonként
-Méhészeti ágazat fejlődése, az OMME szerepe, feladatai ebben
-Méhészeti ágazatunk jelen állapota, a szűk keresztmetszetek, feszültségforrások és kritikus területek
-A megoldás eszközrendszere
--méhcsaládszám, méhsűrűség
--méhlegelő
--méztermelés, mézértékesítés, marketing, mézfogyasztás
-Növényvédelem
-Szakmai felkészültség, tájékozottság, oktatás, méhészeti közélet
-Technológia (nos, ebben a fejezetben tett említést arról, amit te az előadásának témájaként emlegettél)
Befejezésként - mint minden előadása végén- kihangsúlyozta:
"Szeresd és tiszteld a MÉHEKET!
Ha netán kudarcok is érnek? -SOHA NE ADD FEL!"

S elköszönésül: "ISTEN óvja Magyarországot!" 

Nos, az én "kémeim" ezt jelentették az előadásról, kihangsúlyozva, hogy az általad "csekély érdeklődéssel kísért"-ként fémjelzett előadás a váci egyesület tagságának mintegy 70 %-os jelenlétében hangzott el (a jelenléti ív is e látogatottságot rögzítette). Az lehetséges, hogy a te informátorodat nem érdekelte az előadás és csak melegedni tért be talán valahonnan Gödöllőről a terembe (bár a gyűlés végeztével csak felébredhetett és befalta azt az ingyenes szarvaspörit, megalapozva némi pálinkákkal, s leöblögetve valamely vörösborokkal, hiába, nem mindig csak vérszagra gyűl az éji vad és -edény...) de az én "téglám" még "félálomban" is  buzgón jegyzetelt, s így talán sikerült hitelt érdemlően bizonyítani: cinikusan hazudtál, amikor a fentieket írtad Tantó úr előadásáról. Nem tudom, mi az oka, hogy így próbálod támadni Tantó Sándort, de az én véleményem szerint az ilyen nemtelen és dehonesztálni szándékozó megnyilvánulások sem a méhészeti ágazatnak, sem a Csapatotoknak nem igen használhatnak. No, nem azért, mert retorziókra kellene számíts, de bárhogy nézem is, fölöslegesen és hülyén cibálod az alvó oroszlán bajszát, ráadásul az egész mozgalmad hitelességét odadobva.

A méhészeket pedig - hidd el nekem - igen is érdekli az ágazat jövőképe, s akár tetszik neked, akár nem, ezt a lehetséges jövőképet nem ti, a Változás Csapatának tagjai mutattátok meg a méhészeknek. Ülj be egyszer Tantó Sándor előadására, hallgasd meg, próbáld felfogni és megemészteni, aztán kérj tőle bocsánatot. Nyilvánosan...! 

A "táskás" szarrágásotokra most csak röviden: feltehetően a szerencsétlen "téglád", Gabikád szállította félinformációkra támaszkodva igyekszel ellehetetleníteni az elnököt. Járd körül ezt a témát is, mert megint az informátorod visz be az erdőbe. Egy ilyen állítást csak tényekkel lehet igazolni, talán először győződj meg, szerepel-e az ominózus táska számlája az OMME nyilvántartásában, ha szerepel, nézd meg, miképp van bevételezve, aztán ha kezedben a bizonyíték, akkor vádolj. Feljelentésben van néhány vérprofi csatlósod.
Ha csak egy bosszúálló adminisztrátor állítása a bizonyítékod, akkor meg szép csöndben hallgass el, s könyveld el, hogy milyen hatalmas igazságot tartalmaz az a nigériai népi bölcsesség, amit egy onnan származó barátom szokott mondani: "Ne attól félj, aki a szemedbe mondja a valót, hanem attól van félnivalód, akivel üzennek..." Joruba nyelven sajnos nem tudom idézni, angolul valahogy így szokta volt mondogatni Robinson barátom: "Do not be afraid depending who tells the throuth in your eyes, but from whom you send messeges...!"

Szóval ennyit a te "nagy durranásaidról". Bohócot csinálsz magadból, bohócot csinálsz a Csapatotokból... Valahogy úgy kellene ezt a kampányt lefuttatnod, hogy ne csak szarrágó mocskolódásból, hitelrontásból álljon, hanem tárd, tárjátok már a Nagyérdemű elé az elképzeléseiteket, programotokat, programadóitokat is. A mocskolódás eddig sem érdekelte a méhészeket és a Küldöttgyűlést, azokat akaratuk ellenére "megváltani" soha nem fogod. Legfeljebb azt éred el, hogy a méhészek, a küldöttek kölcsönkérik Tantó úrtól az előadásának befejező szakaszát, s kiegészítik azt a következő formában:

Isten óvja a Méhészeket, Isten óvja a méhészeti közéletet, Isten óvja Magyarországot! Isten óvja Tőled, Tőletek...! 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 20. 19:56
Petronius!
Jó sokáig gondolkodtál a válaszon.
Nyugodtan nevezz hazugnak, ezek a koholmányaid  igen hervadtak.
Úgy látom nagyon véded az OMME jelenlegi csapatát, biztosan meg van rá a jó okod.
Tantó Sándort nem pocskondiáztam, ne hazudj!
Ezt írtam, amire te egy kirohanásoddal reagáltál.
"Előadó Tantó Sándor volt, gyér érdeklődés kísérte tájékoztatóját.
Olyan témát hozott fel, ami az egyszerű (kis méhészt) nem érdekelte.
Mézkiszerelő építése, beruházások, és ezzel kapcsolatos támogatások, lehetőségek."
(Nem tudtam, hogy a Váci egyesület ilyen kis létszámú, bocsánat érte!)
Ezt írod Te is:
"-Technológia (nos, ebben a fejezetben tett említést arról, amit te az előadásának témájaként emlegettél)"
Szerinted rajtam kívül valaki végigolvassa a marhaságaidat?
Egy pontot emeltem ki, és hányan tettek ebben a témában fel kérdést?
Senki.
Menjünk tovább.
Táska ügy.
Nocsak ezért rúgták ki a bosszúálló Gabikát?
Ne szórakozz, mikor volt Koreai Apimondia?
A részletekről később, de azt te is érzed, hogy nem a táskára hegyeztem ki a mondandómat?
A TAXI-ra!
Bezony, bezony....
Azon a csúnya TAXIN hasalt el az imádott elnököd.
Drága Arisztaiosz!
Nagyon rossz érzés ha az ember látása megromlik.
Én azt állítottam, hogy az OMME könyvelésébe betették a számlát?
Nini itt az eredeti kérdésem:
"Egyszerűen a tagdíjakból vetetett egyet magának, a számlát meg betette az OMME könyvelésébe?"
Tehát nem állítottam, hanem kérdeztem.
Amit állítok, hogy a táskáról készült számla!
Amit állítok a táska TAXI-val való fuvarozása az OMME központba 10.000 az-az tízezer forintba került!
Hogy itt ki hazudik nem tudom, de valamilyen pánikot érzek.
Végezetül Tantó Sándor állítólag így köszönt el?
"S elköszönésül: "ISTEN óvja Magyarországot!"
Én is elköszönnék akkor:
ISTEN óvja a méhészeket ettől a vezetéstől.
Te pedig ha ennyire véded őket, a mellékelt "ingyen" TAXI-val segédkezhetnél majd a kipakolásukban.
Ez gyenge kísérlet volt részedről Arisz!
Láthatóak rajtad a kifulladás jelei.
Vigyázz magadra!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 21. 07:24
Petronius!
A témát már előzetesen körbejártam, de jó tippet adtál, hogy Gabikával is kell konzultálnom.
Tehát számlák készültek, Budapest, 1094. Viola u.50. áll rajtuk.
Aztán, hogy a mostani kavarás után mi lett a számlákkal, majd az EB-nek ha lesz kedve kideríti.
Egy számlát nem gond elsikálni, ha jegyzőkönyveket simán meghamisítanak.
Ez ahhoz képest csekélység.
Lehet azért vártál ennyit a válaszoddal mert riadóztattad a megbízóidat, hogy szorul a hurok?
A tényen nem változtat semmit!
Mondom még egyszer a TAXI számla az igen gázos.
Úgyis fogalmazhattam volna, hogy visszaélés a hatalommal!
Kár ezt már túlragozni, nagyon kínos kis történet, de a java még vissza van.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2016. Január 24. 11:37
http://vs.hu/gazdasag/osszes/igy-megy-a-nagy-olivaolaj-atveres-0124?utm_source=hrstrt&utm_medium=rss&utm_campaign=main#!s59
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 24. 18:05
Vácon is zajlik az élet!
Az oxálsavval való atka elleni védekezésről volt szó.
Állítólag a szaktanácsadó bejelentette, hogy 2016. szeptemberétől az atkairtó készülékeket is kiveszik a Nemzeti Programból.
Most biztosan azt gondoljátok megtiltotta az UNIÓ!
A frászt!
Az OMME "befolyásos" mindentudója kiadta a parancsot, hogy ennyi volt!
Ezt a döntést, egy széles hatástanulmány, egy szakmai egyeztetésen alapuló konszenzus alapján hozta az OMME vezérkara.
Na eddig volt a blabla.
Senkivel nem egyeztettek, senkit meg nem kérdeztek, a szokásaikhoz híven vegyétek már észre, hogy nagy ívben tesznek a fejünkre.
Egyik szaktanácsadó sem tud arról, hogy a következő 3 éves Nemzeti Program támogatásához a javaslatokat 2016. március 15.-ig le kell adni.
Amiről Tantó Sándor tájékoztatott a Zöldön!
Az OMME ebben a kérdéskörben is kussol.
Mással vannak elfoglalva?
Pssszzzzzzt én tudom mi bajuk.
Rémálmaik vannak Brosstól.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2016. Január 24. 21:41
http://www.agroforum.hu/hirek/megszunik-vagy-atalakul-az-mvh-nebih-az-aki-es-meg-tobb-mas-agrarintezmeny
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2016. Január 25. 17:13
Vácon is zajlik az élet!
Az oxálsavval való atka elleni védekezésről volt szó.
Állítólag a szaktanácsadó bejelentette, hogy 2016. szeptemberétől az atkairtó készülékeket is kiveszik a Nemzeti Programból.
Most biztosan azt gondoljátok megtiltotta az UNIÓ!
A frászt!
Az OMME "befolyásos" mindentudója kiadta a parancsot, hogy ennyi volt!
Ezt a döntést, egy széles hatástanulmány, egy szakmai egyeztetésen alapuló konszenzus alapján hozta az OMME vezérkara.
Na eddig volt a blabla.
Senkivel nem egyeztettek, senkit meg nem kérdeztek, a szokásaikhoz híven vegyétek már észre, hogy nagy ívben tesznek a fejünkre.
Egyik szaktanácsadó sem tud arról, hogy a következő 3 éves Nemzeti Program támogatásához a javaslatokat 2016. március 15.-ig le kell adni.
Amiről Tantó Sándor tájékoztatott a Zöldön!
Az OMME ebben a kérdéskörben is kussol.
Mással vannak elfoglalva?
Pssszzzzzzt én tudom mi bajuk.
Rémálmaik vannak Brosstól.
Nagyernyei Attila

Attila, Attila...!

Lám, lám, milyen fenemód hiányzik a "tégla", már megint eldugult az információk csatornája...

"Egyik szaktanácsadó sem tud arról, hogy a következő 3 éves Nemzeti Program támogatásához a javaslatokat 2016. március 15.-ig le kell adni."-írod.

Hát nem jól tudod, a Nemzeti Programhoz a javaslatokat nem ezen év március 15-ig kellene leadni... Ráadásul a szaktanácsadók tudták a helyes időpontot, amíg a javaslatokat le kellett adni. Azt az időpontot ui. a tegnapi naptól múlt időben kell emlegetnünk, lévén március 15-éig nem a javaslatokat várják tőlünk, az az időpont az új MMNP-tervezet Brüsszelbe érkezésének, azaz leadási határidejének időpontja... Mindezt persze te is tudhattad volna, ha elolvasod a 2015/1368 sz. parlamenti és tanácsi végrehajtási rendeletet: http://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX:32015R1368 Felhívnám figyelmed a 2. fejezet 3. cikkére...

Abba a tervezetbe meg be kell addig csempészni azokat a gondolatokat, melyek a előkészítőinek és a jogszabály megalkotóinak - amolyan "demokratikus mankóként"- segíthetnek a méhésztársadalom igényeit beépíteni az új NP-ba.

Nem kell aggódnod, nem futott ki az előkészítők, értékelők csapata a határidőből, az egyeztetést még a mai napon meg is kezdték. Mi több, most kaptam a hírt, hogy kora délután ért véget e rendkívül fontos szakma-politikai munka első találkozója, ahol a volt gazdid által oly vehemensen támadott Czerván államtitkár úr átadta a bizottság tagjainak a megbízóleveleket: http://www.kozlonyok.hu/kozlonyok/Kozlonyok/12/PDF/2016/3.pdf  A miniszteri utasítást a 2/2016.(I.22.) FM utasításban találod meg a 229.oldalon...
A tartalom tekintetében természetesen ne várd, hogy részletekkel szolgálhatok, nincs betekintésem azokba, csupán néhány -a munkában részt vevő- személlyel beszéltem, akik tagjai az Értékelő Bizottságnak. Egyébként is alapelvem, hogy "akkor kell átkelni a folyón, ha a az innenső partjához érünk", azaz légből kapott félinformációkkal fölösleges manipulálnunk. Mikor publikus lesz a végzett munka, bizonyára publikálják az illetékesek. Ahogy te előadtad, az viszont nem így működik, de jobb lett volna, ha egyenesben megkérdezed egykori kollégádat, Jandácsik Attilát, hogy mi hangzott el Vácott. Az biztos nem, hogy az OMME vezérkarának kútfőjéből született döntés az atkairtó készülékek kivételéről a NP-ból, ilyen döntést az OMME vezérkar nem hozhat. Mint írtam, javasolhatja, de a döntés nem az ő kompetenciája...

Nekem már az is megnyugtató, hogy eljuttathattam a javaslataimat, témával kapcsolatos gondolataimat az előkészítő munkát végzőkhöz. Szerencsére hozzám hasonlóan minden fórumozó méhésznek lehetősége volt javaslatait nyilvánosan elmondani, mindkét fórumon él egy témával kapcsolatos topic, s az OMME illetékesei is készséggel fogadtak minden javaslatot a témában. Azt sem mondhatja senki, hogy nem figyelmeztettek időben, a tavalyi év júniusában már szóltak, hogy nyitottak ezen információs csatornák, s aki közkinccsé szerette volna tenni a javaslatait, bátran megtehette...

Kérdezhetnéd persze, hogy mi közöm lehet nekem a MMNP-hoz. ha te nem kérdeznéd, majd valamelyik fullajtárod megteszi. Nos, sokféle közöm van a NP-hoz, s hidd el, nem azon a jogcímekhez adtam javaslatot, melyek nem érintenek és érdekelnek, hanem azokhoz, melyek érdekelnek és érintenek. Az sem tesz boldogtalanná, ha javaslataim nem kerülnek egy az egyben az új NP-ba, már az is "felemel", hogy kíváncsiak voltak a véleményemre. Nem tudom, egykori gazdád idejében lehetett-e hasonlóan lélekemelő élménye az egyszerű közméhésznek...

Mindenesetre nem elegáns úgy tálalnod egy javaslatot, mint ebben az írásodban tetted, mert tudván tudod, hogy a NP-ot nem az OMME "mindentudói" írják, a Programot és az azt megvalósító rendeletet a rendeletalkotók készítik, ahhoz az OMME illetékesei javaslatokat adhatnak. Ráadásul a miniszteri utasításból jól kivehető, hogy az Értékelő Bizottság nem csak méhészekből áll, bár abban olyan "külsősök" is szerepelnek, akik nem az OMME-t képviselik, noha tagjai és méhészek is. Az egyik ilyen "külsős" bizottsági tag itt is megfordult egykor a Klubon, s ha nem üldözitek el, most akár egyenesben is "elkároghatná" a ti javaslataitokat, vágyaitokat az előkészítő munka során. No, de ti nélküle is mindent megtettetek, hogy az előkészítő munkát végzők tudomást szerezhessenek álmaitokról, vágyaitokról, elképzeléseitekről, azokat bárki elolvashatta itt, a Klub oldalain.

Nem tudom, minek görcsölsz azon, hogy a fejed felett hoznak döntéseket? Senki nem hoz a te fejed felett döntést, s valamelyik bizottsági tag alkalmasint akár be is terjesztheti valamelyik korszakalkotó ötletedet, ötleteiteket. Akár az OMME bizottsági képviselője, akár valamelyik "külsős" is, de ha egyikük sem szánná rá magát, akkor én most felajánlom, csak neked és csak ezen egyszeri alkalommal: pótlólag szívesen eljuttatom valamelyik bizottsági tagnak  azokat a javaslataitokat, amelyek a NP-hoz csatlakoznak, s nem az itteni "szakma-politikai" áramlat értékrendjének jegyében fogantak. Azt ugyan nem garantálhatom, hogy e javaslataitok a bizottsági tagok többségének a támogatását elnyerik, de azt igen, hogy a Bizottság elé kerülnek... Ha nem szeretnéd, hogy az OMME képviselője terjessze be és képviselje a javaslataitokat, keresünk másik bizottsági tagot az ismerősök közül. Persze lehet, hogy nem is kellek én ehhez, nektek is van kapcsolódásotok a NÉBIH-hez, MVH-hoz, Agrárkamarához. Csak igyekezzetek gyorsan megfogalmazni a gondolataitokat, s üstöllést megkeresni velük valamelyik bizottsági tagot. Ha engem kérdeztek, én a "Forduljon bizalommal az érdekképviseletéhez, keresse szaktanácsadóját, Kamaráját" szlogen jegyében fognék hozzá, persze ettől függetlenül továbbra is áll a petroniusi ajánlat is...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 25. 18:44
Kedves Petronius!
Kicsit hosszúra sikeredett a válaszod, de elfogadom.
Rendesen kicsavargattad ismét írásomat, de végre hasznos dolgokat írtál.
Azért ha beszélsz az illetékesekkel, akár szóban is javasolhatnád, hogy a szaktanácsadók a Nemzeti Programmal foglalkozzanak.
A szakmapolitikát hagyják az elnökökre és a küldöttekre, vagy döntsenek, hogy mit szeretnének.
Elnök, vagy küldött, vagy szaki?
Kettőt is lehet ebből együtt "művelni".
Ha elnök akkor automata küldött is.
De akkor nem lehet szaki!
OMME "elnökségi tag" meg Kft. ügyvezető az meg pláne!
Rád talán jobban hallgatnak, próbáld meg javasolni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: KERETBAK - 2016. Január 25. 19:10
De akkor nem lehet szaki! Ez mióta változott meg mert ha jól tudom te mindegyiket csináltad egyszere  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 25. 19:31
Az EU pénzek felhasználásának összeférhetetlenségi szabályai 2007 óta tiltják az olyan összefonódást, amit a kedvenc három szaktanácsadónk (Fekete József, Lászlóffy Zsolt és Tóth Péter) megvalósít. A társadalmi szervezetek működésére vonatkozó összeférhetetlenségi szabályai teljesen hasonlóan tiltja az ilyen összefonódást a régi és az új szabályozásban egyaránt. Ezt úgy nevezik, hogy korrupcióra alkalmas helyzet. Ezt emlegette Pongrácz Attila, aki felszólalása miatt teljességgel megalapozatlanul etikai megrovásban részesült.

Ezeket az összefonódásokat az OMME soha nem igyekezett megszüntetni. Ideje lenne jogkövető magatartást tanúsítani. Az igen tisztelt bizottság helyesen tenné, ha komolyan értékelné ezt a helyzetet.

Ki fogja megírni ez ügyben a levelet a bizottságnak? Ha tiszta helyzetet szeretnénk teremteni, akkor pontosan itt az ideje a lépésnek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 25. 20:00
Annyi kérdés záporozik felém, hogy csak győzzek válaszolni.
Elsőként viszont én kérdeznék Petroniustól, hogy erről mi miért nem tudunk?
"Nem kell aggódnod, nem futott ki az előkészítők, értékelők csapata a határidőből, az egyeztetést még a mai napon meg is kezdték. Mi több, most kaptam a hírt, hogy kora délután ért véget e rendkívül fontos szakma-politikai munka első találkozója, ahol a volt gazdid által oly vehemensen támadott Czerván államtitkár úr átadta a bizottság tagjainak a megbízóleveleket:.."
Szabadna az előkészítő értékelő csapatról többet is megtudnunk,akik átvették a megbízólevelüket,kik a tagjai?
Kik választották meg (vagy ki) őket?
A küldöttek, az elnökök, a méhészek miért nem tudnak erről?
Miért nincs fent az OMME honlapján?
Egyszerűen mi volt ez az újabb titkolódzás?
Keretbak ezt kérdezi tőlem:
"De akkor nem lehet szaki! Ez mióta változott meg mert ha jól tudom te mindegyiket csináltad egyszere.."
Ez sajnos még nem változott meg, jól tudod.
Ha konkrétan rám gondolsz, én mindig is emlegettem, hogy nekem két zakóm van, még előadásaim alkalmával is.
Én vagyok az összeférhetetlenség legjobb példája.
Lehet engem követni.
Én döntöttem, és azóta semmi gondom.
Egyébként ezt már többször leírtam, hogy már a jelentkezésemkor megkérdeztem Dr.Vicze Ernő bácsit, nem gond e, hogy én vagyok a Tolna megyei elnök?
Válasza az volt, hogy egyelőre nem, most még akár előny is lehet, majd a jövő eldönti.
Ernő bácsi nagyon bölcs volt.
10 év alatt eldőlt, a szaktanácsadók eltorzítják az OMME-ban zajló érdekvédelmi munkát!
Egyszerűen anyagi függőségük miatt, nem a saját akaratuk (a józan eszük) szerint döntenek!
Ezt egyedül én mertem eddig megtenni, amire méltán vagyok büszke!
A többi volt kollégámat ezért nem rovom meg, mindenki pénzből él, megértem őket, az alapszabályunk a bűnös.
Nagyon szerettem a szaktanácsadói munkám, viszont mivel akkor is KI MERTEM MONDANI A VÉLEMÉNYEM, Cserényi doktor megpróbált kicsinálni.
Ezt az örömöt nem adtam meg neki, önként távoztam.
A helyzet azóta csak rosszabb, velem példázódnak, ha nem úgy ugrálnak a szakaik ahogy a doki dirigál, az volt az utolsó napjuk.
Nekem ebből lett igazán elegem, és inkább újra a kő kemény érdekvédelmet választottam, mert a méhészek egy része így akarta.
Ha ez a kemény, karakteres vonal, és ez a szókimondó, sokszor konfliktusokkal tarkított stílus nem működik, választanak helyettem mást.
Amikor visszaválasztották, nem zsákba macskára voksoltak.
Tudták, hogy nálam az egyenes beszéd, a szabályok maradéktalan betartása, a méhészek vagyonának óvása az egyik fő cél.
Amennyiben válaszom nem elégíti ki igényeteket, felőlem folytathatjuk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petronius arbiter - 2016. Január 25. 21:41
Annyi kérdés záporozik felém, hogy csak győzzek válaszolni.
Elsőként viszont én kérdeznék Petroniustól, hogy erről mi miért nem tudunk?
"Nem kell aggódnod, nem futott ki az előkészítők, értékelők csapata a határidőből, az egyeztetést még a mai napon meg is kezdték. Mi több, most kaptam a hírt, hogy kora délután ért véget e rendkívül fontos szakma-politikai munka első találkozója, ahol a volt gazdid által oly vehemensen támadott Czerván államtitkár úr átadta a bizottság tagjainak a megbízóleveleket:.."
Szabadna az előkészítő értékelő csapatról többet is megtudnunk,akik átvették a megbízólevelüket,kik a tagjai?
Kik választották meg (vagy ki) őket?
A küldöttek, az elnökök, a méhészek miért nem tudnak erről?
Miért nincs fent az OMME honlapján?
Egyszerűen mi volt ez az újabb titkolódzás?


Attila!

Újabb lehetőséget adtál, hogy bizonyítsam, milyen végtelen és határtalan a türelmem...

Talán ha visszagörgetnél az előző hozzászólásomhoz és megnyitnád, majd végig is olvasnád a Hivatalos Értesítőről feltett linket (2/2016 FM miniszteri utasítás; 229. old.), akkor egycsapásra megvilágosodna: azért nem tudsz te minderről, mert nem is érdekelt a dolog, ezidáig nem volt  szükséged az információra. Ha szükséged lett volna, s nem csak "szakmapolitizálni" akarnál "Nagyernyei-módra", akkor beszerezted volna az információkat. Nekem szükségem volt az információkra, érdekelt a dolog, ezért beszereztem az információkat. Ezek nem olyan típusú információk, amelyeket Gabika tudott egykor szállítani, nem az asszonykám fülébe pusmogta el azokat az informátorom, hanem nekifogtam, utánajártam, miképp juthatnék hozzájuk. Szerencsére nem kellettek az információk beszerzéséhez titkosszolgálati módszerek sem, egyszerűen csak érdeklődés, nyitottság, némi empátia és csipetnyi kitartás. Nem tegnap kezdtem el beszerezni az információkat, s mivel érdekelt a dolog, a kezdeti felhívásokat követően -nem az ajtót berúgva- elkezdtem érdeklődni, s lám, nem zárt ajtókat találtam, hanem olyan személyeket, akik méltányolták az érdeklődésemet, így minden különösebb vergődés nélkül megtudhattam az engem érdeklő témában az engem érdeklő információkat.

Nos, kanyarodjunk vissza ismét az ominózus linkekhez. Ezeket a linkeket nem a Moszad vagy a CIA futárpostája hozta, az interneten keresztül jutottam hozzájuk. Te is megkaptad őket, csak nagyon el voltál foglalva a mozgalmi munkáddal. Azt mondod, nem kaptad meg? Ezen esetben valószínűleg nem is érdekeltek, mert ott voltak az interneten, csak meg kellett volna találni és nyitni őket. Nincs itt semmilyen titok, semmilyen suskus, semmilyen titkolózás. Tiszteletteljes kérésre tisztességes válaszok vannak, némi szorgalommal és keresési kérdezési képességgel párosulva. Abból tudom, hogy nem nyitottad meg a linkeket, hogy feltetted nekem a kérdést:
"Szabadna az előkészítő értékelő csapatról többet is megtudnunk,akik átvették a megbízólevelüket,kik a tagjai?
Kik választották meg (vagy ki) őket?
A küldöttek, az elnökök, a méhészek miért nem tudnak erről?
Miért nincs fent az OMME honlapján?
Egyszerűen mi volt ez az újabb titkolódzás?"

Mondhatnám: -Nyisd meg, s megtudod... Á, nem érdemes ezen rugóznom, inkább elárulom: A Földművelésügyi Miniszter volt a felkérő, s az sem titok, mely intézmények vesznek részt a munkában. Ott van leírva mindez, fehéren feketével.

Természetesen nem fogom nevesíteni a Bizottságban végzett munkára felkért személyeket. Egyrészt erről valóban nincs hivatalos információm, másrészt nem küldötti, elnöki és közméhészi szinten választották meg őket, hanem a miniszter kérte fel a munkára az ágazati intézményeket, amelyek képviselőit az intézmények delegálták. Az OMME csak egy szervezet a felkértek közül. Ha foglalkoztat, kik lehetnek a munkában részt vevő intézmények képviselői, legjobb, ha egyenesen ahhoz fordulsz a kérdéseddel, aki felkérte, illetve a Bizottságba delegálta őket, nekik bizonyára pontos információik vannak, s ha azok publikusak, miért tagadnák meg azokat tőled...

Amondó vagyok, hogy fordítva pattantál megint Rocinantéra. Nem az lenne a mi dolgunk, hogy tudjuk, kiknek tehetünk javaslatokat, hanem az, hogy először is legyenek épkézláb javaslataink. Publikusak, vállalhatók, a téma szempontjából relevánsak. Ha nincs mit javasolni, minek tudni, kinek javasolhatnánk...?

Ja, és az sem ártana, ha tudnánk, miről beszélünk, minek a jobbításához, gazdagításához szeretnénk javaslatainkkal hozzájárulni...

Én már elolvastam a vonatkozó jogszabályokat, igaz, nagyon könnyen jutottam hozzájuk. A "Ződre" Aurelius -megnyitható módon- elég régen feltette őket... Aztán még egyszer az alaprendelet 55. cikkét, a mozgástérről, azoknak, akik még nem tudták, milyen témákhoz csatlakozhatnának a javaslataikkal... Most már te is elolvashatnád, Ó Attila, OMME Karikás Ustora, Nagy Királyunk. Az én nézőpontomból az a véleményem, hogy igazi érdekképviseleti munkát csak akkor végezhetünk, ha legalább az érdekeinkkel és a mozgásterünkkel tisztában vagyunk. A közös érdekeinkkel...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Január 25. 22:33
Petroniustól:
Idézet
Nekem már az is megnyugtató, hogy eljuttathattam a javaslataimat, témával kapcsolatos gondolataimat az előkészítő munkát végzőkhöz.
Na, ne!
Hogy nem szakad le a mennyezet fölötted!
Hova süllyedhet a méhészeti ágazat?
Ha ilyen hályogkovácsokra is hallgatnak?
Méhei nincsenek, de javaslata az már ezerrel. Nem vak ez az ember, csak bátor. Mint a cigány lova.
Petroniustól:
Idézet
Kérdezhetnéd persze, hogy mi közöm lehet nekem a MMNP-hoz.
Nem kérdezi tőled senki, mert Semmi közöd hozzá. De az arcod akkora, hogy nem férne el a Lenin Mauzóleumban sem.
Told csak vissza a talicskádat a fóliasátradba.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Ági - 2016. Január 26. 00:24
Hagyjad, nem lát már szegény tisztán! Teljesen elborítja az agyát ez a talicskázás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 26. 06:12
Arisztaiosz!
Eddig is tudtam, de most bebizonyosodott, egyetlen célod van, szétverni a Méhészklubot.
Mivel kérdéseimre nem válaszolsz, így nehéz a további eszmecsere.
Azért lásd be vannak érzékeny pontjaitok!
A TÉGLÁ-val nagyon betaláltam, hiszen úgy kerülöd a kifejezést, hogy az cseppet sem feltűnő.
Ezt írod:
"Ezek nem olyan típusú információk, amelyeket Gabika tudott egykor szállítani,..."
Látod-látod, neked is vannak gyenge pontjaid, ezek az elszólások bizonyítékként szolgálnak számomra!
1.
Nagyon cikinek érzed a TÉGLA minősítést, mert ha ez civil szervezeten belül létezik, ott diktatúra van!
2.
Egyértelmű, hogy Gabit nem a munkájáért távolították el, hanem féltek, hogy olyan dolgokat is láthat, ami terhelő a jelenlegi vezetés számára.
(Táska, jegyzőkönyvek futószalagon való hamisítása....stb)
Egyébként ma nagyon figyeld a Hír-Les rovatunkat!
A másodfokú ítéletet, bármilyen eredménnyel is záródik, délben már olvashatod!
Addig meg nyugi, nehogy lerágd a körmöd!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2016. Január 26. 07:14
Miért van az Tomipapa, hogy a zöldön már lenyugodtál és ott arról írsz amihez értesz?
Itt meg csinálod az óvodát?
Lassan kezd már "zöld" filling érzésem lenni amikor olvasom a fórumot.
Személy szerint unom már szájkaratédat.
Nincs kedved esetleg váltani, kicsit visszamenni a zöldre acsarkodni és itt csak az értelmes szakmai posztjaidat teszed közzé?
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2016. Január 26. 09:07
Hagy írjon ;D, még megsérteni sem lehet, pedig már egyszer írtam, lehet hogy szív.
Pont olyan mint az egyik közeli nőrokonom ;D, le sem lehet lőni.
Pedig egyszer  már mondtam neki idegből, mama ha maga elpatkol elintézem hogy arcal lefelé temessék, ha elkezd kaparni lefele haladjon!
Reakció: könnyesre nevette magát, megy tovább a szarkavarás meg a sok sok bla bla.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2016. Január 26. 19:49
   petróleum lámpa.
Segiccsé mán tisztán látnunk, Ó, Nagy Királyunk, Attila, Ó, OMME Karikás Ustora...!

   >:(    SZÁNALMAS vagy. :( :( :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Január 26. 19:55
http://www.omme.hu/?p=5700
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Január 27. 06:52
Törölve lett a hozzászólásom! Itt elvileg mindenki nyilatkozhat tecciktudni: feketén fehéren.

Ha a Kontroll Csoport annyit nem tudott elérni, hogy egy "teljesen lejátszottnak" titulált pört megnyerjen akkor, hogy akarnak választást nyerni :)
Az azért érdekelne, hogy a klubvezető miként szeretne erről a győzelemről regélni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 27. 07:27
Kedves Lilahagyma!
A Méhészklubon továbbra is szabad a véleménynyilvánítás, de nem az uszítás!
Amennyiben észrevetted, én nem nyilatkoztam a tegnapi tárgyalásról, sokak szerint bekussoltam.
Nem erről van szó!
Tegnap a tárgyaló teremben ülve rádöbbentem, hogy széllel szemben nem érdemes pisálni.
Ha most elkezdeném ezt kifejteni, akkor a választások finisében csak árthatnék annak a tisztességes csapatnak, akik a jelenlegi vezetés leváltásán szorgoskodik.
Ez a "pofád befogod" stílus hozzám nem méltó, viszont most a szótlanságot választom.
Nem az ítélet szomorít el, azt elfogadnom.
Az a néhány méhész tudja csupán mire célzok, akik a tárgyaló teremben tartózkodtak.
Erről egyelőre, a választásokig nem kívánok nyilatkozni.
Ez ma Magyarország!
A méhészek és a küldöttek józanságában bízom, és nagy erőt kívánok azoknak akik a "széllel szemben" is mernek pisálni.
Gondoljanak arra, hogy a szélirány is változhat.
Most koncentráljunk inkább a kaposvári eseményre, ahol vége lesz a titkolódzásnak, szombaton minden kiderül.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Január 27. 07:40
Idézet
Törölve lett a hozzászólásom! Itt elvileg mindenki nyilatkozhat tecciktudni: feketén fehéren.

Ha a Kontroll Csoport annyit nem tudott elérni, hogy egy "teljesen lejátszottnak" titulált pört megnyerjen akkor, hogy akarnak választást nyerni :)
Az azért érdekelne, hogy a klubvezető miként szeretne erről a győzelemről regélni...

Itt nem arról van szó, hogy nem mondhatod el a véleményed, ellenkezőleg. De véleményed úgy mond el, hogy akár vállalod érte a felelősséget. Erre a posztolónak is  kell figyelnie, és persze a moderátornak is. Tudod a stílus volt a gond. Szerintem adj magadnak időt, pihenj, elmélkedj egy pár hétig, míg feltudod dolgozni a neked okozott traumát.
Nem gondolhatod hogy nem szeretném, hogy követője légy annak ami neked tetszik.
Hidd el én örülnék a legjobban ha megtalálnád a számodra megfelelő helyet, és követnéd a neked tetsző stílus szerzőjét bármi áron.
Ha kellőképpen meggyászoltad a szeretett személyt, és sok más megsértett ember helyzetébe belegondolsz, sőt átérzed úgy mintha veled tették volna, akkor nem írnál megint butaságokat.

Egyéb iránt írásod most egy picit zavartnak tűnik számomra, mert nem igazán látom, értem, hogy milyen befolyása  lehetne a Kontroll Csoportnak, akár, egy bírósági üggyel kapcsolatban is. Remélem ezzel nem azt fogod érteni, hogy elhatárolódnak az ügytől, mert nem. Szerintem ezeket az ügyeket a jelenlegi vezetés generálja, és generálta.
Személy szerint én úgy látom, hogy ezek az ügyek csak előre viszik, az egyesület tisztaságát, és jó hatással lesz az OMME sorsát, illetően. Ez minden OMME tag érdeke !!
Szerintem.
Nem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2016. Január 27. 07:51
Ebből a bibliai igerészből sok gondolatot aktuálisnak érzek:
http://mek.oszk.hu/00100/00161/html/o/pred/chap003.html

Ideje van a szólásnak...
Mindennek rendelt ideje van...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Január 28. 08:55
......És vala olyan es, aminek az idője soha nem jőve el...../ Prédikátor Simon könyve/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Január 28. 11:01
Kedves Méhésztárs!

Hamarosan (szűk két hónap múlva) lehetőség nyílik arra, hogy értékeljük országos méhészeti érdekképviseletünk munkáját, hiszen letelt egy választási ciklus. Ágazatunk nagyon sok problémával küszködik, és csak akkor maradhat életben, ha hosszú távú stratégiát állítunk fel. Ehhez viszont egy nyitott, modern gondolkodású ágazati vezetés szükséges.
Párbeszédre hívunk: az ágazat jövőjéről, a lehetőségekről és a veszélyekről, arról, hogy hogyan kellene egy, a tagság érdekeit szem előtt tartó, átlátható és sikeres méhészeti egyesületnek működnie.
A megbeszélést Kaposváron, január 30-án (szombaton) tartjuk; a Dunántúli Regionális Méhésztalálkozó utolsó előadása után, amelyet Hegedűs Dénes tart, várunk a 4. számú Előadóban (a főbejárattól balra fel a lépcsőn).
Mindenképpen számítunk Rád, ha egyetértesz abban, hogy minél több fiatal, új ötletekkel rendelkező, nyitott és mások véleményét tiszteletben tartó méhésznek kell bekerülnie az országos érdekképviselet új vezetőségébe.

Üdvözlettel: Bross Péter
                  Dr.Hegedűs Dénes
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2016. Január 29. 20:24
http://kiskegyed.blikk.hu/kikapcsolodas/szines-hirek/azt-hitte-autoja-gumijaval-van-a-baj-majdnem-elajult-amikor-megbontottak-a-karosszeriat-146492
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2016. Január 29. 20:28
Valódi méhész autó ;D.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Február 03. 06:02
http://www.saarbruecker-zeitung.de/saarland/stwendel/sanktwendel/sanktwendel/St-Wendel-Amtsgerichte-Anklage-Betrug-Deutsche-Persoenlichkeiten-Geldstrafen-Honig-Lebensmittelgesetze-Maenner-Staatsanwaelte;art446778,6058339
 :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2016. Február 03. 10:37
Próbltam lefordítani: Esetleg javíts bele ha gondolod.

"ST WENDEL
Honigpanscher St. Wendel a munka?
Folyamat előtt Kerületi Bíróság: méhész hozzá kellett volna a spanyol termék

Honnan  Matthias Zimmermann,  Február 2., 2016, 02:00 óra
Kattints a képre, hogy nagyobb méretben.

Helytelen elnevezés mézzel a St. Wendel? Szerint Saarbrücken ügyész Egy helyi méhész legalább kevert mézet a külföldi és becsapták, így az ügyfelek a Saar-vidék. Szimbolikus kép: OBS / német Méhészek Egyesületének
Csalás, egy ember a kerület St. Wendel meg kell válaszolnia az kedden. A díjak: A boltokban a régióban, s felajánlotta, virágok arany Dél-Európában, mint egy igazi német mézet. Egy kollégám elé került a spanyol, így az áru ellenőrzés.

Dallamos nevek, mint "igazi német méz nyári ruha" és a "német erdei méz", hogy az ügyfeleknek a helyi kapcsolatok, javaslom a mezei virágok a hazai reggeliző asztal. Méhészeti egyesületek tudni a sikereinek, nekiláttak a regionalitás. Üzleti termékekkel innen virágzik. Sokan azt is látni, hogy ezzel is hozzájárulva a környezetvédelemmel, mert a hosszú, energiaigényes közlekedési útvonalak kerülni. Azonban nem minden regionális azon belül, ahol a meghirdetett regionalitás. Újra és újra jön a charlatanism, bízva a fogyasztók csalt. Releváns bírósági döntéseket, van országszerte. Többek között az egyik észak-németországi. Mivel a méhész (74) ítélték sérti a Food Act 800 € finom. Hasonló folyamat a címkén szélhámosság kezdődik kedden, mielőtt a St. Wendel kerületi bíróság. Itt, a méhésznek kell még válaszolni, aki állítólag megcsalta hangos ügyész fogyasztók. Ennek megfelelően, összekeverte a helyi természeti terméket méz Spanyolországból, mikor, de eladta címszó alatt "Eredeti német méz." Tájékoztatását követően Saarbrücker Zeitung repült az egész dolog, mint egy méhész kollégája az ő vásárlás a falusi bolt a St. Wendel Wendelinus Bíróság a megfelelő szemüveg kémkedett. Meglepte, hogy nem kell sok "nyári ruhát" az előző évben tavasszal. De a hozam volt abban az időben volt túl alacsony. Minden további nélkül, megvette az egyik a megfelelő szemüveget, és hagyja, hogy a tartalom egy laboratóriumi vizsgálat. Mit kellett volna jönnie ide fény - az informátor ellen lapunknak: "A tartalom származik virágok, amelyek nem őshonos itt, de a nő Spanyolországban." Vizsgálat a Saarbrücken ügyész kellett volna megerősítette ezt. Így számol szóvivője hatóságok: A 2013 tavaszától hozta "a vádlott tudatosan és szándékosan méz a részvények külföldi eredetű, mint egy igazi német méz nyári ruha és egy német erdei méz" a piacon. Mi az az ember, aki meg kell válaszolnia, mielőtt maga az ítélet, amely megígérte, hangos Ügyészség: hogy gyilkos. Mivel a felvásárlási árat a külföldi méz volt a "kevesebb, mint a német" úgy, hogy a haszonkulcs magasabb. Szemüvege jogsértő termék "nyári ruhát", így megjelent Wendelinushof. Oda értek életéről segítséget Schiffweiler. Ellenőrzések 2013 júniusában hozta ezt a fény, jelentések az ügyész. Egyéb üvegek szerepelt nyomozók Neunkircher Edeka szupermarketben Schneider biztonságos. Aztán, egy sikeres nyomozás augusztusban 2013: hamisítják erdei méz volt a nyomozó hatóság Harsch Hof (St. Wendel) a kezükben. Az egyik az, hogy a fogyasztó legalább megnyugtatni. A hamisított áruk volt veszélytelen azonban most a vádlottak méhészek a szükségességét St. Wendel felelős ország megsérti a Honey rendelet. Szerint az ügyész álljon csalás börtönbüntetést legfeljebb öt évig vagy pénzbüntetéssel büntetendő. "

Cím: Re:Hír-les
Írta: barger - 2016. Február 03. 10:40
Kitin, be tudnád linkelni az eredeti cikket idegen nyelven? Nem érteni teljesen német fordítás google.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2016. Február 03. 10:43
Eggyel alattam lindzzy tette fel! Csak beírtam a fordítóba.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Február 19. 16:06
Több mint 174 ezren igényeltek zöldítési támogatást tavaly

Bevezetésének első évében több mint 174 ezer magyar gazda mintegy 5 millió hektár után igényelte a zöldítési támogatást 2015-ben - közölte a KPMG könyvvizsgálati, adó- és üzleti tanácsadási szolgáltatásokat nyújtó vállalat.
Az 5 millió hektár után hektáronként nagyjából 80 euró zöldítési támogatást hívtak le az igénylők.
Cserháti Gábor, a KPMG magyarországi agrártámogatásokért felelős igazgatója a közleményben ismertette: az ellenőrzési eredmények jelenlegi feldolgozottsági szintjén elmondható, hogy a kért támogatás elenyésző része veszett csak el igénylési hiba miatt. Kitért arra: a friss szabályozás még kérelembeadás közben is módosuló részletei, valamint a gyarapodó helyszíni ellenőrzési szempontok nemcsak a gazdák, hanem az ellenőrzést végző Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára is komoly kihívást jelentettek. A hivatal ezért - főként a kapcsolódó helyszíni ellenőrzési munkák végrehajtására - országosan 60 új ellenőrt vett állományba.
Az KPMG igazgatója szerint a 2015-ös tanuló év után minden érintett rutinosabban vághat majd neki az új igénylési időszaknak, és a megszerzett tapasztalat sokat segíthet abban, hogy Magyarország 2016-ban is a lehető legnagyobb mértékben kihasználja a rendelkezésére bocsátott közvetlen támogatási keretösszeget
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Február 20. 10:10
Mikorfogják betiltani a nyári tarlóhántást? Az is felérne egy zöldítési programmal.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2016. Február 20. 13:42
Geddekas!

Szerintem ezért a dologért nagyon sok méhész sóhajtozik. Személy szerint már jobban örülnék néhány egész nyáron némi nektárt és virágport adó tarlónak, mint egy bomba akácnak. ;)

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Február 20. 16:45
2016. január 1-ével hatályba lépett az új, mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló kormányrendelet, amely lehetőséget biztosít a régi papír alapú dokumentumok helyett korszerű, elektronikus kártya alapú igazolványok kibocsátására, amelyek 5 évig lesznek hatályosak.

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés, az igazolvány kiadása, érvényesítése, módosítása, cseréje és bevonása továbbra is az ügyfél állandó lakóhelye szerint illetékes falugazdásznál kérelmezhető. Az őstermelői igazolvány kiállításával összefüggő hatósági feladatokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) továbbra is díjmentesen végzi.

A NAK az eljárással kapcsolatban a következőkre hívja fel tagjai figyelmét. Az új igazolványok kiállítása az őstermelői tevékenység jogfolytonosságának érdekében azon ügyfelek számára elengedhetetlen, akik 2013-ban váltottak ki őstermelői igazolványt, mert az ő igazolványuk 2015. december 31-én hatályát veszítette.  Mint a korábbi évekből is ismert, ezeknek az őstermelőknek 2016. március 20-ig kérelmezni kell az új igazolvány kiváltását, és rendelkezni kell az adóévre hatályos igazolvánnyal és értékesítési betétlappal ahhoz, hogy az őstermelői státuszuk ne sérüljön pl. biztosítottság, értékesítés tekintetében.

Továbbá kérjük, hogy 2016. év március 20-ig mindenképpen jelenjenek meg a falugazdászoknál azok az őstermelők is igazolvány érvényesítés céljából, akik 2016. évre hatályos igazolvánnyal rendelkeznek, - pl. kiváltás éve 2014. vagy 2015. év volt - de még nem rendelkeznek 2016. adóévre vonatkozó értékesítési betétlappal. A március 20-ig terjedő ügyintézési határidő betartása nagyon fontos azért, hogy az őstermelő igazolványa és a hozzá tartozó értékesítési betétlap a szabályoknak megfelelően jogfolytonosan, 2016. január 1-től biztosítsa a folyamatos őstermelői státuszt.

Azoknak az őstermelőknek, akiknek 2016. december 31-ig hatályos igazolványuk van, és rendelkeznek jelen adóévre a hozzá tartozó hatályos értékesítési betétlappal is, nem kell megjelenniük igazolvány cserére. Számukra az új őstermelői kormányrendelet lehetővé teszi, hogy meglévő igazolványukat 2016. év október 1. és december 31. közötti időszakban cseréljék le.

Tekintve, hogy március 20. közeli dátum, és jelentős a még érvényes igazolvánnyal nem rendelkező, korábban őstermelőként nyilvántartott ügyfelek száma, ezért kérjük, hogy a nyitva álló időpontban a várható torlódások elkerülése érdekében minél hamarabb keressék meg az állandó lakóhelyük szerint illetékes falugazdászt az ügyintézés céljából.
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2016. Február 20. 18:44
http://www.piacesprofit.hu/klimablog/a-mehek-jelentik-a-megoldast-a-kistermeloknek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2016. Február 21. 06:20
http://napitrend.blogspot.lu/2016/02/egy-gyogyszeresz-oszinte-vallomasa-tele.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Február 21. 07:07
A választási hajrában talán nem árt egy kis felüdülés.
A XII.Szekszárdi Tavaszváró Méhésznap-Szakmai Konferencia alatt egyesületünk ismét gyűjtötte a Dévai árváknak mézet!
Idén sokkal több mézadomány gyűlt össze, mint a megelőző években.
Szeretném veletek közölni, hogy a méz február 28-án  a Gyergyószentmiklósi Árvaházba fog kikerülni, Dr.Madarasi Ágnes jóvoltából.
Madarasi Ági személye is garancia arra, hogy az utolsó csepp méz is célba érjen!
A Tolna Megyei Méhész Egyesület nevében köszönöm szépen a méhészeknek!
Tavaly nyáron az erdélyi szakmai kirándulásunk keretében a Szovátai Gyermekotthonba vittünk mézet.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Február 22. 18:51
Megváltozott az OMME honlapon a hírekhez való hozzáférés.
Ezek szerint az OMME híreket csak regisztrált felhasználók olvashatják.
Ez eddíg nem így volt, vajon mi lehet az oka?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Február 22. 19:34
Nekem mükszik rendesen, de az is lehet, hogy már megjavult.  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Február 22. 19:51
Atya a honlap nekem is bejön, meg a nyitóoldal is.
Ha tovább lépsz az OMME hírek rovatba ott már regisztrációt kér s ez eddíg nem volt így, csak a hirdetésekhez kellett belépni.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Február 22. 20:19
Beregisztráltam, és így működik.
De ezt eddíg nem kellett.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Február 22. 20:21
Igazad van meg néztem én is,
Idézet
Ez a tartalom csak regisztrált felhasználók számára látható. Ha már regisztrál, jelentkezzen be, vagy regisztráljon.
Nekem is ezt dobta a gép.  :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Február 22. 20:25
Félnek!
A hekkerektől. :P
Választások lesznek.
Ennyi az egész.
Üdv:Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Február 22. 20:27
Lehet így próbálnak meg védekezni a " modern kori Hecker" támadások ellen.   :-X    :-\ 

Ui: látom Attila is erre gondolt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. Február 22. 20:41
Védekezésnek... hacker támadás ellen.. HÁT....  ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Február 24. 21:19
http://ktme.hu/elnok-jelolt-bross-peter/
http://ktme.hu/altalanos-elnokhelyettes-jelolt-dr-horvath-zsolt/
Íme az első jelöltek!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Február 25. 12:27
http://ktme.hu/2016/02/24/omme-valasztas-2016-jeloltjeink-bemutatkozasa/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Február 28. 10:09
Tájékoztató a növényvédelemről szóló 43/2010 (IV.23.) FVM rendelettel kapcsolatos türelmi időszakról

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ismételten jelezte az illetékesek felé a rendelet módosítása miatt fellépő gyakorlati nehézségeket, amelyekről egyeztetést kezdeményezett a Földművelésügyi Minisztériummal és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal.

A növényvédelemről szóló 43/2010 (IV.23.) FVM rendelet számos újdonságot vezet be, amelyről már korábban is beszámoltunk. Ezek közül komoly adminisztrációs terhet jelent a gazdálkodók számára, hogy az I. kategóriás növényvédő szerek felírásához szükséges szerződés adatait fel kell tölteni a NÉBIH honlapjára.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére létrejött egyeztetés eredményeképp a NÉBIH türelmi időszakot rendelt el, amelynek értelmében 2016. május 31-ig a hatóság eltekint a növényorvosi vényhez kapcsolódó szerződések adattartalmának elektronikus rögzítésétől.

Az állásfoglalás alapján a növényorvosi vény kiállítása mellé szerződéskötés kötelező, annak adattartalmát azonban 2016. május 31-ig nem kötelező megküldeni a NÉBIH felé. Jelenleg ennek a kötelezettségnek a NÉBIH által közzétett excel tábla segítségével tehetnek eleget a szakirányítók. Az adatok megküldésére tehát a lehetőség adott, de az 2016. május 31-ig nem kötelező.

Összegezve, szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a hatóság által elrendelt, 2016. május 31-ig türelmi időszak kizárólag az adatok feltöltésére vonatkozik. Az átmeneti időszak azonban a szerződések megkötését nem érinti, azokat kötelező megkötni, a növényorvosi vény kiállítását megelőzően
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Március 01. 11:44
http://mta.hu/tudomany_hirei/beporzo-meh-vadmeh-elelmiszer-temeles-termeshozam-ipbes-jelentes-106094
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2016. Március 01. 13:51
http://hvg.hu/plazs/20160301_Pusztulnak_a_mehek_milliok_elete_kerulhet_veszelybe#rss
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Március 01. 14:43
Az INDEX-ben is megjelent!
Nagyon elgondolkodtató a cikk, nekem egyből Bross Péter jutott eszembe, mert igenis kell a gondolkodásmód váltás (paradigmaváltás)!!

http://index.hu/tudomany/2016/03/01/szereti_a_kavet_akkor_kezdjen_aggodni_a_mehek_miatt/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Március 01. 20:59
QUQURIQ !!!

Azért arra emlékeztetlek kell benneteket, hogy Cserényi miért tett alá Bross Péternek ott ahol csak tudott!
Amikor a szaktanácsadói hálózat pályázatát kiírta Péter, a Cserényinek a fia is pályázott. Bross megmondta cserényinek, hogy etikátlan, Ő mint szakmai elnök, a fia közvetlen főnöke lenne.
A bíráló bizottság sem preferálta ezt az iparkodást!
Így maradt a gyűlölet...
Ezt hordozta Péter magával évekig...

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. Március 04. 00:48
TUDOMANY
EGÉSZSÉG
Gyomirtót találtak a legnépszerűbb német sörökben
 Bolcsó Dániel BOLCSÓ DÁNIEL
KÖVETÉS
2016.02.26. 12:15

Potenciálisan rákkeltő gyomirtót talált népszerű német sörökben egy kutatás. A müncheni Környezetvédelmi Intézet megvizsgálta azt a 14 német sörmárkákat, amelyekből a legtöbbet adtak el 2015 decemberében és 2016 januárjában Németországban, és megállapította, hogy a glifozát nevű anyag az összesben megtalálható.
000 742ZV
Fotó: Tobias Schwarz
Az intézet szerint a sörök alapanyagául szolgáló gabonával jutott be az anyag az italokba, mert Németországban rutinszerűen használják a mezőgazdaságban. A legtöbbet, literenként 29,74 mikrogrammot a Hasseröder nevű gyár sörében találták. A legalacsonyabb értéket a Bavarian Augustiner söreinél mérték, ezekben csak 0,46 mikrogramm volt. Viszont még ez a csekélynek tűnő mennyiség is több mint négyszerese annak a 0,1 mikrogrammnak, ami az ivóvízben a törvény szerint megengedett. (Bár ezek a főzdék nálunk pont kevésbé ismertek, magában a jelentésben bőven találni a magyar áruházak polcairól is ismerős márkákat.)
A Német Sörfőzők Szövetsége (BfR) ugyanakkor tagadta, hogy ezek az értékek bármilyen kárt okoznának az emberi szervezetben. A közleményük szerint még ha valóban ennyi glifozát is lenne a sörökben, akkor is napi ezer liter sört kéne meginnia valakinek, hogy bármi baja legyen a gyomirtótól. (A mi tippünk az, hogy magától a sörtől már napi 990 liternél is lennének gondjai az illetőnek.)
Valójában erősen megoszlanak a vélemények arról, hogy mennyire és milyen mértékben káros a glifozát az emberre:
2015-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimondta, hogy az anyag potenciálisan rákkeltő.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság viszont kimondta, hogy ez szerintünk igen valószínűtlen.
Egyes kutatók pedig azt mondták ki, hogy az európai hatóság konklúziója "tudományosan elfogadhatatlan".
Lassan pedig dűlőre kell jutnia a hatóságoknak, mert a gyomirtót áruló Monsanto európai licensze idén nyáron lejár, és az Európai Bizottságnak el kell majd döntenie, hogy meghosszabbítja-e. Addig is, ha az emberi szervezetre nem is, a sörfőző szervezetekre könnyen lehet nagyon káros hatása az ügynek.

Vigyázzatok a sörrel,de mindenképpen a Monsanto termékkel.
Katasztrófális az egészségúgyi helyzetünk.

Csányi Antal
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. Március 04. 01:22
Az indexen találtam.
Travelo Inda Otthontérkép
3 °C
12 °C
TUDOMÁNY
Szereti a kávét? Akkor kezdjen aggódni a méhek miatt!
INDEX
2016.03.01. 11:37

Alma, áfonya, hagyma, káposzta, karfiol, kakaóbab, kávé, körte, mandula, mustár, napraforgó, repce, retek, sárgarépa, takarmánylucerna, uborka – ez mind megcsappanhat a boltok polcain, ha tovább folytatódik a méhek tömeges pusztulása. Mindez a Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform (IPBES) első átfogó beporzójelentéséből derül ki, amelyben az MTA Ökológiai Kutatóközpont is közreműködött.
Az is olvasható a jelentésben, hogy ha a mennyiséget nézzük, az emberiség élelmének 30-35 százaléka az állati beporzás sikerességétől függ. Ha a növényi alapanyagok sokféleségére, az élelmiszerek minőségére gondolunk, akkor ez az arány még jóval magasabb – írja az mta.hu.
000 DV929950
Fotó: Frank Rumpenhorst
Ha a jelenlegi mértékben csökkenne tovább a beporzók száma, a legvalószínűbb következmény az lenne, hogy az élelmiszerboltok zöldség-gyümölcs részlegeinek kínálata sok helyen a felére csökkenne, emiatt pedig nőne az alultápláltság kockázata. A jelentés arra is emlékeztet, hogy az olyan növények, mint a kávé vagy a kakaó, kiemelten fontos bevételi forrást jelentenek több fejlődő országban.
Csak vadméhekből 20 ezer fajt tart nyilván a tudomány. A méheken kívül sok lepkefaj, darázs, legyek, egyéb rovarok, denevérfélék és madarak vesznek részt a beporzásban. Az IPBES összegzése szerint a világ éves élelmiszertermeléséből 235-577 milliárd dollárra rúg az a mennyiség, amely közvetlenül a beporzóktól függ.
A jelentés szerint a megoldás egyértelműen a mezőgazdaság fenntarthatóbbá tétele. A konkrét javaslataik:
A termőföldeken létesítsenek vadvirágokkal borított sávokat.
A termelők egész tájakra kiterjedően biztosítsák vagy növeljék a beporzók élőhelyeinek változatosságát, ebben használják fel a mozaikos jellegű élőhelyeket kialakító, hagyományos mezőgazdálkodási módszereket.
Csökkentsék a növényvédőszer-használatot: keressenek vegyszermentes módszereket a károk elhárítására, új technológiákkal csökkentsék a vegyszerek szóródását.
Javítsák a méhtartás körülményeit. Ide értendő a kórokozók elleni fellépés és a méhkereskedelem és -tartás hatékonyabb, jobb szabályozása.
A kihalással fenyegetett beporzó fajok száma folyamatosan növekszik, és emögött számos esetben az emberi tevékenység, főleg a földhasználat változása, az intenzív mezőgazdasági eljárások és a növényvédő szerek alkalmazása áll. A jelenségről a méhek kapcsán korábban részletesebben is írtunk, a magyarázó cikkünket ide kattintva olvashatja:
Gyilkos kór tizedeli a méheket
Gyilkos kór tizedeli a méheket
Az IPBES a klímaváltozás problémájával foglalkozó, szintén ENSZ-hátterű szervezet, az IPCC mintájára jött létre 2012-ben. A 124 ENSZ-tagállam alapította testület célja a Föld ökológiai állapotának felmérése és az ökoszisztémák katasztrofális romlásának megállítása. Ennek az első konkrét eredménye a több száz kutató mértékadó eredményeit összegző, két év alatt megszerkesztett jelentés.

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. Március 04. 01:47
Nagy a gond a probléma!
Az OMME-nak nem kellene felvenni a kapcsolatot az MTA ökológiai kutatóközponttal?
Talán segíthetnénk a munkájukat.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 04. 20:49
Élelmiszer-ellátásunk erősen függ a rovaroktól

A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányközi platform (IPBES) elfogadta első tematikus értékelését a pollinátorokról, azaz a beporzó állatokról, a pollinációról – a beporzásról –, illetve az élelmiszertermelésről. Történelmi eseménynek nevezte Zakri Abdul Hamid, az IPBES elnöke, a maláj miniszterelnök főtanácsadója, hogy a testület megalakulása óta elsőként elfogadott egy olyan dokumentumot, amely jelentősen meghatározza életünket, mindenki számára közérdekű és fontos üzenetet hordoz.
Magyarország a kezdetektől aktív szerepet vállal az IPBES munkájában. Számos tudományos szakértő és államigazgatási szakember dolgozik azon, miképpen lehetne olyan fontos kérdésekre választ adni, hogy a természeti javak, az ökoszisztémák funkciói és szolgáltatásai hogyan válnak a javunkra; a tiszta víznek, az egészséges környezetnek, a jó levegőnek, a biodiverzitás és természet értékeinek – mint például a beporzást segítő állatoknak, az ún. pollinátoroknak – mi is lehet a „haszna”.
A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányközi platform február 22-28. között tartotta 4. plenáris ülését Kuala Lumpurban, melyen Magyarországot a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont képviselt.
Az ENSZ keretein belül létrejött platform 2012. áprilisban alakult meg azzal a céllal, hogy erősítse a tudomány és a szakpolitikai döntéshozatal közötti kapcsolatot a biológiai sokféleség, az ökoszisztéma-szolgáltatások megőrzése és fenntartható használata érdekében.
A Platform munkája, hogy 2020 előtt feltárja azokat a legalapvetőbb tényeket, ismereteket, és feltehetően előrevetítse az újabb tennivalókat, amelyeket a biológiai sokféleség megőrzésének 2020-ig történő stratégiája uniós és világszinten meghatároz.
A február 26-án elfogadott dokumentum felhívja a figyelmet arra, hogy a világ vadon élő virágos növényeinek közel 90 %-a a beporzást végző állatoktól, a világ élelmiszerellátását biztosító növényállomány léte 35 %-ban pedig a rovarok pollinációs tevékenységétől függ. A beporzó fajok nagy része vadon élő, több mint 20 ezer faj, méhek, légyfélék, nappali és éjjeli lepkék, darazsak, bogarak, madarak, denevérek. Az IUCN (Világ Természetvédelmi Szervezete) szerint a vadonélő méh és lepkefélék jelentős veszélyeknek vannak kitéve. Kiemelt szerepük van a házi méheknek is, amelyek pollinációs szerepük mellett jelentős megélhetést is adnak az emberek számára. A beporzó állatok sokoldalú hasznot biztosítanak az emberiségnek, szerepük van a különféle orvosságok, a bioenergia, és az ipari alapanyagok előállításában, de fontosságuk a művészetben, a vallási rituálékban, a hagyományokban, a pihenésben és az oktatásban is megjelenik. A dokumentum felhívja ugyanakkor arra is a figyelmet, hogy a pollinátorok elterjedése, diverzitása és egészsége jelentős veszélyeknek van kitéve, mint például a túlzott peszticid-használat, a környezetszennyezés, a klímaváltozás, az inváziós fajok jelenléte, a patogén szervezetek elterjedése, a területhasználat változása. Az üzenet 22 pontban fogalmazza meg a döntéshozóknak szóló fontosabb ismereteket, ténymegállapításokat, annak a több száz oldalas dokumentumnak a tartalma alapján, ami a világ legrangosabb műhelyeinek tudományos kutatási eredményeit foglalja össze.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. Március 08. 05:39
A mai reggeli Hajnaltáj magazin a Kossuth Rádióban érdekes volt.. Egy a baj, ez nem fő műsoridőben hangzik el..
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. Március 08. 05:40
Hoppá! Természetesen az OMME elnök is nyilatkozik!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. Március 08. 05:46
Bocsánat a szakadozott írásért. Elnökünk véleménye: Legyünk minél többen. Jöjjenek minél többen, tanulják meg a méhészkedést. Nem vagyunk elegen, na!!! A napközben magazinban is lesz méhész téma. Az legalább főműsoridő.

Üdv: Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. Március 08. 06:09
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2016-03-08 itt meg tudjátok hallgatni

Üdv:Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Március 08. 06:58
05:37- től a méhészettel foglalkoznak.

Itt beszél a legdrágább elnökünk a programjáról.
Én úgy hallom, hogy azt mondja el a sajátos szóhasználatával, amit Bross Péter elsőként említett meg a kaposvári előadásán. Bross előadása után, rögtön azt nyilatkozták sokan, a jelenleg is még pozícióban lévők " Bross ki akarja szorítani a fiatal kezdő méhészeket a programból".  Én akkor is azt mondtam hogy Péter nem erről beszélt, és felesleges teljesen elferdíteni mondanivalójának lényegét.
Végezetül:
Szerintem a jelenlegi vezetésnek egyáltalán nincs és nem volt programja a méhészek javára. Egy programjuk van, és volt, az meg a túlélés, valahogy bírjuk ki a ciklus végéig.
Nem hiszem hogy mindenki ilyen a jelenlegi vezetésben, de ha mindenki azt nyilatkozza, hogy egy csapatban vagyunk, mindenki egytől egyig nagyon jól teljesít, akkor be kell látnom hogy kimondatlanul is azt sugallják, hogy csak együtt tudnának létezni. Akkor ebből azt lehet következtetni hogy együtt is szeretnének MENNI!  ::)
Dehát menni szeretnének láthatjuk. Segítsünk nekik!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 08. 09:12
Aki még nem újította meg ŐSTERMELŐI igazolványát, Márc 20. tehet eleget. Ne feledjétek :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 08. 13:17
Felhívta a figyelmemet a falugazdász, hogy Október 1-től lehet igényelni a plasztikkártyát, ami helyettesíti a jelenleg érvényben lévő igazolványt! Ennek határideje Dec vége.
Egy csomó kérdést tett fel méhészti tevékenységemmel kapcsolatban, a "mismásolók" kiszűrése végett!
Aki gyanús, retorzióra is számíthat!
Annyit mondott szúrópróba szerűen fognak "házalni" az arra illetékesek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2016. Március 08. 13:59
Én is meghallgattam. Azt mondta elnökünk a kezdő méhészekre, jöjjenek, tanuljanak, de feltételeket kell szabni a támogatáshoz. Hasonlót mondott Bross is emlékeim szerint.
Elnökünk beszéde után, azért volt még érdekes riport!
Például Békési László HáGK szaktanácsadó arról beszélt, hogy a csávázószer hatóanyaga 90%-ban megmarad a talajban, aminek következtében rovar evő madár fajok pusztultak ki egyes országokban!
Továbbá azt is megemlítették még, hogy az elmúlt 50 évben 300%-al nőtt a beporzandó terület!
Beszéltek arról, csökkenteni kell a mezőgazdaságban a vegyszerezést. Nem monokultúrákat kell ültetni, hanem adott terülten több növényt!
Ez azért nem biztos, hogy nekünk jó!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Március 10. 21:24
QUQURIQ !!!

Már régen bontogattam a szárnyaimat, így gondoltam teszek egy nagyobb kőrt!
Mint Ti is ismeritek a mondókát...Debrecenbe kéne menni...nos elmentem...
Csak úgy szerényen beültem egy méhészeti előadásra, ahol Kollár Imrét (IB)- tagot szapulták igen nagy vehemenciával...Király, ... is volt közöttük...meg a Király királypártja is!

A kiránduló Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Március 10. 21:30
Az öreg oroszlán még nem fogatlan oroszlán, de elege van a királyokból.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Március 10. 21:31
QUQURIQ !!!

Imre bácsi meg lehet, hogy velünk ünnepel?

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Március 10. 22:29
ZUHAN A MÉHEK ÁRA, AHOGY ZUHAN A FELVÁSÁRLÁSI ÁR.

Van aki százszámra kínálja a méhcsaládokat, mert semmi reménye arra, hogy a nagy állományával nyereségesen tudjon méhészkedni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Március 11. 22:27
http://hargitanepe.eu/beszelgetes-bross-peter-mehesz-szakemberrel-a-meheszet-szaklap-szerkesztojevel-fel-kellene-ebredni-a-sult-galambot-hiaba
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Március 11. 22:32
QUQURIQ !!!

Aki figyelmesen végig olvassa, hamar rájön, hogy Bross Péter mellé Mészáros László kisinasnak elmehetne...
"A jó pap is holtig tanul"...
Igaz elnök Úr?

A Kiskaks!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Torpedo - 2016. Március 11. 23:30
QUQURIQ !!!

Aki figyelmesen végig olvassa, hamar rájön, hogy Bross Péter mellé Mészáros László kisinasnak elmehetne...
"A jó pap is holtig tanul"...
Igaz elnök Úr?

A Kiskaks!

Ez így igaz... aki figyelmesen elolvassa az már tudja is, hogy

"Tudatosítani kell a magyar méhészekben, hogy az ő mézük csak árkövető lehet..."  :'(
"Hogy tudást nem lehet venni..." ?  csak ha árulják...



Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Március 12. 06:45
http://www.origo.hu/tudomany/elovilag/20160311-otvenhetfele-rovarirto-szert-mutattak-ki-mehek-szervezeteben.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Március 15. 21:47
QUQURIQ !!!

Ilyen még nem volt az OMME történelmében, ha az összeférhetetlenek közül egy is bele kerül az új vezetésbe!
Ősszel, új választás az összeférhetetlen, ek, kedvéért!
EZÉRT TUDATOSÍTANI KELL A TAGSÁGGAL, HOGY AZ ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG, összeférhetetlen az OMME demokratikus elveivel, és a törvénnyel.

Kikre ne tegyetek "X" et?
Dr. Mészáros László
Fekete József
Tóth Péter
Lászlóffy Zsolt
Egyed Árpád
Dr. Cserényi Pétert se hagyjuk ki a listáról!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Március 15. 22:40
QUQURIQ !!!

Ilyen még nem volt az OMME történelmében, ha az összeférhetetlenek közül egy is bele kerül az új vezetésbe!
Ősszel, új választás az összeférhetetlen, ek, kedvéért!
EZÉRT TUDATOSÍTANI KELL A TAGSÁGGAL, HOGY AZ ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG, összeférhetetlen az OMME demokratikus elveivel, és a törvénnyel.

Kikre ne tegyetek "X" et?
Dr. Mészáros László
Fekete József
Tóth Péter
Lászlóffy Zsolt
Egyed Árpád
Dr. Cserényi Pétert se hagyjuk ki a listáról!

Kiskakas
Ki kell egészítenem, mert még a Győr Moson Sopron megyei szaktanácsadó is csatasorba állt az OMME elnökségi tagsági pozícióért, aki méhanyanevelőként is rendszeresen hasítgat a Nemzeti Programos tortából.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Március 16. 15:15
Rólunk szól, de nagyon langyos, tehát nem értünk szól.

http://www.mediaklikk.hu/video/magyar-gazda-2016-03-14-i-adas-6/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 17. 09:31
Elkészült a 2016-2019-re vonatkozó Magyar Méhészeti Nemzeti Program

A földművelésügyi miniszter által felkért és kinevezett szakértőkből, továbbá a program végrehajtásában résztvevő szervezetek képviselőiből álló bizottság a közvetlen termelői jelzések, valamint a szakmai szervezet javaslatainak figyelembevételével összeállította az új méhészeti nemzeti programot.

Az ágazat célkitűzései a minőségi változások felé mutatnak. A fejlesztési igények középpontjában egyre inkább a költséghatékony termeléshez szükséges eszközök és az ehhez kapcsolódó élelmiszerbiztonsági követelményeknek való megfelelés áll. Az új belföldi és export piacok megnyerése csak a feldolgozottsági szint javításával, valamint a szavatoltsági és nyomon követhetőségi igények kiszolgálásával valósulhat meg.

Erre tekintettel az új programidőszakban is kiemelten kezeljük azokat a jogcímeket, amelyek a minőségi elmozdulás irányába mutatnak. Így a figyelem az elméleti ismeretterjesztés, a korszerű élelmiszerbiztonsági feltételeknek megfelelő mézkinyerési és kiszerelési eszközök, a méhek kártevői és kórokozói elleni engedélyezett védekezési módok, a hatékony vándorláshoz, s ez által az irányított megporzáshoz, magasabb jövedelemtermelő képességhez szükséges eszközök biztosítása, a minőségi genetikai alapokkal rendelkező szaporító anyag használat, a kutatás-fejlesztés, a piacmonitoring és termékfejlesztés területeire irányul.

A méhészeti intézkedéseknek minden esetben illeszkedniük kell a mezőgazdasági, erdészeti, vidékfejlesztési előírásokhoz, így figyelembe kell venniük a biodiverzitásra irányuló elvárásokat, a szántóföldi növénytermesztés és a kertészet minél szélesebb körű megporzásra való igényét, valamint a méz és egyéb méhészeti termékeknek a rövid ellátási láncban (REL) és a falusi turizmusban (mézutak) való megjelenését is. Ez az a kapocs, amely biztosítja, biztosíthatja az adott méhészeti intézkedéseken keresztül az ágazati fejlődést, a minőségi igények, elvárások teljesülését.

A Magyar Méhészeti Nemzeti Programot az Európai Bizottsághoz 2016. március 15-ig elfogadásra kell felterjeszteni. A jogcímeken belüli részletezést, módosításait, új elemeit az uniós elfogadást követően majd az új végrehajtási rendelet tartalmazza majd, amelynek júniusra kell elkészülnie.

A kérelmezők támogatásra való jogosultsága csak azon intézkedések esetén áll fenn, amelyeket a jóváhagyott Nemzeti Program tartalmaz, és a tárgyév augusztus 1-jétől a tárgyévet követő július 31-ig kerülnek megvalósításra. Valamennyi intézkedés esetén a támogatási igényt költségszámlákkal kell alátámasztani.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 18. 08:49
Május 20. a méhek világnapja lehet

Május 20. a méhek világnapjává nyilvánításáról írt alá közös nyilatkozatot a szlovéniai Celjében Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Szlovénia a Szlovén Méhészeti Szövetség kezdeményezésére javasolni fogja az Egyesült Nemzetek Szervezete felé, hogy nyilvánítsák a Méhek Világnapjává ezt a napot.
A Méhek Világnapja kezdeményezés lehetőséget teremt a méhészet fenntartható fejlesztésére, valamint más ágazatok, úgymint a mezőgazdaság, az ipar, a turizmus fejlesztéséhez és népszerűsítéséhez.
A mezőgazdaságért felelős szakterületek miniszterei kerekasztal beszélgetés keretében vitatták meg a kezdeményezés célkitűzéseit. Egyetértettek abban, hogy kiemelkedő fontossággal bír a nyilvánosság figyelmének felkeltése a méhek védelmének fontosságára, valamint a méhek és egyéb megporzók élelmezésbiztonságban betöltött globális szerepére. Nagy István a magyar mezőgazdasági kormányzat nevében támogatásáról biztosította a szlovén kormányzatot. A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy a méhészeti ágazat belső problémáinak megoldását is segítő, de azon túlmutató: a fenntartható mezőgazdaságot, erdészetet, környezetvédelmet, élelmezés- és élelmiszer-biztonságot szem előtt tartó kezdeményezésről van szó. Aláhúzta, a Méhek Világnapja elképzelés megvalósítása kiemelt célkitűzés.
A kerekasztal beszélgetés résztvevői egy közös nyilatkozat révén kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás hatására a méhek egyre inkább veszélyeztetettek.
A nyilatkozat aláírói egyetértettek abban, hogy a nemzetközi együttműködés hozzájárulhat a méhekről történő közös gondoskodás erősítéséhez, illetve jobb eredmények eléréséhez a méhek védelmében és a méhészeti szektor fejlesztésében.
Ugyanakkor egyetértettek abban is, hogy a közös erőfeszítések jelentős mértékben segítenék elő a Fenntartható Fejlődési Célok elérését, nevesítve az éhezés elleni küzdelmet, az élelmiszerbiztonságot, és a táplálkozás javítását, azáltal, hogy támogatja a fenntartható mezőgazdaságot, védelmezi a korlátozott természeti erőforrásokat, valamint megakadályozza a biológiai sokszínűség csökkenését.
Nagy István a 39. Apislovenia méhészeti kiállítást is megtekintette.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 20. 16:34
Március 21-én még lesz lehetőség az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézésre


A hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, 2016. január 1-től hatályos igazolvány kiváltásának, illetve a még hatályos igazolványok 2016. január 1. napjára visszamenőleges érvényesítésének határideje (2016. március 20.) vasárnapra esik. Ezért 2016. március 21-én (hétfőn) még lesz lehetőség ilyen jellegű ügyintézésre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászainál.

A korábbi években megszokottak szerint az őstermelők a jogfolytonosság megőrzése mellett 2016. március 20-ig válthatják ki új őstermelői igazolványukat, illetve érvényesíthetik hatályos igazolványukat. Mivel ebben az évben a határidő vasárnapra esik, az őstermelők 2016. március 21-én, hétfőn még kiválhatják vagy érvényesíthetik igazolványukat. A Kamara felhívja azonban az érintettek figyelmét, hogy ezen a napon valószínűleg már csak azoknak lesz lehetősége az ügyintézésre, akik előre egyeztetett időponttal rendelkeznek.

A Kamara ezért arra kéri az őstermelőket, hogy akik még nem tették meg, azok minél hamarabb keressék meg falugazdászukat. A falugazdász-irodák többsége 2016. március 19-én (szombaton) is nyitva tart. A falugazdászok elérhetőségei megtalálhatók a Kamara honlapján.

Azok az őstermelők, akik 2014-ben vagy 2015-ben váltották ki igazolványukat, így az még hatályos, és emellett rendelkeznek erre az adóévre érvényes értékesítési betétlappal is, nem kell kicserélniük igazolványukat. Számukra az új őstermelői kormányrendelet lehetővé teszi, hogy a meglévő igazolványukat 2016. október 1. és december 31. közötti időszakban cseréljék le. Erre való tekintettel kérjük, hogy akinek nem a jogvesztő, 2016. március 21. napján lejáró határidő miatt szükséges az ügyintézés, azok lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket.

Az ügyintézés meggyorsítása érdekében a Kamara közzétett a honlapján egy előre kitölthető táblázatot, amelyben az őstermelők rögzíthetik a saját, illetve a használatukban lévő földterületek adatait. Ennek a táblázatnak kitöltése valamennyi őstermelő számára javasolt, de kifejezetten azoknak, akik több földterületen, illetve helyrajzi számon folytatnak őstermelői tevékenységet.

(NAK)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 21. 11:44
http://hargitanepe.eu/beszelgetes-bross-peter-mehesz-szakemberrel-a-meheszet-szaklap-szerkesztojevel-fel-kellene-ebredni-a-sult-galambot-hiaba-varjuk/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 24. 18:44
A méhek által előállított anyagokkal való gyógyítás ősi eredetű, hiszen a méhek minden terméke gyógyhatással bír: a méz, a propolisz, a méhpempő, a méhkenyér de még a méhméreg is.
Rendszeres fogyasztásuk nagyban hozzájárulhat az egészségünk megőrzéséhez. Az apiterápia a méhészeti termékeket rendkívül széles körben használja, így nem csak belsőleg (pasztillák, tabletták, esszenciák, oldatok formájában) alkalmazza, hanem megtalálhatóak kenőcsökben, krémekben is, melyeket külsőleg kozmetikai célra, valamint mozgásszervi panaszokra, sportsérülések enyhítésére is alkalmazhatunk.

Apiterápiás termékek a www.puregold.hu webáruházban
A méhek által előállított anyagokkal való gyógyítás ősi eredetű, hiszen a méhek minden terméke gyógyhatással bír: a méz, a méhpempő, de még a méhméreg is.
PUREGOLD.HU
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Március 24. 20:08
QUQURIQ !!!

Cserényi szerint az Apiterápia kuruzslás...???
Igaz, hogy több ezer éves megfigyeléseken alapszik, de Cserényinek ez nem lényeg!
Ő csak a neonikotinoidok gyógyhatásában bízik,,, amivel örökre mentesíthetjük méheinket a földi gyötrődéstől...

Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2016. Március 29. 17:25
http://hvg.hu/gazdasag/20160329_nagy_cukordragulas_cukor_elelmiszer_elelmiszerar
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Március 29. 17:45
Vigyázat! Kamu hír. Folyamatos túltermelési válság van. Cél az árfelhajtás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 31. 08:52
Mintegy kétszázezer őstermelőnek adott ki vagy érvényesített igazolványt a NAK

NAK - 2016. március 25. péntek
Ez év január 1. és március 21. között valamivel több, mint 200 ezer őstermelő részére adott ki vagy érvényesített a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 158 ezer őstermelői igazolványt - mondta a NAK elnökségi szóvivője csütörtökön, Budapesten sajtótájékoztatón.

Süle Katalin hozzátette: az őstermelők és a kiadott igazolványok száma közötti különbség a közös őstermelői igazolványokból adódik. Emlékeztetett: az igazolványok cseréjére kormányrendelet kötelezte a NAK-ot, amely előírta, hogy a papíralapú igazolványt kártyára kell cserélni. Az idei számok mintegy 7-8 százalékkal maradnak el a 2013-astól, vagyis mintegy 17 000-rel kevesebb őstermelő kereste fel a falugazdászokat, mint három éve. Ez egyértelműen a gazdaság fehéredésének a jele - mondta az elnökségi szóvivő.



Süle Katalin hangsúlyozta: a rendszer átalakítása a jogkövető őstermelők számára nem hátrányt, hanem egyértelműen előnyt jelent. Nem a valódi gazdálkodók vegzálása a cél, hanem a csalók kiszűrése - mondta. Kifejtette, azok az őstermelők, akik új igazolványt kaptak, legkésőbb ez év július 31-ig kapják kézhez a kártya alapú őstermelő igazolványukat. A tervek szerint az első kártyák ennél időpontnál korábban, már júniusban eljuthatnak az igénylőkhöz.

Az elnökségi szóvivő beszélt az egységes támogatási kérelem beadásának kamarai támogatásáról is, mivel a kérelem benyújtási határideje április elején kezdődik. Annak érdekében, hogy ez minél zökkenőmentesebben valósulhasson meg, a tavalyihoz képest egyszerűsödik a kérelem benyújtása. A kérelmek beadását a NAK egy, a témáról szóló kézikönyv kiadásával is segíti. A kiadvány mintegy 50 ezer példányban készül, és már áprilisban elérhető lesz a Kamara honlapján elektronikusan, a falugazdász irodákban pedig nyomtatott formában.

Süle Katalin jelezte, folyik az országos jégeső elhárító rendszert kiépítésének előkészítése. A teljes rendszer az előzetes becslések szerint mintegy 1,5 milliárd forintos forrást igényel. Az elnökségi szóvivő idézte azt az adatot, miszerint 2014-ben egy forint ráfordítással 32 forint termelési értéket sikerült megmenteni a Baranya, Somogy és Tolna megyében már működő jégeső elhárító rendszer segítségével. A NEFELA Dél-magyarországi Jégeső elhárítási Egyesülés költségvetése ugyanis 154 millió forint volt, ezzel szemben csak a mezőgazdasági kultúrákban a kármentés közel 5 milliárd forintot tett ki.


A sajtótájékoztatón közölték: Győrffy Balázs, a NAK elnöke levélben fordult Jean-Paul Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, amelyben arra kérte, hogy az Európai Unió Oroszországgal szemben 2014 óta érvényben lévő embargóját szüntesse meg. A NAK elnöke jelezte: az Eurostat adatai szerint Magyarországon az orosz embargó bevezetése óta 2,5 milliárd euróról (mintegy 750 milliárd forintról) 1,5 milliárd euróra (mintegy 450 milliárd forintra) csökkent az Oroszországba irányuló közvetlen magyar export. Magyarország számára ennél is jelentősebb azonban az a közvetett kár, amit az európai unió belső piacain ragadt, elsősorban tej, tejtermék, sertéshús, baromfihús, zöldség, gyümölcs árufelesleg okoz. Győrffy Balázs levelében felhívta a bizottság elnökének figyelmét arra, hogy a magyar tejtermelők és sertéstartók szinte kilátástalan helyzetbe kerültek.

Süle Katalin elmondta, mivel az élelmiszeripari nagyvállalatok támogatása uniós forrásból nem lehetséges, a NAK és az Élelmiszer Feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) azt javasolják a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, hogy különítsen el kormányzati támogatást számukra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Március 31. 10:37
Vártam, hogy valaki felkapja a fejét egy friss hír hallatán. Már egy napja fent van a Méhész Fórumon az a döntéshozói és a méhész-érdekvédelmi együttműködés eredményeként megszületett pályázati lehetőségre való figyelemfelhívás, mely a méhészeti ágazat szempontjából komoly jelentőségű. Az OMME vezetése sikerrel elérte azt, hogy az EMVA keretében is jussanak pályázati pénzek az ágazatba:

Idézetet írta: Aurelius
Kedves Méhésztársak!


Aki nagyobb méhészeti beruházást tervez, annak szíves figyelmébe ajánlom az alábbi EMVA-ból pályázható "lehetőséget."

A felhívással kapcsolatos további információ az alábbi linkeken érhető el:

http://www.nak.hu/hu/tamogatasok/3784-m ... felhivasok.

A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek
3.1.1. Önállóan támogatható tevékenységek
A Felhívás keretében a következő tevékenységek támogathatóak önállóan az alábbi célterületi bontásban:
3 Amennyiben az értékelés során figyelembe vett kapcsolódó vállalkozás külföldi cég, annak gazdálkodási adatait a magyar számviteli szabályozás alapján közelítő megfeleltetéssel kell meghatározni, amelyet Magyarországon bejegyzett könyvvizsgáló nyilatkozatával szükséges alátámasztani, amely tartalmazza, hogy a gazdálkodási adatok milyen számítási módszerrel kerültek kiszámításra és az hogyan felel meg a hazai szabályozásnak.
7
A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.
1. Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.
Támogatható tevékenységek:
a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (szellőztetés és hűtés-fűtés technológiájának kiépítése, telepi takarmánykeverőkhöz takarmánytároló technológia kialakítása, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, tojásgyűjtés, tojásosztályozás és tojáskeltetés technológiájának kialakítása és fejlesztése)
b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (istálló-,  :taps mézház :taps -, tojás válogató és keltető épület-, szociális helyiség építése, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése, termény, illetve takarmány tárolását szolgáló építmények kialakítása,  :taps méhészeti eszközök és berendezések tárolására és használatára, valamint a megtermelt méz az eszközöktől külön légtérben történő, biztonságos tárolására alkalmas épületek kialakítása, a méhcsaládok teleltetésére alkalmas teleprész kialakítása) :taps

_________________
Üdvözlettel: Aurelius

Pályázzanak méhésztársak, mert ez a lehetőség kihagyhatatlan. Aztán a választás során döntsék el, hogy mit tartanak valódi érdekképviseleti munkának. Én a magam részéről köszönöm az érdekképviseleti szervezetünk vezetőségének és a kormányzati oldalnak, hogy ily módon, vállvetve szeretnék ily módon is "helyzetbe hozni" az ágazatot...

Ja, és ez a hír már az OMME honlapra is felkerült...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2016. Március 31. 10:52
"Pályázzanak méhésztársak" "Én a magam részéről köszönöm az érdekképviseleti szervezetünk "
mióta vagy te az OMME tagja?

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Március 31. 13:12
Tetűirtó Tomopapa felfedezte a spanyol viaszt. Ez a fajta pályázat már régóta létezik. Már Bross idejében is működött. Akinek szüksége és lehetősége volt, ki is használja mindig.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2016. Március 31. 16:48
Vártam, hogy valaki felkapja a fejét egy friss hír hallatán. Már egy napja fent van a Méhész Fórumon az a döntéshozói és a méhész-érdekvédelmi együttműködés eredményeként megszületett pályázati lehetőségre való figyelemfelhívás, mely a méhészeti ágazat szempontjából komoly jelentőségű. Az OMME vezetése sikerrel elérte azt, hogy az EMVA keretében is jussanak pályázati pénzek az ágazatba:

Idézetet írta: Aurelius
Kedves Méhésztársak!


Aki nagyobb méhészeti beruházást tervez, annak szíves figyelmébe ajánlom az alábbi EMVA-ból pályázható "lehetőséget."

A felhívással kapcsolatos további információ az alábbi linkeken érhető el:

http://www.nak.hu/hu/tamogatasok/3784-m ... felhivasok.

A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek
3.1.1. Önállóan támogatható tevékenységek
A Felhívás keretében a következő tevékenységek támogathatóak önállóan az alábbi célterületi bontásban:
3 Amennyiben az értékelés során figyelembe vett kapcsolódó vállalkozás külföldi cég, annak gazdálkodási adatait a magyar számviteli szabályozás alapján közelítő megfeleltetéssel kell meghatározni, amelyet Magyarországon bejegyzett könyvvizsgáló nyilatkozatával szükséges alátámasztani, amely tartalmazza, hogy a gazdálkodási adatok milyen számítási módszerrel kerültek kiszámításra és az hogyan felel meg a hazai szabályozásnak.
7
A) A versenyképesség javítása érdekében építéssel járó technológiák, valamint az állattartáshoz szükséges gépek beszerzésének támogatása.
1. Építéssel járó állattartási technológia kialakítása.
Támogatható tevékenységek:
a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (szellőztetés és hűtés-fűtés technológiájának kiépítése, telepi takarmánykeverőkhöz takarmánytároló technológia kialakítása, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, tojásgyűjtés, tojásosztályozás és tojáskeltetés technológiájának kialakítása és fejlesztése)
b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (istálló-,  :taps mézház :taps -, tojás válogató és keltető épület-, szociális helyiség építése, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése, termény, illetve takarmány tárolását szolgáló építmények kialakítása,  :taps méhészeti eszközök és berendezések tárolására és használatára, valamint a megtermelt méz az eszközöktől külön légtérben történő, biztonságos tárolására alkalmas épületek kialakítása, a méhcsaládok teleltetésére alkalmas teleprész kialakítása) :taps

_________________
Üdvözlettel: Aurelius

Pályázzanak méhésztársak, mert ez a lehetőség kihagyhatatlan. Aztán a választás során döntsék el, hogy mit tartanak valódi érdekképviseleti munkának. Én a magam részéről köszönöm az érdekképviseleti szervezetünk vezetőségének és a kormányzati oldalnak, hogy ily módon, vállvetve szeretnék ily módon is "helyzetbe hozni" az ágazatot...

Ja, és ez a hír már az OMME honlapra is felkerült...

Ez a lehetőség régóta adott. Több OV tag is pályázott már sikerrel. Más OMME tagok is pályáztak már. A pályázatok forrása ugyanis nem az OMME, hanem az MVH. Az MVH hálistennek az OMMÉ-től független szervezet. Ha bárki megkérdezte a saját falugazdászát, akkor az minden cécó nélkül elmondott mindeféle lehetőséget. Az MVH irodák is teljeskörű tájékoztatást adtak. Mindenkinek, nem csak OMME tagoknak. És nem csak annyit tettek, hogy bekopiztak valamit, hanem érdemi segítséget kaptak. Ugyanezt barátom megkérdezte a szaktanácsadótól, az egy hónap alatt sem válaszolt.

A pályázatnál nem a beleugrást, hanem inkább a körültekintést javasolom. Van olyan pályázat, ami az üzemméret jelentős emelésével kell járjon, ami méhállomány növelést eredményez...

Az OMME vezetése nem érte el az EMVA méhészek részére történő megnyitását. Cserényi barátja a mézkiszerelő Klenáncz József. (Ő a mézkiszerelők egyesületének volt elnöke, akivel Cserényi a jó viszonyt komoly erőkkel támogatja. Ja egyébként most volt razzia, és illegális gázvételezést állapítottak meg, autó töltőkúttal, ... .) Klenáncz József is EMVÁ-ból építkezett már sok-sok éve. Szóval az EMVA az OMME olyan vezetőinek új csak, akiknek semmi élő kapcsolata nincs az MVH-val.

De ami a pofátlanság, hogy ezt még saját sikernek állítja be.

Kíváncsi valaki a bizonyítékra? Névre szólóan lekérdezhető az MVH honlapján, hogy kik kaptak EMVA alapból támogatást korábban. Ja ezt megint benéztétek. A semmittevés önfényezése.

Mint amikor Cserényi "eredménye" a fóbiával emlegetett Takács által megszervezett brüsszeli tüntetés... Cserényi tényleg sokat tett, csak a tüntetés után üvöltözött. Ez nem kevés önmérséklésre, vagy egyéb külső tényezőnek lehet csak a következménye.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Március 31. 18:13
Aurélius teljes jószándékkal feltette ezt a lehetőséget a ződ fórumra, ez trágyatologató lótetű még ezt is kiforgatja. Igazán ideje lenne, hogy visszamenjen már a fóliasátraiba. Nem értem a moderátorok türelmét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mici, a mackó-újratöltve - 2016. Március 31. 21:11
EMVA (2007 óta) támogatások bárki számára elérhetőek, még csak OMME tagság sem kell hozzájuk.
A kampány része, nem volt beleszólásuk.

Nyilvános adatok a kedvezményezettekről jogcímenként, évenként:
https://www.mvh.gov.hu/-/tamogatasi-adatok-a-bizottsag-908-2014-eu-vegrehajtasi-rendelete-alapjan-publication-of-data-according-to-commission-implementing-regulation-no-908-20
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mici, a mackó-újratöltve - 2016. Március 31. 21:17
Ja, az ÁTK felhívások hivatalosan márc. 25-én jelentek meg. Azt, hogy lesznek ezek pedig tudni már RÉGÓTA, hiszen a Vidékfejlesztési Program tervezete majd elfogadott változata tavaly óta nyilvános - haknizik vele a NAK, MVH, FM, Agrya, ME...

Esetleg azért mehetett volna lobbi, hogy ne másik 7 állatfajjal együtt versenyezzünk az 5,95 mrd-os (pitiáner és forráskimerülés esetén bezáródó) keretre... DE ez OMME-tól független, ez is... No comment. Aki egy picit is ért hozzá, tudja, hogy átlátszó.

Még annyit, hogy mindig itt nézzétek, mert máshol nem biztos, hogy a legfrissebb verziót látjátok, sűrűn módosítják a felhívásokat, erre a beadás utolsó napjáig van módja a Miniszterelnökségnek:
https://www.palyazat.gov.hu/doc/4523
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. Március 31. 21:39
Mai legaktívabb: 85. Összesített legaktívabb: 85 (2016. Március 31. 21:09)  :o

Az igazság megismerésének igénye fokozódik!!

A meheszklub.hu a mai nap nagy nyertese!!

Gratulálok az alapítónak Nagyernyei Attilának és a lelkes fórumozóknak és a sorsuk iránt aggódó olvasóknak barátaimnak!

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Március 31. 22:15
Már 87 ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Április 01. 10:13
"Pályázzanak méhésztársak" "Én a magam részéről köszönöm az érdekképviseleti szervezetünk "
mióta vagy te az OMME tagja?

Kedves Anibusz!

Jóval Bross Péter előtt lettem az OMME tagja...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Április 01. 11:21
Akkor tisztázzuk végre, hogy ki is vagy te, mert eddig elbújtál Tomipapa, Arisztaiosz, Petronius Arbiter stb álarc mögé?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. Április 01. 13:00
mióta vagy te az OMME tagja?

Kedves Anibusz!

Jóval Bross Péter előtt lettem az OMME tagja...

Az volt a kérdés, hogy mióta vagy az OMME tagja. Nem tudsz egyenesen válaszolni? Elég lesz az év is. 2015? 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. Április 01. 20:19
Tisztelt méhésztársak!

Megígértem, hogy szombatig nem írok, és most egy szép gesztus miatt meg kell szegnem a szavam.
Illés Sándor tolnai anyanevelőt ma a Magyar Méhtenyésztők Országos Egyesülete posztumusz kitüntetésben részesítette, elismerve ezzel munkásságát, nagyszerű emberi mivoltát. A kitüntetést fia, Ifj. Illés Sándor vette át.

Üdvözlettel: Bicska

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Április 04. 23:04
http://www.agrarszektor.hu/europai_unio/itt_vannak_az_elso_eredmenyek_minden_harmadik_importmez_hamis.5947.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Április 08. 21:56
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/elerte_magyarorszagot_a_vesz_rohamosan_dragul_az_alapveto_elelmiszer.612904.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Április 14. 11:58
Kínában már kézzel kell végezni a növények beporzását!
Nagy a baj Kínában, ugyanis egyes területeken szinte teljesen eltűntek a méhek. A beporzás időszakában ez kifejezetten nagy probléma, a gazdáknak alternatív megoldást kellett találniuk a virágok megtermékenyítésére.

Szecsuán tartományban évek óta komoly fejtörést okoz a gazdáknak a körtefák beporzása, ugyanis a méhek, akiknek ezt a feladatot el kellene látniuk, szinte teljesen eltűntek a vidékről. A gazdák ezért idénymunkásokat alkalmaznak, akik kézi erővel porozzák be a fák virágait. A folyamat furcsán néz ki, szorgos emberek ugyanis ecsetekkel járják az ültetvényeket és egyenként porozzák be a virágokat.

Nem egy kapkodós munka a kézi beporzás, amelyet Kínában már-már rutinszerűen űznek (Forrás: apps.startribune.com)
Nem egy kapkodós munka a kézi beporzás, amelyet Kínában már-már rutinszerűen űznek (Forrás: apps.startribune.com)
 

Felmerül a kérdés: miért nem telepítenek méhcsaládokat a veszélyeztetett területekre? A válasz egyszerű: a gazdáknak jóval olcsóbb a bérmunkások alkalmazása, mint távoli helyekről betelpíteni néhány méhcsaládot.

A kézi beporzás egyébként nem csak Kínában van jelen, a világon már sok farmer kénytelen ezt a módszert alkalmazni a méhek számának csökkenése miatt. A beporzók pusztulása több okra vezethető vissza. Többek között a rovarirtó szerek túlzott használata, a paraziták, valmint az invazív ragadozók túlzott felszaporodása is állhat a méhek eltűnése mögött.

A kínai hírek hallatán jogosan kezdtek aggódni az amerikai és az európai gazdák is, de szakértők megnyugtatták őket. Nekik nem kell attól tartaniuk, hogy a kézi beporzás előtérbe kerül. Ugyanis itt az elnéptelenedő kaptárakat minden esetben sikeresen újra be tudják népesíteni a gazdák, valamint a vad méhek is egyre többet segítenek a kaptárakban élő társaiknak a beporzásban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. Április 14. 12:18
Egyenlőre....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Április 14. 12:45
Idézet
A kínai hírek hallatán jogosan kezdtek aggódni az amerikai és az európai gazdák is, de szakértők megnyugtatták őket. Nekik nem kell attól tartaniuk, hogy a kézi beporzás előtérbe kerül. Ugyanis itt az elnéptelenedő kaptárakat minden esetben sikeresen újra be tudják népesíteni a gazdák, valamint a vad méhek is egyre többet segítenek a kaptárakban élő társaiknak a beporzásban.

1.
Azért a világ mézexport adatai azt mutatják, hogy a nem hamis méz mennyisége csökken a Földön. Ugyanis egyedült Ázsiának a kinai mézkereskedők uralta régiójában (Kina, Vietnam, Thaiföld, India) nő a mézkínálat, de a Föld többi régiójában folymatosan csökken. Azt meg tudjuk, hogy ez a lokális növekedés nem a méhészeti árutermelés növekedéséből származik, hanem olyan ipari termék gyártásából, ami csak nevében méz.
2.
Az elnéptelenedő kaptárak újratöltése csak részlegesen sikerül. Lehet, hogy a méhcsaládok száma a Föld néhány pontján talán még nő is, de összességében nem nő, a családok átlagos mérete a magyar tapasztalatok szerint csökken. Elvehető mennyiségű mézet csak a 4,5 kg-nál nagyom súlyú méhcsaládok termelnek, tehát valószínűleg világszerte probléma lehet a méhcsaládok méretével.
3.
A vadméhek és egyéb beporzó rovarok mennyisége sokkal erősebben csökkent az elmúlt két évtizedben, mint a méhek mennyisége. Ma a szántóföldi és kertészeti termesztésben az házi méh a fő beporzó rovar, pedig ez régen nem így volt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Április 14. 21:27
QUQURIQ !!!

"Kínában már kézzel kell végezni a növények beporzását"!

Nekünk ez már nem is hír!
Több éve szajkózzák, de senki nem tesz semmit!!! :o
A Hír az volna, ha a méhészek röpködnek a szecsuáni körtefék között ecsettel a kezükbe... ::)
Nem kell sokat várni, itt is ez az állapot fog elhatalmasodni... :-[
Nekem Kiskakkasnak vannak szárnyaim, de meg kell egy helyben tanulnom  repkedni mint a helikopterek... :o

Üdv. A légierős Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2016. Április 18. 22:47
http://index.hu/urbanista/2016/04/06/mehkasokat_telepitenek_a_pragai_varosi_tanacs_tortenelmi_epuletenek_tetejere/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Április 19. 09:13
http://index.hu/gazdasag/2016/04/19/fm_nem_veszelyesek_a_mehekre_a_csavazott_vetomagok/

Úgy látszik, hogy mi csak pánikot keltünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Április 19. 11:15
Érdekes!

Ők biztos nem olvasták az Aldi újságot!

Tudjátok ahol a fontossági sorrend az állattenyésztési ágazatok között gazdasági haszon szerint: "szarvasmarha, sertés, méh".....

Hol lehet az Ő általuk megfogalmazott 1%-os szerepünk helyett a mezőgazdasági rangsorban?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Április 19. 13:11
A mai Aldi újság!   :D

OMME vezetőség!

Meg vannak-e hívva már az Aldi képviselői a Vajdahunyad várhoz a méhek napjára?

A helyes fontossági sorrend! Szarvasmarha, sertés , MÉH!,....és a többi

És nem 1%!!!!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2016. Április 19. 14:31
Csávázott vetőmagok!

Meg lehet nézni az alábbi képeket. A doboz tetején a nagy ábrán puszta kézzel ejti a magot a gödröcskébe.
A doboz alján kis ábrákon mutatja, hogy használjon gumikesztyűt, maszkot, halakhoz nem dobni stb.
Szuper!
Látott már valaki maszkban babot vetegető embert? Én még nem.
Szörnyű!
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2016. Április 19. 20:01
EZ KÉSZ GYALÁZAT . HOGY NEM OKOZNAK MÉHPUSZTULÁST A CSÁVÁZÓ ROVAR ÖLŐSZEREK !!!!!!! A MÉHCSALÁDSZÁM NÖVEKEDÉS CSAK PAPÍRON IGAZ , KÉT MÉHCSALÁD ÉR FEL EGY 15 ÉVVEL EZELÖTTI MÉHCSALÁDDAL !!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Április 19. 20:29
Csávázott vetőmagok!

Meg lehet nézni az alábbi képeket. A doboz tetején a nagy ábrán puszta kézzel ejti a magot a gödröcskébe.
A doboz alján kis ábrákon mutatja, hogy használjon gumikesztyűt, maszkot, halakhoz nem dobni stb.
Szuper!
Látott már valaki maszkban babot vetegető embert? Én még nem.
Szörnyű!
Baromira mindegy, hogy gumikesztűben ülteted, vagy sem. A minap akartam venni vetőburgonyát szép hálós nyitott csomagolásban. Csávázott volt. Tehát mire haza viszed tök mindegy. A legszörnyűbb, hogy nem is kaptam olyat, ami nem volt kezelve. És ez nem csak a krumplira igaz, hanem minden vetőmagra sajnos.
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2016. Április 19. 20:50
Látott már valaki maszkban babot vetegető embert? Én még nem.
Szörnyű!

Egy felületes szemlélőnek az is ijesztő lehet, amikor mi oxálsav szublimálást végzünk gázálarcban. Magyarázhatjuk, hogy az oxálsav elbomlik, természetes anyag, vagy elhiszi, vagy nem...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Április 19. 21:03
Valóban riasztó lehet, csak mi nem mint felületes szemlélő vizsgáljuk a dolgot én nem a gumikesztyű a riasztó, hanem az, hogy ismerjük a hatását.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Április 19. 21:15
Erről még egy dolog eszembe jutott. Elég sajnálatos dolog, hogy már semmi sem az aminek látszik. Minden adalékanyagokból, tartósítószerekből, vegyszerekbő áll, génmódosított minden, a baracklé már répából van és sorolhatnám a végtelenségig. De ha én szeretnék egészségesebben élni, hagyják már meg nekem azt a lehetőséget, hogy tudjak választani a csávázott szemét és a saját magam elültetett vegyszermentes étel közül. De nem, már kezeletlen vetőmagot sem lehet venni. >:(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Április 20. 09:21
Tisztelt Méhésztársak!

Az OMME honlapján megjelent hirdetésekkel kapcsolatban emelt kifogást a Nébih.

Én már többször és folyamatosan mondtam, kértem, hogy a szakmai érdekképviselet honlapján nem szerepelhet jogellenes tartalom, még ha az "csak" hirdetés is.

Az OMME válaszlevelét alul olvashatjátok!

Ha az első szaktanácsadó kijelölése már megtörtént, akkor a műlépes, viaszos hirdetésekkel kellene kezdenie, mivel azok közül sok kiépített lépet kínál eladásra. Pl egy kolléga éppen tegnap tett fel egy újabb ilyen tartalmút!

Majd este újból végig pörgetem ezeket a hirdetéseket és majd meglátjuk, hogy vizsgázik az új rendszer!  :D

(Akkor már lesz felelős is! Javaslom továbbá, hogy aki a felhívás ellenére még is jogellenes hirdetéseket helyez el az OMME honlapon, fegyelmei eljárást lehessen ellene kezdeményezni!)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2016. Április 20. 09:33
Texas Ranger!

Ha a hirdető nem OMME tag, akkor hogyan és kinél kezdeményezel ellene fegyelmi eljárást?
Csak feljelentéssel lehet elérni valamit! Szerintem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Április 20. 11:22
Ha OMME tag, akkor igen jöhetne a fegyelmi.

Aztán az is megfontolás tárgyát képezhetné, hogy a tagok pénzéből fenntartott honlapon ha hirdetni szeretnének nem tagok miért is ne fizessenek érte. A hirdetések tartalmát meg nem utólag kellene ellenőrizni, hanem előre!

Már is lehetne pénzt szedni + rend lenne, sőt nem kéne 24 órában nézi kinek mikor jut eszébe jog ellenes hirdetések közlésével az egyesületet lejáratni.

Úgy tudom nem EU pénzből, hanem tagdíjból megy a honlap így ez nem jelenthetne problémát!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mici, a mackó-újratöltve - 2016. Április 21. 11:49
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/elelmiszerlanc-felugyeletert-felelos-allamtitkarsag/hirek/eredmenyes-kerekasztal-egyeztetes-a-hazai-mezpiac-vedelmeert
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2016. Április 21. 21:22
Arra lennék kíváncsi , hogy a méhek védelme érdekében mikor lesz kerekasztal  beszélgetés ?????
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2016. Április 21. 21:38
Na ez nehéz kérdés :(, mert az ő érdeküket az szolgálná ha durván fele ennyien lennének, ezen a 93 000 négyzetkilométeren.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Április 21. 21:43
Arra lennék kíváncsi , hogy a méhek védelme érdekében mikor lesz kerekasztal  beszélgetés ?????
Szépen sorban lépésenként. Az irány jó, a folyamat elindult, én optimista vagyok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Április 22. 13:58
Ez az újságcikk ismét időszerű, mert letelt a két év és az EFSA állásfoglalásától függ, hogy teljesen betiltják vagy továbbra is korlátozottan használható vagy újra teljes körben használható.

http://www.piacesprofit.hu/klimablog/miert-nem-tiltjuk-be-a-mehgyilkos-szereket/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Április 22. 21:12
QUQURIQ!!!

A vegyszer, rákkeltő méreg!


Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Április 23. 06:12
http://www.haon.hu/debrecen/meheszetek-mehetnek-tonkre-hajdu-biharban/1754917
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Április 23. 16:08
Frissült a Zöldítés gazdálkodói kézikönyv

Megjelent a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara frissített, az utóbbi egy évben bekövetkezett változásokat is figyelembe vevő Zöldítés gazdálkodói kézikönyve.

A kamara által összeállított pdf Zöldítés gazdálkodói kézikönyv (30.56 MB) célja, hogy minden érintett gazdálkodó a lehető legtöbb szakmai és technikai információ birtokában tudjon felkészülni a zöldítéssel kapcsolatos szabályozási követelményekre. A kézikönyvben minden ehhez szükséges információ egy helyen található, előírások szerint rendszerezve és közérthető módon megfogalmazva.

Tekintettel arra, hogy a legutóbbi kiadás még a zöldítés rendelet és a zöldítéssel kapcsolatos bizottsági iránymutatások megjelenése előtt látott napvilágot, több szempontból is szükségessé vált a 2015-ben elkészített kézikönyv aktualizálása. Az újabb értelmezések és iránymutatások tükrében jelentősen bővült a diverzifikációval foglalkozó fejezet, hiszen ezen a területen koncepcionális változásokra került sor a kézikönyv legutóbbi kiadását követően, továbbá pontosításra került több növénylista is.

Mint ismert, a zöldítés a KAP reform eredményeképpen, 2015-től került bevezetésre. Elsődleges célja, hogy a mezőgazdasági tevékenységet végzők egyre nagyobb mértékben járuljanak hozzá a mezőgazdaság alapját is képező környezet és természeti erőforrások megőrzéséhez. Minden gazdálkodónak, aki egységes területalapú támogatást igényel, teljesítenie kell ezeket a gyakorlatokat, hacsak valamilyen módon nem mentesül. A frissített kézikönyv ezért minden gazdálkodó számára hasznos információval szolgál.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Április 25. 09:08
Tudja valaki miért nem lehet megnyitni OMME lapot?
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Április 25. 18:22
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/gazdasag/kiemelten-ellenorzik-a-kukorica-vetomagokat-662001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Április 28. 13:27
Csak úgy kíváncsiságból.

Ki üzent és konkrétan mi volt a probléma?

Ha most üzent, akkor az illető korábban is üzent-e? (Nem nekünk, nekik!  :D)

Aztán most már "csak" gondolni lehet-e a dolgokra, azt is halkan és magányosan?

Az új szabályok felől érdeklődtem az imént, már ha lehet még érdeklődni..... :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Április 28. 13:54
Ezt most csak én nem értem? :-[ Ez az üzenek, valakinek konkrétan címezve lett, vagy van valami előzménye? ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Április 28. 20:12
Nézettségünk, Nagyernyei Attila

"Tegnap előtt kaptam a minisztériumból egy jelzést, hogy most már vegyem vissza magam, és a szakmai témákra koncentráljunk."

Ott nincs válasz lehetőség....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2016. Április 28. 21:06
Nemrég beszéltem egy államtitkárral, speciel ő nem „jelzett” semmit. A minisztériumban ugyan több száz tisztviselő dolgozik, de ők csak a minisztérium álláspontját képviselhetik hivatalos formában. Ha netalántán valamelyik tisztviselő a magánvéleményét „jelezgeti” valamilyen nem hivatalos csatornán, azt illik udvariasan meghallgatni és a helyén kezelni. Ugyanis, ha nem a misztérium megbízásából jár el, hanem a magánvéleményét csatornázza, akkor nem biztos, hogy meg fogják érte „dicsérni”… Biztos is vagyok benne, hogy csak valami félreértésről van szó. :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. Április 29. 13:47
Tisztelt Méhésztársak!


A gyantatechnológiás mézek leleplezése érdekében az EU polgáraként, 2016. április 13.-án petíciót nyújtottam be az Európa Parlament Peticiós Bizottságának.
A petíció szövegét csatolt fájlban olvashatjátok.
Az OMME Küldöttgyűlésen is ismertettem a beadványom célját és lehetőségeit, szükségességével pedig azt hiszem mindannyian tisztában vagyunk.
A petíció benyújtásával párhuzamosan szükség van egy komoly közösségi kampányra is.
Az ennek előzményeit és szükségességét bemutató írásomat, megküldtem a Méhészet és a Méhészujság szerkesztőinek is a mai napon.
Az( Original honey 2.0 ) cikk tartalmát a Mézmarketing rovatban megismerhetitek, de a sikeres kampány  miatt fontos, hogy minden méhésztárshoz eljusson az üzenet.
Segítséget kérek a kampány véghezviteléhez, ami mindannyiunk alapvető érdeke.

Kérem azokat akik úgy érzik, tevőlegesen is szeretnének résztvállalni a munkából jelentkezzenek az : originalhoney2.0@gmail.com e-mail címen

Baráti üdvözlettel:  Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Április 29. 18:20
A hirdetésekben, az eladó kiépített keretekből,  csak a jéghegy csúcsa látszik. Sajnos azt tapasztalom, hogy úgy adják veszik a méhészek ezeket a lépeket, mintha az teljesen rendjén való volna.  A vevő oldalon főleg a leszekméhészek vannak, mert sok idő egy teljes lépkészlet kiéppíttetése, főleg rakodókaptárak esetén. De a típusváltók is szereplők, eladóként és vevőként is. Nagy pénzről van szó, majd hirdetnek máshol.  Biztos hogy nem fogják a lépkészletüket beolvasztani.
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2016. Április 30. 10:09
http://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2016/04/30/ma-van-a-mehek-napja-vedjuk-oket-es-fogyasszunk-sok-mezet/

"Egy videó, amely megmutatja, hogyan születnek a méhek. Bámulatos!"

Tényleg az!!!  :) (csak egy kis "szakmai kritika" ) De, atkátlanított méhek születése nekem, jobban tetszene.  :(


Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Május 01. 20:52
https://www.youtube.com/watch?v=821uVRAcZ1I
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Május 05. 13:10
Lehet csatlakozni a tiltakozáshoz!

Olvassátok végig és küldjetek Ti is e-mailt a TTIP ellen!

https://act.greenpeace.org/ea-action/action?ea.client.id=1850&ea.campaign.id=50590&utm_source=other&utm_medium=post&utm_term=hungary,CEE,TTIP,HU&utm_campaign=greenpeace&__surl__=IgNVU&__ots__=1462446366566&__step__=1
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Május 05. 22:12
QUQURIQ !!!

Kiskakas jó példát mutatva a baromfi udvarának, és elküldte az e-mailt a TTIP ellen!
Csupán megjegyzés minden vegyszer méreg, még a gyógyszer is!...

A Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Május 18. 09:16
Hát ezt nem hiszem el! Most nézem az M1 híradót, szerintetek mi a téma? A migráns válság! Azt mondják benne a hozzáértők, hogy PARADIGMAVÁLTÁSRA van szükség :o :D
Úgy látom, nagyon felkapott kifejezés lett :)
Talán a tisztújító küldöttgyűlésre a médiai is hivatalos volt?? ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2016. Május 18. 09:59
Nem akarlak elkeseríteni...............de roppant mód nem érdekli a világot, hogy a magyar méhészek mennyiért tudják eladni a mézüket, ha van neki, ha nincs.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Május 18. 10:48
Nyomhattam volna , hogy tetszik, de ez nem igazán fejezné ki, hogy ez bizony teljesen igaz.
 Az idióta uniót a saját polgárai egyáltalán nem érdeklik. És az itthoni politikai erőket is csak választás előtt.
 Megkockáztatom: A mostani elnökünkkel meg még akkor sem fogja, a mostani kormánypártot.
 De, én nyitott vagyok, nagyon várom már, hogy megcáfoljanak a történések.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Május 18. 11:39
Idézet
Mindig az első lépés a nehéz, egy ember vagy egy szervezet kell, aki ezt megteszi. Ez lehet az állam, vagy az Omme. De az Omme elnököknek más az érdeke. Ők sokkal inkább a mézkereskedők érdekeit képviselik mint a méhészét.

Vivaldi!
Minden hozzászólásodban a bizonytalanságot és a bizalmatlanságot látom! Legyen az mézpiac vagy OMME "politika" ::)
Csak egy kérdésem lenne hozzád. Több ciklust végig vitt már Bross, akkor nem volt benned ilyen jellegű bizalmatlanság felé?
Egyébként érdeklődhetnél F. Józsinál, hogy áll a "szénánk"  ő első kézből tudna neked infót adni....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Május 18. 12:03
Fekete Józsival nem találkozok.
Nem vagyok bizonytalan. Biztos vagyok abban, hogy semmi jó nem vár ránk méhészekre.
Brosst azelőtt is nyeglének tartottam a 2 ciklus alatt is. Soha nem voltam nagy rajongója. De, hát az egyáltalán nem számított, és most sem számít, hogy én kit minek tartok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Május 23. 14:04
Őszi káposztarepce és őszi búza fajtabemutató Székkutason.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Nébih őszi káposztarepce és őszi búza fajtabemutatót tart május 24-én. A bemutatónak a Nébih székkutasi növényfajta-kísérleti állomása ad helyet.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (Nébih-NKI) őszi káposztarepce és őszi búza fajtabemutatót tart május 24-én, kedden. A szakmai esemény helyszíne a Nébih-NKI székkutasi növényfajta-kísérleti állomása.

A NAK kiemelt feladatának tekinti tagjai versenyképességének növelését, amihez fontos, hogy a gazdálkodók hozzájussanak a megfelelő információkhoz. Ezért döntött a kamara úgy, hogy a Nébih-hel együttműködve idén is folytatja nagy sikerű fajtabemutató-sorozatát.

A székkutasi kísérleti állomáson 9.30-tól fogadják az előzetesen, az alább jelzett internetes felületen már regisztrált érdeklődőket, a részvétel ingyenes. Lukács József, a Nébih elnökhelyettese valamint a kamara köszöntőjét követően Török Dénes állomásvezető mutatja be a Székkutasi Növényfajta-kísérleti Állomás tevékenységét. Az őszi káposztarepce fajtahasználatról és fajtakísérleteiről Szekrényes Gábor, a Nébih témavezetője, az őszi búza fajtahasználatról és fajtakísérleteiről Poós Bernát témavezető ad tájékoztatást. Az ezt követő mintegy másfél órás, bemutató parcellákon történő fajtabemutató keretében konzultációra is lehetőség nyílik, végül a rendezvény 13 órától közös ebéddel zárul az állomáson.

A pontos helyszín: 6821 Székkutas, I. kerület 75. – a Székkutasról Nagymágocsra tartó 4405-ös út mellett található a telep, GPS: 46.5195834185 – 20.5238181353).

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a kamara által létrehozott online felületen – ide kattintva – lehet.

A 2014. évben hat fajtabemutatót szerveztünk (repce, búza, kajszi, burgonya, szója, napraforgó), ezeken összességében mintegy ötszáz gazdálkodó vett részt. Tavaly kilenc helyszínen rendeztük meg a fajtabemutató-sorozatot (a korábbi évben bemutatott növényfajok kiegészültek az almával illetve a szilvával és a kukoricával).
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Május 24. 09:23
A hírnek ne a politikai összefüggéseit keressétek!
Nagyon hasonló a helyzet a mézpiacon.
Lapozzatok lejjebb, és nézzétek a táblákra írt szlogeneket.
Az importdömping tesz be a tejágazatnak is.
http://alfahir.hu/a_kormany_asszisztalasa_mellett_nyirjak_ki_a_magyar_tejtermeloket
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Május 24. 11:39
A kettő között nem lehet párhuzamot vonni, mivel a méz esetében ami beömlik az országba az hamisítvány és annak az előállítási költsége alakítja a méz árát, a tej esetében pedig csak olcsóbb, de minőségben nem kifogásolható termékről van szó.A laikus átlagember azt látja az egészből, hogy Szlovákiából, vagy Lengyelországból érkező, nem kevés szállítási költséget tartalmazó tejet még így is olcsóbban tudják adni, mint a hazait. Persze, hogy azt fogja megvenni. Plusz mégy egy szűk termékkör ÁFA kedvezményt is kapott, de már az sem elég, most már mindenre terjesszék ki.
Egyébként, ha a seggünkön ülünk és nem megyünk mi is a Parlament elé, nem fog változni semmi.

U.i: Azt nyilatkozták, ha a tárgyalások eredménytelenek lesznek, teheneket fognak elengedni Pesten. Szerintem mi hatásosabbak lennénk a méhekkel. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mzike - 2016. Május 24. 12:45
Az import tej minősége is gyalázatos, ezt a szakminisztériumban is elismeri  Zsigó Róbert:
„a magyar piacot elárasztó, gyenge minőségű, külföldről származó UHT-tejekkel becsapják a fogyasztókat, ezeket ugyanis a ténylegesnél jobb minőségűnek tüntetik fel. Gyakran valótlan zsírtartalom szerepel a dobozon, ami nemcsak minőségi, hanem egészségügyi szempontból…
több, mint 21 ezer liter - cseh származású UHT-tejet hívtak vissza
A kommersz, alacsony minőségű, ultrapasztőrözött tejekben a szükséges és garantált fehérjetartalom alig fele volt meg, a zsírtartalom 30- 35 százalék eltérést is mutatott, s a megengedett maximális 100 ezres holtcsíraszám helyett előfordult 700 ezres holtcsíraszám is! „
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács illetve a szarvasmarha tenyésztők ebben az évben már 4. alkalommal tiltakoztak.
-   már. 8. - 800 tejtermelő Balatonfüreden
-   ápr. 4. – tehenekkel a Lánchídon
-   ápr. 28. Budaörs Tesco parkolóban tehenek
-   máj. 23. parlament
Régebben is tiltakoztak:
https://www.youtube.com/watch?v=E7NE0m9K7pk  demonstráció útvonalán import tejjel szórták meg az útvonalat
https://www.youtube.com/watch?v=CWiNJkZgWkU trágyába kevert import tejet öntöttek a Tesco elé
A demonstrációt szervező Hegedűs Imrét ismerve hetente fognak demonstrálni a hazai termelők védelme érdekében.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Május 24. 13:12
Hát itt a bibi. Ha a tej nem megfelelő minőségü, visszahívják. Ha a méz nem megfelelő minőségü, és nemhogy nem megfelelő, hanem nem is lehetne méznek nevezni, nem történik semmi, áramlik az Únioba ugyanúgy. Amúgy illúziónk ne legyen a hazai UHT tejjel kapcsolatban. Azért, mert az az érdeke a hazai ágazarnak, hogy fikázza a behozott tejet, a hazai UHT tejre is rá lehetne írni, hogy tejet nyomokban tartalmaz. Ugyanazzal a technológiával, a tejtermékek feldolgozása után visszamaradt végrerméket feldolgozva isszuk tej gyanánt a hazait is
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mzike - 2016. Május 24. 18:41
Én nem vagyok sajnos (vagy a híreket hallva/olvasva) szerencsére sem méhész, sem szarvasmarha tenyésztő. Így szakmailag érdemben nem tudok hozzászólni. 
Én egy mezőgazdasági termékek belső piacon törtnő értékesítésének promóciója kapcsán kerültem a fórumra is. A tejágazattal és a méhészettel kapcsolatosan próbálom összeszedni a gondolatokat egy meglévő programsorozatomhoz felnőtteknek és gyerekeknek. Ezért figyelgetek itt, olvasok figyelemmel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Május 24. 19:26
Jó munkát hozzá, ha tudun segítünk :-)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mzike - 2016. Május 24. 19:47
Köszönöm. Vázlatokra, tervekre véleményeket, javaslatokat örömmel fogadok. Napokban kezdem el az első részét a gyermek programoknak, indítom el a közösségi marketinget.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Május 25. 07:45
Mzike!
Keresd meg a témával az OMME elnökét!
Szerintem volna miről beszélgetnetek.
Köszönöm a hozzánk állásod, és bármilyen infóra lenne szükséged a témában, bátran írj ide.
Nyitott kapukat döngetsz, szerintem jókor jöttél közénk.
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mzike - 2016. Május 25. 09:10
Kedves Attila!

Találkoztunk már a Bross Péterrel. Nagyon nyitott volt, sok dolgot hasonlóan gondolunk. Meglátásom szerint fontosnak tartja a mézmarketinget.
Én azonban addig sem szeretnék tétlenül várakozni, amíg veletek méhészekkel nem tudja pontosan egyeztetni, hogy ti miben értetek egyet és miben nem.
Mindenkinek az a jó, ha valamilyen formában útjára indítom a program általam megvalósítható részét.
Olvassátok el, és küldjétek el nekem az ötleteket, javaslatokat!

Üdvözlettel és köszönettel,
Szabó Maya




Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Május 25. 19:20
Sziasztok! Kapcsoljatok most az RTL klubra(Farm)méhészkedni fognak benne :) :D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2016. Május 25. 19:44
Sajnos nem láttam... :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Május 25. 20:53
Jó volt kicsit összeszurkálták a méhek a gyereket :D Érdemes megnézni RTL MOST nézd újra neten :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Május 29. 12:20
Naaa ezt már szeretem! Hanyagoljátok a méhészklubot :) Remélhetőleg azért, mert pörgetitek a friss HUNGARIKUMOT :D
Én már végeztem, sajnos nem sok lett :'(
Viszont nagyon finom és jó sűrű méz került a hordókba ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Május 30. 09:43
Böjte atya oda­csa­pott mig­ráns­ügy­ben! Na ezt kap­ják ki!
Aki nem érti, miről be­szél, ol­vassa el két­szer is, amit mond, hátha akkor si­ke­rül..

 „Én nem a bevándorlóktól féltem Európát, hanem a lagymatag keresztényektől.

Az a természet rendje, hogy az a népcsoport, amely vegetál, amely nem alkalmas rá, hogy az életet továbbvigye, elsorvad, kihal, lehúzzák a lefolyón, és a helyüket elfoglalják azok a népek, amelyekben van életerő, lendület, bátorság, Teherbe ejtik feleségüket, csobogó élet veszi őket körül. A mai Európa langyos állóvíz, ahol sok ember egyik legfőbb gondja a fogyókúra, az alakformálás és értéktelen, csillogó kacatok gyűjtése, a testet, lelket megrontó élvezetek utáni hajsza.

A Jóisten, úgy látom, a migrációs kérdéssel egy jó nagy fakanalat ragadott, és elkezdte kavarni ezt a hatalmas fazekat.

Isten azt szeretné, hogy térjünk észhez, térjünk meg, különben elveszünk. Ne magunkra aggatott címkékkel jelezzük, miben hiszünk, hanem legyen gerincünk, jól definiált értékeink, amelyekhez tartjuk magunkat. Ne nyafogjunk, hogy de nehéz a feladat, hanem küzdjünk. A focicsapat sem siránkozhat, ha erős az ellenfél, hogy jaj, összeesküdtek ellenünk, tervet eszeltek ki, hogyan győzzenek le bennünket! Küzdeniük kell, megfogalmazni saját elméletüket, hogyan nyerhetjük meg a meccset!

Az most a kérdés, káoszba süllyedt harmadik világ lesz-e Európából, vagy a tolerancia, a becsületes munka, a párbeszéd útján mi leszünk képesek segítő kezet nyújtani, hogy mindenütt megteremtődjön egy rendezett, békés világ. Nem lehet folyamatosan félrevert harangok zajában élni, ezért nyugtassuk meg magunkat, s arra összpontosítsuk erőinket, ami a feladatunk.

Jókedvvel, örömmel, gyermekekkel töltsük meg a Kárpát-medencét, mert az ország mindig azé lesz, aki élettel, gyermekkel tölti meg. Ha nem lesz gyermek, a légüres teret a máshonnan jövő emberek töltik be. A demográfiai kérdés az egyik legfontosabb a Kárpát-medencében. Ha ezt nem tudja népünk megoldani, legördül számunkra a függöny.”
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Május 30. 10:39
Országgyűlési határozati javaslat tervezet

A neonikotinoid rovarölő szerekre kért magyarországi derogációs kérelem visszavonásáról


http://www.parlament.hu/web/fenntarthato-fejlodes-bizottsaga/aktualis-meghivo?p_auth=BZ0XcIy4&p_p_id=pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_id=column-1&p_p_col_count=1&_pairproxy_WAR_pairproxyportlet_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_irom.irom_adat%3Fp_ckl%3D40%26p_izon%3D10759

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Június 02. 07:39
http://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2016/06/01/8-ezer-mehcsalad-gyujti-az-akacot-istenmezejen/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Június 02. 10:38
"A megdöbbentően olcsó méznek mennyire híg a leve?



A méztermelőknek gyakorlatilag be kell áldozniuk az idei évet, hiszen várhatóan – majdhogynem terméseredménytől függetlenül – csökkennek az árak. A tavalyi akácvirágzást követő 1500 forintos árszint egyre lejjebb csorog.

Nem kedvezett a gyenge tél a mézfogyasztásnak, jóval nyomottabb árszintről indul a mézfelvásárlás, mint 2015-ben. A kereskedők egyelőre kivárják, hogy milyen lesz az akácméz itthon, illetve Romániában, Bulgáriában és Szerbiában, de már Moldávia is konkurenciát jelent. A környező országok termelése korábban is befolyásolta a hazai árakat, azonban ezen országok áthúzódó készletmennyisége az eddigieknél jelentősebb problémát okoz a méhészeknek.

"Úgy látjuk, hogy még a – magyar piacra is hatással lévő – külföldi olcsó méz sem fogyott el, ami tovább ront az idei exportorientált termék felvásárlási árain" – mondta el az Agroinform.hu kérdésére Fazekas Gyula. A Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke szerint a kereskedőknek az a jó méz, amit megfelelő árréssel tudnak értékesíteni, tehát ez alapján a magyar méz nem feltétlenül az, hiszen van olcsóbb helyettesítő terméke, a fogyasztó pedig azt fogja választani, amit felkínálnak számára a polcon.

méz

Az importmézek legjelentősebb vevőinknek nagyrészt hajón érkeznek, főleg Kínából, Délkelet-Ázsiából és Argentínából. "Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) a Magyar Méhészeti Nemzeti Programnak köszönhetően 2015 őszén kezdte meg a hamisítás elleni vizsgálatait új vizsgálati módszer alkalmazásával. Az eredményekről kapott tájékoztatást követően indított hatósági vizsgálatsorozat alapján valamennyi kifogásolt tétel forgalmazását felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal" – nyilatkozta Mészáros József, az OMME Hivatalvezetője.

Az elmúlt időszakban végzett ellenőrzéseknek köszönhetően valóban csökkent az importmézek aránya a hazai kiskereskedelemben, de az uniós mézvizsgálati projekt előzetes eredményei alapján még így is 30%-os lehet az Unióba érkező importhamisítvány mennyisége, ami az exportpiacainkra nézve nem túlságosan megnyugtató.

méz

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása alapján a harmadik országból származó mézek esetében jelentősen csökkent az élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő tételek aránya, jóval kevesebb esetben találni szer- vagy gyógyszermaradványt az importmézben. Az évekkel ezelőtti durva hibákkal szemben ma már elsősorban a fogyasztók megtévesztésében, az élelmiszerben alkalmazható idegenanyag-tartalomban vagy az élvezeti értékben mutatkoznak problémák.

A hazai és külföldi felvevőpiacokon jelentkező zavarok megszüntetése érdekében a folyamatos hatósági ellenőrzések mellett még 2015 decemberében az országos főállatorvos adatszolgáltatási kötelezettséget rendelt el minden első magyarországi tárolási helyet üzemeltető élelmiszer-vállalkozással szemben, ahol az Unión kívülről importálnak mézet.

Egyelőre még csak becsülni lehet az idei akáctermést
A tavaszi fagykár következtében egyes területeken az akácvirágok 90 százaléka is károsodott. Somogy megyében az akácvirágok 80-90 százaléka odaveszett, súlyos károk keletkeztek Zala és Veszprém megye völgyeiben, Nógrádban pedig csak a dombokon vészelte át a zord időjárást a növény. Mivel azonban szerencsére a kár nem volt országos, így a méhészek nagy része megtalálhatja azt az erdőt, ahol a virág nem fagyott el.

Nagyobb problémát jelentett a fagy óta tapasztalható időjárás. Egy átlagos napon akár 4-5 kiló nektárt is behordhatnak a méhek, amiből 3-4 kiló méz lesz. A virágzási időszak második felére feljavult időjárás csak részben kompenzálta az esős napok alatti nektárhordás-kiesést, így a termelés szempontjából értékes időszakból sok termelő kimaradt, annak ellenére, hogy a korábbi évekkel ellentétben elhúzódott a virágzás és több virág maradt a fán. Emiatt a termelők eredményei régióktól függően nagy szórást mutatnak, így az országos méztermés becslése is nagyon nehéz feladat.

méhész

A Magyar Méhészeti Nemzeti Program az ágazatfejlesztés érdekében 2004 óta azonos alapokról indul, megőrizve a jól bevált támogatási formákat, de beépítve az újabb lehetőségeket. Az elmúlt időszakban a hazai méhállomány viszont jelentősen megnőtt, így a támogatási keretet módosítva kell felosztani egyes intézkedések és azok alintézkedései között. A legnagyobb forrás eddig is a méztermeléshez alkalmazkodó méhgyógyászati szerekhez kapcsolódott, amelyből a méhészek fele – tízezret meghaladó kérelmező – részesülhetett. Várhatólag ismét ez a jogcím teszi ki a támogatások legnagyobb hányadát.

Júniusban várható, hogy a tagországok között – előzetes igényük és méhállományuk alapján – felosztásra kerül a 36 milliós eurós pénzügyi keret. Magyarország igényeiben megnövelt forrásigény szerepel, ezért az FM a megnövekedett méhállományhoz alkalmazkodóan a méhészek támogatására is többletet kért azzal a céllal, hogy az eddigiekben támogatott eszközökre – méhészeszközök, vándorlást segítő eszközök, gépek – ismét teljes körű forrást lehessen biztosítani. Az eddig támogatott eszközök szinte mindegyike szerepelhet majd a mostani támogatási „listában”, sőt az előzetes igényfelmérés szerint újabb, termelést segítő gép is bekerül majd támogatott eszközök körébe."

Kitin megfelel?
Cím: Re:Hír-les
Írta: sonofab - 2016. Június 02. 21:57

Kitin megfelel?

http://www.agroinform.com/gazdasag/a-megdobbentoen-olcso-meznek-mennyire-hig-a-leve-28156-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2016. Június 06. 06:20

 :( :( :(


http://inforadio.hu/belfold/2016/06/05/elkepeszto_karokat_okoz_a_novenyvedoszer-koktel/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Június 06. 14:21
http://www.omme.hu/?p=6709

Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2016. Június 06. 14:57
" VAN OLCSÓBB HELYETTESÍTŐ TERMÉKE"  AZ AGYVÉRZÉS KERÜLGET , HOGY MIRŐL VAN SZÓ  !!!!!! A MAGYAR AKÁC MÉZET /hungarikum / BÁRMILYEN FOSSAL LEHET HELYETTESÍTENI !!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Június 12. 16:05
Megjelentek a 2016. évi Tanyafejlesztési Program pályázati felhívásai és útmutatói
kormany.hu
2016.06.08., szerda, 09:03
A pályázati adatlapok elektronikus kitöltésére és benyújtására 2016. július 8-tól forráskimerülésig, de legkésőbb augusztus 8-ig van lehetőség a Herman Ottó Intézet honlapján.
Forráskimerülés esetén – amennyiben a pályázati felhívásban meghatározott keretösszeg 200 %-át eléri a már benyújtott pályázatok támogatási igénye –, annak megállapítását követően az FM jogosult felfüggeszteni a pályázat benyújtási időszakát.
A pályázati adatlapok kitöltését és véglegesítését követően lehet az adatlapokat és a nyilatkozatokat kinyomtatni, majd cégszerűen aláírva a mellékletekkel együtt legkésőbb a pályázati adatlap véglegesítését követő 5 naptári napon belül kell postai úton megküldeni a Herman Ottó Intézet címére egy eredeti és egy másolati példányban 1 zárt borítékban, igazolható módon, tértivevényes ajánlott küldeményként.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mici, a mackó-újratöltve - 2016. Június 12. 19:29
Itt vannak:
http://www.hoi.hu/app/tanya/index_main.php
Kár, hogy a forrás feleannyi, mint tavaly, pedig már akkor durván többszörös volt a túl"pályázás" :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Június 16. 21:11
A gőzölgőben írtam, hogy Bross Péter ma jön haza Brüsszelből.
Beszéltem vele, sok infoja van, de azt az OMME honlapján szeretné közzétenni.
Én ezt tiszteletben tartva nem írok többet erről.
Nehogy az a vád érjen bennünket, hogy az elnökségi tagok az FF klubról informálódnak.
Na azért ezt nem bírom ki.
"DJ Agri"-val való találkozáskor (azért tettem zárójelbe mert nem tudom, hogy írják helyesen)  a kínai méz elleni fellépésről, és a mézhamisításról is tárgyaltak.
Ebben komoly előrelépés várható!
A többit az OMME honlapján olvashatjátok majd.
Hivatalos útjára Körmendy-Rácz Jánossal ment.
Miért nem Lászlóffy Zsolttal, a nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökkel?
Mert ez nem ovisoknak való műsor volt.(Aki ott volt az elnökválasztáson érti a célzást.)
A cumiját itthon hagyta Péter!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Június 16. 21:26
QUQURIQ !!!

...meg aztán, hogyan is nézett volna ki, ha Bross mellé ülne a repülőn Lászlóffy? :o
Azok után, ahogy viselkedett a Küldöttgyűlésen...

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Június 17. 13:59
http://magyarhirlap.hu/cikk/58582/Tisztabbamezpiac_marnincskinaiimport
 :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Június 20. 04:30
Német zöldek vizsgáltatták a boltokban kapható mézeket neonikotinoid szermaradványra.22 mintából 13 határérték feletti szermaradványt tartalmazott.
A cikk: https://www.bund.net/index.php?id=23639

https://www.bund.net/fileadmin/bundnet/pdfs/chemie/pestizide/160619_bund_chemie_bienenhonig_testergebnisse.pdf
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Június 24. 19:54
Tisztelt kalandvágyó Méhészek!
Munkalehetőség Svájcban.
1 fő méhész (vagy méhész házastársak) részére munkalehetőség van Svájcban.
Szaporítás, anyanevelés a fő csapás iránya.
Szállás étkezés biztosított.
Akit érdekel a fizetésről, és elérhetőségről privátban válaszolok.
Egy jól ismert idős (magyar) méhész kapcsolatának köszönhető a lehetőség.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Június 27. 12:13
http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/369850_konnyeivel_kuszkodve_mondott_koszonetet_kiraly
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2016. Június 30. 08:32
A gőzölgőben írtam, hogy Bross Péter ma jön haza Brüsszelből.
Beszéltem vele, sok infoja van, de azt az OMME honlapján szeretné közzétenni.
Én ezt tiszteletben tartva nem írok többet erről.
Nehogy az a vád érjen bennünket, hogy az elnökségi tagok az FF klubról informálódnak.
Na azért ezt nem bírom ki.
"DJ Agri"-val való találkozáskor (azért tettem zárójelbe mert nem tudom, hogy írják helyesen)  a kínai méz elleni fellépésről, és a mézhamisításról is tárgyaltak.
Ebben komoly előrelépés várható!
A többit az OMME honlapján olvashatjátok majd.
Hivatalos útjára Körmendy-Rácz Jánossal ment.
Miért nem Lászlóffy Zsolttal, a nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökkel?
Mert ez nem ovisoknak való műsor volt.(Aki ott volt az elnökválasztáson érti a célzást.)
A cumiját itthon hagyta Péter!
Nagyernyei Attila

ezt a sok infót sikerült már közzé tenni valahol? nekem nem megy az omme honlap
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Július 03. 23:04
Hosszabbítás: július 15-ig lehet bevallani a kamarai tagdíjakat
NAK 2016.06.28., kedd, 17:08
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2016. június 30-ról 2016. július 15-re módosította a tagdíjbevallás határidejét. Azok az őstermelők, akiknek előző évi árbevétele nem érte el a 600 ezer forintot, és emiatt nem kell bevallást tenniük, szintén 2016. július 15-ig fizethetik meg a 2.000 forint tagdíjat. A többi tag esetében a tagdíjbefizetés határideje változatlanul 2016. július 31.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara meghosszabbította az idei tagdíjbevallási időszakot. A kamarai tagok 2016. június 30. helyett 2016. július 15-ig tehetik meg bevallásukat, a Kamara portálján (www.nak.hu) elérhető e-Irodába belépve.
A Kamara 2016. májusi országos küldöttgyűlése megszavazta az Alapszabály módosítását, így a tagdíjjal kapcsolatos szabályok is több helyen, a tagság számára kedvező módon változtak. Ennek értelmében többek között nem kell bevallást tenniük azoknak a kizárólag őstermelőként tevékenykedő kamarai tagoknak, akiknek az előző évi árbevételük nem érte el a 600 ezer forintot, és semmilyen, az Alapszabályban foglalt kedvezménnyel nem kívánnak élni. Esetükben elégséges, ha a tagdíjbevallási időszak módosított határidejéig, tehát
2016. július 15-ig banki átutalással vagy a falugazdász irodákban kapott csekken megfizetik a 2.000 forint tagdíjat.
A tagdíjbevallási időszak meghosszabbítása nem befolyásolja a késedelmes bevallás és a tagdíjbefizetés határidejét. Azoknak a kamarai tagoknak, akik 2016. július 15-31. között tesznek bevallást, a fizetendő tagdíj 10 százalékának megfelelő késedelmi pótlékot is meg kell fizetniük a tagdíjon túl. Ezt követően a bevallást nem tett tagok tagdíjfizetési kötelezettségét a Kamara állapítja meg, esetükben a pótlék a megállapított tagdíj
20 százaléka. A tagdíj megfizetésének határideje – a tagdíjbevallásra nem kötelezett őstermelők kivételével – változatlanul 2016. július 31.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Július 05. 13:30
http://www.origo.hu/itthon/20160705-idegmereg-gyerek-kukoricas.html#
 >:(
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Július 05. 14:43
QUQURIQ !!!

Borzalom!!!
Mindent a pénz irányít...
Nem szent sem ember, sem állat!
Na most kellene megetetni a bűnöst, szerves foszforsav-észterrel, hogy legalább érezze a dolognak a súlyát!
Nagyon közeledünk egy katasztrófális tömeges vegyszermérgezés felé!

A felháborodott Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Július 06. 13:24
http://www.abc.net.au/news/2016-07-06/varroa-mites-found-in-townsville/7572540
Lassan sanszos lesz,hogy már Ausztrália sem atkamentes...
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Július 08. 06:19
Az OMME honlapjáról bemásolva.
Idézet
Repce neonikotinoid szükséghelyzeti engedély
by Mészáros József • 2016-07-04

A Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának 2016. június 30-án telefonon és írásban történt jelzése alapján, tájékoztatjuk a tisztelt méhésztársakat, hogy a hatóság, 2016. júliusának első napjaiban kiadja a Cruiser OSR 322 FS gomba- és rovarölő, valamint az Ellado rovarölő csávázószer szükséghelyzeti felhasználási engedélyét intenzív őszi káposztarepce területeken. Az engedély 25.000 ha-ra (a repce terület kb. 10%-ára) korlátozódik. Az engedélyben, a vetést megelőzően tájékoztatási kötelezettség került előírásra a kormányhivatalok illetve a méhészek irányába.

Az engedélyt kiadó Hivatal eddigi tapasztalatai alapján nem várható, hogy a méhészeteket a kezelésekkel kapcsolatban kár érné, sőt az engedély egyik célja a méhekre veszélyes permetező szerek alkalmazásának csökkentése, melyet illetően az esetlegesen felmerülő kérdések, problémák megoldásában készséggel állnak rendelkezésre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Július 08. 19:29
http://www.vg.hu/penzugy/arupiacok/dragul-a-kave-es-a-cukor-472423
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Július 09. 07:41
QUQURIQ !!!

A két elnökségi ülés (IB) között idáig semmilyen EB ülés nem volt.
Nincsen mit vizsgálni?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Július 09. 07:46
Még a végén kiderülne valami!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Július 09. 07:56
QUQURIQ !!!

Ez olyan, mint a meg nem evett étel, soha sem árt meg!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Július 11. 13:26
http://mno.hu/belfold/befozes-helyett-sajat-mez-lesz-a-divat-1350483
 ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Július 11. 14:00
http://mno.hu/gazdasag/tamadas-a-hormonrendszer-ellen-1351278
 >:(
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Július 14. 12:18
Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen

Ebben a témában 2014 végén jött utoljára hozzászólás!
Ezért a mai nap, majdnem lezártam, de olvasva a Kft ügyeit, úgy gondolom, nagyon hamar meg kellene nyitnom.  ;)
Tehát a rovat nyitva maradt, és érdeklődéssel várja a "holnapot".  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Július 14. 19:12
A legnagyobb sajnálat az az egészben, hogy az etikai bizottság megtagadta a vizsgálatot Mészáros ellen.
Pedig lett volna mit vizsgálni. Én személy szerint nem igazán értem mit is keres az a tag még a vezetésben.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Július 14. 19:52
Az etikai bizottság elnöke még mindig ugyan az a személy akinek nem csípte a szemét az amit és ahogy Dr Mészáros csinált. És ezért valószínűleg most sem fogja érdekeli.  :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Július 14. 19:56
Szerintem, a jelenlegi esetben nem tagadhatja meg a vizsgálatot, hiszen az említett személy nincs olyan pozícióban, hogy bármit tudjon tenni ellene. Maximum tagadhat, de a tények makacs dolgok.

Üdv. jani bátya

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Július 14. 20:01
Háááát én erre nagyon kíváncsi lennék. Ugyanis ha most tudja vizsgálni és múltkor nem tudta az egyenlő lehet az Etikai Bizottság elnökének a lemondásával!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Július 14. 20:05
Rádi Tibor a választások előtt nekem azt mondta, számolja a napokat, alig várja, hogy már megpihenhessen.
Változnak az idők.
Majd adunk neki hamarosan munkát, csak várjuk meg a Kft. vizsgálatának eredményét.
Érdekes lesz, mivel az EB szerepe sem tisztázott a kérdésben.
Tologatják a felelősséget, de mindenki tudja, hogy kik a vétkesek.
Nagyernyei Attila
Ezt a pár sort a méhlegelő rovatból emeltem ide.
Kérem a többi hozzászólót is, hogy itt folytassa!
Köszönöm!
"Azt sem ártana megtudni, hogy könyvelték el a méhcsaládok elvesztését.
Bár simán kidumálják.
Kísérleti alanyok voltak.
Arról mélyen hallgatnak ki, vagy kik a felelősök, pedig rövid a névsor.
Gyorsan akarták pótolni a családokat, de közben lebuktak.
Mindenben csak a sumákolás, félreinformálás.
Ehhez kellett Ludányi, hogy a balhékat sikerként kommunikálják.
Ez a profizmus.
Az OMME-s újságban a valóságot tilos volt leírni."

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Július 14. 20:12
Idézet
számolja a napokat, alig várja, hogy már megpihenhessen
Hmm. Vajon Ő hogy érthette ezt??
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Július 15. 07:14
http://www.trueactivist.com/maryland-to-become-first-state-in-u-s-to-ban-bee-killing-pesticides/

Érdekes, hogy nálunk pont az ellenkező megállapításra jutottak.

"Az engedélyt kiadó Hivatal eddigi tapasztalatai alapján nem várható, hogy a méhészeteket a kezelésekkel kapcsolatban kár érné, sőt..."

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Július 15. 10:14
A cikk arról szól, hogy USA történetében elsőként Maryland államban betiltották a neonikotinoidok használatát, mert több más ok mellett ezek is felelősek a CCD-ért.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. Július 19. 00:02
http://www.omme.hu/?p=7018
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Július 21. 20:53
http://www.origo.hu/tudomany/felfedezo/20160712-allati-intelligencia-entudat-rovarok-erzekeles-etologia-rovaragy-viselkedesbiologia-kutatas.html
 ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2016. Július 27. 22:43
Szabad Föld c. újság, Hardi Péter írása:

http://www.szabadfold.hu/aktualis/tovabb_nyomoznak
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Július 29. 06:17
Szeptember 1. helyett augusztus 1.!
http://www.omme.hu/?p=7068
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Augusztus 06. 11:51
Idézet
Aktuális hazai hírek
Olcsóbbak lesznek az őstermelői igazolványok
MTI Eco
2016.08.01., hétfő, 08:39
Az új, kártya alapú őstermelői igazolványok később készülnek el, de előállításuk a felébe kerül csak, mint korábban tervezték - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője szombat este az M1 aktuális csatorna műsorában.
Tájékoztatása szerint az igazolványok cseréjét az őstermelői tevékenység nyomon követhetősége és az ügyintézés egyszerűsítése is indokolta.
Közel 190 ezer kártyát kell legyártani, de a közbeszerzés elhúzódása miatt ezek csak késve készülnek el - jelezte. Süle Katalin felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy az eljárásban kialakult verseny miatt a gyártási költség nem éri majd el az előzetesen becsült összeg felét.
Hangsúlyozta, hogy a kártya a gazdaság kifehérítésében fontos szerepet játszik, és vele az őstermelők is tudják egymást ellenőrizni, a vevők pedig egy okostelefonos applikáción keresztül nézhetik meg a termékek, illetve a termelő pontos adatait.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Augusztus 11. 09:15
Idézet
Felemás évet zárnak 2016-ban a méhészek
kormany.hu
2016.08.08., hétfő, 07:02
Felemás évet zárnak a méhészek 2016-ban, ugyanis a tavasz elején tapasztalt kellemes időjárást, az ország egyes részein fagyos, majd esős idő követte, amelynek eredményeként gyenge, közepes mézhozam várható – fogalmazott Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Jászberényben a XXIX. Nemzetközi Mézvárás és Méhésztalálkozó megnyitóján.
Az államtitkár elmondta, hogy az akác, illetve a selyemkóró és a hárs mézelése is kedvezőtlenül alakult, így már évek óta várat magára egy országosan is kiemelkedő mézhozam.
A méhészet helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy mintegy 20 ezer méhész tevékenykedik hazánkban, a méhállomány mértéke pedig közel 1,2 millió méhcsaládra tehető. A méhállomány folyamatos emelkedése következtében a méhsűrűség az Európai Unió tagállamai tekintetében immáron Magyarországon a legmagasabb (12,81 méhcsalád/km2). A méhek ilyen nagy száma fokozott állategészségügyi feladatot, nagyobb odafigyelést követel a termelőktől és az állategészségügyi hatóságoktól egyaránt.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tárca kiemelten kezeli a méhészeti ágazatot, amelyet jól tükröz az augusztus 1-én indult 2016-2019-es ciklus közötti Magyar Méhészeti Nemzeti Program is. A sikeres tárgyalások eredményeként az Európai Unió Bizottsága elfogadta a javaslatot és a korábbi 32 millió eurós pénzügyi alapot 36 millió euróra emelte. Így nem csak a magyar méhészek, de az európai szakma egésze is nagyobb támogatásban részesülhet a következő időszakban.
Czerván György elmondta, hogy a szakma bevonásával jelenleg is zajlik a méhészeti program végrehajtási rendeletének előkészítése, amely várhatóan szeptemberben fog megjelenni.
Kiemelte, hogy a magyar méhészek az elmúlt években kiemelkedő sikerességgel pályáztak, ugyanis a 2013-2016-os Magyar Méhészeti Nemzeti Programból éves szinten rendelkezésre álló mintegy 4,6 millió eurót szinte száz százalékban ki tudták használni a gazdálkodók.
Forrás: FM Sajtóiroda
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Augusztus 15. 18:47
http://www.origo.hu/tudomany/20160814-mehek-sziget-szergej-petrov-interju.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Augusztus 17. 08:02
http://hvg.hu/gazdasag/20160816_zemplen_mez_urbanovics_fuzer_tepliczky_kezmuves_mezmanufaktura_mehecske_urban_istvan
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Augusztus 21. 07:03
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/mar-8-10-szuras-is-halalos-lehet-679455
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Augusztus 21. 10:28
Talán itt jobb helyen lesz a jó hír...

Én úgy tudom, hogy nem a legalkalmasabb pályázó került megválasztásra, mert az éppen valakinek a valakije.

Én gratulálok a megválasztott hölgynek, mert tudom meg fog felelni és idővel megtanulja mi a dolga.
(Meg ugye a Zsófi léce magasan van!)  ;)

Egyébként a valaki akinek a valakije volt a pályázó nem örült annak, hogy a pályázatát beadta!  ;D

Szerencsére a jelölt is már áldja a sorsot, hogy nem kell ott dolgoznia, mert már számára is nyilvánvalóvá vált az amit a valakije mondott, hogy miféle emberek vannak még mindig a vezetőségben, amit Ő nem hitt el és csak az alkalmasságában és a korrekt döntésben bizott.  ;D ;D ;D ;D ;D

Hát ennyi!

Nem biztos, hogy előny az ha valaki valakije. A (leg)alkalmasság meg most is másodlagos volt! 

Jobb a méhek között, mint azt Örösi bácsi is mondta!  :D

Ez a beszélgetés ugyan nem egészen a helyén folyt anno, de ha a dr. Mészáros László elleni etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezéséhez nem is sok köze volt a polémiának, legalább alkalmunk nyílt alaposan elemezni a MMNP koordinátorának kiválasztásával kapcsolatos egyesületi, magánéleti szituációkat.

Most viszont végre nevesítették a nyertes pályázót is: http://www.omme.hu/?p=7187

A magam részéről gratulálok Kozma Eszternek, kívánva neki tevékenységéhez jó egészséget, sok kitartást, s "ellenszélmentes" munkalehetőséget.

Apropos, Chuck!

Már amúgy is szerettem volna megkérdezni, hogy a "Valaki Valakije" netán újra kezébe vette volna a saját kaptárvasat is? Úgy hírlett, hogy a hölgy a fiatal gazda-pályázat leteltével a méhészetét bérbe adta, de ahogy Ön most  írta, mostanság talán inkább Örösi tanár úr iránymutatását igyekszik követni, s nem csak Őrbottyán, Váckisújfalu és Csomád méhegészségügyi felelőseként szeretné élvezni a méhek közelségét.

Akkor most e döntéséhez és a választásához neki is sok szeretettel gratulálnék, kívánva mind a munkában, mind a magánéletében sok sikert, boldogságot!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mici, a mackó-újratöltve - 2016. Augusztus 21. 11:00
Rosszul hírlett, a hölgy a méhállomány egy részét adta bérbe csak az idei évtől (tavaly járt le a pályázata), kb. harmadát.

Egyébként napraforgóra vitték el a nevezett méheket, melyeket előtte azért kellett valaki valakijének kezelni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Augusztus 21. 15:55
Nem Kozma Eszter a TÉGLA!  ;D

Akkor vajon ki?

Én is sok sikert kívánok a munkájához, na nem a TÉGLÁNAK!

Megint próbál személyeskedni......
Kényelmetlenül érzi magát!
Jó nyomon haladunk!
Mik fognak még rólam kiderülni?  ???   ;D ;D ;D ;D ;D ;D
Csúnya dolog a hatalom, ha visszaélnek vele!  :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézienn - 2016. Augusztus 25. 16:42
Kedves Méhésztársak!

Megjelent a nem mezőgazdasági tevékenységek indítása/diverzifikáció pályázat az imént:
https://www.palyazat.gov.hu/megjelent-a-nem-mezgazdasgi-tevkenysgek-elindtsnak-tmogatsa-mezgazdasgi-tevkenysgek-diverzifikcija-mikrovllalkozs-indtsa-cm-felhvs

Lehet gondolkodni :)

Szép napot!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Szeptember 01. 21:13
http://24.hu/belfold/2016/09/01/fordulat-a-fagyallos-gazda-ugyeben-felfuggesztettet-kapott/  :D

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 02. 07:56
Tomipapa meghírdette, hogy ez az elnökség nem fogja kitölteni a mandátumát. Lehet, hiszen tudomásom szerint a Mészàros-Cserényi Klán - továbbiakba csak így írom, hogy Klán - rendkívüli tisztújírásra készül. Már zajlik ennek az előkészítése.

Tegnap elhangzott az elnökségi ülésen, hogy a méhészetről kevés szó esik. Tényleg kevés szó esik esett, de nem Bross Péter miatt, hanem a Klán miatt, ami teljesen szabálytalanul vetetett fel négy új napirendi pontot. Láthatóan pontos forgatókönyvvel készülnek minden elnökségi ülésre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Szeptember 02. 11:01
Kedves Csunnja László!

Másutt már felhívtam a figyelmét arra, hogy egyrészt a klasszikusokat csak pontosan, torzításoktól mentesen illik idézni, másrészt azt is igyekeztem kidomborítani, hogy fölöslegesen ne hazudjon.

Tudom, ez nem fölösleges hazugság, hiszen próbálkozásainak eredője közismert, s jobb kétszer félretájékoztatni a Nagyérdeműt, mint egyszer véletlenül igazat mondani akkor, ha vélt vagy valós érdeke fűződik a hiteltelenítési kísérletéhez.

"Tomipapa" egyrészt nem hirdetett meg semmit, kizárólag arra szerette volna felhívni elsősorban a teljes elnökség és másodsorban a folyamatosan egymásnak feszülő felek -ha úgy tetszik, klánok- figyelmét, hogy a méhészeti ágazat elsődleges érdeke a békés légkörben folytatott hatékony munkavégzés.

"Tomipapa" kihangsúlyozta, hogy a küldötteken keresztül a tagság erre adott mandátumot a választott tisztségviselőknek. Ha a választott tisztségviselők a régi/új sérelmek folyamatos felidézésével, felhánytorgatásával és egymás -jobb esetben- szemére "hányással" foglalkoznak az érdemi munka helyett, az a tagságon túl az egész ágazatra nézve káros.

"Tomipapa" e logika mentén kérte meg a jelenlévőket, hogy vegyék ezt -a jelenleg még kérést- fontolóra.

Tomipapa továbbá kérte az elnökséget, s azon belül kiemelten az elnök urat, hogy annak a békének és együttműködési szándéknak mentén próbáljanak meg együtt tenni a méhészeti ágazatért, melyet Bross Péter a választási kampány során megígért, s a zászlajára tűzött.

"Tomipapa" az ülés végén előadott kérését azzal a felütéssel indította, hogy a kíváncsiság hozta ide, az a kíváncsiság, mely a Klubvezető "nagy durranás lesz embörök" üzenetének nyomán horgadt fel benne. "Tomipapa" e felütés után megkérdezte, milyen "nagy durranásra" gondolhatott Nagyernyei Attila, s a hírt kitől származó információ alapján helyezte el a világhálón. "Tomipapa" a továbbiakban kifejezetten az elnök úrnak címezve egy kérést terjesztett elő. "Tomipapa" azt kérte, legyen már vége az üzengetésnek, kiszivárogtatásnak, s egyes választott tisztségviselők  Nagyernyei Attilán, Geddekason, Texas Rangeren, Micikén, Bogár Tamáson(?) stb. keresztül megszellőztetett hírekkel történő "kipiszkálási" kísérleteinek.

"Tomipapa" rendkívül károsnak ítélte e próbálkozásokat, mert azok elsősorban a méhészeti ágazatra nézve, de egyúttal Bross elnök úr számára is kellemetlenek és károsak, hiszen felvetik a kérdést, hogy a választási ígéretekkel szemben milyen "béke és együttműködés" az, ha az elnök úr ezzel a módszerrel próbál és kíván élni az egyenes, nyílt sisakkal is folytatható konfliktuskezelés, érdemi szakmai munkavégzés helyett. Bross Péterre nézve az is kellemetlen fényt vet, ha néhány "elszabadult hajóágyút" próbál fegyverként bevetni, mert ezen önálló életet élő Csujafegyverek a választási kampány során tanúsított hasznosságuk ellenére "önjáró" üzemmódban könnyen elsüllyeszthetik a hajót.

"Tomipapa" ezen indokokkal kérte, hogy a paradigma-váltás jegyében az elnök állítsa le az ilyen kiszivárogtatósdit, ne üzenjen a Klubon, hiszen a valódi hírek közlésére ott a Méhészújság és a honlap, a "nagy durranások" ígéretei pedig az eddigi történések tükrében rendszerint egy halovány gerlepukira hajazóan szoktak elposszanni.

Bross Péter válaszolni kívánt "Tomipapának", s kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy a kiszivárogtatás, "kipiszkálósdi", prejudikálás és "nagy durranás" Klubra kerülésének megrendelője nem ő, a hírek ugyan tőle származtak, de az információkat Nagyernyei Attila kérte tőle telefonon. "Tomipapa" hitt az Elnöknek, de igyekezett kiemelni, hogy mindez nem teszi meg nem történtté a tényeket: belső információk, befejezetlen, elnökségi határozattal le nem zárt döntések, prejudikált hiób-hírek és feloldhatatlan személyi konfliktusok kerültek megszellőztetésre a Klub oldalain. Az Elnök azt is elmondta, hogy nem olvassa a fórumokat, így az ott elhelyezett írások valóságtartalmát nem tudja megítélni, azokért felelősséget vállalni ezért nem tud. "Tomipapa" javasolta az Elnöknek, hogy a képbe kerülés érdekében néha tegyen kivételt, hogy meg tudja ítélni, mihez szolgáltat adatokat, információkat.

Végül "Tomipapa" nem lezárásként, inkább afféle gondolatébresztőként ismételten kérte az elnökséget és az elnököt, hogy keressék és találják meg az együttműködés lehetőségét, mert a választás már régen megtörtént, az egymásnak feszülés helyett igyekezzenek összecsiszolódni. Ha ez nem kivitelezhető lehetőség, akkor viszont felvetődik a kérdés: lehet-e így még három és fél éven keresztül érdemi munkát végeznie az elnökségnek. Ha nem, akkor a tagságnak meg kell fontolnia, meg tud-e bízni ezekben a választott tisztségviselőkben, elnökben, meg kell fontolja, milyen virágszálat szakajtott, s szagolgat. Ha a tagság is úgy ítéli meg, hogy nem erre a virágszálra gondolt, s a ciklusból hátralévő időben inkább nem ezt szagolgatná, akkor a tagság szakajthat magának másik virágszálat.
(Körülbelül ezen a gondolati ponton mekegett közbe Csuja: "Ez talán fenyegetés?" "Tomipapa" válasza: "Nem fenyegetés, csupán ígéret...")

Az elnökségből feltehetően mindenki megértette, miről szeretett volna néhány gondolatot megfogalmazni "Tomipapa", hiszen Simonné Venter Éva elnökségi tag jól összefoglalva mondta el a zárszót: az ágazat érdekében mindenkinek el kell gondolkodnia az együttműködési szándékon, az ellentétek feloldásán. Sem az elnök, sem az elnökség nem fogadta "Tomipapa" öreges dödörgését tisztújítási szándékként, visszahívási kezdeményezésként, azok csak Geddekas megzakkant agyában tűnhetnek annak. Remélhetőleg mindenki belátta, hogy ha nem történik változás, akkor annak a méhészek látják a kárát. Az elnök is elgondolkodhatott "Tomipapa" kérésén, hiszen az ülés után nem Nagyernyei Attila hívta az elnököt, hanem az elnök Nagyernyei Attilát, aki mint olvastam, megkapta a szükséges instrukciókat, s az elnök óhajának engedve paradigmát váltott. Ezt javasolnám Csuja Lászlónak vagy Geddekasnak is, mert ideje belátnia, hogy Ő nem kapott a tagságtól semmilyen mandátumot, az önjáró üzemmódú trollkodás iránt  pedig mostanság csökkenőben az érdeklődés és kereslet. Nincs veszélyesebb annál, ha a rosszindulat a szorgalommal jár párban, de reményeim szerint az Egyesület az ilyen mentalitást kiforrja magából.

"Tomipapa" köszöni az Elnök Úrnak és Nagyernyei Attilának, hogy elfogadták a kinyújtott kezet. Remélem, ez a "papa-parola" elindított egy közeledési folyamatot, mert a tagság nem szekértáborok viaskodására adott mandátumot, hanem böcsületes és remélhetően sikeres munkára. Nem királyt koronázott és nem trónkövetelőket juttatott pozícióba, hanem olyan becsületes, jó méhészeket, akik előbbre képesek vinni a közös ügyet. Közösen!

Aki pedig nem tervez közös és békés munkát, az adja vissza a mandátumát, ne a tagságnak kelljen azt visszakérnie...

P.s.: A "Tomipapázás" és az egyes szám harmadik személy használata nem a paradigma-váltás jegyében fogant, hanem kifejezetten azzal a szándékkal, hogy rávilágítsak és kisarkítsam: eszméletlenül idétlenül hangzik, mikor Geddekas beszél ilyen stílusban Csujáról. Jelentem, nekem szerencsére nincs paranoid skizofréniám...!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2016. Szeptember 02. 11:58
Kedves Tomipapa!

Meglepődve olvasom, hogy több hozzászólásában engem is "kiszivárogtatóként" emleget. Őszintén szólva, nem értem, mi ennek az oka. A múltkor a programkoordinátor személyére kiírt pályázathoz szóltam hozzá és az egyik - általam nagyra becsült - jelölt mellett érveltem és "idéztem" a szakmai előéletéből. Ezt azonban nem a beadott pályázatokból tettem, azokat nem láttam, mivel Önnel ellentétben nem vagyok "bennfentes", hanem magát a szóban forgó személyt ismerem és tudom, hogy eddig mivel foglalkozott, hol dolgozott. Mi ebben az etikátlanság, amivel engem is vádol? Etikátlan valakit személyesen ismerni és tudni róla, hogy milyen előző munkahelyei voltak? Etikátlan valakit alkalmasnak tartani egy állásra?
A többi jelöltet nem ismertem, az ő pályázataikból semmit nem idéztem - ellentétben Önnel. Vagy Ön is éppen véletlenül személyesen ismeri a nyertes pályázót, onnan tudta, hogy hol dolgozott korábban?
Vagy arra gondol, hogy a döntés eredményéről írtunk, amit akkor már mindenki tudott, többek között az összes szaktanácsadó és Ön is? Vicces, hogy ezt éppen olyan ember mondja, aki láthatóan napi szintű kapcsolatban van valamelyik vezetőségi taggal és folyamatosan ellátják bizalmas információkkal.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Szeptember 02. 17:05
Kedves Tamás!

Bocsássa meg, de a nyilatkozata alapján véltem "kiszivárogtatónak, miután egy kiszivárogtató hozzászólás-folyamathoz csatlakozott rendkívül pontos életrajzi adatok birtokában és a jelölt kvalitásainak mély ismeretére valló megfogalmazásával, ráadásul a kérdése egyúttal a nyertes és nem nyertes jelöltek összehasonlítására irányult (tudja: "a toronymagasan legalkalmasabb jelölt"), olyan benyomásom támadt, hogy Ön is mindkét jelöltet ismeri. Ez csak két esetben lehetséges: ha mindkét jelöltet és az ő tevékenységüket személyesen ismeri és munkájukat, szakmai alkalmasságukat is meg tudja ítélni, vagy olyan információk birtokában tört lándzsát az egyik jelölt mellett, melyek "belülről" szivárogtak, szivárogtattak ki.

Ha -mint írta- az egyik jelöltet ismeri csak, abban az esetben pedig etikátlannak vélem, ha a másik ismerete nélkül "ítéletet hirdet". Nem vádolom ezzel, de ha összehasonlít két személyt, s közülük csak az egyikről rendelkezik pontos információkkal, akkor milyen alapon rangsorolja őket? Ez még abban az esetben is etikátlan, ha az ismert jelölt momentán a párja. Ebben az esetben viszont Ön nem Bogár Tamás.

Természetesen a nyertes jelöltet ismerem, de nem hiszem, hogy a fentiek alapján Önnek magyarázkodnom kellene.
Véletlenek pedig néha vannak...

Szerencsés dolog, ha a véletleneket ki tudjuk zárni, én nem szeretem rábízni a véletlenek kizárásának lehetőségét a véletlenre, ezért igyekszem minél inkább lecsökkenteni a véletlenek véletlen bekövetkeztének lehetőségét...

Ha netán mégis megbántottam volna azzal, hogy "kiszivárogtatóként" aposztrofáltam, ezúton elnézését kérem.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 02. 17:17
Tomipapa már megint olyasmiről beszél, amihez semmi köze! Nem méhész, hanem talicskatologató virágkertész és ügyeletes falusi mikulásbácsi. Egy fontos tevékenységéről elfelejtkeztem : Tomipapa valódi troll a méhészek között!
Cím: Re:Hír-les
Írta: trobi - 2016. Szeptember 02. 18:46
Laci
Tényleg nem veszed észre mennyire gyerekesek a hasonló hozzászólásod?Ne járási már le magad állandóan. ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2016. Szeptember 02. 21:23
Kedves Tomipapa!

A szóban forgó hölgy nem a párom, nem is volt az soha. Ezt a magam részéről csak őszintén sajnálni tudom, a feleségem viszont biztos nagyon tud ennek örülni, lassan 30 év házasság után különösen. Nem is lennénk igazán összeillő pár, bár a mai világban az a néhány évtized korkülönbség már nem számít, csak szerelem legyen. Ugyebár? Csak halkan jegyzem meg, hogy tudtommal akit Ön "párjának" gondol, az sem a párja, úgyhogy frissítenie kellene az információs adatbázisát, vagy lecserélnie az informátorait. Bár ez az ő magánügye, ebben nem szeretnék kutakodni, pusztán azért említettem meg, mert szóba került.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Jam Clerk - 2016. Szeptember 02. 22:18
Ha -mint írta- az egyik jelöltet ismeri csak, abban az esetben pedig etikátlannak vélem, ha a másik ismerete nélkül "ítéletet hirdet". Nem vádolom ezzel, de ha összehasonlít két személyt, s közülük csak az egyikről rendelkezik pontos információkkal, akkor milyen alapon rangsorolja őket? Ez még abban az esetben is etikátlan, ha

Kedves lousicide,
kéretlen hozzászólóként - előrebocsátva, hogy a pontos szóhasználatot nem volt szerencsém ismerni, csak az itt olvasottak alapján tájékozódom - a fenti véleményével kapcsolatban szeretnék kérdezni. Ha jól értettem Bogár Tamás hozzászólását, ő az egyik jelöltet ismeri, a másikat nem. Ez alapján miért lenne etikátlan az, ha ő egy posztra jónak tart egy jelöltet az általa ismert szakmai életútja alapján? Ha azt írta volna, hogy ez az általam ismert jelölt jobb, mint a másik, akkor helyénvaló lenne az etikátlanság vádja avagy véleménye, de ha csak azt írja, hogy szerintem ő jó lenne erre a posztra, az a vélemény talán megáll önmagában is, és tartalmilag én úgy értelmeztem, hogy utóbbiról van szó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2016. Szeptember 02. 23:22
A másik jelöltről Tomipapa volt szíves megosztani némi információt itt a fórumon velünk, ezek alapján én valóban jobbnak véltem az általam ismert jelöltet (mármint szakmailag, a győztes személye ellen semmi kifogásom nincs, sosem láttam). De meggyőzhető vagyok! Halljuk a szakmai érveket, ha még vannak, csupán ezt kértem korábban is.
Nekem egyébként semmi előnyöm nem származott volna abból, ha az általam ismert jelölt nyer. Nem vagyunk sem barátok, sem rokonok. De évek óta látom, hogy mit csinál a szakmában (ő ugyanis benne van), nem csak ügyintéző szinten vett részt a támogatási rendszer működtetésében, hanem értékeli, rendszeresen javaslatokat is tesz a jobbítása, átalakítása érdekében. Nem ez is a feladata lenne egy programkoordinátornak? Bárki fordulhatott hozzá támogatásokkal kapcsolatban, mindenkinek önzetlenül segített. Ezért furdal a kíváncsiság, hogy milyen pályázat lehet az, amelyik ezt is felülmúlta? Vagy ez titok?
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Szeptember 03. 12:25
Kedves Tamás!

A magam részéről nem kívántam folytatni a polémiát, mert egyrészt alaposan sikerült a kérdést kiveséznünk, másrészt a "kiszivárogtatósdi" hozzászólás-folyam olvasható ma is a Klub oldalain, harmadrészt azt hittem, legutóbb alaposan megindokoltam a véleményemet.

Mint látható, Ön továbbra is frissíti hozzászólásaival az általam lezártnak vélt témát, ezért félretéve a lustaságomat, előkerestem és idéztem azokat a hozzászólásokat, melyeket a véleményem kialakítása során relevánsnak találtam.

Igazság szerint az Ön és beszélgető partnereinek vonatkozó hozzászólásait azért idézem, mert lényeges a polémiában az időrendiség is, valamint azok alapján vélekedtem úgy, ahogy vélekedtem:


Nem is amiatt kérdeztem, hanem tovább olvasgattam és az szerepel benne, hogy a hivatali dolgozók megbízásáról és felmentéséről a hivatalvezető javaslatára az elnök dönt (XIII. fejezet). Akkor most miért az elnökség döntött a programkoordinátor személyéről? Vagy ő nem számít hivatali dolgozónak?

E kérdésére alább visszatérek.

Ha az összes alapszabályt elolvassuk akkor a legrégebbi szerint az ügyvezető gyakorolja a munkáltatói jogokat (felvesz, dolgoztat, elbocsájt).
Az összes többiben viszont ahogy Te írtad az elnök dönt.
Semelyik alapszabályban nem szerepel az alkalmazottak tekintetében (aki nem az ügyvezető, mert róla az IB, Elnökség döntött mindig is) még javaslat tevő, meghallgató szerepkörben sem az elnökség, vagy IB.

Arról szól a fáma, hogy az ügyvezető javaslatára az elnök dönt.

Csak nem azt akarod mondani, hogy nem így lett elbírálva a program koordinátori pályázat?


Talán azért nem tudok róla,mert senki nem mond semmit...ha nem feltételezek senkiről semmi rosszat,miért is tenném,hiszen nem vagyok tájékoztatva,akkor magával az elvvel,hogy minél többen vegyenek részt a döntéshozatalban szerintem nincs gond.Pont arról volt szó,hogy nem akarunk diktatúrát,legalábbis ha jól emlékszem.Ha valamin nyilvánosan problémáztok,akkor ne csak egy szűk kiválasztott réteg értse már meg,hogy mi a gond.Ha meg csak félinformációk vannak itt,akkor nem biztos,hogy csak azért igazat adok nektek,mert azt mondjátok,hogy nektek van igazatok. ;)
Én az alapján alkottam véleményt,amit nyilvánosan itt leírtatok.

lindzzy! Azért írsz ilyen lekezelően erről az ügyről, mert nem tudod konkrétan, hogy mi történt.

Lindzzy! Én is kérdeznék! Szerinted "sérül-e a tagság érdeke" - a szavaiddal élve - ha az elnökség csak azért nem szavazza meg a szakmailag toronymagasan a legalkalmasabb jelöltet a posztra, mert azt az elnök támogatja?

"Bocsássa meg, de a nyilatkozata alapján véltem "kiszivárogtatónak, miután egy kiszivárogtató hozzászólás-folyamathoz csatlakozott rendkívül pontos életrajzi adatok birtokában és a jelölt kvalitásainak mély ismeretére valló megfogalmazásával, ráadásul a kérdése egyúttal a nyertes és nem nyertes jelöltek összehasonlítására irányult (tudja: "a toronymagasan legalkalmasabb jelölt"), olyan benyomásom támadt, hogy Ön is mindkét jelöltet ismeri. Ez csak két esetben lehetséges: ha mindkét jelöltet és az ő tevékenységüket személyesen ismeri és munkájukat, szakmai alkalmasságukat is meg tudja ítélni, vagy olyan információk birtokában tört lándzsát az egyik jelölt mellett, melyek "belülről" szivárogtak, szivárogtattak ki.

Ha -mint írta- az egyik jelöltet ismeri csak, abban az esetben pedig etikátlannak vélem, ha a másik ismerete nélkül "ítéletet hirdet". Nem vádolom ezzel, de ha összehasonlít két személyt, s közülük csak az egyikről rendelkezik pontos információkkal, akkor milyen alapon rangsorolja őket?......."

Nos, így talán nincs szükség további indoklásra, a fent idézett hozzászólásomban pedig elmondtam, mik voltak a kifogásaim, az Öntől idézett textusok alapján e kifogások meg is állnak.

Eddig nem kérdeztem, honnan az információja arról a vélelemről, hogy a "toronymagasan legalkalmasabb" jelöltet az Egyesület elnöke támogatta. Eddig azt sem kérdeztem, a pályázati döntés körülményeiről honnan volt információja. Eddig azt sem kérdeztem, honnan "tudta konkrétan, hogy mi történt".

Ezután sem kérdezem meg ezeket, lévén nem érdekel különösképp, hogy honnan és hogyan szerzi be az információit. A köztünk folyó vita el sem indult volna, ha Ön nem kifogásolja, hogy milyen alapról merészkedtem Önt a "kiszivárogtatók" közé sorolni. A fenti idézetek remélhetőleg képesek lesznek meggyőzni arról, hogy nem igaztalanul soroltam oda, ennek ellenére ha továbbra is sértené ez a besorolásom, az előző hozzászólásomban adott bocsánatkérésem továbbra is él.

Ön nem közeli ismerősként írta le a véleményét, hanem bennfentesként , aki "tudta, mi történt, aki tudta, hogy az elnök jelöltje volt a pályázó. A "toronymagasan a legalkalmasabb" minősítése pedig arra a következtetésre adhat okot, hogy ismerte a nyertes jelölt előéletét, pályázati anyagát, másképp elképzelhetetlen, hogy rangsorolni tudja a pályázókat. Bevallása szerint nem ismerte a nyertest és a pályázati anyagát...

Ha mégsem így lenne, akkor pedig Ön nem releváns érveléssel élt, hanem egy elfogult, mindenféle ismeretanyagot nélkülöző magánvéleményt tett fel a világhálóra, olyan dolgot sugalmazva, ami más véleményén alapult, és etikátlanul rombolva a nyertes személy presztizsét. Ezek után az ellentmondásokat nem nekem szükséges feloldanom, s miután a Méhészújságban azóta megjelent a nyertes rövid bemutatkozása, javaslom, kérjen bocsánatot Kozma Esztertől, amiért a jó híréhez való jogában Őt megsértette.

Fent jeleztem, hogy visszatérek az egyik kérdésére, hiszen az egész vita onnan indult. A pályázat elbírálásának idején a programkoordinátor nem alkalmazotti státuszban volt. Azóta ez megváltozott, de az információt az elnökségi ülés jegyzőkönyvének hitelesítéséig és a honlapra való felkerüléséig nem kívánnám megszellőztetni, legyen az annak lehetősége, aki kompetens a közzétételben. A státusztól függetlenül Lindzzy érvelésével értek egyet: egy civil önkormányzattal rendelkező demokratikus szervezet életében a kollektív döntésnek kell prioritást élveznie az egyszemélyi döntéssel szemben. Természetesen nem a piszlicsáré apró ügyekre gondolok, hanem az Egyesület és a méhészeti ágazat életében fontos dolgokra. A programkoordinátor kiválasztását az utóbbi kategóriába sorolnám. Az alkotmányos királyságokban is így van ez, hát még az alkotmányos demokráciákban...

Én ezzel a témát a magam részéről befejezettnek és lezártnak tekintem, kérném további kérdéseivel, felvetéseivel ezen témában ne is bombázzon, azokra nem reagálok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Szeptember 03. 13:09
Ha -mint írta- az egyik jelöltet ismeri csak, abban az esetben pedig etikátlannak vélem, ha a másik ismerete nélkül "ítéletet hirdet". Nem vádolom ezzel, de ha összehasonlít két személyt, s közülük csak az egyikről rendelkezik pontos információkkal, akkor milyen alapon rangsorolja őket? Ez még abban az esetben is etikátlan, ha

Kedves lousicide,
kéretlen hozzászólóként - előrebocsátva, hogy a pontos szóhasználatot nem volt szerencsém ismerni, csak az itt olvasottak alapján tájékozódom - a fenti véleményével kapcsolatban szeretnék kérdezni. Ha jól értettem Bogár Tamás hozzászólását, ő az egyik jelöltet ismeri, a másikat nem. Ez alapján miért lenne etikátlan az, ha ő egy posztra jónak tart egy jelöltet az általa ismert szakmai életútja alapján? Ha azt írta volna, hogy ez az általam ismert jelölt jobb, mint a másik, akkor helyénvaló lenne az etikátlanság vádja avagy véleménye, de ha csak azt írja, hogy szerintem ő jó lenne erre a posztra, az a vélemény talán megáll önmagában is, és tartalmilag én úgy értelmeztem, hogy utóbbiról van szó.

Kedves Jam!


Noha alább jeleztem, hogy lezártnak tekintem a témát, nem szeretném, ha úgy érezné, semmibe veszem a megszólítását, ezért válaszolok a kérdésére.

Az előbbi két hozzászólásomban alaposan megindokoltam, miért véltem etikátlannak B.T. eljárását. Messzemenően osztom az Ön véleményét, de fel kell hívnom a figyelmét, hogy valószínűleg nem olvasta vissza az összes, e kérdéssel foglalkozó topicot. Ezért azt javasolom, hogy keresse meg az "Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése dr. Mészáros László ellen" c. topicot, a beszélgetés onnan ered. Nem kárhoztatom azért, mert esetleg nem talált összefüggést a programkoordinátor kiválasztásának és a volt elnök megfegyelmezési szándékának vonatkozásában, s nem kereste ott a hozzászólásokat. Magam is úgy találtam, hogy ha ott tárgyaljuk ki az Egyesület döntéshozási szisztémájának témáját, azzal némileg eltávolodunk a topichűség követelményétől.

Az alábbi hozzászólásomban ennek jegyében hoztam át ide néhány olyan hozzászólást, melyről úgy véltem, alátámasztják a véleményemet.

Nos, ezen hozzászólásokat fussa át, az egyik B.T.- idézet alapján látható, hogy Ő augusztus 4-i írásában azt a kérdést tette fel:
 
Idézetet írta: Bogár Tamás - 2016. Augusztus 04.  14:47

"Lindzzy! Én is kérdeznék! Szerinted "sérül-e a tagság érdeke" - a szavaiddal élve - ha az elnökség csak azért nem szavazza meg a szakmailag toronymagasan a legalkalmasabb jelöltet a posztra, mert azt az elnök támogatja?"

Gondolom ezen idézet megvilágította, mit véltem etikátlannak, egyúttal megválaszolta az Ön kérdését is, megspórolva a további magyarázatot. Úgy vélem, ennyi talán elég lesz annak bizonyítására, hogy nem nemtelen támadásnak volt kitéve B.T., hanem megalapozottan kértem tőle, kérjen elnézést az etikátlan állítás és minősítés  miatt.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bogár Tamás - 2016. Szeptember 03. 13:31
Ha jól értem, akkor továbbra sem tudunk meg semmit arról, miért döntött így az elnökség. Illetve mégis. Csak. Ez lehet, hogy kevés lesz a küldötteknek egy következő tisztújításon az elnökségi tagok munkájának értékelésekor.
Érdeklődve várom, az elkövetkező elnökségi döntések során ismét nem "véletlenül" ugyanez a helyzet fog-e újra és újra előállni, hogy a "hatok" mindig valami más álláspontot tartanak jobbnak, "alkalmasabbnak", mint az elnök.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 03. 14:54
Nincs ezen mit ragozni. Bross Péter sajátosan alakította ki a döntési folyamatot az MMNP koordinátor személye kapcsán, tehát az elnökségre bízta a döntést. Nem lett volna erre kötelezve, de ezzel tett egy nagyon szép békejobbos gesztust a Cserényi-Mészáros Klán felé. A Klán döntött ebben a kérdésben.

Bross Péter pontosan tudja, hogy minden témában amit beterjeszt az elnökség asztalára, az Ő álláspontja lesz a kisebbség. Ezt az eredményt hozta ki a tavaszi tisztújító választás, ezzel kell együtt élnie addig, amíg változás nem történik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 03. 17:55
Ti még el tudtok igazodni saját magatokon?
Akárhogy is van elgondolkodtató. Mindenki mondhat bármit, és vissza is idézheti, ha tudja, én Brossról soha nem mondtam olyat, hogy buta lenne. Ezért még is felmerül a kérdésem.
 Hogyan gondolta ő ezt a választás előtt? Vajon felmerült benne, hogy az indulásával, olyan helyzet is elő állhat, hogy az Omme működése teljesen lebénul? Én akkor is feltettem a kérdést amikor indult, hogy miből gondolja, hogy most más a helyzet mint amikor lemondott.
 Én tudom, vannak egyesek akik elhitték, hogy mindenkit sikerül kitenni a vezetőségből a régi emberek közül, akik meg maradnak, behódolnak. és ezzel elő áll az az ideális helyzet, hogy mindenki egy követ fúj.
 De, Brossnak azzal az eshetőséggel is számolni kellett, hogy mi lesz ha nem így lesz, mint ahogy lett is.
 Most azt mondjátok mondjon le azok akik ellene vannak. Kérdezem én, miért mondanának le, amikor őket is ugyan úgy választották oda. Én úgy gondolom, mert mind a két féllel beszéltem, hogy mindegyik a másikat okolja. Mert mindenki úgy gondolja neki van igaza. És még azt se mondom, hogy nem jó szándékból teszik.
Tehát aki meg úgy gondolja, hogy jól csinálja amit csinál, miért mondana le?
Ez a helyzet, ha valamihez, akkor ez egy autóhoz hasonlít, ami a sivatagban elkaparta magát tengelyig, és a motor zúg, ám nem megy sehová, és a segítség beláthatatlan messzeségben van. Mert én már tippelni sem mernék, hogy ez hogyan  és mikor lesz megoldva. Ki, és mikor húzza ki a kátyúból az autót. Mert valljuk szépen be erre a következő időkben még remény sincs.
 Ha matematikai képlettel írnánk le a helyzetet akkor így is vehetjük: Jó szándék mínusz jó szándék az egyenlő nulla.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. Szeptember 03. 20:16
Üdv. Uraim!
Vivaldi! Természetesen a maguk alattomos módján eltudnak igazodni magukon,Ők nagyon is tudják mit szeretnének és csak kevesen látjuk az igazi szándékot. Az igazi szándék a "jó szándék",de az csak és kizárólag az Övék lehet mondhat bárki bármit az "rossz szándék, rossz indulat".Emlékszel az előző elnök mellett kik kampányoltak oly bőszen és mikor kiderült hogy nem bábot választottak aki az Ő kívánságuk szerint kirugdos mindenkit aki a megmondóknak nem szimpi akkor ellenséget csináltak belőle. Ezek úgy szeretnek,szeretnének irányítani hogy a megmérettetésen legfeljebb a telefonjaikkal futkosnak utána pedig Ők akarnak a pálya széléről bekiabálva minden döntést a saját arrogáns arculatukra formálni a legkissebb felelősség vállalása nélkül.
Példák idecitálása nélkül állítom hogy amióta létezik az ember, de maradjunk az egyesületünknél amióta él az OMME voltak,és lesznek is súrlódások,de nem vette a bátorságot egyetlen értelmes oszlopos egyesületi tag sem hogy a saját és néhány társa érdekében akár ketté szakítsa az egyesületet,és egyébként mindenki bűnös,bűnbak,csak Ők akarnak jót és és Más nem is tud jót bármilyen jó szándékkal sem punktum!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 03. 21:29
Álljon meg a lakodalmas menet és hagyjuk az álszent szövegeket.
Az OMME érdekképviselet.
Tehát egy józan módon cselekvő, de nagyon önző csapat. És ez így van jól.
Miért?
Mert az Érdekképviselet a csoport önös érdekét képviseli. SŐT! Megette a fene, ha nem ezt teszi.

Tisztázzunk egy alapvető dolgot. Az érdekképviselet az adott csoport közös érdekét képviseli. Ha a tisztségviselő nem ezt teszi, ha kétségessé válik, akkor a tisztségviselő pozíciója megrendül. Ha Cserényi doktor és Mészáros doktor a növényvédőszeres mérgezések ügyében vagy a kínai méz szerepének ügyében a méhészek érdekét következetesen képviselték volna, akkor most is abban a pozícióban csücsülnének, amibe korábban voltak. És Bross Péternek, meg Hegedűs doktornak semmi esélye sem lett volna a 2016-os tavaszi választásokon.

Bross Pétert és dr. Hegedűs Dénest következetes érdekévédőnek és jó szakembernek tartja a magyar méhésztársadalom, ezért megtisztelte őket azzal, hogy az OMME két legfontosabb tisztségére megválasztotta. Az előző ciklusból megmaradt személyek pedig legyenek szívesek tisztelettel tekinteni erre a két emberre és figyelembe venni, amit mondanak és kérnek. Sajnos az elnökségi üléseken ez a tisztelet legcsekélyebb mértékben sem jelenik meg.

Azért is szükség lenne, hogy az elnökségi ülések legalább az internetes nyilvánosság előtt folyjanak, hogy a méhésztársadalom lássa mennyire méltatlan módon viselkednek választott tisztségviselőink. Hogyan várhatunk el sikeres érdekvédelmet tőlük, ha az alapvető etikai normákkal sincsenek tisztában?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Szeptember 05. 22:01
http://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2016/09/05/hamis-kinai-mez-ellen-harcolnak-a-magyar-meheszek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Szeptember 06. 12:09
http://globalisvilag.com/2016/09/04/tevedes-hogy-kalcium-kell-kis-szurasbol-nagy-baj/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Szeptember 06. 13:21
QUQRIQ!!!

Milyen érdekes, hogy változik a világ!?
Hosszú évekig az orvosok a médiában arról próbáltak meggyőzni bennünket, hogy  mindenféle rovar szúrásra jó a Kálcium pezsgőtabletta.
Nekem a kocsimba is és a táskámban is van állandóan.
Többször is kellett alkalmaznom, pl. vásározós időnkből tömegrendezvényen darázs szúrás után.
Méhszúrás után is alkalmaztam, életet is mentett a kijövő orvos szerint.
Továbbra is fogom alkalmazni, mert az erdőben nincs más lehetőségünk.
Valamikor lehetett kapni antihisztamin injekciós oltóceruzát. Ha jól emlékszem 5 adag volt benne.
Most tanácstalan vagyok…
Mi változtunk meg ennyire, hogy már a kálcium is hatástalan?
Vagy az orvostudomány javaslatai is kétségesek?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2016. Szeptember 06. 21:07
QUQRIQ!!!

Szerintem meg nem a világ változik, csak az üzleti érdekek!
figyelgetem a cikkeket, a neten és különböző újságokban is egyre többször olvashatunk a halálos gyilkos méhrajokról és a többször is szúró halálos darazsakról.
Ha jól megfigyeljük a cikkek végén mindig felhívják a figyelmet az adrenalintartalmú injekcióra ami nélkül már kirándulni el sem menjen senki. Csak az a jó megoldás , az mindig legyen otthon.
Számomra egyértelmű, hogy azt valaki nagyon szeretné eladni.

A szegedi füvészkertben jártam nemrég. MINDENKINEK JAVASLOM? MERT NAGYON SZÉP!
Van egy rovarhotel is. Közelebbről szerettem volna szemügyre venni de mikor odaléptem, látom, hogy hatalmas lódarázs fészek épül a közepén és csak úgy suhogtak a fejünk fölött. Nem volt szükség injekcióra, lett adrenalin magától is...  :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 06. 21:56
Ez az. Fején találtad az igazságot. Üzleti érdek.
Persze tudom én, kivétel az Omme elnöke. Őt semmi féle üzleti érdek nem vezérelheti.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2016. Szeptember 06. 22:07
   szasz vivaldi

   Na milyen volt a méhész találkozó? Az idő kedvezett. Mesélj róla valamit

  Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Szeptember 06. 22:10
Igazi méhész nem darázik néhány tucat szúrástól, aki meg alergiás ne méhészkedjen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 06. 22:13
Halljunk már hírt Karancskesziről! Ne csak azt, hogy akácon pokolba kívánják az alföldi méhészeket a nógrádi végeken.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 06. 22:21
   szasz vivaldi

   Na milyen volt a méhész találkozó? Az idő kedvezett. Mesélj róla valamit

  Albert

Nagyszerű. Idő jó. Előadások jók.  Mézkirálynőtől kaptam egy puszit.  Beszéltem Brossal is, de tőle nem kaptam.
A hivatalos kajával nem voltam megelégedve. Jövőre változtatunk rajta.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 06. 22:24
Bross nem puszilt meg? De azért kezet fogtatok remélem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 06. 22:45
 Ha már rákérdezel és bizonyára az itt levőket ez érdekli leginkább, én elmondanám, nekem az az érzésem, hogy nemigen leszünk kebelbarátok. De hát miért barátkozna az oroszlán a békával? / a béka még mindig én vagyok/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2016. Szeptember 06. 23:13
 
    Lehetett volna bővebben is, mert azért hazai pálya az hazai pálya. ;)
 A kajára ne legyél ennyire kritikus a jótevők mindent meg tettek biztos. Habár lehet paradigma váltást náluk is eszközölni. Szerintem a magyar kaját vidéki háziasszonyok nem tudják el rontani, Pest az más 8). Tudod?.
  A méz Királynő puszija után nem kellene arcot mosni , a Bross után meg ne mossál kezet ha már meg tisztelt azzal, hogy meg nézte a kiállításodat, és elbeszélgettetek .  Várom  a jövőbeni változásokat, változtatásokat, ami jót tesz a méhész közösség egyben tartásában, és segít a megértésben.
  További sok sikert és gratulálok a szervezőknek. :-*

  Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Szeptember 07. 05:54
........
Ha jól megfigyeljük a cikkek végén mindig felhívják a figyelmet az adrenalintartalmú injekcióra ami nélkül már kirándulni el sem menjen senki. Csak az a jó megoldás , az mindig legyen otthon.
Számomra egyértelmű, hogy azt valaki nagyon szeretné eladni.

........ hatalmas lódarázs fészek épül a közepén és csak úgy suhogtak a fejünk fölött. Nem volt szükség injekcióra, lett adrenalin magától is...

Hiba elbagatellizálni a rovarszúrások által okozott allergiás reakció veszélyességét. A vérkeringésbe jutó méreg egyes esetekben olyan extrém immunreakciót okozhat, mely kezelés nélkül halálhoz vezethet. Az anafilaxiás sokk nem játék, ha valaki tudja magáról, hogy ilyen immunreakcióra hajlamos, semmiképpen ne kalcium pezsgőtablettára bízza az életét, hanem tartson magánál epinefrin=adrenalin tartalmú injekciót. Az antihisztaminok és a kalcium hatásossága anafilaxiás sokk esetén nem bizonyított, bár az anafilaxiás sokk utókezelésénél egyes esetekben az epinefrin mellett használják azokat is az orvosok, általában intravénásan. A mai szakmai álláspont szerint adrenalin helyett antihisztamin és kalcium adása durva szakmai hiba, nem alkalmasak az epinefrin helyettesítésére és halálhoz vezethet a helyettesítő alkalmazásuk.
Ha valaki túlérzékeny a Hymenopterák és a rablópoloskák (Triatominae) mérgére, az legjobb, ha kerüli a velük való találkozást, de az esetek jelentős százalékában allergén immunterápiával csökkenteni tudják a szervezet érzékenységét az allergén anyagra, de ez a deszenzitizációs terápia akár évekig is eltarthat. Ha a méhész érzékeny a méhméregre, akkor mindenképpen tartson magánál epinefrin injekciót, ne is egyet, hanem többet (az esetek többségében ismételt kezelésre van szükség), tanulja meg annak használatát, s ne a kalcium pezsgőtabletták után nyúljon. Sajnos, sok esetben jobb, ha abbahagyja a méhészkedést.

Így járt néhai édesapám is, aki már idősebb korában egyszer csak azt tapasztalta, hogy az addig semmilyen túlérzékenységi reakciót nem jelentő méhszúrások allergiás reakciót produkáltak nála. Szerencsére nem egy világvégi vándortanyán, hanem otthon, percnyi távolságra a kórháztól. Az is szerencse, hogy az orvos tudta: az ellenszer  az adrenalin. Nem történt tragédia, de az aktív méhészkedésének véget vetett a túlérzékenység kialakulása. Nála a szívbetegség okozta az anafilaxia kialakulását, röviddel később megkapta az első szívritmus-szabályozóját is. Az orvosok véleménye szerint a szívbetegség komoly kockázatnövelő az anafilaxia esetében.

Kedves Kitin!

Higgye el, nem piaci marketing-fogásról van szó, ha az orvosok azt ajánlják, hogy adrenalin injekció az anafilaxia kialakulásának az ellenszere. Sajnos a rovarszúrások okozta túlzott immunválasz az emberek egy részénél már vele született, sok esetben kapcsolódik pl. az asztmához. Nem játék, tudok olyan esetről, amikor az erdőn dolgozó fiatalember fadöntés közben lódarázsfészekbe vágott. Sajnos, nem élte túl, nem volt a brigád egyik tagjánál sem adrenalin injekció, nem tudtak intubálni sem, az erdei körülmények és szaktudás hiányának következtében a gégemetszés sem segíthetett. Az én praxisomban a motoros fűkaszálás során történt darázstámadás, az egyik dolgozónk kapott 10-20 szúrást a földbe épített fészküket védelmező darazsaktól. A tüneteit látva azonnal orvoshoz vittem, mert én sem hordok magamnál epinefrin injekciót. A kezelés szerencsére hatásos volt, nem történt baj.
Csoportos kirándulásnál is helyesnek tartanám, ha a kötelező elsősegély-csomag része lenne néhány adrenalin injekció is. 

Természetesen nem csak rovarcsípés okozhat anafilaxiát, okozhatja azt étel, gyógyszer, s bármilyen allergén anyag is, de a kezelésükben közös elem, hogy az ellenszer az adrenalin lehet, ha komoly anafilaxiás tünetek tapasztalhatók, mindenképpen mentőt, orvost kell hívni.

http://www.borsonline.hu/aktualis/leallt-a-kisfiu-szive-a-mogyoros-csokitol-/26525

http://www.blikk.hu/szolgaltatas/egeszseg/allergia-mikor-tilos-kalciumot-adni/6k7v9zz

http://nol.hu/mozaik/darazscsipes__adrenalin_kell_a_rovarmereg_allergia_ellen-1308283

Az alábbi írás nagyon "bulváros", amolyan népszerű horror, s néhány szakmai tévesztés miatt elgondolkodtató is, mégis elmorfondíroztam, hogy mi lett volna, ha az orvos nem antihisztaminnal és kalciummal kezdi a kúrát, hanem adrenalinnal.   
http://bogardesvideke.hu/lapok/2016-04-21.pdf  (6. oldal)

A humán allergológusok lehet, hogy előbbre tartanak, mint az állatgyógyászok?
http://drradnaiistvan.blogspot.hu/2011/05/amikor-tamadnak-mehek-darazsak.html

Nem érdemes minden áron összeesküvés-elméletek mentén megítélni az orvosok ajánlatát. Nem szép látvány, ha túlérzékeny az embör...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 07. 08:03
 
    Lehetett volna bővebben is, mert azért hazai pálya az hazai pálya. ;)
 A kajára ne legyél ennyire kritikus a jótevők mindent meg tettek biztos. Habár lehet paradigma váltást náluk is eszközölni. Szerintem a magyar kaját vidéki háziasszonyok nem tudják el rontani, Pest az más 8). Tudod?.
  A méz Királynő puszija után nem kellene arcot mosni , a Bross után meg ne mossál kezet ha már meg tisztelt azzal, hogy meg nézte a kiállításodat, és elbeszélgettetek .  Várom  a jövőbeni változásokat, változtatásokat, ami jót tesz a méhész közösség egyben tartásában, és segít a megértésben.
  További sok sikert és gratulálok a szervezőknek. :-*

  Albert

Na most várj. Ha ott voltál akkor el kell gondolkodnom melyik voltál te. Ráadásul oda is jöhettél volna, hiszen ha valaki bejött velem találkozhatott először. Semmi bajod nem lett volna, hiszen a palócok igazán vendégszeretők.
A mézkirálynővel minden rendben, valóban megérdemli, hogy az legyen. Szép és kedves.
Ez így azonban nem mondható el, a dolgok teljességében Brossról, ő ugyan is sem nem szép, sem nem kedves, legalább is velem szemben. De, én azt is megértem, hogy miért. Hasonló helyzetben én se lennék kedves saját magammal szemben, bár én még most is állom amit leírtam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Szeptember 07. 08:23
A szépség, az hogy valakinek mi vagy ki szép, az relatív fogalom.
A kedvesség az meg egy viselkedési forma. azt lehet szabályozni, alkalmazni. Tudod? Ki mit érdemel. De hát te is így látod.
Úgy veszem észre ez mindenkinél oda-vissza így működik.
Mindenkinek a miérteken kellene elgondolkozni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Szeptember 07. 10:33

..............
..... oda is jöhettél volna, hiszen ha valaki bejött velem találkozhatott először. Semmi bajod nem lett volna, hiszen a palócok igazán vendégszeretők.
A mézkirálynővel minden rendben, valóban megérdemli, hogy az legyen. Szép és kedves.
Ez így azonban nem mondható el, a dolgok teljességében Brossról, ő ugyan is sem nem szép, sem nem kedves, legalább is velem szemben. De, én azt is megértem, hogy miért. Hasonló helyzetben én se lennék kedves saját magammal szemben, bár én még most is állom amit leírtam.

Kedves Zoltán!

Sajnos erre a rendezvényre most nem tudtam elmenni, de ezt sejtvén, aug. 31-én tettem egy bátortalan kísérletet, hogy emiatt személyesen exkuzáljam magam. Az említett napon amúgy is Salgótarjánban jártam, s gondoltam, nem nagy kerülő, ha hazafelé nem a fővárosnak megyek, hanem kitérőt teszek Karancskeszi felé, s meglátogatlak. Hallom, milyen vendégszeretők a palóc népek, a gasztronómiai kvalitásaik sem az utolsók, s az az igazság, hogy volt néhány hiánytünetem az egykori mézkirálynő, Diana látványának hiánya mián is.

Nekiveselkedtem tehát, s igyekeztem folyamatba tenni jászberényi ígéretemet, hogy megleplek egyszer. Előzetes értesítést nem tudtam küldeni, spontán ötlet nyomán kanyarodtam felétek, s mivel még néhány kilométereket is magam alá kellett gyűrjek a hazaúton, nem is tudtalak megvárni. A modern kor hozadékaként sem pennát, sem plajbászt, de még papirost sem hordok magammal, azt a nyamvadt tabletet meg mégsem akartam a bejárati ajtó résébe dugni, így bekopogtam, de csak a bősz házőriző reagált reám, harsány üdvözlést küldve a bezárt ajtó -szerencsére- belső oldaláról. A szép, nyomott-orrú, vörös-cirmos perzsa cica viszont nem állt szóba velem, pillantása és testtartása, teljes magatartása azt a bejáratot idézte föl bennem, melyen Borsos Miklós tihanyi kertjébe juthattunk be egykoron. A bejárati kapu ott egy lándzsás vaskapu volt, két masszív és zömök kőoszlop között. Az oszlopokon a művész-faragta kőkutyák, s a talapzatba epigrammákat vésett az alkotó. Az egyik Illyés Gyulától:
"Nem haragom, alakom
 őrködik e falakon."

A másik epigrammát Szedő Dénes rímfaragta, a rám is oly jellemző szelíd iróniával:
"Ülök falon, áloroszlán,
 ebül vésett ki a gazdám."

Nos, valamily hasonló emóciók támadtak bennem, amint benyitottam az utcai kaput, s megpillantottam a cicust. Nagy kár, hogy az idézett verselőkkel nem vagyok képes versenyre kelni, ezért az én epigrammámmal most nem terhelném a Nagyérdeműt, ha Tóth Zoltán esetleg erre járna, s olvasná ezt az anzikszot, kérem, rittyentsen egy kecskerímet hozzá...

Végül is egy kis várakozás után beláttam, hogy bármennyire is óhajtom a személyes kontaktust, a Nap immáron az én fatornyos falucskám felé vette az irányt, az én karancsi hívem pedig vagy a szarvasbőgésre készül a hegyi tanyáján, vagy járja a méhészeit, őszi vizsgálat lévén.

Illendően elköszöntem hát a kutyustól, búcsút vettem a cicustól is -aki továbbra sem állt le diskurálni velem-, s ha már senki nem marasztalt tovább, kiadtam az ukázt: "Let's go!, s búcsút véve Karancskeszitől, elporoszkáltam Ipolytarnóc felé, a következő adódó alkalomra halasztván a méhész-barátság ápolásának lehetőségét...

Nos, eme történések folytán nem tudtam egyeztetni Veled mennyire szökkent szárba az a szimpátia, mely Jászberényben már ígéretesen sugárzott Tőled irányomba. Bár lett volna alkalmunk megbeszélni, hogy Bross Péter mennyire rosszul ítél meg mindkettőnket, ha azt hiszi, az írásainkban kinyilvánított kritikus hangvétel elutasító mentalitásunk termése. De jó lett volna, ha meg tudtuk volna beszélni, hogy a nevemben is mondd majd el az Elnök Úrnak: mindketten -s nem összebeszélve- szívrepesve várjuk, hogy változtathassunk a véleményünkön, hozzá-állásunkon...

De jó lett volna, ha küldhettem volna neki egy József Attila vers-részletet. Sajnos másnap, az elnökségi ülésen sem tudtam idézni neki, de remélem, a "hozzám is már hűtlenné lett szavak" közül mégis ki lehetett érezni a józsefattilai üzenetet:

"Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szoritsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
erősitsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves."

Talán van még esély, hogy megérti...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 07. 11:33
Ha már rákérdezel és bizonyára az itt levőket ez érdekli leginkább, én elmondanám, nekem az az érzésem, hogy nemigen leszünk kebelbarátok. De hát miért barátkozna az oroszlán a békával? / a béka még mindig én vagyok/
Nem vagy te béka, csak tetteted. Aki a bejáratnál kap helyett és olyan szép bajusza van, az nem lehet béka.

Biztos nagyon szimpatikus lettél neki, ha beszélgettetek és kezet is fogtatok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 07. 17:53
http://www.agrarszektor.hu/novenytermesztes/buntethetnek_ha_permetezes_elott_nem_szolunk_a_szomszednak.6386.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 07. 19:42
http://www.omme.hu/?p=7273
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 07. 20:37
Nagyon sunyi ez a levél. Csak azokat az adatokat közli, ami alátámasztja a derogációt. Örülök, hogy ilyen hazug levelet állami hivatalnok koromban nem kellett írnom. Szégyelni való, ahogy a Minisztérium meghajol a méreg lobbi előtt.

Persze, hogy nem javult a helyzete a méhészetnek, ha rafinált kombinációkat dobnak be a növényvédősök. Azért a napraforgón javult a helyzet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Szeptember 07. 20:55
Lehet itt egymást szapulni kérem! Méhész támadta a méhészt a neonikotionid miatt, s lettek gyűlölt ellenségek miközben már politikai színtéren eldöntött tény volt, hogy a neok lesznek Magyarországon.

Nagyon hasonlít ez az ügy is a szalonka vadászathoz, mert ugyebár az is tilos lett, de monitoring vizsgálatokhoz az elvtársak nyakra főre lövik. Ezt a világot éljük.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Szeptember 07. 20:59
Lilahagyma!
Méhész támadott méhészt?
Nem!
Méhész támadott olyanokat akik lefeküdtek a vegyszerlobbinak.
Méhész támadott olyanokat akik nem ordítottak a néma gyilkos miatt.
Na de pssszt!
Mondtam, hogy jó leszek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Lilahagyma - 2016. Szeptember 07. 21:02
És mi változott az ordításodra?
Megérte?
Milyen pozitív változás állt be?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 07. 21:07
Ide figyel Lajoskám, alias Tomi papa. Bevallom neked időnként olyan fárasztó amit írsz, hogy nehezemre esik elolvasni.
 Bevallom azonban azt is, hogy egyszer elolvastam, de másodszor már nem tudom elolvasni. Egyszeri olvasás után nem jöttem rá, ezért egyszerűen felteszem a kérdést. Hogy ha akartál, miért nem jöttél el, és kerestél meg?
 Egyébiránt, voltak akik megkerestek, nem is kevesen, és mindegyiknek ajánlottam, hogy ha már itt vannak, haza ne menjenek anélkül, hogy megnéznék Ipolytarnócot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 07. 21:12
És mi változott az ordításodra?
Megérte?
Milyen pozitív változás állt be?
Ez most szerinted érv? Egy érdekképviselet a te érvedet nem használhatja.

Egyébkén se értelek. Sokaknak az az álláspontja, hogy eldöntött tény a neonikotinoidok teljes betitása. Ezért kár tépni a szánkat meg szaggatni a ruhánkat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 07. 21:12
A szépség, az hogy valakinek mi vagy ki szép, az relatív fogalom.
A kedvesség az meg egy viselkedési forma. azt lehet szabályozni, alkalmazni. Tudod? Ki mit érdemel. De hát te is így látod.
Úgy veszem észre ez mindenkinél oda-vissza így működik.
Mindenkinek a miérteken kellene elgondolkozni.

 Hát nézd , akkor pontosítsunk. Neked Bross Péter szép, nekem a mézkirálynő.
 Nekem valahogy kinézetre nem a Bross félék tetszenek, ha csak nincs benne az alapszabályban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 07. 21:15
A szépség, az hogy valakinek mi vagy ki szép, az relatív fogalom.
A kedvesség az meg egy viselkedési forma. azt lehet szabályozni, alkalmazni. Tudod? Ki mit érdemel. De hát te is így látod.
Úgy veszem észre ez mindenkinél oda-vissza így működik.
Mindenkinek a miérteken kellene elgondolkozni.

 Hát nézd , akkor pontosítsunk. Neked Bross Péter szép, nekem a mézkirálynő.
 Nekem valahogy kinézetre nem a Bross félék tetszenek, ha csak nincs benne az alapszabályban.
Ja. Neked Mészáros az etalon. Ez már tutti.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Szeptember 07. 21:23
Lilahagyma!
Mi változott az ordítozásra?
Egy, senki nem ordított, hanem jelezte, hogy a repcevirágzás kezdetétől és a napraforgóvirágzás kezdetétől (ami egybe esik a kukorica virágzásával) gondokat tapasztalunk a méhészetekben.
Egyébként nem tudom, miért provokálsz.
Kész, bizonyított tények garmada áll már rendelkezésre.
Kettő.
Az OMME új vezetése végre (igaz egyelőre kicsit visszafogottan) de írt egy tiltakozó levelet a miniszternek.
Szerintem ez nagy siker abban a légkörben, amely eddig tudjuk mit képviselt.
Nem is igen értem a provokatív kérdésed.
Szerinted dugjuk porba a fejünket úgyis a vegyszerlobbi lenyom bennünket?
Óriásit tévedsz.
A Greenpeace bekeményít, és az eddigi sikerek nagy részét is nekik köszönhetjük.
Remélem az OMME vezérara ebben partner lesz, és nem foglalkozik a politikus urak igényeivel.
A méhészek érdeke az, hogy minél kevesebb rovarölővel találkozzanak a méhek.
Pont.
Ebbe nem fér bele a politika, meg a vegyszerlobbi, meg semmi.
Követeljük a tiszta élhető mezőgazdaságot, ahol a méheink és saját egészségünk miatt nem kell aggódni.
Nem nehéz ez Lilalahagyma!
Vagy talán téged is csávázva dugtak a földbe?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 07. 21:31
Miért nem lehet, a mézkirálynő megválasztásával Omme elnököt is választani?
 A mézkirálynők, szépek, okosak, jó rájuk nézni, mindjárt lekötik az ember figyelmét, miért ne lehetnének ők egyben az Omme elnökök is?
 Mennyivel kellemesebb lenne például egy egy vezetőségi ülés?
 Azt is elmondhatjuk eredményesség tekintetében, egészen biztosan hoznák azt, amit ezek a csontos, borostás elnökök eddig hoztak. De szerintem még többet is. Mivel a minisztériumban is férfiak vannak, könnyebben tudnának a mézkirálynők lobbyzni.
 Én "aszondom," fontoljuk meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. Szeptember 07. 21:49
Vivaldi!
Felvetésed alapján az jutott az eszembe, hogy a "mézkirálynő elnököt" egy kicsi továbbképzésre kellene küldeni dr Mészároshoz a gatyaletolási tanfolyamra.
Hát bizony tényleg kellemesebb lenne az elnökségi ülés főleg a férfitagok számára. ;D ;D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2016. Szeptember 07. 22:08
Tomipapa!
http://meheszklub.hu/index.php/topic,5.msg26020.html#msg26020
Szép ez az írásod, és sok más megszólalásod is!
Gratulálok az unokádhoz! Nekem is van!
Voltak írásaid, amit egyáltalán nem kedveltem, mert személyeskedőek, sárdobálóak, mint másoké is... (Bár egy idő óta így nem lehet fogalmazni senkinek. Helyeslem.)
Hát, az élet már csak ilyen ellentétes... Csak maradjon meg ez a szigorú rend! Új szelek fújnak.
Üdv: Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Szeptember 08. 06:33
A szépség, az hogy valakinek mi vagy ki szép, az relatív fogalom.
A kedvesség az meg egy viselkedési forma. azt lehet szabályozni, alkalmazni. Tudod? Ki mit érdemel. De hát te is így látod.
Úgy veszem észre ez mindenkinél oda-vissza így működik.
Mindenkinek a miérteken kellene elgondolkozni.

 Hát nézd , akkor pontosítsunk. Neked Bross Péter szép, nekem a mézkirálynő.
 Nekem valahogy kinézetre nem a Bross félék tetszenek, ha csak nincs benne az alapszabályban.
Mi a baj Zolikám.
Bezárt a CBA? Óriási gondod lehet, ha csak az a problémád, hogy szép, vagy nem szép a Bross.  :o
Ha tényleg figyelmesen olvastad volna azt amit én írtam, és még hűen be is idézted, akkor most nem kellene reagálnom  erre a badarságra amit írtál.  ::) Nekem fontosabb a külsőségek helyett az hogy mit mond, vagy mit cselekszik valaki. Egyébként nem én kezdtem el elmélkedni azon hogy szép-e a Bross. Ja még egy nagyon fontos dolog számomra: hetero vagyok!  :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 08. 07:57
Nagy baj van itt. Bár igazából ez az emberi pszichéből következik, és semmi kivételes nincs benne.
 A kisgyerek, ha utálja a spenótot, megeszi ha felkínálnak neki két kanalat és választhat, hogy melyikkel nyomják le a torkán.
 Ti is így vagytok. Ugyan is Omme, maga az egyesület, az, hogy az miért jött létre, és mi is lenne tulajdonképpen annak célja, már elveszett valahol, már úgy, egy évtizeddel ezelőtt.
 Az, hogy az mostani elnöknek mi fontos, azt én inkább nem taglalnám most.
 Nektek pedig csak egy jár a fejetekbe, és ez olyan mint lónak az ellenző. Mészáros vagy Bross, és ebből a körből képtelen kilépni az itt lévők nagy része. Egyszerűen nem tudtok mást. Nem tudtok másban, például egy harmadik személyben gondolkodni. Egyiket nagyon szeretitek, a másikat ettől még valamivel jobban utáljátok. Mint a kisgyerekek a kanalakat. Holott a spenótot kellene megvizsgálni, hogy ehető e. Mert ez a spenót már elég sokáig volt a hűtőben ahhoz, hogy elveszítse vitamintartalmát, és talán újat kéne főzni. De ez eszébe se jut senkinek, főleg nem azoknak akik most a fazék mellett vannak.
 Az Omme szervezeti felépítése, alkalmas arra, hogy ne engedjen a fazék mellé mindenkit. Ez eddig jó volt, de most már mindenki láthatja, ezek a szakácsok csak a régi receptekből tudnak főzni, és még az a szerencse, hogy a gyerek most még mással játszik, ez leköti a figyelmét és nem rúgja ki a kezetekből a kanalat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. Szeptember 08. 08:15
Lilahagyma!

Az OMME új vezetése végre (igaz egyelőre kicsit visszafogottan) de írt egy tiltakozó levelet a miniszternek.
Szerintem ez nagy siker abban a légkörben, amely eddig tudjuk mit képviselt.
Nem is igen értem a provokatív kérdésed.


Én nem érzem Lilahagyma írását provokatívnak. A politika rég eldöntötte, mi meg ordítozhatunk, érdekel valakit?

Attila! Szerintem az a tiltakozó levél annyira visszafogott, hogy már szinte ellenünk szól. Talán feltűnt már mennyire szeretem Geddekast a ........(innét a "személyeskedés" kimaradt)............ miatt, ezért talán nem hízelgésnek tűnik amit írok, de az én véleményem szerint többet ér a "TERVEZET"e amit írt, mint az a levél a miniszterhez. 
Talán még elnöknek is jobb lenne ::) ezen okból. Hátha arra is rájönne, hogy nem a kínai, hanem az ukrán a mi bajunk.
Mint régen a szlogen: Váltsunk kormányt, váltsunk ellenzéket! ;D Itt is, ott is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. Szeptember 08. 08:16
ok?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 08. 09:25
Kedves Jenő!

Remélem, hogy nem számít személyeskedésnek, ha azt írom, hogy az OMME levele azért lett olyan lájtos mert az elnökség döntése alapján csak figyelmeztetés. Miért csak figyelmeztetés? Bross Péter a hatoknak tett gesztusként ajánlotta fel, hogy a levél csak figyelmeztetés legyen. Még így is berzenkedett a hatok csoportja.

A Geddekas levele még nem végleges, lehet hozzá javaslatokat, tényeket, tenni, akár megtörtént eseteket is. Az a cél, hogy azt minél több méhész aláírásával küldjük el.

Nem titkolt cél, hogy induljon el szakszerű vizsgálat a szinergikus hatások vizsgálatára és ezeknek a koktéloknak a betiltására, ugyanis ezekkel kerülik ki a növényvédősök a korlátozásokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 08. 19:44
Most érkezett hozzám a hír:
Idézet
A méhészek egyes területekről jeleznek, hogy neonikotinoid csávázószereket alkalmaznak a területükön repce vetésénél. Önkormányzati szinten olyan leveleket  kapnak(szóbeli info), hogy három kilométerre költöztessék el a méheket a környékről.

Ezt válaszoltam:
Idézet
Pontosítani kellene a hírt. Nagyon helyes a figyelmeztetés, de jó lenne mindenkinek tudni, tehát közhírré kellene tenni, hogy hol vannak a veszélyes területek.

A neonikotinoidok közül a tiakloprid használata a legszélesebb körű. A vetőmagtermesztők kapnak engedélyt az EU korlátozás alá eső csávázószerek alkalmazására is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. Szeptember 08. 23:24
Egy másik topicba kellett volna felrakni?
http://www.agrarszektor.hu/agrarpenzugyek/akkora_lesz_itt_a_novekedes_amit_meg_senki_se_latott.6384.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2016. Szeptember 09. 07:15
Jó a cím... a növekedés amit senki sem látott.
Mint ahogy Darvas Béla leírta az FVM vezetői jogász ill. közgazdász végzettségűek.
Utóbbi nézőpontból valóban nagy növekedési potenciál előtt áll az ágazat.
Egyszer tényleg bejöhetne a sikerpropaganda.

Na de mire jutott eddig ez az ágazat?
25 évvel a rendszerváltozás után jelenleg az ágazat termelése nem érte még el az 1990 évi szintet!
Hoppá,miközben több ezer MrdFt-ot támogatást osztottak szét,miközben falun nincs munkahely.......
Nem folytatom,aki jár vidéken,falvakban tudja mi a helyzet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. Szeptember 09. 23:00
"25 évvel a rendszerváltozás után jelenleg az ágazat termelése nem
érte még el az 1990 évi szintet!"
Ezek a fránya "kommmonista agromókusok"mégiscsak tudtak valamit?
Talán még vetőmag repcét is tudtak termelni neonikotinoid nélkül?
Ma már nem lehet?
Ma már nem lehet úgy termelni repcét,hogy a kijáró méhek túléljék?
2000-2005 előtt lehetett ?
1990 előtt lehetett?
Régebben napnyugta után lehetett permetezni?
Ma miért nem lehet?
Egyszerűbb becsávázni és az visz mindent?
Méhek,poszméhek,énekes madarak tűnnek el,pusztulnak el?
Szép új világ?


Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2016. Szeptember 10. 01:02
Most láttam a tv-ben , hogy a közös agrárpolitika a madarak kipusztulását as a vadon élő beporzók kipusztulását veszélyezteti !!!!!! Amit Nyugatnak sikerült 40 év alatt összehozni azt mi Magyarok 10 év alatt megoldjuk !!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 10. 06:28
http://www.bloomberg.com/news/articles/2016-09-08/china-is-coping-with-pollution-by-buying-fancy-honey
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2016. Szeptember 10. 09:06
Ezek a fránya "kommmonista agromókusok"mégiscsak tudtak valamit?

Anti!

A kommunista éra egy részében az ország mezőgazdasága kétségtelenül jó mutatókkal rendelkezett, akár nemzetközi összehasonlításban is. Az is tény, hogy az úgynevezett gyári munkásnál lényegesen jobb jövedelmet realizálhatott a vidéki lakosság, ha kereset kiegészítésként a megengedett háztáji gazdálkodás valamelyik ágában tovább húzta az igát még munkaidő után. Apám agronómusként, a nagyapám erdészként dolgozott, közelről láttam ezt a közeget, de azt hidd el nekem, hogy még véletlenül sem a kommunizmus eszméje hatotta át ezt a réteget. Vidéken, a mezőgazdaságban nagyon durva volt a kommunizmus antréja a padláslesöprésekkel, kulák listákkal stb. Az emberek az ideológiai nyűgtől mentesen, egyszerűen értettek a gazdálkodáshoz, ebbe nőttek bele, a sok évszázados tapasztalat, tudásanyag még elevenen élt a gazdálkodó emberben. Értették, érezték a természet rezdüléseit. Ez hiányzik most, a kommunizmus - ami a végére 5% alá vitte a mezőgazdasággal kapcsolatban maradók arányát- nem hiányzik…
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2016. Szeptember 10. 09:28
"25 évvel a rendszerváltozás után jelenleg az ágazat termelése nem
érte még el az 1990 évi szintet!"
Ezek a fránya "kommmonista agromókusok"mégiscsak tudtak valamit?
Talán még vetőmag repcét is tudtak termelni neonikotinoid nélkül?
Ma már nem lehet?
Ma már nem lehet úgy termelni repcét,hogy a kijáró méhek túléljék?
2000-2005 előtt lehetett ?
1990 előtt lehetett?
Régebben napnyugta után lehetett permetezni?
Ma miért nem lehet?
Egyszerűbb becsávázni és az visz mindent?
Méhek,poszméhek,énekes madarak tűnnek el,pusztulnak el?
Szép új világ?

Nem egy ilyen egyszerű a helyzet,vagy a válasz.
Ahogy mi méhészek a jövedelmünkből élünk,úgy a repcetermesztő is.
Ha nem gazdaságos egyikünk sem csinálja hosszú távon,de nem veszélyeztethetik a méheinket!

Ez egy lehetséges minta lehet:
http://www.canolacouncil.org/media/video-gallery/bees-and-canola/

Utóbbi időben azonban itt is gondok vannak:
Méhészek egy része szerint problémás a méheknek a kanadai tisztán GMO-os és neok.-al kezelt repce.
Miközben ez egyik legfontosabb méhlegelő,nemrég még 4$/kg fölött volt a repceméz nagybani ára.(mára csak a fele)
A neok. betiltására a termelők(40.000)gazda kilátásba helyezte nem vet több repcét,vagy a kormány térítse meg számukra a többlet vegyszerezés költségét amely súlyos versenyhátrány teremt számukra a világpiacon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Szeptember 10. 13:39
"25 évvel a rendszerváltozás után jelenleg az ágazat termelése nem
érte még el az 1990 évi szintet!"
Ezek a fránya "kommmonista agromókusok"mégiscsak tudtak valamit?
Talán még vetőmag repcét is tudtak termelni neonikotinoid nélkül?
Ma már nem lehet?
Ma már nem lehet úgy termelni repcét,hogy a kijáró méhek túléljék?
2000-2005 előtt lehetett ?
1990 előtt lehetett?
Régebben napnyugta után lehetett permetezni?
Ma miért nem lehet?
Egyszerűbb becsávázni és az visz mindent?
Méhek,poszméhek,énekes madarak tűnnek el,pusztulnak el?
Szép új világ?

Kedves Csányi Úr!

Bizonyára elkerülte a figyelmét a Neonikotinoid témában elhelyezett hozzászólásom a repce és neok összefüggésének tárgyában.

Azóta azt is igyekeztem hangsúlyozni, hogy megértem és osztom az aggodalmát.

Ennek előre bocsátása mellett most mégis felkaptam a fejem, amikor a "gengszterváltás" előtti agrárpolitikát és gazdasági teljesítményt igyekezett piedesztálra emelni. Szíve joga, de az az érzésem, nem észérvek, hanem emóciók és indulatok vezették a klaviatúráját, amikor a "kommunista agrárium" hozzáértésének adott prioritást a mai szakmai felkészültséggel szemben.


Bükk nagyon jól látja, a kanadai ellentmondásokat a gazdáknak és a méhészeknek közösen kell feloldaniuk. Áll ez a hazai agráriumra is. Az agrárkormányzat a méhészek kedvéért (de senki kedvéért sem) nem fogja odadobni a növénytermesztést, vetőmagtermesztést, s az ezeket védeni hivatott növényvédelmet sem. Nincs rá lehetősége. Konszenzust kell keresni. Ehhez viszont érvekre, nem indulatokra van szükség. E konszenzuskeresés és -teremtés és nem a konfrontáció lenne a legfőbb feladata a méhészeti érdekképviseletnek is.

Litterae is okosan megvilágította: nem a "kommunizmus" volt minden társadalmak legjobbja, nem a "kommunista agromókusok" voltak az agrárszakértelem letéteményesei. A lehetőségeik adta mozgástéren belül tették a dolgukat. Tisztelet nekik, ideológiától mentesen is tették a dolgukat. Ráadásként mi, a "kommunista agrárértelmiség" második nemzedéke nagyrészt a  régi, még nem a kommunizmuson szocializálódott szakemberektől tanulhattuk a szakmát. Ha lépett előre a mezőgazdaság, az elsősorban az ő érdemük. A mai professzorok abból a nemzedékből kerültek ki, amelyet ők, a javarészt "osztályidegen" gárda nevelt. Ritka kivételtől eltekintve ideológia-mentesen, a szakmára koncentrálva.

Ha Ön mégis visszasírná a "kommunista agromókusok" időszakát, nem ártana azért a hazai mezőgazdaság adatsoraiba beilleszteni azt az időszakot. Léteznek ezen adatsorok, idézek néhányat:

https://www.ksh.hu/agrarcenzusok_hosszu_idosorok

Érdekes lehet a bruttó termelési érték is (összehasonlító árakon):

https://www.ksh.hu/docs/hun/agrar/html/tabl1_2_2.html

A bruttó termelési indexek:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_omf001a.html


S ha már a repce termesztésével kapcsolatban pattant ki ez a polémia, nézzük a hosszú repce adatsorokat is.

A repce területi adatai:
https://www.ksh.hu/docs/hun/agrar/html/tabl1_4_1_3.html
Repce termésmennyisége:
https://www.ksh.hu/docs/hun/agrar/html/tabl1_4_2_3.html
Repce termésátlagai:
https://www.ksh.hu/docs/hun/agrar/html/tabl1_4_3_3.html

S hogy teljes legyen a repce adatsor:

https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_omn007b.html

Az utóbbi teljes két mezőgazdasági évbe beillesztve:

https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/vet/vet1505.pdf

Természetesen olvastam Geddekas érvelését, melyben azt mondta, hogy a csávázásra használt neók felfüggesztésével nem csökkent, ellenkezőleg, emelkedett az olajos növények termesztése. Igaz. Csak érdemes megnézni, milyen többletköltségek, milyen plusz környezetterhelés árán. Ehhez javaslom a statisztikákból megnézni, hogy alakult a mezőgazdaság növényvédő-szer felhasználás. Nem véletlenül követelik a kanadai gazdák sem, hogy kompenzálják számukra a bevételkiesést és a versenyhátrányt. Ha nincs ilyen, felhagynak a termesztéssel. A vetőmagosok sem véletlenül kérték vissza szinte egész Európában is a neókat az olajos ipari növények esetében. A vetőmag terméktanács hírleveleiből olvashattuk, idéztük azokat is.

Az már csak hab a tortán, hogy ha megfordítjuk Geddekas és az Ön érvelését, akkor fel kell vessük azt a kérdést is: milyen méhegészségügyi javulást tapasztaltak a neó csávázószerek felfüggesztése nyomán? Egészségesebbek lettek netán a méhek?

Az a véleményem, amit már megírtam Önnek. A problémát komplexen kell kezelni, nem csak a növényvédelemre szabad koncentrálni. Nem véletlenül Önöknek címeztem azt a felvetést, Önök azok, akik a legnagyobb árutermelő méhészetet üzemeltetik Európában. Önöknek kell rendelkeznie azon adatokkal, melyek a jelenlegi méhsűrűség és a méhészeti technológia szerepére is rá tudnak világítani. Öntől hallottam, hogy évekkel ezelőtt fele akkora állománnyal, mint a mostani, ugyanazon termelési eredményekre voltak képesek, mint most, a duplányival. Azon még nem gondolkodott el, hogy már az érdekképviselet szakmai elnökhelyettese is a méhlegelők eltartóképességét, a méhsűrűséget, a régi családszám visszaállításának szükségességét emlegeti?

Természetesen a laikusban felvetődik az a kérdés is: lehetséges, hogy a "kommunista méhészmókusok" esetleg többet tudhattak, mint a maiak...?

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 10. 18:53
Idézet
Csak érdemes megnézni, milyen többletköltségek, milyen plusz környezetterhelés árán.

Tomipapa! Lécci, zokogj egy kicsit a Vetőmagszövetség és a Bayer cég szelvényvagdosó tőkései helyett!
Mennyit fizetnek neked? Ingyen csinálod? Ahogy megismertelek ennyire nem lehetsz önzetlen!

Még hogy többlet környezetszennyezés van neonikotinoidos csávázás nélkül. Nem a forgalmazott mennyiségeket, tehát nem a tonnákat kell nézni, hanem az okozott kárt. Tudod, hogy egy atombomba töltete milyen kicsi mennyiség ahhoz a környezeti kárhoz képest, amit okozni tud?

A mezőgazdaságban használt neonikotinoidok környezetkárosító hatásukban mérhetők az atombombához. Miért állítom ezt?
Nem mindegy, hogy mennyire hosszan károsítja a környezetet?
Nem mindegy, hogy a bomlástermékei mit okoznak és mennyi ideig?
Nem mindegy, hogy a szubletális hatása milyen?
Nem mindegy, hogy milyen koncentrációban képes kárt okozni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Szeptember 11. 07:14
 Lousicide!
Ezt írja:
"Konszenzust kell keresni. Ehhez viszont érvekre, nem indulatokra van szükség."
Hogy nem szakad le az ég.
Milyen ész érvekre van szükséged?
10-12 évvel ezelőtt a francia méhészek már utcára vonultak a neok miatt.
Ma nálunk a NÉBIH körlevelet ír a méhészeknek, hogy vigyázzanak, ne települjenek csávázott vetőmaggal kezelt területek közelébe.
Azon már rég túl vagyok, hogy ezekkel a beszólásokkal kiakasztanak, csak azt nem tudom, hogy milyen érdekeket szolgálsz?
Azt is tudjuk "melyik oldalon" állsz, és kikkel vagy baráti viszonyban.
Ők ugyan ezt a rizsát nyomják, elutasítják a nemzetközi tapasztalatokat, és a kutatási eredményekre fittyet hánynak.
Ész érv?
Az ész megáll amikor indulatokra hivatkoznak, ha repce és napraforgóvirágzás elejétől sétálnak a méhek.
Inkább súgj a barátidnak, hogy tanuljanak meg végre mintát venni, ésszel, és fogadják el azoktól, akik már ezen rég túl vannak.
Most majd 3 oldalon keresztül fogod taglalni, hogy az atkáról is ők tehetnek?
Nem kell görcsölnöd.
Az ész nélküli növényvédelem, a méhészek tapasztalatinak figyelmen kívül hagyása, a valós károk eltusolása valóban indulatokat okoz.
Ebben igazad van Tomi papa.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 11. 08:16
http://www.nak.hu/kamara/kamarai-hirek/orszagos-hirek/92278-a-termeloi-mezet-nepszerusito-kampanyban-segit-a-kamara
Inkább nem kommentálom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Szeptember 11. 09:17
Idézet
"Konszenzust kell keresni. Ehhez viszont érvekre, nem indulatokra van szükség."
Hát igen. Az egyik legerősebb érv az igazság, a másik legerősebb érv maga az erő.
Nézzük egyenként egy-egy példával.
Igazság:
Miért nem vetettek a betiltott neoval csávázott napraforgómagot a vetőmagtermesztők?
Mert tudták, hogy a méhészek otthagyták volna azokat a táblákat és a virágok megporozatlanul maradtak volna. Ők is tudják, hogy a természetes beporzó rovarok még Magyarországon is olyan kis létszámúak a szántóföldek mellett, hogy nem lenne gazdaságos a vetőmagtermesztés méhészek nélkül.
Erő:
A 13 000 méhész összefogása erő lenne, de a növényvédőszer lobbi emberei nagyon okosan éket vernek közénk saját kicsi hítű vagy éppen megalkuvó tisztségviselőink révén.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. Szeptember 11. 20:23
Litterae!

Találkoztunk személyesen ma és meg is beszéltük a
következőket,mégis úgy érzem le kell írnom.
Én is Te is gyerekként,falun éltük meg a szocializmus utolsó
két évtizedét.Szerencsénkre nem generációkon átívelőre sikeredett
ez a "társadalmi kísérlet",így az előző generációk még nekünk,a mi
generációnknak,és az előttünk lévőknek átadhatta tudását.
Ezt írtad erről és én teljesen egyetértek vele:
"Az emberek az ideológiai nyűgtől mentesen, egyszerűen értettek a gazdálkodáshoz, ebbe nőttek bele, a sok évszázados tapasztalat, tudásanyag még elevenen élt a gazdálkodó emberben. Értették, érezték a természet rezdüléseit. Ez hiányzik most, a kommunizmus nem hiányzik…"
Én csak ironizálni akartam,élesen össze hasonlítani a rendszerváltás
előtti-és közvetlen utána levő-és a mai növényvédelmet.Arra szerettem
volna rávilágítani,hogy a mai hosszú hatású rovarölő és gombaölő
szerekkel végzett növényvédelmi munkálatok nem hoznak nagyobb
eredményeket.(Arról ne is beszéljünk mennyivel jobb technika és technológiák
állnak rendelkezésre.)
Viszont a természet a méhek pusztulnak,a poszméhek eltűnnek,az énékes madarak
fetrengek,számuk egyre fogy,a talajlakó élőlények szintén eltűnnek .

A falvak szenvednek.Az épületek-istállók,pajták-összedőltek vagy összedőlnek,a föld terültek
koncentrálódnak .A gazdálkodás lehetősége sem lesz meg.A "közhaszontalanoknak"
megtanítják,hogy nem szabad dolgozni. Tisztelet a kivételeknek.
Sokkal hosszabban és több aspektusból lehetne írni a témáról ha szánnék rá időt,
így csak megkérdeztem ironizálva,szép-e az új világ.

Csányi Antal


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Szeptember 11. 20:39
A következő hír igen érdekes.
http://www.agroinform.com/szantofold/vegre-jo-nyarat-zartunk-rekord-kukorica-es-napraforgotermes-varhato-29449-001
Ha ez így van, és nem csávázzák a vetőmagokat, akkor minek kell újra erőltetni ezt a gyilkos technológiát?
Bomba termés, és nem is csáváztak?
Ez öngól mindenkinek, aki neok mellett kampányolt.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2016. Szeptember 11. 21:19
Anti!

Sajnos az általad néhány sorban leírt helyzetértékelés tekintetében nehéz lenne vitatkozni. A köztünk lévő jó viszonyból fakadóan pedig akkor sem írnék neked szándékoltan sarkosan, ha szöges ellentét lenne a nézőpontunkban.

A nap során örömmel láttam –igaz csak részvevőként és nem szervezőként-, hogy a kisfiad jól érezte magát és gazdagabb lett egy sikerélménnyel. Bízzunk benne, hogy ők már könnyebben boldogulnak. Annak idején a mi szüleink is ebben bíztak…
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Szeptember 13. 17:39
http://www.nak.hu/agazati-hirek/mezogazdasag/146-novenytermesztes/92266-napraforgo-es-cirok-fajtabemutato-lesz-tordason
Cím: Re:Hír-les
Írta: kuruzslo - 2016. Szeptember 14. 14:53
http://www.agroinform.com/allattenyesztes/a-meheszek-ezentul-pontosan-lathatjak-hol-volt-permetezes-29651-001?utm_source=hirstart&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=29651
Cím: Re:Hír-les
Írta: kuruzslo - 2016. Szeptember 14. 15:36
http://vs.hu/magazin/osszes/eletveszelyes-is-lehet-a-darazsinvazio-0913#!s90

Egy gyöngyszem! :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Szeptember 15. 08:34
Megkülönböztetett figyelemet kap a méhészet
kormany.hu
FM Sajtóiroda 2016.09.12., hétfő, 09:04
A Földművelésügyi Minisztérium megkülönböztetett figyelemmel kíséri a méhészeti ágazatot. Alapvető célkitűzésünk, hogy az ország kedvező természeti adottságaira alapozva, intézkedéseinkkel minél inkább növeljük az ágazat versenyképességét, hatékonyabbá tegyük működését, biztosítsuk előremutató fejlődését- mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Ravazdi Erdészet méhészeti gyűjteményének átadásán.
Az európai uniós támogatásoknak, a kormányzati intézkedéseknek és a méhészek, méztermelők kemény munkájának köszönhetően a magyar méhészeti ágazat sokat lépett előre az elmúlt években- hangsúlyozta Nagy István. Aláhúzta, hogy a Magyar Méhészeti Nemzeti Program által nyújtott támogatások nagy biztonsággal elérik céljukat, s a méhészeti ágazat lendületesen fejlődik, amelynek következményeként növekszik az élelmiszer-biztonság is.
Örvendetesnek nevezte, hogy a hazai mézfogyasztás emelkedő ágba került. Nagy István elmondta, míg néhány évvel ezelőtt az egy főre eső hazai mézfogyasztás alig érte el a 30 dekagrammot, addig napjainkra már meghaladta a 70 dekagrammot. Ez komoly előrelépést jelent, bár az egy főre jutó éves 1,7 kg/fő/éves uniós átlagától még nagyon messze vagyunk- tette hozzá.
Nagy István arról is szólt, hogy a magyar méhészeti ágazat több ezer család megélhetéséhez nyújt kiegészítő vagy fő jövedelemforrást. Sokéves átlagban a méhészetek száma Magyarországon 15 és 20 ezer között alakul, a méhcsaládok száma napjainkban meghaladja az 1 milliót. Az Európai Unió 27 tagállama között hazánk rendelkezik a 6. legtöbb méhcsaláddal. A méhészek számát tekintve középmezőnybe tartozunk, de a méhsűrűséget figyelembe véve a 2. helyen állunk. A méztermelés az elmúlt 10 évben 15 és 30 ezer tonna között változott, melynek nagyobb hányada exportra kerül. A magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja. Ez forintban kifejezve mintegy 22-25 milliárd forintot jelent. A méhészkedés jelentősége azonban – a milliárdokban mérhető közvetlen s közvetett gazdasági hasznon túl – a megporzáson keresztül az ökológiai egyensúly fenntartásában, a biológiai sokféleség megőrzésében is megkérdőjelezhetetlen.
Magyarország természeti adottságai kedvezőek a méhészkedés számára. Viszonylag hosszú az a virágzási időszak, jó években március elejétől október közepéig tart, amely alatt a méhek nektárhoz és virágporhoz jutnak. A méhészek szempontjából kifejezetten előnyös, hogy nagy kiterjedésű akác erdőterülettel rendelkezünk, az összes erdő közel negyede ebből a fajból áll. A magyar méztermelés zömét a kiváló és egyedi minőségi mutatókkal rendelkező akácméz adja. (Képünk illusztráció.)
Forrás: FM Sajtóiroda
Cím: Re:Hír-les
Írta: lousicide - 2016. Szeptember 18. 11:30
Friss a hír...
http://www.hirado.hu/2016/09/18/osszeutkozott-ket-kisrepulogep-godollo-felett/

Az egyik a gödöllői arborétum területére zuhant, azóta a másikat is megtalálták már.

Tényleg veszélyes hely ez a Gödöllő, nem különben az Arborétum...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. Szeptember 18. 17:04
Főnök Úr!

Még mindig fenntartod azt a szerintem hányni való ötletedet, hogy az ilyenekkel össze kell fogni? 
:o

Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2016. Szeptember 18. 17:31
Megkülönböztetett figyelem , méhészeti ágazat fejlődése !!! Rózsaszínre festett fekete valóság !!!!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Szeptember 19. 14:34
Bekövetkezhet a zöldítés arányának növekedése, miközben az intézkedéssel kapcsolatos feltételek esetleg enyhülhetnek – nyilatkozta az Agroimformnak Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

 


Már régóta tart a diskurzus az Európai Unióban, hogy a zöldítés arányát felemeljék-e 5-ről 7 százalékra. (Zöldítésnek az éghajlat és a környezet szempontjából előnyös agrártevékenységek összességét nevezzük. Ide tartozik például az állandó gyepterületek fenntartása és védelme, a növénytermesztés diverzifikációja és az ökológiai jelentőségű területek kialakítása.) Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint ugyan még nem született meg a döntés, de „nagyon úgy néz ki”, hogy bekövetkezik. Véleménye szerint ez azért is érdekes, mert a zöldítés nemigen váltotta be a hozzá fűzött reményeket: azok a kedvező ökológiai hatások, amelyeket vártak tőle, elmaradtak. A zöldítés egyéves tapasztalatairól az Európai Unió illetékes bizottsága nemrég kiadott egy anyagot, amelyben azt is megfogalmazták, hogy miért nem teljesültek a remények.


A gazdálkodók nem azokat az elemeket választják – áll a tanulmányban –, amelyek a környezet szempontjából a legpraktikusabbak lennének. Inkább ugaroltatnak, nitrogént megkötő növényeket vetnek, vagy másodvetéssel teljesítik az előírásokat. Emiatt le is vonták azt a következtetést, hogy módosítani kell a rendszert a többi követelményre vonatkozóan. Vagyis a fás sávok, a parcellaszélek és más tájképi elemek esetében, hiszen ezekre jelenleg nagyon szigorú és bonyolult szabályok vannak. Ha ezeket fellazítják, hogy könnyebb legyen megfelelni az előírásoknak, akkor reményeik szerint többen élnek majd e lehetőségekkel is.
– Vannak bizonyos technikai aktualitások is, amelyeket kezelni kell – folytatta Győrffy Balázs. – Például, hogy hány kilogrammot kell egy-egy vetőmagból az adott területre elvetni, hogy azt érvényesnek és teljesítettnek fogadják el. A gazdálkodóknak ez nehéz feladat, nem is találták el minden esetben a szakmailag releváns számokat.
Mint mondta, a finomhangolás végrehajtásának egy része hazai, más része uniós jogszabály kérdése, ezek jelenleg is napirenden vannak. Egyébként az már kijelenthető, hogy ezekre van fogadókészség az unióban, és az előírások a következő körben már életszerűbbek lehetnek.


A NAK elnöke szerint a zöldítés kapcsán felvetődik, hogy „meddig tudjuk rontani ilyen típusú, egyébként társadalmilag teljesen indokolható intézkedésekkel” világpiaci versenyképességünket. Az tény – fejtegette –, hogy a világ minden nagyobb régiója támogatja mezőgazdasági termelőit. Ennek metodikája az, ami vitát generál: mekkora összeget hajlandó fizetni az európai társadalom mondjuk azért, hogy diverzifikált környezetben éljen. Ellenpéldaként egy amerikai tanulmányúton szerzett tapasztalatait hozta, ahol „bizony termény-, termékdiverzifikáció vagy más hasonló, egyébként ökológiailag abszolút indokolható” korlátozás nincs. Láttak olyan kukoricatáblát, amelybe már vagy 36-odszor vetették ugyanazt a kukoricát.
A NAK elnöke arra számít, hogy előbb-utóbb konfliktus lehet az agrártermelés és az európai össztársadalom között, hogy vajon mennyit érnek meg „a gazdálkodói szabadságot korlátozó intézkedések", amelyeket az unió még megfizet.


A termeléshez kötött támogatások tapasztalatairól Győrffy Balázs elmondta: 2015 óta létezik ilyen nagy mértékben, több jogcím keretében.
– Ezzel kapcsolatban már látjuk, hogy ezek kifizetését nem sikerül megoldani arra a ara határidőre teljesíteni, mint például a területalapú támogatásokét – jegyezte meg. Utóbbiakra általában októberben kifizették az előleget, januárban pedig a teljes összeg is. A 2015-ös termeléshez kötött támogatásokat pedig csak jóval később, 2016 nyarára sikerült kifizetni. Valószínűleg hozzá kell szokniuk a termelőknek ahhoz, hogy ez nem egyszeri eset volt. Cserébe ezt úgy próbálja kompenzálni a rendszer, hogy majd az előlegek összegét fogja valamivel megnövelni.
A késedelmes kifizetések kapcsán megjegyezte: nem lehetett előre látni, hogy mennyi idő szükséges az ellenőrzéshez. Ez nem magyarországi probléma, egy sor más uniós országban még ennél is sokkal lassabban indult be az új rendszer.


(forrás: Agroinform)
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 24. 12:16
http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/a-gvh-hoz-fordul-a-kunsagi-borvidek-hegykozsegi-tanacsa-684976
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 25. 19:34
Remélem elértem amit mondani akarsz. Vagy is , hogy a szőlős gazdák ugye.......igen.
És a méhészek miért nem? Mondjuk az omme, ha már érdekvédelmi egyesületnek nevezi magát.
Miért is nem?

A régi dalszöveg szerint: " Bocsánat, hogy ha kérdem, hogy te miért és én miért nem?".
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2016. Szeptember 25. 20:49
A régi dalszöveg szerint: " Bocsánat, hogy ha kérdem, hogy te miért és én miért nem?".

A Szenes Iván által jegyzett dalszöveg részlet véletlenül nem a következő?

„Bocsánat, hogyha kérdem,
hogy ő miért és én miért nem?”

Nem bántásként írom, de komolyan mondom, hogy amikor olvastam a verziódat, majdnem hanyatt estem a székkel… ;D

https://www.youtube.com/watch?v=5GH5hLHCaT4
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 25. 21:59
Az a helyzet, hogy valahol az emlékeim mélyéből szedtem elő, és annyit nem érdemel, hogy utána nézzek. De ez nem lényeg.
Meg egyébként az egész csak költői kérdés. mindketten tudjuk, hogy le van itt sz..va a tagság.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 26. 10:44
Nem akartam én sugallni semmit.Tartok annyira felnőttnek itt mindenkit,hogy a saját vérmérséklete,nézetei,tapasztalatai alapján ki tud alakítani egy véleményt a felkerülő hírről.Ha közkinccsé is teszi,akkor ha ellentétes azzal a véleménnyel,amit én alakítottam ki a hír kapcsán,akkor leírom a saját verziómat és esetleg érvelgetünk. Ennek látom értelmét,nem a „kinyilatkoztatásnak”.

De ha már így rákérdeztél,akkor elmondom,hogy én mit gondolok.

Szerintem a kilincsen kívül mást nem fognak elérni. Szomorú,de ez van.

Visszaéltek az „erőfölényükkel”? (Jogi értelemben gőzöm sincs,szimplán logikai úton közelítem meg a problémát.)Ha van nekik,márpedig a termelők nagy részével szemben van,akkor természetesen igen. Nincs olyan,hogy tökéletes verseny.(Még a tojáspiacon sem.) A „láthatatlan kéz” is rendesen meg van kötözve….

El fogja meszelni őket ezért a GVH?Valószínűleg nem. Egy a termelők számára kedvező döntés ebben az ügyben eléggé komoly lavinát indítana el…

A kiskereskedelmi láncokat sem igazán szokták elmeszelni,max nagyon ritkán,de akkor sem azért,hogy a szegény „kis pontoknak” jó legyen.
(Sokan hallottunk már a polcpénzről, az „egyedi,speciális igényekről”, a csak az egyik félnek előnyös szerződési feltételekről stb…) Emlékeim szerint ezek nem törvényellenes magatartásformák,de etikusnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezném őket.
No,de üdv a kapitalizmusban!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Péter - 2016. Szeptember 26. 11:31
Kapitalizmus? Akkor nincs mitől tartani. Esetleg vadkapitalizmus? Bár ilyen viszont nincs is, csak elméleti síkon. Ahogy adósrabszolgaság, és demokratúra sincs.  :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 26. 12:04
Nincs hát.  ;)
Dübörög a gazdaság és nagy a jólét...Ja vagy ez már elavult...akkor jobban teljesítünk,meg ilyenek...tudod,ha eleget mondják,akkor majd még talán el is hiszem.No,de ne politizáljunk. :-X
Mivel a tökéletes versenyben nincs extra profit,ezért minden gazdasági szereplő igyekszik minimum monopolisztikus helyzetet elérni,persze úgy,hogy ne ő legyen a .... rosszabbik végén. Mindenki lehúz mindenkit.  ;)

Van olyan kapitalizmus ami nem "vad"? :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Szeptember 26. 13:10
Látom itt is sokan szivesen forgatnák vissza az időkerekét, minimum vagy 60 évvel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 26. 14:16
 ::)
Honnan tudod,hogy nem az ősi törzsi társadalmakba vágyódunk vissza?Vagy esetleg Rousseau késői követői vagyunk?
Megfogalmazódott egy halovány társadalomkritika és ennyi.Szerinted jelenleg egy kevésbé erős gazdasági szereplő meg tudja védeni az érdekeit?Vagy majd az állam jól megvédi?
Mi a megoldás? Keressen egy nálánál is gyengébb szereplőt,akinek a rovására javíthat a helyzetén? :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Szeptember 26. 18:39
"Honnan tudod,hogy nem az ősi törzsi társadalmakba vágyódunk ..."

Lényegtelen, mert itt és most élünk, és méhészkedünk. Ami ugye nem kötelező, csak opció. Rousseau méhész volt?  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 26. 18:51
Hú,de mókásnak tetszik lenni.
Bár nekem így is jó.Akkor oldja meg mindenki a maga módján a nyomorát.Akinek nem megy,az meg így járt.Jó lesz?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Szeptember 26. 19:30
Nem értelek, talán nem erről szól az élet?
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2016. Szeptember 26. 20:13
Tényleg erről kell szólnia?Ennyit tud az ember? :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Szeptember 28. 18:54
http://www.magro.hu/agrarhirek/tamogatasok/megkezdodott-meheszeti-tamogatasok-kifizetese/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 29. 13:15
"A titkolt hírekben jelent meg:" /van ilyen, ha hiszitek ha nem/ Illegalitásba vonult az Omme honlapja. A hatóságok nyomoznak utána.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Szeptember 29. 13:58
Vivaldi, ezt hogyan kell értelmezni? :) A honlap megvan, és  a cikk is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 29. 17:35
Hát én nem találom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Szeptember 29. 18:01
http://www.omme.hu/?p=7407

Ha a fenti link alapján sem sikerül megnyitnod, akkor az éjszaka folyamán már várhatod a fekete Pobjedát  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 29. 19:16
Jó van akkor le sem vetkőzöm, mert "A WEBHELY NEM ÉRHETŐ EL."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Szeptember 29. 19:47
Lehet hogy beleköltözött a böngésződbe valami vírus, talán próbálkozz másik böngészővel. De itt a cikk amit keresel, remélem nem szabálytalan ha ide másolom, ha mégis akkor majd én értem is jön a fekete Pobeda  :)

Szeptember 27-én megkezdődtek a kifizetések!
by Kozma Eszter • 2016-09-28

A 2016. szeptember 20-án engedélyezett keretátcsoportosítás után a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (továbbiakban: MVH) elvégezte a támogatások kifizetéséhez kapcsolódó feladatokat és a tegnapi napon megkezdték a támogatási összegek kifizetését.

A 2015/2016 végrehajtási évben is lehetőség nyílt a Magyar Méhészeti Nemzeti Program támogatási keretösszegek közötti átcsoportosításra, melynek köszönhetően a méhanya, a méz kinyeréséhez és léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása, a vándoroltatáshoz szükséges új eszközök beszerzésének támogatása (“nagy eszközök” beszerzésének támogatása), a varroa atka elleni alternatív védekezés érdekében higiénikus aljdeszka beszerzésének támogatása és a regionális rendezvény, kongresszus szervezése és az azokon való részvétel, nemzetközi rendezvény, konferencia, kiállítás, tanulmányutak szervezése és az azokon való részvétel, valamint elméleti ismeretterjesztés támogatása intézkedésekre benyújtott kérelmek teljes egészében, míg a varroa atka elleni gyógyszeres védekezés támogatása intézkedésre benyújtott kifizetési kérelmekben foglalt jogos támogatási igények 90%-os elfogadási arány helyett, 92,5%-ban kifizethetőek.

Az MVH honlapján megjelent hír alapján elmondható, hogy a jogos támogatási igények alapján a gyógyszer-cukor támogatás keretében 6794 méhész-gazdálkodó részére összesen 812,8 millió forint, míg a méhanya támogatásra 1 996 méhész-gazdálkodó részére összesen 108,7 millió forint támogatás folyósítására kerül sor a napokban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Szeptember 29. 20:12
Vivaldi!
Nekem is bejön a honlap ::) 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Szeptember 30. 08:27
Robotur. Ez is érdekel, de én hiszek abban, hogy egy ország vagy egy ágazat, helyzete leginkább a hirdetésekből tudható meg.
 Ha kevés az állás hirdetés válság van. ha sok házat árulnak , sokan máshová költöznek válság van. Ha sok a munka hely, fellendülőben az ipar, de olyan is lehet, hogy kevés a fizetés ezért elmegy a nép. Stb.
A dolog egy szerű. Felmegyek az Omme honlapra, első sorban azt nézem mennyi méhcsalád van eladó, mennyi volt a múlt hónapban, és levonható némi következtetés arra nézve is, hogy például érdem e belevágni, méhek tenyésztésébe és eladásába. Ez csak egy példa.
 Azonban, ha minden, de minden honlap pillanatokon belül elérhető, csak az Omme honlap nem, akkor nem a gépembe keresem a hibát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Október 01. 00:45
Vivaldi értem én, pont azért írtam hogy próbálkozz másik böngészővel, vagy másik gépről. Mert olyan is előfordult már nállam régebben, hogy a böngészőmbe  beleköltözött valami vírus féleség, amely idővel az általam leggyakrabban látogatott oldalakat kezdte kiszűrni. Ha ezek sem segítenek, bár kicsi a valószínűsége vagy semmi, de akkor érdeklődj hogy a környékeden másutt is ez-e a helyzet. Mert  akkor a hiba, nem a te készülékedben van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. Október 02. 19:38
QUQURIQ !!!

Ha jól értesültem többektől, hogy az elnökségi ülést bekiabálásokkal megzavarták az oda rendszeresen járó tagtársaink!(akik nem elnökségi tagok)!
Hogyan várjunk el érdemi munkát az elnökségtől, ha rendzavarók, bekiabálók akadályozzák a napirendi pontok megvitatását!
Túl nagy luxus az OMME elnökségi tagok berángatása, (költségtérítés) ha nem tud érdemi munka folyni!
Menjen aki akar, de hallgasson a hátsó sorba!
Ha az elnök kéri a véleményüket, mondják el, emberi hangon, de nem asztalt verve ordítva!
...talán így is megértené az elnök a mondandójukat.
...ha meg nem kapnak szót, ám lásd az alapszabályt, hogy kinek mi módon van jogköre és kötelessége részt venni és hozzá szólni az elnökségi üléseken!
Ezért megkérek minden OMME tagot, hogy az alapszabály szerint vegyenek részt az ügydöntő elnökségi üléseken!
Az elnökségi tagok havi fizetést kapnak, ne akadályozza senki Őket a munkavégzésükben!

Köszöni a kiskakas mindenki megértését!

Üdvözlettel: Kiskakas!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Október 03. 11:18
Mi lesz ha én is felmegyek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. Október 03. 12:06
Mi lenne? Találkozunk.

De mi legyen a jelszavunk?
 "A zenehallgatás-pártiak szerint Vivaldi és Mozart zenéje harmóniát sugároz és nyugtató hatással bír..."
Akkor ez oda nem jó.
Hayd(a)n Jóska írt egyet, valami ilyen címmel: Üsd (vágd) dob szimfónia. Az való oda.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Október 03. 12:24
El kell menni egy nagyobb terembe. De ez nem baj. Szerintem van a környékbeli vendéglőkben különterem és azott ebédelésért cserébe nem kérnek bérleti díjat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. Október 03. 12:30
Á dehogy. Sok jó ember kis helyen is elfér, meg aztán nem is szeretnék tőled távol ülni >:(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. Október 03. 13:05
Tudod, hogy ülhetsz mellettem, csak ne viselkedj úgy, ahogy rossz gyerek az iskolában. Tomipapa folyamatosan HANGOSAN gúnyolódott. Te ennyi gúnyolódástól nem ennyit mondtál volna Tomipapának.
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2016. Október 06. 13:46
 :o!


http://inforadio.hu/tudomany/2016/10/06/igy_tanitjak_a_rovarok_a_tarsaikat/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Október 07. 19:38
Jó hír az, hogy nincs hír.
 Illetve azt mondja a felvásárló, hogy mindenki siessen eladni a mézet, mert leáll a felvásárlás.
 Én nem tudom, ő mondta....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Október 08. 01:56
Vivaldi! Igen ezt szokták mondani, de szerintem csak október vége felé. Nincs ebből semmi, van aki tényleg leáll a felvásárlással, de teljesen mindegy is. Ismerjük már a kereskedők komunikációs trükjeit, de mi ér véget december 31.én? Eddig még mindíg kezdődött egy újjabb naptári év, vannak olyan kiszivárogtatott információim, hogy ez most sem lesz másképpen. De egyenlőre kérném bizalmasan kezelni.  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. Október 09. 16:20
Nézd Robotur.
 Ezen mézfelvásárlótól, én úgy jó 20 év alatt még egyszer se hallottam jó hírt. De ezt csak kihúztad belőlem , nem akartam mondani.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Október 10. 08:31
A mézfelvásárlók, egyértelműleg addig "becsületesek", amíg az saját érdekeikkel egyezik. Nagyjából így van ez, más emberek esetében is. De mivel itt kökemény üzletről van szó, kihegyezettebb, és velük van dolgunk, így jobban előtérbe kerülnek ezek a dolgok.
Gyakorlatilag csak egy relatív megbízhatóság az, amit elvárhat az ember a felvásárlótól. Ha megegyeztünk, az árban, és az időpontban, akkor ahhoz tartsa magát, a mérés, elszámolás, és a kifizetés legyen korrekt. A "duma" mellékes sallang, nem érdekel, neki el kell mondania, én meg meghallgatom. Tudod mint a benzinkutast, akinek kötelező ajánlania a prémium benzint, és más termékeket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. Október 10. 10:53
Már csak az új őstermelői igazolvány érvényes
Megjelent: 2016-10-03 10:28:45
Közel 190 ezer új, kártya alapú őstermelői igazolványt juttatott el a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az őstermelőknek az elmúlt hetekben. Október 1-től már csak ezek a kártyák érvényesek.

 


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember végéig megküldte az új típusú igazolványokat annak a 190 ezer mezőgazdasági őstermelőnek, akik július végéig megigényelték ezeket. Az új igazolvány számos előnnyel jár: hamisítás ellen védett és hozzájárul a tisztességes versenyhez, mindemellett tartósabb, így öt évig hatályos. Az új típusú őstermelői igazolvány egyben adathordozó is, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyilvántartásában szereplő összes, az őstermelőre vonatkozó adat elérhető a hatóságok számára a kártya adattároló chipjén.


Az új kártyákkal a NAK célja többek között az, hogy erősítse a fogyasztói tudatosságot, az őstermelők és vásárlók közötti bizalmat, továbbá a termékek nyomon-követhetőségén keresztül támogassa az élelmiszerbiztonságot. Emellett a gazdaság fehérítését is elősegíti, ugyanis a hatóság általi célzott ellenőrzéseken túl immár a termelők, fogyasztók, felvásárlók is hozzáférhetnek az őstermelők legfontosabb adataihoz. Fontos hangsúlyozni, hogy az új rendszer a jogkövető őstermelők számára nem hátrányt, hanem egyértelműen előnyt jelent, növelve a csalók kiszűrésének hatékonyságát.
Azon őstermelők, akik igényelték, de valamilyen technikai ok miatt esetleg még nem kapták meg igazolványaikat, a NAK falugazdászaitól kaphatnak személyre szabott információt. Az immár új igazolvánnyal rendelkező őstermelőkön kívül ez év végéig a mintegy 100 ezer régi, papíralapú igazolvánnyal rendelkező őstermelőnek is igényelnie kell az új kártyát, ha 2017. január 1-jétől őstermelőként, jogfolytonosan kívánja folytatni tevékenységét. 2016. október 1-től már csak ezek a kártyák érvényesek a július végéig igényelt ideiglenes igazolványok helyett.


A NAK nyilvános őstermelői adatok lekérdezését lehetővé tevő okostelefonos alkalmazása és internetes felülete már szeptember elejétől elérhető. Segítségükkel a vásárló vagy üzleti partner le tudja kérdezni az őstermelő nevét, ellenőrizheti, hogy érvényes és hatályos igazolvánnyal rendelkezik-e. Az alkalmazás egyebek közt kilistázza az őstermelő által termesztett növények és az általa vadon gyűjthető termékek körét, továbbá azt is, hogy milyen állatokat tart, illetve milyen növényi és állati eredetű termékeket értékesíthet. Az ingyenes alkalmazás „Nemzeti Agrárgazdasági Kamara” néven érhető el a szoftveráruházakban, egyelőre androidos okostelefonokra, de rövidesen iOS készülékekre is letölthető lesz. Emellett a kamara internetes portálján is ellenőrizhetőek az őstermelői adatok. (A NAK témával kapcsolatos sajtóközleménye itt olvasható.)

 

A falugazdászok segítenek

 

A NAK felhívja az őstermelők figyelmét, hogy a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) kormányrendeletben foglaltakra. Eszerint, ha az ügyfél 2015-ben kiváltotta őstermelői igazolványát, amit kérésére a falugazdász 2017. december 31-ig érvényesített, akkor ez az igazolvány 2016. december 31-vel hatályát veszti annak ellenére, hogy 2017. évre vonatkozóan értékesítési betétlappal rendelkezik, az igazolványon az érvényesség vége dátumaként a 2017. december 31. szerepel.
Ezért megkérjük azon ügyfeleinket, akik még a régi, barna színű, papír alapú őstermelői igazolvánnyal rendelkeznek, hogy a 2016. október 1. és december 31. közötti időszakban keressék fel a bejelentett lakóhelyük vagy tartózkodási helyük szerinti illetékes falugazdász irodát az új őstermelői igazolvány igénylésével kapcsolatban, amennyiben 2017. január 1-jétől őstermelőként, jogfolytonosan kívánják folytatni őstermelői tevékenységüket. Tekintettel arra, hogy megközelítőleg százezer őstermelőt érint a fenti probléma, ezért kérjük – az esetleges torlódások elkerülése érdekében -, hogy a lehető leghamarabb keressék fel az illetékes falugazdászt.


Az őstermelő egyidejűleg továbbra is csak egy hatályos igazolvánnyal rendelkezhet. Tehát rendelkezhet egy jelenleg hatályos igazolvánnyal és egy még nem hatályos, a következő évre kiadott, előremutató hatályú igazolvánnyal. A következő évre kiadott, előremutató hatályú igazolvány azon őstermelők számára fontos, akik jogfolytonosságukat biztosítani szeretnék. A következő évre kiadott, előremutató hatályú igazolvány csak annak az őstermelőnek a részére adható ki, aki rendelkezik a tárgyévben hatályát vesztő igazolvánnyal. Ez az őstermelő tárgyév október 1. és december 31. között kérelmezheti a következő évre kiadott, előremutató hatályú igazolványát. Az igazolvány hatályosságának vége az igazolvány hatályosságának évétől számított ötödik év vége.
A 2016-tól kezdődően kiadott igazolvány három helyett már öt évig hatályos, de továbbra is csak akkor érvényes, ha az igazolvány és a hozzá tartozó értékesítési betétlap egyidejűleg hatályos. A korábbi évektől eltérően a január 1. és március 20. között kiállított igazolványok január 1-jével visszamenőlegesen történő érvényesítése 2017. január 1-től megszűnik. Tehát a 2017-ben és az utána kiállított igazolványok esetében a kiadott igazolványok érvényességének kezdete a kiadás napja lesz.


Az őstermelői igazolvány kiállításával összefüggő hatósági feladatokat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara továbbra is díjmentesen végzi. Az ügyintézéshez szükséges további tudnivalókról, igazolandó és nyilatkozott adatok köréről, továbbá a szükséges dokumentumokról  pdf ebben a tájékoztatóban (187 KB) olvashatók további információk. A falugazdászok címei és elérhetőségei itt megtekinthetők.


(NAK)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Szakállas - 2016. Október 16. 20:58
Tudja valaki,hogy meddig lehet a TIR-ENAR-ba leadni a családszámváltozás bejelentőt?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2016. Október 16. 21:00
Ha jól emlékszem, Nov.15.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Október 16. 21:04
Én inkább szeptemberre emlékszem, de egyébként bármikor ledható változás jelentés, a dátum csak az éves egyszeri kötelező bejelemtésre vonatkozik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Szakállas - 2016. Október 16. 21:37
Én inkább szeptemberre emlékszem, de egyébként bármikor ledható változás jelentés, a dátum csak az éves egyszeri kötelező bejelemtésre vonatkozik.
Én az évi egyszeri kötelezőre gondoltam....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Október 16. 22:03
http://www.agrotrend.hu/piac/agrarpiac/uj-termeloi-uveggel-jon--mezkampany
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2016. Október 16. 23:09
Családszám bejelentés határidő: 09.30
A héten intéztem, elfogadták.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Október 19. 08:05
Ma 9 óra után az M1-en Bross Péter!
6 perces időtartamban fog beszélni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. Október 19. 09:32
 Az M1-en Bross Péterrel most fejeződött be a riport!
Összeszedett nagyon igaz értelmes dolgokról beszélt Péter.
Így kel csinálni, ezt kel "erőltetni".
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kevanaar - 2016. Október 19. 11:17
Attila, tényleg igaz amit mondott Bross, hogy az országban nincs a viasz minőségével probléma?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2016. Október 19. 14:42
Attila, tényleg igaz amit mondott Bross, hogy az országban nincs a viasz minőségével probléma?

én mindig egy adott helyre adom le a kiolvasztott viaszt és cserélem műlépre!
nincs gondom vele!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2016. Október 19. 14:47
http://webradio.hu/hirek/gazdasag/harom_honapos_kampanyban_nepszerusiti_a_mezet_a_meheszeti_egyesulet
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Október 19. 15:25
Még a firkász is belekavarodott, tudtommal nem az üveg, hanem a zárszalag használóját ellenőrzik esetlegesen.  A másik is jó hogy a "magyar mézfogyasztók, magyar terméket vásároljanak, főleg hazai termelőtől. " Kimástól ki termel külföldön magyar mézet?

A mézből tudtommal csak a lakossági, szezfőzés tilos. Csak gyümölcsből lehet. A szesz ipari cégekre ez nem vonatkozik sejtésem szerint. Mert akkor hogyan volna, etil alkoholból szeszes ital, az sem gyümölcsből van. Egyébként nem rosz ötlet, de magánfőzésben nem jelentene megoldást, mert a méhésznek kellene meginnia mindet. Ipari méretekben volna jelentősége, bár dettó ugyanott lennénk, tuti hogy tőlünk vásárolná a mézet a cég?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Október 19. 19:19
Kevanaar!
Ez a riport a lakossághoz, a fogyasztókhoz szólt.
Véleményem szerint ezért más Bross Péter!
Tudja, hogy hol, mikor, kiknek mit kell mondania.
Aki felveszi ezt a fonalat, biztosan megérti miért mondta ezt.
A méhészeknek, akik viaszában szermaradványok vannak, és akik viaszhamisítás miatt feljelentést tesznek a NÉBIH-nél, természetesen nem azt fogja mondani, hogy minden ok.
Ha ott lettél volna az OV-n, ott elmondta Péter, hogy mennyi gond van a méz minőségével.
A repce katasztrófa, de a többi mézzel is gond van.
A magyar méhészeknek egy kitörési lehetőségük van, ez pedig a minőség.
Sokan fittyet hánynak rá, mert "ennyiért ez jár".
A viasz is rázós téma.
A műlépkészítő üzemek abból dolgoznak amit mi leadunk, és még egy kis kerülő utat is tesz a hátsó raktárig.
Ott egy kis parafin, meg cerezin aztán már kész is lép.
Tisztelet a kivételnek!
Az a kérdés ki csapjon oda?
Ezt egy TV riportban nem lett volna érdemes kielemezni.
Ja és a poén.
Péternek nem is erről kellett volna beszélnie, csak a riporter ilyen kérdést tett fel neki.
Teljesen másra készült.
Mézes reggeli, termelői méz kampány.
Ez így jött össze.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mici, a mackó-újratöltve - 2016. Október 19. 19:39
M1 oldalán keresgéltem, de nem találtam. Milyen műsorban volt?
Köszi!!! :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Október 19. 19:41
Délelőtt 9 óra 20-kor.
Napközben.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mici, a mackó-újratöltve - 2016. Október 19. 20:34
http://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2016-10-19-i-adas/
Cím: Re:Hír-les
Írta: főnix - 2016. Október 20. 07:44

Új idők új szelei:

http://www.press.bayer.com/baynews/baynews.nsf/id/Bayers-commitment-to-innovation-and-sustainability-will-help-shape-the-future-of-farming
http://www.hortibiz.com/item/news/bayer-invests-in-biological-crop-protection/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hevesi Mihály - 2016. Október 20. 08:09
a harmadik perctől a méz kampány, aki nem látta, szerintem nagyon jó:

http://www.mediaklikk.hu/vid…/ma-delelott-2016-10-19-i-adas/#

Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. Október 20. 08:23
A link egy potenciálnövelő reklámra visz, utánna labdarúgás. Hol van itt a méz?  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hevesi Mihály - 2016. Október 20. 10:41
Robotur, másold ki a linket külön, mert már a tv megváltoztatta a mai músorára, de ha a megadott linket kimásolod és bemásolod a böngésződ felső részébe, akkor bejön, tehát a 3 perctől:

http://www.mediaklikk.hu/vid…/ma-delelott-2016-10-19-i-adas/#
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mici, a mackó-újratöltve - 2016. Október 20. 10:57
Vagy lépjen fentebb az én linkemre :)  ;D

Mihály, Nálad nem a teljes link van bemásolva, hanem "rövidített", bocs, nem vagyok infoguru, de a link a bibis így.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Dozer - 2016. Október 20. 11:05
Nekem működik ctrl-c  - ctrl-v  módszerrel. De megpróbálom bemásolni én is.

http://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2016-10-19-i-adas/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. Október 22. 20:52
http://www.agroinform.com/erdo_vadgazdalkodas/uj-dupla-hozamot-ado-magyar-akac-es-fuz-fajtak-30147-002
Cím: Re:Hír-les
Írta: tsá - 2016. Október 29. 18:59
http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/14004/a-mezfogyasztas-jotekony-hatasai

Távol-Keleti hagyomány.... hmmm -érdekes

Cím: Re:Hír-les
Írta: Kevanaar - 2016. November 03. 10:22
Vadkamera tolvajokat keres a rendőrség


http://www.szon.hu/vadkamera-tolvajokat-keres-a-rendorseg/2850207


Most találtam, ha már fent van akkor elnézést..

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 08. 10:14
Tegnap az OMME Központban megtörtént az első bizottsági ülés.
A Gépjármű Bizottság alakuló ülése volt.
Szeretnék róla többet megtudni, amennyiben van a Méhészklub tagok között valaki, aki  részt vett rajta.
Varga Karcsi és Tomipapa biztosan ott volt.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 08. 12:47
 " Tomipapa " ehhez is ért?  :o,  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 08. 16:18
Én is furcsálltam, hogy a talicskához is kell "E" rendszám.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. November 08. 16:42
Igenis érthet hozzá! És ha meg nem ért hozzá, akkor meg mi van? Majd elolvassa a Wikipédián, aztán nyomja a sódert A Mészáros se értett semmihez, mégis lehetett belőle elnök is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 08. 17:01
http://www.teol.hu/tolna/kozelet/a-hamisitvanyok-lenyomjak-a-hazai-termekek-arat-692381
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 08. 18:46
Mindenhez is!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Szakállas - 2016. November 08. 23:03
Tudja valaki,hogy az új GENERALI kedvezményes Kötelező Gépjárműfelelősségi Biztosítással kapcsolatos tájékoztatót hol lehet megtalálni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. November 09. 00:08
Nincs fenn a Wikipédián?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 09. 20:00
Ma az OMME központban megtörtént a második bizottsági ülés.
Az Informatikai Bizottság alakuló ülése volt.
Vezetője Bezzeg László elnökségi tag, a profik elnöke.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. November 10. 14:06
QUQURIQ !!!

Csak tippelni tudok, de meg vagyok győződve, hogy az alapszabály bizottság lesz az utolsó aminek a tevékenységét beindítják!
...pedig ez lett volna a legfontosabb, hogy már a mostani közgyűlésre került volna valami tervezet az asztalra!
Amit meg lehetett volna vitatni!
Igen kell ügyvéd!
...de csak akkor szólna bele, ha tényleg valami olyan hibát ejtenénk, amit egy kicsit a törvényességbe kellene terelni!
Nem az egyesület életébe való belekontárkodás a dolga!  :o

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 10. 19:00
És ne legyen soós, az édeset jobban szeretem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 15. 07:00
Íme az OMME elnökének nyilatkozata.
http://www.agrotrend.hu/piac/agrarpiac/nem-tarthat-orokke-az-azsiai-mezek-uralma--zarszalaggal-a-minosegert
Jó olvasást.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. November 15. 07:28
A helyzetelemzés nyilván helytálló, az egyesületi üveg témában viszont csúsztatás van, az nem igaz hogy szigorúan ellenőrzik hogy ki jut hozzá. Szimpla tagsági viszony elég.  A cikk vége sajnos nagyon jellemzi hogy nincs semmi stratégia, csak sóhajtozás. A belföldi piacra terelni ennyi mézet nem lehet, ekkora kínálat a még eddig valahogy is működő szegmens időelőtti tönkretételét jelenti.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. November 15. 08:09
Íme az OMME elnökének nyilatkozata.
http://www.agrotrend.hu/piac/agrarpiac/nem-tarthat-orokke-az-azsiai-mezek-uralma--zarszalaggal-a-minosegert
Jó olvasást.
Nagyernyei Attila

Nagyon jó hogy elindították a ,,mézzel lélekkel" kampányt, mert minden reklám kell a méznek. De! Nem fog eljutni, azokhoz a fogyasztókhoz, akinek szánták. Életszerűtlennek tartom, hogy valaki otthon elkezdi otthon nyomtatgatni magának. Mint tudjuk az otthoni nyomtatás költsége igen magas, az idősebb méhészekről nem is beszélve. Azután felvetődik a következő probléma. Készítettek egy igényes, szép megjelenésü anyagot, ami abban a pillanatban elveszíti a szépségét, amikor rossz minőségben maszatosan, csíkosan, elmosódva lesz kinyomtatva, cikk-cakkosan kivágva...stb. Az igénytelenség hatását fogja kelteni és pont az ellenkezője lesz a hatás, mint amire szánták. Véleményem szerint az OMME-nak egy olyan megoldást kellett volna kidolgozni, hogy Ő, nagy tételben (mint a mézes reggeli szóróanyagát) egy nyomdával legyártatja, majd igény szerint, akár személyesen, akár egyesületi vezetőkön, vagy szaktanácsadókon keresztül eljuttatja a méhészekhez. Temészetesen a szórólap költségét az igénylő méhész állná, de töredék áron, egységes kinézetben és kiváló minőségben. Szerintem ebben a formában sokkal több emberhez eljutna az üzenet. Ezen lehet, hogy érdemes lenne elgondolkodnia az OMME vezetésének.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2016. November 15. 11:45
  "Az igénytelenség hatását fogja kelteni és pont az ellenkezője lesz a hatás, mint amire szánták."

 Erről beszéltem már egy éve is. Megint eltelt az idő változás minimális. Kérdezném az előző években az a csapat akiknek már volt tapasztalata a mézes reggelivel, miért nem figyelt jobban oda erre. Jeleztük a problémákat ismét csak magunkra maradtunk, tákoljuk a kis reklám anyagokat ki hogy tudja, nincs egységes megjelenés (mint ahogy a méhészek között sem), nincs ereje a megjelenésünknek.Ketten Fekete meg Bross nem biztos hogy elegek a feladat lebonyolítására. A reklámra a pénzt megszavaztuk, a reklámra igény lenne, hol van a bibi miért nem haladunk előre. Megint egy pont ahol hátrányban vagyunk, a többiről már nem is beszélve.

  Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: konihoney - 2016. November 15. 17:18
"Jeleztük a problémákat ismét csak magunkra maradtunk, tákoljuk a kis reklám anyagokat ki hogy tudja...nincs ereje a megjelenésünknek. A reklámra a pénzt megszavaztuk, a reklámra igény lenne, hol van a bibi miért nem haladunk előre."

Mostani szóró anyag valami "gagyi" megint valamit kipipáltunk hozzá állása az  OMME részéről, elköltöttünk X forintot és oldjátok meg. Kérdem, ki állította össze a tartalmát, melyik korcsoportra gondolt?
 Óvodába bemerjem-e vinni, mert várnak valamit nem csak mézet. Engem fognak minősíteni.
Pedagógusokkal átnéztük és kérdezik arra nem gondolt az OMME, hogy ez a gyerekeknek szülőknek + költséget jelent, semmi nem fogja meg a gyerekeket, nem kelti fel érdeklődésüket.
Megjósolták " kuka" szemétdomb.
Megint a szakmaiatlanság, felelősség hiánya, nem az én pénzem hozzá állás, én vagyok a dzsoli-dzsóker valaki a vezetésben aki mindenhez ért!!
Ne neked mézes reggeli, a méhész odateszi, szabad idejét, mézét, tudását, tenni akarását egy célért....
konihoney
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. November 15. 17:43
Na de arra legalább készítettek szórólapot. Itt a mézzel-lélekkel kampánnyal van a nagyobbik baj.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. November 18. 11:16
Gödöllőn az Erkel Ferenc Általános iskola többségében első osztályos tanulói (100 gyerek) vettek részt a mézes reggeli programban.

Reggel 7 órakor kezdtük kenni a vajas kenyereket.
3/4 9-kor kezdődött az előadás
3/4 10 órakor kezdtük osztani a vajas mézes kenyereket.
1/2 11 órakor fejeződött be a program.

Riport fog megjelenni az eseményről az iskola honlapján.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hevesi Mihály - 2016. November 18. 14:02
Mai egyik tanulság a "Mézes Reggeli"-ből. Reggel szerkesztőségek riasztása folytán (szegedi- újság, rádió ,tévé) négy vissza is jelentkezett.Egy helyi tévé- és egy online hírstáb eljött, készült interjú, rövidfilm, plusz telefonos rádióriport egy rádióban. Ami még fontosabb: a kiskunhalasi "nagy" esemény is - úgy hallom nagyon sikeres volt- szlovén nagykövet asszony és 15 stáb jelen! A média úgy látszik szereti az eseményeinket. Tájékoztassuk hát őket,..és ne felejtsünk el nekik is adni egy kis mézet...:-) néhány fénykép itt (sajnos ide nem engedi feltölteni a rendszer, túl nagyok): https://www.facebook.com/groups/174894632600347/1164535313636269/?notif_t=like&notif_id=1479470066893820
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 18. 17:57
Az idén a Tolna Megyei Méhész Egyesület tagjai is odatették magukat a "Mézes Reggeli" keretében.
Erről már beszámolt Illés Sándor, de szeretném kiegészíteni.
Hét méhész, összesen 1.000 parányi mézes flakont töltött meg akácmézzel, és egyesületi logóval felcímkézve adta a gyerekeknek.
Én hajnalban átugrottam Bonyhádra a piacra, és elhoztam a Véméndi puszedlit (mézeskalácsot) amit erre az alkalomra frissen sütött Terike, aki egyesületünk tagja vagy 20 éve.
Köszönöm szépen az egész csapatnak a hozzáállását!
Nagy örömöt okoztunk a gyerekeknek, ebben kétség sem lehet.
Bicska "Mici Mackó" nótáját a gyerkőcök vele együtt énekelték!
Illés Sándor a méhecskék szorgos munkájáról,a méz fontosságáról beszélt a gyerekeknek.
A moderátorunknak a hangja engem is meglepett.
Az egész napot szebbé, hangulatosabbá varázsolta a szépen szóló gitárjával.
Ami különösen tetszett, és meg is jegyeztem.
Na mit gondoltok milyen színű Bicska "bazsevája"?
Természetesen Fekete-Fehér!
Köszönöm minden méhésztársnak akik részt vettek bármely "Mézes Reggeliben"!
Este nézzétek a híreket, a kiskunhalasi rendezvény is nagyszerűre sikerült.
Nagy István FM államtitkár nyitotta meg, amit  Dózsa Tamás elnökségi tag szervezett.
A "Mézes Reggeli" központi rendezvénye az idén Kiskunhalas volt.
A mézkirálynő, a Szlovén nagykövet asszony, Bross Péter, és Halász Gábor jelenlétével emelte a rendezvény színvonalát.
Dózsa Tamás állítólag fergeteges programot hozott össze.
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. November 19. 09:17
Én tegnap így vártam a gyerekeket!
Pedagógusokkal együtt közel kétszázan gyűltünk össze.
Bevezetőben elmondtam, a Mézes Reggeli egész Európában a méhészek, a méz, a mézfogyasztók ünnepe!!!
A program része volt, hogy készíttettem egy plakátot, amin képek is szerepeltek. Köztük egy virágporos méhecske volt elhelyezve. Kihangsúlyoztam a gyerekeknek mennyire fontos a beporzó rovarok szerepe az életben!
Aztán következett egy kis videó amit síri csend követett :) 2016 Mézkirálynő Mézes reggeli  összeállításában.https://www.youtube.com/watch?v=SBnEdS_oVLw
Ezután megkérdeztem ki szereti a mézet, tegye fel a kezét(minden gyerek feltette.) Aztán jött egy kis beugratós kérdés is.
Tegye fel a kezét aki nem szeretne kóstolni mézet. Erre a kérdésre is feltették. Akkor, mondom rám már itt nincs is szükség ;D
A felnőttektől nagy nevetés :P A gyerekek részéről meg, hogy "mézes bácsi nem menjél haza" :o
Elmagyaráztam a gyerekeknek méhecske és a darázs között mi a különbség.
Kaptárt is vittem magammal+egy keretet, így szemrevételezhették hol is laknak a méhecskék és hová gyűjtik a mézet!
Utána következett a mézkóstoltatás, Győri kekszre csorgattam akácmézet a gyerekeknek, közben méhecskés zene szólt :)
Kaptak a gyerekek egy kis házi feladatot is. Otthon rajzolják le, mi tetszett nekik a program alatt, a három legjobb rajzot kiválasztom és mézzel fogom díjazni!
Következett a tízórai. Vajas kenyérre csorgatott mézet ehettek a gyerkőcök!
A pedagógusoknak is készültem, díszüvegben kaptak egy-egy mézet kóstolásra.
Megköszöntem segítségüket, ők pedig nekem a termelői méz kóstolását......



Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. November 22. 19:56
 :) ;)
http://www.merlin.hu/index.php/hu-hu/hirek/13-hirek/25-mezzel-lelekkel-nepszerusitjuek-a-magyar-termeloi-mezet
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2016. November 22. 21:28
QUQURIQ !!!

Józsi, Józsi, de szúrós a tekinteted?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. November 22. 21:31
Lehet hogy a jövőt látja??
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 23. 07:36
Á nem, csak az ablakon át az OMME méhest!  :-[

Cím: Re:Hír-les
Írta: főnix - 2016. November 23. 09:51
Gondolom, Bross ajka szögletiben a mosoly viszont már egy újabb paradigma-váltás gondolatának jegyében fogant...

Magam is el-elsomolyodok, amikor konstatálom: a "Változás Fekete-Fehér Brigádjának" (vigyázok ám, nehogy bandaként hangozzék!) miként hervadozik le a mosoly az orcájáról, mikor szembesül az új elnöki békeprogrammal, melyben úgy tűnik, nemigen jut hely a " Black&White Brigade for Change" (Brigade, not Band or Gang...!) tagjainak és vérgőzös indulatainak...

Ennek a szelíden bujkáló és bizakodó mosolynak persze nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani, de Egyesületünk jövőképének szempontjából mindenképpen ígéretes nonverbális üzenetként értékelhető...

Mosolyogjunk mi is együtt a pozitív jövőképet sugárzó elnökünkkel, s ha már Klubvezetőnk a múltkor hajlandó volt leereszkedni a mi gyermeki szféráinkba, a mosoly mellé, annak mintegy aláfestéseként hallgassunk egy kedves gyermekdalt, mely nem csak bájos, de az elnöki mosolyt és kacsintást erősítve szintúgy üzenet-értékű:
https://www.youtube.com/watch?v=7WBPrlFJCY4

A gödöllői Chuck-ladozó meg inkább pillantson már bele abba a szerződésbe, amit Bross írt alá a HáGK-val az OMME méhesének pótlása tárgyában. Lehet, hogy "Józsi" már olvasta, azért néz ily szúrós tekintettel a jövőbe és a kamerába...?

P.s.: Sárosi Pista pedig fölöslegesen ne agyaljon a stílusváltásomon, mindössze beláttam, hogy a Fekete Fehér Klubhoz illetlen és méltatlan az én eddigi eklektikus és pongyola stílusom és nyelvezetem. Eme belátás nyomán az itt elfogadott és alkalmazott nyelvi eszköztárat félretéve paradigmát váltottam, s akár az érthetőség rovására is olyan lingvisztikai, stiláris, szemantikai és etimológiai értékrend mentén igyekszem írásaim eddigi nyelvi színvonalát feledtetni,  mely méltó e Klubhoz és tagjainak nyelvi elvárásaihoz. Korlátaimat ismerem, ezért bekapcsoltam a helyesírási és szövegszerkesztői segítséget a gépemen. Ha pedig stilárisan megakadnék, majd megkérem valamelyik ismerősömet, lektorálná nyelvészeti és stiláris szempontból az írásaimat. Mindent a színvonalért és a Kedves Kundschaftért... 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 23. 10:02
Grill pipi!

Ha már itt vagy mondd már el légy szíves a piacos történetet, hogy is gondoltad?

Tudod Mézzel Lélekkel. A Te lelked rendben volt amikor azt írtad?  ;)

Nem azért!  ;D
Csak azon gondolkodik, amikor turkált az állományba egész nyáron vajon mit szúrt el ennyire?
De nem baj, van aki majd pótolja a veszteséget.........
Köpönyeg fordít és megyünk tovább, mint jó lovaghoz illik!  :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: főnix - 2016. November 23. 12:37
Grill pipi!

Ha már itt vagy mondd már el légy szíves a piacos történetet, hogy is gondoltad?

Tudod Mézzel Lélekkel. A Te lelked rendben volt amikor azt írtad?  ;)

Nem azért!  ;D
Csak azon gondolkodik, amikor turkált az állományba egész nyáron vajon mit szúrt el ennyire?
De nem baj, van aki majd pótolja a veszteséget.........
Köpönyeg fordít és megyünk tovább, mint jó lovaghoz illik!  :D

Kedves Gyuri!

Ha már itt vagyok, legyen, megmagyarázom, nehogy úgy találj maradni, ahogy most vagy...Nem is "becéznélek", a megszólítással is érzékeltetni szeretném, hogy nem érhet célba az az üzenet, amit nem odavaló megszólítással küldünk.
Jelentem, az én lelkemmel minden rendben, nem háborog az fölöslegesen, mint a tiéd. Ráadásul Teremtőnk a lelki béke mellett a szabatos írás-olvasás képességét is megadá nekem. Ennek folyományaképpen én nem ragadok ki a szövegkörnyezetből egyes elemeket, mint a jó "Texas Raner" (by Izso 60) s az ő kreatúrája és nemtelen bosszúja, Geddekas a la Csuja László gödöllői elnök szokta. Ti ugyanis kiragadtok a szövegkörnyezetből egy elemet, azt a koncepciótoknak megfelelően addig tekeritek, míg a kijelentés ezzel teljesen más értelmet kap. Így történt ez most is.

Én ezt írtam:
"Re:Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak
« Válasz #1310 Dátum: 2016. November 12. 14:50 »

Csakhogy nem a piacon strichel a lelköm Péteröm hanem a mézes reggeli alkalmával ad jelentős árengedményt." 

Ugye képes vagy olvasni és értelmezni a teljes szövegkörnyezet fényében? Nem azt írtam, hogy a piacon értékesítő méhészek ott "strichelnének", mindössze arra akartam rávilágítani, hogy az itt rohadtul rühellt Lengyel Péter sem a piacon strichelt, hanem az oskolában adott árengedménnyel kvázi reklámot akart teremteni a méznek. A szövegből kiderülhet, hogy nem csak a saját mézének, hanem a "mézfogyasztásnak".

Eme hitemben azóta sem ingatott meg senki, még a "by Mészáros József"-féle OMME üzenet és a brossi küldöttgyűlési deklaráció sem, mert én másképp látom, mint azok, akik egy ilyenfajta reklámot etikátlannak tartanak. Mint minden reklám, ez is valamilyen termék népszerűsítésére törekszik, s e funkciójának meg is felel. Ha elfogadjuk és deklaráljuk, hogy a "Mézes reggeli" a mézfogyasztás serkentését szolgáló reklám-akció, akkor nincs borongani valónk a fölött, hogy egyesek -legyenek bármennyire is népszerűtlenek- a közös reklámozáson túl egyéb marketing-fogásokkal is él. Az meg már csak hab a tortán, hogy olyan méz-vitéz is falsettoban sikoltozik, s vergődik itt eme  reklám láttán, akinek nem kellene feltétlenül az "etika napsugarainak" kitennie a fejét. Lengyel Péter vélelmem szerint természetes méz árából adott a "Mézes reggeli" reklámkampány alkalmával  jelentős engedményt, imigyen a mézet már kedvelő kisdedek is olcsóbban juthattak természetes mézhez, s azok is természetes mézhez juthattak önköltségi áron, akik talán éppen ezen akció révén válhatnak rendszeres mézfogyasztóvá. Ha meg alamizsnálkodni akar valaki, akkor az ne reklámozzon, hanem adományozzon. Magam is ezt teszem, amikor a "Mézet Dévának" akció keretei között adományozok mézet. Ennek nincs reklám-töltése, nem is névvel teszem azt, hiszen nem népszerűsíteni akarok, hanem adományozni. Nem keverem a két fogalmat, ha viszont reklámozni való termékem van, azt névvel reklámozom. Tanultam marketinget, s ama tevékenység kapcsán soha, senkiben nem vetődött fel annak gondolata, hogy az árengedményen alapuló piaci "akciók" etikátlanok lennének. Ellenkezőleg, az egyik leghatékonyabb marketing-fogás az akciós értékesítés. Eddig legalábbis bevált, működik.

Ami a "Lovagregényedet" illeti: ne légy rá különösebben büszke, nagyon gyenge próbálkozás volt, s miként beigazolódott, nem is értél el semmit vele. A választók megadták rá a csattanós választ: akit meg akartál semmisíteni, azt beválasztották az ügyvivői karba, téged, a megsemmisíteni szándékozót pedig azzal minősítettek, hogy nem kértek belőled. Kár, hogy képtelen vagy ezt belátni és feldolgozni, s tovább próbálkozol az ellehetetlenítéssel. A te lelked nem a "lovag urak" és "tetteik" miatt háborog, hanem szerencsétlenül alakult magánéleted révén. Csak kompenzálni próbálsz azzal, hogy támadgatod őket, ahelyett, hogy felkeresnél egy pszichiátert, aki segíthetne csillapítani a kínlódásodat. Ráadásul amíg ilyen barátaid vannak, nincs szükséged további ellenségre. Az a gyanúm, hogy talán még saját magadat is utálod néha. Békélj már meg magaddal, a sorsoddal, légy végre újra az a közösségi ember, akit lehetett szeretni, tisztelni, értékén becsülni... Légy végre te is Buddha... Ő mondta:
"Amit gondolunk, azzá’ leszünk." „Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk:
Miért haragudnánk emiatt másokra?”
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 23. 12:41
Gondolom, Bross ajka szögletiben a mosoly viszont már egy újabb paradigma-váltás gondolatának jegyében fogant...

Magam is el-elsomolyodok, amikor konstatálom: a "Változás Fekete-Fehér Brigádjának" (vigyázok ám, nehogy bandaként hangozzék!) miként hervadozik le a mosoly az orcájáról, mikor szembesül az új elnöki békeprogrammal, melyben úgy tűnik, nemigen jut hely a " Black&White Brigade for Change" (Brigade, not Band or Gang...!) tagjainak és vérgőzös indulatainak...

Ennek a szelíden bujkáló és bizakodó mosolynak persze nem kell túlzott jelentőséget tulajdonítani, de Egyesületünk jövőképének szempontjából mindenképpen ígéretes nonverbális üzenetként értékelhető...

Mosolyogjunk mi is együtt a pozitív jövőképet sugárzó elnökünkkel, s ha már Klubvezetőnk a múltkor hajlandó volt leereszkedni a mi gyermeki szféráinkba, a mosoly mellé, annak mintegy aláfestéseként hallgassunk egy kedves gyermekdalt, mely nem csak bájos, de az elnöki mosolyt és kacsintást erősítve szintúgy üzenet-értékű:
https://www.youtube.com/watch?v=7WBPrlFJCY4

A gödöllői Chuck-ladozó meg inkább pillantson már bele abba a szerződésbe, amit Bross írt alá a HáGK-val az OMME méhesének pótlása tárgyában. Lehet, hogy "Józsi" már olvasta, azért néz ily szúrós tekintettel a jövőbe és a kamerába...?

P.s.: Sárosi Pista pedig fölöslegesen ne agyaljon a stílusváltásomon, mindössze beláttam, hogy a Fekete Fehér Klubhoz illetlen és méltatlan az én eddigi eklektikus és pongyola stílusom és nyelvezetem. Eme belátás nyomán az itt elfogadott és alkalmazott nyelvi eszköztárat félretéve paradigmát váltottam, s akár az érthetőség rovására is olyan lingvisztikai, stiláris, szemantikai és etimológiai értékrend mentén igyekszem írásaim eddigi nyelvi színvonalát feledtetni,  mely méltó e Klubhoz és tagjainak nyelvi elvárásaihoz. Korlátaimat ismerem, ezért bekapcsoltam a helyesírási és szövegszerkesztői segítséget a gépemen. Ha pedig stilárisan megakadnék, majd megkérem valamelyik ismerősömet, lektorálná nyelvészeti és stiláris szempontból az írásaimat. Mindent a színvonalért és a Kedves Kundschaftért...
"Bammeg" Tomipapa, én tudom, hogy te élvezed a stílusodat, de így még Alaszkából is fel lehet ismerni. Miért nem vagy egyszerűen Tomipapa, "oszt kész". Nékem például egyáltalán nem lenne jobb, ha négy név alatt is utálnának. Utáljanak csak egy név alatt "oszt kész."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. November 23. 13:13
és a helyesírása is megjavult  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. November 23. 14:34
Rájöhetne ez a sose volt méhész Tomipapa, hogy a méhészek érzékenysége más mint a trágyatologató kertészeknek. A méhész nagyon finnyás ember, hiszen ami náa terem, az mind illatos. Amikor már szagos a kaptár, megette a fene. Akkor már beleesett a kórság vagy a mérgezés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2016. November 23. 14:55
A te lelked nem a "lovag urak" és "tetteik" miatt háborog, hanem szerencsétlenül alakult magánéleted révén. Csak kompenzálni próbálsz azzal, hogy támadgatod őket, ahelyett, hogy felkeresnél egy pszichiátert, aki segíthetne csillapítani a kínlódásodat.

azt gondoltam van az a szint, ami alá az ember nem megy le! tévedtem!

Ezzel a hozzászólással maximálisan egyetértek!
Igen, ez az a szint amiből mi nem kérünk, ettől elhatárolódunk!
Ha már valaki odáig lesüllyed, hogy a méhészkolléga magánéletébe is beletipor, lelki sivárságra utal.
Főnix ezen beszólása olyan alpári, amely mélységesen elszomorít.
Egy lelki terrorista keveredett közénk!
A következő hasonló megnyilvánulását ismét végleges tiltással díjazom!
Bocsánat, hogy ebbe a hozzászólásba írtam!
Nagyernyei Attila
Klubvezető



Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 23. 15:00
Kedves Grill pipi!

Velem semmi baj, köszönöm jól vagyok!
Neked miért kell állandóan nevet változtatnod?  :o
Ez valami pszichés dolog nálad?
Nem vagy magaddal megelégedve?
Pedig haverok, pénz, buli ezt mind biztosítják neked pipikém!
És mégis ez a folytonos arctalanság, mondhatni pofátlanság.................bár ahány ház annyi szokás.  ;)
De így legalább még arcul csapni sem lehet kegyelmedet......... ;D
Bár van amibe nem nyúlunk, úgy-e..............?  :-[

Miért szerinted így hogy nem ragadom ki a szöveg környezetből talán mást jelent, pipike? 

Kérdezzük meg Rádi urat, mit szól az irományodhoz?
Biztos megsimikéli majd az égett tollacskáidat pipikém.  ;D

Jut eszembe, honnan tudod Grill pipi, hogy mi áll az OMME HáGK szerződésben?
Csak nem olvasgatja valaki az OMME hivatalos iratait?
Ha már arra jársz esetleg a Kft. jelentésről pár laza mondatot ha lehetne, vagy erre nem szól a keret?  :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 23. 15:20
"ami alá az ember nem megy le! tévedtem!"

NEM TÉVEDTÉL!  ;D ;D ;D ;D ;D

Tudod csiga biga!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. November 23. 18:42
Főnix!!!

Nekem nagyon tetszik a "Black&White Brigade for Change" kifejezés!

Köszönet érte!

Én is küldenék neked egy tuti kis zenét! Hallgasd figyelmesen!!!

https://www.youtube.com/watch?v=QQ0dqeRS-80

Üdv: Bicska (Szabó József)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 23. 19:33
Ismét működik az OMME hirdető felülete!  ;D

Hirdető adatai
Hirdető bigboy7312
Phone: 709434982
Terület: Magyar, Bàcskiskun
Ár: HUF650.00
További adatok
Kiépitett nb keretek vilàgos szinű,àllatorvosi igazolàssal eladó

Vajon kinek kell az állatorvosi igazolás?
Tényleg van olyan doki aki ennyire nem ért a szakmájához?
És ez a hirdetés már 20 napja fenn van az OMME honlapon?  :o
Rádi úr?
Egy kis fegyelmi vizsgálat?  ;)
Hatósági dokik?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. November 23. 20:27
http://zaol.hu/gazdasag/harc-a-kinai-mez-ellen-1801844
 ::) :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: főnix - 2016. November 23. 20:45
Ismét működik az OMME hirdető felülete!  ;D

Hirdető adatai
Hirdető bigboy7312
Phone: 709434982
Terület: Magyar, Bàcskiskun
Ár: HUF650.00
További adatok
Kiépitett nb keretek vilàgos szinű,àllatorvosi igazolàssal eladó

Vajon kinek kell az állatorvosi igazolás?
Tényleg van olyan doki aki ennyire nem ért a szakmájához?
És ez a hirdetés már 20 napja fenn van az OMME honlapon?  :o
Rádi úr?
Egy kis fegyelmi vizsgálat?  ;)
Hatósági dokik?

Kedves Gyuri!

Szeretném én is segíteni önként vállalt keresztes hadjáratodat a kiépített lépek jogszabályba ütköző forgalmazásával kapcsolatban. Mivel láthatóan az OMME honlapját naprakészen figyeled, én egy másik hirdetésre hívnám fel a figyelmed, mely fölött sajnos elsiklottál. Már nem új keletű az alábbi ajánlat:

Kiépített Hunor méztéri szűz tartalék keretek, 1-2 évesek, a lépek ragyogóan, hibátlanul kiépítve, a készlet erejéig eladók.
Janovics, (+36)-(30)-436-3886.

Nos, eme hirdetés minden Méhészetben megjelent az utóbbi hónapokban (én hirtelenjében csak augusztustól néztem vissza), igény esetén szívesen visszakeresem, az idei esztendőben hány alkalommal találkozhattunk még vele.  Minden alkalommal az atkairtó befúvókészülék hirdetése alatt találod, hat hirdetésnyire a Klubunkat népszerűsítő apróhirdetéstől.

Úgy sejtem, hogy Rádi Tibornak a Méhészetben megjelenő apróhirdetésekre nincs ráhatása, ezért azt javasolnám, hogy ne is nála tégy panaszt. Gondolom, Bross Péterrel vagy olyan viszonyban, hogy esetleg neki tedd fel a kérdést, ki felel a lapjában az apróhirdetések tartalmáért. Bizonyára a Méhészet lapban sem a felelős szerkesztő cenzúrázza a hirdetéseket, de talán ő szólhat a felelősnek. Ennek analógiájára feltehetően azt sem nehéz talán belátnod, hogy Rádi Tibornak sem róható fel, ha egy jogszabályba ütköző hirdetés nyomán nem indít etikai és fegyelmi vizsgálatot. Nem az ő dolga, s nincs is ráhatása a honlap üzemeltetésére, ráadásként nem is etikai ügy. Ha jogszabályba ütközik a hirdetés tartalma, azért kizárólag a honlapért felelős rendszergazda vonható kérdőre, tudomásom szerint az apróhirdetések (is) máig hozzá tartoznak. Ha Rádi urat gondolod molesztálni a problémával, az nem biztos, hogy felgyorsíthatja a hirdetés levételét, de ajánlanék a honlap esetében is megoldást: szólj Bross elnök úrnak, hogy ha már leveteti a Méhészetben megjelentetett hirdetést, egyúttal intézkedjen, hogy a honlapról is távolítsák el a kiépített lépek értékesítésére irányulót. Egyúttal említsd meg neki a szintúgy a Méhészetben megjelent, mézbor forgalmazásával foglalkozó hirdetések jogszabályba ütköző voltát is...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. November 23. 20:55
Tomipapa!

1.
Rádi Úr sok tekintetben nincs a helyzet magaslatán. Ez tény és nem kérdés.
2.
Ha az illető nem OMME tag, Rádi úr nem tehet semmit.
3.
Jól esik mószerolnod Bross Pétert, de ezért hiába téped az istrángot. A Méhészet újság felelős szerkesztője nevét te is ismered. Írjál neki lécci.

Egyébként meg gondozd lécci a fóliasátraidat. Ott valóban otthon lehetsz. Itt meg még évekig csak tanonc lehetsz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 24. 09:00
Grill pipi!

Itt az alkalom, hogy csillogtasd irányomban már megnyilvánuló szeretetedet Janovics úrral szembe is!  ;)

Bármilyen hihetetlen többször szóltam már a fent nevezett úr ez irányú méhészeti gyakorlatával kapcsolatban........

Mivel a Méhészet magán újság, ami a méhészetről szól.............így ez a történet gáz!

Viszont egy országos érdekképviselet honlapja, amit az állítás szerint a szaktanácsadók váltásos rendszerben ellenőriznek.............az meg nagyon gáz!

Én mindig azt képviseletem, hogy a szabályok mindenkire vonatkozzanak! Legyen az bárki!

Azért gondoltam Rádi úrra, mert már volt példa, hogy a Méhészet lapban az OMME változtatásokat tudott elérni
és ha elkezdik végre a rendrakást, először a saját portán illik, aztán az összes többin kivétel nélkül!  ;D

Nem?  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. November 24. 11:22
Soká fog még Tomipapa belejönni a méhészkedés rejtelmeibe. Nem ismeri azt a mondást se, hogy más szemében a szálkát, magáéban a gerendát se látja meg. Tényleg jobb lenne, ha az eredeti és egész életében gyakorolt mesterségével a  kertészkedéssel foglalkozna és nem a méhészettel. 58 évesen már késő ebben a szakmában elindulni. Nem vagyok abba se biztos, hogy a méhek nem "eszik meg" őt. Volt olyan tanítványom már, aki akármit csinált a méhek szúrták, marták, majd megették és állandóan szkafanderben dolgozott. A másik tanítványom meg békésen méhészkedett mellette kesztyű nélkül.

Kíváncsi lennék rá, hogy Ha Tomipapát a kaptár mellé állítanám, tudná-e hogy éppen mit kell a méhcsaláddal csinálni. Nem vagyok biztos abban, hogy átmenne a vizsgán. Pedig közismerten galamblelkű vizsgáztató vagyok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: főnix - 2016. November 24. 15:25


Azért gondoltam Rádi úrra, mert már volt példa, hogy a Méhészet lapban az OMME változtatásokat tudott elérni
és ha elkezdik végre a rendrakást, először a saját portán illik, aztán az összes többin kivétel nélkül!  ;D

Nem?  :)

Kedves Gyuri!

Mélyen egyet tudok veled érteni, mindenhol rendet kell tenni. Csak nem feltétlenül Rádi Tibornak. Van gazdája a Méhészetnek és van gazdája az OMME honlapjának is. Akinek portája, az rakjon rendet a portáján.

Ahol Bross a gazda, ott rakjon rendet Bross. Ahol nem Bross a gazda, ott ne Bross rakjon rendet, hanem a terület gazdája, a Méhészet esetében Dögei Imre. Mondjuk az ő hozzáállását ismerjük, mondott már olyat, hogy "meg kell élni valamiből a lapnak is". Ott Rádi Tibor hiába akar rendet tenni, mint ahogy szemmel láthatóan Szabó György is kevés hozzá, mint árvaházban a szülői értekezlet.

AZ OMME honlap valóban nem kereskedelmi alapon működik, gazdája is van: Bross Péter, az OMME elnöke. Semmi köze hozzá Rádi Tibornak. Rádi úrnak van egyéb feladata, amire megválasztották a küldöttek: ő az etikai-fegyelmi ügyek gazdája az OMME-ben. Van dolga éppen elég, Jogerős Csuja egymaga is ad elég munkát neki. Rádi úr Csuja ügyével foglalkozzon, ne egy olyan hirdetéssel, melynek tartalma nem etikai ügy, hanem jogszabályi kérdés. Ha Rádi úr a jogszabályokkal szembe menő hirdetésekkel foglalkozik, Csuja örökre a nyakunkon marad. (Mondjuk így is megvan rá az esélyünk...)

Marad tehát az eddigi megoldás: te szólsz Brossnak, Bross leosztja a szaktanácsadóknak a feladatot, a szaktanácsadók honlap-figyelő szolgálatot adnak, az anomáliákat jelentik, a jelentést továbbítja az illetékes a rendszergazdának. A rendszergazda meg vagy rendbe teszi a dolgot, vagy magasról tesz arra, hogy mi fáj bárkinek is. A kör itt bezárult, ha a rendszergazda úri gusztusa úgy hozza, akkor akár ki is javíthatja a hibát, ha viszont úri gusztusa nem úgy hozza, akkor Bross is csak széttárt karokkal konstatálhatja, hogy a rendszergazda nem is reagál az elnök úr felszólítására.

Mondjuk én innen -Vivaldi szóhasználatát kölcsönözve- a béka segge alól nem tudom és nem is akarom megítélni, miképpen lehet az, hogy a rendszergazda magasról tehet az elnök felszólítására. Vagy azért, mert"tud valamit", vagy amennyiben "nem tud semmit", akkor az elnök rendkívül gyenge vagy nemtörődöm. Mindenki döntse el, melyik verziót valószínűsíti. Nem érdemes azzal érvelni, hogy "Bross ezt a helyzetet örökölte", mert akiktől örökölte, azok meg éppen tőle és így örökölték anno, mikor Bross távozott a posztjáról...

Én szívesen látnék egy békében dolgozó elnököt és elnökséget, működőképes Egyesület s egyesületi honlap ügyeit intézve, s arra is hajlok, hogy ne kizárólag az OMME honlap működése, működtetése alapján alkossak ítéletet az alkalmasság/alkalmatlanság ügyében. Nekem más szempontjaim  vannak, s nem is ragaszkodom hozzá, hogy mások az én szempontjaim alapján alkossanak véleményt. Az én szempontjaim és véleményem a sajátom, ám szívesen meghagyom másoknak a jogot, hogy ők is a sajátjuk alapján értékeljenek, cserébe kérve, hogy nekem meg hagyják meg a sajátomat. Ezt nevezik demokráciának és a vélemény szabadságának.

Rádi úr fölösleges provokálását és cseszegetését meg mindenki a saját vérmérséklete és értékítélete mentén nevezze el, az enyém ez ügyben nem szalonképes ezen a klubon, mert itt az eltérő, s nem a "központi vonalhoz" idomuló vélemények nem kívánatosak és egyes (természetesen rendkívül indokolt) esetekben módot és indokot adnak a nemkívánatos véleményt nyilvánító személy kizárására, legyen rajta sapka, vagy borzolja fürtjeit anélkül a szél...

Veled szemben pedig eszembe sem jutna kerek-perec kimondani a véleményem, a "végzetes személyeskedés" és a "lelki terrorizmus" vádjának damoklész-kardja már anélkül is ott lóg a fejem felett. Ez az oka annak is, hogy a provokációidat konzekvensen figyelmen kívül hagyom, mindazok ellenére, hogy bár a böszmeségre én is képes vagyok, csak nekem szmájlik segítsége nélkül is megfelelő nyelvi eszköztár áll a rendelkezésemre. Ne is fáraszd magad fölöslegesen, láthatod, hogy nem érdekel és érint meg a provokáció.

Ezek jegyében tehát ismételten úgy köszönnék el tőled, mint utóbb tettem:
"Békélj már meg magaddal, a sorsoddal, légy végre újra az a közösségi ember, akit lehetett szeretni, tisztelni, értékén becsülni... Légy végre te is Buddha... Ő mondta:
"Amit gondolunk, azzá’ leszünk." „Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk:
Miért haragudnánk emiatt másokra?”

P.s.: Előző üzenetedben utaltál arra, hogy némely kifejezésem szerinted átlépheti Rádi Tibor ingerküszöbét. Nos, javasolnám tesztelni a dolgot, nincs más dolgod a problémáddal, mint hogy fogalmazol egy felkérést Rádi Tibornak címezve, melyben kéred, vizsgálja meg, alkalmas-e ama kijelentésem vagy kifejezésem etikai vizsgálat elindítására. Javasolnám úgy fogalmazni, hogy kezdeményezed a kifejezés alapján az etikai vizsgálat lefolytatását és a vizsgálat lezárása után kéred a kizárásomat az Egyesületből. Ha nem boldogulnál a dologgal, szívesen segítek, de szerintem Jogerős Csuja is készséggel nyújt segédkezet a megfogalmazásban, neki már óriási gyakorlata van az ilyen eljárásokban. A vizsgálatra történő felkérést aláírva Fakla Katalinhoz kellene bevinned, ő majd iktatja és továbbítja Rádi úrnak és az általa vezetett bizottságnak.

Légy végre te is Buddha...!



 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 24. 16:12
Inkább ezzel foglalkozzatok!
http://www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20161123-magyar-mez-legjobb-minoseg-egeszseges.html
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. November 24. 16:50
Idézet
58 évesen már késő ebben a szakmában elindulni. Nem vagyok abba se biztos, hogy a méhek nem "eszik meg" őt. Volt olyan tanítványom már, aki akármit csinált a méhek szúrták, marták, majd megették és állandóan szkafanderben dolgozott. A másik tanítványom meg békésen méhészkedett mellette kesztyű nélkül.

Kíváncsi lennék rá, hogy Ha Tomipapát a kaptár mellé állítanám, tudná-e hogy éppen mit kell a méhcsaláddal csinálni. Nem vagyok biztos abban, hogy átmenne a vizsgán. Pedig közismerten galamblelkű vizsgáztató vagyok.

A szakállat nem szereik a méhek! Viszont van arcvédő, kilehet küszöbölni.
Tomipapa lehet kesztyű nélkül nem is méhészkedik.....
De gondolom ad némi választ arra, hogy milyen a kapcsolata a méhcsaládjaival!?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 24. 18:33
"Légy végre te is Buddha...!"

Egy Buddha ide éppen elég!
(Főleg esetleg egy olyan személyébe aki jelentkezett minden bizottságba, szerintem a méhegészségügyibe is.
Vagy rosszul tudom Grill pipi!)

A feladat OMME-nél ki lett osztva. Valaki nem végezte el! Ki vizsgálódhat ezekben az ügyekben?
Ha tényleg nem végezte el valaki a feladatát, akkor fegyelmi......nem?
Minimum buksi simogatás!

Miért probléma az, hogy felhívom a figyelmét Rádi úrnak erre?
Tudod csak egyet kell kilőni, aztán a többi dolgozik mint a kis angyal.

Bár van amikor szemüveg nem ártott volna, mint például Gabika esetében!

Ha népes családod van akkor ők az árvaházból származnak, nyilván onnan tudod mi ott a rend?  :D
Mindegyik gyerkőcnek külön neve van? (Tudod Kanalas, Orsós,.......)  ;D

Bántanak a  ;D ;D ;D ;D ;D, na akkor még  ;D ;D ;D ;D ;D!

Látod pipikém én nem írok tele fél oldalt és még is mindenki megért!

Miért kéne kizárni egy ilyen drága embert mint te Grill pipi? (Mennyibe is kerülsz te az egyesületnek?)
Akkor honnan tudnánk, hogy vannak rajtad kívül rendes emberek is az OMME-ba?
Tényleg kis is vagy te? Így arctalanul nehéz ............ ;)

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. November 24. 18:34
Ha Rádi úr a jogszabályokkal szembe menő hirdetésekkel foglalkozik, Csuja örökre a nyakunkon marad. (Mondjuk így is megvan rá az esélyünk...)

Na, azért pislákol ott az értelemnek egy bátortalan kis lángja! Ezt a többiek is tudják, vagy még nem merted elmondani nekik? A Rádit én éppen nem uraznám, de a Nagyernyei klubvezető jelezte, hogy a tökfilkó szerinte nem helyénvaló. Legyen! Még azt is el tudom fogadni, hogy ez a kifejezés hízelgő.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. November 24. 19:34
Üdv.Uraim!
Kedves Bálint testvér!
A kegyelmed által feladott labdát nem lehet elkerülni,le kell csapni!
Ugyanis az meglehet hogy Rádi Tibor Úrra nem illik tehát nem "helyénvaló" a kend által említett "kifejezés".
De kegyelmedet igen hűen tükrözi!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. November 24. 19:49
Szerencsétlen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. November 24. 20:01
Üdv.Uraim!
Bálint!
Őszintén megvallom nem is vártam többet kegyelmedtől!
Viszont a megaméhésznek annyira tetszett hogy dobott egy lájkot,küldjön kegyelmed egy pusszantást néki a nemes tettért!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. November 24. 20:23
Igen tetszett!
Azért mert találó a kifejezés.
Kicsi vagy nagy méhész vagyok,tök mindegy.
Mond miért tetszenek neked az antidemokratikus
döntések?
Mond miért nem tartozik rám és rád(bár lehet,hogy Te
bennfentes vagy és mindent tudsz) és még több mint
tízezer tagra,hogy a OMME Kft-nek mi az eredménye?
Miért kell ezt eltitkolni?
Miért nem lehet kiállni a küldöttgyűlésen a tagok elé és
az audit eredményét közölni?
Ha jó,ha rossz.
Miért kell az informatikai auditot titkosítani?

Tök egyszerű,mert hülyének néznek!

Milyen demokrácia ez?
Milyen béke ez?

Mindenki vállalja a tetteiért a következményeket.
Álljon a küldöttek elé,és a valós tények alapján legyenek a
döntések.
Az összes küldött hibázik aki engedi a títkosításokat egy egyesületben.
Így az egész OMME,egy nagy szerencsétlenség.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. November 24. 20:47
Üdv.Uraim!
Csányi Antal!
Természetesen nem tudok az általad említett dolgokról többet.
De szerintem a kérdéseidre Te magad is mint ahogy Én is sejtjük a legkézenfekvőbb választ.
Legalább is nekem vannak erős sejtéseim amik talán megmagyarázzák a fene nagy titkolózást is.
Amit ha az elnök felejtősnek ítél Én már hajlok arra hogy felejtsük,csak haladnánk már valamelyest előbbre.
Ez a helyben járás sőt időnként hátrálás nem szolgálja a tagság érdekeit a titkaikkal együtt sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. November 24. 21:34
Izsó!

Pont te mondod, hogy nem tudsz többet? Ez nagyon vicces. A tiszakécskei Lengyel János neve alatt írogat egy váci illetőségű ürge Iszo60 néven. dr. Mészáros László éppen váci illetőségű és éppen olyan tájékozott, mint te.

Szóval hogyan tovább?
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. November 24. 21:49
Üdv.Uraim!
Geddekas!
Ha úgy érzed bele kell szóljál a Csányi Úrral folytatott eszmefuttatásba legalább ne csinálj se magadból se Csuja Úrból bohócot!
Ilyet nem tehet a Gödöllői Columbo!
Nevetségesek vagy Geddekasként is meg Csujaként is mikor ilyen böszmeségeket irkálsz!
Légy értelmesebb mindkettőnél!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. November 24. 21:54
Izsó 60!

Most olyat fogok írni amit még Neked nem írtam.
Lehet,hogy igazad van,egyet kell értsek veled.

Én sem fejek hullását szeretném látni,az úgy is megtörténik
előbb vagy utóbb ha valaki megérdemli,valakik megérdemlik.
Nem ez a fontos.
A fontos az lenne-és ennek a mostani közgyűlés nem
felelt meg-,hogy ne nézzék a tömeget hülyének.
Ne legyen kussoltatás,próbáljunk a demokrácia elvei szerint,
jelenlegi törvények szerint működni,szerencsére ez megvalósult.
Nem B.Péternek kellett volna a tiszta vizet a pohárba öntenije,
hanem az előző elnökség tagjainak.
Nekik kellett volna kiállniuk
és a múlt történéseiről lerántani a leplet.
Ezek után bizalmi szavazást kérniük saját magukra.
Ez lett volna a tökös!
Én biztos megszavaztam volna Őket ilyen előzmények után,
persze ha küldött lennék.

Ehelyett mi történik,títkosításokat szentesítenek a gyűlés által!
Csuja Lacira támadnak,mondva csinált indokokkal,ahelyett,hogy
leülnének tárgyalni vele.
Most is tárgyalni kellene vele,hiszen látszik amit tett azt az OMME
demokrácia érdekében tette.Tisztán látszik abból a tényből is a jószándéka,
hogy B.P. és az új elnökség,az OMME érdekében visszalépett a perektől,
-amiket megnyerhetetett volna mert akkora szabálytalanságokat vétett az
előző  elnőkség-azért,hogy bejegyezhessék az új elnökséget.
Ha szétzilálásását akarta volna az OMME-nak,nem lépett volna vissza a perektől.
Amit a Csujával csinálnak tipikus példája a hatalmi arroganciának.
Nevetséges.
Miért kell a demokratikus jogokért küzdő-Gödöllői elnők-
tagot sárba típorni,a megeggyezés helyett?

Csányi Antal

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 24. 22:06
Idézet
58 évesen már késő ebben a szakmában elindulni. Nem vagyok abba se biztos, hogy a méhek nem "eszik meg" őt. Volt olyan tanítványom már, aki akármit csinált a méhek szúrták, marták, majd megették és állandóan szkafanderben dolgozott. A másik tanítványom meg békésen méhészkedett mellette kesztyű nélkül.

Kíváncsi lennék rá, hogy Ha Tomipapát a kaptár mellé állítanám, tudná-e hogy éppen mit kell a méhcsaláddal csinálni. Nem vagyok biztos abban, hogy átmenne a vizsgán. Pedig közismerten galamblelkű vizsgáztató vagyok.

A szakállat nem szereik a méhek! Viszont van arcvédő, kilehet küszöbölni.
Tomipapa lehet kesztyű nélkül nem is méhészkedik.....
De gondolom ad némi választ arra, hogy milyen a kapcsolata a méhcsaládjaival!?

Egyszer, már bocsánatot kérek az időpontra nem emlékszem, /sajnos már nagyon sok mindent megéltem/ de valami vezető válságban lehettünk, amikor egy külsőst azt hiszem egy pénzügyi szakembert akartak valaminek az élére. Most ez vagy az omme volt, vagy a melliféra, vagy más. Az öregebbek egész biztos emlékeznek rá.
 Szóval, ez az ember nem volt méhész, és őt akarták, aki többek között, alapos tervekkel jött, és ezek ismertetésén én is ott voltam, valahogy....
 Ez az ember előre kitűzött célokat, de nem fogadták el mer nem volt méhész.
Na, azóta mindig tartottuk magunkat ahhoz, hogy itt csak méhész lehet akárki, pedig lássuk be a vezetőink közül akik eddig voltak, egyik sem ért a közgazdasághoz, /nem úgy mint például a borászoknál/. Nem is mentünk semmire.
  Azóta is beszélgettünk erről a kollégákkal, talán sokkal jobb vezető lett volna az aki nem méhész, de ért a pénzügyekhez, mint akik azóta voltak.
 Bár Uraim akárhogy is fújnak Önök, de ha már célokról beszélünk akár tetszik Önöknek akár nem, az Omme-ról és a méhészekről inkább voltak viziói Mészárosnak, mint most Brossnak.
Én nem állítottam, hogy Mészáros egy grál lovag, de inkább vezető típus mint Bross.
 Gyakorlatilag a mostani elnöktől eddig nyilatkozatokon kívül másra nem futja. Azt meg én is tudok. Nyugodtan küldjenek hozzám bárkit, Origót vagy a Népszabadságot. Én is elmondom, hogy minden bajunk okozója a kínai méz. "Oszt kész". Még tartanék egy beszédet Gödöllőn és ezzel el is ment az év. Bár én belső embernek számítok, de inkább alsónak itt a béka segge alatt. Elnöknek én is jó lennék. Ráadásul mindenki nyugodt lehetne, én mögöttem nincs egyetlen mézkereskedő sem. Gondoljátok meg.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. November 24. 22:10
Éljen Vivaldi a leendő OMME elnők!
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. November 24. 22:13
Üdv.Uraim!
Csányi Uram!
Hidd el hogy megannyi ellentmondás után ami nézeteink között volt és lehet hogy még lesz is,örülök hogy vannak dolgok amit javarészt egyformán ítélünk meg az egyesületi ügyeket tekintve.
Azontúl szakmailag pedig a technológiánk messze nem egyforma,de szerintem ott nem ütköznénk töredékét sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 24. 22:18
Mármint? Abban egyet értetek, hogy én legyek az elnök? Éljen.

Azért arra felhívnám a figyelmeteket, Trump-ról se "góndotuk vóna."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. November 24. 22:52
Izso60!

Izso60 kicsoda? Lengyel János tiszakécskei lakos, aki el kívánja adni konténerét a www.omme.hu apróhírdetések rovatában vagy váci illetőségű jogvégzett dr Lészáros Mászló?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 25. 08:37
Most melyik "bammeg"? Most vegyünk téged komolyan?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. November 25. 09:44
A tények makacs dolgok. Lengyel János is valóságos személy és dr Mészáros László is. Izsó60 pedig egy kitalált név, amit Lengyel János tiszakécskei méhész alkotott és hirdeti konténerét az omme apróban. Az Izso60 hozzászólásainak elemzése nem Lengyel Jánosra utalnak és egyéb információk is igazolják a kételyt és támaszt alá egy váci vagy Vác környéki személyt. Ki az aki Vácon, Vác környékén olyan információkkal rendelkezik, amivel Izso60?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. November 25. 10:22
Mégegyszer megkérdezem: Számít, hogy kicsoda? Szerintem nem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 25. 13:14
Nem nagy hír, de hír.
Ma beszéltem , egy erdőfelügyelővel. Vagy legalább is egy olyan valakivel, aki kiméri, hogy a megfelelő erdőt vágják e ki.
Ez azt mondta Nógrád megye 3 éven belül fabehozatalra szorul.
 Nincs kommentár, csupán megjegyzés. Nálunk már most is szlovákiából hordják a tüzifát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2016. November 25. 15:48
Biztos koalícióban csinálják.  Akáckoalíció !!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2016. November 26. 08:12
Nem, nincs itt semmiféle összeesküvés az akácot illetőleg. Egyszerűen ha vágásérett az erdő akkor ki kell termelni. Senki nem azért ülteti, hogy csak gyönyörködjenek benne. Én másképpen látom, az akác területe nem csökken, egyesek szerint  állítólag növekszik is. Csak sajnos a fiatal akácosok felé tolódik el az arány.
Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2016. November 26. 10:29
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 26. 10:35
A rendesebb alföldi méhészek már az idén is úgy jöttek akácra, hogy minden két rakomány méh mellé egy teherautó cukrot hoztak.
 És keverték minden estefelé nagy üstökben a szirupot.
 Csak azt nem értem, hogy ez bevett szokás náluk, vagy azt hiszik mi nem látjuk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. November 26. 19:16
Vivaldi!
Te csodálkoztál eddig, hogy áll a mézpiac.
Szerinted a kutyulás segíti a magyar méz piacra jutását?
Egy kitörési lehetőségünk van, az pedig a minőségi méhészeti termékek termelése.
Akarattal írtam méhészeti termékeket, mert a minőségi virágporra óriási az igény.
A Dombó-nektár Szövetkezethez sok Tolna megyei méhész is szállít nyers virágport.
A méhészek is okai a kialakult helyzetnek.
Te is megkérdezheted volna a kollégákat, hogy elment e a józan eszük.
Akác alatt etetni?
Onnan a "béka segge alól" néha kikandikálhatnál.
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2016. November 26. 21:09
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 27. 12:51
Jelen pillanatban a legkedveltebb fanyűvő kollégának, áll a 4db méterfa behordó, és a 3 szerfa behordó pótkocsi, és ne mellesleg a 4 traktor.
 Most 60km-re jár dolgozni, mert még ott van fa. De hírek vannak arról, hogy január elsejétől itthon kivághatja még a maradék erdőket is.
 Igaz arról is hírek vannak, hogy bírósági eljárás folyik ellen , mert tavaly kiirtott egy olyan erdőt ami nem is az övé.
 Ráadásul, meg, hogy minden az anyja neve alatt megy, mivel ő büntetett előéletű.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2016. November 27. 14:25
A rendesebb alföldi méhészek már az idén is úgy jöttek akácra, hogy minden két rakomány méh mellé egy teherautó cukrot hoztak.
 És keverték minden estefelé nagy üstökben a szirupot.
 Csak azt nem értem, hogy ez bevett szokás náluk, vagy azt hiszik mi nem látjuk.


Tőlem 30 kilométerre lévő közép akácosban meg pont dombvidéki méhészek etettek ;D, de nem azért mert cukrot akartak pergetni :o, hanem mert egy kicsit "benézték" a dolgokat, és éhen akart dögleni az egész állomány, ami egy igen nagy méhészet volt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 27. 14:44
 Én nem állítottam soha, hogy minden felvidéki méhész grál lovag.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. November 27. 18:21
Jelen pillanatban a legkedveltebb fanyűvő kollégának, áll a 4db méterfa behordó, és a 3 szerfa behordó pótkocsi, és ne mellesleg a 4 traktor.
 Most 60km-re jár dolgozni, ...

A rohadék fanyűvője. Talán még egy valamire való számítógépe sincs, ami előtt elmesélhetné az egész napokon át tartó lusta sunyi semmittevéseit mások hergelése közepette. Meg dolgozni jár.  :o Ki hallott már ilyet? Nem is lenne jó "internetméhésznek" a köcsögje. Ha meg rájönne milyen sok idejük van a "internetméhészeknek" napokon át tartó felesleges marhaságaikat közkinccsé tenni, egymás b@szogatása közben, talán beállna közétek. Na nem a méhészek közé, ahol bizonyára nem érezné jól magát. De talán lehetne belőle ( csinálni agyműtéttel)"internetméhész"(-t,) hülyeségeivel bombázhatná a nevüket sem vállaló "nemisméhészeket", amin jókat derülhetnénk, miközben az "internetméhészek" megmagyaráznák, hogy a méhészeknek erre van szükségük. Talán egy igazi feljelentésre sincs az ilyennek ideje, meg kideríteni ki is Huber, Maci, Főnix meg a többiek. Még hogy dolgozni jár. A marha. Mondd neki jöjjön közénk, majd eltartja őt is a zasszonya, mint itt oly sok "méhészt".

 Ráadásul, meg, hogy minden az anyja neve alatt megy, mivel ő büntetett előéletű.
Akkor nem lehet egyesületi tag? Büntetett? Azonnal kérni a felvételét! Nem jár neki az ország legdrágább cukra náddal keverve, sem az 59 forintos üveg, ami ha járna, már 66-ért is az övé lehetne, újságot meg majd kapna az anyja tagsága után arra az 1-2 családra amit elismer? Még vezetővé is válhatna, ha beléphetne. De ha nem, akkor nem mehetne macerálni a vezetést sem. Szerencsétlen favágó. Na persze az az ötvenezer sem ütné a markát havonta, hanem csak úgy ingyen. A hülye meg dolgozni jár. Normális az ilyen??? ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. November 27. 18:30
Ha ez mind igaz akkor az akác koalíciós méhésztársaknak "csak" azt felejtették elmondani, hogy ugyan nőni fog az akácerdők területe, de nem a hegyekben, hanem az alföldön!

A hegyekbe vissza állítják a lassan növő keményfás erdőket, az alföldi fos homokba ahol az akácon kívül más nem él meg ott meg aztán 1000-el nyomják majd.

El kell majd gondolkodni a vándorlásokon, viszont a visszatérő fagyok az Alföldön aratni fognak!

Esetleg volt aki elmondta a döntéshozó uraknak, hogy nem csak a mennyiség a lényeg, hanem az elhelyezkedés is?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 27. 19:26
Jelen pillanatban a legkedveltebb fanyűvő kollégának, áll a 4db méterfa behordó, és a 3 szerfa behordó pótkocsi, és ne mellesleg a 4 traktor.
 Most 60km-re jár dolgozni, ...

A rohadék fanyűvője. Talán még egy valamire való számítógépe sincs, ami előtt elmesélhetné az egész napokon át tartó lusta sunyi semmittevéseit mások hergelése közepette. Meg dolgozni jár.  :o Ki hallott már ilyet? Nem is lenne jó "internetméhésznek" a köcsögje. Ha meg rájönne milyen sok idejük van a "internetméhészeknek" napokon át tartó felesleges marhaságaikat közkinccsé tenni, egymás b@szogatása közben, talán beállna közétek. Na nem a méhészek közé, ahol bizonyára nem érezné jól magát. De talán lehetne belőle ( csinálni agyműtéttel)"internetméhész"(-t,) hülyeségeivel bombázhatná a nevüket sem vállaló "nemisméhészeket", amin jókat derülhetnénk, miközben az "internetméhészek" megmagyaráznák, hogy a méhészeknek erre van szükségük. Talán egy igazi feljelentésre sincs az ilyennek ideje, meg kideríteni ki is Huber, Maci, Főnix meg a többiek. Még hogy dolgozni jár. A marha. Mondd neki jöjjön közénk, majd eltartja őt is a zasszonya, mint itt oly sok "méhészt".

 Ráadásul, meg, hogy minden az anyja neve alatt megy, mivel ő büntetett előéletű.
Akkor nem lehet egyesületi tag? Büntetett? Azonnal kérni a felvételét! Nem jár neki az ország legdrágább cukra náddal keverve, sem az 59 forintos üveg, ami ha járna, már 66-ért is az övé lehetne, újságot meg majd kapna az anyja tagsága után arra az 1-2 családra amit elismer? Még vezetővé is válhatna, ha beléphetne. De ha nem, akkor nem mehetne macerálni a vezetést sem. Szerencsétlen favágó. Na persze az az ötvenezer sem ütné a markát havonta, hanem csak úgy ingyen. A hülye meg dolgozni jár. Normális az ilyen??? ::)
Berúgtál? Csak hozzátenném. Az illető részegen elütött egy vétlen motorost, akinek levágták a lábát. A többit ha kijózanodtál...
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. November 27. 20:04
Tudod volt egy "internetméhész" aki erre a bugyutaságodra azt szokta volt válaszolni, hogy elfogytak az érvek. Nem ismered?
Veled ellentétben nem szoktam piázni, és ha feltételeztem volna rólad az írásaid alapján ezt, azt joggal tettem volna, de állításodat még nyomatékosabbá szeretnéd tenni azzal, hogy már tényként közlöd, majd a többit ha kijózanodtam. Milyen gané dolog ez?
Kit érdekel ott a béka segge alatt, ki kit ütött el. Erről egyébként egyik írásodban sem tettél eddig említést, de nem is fontos mert nem része a gondolatoknak. Ne irigykedj a favágóra, ő többet keres egy nap, mint amennyit te elköltesz egy hónap alatt, mert nem a számítógép előtt macerálja a méhészeket, hanem dolgozik. Neked erre nincs időd.
Ami a lényeg. Te is egy nulla dologtalan bajkeverő vagy nem csak itt, hanem a többi oldalon is, ahonnét még nem vágtak ki. Kifinomult már annyira a technikád, hogy mielőtt borulna a hajó, gyorsan lazítasz a vásznon, mert hátha elmerülsz. Csuja macerálásával szeretnél újabban jó pontokat szerezni, lássák a népek mekkora érdekvédője vagy a méhészeknek. Nézz már kicsit magadba, mert mást is írók rólad, aztán úgy jársz mint a pergetőd ott a kuka mellett...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2016. November 27. 21:30
     Na mi van  :o ? a tarsolyba Ő róla is van valami? :(  Kigondolta volna? :-\

  Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 27. 21:32
 Kiváncsi és kedvelői.
Egyáltalán nem is derül ki, hogy a Csuja fan csoporthoz tartozol, vagy a Brosséba. Azonkívül, hogy te is fakitermelő vagy.
 Másrészt, megértelek, téged és a kedvelőidet. Én vagyok az egyetlen aki meg merem írni rólatok az igazat. Én azt is megértem ez, elég idegesítő lehet, egy olyan rendszerben ami arra van felépítve, hogy ne legyen ellenzék és mindenki fogja be a pofáját, erre föl meg ugat valaki a béka segge alól, és nem hagyja abba. És kimondja, hogy a megváltók színre lépésével, még szarabb lett mint volt. Mert ugye most aztán helyben vagyunk mint Gyönygyös mikor leégett. Meg az, hogy a Magyar méhészeknek már milliárdjaiba van a nagy semmi.
 A munkátlanságról meg annyit, attól függ hol húzod meg a szintet. Mert ha csak olyanok mint te a fakitermelők, meg a segédmunkások dolgoznak, akkor valóban én munkátlannak számítok. De akkor az ország 90%-a munkátlan.
 Ami érdekes, és te erről valóban nem tudhatsz, a fanyűvő barátom is ezt mondta rólam, miután felszedtem a hidat a földem határán lévő patakról. Ugyan is ő úgy gondolta arra van a földem, hogy 40 méter széles út legyen rajta neki, hogy azon ő a fát behordhassa minél rövidebb úton. A térképen viszont ott út egy sincs. Viszont ő vágott rajta mindig egy másik nyomot, ha már nem bírt elmenni ott ahol eddig.
 Ebből gondolom, hogy te is olyan fazon lehetsz mint ez, nem véletlenül véded meg. Bár én nem tudom ki vagy mert nem ismerlek. De írásából ismeri meg az ember a másikat. Mondjuk melletted szól, hogy te legalább tudsz írni, mert a fanyűvő kollégát minden középiskolából kirúgták. Ez az oka, hogy az erdőn kínlódik.
 Csujáról csak annyit. Azt hiszem nem nekem van vele a legnagyobb bajom. én csak leírtam, hogy mi miért van.
Harmadrészt pedig azt hiszem szeretnek annyian mint téged, csak nézd meg a face bookot.
 Az meg , hogy ti nem szerettek nem igen zavar. Részben mert madarat tolláról embert barátjáról...... Más részt meg az LGT szerint sem szerethet mindenki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2016. November 27. 21:47
Azt a k...a  :o. Tudom én, hogy nem tudjátok a fölös energiát levezetni a kaptár emelgetéssel, de nehogy már egymásnak essetek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Maci a méhesben - 2016. November 27. 22:44
Hahó Bicska! Demokrácia őre! Hol vagy??? Nézd, csak miket írogat itt kivancsi111! Nem akarod törölni a bejegyzését? Ezt a stílust sem kellene ám tűrnöd!  ::) Főleg hogy micsoda egymásnak esést indított el Vivaldival!  :D

Re:Hír-les
« Válasz #2701 Dátum: 2016. November 27. 18:21 »

„A rohadék fanyűvője.”
„A marha.”
„A hülye meg dolgozni jár. Normális az ilyen???”


Hahó Kispajtás! 

Itt a "demokrácia őre" ír neked!!!  :D :D :D

Ismered-é a konkrét személyt akiről kiváncsi111 ír??? Ezért, amit leírt, nem fogom a bejegyzését törölni, bármennyire is szeretnéd. :D Pedig vitáztam vele egy időben sokat! Képzeld, még privátban is!!!! Tőlem káromkodhatsz is Kispajtás, de ne sértegess egy konkrét személyt! Kapcsold ki szépen a maci TV-t! Moss fogat! Vedd a hónod alá a Jancsi babát, és zsupsz az ágyba! Késő van. ;) Még a végén rosszat fogsz álmodni!

Bicska "a demokrácia őre"
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. November 27. 23:20
Azt a k...a  :o. Tudom én, hogy nem tudjátok a fölös energiát levezetni a kaptár emelgetéssel, de nehogy már egymásnak essetek.

Tudod nekem ugyan nem kell szeptember közepétől március végéig kaptárakat emelgetni, sőt április végétől augusztus elejéig kell csak a méztereket is, de nincs felesleges energiám. Ma is dolgoztam, és most jöttem fel a keretszögelésből, és még piszokul sok meló vár rám tavaszig.
Aztán nehogy már szó nélkül elmenjek a semmittevő mellett, aki a 60 kilométerre munkába járó melóst veszi a szájára, mert pótkocsijai és traktorai vannak, miközben Ő egy NYAVAJÁS PERGETŐRE SEM TUDJA FELVENNI A TÁMOGATÁST.
Biztosan azért utasították el, mert röhögőgörcsöt kaptak a Vivaldi a facéról aláírástól, és különben sem fizetett Vivaldi nevű méhész tagdíjat. Ezért nem kapott Liszt sem molnárkocsira ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. November 27. 23:39
Macika Macika!

Ez itt egy méhészfórum. Miért dumálsz bele a dolgozók vitáiba amikor semmi közöd a méhészethez, és egyébként is csak ártasz valahányszor írsz nekik.
Ó miért nem aggódtál magad miatt, amikor a múltkor Robi75  IQ-járól elmélkedtél?



El is magyarázom, hogy miért: mert az IQ szintedet tükrözi, hogy sz@rt sem jelent neked ez a szó! :o

Pofátlan egy ember vagy Te is és nem mered magadat nyíltan megmutatni, nem vagy közénk való. Egy ilyen ikúzás miatt törölte a "Ződről" egyik haverom valamikor a másik haveromat, akik a vitáik ellenére is tudnak beszélgetni egymással azóta is. Aztán nézd már meg Te túlokos, hogy a:
„A rohadék fanyűvője.”
„A marha.”
„A hülye meg dolgozni jár. Normális az ilyen?
Iróniával lett lejegyezve, nem valaki konkrét személyre vonatkozik. Játszod itt az okoskát. Te is fizetett szakértő vagy? Mennyi semmirekellőt kell még eltartani a dolgozó méhészeknek? Nem véletlen, hogy sokan a mézet is azzal az állattal reklámozzák, amelyik szétszedi az odújukat, és felfalja vagyonukat. Méghogy mézesmaci!

Aztán mi ez a sok pirossal írás? Hűség a Párthoz? Úttörőnyakkendőd megvan még? Itt nem töröd sokáig remélem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Maci a méhesben - 2016. November 27. 23:46
Miért, kivancsi111? Te nyíltan vállalod magad? Akkor írd már meg, ki vagy! Ne csak szájhősködj! Én még nem ismerem kilétedet!
A pirossal írást meg Bicska kezdeményezte, biztos tetszenek neki az élénk színek...!  ;D
Úgy imádom, amikor így fel bírlak bosszantani benneteket! És tudod mi a legjobb az egészben? Hogy mindig sikerül!!!  8) ;D

Bicskának meg már nincs önálló ötlete, biztos azért kezdett engem utánozni bizonyos szavak, megszólítások, és kifejezések tekintetében!  ::) ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. November 27. 23:51
Maci.. Maci..

Igen! Te azért jársz ide, hogy bosszantsd a fórumozókat! Örülök, hogy Te mondtad ki. ;)
Ügyes vagy!!! :D :D :D Engem viszont nem tudtál felbosszantani.. :D Mosolygok rajtad. Tudom, nagyon belelendültél, de óvva intelek, amit csinálsz, annak aranyér a vége! :D

Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Maci a méhesben - 2016. November 27. 23:55
"Te azért jársz ide, hogy bosszantsd a fórumozókat!"
Bicska, hogy is szokták mondani?  Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom!  ;)

Úriember vagy!!! Mit szépítsünk rajta? ;) Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. November 27. 23:59
Uraim!

Ezt a gőzölgőben folytassuk, ez a Hír-les rovat!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Maci a méhesben - 2016. November 28. 00:04
Ismét igazat kell adnom Bicskának! Aztaaaa! 5 percen belül már másodjára!
Bár nekem már nincs kedvem átmenni a Gőzőlgőbe, inkább megyek aludni! Szerintem te is tegyél hasonlóképp Bicska, jobban jársz! Máskor folytatjuk!  ;) :-*
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. November 28. 00:06
Szép álmokat Maci!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 28. 07:22
Azt a k...a  :o. Tudom én, hogy nem tudjátok a fölös energiát levezetni a kaptár emelgetéssel, de nehogy már egymásnak essetek.

Tudod nekem ugyan nem kell szeptember közepétől március végéig kaptárakat emelgetni, sőt április végétől augusztus elejéig kell csak a méztereket is, de nincs felesleges energiám. Ma is dolgoztam, és most jöttem fel a keretszögelésből, és még piszokul sok meló vár rám tavaszig.
Aztán nehogy már szó nélkül elmenjek a semmittevő mellett, aki a 60 kilométerre munkába járó melóst veszi a szájára, mert pótkocsijai és traktorai vannak, miközben Ő egy NYAVAJÁS PERGETŐRE SEM TUDJA FELVENNI A TÁMOGATÁST.
Biztosan azért utasították el, mert röhögőgörcsöt kaptak a Vivaldi a facéról aláírástól, és különben sem fizetett Vivaldi nevű méhész tagdíjat. Ezért nem kapott Liszt sem molnárkocsira ;D
Hát képzeld favágó barátom, hogy vettem pergetőt is, /LYSON/, Fűnyíró / Makita, Husqarna./ Utánfutó /Göd/. Azonkívül vannak olyan kisebbek mint méhlesöprő, kaptárlift, és még gőzviaszolvasztóm is.
 De ezért senkinek nem nyaltam be, mint ti teszitek, és ezért jó nagy a pofám, és meg merem mondani az igazat.
 A védenced pedig olyan, /bár te megvéded, holott nem is ismered, de a hasonló a hasonlót védi,/ akitől akasztottak már ártatlanabbat is.
 Azt meg hol nézted, hogy Vivaldi nem fizet tagdíjat? Nézd csak meg ott van a névsor végén. Nevezetesen Vivaldi Antonio, már 1992-től tag. Te mióta vagy?
Egyébiránt nem ismerek normális méhészt aki azért harcol, hogy minden akácerdőt irtsanak ki. Mert ugye az igazi méhészek zsigerből utálják a fanyűvőket. Rajtad kívül, de te, vagy nem vagy normális, vagy csak álnéven vagy méhész, amúgy meg fanyűvő. Mert barátom itt bizony ez történt, minden erdőt kivágtak lassan, olyan hóba bukottak mint te. Bizonyítani persze, hogy ebből mennyi lett ellopva azt nem lehet, viszont van bírósági ügy egy pár hektár svarcban kivágott erdő miatt.
 De a lényeg a lényeg, olyan községben, ahol a nem kevés külterület nagy része erdő, máshonnan hozzák a fát.
És attól nem lehet elvonatkoztatni, hogy ez hasonló mentalitású vadbarmok miatt van így mint te is vagy, legyen az bárhol MVH-nál, Erdőfelügyelőségnél, vagy pedig a Minisztériumban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. November 28. 07:47
Kedves Vivaldi!

Megkérlek, hogy ezt a gőzölgőben folytassátok.

Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. November 28. 10:37
Oké.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. November 30. 16:19
A világon csaknem másfél milliárd munkahely és az összes termény háromnegyedének léte függ a beporzó állatoktól, ezért ha nem állítják meg a méhek és lepkék számának csökkenését, az óriási veszélyt jelenthet az emberi jólétre - figyelmeztetnek a brit Readingi Egyetem tudósai.

- a Transindex.ro portálról


http://think.transindex.ro/?hir=184

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 01. 23:32
EGY NAGYON JÓ HÍR!

https://csipemameheket.hu/2016/12/01/merfoldko-az-elovilag-es-az-emberi-egeszseg-vedelmeben/

Mérföldkő az élővilág és az emberi egészség védelmében   

2016-12-01/Kategória: Egyéb /Szerző: Simon Gergely
Jó hírünk van! Az Európai Bíróság meghatározó, nagy jelentőségű döntést hozott a vegyipar saját termékeire vonatkozó biztonsági vizsgálataival kapcsolatban. A hatóságok mindeddig sorozatosan megtagadták ezeknek a vizsgálatoknak a nyilvánosságát, amit 2011-ben a Greenpeace és a Pesticide Action Network nevű civil szervezet megelégeltek, és 2011 októberében az Európai Bizottság egy döntését precedensként használva az Európai Bírósághoz fordultak az adatok nyilvánosságáért. A méhek védelmére alakult, Bijenstichting nevű holland szervezet pedig azért fordult az Európai Bírósághoz, mert sem a vegyszergyártó Bayer, sem a holland nemzeti hatóság kereskedelmi érdekek védelme okán nem biztosított betekintést abba a titkosított 84 dokumentumba, ami alapján engedélyezték a túlzott méhegészségügyi kockázatot jelentő rovarölőszerek használatát.


A felperesek mindkét esetben úgy érveltek, hogy egyértelmű összeférhetetlenség áll fenn azért, mert a vegyszergyártók saját termékeiket saját vizsgálataikkal engedélyeztetik. Ezek titkosítása sérti a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló Aarhusi Egyezményt, az 1049/2001/EK rendeletet és az 1367/2006/EK rendeletet.

A két ügyet az Európai Bíróság összevonta és együtt tárgyalta. Végső döntése értelmében a hatóságoknak az engedélyezéshez felhasznált minden kutatást nyilvánosságra kell hozniuk, melyek alapján a növényvédő szerek használatának veszélyeit megítélték, és ezeket a jövőben nem tarthatják üzleti érdekek védelme okán titokban. A döntés arról is rendelkezik, hogy ezt automatikusan meg kell tenniük, nemcsak az információs jogra való hivatkozással benyújtott kérelmeket követően. Az átláthatóság a növényvédő szerek kockázatainak megítélésénél kulcsfontosságú, hiszen egészségünk és környezetünk lehet veszélyben.

Szakértők szerint a méhvédők és környezetvédők által aratott precedensértékű jogi győzelem várhatóan jelentős mértékben közelebb visz a rejtélyes méhpusztulási esetek kérdésének megértéséhez, de általánosságban sokat javíthat a növényvédő szerek által okozott egészségügyi és környezeti veszélyek feltérképezésének és azok bizonyításának folyamatán. Ezáltal a döntés közvetett módon, de mégicsak erőteljesen hozzájárulhat, hogy csak a legkevésbé kockázatos készítmények kerülhetnek, illetve maradhatnak forgalomban; valamint az ökológiai gazdálkodás terjedését is elősegíthetik.

Szeretnél hasonló sikerek részese lenni? Támogasd a Greenpeace kampányát, hogy megvédhessük a méheket, az élővilágot és magunkat a veszélyes növényvédőszerektől!

Ennek legkönnyebb módja, hogy örökbe fogadsz méheket, és megosztod ezt a nagyszerű hírt!

Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2016. December 06. 14:27
Forrás: hvg.hu

http://hvg.hu/gazdasag/20161206_Atkozni_fogjak_2016ot_a_magyar_meheszek
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. December 09. 21:12
http://vs.hu/gazdasag/osszes/szovetkezetekbe-kellene-tomorulniuk-a-meheszeknek-1209#!s215
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. December 09. 21:41
Na! Erről érdekelne a véleményetek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. December 09. 21:43
Erre én is kíváncsi leszek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 10. 10:54
Mi a VÉLEMÉNYEM?
Az, hogy már rég kellett volna. Mert ez biztossá tenné valamennyire az értékesítést. Folytassam?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 10. 15:35
A szövetkezet működtetéséhez szervezőkészség és tapasztalat kell, meg a csapatért küzdő egyenes derekú vezetők. Szerintem kevés méhészben van meg a hit, a készség és a képesség ehhez.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2016. December 10. 16:00
Az OMME vezetősége erről sem tudott?  :o

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 10. 17:30
A szövetkezet működtetéséhez szervezőkészség és tapasztalat kell, meg a csapatért küzdő egyenes derekú vezetők. Szerintem kevés méhészben van meg a hit, a készség és a képesség ehhez.
Igen, és genetikailag megváltoztunk 26 év alatt. Már szó sem lehet olyasmiről, hogy szakcsoport és hasonlók, mint mondjuk a Melliféra, vagy a mézkereskedők által megfojtott akkori omme-s kezdeményezés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2016. December 10. 17:31
Esetleg lehet kitörés a szövetkezet, de az alulról építkezés  feltétlenül fontos.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 10. 17:42
Ebben egyet értünk. Az állam inkább azért kellene, hogy elhárítsa a minden ilyesmit megfojtó mézkereskedői kisérleteket.
 Az pedig, hogy nem támadom jobban a mézkereskedőket az annak köszönhető, hogy van egy mézkereskedő Magyarországon aki nem csak a szlogenjeiben méhészbarát. Megbeszélt időben jön a mézért, és korrekten fizet. Egyébiránt ezen kívül a nagy többségük nem tartozik még az üzletember kategóriába sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 10. 23:17
Szövetkezet többféle van. Vajon milyenre gondolt a politikai államtitkár úr abból a 150 mFt-ból 5 év alatt? PR-nak érdekes ötlet, de ... Még azt se mondhatom, hogy jó. Kampányszagú. Nem gondolhatja komolyan, hogy ez országos szinten bármire is elég lehet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2016. December 11. 09:03
Úgy látom hordós mézre van főként kereslet, mi meg csak az üvegest próbáljuk. Egy szövetkezet egy egalizáló üzemmel és megfelelő külkereskedelemmel elég is volna. Jön a vevő, kapja a megfelelő paraméterű mézet, utalja a pénzt, viszi a mézet. Igazából 1-2 telephellyel megoldott lehet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 10:34
Szövetkezet többféle van. Vajon milyenre gondolt a politikai államtitkár úr abból a 150 mFt-ból 5 év alatt? PR-nak érdekes ötlet, de ... Még azt se mondhatom, hogy jó. Kampányszagú. Nem gondolhatja komolyan, hogy ez országos szinten bármire is elég lehet.

No most ugye majd jönnek hasonló mentalitású emberek mint te. És elkezdik tárgyalni, hogy hogy nem lehet. Valahol a tudat alatt ott van bennük, hogy ha nincs belőle nekik hasznuk, akkor nem is lehet jó.
 A világot mindig azok vitték előre akik még a lehetetlent is megpróbálták. És még ez nem is lehetetlen. Viszont valóban az állam kell hozzá. Akaratával és erejével. Mert a méhészeket mindig lenyomja a mézfelvásárló lobby.

"Álmodni azt, ami nem válhat valóra"

/Republik/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2016. December 11. 12:33
Én csak annyit nem értek, hogy ha valami nem jól működik, miért azt kell tovább erőltetni. Azért, mert vannak emberek akiknek ez jó. Most nem a nagy egyesületünkre gondolok, van annál kisebb is. A méz értékesítésen kívül van egyéb, sok megoldásra váró gond a méhészetben, de ezekben még a hosszútávú lehetőségeket sem látom. A jobbítás szándéka  az útkereséssel kezdődik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2016. December 11. 14:14
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 17:29
Hát ölég nagy dőreséget beszélsz. Emlékszel a szakcsoportra?  Nem? Pedig barátom az működött. Minden esetre jobban mint most a semmi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. December 11. 18:19
Üdv.Uraim!
És ez nagyon igaz!
De az nem volt "TSZ"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. December 11. 18:57
És egy értékesítési szövetkezet mitől is lenne termelő szövetkezet (TSZ)? Alapvető közgazdaságtani fogalmakkal sem vagy tisztában. Nem nagyon kell ezt az állapotot körülírni, ez nulla tudás nagy önérzettel. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 19:14
Na ugye. Most aztán mégis csak igaz. Azért léteznek összeesküvés elméletek mert léteznek összeesküvések.
 Néhányan már csak abban az esetben is, ha csak meglebben valami ami a mézfelvásárlók érdekeit sérti, kolhozt kiáltanak, hogy hülyítsék a népet.
De Gonosz elvtárs, te melyik mézkereskedő seggét nyalod?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 11. 19:45
Nem tűnt el innét egy válasz, amit degonosz írt?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. December 11. 19:49
De!
Én töröltem, mert több, súlyosan sértő kifejezés volt benne.
Anyázás, egyebek.
Ne keljen megindokolnom a törlés okát!
Kicsit szelídebb hangvételre szeretnék minden "küzdő felet" inteni.
Ez a hozzászólás átlépett egy olyan határt, ami a törléséhez vezetett.
Ilyenkor nem mérlegelek, nem nézem ki írja.
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 11. 19:49
Működik néhény méhészeti szövetkezet, de nagyon kevés. Nagyon nehéz az individualista méhészeket közös gazdasági érdekek mentén megszervezni úgy, hogy ne marakodjanak. Lehet, de nagy munka, jó szervezettség és több erős egyéniség kell hozzá, akire hallgatnak a többiek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 19:53
Mint tudjuk itt senki nem arra gondol, hogy valami kolhozban egyesülünk és közösen méhészkedünk mondjuk a Csuja féle Geddekasban meg a Kónya féle forgófészkesben, itt értékesítő szövetkezetről van szó. Ezért van mindjárt az, még ha csak ötlet szintjén felmerül is sérti a mézkereskedők érdekét, már kezdik a vazallusaik elferdíteni a tényeket. Ezt utálom.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 11. 20:05
De!
Én töröltem, mert több, súlyosan sértő kifejezés volt benne.
Anyázás, egyebek.
Had ne keljen megindokolnom a törlés okát!
Kicsit szelídebb hangvételre szeretnék minden "küzdő felet" inteni.
Ez a hozzászólás átlépett egy olyan határt, ami a törléséhez vezetett.
Ilyenkor nem mérlegelek, nem nézem ki írja.
Nagyernyei Attila
Klubvezető


Aha. Értem. Tehát ennek a ... Vivaldi nevű ...-nek lehet egész napokon át ...ni a méhészeket, akár a másik unatkozó dologtalan ...zsáknak Geddekas néven, (hazudozva) de ha valaki berág ezekre, akkor aztán azt törlés  követi. Végül is jogos. Viszont ha Tomipapa humorosan küldi el valamelyiket a ...ba, akkor azt meg azért törlöd, -pedig nem írta le, hogy olyan, meg mittudomén milyen hülye bárki,- csak célzott rá, mert igazat írt. Aztán végleges törlés, majd másik néven folytatás. Na azért van amire nem ennyire érzékeny a lelked:

De Gonosz elvtárs, te melyik mézkereskedő seggét nyalod?

Szerencsére nekem nem tűnt el Degonosz hozzászólása, át is küldjük akit érdekel a tarsolyból. :o ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. December 11. 20:08
Üdv.uraim!
Vivaldi!
De most szívből,őszintén,mi bajod neked a Csuja féle Geddekassal?
Az a legmodernebb technológia,nem kell hozzá csillogó-villogó NP-ból támogatott inox pergető sem,fedelezőgép sem,bőven megteszi egy kiszolgált,öreg,de még működő mángorló és jöhet a savós meg tejfölös fias lép!
És már is folyik a minőségi arany,még ha nincs is aranybányánk.

Izso60!
Irány a Gőzölgő rovatba!
Ott simán folytathatod.
Ez a hozzászólásod számomra nem hír!
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. December 11. 20:11
Kivancsi111!
Teljesen igazad van, de mégis valahol megálljt kell parancsolnom.
Ezt írod:
"....de ha valaki berág ezekre, akkor aztán azt törlés  követi..."
Ezeket a berágásokat kell valahogy kordában tartanom.
Nem könnyű.
Köszönöm a megértéseteket.
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: huber - 2016. December 11. 20:13
Ez volt az a sértő?


 Ez elsősorban alpári volt. Javaslom, hogy ha valakit érdekel, küldd el neki privátban. Üdv: Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 11. 20:15
Ez volt. ;D Már azt hittem eltűnt. :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 20:18
Kíváncsi "barátom" Mézes Jenő. Minek gondolsz engem, valamiféle Hofinak, vagy udvari bolondnak, hogy nekünk Attila mindent megenged. Én Attilát korrekt ellenségemnek tartom azért irkálok itt, és nem a ződön.
 És látod, én a bammeg meg a hasonlók csupán ironikus szlenget takar. De, ha megfigyelted, "barátom". Ilyeneken kívül én nem személyeskedek, csak az írásra válaszolok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 20:20
 :

Törölve: Bicska


hajjajajajjajajjaj. valahogy megint nagyon véletlenül, de csak betaláltam...... ;D

Ja , és azért mert a kezdőket oktatom a facen, valahogy nem érzek szégyenletet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 11. 20:20
Kíváncsi-fáncsi állj le a mocskolódással! Ha bárki hazudik, akkor írd le konkrétan, hogy mit hazudik és miért tekinted annak. Általánosságban rossz hírét kelteni nem kellene senkinek, mert az ilyen rágalmak rád hullanak vissza és téged tesznek hiteltelenné.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 11. 20:26
Milyen jó, hogy nem lettél moderátor. Most ellenmoderátor lennél.

Én Attilát korrekt ellenségemnek tartom azért irkálok itt,
Csuja Te meg egy hiteltelen szélhámos vagy a méhészek között. Akárhol megjelensz röhögés és sajnálkozás követi, aztán nem sül le a képedről a bőr? De ezen csak nevetünk. Az viszont nagy szégyen mindnyájunkra, hogy még a perköltséget is elsumákolták, amit rád kellett volna verni. Most már elgondolkoztak ezen néhányan, és talán már nem leszel ennek az OMMEnak sokáig tagja. Az is meglepő, hogy innét még nem zavartak el.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 11. 20:29
:

Ez volt az a sértő?
Törölve.....


hajjajajajjajajjaj. valahogy megint nagyon véletlenül, de csak betaláltam...... ;D

Ja , és azért mert a kezdőket oktatom a facen, valahogy nem érzek szégyenletet.

Ez egy nagyon jó hozzászólás, mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy már számtalanszor idézték, fiatal kora ellenére.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 20:30
Húúúúúúúú.......... ::)
 Micsoda este......
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 20:34
A facen történő dolgokra.
Szépen lépjetek be, és olvassátok el a kommenteket...... Ezek mindent elmondanak. Én ehhez sem hozzá tenni, sem elvenni belőle nem tudok.  Ha nem kérnék nem írnák. De, kérik. Ez van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 20:41
Milyen jó, hogy nem lettél moderátor. Most ellenmoderátor lennél.

Én Attilát korrekt ellenségemnek tartom azért irkálok itt,
Csuja Te meg egy hiteltelen szélhámos vagy a méhészek között. Akárhol megjelensz röhögés és sajnálkozás követi, aztán nem sül le a képedről a bőr? De ezen csak nevetünk. Az viszont nagy szégyen mindnyájunkra, hogy még a perköltséget is elsumákolták, amit rád kellett volna verni. Most már elgondolkoztak ezen néhányan, és talán már nem leszel ennek az OMMEnak sokáig tagja. Az is meglepő, hogy innét még nem zavartak el.

Nekem régi jó ellenségem a Csuja. De, ez még is tömény személyeskedés, mert nem a beírásra vonatkozik, ha nem az emberre. Ez azért nem úriemberhez méltó. Nyilván Csuja olyan amilyen, de ez még is téged minősít, kedves Jenő.
Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2016. December 11. 20:48
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 20:55
Hát én meg abban a hitben voltam, hogy a "köszönöm", meg az, hogy "mikor írok már" az azt jelenti, hogy szeretik amit írok. Meg az, hogy mindig legalább százan olvassák. Meg az utána történő 100-on felüli Like-k /Lájkok/.
Még senki nem írta, hogy ne írjak, mert nem bánnám, elég sok idő mire megírogatom.
Az meg, hogy te nem szereted, arról meg nem tehetek. Mivel az írások kezdőknek szólnak.  Még az oldal címe is az, hogy KEZDŐ MÉHÉSZEK. Most jutott tudomásomra, hogy te is kezdő vagy és olvasod.
Amúgy meg kedves, /találó a neved, ez nem véletlen/ nem rendítesz meg. Én tisztába vagyok vele nem szeret mindenki. Ám még moderátor nem leszel itt, és nem tiltasz ki, addig ha megengeded írogatok itt, és idegesítek olyanokat mint te vagy.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 11. 21:03
Te, az nem zavart, amikor a méhcsaládjaim rossz állapotát terjesztette telefonon a hiszékenyeknek? Veszteség nélkül teleltem 10x akkora állománnyal mint  a tiéd Vivaldi.
Ő mentette meg a méheimet, amikor napraforgón a területemen lévő összes méhész kijáró méhe odaveszett. Beszarás. Aztán engem kötelezett nyilatkozattételre a NÉBI, (írásban kellett magyarázkodnom) mert állítólag én szóltam a Greenpeacenek, amit később itt az egyik hozzászólásában elárult, mármint hogy Geddekas volt az.
Aztán rólam terjesztette a cukormézeslépek németben történő terjesztését. (Soha ÉLETEMBEN NEM KERESKEDTEM SEMMIVEL.) Még fényképpel is bizonyította ezt, aztán az egyik fórumtársunk volt, aki az "üzlettársa" méhészetében fényképészkedett. Még szerencsémre valaki segített ezt a képet és a szereplőket azonosítani, és így mentesültem a vád alól.
Na és amikor a Klubvezető felhívott:"A Cserényi intézett a fiadnak fiatal gazda pályázatot?" Na abból is magyarázkodnom kellett.
Amikor az egyik hazúgságon ismét berágtam, és elküldtem telefonon a ...ba, akkor pedig engem is perrel fenyegetett. Csak volt egy tanúm. Miközben ordított a telefonba, közben éppen beszéltem Atyával Skypen, és írtam neki, hogy "HALLOD?" Ő visszaírta: "MINDEN SZAVÁT." Amikor tályékoztattam, hogy Atya ezt az egész szarságát végig hallgatta, akkor lerakta  a telefont.
Soroljam?

 . Ez azért nem úriemberhez méltó. Nyilván Csuja olyan amilyen, de ez még is téged minősít, kedves Jenő.
Vivaldi! Te tudsz emberek között különbséget tenni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 21:07
Figyelj Jenő. Ezekről én nem tudok, nem is akarok tudni. Távol álljon tőlem, hogy Csuját megvédjem, veszekedtem már vele eleget, ismerem jól,
De a konfliktusotokat intézzétek el személyesen. Itt nem illik csak az írásra reagálni, azt véleményezni és nem az embert.
Nem csupán Csuja miatt írok. Hajlamos vagy a nagyképűségre, pedig arra ráfáztak már egy páran.
Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2016. December 11. 21:23
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 21:26
Magyarázd már el, hogy ebben neked mi nem logikus. 150 embernek írok. Ez biztos. De többen olvassák. De 30 embernek is írnék. És senki nem írta, hogy ne írjak, csak azt, hogy mikor írok már.
 De nem kötelező engem olvasni. Aki akarja nem olvas. De 150-en egészen biztosan. Mi nem logikus ebben?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 11. 21:28
Ezért játszok én hosszabb ideig az itteni delikvensek idegeivel.


Igen, mert:


Hajlamos vagy a nagyképűségre, pedig arra ráfáztak már egy páran.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 11. 21:31
Így van. Nem titok. Mindenki tudja rólam aki ismer, és be is vallom. Időnként provokálok. Ettől él ez a fórum. Mert vitatkozni lehet, meg kell is. Amit nem szabad az a személyeskedés. Ezt nem szeretem. Írásra írást. Érveket érvek ellen.
 Amikor elfogy az érv, vagy nem is volt, akkor jön a személyeskedés. Én így gondolom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2016. December 11. 21:39
 :D

Üdvözlettel, Belphegor a pokolból.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 11. 21:50
Így van. Nem titok. Mindenki tudja rólam aki ismer, ...
 Amikor elfogy az érv, vagy nem is volt, akkor jön a személyeskedés. Én így gondolom.

Mint itt is. Ismerünk.


 Berúgtál? ...A többit ha kijózanodtál...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 11. 22:18
 ;D
Idézet
Molnár Jenő, Te meg egy hiteltelen szélhámos vagy a méhészek között. Akárhol megjelensz röhögés és sajnálkozás követi, aztán nem sül le a képedről a bőr? De ezen csak nevetünk.
Tudod, hogy ami személyeskedőt írsz, az visszahull rád.  ;D

Idézet
Te, az nem zavart, amikor a méhcsaládjaim rossz állapotát terjesztette telefonon a hiszékenyeknek?
Hazudsz vagy az hazudott, aki neked ilyet mondott. Évek óta nem látta a méhállományodat. Soha nem szapulta Csuja se a munkádat, se a méhállományodat. Ennyire nem ismered Csuját?

Idézet
állítólag én szóltam a Greenpeacenek, amit később itt az egyik hozzászólásában elárult, mármint hogy Geddekas volt az.
Csuja is szólt nekik meg Te is. Simon Gergely kiment és mintát vett. Talált is mérget a növényben.

Talán még szégyelled is, hogy egyszer az életedben kemény volt a tököd és sumákolás helyett ki mertél állni a saját igazadért? Ne gyáváskodj! Azzal csak még nagyobb bajokat húzol magadra. De hát te döntesz, én le....rom.

Idézet
Aztán rólam terjesztette a cukormézeslépek németben történő terjesztését.
Ezt a marhaságot meg honnan szedted? Termeltél te valaha lépesmézet? Hallott bárki olyat, hogy Jenő lépesmézet termelt volna? Mézet és méhcsaládot igen, de lépesmézről tud valaki? Még tán virágport se, pedig baráti körében van virágportermelő méhész.

Egyébként meg miért lenne szégyen lépesmézet termelni. Sőt az se szégyen, ha bármilyen termékét eladja bárki akár itthon, akár külföldön. 

Idézet
"A Cserényi intézett a fiadnak fiatal gazda pályázatot?"
Mi a jó fenéért kellett volna Cserényinek intéznie a te fiad fiatal gazda pályázatát? Szerintem Cserényi annyit érthet az ilyesmihez, mint hajdú a harangöntéshez. Ilyen igényt pályázatíró szakemberrel kell megíratni.

Jenő!
Közismerten jó a memóriád, de most nagyon összekavarodott a fejedben minden. Hetet-havat összehordtál. Olyan dolgokat, ami nem igaz. Hazugságokat és rágalmakat gyűjtöttél össze. Te bajod!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. December 12. 00:03
Kedves Fórumozók!

Az utóbbi hozzászólásaitok a gőzölgőbe valók. Ez a Hír-les rovat. Annak, hogy egymást osztjátok, nem feltétlenül van hír értéke. ;)

Üdv: Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 12. 00:10
Így van. Nem titok. Mindenki tudja rólam aki ismer, ...
 Amikor elfogy az érv, vagy nem is volt, akkor jön a személyeskedés. Én így gondolom.

Mint itt is. Ismerünk.


 Berúgtál? ...A többit ha kijózanodtál...

Bicskának igaza van, de még had tegyem hozzá utoljára.

Már megint muszáj veled foglalkozni Jenő.

A "berúgtál" az az írásra vonatkozott, amit itt írt. Nem pedig arra, hogy én láttam dűlöngélve a sánc parton.
 Ugyan is te egyszerűen nem tudod felfogni, mi a személyeskedés, meg mi a vélemény nyilvánítás. Nálad a kettő összemosódik, ezért képtelenség veled vitatkozni.
 Mert az, hogy valaki félszemű, és azt itt nagy nyilvánosság előtt elmondod az személyeskedés. De ha hülyeséget írsz, és arra valaki azt mondja, hogy amit írsz az marhaság, az nem a személyedre vonatkozik, hanem arra amit leírtál.
Egyébiránt nem te vagy az első egoista akivel találkozom. Ilyen például az is ha Laciról beszélünk, azt Lacika rögtön magára is érti, bárkiről szó van. /Ez volt akit mentoráltam még tavaly. A Lacika ne tévesszen meg, Szeptembertől már nyugdíjas, de most kezdett bele a méhészkedésbe./ Ez a "saját magamra" kihegyezése mindennek, az egoizmus fejlett változatának egyik jellemzője.
Na az utolsó négy sor az valóban személyeskedés. Mentségemre legyen szólva, hogy Jenőkém én téged személyesen soha nem láttalak, nem is beszéltem veled, nem is ismerlek.  Ez csupán az írásaidból következtethető ki, és mindenki látja aki valamilyen fokon tanult valamennyi pszichológiát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 12. 06:35
2016/11/03
Bàcskiskun

Mivel megtörtént a csoda és kemény 1 hónap múlva sikerült eltávolítani a hirdetést innen is törlöm mielőtt valaki üzletelni kezd a "kollégával"!


Kiépitett nb keretek vilàgos szinű,àllatorvosi igazolàssal eladó

 ;D

Senkit nem érdekel!  :(

Most már engem se!
Nincs nyúlós!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 12. 09:13
Nem személyeskedés, csak jellemzés. Nagy általánosságban. /De ha valakire ráismertek az nem véletlen./

 Általában nincs barátja. Vagy csak hozzá hasonló. De ez nem igazán barátság. Ugyan is a barátsághoz szükséges némi nagyvonalúság és önzetlenség.
Mindig ő az első, soha senkinek nem tudja alárendelni az érdekeit.  Az esetenként előforduló kis problémája sokkal nagyobbnak érzi, mint másnak bármilyen nagy problémáját. Saját problémájának megoldását mindennél előrébb teszi. Rettenetesen önérzetes. Szereti ha felnéznek rá.
 Igazából nem is barátra vágyik, hanem csodálóra, mivel ilyenek általában hermetikusan zárják el magukat a világtól, ezért időnként hiányérzete támad, és a maga köré épített burokból kilép, és nyit a nagyvilág felé. Szereti saját magát az élen elhelyezni a világban, ám depressziós lesz, ha úgy gondolja mások anyagilag előbbre járnak. A mások gyarapodását gyanakvással figyeli. /Nem rég néztem egy nagyot, mikor egy hasonló mentalitású úriember azt ecsetelte, hogy nem jó ez a minimálbér emelés, mert akkor neki nem lesz annyival több, mint most van, ha másoknak is lesz pénze. Hüledezve néztem, de nem hülyéskedett, komolyan beszélt, méhész, és nem is akárki./ Van olyan eset amikor ilyen személyiség valamelyik gyermekét vagy mindet isteníti. Ezeken kívül a világon neki mindenki egy rakás......... Ebben az esetben a gyermeke is csak eszköz, az ő egoját erősíti.
 Ennek oka általában a gyermekkorban keresendő valamilyen flusztráció, megvonás, vagy elnyomás. De van olyan is, hogy a házasságán belüli alárendeltségét szeretné semlegesíteni a kifelé mutatott dominanciával. Aztán nyilván van olyan is, hogy mint kettő összeadódik. A harmadik ok, hogy városban nevelkedett, ahol beilleszkedési problémái voltak gyermek korában. A falusi gyerekeknek ilyen problémái ritkák. Mert ott születéskor elfoglalja a helyét. Az aki, és sem nem több és sem nem kevesebb. Nem akar kitörni, az egója a helyén van. Ezért tud jobban beilleszkedni akármilyen közösségbe.
Az ilyen személyiségek hosszú távon elviselhetetlenek az átlagos személyiségű embereknek. Általában csak olyanok tudják őket elviselni egy ideig, akik valamilyen módon ismerik ezt a személyiség tipust, és képesek objektíven kívülről szemlélni. Ám, igazából csak a napi érintkezés működik, közös tevékenységre még ők sem képesek velük. Problémáik vannak az értékitéllettel. Ezek a "nem átlagos" személyiségek úgy gondolják, ha nekik adnak az 1, ha ő ad az 100. /Senki ne gondolja például, hogy az ilyenek értéknek nézik a 40 év alatt összeszedett méhészeti tapasztalatot./
 A méhészek között ezek a személyek %-os arányban sokkal nagyobb részesedést mutatnak. A méhészkedés magányos foglakozás, maga a "bogaras " kifejezés is dehonesztáló volt. A közösségből kilógó, csak saját dolgaival törődő embert jelentett eredetileg.
Ezeket csak nagy általánosságban írtam le. De ha valaki a saját méhész, vagy nem méhész ismeretségi körében ráismer ilyenre, vagy ilyenekre, az nem véletlen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 12. 11:00
Vivaldi!

 ;) Ezek szerint nagyon jól ismered magad, mert a jellemzés kiváló.  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 12. 11:07
Én legalább ismerem magam, de ez nem mondható el rólad. Felajánlom neked, hogy ingyen és bérmentve megszakértelek. Mondjuk Csernus doki jóval többet tud, de ő kicsit drága. És ha azt vesszük, hogy te úgy se változol meg kár rákölteni a pénzt.
 De azt én is meg tudom mondani, hogy hasonló mentalitású emberek mint te, csak abból értenek ha orrba vágják őket.
Amit előbb vagy utóbb, de meg is tesz valaki, majd emlékezzél rá, hogy mit mondtam, amikor dagadt orral ülsz a rendelő intézet várójában.
 Ja. És az nem én leszek aki orrba vág. Mert tudom a következő kérdésed ez lett volna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. December 12. 20:11
http://mecsekimezeskorut.hu/news/2016/12/6/propolisz-hromszor-hatsosabb-mint-a-kokain
Ez egy hír!
A többi csevegéseteknek találjatok megfelelő rovatot!
Köszönöm szépen!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 13. 13:05
Tisztelt Méhésztársak!

A EP Petíciós Bizottsága magas kockázatúnak ítélte a gyantatechnológia alkalmazását a méz esetében így, december elején zöld utat kapott a petícióm, indulhat a közös nagy ügyünk támogatása az EP Petíciós portálon már lehetséges szavazni rá!

Újra eredeti mézet a fogyasztónak!
témájában végre sikerről számolhatok be a méhésztársaknak. Az Európa Parlament Petíciós Bizottsága részére, 2016. április 13.-án benyújtott a gyantatechnológiával kezelt mézek EU piacáról történő kitiltását kezdeményező petícióm státuszát 2016. december elején támogathatóvá változtatta, ez egy hatalmas eredmény most.
Ez nem jelenti azt, hogy azonnal emelkedni fognak a felvásárlási árak, de összefogásunk és egy kis szerencse hozadékaként a jövő évi méztermés már újra jó áron értékesülhet az EU piacán. 

A gyantatechnológiás termékek kitiltása
Ez azt jelenti, hogy sikerült jól megközelíteni a probléma megoldását, a gyantatechnológia alkalmazása során nagy valószínűséggel karcinogén és mutagén vegyületek oldódnak ki szennyezve a kezelt élelmiszert esetünkben mézet, megvalósítva a technológiából fakadó szennyező anyagok belekerülésével az élelmiszermérgezést melynek elkerülése fontos közegészségügyi kérdés. Mely megszüntetésének egyetlen lehetősége a szennyezett termékek kitiltása a piacról, mely a jelenlegi tételek megsemmisítése, és a további tételek behozatalának megakadályozása és a folyamatos kontroll útján érhetők el. Mind ezek végrehajtására forrás hozzárendelését is kértem beadványomban.
 
Az élelmiszerbiztonság közegészségügyi prioritás
Ki szeretném emelni, hogy nem egy automatikus státusz átsorolásról van szó, vélhetően a Petíciós Bizottság már legalább részben a problémát áttekinthette, mert több száz petíció támogathatóságról döntött hamarabb, mint erről ráadásul kiegészítő dokumentumokat sem kért be. Amennyiben belegondolunk, hogy több petíció esetében még nyilvános meghallgatás is megelőzi a támogatható státuszba kerülést, akkor joggal bizakodhatunk, hogy az élelmiszerbiztonság az EU.-ban igenis fontos közegészségügyi prioritás.     

Nem dőlhetünk hátra továbbra sem
Nagyon fontos, hogy nem dőlhetünk hátra, a gyantatechnológiás mézek elleni küzdelemben most egy kitűnő cselekvési terv felállításán, és optimális pozícionálásán vagyunk túl és legalább 7-8 hónapot nyertünk jó esetben is, feltételezve ha a novemberi küldöttgyűlés óta történt volna bármi hasonló lépés az egyesületünk részéről.

A petíció támogatása
Aki a méhészeti ágazat jövőjét szívén viseli tekintse kötelességének az EU petíció támogatását és vegye a fáradtságot, hogy regisztráljon és támogatói szavazatával erősítse közös törekvésünket. Figyelem támogatói szavazatot leadni csak egy előzetes regisztrációt és annak visszaigazolásának elfogadását követően lehetséges az alábbi elérhetőségen az EP Petíciós portálján!

http://www.petiport.europarl.europa.eu/petitions/hu/main       

A petícióra szavazás
Közös ügyünkről beszélek mert piacaink elvesztése igenis az, gyakran hangzik el a méz bizalmi termék, ennek a bizalomnak úgy érzem része az is, hogy megvédjük a fogyasztókat attól, hogy elégtelen információ birtokában helytelen fogyasztói döntést hozzanak és ebből fakadóan hosszú távon egészséget károsító gyantatechnológiás manipulált mézeket vásároljanak az üzletekben. A petícióra szavazás a petíció támogatása fontos önvédelmi cselekvésünk a méhek védelmében, a piacaink és egyben ágazatunk megmaradása érdekében, miközben eleget teszünk fontos és elvárt kötelességünknek a fogyasztóink felé. 

Regisztrációt követően a Petíciós portál keresőjébe kérem írják be a következők egyikét: honey, Tóth Zoltán vagy a petíció számát: 0432/2016

Az alábbi soroknak kell megjelennie keresést követően:

Tóth Zoltán magyar állampolgár által benyújtott 0432/2016. számú petíció a makrohálós szintetikus gyantával kezelt – és az európai fogyasztók egészségét veszélyeztető – méztermékek kereskedelmi értékesítésének megszüntetéséről
Státusz: Támogatható

 
[/b]

A petíció adatai
Összefoglalásban szereplő cím: Tóth Zoltán magyar állampolgár által benyújtott 0432/2016. számú petíció a makrohálós szintetikus gyantával kezelt – és az európai fogyasztók egészségét veszélyeztető – méztermékek kereskedelmi értékesítésének megszüntetéséről
Petíció száma: 0432/2016
Témakörök: Élelmiszerbiztonság
Ország: Európai Unió
A petíció benyújtójának adatai
Név: Tóth Zoltán


Kérek mindenkit saját és családja és a méhek érdekében csatlakozzon támogató szavazatával.

Regisztráljanak, szavazzanak!


Fényeslitke, 2016. december 13.                                       Üdvözlettel:     Tóth Zoltán
                                                                                                      EU mézkampány főszervezője
Cím: Re:Hír-les
Írta: simonzs - 2016. December 13. 16:50
Zoltán,

köszönjük, ez nagyon jó. Jó lenne ennek nagyobb publicitást adni, főleg, ha a támogatásnak lehet érdemi hatása.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 13. 22:18
Tisztelt Méhésztársak!

A petíció könnyebb megtalálásához bemásolok egy azóta már működő linket:

https://petiport.secure.europarl.europa.eu/petitions/en/petition/content/0432%252F2016/html/Hat%25C3%25A1rozott%2B%25C3%25A9s%2Bazonnali%2Bint%25C3%25A9zked%25C3%25A9s%2Bk%25C3%25A9r%25C3%25A9se%2Baz%2Badszorbens%2Bioncser%25C3%25A9l%25C5%2591%2Bm%25C5%25B1gyant%25C3%25A1val%2Bmanipul%25C3%25A1lt%2Bm%25C3%25A9zek%2Bfelder%25C3%25ADt%25C3%25A9s%25C3%25A9re%2Baz%2B%25C3%25A1ruh%25C3%25A1zak%2Bpolcain%2Billet%25C5%2591leg%2Ba%2Bhat%25C3%25A1r%25C3%25A1llom%25C3%25A1sokon%252C%2Bazok%2Bforgalomba%2Bhozatal%25C3%25A1nak%2Bmegakad%25C3%25A1lyoz%25C3%25A1sa%2Billet%25C5%2591leg%2Belt%25C3%25A1vol%25C3%25ADt%25C3%25A1sa%2Bc%25C3%25A9lj%25C3%25A1b%25C3%25B3l.%2BMeddig%2Blehet%2Bvesz%25C3%25A9lyeztetni%2Bm%25C3%25A9g%2Baz%2Beur%25C3%25B3pai%2Bpolg%25C3%25A1rok%2Beg%25C3%25A9szs%25C3%25A9g%25C3%25A9t%2Baz%2Badszorbens%2Bm%25C5%25B1gyanta%2Bkezel%25C3%25A9s%2Bsor%25C3%25A1n%2Babb%25C3%25B3l%2Besetlegesen%2Bkiold%25C3%25B3d%25C3%25B3%2B%25C3%25A9s%2Ba%2Bm%25C3%25A9zbe%252C%2Bm%25C3%25A9zut%25C3%25A1nzatba%2Bker%25C3%25BCl%25C5%2591%2Bemberi%2Bszervezetre%2Bbizony%25C3%25ADtottan%2Bk%25C3%25A1ros%2Bhat%25C3%25A1s%25C3%25BA%2Bvegy%25C3%25BCletekkel%2B%253F%2B


Üdv.: Tóth Zoltán


Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2016. December 14. 08:45
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 14. 09:44
Gratulálok a munkádhoz Zoltán! Ha az OMME választott tisztségviselői csak ennyi pozitív dolgot cselekedtek volna egyenként a közös ügyeinkben, amit te, akkor sokkal előrébb tartana a magyar méhészet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hevesi Mihály - 2016. December 14. 11:09
Köszönet Zoltán, és örülök, hogy segíthettem a petició angolra fordításában a beadáskor! Remélem, sokan regisztrálnak és támogatják ezt a peticiót! A külföldi méhészfórumokon, melyeken megosztottam, sok lájkot kapott!És ha már regisztráltatok, és támogattátok, támogassátok a többi méheket és mézet érintő peticiót is! Sajnos nincs sok, de jó volna, ha hangyúlyozni tudnánk a méhészek és a mézfogyasztók határokon átivelő érdekeit. (Tehát, aki regisztrált egyszer, bármilyen más peticiót is támogathat: írd be a peticiós honlap keresőjébe a magyar oldalon "méz" vagy " méhek", és kiad egy listát a témában beadott peticiókról. Kis lépés ez a méhésznek- de nagy lépést jelenthetnek az ilyen peticiók a méhek és a méhészet számára. A brüsszeli bürokraták csak aktákból, peticiókból, tüntetésekből, és lobbizásból értenek. Az utóbbihoz sajnos, lássuk be, egyelőre gyengék és megosztottak vagyunk.

https://petiport.secure.europarl.europa.eu/petitions/hu/petition/content/0432%252F2016/html/T%25C3%25B3th-Zolt%25C3%25A1n-magyar-%25C3%25A1llampolg%25C3%25A1r-%25C3%25A1ltal-beny%25C3%25BAjtott-0432%252F2016.-sz%25C3%25A1m%25C3%25BA-pet%25C3%25ADci%25C3%25B3-a-makroh%25C3%25A1l%25C3%25B3s-szintetikus-gyant%25C3%25A1val-kezelt-%25E2%2580%2593-%25C3%25A9s-az-eur%25C3%25B3pai-fogyaszt%25C3%25B3k-eg%25C3%25A9szs%25C3%25A9g%25C3%25A9t-vesz%25C3%25A9lyeztet%25C5%2591-%25E2%2580%2593-m%25C3%25A9zterm%25C3%25A9kek-kereskedelmi-%25C3%25A9rt%25C3%25A9kes%25C3%25ADt%25C3%25A9s%25C3%25A9nek-megsz%25C3%25BCntet%25C3%25A9s%25C3%25A9r%25C5%2591l? (https://petiport.secure.europarl.europa.eu/petitions/hu/petition/content/0432%252F2016/html/T%25C3%25B3th-Zolt%25C3%25A1n-magyar-%25C3%25A1llampolg%25C3%25A1r-%25C3%25A1ltal-beny%25C3%25BAjtott-0432%252F2016.-sz%25C3%25A1m%25C3%25BA-pet%25C3%25ADci%25C3%25B3-a-makroh%25C3%25A1l%25C3%25B3s-szintetikus-gyant%25C3%25A1val-kezelt-%25E2%2580%2593-%25C3%25A9s-az-eur%25C3%25B3pai-fogyaszt%25C3%25B3k-eg%25C3%25A9szs%25C3%25A9g%25C3%25A9t-vesz%25C3%25A9lyeztet%25C5%2591-%25E2%2580%2593-m%25C3%25A9zterm%25C3%25A9kek-kereskedelmi-%25C3%25A9rt%25C3%25A9kes%25C3%25ADt%25C3%25A9s%25C3%25A9nek-megsz%25C3%25BCntet%25C3%25A9s%25C3%25A9r%25C5%2591l?)


Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 14. 13:03
.
Ezzel a hozzászólással maradéktalanul tudok azonosulni. Tökéletesen kifejezi azt az egyszerűséget és lényegre törést, határozottságot, amit a feketefehér irányvonaltól megkaptunk. Köszönjük a fórumot szétverő paranoid-skizofrén főkolomposoknak. Dr jogerős és tsi. No meg akik ezt engedik.

Pedig aki közéletben dolgozik annak alaptalan vádakkal is meg kell küzdenie.

Meg...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. December 14. 16:34
Úgy néz ki, hogy végleg betiltják a neonikotinoid alapú rovarirtókat. A háttérben már nálunk is megindultak a szakmai egyeztetések, ezek egyelőre még nem publikusak. A szaksajtó néhány napja már hírt adott a várható teljes tiltásról:

http://www.agroinform.com/szantofold/a-neonikotinoid-novenyvedoszer-hatoanyagok-teljes-betiltasa-varhato-30695-001

Szegény Csuja már három és fél éve is erről beszélt, az akkori nagyokosok viszont most nagyon hallgatnak. 

https://www.youtube.com/watch?v=O8yT8IkTyU8
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. December 14. 16:56
Győzelem!
Szerintem Tóth Péter fekete napja ez.
Pedig még az OMME-s újságban is reklámozták.
Azt nem tudom mitől cuclizzák be a méhészek "iránymutató" elméleteit.
Dr.Darvas Béla professzor írásait valahogy nem igen hangoztatják.
Azért mégiscsak győz a józan ész?
Remélem az elnökség azért megfelelően fogja ezek után kezelni a monitoring vezetőjét, aki egyébként semmi mást nem csinál, csak fut az események után, és a sima kárfelméréseket monitoring vizsgálatként állítja be.
Véleményem szerint a monitoring teljesen mást jelent, eddig ilyent nem végeztek az OMME-ban!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: RavAsz - 2016. December 14. 19:54
Azért létezik európai monitoring vizsgálat ami az OMME-n kívül indult úgy emlékezek.Hallottatok erről?Európai Méhészeti Koordinációs Központ (BeeLife) ez a méhegészségügyi felmérésekről szólt, különös tekintettel az atkafertőzésekre. Két éven keresztül folytatták több európai ország részvételével, Magyarország is részt vett a programban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. December 14. 20:36
Régóta "feszegetem" a következő kérdéseket.
Szerintetek Tóth Péternek és Cserényi Péternek
nem kellene most valamit tennie?
Esetleg,egy nagy nyilvánosság előtti nagy Bocs?
Esetleg a tavaszi küldötgyűlésen ?
Valami ilyesmi:emberek nagyot hibáztunk.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. December 14. 21:14
Üdv.uraim!
Nos,Uraim az említett Urak biztosan örülnek az olvasható hírnek!
De nagy tévedés lenne azt hinni,ha a hír igaz hogy ez a Te vagy a Ti érdemetek lenne!
Még egyszer olvassuk lassan értelmesem,hányszor említik a vadon élő megporzó rovarokat a "házi"mézelő méhhel szemben!
És akkor Mindannyian mondjunk köszönetet,(ha a hír igaz)valaki másnak a nemzetközi méhészlobbin túl, aki képes volt alapos érveket előrántani a "farzsebéből"!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 14. 21:56
Senki nem állította, hogy a méhészek harcolták ki a saját védelmükben. Sajnos a méhészek érdekérvényesítése gyenge Magyarországon a vezető funkciókat betöltő ÁRULÓK miatt. Az a gyanúm, hogy ebben az OMME nem egyedülálló Európában és a világon. A természetvédelmi szervezetek sokkal erősebbek és ők érték el ezt az eredményt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2016. December 14. 22:07
Izsoka! Senki nem mondta,hogy a magyar méhészek taposták ki az ösvényt. Csupán egy jó  hirt linkeltek be,de te még ennek sem tudsz örülni.  Milyen méhész vagy te? Szégyen ez az ember.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. December 14. 22:10
Üdv.Uraim!
Ennek tükrében másképp hangzik,de akkor mit kívánunk számonkérni az említett Urakon,hisz Ők egy kicsiny ország jelentéktelen érdekérvényesítői,vagy mi?

Drága Anubisz!vagy mi?
Te is csak magadat minősítsd!
Én azt sem mondtam hogy nem örülnék,azt sem hogy a hír nem jó!
Csak néhányan közületek a hír láttán egyből ráugrottatok a nálatoknál sokkal fontosabb személyekre valami csípőficamos "farzsebből"előrántott okok miatt!
Ennyi!
Akkor szólj ha mondani valód van,ne csak úgy "farzsebből!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 14. 22:18
Izsó!

Ki javítja ki és egészíti ki a mondataidat? Nagyon eklektikus az írásod. Hányan dolgoztok össze? 2-3?
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. December 14. 22:20
Üdv. Geddekas!
Ha szabad megtoldottam egy kis Anubisszal!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2016. December 14. 22:22
Még egyszer olvassuk lassan értelmesem,hányszor említik a vadon élő megporzó rovarokat a "házi"mézelő méhhel szemben!
És akkor Mindannyian mondjunk köszönetet,(ha a hír igaz)valaki másnak a nemzetközi méhészlobbin túl, aki képes volt alapos érveket előrántani a "farzsebéből"!

Kezdesz már fárasztóvá válni. Mi mindannyian biztosan komplett idióták vagyunk, ugye? A következő idézet speciel 2015 nyarán íródott. Emlékeztem rá, mert én írtam. Jut eszembe, tudják, hogy ki vagy, de sajnáltak nyilvánosan leleplezni.   

Sajnos a mezőgazdasági növényvédelem óriási pusztítást visz végbe adott élőhelyeken a rovarvilágban. Nemcsak a "célfajok" tekintetében. Mi méhészek a méheket „pátyolgatjuk”, pótoljuk a veszteséget, de a közvetlen emberi gondoskodást nem „élvező” rovarfajok magukra maradtak a mérgekkel szemben. Vesztésre vannak ítélve, ha nem lesz változás. Drasztikusan csökken a számuk, így a rovarokat fogyasztó madarak nagyobb arányban pusztítják a számukra elérhető méheket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2016. December 14. 22:41
Üdv.Uraim!
Litterae!
Én nem kívántalak írásommal fárasztani,és főképpen Téged nem!
Azért hogy ez az egyébként speciel ez ügyben irt hozzászólásod maximálisan igaz és pontos valljuk meg őszintén e helyről nem sokat nyomhatott ama latba, de az írás tökéletes ezt így nem fogalmazta meg e hely senki!
No az hogy ki volnék senki számára nem titok,de ezidáig Én nem írtam le,és nem lenne nagy leleplezés,legfeljebb meglepetés!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2016. December 14. 22:54
Nézd, van ennek a Klubnak több mint 800 regisztrált tagja és pluszban még x olvasója. Egy ekkora számba már nagyon sokféle ember belefér. Nem szabad, nem tanácsos a hozzászólásokban egy kalap alá venni ennyi embert.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 15. 08:08
.
Ezzel a hozzászólással maradéktalanul tudok azonosulni.

Pedig aki közéletben dolgozik annak alaptalan vádakkal is meg kell küzdenie.

Meg...

Ez a lényeg. "ÉN" a "NAGY" Jenő azonosulok. Csak ez számít. És ez már valami ha én azonosulok. Én vagyok én, aki számítok, a többiek úgy is sokan vannak. Én..... Vagyok a király.......
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2016. December 15. 08:44
Kedves fórumozók!!!

Kérlek, kérlek, kérlek (!!!!!) benneteket, hogy a Hír-les rovatban a hírekre koncentráljuk, illetve azokra reflektáljunk. Egymást pedig nyugodtan cinkelhetitek a GŐZÖLGŐ rovatban. Az arra való. Aki mostantól nem híreket ír, vagy azokra reagál, annak annak az írását törölni fogom innen.

Szép napot!

Bicska (Szabó József)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 15. 09:57
Úgy tűnik, hogy az OMME részéről az alábbi petíció nem támogatandó,
mert az autókat lesz@ró méhek még mindig a vezető hír!

Tóth Zoltán magyar állampolgár által benyújtott 0432/2016. számú petíció a makrohálós szintetikus gyantával kezelt – és az európai fogyasztók egészségét veszélyeztető – méztermékek kereskedelmi értékesítésének megszüntetéséről
Státusz: Támogatható

Az biztosan fontosabb és az egész közösség jövőjét jobban befolyásolja, mint Tóth úr petíciója!  ;D

Fizetett urak, kéne egy kicsit mozgolódni, mert a világ halad!
Ha mozgolódtok akkor meg egy kis tájékoztatás róla...............erre való a honlap!  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 15. 10:21


Na de Gyuri 9.57-kor, már információid vannak? Nem 10 órakor kezdődött az elnökségi?


Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 15. 10:51
Hmm.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. December 15. 10:51
Ha már az elnökségnél tartunk, akkor eddig miért nem tájékoztattak bennünket arról, hogy a Mészáros Lászlót megbüntette a NAV 1,5 millió forintra? Az nem tartozik ránk, hogy a pénzünkből felnyalt fizetésével is ügyeskedett és be akarta csapni az adóhatóságot? Mi csak fizessük a cechet, a többi nem a mi dolgunk? Várjuk a pontos tájékoztatást!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 15. 11:02
Bálint!

Szoftver ügyben mit tudsz megkezdődött már a küldötteknek beígért felderítés, vagy már nincs jelentősége az adott szónak ez ügyben sem?

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. December 15. 11:12
Jogos a kérdés, erről sem tudunk semmit. Mikor is döntött erről a küldöttgyűlés, még áprilisban? Várjuk a tájékoztatást az elvégzett munkáról szoftver ügyben is!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. December 15. 11:44
"Ha már az elnökségnél tartunk, akkor eddig miért nem tájékoztattak bennünket arról, hogy a Mészáros Lászlót megbüntette a NAV 1,5 millió forintra? Az nem tartozik ránk, hogy a pénzünkből felnyalt fizetésével is ügyeskedett és be akarta csapni az adóhatóságot? Mi csak fizessük a cechet, a többi nem a mi dolgunk? Várjuk a pontos tájékoztatást!"

Csak nem?
Ha igaz a hír, akkor beigazolódik az amit Bercsényi János az egy évvel ezelőtti küldöttgyűlésen felvetett?
Csak nehogy Mészáros múltbéli mahinációi miatt az egyesületet is lehúzza a NAV, mert bizony az Ő időszakát tudomásom szerint még nem vizsgálták át.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2016. December 15. 12:25
Ha tovább takargatják a szennyest, akkor a Mészáros nem csak magát buktatta meg, hanem meg fogja buktatni a Brosst is. Ha a NAV talál valamit, akkor vastagon fog a toll.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. December 15. 12:35
Ja, igen. Dögöljön a szomszéd tehene is.
A felelősség elöl meg majd elmegyünk a templomba gyónni, hiszen úgyis jó katolikus neveltetésben részesültünk, persze csak akkor ha már van bőven mit a perselybe dobálni.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 15. 14:51
Én csak azért gondoltam, mert 2 napja fent van mind két méhészfórumon............
ott meg füle botját sem mozgatja senki.

Vagy ehhez is engedélyt kell kérni, sőt többségi szavazás, hogy felkerülhet-e?   :o

Nem rég még Brüsszelig futottak az urak valami hasonló cél elérése érdekében.
Ezért nem értem.  :-[

Csak halkan kérdezem.
Ezt a befogadott, EU támogatott petíciót mennyi pénz feláldozásával hoztad össze?  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 15. 15:42
Úgy tűnik, hogy az OMME részéről az alábbi petíció nem támogatandó,
mert az autókat lesz@ró méhek még mindig a vezető hír!

Tóth Zoltán magyar állampolgár által benyújtott 0432/2016. számú petíció a makrohálós szintetikus gyantával kezelt – és az európai fogyasztók egészségét veszélyeztető – méztermékek kereskedelmi értékesítésének megszüntetéséről
Státusz: Támogatható

Az biztosan fontosabb és az egész közösség jövőjét jobban befolyásolja, mint Tóth úr petíciója!  ;D

Fizetett urak, kéne egy kicsit mozgolódni, mert a világ halad!
Ha mozgolódtok akkor meg egy kis tájékoztatás róla...............erre való a honlap!  ;)
Az OMME elnöksége döntött. Támogatja a petíciót és felteszi a honlapra is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézienn - 2016. December 15. 20:04
Üdvözlet :)

Megjelentek a NEA pályázatok!
Civil szervezetek, így méhészegyesületek is pályázhatnak:
http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok

Regisztráció, belépés:
https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx

Működési célú támogatás igényelhető, a Szakmai programok kicsit később jelennek meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 15. 21:06
Ma OMME elnökségi ülés volt.

Megint az elnökségi ülés jellemzésével kezdem. Olyan hatékonysággal dogozik, mint az első lokomotív. Szuszog, püfög, fütyül, kojtol, füstöl, bűzölög, mindenhol dől belőle a hőség és a füst, meg a gőz, aztán a kerekek lassan megmozdulnak. De akkor is csak nagyon lassan! Az energia jó része a semmibe vész, másik igen nagy részét elnyeli a gépezet és alig pár százalék fordítódik a kerekek forgatására. Ráadásul a sin vezeti, tehát nem is mehet arra amerre szeretne vagy kellene.

Vagyis ott ült az elnökség szorgosan majd 12 órát és a tényleges érdekképviseleti munkára alig jutott idő. És mit ad Isten, még abban a maradék időben olyan kérdéseket is meg akartak tárgyalni, amiben a csapat többsége nem is kompetens. Tették ezt előkészítő anyag nélkül. Sőt ugyanígy előkészítő anyag nélkül akarnak dönteni egy egész napos ülés keretében ugyanerről a kérdésről.

De nézzük kicsit konkrétabban a történetet. Hegedűs doktor bejelentette, hogy a minisztérium az állatorvosi kar kezdeményezése alapján módosítani kívánja januárban a méhegészségügyi rendeletet. Érthető, hogy módosítani kell, mert vannak elavult részei, továbbá a kiskaptárbogárral kapcsolatos dolgokat is bele kellene írni. Hegedűs doktor javasolja a mézkoszorúk spóravizsgálatát is belevenni a rendeletbe. No erről aztán óriási vita bontakozott ki. És úgy döntöttek, hogy errőlmég egy teljes napot fognak vitatkozni informális elnökségi ülés keretében. Ezt biztos, hogy az elnökségnek, mint laikus testületnek kell megvitatnia? Mi a jó fenéért nem hívják össze a méhegészségügyi bizottságot és tolják le gyorsan a szakmai kérdésben a felelősséget a nyakukból? Nem akarom leszólni az elnökség szakismeretét, de a többsége biztos, hogy fölöslegesen töltené ott az idejét, míg számos komoly tapasztalatú és szaktudású ember van, akik meg összeülve meg tudnának egyezni a teendőkről.

Ez az egy történet is szépen megmutatja, hogy nincsenek megtanítva a méhészek a demokratikus döntéshozatal fortélyaira. De őszintén megmondom, hogy elég lenne, ha az elnök vagy valamelyik elnökhelyettes kikövetelné a szakmai bizottságok működését.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 15. 21:27
Folytatom:

Bezzeg Laci beszámolt az informatikai rendszer átalakításáról. Jól halad az előkészítés, van több jó ajánlat. Valószínűleg tudnak ebben dönteni még ez év vége előtt. Ezen nem volt nagy hajtépés. Remélem hamarosan lefagyás nélküli számítástechnikai rendszere lesz az OMME-nak.

A dolgozók jutalmazásról óriási vita folyt, de megegyezés született. Egy havi illetmény 50 %-a a plafon, de nincs kőbe vésve, kaphat kevesebbet bárki. Itt jegyzem meg, hogy a tisztségviselők megkapták a tiszteletdíjukat. Bezzeg Laci szólt Csujának, hogy szóljon Geddekasnak, hogy az 50 000 Ft csak papíron ennyi, a kézhez kapott összeg a levonások miatt jóval szerényebb. Mindenesetre az elnökség tagjain látszott egyfajta nyugalom és elégedettség. Úgy tettek, mintha megérdemelték volna.

Nem nagyon látnak ezek az emberek a jövőbe, pedig csak a jövő évet kellene felmérni. Könnyű megszokni valamit (fizetést, tiszteletdíjat, természetbeni juttatást), de kellemetlen lesz lemondani róla. Nem gondolkodnak el azon, hogy jövő évben már nem lesz 13500 tagdíjfizető és nem lesz 850 000 méhcsalád utáni befizetés, sőt a Nemzeti Programos keret sem feltétlenül tud mindent maradéktalanul kipótolni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 15. 21:47
Ficzere Péter szerint valami többmilliós hibát talált Körmendy a befuccsolt kft pénzügyeiben, de Ő ezzel nem ért egyet. Javasolja, hogy az ügyben döntsön egy külsős szakértő. A szakértő költségét annak a tiszteletdíjából vonják le, akinek nem lesz igaza.

34 jelentkező volt az OMME Magyarország Kft ügyvezetői állására. Egy órás vita után Csak abban döntöttek, hogy erről most nem döntöttek, hanem majd ennek az ügynek a megtárgyalására is össze fognak jönni egy teljes napra. A gittet rágni kell! A kft-nek értelme, haszna finoman szólva továbbra is kérdőjeles, de úgy látom, hogy Bross is és az elnökség is fenn akarja tartani.

Balmazújvárosi méhészek már megint túl sokat költöttek valami rendezvényen és most tarhálják az OMME-t, hogy tagdíjunkból az Ő trehányságukat fizesse ki az OMME. Volt ezen egy kis mérgelődés, de ki fogja fizetni az OMME.

A Szekszárdi Tavaszvárót OMME rendezvénnyé nyilvánították, így a külföldi előadók díját, költségét a Nemzeti Programból lehet finanszírozni.

Barkovics Kálmán sírja elhanyagolt és egy kopjafa állításához az OMME részben hozzájárul. Csuja felvetette, hogy Örösi sírja Budapesten van és arról is illene gondoskodni. Vajon hol nyugszik Sőtér Kálmán, a két Boczonádi, Ambrózy báró stb. Ezekre is illene gondolni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2016. December 16. 10:22
"Ficzere Péter szerint valami többmilliós hibát talált Körmendy a befuccsolt kft pénzügyeiben, de Ő ezzel nem ért egyet. Javasolja, hogy az ügyben döntsön egy külsős szakértő. A szakértő költségét annak a tiszteletdíjából vonják le, akinek nem lesz igaza. "

Vajon, hány szakértői vizsgálatra lesz szükség még? Ja és az újabb szakértő meg fogja kapni a vizsgálataihoz szükséges dokumentumokat maradék nélkül? A hiányokat és a költségeket ha vannak vagy fel lelhetőek ilyenek egyértelműen és csakis az abban az időszakban regnáló személyek számlájára kell terhelni amikor azok keletkeztek. Szerintem bőven eljött már az ideje, hogy tiszta víz legyen öntve a pohárba KFT ügyben.
Egyébként nem értem, az elnökség nem kapta kézbe az általa megrendelt a KFT átvilágításával kapcsolatos véleményt, amit még májusban rendeltek meg? Szerintem az EB is jogosult véleményezni, és a küldöttgyűlésre mint  tulajdonosra is tartozik, valszeg nem csak belső használatra készült, mint egykor Mésziék csinálták.
Ha elkészült akkor meg szerintem lehet belőle véleményt alkotni a KFT fenntartásával kapcsolatban.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2016. December 16. 11:25
http://www.agroinform.com/allattenyesztes/atkafertozes-es-a-novenyvedelem-is-borzolta-a-meheszek-idegeit-30689-001 ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2016. December 16. 13:40
Egyesülni szeretne a Monsanto és a Bayer cég, ami erős tiltakozást vált ki több szakmai szervezet részéről. Érdekes kérdés, hogy a tervezett egyesülés esetén nálunk miként ítéli majd meg a kormányzat a Bayer szerepét, mert Magyarországon az Alaptörvény utasítja el a génmódosítást.
 
„Hátra van még a kartellellenes hatóságok jóváhagyása, ………… mivel a tranzakció magas értékére és a piaci hatalom rendkívüli koncentrációjára való tekintettel minden esetleges akadályozó tényezőt aprólékosan meg fognak vizsgálni. A környezetvédő szervezetek és a génmódosítás ellenzői ugyanis erősen lobbiznak ezeknél a hatóságoknál a jóváhagyás megtagadása érdekében.”

http://www.agroinform.com/gazdasag/mar-vegleges-osszeolvad-a-monsanto-es-a-bayer-30826-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 16. 21:28
"Az OMME elnöksége döntött. Támogatja a petíciót és felteszi a honlapra is."

Még szerencse, hogy a tűzoltás nem szerepel a tevékenységi körébe az OMME-nak!  ;D

Ez már azért égő!  :-[

Ennyire bonyolult feltenni valamit a honlapra?  :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 17. 08:05
A fiúk a bányába dolgoznak?  :o

 ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 17. 22:01


Jövő hét első napjaiban vélhetően feltöltik.

Meg fog jelenni a petícióval kapcsolatban egy cikk a Méhészújságban is.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 18. 07:52
Megvárja az újságcikket a feltöltés?  :o

Csak nehogy az újság megjelenése után történjen valami fontos!  ;D

Akkor minek is van nekünk ez a honlap?
Gyors infók a tagságnak?  :-[
Akkor minek is lettek a laptoppok kiosztva?  ;)

Na mindegy.
Egyébként becsületemre mondom van amit jobb írásba papíron intézni!  ;D ;D ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 18. 09:01
A laptop semmire se jó. Majd bolond leszek venni rá programokat. Nekem ott áll asarokban. Használom a saját számitógépemet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2016. December 18. 09:28
Ez sem igaz. Emlékezz csak vissza!
 Amikor Erdélybe mentél előadást tartani arról, aminek a nevét sem tudtad leírni, majd Tomipapa morgolódását követően kijavítgattad. Maradt azért belőle:

Ha helyettem más támadta volna a neonikotinos növényvédelmet,

Na milyen jó volt akkor a laptop ugye? Elvitték azok a csúnya bácsik a számítógépedet, aztán igazán nem sokra mentek vele, mert nem tudták bebizonyítani a rágalmakat,  - amelyek bizonyíték hiányában annak számítanak - , de mindenki a saját ismeretei szerint ítéli ezt meg ma már.
Számítógép hiányában arra a laptopra küldtem át a napraforgón mérgezéskor készített pancser videóimat. Indulás előtti estén, az utolsó pillanatban jutott eszedbe, hogy azokat is a számítógépeddel együtt elvitték. Na akkor egész hajnalig nyomta a gép, de sikerült.
Vigyázz rá ott a sarokban! Ki tudja mit hoz a jövő ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 18. 10:36
Amikor a hatósági személyek házkutatási paranccsal beállítottak Csujához, megrökönyödött az egész család. Ugyanis vasárnap délelőtt volt éppen készültek a templomba istentiszteletre. Mikor elmondták a rendőrök, hogy mi járatban vannak az eső elképedés után a gyerekek felnevettek. "Apa meg a számítógépes programozás?" De a rendőrök, nagyon komoly személyek, tehát komolyan kellett őket venni. Nem volt mese, elvitték a laptopot is és az asztali számítógépet is. Másfél után adták vissza. No meg azt a szakvéleményt is, hogy Csuja László biztosan nem hatolt be az OMME rendszerébe.

Szóval lehet koncepciós pereket gyártani, de azok előbb-utóbb elbuknak, ahogy a koncepciós pernek a két kiagyalója is elbukott a választásokon.

Egyébként meg a gép elvitelét követő harmadik napon már új számítógép állt az asztalán.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 18. 11:44
Bond vagyok, Geddekas Bond....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 18. 11:57
Egészségedre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 18. 12:05
Hát azért, akitől már a számítógépet is elviszik az nagy szarban van.
 Ha neked lennék én sűrűn nézegetnék a hátam mögé.
 :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 18. 13:09
Ha a leghalványabb bizonyítékot találták volna, már régen el lenne ítélve.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 18. 17:40
El is vagy. Kizártak..,..
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 18. 19:03
Én biztos, hogy el vagyok ítélve általad  ;D, de Csuja fel lett mentve, Ő nem követett el semmilyen bűncselekményt az OMME ellen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2016. December 18. 21:19
Az omme ellen egyetlen bűncselekményt lehet elkövetni. Ha valaki elintézi, hogy ne oszthassa az uniós támogatást. mert ez a végét jelenti.
 Az meg, hogy ott te kivel veszekszel személyesen, az más kérdés.
 No most itt azért neked személyesen felteszem a kérdést. Megérte?
 Mert az igazságért harcolni mindig kell, csak hogy a fene nem tudja, hol itt az igazság.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 18. 21:48
Megérte? Nincs még vége.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2016. December 18. 22:44
Brüsszeli nyomásra betiltottak két tucat vegyszert

(agrarszektor.hu) 2016. december 16., péntek 14:50
 glifozát | nébih | visszavonás
Visszavonta 24 glifozát hatóanyagú készítmény engedélyét november 30-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy uniós rendelet miatt. Az érintett készítmények 2017. május 31-ig forgalmazhatók és 2017. november 30-ig felhasználhatók. A dátumokat az engedélytulajdonosoknak szerepeltetniük kell a forgalomban maradó tételek címkéjén.
 
Feliratkozom az agrárszektor.hu hírlevélre
FELIRATKOZOM
Az Európai Bizottság nem kívánatos összetevőnek minősítette a glifozát készítmények úgynevezett polietoxilált faggyúamin tartalmát, így az e segédanyagot tartalmazó készítmények a továbbiakban nem engedélyezhetők a tagállamokban – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A visszavont engedélyű termékek 2017. május 31-ig forgalmazhatók és 2017. november 30-ig felhasználhatók. A forgalomban maradt tételek címkéjén a két dátumot szerepeltetniük kell az engedélytulajdonosoknak.

A polietoxilált faggyúamin segédanyagot nem tartalmazó glifozát készítmények engedélyei várhatóan 2017 második feléig még érvényesek, amikor is döntés születik a hatóanyag megújításáról, vagy esetleges visszavonásáról. A glifozát tartalmú készítmények évek óta a legnagyobb mennyiségben forgalmazott termékek, 2015-ben Magyarországon például mintegy 1,4 millió kg hatóanyagot tartalmazó terméket hoztak kereskedelmi forgalomba. A glifozát hatóanyagú, totális hatású gyomirtó szereket szántóföldön a kultúrnövény betakarítása után, vetés előtt alkalmazzák, valamint szőlőben és gyümölcsösökben is használják irányított, a kultúrnövényt védő permetezéssel.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 20. 14:37
Ahogy látom szépen jönnek az eredmények az OMME honlapra karácsonyi ajándék gyanánt, gondolom..... ;D

Csak az a baj velük (pl. alkalmazott kutatás téma körét figyelembe véve), hogy a dátumok ott viszont júliusi, augusztusi keltezésűek.....
Vajon mi tartott ennyi ideig (laza 3 és fél hónapot)?  :-X

Kérdezném ennek fényében a petíció mikor kerül fel majd a honlapra,
ahol már szerepel a monitoring könyv is ami csak később jelenik meg, kapják meg a méhészek?  :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 20. 20:18
Végre felkerült a petíció a honlapra!  ;)

Kíváncsi vagyok mennyivel ugrik meg a támogatók száma, ami jelenleg 90!

Gratulálok az előterjesztőnek, további sok sikert kívánok a munkájához!




 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. December 20. 21:00
http://www.magro.hu/agrarhirek/agrarkommunikacio/hivatal-cafolja-drasztikus-pusztulast/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 20. 21:39
Onnan az íróasztal mellől aztán nagyon tudják, hogy mennyi méhcsalád pusztult el. Egyébként nem hallottam senki szájából 80 %-os méhpusztulást.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. December 20. 21:44
Én se, azért nem írtam mellé kommentárt.
A kacsa hír is hír.
Biztosan lesz gond, de a 80%-os pusztulás csak az OMME méhesére VOLT igaz.
Ezt írják a jelentésben:
"Az állományfelmérés alapján elmondható, hogy az OMME tulajdonában lévő méhcsaládok több, mint 90%-a elpusztult, illetve túlélésre képtelen állapotba került."
De az már a múlté.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 21. 21:48
Végre felkerült a petíció a honlapra!  ;)

Kíváncsi vagyok mennyivel ugrik meg a támogatók száma, ami jelenleg 90!

Gratulálok az előterjesztőnek, további sok sikert kívánok a munkájához!


Tisztelt Méhésztársak!

Nagyon szépen köszönjük a támogatói szavazatokat, külön köszönöm Szabó Györgynek a petíciónak az egyesületünk weblapján történő megjelenésében kifejtett munkájáért, és a jókívánságokért.

A petíció támogathatóságáról közzétett felhívásom óta eltelt nagyjából 1 hét alatt a támogatói szavazatok száma átlépte a 100-as határt ami kezdésnek egyáltalán nem rossz, ha figyelembe vesszük a petíciók általános támogatottságát pillanat-nyilag megfelelőnek tekinthető.

Természetesen ennél sokkal többre van szükség, ez a petíció akkor tölti be teljesen rendeltetését, ha az EU mézfogyasztók legszélesebb köréhez eljut.
 
Tájékoztat kockázatokról, megelőz hibás fogyasztói döntéseket, felelős fogyasztói tudatot erősíti, mint ahogyan a méhészek elkötelezett magatartását is növeli a mézfogyasztók védelmében.

Az első hét tapasztalatainak kedvező benyomásai alapján megkezdjük a kampány nemzetközi kiterjesztését .

Indulásként angol, német, francia és olasz nyelven egy felhívás, illetőleg egy adott nyelven a petícióra vezető linkkel bővített bejegyzés fog rendelkezésre állni 1-2 napon belül.

A terv a közösségi média megosztásokban rejlő szinte hihetetlen erejére és gyorsaságára alapoz. A terv lényege, hogy mindenkinek van külföldön rövidebb-hosszabb ideig az EU tagállamaiban élő ismerőse, barátja, rokona esetleg még családtagja is, akik többnyire közösségi portálokon ismerősükként is megtalálhatók.

Szóval Őket kellene megkérni, hogy a felhívás megosztásával segítsék figyelemfelkeltő munkánkat.

A patent.beehive@gmail.com vagy originalhoney2.0@gmail.com e-mail címen vagy a facebookon küldött üzenetben jelezzétek nekem ez irányú segítségeket.

Üdvözlettel: Tóth Zoltán



   



 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 22. 08:40
Akkor, hogy a kezdeményezés ne sikkadjon el az OMME honlapon javaslom, hogy a címét pirossal kiemelve a főoldalon mindig az első helyen (ameddig a kampány tart), az aktuális híreket mindig ez alá betéve hívhatnánk fel az emberek figyelmét az ügy kiemelt fontosságára.
(Már a 3. helyen tart és halad a süllyesztő felé......  :o :o :o :o :o)

Az se lenne hátrány ha lenne egy olyan felület ami a napi támogatottsági szintet feltüntetné, sőt az esetleg idetévedő laikusokhoz szólva akár villogva pirossal kérnénk, hogy támogassa a kezdeményezésünket!
(A Te szavazatodra is szükség van címmel!
 Neked is van unokád!
 Kérd a segítségét!)

NAK honlapon fenn van már a petíció? 
Az lenne az igazi, mert az már azt is jelentené, hogy az állami kötelező is mellénk állt volna!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 22. 21:36
Tisztelt Méhésztársak!

Segítség lépésről-lépésre az EU Petíciós portálján való regisztrációhoz és a petíció támogatásához.

Tájékoztató mellékletben csatolva.

Üdv.: Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2016. December 22. 22:09
Köszönjük Zoltán!
Gratulálok a petícióhoz!
Sok méhész mondja: ezt, vagy azt kéne tenni odafönt!
Te tedd most meg ezt az egyszerű dolgot idelent!
Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2016. December 23. 09:53
Aztán ha már itt tartunk, a klubunk Szolgálati közlemények részénél nyithatnának az arra jogosultak egy topikot Tóth méhésztárs kezdeményezésének (szerintem legfelül elsőnek) és a felhívását és a "szamár vezetőt" (bocs de néha nekem is kell!  ;D) oda feltenni szíveskednének.  :)

Utána a Szolgálati közlemény akár pirosan is villoghatna, ha lehetne + a petíciós topik is!

A minden nap frissülő támogatók száma külön pirossal valahol a honlap elején már hab volna a tortán!

Aztán majd megnézzük az OMME honlapján vagy a szomszédba sikerül-e valami hasonló hírverést csinálni!  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. December 23. 18:59
Sziasztok!
Privátban én is kértem Zolit, hogy adjon segítséget a könnyebb regisztrációhoz.
Sok közöttünk az idős méhész  akik annak is örülnek, hogy be tudják kapcsolni a gépet, és ez nekik már bonyolult feladat volt.
Köszönjük a rugalmasságot!
Kérek mindenkit, hogy támogassa Tóth Zoltán kezdeményezését, most úgyis van rá időnk.
Senki nem fogja megoldani helyettünk a problémánkat.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2016. December 24. 11:57
Tisztelt Méhésztársak!
Az OMME honlapján is láthatjátok Tóth Zoltán petíciójának támogatásához szükséges információkat.
Néhány perc az egész regisztráció!
Amikor regisztráltatok üssétek be a keresőbe a petíció számát!
0432/2016
Görgessetek a lap aljára, és azonnal tudjátok támogatni.
A sikeres támogatásról e-mailben kaptok értesítést.
Egy ilyent:
"Congratulations, Attila!
You have just added your online support to petition 0432/2016.
This is simply a notification for your records.
This e-mail was sent automatically by the European Parliament's Petitions Portal.en"
Most vagyunk (csak!) 178-nál!
Ne késlekedjetek!
Regisztráljatok és támogassátok Tóth Zoltán petícióját!
14.000 OMME tag hol vagytok?????
Itt egy nagyszerű kezdeményezés!
Hajrá méhészek!
Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 25. 11:25
Tisztelt Méhésztársak!


Köszönjük szépen az eddigi szavazatokat, lassan 200-nál járunk.

A petíciónak néhány napja önálló facebook oldala is van ahonnan, könnyen megosztható mindenkinek ismerősei számára.

Másoljátok be a keresőbe, és lépjetek be már akinek van profilja:

https://www.facebook.com/mondjuknemetamanipulaltmezekre/?ref=bookmarks

Osszátok, terjesszétek, szavazzatok!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!

Üdv.: Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2016. December 25. 12:42
Regisztráltam magam a Peticiós Portálon és az én szavazatom volt a 194.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 28. 18:27
Tisztelt Méhésztársak!

Köszönjük szépen az eddigi támogató szavazatokat! Ne feledjék továbbra is várjuk a szavazatokat!!

Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy a szavazás eredményéről kapott értesítést őrizze meg, és lehetőség szerint küldje meg részemre e-mailben az originalhoney2.0@gmail.com címre.

Egyrészt szeretném hamarosan a támogatói szavazatot leadók névsorát feltüntetni (már aki hozzájárulását adja), a petíciós felhívás által igénybe vett felületeken lehetőség szerint. Másrészt világos képet szeretnék kapni a petíciós kampány ideje alatt is a támogatói szavazatok tekintetében a méhészek és a mézfogyasztók arányának megbecsülésében. Az utóbbi a hatékony kampány további szervezése szempontjából fontos.   

Szándékaim szerint remélhetőleg már a jövő év nyarán, őszén egy egyedi termékinnovációt tartalmazó főleg EU piacra szánt méz termékcsalád csomagolását szeretném megkezdeni egy támogatói szavazatokat leadó méhésztársak tulajdonában álló mézüzemből mely által kiemelt áron elsőként a támogató szavazatokat leadók készleteit kívánjuk piacra juttatni.

A támogatói szavazatot leadók további elsőbbségéről, előnyeiről a későbbiekben nyújtok tájékoztatást.

Köszönettel: Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 28. 20:51
https://youtu.be/DoOB057PbYc


Közzététel: 2016. dec. 17

Az Európai Parlament friss jelentéséből nyilvánvalóvá válik: a hormonok, a szennyező műanyag csomagolóanyagok rendkívül veszélyesek az élelmiszerekre és az élelmiszerek jelentős részére és azokat fogyasztókra. A jelentés részletesen leírja, hogyan okoznak ezek az anyagok rákbetegséget, terméketlenséget és más súlyos egészségügyi problémákat. Az ezzel kapcsolatos aggodalmakat sokáig „összeesküvés-elméletnek” tekintették, mostanra azonban kiderült, hogy ez a valóság. Mint Morvai rámutatott: az Európai Unió globális szabadkereskedelmi szemléletéből, neoliberális gazdaságpolitikájából egyenesen következik ez az életveszélyes folyamat.
Kategória
Hírek és politika
Licenc
Normál YouTube-licenc
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2016. December 30. 17:40
Tisztelt Méhésztárs! Tisztelt Küldöttek Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Asszony, Elnök Úr!
 
 
Az Ön által ez év áprilisi küldöttgyűlésen már egyhangúlag kinyilvánított és a novemberi küldöttgyűlésen külön felhatalmazást kapott igényét, mely a gyantatechnológiás mézek kitiltása fogalmazza meg, s mely egyben a 2016. áprilisban benyújtott petícióm alapgondolata, engedje meg, hogy a petíció jelenlegi állásán keresztül tájékoztatást adjak.
 
Be kell végre látnunk
A 2015 őszétől kialakult mézpiaci helyzet nem egy hullámvölgy csupán, hanem romló tendenciát mutató tartós állapotról van szó. Amennyiben semmit nem teszünk jövőre a mézárak csupán néhány száz forintról fognak szólni, és akkor sem kell majd a teljes mennyiség.  A gyantatechnológiás mézek dömpingje csak a hazai méztermelőknek legalább 10 milliárd forint kárt okozott 2015 őszétől, köztük az Ön egyesületének tagjainak is. A korábbi bevételek hiányzanak a méhészcsaládok költségvetéséből, ennek súlyos következményei vannak máris, és tömegesen méhészcsaládok hullhatnak szét, mehetnek tönkre sőt gyermekek nélkülözhetik valamely szülőt többnyire az apát és egyes kilátástalan helyzetekben gyermekek maradhatnak legalább egyik szülő nélkül. A válaszút elé érkezőket, vagy életük nagy eseményeihez közelítőket elriasztja szakmájuktól, hazájuktól, vagy éppen a családalapítástól, gyermekvállalástól, tesz végképp elkeseredetté vagy magányossá szakmabeliek sokaságát. Ez a nagyon súlyos szociológiai hatás semmilyen késlekedést nem tűrhet.
 
Amiben bízhatunk
A petíció nagyon átgondoltan lett felépítve, alapgondolata a gyantatechnológia alkalmazása során kioldódó sztirol és divinil-benzol karcinogén és mutagén hatásán keresztül megvalósítja az élelmiszermérgezés egyik klasszikus meghatározását, mivel technológiából bekerülő kémiai szennyeződés egészségkárosodást okoz. A fogyasztóknak fontos szempont az ár, de mérgező hatásút nem akarnak szerencsére vásárolni, nekünk egyetlen feladatunk tehát Európa szerte tájékoztatni a lehetséges kockázatról az embereket. A petíció felhívásban történő népszerűsítése, fizetett közösségi kampányban a célközönséghez történő eljuttatása megoldhatja a problémát.
 
Ami eddig történt

 A petíció státuszát december elején az Európai Parlament Petíciós Bizottsága támogathatóra váltotta, így elkezdődhetett a támogatói szavazatok leadásának lehetősége. Ez az apróságnak tűnő dolog, nagy jelentőségű mivel a Petíciós Bizottság alapos áttekintést alkalmával kockázatosnak ítélte az ioncserélő műgyanta alkalmazását a mézfeldolgozásban. Nagyon sok minden fog múlni azon mégis, hogy miként tudjuk a mézfogyasztók figyelmét felhívni Európa szerte a problémára és a támogató szavazatok száma hogyan alakul.
A petíció népszerűsítésére több bejegyzést tettem internetes méhész fórumokon, közösségi hálózatok méhész csoportjaiban, majd elkészítettem a petíciós felhívás oldalát, és 2016 Karácsony idején fizetett kampányt indítottam a legnépszerűbb közösségi a facebook-on.
A petíciót akkreditált helyen lefordíttattam angol, német, francia, olasz nyelvekre, és elkészítettem a petíciós felhívás idegennyelvi változatainak külön-külön közösségi hirdethető változatát.
Az európai hatóságok tájékoztatása folyamatos mindig kibővül újabb fontos szereplőkkel az EU Mezőgazdasági Bizottságának mézreferensével, EP magyar képviselőivel.
Az európai méhészegyesületek tájékoztatása folyamatos, és az európai internetes méhész fórumokon is folyamatosan terjesztés alatt áll a petíció felhívása.
Az előzetes elvárásokat követően a gyakorlat is bebizonyította, hogy a legnagyobb hatással az fogyasztók megszólításának irányába a közösségi portálokon történő hirdetés.
Egyetlen hátránya, hogy talán ez a legköltségesebb része a kampánynak, illetőleg az idegen nyelvi lektorált fordítások, ami azért csekély töredéke csak a magyar méhészek által elveszített milliárdoknak.
 
OMME hol van??
Úgy érzem mindent megtettem, amit egy jól működő országos egyesület csapata megtehetett volna már ez idő alatt, ünnepek ide ünnepek oda, a lehetőséggel akkor kell élni amikor az kínálkozik, és nem akkor amikor már elúszott. Én a karácsonyt is végig dolgoztam, hogy megoldjuk a mézpiaci válságot és megmeneküljön ágazatunk.
 Az OMME „elméleti támogatása” ellenére csupán az omme.hu weblapra történő közzététele történt meg, egyéb más dologgal kapcsolatban az egyesületünktől még egy telefonhívást sem kaptam pl. miben segíthetnénk…., pénzügyi finanszírozás terén sem kaptam egyetlen forintot sem.
Mivel az OMME a küldöttek szándékától eltérően sem gyakorlati, sem pénzügyi támogatást még csak nem is ígért a 2016. 12. 20.-ai közleményében ezért arra nem számíthatunk, az események alakulása pedig nem tűr semmi féle késlekedést.
 
 
A petíciós kampány finanszírozása
Úgy gondolom, a kampány költségeinek finanszírozása nem egyedül nekem kellene viselnem, mivel a petíció sikeres terjesztése Európában csak hazánkban legalább 10 milliárd forintot helyezne vissza a méhészek zsebébe évente.

Maradt egy lehetőség, amennyiben segítenek akkor a finanszírozást is meg tudom oldani
 
Az elméleti ismeretterjesztés előadói, előadásai közé az ősz folyamán felvettek, előadásom címe:
 
Méhészeti eszköz és eljárás illetőleg méhészeti termékfejlesztési innovációk szükségessége, a technika állásának bemutatása az eddig nyilvánosságra hozott iparjogvédelmi bejelentések és a legfrissebb publikációk alapján. Hazai és nemzetközi kutatási projektek. Többet termelve, kevesebb munkával, hatékonyan.

Amennyiben meghívnak előadást tartani egy értékes előadáson túl lehetőség van a petíció és a kampány eddig nem ismert részleteinek áttekintésére is elsőkézből a petíció benyújtójától, továbbá tudok segíteni a regisztráció és a támogatói szavazat leadásának megismerésében.
Hallgassanak meg egy értékes és inspiráló előadást, a jelenlegi méhészeti technológiai, és méhegészségügyi problémák innovatív megoldásainak lehetőségeiről.
Adjon mindenki egy esélyt magának a méhészeti ágazat benne a személyes lehetséges jövőképének megismeréséhez, felállításához.
Találkozzunk, ne feledje már a meghívással a kampány támogatói közé kerül helyi egyesületük, mivel előadói tiszteletdíjam rá tudom fordítani a kampány körüli költségek finanszírozására.
 
Hívjanak, hallgassanak meg, adják le támogatói szavazatukat és ezzel mindent megtették, amit meg lehetett a mézpiac rendbetétele ügyében!
 
Vigyük sikerre együtt a petíciót!!

Keressenek elérhetőségeim valamelyikén: patent.beehive@gmail.com., 06204557190, keressenek a facebookon.


Üdvözlettel: Tóth Zoltán

https://youtu.be/DoOB057PbYc
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Január 02. 09:45
Tegnap délután segítettem egy kollégának a petíció támogatásában.
Kb.5-7 perc alatt sikerült.
Akkor láttam, hogy a több mint 14.000 OMME tag szinte hallgat.
A petíciót eddig csupán 250-en támogattuk.
Ez a gond tisztelt méhésztársak!
Másoktól várjátok a megváltót?
Ugyan ezt éreztem az OMME Küldöttgyűlésein, ahol felállva mondtam a mondókámat, vélt vagy valós igazamat.
(Ezt soha nem fogom megtudni, mert választ kérdéseimre nem kaptam!)
Hátranézve a teremben mindenki szeretett volna 10 centivel lejjebb csúszni a székében.
Sokszor egyedül maradtam, sőt támadtak, akiket barátoknak hittem,elfordultak.
Senkit nem érdekelnek a Kft. zűrös dolgai, senki nem törődik azzal, hogy néhány balf..cán szórakozott a pénzünkkel, és ha erre rákérdeztem a válasz.......síri csend.
Ezért nem értem a 14.000-nél is több OMME tagot, hogy egy ilyen közös ügyben, mint a mézhamisítás elleni küzdelemben, ami valójában a jövőnk záloga, miért hallgat?
Otthon, a jó meleg szobában várják, hogy valaki megnyomja a csengőt, és bekiabáljon, hogy méhésztárs ismét 1.500 Ft az akácméz?
Január 2-án ki kéne már józanodni, ha nem teszünk egy minimális lépést saját érdekünkben, akkor a 2017-es év a "kiválasztódás" éve lesz.
Aki bírja csinálja, aki nem föladja, bár lehet, hogy ez a cél.
Ha ilyen passzív a társaság semmi jóra ne számítsatok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 02. 11:02
Az a gond kedves Attila, hogy itt már leírtam. A petícióval mindenki egyet ért, de a túlnyomó többség nem fog egy órát áldozni arra, hogy regisztráljon és aláírja. a 14000 ből. 12000 nem is halott róla.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 02. 11:26
5 perc az az 1 óra.

Én mint kiderült meg lehet csinálni 1 gépről is csak internet kapcsolat kell hozzá.

Eljött az OMME laptop-ok kora, elő velük végre hadd szolgálják a közösséget.
(A 2 egyesület ahol tag vagyok nem igazán használta őket eddig................ :()

Méhészegyesületek, fiatal számítógéphez értő tagtársak hajrá, tegyetek a petíció sikeréért!
(Elméletileg minden eszköz adott a sikerhez!)

(A szakik munkába való bevonását nem említem, mivel mint kiderült Ők csak a nemzeti programmal foglalkozhatnak....  ;D ;D ;D ;D ;D)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 02. 11:59
Na , most akkor vitatkozzunk egy marha nagyot róla. Te mondod, meg más is mondja, hogy ez semmi. Csak az aláírások nem szaporodnak. Mert a túlnyomó többség még azt is nehezen írja alá amit az orra alá nyomnak. Mert már nemigen lelkesedik, mivel nem bízik az ilyen petíciókban meg tüntetésekben, meg az idióta unióba sem. És mert eddig se volt semmi eredménye semminek. Hát amit még keresni is kell...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Január 02. 12:20
Vivaldi!
Kapcsold már föl a lámpát!
2017 van!
Ezt írod:
"És mert eddig se volt semmi eredménye semminek."
Hát ha csak a Te írásaidat olvasnánk, akkor valóban.
Ennyire befordult, pesszimista méhésszel még nem találkoztam.
Neked van egyáltalán jövőképed?
Még jó, hogy a méheidnek nem magyarázod meg,hogy ..."Lányok ne dolgozzatok, kár a gőzért. El sem lehet adni azt amiért az életeteket áldozzátok!"
Én pedig azt állítom, hogy az ilyen "Tökös gyerekek" mint Tóth Zoli fogják kitolni a szekerünket a kátyúból.
Vivaldival nem csak az a gond, hogy nem hisz a sikerben, demoralizálja a társaságot.
Próbálj meg egy kicsit pozitívan gondolkodni.
Mi volt az Újévi fogadalmad?
Úgyse lesz semmiből semmi, ezért ne is csináljuk semmit?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Január 02. 12:41
258 a támogatók száma ma 12:30- kor . Ez tényleg nem nagyon szaporodik. Ennél azért többen vagyunk internettudó méhészek. Itt is 849 regisztrál tag van. Mégis csak Vivaldinak van igaza, abban hogy ennyire érdektelenek az emberek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 02. 12:47
"Én pedig azt állítom, hogy az ilyen "Tökös gyerekek" mint Tóth Zoli fogják kitolni a szekerünket a kátyúból."

Azzal a szekérrel nagy baj van. Túl sokan ülnek (meresztik a vala ....mijüket) rajta.
De még ha csak ezt tennék, még köpködik is azokat akik tolni igyekeznek azt a szekeret.
Várjatok, lesz még idő amikor mégis sikerre vezet ez a kampány, hogy fognak tolakodni az én is egyet értettem,
mindent megtettem, sőt a csak én tettem érte,  ráadásul ez az én ötletem volt üldögélők.  ;D

Hol lesz akkor majd Tóth Zoli?  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Jam Clerk - 2017. Január 02. 12:56

De még ha csak ezt tennék, még köpködik is azokat akik tolni igyekeznek azt a szekeret.
Várjatok, lesz még idő amikor mégis sikerre vezet ez a kampány, hogy fognak tolakodni az én is egyet értettem,
mindent megtettem, sőt a csak én tettem érte,  ráadásul ez az én ötletem volt üldögélők.  ;D

Hol lesz akkor majd Tóth Zoli?  ;D

Remélhetőleg nem ő lesz "az a szamár, aki a rúdnál állt, hogy húzza a szekeret, de húzta is, hiszen azért ütöttük..." :)
Bár ha eredményes lenne a petíciója (részemről 247. sorszámmal megtettem, amit tudtam, a többiekért nem felelhetek), talán még az sem lesz annyira baj, mert legalább elér(t) valamit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2017. Január 02. 14:07
A Méhészújság(unk) januári számában a 11. oldalon egy egész oldalas tájékoztató olvasható a petíciós témáról.
Ez az újság elvileg minden OMME tagdíjat fizető méhészhez eljut... 8)
Az OMME honlapon is olvashatunk róla, 12.20-án tették fel.
Én is támogattam. Aki nem támogatja, miért nem támogatja? Csak azért mert nem tud róla, vagy nem ért a számítógéphez, vagy nincs néhány perce? Esetleg van más indok is? Vajon mi történhet ha esetleg támogatná?
Szerintem egyébként vannak más gondok is a mézpiacon, mézkereskedelemben és nem is kell érte Kínáig mennünk...  :( Az is egy helyzet meg ez is.





Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 02. 14:47

De még ha csak ezt tennék, még köpködik is azokat akik tolni igyekeznek azt a szekeret.
Várjatok, lesz még idő amikor mégis sikerre vezet ez a kampány, hogy fognak tolakodni az én is egyet értettem,
mindent megtettem, sőt a csak én tettem érte,  ráadásul ez az én ötletem volt üldögélők.  ;D

Hol lesz akkor majd Tóth Zoli?  ;D

Remélhetőleg nem ő lesz "az a szamár, aki a rúdnál állt, hogy húzza a szekeret, de húzta is, hiszen azért ütöttük..." :)
Bár ha eredményes lenne a petíciója (részemről 247. sorszámmal megtettem, amit tudtam, a többiekért nem felelhetek), talán még az sem lesz annyira baj, mert legalább elér(t) valamit.

Senki nem köpködi a célt. A módszert kérdőjelezem meg. és nem véletlenül, hanem azért mert valóban semmi sikerélmény. Én már tettem javaslatot ez ügyben is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 02. 15:08
Vivaldi!
Kapcsold már föl a lámpát!
2017 van!
Ezt írod:
"És mert eddig se volt semmi eredménye semminek."
Hát ha csak a Te írásaidat olvasnánk, akkor valóban.
Ennyire befordult, pesszimista méhésszel még nem találkoztam.
Neked van egyáltalán jövőképed?
Még jó, hogy a méheidnek nem magyarázod meg,hogy ..."Lányok ne dolgozzatok, kár a gőzért. El sem lehet adni azt amiért az életeteket áldozzátok!"
Én pedig azt állítom, hogy az ilyen "Tökös gyerekek" mint Tóth Zoli fogják kitolni a szekerünket a kátyúból.
Vivaldival nem csak az a gond, hogy nem hisz a sikerben, demoralizálja a társaságot.
Próbálj meg egy kicsit pozitívan gondolkodni.
Mi volt az Újévi fogadalmad?
Úgyse lesz semmiből semmi, ezért ne is csináljuk semmit?
Nagyernyei Attila


Valóban van köztünk különbség. Én reálisan szeretem nézni a helyzetet.

Ha szabad emlékeztetnem, mintha nem én tápláltam volna az új elnökkel kapcsolatban is túlzó reményeket.
 Én meg azt mondom, inkább te gyújtsd fel a lámpát, de ne a pirosat mert így is rózsaszín köd van a szemed előtt. Ideje lenne ébredezni Attila.
 Mert nézzük már a tényeket is. A méz ára ott ahol én, a béka segge alatt. A méhlegelőkön óriási káosz. A betegségekkel nem bírunk.
 Ja , hogy ez nem az Omme dolga. Hát akkor mi az Omme dolga? Fogalmazza már meg valaki.
 Az Omme dolga az Uniós pénzosztás, az elnöké meg a nagy fizetés felvétele.
Én meg aszondom, ehhez nem kell sem Omme sem elnök.
  Ja és még egy kérdés. Ezt a petíciót is miért a "szegény" Tóth Zoltán találta ki kínjában, és miért nem az Omme?
Nem kéne inkább őt megválasztani elnöknek? Mert a mostani nem csinál semmit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 02. 20:11
"Nem kéne inkább őt megválasztani elnöknek? Mert a mostani nem csinál semmit."

Oké!
Akkor kezdeményezd a visszahívását, de hogy Nógrád megye élen járjon ebben is kezdhetnétek az általános elnök helyettes úrral talán, ezzel is példát statuálva, hogy a palócokkal nem lehet így bánni!
Meg aztán mindenki a saját háza körül kezdi a sepregetés először, nem?  ;)

"Én már tettem javaslatot ez ügyben is."
A semmit érő papíros megoldást, ami nem szerepel a lehetőségek között?
Tényleg előre mutató ötleteid vannak!
Csak így tovább!  ;D

Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. Január 02. 23:06
Tisztelt Méhésztársak!

Köszönöm szépen a szavazatokat, és a biztatást!

Egy nagyon kedvező fejleményről szeretnék hírt adni a petíció kampányával kapcsolatban.

Ma Nyíregyházán jártam a helyi egyesület gyűlésén Hok József elnök úr meghívására, rövid tájékoztatást adtam a gyantatechnológia széleskörű felhasználásáról, annak kifogásolható eseteiről, továbbá ismertettem az EU Bizottságának a témában irányadó rendeletét a petíció történetét és a petíciós kampány jelenlegi eredményeit és állását.

Tájékoztatómat meghallgatva a Méhésztársak Nyíregyházán úgy döntöttek 50.000 Ft. értékben finanszírozzák 2017 első hetének kampányát.

Időközben megkaptam a petíció román nyelvű változatát is Gécziné Savaniu Gizella Mária és Géczi János Arnold kisvárdai méhészek jóvoltából. 

A petíciós kampány hirdetési oldala a magyar nyelven kívül, így már angol, német, francia, olasz, román nyelven is rendelkezésre áll, és kiemelten hirdetésként jelenik a facebook közösségi portál hírfolyamaiban célzott közönség részére.

A szlovák, horvát, lengyel, spanyol, finn, svéd, görög nyelvekre történő fordítása folyamatban van méhészek felajánlásai alapján.

Keresünk még szlovén, bolgár, portugál, észt lett, litván fordításban segítséget nyújtó méhésztársakat akár a fordításban akár a fordítás költségeinek vállalásában.   

Amennyiben valaki szeretné és tud segíteni a fordításban indíthatunk figyelemfelkeltő kampányt EU-n kívül is.

Várunk továbbá egyesületeket akik a kampány fizetett hirdetési költségeit egy-egy hétre vállalni tudják.

A kampány-finanszírozásban és a fordításban nyújtott segítséget ezúton is köszönöm a felajánló Méhésztársaknak!!

Sikerekben gazdag, gyantaszűrt mézektől mentes Boldog Új Évet kívánok!!

Üdvözlettel: Tóth Zoltán
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Január 03. 06:57
Tisztelt Méhésztársak!!

Boldog Újévet mindenkinek!

Sajnos nagyon kevesen írtuk alá eddig az online petíciót. Úgyhogy, ha valakinek segítség kell a felületen történő regisztrációhoz, netán regisztráció után a petíció aláírásával, kérem keressen meg privátban, segítek benne, akár meg is csinálom.

Üdv: Bicska (Szabó József)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 03. 08:18
"Nem kéne inkább őt megválasztani elnöknek? Mert a mostani nem csinál semmit."

Oké!
Akkor kezdeményezd a visszahívását, de hogy Nógrád megye élen járjon ebben is kezdhetnétek az általános elnök helyettes úrral talán, ezzel is példát statuálva, hogy a palócokkal nem lehet így bánni!
Meg aztán mindenki a saját háza körül kezdi a sepregetés először, nem?  ;)

"Én már tettem javaslatot ez ügyben is."
A semmit érő papíros megoldást, ami nem szerepel a lehetőségek között?
Tényleg előre mutató ötleteid vannak!
Csak így tovább!  ;D


Let, let, let, let, let.= ötlet.

És ennyiben is maradunk. Mivel ebben a Bross által kitalált saját magára szabott rendszerrel, nem lehet kezdeni semmit.

 Én brekegek. A méhészeti ágazat egyre nagyobb szarban. Az elnök meg él, mint "marci hevesen."
 Ez van.
Ja, és ez is lesz, ne legyenek illúzióid.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 03. 08:49
"Én brekegek. A méhészeti ágazat egyre nagyobb szarban. Az elnök meg él, mint "marci hevesen.""

Ha valami nem tetszik, kezdeményezz visszahívást!

Szépen kiállsz a tömeg elé és előadod mi nem tetszik és kéred az aláírásukat (itt viszont a kedvenc) papírodra.

Még az is megeshet, hogy a választások során újra a Nógrád megyei közhaszontalan lesz az elnök.  :)

Aztán lehet a méz témán lovagolni, úgy ahogy neked tetszik, bár a pártlapból úgy tűnik ez már nagyon megy az uraknak!  ;D

Mi mindig azt javasoltuk, hogy egy kiadós takarítás nem ártana az OMME háza táján,
de a többségnek még nem volt rá igénye.

Az itt ott javítgatás, már nem megfelelő megoldás!  ;)


Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Január 03. 08:58
Először is talán tisztázni kellene, hogy van-e az OMME-nak érdekvédelmi szerepköre, feladata ez egyáltalán? Néhány éve még határozottan tagadták ezt, lehet hogy nem jól emlékszem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 03. 09:07
Igen elhangzott a bűvös szakmai szervezet kifejezés az egyesületünkkel kapcsolatba.

A néptánccsoport is szakmai szervezet és ők is úgy ugrálnak, hogy közben más húzza a nótát nekik!

Lehet, hogy igaza volt az illetőnek.

Pedig van nekünk is négy évszakos zenészünk, ezzel nem lenne gond!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 03. 15:39
Először is talán tisztázni kellene, hogy van-e az OMME-nak érdekvédelmi szerepköre, feladata ez egyáltalán? Néhány éve még határozottan tagadták ezt, lehet hogy nem jól emlékszem?
Jól emlékszel. Még Bross idejében volt.
Közben azért kitaláltak egyet s mást, talán mert ők is érezték, hogy valamit mondani kéne.
De, nincs új a nap alatt, most is vissza tértünk ugyanoda.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Január 04. 15:49
Először is talán tisztázni kellene, hogy van-e az OMME-nak érdekvédelmi szerepköre, feladata ez egyáltalán? Néhány éve még határozottan tagadták ezt, lehet hogy nem jól emlékszem?
Jól emlékszel. Még Bross idejében volt.
Közben azért kitaláltak egyet s mást, talán mert ők is érezték, hogy valamit mondani kéne.
De, nincs új a nap alatt, most is vissza tértünk ugyanoda.

Kérek szépen Több józanságot részetekről.
Az OMME csak egy sima méhészegyesület, aki elosztogatja az EU támogatást és érvényesíti a mezőgazdasági minisztérium akaratát. A termelő méhészek érdekeit csak akkor, ha már ordítóan szégyellni való lenne nem képviselni, tehát csak végszükség esetén képviseli. Ne várjatok el ennél többet az OMME-tól.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 04. 16:46
 Miért ne várhatnánk? Mondj egy indokot.
 Normális esetben , én fizetek, vagy mi fizetünk ő képviseli az érdekeinket.
Ja, hogy neked más a véleményed? De én azt lesz@rom.
 Nekem, és nekünk, igen is védje meg az Omme az érdekeinket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 04. 17:05
"Nekem, és nekünk, igen is védje meg az Omme az érdekeinket."

Ha azt látod, hogy ezt nem teszi az OMME fordulj a szaktanácsadódhoz bizalommal,
mondja már el neked ilyenkor, hogy kell Őt visszahívni!   ;)

Egyébként mit tag Te olyan sült galambos csodaváró vagy, vagy teszel is valamit a változásért?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 04. 17:23
Arany-édes-egyetlen-barítom Walker Texas Ranger.
 Most te komolyan mondod nekem, hogy engem itt a béka segge alatt, bárki bárhol figyelembe vesz?
 Annyira hülye még én sem vagyok, hogy ne látnám át a rendszert. Ne látnám az, hogy az egész rendszer úgy van felépítve, hogy itt egy elnököt nehezebb megbuktatni, mint 3 napot egymás után eltölteni a Mount Everesten.
Most azt várnád, hogy én kezdjek el vesződni ezzel a vissza hívással, amikor 13350 tag le se szarja.
 Tudom én a mostani elnök a megválasztása előtt úgy gondolta, ugyan úgy lesz mint amikor először uralkodott.
És nem számolt azzal, hogy valamivel másabb a helyzet. Talán neked, és a barátaidnak jobb lenne, ha csendben maradnék, és befognám. De legalább annyi jusson már, hogy legyen valaki aki nem fogja be a pofáját. És  legalább már egy béka legyen ebben a szutykos zavaros pocsojában aki kuruttyol.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Január 04. 17:32
Viccvaldi:
Idézet
Miért ne várhatnánk? Mondj egy indokot.
 Normális esetben , én fizetek, vagy mi fizetünk ő képviseli az érdekeinket.
Ja, hogy neked más a véleményed? De én azt lesz@rom.
 Nekem, és nekünk, igen is védje meg az Omme az érdekeinket.
Az OMME elsősorban az EU pénzekből él.
A tagdíjakból nem tudna luxus életfeltételeket teremteni egyes vezető tisztségviselőnek.
Ne légy már vak! Saját magadat ne csapd be!

Két dolog miatt fontosabb a te méhészetednél nekik az, amit a Minisztérium kér tőlük:
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 04. 17:37
Aki most azt képzeli, hogy vitatkozok veled, az nagyon téved.
 Mert lám, te is tudsz igazat mondani, csak ki kellett rúgni az Omme-ból.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Január 04. 19:33
Megkérlek benneteket a gőzölgőben folytassátok!
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 04. 19:41
Rendben. Ott kérem a választ.

GŐZÖLGŐ.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 06. 11:57
Már a 6. sorban gyantaszűrünk!  ;D

Tényleg fontos az ügy, de vajon kinek?  ;)

Esetleg az üvegforgalmazó lista alját tudnám még ajánlani!

Most akkor akarunk valamit csinálni vagy nem?  :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2017. Január 06. 17:15
Tisztelt OMME Vezetés/Illetékes !

Nem kellene e elgondolkodni azon , hogy egy petíció /ami elvileg minden méhész érdekét szolgálná - fuggetlenül , hogy melyik oldalon áll- / az OMME honlapján legalább néhány héten keresztül a főoldal elsősorában legyen??? és nem egy
magyar méhész újság reklám , tagszervet program ...stb (és Palócék rajzpályázata!!!!ja és mindez  végig nagy betűvel!!! MÉZESCSUPOR RAJZPÁLYÁZAT --Nem szánalmas ez az egész Fekete úr ???) legyen a főoldal első sorában ???
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 06. 17:25
Szegény petíció hátából már kezdenek kiállni a baráti tőrök.

Már szervezik a körül rajzolását is!

Mi meg nyugodjunk békében, mint majd Ő is!  :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2017. Január 06. 17:40
Szegény petíció hátából már kezdenek kiállni a baráti tőrök.

Már szervezik a körül rajzolását is!

Ez egész pontosan mit takar?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 06. 18:05
Csak figyelj!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Január 07. 11:36
2017. 01. 07.  11 óra 34 perc

Tóth Zoltán magyar állampolgár által benyújtott 0432/2016. számú petíció a makrohálós szintetikus gyantával kezelt – és az európai fogyasztók egészségét veszélyeztető – méztermékek kereskedelmi értékesítésének megszüntetéséről
293 Támogatók - Státusz:  Támogatható

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2017. Január 07. 18:50
Nem vagyok főállású méhész, de elsők közt írtam alá a petíciót. Vajon a többi 292 aláíró mind főállású méhész aki gondol a jövőjére és minden lehetőséget megragad, hogy a jövőben is méhészetből élhessen? Csak ennyien lennének? Vagy még ennyien se...?

"Tisztelettel köszöntöm Raciko nick nevű méhésztársat, aki a Fekete-Fehér Méhészklub 800. regisztrált Tagja!
Légy üdvözölve közöttünk!"-írta Attila október 21-én.
Ha ezen az oldalon vannak legalább 800-an, akik rendelkeznek interneteléréssel és akiket a méhészkedés, vagy legalább a méhészkedés körüli történések érdekelnek, akkor azért illene jóval magasabb támogatásnál tartani. Nem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Január 08. 21:15
http://888.hu/article-dania-lett-europa-trojai-falova?source=hirkereso   :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2017. Január 09. 17:01
még 2 rajzpályázat meg 3 egyesületi program és a petíció a süllyesztőbe került az OMME honlapján
KÖSZÖNJÜK OMME (vezetés ?) !!!, hogy a természetes méz és a becsületes magyar méhészek mellet vagytok !!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Január 10. 13:27
QUQURIQ !!!

Sajnos most érkezett a rossz hír, hogy Hunya László méhésztársunk, barátunk hirtelen elhalálozott!
Temetéséről az OMME honlapon értesülhettek majd.

Nyugodj békében Laci!

Barátod a Kiskakas.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 10. 16:08
 :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'( :'(

Isten veled barátom!

A kép a Méhek napi rendezvényen készült 1999-ben, ahol Laci az érdeklődőknek üvegkaptárban mutatta be a méheket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 12. 08:53
Azért érdekes, hogy már 2 napja meghalt egy olyan méhésztársunk aki még a fizetett urak előtti korszakban rengeteget dolgozott ingyen az OMME központban (Hírlevelek csomagolása, postázása!)
és a különböző rendezvényeken, pl. Jászberény, Székesfehérvár, Gödöllő, Budapest Méhek napja
de még csak egy sor sincs róla, hogy sajnáljuk!  :-[

Na mindegy ez az OMME már nem az az OMME, amiért ingyen dolgoztunk a közért Lacival.  :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Január 12. 09:10
Most beszéltem Bross Péterrel.
Ma lesz elnökségi, ahol a szomorú téma szerepel, és intézkednek.
Mi egy kicsit rugalmasabbak vagyunk.
Önzetlen, igazi segítőkész srác volt.
Amolyan Ős OMME-s!
Nagyon sajnálom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 12. 09:24
És ha csak 2 hét múlva lett volna elnökségi?  :o

Pár telefon és fenn van, ennyi!  :(

Ez a mostani gyakorlat, hogy a popónk védelme érdekében csak az lehetséges, amit az elnökségi üléseken megszavazunk.............nagyon elgondolkodtatót!
(Lásd a lenti példát!)
Elveszik az embersége ennek a közösségnek...............vagy már el is veszett!
De azért szavazzuk meg!   :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Január 12. 17:10
http://magyarmezogazdasag.hu/en/irasok/aktualis-hazai-hirek/az-ostermeloi-igazolvanyok-csereje-volt-legfontosabb-feladat
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 13. 10:14
A dátumokat figyeljétek!

Ő egy fizetett volt!  :-[

Na mindegy!  :'(

Búcsúzunk
by Mészáros József • 2015-08-17

Fájdalommal tudatjuk a Méhésztársakkal, hogy kollégánk és barátunk, Lendvai Pál életének 61. évében 2015. augusztus 16-án, tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Lendvai Pál az OMME Komárom-Esztergom megyei szaktanácsadójaként, valamint a Turul Méhész Egyesület elnökeként, éveken keresztül kiemelkedő munkát végzett a magyar méhésztársadalom érdekében. Méhészeti rendezvények szervezőjeként, szakcikkek írójaként is jelentős munkát vállalt.

Halálával nagy veszteség érte egyesületünket és a magyar méhésztársadalmat. Az OMME Vezetősége nevében, őszinte részvétünket fejezzük ki kedves Családtagjai részére.

Személyét és munkásságát szívünkben őrizzük.

                                                                                                           OMME Elnökség
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Január 13. 10:25
Szia Gyuri!
Annyi információm van, hogy tegnap Baldavári Laci beszélt Hunya  nővérével, és összeállítottak egy  anyagot.
Legyetek kicsit türelmesek!
Méltó megemlékezést szeretnének, mert Hunya László olyan szerényen végezte az OMME-ban a dolgokat, hogy sokan nem is ismerik.
A közelmúltban kapott egy OMME-s kitüntetést, annak is tudni szeretnék az időpontját.
Ha vannak konkrét információk, hívd fel Kiskakast, és segítsd összeállítani a nekrológot.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 13. 10:33
Én türelmes vagyok.............. ;)
De valami hasonlót lehet volna már, akár másnap!

Szerintem Ica néni + Illés Kálmán (a Méhek napja miatt) + Baldás mivel Ő volt abban az időben az OMME fotósa...........
Én "csak" segítettem nekik amiben kellett.............
Még vannak tőlem idősebbek, akik jobban tudják az Ő egész történetét!  :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 13. 15:33
Na csak sikerült!

Köszönjük szépen!  :(

Méhésztársunk emlékére
by Mészáros József • 2017-01-13

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Hunya László méhész barátunk hírtelen elhunyt.
1955 okt. 4. született Endrődön.
Nagybátyja mellé szegődött méhész „kis inasnak”, majd 1976 tól saját méhészete lett.
1988 ban épített házat Szigetújfaluban, ahol továbbra is folytatta haláláig a méhészkedést.
Ifjú korában szívbetegséget kapott, ami végig kísérte egész életében. Három éve nagy szívműtéten esett át, amiből szerencsésen felgyógyult. Most mégis váratlanul érte a halál.
A megtermel mézeit 20 éven keresztül maga értékesítette. Tanuló évei után 80, majd a betegséget követően 40 családdal méhészkedett egyenlő lépes Hunor rakodóval.
Alapító tagja az OMME nak, a Budapesti Méhész Egyesület tagja, és küldöttje volt. Az egyesületben rengeteg önzetlen munkát végzett évtizedeken keresztül. Segítőkész, közösségi ember volt.

Nyugodj békében Laci, mindig emlékezni fogunk Rád!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Január 14. 10:01
http://m.portfolio.hu/gazdasag/ugy_felment_a_cukor_ara_mintha_haborura_keszulnenk.242545.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2017. Január 14. 16:26
Néhány órája tragikus hirtelenséggel elhunyt Tantó Sándor méhésztársunk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 14. 16:44
 :'( :'( :'( :'( :'( :'(

Őszinte részvétem a családnak!

Tantó Sándor a Gödöllői Méhészegyesület tagja volt.

Isten veled méhésztársunk!

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Január 14. 18:04
Őszinte részvétem az egész gyászoló családnak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2017. Január 14. 21:23
Őszinte részvétem mindkét méhésztársunk Tisztelt családtagjainak ,barátainak!

Ez két gyászhír gyorsan jött egymás után. Fájdalmas.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Január 14. 21:34
A Gödöllői Méhészegyesület tagja volt és figyelt az egyesületi életünkre. Isten nyugosztalja. Béke vele.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Január 14. 21:54
QUQURIQ !!!

Ma kb. 17-18 óra táján Bross Péter tartott egy nagyon jó előadást a rádióban a szakmánkról!
FM 98 on.
Nagyon szellemes, minden méz fogyasztónak érdemes meghallgatni.
Több ilyen szakmai előadásnak kellene lenni, ezzel is elősegíthetnénk a mézfogyasztást!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Január 14. 22:33
http://www.omme.hu/?p=8120
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 15. 09:17
Látjátok lehet ezt tisztességesen, elnökségi ülésen való szavazgatás nélkül is......

(Mivel a halál hozzá tartozik az élethez,(sőt mi méhészek a munkánk során az általunk tartott méhcsaládban ugyanabban a pillanatban meg is figyelhetjük a születést és halált a közösség pusztulása nélkül) javaslom, hogy a jövőre nézve a küldöttgyűlés határozza meg azt a szabvány szöveget, amit egy tagtársunk elvesztése után (ha országosan ismert volt a közösségi tevékenysége) a tudomásunkra jutását követően haladéktalanul, akár hétvégén is, az OMME honlapra felkerülhessen!)

Nyitóoldal
Tantó Sándor (1954-2017)
Posted: 2017-01-14
Mélységes fájdalommal és döbbenettel tudatjuk a méhésztársakkal, hogy a mai napon tragikus hirtelenséggel elhunyt Tantó Sándor méhésztársunk, a Földművelésügyi Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának helyettes vezetője, ágazati érdekképviseletünk lelkes támogatója, sokunk ismerőse, barátja. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület vezetősége osztozik a család…
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Január 16. 20:10
QUQURIQ !!!

Ma volt a marketing bizottság ülése. 21 -en voltunk, kb a fele mint akik jelentkeztek.
Jó szakmai hangulatú volt nagyon sok ötlettel. Irányelveket próbáltunk kialakítani, és stratégiai kérdések is szóba estek. Marketing szakemberek is voltak. A marketing, nagyon sok pénzt emészt fel, de ha jól célzott, annál több hozadéka van. Külföldi és belföldi stratégiáról is szó esett. Nagyon sok a tennivaló, de előtte nélkülözhetetlen a reprezentatív felmérés. Egy a cél, piacot találni minden magyar termelői méznek!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2017. Január 22. 15:36
Jó napot Mindenkinek.Egy jó hír...A félegyházi méhészklubban kezdeményeztük Boconádi Szabó Imre díszpolgárrá avatását születésének 170. évfordulójára alkalmából  /Kiskunfélegyházán született 1847 ben/.  Szépen gyűlnek a támogató aláírások,lobbizunk a lakosságnál és a városatyáknál. Február végéig kell leadni a jelölést,ha pozitív a bírálat május második hétvégéén,pont akácvirágzás környékén méhészetről méhekről fog szólni a városalapítók napi ünnep A hét elején megkértük az OMME-töl hogy segítsenek egy támogató ajánlással, Bross.Péter azonnal válaszolt úgy hogy ez is meg lesz a jövő héten.    SZS.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Január 23. 19:00
QUQURIQ !!!

Most kaptam a hírt Hunya Laci nővérétől, hogy Laci temetése: 2017 február 03. (péntek) 13 h. az endrődi temetőben lesz.

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 26. 08:33
Hír Tv ma reggel: Nógrád megyében nem lehet fát kapni.

Élő példa arra, hogy eszetlenül , hogyan lehet lerabolni, az ország egyik legerdősültebb megyéjét.
 Éljenek a fanyűvők.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 26. 09:01
Nekem 150 gyümölcsfámat vágták ki!
Nem Nógrád megyei sajátosság a falopás!

Amikor volt a Pest megyei agrár kamara méhészeti osztályának alakuló ülése az elnöklő, előadó Jakab István fő gazda érdekvédőhöz csak két kérdésem volt.
1. Tudja -e hogy a teremben ahol 3 órát beszélt a gabonások, marhások, ....egyebek fejlesztési lehetőségeiről a hallgatósága több mint fel méhész akikhez, -ről egy vak hang sem hangzott el? (Még egy köszöntöm se!)
Ekkor kicsit vörös lett a feje!
2. Amikor azt kezdem taglalni, hogy a legnagyobb problémánk a külterületen elharapódzott és sajnos az utóbbi 2 hétben folytatólagosan elkövetett fosztogatás, ami minden mozdítható, eladható, megehető, elégethetőre kiterjed....
Ekkor már nagyon vörös volt a feje!
Ráadásul rákérdeztem, hogy ezek visszaszorítására tervben van-e a régi Magyar Királyi Csendőrséghez hasonló rendvédelmi szerv felállítása és ezt a kamara támogatja-e....

Kezdett indulatosan válaszolni, hogy....de amikor látta a teremben lévőket még a gabonásokat is  érdekel a válasza, azt mondta, hogy a választások után visszatérnek a témára..................... :-[
Ez kb. 3 éve történt!  :-X

A méhlegelő szakbizottságnak elsődleges feladata nem az új méhlegelők (erdők, mezővédő fasorok vagy csak egyes fák elültetését) létrehozásának megszervezését előkészíteni, hanem a meglévők megvédése!
Én biztosan nem fogom felújítani addig a gyümölcsösöm, nem ültetek egy darab fát sem ameddig nincs rá garancia, hogy nem fogják kiirtani és elhordani tüzelőnek!

Kérje a bizottság a mezei rendőrség felállítását (a régi Magyar Királyi Csendőrség mintájára!) aminek, ha ez elődeihez hasonló 98%-os felderítési aránya lenne, akár a krumpli lopások, rongálások felderítése nyomán a vidék fel fog virágozni!

Így viszont más hasznára nem ontom a belemet, csak nézzük a pusztítást, pár gyenge feljelentés, nyomozás megszüntetése idejére felfüggesztve!  :'( :'( :'( :'( :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 26. 09:27
Rangerkám helyesbítenem kell téged. Ez nem illegális falopás. Ez engedélyezett legális erdő kitermelés, illetve intézményes tarolás.
 Az erdőket letarolták és kamionok százai szállították el az akác fát. Így a lakosságnak semmi nem maradt.
Olyan nagy a baj, hogy a tavaly őszi vágásokat mindet visszavonták, de most még ugyan az megy erdő tarolás és elszállítás kamionnal. Mindjárt megyek a saját erdőmbe fát vágni mert nekem sincs.
 Nem hiába mondjuk, hogy Nógrádban kivágtak minden erdőt.
 
A második meg. Hogy lehet már úgy tíz éve is, amikor kaptunk egy meghívót Tarjánba. a kedves egyesületi vezetőinktől. Akkoriban még jóval lelkesebbek voltunk és be is mentünk, meg töltöttünk egy termet a József Attilla műv. ház mellék termében. Persze az első a jelenléti ívek aláírása volt. Szerintem az egész teremben 3 más, mint méhész nem volt.
 Ment az előadás, vagy másfél két órát.
 Volt ott szó mindenről állatjóléti, meg szarvasmarha, birka stb. támogatásról, búza termelésről, csak méhészetről nem.
 Mikor szemmel láthatóan befejezte az előadó nagy nehezen, és megkérdezte, hogy van e kérdés, valaki a sorok közül megkérdezte, hogy a méhészetről mikor lesz szó.
 Az előadó azt mondta, hogy hasznosítsunk belőle amit tudunk.
 Azóta is furcsállom, hogy Józsit és a vezetőségünket nem zavartuk haza felé gyalogosan, nagy békésen szó nélkül eltűrte mindenki, hogy átvágják. Ugyan is csak a létszám kellett, hogy fel lehessen venni a pénzt az előadóknak, és a tehenészeknek hiába mondták volna azok nem jönnek be, be csődítették hát a méhészeket.
Azóta én magam, meggondolom, hogy elinduljak e akármilyen előadásra.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 26. 10:27
Zenészkém akkor mit sírsz ha a tulajdonos állami engedéllyel hasznosítja az Ő költségén és munkájával előállított fákat?

(Akác koalíció? Nem kéne felmondani vagy már kipurcant ez a kezdeményezés anélkül is?  ;)
Ha így tarolják le az egyik legnagyobb jövedelmet biztosító növényünket a 2. virágzási körzetbe, akkor az alföldi fagyos akácokat hiába növelik, (darabra meglesz az akác tömeg, meg nő is a terület) csak mi fogunk tönkre menni bele!)

Ennél durvább dolgok történnek itt nálunk, amikor Te dolgozol, ölöd bele a pénzt és az idődet, hogy más melegedjen......
Természetesen a letarolt erdőket helyreállítani szintén a tulajdonos kötelessége, büntetés terhe mellett!
(Ezért volt jó a gyümölcsös, mert az nem tartozik az erdő törvény alá!)

Akkor mit is akar a méhésztársadalom méhlegelő fejlesztés terén? 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Január 26. 13:11
Na hát azé kicsit nézzük már objektívebben a dolgokat, az akác kolaíció nem arról szólt, hogy soha ezután nem szabad majd  kitermelni az akác erdőket ha eljött az ideje. Hanem arról, hogy ne érvényesülhessen az a uniós akarat amely az akácosok teljes felszámolását tűzte ki célul.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 26. 15:06
Ja, hogy akkor most örülnünk kéne?   ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Január 26. 15:29
Örülni.. ? Nyilván nem, de.. Az természetes hogy a gazda learatja a búzát a földjéről. Az erdő kivágása sem más. Csak tudomásul kell venni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Január 26. 15:36
http://magyarmezogazdasag.hu/hu/irasok/jo-tudni/robotmehek-segithetik-az-igaziakat
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Január 26. 15:41
Az akácok ha az alföldön maradhatnak, akkor Nógrádban miért nem?  :o

Most itt nem a véghasználati kitermelésről van szó, hanem a teljes eltüntetésükről a területről, ha jól értem zenész szaktárs szavait.
Én az ésszerű gazdálkodást nem bánom csak azt ha teret engednek egy gazdasági ágazat (a mienknek) a pénzügyi tönkretételébe. Az akác koalíciós aláíróknak voltak-e feltételeik ..............? Mert ez így nem lesz jó!

Ki kéne kérnie a méhlegelő bizottságnak az állami erdészeti hivataltól az erdősítési terveket, vágás fordulókkal, főleg az északi középhegység, Bakony területére............ meg amit csak lehet, és rögtön kiderülne, mi is a valós helyzet?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2017. Január 26. 18:02
Jó lenne méhészet (~élővilág) érdekeit az újonnan induló erdősítésnél figyelembe venni: hársfajok és egyéb virágzó növények elegyítése. Ne csak az akácot ismerjék itthon s külföldön. Persze ez igen hosszú projekt, de nem lehetetlen.
Na de akik telepítik (rendeletek alapján), nem méhész ésszel gondolkodnak, hanem vágásfordulóban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2017. Január 26. 18:06
Megnéztem a robotméhes cikket.
Mint a gyerekek a homokozóban.
Jellemző a problémák tüneti kezelése, mint a hivatalos orvoslásban is. A computerekkel csak még távolabb kerülnek az élettől...
Hihetetlen pénzeket és munkát tudnak "ilyen dolgokba" fektetni világszerte.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 26. 18:43
Az erdőket és a környezet védelmet erdészekre bízni olyan, mintha böllérekre bíznánk az állatvédelmet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Január 29. 06:59
Nem tudom ki hogy van vele, de nálam már két napja nem működik az OMME honlapja.
Talán erre a problémára, a megoldás miatt, össze lehetne rántani egy munka csoportot.
De ha mégsem lesz munka csoport, akkor talán még ezt az egy napot kel megvárni, és lehet hogy már hétfőn meg lesz a megoldás, vagy önmagától megjavul.  :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Január 29. 08:26
Most próbáltam nincs semmi gond vele, legalább is abból a szempontból hogy elérhető.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Január 29. 08:49
Szerintem az nem működés ha csak a főoldal jelentkezik. Próbáld meg a menüpontokat is.  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Január 29. 09:00
Igazad van!

Bármire kattintok, a nyitóoldal jelenik meg: "Béres Alexandra mézzel védekezik az influenza ellen."  stb.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Január 29. 09:18
https://www.agroinform.hu/gazdasag/afacsokkentessel-lehetne-olcsobb-a-mez-31398-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Január 29. 10:13
Folyik a méhészek tönkretétele, amihez az OMME aszisztál. Ostobaság azt hinni hogy a kieső exportot mértékével növelhető a belső fogyasztás. Menyivel több mézet fogyasztanak a nyugat-európaiak, igen de jövedelmük is több. Az esetleges ÁFA csökkentés is a piaci árak csökkenését hozzza magával. A piacozó méhészek, eleve nem ÁFA körösek. Huzamasabb ideig nem adhatod drágábban, mint az üzletekben. Ebből a méhész nem fog profitálni.
Maszatolás az egész. Nem jelent megoldást az ágazat számára.

A belső piacaink már telíttek, évek óta folyik a konkurencia harc. Erre a piacra rátolni még több szereplőt az katasztrofális.
Egyszerűen nincsennek tisztában a lehetőségekkel, a reálisan eladható méz mennyiségével.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 29. 13:34
Ez teljesen igaz.
 Az omme -nak semmi sem drága, hogy tovább csinálhassa amit eddig. Még arra is képesek, hogy eltűrjék a kritikát, ha tudják, hogy úgy sincs semmi hatása.

De. De. De. A világ azért nem így működik. Mint ahogy még a legnagyobb légnyomásó leült anticiklont is elviszi valami egyszer, a legalaposabban, és legpontosabban kidolgozott tervbe is hiba csúszik előbb utóbb. Csak ki kell várni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Január 29. 14:06
Ugye mindenért az OMME a hibás?
Arra lettem volna kíváncsi ha nem csinálták volna a mézkampányt akkor mit szóltatok volna?
Kérdezem ezt úgy, hogy Robotur írásával maximálisan egyet tudok érteni.
A mézpiac problémájának fő okát nem a belső fogyasztás néhány dekával való megemelése fogja megoldani.
Elkezdődött a nagypolitikában is a kampány.
A méhészek potenciális szavazó bázisnak számítanak!
Egyszer "akác-kampány-koalíció", most meg mentsük meg a magyar méhészeket, a fogyasztás növelésével?
Akkor amikor a víz, villany, telefon és fűtésszámlák kifizetése is problémát okoz?
Ha megfigyeltétek a Szekszárdi Tavaszváró-Szakmai Méhésznapra politikust már évek óta nem hívok.
Emiatt a rendezvény nevét is megváltoztattam, és a szakmaiságot emeltem ki.
A politizálásnak egy szakmai civil szervezetben nincs helye.
Amíg valamelyik politikai párt színében volt előadónk, mindig felhasználták kampányra.
Természetesen ágazatunkat képviselőkre szükségünk van (széllel szemben nem érdemes), különösen akkor, ha ők is méhészek, de ez igen sikamlós pálya.
Annak idején amikor Székesfehérváron Dr.Torgyán József végig a tejről beszélt (Mizo botrány) valaki bekiabált neki, hogy....miniszter Úr mi méhészek vagyunk!
Annyira belefelejtkezett a kampányba.
Nekem erről ez a véleményem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 29. 14:10
Nem tudom hol írtam már le, de leírom még egyszer.
 Ha egy lefolyástalan tóba újabb és újabb patakokat folyókat terelünk. Plusz a meglévők medrét azt kiegyenesítjük, mi lesz abból a tóból?
 A tóba esetleg képzelhettek mézet is.
 Már nem szabadna semmivel a termelési oldalt támogatni. Még gyógyszer cukorral sem.
 Az értékesítési oldalt kellene támogatni. Mert így nem sokára gátszakadás lesz.

Persze lehet abba bízni, hogy a méhészek továbbra is ilyen tökkelütött hülyék lesznek, és majd csak úgy elhalnak maguktól.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Január 29. 14:22
ja és emlékeztetnélek. Mintha Mészáros alatt is mindenért az omme lett volna a hibás, vagy nem jól emlékszem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Január 29. 16:03
http://hvg.hu/gazdasag/20170128_Azt_keri_a_kormany_egyen_25_kg_mezet
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Január 31. 11:29
http://www.harmonet.hu/szepseg-egeszseg/70141-mehesz-bacsi-megved-a-hamis-meztol-mutatjuk-hogyan!.html&harmo=620700
http://www.hirado.hu/2017/01/31/dol-a-hamis-mez-az-unioba/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 01. 16:40
Valaki nyilatkozott a super tv 2-n.
 Állítólag 3 hónapja áll a mézfelvásárlás. Sok méhész fog tönkre menni. És az állam nem tekinthet el a 27%-os áfától.
 Most kell belehúzni.
Talán még több támogatás kellene a méhészeknek, hogy minél több mézet termeljenek. Az ifjú gazdást 25 milkóra, és külön támogatás a 200 vagy afölötti méhészeteknek.
 Ez biztos megbuktatása az ágazatnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 02. 11:26
Egy kicsit élénkítem a fórumot. Mióta nem írogatok, lecsendült. De lehet, hogy így a jó. 

Ma érkezett az OMME elnökségének  levele. Azt látom, hogy a levél január 30-án készült, de mikor készítette az OMME elnöksége ezt a húgyszagú állásfoglalást. Miért mondom, hogy húgyszagú? Vannak akik a reggeli vizeletből szoktak jósolni. Na! Hát ez olyan.

Takács levele kicsit körülményes, de érthető. A nyári vegyes méz kell neki, de a méhészek nem adják 600 Ft-ért. Ha meg nem adják, akkor Takács úr beszerzi Erdélyből, Ukrajnából, Szerbiából. Azt is mondja, hogy így a kereskedők elfelejtik Magyarországot és az exportpiacunk elvesztése végeges lesz. Ez utóbbi gondolata szerintem erős túlzás, de időleges visszaesés természetesen bekövetkezhet. Abba sem hiszek, hogy Takács kivonulna a magyar felvásárlói piacról, bár erre is következtethetek:
Idézet
Amennyiben nem tudunk megfelelő mennyiségű magyar mézet a közeljövőben felvásárolni, kénytelen leszek a vevőkörünkben azoknak is az "European selection" termékkörünket ajánlani, akik eddig magyar mézet vettek.
És dicséri, hogy minyő jó is a többi országban általa felvásárolt méz. Hát igen. Talán. Vagy nem.

Szóval, mi a véleményetek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 02. 13:14
Éljen Takács. Éljen Bross.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2017. Február 02. 14:09
Azért mielőtt a levélíró útjára bocsát egy levelet átnézethetné már valakivel nyelvtani szempontból is, mintegy kerülvén a durva helyesírási hibákat... :o
Mert még a végén nem biztos, hogy a tartalom ragadja meg az olvasóközönség figyelmét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2017. Február 02. 14:42
Sziasztok!

Véleményem szerint, ez csak egy újabb pánikkeltő üzleti csel, amivel próbálkoznak.

A helyesírás.....hát az valóban kissé zavaros..

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 02. 15:54
Van itt más bibi is.
Ez!
"Az Elnökségnek nincs megbízható mézpiaci információja.......
OMME Elnöksége 2017. január 30."
Annyi kiegészítésem lenne, hogy semmilyen sincs!
Egyszer talán meghallják a méhészek véleményét, hogy piackutató nélkül csak vakon termelünk.
Nem régen pont erről írtam, kicsit lapozzatok vissza.
A mezőgazdaság összes ágazatában előre tudják mit kell termelni.
Mi semmit nem tudunk.
És sajna itt kezd érdekessé válni az OMME küldötteinek szerepe!!!
A küldöttgyűlésen meg kell szavaztatni egy mézpiaci elemző alkalmazását, és akkor lenne valami halvány lila információja az elnökségnek is.
Természetesen nem a mézértékesítési problémát kérem rajtuk számon!
Az a méhész, és kereskedő között dől el, az OMME ebbe nem tud részt venni.
De azért "súghatna", az Elnökség, hogy tartsuk, eladjuk, vagy egyáltalán termeljünk?
Mondjuk volt erre is példa..."Lesz az még 1.500-nál több is.."
Mivel nincs az Elnökségnek semmi információja, javaslatokat kell tennünk a hogyan továbbra.
Én ezt már 10 éve megtettem, akár milyen furcsának is tűnik!
2017-ben úgy működik a méhészeti ágazat, hogy semmit nem tudunk, nem csak a jövőnkről, még a holnapról sem.
Azonnal mézpiaci elemzőt kell alkalmazni, akár külföldi állampolgár is lehetne.
Hogy ez marhaság?
A tejipari elemző egy olasz állampolgár.
Nem ez a lényeg!
A méhészek érdekében tegyen le az asztalra olyan információkat, ami alapján tervezni lehet.
Véleményem szerint agy ilyen munkacsoport felállítása sem lett volna rossz ötlet.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2017. Február 02. 18:45
Egy kicsit élénkítem a fórumot. Mióta nem írogatok, lecsendült. De lehet, hogy így a jó. 

Ma érkezett az OMME elnökségének  levele. Azt látom, hogy a levél január 30-án készült, de mikor készítette az OMME elnöksége ezt a húgyszagú állásfoglalást. Miért mondom, hogy húgyszagú? Vannak akik a reggeli vizeletből szoktak jósolni. Na! Hát ez olyan.

Takács levele kicsit körülményes, de érthető. A nyári vegyes méz kell neki, de a méhészek nem adják 600 Ft-ért. Ha meg nem adják, akkor Takács úr beszerzi Erdélyből, Ukrajnából, Szerbiából. Azt is mondja, hogy így a kereskedők elfelejtik Magyarországot és az exportpiacunk elvesztése végeges lesz. Ez utóbbi gondolata szerintem erős túlzás, de időleges visszaesés természetesen bekövetkezhet. Abba sem hiszek, hogy Takács kivonulna a magyar felvásárlói piacról, bár erre is következtethetek:
Idézet
Amennyiben nem tudunk megfelelő mennyiségű magyar mézet a közeljövőben felvásárolni, kénytelen leszek a vevőkörünkben azoknak is az "European selection" termékkörünket ajánlani, akik eddig magyar mézet vettek.
És dicséri, hogy minyő jó is a többi országban általa felvásárolt méz. Hát igen. Talán. Vagy nem.

Szóval, mi a véleményetek?
Szerinted miért lenne az általad említett országok méze rosszabb
mint a magyar?

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 02. 19:41
Kapom a folyamatos telefonokat.
Néhány vélemény az Elnökségnek írt levélről.
Van aki egyenesen azt mondja, hogy szégyellje mindenki magát, aki kiment ezzel az emberrel tünteti Brüsszelbe, elárulta a magyar méhésztársadalmat.
Én momentán nem érzem magam árulónak, mivel a kínai méz ellen tüntettünk, a Horváth kollégákkal együtt.
Ma sem tennék másként, mert a véleményem nem változott.
Ha pedig nem tetszik egy kereskedő üzletpolitikája, másnak kell kínálni a portékát.
Én abba soha nem megyek bele, hogy ki miként üzletel.
Erre sem bizonyítékom, sem energiám, sem kedvem, hogy nyomozzak.
Emberi tulajdonság, hogy mindig másokban keressük a bajok okait.
Én annak a kereskedőnek adom a mézem, amelyik a legtöbbet kínálja érte, de most még nem szeretném eladni.
A méz nem romlandó, aggódjon érte az akinek szüksége van rá.
Nincs szerződés, nincs elkötelezettség, szabad a piac.
A kollégám 2 hordónként (annyi fér a kis zárt dobozosába) viszi Ausztriába a virágmézét, ottani méhészeknek, akik kiszerelik.
Az árat nem közölném, mert nyugtalanságot okozna.
Holnap újabb tárgyalás lesz, mert engem is érdekel a történet.
A fotelban ülve, a "SKYPE-t" nyomatva, ne várjatok jobb árakat!
Fel kell nőni a magyar méhésztársadalomnak a feladathoz, mert nagyon elkényelmesedtünk.
Egy telo elég volt, és jött a felvásárló, mért, fizetett, és távozott.
Ennek így, ebben a formában vége, vagy nem fogja megérni méhészkedni.
Azért csapnak fel sokan "vándor árusoknak", piacozóknak.
Én is ezt az utat választottam, egy kicsit másként.
Aki a piacokon való mínuszokban való toporgást, és a vele való éjszakázást (kiszerelés, utazás) választja, méltán megérdemli a magasabb árat.
Mindig az volt a baj, hogy sokan vagyunk!
Szerintem hamarosan jön a "Felező méhészcsomag".
Aki nem szeretetből, elhivatottságból állt közénk, annak nincs jövője.
Én soha nem szidalmazok egy kereskedőt se.
Megoldottam mindig a saját problémámat, de valóban most a helyzet nem valami biztató.
Nagyernyei Attila

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2017. Február 02. 21:29
Üdv.Uraim!
Megszegve fogadalmam,mégis reagálok a klubvezető írására!
Bár az írását szerintem a "humor"topic-ban kellett volna írnia!
Van itt más bibi is.
Ez!
"Az Elnökségnek nincs megbízható mézpiaci információja.....
A mezőgazdaság összes ágazatában előre tudják mit kell termelni.
Mi semmit nem tudunk.
És sajna itt kezd érdekessé válni az OMME küldötteinek szerepe!!!
Azonnal mézpiaci elemzőt kell alkalmazni, akár külföldi állampolgár is lehetne.
Hogy ez marhaság?
A tejipari elemző egy olasz állampolgár.
Nem ez a lényeg!


Nos az olasz állampolgár mit javasol a magyar tejtermelőnek?
Termeljen talán kutyatejet,az majd JÓ áron eladható lesz az unió piacán?
Vagy menjen közmunkásnak és vágja ki a klubvezető galagonyását?
És mit termeljen a magyar méhész?
Ezt majd megmondja a magyar mézpiaci elemző!
Nos mit termel a "mézelő méh"juh túrót,vagy kecskesajtot?
A klubvezetőnek ajánlom valamelyik alternatívát,mivel a méztermelés komoly gondot okoz neki és néhány társának,az írásaikból legalább is úgy tűnik.
Ha elemzőre van szükségük állok rendelkezésükre,megmondom ki mit termeljen és hova adja el,ha csak ez a probléma ezen könnyen segíthetünk.


Csányi Uramnak!
Az igazi méze senkinek nem rosszabb,..........de a felvásárlója?
A magyar méhészek megmentője...........És nem kívánok többet hozzá tenni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2017. Február 02. 22:17
Ha elemzőre van szükségük állok rendelkezésükre,megmondom ki mit termeljen és hova adja el,ha csak ez a probléma ezen könnyen segíthetünk.

Már elemeztél a múltkor is, de minek?

Az Unió globális piacain csak nemzetközi összefogással lehet érdemben fellépni!

Még mindig nincs az Uniónak globális piaca, globális piacai többes számban meg abszolút nincsenek. Mégis milyen habot akarsz verni nulla tudással? Propoliszosat? Szerencsétlen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 02. 23:55
Idézet
Szerinted miért lenne az általad említett országok méze rosszabb
mint a magyar?

Csányi Antal

1.
Alapvetően igazad is lehet, de ezt bizonyítsa be a román, ukrán méhész és ne én. Nekem nem politikai érdekem, hogy az Ő mézüket tekintsem értékesnek.
2.
Mivel mind a két országban gyengébb az állam és jogrendszer, ezért sokkal bizonytalanabb a minőség. Lásd a GMO vagy a vegyszerhasználat. No persze a vegyszerhasználat tekintetében sajnos mi sem vagyunk sereghajtók.

Engem egyáltalán nem hoz zavarba Takács Feri levele. Azt teszi ami a dolga. Se többet, se kevesebbet. Ezért ért el ekkora eredményeket az elmúlt 30 évben. Az Ő álláspontja tejesen tiszta. Ennyit tud adni a virágmézért és még így is többet ad, mint más országban. Lehet ezt kevésnek tartani.

Engem sokkal inkább zavar az OMME elnökségének a töketlen semmit mondása. Az egyenesen tragédia. Persze a Mészáros Laci féle elnökség se volt különb ebben a vonatkozásban, csak szerencsésebb volt a világpiaci helyzet.

Azért nem ártana valamit mondania az OMME elnökségének az iparszerű mézüzemi hamisításokról (Távol-Kelet, Indokína és India). És arról, hogy mit akar ezek ellen tenni. Merthogy mindannyian tudjuk, hogy csak azért omlott össze a piac, mert az iparilag előállított "méz" annyi van, amennyi a megrendelés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 03. 07:47
Örülök, hogy izso60-nak ennyire tetszenek írásaim.
Ebből látszik, hogy nem egy gerinces ember írogat homályba burkolódva, mert aki megszegi a fogadalmát.....
az inkább hallgasson.
Na de megszoktam már kirohanó írásait.
Most is így kezdi:
"Bár az írását szerintem a "humor"topic-ban kellett volna írnia!"
Azért annyira nem vicces a történet, de ő mégis úgy gondolja.
Ezt kérdezi:
"Nos az olasz állampolgár mit javasol a magyar tejtermelőnek?"
Nézd meg az elemzését és akkor nem kérdezel marhaságot!
A diagramokon látható a tej világpiaci ármozgása, és az, hogy mi várható.
Az elemző tájékoztatja a termelőket, hogy tudják a bevételüket tervezni.
De ettől is többre van szükség!
Egy méhészeti-ágazati stratégiai elemzőre.
Ez sokkal komplexebb probléma, de foglalkozni kell vele.
A következő sorból látható, hogy mennyire sötét szegény izso60!
Biztosan nem látta Forián Zoltán cukoripari elemző  előadását, valamint azt sem érti, mi a piac elemzése.
Szerintem jelentkezz az OMME Kft. ügyvezetőjének, előtte pedig relaxálj a Nagyatádi Uszodában.
Ott megfelelő kiképzést kaphatsz, hogy kell a milliókat úgy elsumákolni, hogy abból bajod sose legyen.
Valóban komoly gondot okoz számomra is a méztermelés, mert szinte megvan az összes tavalyi mézem, és nem tudom mi lesz a friss terméssel.
Éppen most alkudozok osztrák méhész kollégákkal,amint tegnap már írtam.
Ne irigykedj, izso60, mert az nem jó tanácsadó.
Ha pedig fogadalmat tettél, és megszegted, menj hamar gyónni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Gömbi a virágbogár - 2017. Február 03. 09:21
Engem csak az érdekelne ha a külföldi is olyan jó mint a mienk és olcsóbb is, minek veszi a fáradságot és ír az omme nak, hogy valamit csináljanak. Egy kereskedő sem ellensége a saját pénzének, és ha a külföldi jó és olcsóbb minek töri magát, és fáradozik .... nemhinném azt sem, hogy érdekli a kis méhész sorsa. Persze csak hangosan gondolkodtam...... persze az is elgondolkodtató amit Attila ír, hogy Magyar méhészek meg el tudják adni külföldre a mézüket, akkor nekik az ottani jó minőségű olcsó méz miért nem kell, ök nem sokallják az árat, mennyi furcsa dolog ....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 03. 16:49
Bross Péter ma délelőtt hívott az Amszterdami Repülőtérről.
Rögtön azt kérdeztem tőle, tud e az ominózus levélről?
Válasza.....milyen levél?
Semmit nem tudott, én vázoltam neki a történetet, hogy milyen levelet kapott az elnökség.
Tehát "valaki" úgy küldte ki ezt a levelet az OV tagoknak, hogy az OMME elnöke nem is tudott róla?
Csak úgy lazán csuklóból, hogy az elnököt erről nem értesítették?
Pedig teljesen úgy tűnik!
Akkor mi volt vele a cél?
Szerintem így már teljesen más irányt vesz ez a történet.
Én így látom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 03. 20:26
Az alapszabály szerint az OMME elnöksége a teljes létszám. Ha abból egy ember nem lett az ügyben megkérdezve, akkor ezt a levélben közölni kellene. Bocs, srácok, de ennek a levélnek a kiküldéséről ezekkel és ezekkel az emberekkel nem egyeztettünk. Fenntartom az álláspontomat, hogy ez egy húgyszagú állásfoglalás. Haszna nincs, de kárt okoz. Ha erre képesek csak akkor fölösleges nekik a napot lopni a tisztségükben és felnyalni a lét. Legalább a lét vonja meg tőlük a Küldöttgyűlés. Bár a tisztséget se érdemlik meg, ha így dogoznak. Ennyi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Február 03. 20:40
Ez is olyan béke jobbos hadművelet volt?  :o

Szerintem is össze kéne fogni, ezeket az urakat és kirakni az egyesületből!

Csak nehogy kiderüljön megint, hogy volt aki "lehet" ott sem volt, de azért a köpönyegét készenlétben tartja....

Kinek az érdekeit képviselik ezek az urak, mert hogy a méhészekét az biztos nem!  :-[ :-[ :-[ :-[

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 04. 08:24
Bross Péter ma délelőtt hívott az Amszterdami Repülőtérről.
Rögtön azt kérdeztem tőle, tud e az ominózus levélről?
Válasza.....milyen levél?
Semmit nem tudott, én vázoltam neki a történetet, hogy milyen levelet kapott az elnökség.
Tehát "valaki" úgy küldte ki ezt a levelet az OV tagoknak, hogy az OMME elnöke nem is tudott róla?
Csak úgy lazán csuklóból, hogy az elnököt erről nem értesítették?
Pedig teljesen úgy tűnik!
Akkor mi volt vele a cél?
Szerintem így már teljesen más irányt vesz ez a történet.
Én így látom.
Nagyernyei Attila
Ez a levél ott van a facen. Azt hiszem lefényképezve. Iktatószáma 17/2017. Most akkor ki a hülye megint?
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 04. 08:33
Nem mindenki fészbukkol, én sem pedig van, de már egy éve nem voltam ott, akkor sem érdeket a fiam csinálta nekem hogy apa legyen neked is, mondom jó van és úgy maradt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 04. 08:42
Igen vannak itt is, meg a ződön főleg akik kurvára lenézik a facebook-ot, mert olyan kurva nagy méhészek már, hogy nekik aztán a szaros forgács se éri el az orrukat.
 Na most ha tetszik nektek ha meg nem, jelen állás szerint csak az egyik méhészklub csoportnak 6356 tagja van.
Nyilván olyanok is vannak, akik utálják mind a ződ mind a jelen fórumot, és inkább tartózkodnak ott.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 04. 09:07
Hát hagy legyenek ott :D, amúgy meg nem nézem le egyszerüen nem érdekel, nekem már sok lenne még azt is lesegetni, böven elég a két fórum nekem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Február 04. 09:25
Tudod Vivaldi, sajnállak. Nagyon meg lehetsz keseredve. Én is tagja vagyok annak a facebook csoportnak. Tehát nem nézem le. Két hete síelni voltam, és nem néztem sem a facebookot, sem méhészklubot. Külföldön az ember nem feltétlenül a kütyükön lóg. Persze lehet, hogy Te igen, mert teszem azt, net guru vagy, de lásd be, ha az ember elutazik, nem az az első dolga (mármint ha nem tini), hogy a neten lógjon. Gyanítom, hogy a Péter nem sörözni volt Amszerdamban. Hovatovább, még az is lehet, hogy annyi ideje volt csak, hogy az e-mailjeit elolvassa reggel.. Ugye nem hiszed, hogy minden nap ezerrel görgeti a kb 20-25 méhész facebook csoportot??? Ezt még az általad igen nagyra tartott LEGKEDVESEBB ELNÖK sem tette meg. Ha jól tudom, addig jutott el, hogy reggel megkérte a titkárnőt, mondja már el:
"Mit írnak ezek a ******* a méhészklubon?" A ******* helyére helyettesíts be amit gondolsz.

Üdv: Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 04. 09:39
Vivaldi!

Olyan kérdést tettél fel, amire csak egy válasz van. Attól meg qrvára megsértődsz. TE
A történet szépségeit és illatát elemeztem. Ebben az elnökségben ott ül két zseniális jogász (bár ne választottátok volna be őket). Nekik lehetett volna annyi eszük, hogy ne írják oda, hogy ez az elnökség álláspontja, hisz az elnök nem látta se a Takács levelét, se az elnökség tagjainak a kreálmányát.

Az állásfoglalás szar, a méz ára szar, az elnökség szellemi képessége meg ......

Még szerencse, hogy a méhészek és méhek eszes lények.

Egyébként meg az elnökség tagjai egyenként külön külön magánemberként képesek normálisak lenni. De így együtt a rövidlátás és önzés csimborasszóját teljesítik. Ezt csak Vivaldi képes meghaladni. :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 04. 10:19
Szegény vivaldi mit csináljon? Ott fenn messze északon a hó meg a medvék körbevették a faluját, onnan gyerekek április négyig se ki se be, marad a netezés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Február 04. 12:51
Szia Robi! Ez a gőzölgőbe való személyeskedés. Nem itt van a helye.

Üdv: Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 04. 18:50
Hát, Csuja nem tud megsérteni, nincs olyan szinten. Mert az ő esetében nem az a lényeg mit mond, hanem, hogy ki mondja.
A hó meg a medve körülbelül igaz. Kár tagadni. Hozzátenném még, hogy kb. két hetente látjuk fél napig a napot.
 De néha pontosan ezek a zord idők hozzák ki az emberből az igazságot. Továbbra is állítom az omme most egy sóhivatal. Nem tud elintézni semmit, nem is akar. Bár lehet, ha belegondolok én is ezt csinálnám meg még sokan, ha így is meg úgy is meg van a pénzük.
 Lám nem képesek egy levelet se nyomon követni.
 Ennyi a tényszerű igazság.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 04. 19:46
Vivaldiról tudjuk, hogy gyűlöli Brosst, ezt nyíltan hangoztatja, meg az OMME-t sóhivatalnak tartja.
Akkor minek vagy az egyesület tagja?
Tegnap beharangoztam, hogy Boross Péter Amszterdamból hívott.
Attól sokkal messzebb volt, évi szabadságát töltötte.
Szekszárdon a Tavaszváró Szakmai Méhésznapon beszámol, hogy merre járt.
Annyit elárulok, hogy méhészek között, Közép-Amerikában.
Szerintetek ott a Facebookot leste végig, hogy mit ír Vivaldi, és milyen levelet kapott az elnökség?
Ma már előadást tartott Nyíregyházán, és újra kijelentette, hogy erről a levélről semmit nem tudott, amikor a méhészek megkérdezték tőle.
A telefonja nyilvános, minden e-mailre válaszol.
Kérdezni kell, nem találgatni, hogy a hír igaz legyen.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2017. Február 04. 20:08
HAITI ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 04. 20:16
Vivaldiról tudjuk, hogy gyűlöli Brosst, ezt nyíltan hangoztatja, meg az OMME-t sóhivatalnak tartja.
Akkor minek vagy az egyesület tagja?
Tegnap beharangoztam, hogy Boross Péter Amszterdamból hívott.
Attól sokkal messzebb volt, évi szabadságát töltötte.
Szekszárdon a Tavaszváró Szakmai Méhésznapon beszámol, hogy merre járt.
Annyit elárulok, hogy méhészek között, Közép-Amerikában.
Szerintetek ott a Facebookot leste végig, hogy mit ír Vivaldi, és milyen levelet kapott az elnökség?
Ma már előadást tartott Nyíregyházán, és újra kijelentette, hogy erről a levélről semmit nem tudott, amikor a méhészek megkérdezték tőle.
A telefonja nyilvános, minden e-mailre válaszol.
Kérdezni kell, nem találgatni, hogy a hír igaz legyen.
Nagyernyei Attila
Ez a levél közzé lett téve a facen, ha tetszik, ha nem. Az bizony egy harmadik a hatalmi ág a  két fórum mellett. Mert bizony  fórumokon létezhetnek olyan egyének akiknek érdekük például egy ilyen levelet elhallgatni.
Ilyen esetben voltam kitiltva a zöldról például a ződről Mészáros megválasztásakor.
 Most azonban ott van a face amin még könnyebb is fényképeket közzé tenni mint itt.
Egyébiránt Miklósiné, Julika Berettyóújfalu, a közzé tevő. Hely: facebook MÉHÉSZKlUB 15óra 15 perckor.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 04. 20:35
Nagyernyei Attila kérdésére, hogy minek vagyok az omme tagja?
 Tegyük már tisztába mert még ti is elvagytok keveredve vagy szándékosan ködösítetek. Én írástudó ember vagyok, nem most jöttem a falvédőről.
 Akkor lennék az omme tagja, ha közvetlenül én személyesen szavazhatnék az elnökre. Mert az egyesületi törvény ezt mondja ki. Én a Palóctáj Környezetvédő és Méhész Egyesület tagja vagyok.  Ott szavazok. És nem is zárhat más ki csak az egyesületem tagjai. Ti nem.
 Ezzel az egyesülettel 100%-ig meg vagyok elégedve.
Csak az omme központot nem tudom minek van. És mi van ha nem is akarnék az omme tagja lenni? Mindig elküldik a tagdíjam egy részét az omme nak, akár akarom akár nem.
 Kiváncsi lennék, ha a független egyesületek tagjait megkérdeznék, hogy felküldjék e nektek a pénzt, hányan mondanák, hogy igen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2017. Február 04. 22:04
Ez a levél közzé lett téve a facen, ha tetszik, ha nem. Az bizony egy harmadik a hatalmi ág a  két fórum mellett. Mert bizony  fórumokon létezhetnek olyan egyének akiknek érdekük például egy ilyen levelet elhallgatni.
Ilyen esetben voltam kitiltva a zöldról például a ződről Mészáros megválasztásakor.
 Most azonban ott van a face amin még könnyebb is fényképeket közzé tenni mint itt.
Egyébiránt Miklósiné, Julika Berettyóújfalu, a közzé tevő. Hely: facebook MÉHÉSZKlUB 15óra 15 perckor.

Itt is fent van a levél. A Geddekas rakta fel csütörtökön 11:26-kor. Visszafelé a 28-ik hsz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Február 04. 22:06
"Ez a levél közzé lett téve a facen, ha tetszik, ha nem."

Halleluja!!!

"Az bizony egy harmadik a hatalmi ág a  két fórum mellett."

ÚJFENT Halleluja! A hatalom a mániád???

"Mert bizony  fórumokon létezhetnek olyan egyének akiknek érdekük például egy ilyen levelet elhallgatni.
Ilyen esetben voltam kitiltva a zöldról például a ződről Mészáros megválasztásakor."

Na, akkor önts tiszta vizet a pohárba! Nevezd meg, kinek az érdeke!

"Most azonban ott van a face amin még könnyebb is fényképeket közzé tenni mint itt."

Nos, lehet, hogy ez a fórum kissé alacsonyabb költségvetésből fut, mint a face! ;)

"Egyébiránt Miklósiné, Julika Berettyóújfalu, a közzé tevő. Hely: facebook MÉHÉSZKlUB 15óra 15 perckor."

Isten áldja érte! Ez az info igenis fontos, ettől még bőven lehet, hogy Bross Péter nem látta. Mostanra ezt tuti pótolta.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 04. 22:15
Hatalmi ág aza lónak a pikulája, enyire azért nem kell hasraesni töle.
Julika felrakta, no és aztán? Ukrajna kelti végében meg kiújultak a harcok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 04. 23:09
Kezdesz akkora humorérzékkel rendelkezni mint Csuja, akinek akkora a humorérzéke mint egy oldalba lőtt vaddisznónak.
Akkor, hogy is várhatnám el, hogy megértitek a humor finomabb változatát az iróniát?
 Azt mondják, hogy a sajtó az x. hatalmi ág. /Nem írom, hogy hanyadik mert akkor ebbe köttök bele./
 Szóval finom iróniával azt akartam írni, hogy, van ugye a zöld fórum, és van ez a feketének nevezett. És azt akartam mondani, hogy emellett még van egyre jelentősebbé váló a facebookon. Kapís?
 Szóval természetesen amennyi hatalma van a zöldfórumnak meg ennek, annyi kezd lenni a facebooknak is.
 És még valamit. Kövezzetek meg ha nem így lenne, bár ennek csak utána kell nézni. Nem tudom hányan írogatunk itt, de témát felvetni hárman szoktunk. kiskakas, Csuja meg én. Ebből leginkább velem szokott mindenki vitatkozni.
 Az érdekes pedig az, hogy a facen sokkal több felvetés van mint itt. Csak meg kell nézni, aki nem hiszi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 04. 23:27
Az oldalba lött vaddisznó :D az tetszik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 04. 23:34
Idézet
Az érdekes pedig az, hogy a facen sokkal több felvetés van mint itt. Csak meg kell nézni, aki nem hiszi.
OK. De minek, ha súlytalan.

Vége a gödöllői méhészbulinak. Jól sikerült! Szerencsére ezt már meg se próbálta megfúrni senki. Mondjuk az előzőt se sikerült. A Jó Isten megsegített! Három napot készültünk rá és ma 11 órától a helyszínen. 15 órakor Jandácsik Attila szaktanácsadó a Nemzeti program rendelet sajátosságait ismertette. Utána Tóth Zoltán a méz és viaszhamisítás legfenyegetőbb módszereiről tartott előadást.

Tele volt a terem kb 80 fő. Pálinka, bor, sör, üdítő, Szaxofon adott alaphangulatot. A szarvaspörkölt (most nem a Sebők Péter féle recepttel készült, hanem a Szekeres Józsi ízlése szerint), krumpli, savanyú uborka, kenyér. Szóval kaja amennyi belénk fért. Sütit, tortát hoztak otthonról az asszonyok. Barátok, méhészek együtt. Remélem, hogy Isten segítségével Jövő év februárjában újra összehozzuk. Rajtam nem fog múlni.

Most ilyen a hangulatom:
https://www.youtube.com/watch?v=1lOoIgGFy24
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 05. 09:37
Mert ez, meg a ződ is, kurva súlyos.....

Amúgy meg, úgy látom, te vagy a méhész "gyurcsány." Csak te még nem voltál omme elnök.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 05. 16:34
Vivaldi!

Már bocsánat egyetlen aranytökű barátom az Omméban, de Ne vedd el MészLacitól a Gyurcsányi érdemeket! Ha ezt elveszed, akkor már nincs minek örüljön az elnöki emlékein rágódva. Ő aztán tényleg mondhatja, majd beleőrült, hogy úgy tegyen, mintha kormányozta volna az OMME hajóját.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 05. 19:15
Hát én a gyurcsányizmust arra értem, hogy amíg agyon nem verik addig nem bír ülni a seggén, izeg mozog és mindenképpen miniszterelnök akar lenni, bármilyen kevés is rá az esélye.
 No, most. Én még egy szóval sem hallottam, hogy Mészáros újból omme elnök akarna lenni. Akkor már inkább Bross hasonlít gyurcsányhoz. No meg persze te, akit ha hatszor kirúgnak, hétszer visszajössz, mert azt hiszed magadról, hogy főnöknek születtél.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2017. Február 05. 19:39
No, most. Én még egy szóval sem hallottam, hogy Mészáros újból omme elnök akarna lenni.

Most egy kicsit összezavarodtam. Kik is akartak elnökök lenni az elmúlt tizenöt évben? Három ember: a Bross, az Egyed Árpád és a Mészáros. Ebből kettőnek sikerült. A Mészáros megint indult, csak megbukott.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 05. 19:41
Hopp.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 05. 22:09
Hát nem mindegy?
Be kell látnom, pszchológushoz kell mennem, mert ha az embernek mindenről egy dolog jut eszébe akkor már valami baj van.
Az előbb néztem a Puzsér műsorát, amiben leegyszerűsítve az elcsalt rendszer váltásról volt szó. Ők a  végén arra jutottak, hogy a vonat már elment és az elcsalt rendszer váltást már soha nem lehet jóvá tenni. Nem mellesleg azt állították, hogy az elcsalt rendszerváltásban mindenki benn volt aki a háromoldalú tárgyalásokon részt vett. Tehát az ellenzék is. AZ MDF, az Szdsz, és a mostani kormánypárt is.
 No most, az jutott eszembe, hogy itt az Omme-ban most is folyamatosan csalják el a rendszerváltást. Az az igazság, hogy lassan mindenki látja aki kicsit foglakozik az omme-val, hogy lassan kikönyököl a malac a zsákból, és rájön aki gondolkozik, hogy az omme bizony már nagyon is és régen rendszer váltásra szorul.
 És, hogy nem történik rendszerváltás, abban itt is bizony mindenki benne van. A két elnök. Mindenki aki eddig a vezetőségben volt, a régi elnök, a régi új elnök spanjai, és az elmúlt és mai vezetőség minden tagja, akár ellenzéki akár elnök párti. Nincs kivétel.
Persze tudom ez nem egy ország. De az ország sorsa tanulságos, miszerint majdnem 30 év alatt sem lett semmi belőle. Nyugodjunk mi is bele, az omme-ből se lesz semmi, ezért nem is szabad semmit várni tőle. Hagyjuk, had csalják tovább a rendszerváltást.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 05. 22:56
Idézet
De az ország sorsa tanulságos, miszerint majdnem 30 év alatt sem lett semmi belőle.
A változáshoz értékes közös célokat kellett volna kitűzni. Ahogy te se, úgy a lakosság többsége csak egy célt tűzött ki, kevesebb munkával több pénzt keressen, minden komolyabb beruházás (tanulás) nélkül. Az eredmény ilyen sötétség, amilyet az OMME a közel 40 éves fenállása alatt elért.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 06. 09:48
Ezt nem lehet az emberek nyakába varrni. Mint ahogy az egyszerű omme tag nyakába se. Mindkét esetben az játszódott le, hogy az emberekkel elhitetik azt, hogy a dolgok csak úgy történhetnek ahogy történnek.
Az omméban is a méhész értelmiség nagyobbik része hallgat. Cinkos, vagy csak sejteni lehet, hogy miért. Ezért vannak, vagytok ti ott, ahol vagytok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 06. 11:05
Vivaldi!

Ebben igazad is van, meg nem is. Azt szokták mondani a történészek, hogy minden nép maga választja a saját elitjét. Aztán persze az elit manipulálja a saját népét, addig ameddig a nép hagyja.

Pontosan tudjuk, hogy Tóth Péter növényvédős mérnök úgy képzeli el a méhészkedést, hogy a méhész mindig mindent elfogad a növényvédősöktől. Merthogy a növényvédős mindent jobban tud, mint a méhész. Pedig ez nem így van! Mégis a legtöbb szavazattal jutott be az OMME elnökségébe. Ha rajtam múlna, még az OMME tájékára se engedném Tóth Pétert, de a küldöttek nagy része még mindíg bízik benne.

Létezik egy kriminológiai fogalom a "Stocholm szindróma". Ennek az a lényege, hogy a rabok a józan ésszel és a normális erkölccsel szembefordulnak életveszélyes helyzetekben. Az OMME-ban átvitt értelemben ugyan, de ilyen kriminális a helyzet.

Létezik-e életveszélyesebb helyzet egy méhész számára, mint a méhei pusztulásának látványa? Milyen megoldást javasol ezekre a helyzetekre rendszeresen Tóth Péter? Nem írom le, mert én tudom, hanem írjátok le ti.

Egy példát név nélkül elmondok:
Akác után a méhészet egymás után több mérgezést élt át úgy, hogy a tapasztalt fegyelmezett méhész csak a végállapotban vette észre. A méhek eltűnőben voltak a kaptárból és azok is betegségeket mutattak. A méhész őszinte bizalommal kihívta Tóth Pétert, aki meg is jelent a helyszínen, mintát is vett, majd leültek a konyhában a papírokat kitölteni. A kérdések méhbetegségekre vonatkoztak.

A méhész felvetette, hogy de uram, legyen szíves már elgondolkodni a mérgezésen is, mire Tóth Péter felugrott és ott akarta hagyni a méhész kollégát. Nem mondom a történetet tovább, csak annyit, hogy több mint egy év múlva volt hajlandó a minták eredményét közölni a méhésszel Tóth Péter és bevallani, hogy valóban többszörös mérgezést szenvedett el a méhész. Sajnos ekkorra már annyira megtört a méhész lelkileg, hogy nem indított kártérítési pert.

Miért mondom el a történetet? Mert ez a méhész ezer szóval védte Tóth Pétert és egy szóval mert csak panaszkodni rá.

Hát ilyen emberek fogságában van az OMME és ilyen emberek fogságában vagyunk mi méhészek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Február 06. 11:14
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/romania-vezet-a-meztermelesben-31546-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 06. 14:18
Hát Csuja bevittél nekem akkora ütést, hogy azóta is szédülök.
 Ha azt mondom neked, hogy az erdő beteg, te mindjárt keresel egy fát amibe bele köthetsz. A többi fa lehet odvas is, de te elcsócsálgatsz egyiken, ami neked legjobban szúrja a szemed.
Én a dolgokról semmit nem tudok, csak elképzelem. Most is azt képzelem, hogy valahogy szegény Tóth Péter, nem azt csinálta amit te kigondoltál, ezért halálos ellenségednek tekinted.
 A növényvédelemre vissza térve.
 A Magyar Mezőgazdaság a magyarországi termelő ágazatok egyike. Valószínű olyan ótvar hülyeségekhez mint a GDP hozzájárul valamennyire. Ezen belül a mezőgazdaság árbevételéhez méhészet hozzájárulása, /úgy gondolja mindenki a ki nem méhész és a minisztérium is,/  bolha fing. Ugyan is Magyarországon a tisztelt növény termesztéssel foglakozók, /parasztok/ a mai napig nem hiszik el, hogy a beporzás fontos nekik.
 Azért is gondolhatják így, mert az olyan állításokkal ellentétben, mint mérgezés, meg méhpusztulás, meg egyebek, egyre több méhész, egyre több méhcsalád, és egyre nagyobb méhészetek vannak.
 Ezért akárki akárhogy veri is földhöz a seggét, ezt nem veszik komolyan, mindaddig míg ez a tendencia fönnáll, és mindig mindenhol a méhcsaládok duplája áll rendelkezésre a beporzáshoz. Majd ha nem lesz elég beporzó, akkor gondolkodnak el egy kicsit néhányan. Az más kérdés, hogy néha akármelyik kormány, ha érdekében áll úgy tesz mintha marhára érdekelné.
Tehát szegény Tóth Péter vagy akárki védelmében azért csak felhoznám, hogy ha akar se tud csinálni senki semmit. Viszont ez neked alkalmat szolgáltat arra, hogy megtámadj néhány embert, akikre valamiért haragszol, és akik ezért magasról szarnak a fejedre.

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 06. 15:31
A "stocholm szindróma" szabály éppen az amit te válaszolsz. Tóth Péter rabtartóra nem haragszik a rab, hanem részben azonosul vele és elnyomja sajátmagában, hogy valami nagyon nem stimmel. Sőt, ahogy te is, aggódik rabtartójáért, védi őt, mert azt reméli, ha rabtartója sikeres, akkor majd a rabnak is jó lesz.

Nem voltál ott azon a gyűlésen, ahol Tóth Péter visítozva kiabálva tartotta előadását. Akkor vonták be a neonikotinoid engedélyeket. Kétségbe volt esve, hogy a rabjai kiszabadulnak. De hamar rájöttek a szemét méregkeverők, hogy szerkombinációkkal még jobban pusztíthatják a rovarokat, oda se figyelve a méhekre, hiszen azokat majd Tóth Péter lerendezi. És lőn! Igazuk let. Te is véded kebelbarátként. Csókold neki ott, ahol gondolom. sőt ....
Szóval kellemes raboskodást. Ihaj!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kis Vuk - 2017. Február 06. 22:49
Az amit te művelsz azt meg úgy hívják, hogy hangulatkeltő demagógia.
“De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.”
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2017. Február 06. 23:17
Szia Kis Vuk!

Valami lemaradt. Nem?
Sziasztok, vagy egy ehhez hasonló köszönés!
Az amit te művelsz azt meg úgy hívják: illetlenség!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2017. Február 06. 23:51
Az amit te művelsz azt meg úgy hívják, hogy hangulatkeltő demagógia.
“De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.”

"Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.
Lám, megcsúfoltak, Egek Alkotója!
Szolgádat pellengérre állították,
mert gyönge fegyver szózat és igazság.
Nincs is itt haszna szépszónak s imának,
csak harcnak és a hatalom nyilának."


Csak türelem kis vörös, ami késik, az nem múlik, nem marad el a jutalmatok a sok intrikáért és hazugságért.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 07. 10:09
Az amit te művelsz azt meg úgy hívják, hogy hangulatkeltő demagógia.
“De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.”

Rendes körülmények között, a "hangulat keltő demagógok" két dolgot csinálhatnak.
 Ha a dolog nem igaz, csak hangulatkeltés, akkor megcáfolják őket és nevetségessé válnak.
 Ha igaz, és nem tudják megcáfolni őket akkor forradalom lesz belőle.
 Kivétel az omme. Itt ugyan is nincs aki forradalmat csináljon. A tagság itt forradalom helyett azt mondja: Ide a támogatást, majd valahogy oda adom belőle a sápot, aztán le van szarva a fejetek."
Hát ez van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Február 07. 14:57
Mi a gond?  :D

Köszönés képpen berókázott!
Van ahol ez a szokás!  ;D

Ja csak megjegyezném, hogy csak a mesében jó pofa a róka koma..................
különben minden máshol jól szemközt lövik a ravaszdit.  ;)

(Már megint egy kártékony állat!)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 07. 15:31
Ide figyuzz má Walkerkám.
 Ez a kis Vuk is lehet a jövő nagy fórumozója. Ne bántsuk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Február 07. 15:42
Ide figyuzz má Zenészkém.

Ha rókát látok akkor az első gondolatom, hogy valaki nem fért a bőrébe .................
(Gödöllő egyetemi város...)

ha nem erről van szó

akkor meg kettőt a szeme közé a ravazdinak.

Egyik esetben sem nyerő rókának lenni!

Jó ne bántsuk a kedvedért!

Veszteség elleni vakcinát felszedhette?  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: 1985 - 2017. Február 07. 16:46
Emlékezetem szerint ő kapta a legtöbb szavazatot az elnökségi szavazáskor.A KGY tagok szemében e szerint ö  hiteles.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 07. 17:44
Miért van az a gyanúm, hogy te ismered ezt a kis Vukot Rangerkám?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Február 07. 17:46
Esetleg vadászok?  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 07. 17:47
Én nem ismerem, Isten Látja a lelkem, azt se tudom kiről van szó. De nyílt lélek vagyok, és mindenkihez jóindulattal viszonyulok, legalább is míg lehet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 07. 17:51
Még egy kérdés. Honnan a fenéből tudjátok mindjárt mindenkiről, hogy kicsoda?
Csuja is azzal foglakozott egy fél hónapig, hogy "mittudoménki" nagykátai vagy hová a bánatba való. Oszt nem mindegy?

Hálát adok az Istennek, én itt a béka segge alatt nem ismerek senkit, engem se ismer senki. A hegy soha nem jön le a békához, a békát meg fel se engedik a hegyre. Ez van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Február 07. 18:00
Nem egy rókáról beszélünk aki lop, csal és még hazudik is?
(Teljesen igazad van a hitványság nem lakhely kérdése!)

(Mert a mesékben így szerepel......!)

Aztán ha valaki ilyen tulajdonságok mentén vezeti az életét vagy ez tetszik neki, akkor legyen kis Vuk!

Ha viszont egy tintás éjszaka reggeli meglepetésének vicces elnevezését kellett volna felfedeznem az új kolléga nevében, az is minősítené Őt de legfőképp a mondandóját!  ;)

Bár lehet, hogy csak elérő kultúra és legalább nem Kevin vagy Nintendó .... akkor   :-[ :-[ :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kis Vuk - 2017. Február 07. 18:21
Csak annyi, ha volt valaki ártatlan áldozata közlekedési balesetnek akkor is átélhetett hasonlót. Akkor is jön  a rendőr rögvest megszondáztat és kivallat. Ebből kihozni, hogy az eleve részrehajló, ellenérdekelt... Persze értem én, ez nem illik bele a koncepcióba.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 07. 18:41
Nézzétek meg ezt a pár perces kisfilmet.
A Tavaszváró Szakmai Méhésznapon, Szombaton, ismét gyűjtünk mézet az árváknak.
http://alfahir.hu/2017/02/07/bojte_csaba_emberi_meltosag_tanacsa_devai_szent_ferenc_alapitvany_emberi_meltosagert_dij
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2017. Február 07. 18:56
Csak annyi, ha volt valaki ártatlan áldozata közlekedési balesetnek akkor is átélhetett hasonlót. Akkor is jön  a rendőr rögvest megszondáztat és kivallat. Ebből kihozni, hogy az eleve részrehajló, ellenérdekelt... Persze értem én, ez nem illik bele a koncepcióba.

Az a lényeg, hogy megúszta a balesetet ez az ártatlan, harmatlelkű kis Vuk. A rendőrnek meg az dolga, hogy azt is ellenőrizze, hogy homályos volt e a tükör.   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2017. Február 07. 20:01
Még egy kérdés. Honnan a fenéből tudjátok mindjárt mindenkiről, hogy kicsoda?

Semmi extra, nem kell bonyolult dologra gondolni. Van nekünk egy varázstükrünk, ami időnként megjelenik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 08. 08:42
Két kérdésem lenne.
 Ki a kis Vuk?
Miért utáljátok jobban mint engem, aki meg elkövetem a legnagyobb bűnt amit csak lehet, mert megmondom az igazat, ezért megérdemlem, hogy betörjétek a fejem?
 De, ha nem mondjátok meg, más források után nézek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bálint - 2017. Február 08. 08:51
A Huber kollégája. Ennek ismeretében olvasd el újra, amit írtam! A fejed meg nem hiszem, hogy betört volna, jó kemény anyagból van az.  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 08. 08:58
Vivaldi olyan vagy mint a "tanúban" :D.
Hát Bástya elvtársat már nem akarja megölni senki???? ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 08. 09:33
Két kérdésem lenne.
 Ki a kis Vuk?
Miért utáljátok jobban mint engem, aki meg elkövetem a legnagyobb bűnt amit csak lehet, mert megmondom az igazat, ezért megérdemlem, hogy betörjétek a fejem?
 De, ha nem mondjátok meg, más források után nézek.
1.
Hamar rá fogsz jönni.
2.
A te igazságod is részigazság, ahogy minden igazság részigazság. Viszont a hazugság az bizony teljes igazságnak akar látszani. Egyedülvalónak és megdönthetetlennek tünteti fel magát. A hazugságban ott csillog az önámmítás, a hajnali köd, ami ellepi - no nem a tájat, ahogy felétek a hegyek között, hanem - a tudatodat.

A méhészetet mítosz veszi körül, önámítás mítosza. És erre épít az OMME politikai elitje, a hatalom jelenlegi gyakorlói. Elsődlegesen a tagságban építik a hamis önámító mítoszt, de ők maguk is elhiszik a mítoszt, hiszen a tagság jólétet biztosít ezen kevesek számára és a jólét visszaigazol, önigazolást ad.

Akik elfáradnak a hamis mítosz építésében, azok kiszállnak belőle, de vannak fáradhatatlanok.

A hamis mítoszt le kell leplezni. Ki kell mondani, ha a király meztelen.

Ki kell mondani például, hogy a Takács Feri méznagykereskedő levele árt a méhészeknek, ha piaci helyzetelemzés nélkül küldi ki az elnökség a tagságnak.
1.
Valamilyen előnyt el kívánt érni Takács Ferenc méz nagykereskedő és ez az Ő szemszögéből egyáltalán nem baj, és nem szégyen.
2.
Valahogy elérte, hogy az OMME elnöksége ezt az ügyet soron kívül elővegye, megtárgyalja. Ez se Takács Ferenc méznagykereskedő szégyene.
3.
Piaci elemzést készíthetett volna az elnökség több tagja, akiket meg is neveztem már (Fekete és Lászlóffy), ők ráadásul már ősi mítoszteremtőknek tekinthetők, hiszen több ciklusban voltak tisztségviselők.

Következtetésem, vagy alkalmatlanok a feladatra vagy korruptak. Választhatnak.
Szóval egy mítosszal kevesebb.

Idézet
Sebaj! Van másik és lesz másik!
Éspedig, hogy Bross tudott-e Takács Ferenc leveléről vagy nem tudott? Mert azt tudjuk, hogy a Föld túlsó oldalán tartózkodott éppen az események alatt. Azt is tudjuk, hogy az elnökség eme művének megalkotásában nem vett részt. De azt is tudjuk, hogy Fekete Józsi hűséges típus, Ő hajlandó elvinni a balhét.

Ez Geddekas véleménye.

Ja erről jut eszembe, hogy van egy elnökség által teremtett mítosz, mely szerint Csuja árt az OMME-nak, minden bajnak oka Csuja, és Csuját ki kell zárni az OMME-ból, új felvonáshoz érkezett. 

Készüljetek a Küldöttgyűlésre, mert nagy attrakcióval készül rá az elnökség. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 08. 17:28
És mi van, ha nem is az akinek hiszitek, és tévedésből utáltok valakit?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 08. 17:58
Azért ez mindennek a teteje. Néha  elgondolkodom, hogy hogy a fészkes fenébe lehetnek emberek ugyanazon valamibe, /mert ez nem egyazon egyesület/ akik ennyire gyűlölik egymást.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 08. 18:34
Kikre gondolsz? Csuját gyülölik vagy Csuja gyűlöl? Vagy mind a kettő?

Ha engem kérdezel, akkor egyik se igaz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 08. 18:53
Hát azért kicsit beképzeltség azt gondolni magadról, hogy valaki szeret.....

Ez a téma a gőzölgőbe való!
Szeretném ha többet nem kéne figyelmeztetni benneteket!
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2017. Február 11. 14:58
http://www.agrarszektor.hu/allattenyesztes/riadalom_az_usa_ban_mert_tomegesen_pusztulnak_a_mehek.6880.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2017. Február 12. 05:19
http://www.uzletresz.hu/vallalkozas/20170210-csucson-a-gazdak-beruhazasi-kedve.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 12. 21:22
Ezt olvassátok el!
https://www.agrarszektor.hu/allattenyesztes/riadalom_az_usa_ban_mert_tomegesen_pusztulnak_a_mehek.6880.html#.WJ9lcSkFJHM.facebook
Majd Tóth Péter az OMME elnökségi tagja hamarosan bebizonyítja, hogy ez nem igaz, nincs itt semmi gond.
Ő fog előadást tartani a neonikotinoidokról, amikor még egy éve reklámozta őket?
Ő legokosabb, és ezért az MTA-ban tart egy "tudálékos" előadást.
A tudósok az én szemszögemből nézve, más kategóriába esnek.
Általában hosszan tartó, megalapozott, megcáfolhatatlan kísérletekkel bizonyítják állításaikat, úgy ahogy az orosz Mannapov házaspár tette Szekszárdon.
Tóth Péter úgy fog állítani valamit, hogy annak sem tudományos, sem gyakorlati alapja nincs, és ellene megy a nemzetközi kutatók által bizonyított tényeknek.
Darvas Béla professzor már értékelte az OMME "szakemberét".
Hogy került az elnökségbe számomra még rejtély.
Demokratikus úton választották be, az világos, mert a nagy "tudálékos" dumájával elvarázsolta a laikus méhészeket.
Ezért szeretném a méhészeket felvilágosítani, hogy amit ő állít, az a tudománnyal szembe meg, amolyan magyar virtus.
Én tiltakozom az ellen, hogy az OMME és a méhészek nevében nyilatkozzon!!!!
Magánemberként azt akaszt hasba akit akar, de nem az OMME nevében!
Idézet a "tudálékos munkából".
"A kukorica esetében a begyűjtött felső levelek mindegyike tartalmazott valamennyi szermaradványt a csávázásra használt klotianidinből. A begyűjtött címerek (kilenc db minta) esetében csak négy alkalommal érzékelték a műszerek az alkalmazott csávázó szer hatóanyagát. A címerekről leválasztott hat darab virágporminta vonatkozásában viszont elmondható, hogy csupán egyszer detektált a laboratórium mérhető értéket 0,003 mg/kg mennyiségben."
Tehát lefikázza, hogy "csupán egyszer", tehát nincs semmi gond!
De, az, hogy még engedik szóhoz jutni.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2017. Február 12. 23:12
Én is idézek Tóth Péter tervezett előadásából!
Egyszerűen nem bírom ki,hogy ne szólaljak fel ellene!

" A kémiai analíziseket a laboratóriumok LCMS/MS készülékekkel, 1 ppb érzékenységgel végezték.
A napraforgó felső leveleiben a virágzást megelőző napokban (06. 30.) nemcsak a csávázáskor használt tiametoxámot, hanem ismeretlen eredetű imidaklopridot is detektált a laboratórium. A méhészeti mintákban ezek a hatóanyagok nem voltak kimutathatók. A méhek egészségtani vizsgálatában nem volt különösebb változás, csupán a nozéma fertőzés erőssége ingadozott a különböző időpontokban gyűjtött méhmintákban."

Egy-két kérdés felmerült bennem!
Tudjuk-e teljes bizonyossággal,hogy az 1 ppb alatti mennyiség nem
káros a méhekre?
Az én véleményem szerint biztos,hogy káros az 1 ppb-nél kisebb mennyiség is.
Egy egyszerű "parasztos" bizonyítékot leírok .
Több  mint 20 éve vaddohányon volt 56 családunk,olyan nagy hordásunk
volt,hogy egy csepp nyitott fiast sem neveltek fel a családok,nulla fiassal
indultak napraforgón. Gyönyörű 8 Nb fiasuk lett a napraforgó
virágporon és nektáron és erős családokként feleltek be,miközben 25 kg
mézet pergettünk tőlük.
20 éve még a szaporulatok is szépen megerősödtek a napraforgó és
kukorica virágzása alatt.
Az utóbbi években a szaporulatot,kis családokat nem lehet ezen időszakban
tartani mert teljesen legyengülnek,semmit érővé válnak.
A nagy erős családok is gyengülnek,megtorpannak ahelyett ,hogy erősödnének.
A néma gyilkos élintézi a méheket.

"Ismeretlen eredetű imidaklopridot dekektált a labor"
Vajon ,hogy kerülhetett oda?
Valaki biztos becsempészte a mintába!
Biztos nem egy előző csávázott vetőmaggal juttaták a talajba.
Vagy esetleg nem tudja tóth Péter ki gyártotta ezt finom kis "méhtápszert".
"Ismeretlen eredetű."
Hihetetlen!

"A noséma fertőzöttség erőssége ingadozott"
Ez nem probléma,ez nem baj?
Az egész mondatot ídézve jobban érthető mi szúrja szemem.
"A méhek egészségtani vizsgálatában nem volt különösebb változás,
csupán a nozéma fertőzés erőssége ingadozott a különböző időpontokban gyűjtött méhmintákban."
Csupán?
Eszméletlen!
Tudom a spóra szám akár lehet nagyon magas is és a családnak
nincsenek klinikai tűnetei,de nem ez a jellemző.
Az a baj,hogy a virágzás alatt lesznek nozemásak!
Másznak,fetrengenek,gyalog járnak gyűjteni!
Akkor,amikor eddig mindig a napraforgó hordás is meggyógyította
a családokat,ha valami bajuk volt!
20 éve meg nem is hallottunk róla,itt volt már akkor is a Nosema ceranae-ezt már
bebizonyosodott-csak nem betegítette meg a családokat.
Az tévedés,hogy most érkezet Magyarországra.
Most azért tud a nyári nosema (betalálni) kifejlődni,mert a neok legyengítik a
családok,az egyedek immunitását.
Ugyan az mint a költésmeszesedés esete.
Amíg vagy amikor használják a Fluvalinát hatóanyagú atkaírtó szereket
szinte mindig megjelenik többé,kevésbé ez a rusnya gomba,pedig ezt a szert
a méhek nagyon jól bírják.
(Nagyon-nagyon durva koncentrációban használják egyes méhészek,
mégsem pusztulnak el a méheik.)A gomba viszont megjelenik.

Csányi Antal





Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 13. 06:42
Vivaldi írását, most utoljára átemeltem a Gőzölgőbe!
Ha ennyi idő után nem tudod melyik rovatba tartozik írásod, rövid kényszerpihenőre foglak küldeni.
Nagyernyei Attila
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Aztán nézzük ennek a fantasztikus tanulmánynak a végkövetkeztetését.
Ezt írja az OMME "tudósa".
"Korábbi tapasztalatainknak megfelelően a csávázásra használt hatóanyagok a 2016-hoz hasonló csapadékos esztendőkben gyakrabban mutathatóak ki a növények generatív részeiben, mint a száraz évjáratokban. Ettől függetlenül az a korábbi állításunk is megállja a helyét, hogy ezek előfordulása nem törvényszerű."
Kedves Tóth Péter!
Kérlek, könyörgök olvasd el a nemzetközi kutatási eredményeket, pillants rá a legfrissebb amerikai méréseke, akkor nem teszed magad nevetségessé!
Mentorodat, gyámodat már száműztük.
Mitől vagy ilyen nyugodt a dolgodban, hogy folytathatod ámokfutásodat?
A tudomány nem játék!
Te ezekkel a bizonyított tényekkel mész szembe!
Kinek az érdekét véded?
Ugye a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara tagjaként nehéz eldöntened.
A legjobban úgy védenéd a méhészek érdekét, ha ebben a kérdésben bocsánatot kérnél tőlünk!
Azért örvendetes változást tapasztalunk, mert legalább nem állítod olyan keményen, hogy .....nincs benne neo!
12 évvel ezelőtt állításai kezdenek "puhulni", de változás még várat magára.
Az OMME elnöksége és az OMME elnöke tiltsa meg Tóth Péternek, hogy ezeket a badarságait előadja a Magyar Tudományos Akadémián.
Az egész ágazatot leégeti.
Tegyék elé neves kutatók vizsgálatait, és Darvas Béla professzor Úr megállapításait.
Továbbra is tiltakozom, hogy Tóth Péter előadást tartson az MTA-n, de már azt is megkérdőjelezem, hogy a Magyar Méhészeti Nemzeti programból finanszírozzák ámokfutását.
Attól nem félek, hogy becsületsértésért feljelent, mert akkor teherautóval viszem a bizonyítékokat a bíróságra, annak cáfolására amit állt.
Neki csak el kéne olvasnia a szakirodalmat, és bocsánatot kérnie minden magyar méhésztől.
Antinak igaza van, hogy az 1ppb alatti dózis már károsítja a méheket!
Ezen is túl van a tudomány!
Ettől a mennyiségtől "kóvályognak", tájolnak el a méhek!
Ő még itt sem tart, pedig ez is régen bizonyított tény.
Nem folytatom, mert ennek a förtelmes írásnak a kielemzésére sem méltó a Fekete-Fehér Méhészklub.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 13. 07:17
Ma már Pesten lesz a Dévai árváknak szánt méz.
Bross Péter pénteken viszi tovább Dévára.
A Tolnai Népújság címlapján a Tavaszváró.
Ma Kazincbarcikán tartok előadást, este 17 órakor Pollack utcai iskolában.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 13. 07:31
A szociális rovaroknál halálosnak számít az a dózis is, ami a szociális viselkedés sérülését okozza. A gyüjtögető rovaroknál halálos az a dózis, ami a tájékozódást megzavarja.

E kettő határérték nem lett kimérve a méhekre, ennek ellenére méhkímélőnek lettek kikiáltva a neonikotinoidok. A toxikológiai szakma és a kockázatelemző szakma szégyene, hogy a neonikotinoidok engedélyezett nönvényvédőszerek.

Újra kellene fogalmazni a rovartoxikológia vizsgálati céljait. Mit tekintünk toxikusnak a rovartoxikológiában, mit teintünk letálisnak? Ha ezekre pontos válaszokat adunk, akkor tudunk választ adni , hogy a neonikotinoidokat szabad-e forgalomba hozni bármilyen célra is.

A legelső toxikológiai vizsgálatok téves szemlélettel készültek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Február 14. 08:33
NAKlap "Fejtörést okoz a növényvédőszerek kivonása" 12-13 oldal.

Cím: Re:Hír-les
Írta: lovasz antal - 2017. Február 14. 12:55
én már 5éve asztlátom amit te mostitt leirtál. én már 5.éve nemvagyok ommetag. majd akkor ha a méhészekérdekeit képviselik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2017. Február 14. 17:10
A Második Német Közszolgálati TV-ben méhészt érintő krimi, benne gyönyörű konténeres képekkel:

https://www.zdf.de/serien/die-rosenheim-cops/kein-honigschlecken-100.html

Rosenheini kiejtéssel!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 14. 18:34
én már 5éve asztlátom amit te mostitt leirtál. én már 5.éve nemvagyok ommetag. majd akkor ha a méhészekérdekeit képviselik.
Az Omme nem érdekvédelmi szervezet. Az uniós támogatásokkal foglakozó, nemzeti programot kidolgozó, és azt koordínáló valami.
 Működésének alapja, hogy februárban befizetjük a tagdíjat, aztán beadjuk a kérvényt a gyógyszer cukor támogatásra, Márciusban. Majd októberben megjön az elosztott támogatás, ami jut alapon. De, pozitívumként hozzá tenném, még mindig megéri, mert a tagdíj és a támogatási összeg különbsége, mindig sokkal több volt, mint amit betennél a takarékba, Márciusban. Ráadásul így még gyógyszert is kapsz, ha szerencséd van nem olyat, amitől elpusztul a méhed.
 Aztán van még egy Mészáros idejében létre hozott újság is, aminek az ára a piacon kb 5-800 ft közé tehető. Tehát a tagdíjadból már minimum 6000 ft így is megtérül.

Ui. /Ne légy hülye. Legalább addig legyél tag míg van támogatás. Úgy is azt mondják 2020-ban megszűnik a támogatás és vele az omme is./
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 14. 19:16
Vivaldi!

Miért álmodozol?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 14. 19:25
Konkrétan?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 14. 19:45
Hát a támogatások megszűnéséről álmodozol.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 14. 20:07
Hát biztosabb, hogy megszűnik, mint hogy megmarad. De egy biztos így nem marad. Átalakul, kevesebb lesz, és ha megnézed a méhészek érdekvédelmét, innen veszik el legelőször.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 14. 20:14
Az elnökség úgy döntött ma, hogy Tóth Zoltán Fényeslitke veszélyes az OMME számára. Ezt levélben fogják közölni a delikvenssel. Állítólag a magyar méhészek számára veszélyes, ha a magyar mézekben is találnak gyantázásra utaló nyomokat.

Kedves méhésztársak! Szerintetek hány magyar méhész tudja műgyantázni a mézét?

Hol itt a veszély? Megmondom. Ha a magyar mézben gyantázás nyoma van, akkor azt nem a méhészek teszik bele, hanem a mézüzemek. De ez miért fáj az OMME vezérkarának? Hogy a fenében van az elnökségben röhögő egységfront ez ügyben? Ennyire nem lehetnek műveletlenek, tájékozatlanok!
Cím: Re:Hír-les
Írta: lovasz antal - 2017. Február 14. 20:32
hát ne azért legyünk tagok hogy minket képviseljenek. vagy inkáb a kereskedőket kellene, hogy hamburg ban ne 1 hanem 2 mézkiszerelő,üzemet tudjanaklétrehozni. amiben nem a mimézünket csomagolják.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. Február 14. 20:46
Az elnökség úgy döntött ma, hogy Tóth Zoltán Fényeslitke veszélyes az OMME számára. Ezt levélben fogják közölni a delikvenssel. Állítólag a magyar méhészek számára veszélyes, ha a magyar mézekben is találnak gyantázásra utaló nyomokat.

Kedves méhésztársak! Szerintetek hány magyar méhész tudja műgyantázni a mézét?

Hol itt a veszély? Megmondom. Ha a magyar mézben gyantázás nyoma van, akkor azt nem a méhészek teszik bele, hanem a mézüzemek. De ez miért fáj az OMME vezérkarának? Hogy a fenében van az elnökségben röhögő egységfront ez ügyben? Ennyire nem lehetnek műveletlenek, tájékozatlanok!

Szia Laci!

Volt ma elnökségi is? Ott is voltál, hol halottad, neked mondta?

Úgy tesz látod mintha bármi befolyása lenne a dolgok menetére, küldheti nyugodtan üzenem neki.
Tartalmától függően legfeljebb nyomok akkor egy entert neki a megfelelő portálon.

Én szóltam előre...
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2017. Február 14. 20:49
" Állítólag a magyar méhészek számára veszélyes, ha a magyar mézekben is találnak gyantázásra utaló nyomokat."

Akkor ezen állítás szerint mégiscsak nyomot hagy a mézben a gyantaszűrés?
Ha igen akkor nem kell nagy ásó ahhoz, hogy a macska kikerüljön a föld alól.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 14. 21:16
Ma volt elnökségi ülés, de csak a délutáni műszakra tudtam megérkezni, mert a délelőttömet egyéb OMME ügyekkel kellett töltenem.

Az elnökségi ülés egyik napirendi pontja volt Tóth Zoltán viselt dolgaival kapcsolatos döntéshozatal. Szerintem az OMME elnöksége jobban tenné, ha valami értelmesebb cselekedetre biztatná saját magát. Pl. intenzív, határozott felépés a mérgek ellen. A gyantaszűrés káros hatásainak vizsgálatára.

Bross Péter állítása szerint a gyantatechnológia nem új keletű.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Február 15. 09:53
Boros Tibor Méhész az m1 Ma reggel műsorában.
Beszélt az atkáról és a fagykárról!   
Elmondása szerint 2-3 családból lesz egy ütőképes család akácra!
Még a végén Hegedűs Dénesnek lesz igaza, hogy 600-ezer méhcsalád lesz 2017-ben ami produkálhat jó hordást....
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 15. 11:02
Idézet
Hegedűs Dénesnek lesz igaza, hogy 600-ezer méhcsalád lesz 2017-ben ami produkálhat jó hordást
Egyetértek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tirpákbokri - 2017. Február 15. 14:37
Üdv!
Volt szerencsém látni a fent említett riportot...A méhészek szégyene az az ember...Pár perc alatt annyi, minden szakmaiságot nélkülöző baromságot összehordani...
Itt megnézhető. 5 percnél kezdődik. http://www.mediaklikk.hu/.../ma-delelott-2017-02-15-i.../
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Február 15. 16:28
A vége lemaradt.Talán igy.
http://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2017-02-15-i-adas-2/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Február 15. 17:01
Ez égő.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2017. Február 15. 18:30
Emberek!

Lerágja a szárnyát a méhekneknek az atka
Boros Úr!
Köszönjük ,hogy elmondta.

CsA

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 15. 18:31
Mi úgy is tudjuk, aki meg nem méhész annak mindegy.

Amúgy meg, nekem több méhet vitt el a Destruktor, mint az atka meg a kemény tél.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Február 15. 18:40
A hazai élelmiszer palettán a hamisítás egyik fő célpontja a méz.
https://globalisvilag.com/2017/02/15/mez-igaz-vagy-hamis/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 15. 19:09
A hazai élelmiszer palettán a hamisítás egyik fő célpontja a méz.
https://globalisvilag.com/2017/02/15/mez-igaz-vagy-hamis/
Ennek ellenére a gyantatechnológia elleni küzdelemből az OMME Elnöksége kifarolt a február 14-i elnökségi ülésen.

Vajon miért és kikért?
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2017. Február 15. 19:39
A vége lemaradt.Talán igy.
http://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2017-02-15-i-adas-2/

Mekkora égés!!!! OMME, nincs egy ember aki kommunikál a médiával ? Legalább akkor ha egy országos médiában jelenik meg !!! Hogyan találják meg a médiumok általában a szakmailag 0(nulla!!!!) embereket ? és a szomorú, hogy ezeket újbol és újbol megtalálja!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 15. 19:43
Úgy hogy nem is tudják hogy van omme, ha meg is hallják valahonnan félfülle ezt a szót "omme" azt hiszik hogy valami rendszám.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2017. Február 15. 19:56
A vége lemaradt.Talán igy.
http://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2017-02-15-i-adas-2/

Mekkora égés!!!! OMME, nincs egy ember aki kommunikál a médiával ? Legalább akkor ha egy országos médiában jelenik meg !!! Hogyan találják meg a médiumok általában a szakmailag 0(nulla!!!!) embereket ? és a szomorú, hogy ezeket újbol és újbol megtalálja!!!
meg van már a kérdesem második részére a válasz : szöszi nagyszemű bemondónő családjánál már járt a "szakember".
ja és plusszba facebook oldalán büszkén meg is osztotta a sok baromságot amit lenyilatkozott
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 16. 09:54
 :D
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2017. Február 17. 15:02
Ezt olvassátok el!
https://www.agrarszektor.hu/allattenyesztes/riadalom_az_usa_ban_mert_tomegesen_pusztulnak_a_mehek.6880.html#.WJ9lcSkFJHM.facebook
...
A tudósok az én szemszögemből nézve, más kategóriába esnek.
...
Tóth Péter ezen szakasza csak egy rövid összefoglaló. A szóban mondja majd el, hogy

1. Egyetlen mintában sem lett volna szabad kimutatni, így az általa "csak egy" az pontosan eggyel több a megengedettnél. Mintha azt mondta volna, hogy az iskolában a neonikotionidoktól csak egy gyermek halt meg. Ha iskolába tesszük a kérdést egyből mindenki érzékenyen felsikít.

2. Mi az a méhészeti minta? Virágporból vett mintát? Vagy méheket vizsgált, elhullott méheket? Tudom, hogy az összefoglaló rövid, de tán belefért volna.
 
Tóth Pétert jelölték egészen magas pozícióba a kémiai mérgeket kijuttató csapat.

Az ismeretlen neó eredeténél is van egy kis baj:
1. A csávázószerben nem csak az volt, amit a zacsira írtak. Ha ez volt, akkor nem elég körültekintő volt a vizsgálat.
2. Ezzel a másik neóval permeteztek, itt, vagy a szomszédban. Ha ez volt az ismeretlen megjelenésének oka, akkor az mutatja mekkora a baj, mennyire ellenőrizetlen a kijuttatás.
3. A talajból vette fel a növény. Ez aláhúzza a talajban a lebomlás lassúságát, a dúsulást. Ennek az elvi lehetőségnek ellene mond, hogy azt írja, hogy 2016 decemberében talaj mintavételezést is tettek. (Módszertan, hány ponton a röpkörzeten belül...)

Az, hogy nem a nemzetközileg megszokottakat vizsgálja, mint pl. tájolás elvesztése még magyarázható pénzhiánnyal (25-30 Millió volt a témára).

Az a legfőbb baj, hogy annyira nem tudományos jelzőket használ, hogy kilóg a lóláb, a magas pozíció elérése érdekében esetleg minden szakmaiságot sutba dobva kapar a posztért.

Egy módon tudjuk csak meg, minél több méhész elmegy a Magyar Tudományos Akadémián (Díszterem) február 21-én délelőtti megtartott ülésre. Fel kellene venni az előadást, és feltenni a fórumra, hogy azok is meghallgathassák, akik nem tudnak elmenni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2017. Február 17. 15:12
Mannapov Professzor Budapesten, a méhészklubban és az azt követő kötetlen beszélgetésen az alábbit mondta a neonikotionidokról:

1. A vizsgálat módszertana sok részletkérdés esetében nem jutott el a tudományosan megalapozott szintig: sok mindent nem tudnak, hogyan kellene mérni. Az alkalmazott módszerek - az elmaradott kísérletek során - sok tekintetben elavultak, nem megfelelőek.

2. A neonikotionidok igen kicsi mértéke, nem egy ppb, hanem annál sokkal kisebb a méhek fejlődésekor az idegrendszert károsítja, amely - eddig bizonyított - következménye az orientációs képesség nagymérvű csökkenése, tájolás eredménytelensége, illetve a hazatalálás nagymérvű elhúzódása. Ezeket megalapozott tudományos kísérletekkel maguk is bizonyították. Elgondolása szerint okafogyott a méhben méricskélni a méreg mennyiségét - mert az olyan kicsi, esetleg az elváltozás után ki is ürül - , magát a méhet kell megfigyelni.

3. A neonikotionidok a viaszban felszaporod(hat)nak.

Az előadáson több neves magyar professzor, kutató is részt vett hallgatóként.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 17. 15:20
Az OMME elnöksége hozzájárult egyáltalán ahhoz, hogy egy sarlatán képviselje az OMME-t?
Én már tiltakoztam, de megteszem most is.
10 éve megy ennek az embernek az ámokfutása, az egész ágazatot lejáratja.
A tudományos kutatásokhoz lövése sincs, a gyakorlatnak pedig ellent mond a megállapítása.
Én ezerszer többre tartok egy orosz kutatót, mint az OMME minitoring guruját.
Valaki csak leállítja egyszer, addig pedig marad a tiltakozás.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Február 17. 15:54
QUQURIQ !!!

...meg a sok méh hulla! :'(

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2017. Február 17. 16:05
http://www.vg.hu/gazdasag/bennragadhatnak-a-keszletek-a-magyar-meheszeknel-483215
Inkább nem kommentálom...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 17. 19:41
Idézet
Valaki csak leállítja egyszer, addig pedig marad a tiltakozás.
Innen akar nyugdíjba menni. Ha azt nézem, hányan szavaztak rá, akkor innen fog kihalni. Ez mondjuk óriási szégyen a szakmára és az OMME-ra nézve, de ez a színvonal a népszerű.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 19. 08:07
Ritkán szoktam a Tv-ben híreket nézni, most valahogy (véletlenül) egy ilyen csatornára kapcsoltam.
Kár volt.
A hírek között szerepelt, hogy azok a civil szervezetek akik nem biztosítják az átláthatóságot, komoly büntetésre számíthatnak, és még egy kukk sem esett a közhasznú civil szervezetekről.
Ezeknél még szigorúbbak az előírások.
Nem írok hozzá kommentárt, talán az EB is "veszi az adást".
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 19. 19:59
Felmerül a gyanú, hogy Bross Péter, nem e Sorossal találkozik, mikor eltűnik két három hétre?

Csuja. Ez humornak lett szánva......, mert te képes vagy és komolyan veszed.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Február 20. 08:14
Egy igazi Magyar mézfelvásárló, a "méhészek barátja".??
Én már igazán elgondolkodom azon, hogy mit is akart Ő egyáltalán Brüsszelben.
Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, ti hogy látjátok ezt.
Idézet
2017. február 18. 09:27 Kelemen Zoltán
http://www.teol.hu/orszag-vilag/hirek/piacot-ronto-arvitak-709218/
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2017. Február 20. 09:34
Sajnos a magyar embert általában csak önös érdek vezérli, és nagy ívben tesz rá, hogy mi lesz a többiekkel még akkor is ha esetleg belőlük él.
Tisztelet a kivételnek természetesen, de itt nagyítót is kell alkalmazni ha találni szeretnénk önzetlen embert.
A nagykereskedő sem kivétel ez alól, a profit az első.
Ha olcsóbban megkapja a mézet külföldön, akkor egyértelműen onnan szerzi be.
Maximum azért szeretné itthon megvenni a külföldi árért a mézet, mert olcsóbb a szállítás rövidebb útvonalon és ráadásul biztosan jó minőségi mézet kap a magyar méhésztől.
Szerintem teljesen mindegy, hogy mit mond a nagykereskedő, számára a profit az első és a magyar méhész megélhetése az utolsó.
No meg azt sem kell elfelejteni, hogy a külföldi országokban is vannak nagykereskedők akikkel meg kell vívni a csatát a piacért az itthoni kereskedőknek.
Biztosan nem a nagykereskedők önérzetes magatartása fogja megmenteni a magyar méhészeteket.
Tömören ennyi a vélemény hirtelenjében.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Február 20. 10:51
Atya!

Azért nem semmi, hogy közel másfél év kellett nektek arra, hogy egyáltalán elkezdjetek gondolkodni azon amiről páran beszéltünk miközben köpködtetek....
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Február 20. 11:55
Kedves Kitin!

Nem tudom hová tegyem ezt a "királyi" többest. (Mármint ezt a nektek-et, és a köpködtetek-et.)
Lehet célszerű lenne számodra, ha a velem folytatott beszélgetésedben, megjegyzésedben megemlítenél pár tényt is.
Ha a Brüsszeli "demonstrációra" gondolsz, akkor csak így négyszemközt szeretném számodra elmondani, hogy én igenis a Magyar Méz érdekében voltam kint. Számomra az is mindegy  lett volna hogy melyik buszon ülök. A magyar Méz iránt az én érzéseim,  gondolataim, és cselekedeteim, mindig tiszták egyenesek és őszinték voltak. De megnyugtatásodra közlöm hogy vagyunk még így ezzel "pár ezren".
A Brüsszeli esettel kapcsolatban készült felvétel is, igaz nem egy nívós média cég készítette, inkább csak egyfajta házi videónak minősíthetem. Keresd meg nézd végig, és talán rájössz majd "valamire".

Üdv: Elekes László

Cím: Re:Hír-les
Írta: méz - 2017. Február 20. 13:37
Nincs ebben semmi különös olcsón akar venni drágán eladni. Erről szól a kereskedelem. De nem kell mindjárt megijedni ha ő kivonulna az országból akkor a helyébe lépne más cég. És akkor az aldiban nem aranyn..... lesz az üvegen hanem xy.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 20. 14:59
Hát az minket nem ránt ki a gödörből amit itthon eladnak.
Ha csak azon múlik ami, itthon elfogy , ahhoz 100 méhészet sem kell, mert kb annyi meg tudja termelni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 20. 15:20
Az OMME elnöksége hozzájárult egyáltalán ahhoz, hogy egy sarlatán képviselje az OMME-t?
Én már tiltakoztam, de megteszem most is.
10 éve megy ennek az embernek az ámokfutása, az egész ágazatot lejáratja.
A tudományos kutatásokhoz lövése sincs, a gyakorlatnak pedig ellent mond a megállapítása.
Én ezerszer többre tartok egy orosz kutatót, mint az OMME minitoring guruját.
Valaki csak leállítja egyszer, addig pedig marad a tiltakozás.
Nagyernyei Attila

Az elnökségi ülésen bejelentette Tóth Péter, hogy két helyen is fog előadást tartani a tavalyi vizsgálatairól. A HATOK nagyon támogatták, többiek hallgatólagosan tudomásul vették, hogy Tóth Péter újra megtalálta a csőben a lyukat.

Azt nem mondta senki, hogy ezt az OMME nevében megteheti. Ez az vizsgálati eredmény 10-15 évvel ezelőtt még nagy durranás lett volna, de mára elavult.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 20. 16:58
No Csuja légy már szives, és írjál egy névsort, azokról akit utálsz.

A névsort majd felteszem ide fő helyre, és amikor majd valakiről írsz, csak megnézem melyik kategória, és nem kell azon gondolkodnom, hogy amit írsz, miért írod.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 20. 17:39
Névsor? Te is tudod. Mindenkinek van egy névsora. Neked is!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 21. 15:13
 Én aztán nem utálok senkit.
Az, hogy a tevékenységéhez hogyan viszonyulok az más kérdés, de én személyesen nem utálok senkit.
Azt is elfogadom azonban, hogy nem szerethet mindenki. Így én el se várom, hogy mindenki szeressen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 21. 20:00
A Facebook Méhészklubról emeltem ide ezt a hozzászólást:
"Beszéltem ma két kollégával.Az egyiknek 200családból 80 maradt,a másiknak 198-ból 35.Eddig csak pletykákat hallottam a pusztulásokról,de ez elég konkrét.Az egyikük ráadásul méh eü.-s ."
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 21. 20:56
Tisztelt Méhésztársak!
A XIII. Szekszárdi Tavaszváró Szakmai Méhésznapon gyűjtött mézadományok célba értek!
Bross Péter és Dr.Hegedűs Dénes személyesen adták át múlt szombaton Böjte Csabának, a Dévai Szent Ferenc árvaház alapítójának!
Minden méhésztársam nevében köszönöm szépen a nagyszerű felajánlásokat!
Ilyen nehéz időszakban, amikor nem úgy mennek a dolgaink ahogy szeretnénk, megható az adakozásotok.
A mézadományok gyűjtése folyamatos, egy évben több alkalommal is kiszállítjuk a gyermekeknek a mézet.
Csaba Testvér is köszönetét fejezte ki a magyar méhészeknek!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Február 22. 16:56
Remélem mézük nincs!
A kanadai termékek várhatóan – a vámmentesség miatt – dömpingáron fogják elárasztani az Európai Unió piacát, ezzel újabb konkurenciát kaptak a nyakukba, többek között hazánk termelői is
http://www.magro.hu/agrarhirek/agrarkommunikacio/ki-gondolna-kanada-sokakra-nagy-veszelyt-jelent-marciustol/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Február 22. 21:45
http://tenyek.hu/Belfold/230200_hamis-mezzel-etetnek-minket.html
http://tenyek.hu/Belfold/230197_rizsbol-keszul-a-hamis-mez.html
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Február 23. 08:51
"Pénzvilág
Méhészek: idén is kérhető támogatás a gépjárművekre
magyarmezogazdasag.hu
Magyar Államkincstár 2017.02.20., hétfő, 15:53
A méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet alapján az idei évben is igényelhet vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű támogatást az a méhész, akinek üzemeltetésében méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház van - hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár. A támogatást az üzemben tartáshoz kapcsolódóan megfizetett, és igazolt költségekre, továbbá a 2016. évben megvásárolt OBU fedélzeti rendszer költségei után lehet igényelni.
A támogatás igénybevételére az a méhész jogosult, akinek a tárgyévben elvégzett monitoring vizsgálata alapján legalább nyolcvan méhcsalád volt a tulajdonában, és a vizsgálat adatait a kérelmező kötelezettsége szerint bejelentette a Tenyészet Információs Rendszerbe. A támogatás összege a kérelmező üzemeltetésében lévő méhészeti eszközhordozó járműre, illetve vándor méhesházra a 2016. évben igazoltan megfizetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási, illetve gépjárműadó költsége, továbbá az OBU fedélzeti rendszer nettó ára, de legfeljebb negyvenezer forint lehet. A támogatás összegét a kérelmező rendelkezésére álló szabad csekély összegű támogatási keret figyelembevételével határozza meg a Magyar Államkincstár.
A támogatás igénybevételéhez a kérelmet 2017. február 15. és 2017. április 15. közötti időszakban kell benyújtani az 5/2017. (II. 14.) számú Kincstár Közlemény melléklete szerinti N0651 számú nyomtatványon a Magyar Államkincstárhoz (1476 Budapest Pf. 407. címre), az előírt mellékletek csatolásával."
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2017. Február 23. 15:22
Egy kis kiegészítés illetve OMME segítség a zümi által írottakhoz.
"http://www.omme.hu/?p=8290"

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 23. 16:34
Web hely nem érhető el.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Február 23. 17:36
Rájár a rúd a méhészekre. HírTv a Soroló február 18-i adása.
http://hirtv.hu/sorolo/rajar-a-rud-a-meheszekre-1387283
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Február 23. 21:19
900!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 23. 21:35
Pont ma kérdezte tőlem egy kezdő méhész döbbent arccal: " Lehet, hogy a méhészet már lefelé szálló ágban van?"
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 23. 21:58
Már majdnem ott vagyunk, a mélypont szerintem ott lesz ha ki kell tárcsázni a repcét, elfagynak az akácok, meg egy hüvös július hogy a napraforgó még véletlen se adjon semmit.
A pakliban végül is benne van minden, lehet hogy "aratás" lesz :D ki tudja?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 23. 22:05
Az illető, nem pont erre gondolt. Ezek persze előfordulhatnak. De vannak olyan dolgok is amik túlmutatnak egy éven, sőt még távolabbi kilátásokon is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 23. 22:18
Mire gondolsz?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 23. 23:27
A Kérdés az, hogy hanyatlás lesz vagy összeomlás. A hanyatlás az sok év, is lehet, esetleg egy két évtized.
 Ezt okozhatja, mondjuk éghajlat változás, vagy csak egyszerűen az érdeklődés lanyhulása a méhészkedés iránt. Az alacsony méz ár, magasabb fizetések már ezt is okozhatják.
Az összeomlás az gyorsabb, de még a méhészeti ágazatban is lehet két  három, de lehet maximum 5 év. Betegségek, az atka, kis kaptárbogár, vagy a méz felvásárlás teljes bedugulása.
 Persze mindez vízió. De, mintha minden arra mutatna, az elmúlt két évben felértünk a csúcsra, most kezdünk lefelé menni. És mint látható, olybá tűnik az egész folyamat nem a méz megtermelt mennyiségétől függ. Mivel mikor a csúcson voltunk, azokban az években egyáltalán nem volt csúcstermés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 24. 06:44
Igen így szokott lenni, felmegy az ár ha nincs vagy csak kevés van.
A baj ott van mikor ennek hatásására a hülyegyerek leül osztani szorozni :D.
Meg ábrándozik: Ha ennyit pergetek meg annyit ilyen árral :D majd felkiált: Azta kurva..... De fasza....azta húú.....
Na itt az összeomlás ;D.....
A betegségeket illetöen én optimistább vagyok, igaz nekem csak kis méhészetem van 60 család termel, tavaly láttam egy 250 családosnál mikor "elszabadul a pokol", bocsánat az is 6 konténerbe...nem ura nem gazdája.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 24. 09:00
Robykám hasonló cipőben járunk. Én 70 családdal gyakorlatozok. Ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy igazából akác után közelíti meg. És mivel én nem szaladgálok anyákért, mert nem szeretem az anyanevelőknél vett anyákat, inkább a rajbölcsős anyák mellett tettem le a voksom, így aztán mindig fogy, fogyogat, úgy betelelésre kerül 60 körül, de inkább az alatt. Most is így voltam, meglehetősen népes családok, /ugye főleg mert az anyahiányosak a gyengébb családokat erősítik/, amit aztán támogatott, és rendes gyógyszer kereskedőnél beszerzett gyógyszerrel szépen 16 családot lemérgeztem. Hiába az 50 éves gyakorlat, bevált atka kezelési módok, pontos adagolás, a gyártmányhoz gyárilag készített adagolóval. Én az ősszel a kezelés után ezeket le is fényképeztem, tehát bizonyítani tudom, hogy nem téli veszteség.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 24. 11:04
Miért nem magad állítod össze az atkairtó szert. Én ezt teszem, mióta van atka. Soha nem vettem gyári készítményt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: daoli76 - 2017. Február 24. 12:51
És nallad nincs pusztulas?
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Február 24. 16:01
Öt százalékosra csökkentené a zöldség-gyümölcs, a péksütemények, és a méz forgalmi adóját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/ezeknek-a-termekeknek-is-csokkenhet-az-afaja/6wy46tg
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2017. Február 24. 16:52
Ha csökken a méz áfája, az az ágazat egészét tekintve jó hír, mert a csökkenő kereskedelmi ár vélhetően ösztönzi majd a hazai fogyasztást. Ha többet tudunk itthon értékesíteni az több szempontból is szerencsés. A méhészeket mégis meg fogja osztani a hír, mert valójában rövidtávon a hordóban értékesítő méhészeknek és a kiszerelőknek kedvez majd.

A piacozó méhészek valószínűleg nem fognak ugrálni az örömtől, mert a kereskedelmi láncokban várható árcsökkenés a piacozók rövidtávú értékesítési pozícióit nem fogja segíteni. Azonban ők lényegesen kisebb arányban értékesítenek, az ágazat egészét tekintve ez a kisebb rossz. Középtávon viszont a hazai fogyasztás várható növekedése már mindenkinek segítség lesz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Február 26. 17:06
Egyre nehezebb helyzetben a méhészek
http://hirtv.hu/ahirtvhirei/egyre-nehezebb-helyzetben-a-meheszek-1387703

IGAZ-HAMIS JÁTSZMA A MÉZPIACON
http://magyaridok.hu/gazdasag/igaz-hamis-jatszma-mezpiacon-1439419/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Február 26. 17:39
QUQURIQ !!!

Csak úgy csendben megjegyzem, hogy pár kereskedő őrjöng, Takács Feri levele miatt.
Nézzétek csak, azóta elindult a vegyes ára felfelé...

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 26. 18:33
Az, hogy leveleket írogatunk, az nem megnyugtató megoldás semmire. Csak időleges. Jövőre minden ugyan úgy, vagy még így se.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Február 26. 19:51
QUQURIQ !!!

Én nagyon bízom abban, hogy szép lassan, de elindul a méz ára felfelé!
Máskor is volt már katasztrófalisan alacsony a méz ára.

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 26. 20:57
Hát én is bízom. Meg én vagyok az öreg szem, de még mindig törekszem.
 Te is ilyen öreg szem vagy, és neked nincs tele a tököd azzal, hogy a méz ára olyan hektikusságot mutat, már lassan 30 éve, amit a világon egyetlen más ágazat sem bír ki?
Az barátom, hogy te miben bízol az kurva kevés. Egyéb iránt, megmondanád, hogy a bizodalmad min alapul?
 Azon, hogy csak? Vagy tudsz valamit amitől az idióta unió politikája megváltozik, vagy a kínai trutymót megeszik a menekültek?
 Még egy módszer van. A Magyarországi 20000 méhész , minden vasárnap elmegy a templomba és imádkozik, hogy vigyék el a mézét. És a hiszek egy után elmondjuk, azt az imát is, hogy hiszek egy mézátvevőben.
 De ha már itt tartunk, nem pontosan idézve, de nem mintha Jézus is azt mondta volna, hogy csak a hülye ember építi homokra a házát?
 Gondolom azért mondta, mert át akart verni mindenkit. Mert amúgy meg, jobb homokra építeni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 26. 21:35
 "Te is ilyen öreg szem vagy, és neked nincs tele a tököd azzal, hogy a méz ára olyan hektikusságot mutat, már lassan 30 éve, amit a világon egyetlen más ágazat sem bír ki?"

Ez azért nem tragédia, inkább beszéljünk arról hogy miért birja ki? Csak érdekesebb nem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 26. 22:07
Hát, ez bizony érdekes kérdés.
 Talán genetika, vagy a kádári szocializációnál van a kérdés gyökere.
 A Magyar ugyan is bárki bármit mond rá, nagyon béke tűrő, és nem túl igényes. Másrészt a méhészek legalább 60%-át teszik ki, a kádár alatt kussoltatott népség. Így ezek szó nélkül eltűrnek mindent.
 Remélem, te tudsz más okokat is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 26. 22:22
Roby 75-kám. Ha megengeded a kérdést átviszem a facebookora. Az sokkal pörgősebb , és sokkal több a hozzászóló.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 26. 22:34
Felölem viheted :D, én amúgy sem szeretek pörögni, pörögjön lenin.
De szerintem ez az ágazat nem csak azért birja ki az áringadozást mert a méhészek kussolnak, azé a kiabálástól több kell a fentmaradáshoz :D.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Február 26. 22:40
QUQURIQ !!!

Egyet nem értek!
Mi, veletek, akik már huszon-harninc éven túl méhészkedünk, már nem találjuk meg az eddigi számításainkat.
 A kezdők, akik bele rángatták magukat a "nagy reménybe" mit szólnak?
...mert ugye Ők még erősen befektetnek, nem is keveset! Mi már csak működtetjük!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Február 26. 22:40
Lassan kezdem feladni.
 Naponta ír Csuja. Minden másnap Texas Ranger, Kiskakas,
Nagyernyei hetente kétszer. Meg te. Atya meg néha.
 Gyanítom, hogy a fórum elcsendesedésének oka lehet, hogy ha kitiltottak embereket. /én nem tudom csak következtetek./
A zöld is így lett érdektelen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Február 26. 23:59
Jól van, de méhészkedés sosem jelentett minden méhésznek egy egyforma állandó nyereséget(jólétet).
Régen is elsösorban attól függött, ki mennyire tanulta meg, simán megvolt az hogy míg az egyik vegetált addig a másik megtollasodott, ugyanolyan feltételek mellett. Minden faluban volt egy jó szaktudással rendelkezö nagymenö, aki tényleg értette, a többi csak kullogott utánna. Én egy ilyennél tanulgattam nyolcadikos koromrtól amíg le nem szereltem a kiba......ott határörségtöl. Ja a többi azóta is kullog.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Február 27. 08:46
QUQURIQ !!!

...ha kullog, had kullogjon, ha ez így jó neki!
De! az Ő kullogásuk ne veszélyeztesse a haladni szerető méhészeket, migráns atkáival.
Nem kiabálok előre, de tegnap Gödöllőn a méh EÜ. továbbképzés szünetében beszélgettem az illetékes előadóval.
Elmondta, ha a Eü. felelős ráírja az őszi vizsgálati lapra, és le is jelenti telefonon, hogy atkától nagyon fertőződött valaki állománya, 8 napja marad a méhésznek, hogy tegyen valamit az ügy érdekében! Ha valakinél többször elő fordul a nyúlós ( vajon miért?) Ő is kimarad a támogatásból! Más változások is lesznek.

Kisakaks
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Február 27. 09:14
Minden halász, vadász tudja, hogy sikert csak akkor érhet el ha a döntő pillanatban csöndben van!

Majd az áprilisi küldöttgyűlésen történtek fogják nagyban befolyásolni a közösségünk még egyesületi élet után (nem pénze!) érdeklődő részét, hogy érdemes-e tovább csinálni így, hogy a szavak és a tettek között különbség van!

Két lehetőség lesz!

Az egyik, hogy 180 fokos fordulat és irány a méhes és az egyesületi tevékenység a tagdíj megfizetésével ki is merül.

A másik a várakozó álláspont csak két lépést hátralépve, reménykedve, hogy a mostani gyűlölködés minél hamarabb kihal az egyesületből! (Ezt még a fiatalabb, türelmesebb tagtársak megérhetik!  ;))

Szóval kösse fel a gatyáját a küldöttgyűlésig aki akar változtatni, mert a türelmes, birkákból hamar harapósak lesznek jobb esetben.

Aztán ha szétszéled a nyáj, mit fog csinálni a juhászunk a kutyáival, mert a számadó birkák hiányában nem fog csontot dobni!  :D

Már csak egy hónapja van érzésem szerint a biliborogatóknak, aztán egy szomorú legyintés lesz a jutalmuk!  :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Február 27. 16:17
„A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című (VP2-6.1.1-16 kódszámú) felhívás támogatási kérelem benyújtási időszakának első napja.
A támogatási kérelmek benyújtása 2017. március 16. napjától lehetséges.
http://www.agrotrend.hu/hireink/fiatal-gazda-palyazat-mar-van-is-egy-modositas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Február 27. 18:41
Lassan kezdem feladni.
 Naponta ír Csuja. Minden másnap Texas Ranger, Kiskakas,
Nagyernyei hetente kétszer. Meg te. Atya meg néha.
 Gyanítom, hogy a fórum elcsendesedésének oka lehet, hogy ha kitiltottak embereket. /én nem tudom csak következtetek./
A zöld is így lett érdektelen.
Még Tomipapa sincs kitiltva, hisz Főnix néven feltámadt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Március 02. 16:08

http://index.hu/belfold/2017/03/02/mehesz_lopott_kristalycukor_rendorseg/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2017. Március 02. 16:38
    ON: Na. Mivel megállás nélkül csörög a telefonom, és nehogy hírbe hozzanak ezzel a cukorlopással kapcsolatban engem, vagy valamelyik méhészemet, csak a lakhelyük Balatonlelle a méhészeknek, sőt a videón lévőnek a  lakhelye sem, Ő balatonboglári.
Nem az én területemen vannak ezek a méhészetek. OFF.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 02. 17:19
Sziasztok!
Néhány napot Németországban töltöttem.
Természetesen az áruházak polcain lévő mézek árai is érdekeltek.
Előtte pár általánosságról szeretnélek benneteket tájékoztatni.
Nyugodjatok meg nem csak az élelmiszereket kapjuk silányabb minőségben mint a németek, vagy osztrákok.
Az üzemanyagárak 1.07 és 1.18 Euró közöttiek a települések legtöbb kútján.
És a minősége?
Az autó megy tőle mint a szél, és fél literrel kevesebbet fogyasztott 100 kilométerenként.
Olcsóbb is, jobb is, meg többet is keresnek odakint.
A forgalom katasztrofális.
Annyi jármű az autópályákon, hogy azt itthon elképzelni sem tudják akik nem járnak Németország sűrűjében.
Minden gyönyörű, csilli villi, de a köztisztaság sokat romlott az elmúlt időszakban.
Ausztria még tartja magát.
Hazafelé nagy felüdülésnek számított, hogy nem aludtam el az M1-es autópályán, mert olyan gödrös, hepe hupás.
Az M6-oson Szekszárdig szinte senki, de legalább nem használódik.
Németországban a városokban toronydaruk, mindenhol építkezés, és dolgoznak.
Nincs lapáton való támaszkodás, bámészkodás.
Mivel egyik fiúnk Németországban másik Ausztriában dolgozik, bepillanthattam a hétköznapokba, és annyit tudok mondani, hogy a magyarok kössék fel a gatyájukat!
A különbség óriási, a távolság szinte ledolgozhatatlan.
Sokszor volt lehetőségem "nyugaton járni", és a 30 évvel ezelőtti nászutunkat is Németországban, valamint Hollandiában töltöttük.
Egy millimétert sem közeledtünk a fejlett nyugathoz.
A magyar politikusok pofája óriási, hogy "Magyarország jobban teljesít", de ezt már a nyitott határok miatt nehéz becumiztatni.
Olyan érzésem van ettől az agymosástól, mint az OMME Kft. ügye.
Az OMME Kft. jól teljesít, csak nem merik megmondani.
Na, egy kis politizálás után nézzétek meg a csatolt képeket.
Több ütemben teszem fel.
Látható, hogy az akácméz, és a repceméz például egy áron van.
Szerintem sokan kibékülnénk a kilós üveges árral is.
A legdrágább az erdei méz, de gondolom ezt tudtátok.
Ne menjetek nyugatra, csak keletre, mert elkeseredtek, és Vivaldinak igaza lesz.
A béka segge alatt vagyunk 120 méterrel.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 02. 17:20
Előző hozzászólásomhoz még csatolok képeket.
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 02. 17:22
Előző hozzászólásomhoz még csatolok képeket.
Ja, és mint látható a képeken, ezek "akciós árak"!
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2017. Március 02. 18:37
Attila,

Köszönöm, hogy mindezt leírtad!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2017. Március 03. 05:55
  Ja, és mint látható a képeken, ezek "akciós árak"!     És mind 1/2 Kg-os. Itthon nem így néz ki az áruházakban a pult.
Az erdei méz árát láttátok , szép  :o 10dkg 2,32 Euro .
 

  Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 03. 07:25
És az sem számít ha az akácon kívül minden méz bekristályosodik.
A német vevő azonnal megkérdezi.....mennyire volt megmelegítve, hogy nem kristályosodik?
A magyar vevő mit mond, ha bekristályosodik?....kaptam egy üveg "cukros mézet".
A tudatos fogyasztásra a gyerekeket már az óvodákban nevelik!
Volt a méhészetemben egy német csoport (Bátaszék testvérvárosából jöttek, gimisek.)
Olyan dolgokat tudtak a méhekről,és a mézről, hogy csak lestem.
Bizony az OMME jó úton jár, a "Mézel lélekkel" kampánnyal, de ezt tovább kell folytatni.
Az iskolában, élővilágórákon, tananyagként kell szerepeltetni a méhekről szóló részt, és ráfókuszálni az egészet a természetes táplálkozásra.
Nem az a cél, hogy újabb méhészpalántákat generáljunk, hanem a mézfogyasztást, az egészséges életmódot kell a méheken keresztül bemutatni.
Az apiterápiáról még a méhészek nagy része sem tud semmit, pedig az Apimondián belül különálló szakág.
Van még mit tennünk.
A kinti áruházak polcain a fajtamézeket nagyon gusztusosan kínálják, szinte megkívánja a fogyasztó.
Nálunk még mindig található "ragacsos" mézesüveg a polcokon, gagyi címkével.
A Német Méhész Egyesület tagjai is egységes üvegben szerlenek ki, de kilós üveget csak elvétve látni.
Ezzel is azt sugallják a fogyasztók felé, hogy a méz értékes élelmiszer, és ez az árában is tükröződik.
Náluk nem érvényesül a "Nembaromfi" szemlélet, hogy "óccsó legyen"......
Igen is, gusztusos kiszerelésben, igényes kínálat mellett, megkérik a méz árát.
Mondjuk a német vásárlóerőt nem illik a magyar csórikánkkal összehasonlani.
Ez olyan verseny, mintha a pitbullt a tacsival eresztenék össze.
Kicsit még gyúrnunk kell, és a minőséget erőltetni, akkor 100-150 év múlva talán közelebb leszünk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2017. Március 03. 07:38
Nagyon köszönjük a képeket,valóban gusztusosak a képen látható termékek és az árak is tükrözik a méhészek munkájának az elismerését is Németországban. Sajnos a nyugattól iszonyatosan le vagyunk maradva és ez a távolság növekszik. Ide vagy oda mindenféle plakátok hogy a gazdaság növekszik, ez mind csak propaganda, a valóságot akkor tudod vagy érzed meg, amikor belenézel a pénztárcádba.
Végezetül egy Széchenyi gondolat jutott az eszembe:"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel!"
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Március 03. 08:16
QUQURIQ!!!

Szerintem meg maradjunk a politika mentes F-F KLUBNÁL!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Szakállas - 2017. Március 03. 20:05
Tisztelt méhésztársak!
Ha valaki tudja,írja már be ,hogy a 2017-es támogatásoknál milyen EURO árfolyammal kell számolni?
 A választ - további szép estét kívánva - előre is köszönöm!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Március 03. 20:15
309 ft
Cím: Re:Hír-les
Írta: Szakállas - 2017. Március 03. 20:19


Ezt pontosabban kellene tudni, fillérre!
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2017. Március 03. 20:38
Attila!

Úgy néz ki a németek szerint ők is a béka segge alatt vannak.

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/szomoru_csucsot_dontott_nemetorszag.630807.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link (http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/szomoru_csucsot_dontott_nemetorszag.630807.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link)

Ezek szerint más a magyar és a német béka segge alatt lenni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2017. Március 03. 20:41
Üdvözletem  ! Egy kérdés erejéig érdeklődöm !Kell a támogatási kérelemhez valamilyen KKV nyomtatványt kitölteni ?  Üdv:nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 03. 20:49
Nyuszt!
Igen!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2017. Március 03. 20:51
Köszönöm  Attila  ! Már csak az a kérdés marad , hogyan ejthetem meg  az adat szolgáltatást  ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 03. 20:55
Keresd a szaktanácsadód!
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2017. Március 04. 18:22
Nyuszt!
"http://www.omme.hu/?p=8422"

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2017. Március 05. 19:02
Hát ha ez jobban tetszik!  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Március 06. 12:18
A 2017. január 1-jén érvényes átváltási árfolyam: 309,83 Ft/€
https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/documents/20182/4676172/Sz%C3%A1m%C3%ADt%C3%A1si+seg%C3%A9dlet+a+varroa+atka+elleni+gy%C3%B3gyszeres+v%C3%A9dekez%C3%A9s+kapcs%C3%A1n+t%C3%A1mogat%C3%A1si+%C3%B6sszeg+kisz%C3%A1m%C3%ADt%C3%A1s%C3%A1hoz+a+2016-2017+v%C3%A9grehajt%C3%A1si+%C3%A9vre2.xls/26074db1-0acb-4e30-b81a-3f3843062aca?version=1.1
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2017. Március 07. 20:20
Köszönöm a segítséget  !  Üdv:nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2017. Március 08. 14:31
https://444.hu/2017/03/08/a-mez-otode-hamis-az-eu-ban

Kommentek a cikk alján.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Március 08. 16:30
Titokzatos cég vásárolja fel a cukrot világszerte
http://www.portfolio.hu/vallalatok/nyersanyagok/titokzatos_ceg_vasarolja_fel_a_cukrot_vilagszerte.245198.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Március 08. 16:33
QUQURIQ !!!

Ma hallottuk, hogy szép lassan megindult a cukor ára felfelé...

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Március 08. 16:50
"Jó tudni
Több tízezren maradhatnak őstermelői igazolvány nélkül
nak.hu 2017.03.07., kedd, 08:51
Több tízezren nem váltották még ki a 2017. adóévre vonatkozó értékesítési betétlapot, így a hatályos őstermelői igazolványuk továbbra sem érvényes, noha az érvényesítésre csak március 20-ig van lehetőség - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Érvényes igazolvány nélkül a gazdálkodó, őstermelőnek nem minősül, a saját gazdaságában megtermelt és előállított termékét őstermelőként nem értékesítheti. A pár nap múlva lejáró határidő fontos azoknak az őstermelői igazolvánnyal rendelkezőknek, akik őstermelőként biztosítottak, mert a március 20-ig történő értékesítési betétlap kiváltásával, az igazolvány érvényessége 2017. január 1. napjára visszamenőleges, ezáltal biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatossága.
Kérjük, hogy a várható torlódások elkerülése érdekében minél hamarabb keressék fel a bejelentett lakóhelyük, vagy a tartózkodási helyük szerint illetékes falugazdászt az ügyintézés céljából - hívta fel a figyelmet a kamara. Az ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok elérhetőségei megtalálhatók a NAK portálján.
Felhívjuk azon őstermelők figyelmét, akiknek nem a jogvesztő, 2017. március 20-án lejáró határidő miatt szükséges az őstermelői tevékenységével kapcsolatos ügyintézés, illetve a határidőig őstermelőként történő értékesítést sem terveznek, ami miatt érvényes igazolvánnyal kellene rendelkezniük, lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolványával kapcsolatos ügyeit - írta a kamara. "
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Március 08. 17:59
De nekem 2016 Novemberében csinálták....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 09. 14:17
Ma reggel Bross Péter az ATV vendége volt.
http://www.atv.hu/videok/video-20170309-az-unioban-kaphato-mezek-otode-hamisitvany
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Március 09. 19:42
Nagyon szépen tud beszélni. De beszélni én is tudok....... nem lehetnék egy kicsit elnök? Csak három hónapig had vegyem fel a fizetését. Lécci.......lécci.........lécci........
Cím: Re:Hír-les
Írta: raciko - 2017. Március 09. 20:01
http://kronika.ro/agrarvilag/szigoritasok-a-mezpiacon
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 10. 07:58
Figyelem!
Most reggel 8 óra 20-kor a mézhamisításról az M1-en!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Március 10. 08:34
Most lett vége, megnéztem jó volt és érthetö.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Március 10. 08:56
Ebből kellene minél több. Egészen jó lett a média szereplése az ágazatnak. Újságok, tv-k. Persze lehet ezt még fokozni, mint mindent, de mindenképpen javuló tendencia. Engem az elmúlt hónapban nagyon sokan kerestek meg, hogy van-e "valódi" mézem. Az emberek lassan megértik, miről is van szó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 10. 14:38
http://www.femina.hu/otthon/hamis-mez-tesztelese
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Március 10. 14:58
QUQURIQ !!!

Hátha ez ennyire egyszerű lenne!
Bárki elvégezhetné, ezt a vizsgálatot és már régen kisöprődött volna ez a szutyok méz az EU-ból!
Az ilyen szakmaiatlan riportok miatt veszti hitelét a termelői méz!
Mert ugye minden okos neki áll vegyészkedni, ki így, ki úgy, csak a jóindulatán múlik, hogy a legközelebbi vásárláskor letámadják- e a méhészt vagy nem!
Aztán lehet magyarázkodni!
A hülyeség ellen meg nincs orvosság!
Ma már az egyik vevő bele akart zabálni vásárlás előtt a mézbe!
Mondtam neki, hogy tegye le, nem ehet bele! Vegyen ott ahol megengedik!
Erre azt mondta, hogy ez biztosan jó méz lehet, ha ekkora az önérzetem.
És vitt két üveggel.

Kiskakas

Csak nyugi, szépen bánni a vevőkkel!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 10. 16:17
Itt van a mai mézhamisítás elleni küzdelemről szóló híradás.
Nyilatkozik Bross Péter az OMME elnöke.
http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2017-03-10-i-adas-5/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. Március 11. 06:45
Az elmúlt napok médiatörténeti bűncselekmény sorozata kapcsán azt gondolom azért, hogy a megbukott magyar mézcsomagoló mézeinek további vizsgálatának fejleményeiről elvonják a figyelmet és, hogy Bross el merjen menni holnap az Országos Vezetőségi ülésre és elfedhesse a figyelmet a valós problémákról még nem kellene a méhészeken kívül előre eltervezetten félrevezetni az ország lakosságát is. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 11. 07:41
Én most úgy gondolom Tóth Zoltán hozzászólása nem marad válasz nélkül.
Mindenkit arra kérek, ha állít valamit, megfelelő bizonyítékokkal támassza alá, egyébként olyan vizekre hajózik, aminek a fóruma nem a Fekete-Fehér Méhészklub.
Le kell venni az aggályosnak "gondolt" mézeket a polcokról, és közjegyző, valamint két hatósági tanú jelenlétében, szakszerűen elvégzett mintavételt kell megejteni, és laborba kell küldeni.
Ennek jól kidolgozott szabályai vannak, nem most kell kitalálni.
Ha a labor valóban gondot jelez, véleményem szerint akkor van helye az állításnak.
Ameddig csak feltételezünk....hogy lehet benne valami...addig csak üres lózung.
Mindenkit arra kérek, hogy hitelességünket őrizzük meg, és tényeket közöljünk.
Úgy látom, hogy Tóth Zoltán által elindított kampány más irányt kezd venni.
Az OV-n szerintem választ kaphatunk mindenre.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. Március 11. 08:24
Én úgy gondolom, semmit nem értett meg Nagyernyei Attila abból amit írtam.
Egy szóval nem említettem az általam kezdeményezett kampányt.


Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2017. Március 11. 09:21
Azt gondolod csak a Te írásodat nem értette meg, és csak Nagyernyei egyedül? Itt (hülyéskedve, szélhámoskodva) semmit nem értenek, sőt amit esetleg részben fel tudnak agyilag dolgozni, azt is elferdítik. Láttad a mézvizsgálatokkal kapcsolatban milyen büszkén írták a minap a "kirándulásuk" hozadékát, amikor "kockásra"  ülték a feneküket, miközben eszközök voltak? Bükk odaát írásával sárba taposta őket, aztán mekkora kuss lett!!!
Akkor miként is fest ez a mondat:
"Most, hogy néznek majd a szemünkbe azok, akik végig azt pofázták, hogy ennek semmi értelme nem volt?
Néhányan jönnek az OV-ra majd megkérdezem tőlük személyesen."

Hogyne lett volna eredménye? Dehogynem lett, mint ennek, volt értelme felraknod(?):
http://magyaridok.hu/gazdasag/igaz-hamis-jatszma-mezpiacon-1439419/

, "illetve a termék csupán 5 százaléknyi akácpollent tartalmazott"
 
Azt hiszed szégyenkezve, magukban mélyen elgondolkozva ezek után elnézést kérnek? Dehogy. Neked esnek, és mindenkinek, aki próbálja felnyitni a termelők szemét.
 Ugyan erősen csökkenő létszámban, de még néhány hiszéken információhiányos írogat ide, a többiek jókat nevetnek azokon, akik még beveszik szakmapolitikai és szakmainak nevezett agyatlanságaikat. Az itt szélhámoskodók napi agyalmányait mások, -akik képben vannak, -esténként sajnálkozva elemezve térnek pihenőre.

Szerinted aki február utolsó napján híg eleséggel való etetésre biztatja a méhésztársait, annak nem kellene elvenni például az előadási jogát?

.
Lehet e híggal etetni?
Simán.
Ha megtörtént a tisztuló kirepülés, gond nélkül etethettek.

Nagyernyei Attila

1 kg = 1918 Ft Akácméz, na kié? Aztán a hirdetés levéve, miután megszellőztették.

Szerinted aki elhallgatja ezt, miközben többen is elé tárják, az nem az ellenség malmát fújja?

Aki a fenti mézárból még az áfát is levenné 5%-ra, azzal akarod Te megértetni, hogy meglopják? Tényleg ettől a mai vezetéstől vársz segítséget, Nagyernyei Attila félrevezető tolmácsolásában?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. Március 11. 13:20
Kedves kiváncsi111!

Köszönöm az összefoglalást tökéletesre sikerült, csak annyit fűznék hozzá, hogy kb. 2 hónapja nem várok már semmi segítséget Brosstól, az én szememben totálisan megbukott. Nem is engedek már számára hozzáférést a gyantatechnológia elleni harc sikerében, ellenben egy lehetséges értelmes új elnök részére hajlandó vagyok segíteni a már bevezetett kampánnyal.

Aki nem tett a méhészek érdekében csak ellenében annak nincs keresni valója az  OMME élén.

Bross saját maga érdemelte ki, amit őszintén sajnálok, és azt a néhány embert is őszintén sajnálom, akik támogatójaként még ma sem hajlandóak belátni, hogy tévedtek. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Március 11. 13:42
Kedves kiváncsi111 és Tóth Zoltán! A gőzölgőben folytassák/folytassátok!

Üdv: Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Március 11. 16:33
Az antibiotikumok mellett mézzel veszik fel a harcot Sao Tomén egy ismeretlen eredetű bőrfekélyes járvány ellen.
http://hvg.hu/elet/20170311_Ahol_tenyleg_mezzel_kenegetik_az_embereket#rss

16 lenyűgöző tény a méhekről – Vigyázzunk rájuk!
A kilogrammonkénti 5000 eurós árával a törökországi „Elfek méz” a világ legdrágább nyalánksága. :o
http://sokszinuvidek.24.hu/kertunk-portank/2017/03/11/16-lenyugozo-teny-a-mehekrol-vigyazzunk-rajuk/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 11. 19:10
Tóth Zolinak nincs mit válaszoljak, meg nem is velem van baja.
Kivancsi111-nek a szakmai részére az "Etetés rovatban" válaszolok, a mézpiaci részére meg kár bármit írnok, soha semmivel még nem értett egyet.
Valóban másként látjuk a problémát.
A Hír Tv-ben nyilatkozó kolléga nem felőletek való?
Az nyilatkozta ma reggel a sorolóban, hogy 50-60 családból szépen meg lehet még ma is élni.
Van mit tanulnod Jenő, hogy ennyi családot kell tartanod, hogy megélj!
Ezt írja még:
"Bükk odaát írásával sárba taposta őket, aztán mekkora kuss lett!!!"
Én nem lettem sáros, valamint azt sem tudom mitől kéne kussolnom.

Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Március 13. 13:33
Mennyi méhcsaládból lehet megélni?

Érdekes kérdés, és a válasz az, hogy talán egy darabig még, sokból jobban. Nem akarom idézni a közlegelő példáját, mert sokaknak már unalmas, de ellenben ide hoznám a kék bálna példáját, ahol is flottákat hoztak létre az első világháború után a bálnák vadászatára. Sok, sok hajót szereltek fel, angolok japánok, hollandok, /direkt kisbetű/ és indultak el délre bálnát vadászni. És az bizony úgy volt, minél több hajó, annál több bálna zsír. Aztán egyszer csak lementek, és kerestek és kerestek, de sehol nem volt egy bálna sem. Aztán vissza jöttek, de a következő évben megint mentek, mert azt hitték csak elnéztek valamit az előző évben. Sok hajó ment , szigonyokkal, emberekkel, nagy tervekkel. Aztán még elmentek kétszer, és az is megtörtént, hogy a hajót amivel lementek már nem volt érdemes vissza hozni, hanem 3-4 hajóról átszálltak egyre és azzal jöttek vissza. Azok azóta is ott rohadnak az antarktiszi partvonalakon.
Aztán pár év múlva valaki kitalálta, hogy vonják már nemzetközi védelem alá a bálnákat. Azt a 3-at ami még valahová eltudott bújni.
Szóval, én egyáltalán nem irigylem azokat akik nagyon sok családdal akarnak méhészkedni, hogy majd ők.
 Azért nem irigylem, mert azt tapasztaltam, az elmúlt 50 év alatt, hogy a nagy méhészkedési álmoknak majdnem mindig egész biztosan keresztbe tesz valami. És bizony itt a kicsik kisebbet, a nagyok meg nagyon nagyokat szoktak bukni.
 Én most sem vagyok semmiben annyira biztos, a halállon kívül, mint hogy ez egészen biztosan be fog következni. A kérdés csak az, hogy mikor.
No már most. Mit tesz a bölcs ember?
Megpróbál több lábon állni, mivel az okos ember nem szeret bizonytalanul élni, mert Jézus is mondott valami ilyet, hogy homokra házat építeni, nem vall bölcs egyénre.
 No, már most, az okos ember, elmegy, és keres magának olyan tevékenységet is ami mellett, akármi történjen is, de nem hal éhen. Magyarán állást vállal, vagy más biztosabb tevékenységhez fog. És ezt mostanság, furcsa, de egyre inkább megteheti.
Egy olyan méhészet, ami annyi családot lát el, amit el bír szabadidejében, és nem csupán a méz eladásától függ a jövedelme, sokkal stabilabb és életképesebb.
Ezzel rögtön ki is védte a giga méhészetek azon mesterkedéseit ami arra irányul, hogy minden lehető méhlegelőt elfoglaljanak.
 Közben, persze a kevesebb méhcsalád, nagyobb átláthatóságot, ezzel együtt a betegségek, járványok elkerülését teszi lehetővé. Kevesebb cihelődés, viszont egy családra számított nagyobb haszon.
Azt elismerem azonban, hogy ennek a folyamatnak nagyon a kezdetén tartunk. Viszont, mintha  a hallójárataimba bejutottak volna 600 családos pusztulásról szóló hírek is. Hogy, igaz, vagy nem én nem tudom, majd kiderül.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Illés Sándor - 2017. Március 13. 22:04
Szeretném a méhésztársak figyelmébe ajánlani méhészetünk új honlapját a www.anyaneveles.hu címen.

    Illés Sándor
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Március 13. 22:29
QUQURIQ !!!

Tetszik Sanyi!
Az utca nevet Te választottad, vagy Ő választott téged?... ;D
Sok sikert!

Üdv. Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Illés Sándor - 2017. Március 13. 22:35
Köszi!Én csak az utcát választottam,a nevét nem.Bár tehettem volna,igaz itt az egész város erről szól Ti is láttátok. :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2017. Március 13. 22:44
Sok sikert a vállalkozáshoz! Az utca is rendben van, vendégszerető népek laknak arra.. :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Illés Sándor - 2017. Március 13. 22:49
Köszi!Szerintem a vendégekkel sincs baj,Ők is különlegesek.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Március 14. 17:53
Tanulmányúton horvát és szlovén méhészkollégáknál a Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület
http://zaol.hu/hirek/nagykanizsa-horvatorszag-tanulmanyut-szlovenia-nagykanizsa-es-kornyeke-meheszegyesulet-1823642
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Március 15. 08:35
Jó tudni
Őstermelők: ketyeg az óra
magyarmezogazdasag.hu
MTI 2017.03.14., kedd, 07:48
Az utóbbi évekhez képest lényegesen, több mint 80 ezerrel kevesebb őstermelői igazolványt adott ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), amely részben a magyar gazdatársadalom elöregedésével, illetve az őstermelői kártya gazdaságfehérítő hatásával magyarázható - mondta Süle Katalin, a kamara elnökségi szóvivője.
Összesen 250-270 ezer őstermelői kártyát adott ki a NAK, de ennél több termelő lehet, mivel egy kártyához több őstermelő is tartozhat - mondta Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője az M1 aktuális csatornán. Szerinte többen azért döntöttek őstermelői tevékenységük befejezése mellett, mert az új, plasztikkártyák kibocsátását követően olyan okostelefonos alkalmazást és internetes felületet fejlesztett a NAK, amellyel lekérdezhetőek a nyilvános őstermelői adatok.
Az őstermelői igazolvány öt évig hatályos kártya, amelynek érvényességét minden évre meg kell váltani, így érvényesítve a jogviszonyt.
Idén az őstermelők március 20-ig válthatják meg a 2017-es adóévre vonatkozó értékesítési betétlapjukat, amellyel az őstermelő január elsejéig visszamenőlegesen szerez jogosultságot. A kamara korábbi közleménye szerint március elsejéig 7700 őstermelőként bizotsított gazdálkodó nem érvényesítette még 2017-re az értékesítéshez szükséges betétlapját. Ezen túlmenően pedig további 82 ezer nem őstermelőként biztosított, vagyis más fő keresőtevékenységgel rendelkező érintettnek nincs még 2017-re érvényes betétlapja.
A március 20-i határidő jogvesztő, aki elmulasztja, annak egyrészt megszakad az őstermelői jogviszonya folytonossága, másrészt idén nem értékesíthet őstermelőként.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Március 15. 16:43
Könyv az elkótyavetyélt cukorgyárakról
http://www.somogytv.hu/cikkek/119240
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2017. Március 19. 07:30
https://www.agrarszektor.hu/elemiszerpiac/ilyen_meg_nem_volt_elindul_magyarorszagon_a_tejkamion.7012.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Március 20. 06:13
Ne a politikát keressétek a hírben.
Mire képesek a multik...
http://alfahir.hu/2017/03/19/glifozat_vegyi_anyag_mezogazdasag_europai_vegyianyag_ugynokseg
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Március 20. 09:25
Ez bizony nagyon politika. Merthogy mi a politika valójában? A KÖZÜGYEK INTÉZÉSE.

Ennek a gyomirtónak az ügye nagyon, de nagyon közügy, vagyis erősen politikai kérdés.
Ez nagyobb gond, mint a muszlim bevándorlás, mint a lepusztult falvakban és a peremvárosokban segélyen tengődő cigányság ügye.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Március 22. 21:28
Oda a méhek ötöde Békésben - idén kevesebb méz lesz
magyarmezogazdasag.hu
MTI 2017.03.21., kedd, 07:51
A méhek mintegy negyede hullott el Békésben a télen
A méhek 15-20 százaléka hullott el Békés megyében a télen. A túl kevés termelő méh miatt valószínűsíthető, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz - mondta Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke.
Nem önmagában a nagy hideg okozta a méhelhullást, hanem az, hogy tavaly elszaporodott az ázsiai varroa atka nevű kártevő, amely nagyon legyengítette a méhek immunrendszerét. Ráadásul a télen egy hasmenés-vírus is pusztított a kaptárakban - tájékoztatta az MTI-it Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke. Hozzátette: tud olyan méhészről Békés településen, akinek 240 méhcsaládjából csak 20 maradt meg, és az országban vannak megyék, ahol a méhek 30 százaléka is elpusztult.
A korai virágzású fajtáknál, a repcénél és az akácnál már nem lehet megfelelő gyorsasággal helyreállítani a termelő méhek állományát, így ott biztosan lesz hozamkiesés. Közepesnél jobb év e két fajtából még kimagaslóan jó termés esetén sem lehet - mondta. A szakember úgy vélte, a méhcsaládok a napraforgó virágzására lehetnek ismét teljes értékűek.
Haász Ferenc elmondta: az utóbbi években egyre többen és - a jövedelmezőség javítása érdekében - egyre több méhcsaláddal kezdtek méhészkedni, ám a méhlegelők nagysága nem nőtt. Néhány megyében az egy négyzetkilométerre eső méhcsalád-szám 16-18 (Békésben 14), miközben a hetvenes-nyolcvanas években ez a szám 4-5 volt. A mézelő növények méztermelő-kapacitása adott, ha több méhcsalád jut a területre, akkor az egy családra jutó hozam csökken - jegyezte meg.
Elmondta, hogy a kínai dömpingmézzel kapcsolatban több beadványt is eljuttattak az Európai Bizottsághoz, ám úgy számolnak, még 2-3 év, mire bármilyen intézkedés történhet Brüsszelben. Lassan bővül az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által szorgalmazott uniós mézadatbank is, amellyel vissza lehetne szorítani a hamisított mézek bejutását az európai piacokra.
Békés megyében mintegy ezren foglalkoznak méhészkedéssel, a megyei egyesületnek 830 tagja van. A méhcsaládok számát ősszel hetvenháromezerre becsülték.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Március 24. 16:31
A Földművelésügyi Minisztérium lazítana a gmo-mentességünkön, és ezt a magyar gazdálkodók érdekével indokolja.
A tervezet szerint a tárca módosítaná a gmo-mentességre utaló jelölésről szóló rendeletet, és 0,1 százalék helyett engedélyezné 0,9 százaléknyi génmódosítású alapanyag felhasználását a „gmo-mentes termék” jelöléssel ellátott termékekben.
Az eddigi hazai jelölési rendszer a következőket tette lehetővé: külön jelölést kap a gmo-mentes élelmiszer, takarmány, az ezekből készült egyes összetett termékek, a gmo-mentes takarmánnyal etetett állatoktól származó hús, hal, tojás, tej, valamint a gmo-mentes méz.
https://kuruc.info/r/2/170779
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Március 24. 19:24
QQUQURIQ !!!

Miért nem írja már le valaki fehéren-feketén ( akkreditált labor), hogy valóban káros -e az emberi szervezetre a GMO származék?

kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Március 24. 19:36
Na ne!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Március 24. 19:45
QUQURIQ !!!

Miért épülnek egymás után az onkológiák?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Március 25. 00:00
Patkányokra már bebizonyitotta egy magyar kutatóorvos Angliában. A cikk megjelent. Vissza akarták vele vonatni. Nem tette meg és ezért kikrúgták.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Március 25. 01:39
Nem értem, hogy lobbizták ezt ki a GMO-s cégek.. :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Március 25. 15:59
Az Európai Bizottság tegnap kiszivárgott javaslata szerint az unió teljesen betiltaná a méhgyilkos vegyszereket a szabadföldi termesztésben és kizárólag üvegházas használatukat engedélyezné.

A Greenpeace Magyarország azt várja Dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi Minisztertől, hogy hazánk a Bizottság előterjesztésével összhangban szavazza meg a neonikotinoid rovarírtószerek tilalmát a tavasszal várható bizottsági szavazáson és ne kérjen eseti engedélyeket a méhgyilkos vegyszerekre.
http://greenfo.hu/hirek/2017/03/24/az-eb-vedene-a-meheket-de-a-dontes-a-tagallamok-kezeben-van
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Március 29. 16:40
Ke­ve­sebb és drá­gább lesz idén a méz
Is­ko­la­padba ül­tet­nék a ma­gyar mé­hé­sze­ket, mert rész­ben a szak­tu­dás hi­á­nya miatt pusz­tult el idén ta­vas­szal a ma­gyar méh­csa­lá­dok egy­har­mada.
"Óriási hiba, hogy ma bárki elkezdhet méhészkedni, holott tulajdonképpen veszélyes üzemről van szó – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke a Magyar Időknek.
http://magyaridok.hu/gazdasag/iskolapadba-ultetik-meheszeket-1520041/
https://ripost.hu/cikk-mez-aremelkedes-2017-marcius/
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2017. Március 30. 12:50
Talán ha valaki elvégez egy tanfolyamot, akkor jobban oda fog figyelni a telelésre vagy az atkairtásra? Ez nem tanfolyamtól függ. Inkább az az "óriási hiba", hogy temérdek támogatást nyomatnak olyan ágazatba, amiben amúgy is jóval több szereplő van a kelleténél.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Március 30. 18:46
A méhektől és más beporzóktól függ az emberiség élelmének 30-35 százaléka.
Az ökoszisztémák átalakítása és kihasználása az intenzív mezőgazdálkodás érdekében azonban világszerte károsan hat a beporzókra.
Erre hívják fel a figyelmet a szakemberek abban a tanulmányban, amelynek egyik szerzője Kovács-Hostyánszki Anikó, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Lendület Ökoszisztéma-szolgáltatás Kutatócsoport munkatársa.
http://www.piacesprofit.hu/klimablog/a-mehektol-fugg-az-emberiseg-elelmenek-nagyresze/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Április 01. 14:58
"Újra élelmiszeripari konferenciát rendez a kamara
Megjelent: 2017-03-28 15:15:57
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a tavaly őszi rendezvénysorozat után idén is megrendezi élelmiszeripari tanácskozását, „Élelmiszeripari körkép 2017” címmel.


„Élelmiszeripari Körkép 2017”

MEGHÍVÓ

Tisztelt Tagunk!

Ezúton tisztelettel meghívjuk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett „Élelmiszeripari körkép 2017” című rendezvényére.

Időpont: 2017. április 10., hétfő

Helyszín: Rubin Wellness & Conference Hotel, 1118 Budapest, Dayka Gábor u. 3.

Program:

9.30-tól regisztráció
10.00: Köszöntő, bevezető (Éder Tamás alelnök, NAK)
10.10: Az élelmiszeripar 2016-os teljesítménye (Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyi, AKI)
10.30: Élelmiszerpiaci kitekintés: piaci trendek, tendenciák, fogyasztási és vásárlási szokások Magyarországon és a régióban (Csillag-Vella Rita ügyfélkapcsolati igazgató, GFK)
10.50: Az élelmiszerkönyvi szabályozás kialakulásának háttere, céljai, várható jövője, hasonló nemzetközi gyakorlatok (Dr. Friedrich László egyetemi docens, SZIE)
11.10: A tisztességtelen forgalmazói magatartás ellenőrzésének tapasztalatai (Dr. Velő Zsuzsanna osztályvezető, NÉBIH)
11.30: A NAK tevékenysége az élelmiszeripar területén (Keleti Marcell igazgató, NAK)
11.50: Kérdések-válaszok

12.10: EBÉD

12.40 párhuzamos szekcióülések, osztályülések

Húsfeldolgozás (vezeti: Dr. Németh Antal országos osztályvezető, NAK)
1.    Baromfi madárinfluenza – aktualitások (Németh Csaba szakértő, NAK)
2.    Sertéságazati helyzetkép  (Dúl Udó Endre szakértő, NAK)
3.    A kis- és közepes húsüzemek nyomonkövetési problémái (Laszlovszky Gábor főosztályvezető, FM)
4.    Egyebek

Malom- és sütőipar (vezeti: Septe József országos osztályvezető, NAK)
1.    Gabonapiaci helyzetkép (Mátyus Kornél szakértő, NAK)
2.    Sütőipari helyzetkép 2017 (Septe József, osztályvezető, NAK)
3.    A sütőipar javaslatai a minisztériumok felé, a minimálbér-emelés kapcsán (Septe József, osztályvezető, NAK)
4.    A sütőipari termékek fogyasztásának jellemzői – a magyarországi reprezentatív felmérés eredményei (Dr. Antal Emese, TÉT platform)
5.    Egyebek

Tejfeldolgozás (vezeti: Koller Attila országos osztályvezető, NAK)
1.    Tejtermékek fogyasztásának jellemzői – a magyarországi reprezentatív felmérés eredményei (Dr. Antal Emese, TÉT platform)
2.    Tejpiaci aktualitások (Harcz Zoltán ügyvezető igazgató, Tej Terméktanács)
3.    Tejpiaci támogatások és a rendkívüli támogatások felhasználása, hasznosulása (Sárecz László közigazgatási főtanácsadó FM)
4.    Egyebek

Italgyártás és Borászat, Élelmiszer-feldolgozás és -kereskedelem (vezeti: Losó József, országos osztályvezető, NAK, Fazekas Endre országos osztályvezető, NAK)
1.    A fagyasztott termékekre vonatkozó várható élelmiszerkönyvi változások (Dömölki Marianna mb. osztályvezető, FM)
2.    A közigazgatási átalakítás borászatot érintő kérdései (Horváth Csaba, Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal)
3.    A jövedéki törvény aktualitásai (Pécseliné Vrabecz Ágnes alezredes, NAV)
4.    Egyebek

A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet: https://miniapp.nak.hu/nak-regisztracio/elelmiszeripari_2017/


Parkolási lehetőség a rendezvényhelyszín parkolójában, illetve a környező utcákban ingyenes.

 

A tavalyi élelmiszeripari konferenciasorozat összefoglalói itt elérhetők.

 

(NAK)"
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Április 05. 17:51
Méhészmúzeum épül Sárváron
http://vaol.hu/hirek/meheszmuzeum-epul-1828023
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Április 05. 20:35
Elvetetted a sulykot! A személyeskedést nem tűröm!

Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Április 06. 08:43
Tudom, kicsit offline, de ha levetítjük arra, hogy az USA-ban nem tilos antibiotikummal kezelni a méheket....

http://www.origo.hu/tudomany/20170405-rakos-betegseget-okozhat-az-antibiotikum.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Április 06. 08:46
http://www.origo.hu/gazdasag/20170406-magyar-hirlap-agrarkamara-2020-utan-jelentosen-atalakulhat-a-kozos-agrarpolitika.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Április 06. 19:38
Esik a cukor és a növényi olajok ára
https://www.szabadfold.hu/gazdanet/esik_a_cukor_es_a_novenyi_olajok_ara
Cím: Re:Hír-les
Írta: Robotur - 2017. Április 08. 14:18
"Óriási hiba, hogy ma bárki elkezdhet méhészkedni, holott tulajdonképpen veszélyes üzemről van szó – mondta Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke a Magyar Időknek."

Olvastam én is a cikket, meglepődtem mert tudtommal nem készült pontos statisztika, tehát nics adat az elpusztult méhcsaládok számáról, sem arról hogy milyen arányban képzett vagy képzetlen gazdák méhei pusztultak.

A vizionált kötelező tanfolyamok mennyire szolgálnák a méhészek érdekeit, főleg ha új méhészleszek tömegeit csalná a már eleve zsúfolt pályára, és hány idős méhészt aláznának meg vele? Amikor többre értékelnének egy pénzért vett sajtpapírt, mint egy egész élet méhészeti tapasztalatát.
Lehet hogy célirányos, időben végzett előadás sorozatok többet érnének.

Nekem már 16 éve van méhész képesítésem, de merem állítani, hogy nem az ott tanultak miatt telet át az összes méhcsaládom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Április 08. 23:57
Amit Bross felvetett teljesen jogos, és Bross szeret olyanokat mondani, amit a méhészek szívesen hallanak, de gumicsont. Mert nem tesz a megvalósításért semmit, sokkal nehezebb bármit is tenni ebben, mint ahogy első ránézésre gondolná az egyszerű halandó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2017. Április 09. 07:52
A környékemen idén is hallani, hogy többen fognak mészkedéshez. Annak ellenére, hogy sok helyen jelentős pusztulások voltak több méhészetben is. Teljesen nulláról indulnak, mindenféle alapismeret nélkül. Van aki méheket sem látott még. Egyébként néhány éve Brossék is szerveztek tanfolyamokat...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Április 09. 09:15
De, tegyünk különbséget. kezdők mindig voltak. Ők az ágazat jövője, feltéve ha fiatalok. Az 50-60 éves kezdőkből úgy se lesz semmi.
Nem a kezdőkkel van baj. Hanem amivel soha nem nézett még szembe a Magyar méhészeti ágazat a történelme folyamán. a 200- 5000 stb. családszámú méhészetek.
 Na ezek fogják okozni a magyar méhészkedés tragédiáját.

 Mert ott aztán senki nem tudja mi van, egészségügyileg. Átláthatatlan, a legtöbb családot csak pergetéskor látnak.
 Nekem beszélhet akárki, hogy ő milyen ügyes. egyszerűen időben se tudja követni legtöbb. nem is beszélve a "közlegelők tragádiájáról", amik így morális kérdéseket is fel fognak vetni. Mert ugye a világon sehol sincs a más földjén való meggazdagodás megengedve, csak nálunk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2017. Április 09. 09:29
Az utolsó mondatot hogy érted?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Firgabá - 2017. Április 09. 20:22
Üdv!

Vivaldi úr ! Aki önnél okosabb az szépíti magát. Nem sértésnek szántam, csupán csak véleménynek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Április 09. 21:06
QUQURIQ !!!

Oly sokan várakoztok a hírre!
Szeretnétek tudni, hogy mi lett a sorsa Csuja barátunknak?
Szerintem most szedi össze magát, hogy közölje a híreket...
Nem szeretném előle elvenni a hírszolgáltatást, éjfél körül lehet, hogy közlékenyebb lesz...
Ma az OMME közgyűlése egy nagy küzdő porond volt!
Talán a régi Rómaiaknál is így tudom elképzelni az arénában a gladiátor küzdését több oroszlánnal...
A páholyban meg a finom nép, ki mindenben ártatlan, de szórakozni szeretne!
Nos, ez most ma megtörtént!...

kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Április 09. 23:47
Nincs nagy hír, csak kicsi. Az lenne a nagy hír, ha végre az OMME képes lenne egy szabályos küldöttgyűlésre. Most se volt erre képes. Ez most se a küldöttek lelkén szárad, hanem az elnökség és az Etikai Bizottság önző és vak magatartásán.

Csuja Lászlót végleg kizárták az OMME-ból. De mégse,
1.
A meghívó napirendjével együtt, vagyis 15 nappal előbb ki kellett volna küldeni a Etikai Bizottság tagkizáró döntését és Csuja László fellebbezését, de nem tették meg.
2.
Csuja kérte a napirend törlését az előbbi ok miatt, de nem volt hajlandó Bross ezt a kérést napirendi szavazásra tenni.
3.
Csuja kérte a titkos szavazást, de nem történt meg ez sem.
4.
218 szavazat esetén lett volna a kizáró határozat érvényes, vagyis 218 szavazásra jogosult küldött szavazata kellett volna, de csak 214 szavazat jött össze.

Ha mégis jogérvényesnek tekintik a szavazást, akkor ez az OMME-nak nagyon kellemetlen lesz, mert Csuja jogorvoslattal fog élni.

Más oldalról a helyzet további érdekessége, hogy Csuja László küldötti jogállása nem szűnt meg, nem szűnhetett meg, mert Ő a Gödöllői Méhészegyesület elnöke. Az Önálló Egyesületek küldötteit nem az OMME határozza meg, hanem az anya egyesület. Vagyis az Önálló Egyesületek elnöke automatikusan tagja az OMME OV-nak és a OMME Küldöttgyűlésnek is.

Következésképpen Csuja László ott lesz az OMME testületi ülésein és el fogja mindazokat mondani, amit szükségesnek lát.

És Csuja nem vádolható a kompromisszum készség hiányával sem, amivel többen így az OMME elnöke és elnöksége is vádolja, hiszen megmondta, hogy ha az etikai eljárást az OMME vezetése ejti, akkor Csuja a törli a pert. Ezt többször több helyszínen sok ember előtt kijelentette.

Kérem vegyék tudomásul, hogy a kompromisszumok ideje minden tekintetben lejárt. Következmények lesznek és szerintem nem lesz elég az OMME költségvetésébe betervezett tétel a most elinduló ügyekre. De ezt nem Csuja akarta, hogy így legyen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Anubisz - 2017. Április 10. 11:04
szerintem Csuja most nincs teljesen igazad!

ugyanis az alapszabály szerint, a KGY határozatképes, ha a KGY-n  a leadható szavazatok több mint a felét  (50%+1 fő) képviselő szavazásra jogosult részt vesz!

állítólag 254 küldött volt ott, annak az 50%+1 szavazata nem 218 szavazat

abban viszont igazad van, hogy titkosan kellett volna szavazni, az alapszabály valami ilyesmit ír: személyi ügyekben titkosan kell szavazni, ha a jelenlévők 10%-a vagy az érintett személy kéri!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2017. Április 10. 12:15
Ebben a kérdésben a Csuja Lászlónak igaza van. Egy adott szavazás során, csak a szavazásra jogosultak érvényesen leadott szavazatát lehet számolni. Ez alapján kell vizsgálni a határozatképességet. A Csuja László ellen indított „etikai” ügyben megtartott szavazás során –amely ügyet a hiányos „tálalása” miatt sem lehetett volna most szabályosan tárgyalni- a leadott szavazatok száma alapján nem volt határozatképes a küldöttgyűlés. Így a küldöttgyűlés joghatást kiváltó döntést ebben a tárgyban nem hozhatott.

Egyéb körülmények miatt sem, de azokat már nem nagyon van kedvem részletezni. Több napirendi pont esetén is aggályos körülményekről, előkészítésről beszélhetünk. De majd bizonyára akad az OMME-ben olyan kéményseprő, patkószeghegyező, esetleg magabiztos léggömbárus, aki nagyon ért ehhez... A Csuja László személyét érintő szavazás során, azért, hogy mégis meglegyen az 50% + 1 fő küldött, a „létszámba” a szavazás után, olyan küldötteket is beleszámoltak, akik nem szavaztak. Erre nem lehet mást mondani, csak azt, hogy jelenleg az OMME egy gittegylet szintjén működik.
 
Esetleg, egy úgynevezett „szimpátiaszavazást” lehetett volna most tartani az ügyben, amely ugyan joghatás kiváltására nem alkalmas, de tájékoztatásul szolgálhatott volna arról, hogy a jelenlévő küldöttek körében milyen az elfogadottsága illetve az elutasítottsága a Csuja László személyének és munkájának. Én mindenesetre nem kínálnám fel az alkalmat arra, hogy a Csuja László ezzel az ügyel a bírósághoz forduljon, mert az borítékolható „bukta” az OMME számára.
Cím: Re:Hír-les
Írta: huber - 2017. Április 10. 12:29
Irodalmárunk!
Egy szavazásnál Igen-Nem-Tartózkodom lehetőségek állnak fenn.
Mindhármat össze kell számolni és az összegnek kell nagyobbnak lenni a tagok alapszabályban előírt százalékánál.

Így csináltuk mi ezt a Mókus őrsben is. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2017. Április 10. 12:42
Akkor ti nagyon ügyesek voltatok a Mókus őrsben. Büszke lehetsz magadra, mert pontosan így kell ezt csinálni. Most is összeszámolták az összes Igen, Nem és Tartózkodom szavazatokat és ezek száma nem érte a szavazásra jogosult küldöttek számának 50%-át. Ebben az esetben beszélünk arról, hogy az adott testület határozatképtelen, tehát nem hozhat határozatot. Sem szabályosat, sem szabálytalant…
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. Április 10. 12:49
A törvénytelenül kierőszakolt szavazás végül eredménytelenül zárult  :) 4 szavazattal kevesebb lett az előírtnál.                                        Őszülő ovisunk, majdnem földhöz vágta magát  :D ;D ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2017. Április 10. 20:42
Üdv.Uraim!
Tételezzük fel hogy érett,felnőtt emberek vagyunk!
Mindegy hogy Mókus őrsről vagy az OMME "gittegyletéről" van-e szó,a szavazatra jogosultak fele+1fő jelen van,a "gittegylet"határozatképes,tehát döntéseket hozhat.
A szavazás során lehet igennel,nemmel szavazni, tartózkodni,vagy nem szavazni,de mégis ott lenni mint szavazásra jogosult.
Viszont ha ez nem világos akkor nagyon sötét van,kéretik világosságot teremteni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Április 11. 00:35
Idézet
A szavazás során lehet igennel,nemmel szavazni, tartózkodni,vagy nem szavazni,de mégis ott lenni mint szavazásra jogosult.

Aki nem szavaz, de ott van, nem részese a döntésnek, tehát nem számít be a határozatképességbe. Miért? A teremből sokan kimentek. Ezeket a kimeneteleket nem regisztrálták rendesen. Következésképpen a jelenlevő, de szavazásban részt nem vevő személyek száma meghatározhatatlan volt. Ha pedig valamely tény meghatározhatatlan, míg az összes többi pontosan meg lett határozva, akkor a meg nem határozható tény nem vehető figyelembe a döntésnél.

Ennyi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Április 11. 07:20
Izso60 írására az OMME, IB, EB rovatban válaszolok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2017. Április 11. 21:41
Üdv.Uraim!
Tételezzük fel hogy érett,felnőtt emberek vagyunk!

Ezt feltételezhetjük, viszont ez édeskevés. Megfelelő ismeretanyaggal is rendelkeznie kellene néhány embernek az ügyek viteléhez. Az vitán felül látszik, hogy lemegy nálatok a roló, ha a Csuja László szóba kerül, van ilyen, viszont sajnos az is látszik, hogy fájdalmasan dilettánsok is vagytok. Engem még azzal sem lehet vádolni, hogy túl sokat írnék nyilvános felületeken, faktum, de jobb dolgom is akad, mint az alapokat magyarázgatni elfogult és megvezetett embereknek.

Most sem fogok feleslegesen részletekbe belemenni, de annyit nem árt tudni erről az eljárásról, hogy onnantól veszett fejsze nyele a Csuja László kizárását célzó „etikai” eljárás, amikor nem tették bele a küldöttgyűlés meghívójába az ügyhöz tartozó iratokat. Ennek szükségességét törvény írja elő, az iratok hiányában az ügyet a küldöttgyűlés kvázi „másodfokú etikai bizottságként” szabályosan nem tárgyalhatta volna.

Közvetlenül a küldöttgyűlés előtt, a küldöttek regisztrációjakor ugyan ezeket az iratokat a küldöttek kezébe nyomták, de a törvény előírása alapján, ezt legkésőbb a küldöttgyűlést megelőző 15-ik napon postára kellett volna adni. Ez egy úgynevezett jogvesztő határidő, nem lehet méltányolható késedelem. Ezen tény mellett azért beszéltem még az adott napirendi pont kapcsán a határozatképtelenségről is, mert annak belátásával lehetett volna legegyszerűbben rövidre zárni ezt az ügyet.

Ha néhány lelkes patkószeghegyezőt vagy egykori Mókus őrs tagot mégsem lehet meggyőzni ezekről a jogi evidenciákról, akkor a pillanatnyi bosszú vagy káröröm kedvéért majd erőltetnek egy szabálytalan határozatot, amivel a Csuja pedig el fog sasszézni a bíróságra és annak rendje és módja szerint egy kártérítési összeg kíséretében meg is fogja nyerni a pert. A bíróságon pedig el fogják olvasni az etikai bizottság határozatát, ami a céljának a kiváltására a jogvesztő határidők megtartása esetén is alkalmatlan lenne, a kártérítési összeg növelésére viszont alkalmas.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2017. Április 11. 22:12
Három féle embertipus létezik ebben az eljárásban.
1. Aki hallott valakitől valamit, de az életében nem beszélt Csuja Lacival, és nem is ismeri Őt.
2. Aki egyfajta megfelelni vágyás, vagy elvárás miatt szavazott úgy ahogy. De tudom ezt nem szépen is mondani: kötelező volt ellene szavazni.
3. Személy szerint ez volt a kedvencem. Egy tanulmánnyal felért figyelni azokat az embereket, akik üveges tekintettel nézelődtek körbe-körbe a szavazáskor, mert lövésük sem volt, hogy mi miatt kell egy tag kizárásáról dönteni. De hát a többség szavazott, ciki lett volna lemaradni.
Hát ez a mi k...a nagy demokráciánk. :-D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Április 11. 22:42
A 4. embertípusnak nem ment le a torkán ez a nyílt színi megaláztatás, mert hasonlót már átélt, és elhagyta a termet.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2017. Április 12. 21:00
Üdv.Uraim!
Bátorkodom reagálni az itt leírtakra,noha egyik sem a Hír-lesbe illik.
1.) Azok az üveges tekintetű emberek,páran nem azért vállalták fel a küldöttséget hogy folyton a Csuja és utóda Tóth uram önös érdekeit kiszolgálják,mert valljuk meg őszintén most is és máskor is ez tetszett volna nektek.
Ha így történik akkor még a klubvezető sem hagyta volna el a pástot.
De Uraim a DEMOKRÁCIA nem egy-két ember erőből és fenyegetésből álló akarata,bízom benne hogy ez azért világos.
Egy civil szakmai szervezet közgyűlésén,és nem csak ezen hanem az utóbbiak többségén, nem jogászkodni és mindenbe belekötni,mindent fenekestől felforgatni kellene senkinek.
Az olyan demokrácia,amiről Csuja papol hogy hanem úgy lesz ahogy én mondom (nem törődve azzal hogy egyszemélyű kissebbségben van) megyek a bíróságra.
Szerinted hány üveges tekintetű méhésztársadnak tetsző demokrácia.
Lehet hogy magatokban is lehetne hibát keresni és nem lenézni,üveges tekintetűnek nevezni azt a küldöttet aki nem jogászkodni,sz******ni utazott a közgyűlésre,sokkal inkább szakmai témáról szeretett volna szavazni,de ezt néhány éve rendre meghiúsítják a kontrollok és Csuják?

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Április 12. 22:26
Idézet
De Uraim a DEMOKRÁCIA nem egy-két ember erőből és fenyegetésből álló akarata,bízom benne hogy ez azért világos.

Szívemből szóltál. Szörnyű is az, ha a Tóth Péter, Lászlóffy Zsolt, dr. Mészáros László, Bezzegh László fenyegetéséről szól az OMME közélete.

Idézet
Egy civil szakmai szervezet közgyűlésén,és nem csak ezen hanem az utóbbiak többségén, nem jogászkodni és mindenbe belekötni,mindent fenekestől felforgatni kellene senkinek.

Vagyis kötelező törvénytelenül működni?

Idézet
Az olyan demokrácia,amiről Csuja papol hogy hanem úgy lesz ahogy én mondom (nem törődve azzal hogy egyszemélyű kissebbségben van) megyek a bíróságra.

A demokráciának van egy nagyon kellemetlen sajátossága: Akkor működik, ha szabályokat igyekszünk azt betartani. Ha nem ezt tesszük, akkor anarchia vagy diktatúra alakul ki, ami nem demokratikus.

Idézet
Lehet hogy magatokban is lehetne hibát keresni és nem lenézni,üveges tekintetűnek nevezni azt a küldöttet aki nem jogászkodni,sz******ni utazott a közgyűlésre,sokkal inkább szakmai témáról szeretett volna szavazni,de ezt néhány éve rendre meghiúsítják a kontrollok és Csuják?

Ha nincs a 8. napirendi pont és nincs a kft ügy, akkor három órával rövidebb lett volna a Küldöttgyűlés, illetve azt a három órát a méhészet legfontosabb szakmai kérdésével tölthettük volna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2017. Április 12. 22:34
Gyorsan tisztázzunk egy-két dolgot. Az üveges tekintetbe ugyan bele magyarázhatod, hogy ezzel a küldöttek le lettek degradálva, de felesleges. Elmagyarázom. Néhány emberről írtam, ha figyelmesen elolvasod rájössz, és bármennyire is szeretnéd ezt negatívumnak beállítani, a mondat lényege az volt, hogy egyeseknek fogalmuk sem volt a ,,Csuja" ügyről és forogtak mint a ventillátor, hogy mit is KELL szavazni.
Másik. Azt írod, hogy szakmai témában mentek szavazni a küldöttek, és nem jogászkodni. Ha már a küldöttek oda mennek szavazni és ~13000 méhész sorsáról dönteni, akkor elvárom, hogy legyen némi fogalma a szabályokról és a napirendi pontról. Persze hogy nem jogász mindeenki, mint ahogy én sem, de ha így van, akkor meghallgatom azt, aki ért hozzá, és elfogadom ha hibáztan, vagy figyelembe veszem annak a tanácsát, aki ért hozzá. Itt pont fordítva történt a dolog, mint ahogyan írod. Nem egy-két  ember eröltette rá az akaratát a méhészekre, csak rávilágított a szabálytalanságokra. Csak érdekesség képpen... A tavalyi küldöttgyűlésen kivétel nélkül megállta a helyét jogilag Csuja észrevétele/kifogása. Csak egy kérdésre válaszoljál nekem légyszíves. Ki erőltette rá az akaratát a küldöttekre Csujával kizárásával kapcsolatban? Jó kérdés mi?  :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Április 12. 23:29
http://m.origo.hu/itthon/20170412-ausztriaban-elloptak-tobb-tucat-mehkaptar-a-bennuk-levo-mintegy-egymillio-mehhel-egyutt.html?utm_source=hirkereso
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. Április 13. 06:35
Üdv.Uraim!
Bátorkodom reagálni az itt leírtakra,noha egyik sem a Hír-lesbe illik.
1.) Azok az üveges tekintetű emberek,páran nem azért vállalták fel a küldöttséget hogy folyton a Csuja és utóda Tóth uram önös érdekeit kiszolgálják,mert valljuk meg őszintén most is és máskor is ez tetszett volna nektek.
Ha így történik akkor még a klubvezető sem hagyta volna el a pástot.


izso60!

Utóda vagy te édesanyádnak. Se nem felmenőm, se nem tanítóm Csuja László, ráadásul majd 10 évvel korábban járok küldöttgyűlésekre nála. Akit mint észrevettétek tisztelek, mert a legtöbbet dolgozó egyesületi tagnak tartok. Csuja László Brossal ellentétben kizárólag a méhészeti szakma és a magyar méhészek érdekében dolgozik, ráadásul a jogban is tájékozott. Természetesen ez nem tetszik Brossnak és állatkertje részvényeseinek, hogy Csuja Laci álmából felébredve többet tud bármiről mint ahogyan neki kellene,kivéve a nem evilági ügyeket. Bross ezért utasítja idomított sárgalaposait, a küldöttgyűlésen, hogy keltsenek hangulatot, mintha az a küldöttgyűlés általános véleménye lenne egy-egy témában. Persze később megmagyarázzátok, hogy azért nem történt újra érdemi munka, mert Csuja Laci, kontroll csoport, Tóth Zoltán többször felszólalt. Nem érdemi munka soha nem fog folyni addig, míg a romlott ételt, bioélelmiszerként akarják lenyomni a küldöttek torkán.
Az önös érdekre pedig, fejtsd ki a magyarázatod. A gyantatechnológia elleni beadványommal többet tettem a közösségi méhészeti érdekeknek, mint Bross eddig vagy a jövőben tenni fog. Tettem mindezt egy forint OMME támogatás nélkül, nem nálam keletkezett a -27 vagy -33 millió hanem az OMME gazdálkodásában, hanem a  Bross vezette egyesületben, Bross jóváhagyásával.
És tudjad az 1,7 milliárd NP bevétellel szemben legalább -10 milliárd áll mézértékesítés veszteségeként és -10 milliárd a méhcsaládok pusztulása miatt.
 
A Bross vezette OMME eredménye 2016.-ban - 18 327 000 000 Ft.

Arra kérlek ha válaszolnál, és megkereszteltek vagy kijártad az iskolát mutatkozz be nyugodtan, ha nem sikerülne megérteni kérésem segítek, írd le az iskolás füzetedről az évfolyam és az osztály fölötti legalább két szóból álló valami, persze ha mered vállalni. Ha megteszed lesz egy ajánlatom aminek még Boss-od is fog örülni nagyon!   
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2017. Április 13. 08:56
Csuja László Brossal ellentétben kizárólag a méhészeti szakma és a magyar méhészek érdekében dolgozik
Nem nem!
A pénz. A méhész nem számít.

Amíg a méhészeknek a NP támogatás igényléséhez OMME tagnak kell lenni, addig itt semmi nem fog változni. Újabb és újabb ötletek fognak születni a méhészek lenyúlása érdekében.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Április 13. 10:52
Kérlek benneteket, hogy a Gőzölgőben folytassátok!
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2017. Április 13. 21:04
Üdv.Uraim!
Nos tanult méhésztársamnak Tóth Uramnak akkor a "Gőzölgőben"!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Április 14. 11:53
Nem lehet egyedü Bross nyakába akasztani a téli méhveszteséget. Mindannyian felelősek vagyunk ebben, persze a mérték eltérő. Van aki többet is tehetett volna, de nem tette. Az OMME is többet tehetett volna de nem tette. Egyedül Hegedűs doktor figyelmeztette a méhészeket, de egy fecske nem csinál nyarat. Persze Brossnak nagyobb a felelőssége, mint elnöknek, de az a sajátos vezetési stílus, amit ő alkalmaz, több eredményt nem tud kihozni, mint ami kijött belőle. Azt látom, hogy Ő azt szereti, ha az elnökségben konszenzus alakul ki. Ez esetben bátran cselekszik. Viszont, ha erős kisebbségi vélemény is van, akkor inkább tolja maga előtt a problémát. Ez alól csak a Csuja ügy kivétel, hiszen ott erős volt a vélemény, hogy nem kéne továbbvinni az ügyet, de ő mégis erőltette.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. Április 14. 15:29
Tisztelt Méhésztársak!

Többen kértétek, hogy tegyem közzé a Küldöttgyűlésen felolvasott visszahívási kezdeményezést, mert szeretnétek azt aláírni, megismerni, elvinni az elnökökhöz, küldöttekhez.

                                                        VISSZAHÍVÁSI KEZDEMÉNYEZÉS


Alulírott név: ............................................................................lakcím:………………………………………….

.................................................................................................szig.szám:.....................................................

a................................................................................Egyesület elnöke/küldöttje az OMME hatályos

Alapszabály II/10. pontja alapján Bross Péter Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökének, OMME elnöke tisztségéből történő visszahívását kezdeményezem.

Indoklás :

1.   A 2016. évi tavaszi Küldöttgyűlés egyhangú akaratnyilvánítását figyelmen kívül hagyva, semmi érdemi lépést nem tett a gyantatechnológiás mézek visszaszorítását célzó méhészek szempontjából fontos európai mézkampány sikere, és az európai mézpiac méhészek szempontjából előnyös rendeződése ügyében.

2.   Az elmúlt évek súlyos összeférhetetlenségei (elnök-elnökségi tag-szaktanácsadók) feloldása érdekében, semmilyen érdemi lépést nem tett, a jelenleg is fennálló összeférhetetlenségek veszélyeztetik a NP egyes jogcímei kifizetéseinek biztonságát.

3.   A tevékenységüket évtizedes befektetéseikkel megalapozó méhészek jövedelemigényét, szakmunkás minimálbérhez történő megfeleltetésével egyszerűen semmibe veszi az általa képviselendő méhésztársakat.   

4.   A mézkerekasztal tárgyalások megkezdéséről, sem a véleményezés lehetőségéről nem értesítette és nem tájékoztatta sem a vezetőségi tagokat, sem az elnökségi tagokat.

5.   A mézkerekasztal tárgyalásokkal kapcsolatban kizárólag a mézcsomagolók és a mézexportőrök kívánságaira volt kíváncsi, a méztermelők véleményének megismerésére, (az Országos Vezetőségi ülésen) azt ki sem kérve a figyelmen kívül hagyta.

6.   Az akácméz minőségi paraméterei megváltoztatásában kizárólag a mézcsomagolók, és a mézexportőrök igényét vette figyelembe.

7.   A mézkerekasztalon a méhészek számára különösen fontos ügyben szavazáskor tartózkodott, a médiában ráadásul a mézcsomagolói álláspontot a szakma igényeként fogalmazta meg.

az Országos Magyar Méhészek Egyesületének elnökeként Bross Péter a méhészek érdekeinek sorozatos háttérbe szorítása és a számos elszalasztott lehetőség miatt alkalmatlannak tartom a továbbiakban a tisztség betöltésére.   
 
Egyben kérem az Alapszabály III/3. pontjában foglaltak szerint az OMME rendkívüli Küldöttgyűlés összehívását.

Kelt,
                                                                               ……………………………………………………….
                                                                                                               aláírás

Tanú (1):  ……………………………………………     Tanú (2):…………………………………………….

Név (nyomtatottan):…………………………………    Név (nyomtatottan):………………………………..

Lakcím:……………………………………………….    Lakcím:………………………………………………

Szig szám:…………………………………………...    Szig.szám:…………………………………………..

Aláírás:……………………………………………….    Aláírás:………………………………………………

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Április 14. 21:19
Hát ez igen nagy dolog.

Viszont én igazából csak azért léptem be, hogy elmondjam. Most néztem, csúcsot döntöttem, másodszor is kizártak a ződről.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Április 14. 21:29
Nagypénteken? Oszt mit csináltál, he?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Április 14. 21:43
Tisztelt Méhésztársak!

Többen kértétek, hogy tegyem közzé a Küldöttgyűlésen felolvasott visszahívási kezdeményezést, mert szeretnétek azt aláírni, megismerni, elvinni az elnökökhöz, küldöttekhez.

                                                        VISSZAHÍVÁSI KEZDEMÉNYEZÉS


Alulírott név: ............................................................................lakcím:………………………………………….

.................................................................................................szig.szám:.....................................................

a................................................................................Egyesület elnöke/küldöttje az OMME hatályos

Alapszabály II/10. pontja alapján Bross Péter Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökének, OMME elnöke tisztségéből történő visszahívását kezdeményezem.

Indoklás :

1.   A 2016. évi tavaszi Küldöttgyűlés egyhangú akaratnyilvánítását figyelmen kívül hagyva, semmi érdemi lépést nem tett a gyantatechnológiás mézek visszaszorítását célzó méhészek szempontjából fontos európai mézkampány sikere, és az európai mézpiac méhészek szempontjából előnyös rendeződése ügyében.

2.   Az elmúlt évek súlyos összeférhetetlenségei (elnök-elnökségi tag-szaktanácsadók) feloldása érdekében, semmilyen érdemi lépést nem tett, a jelenleg is fennálló összeférhetetlenségek veszélyeztetik a NP egyes jogcímei kifizetéseinek biztonságát.

3.   A tevékenységüket évtizedes befektetéseikkel megalapozó méhészek jövedelemigényét, szakmunkás minimálbérhez történő megfeleltetésével egyszerűen semmibe veszi az általa képviselendő méhésztársakat.   

4.   A mézkerekasztal tárgyalások megkezdéséről, sem a véleményezés lehetőségéről nem értesítette és nem tájékoztatta sem a vezetőségi tagokat, sem az elnökségi tagokat.

5.   A mézkerekasztal tárgyalásokkal kapcsolatban kizárólag a mézcsomagolók és a mézexportőrök kívánságaira volt kíváncsi, a méztermelők véleményének megismerésére, (az Országos Vezetőségi ülésen) azt ki sem kérve a figyelmen kívül hagyta.

6.   Az akácméz minőségi paraméterei megváltoztatásában kizárólag a mézcsomagolók, és a mézexportőrök igényét vette figyelembe.

7.   A mézkerekasztalon a méhészek számára különösen fontos ügyben szavazáskor tartózkodott, a médiában ráadásul a mézcsomagolói álláspontot a szakma igényeként fogalmazta meg.

az Országos Magyar Méhészek Egyesületének elnökeként Bross Péter a méhészek érdekeinek sorozatos háttérbe szorítása és a számos elszalasztott lehetőség miatt alkalmatlannak tartom a továbbiakban a tisztség betöltésére.   
 
Egyben kérem az Alapszabály III/3. pontjában foglaltak szerint az OMME rendkívüli Küldöttgyűlés összehívását.

Kelt,
                                                                               ……………………………………………………….
                                                                                                               aláírás

Tanú (1):  ……………………………………………     Tanú (2):…………………………………………….

Név (nyomtatottan):…………………………………    Név (nyomtatottan):………………………………..

Lakcím:……………………………………………….    Lakcím:………………………………………………

Szig szám:…………………………………………...    Szig.szám:…………………………………………..

Aláírás:……………………………………………….    Aláírás:………………………………………………


 

Tisztelt T. Zoltán!
Új elnök?
Ismét Mészi Laci lesz?
Vagy Fekete átmenetileg?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2017. Április 14. 22:17
Szép kilátások  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Április 14. 22:51
Hát ha sikerül nektek visszahívni, én megeszem a most száradó vörösfűz füstölő anyagot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Április 15. 07:45
Itt a Fekete-Fehér méhészklubon működik a demokrácia, szabad véleménynyilvánítás.
Vivaldinak sem kell attól tartania, hogy kitiltjuk, és Tóth Zoltán is előadhatja mit érez kivetni valónak.
Szabad a pálya, senki nem fogja kitörölni az írásokat, hacsak nem személyeskedők.
Egy felvetését viszont nem értem, szeretném ha megválaszolná.
Ezt:
"6.   Az akácméz minőségi paraméterei megváltoztatásában kizárólag a mézcsomagolók, és a mézexportőrök igényét vette figyelembe."
Én általában, ha eladásra kínálok egy terméket a vevő igényét veszem figyelemben.
Amikor a Vállalkozási Ismereteket oktatták, folyamatosan visszatértünk ehhez a témához, hogy a vevő igénye az szent.
Valami megváltozott?
Mi fogjuk megmondani a frankót, hogy a kereskedőknek (vevőnek) mi legyen az igénye?
Rövidebben.
Ha egy kereskedő meghatározza, hogy nekem milyen minőségi paramétereknek kell megfelelnem, akkor én ezek után is azt fogom szem előtt tartani, különben nem veszi meg a mézem.
Ezek után, ha kifizette az ellenértékét,(természetesen előzetesen bevizsgálta) akkor ebben mi a gond?
Attól, hogy néhányan gyűlölik Brosst (Kistakácsot) az is benne van, hogy marhaságokat vetnek fel.
A gyűlölet, a bosszú nem jó tanácsadó!
Konkrét adatokat, számokat, vizsgálati jegyzőkönyveket kell letenni az asztalra, mert ez így egy nagy puki!
A jelenlegi csapnivalóan rossz OMME alapszabály mit ír az elnök jogköréről?
"2.
Az elnök
a) Képviseli az egyesületet, bíróságok és hatóságok előtt, harmadik személyekkel szemben, képviseleti jogát önállóan gyakorolja.,......"
Tehát az OMME elnökének senkitől nem kell felhatalmazást kérnie, hogy az egyesületet egymaga képviselje!
Kicsit lapozgassátok az alapszabályt, aztán meglátjuk mi kerekedik ki belőle.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Április 15. 08:33
De, azért még is lehet benne valami, ha Tóth Zoltán aki nem is tudom ki, mert soha nem láttam, és én a béka segge alól, ugyan arra a következtetésre jutunk. És ne felejtsük el mások is, mert ezt hallom, bárkivel beszélek.
 Lassan az omme rosszabb mint a középkori társadalmak, ahol a grénium,/ a grénium, a vezetőség és a slepp/ és a pórnép /az egyszerű tagság/ már köszönő viszonyban sincs egymással, sem érdekei szerint sem személyesen.
 Viszont megtehetik. És ebben van a zsenialitás. Csinált magának egy jó állást Bross egész életére, ameddig neki tetszik addig ott van. És a tagság nem tehet semmit, legfeljebb szívja a fogát meg morog.
És ezért születnek olyan elkeseredett próbálkozások, mint a Tóth Zoltáné. Mert azért a bukás csírája ott van, ha már nagyon eltérnek az igazságtól, és valóban a mézkereskedő /k/ érdekeit képviselik a méhészek pénzén.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Április 15. 08:43
Kedves Fórumozók!

Ez a Hír-les rovat. Nagyon szépen kérlek benneteket, hogy ide HÍREKET írjatok.

Köszönettel: Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Április 18. 19:22
Nagy méhpusztulás volt a télen, gyenge családokat talált a tavasz
http://zaol.hu/gazdasag/idojaras-meheszet-orszagos-magyar-meheszeti-egyesulet-hampuk-gabor-nemeth-zsolt-1830532
Cím: Re:Hír-les
Írta: méz - 2017. Április 20. 09:18
http://www.agrotrend.hu/gazdalkodas/szantofold/milyen-hatasa-van-az-ejszakai-fagyoknak-a-repce-viragzasakor
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Április 20. 17:12
Black Mirror élőben: megérkeztek a drón-méhek
http://www.nlcafe.hu/szabadido/20170419/black-mirror-megerkeztek-a-dron-mehek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Április 20. 19:27
Ez baromság, és gyalázat...
Ha ilyen fejlesztésekkel próbálkoznak, akkor hátra fognak dőlni a méreggyártók, mert minek is méhek, lám a technológia őket is helyettesíti... Azt a pénzt, erőforrást, amikkel ezt fejlesztik, megálmodják, a méhek, rovarok védelmére, a méhbetegségek kutatására kellene fordítani. Meddig lehet még világmegváltó ötletekkel kiszipolyozni a Földet (Földanyát)??? Éppen elég baj, hogy a háziméhek nélkülünk nem élnének túl. És ha adagolva a különböző készítményeket, vegyszereket életben maradnak a méhcsaládjaink, ne gondoljuk, hogy minden rendben van, mert semmi sincs rendben. Gondoljatok csak bele, hogy egy emberöltő alatt mennyi új méhbetegséggel, méhellenséggel kell megbirkózni. És nincs vége.. Csak reménykedünk, hogy a magyar telek miatt nem életképes nálunk a kis kaptárbogár. Az ázsiai lódarázs viszont már a németeknél is felütötte a fejét. Mit fogunk tenni? Attila írta pár napja, talán egy hete, hogy félő, hogy a méhészkedésünk azzá silányul, hogy valahogy életben tartsuk a méheinket. Én személyszerint szívesen adnék egy jó nagy teli tenyeres, parasztlengős pofont annak, aki ezt a drón-méhet megálmodta! Ezeknek energiaforrás kell, karbantartás kell, programozás kell! Mi lesz, ha meghibásodnak?? A mi méheinknek mi is kell? Élettér, és legelő. Ők több millió éve tudják a dolgukat, most meg helyettesítené őket valami idealista technokrata vadbarom! Hihetetlen!

Bocsánat a dühöngésért, de ez a hír nagyon felidegesített!

Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2017. Április 20. 20:31
Nyugi, Bicska! A Föld a kellő időben megrázza magát, és lerázza magáról a mocskot. Ahogyan tette ezt eddig is.















Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2017. Április 20. 20:55
Üdv.Uraim!
Bicska!
Hogy semmi nincs rendben,ezt osztom,ebben igazad van,de lépj túl ezeken a dolgokon.
Én a koromnál fogva a jövőt már csak a gyerekeimbe, unokáimba látom,e ez Én vagyok bizonnyal vagytok jóval fiatalabbak,akinek még van saját jövője.
Viszont azt látni kell hogy az ember legádázabb ellensége maga az ember.
Ha ez ellen tudsz tenni valamit,szerintem királlyá fogunk ütni,(ez természetesen vicc volt).
Láthatod hogy az ember mindent megtesz hogy uralja a környezetét,akár a saját kárán is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Április 21. 17:52
SZAKÉRTŐ: HA AZ AKÁCVIRÁG ELFAGY AKKOR KEVÉS MÉZTERMÉS VÁRHATÓ
Ha az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt elfagy az akácvirág, ami a magyar méhészet fő nektár forrása, akkor rossz méztermés várható az idén.
 A károkat még nem mérték fel – mondta Takács Ferenc, méhész pénteken az M1 aktuális csatornán.
http://magyaridok.hu/gazdasag/szakerto-ha-az-akacvirag-elfagy-akkor-keves-meztermes-varhato-1607080/
Nem csak a gyümölcsnek mondhatunk búcsút – mi lesz a mézzel?
http://privatbankar.hu/agrar/nem-csak-a-gyumolcsnek-mondhatunk-bucsut-mi-lesz-a-mezzel-306541
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Április 24. 17:55
Érdemes betárazni ebből a mézfajtából: durva hiánycikk lesz
Most virágzik a repce, amelynek a teljes termése ki fog esni a méhészeti ágazatból. Ez 3-5 ezer tonna mézveszteséget jelent.
- emelte ki Bross Péter.
Ettől nem lesz drágább a méz, mert itthon háromszor-négyszer annyi mézet termelnek, mint amennyit a lakosság elfogyaszt, de az egyre népszerűbb repceméz kiesik a kínálatból - fejtette ki.
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/erdemes_betarazni_ebbol_a_mezfajtabol_durva_hianycikk_lesz.1054901.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Április 24. 18:14
http://www.agrotrend.hu/hireink/tamogatja-e-a-kormany-a-glifozat-betiltasat
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Április 26. 18:56
A repcét ünnepelték a Sárvár környéki méhészek
http://vaol.hu/sarvar/a-repcet-unnepeltek-a-sarvar-kornyeki-meheszek-1831946
Cím: Re:Hír-les
Írta: george75 - 2017. Április 27. 09:25
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20170424/szorgalmasan-mezet-keszit-gyermekunknek-jovot-epit/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Április 28. 20:21
 A faces Méhészklubnak is, ma meg lett a 8000. tagja.
 Ez hír, nem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2017. Április 29. 07:10
Aki facebookozik annak biztos......
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Április 29. 11:34
Ó, hát verjétek a seggeteket a földhöz. A "nagyok", a "profik", csak a ződön, meg a feketén. A facen mindenki hülye.
Szaros forgács, meg az orrunk ugye?
 Mint a politikában. " Mi vagyunk az értelmiség, meg az okosak, a nép az hülye. Ezért nem szavaz ránk senki."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Április 29. 19:20
Szerintem a face-n is sok jó méhész írogat. Pl. Simon Zoli is, aki néha szépíró, néha bohém, néha kicsit provokatőr, sokszor fafejű, de ízig-vérig méhész.   ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Április 30. 18:53
„Édes történet” – a sikeres méhészkedés titkai
http://felvidek.ma/2017/04/edes-tortenet-a-sikeres-meheszkedes-titkai/
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Május 01. 19:59
A tavalyi méhállomány fele fog csak akácmézet termelni idén.
A rossz időjárás és egy Ázsiából származó atkafajta hozta nehéz helyzetbe az ágazat szereplőit.
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Mezőgazdasági Minisztérium azt kezdeményezi, hogy csak vizsga letétele után lehessen elkezdeni a méhészkedést.
A méz áfacsökkentése is napirenden van, a teherkönnyítésre az alapvető élelmiszerek után a vadhúsokkal együtt kerülhet majd sor.
http://hirtv.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/gyaszos-a-helyzet-mezfronton-1394093
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Május 02. 19:36
Sárvár/Baja - A bajai méhészek meghívására sárvári küldöttség érkezett a Duna-parti városba, hogy együtt ünnepeljék a méhek napját, illetve a majálist.
http://vaol.hu/civil/sarvari-meheszek-a-bajai-tunderkertben-1833171
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2017. Május 03. 14:20
http://inforadio.hu/gazdasag/2017/05/03/komoly_karokat_okozott_a_gyumolcsosokben_a_fagy/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Május 03. 17:23
Mi nem szoktuk hívni a Bajaiakat, még is jönnek, ha van akác, ha nincs.
 Ha a pofájukon lenne bőr, minket hívnának nem a Sárváriakat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Május 08. 07:44
11 évig tartó küzdelem!
11 év kimaradt méztermése!
11 év kimaradt méhcsalád szaporulata!
11 éve történt, hogy Tolna megyében, Pakson megtörtént az ország eddigi legnagyobb méhpusztulása.
11 éve még 50 méhész indult neki a kártérítési pernek.
11 éve 3.000 méhcsalád szenvedett kisebb-nagyobb veszteséget, melynek több mint fele elpusztult.
11 év után 12-en maradtak, és GYŐZTEK!
Akik hittek a jogban, abban, hogy kitartásukkal, bátorságukkal 11 éven keresztül megjáratták velük a hadak útját, most boldogok!
12 méhész összesen 31 millió 256 ezer forintot kapott a károkozó társaságtól, ami mára a számlájukon van.
Ez egy presztízs per volt a javából!
Mindenki megtudhatta, hogy a méhészek (egy része) milyen fanatikusan tud küzdeni jogaiért, és elveszített méhcsaládjaiért.
Három ügyvédet "emésztettek"fel.
Gratulálok nekik, és nagyon örülök, hogy hallgattak rám.
Bár az elején azt mondtam egyikőjüknek, hogy talán az unokátok megkapja majd a megítélt összeget, mert nagy meccsre számítsatok.
Itt nem a pénzről szólt a történet, hanem arról, hogy tiltott növényvédő szereket ne lehessen büntetlenül kiszórni a környezetbe,  az elvesztett méhcsaládokért, a mi egészségünkért!
Szemem előtt van amikor gázálarcban takarította a méhész a konténerét, sírt.
Most sem örvend, de legalább 11 év után megnyugodhat.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Május 08. 08:47
Gratulálok. Mennyi szerepe volt ebben az OMME-nak?

Bár máshol is bátrak lennének a méhészek. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a legnyilvánvalóbb esetekben sem merik elindítani a pert, egyrészt a költségek, másrészt az ügyvédek gyakorlatlansága, harmadrészt a gazdával nem akarnak rossz viszonyba kerülni.

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2017. Május 08. 08:55
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Május 08. 12:14
A válasz joga Nagyernyei Attilát illeti és azokat a méhészeket, akik nem olyan gyávák mint te és hajlandók voltak méhmérgezés esetén pert indítani. Te meg Az OMME mostani választott tisztségviselőit azért véded, mert semmivel se harcosabbak mint te. Ha az OMME tökös érdekvédő lenne, akkor 27 éve - tehát a rendszerváltás óta - állandó ügyvédjei lennének a méhmérgezési perek vitelére. De sza...ik bele. Miért? Hogy jó arcot mutasson a minisztérium felé.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2017. Május 08. 21:34
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Május 08. 21:36
Az OMME az első perctől kezdve aktívan részt vett a méhészek oldalán a küzdelemben.
Ha csak egy eseményt emelek ki, azt amikor a Tolna Megyei Bíróság épülete előtt csendes demonstrációt tartottunk, mert nagyon lassan haladt az ügy.
Ott volt Bross Péter, Budai Gyula és vagy 100 méhész, öt megyéből.
Ennek köszönhetően felpörögtek az események, nem a bíróságon múlott a hosszadalmas huzavona.
A 11 évig tartó jogi csűrcsavar azért volt, mert az elperelhető vagyont szétírogatták, alig lehetett kibogozni.
Annyira azért nem voltak ügyesek, mint egy néhány rátermett méhész, és megfejtették azt, ami már elveszni látszott.
A MÉHÉSZET-ben Dögei Imre írt róla cikket, én pedig Gödöllőn az OMME Kongresszusán számoltam be a történtekről.
Higgyétek el, nagyon kemény, kitartó küzdelem hozta meg a sikert.
Le a kalappal azok előtt akik végigcsinálták.
Adjon ez erőt mindenkinek, akit esetleg méhmérgezési kár ér.
Én személyesen több bírósági tárgyaláson is részt vettem, valamint egy árverésen is ahonnan el akartak zavarni, de nem jött össze.
A kárfelmérést személyesen én irányítottam, és a kárszakértőt is én kerestem az ügyhöz.
Ez számomra is nagy siker, de ehhez az elszánt méhészek kellettek igazán.
Örülök, ha tudtam nekik egy kicsit segíteni, főként azzal, hogy biztattam őket arra, amiben már én sem nagyon hittem.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Május 08. 23:46
Kíváncsi!

Te akkora .... vagy, hogy a Világkiállításra kéne téged vinni. Azoknak a hatóságoknak, akiknek ......... tényleg nem sikerült kimutatni semmit, mert nem is akartak. Viszont a Greenpeace-nak, akinek az elérhetőségét neked megadtam és jártak is nálad, azoknak látod sikerült. 

Írásod személyeskedő részét töröltem. Bicska

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2017. Május 09. 08:59
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Május 09. 09:16
Csuja egy Apimondián volt még csak és 100%-ban a saját pénzen. (Egy jobb fajta használt autó árába került az út.) Aki ennek az ellenkezőjét állítja az vagy hazudik vagy neki hazudtak. Ha nem hiszed, kérdezd meg Stork Sándort, aki az utat szervezte és a csoportot vezette. Szandaszőlősön él és meg tudom neked adni a telefonszámát, ha kéred. De tudom, hogy nem kéred, mert téged nem az igazság érdekel, hanem a saját gyerekes rosszindulatod.

A paksi mérgezés ügyében ezek szerint az OMME a demonstráció megszervezését vállalta. Ez is nagyon szép dolog, de jó szervezéssel másra is képes lenne. Látom, a demonstráció szervezése, mint műfaj jól megy az OMME-nak, de ez mellett még nagyon sokféleképpen segítheti a méhészek közös érdekének érvényesítését egy olyan erős társadalmi szervezet, mint az OMME.

Az a baj - és ez már nem neked szól Kiváncsi, mert te ezeket nem nagyon akarod megérteni sem, pedig képes lennél, de szélsőségesen erős önzésed nem engedi - hogy a baj elmúltával a bajból nem sok következtetést von le az OMME vezetése, és nem alakít ki stratégiát, intézményt arra, hogy a hasonló bajok esetén gyorsabb és hatékonyabb jegyen a szervezet reagálása.

Mondok példát. Itt a nádcukor kontra répacukor probléma. Mi a Probléma számunkra, méhészek számára? A kristálycukor címkézéséből nem ismerhető fel az, hogy cukornádból vagy cukorrépából készült a kristálycukor. Az OMME a kft-n keresztüli értékesítéssel akarta megoldani, hogy a méhészek valóban répacukrot kapjanak. Be is döglött, mert sokkal drágább volt, mintha a legközelebbi kisker boltból való bizonytalan összetételű kristálycukor beszerzése.

Ezt a problémát már réges-régen nagyon egyszerűen meg lehetett volna oldani, de az önző rövid távú haszonszerzési szándék miatt az OMME elnöksége meg se hallotta Csuja Lászlónak több küldöttgyűlésen elmondott javaslatát. A címkézési szabályokat kell megváltoztatni egy miniszteri rendelettel. Tehát elő kell írni, hogy a répa vagy nád eredetet a kristálycukor csomagolásán egyértelmű és a vásárló számára is jól érthető jelöléssel fel kell tüntetni. Amennyiben pedig nád és répacukor keverékről van szó, akkor a %-os arányt kötelező feltüntetni. Nem hiszem, hogy a miniszter a kérésünket elutasítaná, hiszen ez a jelölés közvetett módon ugyan, de az EU - ezen belül a magyar - cukorrépa termesztését is védené. Persze ha ezen az úton megy az OMME, akkor nincsenek önző egyéni bizniszek, amiből egyes méhészek jót kaszálnak, de a közös érdekképviselet legalább jól haladna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Május 09. 12:19
Legyetek kedvesek a Gőzölgőben folytatni!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Május 10. 20:23
És itt az újságcikk a méhészek küzdelméről.
Olvassátok le, tanulságos.
http://www.teol.hu/tolna/kozelet/tizenegy-ev-utan-kifizettek-a-kart-szenvedett-meheszeket-725234/
A kép a Németkéri Polgármesteri Hivatalban készült.
Az asztalnál Ferenczi Judit mutatja a térképen, mekkora területen érte kár a méhészeket.
Jórészt az ő felderítő munkájának köszönhettük, hogy lebuktak az elkövetők.
Ugyanis meghamisították a permetezési naplót!
Emiatt azonnal kaptak egy 300.000 Ft-os csekket a Növény és Talajvédelmi Hatóságtól.
A többszereplős történetnek Ferenczi Judit kulcsfigurája.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Május 10. 20:33
Ez nagyon gyönyörű lenen , ha nem lenne nevetséges. 11 évet akárki meg se éri. A 300000ft valószínű csak a reggeli kávé ára ezeknek az ürgéknek.
 Miért is nincs egy állandó, jogvédelme a méhészeknek? Ja, hogy az omme-nak van, de a méhészeknek nincs.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Május 11. 09:31
Kérdésed jogos. Az OMME védelmére van ügyvédi költségkerete az OMME-nak, emlékezetem szerint 4 millió Ft, de a méhészek védelmére nincs ügyvéd és pénz sincs elkülönítve. De ez így van az OMME megalakulása óta. Miért vagy ezen meglepődve? A 436 küldöttet ez soha nem zavarta. Az OMME választott tisztségviselői se igyekeztek ezen változtatni. Lehet, hogy te meg én mást szeretnénk, de .... Folytasssam? Folytasd te.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Május 11. 12:35
Nézd csuja.
 Én nem folytatom. Már régen megmondtam. Az omme egy sóhivatal. Soha semmit nem fog tenni a méhészek érdekében. A tagságának 90%-a kényszer tag.
 De, semmit sem tehetünk, ha nekik ez így megfelel. Minek verni a nyálad 13000 tag helyett. Szerintem megérdemlik amit kapnak. Aki hülye haljon meg, mondták a katonaságnál, és ez ide is vonatkozik. Ha hülye a tagság akkor nincs mit kezdeni velük.
 No, most jöhettek azzal, hogy én hülyének nézem a tagságot, és valóban igazatok van. Azért hülye, mert ezt tűri. Mert ezt csak a hülye tűri. Másnak nem lehet őket nézni.
 Megyek sört inni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Május 11. 18:18
Nem elég, hogy a hideg tél és az atka-betegség rég nem látott mértékben tizedelte meg a méhállományokat, elharapództak a méhcsalád-lopások is, miközben alig van esély a tettesek felderítésére – panaszkodott több dél-balatoni méhész is a hirbalaton.hu-nak.
http://www.hirbalaton.hu/lopjak-a-mehcsaladokat/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Május 12. 08:26
A méhészkedés jelentősége megkérdőjelezhetetlen
2017. 05. 02., kedd, 8:23
A méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát adja, de a megporzáson keresztül az ökológiai egyensúly fenntartásában, a biológiai sokféleség megőrzésében is megkérdőjelezhetetlen - mondta Nagy István az agrártárca parlamenti államtitkára a Klímabarát Fenntarthatósági Fesztivál Mézédes Napján, Budapesten. Tovább erősítenék a vásárlói bizalmat is.
Tárcánk a méhészeti ágazatot megkülönböztetett figyelemmel kíséri, célkitűzésünk, hogy intézkedéseinkkel fokozatosan növeljük a méhészeti ágazat versenyképességét - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Klímabarát Fenntarthatósági Fesztivál Mézédes Napján, Budapesten.

Nagy István hangsúlyozta, az ágazat több ezer család megélhetéséhez nyújt kiegészítő vagy fő jövedelemforrást. Az államtitkár aláhúzta, a méhészkedés jelentősége – a milliárdokban mérhető közvetlen, s a közvetett gazdasági hasznon túl – a megporzáson keresztül az ökológiai egyensúly fenntartásában, a biológiai sokféleség megőrzésében is megkérdőjelezhetetlen.

Nagy István arról is szólt, hogy a magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, ez pedig forintosítva 22-25 milliárd forintot jelent.

Az államtitkár fontos feladatnak nevezte a vásárlói bizalom további növelését. Példaként a folyamatos mézvizsgálatokat, valamint a termelői méz azonosítására létrehozott méz-zárszalag és a termelői mézesüveg használatát említette.

Sokéves átlagban a méhészetek száma 15 és 20 ezer között alakul, a méhcsaládok száma napjainkban meghaladja az 1 milliót. Az Európai Unió 27 tagállama között hazánk rendelkezik a 6. legtöbb méhcsaláddal. A méhészek számát tekintve középmezőnybe tartozunk, de a méhsűrűséget figyelembe véve a 2. helyen állunk. A méztermelés az elmúlt 10 évben 15 és 30 ezer tonna között változott.

Forrás: FM Sajtóiroda
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Május 23. 11:35
http://www.mehtap.hu/?p=279
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Május 23. 19:06
QUQURIQ !!!

"Sokéves átlagban a méhészetek száma 15 és 20 ezer között alakul, a méhcsaládok száma napjainkban meghaladja az 1 milliót."

Csak ez a 15-20 ezer méhcsalád tavaszra 50 % romokban hevert!
...és senkit nem érdekel, hogy a méhek szervezetében milyen vegyszer mennyiség gyűlt már össze?
Mindenki a mászkálásról beszél.
Ha továbbra is így marad, elcsökevényesedik a méhecskéink szárnya, és szerencsétlen kénytelen lesz az akácért fára mászni... :'(

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Május 24. 06:27
Hol van az OMME méhese? Vándoroltak-e repcére? Mi a tapasztalat, van-e mászkálás? Ha van, ki vizsgálta,(labor) és mi a diagnózis? Mi a helyzet velük most akácon?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Május 24. 09:47
Az OMME méhcsaládjait méhegészségügyi vizsgálatot követően átszállították a Növényvédelmi Kutatóintézetbe kíséret céljából. Nyáron kíséreteznek vele és ősszel le fogják ölni őket, mert ott nem szokás átteleltetni méhcsaládokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Május 24. 14:06
Ha jól értem akkor minden évben meg kell venni a méhcsaládokat, mert nem teleltetnek?
Akkor viszont nem értem minek kellett venni ISUZU-t, és konténert?
Vagy nem minek, hanem kinek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2017. Május 24. 17:07
A Marson !!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Május 27. 19:30
Nem jól érted. A Növényvédelmi Kutatóintézet minden tavaszon vásárol családokat és a kísérletek befejezése után leöli őket. Most nem vásárolt, hanem megkapta az OMME méheit. Ennyi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Május 27. 21:05
http://www.agrotrend.hu/gazdalkodas/allattenyesztes/husz-eve-nem-volt-ilyen-jo-akacviragzas-tolnaban
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2017. Május 28. 07:52
Nekem erről ez a véleményem.

"Így lesz ám jó mázár!
Azok a méhészek akiknek sikerült repcét pergetniük, folyamatosan hívogatják a kereskedőket, hogy "mennyié veszi?"
Pályafutásom alatt ez a legnagyobb csalódásom a méhészeti ágazatban, hogy a méhészek nem leég taktikusak, nem tudják tartani a szájukat.
Még alig egy hónapja óriási méhpusztulásokról, és gyenge állományokról hallottunk, most meg ismét előkerültek a nagyot mondó, mézáralakító szájkaratésok.
Ha valami ÁRT a méhészeknek, az pont a szájhősök.
Akiknek jég verte, vagy elfagyott az akácvirág a környékükön, biztosan jól esik ezektől dicsekvőktől a "nyóc" kilós napot hallani.
Ha nekik "nyóc", és nincs  mellette deka, akkor ezeket az eredményeket benyögők, nagyképű, mások lelkivilágába beletipró, szívtelen emberek.
Ettől még  az eredmények igazak is lehetnek, de általánosságban nem lehet elmondani, hogy mindenhol BOMBA az akác.
A szerénységgel előrébb jutunk!
A kereskedők természetesen ezeket a SZÉP eredményeket fogják megjegyezni, és az orrunk alá dörgölik,..... hogy mit akartok, nyolc kilós napjaitok vannak folyamatosan?
Nekem erről ez a véleményem.
Nagyernyei Attila"

Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2017. Május 28. 17:09
Mindíg van a méhészek között egy nagyotmondó, kár hogy az emberek ezt átlagnak veszik. Így volt régen is, jobb és gyengébb termések is voltak területenként. Ez adja az átlagot. Legyünk szerényebbek mindannyian!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Május 29. 07:01
Véleményem szerint elvárható lenne, hogy legalább az OMME honlapjára feltegyék a hírt.
Azt a hírt, amilyen még a magyar méhészeti ágazatban eddig csak álom volt.
Ma 14 órakor Brüsszelben az Európai Parlamentben előadást tart Bross Péter az OMME elnöke.
Téma, ágazatunk problémái, a méhegészségügytől, a kínai hamis méz Európába özönlésétől, a címkézési szabályokig.
Nincs az OMME-ban egy felelős személy (egy elnökségi tag) aki legalább erről tájékoztatná a 14.000 magyar méhészt, hogy .... hé ma rólatok szól egy rövid, de tömör előadás az Európai Parlamentben?
Mit várunk akkor, ha a márciusi(!) OV-n megígérte a honlap átalakításáért felelős elnökség tag, hogy 2-3 hét és minden megváltozik?
Most annyi változás történt, hogy semmi hír!
Gyakorlatilag vége a 2017-es akácvirágzásnak és összegörcsöltek egy helysírási hibáktól, szóismétlésektől hemzsegő fenológiai jelentést, és egy nagy puki az egész.
Szégyen az egész ágazatra ez a honlap!
Na de ne búsuljatok, itt vagyunk mi.
Most már nekem is több időm lesz ide írogatni,mivel az OMME csikorgó gépezete erre alkalmatlan.
Aki tud angolul, nézze délután 14 órától a élő közvetítést Brüsszelből, az Európai Parlamentből.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2017. Május 29. 21:10
Üdv.Uraim!
Tisztelt Uram!
Hőbörgés helyett olvassa a honlapot!
Szégyen nem szégyen,a miénk,a közösségé,lehet még jobb is,természetesen ezt a fórumot nem kívánja helyettesíteni.
Azért létezik és írnak ott "néha"értelmeset is,épp úgy mint itt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Május 29. 22:31
Még hogy nincsenek véletlenek?
Reggeli írásom óta nézzétek milyen hírrel szolgál az OMME honlapja!
 
"Lobbizunk az Európai Parlamentben
by Kozma Eszter • 2017-05-29

„Az EU méhészeti ágazatának helyzete” címmel a mai napon szakértői közmeghallgatást tart az Európai Parlament Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottsága. Örömünkre szolgál, hogy a Bizottság által felkért szakértők előadásait Bross Péter OMME elnök beszéde nyitja meg. A 15:05-kor kezdődő előadás azt mutatja be, hogy a méhészeti ágazat nem csak a benne érdekeltek (méhész, mézfeldolgozó, anyanevelő, műlépes, eszközgyártó ….) ágazata, hanem 510 millió uniós lakos közös mezőgazdasági ágazata. Mindenkinek az érdeke, hogy erős, stabil méhészeti szektor működjön az EU-ban. Ezt a legolcsóbban (adófizetők támogatása nélkül) csak úgy lehet elérni, ha mindenki, az unióban megtermelt méhészeti termékeket vásárolja meg, ezzel támogatja a méhészt és az ágazat minden további szereplőjét. Az az uniós állampolgár, aki ezt megérti és alkalmazni szeretné ezt a vásárlási formát – nem tudja megvalósítani. Nem tudja, mert a harmadik országokból származó mézek uralják a közvetlen értékesítési piacon kívüli bolti, kiskereskedelmi értékesítést. Elnökünk ennek, az uniós mézek nagybani piacának kiteljesedését, egészséges működését elnyomó rendszernek fedi fel okát és ad megoldási javaslatokat. Lászlóffy Zsolt nemzetközi elnökhelyettes is segíti munkáját, kedden Bizottsági szakemberekkel folytatnak megbeszéléseket, szerdán pedig a tavaszi Copa-Cogeca Méz-munkacsoport ülésen vesznek részt."
Nem gondolom, hogy minket olvasnak, és azért dobták be ezt a hírt. :P
Holott már két hónapja tudtuk, hogy ma Bross Péter és Lászlóffy Zsolt Brüsszelbe utazik.
Azért érdekes.
Hiába, a Fekete-Fehér Méhészklub segít egy kicsit a hezitálóknak.
Üdv:
Nagyernyei Attila


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Május 30. 20:47
Én nem állítom, hogy a tegnapi megjegyzésem betalált, de valahogy az OMME honlapja "észhez tért".
http://www.omme.hu/?p=9002
Tiszta friss hírek, elképesztő tájékoztatás.
Csak így tovább, mert figyelünk!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Május 30. 21:00
SCHrammel Pál e hónap végén teljesen elköszön az OMME-tól. Mészáros József ma azt mondta, hogy ezt követően veszi át az új ember a feladatot és indul a mandula. Hááááát? Ha indul. Ami elmúlt az biztos.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Június 01. 10:08
Mondom én, hogy megélénkült az OMME honlapja!
Végre!
http://www.omme.hu/?p=9009
Végigolvasva a jelentést kiemelném ezt a pár sort:
"Szó volt még a neonikotinoidok és a glifozát alkalmazásáról. A Méz-munkacsoport egyértelműen elutasítja mindkettő használatát. A neok használatának teljes betiltását kérik az uniós méhészek, hiszen mára már egyértelműen igazolódott, hogy nem csak a méhekre, hanem az egész élővilágra negatív hatással van. Azokon a területeken, ahol a nemzeti kormányok már betiltották a neok használatát semmilyen terméscsökkenést sem tapasztaltak a gazdák. Létezik növényvédelmi alternatíva a termesztők számára. A glifozát pedig végső soron komoly méz-minőségi problémát okoz, hiszen egyes térségek mézei már tartalmazzák e hatóanyagot. Ha ez általánossá válik, komoly presztízs-veszteség lesz a méz megítélésében!"
Végig erről pofáztam!
Szerintem az elnökség azon tagjának aki azt hirdette, sőt reklámozta az OMME-s újságban, hogy a neok kivonása mekkora gond, azonnal le kéne mondatni.
A Tolna Megyei Méhész Egyesület nevében, személyesen kérem, hogy szavazzunk az érintett elnökségi tag méhészeti közélettől való eltiltásától.
Remélem ezek után megvonják tőle a Magyar Méhészeti Nemzeti Program által támogatott "elméleti oktatást", mivel teljesen mellévezette a magyar méhészeket!
12 évig küzdöttem azért, amit most már tényként kezelnek!
Meg kell tisztulnunk olyanoktól, akik a neokat Istenítették, és akik a neokat bíráltuk, kipellengéreztek, megcímkéztek.
Ilyen ember nem vezetheti az OMME monitoring vizsgálatát!
Nem személyével, hanem szemléletével van gondom!
Igen is követeljük T.P. azonnali távozását!

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Június 01. 12:17
T.P. távozását támogatom. Azért is, mert a szaktanácsadói munkakör és az elnökségi tagság egyszerre való viselése összeférhetetlen. Nem értem a Ellenőrző Bizottság tagjainak korrupt viselkedését ebben a tekintetben. Az nagyon szúrja a szemüket, hogy ki mire vesz fel 10 000 Ft-ot útiköltségtérítésre, de az nem, hogy havi 500 000 Ft-ot szaktanácsadóként és havi 50 000 Ft-ot elnökségi tagként felszed, holott a kettő kizárja egymást. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Június 14. 20:19
http://www.blikk.hu/galeria/valora-valt-remalom-helyszini-fotok-a-vasvari-mehkaptar-balesetrol/n5hky5l?utm_source=right-ruzs-offer-box&utm_medium=right-ruzs-offer-box&utm_campaign=right-ruzs-offer-box

http://www.origo.hu/itthon/20170613-elszabadult-mehek-a-47-esen.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2017. Június 14. 23:26
Sziasztok!

Én hiányolom a cikkekből azt, hogy a méhész kolléga megúszta-e a balesetet.

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Június 18. 13:16
http://www.nak.hu/tamogatasok/erdo-es-vadgazdalkodas/94175-tamogathatova-valik-az-iparifa-ultetveny-telepitese
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Június 29. 06:24
https://www.agroinform.hu/gazdasag/a-kinai-hamis-mezek-ellehetetlenitik-a-hazai-meheszeket-33246-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Június 29. 14:39
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/06/28/szent-ivan-ejjele-utan-csak-ovatosan-rajokkal
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Június 29. 22:55
QUQURIQ !!!

"Szent Iván éjjele után csak óvatosan a rajokkal!"

Nem Antit akarom hergelni, de a tények magukért beszéltek! (mind ez múlt időben)
Miért?
Mert valamikor réges rég, amikor még voltak Óperenciás tengerek és üveg hegyek...
(...no, egy kicsit visszább...)
Még a "kapavicska" (gyomírtó) és a kézi kasza korában, amikor még tarlóhántást sem ismerték, amikor még a tarlóvirág mézen teleltek be a családok, no, ezekben az időkben még augusztusban sem volt ritka a túlfejlődésből származó méhraj!
Méhész "bibliánkban" (Őrösi) is leírja, hogy nem volt ritka egy éven belül a négy raj sem!
No, Anti!
Ugye nem haragszol, hogy fájdítom a szíved?
Az enyém legalább annyira fáj...(mások örülnek neki...)
...de kérdezem én, a butuska Kiskakas, tehetünk-e magunkért valamit?

tehettünk volna..
tovább fájdítsuk a szívünket...
vagy tegyünk valamit...
szervezetten...
vagy összeszerveződve?...

egy realista Kiskakas aki nem utópisztikus...
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2017. Június 30. 15:01
http://index.hu/tudomany/2017/06/30/a_mehekre_is_veszelyes_lehet_egy_novenyvedo_szer/

Tudom ez nem új de azért kérdezném OMME "Illetékes Ura(i)t" ehhez mit szól ??

" meglepő, hogy először jutott negatív eredményre a neonikotinoidok hatását vizsgáló olyan kutatás, amelyet előállítója maga finanszírozott."

Szintén OMME "fő méregkeverőjét" kérdezném, ha szerint nincs semmi gond a neonikotioniddal akkor ...

"Magyarországon a klotianidin hatóanyagú szerrel kezelt repcemezők közelében élő méhkolóniákban átlagosan 24 százalékkal kevesebb dolgozó élt a következő tavasszal."
tehát ez akkor annyit jelentene (mivel az országban igen kevés olyan terület van ahol nincs röpkörzeten belül repce) ha továbbra is engedélyezik a neonikotionidok használatát  hogy kb. 250.000 családdal kevesebb,3-5 eTonna mézzel  kevesebb, a beporzás hasznosságárol meg nem tudok adatot .  Ezek nem jelentenek gondot ??? 

Mit tett/tesz egyáltalán az OMME volt/jelenlegi vezetése ,hogy NE lehessen ne csak repcét hanem bármilyen növényt is kezelni neonikotioniddal ???
Mit tesz a vezetés , hogy ne akkor tudjam meg, hogy a közelemben neonikotioniddal kezelt növénykúltra van, mikor már virágzik ??

mondjam a választ ??? /szerintem mindenki tudja/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Június 30. 18:38
Valaki azt írta nem rég, hogy nem szabad erről beszélni....
"A neonikotinoid azonban bejut a pollenbe és a nektárba is, így veszélynek teszi ki a beporzókat is. Laboratóriumi körülmények között..."
Mit tesz jelenleg is az OMME vezetése?
Egy olyan embernek ad előadói megbízást, sőt a Magyar Méhészeti Nemzeti Programon belül komoly pénzeket, aki a mai napig tagadja a neok káros hatását.(azért kezd már elbizonytalanodni...)
Nézzük én mit tennék?
Azonnal megfosztanám minden OMME-ban betöltött tisztségétől a nevezett urat.
Arra sajnos nincs jogi lehetőség, hogy kártérítést fizettessünk vele, a méhészek félrevezetéséért.
Több mint egy évtizede ontja okosságait, ami valójában a kuruzslás kategóriája a témában.
Nem vette figyelembe a nemzetközi kutatási eredményeket (pedig hányszor a szemére vetettem), ami véleményem szerint olyan történelmi bűn, hogy nem kéne  szó nélkül hagyni.
Azért érezhetően fogy körülötte a levegő, amiért én természetesen továbbra is mindent megteszek, ezt soha nem rejtettem véka alá.
Aki a vegyszereket méhészeti vezetőként kipártolja, sőt még a MI pénzünkön az OMME-s újság címlapján reklámozza, mit keres még itt?
Addig amíg a méhésztársadalom eltűri maga között az ellenérdekelt feleket, ne csodálkozzatok, ha a monitoring vizsgálatoknak nevezett kárfelmérés, semmi komoly eredményre nem vezet.
Nem árt emlékeztetni a nagyérdeműt, hogy folyton a mintavétel módját kifogásoltam.
Olyan magas lovon ült T.P. (eddig) hogy talán ő van ma egyedül a világon, aki nem veszi figyelembe a nemzetközi szakirodalom előírásait.
Különös szemléletét Dr.Darvas Béla professzor úr is méltatta.
Ezt az össznépi hülyítést szintén a világon egyedül egy országban lehetett megtenni a méhészekkel, ez pedig Magyarország.
Azon már régen túl vagyunk, amit többen állítottunk a neonikotinoidokról, azokat ma már tényként kezelik, mint olvashatjátok az alább belinkelt írásban.
A magyar méhészek nem csak a vegyszerektől szenvedünk, hanem az olyan szemléletű emberektől is, akik vezető pozícióban, kioktató stílusukkal, komoly pénzekért adják elő észbontó marhaságaikat.
A bocsánatkérés kevés!
Nem elég azt mondani, hogy...bocsi tévedtem, valóban nem elixír a neonikotinoidokkal csávázott vetőmagból kifejlődött élővilágpusztító virágrengeteg.
Naponta kell szembesítenünk ordenáré nagy baklövésével, és tudtára kell hoznunk, hogy új szelek fújnak, kinyílott a szemünk.
Ha a Fekete-Fehér Méhészklubon keresztül (amit szerettek volna megszüntetni) ehhez hozzá tudtam járulni, akkor köszönöm mindenkinek aki elolvasta hozzászólásaimat.
Ezt már így is elképesztőnek tartottam, hogy a küldöttek mekkora aránnyal szavazták be T.P-t az elnökségbe.
Ő erre hivatkozik, hogy legitim választáson lett elnökségi tag.
Ez nem azt jelenti, hogy azt tesz velünk amit akar!
Igen is egy OMME elnökségi tagnak óriási felelőssége van abban, hogy a méhekre káros nemzetközi kutatások eredményeit ne titkolja el.
Ennek lett most vége.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Június 30. 19:29
QUQURIQ !!!

"Azonnal megfosztanám minden OMME-ban betöltött tisztségétől a nevezett urat.
Arra sajnos nincs jogi lehetőség, hogy kártérítést fizettessünk vele, a méhészek félrevezetéséért.
Több mint egy évtizede ontja okosságait, ami valójában a kuruzslás kategóriája a témában.
Nem vette figyelembe a nemzetközi kutatási eredményeket (pedig hányszor a szemére vetettem), ami véleményem szerint olyan történelmi bűn, hogy nem kéne  szó nélkül hagyni."

Felteszem a kérdést, hogy Tóth Péter hogyan lehet még szaktanácsadó?
Mit mond a kezdő és a haladó méhészeinek, hogy miért mászkálnak a méhek? Miért tájolnak el? Miért fogyatkozik meg a kijáró állomány? Miért roppannak össze a méhcsaládok? MIÉRT NINCSENEK MÉRHETŐ EREDMÉNYEK?
Ez az OMME vezetés felelőssége is, mert hagyja az eszement ámokfutását!
Azonnal elvenném a monitoring vizsgálatot, mert értelmetlen pénzkidobás egy hozzá nem értőnek, aki a neokat isteníti. Délelőtt vesz neo-s mintákat hajnal helyett?
Katasztrófa, és botrányos, hogy mások pénztárcájával játszadozik!
Ezt nem szabad egy percig sem engedni!
Nyálas kirohanásai mindeni fülébe csenghet, amit a neok miatt művelt...
Ez az ember ad szaktanácsot? Kiknek és milyet?
...és vannak még dolgok, ami miatt önként kellene lemondania a vezetőségi tisztségről...
Az a hajó amiben ül, léket kapott, folyamatosan süllyed, a víz hideg és mély...

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 02. 19:53
Igyunk egy jó kávét, ennyi "galádság" után.
http://avilagtitkai.com/articles/view/megdobbento-hatasa-lehet-napi-4-kavenak-a-tudomany-elott-eddig-rejtve-maradt
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Július 05. 23:09
 :o  Ezzel is jó ha tisztában vagyunk:

http://inforadio.hu/belfold/2017/07/03/ez_a_tabla_nincs_a_kresz-ben_megis_150_ezer_a_buntetes/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Július 06. 08:02
QUQURIQ !!!

Tudtátok?
...a faszén jó a méhszúrásra, és a kígyómarásra. (pakolásként és belsőleg)

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Július 07. 09:18
Emlékezzetek, hogy amikor először küldöttként megjelent Csujalaci az OMME döntéshozó testületében, a legelső hozzászólásban a neonikotinoidok ügyében tet nyilatkozatok miatt lemondásra szólította fel Tóth Pétert és Cserényi Pétert. Ők évtizedes múltra visszatekinthetően hibás álláspontot képviseltek, amivel súlyos kárt okoztak a magyar méhészeknek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Július 08. 21:41
http://www.origo.hu/itthon/20170708-uj-szunyogfajok-magyarorszagon.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 11. 17:04
Ma délelőtt a Kossuth Téren a Greenpeace Magyarország szervezésében sajtótájékoztatót tartottunk.
A környezetvédők részéről Simon Gergely vegyi-anyag szakértő, a Tolna Megyei Méhész Egyesület nevében pedig én beszéltem a méheket sújtó problémáról.
A téma, az új kutatási eredmények fényében a neonikotinoidok végleges, teljes tiltása.
Én a gyakorlati részére hegyeztem ki mondandómat, hogy mit tapasztalunk, Simon Gergely pedig a szakmai részét ecsetelte, hogy mit okoz a talajban, a méhekben és az élővilágban a neonikotinoidok felhasználása.
Úgy éreztem lépni kell, mert Tóth Péter teljesen félretájékoztatta a méhészeket, az FM-et és a nagypolitikát.
Most már nem mondhatja, nem hivatkozhat arra, hogy Magyarországon nem voltak ez irányú kísérletek!!!
Ezek után min kéne gondolkodnia?
Azonnal lemond, vagy mindjárt.
Más lehetősége nincs, eddigi állításait a tudósok megcáfolták, ma már megdönthetetlen bizonyítékok sora igazolja, hogy a neonikotimoidok komoly méhpusztulást okoznak.
Azért ne búsuljon, növényorvosnak ettől még kiváló.
A sajtóközlemény alább olvasható:
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Sajtóközlemény
Méhkaptárak a budapesti Kossuth téren – Tilalmat a méhgyilkos vegyszerekre!

Budapest, 2017. július 11. –  Méhkoporsós kaptárakat helyezett ki a Greenpeace Magyarország a budapesti Kossuth téren. A környezetvédő szervezet arra szólította fel a kormányt, hogy a legkésőbb ősszel várható tagállami szavazáson szavazza meg a neonikotinoidok teljes európai uniós tilalmát, és ragaszkodjon ehhez a döntéshez ahelyett, hogy felmentéseket és eseti engedélyeket kérne a tilalom alól. A neonikotinoidokról ugyanis bebizonyosodott, hogy szabadföldi körülmények között is károsítják a méheket.

A rovarbeporzás az egyik legalapvetőbb és teljességgel nélkülözhetetlen ökológiai szolgáltatás. Friss nemzetközi kutatások bizonyították, hogy a neonikotinoid alapú növényvédő szerek nemcsak laboratóriumi, hanem szabadföldi körülmények közt is károsítják a méheket. A nemzetközi kutatásban magyarországi területeket is vizsgáltak: a hazai repceföldeken 24%-kal csökkent a méhkolóniákban a méhek száma [1].

„Évtizedes probléma, hogy meggyengülnek, a méhcsaládok a repce és napraforgó földeken: eltájolnak a méhek, nem találnak haza, csökken a méhek száma a kaptárakban”- mondta Nagyernyei Attila, a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnöke. „A méhészfórumokon is folyamatosan visszaköszön ez a probléma: “sétálnak” a méhek az ilyen földeken” - tette hozzá Nagyernyei.

A magyar kormány korábban nem támogatta a neonikotinoidok uniós tilalmát, sőt felmentéseket és eseti engedélyeket kért a vegyszer használatára. A kormány kiemelt érve eddig az volt, hogy nincsenek a szerről szabadföldi vizsgálatok, ezért korántsem biztos, hogy laboratóriumi körülményeken kívül is ártanak a méheknek. [2] Ezt az érvelést azonban most épp egy iparági kutatás eredményei cáfolják meg. [1]

2014-ben a Bayer CropScience és a Syngenta kérte fel a brit CEH ökológiai és hidrológiai központot (Centre for Ecology & Hydrology), hogy végezzen független terepvizsgálatokat két neonikotinoiddal. A kutatók ezekkel az anyagokkal kezelt repcét ültettek, majd monitorozták a közeli méheket.

A két éven át tartó kutatás 2,8 millió fontba (több mint egymilliárd forintba) került. A tudósok összesen 33 nagy-britanniai, magyarországi és németországi repceültetvényen vizsgálták a  mézelőméh-, poszméh-kolóniákat és a vadméheket, és összevetették a neonikotinoiddal csávázott földek, illetve nem kezelt földek rovarállományát.

A Science című tudományos folyóiratban publikált eredmények [1] szerint a klotianidin és a tiametoxám hatásait elemző vizsgálatok alátámasztották a korábbi laborkísérleteket: mindkét neonikotinoid alapú vegyszer jelentősen károsítja a méheket. A magyar és brit méhek károsodtak, míg a németek nem. [3]

A neonikotinoidok mezőgazdasági haszna is megkérdőjelezhető, ugyanis az MTA által korábban közzétett szakmai nyilatkozat szerint: „...a neonikotinoidok negatívabban érinthetik a hasznos szervezeteket, mint a kártevőket, ami miatt a vegyszeres kezelések akár nettó terméscsökkenést is okozhatnak.” [4] A méhgyilkos vegyszerek használata ráadásul teljesen indokolatlan. Az elmúlt években neonikotinoidok használata nélkül is rekordtermések születtek itthon [5].

„Most, hogy hazai szabadföldi kísérletek is igazolják a neonikotinoidok veszélyességét, úgy gondoljuk, hogy nem tartható tovább a kormány vegyszerpárti álláspontja. Ezért arra kérjük a döntéshozókat, hogy kövessék a hazai környezet- és természetvédő civil szervezetek közös állásfoglalását [6]” – mondta Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője.

A neonikotinoidok európai engedélyezéséről szóló tagállami szavazás legkésőbb ősszel várható. A zöld szervezetek azt várják dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől:

●   hazánk támogassa a neonikotinoid rovarirtó szerek tilalmának kiterjesztését, szavazzák meg az Európai Bizottság márciusi előterjesztését [7];
●   Magyarország ne kérjen további szükséghelyzeti eseti engedélyt a neonikotinoidok már tiltott felhasználásra;
●   hazánk támogassa az ökológiailag elfogadható gyakorlatokat, azok terjedését, fejlesztését!

A rendezvényről készült fotók az alábbi galériában lesznek elérhetőek (........-tól folyamatosan frissül):


További információ:

SIMON Gergely
regionális vegyianyag-szakértő
gergely.simon@greenpeace.org
+36 20 252 9212


Hivatkozások, háttérinformációk:

[1] Woodcock, B.A., Bullock, J.M., Shore, R.F., Heard, M.S., Pereira, M.G., Redhead, J., Ridding, L., Dean, H., Sleep, D., Henrys, P., Peyton, J., Hulmes, S., Hulmes, L., Sárosspataki, M., Saure, C. & Pywell, R.F., ‘Country-specific effects of neonicotinoid pesticides on honeybees and wild bees,’ Science, VOL 356, ISSUE 6345, DOI: 10.1126/science.aaa1190, 30 June 2017.
 http://science.sciencemag.org/content/356/6345/1393

[2] VM: Magyarországon nem fordult elő méhpusztulás a neonikotinoid alapú növényvédő szerek használatakor - Agroinform.hu, 2013. március 21., 23:17
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/vm-magyarorszagon-nem-fordult-elo-mehpusztulas-a-neonikotinoid-alapu-novenyvedo-szerek-hasznalatakor-10891

Magyarországon nem pusztultak méhek csávázószerek miatt - Index.hu, 2013.03.19.
http://index.hu/belfold/2013/03/19/magyarorszagon_nem_pusztultak_mehek_csavazoszerek_miatt/

[3] „Richard Pywell, a CEH ökológusa szerint a német méhek valószínűleg azért viselhették el jobban a növényvédő szereket, mert általában egészségesebb kolóniákban éltek, mint a másik két ország méhei. A német mezők közelében növő vadvirágok pedig olyan plusz erőforrásokat jelentettek, amelyek ellenállóbbá tették az állatokat.”
Károsítják a méheket a neonikotinoid hatóanyagú növényvédő szerek - Origo.hu, Tudomány rovat, 2017.június 30.
http://www.origo.hu/tudomany/20170630-a-hazi-es-a-vadmeheket-is-karositjak-a-neonikotinoid-hatoanyagu-novenyvedo-szerek.html
[4] Fölöslegesen pusztítják a beporzókat az európai akadémikusok szerint http://old.mta.hu/tudomany_hirei/feleslegesen-pusztitjak-a-beporzokat-az-europai-akademikusok-szerint-neonikotinoid-elemzes-136208/ 
[5]  2014-ben, a neonikotinoidok korlátozásának első évében egész Európában kimagasló kukorica- és napraforgó-terméseredmények születettek – holott a neonikotinoidos csávázószerek korlátozása miatt az iparág jelentős visszaesést jósolt. A Magyarországon betakarított kukorica mennyisége mintegy 9 millió tonna volt, 33%-kal meghaladva az azt megelőző 5 év termésmennyiségét. A napraforgó 2,65 tonna/hektáros termésátlaga is az azt megelőző évek rekordja volt.
http://www.hirado.hu/2014/11/06/czervan-a-9-millio-tonnat-is-elerheti-a-kukoricatermes/
A 2015 őszén vetett, tiltott készítményekkel nem csávázott repce 2016. nyári betakarításakor  Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úgy nyilatkozott: a magyar mezőgazdaság termelése 2016-ban történelmi rekordokat ért el. http://www.agronaplo.hu/hirek/a-repce-es-a-napraforgo-is-csucsot-dontott-iden
Korábbi nemzetközi Greenpeace-sajtóközlemény a neonikotinoidokkal használatának szabályozásával kapcsolatban, 2017. március 23.: http://www.greenpeace.org/eu-unit/en/News/2017/Commission-takes-major-step-to-ban-three-neonics/http://greenpeace.us4.list-manage.com/track/click?u=1a0a875e5d8654eec0b754f47&id=239cab6666&e=bf94e363d5

[6] A Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek 2017. évi Országos Találkozójának („Zöld OT”) állásfoglalása egyes méhveszélyes rovarirtó szerek korlátozásáról: http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Zold-OT-allasfoglalas-2017-rovarirto-szerek/

[7] Az Európai Bizottság védené a méheket, de a döntés a tagállamok kezében van http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Az-Europai-Bizottsag-vedene-a-meheket-de-a-dontes-a-tagallamok-kezeben-van/

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2017. Július 11. 20:55
A Science a világ egyik legkomolyabb szaklapja, a benne megjelenő cikkek történelmet írnak. Sokan kutatták már a neonikotionidok hatását, és látták be a sok-sok negatívumot.  pl. http://bees.pan-uk.org/

Gratulálok, tovább kell lépni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 11. 21:24
Itt az eredeti hír.
http://www.greenpeace.org/hungary/hu/sajtokozpont/Mehkaptarak-a-budapesti-Kossuth-teren--Tilalmat-a-mehgyilkos-vegyszerekre/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2017. Július 11. 22:00
légyszi fotót...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 12. 05:50
Íme!
http://sztarklikk.hu/kozelet/a-mehgyilkos-ellen-tiltakoztak/326353
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Július 13. 21:37
Szép estét mindenkinek!

Nagyon dicséretes az a hozzáállás!
"Sajnos" vagy hál istennek, megint a Tolna megyeiek elnökének köszönhető újfent, a "szemek felnyitása".
Nem tudom hogy mennyi idő volt ezt összehozni, de gratulálok. Ez az esemény minden érvet, és bizonyítékot felsorakoztatott az igazság mellett. Hozzáteszem ezt csak így lehet!!
De talán jobb lett volna ha még több elnök részt vállalt volna ezen a demonstráción.  Így nem érhetné Attilát az a vád hogy megint csak Ő keveri szart TP ellen. A méhésztársadalom is jobban elfogadná, hisz a "néma gyilkos" mindenütt jelen van.! Ha beismerjük, ha nem!!

Elekes László

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Július 14. 07:30
Tudja valaki, mi történt az OMME honlappal??
NEM ELÉRHETŐ!! ERORR
Vagy csak nekem nem??  ;) :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Július 14. 08:57
MÁR ELÉRHETŐ !
Meg gyógyult!!  ;) :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Július 16. 19:28
Mészáros József szerint az Ő elbocsájtása teljesen szabálytalan volt. Kezdeményezett egy etikai eljárást, amit elutasított a bizottság. Ugyanakkor az Elnökség 4 tagja, Bezzegh László, Mészáros László, Sebők Péter, Tóth Péter fordult az Ellenőrző Bizottsághoz panasszal, továbbá segítséget nyújtanak munkaügyi bírósági keresethez is.

A munkaügyi bírósági eljárások legfeljebb etikai és pénzügyi kompenzáció szokott sikerülni. A munkaviszony a lehető legritkábban állítható helyre. Vajon egy összeférhetetlenségi eljárás bíróságra vitele esetén hogyan döntene a munkaügyi bíróság?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2017. Július 16. 20:40
Mészáros József szerint az Ő elbocsájtása teljesen szabálytalan volt. Kezdeményezett egy etikai eljárást, amit elutasított a bizottság. Ugyanakkor az Elnökség 4 tagja, Bezzegh László, Mészáros László, Sebők Péter, Tóth Péter fordult az Ellenőrző Bizottsághoz panasszal, továbbá segítséget nyújtanak munkaügyi bírósági keresethez is.
...

Ez biztos? A kisebbségi véleménybe kerülő négy elnökségi tag a saját szervezete ellen benyújtott perben segédkezik?

Azon dolgozik, hogy kárt okozzanak az OMMÉ-nak? Mint elnökségi tagok? Ha erre van bizonyíték, az minimum etikai eljárás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Július 16. 20:50
QUQURIQ !!!

"Mészáros József szerint az Ő elbocsájtása teljesen szabálytalan volt. Kezdeményezett egy etikai eljárást, amit elutasított a bizottság. Ugyanakkor az Elnökség 4 tagja, Bezzegh László, Mészáros László, Sebők Péter, Tóth Péter fordult az Ellenőrző Bizottsághoz panasszal, továbbá segítséget nyújtanak munkaügyi bírósági keresethez is. "

Akkor kezdjük a kályhától...
Ki cseszte el az IBM -es szerződést?
Ki próbálta ráfogni az előző vezetésre?
Ki rohant ki a választás éjszakáján, vádaskodva?
Ki miatt kellet megismételni a tisztség viselői választást?
Ki miatt került horribilis pénzbe a Lurdy újboli kibérlése?
Ki miatt kellett az OMME-nak a küldötteit megebédeltetni?
Ja! és az útiköltségek?

Na, most adjátok össze a költségeket, azután jöhet a bírósági panasz!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Július 16. 20:57
QUQURIQ !!!

Olvasgatom ...az írásod Olvastam!
Igen, olvastam!
"Ez biztos? A kisebbségi véleménybe kerülő négy elnökségi tag a saját szervezete ellen benyújtott perben segédkezik?"
Jé!
Éppen ezért záratták ki az OMME-ből Csuja Laci bácsit!???!
Mint emlékszem, igen csak sima ügy volt!
Csuja adott egy gavallér gesztust, és visszavonta az OMME elleni perét!
Hálából kizáratták az OMME-ből!
Szegény Rádi Tibi, most vakarhatja a fejét, hogy mit tegyen...
A próba kizárás megtörtént... most mi következik?
Várjuk a fejleményeket?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 16. 22:31
Kiskakas folytatom!
Csuját miért is zárták ki az OMME-ból?
Csak a neveket kell átírni, az ok ugyan az!
A küldötteket levélben tájékoztatni kell, és akkor végre rend lesz.
Aki akadályozza a munkát, és saját szervezetét feljelenti, mi jár neki?
Pont azok akik eddig ez ellen ágáltak?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Július 17. 22:20
https://www.vg.hu/vallalatok/megcsappant-a-mehek-szama-kevesebb-mez-jut-kulfoldre-556737/
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Július 20. 06:53
http://zaol.hu/hirek/szunyog-porszombat-vegyszerek-szunyoggyerites-irtas-1846346
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 27. 11:36
http://hvg.hu/kkv/20170727_mez_meztermeles_meh_mehcsalad_kaptar_hamisitas_szakvizsga
Olvassátok végig!
Különösen érdekes számomra amit a neokról nyilatkozik Bross Péter!
Remélem Tóth Péter visszahúzza a "csápjait", vagy egyszerűen ne engedjék ebben a témában nyilatkozni.
Azért nagyon gáz, ha egy "méhészeti szakember" az OMME elnökség tagja kipártol egy rovar, és élővilágpusztító vegyszert.
Ezt nem tudom eléggé kihangsúlyozni, fogy a levegő körülötte.
A magyarázkodása kevés.
Visz lát!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Július 27. 17:03
Mészáros József szerint az Ő elbocsájtása teljesen szabálytalan volt. Kezdeményezett egy etikai eljárást, amit elutasított a bizottság. Ugyanakkor az Elnökség 4 tagja, Bezzegh László, Mészáros László, Sebők Péter, Tóth Péter fordult az Ellenőrző Bizottsághoz panasszal, továbbá segítséget nyújtanak munkaügyi bírósági keresethez is.
...

Ez biztos? A kisebbségi véleménybe kerülő négy elnökségi tag a saját szervezete ellen benyújtott perben segédkezik?

Azon dolgozik, hogy kárt okozzanak az OMMÉ-nak? Mint elnökségi tagok? Ha erre van bizonyíték, az minimum etikai eljárás.

Így van. Segédkeznek az omme ellen.
 Feltéve ha az Omme kimerül Bross-ból és sleppjéből. De, ha viszont, nem csak ők omme tagok, akkor ez úgy is felfogható, hogy az illetők, nem tartják helyesnek, ennek a Mészáros Józsefnek a kizárását. /én azt se tudom ki ez./
TI úgy gondoljátok, mint már leírtam a szakma politikai rovatban, hogy működjünk eggyütt majd mindenki azt csinálja amit ti mondotok. Mert ugye, hogy is van ez? Mintha lennének valami küldöttek vagy mi. És ezeket is a küldöttek választották meg a vezetőségbe. Én meg sehol nem találtam az alapszabályba olyat, hogy akit a vezetőségbe beválasztanak, annak teljesen át kell venni az elnök véleményét. Kár, hogy nem sikerült a puccsotok, és nem sikerült mindenkit kitúrni a vezetőségből, de ez van. Szar ügy én elhiszem, de ennek a Mészáros Józsefnek még szarabb lehet, hiszen az ő egzisztenciájára megy az egész. Az ő életére. Ennyi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2017. Július 27. 21:09
Mészáros József szerint az Ő elbocsájtása teljesen szabálytalan volt. Kezdeményezett egy etikai eljárást, amit elutasított a bizottság. Ugyanakkor az Elnökség 4 tagja, Bezzegh László, Mészáros László, Sebők Péter, Tóth Péter fordult az Ellenőrző Bizottsághoz panasszal, továbbá segítséget nyújtanak munkaügyi bírósági keresethez is.
...

Ez biztos? A kisebbségi véleménybe kerülő négy elnökségi tag a saját szervezete ellen benyújtott perben segédkezik?

Azon dolgozik, hogy kárt okozzanak az OMMÉ-nak? Mint elnökségi tagok? Ha erre van bizonyíték, az minimum etikai eljárás.

Így van. Segédkeznek az omme ellen.
 Feltéve ha az Omme kimerül Bross-ból és sleppjéből. De, ha viszont, nem csak ők omme tagok, akkor ez úgy is felfogható, hogy az illetők, nem tartják helyesnek, ennek a Mészáros Józsefnek a kizárását. /én azt se tudom ki ez./
TI úgy gondoljátok, mint már leírtam a szakma politikai rovatban, hogy működjünk eggyütt majd mindenki azt csinálja amit ti mondotok. Mert ugye, hogy is van ez? Mintha lennének valami küldöttek vagy mi. És ezeket is a küldöttek választották meg a vezetőségbe. Én meg sehol nem találtam az alapszabályba olyat, hogy akit a vezetőségbe beválasztanak, annak teljesen át kell venni az elnök véleményét. Kár, hogy nem sikerült a puccsotok, és nem sikerült mindenkit kitúrni a vezetőségből, de ez van. Szar ügy én elhiszem, de ennek a Mészáros Józsefnek még szarabb lehet, hiszen az ő egzisztenciájára megy az egész. Az ő életére. Ennyi.

Huj de rövid az emlékezeted!

Amikor Csuja Perre ment, akkor nem azt harsogta senki, hogy Mészáros és sleppje ellen ment perre. Pedig ellenük. Mert Ők készítették elő és bonyolították le a szabálytalan közgyűléseket. Hivatalosan a pert ígyis-úgyis az OMME ellen kell benyújtani. Nem az elnök, nem a hivatalvezető ellen.

Ha Mészáros József perre megy, akkor az OMMÉ-t pereli. Kér valami jó nagy összeget, ha annak töredékét megítéli a Bíróság, akkor már dörzsölheti a markát. Mégiscsak sikerült a tavaly augusztusi 850.000 Ft os fizujához vissza közelítenie. Meg a 400.000 Ft-os kafeteria. Meg a magának utalt napidíj.

Ügyes ember, előtte is volt munkahelye, utána is lesz.

Egyed Árpi alatt is elment egy hölgy, munkaügyi pere is lett volna, kapott pár milliót. A küldötteket nem igen érdekelte. Igaz a hölgy többször hetente tán dr. Mészáros László kocsiján érkezett az OMME székházba. Nem emlékezem, hogy valaki felhozta volna. Alkalmazott volt, mint Mészáros Józsi.

Szóval ha segédkeznek, akkor abban segédkeznek, hogy az OMME megint fizethessen valamilyen havernak többmilliós lelépési díjat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kerekes.batya - 2017. Július 27. 21:19
https://www.agroinform.hu/kornyezetvedelem/vegre-tudomanyos-bizonyitek-szuletett-a-neonikotinoidok-hatasarol-33578-001  !!!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Július 27. 21:25
QUQURIQ !!!

Olvastam!
Te olyan olvasott vagy, nem úgy mint Kiskakas!
Ezt írod!
"Szóval ha segédkeznek, akkor abban segédkeznek, hogy az OMME megint fizethessen valamilyen havernak többmilliós lelépési díjat. "
Csak kérdezem, mi van, ha az OMME feljelentést tesz a rendőrségen, közpénz visszaélésével?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Július 27. 22:30
Most érkezett a hír:
Idézet
Tisztelt elnök Asszony! Tisztelt elnök Úr!
 
Mint bizonyára Ön előtt is ismert, az OMME elnöksége 2017. június 16-i ülésén Hivatalvezetői munkaviszonyomból felmentett és munkaviszonyomat 2017. július 21-i hatállyal megszüntette.

Sajnos a vezetőségtől nem kaptam arra lehetőséget, hogy elköszönjek az egyes tagszervezetektől és attól a közel 14.000 méhésztárstól, akikért az elmúlt esztendőkben volt szerencsém tevékenykedni, hiszen a munkába állásom első percétől kezdve, számomra megtiszteltetés volt, hogy az Országos Magyar Méhészeti Egyesület céljaiért és annak tagságáért tehetek. Mindenkor örömmel vettem részt az egyesületi rendezvényeken, előadásokon, lovagrendi eseményeken, melyekre sajnos az elmúlt időszakban már nem minden esetben nyílt lehetőségem.

Köszönöm, hogy az elmúlt négy esztendőben megismerhettem és együtt dolgozhattam Önnel és köszönöm, hogy segítette az OMME-ban elvégzett munkámat.

A hivatalvezetői munkakörömből emelt fővel, tiszta lelkiismerettel távozom. Büszke vagyok azokra a munkafeladatokra és fontosabb méhészeti eseményekre, melyeket az elmúlt időszakban szerencsém volt megszervezni és elvégezni. Úgy gondolom, hogy az elvégzett munkának köszönhetően, az OMME jelenleg megfelelő vagyoni háttérrel rendelkezik, pénzügyileg stabilabb és az általam vezetett Hivatal átláthatóbb és minőségibb tevékenységet végez az Egyesület mindennapi működése során, mint a korábbi időszakban.

Az egyik legnagyobb sikernek tartom, hogy a 2012-es évektől feladatként jelentkező OMME Alapszabály, az idei esztendőben hosszú idő után elfogadásra és bejegyzésre kerülhetett, amely Alapszabálynak köszönhetően az Egyesület napjainkban a működése során megfelel a jogszabályi előírásoknak és közhasznú tevékenységet folytathat.

Munkaviszonyom megszüntetésre kerülhetett, azonban a méhészet iránti szeretetem és az ezzel kapcsolatos tevékenységem, a méhészekkel történő kapcsolattartás a továbbiakban is része marad a mindennapjaimnak.

Tájékoztatásként jelzem, hogy az OMME elnökség döntését elfogadni nem tudtam, ezért a munkaviszony megszüntetésének a módját és annak a lebonyolítását, az illetékes bíróságoknál jogi útra tereltem.

Végezetül engedje meg, hogy a jövőre nézve további sikereket, erőt és kitartást kívánjak Önnek a tagszervezetét érintő feladatok ellátásában, méhészeti tevékenységében, valamint a magánéletében egyaránt.

Méhésztársi üdvözlettel,

Mészáros József

Ezek szerint abban nem reménykedik, hogy munkakörébe visszakerül, de Kártérítésre számít.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. Július 27. 22:35
QQUQURIQ !!!

Lám - lám!
Még is zörög a haraszt, ha a szél fújja!

kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Július 27. 23:31
Csak , hát volt egy kis különbség.
 Csuja saját maga, nagy szekértolója volt a mostani elnöknek, ezért kisé megzavarodtunk, főleg itt a pocsojában, hogy akkor ez most hogy is van?
Igazság szerint azonban, valóban lehett volna erről beszélni, ha kivonjuk az egyenletből Csuja személyét. De, nem lehet ki vonni, ez meg a másik.
 A dolog azonban úgy áll, hogy az ommet összemossák az elnökkel, és azt úgy tálalják, hogy aki az elnötől eltérő véleményt alkot az már az omme ellen van.
 Holott az lehet, hogy pontosan az omme érdekében alkot más véleményt.
 No, most, azért azt látni kell, hogy véres verejtéket izzadnak egyesek, hogy akármilyen kis eredménnyel igazolni tudják a kontrollos tevékenységüket. De, nem tudják. Viszont megnyugtatnám őket: Uraim kár erőlködni, úgy sem tudják önökön számonkérni amit elkövettek, és ha számonkérnék is valaha, akkor már nem lesz sem omme, sem Önök.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 28. 08:06
Ezt írja Vivaldi:
"...ezért kisé megzavarodtunk, főleg itt a pocsojában, ..."
Ha ezt nem vallod be, akkor is sokan éreztük ezt.
Majd így folytatod zavart gondolataidat:
" No, most, azért azt látni kell, hogy véres verejtéket izzadnak egyesek, hogy akármilyen kis eredménnyel igazolni tudják a kontrollos tevékenységüket."
Erre szokta mondani az óvónéni, ....egyem meg a husikádat, de jó pofa vagy.
Nekünk, nekem nem kell igazolnunk semmi állításunkat!
Megtette helyettünk az OMME Ellenőrző Bizottsága.
És még nincs vége, szépen jönnek elő a zűrös dolgok, a kft.-ről se feledkezzünk meg.
Valahogy azt érzem Vivaldi annak drukkol a pocsolyában, hogy minél kevesebb dolog derüljön ki az OMME-ban történt zűrös dolgokról.
Rossz hírem van!
Már azok is szimpatizálnak velünk (mert felnyitottuk a szemüket)akikről nem is gondoltam.
A volt ügyvezető levelét megkönnyeztem.
Különösen az alapszabályra vonatkozó részét!
Dr.Mészáros László miatt buktuk el a közhasznúságunkat,  és az akkori slepp ebben segédkezett.
Most meg sikernek könyveli el, hogy Bross Péter és az új felállás rendbe tette amit ők elcsesztek?
A kirúgásának módját mint láthatjátok jogi úton kívánja orvosolni, tehát Kifüstölő méhésztárs valóban hiteles.
Ahogy én most látom az eseményeket továbbra is az a véleményem, hogy ez kész öngyilkosság, mivel az egész EB egyhangúlag elmarasztalta a volt ügyvezetőt.
Ezek a sorok különösen tetszenek írásából:
"A hivatalvezetői munkakörömből emelt fővel, tiszta lelkiismerettel távozom."
"Úgy gondolom, hogy az elvégzett munkának köszönhetően, az OMME jelenleg megfelelő vagyoni háttérrel rendelkezik, pénzügyileg stabilabb és az általam vezetett Hivatal átláthatóbb és minőségibb tevékenységet végez az Egyesület mindennapi működése során, mint a korábbi időszakban."
OMME ügyvezetőként bruttó 540.000 Ft-ot vitt haza, OMME Kft. ügyvezetőként pedig 260.000 Ft-ot.
Ez összesen 800.000 Ft/hó + voltak egyéb juttatásai.
Irodaszer, kaja, parkolás.
Szerintem a saját vagyoni helyzete volt ettől stabil, mert mint tudjuk közben a Kft. veszteséges volt, valamint az alapítása pedig törvénysértő!
Na nem baj!
Jó munkáért elismerés jár, emiatt Jászberényben hamarosan lovaggá fogják ütni.
Nagyernyei Attila




Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Július 28. 12:48
Hát, mit is mondjak, a nézőpontunk kicsit más.
 Te, felnézel ott van az elnök. Ha oldalra nézel látsz még 30 olyat mint te vagy. Lenézni nem kényelmes, így az az ommeban fennlévőknek csak ritkán szokása.
 Ha én felnézek ott van az a 30 mint te vagy, és csak sejthető, hogy felettetek meg ott van valahol a szférákban az elnök. Viszon én ha oldalra nézek itt meg 12500 béka van, és csak néhányan brekegünk, mivel a túlontúl többség már arra se méltat bennteket. Lefelé én nem tudok nézni, mert ott már csak a mocsár van.
 Örülök neki, hogy három embert meggyőztél ott melletted, de mivel ide lentre eddig semmi nem szivárgott le, /talán mert nincs is semmi ami eredményként elkönyvelhető/ így hát a békák túlontúl nagyobbik része fel se néz rátok, ha meg fel néz is, némi utálattal teszi ezt.
 De, nem vagyok igazságos ha azt mondom, ez kizárólag rátok vagy a mostani omme ra vonatkozik. Az omme respektje oly mértékben érte el a minimumot, hogy mostanság már  csak úgy egy pakkban az egész ommét utálják
Ami tervben van, az előre vetíti a népszerűségetek növekedését, mert ha jól hallom valami féle vizsgát terveztek, amire én kurvára kiváncsi leszek. Ez az indítványoztok, magában is szegénységi bizonyítvány, úgy látszik többre nem futja.
Van azonban jó hírem is. Akármit is csináltok, többen úgy sem fognak megutálni benneteket, mivel lassan tetőzik az omme-ba a támogatás miatt belépők száma, főleg ha bejön az útakon való közlekedési eszközök súlymérése, és így agyonvágja az omme-s utánfutó bizniszt. Másért pedig mint tudjuk, az omme-ba nem lép be senki. Így hát valahol rögzül a békák, és fenn lévők létszáma. Úgy, hogy neked minden megnyert ember nyereség. Úgy 2025-re lesznek is 66-an, plusz a vezetőség, de hát sok sikert kívánok hozzá.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2017. Július 28. 16:48
HUH ez olyan ismerős. Minden kijelentő móduszban. Mindent tudsz. Ismered mind a 12.000 méhészt.

Kérdezem:

 
...
 Ha én felnézek ott van az a 30 mint te vagy, és csak sejthető, hogy felettetek meg ott van valahol a szférákban az elnök. Viszon én ha oldalra nézek itt meg 12500 béka van, és csak néhányan brekegünk, mivel a túlontúl többség már arra se méltat bennteket. Lefelé én nem tudok nézni, mert ott már csak a mocsár van.
 Örülök neki, hogy három embert meggyőztél ott melletted, de mivel ide lentre eddig semmi nem szivárgott le, /talán mert nincs is semmi ami eredményként elkönyvelhető/ így hát a békák túlontúl nagyobbik része fel se néz rátok, ha meg fel néz is, némi utálattal teszi ezt.
...

Milyen statisztikai módszerrel dolgozol? Beszéltél az OV tagjaival? Ők ugye 117-en vannak, így nem lehetnek az a 30 fő, ahol az elnökök vannak.

Szóval nyugi, ki kellene brekegni a tüdődből a sarat, és amikor már nem köpködsz, akkor beszélgetni a méhésztársakkal. Erre alkalmas egy-egy rendezvény szünete. És amikor van ötleted, akkor azt az OMME munkacsoportban elmondod. Legyen az bármelyik, mindíg fogadnak ötleteket, függetlenül attól, ha esetleg elfelejtettél volna jelentkezni.

Szóval brekegés, megtisztulás lelkileg, majd munka, kő keményen. Voltál tegnap a marketing munkacsoport ülésén? Vagy szerinted marketingben nincs tennivaló?

Zárszó: itt is leírhatod bármely bajodat: van topic a nemzeti programmal kapcsolatban. Másra is találsz. Felvirágoztathatod a kft-t. Ha voltál küldöttgyűlésen, akkor tudod, Izabella szívesen fogadja az Ötleteket.

Egyet kell tudnod, ha magadban, törpe kisebbségben brekegsz, azt nem hallja senki. Csak a klasszikust tudom idézni: Dolgozni, Dolgozni, Dolgozni. Másik klasszikussal zárom, az OMME mi vagyunk. Nem annyi a dolgod, hogy befizeted a tagdíjat, és várod, hogy mi történik, és morogsz, ha nem találták ki a gondolatodat. Az egy másik egyesület: Ezoterikus látnokok szabad egyesülése...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Július 28. 20:31
Arany barátom, te bele estél a palackozott italok boltja szindrómába.
Elmondom neked mi az. A palackozott italok boltjába jó esetben is csak öten férnek be. Viszont ők öten, mivel nem láttak a falon kívül, azt hitték ők a falu, és szépen elintézték a falu minden ügyét, a sportkörtől a polgármester választásig. Ki is jelölték a tulajdonost polgármesternek. Csak hogy, a falu nem tudott róla, mert másik kocsmába járt, és alig kapott szavazatot.
 Szóval így vagytok ti is. Oly mértékben vagytok már elszakadva a tagságtól, hogy az a maximum 200 körüli embernek akit te emlegetsz, gőze sincs a tagság hangulatáról. Azért a 13500 tag meg a 200, én ahogy ismerem a matekot, bár el ismerem minden relatív, de nagy különbségnek tűnik.
 Ti ott, jól el vagytok magatokkal odafent. Jó hangulatban eszitek a pogácsát, meg a repi kólát, aminek a mennyiségét mint tudjuk, már mérsékeltétek.
 És igen. Valóban ez nagy eredmény. Főleg, ha ez az egyetlen eredményetek. Én ugyan is nem tekintem eredménynek, hogy egymással olyan jól el vagytok. Mint a mókus, ő is csak tapos csak tapos, a ketrece meg forog, de nem jut sehová.
Mert én azt nevezném eredménynek, ha a tagság is érezne már belőle már valamit. Legalább a pogácsából hagyjatok már nekik, bár 13500 pogácsa 20 forintjával meg se kottyanna, abból a 60-70 millióból /ezt csak én számoltam , és minimum számítás, azt mondják egyesek ez sokkal több/ amit a tagság fel küld nektek.
Mert egyébként, ha eljátszunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem lenne az a 200 ember. Illetve nem lenne vezetőség, hát bizony erre könnyű válaszolni. Semmi. Senkinek nem hiányozna. Legfeljebb megmaradna egy csomó pénz a helyi egyesületeknek, akik a munka 99%-át elvégzik, és tevékenységük nélkül az omme elmehetne ahová való a sóhivatalba.
Mert mi is az a jóindulattal 200 ember? Ez bizony innen lentről a béka segge alól úgy tűnik, mintha csak kolonc lenne a méhészek és az egyesületek nyakán. Felesleges teher. Önmagában, és önmagának létező, saját köreiben mozgó, fontosságát egyre rosszabbul kommunikáló, egymással perben álló, kifejezetten sokba kerülő, önagyon ülésező, a tagság számára haszontalan, meghatározhatatlan valami. Mert a tagság nagy része azt se tudja, hogy kikből áll az egész. Az a 200 valaki meg nem tesz semmit ez ellen.
Itt még egy kérdés felmerül. Miért tűrik ezt a nagy egyesületek vezetői, akik beleegyezése nélkül ez nem lenne?
 Nem értem. De, hát lelkük rajta.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2017. Július 28. 23:04
Vivaldi!

Valamilyen szinten igazad van, sokan csak azért járnak küldöttgyűlésre, mert az a parancs.
Fogalma sincs arról, hogy mi történik körülötte, csak emelgeti a kezét amikor a mellette ülő is emelgeti. Aztán amikor hazamegy, azt sem tudja, hogy mi a neve a helynek ahol volt, nem hogy az egyesületi tagokat tájékoztassa a történtekről.
Valószínű, hogy ezért alakult ki számodra ez a rossz szájíz, hogy nincs tájékoztatva a tagság.
Hidd el ez nincs mindenhol így, ezért kérlek, hogy ne általánosíts, inkább az Egyesületed küldötteit, tisztségviselőit kérd számon az információ áramlás hiányáról!

Nb18
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2017. Július 29. 08:16
Arany barátom, te bele estél a palackozott italok boltja szindrómába.
Elmondom neked mi az. A palackozott italok boltjába jó esetben is csak öten férnek be. ...

Senkinek nem hiányozna. Legfeljebb megmaradna egy csomó pénz a helyi egyesületeknek, akik a munka 99%-át elvégzik, és tevékenységük nélkül az omme elmehetne ahová való a sóhivatalba.
...
Kedves Vivaldi!

Igen, magadból indulsz ki. Te lehetsz a palackozott italok boltjában, meg az is lehet, hogy a kimértben vagy. Az OMME küldöttek küldöttgyűlésre járnak, max 420-an beszélnek meg ügyeket, heves viták is elhangzanak, majd döntenek. Melyik négy haveroddal jársz a palackozott italok boltjába?

De hogy milyen gyors vagy matekból, irigyelem fejszámoló képességed. Meg azt is, amit a 116 másik egyesület munkájáról tudni vélsz. Egyik oldalon arról panaszkodsz, hogy rossz az információ áramlás, majd meg tudni véled információáramlás nélkül is, hogy mit csinál az OMME. Hagyd már, hogy az féldecis pohár kiszáradjon!


Pontosan melyik szervezet, és mit csinált, ami szerinted kiteszi a magyar méhészeti közélet 99 %-át?

Mézes reggeli, iskolákban a mézfogyasztás népszerűsítése. OMME kezdte, OMME szervezi, helyi egyesületekkel közösen. Itt nem áll, hogy a helyiek csinálnak 99 %-ot, OMME 1 %-ot.

Erdős Norbertnek anyagok készítésre, Európa Parlamenti nap megszervezése. OMME 100 %.

Méhész Újság kiadása OMME (és kft-je) 99 %. A cikkek között vannak helyi elnökök cikkei, de az sem a helyi szervezet érdeme, hanem a konkrét elnöké, mint magánszemélyé.

A három mézesüveg elkészítése: 1 kg, 50 dkg, 25 dkg. Szerintem itt is OMME 100 százalék. Vagy a Ti egyesületetek pontosan mit csinált itt a 99 százalékáért?

Méhészeti Nemzeti Programhoz kapcsolódó kérelmek beadásának segítése. A helyszínen a OMME által a nemzeti programból fizetett szaktanácsadó segít az elnöknek. A központ feldolgozza az elkészült anyagokat, és segít, amikor kell hibajavítás. Az OMME munkájának érdeme, hogy alig van egy-egy hiánypótlás, az Államkincstár a kérelmekkel elégedett. A méhésznek nem kell külön az MVH-val megküzdenie, mert segít neki az OMME. Szerintem ezen a ponton az OMME jóval többet tesz az általad vázolt 1 %-nál. Szóval megint csak sárt brekegtél.

Javasolom, hogy egy időre felejtkezz meg a palackozott italokról, meg a rövidről és a csapoltról is. Szerintem egyszerűsítsük a feladatot.

Te, személy szerint mit tettél az egyesületed által elvégzett Össz magyar méhészeti közélet 99 %-át kitevő munkába? Aztán ha ezzel megvagyunk, akkor majd meglátjuk a következő kérdést.

Addig meg palackozott italok nuku ám!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Július 29. 08:23
Hát arany egyetlen barátom, akkor most vissza kérdezek. A mézes reggelit, a méhész újságot az üveget meg a többit ki találta ki?
 Az új vezetőség? Legalább ne röhögtesd már ki magad. Ti semmit nem találtatok ki. Ti csak elvagytok magatokba. És ahhelyett, hogy megpróbálnátok előre lépni, vissza felé mutogattok.
Amúgy meg ki csinálja a mézes reggeliket? Én még soha nem láttalak téged itt az ovodába. Csak a helyi a Palóc Méhész Egyesületet láttam amint szervezi.
 Még mindig fenntartom. Senkinek egyetlen másodpercig sem hiányoznátok, ha nem lenne az omme. Simán, pár hét alatt át tudnák venni az egyesületek, az összes kínlódás nélkül ami ott fent megy, az összes feladatot.
 És ők legalább meg próbálnák védeni a méhészek érdekeit. Mert mint tudjuk ez az omme-nak esze ágában sincs. A helyi egyesületek meg úgy vannak vele, hogy ők nem védik a méhészeik érdekeit, mert azért van az omme.
 Ezt amit ma az omme csinál sehol a világon nem lehetne megcsinálni. A méhészek pénzéből a méhészeknek semmit. Páran jól élnek belőóle ott fenn , munka nélkül.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2017. Július 29. 09:02
Csak szépen lassan, egyesével, ennyi csúsztatás egy levélben ritkán fér el.

Mézáros József leveléből
Idézet

Az egyik legnagyobb sikernek tartom, hogy a 2012-es évektől feladatként jelentkező OMME Alapszabály, az idei esztendőben hosszú idő után elfogadásra és bejegyzésre kerülhetett, amely Alapszabálynak köszönhetően az Egyesület napjainkban a működése során megfelel a jogszabályi előírásoknak és közhasznú tevékenységet folytathat.
...


Mészáros József ismerte az IB 2013 október 11-én tartott ülését, annak jegyzőkönyve írásban állt rendelkezésére. Az neki a Szentírás, azt kell végrehajtsa. Ebben dr. Ese Ferenc kifejti, hogy az OMMÉ-nak 2014 június 30-ig kell módosítania az Alapszabályát.

Ezután érthetetlen, hogy elfelejti megemlíteni azt, hogy Ő volt az a Hivatalvezető 2014 június 30-án (Már egy éve!!!), akinek a munkássága alatt elvesztette az OMME a közhasznúságát. Ha az Új alapszabályt Bírósághoz való összekészítése az Ő erénye lenne, akkor a régi elcseszése is az Övé. Ha így értelmezzük, akkor marha nagy érdem, hogy sok millió költséggel, a tagság sokszori felesleges vegzálásával kijavította a saját hibáját.

Ő volt az a Hivatalvezető, aki az Alapszabály módosításához összehívott küldöttgyűléshez (2014 november) olyan kicsi termet bérelt Gödöllőn, amelybe nem fértek el a küldöttek. Fizikailag voltak, akik kinn rekedtek, akik meg bejutottak, azok meg jócskán meghaladták a tűzoltóság által engedélyezett maximális létszámot. Még jó, hogy nem történt tragédia. Ez a tény minden küldöttnek kiosztott EB jelentésben szerepelt, minden küldött elolvashatta.

Magában az Alapszabály Előkészítő Bizottság munkájában nem vett részt.

A közgyűlést az elnök hívta össze.

A Csuja és az OMME közötti perek elsimításában Mészáros József nem vett részt. Ez az egyik feltétele volt, hogy gyorsan be lehessen jegyezni az alapszabályt.

SŐT, Ő volt az a Hivatalvezető, aki annyira nem követte az Alapszabály sorsát, hogy fél évre elfeküdhetett a hiánypótlás egy fiókban. Igaz, hogy nem az OMME fiókban, hanem a Hivatalvezetővel szoros kapcsolatban álló Ügyvédében. De nem kérdezte meg, hogy mit kell tenni? Minden egyesület vezetője folyamatosan képben van, hol tart a saját egyesületének Alapszabályának bejegyzése, ismeri a 30 napos általános szabályt, meg a leterheltséget, de havonta, kéthavonta érdeklődik. Részletekről Ő tudna nyilatkozni.

Szóval valaki segítsen, mely lépéseket tette a Mészáros József az alapszabály érdekében?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2017. Július 29. 09:20
Hát arany egyetlen barátom, akkor most vissza kérdezek. A mézes reggelit, a méhész újságot az üveget meg a többit ki találta ki?
 Az új vezetőség? Legalább ne röhögtesd már ki magad. Ti semmit nem találtatok ki. Ti csak elvagytok magatokba. És ahhelyett, hogy megpróbálnátok előre lépni, vissza felé mutogattok.
Amúgy meg ki csinálja a mézes reggeliket? Én még soha nem láttalak téged itt az ovodába. Csak a helyi a Palóc Méhész Egyesületet láttam amint szervezi.
 Még mindig fenntartom. Senkinek egyetlen másodpercig sem hiányoznátok, ha nem lenne az omme. Simán, pár hét alatt át tudnák venni az egyesületek, az összes kínlódás nélkül ami ott fent megy, az összes feladatot.
 És ők legalább meg próbálnák védeni a méhészek érdekeit. Mert mint tudjuk ez az omme-nak esze ágában sincs. A helyi egyesületek meg úgy vannak vele, hogy ők nem védik a méhészeik érdekeit, mert azért van az omme.
 Ezt amit ma az omme csinál sehol a világon nem lehetne megcsinálni. A méhészek pénzéből a méhészeknek semmit. Páran jól élnek belőle ott fenn , munka nélkül.

Várjá má, akkor neked nem az OMMÉ-val van bajod, mert akkor ezek szerint e régi vezetés dolgozott, ott az OMME vitte a dolgok 99 %-át, az új meg nem, ott a helyi szervezetek?

A mézes reggeliről látom nem vagy tájékozott. Azt még a Szlovének találták ki. Ők keresték meg a minisztert. Ő helyeselte. Az OMME akkori vezetésének nagy érdeme, hogy nem kezdett el harcolni a Miniszterrel? Ennyivel több a régi vezetés dolga a mézes reggelivel. De nem ez a lényeg, ezt vinni, szervezni kell. Kell helyszín, média hírverés, kell méz, stb. Azaz folyamatosan kell vele dolgozni. Én azt mondtam, hogy az OMME érdeme. Nem azt mondtam,  hogy a 2017 évi OMME vezetés érdeme.

A helyszínekről meg elovashattad volna az OMME újságot. Nekem kapásból beugrik Budapest, Kiskúnhalas.

Azt, hogy legyen OMME újság, azt meg a Bross találta ki. Még a Ő idejében kezdődtek el a tárgyalások. A cél az lett volna, hogy a Méhészetet veszi át az OMME. Ez nem jött össze, azután lett az Új konstrukció. A kft. alapításához közgyűlési határozat kellett volna, de az akkori vezetésnek elegendő volt egy OV is. Ezt a törvénytelenséget meg is állapította később a bíróság.

Az Üveget is a régi Bross éra alatt találták ki, mégpedig Nagyernyei Attila hathatós részvételével.

Tehát összefoglalhatom mondanivalódat annyiban, hogy a Mészáros László vezetése alatt jó volt az OMME, a mostani alatt rossz? Nem lehet, hogy a jászberényi szép napok emléke ködösít? Ugye Mészáros Laci adta át?

Idézet
Páran jól élnek belőle ott fenn, munka nélkül.
A "pár" gondolom a kft két alkalmazottját jelenti. A többiek esetében biztos vagyok, hogy keményen dolgoznak. A kft-nél nem vagyok biztos, de ha Te tudod...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Július 29. 10:22
Az előzző Omme veztéssel sem voltam megelégedve teljesen, de azok meg köztetek a különbség annyi, hogy nekik legalább voltak ötleteik. mindent ők találtak ki amit ti most szépen vissza akartok fejleszteni. Az omménak, nem az a feladata, hogy eltartson egy pár embert, meg hogy pogácsát egyetek a szünetben, hanem , hogy az egyszerű méhész érdekeit védje. Nektek még ötletetek sincs kivéve, hogy hogyan lehet nehezebbé tenni a méhészkedést a kezdőknek. És itt mindjárt felfedezhető egy hátsó szándék. Tegyük nehezebbé a kezdést, hogy a nagyoknak ne legyen konkurencia.
Úgy ahogy vagytok az egy nevetség, röhej, de inkább sírni szeretne kínjában az ember, ha rátok néz.
 Az az erőlködés, hogy még is valami halovány kis fingot, ki bírjatok présselni magatokból, mint eredményt, abba is belevörösödött már minden kontrollos. És így sincs semmi.
 És lassan az omme mint vízfej, már nem a fejlődés, hanem a károkozó szerepébe lépett. mert nem, hogy fejlesztene, hanem ami volt, azt is visza fejleszti. Ez azért nem így volt az előzző ciklusban. Mert ha nem akar vagy nem tud segíteni, akkor ne is ártson. De ti lassan átlbillentek a semlegesből a károsba. Az omme az előzző ciklus" nem vagyunk elégedettek vele teljesen"-ből, a magyar méhészeti ágazat beteg gyermeke lett, sőt talán maga a betegség.
És ha, egy rendes jól dolgozó, az egész méhészeti ágazatot összefogó, a méhészek érdekeit védő omme-ra szükség van, vagy inkább lenne, erre ami most az omme, semmi szükség nincs, mert mint ahogy írtam az előzzőekben, nem hogy használna, hanem árt a magyar méhészeti ágazatnak, és a méhészeknek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2017. Július 29. 11:09
Látom a tények nem zavarnak abban, hogy az ellenkezőjét állítsd, miközben semmit, de semmit nem mutatsz fel abból a 99 %-nyi munkából, amit te végzel. Remélem e csak azért van, mert annyi mindent kell összeszedned, hogy még tart a rendszerezés.


Szerintem Te a Lányod felnevelését érzed 99 százaléknak, és értem, ha az a vezetés jobban tetszett, amely alatt Ő Mézkirálynő lett. Ez személyes sikered is, és persze a lányodé. MEGÉRDEMELTE!

Az is világos, hogy az, amikor ezért a családod egymillióval, vagy egymillió háromszázezerrel gazdagabb lett, mennyivel is pontosan, az jobban tetszik. Már miért is ne tetszene jobban. De amikor csak ennyi az érved, akkor az kevés. Ismerjük a klasszikusokat: A LÉ HATÁROZZA MEG A TUDATOT. De félretéve, biztosan ezen kívül is sokat dolgozol.

De azt mondd, hogy most melyik munkacsoportban mondod az ötleteidet, mikor miben dolgozol? Melyik (kidolgozott) ötletedet utasította el a jelenlegi vezetés?

pl.: Ti szerveztetek mézes reggelit?  Vagy adománygyűjtést Dévai gyermekeknek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 29. 20:51
Olvastam!
Ne foglalkozz Vivaldival.
Ne feledd mit írt tegnap!
"...ezért kisé megzavarodtunk, főleg itt a pocsojában, ..."
Minden hozzászólásából a zavartság érződik.
Semmit nem tud, csak hablatyol amikor ezt állítja:
"Hát arany egyetlen barátom, akkor most vissza kérdezek. A mézes reggelit, a méhész újságot az üveget meg a többit ki találta ki?"
A mézes reggeliere már Olvastam válaszolt, az valóban szlovén kezdeményezés, mi csak átvettük, de jól tettük, kivéve Szekszárdot ahol egy helyi méhész akciós SAJÁT mézvásárrá silányította volna.
Ő pont abba a bandába való akiket Vivaldi Istenít.
Méhészújság?
Természetesen Bross Péter ötlete volt, de nem így!
Ezt is kitárgyaltuk, azért hozták össze, hogy a MÉHÉSZET szaklapnak betegyenek, és Borosst kicsinálják.
Nem jött össze, de azért megpróbálták.
OMME-s üveg?
Ismét Bross Péter kezdeményezte, de az ötletét én hajtottam végre.
A történet ismert.
Az lenne a kérdésem, hogy mit alkotott a leváltott vezetés, amire hivatkozol Vivaldi?
Autópálya kapukba chip leolvasók?
Amint te is tudod, közhasznúságunk elvesztése.
Az általuk szervezett OMME Küldöttgyűlések, OV-k totálisan szabálytalan összehívása, levezetése.
Még szót sem kaptunk!!!!!!!!!!!!!!!!
Miről beszélsz Vivaldi?!
Hála az égnek nagy részüket a küldöttek kipenderítették.
Még van egy kicsi dolgunk, aztán talán elindulhat az érdemi munka.
Annyi szerencsés változás történt, hogy az EB sokkal aktívabb, de a befejezése az ügyeknek katasztrofális.
Játszunk egy kicsit a gondolattal.
Mi lett volna ha én lettem volna az EB elnöke? (Hú ha.....)
Mészáros Józseffel és Tót Péterrel 24 órán belül visszafizettettem volna a jogtalanul "lenyúlt" napidíjakat.
Azonnal fegyelmi eljárást kezdeményeztem volna ellenük.
Amikor az EB-nek tudomására jutott a Magyar Tudományos Akadémia közleménye https://www.agroinform.hu/kornyezetvedelem/vegre-tudomanyos-bizonyitek-szuletett-a-neonikotinoidok-hatasarol-33578-001
Tóth Péterrel azonnal megszüntettem volna a monitoring vizsgálati szerződést, és köteleztem volna, hogy valljon színt!
Miért hülyítette a méhészeket több mint 10 évig, amikor a Fekete-Fehér Méhészklubon már alakulásunk óta zengjük, hogy a neonikotinoidok rettentően károsak?
A méhegészségügyi kiskönyvecskét az orra alá kell dörgölni, hogy szembesüljön vele, mit művelt!
Ez egy olyan dokumentum, amit nem tud letagadni!
Az EB álljon a sarkára és végezze a dolgát!
Ne engedje, hogy a méhészek félrevezetéséért előadói díjat lehessen felmarkolni.
Látod Vivaldi hová jutottunk?
Pedig csak eljátszottam a gondolattal, ha én lennék az EB elnöke.
Amíg így lájtoskodnak, rend sosem lesz.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2017. Július 29. 21:27
Üdv.Uraim!
És az ötlettárnak itt még nincs vége!
Volt itt már méhész kutya is,ami ugyan lehet hogy a nyúlóst még nem szagolja ki,de csaholni,azt aztán tud keményen!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 29. 21:50
A választ átemeltem a kakaskukorékolás rovatba.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Július 29. 22:10
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/07/29/hig-mez-helyett-igazit-vennenek-kinaban
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Július 30. 11:11
Látom a tények nem zavarnak abban, hogy az ellenkezőjét állítsd, miközben semmit, de semmit nem mutatsz fel abból a 99 %-nyi munkából, amit te végzel. Remélem e csak azért van, mert annyi mindent kell összeszedned, hogy még tart a rendszerezés.


Szerintem Te a Lányod felnevelését érzed 99 százaléknak, és értem, ha az a vezetés jobban tetszett, amely alatt Ő Mézkirálynő lett. Ez személyes sikered is, és persze a lányodé. MEGÉRDEMELTE!

Az is világos, hogy az, amikor ezért a családod egymillióval, vagy egymillió háromszázezerrel gazdagabb lett, mennyivel is pontosan, az jobban tetszik. Már miért is ne tetszene jobban. De amikor csak ennyi az érved, akkor az kevés. Ismerjük a klasszikusokat: A LÉ HATÁROZZA MEG A TUDATOT. De félretéve, biztosan ezen kívül is sokat dolgozol.

De azt mondd, hogy most melyik munkacsoportban mondod az ötleteidet, mikor miben dolgozol? Melyik (kidolgozott) ötletedet utasította el a jelenlegi vezetés?

pl.: Ti szerveztetek mézes reggelit?  Vagy adománygyűjtést Dévai gyermekeknek?
Nem tudom ki vagy te, de nem is érdekel.
A jelenségre hívnám fel a figyelmet. Az szokott személyeskedni, akinek nincsenek érvei. És neked, vagy is nektek nincsenek. Ti a védhetetlent véditek. Nehéz megvédeni egy olyan várat ami bizonyos dologból építenek ami az emberek után marad a Wc-kagylóban..
 Bezony.  Az igazság fáj, mondja a közmondás. És hát úgy látszik , megint fejen találtalak benneteket. És bár hülyeség amit írkálsz, de nem hiszem, hogy nekem védekeznem kellene. Ti nagyon jól tudjátok, hogy nekem van igazam, és az is bajotok, hogy nem igen lehet belémkötni, lévén, amim van, azt nem ti adtátok, és ezért elvenni nem tudjátok, nem függök tőletek, és nem vágyom semmiféle tisztségre.
De a semmi az semmi, és hiába szorzod be akkor is semmi marad. Sőt az idő múlásával a semmiből nem is kel ki semmi, így nem is lesz belőle soha semmi.
És itt ez az igazság. És az igazság az én igazságom lenne csak, ha sokan nem osztanák ugyan ezt a véleményt mint én.
Bezony. és ha már személytelenül személyeskehetek, ti lassan, ha így haladtok, már valóban csak ártalmára vagytok a Magyar méhésztársadalomnak, és terhére. Ennyi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Július 30. 12:40
Vivaldi!
Idézet
Nem tudom ki vagy te, de nem is érdekel.

Ha eljöttél volna a küldöttgyűlésekre, akkor tudnád, hogy ki Ő. Ott csápolt az első sorokban Bezzegh Laci kegyeiért. Te még annyira se veszed a fáradtságot, mint Ő. Szájkarate harcos vagy csupán. Ennek ellenére NÉHA tényleg eltalálod a lényeget.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Július 30. 12:43
Üdv.Uraim!
És az ötlettárnak itt még nincs vége!
Volt itt már méhész kutya is,ami ugyan lehet hogy a nyúlóst még nem szagolja ki,de csaholni,azt aztán tud keményen!

Miért becsülöd le a kutyák képességeit. Tapasztalt méhész is megérzi még enyhe esetben is, hogy a nyúlósos méhcsaládnak milyen szaga van, miért ne érezné meg egy kutya. Ráadásul, bizonyított tény, hogy a kutya képes a nyúlós szagát megérezni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Július 31. 00:00
Mondjuk nekem ami leginkább megdöbbentő, az a mélységes lenézés ami az omme irányából a többi független egyesület felé megnyilvánul. Ez új. Ezt jól prezentálja ez az "olvastam" nevű csóka hozzászólása.
 Mint látszik nem csak a méhészeket szarják le jól magasról az omme-sok és a kontroll csoport, hanem a többi egyesületet is.
 Ehhez nincs mit hozzá tenni. Bár jogilag az omme csak ugyan olyan értékű, mint a többi független egyesület, és semmi alá-fölé rendelt viszony nincs, még is úgy viselkedik mint az Amerikai Egyesült Államok, mondjuk Haiti-val szemben.
 Hát ez van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Július 31. 06:10
A gőzölgőben folytassátok! Ez a Hír-les rovat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2017. Augusztus 02. 09:51
Üdv.Uraim!
És az ötlettárnak itt még nincs vége!
Volt itt már méhész kutya is,ami ugyan lehet hogy a nyúlóst még nem szagolja ki,de csaholni,azt aztán tud keményen!

Igen, tényleg jó ötlet a kutya. A Britt Királyságban kapnak a kutyák méhészruhát. Gondolom a kaptár elejénél szagolnak bele a levegőbe.

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2611101/Barking-wrong-bee-Bazz-beekeeping-dog-wears-special-suit-protect-stings-sniffing-disease-wipes-hives.html

Van videó az Ausztrál megoldásról https://www.youtube.com/watch?v=cUv6e8OF2W0


A dolog lényege, hogy nagyon gyors az eljárás. Kaptárnyitás nélkül pár másodperc. Szerintem kiváló ötlet. Magyarországon is vannak jó kutya trainerek, szerintem menne a dolog.

Maryland-ben is működik. Ott Mack a kétéves labrador hölgy neve, és a hatóság használja.  14 hét volt a kiképzés ideje. A kutya jelzi a kaptárat, amelyet aztán kézzel a méhésznek át kell vizsgálnia.

National Geographic filmje: https://www.youtube.com/watch?v=rtYVhej-9bY

Egy másik cikk
http://www.npr.org/sections/thesalt/2016/04/28/474403993/meet-the-dog-who-s-saving-the-bees 
 
Szóval, ha USA-ban, Ausztráliában és Angliában működik, akkor szerintem Magyarországon is működne.

Ott voltam hallgatóságként azon ez elnökségi ülésen, ahol évekkel ezelőtt leordították az Ötletet. És azóta is vannak, akik ellenzik. De nem azért, mert nem jó az ötlet, vagy mert nem megvalósítható, csupán azért, mert nem az Ő ötletük volt.

Fogjunk már össze, és ne az legyen az összes gondod, hogy Magyarországon Nagyernyei Attilának jutott először az eszébe... Egyébként az üvegben is benne volt Attila, akkor most ne használjunk Üveget se?
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2017. Augusztus 02. 10:07
Mondjuk nekem ami leginkább megdöbbentő, az a mélységes lenézés ami az omme irányából a többi független egyesület felé megnyilvánul. ...

Kérlek, hogy ne rontsd az OMME hírét. Ha az OMME szerveinek munkájával problémád van, akkor keresd meg, hogy ki az illetékes. Ha szerinted törvénytelen, akkor fordulj az EB-hez, ha etikátlan, az Etikai Bizottsághoz. Ha azt gondolod, hogy az OMME saját tagszervezetei olyat erőltetnek a küldöttgyűlésre, ami az Önálló szervezeteknek előnytelen, akkor ott kell szóvá tenned a küldötteden keresztül.

Az EB működési szabályzata értelmében minden beérkező panaszt eddig is megvizsgált, és ezután is meg fog vizsgálni.  Addig viszont Óva intelek attól, hogy az OMME rossz hírét keltsd.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2017. Augusztus 02. 17:08
Évekkel ezelőtt próbáltam az "illetékesekkel"  beszélni kutya betanítással kapcsolatban, nyúlós felderítésére,  de érdektelenség volt a válasz. Vadászkutyák és vérebek kiképzésével foglalkoztam, nekem is volt több is, de nem jutottam előrébb.  Ez a dolog nehézségeiből  is adódik, mert fent kell tartani egy állandó mintát, amiből a kutya elindul, tanul, ami esetleg üvegből megoldható, de mivel én is méhészkedek, kissé rizikós a dolog. Az állandó fertőtlenítés nehezen oldható meg. Itt tehát nem a kutya oldal és betanítás az ami nehéz, hanem a fertőzési körülmények. Szerintem a kutyának nem nehéz a spórák és a pörkök felderítése /ami még üres kaptárból is lehetséges/, hanem a gyakorlási alkalmak. Nagyernyei Attilának voltak ilyen elképzelései is, még beszéltünk is erről, de a  kivitelezés sajnos a dolog jellegéből adódóan még nem oldódott meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Augusztus 02. 18:22
Idézet
Az EB működési szabályzata értelmében minden beérkező panaszt eddig is megvizsgált, és ezután is meg fog vizsgálni.  Addig viszont Óva intelek attól, hogy az OMME rossz hírét keltsd.

Az OMME EB-nek nemcsak kérelemre illene vizsgálatot végeznie, hanem akkor is, ha személy szerint jelen vannak egy-egy súlyos szabálysértésnél. Különösen pedig akkor, ha Ők maguk is részt vesznek a döntésben. Akkor is, ha tartózkodnak vagy kivonják magukat a szavazás alól, hiszen jelen vannak. Ilyen eset volt például Csuja László kizárásának eljárása. Az OMME EB minden irattal rendelkezik, ami elégséges ahhoz, hogy a döntéshozatal szabálytalanságait megállapítsa. De nem vizsgálja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Augusztus 02. 21:16
Érdekes, hogy a fipronil folytatja ámokfutását. Mikor teszik már végleg tiltólistára ezeket és mikor térnek már át bio szerekre a növényvédelemben?

http://index.hu/gazdasag/2017/08/02/mergezo_lehet_a_tojas_hollandiaban/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Augusztus 02. 22:04
Mondjuk nekem ami leginkább megdöbbentő, az a mélységes lenézés ami az omme irányából a többi független egyesület felé megnyilvánul. ...

Kérlek, hogy ne rontsd az OMME hírét. Ha az OMME szerveinek munkájával problémád van, akkor keresd meg, hogy ki az illetékes. Ha szerinted törvénytelen, akkor fordulj az EB-hez, ha etikátlan, az Etikai Bizottsághoz. Ha azt gondolod, hogy az OMME saját tagszervezetei olyat erőltetnek a küldöttgyűlésre, ami az Önálló szervezeteknek előnytelen, akkor ott kell szóvá tenned a küldötteden keresztül.

Az EB működési szabályzata értelmében minden beérkező panaszt eddig is megvizsgált, és ezután is meg fog vizsgálni.  Addig viszont Óva intelek attól, hogy az OMME rossz hírét keltsd.

Kedves méltóságos Körmendi úr.
Az omme hírét nem kell rontani. Csupán meg kéne kérdezni a tagságot, milyen véleménye van róla.
Másrészt, Ön se gondolja komolyan, hogy egy hozzám hasonló, majd időt pénzt fáradságot nem kímélve, belekezd olyanba amire semmi esélye egy olyan bürokratikus szervezetben mint az Omme.
Hiszen Ön is nagyon jól tudja ehhez hasonló bürokratikus felépítés Európában már csak Brüsszelben van.
És én nem tudom, de a gyanúm az, hogy ez nem is véletlen, sok Eb, ÍB, meg Kb. küldött meg egyéb, mind azért van , hogy az egyszerű tagot mint bohócot, lehessen bolondítani.
Önök nagyon jól tudják,  csak az vág bele ilyenbe akinek végtelen türelme és semmi dolga nincs. Tehát gyakorlatilag senki, iletve én egy emberről tudok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2017. Augusztus 02. 22:15
Mondjuk nekem ami leginkább megdöbbentő, az a mélységes lenézés ami az omme irányából a többi független egyesület felé megnyilvánul. ...

Kérlek, hogy ne rontsd az OMME hírét. Ha az OMME szerveinek munkájával problémád van, akkor keresd meg, hogy ki az illetékes. Ha szerinted törvénytelen, akkor fordulj az EB-hez, ha etikátlan, az Etikai Bizottsághoz. Ha azt gondolod, hogy az OMME saját tagszervezetei olyat erőltetnek a küldöttgyűlésre, ami az Önálló szervezeteknek előnytelen, akkor ott kell szóvá tenned a küldötteden keresztül.

Az EB működési szabályzata értelmében minden beérkező panaszt eddig is megvizsgált, és ezután is meg fog vizsgálni.  Addig viszont Óva intelek attól, hogy az OMME rossz hírét keltsd.

Kedves méltóságos Körmendi úr.
Az omme hírét nem kell rontani. Csupán meg kéne kérdezni a tagságot, milyen véleménye van róla.
Másrészt, Ön se gondolja komolyan, hogy egy hozzám hasonló, majd időt pénzt fáradságot nem kímélve, belekezd olyanba amire semmi esélye egy olyan bürokratikus szervezetben mint az Omme.
Hiszen Ön is nagyon jól tudja ehhez hasonló bürokratikus felépítés Európában már csak Brüsszelben van.
És én nem tudom, de a gyanúm az, hogy ez nem is véletlen, sok Eb, ÍB, meg Kb. küldött meg egyéb, mind azért van , hogy az egyszerű tagot mint bohócot, lehessen bolondítani.
Önök nagyon jól tudják,  csak az vág bele ilyenbe akinek végtelen türelme és semmi dolga nincs. Tehát gyakorlatilag senki, iletve én egy emberről tudok.

Gondoltam. Példa nincs, csak vélemény kinyilatkoztatva.
Miért ne lenne esélye bárkinek? Ha látta a küldöttgyűlésen számtalan Önálló egyesület kért rendezvényéhez marketing támogatást. Megkapta.

Vadas kért agy könyvhöz támogatást. Elnökség nem támogatta. A küldöttgyűléshez fordult - az elnök minden beérkezett napirendi javaslatot napirendre vett - és a közgyűlés támogatta.

Én előterjesztettem alapszabály módosítást, közgyűlés elfogadta, és belekerült az alapszabályba.

Szóval csak egyet mondok, a demokráciában élni kell a jogokkal. Ha meg sem próbálod, akkor ne harsogd, hogy úgyse menne.

Ha nem tetszik az OMME jelenlegi felépítése, akkor lehet javaslatot tenni az átalakításra az Alapszabály bizottságban.

Egyébként a küldött azért van, mert 13634 ember nem tud összejönni. Az, hogy 50 emberenként legyen egy küldött lehet, hogy jó, de lehet hogy sok. Szerintem egyébként sok. Szóval a sok sommás megállapítás nem ül.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2017. Augusztus 02. 22:21
Idézet
Az EB működési szabályzata értelmében minden beérkező panaszt eddig is megvizsgált, és ezután is meg fog vizsgálni.  Addig viszont Óva intelek attól, hogy az OMME rossz hírét keltsd.

Az OMME EB-nek nemcsak kérelemre illene vizsgálatot végeznie, hanem akkor is, ha személy szerint jelen vannak egy-egy súlyos szabálysértésnél. Különösen pedig akkor, ha Ők maguk is részt vesznek a döntésben. Akkor is, ha tartózkodnak vagy kivonják magukat a szavazás alól, hiszen jelen vannak. Ilyen eset volt például Csuja László kizárásának eljárása. Az OMME EB minden irattal rendelkezik, ami elégséges ahhoz, hogy a döntéshozatal szabálytalanságait megállapítsa. De nem vizsgálja.

Nem tájékozódtál kellően. Csuja kizárásával nem értek egyet, de nem volt szabálytalan.
Meg volt hirdetve napirendi pontnak.
Olvasd el a Ptk.-t A napirendi ponthoz az elnökség, külön kérés ellenére az egyesület székhelyén minden anyagot megad. Amire hivatkozol, az a Ptk. általános szabálya. Csakhogy van egy speciális szabály, ami felülírja az általános szabályt. Légyszíves olvasd el. Aki kért, az kapott részletes anyagot.

Azt ugye nem írja elő a törvény, hogy a küldöttnek el is kell mindent olvasnia. Persze az lenne az ideális.

Csuja perre ment, majd a Bíróság eldönti, hogy helyt ad-e a keresetének, és megsemmisíti-e a közgyűlés döntését.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Augusztus 02. 22:38
Idézet
A napirendi ponthoz az elnökség, külön kérés ellenére az egyesület székhelyén minden anyagot megad.
Ez az általános információ szolgáltatási kötelezettség. Viszont pontosan az általad hivatkozott Ptk szerint a közgyűlés napirendjével kapcsolatos tájékoztatást a meghívóban kell a döntéshozatalhoz szükséges kellő részletességgel megadni. Ez nem történt meg.

Mi lett volna ez esetben a helyes eljárás? Az Etikai Bizottság határozatán kívül Csuja László fellebbezését is a meghívó részeként ki kellett volna küldeni MINDEN küldöttnek a törvényben előírt határidő betartása mellett. Ha ezt nem tette meg az OMME, akkor az OMME FB kötelessége lett volna felszólítani az OMME elnökét, hogy törölje a napirendről ezt a napirendi pontot.

Miért az FB dolga? Mert a Ptk szerint a törvényesség őre az FB.

Vagyis az OMME FB részesévé vált az etikai, alapszabályi és törvénysértő magatartásnak. Az egész eljárás emberi méltóságot sértő és megalázó volt. Akkor is az, ha te ezt meg se érezted. Remélem, ha a bíróság igazat ad Csujának, akkor levonod a következtetést és belátod, hogy az EB-ben a feladatodat nem láttad el kellő gondossággal és további következtetést is levonsz belőle.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Augusztus 03. 00:26
Csuja László kizárásával én egyet értek, viszont szabálytalan volt. Mert ahol az egyesületi törvényt így meg lehet kerülni az csak szabálytalan lehet.
 Az én olvasatomban az egyesületi törvény előírja, a kizáráshoz az 50%+1 fő kell, tehát a nagyjából 13500 fő felét legalább + 1 főt kellett volna megnyerni.
 Ha ezt a bíróság jóváhagyta, az semmit nem von le a törvénytelenségből. Ismerjük a magyar bírói gyakorlatot.
 De, mint mondtam az elején. Azokat akik indítványozták Csuja László kizárását, nagyon is megértem. Csak az út ami oda vezetett, az nem felel meg az egyesületi törvénynek.

 A Csuja kizárása precedens. Ez egyébként megint nagyon bíztató az egyszerű tagokra nézve.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Augusztus 05. 19:11
http://24.hu/tudomany/2017/08/05/nagy-lehet-itt-a-baj-nem-csak-a-mehek-pusztulnak/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Augusztus 05. 20:13
Idézet
A Csuja kizárása precedens. Ez egyébként megint nagyon bíztató az egyszerű tagokra nézve.
Miért?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Augusztus 05. 21:23
Most azt nem értem, mit nem értesz ezen?
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2017. Augusztus 05. 21:44
http://24.hu/tudomany/2017/08/05/nagy-lehet-itt-a-baj-nem-csak-a-mehek-pusztulnak/
A beporzókról készített videó fantasztikus volt.
ata67
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Augusztus 06. 08:29
Idézet
A Csuja kizárása precedens. Ez egyébként megint nagyon bíztató az egyszerű tagokra nézve.
Miért?
Mire precedens?
Mire biztat téged?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Augusztus 07. 11:53
http://www.haon.hu/kamion-es-erogep-utkozott-a-4-es-fouton/3574914
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Augusztus 07. 14:56
Az én hordóim még a körtef alatt vannak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Augusztus 07. 20:47
Cefrének? ;D ;D :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Augusztus 07. 21:44
Mindig ott tárolom őket, egy raklapon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Augusztus 10. 06:52
http://www.hirado.hu/2017/08/10/betett-a-magyar-meheszeknek-az-ukran-mezimport/?source=hirkereso
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Augusztus 10. 07:15
A 100.000 Tonna kínai mézzel mi van, ami jelenleg is dől be Európába?
Ez valahogy kimaradt a beszámolóból.
Természetesen minden, más országból behozott méz rontja a hazai piaci lehetőségeinket, de azt is meg kéne vizsgálni mi lesz a behozott ukrán méz sorsa.
Erről senki nem beszél!
Abban a pillanatban ha ezt korrektül tárnák elénk, mindjárt lenyugodnának a kedélyek.
Van egy álláspont, a másik oldal válasza meg hiányzik.
Ugyan ez zajlik le az OMME "két tábora között".
Egy dolgot kétféleképpen értékel a két csapat.
Vivaldi egy félistenként tekint az elmúlt időszak vezetésére, én pedig azt állítom, hogy az OMME történetének egy gyászos időszakán vagyunk túl.
Ugyan ez van a kereskedői fronton.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Augusztus 10. 07:37
Ukrajna népessége: 40 800 000 fő. Persze lehet, hogy mindenki méhészkedik ott, az is lehet, hogy méhészeti kánaán van náluk, egy évben 10-szer pörgetnek, de az senkinek nem jut eszébe, hogy egy velejéig korrupt, szakadárokkal, polgárháborúval küzdő országban kínai mézet dimenzionálnak át ukránnak?? Mindezt az EU szemhunyásával, hiszen kell nekik a segítség (az EU urának meg az új gyarmat). Vagy én vagyok túl rosszindulatú?

Olyan ez, mint a politikai korrupció nagy része: Etikátlan, de nem illegális...

Szép új világ!

Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2017. Augusztus 10. 08:06
Itt a hivatkozott teljes cikk, ez a címét s a végkicsengését tekintve sem borúlátó. De majd ősszel nyilván meglátjuk …

https://www.vg.hu/gazdasag/dragulhat-magyar-mez-571279/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Augusztus 10. 21:31
Hát ide figyeljetek.
 Aki kicsit érdekel a világegyetem, az tudja világ alapvető törvényei között van az entrópia, leegyszerűsítve a világ mindig rendezetlenség felé halad a rendezettségből.
 Én aki már nem fiatal, a világot és a társadalmat figyelő ember vagyok, azt tapasztaltam, hogy ha valami elkezd szétesni, csak nagyon ritkán és rendkívüli esetben lehet azt megállítani és megfordítani. Minden esetben egy rendkívüli ember vagy ember csoport kellett hozzá. Ezek az emberek azonban soha nem azok akik, elindítják a bomlást, vagyí a bomlás elindulásakor határozó helyzetben voltak.

Tudom, hogy sokan azt gondolják, a Magyar méhészeti ágazatban, az elmúlt években inkább volt káosz mint rend. De, mint minden a világon ez is relatív. Gondoljunk csak az egészségügyre. Onnan, hogy max. 60-80 családos állományokat még ha szúrópróba szerűen is kontroll alatt lehetett tartani, most ellenőrizetlen, és ellenőrizhetetlen 500-1000- és 10000 családos méhészetek vannak. És ennek bárki bármit mond, ilyen méhsűrűségnél csak és kizárólag katasztrófa lehet a vége.
Ilyen entrópia figyelhető meg, a mézfelvásárlás területén is. Onnan, hogy a pontosan, felvásárolt, azonnali fizetéstől, eljutottunk a bizonytalan felvásárlás és fizetési időig. De említhetném a méhlegelőkön fokozódó káoszt és leterhelést.
 Biztos vannak olyanok akik azt hiszik, majd mindenki hanyatlik és tönkre megy, ő meg majd megmarad.
Neem uraim. A hanyatlásból senki nem tudja kivonni magát. Az entrópia több csatornán, váratlanul fogja megtámadni, a méhészethez tartozó, és csak abból élő minden ágazatot. Ezalól nem lesznek kivételek a most irigyelt mézkereskedők sem, hiszen nekik is csak akkor lesz pénz, ha mézet adnak vesznek. Ha mézárak alacsonyak, 3-4 éven belül csökkenni fog a felvásárolható méz mennyisége. De, ugyan így vállságba kerülhetnek az eszközgyártók a viaszfeldolgozók stb.
Hogy ez sohasem történik meg? Az én tapasztalatom pont az ellenkezője, ha elindulunk, a lejtőn nincs megállás, és mivel a méhésztársadalom eleve nem egy összetartó társaság, ráadásul nem látom az a személyt sem, aki ezt képes lenne megállítani.
Bár lennék én aki téved, de sajnos mások is, világosan és gondolkodó méhészek is így látják. Ezt tapasztaltam, például Jászberényben, amikor a méhészek egymásközt elmondják amit gondolnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Litterae - 2017. Augusztus 11. 08:54
Itt a hivatkozott teljes cikk, ez a címét s a végkicsengését tekintve sem borúlátó. De majd ősszel nyilván meglátjuk …

https://www.vg.hu/gazdasag/dragulhat-magyar-mez-571279/

Két és fél órával a cikk megjelenése után megváltoztatta a szerző az irományának a címét, az „Emelkedhet a méz ára” felütésről „Az import töri le a méz árát” címre…
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. Augusztus 11. 14:03
A szomorú valóság, avagy a szép új világ.

https://mno.hu/kulfold/olyan-hatekony-lett-az-uj-gyomirto-hogy-a-szomszed-novenyei-banjak-2411785
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Augusztus 11. 23:15
ez már nem is monszantó hanem egyenesen bosszantó!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Augusztus 13. 18:07
A facen olyan levél másolatát mutogatják, amin Bross kéri a Zöld és a Fekete fórum moderátorait, hogy a számára sértő tartalmakat töröljék.
Eljutottunk ide is, jön a cenzúra?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Augusztus 13. 19:26
Valóban kaptam én is egy dorgáló levelet.
Ez nem cenzúra, hanem az elnökség határozata alapján született  döntés.
Azért ne személyeskedjetek, ne üssetek meg olyan hangnemet ami sértő.
Állítólag én is ebbe a kategóriába tartozok, mert folyton sértegetem mondjuk Tóth Pétert.
Hát ha az igazság kimondása sértő, akkor ezután sem lesz másként.
Belátom, hogy csúnya dolog valakit kikezdeni, de ettől már csak az csúnyább, ha több mint 10 éven keresztül félrevezetik a méhészeket, és álszentként teljesen másról miséznek.
Aki hitt neki vessen magára.
A dorgáló levelet mellékeltem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2017. Augusztus 13. 20:56
Ezt nem igazán értem...  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Augusztus 29. 17:04
http://www.atv.hu/videok/video-20170825-rakkelto-vegyianyag-mellett-lobbizik-egy-allamtitkar
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Augusztus 31. 09:36
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/08/25/heregyules
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Augusztus 31. 10:03
Idézet
a herék 3-5 kilométeres távot is megtesznek, hogy részük lehessen az egyszeri, számukra halállal végződő légyottban.
Ezért kellene betartatni az 5 kilométeres távolságot az anyanevelő telepek környékén.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Augusztus 31. 10:35
Illés Sanyit kéne megkérdezni mennyire tartják be a védőzónát a méhészek?
Fajtatisztaság miatt etikus lenne figyelembe venni az 5 km sugarú kört, csak sokan ezt nem veszik figyelembe....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Molesz - 2017. Szeptember 01. 08:47
Valóban kaptam én is egy dorgáló levelet.

Nagyernyei Attila


Üdv!
Olvasva a mellékelt levelet,egy idézet jutott eszembe.   )

" CSÖND
Csak úgy szólj, ha a magad vagy mások javát szolgálod; kerüld a fecsegést. "
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2017. Szeptember 06. 18:37
 Egészségügyi szempontból kifejezetten aggályos, hogy a kínai méz-előállítók a mézet gyantaszűrik, az ilyen „méznek” nevezett szirupban nincsenek biológiailag értékes anyagok. Ezeket az egyébként ismeretlen eredetű „mézeket” sokszor jó minőségű európai mézzel keverik és „EU-s és EU-n kívüli országokból származó mézek keveréke” jelöléssel látják el.
http://www.hirado.hu/2017/09/06/hamisitott-mez-unios-szabalyozast-surget-magyarorszag/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Szeptember 07. 08:39
A mai TOLNAI NÉPÚJSÁG-ban jelent meg a következő cikk.
Ismét bebizonyosodott, hogy miért nem tudunk előre lépni "csávázószer" ügyben.
Idézek a cikkből, amit Bross Péter nyilatkozott:
"Akkor a tárcától azt a választ kapta, hogy hazánkban nem áll rendelkezésre olyan információ, hogy a felfüggesztés hatására a méhegészségügyi helyzet javult volna."
Szerintetek kinek az adataira hivatkozik az agrártárca?
Ugyan ezt az irányt képviseli Dr.Vörös Géza is amikor ezt nyilatkozza a lapnak.
"Nehéz elképzelni, hogy hónapokkal később, amikor a növény virágzik, akkor is kárt okoz a méhekben."  ( Ő sem olvasta a tudományos kutatások eredményeit?)
Ő is növényvédős, mint az OMME elnökségi tagja,szaktanácsadó, "növényorvos", monitoring kavaró.
Dr.Vörös Géza már volt méhészklubunk vendége.
Akkor is ezt mondta, én ott rögtön rákérdeztem....ha nem okoz gondot a kifejlett növényekben a méheknek, akkor mi lesz az azokat károsítókkal, amik ellen alkalmazzák?
Válasza....azok elpusztulnak.
Nehéz helyzetben vagyunk, mert az elnökségben van EGY tag,aki a méhészek, és az élővilág ellensége.
Dr. Vörös Gézát is meghívom a novemberi méhészklubunkra, ahol Ő is hasznos információhoz juthat Dr.Darvas Béla jóvoltából.
Egy biológia professzor majd rávilágít, hogy mit okoz a neonikotinoidok felhasználása.
A jövőnk a tét.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Szeptember 12. 20:27
https://www.agrarszektor.hu/allattenyesztes/mezhamisitasi_botrany_ezt_a_levelet_kuldtek_zsigonak.5952.html#.WbfNs8JkyzI.facebook
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Szeptember 12. 21:34
(agrarszektor.hu) 2016. április 5., kedd 11:22
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Szeptember 12. 22:05
Ez viszont mai:
https://www.agrarszektor.hu/europai_unio/adomentesseget_kaphatnak_a_meheszek.8773.html?utm_source=agrarszektor&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Szeptember 14. 01:02
Ez viszont mai:
https://www.agrarszektor.hu/europai_unio/adomentesseget_kaphatnak_a_meheszek.8773.html?utm_source=agrarszektor&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel

Szép álom. Egyébként meg nincs is joga az EU-nak az egyes országok adózásába beleszólni. Tehát az egész egy aranyos kedves lufi. HAZUGSÁG. Amit a képviselő úr is tud.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Szeptember 15. 18:40

Az OMME tehetetlen, levelezget, de cselekedni gyáva.

Nincs mire várni!
Most már nem veszíthetünk semmit,
a tavaszi méhveszteségünk már országos szinten kódolva van!

2017 szeptember 27-én Budapesten Méhésztüntetés a magyarországi növényvédőszer használat miatt.

Idézet
Tüntetésünkkel felhívjuk a hatóságok és a minisztérium figyelmét, hogy a növényvédelemben a helyzet tarthatatlan.

Szakmailag és jogilag is teljesen indokolatlan engedélyeket ad ki a magyar hatóság. Olyan engedélyeket, amelyekkel a méhek pusztulását okozó mérgek teljességgel indokolatlan használatát engedi meg a mezőgazdászok számára. A jelen engedélyezési gyakorlat miatt az első komoly tavaszi méhlegelőt több megyében elveszítették a magyar méhészek és a méhcsaládok gyengülése miatt veszélybe került a jövő évi akáctermés is, ezzel egy nagyon márkás exporttermétől fosztja meg az országot a növényvédőszer lobbi.

Hamisak az állítások, hogy szükséghelyzet van. Hamisak az állítások, hogy nincs más alternatíva. De valós a jelen állapot, és tudományosan is bizonyított, hogy ezek a mérgek pusztítják a környezetünk természetes élővilágát, pusztítják a méheinket. Ez a pusztítás éves szinten sok-sok milliárdos kárt okoz a magyar méhészeti ágazatnak, sőt a nemzetgazdaságnak is.

Ha a tudomány és az EU hatóságai kimondja, hogy egy növényvédőszer veszélyes az élővilágra és ezért korlátozza a használatát, akkor a magyar hatóságok ezt vegyék tudomásul, ne keressenek kibúvót, kiskaput, a miniszter és a Magyar Kormány ne kérjen mentességet a tiltás alól, mert ezzel veszélyezteti Magyarország biológiai egységét, értékeit, egyediségét.

Az EU 28 országából csak három országában terem több méhészeti termék, mint amennyit a belső szükséglet. Ide tartozik Magyarország. Ezt a pozíciót veszélyeztetik a növényvédőszer lobbi nyomásának engedő felelőtlen hatósági és minisztériumi döntések.

Kérjük és követeljük, hogy
 - A Magyar Kormány tegye kötelezővé a NÉBIH honlapján vezetendő online permetezési naplót, amelyben a permetezés megkezdése előtt fel kell tüntetni megváltoztathatatlan módon a pontos földterületet, növénykultúrát, az alkalmazott növényvédelmi technológiát és az alkalmazás időpontját, ha van az adott eseményre hatósági engedély, akkor annak a pontos számát.
 - derogáció kérelmi gyakorlattal hagyjon fel a mindenkori Magyar Kormány
 - a hatóságok ne adjanak ki derogációra hivatkozó kérelmekre engedélyeket.
 - a szükséghelyzet jogi meghatározását vizsgálják felül és igazítsák a valósághoz, hogy ne lehessen szakmailag teljesen indokolatlan helyzetben ezzel egyes gazdasági csoportok lobbi érdekét kiszolgálni.
 - a szükséghelyzeti engedélyeket valós adatokon alapuló indokok támasszák alá és adjanak egyeztetési lehetőséget az terület 3 km-es sugarú körében bejelentett méhészek számára az engedélyezési folyamatban. A kiadott engedély a teljes tartalmában még a fellebbezési határidőn belül legyen nyilvánossá téve a hatóság honlapján.

Csatlakozz a tüntetéshez, kérem írj, ha csatlakozol.
A pontos budapesti helyszín és az óra-perc taktikai okok miatt még nincs.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Szeptember 15. 21:30
Ezt a bejegyzést a facebook-ról hoztam át. Tanulságos és igazolja, hogy tüntetni kell, mert a méreglobbi pofátlan, gátlástalan üzleti akciót indított.

Idézet
Zoltánné Hurtony: Szenvedő alanyai és kiszolgáltatottjai vagyunk ennek az áldatlan helyzetnek! 27 ha-nyi xy.., + xy neonikotinoid hatóanyagú csávázóval kezelt repce magot vetettek el a telephelyünk közelében és bennünket is tájékoztattak a "szükséghelyzetről". Utánanéztem a szereknek. A gyártó úgy hirdeti, mintha a gazdák megváltója lenne. Mivel a tervezett kultúra országos vetésterületének 10 %-ára megadhatják az engedélyt, még kérelem nyomtatványt is mellékel a gyártó az igényléshez. Minden pikk-pakk, úgy tüntetik fel az egészet, mintha csak a "bogarasok" hepp-je lenne az ellenkezés. Azt írják, hogy nincs bebizonyítva, hogy a méhpusztulások a szer /hatóanyag/ következményei lennének. Jószerével az a mondanivalója hogy az atka sokkal nagyobb veszély a méhesben, mint a neonikotinoid, hogy különben is, nagyon jól tették, akik tették, hogy nem egyeztek bele a szer betiltásába, mert tulajdonképpen dicséretet érdemelnének, hogy nem szabtak gátat a gazdaság fejlődésének.....
Igen ám..... ehhez a "nagy fejlődéshez" mi lenne, ha nem az én, meg a méhésztársaim f....-val vernék a csalánt. Már csak ha az elővigyázatosságot veszem, és nem akarok bajt magamnak /a méheimnek elsősorban/ akkor is plusz költségbe kényszerítenek. /költözködés a telephelyről, több tíz kilométerre járni a méhekhez napi szinten stb...../ Hol itt az egyenlő bánásmód? Egyik hadd csinálja a dolgát,..... a másik meg pusztuljon saját telephelyéről, ha jót akar?...🤮🤮
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Szeptember 22. 18:34
https://www.agrarszektor.hu/novenytermesztes/szenaval-szortak-tele-a-champs-elysees-t-a-glifozat-miatt.8901.html?utm_source=agrarszektor&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel
Vannak akik azért demonstrálnak, hogy a környezetünket pusztíthassák.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Szeptember 22. 20:11
https://www.agrarszektor.hu/novenytermesztes/kampany-a-glifozat-betiltasaert-ellenoriztek-a-magyar-alairasokat.8801.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Szeptember 23. 10:03
http://www.nak.hu/agazati-hirek/elelmiszeripar/150-gabona-edessegipar/94983-megnyilt-a-78-omek-a-mezogazdasag-unnepe
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2017. Szeptember 27. 14:07
"http://www.origo.hu/utazas/hirek/20170926-mehek-ejtettek-tuszul-a-repulot-indoneziaban.html"

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2017. Szeptember 27. 15:02
http://hvg.hu/kkv/20170927_Betiltatnak_a_meheket_tizedelo_vegyszert
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Szeptember 27. 20:56
http://www.origo.hu/tudomany/20170927-nem-mergezo-megis-ehen-halnak-a-harsak-alatt-a-poszmehek.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Október 12. 19:31
Holnap péntek 13!
Aki babonás ettől  még jó napja lehet, mivel reggel 3/4 hétkor Bross Péter az OMME elnöke lesz az M1 élő műsorában.
Téma a mézhamisítás.
Nézzétek, érdekes lesz.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2017. Október 12. 22:44
Végre megtudhatjuk, hogy a mézhamisítások mögött is Soros György áll. >:(
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2017. Október 13. 06:12
Azt eddig is tudtuk. Most azt fogja megtudni - akinek van gyomra az M1-et nézni -, hogy migráns atkák keserítik a méhészek életét  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2017. Október 13. 09:33
https://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2017-10-13-i-adas-2/

6 óra 43 perctől téma a hamis méz.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Október 13. 18:40
Most ez komoly? Takácsnak tényleg helikoptere van?
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Október 13. 19:58
Honnan tudtad meg ez az űber titkos információt?  :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. Október 14. 13:40
Atya figyelj már. Jártál nyelvtan órára? Mert én ott azt tanultam, hogy a kérdőjel az kérdésre utal.

Mégegyszer felteszem a kérdést.

 Van Takácsnak helikoptere vagy nincs?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2017. Október 14. 15:13
Vivaldi!

Csak azért,hogy tudjad és holnaptól jól aludjál.

Hét helikoptere és hét alsó
gatyája van.
Minden napra meg van milyen színű alsógatyát húz
és ugyan olyan színű helikoptert használ. 

Csányi Antal

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. Október 16. 06:34
Atya figyelj már. Jártál nyelvtan órára? Mert én ott azt tanultam, hogy a kérdőjel az kérdésre utal.

Mégegyszer felteszem a kérdést.

 Van Takácsnak helikoptere vagy nincs?
Kedves "tanult barátom" Vivaldi!
Nézd el nekem, hogy összességében olvastam el az előző írásodat.
Ez a második írásodban lévő mondatod, melynek a végén ott van a kérdőjel, szerintem ez kérdés. Erre a válasz az lehet részemről, hogy nem tudom. De én nem is válaszoltam neked, hanem csak egy kérdést tettem fel.
Idézet
"Honnan tudtad meg ez az űber titkos információt?  :o
Az első kérdésed hogy is tetted fel?
Idézet
"Most ez komoly? Takácsnak tényleg helikoptere van?"
Az én problémám az lehetett, hogy a "Most ez komoly?" kérdésesnél arra következtettem, hogy tudsz valamit és most visszaigazolást szeretnél kérni.
Ne haragudj ha ezzel kellemetlenséget okoztam neked. És azt is elfogadom, hogy nem ugyanazon Alaptanterv szerint tanítottak bennünket. Látom most már, hogy az "erdei iskolában" egészen sajátos módszerekkel tanítottak.
De nekem nem is ér annyit ez a dolog, hogy akár több gondolatot fűzzek hozzá!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Október 17. 07:52
Ma délelőtt, az-az október 17-én Bross Péter ismét az M1-en!
Időpont: 9 óra 40 perc.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2017. Október 17. 10:42
Ma délelőtt, az-az október 17-én Bross Péter ismét az M1-en!
Időpont: 9 óra 40 perc.
Nagyernyei Attila
http://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2017-10-17-i-adas-2/
Kiváncsi leszek, hogy holnap a piacon hány vevő fogja megjegyezni :panaszra semmi ok nem lehet hiszen kapunk támogatást 1,5 milliárdot. Elég szomorú ,hogy a beszélgetés 2/3 a támogatásokról szólt!! (persze ennek a műsorvezető az oka) Egyébként nem lett volna rossz a riport. Műsorvezető hibás "fordítása"(az üvegről)  amit Péter azért javított ! Na meg a Zalaegerszegi méhésznek csakúgy megjegyezném szerintem NE tegyék a vevők forró teába a mézet.
Tudom most sokan gondoljátok , hogy örüljünk hogy volt szó a mézről. Igen végre (hacsak percekre is) hallani egy országos médiában is a mézről.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2017. Október 18. 01:26
    Nem ér semmit a riport ha a méhész akiről szól az egész, sem veszi észre a marketing lehetőséget. Megint jó szokás szerint kritizáljuk azt aki kimer állni a médiában, és próbálja felvilágosítani a vásárlót, vevőt.
  " hiszen kapunk támogatást 1,5 milliárdot."      Kedves  lygo67 ez az összeg nem is olyan sok, valahol meg található, h a mezőgazdaság összességében mennyi  támogatást kap. Osszunk szorozzunk , és utána kérdezzük meg a különböző területen gazdálkodókat, nekünk csak ennyi jár azért a munkáért amit a méhtartók méhei elvégeznek?
   Figyelte valaki a riport közben a képeket? 1 kérdés, ki emlékszik a méz árakra?--de őszintén-- Ezt a riportot látta az a méhész is aki a piacon méltatlanul alacsony áron adja a termékét.  Talán önvizsgálatot kellene végezni saját magunkon, azután megbeszélni a hogyan továbbot.
  Véleményem szerint aki érteni akarta amit a Péter megfogalmazott az elégedett lehet a riporttal.

 Albert.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2017. Október 18. 20:22
Szia Albert !
Bocs ha félre érthető voltam. Nekem semmi bajom nem volt Péterrel, sőt!
A szomorú az volt hogy a média "kíváncsibb" támogatásokra mint arra , hogy miért is joo a méz , mennyi munka van a mögött hogy az asztalra kerüljön a méz ...stb.
1,5 milliárddal meg tisztában vok ,hogy az nem sok ! na de be is jött amit mondtam: ma 1 vevőm a piacon már megemlítette, hogy hallotta a tv -ben mekkora támogatást kapnak a méhészek!
Nem azzal kezdte hogy hallotta a tv-ben ,hogy egyen minden nap mézet mert akkor talán ritkábban lesz beteg. Azt sem mondta , hogy látta a bolti mézek árát a riportban és tulajdonképpen akkor nálam a 2300 Ft -s akácméz mennyivel olcsóbb mint a bolti (de megkérdeztem Tőle , hogy ezeket esetleg látta-e ? )
Szóval ebben a riportban ennyi volt a hiba ,egy szóval nem mondtam , hogy erről  Bross tehet!
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Október 19. 11:13
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/10/18/szuletett-tulelok-hazimehek-vadonban
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Október 19. 21:25
http://www.origo.hu/tudomany/20171019-a-repulo-rovarok-tobb-mint-haromnegyede-eltunt-a-nemet-nemzeti-parkokbol-27-ev-alatt.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. Október 19. 21:37
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/10/10/meheszkedes-csipes-nelkul
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. Október 19. 22:33
https://444.hu/2017/10/19/okologiai-armageddontol-tartanak-a-repulo-rovarok-szamanak-dramai-visszaesese-miatt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Október 24. 20:51
Na végre!
Egy jó hír!
Remélem a neonikotinoidokkal is ez fog történni.
http://privatbankar.hu/makro/elege-lett-az-unionak-vegleg-betiltjak-a-gazdak-kedvenc-novenyvedojet-313363
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. Október 25. 19:12
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/10/19/seniorok-helyit-valasztottak
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Október 29. 19:55
http://www.omme.hu/?p=9747
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2017. Október 31. 20:12
Sziasztok!

Ez áll a cikkben:

"belföldön 7-8 tonna méz fogy évente,"

Nincs ez nagyon alulbecsülve?

Üdv.: Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. Október 31. 20:17
Így bízzatok az Európai Unióban!
Szerintem a neonikotinoidoknál ugyan ez lehet.
http://pestisracok.hu/igy-bizzon-az-unios-elelmiszerbiztonsagban-az-eu-szerint-rendben-van-rakot-okozo-gyomirto/
Én az összesnek, aki ilyen döntést hoz a reggeli teájába beletenném.
Milyen világban élünk?

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. November 04. 06:47
https://www.facebook.com/erdos.norbert.77/videos/vb.100002317619150/1497296163690956/?type=2&theater
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 04. 11:31
http://www.agrotrend.hu/hireink/a-magosz-mind-a-19-megyeben-megnyerte-az-agrarkamarai-valasztast
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sárosi István - 2017. November 04. 22:59
https://www.youtube.com/watch?v=hmr47dBdYvg&feature=youtu.be
Cím: Re:Hír-les
Írta: Szakállas - 2017. November 06. 22:12
Tisztelt Méhésztársak!

Nagyszerü és szinvonalas előadást hallhattunk a szekszárdi méhészklubbon ma, a nagytekintélyü,nemzetközileg elissmert szaktekintélytől, prof.Dr.Darvas Bélától.Sajnos most az előadása során kellett rádöbbennem arra,hogy a Tóth Péternek az OMME nevében tett 2010,2012 és 2013-as nyilatkozatai alapján lehetett az elmult és idei években ilyen katasztrófális mértékű a "neos" derogáció!!!De ahogy az előadás közben ás után érzékeltem, a hallgatóság többségének is ez volt a véleményeTudni illik a mezőgazdasági szaktárca ezekre a nyilatkozatokra hívatkozik,hogy a méhészeknek nincs problémája a NEONIKOTINOIDOKKAL!
Ez szégyen és gyalázat,hogy az általunk megválasztott vezető nem a MÉHÉSZEK,hanem a vegyszergyártók (Bayer) és gazdálkodók érdekeit védi!Én a helyében ezek után bocsánatot kérnék a Méhésztársadalomtól és  azonnal lemondanék a tisztségemről!       
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. November 06. 22:50
Idézet
Ez szégyen és gyalázat,hogy az általunk megválasztott vezető nem a MÉHÉSZEK,hanem a vegyszergyártók (Bayer) és gazdálkodók érdekeit védi!Én a helyében ezek után bocsánatot kérnék a Méhésztársadalomtól és  azonnal lemondanék a tisztségemről!
Ezt se én írtam, de nincs ellenvéleményem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. November 07. 06:47
Mikor érjük ezt el Európában?
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/11/05/mezmaffia
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. November 07. 19:36
Ukrajna egy ilyen átjátszó állomása a gyantás méznek és rizsszirupnak?
Szép dolog.
És az EU növelte az Ukrajnából EU-ba vámmentesen szállított méz mennyiségét.

Tudomásom szerint magyar mézkereskedők is tetemes mennyiségű mézet vásároltak és vásárolnak Ukrajnában és hoznak be EU-ba.

Hogy is van ez?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. November 08. 12:39
 ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. November 08. 15:56
Mit akarunk mi méhészek elérni neonikotinoidok "ügyben"?
Ha az alábbi cikket elolvassátok, a választ is megkapjátok.
https://www.agrarszektor.hu/europai-unio/unios-csucsszervezet-brusszel-hitelessege-elveszhet-a-vegyszervitaban.9239.html?utm_source=agrarszektor&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 08. 21:42
http://www.investor.hu/news/20171108-cukor-europai-unio-haiti-nyersanyag.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 13. 19:31
http://hvg.hu/gazdasag/20171113_foglalkoztatas_minimalber_nyugdij_ostermelok_termelok_munkaerohiany_nyugdijas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 14. 19:03
http://www.origo.hu/tudomany/20171114-a-klimavaltozas-hatasainak-enyhiteseben-segit-a-magyar-akac-tavol-keleten.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 14. 19:11
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/11/14/mehpempo-titka
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bercsényi - 2017. November 14. 20:44
Na b...meg!

Nálunk invazív, a távol keleten meg csodafa!!!!

Ez aztán a k..va jó!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. November 15. 19:05
QUQURIQ !!!

Nagy a csend!
Tud valaki valami infót, a profik gyűléséről?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 15. 21:22
http://www.origo.hu/tudomany/20171115-a-fertozott-izeltlabuak-szerencsere-nem-rank-lesznek-veszelyesek.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. November 18. 21:30
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/11/14/mehpempo-titka
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2017. November 19. 08:04
http://m.hvg.hu/tudomany/201746__rovarpusztulas_azujabb_vilagkatasztrofa__27_evig_mertek__elmergesedes__allati_szerencsetlenseg
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2017. November 19. 16:23
http://ecolounge.hu/vadon/a-magyar-akac-az-elsivatagosodas-elleni-kuzdelemben-segit
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2017. November 19. 21:43
  Az akácot már a 70-nes években fel kínáltuk Kínának,! éltek is a lehetőséggel. meg is van a következménye. Nanuka fát mikor hoznak Mo-ra. Jó drága a nanukaméz .

 
   http://hvg.hu/tudomany/20171114_tudosok_nyilt_levele_az_emerisegnek_kornyezetvedelem_fold_globalis_felmelegedes_klimavaltozas_masodik_figyelmeztetes

    https://www.youtube.com/watch?v=kKipO35zaPw

  A lejtőn nincs megállás,  sajnos. :'(  :'(  :'(

  Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2017. November 21. 11:02
Gödöllőn mondták!
http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/oriasi-lehetoseg-a-meheszeti-agazatnak
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. November 21. 17:41
Néha azért kapkodom a fejem. Az euró unióval szemben szkeptikus kormány, szalad az európai unióhoz. Mert ugye, még nem jött rá, hogy az Európai idióta unió, soha semmit el nem intéz. Csak ülésez, meg tárgyal. Képes volt egy német cipőfűző gyárért, feláldozni az európai foghagyma termelőket.
 Már az is gondolat ébresztő, hogy az európai mezőgazdaságot meghatározó, és a beporzást végző méhészeti ágazat, csak kín keservel, és a 24. órában, mintegy nagyúri kegyként kerül a bizottság vagy mi a lószar elé.
 Ha másból nem a migráns politikából láthatná, hogy az unió egy kalap szart sem ér. Még nem jöttek rá, hogy ezek nem a saját termelőiket védik, hanem a lobbisták érdekeit.
 Az uniós felzárkózási alapok meg nem mások mint mint aprópénzek a saját termelési kapacitásunk felszámolásáért.
 Mára gyakorlatilag, vagy esetleg néhány év még, és elvisznek minden erőforrást amire nekik szükségük van.
 Oszt kész. Szarnak azok ránk, méhészekre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. November 22. 07:49
Ma, az-az november 22.-én reggel 8 óra 30 perctől, a TV 2 MOKKA műsorában Bross Pétert az OMME elnökét láthatjátok!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2017. November 22. 17:55
Képes volt egy német cipőfűző gyárért, feláldozni az európai foghagyma termelőket.

 ;D  foGhagyma termelőkért nem kár , de esetleg a foKhagyma termelőkért  igen  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2017. November 22. 20:56
A “foghagyma” termelőket támogatni kéne. Ha beülteti a fogorvos az olcsó “foghagymát” az ínybe, és a “foghagymák” kikelnek, akkor a drága protézisre nem lesz többé szükség!
Így viszont, olcsó “foghagyma” híján sok embernek foghíjas marad a mosolya..., de sebaj, mosolyogjunk!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. November 26. 12:59
http://magyaridok.hu/gazdasag/jol-jartak-iden-hazai-meheszek-2495659/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. November 26. 14:10
http://magyaridok.hu/gazdasag/jol-jartak-iden-hazai-meheszek-2495659/
Az 5-600 Ft-os árat bezzeg nem emlegetik
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 26. 14:19
"Az idei az első év, amikor lassan elkezdett csökkenni az ágazati szereplők száma. Ennek oka, hogy a bérek emelkedésével egyre többen találták meg számításukat a saját szakmájukban, s ezt követően felhagytak az átmeneti megélhetést nyújtó méztermeléssel."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 26. 14:24
Tehát:
felhagytak az átmeneti megélhetést nyújtó méztermeléssel
Cím: Re:Hír-les
Írta: kerekes.batya - 2017. November 26. 17:46
Követendő példa...

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/tobb_milliard_forintot_toltott_a_kormany_hordokba.651620.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2017. November 28. 14:27
 Üdvözletem ! Megjött a Méhész újság decemberi száma . Idézet belőle 18. oldal :  " a kínai mezőgazdasági attasé kereste meg a kormányt , kifogásolta a kínai mézek elleni hazai és EU-s fellépésünket . " A mézmarketing rovatba is írhattam volna ott is aktuális lenne a hír. Mi ez ha nem a  diplomáciai nyomás gyakorlás szolid változata ?  Üdv : nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2017. November 28. 15:38
Folytatnám  . Monitoringvizsgálat 2016-2017  kis könyv 15- 17.oldal . A vizsgálatra beküldött mintákban magas arányban vannak jelen  vírusok ( heveny méhbénulás , szárny deformitás ,lárvatömlősödés , fekete anyabölcső ) melyek a korábbi vizsgálatok alkalmával is jelen voltak  viszonylag magas százalékos arányban . Feltételezés szerint a lárváknak juttatott pempő vírusgátló hatású . Még nem volt időm végig olvasni , csak bele olvastam néhány témakörbe . Üdv nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 28. 21:13
http://www.origo.hu/itthon/20171128-bar-sok-meh-elpusztult-eredmenyes-evet-zarhatnak-a-meheszek.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. November 29. 19:34
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/11/26/mez-egeszseg-es-gyerekek?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=kina_lehetosegeket_rejt_magaban_magyarmezogazdasaghu_2017_48&utm_term=2017-11-29
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2017. November 30. 08:37
http://hvg.hu/gazdasag/20171130_Olcsobb_lehet_a_cukor
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. November 30. 21:37
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/11/30/egyes-mehek-jobbszarnyasok-mig-masok-inkabb-balszarnyasok
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2017. December 02. 21:41
Gratulálok fórumtársunknak, Perlaki Gábornak az orvostudományok terén elért Junior Prima díj elnyeréséért!
http://www.primaprimissima.hu/aktualis/tiz-fiatal-tudost-dijazott-a-magyar-fejlesztesi-bank-a-junior-prima-magyar-tudomany-kategoriaban/59/
E kiválósága mellett ő egy remek harmonikás!
https://m.youtube.com/watch?v=UtkmWZ6Gy7s
És nagyszerű méhész lesz belőle! 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. December 04. 12:10
https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/nagy-kihivas-hamisitott-mez-ternyerese-az-unios-piacon-1107127/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. December 05. 07:46
https://alfahir.hu/2017/12/04/mez_export_kulkereskedelem_kina
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2017. December 05. 08:16
QUQURIQ !!!

https://alfahir.hu/2017/12/04/mez_export_kulkereskedelem_kina
Nagyernyei Attila

Attila ezzel a hírrel indította a napunkat!
Olvassátok el, és gondolkozzatok el azon, hogy mire lehetett volna egy jó Kft vezetőnek a méhészek árualapját jó pénzé tenni!
Ki lehetett volna minden "kutyulmányozót " iktatni a kereskedelmi rendszerből!
Nekünk méhészeknek csak egy dolgunk lett volna, állandó, kiváló minőséget produkálni!
Kína hatalmas felvevő piac!
Így a méhészek is és a Kft is megtalálhatta volna a számítását!
...nem pedig a jelen szituációban a méhészek sarcolása!....

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. December 05. 08:36

Mindeközben itthon, a kérdést továbbra sem érti akinek a legjobban tudnia kellene.. ::) :o :( 

http://hvg.hu/kkv/20171204_Kiutjuk_a_kinai_mezet_de_nem_Europaban
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. December 05. 10:10
Bross Péter tökéletesen tisztába van a kereskedők és a mézpiac helyzetével. Ennek fényében nem értem, hogy a mézhamisítás elleni küzdelemben teljesen eszköztelenül áll ki az OMME. Ezen a fronton az érdekképviselet hatékonysága szinte nulla. A választási küzdelemben elhangzott ígéretekből semmi sem valósult meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2017. December 05. 10:54
Még hogy valaki nem érti meg mit várnak el tőle, de hogy nem is tudja mit beszél, mit nyilatkozik az már nagyon szomorú..
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. December 05. 17:16
Hangoskodó zsibvásár az Európai Parlamentben
(Morvai felszólalása: Bangladessel kell-e versenyeznie Magyarországnak?) - videóval

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén készült felvétel alapján a választópolgárok bepillantást kaphatnak a parlament „működésébe.” Láthatják azt az elképesztő káoszt és zsibvásárt, amelyet természetesnek tekint az „európai normákra” oly kényes Európai Unió.

Amint azt Morvai Krisztina EP képviselő az ülést vezető elnöknek ki is fejtette: méltatlan és mind az európai választópolgárok, mind a felszólaló képviselők számára megalázó és elfogadhatatlan, hogy zsibvásárszerű hangulatban, óriási hangzavarban kell felszólalni.

A többször elkezdett felszólalásában Morvai Krisztina egyébként az Európába áramló dömpingáruk által okozott társadalmi és gazdasági feszültségekről beszélt. Rámutatott: nem Bangladessel vagy Indiával kellene versenyeznünk a jövedelmek leszorításával és a munkajogi, munkavédelmi, környezetvédelmi és más előírások be nem tartásával, hanem meg kellene védenünk piacainkat a beáramló és a hazai vállalkozásokat, versenyképességünket veszélyeztető hatalmas mennyiségű dömpingárutól.

https://www.youtube.com/watch?v=WraQPdEeVxE
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. December 07. 17:24
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/11/30/egyes-mehek-jobbszarnyasok-mig-masok-inkabb-balszarnyasok?utm_source=MM%20Hírlevél&utm_medium=email&utm_campaign=tudta_e_hogy_a_mehek_is_lehetnek_bal_vagy_jobbkezesek_
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. December 09. 19:23
Nekem hír, másnak lehet, hogy nem az.
Állítólag nincs akkora igény az eszközökre mint ezelőtti években. Ki, mit tud ezen dologról?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. December 09. 21:08
http://privatbankar.hu/agrar/dolgok-amiket-nem-tudtal-a-magyar-mezrol-314786
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2017. December 10. 08:54
Nekem hír, másnak lehet, hogy nem az.
Állítólag nincs akkora igény az eszközökre mint ezelőtti években. Ki, mit tud ezen dologról?
Erről én csak annyit tudok, hogy részemről amíg úgy félárból elkészítem itthon a kaptáraimat, meg úgy harmada árból egy motoros pörgetőt, addig nem nagyon fogok ilyesmit venni. És az évek előrehaladtával ez csak rosszabb lett, 20-30 évvel ezelőtt ennyire nem nézték h.lyének a méhészt mint ma. Mostanra ott tartunk hogy a különféle szermaradványok, viaszimport meg hamisítás miatt az embernek a műlépet is saját magának kell elkészítenie, a saját viaszából, ha ki akar maradni ezekből a dolgokból. Nézd meg hogy mennyibe kerül egy pár műléphenger, aminek az előállítási költsége néhányszor tízezer forint (lassan megérné létrehozni egy műléphenger manufaktúrát  :D )!
A mai világban különösen muszáj leleményesnek lenni, meg a szükség is nagy úr, és szüli az olyan megoldásokat mint a műanyag keret, a több közeli méhész összefogása és gép vásárlása, meg a műlépből, műanyag sejtalapból, ebből abból, különféle technológiákkal történő műléphenger sablon mintájának öntése, vagy egyszerű tálcás műlépprés készítése stb.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. December 10. 11:19
Én nem tudom, te ki vagy. De, ha végig olvastad irodalmi munkásságomat itt, vagy bármelyik fórumon, akkor láthatod, én mindig a méhészek szövetkezésének, a saját lábra állásának a híve voltam. Az eszközgyártástól a méz értékesítésig. Több mint 25 éve sikeresen akadályozzák meg azt , hogy a magyar méhészek saját lábukra álljanak.  Már régen is az volt a helyzet, hogy ahová a méhészek trabantal, oda a mézkereskedők audival érkeztek, /a kivétel erősíti a szabályt, és van egy két kivétel, ezt el kell ismerni/. De a legutóbbi hírek szerint a mi  élmunkás mézkereskedőnknek már helikoptere van.
 E közben a magyar méhésztársadalomban, a Cosa Nostrához hasonló maffia szerű képződmény alakult ki, ami magában foglalja az omme vezetőség egy részét is.
 Addig ameddig az értéktöbblet nem a méhészt, hanem a mézkereskedőt és az omme prominenseit segíti, semmi változás nem lesz a mézárakban.
A mézárak alacsonyan tartása, és az a tény, hogy magyarországon a méhészek érdekeit egyáltalán nem veszik figyelembe, mivel gyakorlatilag minden lobbizás megszűnt a
 mezőgazdasági minisztérium felé, lassan azt eredményezi, hogy a méhészek kiszorulnak olyan kultúrákból, mint a repce és a napraforgó. Ugyan is aki például neonikotinnal csávázott repcére megy, annak már nem kell akácra menni.
 Ezáltal a méhészetek száma lassan csökkennni, fog. És ez magával hozza a méhészeti eszközgyártás felé eddig fennálló meglehetősen nagy kereslet csökkenését.
Itt azonban még beszélni kell az uniós támogatásokról. Mostanra eljutottunk oda, hogy az utánfutó gyártók elszemtelenedése miatt, jobb rögtön egyenesben utánfutót venni, mivel amint megtudják, hogy az utánfutó méhésznek lesz, duplájára emelik az árát.
A gyógyszer cukor támogatás igénybevételekor megfigyelhető, hogy azt nem a támogatott gyógyszerek miatt kérik, hanem az abból 50%-ban vásárolható cukor miatt.
Ha az eredeti célt vesszük figyelembe, miszerint az uniós támogatás csak gyógyszerekre szólna, akkor igen kevesen vennék igénybe, lévén, hogy mindenki, más fajta, nem támogatott gyógyszerekkel védekezik, aki nem, annak rövidesen nem lesznek méhei.
Ezzel persze rögtön arányosan csökkenne az omme taglétszáma is.
 Tulajdonképpen az omme taglétszámát ma semmi más nem stabilizálja, mint az gyógyszer cukor támogatásból megvásárolható cukor.
Hogy ez így van, annak nyugodtan a figyelmébe ajánlhatom a a helyi egyesületeknél történő klubbfoglalkozások látogatottságát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2017. December 10. 11:40
Idézet Vivalditól:
" De a legutóbbi hírek szerint a mi  élmunkás mézkereskedőnknek már helikoptere van."
Én úgy tudom hét van neki.
A hét minden napjára van egy,sötét pirosat használja vasárnap
a zöldet szombaton,hétfőn szigorúan csak a fehérrel közlekedik.

CsÁ.

Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2017. December 10. 11:45
Tisztában vagyok vele hogy nem lehet mindenki ezermester, pláne ha ideje sincs rá. De amíg egy pörgetőt el lehet adni félmillióért is, addig el is fogják adni. Az is érdekes, hogy ha pl. egy adott paraméterekkel rendelkező villanymotort meg akarok venni, akkor az feleannyiba sem kerül, mintha ugyanazt egy méhészeti eszköz részeként szeretném megvenni.
A támogatások sora meg egy vicc. Mit nyerek vele, az áfát? Mondjuk ahol kell évente 300 anyát cserélni, ott lehet hogy egyszerűbb megvenni, és igénybe venni rá azt a támogatást amit adnak. De hogy olcsóbb-e, azt meg nem mondom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. December 10. 12:24
https://www.agroinform.hu/gazdasag/komoly-szerepuk-van-a-folyamatos-mezvizsgalatoknak-35092-001?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=35092
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. December 10. 18:13
Idézet Vivalditól:
" De a legutóbbi hírek szerint a mi  élmunkás mézkereskedőnknek már helikoptere van."
Én úgy tudom hét van neki.
A hét minden napjára van egy,sötét pirosat használja vasárnap
a zöldet szombaton,hétfőn szigorúan csak a fehérrel közlekedik.

CsÁ.

Cáfolatnak ez nagyon szegényes. Jobban jársz, ha hallgatsz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. December 12. 09:44
Mivel érdemleges cáfolat nem érkezett a dologra, ezért talán néhány "odafönt" a husos fazék mellett leledző, kedves kollégának elmondanám, hogy hogyan néz ez ki innen a béka segge alól.
Sok mindenre rá lehet húzni, hogy" nem elég becsületesnek lenni annak is kell látszani" mondást.
 Én most erre úgy húznám rá, hogy nem az a lényeg, van e helikoptere az említett, már már sztratoszférai magasságokba emelkedett mézkereskedőnek, hanem, hogy elhiszi e azt róla, egy egyszerű béka segge alatt vegetálló mezei méhész, akikből azért több mint tízezer van.
 No, most ehhez tudni kell hogyan is gondolkodik ez a tízezernél több méhész.
 Elmegy akármelyik üzletbe, és leveszi az ott méznek nevezett trutymót, és megnézi az árát. Aztán kivonja belőle azt amit neki fizettek amikor elvitték tőle hordósan, és elgondolkodik, hogy a különbséget bizony valakinek le kellett nyelni. És ekkor bizony felmerül benne, hogy létezhet emez csak a nevén, de típusán nem nevezett légi jármű.
/Arra már ne térjün ki részletesen, hogy ő, már mint a béka segge alatt vegetálló méhész, az üvegben lévő vegyüléket meg sem enné, más kérdés, hogy hány év és milyen módszerek kellettek, a nyugat európai fehér embert két lábon járó agyhalottá degradálni, hogy ilyen és ehhez hasonló, ismeretlen eredetű kotyvalékot fogyasszon./
De, térjünk vissza ide.
Kénytelen az ember időnként párhuzamot vonni a politikával is, bár nem jókedvében.
A politikában az van, hogy a népek időnként megbüntetik azokat az embereket pártokat, akik túlzásba viszik a kizsákmányolást.
Itt azonban valljuk be erre nincs lehetőség. A tagság idősebbik része már beletörődött, /és még ők járnak gyűlésekre/ha 25 év alatt egy cm-t sem sikerült előre haladni ez ügyben, akkor ezután sem.
/Megérne egy vitát az is, hogy a mai omme küldötteket az illető tagság hányad része választja, kiindulva a legutóbbi időkben elhatalmasodó közönyösségből.
 De, ugye senkinek nincs sem kedve sem energiája elmenni a küldöttválasztó közgyűlésekre, és megszámolni, hogy meg van e az 50+1 fő./
 Tehát azért felmerülhet némi gyanú az ügyben is. Azért említeném a küldötteket, mert egyetlen összeköttetés lenne a vezetőség és a mezei tagság között.
De, hogy ez sehogyan sem működik az jól látszik ezen az emlegetett helikopteres ügyön is.
Ugyan is ők elvannak, nem mondanak sem igent sem nemet. A tagság pedig azt hisz el amit akar.
De, semmi gond, "lesz ahogy vót", mondta az egyszeri ember aki elment a felségéért, mivel az otthagyta őt.
Itt ugyan is nincs négyévenkénti szavazás, ezért maradunk mi szegények, és lesznek mások gazdagok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2017. December 12. 13:42
"A politikában az van, hogy a népek időnként megbüntetik azokat az embereket pártokat, akik túlzásba viszik a kizsákmányolást."

Mondanál erre példát az elmúlt 28 évből? Csak azért kérdem, mert ez idő alatt itt annyi pénzt tettek néhányak zsebre, hogy ha az most mind meglenne akkor ebben az országban kánaán lenne. Mára meg ezt olyan profin űzik már ott fent, hogy kirobbantani sem tudnád a húsosfazék mellől őket, és ez még a kisebbik rossz, mert lehetne még ettől is rosszabb. Jó példát mutatnak, az omme is abból tanul.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. December 12. 14:17
Ez nem politikai oldal. De ha már megkérdeztettem.
2010-ben igen is kiséerletet tett a magyar nép, hogy egy 60 éves kurzust lezárjon. Részleteket nem tárgyalok ki. De, a tények:
Abban igazad van, Orbán szorítja a népet vasmarokkal. Pl. 27%-os Áfa, vagy a pénztárgépek esete stb. Abban is gazad van, nem lóg ki a sorból, miszerint a jobbágyság bevezetése óta, minden uralkodó, király, pártfőtitkár, és miniszterelnök csak arra vigyázott, hogy szegénységbe tartsa a népet.
 De, Eddig még megvédte az országot. Kihozta az 2010-re már teljes csőddel fenyegető helyzetből. A makrogazdasági mutatók jók. Az elődeihez képest nincs infláció, és a megszorítás szó kiment a köztudatból, az alapkamat 2% körüli Stb.
 De, itt is jön két igazság röviden.
 Az egyik az, hogy a makrogazdasági mutatók, alapkamat stb. javulásából a nép nem érez semmit.
 A másik viszont az, hogy a világon még soha sehol nem próbáltak meg így kihozni egy országot a teljes csődből. Csak emlékeztetnélek, a velünk egy helyzetben lévő Görögországnak teljes kikötőket, és más jelentős állami vagyontárgyat kellett eladni, és még így sincs semmi javulás. És ők mindent betartottak amit az IMF előírt nekik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2017. December 12. 19:51
Vivaldi!
Írásodból azt veszem észre, hogy nógrádban csak az m1 tv adást lehet fogni.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. December 12. 19:54
Még az is csoda, hogy a Tó fenekére is leérnek a hírek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Jam Clerk - 2017. December 13. 09:41
No, most ehhez tudni kell hogyan is gondolkodik ez a tízezernél több méhész.
Elmegy akármelyik üzletbe, és leveszi az ott méznek nevezett trutymót, és megnézi az árát. Aztán kivonja belőle azt amit neki fizettek amikor elvitték tőle hordósan, és elgondolkodik, hogy a különbséget bizony valakinek le kellett nyelni. És ekkor bizony felmerül benne, hogy létezhet emez csak a nevén, de típusán nem nevezett légi jármű.
/Arra már ne térjün ki részletesen, hogy ő, már mint a béka segge alatt vegetálló méhész, az üvegben lévő vegyüléket meg sem enné, más kérdés, hogy hány év és milyen módszerek kellettek, a nyugat európai fehér embert két lábon járó agyhalottá degradálni, hogy ilyen és ehhez hasonló, ismeretlen eredetű kotyvalékot fogyasszon./
De, térjünk vissza ide.
Kénytelen az ember időnként párhuzamot vonni a politikával is, bár nem jókedvében.
A politikában az van, hogy a népek időnként megbüntetik azokat az embereket pártokat, akik túlzásba viszik a kizsákmányolást.
Itt azonban valljuk be erre nincs lehetőség. A tagság idősebbik része már beletörődött, /és még ők járnak gyűlésekre/ha 25 év alatt egy cm-t sem sikerült előre haladni ez ügyben, akkor ezután sem.
/Megérne egy vitát az is, hogy a mai omme küldötteket az illető tagság hányad része választja, kiindulva a legutóbbi időkben elhatalmasodó közönyösségből.
 De, ugye senkinek nincs sem kedve sem energiája elmenni a küldöttválasztó közgyűlésekre, és megszámolni, hogy meg van e az 50+1 fő./
 Tehát azért felmerülhet némi gyanú az ügyben is. Azért említeném a küldötteket, mert egyetlen összeköttetés lenne a vezetőség és a mezei tagság között.
De, hogy ez sehogyan sem működik az jól látszik ezen az emlegetett helikopteres ügyön is.
Ugyan is ők elvannak, nem mondanak sem igent sem nemet. A tagság pedig azt hisz el amit akar.
De, semmi gond, "lesz ahogy vót", mondta az egyszeri ember aki elment a felségéért, mivel az otthagyta őt.
Itt ugyan is nincs négyévenkénti szavazás, ezért maradunk mi szegények, és lesznek mások gazdagok.

Ne érts félre, nem mondom, hogy nincs igazság abban, amit írsz. Csak akárhányszor ilyen témába fogsz, mindig Hamvas egyik gondolata jut eszembe:

"2. Nem a háttérből a módszer által hatni, hanem a módszert mindenki kezébe adni

A háttérből való hatás erőtlen. A pap az igét hirdeti, aztán hazamegy ebédelni. Ezt teszi a politikus és a filozófus és a moralista is. Hazamegy legfeljebb, ha módja van rá, szavának érvényt szerez és erőszakot alkalmaz.
Mit jelent ez? Először hogy aki az igehirdetést hallotta, nem tehet mást, szintén hazamegy és ebédel. A hirdetés, mintha meg se történt volna. És valóban, ami történt, egészen más. – Valaki száját jártatta.
Olyan módszerre van szükség, amely az ige hatalmát a gondolat válságán keresztül a tett erejébe tudja átvitetni. A szót a gondolatban fel tudja hevíteni. Amikor a szó felrobban, az a tett. Csak, akinek a szó birtokában van, az cselekszik – mondja BAADER."
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2017. December 14. 13:05
http://hvg.hu/kkv/20171214_tobb_ezer_kilo_mezet_kell_megsemmisiteni#article-comments
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. December 15. 00:45
http://hvg.hu/kkv/20171214_tobb_ezer_kilo_mezet_kell_megsemmisiteni#article-comments

Ezt a kontárt most kinyírták a mézkereskedők. Jól tették. De mennyivel profibb módszerekkel dolgoznak a mézüzemek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. December 16. 18:45
Jam Cerk.
 Nem idézek, mert túl hosszú.
 Ha nem jól venném ki, akkor javíts ki, de mintha megint azt kérnéd rajtam számon, hogy a háttérből beszélek csak.
 Tény és való, fel lett nekem ajánlva a küldötti státusz, de a helyzetet mára már olyan reménytelennek itélem, hogy a helyzeten változtatni, nem, hogy én, de ötven hasonló véleményen lévő sem tud. Azért meg, hogy időnként fel autózgassak Budapestre és az időmet eltöltsem, kár belefogni. Amúgy meg, nem is törekszem már semmiféle tisztségre.
Valahogy úgy érezném magam, mint aki elvesztette a szüzességét, mert azután már nem lennék hiteles, mint az egyszerű mezei méhész hangja. És úgy látszik csak én vagyok az, de annak is lenni kell valakinek. Hiszem, hogy képviselem több mint tízezer méhész véleményét.
 És én az vagyok, aki vagyok, nem megvásárolható, megvesztegethető. Ellentétben........sokakkal.
Az én véleményem az enyém, és abból nem engedek amit igazságnak hiszek.
 De, egyet tudok. nem sokan írnak, de annál többen olvasnak. József Attila is leírta"Fecseg a felszín, és hallgat a mély". És azt is tudom sokan igazat adnak, de nem tudnak csinálni semmit, így inkább hallgatnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. December 17. 15:40
http://pestisracok.hu/kinai-hamisitvanyok-miatt-volt-szukseg-mez-jelentesre/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. December 17. 16:13
http://pestisracok.hu/kinai-hamisitvanyok-miatt-volt-szukseg-mez-jelentesre/
Biztos, hogy 500 ezer volt a méhcsaládok száma 10 évvel ezelőtt? Biztos, hogy jó adatot ír az újságíró?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. December 17. 16:48
Plusz mínusz! De inkább plusz ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2017. December 17. 17:47
Valahogy azért nem jók a további  adatok sem. Nem a mézek húsz százaléka volt hamis? A kínainak száz százaléka hamis!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. December 17. 18:07
Hát igen. Ez is megérne egy misét! Fura az egész nyilatkozat ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. December 18. 00:13
http://www.agrotrend.hu/piac/agrarpenzek/jelentos-tamogatashoz-jut-a-magyar-meheszet
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. December 18. 12:50
www.magro.hu/agrarhirek/gazdalkodas/allattenyesztes/11-tonna-hamis-mezzel-buktak-le/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. December 20. 20:55
http://magyarmezogazdasag.hu/2017/12/15/haromszaz-tonna-regi-novenyvedo-szert-vallottak-be?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=ime_a_2018_as_agromashexpo_termekdijasai_magyarmezogazdasaghu_2017_51&utm_term=2017-12-20
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2017. December 22. 18:38
www.magro.hu/agrarhirek/gazdalkodas/allattenyesztes/11-tonna-hamis-mezzel-buktak-le/
Mi ez az EU-t elárasztó többszázezer tonna méhek nélkül készült méznek nevezett hamisítványhoz képest? Vajon azok buktatták le, akik kitűnő laboratóriumi háttérrel még nagyobb méretekben csinálják?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2017. December 23. 17:36
http://magyarforum.hu/cikk/4191/A-brusszeli-tuntetes-meghozta-eredmenyet/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. December 25. 20:01
Attila. Van olyan gyógyszer amit úgy hívnak cavington. Ajánlom figyelmébe a magyar fórumos póknak. Ha elfelejtenéd írd fel egy papírra.
 Komolyan gondolod? Ez a 2004-es tüntetés eredménye? Mintha azóta már lett volna egy tüntetés, én úgy emlékszem.
 Ha pedig az unió 13 évre rá képes csak megtárgyalni valamit, akkor ez egy sóhivatal. Akkor barátom én azt mondom, dugja a fejét a seggébe az öszes uniós biztos, meg bizottság meg Junker meg az összes f@szkalap Brüsszelben.
Ezen komoly ember csak röhög.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2017. December 25. 20:09
http://inforadio.hu/gazdasag/2017/12/24/a_meheknek_is_lesz_vilagnapjuk/
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2017. December 25. 21:56
Üdv.Uraim!
Na Vivaldi erre varrjál gombot!
Boldog Karácsonyt Neked és minden jó érzésű embernek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2017. December 25. 22:28
Viszont.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2017. December 29. 13:55
http://www.fidesz.hu/hirek/2017-12-17/rendkivul-nagy-az-erdeklodes-a-mez-jelentes-irant/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 03. 21:38
http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/zalaban-nyilik-a-repce-a-foldeken-az-enyhe-ido-miatt-kepek/w28bdsq
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 04. 15:36
http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/zalaban-nyilik-a-repce-a-foldeken-az-enyhe-ido-miatt-kepek/w28bdsq
Katasztrofális hír.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Január 04. 16:26
Kitin is ezt linkelte. Én az első hím virágú mogyoróvirágot karácsony után láttam. Volt olyan év, hogy az első nőivarú mogyoró november 18-án nyílt ki, de ekkor a hím virágú csak februárban. Azt akarom ezzel mondani, hogy ilyen korai mogyoró még sosem volt. A repceföldön én is láttam világos zöld növényzetet, ami virágzik. Nem tudom, hogy mustár keveredhetett bele ? Ha nem, akkor márciusra le is virágzik, ha kitart ez az idő.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 09. 07:59
http://www.matrixdrops.com/hu/hirek-matrix-drops/mehek-vedelmeben-a-matrix-drops-keszitmenyekkel
Hogy mik vannak...
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 10. 20:43
http://infostart.hu/gazdasag/2018/01/10/meheszet_szuroprobaszeru_vizsgalatok/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 11. 12:01
Nyomoztam, hogy mi történt Brüsszelben. Ez történt neo ügyben decemberben Brüsszelben.

Bizony a 2017 decemberi brüsszeli tárgyalás előtt kellett volna az OMME-nak elmondania a NÉBIH és a minisztérium felé azokat a tényeket, amelyek reményeim szerint a magyar küldöttség álláspontját is befolyásolhatta volna a méhek javára.

Mivel a magyar küldöttség csak a növénytermesztő gazdák és a vetőmagszövetség álláspontját ismerte, továbbá úgy tudta, hogy az OMME szerint jelentős méhészeti veszteséget a neonikotinoid használat Magyarországon nem okozott, ezért a neo csávázás szántóföldi alkalmazását támogatta. 

http://www.greenpeace.org/eu-unit/en/News/2017/Bee-killing-pesticides-dangerous-greenhouses/

Hivatalos részletes formában itt olvasható:

https://ec.europa.eu/food/plant/pesticides/approval_active_substances/approval_renewal/neonicotinoids_en

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 11. 21:10
Szevasz tavasz.......
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Január 12. 10:24
http://drnagyistvan.hu/2018/01/10/meheszeti-es-mehegeszsegugyi-tovabbkepzo-konferencia-nagyobb-osszeghez-jutnak-magyar-meheszetek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 12. 16:23
Mondjuk a hírnek ezt a részét én sem értem.....
"A Földművelésügyi Minisztérium és az OMME stratégiai partnerségi megállapodásának köszönhetően közös munka folyik például a növényvédelemmel kapcsolatban.  Ennek lényege, hogy a szabályrendszer garantálja azokat a feltételeket, amelyek a méhekre veszélyt nem jelentő, optimális gazdálkodást tesznek lehetővé."
Mire gondolhatott Nagy István "Neo mtudom".
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. Január 12. 17:40
Többször elolvastam amit idéztél Attila , nem akartam hinni a szememnek , valószínű én rossz vagyok szövegértésből !!!! Még jobban elszomorodtam !!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2018. Január 12. 18:51
Majd megkérjük kitin fórumtársat fűzzön hozzá egy kis mondanivalót mert ha jól láttam az egyik képen Ő jelenvolt.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 12. 22:44
 :)
Na lebuktam! Valóban ott voltam....
itt egy picit bővebb cikk:
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/01/11/fokuszban-mehegeszsegugy
Nagy István nagy vonalakban bemutatta a méhészkedést és az ágazat várható jövőbeli jövedelmezőségét,
elmondta, hogy rengeteg a tennivaló, úgy emlékszem kitért a neokra is és, hogy törekedni kell a méhek nagyobb védelmére a mezőgazdaságban mert ha nincsenek méhek akkor nincs mezőgazdaság sem.
elmondta, hogy a méhész szó két részből áll:
 méh+ész tehát az elnevezésben is benne van ide ész is kell!
 Szépen összefoglalta a dolgokat az viszont egy kicsit elborzasztott amit a jövőről mondott.
Úgy látja, hogy nem igazán a méz lenne majd a jövőben a méhész fő bevételi forrása, hanem a melléktermékek, virágpor méhméreg, propolisz, pempő, apiterápia stb
A mézet kisebb szövetkezetekbe tömörülve közösen tudnánk magasabb áron értékesíteni.
Egységes kaptártípusok kellenének max 3 féle, hogy lehessen mögé hatalmas kiszolgáló eszközgyártó üzemeket létesíteni.
a lehető legtöbb dolog legyen egységes és ne 20 000 féle /ahány méhész annyi féle/
Világszerte nagy méhpusztulások vannak, szaporíthatnánk és eladhatnánk a rengeteg méhcsaládot.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe
Ott volt a Bayer cég is, bemutatta az új terméküket az atkakaput.
Több előadó is kitért a neokra, hogy nem igazán tesz jót a méheknek.
Ami különösen tetszett, hogy végre volt szó a nyúlósról egy kicsit részletesebben.
Attila most figyelj:
 volt szó a nyúlós kutyával való kereséséről is, a két nyúlós genotípusnak eltérő a szaga vagy két kutyát kellene betanítani vagy akár egyet mindkét szagtípusra.
Az EricII enyhébb szagú.
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. Január 12. 23:29
Én
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 13. 21:03
 2014 május 09.

http://varosban.blog.hu/2014/05/09/mehrajtamadas_budapesten_epp_most

 :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 16. 15:04
Ha még nem tudtátok, 2018. április 8-án választás.
Az alábbi "szenzációs hírt" ennek tükrében olvassátok.
https://www.vg.hu/vallalatok/tobb-penzhez-jutnak-meheszetek-741709/
Tehát egy fillérrel nem kapnak a méhészek többet, mivel 2017-ben is ennyit kaptunk!
Ja de igen, bocsi.
Az árfolyamváltozás miatt van némi emelkedés.
De olyan jól hangzik.....
Be ne cumizzátok!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 17. 04:28
Minden választás előtt van valami gumicsont, amit odadobnak a politikusok nekünk.
Miért?
Mert értelmes dolgot nem kérünk és nem követelünk tőlük.
Pedig most lehetne komoly dolgot követelni és választások után pedig be lehet hajtani az ígéretet.
De, hát hiába beszélek a hajnali égbolt színeiről a vak embernek, ha soha nem látott még fényt. A méhészek elől a fényt saját vezetői zárják el. Hogyan? Hát az őszinte információkat elzárják a méhészek elől és hagyják az egyszerű méhészt tudatlan állapotban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Január 18. 08:15
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/01/16/atkamentes-meheszkedes-lathataron?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=tehenek_a_kifuton_magyarmezogazdasaghu_2018_3&utm_term=2018-01-17

 ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Január 18. 10:38
Ki kell próbálni.  :)

https://szkarabeusz.shoprenter.hu/litium-klorid_50_g_6920 (https://szkarabeusz.shoprenter.hu/litium-klorid_50_g_6920)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Erdész-Méhész - 2018. Január 18. 14:58
http://erdo-mezo.hu/2018/01/18/meheszeti-egyuttmukodest-kotott-a-szlovak-erdogazdasag-es-a-vertesi-erdo-zrt/
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2018. Január 18. 21:22
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/01/16/atkamentes-meheszkedes-lathataron

Bocs, figyelmetlen voltam ,most látom zümi már megelőzött.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 18. 21:34
Ha még nem tudtátok, 2018. április 8-án választás.
Az alábbi "szenzációs hírt" ennek tükrében olvassátok.
https://www.vg.hu/vallalatok/tobb-penzhez-jutnak-meheszetek-741709/
Tehát egy fillérrel nem kapnak a méhészek többet, mivel 2017-ben is ennyit kaptunk!
Ja de igen, bocsi.
Az árfolyamváltozás miatt van némi emelkedés.
De olyan jól hangzik.....
Be ne cumizzátok!
Nagyernyei Attila
Miért ne cumizzuk be?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 18. 21:59
Szerinted?
Mert ez az igazi kacsa!
Egyszer "akáckampány" koalíció.
Nem furcsa, hogy mindig választások előtt?
Zavaros az a víz nagyon a tó fenekén Vivaldi.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 19. 22:01
Igen valóban igazad van. Csak, hát a kormányt is meg kell érteni. Muszály nekik igérni, ha azt akarja, hogy újra válasszák.
 Nem úgy van mint például ti, az omme husos fazék körül ődöngők. Mert ugye ti nagyon jól tudjátok, neketek már igérni se kell semmit. Csak létrehozni egy kontrollcsoport nevezetű katyvazt, akinek a céljai ha nem is világosak, vagy inkább nincsenek is, de legalább csoport, és tud kavarni. Például, évekig képes elhúzni a törvényes alapszabály létre hozását, és megszavaztatni a nektek tetsző elnököt. És hiába világos már mindenkinek, többek között itt lenn a béka feneke alatt, hogy semmi eredmény nincs már másfél éve. És azt is kezd világossá válni, /bár a pocsolya amiben leledzünk igen homályos,/ hogy ti ott, az elnökötökkel együtt, soha nem is lesztek képesek semmire, bármeddig is lesztek hatalmon.
 De igazatok van. Az idő megy, meg a pénz is. És a sok bugyuta méhész fizet, és eltűr benneteket, holott már akármilyen gittegylet is két lábbal rúgna seggbe benneteket, ekkora eredménytelenség láttán.
De, mint ahogy írtam már ilyet éremelnek. Akkor?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 19. 23:41
Idézet
soha nem is lesztek képesek semmire, bármeddig is lesztek hatalmon.

Két okból sincs igazad.
1.
A csigalassúság is haladás. Legalábbis küldöttgyűléseken elsüthető, mint valódi munka.
2.
Az idő megold dolgokat, aztán lehet hirdetni és féltéglával ütögetni a mellünket, hogy mi tettük.

Hát igen. Ez tartja fenn az OMME-t létezése óta. A kontraszelekció kifizetődő, azt aktivitást a rendszer bünteti. A kicsinyesség naggyá tesz. Nézz rájuk! Ilyen érdekvédelem is van. Van itt érdekvédelem. Aha! Mindenki védi a magájét, de eladja a közgyűlés előtt, mint közérdeket.

De hát neked is ilyen érdekvédelem kell. Feláll valaki egy hordóra, kikiáltja neked a tutit. Állandóan a közvetlen elnökválasztásról kiabáltál. Ki nyerne meg egy ilyet? Hát aki a legjobb hordószónok. Pedig a hordószónok rossz érdekvédő. Mindent idő előtt kifecseg, nem a célra tart, hanem a közönség kegyeit keresi és mindíg azt mondja, azt teszi, amit a közönség hallani akar. A minisztériumban azt amit ott akarnak hallani, itt a méhészek előtt meg valami mást. Cselekedni csak látszat cselekedeteket szeret, mert majd úgyis fel áll a hordóra és ki tudja majd magyarázni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 20. 07:04
Szegény Vivaldi!
Az iszaptól se nem lát se nem hall amikor ezt írja:
" És a sok bugyuta méhész fizet, és eltűr benneteket, holott már akármilyen gittegylet is két lábbal rúgna seggbe benneteket, ekkora eredménytelenség láttán."
Lehet, hogy Te bugyuta vagy, de ezt a sok méhész nevében visszautasítom.
Ha véletlenül sikerülne az OMME kezdeményezésére kiszorítani Európából a kínai mézet, akkor mit szólnál?
Hamarosan a téma az EU Parlament elé kerül, erről hallhatsz majd előadást Szekszárdon.
Mivel bugyutának tartod magad, egy kicsit többet fogok magyarázni.
Azt írod a Kontroll Csoport céljai nem világosak?
Kicsit lapozz vissza az írásokban (ha már az olvasásig eljutottál), mert évek óta erről megy az eszmecsere.
Azt gondolom nem érted, hogy még az elnök sincs hatalmon, mert civil szervezetben nincs hatalom és nincs uralkodás.
Ha engem említesz megint mellélőttél mert sem a húsos fazék körül nem sertepertélek, sem pozícióm nincs az OMME-ban.
Egyedül egy bizottságban vállaltam munkát, hogy az alapszabály előkészítését meggyorsítsuk.
Annyira széteső, katyvasz az írásod, hogy nehéz ilyen színvonalra lesüllyednem, hogy válaszolni tudjak.
Kicsit szedd össze magad, és tegyél fel konkrét kérdést a méhészek sértegetése nélkül.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 20. 14:44
https://24.hu/kulfold/2018/01/19/felmillio-mehet-olt-meg-egy-12-eves-es-egy-13-eves-fiu/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 20. 14:46
mi történt itt, mi ez a felfordulás a fórumon?
 nem találni semmit
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 20. 15:21
Megszűnt a lájkolás. De van helyette avatár. Ki lehet nyomtatni, de csak az egész témát elejétől kezdve. A naptár funkcióban lehet létrehozni eseményt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2018. Január 20. 19:38
Először azt hittem, hogy valami miatt csökkentett üzemmódban töltődött be az oldal. Aztán jöttem rá, hogy itt valami újítás van a háttérben. Bocs, de igen barátságtalan és nyomasztó ez a felület.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 20. 20:16
Szegény Vivaldi!
Az iszaptól se nem lát se nem hall amikor ezt írja:
" És a sok bugyuta méhész fizet, és eltűr benneteket, holott már akármilyen gittegylet is két lábbal rúgna seggbe benneteket, ekkora eredménytelenség láttán."
Lehet, hogy Te bugyuta vagy, de ezt a sok méhész nevében visszautasítom.
Ha véletlenül sikerülne az OMME kezdeményezésére kiszorítani Európából a kínai mézet, akkor mit szólnál?
Hamarosan a téma az EU Parlament elé kerül, erről hallhatsz majd előadást Szekszárdon.
Mivel bugyutának tartod magad, egy kicsit többet fogok magyarázni.
Azt írod a Kontroll Csoport céljai nem világosak?
Kicsit lapozz vissza az írásokban (ha már az olvasásig eljutottál), mert évek óta erről megy az eszmecsere.
Azt gondolom nem érted, hogy még az elnök sincs hatalmon, mert civil szervezetben nincs hatalom és nincs uralkodás.
Ha engem említesz megint mellélőttél mert sem a húsos fazék körül nem sertepertélek, sem pozícióm nincs az OMME-ban.
Egyedül egy bizottságban vállaltam munkát, hogy az alapszabály előkészítését meggyorsítsuk.
Annyira széteső, katyvasz az írásod, hogy nehéz ilyen színvonalra lesüllyednem, hogy válaszolni tudjak.
Kicsit szedd össze magad, és tegyél fel konkrét kérdést a méhészek sértegetése nélkül.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 20. 20:23
Szegény Vivaldi!
Az iszaptól se nem lát se nem hall amikor ezt írja:
" És a sok bugyuta méhész fizet, és eltűr benneteket, holott már akármilyen gittegylet is két lábbal rúgna seggbe benneteket, ekkora eredménytelenség láttán."
Lehet, hogy Te bugyuta vagy, de ezt a sok méhész nevében visszautasítom.
Ha véletlenül sikerülne az OMME kezdeményezésére kiszorítani Európából a kínai mézet, akkor mit szólnál?
Hamarosan a téma az EU Parlament elé kerül, erről hallhatsz majd előadást Szekszárdon.
Mivel bugyutának tartod magad, egy kicsit többet fogok magyarázni.
Azt írod a Kontroll Csoport céljai nem világosak?
Kicsit lapozz vissza az írásokban (ha már az olvasásig eljutottál), mert évek óta erről megy az eszmecsere.
Azt gondolom nem érted, hogy még az elnök sincs hatalmon, mert civil szervezetben nincs hatalom és nincs uralkodás.
Ha engem említesz megint mellélőttél mert sem a húsos fazék körül nem sertepertélek, sem pozícióm nincs az OMME-ban.
Egyedül egy bizottságban vállaltam munkát, hogy az alapszabály előkészítését meggyorsítsuk.
Annyira széteső, katyvasz az írásod, hogy nehéz ilyen színvonalra lesüllyednem, hogy válaszolni tudjak.
Kicsit szedd össze magad, és tegyél fel konkrét kérdést a méhészek sértegetése nélkül.
Nagyernyei Attila

Kitiltják a kínai mézet?
És még te mondod, hogy ne szopja be a kormánynak a senki amit mond.
 De te az idióta uniónak elhiszel mindent. Te még hiszekl a mesékben?
Arany barátom, elmondanám, előbb tiltanak ki minket az idióta unióból, mint onnan a kínai mézet.
 A kínai lobby sokkal erősebb mint akármelyik méhészé.Az omme az meg egy röhej.
 Az pedig, hogy a méhészek bugyuták azt továbbra is fenntartom. Mert aki szótlanul tűri, hogy kihasználják, az nem érdemel más nevet. Amúgy meg, talán jobb lenne, ha annak a tizenöt embernek a nevében kérnéd ki, aki a környzetetben van, mivel olyan nagyon nem vagyok biztos az országos népszerűségedben.
 A kontroll csoport pedig mostanság már csak úgy kerül szóba mint szitokszó. és ezt nem vakarjátok le magatokról soha.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 20. 20:38
Idézet
1.
A kínai lobbi sokkal erősebb mint akármelyik méhészé.
2.
a méhészek bugyuták azt továbbra is fenntartom. Mert aki szótlanul tűri, hogy kihasználják, az nem érdemel más nevet.
Ez nem így van.
1.
Te a mézkereskedő lobbira gondoltál, hiszen azok tartják el őket. Tudsz olyan kereskedőt mondani, aki nem vásárol tőlük közvetve vagy közvetlenül?
2.
A méhészek nem bugyuták, bár Cserényi sokszor fogalmazott így, de ez szégyen.
Ha a méhészek nincsenek tisztában valamivel, akkor ebben az OMME elnöksége is bűnös. A sikeres demokrácia titka a folyamatos informálása a tagságnak. Na ilyesmi az OMME-ban nincs.
Az tényleg szégyen, hogy ezt a helyzetet szótlanul tűrik a választott tisztségviselők titkolózását, manipulációit. Miért ilyenek? 1984 óta erre lettek trenírozva. Te is ültél az iszapban, míg rá nem találtál a fórumokra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 20. 21:18
Egy régesrégi írás a múltból....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 21. 08:09
Vivaldinak, és a többi kétkedőnek üzenem!
http://kapos.hu/hirek/gazdasag/2018-01-20/osszefogtak_a_magyar_mezert.html
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 21. 09:08
Vivaldinak, és a többi kétkedőnek üzenem!
http://kapos.hu/hirek/gazdasag/2018-01-20/osszefogtak_a_magyar_mezert.html
Nagyernyei Attila
Attila!

A cikk címe rossz. Nem a magyar mézért fogtak össze, hanem a négy ország méhészeti ágazatáért. Az újság nagyon kurtán intézte el ezt az eredményt. Ennél többet érdemelt volna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 21. 10:06
Itt van az M1 Híradóban közölt hír.
https://www.mediaklikk.hu/video/hirado-2018-01-20-i-adas-16/
A 44. perc 44. másodpercétől láthatjátok.
Bross Pétert is kitüntették Kaposváron.
Az eddig elvégzett munkáját értékelték.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 21. 10:23
Ha jól emlékszem, volt egy olyan rendszer, hogy szocializmus.
 Ott is egymást tüntetgették ki az elvtársak......

Ja és ennek az lett a vége, hogy megbukott.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Január 21. 12:56
QUQURIQ !!!

Vivaldi!

Idáig az volt a bajod, hogy az OMME vezetése nem csinál semmit, meg, hogy az OMME miatt ilyen alacsonyak a méz árak! Úgy látszik, hogy az OMME mégis csak nagy hatalom, hogy egész Európában alacsonyan tartja a méz árakat!
Azért valljad csak be férfiasan, nagyon rosszul esne, ha mégis csak a V-4 miatt meg az OMME miatt, (mert ugye az OMME volt a kezdeményező) mégis csak megemelkednének a méz árak, csak Tőled nem vennék meg a mézeidet, a károgásodért! (megérdemelnéd)
Mit tettél a méz árának emelkedéséért?
Ja! Tudom most jön a szöveg, hogy mit akarok én, amikor Te ott a béka segge alatt vagy...
Örülj, hogy történik valami...

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 21. 14:34
Egyem meg a husikádat Vivaldi!
Brosst egy "mezei méhész" tüntette ki, de a kaposváriak adták át.
Ne légy már ennyire irigy.
A békák között is van különbség, szép zöld leveli, meg csúnya varangy.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 21. 17:31
Itt van az M1 Híradóban közölt hír.
https://www.mediaklikk.hu/video/hirado-2018-01-20-i-adas-16/
A 44. perc 44. másodpercétől láthatjátok.
Bross Pétert is kitüntették Kaposváron.
Az eddig elvégzett munkáját értékelték.
Nagyernyei Attila
Egészen más hír van abban az időpontban. Tekerjetek a 40. perchez.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 22. 18:58
QUQURIQ !!!

Vivaldi!

Idáig az volt a bajod, hogy az OMME vezetése nem csinál semmit, meg, hogy az OMME miatt ilyen alacsonyak a méz árak! Úgy látszik, hogy az OMME mégis csak nagy hatalom, hogy egész Európában alacsonyan tartja a méz árakat!
Azért valljad csak be férfiasan, nagyon rosszul esne, ha mégis csak a V-4 miatt meg az OMME miatt, (mert ugye az OMME volt a kezdeményező) mégis csak megemelkednének a méz árak, csak Tőled nem vennék meg a mézeidet, a károgásodért! (megérdemelnéd)
Mit tettél a méz árának emelkedéséért?
Ja! Tudom most jön a szöveg, hogy mit akarok én, amikor Te ott a béka segge alatt vagy...
Örülj, hogy történik valami...

Kiskakas

Na, akkor most innetől számoljuk, hogy mikor lesz a dologból magas méz ár.
 De, ha nem lesz három év múlva, kiugrálok a pocsojából, megkereslek és úgy váglak orrba, hogy Csuját is Brossnak nézed. Megteszem, tudod a palóc nem felejt.
 Amúgy meg ne aggódj az én mézem miatt. Hamisítani arra tifelétek szokták. Tőlem 20 éve viszi el ugyanaz a mézkereskedő, úgy, hogy megkérdezi van e gumi a hordó tetőbe.
 Mert aranybarátom, az enyémek még az erdőben vannak. Mindenféle táp meg egyéb csodaszer nélkül, atka ellen is csak napraforgó után kezelve, és nem tartós hordozóval.
  Én még olyan régi módi méhész vagyok, aki úgy tudja a mézet a méhek csinálják. Te viszont nagy fasz vagy, hallottam híredet, és minden olyan dologba belefogsz amiből pénzt tudsz csinálni.
 Azért ólálkodsz a husos fazék mellett is. De, még egy kérdés. A Bross két szép szeméért ültek ösze a V 4-ek? Vagy mindegy ki lett volna ott?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Január 22. 19:35
QUQURIQ !!!

Vivaldi!
Az előző írásodra csak egy lehet a válasz!

"megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel"!
Tehát, puszilom azt a nagyon okos palóc homlokodat...

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 22. 19:39
Idézet
Na, akkor most innentől számoljuk, hogy mikor lesz a dologból magas méz ár.
A felvásárlási és a kisker árak nagyon hasonlóak a négy országban.

A felvásárlási és a mézárak növeléséhez ki kell szorítani a piacról a hamisítványokat. Ezt tényleg csak összefogással lehet elérni. Viszont ki kellene terjeszteni az összefogást Romániára, Bulgáriára is, hogy a nagy méztermelő EU országok érdekei jobban megjelenjenek a közös követelésekben. Sőt a közös érdekek alapján célszerű lenne a szerb, horvát esetleg a szlovén méhészeket is bevonni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 22. 19:41
Vivaldi!
Lehet, hogy te nem csak a tó vízéből iszol?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 23. 07:04
https://tenyek.hu/idojaras/253613_a-jo-ido-pusztitja-a-meheket.html
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 23. 19:27
Vivaldi figyelj!
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/01/23/jo-hatszelet-kapott-mez-jelentes
Köszönjük OMME!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: főnix - 2018. Január 23. 20:03
Vivaldi!

No, csak pont az a szövegrész maradt ki belőle, hogy "Köszönjük OMME!"...

Valami ilyesmit írt, a jó Erdős Norbert, Fideszes EP képviselő úr (titkátsága):

"A békés megyei politikus kiemelte, hogy a Méz-jelentés elfogadását követően is a korábbihoz hasonló lendülettel fogok harcolni a mézhamisítás, a növényvédő szerek túlzott és nem megfelelő használata, valamint a méhészek támogatásainak bármilyen csökkentése ellen. E küzdelmemben továbbra is számítok a méhészek és méhészeti érdekképviseletek, a méheket védelmező szervezetek, a gazda-szervezetek, a tudomány emberei és a hatóságok segítségére - tette hozzá a politikus."

Nem tudom, de Bross Péter nevét sehol nem találom a szövegben, s valószínűleg több méhészeti érdekképviselet is bedolgozhatott a jelentésbe, mert erősen többes számot használ... Lehet, hogy ő már tudja, hogy Geddekas jelentős lépéseket tett az érdekképviseleti munka Bross kezéből történő kicsavarása érdekében? Vagy esetleg Nagyernyei klubvezető egyesületi szakadást vizionáló jövőképét reagálta le a Norbi?

Viszont megadta mindenkinek, ami neki járt, említ ő nevet is:

"Ez a tény rávilágít arra, hogy mindannyian hatékonyan dolgoztunk, hiszen a tavaly novemberi árnyék-jelentéstevői találkozón, s a kollégám, Páczay György által vezetett öt technikai egyeztetésen sikerült megnyugtatóan lezárni szinte az összes felmerült igényt – tette hozzá a néppárti politikus."

Látod? Beigazolódott, amit folyamatosan mondtál: Ők ugyan jól dolgoztak, de Bross meg az Albrossok tényleg nem csináltak lófüttyöt se, csak kimasszírozták a Ficzpetből a 8,4 millát, meg a többi tiszteletlen-díjat, oszt' még egy levelet is lusták voltak megírni a miniszternek. Majd meghálálják a méhészek eztet, nem köll a Norbitól az elismerés, Kaposváron már amúgy is volt plecsni (vagy köcsög? nem vagyok egészen biztos a dologban), zsozsó rendben, nem köll annyit görcsölni azon a nyüves érdekvédelmen, amin a Geddekas annyit nyüszít meg izmozik...!

Mindegy, a lényeg, hogy szinte egyhangúan támogatást kapott a jelentés, repesve várom, hogy a sok kínai mézpancsoló együtt fusson a hazai C4-es asszimilációs séma szerint asszimiláló növényekből származó cukorból "mézet" kutyuló hamisítók tömött hadoszlopaival, azt sikoltozván: "Erdős Norbert jelentéseitől ments meg Uram minket!"...

Brosst meg már úgy látszik, Erdős is leírta, jobb, ha te is csatlakozol a "Geddekast az érdekképviseletbe, Geddekast az elnöki székbe!" mozgalomhoz!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 23. 20:06
Köszöntölek Attila.
 Örülök, hogy megjöttél a nemzetközi űrállomásról. Ezért talán nem haragszol ha felvilágosítalak. Bizonyára te nem tudod, /honnan is tudhatnád, ott fent/ nem ismerheted az uniós eljárást, hogy az idióta unióban egy hátszél annyit jelent, hogy az illetőt aki felvetette, nem rúgták ki rögtön két lábbal az ajtón. Ahogy legtöbb esetben szokták.
 Az uniónak ugyan is a migránsok betelepítésén kívül, /mivel ezért jó pénzt kapnak sorostól/ minden egy évtizedbe telik. Mikorra ugyan is az ügy átmegy mindenféle szakértői, al meg fel bizottságon addigra itten már sokan nem méhészkednek.
 Nem is beszélve egyéb hátszelekről, például a kínaiak hátszeléről, ami ha azokat felidegesítik, az tájfun is lehet.
Ne legyen illúziód, hogy néhány ágról szakadt, Magyar, jobb esetben kelet európai méhész jobban érdekli őket, mint a kínai piac. Mivel, ha kína feltételekhez köti az uniónak a piacához való hozzá jutást, abban a pillanatban felejtenek el minden olyan termelőt, aki ennek az útjába kerül.
Én tudom, hogy nagyon nagy szükségetek van, minden olyan dologra ami a semmit tevésetek mellett valami halovány sikerként könyvelhető el, és ez most jól jön.
 De, ha valami sikerül is, az nem hinném, hogy a ti érdemetek. Mert, ez kormányközi szinten merülhet csak fel, és lássátok be Bross nem ennek a kormánynak a kedveltje.
 Abba is biztos vagyok, hogy ha rajtatok múlik, vártatok volna még vele, legalább is választás előttig. Addig ugyan is fennáll a veszélye, hogy a dolog ugyan úgy ellaposodik és elfelejtődik, mint az ominózus Brüsszeli tüntetés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 23. 20:33
Ne legyetek már ennyire depressziósok, vagy befordultak, esetleg pesszimisták!
Ezt írja rosszindulatú vészmadarunk:
"Nem tudom, de Bross Péter nevét sehol nem találom a szövegben, s valószínűleg több méhészeti érdekképviselet is bedolgozhatott a jelentésbe,..."
Sajnálattal kel közöljem veled, és a nagyérdeművel, hogy ennek a jelentésnek az első sorától az utolsóig Bross Péter saját írása!
Ugyan úgy mint a Magyar Méhészeti Nemzeti Program.
Lehet szapulni, ócsárolni de arra nagyon figyeljetek, hogy az irigység nem jó tanácsadó.
Én gratulálni tudok csak ehhez a sikerhez!
Hihetetlen dolgokra képes az irigység.
Édesanyám mindig mondta...fiam, inkább irigyeseid legyenek mint sajnálóid.
Sajnállak benneteket.
Ez már átcsapott nálatok betegségbe.
A sikert így tálalni, valami olyan mélységbe repítette a  lelketeket ahová én nem szeretnék lesüllyedni.
Nemhogy büszkék lennétek, de ti azt sem tudjátok mi az.
Ezért vagyok a másik oldalon, és nem is szeretnék veletek egy hajóban evezni!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: főnix - 2018. Január 23. 22:15
................
Ezt írja rosszindulatú vészmadarunk:
"Nem tudom, de Bross Péter nevét sehol nem találom a szövegben, s valószínűleg több méhészeti érdekképviselet is bedolgozhatott a jelentésbe,..."
Sajnálattal kel közöljem veled, és a nagyérdeművel, hogy ennek a jelentésnek az első sorától az utolsóig Bross Péter saját írása!
Ugyan úgy mint a Magyar Méhészeti Nemzeti Program.
............

Jaj, jaj, te Vivaldiiii!

Há' látod, hogy má' megint hülyéket beszélünk?

Há' látod, a jó Bross itten megfeszül értünk, mi meg ahelyett, hogy hálásan megcsókolnánk azt a dógos kezit, itten fanyalgunk...

Helyetted is szégyellném magam, ha a jó Bross alá is írta volna azt a cikket, de akárhogy is olvasom, ez a jó tollnok ezek szerint már megint álnéven sunnyogva ír. Az igaz, hogy a neve azóta, mióta kitudódott, hogy cserben hagyta a méhészeket- inkább szitokszó, mint vezetéknév. Az is alapos helyzetelemzésre utal, hogy immáron nem csak a Méhészetbe és a Méhészújságba ír, hanem mindenhová, ahonnan egy kis gázsi csurran-cseppen. Gondolom, számolt azzal is, hogy nincs már messze az elszámoltatás, és fullajtárjaival együtt elhúzhat vissza Tolnába, ha már a jó Nagyernyei elnök úr és volt szaktanácsadó egyesületének a tagja.

Azért Geddekas is jó helyen kapirgált, mikor a Fidesz-logón vetyengett Bross -még- elnök kapcsán, gondolom, ha kitelik az érdekképviseleti elnökség, bezupál a Norbi stábjába. Tolla van, írni tud, Brüsszelt is megjárta már párszor, fölcsap politikusnak, oszt' legföljebb kint marad, ha netán a szükséghelyzeti engedélyekkel csávázott vetőmag használatának következtében néhány neonikotinoidos mérgezés bekövetkezne, s a károsult méhészek mégis meg szeretnék kérdezni tőle, hogy miért nem óhajtotta felemelni az "érdekképviseleti szót" az engedélyezés ellen...

No, de látom, aláírta a jó Bross azt a cikket, csak már az új művésznevén: "Forrás: Erdős Norbert közleménye"  Emmá döfi, de igaz, ami igaz, ez a Forrás név telitalálat!

Isten hozta Forrás Péter urat a méhészek nagy közösségében. Tudom, ezt a cikket úgy hívják, hogy pr-cikk (public relations, azok kedvéért, akik azt gondolják, hogy a parkolj és utazz, azaz "park and ride" rövidítve P+R lenne az a pr.), magyarán ez egy fizetett reklám. Az alá az aláírás helyett egy (X)et szokás írni. Csodálom, hogy nem ezt írta Bross a cikk alá aláírásként. Nagyon ezen sem lepődtem volna meg, Brosstól már megszoktuk, hogy meglepő aláírásokat produkál, nem túl régen egy átadás-átvételi dokumentumot írt alá "brossosan", azaz a kalligrafikus aláírás helyett az aláírás "+++" volt. Tudom, álcázta magát, de  azt még nem árulta el, hogy a harmadik kereszt a doktori címe lenne-e, vagy csak úgy gondolta, így jobban sikerül álcáznia magát...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2018. Január 23. 22:33
Az Agri Bizottság mai Brüsszeli ülésének máris vannak nyertesei a bolgár méhészek személyében. Az egyébként roppant tehetséges Nekov képviselő úr, most is bizonyította rátermettségét. A mézjelentés szakbizottsági megszavazása alkalmával, bolgár hegyi mézekből kaptak kóstolót a jelenlévő képviselők.
Lehetett volna magyar is az a méz, no de nem lett. Kár ezen már bánkódni, a tanulságot viszont nem árt levonni. Érdekképviseletet csak őszintén, átgondoltan minden részletre kiterjedően lehet profin csinálni. Egyben nagyon sajnálom, hogy Bross Péter, ilyen kellemetlen helyzetbe hozta Erdős képviselő urat. Csuja László már régen mondja, hogy a V4 kevés, Bulgária, Románia, Szlovénia nélkül. A közelgő bolgár elnökség alkalmával remélhetőleg, minden apró részletnek jelentősége lesz. Hajrá Bulgária! Hajrá Bolgárok! Hajrá Laci!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Január 24. 09:14
QQUQURIQ !!!

Lehet, hogy a baromfiudvarban olyan egyszerű minden, - vélekedik a Kiskakas!
...de aki tud tenni a magyar méhészek jövőjéért, miért nem egymást erősítik?
Kiskakas nem véleményez, csak tűnődik, hogy a magyarság genetikai öröksége ez a széthúzás?
Mindkét fél húz, csak azzal az "iránnyal" van a baj...
Ha az összefogás összefogás volna, lehet, hogy minden körültekintően intéződne...
De most ne ezen lovagoljunk, hanem a cél világítson előttünk!
Pár év, és senkit nem fog érdekelni, hogy mi történik most!
Új problémák lesznek, új megoldások kellenek!
..csak összefogva!

Kiskakas
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2018. Január 24. 10:31
Kakaska!

Összefogásról csak beszélni értelmetlenség. Az okokat kell feltárni, hogy kinek a gyenge képessége és kirekesztő magatartása vezetett oda, hogy sorozatosan elszalasztott lehetőségeket kell tudomásul vennünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Január 24. 12:27
kiskakas!
Biztos ismered azt a mondást: " a fejétől bűzlika hal "
Idézet
..de aki tud tenni a magyar méhészek jövőjéért, miért nem egymást erősítik?
Ezt nyugodtan meg kérdezhetnéd az OMME vezetésétől, a választott tisztségviselőinktől.
Viszont mielőtt megkérdeznéd őket, talán azon kéne elgondolkodni, hogy meg van-e minden  információjuk az egy irányba húzás érdekében. Mert a tájékoztatás lényeges dolog. MINDENHOL.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Január 24. 20:23
QUQURIQ !!!

Atya!
Az a közmondás is járja, hogy "Miért nem fér meg két dudás egy csárdában"?
Lényeges dolog, hogy ki játszott előbb a dudájával...
Talán mehetnének ki-mit-tudra, ott már a közönség döntheti el, hogy ki legyen a dudás a csárdában...
...és ez így megy az idők végezetéül...

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 25. 00:20
Keserű jövő várhat a mézesekre

http://nepszava.hu/cikk/1150817-keseru-jovo-varhat-a-mezesekre
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 25. 07:55
Elolvastam a cikket. A Magyar Királyság mindíg Exportálta a méhészeti termékeket. Nehezen hiszem, hogy a Bross azt mondta volna, hogy a magyar mézexport 10 év és megszűnik. Persze, ha a nönvényvédőszerek használata nem változik és az OMME se változik, akkor bekövetkezhet. De ezt lehetőséget nem szeretném megélni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 26. 21:24
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/01/26/mennyire-hisz-novenyvedoszer-engedelyezest-megalapozo-dokumentumoknak
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Január 27. 03:08
Ez aztán tetszik nekem.
"Vytenis Andriukaitis, az EU egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős biztosa azt ígérte, hogy az Európai Bizottság májusra dolgozza ki a javaslatait a növényvédő szerekkel és GMO-kkal kapcsolatos kockázatelemzési, engedélyezési gyakorlat javítására, amelyhez a kérdőív eredményeit is felhasználja majd. A változtatások célja a folyamat átláthatóságának és hitelességének javítása, a lakosság bizalmának visszanyerése."

Ilyen kezdeményezések kellenek!

Töltsétek ki a kérdőívet!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 28. 15:10
Anti!

Szívesen kitölteném, de hogy érem el?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 28. 15:22
Noját.......
 megfogod a szomszédot, és lenyomod a torkán a mézedet, ha eszi, ha nem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Január 28. 18:32
Anti!

Szívesen kitölteném, de hogy érem el?
Kettővel feljebb,Kitin bemásolta a linket.
Magyarmezőgazdaság.hu cikkében,le van írva,hogy
itt kell kattintani a kitöltéshez.
Nem figyelsz a fontos ügyekre?
Össznépi kitöltéseket kellene szervezni.
Az OMME-nek is kellene a Andriukaitis biztos felé
jelezni,hogy a "méhek szerint"-mivel pusztulnak a
mezőgazdasági kultúrák virágzásakor -szükség lenne
a kiadott engedélyek kemény felülvizsgálatára,az új engedélyek kiadásakor komolyabb vizsgálatokra.
Vizsgálni kellene a vegyszerek kölcsönhatásait,szinergens hatásait.
Ne lehessen több vegyszert egyszerre kijuttatni a
növényekre,csak ha be vannak vizsgálva szinergens hatásra is
A méhegészségügyi munkacsoport 2.-ai ülésén javasolni fogom a vezetőségnek a komoly fellépést.
Minden EU ország méhészegyesületét,zöld szervezeteit
meg ki tudja még kit nem az OMME-nak értesíteni kellene,hogy Ők is jelezzenek a biztos felé.
Tele kellene a posta ládáját tölteni,nap mint nap,
tiltakozó levelekkel.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 28. 21:13
http://www.agrotrend.hu/hireink/szlovak-magyar-meheszeti-projekt-indult-a-mezhiany-megoldasara
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 29. 08:26
http://www.agrotrend.hu/hireink/szlovak-magyar-meheszeti-projekt-indult-a-mezhiany-megoldasara
Elolvastam, de a címben foglalt információ nem lett hitelesebb számomra. Miről is szól a pályázat?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 30. 14:14
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/megtalalhattak-a-mehpusztulast-okozo-varroa-atka-ellenszeret-35557-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 30. 14:39
Kezemben van egy válaszlevél, amit Bross Péter 2016 júliusi levelére válaszként küldött a Zsigó Róbert államtitkár. Sajnos nem tudom ide feltenni, mert 2,6 MB és csak 2 MB-os mellékleteket fogad a rendszer. Akit érdekel, annak megküldöm szívesen.

Hát meglátszik, hogy az OMME elnöksége mennyire nem ért az érdekvédelmi küzdelemhez. De Bross sem. Bross azt mondta Csujának egy emelt hangú telefonbeszélgetés során, hogy az államtitkár úr válaszlevele semmi érdemit nem tartalmaz. EZ NEM IGAZ!

A földművelési miniszter a levelében nagyon pontosan megírta, hogy mit fog tenni. Aki csak egy kicsit is érti az ilyen írások elemzését, az pontosan tudja, hogyan kell értelmezni. Nagyon pontosan kiolvasható belőle, hogy 2017-ben mit fog megengedni a NÉBIH a Bayer-Syngenta lobbinak.

Ebből a válaszlevélből kellett volna építkezni. Kellett volna érteni a minisztériumi álláspontot és fel kellett volna építeni egy Bayer-Syngenta ellenes szövetséget, hogy a versenypiacon jelen levő szereplők segítsenek a méhészeknek. Egy ennyire sarkos helyzetben, mint ez is, "az ellenségem ellensége a barátom".
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2018. Január 30. 18:23
http://erdozugasmagazin.hu/2018/01/30/megtalalhattak-mehpusztulast-okozo-varroa-atka-ellenszeret/

https://www.nature.com/articles/s41598-017-19137-5
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Január 30. 20:40
http://www.origo.hu/gazdasag/20180123-kina-bevasarolja-magat-vilag-legfontosabb-litiumbanyai.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 31. 18:37
Apró dolog, mondaná Vivaldi.
Szerintem attól azért több....
http://www.omme.hu/?p=10210
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 31. 21:29
Hú!!!! Oszt most mi lesz?
Nem kell hozzá nagy jóstehetség, meg mondom én. Semmi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 31. 21:48
Hú!!!! Oszt most mi lesz?
Nem kell hozzá nagy jóstehetség, meg mondom én. Semmi.
Idefigyel te varnyú!
Hess madár!
Károgás helyett inkább vartyogj! Az jobban illik egy békához.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Január 31. 21:51
Pontosítsunk Csuja. Én nem béka vagyok, hanem a béka segge alatt létező, elnyomott, pária. /van hozzám kb 13333 hasonló/ Aki hiába is beszél, a béka segge alól a pocsolyából, a nagyok a hegyen, meg se hallják. Ha meg hallják is kiröhögik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Január 31. 22:30
Pontosítsunk Csuja. Én nem béka vagyok, hanem a béka segge alatt létező, elnyomott, pária. /van hozzám kb 13333 hasonló/ Aki hiába is beszél, a béka segge alól a pocsolyából, a nagyok a hegyen, meg se hallják. Ha meg hallják is kiröhögik.
Vedd észre, hogy a számodra legkedvesebb és az általad legutáltabb tisztségviselő egy dologban egyetért és egyformán csinálta és csinálja, amit csak lehet, amiben csak megteheti, eltitkol mindent előled és a 13333 méhész elől. Ezért érzed magad béka segge alatt élő páriának. Olvashattad a mai napon azokat a fontos leveleket, amik most kerültek elő és eddig tudatosan, előre megfontolt szándékkal eltitkolták előled. És neked és sok méhésznek ez így jó volt 1984 óta. Pedig te is tudod, és a többiek is tudják, hogy nem jó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 01. 20:24
Mostanában a Cosa Nostra, az Omme-hoz küldi az embereit továbbképzésre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Február 01. 23:14
Érdekes hír jutott a fülembe a mai napon. Pest megyei gazdák állítják, hogy ők tavaly és tavaly előtt is neonikotinoidos csávázószeres vetőmagokat vásároltak és vetettek, és a méhészek nem panaszkodtak, sőt kitűnő repce és napraforgó termésről áradoztak.

Most jön az elemzés.
Mondhattak-e igazat a gazdák?
1.
Hazugság. Tudatos félrevezetés. Elaltatni a figyelmet.
2.
Félig hazugság. Nem voltak csúcspergetések és a csávázás az otthoni malterkeverőben történt.

Ti hallottatok-e hasonló pletykákat?
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Február 02. 05:26
Én olyan pletykát hallottam, hogy most úgy megy, hogy a fele hivatalosan csávázott, a másik fele pedig házilag. Én ezt a hírt azért nem tartom kizártnak, mert nem tudom felfogni a minisztérium elképesztő bátorságát arra nézve, hogy engedélyezni merte az EU aggályai ellenében  a használatot. Ha volt olyan infója, hogy ez feketén kiterjedt módon zajlik, és a méhészek csendben vannak, akkor nem lehet igaz a káros hatás, tehát nem vállal nagy kockázatot. Egy dologra nem gondolt. Arra, hogy a méhészek azért vannak csendben, mert az NNI-k legfőbb hatása a CCD, amit nagyon sok méhész nem is lát, aki pedig felismeri, az nem tudja bizonyítani. Na ebben kellene lépni, az idei év erre egy kiváló alkalom. Ha sikerülne bizonyítani, akkor egy évtizedes használat kárának megtérítésére lehetne pert indítani a Bayer-Syngenta lobbival szemben. Szerintem ez 100 milliárd forintos nagyságrendű érték. Erre mindenképpen alkalmas lenne a hivatalos engedélyezés. Most még nem késő. A magam részéről én szerepet is vállalnék a bizonyítás levezénylésében.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Február 02. 08:20
Érdekes hír jutott a fülembe a mai napon. Pest megyei gazdák állítják, hogy ők tavaly és tavaly előtt is neonikotinoidos csávázószeres vetőmagokat vásároltak és vetettek, és a méhészek nem panaszkodtak, sőt kitűnő repce és napraforgó termésről áradoztak.

Most jön az elemzés.
Mondhattak-e igazat a gazdák?
1.
Hazugság. Tudatos félrevezetés. Elaltatni a figyelmet.
2.
Félig hazugság. Nem voltak csúcspergetések és a csávázás az otthoni malterkeverőben történt.

Ti hallottatok-e hasonló pletykákat?

Finoman szólva nem vagy képben ismételten.
Miközben az ország egy részében gondok vannak a méhekkel repce-és napraforgó virágzása
környékén(lásd Csányi Antal írásai),addig az ország más részein úgy várják a méhészek a napraforgó virágzást mint a Messiást,és unják már a pörgetést.
Az elmúlt években többször előfordult,hogy az adott évben a legnagyobb mennyiségben felvásárolt méz napraforgóról származott.(bedöntötte a virágmézárat időlegesen)
Vagyis a neo.-k bizonyos helyeken eltüntetik a méheket,van ahol nem,vagy még nem.

Nem jár neked a MÉHÉSZET?
https://digitalstand.hu/olvaso/60851#1
A biztos jövedelmet adó méhlegelő,ja.
Illet volna aláírni még,hogy ez nem mindenhol így van.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Február 02. 08:50
Ilyen pletykát én is hallottam, sőt beszéltem is azzal aki a saját szemével látta. Megvették hivatalos úton a vetőmagot ahogy illik, de elvetve már nem az lett. Amikor az egyik gazdát szembesítettem ezzel a ténnyel akkor egyből felháborodott hogy hogy mondhatok én ilyet, ezt ha akarnák sem tudnák megcsinálni, mert mindenről nyilvántartás van, végig lehet követni. Mondom igen, biztosan a nébih meg a növényvédelem szakemberei is jelen vannak amikor beleönti a magot a vetőgépbe...
Ez kb. olyan szintű védekezés volt mintha én azt mondanám hogy márpedig nem etettem egy gramm cukrot sem a hordás alatt. Valóban nem, de látta bárki ezt, vagy ennek az ellenkezőjét?
A mézben a labor ezt majd látja (még a gyantakezelés előtt), de a csávázószer hatásait vagy látja vagy nem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Február 02. 09:40
A csávázószer hatásait vagy látja a méhész vagy nem. De azt látnia kell, hogy permetezik a repcét vagy nem. Ez különösen a virágzás elejére vonatkozik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Február 02. 18:55
Érdekes hír jutott a fülembe a mai napon. Pest megyei gazdák állítják, hogy ők tavaly és tavaly előtt is neonikotinoidos csávázószeres vetőmagokat vásároltak és vetettek, és a méhészek nem panaszkodtak, sőt kitűnő repce és napraforgó termésről áradoztak.
......
Ti hallottatok-e hasonló pletykákat?
Finoman szólva nem vagy képben ismételten.
Nem jár neked a MÉHÉSZET?
https://digitalstand.hu/olvaso/60851#1
A biztos jövedelmet adó méhlegelő,ja.
Illet volna aláírni még,hogy ez nem mindenhol így van.
Bükk!

Te is tudod, hogy tiltva van évek óta a neonikotinoidok használata csávázásra.

Meggyőződésem, hogy a gazdák többsége jogkövető volt. Ezt bizonyítja, hogy mennyivel nőt a többi növényvédőszer értékesítése. De ez nyilván nem enyhíti a méhek veszélyeztetését jelentő törvénysértést. Azt nem tudjuk, hogy hány gazda követte el az országban a törvénysértést, de valószínűleg nem egy és nem is az összes.

Következésképpen veled szemben én a csúcs méztermések okát én nem a tiltott neonikotinoid használatnak tulajdonítom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: nata - 2018. Február 03. 10:07
Ha jól emlékszem 2016-ban Mélykút és Jánoshalma térségében több tábla napraforgó is illegálisan volt csávázva. Erről kaptak tájékoztatást az ottani méhészek. Hogy mi lett a következmény, azt nem tudom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 03. 15:12
Minden külterületen telepített táj idegen fajtát kivágat az erdészet. Pl. Császárfa. Repülőről nézik.
 Az akác nem tartozik közéjük.
 Aki ilyenen töri fejét, az nézzen utánna. Csak belterületi kertekbe lehet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Erdész-Méhész - 2018. Február 04. 08:12
Pontosítanék! Nem az erdészet nézi, hanem az erdészeti hatóság szakemberei, az erdőfelügyelők, és nem repülőről, hanem műholdas felvételekről. Aztán, ha találnak gyanús területet, kimennek a helyszínre. Magyarországon 101 célállományt lehet létrehozni fafajokból/fajtákból az erdőtörvény alapján, a császárfa nem szerepel közöttük. Tehát ahol külterületen császárfa-ültetvényt találnak, előírják a kényszerkitermelést.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2018. Február 04. 10:24
https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/documents/20182/5715895/3-2018.+%28I.+26.%29+sz%C3%A1m%C3%BA+Kincst%C3%A1r+k%C3%B6zlem%C3%A9ny/779a10f3-7135-4486-8c80-ad81ff73b8c7

Üdv.jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Február 04. 14:38
A professzort azonban megdöbbentette, amikor megfigyeléseiből kiderült, hogy a méhek még nyáron is képesek befolyásolni élethosszukat. Gyakorló méhészek számára is minden bizonnyal feltűnt már, hogy a rajzásra készülődő, vagy az anyátlanná váló családokban is meghosszabbodik a méhek élete. Amikor a méhész tavasszal korlátozza az anya petézését (vagy elveszi a családtól), valójában a méheknek ezt a képességét és rugalmas munkavégzési hajlamát használja ki.  A professzor kísérleteiben sok nyáron bejelölt méhegyed között akadt, amelyik 150-200 napig is élt. De ha nyár végén elhal az anya, és a család valamiért nem tud anyát nevelni, ezek a méhek is képesek hosszabb ideig életben maradni, mint ahogy az egy nyáron világrajött méhegyedtől elvárható. Sőt előfordul, hogy ezek át is telelnek.

TOVÁBBI RÉSZLETEK:

http://magyarmezogazdasag.hu/2018/02/04/propolisz-es-hod
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 05. 21:49
Van egy új hírem. Döglődik a fórum. Uborka szezonban....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2018. Február 05. 23:06
A mindenit!
Most aztán jól megmondtad!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Február 06. 12:55
A professzort azonban megdöbbentette, amikor megfigyeléseiből kiderült, hogy a méhek még nyáron is képesek befolyásolni élethosszukat. Gyakorló méhészek számára is minden bizonnyal feltűnt már, hogy a rajzásra készülődő, vagy az anyátlanná váló családokban is meghosszabbodik a méhek élete. Amikor a méhész tavasszal korlátozza az anya petézését (vagy elveszi a családtól), valójában a méheknek ezt a képességét és rugalmas munkavégzési hajlamát használja ki.  A professzor kísérleteiben sok nyáron bejelölt méhegyed között akadt, amelyik 150-200 napig is élt. De ha nyár végén elhal az anya, és a család valamiért nem tud anyát nevelni, ezek a méhek is képesek hosszabb ideig életben maradni, mint ahogy az egy nyáron világrajött méhegyedtől elvárható. Sőt előfordul, hogy ezek át is telelnek.

TOVÁBBI RÉSZLETEK:

http://magyarmezogazdasag.hu/2018/02/04/propolisz-es-hod

Régóta tudjuk, hogy a nem dajkáló méhek vitellogenin tartalma nem csökken a dajkáló méheké viszont csökken.

A méhek vitellogenin tartalma és az élethossz között rendkívül szoros összefüggés van.

A müanyás, anyaferomon kapszulás méhek élettartama szinte végtelen. Aki dolgozott ilyennel, tudja. Azt is tudja, hogy ezek utóbb már nem anyásíthatók. Ezért nem terjed ennek használata.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Február 06. 13:07
Ezt írja Vivaldi a Tó fenekéről:
"Van egy új hírem. Döglődik a fórum. Uborka szezonban...."
Szerintem Te eltévedtél.
A "Méhcsaládok általános állapota" rovatunk annyira pörög, hogy egy napi adagot elég végignézni.
Szerintem nem jó helyen nézelődsz.
Sokan szerették volna már azt olvasni a hírekben, hogy a Fekete-Fehér Méhészklub megszűnt.
Sajnos nem jó hírrel kell szolgáljak.
Még egy jó darabig biztosan fogunk üzemelni, mert a szolgáltatóval kötött szerződés még sok-sok évig szól.
Majd ha lejár, és újra kell fizetni, mérlegelni fogok, hogy maradjunk e.
Egyelőre a működésünket veszélyeztető külső támadások is sorra elhaltak.
Ne csüggedj Vivaldi!
Egyre többen olvasnak bennünket.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Február 06. 20:26
QUQURIQ !!!

Attila!

Vivaldi jól írta, hogy a fórum döglődik!
Mi itt a klub vagyunk!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Február 07. 00:39
Vivaldi jól írta, hogy a fórum döglődik!
Mi itt a klub vagyunk!
A frászt írta jól. Vivaldi döglődik. Már a poénjai is laposodnak. Már nem tud újítani. Egyre több az ismétlés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Február 07. 19:30
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/02/04/propolisz-es-hod
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 09. 22:02
Vivaldi jól írta, hogy a fórum döglődik!
Mi itt a klub vagyunk!
A frászt írta jól. Vivaldi döglődik. Már a poénjai is laposodnak. Már nem tud újítani. Egyre több az ismétlés.

Hát először is, azt nem tudtam, hogy vannak poénjaim. Ez mindenképpen dicséretes.
 Másodszor, kedves Csuja, ha semmit nem írok akkor is nagyobb poénjaim lesznek mint neked, akinek olyan humor érzéke van, mint a hat hónapja éhező kobrának.
 Harmadszor pedig, valószínű beért a kontrollcsoport politikája. Most kezdem megérteni. A kontroll csoport taktikája a lefárasztás.
  Most értem meg, miért nem csinál a vezetőség ló faszt sem. Mert ha nincs semmi, nincs róla mit írni.
 Itt még Shakespeare, aki tudva lévően kitűnő dráma író, és cselekmény bonyolító volt, már az is vörösre dörzsölte volna a homlokát az erőlködéstől. Mert a semmi az semmi, és arról írni sem lehet mit.
Egyre inkább elkezdem az Omme vezetőség egyes tagjait csodálni. Mert ennyi munkáért ennyi pénzt, még Brüsszelben sem lehet kapni. Ott is az keres jobban, aki jóban van az öreg sorossal.
 Nincs róla tudomásom, de attól még lehet, hogy az omme egyes vezetői is onnan kapják a havi illetményt, de ha nem akkor pedig, a csoda, hogy itt a semmiért milyen jól fel lehet venni, az omme-ban a nem átlagos fizetéseket.
Ezért javasolnám, az omme vezetőséget tömjék ki, és tegyék vitrinbe, mert így egyetlen társaságot, szakmát, népcsoportot sem vágnak át mint ők a méhészeket.
 Ezt csak respektálni lehet, és mutogatni múzeumban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 11. 14:14
Tudom ez hír les, de kérdezni lehet?
 Ha lehet, megkérdezném a Csuját, mi történt a hét végén Gödöllőn?
 Vagy nem rám tartozik?
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Február 11. 16:21
A professzort azonban megdöbbentette, amikor megfigyeléseiből kiderült, hogy a méhek még nyáron is képesek befolyásolni élethosszukat. Gyakorló méhészek számára is minden bizonnyal feltűnt már, hogy a rajzásra készülődő, vagy az anyátlanná váló családokban is meghosszabbodik a méhek élete. Amikor a méhész tavasszal korlátozza az anya petézését (vagy elveszi a családtól), valójában a méheknek ezt a képességét és rugalmas munkavégzési hajlamát használja ki.  A professzor kísérleteiben sok nyáron bejelölt méhegyed között akadt, amelyik 150-200 napig is élt. De ha nyár végén elhal az anya, és a család valamiért nem tud anyát nevelni, ezek a méhek is képesek hosszabb ideig életben maradni, mint ahogy az egy nyáron világrajött méhegyedtől elvárható. Sőt előfordul, hogy ezek át is telelnek.

TOVÁBBI RÉSZLETEK:

http://magyarmezogazdasag.hu/2018/02/04/propolisz-es-hod

Régóta tudjuk, hogy a nem dajkáló méhek vitellogenin tartalma nem csökken a dajkáló méheké viszont csökken.

A méhek vitellogenin tartalma és az élethossz között rendkívül szoros összefüggés van.

A müanyás, anyaferomon kapszulás méhek élettartama szinte végtelen. Aki dolgozott ilyennel, tudja. Azt is tudja, hogy ezek utóbb már nem anyásíthatók. Ezért nem terjed ennek használata.

Mi régóta tudjuk, a prof. meg már akkor kutatta, amikor köztünk többen még kéjes álom sem voltunk. Én speciell már jártam, de nem sokkal voltam túl azon a koron, amikor a repülő és a rovarok szétváltak.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Február 11. 21:38
http://www.agrotrend.hu/hireink/legfontosabb-feladat-a-magyar-meheszek-erdekeinek-vedelme
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Február 12. 11:20
A professzort azonban megdöbbentette, amikor megfigyeléseiből kiderült, hogy a méhek még nyáron is képesek befolyásolni élethosszukat. Gyakorló méhészek számára is minden bizonnyal feltűnt már, hogy a rajzásra készülődő, vagy az anyátlanná váló családokban is meghosszabbodik a méhek élete. Amikor a méhész tavasszal korlátozza az anya petézését (vagy elveszi a családtól), valójában a méheknek ezt a képességét és rugalmas munkavégzési hajlamát használja ki.  A professzor kísérleteiben sok nyáron bejelölt méhegyed között akadt, amelyik 150-200 napig is élt. De ha nyár végén elhal az anya, és a család valamiért nem tud anyát nevelni, ezek a méhek is képesek hosszabb ideig életben maradni, mint ahogy az egy nyáron világrajött méhegyedtől elvárható. Sőt előfordul, hogy ezek át is telelnek.

TOVÁBBI RÉSZLETEK:

http://magyarmezogazdasag.hu/2018/02/04/propolisz-es-hod
Régóta tudjuk, hogy a nem dajkáló méhek vitellogenin tartalma nem csökken a dajkáló méheké viszont csökken.

A méhek vitellogenin tartalma és az élethossz között rendkívül szoros összefüggés van.

A müanyás, anyaferomon kapszulás méhek élettartama szinte végtelen. Aki dolgozott ilyennel, tudja. Azt is tudja, hogy ezek utóbb már nem anyásíthatók. Ezért nem terjed ennek használata.

Mi régóta tudjuk, a prof. meg már akkor kutatta, amikor köztünk többen még kéjes álom sem voltunk. Én speciell már jártam, de nem sokkal voltam túl azon a koron, amikor a repülő és a rovarok szétváltak.

Tudod-e, hogy mióta van anyaferomon kapszula? Mert amióta van, azóta tudjuk, hogy a nem dajkáló dolgozó élettartama szinte végtelen.
Tudod-e, hogy a vitellogenin tartalom és a méhek élettartama közötti összefüggést mikor írták le a szakirodalomban?
Tudod-e, hogy a vadon élő és álanyássá váló méhcsaládok csak ősz végére pusztulnak el kint a természetes faodvakban? Miért? Mert ezekben is minimális a dajkálás. És ez nagyon, de nagyon régi megfigyelés.

Egy újszülöttnek minden vicc új. Nem vitatom el a professzor érdemeit, de az újságírói túlzásra akartam felhívni a figyelmet.

Amire a professzor úr rájött, az nem volt ismeretlen mások előtt sem. Legfeljebb Ő más oldalról világította meg ugyanazt a jelenséget és ennyiben mondott újat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 12. 15:01
Kedves és kivételes barátom Csuja.

 Ha értesüléseim jók, és fülemet nem csalja bűvölet, úgy értesültem, hogy a múlt hétvégén, te is megérkeztél, a minden komforttal ellátott, ám de béka segge alatt leledző sok ezer méhész közé, a nevezetes pocsolyába, ahol már nem lehet lefelé nézni csak felfelé. Oda a magasba, ahonnan meg csak a szar jön lefelé, meg jól kiröhögnek.
 Tudom nem könnyű. Nem könnyű, hiszen nem is oly rég még te voltál a fénylő csillag, /a Proxima Centaury/ a kontroll csoportosok sötét egén. De ha csillag nem is, akkor faltörő kos, illetve inkább ennek egy szarva, amivel bedöntöttétek a Mészi Laci / te hívod így/ bástyájának kapuját.
 /Amúgy emez csoport tevékenységetek eredményességét mutatja, hogy sikerült a " Mészi Laci" alatti 1600ft-os mézárat felküzdeni 1200 Ft-ra. És 11 db tyúktojás ér 1 kiló vegyes méz, /jó esetben,/ ahogy ma mondta egy méhész kollégám./
 De, úgy látszik a szarvaktól azok is félnek akik uralmuk alá hajtották a nevezetes bástyát és igyekeztek /igyekeznek/ onnan mindenkit kitúrni, akik ők nem szeretnek.
 Szóval megijedtek tőled is, bár ez igazán váratlan volt, még is kétlábbal rúgtak seggbe, avagy hagytak a szarban. /Ahogy neked jobban megfelel./
 És most itt vagy, Omme tagság és elnöki státusz nélkül. / A kettőnk közti különbség csupán annyi, hogy engem hívtak de nem mentem, te mentél ha nem hívtak is, de így se kellesz./
 De, nem féltelek.
 Nem féltelek mert ismerem a karakteredet, és tudom feltalálod magad.
 Ha megengeded adnák is néhány tanácsot.
Ha túl leszel a fellebbezéseken, már mint az elnökséged elvesztését illetően, /mert az ugye elképzelhetetlen, hogy te nem fordulsz bírósághoz,/ javasolnák néhány új egyesületet.
 Itt vannak például mindjárt a gilisztások. Bizonyára szívesen fogad egy ilyen jó képességű vegyész szakembert a földigiliszta tenyésztők egyesülete. De meggondolandó az éti csiga tenyésztői tagság is.
 Ezeknek két előnye is van. Az egyik, hogy nincs fullánkjuk, és rajként nem ülnek ki magas fára.
 Amúgy maradok továbbra is egyetlen barátod.
 Vivaldi.

Ja és még valami. Hogy Csuját leváltották, Geddekas is tudja?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Február 12. 16:10
Csujának az édesapja is méhész volt élete végéig, az édesanyja 76 éves koráig méhészkedett. Életének legelső emléke is mézpergetés volt. Az egyetemi biológusi diploma megszerzése után azonnal önálló méhész lett. Bár majdnem 20 esztendeig egészségügyi okok miatt nem tudta túrni a kaptárokat, de a méhszúrásokat annyira megszokta, hogy a szúrás után egy óra múlva már nem látszik a szúrás helye és még csak nem is viszket, sőt így tél vége felé már hiányolja is a méhszúrást.

Ezt az embert nem küldheted sehová, ebből már soha nem lesz se borász, se tyúkász, se nem más. Ez az ember akár így, akár úgy, de valahogy haláláig méhész marad.

Tudod a kapcabetyárok lebuktatására, és az olyanokra akik az anyukat megb....nák 2 fillérért, ezek után még jobban oda fog figyelni, mert sajnos a megalkuvó gerinctelen méhészből láthatóan nagyon sok, sőt egyre több van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Február 12. 21:48
A professzort azonban megdöbbentette, amikor megfigyeléseiből kiderült, hogy a méhek még nyáron is képesek befolyásolni élethosszukat. Gyakorló méhészek számára is minden bizonnyal feltűnt már, hogy a rajzásra készülődő, vagy az anyátlanná váló családokban is meghosszabbodik a méhek élete. Amikor a méhész tavasszal korlátozza az anya petézését (vagy elveszi a családtól), valójában a méheknek ezt a képességét és rugalmas munkavégzési hajlamát használja ki.  A professzor kísérleteiben sok nyáron bejelölt méhegyed között akadt, amelyik 150-200 napig is élt. De ha nyár végén elhal az anya, és a család valamiért nem tud anyát nevelni, ezek a méhek is képesek hosszabb ideig életben maradni, mint ahogy az egy nyáron világrajött méhegyedtől elvárható. Sőt előfordul, hogy ezek át is telelnek.

TOVÁBBI RÉSZLETEK:

http://magyarmezogazdasag.hu/2018/02/04/propolisz-es-hod
Régóta tudjuk, hogy a nem dajkáló méhek vitellogenin tartalma nem csökken a dajkáló méheké viszont csökken.

A méhek vitellogenin tartalma és az élethossz között rendkívül szoros összefüggés van.

A müanyás, anyaferomon kapszulás méhek élettartama szinte végtelen. Aki dolgozott ilyennel, tudja. Azt is tudja, hogy ezek utóbb már nem anyásíthatók. Ezért nem terjed ennek használata.

Mi régóta tudjuk, a prof. meg már akkor kutatta, amikor köztünk többen még kéjes álom sem voltunk. Én speciell már jártam, de nem sokkal voltam túl azon a koron, amikor a repülő és a rovarok szétváltak.

Tudod-e, hogy mióta van anyaferomon kapszula? Mert amióta van, azóta tudjuk, hogy a nem dajkáló dolgozó élettartama szinte végtelen.
Tudod-e, hogy a vitellogenin tartalom és a méhek élettartama közötti összefüggést mikor írták le a szakirodalomban?
Tudod-e, hogy a vadon élő és álanyássá váló méhcsaládok csak ősz végére pusztulnak el kint a természetes faodvakban? Miért? Mert ezekben is minimális a dajkálás. És ez nagyon, de nagyon régi megfigyelés.

Egy újszülöttnek minden vicc új. Nem vitatom el a professzor érdemeit, de az újságírói túlzásra akartam felhívni a figyelmet.

Amire a professzor úr rájött, az nem volt ismeretlen mások előtt sem. Legfeljebb Ő más oldalról világította meg ugyanazt a jelenséget és ennyiben mondott újat.

Én nem tudom. Ezek szerint te tudod. Küldd már át a cikk referenciát! Mikortól?

Mióta van anyaferomon kapszula?
A vitellogenin tartalom és a méhek élettartama közötti összefüggést mikor írták le a szakirodalomban?
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2018. Február 13. 12:23
Érzékeny termék lehet a méz
https://www.vg.hu/vezeto/erzekeny-termek-lehet-a-mez-788807/

Méz-jelentés Sajtótájékoztató Szolnokon 2018 02 12
https://www.youtube.com/watch?v=90M4xRF-CuU
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Február 14. 18:26
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/02/13/amikor-ddt-kaptarbol-mergez
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Február 16. 17:59
...
 De ha csillag nem is, akkor faltörő kos, illetve inkább ennek egy szarva, amivel bedöntöttétek a Mészi Laci / te hívod így/ bástyájának kapuját.
 /Amúgy emez csoport tevékenységetek eredményességét mutatja, hogy sikerült a " Mészi Laci" alatti 1600ft-os mézárat felküzdeni 1200 Ft-ra. És 11 db tyúktojás ér 1 kiló vegyes méz, /jó esetben,/ ahogy ma mondta egy méhész kollégám./

Nálam 6 éve nem változott a méz ára. Mondjuk se a Mészi Laci, se a Bross Péter nem szólt, hogy mennyiért adjam. Meg ha szóltak volna sem biztos hogy hallgattam volna rájuk.

A vevőimet is kérdezgetem folyamatosan, és eddig egy sem ismerte sem Mészi Lacit, sem Bross Pétert, és nem kaptak egyiktől sem levelet, sem emailt, de még rádiós tanácsot sem, hogy mennyiért vegyék tőlem a mézet.

Így maradunk ketten a buliban, az eladó, meg a vevő. Az egyik emelni akarja a másik csökkenteni az árat. Aztán vagy megállapodnak, vagy nem.

És a méhészek ne sírjanak, mert pl. a kukoricatermesztő ki van szolgáltatva az aktuális árnak, mert vagy van saját szárítója, tárolója, vagy bérel vagy elad. Nem csak úgy betárol, mint a méhész. Ne sírjatok, kövessétek Örösit: egy év a kaptárban, egy év a hordóban, egy év a bankban. Akkor eladni, amikor Te akarod, nem akkor, amikor a kereskedő csettint.

Szóval ezt az OMME elnöke egyszemélyben meghatározza a világpiaci mézár baromságot verjétek ki a fejetekből.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 16. 19:04
Jó. Hát akkor menjen ki mind a 20000 méhész a piacra, ha ez a megoldás. majd meglátom mennyiért adod a mézedet. Utálom ezt a fellengzős dumát, ami csak addig nagyképű, míg valóban le nem törik az áradat. Nem tudom hol vannak a méheid, de az enyémek az erdőben vannak, és valószínű termelek olyan minőségű mézet mint te.
Amúgy meg bizonyítható, amint Bross megszólal lemegy a méz ára. Időnként felmerül az emberben, hogy nem a méhészek hanem a kereskedők érdekeit képviseli.
 És talán egyszer már le kéne ereszkednetek a méhészek közé is, mert semmi jót nem mondanak rólatok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Február 16. 19:14
Idézet
Szóval ezt az OMME elnöke egyszemélyben meghatározza a világpiaci mézár baromságot verjétek ki a fejetekből.
Vivaldi!
Szerintem rajtad kívül senki másnak a Földön ilyesmi nem jutott még az eszébe.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Február 16. 19:18
QUQURIQ !!!

Vivaldi!

Emlékezzél csak vissza, hogy Dr. Mészáros László OMME elnöke megszólalt a sajtóban, hogy lesz még drágább is a méz!
Mi történt?
Nem adták oda a méhészek 1500 Ft ért, pár nap, és nem vásárolták a kereskedők az akác mézet. Majd kijöttek először 1100 Ft árral mayjd nagy nehezen 1200 ft-al.
Ez meddig is tartott?
A mai napig!
Miről beszélünk?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2018. Február 16. 19:50
"Nem tudom hol vannak a méheid, de az enyémek az erdőben vannak, és valószínű termelek olyan minőségű mézet mint te."

Mifelénk a méhek készítik vagyis termelik a mézet, én mint méhész csak elveszem ha úgy tetszik ellopom a felesleget tőlük ! ;D ;)

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 16. 21:42
Akkor te nem úgy tartod az udvaron, és eteted mesterséges anyagokkal őket mint a tápos csirkét? Meglepődnél, hogy mennyien tartják így.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Február 17. 14:57
Akkor te nem úgy tartod az udvaron, és eteted mesterséges anyagokkal őket mint a tápos csirkét? Meglepődnél, hogy mennyien tartják így.

Ezt az összes általam ismert méhész nevében visszautasítom!
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2018. Február 17. 17:43
Senki sem tudja, miért építik ezek az ausztrál méhek ezt a hihetetlen spirális méhkast
Ez a méhfaj ráadásul nem csíp, hanem harap.
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2011/01/senki-sem-tudja-miert-epitik-ezek-az.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 17. 18:32
Akkor te nem úgy tartod az udvaron, és eteted mesterséges anyagokkal őket mint a tápos csirkét? Meglepődnél, hogy mennyien tartják így.

Ezt az összes általam ismert méhész nevében visszautasítom!
Utasítasz vissza amit akarsz. Ne magyarázzál már nekem.
 Látom amit látok. Egy iparág épült má rá a méh tápokra, vitaminokra meg minden fittyfenére. Te nem jársz Jászberénybe? Tele van ilyen virágpor pótlókkal, meg minden szarral. A sport csarnok szinte már csak ezekkel van tele.
 Jössz te itt nekem mint a nagy ártatlan bárányka. Aki nem függ senkitől mert te te vagy a "nagy dr Körmendi Rácz". Neked a mézed árát nem befolyásolja semmi, se Bross mikor hülyeséget beszél, sem a világpiac. Eredj már oda ahová én gondolom, nem most jöttem a falvédőről én se.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Február 19. 19:44
https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/xiv-szekszardi-tavaszvaro-szakmai-mehesznap-nemzetkozi-erdeklodessel-1029411/
Figyelem!
 A kép alatti "Galériára" kattintva, további fotók láthatóak.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2018. Február 22. 09:29
A program abban is segít, hogy ki lehessen mutatni a mézhamisítást. A kutatók a pannon méh, a Magyarországon honos méhfaj genetikai profilja alapján kialakított DNS diagnosztika segítségével azonosítani tudják a Magyarországon előállított mézeket és azt is, ha ezeket hamisítják, azaz keverik valamivel.
https://infostart.hu/belfold/2018/02/20/elkepeszto_fejlodest_hozhat_a_magyar_kutatas/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 24. 09:15
Elment a nép Székesfehérvárra.......
 Kicsit tolakodni, kicsit lökdösődni, de legalább jó az idő.

 Én is szeretek méhészek között lenni. Mondjuk 20-ig a legjobb. Tűrhető 200-ig. Ezen felül már necces.
3000 méhész már túl sok, egy helyen.

Ezért maradtam itthon......
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Február 24. 10:32
Akkor te nem úgy tartod az udvaron, és eteted mesterséges anyagokkal őket mint a tápos csirkét? Meglepődnél, hogy mennyien tartják így.

Ezt az összes általam ismert méhész nevében visszautasítom!
Utasítasz vissza amit akarsz. Ne magyarázzál már nekem.
 Látom amit látok. Egy iparág épült má rá a méh tápokra, vitaminokra meg minden fittyfenére. Te nem jársz Jászberénybe? Tele van ilyen virágpor pótlókkal, meg minden szarral. A sport csarnok szinte már csak ezekkel van tele.
 Jössz te itt nekem mint a nagy ártatlan bárányka. Aki nem függ senkitől mert te te vagy a "nagy dr Körmendi Rácz". Neked a mézed árát nem befolyásolja semmi, se Bross mikor hülyeséget beszél, sem a világpiac. Eredj már oda ahová én gondolom, nem most jöttem a falvédőről én se.

Hu de mérges valaki. Ne védd magad, vásárolj csak nyugodtan mindenfélét, amit kínálnak. Neked biztosan a Bross, vagy a Mészáros mondta, mit vegyél Jászberényben. Én az asztro shopból javasolom a méhésztápot!  Lipóttól ugyan nem ment meg, de amúgy is lekésted!

De vissza az Asztro Shopra: Ha figyelsz, még azt is elmondják, két év múlva mikor lesz rajzás.

Olyan vagy mint a nyuszika, ki tudja mit csinálsz a körmeiddel, miközben hülyeséget beszélsz.

Mindenki vásároljon úgy, mint a NAGY Vív-ALDI! Occsón, sokat. A méheidet meg vidd pincébe, nehogy véletlenül találkozzanak valami virággal! Hajrá VíV-ALDI táp. Occsó!
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Február 24. 11:33
P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Janóka - 2018. Február 24. 12:51
És miért nem ott szólsz hozzá?
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Február 24. 13:30
P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Janóka - 2018. Február 24. 14:56
Megnyitottad már amit belinkeltél?
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Február 24. 16:16
P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Janóka - 2018. Február 24. 17:33
De előtte azért csak kihisztizted magad!   ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Február 24. 17:55
P
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2018. Február 24. 18:26
Üdv.Uraim!
Ja.
Valaki :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 24. 18:29
Akkor te nem úgy tartod az udvaron, és eteted mesterséges anyagokkal őket mint a tápos csirkét? Meglepődnél, hogy mennyien tartják így.

Ezt az összes általam ismert méhész nevében visszautasítom!
Utasítasz vissza amit akarsz. Ne magyarázzál már nekem.
 Látom amit látok. Egy iparág épült má rá a méh tápokra, vitaminokra meg minden fittyfenére. Te nem jársz Jászberénybe? Tele van ilyen virágpor pótlókkal, meg minden szarral. A sport csarnok szinte már csak ezekkel van tele.
 Jössz te itt nekem mint a nagy ártatlan bárányka. Aki nem függ senkitől mert te te vagy a "nagy dr Körmendi Rácz". Neked a mézed árát nem befolyásolja semmi, se Bross mikor hülyeséget beszél, sem a világpiac. Eredj már oda ahová én gondolom, nem most jöttem a falvédőről én se.

Hu de mérges valaki. Ne védd magad, vásárolj csak nyugodtan mindenfélét, amit kínálnak. Neked biztosan a Bross, vagy a Mészáros mondta, mit vegyél Jászberényben. Én az asztro shopból javasolom a méhésztápot!  Lipóttól ugyan nem ment meg, de amúgy is lekésted!

De vissza az Asztro Shopra: Ha figyelsz, még azt is elmondják, két év múlva mikor lesz rajzás.

Olyan vagy mint a nyuszika, ki tudja mit csinálsz a körmeiddel, miközben hülyeséget beszélsz.

Mindenki vásároljon úgy, mint a NAGY Vív-ALDI! Occsón, sokat. A méheidet meg vidd pincébe, nehogy véletlenül találkozzanak valami virággal! Hajrá VíV-ALDI táp. Occsó!
Szívesen látlak egy látogatásra, megmutatom én hol tartom a méheimet.
És, bár biztos nem leszek vele népszerű, ha hiszed ha nem, a téli feletetésen kívül, nem kapnak mást. Gyógyszert pedig, csak atka ellen, és nosema ellen.
 No most. Azt látni lehet, hogy az a család, ami veszi magát tavasszal, az nem lesz Nozémás, mivel a Nosema cerana érdekes tulajdonsága, hogy az erős családokat nem bírja lenyomni. A Nosema apisnál ez nem volt így. Az erőseket is megtámadta.
Tehát csak azok a családok vannak kezelve nosema ellen is amiket látok, hogy elkapja a nosema cerana. Egyébként egy ideje apist már nem is látni. Ugyan is alig fordul elő belső ürítkezés, ami az apis biztos jele. / De ezt csak úgy mellékesen, mert mindjárt jön a kérdés, hogyan és mivel kezelek nosema ellen.//Privátba esetleg a barátoknak./
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Február 28. 00:05
https://ujraterveztem.hu/2017/09/21/bodnar-balazs-bodnar-meheszet/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Február 28. 06:56
Ezt a cikket ajánlom elolvasni wr méhésztársnak is, akkor talán elszégyelli magát az 1.600-as akácméz árával.
Így is lehet valamit csinálni.
Keseregve, szidva a világot nem lehet kitörni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Február 28. 09:18
Legyünk pozitívak!!!!
Éljen az OMME, Éljen Bross, Éljen a kontroll csoport.

Így már minden rendben. Duplájára nőtt az akác erdő. Napra nem neonikotinos. A méz ára fel.
 
Nem volt tál te párt tag, Kádár alatt, Attila?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Február 28. 21:15
Még ne örüljünk, de azért ez egy jó hír!
http://www.omme.hu/?p=10302
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2018. Március 01. 17:44
http://www.europarl.europa.eu/news/hu/press-room/20180226IPR98612/mehek-es-meheszek-hosszu-tavu-tulelesi-strategiat-javasol-az-ep
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kifüstölő - 2018. Március 01. 20:44
Megszavazták az Európai Parlamentben azt a mézjelentést ami az OMME elnökségének munkája és Erdős Norbert EP képviselő prezentált. Köszönjük.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Március 01. 20:45
QUQURIQ !!!

Kinek is a munkája?
Küldöttgyűlésen majd rákérdeznek a küldöttek!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Március 01. 21:23
http://www.omme.hu/?p=10311
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Március 02. 21:37
http://www.origo.hu/tudomany/20180302-rovarok-eloszor-mutattak-ki-zengolegyeknel-a-mehek-betegsegeit.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Március 06. 08:59
QUQURIQ !!!

Szép és jó a megállapítás, de valamiért van egy olyan rossz érzésem, hogy a neo-k ról akarják a figyelmet elterelni!
Persze lehet, hogy csak az éjszakai rossz neo-s álmaim képzet-képzete!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Március 06. 10:49
QUQURIQ !!!

Szép és jó a megállapítás, de valamiért van egy olyan rossz érzésem, hogy a neo-k ról akarják a figyelmet elterelni!
Persze lehet, hogy csak az éjszakai rossz neo-s álmaim képzet-képzete!

Kiskakas

Örüljünk minden napnak!

Szerinted a Tóth Zoli gyantaszűréshez kapcsolódó ügye is csak a neókról való elterelés? Nem. Ő azt tartotta fontosnak, abban az irányban küzd. Más meg másban lát. De ez nem jelenti egyetlen más téma fontosságának alábecsülését sem.

Ahogy neked otthon is van hosszú, hosszú tervlistád, miket szeretnél megvalósítani, úgy az OMMÉ-nak is van. Ahogyan átrendezed időnként a listát, úgy mindenki átrendezi.

Amiben most sikert értél el, annak örülj felhőtlenül, és na azon keseregj, hogy még mennyi minden van a listádon. Örülj a mának. Persze ettől még kell a lista, és dolgozni kell. Csak írj egy másik listát, hogy ki, mit csinál - csinált. Aztán látni fogod, hogy vannak olyanok, akiknél a lista üres. És lesznek olyanok, akiknél a lista hosszú, hosszú. 

Abban mondjuk igazad van, hogy akiknek a listája üres, azok végre valamit felvehetnének rá, ha már azt a 600.000 ft-os tiszteletdíjat az OMME pénztárából felveszik.
És letehetnének végre valamit az asztalra. Tóth Péter például letehetne a neonikotionidok káros hatásáról egy összefoglalót. No nem a saját mérései alapján, hanem a nemzetközi szakirodalom összegyűjtésével. Ilyenekre gondolok:

A neonikotionidik szubletális dózisa ennyi és ennyi. A szubletális dózist tesztelték a méheken. Befogták a méheket kicsi csövecskékbe és nyújtottak nekik ilyen nagyon alacsony, időnként már a méréshatár alatti - azaz laborral nem mérhető neonikotionidos nektárt. A méhek memóriája romlott.
 
Azaz:
1. A laborvizsgálatok csak a durva mérgezések, és bizonyos effektusok mérésére alkalmasak. Aki megrekedt ezen a szinten az nem alkalmas az OMME neonikotionidokkal kapcsolatos kutatásaiban való részvételre. Ehhez ugyanis már nem növényvédelmi mérnök kell, nem kell molekulákat méricskélni, hanem biológus kell. Biológus, aki megérti mi van leírva a szakirodalomban.
2. A szubletális dózis hatásának mérésére biológiai módszerek kellenek és lehetnek alkamasak.
3. Nem generációkon átívelően, hanem az érintett generációban kifejti a hatását.
4. Filléres kísérletekkel igazolható. Nem kellenek hozzá a milliók.


Vagy
Subletális dózis hatására az anya spermatarisznyájába betárolt sperma élettartama lecsökken, előfordulhat, hogy 6 hónap múlva herepetézővé válik az anya. Mert ugyan hozzáad egy-egy spermát, de azok halottak. Nem látott még senki olyat, hogy a méhek c.a. fél év után leváltották az éppen új anyát?

És ennek kellene átmennie az OMME tudományos tanácsán, akik megfelelő szintre garanciát jelentenek. És ezt kellene kiadni, mint az OMME : Neonikotionidok hatása a nemzetközi szakirodalom tükrében.

A laborosdi tehát alkalmatlan a neonikotionidokkal kapcsolatos kutatásokban való részvételre. Azt a mérgezéses emberünk csinálja. Csak az OMME még nem fogta fel, hogy neki ilyen mérgezéses, laboros embere van, rendes, erre a feladatra ráállított  biológusosa nincs. A mérgezéshez ígyis úgyis ki kell hívni a hatóságot, ideje lenne váltani.

A monitoring nem hozta meg azt az eredményt, amit vártunk tőle, át kellene gondolni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Március 08. 09:59
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/03/06/miert-ellenzik-genszerkesztest-biotermesztesben?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=joen_a_tel_vege_lassan_keszuelhetuenk_a_tavaszi_vetesekre_magyarmezogazdasaghu_2018_10&utm_term=2018-03-07
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Március 09. 08:07
http://www.origo.hu/tudomany/20180307-a-beporzo-rovarok-vedelmenek-erdekeben-darazsgarazsok-elhelyezesere-biztatnak-a-termeszetvedok.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Március 09. 20:50
QUQURIQ !!!

Teli vannak a tüzép telepek akác rönkökkel!
Az akác koalíció csak a nagy sajtó hírig működött?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Március 10. 23:40
Viszont fordulat ált be az akác telepítések ügyében.
 Valami okos csak rá jött, hogy több haszna van, a 30 év alatt kivágható akácnak, mint a 120 vágásérettségű tölgynek.
 Az akác 6-26 éves kora között mézel legjobban.
 Mire azonban megfordul a tendencia, és ennek hatása lesz, mi már nem méhészkedünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Március 11. 16:45
Viszont fordulat ált be az akác telepítések ügyében.
 Valami okos csak rá jött, hogy több haszna van, a 30 év alatt kivágható akácnak, mint a 120 vágásérettségű tölgynek.
 Az akác 6-26 éves kora között mézel legjobban.
 Mire azonban megfordul a tendencia, és ennek hatása lesz, mi már nem méhészkedünk.
Lehet, hogy rosszul tudom, de a tölgynek 80 év a vágásfordulója.

Az akác lecserélése bármi másra nehézkes és beruházásigényes.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Március 11. 18:56
120 év.
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2018. Március 11. 18:59
Hazánkban több tölgy fafaj is megtalálható, állomány alkotóként, és van amely vágásfordulója el éri  a 120 évet. Üdv : nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Március 11. 19:24
Hazánkban több tölgy fafaj is megtalálható, állomány alkotóként, és van amely vágásfordulója el éri  a 120 évet. Üdv : nyuszt
Nézz körül a hirdetésekben. A többségében 80 év körüli vágásérettet árulnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2018. Március 12. 18:06
Geddekas  ! Elhiszem neked ,hogy hirdetnek 80 éves eladó tölgyest véghasználatra.Mint korábban írtam több tölgy fafaj is van , és a vágásérettségkoruk is eltérő.Méhészeti szempontból nincs jelentősége ,így tovább fűzni ezt  a gondolatsort nincs semmi értelme  !Üdv : nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Március 13. 10:07
Hadd el Nyuszt.
 Csujával úgy sem bírsz. Ő kevés dolgot tud rendesen, de a többihez ragaszkodik. Beszélhetsz amit akarsz.
 Örülj neki, hogy jó messze lakik tőled. Én is örülök, hogy most is a gödöllőieket szívatja, nem a többi méhészt.
 Csuja, olyan mint a szú a fában. Kitartóan halad előre. Mostanság azonban, mintha elfogyott volna körülötte a fa.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Március 16. 20:27
http://www.origo.hu/tudomany/20180316-hogyan-vedekezhetunk-a-kullancs-ellen.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Március 17. 21:08
https://librarius.hu/2018/03/16/piotr-socha-mehek-mano/
Cím: Re:Hír-les
Írta: WENHARDTGY - 2018. Március 20. 20:29
MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT KITÜNTETÉST KAPOTT !!!!

Takács Ferenc méhész az Aranynektár Termékgyártó és Kereskedelmi Kft. alapítója és tulajdonosa
kitüntetésben részesül több évtizedes munkájáért ,a kiváló minőségű  magyar méz világszerte sikeres exportjában elért eredményeiért !!!! :o :o :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Janóka - 2018. Március 20. 20:45
És a Magyar méhészek megmentéséért. :-X ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2018. Március 20. 22:00
MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT KITÜNTETÉST KAPOTT !!!!

Takács Ferenc méhész az Aranynektár Termékgyártó és Kereskedelmi Kft. alapítója és tulajdonosa
+
Hm, beszédes cégnév ;D

Óvatosan a fogalmazással! Honlapunk erre nem vevő!
Nagyernyei Attila
Klubvezető

Mindezek ellenére gratulálok neki. Apropó, mennyiért is veszi most a mézet?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Március 21. 08:26
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Március 21. 08:58
Egy életút cikket megérdemel Takács az agresszív szürke eminenciása ágazatunknak. Óriási tőkét halmozott fel. Többször bukott, lebukott, de mindíg feltámadt és egyre magasabbra ívelt a pályája. Ő az a tipikus vállalkozó aki halad a korral és semmi nem drága neki, ha a profitot növelheti. Őt még a kínai gyantatechnológia betörése se tudta növekedésbe visszavetni.

Igen, igen. Ezek elmondhatók, de az árát mi fizetjük méhészek. Nekünk jobb lenne más kereskedelmi forma, szigorúbb piaci szabályozás, de ehhez nekünk kell, kellene cselekednünk. És nem Takács Feri szidása a megoldás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Március 22. 12:01
A kitüntetés minősíti a magyar méhészeti ágazat helyzetét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2018. Március 22. 22:56
https://24.hu/tudomany/2018/03/22/mehpusztulas-neonikotionid-mez/
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Március 23. 06:51
A cikk azt írja, hogy túl erős volt az ellen lobbi. Szerintem nem is volt lobbi a kivonás érdekében, így a minimális ellen lobbi is erősnek tűnhet. Egyébként sajnos a cikk minden további sora igaz és így ez bosszantó, és felháborító tény.
Nagyon olyan szaga van a dolgoknak, hogy ezt a problémát tényleg csak a méhészek tudják megoldani, és nem a "méhészek vezetői".
Sajnos nem itt a fórumon, és nem egyszemélyes harcként, hanem összefogással és tömeggel lehetne elérni azt hogy komolyan vegyenek minket. Nem a méhészeknek kellene csapódni más szervezetekhez, hanem azoknak kellene mellénk állniuk, és segíteni minket. Tehát divatosan írva nekünk kellene lenni a "zászlós hajónak". Már most meg kellene szervezni azt a tiltakozást mellyel a 2019 évünket megmenthetnénk. Mert ugye a földből már a méhész sem fogja kikaparni az el ültetett magokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Március 23. 11:46
Apiterápia
Belehalt az alternatív kezelésbe egy nő, akit méhcsípésekkel gyógyítottak:

https://www.nlcafe.hu/egeszseg/20180323/mehcsipes-alternativ-gyogymod-apiterapia/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Március 23. 12:11
https://www.nlcafe.hu/eletmod/20180322/mehpusztulas-robotmeh/
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2018. Március 23. 19:00
Üdv. Uraim!
atya!
Idézet:A teljes írásod!
A cikk azt írja, hogy túl erős volt az ellen lobbi. Szerintem nem is volt lobbi a kivonás érdekében, így a minimális ellen lobbi is erősnek tűnhet. Egyébként sajnos a cikk minden további sora igaz és így ez bosszantó, és felháborító tény.
Nagyon olyan szaga van a dolgoknak, hogy ezt a problémát tényleg csak a méhészek tudják megoldani, és nem a "méhészek vezetői".
Sajnos nem itt a fórumon, és nem egyszemélyes harcként, hanem összefogással és tömeggel lehetne elérni azt hogy komolyan vegyenek minket. Nem a méhészeknek kellene csapódni más szervezetekhez, hanem azoknak kellene mellénk állniuk, és segíteni minket. Tehát divatosan írva nekünk kellene lenni a "zászlós hajónak". Már most meg kellene szervezni azt a tiltakozást mellyel a 2019 évünket megmenthetnénk. Mert ugye a földből már a méhész sem fogja kikaparni az el ültetett magokat.
Kedves Elekes László!
Lehet hogy a korábbi írásaimban voltak közöttünk ellentétek,de a előbbi írásod minden betűjével  egyet éretek!
Itt nincs helye szakmapolitikának sem semmi mellébeszélésnek,ez így van ahogy írod.
Szervezd meg,ill szervezzük meg a tiltakozást 2019-re.
De ne várd hogy erre támogatást kapsz az OMME vezetésétől(és itt nem kívánok vissza mutogatni,de Te is akartad)(hozzátartozik,Én Is)Csak lehet nem ilyen lovat,de ha a ló ilyen, legalább nem ezt a részét.
Csuját kizárták,kizártuk, Én is szavaztam ma nem tenném,de akkor nem erről volt szó,az más téma.
Ebből a szempontból Csuja László kiváló harcos,akkor viszont más szempontok alapján kellett dönteni,ha Ő ugyan ezt teszi ma sem döntenék másképp!
Ott nem erről volt szó.
A hozzászólásodat csak támogatni tudom,és amennyiben elmozdulás keletkezik-e téren támogatni fogom,ígérem!
Üdvözlettel:Lengyel János
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Március 23. 20:11
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2018. Március 23. 20:40
Üdv. Uraim!
Azt gondolom hogy ehhez már nekem nem kell hozzáfűzöm semmit.
Ezek az ultimátumok magukért beszélnek.
Itt nem (KUSSOLTATUNK)!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Március 24. 00:25
Idézet
Ebből a szempontból Csuja László kiváló harcos,akkor viszont más szempontok alapján kellett dönteni, ha Ő ugyan ezt teszi ma sem döntenék másképp!
Itt Izsó Csuja kizárására utal.

Csuja kizárása ügyében a küldöttgyűlés nem is kapott tisztességes tájékoztatást, ezért hangulatkeltés és előítéletek alapján döntöttek a küldöttek. Mit kellett volna a kapniuk a küldötteknek?
Vagyis úgy hozott döntés a küldöttgyűlés, hogy Csuja Lászlónak érdemi védekezésre nem adott lehetőséget Bross Péter az OMME elnöke, aki ezzel a tettével egyaránt megszegte a törvényt és az alapszabályt is.

Tovább nem részletezem az ügyet, mert még most is forog a gyomrom tőle. Annyit még, hogy a történet nem zárult le hiszen májusban a bíróság fogja vizsgálni a történteket. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Március 24. 00:28
Idézet
Csuját kizárták,kizártuk, Én is szavaztam ma nem tenném,de akkor nem erről volt szó,az más téma.
Ebből a szempontból Csuja László kiváló harcos,akkor viszont más szempontok alapján kellett dönteni,ha Ő ugyan ezt teszi ma sem döntenék másképp!

Itt Izsó Csuja kizárására utal.

Csuja kizárása ügyében a küldöttgyűlés nem is kapott tisztességes tájékoztatást, ezért hangulatkeltés és előítéletek alapján döntöttek a küldöttek. Mit kellett volna a kapniuk a küldötteknek?
Vagyis úgy hozott döntés a küldöttgyűlés, hogy Csuja Lászlónak érdemi védekezésre nem adott lehetőséget Bross Péter az OMME elnöke, aki ezzel a tettével egyaránt megszegte a törvényt és az alapszabályt is.

Tovább nem részletezem az ügyet, mert még most is forog a gyomrom tőle. Annyit még, hogy a történet nem zárult le hiszen májusban a bíróság fogja vizsgálni a történteket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Március 28. 19:57
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/03/24/mehek-imadjak-lusta-kerttulajdonosokat?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=intelligens_tejtaxi_magyarmezogazdasaghu_2018_13&utm_term=2018-03-28
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Április 15. 21:03
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/04/05/megnyilt-az-ut-meh-barat-rovaroloszerek-gyartasa-elott

Azt mondja: megnyílt az út a méh-barát rovarölőszerek gyártása előtt.

Ha ezt a címet átírjuk emberekre akkor az olyasmi lehet, mint az emberbarát gyilkos....
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Április 16. 06:18
Azért ez egy nagyon fontos kutatás volt. Mi itt Tomipapával már sokkal régebben foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Történetesen, amikor azt írtam, hogy a növények nem bontják az NNI-ket az állatvilág igen. Akkor arra gondoltam, hogy az állati szervezetben mindenütt jelen lévő (posztszinaptikus elhelyezkedéssel) acetil kolin észteráz bontja le a hatóanyag egy részét, tehát nagyobb adagot is elbír a szervezet, azonban arra a következtetésre jutottam, hogy ez az enzim nem tudja lebontani az NNI-ket, hanem  csak a cikkben is említett CYP végzi ezt. Amit, ha tebukonazollal blokkolunk, akkor az NNI toxicitása megnő. Tehát van olyan CYP enzim, amely a tiaklopridot hatékonyabban bontja, mint az imidaclopridot. Hozzátenném, hogy az atka is így védekezik az atkaölőszerek ellen, ugyanez az enzimcsalád bontja le azokat is. A furfang a dologban az, hogy évek-évtizedek elmúltával olyan mutációk szelektálódnak ki, amelyek már sokkal gyorsabban (akár százszorosan is) képesek bontani az atkaölőket. Tehát ez nem más az NNI esetében sem, mint az, hogy egy változási  folyamatban előrébb van a tiaklopridot lebontó CYP, mint az imidaclopridot bontó. Azonban a célszervezet esetén is előfordulhat ez. Voltaképpen a kutatás lényege az lenne, hogy a célszervezet és a nem célszervezet CYP-jeinek különböző hatékonyságát vessék össze.
Gyakorlatilag ez a cikk mindent alátámaszt, amit eddig a két fórumon erről a témakörről írtam:
1. a tolerancia-rezisztencia kérdésében a a koncentráció fontossága: minél gyorsabban bont a CYP, annál nagyobb adag viselhető el. 2. minden hatóanyagot más CYP bont, ezért a szerek együttes toleranciája-rezisztenciája a valószínű. 3. Minden szer alkalmazása esetén megindul a szelekció, ha nem érünk el minden célszervezetet a hatékony koncentrációval. Ezáltal a tolerancia foka egy az idővel egyenesen arányos mérték. Atkaölőszerek esetén a lényeg az, hogy a méhcsaládon belül koncentráció grádiens van: akkor lesz szelekció, ha van olyan hely, amely a halálos dózis alatti szintet tartalmaz. Ha az oxálsav direkt módon hat, akkor a tolerancia-rezisztencia szükségszerűsége éppen amiatt van, mert nem azonnal pusztítja el az atkát. Ha nem direkt módon hat, akkor pedig a tolerancia nem is lehet kérdés. 4. Szoros rokonságban lévő hatóanyagot is más CYP bont, így kicsi az esélye annak, hogy egy szerrel szemben kialakult tolerancia eltűnik a másik szer használatával. Ha ugyanaz a CYP bontja, akkor   a másik  szerhez idomuló mutációk képesek lennének az előző szer kedvező mutációit eltüntetni. 5. A cikk az NNI kumulációt is bizonyítja azzal, hogy egy meghatározott sebességű bontás képes kivédeni a hatást. Ennek ugye ott van jelentősége, ha nem azonnal ölő dózist kap a szervezet, akkor az a szer, amelyet bontani tud, nem váltja ki a hatást. A bontásnak nagy koncentráció esetén minimális a jelentősége. Megjegyezném, hogy az atkaölőszerek is nagyon sok esetben kumulatív módon hatnak: hosszabb időn keresztül gyűjti össze az atka a szükséges dózist. Ha a bontás sebessége nagyobb, mint a gyűjtés sebessége, akkor nem pusztul el.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Április 16. 10:58
Kedves Méhésztársak!

Csak a kártevő fajokra specifikus rovarölőszerek tekinthetők igazán környezetvédő megoldásnak. A Bayer vizsgálata ebből a szempontból nem jó irány. Lehet, hogy a méhek jobban tűrik, bár ezt se hiszem, de a többi hasznos rovart viszont elpusztítja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Április 16. 20:43
Lehet, hogy a méhek jobban tűrik, bár ezt se hiszem, de a többi hasznos rovart viszont elpusztítja.

Ilyesmire gondoltam én is!
Azért mert más rovaroknak nincs gazdája az még nem azt jelenti, hogy nem kell velük törődni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Április 16. 22:43
http://www.mme.hu/tapio-videki-helyi-csoport/meheszet-es-termeszetvedelem-tapio-videken
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Április 18. 20:21
https://24.hu/fn/gazdasag/2018/04/18/ujraszabalyozza-az-allam-a-meheszkedest/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Április 18. 20:45
Végre eljutott a döntéshozókhoz,hogy szabályozni kell a méhészkedést is.
Talán a méhegészségügyi ismereteket komolyan is veszi majd a felállítandó rendszer.
A sok "gyenge" méhésznek szerencsés esetben az atkái,rosszabb esetben a nyúlosa landol a "védtelen"
kollégánál,a szomszéd méhesben.
Én úgy tudom a méhészeti közéletben Öcsém vetette fel először egy hasonló,alap,minimum vizsga szükségességét a profik balatoni kongresszusán.
Azóta sokan kardoskodtunk a vizsga bevezetéséért.
Végre lesz talán szabályozás e téren is!!!
A sok "őrült" szabályozó után végre egy jó kezdeményezés.


Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Április 18. 21:17
P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2018. Április 18. 21:30
Nem igazán értem, hogy egy állatfaj tartása miért lesz engedély köteles? A szarvasmarhánál a kergemarhakór veszélyes az emberre. Még sem kötik a szarvasmarhatartást engedélyhez. Tudtommal a méheknek nincs az emberre közvetlen halált vagy súlyos egészségkárosodását okozó fertőző betegsége. Miért is kell a vizsga? Mert gazdasági kárt okoz egy nyúlóssal vagy egy atkával fertőzött állomány? A sertéspestis is azt okoz és mégsem kötik vizsgához a sertéstartást...és nem a vizsga léte vagy nem léte alapján dönti el sertéspestis kórokozója, hogy melyik telepen fertőz...ez semmi másról nem szól, csak arról, hogy az OMME a vizsgadíjakból, a tisztségviselők a vizsgára felkészítő tanfolyamokból szedjék meg magukat...úgy látszik kell a "B" terv, ha befuccsolnak az előadói haknik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Április 18. 22:02
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/jelentosen_valtozhat_a_mez_ara.660864.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Április 18. 22:03
Berci!

A desznyó bent gugyul egész életében az ólban,a tehen az istállóban vagy a saját legelőjén rágja a tarackot.Komplet állat-egészségügyi rendszer,jól működő állat-egészségügyi szakemberek az állatorvosok minden mozdulatát figyelik,rendezik  a gazdálkodóknak.
Az állatokat eladási céllal csak ellenőrzött vágóhidakon
lehet levágni,állatorvos vizsgálja meg a húst.Stb,stb.

Ezzel szemben a méhek jönnek-mennek.A virágokon lépten-nyomon találkoznak.A rajok 20 km-re is eljutnak,a herék úgy közlekednek a méhesek között mint a szél.Az atkás és vagy gyenge családokat
úgy lerabolja az erős,hogy még a kaptárt is hazavinné ha elbírná.
A desznót nem permetezi le,öli le,gyengíti meg a szomszéd paraszt "állatvédelmi " céllal,mint a méheket növényvédelmre hivatkozva.
A állat-egészségügyi rendszernek,az állatorvosnak púp vagyunk a hátán.Utálnak még a méhes közelébe is menni.A legtöbb méhegészségügyi felelős sem teszi a dolgát,tisztelet a kivételnek.
Van gond rendesen.
Ha ezek figyelembe vételével sem érted meg miért kell
minyimum vizsga akkor naon sajnállak.

Csányi Antal

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Április 18. 23:19
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Április 19. 06:14
Elkeserítő ez a hozzáállás!
Legalább 10 évig azért küzdöttünk, hogy legyen minimum vizsga, most meg egymást győzködjük?
A magyar ember gondolkodása egyik néppel sem hasonlítható össze.
Rögtön a hátsó szándék, hogy....biztosan ez valakiknek jó lesz.
Aztán ha egy néhány családos méhész kutatást csinál, és a "NAGY" méhész ezért szív, ő fog a legjobban ordítani.
Igen is kell minimum vizsga, hogy legalább a méhecskét a darázstól tudja a leendő "kolléga" megkülönböztetni.
Semelyik horgászegyesületbe nem vesznek fel új tagot minimum vizsga nélkül.
Legalább azt tudja a nagy hohós, hogy ha bajszos az ponty, nem kárász, és ha vízben van az lehet még a helyi vadász vizslája, vagy egy vidra.
Viccet félre téve szomorú vagyok.
Én szeretném ha a vándorhelyeken nem pakolnának elém, ha nem vernék le a táblám, és a 20-30 éve meglévő vándortanyámon nem úgy sorakoznának a konténerek, mint búcsúban a céllövöldések.
Igen is a méhészkedés egy rendkívül veszélyes szakma!
A legveszélyesebb benne a butaság.
Én soha nem féltem az okos, képzett méhészektől, de a buták elől menekülök.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Április 19. 07:19
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Április 19. 13:26
Arra jöttem rá ezen a tavaszon, hogy nem csak írni nem érdemes erre a fórumra hanem beleolvasni sem, és akkor legalább egy olyan hellyel kevesebbet látogat az ember ami a bicskát nyitogatja a zsebében.
Ezt tényleg komolyan gondolják épeszű emberek, hogy a vizsgától fog majd jól méhészkedni valaki, és fognak megszűnni a méh egészségügyi és egyéb problémák? Ugye hogy nem. A gyakorlatban túl sok példát láttam az ellenkezőjére ahhoz hogy ne higgyek a mesékben, és biztos legyek abban, hogy ez megint csak jó pénzkereseti lehetőség egyeseknek, másoknak meg további lehetőség önfényezésre.

Nem mondok nevet mert nem illik, pláne hogy mindenki ismeri az egyént, nagy név a témában, könyvet is írt, nem is egyet. Voltam nála néhány alkalommal segédkezni még kezdő koromban. Nem minősítem amit ott láttam, de inkább sírásra ad okot és nem nevetésre.
Találkoztam az ellenkezőjével is, kezdő méhész, vizsga nélkül, és 3 szezon után úgy csinálta hogy sokan példát vehettek volna róla. Ennyit a méhészvizsgáról...

Az tény hogy nulla tudással nem lenne szabad senkinek sem hagyni hogy belevágjon, de a vizsgától ugyanúgy nulla tudása marad, a tapasztalata meg valahol a nulla alatt, mondjuk -3. Amikor tizen huszonéve méhészkedő emberek csinálnak olyanokat hogy kipakolják a fiókokat a méhes mellé kinyalatni, mennek rá a környék összes méhészetének méhei, a januárban már kiürült kaptárjaikat csak március közepén zárják be, viszik vándorlással a nyúlóst és az atkát szanaszét, a méhek olyan kezelésben (ellátásban) részesülnek hogy csak a szerencsének köszönhetően maradnak életben, akkor miről beszélünk? Mit segít ezen a vizsga? Semmit...
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2018. Április 19. 14:01
Szerintem a vizsgának csak annyi szerepet szánnának, hogy kevesebben vágjanak bele. Ha már vizsga van az elején, vagy tanfolyam, akkor többen hátat fordítanának. Nekem pl. nincs horgászvizsgám, mert nem visz rá a lélek, hogy megszerezzem. Inkább nem horgászok, pedig néha jó lenne. De mag a vizsga tényleg nem jelentene semmit a méhegészségügy helyzetét tekintve. Vizsgával is sutyerák marad az, aki amúgy is az.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2018. Április 19. 16:57

Van gond rendesen.
Ha ezek figyelembe vételével sem érted meg miért kell
minyimum vizsga akkor naon sajnállak.

Csányi Antal

Anti!
Minden tiszteletem mellett ezen a desznyón vs méh, ólban lakik vs szabadon repked kifogáson lépjünk túl. pl. A sertés pestis terjedésében nagy szerepe van a vaddisznónak...az se ólba lakik.
A termékfeldolgozás folyamatában (vágóhíd) van a legszigorúbb hatósági állatorvosi vizsgálat.( tudom, mert egy évig húsvizsgáló technikusként dolgoztam az egyetem előtt.) A termék előállítás az bizony nem mindig a legszebb körülmények között történik.
Miért a termék előállítást szigorítják a termékfeldolgozás ellenőrzése helyett, már ha igaz a hír, hogy minőségbiztosítási okok miatt szeretnék bevezetni a vizsgát?! Miért engedett az OMME a mézfeldolgozók kérésének, hogy enyhüljenek a minőségi kritériumok? ( ha igaz a hír)
Az, hogy egy vándor méhész atkás vagy sem, nyúlóssal fertőzött vagy sem nem a vizsga lététől függ, hanem az áeü helyzetétől. Jelen pillanatban még elméleti hatástanulmányról sem hallani, hogy hol, miért és hogyan változtat a vizsga a méheü helyzeten. Az pedig a minimum lenne az OMME vezetőitől, hogy azt mondanák, hogy "Emberek! Azért kell a vizsga, mert utána x%-kal kevesebb/ nem lesz nyúlós az országban..."
Ha a mezőgazdász permetezik és ezzel mérgezi a méheimet miért a méhésznek kell vizsgáznia? Miért nem a mezőgazdász vizsgázik? Ki folytat olyan tevékenységet ami a méhekre káros?

Jól írod. Van gond rendesen. Na akkor javaslatként ott kell elsőnek rendet tenni ahol baj van. Rendezni a méheüsök jogi állását. Szigorítani a méheüsök felkészültségét/munkáját.( tanfolyamok/továbbképzések.) Forrást rendelni mellé ( legyenek tisztességesen megfizetve), hogy számon kérhetőek legyenek.( pénzt kap érte,hogy független legyen) Megegyezni a hatósági állatorvosok plusz honorálásával, hogy menjenek a méhek közelébe és tartsák/tartassák be a törvényt. Erre azt gondolom bőven van a tagdíjakból/kft-ből forrása az OMME-nak.
Vagy ott van a zöldítés, ami inkább átok, mint áldás...ez ügyben kellene tárgyalnia az OMME-nak...van gond.. Jól írtad!

Attila!  A horgászat hobby. Az állam nem hülye. A vizsgával megadóztatja a hobbyt... az, hogy a vándorhelyen sokan vannak köszönhető az eu-s támogatásoknak és a "könnyű pénz" ígéretének. Megoldás lehet egy 5-10 éves támogatási moratórium. Az, hogy unintelligens módon viselkednek a méhészek egymással a vándorlás során pontosan ugyanaz a kép, amit nagyobba a társadalmunkban tapasztalsz. Ez van...ezen nem fog a vizsga változtatni. A gyerekszoba, olvasás, tanulás igen, de egy vizsga nem.

Azonkívül: beszeljünk a pénzről? Mennyibe kerülne a vizsga? 200-400.000ft-ig terjed egy méhésztanfolyam. Hozzáteszem, hogy az újságcikkekből azt olvasom ki, hogy a méh tartóknak kellene vizsgázni...és kellő(????) tapasztalat mellett felmentést kap a gyakorló méhész. ( miközben tavalyelőtt 20-30 éves tapasztalattal rendelkező méhészek családjai estek össze.) A frissen végzett OKJ-s méhésznek is vizsgázni kell a méhtartásból? Ugyanis ebben a helyzetben okafogyottá válik az OKJ-s képzés...és mi van, ha nem vizsgázom? Elveszik a méheimet? A magántulajdonomat? Egy társadalmi szervezet? Komoly?!

Az a helyzet, hogy az OMME vezetői nem vették észre, hogy fordítva ülnek a lovon...vagy, hogy döglődik a ló alattuk...

Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Április 19. 17:07
Először tanulni a szakmát, utána gyakorolni. Ez szinte mindenütt így van. Ha nem vagyunk tisztában a fogalmakkal, hogyan alkalmazzuk. Az a méhész, aki gyakorolja a szakmát és jól csinálja, az tisztában van a dolgokkal. Szerintem egyikünk sem feküdne egy olyan sebész kése alá, akinek nincs orvosi diplomája. A végzettség és a gyakorlat egyaránt kell. Itt egy kicsit más a dolgok vetülete, mint az orvosi szakmában, de a tanulás egyik méhésznek / vagy méhész akarnoknak/ sem válik kárára.  Ezt tapasztalatból mondom, méheü-sként sok mindent láttam...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Április 19. 20:38
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/keves-lesz-iden-a-repcemez-36303-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Április 21. 09:19
QUQURIQ!!!

Jobb ha abba nem is gondolunk bele, ha a fullánk nélküli méhek itt is elterjednének, hogy hányan méhészkednének?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Április 22. 18:41
P
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Április 22. 20:27
Már megint csak a rosszindulat.
Egyáltalán tudjátok, hogy mit kifogásoltok?
Tudjátok, hogy az OMME mit szeretne a vizsgával elérni?
Egy apró részletet megsúgok.
A méhtartás jogi szabályainak alapjaival sincs sok kezdő, de meggyőződésem szerint sok gyakorló méhész sem tisztában.
Ez lesz az egyik minimumvizsga kérdés.
Ez olyan mint a KRESZ vizsga.
Alagútban, hídon, gyalogátkelőn stb. megfordulni tilos.
Azt nem tudom mit lehet a méhész minimumvizsgán ellenezni?
Aki ezt ellenzi írja már le legyen szíves, ő hogy képzeli.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2018. Április 22. 22:36
1. Még mindig nem olvastam, számomra, elfogadható érvet a méhész minimum vizsga mellett.
2. Még mindig nem tudjuk,hogy mit tartalmazna a méhész minimum vizsga? Szerintem a logikus, és méhészbarát, sorrend az lenne, hogy a, ez és ez lenne a vizsgában b, van valami építő javaslatotok? c, még valami? d, akkor ezzel megyünk a minisztériumba egyeztetni. Ezzel szemben mi van?!
3. Kezdjük az alapoknál. Mit fizet nekünk az OMME, ha összeteszünk neki egy a méhészek által is elfogadható szabályozási rendszert? Mert arra nagy összegű fogadásaim lennének,hogy a vizsga nem lesz ingyenes.(lásd horgászvizsga)
4. Nem kell a meleg vizet feltalálni. A hatályos szabályokat betartani/betartatni, a szabályszegőket (kőkeményen) szankcionálni.
5. Az OMME tagság nem kötelező...milyen jogon szól bele az OMME egy magánszemély/jogi személy gazdasági/hobby tevékenységébe?!

(Mindenki a saját tapasztalata alapján formál véleményt. Ha valaki bizalmatlanul áll az OMME-hoz annak oka van...)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Április 22. 23:06
1. Még mindig nem olvastam, számomra, elfogadható érvet a méhész minimum vizsga mellett.
2. Még mindig nem tudjuk,hogy mit tartalmazna a méhész minimum vizsga? Szerintem a logikus, és méhészbarát, sorrend az lenne, hogy a, ez és ez lenne a vizsgában b, van valami építő javaslatotok? c, még valami? d, akkor ezzel megyünk a minisztériumba egyeztetni. Ezzel szemben mi van?!
3. Kezdjük az alapoknál. Mit fizet nekünk az OMME, ha összeteszünk neki egy a méhészek által is elfogadható szabályozási rendszert? Mert arra nagy összegű fogadásaim lennének,hogy a vizsga nem lesz ingyenes.(lásd horgászvizsga)
4. Nem kell a meleg vizet feltalálni. A hatályos szabályokat betartani/betartatni, a szabályszegőket (kőkeményen) szankcionálni.
5. Az OMME tagság nem kötelező...milyen jogon szól bele az OMME egy magánszemély/jogi személy gazdasági/hobby tevékenységébe?!

(Mindenki a saját tapasztalata alapján formál véleményt. Ha valaki bizalmatlanul áll az OMME-hoz annak oka van...)

Kezdjük az alapokkal:
1. A méhészkedés csak nagyon kevés állattartással hasonlítható össze. Miért, mert a méhek egymást sokkal könnyebben megfertőzik, mint pl. az egyik tyúktartó telep a másikat.
2. Olyan méhész méhei is könnyebben fertőződnek, aki nem "vétkes".
3. A méhészek érdekeit védeni kell. Valamilyen szabályozások kellenek. Ez egyik ilyen szabályozás, hogy alkottunk egy etikai kódexet. Ilyenek vannak benne, hogy táblázás, leröptetés, stb.

A jogászkodónak üzenem, hogy ez mind magánjogi kérdés. Viszont a többség érdekében, a békés egymás mellett élés miatt alkotunk szabályokat. Mi alkotjuk magunknak. Egyetlen csirkéstől sem hallottam olyat, hogy hogyan tartsunk mi méheket.

A szabályok egyik része törvénybe való, a másik része etikai kódexbe, a harmadik meg az iskolai tananyagba. Arról kell beszélni, hogy mi leyen a kötelező tananyag.

Tehát: Ha a méhészek úgy érzik, hogy azok a méhészek, akik csak úgy belevágnak a méhészkedésbe minden szabály ismerete nélkül veszélyeztetik az Ő családjuk megélhetését, bevételét, mézét (tetszőleges aláhúzható), azok jogosan védik az érdekeiket. Ha ezt az érdekvédelmet meg egyesületen keresztül teszik, miért ne tehetnék? Ha ennek az érdekvédelemnek az a véleménye, hogy valami minimumhoz legyen kötve a méhészkedés, akkor ebben mi a rosz?

Ez nem a mostani méhészek vizsgáztatását jelenti, hanem azt, hogy ha valaki el akarja kezdeni, akkor kelljen valami minimumot tudnia.

Történelem:

Volt a lovaskocsi, oszt jött az autó. Majd mind a gyalogosok, mind az autósok védelmében szabályokat kezdtek el alkotni. És eljött az az idő, amikortól jogosítvány kell az autó vezetéséhez, ha valaki közforgalomba megy. (ha nem megy ki az utcára, a saját garázsában ma is annyit vezethet, amennyit akar!)

Tanult barátom még a vizsgadíjról is elmélkedik:
Van egy ember, aki vesz méhcsaládokat, kaptárakat, esetleg pergetőt, utánfutót, vonóhorgot szereltet a kocsijára, és ebbe a sok, támogatott költség közé nem fér bele egy vizsgadíj, akkor jobb, ha nem kezd bele. Mert ennél sokkal több költsége lehet egy-egy hordástalan időszak etetésekor.

Neked barátom meg ne fizessen semmit az OMME. Majd ha okos leszel, és tanácsadó, akkor majd lesz esélyed ... Addig meg kérdezd meg magadtól, hogy írásodért ki fizet?

A melegvizet meg fürdésre használd, a méhek a friss hideget szeretik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Április 22. 23:44
 Aranyos Méltatlankodó Berci!

Ezt írod:
"4. Nem kell a meleg vizet feltalálni. A hatályos szabályokat betartani/betartatni, a szabályszegőket (kőkeményen) szankcionálni."

Meséld már el Nekem ,ki fogja betartatni a szabályokat?Mindenki,minden hatóság nagy ívben lesz...a a méhészeket,a méheket.
Úgy mint a gazdálkodó,.Van itt annyi méh mint égen a csillag.
Egyre több a méhcsalád!!!!!!!
De,hogy azért van sok mert kettő családból lehet egyet "csinálnyi" mert szét.....a a paraszt a tank keverékével,azt bezzeg nem "fogja" senki.

Csak egy igaz történet(mint ahogy a gyerekeim szeretik).
Egyik tanult kollégánk-mellesleg évekig osztotta az észt a méhészet újságban,mit,hogyan kell a nagy méhészetben tenni-egyébként a rajosítás nagy mestere-bételepedet három telephelyünk mértani középpontjába.Nem is ezzel volt a gond,hiszen ha nekünk jut virágpor,nektár,akkor Neki is jut.
Megyek oda hozzá látom etet,műanyag hordóból.
Nézem tele van írkálva,a felvásárlók szokásos feljegyzéseivel,176 kg akác Gipsz Jakab.
Mondom a nagytudású kedves kolégának,mégis,hogy gondolod ezt,hogy mézes hordóból etetsz.
Láss csodát,még Ő volt felháborodva.
Ez előtt az eset előtt egy-két éve égették el az összes méhét,és ez az eset után rá két-három évre újra az összes (ismét az egy-két százas) méhcsaládja égett.
Bezzeg mind a kétszer kártalanították!!!!!!

Igen is,szükséges egy ilyen vizsga,ahol ilyen kérdések
kellenek pld.Szabad-e mézes hordóból etetni?
Hogyan,miből,mikor lehet etetni?

Egy minimum tananyagot meg kellene írnia a szakmának.
Kinek válik az kárára,ha azt a 20-30-40 esteleg egy bő lére eresztett 50 oldalt elolvassa vizsga előtt!?

Gondolkodj már egy kicsit mielőtt előveszed,azt a fene nagy önérzeted.

Csányi Antal


Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2018. Április 23. 07:22
Az alapprobléma, hogy fordítva ülsz a lovon. Ha a hatóságnak az a dolga, hogy betartsa/betartassa a törvényeket és nem teszi, akkor ki is az aki nem tesz eleget a kötelezettségének? Miért is nem veszi a méhészeket komolyan a hatóság? A válaszod a megoldás.. Ilyen egyszerű...
1. Ha mézeshordóból etet a kollégád és az jogilag nem megengedett akkor szólj a hatóságnak, hogy Gipsz Jakab törvénytszeg. ( vétkesek közt cinkos aki néma.) 2. Ha állategészségügyileg aggályos, de a törvény nem tiltja, akkor meg nem tehetsz semmit.( változtatni kell a törvényen)
Miért gondolod, hogy az a kolléga, aki az újságban ír cikkeket, évtizedek óta méhészkedik és mézeshordóból etet megváltozik egy vizsga hatására?! ( na arról ne is beszéljek, hogy a kiszivárgott hírek szerint ő pl. felmentést kapna a vizsga alól, mert "kellő ideje" méhészkedik!)

ISMÉTLEM: Jelen pillanatban nem hoztatok fel még olyan elfogadható ész érvet ami a vizsga mellett és annak pozitív hatásairól szól! ( Természetesen, ha a vizsga és az arra felkészítő anyag ingyenes lesz, akkor el tudom fogadni az omme "magasabb érdeket2 szolgáló érveit.)
Hozzáteszem, hogy a rend párti vagyok. Ha vannak törvények, akkor tartsuk és tartassuk be. Ha nincsenek, akkor alkossunk olyanokat amik a méhek/méhészek érdekeit szolgálják. A felesleges vegzálás  az értelmetlenség (basszus, ha ez a paradigma váltás, akkor milyen volt előtte?!)és pénzlehúzás viszont bosszant.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Április 23. 10:22
Én is azt gondolom, hogy alapvető tévedés azt gondolni, hogy a minimumvizsga annak a biztosítéka, hogy nem fognak történni szabályszegések. Sajnos ez csak akkor van ok-okozati összefüggésben, ha a tudatlanság szüli a szabályszegést. Az én meggyőződésem az, hogy a szabályszegést egy ettől teljesen független dolog szüli. Ezt úgy hívják, hogy érdek. Mondok egy nagyon jellemző példát. Egy magas IQ-val rendelkező, nem kispályás méhész érvelt már többször is úgy, hogy a nyúlós költésrothadás szabályozása esetén egyik másik szabályozandó kérdés az alapján legyen figyelembe véve, hogy a vándorméhészeket ez akadályozza, vagy segíti. Én elfogadom azt, hogy azért meri ezt a véleményét vállalni, mert a jelenlegi szabályozás hatékonysága nem látható, nem lehet közvetlen összefüggést találni a betegség ragályosságára vonatkozóan. Hiszen ebben igaza is van. Abban nincs igaza, hogy ez mégiscsak közveszélyt jelent. Megfelelő oktatással talán (biztos azért nem vagyok benne) őt is meg lehetne győzni, de mit lehet tenni ott, ahol az oktatók sem ismerik a betegséget? Ezt Kitin már bebizonyította. Arról nem is beszélve, hogy azt már végképp nem tudja értelmezni senki, hogy ez miért is közveszélyes? Pedig csak logikusan kellene gondolkodni. Aztán persze az megint más kérdés, hogy lehetne-e eredményt elérni egy elbaltázott 25 év után? Valószínűleg nem. A természetben azonban nincs ingyenebéd. A kérdést megoldja saját maga. Kb. ezerszer drágábban, amennyiért mi tudtuk volna megoldani, ha 25 évvel ezelőtt jól döntünk. A mundér becsületének védelme azért még mindig kihangsúlyozásra kerül.Véletlenül se lehessen helyes kontextusba helyezni a nyúlós költésrothadást.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Április 23. 21:18
Én azért az autóvezetői vizsgát elfogadom. JOGSI KELL!

Azt, hogy ettől nem lesz baleset, nyilván nem állítja senki.
Azt, hogy a hatóságnak nem marad dolga a szabálytalankodókkal szemben eljárni, azt sem lehet kijelenteni.

Idézet
Magyarországon 1895-ben jelentek meg az első automobilok, ezek vezetéséhez akkor még nem kellett jogosítvány – az autózás egyébként is a felső tízezer szűk körének szórakozása volt. Ennek nyomát őrzi a ma is használatos úrvezető kifejezés. Mivel a lovaskocsit hajtókat és állataikat is zavarták ezek a zajos szerkezetek, a hatóságok – engedve itthon is a tiltakozásoknak – 1901-től sikeres gépjárművezetői vizsga letételéhez kötötték az autóvezetés jogát. Hazánkban 1912-ben kezdődött az államilag szervezett, kötelező gépjárművezető-képzés, amivel egy évvel még az USÁ-t is megelőztük.


De jelentkezzen már egy ember, aki a mai korban elkezdene tüntetni az ellen, hogy kelljen jogosítvány az autóvezetéshez!

Utóirat:
A vaddisznó szerintem rossz hasonlat: mert most nem arról beszélünk, hogy valamely vadméh milyen veszélyt jelent a méheinkre. Két sertéstartó egymás közötti viszonya a kérdés.


Ha pedig a vizsgadíj az egyetlen kérdés, akkor azt kell mondani. Nem azt, hogy látnokként valaki kijelenti, hogy ennek biztosan nem lenne semmilyen hatása.

A vizsga tekintetében pedig van sok olyan vizsga, amelyet az állam azzal támogat, hogy az első ingyenes. Ilyen pl. a nyelvvizsga, az első egyetem. Meg kell nézni, itt milyen lehetőségek vannak.

Van aki azt mondja, hogy jó pénzért összeállítja a vizsgakérdéseket. Más azt mondja, hogy nem lehet ilyen vizsgakérdés sort összeállítani. Nincs a világon olyan vizsga, ami mindenkinek tetszik. Még a kresz vizsgakérdéseket is összeállítja valaki. Ott van gyakorlat is. Miért ne lehetne itt is gyakorlat?

Minden vizsgarendszer változott. Miért ne javulhatna majd ez is a tapasztalatok szerint?

Vagy netán az a baj, hogy a 10 éve folytos felkerülő kérdés most valósul meg?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Április 25. 21:32
http://www.origo.hu/itthon/20180425-kiemelten-ellenorik-a-novenyvedelmi-szerek-hasznalatat-a-mehek-vedelmeban.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Április 26. 18:26
Azért nagy méhészeti eldorádóra és sikeres méhészeti érdekvédelemre ne számítsatok Nagy István miniszter úrtól. Kimaradt az életrajzából, hogy hosszú ideig az Aranynektár felvásárlója volt. Akik közelebb ültek eddig is a tűzhöz, azok most többet ehetnek a kondérból. De ez nem terád és énrám vonatkozik, hanem egyesekre.

Idézet
Földművelésügyi miniszternek Nagy Istvánt kérte fel Orbán Viktor. Ő 2006-től 2010-ig Mosonmagyaróvár alpolgármestereként dolgozott, a választásokon önkormányzati képviselő lett, majd 2006-tól a megye 4-es számú választókerületének elnöke is. 2010-ben Mosonmagyaróvár város polgármesterének választották és országgyűlési mandátumot is szerzett még ez év tavaszán. Dolgozott a Számvevőszéki és költségvetési Bizottságban, és tagja volt a szocialista kormányok intézkedéseit vizsgáló albizottságnak is, s 2013-tól tagja lett a mezőgazdasági bizottságnak. 2013-ban – ugyancsak tagként – vállalt munkát a mezőgazdaság hatáskörébe tartozó törvények végrehajtását, társadalmi és gazdasági hatását figyelemmel kísérő albizottságnak. 2014. április 6-án választókerületében parlamenti mandátumot szerzett.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Április 26. 18:29
http://www.origo.hu/itthon/20180425-kiemelten-ellenorik-a-novenyvedelmi-szerek-hasznalatat-a-mehek-vedelmeban.html

Ja! Ezzel aztán meg vagyunk mentve. Auswitzban is kiemelten figyelték a börtönőrök, hogy meghalt-e mindenki a gázkamrákban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. Április 27. 11:48
FIGYELEM!!!! Most érkezett a hír, hogy az EU véglegesen betiltotta a három leggyilkosabb NEONIKOTINOID-ot!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Április 27. 12:08
P
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Április 27. 14:19
QUQURIQ !!!

"FIGYELEM!!!! Most érkezett a hír, hogy az EU véglegesen betiltotta a három leggyilkosabb NEONIKOTINOID-ot!!!"

...és végre győzött a józan ész...!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2018. Április 27. 14:30
"Iparági szereplők régóta tiltakoztak a döntés ellen, amit pénteken a Greenpeace Magyarország is üdvözölt. Közleményükben azt írták, hogy csupán négy ország, köztük Magyarország szavazott a tilalom ellen."

https://444.hu/2018/04/27/magyarorszag-ellene-szavazott-de-igy-is-betiltottak-a-mehgyilkos-novenyvedo-szerek-hasznalatat-az-eu-ban
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Április 27. 15:26
A végleges tilalom ez év végén lép életbe, tehát a jövő évi repce még lehet neonikotinoiddal csávázott. Sőt az se tiszta még, hogy derogációval lehet-e majd használni.

Egyelőre csak angol nyelven van eredeti közlemény, de néhány hét múlva magyar nyelven is elérhető lesz:

https://ec.europa.eu/food/plant/pesticides/approval_active_substances/approval_renewal/neonicotinoids_en
 

Idézet
Member States endorsed the Commission's proposals to completely ban the outdoor uses of the three active substances (see "Proposals prepared by the Commission services" above). The Commission will adopt the Regulations in the coming weeks.

Idézet
A tagállamok támogatták a Bizottság javaslatát a három hatóanyag kültéri felhasználásának teljes tilalmára (lásd: "A Bizottság szolgálatai által előterjesztett javaslatokat") A Bizottság az elkövetkező hetekben fogadja el a rendeleteket.

Gondolom, hogy azért ír rendeletekről, mert az előterjesztés is több rendeletről szól. A szükséghelyzeti engedélyekkel való visszaélések korlátozása, kiskapuk bezárása is szerepel az előterjesztésben.

Az EFSA jelentés következtetése, ami alapja a döntésnek:

http://www.efsa.europa.eu/sites/default/files/news/180228-QA-Neonics.pdf
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. Április 28. 21:52
https://ripost.hu/cikk-jon-a-darazsinvazio/?source=hirkereso
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Május 01. 22:44
http://www.origo.hu/itthon/20180429-kullancsszovetseg-a-kullancsok-fele-fertoz.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Május 01. 22:49
QUQURIQ !!!

20 éve vagyok Lyme koros. másfél millió bánja a kezeltetésemet, de sajnos az egész gyerekcipőben jár, ha későn fedezik fel a Borréliát. Engem is elkezelt egy nagyeszű orvos, Tetanuszt adott!!! :o :-[
Akibe belemegy a kullancs, azonnal kérjen vérvizsgálatot!!!

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Május 04. 22:21
https://piacesprofit.hu/klimablog/robotokkal-helyettesitene-a-meheket-a-walmart/
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Május 04. 22:57
QUQURIQ !!!

Inkább robotokat fejlesztenek és gyártanak, minthogy abbahagynák a rovar és élővilág kiirtását a vegyszergyártók!
Vagy lehet, hogy már vegyszertűrő robotembereket is kifejlesztettek?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Május 05. 08:12
Majd mikor már a robotméhek is elkezdenek mászkálni és nem tudják mitől...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Május 10. 21:58
https://piacesprofit.hu/klimablog/robotokkal-helyettesitene-a-meheket-a-walmart/

Az megint csak pénz, bevétel. Tehát eladja avegyszert, meg eladja a robotot, ami majd pótolja a méheket. Édekből rombolja a terméshzetet, mert ezt találta piaci résnek...

Majd itt megszedi magát.

Tragikus, hogy az emberiség ilyen hülye. És nem tartja titokban, előáll a nagy megoldással.

Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Május 10. 22:36
Vivaldi írását átemeltem ide! Szerintem tanulságos a mondani valója.

Idézet
Így akác tájékán, mi méhészek, mi mást is csinálhatnánk, össze össze verődünk itt ott. Udvarban , út mellett stb.
Ilyenkor, ahogy lenni szokott rendesen, előjön minden, vagy majdnem minden.
Ma is a méhészkedés jövőjét tárgyaltuk ki, fenntarva a forgalmat, mivel nem igen értem rá leparkolni csak úgy megálltam az úton.
Egy gondolat foszlányként felmerült a méhészetek jövője a beruházás szempontjait figyelembe véve.
És ekkor ugrott be egy hír, miszerint a kis kaptár bogár már Francia ország keleti határa felé tart.
Az egyik beszélgető társam, úgy gondolja, ezzel felesleges foglalkozni. És lehet, hogy így is van.
Ám ha abból indulunk ki, hogy Magyarországra eddig még minden kártevő, vagy betegség ideért, nem lehetünk túl optimisták. És bizony jobb ha agyunk kis csücskében ott tartjuk ezt is, ha már nagy kölcsönöket felvéve akarunk bele vágni a méhészkedésbe.
Nagyon jól emlékszem arra, amikor apám 1977-ben azt mondta, hogy az atka, csak a vándor méhészeket érinti, és a következő tavasszal, azaz 1978-ban, az összes méhünk, mind a 25 család ott gyalogolt a kaptár előtt, és amiket megmenteni már nem lehetett.
Reménykedjünk abban, hogy az Alpok, valamint a Német és Osztrák méhészetek, általában kis családszámú, és meglehetősen ritka hobbi méhészetek, valahogy lefékezik a kis kaptár bogár terjedését.
Persze ami van, az már meg van, és ki kell használni amíg lehet. De, én magam, magas kamatozású, nagy összegű, és hosszú lejáratú hitelben már nem gondolkodnék a méhészetem fejlesztését illetően.
Bizonyos, hogy a kis kaptár bogárral is együtt lehet majd élni, bár én a több száz, vagy ezer családos méhészeteket nem fogom irigyelni ez ügyben. Másrészt az is biztos, hogy bizonyos ideig, addig biztosan ameddig a kis kaptár bogár el nem éri a keleti határainkat, vándorlási tilalom lép életbe. Utána már ezt valószínű feloldják, hiszen úgy is mindegy.
Ez, minden esetre nem ijesztegetés akar lenni, vagy fallra festése az ördögnek. Ez inkább a megfontoltságra intő figyelmeztetés. A régi jelszóval élve: "Gondoljátok meg proletárok"
De, mindenki maga tudja, és azt csinál amit akar.
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. Május 11. 07:15
http://lakihegyradio.hu/hir/keves-mez-lesz    SE MÉZ SE ÁR !!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Május 11. 22:14
http://www.origo.hu/tudomany/20180511-europai-viszonylatban-is-paratlan-okologiai-kiserlet-folyik-a-keletcserhat-tersegeben.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Május 11. 22:38
http://lakihegyradio.hu/hir/keves-mez-lesz    SE MÉZ SE ÁR !!!!!!!!!

https://www.youtube.com/watch?v=aELDkdQYifU
Cím: Re:Hír-les
Írta: huber - 2018. Május 11. 23:05
.......Emellett a korai hőség miatt egyszerre virágzik a repce és az akác is, ráadásul a gazdák újfajta repcét kezdtek termeszteni, ami miatt a méhek alig látogatták a repceföldeket. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke, Bross Péter elmondta, hogy idén repceméz helyett tavaszi virágméz lesz........
Ha még az is kiderül, hogy újfajta napraforgót vetettek ....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Május 12. 18:48
Klenác szerint meg sok sok méz lesz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Május 15. 20:06
Tisztelt méhészek, méhtartók és állampolgárok.
Értesítjük Önöket, hogy a karancsvölgyet tönbbé ne keressék, Barabás völgy lett a neve.
 Természetsen az itt található falvak is névváltoztatáson esnek át. Úgy mint. Barabás alja. Barabáslapujtő, Barabásberény, és Barabásgerge.
 Megértésüket előre is köszönjük.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kiskakas - 2018. Május 15. 20:36
QUQURIQ !!!

A hegy, pedig "Barabás" hegy lett?

Kiskakas
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Május 15. 20:44
Ki az a Barabás? Ember? ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Május 15. 20:56
Nem tudod? Addig jó neked. Ne is akard tudni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Május 15. 21:09
Vivaldi. Ha van húzás az emberen "há mé" nem leckézteted meg? ;D Csak csak ő vándorolt hozzátok :o Mennyi családot vitt?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Május 16. 21:22
1200. most egyenlőre kiakadt rá a jegyző is, és megvárjuk, mit lehet tenni törvényesen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2018. Május 16. 22:10
Jó estét!

6db 200-as érkezése esetén sorsolással kell eldönteni, hogy ki legyen a "Keresztapa" ?  ;D :-[
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Május 17. 17:57
Legalább lesz mire fognia Vivaldinak, hogy miért nem lett méze a rakosgatósában.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Május 17. 20:34

Bar
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Május 17. 20:46
Igen. Pontosan arra hajaz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2018. Május 17. 22:06
Én azt hittem a júdáspénz az virág  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Május 21. 18:38
Csak nekem tűnik úgy, hogy most sokkal több az eladó méhészet?
Szerintetek, ez jelent valamit?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. Május 21. 19:26
Igen. Tul vagyunk a novekedos szakaszon. Mostmar a lejto jon. Sok probalkozo, aki csak a penzt latta, most szepen elad. Eloszor is, tobb a munka lehetoseg. Masodszor a mezarak sincsenek az egekben. Harmadszor, ha hasznot akarnak, nem art erteni is a meheszethez, a mehek biologiajahoz. Vivaldi! Ma mar masodszor ertek veled egyet. Meg a vegen megbomlik a ter-ido kontinuum! ;) Vegezetul egy kis GLIFOZAT hir: http://kamaraonline.hu/cikk/glifozat-felelotlenseg-meghosszabbitani-az-engedelyt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Május 21. 21:18
Mikor volt az első egyetértés?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. Május 21. 22:14
Gőzölgő rovat
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. Május 22. 19:32
https://translate.google.hu/translate?hl=hu&sl=en&u=https://en.wikipedia.org/wiki/Cyantraniliprole&prev=search
https://magyaridok.hu/gazdasag/maradnak-a-mehek-terem-a-repce-3111172/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Május 25. 07:47
http://dailynativenews.site/2018/03/37-million-bees-found-dead-after-planting-large-gmo-corn-field
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Május 25. 09:23
Igen. Én már régen megállapítottam, hogy ahová a GMO-t beengedik ott kipusztulnak a méhek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Május 26. 21:28
http://epiteszforum.hu/latvanymeheszet-az-alfold-kapujaban
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Május 28. 23:40
Vannak Romániában is józan hangok:

http://kisujsag.ro/szocskejaras-panikkeltes-es-talalgatas-helyett/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Május 29. 18:12
https://www.agrarszektor.hu/europai-unio/adomentesseget-kaphatnak-a-meheszek.8773.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Május 30. 05:11
Azért kíváncsi lennék, hogy ez a szép kezdeményezés, mennyibe fog nekünk méhészeknek kerülni, ha elfogadják.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 01. 09:12
Hát ha valaki ide is be néz, akit érdekel.
Ma. 2018 Jún 01. 18 óra.
Karancskeszi Műv. Ház.
Méhészklub.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Június 01. 21:34
Vivaldi!
Barabás ott van még? Sikerült elérni valamit a jegyzővel? Ha nem nagy kérés egy kis összefoglalót a ma esti klubról? Messze lakom tőled ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 01. 21:44
Barabás itt van még, sőt a bajaiak is a Nagyvölgyön.
A klubról meg annyit, hogy nem tudunk annyi időt eggyütt eltölteni, hogy elég lenne mindent kibeszélni, ezért miután lejárt az időnk, folytattuk a kocsmában.
 A klubról annyit. Nyitott, bárki jöhet. Minden hónap első Péntek, 18 óra.  Most azért nyilván jön a napraforgó. De ősszel belehúzunk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 02. 08:01
Szeretnék eloszlatni egy olyan képet, miszerint ez a nevezetes MÉHÉSZKLUB, valami mítikus, vagy titkos összejövetel lenne.
 Tény, hogy a nosztalgián alapszik, azokból az időkből amikor még a méhészek a faluban együtt voltak, és az ihlette, hogy az omme-s klubbok, nem adnak teret, arra, hogy a méhészek maguk is elbeszélgessenek egymással, kibeszéljék problémáikat.
 Az egész alapja, minden hónapban adott időpontban, első péntek 18 óra, és ugyan azon helyszínen, mi ketten Fekete Gazsival, akinek az elmondhatom, /és nem nagyképűség, hanem az igazság,/ az egész élete a méhészkedés volt, mi, mindig ott vagyunk. Ez az alap. És aki tud az eljön, és nem adjuk fel akkor sem, ha esetleg valami miatt, mondjuk, repce, akác, napraforgó, kevesen vagyunk.
Persze mondhatja bárki, hogy nekünk könnyű, mert amúgy is együtt lennénk, mert bár vagy 3 km-re lakik, de még is majdnem minden nap meglátogatom, és ha nem, mert valami miatt nem megyek le, hív telefonon, és akkor is elbeszélgetünk egy-két órát, tehát mindegy hol találkozunk.
 De, azt se képzelje senki, hogy ez valami csókos barátság. De, hogy. Én ilyenben nem is bízok. Ez egy őszinte , vitatkozó, veszekedős, ám nem sértődős barátság, és tolerancia. Mert már ismerjük egymást régről, és esetleg előfordul, hogy 28-adszor hallgatjuk, /főleg én/ ugyan azt a régi akácon naprás, stb. történetet.
 Sajnos a barátaink, akikkel együtt vándoroltunk régen, az elmúlt években meghaltak, ketten  maradtunk. A fiaik vették át a méhészeteket. De senki nem tudja ott folytatni ahol az apja abba hagyta, mert mindenkinek a saját méhészetét saját magának kell felépíteni. Én látom ezt a problémát. Ez általános törvény.
 Mi meg megpróbálunk segíteni nekik. Itt nincs egy előadó. Egy kissebb teremben, körbe ülünk, és mindenki beszél, persze nem egyszerre.
Még soha nem végeztünk a tervezett 2 óra alatt. Ez általában 3 óra, és még legalább más fél a kocsmában.
Hát ennyi. remélem nem veszi senki nagyképűségnek az alább leírtakat, sokkal inkább, talán lesz olyan, aki megpróbálja, ugyan ezt a saját kis közösségében.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Június 04. 07:15
https://24.hu/belfold/2018/06/01/az-europai-bizottsag-kemenyen-fellep-a-beporzo-rovarokert/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 04. 09:37
Csányi Antal, te még nem nőttél ki a mesékből?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Június 04. 10:35
A remény hal meg utoljára.
Talán egyszer ha majd kurva nagy lesz a baj,akkor rájönnek,hogy nem megy a vegyszeres mezőgazdasági termeltetés tovább mert bele pusztulunk mi is nem csak a beporzok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 04. 11:07
A baj már most is nagy, és tudnak is róla. Csak amíg van mit enni, és annak az elfogyasztásába is csak közvetve és lassan halunk bele, addig fontosabbak lesznek a dollármilliárdos bevételek.
Javítanám magam, a többségnek van mit enni. Vannak akiknek nem nagyon van mit. És ahogy népesedünk ez csak egyre rosszabb lesz. Ettől függetlenül ez még nem fogja azt eredményezni, hogy akkor mostantól felhagynak mindenféle vegyszerrel, és kivonulnak az emberek ezrével a mezőkre kapálni a gyomirtók helyett, meg lovakkal húzzák majd az ekét a traktorok helyett, és szerves trágya sem lesz a műtrágya helyett.
Aki nem járt még be napraforgó táblát az tegye meg, nézzen benne körül, és onnantól nem az "egészségesebb" olajjal fog sütni, hanem inkább az "egészségtelen" zsírral.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. Június 04. 20:00
Zavar keletkezett a tér/idő kontínuumban: Egyetértek WR-rel. :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 04. 21:23
A baj már most is nagy, és tudnak is róla. Csak amíg van mit enni, és annak az elfogyasztásába is csak közvetve és lassan halunk bele, addig fontosabbak lesznek a dollármilliárdos bevételek.
Javítanám magam, a többségnek van mit enni. Vannak akiknek nem nagyon van mit. És ahogy népesedünk ez csak egyre rosszabb lesz. Ettől függetlenül ez még nem fogja azt eredményezni, hogy akkor mostantól felhagynak mindenféle vegyszerrel, és kivonulnak az emberek ezrével a mezőkre kapálni a gyomirtók helyett, meg lovakkal húzzák majd az ekét a traktorok helyett, és szerves trágya sem lesz a műtrágya helyett.
Aki nem járt még be napraforgó táblát az tegye meg, nézzen benne körül, és onnantól nem az "egészségesebb" olajjal fog sütni, hanem inkább az "egészségtelen" zsírral.
Mert a disznó nem vegyszeres kukorícát eszik, meg GMO-s szóját, és nincs tele nyomva mindenféle növekedési hormonnal?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Június 04. 22:58
http://www.origo.hu/gazdasag/20180604-gond-lehet-hipermarketek-arult-eper.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 05. 07:58
Idézet
Mert a disznó nem vegyszeres kukorícát eszik, meg GMO-s szóját, és nincs tele nyomva mindenféle növekedési hormonnal?
Felénk nem azt evett. Amíg tartottunk saját termelésű kukoricát evett, szóját semmilyent sem, és hormonokkal sem tömtük. Minden nap többször odanyomták az orrukat az ajtóhoz hogy simogassuk meg. Nem is volt egyszerű a gyilok, mert sajnáltam őket (ahogy a méheket is, ez az egyik oka hogy nem seprek). A zsírját amivel aztán sütöttünk a két kezemmel szeltem és sütöttem az üstben.
Szóval házi fogyasztásra, és nem eladásra termeltünk. A kettő közt óriási különbség van ízben, de ez minden más élelmiszeren is érezhető, a húsokon, zöldségeken, gyümölcsökön és a méééézen is. A hipermarketekben kapható zöldség és gyümölcs konkrétan ízetlen, ehetetlen (műanyag), sok esetben még a rá jellemző illata sincs.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Június 05. 16:18
http://www.autoszektor.hu/hu/content/milyen-utemben-terjedhet-el-hidrogen-uzemanyagcellas-autok-hasznalata
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 05. 17:09
Egy szer a Marsra is eljutunk, ha megengedik az UFO-k. De ezekről legalább tudjuk, hogy földönkívüliek. De, a háttérhatalomról, nem tudod kik, sőt az idióta unió bizottságáról se.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Június 06. 06:46
https://magyaridok.hu/gazdasag/lepett-az-europai-unio-vege-a-vasarlok-felrevezetesenek-3167047/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 06. 07:24
Köszi a hírt Atya!
Szerintetek ez nem egy óriási siker?
Íme a méhészek brüsszeli tüntetésének egyik hozadéka!!!!!
Ez volt az egyik alapvető követelésünk, hogy írják rá az üvegre a származási országot.
Az nem elég, hogy EU és EU-n kívüli országok.
Ezek után kíváncsi leszek ki fogja majd választani a Távol-Kelleti országokból származó mézkeveréket.
Nagy siker, ne fikázzuk le.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: adamez2 - 2018. Június 06. 11:24
Nem akarom én fikázni, de ez azért elég problémás:

Idézet
A szigor mellett ugyanakkor egy kiskaput is tartalmaz a rendszer: eszerint a gyártó a termék csomagolásán eltekinthet a fő összetevő származási helyének megnevezésétől, ez esetben azonban fel kell tüntetnie, hogy a szóban forgó alapanyag nem az élelmiszer származási országából vagy eredetének helyéről származik. Például egy almás desszert esetében a gyártónak fel kell hívnia a fogyasztó figyelmét, hogy az alma nem Magyarországról származik.

Ha jól értem, akkor ez a méz esetében ezt jelenti:

Összetevők: EU-ból származó méz és nem EU-ból származó méz

Akkor mi változott? Eddig is ezt kellett ráírni.

Szerintem ha nem kötelező ráírni a pontos származási helyet, akkor nem is fogják ráírni. Persze lehet, hogy a cikk írója értett félre valamit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 06. 16:29
Szerintem úgy van, hogy német töltőüzem esetén a származási hely Németország, de fel kell tüntetni, hogy az üvegben lévő méz nem Németországból származik. Ennyi és nem több. Kínát nem kell feltüntetni. Ezen az alapon nem jutottunk sokkal előrébb. A pontos jogszabályi szöveget érdemes lenne elolvasni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 06. 18:57
Olyan információm van, hogy hamarosan Erdős Norbert reagálni fog rá.
Akkor azt is közlöm veletek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2018. Június 06. 20:16
http://365.reblog.hu/robottal-potolnak-a-beporzashoz-hianyzo-meheket

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Június 06. 20:50
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/05/30/utolso-pillanatban-menekult-meg-az-akacszezon?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=joen_az_uj_allattenyesztesi_toerveny_magyarmezogazdasaghu_2018_23&utm_term=2018-06-06
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 07. 06:28
Csak hozzá kell szólnom, mert tetszik ahogy Bross leírja, ráadásul ki is emelik vastagon, hogy az idén nem sikerült repcemézet pergetni.  :D Csak akkor tudnám hogy mi a jó nyavalya van a hordókban, mi lehet az a szép fehér trutymó, ami olyan mint a disznózsír. Csak egy picit már keményebb, nem is volt egyszerű mintát venni belőle.
Meg a lehűlés és az eső mentette meg az akácot... Kár hogy felénk egyik sem volt.
Na ezekről (is) ennyit...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 07. 15:27
Ne idegesítsd magad. A karaván halad. / A csőd felé./ Bross meg beszél.
 Semmi nem változik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 07. 18:03
Teljesen nyugodt vagyok, csak megint a sírjak vagy nevessek esete. Egyelőre sírok, mert ebből a felhőből sem esett egy csepp sem...
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Június 08. 10:13
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/06/08/ultimatum-meheszeknek

Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 08. 10:58
Szép szép, csak mintha teljesen más lenne a tartalom mint amit a cím előrevetít. Most akkor tulajdonképpen miféle ultimátum? És kinek? Mert ha a kereskedő-méhész viszonyát vagy a gazda-méhész viszonyát nézzük az még érthető lenne, mert az érdekek teljesen ellentétesek. De miféle ellentét lehet 2 méhész között? Mert a vándorlás kontra nem vándorlás kérdéskörét leszámítva mást el nem tudok képzelni. Illetve még azt a tényt, hogy atkája senkinek nincs, mindenki a másiktól kapja.
Van ott a minisztériumban még elég nagy káosz ahogy én látom, vagy csak nem értettem meg hogy mit is akart ezzel közvetíteni a miniszter, és hogy kinek...
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2018. Június 08. 14:01
nem vagy ezzel egyedül, wr. De attól tartok nem a kaptártípusok közti viták szele csapta be az ablakot a minisztériumban. De ultimátum van, ezért be kell állni a sorba. Gondolom " idén nyár végéig" kiderül, hogy kiknek és melyikbe.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Június 08. 14:52
A méhészeti ágazat szereplőiről van szó, ami csak a méhészek és mézkereskedők viszonyát jelentheti.  A méhész-méhész viszonyát nem kezelheti a Minisztérium, önálló egyesület az OMME. Az egyesület saját szabályokkal rendelkezik, amiket a cégbíróság és a törvények szabályoznak. Ha a törvényi előírásoknak eleget tesz, a méhészek egymás közti viszonya nem minisztériumi jóváhagyás kérdése.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 08. 14:55
Az omme, béna. Nem képes semmire. Nem is ér semmit.
 Előrelépés csak a minisztériummal lehetséges. ha tetszik ha nem. Törvényt is ő hozhat, és tartathatja be.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 08. 16:45
Idézet
A méhészeti ágazat szereplőiről van szó, ami csak a méhészek és mézkereskedők viszonyát jelentheti.
Ezt én is eképpen sejtem, másba bele sem merek gondolni. De vajon ez a viszony miként változhatna? Meg akarják mondani a kereskedőnek hogy minimum ennyit kell adnod érte? Akkor majd vesz Ukrajnából meg máshonnét. Vagy a méhésznek hogy többet nem kapsz érte?  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Június 08. 19:07
Valahogy ellentmondást látok a dologban. Azt hallom, hogy nagyon jó a mézünk, európai színvonalú, az ára meg ugyanakkor kelet-ázsiai árszinten mozog.
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2018. Június 08. 21:04
"a méhészek egymás közti viszonya nem minisztériumi jóváhagyás kérdése ." Mégis befog avatkozni a miniszter. Évek óta nincs közös gondolkodás az OMME-ben, vélhetőleg ultimátum hatására sem lesz ez másként !
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 08. 21:53
Az alábbi hozzászólásokból is látszik, hogy sokan csak felületesen ismerik a méhész-szakmapolitikát.
Írásom nem is ide való lenne, de a hír miatt én is itt folytatom.
Arról van szó, hogy a renitens, gáncsoskodó elnökségi tagoknak hamarosan csomagolniuk kell.
Tudjátok a "Karaván halad" aki pedig nem áll be a sorba, lemarad.
Elképesztőnek tartom, hogy a "Kismészi-OMME" perben, két elnökségi tag az OMME ELLEN tanúskodik!
Halljátok!
A választott vezetőink egy része, akik pénzt is kapnak "áldásos" csesztetésükért, végre dönteniük kell!
Szerintem jobb lenne ha maguktól távoznának.
Több mint két éve szívják a vérünket, visszahúzzák az egész ágazatot!
Az egyik főkolompos a tegnapi elnökségi ülésen teljesen bekussolt.
Ő a legokosabb, mert tudja, hogy ez a miniszteri üzenet számukra a vég kezdete.
Borítékolom, hogy a hír hallatán picit próbálnak majd besimulni, de ez már késő.
Végül is a b@szogatáson kívül eddig semmi mást nem csináltak, és ezt "odafönt"megunták.
De előrevetítem, hogy nem is ez fog a legjobban fájni, hanem amit a méhészektől kapnak majd.
Se..baj, lesz helyettük más.
Olyanok akik a méhészeti ágazatért elkötelezettek, és nem az alávágás, betartás, hanem a méhészekért végzett szakmai munka mindenek előtt.
Viszlát fiúk!
Ezt eltévesztettétek.
Soha nem volt jó veletek, de nélkületek biztosan jobb lesz.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 08. 22:16
 Attila már megint hülyítesz. Eddig nem hittem el, de most már kezdem megérteni azokat, akik azt mondják rólad, hogy nem vagy valami nagy ész.
Igen, tehát az Omme az egyenlő veletek. Ha mondjuk Bross meg a holdudvara elmegy üdülni, megy az omme is. Hogy képzeli ezért valaki, hogy az elnök azaz akit önön maga megtestesít, az omme ellen szavaz? Mert ez már nem is Omme, Országos Magyar Méhészeti egyesület. Miért nem nevezitek át, Bross és Barátai, méhészeti egyesületre.
 A másik, ha nem tudnád, mert úgy látom te nem tudod, egy egyesület életében senki de senki, még Obán Viktor sem szólhat bele, sem semilyen miniszter. Ezt az érvényes egyesületi törvény határozza meg így.
 Ebből következik, semmilyen miniszter sem tud senkit sem eltávolítani, se megfegyelmezni, még egy önkíntes tűzoltó Egyesületben sem, amire ugyan az az Egyesületi törvény vonatkozik, mint az omme-ra. Senki a tagságon kívül, nem tud senkit eltávolítani a tagságon kívül.
 Tudod az omme nevében az utolsó betű az az egyesületet jelenti. Kizáráshoz, 50% plusz egy fő szükséges. És ugye itt visza kellene térni Csujára. Én ismerem, lehetetlen egy faszi, de jogtalanul zártátok ki, és az érvényes Magyar Egyesületi törvény szerint, nincs is kizárva, bárki bármit állít. Ahhoz ugyan, hogy őt kizárjátok össze kellett volna hívni az omme tagság felét, plusz egy főt. Aki meg száz százalékban a kizárásra szavaz. De, ilyen nem volt. Tudtommal, én legalább nem kaptam meghívót.
Szerintem a miniszter pontosan egyes Mézkereskedőkre gondolt, mert ő nagyon jól tudja ki kúrja szét a Magyar méhészeti ágazatot.
Az omme itt nem rúg labdába. mert sem Bross, sem pedig ti nem vagytok ennek a kormánynak az emberei. Az inkább Mészáros. Ebbe nyugodjál bele.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 08. 22:44
Brekk!
Mi a baj Vivaldi?
Tudod, repülnek majd demokratikusan, most csak egy üzenetet kaptak.
Aki nem fér a bőrébe, és állandóan azon agyal, hogy tud a másiknak betenni, előbb utóbb repül.
Most tanítgatják őket, semmi különös nem történt.
Mutatják az irányt mert egyesek letértek róla.
Avagy  széllel szembe nem érdemes.
Nyugi, amint a  méhészek és küldöttek megkapják a valós információkat, semmi szükség nem lesz a minisztérium beavatkozására.
Mit tett az általad sztárolt törpe kisebbség?
Alpári módon beszól az elnökség hölgy tagjának, és egyedüli célként tűzték ki a gáncsoskodást.
Most kaptak egy sárga lapot, a pirosat a küldöttektől fogják.
Már választáskor is érezhető volt, hogy az elmúlt vezetés maradékának egyetlen célja a hatalom bármi áron való visszaszerzése.
Ennek issza az egész ágazat a levét.
Mivel jó viszonyban vagy velük mond meg nekik, hogy olyan 120 év múlva lesz övék a pálya, most nem jól ülnek a szeren.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 08. 22:47
Ja. Álmodozzál. Majd felébredsz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 09. 06:15
Én ezt az egészet másképpen értelmezem, mint Attila. Az az érzésem támadt, hogy a miniszter néha-néha olvassa mindkét méhészfórumot. Arról az ellentétről beszél, amit az FF indított el. Én ezt nem akarom minősíteni, mert alapvető jognak tartom a nyílt társadalmat. Direkt használom ezt a kifejezést, mert irtózatos energiákat fektet a kormány abba, hogy lejárassa ezt a fogalmat. Arra nem gondol, ha a nyílt társadalom eszménye illegitim, akkor elsősorban saját maga illegitim. Hiszen ebben az értelemben a legitim az a kommunista társadalom, amelyet a nyitott társadalom legitimmé válása döntött meg. Röviden: a nyitott társadalomban a vélemény nyilvánítás szabadsága egy olyan jog, amelyet nem szabad korlátozni, a személyes meggyőződés nem bűn, hanem az érvelés eszköze. Az tény, hogy a hangnem  is nagyon fontos, és bizony Tomipapa ebben a tekintetben nem bűntelen, ha a másik oldalt is reálisan próbáljuk megítélni.
Na de a konkrétum. Én bizony azt olvasom ki a miniszter szavaiból, ha a Benta völgye jogfosztott egyesület marad, akkor elveszi az OMMÉ-től a támogatások feletti koordinációt, azt megkapja a kamara. Aztán pisloghat mindkét oldal.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 09. 07:23
Most már kezdem érteni hogy mit és miért nem értettem. Tehát a miniszter szeretne rendet tenni az omméban? Szégyen ez az egész, és egyben jellemző a magyar társadalomra és a politikára. Ja, és nincs jó meg rossz fél itt sem. Mindkét csapat kizárólag a hatalmat akarja, akiket képviselniük kellene azokra tesznek nagy ívben.
Idézet
Én bizony azt olvasom ki a miniszter szavaiból, ha a Benta völgye jogfosztott egyesület marad, akkor elveszi az OMMÉ-től a támogatások feletti koordinációt, azt megkapja a kamara. Aztán pisloghat mindkét oldal.
Ezekbe az egyesületi dolgokba szerencsére nem látok bele, nem is érdekel, de lehet hogy mindenki jobban járna ha ez megtörténne. A kamarába úgyis muszáj tagnak lenni, az omméból meg ki lehetne lépni, úgysem jó semmire. Talán a mezei kamarai tagdíj fizetés is elég lenne a támogatások igénybevételéhez.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Június 09. 08:26
Én ezt az egészet másképpen értelmezem, mint Attila. Az az érzésem támadt, hogy a miniszter néha-néha olvassa mindkét méhészfórumot. Arról az ellentétről beszél, amit az FF indított el. Én ezt nem akarom minősíteni, mert alapvető jognak tartom a nyílt társadalmat. Direkt használom ezt a kifejezést, mert irtózatos energiákat fektet a kormány abba, hogy lejárassa ezt a fogalmat. Arra nem gondol, ha a nyílt társadalom eszménye illegitim, akkor elsősorban saját maga illegitim. Hiszen ebben az értelemben a legitim az a kommunista társadalom, amelyet a nyitott társadalom legitimmé válása döntött meg. Röviden: a nyitott társadalomban a vélemény nyilvánítás szabadsága egy olyan jog, amelyet nem szabad korlátozni, a személyes meggyőződés nem bűn, hanem az érvelés eszköze. Az tény, hogy a hangnem  is nagyon fontos, és bizony Tomipapa ebben a tekintetben nem bűntelen, ha a másik oldalt is reálisan próbáljuk megítélni.
Na de a konkrétum. Én bizony azt olvasom ki a miniszter szavaiból, ha a Benta völgye jogfosztott egyesület marad, akkor elveszi az OMMÉ-től a támogatások feletti koordinációt, azt megkapja a kamara. Aztán pisloghat mindkét oldal.

Amit a civilekről írsz találó.
Azonban én a tényleges célt másképpen látom.
A politika betette a lábát az egyesületbe,és most a saját képére formálja.
Az ultimátum szerint,ha nem úgy alakulnak a dolgok a miniszter lép és mindenkinek rossz lesz.
Érdekes cél,valahogy nem ezt várja az ember egy minisztertől.Ez egy méhész NER,ahol a méhész véleménye senkit nem érdekel.
A miniszter meghirdetett programját nézve a cél szerintem a mézexport valamilyen rendszerben történő szabályozása,és a méz paramétereinek megváltoztatása is lehet.
Abban is biztos vagyok,hogy ez valakinek,vagy valakiknek  biztos jó lesz!

Attila,Te Királyságnak képzeled el az OMME-t,ahol a Király szava szent,más vélemény a ellenség hangja,le vele.
De itt nem Királyság lesz,hanem póráz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 09. 09:04
Ne túlozzunk. Az omme csak egy szaros egyesület, olyan mint a többi önkéntes tűzoltó egyesület, meg polgár őr, meg környezetvédő stb.
 Az egyesületi törvény vonatkozik rá. 10 ember már alapíthat , ugyan ilyen jogállású egyesületet. Egyetlenegy kivételes státusza van, az Uniós támogatás koordínálása. Ez az egyetlen, csak megállapodáson alapuló, ami  többi egyesületnek nincs. Egyébként ez az egyetlen irigyelhető is.
Az egyesületi törvényben benne van, az egyesületekről, csak az egyesületi tagok dönthetnek, és senki más.
 Egyszerűen már maga az is naivitás, hogy Attila, most azt képzeli, majd a miniszter rendet tesz az OMME-ban. Egy esetben ez valóban így is lehet, ha megválasztják elnöknek. De, még nem ő az elnök, neki is a törvényekhez kell alkalmazkodni. Sőt, törvényeket sem hozhat, vagy írhat felül, mert arra meg a parlamentnek van felhatalmazása.
 DE, egyet megtehet. Az Uniós támogatások koordinálása megállapodás kérdése. Más ágazatban ez nincs, tehát elvehető.
Mindenesetre érdekesnek tartom, hogy amire a kamarákat létre hozták, ugyan is a többi ágazatban, mint földművelés, állat tenyésztés, ahol a kamarák intézik az uniós támogatásokat, nem jutott még eszébe senkinek, hogy egyszerűen csak érvényesítse a szokás jogot, és a méhészeknek is ők intézzék. Túl sok pénz ez ahhoz, hogy meghagyják az omme -nak.
 Viszont ha ez így lesz, az omme-nak vége. Kész, kalap.
 Itt két dolog lehet.
 Az egyik, hogy a miniszter ismeri a dörgést, és pontosan az omme létezése miatt, meghagyja ezt a jogot.
 A másik, hogy ismeri a dörgést, plusz a kamara lobbi erősebb, és elveszi ezt a jogot.
 Hiszen mondhatja azt is, az omme létezhet még attól továbbra is, mint az összes többi egyesület, ha nem ő osztogatja a pénzt.
 Szerintem azonban másról van szó. Jóval nagyobb probléma, például az egyes mézkereskedők külföldről behozott, és Magyar méznek álcázott termékeinek esete.
 Az omme-n belül marad minden ahogy van. A minisztert ez nem érdekli. Viszont a többi, így a mézkereskedelem, a vándorlás, a méhegészségügy, már elérkezett a végpontra és a tűrhetetlen sávba kezd kerülni.
 Mert tegyük fel, beleszól az omme-ba. /amit nem tehet/ Attila álmai szerint eltávolítja Bross ellenfeleit. Akkor jobb lesz? Akkor lesz a nagyfőnök Bross. és már szólni se mer nekik senki, és annyival változik a helyzet, hogy szó nélkül húzzák le a sápot az uniós támogatásokról. A tagdíj ma, ugyan is nem más mint az uniós támogatásról lehúzott sáp, vagy szebb szóval adó. Sápnak azt nevezzük aminek nincs ellentételezése. Tehát a mai omme tagdíjnak se.
 És akkor akinek az eddigi elnök és barátai nem tetszettek, ezután majd tetszeni fognak? Azt is tudni kell, hogy nem csak két vezetőségi tagnak vannak gondjai a mostani omme-val, hanem a tagság legalább 80%-ának.
 Egy miniszternek tudnia kell, a vélemény az vélemény. És sok vélemény disznót győz, de a véleményt mindig az érdek határozza meg.
De, ne állítsuk már be úgy, hogy a mai méhésztársadalom legnagyobb problémája, nem a méz ár, a méhlegelők leterhelése, a vándorlási szokások, vagy a méhegészségügy, ha nem az omme.
Mert ha Attila álmai szerint az omme -ba rend lesz a többi probléma megoldódik? Ezek, mind függetlenek az omme -tól, tehát minden marad a régiben.
 Ez van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: RavAsz - 2018. Június 09. 09:10
Nekem pedig az a meglátásom Attila jól ismeri az OMME belső dolgait a háttér információkkal együtt. A vélemény nyilvánítás szabadságával én is egyet értek de ahogy látszik az elnökségen belül dúl a személyeskedő háború. A kirugott ügyvezetőt az elnökség négy tagja támogatja holott köztudott hogy magának számlázott a számítógépről az összes adatot letörölte az OMME tulajdonát képező laptop 'az Eb-től kapott füles alapján' a mai napig, hiányzik a leltárból. Azt szeretné a miniszter elerni hogy a méhészek álláspontját egységesen tudják képviselni mert csak így tudunk együtt előre lépni. Bross hibája hogy miért engedte eddig elfajulni a dolgot. Az elnökválasztási napon megkellett volna válni a belső férgektől.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 09. 10:17
RavAsz!
Én csak logikai alapon gondolkodom. A miniszter olyan dologról beszélt, ami a hatáskörébe illik. Jól mondja Vivaldi, nem szólhat bele az OMME életébe. A hatáskörébe az OMMÉ-t illetően aZ MMNP vonatkozásában van. A méz paraméterek meghatározása pedig EU hatáskör.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 09. 11:43
Vivaldi!

Csupa olyan dolgot írtál, hogy kénytelen voltam nyomni rá egy tetszik-et. Csak akik a mesevilágban élnek, vagy egyik vagy másik oldalon állnak gondolják úgy, hogy ott bármi megváltozhat. Az omme (nekünk) sehogy, semmire nem jó, teljesen mindegy hogy Bross vagy akárki más ül abban a székben. Ezt kellene a miniszter tudomására hozni, nem azt hogy a két vitatkozó fél közül ki a jobb vagy rosszabb, meg hogy ki nyalna jobban a minisztériumnak.
Felelős, kizárólag a mi érdekeinket képviselő vezető nincs, nem is lesz. Kétszer se mondom, hogy így bárki képviselné az érdekeinket, ha nem jobban. Lehet hogy a kamara még plusz támogatásokat is ki tudna valahogy harcolni. Ahogy látom az unióban ezeket a mentsük a méheket törekvéseket, nem is tartom ezt lehetetlennek.

Szóval a nyúlóssal, az atkával, a mézárakkal, a vándorlás dolgaival, a túlterhelt legelőkkel, a növényvédelem méhekre káros vegyszerivel kellene inkább foglalkozni ahelyett, hogy kit ültessenek egy olyan székbe, amely székre semmi szükség nincs.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 09. 13:26
Amellett pedig nem tudok napirendre térni, hogy olyan felnőttnek mondott emberek akik némi logikai tudással kellene, hogy rendelkeznek, hogyan jutnak el arra a következtetésre, hogy a ami magyar méhésztársadalom legnagyobb gondja, fejlődésének és rendbe tételének akadálya, az a négy ember aki az Omme vezetőségében nem a Bross szekerét tolja.
 Mert ugye, ha ezeket majd a miniszter, aki persze, szerelmes a másik oldalba, tehát az elnök embereibe, eltávolítja, egyszerre rendbe jön minden. Teremtődik még százezer hektár akác erdő, nem lesz leterhelés, nem lesz hamis méz, nem lesz nyúlós, és még az időjárás is megjavul, nem is beszélve a mézárakról amik rögtön háromszorosára emelkednek.
 Ettől uraim az óvodások is logikusabban gondolkodnak. Most akkor azt kell eldönteni, hogy kinőttünk e már a kiscsoportból. Vagy mindig is ezen a szinten voltunk. Vagy értelmi és logikai képességünk már annyira lecsökkent, hogy már szenilisek vagyunk. Nem kicsit,,,,,,, nagyon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Június 09. 14:47
Örülök, hogy ilyen lényegbe vágó dolgokról vitatkozunk, de ezeket miért kell ilyen bárdolatlan stilus mögé rejteni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 09. 16:26
Bárdolatlan? Kisfiam, tudod mi lenne a bárdolatlan? Ha mindenkit minden hülyének lehordanák. Ettől finomabban, ahogy én teszem, hogyan lehet rámutatni valaki, vagy valakik értelemi képességére? Ha bárdolatlan lennék nem fárasztanám magam, hogy cikornyás mondatokkal körbe írjam, hogy mi a véleményem, egyszerűen leírnám, hogy hülyeség amit állít, oszt kész. Ettől a parlamentben jóval durvább szöveg is elhangzik.
 Mert ugye mindennek meg van a maga helye. Lehet beszélgetni, némely szalonokban finomabban is, hogy milyen az időjárás. De, ha valamely méhészt meghallgatsz, az omme aktuális tevékenységétől, ahhoz képest az én szövegem, finom allegória.
Azt, meg, hogy te minek örülsz, magasról.............
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Június 09. 21:09
Ám a méhészek bárdolatlan szövege nem kerül az internetre, mindenki magát minősíti aki leírja és közzé is teszi a szitkozódását. A kritikád valódisága nem a hangerődtől függ, hanem a helytállóságától. Ezt a témát tovább ne guritsuk, részemről vége ezen dolognak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 09. 22:19
Bezony. De, általában a szép szavak nem őszinték, az őszinte szavak pedig általában nem szépek. Mimóza lelkek pedig nem erre a világra valók.
De, én még nem fejeztem be.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Június 10. 04:23
Lehet,hogy vallásos leszek!
Nem semmi ez a Pápa!

https://vs.hu/kozelet/osszes/ferenc-papa-a-szegenyek-es-a-kornyezet-problemait-kell-megoldani-0609

Bár hallgatnának rá ezek az áldott jó emberek!
Az olajjal megszedték magukat,most befektethetnének a napenergiával
megtermelt hidrogén” bizniszbe”.
Megvan az emberiségnek a lehetősége olyan energia termelésére ami a környezetünket nem károsítja,mégsem hoznak a politikusok semmilyen komoly döntést,döntéseket az elterjedésük gyorsítására.
Arról szól a vita,hogy lesz-e klímaváltozás vagy nem,miközben egyértelmű a melegedés.
Megvan minden tudásunk minőségi élelmiszer termelésre mely során nem károsulna a természet,mégis a profit,a-látszólag-olcsón megtermelt vegyszerekre alapozott termelés folytatja a világ “fejlett” része,pusztító vegyszereket technológiákat használva!
Nem számít !
A méhészek méhegészségügyi “guruja” meg védi-védte(?)-a neokat,mert Magyarországon nem okoz méhegészségügyi problémát,miközben a fél világ küzd ezen szuper vegyszerek ellen.A francia méhészek az utcán,mi meg hallgatunk és nézzük ahogy a virágzó és a nem viràgzó-gutáció,nem bomlik le,felhalmozódik a talajban- mezőgazdasági növények teszik tönkre a méheinket,és többi megporzót és még ki tudja mi mindent
Nem számít!
Hihetetlen mennyire impotensek vagyunk ez ügyben!
Az idióta tudós meg megporzó roboton töri a fejét.
Eszméletlen!
Besenyő Pista bácsi meg is kérdezné.
Normális?
Jó egészséget a Pápának,hogy minél több “nagy embert” győzzön meg!

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 10. 07:18
Ezt írja Vivaldi:
"... fejlődésének és rendbe tételének akadálya, az a négy ember aki az Omme vezetőségében nem a Bross szekerét tolja."
Na látod, csak rájössz a lényegre!
De nem Brossnak kell tolni a szekerét hanem az OMME-nak a méhészek érdekvédő szervezetének!
Nekik mindig más a véleményük?
Soha nincs olyan téma amivel ők is egyet értenek?
Lényeg, ha "Bross oldal"  javasolja...szavazzuk le!
Ugye azt vetitek a miniszter szemére, hogy miért avatkozik be.
Azért, mert ő mint politikus tudja, hogy csak akkor tud az elnökség érdemi munkát végezni, ha a különböző vélemények ütköztetése után hoznak egy közös döntést!
Micsoda dolog az szerintetek, hogy két elnökségi tag a Fővárosi Törvényszéken az OMME ELLEN tanúskodik?
Erre senki nem adott választ, Vivaldi meg élénken tapsikol.
AZ elnökség néhány tagja nem az OMME érdekeit védi?
Hát, hogy is van ez?
Azt egyszer már megértük, hogy a doki megmondta a küldötteknek kire kell szavazni.
Most azért sokkal demokratikusabb, szelídebb változatát választotta a miniszter.
Azok  vezetők akik nem állnak be a sorba, kaptak egy ultimátumot.
Vagy el kezdtek dolgozni a méhészek érdekében, vagy "felnégyeli" őket.
Lesz egy időközi választás, ott szépen elmesélik, hogy mit művelnek, aztán a küldöttek döntenek, hogy kellenek e olyan emberek közénk akik életcélja a széthúzás, csak azért mert Bross oldal mondta.
Nagyon jól fogalmazott Ravasz, de egy kicsit erős volt a vége.
Már akkor ki kellett volna rúgni az ügyvezetőt amikor valótlan dolgot állított az elnökről.
Bross nem tette meg, és ezt sokan számon is kértük tőle.
Ez olyan, mintha Orbán kormányban  Gyurcsány lenne a belügyminiszter.
Tűz és víz.
Van aki a szakmai(?) munkája miatt lett alkalmatlan az elnökségben, mivel évtizedeken keresztül állította, hogy neok semmi kárt nem okoznak a magyar méhészetekben, és ez a duma végigvonult az egész döntéshozatali mechanizmuson.
Mindenki erre hivatkozott, most pedig mint olvashatjátok végleges tiltást kaptak, még szükséghelyzeti engedély sem adható ki rájuk.(Lehet mégiscsak veszélyesek?)
Mi ez, ha nem egy nagy szakmai bukta?
De legalább az ő szerepe tiszta, a többieké meg pusztán a csesztetésre épül.
Nem lehet úgy érdemi munkát végezni, ha minden javaslatnál (bármi legyen az)azonnal lendül a kezük, hogy ezzel nem értenek egyet.
Volt olyan téma amit írásban előre megkaptak, el sem olvasták de ellene szavaztak.
Antitól idézem utolsó sorait mert az nagyon találó:
"Besenyő Pista bácsi meg is kérdezné.
Normális?"
Nagyernyei Attila




Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 10. 07:44
Bezony. De, általában a szép szavak nem őszinték, az őszinte szavak pedig általában nem szépek.
Bezony. Pontosan úgy van, ahogy Vivaldi írja. A neoliberalizmus sem szép, de őszinte. A neoliberalizmus sem igazságos, mégis az viszi előre a világot. Miért? Mert nem szocialista alapon gondolkodik. Azaz vegyük el a gazdagoktól a javaikat, és adjuk oda a szegényeknek. Tehát büntessük azt, aki több terméket képes előállítani, és jutalmazzuk azt, aki kevesebbet. Egy gond van. Ha a jutalmazottak száma növekszik, akkor elfogy, amit eddig megtermeltek. Aztán a szétosztásból mindenkinek fog jutni egy kifli. Összesen, nem naponta. Meg is van oldva a szegénység. Rossz hírem van: a neoliberalista gazdaságpolitikára mindaddig szükség lesz, amíg a világ fejlődni szeretne. Majd a Paradicsomban nem lesz szükség fejlődésre, akkor eljön az illiberalizmus kora. Aki azt mondja, hogy illiberalizmusra van szükség, az azt is mondja, hogy itt a Paradicsom, nincs szükség további fejlődésre, szét lehet osztani a javakat.
Ferenc pápa bezony reálisan látja a dolgokat. A tudományban van a jövő. Csak az képes olyan robotokat előállítani, amelyek majd az emberek helyett dolgoznak, és előállítják a mindennapi kiflit. A méheket helyettesíteni robotokkal tényleg az őrület jelei. Azokat ugyanis meg lehetne menteni töredék összegből. Csak fel kellene ismerni, hogy milyen módon kellene biztosítani rá a pénzt. Látni kell, hogy a Paradicsom nincs itt. Mert a paradicsomot olyan ellenség rágja, amit ha le is permetezünk, megtanul ellene védekezni. Majd ha egy paradicsomot teljesen megtisztítunk ettől az ellenségtől, és bevisszük egy üvegházba, ahová több ellenséget nem engedünk be, ott okafogyottá válik a növényvédőszerek fejlesztése, szét lehet osztani a megtermelt paradicsomot. Addig viszont mindenhol máshol robotoknak kell dolgozniuk, hogy az emberek fel tudják építeni az üvegházat. Most azért nem tudják felépíteni, mert nincs rá idejük. Kiflit sütnek. Magyarán még nem érték el a Paradicsomig. De ezen dolgoznak. Neokat állítanak elő azért, hogy amikor majd a jövőben az üvegház is készen lesz, legyen akkor is még paradicsom. Addig se rágja szét a féreg. Persze, ha valaki azt mondja nekünk, hogy itt a Paradicsom, mindent szét lehet osztani, akkor senki nem fog üvegházat építeni. Mert azt csak abból a pénzből lehet, amit a paradicsomvevők kifizettek. Ha elveszik és szétosztják ezt a jövedelmet, akkor nem lesz pénz üvegházra. Ja az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy akkor lehet csak üvegházat építeni, ha egy  valaki kezében van az összes pénz. Ha sokak kezében van , akkor azok úgyis azt fogják mondani, hogy teljesen értelmetlen üvegházban gondolkodni, ahhoz ennél a pénznél egy milliószor többre lenne szükség. Tehát egymilliószor egy forint nem egyenlő az egyszer egymillióval. Csak az utóbbiból lehet  üvegházat építeni. Ki tesz jobbat az emberiséggel? Aki szétosztja az egymilliót, és mindenkinek jut egy forint, de nem lesz üvegház, vagy az, aki elveszi az egy forintot, és épít belőle üvegházat?
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 10. 07:49
Attila!
Engem az nagyon érdekelne, hogy egy miniszter milyen alapon szól bele egy egyesület életébe, hatalmi úton? Ennél azért én értelmesebbnek hiszem az ágazat első számú emberét, hogy olyan dolgot tegyen, ami az első jogi lépcsőnél elbukik. Van olyan feladata az OMMÉ-nak, amelyhez viszont igenis van hatásköre. Csakhogy ez egyenlő lesz az OMME megszűnésével. Ha nincs támogatási szerep, akkor nem lesz tag, aki fizeti a tisztségviselőket. Javaslom, hogy  hallgass Vivaldit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 10. 08:35
Na, ide figyelj Attila.
Senki másnak nincs nagyobb joga leírni a következőket mint nekem. Mivel engem Bezzeg kétszer kizárt a zöld fórumról. Mert vele sem veszekedett senki annyit mint én.
 A dolog persze feltételezés. Ha a négy ember között van Bezzeg László is, akkor kb. be is tudom határolni, hogy kinek van igaza.
 Ugyan is, Bezzeg elég forrófejű, mondhatnám fafejű. De a becsületes. Le merem írni nyugodtan azt is, hogy gerinces, és az igazságáért megharcol.
És, a mai világban ez elég ritka erény.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Június 10. 08:56
Nem semmi a Pápa,megmondta a “nagyoknak”,hogy ma már helytelen,káros az üzletük.
Idézek Tőle:

“Az emberi civilizációnak szüksége van energiára, de nem szabad, hogy ez az energia elpusztítsa a civilizációt - mondta vasárnap Ferenc pápa a nagy olaj- és földgáz-ipari vállalatoknak a Vatikánban összegyűlt vezetői előtt.”

“A pápa felszólította a jelenlévőket: alkossák ők annak a vezetői csoportnak a "magját", amely a globális energetikai átmenet során tekintettel lesz a Föld minden népének, a jövő nemzedékeinek, az állat- és növényvilág minden fajának, az ökoszisztémáknak a szempontjaira.”
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 10. 19:50
Azt javasolja neo, hogy hallgassak Vivaldit?
Rendben.
Végül is nem tudom mire ez a nagy para.
Egy jó szándékú előre mutató tisztogatás mindenkinek a javára válnék, ha az a küldöttek akaratát fogja tükrözni.
Nem azt írta a miniszter, hogy ezt ő fogja végrehajtani!
Mivel ő is méhész, javaslatot tehet a megoldásra, persze az ő szavai súlyosabbak.
Az elmúlt ciklusban amikor nem engedtek be bennünket a zárt ülésekre, nem kaptunk szót küldöttgyűléseken, nem kaptunk választ (a mai napig sem!) az OMME Kft. gazdálkodására, súlyos, valótlan írásokra nem reagálhattunk ,akkor nem nyüszítettél ennyire Vivaldi a hegedűn.
Én csak utaltam néhány névre, Ti pedig rögtön nevesítitek őket.
Aki tudja, hogy mit csinál az vonja  le e következtetéseket, aztán kalap.
Arra továbbra sem válaszolt senki, hogy etikusnak tartjátok e, hogy két elnökségi tag tauként van beidézve az OMME ellen?
Ők már Csuján is túltesznek! (Megjegyzem, én és a Tolna megyei küldöttek Csuja kizárása ellen szavaztunk!)
Az elmúlt ciklusnál antidemokratikusabb 3 és fél éve még soha nem volt az OMME-nek.
Szerintem a méhészeti ágazatban rengeteg tennivaló van, és ha az elnökségen belül megy a csatározás abból mi méhészek jövünk ki rosszul.
Ennek a meccsnek el kel dőlnie, vagy erre, vagy arra.
Ma is kaptam telefonokat, hogy valószínű be van kötve a szemem és nem látom az összefüggéseket.
Nyugalom, jobban látom mint azt sokan gondolnák.
Egyet kérek mindenkitől, hogy ha súlyos vádakat fogalmaz meg, azt támassza is alá, különben úgy jár mint "Józsbácsi".
Én amit nyilvánosan leírok, azért vállalom a felelősséget mert ezerszer körbejárom a dolgot, hogy abba sehogy ne lehessen belekötni.
Számtalan példát sorolhatnék ami mind beigazolódott, ezért nem tudták kitenni nekem sem a szűrömet.
A megoldás?
Nyílt, őszinte párbeszéd.
Az a gond, hogy erre semmi reményt nem látok, mert annyira egymásnak feszül az elnökségen belül a két erő.
Pedig a TÖBBSÉG akaratát a kisebbségnek is el kell fogadni, ha tetszik ha nem.
Ha pedig nem fogadja el, az még jelentheti azt is, hogy más a véleménye.
Ez is rendben.
A baj ott kezdődik amikor a másiknak kárt akar okozni, valótlan dolog állításával lejáratja, vegzál, alávág, és tiszteletlenül viselkedik.
Nem kell félni, nem fog fájni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2018. Június 10. 20:47
 Milyen jogi alapon szól bele a miniszter egy társadalmi szervezet működésébe? Attila! erre a kérdésre pontosan, törvényi hivatkozásokkal, válaszolnál? Köszönöm.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 10. 21:05
Berci!
Hála az égnek nem vagyok jogász!
Az OMME-ban is azóta sokasodtak a bajok amióta jogvégzettek okoskodnak, és nem a szakmáról szól a belső élet.
Szerintem a miniszter nem szól bele a civil szervezet működésébe, csak felhívta a bajra a figyelmet.
A megoldás, mint írtam már, küldöttek kezében van.
Azért hihetetlenül tetszik, hogy ez a nyilatkozata ekkora pánikot keltett.
Akkor csak van valakikkel valami gáz, ha ekkora a majré.
Ha szépen tennék a dolgukat, amiért odaválasztották őket (már aki ezekre szavazott) akkor nem lenne ekkora hír.
A hír azért ilyen éles, mert éppen az érintettek tudják, hogy viselkedtek.
Ha másért nem én azért az egyik renitenst mindenképpen elítélem, ahogy az elnökség  hölgy tagjával viselkedett.
Olvastam élesen fogalmazott, de nem moderáltam mert egyetértettem vele.
Azért mert valakinek dr. van a neve előtt, még nem biztos, hogy úriember!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2018. Június 10. 21:25
Nálam nem okozott pánikot és szerintem a többieknél sem. Egyszerűen inkább megrökönyödést,hogy 2018-ban egy miniszter le(be)szólhat egy társadalmi szervezet működésébe. Az,hogy az OMME gittegyletként működik számomra már régóta nyilvánvaló. Az,hogy rendet kell tenni az is nyilvánvaló. Ha miniszter lettem volna, akkor nem üzengetnék, hanem tenném a dolgomat.(Gyakorló méhészként még az OMME-t sem hallgatnám meg, de nyilván politikusként adnék a látszatra) pl. a NAK-nak adnám a támogatások elosztását. Abban a pillanatban, ha az OMME rendszeréből kiesik a pénz egyből elválik a "sz.r a májától"...és szerencsére nem vagyok miniszter! :D :D
...abban egyetértünk,hogy nőkkel nem beszélünk tiszteletlenül.
( és azért ne feledjük, még ha kicsi is a valószínűsége, lehet,hogy az állandó opponálással teszi a dolgát azok érdekében akik megválasztották! Az,hogy csinálhatná konstruktívabban az más kérdés.)
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 10. 21:27
Attila!
Berci jól fogalmazta meg a kérdését. Kizárásos alapon a miniszter nem adhat ultimátumot az egyesületi életre vonatkozóan. Ha a tagság x-et akar, ő hiába akarna y-t. Demokrácia van. Ebben a rejtélyes üzenetben csakis olyan dolog lehet, ami  nem méhész, hanem miniszteri kompetencia.
Én a magam részéről a fekete-fehér beszéd híve vagyok.Ha bírálok valakit, és az a valaki belátja, hogy jogos volt a bírálat, aképpen cselekszik, a dolog el van boronálva. Ha pedig ő győz meg engem, akkor én ismerem be, hogy igen ez jó érvelés volt. Szerintem mi ketten ebben egyetértünk. A politikai korrektség egy marhaság. Az kétszínűséghez vezet. A fórumok arra valók, hogy érvek ütközzenek, ne személyek. Jól mondta Vivaldi, hogy akkor jön a személyeskedés, ha elfogytak az érvek. Itt kellene megállni mindig.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 10. 21:29
Attila.
Megmondom őszintén, már nem tudom finomabban írni, ilyen ostobának nem néztelek.
Tudod te mit beszélsz?
Te azt képzeled, hogy az Omme az csak belőled , meg Bross seggnyalóiból ál?
 Mit képzelsztek ti? Milyen jogon akarsz te, vagy ti kizárni olyanokat akik demokratikusan meg lesztek választva?
 Te azt képzeled, hogy egy miniszternek, joga van felülírni a küldöttek akaratát? Annak a négynek, vagy többnek, akik nem bross seggét nyalják, ugyan olyan joga van ott lenni, mint  a seggnyalóknak.
Ha így lenne, semmi szükség semmiféle választásosdira, meg küldöttesdire, csak ki kell nevezni a csókosokat és kész.
Te szerinted, az a küldött, aki nem Brossra meg a csókosaira szavazott, az értelmi fogyatékos, vagy hülye? Az tűnjön el a fészkes fenébe, mert nektek nem tetszik a pofája, meg véleménye? Holott az ő véleményük sokkal közelebb van a omme tagság legalább 75%-ához?
Én el se merem még most sem képzelni, hogy te ezt komolyan írod.
 Gondolkodjál már el. Az miféle demokrácia, amikor a jogosan megválasztott küldöttek által megválasztott vezetőségi tagokat, csak úgy ki lehet rúgni?
 Ha valamit meg lehet kérdőjelezni az az, hogy legitimek e a küldöttek. De akkor azok se legitimek akik Brossra szavaztak.
Miféle rendszer ez szerinted? Megmondom én, Észak koreai.
 Én még ilyet nem láttam.
 Tudod mit mondok neked? Én eddig mindig pártoltam az Omme létezését, az érted haragszom , nem ellened alapon.
De, most már azt mondom. Ha ilyen gondolkodású emberek vannak benne, legjobb lenne ha feloszlana.
 Én ilyen egyesületnek nem akarok a tagja lenni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Június 10. 23:54
A miniszter nem volt egyértelmű. Azaz elégedetlen a jelen OMME vezetéssel, de nem tudni mely vonatkozásban. Ha jól sejtem a méz minőségi paraméterei érdekelheti őt leginkább. Mennyi diasztáz, mennyi pollen stb. De azt is jelezhette, hogy vezetetlenség zavarja. Hát az elnökségi ülések tényleg előkészítetlenek és vezetetlenek. Maga az OMME is. Sodródik az árral. Bross sajtózik, de nem úgy és nem arra használja amire kellene.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Június 12. 09:01
Sajnos a fórumra írók gyakran saját vélt vagy valós sérelmeik miatti indulataikat vezetik le. Nem szakmáznak, hanem értelmeznek, és bírálnak. Miért ezt írta. Nincs saját véleményük, csak személyeskednek.

Meg megmondják, hogy kinek mit kellene csinálni.

Közben nem olvassák el még az éves beszálolót sem. Az OMME EB felhívta a figyelmet arra (sok másra is), hogy a méhészek által üvegbe juttatott méz minőségével prpblémák vannak. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy mindenki saját maga felel a termékéért. Mert amíg csak a méh van benne a játékban, addig 100 %-os a méz, a méhésszel kezd el romlani a minőség.

Szerintem első körben mindenkinek el kellene olvasni az éves füzetekben (amire most gondolok, az a 2016 évi beszámolóban volt) Ellenőrző Bizottsági jelentést. Az alapján mindenki, akár egyesületi szinten is elgondolkozhat, hogy mit kellene tenni.

Akkor várjunk külsősöktől bármit, ha mi magunk hajlandók vagyunk magunkért tenni. Magunkért és a termékeinkért.

Azt, hogy mire gondolt Ady, amikor a versében magas hangrendű szavakről mély hangrendű szavakra váltott, azt tőle kell megkérdezni. Nekünk elmélkedni arról, hogy mire gondolt a Miniszter bárdolatlanság. Mindenki tegyen aszerint, amit maga ért. Amit nem ért, azt meg majd alkalmasint kérdezze meg!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Június 12. 09:57
Köszönöm a megszólalásodat János!

Igen minden évben születik beszámoló és EB jelentés is, sőt EB jelentés néha több is. Van 13500 tagja az egyesületnek és van kb 20 000 méhész, de ez a két alapvető dokumentum csak sacc 430 emberhez jut el és annak 3/4-e el se olvassa. Ugyanakkor a két dokumentum érinti mind a 20 000 méhész életét.

Javasolom, hogy mind a két dokumentum visszamenőleg legalább 10 évre kerüljön fel letölthető formában az OMME weboldalára. Ez adna egy kis történelmi rajzot és összehasonlítási alapot is a magyar méhésztársadalomról. Javasolom továbbá, hogy a küldöttgyűlési jegyzőkönyvek is ugyanígy letölthető dokumentum formában kerüljenek fel az OMME weboldalára.

Javasolnám tovább, de hiába, hogy korrekt elnökségi ülési jkv-k kerüljenek fel a weboldalra, mert ilyenek sajnos soha nem születtek.

János!
Mindezeket miért javasolom? Hogy az itt folytatott vitáknak ténylegesen legyen valami megalapozottsága. Ugyanis hiába hivatkozol te egy olyan dokumentumra, amit a tagság 3 %-a kapott meg és 0,5%-a olvasott el.

János, te pontosan tudod, hogy a demokrácia ott kezdődik, ahol nincsenek információs monopóliumok. Amikor az emberek pontosan ellenőrizhetik a írottak, mondottak igazságtartalmát és szembesíthetik az érvekkel a valóságot, de amíg a valós történések csak egy szűk elit számára ismertek, addig demokráciáról nem beszélhetünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2018. Június 12. 10:35
Az OMME-ban is azóta sokasodtak a bajok amióta jogvégzettek okoskodnak, és nem a szakmáról szól a belső élet.  - olvastam egy korábbi hozzászólásban.
Szerintem nem a jogvégzettséggel van baj. Egy korábbi, akkori elnök éppen a belső bajok miatt mondott le az elnökségről, az akkori IB megosztottsága, de főleg személyi ellentétek miatt.Az első jogi diplomás, éppen ezután lett alkalmazva, ügyvezetőként. A jogvégzettek vezetésbe kerülése előtt is komoly bajok voltak és jelenleg is vannak.Számomra inkább az a meglepő hogy a jogi ismeretek vezetés közelébe kerülése mellett is,tehát ennek ellenére elmaradt a termelői  önkormányzatiság fejlesztése, a döntési mechanizmusok átláthatóságának kialakítása, azaz a demokratikus kultúra fejlesztése. A személyek, szervezetek kizárása, vagy éppen fel nem vétele aligha növeli az egységet, s éppen a sértettség forrása lehet.Meghatározott keretek között legyen minden tagnak joga elmondani a véleményét, amit a többiek legfeljebb nem fogadnak el, leszavazzák.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 12. 12:26
No....... Üdvözlünk a körünkben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 12. 13:14
Idézet
Amit nem ért, azt meg majd alkalmasint kérdezze meg!
Akkor el is kezdeném.
Idézet
Az OMME EB felhívta a figyelmet arra (sok másra is), hogy a méhészek által üvegbe juttatott méz minőségével prpblémák vannak.
És ezt mégis mi alapján tette? Eljött és mintát vett a mézemből? Nem tudok ilyenről. Olyanról sem tudok, hogy a mézeim ne feleltek volna meg a laborvizsgálatokon. Meg olyanról sem, hogy készíteném a mézet, azaz cukrot etetnék hordásban. Tehát a nektárból a méhek mézet érlelnek, ami a hordómba kerül. Mégis milyen probléma lehet vele?
Idézet
Sajnos a fórumra írók gyakran saját vélt vagy valós sérelmeik miatti indulataikat vezetik le.
És még csodálkozol ezen vazze, amikor ilyeneket írsz. Aztán csodálkozna az omme is, ha egy ilyen kijelentés miatt fel lenne jelentve, mert azt kellene. Mégis milyen alapon vádol meg pl. engem? Semmit nem tud a mézemről! Azt kellene inkább csinálnia amiért létrejött, de azt meg nem csinálja!
Idézet
Közben nem olvassák el még az éves beszálolót sem.
Persze hogy nem. Hol olvassa el, és minek? Hülyeséget írtok így is éppen eleget, nem kell ahhoz még jelentést is olvasni.
Másképp akartam reagálni mert forrtak bennem az indulatok, de nem tettem, mert akkor a lényeg is törölve lett volna a vulgáris körítéssel együtt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Június 12. 19:18
PROFESSZOR DARVAS BÉLA CIKKE

Idézet
Mézédes ajánlat rejtett hibákkal

https://www.healthproblog.com/…/health-benefis-of-honey-1.j…
[Dögei Imre: Ultimátum a méhészeknek – Magyar Mezőgazdaság, 2018. június 8.]

Nézzük ezt a joviálisan hetvenkedő ajánlatot, amivel az új miniszter az ’övéinek’ üzen. Szűk körnek szóló figyelmeztetés ez, de a ’miniszternek’ nincs ilyen lehetősége. Minden megmozdulása hírré válik, függetlenül az érdemes tartalmától.
- „»Azt az ajánlatot teszem a méhészeti ágazat valamennyi szereplőjének, hogy béküljenek ki egymással, állapodjanak meg. Ha ez idén nyár végéig nem történik meg, akkor az Agrárminisztérium fog lépni, ám az nem lesz jó senkinek!«”
Nem igazán értem. Kikről van szó? A ’Méz-jelentést’ Erdős Norbert (történelemtanár) EP-képviselő (Fidesz) készítette többek között, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szakmai segítségével (https://www.nak.hu/…/95303-a-magyar-mez-jelentes-kerul-foku…; https://www.nak.hu/…/95827-a-hazai-meheszeti-agazat-helyzete). Ők lennének az ágazati főszereplők, és persze a diszkréten irányító FM. Kinek és kivel van baja? Részt vettem az OMME pár rendezvényén. Útban Szekszárd felé – ahol előadtam – Bross Péter (OMME) kocsijában utaztam. Egyes kérdésekben – ez különösen vonatkozik a neonikotinoidok megítélésére (Tóth Péter védhető szakmai indoklás nélkül kétségbe vonta az EU által kiválasztott három hatóanyag káros hatásait) – OMME-n belüli feszültség tanúja is voltam, hiszen például a szekszárdi méhészek nem osztották a méhész-növényvédő számomra sem megalapozott elképzeléseit. Viszont, ha nem tévedek, akkor az OMME civilszervezet. Milyen közvetlen, jogszerű hatással bírhat rá a miniszter? A támogatási rendszer persze minden pozícióban működtethető. Szokatlan, és nem túl ízléses fenyegetésnek olvasom Nagy István szövegét. Mit jelent az, hogy mindenki pórul járhat. A miniszter feladata nem annak kivitelezése, hogy a hozzá tartozó ágazatok jól járjanak? Ha ez létre jönne, akkor a szereplők mindegyike veszít majd?
- „Vagyunk Európában olyan méretűek, hogy számos területen mi diktáljunk, és ne fordítva, mint ahogyan most van. Akad azonban egy ha! Ha saját magunkkal egyetértenénk.”
Akkor most nem is hazai perpatvarról van szó, hanem egyenesen az európai ügyekről? Nem fogunk össze, hogy valóságos nagyságunknak megfelelően képviseljük az érdekeinket? Hazánk méhészetben európai tényező (a méhsűrűség nálunk a legmagasabb, húszezer méhészünk van, az uniós méztermelés 10%-át adjuk), de miféle ’skizofrénia’ az, amit Nagy úr sokat sejtetően, de meg nem nevezve diagnosztizál.
- „Szeretném elkerülni, hogy kívülállóként az Agrárminisztériumnak kelljen döntést hoznia, az ágazat akarata ellenére. De ez fog következni, ha a méhészeti ágazatban érintettek nem lesznek képesek az együttműködésre. Azt az ajánlatot teszem a méhészeti ágazat valamennyi szereplőjének, hogy béküljenek ki egymással, üljenek le, állapodjanak meg, azt terjesszék a minisztérium elé.”
Szóval az FM kívülálló, de akkor miért elé kell a megoldást ’felterjeszteni’, és végül ő simogathatja meg veszekedők fejecskéit. Nem ellentmondásos ez a mondat is?
- „Addig, amíg széthúzás van, amíg egyik a másikat mószerolja és jelenti föl, valamint azzal szembesülünk, hogy ahány méhész annyiféle akarat, ahány feldolgozó, kereskedő és felvásárló annyiféle érdek munkál, addig nagyon nehéz lesz rendet vágni. Ismétlem: meg fogjuk tenni, csak az nem lesz jó senkinek!”
Kezd oszlani a homály. Nem is az ágazatvezetők közötti perpatvarról van szó, hanem a piaci szereplők (termelő, feldolgozó és kereskedő) érdekháborújáról?
- „Ha az idén nyár végéig ez nem történik meg, akkor mi lépünk! Ezt vegyék nagyon komoly üzenetnek. Ha az ágazati szereplők kiegyeznek, akkor minden támogatással naggyá lehet tenni ezt a kis ágazatot. Ha arra kell az erőinket pazarolni, hogy miként teremtsünk békét, akkor nem jutunk előre. Jobban mondva – mint az válsághelyzetekben szokás – egy lépést teszünk előre, kettőt meg hátra.”
Szóval a támogatás a titkosfegyver. Mi viszont ez a dodonai egy lépés előre és két lépés hátra. Adunk is, meg el is veszünk, de ez utóbbi jelentősebb lesz? Ez nagyon kínos kijelentés egy pályakezdő miniszter szájából. Kissé idejétmúlt.
- „Környezetvédelmi államtitkárság eddig is volt, más feladatokkal is terhelve, amelyektől a jövőben megszabadulnak. A közeljövőben véglegesen megszüntetjük a neonikotinoidok használatát, még szükséghelyzeti engedélyeket sem adunk ki.”
V. Németh alatt a környezetvédelmi társtárca légiesült. Láthatatlanná vált. Viszont most mitől indulna be? Vezetője a korábbi helyettes. A neonikotinoidok tiltása bizony nem az FM érdeme. Éppen ellenkezőleg, a hazai irányítás (NÉBIH – Tőkés Gábor, Jordán László; OMME – Tóth Péter; FM – Szalkai Gábor, Zsigó Róbert, Czerván György, Fazekas Sándor) mindent megtettek azért, hogy a neonikotinoidok a továbbiakban is használhatók legyenek. A ’magyar szavazat’ végig a neonikotinoid-használatot támogató volt. Az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága előtt Simon Gergely (Greenpeace) vs. Szakai Gábor (FM – most a növényvédőszer-ipar érdekeinek ügyvezetője) előadását tekintve a bizottság minden Fidesz-es tagja tartózkodott szavazáskor. Nem ellenezte, de nem is támogatta a neonikotinoidok környezetvédelmi megítélését. Ez is a velünk élő ’történelem’ szégyenkező részecskéje. A pályakezdő miniszter lehetne önkritikus ebben a kérdésben, s nem mostani FM sikerként elkönyvelni ezt a korábbi súlyos magyar agrárdiplomáciai bukást, amelyben parlamenti államtitkárként közreműködött. Gondolom persze, hogy diszkréten ellenállt.
- „Nyugodtak lehetünk, nem vetnek Magyarországon egyetlen tő neonikotinoiddal csávázott repcét sem. Kedvező a méhészeknek az is, hogy a jövőben a szóját – a vegyszeres gyomirtás miatt – nem lehet a zöldítésben elszámolni. Tudjuk: a szója nem egy jól mézelő növény, helyette a méhek és más beporzó rovarok számára is hasznos, jól mézelő virágzó növényeket, tehát »igazi zöldítést« vethetnek a gazdáknak.”
Az én alaptermészetem a nyugodtság. Ezt a mindig is zavaros ’zöldítés’ szót azonban sem korábban, sem most nem értem. Az FM részéről milyen pontos és szakmailag korrekt leírása van (ez most a szóját illetően bizonyosan változott) a ’hivatalos’ környezetbarát mezőgazdaságnak? Tartok tőle, hogy a valóságos paraméterek nincsenek kidolgozva (növényvédelmet tekintve bizonyosan) és e tekintetben csak az érdekérvényesítő-képesség irányít.
A cikk linkje: http://magyarmezogazdasag.hu/2018/…/08/ultimatum-meheszeknek
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Június 13. 18:34
http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/ismeretlen-darazsfaj-feszkelte-be-magat-magyarorszagra
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 13. 21:49
Ezt írja Dr.Darvas Béja prof:
"A neonikotinoidok tiltása bizony nem az FM érdeme. Éppen ellenkezőleg, a hazai irányítás (NÉBIH – Tőkés Gábor, Jordán László; OMME – Tóth Péter; FM – Szalkai Gábor, Zsigó Róbert, Czerván György, Fazekas Sándor) mindent megtettek azért, hogy a neonikotinoidok a továbbiakban is használhatók legyenek.
Remélem kezd megvilágosodni a méhészeknek, hogy kik ülnek az elnökségben!
Amikor ezt én mondom, semmi reakció.
Amikor a professzor Úr mondja?
Tehát az elnökségben olyan valaki csücsül aki egy álszent.
Hogy ezt meddig tűrik a méhészek (küldöttek) nem tudom.
Azért ezt mástól olvasni, amit eddig is állítottam, megnyugtató, vagy inkább izgató.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Június 14. 15:31
Többekkel próbáltuk megfejteni a miniszter úr méhészeket fenyegető üzenetét, amiben szerepel egy nyárvégi határidő és egy megegyezési igény.

Mi csak azt látjuk, hogy az érdekképviseleti munka nem halad. Az OMME ugyan nem hibázik, de ez azért van, mert ahhoz, hogy az OMME vezetése hibázzon, ahhoz dolgoznia kéne. De nem dolgozik, tehát nem is hibázik. Vagyis tökéletes munkát végez, vagyis megérdemli az OMME elnöke a havi 700 000 Ft bruttót. Vagy mégse?

A kft-nek továbbra sincs felügyelő bizottsága. A méhegészségügyi jogszabály módosítási tervezete fekszik, nyugszik. A mézkerekasztal munkája eredménytelen. A növényvédelmi Bizottsága továbbra is Tóth Péter szava szent. A kereskedők pedig hozzák a tavalyi áraikat. Az ágazat szépen folyamatosan, nem túl gyorsan, de kezdi jelentőségét elveszíteni.

Újra indul az elöregedés, mert a munkaerőpiacon emelkednek a bérek, de a méz ára ezt nem követi. Az ázsiai típusú mézhamisítás virágzik, bár Bross Péter azt ígérte a választás előtt, hogy ez lesz a legfontosabb ügy amit képvisel, de úgy tűnik, hogy mára már megváltozott a véleménye. Miközben már nemcsak Ázsiában, hanem kis hazánkban is gyantáznak, hiszen nem tiltott technológia. A gyantázott méz kimutatására nincs elfogadott elismert technológia. Hogy is lenne, ha óvatosan kerüli az OMME alkalmazott tudományos kutatásban, hogy ebben a vonatkozásban bármilyen eredmény szülessen kis hazánkban.

Így kell lezüllesztve tartani egy egész ágazatot érdekképviseleti módszerekkel. De hát ha a méhészeknek így jó, akkor ilyenek a vezetőik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2018. Június 14. 16:18
Ha ennyire izgalmas, hogy mit akar üzenni a miniszter, miért nem kérdezi  meg tőle valaki? Megkérdezzem nektek, ha találok hozzá mail címet? Engem nem érdekel, de szívesen rákérdezek, ne parázzátok végig a nyarat :)

Geddekas, milyen adatokra alapozod azt, hogy újra indul az elöregedés? Vannak egyértelmű adatok, vagy csak elmélet, hogy a bérek növekedésével elhagyják az ágazatot?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 14. 20:47
Jók a kérdéseid W.Zoli!
Én még arra is kíváncsi lennék, hogy ezt mire alapozod?
"Miközben már nemcsak Ázsiában, hanem kis hazánkban is gyantáznak, hiszen nem tiltott technológia."
Van rá bizonyítékod?
Betoppantál valamelyik mézüzembe, és tetten érted a gyantaszűrt mézet?
Ez már megint olyan kategória, hogy hallottam valakitől, mert valaki neki mondta, hogy kamionokat fordítottak vissza hamis mézekkel.
Ez nem más mint pánikkeltés!
Légy szíves tegyél feljelentést, mert ez kutya kötelességed, ha ilyen tiltott dolgot észlelsz.
Ha pedig csak nagyívű gondolatidat fogalmaztad meg, azzal totálisan hiteltelen vagy.
Nem tudom ezzel mit szeretnél elérni, hogy álhírekkel zsibbasztasz.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Június 15. 00:14
Idézet
Megkérdezzem nektek, ha találok hozzá mail címet? Engem nem érdekel, de szívesen rákérdezek, ne parázzátok végig a nyarat
Tedd meg kérlek. Hol találsz hozzá mail címet? A minisztérium honlapján.

Idézet
Geddekas, milyen adatokra alapozod azt, hogy újra indul az elöregedés?
Amikor az ifjúgazda program elindult, akkor fiatalodott, de szerinted tovább fiatalodik a szakma? Nézz körül. Hány ifjúgazda maradt méhész az öt esztendő letelte után?

Egy olyan közvéleményű szakma, ahol el lehetett sütni 10 éven keresztül, hogy a neonikotinoidok méhkímélő szerek, ott nemcsak műveletlenség van, hanem az elöregedéssel járó beletörődés. Az "úgyse rajtunk múlik" öregekre jellemző magatartás dominál most is. Bár úgy tűnik, hogy a neonikotinoid veszély csökkent, de ott van még 7 nagyon durva rovaröló hatóanyag, aminek használata ellen tiltakozni kellene. Ki fog ez ügyben tiltakozni? Hát ki, ha nem a Greenpeace? Senki más. Merthogy a méhészek nem fognak tiltakozni, az biztos.

De nézz körül, hogy az elmúlt két évben körülötted kik hagyták abba, kik csökkentették méhészetüket!?

Attila!

1.
Mivel a gyantás mézre nincs elfogadott kimutatási módszer és mert a gyantatechnológia nincs kitiltva a mézüzemekből, miért ne lenne ott?
2.
Továbbá a mézkerekasztalon elhangzó módosítási javaslatod mire utalnak, ha nem a gyantázás legalizálására? A méhlegelőben csak annyi változott az elmúlt 50 évben, hogy 250000 ha lett a repce és 4-600 000 ha lett a napraforgó. De változtak a méhek biológiai tulajdonságai, tehát újabban kevesebb diasztázzal is képesek mézet előállítani? Soroljam a többi látványos tünetet?
3.
Pánikkeltés? Lóf@szt.
Mit jelent ez a szó szerinted, hogy pánik?
Miért véded a mézüzemeket? Melyiket véded? Ha megmondod, akkor azt fogom írni, hogy Ő biztosan kivétel, sőt lehet, hogy van ilyen több is. De azt is el kell mondanom, hogy ezek az üzemek - mármint amelyek nem alkalmazzák - azok személyes véleményem szerint, lehet, hogy saját pénzük ellenségei is. Mert hogy a fenében akarnak piacon maradni, ha a nemzetközi piacot a hamisítványok uralják?

Hát nem az a te érdeked Attila, hogy tőled és a többi 20 000 méhésztől vegyék a mézet a Tesco, Spar, Aldi és a Penny stb. helyett?
4.
Feljelentés? Mi a fenének? Elég az, ha 20 000 magyar méhész mindegyike ugyanazt elmondja a vevőinek amit a német méhészek elmondanak a német háziasszonyoknak. Vagyis azt, hogy a boltokba kapható méz "kemikália", nyomokban mézet is tartalmaz. Ha meg kérdezik a részleteket, akkor kedélyesen mesélni kell egy kicsit az árnyalt valóságról.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Június 15. 00:27
Köszönöm a megszólalásodat János!

Igen minden évben születik beszámoló és EB jelentés is, sőt EB jelentés néha több is. Van 13500 tagja az egyesületnek és van kb 20 000 méhész, de ez a két alapvető dokumentum csak sacc 430 emberhez jut el és annak 3/4-e el se olvassa. Ugyanakkor a két dokumentum érinti mind a 20 000 méhész életét.

Javasolom, hogy mind a két dokumentum visszamenőleg legalább 10 évre kerüljön fel letölthető formában az OMME weboldalára. Ez adna egy kis történelmi rajzot és összehasonlítási alapot is a magyar méhésztársadalomról. Javasolom továbbá, hogy a küldöttgyűlési jegyzőkönyvek is ugyanígy letölthető dokumentum formában kerüljenek fel az OMME weboldalára.

Javasolnám tovább, de hiába, hogy korrekt elnökségi ülési jkv-k kerüljenek fel a weboldalra, mert ilyenek sajnos soha nem születtek.

János!
Mindezeket miért javasolom? Hogy az itt folytatott vitáknak ténylegesen legyen valami megalapozottsága. Ugyanis hiába hivatkozol te egy olyan dokumentumra, amit a tagság 3 %-a kapott meg és 0,5%-a olvasott el.

János, te pontosan tudod, hogy a demokrácia ott kezdődik, ahol nincsenek információs monopóliumok. Amikor az emberek pontosan ellenőrizhetik a írottak, mondottak igazságtartalmát és szembesíthetik az érvekkel a valóságot, de amíg a valós történések csak egy szűk elit számára ismertek, addig demokráciáról nem beszélhetünk.

Kedves fórumozó,

Tudom, hogy nehéz elhinned, de azok az emberek, akik elmennek a küldöttgyűlésre: azok küldöttek. Ezen emberek megkapják a dokumentumokat. A küldötteket olyanoknak választja meg a tagszervezet, akik majd otthon beszámolnak, egyeztetnek. Otthon vitáznak róla. Nem kell az OMME központnak mind a 100 % taghoz kiküldeni egy jelentést. Te hány országgyűlési szavazás munkaanyagát kaptad meg személyre szólóan? Az a parlamenti képviselődhöz megy. Ha akarod, akkor beszélsz vele.

Szóval nincsenek információs monopóliumok. Amíg elnök voltál, Te is megkaptad, meg küldött társaid is. Remélem nem ültél rá minden információra, hanem megosztottad a tagsággal. Akkor meg milyen információs monopóliumról beszélsz?

A demokrácia pedig elviseli, ha vannak olyanok, akik nem olvasták el. Egyébként te milyen alapon állítod, hogy csak minden hatodik OMME küldött olvasta el a részére papíron megküldött OMME éves beszámolót? Milyen statisztikai számításra alapozod? Én nem emlékezem, hogy valaha felmérted volna, ki mit olvasott el. Az meg nem statisztika, ha azt mondod, hogy Te minden hatodik anyagot olvastál el, és abból általánosítasz, hogy minden hatodik elnök olvassa el az OMME beszámolót.

Kérlek, hogy a mindenbe belekötsz stílust akaszd szegre.

Te hány egyesületi tagnak számoltál be a boríték tartalmáról, amit megkaptál? Máson kéred számon, ha nem adtál tovább információt a többieknek?

Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Június 15. 00:55
Ezt írja Dr.Darvas Béja prof:
"A neonikotinoidok tiltása bizony nem az FM érdeme. Éppen ellenkezőleg, a hazai irányítás (NÉBIH – Tőkés Gábor, Jordán László; OMME – Tóth Péter; FM – Szalkai Gábor, Zsigó Róbert, Czerván György, Fazekas Sándor) mindent megtettek azért, hogy a neonikotinoidok a továbbiakban is használhatók legyenek.
Remélem kezd megvilágosodni a méhészeknek, hogy kik ülnek az elnökségben!
Amikor ezt én mondom, semmi reakció.
Amikor a professzor Úr mondja?
Tehát az elnökségben olyan valaki csücsül aki egy álszent.
Hogy ezt meddig tűrik a méhészek (küldöttek) nem tudom.
Azért ezt mástól olvasni, amit eddig is állítottam, megnyugtató, vagy inkább izgató.
Nagyernyei Attila
Jaj, Tóth Pétert azért kritizálni, mert éppen a fején maradt a Növényvédelmi Kamarás magasrangú sapkája nem szép dolog. Persze illett volna a nevéhez írt tisztséget is odaírni. Ha meg éppen nem emlékezik, hogy melyik sapkában van ott, az csak emlékezet probléma.

Azt meg ne várjátok, hogy egyik kezével levágja a saját fejét, miközben a másikkal meg védi.

A két rangja közül a Növényvédelmi Kamarában betöltött tisztsége a magasabb. Ne várd el, hogy a másik - ezzel ellentétes énje felülkerekedjen. Tóth Péter szerintem elsősorban Növényvédős és csak sokadik sorban méhész.


Találós kérdés: Melyik méhész bízna feladatot, adna súlyos milliókat a gyurgyalagvédők legjobbjának?


Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Június 15. 01:21
Keve János!

Amit írtál, az nem cáfolja az általam írottakat, csupán tájékozottságod csekély mértékét mutatja. Az általam írt adatok tények. Amit írsz maszatolás és nem cáfolat.

A küldöttek arról tudnak, amit tudatnak velük. Csak két példa: Csuja kizárásáról nyilvánvalóan nem kaptak rendes anyagot. De a Kft. működéséről általad írt anyag se jutott el hozzájuk.

Mit visel el  demokrácia ? Hát erre  fórumra nem lenne szükség, ha jól működne.

Idézet
Te hány egyesületi tagnak számoltál be a boríték tartalmáról, amit megkaptál?
Arra a borítékra gondolsz, amiben a kb 100 oldalas küldöttgyűlési anyag jut el a küldötthöz. Szerinted mennyi idő lenne ennek felolvasása?
Szerinted mennyivel több emberhez jutna el az információ, ha az interneten is olvasható lenne és nem csak a méhészgyűlésen hallana róla  méhész? Ráadásul általános ismeret, hogy országos átlagban a méhészek 30%-a vesz részt a gyűléseken. Tudomásom szerint Gödöllő az országos átlagnál jóval több információt kapott. De vajon az Apiterápiás Társaságnál mi a helyzet?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 15. 07:04
Ezt írja Geddekas:
"Vagyis azt, hogy a boltokba kapható méz "kemikália", nyomokban mézet is tartalmaz."
Azt figyelembe vetted ennél súlyos kijelentésednél, hogy egyre több termelő szállít élesben a multikba?
Nem tudom ezzel ismét mi a célod, de a következő mondatoddal  meg is válaszoltál.
"Miért véded a mézüzemeket? Melyiket véded? Ha megmondod, akkor azt fogom írni, hogy Ő biztosan kivétel, sőt lehet, hogy van ilyen több is."
Ezzel melyik mézüzemet védem, amikor az üvegen feltüntetik a termelő nevét?
Komolyan mondom, katasztrofális a stílusod!
Csak támogatni tudom Körmendy-Rácz János alábbi kérését!
"Kérlek, hogy a mindenbe belekötsz stílust akaszd szegre."
Semmi bizonyítékod, csak ismét lövöldözöl a világba megsértve sok termelőt, akik végre be tudtak férkőzni a multikba.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 15. 07:51
Idézet
De nézz körül, hogy az elmúlt két évben körülötted kik hagyták abba, kik csökkentették méhészetüket!?
Az ifjúgazdák, vagy akik épp csak elkezdték. Előbbiek úgy gondolták, hogy milyen jó buli, mert igazából a fő profil az más, de mellette ott vannak a méhek is, csak el kell venni tőlük amit behordtak, szóval pofonegyszerű.  :) A kezdőknek meg épp a lényeget nem mondja el senki, hogy egyáltalán hogyan lehet a mai világban életben tartani a családot, és főleg hogyan lehet erősen, termelőképesen tartani. Így eljutnak oda, hogy a következő évben marad a 10-ből 2, meg a 30-ból 15.
Láttam olyan néhány családos hobbi méhészt, aki semmilyen ismerettel és segédeszközzel nem rendelkezett az atkairtás terén. Amikor magukkal vitték, és elmentek neki is segíteni, végigködölték az állományát és a munka végeztével mondták hogy akkor 3 nap múlva újra tábla, akkor szó szerint kiakadt, hogy köszöni szépen, de ő ezt a hercehurcát még egyszer nem. Nincs is már meg az állománya ha jól tudom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 15. 08:43
A miniszter nem volt egyértelmű. Azaz elégedetlen a jelen OMME vezetéssel, de nem tudni mely vonatkozásban. Ha jól sejtem a méz minőségi paraméterei érdekelheti őt leginkább. Mennyi diasztáz, mennyi pollen stb. De azt is jelezhette, hogy vezetetlenség zavarja. Hát az elnökségi ülések tényleg előkészítetlenek és vezetetlenek. Maga az OMME is. Sodródik az árral. Bross sajtózik, de nem úgy és nem arra használja amire kellene.

Először is vajon miért is gondolnánk rólad is, hogy másképpen jár az agyad, mint a Nagyernyeié?
Talán ezért van az is, hogy sok esetben már csak monológokat folytatsz itt vagy akármelyik fórumon, mert valahogy a veled való vita olyan terméketlen , mint egy 90 éves öregasszony.
 Néhányan már allergiásak rád, és ha meglátnak kiakadnak és lehordanak mindennek, ha igazad van ha nincs.
 Mert ha igazad is lenne, /elvétve, a vak tyúk is talál szemet alapon/ akkor inkább abba hagyja a vitát az ember, és nem vitatkozik, bár mennyire is igaza van, mert veled nem akar egy gyékényen árulni. Mert veled kapcsolatban annak is is örül az ember, ha nem szavaz veled ugyan arra a pártra.
Most is természetesen, leragadtatok ott, hogy a miniszter le akar alacsonyodni az Omme mai szintjére, és minden vágya, hogy országos problémák helyett egy szaros egyesület belügyeivel akar foglalkozni. Hozzá tenném, hozzánk is jöhetne rendet tenni, mert a helyi polgár őr egyesületbe is nagyon akadozik a szekér. Jogilag ez is ugyan az a szint.
Ha pedig még is nektek lenne igazatok, és valóban az omme ban akar rendet tenni, ami egyáltalán semmit nem old meg, akkor egy részt rövid  látó. Más részt buta. harmadrészt meg én, mint kormánypárti szavazó, nem szavazok többet a kormánypártra.
Remélhetőleg azonban, csak ti ismeritek félre, akik nem vagytok kormánypárti szavazók, /egészen mások vagytok/ és magatokból indultok ki. Remélhetőleg csak mint utolsó intézkedés, és némi viszonzás, és kisiklás volt Takács úrnak magyar méhészek legnagyobb ellenségének a kitüntetése is Fazakas miniszter úr részéről. Még azt is meg merném kockáztatni, miszerint, ezen utolsó intézkedés nem volt véletlen, és az sem, hogy őt a miniszteri székből eltávolították.
Ha pedig, nektek akik ellenzéki szemszögből nézitek a dolgokat, lenne igazatok, és a miniszter még is csak lealacsonyodna az omme szintjére, sajnos el kell térnem azon szokásomtól, miszerint 7. alkalommal szavaztam a mostani kormánypártra, kijelentem, hogy 8. alkalommal már biztosan nem fogok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Június 15. 08:55
Attila!

Úgy látom, hogy te is csak a méhész termelőt véded, aki sem mennyiségben, sem technológiában nem képes követni a gyantázásra is alkalmas mennyiségeket feldolgozó nagyságú mézüzemeket.

Bántottam én egy szóval is a termelő méhészeket? Ugye nem? Támadtam én egy szóval is a gyantakezelésre is alkalmas forgalommal rendelkező mézüzemeket? Igen, rájuk és csakis rájuk fogalmaztam meg neheztelésemet. Fáj ez neked?? Nem. Miért nem? Te nem tőlük függsz. Akkor meg ne zavarjon a stílusom. Ne öntsd ki a fürdővízzel a gyereket is. Bocsáss meg, de Nehogy már a több ezer tonnákat boltokba szállító mézüzemek takarózzanak az 1-2 tonnát OMME mézesüvegben boltba szállító termelő méhészekkel. A vevők is tudnak különbséget tenni nyugi. Az a 60-80 ember, aki naponta olvassa ezt a fórumot, az meg pontosan tudja, hogy miről beszélek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Június 15. 08:57
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Június 15. 10:58
Idézet
Viszont itt is sokan abbahagyták. 20 évvel ezelőtt csak nekem volt egyedül a néhány NB-men kívül hunoron az állományom, ma ezen a területen már a tavalyi őszi vizsgálatkor csak 3 NB-s méhészetet vizsgáltam. Azóta az egyik méhész meghalt.

Más. Amíg a hunorosok szinte valamennyien adnak el méheket a szaporulatukból tavasszal, mert nem kell nekik több, addig az nb-sek szép lassan elfogynak, és az egyik már több alkalommal rákényszerült anyagi okokból eladni azokból. Egyébként ácsként dolgozik, de minden pénzét elviszi állítólag a méhészete.
Ajaj.  :D Ez az írás most megint olyan szagúra sikeredett mintha arról szólna, hogy az NB-sek csak nyűglődnek, abbahagyják, stb, a Hunorosok pedig szárnyalnak. Szóval megint afféle kaptárvita. Ami ugye ebben a formában nem lehet igaz, valami azonban mégis van benne... Ahogy az sem lehet véletlen, hogy a felesek közül is egyre többen állítják át a fészküket hunorra. De már félve írok le ilyeneket, mert megint én leszek a gonosz, aki a fekvősöket üldözi. Nem üldözöm őket, tőlem műanyag vödörben is méhészkedhetnek, és vitatkozni sem akarok velük.  :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 15. 12:08
És ez milyen hírhez is kapcsolódik? Ez szakmai vita. Azt meg tudjuk, hogy a "kaptár kérdés, darázsfészek."
 Az eredeti hír az volt, hogy a miniszter mit nyilatkozott.

 Amúgy meg, az aranydiplomás méhész kollégám sokkal türelmetlenebb, és ő ki szokott kelni magából, ha olyan méhészekkel, bocsánat méhtartókkal találkozik, akik minden kémiai, fizikai, biológiai, és evolúciós törvény ellenére, a saját hülyeségeiket köröm szakadtáig védik. Ezekkel, nincs mit kezdeni.
 Egyetlen szerencséje az Apis Melliférának, hogy nagyon alkalmazkodó. Túlélte a Kambriumot, Ordovíciumot, Szilurt, Devont, Karbont, Permet, Triászt, Jurát, Krétát, a Paleogént. És ha szerencséje van a Neogént is, benne ezzel a sok hülye méhtartóval. Bár erre, még egyáltalán nem vennék mérget.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Június 15. 12:50
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 15. 14:44
Pesten, meg lehet keresni évi 4-5-6 millió forintot.  igaz, Bruttó. De kockázat nélkül.
 Hány hordó méz ez?
Ja, hogy sok család kell? Tovább nem folytatom....
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 15. 18:06

 Egyetlen szerencséje az Apis Melliférának, hogy nagyon alkalmazkodó. Túlélte a Kambriumot, Ordovíciumot, Szilurt, Devont, Karbont, Permet, Triászt, Jurát, Krétát, a Paleogént. És ha szerencséje van a Neogént is, benne ezzel a sok hülye méhtartóval. Bár erre, még egyáltalán nem vennék mérget.
Hát ha abból indulunk ki, hogy mennyi tárgyi tévedés van e kis idézetben, akkor nem éli túl a Neogént.
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2018. Június 15. 18:21
Geddekas: azért kérdeztem, hogy van-e valami konkrét adatod arra vonatkozóan, hogy elöregedik a "szakma", mert a környezetemben senki sem akarja abbahagyni. De ez a környék nem mérvadó, mert Ahogy alább Vivaldi írta, "Pesten meg lehet keresni 4-5-6 millió forintot. Nem is ismerek főállású méhészt. Az érdekesebb, hogy az ország szegényebb régióiban mi a helyzet.

Az "öregséggel járó beletörődést" sem egyértelmű, mert a beletörődés - vagy inkább belesz@rás - a fiatalok részéről is egyre inkább megfigyelhető. Ha kimegy tüntetni mert szar az oktatás, akkor azok, akiknek meg kellene hallaniuk a hangját, mert azért vannak ott, azok vagy hazaárulónak, vagy sorosbérencnek bélyegzik. Ezek után hogyan várnánk el a fiataloktól, hogy magukon kívül másokkal is foglalkozzanak? Inkább szép csendben élik az életüket, akár méhészkedhetnek is, csak nem hallani róluk.

Hétfőn írok mailt a miniszternek és megkérdezem, hogy mire készüljenek a méhészek, mit értett ultimátum alatt pontosan. Hátha kapunk választ
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 15. 22:17

 Egyetlen szerencséje az Apis Melliférának, hogy nagyon alkalmazkodó. Túlélte a Kambriumot, Ordovíciumot, Szilurt, Devont, Karbont, Permet, Triászt, Jurát, Krétát, a Paleogént. És ha szerencséje van a Neogént is, benne ezzel a sok hülye méhtartóval. Bár erre, még egyáltalán nem vennék mérget.
Hát ha abból indulunk ki, hogy mennyi tárgyi tévedés van e kis idézetben, akkor nem éli túl a Neogént.
Ha hiszed ha nem, van ilyen felosztás is. De úgy látom nem igen tudsz aludni, ha nem írom le a rendeset. Már ami a méhekre vonatkozik.

Idő: Archeozoikum, vagy is őskor, Időszak: prekambrium.
       Paleozoikum, azaz ókor, Időszak: Kambrium
                                                       Ordovicium
                                                       Szilur
                                                       Devon
                                                       karbon
                                                       Perm
       Mezozoikum, azaz középkor: Kréta
                                                 Júra
                                                 Triász
       Kainozoikum, azaz újkor : harmad időszak,
                                              negyed időszak,

Hozzak még földtörténeti korokról besorolást? Én az egyszerűbbet írtam először, és abban nincs tárgyi tévedés sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 16. 05:28
Na most már reggel van, így megteheted. Tehát állításod szerint az Apis mellifera több, mint 400 millió éve él a Földön? A legősibb, bizonyítottan méh fosszília egy borostyánba zárt Cretotrigona prisca a kréta korból. Hol van ettől a mellifera ? A Kréta pedig hol van a Kambriumtól?
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 16. 07:59
Miközben vártam Vivaldira, azért utána olvasgattam a kihalásoknak. A legnagyobb kihalás a perm triász határán volt. Vivaldi hatására összeállt bennem egy elképzelés az olvastak összerakása után, amit most megosztok veletek. Természetesen csak elmélet, de szerintem érdemes rajta elgondolkodni.
Szóval a nagy kihalás jobban érintette az állatvilágot, mint a növényvilágot. Kézenfekvőnek tűnik, hogy oxigénhiány miatt következett be, hiszen a növények a széndioxidból élnek, nem  az oxigénből, bár éjszaka nekik is szükségük van rá. Az oxigénhiányt nagy valószínűséggel égés idézte elő. Az égéshez gyulladási hőmérsékletre volt szükség. Tehát egy meteorit becsapódás a gyulladási hőmérsékletet kiválthatta, amelyet bolygóméretű égés követett. Úgy olvastam, hogy a Föld sarki régióiban maradt meg az élet. Ahol ugye nagy valószínűséggel jégsapka van. A globális égést a jég (de lehet, hogy a hidegebb hőmérséklet is elég hozzá), képes volt olyan mértékben kompenzálni, hogy itt megmaradt az élet. Pontosabban kellett ehhez az is, hogy itt ne égjen el az oxigén, tehát itt ne legyenek növények, amelyek égnek. Igen ám, de szélnek kellett kialakulnia, ami a meleg felé elvitte volna az oxigént tartalmazó levegőt, ide pedig oxigént nem tartalmazó levegőt kellett volna hoznia. Így csak aképpen értelmezhető a dolog, hogy a sarkokon a jégsapkák felett légbuborék alakult ki, ami izolált volt a bolygón zajló extrém hőmérséklettől. Nagy kérdés az, hogy ez fizikailag miként lehetséges? Aztán pedig érzésem szerint itt a sarkoknál maradtak életben olyan állatok, amelyek előtte nem éltek itt. Tehát a kialakuló szélrendszer és tengeráramlás ide szállította a felkapott élőlényeket, ahol pedig az oxigén is koncentrálódott. Ekkor felvetődik a kérdés, hogy nem is égés zajlott, ami eltüntette az oxigént, hanem egy felmelegedés következtében olyan alacsony lett az oxigénkoncentráció, hogy az állatok megfulladtak a meleg égövön, és csak a sarkokon, az olvadó jégből felszabaduló oxigén tartotta életben az állatokat? Ha pedig a sarkokon nincs jég, akkor pedig felszabaduló oxigén sincs, és kihal minden? Ezért mégiscsak az a valószínűbb, hogy    a bolygó égett, a sarkok melegedtek, elolvadt a jég, felszabadult az oxigén, leállt az égés, mert minden elégett, a korom beterítette az eget, lehűlt a levegő, ezért leállt a szél, és nem vitte el az oxigént a sarkokról. A növények is elpusztultak, de a földben lévő magok életben maradtak, kihajtottak, oxigént kezdtek termelni. A sarkokról pedig az állati élet lassan újra termelte magát. Értelemszerűen sokkal lassabban, mint  a földből kihajtó növények. Ja és a virágos növények csak ezután alakultak ki, a melliferával együtt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Június 16. 08:59
Geddekas: azért kérdeztem, hogy van-e valami konkrét adatod arra vonatkozóan, hogy elöregedik a "szakma", mert a környezetemben senki sem akarja abbahagyni. De ez a környék nem mérvadó, mert Ahogy alább Vivaldi írta, "Pesten meg lehet keresni 4-5-6 millió forintot. Nem is ismerek főállású méhészt. Az érdekesebb, hogy az ország szegényebb régióiban mi a helyzet.

Az "öregséggel járó beletörődést" sem egyértelmű, mert a beletörődés - vagy inkább belesz@rás - a fiatalok részéről is egyre inkább megfigyelhető. Ha kimegy tüntetni mert szar az oktatás, akkor azok, akiknek meg kellene hallaniuk a hangját, mert azért vannak ott, azok vagy hazaárulónak, vagy sorosbérencnek bélyegzik. Ezek után hogyan várnánk el a fiataloktól, hogy magukon kívül másokkal is foglalkozzanak? Inkább szép csendben élik az életüket, akár méhészkedhetnek is, csak nem hallani róluk.

Hétfőn írok mailt a miniszternek és megkérdezem, hogy mire készüljenek a méhészek, mit értett ultimátum alatt pontosan. Hátha kapunk választ
Itt Pest megyében már érezhető, hogy vagy mellékállás a méhészet vagy abbahagyja. Persze Szabolcsban nincs sok lehetőség, ott lehet hogy vannak új főállású méhészek.

Érdemes-e tüntetni? Ha nincs pontosan meghatározott cél, nincs felépített kampány, akkor nem érdemes. A tüntetés mindíg egy akciósorozat része. Azt pedig fel kell építeni.

Mi az oka, hogy most nincs érdekvédelmi akciósorozat? Mert mást akar az elnökség és mást a tagság. Az elnökség kevés munkát, jó javadalmazást. Tudtátok, hogy a tavalyihoz képest 100000 Ft/hóval emeltétek Bross Péter javadalmazását? Mi jót tett Ő tavaly a méhészeknek? Egy tiltakozó levelet nem volt képes megírni a neonikotinoid ügyben a miniszternek, a gyantakezelés ellen egyetlen lépést nem tett. Megérdemelte azt a plussz 1,2 MFt-ot? Megdolgozott érte? Ez a "munka" nem jutalmat, hanem fizetés elvonást érdemelt volna. És persze aki ilyesmit szóvá tesz, pl. Csuja az bizony fekete seggű, Az ilyeneket ki kell zárni, mert kimondja azt amit ki kell mondani, hogy az OMME elnöksége nem képes érdemi érdekképviseleti munkára, sőt alkalmatlan is erre élén az elnök úrral.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Június 16. 12:34
Viv
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 17. 00:02
Legtöbb vita akadémikus, tehát kevés rá a bizonyíték. Viszont az a jó vita, ami polemizál, és el lehet rajta gondolkodni.
Az ilyen kihalások nagy dolgok. Emberi időszámítás szerint, nagyon hosszú ideig is eltarthatnak. Viszont egy folymathoz, ha az hosszú ideig zajlik az élő szervezetek tudnak alkalmazkodni. Két dologhoz azonban nem. Aszteroida becsapódás, és gamma sugárzás, amit egy csillag felrobbanása okoz. Ez egy pillanat.
 A méhek esetében az ember, 30-40 év alatt , nem tud nagy evolúciós változásokat indukálni, tehát azzal kell dolgozni ami van. Állítólag a mézelő méh, már 100 millió éve létezik. Ezalatt az idő alatt, de ne számoljunk csak 20 millió évet a miocéntól, ahol az éghajlat drámaian megváltozott, számtalan változás , jégkorszakok stb. következtek be, és a mi méhünk túléte. A túlélésében valószínű az erdők játszották a főszerepet. Néhány filmben , mint például a trónok harca, a rendező oda figyelt a korhű környezetre. De, az Ipolytarnócon található miocénkori fák is bizonyítékok erre. A hatalmas tűlevelű erdőkben, a méhek válogathattak az odukban. Ezért szereti még mostanság is azokat a kaptárokat, amik leutánnozzák 40-50cm átmérőjű, odukat, ami az óriásira nőtt fákban lehettek, ahol a mi méhünk ezen az éghajlaton 60-80cm-es lépeket húzott. Az alkalmazkodó képessége azonban korlátlan, el van még egy olajos hordóban is, bár jobb, ha azt nézzük meg, hogy hol telel ki, és bár egy raj megtelepszik bárhol, de nem mindenhol telel ki. Megfelelő nagyságú oduban azonban, korlátlan ideig megélne, ha az atka ki nem irtaná. Hogy a méhek még sem képesek mindenhez gyorsan alkalmazkodni, ezt mutatja az atka, ami ha az ember be nem avatkozna kiirtaná a méhek nagy részét. Hogy maradna e azt nem tudni, bár lehet, hogy 10000 család között, ott van már az az egy kettő, ami toleráns az atkára, de ezt soha sem tudjuk meg mivel senki nem kockáztat, több ezer családot azért, hogy ezt az elméletet bizonyítani tudja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 17. 05:41
Végül is én is oda akartam kilyukadni, hogy vajon az atkát képes lenne-e a méh túlélni az ember nélkül? Bükk mondott már olyant, hogy nem tudna kihalni a méh. Ennek a kijelentésnek persze árnyalatai vannak. A kérdés az, amit Vivaldi feltett: beavatkozás mentesen a méh és a Varroa együttes rendszere totálisan elpusztítaná-e a méhet?  Erre egy mód lenne a méh részéről: a rövidebb fedett fias fázis. Tulajdonképpen elegendő lenne, ha csak a munkás fias fedett ideje lenne rövidebb. Nincs kizárva, hogy léteznek ilyen méhcsaládok, mert a brazíliai méhek esetén az anyáról biztosan tudjuk, hogy egy nappal hamarabb kikel, mint a mellifera anya. Azt is tudjuk, hogy az egyes nemek között a fedett ciklus hossza képes a változásra. Ebből viszont az is látszik, hogy a túlélést valójában nem az alkalmazkodás biztosítja, hanem a mindig jelen lévő változékonyság. Tehát, ha nincs a populációban olyan szereplő, amelyik már rendelkezik az adott tulajdonsággal, akkor egy letális ágenssel szemben nincs túlélés. Tehát ha százmillió méhcsalád között van egy olyan, amelyiknek mondjuk két nappal rövidebb fedett ciklusa van, akkor  ez biztosan túlélné az atkát. De hát lehet, hogy van 100 méhcsalád, amelyik egy nappal rövidebb fedett ciklussal rendelkezik, és az is túlélheti. Ember nélkül tehát a szelekció úgy működik, hogy a többi kihal. Nézzük egyszer az atka elleni szerekkel szembeni toleranciát. Az atka csak akkor képes alkalmazkodni, ha nem hal ki amiatt, mert az ember minden atkát kiirt. Az alkalmazkodás lépcsőfokai a generációk. Tehát az, amikor egy anyának a lánya szaporodik. Teljesen világos, hogy a méh esélytelen az atkával szemben, mert a méh esetén a legritkább esetben van az, hogy egy évben az anya lánya is petézzen, míg az atka esetén ez két héten belül megvalósulhat. Tehát a méh nem tud úgy alkalmazkodni az atkairtóhoz, ahogyan az atka, ezért az atka utol tudja érni a méh eredetileg magasabb toleranciáját a szerhez, ha időközben nem gondolja meg magát az ember, és kiirt minden atkát. Tehát a logikus eseménysorozat az, hogy az atka utoléri a méhet, és az atkairtó nem irtja ki őt, ezért lesz egy 99,99999 százalék körüli kihalás. A megmaradó néhány méhcsalád pedig előbb utóbb helyreállítja az eredeti családlétszámot, amelyben a Varroa és a méh együttélésre képes. Itt már csak az a kérdés. amit Vivaldi nagyon jól lát, hogy vajon tízmillió méhcsalád között van-e olyan, amelyiknek rövidebb a fedett ciklusa? Erre mondok egy példát. Egyszer volt egy olyan méhanyám, amelynek a petéi 4 napra keltek. Tehát a változékonyság ott van a génekben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Június 17. 07:27
Fiúk!
Ez a Hír-les rovat!
Itt már szó esett az  aszteroida becsapódásról, a jégkorszakról.....
Ne félj Vivaldi nem fagy be nyáron a tó!
Kérlek benneteket a Kakaskukorékolás topikban folytassátok!
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Június 17. 09:10
Nehezen találok hozzám hasonló okos embert. És, hogy ne magamban beszélgessek ezért meg ragadom az alkalmat. :D
Cím: Re:Kakaskukorékolás
Írta: KörmendyRácz - 2018. Június 17. 09:15

Tehát a logikus eseménysorozat az, hogy az atka utoléri a méhet, és az atkairtó nem irtja ki őt, ezért lesz egy 99,99999 százalék körüli kihalás. A megmaradó néhány méhcsalád pedig előbb utóbb helyreállítja az eredeti családlétszámot, amelyben a Varroa és a méh együttélésre képes. Itt már csak az a kérdés. amit Vivaldi nagyon jól lát, hogy vajon tízmillió méhcsalád között van-e olyan, amelyiknek rövidebb a fedett ciklusa? Erre mondok egy példát. Egyszer volt egy olyan méhanyám, amelynek a petéi 4 napra keltek. Tehát a változékonyság ott van a génekben.

Nézzük elméleti szinten: Vannak-e olyan fajok, amelyek az ember "közreműködése" nélkül haltak ki? Vannak. Tehát elméletben kihahatnak.

Gyakorlatban: meg volt egy kísérlet, amely során egy szigetre bevittek családokat és nem kezeltek atkára. Ki is válogattak egy atkatűrő méh-gén-vonalat. Szaporítják, árulják most is.

Barátom (ha akar ír róla bővebben) birtokol is ilyeneket. Ha jól értettem legutóbb a telefonban, akkor a méhcsalád szépen túléli, csak a megnövekedett takarítóhajlam miatt rengeteget takarít, atkával fertőződött sejteket kitakarítja, sörétes a fiasítás, nincs kellő népesség robbanás, nincs elvehető méz. Azaz a méh túléli, de nincs elvehető feleslege, nem a méh hal ki, hanem a méhész!



Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Június 17. 19:27
A francia méhészegyesület vezetői nem olyan töketlenek, mint az OMME vezérkara. Így kéne viselkednie az OMME-nak is.
https://idojosdas.hu/tuntettek-a-francia-meheszek-a-mehpusztulasok-miatt-eleguk-van/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Június 17. 23:42
http://napidoktor.hu/huncut/vadmezzel-szexelni/
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Június 18. 22:03
Sokakat érint a kullancs. A kullancsfertőzés sajnos nem az egyedüli, amely a borellia bacikat hordozza. Viheti légy, bögöly és szúnyog is.

A fertőzések felében megjelenik a jellegzetes kokárda szerű folt. A másik felében nem. Lehet, hosszú évekig tünetmentes, majd belobban. Képes pl. biofilmet alkotva magát a vörös vértestet is körbevenni.

Az bizonyos, hogy a lyme kór mögött megtalálható ez a baktérium, annak négy faja fertőz. Egyes orvosi vélekedések szerint több más fertőző ágenssel együtt okozza magát a betegséget.

A lyme kór okozója, a baktérium és a kapcsolüdü betegséget, néhány esetismertetéssel jelenik meg az angol nyelvű "under our skin" a bőrünk alatt c. filmben. Megdöbbentő, félelmetes, borzongató: https://www.youtube.com/watch?v=RWFFiIZgr6U
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Június 20. 22:05
http://www.origo.hu/tudomany/20180620-a-nulla-fogalma-a-mehek-tudjak-a-legtobbet-a-semmirol.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Június 21. 22:59
https://agroforum.hu/szakcikkek/novenyvedelem-szakcikkek/uj-megoldas-repce-rovarolo-szeres-csavazasaban/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Június 26. 21:38
http://www.borsonline.hu/aktualis/tragedia-halalra-martak-a-mehek-belat/155559
Cím: Re:Hír-les
Írta: Demeter - 2018. Június 27. 11:34
Ez a cikk megint egy rakás csúsztatás. Nem "halálra marták" a méhek Bélát, hanem Béla anafilaxiás sokkot kapott a méhszúrásoktól. Halálra marni az esztenán garázdálkodó vérmedve, esetleg az állatkertben a kifutójának háborgatására érzékeny szibériai királytigris szokta Bélát. Sajnos az anafilaxiás sokk nem kezelhető házi szerekkel, csak a sokk első tüneteinek jelentkezését követő időszakban és csak életmentő adrenalin injekció (szükség esetén megismételve és azonnal kórházi utókezelés szükséges, ahol szteroidok adásával szokták kiegészíteni a sürgősségi kezelést) segíthet. Kalciumot adni persze lehet, de hasonló hatékonyságú a szenteltvíz és a sámántánc is.

Egy ödémás tünetek folytán fellépő fulladásos tünet valamilyen szükség-intubálással (hallottam már töltőtollal intubált esetről) még esetleg átmenetileg kezelhető, de a keringés-összeomlást még képzett szakápoló is csak adrenalinnal képes megelőzni.

Az ilyen esetek csak akkor előzhetők meg biztonsággal, ha a költözés, vándorlás szervezője előzetesen beszerzi az adrenalin injekciót (párosan!, mert egy injekció nem injekció), s képes a túlérzékenységi reakciót produkáló személyt kezelni is. Az anafilaxiás sokk tüneteinek felismerését, a probléma kezelését a méhész alapvizsga szerves részévé kellene tenni (a túlérzékenységi reakció azoknál is kialakulhat, akik a megelőző időszakban nem mutattak ilyen tüneteket). A mérgeskígyók tartásának engedélyezésekor a megfelelő, biztonságos tartási körülmények előírásán túl a megfelelő ellenszérum tartását is előírja az engedélyező hatóság. Talán megérjük egyszer, hogy a túlérzékeny reakció kezelésére szolgáló epinefrin injekció beszerzése legyen a hivatás gyakorlásának egyik feltétele, s azt a méhészet tulajdonosának kötelezően magánál kelljen tartani. Az érdekvédelmi szervezet akár a MMNP-ból is finanszírozhatná az injekció beszerzését, a cukortámogatás mellett vagy helyett is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Június 27. 22:55
https://www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/anapen_300_microg_03_ml_oldatos_injekcio_eloretoltott_fecskendoben/14066


16232 Ft
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2018. Június 28. 07:28
   Csak óvatosan. az injekció recept köteles , az orvos nem írhatja fel a méhésznek csak azért , h biztonsággal használhatja baj esetén bárkinél !!!!!! Ez nagyon veszélyes.!!!!!
  Nem ebben az irányba kellene agyalni. 
 Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2018. Június 28. 07:54
Az allergiás személynél kellene, hogy legyen egy injekció állandóan. Ennek az a minimum feltétele, hogy tudatában legyen a problémának. A gond az, ha egy szúrás után hátrányos körümények között derül ki az allergia, pl. egy kiránduláson, erdőben, vagy vándorláskor, ha segít az illető. Egy év után lejár a szer szavatossága.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. Június 28. 10:20
A .
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Június 28. 10:37
Igen, szóval az a helyzet, hogy elég drága, ahogy néztem semmiféle támogatás nincs rá, hamar le is jár.
Olyasmi lehet ez, mint egy villámcsapás, résen kell lenni.

Körültekintőbbnek kellene lenni, óvatos pakolás /nehogy felboruljanak azok a "kasok" /
Akármilyen égő és kicsit zavaró is de fel lehet venni azt a méhészkalapot, hosszú ruhát kesztyűt és lehetőleg jól zárjanak a kaptárak, így ha valaki véletlenül allergiás talán akkor sem lesz gond.

16232X 20000 méhész az annyi mint: 324640000ft évente.
 Igaz, hogy ez is ahogy mondani szokták "mindössze csak egy fél méhcsalád ára"
Azért odafigyelni talán mégis olcsóbb lenne.
Cím: Re:Hír-les
Írta: adamez2 - 2018. Június 28. 11:32
A pakoló személyzetet el lehet látni védőruhával, de mi van a szomszédokkal, a méhes mellett elhaladó kirándulókkal, ha hasonló eset történik? Felelősségre vonható-e a méhész, ha a méhese közelében tragédia történik egy méhszúrás nyomán?
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Június 28. 12:23
Belterületen szerintem felelősségre vonható. Külterületen ha közúttól megfelelő távolságra helyezi el a méheket, és táblával is felhívja a figyelmet a méhesre, akkor nem. Én azonban már jártam úgy a saját méheimmel, hogy a repcetábla és a méhes között a dombtetőn mentem, amikor a méhestől több száz méterre a méhek 2 méteres magasságban repültek. Úgy megtámadtak, ha nincs a közelben egy erdő, ahová be tudtam menekülni, akkor lehet, hogy én sem úsztam volna meg élve. Nem hogy egy olyasvalaki, aki nincs  a méhekhez szokva. A dombtetőn rét volt, nem földesút, de bárki bóklászhatott volna ott. Mindenképpen figyelmeztető ez a rendkívül sajnálatos  eset. Az én esetemben még figyelmeztető táblákkal sem biztos, hogy meg tudnám akadályozni a kirándulók megtámadását, hiszen a veszélyes szakaszt lehetetlen lenne úgy kitáblázni, hogy megakadályozza a veszélyes találkozást a méhekkel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Június 28. 15:32
Ez az allergia annyira veszélyes, hogy nem szabad megkockáztatni olyan személyt vigyünk oda, aki még nem kapott szúrást. Távol mindentől, lakott településtől igen nagy baj lehet. Nem is beszélve róla, ha a sáros út lassítja a közlekedést.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Július 03. 21:44
http://www.borsonline.hu/aktualis/tragedia-halalra-martak-a-mehek-belat/155559

Tud valaki bővebbet? Kinél történt az eset?

A cikk olyan rövid, szakszerűtlen, hogy kérdés, megtörtént-e, vagy csak nem volt hír, és valaki kreált egyet.


Miért mondom mindezt?

1. Ha élve bekerült az intenzívre, akkor ott anafilaxiába ritkán halnak bele. Ott már nagyon komoly berendezések, szaktudás áll rendelkezésre.

Ebből az is következik, ha a méhész elsősegélynyújtásban is részesítette volna, akkor is az intenzíven köt ki (élve). És ezek szerint nincs különbség, akkor is belehalhatott volna.

Ha kaptárt, vagy kast rakodott (nem lenne rossz tudni, hogy mit), akkor az ha széthullott (pl. kötés nem volt jó), akkor simán kaphatott egyszerűen halálos mennyiségű dózist. Ez c.a. 2000 méhszúrás 50 %-os valószínűséggel halált okoz. Befolyásoló tényező is van, mikor kelt, mennyi kortizolja volt még tartalékban. Ha már késő volt, és nem volt tartalék, akkor kevesebb méh is halálos lehet. Akár 500 vagy 1000.

A cikkből nem derül ki semmi atekintetben, hogy lett volna anafilaxiás sokkja. Ellenben az "agyonmarták" kifejezés inkább sok méhre utal.

Szóval ez a hír nem hír. 

VAN olyan méhész, aki tud valami közelebbit?
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Július 04. 17:36
Krimi méhméreg allergiással (németül):

Van benne neonikotionid, a méhek orientációjának elvesztése. Meg néhány szakmaiatlan történetrész.
A poént nem lövöm le.


https://www.zdf.de/serien/heldt/summ-mir-das-lied-vom-tod-102.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Július 04. 22:51
https://www.nlcafe.hu/otthon/20180703/david-attenborough-mehek-megmentes-cukros-viz/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 05. 19:31
Hogy ez megtörténhetett, az az OMME szégyene:

https://index.hu/tudomany/2018/07/05/gorcsbe_randulva_pusztultak_tomegesen_a_somogyi_mehek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. Július 06. 00:47
Mi az , hogy nem jelent elfogathatatlan kockázatot , 15 éve okoz méhpusztulást a gyilkos szer , nekem betelt a poharam , mindenki a saját farkával verje a csalánt !!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Július 06. 12:07
http://www.origo.hu/tudomany/20180706-radiojelekkel-kutattak-fel-egy-invaziv-darazsfaj-feszket-brit-tudosok.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Július 06. 21:45
http://www.origo.hu/gazdasag/20180704-nagy-uzlet-a-rovarfeherje-eloallitasa.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Gömbi a virágbogár - 2018. Július 08. 12:25
https://www.agroinform.hu/szantofold/veszhelyzetben-engedelyezhetik-a-neonikotinoidok-hasznalatat-37075-001

csodálatos ....
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Július 08. 14:36
Nézzétek fél hatkor az ATV híradót, most kaptam a hírt hogy a Dömötörfi megszólal néhány ottani méhésszel együtt a pusztulásokról. Közben az is kiderült hogy nagyon sok helyen van ugyanilyen probléma, és csak nagyon kevesen jelzik...
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Július 08. 20:32
https://index.hu/kultur/cinematrix/2018/07/07/dijat_nyert_a_viragvolgy_a_karlovy_varyban/
Gratulálok az elsőfilmes Csuja Lászlónak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Július 10. 11:18
Én mindig mondtam, hogy Csujából még filmsztár lesz. .............................................................
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Július 10. 12:23

Zoli!
Írásodat részben töröltem, mert összetévesztetted a Gizikét, és a gőzekét!
Üdv: atya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Július 10. 12:34
Nem baj, van facebook.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Július 12. 19:36
Ha még valaki nem látta volna:

http://www.atv.hu/videok/video-20180711-pusztulnak-a-somogyi-mehek (http://www.atv.hu/videok/video-20180711-pusztulnak-a-somogyi-mehek)
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Július 12. 21:10
Úgy tisztességes, ha kijelentem, hogy ez egy korrekt riport volt az OMME elnökétől. Igen, a kommunikációs képességei alapján is nagyon jó benyomást tett a magyar méhészek képviselője.  Köszönjük.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Július 12. 21:12
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/07/12/tomeges-mehpusztulas-hazankban-teljes-agazat-kutatja-rejtely-okat
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2018. Július 13. 07:57
Azonban ehhez kapcsolódva szeretném kiemelni, hogy jelenlegi feltételezéseink szerint, nem a gazdák szakszerűtlen vagy jogszabályellenes növényvédő szer alkalmazása állhat a háttérben.
Sőt, határozottan úgy gondoljuk, hogy sem törvénybe ütközően, sem szakmailag nem hibáztak a gazdák.

Ezt olvashatjuk az írásban.
Tehát nem szakszerűtlen, nem jogszabályellenes,  a szerkijuttatás, azonban ezekben az ügyekben, a szakszerű felhasználás mellett, a jogszabályok betartása mellett is megáll a kártérítési felelősség, a veszélyes üzemi minősítés miatt. Kártérítési felelősség van, azt semmilyen módon sem lehet semmissé tenni, s ez akkor is így van ha nehéz a bizonyítás.Senki sem keres felelősöket, azt viszont igen, hogy ki fizeti a kárt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Július 13. 09:04
Malya Péter így fejezi be hozzászólását:
"Senki sem keres felelősöket, azt viszont igen, hogy ki fizeti a kárt."
A magánvéleményem, hogy a felelőst nem kell keresni, mert az ismert.
Aki kiadta a szükséghelyzeti engedélyeket, boldog boldogtalannak.
Ettől kezdve kínos a történet, mert ez maga a politika.
Szerintem ezért van ez a nagy tilitoli.
A politikusok legnagyobb ellensége a tiltakozás.
Reményeim szerint mivel az agrárminiszter is méhész, komoly változásoknak kell bekövetkeznie.
Arról nem is beszélve, hogy a NÉBIH illetékeseivel hamarosan egyeztetés lesz.
Én jobban örültem volna független vizsgáltnak, mert most úgy néz ki, hogy azok vizsgálódnak akik kiadták az engedélyt.
Az OMME részéről pedig ez semmiképpen nem nevezhető monitoringnak, annak az alapelemi is hiányoznak!
Ez egy sima "esemény utáni tabletta", egy nagyívű kárfelmérés.
A monitoring nem erről szól, ezért is mellőzik a vezetőjét a vizsgálatoktól.
Ő már bizonyított.
Már eleve furcsának tartom, hogy javaslatára kórtani okokat is nézegetnének.
Ja, ismét az atka a vétkes.
Ez már vicc.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Július 13. 11:03
Malya Péter jobban ért ehhez, mint én, mégis úgy érzem, hogy Attilának van igaza. Az a felelős, aki kiadta a szükséghelyzeti engedélyeket.Azt sem lehet bebizonyítani, hogy xy méheit melyik gazda napraforgója ölte meg?
Ha egyáltalán NNI van a háttérben. Én azt gondolom, hogy Bross Péter is helyesen látja: ennyi szabálytalan permetezés elképzelhetetlen. Ami engem nagyon zavar a dologban, az a napraforgóban található méhhullák. Ugyanis ha a magas dózis miatt éri mérgezés a felderítő méhet, akkor a méhcsalád nem fogja a táblát járni. Ezeket a felderítőket pedig senki nem találja meg. Ha tört adagú NNI okozza a gondot, akkor több fordulóra veszi fel az ölő dózist. Csakhogy ezt megelőzi az eltévedést okozó szint elérése, tehát a napraforgó táblában elvileg nem lehetne hulla emiatt. Ha a két szint egymáshoz közel van, akkor elképzelhető olyan kumulálódó mérgezés, ami az előző fordulónál még nem okozott eltévedést, ennél a nektárszívásnál pedig azonnal öl. Nekem ez nagyon sántít. Azt esetleg el tudom képzelni, hogy kétféle módon jut méreghez a méh. Az egyik a virág nektárja, a másik vagy extraflorális nektármirigy , esetleg guttációs csepp sokkal magasabb szintje. Tehát a méhlegelőn lévő hullák azok, amelyek nagy dózist kaptak e két utóbbi helyről. Ebben az esetben viszont a zöld növényi részekből ki kell tudni mutatni az NNI-t. A hullákból szerintem esélytelen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Július 13. 12:27
Azért sántít a gondolatmeneted mert nem az NNI végezte ki a méheket, illetve nem közvetlenül az, hanem azzal együtt a vegyszerezések, tehát ezek együttes hatása. Ennek tökéletes bizonyítéka az, hogy az életben maradt egyedek továbbra is hordtak, és jócskán visszaesett az elhullás a virágzás indulásához képest, mintha a napraforgó megszűnt volna mérgezni a méheket. Amennyi infót sikerült összeszednem azoktól akik napi szinten nyitnak kaptárat az az, hogy a hordás megindulása előtt 2-3 nappal kezdődött a probléma, és ahogy mentünk befele a hordásba, napról napra egyre csökkent. Persze akad kivétel is, volt ahol meg fordítva jelentkezett. A hordásban nem nagyon volt gond, és a hordás vége felé lett tele hullával a kaptárak előtt a talaj.
A tünetek sem egyöntetűek, mert egy 10km sugarú körön belül volt ahol semmilyen probléma sem volt és 20kg feletti átlagot pergettek, máshol csak eltűntek a kijáró méhek hullák nélkül, és volt ahol rengeteg hulla volt a kaptárak előtt.
Ez is arra enged következtetni, hogy a gazdák eltérő vegyszerezési tevékenysége eltérő módon adódott hozzá az NNI-k "áldásos" hatásához. És ha ez a növényvédelem így az előírásoknak megfelel, akkor alaposan felül kell azokat vizsgálni, különben ez lesz az eredménye.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Július 13. 14:18
 Én hülye vagyok hozzá, olyannyira, hogy a méheim nagy részét, le se mertem vinni napraforgóra.
 De, a következőre gondolok.
Esős idő. Mint tudjuk, a méhek a napraforgón 10-15%-os termés növekedést okoznak, a tányérrothadás 30-40%-os veszteséget.
 Ergo: Permetezni kell.
1./ Csak gomba ölő szerrel permeteztek, viszont napközben, így a méheket is. A méhek illata megváltozott ezért nem engedték be őket a kaptárba, és legyilkolták őket.
2./ Ha már permeteznek, és mivel a gomba ölő és rovarölő szerek nem bántják egymást, tehát keverhetők, egyúttal, ment a permetlébe , egy ki rovarölő is. Persze a kicsit idézőjelbe, hiszen, mint tudjuk, a vegyszeres védekezés, nagyon is pontos adagolást igényel.
Én nem tudom, csak okoskodok. Majd az okosabbak meg mondják.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Július 13. 14:24
Az a helyzet, hogy wr nagyon tárgyilagosan és gyakorlatiasan összefoglalta a lényeget. Ezek nem egyedi esetek, hanem kisebb-nagyobb mértékben, de mindenütt előforduló problémák. Vegyük figyelembe, hogy nem mindegyik méhésztársunk tud naponta esetleg többször is kimenni és figyelni a fejleményeket. Nagyon gyakorlott szem kell, hogy a kisebb elhullásokat, korosztály eltolódásokat észrevegye a szemlélő. A nagyobbak meg már nyilvánvalóak. Én bejártam a napraforgó és kukorica táblákat, egyes helyeken kb 2 méterenként találtam elhullott méheket. Ezek a sorközben, a gyommentesített helyeken voltak. Nemcsak elhullások voltak, hanem a virágokon ülő tétova méheket is lehetett látni. Kissé mászkáltak, szinte tanácstalanul jöttek-mentek erre, arra. Felderítők nem lehettek. mert dél volt és sok méhet lehetett látni. Ezt a táblát cc 4-5 napig járták, majd a nyíló, dandárban virágzó tábla elcsendesedett. Szinte méhet is alig találtam rajta. Ezeknek a furcsa dolgoknak azért oka van, de így három hét távlatában elgondolkodtatóak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2018. Július 13. 18:16
A mai nap eredménye, hogy méhészetemben megtörtént a méhmérgezés miatti  hatósági helyszíni szemle.
Növényminta:Egy lucerna és hat napraforgó, ebből egy már elvirágzott, öt virágzik és járják a méhek
Hullaminta. Minimális, különösen, hogy ketté is kell osztani, zacskóval együtt volt 37 gramm amelynek jó része a zacskó súlya, Egyesével vadásztunk olyan méhekre a kaptársor előtt, amely rendellenesen viselkedett, gyalogolt, rángatózott vagy éppen a kimúlás előtti fázisban volt. Vannak ilyenek, de nehéz ráakadni, s főleg nem annyi hogy vizsgálni lehetne.
Virágpor minta.Gyűjtött virágpor, alsó belső virágporelszedőkből kiszedve.Az okozati összefüggés megalapozására ugyanolyan alkalmas mint a kaptárak előtt gyűjtött méhminta, és ilyen méhminta ínséges esetekben jó szolgálatot tehet.
A mai nap a tényfeltárásé volt, péntek lévén a jövő héten kerülnek a laborokba a levett minták.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 13. 21:22
A mai nap eredménye, hogy méhészetemben megtörtént a méhmérgezés miatti  hatósági helyszíni szemle.
Növényminta:Egy lucerna és hat napraforgó, ebből egy már elvirágzott, öt virágzik és járják a méhek
Hullaminta. Minimális, különösen, hogy ketté is kell osztani, zacskóval együtt volt 37 gramm amelynek jó része a zacskó súlya, Egyesével vadásztunk olyan méhekre a kaptársor előtt, amely rendellenesen viselkedett, gyalogolt, rángatózott vagy éppen a kimúlás előtti fázisban volt. Vannak ilyenek, de nehéz ráakadni, s főleg nem annyi hogy vizsgálni lehetne.
Virágpor minta.Gyűjtött virágpor, alsó belső virágporelszedőkből kiszedve.Az okozati összefüggés megalapozására ugyanolyan alkalmas mint a kaptárak előtt gyűjtött méhminta, és ilyen méhminta ínséges esetekben jó szolgálatot tehet.
A mai nap a tényfeltárásé volt, péntek lévén a jövő héten kerülnek a laborokba a levett minták.
Azért a friss mézes mézkoszorút is meg kéne mintázni.
Péter! Ha hívtál volna, mentem volna segíteni.
Mélyhűtés?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 13. 21:40
Nem szégyelli magát Bross Péter? Le kellene mondania a posztjáról, mert ezért a pusztulásért az Ő múlt évi sumákolása a felelős, amivel Zsigó Róbert növényvédelemért is felelős államtitkár seggét védte.

http://www.atv.hu/videok/video-20180711-pusztulnak-a-somogyi-mehek

Ő pontosan tudja, hogy mi az oka a mostani méhpusztulásnak, de maszatol. Persze, hogy vizsgálni kell, de ki kellene mondania, hogy a növényvédelem az oka.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2018. Július 14. 11:58
A gyűjtött virágpor mintavétele sem ment egyszerűen. Volt olyan pillanat amikor úgy tűnt, nem lesz lehetséges a hatósági mintavétel a virágporból. Többszöri oda vissza telefonálás után valósulhatott meg. Ennek én örülök, mert a későbbi bizonyítás szempontjából jobbnak tartom, mint a magán mintavételt. Volt nálam magán mintavételi jegyzőkönyv de jobb, hogy nem kellett használni.
A gyűjtött, virágporszedőkből származó minta értéke annyiban más, mint a mézkoszorú mintából származóé, hogy előbbinél pontosan beazonosítható a gyűjtésii környezet, időpont. Ezt egy méhészetben esetleg kevésbé jártas ember is könnyen elfogadja. Látja, hogy érkeznek a méhek, lábukon a virágpor, bemegy a kaptárba, lábukról lepottyan a virágpor, és a végén ott van a tálcán. A virágporszedő bemutatásával láthatóvá tehető, hogy a minta valóban akkor és onnan származik, amely szántóföldi körzetről mi szeretnénk venni, és ezzel minta és a megmintázandó tétel azonossága könnyen és egyszerűen átlátható, igazolható. Minden hatósági ember, hatósági állatorvos és növényvédelmi felügyelő korrekt és a helyzet feltárásában segítőkész volt, hűtőtáskákkal érkeztek.
A friss mézkoszorúból származó méz származásának folyamata a helyszínen nem bemutatható, nem tehető láthatóvá a mintaazonosság a megmintázandó tétellel. Márpedig erre minden mintavevő, nagyon helyesen kényesen ügyel. Igy a helyszíni hatósági emberektől nem is várható el, hogy azzal azonosuljanak. A szakmai szöveg, meggyőzés, méhbiológiai előadás itt nem segít mert annak valóság tartalmát nem tudják mérlegelni, s ezért azt el is utasítják.
A friss mézkoszorú mintavételre vonatkozó ajánlatot köszönöm, azt gondolom, hogy ennek alkalmazása egy nagyon fontos bizonyítási eszköz lehet. Ez azonban csak úgy működhet, ha ennek a mintavételi technikának a szakmai eljárásrendje részletesen kidolgozott, olyan módon, hogy azt egy a méhészethez annyiban értő személy, amely ezirányú tudását kizárólag ebből az eljárásrendből szedi is végre tudja hajtani. Ilyen minőségű kidolgozás esetén azt a hatóság emberei, vagy az ügyben egyébként érdektelenek is végre tudják hajtani, nem hiszem, hogy a NÉBIH egy ilyen bizonyíthatóan objektív rendszer átvételétől elzárkózna.
Ne felejtsük el azonban bármely minta megvételének vonalán a magán bizonyítás lehetőségét. Semmi sem akadályozza a szakmát abban, hogy minden egyes mintatípusra vonatkozóan részletes eljárásrendet, magán mintavételi jegyzőkönyv típusokat, alakítson ki, majd a laboratóriumi vizsgálati megrendelő lapokkal, vizsgálati árjegyzékekkel, méhész szaktanácsadói segítséggel átadják azt a méhészek részére.  És akkor még nem is beszéltünk akkreditált mintavevő szervezetek igénybevételéről, és amúgy mindehhez méhészeti nemzeti programból igényelhető akkreditált mintavevő szervezetek, méhészeti termékek mintavételi rendszerét kialakító programját elősegítő támogatás igénybevételéről. Ha van egy szervezet, amely vezetése tekintetében, ennyire megosztott, mint most az OMME, s valószínű, hogy belső szakmai erőforrásokból ezt a mintavételi technikákat rendszerbe foglaló munkát nem is tudja elvégezni, de pénze van, írjon ki pályázatot a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által elismert mintavevő szervezetek részére. http://www.nah.gov.hu/kategoriak
Ne feledjük, mintavétel, bizonyítás nélkül nincs kártérítés, márpedig növényvédelem által okozott károk mindig lesznek a méhészetben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 14. 13:25
Péter!

Mindennel egyetértek, amit írsz, de kiegészítem.

Őszinte részvétem, de az OMME jelen vezetése fel se fogja, meg se érti annak a jelentőségét amit te leírtál. Ha őt a minisztérium valamire utasítja, végre fogja hajtani. De csak akkor. Bross Pétertől hiába várod, hogy a tudományos kutatás jelentőségét, értelmét és hasznát másként lássa, mint ahogy eddig látta és ahogy őt ez a témakör eddig értékelte.

MÁS:

A lépekből vett minta alkalmassága is elég könnyedén minden nagyobb akkreditációs mutatvány nélkül is bizonyítható.

Abban megegyezhetünk, hogy történelmi kivételektől eltekintve, a mérgezéses esetek a tömeges szántóföldi vagy kertészeti méhlegelőkön történnek, olyankor amikor 1-3 km sugarú körben van tömeges mézelő növény és tömeges növényvédelem. Tehát az érveinket is ezekre az esetekre kell értelmezni. Ezekre kell összpontosítani. Ezt teszem az alábbiakban.

A fiasítás, tehát a fiasításos sejtek közé berakott méz és virágpor mindíg a legfrissebb méhlegelőről származik. Ez könnyedén belátható, hiszen az a fiasítás közvetlen táplálását szolgálja, tehát attól kezdve, hogy igazán megnyílik a tömeges méhlegelő, tehát a gyümölcs és repcevirágzástól kezdve már nem tavalyi és nem az elraktározott mézen élnek a fiasítás lakói és nem a tavalyi méz van a fiasítás közvetlen környezetében. A lépnek a mintavétel szempontjából lényeges, értelmes felülete, területe tehát pontosan behatárolható. 

Továbbá a virágporok összetétele is igazolja, hogy mely hónapból származik a minta. Ha a minta akác vagy hárs virágport tartalmaz, akkor nem fogadható el friss mintának. Vagyis, ha a korábbi méhlegelőkről származó pollent tartalmazza a minta, akkor téves mintavétel történt.

Baj-e, hogy a kivágott lépdarab fiasítást is fog tartalmazni? Csak abból a szempontból baj, hogy esetleg hígabb lesz a minta, ha igaz a feltevés, hogy a fiasítást a méhek meg tudják óvni a méreghatástól. De olyan bizonyító cikket még nem olvastam, hogy az elmúlt 20-40 évben kialakult volna ilyen védelmi mechanizmusa a méheknek, amivel a növényvédőszerektől a lárvákat megóvnák. Vagyis a méhlegelőről érkező mérgek nagyon nagy valószínűséggel a méhlárvákban, a lárvák közötti virágport és mézet tároló sejtekben is megtalálhatók.

De gondolkodjunk fordítva. Ha a lárvákból és a lárvák közötti lépsejtekből vett mintában is megtalálható a méhlegelőre kijuttatott méreg, de a méhhullákban mondjuk nem találták meg a mérget, akkor milyen alapon lehetne azt feltételezni, hogy a méhek elhullása nem a friss mérgezés következménye?

Még meg lehet tenni azt, hogy a kaptárban található korábbi lefedett mézekből vett mintát is megvizsgálják. És ha kiderül, hogy abban nincs ott a keresett méreg? De mi van ha mégis ott van? Mert mondjuk a tavaszi méhlegelőn is használták ugyanazt a mérget. Akkor se lehet a mostani elhullást indokolni a lefedett mézzel. Mivel a mostani elhullásnak a mostani táplálkozással, a mostani méhlegelővel van kapcsolata. Tenyészidőben a lefedett mézet csak éhezés esetén bontják fel a mézet, tehát a májusi júniusi lefedett mézekből a méhek nem valószínű, hogy táplálkoznak. De ha táplálkoznának, akkor viszont a pollenvizsgálatból kiderülne.

Akkreditáció? Hát igen. Jó lenne. De ezzel az OMME-val ennek a jelentőségét megértetni és elindíttatni? Háááát? Ha a miniszter erre utasítást ad, akkor igen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Július 15. 07:42
Azért sántít a gondolatmeneted mert nem az NNI végezte ki a méheket, illetve nem közvetlenül az, hanem azzal együtt a vegyszerezések, tehát ezek együttes hatása......A hordásban nem nagyon volt gond, és a hordás vége felé lett tele hullával a kaptárak előtt a talaj.

WR!
Megfeledkeztél arról, hogy én olyan mérgezésről írtam, amikor a kaptárak előtt nincs hulla, csak a napraforgóban. Az OMME felhívás ilyen szituációról beszélt. Ezért nagy vonalakban felvázolnám, hogy mi miért lényeges.
1: a méheket lepermetezik a táblán egy gyorsan ható szerrel, ami azonnal megöli a méheket. Ezek a piretroidok. Méhhulla csak a méhlegelőn van, mert a méh felszállni sem tud a virágról. Ha nem jön haza méh, leáll a kijárás a méhlegelőre. A kaptárban annyi méh van, amennyi a létező legnagyobb hordás idején is. Gyakorlatilag nem látsz különbséget, mert tele van a kaptár méhekkel, tehát nincs eltűnés, főképpen pedig nem látsz keresztül a mézkamrán.
2. A méheket olyan méreggel permetezik le, hogy nem azonnal pusztulnak  el, hanem hazaérnek. Ekkor lesz méhhulla a méhesben is. Ha beengedik az őrök, és még táncolni is van kedve, akkor több méh is kimegy a legelőre. Ilyen dolog ritkán fordul elő kontakt szer esetén, mert a mérgezés tünetei már megjelennek, tehát táncolni biztosan nem fog. Olyan szernél fordulhat elő, ha egyszerre nagyon kevés mérget vesz fel, nincs tünete, de a méreghatás halmozódni képes. Piretroidoknál ilyen nincs, mert egy idő után a mérgezett méh is meggyógyulhat (ki lehet próbálni fluvanilát túladagolással). Olyan esetben lehet, amikor pl. mesterségesen lassított a felszívódás, pl. mikrokapszulázással.
Tehát eddig van két esetünk: 1. méhhullák csak a méhelegelőn, 1. méhhullák a kaptár és a méhlegelő és a  két pont között egyaránt.
Mi van akkor ha egyik helyen sincs méhhulla, de a kaptárban sincs méh? Ez a CCD. Hogyan lehet? A méh eltéved. Van még egy fontos kritérium: az eltévedésnek nem szabad bekövetkeznie az első út során, mert akkor a többi méh nem járná a táblát. Ilyen az NNI csávázás esetén a legvalószínűbb. Azért csak eltévedés van, mert az összeadódó méreg értelemszerűen előbb éri el azt a kevesebb méregmennyiséget, ami az eltévedéshez kell, mint az elhulláshoz szükséges nagyobb mennyiséget. Azaz előbb téved el, mint elhullik.
Most jön az az eset, amikor van méhhulla a legelőn, de elnéptelenedés is van, viszont nincs méhhulla  a kaptárak előtt. Ez ugye egyik esetbe sem fér bele. Akkor mi lehet? Azt gondolom, hogy olyan lehet, hogy a virágot járók fenntartják a tábla látogatottságát, de az alacsony szerkoncentráció miatt ezek egyszer eltévednek. A táblában lévő hullák helyben vesznek fel ölő dózist, tehát haza sem érnek. Tehát kétféle mérgeződés van: egy heveny és egy idült. Azt tudjuk, hogy a guttációs cseppben kb. százszor akkora az NNI szint, mint a nektárban (igazából ez a néhány leveles állapotban bizonyított). A táncoló méh a tábla helyét mutatja meg, nem azt, hogy a virágból gyűjtsön, esetleg guttációs cseppből. Tehát egy felszívódó szernek kell lennie amelyik ilyen hatást tud kiváltani. A permetező szerek  nem felszívódók. Kivéve az NNI permetezőszereket. Ott viszont a nektárban is magas koncentráció lesz, tehát nem fogják tartósan járni a táblát a méhek. Ha pedig lecsökken a szint, akkor járni fogják, de nem elhullani a táblán, hanem eltévedni.
A magyarázat gyenge pontja az, hogy vajon virágzó állapotú napraforgó guttál-e magas koncentrációjú nedveket, esetleg ilyenkor is termel extraflorálisan magas csávázószer koncentrációjú nektárt (tehát a nem virág nektármirigy más összetételű nektárt termel-e, mint a virág)?
Ebbe a napraforgóban van hulla, de a méhesben nincs, és van elnéptelenedés, más variáció nekem nem ad megoldást.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Július 15. 09:08
Még a jobbik eset a bajban az lesz, ha valamit kimutatnak. Mert akkor legalább lehet állítani valamit. De a félelmem az, hogy valamely rejtélyes okból, ki sem mutatnak semmit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 15. 10:35
Neo!

Sok felszívódó hosszú hatástartamú méreg van ma már forgalomba a betiltott 3 neo-n kívül. Ott van pl. a tebukonazollal együtt rendkívül mérgező tiakloprid. Bár méhkímélőnek van kikiáltva, de a tiakloprid önmagában is káros a méhekre. Ez személyes tapasztalatom. Néhány évvel ezelőtt voltam egy ilyen kukorica-napraforgó területen. Rajzásra álló erősségű méhcsaládokkal érkeztem 40 AK-s területre, ahol a kukorica 2,5 m magas volt. Mint a füstfelhő úgy mentek a méhek néhány napig, aztán...... Szóval lemondtak a rajzásról. Beteleltek és tudtam mézet is elvenni. Nem sokat, de tudtam. Az volt a szerencsém, hogy nem volt tebukonazolos permetezés. Ha lett volna minden családom elpusztult volna.

Hát ennyit a szebb jövőnkről. És ez így is lesz addig, amíg az OMME vezetése ilyen lesz mint most.

Látjátok, ezt kellene nekünk is csinálnunk.
https://www.magro.hu/agrarhirek/gazdalkodas/allattenyesztes/tuntettek-a-meheszek-a-vegyszerek-visszaszoritasaert/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Július 16. 21:53
www.vaol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/a-meheszek-szerint-a-tomeges-mehpusztulas-oka-a-neonikotinoid-nevu-hatoanyag-2421218/ ::) :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 17. 02:38
Nézzétek már meg, hogy milyen végzettsége van Zsigó Róbert államtitkár úrnak. Leesett az állam, hogy semmi köze nincs az agráriumhoz. Ennyi erővel lehetne űrhajózási hivatal vezetője is vagy egészségügyi miniszter. Hát nem csodálom, hogy igen csak szerették volna kibillenteni a székéből. Vajon milyen jótétemények miatt kapta meg ezt a posztot?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. Július 17. 08:17
http://m.hvg.hu/tudomany/20180716_hivelend_meh_meheszet_mez_uber
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2018. Július 17. 08:41
Geddekas,

Elég érdekes, hogy csak most koppant földig az állad.  ;)
Aki követi a közéletet az már régóta pontosan tudja, hogy cukrász...
Ami a többit illeti nekik meg csak max. papírjuk van arról, hogy talán lehet valami közük a szakterültekhez. Nem azért ülnek ott. Nehogy abba a naív tudatban hitegessük már magunkat, hogy itt majd a Nébih és a Miniszter Úr majd határozottan kiáll és fellép a vélt igazságtalanságokkal szemben meg holmi méhészek kárának érdekében. :D Nem azért, mert ne értené a Miniszter Úr a problémát, vagy mert nincs benne segítő szándék vagy jó indulat.
Azért nem, mert "NIX UGRIBUGRI"
Mit tesz a méhész miniszter? Azt amit mondanak, meghatároznak neki. Ha nem azt teszi, akkor jobb esetben nem lesz miniszter. Nem olyan bonyolult dolog ez.
Így van ezzel BP is. Ha nem lojális hozzájuk, akkor vége a pályafutásnak. Mindehol az Ő embereik vannak a birkózó szövetségtől a kerékpárosokon át a hokisokig. :D De egyébként ráadásul lojális is, tehát nem is eshet nehezére. Még akkor sem, ha pontosan érti a helyzetet. Mert aki ott volt Fehérváron a legutóbbi OMME választás előtt az emeleti kisteremben az halhatta tőle mikor elmondta, hogy különféle jelzőkkel illették. Pedig Ő világ életében csak egy pártra szavazott. Ugyan nem mondta melyikre, de nyilván való. Lemondása előtti utolsó újságbeli (Méhészet)cikkében nagyon bíztatta a méhészeket a kamarai tagság elfogadására, hogy az milyen jó dolog. Milyen jó dolog egyébként? Mi jó van benne?  :) Küldenek néha egy újságot amiben a méhekről egy árva szó sincs?  :D Még a méheket se takarom be vele. Hátha nem telelnek ki a sok zagyvaléktól.  ;D
Startégiai partner itt a kamara, a Nébih, a minisztéruim, mindenki! :-D
Hát ki ellen akar itt bárki is küzdeni? A stratégiai partnerünk adta ki az eseti engedélyeket.
A stratégiai partnerünk adott szakmai tanácsot, hogy ha úgy érezzük akkor költöztessük el a méheinket a csávázott legelők mellől.  :D
Azt hiszi valaki, hogy itt majd ugrálhat?
Hülyítik itt a "parasztot" invazív fajokkal utána meg akác koalícióval meg hungarikummal... :D
Azt hiszi bárki is, hogy itt majd valaki magas állami kitüntetést kap, ha nem az Ő emberük?
Majd szépen megtanul itt mindenki kussolni.  :-X De mi ezt szeretjük!  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Július 17. 16:11
Szerintem ahogy BP elkezdett dolgozni a politikusokkal a Mézjelentésen onnan nem volt visszaút,csak a politika.

A stratégiai partnerség meg egyet jelent a guzsbakötözéssel,nehogy már más véleményed legyen.

Az szerintem,hogy az FVM,vagy a Nébih elismerné,hogy a méhpusztulások szoros összefüggésben vannak a neo.-kal elképzelhetetlen jelenleg.
Nem azért szavazott úgy a miniszter Brüsszelben a neo,k mellett többször is.
Nem olyan időket élünk ismét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Július 17. 18:09
 Meglepődtem. Nem tudtam, hogy hirtelen miért nem csinál semmit BP.,Mert ugye, mindaddig míg nem kezdett el dolgozni a mézjelentésen, a csúcson védte a méhész ágazat érdekeit.
Mindegy BP mikor nem dolgozik, ha van méz jelentés, vagy ha nincs.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 18. 02:01
Idézet
Mit tesz a méhész miniszter? Azt amit mondanak, meghatároznak neki. Ha nem azt teszi, akkor jobb esetben nem lesz miniszter. Nem olyan bonyolult dolog ez.
Igen, a miniszter azt teszi, amit mondanak neki. Ahhoz kell érdekvédelmi képesség, hogy tudjad mikor, mit és hogyan kell cselekedned ahhoz, hogy te - az érdekvédő - legyél az aki megmondja, hogy mit csináljon a miniszter. Ez viszont elérhető, ha betartod az érdekvédelem játékszabályait. Például azt, hogy nem nyalod ki mélyen és vastagon a miniszter .....-ét. Stb. Zsigó Róbert azért tette bátran azt amit tett, mert tudta, hogy mit várhat az OMME-tól.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Július 18. 06:08
Így van ezzel BP is. Ha nem lojális hozzájuk, akkor vége a pályafutásnak.
Ez annyira nem egyszerű, de kétségtelenül vannak módszereik hozzá, ahogyan az közismert, miként kell eladnia valakiknek a rendkívül sikeres vállalkozásaikat Mészáros Lőrincnek. Bross Péter pályafutásának azonban a méhészek is secc-perc alatt véget vethetnek, különösen egy ilyen alapszabállyal, ami most állítólag érvényben van. Ha nem azt teszi, amit elvárnak tőle. Ez pedig nem tüntetés, hanem az OMME által indított kártérítési per, alsó hangon is tíz milliárd forintos értékben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Július 18. 13:26
Az omme-nak van egy nagy szerencséje, hogy már senki nem foglakozik vele, nem is számol vele senki. Senki nem mondja, még a díszkakas sem aki annyira odáig volt, hogy BP-t megválasszák, hogy az omme ezt intézze, vagy azt mondja. Már ő is ott tart, hogy mi méhészek fogjunk össze stb.
 És ezzel a méhésztársadalom is ugyan így van, megértette, az omme nem érdekvédelmi szervezet ne is akar az lenni. És megy ez az őrlődés, vezér nélküli szervezkedések, apró ki s csoportokban. Színre lépnek önjelölt érdekvédők, akik azt hiszik újra eljött az ő idejük, holott már többször több helyen ellehetetlenítették magukat.
 És ez baj. mert bármilyen jogos is az igény egy érdekvédelmi szervezetre, azt a személyt aki hiteltelen, nem követi senki, ezért talán már meg lehetne kérni őket, hogy tűnjenek el a süllyesztőben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Július 19. 09:55
Idézet
Az embernél kártékonyabb, önpusztítóbb lényt még nem hordott a hátán a föld... A pillanatnyi haszonért elpusztítja gyerekei jövőjét... 😠😫😥 Osszátok, hogy lássák minél többen, hogy ez nem csak "pár méhész" hisztije.. Ez országos probléma

A videót nem biztos, hogy sikerül feltöltenem hozzá!
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Július 19. 12:01
Esetleg link?
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Július 19. 20:53
www.facebook.com/groups/1119274481466471/
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Július 20. 06:15
Tud valaki valamit a tegnapi megbeszélésről a napraforgón történt eltűnések tárgyában?
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Július 20. 07:56
Valami kereng a fészen, hogy addig nem mondanak semmit, amíg az összes adat be nem érkezett...
(https://media.giphy.com/media/YoB1eEFB6FZ1m/giphy.gif)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Demeter - 2018. Július 20. 08:12
Neo!

Nem szívesen szeretnék jólértesültnek látszani, de szerintem a tegnapi napnak nem ez volt a témája. A repce és napraforgó területek problémája várhatóan a mai napon kerül elő.

Persze ha jólértesült nem is, de gonosz lehetnék, s mondhatnám, hogy van itt néhány ember, aki napi szinten egyeztet az elnökkel, s nem szenved információhiányban. Talán érdemes lenne nála érdeklődni, valamint emlékszem azokra az időkre, amikor Geddekas tájékoztatott minden elnökségi ülésről. Nem tudom, tegnap ott volt-e, esetleg ma 11-kor részt vesz-e a NÉBIH megbeszélésen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2018. Július 20. 08:52
Most már semmi baj nem lehet
https://magyaridok.hu/gazdasag/okoskaptar-menti-meg-a-meheket-3287084/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Demeter - 2018. Július 20. 11:16
Tud valaki valamit a tegnapi megbeszélésről a napraforgón történt eltűnések tárgyában?

Az az igazság, hogy nem tartom elegánsnak az idézgetést egyik fórumról a másikra.

Most mégis kivételt kell tennem, Tükör nagyon okosan és az eddigi geddekasi-nagyernyeis tájékoztatásokkal szemben hitelesen és elfogulatlanul tájékoztatta odaát a méhészeket.

Ideje itt is ezt a stílust elterjeszteni.

Tükör írta:
"Cerana!
Az a "tegnapi megbeszélés" az ma lesz!
A hírek szerint az lesz átbeszélve, hogy eddig mi történt, mik voltak a problémák pl a mintavételezéseknél, az ügy eddigi kezelésében a méhészek és főleg a hatóság részéről, mit nem csináltak jól, mit kellene másként, egyáltalán hogyan tovább az ügyben. Tudomásom szerint eredmények (labor) még nem várhatók, legalábbis kevés, ha egyáltalán.
Tegnap a Miniszterrel volt megbeszélés, arról is ki lesz adva egy OMME közlemény, meg az újságban is lesz cikk.
Röviden: a Miniszter Úr a kötetlen, oldott hangulatú eszmecserén gyakorlatilag biztosította az ágazatot a segítségéről. Sok témát érintettünk, de kifejtette tegye elé a szakma a megalapozott elképzeléseit és Ő maximálisan támogatja azokat, semmit nem akar olyat tenni, ami nem tőlünk, méhészektől jön.
Szó sincs "ultimátumról" ! Az ominózus nyilatkozat arra vonatkozott, hogy ha tőlünk nem kapja meg a minisztérium az elképzeléseket, (csak mondok egy példát:nemzeti program, de ez sok másra is vonatkozik) javaslatokat és azt valakiknek fentről íróasztal mellől kell megtenni, az senkinek sem lesz jó, mert azok az emberek nincsenek benne a szakmában, nem érzik át a mi helyzetünket, problémáinkat. Természetesen neki is volt (hisz méhész) több olyan javaslata, elképzelése amit még az átlagosnál is jobban a szívügyének tekint, de ezeket is nekünk kell majd konkrétan kidolgozni és olyan formában az asztalára tenni, hogy azokat akár a kormány elé vigye. Az is természetes, hogy felvetődtek szinte "álomszerű" dolgok, de gyakorlatilag még ezeket sem látta megvalósíthatatlannak. Szóval nagyon pozitív volt az egész."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 20. 12:45
Napraforgó mézben szennyezettségek határérték alattiak a nönvényvédőszer maradékra nézve. Ez jelent meg német sajtóban. Bioméz minősítést viszont a termék elveszítette. Bioméznél határérték 50 ppb, komersz esetében 200 ppb. Tavaly jó hozam, jó év volt. Az idei év milyen lesz? Nem a mennyiségre nézve, hanem szermatadványra. Kérdezik a kereskedők.

Hat megyére összpontosul a kártétel.
1 km-en belül van aki nagy kárt szenved, másik nem. A különbség a környezetben van. A napraforgó melletti kukorica a különbség. Valódi probléma van. Felszinre hoz sok problémát. Nem megy ki mintavételre a NEBIH. Fél a méhész a gazdától. Minek jelentsem be? Úgyse lesz semmi. Költségeket nem vállalja a méhész.

Ceglédi mérgezés:
Vissza-visszatérő probléma a méhmérgezés, de ez évben halmozódik. Nem tudunk mintát venni a méhekből. A jövő nemzedék vajon mennyire pusztul. A méhészek nehezen mozdulnak. Hova meneküljenek a mérgek elől a méhészek? Nincs hova menni. A laborvizsgálatok rendkívül lassúk. Ki kell pergetnünk minden mézet.

Solti méhmérgezés:
Lett mintavétel, eredmény nincs. A családok teljesen lepusztultak. 2 keret méz van. A gazdák elkergették őket, mert meghurcolták őket a hatösági eljárásban.

Csemegekukoricás terulet Solt környéke.

Anyanevelő telepen mérgezés. Napraforgó indulása után 3 nap alatt elfogytak a méhek.

Jegyzőkönyvi mintát kapott a NÉBIH-től az OMME. Javaslatot kér a NÉBIH.
300 bejelentés érkezett. Nem kér többet, mert nem tudja feldolgozni. 246 levelet küldött a NÉBIH 70 méhész válaszolt a NÉBIH-nek. Mintavétel illetve adminisztratív vizsgálatot fog végezni. Nagy számú mintavétel lesz. Kapacitás túltelített.

Elrendeli a napraforgó mintavételt. Monitoringozozás értékelés lesz.

Az Állategészségügy is vizsgálja az okokat. A beküldött mintákat mind megvizsgálják.

Komplex okokat feltételez a NÉBIH. Mi van, ha a nincs nönvényvédőszer maradvány?

Helyszíni szemlék lesznek. Hogy álljon össze a bizottság? Erre kér az OMME-tól javaslatot.

Értelmetlen a kórtani vizsgálat a mérgezés után. Akkor bármi lehet, bármilyen kórokozó. Ha nem volt előtte vizsgálat, akkor nincs viszonyítás .  Legfeljebb azokra a kórokozókra kell vizsgálni, amik ellen a méhészek tudnak védekezni.

Szerkombinációk vizsgálata nagyon indokolt lenne.

Érdemes lenne a kaptártermékek  vizsgálata.

A nem neo-s védekezés környezeti terhelése nagyobb. Mondja a NÉBIH.

A tiltott csávázás is nagyon sok előfordul. Mérgezés.

Már 2004-ben voltak erős elnéptelenedések. Mászkálás a jellemző tünet. Szolnok megyében nagyon eltérő a mérgezettség.

Online permetezési napló bevezetése segítené a NÉBIH munkáját.

Bizonyos napraforgó technológiák veszélyesebb a többinél.

Sajtónyilatkozatokkal vigyázzunk. Bár nagy a baj mert 80%-os a családpusztulás látható.
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Július 20. 13:09
Köszönjük Geddekas!
Gondolom az egyeztetésről írsz...
Az utolsó két mondatot szerintem nem kellett volna leírnod.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 20. 14:38
Igen. De tudatosan nem írtam neveket, hogy senki se mondhassa, hogy nem úgy akarta, nem úgy volt, nem azt akarta.

Magán véleményemet se írom le, mert azt egyrészt ismeritek, másrészt nem lenne szalonképes.

Kártérítés központosítva? Na erre ne számítsatok.

Egyes méhészetekben a károk gyakorlatilag lassú végpusztulást jelentkeztek. Egy méhész a saját esetét bemutatta, elmondta. Szörnyű. És ez jó érdekvédelmi munkával megelőzhető lett volna.

A felelősség szétkenése is megtörténhet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Július 20. 14:42
A miniszter ú tegnap s Viola utcában este 1/2 7-ig ott volt és tárgyalt az OMME vezérkarával.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Július 21. 11:21
https://www.nlcafe.hu/ezvan/20180720/szunyogirtas-gripen-vadaszgep-paks/

http://www.koronafm100.hu/kisrepulok-az-atomeromu-legterben-riasztottak-a-gripeneket/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Július 22. 13:19
http://www.borsonline.hu/aktualis/kinek-art-a-szunyogirto-szer-a-bors-utanajart/156998
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Július 23. 13:43
https://www.nlcafe.hu/ezvan/20180723/kozonseges-pagodafa-japanakac-virag-rohad-budos-csuszik/

Könyörgöm vágjuk ki az összeset !!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Július 23. 19:02
http://mosz.agrar.hu/ado-szamvitel-tamogatas/1546-gazdabarat-intezkedesek-13-mi-az-igazsag-ostermeloi-ugyben
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2018. Július 23. 22:21
Ja , igen hát itt a bizonyosság a gazdaság dübörgésére.
Nesze neked kétharmad.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2018. Július 24. 06:43
Alapvetően nem is lenne azzal probléma, hogy adót és/vagy járulékot kell fizetni egy gazdaságban, egy államban.
Csak ugye a mindennapi történéseket érzékelve az ember finoman szólva is "értetlenkedik"...  8)

Nekünk Magyarország az első!  :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Július 24. 07:26
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Július 24. 08:21
Nincs rá indok amiért, a méhészeti ágazatot bővíteni, sőt, csak szinten tartani is kellene.
 Gondolkodjunk csak el kik a méhészek?
A méhészek legalább 60% képes bonyolultabb fizikai munkára. Asztalos, lakatos stb. Autót vezet. Tudjuk kik a méhészek ma. Tudásuk a társadalom legbonyolultabb, leginkább átfogóbb tudását hordozzák magukban.
 Mára a társadalom leginkább kockázat vállaló rétegévé alakult, akik még itthon vannak.
 Nincs olyan ország, ahol a társadalom tudománnyal foglakozó szakemberek, ne úgy gondolnák, hogy ezt a réteget, kár erre az ágazatra elfecsérelni, amikor óriási a munka erő hiány.
 Az persze, hogy ezek az emberek, hogyan gondolkodnak, a munkahelyekről, a főnökhöz való viszonyról stb, az őket nem érdekli, kizárólag a mint munka erő léteznek számukra.
 Ráadásul, az ágazatban túl sok ember van.
 Akkor, amikor gyurcsányék alatt munka erő többlet volt, vagy is munka nélküliség, akkor a méhészkedés, bizonyos munka erőt lekötött, ami a piacon megjelent volna. Mint egy feszültség levezető eszköz volt. Ekkor kezdték osztogatni a fiatal gazda pályázatokat, ami Uniós pénz volt, és nem is került semmibe az államnak.
 Most azonban már más a helyzet.
 Nem érdekük ugyan is az országban szinte legmobilisabb, legkockázat vállalóbb  munka erőt a méhészetben tartani, mivel máshol kell. Az más kérdés persze, hogy lesz, és már van is rá példa, hogy van, aki a méhészet felszámolásával egyidőben külföldre távozik.
 Ezért, a méhészet kivételezettségét nem érdekük tovább fenntartani. Más kérdés, hogy ez nem kivétel, csak normalitás, és inkább ide kellene eljutatni más ágaztokat is, nem hogy a méhészeti ágaztot is a többihez hasonlóan tönkre tenni.
 De, most ez következik. A kicsiket tönkre teszik, a nagyokkal meg komoly adót fizettetenek. Valószínű a közepes méhészetek pedig a kettő között fognak őrlődni.
A leépítés most kezdődik és mindaddig fog folytatódni ameddig a beporzás hiánya , majd megfordítja a tendenciát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2018. Július 24. 11:56
Sajnos Vivaldi legutóbbi írásában rengeteg igazság van...….
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Július 24. 13:07
Még ha van is benne, annyira azért ez nem fehér és fekete. Tulajdonképpen nincsen olyan hogy méhészeti ágazat, mert annyira kis szegmense az egésznek, hogy a kutyát sem érdekli (mint azt láthattuk eddig is és most is). A méhészt és a kereskedőt leszámítva senkinek nincs belőle haszna (még az eszköz és gyógyszergyártóknak valamennyi), sőt a gazdák már kifejezetten rühellik a méhészeket, mert évről évre meghurcolva érzik magukat a vegyszeres balhék miatt.
A többség meg munka mellett méhészkedik, őket nem lehet duplán betessékelni a munka világába. Aki már dolgozik az nem tud elmenni még egy munkahelyre. A méhészet pedig a járulékok és egyéb mizériák miatt nem az ő nevén van, hanem a nyugdíjas családtagjáén, aki meg már elvből, vagy a koránál fogva sem fog elmenni dolgozni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Július 24. 13:30
Bár kihalóban van, azért még létezik olyan, hogy főállású méhész, aki a méhei munkájából szeretne megélni!
Ő a méheivel fizeti meg az adót! Méheivel eteti a környék madarait, sündisznókat, gyíkokat, viaszmolyokat stb, porozza a környék fáit bokrait. Mindezért cserébe hálából még jól meg is permetezgetik a méhecskéket, a méhész meg még íparűzési adót is köteles fizetni annak ellenére, hogy mezőgazdasággal foglalkozik...
Még ez sem elég??

Hát rendben van ez így tisztelt agrárkamera?
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Július 24. 19:17
Igen, rendben van. Úgy néz ki a felvásárlókat hallgatva, hogy ezeket a mézeket nem is fogják megvenni. Nem baj, az is rendben lesz. Fel kéne akasztani sorban az összes felelőst, egymás mellé. Magyarország, 2018. Szép új világ...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Július 24. 23:44
Miért ne vennék?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Július 25. 23:07
http://www.archivnet.hu/hetkoznapok/meheszek_a_pacban.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Július 26. 00:43
Ja , igen hát itt a bizonyosság a gazdaság dübörgésére.
Nesze neked kétharmad.

Üdv. jani bátya
Jani bátya bazmeg, próbáld már meg más szemszögből is nézni a világot, ne csak a fejedből kifelé.
 Mond már meg nekem, hol van az az ország, vagy király vagy miniszterelnök ahol tovább pátyolgatnának egy olyan ágazatot ahol már annyira sokan vannak, hogy alig férnek?
 Mert ugye az elvtársaid, már megoldották volna ezt is. Kiadják volna az országot osztrák, olasz, meg német méhészeknek, oszt kész, a Magyaroknak kuss.
 De, valahogy nem sikerült nekik, mert nem ők vannak hatalmon.
 Más kérdés, hogy a fidesz illeberális politikát hirdet, és neo liberális gazdaságot csinál. Ez leginkább a mezőgazdaságban mutatkozik meg. De a méhészet állatorvosi ló. Itt aztán valóban neo liberalizmus van, mindenki azt csinál amit akar. Vagy tudsz nekem olyan méhészetre vonatkozó rendeletet, vagy törvényt amit mindenki be tart? Csak az tartja be aki akarja. Itt mint a neo liberális gazdaságban, mindig a nagyobbakat támogatják, és ők valóban azt is csinálnak amit akarnak. Rájuk nem vonatkozik semmillyen törvény.  Pár giga méhészetet akarnak a többinek nincs helye.
 Én meg aszondom. Már pedig, ha a nagy méhészetek a kis, meg közepes méhészeket kiszorítják a méh legelőkről, mert ez megy, ha nem tudnád, akkor fizessenek.
 Ennyi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Július 26. 07:12
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/07/24/kizarolag-mehpusztulas-okait-kutatja-nebih-laboratoriuma
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Július 26. 09:42
Itt a szükséghelyzeti engedély kikerülésének módja!
Hajrá Magyarország!
Hallgassátok meg!
https://www.facebook.com/www.szakadathgepker.hu/videos/1957359330982460/UzpfSTEwMDAwMDA0NzQyODk2MToxODEwNjI4ODU1NjkzNTc1/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Július 26. 09:59
Ez nem újdonság, nagyon régóta csinálják. Ezért mondom már évek óta, hogy nem a papírokat kell nézegetni mert arra mindenki azt ír amit akar, még ha ennek az ellenkezőjét is állítja a gazda. Oda kell menni a vetéskor, és kérni néhány marék vetőmagot. Ezt majd ő úgyis megtagadja, vagy nem abból ad ami a vetőgépben van. Mi ki szoktunk kaparni a vetés után a sorból egy kis üvegnyit, amit aztán az aktuális dátummal videóval is igazolunk, majd lefagyasztunk. De ezzel is kitörölhetjük a hátsónkat, mert ugye ez így nem hivatalos, bíróságon nem állja meg a helyét. Hatóságilag kellene ezt megtenni, és akkor biztosak lehetnénk benne hogy mi is került a földbe... Csak hát ehhez nem kis apparátus kellene, meg egyébként sem érdekel senkit. Vagy a vetőmagoldalról kellene olyan szinten szigorítani a dolgot, hogy valóban ne kerülhessen más a földbe.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2018. Július 26. 10:01
Ennél sokkal egyszerűbb egy betonkeverő, majd a hangár talaján megszárítják. Sajnos láttam már ilyet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Július 28. 17:04
Az idén már augusztus 1-jén elérkezik a túlfogyasztás napja.

A túlfogyasztás napja az a nap, amikor az emberiség az adott évre elegendő erőforrásait már elhasználta.

Idén mindössze 212 nap alatt használtuk el azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradjon.

Riasztó tény, hogy míg 1970-ben a túlfogyasztás napja december 29-ére, 1988-ban pedig október 15-ére esett, addig az idén ez a nap már augusztus 1-jén bekövetkezik.


    

IDÉN MINDEN EDDIGINÉL KORÁBBAN FOGJA ELHASZNÁLNI AZ EMBERISÉG A FÖLD ÉVES ERŐFORRÁSAIT

Ahogy szoktam volt mondani!
SZÉP ÚJ VILÁG!
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Július 28. 17:18
Az angol királyi kertben van egy méhészkert. És egy emlékmű. Utóbbi sokkal fiatalabb:

https://www.youtube.com/watch?v=yyv9zqML8-M

Egy semmi másra nem hasonlító kaptár, …

Szeretettel teljes vasárnap estét!

Bencsik Martin: https://www.youtube.com/watch?v=UhuYgE0VHx8
Gratulálunk az eredményhez!!! (édesapjának is :-) )
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2018. Július 28. 18:04
Jó estét mindenkinek
Pár éve mi is jártunk Londonban a város központban egy elhagyott 15.századi temetőben is volt néhány kaptár meg a múzeum tetején elkerített részen,10 lépésre a kiállító tértöl.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Július 28. 22:14
És valójában mit tud ez a csoda?

https://www.youtube.com/watch?v=Kxehtg-Le1I
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Július 30. 17:26
agromag.hu/hasznalja-ki-az-utolso-lehetoseget-vegyen-rovarolo-szerrel-csavazott-kalaszos-vetomagot/ ::) :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2018. Július 31. 22:50
    "  A türelmi idő 2018. december 16-án lejár, ezt követően már nem lehet forgalmazni és felhasználni neonikotionid hatóanyagú készítményt, illetve ilyen szerrel csávázott vetőmagot."
Előző évről meg maradt 200ezer hektárra elegendő vetőmag addigra már bokrosodni fog. ennyit a betiltásról.
      "A megmaradt készleteket meg kell semmisíteni."    BIZTOS?????   A papír mindent elbír. ::) ::) :P

 Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 01. 07:26
Most lehet javaslatokat tenni a következő felhívásra:
http://www.omme.hu/?p=11072
Egy sort azért érdekesnek tartok:
"A hagyományos méhhulla- és növény mintavételek és azok laboreredményeinek értékelésén túl valami újra, valami másra is szükség van,..."
Ezt a valami szócskát, én VALAKI-re javítanám.
Ebből látszik, hogy a monitoringnak csúfolt kárfelmérés megbukott.
Sokkal összetettebb a probléma, minthogy egy sima kárfelméréssel kiderüljön mi okozta a problémát.
Azokkal a külföldi méhészszervezetekkel ahol már túl vannak ezeken a borzalmakon, fel kel venni a kapcsolatot, és kérni a segítségüket.
Ide nem nagy pofákra, megmondó emberekre, hanem igazi, a méhekért aggódó szakemberekre van szükség.
Nem szégyen segítséget kérni az előttünk járóktól.
Azt már rég megtapasztalhattuk, hogy nálunk semmi soha nem derül ki, a méhek mégis pusztulnak.
Akkor valamit nem jól csinálunk.
Van egy óriási előnye a mostani vizsgálatoknak.
Tudjuk, hogy mit keresünk.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2018. Augusztus 01. 08:40
Hitelesebb lett volna egy olyan Felhívás, amelyet Bross Péter és Tóth Péter egyaránt jegyzett volna.Így most megint marad a dilemma ez a kezdeményezés, mennyiben valódi érdekképviselet és mennyiben a megosztott vezetésbeli belharc. Pedig a miniszter megmondta hogy béküljenek, egyezzenek meg egymással. Az új e-mail cím jó, mehelhullasokai@omme.hu, bár nekem a korábbi  mehmergezes@omme.hu-ra irt levelemre se jött válasz. Na jó, választ nem is ígértek, se a mostani se a korábbi e-mail kérő közleményben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 01. 11:48
 :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. Augusztus 01. 12:46
PERSZE 15 ÉVIG NEM VOLTAK KÍVÁNCSIAK A MÉHÉSZ VÉLEMÉNYÉRE , EGY KICSIT ELKÉSTEK VELE , MOST AKKOR KI MENT FEJJEL A FALNAK , A SZÉLMALOM HARCOSAI VOLTUNK , HISZTÉRIÁZTUNK HOSSZÚ ÉVEKEN ÁT !!!!!!!!!!!!!!! ÉS A MÉHÉSZ A BALFASZ MERT NEM ÍRT ATKÁT ,NEM ETET ,NEM VÉDEKEZIK NOSEMA ELLEN !!!!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhecske - 2018. Augusztus 01. 16:42
http://morzsafarm.hu/kincset-er-a-szimat-egy-kutya-menti-meg-a-hazimeheket/
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Augusztus 01. 20:00
https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2018/08/01/50-ezer-mehet-fest-vilagszerte-a-kornyezetbarat-muvesz/
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 01. 20:50
http://www.omme.hu/?p=11030 (http://www.omme.hu/?p=11030) Édes, Drága, Jó, Istenem! Mit lehet ehhez még hozzátenni?
"Az elmúlt több, mint 30 év eredményeihez gratulált, és leszögezte: „az OMME hazai és nemzetközi szakmai körökben is elismert szervezet, adnak a szavára, a jövőben erre kell alapozni, ezt az irányt kell tovább erősíteni”." Tehát a miniszter szerint az omme nemzetközileg is elismert szervezet, és ezt az irányt kell tovább erősíteni.  ;D
Nekem ez annyit tesz magyarra fordítva, hogy méhészek, kezdjetek el valami más megélhetési forrás után nézni, de legjobb esetben is azt, hogy az égvilágon semmi sem fog változni!
Tehát, a méheinket mérgezik tovább, repcén jön majd a szokásos mászkálás, szotyin meg az elnéptelenedés. És a mézárak sem kúsznak felfelé, mert minek. Rohadjon meg a hülye méhésze...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 01. 21:16
Elég a méh eladási hirdetéseket megszámolni, és lehet látni, megindult a menekülés az ágazatból.
 Csak egy gondolat. Jön a BMV. 300000 netó alatt nem igen lesz fizetés. Az ugye, évi 3 millió 600ezer, és kockázat nélkül. Hát lehet választani....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 01. 21:45
hurrá!Vegyszeres kezelések a bicikli utak mentén
https://www.youtube.com/watch?v=LQGP0om5BwM
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 02. 06:34
Aludtam egyet "méhecske" méhésztárs bejegyzésére:
http://morzsafarm.hu/kincset-er-a-szimat-egy-kutya-menti-meg-a-hazimeheket/
Gondolom sokan emlékeznek rá, hogy 7 évvel ezelőtt jártam az országot, előadtam OV-n, OMME Küldöttgyűlésen írtam róla a MÉHÉSZT-ben, hogy a méhegészségügyi reform egyik eleme lehetne a "Kutyadoki".
Az akkori vezetés élén Dr.Cserényi Péterrel szinte lehülyézett.
Hogy is nézett volna ki, hogy az üveg megalkotása, a méhegészségügyi felelősök országos képzésének Nemzeti Programból való finanszírozásának kitalálása után, Bross emberének megint van egy ötlete.
Inkább szégyenpadra ültettek, nem kaptam szót és kuss nekem.
Hát ilyen a magyar valóság!
Ami Ausztráliában és Amerikában működik, azt nálunk üldözik!
7 év telt el, pedig volt már kutyánk is!!!!!!
Az utolsó szaktanácsadói értekezleten szerettem volna bemutatni, de azt sem engedték meg, hogy 10 évi szaktanácsadói munkám után elköszönhessek a kollégáktól.
Az egyik nagy pofa annyit mondott....na gyere be, mert addig be sem engedtek!!!!!!!!!!!!!
Ezek után semmihez semmi kedvem nem volt, egyre koncentráltam, hogy amennyire lehet ezt a bűnös szemléletet űzzük távol az OMME-ból.
A kishitűség, a  bosszúvágytól fűtött, érzelmi alapon működtetett szervezet, a két tábor masszív ellenállása még ma is tart.
Senki nem azzal törődik, hogy mi az ötlet, előre viszi e közös dolgunkat.
Kinek az embere?
És ezért nem lesz béke!
A kutyadoki ezen gondolkodás mintapéldája.
Pedig mennyien jelentkeztek, hogy segítenek.
A BRFK nyomozóitól(drog kereső kutya) a horvát méhészeken keresztül, a szagazonosító laboránson keresztül..és még sorolhatnám.
A Magyar Méhészeti Nemzeti Programból finanszírozható lett volna, csak mivel én nyomtam a témát meg kellett akadályozni.
Kivel csesztek ki?
Veletek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 02. 07:38
Elég a méh eladási hirdetéseket megszámolni, és lehet látni, megindult a menekülés az ágazatból.
 Csak egy gondolat. Jön a BMV. 300000 netó alatt nem igen lesz fizetés. Az ugye, évi 3 millió 600ezer, és kockázat nélkül. Hát lehet választani....
Azért a BMV is csak egy munkahely, ahova be kell menni minden reggel, és benn kell tölteni az egész napot. Ha nem így teszel, vagy lustálkodsz, esetleg csúnyán nézel a főnöködre elhajtanak. A méhek nem veszik zokon ha nem foglalkozol velük minden nap, sőt örülnek neki, és az sem nagy baj ha nem fél nyolckor hanem mondjuk kilenckor állsz munkába.
Bár manapság már nem ez a jellemző, de ha minden klappol, és ha nem is pörög a gépezet 100 hanem csak 85-90%-on, akkor azért a méhekből még meg lehet élni. Pl. az idei évben ahol nem voltak ilyen komoly vegyszer gondok, ott 53 család hordott 4 hordó repcét, 8 hordó akácot, és 6 hordó szotyit, ami kb. 2,6 millió. És annyival 1 ember simán elboldogul, csak a pergetésekhez kell segítség.
Az viszont tény, hogy évről évre rosszabb a helyzet. A sok év alatt kiszórt vegyszer halmozódik is, nem tűnik el a talajból, a neokat még vagy 20 évig ki lehet majd mutatni a talajvizekből. A családjaim mostani állapota köszönő viszonyban sincs azzal amilyenek régebben ilyenkor lenni szoktak. Napraforgón még úgy szoktak hordani és építeni mintha még az akácon lennének.
Azt a hírt hogy menekülnek az ágazatból pedig a többség üdvözli, az egyre komolyabb méhegészségügyi problémák, és a túlterhelt legelők miatt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Augusztus 02. 09:30
"csak mivel én nyomtam a témát meg kellett akadályozni."  Nemcsak Te nyomtad a témát, pont hét éve én is próbáltam segítséget kérni a témában, de majd.... Én vérebet akartam erre képezni, de elvetették a témát. Kutya is volt, úgy érzem szaktudás is lett volna, de nem ment a dolog. Szerintem most sem menne......
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 02. 12:30
Ma a "Hajnaltáj" műsorában mézekről és méhpusztulásról lehet hallani. A téma aktív, már a fodrászom is kérdezi, hogy mi a helyzet.

A riportokban Vinkóczy Gabriella, Szepesi Ferenc és Bross Péter is megszólalnak.
http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2018-08-02

Az időpont: 5:35:25 - 5:43:16

magáért beszél.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 02. 19:06
https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2018/08/01/50-ezer-mehet-fest-vilagszerte-a-kornyezetbarat-muvesz/
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 03. 07:59
Nagyon jó ötlet. Csatlakozni kellene hozzá.

Nagykovácsiban, az Önkormányzat parkolójában is van egy betonkerítés. Már vannak rajta festmények. Szerintem lehetne még helyet találni ott. Meg az OMME-tól nem messze is van nagy tűzfal. Kellene egy festőművész...

A falak fotóiból meg lehetne képeslapot készíteni, és azt rendezvényeken jótékonysági céllal árusítani. Mind van az UNICEF-nek is ilyen jótékonysági képeslap akciója. A befolyó pénzből meg támogatni pl. a vegyszermentes növénytermesztési technológiákhoz kapcsolódó kezdeményezéseket...

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 03. 08:32
Hír. BMV gyár.
 Ennek kapcsán felmerült bennem a kérdés.
Vajon hágyan fognak leszámolni a BMV gyárból és mennek vissza méhésznek, ha majd rossz évek miatt, fagyás, mérgezés, olcsó mézárak miatt, ideiglenesen el kell neki menni dolgozni,
Más kérdés, ha dönteni kell majd a fiataloknak, mit választanak, a méhészkedést e, vagy a Bmv-t?
 Csuja nincs itt, de mindjárt bele is kötne, hogy a BMV-be sem kell mindenki. Igen ám, de tudjuk, minden ilyen óriás cég, aki az átlagtól, magasabb bért fizet, bérfelhajtó hatással van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2018. Augusztus 03. 09:34
Jó kérdés, hogy mennyire lesz hatással a méhészkedésből élőkre. Itt felénk (Budapest és környéke) leginkább azok méhészkednek, akik nehezen viselik a kötöttségeket, nem akarnak bejárni munkahelyre, nem akarnak főnököt, kollégákat, napi tömegközlekedést vagy dugóban ülést stb. Akiket ismerek, azok másodállásban méhészkednek. Én is. Nem adnám fel a bejelentett, jól fizető állásomat a méhészkedésért. Öngyilkosság lenne a mai viszonyok közt. Kérdés az, hogy Debrecenben és környékén akik méhészkednek azoknak is fontos-e az, hogy ne legyen főnöke stb - lásd előbbi felsorolásom -. Vagy a méhészkedés kizárólag szükségállapot náluk, és ha adódik valami biztosabb akkor váltanak. El akarnak-e menni több műszakban robotolni a gyárba, vagy a beszállítókhoz, telejsem mindegy. Meg azért elég közel lesz az a gyár a keleti határainkhoz, ahonnan könnyen átjön az olcsóbb munkaerő, ezért lehet, hogy annyira nem lesznek ám álom bérek! Sok mindentől függ, hogy hány embert lehet a méhészkedésből elszippantani a gazdaság más területeire. Szerintem idővel egyre többet, mert ahogy nézem, ez a méhészkedés annyira nem nagy zsuga. Ha nem a méhek és a természet szeretete miatt csinálnám, akkor már rég elfelejtettem volna ezt az egészet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 03. 11:13
Igen a jövő az bizonytalan, viszont a tabil jó munka erőt meg kell fizetni. És mint tudjuk az autó gyártás nem kefe kötés, ahonnan ha leszámolnak, rögtön be tud ülni más. A méhészek nagy többsége innovatív, valószínű kapkodni fognak utánnuk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2018. Augusztus 03. 16:12

Hogy is nézett volna ki, hogy az üveg megalkotása, a méhegészségügyi felelősök országos képzésének Nemzeti Programból való finanszírozásának kitalálása után, Bross emberének megint van egy ötlete.
A kishitűség, a  bosszúvágytól fűtött, érzelmi alapon működtetett szervezet, a két tábor masszív ellenállása még ma is tart.
Senki nem azzal törődik, hogy mi az ötlet, előre viszi e közös dolgunkat.
Kinek az embere?
És ezért nem lesz béke!

Ha jól értem Attila Te itt Bross emberének vallod magad.Ugyanakkor ostorozod a két tábor helyzetet.
A változás akkor kezdődik, ha valaki, senki emberének sem vallja magát, csupán bizonyos elvek, eszmék elkötelezett híve.Én egyik táborba sem sorolom magam, mégis egész kerek a világ.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 03. 16:57
Kár hogy egy hozzászólásra csak egy lájkot lehet adni, mert erre most többet is adtam volna.
Ez olyan mint a verekedés, az is mindig úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt.  :D A változás akkor kezdődik, amikor nem folyton másokat akar az ember megváltoztatni (amire egyébként sem sok esély van), hanem ő maga változik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Augusztus 03. 17:58

Hogy is nézett volna ki, hogy az üveg megalkotása, a méhegészségügyi felelősök országos képzésének Nemzeti Programból való finanszírozásának kitalálása után, Bross emberének megint van egy ötlete.
A kishitűség, a  bosszúvágytól fűtött, érzelmi alapon működtetett szervezet, a két tábor masszív ellenállása még ma is tart.
Senki nem azzal törődik, hogy mi az ötlet, előre viszi e közös dolgunkat.
Kinek az embere?
És ezért nem lesz béke!

Ha jól értem Attila Te itt Bross emberének vallod magad.Ugyanakkor ostorozod a két tábor helyzetet.
A változás akkor kezdődik, ha valaki, senki emberének sem vallja magát, csupán bizonyos elvek, eszmék elkötelezett híve.Én egyik táborba sem sorolom magam, mégis egész kerek a világ.

Szervusz Péter!

Nem jól érted. Amikor az üveg történet volt, akkor nem volt Bross Párt és más. Annyi volt, hogy voltak aktívabb emberek és voltak kevésbé aktívak. Történelmi tény, hogy Bross és Nagyernyei találták ki az üveget.

Akkor, amikor Bross lemondott, az új vezetés kinevezte, hogy kik voltak Bross emberei, értsd, kik nem kezdtek el az új elnök előtt köpködni a múltra, és azokat kirúgták a szaktanácsadói állásból. Nem Nagyernyei volt Bross embere, hanem a hirtelen támadt új vezetők szerettek volna példát statuálni, és Ők nevezték ki Bross emberének. Ő ment, menj Te is. Nem kell az, ha itt bármit kritizálsz.

Szerintem Nagyernyei több mindenben vitakozik Brossal, mint Te, ez alapján Te sokkal jobban a Bross embere vagy, mint Ő.

Nagyernyei pont arról beszél, hogy nem szabadott volna - az akkor Magyarországon új ötletét, t.i. hogy kutyával lehetne nyúlóst keresni annyival, hogy végigsétál a kutya a 400 kaptár előtt, és vakkant, ha gyanús: jelentősen lerövidítve egy nyúlós elleni átvizsgálás időtartamát, effektívebbé téve a nyúlós elleni harcot - csak ezért elvetni, mert Ők a Bross emberének tekintik azt, aki a javaslatot tette.

Attila pont arról beszél, hogy szakmai érveknek kellene dönteni egy kérdésben, és nem annak a statisztikának, hogy ki melyik elnöknek hányszor adott igazat és hányszor vitatkozott vele.


Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 03. 18:42
Megint, mint az ovodában! Megy a vita a nagy semmin!
Meg lett már itt említve többször, hogy először a nyúlóst kellene megismerni, hogy például az ERIC II-nek van-e szaga, vagy egyáltalán érzi e a kutya. Az is lehet, hogy a különböző genotípusoknak más szaga van, lehet, hogy két kutya is kellene.
Meg kellene ismerni rendesen a betegséget, nem pedig a szőnyeg alá söpörve várni amíg egyre nagyobb lesz a baj!

Most éppen más miatt pusztulnak a méheink, Az enyémek éppen negyedik hete csak vegetálnak, folyamatos a mérgezés!
Inkább arról írjatok, hogy van-e már valami fejlemény valakinél vagy éppen ki miért hallgat.
Állítólag rengeteg minta lett véve, vajon eddig senki semmit nem talált?
Kizárt!
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2018. Augusztus 03. 19:08
t.i. hogy kutyával lehetne nyúlóst keresni annyival, hogy végigsétál a kutya a 400 kaptár előtt, és vakkant, ha gyanús: jelentősen lerövidítve egy nyúlós elleni átvizsgálás időtartamát, effektívebbé téve a nyúlós elleni harcot

Akkor most képzeljük el, hogy egy ilyen 400 családos vándor méhészet egyik kaptárjában néhány sejtben jelentkeznek a tünetek..

Jelenlegi törvények szerint egy családját elégetik, kap kártérítést rá és van 60 nap zárlat.
Gyakorlatilag ha nem valami többhordásos legelőn van, oda van az éve.

És ugyanez történik, ha nem nála, hanem 1 km-re tőle találnak nyúlóst.

Na amíg olyan a jogszabály, hogy az ártatlant bünteti - ti. vesztegzárral - addig nem lesz itt ilyen kutyadoki. Helyette lesz láncriadó, amikor az eüsök mindenkinek szólnak, ha nyúlós gyanú van, és egy nap múlva már nincs a röpkörzetben senki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2018. Augusztus 03. 19:26
Most lehet javaslatokat tenni a következő felhívásra:
http://www.omme.hu/?p=11072

Na még erre...
Szóval szerintem a mérgezéses esetek kb. 80 %-a elkerülhető lenne, ha virágzó kultúrát - bármilyen szerrel(!) - csak méhkímélő technológiával, napnyugta után lehetne permetezni.

Konkrétan 2 éve repcén délelőtt szórták a Biscaya-t, délután már az egész méhes mászkált, recsegett a fű ahová léptem. Előtte felvetettem a növényvédelmisnek, hogy napnyugta után szórják. Felháborodott, hogy mit képzelek a dolgozók 7-16-ig dolgoznak. Kértem, hogy legalább szóljon egy nappal előtte, ezt se tette meg.

Ha lenne ilyen törvény, még a betartás ellenőrzése is könnyű lenne.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Augusztus 03. 19:34
Kutyával is ugyanúgy menne a történet. A gyanus családból mintavétel- labor vizsgálat- ha a labor megerősíti a gyanút- zárlat. Itt a felderítés gyorsabb, nem az eljárás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2018. Augusztus 03. 22:15
Szerintem Nagyernyei több mindenben vitakozik Brossal, mint Te, ez alapján Te sokkal jobban a Bross embere vagy, mint Ő.

Ezt a Bross bilogot évek óta magamon érzem, különösen az előző vezetés időszakában volt ez így, talán egykori MÉHÉSZET újság-beli szerepem okán gondolják sokan, hogy én a Bross embere vagyok. Ők elfelejtik, hogy én már a lapnál voltam, amikor ő odakerült. Nem rég egy Bross csapattag elnökségi taggal beszélgettem, mondtam néhány elképzelést, szemmel láthatóan tetszett neki, majd megkérdezte, Te, hogy vagy most a Péterrel. Teljesen megdöbbentem. A szakmai ötletet az előttem álló vezetőségi tagnál, felül írta a lojalitás, a vezetési csoporthoz tartozás kérdése. Ez valójában az Attila által írt, kinek az embere vagy kérdés. Ha velünk vagy, elfogadod, hogy mi vagyunk a dominánsnak, megfontoljuk az ötletedet. Ha nem vagy velünk, esélyed sincs, hogy tudomást vegyünk rólad, illetve az ötletedről. Ez minden, csak nem szakmai elkötelezettség,
Azt gondolom, hogy Attilával, mi valójában egyet értünk a kinek az embere helyzet tarthatatlanságán. Remélem nem bántottam meg soraimmal. Tarthatatlan az a helyzet, hogy szakmai gondolatok azért sérülnek, mennek a süllyesztőbe, mert a vezetés megosztott és egymással csatázik. A mostani megosztottság úgy gondolom Bross Péternek köszönhető. Lemondása elött kikezdhetetlen legitimációjú elnök volt teljes bizalommal. Aki ezt megkérdőjelezte, volt olyan, még jelölő listára se került. Akkor egyesitő személyiség volt, ma megosztó. Megosztó mert, a másik csapat, aki egyébként a lemondása után született, még ma sem bocsátja meg akkori távozását. A másik csapat megszületése kifejezetten neki köszönhető.
Ma tehát az egyesületi összefogás pont a kinek az embere vagy kiválasztás elutasításán, a megosztott vezetés elutasításán keresztül vezet, olyan vezetőségi tag elutasításán keresztül, akinek fontosabb a vezetőségi csoportérdek mint az össz méhész érdek. Akinek fontosabb a saját vezetőségi csoportérdek, mint a szakma az nem való a vezetésbe. És ez az ember még a saját, a felvetett gondolattal való egyetértését is legyőzte, a csoport hovatartozás miatt, amely számára fontosabb, mint adott esetben egy jó ügy. Lehet, hogy idealista vagyok, de nekem a gondolat, az ideológia fontosabb, mint bárki szolgálata. Persze könnyen lehetek öntudatos, mindenféle anyagi függőség nélkül, s elkerülhetem például a méhész szaktanácsadó elnökségi tagokat, akik e tekintetben igen csak megkérdőjelezhetők.  Szegény OMME, még odáig se jutott el, hogy ezt a problémát megoldja.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2018. Augusztus 04. 06:10
Amit az előző hozzászólásban írtam, csupán egy vélemény, a saját véleményem, más lehet, hogy másként látja. Kb 10-11 éve jöttem el  mint alkalmazott az OMME-tól, akkor, a már akkor is meglevő személyi összeférhetetlenségeket konfliktusokat csak azok látták az IB-ben, Elnökségben akik ott ültek velük a pincében. Ma már lehet róla beszélni, és két internetes fórumon is, ami nagy előrelépés.De most inkább indulok Jászberénybe, folytassuk ott.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Augusztus 04. 08:01
Sok mindennel egyetértek, amit írsz. De többekkel nem.

Nem rég egy Bross csapattag elnökségi taggal beszélgettem, mondtam néhány elképzelést, szemmel láthatóan tetszett neki,...
Látod Péter, Te ugyanazt teszed, amit mások szemére vetsz! Azt állítod valakiről, hogy a Bross embere, bekategorizálod. Az eszedbe sem jut, hogy másért kérdezte. Ugyanazt csinálod, mint akik az Attilát bekategorizálták. Vagy Téged.

Idézet
A mostani megosztottság úgy gondolom Bross Péternek köszönhető. Lemondása elött kikezdhetetlen legitimációjú elnök volt teljes bizalommal. Aki ezt megkérdőjelezte, volt olyan, még jelölő listára se került. Akkor egyesitő személyiség volt, ma megosztó. Megosztó mert, a másik csapat, aki egyébként a lemondása után született, még ma sem bocsátja meg akkori távozását. A másik csapat megszületése kifejezetten neki köszönhető.

Máskor meg azt írod, hogy az ellentét ott volt az elnökségben előtte is, Bross előző elnökségi ideje alatt is. Tehát a megosztó csapat nem Ő utána született. Az igaz, hogy nagyon rövid idő alatt kitalálták Mészáros Lacit és beültették az elnöki székbe. Ezzel a csapatépítés be is fejeződött. Talán emlékszel, csak egy elnökségi tag mondott le Brossal egyidőben. Azaz az elnökség maradt. Hiszen Ők viselkedtek úgy, amire utalsz is, hogy már szakmáról nem szólt az ülés, csak személyeskedések.  (volt közöttük kivétel, akik fogszorítva tűrték...) És valljuk meg, ki szeret úgy dolgozni, hogy közben folyamatosan csak anyázás, ordítozás megy?

SENKI!

Tehát úgy van, ahogy mondod, csak az ok-okozatot keverted össze. Pedig Te is láttad az okot már korábban.

Nem Bross miatt alakult ki az a másik csapat, hanem a Bross azért ment el, mert kialakult egy olyan légkör, amiben nem lehetett dolgozni (de élni sem) - és ezt helyesen felismerted Te is, mint sok-sok jó érzésű méhész. 

Miért nem veszi észre magát az az elnökségi tag, hogy a választásoknak vége, most nem áskálódni, hanem dolgozni kell. Aztán majd négy év múlva kell ismét választási kampánybeszédet megfogalmaznia. Tessék békében dolgozni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 04. 17:22
Tudom, hogy nektek nem számít, de ha "olvastam" írását elolvassa egy mezei tag, vagy kapcsolja is ki a gépet, vagy jót röhög.
 Már kizárólag csak a Bross körül ődöngők látják így a helyzetet mint ti, aminek a közepe és kiinduló pontja mindig Bross.
 Valaha Kádár elvtárs mondta, Hogy a világot semmi más nem határozza meg, csak a Szovjetunióhoz való viszony. /Ami igazából iszony volt/
 Vagy is ma a méhészetben, mindenki helyzetét, a Brosshoz való viszony határozza meg. Aki őt szereti az legalább is Grál lovag, a többi meg Gollam a gyűrűk urából. És mindezt úgy, hogy az ellenfélnek kapásból úgy sem lehet igaza, tehát eleve, eredendően csak nektek lehet igazatok, mert a ti birtokotokban van a bölcsek köve.
 Csak, hogy ideje lenne már észre vennetek, kb 50-en vagytok így. A többi már kurvára ún benneteket, Brossal vagy nélküle. Olyannyira, hogy már le is mondott rólatok, és arról is, hogy a helyzet akármit is változik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2018. Augusztus 04. 20:24
Ez az ötven a Te közeledből való?
Vagy országos?
Megszámoltad?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Augusztus 04. 20:52
Te Vivaldi,

Ha nevetsz, az már jó, csak így tovább! Akkor már érdemes volt írni. A többiek meg majd elgondolkoznak rajta.

Egyébként ez utolsó írásod a fóbiádon kívül miről szól?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 05. 09:48
Figyeljetek ide.
 Ha hallgattok, mint az a bizonyos valami a fűben, azt még megértem, de hergelni a népet, az nagy baromság, még részetekről is.
 Hogy ennyi taktikai érzéketek sincs, az is bizonyítvány rólatok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Augusztus 05. 10:11
Kimerítő válaszodat köszönöm.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2018. Augusztus 05. 21:40
Hitelesebb lett volna egy olyan Felhívás, amelyet Bross Péter és Tóth Péter egyaránt jegyzett volna.Így most megint marad a dilemma ez a kezdeményezés, mennyiben valódi érdekképviselet és mennyiben a megosztott vezetésbeli belharc. Pedig a miniszter megmondta hogy béküljenek, egyezzenek meg egymással. Az új e-mail cím jó, mehelhullasokai@omme.hu, bár nekem a korábbi  mehmergezes@omme.hu-ra irt levelemre se jött válasz. Na jó, választ nem is ígértek, se a mostani se a korábbi e-mail kérő közleményben.
Hitelesebb lett volna, ha a felhívás előtt a komplett elnökség lemond.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Augusztus 06. 15:00
https://www.magro.hu/agrarhirek/gazdalkodas/allattenyesztes/magyar-okoskaptar-mentheti-meg-a-meheket-az-atkatol/
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2018. Augusztus 06. 16:30
https://index.hu/gazdasag/2018/08/06/a_magyar_mehallomany_fele_elpusztulhatott/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 06. 16:57
Azt gondoltam ezen már túl vagyunk.
https://www.magro.hu/agrarhirek/gazdalkodas/allattenyesztes/magyar-okoskaptar-mentheti-meg-a-meheket-az-atkatol/
Kónya Lajosnak sem jött össze.
Mindent bepropolisztoztak, viasszal összeépítettek a méhek, aztán már meg is bukott a mutatvány.
Otthon, 1-2 családdal érdemes szórakozni, meg az nem akkora veszteség.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2018. Augusztus 06. 18:49
https://infostart.hu/belfold/2018/08/06/mehpusztulas

Csodalkoznek ha ezt mondta volna mert ez baromság:

''Bross Péter az InfoRádiónak kifejtette,
tavasszal, a napraforgó virágzása idején a magyar méhcsaládok fele odaveszett.''

Az mindenesetre kiderül hogy a napraforgó nem bűnös, de azért még hónapokig vizsgálódnak. Innen már sejthető hogy kártérítés nem lesz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2018. Augusztus 06. 18:54
Még egy gyöngyszem a cikkből:

''A kijáró méhészek az összes virágport, nektárt, vizet hordó méhüket elvesztették.''
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 07. 13:06
Idézet
''Bross Péter az InfoRádiónak kifejtette,
tavasszal, a napraforgó virágzása idején a magyar méhcsaládok fele odaveszett.''

Spanyolországban valóban májusban virágzik a napraforgó, de nálunk egyelőre még csak júliusban, tehát nem tavasszal, hanem nyáron.

Valóban odaveszett a méhcsaládok fele, de mindent megtesz minden hatóság, hogy minden ok (atka, nosema, vírus, amitráz, stb., meg toronya és boronya, meg a korai tavasz, meg a meleg és esős időjárás stb, meg a ..... meg a.... ahogy Cserényi hablatyolta és jó tanítványa Bross Péter is most Jászberényben, remélem emlékeztek és emlékezni is fogtok majd OMME elnökválasztáskor is) kiderüljön, nehogy a legfontosabbra, legsúlyosabbra fény derüljön, hogy Zsigó Róbert utasítására a NÉBIH 2 millió hektárra kiadta a neonikotinoid csávázási engedélyt. Most ugyanaz a Zsigó Róbert ül ugyanabban a döntéshozói székben, csak épp most neki kéne kimondania, hogy az Ő utasítására kiadott engedélyek okoztak a méhészeknek óriási kárt. Legalább lelépett volna Zsigó Úr egy másik államtitkárságra, hogy bottal üthessük a nyomát. De nem, még ezt is el kell viselnünk, hogy levezényelje a felelősség szétmaszatolását.

Éljen a szutyok valóság! Mi meg méhészek csak döglődünk, de meghalni is képtelenek vagyunk, mert él bennünk a hit és a remény, hogy lehet egy jobb világ. LEHET?
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Augusztus 07. 13:11
Nem lesz jobb világ. Hamarabb felemészti önmagát, mielőtt észbekap a többség.
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. Augusztus 07. 13:15
AZOK AZ EMBEREK AKIK IDÁIG SÜLLYESZTETTÉK LE A MÉHÉSZETET , A VÉGSŐ MEGSEMMISÜLÉSIG / MÉHEK TELJES PUSZTULÁSA / BIZONYGATNI FOGJÁK AZT , HOGY JÓL VÉGEZTÉK A MUNKÁJUKAT , NEM ŐK TEHETNEK ARRÓL HOGY SOK MILLIÁRD MÉHECSKE ELPUSZTULT !!!!!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 07. 14:13
Itt-ott vannak már (papíron megküldve még nem, csak telefonban közölt) eredmények, amik érdekes módon teljesen egybevágnak a jóslatommal.  ;D Semmilyen szermaradványt nem "találtak", a növényekben sem, viszont minden méhminta pozitív nozémára (bár az ötöslottó számait látnám így előre, akkor abbahagyhatnám ezt a nyűglődést a méhekkel).
Szóval még az is előfordulhat, hogy olyan végeredménye születik ennek a nagy vizsgálódásnak, hogy a nozéma vitte el a kijáró méhek zömét.  :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 07. 22:33

Az OMME emeli a nyomást, kemény sajtóvisszhanggal várja az eredményeket. A legnézettebb műsorok egyike a fél nyolcas híradó az M1-en. https://www.mediaklikk.hu/video/hirado-2018-08-07-i-adas-15/

40:30 nál kezdődik.


Szerepel Bross Péter, az OMME elnöke és Dömötörfi József méhész kolléga.

A legfontosabb, hogy annyi már bizonyos, hogy nem méhbetegség áll az ügy hátterében!
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 08. 08:40
Az EU szavazást hirdetett (Augusztus 16-ig tart): Akarunk-e minden évben továbbra is kétszer órát állítani? Előnyok és hátrányok tekintetében lásd a Wiki cikket lejjebb.

Orvosok állítása szerint viszont az átállítás extra stressz a szervezetnek, amire pont a mai világban nincs szükség. Egészséges szervezetet kevésbé terheli, mint az idősebbet és betegebet.

Mindenki szavazhat az EU portálon. Mindenki eldöntheti, hogy az Európa eredeti, a földrajzi időhöz legközelebbi téli - eredeti időszámítás legyen, vagy egy mesterséges, "nyárinak" nevezett kitalált idő. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tőlünk keletre levő időzóna óráját vesszük át, azaz kettő órakor átállítjuk háromra az órát. A nyári időszámítás olyan, mintha Magyarország átállna Román időre. (Persze ők meg átállnak az oroszra…)

Relatív részletes leírása van a Vikin: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyári_időszámítás (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyári_időszámítás)

A legérdekesebb, hogy kevés kivétellel majdnem az egész föld bevezette a nyári időszámítást. Aztán nagy része már meg is szüntette: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyári_időszámítás#/media/File:DaylightSaving-World-Subdivisions.png (https://hu.wikipedia.org/wiki/Nyári_időszámítás#/media/File:DaylightSaving-World-Subdivisions.png)
A legviccesebb, hogy Ausztrália kétharmada megszüntette, egyharmada megtartotta  a nyári, mesterséges időszámítást.

A portál kevés adatot kér, majd lehet szavazni (jobb felül lehet a magyar nyelvet kiválasztani):

https://ec.europa.eu/eusurvey/runner/2018-summertime-arrangements
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 08. 20:27

Ha vízparton töltitek pihenőtöket érdemes erre is gondolni.
http://filantropikum.com/a-legujabb-kutatasok-szerint-nem-a-nap-okozza-a-borrak-hanem-a-naptejek/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 08. 21:52
az emberek gondolhatnak rá, de a korallok ugyanúgy szenvednek a kényelmes emberektől, mint a méheink a vegyszerektől. Ők nem dönthetnek róla mit szeretnének.

https://index.hu/tudomany/2015/10/21/naptejtol_pusztulnak_a_korallok/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 08. 22:05
volt szerencsém élőben megcsodálni, nagyon érdekes volt:

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/dunavirag-rajzas-szentendre-tahitotfalu-videok/

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 08. 23:18
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2018. Augusztus 09. 00:20
Netalán neked is szóltak, hogy terelni kell a figyelmet a  méhészeti problémáról.

Ugyan már! Miféle problémák? Hogy Lellén  4 méhészetben nem bombák a méhek? Zagson. Tolnában nincs ilyen probléma. Az hogy mászkálnak? Na és? Azért van lábuk. Ha nem lenne csak szárnyuk , akkor repülnének. Különben is közelre minek repülni? Tudják ezt a méhek csak a méhész mindig meg akarja erőszakolni a természetet. Ahogy az óraállítással is. Lehet, hogy ez a két dolog összefügg. Azaz ha októberben visszaállítják az órát, megszűnik a mászkálás. Csak figyeljétek, én szóltam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 09. 07:37
Na mit találtam?
Nézzétek meg, érdemes.
https://hogyankeszul.blog/2018/08/08/hogyan-keszul-mez-gyetvan/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 09. 08:16
Te Kitin! Te is beléptél a figyelemelterelő hadműveletbe? Önkéntes vagy ? Netalán neked is szóltak, hogy terelni kell a figyelmet a  méhészeti problémáról.
Körmendy óraállítása -amiből úgy érezhetjük, mintha kíváncsiak volnának a véleményünkre  ;D- nagyon fontos hír. Legalább annyira, mint Attila naptejese. Ebből azt tudom leszűrni, ha korábban kelünk, akkor kevesebb naptej kell. :P

Csak párhuzamot szerettem volna vonni a két állatfaj között hiszen ha valaki jobban sajnálná a korallokat  így rádöbbenhet, hogy a méhek is mit élnek át :-)
ABBA A TÁBORBA ENGEM SZEGÉNY ÉS HALANDÓ MÉHÉSZT ÚGYSEM ENGEDNEK BE!

Ezek a problémák nincsenek terelgetve, egyszerűen nincs róla semmiféle kommunikáció.
Ha nem beszélünk valamiről akkor az a probléma nincs is, megszűnik!
Hát nem tudtátok?

Csak a szőnyeg alá egy idő után már nem lehet mindent beseperni, mert nagy domb keletkezik és a vége az lesz, hogy valaki megbotol benne.
  /csak remélhetjük, hogy valamelyik táborlakó :-)/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Axoa - 2018. Augusztus 09. 17:03
Na mit találtam?
Nézzétek meg, érdemes.
https://hogyankeszul.blog/2018/08/08/hogyan-keszul-mez-gyetvan/
Nagyernyei Attila

Az ki lett hangsúlyozva hogy a műlép nem mű, de ezt a lépesmézről már nem tették meg.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 09. 19:04
Az előttem szóló előtti bejegyzésekre: Akkor melyik topik az, ahol nem zavarja nagyságos urak, vagy hölgyek szemét egy ilyen hír? 

(kiváncsi111 ….)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 09. 20:19
Nem csalás- nem ámítás, jövő héten szúnyogirtás!

Ez már megint nem hiányzik, főleg, hogy szúnyognak nyoma sincs!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 09. 20:31
Nem csalás- nem ámítás, jövő héten szúnyogirtás!

Ez már megint nem hiányzik, főleg, hogy szúnyognak nyoma sincs!
Taglózó szerrel történik, ezért nyomába nem ér a hatása a neonikotinoidnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 09. 20:40

Ez most úgy letaglózott, hogy teljesen megnyugodtam :-)

Azért nem hiányzik mindennek a tetejibe.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 09. 20:43

Ez most úgy letaglózott, hogy teljesen megnyugodtam :-)

Azért nem hiányzik mindennek a tetejibe.
Persze. Nem hiányzik senkinek. De ha a szúnyogirtás lenne a legnagyobb veszélyforrás, akkor inkább 30 000 tonna mézexportunk lenne és nem 15-20 000 tonna.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 10. 22:58
http://www.origo.hu/itthon/20180810-50-ezer-lodarazs-egy-csaladihaz-padlasan.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 11. 12:32
https://index.hu/gazdasag/2018/08/11/pert_nyert_a_vegyipari_orias_gyomirtoitol_megbetegedett_aldozat/

Ez a cikk a Monsanto gyomirtó egészségkárosító hatásáról szól, És a neonikotinoidról is kezdenek kiderülni érdekes dolgok. Hogy az emberi egészségre is veszélyes.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 11. 18:50
Ezt írta Kivancsi111:
"Körmendy óraállítása -amiből úgy érezhetjük, mintha kíváncsiak volnának a véleményünkre  ;D- nagyon fontos hír. Legalább annyira, mint Attila naptejese. Ebből azt tudom leszűrni, ha korábban kelünk, akkor kevesebb naptej kell."
Íme a mellékelt képen a válaszom.
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 12. 09:00
Jönnek a hírek. Jönnek a hírek. Jönnek a hírek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Augusztus 12. 16:34
www.youtube.com/watch?v=PNZpo6g7dGQ
Cím: Re:Hír-les
Írta: Győrfi László - 2018. Augusztus 12. 20:59
https://index.hu/gazdasag/2018/08/11/pert_nyert_a_vegyipari_orias_gyomirtoitol_megbetegedett_aldozat/

Ez a cikk a Monsanto gyomirtó egészségkárosító hatásáról szól, És a neonikotinoidról is kezdenek kiderülni érdekes dolgok. Hogy az emberi egészségre is veszélyes.

2018. augusztus 02.


Tisztelt Algyői Önkormányzat! Várhatóan 2018.08.02-10 között a Tisza jobb parti I. rendű árvízvédelmi töltésén az ATIVIZIG megbízásából alvállalkozó végez permetezést, mely érinti Algyő belterületi szakaszát is. A permetezés pontszerűen történik ahol a töltés árvízvédelmi képességét károsan befolyásoló növényzet (pld: gyalogakác, nád stb) található.

Tisztelt Algyői Önkormányzat!

Várhatóan 2018.08.02-10 között a Tisza jobb parti I. rendű árvízvédelmi töltésén az ATIVIZIG megbízásából alvállalkozó végez permetezést, mely érinti Algyő belterületi szakaszát is.
A permetezés pontszerűen történik ahol a töltés árvízvédelmi képességét károsan befolyásoló növényzet (pld: gyalogakác, nád stb) található.
A permetezést a területileg illetékes gátőr (Varga Zoltán) feladata folyamatosan figyelemmel kísérni. Szabadság miatt Belovai János gátőr fogja helyettesíteni amennyiben szükséges.
Mivel a permetezés érinti az Algyő belterületi részét is ezért kérem, hogy a permetezés idejére illetve a permetszer lebomlásának idejére hívják fel a lakosságot hogy ne kaszálják a töltésen található növényzetet illetve állatot ne eresszenek rá legeltetés céljából (lásd lentebb).
A permetezett területeken a lakosság pár napig ne menjenek a töltésre.
A használt permetszer: Roundup Bioaktív
A permetszer élelmezés egészségügyi várakozási ideje 2 hét.

További felvilágosítást.... gátőr ..... ad a permetezés pontos időpontjáról.

Üdvözlettel:

Anger Roland
árvízvédelmi referens
ATIVIZIG-Szegedi szakaszmérnökség
angerr@ativizig.hu
Tel.: 70/
682-8636

Vidáman használják itt nálunk a virágzó, méhek által is járt töltésoldalt permetezve.

 :'(
Árvízédelmi referens úrral beszéltem , "semmi gond nem lesz hisz nem jelölés köteles" és hiába jeleztük felé többen is , hogy miként kellene (de leginkább nem kellene) használni a válasza az volt , hogy MEG LESZ CSINÁLVA .
Felvetettem neki , hogy esetleg közmunkások és a kasza is szóba jöhetne (a gyalogakácot elég jól meg lehet különböztetni a többi növénytől már csak a magassága miatt is) erre a válasza : "ilyen finom munkát nem lehet a közmunkásokra bizni"

NO KOMMENT
Hol van az érdekvédelmünk? (nem csak a méheké hanem az embereké ? )
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 13. 00:01
Idézet
.   Hol van az érdekvédelmünk? (nem csak a méheké hanem az embereké ? )   
TÉNYLEG hol? Fordulj bizalommal az alelnök úrhoz, szaktanácsadó úrhoz, Lászlóffy Zsolt úrhoz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Augusztus 13. 06:48

Ez most úgy letaglózott, hogy teljesen megnyugodtam :-)

Azért nem hiányzik mindennek a tetejibe.
Persze. Nem hiányzik senkinek. De ha a szúnyogirtás lenne a legnagyobb veszélyforrás, akkor inkább 30 000 tonna mézexportunk lenne és nem 15-20 000 tonna.

Ezt mire alapozod? Hol van egyetlen tanulmány, mérés a szubletális szúnyogirtó, a család összeomlás, mászkálás vagy bármi méh élettani jelenség és a permetezőszer között? Melyik permetező szerre mondtad?

A neoktól is azt hitték... Aztán kellettek az évtizedek, hogy bebizonyosodjon, hogy hopp itt egy rombolás, ott egy másik, és sok kicsi akció együtt, hosszú távon pusztít. Pl. hogy fél évre rá az anya magtarisznyájában a sperma már rég halott, az anya egyre nagyobb mértékben herepetézővé vált. ...

Szóval Te pontosan melyik szakirodalomra gondolsz?

Ha nincs adatod, légyszíves ne nyilatkoztass ki, hogy ez meg az lenne!

Addig, amíg nincs mindegyik felmérve, meg nincs legnagyobb veszélyforrás. Van az ismert és van a még nem ismert.

Ahogyan Te most lesöpörsz egy felvetést, pontosan így söpörték le a neópártiak annak idején 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 13. 08:49
Olvastam!

Állj le! Pihenj!

Miért? Mert szúnyogírtószernek lassú lebomlású, hosszú felezési idejű mérgeket nem alkalmaznak, mert értelmetlen, alkalmatlan. A ma forgalomba levőkre pedig ez fokozottan igaz. A szúnyogírtószerek alkalmazása ráadásul lokális, zömében lakott teruleteken vagy közelében történik, kevéssé tslálkozik szántófölddel.

Tudom, hogy neked tetszene, ha ezzel a fingnyi problémával ellensúlyozhatnád a 2 millió hektáros méhmérgezést. Ne próbálkozz, de hát matematikus vagy és a lehetetlen neked nem jelent problémát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2018. Augusztus 13. 23:03
https://www.teol.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/az-orszagosnal-is-tobb-meh-pusztult-el-1230411/

Ezt nem tudom ki mondta az újságírónak, de érdekes:
Idézet
Összességében a normális húsz-huszonötezer tonnás magyar méztermésnek csak kétharmadára, mintegy tizenhatezer tonnára számíthat a szakma.
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Augusztus 14. 08:03
13Ft/kg a léalma  :o! A gazdák már szervezik a tüntetést!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Olvastam - 2018. Augusztus 14. 08:32
Olvastam!

Állj le! Pihenj!

Miért? Mert szúnyogírtószernek lassú lebomlású, hosszú felezési idejű mérgeket nem alkalmaznak, mert értelmetlen, alkalmatlan. A ma forgalomba levőkre pedig ez fokozottan igaz. A szúnyogírtószerek alkalmazása ráadásul lokális, zömében lakott teruleteken vagy közelében történik, kevéssé tslálkozik szántófölddel.

Tudom, hogy neked tetszene, ha ezzel a fingnyi problémával ellensúlyozhatnád a 2 millió hektáros méhmérgezést. Ne próbálkozz, de hát matematikus vagy és a lehetetlen neked nem jelent problémát.


Császár Úr,

Az alattvalóinak osztogasson katonai vezényszavakat!

Mellébeszéltél, tippelgettél, amikor kérdezünk nincs bizonyíték.

Ja csak egy császári kinyilatkoztatás volt. És a császár nyugodtan hazudozhat. Állíthat minden alap nélkül bármit.


Kedves CSÁSZÁR!

Arról, hogy nekem, vagy a népnek mi tetszene halvány fin..ja sincs! De ez már csak így van!

Alleluja, éljen a császár, a többieket kussoltatja.

Ja és szalmailag nulla. Sajnos. Melyik szúnyogirtóról fogalmazol meg megint ilyen állítást? Ugye magad sem tudod?


A parancsszavakkal meg lebuktattad a bomlasztó főnöködet. Kapsz majd érte fejmosást, hogy nem tudsz majd eleget mentegetődzni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 14. 09:43
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 14. 09:50
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 14. 13:30
Tisztelt Gróf urak!

Terelés-ide / terelés oda,
Veszekedés- ide 6 veszekedés oda,

az a baj, hogy sokszor nem látjátok a fától az erdőt /pedig Geddekas már rég tudja, hogy a balta nyele az áruló/

Arra szerettem volna rávilágítani, hogy a 2 millió hektáros méhmérgezés tetejébe még + !!!! kapunk a nyakunkba egy kiadós rovarírtást ismét értelmetlenül, mert szúnyogok száma nem indokolta a gyérítést!

18:16-kor kezdte el fújni a gép a permetjét a méhesem fölött.
Engem érint, rettenetesen bosszant, akiket meg most éppen nem érint a probléma az legyen szíves ne bagatellizálja el a dolgot, hanem inkább minden eszközzel vegye fel ez ellen is a harcot!
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Augusztus 14. 13:59
13Ft/kg a léalma  :o! A gazdák már szervezik a tüntetést!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 14. 15:22
Sokkal több eszük van nekik, mint a mi vezetőinknek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 14. 16:14
Idézet
Arra szerettem volna rávilágítani, hogy a 2 millió hektáros méhmérgezés tetejébe még + !!!! kapunk a nyakunkba egy kiadós rovarírtást ismét értelmetlenül, mert szúnyogok száma nem indokolta a gyérítést!

18:16-kor kezdte el fújni a gép a permetjét a méhesem fölött.
Engem érint, rettenetesen bosszant, akiket meg most éppen nem érint a probléma az legyen szíves ne bagatellizálja el a dolgot, hanem inkább minden eszközzel vegye fel ez ellen is a harcot!

Régebben a méhészek és a szúnyogirtók között az Önkormányzatokon keresztül volt kapcsolat. A méhész megadta a saját elérhetőségeit és a pontos helyet, ahol a méheit tartja. Lehetett egyeztetni, hogy a méhészet környezetét hagyják el.

Másrészt valóban igazad van abban, hogy tök fölösleges ilyen időjárás mellett szúnyogot irtani. Ha a helyi méhészek élő kapcsolatot tartanak az önkormányzattal, akkor le is tilthatják a szúnyogirtást.
Miért?
Mert nem az önkormányzat kasszájából megy erre a pénz, hanem a Katasztrófavédelem intézi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 14. 16:19
Na akkor erre mit lépsz Geddekas?
Szombaton voltam Bezzegpusztán a Kurultájon.
Nem voltunk sokan, csak vagy 100-150.000-en.
Hihetetlen nagy hagyományőrző rendezvényre sikerült.
Látványos, színpompás előadások, és rengeteg árus, köztük 20-25 méhész.
Biztos nekik is az OMME súgta, hogy 1.400-ért adják a vegyes mézet, és 1.800-ért az akácot.
Néhányan ettől drágábban adták, és egy helyen találkoztam 2.500-as akáccal is.
Odamentem a kollégához (bár sokukat ismertem) és gratuláltam neki.
Elmondta, hogy nem panaszkodik, elég sokat eladott, pedig mellette mindenki olcsóbb.
Volt akinek elmeséltem, hogy mi mennyiért adjuk és ott emelte fel az árat.
18 nemzet vett részt a Kurultájon.
Rengeteg külföldi autó, egy igazi népvándorlás.
Ha itt nem kérik meg a méhészek a méznek a méltó árát akkor mit akarunk?
Biztos gyantaszűrték, meg teleöntötték rizssziruppal.....
Sokat megkóstoltam, ízre szuper mézek.
A galagonyára nagyon kíváncsi voltam, de az is nagyon intenzív, nagyon fini volt.
Csak mi ezt éppen 4.000-ért adjuk háztól.
Ja és szépen fogy.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 15. 15:48
Attila. Már megint mindent össze mostok.
Nem mehet mindenki a piacra árulni, mert ha csak a méhészek fele menne ki, már akkor is 900ft lenne az akác, a napra forgó meg 300.
 A Magyar piac, nem képes felvenni, a Magyar méztermés 30%-át sem.
 Abban azonban valóban igazad van, miért adjon a felvásárló 800ft-ot a napraforgó mézért , mikor oda adják 600-ért is. De még 500-ért is odaadnák, erre a nyakamat ráteszem.
 Ezzel szemben, én itt kijelentem, hogy én Simon Zoltán Vivaldi, ezután, és már az idén sem, senkinek nem vagyok hajlandó 600 ft-os mézet pörgetni.
 Számoljunk csak, tonna méz ára 600000 ft. Ez kb kicsivel több mint hat hordó.
 Hat hordó méz , uraim. Aki csinálta már tudja, milyen munkával jár 6 hordó mézet elő állítani. Mit jelent ez a méhek szempontjából, mit kell dolgozni velük, hogy erősen, napraforgóra vigyük őket, és ott a nagy melegben kipergessünk 6 hordó mézet. Nem is beszélve arról, hogy legújabban, már csak visszük a nagycsaládokat napraforgóra, és a felét hozzuk vissza annak a méh mennyiségnek amit leviszünk.
 Úgy, hogy kiszámoltam, 26 évet vándoroltam és most lett elegem. Én nem gazdagítok másokat.
 Ennyi, el lehet rajta gondolkozni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 15. 16:11
Ez az első olyan hozzászólásod Vivaldi amivel egyet értek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 15. 16:16
Huha, akkor valami baj lehet. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 15. 16:31
Idézet
Nem mehet mindenki a piacra árulni
Dehogynem. Csak annak az lesz a következménye amit írtál, ez már most is látszik. Jártam egy piacon nemrég, négyen árulták a mézüket, 1800 volt az akác, ommés üvegben zárszalaggal.
Mivel a piaci kofáskodás ahogy mondták is egy külön szakma, én biztos hogy nem ülnék ki oda fél napra még akkor sem ha 3000-ért vinnék. De 1800-ért meg pláne nem, mert annyiért elviszik a háztól is, és még ommés üveget meg szalagot sem kell vennem hozzá. Vannak akiknek semmit sem ér az idejük, mert ha érne akkor nem ülnének ott.

Az írásod többi részével egyetértek, csakhogy. Ha nem adod oda 600-ért akkor majd odaadja a másik, ha az sem akkor majd a harmadik, vagy a negyedik. Ha meg senki sem, akkor majd vesznek máshonnan. Vagy vesznek majd belőle nagyon keveset, a rizsszirup javításához.
Aki ebből él, és egyik évről a másikra, az nem teheti meg hogy nem adja oda. Oda fogja adni. Bár ne adná, mert a 600 valóban nagyon kevés.

Voltam az egyik felvásárlónál még a repce és az akác között. Tele volt az udvara hordóval, azt mondta, hogy már most annyi vegyese van, hogy az idén már nem vesz többet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Augusztus 16. 15:05
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/08/14/gmo-meh-lathataron?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=gmo_meh_a_lathataron_magyarmezogazdasaghu_2018_33&utm_term=2018-08-15
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 17. 00:29
https://irasbelikerdes.blog.hu/2013/09/10/valasz_a_neonikotinoid_tartalmu_csavazoszerekre

Idézet
Az Európai Bizottság 2013. május 24-én saját hatáskörben rendeletet hozott három, a mezőgazdasági termelés szempontjából alapvető fontosságú rovarölő szer hatóanyag (tiametoxam, klotianidin, imidakloprid) felhasználásának jelentős korlátozásáról. A döntés hátterében az állt, hogy egyes kutatócsoportok e három hatóanyag tekintetében a méhekre gyakorolt káros szubletális (közvetlen mérgezést nem okozó) hatásról számoltak be. E növényvédő szer hatóanyagoknak szerepük lehet a méhkolóniák világszerte jelentkező elnéptelenedésében. Szabályszerű felhasználás mellett azonban pl.: Magyarországon nem tapasztalható a növénybe felszívódott növényvédő szemek tulajdonítható káros hatás.

És még ma is ugyanez a minisztérium és az OMME álláspontja.

Az OMME vezetőinek az álláspontját az üléspontjuk határozza meg? Ezt úgy is szokás mondani parasztosan, hogy az eszét a gatyájában hordja. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 18. 12:47
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/mezdragulast-okoz-a-rejtelyes-tomeges-mehpusztulas.668245.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 18. 18:30
Ha-ha-ha.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 18. 22:10
Időnként felmerül a kérdés, hogy lehet-s a bióval elegendőt termelni. Nos nálam okosabbak is megválaszolták a kérdést. A franciaországi Albi városának 50.000 fős lakosságát teljesen permakultúrás terményekkel szeretnék ellátni. A permakultúra erősebb, mint a bió, semmilyen vegyszert nem enged, semmilyen műtrágyát. Méhekkel is kombinálják.
Számításaik szerint 50.000 ember ellátásához 300 hektárra van szükségük.

A legfőbb érv: helyi piacon belenéz a szemébe és büszkén mondja, nem mérgezlek semmivel.

Nem csak ebben a városban indultak neki. A németeknél is mozgalma van. A film bemutatja az albi és a mousconi ill. a bad homburgi példákat. https://www.zdf.de/gesellschaft/plan-b/plan-b-ackern-fuer-die-zukunft-102.html

Szóval van méhbarát mezőgazdaság, van éhbarát termesztés. Ő is kimondja a lényeget: a profitéhség...
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 19. 08:07
Számításaik szerint ...........
No komment.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Augusztus 19. 11:52
Torgyán József kedvenc mondása volt egykoron:

Olyan próbál beleszólni a mezőgazdaság dolgaiba aki nem tudja megkülönböztetni az
ocsút a búzától. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Augusztus 19. 14:17
Ez az Bükk!
Ez az Neo!

Most aztán nagyot szóltatok!

Bükk!

Torgyán aztán tenylég tudta,Ő aztán értett a mezőgazdasághoz.
Gondolom legalább annyira mint Bükk,Te a permakultúrához.

Az én nagyszüleim mindkét ágon,úgy művelték a szociban még megengedett nem kis területet,hogy egy deka vegyszert nem használtak.Nem is rég volt 35-40 éve.Még permekultúra sem kellet hozzá.A mai technikai fejlettség könnyebbé tehette volna a munkájukat.
Az is igaz oligarcha nem lett belőlük.

Te eheted továbbra is a vegyszerekkel termelt,vegyi anyagokkal teli
mezőgazdasági termékeket.
Drukkolhatsz a nagybirtok rendszernek is és ami fontosabb a vele járó fékevesztett  növényvédelemnek,a gyomírtoknak(újra 5 évig engedélyezett a glifozát),a rovarölőknek(hajrá neok egyre újabb feszívodó,hosszú hatású csávázószerek),gombaölőknek,fejtrágyáknak,desszikálásnak(milyen szép is egy fekete napraforgó tábla).És még ki tudja mennyi szemetet nyomnak ki a földekre.
Eheted az agyon antibiotikumozott,hormonkezelt állatok húsát,ezen állatok tejét,stb.
Eheted az ebből a “szuper” alapanyagból feldolgozott élelmiszereket a tartósítokkal,ízfokozókkal,térfogatnövelőkkel,színezékekkel és még ki tudja mennyi szeméttel feldúsított becsomagolt szemetet.
Lenézheted többek között azt az 50.000 franciát aki ebből nem kér és
megpróbál új,normális,egészséges termékeket enni.
Lenézheted azt aki erről erről a próbálkozásról másokat tájékoztat.
Mindezekhez jogod van.
De jó ez Neked?
Nekem nem jó.

Én nem engedem hogy a fiam és a lányom ezen a szeméten nőjön fel.
Mindent szeméttől nem tudom megóvni Őket,de amit tudok azt megteszem.
Milyen világ ez ahol a gyermekednek,unokádnak utálattal veszel meg egy fagyit,cukrot,csokit,süteményt vagy akármi becsomagolt édességet
mert a profit miatt még a legdrágább is szeméttel van teli?

Csányi Antal





Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 19. 16:14
Az én nagyszüleim mindkét ágon,úgy művelték a szociban még megengedett nem kis területet,hogy egy deka vegyszert nem használtak.Nem is rég volt 35-40 éve........
Te eheted továbbra is a vegyszerekkel termelt,vegyi anyagokkal teli
mezőgazdasági termékeket.
Drukkolhatsz a nagybirtok rendszernek is és ami fontosabb a vele járó fékevesztett  növényvédelemnek,a gyomírtoknak(újra 5 évig engedélyezett a glifozát),a rovarölőknek(hajrá neok egyre újabb feszívodó,hosszú hatású csávázószerek),gombaölőknek,fejtrágyáknak,desszikálásnak(milyen szép is egy fekete napraforgó tábla).És még ki tudja mennyi szemetet nyomnak ki a földekre.
Eheted az agyon antibiotikumozott,hormonkezelt állatok húsát,ezen állatok tejét,stb.
Eheted az ebből a “szuper” alapanyagból feldolgozott élelmiszereket a tartósítokkal,ízfokozókkal,térfogatnövelőkkel,színezékekkel és még ki tudja mennyi szeméttel feldúsított becsomagolt szemetet.
Lenézheted többek között azt az 50.000 franciát aki ebből nem kér és
megpróbál új,normális,
egészséges
termékeket enni.


Anti!
Nézz utána légy szíves a 40 évvel ezelőtti, vagy akár a kétszáz évvel ezelőtti, amikor még nem létezett a rák, és a mostani átlagos élethossznak!
Egyébiránt akkor vagy hiteles, ha Varroa elleni kezelés nélkül is életben tudod tartani a tízezer méhcsaládot. Sem az oxálsav, sem az illóolajok nem jelentenek bio módszert. Csak úgy nevezik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2018. Augusztus 19. 16:27
https://sustainablepulse.com/2018/08/18/glyphosate-set-for-legal-battle-in-sri-lanka-over-kidney-disease-deaths/#.W3l8PPkzbIX
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 19. 16:45
Számításaik szerint ...........
No komment.

Te is számolsz: ekkora a termésátlag, ha ennyit akarsz termelni, ekkorát kell bevetni.
Vagy ekkorát vetsz be, ennyi a termés intervalluma [minimum, maximum] akkor ennyire számíthatsz (minimum és maximum). Adhatsz hozzá konfidencia intervallumot is.

És a számaidat minden évben pontosíthatod.

Vagy Te nem számolsz, nem tervezel? Ugye nem ezért kritizálod Őket, mert méreg nélkül akarják kitölteni az időt, amit a Földön töltenek?


Szerintem ez a jövő. A talaj folyamatos elszennyezése és lassú átalakítása vegyszerraktárrá meg fogja kérni az emberi felelőtlenség árát. Semmi kémia a földekre, ez a jövő!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 19. 16:57
https://sustainablepulse.com/2018/08/18/glyphosate-set-for-legal-battle-in-sri-lanka-over-kidney-disease-deaths/#.W3l8PPkzbIX
Glifozát biztonságos, mondogatják sokan. A mellékelt ábra szerint mégsem. A nyertes per pedig bizonyítja, hogy a bíróság is elismerte az ok-okazat összefüggést. Mégis használják Magyarországon is.


Sok pénzt kell keresni, nem baj ha a mezőgazdasági dolgozók hullanak az a lényeg, hogy a vevők legalább addíg túléljék, amíg kifizetik a termény árát. Az emberi butaság nem látja a spirált, amiben benne van, ahogy a gépkocsi sem tudja mi történik, amikor a tornádó már elkapta, és csak emeli, emeli. És nem tanult meg az autó repülni, egyszercsak zuhanás és törés lesz a vége.


Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 19. 20:01
Vagy Te nem számolsz, nem tervezel?
Dehogynem. Szerintem többet is a kelleténél. Csak arra céloztam, hogy a számítások és a tények egymástól sokszor messze esnek. Amikor a tények alapján történik a döntéshozatal, nem a számítások szerint, akkor lehet arra üzleti tervet készíteni. Én is a vegyszermentességben látom a jövőt. Azonban az, amit ma bio-nak hívnak, az nem felel meg a vegyszermentességnek. Például atkaölőszert soha nem látott, brazil gyilkos méhekkel előállított műanyag kereten, vagy műanyag kaptárban előállított méz nem bio, de az oxálsavval telített, fakaptárban előállított  viszont bio. Bio-nak nevezik, de nem vegyszermentes. Én azt gondolom, hogy a fejlődés útja a rendezettség növelésével történik. Ez alól nem kivétel a mezőgazdaság. Sőt. A bio a rendezetlenséget növeli. A rendezettséget a betegségektől mentes állapot létrehozása utáni, izolált módon történő termékelőállítás jelenti. Én azt gondolom, hogy ez az igazi vegyszermentesség, és beleillik a Schrödinger által megfogalmazott ismérveknek egyaránt. Az élet rendezettséget von el a környezetétől. Tehát a fejlődés, az evolúció alapvető hajtóereje a minél nagyobb fokú rendezettség elérése. Mindig a rendezettebb állapot a fejlettebb a rendezetlennel összehasonlítva. A kémiai növényvédelem is ebbe a sorba illik bele. Az azonban tény, hogy csak átmeneti állapot. Azonban alapja a jövőnek. Ahogyan a bio volt az alapja a modern mezőgazdaságnak. De a fejlődés kerekét nem lehet visszafelé forgatni. A gyommentes búzatábla rendezettebb a gyomosnál. Ugyanígy gyommentes táblák kellenek oly módon, hogy a termesztő berendezésbe be sem kerül a gyommag. Én azt állítom, hogy bioval nem lehet több termést előállítani, mint vegyszerrel. De izolált termesztéssel ennél is többet lehet előállítani (hiszen nem kell kezelni a betegséget, ami a termésátlag csökkenését idézi elő). Ezen felül pedig egészségesebb élelmiszert is elő tudunk állítani.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 19. 21:38
Idézet
A bio a rendezetlenséget növeli. A rendezettséget a betegségektől mentes állapot létrehozása utáni, izolált módon történő termék előállítás jelenti.
A természetben rendezetlenségre is szükség van. Természetes része a természetnek a véletlen. A véletlen tűnik úgy mintha rendezetlenség lenne benne, pedig csak az egymástól elkülönült rendszerekben zajló folyamatok egymás melletti megjelenése tűnik úgy, mint rendezetlenség. Rendezetlenség tehát a rendszeren belül nem létezik. Miért lenne rendezetlen egy méhcsalád tevékenysége, hiszen a lét és fajfenntartásért zajlik és valós szükségletet elégít ki a méhecsalád minden cselekedete. A kórokozók és kártevők is része a méhcsaládnak, mint rendszernek. Egyáltalán nem rendezettebb az élete egy kórokozó és kártevő mentes méhcsaládnak. Legfeljebb biztosabb a lét és fajfenntartása. Na és? A természetet ilyen apróságok nem érdeklik. A természetes rendszerek tól-ig határok között stabilak. A braziliai vadméhek túlélnék ember nélkül is az atkát az európai méhfajták sajnos nem biztos. Termelni meg aztán végképp nem tudnának az európaiak, szemben a brazillal, ami vidáman el van mint a befőtt és rengeteg mézet is tud gyűjteni.

Tehát az a fajta rendezettség, amire te vágysz túlságosan antropomorf, megvalósíthatatlan idealisztikus. Javasolom az ökológikus gondolkodást, ami szerint az élni és élni hagyni fontosabb. Ami elfogadja, hogy az általunk ismert összefüggéseken kívül biztos vannak más összefüggések, ami miatt el kell viselnünk a kórokozók és kártevők létét és nem a totális kizárásukra, megsemmisítésükre törekszünk, hanem gyérítésére.   Vagyis a méhegészségügyi cél ne a megsemmisítés legyen, mert annak esetleg olyan kockázata lehet, ami hosszabb távon visszaüt. A vírusokról derítették ki nemrég, hogy milliárd számra jelen vannak állandóan az életünkben és genetikai szabályozóként teszik élhetővé a környezetünket. Vagyis nemcsak kórokozók.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 20. 17:03
Egyáltalán nem rendezettebb az élete egy kórokozó és kártevő mentes méhcsaládnak.
Ez sajnos szigorúan matematika.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Entr%C3%B3pia
Nem az élete rendezettebb a kártevő mentes méhcsaládnak, hanem kisebb az entrópiája. Nincs egészséges és beteg egyed, hanem csak egészséges van. Statisztikailag ezáltal kevesebb lesz a a lehetséges variációk száma. Ezért kisebb az entrópiája. Ilyen állapotokat munka befektetésével lehet elérni. Egy fertőző  betegség szétterjedéséhez nincs szükség plusz energia befektetésére. A biológiai és társadalmi evolúció a rendezettség növelését jelenti, csak akkor maradhat fenn a rendszer. Egyébként eltűnik. A bio esetén nem szabad elfelejteni, hogy nem ugyanaz a rendszer, mint 200 évvel ezelőtt. Ezért nem szabad párhuzamot vonni azzal. Természetesen vannak stabil gazda-parazita viszonnyal jellemezhető rendszerek. Azonban ezek mindig azzal járnak, hogy az eredeti rendszertől vonja el az energiát. Ezért nem lehet képes egy ilyen terhelt rendszer ugyanolyan produktumra, mint a terheletlen. A bio pedig alapvetően ilyen kompromisszumos együttélést jelent.
Persze ha János matematikailag megcáfolja amit mondok, akkor készséggel el fogom hinni Neki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 20. 18:12
Egyáltalán nem rendezettebb az élete egy kórokozó és kártevő mentes méhcsaládnak.
Ez sajnos szigorúan matematika.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Entr%C3%B3pia
Nem az élete rendezettebb a kártevő mentes méhcsaládnak, hanem kisebb az entrópiája. Nincs egészséges és beteg egyed, hanem csak egészséges van. Statisztikailag ezáltal kevesebb lesz a a lehetséges variációk száma. Ezért kisebb az entrópiája. Ilyen állapotokat munka befektetésével lehet elérni. Egy fertőző  betegség szétterjedéséhez nincs szükség plusz energia befektetésére. A biológiai és társadalmi evolúció a rendezettség növelését jelenti, csak akkor maradhat fenn a rendszer. Egyébként eltűnik. A bio esetén nem szabad elfelejteni, hogy nem ugyanaz a rendszer, mint 200 évvel ezelőtt. Ezért nem szabad párhuzamot vonni azzal. Természetesen vannak stabil gazda-parazita viszonnyal jellemezhető rendszerek. Azonban ezek mindig azzal járnak, hogy az eredeti rendszertől vonja el az energiát. Ezért nem lehet képes egy ilyen terhelt rendszer ugyanolyan produktumra, mint a terheletlen. A bio pedig alapvetően ilyen kompromisszumos együttélést jelent.
Persze ha János matematikailag megcáfolja amit mondok, akkor készséggel el fogom hinni Neki.

Kedves Neo,

Nem tudom a méreganyagokat entrópiává alakítani. Különösen nem, amikor két sejt versenyez egymással a túlélésért, és akkor jön egy kémiai anyag és az egyiknek kedvez. Mindkét sejt rendezett a maga módján, nem tudom az entrópiát a kémiai mérgekre átültetni.

De gondolkozom rajta.

A shanoni információképletbe be lehet majd helyettesíteni, de szerintem nem lesz számodra kedvező az eredmény. Még a képlet felállításához sincs meg minden adat, a bio rendszer határértékét a fullkémiaiméreg terhelthez nem tudod értékelni. Egyetlen eredményt tudsz, a pillanatnyi vélt termésátlagot. Az egészségi hatását más növényekre, rovarokra és az emberre elhanyagoltad. 

Marad a bio és az ahhoz kapcsolódó biológiai sokféleség. (A biót én kiterjesztve mérgek nélküli gazdálkodásra használom). 

Üdv

J
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 20. 20:23
Én értem neo mit akar mondani, ám a félelmem az, hogy nem sokan vagyunk így.
 Próbáljuk már meg méhész módra megfogalmazni  mi az entrópia.
 Nos, ha valaki tudja még, hogyan méhészkedtünk 1970-ben, és látja azt, hogy most hogyan méhészkedünk, akkor láthatja az entrópia eredményét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 21. 10:57
János!
Azon én is elgondolkodtam, hogy talán nincs igazam, ha kémiai anyagok szintjén veszem figyelembe az entrópiát. Hiszen a bomlástermékek száma nagyfokú entrópia  növekedéssel jár. Az én kiindulópontom makroszkópos rendszer. Véleményem szerint egy homogén módon egészséges egyedekből álló rendszer entrópiája kisebb, mint ahol egészséges, és a nem egészséges egyedek különböző állapotai alkotnak egy rendszert. Ha pedig munka befektetésével tudok egy nagyobb entrópiával rendelkező rendszerből egy kisebb entrópiájú rendszert előállítani, akkor nekem ebből az következik, hogy a nagyobb entrópiával rendelkező rendszert kisebb energiaállapot jellemzi. Ezáltal a kisebb entrópiájú rendszerből több energia nyerhető ki. Ezért nem lehet  képes a nagyobb entrópiájú rendszer (bio) magasabb terméshozamra, mint a betegségtől menetes. Ezért is állítom azt, hogy a fejlődés következő foka a betegségtől mentes állapot létrehozásával létrejött rendszer, melyre már rengeteg példa van az állattenyésztésben (igazolva tényszerűen, nem számítások alapján) a fenti tétel igazságát. A bio alapvetően a betegséggel való együttélést jelenti. Abban látom a gondot, hogy mire ez képes lenne kiforrni magát, addigra már nem 7 milliárd, hanem 10 milliárd ember szükségleteit kellene kielégíteni, sokkal kisebb területen, mint most, mert a víztartalékok fogynak, sokkal kisebb lesz a megfelelő vízellátottságú terület. Azzal is tisztában vagyok, hogy az általam felvázolt rendszer még nagyobb illúzió, mint a bio, hiszen bődületes befektetést igényelne. Azonban hatékonyabb megtérülést jelenthetne, mint a bio. Arról nem is beszélve, hogy a globális felmelegedés csökkentésének leghatékonyabb módját jelentheti, mert a lefedett rendszerek jelentős százalékán lehetne napelem rendszert kiépíteni. Ez az energia pedig a hőenergia helyett mozgási energiát állíthatna elő (autó akkumulátor töltése a tengervíz melegítése helyett).
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 21. 17:46
Neo-kám.
 Amit leírsz, vagy is a betegség  mentes állapot, nem más mint a labor állapot. Ugyan is a természet és a teremtő törvénye az evolúció. No most az ember példáján tanulva az evolúció, kontra szelekciós hatású.
 Ez kb. a te elméleted. És itt én nem a tolókocsis vagy sérült emberekre értem, mert azok létszáma az emberiség szempontjából elhanyagolható, ha nem az agyatlanokra.
 Mi ugyan is, ember tömegeket tartunk, a képességeikhez képest jólétben, olyanokat akiket az evolúció rendesen kiszelektálna, és itt nyugodtan lehet a munka erő piacot is evolúciós pályának tekinteni, de ezek az őserdőben is éhen halnának, mert nem alkalmasak a túlélésre. Közben ők  rendelkeznek a legnagyobb szaporodási rátával.
 Megint csak ismétlem önmagamat, nem kell sem jósnak, sem jövőkutatónak lenni ahhoz, hogy mindenki belássa, ez egyszer a rendszer össze omlásához vezet.
 És talán nem is a távoli jövőben.
 Az általad emlegetett entrópiás szabályok mindenkire érvényesek, emberre, méhekre.
 Tehát, levonva a következtetést, a betegség mentes állapot, az evolúciós törvények kiekerülése, rövid távon eredményes, hosszú távon a rendszerek össze omlását okozza.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 21. 18:20
Vivaldi!
Nekem erre az a válaszom, hogy a társadalmi evolúció a munkamegosztás és a verseny révén egyre hatékonyabb termék előállítást eredményez. Lefordítva a méhészetre. A giga méhészet elveszi az életteret a kis méhésztől. A kis méhész tönkremegy. A végén lehet, hogy csak egy méhész marad. Aztán jön az állam, és cefetül megadóztatja a giga méhészt. Az adót pedig odaadja a tönkrement méhésznek. Az munka nélkül jut ahhoz a pénzhez, amihez korábban munkával jutott. Ennek egy feltétele van. A giga méhésznél robotok fognak dolgozni.
Persze ez leegyszerűsítése a dolgoknak, meg aztán a mértékekkel is lehet vitatkozni. Annyi a lényege, hogy a fejlődés időszakában a verseny (piacgazdaság) kikényszeríti a leghatékonyabb munkavégzést, aztán pedig amikor már nem lehet tovább fejlődni, akkor szétosztja a megtermelt javakat. Addig azonban, amíg a munkát bünteti (adók, járulékok minden egyes foglalkoztatott után), aki pedig nem dolgozik azt jutalmazza (segélyek formájában) ott soha nem lehet eljutni arra a szintre, amikor szét lehet osztani a megtermelt javakat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 22. 08:47
János!
Azon én is elgondolkodtam, hogy talán nincs igazam, ha kémiai anyagok szintjén veszem figyelembe az entrópiát. Hiszen a bomlástermékek száma nagyfokú entrópia  növekedéssel jár. Az én kiindulópontom makroszkópos rendszer. Véleményem szerint egy homogén módon egészséges egyedekből álló rendszer entrópiája kisebb, mint ahol egészséges, és a nem egészséges egyedek különböző állapotai alkotnak egy rendszert. Ha pedig munka befektetésével tudok egy nagyobb entrópiával rendelkező rendszerből egy kisebb entrópiájú rendszert előállítani, akkor nekem ebből az következik, hogy a nagyobb entrópiával rendelkező rendszert kisebb energiaállapot jellemzi. Ezáltal a kisebb entrópiájú rendszerből több energia nyerhető ki. Ezért nem lehet  képes a nagyobb entrópiájú rendszer (bio) magasabb terméshozamra, mint a betegségtől menetes. Ezért is állítom azt, hogy a fejlődés következő foka a betegségtől mentes állapot létrehozásával létrejött rendszer, melyre már rengeteg példa van az állattenyésztésben (igazolva tényszerűen, nem számítások alapján) a fenti tétel igazságát. A bio alapvetően a betegséggel való együttélést jelenti. Abban látom a gondot, hogy mire ez képes lenne kiforrni magát, addigra már nem 7 milliárd, hanem 10 milliárd ember szükségleteit kellene kielégíteni, sokkal kisebb területen, mint most, mert a víztartalékok fogynak, sokkal kisebb lesz a megfelelő vízellátottságú terület. Azzal is tisztában vagyok, hogy az általam felvázolt rendszer még nagyobb illúzió, mint a bio, hiszen bődületes befektetést igényelne. Azonban hatékonyabb megtérülést jelenthetne, mint a bio. Arról nem is beszélve, hogy a globális felmelegedés csökkentésének leghatékonyabb módját jelentheti, mert a lefedett rendszerek jelentős százalékán lehetne napelem rendszert kiépíteni. Ez az energia pedig a hőenergia helyett mozgási energiát állíthatna elő (autó akkumulátor töltése a tengervíz melegítése helyett).


Szerintem nincs igazad.
Egyrészt az entrópia nem szabály. Az ember megpróbál valamit megérteni, megpróbálja leírni. De erről most ne vitatkozzunk.


Másrészt:


Az entrópia = - summa minden ire pi * log2(pi)
(kiírtam, mert nincs képletesem)



No nézzük akkor a következőt. Adott egy hektár.
Ezen a monokultúrában itt 4 növény található, az első növény a kiváló mérgek miatt 97 %-ban, a másik három 1-1 %-ban az egyszerűség kedvéért.

Ha lepillantunk 95 %-ban növényt, 5 %-ban rovart látunk, kettő félét, az egyik 80, másik 20 %ban fordul elő.
Bacit gilisztát kihagyjuk egyenlőre.
Entrópia: 0.116627002


Nézzük ugyanazt egy bio táblán.
Itt legyen 50 növény, az alábbi eloszlásokban, egyszerűség kedvéért 5 -5 növény előfordulása azonos.
Arányaik: 10,8,6,4,2,5,20,4,8,8

Itt a sok rovar miatt 92 százalékban látunk növényt. 10 féle rovart látunk,   10,8,6,4,2,10,8,6,4,2 arányokban.
Ennek a táblának az entrópiája
2.571690846

Azaz a bio tábla entrópiája sokkal nagyobb, mint a monokultúráé.


Mindazonáltal szerintem az entrópia leíró és nem definiáló képletsor. Sem a termodinamikai, sem a többi. Azaz a világot az entrópia alapján megérteni nem lehet. Pláne nem a bio és mérgezett területek közötti különbséget.


Emellett az egész gondolatmeneted nem vezet sehova. PL. ugyanis nem veszel figyelembe valamit. A határértéket. Elmondásod szerint  7-ről 10 re meg lehet ugrani a nagyüzemi, méregorientált gazdasággal a lépést. Aztán majd 20-ra, aztán 100 ra, aztán ezerre. Nem jó a kiindulás.

Most ln nem mennék bele Gaia elméletbe, de szerintem az alábbi alapokból kellene kiindulni:
1. A Föld véges.
2. A Föld népessége tud gyorsabban fejlődni, mint a világűr meghódítása, így a Föld korlátja egyben a teljes népességrobbanás korlátja is.
3.  A korlát közelítésekor egyre szaporodnak a "nem normális" jelenségek: fajok kipusztulása (egyszerűen nem marad életterük), emberek kipusztítása (fegyverrel, betegséggel, születésszabályozással) Az egy nagy kérdés, hogy maga az emberi fej fennmarad-e, vagy a vesztes fajok oldalára kerül.

A másik oldal az egyén megmaradása, az egyén génkészletének, utódainak megmaradása. Itt ugyanaz történik az emberek szintjén, mint a fajok között. Ebben a harcban megjelennek a nagy vagyont felhalmozók, és a szerényebben élők. De ez már emberi társadalmi szint.

Én nem tartom jónak, ha valaki a mai nap hasznáért a jövő generációk talaját, termőföldjeit, vizeit mérgezi, rabolja el. (Vivaldiban egyszer- egyszer egyetértünk. Nem tartom jónak, ha Magyarország vízkészletét egy multi lerabolja, és nem a saját hazájában termeli ki az ivóvizet, hanem nálunk és viszi ki külföldre. Közben a helyi kutak elapadnak, és csak széttárják a kezüket, eladták nekik a vízkitermelés jogát. A közösség kárára egy-több, de csak egyén gyarapodott vadkapitalizmusliberális gondolkodás mentén.)


A sok elvtől menjünk hozzánk közelebbi szintre. Mert ahogy nem tudunk beleszólni Spartacus harcába, úgy itt is kicsi a mi mozgásterünk.

Az egyik az egyén s családja szintjén van: Minél kevesebb méreggel teszi próbára a szervezetét, annál nagyobb eséllyel veszi a stressz, túlélés akadályait, és lesz gyermeke, unokája, egészséges élete. Mert egykori ágyszomszédom sokat keresett, de minden vagyonát odaadta volna, hogy az idő kerekét visszafordítsa hogy rákos megbetegedésének esélyét jelentősen lecsökkentse. És mind ebben pont az általa a pénznövelésre kiszórt kémiai mérgekben látta az okot.

Amit viszont Vivaldi nem értett meg, azt most elmondom egyszerűen:

Magyarország megannyi kiváló labor és eredmény hatására nem tudott olyat letenni a saját közösége asztalára, amitől az meghozta volna a megfelelő időben a döntéseket. Mert nem ment el a húszezer ember a tüntetésre, amit Csuja szervezett. Én sem mentem el. Te sem. Te miért nem mentél el?
Nem lépte át a méhésztársadalom ingerküszöbét akkor ez a kérdés. Mert ugyan volt vesztesége, de azért mégiscsak megfelelő volt az év, elfogadta.


Végezetül megosztok egy tanulságot. Emberekkel foglalkozom.  Beteg emberekkel. Sok történet, emberi sors rajzolódik ki előttem. És megértettem a nyereség halál szoros kapcsolatát. Az egyik betegem megértette velem a magyar terminus technikus "betegre kereste magát" lényegét.
Ő dolgozott, mindenét odaadta a munkáért, a nyereségért. Eljött az év is, amikor annyi pénze volt, hogy csak adóban 300.000.000 Ft-nyit fizetett. (Magyarországi betegem volt!) Háromszázmillió forint adó!!!
És beteg lett. Rákos. Minden vagyonát odaadta volna, hogy kigyógyítsák belőle. Minden terápiára befizetett. Kereste a szalmaszálat. Előbb mindenért odadta a pénzért, majd minden pénzét odaadta volna az egészségért. Minek közéje a vargabetű? Azért, mert nem tudta előre…

Miért nem úgy élt, mint az egyszerű szerzetesek, virágporon és mézen? Ők 140-160 évet éltek (lásd Popravkó: A mézelő méhek védőanyagai könyvét.)

És viszontláttam szobatársamat, aki a nagyobb nyereség reményében szóra a mérgeket a termőföldre...

ÉS NEO abban tévedsz, hogy a 10 milliárd ember élelmezése miatt szór ki Rottenbiller Pista a földekre mérget. Ő a napi haszon növelésének reményében szórja ki. Nem érdekli az afrikai éhező, aki egyébként nem is kap ebből a mérgezett búzából...
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Augusztus 22. 09:42
Ez az Bükk!
Ez az Neo!

Most aztán nagyot szóltatok!

Bükk!

Torgyán aztán tenylég tudta,Ő aztán értett a mezőgazdasághoz.
Gondolom legalább annyira mint Bükk,Te a permakultúrához.


Te eheted továbbra is a vegyszerekkel termelt,vegyi anyagokkal teli
mezőgazdasági termékeket.
Drukkolhatsz a nagybirtok rendszernek is és ami fontosabb a vele járó fékevesztett  növényvédelemnek,a gyomírtoknak(újra 5 évig engedélyezett a glifozát),a rovarölőknek(hajrá neok egyre újabb feszívodó,hosszú hatású csávázószerek),gombaölőknek,fejtrágyáknak,desszikálásnak(milyen szép is egy fekete napraforgó tábla).És még ki tudja mennyi szemetet nyomnak ki a földekre.


Csányi Antal

Látom dr. Torgyán tanai termékeny talajra hullottak....
Amit Másnak nem szabad,Neked igen, az nem környezetromboló és veszélytelen!

Természetesnek veszed,hogy ostorozod a nagybirtokot,miközben giga méhészeted van. :-[
Vagonszám használod a fehér cukrot ami méreg akárcsak az előállítási folyamata és miután jól beolvastál a vegyszerhasználó mezőgazdáknak hazatérve ezt elfeledve vegyszerekkel irtod az atkát a méheidnél. 8)
Szóval amit másnak nem Neked szabad!

Csak emlékeztetőül,dolgoztam a mezőgazdaságban,sőt bioméhész is voltam,valamennyire tisztában vagyok ezek korlátaival.
Egyszerű példa: amíg városi kertemben nekem volt csak krumpli nem volt krumplibogaram,amikor a szomszédnak is rögtön jött a bogár is.


Végül egy gondolat ébresztő a vadhúsokkal kapcsolatban amit kedvelsz.
Az erdei állatok egész évben legelik a mezőgazdaság termesztett és folyamatosan vegyszerezett növényeit.


Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 22. 10:20
Azaz a bio tábla entrópiája sokkal nagyobb, mint a monokultúráé.
János!
Szó szerint ezt állítottam én is. A kisebb entrópiához (nagyobb rendezettséghez) munkát kell befektetni. Erre írtam azt, hogy napelemmel előállított energiát befektetve kapok vissza több élelmiszert, mint bioval. Azért van erre szükség, mert:
Idézetet írta: KörmendyRácz
A Föld véges
A tízmilliárd ember szükséglete meg fog jelenni a közeljövőben, ezt megakadályozni már nem lehet. Ha nem tudod megetetni őket, akkor majd jönnek és elveszik. Nem rákban fogsz meghalni, hanem háborúban. Mondjuk sokkal inkább a gyerekeid. Ami pedig a rákot illeti: rendelkezem rengeteg vizsgálati eredménnyel baromfi hús vonatkozásában. Legalább 100 féle hatóanyag tekintetében közel ezer vizsgálati eredményem van. Még véletlenül sem találtak benne semmit. Pontosabban kb. tíz éve még nagyon kevés DDD bomlástermék előfordult. Valamint egyszer kétszer kadmium volt emelkedett, de határérték alatti. De hát ez nem peszticid.
 Nem a  peszticidek a rák okozói. A nitrát műtrágyázás kerül bele a vizekbe. Nitrátból a bélrendszerben nitrit lesz, abból pedig nitrózamin. Na ez az igazi rákkeltő. Már csak a mennyisége miatt is. A nitritet minden húskészítménybe belekeverik. Azért, hogy ne 3 nap alatt halj meg botulizmusban, hanem harminc alatt rákban. Te inkább az előbbit választanád? Ha nem, akkor egyél a felvágotthoz C vitamint, és nagyon mélyről származó ásványvizet igyál. Amúgy pedig az emberek 30-50 százaléka fog  rákban meghalni, a többi ehet bármennyi rákkeltő szert, mert a szervezete kijavítja a mutációkat a p53-as génben. Ezt a 30-50 százalékot pedig húsz év múlva mind meg lehet gyógyítani. Ha az élelemért vívott csatákban nem lövik szét a kutatóintézeteket.
Idézetet írta: KörmendyRácz
Magyarország megannyi kiváló labor és eredmény hatására nem tudott olyat letenni a saját közössége asztalára, amitől az meghozta volna a megfelelő időben a döntéseket. Mert nem ment el a húszezer ember a tüntetésre, amit Csuja szervezett. Én sem mentem el. Te sem. Te miért nem mentél el?
Azért, mert időben még azt megelőzően levélben tiltakoztam a NÉBIH-nél. Emellett neo néven regisztráltam ide, és több száz hozzászólást írtam az NNI témakörében. Az OMME felhívására szintén írtam levelet, amelyben felhívtam a figyelmet arra, ami az EFSA tanulmányból sem derül ki, és a nemzetközi szakirodalomban is csak egymástól független forrásokban szerepel, nincs kapcsolat közöttük, de a probléma logikai magyarázatát adja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 22. 12:24
Körmendy Rácz. nem idézem ide az egész oldalt. Azt mondod:

"Az entrópia nem szabály"

Persze, hogy nem az. Az entrópia nem szabály, hanem törvény. A kozmosz törvénye.
 Ha bármilyen dolgot magára hagysz, entrópia lép fel.
 Csak egy egyszerű példa:
Egy kukorica földön szabályosan vannak a sorok. ha magára, hagyod már egy év múlva sem lesz semmi szabályos ezen a földön.
 Az ember ugyan képes vissza fordítani, és időről időre megállítani, de végül mindig az entrópia győz.
 De, ez talán nem is jó példa, mert az entrópia hosszú idő intervallumban mutatja meg hatását.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 22. 20:57
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/08/20/neonikotinoid-vegyszerek-alternativaja-ugyanolyan-veszelyes-mehekre
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 23. 07:37
Körmendy Rácz. nem idézem ide az egész oldalt. Azt mondod:

"Az entrópia nem szabály"

Persze, hogy nem az. Az entrópia nem szabály, hanem törvény. A kozmosz törvénye.
 

Az jó. Nem tudom hogy Einstein, Hawking meg a többiek mit tökölnek még mindig, hogy megértsék. Kitalálnak ilyeneket, hogy a tér és az idő nem volt úgy elválasztva, meg ... Mikor van itt egy kozmosz törvény, és Vivaldi megmondta. Nem vitázok, igazad van.

Neo!

A hold entropiája meg még kisebb, mint a sima szántóé, tehát a te elméleted szerint, (ami Vivaldi szerint törvény) ott még fejlettebb minden. Még többet tud termelni. Meg ahhoz kell energiát befektetni, hogy a Földből olyat csináljunk, mint a Hold. Ja,ja sok-sok atombomba...

A világ fordítva van. Ahhoz, hogy egy ilyen alacsony entrópiás cuccból, mint a Hold kifejlődjön egy magas entrópiás, mint a Föld, ahhoz kell munka. Meg sokminden más. Az entrópia gazdagításához kell a munka, az energia.

Ne haragudjatok, de leírom még egyszer. Entrópiával nem tudod a mezőgazdaságot leírni, pláne nem azt, hogy hány ember tud a termékeiből egészségesen, több évig élni.

Jegyzem meg a tiszta, 100 százalékos arzén a legjobb táplálék. Nagyon alacsony az entrópiája, és pár tonnával tudod etetni mind a tízmilliárd emberedet. 

Neo

Szerinted mi az a módszer, amivel meg lehet állapítani, hogy van egy lépkészlet, benne virágpor, méhkenyér, nektár és méz, viasz és propolisz, - és ezek közül melyik az, amelyik a család elnéptelenedését okozta?

Helyes szerinted, ha a végtelen molekula mennyiség között keresgélünk? (amelyeknek nincs határérték ismerete, stb...)
Helyes, ha a kontollhoz képest nézzük, hogy egy adott valaminek van-e hatása a méhekre?

Melyik a gyorsabb?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 23. 08:22
Kedves Körmendy Rácz.
 Bizonyos alaptételeket muszály elfogadni, amiről már senki nem vitázik az általad emlegetettek közül, csak te azt hiszed ezzel megzavarsz.
 Ha legalább a négy alaptörvényt, a gravitációt, a kis és a nagy erőhatást, az elektromágnessességet. Ezenkívül azt a törvényt, hogy a hő, mindig a hideg felé áramlik a világűrben, /míg a földön felfelé/, és az ősrobbanást nem fogadod el, akkor nincs miről vitáznunk. Akkor valóban olyan vagy, mint aminek én képzellek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 23. 10:34

A hold entrópiája meg még kisebb, mint a sima szántóé, tehát a te elméleted szerint, (ami Vivaldi szerint törvény) ott még fejlettebb minden.
János!
Ezt a gondolatot én értékelem. Nekem erre az a válaszom, hogy két azonos mértékű entrópiával jellemezhető rendszer közül, az a fejlettebb, amelyik nagyobb differenciáltsággal rendelkezik. Ami még nagyon fontos, hogy ezen rendszerek egymásból levezethetőek legyenek. A Hold, mint rendszer nem vezethető le a Földből, mint rendszerből. Ezek párhuzamos rendszerek.
Idézetet írta: KörmendyRácz
Az entrópia gazdagításához kell a munka, az energia.
Erről viszont az a véleményem, bármilyen nagyképűnek tűnik, hogy matematikai tévedés. Az entrópia csökkentéséhez kell munkát befektetni, nem a növeléséhez.
Tudom javasolni Jim Al-Khalili és Johnjoe McFadden: Az élet kódja című könyvét. Ott meggyőződhetsz róla.
Idézetet írta: KörmendyRácz
Helyes, ha a kontollhoz képest nézzük, hogy egy adott valaminek van-e hatása a méhekre?
A magam részéről nekem ezzel a megközelítéssel kapcsolatban nem volt problémám. Demeternek volt. NNI vonatkozásában azonban én azt csinálnám, hogy különböző (meglehetősen tág határok között mozgó) koncentrációjú  NNI oldatokkal etetnék anyaferomonos családocskákat, és a népesség alakulását figyelném a kontrollokhoz viszonyítva. Ez ugye csak arra jó, hogy a kifejlett méheken kialakuló hatást figyeljük. Már azzal is nagyon megelégednék, ha legalább ilyen vizsgálatok megtörténnének.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Augusztus 23. 11:25
Bükk!

Igen egy nagy méhészet tulajdonosa és vezetője vagyok.
Úgy szoktam mondani a keresztutaknál a nagy felé mentem el.
Egyelőre nem bántam meg,bár sok a nehézség,megoldandó probléma.
Miér gond ez Neked?
A mezőgazdaság más ágaitól abban különbözik a méhészet,hogy nem igazán “nagyüzemesíhető”.
Úgyanúgy kell kezelni többezer családot mint a kert végében a kettőt.
Ez is rajzani akar mint a sokezer közül a sor végén a kettő.
A méhészetben méhészkedési teendők,a családok konkrét kezelése az év adott időszakában a méhek ösztönei,tulajdonságai következtében
nem igazán különbözik kis és nagy méhészetben.
Egyes fogásokat lehet gépesíteni,de nem minden esetben jelent nagy előnyt.Magyarán nincsenek csodák,csak sok-sok munka.
Miért gond ez Neked?
Sok cég és kollégáink megélhetése függ ezektől a méhektől.
Kollégáink ma már a munkerőhiány miatt találnának maguknak valamelyik összeszerelő soron munkát,de még is a méheket,a természetet,a mi cégünket választják,hiszen még nem mondtak fel.
Ez pár éve még nem így volt.Az ország azon részén ahol tevékenykedünk nem igazán volt munka lehetőség.
Miért gond ez Neked?
Most inkább elmegyek a gyerekeimmel játszani majd egyszer befejezem.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 23. 12:54
Mindig vissza köszön, az illiberális kormány, neoliberális gazdaság politikája.
A giga méhészetek sem köszönhetik másnak a létüket, mint a birtok koncentrációnak.
 Ugyan is, ha az egyiket pártoljuk, már mint a latifundumok létre jöttét, pártolnunk kell a másikat is a giga méhészetek létre jöttét. Ez azonos szabályokat kíván.
 De, mindkettő, zsákutca. Az egyik majd ki fogja oltani a másikat, és mert a méhészet az mezőgazdasági ágazat nem túl fontos szereplője, az fog bukni először.
 Ugyan is, minél nagyobb egy egy tábla, amit egyébként a környezet védők csak kultúr sivatagnak hívnak, annál gyakrabban fordul elő járványszerű, gomba vagy rovar betegség, ezáltal egyre inkább kemizálni kell.
 Az amerikai egyesült Államokban ez vezetett el a Génmódosított Növények kifejlesztéséhez. Ott ugyan is olyan hatalmas birtokok jöttek létre, hogy a növények csak szuper kemizállással voltak megvédhetők. Csak meg kell nézni, ahol megengedik a GMO-t, onnan eltűnnek a méhek.
 Gyakorlatilag ez fedi le a kolónia össze omlást, illetve a kaptár elhagyást.
 Itt is egyenes arányban vannak az egyre nagyobb birtokok, az egyre nagyobb kémiai védekezéssel. Ezért pusztulnak a méheink.
 Tehát. Egyre nagyobb birtok-egyre több kemizállás-egyre több pusztulás az egyre nagyobb méhészeteknél is.
 Akárhogy nézzük akármilyen szempontból ebből nem jöhetünk ki jól.
De, nem baj, a lényeg a nagy, a giga, és a még nagyobb. Hogy ebbe a giga mániába bele pusztulunk? Légyen ez már a ti gondotok....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 23. 15:47
ime a bio:

http://www.koronafm100.hu/tragyaszagban-fuldoklik-napok-ota-kalocsa/

Ezek szerint ez sem jó!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Demeter - 2018. Augusztus 23. 18:23
Bükk!

Igen egy nagy méhészet tulajdonosa és vezetője vagyok.
Úgy szoktam mondani a keresztutaknál a nagy felé mentem el.
Egyelőre nem bántam meg,bár sok a nehézség,megoldandó probléma.
Miér gond ez Neked?
A mezőgazdaság más ágaitól abban különbözik a méhészet,hogy nem igazán “nagyüzemesíhető”.
Úgyanúgy kell kezelni többezer családot mint a kert végében a kettőt.
Ez is rajzani akar mint a sokezer közül a sor végén a kettő.
A méhészetben méhészkedési teendők,a családok konkrét kezelése az év adott időszakában a méhek ösztönei,tulajdonságai következtében
nem igazán különbözik kis és nagy méhészetben.
Egyes fogásokat lehet gépesíteni,de nem minden esetben jelent nagy előnyt.Magyarán nincsenek csodák,csak sok-sok munka.
Miért gond ez Neked?
Sok cég és kollégáink megélhetése függ ezektől a méhektől.
Kollégáink ma már a munkerőhiány miatt találnának maguknak valamelyik összeszerelő soron munkát,de még is a méheket,a természetet,a mi cégünket választják,hiszen még nem mondtak fel.
Ez pár éve még nem így volt.Az ország azon részén ahol tevékenykedünk nem igazán volt munka lehetőség.
Miért gond ez Neked?
Most inkább elmegyek a gyerekeimmel játszani majd egyszer befejezem.

Csányi Antal

Antal!

Ha rám hallgatsz, eszedbe sem jut befejezni. Rendkívül égő, amikor minél többet beszélsz-írsz, annál több butaságot beszélsz-írsz. Most ráadásul nem csak szimpla, egyszerű butaságot írtál, hanem gőgös butaságot egy olyan embernek, aki nem a gigaméhészetedre irigy, hanem rá szeretne vezetni, hogy egy kis szerénységgel és egy kis ismeretszerzéssel sokkal okosabbakat tudnál mondani, mint ezzel a gőgös-kivagyi gigaméhész allűrrel, amiről ráadásul mindenki tudja, hogy kinek köszönheted és fennmaradásában ki a letéteményes.

Nincs nekem semmi gondom -s gondolom, Ferinek sincs- azzal, hogy a gazdád hol húzta-húzza meg a határt a méhcsalád-számban, de az ellen úgy tűnik, mindketten felhorgadunk, hogy te próbálod a nagybirtokrendszert úgy támadni, hogy végtére is a nagybirtokon termesztett szántóföldi növénykultúrákból éltek, beleértve a nagybirtok-rendszerű erdőgazdaságot is.

Kedves Antal! Sajnos amikor ilyen kirohanásokat írsz, minden esetben élesen kitűnik, a biológiából és a mezőgazdaságból mennyire képzetlen vagy. Halovány fogalmad sincs arról, hogy a méhészkedési gyakorlatod tökéletesen szembe megy az imádottként aposztrofált méhecskéid ökológiai igényeivel. Amíg csak nagyüzemi szántóföldi, erdészeti legelőkön gyűjtetsz, addig a sikerességed (jobban mondva méheid "sikeressége") jóformán semmi mástól nem függ, mint a nagyüzemi szántóföldi és erdészeti kultúrák eltartóképességétől, ám akárhogyan is kalkulálgatok, még ez sem igaz, hiszen köztudottak az eltartóképességgel kapcsolatos hektár-ajánlások, természetesen jó nektározást feltételezve. Az egy telephelyen elhelyezett 300-400 méhcsalád ugyanakkora röpkörzetben gyűjt, mint egy család, azaz (Faluba után, nem utánagondolva egy három kilométeres sugarú röpkörzetben) nem egészen háromezer hektáron. Ha a hasznos(=gazdaságosan gyűjtethető) röpkörzet minden négyzetmétere a méhekre attraktív és egyúttal mézelő kultúrával fedett, akkor a 3000 hektár 3-6000 méhcsaládot képes eltartani. Csakhogy ehhez a gyűjtési röpkörzet minden négyzetmétere mézelő növénnyel kell fedett legyen és a kultúra telibe kell nektározzon legalább 150-200 napon keresztül . Gondolom Baranyában, állóméhészetben ez minden telephelyetekre igaz...

Meg egy büdös rossebet igaz. Ráadásul úgy állóméhészkedsz, hogy az év 200 méhészkedésre alkalmas napjából a környezetedben lévő tömegvirágzást és ezáltal gyűjthető nektárt biztosító kultúrák összes virágzási ideje összesen legfeljebb a hasznos időszak fele, azaz 100, de inkább maximálisan 70-80 nap lehet. Mivel a pollenszolgáltató idő sem hosszabb, s ráadásként nem mindig vág egybe a nektározással, nekiállhatsz etetni. Majd a nálam tapasztaltabbak elmesélik, hogy egy-két (legfeljebb három) gyűjtethető kultúrára mellett  a te nagyságrendeddel,  állóméhészetben hány tonna cukrot kell feletetni ahhoz, hogy egyáltalán fenntartható legyen a méhészeted. Mellette -talán nem is alaptalanul- azt is rebesgetik, hogy a méhészetetek nem csak tiszta, természetes nektárból állít elő lépesmézet, azaz a technológiátok szerves része a "törökméz-gyártás", minek eredményeképpen a lépesmézetek méze és a rá töltött töltőméz jelentős százaléka fruktóz-glükóz szirup. E megállapítást nem az ujjamból szoptam, az az OMME 2016.-os mézvizsgálatainak NMR vizsgálattal elemzett (EUROFINS) eredményei alapján az "eltérő", azaz a természetes mézétől eltérő paramétereket mutatott a „lépesmézetek”. A "lépesmézgyártás" egyébként nem tűri a kristályosodásra, opálosodásra hajlamos mézfajtákat sem, ezért "körülrajongott" méhecskéid gondolom nincsenek ráuszítva azokra a kultúrákra, melyek kristályos, opálos mézet szolgáltatnak. Hallomásom szerint a glükóz-fruktóz szirup ilyet nem tesz, ezért hát a rajongott kis rovarok zabálhatják a szirupot, amely a leghasznosabb manna lehet számukra.
Idézetet írta: Csányi Antal
Te eheted továbbra is a vegyszerekkel termelt,vegyi anyagokkal teli
mezőgazdasági termékeket.
Drukkolhatsz a nagybirtok rendszernek is és ami fontosabb a vele járó fékevesztett  növényvédelemnek,a gyomírtoknak(újra 5 évig engedélyezett a glifozát),a rovarölőknek(hajrá neok egyre újabb feszívodó,hosszú hatású csávázószerek),gombaölőknek,fejtrágyáknak,desszikálásnak(milyen szép is egy fekete napraforgó tábla).És még ki tudja mennyi szemetet nyomnak ki a földekre.
Eheted az agyon antibiotikumozott,hormonkezelt állatok húsát,ezen állatok tejét,stb.
Eheted az ebből a “szuper” alapanyagból feldolgozott élelmiszereket a tartósítokkal,ízfokozókkal,térfogatnövelőkkel,színezékekkel és még ki tudja mennyi szeméttel feldúsított becsomagolt szemetet.
Lenézheted többek között azt az 50.000 franciát aki ebből nem kér és
megpróbál új,normális,egészséges termékeket enni.
Lenézheted azt aki erről erről a próbálkozásról másokat tájékoztat.
Mindezekhez jogod van.
De jó ez Neked?
Nekem nem jó.

Én nem engedem hogy a fiam és a lányom ezen a szeméten nőjön fel.
Mindent szeméttől nem tudom megóvni Őket,de amit tudok azt megteszem.
Milyen világ ez ahol a gyermekednek,unokádnak utálattal veszel meg egy fagyit,cukrot,csokit,süteményt vagy akármi becsomagolt édességet
mert a profit miatt még a legdrágább is szeméttel van teli?

Ezeket te mered leírni, szemrebbenés nélkül? Tényleg nincs benned szégyenérzet?

Egyszer felbüfögted a klubon:

Idézetet írta: Csányi Antal
 
Visszatérve a csúsztatásra.
Idézek két mondatát egyetlen,utolsó Polihisztorunktól.
Az első:
"Nem állítom, hogy a nevezett termék lépesmézként került forgalomba,"
Akkor mi a JÓISTENT akar?
A nagy háború idején a "haverok" nagyon szerettek volna olyan mézet,lépesmézet
levenni-e a polcról a "fő ellenségtől" (nem a kínai rizsszirup az,meg a neo),ami nem felel
meg az előírt paramétereknek.
Ekkor aztán egyikőjüknek(nem akarom meg írni ki volt az,mert nem akarom újra rentyölni)
nagy ötlete támadt,levette a polcról azt a terméket amit úgy hívnak lépszelet szirupban.
Olyan ügyes volt,hogy bebizonyította,hogy tényleg az van benne.
Persze,Nemzeti Programos pénzen!
Basszus,ördöge volt!Ki hitte volna?Az van benne ami az üvegre rá van írva
Miért csinálták a haverok?Azért,hogy mutogatni lehessen mint a véres kardot.
A Tomipapák meg is teszik örömittas arccal.
Egy dolgot tudni kell.
A vevőt ki kell szolgálni és jelenleg igény van szirupos olcsó termékre.
Nem lehet azt mondani itt csak lépesméz termékek vannak,mert akkor azt se
veszi meg.

Kicsitónyi Csányi Úr!

Emlékszel, mi volt a csomagolás felirata, amit levettek a polcról? A 2016-os OMME mézvizsgálatok 4. táblázatában az Aranynektár termékének elnevezése: Natur bal... Tudod mit jelent a "bal" szó a törököknél? Ha nem járj utána, mert nem azt jelenti, hogy lépszelet szirupban!

http://www.bakonynektar.hu/mezes-olvasnivalo/mezhamisitas_11/a-bolti-mezek-vizsgalata-2016-tele-hamis-mezzel-a-polcok_49

Ezután remélem ropogósra sül orcádon a bőr, amikor a küsded gyermekeidnek nem mersz csomagolt édességet venni, még a saját "lépesmézeteket" sem vállalhatod fel. Ha a saját gyerekeknek nem is, a fritz-oszmánoknak biztos jó lesz... Azon kívül jó lenne visszaemlékezned arra a kijelentésedre, amelyet a Profi kongresszuson elég népes társaság előtt tettél a termékeitek szacharóz-aránya tekintetében... Talán itt is leírhatnád Bükknek, akinek szerintem az igazság nem fog fájni, feltehetően irigyelni sem fog. Feljelenteni biztosan nem, tudja, hogy fölösleges.

Végül, neked, mint a vegyszermentes, kisüzemi növénytermesztést sürgető gigaméhésznek szembe kell nézned még egy ellentmondással: a technológiád (inkább a Fulmer-technológiátok, mégse a brigádvezető nevét viselje az okosság) rendkívül káros a a biodiverzitásra nézve. Küldök egy csokor linket, amiből leszűrheted, miért jutottak oda a kutatók, hogy egy túltartott méhállomány a természetes fajokra, beporzókra, a biodiverzitásra és az evoluciós folyamatokra nézve veszélyeztető tényező. Ma már nem csak a mézelő méh az egyetlen beporzó, s nem is feltétlenül a legjobb beporzó, az evolúció szempontjából az olyan méhészet, mint a Fulmer, kifejezetten veszélyes.
https://www.iatp.org/files/Pollination_Ecology_Plant_and_Bee_Interactions.htm
https://ucnrs.org/role-honey-bees-ecosystem-pollination/
http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0189268
http://rspb.royalsocietypublishing.org/content/285/1870/20172140
https://ecologyisnotadirtyword.com/2018/01/11/flower-visitors-vs-pollinators-no-evidence-that-honey-bees-are-the-most-important-pollinator-worldwide/

https://ir.uiowa.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=3167&context=etd

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2701765/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2148393/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2838267/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC170927/

A nagy játszódás-méhészkedés közben olvasgasd át ezeket, lesz köztük, amit talán te is megértesz, de biztos vagyok benne, hogy  egyes esetekben -velem és sokakkal együtt-  halovány fingod se lesz arról, mit próbálsz olvasni. No, azt a pár cikket küldd át a jó Körmendy-Rácz P. Jánosnak, aki talán legalább megérti a matematikai modellszámításokat.
Olvasgass kérlek az ökológiáról, a nich-ről, s talán sikerül megértened, hogy a te méhész-nagyságrended kifejezetten tehertétel a natív fajokra nézve, méheid kiszorítják a természetes pollinátor-szervezeteket  az ökológiai fülkéjükből
És még te nyikogsz, hogy a mezőgazdaság ellehetetlenít…

Ja, ha már ismételten így szóba elegyedtünk, a jó Klubtulajdonos  megígérte, hogy elárulod, esetleg beszkenneled azon laborvizsgálatok eredményét, amik kapcsán anno lehazugoztatok-alkoholistáztatok a barátoddal. Szóval megvannak a jegyzőkönyvek? Remélem, neo-csávázószerek miatt mászkáltak a méheid, s érdemes volt Tóth Pétert elzárni a vizsgálatoktól, s végre kiderült az igazság. Gondolom nem azért nem teszed fel az eredményeket, mert félsz, hogy orcádat veszejted. Nincs ilyen veszély, az az orca már elég régen elveszejtetett…
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 23. 23:15
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Augusztus 24. 00:52
Demeter,Demeter,Te Neveket Halmozó Lángelme!

Te vagy fényes csillagunk,utolsó Polihisztorunk.
Mi lenne Nélküled velünk,méhészek Fényes Üstököse,Internet Géniuszunk,Pártatlan Hírnökünk.

Mi lenne az általad általában lesajnált méhészekkel,ha Te nem rántanád le a leplet az átkos Fulmer gépezetről,ahol a méheket már nem érdekli a finom akác nektár csak a zucker.
Kitől tudnák meg mily nagy kárt hoz a Fulmer(Takács-Csányi) méhészet ágazatunkra,sőt az egész evolúcióra.
Te aki mindenkiről leszeded a keresztvizet most is nagyot szerettél volna alkotni.
Ehelyett mi történt?
Esmeg megvezetted a nagyérdeműt.
Amit lehet elferdítettél,hogy besározzál.

Kezdjük a végén mert nekem azt tetszik a legjobban.
“Ja, ha már ismételten így szóba elegyedtünk, a jó Klubtulajdonos  megígérte, hogy elárulod, esetleg beszkenneled azon laborvizsgálatok eredményét, amik kapcsán anno lehazugoztatok-alkoholistáztatok a barátoddal. Szóval megvannak a jegyzőkönyvek? Remélem, neo-csávázószerek miatt mászkáltak a méheid, s érdemes volt Tóth Pétert elzárni a vizsgálatoktól, s végre kiderült az igazság. Gondolom nem azért nem teszed fel az eredményeket, mert félsz, hogy orcádat veszejted. Nincs ilyen veszély, az az orca már elég régen elveszejtetett…”

Látod most sem azt mondtam a maszlagodra hogy hazúgság,
ferdítést és megvezetés szavakat használtam.Az általad említett esetben sem tettem,ahogy alkohol fogyasztási szokásaiddal sem foglalkoztam.Sőt az egész ügyben meg sem szólaltam,mégis ezzel vádolsz.
Akkor ez esetben jogos a ferdítés kifejezésem?

Milyen vizsgálattól zártam én el Tóth Pétert,milyen fóbia ez?
Semmilyen vizsgálatot nem akartam végeztetni.
Ha a kárunk ellentételezését szerettem volna elérni,akkor annak meg van a módja.A mintavétel helyes protokollját az említett személy szépen a közjavára leírta.Köszönet érte.
A célom az volt,hogy a Nébih felső vezetése a két szemével lássa végre
az agozináló,mászkáló,vergődő,a halomra elpusztult méheket.
Végre sikerült a repce virágzáskor a méhészetünkben bemutatnom Nekik a problémát és akkor ezt kapom meg a köszönet helyett,hogy
elzárom a vizsgálatoktól a Te védencedet.
Éveken keresztül mondtam mindenhol,hogy a hatóság,az ott dolgozok nem hiszik el,hogy nagy a természet pusztítás.Nem hiszik el,hogy a mai ENGEDÉLYEZETT NÖVÉNYVÉDELMI TECHNOLÓGIÁK következtében pusztulnak a megporzó rovarok.
Sajnos Jordán Úr nem jött el.,Ő így nem láthatta személyesen.
Az igazgatóság többi tagjai kivétel nélkül le volt döbbenve a kár,a mászás,pusztulás láttán.Nem akartak hinni a szemüknek.
Három órán át beszélgethettem azokkal akik a vegyszereket engedélyezik.Elmondhattam többek közt a következőket:
15-20 éve kíváló repce terméseink voltak,akácra rengeteg gyűjtő méhünk.Ma idő előtt eltűnnek az öreg méhek,fiatal méhek gyűjtenek.
A különbség óriási.Akkor nem pusztultak a megporzók a méhek a vegyszerezésektől.
Repkényi Zoltán aki a vegyszerek engedélyezésénél dolgozik valami ilyesmit mondott többször is:a mai szerektől ez nem lehet.
Ezek a szerek sokkal kevésbé károsak mint a régiek .
(Ő sem akart hinni a szemének)
Felhívtam a figyelmét,hogy
azok a régi vegyszerek lehet,hogy durvábbak voltak,de méhkimélő technológiával,este lettek kijuttatva és rendkívül gyorsan lebomlottak.
A mai szerek lehet,hogy “gyengébbek”,viszont hosszú hatásúak,felszívodó alattomos vegyszerek.
Nem azonnal pusztítják el a hasznos rovart (letálisan),mint a régiek-ha nem jól lettek kijuttatva-,hanem lassan,hosszasan,de biztosan (szubletálisan).
Beszéltünk a szinergens hatásokról.
Elértem a célom,látták tényleg baj van,elmondhattam 15-20 éve nem így volt.Korrekt beszélgetés volt.Békében váltunk el.

Egyébként is mi köze Tóth Péternek az én(mi) méheink nyavalyáihoz?
Kicsoda az a Tóth Péter akit nekem értesíteni kellett volna?
Talán az az ember aki meg sem hallgatott amikor jelezni próbáltam Neki,hogy szerintem baj van az engedélyezett technológiákkal.
Aki erre azt mondta,az a baj,hogy rossz az atka elleni kezelésem,méhbetegségek az okai a mászkálásnak,pusztulásnak.
Akkor Tóth Pétert én elzártam a vizsgálatoktól ha nem is akartam semmi féle minta vételt?Akkó a “tóthpéterezésedre” igaz a ferdítés szó?

A múlt héten meg kaptam a repcén vett -már tisztáztuk,nem általam kért,a Nébihesek ragaszkodtak a mintavételhez-méhkenyér és méh vizsgálati eredményeket,hamarosan felteszem ide,de csak a Te kedvedért Demeter.
Előzetesen pár szó.
Több mindent,több féle szert is találtak a mintákban,de szerintük ez természetesen ezen hatóanyagok nem okozhatták a problémát,a pusztulást.

Töredelmesen be kell vallanom Neked Demeter,hogy a Kocsmár Gábort félre értettem.Most elkértem tőle a vizsgálati eredményeket.Tebukanozolt tudtak csak kimutatni Szolnokon.
A méhekből nem,a repcéből 0,0178 kg/kg-ot
Gábor csak valószínűsítette,hogy cipermetrin volt a tebukanozol mellett és ezt én félre értettem és mint vizsgálati eredményt tettem közzé.
Bocsánat a hibáért.

Orca elveszejtés maradt vissza csak az ídézet pár gyönyörű és kedves mondatból.
Én még mindig jót alszom,kivétel amikor a rentyölökkel b.szakszom
a neten.Tükörbe is bele tudok nézni.

Kívételesen a többi rágalmadra is válaszolok,ahogy ráérek.

Kiváncsi!

Te maradj csendben,ne poénkodj,húzd meg magad,hunyászkodj meg mert neked kétszer annyi méhéd van egy helyen mint nekünk,így cirka kétszer annyira teszel kárt az evolúció furmányos gépezetében mint mi.Melletted már a
gyurgyalagok is kipusztultak mert olyan egyoldalú volt a táplálkozásuk.
Mi lesz veled gyurgyalag nélkül?

Csányi Antal

Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 24. 06:53
Kedves Tomipapa, Demeter!

Minden nép más néven tiszteli Mindenhatóságodat!

No javasolta, hát beleolvastam egybe.

Idézet
http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0189268

Olvasgass kérlek az ökológiáról, a nich-ről, s talán sikerül megértened, hogy a te méhész-nagyságrended kifejezetten tehertétel a natív fajokra nézve, méheid kiszorítják a természetes pollinátor-szervezeteket  az ökológiai fülkéjükből

Legalább az összefoglaló cikket el kellene olvasnod, és segítséget kérni, ha nem érted a szavakat, mielőtt félrevezeted a méhészeket. Aki ugyanis nem ért angolul, még beszopná, hogy az van benne, amit ide írsz:

Idézem az angolt, hogy bárki lefordíttathassa googleval:

Idézet
In recent years, concern that managed bees have negative effects on wild bees has grown [3, 11, 12, 50], however no recent study has synthesized the research that examines these potential impacts.

Ez egy áttekintő tanulmány volt, azaz a teljes szakirodalmat áttekintette. Mire jut?

Az utóbbi években növekedett a gyanú, hogy a tartott méhek negatívan hatnak a vadméhekre, azonban egyetlen jelenlegi tanulmány sem vonta le ezeket a következtetéseket ezen potenciális befolyásokról.

Arról, hogy itt nincs méhészet méret, már nem is beszélek!

Egyébként logikád alapján meg kéne generell tiltani a vándorlást!  Hiszen amikor egy-két  táblán összegyűlik a fél ország méhcsaládja, akkor mi van?

Ugye a méhcsalád "szerinted káros voltát" nem az befolyásolja, hogy a nébihnél bejelentett méhcsalád kft-jének hány tulajdonosa van, és annak gyerneke az oviban éppen mit énekel?

Gondolom fel sem fogod, amikor olvasol, nem gondolkodsz el az értelmén!

Szóval DEMETER megmondta, ne vándoroljunk AKÁCRA, meg egyébként semmire.

A gondolat egyébként most éppen az Ördögtől való, de át kellene gondolni, mert azért vannak gondok. De nem azért, hogy kinek a nevén van a méhcsalád, hanem azért mert egy egy területen túl sok méhész jelenik meg.


Javaslatok:
1. Korlátozzuk az egy telephelyen fellelhető méhcsaládok számát.
A röpkörzet természetes növényzetének eltartó képességéhez adjuk ki a tartható méhcsaládok számát. Azaz egy mono Akácosba ne, mert ott csak 10 napig van elegendő kaja az akácról. Egyébként pedig az aljnövényzet eltart képessége határozza meg a számot.
3. Adjuk meg a telephelyméhcsaládjainak eltartó területi határait, ezt elnevezhetjük méhész kataszternek.
4. Ha van telephely, akkor onnan időszakosan elvándorolhat akácra, vagy másra, de ott is meg kellene határozni a maximális eltartó képességet.

Jogi alap is lehet: A virágpor, nektár közvagyon. Olyan, mint a gomba. Arra megvannak a szabályok, hogyan lehet felhasználni.


Kérlek kedves Demeter, fogj egy cikket, olvasd el rendesen, és miattam vitassuk meg a cikket. De ha írsz, akkor pontosan, szépen így kellene:

Ugyan a cikk azt mondja, hogy egyetlen tanulmány nem támasztja alá, de véleményem szerint a nébih nyilvántartás adattartalma miatt kiszorul valami a kertemből, és a többi egymillió méhcsaládnak semmi köze hozzá, csak a CSÁNYI a felelős.

Köszönöm a dícséretet, hogy egy mailben említettél - ha hibásan is írva nevemet - Csányival.

Szóval ne azt mondjad torkod szakadtából, hogy ez is rossz, az is rossz, hanem mond meg, hogy neked mi a javaslatod!

Mi van a szövetkezeteddel, mennyiért veszitek a napraforgó mézet?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 24. 08:06
Közvagyon?
 Közvagyon nincs. Még az állami tulajdon se közvagyon. Ez ilyen Körmendy Rácz féle marhaság.
 A közlegelővel téveszted össze, de az sem mindenkié csupán egy bizonyos legelőtulajdonosé. Ez gyakorlatilag úgy nézett ki, hogy egy község gazdáinak tulajdona , más nem hajthatott oda.
 Másrészt, amint meglátnám, hogy a méheim közelében az erdőmben gombázik valaki, mert szokott lenni gomba, úgy zavarnám el, hogy nem igen jönne többet vissza.
 Más a lepakoló hely. Innen nyugodtan és a nyomban eltávolíthat a terület tulajdonosa.
A nektár és a virágpor tulajdona, valamint ide tartoznak a méhszúrásos esetek is, azért  nem kerülnek perre, mert nem lehet bizonyítani kinek a méhei hová mennek, így a tolvaj bizonyíthatatlan.
 Egyébként a föld felett minden a tulajdonosé. A növény, a fű, a fa, a levél, a virágpor, és a nektár is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 24. 08:41
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Augusztus 24. 10:16
Vivaldi Neked is megírhatná azt a hozzászólást amiben Geddekas humor érzékéről írt!
Menjünk át a gőzölgő topicba-úgy is elérte a fejed a forrás pontot-és
egyébként is,már csak a stílusotok miatt is a téma oda való.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 24. 11:14
A néhai párttitkár szomszédom a vitátokra a következőt mondaná:

"Ajjajajajajjajjaj."
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Augusztus 24. 11:35
Bükk!


Most inkább elmegyek a gyerekeimmel játszani majd egyszer befejezem.

Csányi Antal

Szerintem többen is várjuk majd itt a tényleges válaszodat,mert eddig mellébeszéltél.
Az alapkérdés a következő: miért lehet neked vegyszereket használnod,míg máshol ez te nem
tudod elfogadni.

Megjegyzem itt az évek során nem egy válasszal vagy már adós.
Lehet,hogy a választ ismét elfújja a szél(copy Bob Dylan):
https://www.youtube.com/watch?v=ggBzjUOF_Js
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Augusztus 24. 12:49
Bükk!

Ünnepélyesen megígérem,ahogy Neked minden kérdésedre válaszolok.
Azt nem ígérem,hogy mindent félretéve,de mindenre.

Az idei évben csak oxálsavat adtam atka ellen és egyenlőre úgy tűnik
nem is lesz más hatóanyagra szükség.
A csurgatás,a söralátétes papíros tartóshordozós,szublimálásos kezelés
sel megvédhetők a méhek.
Előző években is sokat használtam az oxált,helyesebben ha lehetett azt
használtam.Sajnos az amitrázt használnom kellett.
Az idei év lesz talán az első nyugodt évem ez ügyben.
Ha ez boldoggá tesz,mindig utáltam mérget berakni a kaptárba,kumafoszt is csak egyszer az előző évezredben használtam.
Akkor is a bulgárt.
Szerinted az akkori haverok közül kiárulta a pult alól.?
Mindenhol hirdette a jó kumafoszos technológiáját és közben magasról nézte le az oxállal kísérletezőket.Szerencsére nem hallgattam rá.Kiváncsi lennék a viaszában mennyi van a finom nedűböl.
Az ám,most meg hős lovagként védi a jó akác mézet.Hiába mondják a régi és mostani barátai,hogy kicsi az akác mézek diasztáz tartalma és emiatt bűnteti őket a Nébih.
Nem érti,hogy a legtöbb akác méznek kicsi a diasztáza.
Inkább azzal foglalkozna,hogy miért van ez így
Biztos nem azért mert a méhcsaládban felborul a korosztály összetétel
mert a méhek az ENGEDÉLYEZETT növényvédelmi technológiák miatt
hamarabb elpusztulnak a repcén.Ez az egy biztos.

Várom kérdéseid,ha már ilyen népszerű lettem Nálad.

Bocs,hogy olyanok problémákról is kvázi írtam Neked,szemedre vetettem-amiket nyilván nem kellett volna-miután a permakultúrát és KRJ lesajnálását olvastam Tőled.Elragadott a hév és ez nem jó,hiszen nem tudhatom,miként vélekedsz pontosan ezekről a kérdésekről.
Mégegyszer,bocs.

Csányi Antal


Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 24. 15:07
Az idei évben csak oxálsavat adtam atka ellen és egyenlőre úgy tűnik
nem is lesz más hatóanyagra szükség.
A csurgatás,a söralátétes papíros tartóshordozós,szublimálásos kezelés
sel megvédhetők a méhek.
Anti!
Ha ez nem szakmai titok, akkor leírod, hogy mire alapozod azt, hogy nem lesz szükség más hatóanyagra? A zöldön futottam bele abba, hogy a természetes atkahullásra alapozza az egyik fórumozó (gondolom Csáki Tamástól eredően) az oxálsav hatékonyság mérését. Téged ennél  komolyabb szakembernek tartalak, ezért érdekelne a dolog. A Perizin témában nekem nem a bulgár jut eszembe a előadásodról, ahol a Perizines kezelésről is beszámoltál. Nekem akkor úgy tűnt, hogy minden évben így csináljátok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 24. 16:15
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 24. 16:38
Értem. Barátok azok, akik a piacot biztosítják.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 24. 20:15
Közvagyon?
 Közvagyon nincs. Még az állami tulajdon se közvagyon. Ez ilyen Körmendy Rácz féle marhaság.
 A közlegelővel téveszted össze, de az sem mindenkié csupán egy bizonyos legelőtulajdonosé. Ez gyakorlatilag úgy nézett ki, hogy egy község gazdáinak tulajdona , más nem hajthatott oda.
 Másrészt, amint meglátnám, hogy a méheim közelében az erdőmben gombázik valaki, mert szokott lenni gomba, úgy zavarnám el, hogy nem igen jönne többet vissza.
 Más a lepakoló hely. Innen nyugodtan és a nyomban eltávolíthat a terület tulajdonosa.
A nektár és a virágpor tulajdona, valamint ide tartoznak a méhszúrásos esetek is, azért  nem kerülnek perre, mert nem lehet bizonyítani kinek a méhei hová mennek, így a tolvaj bizonyíthatatlan.
 Egyébként a föld felett minden a tulajdonosé. A növény, a fű, a fa, a levél, a virágpor, és a nektár is.

Szavaid dícséret, köszönöm. Látom értetted a hozzászólás lényegét, kiváló. Gratulálok!

Üdvözlöm a nagykapitalistát, aki erdőtulajdonos is! És az egész országot birtokolja, csak magára gondolva értelmezi a leírtakat. Gratulálok a kiváló értő olvasáshoz!


Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 24. 21:49
 :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 26. 10:01
Szeretnék megosztani egy személyes történetet közel negyven év távlatából. Egyetemista koromban hétvégenként próbáltam feltérképezni fővárosunkat. Többnyire gyalog jártam, így egy alkalommal eljutottam a Rózsadomb környékére is. Egyszer csak egy fiatal hölgy jött velem szemben, néhány éves kislányát vonszolva maga után, no meg sok utazótáska-szerű pakkal a kezében találkoztunk. Megszólított, hogy nem segítenék-e neki. Természetesen igent mondtam, és út közben kérdezgetett. Emlékeim szerint Hanti Kingaként mutatkozott be, amikor pedig mondtam, hogy az állatorvosira járok, akkor felcsillant a szeme, hogy neki is volt egy híres rokona (mintha a nagyapja lett volna) aki állatorvos volt: Wellmann Oszkárnak hívták. Azonnal feleltem, hogy hiszen áll is egy szobra az egyetem udvarában. Nos kb. ez az a negyven éves történet, ami most eszembe jutott erről a cikkről:
https://magyaridok.hu/lugas/ipari-hus-3382627/
Ezt ugyebár egy Hanthy Kinga nevű hölgy írta, aki nem tudom, hogy azonos-e azzal a Hanti Kingával, akivel én találkoztam (leírva akkoriban nem láttam a nevét). Kapcsolódik a téma ahhoz, amiről nemrégiben esett itt is szó. Hát meg kell, hogy valljam, ennyi hülyeséget leírva ebben a témában én még nem láttam, mint ami ebben a cikkben szerepel. No nem feltétlenül Kinga miatt, hanem amiket Bardócz Zsuzsanna állít. Kezdve a GMO-val. Zsuzsa kedves azt felejti el, hogy az ember néhány tízezer éve fogyaszt GMO-t. Hiszen a gazdasági haszonállatok húsa éppúgy GMO az ember számára, mint a jelenkori GMO. Az emberhez képest más genetikával rendelkező táplálék. Senkiből nem lett még marha pusztán azért, mert marhahúst evett. Ezáltal senki sem nem lesz glifozát rezisztens azért, mert glifozát rezisztens szóját eszik. De ha véletlenül azzá válna mégis, akkor meg tudná védeni magát a glifozát rákkeltő hatásától, ha az valóban oly módon rezisztens, hogy képes lebontani a glifozátot.
Ugye az a fránya logika! Beszélünk a vakvilágba anélkül, hogy észrevennénk: egyik mondatunk üti a másikat.
Azonban a cikkben  hemzseg a valótlanságok állítása. Pl. nem természetközeli, hogy egy brojlercsirke héthetesen már másfél kiló. A csirke manapság 42 napra jóval túl van a két kilón, kettő és fél kiló is lehet akár. Tehát a valóság még rosszabb, mint amit a cikk állít. A kérdésem pusztán az, ha ezt a világítás manipulálásával idézik elő, akkor az miért lesz káros?  Fogalmam sincs miféle hormonkezelésre van szüksége a tejelő marhának ahhoz, hogy a boci elválasztása után az anyjának legyen teje? A magyar tarka is éppúgy adja a tejet hónapokig, mint a Holstein fríz. Utóbbinak viszont nagy szüksége van arra, hogy ismét termékenyüljön, mert hamar kiveszne, hiszen az életteljesítménye már sokkal kevésbé haladja meg a magyar tarkáét, mint a napi termelése. Tehát a laktációs ciklus meghosszabbítása mesterséges módon azt veszélyeztetné, hogy nem lehetne az állománypótlást a szükséges szinten tartani. Az egalizált tej tápérték különbsége pedig minimális eltérést mutat csak a két fajta között.
Ha már szóba került Wellmann Oszkár neve, akkor említést kell tenni Marek Józsefről is. Hiszen ők ketten közeli munkatársak voltak. Marek neve megjelent a cikkben, mint pulykabetegség. Alapvetően csak a házityúknak, mint fajnak a betegsége volt, lehet, hogy megjelent a pulykában is? Egy a lényeg: a világon mindenütt ez a betegség neve: Marek betegség. Egy magyar állatorvosról elnevezett betegség. De hát ilyen van egy rakással. Aujeszky Aladár is magyar volt. Derzsy is. Köves is. Mutatja a magyar állatorvoslás helyét a világéban. Iskolateremtő elődökről van szó. Ezért is lenne fontos, hogy rájuk való tekintettel egy talán Wellmann unoka is hiteles információkat közölne.
Azt már nem is kérem számon rajta, hogy az általam a fejlődésnek tartott, izolált, betegség mentes állapotot ne tartsa elvetendőnek, mert hát az entrópia fogalma talán túl magas lenne egy újságíró számára. Azt inkább a matematikustól kérem számon. A logika viszont már elvárható lenne.
Idézetet írta:  Bardócz Zsuzsa
Az optimalizált környezetben termelt paradicsom, amelyiknek a gyökere nem ismeri a földet, egy kémcsőben pihen, és minden, a növekedéséhez szükséges anyag patikamérlegen mérve, cseppekben jut bele, nincs rászorulva az önvédelemre. Így aztán mi sem kapunk annak áldásából.
Már, hogy miféle áldásból? Ha esetleg konkretizálná? Tehát nekünk is szükségünk van arra, hogy növénybetegségek ellen kapjunk védőanyagokat? Szent meggyőződésem az, hogy az ilyen "paradicsomi" állapotot kellene a növénytermesztés és állattenyésztés minden szegmensében elérni ahhoz, hogy vegyszermentes táplálékhoz jussunk, ráadásul nagyobb hatékonysággal.
Egészen egyszerűen nekem csak Tükör kedvenc mondása jut eszembe erről a cikkről: Vak vezet világtalant.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 26. 14:31
Kedves Neo. Én kedvellek. Én kedvellek bár azt se tudom ki vagy.
 Még is, ha nem sértődsz meg, nem lehetne egyszerűbben? De, ha már nem is egyszerűbben, legalább több részletben?
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2018. Augusztus 26. 21:10
https://www.echotv.hu/hirek/2018/08/26/a-szovetkezeti-egyuttmukodes-jobb-piaci-lehetosegekhez-juttathatja-a-meheszeket

esteleg lehetne tudni hogy kik az alapítók?


 " A méhészek a napraforgónál a neonikotinoid típusú hatóanyagot tartalmazó csávázószerek használatára gyanakszanak, ám 2018-ban, a vetési időszakra, ilyen vegyszerek használatára egyetlen engedélyt sem adott ki a minisztérium - ismertette."
teljesen hülyének néz bennünket a miniszterúr ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 26. 21:28
https://www.echotv.hu/hirek/2018/08/26/a-szovetkezeti-egyuttmukodes-jobb-piaci-lehetosegekhez-juttathatja-a-meheszeket

esteleg lehetne tudni hogy kik az alapítók?


 " A méhészek a napraforgónál a neonikotinoid típusú hatóanyagot tartalmazó csávázószerek használatára gyanakszanak, ám 2018-ban, a vetési időszakra, ilyen vegyszerek használatára egyetlen engedélyt sem adott ki a minisztérium - ismertette."
teljesen hülyének néz bennünket a miniszterúr ?
Ha az OMME valóban a méhészek érdekképviseleti szervezete lenne, akkor most kellene kiadnia az OMME-nak egy hivatalos közleményt, amelyben tiltakozik a közvéleményt félrevezető hivatalos információk ellen és tényekkel kellene cáfolni az MTI közleményét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 27. 22:10
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/pedagoguskent_hajoepitonek_allt_nappalijaban_acsolta_az_indian_kenut_hevesi_mihaly/2571055/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Axoa - 2018. Augusztus 28. 01:09
Valaki megint hazudik, mert Nagy István oldalán nem így szerepel az elhangzott tajékoztatás.

Az idei méhpusztulásokról az MTI kérdésére elmondta, zajlik a mintagyűjtés és folytatódnak a laboratóriumi vizsgálatok, de még a kiváltó okot nem sikerült megtalálni. A méhészek a napraforgónál a neonikotinoid típusú hatóanyagot tartalmazó csávázószerek használatára gyanakszanak, ám ezt a vegyszert már 10 éve használja a mezőgazdaság, de eddig soha sem okozott problémát, ezért több lehetséges okot is vizsgálnak, mert feltételezhetően több tényező együttesen vezethetett a méhpusztuláshoz . 2018-ban, az új vetési időszakra, ilyen vegyszerek használatára egyetlen engedélyt sem adott ki már a minisztérium .
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 28. 07:47
Axoa hozzászólásából idézek:
"A méhészek a napraforgónál a neonikotinoid típusú hatóanyagot tartalmazó csávázószerek használatára gyanakszanak, ám ezt a vegyszert már 10 éve használja a mezőgazdaság, de eddig soha sem okozott problémát,.."
Hihetetlen, szinte alig hiszem el amit olvasok.
Az OMME monitoring vezetője egy évtizeden keresztül ugyanezt nyilatkozta, hogy nem bizonyított az összefüggés a magyarországi méhpusztulások és a neonikotinoidok használata között.
Ezért támadtam Tóth Pétert, de még megérhetem, hogy bocsánatot kell kérnem tőle?
A mostani OMME-s újságban ugyanis ezt a 18. oldalon cáfolja.
Azt sem tudom honnan idézzek tőle, annyira megkevert:
"A napraforgótáblák neonikotinoid-szennyezettsége és a virágzást megelőzően kiválasztott folyadékcseppek hatóanyag-tartalma adhatta meg a második lökést a családok legyengüléséhez, amit a növények levelein található béna, röpképtelen méhek jelenléte igazol,..."
Ezt írja egy 2013-as vizsgálat alapján.
Nem is idézgetek tovább mert annyira felháborító, kiakasztó, lesújtó.
Ha ez így van akkor már 2103-ban tüntetnünk kellett volna!!!!!!!
És mi történt?
Nekem mondták, hogy sok tudományos fantasztikus könyvet olvashattam gyerekkoromban, hogy ilyen baromságot állítok, hogy a neonikotinoidok bajt okozhatnak.
Dr.Darvas Béla is ezt veti Tóth Péter szemére.
Most teljesen új megvilágításba helyezi ezzel a cikkel az ő megítélését is.
Gyakorlatilag a felelősséget magára húzza.
Kérdezni szeretném a tisztelt méhésztársakat, hogy látják ezt a történetet?
5 éve tudjuk, hogy  a noktól pusztulnak a méhek, és semmit nem teszünk ellene?
Most zárult be a kör, hogy egy 2017-ben el nem küldött levelet miért kérnek számon az elnökön.
Így próbálnak mosakodni?
(Ja a franciák már vagy 10-12 éve mondták ezt, azért haladunk...)
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2018. Augusztus 28. 07:54
"A napraforgótáblák neonikotinoid-szennyezettsége és a virágzást megelőzően kiválasztott folyadékcseppek hatóanyag-tartalma adhatta meg a második lökést a családok legyengüléséhez, amit a növények levelein található béna, röpképtelen méhek jelenléte igazol,..."
Ezt írja egy 2013-as vizsgálat alapján.
Nem is idézgetek tovább mert annyira felháborító, kiakasztó, lesújtó.
Ha ez így van akkor már 2103-ban tüntetnünk kellett volna!!!!!!!

Volt aki tüntetett de mégsem áltak sokan mellé, sőt ki lett közösítve............és ma is ez megy.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 28. 08:40
Miféle méh pusztulás, hol? Miről beszélnek ezek? ;)

Na ide figyeljetek, ha akkor amikor az ország, legalább 20%-ának, bizonyíthatóan egy támogatott szertől, a destruktortól elpusztultak a méhei.
 Ugyan is később a fel nem használt szerek vissza váltásával ezt hallgatólagosan elismerték, /hozzáteszem, nem a fel nem használt szer okozta a bajt/, és abból sem lett semmi, akkor én a házamat teszem fel, hogy ebből sem lesz.
Itt ugyan is sokkal nagyobb a kár, sokkal többet kéne fizetni. És tulajdon képpen nincs is kár okozó. Mert, ki tudja bizonyítani, hogy a méhei, pont, csak és kizárólag egy megadott táblára jártak. A minisztérium meg úgy se fog kártérítést fizetni azért mert engedélyezte a ki nem mutatott neo nikotint.
 A laborvizsgálatok eredményeit előre elmondom. Nemzedék váltás, rossz idő, neutron csillag robbanás. Biztosak lehettek benne, hogy a méhész lesz a hibás.

Neoliberális gazdaságpolitika: hasznot privatizálni, a kárt társadalmasítani, szétteríteni.
Ebben az esetben a méhész társadalom a szivattyú.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 28. 08:58
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 28. 09:54
Idézet
Tóth Péter nem tudott bizonyítani semmit. Számtalanszor leírták, és ez tény. Ezért nem is adhatott olyan szakvéleményt, amiben a neok káros hatásáról szól. Nem volt bizonyíték.
Ez így volt, és úgy néz ki hogy így van most is. Most sem fognak tudni bizonyítani semmit. Vagy azért mert nem is akarnak, vagy azért mert valóban nem lehet, mert eleve nem jó a bizonyítási módszer, vagy jó, de a neo valóban úgy működik ahogy sejtjük, és nem is kell ahhoz kimutatható szint hogy a méheket legyilkolja.

Azért legyen akármilyen hülye is egy méhész, elég nehéz lesz neki megmagyarázni azt, hogy a méhei eltűnésének, plusz a földön fetrengésének semmi köze nincs a vegyszerekhez...
Még a múlt héten is láttam olyat, hogy jött hazafele a szokásos légi folyosójában, de már nem ért haza, a méhes előtt 30-40 méterre leesett, egy darabig még mászott körbe körbe, majd a hátán mint a teknősbéka kapálózott a levegőbe míg el nem pusztult.
Ez is csak tipikus atka meg nozéma tünet...  ;D

A zöldítést is alaposan át kellene gondolni, jártam egy elég nagy táblában, ahogy néztem valamikor októberben fog virágba borulni benne az olajretek. Aminek nem csak a nektárjára nincs olyankor már szükségük a méheknek, hanem arra a rengeteg vegyszer maradékra sem, amit a növény majd abból a talajból fog felszívni, amiben előtte csávázott magú, permetezett növény volt.

Aztán tavasszal majd megint csodálkozunk hogy hova lett a telelőnépesség.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 28. 10:24
Az elnök nem felejtette el, hanem szándékosan nem küldte el azt a bizonyos levelet.
 Csuja kizárásához meg, 50%+1 fő kell, az érvényes egyesületi törvény szerint.
 De, lehet, hogy az omme, mint, ország az országban, hozott más törvényt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Augusztus 28. 10:38
Az idei évben csak oxálsavat adtam atka ellen és egyenlőre úgy tűnik
nem is lesz más hatóanyagra szükség.
A csurgatás,a söralátétes papíros tartóshordozós,szublimálásos kezelés
sel megvédhetők a méhek.
Anti!
Ha ez nem szakmai titok, akkor leírod, hogy mire alapozod azt, hogy nem lesz szükség más hatóanyagra? A zöldön futottam bele abba, hogy a természetes atkahullásra alapozza az egyik fórumozó (gondolom Csáki Tamástól eredően) az oxálsav hatékonyság mérését. Téged ennél  komolyabb szakembernek tartalak, ezért érdekelne a dolog. A Perizin témában nekem nem a bulgár jut eszembe a előadásodról, ahol a Perizines kezelésről is beszámoltál. Nekem akkor úgy tűnt, hogy minden évben így csináljátok.

Bocsánat,de egy kicsit későn válaszolok egy előző témára.
Mielőtt az összeesküvést sok-sok szerettel gyártók megint figyelem elterelésnek kiáltanák ki ezt az írást megjegyezném,a nagyrésze már rég elkészült,így aztán,Neo-ra tekintettel felteszem.
Apró betűvel a neonikotinoidos témához pár szó.
Bross rentyölésre kíváló a neos ügy.Nyugadtan csináljátok ennek aztán van “értelme”.
Kritizálni azt könnyű.
Válasszátok a nehezebb utat.
Azt mondjátok meg,mit kell tenni.
Értelmes,megvalósítható javaslatokat tegyetek,ehhez szerezzétek meg a tömeg,az OMME vezetés és a politika támogatását.
Na majd ha ez sikerül,akkor dumálhattok,verhetitek a két saját vállatokat lilára.

Neo!

Az előző témára a válasz.
Úgy fogalmaztam,egyenlőre úgy tűnik.
Az atka mennyiségi vizsgálataimra alapozva mondom,hogy nem kell más hatóanyag.
Amíg van a családoknál here fias addig a bennük lévő atka mennyisége
nagyon jó támpont.Amíg nincs a herében addig nincs gond,idén nagyon keveset találtam.
A lemosást szoktuk alkalmazni,azzal se jön lefelé az atka.
A kedvező eredmények ellenére idén is jelöltünk ki kevés próba családot,de hála az égnek kevés hullik a kontroll amitrázos,fluvalinátos kezelésre is.
Jenő lesajnálhatja az oxálsavval elérhető atkaírtási eredményeket
Az atka alacsony szinten tartható vele és valószínűleg Ő is rá fog kényszerülni a használatára.
A Jenő barátai a szintetikus piretroidokra(fluvalinátra),amitrázra is egyértelműen egyre rezisztensebbek és a kumafosz is egyre kevésbé lesz hatékony.Egyre nagyobb dózist kibírnak a “barátok”.
Egyre több mérget kell majd a kaptárba “önteni”.
Az a csoda,hogy a vevők,a fogyasztók eddig nem haraptak rá és nem
lett még ebből balhé.
A vevő ha kér egy bizonyos minőséget az szent és sérthetetlen,mert Ő fizet,ezért Ő diktál.
Az oxálos technológiák jók,legjobb bizonyíték Németh Zoli több éve már nem védekezett mással és erősek a méhei.
A bejuttatási technológiák is szép lassan kiforrnak és az is,mikor,melyik működik.
A szublimálás sebességét ha sikerül meggyorsítani és megmarad a hatékonysága akkor könyebb lesz azt is végrehajtani.Ígéretes kísérletek vannak már erre is.

A tartóshordozos módszerek,technológiák nagyon kellettek,mert a nyári atka dusulást így könyebb megakadályozni.
Meggyőződésem,hogy a -divatos szóval-migránsok atkáknak sokkal
nagyobb a szerepük a magas atka létszámban család és állomány szinten is,mint a szakirodalom vagy helyesebben a szakcikkek,a kutatók ezt gondolták.
Napraforgó-kukorica időszakában különösen nagy atka mennyiség “vándorol-vándorolhat” be(át) a jól kezelt állományokba és az ezutáni időszakban is nagy a fertőződés veszélye.
Évekkel ezelőtt fiasítás kivillázásával fias mentessé tettük október közepén után a családokat és kaptak egy fluvalinátos locsolásos kezelést.Novemberben melegek voltak,a méhek egy része feltűnően sokat repült,valószínű raboltak.December közepén jó idő lett,kontroll kezelést csináltam és ugyanúgy mint előtte két hónappal fluvalinátos locsolás kaptak.
0-1500-ig jött le atka.Azokat a családokat ahol sok atka hullott kinyitottam látszott,hogy ki voltak villázva és nem volt fias azóta se.
Magyarán úgy hozták haza az atkát.

Csányi Antal


Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 28. 11:31
Anti! Csak azért kérdeztem, mert tavaly a zöldön Polai Richárd írt az oxálsavas szublimálási eredményekről. Az szépen igazolta azt a tézisemet, hogy az oxálsavas kezelés a lassú hatás miatt  helyből úgy működik, mint egy toleráns szer. Azaz fiasítás jelenlétében gyakorlatilag csak a fiatal atkát pusztítja, az öregek megússzák és szaporodnak. Így csak szinten tartásra alkalmas fiasításos időben. Csökkenteni az atkaszámot csak fiasmentes időben lehet vele. A tartós hordozós módszerrel történő oxálsavas kezelés esetén én sem zárom ki ennél jobb hatásfok elérését. Az igazság azonban az, hogy szerintem ennek ellenőrzésére jelenleg egyedül a CHM alkalmas. Reméltem, hogy bevetetted ezt is, legalább kontrollnak, de úgy tűnik, hogy nem. A fluvanilátra én azt tudom mondani, hogy két hetes tartós hordozós kezelést ellenőriztem CHM-mel, és arra a megállapításra jutottam, hogy nem alkalmas fiasításos időben történő védekezésre. Jelentős mennyiségű atka hullik utána CHM-re. Ez is azt igazolja, hogy a tolerancia-rezisztencia eltűnéséhez sokkal több időre van szükség, mint annak kialakulásához. Igaz az eredményekbe belejátszhat az import atka is. Szinte minden nap érkezik egy-két ökölnyi nagyságú raj. Az egyik alacsonyra szállt rajocskát átnézve találtam köztük olyant, melynek a torán atka ült. Szerintem ez atkaraj. Hegedűs Dénes azt mondta, hogy ezer atkából egy látszik a méhen. Ezen az alapon még volt a rajban ezer atka. Kb. ezer méhen.
Ami a Bross rentyölést illeti: Brossnak óriási felelőssége van az idei helyzet kialakulásában. Sorozatosan hibázik. Most pl. arra próbálja terelni a dolgot, hogy a talajban lévő vegyi koktél együttese a felelős a tünetekért. Ebben az esetben minden évben, minden szántóföldi kultúra esetén meg kellene ismétlődnie az ilyen tüneteknek. Pont azon gondolkodtam, hogy vajon miért   vállalja ezt a biztos bukáshoz vezető magatartást? Olyan indok jutott eszembe, hogy látja azt, hogy az OMME szervezetét nem fogja tudni néhány éven belül a drasztikusan csökkenő tagdíjbevétel miatt fenntartani. Ezért aztán szüksége lesz a minisztériumi apanázsra. Ezért inkább a méhészekkel szemben a minisztériumi szövetséget tartja fontosabbnak. Arra nem gondol, hogy esetleg majd az OMMÉ-t át kell neveznie Virtuális Méhészek Egyesületének? Ugyanis majd csak olyan méhészek lesznek a tagjai, akiknek nem lesznek méhei. Pontosabban azok sem, mert nem fognak tagdíjat fizetni a nem létező méhcsaládok után. A jelenlegi problémáink az ezredrészét jelentik annak, amilyen problémáink tíz év múlva lesznek. Ilyen helyzetben cserben hagyni a méhészeket öngyilkos vállalkozás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 28. 11:54
Idézet
A szublimálás sebességét ha sikerül meggyorsítani és megmarad a hatékonysága akkor könyebb lesz azt is végrehajtani.Ígéretes kísérletek vannak már erre is.
Ha jól emlékszem érintőlegesen írtam már erről egy másik topikban, de nem meglepő módon le lettem hurrogva, mert ott is inkább az működött hogy a hülyeséget lájkolják, ha meg értelmes dolog van leírva abba bele kell kötni.  :)
Szóval. Nem a szublimox vagy mi a neve vicc kategóriába tartozó kütyüt kell megvenni 2 méhcsalád áráért, hanem házilag kell csinálni azon ár töredékéből olyat, ahol nem kell minden család után tölteni, hanem feltöltöd az edényt, és mész vele amíg ki nem fogy, pont mint a furettónál. Néhány próba és kevés gyakorlat után simán lehet adagolni, mert tudni fogod hogy hány másodpercig kell nyomni egy egy családba. Tehát ha nem is annyira mint a furettó, de a szublimálás is lehet kellően gyors.
Az oxálos csurgatás nekem nem jött be, amelyik méh közvetlenül nyakon van öntve az le fog dögleni másnapra, a keretek alján lévőkön meg ottmarad az atka is.
Kezdek én is aggódni, mert én nem szeretnék szublimálni, annál többet ér az egészségem, viszont közben látom azt is, hogy egyes méhészetekben a szokásos adag dupláját kapják már a családok az amitrázból és a fluvalinátból is, és mégsem fogy kellőképpen az atka...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Demeter - 2018. Augusztus 28. 13:27


Volt aki tüntetett de mégsem áltak sokan mellé, sőt ki lett közösítve............és ma is ez megy.

Majdnem így van, de mégsem. Az időrendiséggel lenne egy kis probléma.
Amikor Csuja ki lett közösítve, akkor még annak a szekerét tolta, aki a tüntetése idején (sokkal később, a fel/meg/világosodása korában) közösíttette ki. ( Attila csak végrehajtott.) Tessenek visszaemlékezni! Ha ezek ismeretében nézzük írásodat, akkor tökéletesen igazad van SzaboJ, mert egyébként félreérthető.
DE:
Attila megint mellébeszél. Védi a védhetetlent, kitudja mi vezérli és hajtja? Mostanra magára maradt. Már mindenkiben kitisztult a kép, de Attila még mindig próbálja megmagyarázni a rossz bizonyítványt.
Tóth Péter nem tudott bizonyítani semmit. Számtalanszor leírták, és ez tény. Ezért nem is adhatott olyan szakvéleményt, amiben a neok káros hatásáról szól. Nem volt bizonyíték. ..............
Mert az is lehet, hogy én keverem ismét a tar főt, a fartővel.

Te Jenő!

Lásd már be, dik hej, hogy tévedsz Arany Gádzsókám!

Há' má' hogyan maradna magára az a jó hajament Hajernyei? Há' van annak szekértábora akkora, hogy valami csuja! Ottan van mingyá' a GigaCsányi, meg mingyá' meggyünnek még legalább ketten, a jó Dr. Körmendy-RáczP.János, meg az Olvastam es. Köll ezekné' több...? S akkor ne feledkezz meg a momentán berekedt Díszbaromfiról, Tyúkocskáról, Szürkeverebről, a tagdíjhátralékot  kicsit nehezen utaló Baglyasról, a sporthorgászok védőszentjéről, SzentAtyáról, CsicskaBicskáról, a jó Ugyenaivvagyok? Baloghlaciról, BólintkaBálintkáról, s nem utolsó sorban a kedves Chuck Norrisról, a MojzesAlbedóról, és a Világosbeszédű Kevéstagdíjú Erdélyi Janiról. A kemény magról, OMME, Méhészújság, Kft., Mészároséra Ostorairól, Tóth Péter rentyölőiről, Alapszabályszabóiról, Tollfosztott Kányáról, Bross szekértolóiról.

Oszt' akkó' még nem számútá' a Geddekassal, aki mostanában má' megint olyan kimért, mint a húsz deka juhtúró, amikó' pedig rentyölhetné ő es a Brosst. Úgy látszik, megint beígérte neki a Tóth Péter helyét valaki, még az sem lehetetlen, hogy a Bross, vagy a Hegedűs Főorvos Úr, mostanában leginkább Őt isteníti, meg persze fura módon mentegeti azokat az elnökségi tagokat, akik először megszavazták, hogy tiltakozni köll, utána meg hagyták szépen szarban a saját határozatukat és leginkább azt a 13 és félezer méhészt, akiket "képviseltek", mikor odaszavazták őket a húsosfazék mellé...no, oszt' azóta se...! Szóval mentegesd, dédelgesd csak Gádzsókám a Geddekast, oszt' gondúd végig, hogy már hányszor forgatott köpönyeget, amikó' az érdeke vagy vélt érdeke úgy kívánta.

Aztán az is megér egy misét, hogy a méhész érdekvédelembe köll-e egy ilyen megosztó személy, mint a csujafegyver? Eddig akármilyen jó kezdeményezés képes vó't zátonyra futni, ha Geddekas akarta kormányozni a sajkát. A közméhész csalánkiütést kap, ha Geddekas valaminek az élére áll, szerintem az a halvány brossozási kísérlet, amit itt produkált, az is megrendelésre készült. A megrendelő meg valószínű a Bross lehet, tudja, hogy ha Geddekas szorgalmazza az elhajtását, akkor a méhész dafke se zavarja el a trónról, inkább lenyeli a neoninikotonoidos békát, Brossosan.

Szóval ne mentegesd te a Geddekast, tuggya az, mi a dó'ga. Azért persze én is amondó vagyok, hogy vissza köll venni az OMME-be, különösen akkor, ha valóban szét akarják a méhészek robbantani az Egyesületet -mint ahogy itt Olvastam-, s át akarják játszani a NAK-hoz. A Laci úgy is ezt képviselte a közelmúltban. Kiröhögtetek, amikó' aszt montam vót, hogy Geddekast akarom a trónra, mert tudom, hogy tökös érdekvédelmet csinálna már fele annyiért, mint amennyiért most Bross nem csinál. Egyébként illúzióid ne legyenek Arany Gádzsókám, akárki lesz a trónon, az szépen gazsulál a minisztériumnak. Ebben nem lesz különbség, s abban is biztos lehetsz, hogy Geddekas ugyanúgy elad Téged is pár piculáért, mint eladott Bross. De az utóbbi Neked, nektek kétszer annyiba kerül...

No nem dörmögök veled tovább, végül is igazad van, olyan mindegy (11111111111111111111), ki szarik a fejünkre. Elhatároztam, nem hagyom, hogy bohócot csináljanak belőlem, annak lehetőségét meghagyom azoknak, akik látva látnak, de nem lépnek semmit. Nekem nem köll a támogatásuk, s amíg közérdekű az Egyesület, szolgáltatásait korlátozás nélkül élvezhetem, terheit nem cipelem, elnökét nem "tisztelem" tiszteletdíjjal, magyarán páholyból nézhetem ezt az egész majomparádét. Tanulok ám én is, a tanítómestereim meg olyan nevek voltak, mint Takács Ferenc MegaCsányi Nekemkölltónyi, nem különben Bross, Hajernyei, K-RPJ Főorvos Úr...

Ha majd egyszer ráérsz, Aranyos Gádzsókám, kérdezz már rá egyik-másikukra, momentán hány méhcsaláddal OMME tagok...?

Végül meg szeretnélek nyugtatni, egy csöppet se félj, hogy kevered a tar főt a fartővel...! Dehogy is kevered...!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 28. 13:57
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2018. Augusztus 28. 20:18
Urak!??

Most komolyan ezt kell?
Az ember akárhová megy már mindenhol a jamaikaiakat látja hallja semmit tenni, most erre még itt is ezt a stílust kell elviselni?
Nem ítélem el senki szakmai tapasztalatát, meggyőződését, vagy méhész-politikai elkötekezettségét, de ez mire jó már?

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 28. 20:34
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Demeter - 2018. Augusztus 28. 20:46
Barátom!

Megértem, hogy neheztel, amiért a Klubtulajdonos Harcostársainak és Bross Szekértolóinak listájából kifelejtettem. Bocsi!

A jövőben igyekszem elkerülni az efféle malőröket, a tévedésért Jenő nevében is elnézést kérek, ám egyúttal szeretnék mindkettőnk nevében visszautasítani minden olyan rasszista gyökerű megszólalást, mint az Öné is volt.

Ha a feledékenységemet kívánja kisarkítani, az egy akceptálható dolog, de az vállalhatatlan, hogy kirekesztő, nemzettársainkkal szemben globálisan pejoratív magatartásformát kíván népszerűsíteni egy olyan fórumon, ahol elfogadhatatlan a jelenleg még az össztársadalom szempontjából kisebbségben lévő, ám a méhészet szempontjából oly fontos státuszt betöltő népcsoport szegregációjára történő buzdítás..

Mint írtam már egyszer, ha nem is Brossal, de a vízilovakkal (Hippopotamus amphibius) és Jenővel vagyok. Tudom, hogy mindnyájan kihalófélben vagyunk, ám éppen ezért, támadás helyett a kíméletünk szükségességére szeretném felhívni a szíves figyelmüket, Tisztelt Uram!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 28. 21:04
Megkérlek benneteket ezt az "eszme" cserét valamelyik bulvár lapban folytassátok.
A Hír-les rovat arra való, hogy új, szakmailag érdekes cikkeket, híreket közöljünk.
Szerintetek ezek a vicclapba való "huncutságok" idevalók?
Ha nem találjátok meg a megfelelő rovatot segíteni fogok!
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 28. 21:12
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2018. Augusztus 28. 21:15
Barátom!

Megértem, hogy neheztel, amiért a Klubtulajdonos Harcostársainak és Bross Szekértolóinak listájából kifelejtettem. Bocsi!

A jövőben igyekszem elkerülni az efféle malőröket, a tévedésért Jenő nevében is elnézést kérek, ám egyúttal szeretnék mindkettőnk nevében visszautasítani minden olyan rasszista gyökerű megszólalást, mint az Öné is volt.

Ha a feledékenységemet kívánja kisarkítani, az egy akceptálható dolog, de az vállalhatatlan, hogy kirekesztő, nemzettársainkkal szemben globálisan pejoratív magatartásformát kíván népszerűsíteni egy olyan fórumon, ahol elfogadhatatlan a jelenleg még az össztársadalom szempontjából kisebbségben lévő, ám a méhészet szempontjából oly fontos státuszt betöltő népcsoport szegregációjára történő buzdítás..

Mint írtam már egyszer, ha nem is Brossal, de a vízilovakkal (Hippopotamus amphibius) és Jenővel vagyok. Tudom, hogy mindnyájan kihalófélben vagyunk, ám éppen ezért, támadás helyett a kíméletünk szükségességére szeretném felhívni a szíves figyelmüket, Tisztelt Uram!

Figyu!

Én nem az vagyok, aki "barátom vagy, nem vagy barátom" című óvodás játékot fogok veled játszani!
Abba sem fogok bele menni, hogy a méhészeti fórumokon, próbáljam a te ékes(?) szófosásodat űberelni!
Az, hogy te betegesen listázod a fórumozókat arról én nem tehetek, azt majd beszéld meg a pszichológusoddal az elvonón. Azért mert valaki jelzi, hogy zavarja a cigány stílus,
nem kéne mindjárt beskatulyázni, meg más nevében elnézést kérni!
A vízilovakat meg ne keverd bele! Van éppen elég bajuk....


Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Augusztus 28. 21:22
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Augusztus 28. 21:26
Szerintem ez az a pont ahol be kéne fejezni.
Ha nem sikerül, ahogy megígértem, segítek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mortimer - 2018. Augusztus 28. 22:52

A vízilovakat meg ne keverd bele! Van éppen elég bajuk....

:)
https://www.google.com/amp/s/index.hu/tudomany/til/2015/03/09/a_drogbaro_vizilovai_teleszulik_kolumbiat/amp
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Augusztus 29. 10:01
Olvasom a bejegyzéseket. :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 29. 14:14
Megítélésem szerint óriási új versenytárs van a láthatáron. Az afriakiaknak nagy területeik vannak, a munkaerő nyilván sokkal olcsóbb, mint nálunk. És japánokat (is) megbíztak azzal, hogy fejlesszék a méhészeti iparukat. Íme egy tanulmány:
http://www.jaicaf.or.jp/English/bee_en.pdf

Megítélésem szerint Afrikából jó minőségű, bio, szermaradványmentes mézet fognak piacra dobni. Ha egy csöpp eszük van, akkor ezt megfelelően hangsúlyozni is fogják. Most hadd ne fejtsem ki a megfelelően szó tartalmát.

Szerintem a jövő stratégiai eleme, hogy
1. hogyan kerüljük el a kémiai táblákat? Szerintetek, ha mindenki a lehető legmesszebb megy az ipari tábláktól, akkor hány százalékos vesztesége lesz a kémikus mezőgazdásznak? Utána nem akar majd megporzást? A kémiás táblája megporzásáért meg fizethet ugyanúgy, ahogyan az USA-ban is fizetnek a totálkémiás mandulaültetvények megporzásáért?  De ez olyan, mint a sztrájk, ha vannak sztrájktörők, akkor semmi értelme. Mindenesetre egy próbát megérne?

2. A méz piaci pozícióinak javítása. Amíg olyan cikkek jelennek meg, hogy a méz az nem más, mint cukor, addig ne várjuk, hogy a méz ára nagyon különbözzön a cukorétól. Tehát felvilágosítás, film, helyi és országos TV. Mint a németek. Utolsó gondolat mindíg: és vegyél német mézet, azt garantálják. No most nekünk ugyanezt kell tenni: és vegyél magyar mézet...

3. Vitatkozok azokkal, akik azt hangoztatják, hogy több mézet nem lehet piacon, ill. közvetlenül eladni. Most cca. 0,5-0,7 körül lehet a per capita mézfogyasztási átlag. Az osztrákoknál ez cca. 1,4-1,6. Kicsi matek: ha 0,7 kilóval növelnénk a mézfogyasztást, és ezt sikerülne a méhészek zsebébe tenni, akkor az 0,7*10.000.000 kg = 7.000.000 kg belföldi mézfogyasztás emelkedés. Ez megduplázná a magyarországi mézfogyasztást!

1,100,000 méhcsaláddal és 23.000 méhésszel számolva 48 méhcsalád/méhész az átlag, méhészenként cca. 500.000 Ft/év a növekmény (átlag, ahol több méhész van egy családban, vagy több méhcsalád, az ennek megfelelően változik. A számolásnál 1500 Ft-ot számoltam a hordós és üveges méz különbségére.)

Ebből lehet tudni, hogy miért marketingolnak olyan erősen a németek, osztrákok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2018. Augusztus 29. 18:50
ennél a 2009-es esettanulmánynál nincs frissebb?
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2018. Augusztus 30. 08:09
Szerintem az OMME-nek kellene mézfogyasztásra ösztönző reklámblokkokat készíttetnie. Nyáron mézes limonádét készít anyuka (vagy apuka), télen mézes teát. Már át is ment az üzenet, hogy mire lehet a mézet használni. Mert az talán több embert érdekel mint az, hogy van-e az üvegen zárszalag vagy nincs.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 30. 08:53
ennél a 2009-es esettanulmánynál nincs frissebb?

Biztosan van. De az nem változott, hogy nekünk előre kell gondolkozni. Javaslatokkal egyetértesz?

Minden küldött kapott két alkalommal DVD-t, amin mézes kisfilmek voltak. OMME elkészítette. 421 példányban. Kiosztotta. Hány iskolában sikerült nekünk méhészeknek levetíttetni? Én egy helyen tudtam (csak). Egy osztálynak.

Szervezd meg. Helyi általános iskola. Harmadik osztályos tananyagban van benne a méh. A tanárnő örül, ha kap segítséget. Egy film és egy kis mese a méhésztől, összesen 45 perc. Osztályonként.

A törökök is készítettek filmet. Első évben cca. 3000 diáknak vetítették le cca. 50 iskolában.

Ez már a mi dolgunk, méhészeké.

Az egyesületed küldöttje biztosan kölcsönadja.   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Jam Clerk - 2018. Augusztus 30. 09:52
Érdekességként:
https://index.hu/techtud/2018/08/29/meh_fuggoseg_rovarirto/
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 30. 11:56
Rövidtávon. Aztán kipusztulnak a méregzabálók, vagy genetikailag átalakulnak és tűrővé válnak. Pár évtized vagy évszázad alatt. A méh is megteheti ezt az evolúciós ugrást. Csak addig ne számítson a méhész elvehető mézre…


Pár éve télen kiadták a riasztást, figyelem, a Balaton mellett egybefüggő tükörjég az úton, ónos eső esett. Akinek nem életbevágó, kerülje a veszélyt. Én egy jól fizető munkát mondtam le emiatt. Normális? Szerintem az a normális, ha tudomásul veszem, és nyelek egy nagyot, ezt elbuktam.

A nébih kiadta a riasztást, figyelem a napraforgó alatt pusztulhatnak a méhek... Nyeltem egy nagyot.

Ha mindenki nyelt volna, akkor nem lett volna napraforgó beporzás a méhekkel, bitosan megérezte volna a gazda. Jövőre több lehetőség közül kellett volna választania:
- ismétli az előző évet, kicsi termés, lassan kivérzik.
- kémiailag ismétli az előző évet, de megfizeti a méhcsaládok árát, akiket odarendel beporzásra (mint az USA mandula ültetvényeken: mindenki tudja, hogy el fognak pusztulni a méhek, mégis nappal permeteznek. Gyakorlatilag méhcsaládokat adnak el.)
- áttér méhbarát technológiára, és ezzel csalogatja oda a méhészeket.

A legvalószínűbb:
- ismétli a kémiát, mérgez, mint az állat, a méhészek között meg mindíg lesznek VIVALDIK, akik figyelmeztetés ellenére bevállalják, utána meg ordítoznak, hogy az OMME miért nem szúrta ki az utánfutójának a kerekét, miért hagyta elindulni. Mennek a búsás haszon reményében, oszt méheik pusztulnak, mint a legyek. (mindenféle labor, meg minden nélkül.)

Nem mindegy, hogy neonikotionidtól, vagy ici pici neo, meg ici pici BPA, meg ici pici TBT meg ici pici BLUS volt a hatóanyag, vagy ezek kombója? Aki laborozgatni akar, az laborozzon. Aki meg megfigyeli a méheket, az egy év alatt tudja, mitől döglik a légy.

Régen leírtam, a mi nagyüzemi kémiázásunk olyan, mint a filmben bemutatott USA mandula kémiázás. Ott kifizetik a méhésznek előre, hogy le fogják mérgezni a méheit. Nélunk meg mindenki tudja előre a veszélyt, de azért megy, mert mér nagyapáink is mentek.

Át kell alakítani a gondolkozást, méhésztársak: Kinek garantált a NAV az adószám kiváltásakor vegyszermentes méhlegelőket? Én nem kaptam a kukoricáról semmilyen garanciát.

Fel kell mérni a lehetőségeinket, és ahhoz igazítani azt, amit tudunk.


Szerintem nagyon erős érdekképviselettel évente egy szert tudnánk betiltatni. a WHO 800 veszélyes, hormon és immunrendszere ható anyagot tart nyilván. (pl.:
forrás: https://www.zdf.de/dokumentation/3sat-dokus/gefaehrliche-umwelthormone-100.html  https://www.hormone.org/hormones-and-health/endocrine-disrupting-chemicals/myth-vs-fact ) Akkor a betiltásos procedúra 800 év. Persze csinálni kell, a legdurvább ellen el kell indulni, de ez nem oldja meg a problémát, esetleg csökkenti. Nekünk kell lépni: NAPRAFORGÓ veszélyes üzem, pusztulnak a méhek. És nem egy tényezős, abban majdnem biztos vagyok. 

Amíg a méhész minden meteorológiai riasztás ellenére tökörjégre megy és eltöri a végtagjait, addig irány a kórház, nyalogassuk a sebeinket!
És ne valljuk be, hogy tudtunk a veszélyről, hanem keressünk másban hibát. Az a más miért nem biztosított nekem rizikómentes gazdasági környezetet, fix és magas felvásárlási árat. A legjobb, ha előre mosott (fertőtlenített) göngyöleget ad, helyszínre jön, felpakol, készpénzben azonnal fizet és nekem tényleg semmivel nem kell foglalkoznom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 30. 12:20
Mindig lesznek Vivaldik?
Hagyd abba a személyeskedést, mert repülsz!
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Elmondanám neked, hogy én tizenöt családot szállítottam le napraforgóra, a családjaim negyedét sem. Pontosan azért mert tudtam, hogy nagy lesz a méhpusztulás.
 És bár ez ott ahová miszoktunk menni nem így volt, még sem kockáztattam.
 Meg nem is pergetek senkinek 600ft-os mézet. Csupán azért vittem le ennyit is, hogy borba, pálinkába, meg süteménybe legyen napraforgó méz, ha kell valakinek.
Először próbáljál meg tájékozódni és utána néven nevezni, mert a palóc türelmes, de ha egyszer felidegesítik, nehéz lenyugtatni, főleg olyan élősködők mint te is vagy.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 30. 13:05
Ha mindenki nyelt volna, akkor nem lett volna napraforgó beporzás a méhekkel, biztosan megérezte volna a gazda.
Én ebben egyáltalán nem vagyok biztos. El tudok képzelni olyan forgatókönyvet, hogy a megporzás kiesése, és ezzel együtt egy drasztikus rovarölőszeres védelem eredője a gazdának kedvezne. Ugyanis a szakirodalom egyes forrásai szerint a repce és napraforgó is inkább szélporozta növény. Felvetődik persze a kérdés, hogy miért színes a virágzata? Az is igaz , hogy a valóságosan szélporozta csomós ebíren már sokszor láttam gyűjtögető méheket. Ez sajnos ilyen méhsűrűség mellett nem eldönthető kérdés.
[quote  author=KörmendyRácz]Kinek garantált a NAV az adószám kiváltásakor vegyszermentes méhlegelőket? [/quote]
 Pont ezen morfondíroztam ma. A NAV senkinek nem garantált ilyent. A környezetvédelmi törvény viszont ártalmas vegyszerektől mentes méhlegelőket igenis garantál. A morfondírozásom tárgya pedig az, hogy a földtulajdonos gazdának van-e joga ahhoz, hogy egy olyan szituáció esetén, amikor méhmentes környezet van (mondjuk kipusztultak a méhek), akkor bevessen akármilyen ártalmas rovarölőt? Az említett törvényt akkor sem lehetne íly módon átírni, hiába a gazda tulajdona a föld, a benne lévő talajélettel együtt, ha a csapadékvíz képes onnan ezt a vegyszert elszállítani. Tehát  betonozott aljzattal rendelkező, zárt üvegházban szabadna csak ártalmas vegyszerezést folytatni. Ha Brossnak van igaza, (eképpen neked is), hogy vegyi koktél a problémák okozója, akkor a környezetvédelmi törvény értelmében azonnal be kell szüntetni mindenféle vegyszerezést, mint a koktélhatás előidézőjét. Másik lehetőség, hogy hatálytalanítani kell a környezetvédelmi törvényt.Na ezért lesz érdekes a NÉBIH állásfoglalása az eredmények ismeretében. Magánvélemény: Az idei méhveszteségek oka   nem koktélhatás, hanem szimpla NNI károkozás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 30. 13:24
Repkényi Zoltán aki a vegyszerek engedélyezésénél dolgozik valami ilyesmit mondott többször is:a mai szerektől ez nem lehet.
Ezek a szerek sokkal kevésbé károsak mint a régiek .
Tudod Anti, ha az egy százaléka annak, amiről én itt egy éve vartyogok megmaradt volna Benned, akkor erre a kijelentésre úgy kellett volna lecsapnod, mint sólyomnak az áldozatára. Hiszen  teljesen világos, hogy az engedélyező hatóság fordítva ül a lovon. Belátom, felületesen szemlélve a dolgokat, tényleg úgy tűnik, hogy a ló eleje abban az irányban van, amerre ők gondolják. A helyzet azonban az, hogy a társadalomban, munkamegosztás szerint élő rovarközösségben megfordul az egyéni és a csoport kockázat. Azaz, ha az engedélyező hatóság az egyéni veszélyesség alapján engedélyez, akkor a méhcsaládokat sodorja veszélybe. Vagyis a méhegyedre vonatkozó kisebb veszélyesség a családra nézve halálos. Az egyedre nézve halálos szer a családra nézve veszélytelen. Nagyon sokszor leírtam, hogy miért: ha a hírvivőt elpusztítjuk, akkor nincs hír a mérgező legelőről. Ha a méreg csak a sokadik kirepülést követően  fejti ki a hatását, akkor minden kirepülő méhet utolér a végzet. Ha  az engedélyezés  arra koncentrál, hogy a lehető legkisebb szermaradékkal találkozzon a méh, akkor ott nyitva marad az a kockázat, hogy egy kritikus alakalomnál többször felvett méregből annyi gyűlik össze, hogy kialakul a méreghatás. Ez az icipici szermaradék a karikás ostor végén lévő rövidke szakasz, amely a csattanásért felel. A nagy dózissal semmi baj nem lenne. Optimális távolságra a méhlegelőtől. A magányos beporzókra pedig sajnos a fordított eset az igaz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 30. 13:46
Idézet
A nébih kiadta a riasztást, figyelem a napraforgó alatt pusztulhatnak a méhek... Nyeltem egy nagyot.

Ha mindenki nyelt volna, akkor nem lett volna napraforgó beporzás a méhekkel, bitosan megérezte volna a gazda. Jövőre több lehetőség közül kellett volna választania:
Idézet
Amíg a méhész minden meteorológiai riasztás ellenére tökörjégre megy és eltöri a végtagjait, addig irány a kórház, nyalogassuk a sebeinket!
Ezek a ránézésre is tájékozatlanságot sugalló írások éppen a leglényegesebb szempontot hagyják figyelmen kívül, miszerint a méhészek többségének nincs hova menni! Mégis, hova a bánatba mennék 200 családdal? A körzetben akárhova is mentem volna, mindenhol találnak olyan táblát amit elérnek. Menjek az ország másik végébe? És ott hova? Intézi nekem valaki az egészet, őrzi, őrizeti hogy ne lopják el, vállalja a költségeit is, és garantálja hogy nem fogok nyúlóssal és atkával megrakodva hazajönni? Ugye hogy nem. Akkor miről beszélünk?

Nekem eddig soha, újra leírom, soha, egyetlen évben sem volt komoly gondom napraforgón, sőt, mindig jól jöttem ki belőle, a telelést sem veszélyeztette. Most meg az van, hogy amelyik családot szinte kopaszra pergettem, az köszöni szépen jól van. Amelyiknél meg maradt bent két három kiló napraforgóméz, az azóta folyamatosan, hétről hétre megy össze, durván apad a népessége. Annak ellenére is, hogy a laborok semmit nem tudtak a mézekből kimutatni. Ha semmi nem lenne benne, nem fogyna a népesség. És nem csak én tapasztalom ezt, másoktól ugyanezt hallom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 30. 13:48
Idézet
Ugyanis a szakirodalom egyes forrásai szerint a repce és napraforgó is inkább szélporozta növény.
Ez a kijelentés azért sem állhat annyira távol a valóságtól, mert én láttam már a sok év alatt olyan táblákat is, amiken szinte egyetlen méh sem járt (nem voltak méhek a közelében), mégsem lett rajta kevesebb a termés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Augusztus 30. 13:54
Idézet
Amíg a méhész minden meteorológiai riasztás ellenére tökörjégre megy és eltöri a végtagjait, addig irány a kórház, nyalogassuk a sebeinket!
És ne valljuk be, hogy tudtunk a veszélyről, hanem keressünk másban hibát. Az a más miért nem biztosított nekem rizikómentes gazdasági környezetet, fix és magas felvásárlási árat. A legjobb, ha előre mosott (fertőtlenített) göngyöleget ad, helyszínre jön, felpakol, készpénzben azonnal fizet és nekem tényleg semmivel nem kell foglalkoznom.

 Ha a mondandód elején a "méhész" szót kicseréled bármilyen érdekvédelmi csoport nevére(politikus, omme....stb), akkor az tükrözi igazán a valóságot!
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 30. 15:02
Mindig lesznek Vivaldik?
Kapjál már a fejedhez körmendi, mert egyszer én kapok oda, kiverem a fejedből a diplomát.
 Ide figyelj már te hóbabukott.
Elmondanám neked, hogy én tizenöt családot szállítottam le napraforgóra, a családjaim negyedét sem. Pontosan azért mert tudtam, hogy nagy lesz a méhpusztulás.
 És bár ez ott ahová miszoktunk menni nem így volt, még sem kockáztattam.
 Meg nem is pergetek senkinek 600ft-os mézet. Csupán azért vittem le ennyit is, hogy borba, pálinkába, meg süteménybe legyen napraforgó méz, ha kell valakinek.
Először próbáljál meg tájékozódni és utána néven nevezni, mert a palóc türelmes, de ha egyszer felidegesítik, nehéz lenyugtatni, főleg olyan élősködők mint te is vagy.

No látod Víg vad Gyiiiii!

Halacc Te!

Csak a lábad törted az ónosesőben? Áruld már el, lett-e kára a tizenöt családodnak?


Álmaidhoz meg bunyó a börtönben - ugyan a humor rovat, de egye fene, itt s kapsz rá választ: http://offline.hu/kikapcs/2017/02/harcosok-klubja-igy-bunyozott-ket-rab-egy-brit-bortonben/


DE komolyan: Áruld már el, lett-e kára a tizenöt családodnak?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Augusztus 30. 15:12
A napraforgó biztos rovarmegporzású, hasonlatosan sok egyéb növényhez.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 30. 16:01
Fülemüle!
Ez nagyon jó kép. A kérdés csupán az, hogy a mai hibridek esetében is igaz-e ez? Tulajdonképpen, ha már 20 százalékot emel a rovarmegporzás a termésátlagon, az eldöntheti a kérdést, mert a nyereség nem valószínű, hogy ennél nagyobb mértékű.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Augusztus 30. 16:05
Mielőtt még sokan szeretnének "meggazdagodni" a beporzáson íme annak árai és költségei az USA-ban:
https://www.beeculture.com/cost-pollination-2016/

Hát ez bizony csupa zöldség-gyümölcs....se repce,se napraforgó.
Nálunk az országba meg csak 100 hektár a mandulás mindössze.

Attila,a bulvárosodás ellen valóban küzdeni kell,sokan kukorékoltan itt régóta valótlanságokat.
Megjegyzem az alapjaiban téves információk terjesztése is ebben a kategóriába tartozik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Augusztus 30. 16:19
Először is, te arany barátom Doktori /Lódoktori, mivel aki nem embereket gyógyít az csak lódoktor/ címmel rendelkező Körmendy, nem csináltál mást, mint rajtam keresztül, /aki meg tulajdonképpen nem is voltam napraforgón,/ lehülyéztél vagy 20000 méhészt aki elment napraforgóra.
 Ez megint csak az a eset amikor mindenki hülye, csak te vagy helikopter.
 Ez egyenes út a népszerűség megszerzéséhez.

Másrészt nekem a 15 családnál pusztulás nem nagyon volt, igaz hordás sem nagyon, ezért az anyák mind feljöttek a felső fiókba.
Elmondom neked hogy áltak, mikor haza hoztam őket. Jobbról a legszélső keret üres, aztán két keretben méz, Aztán félig fias, középen egy teljes fias, Félig, és a többi mézes. Ebből ki kell vonni, hogy 2 keret mézet innen fentről vittem le, azért, hogy ha végképpen nincs hordás, ne kelljen etetni őket. Mert én erre is számolok. Bezony.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 30. 17:37
Először is, te arany barátom Doktori /Lódoktori, mivel aki nem embereket gyógyít az csak lódoktor/ címmel rendelkező Körmendy, nem csináltál mást, mint rajtam keresztül, /aki meg tulajdonképpen nem is voltam napraforgón,/ lehülyéztél vagy 20000 méhészt aki elment napraforgóra.
 Ez megint csak az a eset amikor mindenki hülye, csak te vagy helikopter.
 Ez egyenes út a népszerűség megszerzéséhez.

Másrészt nekem a 15 családnál pusztulás nem nagyon volt, igaz hordás sem nagyon, ezért az anyák mind feljöttek a felső fiókba.
Elmondom neked hogy áltak, mikor haza hoztam őket. Jobbról a legszélső keret üres, aztán két keretben méz, Aztán félig fias, középen egy teljes fias, Félig, és a többi mézes. Ebből ki kell vonni, hogy 2 keret mézet innen fentről vittem le, azért, hogy ha végképpen nincs hordás, ne kelljen etetni őket. Mert én erre is számolok. Bezony.

Sajnállak, de ennek sem néztél utána. Én embereket próbálok gyógyuláshoz segíteni. Állatokhoz nem értek, meg úgy látszik, hozzád sem.

És ne hülyézd a lódokikat sem, mert még annak a tudásnak a töredéke sincs meg neked, amit Ők tanultak.

Fejezd be a mindenkit mószerolsz, szarozol stílust, ez egy méhészeti fórum, nem a sárgaházé. Pszichés gondjaiddal keress szakorvost!

Nem hülyéztem én le senkit, mindenki maga dönt. Te úgy döntöttél, hogy a nyereség megéri, és 15 méhcsaládot próba szerencse alapon leviszel, esetleg beáldozod őket a búsás haszon reményében. Te így döntöttél. Más meg máshogy. Nem vagy Te zsinórmérce. Nem vagy te az, aki királyi módon kinyilatkoztat, miszerint Te lennél a méhész átlag!

OK, szóval legyengültek erősen a családjaid. Ezt vártad, nem? Ezért mentél csak tizenöttel. Erről írsz.  Akkor mi a gondod? Bejött a számításod! 

Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 30. 17:42
Mielőtt még sokan szeretnének "meggazdagodni" a beporzáson íme annak árai és költségei az USA-ban:
https://www.beeculture.com/cost-pollination-2016/

Hát ez bizony csupa zöldség-gyümölcs....se repce,se napraforgó.
Nálunk az országba meg csak 100 hektár a mandulás mindössze.

Attila,a bulvárosodás ellen valóban küzdeni kell,sokan kukorékoltan itt régóta valótlanságokat.
Megjegyzem az alapjaiban téves információk terjesztése is ebben a kategóriába tartozik.

5,4 millió dollár a zöldségekre, 7,4 egyébre és 5,4 minden másra.
Ez 5,085 milliárd forintnyi dollár. Ez az éves nemzeti program többszöröse.

No ha elkezded olvasni a cikket, akkor egyből az elején ott van egy hivatkozás, hogy a részletekért tekintse meg a Cornell Egyetem egyik oldalát. Én megtekintettem.
Íme a tanulmány: http://usda.mannlib.cornell.edu/usda/nass/CostPoll//2010s/2016/CostPoll-12-22-2016.pdf

A 14-ik oldalon írja, hogy a napraforgón egy méhcsaládért 2016-ban 35,6 usd-t fizetnek. Ez mai árfolyamon 9505 Ft.

Akkor miért írod, hogy nincs szó napraforgóról?

Ha egy kicsit belegondolsz, akkor érted a lényeget: Ahova a méhész magától nem menne, ott meg kell fizetni, hogy odamenjen!


Szóval téves az az infó, hogy napraforgón nincs a világon sehol megporzásért fizettség a méhésznek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 30. 17:54
A napraforgó biztos rovarmegporzású, hasonlatosan sok egyéb növényhez.
A cikk kimutatta, hogy a sima hálóval bevont (szél járta) napraforgón egyetlen szemet sem találtak, ami megporzódott volna. Ezen tehát nem kell elmélkedni.
https://www.jstor.org/stable/25084133?read-now=1&loggedin=true&seq=4#page_scan_tab_contents
64 ik oldal tetején a kontroll sorban.

A kémiai mérgektől az egyéb beporzók is pusztulnak, németországban 75 %-os rovarvilág pusztulásról beszélnek. https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0185809
 Egyes tartományokban eléri a 80 %-ot. https://www.nabu.de/news/2016/01/20033.html

A tanulmánynak több hibája van, többek között nem elég szigorú a módszertana. Azonban azt mindenki tapasztalhatja, hogy 20-30 évvel ezelőtt egy Budapest Balaton útvonalon a szélvédő erősen tele lett, mosni kellett a rovarhulláktól. Ma ez elenyésző. Ezt próbálta meg megfogni a tanulmány, de néhány lépés még hiányzik. De ez nem változtat a lényegen, amit minden nap tapasztalunk:

A méhek beporzó szerepe rendkívüli módon megnőtt. Ez alól nem kivétel a napraforgó sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 30. 18:50
Erre ugyanazt tudom mondani, mint Fülemülének. 1981-es adat. Azóta a növénynemesítés egyik fő csapásiránya az öntermékenyülés irányába ment. Nem tudom, hogy ez napraforgónál is így volt-e, ha igen, akkor milyen eredménnyel járt. Én abban bízom, hogy méhek nélkül a léha szemek aránya jelentősen megnő. Akkor pedig a számítások is másképp néznek ki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Augusztus 30. 20:31
A növénytermesztők az ezermag sulyt és az olajtartalmat nézik. Ezeken jelentősen javít a megporzás. És a léha szemek aránya sem mindegy.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 30. 21:28
Erre ugyanazt tudom mondani, mint Fülemülének. 1981-es adat. Azóta a növénynemesítés egyik fő csapásiránya az öntermékenyülés irányába ment. Nem tudom, hogy ez napraforgónál is így volt-e, ha igen, akkor milyen eredménnyel járt. Én abban bízom, hogy méhek nélkül a léha szemek aránya jelentősen megnő. Akkor pedig a számítások is másképp néznek ki.
akkor itt van 2000-2012-ig levő cikkek tanulsága:
https://www.bienenwanderung.de/article/sonnenblume

Sonnenblumen können sich selbst bestäuben, es entstehen dann aber nur aus ca. 20% der Blüten fortpflanzungsfähige Samen. Mit Bienen als Bestäuber entstehen aus ca. 90% der Blüten die gewünschten Samenkörner. Dies führt zu einer deutlich erhöhten Keimfähigkeit der Samen und somit zu einem deutlich höheren Ölgehalt pro Blüte.
Durch Fremdbestäubung der Sonnenblume können Landwirte somit den Ertrag ihrer Ernte um bis zu 180% (dies bedeutete bis zur dreifache Samenmenge) steigern.

Azaz:
A napraforgó képes önmegporzásra, de ekkor a virágok cca. 20 %-ból képződik szaporodásképes mag. Méhek közelében a virágok cca. 90 %-ból képződik a kívánt mag. Ez jelentősen megemelt csírázóképességhez vezet, ezzel együtt jelentősen magasabb olajtartalomhoz (virágonként).
Tehát az idegen megporzással a napraforgónál a mezőgazdászok a termésüket 180 %-ig (ami a háromszoros magmennyiséget jelenti) emelhetik.

Azonban Neonak igaza van, a növénytermesztők szeretnének rovarfüggetlen fajtákat, (amelyek esetlegesen már nem is adnak nektárt, minek is, csak energiapazarlás).
 Erre a tényre felhívja az első referencia szerzője is a figyelmet:
It should be noted, however, that different cultivars have different levels of self-fertility, and many modern sunflowers are fully self-fertile. Cross-pollination may still be the preferred result, however, and appears to result in greater yield and higher quality both in terms of seed production and oil content. It is possible that fertility of self-pollen is highly reduced at high ambient temperatures, increasing the importance of prompt pollinators for seed set during hot weather (DeGrandi-Hoffman & Chambers 2006). Honey bees and bumble bees are effective managed pollinators of this crop in terms of number of seed, weight of seed, and proportional seed set (Aslan & Yavuksuz 2010).

Azaz, egyenlőre az új, modern hibrideknél is van előnye a megporzásnak, főleg melegebb időszakokban...


De lehet, hogy jön a neo-s, gmo-s napraforgó, aminek már nem kell megporzás, sőt egy kis mérget is kiválaszt, ha feleslegesen piszkálják.


Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Augusztus 30. 21:43


5,4 millió dollár a zöldségekre, 7,4 egyébre és 5,4 minden másra.
Ez 5,085 milliárd forintnyi dollár. Ez az éves nemzeti program többszöröse.



Mi jogosít fel arra,hogy ezeket az  egységeket,és ezeket a dollár összegeket egy kalapba tedd?
Mi köze ennek a mi NP-hez!
A cikk pontosan részletezi milyen növények tartoznak az egyebek és a minden másra közé.
Jó részüket itthon nem termesztik,legfeljebb hírből ismerjük,ua. vonatkozik a zöldségekre is.
Arról nem is beszélve,hogy az USA területe,nagyságrendekkel nagyobb nálunk akárcsak a népesség,így az élelmiszerszükséglet.

Örülök,hogy sikerült egy mankót szerezned a napraforgó beporzáshoz.
Számold már ki ez hány %-a tényleges napraforgó területnek.
Lehetőleg,friss néhány éves adatok legyenek.

Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 30. 22:56


5,4 millió dollár a zöldségekre, 7,4 egyébre és 5,4 minden másra.
Ez 5,085 milliárd forintnyi dollár. Ez az éves nemzeti program többszöröse.


Idézet
Mi jogosít fel arra,hogy ezeket az  egységeket,és ezeket a dollár összegeket egy kalapba tedd?
Mi köze ennek a mi NP-hez!

Látom, zokon vetted, hogy elolvastam azt, amit te idéztél be. Te azt állítottad, hogy nincs benne a napraforgó a beporzásban. Én meg elolvastam, és benne volt. Nem olyan nagy baj ez, bárkivel előfordul. Ezért még nem kell felkapnod a vizet.

A nemzeti programhoz azért hasonlítottam, mert azt tudjuk mekkora.

Ha a GDP-hez hasonlítom, akkor senki nem érti.
 

Idézet
A cikk pontosan részletezi milyen növények tartoznak az egyebek és a minden másra közé.
Jó részüket itthon nem termesztik,legfeljebb hírből ismerjük,ua. vonatkozik a zöldségekre is.
Alma, cseresznye, szilva, kiwi, görögdinnye, uborka, napraforgó, málna, here nem is olvasom tovább. Szerintem tévedsz, amikor azt állítod, hogy csak hírből ismerjük ezeket. Szerintem egyedül Avocadonk nincs, a többi van. Persze nincs annyi mandulánk, az tény. De szerintem almánk meg több van.

Egyébként ezt nyilván csak a vita kedvéért írtad, mert nem lényegi kérdés.

Mégegyszer a lényeg lassan: Ahova nem megy a méhész magától, de kellene a méh, ott fizetnek érte. Az árat meg gondolom a méheben okozott kár is befolyásolja. Nem véletlen, hogy mandulán 165 dollárt fizetnek, 35.6 dolláros napraforgóval szemben. A 165 dollár nyilván a teljes méhcsalád ára + szállítás + méhész haszna. Amikor egy méhész 1000 méhcsaládot "áldoz be" mandulán, akkor 165000 dollárt keres, ez 44 millió forint. Érted már, miért áldozza be a méheit a köztudottan méhgyilkos beporzáson? 

A napraforgónál nyilván nem 100 %-os a pusztulás, és még méz is lesz. Így alakult ki a "csúnya" USA-ban a napraforgó megporzás ára.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Augusztus 30. 23:05
Idézetet írta: bükk link=topic=5.msg42424#msg42424

...
Lehetőleg,friss néhány éves adatok legyenek.

2017-es statisztika megfelelő?

https://www.statista.com/statistics/755263/bee-colonies-us/

2.67 millió méhcsalád van. Mellékesként a méhészek kerestek beporzással, veszteségekkel, utazási költségekkel 5,085 milliárd forintnyit.

Nálunk cca. pont a fele méhcsalád van. Az ötmilliárd fele is több, mint a nemzeti program egésze!
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Augusztus 31. 07:31

 De szerintem almánk meg több van.



Úgy látom egyetlen egy kérdésemre sem tudtál érdemi választ adni,bár tudom nem vagyok az egyetlen.( pld. Geddekas).
A világ legsűrűbb méhállományával rendelkező ország vagyunk, itt akarsz megporzási díjat
bevezetni?Sivataggal rendelkező országok nem szoktak homokot venni.

Egy jó ideje van szerencsém olvasni az USA méhészeti szakmai folyóiratait.
Ajánlom figyelmedbe,ott elmagyarázzák mit,miért fizetnek.

Tévedés,hogy odaát a mandulaültetvényeken elpusztulnak a méhek. Randy Oliver erről külön oldalon is ír.

Ha már az almát szóba hoztad.
El kellene menned most Szabolcs megyébe és benyújtani a javaslatodat,meg a számlát az
almásoknak a beporzásért. ;D (Mert hát tök versenyképes a magyar mezőgazdaság,röhögve fizetnek!)
Majd aztán térjünk vissza rá.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 31. 11:38
Pontosan. A gyümölcstermesztő így sem rohamlépésben gazdagodik, neki nincs arra felesleges pénze hogy a beporzásért fizessen.
Másrészt minek, nem sok olyan gyümölcsös lehet ma az országban amit valakinek a méhei ne érnének el. Mára oda jutottunk, hogy a méhészeknek egymásba ér a f@rkuk. És mint írtam, a többség nem megy sehova, nem is tudna, így a kialakult helyzetén sem tud változtatni. Nem ismerem a statisztikát, de szerintem 100 méhészből kb. 1 vándorol, a többi vagy nem tud vagy nem is akar, szóval eleve marhaság az ide vagy oda megyek vagy nem megyek kérdés.
Ez a dolog kizárólag az elszigetelt méhészetekkel működne mint Vivaldié ahol a méhek a semmi közepén, erdőben vannak, de ilyen meg kb. 1000 méhészetből van 1. És velük is csak akkor, ha hajlandóak a vándorlás minden nyűgjét a nyakukba venni. Én személyesen 1 ilyen méhészt ismerek, ő részben szerencsés helyzetben van, mert csak akáca és hársa van egy szezonban, semmi más, így mérgezése sincs. Viszont amikor szóba kerül hogy ki mennyit pergetett a szezonban akkor nem nagyon szokott örülni, amikor összevetjük a számokat. A két hordás mégsem ér fel három és féllel.
Szóval ma Magyarországon a méhészek többsége nem tud hova bújni a növénytermesztés "áldásos" tevékenysége elől, és ez ugye visszafele is igaz, akkor is megtörténik a beporzás ha a méhész azt nem akarja, vagy a gazda nem fizet érte.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 31. 11:47
Bükk!
Természetesen sok mindenben igazad van. Azonban ha más szemszögből kezdesz el gondolkodni, akkor rájössz, hogy amiről János ír, az a nem túl távoli jövő. Most hirtelen rápillantottam erre a 2,67 millió méhcsaládra. Ha ez igaz, akkor az pusztán a fele a néhány évvel ezelőtti USA méhcsaládszámnak, és talán negyede az egy-két évtizeddel ezelőttinek. Pedig az USA Ausztráliából is importál méheket. Meggyőződésem, hogy a magyarországi méhállomány is ezen az úton indul el, pusztán az atkaölőszerek hatékonyságvesztésének következtében. Akkor pedig nem lesz akkora méhsűrűség, hogy mindenhová jusson méh. A szabolcsi gazdák pedig minden bizonnyal ki fogják vágni az almásaikat. Arra nem lehet alapozni, hogy léalmát termeljenek. Az ékezési almatermelők pedig eldöntik, hogy fizetnek vagy fát vágnak. Aztán szépen a piacgazdaság kialakítja a termelési viszonyokat. Ha lesz megporzási díj, akkor több méh lesz, ha nem, akkor kevesebb. És ez így van rendjén.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Augusztus 31. 12:31

 De szerintem almánk meg több van.



Sivataggal rendelkező országok nem szoktak homokot venni.



már bocs, de szoktak:
https://infostart.hu/tudomany/2018/05/17/akkora-a-homokhiany-hogy-a-sivatagba-is-szallitani-kell
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Augusztus 31. 13:30
Nincs itt valami ellentmondás?
Idézet
Meggyőződésem, hogy a magyarországi méhállomány is ezen az úton indul el, pusztán az atkaölőszerek hatékonyságvesztésének következtében. Akkor pedig nem lesz akkora méhsűrűség, hogy mindenhová jusson méh.
Idézet
Ha lesz megporzási díj, akkor több méh lesz, ha nem, akkor kevesebb.
Tehát különféle okok miatt kipusztul a méhállomány nagy része, de ha lesz megporzási díjakkor mégsem?  ::) Erősen kétlem, hogy a megporzási díjtól bármilyen módon is függne a családlétszám. A méhész, legyen az fő vagy mellékállású, két dologra törekszik, minél jobb legyen az állománya, és minél többet tudjon termelni vele. És ez most is így van hogy nincs díj, ha meg netán lesz akkor sem lesz másként. Sőt, szerintem még rosszabb lesz. Ismerve a magyar méhésztársadalmat (lásd támogatás), ha díj járna a megporzásért mindenki azonnal növelné az állományát, annak árán is hogy nem bír már vele (már 15 évvel ezelőtt is jártam olyan méhésznél aki az állományának csak a harmadával bírt, hogy miért kell neki annyi arra a pénz volt a válasz, meg a csak). Az eddiginél is nagyobb lenne a méhsűrűség és a káosz. Amit nyilván korlátozna majd az atka meg a növényvédő szer, kérdés hogy ez az egész hova vezetne. Tartok tőle hogy sehova.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 31. 14:08
Nincs itt valami ellentmondás?
Nincs. Mindig van megoldás, csak esetleg irreálisan drága. Magasabb árszínvonalon már azt is meg lehet fizetni. Mondok egy példát. Be lehet iktatni fiasmentes állapotot év közben, amikor jól irtható az atka. Ez azonban a méztermelés rovására megy. Tehát csökken az árbevétel. A méhészek nem tartanak annyi méhet. Hiány alakul ki a megporzás területén. Megfizetik. A méhész a méztermelés helyett a hatékonyabb atkairtást választja, emelkedik a méhcsaládszám. Ha erre megint az a válasz, hogy nincs megporzási díj, akkor kezdődik a ciklus elölről. És ez így van rendjén.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2018. Augusztus 31. 15:59
Technikailag meg lehet oldani a fiasmentes állapotot úgy is, hogy ne menjen a méztermelés rovására. Néhányan próbálkoznak azzal, hogy szeptemberben zárkázzák az anyát 3-4 hétre. A kialakult fiasmentes állapotban kezelnek atka ellen. Majd kiengedik az anyát.
Mivel a magyar gyümölcstermesztés alapvetően még mindig az orosz piac alapjain ( olcsón tömegárút előállító ültetvények zéró hűtőházi kapacitással) így abban reménykedni,hogy a megporzásért fizessenek...illúzió. Épp tegnap beszéltem egy 360 hektáros gyümölcsültetvénnyel rendelkező gazdával. Kérdeztem,hogy fizet-e a megporzásért. Azt mondta, hogy nem és nem is tervezi. A 30-40%-os többlettermést nem vagy negatívan honorálja a piac. Sok gyümölcs olcsó felvásárlási ár. Kevés gyümölcs magas felvásárlási ár...
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2018. Augusztus 31. 17:17
Technikailag meg lehet oldani a fiasmentes állapotot úgy is, hogy ne menjen a méztermelés rovására. Néhányan próbálkoznak azzal, hogy szeptemberben zárkázzák az anyát 3-4 hétre. A kialakult fiasmentes állapotban kezelnek atka ellen. Majd kiengedik az anyát.
Igen, aztán a hosszú őszön beszerzik az atkát máshonnan a méhek... Ez önmagában nem megoldás. Te egymagadban hiába védekezel sikeresen.
Egy nagyobb térségen belül, egységes, bevált kezeléssel lehet sikeres a védekezés. Talán úgy, ha egy-két vezető méhészre hallgatnak a többiek, és követik a bevált módszereiket. A felismert közös érdek alapján.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Augusztus 31. 17:56
Ha ilyen alacsony marad a méz ára és a méheket sem vásárolja senki, egyre több elhagyott méhészet lesz, ami generálja a további  gondokat a még működő  méhészetek felé. Gyanítom, hogy az oktalan növényvédelem csak egy állomás,  egyre több területen lesz összeomlás. Az atka, nosema, tömlősödés befejezi a harcot.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Augusztus 31. 19:20
Néhányan próbálkoznak azzal, hogy szeptemberben zárkázzák az anyát 3-4 hétre.
Az már túl késő. Akácon, esetleg utána kell majd. Tehát nem a mostani állapotról beszélek, amikor van megfelelő hatékonyságú szer. Majd ha nem lesz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2018. Augusztus 31. 20:20
Igen, aztán a hosszú őszön beszerzik az atkát máshonnan a méhek... Ez önmagában nem megoldás. Te egymagadban hiába védekezel sikeresen.
Egy nagyobb térségen belül, egységes, bevált kezeléssel lehet sikeres a védekezés. Talán úgy, ha egy-két vezető méhészre hallgatnak a többiek, és követik a bevált módszereiket. A felismert közös érdek alapján.


A magyar méhészeket elnézve inkább a dzsungelharc a jellemző, mintsem az összefogás és koordináció.  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2018. Augusztus 31. 21:06
Az összefogás, összetartás fontos dolog. Szerintem, ha még nagyobb lesz a baj, akkor sokan abbahagyják, és akik maradnak, azok összefognak majd. Kicsik, közepesek, és nagyok, akik ismerik a szakma csínját-bínját. Igen, kicsik is lesznek köztük, mert az élet sokszínű, és a méhész attitűdök is azok. Az élelmiszer megtermeléséhez kell, hogy közünk maradjon, nem biztos, hogy mindig biztosítja ezt nekünk a nagy testvér. Sőt, biztos, hogy egyre nagyobb ára lesz ennek.
Én most is látok összetartást, szakmai nívót, mert jó páran önzetlenül megosztják a bevált tapasztalataikat. Akinek van szeme, füle, az előbb- utóbb látja- érti az okos szót. Lehet, hogy kap egy-két pofont a méhészetben, de közben megtanul orientálódni.
Szerencse is kell ahhoz, hogy a kezdő méhész jó vezetőkre hallgasson, mert az elején még túl tág az a rosta, ami megszűrné a tanácsok garmadáját. Később már szűkül, csak maradjon addigra méhe, meg hite a kezdő méhésznek... okos döntésnek tartom, ha kicsiben kezdi, és apránként fejleszt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Szeptember 01. 05:51
Kicsit elkalandoztatok, mert ez a Hír-les rovat, de nem baj.
Ha folytatni szeretnétek javaslom a "Kaptártípusok összehasonlításában" tegyétek.
Én is ott válaszolok neo hozzászólására.
Erre:
"Akácon, esetleg utána kell majd."
Gyertek utánam!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2018. Szeptember 02. 18:36
...
A nébih kiadta a riasztást, figyelem a napraforgó alatt pusztulhatnak a méhek... Nyeltem egy nagyot.

Ha mindenki nyelt volna, akkor nem lett volna napraforgó beporzás a méhekkel, bitosan megérezte volna a gazda.
Mikor is jöttek meg ezek az értesítések? Július elején-közepén? Mire megy egy állóméhészet az értesítéssel, ha elérik a méhei a napraforgót? Költözzön el? Ki fizeti a költöztetés költségeit? Hova költözzön?

Idézet
...
A legvalószínűbb:
- ismétli a kémiát, mérgez, mint az állat, a méhészek között meg mindíg lesznek VIVALDIK, akik figyelmeztetés ellenére bevállalják, utána meg ordítoznak, hogy az OMME miért nem szúrta ki az utánfutójának a kerekét, miért hagyta elindulni. Mennek a búsás haszon reményében, oszt méheik pusztulnak, mint a legyek. (mindenféle labor, meg minden nélkül.)
Ha a jó Vivaldi megrovást kapott személyeskedésért, akkor talán ez is megérne egy "lapot". ;)
Busás haszon? Mennyiért veszik át a napraforgó mézet? 600 Ft/kg?

Szerintem a méhészeknek elég lenne, ha az OMME tenne az alapszabályban vállalt célok elérése érdekében pl. a méhészek összefogása, érdekeinek védelme; gyors, pontos tájékoztatás... stb.  Azt hiszem leszögezhetjük, hogy ezen célok elérése idén nem sikerült maradéktalanul.

Idézet
...
Át kell alakítani a gondolkozást, méhésztársak: Kinek garantált a NAV az adószám kiváltásakor vegyszermentes méhlegelőket? Én nem kaptam a kukoricáról semmilyen garanciát.

Fel kell mérni a lehetőségeinket, és ahhoz igazítani azt, amit tudunk.
Nagyon szívet melengető ilyen cinikus sorokat olvasni az OMME egyik tisztségviselőjétől. A NAV nem is garantálja, de az Alaptörvényünk igen.
(1) A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.

Idézet
Szerintem nagyon erős érdekképviselettel évente egy szert tudnánk betiltatni. ....
És hát az ugye nekünk nincs, csak egy bábszínház, ami úgy táncol, ahogy a minisztérium fütyül. Ha nincs az EU-s tiltás nálunk jövőre is vidáman vetnek neonikotinoidokkal csávázott vetőmagokat.

Idézet
Amíg a méhész minden meteorológiai riasztás ellenére tökörjégre megy és eltöri a végtagjait, addig irány a kórház, nyalogassuk a sebeinket!
És ne valljuk be, hogy tudtunk a veszélyről, hanem keressünk másban hibát. Az a más miért nem biztosított nekem rizikómentes gazdasági környezetet, fix és magas felvásárlási árat. A legjobb, ha előre mosott (fertőtlenített) göngyöleget ad, helyszínre jön, felpakol, készpénzben azonnal fizet és nekem tényleg semmivel nem kell foglalkoznom.
Nyilván mindig a méhész a hibás.  :-\ Újra- és újra felmerül benne, hogy amiket írsz, vajon magánvéleményed, vagy valami OMMÉs tapogatózás arra, hogy mi az a határ amit még elvisel a tagság gyomra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 02. 20:18
...
A nébih kiadta a riasztást, figyelem a napraforgó alatt pusztulhatnak a méhek... Nyeltem egy nagyot.

Ha mindenki nyelt volna, akkor nem lett volna napraforgó beporzás a méhekkel, bitosan megérezte volna a gazda.
Mikor is jöttek meg ezek az értesítések? Július elején-közepén? Mire megy egy állóméhészet az értesítéssel, ha elérik a méhei a napraforgót? Költözzön el? Ki fizeti a költöztetés költségeit? Hova költözzön?

Igen, drágább bármit csinálni. Szerintem az alábbiakat kellett volna:
1. A méhész aki megkapta a levelet ír egy levelet a jegyzőnek, hogy vagyonvédelmet kér, és kéri a kukorica megszüntetését. Legalább nem hagyja meg azt, hogy értesítették, és nem tett semmit. Jogilag akkor már a jegyző és a hatóság a felelős. És akkor megnyílik tisztán a kártalanítási joga. Persze a jegyző nem fog tenni semmit, nem fogja a napraforgót beszántatni, de jogilag a méhész beljebb kerül. Ezt az elnökség két jogászának kellett volna kidolgoznia szerintem. Ezt egyébként leírtam.

2. Mit csinálsz, ha a zsomszéd méhészetben fertőzésveszély van, azaz a méheid ha kintről gyűjtenek, rabolnak, akkor veszélyben vannak? Az első ponttal együtt erre viszont kérmentésre már bejelentheted az idényedet. 

Idézet
...
A legvalószínűbb:
- ismétli a kémiát, mérgez, mint az állat, a méhészek között meg mindíg lesznek VIVALDIK, akik figyelmeztetés ellenére bevállalják, utána meg ordítoznak, hogy az OMME miért nem szúrta ki az utánfutójának a kerekét, miért hagyta elindulni. Mennek a búsás haszon reményében, oszt méheik pusztulnak, mint a legyek. (mindenféle labor, meg minden nélkül.)
Ha a jó Vivaldi megrovást kapott személyeskedésért, akkor talán ez is megérne egy "lapot". ;)
Busás haszon? Mennyiért veszik át a napraforgó mézet? 600 Ft/kg?

Szerintem a méhészeknek elég lenne, ha az OMME tenne az alapszabályban vállalt célok elérése érdekében pl. a méhészek összefogása, érdekeinek védelme; gyors, pontos tájékoztatás... stb.  Azt hiszem leszögezhetjük, hogy ezen célok elérése idén nem sikerült maradéktalanul.

Én nem személyeskedtem. De mond már meg, ha nem búsás haszonért ment, akkor miért rizikóztatott?

Az OMMÉval kapcsolatban az alábbi a véleményem. Vannak a sima jogviszonyok. Ez van közötted és a gazda között. Ebben semmi köze az OMMÉ-nak. A közötted és a méhegészségügyi felelős és a jegyző között sincs az OMMÉ-nak keresnivalója. De igaz, sokkal könnyebb külső felelőst találni. Ez helyes, de elsőként mindenkinek magának is meg kell tennie mindent!


Idézet
...
Át kell alakítani a gondolkozást, méhésztársak: Kinek garantált a NAV az adószám kiváltásakor vegyszermentes méhlegelőket? Én nem kaptam a kukoricáról semmilyen garanciát.

Fel kell mérni a lehetőségeinket, és ahhoz igazítani azt, amit tudunk.
Nagyon szívet melengető ilyen cinikus sorokat olvasni az OMME egyik tisztségviselőjétől. A NAV nem is garantálja, de az Alaptörvényünk igen.
(1) A természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartási és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és mindenki kötelessége.

Vigyázz, nem mindegy, hogy milyen tisztségviselő. Én az Ellenőrző bizottság tagja vagyok. A napi munkába sem én sem az EB többi tagja, de még az Etikai Bizottság tagjai sem folyhatnak bele. Ha szigorúan nézzük, pont ez a cca. 11 ember az, aki kevesebbet tehet bármely méhésznél az OMMÉ-ban.


Viszont kiderült, hogy a kérdések nagy része jogi kérdés. Mit tett az elnökség két jogásza: Dr. Sebők Péter és Dr. Mészáros László az ügyben?

Az Alkotmányból levezethető a méhek védelme. De ezzel szembeállítják a növényvédelmet csak mérgekkel elképzelők, hogy enni is kell. Melyik alapjog magasabb? No ehhez kell kellő szakember, aki ért a növénytermesztéshez annyira, hogy a vegyszerlobbi ellen kellően megalapozott véleményt tudjon formálni. Az Eu szintem megvívják a harcot. Itthon is meg kell.

Az Alkotmány meg Alkotmány. Önmagában nem alkalmazható jogszabály. Ha úgy érezzük, hogy a növényvédőszer törvényünk nem felel meg az Alkotmánynak, akkor kérni kell a hatályon kívül való helyezését. De ez megint csak a jogászaink feladata lett volna. Nem az EB-é. Sajnos, amíg végig nem visszük, addig ez a növényvédőszeres törvény, erre fog mindenki hivatkozni.
Lehetőségek:
1. Alkotmánybírósághoz fordulni, és kellően megalapozottan kérni egy-egy jogszabály hatályon kívül helyezését. No ennek megalapozása, a többi alapjoggal való összevetése lesz a nehéz. Emlékszek, OV-n a hatóság első emberére?

Elmondta a véleményét, és megértettük: Azt mondta, hogy minden szereplőnek valamennyi terhet viselnie kell. Ezért nem látja Ő azt, hogy lenne vegyszermentes megoldás, ami a méhészeknek abszolute kedvezne. Azt kérte, hogy mutassuk ki mekkora a kár. Amíg nincs kár számszerűsítve, a hatóság nem tud mit tenni. Ebben történt nagy előrelépés.
 
2. Lobbizni a változásért.
 Ehhez az idén először lett nagymennyiségű adat összegyűjtve. Idén először lett minden feladat a velencei labortól más laborokhoz áthelyezésre, idén először csak a méhészeti kérdésekkel foglalkozik a velencei labor. De én vallom, hogy biológiai kísérletek kellenének.



Idézet
Szerintem nagyon erős érdekképviselettel évente egy szert tudnánk betiltatni. ....
És hát az ugye nekünk nincs, csak egy bábszínház, ami úgy táncol, ahogy a minisztérium fütyül. Ha nincs az EU-s tiltás nálunk jövőre is vidáman vetnek neonikotinoidokkal csávázott vetőmagokat.

Tévedsz. Magyarországon ma is szabad engedélyek birtokában mindenféle szerrel permetezni, kezelni. Semmi köze az EU-nak ehhez. Ez volt a baj, hogy szükségállapoti engedély volt. Ez olyan, mint ez a szabály, hogy nem szabad, de kellő indokkal el lehet térni. Itt jön be, hogy nincs az OMMÉ-nak kellően felvértezett, és elkötelezett méheket védő szakembere, aki az eljárásban azt mondta volna, Tisztelt hatóság, a szükségállapoti engedély kiadása nem indokolt… mert, ….

Az OMME eredménye igenis, hogy bizonyos tiltások már életbe léptek. De a jóról nem szoktunk beszélni, egyből jön a következő rossz. És ez így van rendjén, mindíg a következő feladatot kell megoldani.

De fenntartom: 2016 évi OMME beszámoló 46-ik oldal, olvastad?

Idézet
Amíg a méhész minden meteorológiai riasztás ellenére tökörjégre megy és eltöri a végtagjait, addig irány a kórház, nyalogassuk a sebeinket!
És ne valljuk be, hogy tudtunk a veszélyről, hanem keressünk másban hibát. Az a más miért nem biztosított nekem rizikómentes gazdasági környezetet, fix és magas felvásárlási árat. A legjobb, ha előre mosott (fertőtlenített) göngyöleget ad, helyszínre jön, felpakol, készpénzben azonnal fizet és nekem tényleg semmivel nem kell foglalkoznom.
Nyilván mindig a méhész a hibás.  :-\ Újra- és újra felmerül benne, hogy amiket írsz, vajon magánvéleményed, vagy valami OMMÉs tapogatózás arra, hogy mi az a határ amit még elvisel a tagság gyomra.

Magánvéleményem. Azt tanultam az összes valamire való tanáromtól, hogy először azt kérdezd meg, megtettél-e Te magad mindent, amit lehetett? Válaszoltál a jegyző levelére? Közigazgatási eljárásban Te voltál az Ügyfél, nem az OMME, vagy a helyi egyesületed. Nem az OMME EB, és nem az Etikai Bizottság. Közigazgatási ügy. Első körben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Szeptember 02. 21:38
No és azok a méhészek mit tegyenek akiknek most néhány hete újra kiküldték ezt a csodalevelet??   ::)    ::)   ::)   ::)
Kiküldték annak ellenére hogy már betiltották ezeket a szereket és meg is lett ígérve hogy többet tényleg nem fogják már használni.

 :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 02. 21:42
Szia

Mit küldtek ki? Ki küldte? Nébih, Jegyző, napraforgóra?
Át tudod küldeni privát? Megírom neked, hogy én mit tennék.

Üdv

János
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2018. Szeptember 02. 21:45
De igaz, sokkal könnyebb külső felelőst találni. Ez helyes, de elsőként mindenkinek magának is meg kell tennie mindent!

Idézet
Viszont kiderült, hogy a kérdések nagy része jogi kérdés. Mit tett az elnökség két jogásza: Dr. Sebők Péter és Dr. Mészáros László az ügyben?

Gondolom te, vagy az elnök beszéltetek e két elnökségi taggal a jogi lépésekről csak ők elszabotálták azt.
De én élek a gyanúperrel, hogy még csak beszélőviszonyban sem vagytok velük.
Ha így van, akkor viszont külső jogtanácsost kell fogadni.

Azért az látható hogy továbbra is ott tesznek egymás alá az elnökségi tagok, ahol tudnak.

Bross is azért nem küldte tovább a neo elleni tiltakozó levelet, mert azt Tóth Péter írta.  És ugye őt még a telefonjából is kitörölte Geddekas szerint.

Na János ez így nem fog menni, tényleg kellene egy új egyesület.
Cím: Re:Hír-les
Írta: huber - 2018. Szeptember 02. 21:49
Itt jön be, hogy nincs az OMMÉ-nak kellően felvértezett, és elkötelezett méhekez védő szakembere, aki az eljárásban azt mondta volna, Tisztelt hatóság, a szükségállapoti engedély kiadása nem indokolt… mert, ….
Vastag az az anyag ami az arcodon van a bör helyén, ebből kéne készíteni az ürrepülőgépek hőpajzsát.
Aki picit is foglalkozik az OMME ügyekkel, tudja ki az a szakember aki levelét megírta.
Azt is tudjuk, hogy az elnök, bár állítlag több elnökségi határozat is kötelezte rá, majd egy évig nem küldte el.
Kérlek csak az igazat, a színtiszta igazat írjad, vagy semmit.

Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 02. 21:56
Szerintem kifejtettem már: az OMME az, amit a tagok betesznek. Elnökségi tagok, a helyi egyesületek tagjai, azok vezetőségei és tagjai.

A két elnökségi tag is tudott az Önkormányzati levélről. Az amihez nekem hosszú idő kellett, nekik leeshetett volna azonnal. Nem nekem kell kitalálni a jogi lépéseket, ne haragudj. Rajtam olyat kérj számon, amiért Én felelek. Ez pedig nem annak kitalálása, hogy Mit csináljon egy közigazgatási ügyben az OMME, ha ez több méhészt érint. Meg fogom keresni a fórumon az akkori hozzászólásomat. Én egyetlen levelet láttam, arra elmondtam akkor is a véleményem.

Tudomásom szerint beszélek mindkettőjükkel, bár nem ugyanazon ülésekre járunk, más a dolgunk. Van úgy, hogy privátban is találkozgatunk. Pl. dr. Sebők Péterrel is többször találkoztam privát. De ettől még nincs utasítási jogunk, Te ezt kellene csinálni. Az EB nem irányítja az elnökségi tagokat (sem).

De ettől még az ügyek egy része jogi természetű marad. És kétségtelen, hogy valahol mindenkitől olyasmit várunk az elnökségben, amihez ért. Nem várjuk mindenkitől ugyanazt. A megjegyzés csak arra vonatkozott, hogy ez megítélésem szerint első körben a méhész és a jegyző közötti közigazgatási kérdés, amihez elsőként a jogászok értenek.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Szeptember 02. 22:02
Fog ez menni....
A végén kiderül, hogy a méhek tehetnek mindenről, már nem is mérgezik őket, hanem egyszerűen ők keresik fel a mérgeket öngyilkosság céljából:

https://24.hu/tudomany/2018/08/30/tomeges-ongyilkossagot-kovetnek-el-a-mehek/

/János írtam privt/
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 02. 22:02
Itt jön be, hogy nincs az OMMÉ-nak kellően felvértezett, és elkötelezett méhekez védő szakembere, aki az eljárásban azt mondta volna, Tisztelt hatóság, a szükségállapoti engedély kiadása nem indokolt… mert, ….
Vastag az az anyag ami az arcodon van a bör helyén, ebből kéne készíteni az ürrepülőgépek hőpajzsát.
Aki picit is foglalkozik az OMME ügyekkel, tudja ki az a szakember aki levelét megírta.
Azt is tudjuk, hogy az elnök, bár állítlag több elnökségi határozat is kötelezte rá, majd egy évig nem küldte el.
Kérlek csak az igazat, a színtiszta igazat írjad, vagy semmit.

Vesd Össze Csuja írását és Tóth Péter nyilatkozatát az Akadémián tartott előadásával.

Csuja idéz az engedélyezési dokumentációból, eszerint a neonikotionidok nem kerülnek kapcsolatba a méhekkel, így nem kell toxicitási vizsgálatot végezni.

Tóth Péter: A megvizsgált hat mintából csupán egyetlen egyben mutattak ki eonikotionidot.


Lépett erre a pártfogoltad bármit? Jelezte a hatóságnak, hogy bocsika, az engedélyezési doksi nem biztos, hogy helyes premisszákból indul ki?


A levelet el kellett volna küldeni, ez nem kérdés. Elküldték már régen. Megvédett bennünket napraforgón? Az egész OMME vezetés hibázott. Egyébként elküldték már előtte szinte ugyanezt a levelet, de te ezt pontosan tudod. Volt egy hiba, ezt is el kellett volna küldeni.

Szerintem egyébként kár leveleket küldözgetni. Van egy halom törvény, és azok között kell megélnünk. Jogi út, szerintem a leggyorsabb. (Választ megadtam priviben.)


Viszont azóta ezer másik hiba jött hozzá.

Te kaptál levelet a jegyzőtől? Olvastad a fórumon, hogy ki mit mond, mit kell tenni a saját ügyedben? Tettél valamit magad is? Most is kaptál levelet? Mentél napraforgóra? Volt veszteséged? Mennyi volt a hozam?

Cím: Re:Hír-les
Írta: huber - 2018. Szeptember 02. 22:31
Tóth Péter: A megvizsgált hat mintából csupán egyetlen egyben mutattak ki eonikotionidot.


Lépett erre a pártfogoltad bármit? Jelezte a hatóságnak, hogy bocsika, az engedélyezési doksi nem biztos, hogy helyes premisszákból indul ki?

Ne mellébeszélj!
Csuja agymenései egy másik történet.
Ha Tóth Péter hat mintából egyben tudott neonikotinoidot kimutattatni, mert a vizsgálatokat nem Ő hanem a NÉBIH labor végezte, az pontosan eggyel több mint ami megengedhető.
Tóth Péter  lépett megírta levelét és elküldte az OMME elnökének, aki erre ráült és meg sem próbált lépni a neo csávázószerek használata ellen.
Gondolod, hogy Tóth Péternek kellett volna az egész OMME helyett, harcot indítani a szükséghelyzeti engedélyek miatt?
Úgy tudom volt már rá precedens, hogy megpróbált a szakmai lapban a méhészekhez fordulni.
A cenzor (az elnök), mint Dzsugasvili idejében volt szokás, letiltotta.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Szeptember 03. 00:01
https://vs.hu/kozelet/osszes/a-muanyagszennyezes-ellen-lepne-fel-ferenc-papa-0902
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 03. 08:29
A tengerek szennyezésével több dolog történik: a tengervízbe oldódik pl. a bizfenol A. Ez bekerül  a tengervízbe. Aztán a halakba, és a halakon keresztül az emberbe.


Ez hasonló folyamat a különféle vegyszerekkel. Amit egyszer legyártottak, és kijuttatnak, az kinn van. Szaporodik. Valamennyi bomlik, de kérdés, hogy mennyire, és a bomlástermék nem veszélyesebb-e, mint az eredeti.


A Jövő Generáció Ombudsmanjának feladata lenne - szerintem  - olyan kémiai anyagok kijuttatását szabályozó törvény megalkotása és elfogadtatása, amely biztosítja, hogy a jelen állapotban levő földek, talajvíz nem kerülnek további szennyezésre, azaz csak olyan szerek juttathatók ki, amelyek egy év múlva, az új kijuttatásig annyira lebomlanak, hogy ugyanazon állapotban van a termőföld, mint az előző kezelés előtt. 

Azaz a jövő generációinak nem adunk át rosszabb termőföldet, mint mi kaptunk.

Vannak ilyen anyagok, mint pl. propolisz alapú csávázószer. Ja megint a haszon és a pénz, az drágább. Márpedig a búsás haszon felülír a ma javaiért, a jövő meg majd legyen az Ő gondjuk???!!!


A kijuttatott anyagokat egyébként sokkal drágább ismét kivonni a termőföldből. Lehet, de lassú és drága folyamat.


Szerintem a kémiai szerek tekintetében is be kellene vezetni a termékdíjat. Az autógumiknál az árban benne van az elhasznált abroncsok mentesítési költsége. Így kellene a kémiai szereknél is. Ha van egy szer, és azt kijuttatják, akkor legyen meg ezen szer környezetből való eltávolításának költsége, és ez épüljön be a kémiai szer árába. Akkor már lehet, hogy olcsóbb lenne a propolisz alapú pl. csávázó szer.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Szeptember 03. 09:57
megítélésem szerint első körben a méhész és a jegyző közötti közigazgatási kérdés
János!
Ez egy tévedés! A jegyző nem a saját közigazgatási aktusa (végzés, határozat) eredményét közölte a méhésszel. Az egy nesze semmi fogd meg jól értékű tájékoztatás volt. Sok helyen napraforgó virágzása közben kaptuk meg a levelet. A közigazgatási eljárást a NÉBIH szükséghelyzeti engedélyeinek kiadásáról szóló határozat jelentette. Minden egyes méhésznek ki kellett volna küldeni a határozatot, és ha egy méhész megtámadta volna, akkor életbe lépett volna a másodfok, ami szerintem a közigazgatási bíróság lett volna. Én azt gondolom, hogy az OMME-nak kellett volna megfellebbezni a határozatot, nem pedig egyenként a méhészeknek. Vita volt arról, hogy az OMME ügyfélnek tekinthető-e? Egészen biztosan nem utasították volna vissza emiatt a fellebbezést, mert akkor úgy nem lett volna semmis a szükséghelyzeti engedélyek kiadása, ha minden méhésszel közölték volna a határozatot. Képzeld el, hogy az támadta volna meg, aki januárban vett egy méhcsaládot, ezért egyetlen nyilvántartásban sem szerepel. Na ekkor is semmisek lettek volna  a határozatok. Ez az egész az OMME sara!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Szeptember 03. 12:59
https://www.magro.hu/agrarhirek/gazdalkodas/zoldseg-gyumolcs/kemeny-helyzet-ele-allitja-a-zoldseg-es-gyumolcstermesztoket-az-uj-jogszabaly
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 03. 13:55
Igen, igen, igen. Nekünk is támogatni kell a "vegyszermentes megoldásokat".

Nyomni pl. a propolisz alapú csávázást.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Mortimer - 2018. Szeptember 03. 14:56
Ilyen cég kéne nekünk is :)
https://www.magro.hu/agrarhirek/agrarkommunikacio/a-teljes-idei-nyereseget-szetosztjak-a-tejtermelok-kozott/
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 03. 16:11
Ilyen cég kéne nekünk is :)
https://www.magro.hu/agrarhirek/agrarkommunikacio/a-teljes-idei-nyereseget-szetosztjak-a-tejtermelok-kozott/

SZUPEREK, GRATULA NEKIK INNEN IS!!!

Emlékszel, a koreai Apimondia után beszámolókra? Ott van egy méhész üzem. Méhészek a tulajdonosai. Olyan áron veszi  mézet, hogy a termelőnek nem éri meg piacoznia. Ez a cég rozsdamentes hordókban tárolja a mézet, és mindent árusít a saját közösségének a méh étrend kiegészítőktől a rácsig, a kaptártól a kaptárvasig. Nagyban veszik a rozsdamentes hordókat, a méhész eleve abba tölti. Ott működik az összefogás.

A méhészek 60 %-a van benn (ha jól emlékezem). Magyarországon hányszor volt nekifutás? Valahogy nincs meg az áttörés.

Pedig kellene az összefogás: pl. atka ellen tényleg egy adott időpontban védekezni. Adott ritmusban. (Amikor egyszer régen ezt mondtam, akkor az volt a válasz : Magyarországon olyan különféle a klíma, hogy nem lehet egyszerre védekezni. Svájcban megy egyszerre? Ott még nagyobbak a klimatikus különbségek. A fejekben kell elérni, hogy maga a kicsi közösség akarja az egyszerre védekezést. Németországban minden méhész klub maga dönti el a napot. De próbálják egymás között a klubok egyeztetni. De a klub döntését mindenkinek végre kell hajtania. A klubnak van egyébként "fegyver" a kezében:   saját tagjai közül kijelölheti azokat, akiket abban az éveben teljeskörű ellenőrzés alá vonnak, labor szermaradvány, minden. Szóval ott is működik. Cserébe nincs cukor támogatás, meg utánfutó. Olyanokra fordítják a nemzeti program pénzét, amelyek elsősorban a közösség érdekét szolgálják és nem olyanra, ami az egyénét. )

CÉG VAN, KFT… Csak nincs meg az az erő, ami fenntartja úgy, ahogy a dánok, koreaiak.

Miért? Lehet, hogy a magyar túl fifikás, 10 Ft-ért máshova megy cukorért. Megszervezi maga, hogy egy raklap áru bejöjjön Görögországból, egyből szétosztják. Nincs kisker haszon az árban, nincs tárolási költség, nincs finanszírozás, mindenki megveszi azonnal a saját megrendelt áruját. Nálunk minden magyar méhész, de kettő együtt már bizonyosan egy mini vállalkozás. Akkor vannak a rendes cégek, amelyek egy-egy dolgot profi módon űznek. Ez az utolsó kft már túl későn született. A legelső vállalkozásnak kellett volna sikerre mennie. Azóta a versenytársak megerősödtek, a kft nem tud betörni a piacra. Kényszerpálya. Folyamatosan éli fel a méhészek pénzét… Azt is, amit lehetne másra fordítani. Pl. biológiai kísérletekre, rendes szakjogászra  (de ezt már kitárgyaltuk sokszor, ez van...)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Szeptember 03. 18:36
Pár év és semmi féle leterheltség nem lesz.
 A magyar méz, csak töredékéért megy nyugaton a helyi mézeknek, és semmilyen felhajtó erő nem hat rá, a jövőben.
 Nem így a szakmunkás munka bér, amire irtózatos felhajtó erő hat, ugyan is ritka mint a fehér holló.
 Meg kell gondolni melyik éri meg. 1200 ft -os mézet termelni, vagy dolgozni 500-600000/hó.
 Hogy még nem annyi? De annyi lesz 3 évben belül.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 03. 18:42
Kedves Vivaldi,

Légyszi légyszi: olvasd el OMME beszámoló a 2016 évről, 48-ik oldal. 1.2 pont.

Ez szerintem a méhész szakma - minden méhész életbevágó kérdése. Mert könnyű elveszíteni a piacot, elveszíteni az árat, nehéz azt visszaszerezni.

Egyébként igazad van, Svájcban is nagyon menő a jó szakmunkás. De ott is a jó kell! Az emberek kicserélik egymás között a szakmunkásokról a tapasztalatot, már a net alapján döntenek sokan, hogy kit hívjanak ki egy adott kérdésben.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Szeptember 03. 20:15
Hát mit is lehetne tőled várni?
 Elmondom hát neked, mert úgy látom te teljesen más világban élsz.
 A méhész az egyik leg innovatívabb, leg széleskörűbben képzett, és leginkább alkalmazható réteg.
Elmondom neked az én életutamat.
Meg esztergályoztam az abrikter /gyalu/ tengelyeket, körfűrésztengelyeket hajtó hengereket. Ezen volt, esztergályos, marós, és gyalus / vas/ munka. Ezután ledaraboltam és összeheggesztettem. Beszereltem az áramot, bekötöttem a gépet. Tehát megcsináltam a gépeket.
 Azután vettem deszkát, kiszárítottam és kaptárokat készítettem, de nem tamásit, kicsit bonyolultabb falcost.
 A keretleceket is én készítettem, meg mindent.
 Közben ugye voltak méhek, mivel nagyapám és apám is az volt, és méhészkedtem.
 Aztán szereltem autót, kereket cseréltem stb, ami gépkocsival kapcsolatos.
 Közben szereltem vizet, csempéztem, stb.
 Mondjam tovább? Minek? A méhész a társadalom legtöbbje, a társadalom egyik leghasznosabb tagjaiból tevődik ki. Mert ugye ezeken kívül még ismerni kell a növényeket, a méhbiológiát és legújabban vegyész is.
 Nem lesz gond nekik elhelyezkedni.
 Azt azonban még meg kelle gondolnom, hogy ahelyett, hogy ennyi mindent megtanultam, nem e lett volna jobb inkább olyan lódoktori címet szerezni mint neked van? Lehet neked van igazad, mert nem értesz ugyan semmihez, de egy doktori /Lódoktori/ címmel, sokkal jobban el tudja magát adni az ember. Bár ilyen szakember hiány lesz,  a diploma nem sokat fog érni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Szeptember 03. 20:38
A gőzölgőben folytassátok!
Én is ott válaszolok Vivaldinak.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mortimer - 2018. Szeptember 03. 20:53
A magyar sajnos nem olyan, hogy egy ilyen, szinte nonprofit gazdasági céget össze tudjon hozni.
Koreában amúgy ilyen is volt:
http://www.arteus-capital.com/aranyos_szolidaritas_del_koreai_modra&v=1
Nálunk az aranybegyűjtéssel foglalkozó cég az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar vállalkozás lenne. Tehát elvinné a hasznot saját zsebbe, ezért senki nem adna be semmit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Szeptember 03. 20:56
Ezt kérdezte KörmendyRácz két napja:
"Viszont kiderült, hogy a kérdések nagy része jogi kérdés. Mit tett az elnökség két jogásza: Dr. Sebők Péter és Dr. Mészáros László az ügyben? "
Semmit.
Ők inkább az elnököt b@szogatják, azt hiszik ezzel jó pofák.
Pedig nem azért választották meg őket a küldöttek (már akik rájuk szavazott), hogy ellenzéki köntösbe (talárba) öltözve, mindenbe belekössenek, gátolják a munkát.
És még egy apróság, de ez szigorúan a magánvéleményem.
Ahhoz mit szóltok, hogy az OMME által a NÉBIH felé megrendelt, napraforgón történt méhveszteségek vizsgálati jegyzőkönyveit egy magánszemély kapja?
Nem az OMME!
Erre mit lép a két jogászunk?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 03. 21:40
A magyar sajnos nem olyan, hogy egy ilyen, szinte nonprofit gazdasági céget össze tudjon hozni.
Koreában amúgy ilyen is volt:
http://www.arteus-capital.com/aranyos_szolidaritas_del_koreai_modra&v=1
Nálunk az aranybegyűjtéssel foglalkozó cég az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar vállalkozás lenne. Tehát elvinné a hasznot saját zsebbe, ezért senki nem adna be semmit.

Szerintem magyarban is van összefogó. Szerintem téves az általánosítás. Nagy bajban a magyar is összefog. Nagy bajban. Lásd brüsszeli tüntetés, vagy a tatai tüntetés.

A nullszaldós vagy veszteséges cég nem tartozik a nagy bajok közé. Ott merész várakozni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Janóka - 2018. Szeptember 04. 07:20
Meghívó!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Szeptember 04. 12:04
Vártam már Sebők doktor hívását, ami nem is maradhatott el.
Én úgy gondolom a véleménynyilvánítás szabadságába belefért utolsó hozzászólásom, különösen azért mert egy közszereplőről alkottam véleményt.
Elmondtam neki ha lenyugszik utána hívjon fel.
Ismét Dr. KörmendyRácz Jánost emlegette, mint mindig. (Nem tudom mi baja vele.)
Gondolom fóbiája van tőle, de ez az ő dolga.
Egy elnökségi taghoz méltatlan a hangneme és stílusa, én velem így biztosan nem fog beszélni.
Mivel semmi alá és fölérendeltségi jogviszonyom nincs vele, nem tehet mást mint fortyog magában.
Azért örvendek, hogy lázasan figyeli az írásainkat.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 04. 12:11
Szerintem megsértődhetett azon, hogy március 7-én elmondtam, hogy a méhészt (mint mindenki mást is) megilleti a birtokvédelem, és célszerűnek találom a jegyzői levél megválaszolását. Lehet, hogy titokban igazat adott, és ahelyett hogy kidolgozta volna a részleteket megsértődött, hogy mer egy nem jogász jogi kérdésben bármilyen pici gondolatot megfogalmazni.

De majd elmondja legközelebb, ha találkozunk, szerintem ez kettőnk ügye.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. Szeptember 06. 04:01
http://www.ng.hu/Fold/2018/07/25/A-klimavaltozasnal-is-nagyobb-veszely-fenyeget-minket
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Szeptember 06. 06:38
http://www.omme.hu/?p=11227
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Szeptember 06. 10:05
Nem mondanám, hogy a méhészeti ágazat a haláltusáját vívja.
 Időnként, megjelenik  egy-egy "gyógyító" is a színen, államtikár, miniszter vagy más képében. És úgy csinál, mintha segíteni akarna.
 Ám az ellentét, a növénytermesztői ágazat és a méhészet között antagonisztikus, és az antagonisztikus ellentétek általában úgy végződnek, hogy az egyik fél eltűnik. Vagy is az ellentét, az egyik eltűnésével végződik.
 És nyugodtan ki merem jelenteni, ezek a méhészek lesznek, mivel a növény termesztés rövid távú érdeke, a költség csökkentés
 Igaz, a hosszú távú érdek a talaj, víz és az élő környezet védelem lenne, de ez még soha sehol, a világon nem győzedelmeskedett, a haszon elvűség fölött. /Csak ismételni tudom önmagam, ehhez nem kell sem közgazdásznak, sem jósnak, és még csak érettségivel rendelkezőnek sem kell lenni, hogy ezt valaki előre lássa./
A méhészeti ágazat, tehát látványosan nem omlik össze. Aki már beleölt rengeteg pénzt, munkát, az kitart. Még egy darabig.
A felszínen még működik, a méhészeti intézményrendszer. Méh egészségügy, így -úgy. Omme is van, névleg, bár nem csinál semmit. És a mézet is felvásárolják. Igaz fillérekért. És mindent lehet kapni, ami a méhészkedéshez kell.
 És ez az utóbbi, már valamit jelez. Ha valaki szeret ilyen méhész, meg hasonló összejövetelekre járkálni, annak úgy tűnik, mintha nem tolonganának már annyian, a kis eszközt áruló sátrak előtt. És a neten időnként, már fele áron is megjelennek a fillérekből elő állítható, műanyag eszközök. /Amit mellesleg soha nem is értettem, hogy lehet egy 60ft-ból elő állítható, műanyag etető tálcát vagy anyarácsot, esetleg propolisz rácsot 600 ft ért árulni. És, hogy lehet, hogy 1kg méz ára egyenlő, egy két perc alatt kinyomható műanyag etető árával/
 Az egészségügyi felelősök esetleg elcsodálkoznak rajta, hogy néhányan abba hagyják, és elmennek dolgozni. És azon, hogy míg  három négy éve mindig volt két fiatal aki hozzá kezdett, manapság ilyen már nincs, vagy ritka mint a fehér holló. De más még nem jelzi, hogy baj lenne.
Tehát, nincs még nagy baj.  A felszínen.
Csak a felszín alatt. Ott kezd az egész, csenben, és lassan, /de biztosan/ haldokolni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Szeptember 06. 10:11
http://www.omme.hu/?p=11227
  :) :D ;D
Csapó! ...és tessék! Indul a színjáték!
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 07. 08:43
Nem mondanám, hogy a méhészeti ágazat a haláltusáját vívja.
 Időnként, megjelenik  egy-egy "gyógyító" is a színen, államtikár, miniszter vagy más képében. És úgy csinál, mintha segíteni akarna.
 Ám az ellentét, a növénytermesztői ágazat és a méhészet között antagonisztikus, és az antagonisztikus ellentétek általában úgy végződnek, hogy az egyik fél eltűnik. Vagy is az ellentét, az egyik eltűnésével végződik.
 És nyugodtan ki merem jelenteni, ezek a méhészek lesznek, mivel a növény termesztés rövid távú érdeke, a költség csökkentés
 Igaz, a hosszú távú érdek a talaj, víz és az élő környezet védelem lenne, de ez még soha sehol, a világon nem győzedelmeskedett, a haszon elvűség fölött. /Csak ismételni tudom önmagam, ehhez nem kell sem közgazdásznak, sem jósnak, és még csak érettségivel rendelkezőnek sem kell lenni, hogy ezt valaki előre lássa./

Tévedésben van kedves kinyilatkoztató. Az antagonisztikus ellentétek általában valamilyen köztes egyensúlyban végződnek, vagy egy ide oda ingadozó, oszcillálódó folyamatban. Pl. vannak a rókák és a nyulak. Ha sok a róka, akkor lecsökken a nyúl. Addig csökken, amíg már nem tudnak a rókák mit enni. Elkezdenek a rókák kipusztulni. Erre elkezdenek a nyulak szaporodni. És így tovább.


A méhek elkezdenek kipusztulni. Előbb utóbb a magtermelés meglátja a veszteségeket. Eljuthatunk odáig, mint Kínában, hogy kézzel porozzuk a növényeket. Aztán megy fel az emberi bér, nem lehet majd ilyen terméket előállítani. Amikor olcsóbb lesz ismét méhekkel megporozni, akkor majd mentesítik a talajt, szaporítják a méheket, és indul a körfolyamat újra.


Egy a baj, hogy azt se te se én nem éljük már meg. Ezért kell minden kémia ellen, ami ugyanazon év alatt nem tűnik el a talajból küzdeni, mert minden, amiből év végére marad szép lassan felhalmozódik. No ehhez nem kell érettségi.


Idézet
A méhészeti ágazat, tehát látványosan nem omlik össze. Aki már beleölt rengeteg pénzt, munkát, az kitart. Még egy darabig.
A felszínen még működik, a méhészeti intézményrendszer. Méh egészségügy, így -úgy. Omme is van, névleg, bár nem csinál semmit. És a mézet is felvásárolják. Igaz fillérekért. És mindent lehet kapni, ami a méhészkedéshez kell.

Képzeld a Magyarok felvásárolták egyes települések házait. Mert az eladó eladta. Ha az eladó nem adta volna el, akkor nem vásároltak volna. Ez a piac. Mindíg két fél kell hozzá. Olyan tehát nincs, hogy felvásárolta. Olyan van, hogy eladó el akarta adni, vevő meg meg akarta venni.

Pl.: a társasházban van egy lakás mellett egy 3 négyzetméteres tároló. Valamikor 1990 környékén ezt a szomszéd lakáshoz írták. Nincs kapcsolatuk, a tároló a folyosóról nyílik. Nem is lehet kapcsolatuk, mert a tároló és a szomszéd lakása között van a lift. Nomármost az első lakáshoz hozzá lehetne nyitni. De sehogy sem sikerül kivásárolni. Mond csak mi a trükk a kivásárlásnál, hogy kell azt csinálni, ha az eladó nem akarja eladni?


Idézet
És ez az utóbbi, már valamit jelez. Ha valaki szeret ilyen méhész, meg hasonló összejövetelekre járkálni, annak úgy tűnik, mintha nem tolonganának már annyian, a kis eszközt áruló sátrak előtt. És a neten időnként, már fele áron is megjelennek a fillérekből elő állítható, műanyag eszközök. /Amit mellesleg soha nem is értettem, hogy lehet egy 60ft-ból elő állítható, műanyag etető tálcát vagy anyarácsot, esetleg propolisz rácsot 600 ft ért árulni. És, hogy lehet, hogy 1kg méz ára egyenlő, egy két perc alatt kinyomható műanyag etető árával/

A fröccsöntő gép 10 milliónál indul. Ha a mester soha nem adja drágábban a terméket, mint az anyag ára volt, akkor
1. ki fizeti meg a munkaidejét?
2. Ki fizeti ki a gép árát, annak javítását, energiát, stb?

Ha drágállod nem kell megvenni, vagy vettél volna velünk, nálunk 1,17 euro volt. Összefogott több méhész, és hozattunk egy raklappal Görögországból.

Idézet
Az egészségügyi felelősök esetleg elcsodálkoznak rajta, hogy néhányan abba hagyják, és elmennek dolgozni. És azon, hogy míg  három négy éve mindig volt két fiatal aki hozzá kezdett, manapság ilyen már nincs, vagy ritka mint a fehér holló. De más még nem jelzi, hogy baj lenne.
Tehát, nincs még nagy baj.  A felszínen.
Csak a felszín alatt. Ott kezd az egész, csenben, és lassan, /de biztosan/ haldokolni.


Ehhez képest meg az OMME létszám folyamatosan nő…


A haldoklásról meg van egy vicc:

A katolikus egyház haldoklik. Kétezer éve. Sok más már régen a föld alatt.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Szeptember 07. 09:36
Ha már mindenképpen meg akarsz támadni, legalább nézzél utána, itt a neten is lehet, az "antagonisztikus" azt jelenti: kibékíthetetlen.
 Ha netalán nem értenéd mi a kibékíthettelen, akkor is irányadó az értelmező szótár, mert úgy látom nyelvtanból te sem vagy doktori szinten.

 Más. Nem is vettem műanyag tálcát, de elárulok valamit. Évek óta 20-25 forintos műanyag étkezésre használt papírtányérból etetek, igaz ebból pont 2db -ba megy 1,2 liter szirup. És képzeld el, tavasszal csak egyszerűen elégetem, így még a betegséget sem terjesztem. Képzeld kiszámoltam. Egy ilyen 600ft-os műanyag valami árából, 30db-ot tudok venni. De, már nem hinném, hogy 15 évig méhészkednék.

A többihez csak annyit fűznék hozzá, én itt vagyok lenn, míg ti ott fenn. Talán én még is jobban látom. Majd jövőre nézd meg, hogy mennyivel nő az omme tagság létszáma.

Másrészt, ha az egzisztenciám függne tőle, mint nektek, én is "HURRÁ" optimista lennék.
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2018. Szeptember 07. 11:00
De jó hogy TI vagytok, ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Szeptember 07. 21:09
Én sem hittem mikor valaha azt mondták nekem. Vissza sírjuk mi még Cserényit.
És igazuk lett.......
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Szeptember 11. 22:17
Mai hír:
 53 Migránst találtak egy Román mézet szállító teherautóban.
 Melyik a nagyobb hír, a migránsok, vagy a méz?
 Szerintem nekünk mindegyik nagyon jó hír.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Szeptember 11. 23:22
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Szeptember 12. 22:21
http://www.origo.hu/gazdasag/20180911-rovarinvazio-elemiszerdragulas.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Szeptember 13. 12:11
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/09/01/betolok-nekik-15-kilo-cukrot-es-ennyi-mehek-beteleles-elott?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=beindult_babolna_magyarmezogazdasaghu_2018_36&utm_term=2018-09-13
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Szeptember 15. 16:09
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/08/25/egy-sikertelen-varroa-irtas-tanulsagai?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=oruelt_egy_menet_volt_magyarmezogazdasaghu_2018_35&utm_term=2018-09-15
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Szeptember 16. 09:35
Hát nagyon úgy néz ki, és ezt is már kb 10 éve állítom, hogy  Magyar méhészkedés típus váltásában, nem a gededekas, meg a forgófészkes lesz a jövő kaptár típusa, ha nem a zander, különböző keretmagasságú, ám 477mm-es felső léccel, esetleg más nyugati kaptártípusok.
 A Véleményem megfejtését, a tisztelt fórumtagokra bíznám.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Szeptember 16. 21:55
Hát nagyon úgy néz ki, és ezt is már kb 10 éve állítom, hogy  Magyar méhészkedés típus váltásában, nem a gededekas, meg a forgófészkes lesz a jövő kaptár típusa, ha nem a zander, különböző keretmagasságú, ám 477mm-es felső léccel, esetleg más nyugati kaptártípusok.
 A Véleményem megfejtését, a tisztelt fórumtagokra bíznám.
Soha nem állítottam, hogy a rakodókas óriási teret fog hódítani. Ez elsősorban bioméhészeknek való.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Szeptember 19. 21:23
http://www.borsonline.hu/aktualis/alhernyok-zabaljak-fel-a-kisteleki-retket-fotok/160590?utm_source=kisalfold.hu&utm_medium=rssfeed&utm_campaign=contentbox
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Szeptember 21. 09:29
Hír:
Nagy kamionokkal szállítják a szénát, nyugat-európába, /direkt kisbetű/.
 Asszociáció?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Szeptember 21. 10:09
Hír:
Nagy kamionokkal szállítják a szénát, nyugat-európába, /direkt kisbetű/.
 Asszociáció?
Klímaváltozás. Értékesebb a széna mint a méz lassan.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2018. Szeptember 25. 19:25
https://index.hu/techtud/2018/09/25/a_vilag_legnepszerubb_gyomirtoja_art_a_meheknek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2018. Szeptember 27. 14:16
https://444.hu/2018/09/27/bortonbe-megy-egy-osztrak-gyumolcstermeszto-mehek-elpusztitasa-miatt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Szeptember 27. 19:46
Az előző cikkhez hozzáteszem, hogy nagyon helyes!
https://koponyeg.hu/hireso/komoly-mehapokalipszis-van-folyamatban-de-mi-meg-rateszunk-egy-lapattal
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2018. Szeptember 29. 11:44
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/09/22/neonikotinoidos-taplalek-lancreakcio-mehek-utan-madarakat-vizsgaljak?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=a_koffeinmentes_kave_titka_magyarmezogazdasaghu_2018_39&utm_term=2018-09-28
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Szeptember 29. 21:47
https://hvg.hu/tudomany/20180927_igazi_mez_vizben_higitva_lep_mintazata_genetikai_memoria_atveres_hoaxkviz
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Szeptember 30. 07:50
https://hvg.hu/tudomany/20180927_igazi_mez_vizben_higitva_lep_mintazata_genetikai_memoria_atveres_hoaxkviz

Aki bedől, az mind azt hiszi, hogy minden méz, amit eddig vett, az hamis. Borzasztó, hogy vannak olyanok, akik más megélhetésének rombolásában élik ki magukat. Az ilyen helyeken lehetne kérni helyreigazítást, csak semmi értelme, mert azt egyáltalán nem biztos, hogy látja ugyanaz, aki bedőlt az álhírnek.

Megoldás: Nyilatkozatok a TV-ben, Rádióban, és a Neten, a jó mézről minél több információ terítése. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Október 01. 22:02
https://www.agroinform.hu/kornyezetvedelem/beporzo-es-mehekkel-kommunikalo-robotok-37925-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Október 02. 22:10
http://www.blikk.hu/aktualis/vilag-titkai/itt-biztos-elajulnank-szedito-magassagban-gyujtik-a-nepali-bolondmezet-dobbenetes/4h8qfnz
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Október 06. 19:03
Michael Ohl: Stachel und Staat. Fulánk és állam. Német nyelvű könyv érinti a méheket és a darazsakat.

Beválasztották a legjobb októberi szakkönyvlistára. 

https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&type=200&id=4474547 (https://bookline.hu/product/home.action?_v=_&type=200&id=4474547)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Október 06. 20:46
14300 ,jó, hogy kapni lehet...
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Október 06. 21:41
meg fogom nézni kinn, egy ilyen könyvért ez vaskosnak tűnik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Október 06. 22:11
http://genmegorzes.hu/%C3%BAjj%C3%A1%C3%A9ledhet-valaha-eur%C3%B3p%C3%A1ban-egyed%C3%BCl%C3%A1ll%C3%B3-g%C3%B6d%C3%B6ll%C5%91i-m%C3%A9h%C3%A9szeti-park.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Október 08. 12:17
https://www.youtube.com/watch?v=SP88j5eI8bs
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Október 08. 19:17
http://www.origo.hu/tudomany/20181008-virusfertozott-rovarok-millioit-szabaditanak-a-foldekre-a-tudosok-nem-orulnek.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Október 08. 22:40
https://femina.hu/terasz/mehek-eltavolitasa/
https://femina.hu/terasz/poszmeh-tartas/
https://femina.hu/terasz/poszmeh-kepek/
http://www.origo.hu/nagyvilag/20181008-egy-oz-repult-a-kerekparosok-fele-az-erdei-uton.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Október 14. 18:52
Már látható a horizonton egy új házipatikai készítmény:
https://qubit.hu/2018/10/07/lehet-hogy-megvan-a-csodaszer-a-mehek-osellensege-a-rettegett-varroa-destructor-ellen
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Október 14. 21:14
Láttuk a Zöldön, csak nem tudható, hogy a kutatási pénzekből ilyenekre nem futja?
Cím: Re:Hír-les
Írta: cézé - 2018. Október 15. 08:15
Már látható a horizonton egy új házipatikai készítmény:
https://qubit.hu/2018/10/07/lehet-hogy-megvan-a-csodaszer-a-mehek-osellensege-a-rettegett-varroa-destructor-ellen
Nagyernyei Attila

Csak a magyar cikk az új dolog ebben.
Nem emlékszem pontosan, de a Méhegészségügyi Ismeretek 2017-es vagy 2016-os kiadványában sokkal részletesebben olvashatunk erről.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Október 15. 12:42
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: cézé - 2018. Október 15. 13:19
Köszönöm a pontosítást!

Üdv.:
Cziklin Zoltán
Keszthely
 ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Október 15. 20:46
Itt a szomorú igazság!
http://www.tudasfaja.club/2018/10/balint-gazda-varatlan-kirohanasa-ezt.html
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2018. Október 17. 18:18
nem nagyon pörög ez a fórum most, gondolom mindenki írtja az atkát darázsról ;), pedig nagyszerű hírek vannak a világban:
volt lobbi a MG-i biztosnál. Aki Nemzeti Program emelését ígérte!
http://www.omme.hu/?p=11411

aztán meg elindult a Legyen minden nap, mézes nap! mézfogyasztást ösztönző kampány is az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közös szervezésében. Hála és köszönet! :-*
http://www.omme.hu/?p=11419
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. Október 18. 15:13
Persze csak akkor fogjatok darázsirtásba, ha méheken az atkával végeztetek!

Tegnap 8:20 MTV 1 Bross Péter beszélt. 7 perc, főműsoridőben. Grtulálok az OMMÉ-nak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Október 19. 11:19
Bakker, éppen nem láttam! Annyira sajnálom... :'( :'( :'(
Soha többet nem nézem "A Harmadik Birodalom Bukása" című doku sorozatot főműsoridőben a királyi M1 tv helyett... :-[ :-[ :-[
Természetesen én is gratulálok az Omme-nak...olyan kár, hogy nem lehetek tag...Hallom sokkal több lesz a támogatás...Gondolom méheket is lehet majd belőle venni...vagy poszméheket...esetleg darazsakat... Az ötletelős e-mail címre lehet még írni? Az írhat oda, aki nem tag?
Még egy apró kérdés:
Esetleg tudja valaki miért pusztultak(nak) a méhek napraforgón? Van valami hír a Nébih-es vizsgálatokról?
Ha?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Október 19. 15:14
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Október 19. 17:43

Lehetsz OMME tag, de ha nem veszel igénybe támogatást, akkor minek.

Hogy hogy minek? 
Csak egy érv a sok közül:  - Vivaldi nem lenne egyedül.  :) ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Október 19. 18:57
http://www.origo.hu/tudomany/20181019-katasztrofahelyzet-van-vilagszerte-pusztulnak-a-rovarok-nem-tudni-megallithatoe-a-folyamat.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. Október 19. 20:27
Voltam omme tag. Aztán úgy gondoltam, nem érdemlek már meg ennyi támogatást, inkább használják a szegényebbek... :'( :'( :'(
Amúgy is terjedőben a templomegerózis... :'( :'( :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Október 21. 10:50
No, most ugye. 26 év Omme tagságom alatt. Alaphangon, és átlagot számolva kb 10000 ft évi tagdíjat fizettem be. Ez cca: 260000 ft. És ezt nagyon sokan elmondhatjuk magunkról.
 No már most, azért 260000ft-ért nagyon sok helyen megengednék, hogy azt beszéljek amit akarok.
 Igaz, itt is megengedik. Csak, nem érdekel senkit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2018. Október 21. 18:43
https://infostart.hu/gazdasag/2018/10/20/meg-akarjak-haromszorozni-a-hazai-mezfogyasztast
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2018. Október 21. 19:16
"Igaz, itt is megengedik. Csak, nem érdekel senkit."

Tudsz olyan helyet ahol igen?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Október 21. 21:19
Tudok.
 Jó lenne , ha néha ellátogatnál az általatok mélyen lenézett face-ra.
 Jelen pillanatban 14328 tagja van.
 Itt mennyi is van?
  Nem akarom magam reklámozni, mert az öndicséret büdös, de időnként jó lenne leereszkedni a "nép" közé, mert az ott van.

És még valami, addig legyetek nyugodtan, míg a betyárbecsületet fel nem mondom az omme-vel kapcsolatban, és el nem kezdek cikkezni róla a facebookon.
 Csak mondom, de nyugodtan vehetitek fenyegetésnek is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Október 22. 06:51
........................................
  Nem akarom magam reklámozni, mert az öndicséret büdös, de időnként jó lenne leereszkedni a "nép" közé, mert az ott van.

És még valami, addig legyetek nyugodtan, míg a betyárbecsületet fel nem mondom az omme-vel kapcsolatban, és el nem kezdek cikkezni róla a facebookon.
 Csak mondom, de nyugodtan vehetitek fenyegetésnek is.
Hát, ez a reklámod is elég szarul sikerült, Zoli!
Nyomod itt, hogy le ereszkedni a nép közé, és a másik mondatodban leírod, hogy közben pajtikolsz a vezetőséggel.
Ezt nem értem!
Kérdésem viszont az lenne, hogy meddig maradsz OMME tag??
Az írásodból számomra az tűnik ki, hogy ha nem leszel OMME tag akkor, fogsz tudni érdeket képviselni, és segíteni a még OMME tagoknak. Hidd el várják a segítséget, azok is akik még nem pajtikoltak le senkivel.
Az igazi betyárbecsület ez lenne.
Nem??
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Október 22. 10:02
Pajtikolok a vezetőséggel? Melyik vezetőséggel, bazmeg?
 Az omme vezetőséggel? Kb. úgy utálnak mint a Bussmanok a Búrokat.
 Más kérdés a helyi egyesület.  Itt, ha tehetem részt veszek, és segítek a rendezvényeken is, akármit, és itt nem is utálnak.
 De ez kettő. Jogilag is két külön egyesület, mint mondtam már.
 Mert szerintem, szét kell választani az omme-t, és a helyi független egyesületeket, mert ugyan olyan rangúak.
 Az egyikbe saját akaratomból léptem be, míg az omme-ba legalább is három éve, már csak kényszerből vagyok, nevezetesen a gyógyszer cukor támogatásért.
 Amúgy mi meg a fenéért lenne másért az ember, mikor semmit az ég világon nem csinál, ilyen valamiben miért lenne jókedvel az ember? A semmiben?
 Hogy meddig leszek Omme tag azt nem tudom, de a helyi egyesületé, míg meg nem szűnik, vagy meg nem halok, addig tag leszek, vagy míg ki nem rúgnak, de egyelőrre nem úgy áll a dolog..
 No már most.
 Valaha a nagy országos omméba léptem be, akkor amikor még semmit nem adtak, és mi is csak tagdíjat fizettünk. Akkor még a mi egyesületünk nem létezett, csak a nagy országos. Az új Egyesületei Törvény miatt, kellett szétszedni. Azóta megy a tili-toli, hogy hogyan lehetne kikerülni az Egyesületi Törvényt. Vagy is a Független Egyesületek Szövetségének létre hozását. Nem tudom érte e?
 De. Soha sehol nem mondtam, hogy nincs szükség, nagy országos méhész egyesületre. Nagyon is szükség lenne, egy igazi érdekvédő szervezetre. De a mostanira nincs. Mert nem csinál semmit, csak a méhészek tagdíjából és az uniós támogatások megkurtításából él.
De, beszéljünk világosan.
 Ti, akik ott vagytok együtt az a klik, Pestiek, Dunántúliak, meg Csuja, vissza toszogattátok Brosst a hatalomba , holott ti is ismertétek, hogy milyen munkát végzett már az előzző ciklusaiban.
És itt nem az nagy bűnötök, hogy Mészárost kitúrtátok, mert ha már ő annyira nem tetszett, lehetett volna valami harmadik személy, a ti elévülhetetlen bűnötök, hogy egy olyan elnököt segítettetek vissza az omme élére, aki azelőtt sem csinált semmit.
 Semmi nem történt, csak ami várható volt. Bross minden felelősséget ledob a válláról, és él mint "Marci Hevesen".
 Elismerem, a bizonyos mézkereskedőhöz, illetve annak csoportjához fűzött kapcsolata nem bizonyítható, legalább is innen nem.
Csak, hogy történtek ügyek. Mérgezések is. Destruktoros, meg neonikotinos meg egyéb. Meg főleg a méz átvételi ára. És ha az egyszerű méhész nem is tud beleszólni a dolgokba, tehát elzavarni a vezetőséget, azért magában már nemigen rokonszenvezik az elnökkel, sem pedig veletek.
 És ha egyenes választási rendszer lenne, nem kapnátok 15%-ot sem.
 Egyszerűen azért mert senki, semmi pozitív dolgot nem tud mondani rólatok.
 És mindaddig míg így marad, köhöghettek ti itt négyen: Körmendi, Mózes Albert, Attila és te, védve a mundér becsületét, csak az ellenérzés marad veletek szemben.
Ennyi. Vagy folytassam még?
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Október 22. 11:41
Idézet
Az egyikbe saját akaratomból léptem be, míg az omme-ba legalább is három éve, már csak kényszerből vagyok, nevezetesen a gyógyszer cukor támogatásért.
Tehát te is haszonszerzésből vagy OMME tag! Mert ha nem így lenne, akkor csak a helyi egyesületi tagdíjadat fizetnéd.
Idézet
Mert nem csinál semmit, csak a méhészek tagdíjából és az uniós támogatások megkurtításából él.
Téged miért zavar ez?? Most írod, hogy te csak a haszon miatt vagy tag.
Idézet
És mindaddig míg így marad, köhöghettek ti itt négyen: Körmendi, Mózes Albert, Attila és te, védve a mundér becsületét, csak az ellenérzés marad veletek szemben.
Ennyi. Vagy folytassam még?
Kérlek igen folytassad még.!
Legfőképpen a velem való példálózásodra lennék "kíváncsi". A többiek ügye nem érdekel./ tudok olvasni és bár szemüveget hordok, sok mindent látok, és tudok/
Engem meg említettél, akár így akár úgy, de téged sehol sem láttalak. Ezek szerint Te még rossz döntésre sem vagy képes. Tudod így két év távlatából, már mindenki okos, vagy okoskodó. Akkor kellett volna tenned a lehetőségedhez képest amikor hívtalak. Mert én hívtalak! De kibújtál a dolgok alól, most már azt is tudom miért. ( tehát akkor ki köhög)
Szerintem én vállalva a nevemet, megtettem az első törvényes lépést a vezetőség rossz döntése ellen.
Egy tárgyaláson sem láttalak, egyszer sem mondtad, vagy írtad azt, hogy jó, vagy szerinted rossz dolog amit a méhészekért csináltam.
De hozzáteszem nem is vágytam a te elismerésedre, vagy bármi másra. Az én lelkiismeretem, akár milyen furcsa lehet számodra: TISZTA!!
Nem vagyok én senki, de te nem tudod, mit éltem át a perek során amit csak is a méhészekért, (és persze érted is) csináltam végig. Én nem haragszom rád! A közönnyel, és a kritikával, valamint a dicsérettel sincs semmi gondom. Ezeket azok kapják, akik mertek valamit csinálni, egy közösségért. Remélem azt azért tudod, hogy az életben semmi nem állandó. A vélemények a tények tudatában változhatnak, sőt változnak is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Október 22. 12:49
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Október 22. 14:48
Kedves Atya. A porfátlanság csúcsa haszonlesésnek nevezni azt, amikor az ember szeretne hozzá jutni ahhoz, ami neki alanyi jogon jár. És főleg ha az nevezi annak, aki jogtalanul akadályozza a hozzájutást.
 Ez ugyan is uniós támogatás. Ugyan az, mint a földalapú, az állat jóléti vagy egyéb uniós támogatás. Tulajdon után jár, és nem földműves, szarvasmarha meg egyéb egyesületi tagság után.
 Csak a méhészek vannak hátrányos helyzetbe hozva azzal, hogy még omme tagnak is kell lenni, a kamarai tagság mellett.
 Azt is elismerem azonban, hogy enélkül az omménak 1000 tagja sem lenne. Az omme ezt használja ki, eléggé pofátlanul ugyanabban a stílusban amiben te pökhendien meg nyilatkozol. De, ha nektek lennék én nem emlegetném, mert valaki megelégeli és uniós bírósághoz fordul ez ügyben. Az unió ugyan is ezt nem tudja. Ő tulajdonra adja, és nem kávéra teára, meg süteményre.
Az se tévesszen meg, hogy a Magyar Alkotmánybíróság kimonta, ennek a támogatásnak az omme tagsághoz kötése nem alkotmány ellenes. De az Alkotmánybíróság sehol sem állítja, hogy ez kötelező, csupán nem ütközik az alkotmányba.
 Úgy hogy mielőtt valamit leírsz gondold meg, mivel bőszíted fel még jobban a méhészeket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2018. Október 22. 15:31
" alanyi jogon jár"

Jól belekeveredtél , a jogszabály gyönyörűen és érthetően leírja a támogatás feltételeit.
https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1700004.fm

Üdv. jani bátya

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Október 22. 16:53
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2018. Október 22. 17:37
Mivel megszólítottál, csak egy kérésem van hozzád, idézz legalább egy szót amivel megkérdőjeleztem a méhészeti támogatást!

Pontosítottam  azon állítást miszerint alanyi jogon járna a méhészeti támogatás.
Véleményem szerint ebben az országban csak a pártpropaganda postai levél jár alanyi jogon, minden mást igényelni vagy megvenni lehet illetve kell.

Itt olvasható az említett alkotmánybírósági határozat is.
http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/34BC6256AF522587C1257ADA0052843A?OpenDocument

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Október 22. 18:15
Most akkor ki az értetlen?
 Én mit mondtam?
 Minden más ágazatban tulajdonhoz kötött, és semmilyen egyesületnek nem kell tagnak lenni ahhoz, hogy igénybe vehesse valaki. Van földed kapsz, ha nincs nem kapsz. Ilyen egyszerű.
 Ugyan is mikor elindul ez a támogatás, Brüsszelből vagy honnan , semmiben sem különbözik a földalapú, az állatjóléti és egyéb támogatástól.
 Ám amikor átlépi a határt, itt már csak omme tagsággal vehető igénybe. Ott van a törvényben amit te idéztél.
 De ezzel sem lenne semmi baj. Megnöveli a tagságot, ha úgy tetszik össze fogja.
 Ez egy nagy erő, mert ennyi ember már képes a parlamentbe bejuttatni egy képviselőt.
 A baj, az, hogy ezt ti nem használjátok ki. Pofátlanul röhögtök a méhészek szemébe, és mivel tudjátok, hogy úgy sem tud semmit tenni senki, azt csináltok amit akartok, vagy is semmit. Leszeditek a sápot, és a hírek szerint, nem csak a tagdíjat, pedig az se piskóta.
 Nagyképűek, arrogánsak, pofátlanok, vagytok mind. És ha felszóllal valaki, hogy nem csináltok semmit, még meg is sértődtök.
 Aztán jöttök, hogy mi nem teszünk le semmit az asztalra.
 És ti?
 Ti mit tettetek le az elmúlt két és fél évben,   az asztalra vagy mire?
 Mondjatok már nekem valamit, amit letettetek azonkívül, hogy olcsóbb pogácsa van a küldöttgyűlésen.
 Mi az a baszott nagy eredmény ami alatt ott van, Nagyernyei, Elekes, Körmendi, Mózes Albert, jani bátya vagy ki hóhér, és a többi Bross slepp neve?
Csak egy valamit mondjatok már, két és fél év alatt illet volna már legalább egy jó ízűt fingani, de ti arra se vagytok képesek.
 Nekünk mondjátok, hogy tegyünk az asztalra, mikor ti sem csináltatok semmit?
 Mondom, ne akasszatok ki, mert abból nem jöttök ki jól.
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Október 22. 18:24

Nem vagyok én senki, de te nem tudod, mit éltem át a perek során amit csak is a méhészekért, (és persze érted is) csináltam végig.

Akkor meséld már el neki azt az esetet, amikor néhány társaddal a felsőbb körök közelébe szivárogtál, mert elnök szerettél volna lenni! Mindezt titokban. Jól kiröhögtek ott fent. Ha nem emlékeznél, kérdezz rá Nagyernyeire hogyan is volt, mert neki eléggé rövid a memóriája ugyan, de talán emlékszik valamire. Már akkor tudtuk amikor beültetek az autóba induláskor, és Attilával is közöltük. Nem mondta még neked? Na ha valakinek csendben kellene maradnia, az éppen te vagy.
kivancsi111
Nem tudom melyik esetre gondolsz, mert én egyszer voltam, "szivárogtam a felsőbb körök közelébe" a Minisztériumban, és a Tantó Sándor felettesétől kértünk meghallgatást. És amiért mentünk az, az OMME-ban megvalósult összeférhetetlenség megszüntetése.
Ha valaki nem tudná, a Minisztériumba nem lehet csak úgy bejutni "szivárogni". Egyeztetések sorozata, személyes adatok benyújtásával történik minden.
Nem is értem hogy hogy mondhatod azt hogy "mindezt titokban" csináltam.
Ja, hogy ez nem volt nagydobra verve? Látod miért, mert még most is úgy van előadva a történet, mintha részese lettél volna annak a beszélgetésnek. Pedig nem! Én már rég túl vagyok olyanokon, akik hallották olyantól, aki majdnem ott volt, de látta azt, aki hallotta.
Azt sem tudom sehová tenni hogy azt mondod, miszerint én elnök akartam lenni. Kb 2-3 éve még mikor Skype-n beszélgettünk akkor is el mondtam neked a véleményem erről. De úgy látom már nem emlékszel.
Idézet
Ha vesztettél volna, akkor összedobjuk a perköltségedet...
Kedves vagy, de ha jól emlékszem, nem vesztettem, és nem is léptem vissza.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Október 22. 19:08
Ezt írja Kivancsi111:
"Attila is hallgat, mintha nem ezért rikácsoltak volna éveken át. Gyerekek! Többet ér a barátság felfelé, mint az alázat azok iránt, akiket állítólag önzetlenül segítettetek? Nem szégyenlitek magatokat, amikor kiálltok a méhészek elé? ..."
Miért van félnivalóm?
Én egyszerűen azt untam meg, hogy egy évtizeden keresztül azt hallottam, hogy a neonikotinoidok kártétele nem bizonyított!
Most ugyan ez az ember viszi a zászlót, számon kér, hogy miért nem megy el a tiltakozó levél, hogy mekkora problémát okoz.
Aztán jön a legújabb csavar.
Ismét nem bizonyítható a neonikotinoidok kártétele, valójában egy elixírrel csáváznak.
Akkor mi a frásznak kongatták a szükséghelyzeti engedélyekkel a vészharangot?
Az én véleményem határozott és memóriazavarban sem szenvedek mint ahogy ezt kivancsi111 állítja.
Én voltam az első aki az OMME központba kiszögeltem a Gauchoval csávázott vetőmagos zsákot, amiért akkor kaptam hideget, meleget.
(Nekimentem a főnökömnek?)
A véleményem határozott és töretlen.
A Magyarországi méhpusztulásoknak is ugyan az az oka, mint az összes európai országban!
A neonikotinoidok alkalmazása.
Az, hogy az alkalmatlanságuk miatt ezt nem tudják bizonyítani engem hidegen hagy.
Én eddig is és ezután is inkább a nemzetközileg elismert kutatóknak szakembereknek a tanulmányaiban hiszek mint egy ilyen kőbaltás módszerekkel vizsgáló kutakodóknak.
Még azt is megérjük, hogy szobrot állítanak neki.
Vivaldi írja:
" Nagyképűek, arrogánsak, pofátlanok, vagytok mind.".. majd így folytatja:
"Mi az a baszott nagy eredmény ami alatt ott van, Nagyernyei,...."
Nagyon szépen megkérlek Vivaldi vedd elő a kultúrtolladat!
Tudjuk, hogy a tó fenek iszapos... de ennyire?
Nem tudom milyen neveltetésben részesültél, de felhívom a figyelmed, hogy amit írsz a világhálón olvassák.
Ne járasd le a Fekete-Fehér Méhészklubot alpári stílusoddal!
Elmondtam többször, hogy abban óriási igazság van, hogy csapnivaló a jelenlegi OMME kommunikáció.
Ezt sokszor szóvá is tettem, de hiába.
Nagyernyei Attila


 
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Október 22. 19:35
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Október 22. 19:47
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Október 22. 21:12
Na most akkor mit csináljak? Az összeférhetetlenséggel kapcsolatban szerettünk volna rendet az OMME-ban. Én nem hordok vizet a kútba. Az hogy ez a "megmozdulásunk kit vagy kiket zavart, és ezért adott nektek fals információt, ez is azt bizonyítja számomra, hogy valakiknek belenyúltunk a"bugyijába". Szerényebben csak azt mondanám, hogy veszélyessé váltunk valakik számára.
Látod még most is megy a csámcsogás, a hánytorgatás. Még most is megy a lejáratás, szapulás, stb. Az ember fia számít ilyen meg nyilvánulásokra, és talán ezért nem beszél idő előtt az ilyen dolgokról. Megtanultam ezzel egy időben azt is, hogy mindig vannak mindent tudók, és még a helyszínen sem kell lenniük. :)

Azt most nem értem, de már nem is vagyok rá kíváncsi, hogy hogy jön ide a "tüntetésnek nevezett kirándulás". Arról biztosan beszéltünk, mert honnan tudnád hogy mikor, és honnan rohantam el, hogy elinduljak, az egyetlen felszabadult helyre a buszon.
Most megint leírod hogy te ezt megmondtad. Nem tudom miért zavar téged ez ennyire. Ha jól emlékszem ez az ÉN döntésem volt. Én vállaltam és ha úgy tetszik: még hittem a mesékben. De az én döntésem volt!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Október 22. 21:53
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. Október 23. 06:24
Na akkor most itt Skypen van egy haverom, aki akkor is itt volt. Vele most beszéltük át, miként voltak azok az ügyek, és képzeld úgy emlékszik mint én. Hiába próbálsz meg kicsúszni a szorításból, tudod velem nehéz ügy, mert emlékszem.  ;)

Na akkor?

Tehát te is haszonszerzésből vagy OMME tag!
Kedves kivancsi111!
Nem szeretnélek meg bántani, és a haverok előtt sem szeretnék pofátlannak tünni, de abban a mondatomban  amit belinkeltél, van egy is szócska. Igen kicsi, de értő olvasás mellett a válasz is benne rejlik.  ;)    Na akkor?
Soha nem próbáltam meg kicsúszni az általad értett "szorításból".
Mindig felvállaltam azt amit mondtam, vagy tettem, és ez a következőekben is így lesz.
Ha valaki meg győz érveivel, én belátom, és ha kel bocsánatot kérek, ha akaratomon kívül meg bántottam volna.   
Idézet
Az életben semmi nem állandó. A vélemények a tények tudatában változhatnak, sőt változnak is.
Ha valaki mer változtatni a véleményén, az egyesek szemében rossz. Ha azt ki is mondja, akkor már nem kívánatos személy.
De talán ezt is tanulásnak hívják, vagy hívhatják.

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2018. Október 23. 08:00
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. Október 23. 08:03
Uraim!

Az eszmecserére biztos találtok megfelelő rovatot. Ez itt a hír-les. Köszönettel: Bicska

;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balogh László - 2018. Október 23. 20:15
kiváncsi 111
Szerinted akik nem írnak, szintén így jártak.
Nem, kiváncsi 111, hanem nem akarnak belemenni parttalan vitákba, nem akarnak egyes személyek szintjére le süllyedni, személyeskedni.
Óvodás módra, piszlicsáré dolgokon heteken keresztül vitatkozni, szakmához nem értőnek ki kiálltatni magukat olyan személyek által akik maguk sem tudnak többet, csak többnek tartják magukat. Egyszer édesapám mondta, édes fiam, önmagadat soha ne tartsd többnek mint aki vagy , ha dicsérnek fogadd el, de soha ne szálljon miatta fejedbe a dicsőség, mert mindig mindig lesz aki többet  tud nálad, mégsem kiáltja ki magát mindentudónak. A bölcs, néha akkor is hallgat amikor ordítania kellene az ostobaság miatt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Október 23. 20:40
 Már megint egy bölcs, aki azt hiszi az el nem mondott gondolataiért emlékeznek meg róla.
Te, tipikus omme tag vagy. Szarod le az egészet.
 Biztos eltévedtél, mert a szakmát nem itt beszélik meg.
 Ráadásul a "bölcs" példád itt nem is áll.

De, javaslom neked, hallgass bölcsen, majd jól kihasználnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Október 23. 20:56
Vivaldi!
Egyre gázabbak a hozzászólásaid.
Bicska már felszólított benneteket, hogy ez a Hír-les, menjetek máshová.
Ennek a beszólásodnak milyen hír értéke van?
A kakaskukorékolásban brekeghetsz tovább.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Október 23. 21:34

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. Október 28. 06:51
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/a-mezfogyasztas-ertekes-tapanyaghoz-juttatja-az-emberi-szervezetet-38169-001?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=38169

Most akkor Takács, vagy Kovács? :)

A magyar újságírás páratlan
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bagira - 2018. Október 28. 19:31
https://f21.hu/vilag/hova-lett-a-tavalyi-mez/?fbclid=IwAR3bEtefcmPXKh7y3dRmoPHCia6yTUzoJH_4pQJymVH4U1xfGS_5iNd1nQY
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Október 28. 22:46
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/a-mezfogyasztas-ertekes-tapanyaghoz-juttatja-az-emberi-szervezetet-38169-001?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=38169

Most akkor Takács, vagy Kovács? :)

A magyar újságírás páratlan
Helyre igazítás:
Takács-Kovács Ferenc kisméhész.  ::) ::) :P ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Október 28. 23:13
Idézet
Ti, akik ott vagytok együtt az a klik, Pestiek, Dunántúliak, meg Csuja, vissza toszogattátok Brosst a hatalomba , holott ti is ismertétek, hogy milyen munkát végzett már az előzző ciklusaiban.
Bross minden képzeletet alulmúlt a 2016 óta nyújtott érdekképviseleti teljesítményével. A 2018-as óriási méhpusztulás elsődlegesen és szinte kizárólagosan az ő lelkén szárad. [/b]Ezt a méhpusztulást meg lehetett volna előzni fegyelmezett érdekvédelmi munkával. Bocsássatok meg nekem amiért segítettem Bross Péternek az elnöki székbe visszakerülni.

Mentségemre mondom, hogy én 2013 előtt nem foglalkoztam az OMME közéleti bajaival. Láttam, hogy Mészáros Laci erőszakos és tapasztalatlan vezető. Láttam, hogy jobb kell, de nem hittem, hogy egy olyan sok információval rendelkező méhész mint Bross Péter, hogy a jó fenébe lehet ennyire gyáva és megalkuvó a hatalommal szemben, hogy 11 hónapon keresztül nulla lépést tesz egy olyan súlyos ügyben, ami több milliárd forint veszteséget képes okozni a méhészeti ágazatnak. Tulajdonképpen ezen csalódásom, elkeseredésem miatt írogatok keveset.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bükk - 2018. Október 29. 09:24
Hát még tartoztok jó néhányan némi önkritika gyakorlással....

Hiába próbáltunk benneteket(Kontroll csoport) figyelmeztetni,mentetek megvezetve.
Amatőr,és egyben komikus volt ahogyan néhányatok élete első OMME OV.-ján az előzmények
ismerete nélkül személyi lemondásokat követelt.
Apropó,hova lett a Kontroll csoport programja,ígéretei?
Attól tartok nem is volt,csak a hatalom megszerzése volt a cél.
A méhész központú "OMME" hol van,lassan semmi sem nyilvános,még az is lehet,hogy a laborvizsgálatokat x évre titkosítják. ::)

Te,mint aki ennek a mai rendszernek az egykori részese voltál,biztosan tudod mi történik azzal aki valahogy a rendszer részese lett,de nem a hivatalos álláspontot képviseli. :-X
Akár néhány tollvonás (rendelet,törvény) oszt annyi napok alatt.
De nyugi,lesz támogatás emelés,meg pld. ábrándozás valótlanul magas mézfogyasztási célról.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2018. Október 29. 09:33
Hát még tartoztok jó néhányan némi önkritika gyakorlással....

Hiába próbáltunk benneteket(Kontroll csoport) figyelmeztetni,mentetek megvezetve.
Amatőr,és egyben komikus volt ahogyan néhányatok élete első OMME OV.-ján az előzmények
ismerete nélkül személyi lemondásokat követelt.
Apropó,hova lett a Kontroll csoport programja,ígéretei?
Attól tartok nem is volt,csak a hatalom megszerzése volt a cél.
A méhész központú "OMME" hol van,lassan semmi sem nyilvános,még az is lehet,hogy a laborvizsgálatokat x évre titkosítják. ::)

Te,mint aki ennek a mai rendszernek az egykori részese voltál,biztosan tudod mi történik azzal aki valahogy a rendszer részese lett,de nem a hivatalos álláspontot képviseli. :-X
Akár néhány tollvonás (rendelet,törvény) oszt annyi napok alatt.
De nyugi,lesz támogatás emelés,meg pld. ábrándozás valótlanul magas mézfogyasztási célról.
A lemondás követelése teljesen megalapozott volt, ahogy most is az épp aktuális elnöknek le kellene mondania a neonikotinoid ügy miatt. Akkor is ugyanez volt az ok és a mostani elnök azt ígérte, hogy a méhészek érdekét nem hagyja veszélyeztetni. Az akkori elnök pedig bagatellizálta a neonikotinoid veszélyt. Akkor is tiszta volt, hogy veszélyes szer, most is tiszta. Az OMME akkor is talpat nyalt, most is.

Az állami támogatás mai formája csak kárt tesz a méhészeti ágazatnak. Hosszú lenne kifejteni hogyan is zajlik ez a kártétel, de aki ért a méhészethez, ahogy te is értesz hozzá, azok a méhészek pontosan tudják, hogy igazam van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Molnár Csabi - 2018. Október 29. 14:22
A legnagyobb baj az, hogy a neonikotinoid ügy már 2012 óta ÜGY!!
Sajnos ebben az országban csak "kóklerek és sarlatánok" vannak hiszen az ígérgetéseken kívül érdemi döntés nem született. Még mindig a kísérletezésnél tartunk ,holott az idő már elszaladt mellettünk.
Pl:Keszthely ,egyetemi kutatás témája (varroa toleráns méhcsaládok)!!!
Pár éve már tudják más országokban ,hogy ennek semmi értelme.
Itt miniszteri szinten kellene rendet rakni ,mert mindenhol csak a lobbi érdekek vannak. Kíváncsi vagyok mikorra tesznek rendet a mezőgazdasági vegyszer felhasználásban is ,mert jelenleg ez kaotikus.
Ezért lehet nálunk napközben virágzó táblákat vegyszerezni.
Szóval egy a lényeg a fejétől bűzlik a "hal" és nem csak az OMME-ban.
Szebb jövőt:
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. Október 29. 17:39
Ezt írja Molnár Csabi:
"A legnagyobb baj az, hogy a neonikotinoid ügy már 2012 óta ÜGY!!"
Még adjál hozzá legalább 5, de inkább 7 évet!
Sokkal korábban kezdődött ez az ügy.
A téma zászlóvivői a franciák voltak, és lám most is ők járnak az élen a tiltásukkal.
Neonak valóban igaza van, hogy permetszerként tiltották be, de előtte ott van, hogy a már betiltottak mellett (azok a csávázáskor használt 4 neo) tiltották be az egyébként engedéllyel rendelkezőket is.
Az a Napnál is világosabb (legalább is ennyi idő után remélem),hogy egy alattomos méhgyilkos rovarölő családról beszélünk, mivel a neonikotinoidok egy hosszú hatásmechanizmusú rovarölők.
Csányi Anti hányszor leírta már?
Én is vagy 10-12 éve nyomom, de ezért haladunk.
Hogy ebben Bross a fogó?
Védje meg magát ő, de  azért újra felhívom a figyelmeteket erre az előadásra:
https://www.youtube.com/watch?v=KBjt8U_F5OU
Professzor Úr, szépen időrendi sorba rakta az eseményeket.
A témában jártas (esetleg felelős) valaki, meg óriásit változott, amit nehéz tagadnia, mert az idézetek magukért beszélnek.
Semmi mást nem kéne tennie, mint egy bocsit mondania, hogy az idő elhalad felettem, belátom hibáztam, mégis veszélyesek ezek a szerek.
Emberek vagyunk tévedhetünk, de a bölcsek ezt be is vallják.
Addig pedig nem marad más mint a támadása.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2018. Október 29. 21:34
én úgy lesem, vagy inkább lesném a híreket a hétvégi OV kapcsán, de sehol semmi. elmaradt? :-\

Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2018. Október 30. 02:02

Semmi mást nem kéne tennie, mint egy bocsit mondania, hogy az idő elhalad felettem, belátom hibáztam, mégis veszélyesek ezek a szerek.
Emberek vagyunk tévedhetünk, de a bölcsek ezt be is vallják.
https://www.youtube.com/watch?v=jFXGlr8hqk0 34 perc 45 másodperc!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. Október 30. 06:05
A neo által belinkelt video-t tényleg nézze meg mindenki!

Időpont: 2014. március 4.
Helyszín: Herceghalom, ABACUS Business & Wellness Hotel****
Kerekasztal-beszélgetés: Hogyan tovább? - Élet a neonikotinoidok után
A beszélgetés résztvevői:
Dobai Tibor kereskedelmi igazgató, Syngenta
Dr. Hornok László egyetemi tanár, az MTA r. tagja (moderátor),
Dr. Tőkés Gábor igazgatóhelyettes, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság
Takács Attila ügyvezető igazgató, Cheminova Magyarország Kft.
Tóth Péter növényvédelmi szakmérnök, méhészeti szaktanácsadó, Országos Magyar Méhészeti Egyesület

A 6:00-11:00-ig terjedő rész is nagyon érdekes!!! Szépen, diplomatikusan van megfogalmazva. Várom a véleményetek a neonikotinoidok rovatban. Az EGÉSZET hallgassátok végig!
Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. Október 30. 09:14
Tartok tőle hogy nekik lesz igazuk, és a neok helyett alkalmazott brutálisabb védekezési módokkal még több bajunk lesz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. Október 30. 13:49
https://www.srf.ch/kultur/gesellschaft-religion/glyphosat-in-argentinien-stumme-zeugnisse-einer-schleichenden-katastrophe?fbclid=IwAR2i7KeeTpNUTk4_VmLWI8pjc8FaxSmE5PM3JVxCkXOHcd0iXSglSBrEG8E
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. Október 30. 17:51
Idézet
Ti, akik ott vagytok együtt az a klik, Pestiek, Dunántúliak, meg Csuja, vissza toszogattátok Brosst a hatalomba , holott ti is ismertétek, hogy milyen munkát végzett már az előzző ciklusaiban.
Bross minden képzeletet alulmúlt a 2016 óta nyújtott érdekképviseleti teljesítményével. A 2018-as óriási méhpusztulás elsődlegesen és szinte kizárólagosan az ő lelkén szárad. [/b]Ezt a méhpusztulást meg lehetett volna előzni fegyelmezett érdekvédelmi munkával. Bocsássatok meg nekem amiért segítettem Bross Péternek az elnöki székbe visszakerülni.

Mentségemre mondom, hogy én 2013 előtt nem foglalkoztam az OMME közéleti bajaival. Láttam, hogy Mészáros Laci erőszakos és tapasztalatlan vezető. Láttam, hogy jobb kell, de nem hittem, hogy egy olyan sok információval rendelkező méhész mint Bross Péter, hogy a jó fenébe lehet ennyire gyáva és megalkuvó a hatalommal szemben, hogy 11 hónapon keresztül nulla lépést tesz egy olyan súlyos ügyben, ami több milliárd forint veszteséget képes okozni a méhészeti ágazatnak. Tulajdonképpen ezen csalódásom, elkeseredésem miatt írogatok keveset.

Tudod mit szoktak erre mondani?
 Az Úr dolga a megbocsátás. Minden esetre te sokakkal ellentétben, legalább eljutottál eddig.
Ez akárhogy is, dicséretre méltó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. November 01. 21:36
https://koponyeg.hu/hireso/10-ev-ugyan-csak-ketto

Mondhatnám akár azt is,hogy melegszik a pite,de sajnos sokkal,de sokkal komolyabb a baj.A helyzet az,ha mindenki az államok vezetői,hivatalai,a világ összes cégei,vállalatai nem teszik meg,mi,egyes emberek nem tesszük meg akár a lehetőségeinket felül amit tudunk a felmelegedés ellen akkor a mai formájában a civilizáció megszűnik létezni.
Nem semmi!!!

Figyeljétek a köpönyeg.hu híreső rovatát,mert a klímaváltozással kapcsolatos hírek vannak benne.
A régi cikkeket is érdemes elolvasni
Érdemes más oldalakon is kutakodni,Greenpeace stb .

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. November 01. 22:23
ADDIG AMÍG MI A TÖBBSÉG TŰRJÜK , HOGY EGY PÁR IDIÓTA AKIKET A GONOSZ IRÁNYÍT/PÉNZ HALMOZÁSA /, MINDENEN ÁTGÁZOLVA ROMBA DÖNTIK A VILÁGOT , NEM MARAD MÁS MINT VÉGIGNÉZNI A PUSZTULÁST !!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 02. 18:47
Íme.
https://alfahir.hu/2018/11/02/monsanto_glifozat_rak_bayer
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 02. 19:26
http://felfedes.hu/2018/10/28/katasztrofahelyzet-van-vilagszerte-pusztulnak-a-rovarok/?fbclid=IwAR3P-2Egv0hFwnVL0qyoELarZN4eWcrDutoQGytBrfA2BT8JUpkfDrg1Nic
Cím: Re:Hír-les
Írta: gondolkodó - 2018. November 03. 18:31
https://www.agrotrend.hu/hireink/a-mehek-es-a-meheszet-jelenlete-a-faluban-megkerdojelezhetetlen
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. November 03. 22:58
ja, csak nem 1300 család 3 négyzet kilóméteren
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2018. November 04. 22:59
Íme.
https://alfahir.hu/2018/11/02/monsanto_glifozat_rak_bayer
Csak szerintem visszatetsző a bayer banner az OMME főoldalán?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. November 07. 09:25
Valaki mondta, aki a zöldfórumban érdekelt, hogy ha én nem írok ide, nem ír ide senki.
Nem hittem neki, de már úgy látom igaza van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2018. November 07. 10:39
Mármint ebbe a topikba, vagy úgy egyébként a fórumba? Ha nincs is teljesen igaza, az tény, hogy ha nem keverjük meg néhányan az állóvizet, akkor itt a szakmai részben azon kívül hogy hogyan rakd a kereteket a fekvőben ide oda, mást nem nagyon lehetne olvasni.  :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2018. November 07. 11:37
Máshol sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 07. 17:38
Irány a gőzölgő, vagy a kakaskukorékolás!
Aztán ha ebből sem értesz, szabi.
Bár nagyon hiányoznál, hiszen csökkenne a színvonal.
Nem a vízszint, mert akkor előbukkanhatnál a tó fenekéről.
Sem Te sem wr méhésztárs önbizalomhiánytól nem szenvedtek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2018. November 07. 17:56
 :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. November 09. 07:13
Valaki mondta, aki a zöldfórumban érdekelt, hogy ha én nem írok ide, nem ír ide senki.
Nem hittem neki, de már úgy látom igaza van.
Valaki félre vezetett Zolikám. Vagy így akar eltüntetni a zöldről ?  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2018. November 09. 18:51
https://index.hu/gazdasag/2018/11/09/korlatozzak_a_meheket_pusztito_novenyvedoket/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 09. 19:53
Csak veszélyesek a neok?
Mégsem tudják mitől pusztultak idén napraforgón a méhek?
Lassan nagyobb hitelessége lesz a Nők Lapjának a kérdésben mint a NÉBIH-nek.
Leírják, hogy veszélyes, ha meg kár van nem tudják mi okozhatta.
Komolyan mondom ez vicc.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: szeremej - 2018. November 10. 10:30
Nesze neked természetvédelem...

https://index.hu/belfold/2018/11/09/lefejeztek_a_termeszetvedelmet/
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2018. November 12. 23:21
https://www.facebook.com/eristameheszet/videos/282317725746420/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. November 13. 06:59
http://blikkruzs.blikk.hu/otthon/gyufat-mart-a-mezbe-ha-megtudod-miert-teszi-ezt-te-sem-teszel-maskepp/y25gj2r?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

Már "okosítják" a népet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 13. 19:08
Hát ez van, ha valaki nagyot akar "szakítani".
Pedig az elnökségben néhányan dörzsölték a tenyerüket, hogy majd Brossnak betesznek.
Az a magánvéleményem, (és információm) hogy még szakmai segítséget is nyújtottak "Kismészinek" egyesek.
Nem először, és nem is utoljára estek arcra.
http://www.omme.hu/?p=11530
Ez bukta.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 14. 20:12
Kész horror....
http://hirorigo.net/hirek/belfold/megetetett-tarsadalom-a-rakkelto-felvagottak-karos-sajtok-gmo-zoldsegek-a-vilag-ahol-az-etelek-mar-ehetetlenek/?fbclid=IwAR3nJ_9FkaPG5CWmw-_4-HO5KE3q8xyT4hsEynT0u0EGb0w62eVEsrbyoBM
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. November 18. 16:00
http://azuzlet.hu/keves-mintat-kapott-a-nebih-nem-tudni-mi-okozta-a-rendkivuli-meh-pusztulast/
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. November 18. 21:38
AZÉRT PUSZTUL ÉS PUSZTULT EL SOK-SOK MILLIÓ MÉH , HOGY MÁSOK PROFITJA MEG LEGYEN , ELSZOMORÍTÓ ÉS DÜHÍTŐ !!!!!  GYAKORLATILAG LEMÉRGEZTÉK AZ EGÉSZ ORSZÁGOT , ÉS MÉG SINCS FELELŐSE AZ ÜGYNEK !!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 18. 21:56
Sziasztok!
Kénytelen vagyok ebbe a rovatba írni a mai OMME Küldöttgyűlésről, mert a saját magam által lezárt témát nem tudom azonnal megnyitni.
Tehát a mai OMME küldöttgyűlésről távirati stílusban fél 5-ig, mert akkor halaszthatatlan dolgom miatt el kellett mennem.
A Küldöttgyűlést Fekete József alelnök nyitotta meg.
A KGY határozatképes volt a 430 küldöttből 270 volt jelen. ( A távolmaradók, hogy fognak a tagságnak beszámolni a történtekről?)
Levezető elnök Bross Péter, az OMME elnöke.
- Két per folyt az OMME ellen, egyik a volt ügyvezető munkaügyi pere, a másik Csija Lászlóé.
Mészáros József elállt a keresetétől, mert formai okok miatt elutasította a bíróság.
Az OMME-nak ez így (csak) 300.000 Ft-jába került.
Csuja László következő tárgyalása (OMME-ből való kizárása) dec. 10-én lesz.
- Mészáros József peréhez 2 elnökségi tag lett tanúként beidézve.(Ez nem gyenge.)
- Az OMME központban EU ellenőrzés zajlik.
- A NAV már 2 hete vizsgálódik, eddig semmi komoly gond nincs.
- Az EU ellenőrök (10-en) Tolna, Somogy, Baranya megyei egyesületeket is ellenőriznek a következő héten.
-Növényvédelem:
19 panasz átadva a NÉBIH-nek. Április 25-én egy busznyi NÉBIH-es járta a méhészeteket, nézte a mászkáló méheket.
- Június 28-án ment egy levél az agrárminiszternek, és az OMME honlapján felhívás.
-Legelszomorítóbb, hogy 20.000 méhészből mindössze, 500 jelzett problémát, ebből 250-en kaptak kérdőívet, amire kevesen válaszoltak.
- A NÉBIH 75-80 méhészetbe ment ki, ahol méhészetenként 10-15 gazda jöhetett számításba, és nekik 15-20 parcellájuk volt. Ez 1 millió adatot jelent. Hatósági, hivatalos eljárás mindössze 17 méhészetben történt.
- Mézzel,méz minőségével  kapcsolatos kérdések.
Az 1-2 éves mézekben alacsony a diasztáz aktivitás, ezért büntet a NÉBIH.
- Az összes hazai mézkiszerelő hajdanán, méhész volt.
- A NÉBIH sok esetben rosszul értelmezi a jogszabályt.
- A mézharmatnál pl. 0.8 mS/cm a határérték.
- Nem akácméz a 6-os szacharóz tartalmú.
- Hársméz minősége minden évben változik, ez a benne lévő mézharmat arányától is függ.
Ha a 0.8mS/cm-től 0.1 %-al eltér már büntetnek.
- A pollent csak a kereskedők figyelik, az Élelmiszerkönyv ezt nem írja elő.
- Erdős Norbert jelezte, hogy a címkézésben való változásról a bizottság év végén dönt.
- A kínai hamis mézek kiszorítása ellen tovább kell küzdeni.
- A Magyar Méhészeti Nemzeti Programot 2.6-2.7 milliárd forintra felemelik!(Eddig 1.5 volt!)
Ebben köszönik Szandai József segítségét.
Mézmarketing.
" A legtöbb ország méhészete azon a szinten reked, amennyi méz az adott országon belül elfogy."
-Cél az 1.5 Kg/fő mézfogyasztás.
- Az idén 911 intézményben 153.100 gyerek kapott mézes reggelit.
- Fumagillin gyártása megszűnt.
- Darázsirtás nem faladata az OMME-nak.
Holnap folytatom!
Nagyernyei Attila






Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 19. 20:16
Úgy látom nincs olyan nagy igény a beszámolóm folytatására, így abbahagyom.
Annyit lényeges dolgot azért még közlök veletek, hogy tegnap az OMME Küldöttgyűlése döntött, hogy 7 Ft/méhcsalád ellenében az ÖSSZES OMME tagnak felelősségbiztosítása lesz.
A részletekről még sokat fogtok hallani.
A másik döntés a 2019 évi tagdíj.
A biztosítással együtt a 2019 évi OMME tagdíj a következő:
5.000 Ft +85Ft/méhcsalád.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2018. November 19. 21:57
http://www.omme.hu/kuldottgyules-osz/

"a 424 szavazatra jogosult Küldöttből 303 jelent meg, ami közel 72%-os részvételi arányt jelent"
most akkor 270 vagy 303? :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 19. 22:08
Ez a szám a küldöttgyűlés alatt folyamatosan változott!
Amikor jegyzeteltem akkor ennyien voltunk jelen.
Többször tartott Bross ellenőrző szavazást, és sokszor  a fontos döntések előtt  aktualizálták a jelenlévők számát, nehogy valaki belekössön.
Remélem válaszom kielégítő.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: gondolkodó - 2018. November 19. 22:09
Attila!
Nem gondolod, hogy a távirati stílusban íródott beszámolóval van a gond?
Lehet, hogy a kevesebb, de részletesebb beszámoló nagyobb érdeklődést váltott volna ki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 19. 22:12
Kevesebb és részletesebb?
Azt, hogy kell?
Ez nekem nem megy, így befejeztem.
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: gondolkodó - 2018. November 19. 22:13
https://www.zaol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/el-camino-soha-nem-vagy-egyedul-2164565/

Ehhez a teljesítményhez csak gratulálni lehet.

GRATULÁLOK!
Cím: Re:Hír-les
Írta: gondolkodó - 2018. November 19. 22:19
"Tóth Dénes, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökségi tagja, szaktanácsadó ismertette a mérgezéses tünetek során tapasztalt negatív jelenségeket.

– Három kategóriát állítottunk fel. Az első a méhek konkrét pusztulása, amikor elpusztult egyedeket is lehetett találni. A méhek eltűnése a második, ebben az esetben tájolási problémák léptek fel, feltételezések szerint a mérgezett egyedek nem találnak vissza a kaptárakhoz. A harmadik kategória a méhek „bóklászása”, amikor az állat ott van a kaptár körül, de nem dolgozik, nem gyűjt – mondta. Kifejtette, hogy a méhpusztulások esetén alkalmazott eljárásrendet újra kell gondolni, mert összesen 82 méh minta került be a laboratóriumokba, de a vizsgálatra beküldött minták nem tartalmaznak elegendő mennyiséget a begyűjtött rovarokból így pedig nehéz vagy lehetetlen a vizsgálatok szakszerű elvégzése.

– A méhpusztulás sajnos országos méreteket öltött az idei évben és így az okok is minden bizonnyal összetettek. Vannak egészen nyilvánvaló esetek, de ekkora földrajzi kiterjedés esetén a problémát nem lehet egyetlen okra, egyetlen hatóanyagra visszavezetni.

Ami biztos, hogy a megoldás, az okok megtalálása az ágazati szereplők közös érdeke, a megoldás érdekében minden érintett szakember és szervezet együttműködésére szükség van – tette hozzá Tóth."

Akkor  kit képviselt vagy képvisel a vizsgáló hatóságot vagy a méhészeket akik fizetik?
 Ebből úgy tűnik, hogy szerecsenmosdatásba szállt be.
Egy hajszálból vagy egy csepp vérből mi mindent meg tudnak állapítani, több száz méhecskéből meg semmit?
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. November 20. 06:26
Ő meg ki?
Idézet
"Tóth Dénes, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökségi tagja,
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2018. November 20. 06:29
http://www.omme.hu/kuldottgyules-osz/

"a 424 szavazatra jogosult Küldöttből 303 jelent meg, ami közel 72%-os részvételi arányt jelent"
most akkor 270 vagy 303? :o
Sajnos ezt lehet hogy nem a "matematikus" számolta ki.
" ami közel "  de nem olyan közel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: daoli76 - 2018. November 20. 08:41
71.47 az közzel 72.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2018. November 20. 17:54
https://index.hu/techtud/2018/11/20/az_akademia_uj_modellt_dolgozott_ki_a_szunyogirtasra/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 21. 13:55
http://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/kolcsonos-megfeleltetes/98140-uveghazi-felhasznalasra-korlatoztak-a-neonikotinoidokat?fbclid=IwAR0iBjHj-gUMXJ4SuJ8LEjD-NS5aKxDIcWUeKxZjWlBBIuQ354HB0ZLovps
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hevesi Mihály - 2018. November 22. 20:07
Mézes étkeztetés törvénybe foglalva! (Romániában)

http://magyarmezogazdasag.hu/2018/11/22/mezes-etkeztetes-torvenybe-foglalva
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2018. November 23. 08:23
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/mindenkit-elpaholtak-a-romanok.669377.html

Ha még ezt is hozzá olvassuk az előzőhőz kiderül hogy a román méhészek eladják csak a gyermekétkeztetésbe a mézük negyedét határokon belül.Azok a gyerekek és családjuk otthon is tőbbet fog fogyasztani mert rá ismernek, megszokják.
Nagyon jó példaértékű ez nálunk is megoldás lenne hogy itthon adjuk el a mézünk jelentős részét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: gondolkodó - 2018. November 24. 21:39
https://www.sonline.hu/egyperces/igy-menthetnenk-meg-a-kipusztulastol-a-meheket-1309687/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. November 29. 18:03
https://alfahir.hu/2018/11/29/bayer_leepitesek_gyogyszergyartas_munkanelkuliseg_nemetorszag
Olvassátok el, ez a sor érint bennünket is!
"A Bayer AG igazgatótanácsa és felügyelőbizottsága egybehangzó döntése szerint a konszern megválik állategészségügyi üzletágától..."
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2018. November 29. 21:34
Színt vallottak...
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezerpar - 2018. December 03. 14:40
Adós: túl sok mézet adott el
A szokásos adó 50- szeresét kell befizetnie a méhésznek, mert túl sok mézet adott el egyszerre. Nem volt tisztában az adózási szabályokkal.
https://www.youtube.com/watch?v=OK7qdTNkI-I
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2018. December 03. 19:00
Üdvözletem  !  Megnéztem a Panaszkönyv videót.  Vegyes érzelmekkel tudnák csak beszélni- írni róla , ezért inkább nem is tenném. . Mindenesetre tanulságos,javasolható a megtekintése. Üdv :nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2018. December 03. 19:40
Sterintem lassan jon a torvenymodosito a kormany reszerol,amiben megszuntetik az ostermelok adokedvezmenyet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kevanaar - 2018. December 03. 21:20
"Sterintem"   :)   meg töröld a hozzászólásod...
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2018. December 03. 21:42
Sterintem lassan jon a torvenymodosito a kormany reszerol,amiben megszuntetik az ostermelok adokedvezmenyet.
https://www.agrarszektor.hu/agrarpenzek/vege-az-adooptimalizalasnak-2020-tol-jon-a-csaladi-ceg.12081.html

erre gondolsz?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2018. December 03. 22:08
Miért töröljem?

Konkrétan nem erre gondoltam,csak következtettem.Mostanában ez a tendecia.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kevanaar - 2018. December 03. 22:46
Oldirty
Persze, ezt már én is szoktam itthon mondogatni már egy ideje, csöndben..
nem jó az ördögöt falra festeni.  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2018. December 03. 22:48
Ez a 100 milliós bevétel utáni adózás jól hangzik, ott már méhész nemigen fog fizetni. Most is csak elvétve adózik valaki. Ha meg mégis, rögtön be is kerül a tévébe. ;D

"90 családtól egy évben akár 50 tonna méz"  :o :o :o  Ettől ilyen jó a méhészet-i-mázsa.
Cím: Re:Hír-les
Írta: nomader - 2018. December 03. 23:15
50 tonna méz 90 családtól, igen...
Ha az átlagoláshoz hozzáadom a kaptárak súlyát, sőt még a teherautómét pörgetésenként, akkor se érném ezt el :D :D :D
Mondjuk ez a narrátor orbitális mellészólása volt. Nem tehetünk róla hogy az iskolában nem tanulta meg hogy mi a különbség a tonna és a mázsa közt.
A kolléga tudatlanságára viszont nem tudok mit mondani. Ismerek 80 körüli fitt méhészurat, aki úgy tudja az őstermelői, valamint a vállalkozói adózás csínját-binját, hogy én 32 évesen csak pislogni tudok, pedig mindig is jó voltam matekból. :D
A videó/műsor egyértelmű negatív pr a méhész ágazatnak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. December 06. 18:37
Lehet többet ér el a Greenpeace mint T.P. kárfelmérő monitoring kínlódása?
http://nol.hu/video/a-greenpeace-a-mehekert-kampanyol-1546733?fbclid=IwAR3OJdpquYAuFVImvVjkEXjDoEV8sYaUL8Eti3AgkQD4gxUVU3QQkji-IpA
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2018. December 09. 21:46
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/gombak-is-segithetnek-a-hazimehek-egeszsegenek-javitasaban-38305-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. December 15. 08:52
https://qubit.hu/2018/09/21/azonnali-mehzarlatot-rendeltek-el-pecsett-es-kornyeken
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2018. December 15. 08:53
https://qubit.hu/2018/12/14/kifejlesztettek-az-elso-vakcinat-ami-megmentheti-a-meheket-a-pusztulastol
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. December 17. 20:52
https://koponyeg.hu/hireso/gyorsabb-az-olvadas-mint-hittuk
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2018. December 18. 17:30
http://magyarmezogazdasag.hu/2018/12/17/ujabb-csapas-jon-magyar-meheszekre?fbclid=IwAR2PAjxIul7g7e_MgkHtu0FFl39YeeVaEGl-5v6NhUL6DFjH9iqq9UZTAT0
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2018. December 29. 11:29
Sziasztok!

Ezt nézzétek:

Kiragadott sorok:
"Ennek következményeként napraforgóból – ami a vegyes méztermés mintegy egyharmadát adja – jelentős kiesések voltak. Szinte mindenki megijedt ezektől a problémáktól. Gyorsan kiderült, hogy egy csávázószer az ok, ami nikotint tartalmaz, és a virágban is kimutatható volt a jelenléte. Ez ugyan közvetlen mortalitást nem okoz a méheknél, ám idegrendszeri változásokat igen. Olyan hatást fejt ki, mint a dohányzó embereknél, tulajdonképpen függőséget okoz a méhekben."

Innen vettem: http://magyarmezogazdasag.hu/2018/12/20/minosegi-mezet-meheszkitartassal

Az idézett utolsó mondat kissé érdekesre sikerült, nem? A méhek inkább nektárfüggőek, jól megvannak "nikotin" nélkül is.

Üdv.: Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2018. December 30. 01:03
https://www.zoldbolt.hu/magazin/a-biogazdalkodas-igenis-el-tudja-latni-a-vilagot
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2018. December 31. 07:58
Igen, többet ésszel, mint erővel!

Mint sok helyen, itt is két gondolkodás feszül egymásnak az ember és a pénzközpontú. Az emberközpontúnál még a közétkeztetést is meg tudják ugyanannyiból oldani, a pénzközpontú pedig csak azt nézi, hogy egy ember egy traktorral és egy permetezővel mennyi hasznot tud termelni. Nem nézi az embert, akinek el kell majd fogyasztania a sok mérget tartalmazó ipari kaját, sem a többi tényzőt, ami már nem az Ő pénztárcája.

Ugyanez a bio fenntarthatóság elindult már sok helyen, a dánoknál is van egy 10.000 fős település, ami efele halad. És a (tényleges) bio nemcsak nekünk embereknek jó, de méheinknek is!

Köszönjük a cikket, nagyon jó!

És néhány linken keresztül, de megvan az eredeti, Európai Úniós anyag (2012-ből!!!) http://www.fao.org/fileadmin/templates/esa/Global_persepctives/world_ag_2030_50_2012_rev.pdf

Boldog új évet minden kedves olvasónak, fórumtársnak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2019. Január 04. 19:30
OMME oldalán olvastam.

Megtévesztő megkeresések a civil szervezetek beszámolóival kapcsolatban
by Pungor Adrián • 2019-01-04
Több bejelentés érkezett az Országos Bírósági Hivatalba (OBH), miszerint civil szervezetek megtévesztő megkereséseket kaptak különböző gazdasági társaságoktól. E társaságok azt ajánlották, hogy ellenszolgáltatás fejében törvényességi és gazdasági szempontból átvizsgálják, javítják a civil szervezetek beszámolóit. Ezáltal megelőzhetik az esetleges retorziókat.

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy a civil szervezetek beszámolóival kapcsolatban az OBH feladata kizárólag azok nyilvántartása és közzététele. Az OBH tartalmában, érdemében nem vizsgálja a beszámolókat, valamint a civil szervezetek gazdálkodási tevékenységét sem, ilyen vizsgálatokra ugyanis nincs hatásköre.

 

Kérjük, ha ilyen tartalmú megkeresést kapnak, azt utasítsák el, illetve haladéktalanul jelezzék az illetékes törvényszéknek, vagy a nyomozóhatóságnak.

(Forrás: birosag.hu)
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2019. Január 04. 19:30
OMME oldalán olvastam.

"Megtévesztő megkeresések a civil szervezetek beszámolóival kapcsolatban
by Pungor Adrián • 2019-01-04
Több bejelentés érkezett az Országos Bírósági Hivatalba (OBH), miszerint civil szervezetek megtévesztő megkereséseket kaptak különböző gazdasági társaságoktól. E társaságok azt ajánlották, hogy ellenszolgáltatás fejében törvényességi és gazdasági szempontból átvizsgálják, javítják a civil szervezetek beszámolóit. Ezáltal megelőzhetik az esetleges retorziókat.

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy a civil szervezetek beszámolóival kapcsolatban az OBH feladata kizárólag azok nyilvántartása és közzététele. Az OBH tartalmában, érdemében nem vizsgálja a beszámolókat, valamint a civil szervezetek gazdálkodási tevékenységét sem, ilyen vizsgálatokra ugyanis nincs hatásköre.

 

Kérjük, ha ilyen tartalmú megkeresést kapnak, azt utasítsák el, illetve haladéktalanul jelezzék az illetékes törvényszéknek, vagy a nyomozóhatóságnak.

(Forrás: birosag.hu)
"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 05. 16:23
http://magyarmezogazdasag.hu/2019/01/05/glutenerzekenyseg-es-glifozat
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2019. Január 08. 11:51
http://magyarmezogazdasag.hu/2019/01/07/mehcsaladok-gyors-tavaszi-fejlesztese?fbclid=IwAR3u-mrHOmfu3jhCSUm1HQELeXKFep3Sx73x5Wpk310BY77K2-lXAAGowdY
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bongo - 2019. Január 12. 18:51

Érdekes hírt olvastam a Szlovákiában megjelenö, Včelár (magyarul Méhész) szaklap decemberi számában.
Jókay Tibor zselízi méhész írja : ,,2018 augusztusában Magyarország 1,2 millió méhcsaládjából, 500 ezer annyira leromlott,
hogy ezekböl csak 100 ezret sikerült betelelni, és nembiztos, hogy ezek át is telelnek"
Ez azt jelenti , hogy már augusztusban elpusztult Magyarország méhállományának 33%-a (400 000)
és minimum 100 000 áttelelése bizonytalan.
Igaz lehet ez a hír ?

Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Január 12. 19:26
Sa
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 13. 08:41
Az a gond hogy ezt hírként közlik, nem tényként.
Pedig Magyarország az UNIÓ egyetlen tagállama ahol ezt pontosan fel lehetne mérni.
Ugyanis egyedül nálunk van egy országos lefedettségű méhegészségügyi hálózat, amely felelősei (elvileg) minden méhészt meglátogatnak, legyen az OMME vagy nem OMME tag.
Semmi mást nem kéne tenni, mint a megyei szaktanácsadói hálózatnak a felmérés adatait összesíteniük.
Ez ennyire egyszerű...vagy mégsem?
Általában amiket szoktam közölni itt a klubon az tőlük származik.
Mondjuk van az OMME-nak egy elnöksége és sorolhatnám, hogy kinek, kiknek lehetne ez a feladata.
Így azt tudom javasolni, ha a körzetetekben kíváncsiak vagytok a helyzetre, hívjátok fel a méhegészségügyi felelősötöket.
Az az adat, hogy mennyi volt az adott körzetben a beteleltetett méhcsaládok száma semmi másra nem jó, mint a támogatáshoz.
Az 1 marok meg 2 marok méh nem termelő család!
Ezt is tudják a méheüs kollégák, hogy hányan kísérleteztek családroncsokkal telelni.
Tehát nem tudom az újság mire alapozza ezt a veszteséget, még az is lehet, hogy közel jár a valósághoz, de a pontos képet csak az általam vázolt módon lehet megtudni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Január 13. 08:52
Még annyi volna a kérdésem, hogy Zselizen hogyan tudták megállapítani ezt a számot? Valós lehet, de hogyan történt a számolás?
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Január 13. 10:12
Kisüzemi, nagyon nem hamisítható lépesméz gyártás.
Biztosan jól marketingelhető...

https://i.pinimg.com/originals/81/72/ca/8172cac34e970ed955a91def4c2724f4.jpg
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Január 13. 11:35
At
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2019. Január 13. 14:54
Én annyit tudok mint helyi méhegészségügyis, hogy Szeptember végén nem volt látható pusztulás. A tavalyihoz képest sem. Igaz, növekedés sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 15. 20:31
https://qubit.hu/2019/01/15/megvan-mitol-pusztultak-el-gorcsbe-randulva-gyujto-mehek-ezrei-tavaly-nyaron?fbclid=IwAR2Pux6GHQpWj29fEMqM_Dmndqxhn0V1QXd2kcWF3VoRG5x2jp9FmBEDDHw
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Január 18. 09:18
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/vegre-rajottek-miert-pusztultak-el-mehek-ezrei-somogyban-38923-001?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=38923
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 19. 10:19
A 15-én feltett hírnek van egy néhány érdekes mondata, íme:
"Nem véletlen, hogy az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) javaslatára 2019-ben már az Európai Unió teljes területén tilos a neonikotinoidok szabadföldi használata, és kizárólag állandó üvegházakban engedélyezik ezen szereket. A rendelkezés tavaly decemberben lépett hatályba Magyarországon. Megjegyzendő, hogy az EU-s tárgyalásokon a regnáló magyar kormány a méhekre veszélyes vegyszer betiltása ellen foglalt állást, míg a tagállamok többsége a betiltás mellett döntött."
Azt szeretném megkérdezni tőletek, hogy szerintetek kinek a "szakvéleményére" szokott hagyatkozni a magyar kormány?
Ki nyilatkozott egy évtizeden keresztül, hogy .....Magyarországon nem bizonyított a neonikotnioidok káros hatása???
Aztán jön egy óriási csavar a történetben, és ez az ember követeli, hogy miért nem ment el egy olyan levél ami már 1 évvel a siráma előtt elment.
A köpönyegforgatás a politikai csatározások velejárói (már akinek bírja a gyomra) de ez a szakmai fordulat valahogy érthetetlen számomra.
Hacsak nincs a dolog mögött valami alantas gondolat, halkan mondom psszzt...elnök szeretne lenni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 20. 19:59
https://sokszinuvidek.24.hu/kertunk-portank/2019/01/20/tanyasi-emberek-aranya-a-minosegi-mez/?fbclid=IwAR3EGxDc0QtKuf3K2PqxV-2StEC4L9AU1yyxwepRfULx7kX9ISC2DNEpj94
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 22. 08:34
https://agroforum.hu/agrarhirek/allattenyesztes/mergezes-es-varroa-atka-pusztitott-tavaly-a-meheszetekben
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2019. Január 22. 09:12
Idézet
Kada Zsuzsanna az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) balatonlellei szervezetének elnöke a jó hírrel kezdte. Tavaly az akácvirágzásra nem lehetett panaszuk, akár jó évet is zárhattak volna, de az Európában is óriási károkat okozó varroa atka pusztította a méhcsaládokat. A méhész fertőzés miatt legyengült és megtizedelt 50 méhcsaládjából aligha éri meg mindegyik a tavaszt, sőt, talán mind elpusztul. Bár nem a méhészkedésből élnek, de a 30 éves családi tradíció okán tavasszal újratelepítik a kaptárakat – közölte a Kada Zsuzsanna.
Kapás van, Jenő! ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 22. 15:06
Megfontolandó....
https://koponyeg.hu/hireso/kiirtjuk-magunkat-az-allando-permetezessel
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Január 22. 23:36
https://index.hu/techtud/2019/01/22/david_attenborough_az_edenkert_nincs_tobbe/

Ha még azt is tudná(ami az előző hír itt a klubbon)miszerint is kiirtjuk magunkat az állandó permetezéssel,akkor mit mondott volna.
Egy közvetlen Pécs mellett lakó ismerőst vittem haza ma este kocsival.Völgyben van a település,körben-körben mezőgazdasági területek.A beszélgetésünk a mérgezések felé terelődött.
Mondja,hogy minden évben kevesebb a kistestű énekes madár aki az etetőjére jár táplálkozni.Idén már alig jönnek pedig sokáig,több hétig volt már hótakarónk.Nem kellett újratöltenie most télen az etetőt,miközben régebben naponta többször elfogyott belőle a szotyi.
Azt mondja nem érti miért nem kiabálnak a madarászok,és mi méhészek miért nem hallhatjuk erősebben a hangunk,ha baj van a méheinkkel.
Valóban,miért nem?

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. Január 23. 08:03
Szerintem sok méhész kiabál, csak az egyén hangja önállóan nem hallatszik messzire.
Aki, amelyik egyesület hallatni tudná a hangját az a jelek szerint nem kiabál elég hangosan ha nem jut el a völgyig.
Kint a méhesemnél rengeteg cinkével találkozok az akácosban, de a lakott településen szinte teljesen elnéptelenedtek.
Ennek oka van, mégpedig maga az ember.
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2019. Január 23. 10:30
15 ÉVIG " KIABÁLTAM " SENKI SE HALLOTTA MEG , MÁRA ELMENT A HANGOM PEDIG A BAJ EGYRE NAGYOBB !!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Január 23. 10:54
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/mehpusztulas-nincs-felelos-csak-sok-gyanusitott-38959-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2019. Január 23. 11:42
    A pórsáfrány a jövőben a napraforgó konkurense lehet
 https://www.agroinform.hu/szantofold/a-porsafrany-a-jovoben-a-napraforgo-konkurense-lehet-38922-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: LudasMatyi - 2019. Január 23. 13:09
Most olvasom egy másik fórumon, hogy akinek van Oxxovar készítménye,az ne használja,mert bajok vannak vele! Szóljatok másoknak is!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Január 23. 15:44
    A pórsáfrány a jövőben a napraforgó konkurense lehet
 https://www.agroinform.hu/szantofold/a-porsafrany-a-jovoben-a-napraforgo-konkurense-lehet-38922-001

Mit lehet tudni errol a novenyrol? Meheszeti szempontbol milyen ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Január 23. 19:04
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/mehpusztulas-nincs-felelos-csak-sok-gyanusitott-38959-001
Ez egy nagyon,nagyon gyenge cikk.
Tele van tévedésekkel.
Most nincs időm sokat foglalkozni vele,csak a szerintem legfontosabbal  részével a méhpusztulásokkal.Egy biztos,Pongrácz Attila ha ezt nyilatkozta akkor nem ért a méhekhez,fogalma sincs a mai méhmérgezések okairól,ha pedig nem ezt mondta,akkor azonnal kérjen helyreigazítást.
A legnagyobb tévedése a nyilatkozatának,hogy a méhcsalád a nosema fertőzéstől pusztul el.
A frásssszt!!!!!!
Legfeljebb ez adja meg a kenetet.
Meg a klímaváltozás!
A frássssszt!!!!!!
Nosema csak egy kísérő betegség!Azért komoly károsító a méheknél,mert a mai “növényvédelminek csúfolt” vegyszerek hosszú hatásúak,állandóan jelen vannak,nem bomlanak le addig amíg a megporzók elkezdik látogatni az adott kultúrát és ezáltal legyengítik a családokat,így tud felerősödni és kárt okozni.
Valószínűleg a rosszul elvégzett,eltúlzott atkaírtás a szintetikus atkaírtó szerekkel besegíthet a méhcsaládok legyengülésében.
De!!!
És itt a lényeg,a fő ok a méhcsaládok legyengülésében a mai mezőgazdasági vegyszerezések okozta szinte folyamatos népességvesztés amit azok a vegyszerek okoznak amit a virágporral,nektárral,guttációs cseppekkel,ívó vízzel behordanak méheink.A ma használatos új típusú vegyszerek,technológiák az okai a méhek pusztulásának.
A legfőbb bizonyítékok:
-20 éve is ugyanezen szereket nyomatták (mi is,hála búzacipónak ma már megcsináltuk a gliceroxot és lassan két éve nem használtunk mást csak oxálsavat)nyomattuk mi méhéhészek.
-Nem tűntek el a méhek ha a mezőgazdasági kultúrára jártak a méheink.
-Nem hatalmasodott el nosema,pedig bebizonyosodott,hogy akkor is itt volt a nosema ceranae is.Nem most jött,került ide,ITT VOLT
 AKKOR IS!
-erősen megfogyatkoztak,gyakorlatilag szinte eltűntek a poszméhek,zengő legyek,lepkék,pillangók,pusztulnak a rovarokat ,magvakat
 fogyasztó madarak,az őket fogyasztó ragadozó madarak,kis emlősök,és mi emberek is(jó részben emiatt). Olyan jelentősen lecsökkent az
 egyedszámuk mindezeknek(egyenlőre rajtunk embereken kívül),hogy ezt már mindenki látja.

Előre elvtársak a pusztítás útján.
Éljen a neo a klórpirifosz,glifozát és többi finom nedű!



Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Január 23. 20:14
Antal! Nem én írtam a cikket, nekem hiába bizonygatod igazadat. Én egyetértek veled.Csak furcsa, hogy ilyen cikkek megjelennek és ilyet nyilatkoznak méhészek. Mintha fogalmuk sem lenne a világról. Sajnos, de azért megjelent a cikk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Január 23. 22:18
https://m.hvg.hu/elet/20190123_Gyomirtot_mutattak_ki_Franciaorszagban_kaphato_pelenkakban
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Január 24. 09:03
Na!.....
Méhek kezelésére szolgáló készítményt hívott vissza a Nébih
http://propeller.hu/itthon/3397056-mehe ... ssza-nebih
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 24. 10:01
http://portal.nebih.gov.hu/-/a-nebih-visszahivta-a-mezelo-mehek-kezelesere-szolgalo-oxxovar-5-oldat-gyogyhatasu-keszitmenyt-a-hazai-piacrol?fbclid=IwAR0l9CUmyXcLYjTktk6nG4dQlkAxYiidrvxQP4v_uNbhnFrS5Rx24pF4mcg
Ugyan az, hivatalos formában.
Azért érthetetlen számomra ez a tökölődés.
Már vagy 2 hónapa tudtuk, hogy baj van vele!
De kellett a bizonyíték, hogy valóban gond van vele.
Ennek olyan "neos" szaga van.
Másik rovatban leírtam, hogy már 2018. december első napjaiban jöttek az oxxovarról a riasztó hírek.
A szaktanácsadók is jelezték, (állítólag), és nálunk minden Szekszárdi Méhészklubon elhangzott, hogy baj van vele.
Miért kellett eddig várni a riadóval?
A cikkben ez is olvasható:
"A szakemberek a méhészek által beküldött bontott és a kereskedelemben fellelhető bontatlan kiszereléseket egyaránt vizsgáltak, és a gyógyhatású termék 4 gyártási tételében is kimutatták a fipronil jelenlétét."
Ennek amolyan botrány szaga van.
Már csak az a kérdés, hogy az engedély kiadása előtt vizsgálta e a terméket a NÉBIH?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: puncimókusz - 2019. Január 25. 12:52
Ugyanaz a gyártó mint a destructornal lehet ott is ez volt az egyes tételeknél csak nem volt rá vizsgálva.Azt akkor jönnek a méhész a hülye dumával biztos többet adagolt meg mi tököm.Vicc kiváncsi leszek ,hány ft kártérítést kapnak az érintett méhészek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Január 27. 09:47
Véleményem szerint épen itt lenne az idő, felülvizsgálni ezt a gyógyszer-cukor összefüggéses dolgot.
Egyre inkább bebizonyosodik, most már lehet mondani többedszerre, hogy néha nem hogy segítenének hanem egyenesen ártanak a támogatott szerek.
Szerintem elérkezett az idő, hogy a következő nemzeti programnál átdolgozzák, esetleg megszüntessék a véleményem szerint jogszerűtlen "árukapcsolást".

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 29. 06:29
Erről írogattunk napokon keresztül.
http://ecolounge.hu/vadon/eltuntek-a-madarak-europabol
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Január 29. 10:13
Akit érdekel a jövő!

http://ecolounge.hu/nagyvilag/hogyan-teszik-tonkre-a-novenyvedo-szerek-az-elovilagot

Csak kérdezném.
Van másnak is gyereke,esetleg unokája?
Vagy csak a Greenpeace-eseknek
van?
Földművelőknek,vegyszergyártoknak,engedélyezőknek,politikusoknak nincsenek leszármazottjaik?
Valahogy ez mindig eszembe jut.
Főleg akkor ha nyelem a “mindennapi” glifozátos kenyerem,söröm,vegyszeres ,élelmiszeradalékos kajámat.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Január 29. 21:42
Figyelem!
Tisztelt Méhésztársak!
Itt az újabb fipronillal szennyezett atkairtó készítmény!
http://www.omme.hu/a-destruktor-is-szennyezett/
VIGYÁZZATOK NE HASZNÁLJÁTOK!

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balogh László - 2019. Január 29. 22:53
Remélem a gyártó oda juttatja önmagát, olyan szenvedések árán, mint azt a méheinkkel tette.
Kránicz Józsinak mégis csak igaza volt???? Nem is olyan rég...játszottak sok méhésszel? Élettel?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2019. Január 29. 23:11
Ez eléggé érdekes.
Az oxxovar más hatóanyagú, mint a destruktor.
Két esetben is szennyezett termékek. Ugyanúgy?
Na ne már.
Ki dolgozik a háttérben, miért nem hagynak élni?
Milyen erők teszik ezt? Az előtérben lévő bábokkal...
Valami kú..a nagy okos balhét kéne már kiverni...

Az agymosott földművelők (tisztelet a kivételnek), jobban mondva földpusztítók nem akarnak okosan gazdálkodni.
Van alternatív lehetőség, nem élnek vele. Mi dön(te)ti ezt el?
Hol vannak a virágzó sávok akkor, amikor kell?
Tiszta sivatag, ameddig a szem ellát az egész Alföld.
Minden négyzetcentimétert sajnálnak egy erdősávtól, sövénytől.

A "ga(rá)zdálkodók" mostanra lényegében az élő természetes környezet pusztítóivá léptek elő. Élelmiszer-termelés! ha-ha-ha!
Bábfigurák, buta végrehajtóik a vegyszergyártó agymosóknak. "8mrd embert kell etetnünk", persze, de mivel?
Most már nagyon kezd betelni a pohár, barátaim...

Erdőbe sem lehet elmenekíteni a méheket.
Ott is miért nincs elegyítés mézelő fákkal? Nagy erdőgazdálkodók!
Ha 15 tölgyfára jutna egy hársfa, az olyan nagy áldozat lenne? Tudom, erre is van "szakszerű magyarázat", mint minden szinten minden életellenes furfangra: ezek a mai kor szép bizonyítványai!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Január 30. 07:16
https://444.hu/2019/01/29/az-ombudsman-szerint-az-uj-erdotorvenyben-hatterbe-szorulnak-a-termeszetvedelmi-celok
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Január 30. 10:05
At
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Január 30. 10:48
H
Cím: Re:Hír-les
Írta: ferkat - 2019. Január 30. 11:54
Dühítő,hogy egyre több támogatott atka ölő szerről derül ki hogy hatástalan vagy pedig nagy pusztítást végez a méhesünkben.Eljutunk oda,hogy nem merjük megvásárolni és használni ezeket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Február 03. 08:08
http://www.egeszsegkalauz.hu/eletmod/taplalkozas/a-manuka-mez-szerepe-az-orvosi-kezelesekben/p4zthtc

Ezekekkel a hatásokkal bármelyik magyar méz bír, mégis az újzélandit reklámozzák. Megjegyzem, az ára borsos. A hírkeresőn fent van fő sávban. A legszebb, ha a cikk írója nem is kapott lobbi pénzt, hanem csak megírta, mert egzotikusan, és jól hangzik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Február 07. 07:57
https://player.hu/eletmod/a-meg-egeszseges/
https://napidoktor.hu/egeszseges-otthon/ezert-fontos-mezet-enni/

Na végre! E két főcím a hírkeresőn.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bongo - 2019. Február 10. 11:43
Ausztrál kutatók szerint a méhek képesek alapvető matematikai feladatok elvégzésére Agyuk apró volta ellenére a méhek képesek alapvető matematikai feladatok, például összeadás és kivonás elvégzésére – állapította meg egy kutatás. Ez különleges teljesítmény, tekintve a számtanhoz szükséges kognitív képességek szintjét. Az ausztráliai RMIT Egyetem tudósai által vezetett kutatócsoport betanított egyes méheket, hogy bemenjenek egy útvesztőbe, ahol egy-öt figurával találkoznak, amelyek vagy kék, vagy sárga színűek. Ha a figurák kékek voltak, a méheknek a figurák számához hozzá kellett adniuk egyet, ha sárgák, akkor ki kellett vonni egyet. Ha ezután a helyes megoldással feltüntetett alagútba szálltak be, akkor jutalmat kaptak. Kezdetben a méhek véletlenszerűen választottak, de mintegy 100 tanulópróba után, melyek 4-7 órán át tartottak, megfejtették a kódot és rájöttek, hogy a kék plusz egyet, a sárga mínusz egyet jelent és a szabályt alkalmazni tudták új számok esetében is. „Eredményünk arra utal, hogy a fejlett numerikus kogníció sokkal szélesebb körben megtalálható a természetben az emberen kívül is, mint azt korábban vélték” – mondta Adrian Dyer, az RMIT kutatója. Korábbi kutatások kimutatták, hogy az emberszabásúak, a madarak és a pókok is képesek kivonni és összeadni. Most már a méhek is ebbe a csoportba tartoznak. Matematikai problémák megoldásához az észlelés két szintjére van szükség: egyrészt az összeadás és kivonás szabályait a hosszú távú memóriában kell tárolni, másrészt mentálisan tudni kell kezelni meghatározott számok egy halmazát a rövidtávú memória használatával. Annak felismerése, hogy a méhek képesek erre nagyon apró és viszonylag egyszerű agyukkal, messze mutató jelentőségű. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/6/194896/
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2019. Február 11. 07:08
https://444.hu/2019/02/10/olyan-rohamos-utemben-pusztulnak-a-rovarok-hogy-meg-ebben-az-evszazadban-osszeomolhat-az-elovilag?fbclid=IwAR0dYBKwFf6nSfZ8nMyPUYquipXAcJPc7FYbduUK5eGsZZyeaX3hB4t0Fl0
Cím: Re:Hír-les
Írta: Balogh László - 2019. Február 11. 08:30
Az elmúlt nyáron, az erkélyünk alatt több fecskepár is költött. Vadászó fecskét mégsem lehetett látni, igaz hogy legyet sem, mindazok ellenére, hogy környezetünkben juhok, sertések,  és szarvasmarhák is vannak. Méhesem környékét, előző években, borús időben olyan sok fecske lepte meg, hogy már aggódtam miattuk.
Félek, hogy amit a cikkben leírtak teljes egészében igaz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Február 13. 12:52
Szervusztok,

Valakinek megvan az alábbi cikk:

Sipos E (1964) The latest problems of honey evaluation. XIX Int. Beekeep. Congress, Prague 1963, 2, 643-646

1963-as Apimondia kiadványban?
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Február 13. 22:12
A németeknél két miniszter is kiáll a németek politikája mellett, a neo-k betiltására. További lépéseket sürgetnek. A méhész megjegyzi, az új, starton álló szerek is erősen kérdésesek.

Elmondja, hogy bióban ugyan több a munka, de a magasabb és stabilabb átvételi árakkal végső soron extra nyereséget produkál.

A német nyelvű, ötperces film.
https://www.zdf.de/verbraucher/wiso/insektengift-schadet-bienen-100.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Február 13. 22:18
Münchenben is gyűjtik az aláírásokat a népszavazáshoz: Mentsük meg a méheket!

A pillangók kihalási rátája jelenleg olyan magas, mint 66 millió éve, amikor a dinoszauruszok is kipusztultak. A témában a Bajor Miniszterelnök is megszólal. Augusztusig dől el, hogy népszavazás lesz-e, vagy a kezdeményezők elfogadnak valamilyen, Bajor Kormány által javasolt megoldást.

Német eredetiben, a végén aranyos méhecskével:

https://www.zdf.de/nachrichten/heute-in-deutschland/volksbegehren-fuer-bienen-in-bayern-100.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Február 13. 23:01
Németeknél egészen sok méhekkel kapcsolatos film jelenik meg az országos médiában.

A mostani film arról szól, hogy minden család tehet a méhpusztulások ellen. A Németországban élő 585 vadméh fajból 300-at kihalás fenyeget. Összefogások alakultak, mint pl. NABU, BUND, Blühende Landschaft. A jólét jele, hogy a család kétórás tanácsadásra, milyen növényeket ültessen 110 eurót tud áldozni.

Bemutatja, hogy a vetőmagokon a nektárdús virágokat, növényeket méhecske szimbólummal jelölik. Magyarországon is át lehetne venni - Vetőmag Szövetséggel le lehetne ülni.

Emellett a Szövetségi Agrár és élelmezésügyi Minisztériumnak van egy okostelefonra letölthető, ingyenes  Applikációja: "BIENEN_APP"

A jó tanácsok csak úgy záporoznak:
- vásároljon a lehető legtöbb bio élelmiszert, mert ezzel nem csak a saját egészségének a megóvására tesz lépéseket, hanem a méhek életterét is méregmentesen tartja.
- használt mézes üvegeket mindig öblítse ki, hogy esetleges fertőzés ne terjedhessen tovább (ha valamelyik élelmes méhcsalád a maradékra rátájolna.)

https://www.zdf.de/verbraucher/wiso/bienensterben-was-dagegen-tun-100.html

( Szerintem ezeknek a rövid filmeknek több haszna van, mint egy éjszakai futóversenyen méz kóstoltatásának. De ezt majd a szakemberek megmondják. )

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Február 14. 07:12
János!
Az utolsó mondatod amelyet zárójelbe tettél mit jelent?
Véleményem szerint ha valaki saját költségén népszerűsíti a mézet az teljesen rendben van, lásd Mézes Reggeli.
Valaki csak nem olyan arcátlan,....hogy is fogalmazzak?
Más külső forrást is igénybe vesz saját haszna érdekében.
Nem valami lovagias cselekedet.
Esetleg az EB rákérdezhetne ha voltak ilyen túlkapások.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2019. Február 14. 09:37
Sziasztok!

Osztrák szomszédnál sem közömbösek a neókra:

https://www.youtube.com/watch?v=4268vVZcz_k
pedig ez még 2013-ban volt, most már 2019 van.

Többezer családos bioméhészetből kis film, fentihez kapcsolódik:

https://www.youtube.com/watch?v=kpSoX6-bEgg

Üdv.: Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Február 15. 02:20
Jó reggelt!

Ez ám a jó hír!
Óriási!

GREEN NEW DEAL !!!
GREEN NEW DEAL NOW !!!
ÚJ ZÖLD ÜZLET MOST !!!


Ezért érdemes volt felébredni a fotelban.
De jó lenne ha megcsinálnák,akkor tényleg büszkék lehetnének magukra és
futótűzként terjedne a világon.
Idézet a cikkből:(ez sem semmi)
“Emellett az gazdálkodókat is ösztönözni kívánják arra, hogy a vegyszerek használatát a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák vissza, illetve arra, hogy egyáltalán ne bocsássanak ki üvegházhatású gázokat (vagy legalább annyit nyeljen el a tevékenységük, mint amennyit kibocsátanak).”


https://koponyeg.hu/hireso/vegre-lepnek-trump-ellen-2

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2019. Február 15. 09:01
Mezőgazdától hallottam,  hogy a zöldítést meg akarják szüntetni :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Február 16. 18:33
Ez szép!
http://magyarmezogazdasag.hu/2019/02/17/attores-mehek-es-kornyezet-megmenteseben?fbclid=IwAR2NDOdgkfWcknj8vs6TodWCRAslAEe0ihRrxXKJCxd6lD8hGOW826yXiAE
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Február 16. 18:47
Kár, hogy nem itthon van!
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Február 16. 19:13
A
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2019. Február 19. 20:02
Tisztelt Méhésztársak!

Ma indult a szavazás a Gödöllői Arborétumban üzemelő kisvasút mozdonyának nevéről.
Mivel a tervezett pálya el fog haladni a Gödöllői Méhészeti gyűjteménytár mellett a nevek között
(meg a mozdony színei miatt is)

a MÉHECSKE névre is lehet szavazni.

Aki szeretné, hogy ezzel is "reklámot" csináljunk a méheinknek kérem szavazzon.

https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fwww.survio.com%2Fsurvey%2Fd%2FY8X5N1Q9A9L9N2K5Q%3Ffbclid%3DIwAR1cIDpl_eK0oOvoHIXE-QnKZaQiyJ0heDGP5wwNovLU8NJgK8Suri9DSMw&h=AT3gby3Dnvc7Y7vjyMRI8ZwNmxhUPYDNbH0TNvqoFYkdNmCzX5YW_uBKHtB29O9ge7f5J6py5_F9fneuAULNZVYbREdizUkV797NSpddXcZwrCmAQWyQ-nG9bPRtEx91_JG2

Segítségeteket előre is köszönöm!

Éljen a MÉHECSKE!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Február 21. 17:48
www.origo.hu/tudomany/20190220-a-novenyvedoszer-komoly-szerepet-jatszhat-a-mehek-egyedszamanak-csokkeneseben.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Február 21. 20:03
https://index.hu/mindekozben/poszt/2019/02/21/1_millio_fecske_hianyzik_magyarorszagrol/?fbclid=IwAR3JtFGLqpJhsjkir_fn2tBjkV0eWpnr_oPxqh1P63Ilnq2qfTp7rrkC3Vo
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Február 21. 20:30
https://hvg.hu/tudomany/20190221_38_eve_kihaltnak_hittek_de_most_ujra_felbukkant_ez_a_gigantikus_mehfajta?fbclid=IwAR2-m7yhyhXisjmOlJQKvCzyO504MrHLSoF9qIKbTXBZavoMIsJJ-EOY3dI
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2019. Február 25. 14:53
Tisztelt Méhésztársak!

Kérek mindenkit, hogy aki eddig is megtisztelt minket azzal, hogy szavazott a kis mozdony nevére :

MÉHECSKÉ-re

kérem tegye meg újra az alábbi elérhetőségen!

(Sajnos az a szavazós oldal, ahol elindítottuk a felhívásunkat, mint kiderült csak 40.000 Ft befizetése után árulja el nekünk a szavazás végeredményét..............  :o   >:( >:( >:( >:( >:()

Az egyesületünk úgy döntött, hogy inkább újra kezdjük a szavazatok összegyűjtését,
de ennyi pénzt nem fogunk kifizetni (nem tudunk, de ezzel nem dicsekszünk!)  :)

A mostani szavazás során viszont rögtön lehet látni is , hogy melyik név hogy szerepel.

(Jelenleg a MÉHECSKE a legnépszerűbb 51 %-al)  ;D

Kérjük aki csak teheti szavazzon megint!

http://godollokisvasut.bloglap.hu/cikkek/adj-nevet-neki-68712/

A kellemetlenségekért elnézést kérek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Február 25. 17:09
https://www.youtube.com/watch?v=jreQI4Jm8t4&fbclid=IwAR2WvxhVN5uwlrZoaJgKhHueAGuam4xXQg7VTuIqqEScC096bPdH2nNWhHA
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Február 27. 18:36
Ez igen!
Remélem az OMME szaktudományos fősámánja végre hisz a kutatóknak.
Nem tudom ebereknek, hogy lehet akkora az "egójuk", hogy csak a saját látomásaikban bíznak.
Én is gyanítottam, hogy a sörétes fias  nem minden esetben CSAK az anya hibája.
Íme:
http://magyarmezogazdasag.hu/2019/03/01/soretes-fiasitas-mar-nem-az-anya-minoseget-mutatja?fbclid=IwAR1IfBOZ_SvOYlPFJ-yhmjnZwmYNpZq4AH4UiqwanrIfH9pToLO5rVWiTRM
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Február 27. 20:45
Szerintem a vegyszerelmélet egy badarság. A vegyszerek egyenletesen oszlanak el a viaszban, nem pedig gócokban. Tehát vagy elpusztul tőle az összes fias, vagy semennyi. Következésképpen ezért nem lehet sörétes a fias. Alapvetően valóban nem az anya miatt  sörétes a fias. Azért sörétes, mert valamiért elpusztul benne a lárva vagy a báb. A leggyakoribb ok a nyitott állapotban a nyúlós baktériuma miatt elpusztult álca, amit a méhek még egyben ki tudnak emelni. Tehát a belülről kifelé haladó elfolyósodás még nem érte el az álca bőrét, ezért kiemelhető. Fedett állapotban történő elhalás esetén ez már szinte mindig bekövetkezik, ezért lesz ott nyúlós massza. Természetesen más ok miatt is elhalhat az álca: költéstömlősödés, meszesedés. A Varroa miatt nem szokott elhalni. A VSH méhek valóban felismerhetik az ilyen bábokat. Azonban, ahol ennyi báb fertőzött Varroával, hogy sörétessé tegye a fiasítást, annak a családnak már kakukk. Egyébként ezeket a dolgokat Kaposváron Kitin az előadásában szépen taglalta. Innen is gratulálok Neki!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Február 27. 22:13
Köszönöm szépen!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Misi - 2019. Február 27. 23:04
...
 Alapvetően valóban nem az anya miatt  sörétes a fias. Azért sörétes, mert valamiért elpusztul benne a lárva vagy a báb. A leggyakoribb ok a nyitott állapotban a nyúlós baktériuma miatt elpusztult álca,
...
Az újabb időkben a "leggyakoribb"-nál is gyakoribb ok a kannibalizmus.

- A kellő hozzáértés hiányában végzett tenyésztőmunka következményeként egyre több olyan méhcsalád van amiben a méhek egy része arra kényszerül, hogy a létfontosságú tápanyagokat az ivadékokból nyerje ki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Február 28. 08:58
Ebből akkor megint az jön le, hogy a méhész a hibás mert sok atkaölő szert vitt be. Az pusztítja  a méheket, de a növényvédőszerek  egyáltalán nem hibásak. Holott én ebben látom az egyik okot, a másikat pedig az elégtelen vagy egyoldalú fehérje bevitelben. Sőt sokszor az is mérgező.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Február 28. 09:02
www.haon.hu/nyugaton-leginkabb-javitasra-hasznaljak-a-magyar-mezet/4154124?fbclid=IwAR3iMl84wVc0ERDN1nREEyr5stLRnkGJWgNkIwe3POsUFthzTUQ_EP15rwc
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Február 28. 12:08
 :o Még sörétes fiasból készült párnát is lehet kapni :-)

https://www.overstock.com/Home-Garden/Honey-Bee-Hive-18-inch-Velour-Throw-Pillow/8858037/product.html?utm_source=facebook.com&utm_medium=referral&utm_campaign=facebook_share

Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Március 01. 18:16
http://www.omme.hu/segitsunk-magunkon/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2019. Március 02. 17:19
A támogatások olyan biztos lábakon állnak mint a beton.
 Mondja néhány omme-s nagyokos.
 Akkor miért is kell aláírásokat gyűjtögetni a támogatások csökkentése, különösen a méhészeti támogatások csökkentése ellen?
Vagy már megint orvoshoz kell mennem, mert nem azt hallom amit látok?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Március 05. 07:32
https://www.agraroldal.hu/5g-teszteles_img-1.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Március 05. 08:42
Vajon ez hogy hat az emberekre? Gondoljatok, hogy ez rank hatastalan?
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Március 05. 12:46
R
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mortimer - 2019. Március 05. 14:43
A sugárzást nem tudod elkerülni, esetleg ha tanyán élsz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Március 06. 19:26
https://www.hazipatika.com/eletmod/termeszetes_gyogymodok/cikkek/a_mezes_sebkezeles_hatasai/20170829145356
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Március 07. 19:55
Sajnos a témának utána nem néző újságíró nemcsak Magyarországon terem (lásd pl. a legutóbbi magyar mézbotrány). A német közszolgálati TV is elfelejt utánanézni a tudományos eredményeknek, amikor azt mondja, hogy a méz és a cukor egyenértékű, hiszen a méz 80 százaléka is cukor…

https://www.zdf.de/verbraucher/volle-kanne/ernaehrungsmythen-100.html#autoplay=true
2:05 - től mítosznak nevezi, hogy a méz egészségesebb lenne, mint a cukor.

Pedig csak a neten kellett volna keresgélni: és pl.: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC5424551/

Szóval a minden dumának bedőlőket sajnálom, azok hallgasság a tehetségtelen, minden alaposságot nélkülöző ujságírókat! A többiek meg fogyasszanak mézet!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Március 10. 12:46
és a zöldségekben gyümölcsökben található vegyszerek nem zavarják a népet?

http://faktor.hu/faktor-40-honapon-at-megmarad-a-mezben-a-karos-szer-ami-mehekre-es-emberekre-veszelyes?

>:(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Március 10. 13:40
https://magyarnemzet.hu/lugas-rovat/meggyilkolt-kiralyno-5336018/

Ezt a cikket Bíró Sándor küldte Svédországból vissza nekem,ide Mo.-ra.

Szolgálati közlemény Neki,
mert Ő is olvassa a fekete-fehéret.
Sanyi!
Beteltt a mail-od tárhelye,nem tudok semmit átküldeni Neked!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Március 10. 21:14
https://infostart.hu/eletmod/2019/03/09/megtetszett-a-kartevoknek-a-dio?

" például a tiakloprid, a lambda-cihalotrin és az acetamiprid hatóanyagú készítményekkel.

A magas diófák permetezése is lehetséges, vannak olyan háti motoros gépek, amik 10-15 méterre is feljuttatják a szert, ennek használatát azonban 24 órával korábban jelezni kell a szomszédoknak."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Március 11. 10:17
magyarmezogazdasag.hu/2019/03/09/atkairtas-anyazarkazas-utan-beszelgetes-egy-sikeres-kiserletrol?fbclid=IwAR1m6OjpgvNbNRrFXp--Hfbne3MrNXy6tthpIczK1CGi4MetpodWx6EULLQ
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Március 11. 19:42
Itt  a tavasz, semmi baj a méhekkel. https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/itt-a-tavasz-kell-e-felnunk-a-mehpusztulastol-39369-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Március 11. 21:10
https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2016/03/12/57-fele-rovarirtot-talaltak-a-hazimehek-szervezeteben/?fbclid=IwAR0RiJrsCvF6jWGu-EiFbl9FYcISh9fhElfI8qpGJtVxO6jcd-bTnbZrn0Y
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Március 12. 07:46
Kiemelném ennek a cikknek egy részletét. Szerintem egy mondatban ez írja le a lényeget! "Ezek a szerek már kis mennyiségben is legyengíthetik a méhek szervezetének védelmi rendszerét, lehetőséget adva a parazitáknak és vírusoknak a kolóniák elpusztítására – hangsúlyozta a tanulmányt vezető Tomasz Kiljanek."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Március 12. 10:47
Ez a lényeg:”
Ezek a szerek már kis mennyiségben is legyengíthetik a méhek szervezetének védelmi rendszerét, lehetőséget adva a parazitáknak és vírusoknak a kolóniák elpusztítására.”

Ezt mondom és írom le,próbálom évek óta képviselni.
Sajnos nem kis mennyiségben kapjuk,mert minden vizsgálatnál egy rakás “n.szert” kimutatnak.Sok “n.szer” szerintem kimutathatósági határ alatt is károsít.ÉS ott van a szinergencia millió kombinációja.
Nagyon nagy a baj.

A méhészektől,méhészeti vezetőinktől(!) is kaptam és még ma is (!) kapok emiatt egy rakás hideget-meleget a képemre.
Mondják,mondták:
-Pld. ilyeneket:atkaírtási technológiánk rossz,sok az atka vagy legyengülnek a méhek miatta.Mert használtuk az amitrázt.
Érdekes hogy 20 éve nem okozott gondot.
Ja!Érdekes pont repce elején,nem nemzedékváltáskor pusztul,pont
akkor nem növekszenek robbanásszerűen a családok.
-Pld.agyon etetem a méheket!
Ja!Mikor mondták?Repce elején.Nemzedék váltás után tavaly olyanok voltak mint az álom a legtöbb telephelyünkön.Egy deka cukrot nem kellett adni nekik tavasszal.
Ja!Agyon etetem Őket.
Tavaly a még szaktanácsadói értekezleten is,egyeseknek -az előbbiekhez hasonlóak voltak-ez volt a nagytudású szakvéleményük.
Ezek az emberek elmehetnek ahova akarnak.
A rosszindulatnak nincs határa.

Nem tudom mi lenne,ha végre összefogva mindenkivel akivel  csak lehet,egységesen képviselnénk az érdekünket.?
Mi lenne ha a mi szakmánk egységesen végre kimondaná,hogy a ma engedélyezett növényvédelmi technológiák nagy része nagymértékben károsítja a háziméheket,és elpusztulnak a vad beporzók is.
Miért nem hangos ettől a média nálunk is Mo.-on.
Külföldről szerencsére egyre több ilyen infó jön.
Az emberek nem hiszem hogy “növényvédőszer” koktélos kaját szeretnének enni.

Csányi Antal



Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Március 15. 07:13
Így is lehet!
https://www.facebook.com/GiletjauneaCocardeVerte/videos/249512335994202/
Ezen a csütörtökön, március 14-én, a méhek álcázott aktivisták megrongálták a Bayer Központ Párizsban, a vállalat és a növényvédő szerek hatása elleni demonstráció során.(Fordítás)
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: bendegúz - 2019. Március 15. 18:17
Szerintem ésszerűbb tényként kezelni, hogy a méheknek nincs immunrendszerük. A mérgezések ellen nem tudnak védekezni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Március 15. 21:25
Hát Bendegúz ezt rosszul tudod.
Egy egyszerű példa:
Többször előfordult,hogy az egész méhes tele volt fetrengő méhekkel.
Mindenhol agonizáló méhek,majd egyszer csak szépen hazament mindenki.
Ebben az esetben sem tudtak védekezni a méreg ellen a méhek?
Már többször volt ez téma,itt is a fekete-fehéren.
Néz utána.

Más.
A párizsi eseményekről,az jutott rögtön az eszembe,hogy
előbb-utóbb ez ellen a vegyszeres világ ellen népfelkelések lesznek.
Majd meglátjátok.
Jobb lenne békés körülmények között megszüntetni ezt a vegyszeres borzadályt.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Március 15. 22:12
Amint leírtam az előző pár sort a következő jutott az eszembe,
most március 15.-én.

"S ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág".

Egy megfosztott világban, az élet utolsó szépségét és erejét mutatja ez a vers.
A Földünkért és annak jobb és szebb jövőjében reménykedve kerestem meg
József Attila:Kertész leszek című versét,hátha segít ha elolvasom.

KERTÉSZ LESZEK
Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton -
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
1925. máj.

Csányi Antal



Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Március 16. 11:26
Hát Bendegúz ezt rosszul tudod.
Egy egyszerű példa:
Többször előfordult,hogy az egész méhes tele volt fetrengő méhekkel.
Mindenhol agonizáló méhek,majd egyszer csak szépen hazament mindenki.
Ebben az esetben sem tudtak védekezni a méreg ellen a méhek?
Anti! Ennek semmi köze nincs az immunrendszerhez. Ez egy piretroid mérgezés, melynek ez a tünete.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Március 17. 00:55
Neo!
Már miért ne lenne?
Lebontotta a szervezetük a mérget?
Védekezett?
Szerintem igen.


Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Március 17. 07:06
Anti!
Az immunrendszer definíciója az, hogy az adott szervezet megtanulja az őt megtámadó élő szervezetet közömbösíteni. A lényege, hogy ezt gyorsabban teszi, mint ahogyan a támadó őt elpusztítaná. Tekintettel arra, hogy az idő nagyon rövid, ezért az olyan immun mechanizmusok működnek jól, ahol az öröklött és  a tanult immunrendszer egymásra épül. Tehát az öröklött kivédi a kezdeti támadásokat, és közben az egyed megtanulja a támadó elleni védekezést. Azért van szükség a tanulásra is, mert az öröklött kapacitása véges. Legalábbis elméletileg. Vegyük a slágertémát a nyúlós elleni vitellogenin immunitást. Az anyától kapott vitellogenin mennyisége véges, amikor az anya a sejtbe elhelyezte, akkor már nincs további kapcsolata vele. A kifejlett méh majd termel magának, de a nyúlós kritikus időszakában csak az van, amit az anyától kapott. Ez a vitellogenin meghatározott mennyiségű kicsírázott nyúlós vegetatív baktériumot tud közömbösíteni. Az én véleményem az, hogy ez adja a küszöbszámot. Azaz, hogy csak meghatározott mennyiségű spóra (pontosabban abból kifejlődő vegetatív alak) tud megbetegíteni egy álcát. Tehát, ha antigén inger éri az anyát, akkor több ilyen speciális vitellogeninnel látja el a petéket. Ebből látható, hogy ostobaság azt gondolni, hogy majd a nyúlós ellen vakcinázni lehet, hiszen magasabb spóraszám esetén nem működik a tudomány. Egy esetben nincs igazam. Akkor, ha a vitellogenin elvégzi a közömbösítést, és  nem használódik el, azaz a megölt baktérium leválik róla, és újra működőképes lesz. Van még egy feltétel: a kórokozó nyomás, azaz a spóraszám bevitel a táplálékkal kisebb legyen annál az ütemnél, ahogyan a vitellogenin újra felszabadul. Látszik azonban, hogy az egész mennyiségi viszonyokat jelent. Ha több a támadó, akkor a vitellogenin nem győzi a közömbösítést, tehát a túlerő győz. Erre van gerincesek esetén az adaptív immunitás. Az egyed elkezdi saját maga is termelni az ellenanyagot. Igen ám, de kell hozzá két hét, hogy az ellenanyag mennyisége versenyezni tudjon kezdeni a nyúlóssal. Addigra ő viszont elpusztította az álcát már háromszor, tehát nincs minek ellenanyagot gyártani.
Nos ezt jelenti az immunitás, az élő szervezetek elleni védelmet. A méregtelenítést, azaz az élettelen anyagok elleni védekezést egy másik rendszer végzi. Alapvetően úgy működik, hogy felismeri a kémiai kötéseket. Az immunrendszer egy sokkal bonyolultabb képletet ismer fel, a kórokozó térbeli komplex alakját, úgy, mint a zár-kulcs páros. Csak a pontos kulccsal lehet nyitni a zárat. Tehát az immunrendszer több ezer kémiai  kötés meghatározott kombinációját ismeri fel, a méregtelenítő mechanizmus csak egy-egy kötést. Szinte minden kötésre van külön enzim, amelyik felismeri. Ez egy nagyon ősi rendszer, gyakorlatilag minden élőlény rendelkezik vele. A méregtelenítés a fakerekű bicikli, az immunrendszer az űrrepülőgép. Azonban itt is zár kulcs effektus van. Ha az adott kötés bonyolult méregmolekulában helyezkedik el, akkor csak nagyon rossz hatékonyságú lesz a kémiai kötés elbontása, ezáltal a méregtelenítés sebessége. Tehát a méreg bejut a szervezetbe, a méregtelenítő enzimrendszer mindenütt ott van, elkezdi bontani. Azonban, ha több a méreg, mint amennyit elbontani képes, akkor a méreg a támadásponthoz tud kötődni. Ezt receptornak hívjuk. Gyakorlatilag kialakul a mérgezés. Mi történik piretroidok esetén? Erről a receptorról leválik a méreg egy idő után, mert nem kötődik stabilan. Ekkor a méregtelenítő enzim, amelyik előtte egy másik méregmolekulával volt elfoglalva, de azt elbontva újra szabaddá válik, és el tudja bontani ezt a mérget is. Az egyed halálát az okozza, hogy egyszerre mennyi receptorhoz tudott kötődni méreg. Ha egy küszöbszám felettihez, akkor azonnal elpusztul. Ez piretroidok esetén különösen látványos. Ilyen amikor Chemotoxxal lefújjuk a darazsakat. Az a méh, amelyik haza tudott jönni, az nem kapott annyi mérget, és egy idő után a méreg levált a  receptorról, amit elbontott a méregtelenítő enzim. Tehát a méh felkelt és járt, de még inkább repült. Hegedűs Dénes egyik tévedése is ehhez kapcsolódik. Amikor azt mondja, hogy a Mavrikos locsolás hidegben nagyobb toxicitású. Ez nem igaz, csak a jelenség igaz. Hidegben az így megbénult méhek a hideg miatt pusztulnak el, nem a méreg miatt (azok, amelyek a töményebb oldattal elsőként érintkeztek). Meleg időben ezek ugyanígy életre keltek volna. Hidegben ledermedtek. Próbáltam, úgy hogy tudom miről beszélek. 12 mg/ ml fluvanilát oldat azonnal kiváltja a mérgezéses tüneteket (ezért 4 mg/ml a max. adag), de ha az aljdeszkán vergődő méheket hőszigetelőkkel körülvett kis boxba rakjuk, akkor áttelelő méhek lehetnek ezekből.
Tehát egy nagyon fontos feltétel, hogy a méreg a receptorról leválni legyen képes. A piretroidok esetén erről van szó. NNI esetén viszont nem. Nagy valószínűséggel a nitrogén ion töltésének megváltozása miatt nagyon erősen kötődik a receptorhoz, ezért nem tud leválni. Ezért mondom én azt, hogy a modern rovarirtó szer kutatás és gyártás előbb-utóbb lehetetlenné teszi a méhek és intenzív növényi kultúrák együttélését. Ugyanis ez a kumuláció alapja. Úgy látom a NÉBIH szakembereinek ez még mindig nem esett le, pedig az ezt bizonyító emailt én elküldtem az OMME által megadott címre. Állítólag 9 email jött, úgy, hogy feltűnhetett volna. Itt az FF-en pedig a napraforgó virágzás előtt hónapokkal leírtam, hogy annak kell bekövetkeznie, ami be is következett. Eltűnés a kumuláció miatt. Kimutathatatlan mennyiségű szertől. A receptorokat fokozatosan kötik le a méregmolekulák, és nem szabadulnak fel ismét, mint a piretroidoknál, ezáltal a méreghatás apránként adódik össze. Mivel van idegrendszeri tünet, azaz eltévedés, ezért nincs hulla sem a napraforgóban sem a kaptárban, mert a méh útközben téved el azelőtt, hogy az izmok bénulása bekövetkezne. Hiszen ahhoz kevesebb méregmolekulára van szükség. A kevesebb pedig előbb összegyűlik, mint a több. Ha van méhhulla, akkor az vagy más méreg, vagy óriási mennyiségű NNI egyszerre (Somogysárd). Ez lehet permetezés, vagy guttációs csepp, esetleg extraflorális nektármirigyből eredő méregmennyiség. Ugyanis az első kettőben bizonyítottan több százszoros a méreg mennyisége, mint a nektárban.
Még egy utolsó gondolat. Az a folyamat, amikor több évtizeden keresztül találkozik egy parazita egy méregmolekulával olyan mennyiségben, ami a küszöbérték alatti szinten van, akkor tud kialakulni a tolerancia. Az új utódgenerációban mindig lesz néhány millió atka közül néhány, amelyik több méregmolekulát tud lebontani ugyanannyi idő alatt, mint az anyja. Így aztán el tud jutni a legvégső állapotig, a rezisztenciáig. Addig az állapotig, amit már a méh nem bír ki, de az atka igen. Miért lehetséges ez?  A méh miért nem fog tudni alkalmazkodni? Azért, mert egy méhanya utódja kb. egy év múlva kezd petézni, az atka utódja mondjuk 12 nap után, szerintem inkább 40 nap után. Tehát itt van kb. kilencszeres különbség. Azonban az anyák száma és az atkák száma között pedig kb ezerszeres. Tehát az atka közel tízezerszeres sebességgel tud alkalmazkodni, mint a méh. A fluvanilát le tud válni a receptorról, ezért nincs kumuláció, tehát hamar kialakul a tolerancia-rezisztencia, az amitráz nem tud leválni, ezért kumulációra hajlamos, tehát nehezen alakul ki rezisztencia. Hiszen most az atka szemszögéből kell nézni a dolgokat. Könnyű túlélés esetén lesz utód, ami más lehet, mint ami az anya volt, nehéz túlélés esetén nincs ilyen utód. Pontosabban több vagy kevesebb utódról lehet beszélni.
Ezek után ettől a mondattól neked nem áll égnek a hajad?
Idézet
Ezek a szerek már kis mennyiségben is legyengíthetik a méhek szervezetének védelmi rendszerét, lehetőséget adva a parazitáknak és vírusoknak a kolóniák elpusztítására.”
Ez a védelmi rendszer, ha rendelkezik vele az egyed, akkor működik. Ha nem rendelkezik vele, akkor nem tud működni. A mérgeket a citokróm P 450-es enzimrendszer mérgteleníti, az élőket a vitellogenin, amit nyúlós esetén az anyától kap. Ha a sajátjáról beszélünk, akkor az is előbb megtermelődik, mint a méreghatás, tehát az nem tud befolyást gyakorolni a vírusok elleni védelemre. Egy jó nagy zagyvaság az egész.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Március 17. 22:49
Neo!

Köszönet az összefoglaló írásodért.
Sokat tanulhatunk belőle.Szerintem még jó párszor el fogom olvasni.
Igyekszem majd foglalkozni,utána olvasni a méhek
immunitásának,és azon lebontási képességnek,amivel a mérgeket
semlegesítik.
Azért is érdekelnek ezek a témák,mert nagyon sok méh pusztulás éri méhcsaládjainkat.
A hivatalos véleménye a hatóságnak,a Nébihnek -eléggé el nem ítélhető módon-:mindaddig csak prekoncepció,hogy növényvédelmi kezelés okozza a méhcsaládok károsodását,amíg be nem bizonyítjuk.
Ez teltjeséggel elfogadhatatlan nekünk méhészeknek,hiszen tudjuk,hogy a pusztulás a mezőgazdasági növény virágzásához,vagy bizonyos állapotához köthető.
A másik oldala az ügynek,hogy pont Nekik kellene vizsgálódni,a Nébih feladata..
A másik rettenetes Nébih-és álláspont ,hogy a méhek,méhcsaládok ellenálló képessége az atka elleni kezelések és viaszban felhalmozodott szerek miatt rossz és ezért nem bírják ki a vegyszeres kezeléseket.
Valami lyukacsos fallal,hiányzó téglákkal példálóznak.
 Ez is elfogadhatatlan számunkra .

Főleg a fentiek miatt kellenne teljesen képbe kerülni ezekben a témákban.
 
Szerintem ésszerűbb tényként kezelni, hogy a méheknek nincs immunrendszerük. A mérgezések ellen nem tudnak védekezni.
Ezt válaszoltam erre:
“Többször előfordult,hogy az egész méhes tele volt fetrengő méhekkel.
Mindenhol agonizáló méhek,majd egyszer csak szépen hazament mindenki.
Ebben az esetben sem tudtak védekezni a méreg ellen a méhek?”

Én csak a mérgek lebontására gondoltam.

Csányi Antal

Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Március 18. 10:47
Anti!
Ami a mérgezéseket illeti, azt a túlcsorduló pohárhoz tudnám hasonlítani. Tehát, amikor atka elleni kezelésekkel, és/vagy sokféle rovarölővel külön-külön elviselhető mértékben bombázzuk a méheket, akkor annak lehet egy olyan hatása, hogy összeomlik a teljes méhcsalád, a teljes méhészet, vagy a   méhészeti ágazat. Tulajdonképpen ezt vízionáltam is. Ezek a mérgek ugyanis nagyon hasonló támadásponton támadnak, szemben az élő kórokozókkal. Az ideg-izom, ideg-ideg kapcsolatokat támadják. Tehát az egyik szer küszöb alatti szintje, és egy másik szer szintén küszöb alatti szintje könnyen összeadódhat. Ezt én az egyik legveszélyesebb állapotnak tartom, mert külön-külön nincs gond. Szerintem ebben egyetértünk.
A lyukacsos belet én szoktam emlegetni. Mégpedig pont az előbbiek kapcsán. Tehát nem arról van szó, hogy a mérgek idéznek elő immunhiányos állapotot a méheknél, ami miatt a kórokozók elpusztítják aztán a méheket, hanem fordítva. Nem a mérgek miatt lesz Nosemosis, hiszen akkor a  mérgezés időpontjában nem lehetne kimutatni a Nosemát, hanem fordítva. A Nosema által tönkretett bélhámon keresztül könnyebben szívódnak fel a mérgek, tehát kisebb adag is elég. Én azt gondolom, hogy olyan mértékű elhullást, amiről Te tavaly is beszámoltál, ez a jelenség nem képes előidézni, mert egy méhészetben nincsen egyszerre ennyi súlyos fokú Nosemában szenvedő méh, hiszen a legöregebb méhek azok, ahol legsúlyosabb a Nosema. Ott nagyon durva növényvédelmi hibának kellett lennie, amit én nem tudok NNI kártételnek sem elképzelni. Nekem a klórpirifosz tűnik ott nagyon gyanúsnak, annak ellenére, hogy a méhekben talált mennyiség ezt  nem támasztja alá. Talán a többféle szer szinergenciája okozta a tüneteket, ha az általad leírt adatok a tavalyi NÉBIH-es látogatás vizsgálati eredményei.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Március 18. 18:45
Lenne azért egy kérdésem neo-hoz. Egyet értek az okfejtésekkel, kivéve egyet. Tavaly tavasszal alig volt nosema spórám a méhek nagy részében, vizsgáltam őket. Napraforgó után egyre több lett. A családok számát fel szoktam írni, hogy lássam hogyan változik a spóraszám idővel. Most sajnos van bőven. Tavaly és tavaly előtt tavasszal alig volt. Most más a helyzet. Naprán volt egy jelentős mérgezésem. Azóta nehéz leszorítani a spóraszámot. Ezt mivel lehet magyarázni? Több mindent kipróbálok, majd leírom az erdményeket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Március 18. 19:50
Hát szoktam mondogatni magamban, hogy mindent meg tudok magyarázni, ugyanazt és annak az ellenkezőjét is. Éppen ezért vigyázni szoktam vele, hogy a két megoldás közül a logikusabb magyarázat mellett tegyem le a voksomat. A Teremtő ugyanis matematikus, ezért ő is ehhez ragaszkodik.
Szóval a Nosema szaporodására én alapvetően nagyon sokáig elfogadható magyarázatnak tartottam a Csaba György-féle elméletet. E szerint a peritrofikus hártya megvékonyodása teszi lehetővé a Nosema poláris filamentumának a bélfalhoz kötődését, tehát keresztülszúrni a védőréteget. Ez a védőréteg pedig akkor vékonyodik el, amikor a méh  fehérje tartalékai kimerülnek. Amikor azonban sorra olvastam a mesterséges fertőzési kísérleteket, akkor azzal szembesültem, hogy minden kísérletben meg lehetett fertőzni e méheket Nosemával, nem volt szükség semmilyen legyengítésre, fehérje megvonásra. Az egyik ilyen kísérletben azt próbálták igazolni, hogy az alacsony koncentrációjú fumagillin hatására gyorsabban szaporodik a Nosema. A szerzők nem vették észre, hogy valójában azt bizonyították be, hogy több spóra tudta megfertőzni a méheket híg fumagillin szirup etetése esetén a fumagillin nélküli sziruphoz képest. Tehát a szaporodás  üteme nem gyorsult, hanem csak arról volt szó, hogy az első spórák egyik esetben nagyobb számban tudtak áthatolni a peritrofikus membránon, de utána egyforma mértékben szaporodtak tovább. A lényeg, hogy ezután már a Nosema a szomszédos sejteket fertőzi, ezért nem kell áthatolniuk a védőrétegen. Ebből az következik, hogy egy méh által ürített Nosema spóraszámot alapvetően az határozza meg, hogy mennyi spórát vesz fel. Tehát a nagy spóraszám és a kis spóraszám közötti különbség alapvetően abból ered, hogy mekkora a környezet spóratartalma. Olyan tanulmányt még nem olvastam, ahol azt tudták volna bizonyítani, hogy a szaporodás ütemében van különbség különböző körülmények hatására. (Pontosabban az említett tanulmányban nagyon nagy jóindulattal lehet egy icipici különbséget látni az ütemben is, de nem zárható ki az, hogy ez nem újabb spórafelvétel miatt van.)
Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mérgezés után nyári időszakban miért lesz nagyobb a környezet spóraterhelése? Én erre azt a választ adnám, hogy a népességet elveszített méhcsaládban a dajkálásban idősebb méheknek is részt kell venniük, amíg helyrebillen a normális népesség összetétel. Az öregebb méh több spórát termel, a dajkálás során a lépek szőrzetről történő szennyeződése egyenesen arányos azzal, hogy mennyi spóra található a dajkaméh szőrköntösén. Az pedig azzal egyenesen arányos, hogy mennyi idős.
Ha kezembe akad olyan tanulmány, ami valóban azt bizonyítja, hogy a szaporodási ütem növekszik meg, tehát tetten érhető az immunrendszer kiesése, akkor azonnal jelezni fogom, nekem ez nem presztízskérdés. Addig azonban tartom magam ahhoz, hogy a magasabb környezeti spóraszám idéz elő egy méh esetén emelkedett spóraszámot. Pontosabban arra látok bizonyítékot, hogy meghatározott körülmények között ugyanakkora környezeti spóraszám esetén van különbség abban, hogy egyik esetben több spóra lesz képes elérni a bél falát. Tehát ilyen értelemben a Csaba dr.-féle  elmélet igaz lehet, fehérjehiányos állapotban (ami egy mérgezés következtében kialakulhat) kevesebb spóra is ki tud váltani ugyanakkora spóratermelődést, mint egészséges méh esetén. Tehát nem arról van szó, hogy megvédi a Nosematól a normál fehérje ellátottság, hanem hatékony módon képes csökkenteni a fertőződési  rátát, tehát magas spórszám ellen védelmet jelent. A kialakult fertőződés szaporodási rátájára azonban nincs hatása. Nagyon nagy talány még az, amikor az utóbél alaphártyája sérülése miatti elhalás tényleg Nosema-e? Itt ugyanis nincs peritrofikus hártya, és a Nosema gyorsdiagnózisa ezen alapul. Erre sem találtam még tanulmányt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Március 18. 20:53
Óriás parlagfű rundup (glyphosate) és Liberty (glufosinate) gyomirtókra is rezisztenssé vált. Az ember válasza, újabb, erősebb mérgek forgalomba hozatala… Hát nem szörnyen buta?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Március 18. 21:04
A valóság szerintem másképpen alakul. Ha a külső forrásokat megszüntetnénk, ezek szerint a nosemának gátat tudnánk szabni, mert csak annyi spóra lenne, ami az idős méhek bélcsatornájában van. /Műlépre ütjük, a kaptárat kiperzselőzzük stb/. De ez nem szünteti meg a betegséget. A fagy elpusztítja a spórákat, de a méhekben lévőkre nem hat, mivel azok nem fagynak meg. A fehérje /virágpor/ valószínüleg segít a leküzdésében, de a fehérjedús  tápokkal etetésnek is meg kellene szüntetni a betegséget. Itt én még sajnos összefüggést nem találtam. Hegedűs doktor szerint a nosema egy jelző betegség, hogy a szervezet egyensúlya felborult, gyengítő körélmények hatottak  a méhekre /atka, vírus/. Az utóbél szinéből lehet következtetni a nosema jelenlétére. Én nem ebből vizsgálom, az egész méh kenetéből szoktam a számolást elvégezni, ezért nem tudom, hogy utóbél milyen állapotban lehet. A peritrofikus hártya pedig az előbél szakaszában van. Tehát az utóbél elszineződése nem is biztos, hogy a nosema jele? - mint írod. A bélflóra összetétele nem lehet fontos? Vagy a kémhatás nem befolyásolhatja a nosema szaporodását?  Ezek csak az én gondolataim, de a megoldást szerintem még mások sem igen találták meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Március 19. 06:27
Ahogyan írod, ezekkel a módszerekkel a láncot nem lehet megszakítani. Ezt próbáltam én is levezetni, hogy a kórokozó fennmarad egészséges körülmények között is. Egy megoldást látnék. Mindazokat, amit leírtál, a külső forrás megszüntetése kiegészítve egy nagyon hosszú fumagillines kezeléssel. Utána pedig teljes izoláció, hogy idegen méhészetből ne történjen ismételt befertőződés. Ez azonban csak elméleti jelentőségű.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Március 19. 21:00
Angol nyelvű videó, egy amerikai mozgalomról: lassítsd a pénzt.
https://www.homegrownfoodsummit.com/woody-tasch-slow-money-and-nurture-capital/

Ahol a pénz nagy sebességgel mozog, ott tönkremegy a levegő, a talaj, stb.

Ahogyan nekünk méhészeknek a talajból táplálkozó virágok jelentik a ki nem cserélhető kincset, a tevékenységünk forrását, úgy tekintenek ennek az amerikai mozgalomnak a követői a talajra. Ennek jegyében gyűjtöttek össze híres emberek mondásaiból:

A föld művelői a legfontosabbak az összes polgár közül.
                                                          Thomas Jefferson

A nemzet, amelyik a termőföldjét megsemmisíti, megsemmisíti önmagát.
                                                           Franklin Delano Roosevelt

A talaj degradációja és a szervesanyagtartalom csökkenése a legkevésbé számontartott tényezője a jelenkor környezeti krízisének.
                                                           David Montgomery

Szóval aláírást kellene gyűjtenünk, hogy a termőföld állapota nemzeti kincs, nemzeti vagyon, a rövid időt a földön eltöltő magánemberi tulajdonosnak ne csak művelési kötelezettsége legyen, hanem fenntartási is - azaz minden évet követően a kiindulási állapotba állítsa helyre a talajt, pl. annak pl. méregtartalmát és szervesanyagtartalmát. A jövő generáció érdeke, hogy ne jussunk azon nemzetek közé, akik tönkre teszik saját termőföldjüket.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Március 24. 06:30
https://www.beol.hu/sztarvilag/nemzetkozi-sztarvilag/igy-mentene-meg-morgan-freeman-a-meheket-1838341/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Március 27. 21:44
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hatalmas-darazsinvazio-johet-magyarorszagon/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2019. Március 29. 07:17
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hatalmas-darazsinvazio-johet-magyarorszagon/

Eddig azt hittem, hogy darázsfészeknek hívjuk. Amibe a szólásmondás szerint időnként belenyúlunk. Most meg kiderül, hogy kaptár.
Vagy csak több lap, mint plajbász.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Március 29. 12:52
 :)  igen, én is azon töprengtem, hogy most miről is van szó ebben a "szak"-cikkben   :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Március 30. 19:32
https://www.origo.hu/tudomany/20190329-a-vilag-nagy-reszere-raszabadithatja-a-betegsegterjeszto-szunyogokat-a-globalis-felmelegedes.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Április 02. 14:49
http://magyarmezogazdasag.hu/2019/04/02/glifozatbol-fogyott-legtobb
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Április 02. 20:36
https://agroforum.hu/novenyvedelmi-elorejelzes/tomegesen-telepednek-be-a-vetesfeheritok
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Április 04. 07:13
Konklúzió? Permetezni fognak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Április 04. 08:53
Úgy néz ki igen!
  /vagy már javában fújják   >:(   /
Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2019. Április 04. 18:29
Akkor most mi van?  :o
Már nem csak a hegyekbe, de itt a homokon sem kívánatos?

Ha ilyenek a koalíciós partnereink akkor milyenek lehetnek az ellenségeink?  ;D


Cím: Re:Hír-les
Írta: Texas Ranger - 2019. Április 04. 18:31
MME.  ;D ;D ;D ;D ;D ;D

Vannak akiknek még számítanak a méhek,
ha csaknem a menü szélesítése miatt............... ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Április 05. 14:59
https://hvg.hu/tudomany/20190225_mehgyilkos_novenyvedoszer_neonikotinoid_a_mezben?fbclid=IwAR1cqaUkQyuRwRHFi2OBrx0XhJmnwFTw-OrXOTX2fMC7Sxx16X7w1_68uXY
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Április 05. 17:24
https://m.magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/ott-kell-neznem-ahogy-az-elo-novenyeket-elpusztitjak-hiaba-akarta-kishantost-elnyomni-a-ner-nem-sikerult-110406
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Április 06. 22:43
https://www.origo.hu/tudomany/20190406-beazonositottak-a-meheket-tamado-rejtelyes-atkak-genomjait.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Április 07. 21:15
2019.02.26. - Egyeztessenek a méhkímélő növényvédelemről!
https://www.youtube.com/watch?v=kW15pXE9QhY
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. Április 10. 07:58
Mikor látunk már hasonlót a méhészeti szektorban?
https://index.hu/gazdasag/2019/04/10/jelentosen_dragulni_fog_a_hus/ (https://index.hu/gazdasag/2019/04/10/jelentosen_dragulni_fog_a_hus/)
Vagy a méhész költsége nem nő annyival, hogy áremelésre kényszerüljön?  :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Április 11. 07:59
http://magyarmezogazdasag.hu/2019/03/27/adomentesseg-meheszeknek?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=video_a_hatekony_szolometszes_magyarmezogazdasaghu_2019_14&utm_term=2019-04-10

Attila!

Talán még sem olyan ostobák annak a gondolatai akinek nem igazán tetszik a mostani rendszer...
Az általad mindig ajnározott hiper-szuper nyugaton, a cikk szerint megmozdul valami !?


" Az egyesület témával foglalkozó munkabizottságának elnöke felvázolta, hogy a méhészek ugyanúgy adóznak, mint a gazdák, viszont hozzájuk képest, nem kapnak közvetlen támogatást:
„Ha a gazdáknak 50%-os terméskiesésük keletkezik, az államtól támogatásban részesülnek. Ha a méhész állományának 30-40 százaléka elpusztul, semmit nem kap."

A munkabizottság elnöke emlékeztet arra, hogy a hivatásos méhészek különböző hozzájárulásokat is fizetnek (szakmai hozzájárulás, helyi adók, csomagoláshozzájárulás stb.).

Ezenkívül a méhészek állományuk fenntartásával a gyümölcsök és zöldségek beporzását is elősegítik, hozzájárulva a nemzetgazdasághoz. A beporzás értéke 1,6 milliárd Euróra tehető, amiből a méhészek jelen pillanatban Németországban egyetlen fillért sem kapnak. Az egyesület szerint a méhészkedést közhasznú tevékenységnek kell tekinteni és adózás alóli kivonását kéri."


Az összefoglaló szerint a profik MINDEN MÉHÉSZNEK ( gondolom a nem tag "rabsicoknak" is  ;D , meg azoknak az 1-2 családosoknak is biztosan, akik szó nélkül belépnek az egyesületbe, és nem "pofáznak" múltkori írásod szerint) adómentességet kérnek.

Komoly érdekvédelmi munka folyik a háttérben, és Deutsche Berufs- und Erwerbsimkerbund nem arra 1,5 euróra fókuszál, amiből a kollégák el tudnak menni "pössenteni" vándorlás közben  ;D .

Te látsz ilyenre esélyt itt a "vadkeleten" ?

Méh Elemér
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Április 11. 20:16
Megérdemli a Bayer, hogy veszítsen a piaci értékéből.

https://www.agrarszektor.hu/agrarpenzek/tonkereteszi-a-bayert-a-perlavina-mar-csak-fele-annyit-er-a-ceg-mint-ket-eve.13487.html?fbclid=IwAR24-v4HJOQHLafdfG95C3L_EpubLJnW27Bb6brbhpaMsnviaQZkZZqB3x8
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Április 13. 08:58
https://darvasbela.atlatszo.hu/2017/10/11/az-europai-tojasbotrany-fipronil-ujratoltve/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Április 13. 21:18
https://www.agrarszektor.hu/noveny/felelmetes-adatok-hemzsegnek-a-novenyvedo-szerek-europa-folyoiban.13653.html?fbclid=IwAR3N9-VZbrIKi0PDZLeI_NnOVhScyxUHw-5BzRCBxcd0WKbYdroBQ2TyBHU
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Április 14. 19:34
https://szabadmagyarszo.com/2019/04/14/csempeszett-novenyvedo-gyilkolja-a-meheket/?fbclid=IwAR1qirQi0z_Hi7bNsQteo-cppn9zvXyVYdwuqKjuMHzPbOw7lGF6p8OS4Ng
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Április 15. 07:26
Apitráz is visszavonva !

http://www.omme.hu/apitraz-is-visszavonva/

"Apitráz is visszavonva

by Pungor Adrián • 2019-04-13

Felhívjuk a méhésztársak figyelmét, hogy aki Apitráz nevű Varroa atka elleni állatgyógyászati készítményt vásárolt, ne használja fel, mert a NÉBIH illetékes igazgatósága felhasználói szintig visszavonta a készítményt annak fipronil szennyezettsége okán.

Kérjük a méhésztársakat, egyelőre őrizzék meg a készítményt, Egyesületünk jelenleg is tárgyal a MÁK és a NÉBIH illetékeseivel a Nemzeti Program ez irányú támogatási kérelmeinek sorsával kapcsolatban. Amint lesz információnk, jelezzük Önök felé!

A hír a NÉBIH oldalán ITT érhető el. "
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Április 16. 00:08
Bárcsak így lenne!,mint ahogy  a cikk leírja.
Nagy szükség van a vizsgálatokra.
BÁRMILYEN MÉHVESZTESÉGET TAPASZTALTOK JELENTSÉTEK BE!

https://www.hellovidek.hu/kert/2019/04/15/termelok-figyelem-iden-is-ellenorzik-a-mehvedelmi-eloirasok-betartasat
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Április 16. 18:33

https://www.agroinform.hu/forum/Meheszet/t1792
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Április 16. 18:35
Az OMME még mindíg osztogattatna mézet a méhészekkel?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Április 16. 20:35
Idézet Fülemüle által feltett fórumról:
"
Válasz Sanyee #495. hozzászólására

Nem baj majd kevesebb napraforgót meg repcét termelünk mert kezd elmenni a kedvem a méhecske baszós faszságok miatt ezek termelésétől aztán mehetnek a méhészek a sunyiba .


Nem tudom hol is hallottam de egy rovarkutató riportjára volt hivatkozás a hogy a méhecskék az össz beporzások kb 10-át csinálják a többit egyéb rovarok végzik és ha ez igaz akkor méhecskék nélkül sem szünne meg az élet .

A nagy külömbség hogy a méhecskéket ész nélkül védjük és mégis fogynak a rovarokat meg írtjuk ahol csak és ahogy csak lehet és mégis szinten van az állományuk vagy szaporodik .

Válasz »
#495 Sanyee | 2019-04-14 23:07:46
Sanyee

Khmmm.
Már pár éve használatban vanna a neonikotinoid szerek Magyarországon a szántókon. Most mégis elővennék mint fő bűnöst pedig a tavalyi erősen csapadékos időjárás itthon szerintem gyengített rajta. Ha nem igaz akkor a franciáknál meg szárazság volt és ott is elővették, mint fő bűnöst.

Olyan verziót is lehetett hallani, hogy az atkaötő lapok gyártása előtt neonikotinoid hatóanyagú szer volt a gyártósoron nyakörv gyártásban és ezt a rendszert nem teljesen ürítették. Így egész más hatással lettek a lapok, mintsem az eredeti céljuk. Vagy gondatlanságból elkövetett gyártás hiba, amit már nehéz bizonyítani.

De lehet a Nébihnek előbb a lapokat kéne vizsgálni. De ezt már talán még is tette, csakhogy nem a megfelelő gyártásúból amit már talán Rég elhasználtak és kidobtak a méhészek"
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2019. Április 17. 07:19
Az a baj, hogy a gazdának hülyegyerek szinten sem lehet elmagyarázni, ha egyszer olyanok ülnek a nébih-nél is, és azok sem értik meg! Október végén találkoznak a méheim utoljára bármilyen szerrel, utána maximum a még novemberben is nyíló zöldítésről hordhatnak csak be bármilyen mérget. Tehát áttelelnek, szépen fejlődnek. Dől be a fűzről meg az egyéb tavaszi virágokról a virágpor, némi nektár, jönnek a gyümölcsök, a méhek fejlődnek, semmi bajuk.
Aztán jön április elején-közepén a repce, és elkezdenek a méhek mászkálni a földön, meg hullák hevernek szanaszét a méhes körül 50m körzetben!!!
Ha egy állategészségügyi "szagembernek" ebből sem jön le semmi, akkor nem tudok mást mondani, adja vissza a bizonyítványt mert nem ért semmihez. Nem kell hozzá orvosnak lenni, hogy lássam hogy a repce a baj! És mivel a növény maga nem mérgező, ezért kell hogy legyen benne valami ami viszont az! Ennyit a növényvédelemről, meg hogy az engedélyezett formában nem veszélyezteti az élővilágot. Nem hát. A rovarölő az nem öli a rovart.  ;D ;D ;D

A másik szépség. http://www.omme.hu/apitraz-termekcsere-tamogatasi-kerelmek/ (http://www.omme.hu/apitraz-termekcsere-tamogatasi-kerelmek/)

Azt hiszem, ez volt az utolsó év hogy bármilyen támogatást igénybe vettem, nyugodtan dugják fel maguknak a hátsó felükbe. Eddig sem használtam fel soha, kidobtam vagy elajándékoztam, de az már nonszensz, hogy emiatt még pluszban egy csomó hercehurcának is kiteszik az embert, és elúszik a támogatás ha valaki nem jár utána, vagy nem értesül róla.
És akkor csodálkoznak hogy a méhészek otthon kutyulnak. Hát kutyultam eddig, meg kutyulni fogok ezután is, és amíg nem volt a támogatás addig sem volt veszteséges a méhészet, talán eztán sem lesz az...  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2019. Április 17. 07:37
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2019. Április 17. 12:56
Az a morbid, hogy igaz, amit írtok. Saját tapasztalatom alapján is csatlakozom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Április 18. 07:40
https://www.agroinform.hu/szantofold/magyarorszagon-is-mulik-a-glifozat-jovoje-39810-001?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=39810
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2019. Április 22. 19:32
Valljuk be szépen.
 Megvesszük az atka elleni készítményeket 50%-ban, a cukrot 50%ban. És védekezünk más, esetleg betiltott szerekkel, mert ezek már több évtizede bizonyítottak. Ezek pedig, amit támogatnak, szépen sorakoznak a polcon.
 Azt is állítom, ha csak gyógyszert lehetne venni, az uniós támogatásból, cukrot nem, már a kutyát sem érdekelné, sem a gyógyszertámogatás, sem az omme.
A betiltott szereknél álljunk meg.
 A betiltás oka ugyan is nem az, hogy károsabb lenne mint a többi, hanem mert a hatóanyaga máshol, esetleg a növényvédelemben is jelen van, és ezért könnyű hozzá jutni, ezért nem elég csak elvenni a támogatást róla, hanem be kell tiltani, mert így nem veszik annyira a támogatott szereket.
 Állítom, a hajdani papírcsíkos antiváros füstölés ami rá adásul hatásos is volt, egy boltban vásárolható gumikesztyűvel és egy olcsó gázálarcal nem veszélyesebb, mint az űrhajós ruhában végezhető, egész nagy területeket füstel beborító oxálsvas szublimállás.
 És mivel sivatagi országokban sem gyártanak jó motorfűrészt, mert ott nincs erdő, ne várjuk már el, egy olyan ország gyógyszergyártó cégeitől ahol a 20 családos méhészetek már giga méhészetnek számítanak, hogy nagy pénzeket nyomjanak bele megfelelő atka elleni szerek kifejlesztésébe.
 Egy a lényeg. Az gyógyszer támogatásoknak egy a célja, hogy a pénz vissza menjen a német gyógyszergyáró cégekhez.
Ha pedig más is hozzá fogna atka elleni szerek kiszereléséhez, akkor tesznek róla, hogy valami miatt azok sürgősen hagyják abba.
 Mert ugye, érdekes, hogy 2 évenként kerül a piacra ugyan az a szer, ami ugyan úgy gyilkolja a méheket. Legalábbi is elgondolkodtató/ mert ez lehet, hogy össze esküvés elmélet/ hogy miszerint, a Tolnagrónál mindenki teljesen hülye, vagy teljesen nem törődnek semmivel, vagy készakarva irtják a méheket. Netalántán nem e, külföldi megrendelésre rakosgatnak valakik valamit az alapanyagba?
 Tehetik ezt teljesen büntetlenül, hiszen úgy is tudják, nem kell kárpótlást fizetniük.
 És ha egyszer nem elég egyszer, /nekem 2 éve 16 család pusztult el tőle/ megcsinálják mégegyszer két év múlva.
 Szóval emberek ehhez azért már pofa kell, akárhogy is nézzük.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. Április 22. 20:23
Üdv.Uraim!
Te Vivaldi! (vagy hogy a becsületes neveden szólítsalak)Simon Zoltán!
Vannak dolgok a miben nem értünk egyet,de az előző hozzászólásod viszi a prímet.
A zavaros pocsolyából jól látod a téma ezen részét.
Nekem ezek soha kárt nem okoztak,mert különös figyelemmel voltam irántuk,de jól mondod ehhez pofa kell,nem is akár milyen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Április 27. 05:02
http://m.privatbankar.hu/reszveny/a-nap-sztorija-mi-kozuk-a-doglott-meheknek-a-tozsdehez-325820
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2019. Április 28. 10:08
Pereken nagyot (is) lehet bukni.Az egykori Hungaronektárt a piaci anomáliák mellet szintén termékszavatossági perek tették be a sírgödörbe.A fipronilos méhgyógyszerek terjedése szintén ebbe a folyamatba illik bele.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2019. Április 28. 19:54
Bocsi , nem értem.
 Tudtommal a Hungaro nektár a méhészek érdekében akart tenni, de rosszul. Viszont a fájó az volt a dologban , hogy mézfelvásárlást is végzett, és ezt abba kellett hagyni.
 Másrészt akiknek a méhállománya veszett el, az akkor másképpen látta a dolgokat.
 Akkoriban még skandallum volt az ilyen. Most már megszoktuk, hogy semmiféle kártérítésre nem számolhatunk. Csak azok várnak kártérítést akik most jöttek a nemzetközi űrállomásról.
 Viszont a Tolnagro nem végez semmi mézfelvásárlást. Csak a saját profitját akarta növelni. Másrészt állítom, hogy aki kétszer vét ilyen szarvashibát az jobb ha elhúz a színről. mert itt azért már el kezd gondolkodni a nép, hogy nem e készakarva történik, ami történik. Éppen elég az a környezet károsítás ami megmarad, irtani a méheket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Április 29. 21:44
http://www.borsonline.hu/aktualis/pornoval-mentene-meg-a-meheket-a-pornhub/174403
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Április 30. 21:31
Ma van a MÉHEK NAPJA Magyarországon ! 

Boldog Méhek Napját a Méhecskéknek ! 

(Ui.: Ne felejtsétek el begyűjteni a megporzási támogatást !  ;D )

Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Május 02. 22:28
https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2019/05/02/rekordmeretu-tamogatast-kapnak-iden-a-meheszek
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Május 03. 11:11
A fenti cikkből másoltam ki.

Magyarországon mintegy 1,2 millió méhcsalád van, és 20 ezren végeznek méhészeti tevékenységet, az ágazat árbevétele évente 20 milliárd forintot tesz ki.

Azért megszámolnám azt a1,2 millió méhcsaládot. Szerintem a fele sincs már meg.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mortimer - 2019. Május 03. 14:42
https://koponyeg.hu/hireso/termeszetes-ellenseggel-a-mehek-pusztitoi-ellen
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Május 03. 23:24
A fenti cikkből másoltam ki.

Magyarországon mintegy 1,2 millió méhcsalád van, és 20 ezren végeznek méhészeti tevékenységet, az ágazat árbevétele évente 20 milliárd forintot tesz ki.
Magyarországon mintegy 1,2 millió méhcsalád van, és 20 ezren végeznek méhészeti tevékenységet, az ágazat árbevétele évente 20 milliárd forintot tesz ki.

Azért megszámolnám azt a1,2 millió méhcsaládot. Szerintem a fele sincs már meg.....
[/quote]valahol bevallotta Bross, hogy hadserege egyharmadát hagyta elpusztulni. Szóval bevallottan nincs több, mint 800ezer méhcsalád. Ennek ellenére az OMME gazdag, sőt talán ettől lesz még gazdagabb. Mert tarhálhat, hogy felvirágozhassa azt a balkezével, amit a jobbkezével tönkretett. Ügyes! Mondaná Kohn bácsi, de közben nagyon szégyelné magát, ha hitsorsosai ilyet csinálnának. Ugy ilyen csak Magyarországon van, hogy az első helyen szerepeltetendő bűnös jutalmat kap?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Május 07. 09:42
https://infostart.hu/gazdasag/2019/05/06/teljesen-rosszkor-jott-az-eso-a-mez-szempontjabol?fbclid=IwAR35eSyfMT5i6ngEHCHhLW1aErNShtFoWqVxCNW7ixXquvkbDMBoMCSTeWQ
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Május 08. 22:19
https://www.origo.hu/itthon/20190508-egy-kalozi-ferfi-a-mehkaptaraiban-rejtegette-az-engedely-nelkul-tartott-fegyvereit.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: kas62 - 2019. Május 09. 07:01
 ::)

http://magyarmezogazdasag.hu/2019/05/07/jon-beporzasi-tamogatas

 :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Május 09. 08:02
https://www.3szek.ro/load/cikk/122793/a-mehek-vedelmeben
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Május 09. 08:13
Ez
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2019. Május 09. 16:49
Üdvözletem  ! Az újságban  olvastam , hogy a nyúlós költésrothadásra a finnek készítettek egy gyógyszert mely  megoldást jelenthet a problémára . Lehet ebben bízni, vagy ez is egy szenzáció hajhász írás ,mely után jön majd a "kijózanodás", hogy esetlegesen nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket  a szer, vagy eljárás ? üdv:nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2019. Május 09. 19:53
BUDAPESTEN MIÉRT NEM LESZ TÜNTETÉS ???????
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2019. Május 09. 20:00
MOST IS PUSZTULNAK A MÉHEK REPCÉN IGAZ CSAK MÁSZNAK ÉS NEM TALÁLNAK HAZA , AMI MÁSOK SZEMÉBEN NEM  JELENT  MÉHPUSZTULÁST !!!!!!!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Május 09. 20:54
Az újságban  olvastam , hogy a nyúlós költésrothadásra a finnek készítettek egy gyógyszert mely  megoldást jelenthet a problémára . Lehet ebben bízni, vagy ez is egy szenzáció hajhász írás ,mely után jön majd a "kijózanodás", hogy esetlegesen nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket  a szer, vagy eljárás ? üdv:nyuszt
Nem akarok mellényúlni a témának, mert nem olvastam a cikket. Ha arról a finn eljárásról van szó, amely a vitellogenin immunterápiáról van szó, akkor nagyon csodálkoznék azon, hogy működne. Miről van szó? A vitellogenin, mint a szikimmunitás (madarak esetén) hordozója alapvetően egy működőképes ellenanyag lehet a nyúlós ellen. Mi vele a bajom? Az, hogy az  ellenanyag az antigénnel kapcsolódva komplexet képez, így hatástalanítja a kórokozót. Tehát elhasználódik. Passzív immunitás, nem aktív. Az anya termeli, és juttatja a petébe. Ha találkozik a kórokozóval, akkor több specifikus ellenanyag kerül a petébe belőle. Azonban az álca esetén a spóraszám növekedése ellensúlyozza ezt a hatást. Tehát leköti a vitellogenint a spórák egy része, a többi pedig elpusztítja majd az álcát. Tehát ezzel a küszöbértéket lehet emelni. Azaz, hogy az álca megbetegítéséhez mennyi spórára van szükség. Azonban ez a folyamat a természetben is előfordul. Ha spóra kerül a méhcsaládba, akkor ez a passzív, öröklött immunizációs folyamat lezajlik. A gyógyszer ehhez nem tesz semmit hozzá. Csak azoknál a családoknál, ahol nincs spóra. Ilyen család pedig nem hiszem, hogy lenne. A megoldás az adaptív immunitás lehetne. Tehát az álcát vakcinázva, abban aktív immunitás alakulna ki. Vagyis folyamatosan termelné a nyúlós elleni ellenanyagot. Akkor a spóraszám emelése sem tudná megbetegíteni. De hát könyörgöm. A rendkívül fejlett emlős adaptív immunitásnak is 2 hétre van szüksége a megfelelő immunválasz kialakulásához. Ennyi idő alatt a baktérium vígan megöli az álcát. Szerintem, ha működni fog, akkor az a csodával egyenlő. Nem tudok arról, hogy a pempő tartalmazna vitellogenint. Ha igen, akkor lenne esély arra, hogy működjön.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Május 09. 21:11
https://infostart.hu/gazdasag/2019/05/06/teljesen-rosszkor-jott-az-eso-a-mez-szempontjabol?fbclid=IwAR1u1vxEuRNBYWCc_A5-PgMs5mY1UlcJSdC7x-4T7mccWMmvAbu8u3W8w-A
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2019. Május 09. 21:32
Köszönöm a válaszod - véleményed   neo  ! Pontosan arról a finn vitallogenin-es eljárásról van szó . Akkor túlzott reményeket nem kell táplálni a jövőbeni alkalmazást , használatot illetően.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Május 09. 23:08
friss cikk:
https://tophir.hu/otthon-kert/a-hires-termeszettudos-szerint-mindenkinek-egy-kanal-cukrot-es-vizet-kellene-tennie-a-kertbe-az-emberiseg-megmentese-erdekeben/502

régebbi cikk:
https://infostart.hu/belfold/2019/04/22/oriasi-butasag-terjed-a-mehekkel-kapcsolatban


Ezek szerint ez a butaság még tovább terjed...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Május 10. 00:37
BUDAPESTEN MIÉRT NEM LESZ TÜNTETÉS ???????
Ma beszéltem Bross Péterrel.Sajnos meglehetősen ingerült voltam a hír hallatán.Péter meg is bántódott egy kicsit vehemens kérdésemen,ami ugyan ez volt mint Mézengúz-é.
Tudnotok kell mert számtalanszor hallhattátok Pétert előadni,hogy elkötelezettje a méhek védelmének és az ökológiai gazdálkodásoknak.
Tudnotok kell azt is,hogy sok európai méhészeti vezetővel áll szinte napi kapcsolatban,Őket is megkérdezte mail-ban ez ügyben.
Majd "felírom" a válaszokat is.
Miután beszélt erdélyi méhészekkel,ezt kaptuk Pétertől e-mail-ban válaszul Attilával együtt (Ő is ezt kérdezte Tőle ez ügyben) a sajnos csak állítólagos EU tüntetésekről.
"Beszéltem ERDÉLYI MÉHÉHÉSZ VEZETŐKKEL(itt töröltem egy részt,a konkrét neveket): semmilyen demonstráció nem volt Bukarestben!
ennyit a sajtóról….az egyik szövetkezet méhészeit fogadta az agrárminiszter.Akit említenek a cikkben, azzal is beszéltek, az tagja az országos vezetőségnek és ő sem tud semmilyen összeurópai méhészdemonstrációról …
Ezt hívják angolul: feaknews – álhíreknek,
és ez elég sok kárt okoz idehaza a méhészeti közéletben is"

A lényeg:ez csak egy "kacsa".

Sajnos nincs igazi összefogás az egyébként is igen gyenge
európai méhész érdekvédelmi szervezetek között.
Sajnos az európai profi méhész egyesületi összefogás,az európai profik
egyesülete (pontos nevét nem tudom,az OMME is részt vesz a munkájában tagként,most Bross és Lászlóffy szokott a rendezvényeken,megbeszéléseken részt venni) is elég gyenge lábakon áll.
Talán egyszer lesz Brüsszelben az európai méhészeknek,az érdekeinket képviselő,
lobbista szervezete.Egyszer beszéltünk Péterrel erről,ha csak egy eurót befizetne
évente mindenki, a britektől Bulgáriáig minden méhész, vagy egy kiló méz árát,egy igen komoly anyagi támogatottságú szervezet
jöhetne létre.
Na de,kicsinálja ezt meg?


Csányi Antal



Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Május 11. 13:22
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/osszesoportek-es-a-kukaba-dobtak-az-elo-meheket-egy-iskolaban/
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Május 11. 21:38
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/veszelyben_az_idei_gyumolcstermes.684010.html
Most akkor mennyi méh család maradt? Ősszel elvitt a neonikotinoid 400 ezret, minusz 30% téli veszteség, minusz 20% gyüjtésképtelen. Köszönjük szépen az illetékeseknek.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Május 11. 22:13
Ezt a 400.000 db méhcsaládot sok helyen hallottam,de erősen alábecsültnek gondolom,sőt a 30%-os téli veszteséget is. A támogatások igénybevétele miatt .........  ;) :-X  Tisztában vannak ezzel az  illetékesek is...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Május 15. 08:50
https://index.hu/belfold/2019/05/14/kover_laszlo_agymosas_media_klimavaltozas/

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Május 15. 19:09
https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2019/05/15/veszelyben-a-magyar-akacmez-nem-birnak-a-meheszek-a-szeszelyes-idojarassal?fbclid=IwAR0KC_kj_xV3JrcC6pBwi8sZbcKY59X8lHBg40yetDnSA63kKtU4-Y_OOYw

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Május 16. 21:14
Erről beszélünk!
https://ripost.hu/cikk-oriasi-botrany-az-eu-ban-nagy-a-baj-a-novenyved-szerekkel?fbclid=IwAR1EVcHeveKMNKdgO5IeM4Gv3GdNhfctu-ekJ1ZwN_VQo3KWSGTELb7T8jw
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Május 20. 22:30
https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/mehcsaladot-fogadott-orokbe-a-gyulai-magveto-ovoda-1956164/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Május 20. 22:49
https://sokszinuvidek.24.hu/kertunk-portank/2019/01/20/tanyasi-emberek-aranya-a-minosegi-mez/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Május 21. 14:16
https://index.hu/techtud/2019/05/21/hatalmas_klimatuntetest_szerveznek_pentekre/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2019. Május 22. 09:31
Érdekes, hogy nektek se jutott az eszetekbe a klíma, míg el nem áztatta az akácot az egész országban.
De, meg nyugtatlak benneteket volt már ilyen.
 Csak, hogy az akkori méhészek nem függtek ennyire a mézártól, csak melléktevékenység volt, és senki nem halt éhen.
Én magam rengeteget polamizáltam, hogy legyek e nagy méhész?
Minden nagyképűség nélkül állítom, sok nagyobb állománnyal rendelkező méhész nem tud annyit a méhekről mint én.
 De, kedves Uraim, kérdezem én, hogyan egy jó tíz éves időszakra alapozni, ekkora befektetéseket.
 Még a leghülyébb közgazdász is tudja, és a biztosítók is, nincs kiszámíthatatlanabb dolog a földön az időjárásnál.
Aki az elmúlt tíz tizenöt évet vette alapul az úgy gondolta, hogy befektetek ennyi pénzt és majd ennyi meg vissza jön.
A méhészet az olyan ágazat amiben a legnagyobb a bizonytalanság a befektetés megtérülését illetően.
Biztos lesznek olyanok akik túllélik, azt is, ha az eső kitart az akác végéig.
 De, mi a garancia arra, hogy jövőre jobb lesz?
Mi lesz ha ez megint egy időjárási ciklus eleje csak, és nem kivétel?
De, vannak itt nálam okosabbak, ők biztos tudják a választ.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meclood - 2019. Május 22. 16:25
 Mikorra tervezzùk a vándorlást Nógrádba ? hogy,látod Vivaldi? Remélem szolni fogsz idöben kòszi ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2019. Május 22. 22:41
Hát egyenlőre kurva nagy sár van, és ma is egész nap esett. Tehát úgy Június közepén jöhettek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Május 23. 06:12
https://index.hu/belfold/2019/05/22/klimatuntetes-soros-gyorgy-fidesz-halasz.janos/

Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Május 24. 14:11
https://index.hu/belfold/2019/05/24/klimavaltozas_tuntetes_kossuth_ter_parlament_demonstracio/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meclood - 2019. Május 25. 07:29
Köszönöm Vivaldi akkor szerinted jobban járunk ha megvárjuk míg felfagy. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Május 25. 20:45
Ezt írja Vivaldi:
"Hát egyenlőre kurva nagy sár van, és ma is egész nap esett."
Már a békák sem a régiek.....

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Május 29. 07:24
https://infostart.hu/belfold/2019/05/28/bekovetkezett-a-mezkatasztrofa-magyarorszagon?fbclid=IwAR2YeNSiLryCG8lU4hZnd1MRMxe7KdCNEle5EndLiXhFKHmgS88uvn0KYlg
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2019. Május 29. 11:22
BEKÖVETKEZETT , DE NEM A MÉZ KATASZTRÓFA , HANEM AZ ELMÚLT 16 ÉV MÉHEKET-MÉHÉSZEKET SÚJTÓ EMBER ÁLTAL ELŐIDÉZETT PUSZTÍTÓ MAGATARTÁS !!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 02. 21:39
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/06/02/dragulni-fog-mez-ausztriaban-es-idehaza?fbclid=IwAR3IrOhEhc-G9RHu8sppD7-6mtx13yXy9A9Fdp2-v7ZDYRbCs6gEhex9420
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Június 03. 06:10
Idehaza kizárt dolog a drágulás! A Lückl Tiborral beszéltem a múlt héten (aki nem tudná ,ő a NÉBIH méhészeti összekötője), hogy bár nagyon reméli, hogy csak átmenetileg, de nemhogy az F/G értékek, hanem az alacsony diasztáz értékek is elfogadásra kerültek, méghozzá az EU által jóváhagyottan is. Úgyhogy most már teljesen szabad az út a mindenféle pancsolás előtt. Nincs itt szükség valódi akácmézre, anélkül is tele lesznek a boltok "mézekkel". Mi a csudától emelkedne az ár? Én inkább csökkenést várok ezektől az intézkedésektől!
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2019. Június 03. 06:27
Hehe. Már röhögök előre, hogy azt a híg löttyöt amit sokan pörgettek akácméz gyanánt, hogyan fogják ár emelve letolni a vásárlók torkán... Komolyan nem is értem.  ::) Sokan már végeztek a pörgetéssel. Vajon mit gondoltak akkor, amikor tegnapelőtt de még tegnap is volt némi hordás, és a méhek este szellőztettek a kijárókban, ennek ellenére napi 1 kiló körüli fogyás van? Hogy ennyit eszik egy család naponta?  :D Nem kérem, ennyi víz van még a mézben!!!
A fákon ugyan nem látni már virágot, de ha alaposabban körbenéz az ember, akkor azt látja, hogy a védettebb helyen lévő fák teteje még tele van virággal! És mennek rá a méhek! Nem lehet még pörgetni kérem, még mindig várni kell vele.

Az idén én is bejelentettem hogy árat emelek, egyből szólt is 3 törzsvásárlóm hogy akkor köszöni szépen, mostantól inkább vesz a lidl-ben. Mondtam rendben. Majd kiderül a végelszámolásnál hogy jól vagy rosszul jártam-e eme manőverrel...
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Június 03. 08:28
Nem normális aki nem emel, engem folyamatosan hívogatnak, hogy van-e akác és azonnal szóljak ha ki lett pörgetve. 20-30 kilokat akarnak lekötni. A média megtette áldásos hatását.

A méz elvételről meg annyit, hogy 80%-ban fedettek fedettek a keretek, mire kell várni. Arra hogy hét közepén bele hordják a hársot.

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 03. 21:30
Elvesztettem akácméz mennyiségem 20-25%-át azzal, hogy vártam.
De mégis nyerek, mert 17 alatti lett a víztartalma!!!!!!!!!!!!!
Nem, kell magyarázkodnom, ötösével viszik (igaz még csak a tavalyit) 2.500 Ft-ért.
A német vevők 8 eurót adnak érte.
Nem szabad kishitűnek lennetek, minden mellettünk szól.
A termelő mézet keresik (na  nem a híg löttyöt) és ez nagy reményre ad okot.
Minden híradás arról szól, hogy az idei év gyászos lett a méhészeknek, áremelkedés várható.
Semmi mást nem kell tennetek, csak azt mondanotok, hogy ezt a méhek gyűjtötték, nem úgy készítették!
Ugyanis a mézet nem készítik, hanem gyűjtik.
Talán belefér ebbe a rovatba a következő hír.
Arról számolt be egy méhésztárs, hogy Nógrád megyébe rengeteg rajt hagyott ott.
Állományának a fele lerajzott, kár volt felmennie.
Kollégái is csak távcsővel nézték a 15-20 méteres magasságban sorakozó rajokat.
Ez az év ilyen volt, nem is emlékszem még hasonlóra sem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Június 03. 22:50
Attila!

"Semmi mást nem kell tennetek, csak azt mondanotok, hogy ezt a méhek gyűjtötték, nem úgy készítették!
Ugyanis a mézet nem készítik, hanem gyűjtik."

Ez így nem egészen igaz.

A méz definíciója alapján: "1. A méz az Apis mellifera méhek által a növényi nektárból vagy élő növényi részek
nedvéből, illetve növényi nedveket szívó rovarok által az élő növényi részek kiválasztott
anyagából gyűjtött természetes édes anyag, amelyet a méhek begyűjtenek, saját anyagaik
hozzáadásával átalakítanak, raktároznak, dehidrálnak, és lépekben érlelnek."

Szóval a saját anyagaik hozzáadása is kell. Ha pedig hozzáad a méhecske és azzal át alakít akkor az már készítés. A méhecske a nektárt és tetükakit gyűjti. A mézet készíti a begyűjtött növényi nedvekből.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Június 04. 01:56
Az is lehet,hogy tévedek,de nagyon gyanús ez a Viktor!Bár az és lehet,hogy a békés,kompromisszumkész természettel megáldott,galamblelkű Hubi kolléga garázdálkodik új néven.
Tomipápóvál szép mádárák(mondanok Nógrádban) mindketten.
Kettöjüknek több a nick nevük,mint égen a csillág.

Mondom ná!
Pátrohá!
Sajnos újra “itt” van Tomipapó!
Most éppen Viktor bőrébe bújt.
Csak meg ne üsse a bokáját,manapság a Viktor nevet,”csak úgy” nem veszi föl az embör.

Az előző mondáshoz,szállóigévé váló mondathoz tartozik egy megtörtént, mai,divatos szóval igaz történet.Amit szegény megboldogult nógrádi terület tulajdonosunk szolgáltatott,anno.
“Te Ánti! Voltam én ott nálatok Bárányábán.Pátrohábá való az ásszony.Nagyon messze ván!
Egy nápig mentünk. “
Hol voltál Béla?Ilyen falu nincs Baranyában.Kérdeztem vissza.
Mondom ná!
Pátrohá!

Másik szállóigévé váló mondata.
Jól megtermett lévén mindig simpsonnal (svarblival ) ment mindenhova.A völgy egyik oldalán dolgoztunk a méhekkel,Ő a másikon ment a tehenekhez,nyögött szegény “NDK-s jószág”.
Egyszer csak megállt és átkia bált,úgy,hogy nem is láttuk a köztünk lévő fiatal akácostól,csak hallottuk.
“Ánti,ád-e a méhe?”

A harmadik.
Meghívtuk a szomszéd falu kocsmájába egy hambira meg egy sörre.Akkor még volt ott étel is, finom hambit készítettek.Ma már kocsma sem üzemel,ahogy néztem két éve. A pultos hölgy olyan volt akire nagyapám nem mondhatta volna,hogy “se csecse,se segge”.
Béla csak ennyit mondott.
“Ánti! Stábil a csáj!”
Szegény nagyapám szerette ha “stábil a csáj”.
De jó lenne,ha ma is szerethetné!

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 04. 05:20
Mit írtam Viktor?
"Semmi mást nem kell tennetek, csak azt mondanotok, hogy ezt a méhek gyűjtötték, nem úgy készítették!"
Hogy mit kell mondanotok a VEVŐKNEK?
Erre kifejted, hogy miként készítik a méhek a mézet, miután begyűjtötték a nektárt?
Most vizsgáztatsz?
Szerinted én akkor azt sem tudom amikor éjjel nagy zúgás hallatszik a méhészetben az mitől van?
Vagy azt sem tudom, hogy az alsó kijáróim mitől vizesek a nagy hordás után?
Arra szerettem volna felhívni a figyelmet amit nekem is nagyapám mondott, hogy legyek stílszerű Anti írásával.
Köztudott, hogy Szekszárdon az "nem ember" akinek nincs szőleje.
Tehát kérdezték nagyapámat, hogy készül a jó szekszárdi vörösbor?
Szőlőből...volt a válasza.
Erre utaltam, és javasoltam, hogy a vevőknek ezt mondjátok,...amit ön a kezében fog a méhek gyűjtötték, azért ennyi az ára.
De mindenki annyiért adja amennyiért akarja, csak minőségi méz legyen az üvegben.
Ha tévedek, üsse kő, nálunk működik, de többet nem súgok marketingből.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2019. Június 04. 06:48
https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2019/06/03/nesze-neked-eszetlen-permetezes-okologiai-katasztrofa-erik-magyarorszagon?fbclid=IwAR1rANeVkbvp8LiAVSglIqFlRU8dWWF7b4wcL42ISQkNg2X9AuNYQIcHrzc
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Június 05. 20:17
 :-X   ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 05. 20:40
Ebből a rovatból töröltem néhány írást, köztük a sajátomat is.
Huber méhésztárs trollkodását ezek után nem fogom engedni!
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Június 06. 12:24
https://index.hu/kultur/cinematrix/2019/06/06/leonardo_dicaprio_ice_on_fire_dokaumentumfilm_kornyezetvedelem_hbo/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 06. 21:56
https://uzletem.hu/regio/gyengebb-evre-szamit-europa-legnagyobb-meztermeloje
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Június 06. 23:13
Már Magyarországon is elkezdődött a mesterséges megporzás. Nem Őrület? Nem a méheket védik, hogy legyenek, mesterséges módon porozzák be a növényeket.

Teljesen fejreállt a társadalmi gondolkodás.

"Kevés a méh. A méhekre bízni a megporzást felelőtlenség." mondja Zsíros Deszka nicknevű paradicsomtermesztő… 0:50-től...

https://www.youtube.com/watch?v=6ICfkACgl1A 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Június 07. 00:40
János!

Nem őrület. Racionalitás.
A paradicsomot nem a mézelő méh porozza be. A paradicsomot a poszméhek hajlandók és képesek hatékonyan beporozni. Régen az üvegházi hajtató paradicsomtermesztők kifejezetten kézzel porozták be a kinyílt virágokat. A technikai haladással már vibrátorral porozták a paradicsomot mert a virágoknak mechanikai ingerre volt szükségük a megtermékenyüléshez.

http://www.szentesbio.hu/poszm.html

https://www.koppert.hu/kihivasok/a-beporzas-noevelese/

A kínai körtekézi megporzás sem kizárólag a méh hiánynak tulajdonitható de arról majd egy másik alkalommal.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2019. Június 07. 21:34
Már Magyarországon is elkezdődött a mesterséges megporzás. Nem Őrület? Nem a méheket védik, hogy legyenek, mesterséges módon porozzák be a növényeket.

Zsíros Deszka nevű vlogger 15 éve Japánban él. A videóiban a japán hétköznapjait mutatja be. Többek között a paradicsom termesztési módszereit is...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mózes Albert - 2019. Június 07. 23:23
  "Már Magyarországon is .... Nem őrület. Racionalitás...... 15 éve Japánban él....
 Valahogy rendezni kellene a sorokat, nem Magyarországról beszél  , racionalitás  Japánban, azért mert 4x nagyobb Mo.nál, de 13x többen lakják mint Mo-got. Nekünk jobban kellene vigyázni a természeti kincseinkre talán még van vissza út.

  Albert
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 08. 07:56
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/06/02/mindenkinek-jarni-fog-beporzasi-tamogatas?fbclid=IwAR0qOjs_25eogFW63-hoe0zayKKBzSrZ_CSKo7l7STj_x3vZX0eQXtRkSw4
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Június 08. 12:12
Végre egy örömhír!  ;D

Lájkolom Miniszter Úr gondolatait, és úgy látom, hogy vannak még emberek,akik tudnak értelmesen gondolkodni :

„Én azonban azt vallom, hogy amikor beporzási támogatásról beszélünk, és a fenntartható fejlődést, az ökológiai egyensúlyt szeretnénk szavatolni, akkor minden egyes méhcsalád tevékenységére szükség van, ezét nem akarok különbséget tenni

Még egy elgondolkodtató mondat a cikkből: "A rendelet előkészítésének korábbi szakaszában fölmerültek olyan javaslatok is, hogy bizonyos méhcsaládszámnál kevesebbel dolgozó méhészek ne kapjanak támogatást, bizonyos méhcsaládszám fölött pedig csak kisebb összeg járjon."
Vajon honnan származtak ezek a nagyszerű javaslatok? Csak nem az OMME-ból  :-[  :-X ???

Attila! Tőled elég furcsa, hogy megosztottad a hírt, mert elég rendesen nekimentél az OMME-en kívüli méhészeknek - egyenesen le RABSICOZTAD Őket  - amikor felhívtuk a figyelmedet arra, hogy felháborító, hogy csak a tagok kapnak megporzási támogatást !
Aztán többször invitáltunk vitára a témával kapcsolatban, de hiába...

Szívből remélem, és bízom benne, hogy végre felnyílik a méhészek szeme, és feledésbe merül az a  téveszme , hogy méhészeti ágazat = OMME !!! (Mielőtt belém állnál,vagy züllesztéssel rágalmaznál, megsúgom, hogy van itthon Téglajegyünk......)

Méh Elemér
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2019. Június 08. 17:34
Igen, ez örvendetes hír, nem is annyira az összeg, inkább az egyenlő mérce miatt. A nem Omme tag méhész uganúgy dolgozik a méheivel, ugyanúgy el kell sajátítania a szakmát. Miért lenne kirekesztve?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Június 08. 18:33
Ezért lennének kirekesztve, Nagyernyei Attila szerint:

"Csak OMME tagoknak jár!
Mivel az OMME harcolta ki a méhészek érdekében.
Olyan nem létezik sehol a világon, hogy csak úgy adnak valamit.
Aaaa....azért tenni is kell."

"Aki fizet annak jár a szolgáltatás.
Ennyi."
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Június 08. 19:27
M
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 09. 08:14
Továbbra is vallom azt amit Beeznisz idézett tőlem.
Szerintetek ha nem lenne OMME lenne támogatás?
Szerintetek egyesével a 14.000 méhész külön-külön beadványaival foglalkozna valaki?
Aztán amikor az Oxováros, meg Destruktoros stb. gyógyszer balhé volt azonnal az OMME-t kereste mindenki.
A méhmérgezéseknél úgyszintén.
Aki nem tagja a közösségnek oldja meg egyedül a problémáját.
Ha elromlik az autótok és Autóklub tagok vannak kijön a "sárga angyal" és ingyen elvégzi a javítást.
Ha nem vagytok Autóklub tagok akkor lehet hogy ki sem jön, de az biztos keményen a zsebbe kell nyúlni.
Ezen mit nem lehet érteni?
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Június 09. 09:15
Vivaldi írt gy-két gondolatot az időfecsérelésről... Amikor olvastam, durvának tartottam. De vannak élethelyzetek... :'(  :-[
De akkor még utoljára, megpróbálom én is:

- A MEGPORZÁSI TÁMOGATÁSRÓL van szó, még mindig!

- A "rabsicok" kizárólag az OMME-nek nem tagjai, minden másnak igen. A támogatást pedig az állam adja.

- A megporzási támogatásnak semmiköze nem kellene, hogy legyen az OMME-hez! Lenne arra megfelelő apparátus  :-X . Csak életben kell tartani az OMME-t.

- Kezd gusztustalanná válni számomra, hogy minden áron ebbe a szervezetbe akarnak beverni mindenkit! Nincs választási lehetőség! Abszurd dolog. Ehhez kellenek ezek az attrakciók,hogy megtartsák a kevésbé tájékozott, de leginkább félretájékoztatott tagságot.

- (A destruktoros,oxováros szégyent szerintem inkább hagyjuk... És meg se említsük, hogy a nemzeti programban milyen minőségű eszközöket támogatnak. Mindezt a $$$$$$$$$$-ért)

- Attila! Ilyen végzettség repertoárral,gyakorlati tapasztalattal, mint ami Neked van,remélem nem komolyan írtad, hogy az Autóklub ingyen javít  ;D . Vagy ha igen, akkor bepaliztak elég rendesen. Ez olyan, mint amikor befizetsz 10000 Ft-ot a telefonszolgáltatásra, és "ingyen" beszélhetsz.... :o  ;D  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2019. Június 09. 09:38
Attila!
Értem én ezt, van is ebben az érvelésben egyfajta logika, de vannak más szempontok is. A nem Ommés méhésznek ugyanúgy meg kell tanulnia a szakmát, betartani a szabályokat, ha sikeresen akar méhészkedni. Az ő méhei ugyanúgy végzik a beporzást, mint az “Ommés” méhek. A méhcsaládok által okozott haszon egyformán jelentkezik. Azonos elbírálás szerint az a helyes, ha ugyanúgy jár a megporzási támogatás. A miniszter e gondolatok mentén döntött. Így súlyozta a szempontokat, szerintem nagyon helyesen.
“Ezen mit nem lehet érteni?” Ha nincs új érved, miattam igazán ne írd le az előzőket, elolvastam. Csak másképp súlyozom a szempontokat.
Ez a “rabsic” szóhasználat (régebben) nem ide való volt. (Egyébként így írják: rapsic, megnéztem, én se tudtam.) A vadorzó tolvajokat hívjk így. Ha idézőjelbe is tetted, a jelentése abszolút negatív, a becsületes nem Ommé-s méhészre még idézőjelben is sértő ezt a meghatározást alkalmazni. Mi nem lopunk.
Üdv: Ata
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Június 09. 12:01
"Sz
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 09. 19:43
Hihetetlen.
Még mindig a rapsicon vagytok fennakadva?
Az cseppet sem zavar benneteket, hogy már rég kitárgyaltuk az idézőjelek közé tett szócskát.
Na de legyen ahogy gondoljátok.
Azért érezhető bennünk magyarokban, hogy valami másként működik mint Franciaországban, vagy Németországban.
Ha ezekben az országokban valaki méhészkedésre szánja el magát azonnal KÉRI, hogy tag lehessen!
Végül is mindenkinek szíve joga, hogy mit akar.
Egyet biztos nem akarhat!
Egy közösség által kiharcolt jogokból és előnyökből, a kívülálló ne részesüljön.
Ha neki a középső ujja görcsbe rándult, akkor az egyesülettől mit vár?
Aki nem vesz részt a közösség építésében, akkor attól ne is várjon semmit.
Sokan szidják az egyesületet, és ha megkérdezem tőlük...Te méhésztárs mit csinál eddig önzetlenül a közösségért?
A válasz, síri csend.
Az OMME még néhány elnökségi tag szerint is egyenlő Bross Péterrel.
Ez óriási tévedés.
Az OMME olyan lesz amilyent a tagok akarnak.
Egyébként egy magánvéleményemet is szeretném megfogalmazni.
Senkinek nem adnék semmiféle támogatást!
Az lenne az igazi verseny, aki bírja csinálja.
De a borászoknak sem, meg egyetlen mezőgazdásznak sem.
Ez is egy vállalkozás, amiben benne van a siker, de a bukás is.
Milyen verseny az ahol egyszer azt támogatják, hogy vágd ki a szőlőültetvényedet, majd azt, hogy telepíts.
Most a legújabb őrület a ZÖLD SZÜRET támogatás.
Sok a bor, eladhatatlan készletek vannak, így támogatják, hogy a gazdák szedjék le zölden a szőlőt.
Ki érti ezt?
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Június 09. 21:38
"M
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. Június 10. 06:30
Igen, valóban hihehetetlen Attila.
Már leírták néhány hozzászólásban előttem, hogy mi a gond az elnököddel.
Tiszteletben tartom a személyedet és az álláspontodat, de ez a görcsös bizonyítási kényszer az elnök felé már fáj.
Német és Francia országban minden bizonnyal a tagokért van az elnök és nem fordítva.
Igy elő sem fordul ott olyan anomália, hogy a méhészek érdeke helyett a pár kereskedőé kerül előtérbe.
Azt is leírták már az előttem hozzászólók, hogy a kedves küldöttek tesznek nagy ívben az egészre (tisztelet a kivételnek),
és megszavaznak minden vacak dolgot csak tünjenek már el onnan minél előbb.
Mint a kis óvodásnak a kötelező részvétel a helyi fideszes képviselő előadásán körülbelül ehhez hasonlítható az eset.
Fogalma sincs miről szól az egész, csak szabadulni szeretne minél előbb.
Sokáig lehetne sorolni az elnököd hiábit, de nem teszem.
Erre van a fórum, aki akar visszaolvas és tisztán látja a helyzetet.
Természetesen történnek jó dolgok is az elnököd körül.
Csak az a fájó számomra, hogy te mint fórum tulajdonos beálltál az egyik oldalra és csak azok az üzenetek jönnek át részedről,
amely megfelel a "nagyvezír" szája ízének.
Egy fórum általában azért jön létre, hogy véleményt nyílvánítsanak a tagok, megbeszéljék a vitás pontokat és új infókhoz jussanak az olvasók.
Neked mint tulajdonosnak pártatlannak kellett volna maradnod a kezdetektől fogva, nem kirohanni a "rapsicok" és a  vélt ellenzék ellen.
Párbeszédet folytatni, és elismerni ha igazat mondanak.
Ez helyett öntöd a propagandát amely megfelel épp a szád ízének, és letorkolod azt aki nem osztja a nézeteidet.
Gyorsan eszembe is jutott erről egy gyerekkori mondás "mindenki hülye, csak én vagyok repülő"!
Nagyon jó lenne, ha nem jutna a zöld fórum sorsára a fekete fehér is.
Szeretnék sokáig ide látogatni minden előítélet nélkül, de nem az OMME fekete fehér fórumán levő propagandára vagyok kíváncsi.
Arra ott van a www.omme.hu oldal.
Van igény rá, hogy a régi kezdeti fekete fehér legyen a fórum a mostani irány helyett.
Ha a mindenkori elnököd is csak a méhészekért lesz, akkor ünnepélyesen ígérem neked itt és most, hogy azonnal tag leszek és viszem a családtagokat is.
Voltunk tagok korábban, de kinyílt a bicska a zsebben a korábban tett méhészek érdekében tett intézkedések miatt amely valójában pont ellenünk volt.
Igazad van abban, szükség van egy erős érdekképviseletre amely létszám formában jelenleg is rendelkezésre áll.
Csak hát fejétől bűzlik a hal, jelenleg ez van itt is.
Volt ideje bizonyítani a vezetőnek, nem volt semmi féle áttörés Mészi óta.
Pedig nagyon szükséges lenne a méhészek érdekében a kartellező kereskedők, a semmit sem érő támogatott gyógyszerek stb... miatt.
De hát mondhatom én a magamét ha kapod a telefont fentről, hogy intézkedni kell.
Eltünik szépen a hozzászólás, vagy elbagatelizálod a dolgot annyival, hogy nem ember az, aki nem OMME tag, vagy menjen rapsicnak.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Június 10. 08:38
Jó reggelt!

Linen! Számból vetted ki a szót !  ;)

Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy az említett két országban tudtommal több egyesület van, és nem csak egy egyesület rendelkezik joggal, hogy támogatást osszon uniós, és állami pénzből a tagjainak....

Ha nem így van javítsatok ki!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 10. 09:00
Linennek nem kell aggódnia, nem törlöm írását.
Ez a véleménye, amit tiszteletben tartok.
Sajnos az OMME jelenlegi vezetésének van egy óriási, megmagyarázhatatlan hibája.
A kommunikációja minősíthetetlen, mivel szinte nincs is.
Többször megfogalmaztam kritikusan ez irányú kifogásaimat, de semmi.
Mészi ebben profi volt.
Hihetetlen jó érzékkel tudott meg nem történt dolgokat tényként közölni.
(Autópálya kapukba chip leolvasó, és hasonlók.)
De maradjunk a tényeknél.
Valóban a jelenlegi elnök a kereskedők érdekét szolgálja amikor mindenhol tényként közli a 2019-es katasztrofális akácévet?
Hopp, és már 1.420 is az akác?
Mészi annak idején mondta...ne adjátok le, lesz ez még 1.500-nál több is.
Aha, lett ...egészen 1.200-ig süllyedt lassan az ár.
Ezzel azt szeretném továbbra is kifejteni, hogy egyik OMME elnöknek sincs ráhatása a piacra, nem azért lett 1.420 mert Bross mondta, meg nem azért lett 1.500-tól kevesebb mert Dr. Mészáros László mondta. 
A mézárak másról szólnak, egy civil szervezetnek a mézpiacra gyakorolt hatása nagyon szerény.
Felhívhatjuk a figyelmet a mézhamisításra, a címkézési hiányosságokra, de a kínai mézet egyelőre nem lehet megállítani, mert ez sokkal magasabb labda.
Annyit viszont mindenki érzékelhet, hogy Bross nyilatkozatai után élénk kereslet van itthon az akácméz iránt.
Minden piacozó erről számol be.
Az OMME Küldöttgyűlésen lezajló szavazásokat pedig kérjétek számon a küldöttektől.
Akik nem úgy lendítik magasba szavazásra a karjukat ahogy az adott közösség szerette volna, nekik pá.
Lehet javaslatokat tenni, lehet írásban kérdéseket feltenni, meg van a módja a véleménynyilvánításnak.
Neo méhésztársat sem láttam egyetlen OMME Küldöttgyűlésen, vagy OV-n, mégis olyan véleményeket fogalmaz meg mézparaméter témában, hogy az elképesztő.
És ti ezeket becumizzátok.
Ő is hallotta valakitől, hogy Bross a kereskedők malmára hajtja vizet, és nekik akar kedvezni.
Ez a valaki a leghitelesebb ember mert az "internyekken" olvasta, hogy ez így nem frankó.
El kell jönni, vagy a képviselőt fel kell készíteni, hogy kérdezzen!
Ezek a hozzászólások amolyan hangulatkeltésnek jók, a kommunikációs defektjükkel pedig egyet értek.
Nem elég elvégezni egy munkát, tájékoztatni is kell a nagyérdeműt.
Bross Péter a Tolna Megyei Méhész Egyesület tagja, ha szorosan nézzük nekem biztosan nem az elnököm.
Nincs írásimban megfelelési kényszerem, önálló gondolatimat fogalmazom meg.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Június 10. 09:47
M
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2019. Június 10. 10:02
Idézet
Valóban a jelenlegi elnök a kereskedők érdekét szolgálja amikor mindenhol tényként közli a 2019-es katasztrofális akácévet?
Hopp, és már 1.420 is az akác?
Hol 1420 az akác? Az majd akkor lesz 1420, ha valakinek már ott lesz a számláján, addig csak marketing. A vevőt sem szabadna teljesen hülyének nézni. De tényleg. Ha most bejelentik hogy kevés lesz az alma mert elfagyott, akkor mindenki rohan almát venni? A frászt. Majd több Ukrán mézet vesznek és meg is van oldva a hiány, már ha van egyáltalán hiány.
Idézet
Nincs írásimban megfelelési kényszerem, önálló gondolatimat fogalmazom meg.
Hát kívülről, mármint olvasói szemszögből nézve ez nem így látszik...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 10. 23:12
https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2019/06/07/nem-orulnek-a-termesztok-borzaszto-szezont-zart-az-akacmez
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 11. 06:30
Ezt kérdezi wr méhésztárs:
"Hol 1420 az akác?"
Mondtam én, hogy sokan semmit nem tudtok, hihetetlen tájékozatlanok vagytok.
Szerinted ilyen komoly dologgal szoktam szórakozni?
Tegnap találkoztam egy itteni méhésztárssal.
Nagy újsággal mesélte, hogy ő már le is adta az összes akácmézét 1.300 Ft-ért.
Mondtam neki, hogy annál a mennyiségnél ami neked termett buktál egy hangyányit.
Ha-ha nevetett....nyertem, mert eddig 1.200 volt.
Mondom, hogy buktál mert már 10 napja 1.420!
Ennyi...és lesz ez még több is....mondta valaki.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 12. 07:19
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/06/08/mez-ara?fbclid=IwAR0CIzdlSlH9PFIll_lmi7QjfpjyNYa0tm60yV29W8LuqJ5DWfUTNg9SwAM
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2019. Június 12. 09:55
Annyit fűznék hozzá az OMME-tag-nem tag vitához, hogy nem kizárólag a méhészek körében van egyfajta "tagosítási szándék".
Az agrártámogatás igénybevételének feltétele az agrárkamarai tagság.
Vadász csak akkor lehetsz, ha tagja vagy a vadászkamarának, egyébként nem kapsz állami vadászjegyet.
Könyvvizsgálatot csak könyvvizsgálói kamarai tagság mellett végezhetsz.
Erdőtelepítési támogatásnál nem kötelező ugyan az erdészeti egyesületi tagság, de a pályázat elbírásánál többletpont jár érte.
Bizonyára sok egyéb más hivatásnál is (orvos, gyógyszerész, ügyvéd) van hasonló játék, de ezekre nincs rálátásom.
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez feltétlenül jól van így, de így van. A méhecskét mondjuk hóttra nem érdekli, hogy az a kétlábú szörnyeteg, aki lerabolja időnként a nehezen összegyűjtött tartalékait, tagja-e valamilyen szervezetnek, ő ettől függetlenül végzi a dolgát, beporoz, gyűjti, amit kell.
A fő problémát én nem  abban látom, hogy bizonyos tevékenységhez érdek képviseleti szervezeti tagság szükséges. Inkább az a baj, hogy ennek a szervezetnek ellensúlyként kellene viselkednie a mindenkori hatalommal szemben, nem az állam meghosszabbított csápjaként.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Június 12. 12:01
Én ugyan nem sokat értek ezekhez a dolgokhoz de a paraszti és aszt sugja hogy valami nem jó az OMME tagi jogviszony és a nemzeti programos támogatások matekjában.

Persze tévedhetek. Nekem mégis mindig az ugrik be amikor a támogatás jogosultságát egyesület tagsághoz kötők védik ezt a formát hogy valami nagyon félrement.

Furdalt a dolog és találtam egy ellent mondást. A MMNP az Unioba három évente kell jelentést küldjön. Itthon is megismerhető a program. Abban a támogatás elnyeréséhez a méhészeti ágazatról is kell adatot szolgáltatni.

Én belelapoztam a legutolsóba amit a Feldman államtitkár irt alá.

http://www.omme.hu/wp-content/uploads/2016/11/MagyarM%C3%A9h%C3%A9szetiNemzetiProgram2016-2019.pdf

Szép munka még akkor is ha nem a mostani elnök irta. De az előző elnök sem lehetett toppon. Ő is hibásan szolgáltatott adatot. A programban mindenhol a méhészeti ágazatról beszélnek de sehol nem szerepel hogy miért marad ki az egyesületen kívüli méhész a támogatásokból amikor pedig a támogatási összeg igénylésénél a teljes méhállomány és a támogatásból ki hagyott méhészek száma fel kellett volna tünjön az uniós bürokratáknak is.

Közben a Méhész Fórumon is volt egy hozzászólás. Onnan értettem meg hogy ezt nem a méhészek támogatására hanem végül is a megtermett mézünk piacának szervezésére kapjuk. Ettől kezdve a matek úgy van hogy az összes hazai méhész méhei által megtermelt méz mennyisége alapján akar az Unió támogatni. Ehhez itthon ad a Kormány ugyan annyit. Ezt az összeget viszont csak az OMME tagoknak hajlandó adni, mert régen az OMME tagsághoz kötötték a kifizetést. Pedig az idézett programban olyanokat is leirtak hogy :
"A magyar méhésztársadalom szakmaszervezeti érdekvédelmi rendszerét „szövetségi” formában - hagyománytisztelet, szakmaszeretet, szolidaritás jegyében - az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) látja el, hiszen a több mint 13 ezer méhész 113 helyi méhészegyesület képviseletében hitelesen érzékeli a méhészek problémáit, képes megoldási javaslatok kidolgozására, a méhészek érdekének képviseletére."

Elég cinikusan hangzik amikor méhésztársadalmat ír de csak egy kiváltságos tagi rétegre gondol. Ez így nem a Magyar Méhészeti Nemzeti Program hanem az összes magyar méhész munkája alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesületre leszükitett egyesületi program.

A miniszter valószínűleg ezt az ellentmondást látta meg amikor azt mondta:

"A rendelet előkészítésének korábbi szakaszában fölmerültek olyan javaslatok is, hogy bizonyos méhcsaládszámnál kevesebbel dolgozó méhészek ne kapjanak támogatást, bizonyos méhcsaládszám fölött pedig csak kisebb összeg járjon.

„Én azonban azt vallom, hogy amikor beporzási támogatásról beszélünk, és a fenntartható fejlődést, az ökológiai egyensúlyt szeretnénk szavatolni, akkor minden egyes méhcsalád tevékenységére szükség van, ezét nem akarok különbséget tenni”
– fogalmazott Nagy István. Vagyis minden egyes méhcsalád után járni fog az 500 forint, mindenki számára."

Innen már csak egy lépés hogy megszüntessék az OMME kizárólagos helyzetét és minden méhésznek biztosítsák a támogatást. Az OMME meg ne kifizető hely legyen hanem ahogy Geddekas is megmondta: képviselje minden méhész érdekét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2019. Június 12. 12:13

 Jún 06.án találkoztak a mézforgalmazók és az OMME vezetője,azóta nem volt senkinek annyi ideje hogy beszámoljon róla az egyesületi honlapon hogy miért hívták őssze mi hangzott el miről folyt a diskurzus
Nem elég elvégezni a munkát,tájékoztatni is kell a nagyérdeműt-----írta előttem valaki
SZS
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Június 12. 14:35
https://www.portfolio.hu/vallalatok/online-penztargepes-kartellre-csapott-le-a-gvh.3.327505.html

Lecsaphatna a mézpalackozókra is.  Jaj, elszundítottam...ott volt az OMME elnöke is ….akkor mégse.
Cím: Re:Hír-les
Írta: bikermonkey - 2019. Június 12. 21:28
Annyit fűznék hozzá az OMME-tag-nem tag vitához, hogy nem kizárólag a méhészek körében van egyfajta "tagosítási szándék".
Az agrártámogatás igénybevételének feltétele az agrárkamarai tagság.
Vadász csak akkor lehetsz, ha tagja vagy a vadászkamarának, egyébként nem kapsz állami vadászjegyet.
Könyvvizsgálatot csak könyvvizsgálói kamarai tagság mellett végezhetsz.
Erdőtelepítési támogatásnál nem kötelező ugyan az erdészeti egyesületi tagság, de a pályázat elbírásánál többletpont jár érte.
Bizonyára sok egyéb más hivatásnál is (orvos, gyógyszerész, ügyvéd) van hasonló játék, de ezekre nincs rálátásom.
Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez feltétlenül jól van így, de így van. A méhecskét mondjuk hóttra nem érdekli, hogy az a kétlábú szörnyeteg, aki lerabolja időnként a nehezen összegyűjtött tartalékait, tagja-e valamilyen szervezetnek, ő ettől függetlenül végzi a dolgát, beporoz, gyűjti, amit kell.
A fő problémát én nem  abban látom, hogy bizonyos tevékenységhez érdek képviseleti szervezeti tagság szükséges. Inkább az a baj, hogy ennek a szervezetnek ellensúlyként kellene viselkednie a mindenkori hatalommal szemben, nem az állam meghosszabbított csápjaként.
Csakhogy a méhészek esetén az agrárkamarai tagság mellett kötelező az OMME tagság is, ami elég furcsa, de javítsatok ki, ha tévedek és van a mezőgazdászoknak meg a vadászoknak meg a többieknek is a kamara mellett egy országos egyesületük, ahova kötelező belépniük. Mondjuk nagyjából mindkettő ugyanannyira hasznos.

Attila írja sokadszor, hogy az elnöknek nincs hatása a mézárra... és még ha el is fogadjuk, hogy nincs közvetlen kapcsolatban egy, vagy több felvásárlóval ::)... akkor is országos médiumokban nyilatkozik meg, ha okosan nyilatkozna, segíthetne a méhészeknek. Elmondhatná mondjuk minden alkalommal, hogy ne a multiban vásároljanak az emberek mézet, hanem közvetlenül a termelőtől, hátha akkor kevesebb mézet adnának le féláron a méhésztársak a felvásárlóknak.  :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Június 12. 22:05
Azért azt figyelembe kellene venni ez ügyben, hogy először volt OMME önkéntesen, majd a nyakunkba ültették kötelezően a kamarát. Ami ugyan fizetős, de a másik oldalon meg pozitívum, hogy azóta nem kell fizetni a méhek vizsgálatáért és az igazolásokért.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Június 12. 22:51
"Lecsaphatna a mézpalackozókra is. "
Azért akármennyire is ellenérdekeltek a termelők és a felvásárlók szerintem sok méhészet menne tönkre a felvásárlási hálózatok nélkül. De. Azért jó lenne ha jobban működne a szimbiózis.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Június 13. 12:08
https://www.agroinform.hu/szantofold/a-parlagfu-ellen-szukseghelyzeti-engedelyt-kapott-napraforgoban-a-viballa-gyomirto-40276-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Június 13. 13:17
https://www.agroinform.hu/szantofold/a-parlagfu-ellen-szukseghelyzeti-engedelyt-kapott-napraforgoban-a-viballa-gyomirto-40276-001

Fülemüle!

Mi lehet a baj ezzel a gyomirtóval?

Idén a sok csapadék miatt a gazdák panaszkodtak hogy a szotyiban nem tudják elvégezni a gyomirtást. Ez pedig arra való.

Egy új szercsoport, szotyiban még én sem használtam. Eddig nem volt engedélye de a hatóanyagot már több éve engedélyezték az Unióban, nálink is van egy engedélyes készítmény. Én őszi búzában használtam már galaj ellen. Tarzec a neve és a hatóanyaga ennek is halauxifen-metil (egy szintetikus auxin).

A méhekre nem jelölésköteles gyomirtó, a szükség helyzeti engedély meg azért lehet mert ez a formázás nálunk még nincs engedélyezve. A vizi szervezetekre viszont nagyon veszélyes.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Június 13. 14:37
Ezeket én is olvastam róla. Ha szükséghelyzeti engedélyt kap, nem egyszerű gyomírtó lehet. Hormonhatású szer, még nem alkalmazták eddig, én meg elég bizalmatlan vagyok. Furcsa anyaeltünések, méhpusztulások egyre gyakrabban vannak. Jönnek az ismeretlen szerek /Lumiposa/, amik méhekre alig vagy sehogy nem lettek kipróbálva. Miben higgyek ezután?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Június 13. 16:54
Fülemüle!

Én nem tudom olyan szabatosan megfogalmazni mint kellene de a szükséghelyzeti engedély nem bisztos hogy az ördög találmánya. Azt azért találták ki hogy ha egy hatóanyag van engedélyezve az Unióban de a tag államban az a hatóanyag engedélyezve van de a formázás (készítmény) nincs akkor legfeljebb 120 napra kaphasson engedélyt az adott tagállamban az adott formázású de nem törzskönyvezett készítmény. Majdnem belebonyolódtam de úgy kell érteni hogy a hatóanyagot engedélyezi Brüsszel és a készítményeket a tagállamok.

Tudom hogy a méhészek a szükség helyzeti engedély kifejezéstől is viszketnek (joggal) de valójában a neo csávázók és az új herbicidek egyáltalán nem sorolhatók egy kategóriába. A Lumiposa (hatóanyaga a ciantraniliprol) is rovarölő, noha nem az idegpályákon hat hanem ahogy Berci és Neo is megírták itt a ciantraniliprol másként hat (Berci, neo Re:A méhegészségügy helyzete Válasz #636 és 637 Dátum: 2018. Június 29.)

Szóval tényleg azért kérdeztem rád az új gyomirtóval kapcsolatban mert aszt éreztem hogy egy kalap alá hozod a neókkal, Lumiposával pedig ég és föld.

Ha gondolod rákérdezek a Méhész Fórumon mert Tóth Péter ide nem ír és nem látom hogy itt valaki is otthon lenne a növényvédelemben és kémiában. Persze Csányi Antal és Nagyernyei Attila és Neo bisztos többet tudnak erről de bisztos most méhészkednek és nem érnek rá. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: csumi - 2019. Június 13. 17:00
Tomipapa viszont bisztos ráér
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Június 13. 19:06
Igazából nem egy kalap alá akartam hozni. Arra gondoltam, hogy ha a glifozát olyan káros és mérgező emberre, állatra, az új gyomírtó miért ne lehetne az? Annyira tilos minden szerrel keverni, vizi szervezetekre igen káros, akkor elég hatása lehet még önmagában is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Vivaldi - 2019. Június 14. 10:28
Azért azt figyelembe kellene venni ez ügyben, hogy először volt OMME önkéntesen, majd a nyakunkba ültették kötelezően a kamarát. Ami ugyan fizetős, de a másik oldalon meg pozitívum, hogy azóta nem kell fizetni a méhek vizsgálatáért és az igazolásokért.

Üdv. jani bátya

Hosszú évek tapasztalat bizonyítja, hogy ami "kötelező" az csak annak jó aki kötelezővé teszi. Bross alatt szépen eljutottunk oda, hogy az omme tagság nyűg lett, és szabdulna tőle mindenki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Június 14. 16:19
"Bross alatt szépen eljutottunk oda, hogy az omme tagság nyűg lett, és szabdulna tőle mindenki."

Hát én ezt semmiképp nem érzem, mivel a tagság önkéntes, bármikor akár fel is mondhatnám vagy kiszállhatnék vagy mittudomén. 1992 óta fizetem a tagdíjat, ha majd nem fizetem a tagdíjat méheket sem fogok tartani.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Június 15. 21:26
https://qubit.hu/2019/06/13/a-mehpusztulas-tartossa-valt-europaban-es-errol-legkevesbe-a-termeszet-tehet-leginkabb-az-ember?fbclid=IwAR0yS6ndQjNhrYFztfE5t2nNVzI8gZRkso8c0xtIR_znXg7OohqEJ7USseM
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 17. 20:13
https://www.agrarszektor.hu/allat/megszuletett-a-dontes-milliardokkal-tobb-tamogatast-kapnak-majd-a-meheszek.14873.html?amp&fbclid=IwAR3SCgnMdbuJElUjnncx-LaaMxw6gShb4GC6si711LmhjHzqtEKCQrf06EQ
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. Június 17. 20:37
http://www.omme.hu/forum-a-mezfeldolgozokkal/
Elgurult a kereskedők gyógyszere szerintem, de majd rájönnek amikor nem tudnak felhajtani elég akácmézet a felvásárlók.
Méghogy 30 kiló körüli átlag, hol élnek ezek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meclood - 2019. Június 17. 22:00
Nyugi majd pótolják kifog ott jönni az amit a kereskedõk gondolnak . ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 17. 22:05
https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/nem-egy-mehesz-fejeben-megfordult-felhagy-a-munkaval-1630610/?fbclid=IwAR1JjhiieBPF5UMacLowD4y7LwXubmNxxBAFIVWWMMR3-m3JSsEQ9kh7oZk
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Június 17. 22:35
"N
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. Június 18. 07:06
Még egy vélemény a jól sikerült szezonról:
https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/nem-egy-mehesz-fejeben-megfordult-felhagy-a-munkaval-1630610/
Csak a végén nehogy a bolha meg a kullancs sorsára jussanak a kereskedőink akik a mi vérünket szívják.
Ha már annyira kizsigerelik a gazdát, hogy eltünik az életből (piacról) akkor becsukhat vagy éhen veszik a kereskedő, mert a semmihez nem lehet kutyulni a rizsszirupot.
Élni és élni hagyni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2019. Június 18. 08:10
Bolha és kullancs? Ne menjünk messzire, itt a "mi" ázsiai méhatkánk! Oktalan módon úgy elszaporodik, hogy előbb a gazdaállatot, majd magát is kiirtja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 18. 12:04
http://www.vasarhely24.com/esemeny/mehek-koltoztek-egy-faba-az-oldalkosaron-valaki-purhabbal-fujta-be-oket
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2019. Június 18. 14:08
Magam és szerintem sokunk nevében kőszőnőm hogy az OMME honlapján megjelent a június 06-ai találkozóról a beszámoló .
Kérném hogy az adott honlapon a kővetkező írás arról szóljon hogy miért kellett ehhez tizenegy nap.

Tiszt   SzS
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 18. 21:45
Szeméttel tömködte be valaki a gyurgyalagok fészkelőhelyét Zala megyében
https://www.youtube.com/watch?v=KB2Cdt5cLmI
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Június 18. 22:01
Sok barbár állat...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 19. 20:39
https://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/sznyoggyerites_sopron_kanikula_mehek?fbclid=IwAR07geHTBWTYrlgrZWrWP3cUd9Uaa1qJDB_SoxDBkGNSL4x6QXS_4aTmzuc
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 19. 22:57
Nálunk is dolgozott tegnap a repülő.
Reggel sétáltam egyet a kertben, rengeteg fűben kapálózó rovar/ legyek cserebogarak éjjeli lepkék zengőlegyek stb. csináltam videót is. A madarak vígan gyűjtögették az elpusztult rovarokat.
Érdekessége a dolognak, hogy sok szúnyog volt, megcsinálták a védekezést ennek ellenére ma este ismét szétmartak a szúnyogok, tehát köszönik jól vannak.
  A pusztítás viszont megvolt....
Gondolom hamarosan újból végignyomják.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 20. 06:54
A szúnyogirtásnak politikai vetülete  van.
El kell nyomni a vegyszert, hogy valamelyik "honatya" zsebébe pénz kerülhessen.
Totál ugyan az mint a csávázó szer lobbi.
Szálkán 3 éve aláírást gyűjtöttünk, hogy maradjon el a szúnyogirtás.
Elmaradt, az önkormányzat virágokat ültetett a megmaradt pénzből.
Nem csak üres kiabálást kell folyatni, a helyi méhészek tiltakozzanak.
Utálom én is vérszívókat, de van ellene más védekezési lehetőség is.
Füstölő, spray, krém....na meg a  vakaródzás.
Sokkal nagyobb a környezetpusztító hatása mint gondolnák ezek a pénzéhes politikusok.
A lényeg a biznisz.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Június 20. 07:21
Tegnap Bátán voltam. Fényes nappal, a napon elleptek minket a szúnyogok. Azt mondják a helyiek, hogy tíz éve nem volt ennyi. A rengeteg csapadék és a meleg miatt ez várható volt. Mármint, hogy sok lesz. Tini koromban minden nyáron rengeteg volt. Az utcai lámpák alatt felhőkben voltak, és ha nyári esti sétára mentünk a cimborákkal és a fruskákkal, akiknek udvaroltunk, hát nem csak dezodort fújtunk magunkra, hanem bizony szúnyogriasztót is. Évek óta nem nagyon volt ennyi szúnyog. Hozzá teszem, fecskét sem látni már a szálkai tó vize felett. Kellemetlenek, annyi szent, de nem éri meg a rovarvilágot szétmérgezni a kényelemért. Szerintem...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2019. Június 20. 08:24
https://ng.hu/termeszet/2015/08/10/a-szunyogriasztas-mellekhatasai/

Nem mai cikk, de elgondolkodtató.....
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2019. Június 20. 08:31
 Kitin  ! Az elpusztult rovarokat fogyasztó madarak nem pusztulnak el ? A kérdésem "költői" volt nem kell rá válaszolni. ( Az egyik évben azt figyeltem meg , hogy az elhullott méheket a háziverebek elhordják a fióka nevelési időszakban, majd miután amitrázos kezelést végeztem ,továbbra is jöttek a verebek és vitték az elpusztult méheket. Néhány nap elteltével teljesen eltűntek, véglegesen.Akaratom ellenére sikerült elpusztítanom azt a néhány verebet és szaporulatukat valószínűleg, pedig már azokból sincs sok ! ) Üdv :nyuszt
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Június 20. 08:37
N
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Június 20. 12:58
Nem mindenki ismeri, de a szipolyok hasonlitanak a cserebogarakra. Lehet összetévesztették őket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 20. 17:24
Annyira nem jártam utána, most nézegettem, első ránézésre nem szipoly volt hanem cserebogár.
Lényeg, hogy oda volt, kapálózott a társaival együtt.
Ha lesz egy kis energiám felteszem valahová a videókat és megnézheti mindenki.
A madarakkal, hogy mi lesz nem tudom, azt láttam, hogy boldogan falatoztak belőlük.
Már morogtam a permetezésekért eleget, többször próbáltam tenni valamit és utánajárni.
 Felelőse nincs ezeknek a permetezéseknek csak a méhész tehet róla ha nem "zárja be a méheit"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 20. 21:25
Minden eddiginél több szúnyogirtás lesz a következő hetekben
https://www.youtube.com/watch?v=EN5uekMhXR4
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Június 21. 06:59
https://444.hu/2019/06/20/magyar-lengyel-es-cseh-vetoval-bukott-el-a-unios-klimacel

Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Június 21. 07:43
Szerintem ettől a kormánytól semmi jót ne várjunk környezetvédelem szempontjából sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Június 21. 17:13
A
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Június 21. 18:25
Akkor most meg lehet támadni az okmányirodát ügyfélkapu miatt?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2019. Június 21. 22:24
Sziasztok!

Állítólag kb. minden 100. elpusztult rovar szúnyog (Darvas B.).

Biztosan volt régebben is sok szúnyog. A hírben szereplő képekről nekem a DDT-s régi filmkockák jutnak eszembe. Fújták azt is agyba-főbe. Lett is eredménye.
Mai ember kényelmet szereti, számítógéphez szokott, gombnyomásra működőnek tekinti ezt is.

Van nálunk is sok szúnyog, nappal is, napon is. Én inkább eltűröm őket a vegyszeres pusztítás helyett.
A rovarhiányban mit fognak enni a madarak?
Üdv.: Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2019. Június 23. 08:08
https://www.hirado.hu/belfold/gazdasag/cikk/2019/06/21/a-meheszeti-termeles-versenykepesseget-szolgalhatjak-a-tamogatasok

"A méhészet versenyképességén vajon mit ért a (államtitkár) Miniszter Úr? Önök, a Ti méhészetetek versenyképességének fokozását? Kivel vagytok ti versenyben? Ti kivel versenyeztek? Kivel versenyeztek, egymással??? Hát akkor ez jó dolog? Nem." - "Számomra teljesen megfoghatatlan ez a mondat."

Péter, számomra is sok minden érthetetlen...(persze azért mégis értem)
Mi a véleményed Miniszter Úr mdgnyilatkozásáról?
Hova tartunk mi méhészek? Mit fogsz majd mondani 20-30 év múlva, ha visszatekintesz a mostani időszakra?  :-\
 

Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 23. 09:45
Elkészült a Kitintelevízió :-)

https://www.youtube.com/watch?v=UFWWznjdK-E&feature=youtu.be
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Június 24. 15:47
https://www.peticiok.com/a_kornyezettudatos_szunyoggyeritesert?uv=15905548&fbclid=IwAR0-hjbwousvzzoW5Bggu6LxfCVTDz3z7iwgpHzq9zY1Ney28_xsLdx75t8
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Június 24. 16:24
H
Cím: Re:Hír-les
Írta: BAP - 2019. Június 25. 14:32
Lehet csak költői a kérdésem... van olyan egyesület vagy méhész(ek), aki érdemben tudott a helyi önkormányzatra hatni szúnyogirtás ügyben?

Bár valószínűnek tartom ebben a kérdésben mint mindenben az összefogás és egyetértés a buktatója bármilyen eredmény elérésnek...

Vagy mindenki "csak tudomásul veszi" és ez van. Saját méhész fórumokon megy a morgás de ettől több nem történik?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Június 25. 18:19
https://m.hvg.hu/tudomany/20190625_klimavaltozas_eu_klimasemlegesseg_2050_inga_zasowska_lengyelorszag
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 26. 13:06
https://www.origo.hu/tudomany/20190525-az-utobbi-evtizedben-egyertelmuen-novekszik-a-mehfalo-gyurgyalag-egyedszama.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2019. Június 26. 14:03
Először úgy olvastam, hogy: “A gyurcsalag csatát nyert...”  hová jut ez a világ? Minden át van politizálva...
Írni tudok, csak olvasni nem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 27. 14:01
Lehet csak költői a kérdésem... van olyan egyesület vagy méhész(ek), aki érdemben tudott a helyi önkormányzatra hatni szúnyogirtás ügyben?

Bár valószínűnek tartom ebben a kérdésben mint mindenben az összefogás és egyetértés a buktatója bármilyen eredmény elérésnek...

Vagy mindenki "csak tudomásul veszi" és ez van. Saját méhész fórumokon megy a morgás de ettől több nem történik?

Költői kérdés ide vagy költői kérdés oda, tenni sajnos nem igazán lehet ellene, ahol csak lehet próbálkoztam. ahogy írtam úgy van ez kitalálva, hogy felelőse nincsen a dolognak csak a méhész tehet róla ha nem zárja be a kaptárjait.
Úgy látom sokan beletörődtek már.
Valószínű ez is olyan, mint a közmunkaprogram. Ott is évekig ment a pusztítás. Sokan már az elején megmondták, hogy semmi értelme az egésznek mégis csak húzták-húzták...
 itt egy újabb videó ahol gyönyörűen levezeti és alátámasztja, hogy mennyire értelmetlen sőt káros is, mégis bejelentkeztek hozzánk a jövő hétre is.
https://www.youtube.com/watch?v=YGWMGI_4-oM

Hogy egy kis fekete hummor is legyen benne, mások pedig úgy ítélik meg, hogy a repülő csak mindössze elriasztja a szúnyogokat és a madarakat:
https://www.youtube.com/watch?v=qA7ozs8BvfQ
 Bár a leírásból kiderül, hogy a madarak később visszatérnek... /gondolom a szúnyogok is :-) /
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Június 27. 19:43
http://www.omme.hu/jelentsuk-a-mehmergezest/
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2019. Június 28. 08:24
Csak 16 éve okoz mászkálást repce !!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Június 28. 14:09
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/a-napraforgo-mentheti-meg-az-idei-mezszezont-7061147/

Katasztrofális szezonnal kellett szembenézniük az idén a méhészeknek mind az akácnál, mind a repcénél – mondta a Magyar Nemzetnek Bross Péter. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke felidézte: a repcét gyakorlatilag elvitte a szárazság, ezért a méztermés a tavalyi mennyiségnek mindössze a húsz-harminc százalékát érte el.

A számok alakulnak, nagyon-nagyon lassan. Majd az okok is tisztázódnak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Június 28. 19:28
https://www.mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2019-06-28-i-adas/
5.08-tól nézzétek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Július 02. 22:10
https://nlc.hu/szabadido/20190701/nem-aggodtal-meg-elegge-a-fold-miatt-parancsolj/

"kiderült, hogy az elmúlt években a repülő rovarok teljes biomasszája nem kevesebb, mint 76 százalékkal csökkent."
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 03. 06:03
Ugye-ugye a legminimálisabb az lenne, ha lenne egy Bee-O-Sphera program. Olyan kellő kiterjedésű szigetek a kontinenseken, ahol nem lehet rovarölőket használni. A földalapú támogatásokat ide teljes egészében áthelyezni. Ez gyakorlatilag azt jelentené, ahol olyan rezervátumok jönnek létre, ahonnan száműzve lenne a mai értelemben vett nagyüzemi mezőgazdálkodás. Jóformán csak a Syngenta beporzó Programjának virágos szegélyeit lehetne vetni itt. Ugye ekkor legalább lennének olyan helyek, ahol meg lehet őrizni a természeti környezetet. A jelenlegi irányelv egy lehetetlen dolgot akar megvalósítani. Azt gondolja, hogy mindenütt el lehet érni a nagyüzemi mezőgazdálkodás és a természeti környezet együttélését. A cikkből világosan kiderül, hogy már most sem lehet, pláne a jövőben nem lehet majd. A Bee-O-Sphera program segítségével azonban piacgazdasági elvek segítségével tudnának természetes úton kialakulni a két világ között húzódó határok. A "szigetekről" történne a beporzó szervezetek exportja a nagyüzemi gazdálkodási területekre, ahol el is "használódnának". A szigeteken viszont újból és újból elő lehet állítani őket. Ezzel szemben a mai gyakorlat oda vezethet, hogy mindenütt elhasználódnak a beporzó szervezetek, mert sehol sem részesülnek igazi védelemben. A védelem csak politikai deklarációk mentén valósul meg, a gyakorlatban az ellenkezője történik. Lásd NNI szükséghelyzeti engedélyek! Még a beporzó szervezetek legnagyobb érdekképviseleti szerve is lelkesen asszisztált hozzá. Hiszen közigazgatási pereket kellett volna indítania, ehelyett még a tiltakozást is elsunnyogta. Csak nehogy akkor akarjon majd ebben az ügyben tenni bármit is, amikor már nem lesz mit megvédeni a Bee-O- Sphera szigeteken!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Július 04. 22:07
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ausztria-glifozat-stop-novenyvedelem-gyomirto.687236.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Július 05. 21:06
https://www.agrarszektor.hu/allat/zug-a-mehesztarsadalom-viragzik-a-napraforgo-es-megint-hullanak-a-mehek.15233.html?amp&fbclid=IwAR0iLcsixvW8uo4tpxtqC_PsCiS40b4q4XIqtjnhZgF2w4BTyTQ7UWPClDc
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Július 06. 18:43
https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Termeszet/2019_07_03/5_mod_amivel_megmentheted_a_meheket_es_ezzel_az_emberiseget_is
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Július 07. 11:21
Napvilágra került az amerikai méhpusztulási adat 2018-2019 telére. Több, mint 37 %, ami 8,9 %-kal több, mint a 13 évi átlag. Mondja a méhész a videón:


https://www.youtube.com/watch?v=D9_vJBE2UZQ&feature=youtu.be&ck_subscriber_id=308569796
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Július 08. 12:36
https://www.agroinform.hu/kerteszet_szoleszet/mar-europban-is-megjelent-a-nagy-kartetelre-kepes-poloska-termeszetes-ellensege-40610-001?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=40610
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Július 13. 12:38
Atka, nem nagyot, de ugrik. Mondjuk a testméretének 100 százaléka benne van. És milyen gyors a szemét.

https://www.youtube.com/watch?v=Oij1HOxD3iU
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Július 13. 19:57
Nocsak.
Milyen "kivancsi"  egy jószág.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2019. Július 14. 11:39
Azért a természet nem teljesen hülye. Azokat a teremtményeit akiknek szüksége van az ugrásra,olyan test és végtag alakulással látja el, hogy tudjanak ugroni. Általában aerodinamikus test, erős, ugrást segítő, hátulsó végtagok. Ezzel szemben az atka rövid lábú és kerek...
...a képen megpróbáltam azt a pillanatot rögzíteni amikor az atka elhagyja a méh lábát és "ugrik". Szerintem ez átkapaszkodás és köze nincs az ugráshoz...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2019. Július 14. 22:18
Az atkának mesteri szinten kell tudnia átkapaszkodnia, túlélése függ ettől.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2019. Július 14. 23:15
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Július 14. 23:22
Akkor a fő kérdés az, hogy lehet e ugrásnak nevezni azt az állapotot amikor az atka egyetlen egy testrészével sem ér hozzá sem a kiinduló sem a megérkezési ponthoz. ;)

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2019. Július 15. 07:42
Ezt már kiveséztük. Tudod ismét szólt a főnök egy emberének, hogy Jani dobjuk be a gumi kutyacsontot, mert forró a pite! Emlékszel?

jah...pont ez jutott eszembe. Szorul a hurok és jön a gumicsont...viszont egyszer és mindenkorra helyére került a dolog. Ha jön az ugróatka= terelés... :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2019. Július 15. 07:47
Akkor a fő kérdés az, hogy lehet e ugrásnak nevezni azt az állapotot amikor az atka egyetlen egy testrészével sem ér hozzá sem a kiinduló sem a megérkezési ponthoz. ;)

Üdv. jani bátya

Érdemes nagyítva megnézni a képet! ... ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2019. Július 15. 08:34
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: cézé - 2019. Július 15. 09:05
Ejnye Jenő már megint igazad lett! Gumicsontot illetően is...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Július 15. 19:45
"A szúnyogok miatt került kórházba több győrújfalui kisgyerek
A szúnyoggyérítést a polgármester végzi a településen, és szerinte a többség elégedett vele."

https://nlc.hu/egeszseg/20190715/gyorujfalu-szunyoggyerites-korhaz/
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2019. Július 17. 14:50
http://www.omme.hu/birosagi-hatarozat-csuja-perben/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Július 17. 17:07
http://www.omme.hu/birosagi-hatarozat-csuja-perben/
Ahhoz nekem is lesz néhány gondolatom. Annyit előjáróban, hogy nagy valószínűséggel fellebbezni fog.

A történet szépsége, hogy ezzel elbukta Csuja a Magyar Méhészeti Nemzeti Programhoz való hozzájutást is. 

Egy fontos dolgot tisztázzunk, MÉHÉSZETI ÉRDEKKÉPVISELETRE szükség van és szükség lesz. Ez lenne az elsődleges feladata az OMME-nak. Sajnos úgy látom, hogy a gyakorlatban az OMME vezetése nem ezt csinálja fő propfilként. Ha ezt nem akkor mit csinál?
1.
Kiválóan levezényli a Méhészeti Nemzeti Programból a miniszteri rendelettel rá testált feladatokat.
2.
Első osztályúan képviseli a mézkereskedői érdekeket.
3.
Kiválóan végrehajtja a minisztériumból érkező írott és íratlan utasításokat. A nagyobb baj, hogy az íratlant tekinti fontosabbnak.
4.
Kiválóan látja el az OMME vezetése a saját egzisztenciájának szolgálatát. 
5.
Kiválóan kinyírja mindazokat, akik a fent felsoroltakat felismeri és szóvá teszi. Nem sajnálja a legdrágább, legsikeresebb ügyvédet megbízni a méhészek pénzéből.

Miért tudja ezt megtenni? Én úgy látom, hogy azért mert az érdekképviseleti munkát bármikor félretolva szinte korlátlan pénzforrással rendelkezik a fenti tevékenységek megvalósításához.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Július 17. 21:11
http://www.omme.hu/wp-content/uploads/2019/07/Beny%C3%BAjt%C3%A1si-seg%C3%A9dlet.pdf

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Július 18. 08:55
https://www.youtube.com/watch?v=CXlb6Bu3qJo

Elgondolkodtató...
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 18. 10:45
Igen, elgondolkodtató. A kínálatot a keresletnek kell szabályoznia. Éppen ezért nem támogatok ültetvénytelepítést. Az telepítsen ültetvényt, aki már nem tud mit kezdeni azzal a pénzzel, amit a meglévő ültetvényei kitermeltek. Aztán vagy bukja, vagy nem. Az egész támogatósdi egy felesleges pénzszórás. Ez az öreg házaspár ezért veszíti el a piacát, mert az új belépők megnövelték a kínálatot. Ha ez azért volt, mert lecsökkent a kereslet, és nem volt telepítés támogatás, akkor tudomásul kell venni, hogy nem szabad termelni.Másik variáció, hogy piacot kell keresni. Az átmeneti segítség ilyen esetben elfogadható. Ekkor azonban világossá kell tenni, hogy ez nem lesz mindig így. Ennek tükrében szabad döntéseket hozni. Összeesküvés elméletet gyártani nem szeretnék (az ültetvényeket akarják így olcsón megszerezni, állami segítséggel).
Cím: Re:Hír-les
Írta: P.P. - 2019. Július 18. 19:31
Emlékeim szerint az EU-embargó miatt van, mert nem szállíthatunk az Oroszoknak bort meg gyümölcsöt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Július 18. 19:33
http://www.omme.hu/birosagi-hatarozat-csuja-perben/
A részletes ítéletet már minden elnökségi taghoz elektronikusan elküldte az OMME hivatala.
Hű de gyors és alapos tud lenni most az OMME! Bezzeg a küldöttgyűlésre képtelenek voltak kiküldeni a szükséges iratokat. Úgy hozott döntés t az OMME küldöttgyűlése, hogy csak a hangulatkeltést kapták tájékoztatásul, de a valóságról nem tájékozódhattak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Július 18. 19:45
Ezt írja Geddekas:
"Első osztályúan képviseli a mézkereskedői érdekeket."
Ezt légy szíves fejtsd ki részletesebben mert így nagyon általánosítasz.
Végigolvastam a "Csuja perben" megjelent hozzászólásokat és hozzátenném a magánvéleményemet, remélem most nem tévedek mint mézparaméter szavazáskor.
Tehát kik kezdeményezték Csuja kizárását az OMME-ból?
Erről nem esett szó eddig.
Hát a 4 muskétás.
Bizony.
A Tolna megyei küldöttek tiltakozásul kivonultak,Bross pedig nem szavazta meg!
Ja ja.
Ezen tény tükrében írogassatok, mert ez már átment hangulatkeltésebe.
Csujának egyébként teljesen mindegy ki az OMME elnöke, semmi nem tetszik neki.
Nem kívánok személyeskedni de Gödöllőn is leszerepelt már.
Ezért javasoltam neki legutóbb, hogy értékelje át saját szerepét, mert egyedül maradt.
Olyan nem létezik, hogy egy ember hibátlan, pedig ő úgy gondolja, hogy csak azok a javaslatok életszerűek ami az ő agyából pattannak ki.
Ha valaki nem ért vele egyet azonnal torokra megy.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Július 18. 21:10
Ezt írja Geddekas:
"Első osztályúan képviseli a mézkereskedői érdekeket."
Ezt légy szíves fejtsd ki részletesebben mert így nagyon általánosítasz.
A tények makacs dolgok. Össze kell hasonlítani azt a levelet, amit Bross Péter írt a miniszternek. Véleményem szerint ez a levél nagy valószínűséggel tükrözi azon kereskedői érdekeket, amelyek üveges kiszerelésben forgalmazzák a mézet.
Ezzel szemben áll a négy muskétás levele, ami viszont akár tetszik neked, akár nem, de egyértelműen a méhészek érdekét képviseli. Tudod! Ne azt nézd, hogy ki mondja, hanem azt, hogy mit mond!

Idézet
Végigolvastam a "Csuja perben" megjelent hozzászólásokat és hozzátenném a magánvéleményemet, remélem most nem tévedek mint mézparaméter szavazáskor.
Tehát kik kezdeményezték Csuja kizárását az OMME-ból?
Erről nem esett szó eddig.
Hát a 4 muskétás.
Bizony.
A Tolna megyei küldöttek tiltakozásul kivonultak,Bross pedig nem szavazta meg!
Ja ja.
Ezen tény tükrében írogassatok, mert ez már átment hangulatkeltésebe.
Köszönetet mondok ismét azért mert a Tolna megyei Küldöttek a Csuja elleni eljárást nem tartották helyesnek.

Igen, a négy muskétás indította el az eljárást, de Bross Megtehette volna, hogy megakasztja a folyamatot és megbékélést kezdeményezhetett volna. Nem ezt tette, hanem ő maga is gerjesztette a hangulatot. Emlékezz csak mit mondott, mit adott utasításba, amikor Csuja a minisztérium elé szervezte a csávázott vetőmagos ügyek miatt tüntetést? Szóval a négy muskétás nem vette figyelembe, hogy ezzel az etikai eljárással Bross keze alá dolgoztak. Remélem, ma már másként gondolják.

Idézet
Csujának egyébként teljesen mindegy ki az OMME elnöke, semmi nem tetszik neki.
Csuja mindíg pontosan leírja, hogy mit képvisel. De te se arra figyelsz, mit mit ír le valaki és mit képvisel, hanem azt, hogy ki írja le azt a mondatot vagy ki mondja ki azokat a mondatokat. Ha Bross Péter, akkor soha nem kételkedsz.

Idézet
Nem kívánok személyeskedni de Gödöllőn is leszerepelt már.
Mikor Csuja volt az elnök, évente 8 oktatás volt, őszi és tavaszi kirándulás, két egyéb főzőcskés összejövetel. Mióta nem Csuja a Gödöllői Méhészegyesület elnöke, takaréklángon működik a szervezet.

Idézet
Olyan nem létezik, hogy egy ember hibátlan, pedig ő úgy gondolja, hogy csak azok a javaslatok életszerűek ami az ő agyából pattannak ki.
Ha valaki nem ért vele egyet azonnal torokra megy.
Nagyernyei Attila
Remélem most Bross Péterről beszélsz? Merthogy Ő egyértelműen Csuja torkának esett.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Július 18. 21:50
Jani bátya megírta már, hogy a 4 muskétás kezdeményezte...
SENKI, hangsúlyozom SENKI nem Brossozott, meg Tolna megyei küldöttesezett.  ;D Szerintem.

Hol van itt hangulatkeltés ?  Légy szíves Attila csak idézz egy mondatot!
Mondtam már múltkor, hogy egyes önkényuralmi rendszerekből átemelt gondolatok kezdenek megjelenni a hozzászólásaidban...  ::)

Neo vette a fáradtságot, és véleményem szerint elég jól utána nézett a dolgoknak... Mindenki próbál racionálisan gondolkozni,kifejteni a gondolatait és nem hangulatot kelteni.

Mi a véleményed a "Csuja - támogatástól valló ellehetetlenítés" ügyében?
Igazságosnak tartod?
Mit tennél ebben az esetben?

Méh Elemér

Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 19. 05:50
A Csuja ügy csak egy látlelet az OMME problémára. A legfőbb probléma az, hogy az OMME minden ízében egy egyesületi szövetség. Csak az egyesületi szövetségben lehetnek tagszervezetek, ott lehet valódi döntéshozó küldöttgyűlésről beszélni, és sorolhatnám még. Azonban az EU támogatásokban való részvétel miatt az OMME-ből az egyesületi szövetség helyett egy szimpla egyesületet kellett kreálni, mert akkor lehet a természetes személyek OMME tagságáról beszélni. Az OMME alapszabálya elvette a tagoktól a szavazati jogot, de minden jogot nem vehet el, mert olyan nincs, hogy egy egyesület tagságának több, mint 99 százaléka a teljes jogfosztottságot élvezze. Az ugyanis már nem egyesület. A szavazati jogon kívül még egy lényeges, nevesített joga van a tagnak, az egyesületi életben való részvétel. Ez alapvetően a közgyűléseken való részvételi lehetőséget jelenti. Ezt a jogot is nevesíti a jogszabály. Benne is maradt az OMME Alapszabályában. Azért, hogy ne legyen teljes a jogfosztás. Ezért hát egyetlen közgyűlést sem lehetne olyan helyen megtartani, ahová nem fér be minden tag. Valamint minden tagot külön értesíteni kellene a napirendi pontokról, így pl. Csuja kizárásáról is. Ezért érvénytelen a kizárása jogilag, és érvénytelen minden küldöttgyűlési döntés. Remélem világos, hogy minden abból ered, hogy az OMME tagság kell a támogatásokhoz. Annak ez az ára. Eldöcöghetne így is a dolog, de akkor nem szabad senkit sem kizárni. Nekem sokkal szimpatikusabb lett volna,ha az úgynevezett tanácskozási jog helyett a döntési, azaz szavazati jog marad meg. Akkor nem lehetne a tagok feje felett dönteni. Az egy szereptévesztés, hogy egy egyesület elnöke egy felkent vezetőnek hiszi magát, és saját döntések hozatalára érzi magát feljogosítva. Ez egyik egyesületi-szervezeti formában sem igaz. Egy gazdasági társaságban igen. Ott az a rend, itt nem. Itt a tagok akaratának kell(ene) érvényesülnie. Ehelyett egyre jobban hullik le a lepel, hogy valójában az OMMÉ-ra egyes mézpiaci szereplőknek van szüksége, hogy az akaratát a méhészek álláspontjának beállítva érvényesítse. Talán ezért volt a másik ordibálós vezetés nemkívánatosnak nyilvánítva, mert nem ezt az akaratot akarta érvényesíteni.
Az teljesen mindegy, hogy a négy muskétás vagy más kezdeményezte vagy segítette Csuja kizárását. Arról tanúskodik, hogy ha egy zsákba szög kerül, akkor  ha azt a zsákot kellő erővel szorítjuk össze, akkor abból kibújik a szög. Ha tudjuk, hogy benne van a szög, akkor nem nagyon szabad szorongatni, ha nem akarjuk, hogy kibújjon. Sokkal jobb lenne azonban, ha nem lenne benne a szög. Esetünkben a szög a támogatások OMME tagsági feltétele.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Július 19. 07:11
Jelenlegi hatályos OMME alapszabályban a következő áll:
"2. Az elnök
a) Képviseli az Egyesületet, bíróságok és hatóságok előtt, harmadik személyekkel szemben,
képviseleti jogait önállóan gyakorolja;.."
Tehát ezek szerint az elnöknek senkitől nem kell engedélyt kérnie, mivel egyedül képviseli az OMME-t!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2019. Július 19. 07:41
A Csuja ügy csak egy látlelet az OMME problémára. A legfőbb probléma az, hogy az OMME minden ízében egy egyesületi szövetség. Csak az egyesületi szövetségben lehetnek tagszervezetek, ott lehet valódi döntéshozó küldöttgyűlésről beszélni, és sorolhatnám még. Azonban az EU támogatásokban való részvétel miatt az OMME-ből az egyesületi szövetség helyett egy szimpla egyesületet kellett kreálni, mert akkor lehet a természetes személyek OMME tagságáról beszélni.

És miért nem lehet a támogatási rendeletet úgy megfogalmazni, hogy a támogatás igénybevételének feltétele az OMME tagszervezeti tagság?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2019. Július 19. 07:52
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Július 19. 08:33
https://24.hu/belfold/2019/07/18/szunyogirtas-2020/?fbclid=IwAR0h5TNxyYiUvE0wkmQ0Hot0MWrMi_VXEz9IA7kb9xH9F3GI7RhJzOJeQgA

"Jövőre már nem szórhatják a fejünkre a kémiai szúnyogirtó szereket"

Végre valahára...
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 19. 12:04
És miért nem lehet a támogatási rendeletet úgy megfogalmazni, hogy a támogatás igénybevételének feltétele az OMME tagszervezeti tagság?
Azért mert akkor a pénz (értsd alatta méhcsaládszám után befizetendő összeget) a tagszervezethez folyna be, nem az egyesületi szövetség számlájára kerülne. Mondjuk így is ők szedik be, de azt nem merik megtenni, hogy ne utalják át az OMMÉ-nek az összeget, hiszen akkor  a tagjaik nem kapnának támogatást. Ha viszont az OMME tagszervezeti tagság a feltétel, akkor ott csak annyi történne, hogy a tagszervezet belép az OMMÉ-ba. Aztán, hogy a tagjaiknak hány méhcsaládjuk van, az szolgálati titkot képezne. Így az OMME teljesen kimaradna a buliból.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 19. 12:30

"2. Az elnök
a) Képviseli az Egyesületet, bíróságok és hatóságok előtt, harmadik személyekkel szemben,
képviseleti jogait önállóan gyakorolja;.."
Tehát ezek szerint az elnöknek senkitől nem kell engedélyt kérnie, mivel egyedül képviseli az OMME-t!
Attila!
Idézet a PTK-ból:
Idézet
3:71. § *  [Közgyűlés, a közgyűlés hatásköre. A küldöttgyűlés]

(1) Az egyesület döntéshozó szerve a közgyűlés.
A képviselet nem egyenlő azzal, hogy egyszemélyi döntésre van felhatalmazva. Az Elnök megjelenik a bíróság előtt,  mint az OMME képviselője. Ennyi. Üzenetet hoz és visz.  Az egyesület tevékenységi céljait érintő ügyekben a Küldöttgyűlés jogosult dönteni. Az Elnökség és az Elnök döntési jogosítványai  az ügyvezetés témaköréhez kapcsolódnak pl. az Elnökség esetén:közgyűlés napirendi pontjainak jóváhagyása, tisztségviselő választások előkészítése.  Az Elnöknek szintén ügyvezető jellegű döntési jogosultsága van: jutalmazhat, felelősségre von, etikai eljárást kezdeményez, utalványoz, szerződést köt.
A mézparaméterek ügyében, mely az egyesület céljait érintő dolog, a Küldöttgyűlés jogosult dönteni. Ez Egyesület, nem pedig gazdasági társaság. Jogszabály írja elő, hogy mit lehet egy egyesületben csinálni, és mit nem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Július 19. 12:58
Zoli!

Nem illik leírni, mert a rosseb tudja, milyen következménye lehet, de bízva abban, hogy az eu-s korifeusok aránylag rosszul ismerik a magyar nyelvet, azért megkockáztatom. (Zárójelben: a matekot már lehet, hogy még anyanyelvünknél is kevésbé ismerhetik, mert ilyen triviálisan kilógó lólábat azért illett volna felfedezniük...)

A brüsszeli (és a hozzá tartozó nemzeti) programos támogatások csak OMME tagoknak folyósíthatók. Az OMME-nek nincsenek természetes személy és vállalkozó tagjai, (ők ui. a tagszervezetek legális tagjai), tehát Csuja -ha perelne- feltehetően meg is nyerhetné azt a pert egy jó ügyvéddel. Tudom, annak ára van, s az OMME a tagdíjakból könnyebben fizet csillagászati ügyvédi költségeket, mint Csujalaca...

Az OMME gyakorlatilag ernyőszervezet, tehát ha nem léteznek természetes személy és nem természetes, vállalkozói tagjai, azaz a gazdasági társaságok (lásd pl. Fulmer Családi Méhészet), akkor milyen alapon követeli a tagszervezetek tagjain a tagdíjat? Az a tagszervezeteknek járna, s a tagszervezetek az OMME-be a taglétszámukkal és tagjaik méhcsalád-számával arányos tagdíjat kellene befizetniük, cserébe a létszám és családszám-arányos MMNP-os támogatások is oda kellene befolyjanak.

Idáig logikus és egy rendelet-módosítással kivitelezhető is a mutatvány, viszont most jön a bibi...: az uniós és nemzeti társfinanszírozással folyósított NP támogatások alapja az Unió felé a teljes magyar méhészeti ágazat méhcsalád-számával van lejelentve, s arra is folyósítják a NP támogatásokat -- kizárólag az OMME nem is igazán legitim tagjai számára.

No, erre lehet gombot varrni, s ha ezt követően ezt az ellentmondást az agrártárca képtelen feloldani, akkor minden jogalapja adott annak, hogy a hazai döntéshozói szervekkel szemben a "rapsicok" joggal lépjenek fel Strassbourgban és Brüsszelben, mert gyakorlatilag a zsozsót a teljes méhészeti ágazat méhcsaládszáma alapján igényeljük és folyósítjuk is, ám csak annak az "érdekképviseleti" egyesületnek a tagsága (?) számára, amely természetesen a céljaira böcsülettel le is csíp belőle.

A dolog megérett a nagyobb nyilvánosságra, s ha a MMNP nem kerül át a Nemzeti Agrárkamarához, azaz ahhoz a szervezethez, mely kötelező érvénnyel minden agrárgazdálkodót (azaz a rapsic méhészeket is) tagjai között tud, akkor időszerű a jogi lépéseket is megtenni.

Az OMME érdekvédelmi szervezet, s ugyan valódi "kifizetőhelyként" sem deklarálható (arra ott az Államkincstár), de jelenlegi jogosítványai és szerepe rendkívül vitatható módon torzítják a NP támogatás racionális működést, hiszen az elsődlegesen érdekvédelmi célú civil szervezet olyan állami (költségvetési) célokat és feladatokat is átvállal, amelyre a NAK-nak van elsőbbsége.

Majd valami ügyes jogász és elszánt érdekképviselő idővel részletesen kibontja ezt a kérdéskört, ám addig javasolnám azoknak, akiknek valamelyes vajas a fejecskéje, hogy ne nagyon menjenek a napra...!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Július 19. 13:29
AZ EU méhésztámogatási rendeletbe írt feltétel: Legyen bizonyítva, hogy tényleg méhészkedik a támogatást igénylő személy.

Már bocsánat, hogy a vitátokba beleszólok, de az OMME helyett más szervezet is igazolhatná, a méhésznek a méhész voltát, hiszen ezer helyen igazolva van, hogy ki a méhész Magyarországon.
Nézzük:
 - TIR nyilvántartás
 - ENAR nyilvántartás
 - MVH nyilvántartás
 - agrárkamarai nyilvántartás
 - őstermelői/vállalkozói/céges nyilvántartás
 - önkormányzati nyilvántartás
 - méhegészségügyi vizsgálati jkv. alapján a területileg illetékes nyilvántartás

Melyek ezek közül a jól összekapcsolható nyilvántartások és hol kapcsolható össze a legjobban? A Magyar Államkincstárnál és az Agrárkamaránál futnak össze a szakmai szálak. A két szervezet között gördülékeny és jó az együttműködés. Mind a kettőnél jól kiépített és kellő létszámú bürokrácia van. Ha ezek átvennék a Magyar Méhészeti Nemzeti Program feladatait, akkor zökkenőmentesen képesek lennének lezongorázni.

Szóval teljesen fölösleges jogszabályban az OMME-hez kötni a Magyar Méhészeti Program feladatainak végrehajtását. És a támogatások igénylésének jogát is fölösleges az OMME tagsághoz kötni. Ezt a feladatot a Magyar Agrárkamara és a Magyar Államkincstár tökéletesen elláthatná. A méhészegyesületek pedig legyenek szívesek évente megegyezni a következő év illetve évek felosztási elveiben. Ezt a megegyezést eléje tárni a miniszternek, úgy ahogy az EU szabályozás ezt előírja és a miniszter pedig jóváhagyva kiadja a feladatot végrehajtásra az Agrárkamarának és a Magyar Államkincstárnak. Egyébként az EU országok többségében ehhez hasonlóan megy a méhészeti támogatások ügyének vitele, nem pedig úgy ahogy nálunk. Talán egyetlen EU tagországban sincs ekkora hatalom adva a Méhészeti Nemzeti program meghatározására és a pénz felosztására egyetlen méhészegyesületnek. A többi EU tagállamban az egyesületek csak javaslattevők, de nem urai a pénzforrásnak.

Ha a méhészek legfontosabb stratégia érdekét komolyan venné Bross és az OMME vezetése, úgy a méz minőségi kérdéseiben, mint a méhmérgezések vagy a méhegészségügyben, akkor senkit se érdekelne az, hogy a Méhészeti Nemzeti Program sorsáról hogyan születik döntés.  Mivel a legalapvetőbb érdekeink sérülnek és a méhészkedés feltételei folyamatosan romlanak, sőt bebizonyosodik több témában, hogy az OMME ellene dolgozik a méhészek legalapvetőbb érdekeinek, ezért bizony nagyon nem mindegy, hogy kinek a kezében vannak ezek a döntési jogosultságok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Július 19. 14:22
Jelenlegi hatályos OMME alapszabályban a következő áll:
"2. Az elnök
a) Képviseli az Egyesületet, bíróságok és hatóságok előtt, harmadik személyekkel szemben,
képviseleti jogait önállóan gyakorolja;.."
Tehát ezek szerint az elnöknek senkitől nem kell engedélyt kérnie, mivel egyedül képviseli az OMME-t!
Nagyernyei Attila
Nemcsak a jelenlegi, hanem a 2005-ös alapszabályban is ugyanígy volt megfogalmazva az elnök jogosultsága. Az egyedüli képviselt nem jogosítja fel az OMME elnökét arra, hogy a legfajsúlyosabb ügyekben a méhészek érdekeit figyelmen kívül hagyja. Két példát, két sarkalatos esetet tudok neked erre mondani, ami közül már az egyik alapján is le kellett volna váltani Bross Pétert az elnöki posztról vagy önként kellett volna távoznia posztjáról.
1.
A neonikotinoidos csávázás ügyében nem tiltakozott 2016 júniusától 2018 januárjáig, holott az OMME elnöksége több alkalommal erre utasította. Sőt! Ez ügyben szervezett tüntetésen való részvétel ellen kampányolt Bross teljes erővel. Ahogyan te is Attila, te is ellene kampányoltál. Pont akkor zártál ki erről az internetes felületről, amikor szervezni kellett volna a a tüntetésre az embereket. Pedig a te érdekedet is képviseltük akkor. Tudomásom szerint a te méhállományod is komolyan megszenvedte a neonikotinoidos csávázást. De te is inkább hagytad a méheidet pusztulni, csak ne kelljen Brossal összeütközésbe kerülnöd. Hogyan kompenzálta lojalitásodat Bross Péter? Kifizette a károdat?
2.
A mézparaméterek ügyében az OMME saját mérési adataitól lényegesen eltérő és egyértelműen a kis kiszerelést forgalmazó mézkereskedőknek kedvező tartalmú állásfoglalást küldött a miniszternek. Hál'Istennek a miniszter nem vette komolyan, tehát egyelőre remélhetőleg maradnak a szigorúbb minőségi paraméterek.

Az emberek Kíváncsi-ak és nem felejtenek. Csuja Bross előző egzisztálása során nem figyelte az OMME közéletét (méhészkedett és a rakodókasos műszaki fejlesztést csinálta) és azért állt melléd és Bross mellé, mert a növényvédőszeres mérgezések ügyében a Fekete József és Mészáros László vezette OMME nem volt hajlandó semmi érdemi lépést tenni. Bross mindent megígért, de semmit se teljesített. Sőt nyugodtan mondhatom, hogy Mészáros László idejében az OMME sokkal kevesebb kárt okozott, mint amennyit most okoz. Ő legalább kiállt a kínai méz ellen.

Jó ha tudod Attila, hogy ez évben is jött az országba kínai méz. Mészáros ebből annak idején hajlandó volt botrányt, tüntetést csinálni, Brüsszelezni, még Takács is melléállt, de most történik bármi is, ami javítaná a magyar méz és rontaná az import gagyik helyzetét? Ugye nem? Megy a mutyi és az OMME nem tüntet, nem tiltakozik, hanem Hallgat! Akkor kinek is az oldalán áll az OMME elnöke? Ha én tudom, hogy jött be kínai méz, akkor erről százszor hamarabb tudott Bross!

Vajon ki hozta be a kínai mézet, hogy ilyen nagy a csend körülötte? Vajon miért nem csinál az OMME belőle ügyet? Miért nem tájékoztatott téged és a többi magyar méhészt, hogy megy a piacrontás? A magyar kis kiszerelésű export méz megbukik a szlovák piacon és ebből sincs itthon szakmai berkekben botrány? Attila! Rontják a magyar méznek a jó hírét külföldön! A te mézednek a jó hírét is rontja valamelyik kereskedő! Ki rontja? Kinek a méze bukott meg? Vajon miért nincs ebből botrány itthon?

Ezernyi kérdés és semmi válasz.

Attila! Szerinted jó vagy rossz dolgok történnek az OMME háza táján?

 A rossz mindíg nagyon jól fizet egyeseknek a többség kárára, de a jó viszont mindenkinek jól fizet. Az irigység, önzés, hiúság, haszonlesés dönti el, hogy melyik győz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 19. 15:54

A brüsszeli (és a hozzá tartozó nemzeti) programos támogatások csak OMME tagoknak folyósíthatók. Az OMME-nek nincsenek természetes személy és vállalkozó tagjai, (ők ui. a tagszervezetek legális tagjai)
Tomipapa!
Természetesen van ilyen olvasata is a dolognak. Én jóindulatú voltam, és azt mondtam, hogy valójában egész működését tekintve egy Egyesületi Szövetségnek nevezhető felállásból kreáltak egy Egyesületet. Azért, hogy annak lehessenek természetes személy tagjai. Elrejtették az egész lényegét azzal, hogy nem mondták ki, ez egy szövetség, legalábbis én nem találtam az Alapszabályban ezt a kifejezést.
A jogi háttér a Civil tv. 4. § 3. bekezdés:
Idézet
A szövetség olyan egyesület, amely két tag részvételével is alapítható, működtethető. A szövetség tagja egyesület, alapítvány, egyéb jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vagy civil társaság lehet; szövetség tagja természetes személy nem lehet.
Így vagy úgy,  Csuját semmiképpen nem lehetett volna kizárni. Vagy azért, amiért Te mondod, és valójában szövetségről van szó, vagy azért, amit én mondok, mert egyesületről van szó. Előbbi esetében evidens, utóbbi esetében azért, mert a tagok nem lettek kiértesítve, hogy a küldöttgyűlésen Csuja kizárásáról lesz szavazás. Az alapszabályban benne van, hogy a tagnak joga van a küldöttgyűlésen részt venni, ami valójában a közgyűlés. Itt gyakorolhatják a tanácskozási jogukat, tehát azt, hogy meggyőzzék a szavazati joggal rendelkező küldötteket, hogy kizárják vagy sem, Csuját. Tekintettel arra, hogy egyetlen Küldöttgyűlést sem stadionban tartottak, ahol elférnének a tagok, így egyetlen küldöttgyűlési határozat sem lehet érvényes. Hiszen a tagok kiértesítése sem történt meg a napirendi pontokról. Rendelkezhetett volna az Alapszabály úgy is, hogy a tanácskozás a helyi egyesületekben történik, és ezt a szavazatot viszik a küldöttek, de nem így rendelkezett. Itt ugye az az eset állna fenn, hogy  kettős tagság van: külön tagja az OMMÉ-nak, külön a helyi egyesületnek. Ekkor azonban a helyi egyesületi gyűlésekre szóló meghívóban kellett volna szerepelnie a Csuja -féle kizárásnak, és bármelyik más napirendi pontnak. Az Alapszabályt elfogadóknak a stadionos megoldás biztosan jobban tetszett, ha nem szövetség az OMME.
Az, hogy a kettő közül melyik a releváns érvelés, az dönti el, hogy Alapszabályunkban szerepel-e az, hogy az OMME a Méhészegyesületek Szövetsége vagy sem. A nevében az van, hogy a méhészek szövetsége, tehát nem szövetség, hanem egyesület.
A rapsicok méhei után igényelt támogatás pedig hab a tortán. Mondom én: ha egyszer szög van a zsákban, az bizony kibújik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 19. 16:02
A nevében az van, hogy a méhészek szövetsége, tehát nem szövetség, hanem egyesület.
Dehogy az van benne. Most csak nekem  rémlik úgy, hogy egy valamikori jogelőd a Magyar Méhészek Egyesülete volt?
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 19. 17:29
Nézegettem az Alapszabályt. Hát nem találtam szövetségre utalást. Viszont a tagoknak tanácskozási joguk sincs. Csak annyi joga van a tagnak, hogy részt vegyen a Küldöttgyűlésen,de csak az Elnökség tagjainak és a küldötteknek van joga felszólalni, kérdéseket feltenni, javaslatokat és észrevételeket tenni. Magyarán a tagnak az OMMÉ-ban (ha egyesület), csak annyi joga van, hogy részt vegyen a Küldöttgyűlésen és ott hallgasson. Így viszont OMMKE-nek kellene a nevének lennie. Országos Magyar Méhészeti Küldöttek Egyesülete. Ez alapján tényleg nincsenek tagjai az OMME-nak. Pontosabban az még egy lehetséges variáció, amit a kettős tagságról írtam. A helyi egyesületben történik a tanácskozás azokról a napirendi pontokról, amelyet időben minden tag megkap. A küldöttgyűlésen a tag azért vehet részt, mert biztosítani kell az országos egyesület életében való részvételt is. Tehát Csujának annyit kell kérnie a bíróságtól a fellebbezésben, hogy mutassák be minden helyi egyesület üléseiről szóló jegyzőkönyvet, amellyel bizonyítják, hogy mindenhol megvitatták a kizárását, és ezt a döntést vitték a küldöttgyűlésre a szavazásra jogosultak.
 Egyesület esetén azonban olyan kifejezés sehol sem fordulhatna elő, hogy tagszervezet. Két különálló egyesület, amelynek semmi köze egymáshoz, csak annyi, hogy közös tagsággal rendelkeznek. Tehát az OMME-nak külön meghívókat kell küldeni minden helyi egyesületi ülésre a tagjai számára, mert egy helyen egy időben tartanak taggyűlést a két egyesület tagjai számára. A taggyűlés az OMME részéről részleges, hiszen nem országos.
 Van itt szög bőven.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Július 19. 18:18
"
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 19. 18:26
Tomipapa leírta. Magyarország az EU-tól a teljes magyar méhállomány után igényli a támogatást, tehát az OMME tagok és nem tagok méhei után együttesen. Viszont csak az OMME tagoknak fizeti ki. Azonban az is komoly dilemma, hogy jogilag léteznek-e egyáltalán OMME tagok? Fogjuk rá, hogy igen, de akkor az OMME által hozott határozatok érvénytelenek. Szoktam mondani, hogy a többi stimmel. Vagyis a nulla.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Július 19. 18:47
K
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 19. 20:07
Tomipapa!
A következőt találtam az Alapszabályban:
Idézet
   Az önálló jogi személyiségű méhész tagszervezetek az Elnökséggel kötött Együttműködési Megállapodás alapján lépnek be és működnek együtt az Egyesülettel. Kötelezettségei és jogai azonosak a helyi és területi méhész tagszervezetekkel.
   Az önálló jogi személyiségű méhész tagszervezetek valamennyi tagja OMME taggá válik és vonatkozik rájuk az OMME mindenkori Alapszabálya és az OMME tagdíjfizetési kötelezettségüknek határidőre eleget tesznek.
Nem találtam arra vonatkozó szabályt, hogy az egyesületnek ne lehetne, másik egyesület, vagy más jogi személyiséggel rendelkező tagja. Így a Kft-k is lehetnek tagok, ha nem  természetes személy tulajdonában vannak a méhcsaládok, ami után a tagdíjat kell fizetni. Ennélfogva is Egyesület, és nem Egyesületi Szövetség. A tagszervezet megnevezés viszont zavaró, de lehet úgy értelmezni, hogy olyan tag, amelyik nem természetes személy, hanem szervezet. Csakhogy akkor az említett Kft-k is tagszervezetek, amelyek egy másik tagszervezet tagjai.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Július 19. 21:00
Beidéztem a hatályos alapszabályunkból két mondatot és miket hoztok össze.
A legbizarrabb kivancsi111 reagálása az idézetre.
Nem írok neki semmit mert megint azt mondja személyeskedek.
Inkább csak gondolok, de ez az én dolgom,hogy mit...
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Július 19. 21:07
Nem írok neki semmit mert megint azt mondja személyeskedek.
Inkább csak gondolok, de ez az én dolgom,hogy mit...
Nagyernyei Attila
Vagyis le vagyunk mi sza"rva"? Csak kérdezem és nem állítom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Július 19. 21:13
https://www.agrarszektor.hu/allat/most-lehull-a-lepel-ezert-pusztulnak-a-mehek.15473.html?fbclid=IwAR2hayVNsAhcG1pKACEOBhN3cMjbfVms1WMVyv9Y8Iiq5NwXnxdoa1roygY
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Július 19. 21:18
https://www.agrarszektor.hu/piac/a-brazilok-mar-a-spajzban-vannak.15361.html

Ez ügyben történt valami ez egyesület részéről?  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Július 19. 21:26
" Mindent összevéve a legnagyobb kockázatot a mézpiacon látjuk. A térségből származó mézimport a jelenlegi 17,3%-os vám mellett is jelentős, mintegy 35.000 tonna.

A 45.000 tonnás vámmentes kontingens már önmagában is jelentős: a teljes európai termelés közel egy negyedét teszi ki, és mintegy kétszerese a hazaiénak.

Ráadásul – legalábbis az árak alapján – nincs akadálya annak, hogy emellett folytatódjon a jelenlegi vámszint melletti behozatal: míg az argentin méz 2018-ban átlagosan 2,34 €/kg áron került be az EU-ba, a nagykiszerelésű méz nagykereskedelmi uniós átlagára 3,8 €/kg volt, de a magyar mézé is elérte a 2,5 €/kg-ot. A Mercosurból származó mézimport növekedésének egyetlen gátja az lehet, ha a dél-amerikai méhészek az ötéves átmeneti időszak alatt valamilyen okból nem tudják megfelelő ütemben felfuttatni a termelésüket. Jellemző, hogy a többi mezőgazdasági termékkel szemben a méz nem is szerepelt az előzetes hatástanulmányokban, az Európai Bizottság tehát úgy vállalt egy jelentős piacnyitást, hogy felmérte volna annak lehetséges következményeit.

Ha meg akarjuk őrizni a magyar méz piaci pozícióit, a címkézési szabályok szigorítása mellett elengedhetetlen lesz folyamatosan számon kérni és követelni az Európai Bizottságtól a beérkező importméz megfelelő minőségének ellenőrzését. "
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2019. Július 19. 23:16
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 20. 07:12
Beidéztem a hatályos alapszabályunkból két mondatot és miket hoztok össze.
A legbizarrabb ....
Attila!
Örülök, hogy Neked is bizarrnak tűnik annak a lehetősége, hogy komoly veszélye van annak, hogy mindenkinek vissza kell fizetnie az összes eddig felvett támogatást. Azért, mert az a kitétel, hogy a támogatás feltétele az OMME tagság, senki esetében nem érvényesül. Ezt most Csuja kizárásával jogi úton bizonyítjuk be saját magunk. Ha Csuja kizárása törvényes, akkor nem áll meg az OMME tagság. Hiszen csak akkor tud törvényes lenni, ha nincs szükség a tagok szavazatára, vagy arra, hogy a teljes tagság megtárgyalja a kizárás kérdését. Gyakorlatilag azt bizonyítjuk be sok-sok tárgyaláson keresztül, hogy ez egy egyesületi szövetség, melynek nem lehetnek természetes személy tagjai, tehát olyan tagsági viszonyt szüntetett meg az OMME, mely valójában sohasem létezett. A jogszabályi kitétel az, hogy minden tagot egyenlő jogok illetnek meg, ezzel pedig mi azt bizonyítjuk be, hogy az OMME tagjának nincs semmiféle joga, ezáltal viszont nem is lehet tagságról beszélni. A kizárással az OMME saját maga alatt vágja a fát. Hát tegye, ha úgy látja jónak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Július 20. 07:12
Na nézzük mi a baja a "tagoknak".
Ez:
"Hát minket a megkérdezésünk nélkül ne képviseljen!!!"
Ja mindenkihez egyesével bekopogtat, és Kivancsi lesz a véleményetekre?
Vagy, hogy gondolod ezt?
Milyen fórumokon kérje ki a véleményeteket?
Magyarország miniszterelnöke amikor képviseli hazánkat egy állampolgár véleményét nem kéri ki.
Ha nem tetszenek a döntései, jön a következő választás és leváltják.
Az OMME-ban ez pont így működik.
A küldöttek a "honatyák", náluk toporogjatok, hogy mit vártok el az OMME-tól.
Ja, hogy a küldötteiteket nem ismeritek, meg el sem mennek ilyen eseményekre?
Bross a küldöttgyűlésen elmondta, hogy szakértőként (Nem az OMME elnökeként!) idézte be a bíróság!
Kívancsi lennék te otthon maradtál volna e?
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Július 20. 07:17
Közben olvasom neo hozzászólását:
" Ha Csuja kizárása törvényes, akkor nem áll meg az OMME tagság. "
Csuját a küldöttgyűlés határozatának értelmében zárták ki.
A bíróság megállapította, hogy ez jogszerű volt.
Én ehhez nem tudok semmit hozzáfűzni, a bíróság döntését nem tudom, és nem is kívánom felülbírálni.
Mi Tolna megyeiek nem szavaztuk meg, a lelkem tiszta.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 20. 07:25
Látod Attila, minden mondatoddal azt bizonyítod, hogy az OMME egy szövetség, annak a szabályai érvényesek rá, mert így ésszerű. Az nem ésszerű, hogy egy egyesületi tagság legyen a feltétele egy jelentős volumenű támogatáscsokornak. Az OMME zsákjában ez egy óriási szög, amit egész egyszerűen nem lehet fenntartani. Pláne úgy nem, hogy itt jogerős bírósági ítélet fogja majd kimondani a tényállást. Ha nincs szükség tagsági jogokra, akkor az azt jelenti, hogy a tagság nem is létezik. Olyan egyesület ugyanis nincs, amelyben a tagoknak nincs semmiféle joguk. Pontosabban csak egy, hogy a küldöttgyűlésen részt vegyenek, de ott csak hallgatniuk szabad.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 20. 07:41
Akkor, hogy tiszta legyen a dolog. Ha Csuja a fellebbezésben arra hivatkozik, hogy azért nem érvényes a kizárása, mert a kizárását a tizennégyezer tagból csak  kétszáz valahány tag szavazta meg, amely nem jelenti a tagság többségét, és ezt a bíróság azzal utasítja el, hogy nincs is szükség a küldötti rendszer miatt ennyi szavazatra, akkor nyitva áll az út arra a keresetre, hogy ne legyen feltétel a támogatásoknál az OMME tagság. Hiszen ilyen nem is létezik a valóságban, sőt soha nem is létezett. Az OMME tagnak nevezett természetes személyek egy egyesületi szövetség tagegyesületének a tagjai. Az OMME pedig a Méhészegyesületek Szövetsége. A jelenlegi alapszabály valójában egy egyesületi szövetség alapszabálya, az egyesületre való utalások  nem jelentenek egyesületre jellemző tagi jogosítványokat. Csak azért vannak így benne az Alapszabályban, hogy jogszabályban lehessen az egyesületi tagságot feltételként megjeleníteni. Ami szerintem már büntetőjogi kategória. Mindezek bizonyítására pedig pecsétes papír is lesz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 20. 08:27
Beeznisz!
Elnézést, hogy egy fontos téma felett átsiklottunk. Ezt a megállapodást ismertem, de  nem is gondoltam, hogy érinti a mézet. Azt gondolom, hogy ez még akár jól is elsülhet. Nem lehet sokáig halogatni azt, hogy lekerüljön a mézekről az EU-s nem EU-s mézek keveréke jelölési lehetőség. A mennyiség és minőség okán itt még csak nem is a Mercosur országok lesznek a vesztesek, hanem a kínaiak. A pancsolmányaikkal együtt. Ez csak akkor jelent gondot, ha nem történik meg az eredetjelölés megváltoztatása. Ebből is látszik, hogy az OMME-nak lennének komoly feladatai, hiszen ezért a követelményért nem a spanyolok fognak harcolni. Elsősorban nekünk lenne érdekünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2019. Július 20. 08:32
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. Július 20. 09:03
Neo!

Ugyan már, ezért ne kérjél elnézést  ;).  Nem akartam, "gumicsontot bedobni", a CSUJA TAGSÁG KONTRA TÁMOGATÁS IGÉNYLÉS témára kell most koncentrálni !!! ;D

Csak olvastam, hogy sok érdekvédelmi egyesület, szövetség (már nem tudom mit írjak  ;D ) hangot adott a nemtetszésének, ezért gondoltam a méhészeknek sem kellene annyiban hagyni a dolgot. Mondjuk, hogy említetted a kínai vesztes felet, eléggé elgondolkodtam...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Július 20. 10:00
Miután az OMME elnöksége a Csuja kontra OMME első fokú ítéletet megkapta, érdemes a fórum tagjai elé tárni. A fellebbezés határideje szeptembe 4.

Azt a vitát javasolom berekeszteni, hogy az OMME küldöttgyűlésének van-e joga bárkit kizárni. Az alapszabály ebből a szempontból nem jogsértő. Csuja nem is erre alapozta keresetét.  Az OMME elnöke jogsértően vezényelte le az egészet.

Az etikai bizottság munkája is jogsértő volt több ponton, hiszen semmivel nem bizonyított állításokat tekintett ténynek, továbbá olyan eseményeket tekintett etikai vétségnek ami alkotmányos állampolgári jog.

Az ítélet indoklásából számomra az derül ki, hogy a bíró már nagyon szabadságra akart menni és felületesen kezelte az ügyet. Úgy gondolta, hogy olyan piszlicsári dolog miatt pereskednek, amiben a jól fizetett ügyvédnek biztos igaza van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Július 22. 08:01
https://www.agrarszektor.hu/allat/most-lehull-a-lepel-ezert-pusztulnak-a-mehek.15473.html?fbclid=IwAR2veFTrSytUCSgLiQGrwGwIoiuYLSHXL3wSRVnh5jEfJt7fGAc4QWGzr3Q

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Július 23. 16:29
https://24.hu/tudomany/2019/07/23/glifozat-gyomirto-szer-rakkelto-meddoseg/
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Július 23. 21:51
https://qubit.hu/2019/07/22/oroszorszagban-elkezdodott-a-mehapokalipszis
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Július 24. 08:14
Az előző hír, valamint ez:
A szántóföldi növényvédelmi gyakorlat miatt ma a szántóföldi méhlegelő kiemelten nagy kockázatú méhlegelő a méhek számára.
igazolja azt a félelmemet, hogy  a nem túl távoli jövőben elérhetünk egy olyan állapothoz, amikor a két rendszer: a növényvédelem és a méhészkedés nem tud megférni egymás mellett. A megporzás gyakorlatilag felemészti majd a méhcsaládokat, ezért ezeket szét kell választani egymástól. A megporzás számára kémiai növényvédelemtől mentes területeken kell a méheket előállítani. Ez jóval magasabb méhszükségletet jelent, mint a jelenlegi. Ennek legnagyobb akadálya a Varroa, melyet ha nem szabályozott módon kezelünk, akkor képes arra , hogy kipusztítsa egy-egy kontinens méhállományát is. Ami a növényvédelmet illeti: Álljon itt egy példa a biológiai megoldásra, a kémiaival, pontosabban annak hiányával szemben, és az ebből származó dilemmára:
https://ng.hu/fold/2019/07/24/elerte-amerikat-a-bananvesz/
Mindenki figyelmébe szeretném ajánlani a következő mondatot ebből  cikkből:
Idézet
Egy fajtát génmódosítással sikerült ellenállóvá tenni, azonban az emberek génmódosított növényekkel szembeni ellenállása miatt nem biztos, hogy üzleti sikert hozna e fajta elterjesztése.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Július 24. 19:28
https://merce.hu/2019/07/23/nem-tervezi-betiltani-a-magyar-kormany-a-rakkelto-glifozatot/
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2019. Július 24. 22:11
https://agroforum.hu/agrarhirek/allattenyesztes/csokken-a-meheszek-szama/
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Július 25. 06:17
No ez az amit még egyenlőre nem lehet észrevenni.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2019. Július 25. 06:35
No ez az amit még egyenlőre nem lehet észrevenni.

Üdv. jani bátya
Te nem veszed észre. Látod ezért nem is te vagy az OMME elnöke. ??? :-[ :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Július 25. 10:28
No ez az amit még egyenlőre nem lehet észrevenni.

Üdv. jani bátya
Te nem veszed észre. Látod ezért nem is te vagy az OMME elnöke. ??? :-[ :o

Mondjuk a jó elnök nyilatkozata alapján akár Jani bátyának is igaza lehetne, a brossi szózat méhészek számának csökkenéséről szól, ám nem hiszem, hogy teljes körű rálátása lenne a teljes méhészeti ágazati létszám alakulására...

Amire viszont van rálátása, az az OMME taglétszámának alakulása. Információim szerint megindult némi erózió, egy év alatt a taglétszám  853 fővel csökkent (tehát jelenleg 12 728 tagja van az egyesületnek). Ehhez a létszámhoz 862 006 méhcsalád tartozna, azaz 34 277-el kevesebb a tavalyinál, tehát megállapítható, hogy javarészt kis- és közepes tenyészetet fenntartó méhészek léptek ki az OMME-ből, hiszen a kilépők átlagos méhcsalád-száma néhány tizednyivel 40 fölött van.

Ezek a méhészek nem biztos, hogy abbahagyták a méhészkedést, hanem egyszerűen elfordultak attól az érdekképviseleti szervezettől, amely rövid időn belül többször is elárulta, eladta és becsapta őket.

Szemmel láthatóan a távozó méhészeket nem tartotta az egyesületben a "megporzási alamizsna" avagy más megfogalmazásban a fenntartható méhészkedést és a méhegészségügyi helyzet javítását támogatni szándékozó "szemkiszúró Pistafillérek", gondolom,  köszönhetően annak, hogy a támogatást nem kötötték az OMME tagsághoz...

Furcsa hír jelent meg viszont a sajtóban: a NAK (Nemzeti Agrárkamara) rendeletmódosítást kezdeményez...

https://agroforum.hu/agrarhirek/agrartamogatasok/mehegeszsegugyi-csekely-osszegu-tamogatas-igenyelheto/

Talán csak nem azért utasítja vissza a MÁK a kamarai meghatalmazással (falugazdászokon keresztül) benyújtott kérelmet, hogy "megbüntesse" a sok nyomorult rapsicot, aki kilépett az OMME-ből (vagy be se lépett oda).

Furcsállom ezt a minisztériumi és államkincstári hozzáállást, különösen annak fényében, hogy úgy vertek be mindenkit a Nemzeti Agrárkamarába, hogy az a szaktanácsadói és falugazdászi hálózatával egy sokkal magasabb szintű, szaktanácsadással és segítségnyújtással támogatott gazdálkodást tesz majd lehetővé...

Nem tudom, a MÁK visszautasítja-e az OMME szaktanácsadók meghatalmazásával benyújtott kérelmeket is? Ha nem, akkor az rendkívül ráutaló minisztériumi/miniszteri szándékot fémjelez, de ezen esetben a magunk szelíd, halkszavú módján, ám kellő határozottsággal fogjuk megkérdezni: "mi végre mindez, elvtársak ?"

Esetleg ideje lenne végre helyére tenni a dolgokat, s ha már a méhész kötelezően kamarai tag kell legyen, akkor vagy az OMME-et kell Nemzeti Méhészkamarává átalakítani, vagy az OMME érdekvédelmi tevékenységét meg kell tisztítani az állami közfeladatoktól, azaz a MMNP kifizetését az amúgy is mindenki számára kötelező agrárkamarai tagsághoz kell kötni és a kifizetéshez szükséges igazolást is a NAK-ra kell bízni, nem egy érdekvédelmi szervezetre, mely csak a tagjai számára jogosult  (és akar) segítséget nyújtani. Mindezt az egyenlő elbánás és egyenlő esély biztosításának jegyében...

Félreértés ne essék, én nem az OMME-et kívánnám szétverni, mindössze szeretném, ha a teljes méhészeti ágazat minden szereplője egyenlő esélyekkel indulhatna. Az OMME érdek-képviseleti szerepének visszaállításával és a korrekt érdek-képviseleti tevékenységével tehetné vonzóvá magát, hiszen egy valódi érdekképviselet ténylegesen vonzóvá tenné a szervezetet. Lehet, hogy kezdetben valamivel kevesebb tag érdekét kellene képviselnie az egyesületnek, de a hiteles érdek-képviseleti tevékenység nyomán a méhészek tülekednének a belépésért, hiszen tagdíjukért valódi képviseletet kaphatnának, kapnának.

Aki pedig "megélhetési" tag volt (azaz az OMME kvázi kifizető-hely volta miatt volt tagja az egyesületnek), az ezután nem feltétlenül lesz tag. Hiteles és hatékony érdek-képviseleti munka nyomán egy idő múlva visszaszivárog, mert rájön, hogy az érdeke sokkal nagyobb körrel rajzolható ki, mint a támogatások folyósítása, hiszen azt megkapja a kamarai tagdíj fejében is, ám érdek-képviseletet, érdek-érvényesítést onnan nem, hanem az érdek-képviseletét ellátó civil szervezettől várhat.

Tudom, ehhez meg kellene erősíteni a NAK-t is, valamint az is szükséges lenne, hogy a méhészek a kamarában ne érezzék magukat mostohagyereknek, de mint oly sok mindent, ezt is sikerült trianon-nyomorított kis hazánkban alaposan félrevinni, mondhatnám azt is: elbaltázni. Talán még nem késő átgondolni, újraszabni s nem "elkúrni" mint tettük nagyon sok mindennel.

S akkor választhatnánk végre olyan elnököt, elnökséget is, aki csak a tagság érdekét képviselné, igaz szándékkal, áthallások, a kormányzat, minisztérium, hivatalok felé gyakorolt szervilitás (mert ez lojalitásként nem igazán értékelhető) és árulások nélkül. Ez lenne a jövő, s nem a fél-kétévenként a deklaráció szerint végrehajtani szándékozott (kitalált, ám valójában soha nem végrehajtott) "paradigma-váltások" láncolata egy megélhetési elnökkel, elnökséggel az érdek-képviselet nyakán...

Csatolok egy nem is oly régi írást, olvassátok, elemezzétek, s ha kéritek a folytatást is, nagyon szívesen felteszem azokat is...

https://drive.google.com/file/d/0B3ANieo00QZFekl5QnZJeEU2T0xBMDc4cE40WTZnSnRPcWdV/view?usp=sharing

Ha már így "elkampányolgatunk...
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. Július 25. 12:25
Kérném a folytatást Tomipapa, szeretem ha zajlik az élet és tájékozott a polgár.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Július 25. 12:52
T

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Július 25. 21:05
Akkor gondoljunk bele amúgy vivaldisan.
"pofázzunk" jó messzire hallatszik, mi várható? Ha minden összejön, optimális esetben vegyszermentes mézeltetés rekord méztermésekkel dömpingárakkal. Vagy pofabefogás még több pénzzel amely esetleg még több "hozzáértő" konkurenciát vonzz az ágazatba. Méh egészségügyi apokalipszis? Vagy 22-es csapdája? Én azt mondom akinek nem jó a ringlispil az ne ülljön bele vagy szálljon ki még mielőtt körbehányná a közönséget.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Július 25. 22:40
E
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2019. Augusztus 01. 18:34
VÉGRE

https://index.hu/belfold/2019/08/01/mehkaptar_lopas_nagyszenas_apa_fia/
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Augusztus 07. 18:33
http://www.omme.hu/mercosur/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2019. Augusztus 08. 17:23
http://www.omme.hu/mercosur/

Üdv. jani bátya
Jaj, de nagy a baj! Emiatt omlott össze a magyar méhészet vagy azért, mert 350000 tonna gyantás méz jön be évente? Wazze?

Kapja be a f.....mat, aki ennek a propagandának bedől.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2019. Augusztus 09. 11:10
Mi ok lehet itt a kesergésre amikor minden rendben van, minden szép és jó. Hát ti ezt nem érzékelitek?
Mert ha nem, akkor itt van pl. ez a kiadvány amitől majd biztos pozítivabbak lesztek.
Mit láttok rajta?
Azt, hogy "Szövetségben a magyar mézért" ...  :-\
És az ismert lózungot: "Magyarország jobban teljesít'"...  :o

Kedves Méhésztársak,
Van itt közülünk még valaki aki beveszi ezt az üres és undorító propagandaszöveget?
Valami hatalmas "megmentőként" állítják be magukat és mindeközben csak üres frázisokat puffogtatnak...


Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Augusztus 09. 17:48
N
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Augusztus 11. 11:45
Azért milyen érdekes, hogy a mászkálás kiderítésére irányuló vizsgálatok megtörténtek, vélhetően igazolták a Nosema , Spiroplasma, BQCV eredetet, de az OMME honlapon erről semmi sincs. Talán azért mert kizárhatóak a növényvédőszerek, beleértve az NNI-ket?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Augusztus 12. 06:40
Teljesen téves megállapítás.
A kiváltó okot nem tudják vizsgálni.
Itt írtuk le, hogy egy méhész amikor eladott az állományából X családot, és azokat elvitték egy repcementes környezetbe, ott nem mászkáltak.
Az állomány megmaradó azon része amely pedig ért repcét, szétmászott.
A neonikotinoidok kártételét a mai napig  Magyarországon nem tudják vizsgálni.
Addig pedig miről elmélkedünk?
Ezért javasoltam, hogy olyan országban kell a vizsgálatokat lefolytatni ahol ezen már túl vannak.
Saját méhészetemről annyit, hogy hosszú évek kellettek ahhoz, hogy napraforgó után jobbak legyenek a méhcsaládjaim mint előtte.
Hát végre ez is bekövetkezett.
A kifárasztás technikája működik, lassan mindenki beleunt.
Csak nehogy bebizonyítsák, hogy hogy a csávázó szerek lesznek a legújabb üdítőitalok alapjai, mert fokozzák a szellemi frissességet, és a potenciált.....
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2019. Augusztus 12. 08:00
Attila!
Úgy van, ahogyan mondod. Meg kell vizsgálni azokat az eseteket, amikor repcementes környezetbe vittek méhcsaládokat, meg a fordított eseteket. Megjegyzem ez csak arra bizonyíték, hogy nem volt hordás, a mászkálásnak pedig a hordás az előfeltételét jelenti.  Ahogyan azt is meg kell vizsgálni, hogy egy méhészeten belül a mászkáló méhek milyen kórtani hátteret mutatnak, és annak a kontrollját is, azaz a kijáróból  összegyűjtött,  hazaérő méhek kórtani vizsgálatát. Ha a két csoport között van különbség, akkor lehet azt mondani, hogy a mászkálás oka erősen valószínűsíthető. Én egyébként szeretném látni azokat a nemzetközi kutatási eredményeket, amelyek az NNI-k mászkálást előidéző hatását kutatták egyáltalán, még csak nem is azt, hogy bizonyították. Tudtommal egyedül Tóth Péter volt az, aki ilyen irányú vizsgálatokat kezdeményezett. Csak nem hozott olyan eredményt, ami legalább egy gyenge szignifikáns különbséget mutatott volna fel.
Teljesen téves megállapítás.
A kiváltó okot nem tudják vizsgálni.
Ezt ha megmagyaráznád, megköszönném. Mi a téves megállapítás? A növényvédőszerek kizárhatósága? Ezzel még egyet is tudok érteni. Provokatívnak szántam a dolgot. Abból a megfontolásból, hogy ez a kérdés akkor ezek szerint csak addig volt lényeges, amíg Cserényit ki kellett nyírni, és ő ugye amellett kardoskodott, hogy ez nem növényvédelmi probléma. Az a vád hangzott el, hogy nem igaz, hogy nem látja, hogy milyen kár keletkezik. Valószínűleg azért nem látta, mert megfelelő adagolásban és időszakban használta a fumagillint. Sőt. Tett azért nagyon sokat, hogy ez minden magyar méhész (akinek van elég esze) meg tudja védeni a méheit vele. Reziduum vizsgálatokat végzett a saját méhészetében. Kiderült, hogy a kanadai gyár is azt a fumagillint  tette vízoldékonyabbá, amit itt Budapesten állítottak elő. Most, hogy nincs Budapesten gyártás, így a kanadaiaknak is be kellett csuknia a kaput.
Eddig lehetett pankrációt kelteni abból, hogy a mászkálást  a növényvédőszerek okozzák, aztán amikor ezt az állítást súlyosan sárba döngölő vizsgálati eredmények születtek, összhangban a nemzetközi eredményekkel (BQCV), akkor hirtelen nem lehet a kiváltó okokat vizsgálni? Hetek óta rendelkezik az OMME vizsgálati eredményekkel, az OMME honlapon pedig a webshopos pólók jelentik a hírt, meg a különböző mézesnapok és a mézkirálynő. erről pedig egy árva szó sincs.
Az a baj, hogy annyira kilóg a lóláb, hogy lassan már az is észreveszi, aki nem akarja. Hány milliárd forintot veszített a magyar méhészeti ágazat azzal, hogy Cserényi ki lett csinálva? A sok mászkáló méh mekkora  szaporulathiányt okoz szerinted? Hát én idén megláttam. Összevetve azzal, amikor lehetett fumagillint használni! Nem kellene nekünk a mézelőállítással foglalkozni, zsírosan meg tudnánk élni abból, ha Amerikába adnánk el méheket! Fumagillin nélkül azonban az sem éri meg!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Augusztus 13. 20:08
https://hvg.hu/tudomany/20190813_villamlas_eszaki_sark_globalis_felmelegedes_klimavaltozas?fbclid=IwAR3Aty97I0JRihl2X5HWqF8GXlylC2Ot9LOxUVLnenWXbvTwZLtFogADsBg
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Augusztus 14. 20:44
Bross Péter Az ATV reggeli műsorában:
http://www.atv.hu/videok/video-20190814-egyre-kevesebb-mehesz-egyre-kevesebb-magyar-mez
explorerben nekem nem ment, de crome-ban igen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Oldirty - 2019. Augusztus 16. 16:23
https://m.hvg.hu/kkv/20190816_dinnye_termelo_lidl_ar
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Augusztus 21. 22:00
https://qubit.hu/2019/08/21/felmilliard-mezelo-meh-pusztult-el-braziliaban-az-elmult-harom-honapban
Cím: Re:Hír-les
Írta: LudasMatyi - 2019. Augusztus 22. 20:37
Sziasztok! Erről mi a véleményetek?
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/08/23/afrika-valhat-meztermeles-fellegvarava?fbclid=IwAR3TIMHv2PJGKaTLbxNL6ibF2xBWG2jfbZTw33PaULjiiUuL1JuKUeWp6R4
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Augusztus 23. 02:06
Ludas!

Nincs teljesen és véglegesen kijegecesedett véleményem, de egyet letagadni nem lehet: Etiópia méztermelés szempontjából a világ első tíz állama között van már ma is...

A termelési potenciálja pedig akkora, hogy felfogni is nehéz.

Javasolom, fusd át a küldött pár linket. Lesznek köztük olyanok, melyektől elrettensz, lesznek, amelyek megmosolyogtatnak. Ahogy haladunk előre az időben, úgy egyre jobban fölénk tornyosul az a potenciál, mely Afrikában rejlik, s hervad le orcánkról az elnéző, ma még gyakran fölényes vagy szánakozó mosoly.

Persze a potenciál és a realitás nem mindig halad együtt, ám ez csak idő kérdése.

Nem a méhészet oldaláról tudom jól megközelíteni a kérdést, de kertészként komoly tapasztalatokat sikerült szereznem: a dísznövényes vágott-virágos világcégek mindegyike (s közülük képviselünk itt Közép-Európában néhányat ...) kifejezetten fókuszban tartja a kontinenst, megfelelő afrikai termőhelyi körülményekre, régiókra is nemesít, nagyon sok szaporítóanyag-termelő cég kivitte oda az anyatelepeit, sok vágott virágot, méginkább vágott díszítő zöldet előállító vállalkozás is áttelepült. A kezdetekben a minőség nem érte el az európai és dél-amerikai termesztő-körzetek áruminőségét, de a holland szaktanácsadói rutin révén mára ez már a múlt.

Jelen pillanatban a vágott rózsa nagyon komoly hányada érkezik Európába az afrikai kontinensről, onnan is elsősorban Kenyából és Etiópiából... (csak Ecuador erősebb, elsősorban a minősége miatt, abban világelső, Kolumbiát is beleértve, de Kenya, Ruanda és Etiópia termesztési körülményei, éghajlata kiváló esélyeket teremt a minőségi termelésre)
 
https://www.cbi.eu/market-information/cut-flowers-foliage/roses/europe/

https://edition.cnn.com/2015/03/16/africa/kenya-flower-industry/index.html

https://www.cbi.eu/projects/cut-flowers-ethiopia/

http://www.intracen.org/itc/blogs/market-insider/Ethiopia-exports-225-million-USD-worth-of-cut-flowers/

És végül a kész virágcsokrok legnagyobb szállítóinak sorrendje tavaly (Figyusz Etiópiára! Növekszik...!):

http://www.worldstopexports.com/flower-bouquet-exports-country/

No, de belátva, hogy ez nem a rózsatermesztők fóruma, jöjjenek a méhészeti vonatkozások...

Ne tévesszen meg senkit, hogy ma még sok a "kőbalta", csak szándék  (és persze pénz) kérdése, miként és mennyi idő múlva alakul át a kőbalta űrrakétává. India is elérte már a Holdat, bár ételt-italt nem mindig tud még adni az állampolgárainak...

http://www.apisymposium2018.org/

https://cri-world.com/publications/qed_dp_241.pdf

https://www.researchgate.net/publication/330111227_Status_of_Beekeeping_in_Ethiopia-_A_Review

https://www.researchgate.net/publication/261548482_Beekeeping_In_Ethiopia_A_Case_Of_Agrochemical_Use_In_West_Gojjam_Zone

http://www.beesfordevelopment.org/partner-organisations/ethiopia/

https://www.omicsonline.org/open-access/beekeeping-practices-production-potential-and-challenges-of-bee-keeping-among-beekeepers-in-haramaya-district-eastern-ethiopia-2157-7579-1000255.php?aid=60004

http://www.icipe.org/news/beekeeping-ethiopia-icipe-eu-partnership

https://www.farmafrica.org/latest/news/post/842-honey-production-and-marketing

https://www.reuters.com/article/ethiopia-youth-agriculture/modern-beekeeping-offers-ethiopian-youth-a-sweeter-future-idUSL5N16U2UQ

Szóval inkább nem a saját véleményem kényszeríteném másokra, ennyi adatból, információból mindenki alkothat sajátot.

Akinek sok ez az olvasnivaló, az meg figyeljen a jelekre: ha a Golden Nectar Gmbh Addisz-Abeba-i fióktelepéről származó mézzel találkozik a polcokon, akkor lehet kezdeni ennél is jobban aggódni.  A címkén minden bizonnyal feltüntetésre kerül, mely országból és országonként milyen részarányban töltötték az EU és EU-n kívüli mézek keverékét az üvegekbe (ma már a spanyoloknál is ez a módi), s onnantól kezdve nem sok mindent kell véleményeznünk, az ukrán-etióp harapófogó akkorra már Kína méhészetét szaggatja darabokra, s itthon akkorra már csak a gödöllői méhészeti gyűjtemény poros tárlói és a most éppen a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központhoz csapott egykori Méhészeti- és Méhbiológiai Intézet Bross Péter és Csuja László termei emlékeztetnek arra, hogy valamikor volt Magyarországon is méhészet...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Augusztus 23. 07:13
Látom Fehér Viktornak (Tomipapának) Bross fóbiája van.
Biztosan hallotta a 3 évvel ezelőtti szekszárdi előadását azért írta ezt:
" Etiópia méztermelés szempontjából a világ első tíz állama között van már ma is..."
Ott ugyanis elmondta, hogy Afrikában fénysebességgel nő a termelés, és képeket is tette mellé.
Tomipapa kicsit lemaradva, közli a hírt.
Lassan kezd megporosodni az ő frissessége is.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Augusztus 23. 11:29
Kedves Vezető!

Sajnos, te még arra is képtelen vagy, hogy logikusan rombolj, no, de képességeid tükrében ezen senki nem csodálkozik.

Sajnos megint körberöhögteted magad, mert még azt sem vagy képes elolvasni, hogy egy friss Méhészet-cikk nyomán kérdezte a véleményünket Ludas Matyi.

Neki igyekeztem fogódzókat adni, de neked ezt úgyis hiába mondom, hogy nem felriadtam és évekkel később ébredtem Brosst majmolva, hanem egy mai kérdésre igyekeztem mai választ adni. A választ nem Bross adta, ha ő jobban ért hozzá, miért nem ő adta? Ha Ő nem ér rá, miért nem tetette föl a választ a csicskájával, hagytam elég időt rá, hogy egyeztessetek...

Azt már nem is merem feltételezni, hogy szándékosan igyekszel rombolni Bross Péter és köztem fennálló konszenzusos jó viszonyt. Sajnos az idősödő kori demenciád mián már képtelen vagy emlékezni arra, hogy mit írtam neked egykor, mikor hasonlóképpen próbálkoztál:

Idézetet írta: főnix

Re:Neonikotinoidok
« Válasz #1184 Dátum: 2018. Január 12. 22:57 »
Idézetet írta: Nagyernyei Attila - 2018. Január 12.  19:05
Főnixről ezt írja a Wikipédia:
" ..Főnix gyönyörű vörös-arany (szakállú) tollazatú hím madár, mely élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, meggyújtja, és vele együtt porrá ég."
Most hozzászólásából idéznék:
"No, de Attila majd csak elmondja azt, ami ránk tartozik, gondolom Bross tegnapi telefonhívása nyomán most alaposan képben van (tudjátok, soha nem Brossi hívja a Klubvezetőt, ha utasítást, megbízást kíván adni...!). Mi is szívesen hallanánk valamit, ne csak a közép-alföldiek, Duna mellettiek legyenek már az információk birtokában..."
Az informátorod azt elfelejtette megemlíteni, hogy a következő OMME-s újságba erről egy cikk lesz?
Emiatt nem kotyogtam, egyébként semmi titok nem hangzott le, mivel a telefont kihangosítottam, és ezt vagy 35 méhész hallhatta.
Mivel te utálod Brosst, kénytelen vagy az újságban elolvasni a hírt, de egyébként már T.P. is informált.
Nyugi!
Vigyázz a szép tollaidra, máséval ne ékeskedj.
Nagyernyei Attila

Atilla, Atilla!

Nagyon gyenge próbálkozás, hogy megpróbálj éket verni Bross Péter és énközém...!

Istenem, hát hogy nem vagy képes észrevenni, hogy milyen butuska ez a próbálkozás? Csak szelíden mosolyogni tudok rajtad, aki azt hiszi, hogy egy olyan kölcsönös tiszteleten és egymás  megbecsülésén alapuló kapcsolatot, mint amilyen Bross Péter és közöttem szövődött, ilyen gyerekes beszólással, mint hogy "Mivel te utálod Brosst,...", semmit nem érsz el...

Ez a wikipediás idézgetés is...! Semmi kifogásom a Wikipedia ellen, bennem már kialakult az a szűrő, mely segítségével hellyel-közzel képes vagyok eligazodni a világhálón (is), és ilyenkor megint csak szelíden mosolygok rajtad, aki még nincs túl azon, hogy egy buta képzavarért, hasonlatért ne áldozza be a mondanivalót, esetleg a szellemes csattanót.

A nickem eredetét sem sejted jól, nem a szépség felmutatásának szándéka motivált, keresztény ember lévén a feltámadás, az örök élet egyik kora-keresztény szimbólumát választottam, érezve, hogy ha egy olyat választanék, mely számodra nem értelmezhető, visszamaradsz a növésben. Szerencsére eddig ez sikerült, s a kedvedért választott összes nickem részben üzenet volt feléd, valami hasonló funkcióval bírt, mint Cerana eddigi nick-nevei, azzal a különbséggel, hogy nekem kényszerűségből kellett másik néven képviselni itt -legtöbbször veled és Geddekassal szemben- a tisztességet, becsületet, józanságot egy csipetnyi szakmával, humorral, néha talán csepp eleganciával és ajándékosztó szeretettel is.

Azért igyekeztem óvatosan és cseppet sem hivalkodóan megmutatni azt az utat nektek, melyen elindulva és az irányt tartva felfedezhettétek (volna) a szelíd humor, a hajlékony irónia és önirónia képességének szépségét, hasznosságát és a mondanivalót szolgáló, kiszolgáló, aláfestő és erősítő szerepét. Be kell valljam, átütő sikert nem hozott ez a projektem.

Nos, ez a legutolsó nick alapjában véve üzenet és jövőkép egyszerre. Üzeni neked, hogy hiszek az újjászületésben, a feltámadásban, a tűz megtisztító képességében. Üzeni neked, hogy nincs olyan szituáció, melyben a gonoszság tartósan győzni lenne képes, a jót a gonosz nem semmisítheti meg.

Mindezeken túl üzeni neked, hogy milyenek az ideáim, ideáljaim. Üzeni neked, hogy milyen a mentalitásom, a kérges, zord külső milyen bensőt rejt. Nem tudom, miért nem vagy képes még egy wikis szócikket sem értőn, figyelmesen, végig olvasni?

No, akkor házi feladat: tudd már meg, a modern kori irodalomban hol, kinek a környezetében tűnik fel a főnix. Ki lenne az a  Gandalf, akinek köze van a főnixhez, s ki az, aki a Főnix Rendjének vezetője? Kinek a keresztneve, az Albus, a „fehér”, a „tiszta”, s kinek a vezetékneve jelent óangol nyelven „dongót” ? Ha ezek már "meg volnának" akár visszakereshetsz A vihar-ig is...

No, ha ezeket megfejtetted, s tudod, mikét gondolkodnak, mit tesznek, akkor tudhatod, miként gondolkodom, mik motiválnak, miként érzek. Olvasgass, ismerkedj a főnix-kedvelőkkel, s légy te is bölcsebb. Egyszer már ajánlottam itt valakinek, hogy legyen ő is Buddha... Alkalmasint te is megkísérelhetnéd!

Figyusz! Most kitárulkozom neked! Fogalmad sincs arról, milyen ostobaság lenne részemről gyűlölni bárkit is. Téged sem gyűlöllek, pedig hányszor szeretted volna, ha azt teszem. Éppen a te kicsinyes gyűlöleted, amit oly sok, nem veled egy húron pendülő ember ellen érzel, táplálsz, gerjesztesz, rettent el attól, hogy rád akarjak hasonlítani. Isten őrözz! Ha én a gyűlöletedre gyűlölettel válaszolnék, olyanná lennék, mint te, aki ellen folyamatosan szót emelek, kinövéseit szeretettel farigcsálom, akit inkább szeretnék felemelni magamhoz, mint hogy lesújtsak rá.

Nem, Atilla, én látom, hogy nem egyenlők a fegyvereink. Te azt hiszed, uralkodhatsz, elnyomhatsz, lebírhatsz, megsemmisíthetsz bárkit.  Talán, lehet... De csak itt! Mindenütt másutt, ahol ez a fegyvered nem működik, már vesztes is vagy, ha alkalmazni akarod. Ha kikerülsz innen, abban a pillanatban pontosan arra a méretre "állsz be", amekkora vagy. Nem fizikailag! Lelkileg...

Dehogy is gyűlölöm Brosst! Kedvelem, szeretem, néha valójában inkább tisztelem azt, aki keljfeljancsi-természet, aki szellemesen képes kivágni magát a slamasztikából. Szeretem, ha valaki kedves svihák. Szeretem, ha valakinek van humorérzéke. Szeretem, ha valaki nagyvonalú. Szeretem, ha őszinte. Szeretem, ha valakinek elvei vannak, s azokért kiáll. Ezeket szeretném Brossban is.

Nem szeretem viszont, ha valaki bosszúálló, ha nem őszinte, ha nem svihák, hanem ......, nem szeretem, ha nem ismeri a humort, az iróniát, akinek nincs öniróniája , nem szeretem, ha kicsinyes, nem tudom szeretni, ha a szemembe hazudik, s nem szeretem azt sem, ha elvtelenül él és cselekszik valaki, ha forgatja a köpönyeget, ha akarnok és megosztó. E tulajdonságokat Brossban, de senkiben, benned se szeretem. Érted? Nem gyűlölöm, pusztán nem szeretem.

Nem a régmúlt idők ködébe veszőn, egyszer a te mentális problémádhoz sokban hasonló gondokkal küszködő harcostársadnak küldtem egy üzenetet. Most neked is elküldeném a "refrént", ízlelgesd, dédelgesd, s vesd el!
Hátha kicsírázik belőle valami bölcsesség... Egy próbát megér, nem is túl nehéz felidéznem, átkölteni se nagyon kell.
A te lelked nem a neonikotinoidok és Tóth Péter miatt háborog, hanem szerencsétlenül alakult (szakmai) életed révén. Igazán talán nem is csak amiatt, de az a trauma nem érdekel, ami ide kormányzott, hiszen nem vagyok sem a gyóntatód, sem a pszichiátered. A permanens bizonyítási kényszer, a mindenáron megfelelni akarás, a kisebbségi érzéssel elegyes uralkodni vágyás tipikus szimptómák. Csak kompenzálni próbálsz azzal, hogy támadsz bárkit is, ahelyett, hogy felkeresnél egy pszichiátert, aki segíthetne csillapítani a kínlódásodat. Az a gyanúm, hogy talán még saját magadat is utálod néha. Békélj már meg magaddal, a sorsoddal, légy végre  közösségi ember, akit lehet, hogy nehezen lehet (vagy nem lehet) szeretni, ám tisztelni, értékén becsülni igen... Légy végre te is Buddha... Ő mondta:
"Amit gondolunk, azzá’ leszünk." „Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk:
Miért haragudnánk emiatt másokra?” 

Nos, kedves vezető, ez voltál te s ez is maradtál. Én sem sokat változtam, már nem is tervezem. Az akkori üzenetem ma is ropogósan friss, a mai helyzetre is adekvát válaszokat képes adni. Hiába, nem tudok olyan szerény lenni, hogy legalább egy kicsit ne csodálnám magamat. Ugye, te sem vagy ezzel másképp...?

Egyszerűen  -ahogy jenő mondaná- szánalmas vagy...
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Augusztus 29. 10:37
https://www.youtube.com/watch?v=bjrnesE3Ev8&feature=share

Mondja meg valaki ezt miért nem tudja/tudta az OMME megcsinálni????
Mit csinálnak Gödöllőn???
Elkéne a f@szba zavarni mindenkit...…...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Augusztus 29. 20:53
https://www.agrarszektor.hu/noveny/a-gm-novenyek-es-glifozat-a-legjobb-recept-hogy-kipusztuljon-a-videk.14949.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2019. Augusztus 29. 23:54
https://www.agrarszektor.hu/noveny/trump-elnoki-rendeletben-surgeti-a-genmodositott-termekek-gyorsabb-engedelyezeset.14779.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Augusztus 30. 08:24
https://www.agrarszektor.hu/europai-unio/nagy-istvan-szloveniaban-a-meztermelok-kozosen-lepjenek-fel-europaban.16069.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Augusztus 30. 14:32
A méhek gombár "esznek"? A cikk szerint a gomba gyógygomba, lehet, hogy valamilyen öngyógyító tevékenység?

https://doi.org/10.6084/m9.figshare.7718639.v1
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. Augusztus 30. 23:48
Ja és még valami. Mostanság nem voltam itt. /Valószínű sokan hiányoltak/.
A régi asztali gépem sajnos akadozik. Ezért szerettem volna átjönni egy másik gépre egy lap-topra. Ám elfelejtettem a jelszót, hiszen olyan régen léptem már be ide, úgy, hogy jelszó kellett. Nem találtam a régi jelszót.
 Hiába kértem új jelszót, nem adtak. Talán nem véletlen. Mindenesetre nekem gyanús.
Ezért vagyok kénytelen új néven és új jelszóval regisztrálni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Augusztus 31. 06:05
Sagittarius A ne legyen gyanús.
Ez egy védelem, szerintem nem kell megmagyaráznom.
Én egyébként pont ezért mindenhol egy jelszót használok.
Talán egyet nem felejtek el.
Örvendek, hogy újra írsz.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. Augusztus 31. 10:34
Hát igen, van némi tapasztalatom az adat védelemről, lévén mint obsitos Tartalékos Katonai Elhárítónak. /Ahol, most már leírhatom, csak a Hadnagyságig vittem/.
De azt álmomban se gondoltam, hogy jelen fórum, egy azon szinten van, mint egy légvédelmi üteg, technikai felszerelése.
Már csak azért sem, mert ha valaki, új jelszót kér, mondjuk a facen, ahol igen igen sokat szarakodnak az illetéktelen behatolással, minden további nélkül kap.
De, hát valahol azért értem is. Valószínű mert ez egy tőről fakad, az omme majd négy éves tevékenységével, ami ugyan csak titkos, olyannyira, hogy arról még a tagság sem tudhat semmit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Szeptember 05. 19:38
https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2019/09/05/kiadtak-a-veszjelzest-ha-igy-megy-tovabb-ujabb-magyar-sikeragazat-dolhet-be?fbclid=IwAR3ok4O56kQ9miaxKMzFDCrD0DL6mZygPMCY_16VC0tXakepLcG1Le0Q3lk

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2019. Szeptember 05. 22:31
"A negatív tendencia ellenére Magyarország továbbra is méznagyhatalomnak számít, mert 20 ezer méhész 93 négyzetkilométernyi területén 1 millió 200 ezer családot tart, ami négyzetméterenként 13 családot jelent, akik éves szinten 30 ezer tonna mézet termelnek. Ehhez képest a nálunk majdnem 6-szor akkora Franciaország éves mennyisége mindössze 10 ezer, és a 105,5-szer akkora USA mindössze 70-80 ezret termel, így a magyar mennyiség kiugróan jónak számít. Az adatot Bross Péter némiképp árnyalta azzal, hogy a korábban még nagy népszerűségnek örvendő, magas minőségű magyar méz elért arra a szintre, hogy már közel sem olyan keresett."

Ez 25 kg-os átlag családonként, az 1 200 000 családra vetítve  :'(, és nem négyzetméter, hanem négyzetkilométer. Ha négyzetméter lenne, akkor emelőkosaras daruval kezelnénk a méheket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2019. Szeptember 06. 07:35
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: csumi - 2019. Szeptember 06. 07:41
"A negatív tendencia ellenére Magyarország továbbra is méznagyhatalomnak számít, mert 20 ezer méhész 93 négyzetkilométernyi területén 1 millió 200 ezer családot tart, ami négyzetméterenként 13 családot jelent, akik éves szinten 30 ezer tonna mézet termelnek."

Magyarország területe 93 EZER négyzetkilóméter...
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2019. Szeptember 06. 07:52
Ezt észre se vettem. Hát igen, ez a cikk hemzseg a hibás állításoktól. Hogy lehet így írni?
Jenő!
Magamban úgy saccoltam, hogy talán 600 000 család lehetett termelő, de nem vettem figyelembe a "fáraóimádó" szétrajzott családokat. Igazad lehet abban, hogy a valós termelő családok száma 300 000 körül volt. Ha ugyan volt annyi... Ha viszont reális ez az érték, akkor a 30 000 tonna magyar méz nem stimmel. Ahhoz 100 kiló mézet kellett volna termelni családonként a 300 000 méhcsaládnak. Olyan pedig régen volt...
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2019. Szeptember 06. 07:59
111
Cím: Re:Hír-les
Írta: laan - 2019. Szeptember 06. 08:12
A negatív tendencia ellenére Magyarország továbbra is méznagyhatalomnak számít, mert 20 ezer méhész 93 négyzetkilométernyi területén 1 millió 200 ezer családot tart, ami négyzetméterenként 13 családot jelent, akik éves szinten 30 ezer tonna mézet termelnek.

93000 km2*1000*1000= 93000000000 m2 / 1200000=77500 m2 azaz 7,75 ha/család az én számításom szerint!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Szeptember 06. 09:42
Gondolom ebből a lakott területeket kivették, már más lett a statisztika.
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Szeptember 06. 09:54
Kiváncsi111 hozzászólásával 100%-osan egyetértek.
Egy ágazat, egyesület élén lévő vezetőnek nincs meg az igénye, hogy tisztában legyen az általa képviselt ágazat számaival. MINŐSITHETETLEN!!!!!
A szűkebb környezetemben egyébként 70%-os volt a méhpusztulás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Szeptember 06. 12:24
A negatív tendencia ellenére Magyarország továbbra is méznagyhatalomnak számít, mert 20 ezer méhész 93 négyzetkilométernyi területén 1 millió 200 ezer családot tart, ami négyzetméterenként 13 családot jelent, akik éves szinten 30 ezer tonna mézet termelnek.

93000 km2*1000*1000= 93000000000 m2 / 1200000=77500 m2 azaz 7,75 ha/család az én számításom szerint!

Ez így egy jó matek, az újságíró (vagy a "szedő", esetleg a korrektor) volt a hülye, hiszen valóban trianon-nyomorította kis hazánk minden négyzetkilométerére közel 13 (pontosan 12,90322580645161) méhcsalád jut. A hülyeség, hogy a négyzetkilométer helyett négyzetmétert írtak.

Ezt követően viszont Laan levezetése felesleges, hiszen a kérdés a területre jutó méhcsalád-szám volt, senki nem írt az 1 méhcsaládra jutó területről, ugyanis ha 1 200 000 méhcsalád jut 93 000 x 100 hektárra, akkor egy családra  ugyan valóban 7,75 hektár jutna, ám minket ehelyett az érdekelt, hogy milyen a méhsűrűség négyzetkilométerenként...

Levezetném: a terület 93000 km2; állítólag 1 200 000 TIR-ben regisztrált méhcsaláddal , azaz ha elosztom a méhcsaládok számát a rendelkezésre álló területtel, akkor az előbbi, közel 13 méhcsalád/km2 a megoldás.

Innen persze következik, hogy az 1 km2= 1 000 000 m2 terület-adatból és a méhcsalád-számból valóban a 7, 75 hektár/ család terület jut, az ország teljes területét véve alapul. Nem ennyi a valóban rendelkezésre álló terület, hiszen hazánk összes területe 2018-ban eszerint alakult (1 000 ha-ban):

          szántó      kert    gyüm.   szőlő     gyep        mg.-i ter        erdő      nádas  halastó  termőter.  műv alól kivett   Összes

2018     4 333,7   45,4       94,0     71,5       799,3      5 343,8        1 939,7    35,5     36,6     7 355,6       1 947,8          9 303,4

https://www.ksh.hu/docs/hun/agrar/html/tabl1_3_1.html


Látható, hogy a méhek által hasznosítható terület jóval kevesebb, mint az összes, ezért csalóka a közel 13 család/km2, vagy 7,75 ha/család adat, hiszen a hasznosítható területre több, mint duplája, akár háromszorosa juthat, valamint következik az is, hogy a szántóból is legfeljebb az egyharmada terület kultúrái attraktívak a méhek számára, szőlő, gyep, nádas, halastó kivehető a termőterületből, az erdő kb. negyede, harmada szolgálhat nektárral, s a művelés alól kivett területek sem szolgáltatnak jelentős méhlegelő-területet...

Így viszont a "matek" további árnyalásra szorulhat, s ideje is lenne kimatekozni, hogy miért kell azt mondanunk: Magyarország a méheltartó-képesség határát már a milliónyi méhcsaláddal is átlépte, ilyen családszám mellett elengedhetetlen az etetés, hiszen még kedvező időjárás esetén sincs elegendő elérhető nektárforrás.

Sokan látják jól, de ha Jenő számait tekintjük hitelesnek, akkor az adatok lekövetése azt bizonyítja, hogy mézünk jelentős hányada nem nevezhető természetes méznek. Kemény dolog ez, megérne egy misét, hogy szabad-e nálunk megpendíteni a beporzási válság és a "honey authenticity" kérdését.

Ezen érvrendszer mentén ver a víz, amikor a szakminiszter ilyet ír a "Szövetségben a magyar mézért" választási kampánykiadványban, hogyaszongya: "Kívánom, hogy minél többen kapjanak kedvet ehhez a különleges hivatáshoz....."
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. Szeptember 06. 14:38
 "


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2019. Szeptember 06. 21:17
Igen, így kellene lenni. :o
Cím: Re:Hír-les
Írta: bordasjoe - 2019. Szeptember 09. 19:38
https://tv2.hu/mokka/301310_drasztikus-csokkenes-10-ev-alatt-otodere-csokkent-a-mehallomany.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. Szeptember 09. 22:02
Mi lesz ha majd egyszer tényleg bajban lesz?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Szeptember 10. 19:25
Na egy kis néznivaló:
Méhészetünk jelene és jövőbeli kilátásai Sipos Gazdával
https://www.youtube.com/watch?v=NmDSe1xHZi4
https://www.youtube.com/watch?v=QZWQQMYOZOg
https://www.youtube.com/watch?v=ft7w3hX7wRg
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. Szeptember 12. 15:15
Ahá, értem. Az omme az nem más, mint egy hírszerző ügynökség. Különben hogy fordulhatna elő, hogy előre tervez. Ő biztosan tud valamit. Dől a sok pénz.
Ezek meg hülyék, képesek azt mondani valami hülye szakértők, hogy a mezőgazdasági támogatásokat nem lehet előre tervezni, mivel a brexittel minden megváltozik, de leginkább az a baj, hogy Anglia bruttó befizető volt, és az ő befizetése hiányozni fog.
De, ami most még terve van foglalva, az is valószínűleg sokban változni fog.
 De, hát fő a pozitív hozzá állás. ha nem jön be, legfeljebb koppanunk, de milyen omme az aki ígérni se tud.
Viszont ha nem jön be, Körmendi Rác urat aki itt ígérget megkeresem, és jól szembe röhögöm. Tudom nem sokat ér, de már mér ne?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. Szeptember 12. 19:52
Ja és tud valaki valamit az idei  támogatásokról?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Szeptember 12. 20:54
Veszélyes áltudományt népszerűsítő könyv kiadását támogatja a kormány:
https://index.hu/techtud/2019/06/20/eletveszelyes_altudomanyt_nepszerusito_konyv_kiadasat_tamogatja_a_kormany/
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2019. Szeptember 25. 13:53
https://index.indavideo.hu/video/greta_thunberg_ensz_beszed_klimacsucs_klimavaltozas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Szeptember 26. 23:05
https://morzsafarm.hu/a-mehet-a-vilag-legfontosabb-elolenyenek-nyilvanitottak/?fbclid=IwAR3COopjDGfuntU1yergVlnwmVF8HvucFmPwr4mQVqdx8PLwTdxAJbW8lhM
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Szeptember 27. 07:09
http://www.omme.hu/omme-az-omek-on/
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. Szeptember 27. 11:09
Veszélyes áltudományt népszerűsítő könyv kiadását támogatja a kormány:
https://index.hu/techtud/2019/06/20/eletveszelyes_altudomanyt_nepszerusito_konyv_kiadasat_tamogatja_a_kormany/

írja egy a kutyaugatásról disszertációt író doktor. A disszertációjában megállapította, hogy a gazdi nem tud különbséget tenni a saját és az idegen kutya ugatása között.

Szomorú a világ, ahol a könyv elolvasása nélkül mindenféléket írkálhatnak, csak a megfelelő mennyiségű karakter legyen meg.

És vannak akik bedőlnek: MEGÍRTA AZ INTERNET...
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Szeptember 28. 09:17
https://www.youtube.com/watch?feature=youtu.be&v=F5zy3rU8dfY&fbclid=IwAR1yld2Gwz9USLJNjoafxs5uHwQ4wDTa-9IPOhNrOvU1ep9bxf55KDCxBzk&app=desktop

Amitráz rezisztencia?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. Szeptember 29. 12:39
Hát igen Németország az valóban nagy méz termelő ország, ők csak tudják. Meg az oxálsav lobbi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Szeptember 29. 16:40
rigo.hu/tudomany/20190924-uj-mehfajt-fedeztek-fel-a-fidzsiszigeteken-de-mar-kihaloban-van.html?utm_source=fb_koponyeg&utm_medium=whatever&utm_campaign=tudomany&fbclid=IwAR2jfOypm6m3Cs4tYGMSXzN1TQ5WmrAfv49fDstz31Ry8iW0JAhnDVt16WM

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. Október 04. 02:05
Sajnos nem tudok a Facebook-ról átmásolni.
Az alábbi faces oldalon megjelent egy hír ,nézzétek itt meg,esetleg valaki aki ért a “gépekhez” feltehetné ezt a hírt közvetlen is.
Az Európai Bíróság nem találta megfelelőnek a jelenlegi növényvédőszer engedélyeztetési eljárást.


https://www.facebook.com/GlyphosatefreeHungary/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Október 04. 04:21
https://www.facebook.com/GlyphosatefreeHungary/?__tn__=kC-R&eid=ARBD__izLvUbq9aY76qIW2T_dcGg-8RxcaC4adZ9rez8lJmlNDqGW3ajYTi-vWccfzI8z-aUWfd4iyvV&hc_ref=ARQchLYT8etX4xr38eXejU_J7LT0oJU60pDJhBNlz7N1lTm44P35q3oTcqhqiOiRutE&fref=nf&__xts__%5B0%5D=68.ARDiI4lBipLEHaEsqkyG7nca4HX6HUUv_AkEy9sOlhrU3L57KoyTudubqG_8s0i8aerYmFXDOaZetUzlHfJTamFlykphCpBh1M9vQeQeULUk2QuT3g5cI5HDnDerSbu4XSZAuJ471HaYd9BMbQDp2W5wk81zRSxUyE3dHm6vdqP1LzwHj2PPdf7QswgOMC8oOIxKiq-XqBakilv0C-DjupSdOZcPkXOr1o9wbhovg6hH0i25l_gTBGslgqlM-gZcQFmrBQWj5HzoJ6CryFATgbqbYEyA6nB4QPZcp8DLN6gmXFhDwJKYPuO_Pjjn09K0KLDm9WRkEtRjpTgYovO2Js8
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Október 10. 12:30
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/10/10/fekete-lepellel-takartak-le-standjaikat-zoldseg-es-gyumolcsarusok?fbclid=IwAR0hVpfL2SoOpCk5tnYrNvfz7prE793-3MBgnmY9zt0505V2w1eD3OlZVPs
Na végre!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Október 11. 17:23
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/10/10/18-ezer-magyar-mehesz-helyzete-valsagos?fbclid=IwAR20Gh91N3Z7_9Es-oZQmK43KuTTLiyqqnjYeWOTuls2n34EMtyx2aU5BjE#

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Október 15. 12:46
https://www.origo.hu/tudomany/20191013-bebizonyitottak-hogy-a-meh-az-egyik-legfontosabb-eloleny-a-bolygon.html

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Október 18. 12:30
https://qubit.hu/2019/10/11/mehmento-gyogyszert-tartalmaz-a-hangafelek-nektarja?fbclid=IwAR0oScvP_fbiEmf3g4wUrluLunt-KkvR-IOXwVaDP3GWIcuye64MmEM2gC8

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2019. Október 18. 21:09
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2019/10/kaliforniaban-betiltjak-gyermekek.html#more

Az állami tisztviselők nemrég jelentették be, hogy a következő évtől betiltják egy széles körben használt mezőgazdasági növényvédőszer használatát a gyártóval kötött megegyezés alapján, amelyet összefüggésbe hoztak a gyermekek agykárosodásával.

A megállapodás értelmében Kaliforniában a klórpirifosz értékesítése 2020 február 6-án ér véget, és a gazdálkodóknak 2020 végéig kell felhasználni a készleteiket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Október 20. 10:11
Ezt találtam a facen. Valami van kialakulóban?

"Kedves méhésztársak ébredünk már fel,meddig türjük ezt a megaláztatás ami a MÉHÉSZ hivatás ellen folyik.Fogjunk össze. Már az únió több tagállamában hallatják hangjukat a méhészek mert érzik ennek nemlesz jóvége.Eúrópai összefogással szervezzünk demonstrácíót!Itt Zalában már elkeztük a szervezést.Ha valakinek van értelmes ötlete gondolata szívesen vesszük."

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Október 23. 21:09
https://www.agrarszektor.hu/europai-unio/europai-parlament-ne-lehessen-fellazitani-a-mehek-vedelmet-szolgalo-jogszabalyt.17229.html?fbclid=IwAR1RuRwYs_vCTiH6zfjF2o-RO1TarIIwkpfdsD2_l0_WeRoh0Hti5r3pDXU
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. Október 24. 20:51
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/belefullad-a-hamis-mezbe-a-piac-7410368/?fbclid=IwAR25GsemEXyIj6lv_7Xmp_Qpjj-h6NFuq8rvMsL22CYkOIqaT5rH46eHi4Q

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Október 24. 21:20
"– Furcsa ellentmondás uralkodik idén a mézpiacon. Ha egy termelőnek egy átlagos évben 50 ezer mázsa méze szokott lenni, az idén viszont csak 25 mázsát tud eladni, érthető módon árat kell emelnie – magyarázta kérdésünkre Bross Péter. "

Elírták:Ha egy termelőnek egy átlagos évben 50 ezer mázsa méze szokott lenni
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Október 25. 19:39
Nem csak a mézzel van gond!
Nézzétek csak.
https://alfahir.hu/2019/10/25/zoldszuret_bortermelok_szolotermelok_mezogazdasag_import_bor_dr_steinmetz_adam_nagy
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2019. Október 26. 10:32
Végre történik már valami a szomszéd tehenével. :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. Október 26. 14:27
Most már megnyugodtam.
De, mindenki tudja, hogy nem a borral, mézzel, tejjel stb van baj, hanem az unióval.
Csak addig szabad benne lenni ameddig az egyenleg pozitív.
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2019. Október 27. 04:05
Élet a királynőért 1998 online film /aki nem látta nézze meg ,az osztrákok mindig előttünk jártak/ ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Október 28. 07:47
https://nlc.hu/egeszseg/20191026/darazs-csipes-auto-sofor-allergia-meghalt/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Október 28. 11:58
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/meheszet-mez-kampany-nagy-istvan.693519.html?fbclid=IwAR2Ndq-usOEBTYWVDRwc9cA1AujthEvnodMaHsDXKh3bMMjWhFgE-wLGERs
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fülemüle - 2019. Október 29. 17:55

origo.hu/tudomany/20180925-felelos-lehet-a-mehek-pusztulasaert-a-legelterjedtebb-gyomirto-a-glifozat.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Október 29. 19:59
Fülemüle!

A cikk megnyitható formában:

https://www.origo.hu/tudomany/20180925-felelos-lehet-a-mehek-pusztulasaert-a-legelterjedtebb-gyomirto-a-glifozat.html

A cikk sem friss, többször is foglalkoztunk a problémával.

A kutatás során az első részletes anyag:

https://www.pnas.org/content/115/41/10305

A fórumon is szerepelt:

http://meheszforum.hu/forum/viewtopic.php?f=7&t=77&p=165789&hilit=glifoz%C3%A1t#p165789
http://meheszforum.hu/forum/viewtopic.php?f=2&t=48&p=165994&hilit=glifoz%C3%A1t#p165994   

A glifozát potenciális hatásai a fiasításra:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4285224/ 

Szükség esetén van több is...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Fehér Viktor - 2019. Október 29. 21:46
https://nlc.hu/egeszseg/20191026/darazs-csipes-auto-sofor-allergia-meghalt/

A részvéten túl, amit egy ilyen értelmetlen halál miatt érez az ember, a düh az, amikor a bulvársajtó olyasmit enged meg magának, mint ebben a cikkben az "illusztráció".

Tudom, hogy affinitása van a fotózáshoz és a pontos adatközlésen túl a korrekt fajmeghatározás is fontos önnek, ezért javaslom megkeresni a cikk szerkesztőjét, s elmondani neki, hogy a Tithonia rotundifolia fészkes virágzatán nem darázs, hanem a Syrphidae-khez (zengőlegyek) tartozó, rendkívül hasznos és teljesen fullánktalan viráglégy. A darazsak a Hymenoptera-khoz tartoznak, a virág- vagy zengőlegyek a Diptera-khoz.

A zengőlegyek lárváinak életmódja változatos, a fajok kb. 40%-a ragadozó (közülük sokan levéltetvekre vadásznak), a korhadékevők rothadó anyagokban élnek, néhány élő növényeket károsít és vannak méh- vagy darázsfészkekben élősködők is. A ragadozó fajok nőstényei jellemzően a már kialakult levéltetű telepek mellé rakják petéiket, hogy a kikelő lárvák biztos táplálékot találjanak.

Az imágók szinte kizárólag viráglátogatók, nektárral és pollennel táplálkoznak. Komoly jelentőségük van az ökológiai termesztésben, az imágók megporzókként, a lárvák levéltetű-fogyasztókként fontosak. Mivel emlékeim szerint komoly affinitással bír a biogazdálkodás tárgyában, küldök egy ilyen jellegű beszámolót. Egy bioalmásban folytatott felmérés: https://www.biokontroll.hu/zenglegyek-a-bioalmasban/

Szóval szomorú, hogy egy tragikus kimenetelű darázsszúrásról írt cikket egy hasznos zengőléggyel illusztrálnak, a "darázs-hasonlóság" okán amúgy is sokan "görbén néznek" e legyekre. Közel négyszáz fajuk él Magyarországon is.

Ha továbbra is szeretne az eddigiekhez hasonló élménydús fotókat készíteni, ajánlom tanulmányozni az alábbi fotógyűjteményt a Syrphidae-család fajairól:
https://www.inaturalist.org/taxa/49995-Syrphidae/browse_photos

Faji meghatározást pedig a Facebookon a rovarhatározó csoportok profi szakemberei szívesen elvégzik...

Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Október 29. 22:29
 :o Ezt észre sem vettem!
A megjelenő cikkek nagy részében sokszor lehet hajmeresztő dolgokkal találkozni.
Sajnos felénk az elmúlt években rendszeresen megjelenik a mellékelt vasból készült zengőlégy(http://) és a két faj nem fér meg egymás mellett így egyre ritkábban találkozok már az igazi zengőléggyel a kertben.
Bízok benne, hogy jövőre a hírek szerint ismét visszaáll a rend és ismét élvezhetjük a hagyományos zengőlégy hasznos tevékenységét.
közben találtam egy régebbi elgondolkodtató cikket is:
https://nlc.hu/egeszseg/20161219/darazs-csipes-halal-per/
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2019. Október 30. 11:25
https://www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/brusszelben-tuntet-a-somogyi-mehesz-a-kinai-mez-miatt-1896540/

Érdekes, hogy az ukrán mézet nem is említi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Október 30. 12:43
- És az is érdekes, hogy a cím ellenére nem is tüntet senki Brüsszelben, csak felvetődött egy ilyen gondolat is...
Vannak még az oldalon érdekes cikkek, az egyiknek például ezt a címet adták: "Száguldás vezet az átadott úton"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. Október 31. 15:54
https://agroforum.hu/agrarhirek/szolo-bor/bortermeles-csunyan-tevedtek-a-szakemberek/

Hiszek! Hiszek!! Hiszek!!! Hiszek én mindenkinek!!! Vagy mégsem????
Nekem ez a mézpiaci válság is nagyon szakemberszagú....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. Október 31. 18:00
Ezt írja  pink panther:
" Érdekes, hogy az ukrán mézet nem is említi."
Te adtad meg a választ, hogy miért.
Azért mer az méz, a kínai meg egy édes lötty.
Ennyi.
Nagyernyei Attila 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. Október 31. 20:10
https://www.origo.hu/tudomany/20191031-aggasztoan-fogynak-a-rovarok-es-a-pokok-nemetorszagban.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2019. Október 31. 20:55
Ezt írja  pink panther:
" Érdekes, hogy az ukrán mézet nem is említi."
Te adtad meg a választ, hogy miért.
Azért mer az méz, a kínai meg egy édes lötty.
Ennyi.
Nagyernyei Attila

 Bross pl együtt említi őket :

https://www.nak.hu/agazati-hirek/elelmiszeripar/150-gabona-edessegipar/100524-a-kinai-es-ukran-mez-kiszoritja-a-magyar-mezet-is-az-eu-bol

Ezek szerint a kinai is méz...

Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2019. Október 31. 21:23
Még az előzőhöz.
Idézet
Mészáros János, a Zselici Méhész Egyesület elnöke szerint a Németországot elárasztó ukrán mézek újracsomagolt kínai termékek. – Nem fejlődtek nagy mértékben az ukránok – fogalmazott Mészáros János. – Jó pár éve szervezték meg Kijevben a méhészek világkongresszusát és volt lehetőségünk arra, hogy ellátogassunk az ottani méhészetekbe. A legtöbb helyen kézműves technikával dolgoztak, ezért azt gondolom, csoda lenne, ha pár év alatt odáig fejlődtek volna, hogy szinte csak az ő termékeik lennének az európai piacon.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. November 03. 09:21
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/11/02/neonikotinoidok-hatasa-varroara?fbclid=IwAR2wGeDdrz20DQExB9zqWLS8nsvk8qREsViG9GZt_24MBxJEybiz1kct_tg

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. November 03. 09:26
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/10/31/fagyos-hangulat-kanadai-meheszet-diohejban

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 03. 18:05
Jó kis pakk.
590 család van rajta.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 03. 19:16
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/11/02/neonikotinoidok-hatasa-varroara?fbclid=IwAR3LETyNc6IIRdFJNbZLh1spqyWqBd5WD6b4wqFPYnQKZJpWYZEdK_1586w
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 05. 17:52
https://www.origo.hu/tudomany/20191104-halpusztulast-okozhatott-a-japan-rizsultetvenyeken-hasznalt-rovarirto.html?fbclid=IwAR3wiGLwkd_YG_QFj3o9ozI7446FsTpZx32DiDAcHFsJiSHrdVtAWnuKeKg
Még hogy a neokkal nincs probléma?
Pár éve még az OMME-ban is ezt nyomták!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 05. 19:43
https://www.youtube.com/watch?v=alUakd0I_Y8&fbclid=IwAR3LjJ4ZOT4gQGrdJiy39362eS_9RwZUhOrTzBFAcnRkD9tQbyO_OYV2_dA&app=desktop
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 06. 17:38
https://www.alternativhirek.com/2019/08/az-5g-tornyok-kornyezeteben.html?fbclid=IwAR11JuKn-aEUP1p2HCgz53i61bEQSO5hPn5RbazC22xOHxNaBRkFJpfu-OM
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bongo - 2019. November 07. 21:53
Méhek közreműködése nélkül készítettek mézet izraeli diákok
2019. november 7. - 21:20
Az Izraeli Műszaki Egyetem diákjai kifejlesztettek egy új technológiát, amellyel méhek közreműködése nélkül készítettek mézet egy genetikailag módosított baktérium felhasználásával - jelentette be csütörtökön az intézmény.

Méhek közreműködése nélkül készítettek mézet izraeli diákok
Illusztrációs felvétel (Pixabay)
Páratlan tulajdonságai miatt a mézet számos területen, az élelmiszeriparban, a gyógyszeriparban, a kozmetikai termékek előállításhoz használják. A méhészetek terjeszkedése azonban ártalmas a méhekre, káros a környezetre, és a méhpopulációk csökkenését eredményezi világszerte - olvasható az egyetem honlapján.

A méhek nélküli mézet, amely segíthet ezen globális károk leküzdésében, a szénabacilus (bacillus subtilis) baktérium felhasználásával készítették, laboratóriumban átprogramozva a baktériumot megtanítottak méz termelésére - olvasható az egyetem honlapján.

A méhek a mézgyomrukban számos enzimet felhasználnak fel arra, hogy a virágok nektárjából mézet készítsenek.

Az izraeli diákok új módszerében az átprogramozott baktérium nektárszerű oldatot készít a mézgyomor környezetét másoló kiválasztott enzimek felhasználásával. A végterméktől egy membrán-alapú kapszula segítségével leválasztják az átprogramozott baktériumot.

A diákok kifejlesztettek egy szintetikus áramkört, amely szabályozza a létfontosságú enzimek átírását, hogy szabályozhassák a méhek nélküli méz végső összetételét, meghatározhassák ízét és hozzáigazíthassák azt a meghatározott célra való alkalmazásához.

"Méhek nélkül készült mézünk a méztermelés egy teljesen új területét nyitja meg anélkül, hogy károsítaná a méheket, és felhasználható az élelmiszeriparban, valamint gyógyászati célból is" - olvasható a közleményben.

MTI
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2019. November 07. 23:42
Hogy ezek is inkább a lepedőn kötöttek volna ki vagy az anyjuk nyelte volna le őket!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. November 08. 07:17
Atilla!

A cikk tartalmát lájkoltad, vagy mit?  (Én inkább sírni tudnék rajta) ;D
Mondjuk én már semmin nem lepődök meg...

Amúgy meg nem tudom, miért vannak ennyire nagyra, vannak akiknek még baktérium sem kell hozzá  ;D ;D ;D.

Mesterséges gyémántot is állítanak elő... 8)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2019. November 08. 07:23
Ezt a Harangozó Teri számot küldöm nekik speciálba  ;D :
(illetve az elmúlt napok margójára)

https://www.youtube.com/watch?v=uV8CkNVunxc


"Erdő mellett laktunk sokáig, elkísértél egyszer hazáig,
Megszólt egy-két öreglány, sajnos van még boszorkány, van ám
Elköltöztünk onnét azóta, de fel-felhangzik itt is a nóta
Pletykálkodnak, huhognak, megcsipkednek, susognak
Jók lennének nyáron szúnyognak
Pletykálkodnak, huhognak, megcsipkednek, susognak
Jók lennének nyáron szúnyognak

Sose fájjon a fejed, amíg itt van a helyed a karomban, karomban
Ameddig csak akarod, addig veled maradok, ha kimondtam, kimondtam
Így az élet nem nehéz, fele cukor fele méz, egyszerű nagyon az egész
Így az élet nem nehéz, fele cukor fele méz, egyszerű nagyon az egész

Ne hidd el, mit rólam mesélnek, füstje van az ilyen beszédnek
Ez csak kormoz nem éget, fújhatják az egészet nem ég
Persze őket ez sem zavarja, miért jönnének ettől zavarba?

Pletykálkodnak, huhognak, megcsipkednek, susognak
Jók lennének nyáron szúnyognak
Pletykálkodnak, huhognak, megcsipkednek, susognak
Jók lennének nyáron szúnyognak

Sose fájjon a fejed, amíg itt van a helyed a karomban, karomban
Ameddig csak akarod, addig veled maradok, ha kimondtam, kimondtam
Így az élet nem nehéz, fele cukor fele méz, egyszerű nagyon az egész
Így az élet nem nehéz, fele cukor fele méz, egyszerű nagyon az egész

Sose fájjon a fejed, amíg itt van a helyed a karomban, karomban
Ameddig csak akarod, addig veled maradok, ha kimondtam, kimondtam
Így az élet nem nehéz, fele cukor fele méz, egyszerű nagyon az egész
Így az élet nem nehéz, fele cukor fele méz, egyszerű nagyon az egész
Kész"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. November 08. 11:53
Attila helyett nem tudok válaszolni. Én like-oltam, megköszönve ezzel a cikk megosztását Bongo-nak. Buta, Istent játszó ember gyenge próbálkozása. Valahogy mindig kiderül, hogy az ilyen mesterkélt megoldások mégsem jók. És felháborító! Úgy látom, hogy az emberiség próbál felkészülni a méhek nélküli világra. Úgy gondolom, próbálkozni lehet, de úgysem fog menni. Szégyen.

Csak a profit számít. Semmi más...  :( :( :( :(
Cím: Re:Hír-les
Írta: cézé - 2019. November 08. 12:09
Te Beeznisz!

Nem ezt a dalt tiltotta be valamikor Süth Miklós?

https://infostart.hu/belfold/2008/05/09/botrany-meg-a-nem-letezo-hamis-mezet-is-eladtak-198589

Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. November 08. 12:34
Attila helyett nem tudok válaszolni. Én like-oltam, megköszönve ezzel a cikk megosztását Bongo-nak. Buta, Istent játszó ember gyenge próbálkozása. Valahogy mindig kiderül, hogy az ilyen mesterkélt megoldások mégsem jók. És felháborító! Úgy látom, hogy az emberiség próbál felkészülni a méhek nélküli világra. Úgy gondolom, próbálkozni lehet, de úgysem fog menni. Szégyen.

Csak a profit számít. Semmi más...  :( :( :( :(

Megszólalt a kínai, hogy amióta kézzel poroznak, mennyivel jobban él. Nem sírja vissza az azt megelőző időket. Elmondta, hogy 200 fája van. 10 ember 10 nap alatt porozza be kézzel. Utána viszont olyan vegyszert használ, amit csak akar, nem kell semmire tekintettel lennie. Könnyebb a termelés, a körtéi nagyok - semmi nem támadta meg őket, tökéletes a vegyszeres védekezése. A terméke elsőosztályú, köszöni szépen jól él belőle.

Van kis, légyméretű robot beporzáshoz. Tesztelik.

Van WONEY. Vegetáriánus méz. Cukor, pitypangtea, citromlé. Kicsit több az ára, mint a méz, mert ez vegetáriánus "méz". A méhek nem pusztulnak el a mézelvételkor, nincs benne állati nyál… Az összes érv a butáknak szól. És veszik. Napi 500-600 üveggel tudnak legyártani. Akkora a kereslet, hogy 6000 üvegig szeretnék fejleszteni feleségével ketten. 

Ez a bacis gyártás tökéletesen illeszkedik a sorba. Érvei is ugyanolyan áll érvek.

Ott a tankban gyártott méz, ami ellen küzdünk.


Az olcsó ál-dolgokra van igény, kiszolgálják. Megítélésem szerint ez ellen nagyok keveset tudunk tenni. 1911-ben volt egy mézvédelmi törvény az USA-ban, olyan nagy volt a felháborodás a hamisítás miatt. Megoldotta a problémát? NEM. 108 év alatt nem oldotta meg a problémát.

A németek egyet tesznek: a saját terméküket mérik, analizálják, bemutatják a gyógyhatását, és eladják.

Ezek az olcsóságot előtérbe helyező próbálkozások eredményesek lesznek mindig. Nem fogjuk megállítani a gyártásukat. Időnként szorítunk rajta, de jön a következő hamisító, gyártó, és lesz újra gond bőven. 1911 óta sem oldotta meg a méhész szakma a hamisítást.

Nekünk csak a saját termékünkkel kell foglalkoznunk.

Az az érzésem, hogy a méhek nélküli világ el fog jönni. Csak azok a méhek lesznek, amiket mi kínkeservesen megtartunk. Ha ehhez nem tudjuk termékeinket, ezek között a mézet úgy értékesíteni, hogy a megemelkedett költségek mellett meg is éljünk, akkor ezeknek a méheknek is annyi lesz. 
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. November 08. 16:41
https://www.agrarszektor.hu/elemiszer/nem-kell-a-magyar-mez-a-hazai-fogyasztoknak-inkabb-ezt-valasztjak-helyette.17483.html

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. November 08. 18:50
https://infostart.hu/belfold/2019/10/21/minden-reggel-egy-kiskanal-mez-mar-megoldana-a-problemat?fbclid=IwAR1oQDPKygVoNmmgWLjjClFsmIjSFAkPf2bKxioZEQ0hUHJPnKm5SDG3fq4

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. November 08. 19:13
Egy kis érdekesség
https://link.springer.com/article/10.1007/s13592-015-0418-2

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 10. 13:40
Aranyos.......
https://ripost.hu/cikk-oriasi-botrany-az-eu-ban-nagy-a-baj-a-novenyved-szerekkel?fbclid=IwAR11tAmX-V46rCpOFJQrhTKmnukvgwh1G-f_vF9Mmuw92rRDGC1FBMh7fSk
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. November 10. 19:03
Felháborító!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. November 12. 22:17
http://www.omme.hu/brusszelben-is-a-valsag-volt-a-tema/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. November 13. 00:01
Erős homlokráncolásba kezdtem...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. November 13. 23:49
https://likebalaton.hu/telepules/balaton/hireink/ezektol-a-cukisagoktol-hangos-most-az-internet-130218/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 18. 17:41
https://www.agrarszektor.hu/allat/kozeleg-a-meh-apokalipszis-egy-egesz-agazat-jovoje-forog-kockan.17765.html?fbclid=IwAR2C_04hi8ymxxv1m-jSFoeM1PDzTn94PugtOUboLx_X1WN51xZ_cd_i5m0
Végre!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. November 18. 20:28
A következő index cikket ide is a hírlesbe és a zöld gondolatokba is felteszem és ott írok is hozzá pár sort.

https://index.hu/techtud/2019/11/13/a_rovarapokalipszis_az_egesz_elovilagot_veszelyezteti/

Lassan mindenki rájön milyen nagy a baj.Sokáig a méhészek között is hülyének néztek,mikor arról beszéltem,hogy repcén és napraforgón-kukoricán eltűnnek a kijáró méheink.Évek óta mondom,hogy azért nincs több méz országosan pld akácból,mert repce után kijáróvá váló fiatal méhek gyűjtik.Akác alatt a kaptárakban csak szürke fiatal méhek vannak,az öregek repcén eldobják a kanalat.

Csányi Antal

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. November 19. 06:39
https://agroforum.hu/agrarhirek/agrarkozelet/fiatal-gazda-palyazat-es-ami-mogotte-van-tenyfeltaro-riportsorozat-1-resz/

https://agroforum.hu/agrarhirek/agrarkozelet/fiatal-gazda-palyazat-es-ami-mogotte-van-tenyfeltaro-riportsorozat-2-resz/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 19. 17:58
https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/valsagban-az-europai-meheszet
Azért azt senki nem vitathatja el, hogy méhészeti vonalon a magyarok nagyon aktívak az EU-ban.
Már csak az a kérdés, hogy az agrárminiszternek ki szolgáltatta a háttéranyagot.
És ezt?
http://www.omme.hu/magyar-meheszeti-javaslatot-targyalt-a-tanacs/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. November 19. 19:17
Ha jól hallottam holnap reggel 6,50 kor a jó reggelt magyarország  műsorban lesz szó arról hogy mit tárgyalt a tanács.
https://mediaklikk.hu/kossuth-radio/cikk/2019/11/19/jo-reggelt-magyarorszag-kulonleges-adventi-programok-a-varkert-bazarban
De szép ez a kép csak egy üveg méz hiányzik róla.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: zümi - 2019. November 21. 19:45
Tényleg levették a napirendi pontok közül  a permetezési E-napló bevezetését? Tud valaki erről valamit bővebben?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Betelgeuse - 2019. November 24. 09:10
http://www.mecsekimezeskorut.hu/news/2019/11/22/mhszek-vlaszt-eltt
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 24. 17:57
Akkor most van válság vagy nincs?
A cikk végig erről szólt.
A profik elnöke szerint nincs.
Én nemrég leírtam, hogy van.
Szerintetek?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. November 24. 18:16
Üdv.Uraim!
Kedves klubvezető Úr!
A cikket még egyszer ajánlom elolvasni!
Akkor esetleg kiderülhet belőle hogy mit,miket tett az OMME a jelenlegi helyzet megakadályozására,ill. kezelésére.
Most megint kérhetsz javaslatot is a probléma megoldására,de az nem az Én feladatom.
Nem Én tettem ígéreteket az ágazat helyzetének, békéjének javítására.
Attól kérd számon aki neked ezeket ígérte!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 24. 18:29
Most mi bajod van izso60?
Azt kérdeztem, hogy szerintetek van válság vagy nincs?
Erre ez a válaszod?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. November 24. 19:17
Üdv. Uraim!
Szerintem van!
De a cikk amire hivatkoztál,másról is szól,erre Te megkérdezed mi bajom.
Csak annyi, amiről a cikk szól,kicsivel sem több.
Ha érted ha nem.
Egy kérdés.
Tudsz-e arról hogy a szóban forgó cikk miért nem jelenhetett "volna" meg a szaklapba?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Hallgatag - 2019. November 24. 20:21
333
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2019. November 24. 20:23
222


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 26. 07:16
Ma reggel az M1 vendége,  8 óra 15 körül, Bross Péter az OMME elnöke.
Ma délelőtt 11 órától mézkereskedők-OMME ágazati helyzetkép, mézhamisítás...hogyan tovább?
Ha tudok valami konkrét hírt a tanácskozásról, este beszámolok róla.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2019. November 26. 10:07
https://www.origo.hu/tudomany/20191125-egy-neves-kutato-rovarokat-latott-a-marson-most-mindenki-rajta-nevet.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: nyuszt - 2019. November 26. 13:38
  Bele néztem a Méhész újságba , és meglepődve olvastam ,hogy az Európai Unió  más földrészeken  méhészeti "fejlesztéseket" finanszíroz. Ezek szerint Európában már minden méhészeti ágazatot sújtó problémát  megoldottak ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 30. 18:20
Tisztelt Méhésztársak!
Nézzétek csak mit találtam.
Megjegyezni kívánom, hogy az OMME elnök aspiráns nincs a meghívottak között.
Bár annyira dicsekedett a névjegykártyájával, hogy neki több funkciója is van, majdnem elérzékenyültem.
Bizony, ha ő egy tanácskozáson azt leteszi az asztalra, azonnal keresik a piros szőnyeget, hogy kigurítsák elé.
Most esetleg a hallgatóság soraiban fülelhet, de az előadókon kívül senkinek nincs lehetősége a tanácskozáson beszélni.
Hát talán nem is akkora nagyágyú mint aminek gondolja magát?
Ez van, néha az élet bebizonyítja kinek hol a helye a világban.
Anno pont én mondtam valakinek a választások alkalmával....ha nagyon akarsz valaki lenni, akkor nem leszel senki.
Majd ha a méhészek akarják, akkor esetleg lehetsz valaki.
Ezek után nézzétek az előadók listáját.
A nevek olvasása közben már megijedtem, de nem...csak névrokon.
https://www.portfolio.hu/rendezvenyek/konferencia-agrar/agrarszektor-konferencia-2019/889/attekintes
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. November 30. 21:34
Igen nagy szégyen rájuk nézve, hogy engem nem hívtak.
De viccen kívül.
Most megint csodálkozom rajtad, úgy el vagy keveredve. Legtöbbször mindig kevered a demokráciát, a demokáréval.
Szerinted aki hívogat ott valakiket ide az szavaz majd elnök választáskor?
Mindig mindenki el van tévedve.
A Magyar országgyűlési választásokon, nem az unió szavaz.
A polgármester választáskor nem az ellenzékben lévő képviselő testület.
És az omme elnökre sem, és az sem aki ide hívogat. Sőt nem is a miniszter, és nem is Takács úr.
 Hanem a Magyar nép, a falu népe, és a küldöttek.
De, a gyengébbek kedvéért, és a tiédért is, idézek az egyesületi törvényből. Csak úgy pongyolán, mert esetleg nem érted.
Az egyesület önálló jogi személy.
Szavazati joggal csak egyesületi tagok rendelkeznek.
Az egyesületek belügyeibe, csak akkor avatkozhatnak bele, ha törvénytelenség gyanúja  merül fel.
 Az egyesület tisztségviselőire csak egyesületi tag szavazhat.
 Minden tagnak egy szavazata van.
No már most ebből következőleg egy meghívás, vagy nem meghívás, a következő elnök személyére vonatkozólag nem jár semmi féle iránymutatással.
Attól még én is lehetek elnök, hogy nem hívtak meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. November 30. 21:51
Üdv!

Pénteken (2019.11.30) az AM DASZK, Csapó Dániel Mezőgazdasági Iskolában tartottak méhészek előadást a jövő gazdálkodóinak. A téma méhészek és a gazdálkodók együtt élése volt. Illés Sanyi szervezte meg a programot, ami egy mézes reggelinek indult, de Sanyi tovább gondolta.
Meghívta előadónak Csányi Antit, Szabó Katalin biológust, és Kiss Mihályt, aki méhész és száz hektár feletti területen gazdálkodik, és Sanyi is előadott. Velünk volt még Nagyernyei Attila, aki a mint tolna megyei elnök, üdvözölte a kezdeményezést. Sanyi prezentálta a diákoknak a méhcsalád életét ősztől az akáchordásig. Anti nagyon jó minőségű fotókkal prezentálta, hogy milyen egy mérgezett, és milyen egy egészséges család. Szabó Katalintól megtudhatták a mérgezések fokozatait beszélt a múltbéli és a jelenleg használt szerekről, azok hatásairól. Kiss Misi barátunk pedig bemutatta a gazdálkodási technológiáját, azokat a talajművelési, növényvédelmi megoldásokat, melyekkel hatékonyabban, olcsóbban, és méhkímélő módon tud gazdálkodni. Csak megjegyzem, Misi gazdasága több kitüntetésben részesült már. Megjegyzem, ezt mi önállóan szerveztük, nincs benne semmilyen szervezet, politika, sőt!, pénz sem. Hiszünk abban, hogy úgy lehet eredményt elérni, hogy a jövő gazda generációval kezdünk párbeszédet. Dicséret illeti a diákokat is, fegyelmezetten, érdeklődve hallgatták az előadásokat.

Most a nikotin-szín-szakállú troll biztosan azt fogja fröcsögni a zöldön, hogy a méhegészségügy után az oktatást is le fogjuk nyúlni, hogy kiszolgáltassuk a felsőbb erőknek....  ;D
Megjegyzem, BÁRKI, aki úgy gondolja, hogy szívesen tartana méhészeti előadást az iskola diákjainak, azt szeretettel várjuk, viszont sem pénzt, sem útiköltséget nem tud adni sem az iskola, sem pedig mi. Ide mindenki önként jön, barátságból. Itt nem lehet "biznisz" előadást tartani. Ugyanis úgy, mint a méh-egészségügyi rendtétel, ez is folytatódni fog, amit köszönünk az iskolának.

https://youtu.be/5Q7fpxASvw4
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. November 30. 21:58
ÁVE!

Van egy jó kis kép az öreg trollról, nem lát ő már a nagy orrától!  ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 01. 07:24
Közöltem egy hírt, hogy lesz egy Agrárszektor Konferencia, erre föl Vivaldi szépen összehozta mondókáját.
Mint a meghívottak névsorából látható, az ágazatok vezetői vesznek részt a tanácskozáson.
Vivaldi erre levezeti nekünk a választási szabályokat.
Erre mondtam azt nem túl régen, hogy le kéne venni a szemellenzőket, de neki nem sikerül.
Ha meghallja, hogy Bross Péter...mindjárt felszisszen, és nem számít semmi csak NE ő legyen ismét az elnök.
Gondolom tudja, hogy a jelenlegi ellenzék az OMME növényvédősét indítja, aki éveken keresztül sztárolta a neonikotinoidokat, és kürtölte országnak-világnak, hogy semmi problémát nem okoz.
Aztán lett egy óriási fordulat, (gondolom akkor már tudta, hogy indul a választáson) és el kezdte mondogatni, hogy óriási bajt okoz, meg az általa írt levél nem lett elküldve.
Tehát jelenleg ott tartunk, hogy az OMME elnöki székére egy növényvédős pályázik.
Én inkább az ökogazdálkodást, a minél kevesebb vegyszer felhasználást hirdetőket támogatom.
Bicska leírta, hogy mi miként gondoljuk a jövőt, önzetlenül.
Mennyit is költött eddig az OMME monitoringra?
Mik az eredmények?
Mi ebből nekünk méhészeknek a hasznunk?
Többször leírtam, hogy saját véleményem az, ez egy sima káresemény utáni felmérés, annak viszont jó.
Növényvédős... méhész-érdekvédő?
És ez nem vicc.
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 01. 11:20
Vivaldival én is egyetértek. Mindegy kit indít az "ellenzék"!
Lehet az bárki, Csak, változzon a mostani helyzet!

Különben nekem ez a"hír" új! Nem tudtam,hogy T.P.indítja.

"Aztán lett egy óriási fordulat, (gondolom akkor már tudta, hogy indul a választáson) és el kezdte mondogatni, hogy óriási bajt okoz, meg az általa írt levél nem lett elküldve."

Mások is voltak már így!! Amikor tőled megkaptuk,hogy menjünk el "vegyszer forgalmazónak,mert sajnáljuk a gyári atka irtókra a pénzt"!Ahhoz képest Te is igen nagyot változtál!!
 
Bross is maradhatna,csak a méhészek vele kapcsolatban semmiféle változást nem látnak,és már nem bíznak benne!!

"Bicska leírta,hogy,miként gondoljuk a jövőt önzetlenül". Ezt a mostani elnök miért nem gondolta így hamarabb?Nem erre lett volna megválasztva?

Én azt gondolom,hogy"érdemei" elismerése mellett, menjen vissza Amerikába "méhésznek"!

T.P.-t, meg csak üdvözölni tudom,vagy bárkit aki meghozza a változások "szelét"!!!

Mert az ágazat nagy szarban van! És ezen mindenféle "összefonódást"elkerülve lehet csak változtatni!! De azért így is lesznek nagy "túlélők",csak kevesen!!

Folytatnám még,de minek!! Jön majd kóóóbász,és elmondja megint a "tutit"! ::)


Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 01. 11:37
Oszkár, olyan nagy baj lenne ha koobászból lenne a kerítés? ;D ;D ;D

" És ezen mindenféle "összefonódást"elkerülve lehet csak változtatni!! De azért így is lesznek nagy "túlélők",csak kevesen!!"

Ez a sógor,-koma,-jóbarát, rendszer egyszerűsített megfogalmazása?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2019. December 01. 13:33
Ez a sógor,-koma,-jóbarát, rendszer egyszerűsített megfogalmazása?
Igen, de ez mostanság már se nem sógor, se nem koma, pláne nem jóbarát, inkább afféle üzleti érdekekhez köthető sajátos (részben érthető) hozzáállás.
A többség azért szerintem nem félkegyelmű, látja mi folyik itt, meg azt is hogy ez így nem mehet tovább. Valamint azt is, hogy a Bross ezen nem fog változtatni, tehát ha bármiféle változást szeretnének akkor akként kell majd szavazni.
Én nem mondom azt, hogy mondjuk egy TP majd egycsapásra meg fog oldani minden problémát, mert biztosan nem. De kérdem én, mennyivel lenne ő rosszabb mint BP? Lehet hogy ő sem lesz jobb, de rosszabb sem, ennyit ő is tud tenni az érdekünkben, tehát én azt mondom hogy egy esélyt akár ő is kaphat, aztán majd kiderül hogy hogyan él vele. Csak reméljük hogy nem úgy, mint a jelen elnök...
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 01. 14:41
Ezt most szépen kiegészítetted!
Igen. A sógor,koma,jóbarát  ELKERÜLÉSÉNEK egyszerűsített változata!!
A túlélők a fanatikusok lesznek akik a nehézségek ellenére sem hagyják abba a méhészkedést.
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2019. December 01. 15:49
És a méhek pusztulása T.P.féle elmélettel,neók használatával 10 éven át? Ja érdemei elismerése! ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 01. 17:10
Ő belátta,hogy tévedett,ha olyanokat mondott.. Mint írtam, mások is voltak már így.A jelenlegi elnök változott,változtatott?
T P még bizonyíthat! BP meg már bizonyított! Lényeges különbség!!!
Majd,ha nem teszi, rád is voksolunk!😀
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 01. 17:14
Ezt kifejthetnéd részletsebben Oszkár, mert érdekel:
"Mások is voltak már így!! Amikor tőled megkaptuk,hogy menjünk el "vegyszer forgalmazónak,mert sajnáljuk a gyári atka irtókra a pénzt"!Ahhoz képest Te is igen nagyot változtál!!"
OMME szaktanácsadóként (és akkor még meggyőződésből) kötelességemnek éreztem a Magyar Méhészeti Nemzeti Program által nyújtott támogatásokat ismertetni a méhészekkel.
Gyakorlatilag ezért vannak az OMME szaktanácsadók!
Aztán amikor "benéztem" egy gyári készítményt, változott a véleményem.
Tóth Péter mikor fog bocsánatot kérni a magyar méhészektől, hogy több mint 10 éven át sztárolta a neonikotinoidokat?
Ha ezt megteszi, le a kalappal előtte.
De ő nem olyan, büszke és ezt sosem fogja beismerni!
Dr.Darvas Béla szépen összegyűjtötte írásait, kijelentéseit ezt soha ne felejtsétek el.
Persze, hogy változik a véleménye, most már ha elnök aspiráns nem mondhat ilyeneket.
Sőt, ő lett a zászlóvivő.
Mikor is indult a Magyar Méhészeti Nemzeti Programon belül az OMME monitoringnak becézett kárfelmérés?
Mennyit is költünk a nemzeti programunkból erre?
Bizony, évi 30 az-az harminc milliót.
Senki nem ellenőrizte még sosem, hogy mire.
Ugyan ennyiért évente 14.000 méhész kapott "ingyen" újságot!
Úgy látom wr méhésztárs is üdvözölné ha egy növényvédős lenne az OMME elnöke, csak semmiképpen ne Bross.
Gratulálok.
Ez az igazi érdekvédelem.
Én már ezt az új hullámot nem tudom felvenni, 37 évig azt tanultam, hogy a növényvédősök nem igazán a barátaink, mert ők valójában a rovarokat pusztítják, hiszen azok kártevők.
Be kell látnom ma már nem így van, ők az érdekeinket kívánják védeni......
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 01. 17:44
Pontosan erre gondoltam: "Aztán amikor "benéztem" egy gyári készítményt, változott a véleményem."
Most meg arról vagy meggyőződve,hogy Bross alkalmas még mindíg?

Valami javaslat,ha már, ne hagyjukTP bizonyítani?
Lehetne itt bárki,aki anbiciót érez a változtatásra!!! Aki élni tud a lehetőséggel,az maradjon aki még nem az "lapát"!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 01. 17:59
Érdekes összefüggést talált Oszkár.
Az én atkavédekezési technológiámat összehasonlítja Bross elnökségével.
Ezt eddig még nem tárgyaltuk.
Úgy látom lesznek még meglepő dolgok a kampányban.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 01. 18:06
ÁVE!

Tóth Péter, mint OMME VEZETŐSÉGI szakértő, folyametosan azt kommunikálta, hogy a neonikotinoidokkal semmi baj! Az Ő véleményére alapozva, arra támaszkodva adták ki a szükséghelyzeti engedélyeket. Ő volt a trójai faló. És most ő legyen az elnök? Ez már komikus. Az ágazatunk válságát két dolog okozza.

1. Az alacsony mézár.
2. A méhcsaládok állapota

A méhcsaládok a környezeti károkzások miatt gyengék. Ezen nem fog segíteni semmi csodaszer. És akkor válasszuk meg elnöknek azt, aki a neo-kat támogatta,és remegve visít, hogy mi van a névjegykártyáján. Bíztam benne, hogy Bross ellenzékének több esze lesz, sem mint a méregkeverőt jelöli.

Timeo Danaos et dona ferentes!

Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is!
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 01. 18:30
Nem,nem!Nem össze hasonlítom.Nincs is összefüggés! Csak valaki belátja,ha téged,van aki meg nem!


A 2. Pontot meg vitatom a válságból.Csak emiatt gyengék??? Az atkával semmi gond?
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 01. 19:09
ÁVE!

A vörös fejjel rikoltozó méregkeverő is ezt mondta a méhésznek, amikor hívta, hogy eltűntek a kijáró méhei.

"Atkásak és nozemásak a méheid" Ennyi volt a nagy szakértő vizsgálata.

Mellesleg tény, hogy a neoval megáldott családoknál erősebb az atka kártétele.

A malis vituperari laus est.
Rosszakaród gyalázkodása dicséretnek számít.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. December 01. 19:14
Üdv.Uraim!
Kritikán aluli amit a Tisztelt Klubvezető művel KAMPÁNY címszó alatt!(már sokadszorra)
Ha MINDENKI normálisan teszi a dolgát akkor NEM ellenség a növényvédős.
Egy tanult szakember aki a növényeket úgy védi meg az őket károsító kártevőktől,kórokozóktól mint Ti a méheiteket vagy az orvos Titeket.
Egyébként az egyesületben sok gazdálkodó és sok növényvédős is van.(MÉZKIRÁLYNŐ)
A monitoring folytatólagos szapulása az értelmes ember számára nagyon unalmas.
Ez erre lett kitalálva ami.
Nem egy tejes körű méhészeti kutatás,erre az OMME kevés.
Ezek az írások a "BÉKE"jegyében történő uszítások,félrevezetések.
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 01. 19:31
ÁVE!

Tette a dolgát a jó növényvédős Tóth Péter elnök jelölt.. Tette, amit a Növényvédő Kamarás gazdái megkívántak tőle. Kampányolt vagy egy évtizedig a neo-k mellett.

Etium ille est fur, qui fidutiam hominum rapit.
Az is tolvaj aki az emberek bizalmát lopja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 01. 19:37
Izso60!
Rosszul fogtad meg a dolgot!
Kritikán aluli, hogy évtizedek óta tiltakozok a neonikotinoidok ellen?
Kritikán aluli, hogy azt az embert aki ezt kipártolta, sőt kampányolt mellette, támadom?
Megint szedjem elő nyilatkozatait?
Olvasd vissza írásainkat, a belinkelt dokumentumokat.
A tanult szakember belátja (Lásd Greenpeace tanulmányait) hogy az emberiségre és az egész élővilágra óriási veszélyt jelentenek a neonikotinoidok.
Miért is tiltották be őket?
Legérdekesebb, hogy ezt egy (állítólag) méhésznek kell bizonygatnom.
Kérjen bocsánatot, és akkor abbahagyom.
A megbocsájtás mindenkinek jár.
De ő támad, feljelent mert nem ismeri el, hogy hibázott.
Akkor pedig uccu neki.....
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. December 01. 19:47
Üdv.Uraim!
Na még egyszer!
Üdv.Uraim!
Kritikán aluli amit a Tisztelt Klubvezető művel KAMPÁNY címszó alatt!(már sokadszorra)
Ha MINDENKI normálisan teszi a dolgát akkor NEM ellenség a növényvédős.
Egy tanult szakember aki a növényeket úgy védi meg az őket károsító kártevőktől,kórokozóktól mint Ti a méheiteket vagy az orvos Titeket.
Egyébként az egyesületben sok gazdálkodó és sok növényvédős is van.(MÉZKIRÁLYNŐ)
A monitoring folytatólagos szapulása az értelmes ember számára nagyon unalmas.
Ez erre lett kitalálva ami.
Nem egy tejes körű méhészeti kutatás,erre az OMME kevés.
Ezek az írások a "BÉKE"jegyében történő uszítások,félrevezetések.

Hol esett ebben szó akármilyen hatóanyagról?
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 01. 20:10
ÁVE!

Hatóanyag nincs, süketelés van.

Bonus dux bonum reddit comitem.
Amilyen a gazda, olyan a cselédje.
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. December 01. 20:33
Üdv.Uraim!
proconsul!

Ja,ja,ja.
A süketelés az megy.

Bonus dux bonum reddit comitem.
Amilyen a gazda, olyan a cselédje.

És még ez is igaz!
Én is így látom!
Ebben egyet értünk. ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 01. 20:41
Egyet bizony plebejus (cseléd)!  ;D ;D ;D ;D :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 01. 21:27
proconsul ki a conzul akinek jelenlétében cseléd vagy?
Valami frappáns latin választ várunk.

Auribus frequentius, quam lingua utere.
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2019. December 01. 22:02
Ő volt a trójai faló. És most ő legyen az elnök? Ez már komikus. Az ágazatunk válságát két dolog okozza.
1. Az alacsony mézár.
2. A méhcsaládok állapota
Látszik,hogy nem értitek a helyzetet. Talán egy focipéldán keresztül átjön:
szóval ha egy futballcsapatnál valami gond van, mindig az edző viszi el a balhét. Ha rosszul megy a csapatnak egyértelmű, de ha jó szereplés mellett a szurkolók vagy a játékosok esetleg a tulajdonosok elégedetlenek akkor is mennie kell. Bármilyen elégedetlenség eszkalálódhat és a legjobb edzőt is elküldik miatta, mivel felelöst keresnek és ő ezt tudva vállalta el a feladatot.
Nos a méhészetben is sok most az elégedetlen ember, és nem kell jóstehetség annak kimondásához, hogy ez Bross-on fog lecsapódni. És ez teljesen független attól,hogy milyen volt a teljesítménye, vagy hogy ki indul ellene. Szerintem ő ezt már tudja és gondolom az új egyesület /Európai Méhekért/ megalapítása már az előre menekülés /átigazolás/ része. Nagy kérdés, hogy azt el tudják-e érni, hogy aki oda belép az ugyanúgy kap támogatást mintha OMME tag lenne. Ha ezt a tötvénymódosítást átviszik akkor tisztulna a kép.  Lenne két egyesület egymás mellett és talán lenne nyomokban valami érdekvédelem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2019. December 02. 06:34
Nincs is itt olyan nagy probléma...  8)

https://www.sonline.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/a-meheszek-a-versenykepesseg-novelesere-koltenek-a-tamogatasokat-1954821/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Gömbi a virágbogár - 2019. December 02. 07:05
Ő volt a trójai faló. És most ő legyen az elnök? Ez már komikus. Az ágazatunk válságát két dolog okozza.
1. Az alacsony mézár.
2. A méhcsaládok állapota
Nos a méhészetben is sok most az elégedetlen ember, és nem kell jóstehetség annak kimondásához, hogy ez Bross-on fog lecsapódni. És ez teljesen független attól,hogy milyen volt a teljesítménye, vagy hogy ki indul ellene. Szerintem ő ezt már tudja és gondolom az új egyesület /Európai Méhekért/ megalapítása már az előre menekülés /átigazolás/ része. Nagy kérdés, hogy azt el tudják-e érni, hogy aki oda belép az ugyanúgy kap támogatást mintha OMME tag lenne. Ha ezt a tötvénymódosítást átviszik akkor tisztulna a kép.  Lenne két egyesület egymás mellett és talán lenne nyomokban valami érdekvédelem.

Ugyan már, bross on mi fog lecsapódni?! csak annyi amiért ő rendesen tett is ..... nem is keveset a méhészek kárára. Nyilván gond az a trend amely felé haladunk (bár ugye nem kötelező annyi kínai szutyoknak bejönni, de valamiért még is .... ), de ha az akaratot láttam volna a "jó" brosson, a tenni akarást, egy rossz szava sem lenne az embernek, de mit láttunk, folyamatosan a méhészek ellen tett a haverjai érdekében. Aggályosnak , mondhatni gusztustalannak tartom pár ember érdekét előtérbe helyezni több ezer méhészével (annak családjával) szemben!!! Dehogy független a teljesítményétől, ha lett volna neki, valamennyi, nem kellene izgulnia .... Nagyon bízom benne, hogy eltűnik a méhészeti közéletből ... VÉGLEG!!! .....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 02. 08:57
Gömbi a virágbogár ezt írta:
"Aggályosnak , mondhatni gusztustalannak tartom pár ember érdekét előtérbe helyezni több ezer méhészével (annak családjával) szemben!!!"
Ez engem érdekel, ha konkrétabban kifejtenéd, mert úgy látom te olyan információ birtokában vagy amit én nem tudok.
Tehát neked az a tapasztalatod, hogy a méhészek érdekével ellentétesen cselekszik a jelenlegi elnök pár ember érdekében.
Akkor te nagyon közeli ismerőse lehetsz Brossnak, hogy ezt veled megosztotta.
Én egyébként arra tippelek, hogy bevettél te is egy "rosszinulatkapszulát" ami el kezdett hatni.
Hallottál valakitől valamit, aki haverjának mondta az egyik ismerősén keresztül valaki.
Ha pedig valamit eltitkolsz és tényleg alábecsültem a személyedet, bocsánat.
Tehát tényeket várok.
Köszönöm szépen.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 02. 22:47
https://agroforum.hu/agrarhirek/allattenyesztes/tobb-milliardos-kart-okozhat-a-mehek-szamanak-csokkenese/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2019. December 03. 12:11
Az elmúlt 16 évben milliárdos károkat szenvedtek el a méhészek az senkit nem érdekel !!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2019. December 04. 17:42
Nézzetek szét, hogy  az EU-ban mi a sikeres agrártaktika hasonló esetben.Szép szóval eddig még senki nem ment semmire. Hetente jelennek meg a cikkek, nagy a baj de ettől még nem fog változni semmi. Az ország főméhésze pedig megkezdte saját pozícióinak ujjáépítését amihez naggyaink aszisztálnak. Kíváncsi lennék kinek adják le a mézüket? A francia és a német gazdálkodók tudják mit kell csinálni ilyenkor. Itt a tüntetéssel már nem megyünk sajnos semmire. Félpályás útlezárás Brüsszelben, talán akkor megkérdeznék mi a gond.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 04. 18:22
Apis nick néven író kollégának is üzenik a holnapi rendezvény szervezői, hogy csak előzetes regisztráció után tudnak a terembe helyet foglalni.
Kivancsiskodókra, hangulatkeltőkre állítólag nincs szükség!
Annyit üzennek még, ha összejön az új elképzelés  a fórumokat is végigpásztázzák, és a "kedvesen", és "hízelgően" a témában hozzászólóknak nem lesz lehetőségük részt venni a programban.
Az a bajotok, hogy végre valaki felkavarta az állóvizet?
Az a baj, hogy a méhészeknek elegük lett és a maguk kezébe akarják venni a sorsukat?
Az OMME nem kereskedelmi cég, így nincs más út.
Vagyis van, hallgassátok meg a bukott dokit ő megmondja a frankót.
Brosst és támogatóit ki kell nyírni mert tönkreteszik az OMME-t, és ők doktorúrék a megmentők.
Majd meglátjuk mi kerekedik ki belőle.
Holnap estére többet tudunk, ha egy résztvevő leírja a történteket.
Tehát ezt üzenik a szervezők, aki nem kapott meghívást, ne fáradjon Szekszárdra mert hoppon marad.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2019. December 04. 20:16
Szia Attila, Nyugi én biztos nem leszek ott. Én nem üzengetek senkinek és nem fenyegetőzök semmivel .Csak leìrtam, hogy csinálják azok akik már értek el eredményeket az EU-ban hasonló szitukban.  Mi választhatunk más utat is de tudod : A járt utat a járatlanért...   És azt is leírtam ami a biztosìtékot kiverte sokaknál, bár dughatjuk a fejünket a homokba is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 04. 20:21
Én sem leszek ott, és nem vettem írásodat fenyegetődzésnek.
Majd kiderül mit hoznak össze, remél a méhészek legnagyobb megelégedésére.
  Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2019. December 04. 20:36
Ok, ebben egyetértünk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 04. 23:32
Apis nick néven író kollégának is üzenik a holnapi rendezvény szervezői, hogy csak előzetes regisztráció után tudnak a terembe helyet foglalni.
Kivancsiskodókra, hangulatkeltőkre állítólag nincs szükség!
Annyit üzennek még, ha összejön az új elképzelés  a fórumokat is végigpásztázzák, és a "kedvesen", és "hízelgően" a témában hozzászólóknak nem lesz lehetőségük részt venni a programban.
Az a bajotok, hogy végre valaki felkavarta az állóvizet?
Az a baj, hogy a méhészeknek elegük lett és a maguk kezébe akarják venni a sorsukat?
Az OMME nem kereskedelmi cég, így nincs más út.
Vagyis van, hallgassátok meg a bukott dokit ő megmondja a frankót.
Brosst és támogatóit ki kell nyírni mert tönkreteszik az OMME-t, és ők doktorúrék a megmentők.
Majd meglátjuk mi kerekedik ki belőle.
Holnap estére többet tudunk, ha egy résztvevő leírja a történteket.
Tehát ezt üzenik a szervezők, aki nem kapott meghívást, ne fáradjon Szekszárdra mert hoppon marad.
Nagyernyei Attila
Csak három évet kellett várni, és némi kétkedésnek Bross további uralkodását illetően, hogy "Valaki felkavarja az állóvizet".
A múltkor se értetted Attila, /de már kezdem azt hinni, hogy valami problémád keletkezett az utóbbi időkben értelmezési szinten,/ az analógiát arra nézve, hogy a mi az azonosság a választások és az omme választás között.
De, tudod mit megpróbálom még egyszer.
 Mindenki szarja le, hogy ki és hol, és mennyi zártkörű ülést,  fórumot, összejövetelt, kongresszust rendez. Ez nem ment meg benneteket.
Megpróbálok megint egy analógiát, annyit segítek, hogy ezt se szó szerint kell érteni. Szóval:" Aki korpa közé keveredik megeszik a disznók".
Megmagyarázom.
 Szerintem aki indulni akar jövőre Bross ellen annak egyáltalán nem tenne jót, ha beülne egy ilyen Bross megmentésére irányuló kongresszusra, fórumra vagy mire. Mert még azt mondják, ugyan olyan mint ő.
 Mert ettől egyáltalán nem lesztek népszerűbbek. Csupán te hiszed.
Mert az ilyen össze jövetelek a kutyát nem érdeklik.
 Itt egy dolog számít, hogy milyen eredményeket értetek el 3 év alatt.
Ez meg a nullához közelít.
No, most azért elmondom azt is,  az igazság kedvéért, hogy lassan azért oda jutunk, hogy a legjobb akarattal se lehet már segíteni a méhészeti ágazaton.
Ez Bross mellett szólna, vagy is, hogy ő maradjon. Csak hát az emberi gondolkodás úgy működik, hogy bűnbakot keres. És mivel az eddig példátlan hanyatlás Bross alatt következett be, ő a bűnbak, és bármit is csináltok már, akármennyit üléseztek, ő is marad. Már mint a bűnbak.
Ha ugyan is a küldöttek úgy döntenek, hogy ő maradna, akkor szembe kell nézniük a saját tagságukkal, és a tömeges kilépéssel. Mert a tagság számának észrevehető csökkenéséhez elegendő lesz az ágazatból kilépők nagy száma is.
Ha eljön az idő, fogok mérleget készíteni arról, hogy mi lesz, ha Bross marad.
Az az igazság, hogy a támogatások ma már semmit nem oldanak meg. Erről az eszközgyártók pontosabban tudnak nyilatkozni.
Egyrészt mert telítődött a piac, másrészt mert nincsenek új belépők.
A kérdés az, mennyi lesz az a kritikus létszám ami alatt nem lehet már a pénzt két kézzel szórni, tehát nem érdemes elnöknek lenni.
Én nem tudom mit tudna most tenni egy új elnök. De azt tudom, hogy annyit bárki tud tenni, mint Bross.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 05. 07:43
Szegény Vivaldi!
Többször mondtam, hogy mosd ki a szemed, nyisd ki a füled amikor a Tó fenekéről feljössz az iszapból.
Ezt írod iszaposan:
"Mindenki szarja le, hogy ki és hol, és mennyi zártkörű ülést,  fórumot, összejövetelt, kongresszust rendez. Ez nem ment meg benneteket."
"Mert az ilyen össze jövetelek a kutyát nem érdeklik."
Engem kitől is szeretnél megvédeni, hogy megmeneküljek?
Soha nem voltam az OMME vezetésében, és vélhetően nem is leszek.
Egyébként az senkinek nem lenne jó, mert nem a puhaságomról vagyok ismert.
Nem érdekli a mai összejövetel a kutyát sem?
Pedig rossz hírem van, a szervezők a sulitól egy másik termet kértek, mert az első kicsinek bizonyult.
Ez a sok "kutya" mind-mind, profi méhész, akik keresik a kiutat.
Te ott Nógrádban csak kergesd a macikat, a jelenlegi dolgokból semmit nem értesz, csak folyamatosan kritizálsz.
A megoldást még sosem vázoltad fel!
Ja de.
Bross távozzon, a mézár újra legyen 2.000.
Számomra röviden ennyi Vivaldi története.
Egy megkeseredett, kedveszegett méhész aki ötletek híján csak brekeg a nagyvilágba.
Marhaságait annyiszor felsorolta már, hogy unalmas.
A Facebookon még van akik becumizzák a dumádat, próbálkozz ott, úgyis sokan vagytok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 05. 21:21
Nem szeretek személyeskedni, se védekezni, de:
" Egy megkeseredett, kedve szegett méhész".
 Hát tudod, megkeseredve nem vagyok, főleg  a méhészet miatt nem.
Időnként persze kesergek, mert kettő kivételével meghaltak a kollégáim, akikkel szerettem együtt lenni. A megmaradottakból egy elköltözött.
Nekem a méhészet életforma, bele tartozik az erdőm, a kis kunyhóm, a csend és a természet. A vándorlás egyre kevésbé tartozik bele.
A méz ára sem nagyon befolyásolja már az anyagi lehetőségeimet. Kapok nyugdíjat. Nem sokat, de nem is keveset.
 Időnként érek el sikereket is helyi szinten, méhészettel kapcsolatos dolgokban is.
De talán te sem és itt kevesen tudják, én annak idején katona tisztnek készültem, hogy ne mondjam 50 éves koromban, mint tartalékos hadnagy kaptam meg az obsitot.
Itt tanultam pszichológiát, és azóta érdekelnek az emberek. És az emberek egymás közti kapcsolataik, és cselekedeteik mozgató rugói.
Talán észrevetted már és nem tagadhatod, mert ezt könnyű bizonyítani még azzal is, hogy vissza olvasol, hogy ezzel a kevés tudással is meglehetősen jól meg tudom ítélni a dolgokat. Előre jó pár évvel. Megjósoltam például négy éve, hogy mi következik Bross uralkodása esetén. Csupán abból, hogy jó párszor végighallgattam, következtetni tudtam a jellemére. Egyébként nem nagy dolog, mert csak némi emberismeret, meg élet tapasztalat kell hozzá.
Legnagyobb bánatotokra méhész vagyok, és omme tag, már jövőre 28 éve.
 Mivel én nem akarok semmi lenni, nem törekszem tisztségekre, /természetesen az omme-ról beszélek/, így hát nem találtok fogást rajtam. Ezért könnyű a dolgom.
Nekem csupán csak az igazságot kell leírnom ahhoz ragaszkodnom, és ti nem tudtok semmit felhozni, nincsenek érveitek, neked főleg elfogytak a legutóbbi időben, ezért minősítgetsz, megkeseredett, és kedveszegett méhésznek nevezel.
De tudod mit, nem vagyok egyik se. És még elárulok valamit, élvezem a veletek való vitát, ezért vagyok még itt.
Bírom, amikor tehetetlenül vagdalkoztok össze vissza, mindenre képesek vagytok a süllyedő hajón, /vagy is most már ti is úgy érzitek, hogy süllyed/ csak hogy  valamibe bele kapaszkodjatok.
De, tudod mit. Én ezután se fogok veled személyeskedni, noha te hetente teszed velem, de nem izgat. Nekem nem Nagyernyei Attila nem teszik, hanem csak az amit képvisel, és nem is Nagyernyei Attilát bírálom, hanem csak a véleményét és amit leírsz.
 Ez ilyen egyszerű. Hogy miért? Egyrészt mert nem ereszkedem le arra szintre, másrészt, mert velem van az igazság, amin nem kell semmit igazítani, megáll magában is.
Ezért ha megengeded kedves Attila továbbra is vitatkoznék veled, bár a stílusod nem mindig teszik. De, sebaj, én elfogadlak ilyennek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 06. 05:12
Kedves Vivaldi!
Hozzád nem illő, korrekt választ adtál.
Mivel leírod, hogy más a véleményed, így természetesen elfogadom azt.
Sok mindent megjósoltál, de van amiben csúnyán melléfogtál.
Előre sose bonts pezsgőt.
Arra lennék kíváncsi mit szólsz Tóth Péter jelöléséhez?
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 06. 08:56
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/12/05/omme-kuldottgyules-nemek-diadala-szavazasokon?fbclid=IwAR3aoNgVm8nMlArPxn7EoVDJ7_Tw27o_QGSUPPgoAIFhEP1DhJVF5Fxi68Y

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2019. December 06. 17:22
Nekünk most szerintem  egy harmadik jelöltre lenne szükségünk! Legyen fiatal, értsen a méhekhez, beszéljen nyelveket ,  és főleg  legyen nagyon agilis személyiség! ÉN nem ismerek ilyen jelöltet,  de ha lenne akkor én inkább rá szavaznék.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2019. December 06. 17:56
Ezen ne múljon, néhány név pl, Csáki Tamás, Gajdos Máté, Lászka István, Pásztor Zoltán

Azt azonban jó ha tudjuk a küldöttek úgy szocializálódtak, hogy eddig az elnököt mindig az előző vagy korábbi ciklus elnökségi tagjaiból, vezető alkalmazottaiból választották. Nem akartak, nem mertek ennél nagyobbat lépni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2019. December 06. 18:10
Maya Péter, Ez a beszéd! Nem arra van szükségünk, hogy a már kiégett "őskövületeink " tovább vitázzanak és továbbra is döntésképtelen legyen
OMME! Ne legyen igazam de ha a Bross, vagy a Tóth nyer van rá esély, hogy ketté fog szakadni az OMME.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 06. 22:16
"őskövületeink" ez így jó megfogalmazás.
Csak az a probléma hogy mindenféleképp ott állnak a háttérben és gerjesztik a hangulatot,lásd a mostani küldöttgyűlést, némelyek képesek lennének a pozícióért akár az egész egyesületet 'felrobbantani'. Nem véletlen, hogy nem mentek át a reformra törekvő tervek. Csak azt nem értem mi a francnak választunk ellenőrző bizottságot is ha annak javaslatait egyszerűen folyamatosan lesöpri a küldöttgyűlés.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 06. 23:27
Igen. Ez szemétség.
Szerintem is be kell vezetni reformokat. Imígyen gondolom.
1. Én, S. Z. alias Vivaldi legyek az elnök.
2. Nekem S.Z.-nek alias Vivaldinak járjon az összes tagdíj.
3. Egy vezetőségi tag se legyen.
4. Örökre én S. Z. alias Vivaldi legyek az elnök, nem kell több választás.
 Kedves Jani Bácsi, igazatok van. Valóban azt is reformnak lehet nevezni azt is, ha még jobban úgy átalakítjátok át az ommét, hogy Bross örökös elnök legyen, és ne lehessen ellenzék.
 Csak hát a reformnak, "szerintem" az tagság érdekeit kellene szolgálni és nem az elnök és sleppjének érdekeit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 06. 23:40
Zoli!
Szerinted az az intézkedés hogyan szolgálta volna Bross érdekeit ha csak két ciklust engedtek volna neki elnökként? 2x4 vagyis nyolc évet! Ezt sem fogadták el, mond már meg miért nem?Sőt A három éves ciklus is el lett utasítva. Nem vall ez szerinted begyöpösödöttségre?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2019. December 07. 07:03
Sajnálom, hogy így látom, de ha a mostani megosztottság szerinti térfelekről jön egy-egy elnökjelölt, és a hozzátartozó csapat, ahogy ez a legutóbbi választáson is volt, folytatódni fog a megosztottság.Egyik csapat sem fog engedni és tovább megy a szembenállás. Tudomásul kéne venni a küldötteknek, hogy ezek, a dudások nem férnek meg együtt a csárdában.
Gondolkozzatok olyan jelöltekben akik a már eddig elhangzott, életkori, nyelvtudási kivánalmak mellett
- Személyiségük inkább egyesíti mint megosztja a méhészeket. Akikról már most vita van aligha tudnak ágazati békét teremteni.
- Mindkét oldal, de főleg a méhészek bizalmát bíró emberek
- Nem kompromittálódtak az elmúlt évek csatározásai alatt

Az OMME székházat most lehet rendbe tenni, olyanná tenni amilyenné akarjuk.Azokat akiknek a megítélése a meglévő vezetésből kétséges, el kell most engedni, meg kell köszönni a munkájukat, ki kell tüntetni egy OMME elismeréssel, és nem kell beválasztani az új csapatba.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 07. 10:08
Emlékezetem szerint, sajnos elég öreg vagyok már, Bross mellett, vagy azután amikor lemondott, már nem emlékszem, volt egy elnökjelölt, akinek nevére nem emlékszem, de sem méhész sem más nem volt, semmi köze nem volt az ágazathoz, csupán egy gazdasági szakember volt.
Ez az ember ellentétben az eddigi elnökjelöltekkel, nem átallott eljönni vidékre, és elmondani elképzeléseit. / Minő skandalum./
Ez azt mondta akkor. Ő képes megoldani a Magyar méz értékesítését, hosszú távon, ezzel együtt a lojális megfelelő áron történő felvásárlást is.
De bevezetne néhány szabályt a méhészkedéssel, vándorlással kapcsolatban, és az omme tagok csak neki adhatnák el a mézet.
No, most ezt az embert az akkori omme vezetés körül sertepertélő, és saját pecsenyéjét sütögető felvásárló és palackozó egyén, és néhány a kaktuszomtól alacsonyabb IQ-val rendelkező méhtartó úgy zavarta el , hogy a lába sem érte a földet.
De, aki nem lát tovább a saját orránál, legyen az bármilyen hosszú is, és saját jól felfogott érdekét és nem a méhészek érdekét nézi, az ilyet nem tűr meg.
Szerintem pedig ez lett volna a megoldás.
Hát emberek nincs mit csudálkozni az 550 ft-os vegyes mézen.
Sőt tovább megyek, meg is érdemlitek, mert a katonaságnál azt mondták: Aki hülye haljon meg. És az meg is hal. Ja, hogy ez jó 15 év múlva következett el?
De elkövetkezik.
Ennyi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 07. 10:13
Ezek szerint én még nem vagyok elég öreg csak 54, de az általad vázolt dologról egyáltalán nincs információm. De nem kevered véletlenül a zrt alakítási kezdeményezéssel?
Ha nem adj már valami részletesebb képet, mert ahhoz hogy normális jövőképet alkothassunk ismernünk kell a múltat is.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 07. 11:23
https://magyarmezogazdasag.hu/2019/12/08/otszaz-kilogramm-mez-erdelyi-arvaknak-legyen-minden-nap-mezes-nap-kereteben?fbclid=IwAR2CswtnwqjoZ4VWpXLJx3mUqFwbuCXqiu1dSAH_f6m14UFctFjMq_LE4Bs

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 07. 23:38
Ezek szerint én még nem vagyok elég öreg csak 54, de az általad vázolt dologról egyáltalán nincs információm. De nem kevered véletlenül a zrt alakítási kezdeményezéssel?
Ha nem adj már valami részletesebb képet, mert ahhoz hogy normális jövőképet alkothassunk ismernünk kell a múltat is.

Üdv. jani bátya
Már pedig volt ilyen. Csak te akkor valahol máshol jártál. Én még világosan emlékszem rá, és vannak még ilyenek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 08. 07:41
Vivaldi, akkor gondolkodj, és írj konkrétumot.
Csatlakozok jani bátyához, én sem hallottam ilyenről pedig évtizedek óta járok az OMME Küldöttgyűlésekre, és OV-kra.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 08. 14:59
Salgótarjánba eljött. És ezt bizonyítja bárki aki öregebb, mint ti. Valószínű akkoriban ti még a darazsat is méhnek hittétek.
Egy Pilinyi illetőségű egyén esett neki, hogy hogyan gondolja, hogy csak majd az omménak lehet leadni a mézet.
Leírom a nevét ha gondoljátok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. December 08. 20:44
Üdv mindenkinek!

A szekszárdi összejövetelről számolnék be. Ha van olyan méhésztárs, aki nem tudná: csütörtökön Szekszárdon járt Takács Ferenc, és egy zárt körű rendezvényen beszélt a meghívott méhészeknek a "Egyesület az Európai Méhekért" egyesületről.
Mivel sok a találgatás, gondoltam, beszámolok az általam hallottakról.

Az egyesület fő célja, hogy az Európai Unióból kiszoruljon a Kínából és Ázsiából származó gyártott méz, ami rízs-szirupból „készülő” gyártott méz. Gyakorlatilag labor eszközökkel már képtelenség küzdeni ellene, mert minden paramétert képesek befolyásolni, kivéve az ízt. Kimutatható, egy ország mézexportja és az általa vásárolt rízs-szirup közti egyenes arányosság. Mindent képesek beállítani. A pollent is.
A nagy áruházláncok már csak szinte csak tőlük vesznek mézet, problémamentes, és egyenletes a „minőség”. A valódi mézek szépen lassan kiszorulnak majd a boltok polcairól.

Ennek megoldására alakult meg az egyesület, ami elsősorban a fogyasztókat, a kiszerelőket és a méhészeket szeretné összehozni. Az egész a korlátozásról szól. A védjeggyel ellátott üvegekbe csak az EU-ban termelt méz tehető, valamint a védjegy használója nem szerezhet be a földrajzi Európán kívül megtermelt mézet, azt természetesen nem adhatja el a védjegy alatt. Valamint csak termelői méz szerezhető be. Ahhoz, hogy a védjegyet valaki használhassa, nem kell az egyesület tagjának lennie, de teljesítenie kell a belépési feltételeket.

A védjegy kiadása szigorú belső audittal működik majd. Minden csatlakozónak vállalni a kell az áttekinthetőséget, minden megvásárolt méz nyomon követhető kell legyen. Aki a szabályzat ellen vét, az kívül találhatja magát, és a boltokban lévő, védjeggyel ellátott termékeit le kell szedje a polcokról, ellenkező esetben jogtalan védjegyhasználatot követ el.
Bővebb infok : http://europebee.eu/reg_hu.html

 A cél, hogy marketing eszközökkel a vásárlókat meggyőzzék, vegyék a védjeggyel rendelkező mézet.
 Nyugat Európában az emberek tudatosabban vásárolnak. Nem csak az ár számít. Fontos számukra a környezetvédelem, a helyi, európai vállalkozások támogatása, az élővilág és a méhek védelme. Az eszköz pedig a ennek megvalósítására a védjegy, és a hozzá kapcsolódó marketing. Valóban tüntetések szerveződnek négy európai nagyvárosban. Brüsszelben, Párizsban, Amszterdamban és Berlinben. A tüntetésekben több ország méhészei közösen vesznek részt, és a célja elsősorban a média figyelmének a felkeltése. Az európai politikusoktól hiába várunk segítséget. Ezekre a tüntetésekre várják a méhészeket. Amennyire én tudom, jól alakul a létszám.

A védjegy használatot kérheti méhész is, de kérdés, hogy megéri-e neki a drága auditot kifizetni.

Szóba került az Ukrán méz is, mivel senki nem kérdezett felőle, Takács Ferenc hozta szóba. Elmondása szerint azért vásárolja, mert igénylik a szortimentjében, és nem a hazai piacon értékesíti. Vásárol többek közt alpesi mézet is. Elmondása szerint, a nagykereskedők nem fognak négy-öt helyről beszerezni, -mivel ez a teljes forgalmat tekintve nem nagy horderejű cikk egy áruház kínálatában- ha nem áll oda teljes szortimenttel, akkor nem vele fognak üzletet kötni, és a magyar mézet sem fogja eladni.

Szó esett arról is, hogy pl. óvodákban már itthon is megjelent a „mézpótló” készítmény. Amit már méznek sem hívnak, és így persze teljesen legális, édesítő szer. Erre hevesen reagált a jelen lévő orvos-méhész barátunk, elmondva hogy ez így nettó egészségkárosítás, ennyi erővel cukros kenyeret is adhatnának az ovisoknak. Erősen elítélte, hogy ez ellen senki nem tesz semmit! Többen nehezményezték, hogy miért nem erősebb a marketing tevékenység, és mit tesznek a politikusaink.

Takács Ferenc elmondása szerint az agrárminiszter teljes erőbedobással lobbizik az érdekünkben, „velünk van”.
Az este egyébként jó hangulatban, a régi tüntetésekről anekdotázva ért véget. Az eltelt három óra alatt mindenki választ kapott a kérdéseire.
További szép estét mindenkinek!


u.i: Bocs, hogy hírlesbe tettem, de nem találtam jobb topicot hozzá.
Cím: Re:Hír-les
Írta: keydo - 2019. December 08. 21:58
 :o sírtam is meg nevettem is ..... A bevezetőt követő első 3 sor után elgondolkodtam tovább olvassam e ....

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bagira - 2019. December 09. 07:52
Egy kis csomag zsepi (10db.) nekem kevés volt.A "hős megmentőnk" az OMME elnökével az oldalán csak a Mi érdekünkben!Nem találok szavakat, annyira megható ez a beszámoló.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 09. 08:03
Tehát Bagirának minden úgy jó, ahogy van.
Had jöjjön a kínai méz, nem számít, hogy ki mennyit hamisít.
Gratulálok!
És ezt egy termelő írja.
Akkor se jelentkezz, ha a programban részt vevők majd 1.700 esetleg 1.800 Ft-ot kapnak az akácmézükért hordóban, te meg görcsölsz az eladáson.
Nemhogy örülnétek, valaki felkavarta az állóvizet.
Az a sok "elvetemült" méhész (velük együtt a külföldiek) felemelik ismét a szavukat a mézhamisítás ellen, és te meg sírsz?
Egy kereskedőről beszélgetünk, aki természetesen kihasítja a magának gondolt részt az üzletből.
Ez fáj?
Ki a hóbortos ló..farkát érdekli, hogy mennyit keres rajta, ha egy jóval magasabb árat ad a mézünkért?
Ez kő kemény üzlet.
Ha minden marad így, beragadunk a mézünkbe, mert a sok moslékkal kiszorítanak a piacról bennünket.
Na ez a baj méhésztársak.
Megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 09. 08:52
Az a baj,hogy Tanácsnak sok méhész már azt sem hiszi el,amit kérdez!

A gondolatai "szépek" ,1700-1800 kilója az akácnak,! Ezzel "megetet" mindenkit? Én meg 2000-ret igérek! Hírdessétek!

,"Egy kereskedőről beszélgetünk, aki természetesen kihasítja a magának gondolt részt az üzletből."
Na,a "kutya itt van elásva"!!!!!😁

Tudom már biztos nem veszek részt a ,"projektben" mert vissza lesznek keresve a fórumokon ,hogy is üzenték ? Na minndegy! 

Majd megoldom magam ,ahogy eddig is!!😀

(Ha ,ezeket egy hiteles ember csinálná,talán bizakodnánk.) Mert számomra ő nem az!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 09. 09:32
Legyünk tényszerűek!
1.
Én nem vettem részt a tájékoztatón!
2.
A hozzászólásomat feltételes módban írtam!
Idézek írásomból:
"Akkor se jelentkezz, HA a programban részt vevők majd 1.700 ESETLEG 1.800 Ft-ot kapnak az akácmézükért hordóban, te meg görcsölsz az eladáson.
Ez tehát a magánvéleményem, és mint olvashattátok Bicska beszámolóját, nem hangzott el az előadáson!
Ettől függetlenül valahogy inspirálni kell a belépőket.
Ez pedig mi más lehet, mint a magasabb ár.
De lehet rosszul gondolom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. December 09. 09:56
Üdv újfent mindenkinek!

Tényszerűen próbálok fogalmazni. Nem belépőket keres az egyesület. Az egyesület a védjegy használatát szeretné biztosítani elsősorban mézkiszerelőknek. A feltételeket már megírtam. Nyilván kérheti méhész is, de az audit drága. Arról sincs szó, hogy egy szűk kör többet fog kapni a hordós mézéért, ha belép bárhova is. Arról viszont szó van, hogy ha nem történik változás, akkor az ázsiai (mert Kína mellett ott van már Vietnám, és több kistigris is) méznek nevezett kutyulmányok ki fogják szorítani az európai boltok polcairól az európai (jelen esetben EU-s)mézet. Ha ez megtörténik, akkor a felvásárlás, mint olyan nagyon vissza fog esni. Sokan adják el hordósan a mézeiket, így ez katasztrófát okoz a hazai ágazatban. Az EU-s politikának nem érdeke, hogy megvédje a méhészeket, fontosabb, hogy az EU-s ipari termékek szabadon találjanak piacot a távol keleten. Ezért próbálják meg most ezt a védjegyes értékesítést a kiszerelők. A helyszínen ezek hangzottak el.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 09. 10:48
Attila.
Erre én azt szoktam mondani:  HA, nagyanyámnak pöcse lett volna, Ő lenne a nagyapám!😀
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 09. 11:55
Oszkár.
Akkor neked nincs saját véleményed?
Egyébként akkor te sem lennél.....ha a maminak az lett volna.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 09. 12:15
Bocs,még egy kérdőjel is dukál a mondat végére, az lemaradt!

Véleményem, azért az van. Várom mi "sűl" ki ebből.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bagira - 2019. December 09. 18:13
Mielőtt megválasztottuk BP-t ismét elnöknek azt mondta a  felvásárló,akinek a mézet eladom, hogy ne szavazzunk rá mert T-nek az embere.Kinevettem és azt mondtam,hogy menjen a fenébe.Lám neki lett igaza.A küldött gyűlésen a T.úr a megmentő ígért fűt-fát, mi lett belőle?BP úgyszintén ígért mindent mi valósult meg belőle?Atilla(direkt így írom,mert szerintem így helyes) még csodálkozol,hogy nem hiszek bennük?   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2019. December 09. 19:11
1. Kutyából nem lesz szalonna.
2. Az egyedüli megoldás, ha a kìnai és az ukrán cucc behozatala korlátozva lesz. Ha jól emlékszem ez volt a 900-as vegyesárnál is. Ha ez nem sikerül akkor én nem vennék rá mérget, hogy nem fognak a védjegyes mézhez a labornak tökéletesen megfelelő cuccot keverni. És ugyebár a cuccot is el kell adni valahogy piacon ha már véletlenül besszédült  az EU-ba és papírja is  van róla, hogy ő méz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. December 09. 19:56
Van itt még megoldás az egyedüli megoldáson kívül más is, feltalálták a spanyolok már a viaszon kívül a"spanyol mézet" is.

https://magyarmezogazdasag.hu/2018/11/23/kevert-kinai-mez-spanyolorszagbol (https://magyarmezogazdasag.hu/2018/11/23/kevert-kinai-mez-spanyolorszagbol)

Spanyolország eu tag, mégis pancsolják a mézet mindenki szeme láttára büntetlenül.
Miért is?
Igény van az olcsó mézre, kevesebb a termés mint amire igény van.
Kinél is marad a haszon?
Egyértelműen a szövetkezeteknél, és végeredményben a méhésznél.
Egész európában megy a pancsolás a hírek szerint, csak épp nem a méhésznél lesz a haszon hanem az utána következő felvásárló és vagy csomagoló üzemek nyerészkednek a cukrász tevékenység révén.
Szerény véleményem szerint az Egyesület az Európai Méhekért kezdeményezés nem fog átütő sikert hozni egyetlen egy átlagos méretű méhészetnek sem, mert a vevők többsége az olcsó mézet keresi, ráadásul a megnövekedett költségeket sem fogja kigazdálkodni egy kissebb méhészet.
A spanyolok mutattak egy fityiszt az uniós döntéshozók érdektelenségére és megoldották a problémát házon belül.
Ha nálunk is a spanyol minta működne (szövetkezet), akkor hamar kereshetnének más elfoglaltságot a kiszerelők.
Érdekes módon senki sem az európai únió, vagy magyar mézet szeretné felkarolni, hanem az európai mézet,  a kettő között pedig elég nagy különbség van.
A magyar méhészre szigorú szabályokat erőltetnek rá, a spanyol méhész pancsol, cukrászkodik.
Lassan de biztosan csődbe megy sok magyar méhész, a spanyol vígan él.
A magyar méz mire eljut a fogyasztóig, sokszor azonosul a spanyollal beltartalmilag.
Ezek szerint nem csak egy európai únió létezik, vagy csak ránk húznak más szabályokat?
Elgondolkodtató a cikk tartalma az biztos.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 09. 21:34
Nyisson már valaki egy "VÁGYÁLMOK" oldalt, oda mindenki leírhatná, hogy mit szeretne, bár nagyon jól tudja, hogy semmi sem lesz belőle.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 10. 07:18
Takács Ferenc, az Aranynektár Kft. tulajdonosa megkért, hogy tegyem közzé írását.
Íme:
"
Büszke vagyok rá, hogy idén is több mint kétezer magyar termelőnek vásároltam meg a mézét. Ezek közül nagy termelőkkel összeültünk és azt láttam, hogy többségük jónak tartja az elképzeléseimet, hogy hogyan tudnánk megerősíteni a pozícióinkat az értékesítésben. Jelentős számban eljönnek a tüntetésekre. Értik az összefüggést, hogy ha én nem tudom eladni amit tőlük vásároltam, valószínüleg jövőre nem akarom megvenni a mézüket. Nehéz helyzet ellenére jó hangulatú beszélgetések voltak. Számomra élmény volt találkozni velük. Világos fejű jó gondolkodású emberekkel találkoztam. Teljes ellentétei ők az összetoborzott méhészgyűléseken a szót vivő hangos handabandázóknak vagy az internetes fórumokon acsarkodóknak.
A szekszárdi összejövetel abban különbözött, hogy arra a megbeszélésre úgy hívtak el ottani méhészek. Nem mindenki nekem adta el a mézét, mégis ugyanolyan értelmes párbeszéd lett belőle.

Szeretném tisztázni, hogy senkinek nem kívánok a megmentője lenni!
Képviselni sem szeretnék olyanokat akik ezt nem kérték tőlem!
Ugyanakkor beszámolni sem tartozom ezeknek az embereknek.
Nem értem, hogy ezek az emberek miért nem a saját boldogulásuk kitalálásával vannak elfoglalva. Nem tetszik amit én csinálok, kicsit sem baj, miért nem dolgoznak egy másik alternatíván!? Egyébként meg nem zavar, hogy álnéven ki mit ír, amíg át nem lépi a törvényes határokat. "Kutya ugat, karaván halad"

Azért írok mert sajnos Attila fel tett egy félreérthető bejegyzést, idézem:
"Akkor se jelentkezz, ha a programban részt vevők majd 1.700 esetleg 1.800 Ft-ot kapnak az akácmézükért hordóban, te meg görcsölsz az eladáson."

Attila nem volt ott a megbeszélésen. Kihangsúlyoztam, hogy senkinek nem tudok ígérni semmilyen személyes előnyt. Egy olyan rendszeren dolgozunk, ami előnybe hozza majd a közvetlenül a termelőktől vásárló csomagolókat azokkal szemben akik a nemzetközi kereskedelemből vásárolnak olcsó "mézeket". Ha a csomagolóknak közvetlenül termelőtől kell majd vásárolni, kiszorul a hamis méz. A méhészek ott nyernek, hogy újra verseny lesz a mézükért. A tisztességes csomagoló meg ott, hogy nem kell az olcsó hamis mézzel versenyeznie. Mert nem csak maga a kínai "méz"=hamisítás a probléma. Az nagyobb baj, hogy erre alapozva a magyar eredettel jelölt akácmézet hordóban nem egyszer egy spanyol vagy román exportőr olcsóbban kínálja, mint amennyiért én meg tudom venni a termelőtől.

Takács Ferenc"

Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2019. December 10. 07:30
Teljesen jól látja linen a kérdést, amihez még hozzájön az az aprócsak tény is, hogy a nyugat európai nép már hozzászokott az olcsó mézhez, sőt, egyenesen azt keresi. Szóval a védjük a hazait meg az eu-st dolog már veszett fejsze nyele, ez a vonat már elment...
És igazából nem is értem. A kereskedők egy része időben és jól vette észre, hogy az olcsóbb a kelendőbb, mivel a kutyult méz is méz, meg a rizsszirupos méz is méz, és ha olcsó akkor azt veszik, nem a minőségit. A méz nem napi fogyasztási cikk, nem olyan élelmiszer mint a kenyér vagy a többi. Természetesen olyan is van aki a minőségi mézet keresi, csak ők vannak kisebbségben, azaz az olcsó mézből jóval többet el lehet adni, mint a minőségiből, és a haszon is több rajta. Na nem a méhész haszna, mert az nem változik.
Azt gondolná az ember, hogy pl. a német a minőséget keresi. Nem, nem azt keresi, hanem az olcsót.
Hogy lehet akkor a minőségit jó áron eladni? Sehogy, illetve annak a szűk vevőkörnek lehet csak, aki konkrétan azt keresi. Meg úgy, hogy kutyuljuk.

A jó mézet egyféleképpen lehetne eladni. Tudatosítani a vásárlóban, hogy amit a boltok polcairól vesz le, az már nem méz. Legalábbis számomra nem az. A méz az az, ami kijön a pörgető csapján. Ami a bolti üvegben van, az már sem biológiailag, sem kémiailag nem az, még akkor se, ha be lett tartva (de nem lett) az a bizonyos 44 fok a melegítésekor. A legjobb példát a repcemézzel lehet prezentálni. Fog az ember 2 üveget, beletölti, 2 hét múlva mindkettő olyan lesz mint a disznózsír, színre is meg állagra is. Aztán az egyiket felmelegíti, hogy oldódjon fel az összes kristály, majd visszatölti az üvegbe. Ez is vissza fog majd kristályosodni, de sokkal lassabban, és nem lesz már fehér, és ami lényeges, hogy az íze is teljesen más lesz, pedig ugyanaz a méz! Az akácnál van a legkisebb ízi eltérés, de ott is van. A boltba meg eleve úgy kerül, hogy keverve vannak a tételek, melegítve vannak a csövekben történő szivattyúzhatóság miatt és egyebek.
Szóval amelyik vásárló tényleg természetes élelmiszert keres, és megérti (és megízleli) hogy mi a bolti meg a termelői között a különbség, na egyedül az fogja megvenni jó áron a jó mézet. Ez pont ugyanolyan, mint a kertben termett, pirosan leszedett ízletes, illatos paradicsom, meg a teszkós paradicsom esete, amit elgázosítással "érleltek", aztán se illata, se zamata, se semmi...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bagira - 2019. December 10. 07:51
Mi vagy Te Atilla?Takács Úr szócsöve?Ő nem meri vállalni a mondandóját?Megkér Téged?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 10. 07:54
Már megint kezditek?
Mivel én vagyok a Fekete-Fehér Méhészklub tulajdonosa szerinted kit kérjen meg?
Majd add meg az elérhetőségedet, és közlöm vele, hogy ezután téged keressen.
Katasztrófa ez a hozzáállás.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bagira - 2019. December 10. 08:02
Tudod a drága megmentő ha segíteni akarna rajtunk akkor először a mi mézünket venné meg reális áron kiszerelné,eladná és aztán keresne országon kívüli mézet.De esze ágában sincs mert ugye azon nincs akkora haszon.Hogy várja el,hogy mellé álljak mikor így az ellenségem és nem a barátom?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Gömbi a virágbogár - 2019. December 10. 09:38
Tudod a drága megmentő ha segíteni akarna rajtunk akkor először a mi mézünket venné meg reális áron kiszerelné,eladná és aztán keresne országon kívüli mézet.De esze ágában sincs mert ugye azon nincs akkora haszon.Hogy várja el,hogy mellé álljak mikor így az ellenségem és nem a barátom?
 

Teljesen igazad van!!
Ha legalább 10 ft al többért vette volna, hogy legalább a látszat meglegyen .....
Amúgy meg nem is tudom kik teremtették meg a vevői igényt az olcsó szutyokra ..... nem jön ám be az a kínai vacak magától ......
Az a baj N. Attila hogy teljesen hülyének nézel minket, csatlakozz akkor teljes mellszélességgel a kezdeményezéshez,  ...... ahol az európán kívüli terülteke is "európaiak" ....... az elöző hozzászolásaid meg akkora süketelések, hogy egy klubbvezető vagy normálisan írjon vagy nyeljen egyet és semmit!!!
Minden épeszű ember kiröhögi ezt az egészet, ...... ez nem a termelők érdekét szolgálja!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 10. 10:31
Takács úr analfabéta? Nyilvános ez a fórum,legalább is addig míg ki nem leszünk tiltva.
Írjon ő maga.

A nagy termelőkkel akik még nem voltak ott,na azokkal lenne igazán" élmény" találkoznia!😀
Egy valamit kell megértenie Takács úrnak! Megint sarkítok ,eltúlzok,Rossz hasonlattal élek,ahogy Csányi Antal mondaná!

Egy "pedofilt" nem veszek fel bébiszitternek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2019. December 10. 11:30
Arisztaiosz    
 Hozzászólás témája: Re: OMME hírek
HozzászólásElküldve: 16 perccel ezelőtt
Online
Rendszeres hozzászóló
Rendszeres hozzászóló

Csatlakozott: 2013.02.13. 18:52
Hozzászólások: 1499    
Végül is a kiadvány helye elsősorban a Méhegészségügy valamelyik témájában lehetne, ám -Nagyernyei minden fóbiás görcse ellenére- sokkal átfogóbb és általános megállapításokat tartalmazó volta miatt nem rejteném egy téma mélyére, hiszen nem csak kártevők és kórokozók és nem kizárólag csak méhmérgezések a kiadvány témája.
http://www.omme.hu/kornyezetterhelesi-monitoring-vizsgalat-2018-2019/

Nagyernyei mester ezt a vizsgálat-sorozatot teljesen haszontalannak tartja, jelentőségét egy tudományos értékkel nem bíró egyszerű kárfelmérésként aposztrofálja. Sajnos ez az Isten szegénykéje magával a monitoring, monitoringozás fogalmával sincs tisztában, pedig szerepel a világhálón a megfejtés:

• ellenőrzés, ellenőrző megfigyelés, megfigyelő
• lehallgatás, lehallgató
• folyamatos vizsgálat, monitoros vizsgálat, folyamatos ellenőrzés

A monitorozás is hasonló töltéssel bír:

monitorozás:
• figyelés
• nyomon követés
• ellenőrzés
• folyamatos figyelés

Nos, ezen kiadvány túllép a szigorú monitoring-tevékenységen, s több szempontból is fontos, kutatómunkán alapuló megállapítást tesz a méhegészségügy terén, ezért furcsállom, hogy az atkaölő-szerek fipronil-szennyezettségének laboratóriumi vizsgálati költségeit is tartalmazó költségeket is kidobott pénzként értékeli az egykori- mára szerencsére már kiérdemesült- tolnai szaktanácsadó. Azt is furcsállom, hogy a méhmérgezések kapcsán folytatott bírósági eljárások során nyújtott szakmai segítséget is a fölösleges utólagos "kárfelmérések" szintjére próbálja degradálni ez a szakma-politikai géniusz, aki tapasztalatom szerint még arra is képtelen, hogy különbséget tegyen a nitrit és "neokotonoid" között.

Egyébként annak idején, az OV értekezletről írt "beszámolója" során "talált" fipronilt a jó Átilla mestör a virágporokban, s bár kértem, olvasson vagy kérdezzen utána, nem válaszolta meg a kérdésemet. Nos, e kiadvány részletesen monitorozza a vizsgált virágpor-mintákban talált szermaradványokat. Kérném azokat, akik ott "írástudók", hogy "emeljék már át" Átillának ezt a munkát, hogy végre ne a tudatlanság talajából sarjadó, ismerethiányos ökörségeivel kábítsa odaát a Népeket, hanem korrekt beszámolókkal tájékoztasson, ha tájékoztatni támad kedve.

Köszönet a monitoring-bizottság aktív szakembereinek (külsősöknek és belsősöknek egyaránt), hogy ismét egy nagyon hasznos kiadvány elkészítésében vállaltak szerepet, egyúttal a "kisgazdája" helyett is szeretnék elnézést kérni, hogy Nagyernyei Attila, a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnöke mindenféle OMME-elnöki dörgedelem, retorzió nélkül ócskázhatja, degradálhatja a Bizottság munkáját. Mifelénk az ilyen trollt úgy szokás kivágni az ajtó elé, mint a bent piszkítani készülő macskát, de hát Brossnak úgy látszik, valamilyen ismeretlen oknál fogva erősen markolhatja valamelyik "nemesebb szervét" ez a nagyarcú géniusz...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 10. 18:39
Figyusz fiúk!
Ne ellenem kampányoljatok, mert én nem indulok semmilyen pozícióért.
Szerintem eltévesztettétek a céltáblát.
Spóroljatok a lőszerrel, szükségetek lehet még rá.
És egy megjegyzés az alábbiakhoz.
Általánosságban szidalmazzátok a kereskedőket, hogy lehúznak bennünket.
A pálya szabad, mindenki kereskedhet, nem tiltott tevékenység.
Egyébként azokat szidjátok akik megveszik a mézünket.
Ha kevesellitek adjátok másnak.
Ez ennyire egyszerű.
Bűnbakot találni a legegyszerűbb a bajokra.
Most dől el ki a legény a gáton, és ki az aki a méhekből meg tud élni.
Ja egyébként mi a baj?
Állandóan azt hangoztatják, hogy a profik fejlesztenek, válság jelei egyáltalán nem körvonalazódnak.
Nekem erről teljesen más a véleményem.
Mást kezdjetek ütni mert én immúnis lettem az effajta dumákra.
Tudjátok mit szokott mondani az elmúlt ciklus OMME elnöke?
Pusszantalak benneteket!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2019. December 10. 20:16
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. December 10. 20:23
Nagyon gáz, értelmezési gondok vannak itt.
Nem azért támadnak mert pozicióért indulsz,hanem mert szócső vagy.
Lehet indulsz pozicióért, vagy már van is.Egészségedre!Te dolgod!
Leírták fentett, aki akar valamit az beregisztrál és leírja a mondandóját.
Ha közvetitesz azzal az jön le, hogy többre tartod az üzenet íróját mint a fórum tagjait.
Minden méhész tudja, hogy a kereskedő egy szükséges rossz a méhész szemében.
Azzal is tisztában van mindenki, hogy szükség van kereskedőre.
De akár OMME elnökre is, meg miniszterelnökre is.
Lehet pályázni a tisztségekre, ha van elég lóvé lehet kft-t is csinálni.
Mindent lehet de ha mindenki vált akkor ki marad méhésznek?

A következőt írod. "Egyébként azokat szidjátok akik megveszik a mézünket."
Gondolom ismerős a kérdés, ki volt előbb a tojás vagy a tyúk?
Szimbiózis van a méhész és a felvásárló között ha tetszik ha nem.
Egyik sincs meg a másik nélkül.
Azzal van a baj, hogy ameddig nem volt eu meg vele együtt rizsszirup addig jó volt a magyar méhész mézén egyre jobban
fejlődni a kiszerelőknek.
Jött a határnyitás, vámszabadkereskedelem meg vele együtt a rizsszirup is és már nem kellett a magyar méhész jó méze a régi áron
mert hamar rájöttek sokan a tényre, az olcsó hamisítvány kell a népnek, abban van a pénz.
Kiestek a minőségi magyar mézet termelő méhészek a kiszerelők kegyeiből pedig az ő verejtékük által lettek dúsgazdagok.
A jövő kép egyáltalán nem létezik, ameddig el lehet látni ott is sötétség van, elkeseredett a többség.
Persze, hogy ugaranak a méhészek mindenre mert ingerült mindenki, te meg csak adod a lovat alájuk, hogy képletesen feléjük emelsz egy embert itt a fórumon.
Semmi baj Attila, sok a méhész de majd megoldja az evulúció úgy is a problémát.
Lassan nem lesz értelme fórumozni, falra hányt borsó itt minden.
Pusszantalak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2019. December 10. 20:44
Attila, Tudtad, hogy az olasz méhészegyesület már2011- ben éhségsztrájkott szervezett a neok elleni tiltakozáaul? (Csak ha fel akarod tenni ismét a T.P. lemezt ne feledd😀)Ha tényleg nemzetközi megmozdulás lesz az árak miatt, bìzok benne hogy más országok egyesületei is előállnak megoldási javaslatokkal. Vagy már vannak is ilyen javaslatok? Van erről valakinek infója?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2019. December 10. 20:51
Nem biztos, hogy a mit tevénk fogja vezetni azt a karavánt.(előző hozzászólásból lemardt)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 10. 21:03
Valamit nem értek.
Linent ugyan az zavarja mint egem, és sok mindenkit.
A mézhamisítás.
Aki ez ellen tesz velünk van, legyen az kereskedő, vagy termelő.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2019. December 10. 21:30
Pusszantalak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2019. December 11. 09:23
Valamit nem értek.
Linent ugyan az zavarja mint egem, és sok mindenkit.
A mézhamisítás.
Aki ez ellen tesz velünk van, legyen az kereskedő, vagy termelő.
Nagyernyei Attila
Én meg mindent értek, még azt is hogy miért nem érted ezt (sem).
A termelő amellett hogy semmit nem tud tenni, így is a maximumot teszi (illetve tetetik vele), hiszen tőle csak laborvizsgálat után veszik meg a mézet! A kereskedő, kiszerelő meg hülye lenne bármit tenni, hiszen neki a kutyuláson van a legtöbb haszna, így miért vágná maga alatt a fát?  :D
Ugye, addig semmi baj nincs a mézzel, amíg a termelőtől bekerül a kereskedő raktárába. Ahogy már előttem írta valaki, nem kell a spanyol viaszt feltalálni, csupán biztosítani kell egyfajta tényleges nyomon követhetőségét a terméknek. Ha a kereskedő vagy kiszerelő nem tudna a megvett áruhoz másikat (vagy más anyagot) kutyulni mert ellenőriznék, és utána rendszeresen ellenőriznék azt is (ugyanúgy folyamatos mintavétellel ahogy ő a termelőt) amit kiszerel vagy elad, akkor máris nem kell semmilyen védjegy, meg semmilyen szerveződés, kezdeményezés, hiszen a vizsgálatok egyértelmű bizonyíték lenne rá, hogy mit ad el.

Na inkább ezt kérdezd meg, hogy akkor miért nem ez a vonal van erőltetve, és miért egyfajta EU-s címet vagy védjegyet szorgalmaznak, ami ugyanúgy nem garancia az égvilágon semmire?  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bagira - 2019. December 11. 11:48
Atilla!
Nem tudom megérteni,hogy miért nem bírod felfogni,hogy egy kereskedő soha nem a mi,méhészek érdekeit fogja szem előtt tartani,hanem csak és kizárólag a sajátját .Állítólag értelmes ember vagy.
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. December 11. 12:18
Maximálisan egyetértek wr kollegával.
Írtam korábban, hogy egy online raktárkészlet és árúforgalom nyilvántartást kell az összes kereskedőre ráerőltetni és azt ellenőrizni kell folyamatosan zárt rendszerben ahol nem megkenhető az ellenőr.
Kibukik a plusz "méz" mennyiség az első ellenőrzés alkalmával.
Hát igen, valahogy süket fülekre talált az ötlet pedig egyszerű mint az 1x1.
Sok jó ötlet elhangzott már korábban is, (pl méz arzéntartalom vizsgálat stb..) de nagyobb és jobb a hamisítói érdekérvényesítés egyenlőre európában mint a méhészeké.
A méhészeken kívül senki sem akarja megérteni, hogy a méz élelmiszer és nem is akarják úgy kezelni az egészet.
Ja bocsánat azért van egy kivétel, a felvásárló az megérti mert a minták mennek a laborba.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 11. 18:20
Nagyon örvendek Bagira megállapításának, hogy állítólag értelmes ember vagyok.
Mégis értetlenül kérdezem, hogy szerintetek mivel fognak a magyar mézkereskedők kereskedni ha tönkremegyünk?
Szerintetek nekik ez az érdekük?
Csak kérdezem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2019. December 11. 18:37
Remélem cukorrépát kapálni mennek.
Ez az érdekük mivel a sok hamisított méznek látszó trutymó ezt mutatja.
Tisztelet a kivételnek ha van olyan!

Cím: Re:Hír-les
Írta: daoli76 - 2019. December 11. 18:38
Nagyon örvendek Bagira megállapításának, hogy állítólag értelmes ember vagyok.
Mégis értetlenül kérdezem, hogy szerintetek mivel fognak a magyar mézkereskedők kereskedni ha tönkremegyünk?
Szerintetek nekik ez az érdekük?
Csak kérdezem.
Nagyernyei Attila
Aogy most is az "ukrán mézzel íííííí
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 11. 19:05
Úgy látom itt bármit válaszolok, semmi értelme.
Egy kereskedőről beszélgetünk, aki kint van a világpiacon.
Nem egy szociális intézményt, vagy egy rehabilitációs központot irányít.
Ha a konkurenciával meg akar küzdeni (amit a tájékoztatójában el is mondott az ott lévőknek) akkor olcsó mézet is kell produkálni, hogy teljes legyen a szortiment.
A védjeggyel ellátott egy igényes, tudatos fogyasztói réteget céloz meg, ehhez keresi a partnereket.
Tudom nehéz ezt megérteni, de nincs ezzel semmi gond.
Van még közel 20 cég rajta kívül, adjátok oda a mézet.
Ha otthon  csücsültök, és ordítoztok, hogy csinálni kéne valamit, mert ez így nem jó, attól még egy helyben állunk.
Aki tesz valamit azt meg fikázzátok.
Kiáll elétek elmondja a koncepcióját és ha tetszik vele tartotok, ha nem akkor pá.
A szocializmusban nevelkedett korosztály ezt a "piacgazdaságosdit" nehezen emészti.
Racionális törvények vannak, aki bírja csinálja, aki nem abbahagyja.
Senkit nem kényszeríttek arra, hogy méhészkedjen.
Rengeteg kitörési lehetőség van, ti pedig otthon ülve várjátok a segítséget.
Senki nem fog segíteni, nektek egyedül kell megoldanotok a bajotokat.
A piac nem az OMME feladata, ez kereskedelem.
Sajnos még mindig sokan nem értik ezt.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. December 11. 19:18
Üdv. Uraim!

Nagyon örvendek Bagira megállapításának, hogy állítólag értelmes ember vagyok.
Mégis értetlenül kérdezem, hogy szerintetek mivel fognak a magyar mézkereskedők kereskedni ha tönkremegyünk?
Szerintetek nekik ez az érdekük?
Csak kérdezem.
Nagyernyei Attila

Nos klubvezető Úr,ha kérdezed,kérdezd az illetékest!
Tudod aki megfenyegette az egész ország méhészét hogy amennyiben nem adja az általa kínált "igen jó áron"a mézét,kifogja elégíteni az igényét másik országokból vásárolt "mézzel"
Olvasd át még párszor az új találmány miért és hogy kíván működni,hogy kíván akár ázsiából is mézet vásárolni a magyar helyett,a magyar méhész, a magyar méhészminiszter támogatásával!
Ha igaz Bagira megállapítása,választ kapsz a kérdésedre.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 11. 19:33
Te is előkerültél izso60,
Vagytok még?
Ilyen a kereskedelem.
Szabad a pálya, akár te is kereskedhetsz mézzel, ha ennyire jó üzletnek tartod.
A tej, a hús, a gyümölcskereskedelem szerinted miben más?
A választ rád bízom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2019. December 11. 19:50
Senki nem kényszerített arra , hogy 33 évig méhészetből éljek ! Lassan mégis arra kényszerítenek , hogy hagyjam abba !!! 54 évesen ezt nehéz elfogadni , nem egyszerű új tevékenységbe belekezdeni !!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 11. 19:56
Egy pár kérdés.
A többi , közel 20 cég miért nem "kapálózik" a mézért ?
Kevés az a 2000 méhész kiváló mézes?
Olcsó mézet hogyan lehet produkálni?
A tudatos fogyasztói fogynak,nem tud csak olcsóbb produkálni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 11. 20:08
Valami hihetetlen nagy ellentmondást érzek mézengúz és a profik elnökének nyilatkozatai között.
Egyszer már feltettem ezt a kérdést, most újra.
Akkor válságban van a méhészeti ágazat vagy nincs?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. December 11. 21:06
Szárnyra kapott itt sokféle verzió.

Tehát, az elhangzottak szerint a védjegy csakis EU-ban termelt mézekre kerülhet rá. Amit az EU-n kívül termeltek, arra nem. Sem az ukránra, sem a norvégra, sem az oroszra, sem a kínaira. Valamint a védjegy használatát csak a földrajzi Európához tartozó kiszerelő kérheti. Tehát pl dél-afrikai nem. Brit viszont igen. (ellenőrzés lehetősége miatt) Ha szeretné forgalmazni az EU-ban megtermelt mézet, miért ne? Viszont a védjegy használatával kötelezettsége is van. Csak a földrajzi Európában megtermelt mézet forgalmazhat. Ami nem EU-s arra a védjegyet nem használhatja, de forgalmazhatja, ha a földrajzi Európából származik. Ennyi hangzott el.
A többi fikció.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 11. 21:45
Úgy látom itt bármit válaszolok, semmi értelme.
Egy kereskedőről beszélgetünk, aki kint van a világpiacon.
Nem egy szociális intézményt, vagy egy rehabilitációs központot irányít.
Ha a konkurenciával meg akar küzdeni (amit a tájékoztatójában el is mondott az ott lévőknek) akkor olcsó mézet is kell produkálni, hogy teljes legyen a szortiment.
A védjeggyel ellátott egy igényes, tudatos fogyasztói réteget céloz meg, ehhez keresi a partnereket.
Tudom nehéz ezt megérteni, de nincs ezzel semmi gond.
Van még közel 20 cég rajta kívül, adjátok oda a mézet.
Ha otthon  csücsültök, és ordítoztok, hogy csinálni kéne valamit, mert ez így nem jó, attól még egy helyben állunk.
Aki tesz valamit azt meg fikázzátok.
Kiáll elétek elmondja a koncepcióját és ha tetszik vele tartotok, ha nem akkor pá.
A szocializmusban nevelkedett korosztály ezt a "piacgazdaságosdit" nehezen emészti.
Racionális törvények vannak, aki bírja csinálja, aki nem abbahagyja.
Senkit nem kényszeríttek arra, hogy méhészkedjen.
Rengeteg kitörési lehetőség van, ti pedig otthon ülve várjátok a segítséget.
Senki nem fog segíteni, nektek egyedül kell megoldanotok a bajotokat.
A piac nem az OMME feladata, ez kereskedelem.
Sajnos még mindig sokan nem értik ezt.
Nagyernyei Attila
Én xy mezei méhész megyek ide, megyek oda, hallok ezt azt, olvasok ezt azt.
Mit hallok Takácsról? Hogy külföldi mézet vásárol inkább mint Magyart, és, hogy nagyrészt neki köszönhető, hogy a méz ára a béka segge alatt van.
Ebből arra következtetek, hogy a Magyar méhész legnagyobb ellensége Takács.
És  mást is hallok. Azt, hogy ez a Takács nagyon jóban van a mezőgazdasági miniszterrel, és Brossal.
 Ebből megint következtetek. "MADARAT TOLLÁRÓL EMBERT BARÁTJÁRÓL," tehát, ha Takács az ellenségem, és a barátai, a miniszter és az omme elnök, akkor levonom a következtetést: Nekem Magyar méhésznek, /aki nem vagyok sem Takács, sem Bross, sem a miniszter haverja,/ a legnagyobb ellenségem, Bross, Takács és a Mezőgazdasági miniszter.
 Ez ilyen egyszerű, és így gondolkodik a Magyar mezei méhész 95%-a.
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2019. December 11. 23:24
Még egyszer el kell olvasni WR és Linen írását.
Nyomon követhetőséget biztosítani, áruforgalmi nyilvántartás. A fejektől bűzlik a hal.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2019. December 12. 08:19
Méhészújság decemberi szám 14. Oldal. “Az unión belüli mézexportban hazánk az élen jár...De a nagyban értékesített vegyes virágméz felvásárlási árában, egy 2014-es statisztika alapján a sajnos a sor végén kullogunk”
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2019. December 12. 08:53
A nébih szlogenje volt 2012-ben hogy termőföldtől az asztalig. Nem tudom, hogy a termelők csesztetésén kívül bármi megvalósult-e ebből.
Világosan le van írva, hogy a méz mit vagy mit nem tartalmazhat. Ha a bolt polcán lévő ettől eltér, mert mondjuk hozzáadott cukor vagy rizsszirup van benne, akkor azt azonnal szankcionálni kellene. Mert az ugye onnantól nem méz. Nincs a pancsolmánnyal baj, csak akkor ne lehessen ráírni hogy méz, hanem mondjuk édesítő szirup vagy akármi, mint ahogy a tehenet sosem látott "tejes ital". Onnantól azt még ugyanúgy meg fogják venni, ahogy a tejes italt is megveszik, csak ugye nagyon nem mindegy hogy ha mézet akarok venni akkor mézet veszek-e, vagy valami mást.
A kedvenc feliratom a "made in eu" meg az eu-s termék és hasonlók.  :D Na ezek azok a termékek amikről az ember nem mondja meg hogy honnan van, mert beúszik valahol a földrészre, oszt onnantól már eu-s.
Keményen vám és áfa körbe tartozó, forintban 6 számjegyű műszaki cikket ugyanannyiért megkapom mintha kint venném meg Kínában, tehát vám és áfa mentesen. Na vaj' hogyan...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 15. 07:52
Sokan kérdezgetik, hogy miért idézgetek a Zöldről, miért nem írok oda?
Először is nem vagyok regisztrálva, másodszor pedig nem is engednének, így marad az idézgetés:
Ezt írta Bükk:
"2019.12.04. Siófok, Agrárszektor Konferencia.
"Bross Péter kiemelte, hogy a mindenféle mendemonda ellenére a méhészek, a hatóság, a gyártók és a felhasználók viszonya Magyarországon kifejezetten jó."
Már megint csak a méhészekre hivatkozás,OMME ilyenkor hol van... :merg
Azoknak a méhészeknek a nagy tábora akik évek óta elvesztik a méheiket repcén és napraforgón,nem pörgetnek
ezekről a növényekről,sőt rengeteg munkájukba és költségükbe kerül,hogy méhállományukat egyáltalán életben
tartsák emiatt,na azoknak kifejezetten más véleménye van e viszonyról!!!!!

https://www.agrarszektor.hu/noveny/vala ... 18309.html
A piros rész miatt idéztem!
Nem lehet, hogy a neonikotinoidok miatt volt ez?
Ja, hogy ezt nem lehet kijelenteni, mert az OMME monitoring vizsgálatai alapján ez nem bizonyított!!!!!
Ja, ja.
Hamarosan az elnökaspiráns szájából meg is hallgathatjátok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Zwarte Piet - 2019. December 15. 11:08
Sokan kérdezgetik, hogy miért idézgetek a Zöldről, miért nem írok oda?
Először is nem vagyok regisztrálva, másodszor pedig nem is engednének, így marad az idézgetés:
Ezt írta Bükk:
"2019.12.04. Siófok, Agrárszektor Konferencia.
"Bross Péter kiemelte, hogy a mindenféle mendemonda ellenére a méhészek, a hatóság, a gyártók és a felhasználók viszonya Magyarországon kifejezetten jó."
Már megint csak a méhészekre hivatkozás,OMME ilyenkor hol van... :merg
Azoknak a méhészeknek a nagy tábora akik évek óta elvesztik a méheiket repcén és napraforgón,nem pörgetnek
ezekről a növényekről,sőt rengeteg munkájukba és költségükbe kerül,hogy méhállományukat egyáltalán életben
tartsák emiatt,na azoknak kifejezetten más véleménye van e viszonyról!!!!!

https://www.agrarszektor.hu/noveny/vala ... 18309.html
A piros rész miatt idéztem!
Nem lehet, hogy a neonikotinoidok miatt volt ez?
Ja, hogy ezt nem lehet kijelenteni, mert az OMME monitoring vizsgálatai alapján ez nem bizonyított!!!!!
Ja, ja.
Hamarosan az elnökaspiráns szájából meg is hallgathatjátok.
Nagyernyei Attila

Attila!

Ez így nem illik a FF Méhészklub arculatába, mely a nyíltság, őszinteség, az egyenlő mércével mérés elvét tűzte egykor a zászlajára.

Honnan veszed, hogy nem engednének regisztrálni a Méhész Fórumra? Elekes Laci és Szabó (Bics[ics]ka) úr is regisztrált tag ott, sőt Csányi Antal és Takács Ferenc is tagjai a Fórumnak, egyikük sincs kitiltva onnan. A FF Klubról -amit Te jegyzel- már nem mondható el ez a tolerancia, hiszen a Klubodon jellemző "egyenlő mérce" így fest, a Te "ars poetica"-d ez:


"Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek."
Nagyernyei Attila

Regisztrálj be tehát a "Ződre", aztán nem kell átemelgetned olyan sűrűn a hozzászólásokat, mert úgy hallani, régóta komoly baj van a gerinceddel (egyesek szerint Te lennél az első Invertebrata a méhészeti közéletben, de mi tudjuk, hogy ez nem igaz), híresztelik azt is, hogy gerincoszlopod jelentős része már eléggé képlékeny, prüntyögnek gumigerinc-protézis beültetéséről is. A nyelvek szerint emiatt, s nem az atka miatti állományvesztésed miatt voltál kénytelen NB 18 rendszerre váltani (mondják, hogy hagyatékból tudtál venni állományt, mikor elcseszted az atka elleni védekezést), de mi nem tudjuk ezt elképzelni, hanem elhisszük Neked, hogy mozgásszervi problémáid miatt váltottál. Ne emelgess tehát felelőtlenül!

Egyébként ennek a regisztrációnak lenne más hozadéka is, hiszen nem az eredeti szövegkörnyezetből önkényesen kiemelve lehetne és kellene torzítani az idézett hozzászólást, mint már oly sokszor adtál rá itt példát a módszereddel.

Bükk (és Bross sem) a neonikotinoid csávázószerekre próbált rávilágítani, amit Te most itt sugallni próbálsz. Bross elment egy konferenciára, s nyilatkozott többedszerre egy olyan témában, amiről kevés fogalma van. Bükk pedig nem azt kifogásolta, hogy Bross butaságokat írt le és jelentett ki már előbb a növényvédelmi szerek betiltásának szándékáról, nem azt kifogásolta, hogy Bross elszabotálta az általad is vehemensen támadott csávázószerek elleni tiltakozást, hanem azt emelte ki, hogy SZERINTE Bross nem őszinte, amikor azt mondta az idézet szerint: "Bross Péter kiemelte, hogy a mindenféle mendemonda ellenére a méhészek, a hatóság, a gyártók és a felhasználók viszonya Magyarországon kifejezetten jó."

Bükk azt mondta, hogy nem olyan jó az, s nem csak a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerek miatt nem olyan jó, hanem mert a két  tábor (gazda/méhész) közötti viszonyt az OMME egyes "növényvédelem-frusztrált" (és nyíltan"tóthpéter-fóbiás")  hangadói inkább igyekeznek iszonnyá alakítani, ha érdekük azt kívánja. Ide kell érteni Brosst is, aki láthatóan kiütéseket kap, ha valaki felemlíti Tóth Pétert, vagy valamelyik "muskétást".

Most is rögvest elkezdtél neonikotinoidozni és tótpéterezni, noha semmi nem indokolta Bükk mondandójának ilyen eltorzítását, mindössze arra volt jó, hogy ismét előhúzhasd a "hangfelvétel-kártyát".

Vigyázz ezzel Attila, visszafelé is elsülhet! Csak kifejezetten Tóth Péter előadásain készült hangfelvételeket javasolok felhasználni és kommentálni a hangfelvétel-montázs esetén, a mások -elsősorban Dr. Darvas Béla- által kijelentett és a szövegkörnyezetből kiragadott állítások, vélemények egyrészt nem bizonyító erejűek, másrészt könnyen cáfolhatók, hiszen kijelentésének forrásai -ha vannak- könnyen visszakereshetők, ha nincsenek, akkor meg annyit is érnek. Egy ilyen hangfelvétel-montázs a legutóbb is közzé tett kijelentéseid (!) tükrében viszont ragyogó keresetkiegészítést eredményezhet a folyamatban lévő személyiségi jogi peredben, de ezt dr. Mocsai Lajos Gergely ügyvéd úr bizonyára nálam sokkal jobban tudhatja.

Szóval regisztrálj bátran a Ződre, valaki majd szól néhány szót az érdekedben, hogy gyorsítottan bírálják el és engedélyezzék regisztrált tagságodat a Fórumon az adminisztrátorok. Próbáld ki egyszer, milyen az, amikor nem Te önkényeskedhetsz Takács úr klubján, hanem korrekt módon hagynak fórumozni, ha korrekt vagy, illetve moderálnak érdemeid (és nem személyed és magánvéleményed) szerint. Ott is regisztrálhatsz saját néven, bár az sem lehet probléma, ha visszaveszed a régi nick-nevedet, most sincs törölve a Fórumról. Ha pedig kölcsön-nick volt, helyette javaslom a "leatóthpéterrel" nicket választani, arról biztosan felismer mindenki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 15. 17:25
Egy kis arculatba illő:

https://www.youtube.com/watch?v=jFXGlr8hqk0&t=9s

ÁVE
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 15. 17:30
Azért kiváncsi vagyok, hogy Tóth Péter elnökjelölt megválasztása esetén hány titulust gyűjt még be. Persze nem csak a méhészeknél, hanem esetleg a méregkeverőknél is...

ÁVE!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 15. 18:35
Még mielőtt az olvasók elhiszik azt a sok badarságot amit összehozott Zwarte Piet
neki is felhívnám a figyelmét, hogy nem én vagyok a célszemély akit le kéne járatni.
Teljesen felesleges időpocsékolás, meg egy kicsit uncsi is.
Ezt írja:
"Vigyázz ezzel Attila, visszafelé is elsülhet! Csak kifejezetten Tóth Péter előadásain készült hangfelvételeket javasolok felhasználni és kommentálni a hangfelvétel-montázs esetén, a mások -elsősorban Dr. Darvas Béla- által kijelentett és a szövegkörnyezetből kiragadott állítások, vélemények egyrészt nem bizonyító erejűek, másrészt könnyen cáfolhatók, hiszen kijelentésének forrásai -ha vannak- könnyen visszakereshetők, ha nincsenek, akkor meg annyit is érnek."
Kérésednek eleget téve, köszönet proconsul méhésztársnak az alábbi hanganyag közzétételéhez.
Sok érdekesség hangzik el benne az OMME növényvédősétől, de a vége az valami szenzációs.
Ő egy igazi érdekvédő......
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 15. 18:45
https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/nem-mergezzuk-a-meheket-ugye-3581043/?fbclid=IwAR1QfFWUwr-TYFGvcug0Bjio9qYAyAZSLktRgT6G1518UtHYGeFYSLYF8MA

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2019. December 16. 07:10
https://www.elobolygonk.hu/Innovativ_trendek/Mezogazdasag/2019_12_11/okologiai_vetomag_munkacsoport_alakult
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 16. 09:57
 Kedves Proconsul!
Már látom is amint Tóth Péter az omme ablaktalan pincéjében, minden féle füstölgő és párolgó lombikok meg üvegcsék között keveri a mérget. Előtte néhány döglött méh. Mellette meg a sok bankó, amit a méhek kipusztításáért kapott.
A kérdésem, vajon van e olyan hülye méhész aki ezt elhiszi? Bár én nem vagyok Tóth Péternek semmije, egyszer beszéltem vele Gyulán 2014-ben, amire ő nem is igen emlékszik.
De, tudjátok mit, aki ilyet elhisz, az maradjon is a ti barátotok, az megérdemel titeket.
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 16. 12:46
Ne lásd, hallgasd!!!

"Én a hatóságot képviselem."
"Kizárólag szakmai megállapítások alapján hozhatjuk meg a döntéseket!"
"Valóban igaz kiadtunk egy szükséghelyzeti engedélyt."
"Mi mint hatóság, valóban azt javasoltuk a minisztériumnak, hogy Magyarország NE szavazza meg a tiltást!.....mivel szakmailag nem tartottuk megalapozottnak."
"Majd lehet, hogy Tóth Péter kolléga ezt fogja részletezni, de mi is úgy tudjuk, meg a saját tapasztalatunk is az volt, és nagyon sok mindent tőlük is tudunk a méhészeti egyesülettől, hogy nem volt Magyarországon olyan méhpusztulás amely a neonikotinoidoknak a szabályszerű felhasználásából eredt volna."
Tóth Péter:
"Ha permetezéses technológia, vagy csávázásos technológia, akkor a két rossz közül máris láthatjuk, hogy melyik a kevésbé rossz."
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 16. 12:49
Egyébnént ahhoz képest, hogy nem ismered, szépen kampányolsz neki. A múltkor leírod, hogy nem a méhegészségügy megoldása a legfontosabb, aztán ajvékolsz, mint a rejtett erőforrások, hogy a méhegészségügy gyakolatilag összeomlott. Sírsz-rísz, minden rossz, mindenki hülye, csak Te vagy harci szekér. Kapányolj szépen csak tovább!

ÁVE
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2019. December 16. 14:52
Azon mit kell érteni, hogy    "Mi mint hatóság, valóban azt javasoltuk a minisztériumnak, hogy
Szóval, ki ez a hatóság, név szerin?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 16. 18:35
Meg kell hallgatni abból kiderül, hogy amit  proconsul idézett azt Tőkés Gábor mondta!
Szerintem ez lemaradt az elejéről, de majd javítja ha akarja.
Amiatt gondolom így, hogy Tóth Péter növényvédőst nevezi Tőkés Gábor kollégájának.
Ha lesz hozzá "idegem" végighallgatom az egészet egyszerre.
Ha már itt tartunk, hogy lehet egy csávázott vetőmagot szabálytalanul használni?
A másik kérdésem, hogy lehet a csávázott vetőmagból kikelt növény kártétele ellen védekezni?
Permetezésnél el tudunk települni, bezárhatjuk a méheket... de csávázásnál?
És Tóth Péter ezt sokkal jobbnak, kíméletesebbnek tartja?
Európa méhészete majdnem kipusztult amikor végre észhez térítették a döntéshozókat.
Vivaldinak ez kamu.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2019. December 16. 19:49

Ha már itt tartunk, hogy lehet egy csávázott vetőmagot szabálytalanul használni?


Az idézetben nem a csávázott vetőmag, hanem a neo szabálytalan használatáról történik említés.


A másik kérdésem, hogy lehet a csávázott vetőmagból kikelt növény kártétele ellen védekezni?


Nem a növény kártétele ellen kell védekezni, hanem (leegyszerűsítve) a repcebolha ellen.

Bármennyire is nonszensz látszólag, ezt a problémát a növénytermesztők, a növényorvosok, a méhészek és a kutatók EGYÜTTESEN tudják megoldani, vagy legalábbis mérsékelni.
Nem egymás pocskondiázásával, a másik keresztre feszítésének követelésével, hanem valamiféle, mindenkinek, de leginkább az élő természetnek megfelelő kompromisszummal.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 16. 20:14
Az nektek pocskondiázás ha tiltakozok a méhek, a rovarok és az élővilág elpusztítása ellen?
Ha annyira "Bio" lenne az a négy neo, akkor nem tiltották volna be őket.
Aki ezeket sztárolja, az ellenség.
Soha nem fogom simogatni a "méregkeverőket".
Minden élelmiszerben benne van a méreg.
Szerintem ez zsákutca, csak azért nyomják mert kényelmes, valamint a vegyszerlobbinak kedvez.
Az ökogazdálkodásra, és a bio élelmiszerekre kellene ennyi időt tölteni mint amennyit a rovarölők fejlesztésére töltenek.
Igen is tiltakozok az ellen, hogy növényvédős legyen az OMME elnöke.
Ha nektek tetszik, kampányoljatok mellette.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. December 16. 20:15
Üdv.Uraim!
Tisztelt Németh Lajos!
Engem meglep ugyan a tény,de rendkívül örülök,mondhatnám"örvendek"hogy maradt még ezen a fórumon reálisan gondolkodni tudó ember.
Részemről köszönöm.
Én ebben a témában az itt publikáló emberek többségével már nem vagyok képes ilyen türelemmel eszmét cserélni.
Itt mindenki ellenség akinek más a véleménye bármiről.
Noha legtöbbüknek halovány lilája nincs többek között a növényvédelemről sem.
A békés egymás mellett élésről már nem is beszélve.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 16. 20:21
Ezt írja izso60:
"Noha legtöbbüknek halovány lilája nincs többek között a növényvédelemről sem."
Amikor éveken keresztül bokáig álltam a méhhullákban napraforgóvirágzás alatt, akkor volt valami halvány lila sejtésem, hogy ez milyen jó dolog.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. December 16. 20:25
Üdv.Uraim!
Külön felhívás Nagyernyei Uram részére

Kérem a Tisztelt klubvezető Urat azonnali hatállyal kezdeményezze a jelenlegi Mézkirálynő trónfosztását!
Amennyiben nem fér bele a vonalasságába kénytelenek leszünk kínunkba nevetni a TP fóbiáján.
Ne feledje kedves "Uram" sok vagy még több növényvédős méhész létezik mint ahányan az Ön "végzettségét"jegyzik.
Egy régi "méregkeverő".
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 16. 20:42
izso60!
Még mielőtt felkorbácsolod itt a kedélyeket egy link:

https://szie.hu/szivugyem-beporzas-interju-szemerits-eszter-mehkiralynovel

Én nem hasonlítanám össze azért a kettőt.
Tisztelet a hölgynek a nyilatkozatért!

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. December 16. 20:45
Üdv.Uraim!
Nagyernei Uram írja:


Amikor éveken keresztül bokáig álltam a méhhullákban napraforgóvirágzás alatt, akkor volt valami halvány lila sejtésem, hogy ez milyen jó dolog.

A sejtést minden bizonnyal megtoldja Kend szíves kérésemre egy bizonyító erejű labor eredménnyel.
Amennyiben ilyen nem létezik akkor ez is inkább hangulat keltés,mintsem valamire való érv.
A magam részéről örülök ha betiltanak jelentős kockázattal járó növényvédő szereket,akkor is ha ma sem bizonyított a kockázat mértéke sehol a kontinensen.
De ezért EGY embert támadni egy nagyon nagyon laikusnak több mint szerencsétlenség!
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2019. December 16. 20:55
Üdv.Uraim!
jani bátya!
Ne terelj!
Nem Én szapulom a "méregkeverőket"kérd meg légyszíves a jó klubvezetődet hogy ne emeljen ki így egy nagy tudást igénylő szakmát és ne mocskolja egyébként a Ti segítségetekkel!
Én éppen nem kívánom bántani azokat akik ekkora tudás birtokában képesek elviseli az innen áramló szakmai alapokat nélkülöző mérhetetlenül kicsinyes támadásaitokat!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 16. 20:59
Egyébnént ahhoz képest, hogy nem ismered, szépen kampányolsz neki. A múltkor leírod, hogy nem a méhegészségügy megoldása a legfontosabb, aztán ajvékolsz, mint a rejtett erőforrások, hogy a méhegészségügy gyakolatilag összeomlott. Sírsz-rísz, minden rossz, mindenki hülye, csak Te vagy harci szekér. Kapányolj szépen csak tovább!

ÁVE

íííííigen így is lehet érteni.
Mert ugye nektek a pótcselekvés az a vértekben van. Üldözitek a három éve üres kaptáros méhészeteket, közben a nagy méhészetekben gyakorlatilag senki nem tudja mi van, és senki nem is ellenőrzi.
Most még arra lennék kiváncsi mikor kampányoltam Tóth Péternek?
 No, most ugye, ha valaki most azt mondja, hogy minden rendben, az vagy hülye, vagy Bross rokona.
Te melyik vagy kedves Néró.
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2019. December 16. 21:11
"Nem mérgezzük a méheket, ugye?" Az ész megáll! Meddig megy az okoskodás? 16 éve pusztulnak a méhek, melynek fő oka a növényvédő szerek. Milyen kommunikáció hiánya miatt van méhpusztulás? El is hiszik, amit összehordtak? Meddig írja felül a pénz és a profit a szomorú valóságot? Egy több órás filmben pár napja a kutatók kijelentették, hogy az emberiség köszönettel tartozik a méheknek, mert ők jelzik, mekkora a baj a vegyszerhasználat által. Csak akkut vizsgálatok történtek az engedélyeztetések során. Ezek a mérgek az egész élővilágot veszélyeztetik (például az emberi magzat egyáltalán nem képes lebontani a toxint).
Cím: Re:Hír-les
Írta: proconsul - 2019. December 16. 21:41
Vivaldi...  :) :D ;D

Te nem pótcselekszel. Te szépen sunyin kampányolsz, ajvéknak álcázva.. Jáááj meghalunk mind, a világ egy pöcegödör... Mondom, rejtett erőforrás vagy! Aztán meg ha valaki csinál valamit, na az nem jó...  :D  Csináld csak! Hamar itt van az április nem kell már sokáig feszülj.

Izsó úrtól meg jön a szokásos. Most hogy a kedvenc brancsa Tóth Pétert indította, akkor jön a régi duma: Nincs is baj a neo-val..  ;D ;D ;D ;D

Akkor tudnám, miért kiabálta vöröslő fejjel egy éve az őszi küldöttgyűlésen, hogy Ő bizony levelét megírta, csak azt nem küldték tovább, mert Ő aztán megmondta, hogy a neo milyen veszélyes.  :) :D ;D

No! Akkor most veszélyes, vagy sem? Mellesleg meg miért nem küldte el Ő? Elfeljtette a címet???  :o  ;D ;D ;D ;D

Na ÁVE!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 16. 21:47
izso60!
Végtelenül sajnálom, hogy ezt így látja. A terelés éppen az Ön megnyilatkozásával hozható összefüggésbe hiszen Ön írt TP fóbiáról meg mézkirálynő trónfosztásról, párhuzamot vonva a kettő között, ha rövid az emlékezete csak pár hozzászólást kell visszaolvasnia. Egyszerűen egy lapon sem említeném a kettőt, de ez én vagyok.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 16. 22:31
Éljen TÓth Péter. Éljen Tóth Péter. Éljen stb.
Most aztán kampányoltam. És mi lett? Gondolom az összes kűldött összeszarta magárt tőlem. Most ébredtek fel, és most már mind T P-re szavaz.
Kedves Prokunsul. /Ez egyébként egy emberelőd maradvány neve is, a melyet az Olduvai szakadékban fedezett fel Leakey házaspár. Most nem tudom te melyik vagy , első konzul, vagy egy csomó ásatag csont./ nagyon hízelgő rám nézve ha túlbecsülik jelentőségemet, de jobb ha maradunk az igazságnál, a küldöttek akik majd szavaznak, magasról tesznek rám, ugyan úgy mint a tagságra. Sajnos. Mert a küldötteknek a tagságot kellene képviselni, de nem azt teszik. Meg se kérdezik őket. Ezért is manipulálhatók.
Mert ha a tagságon múlva, már rég a nemzetközi űrállomáson lennétek mind.
Bross, Takács, a kontroll csoport, a vezetőség, a küldöttek akik odaszavazták, és te is kedves Római.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Zwarte Piet - 2019. December 17. 00:52
Éljen TÓth Péter. Éljen Tóth Péter. Éljen stb.
Most aztán kampányoltam. És mi lett? Gondolom az összes kűldött összeszarta magárt tőlem. Most ébredtek fel, és most már mind T P-re szavaz.
Kedves Prokunsul. /Ez egyébként egy emberelőd maradvány neve is, a melyet az Olduvai szakadékban fedezett fel Leakey házaspár. Most nem tudom te melyik vagy , első konzul, vagy egy csomó ásatag csont./ nagyon hízelgő rám nézve ha túlbecsülik jelentőségemet, de jobb ha maradunk az igazságnál, a küldöttek akik majd szavaznak, magasról tesznek rám, ugyan úgy mint a tagságra. Sajnos. Mert a küldötteknek a tagságot kellene képviselni, de nem azt teszik. Meg se kérdezik őket. Ezért is manipulálhatók.
Mert ha a tagságon múlva, már rég a nemzetközi űrállomáson lennétek mind.
Bross, Takács, a kontroll csoport, a vezetőség, a küldöttek akik odaszavazták, és te is kedves Római.

AranyoS Fekete Lyuk!

Éljen Simon Zoli! Éljen Simon Zoli! Éljen Simon Zoli!

Végre valaki felfedezte a mi Proconsulunk paleontológiai vonatkozásait is! Abban viszont komoly tévedésben vagy, hogy a mi proconsulunkra érvényes: "és te is kedves Római"...

A francot, nem consul-viselt consul-pótló helytartó, hivatalnok ő, hiszen még köszönni sem tud tisztességgel.

Vivaldi...  :) :D ;D

Te nem pótcselekszel. Te szépen sunyin kampányolsz, ajvéknak álcázva.. Jáááj meghalunk mind, a világ egy pöcegödör... Mondom, rejtett erőforrás vagy! Aztán meg ha valaki csinál valamit, na az nem jó...  :D  Csináld csak! Hamar itt van az április nem kell már sokáig feszülj.

Izsó úrtól meg jön a szokásos. Most hogy a kedvenc brancsa Tóth Pétert indította, akkor jön a régi duma: Nincs is baj a neo-val..  ;D ;D ;D ;D

Akkor tudnám, miért kiabálta vöröslő fejjel egy éve az őszi küldöttgyűlésen, hogy Ő bizony levelét megírta, csak azt nem küldték tovább, mert Ő aztán megmondta, hogy a neo milyen veszélyes.  :) :D ;D

No! Akkor most veszélyes, vagy sem? Mellesleg meg miért nem küldte el Ő? Elfeljtette a címet???  :o  ;D ;D ;D ;D

Na ÁVE!

A római üdvözlést ékezettel írja, ráadásul soha nem köszönt még római elköszönéskor "Ave!"-vel, arra a "Vale!" köszönés szolgált...

A mi Proconsulunk azt sem tudja, hogy az ókorban így üdvözölték egymást a rómaiak: egyes számban Ave! Salve!, többes számban Avete! Salvete!

Az Ave! köszöntést ritkán használták (elsősorban az Ave Caesar, morituri te salutant!, azaz a gladiátorok császárt üdvözlő köszöntése révén került a köztudatba. A köznapi üdvözlő köszöntés a Salve!, Salvete! volt, Ave!-t leginkább csak a gyertya, mécses bevitelekor mondtak: "Ave, lux amica!"

Búcsúzáskor: egyes számban Vale! többes számban Valete! volt a köszönés...

Szóval sose volt római ez a Proconsul, viszont az "ajvékolás" szó rendkívül gyakori használata esetében egy egykori római tartományból való származására utalhat. E római tartomány procuratori rangú praefectusa volt Quintus Pontius Pilatus,  26–36 között, Tiberius császár uralkodása idején... Most már csak azt nem értem, hogy akkor miért nem úgy köszön: Sálom! ez az amhórec azeszpónem Bross-kaseroló mesüge samesz?

Szóval visszatérve a Proconsul zoológiai megfejtésére, megmelegedett a szívem tájéka, látván, hogy Simon Zoli barátom milyen csalhatatlan biztonsággal találta meg a mi Proconsulunk nick-választásának legvalószínűbb eredőjét. Ha nem neheztel meg érte, kiegészíteném illetve pontosítanám.

"A Proconsul nevet Hopwood találta ki 1933-ban, jelentése „Consul előtti”. Akkoriban a Consul népszerű név volt, melyet a cirkuszi mutatványokban szereplő csimpánzoknak adtak. 1903-ban a párizsi Folies Bergère közkedvelt csimpánzát Consulnak hívták, és ugyanezt a nevet kapta a manchesteri Belle Vue állatkert csimpánza 1894-ben. Ez utóbbi halála után Ben Brierley egy verset írt emlékére, melyben azon elmélkedik, hogy hol lehet a hiányzó kapocs a csimpánz és az ember között:

‘Hadst thou a soul?’ I’ve pondered o’er thy fate
Full many a time: Yet cannot truly state
The result of my ponderings. Thou hadst ways
In many things like ours. Then who says
Thou’rt not immortal? That no mortal knows,
Not e’en the wisest – he can but suppose.

’Tis God alone knows where the ‘Missing Link’
Is hidden from our sight; but, on the brink
Of that Eternal line where we must part
For ever, sundering heart from heart,
The truth shall be revealed: but not till then –
The curtain, raised by the Almighty, when
Mankind must answer for the deeds of men.

Hopwood 1931-ben fedezte fel három egyed maradványait, miközben Louis Leakey csoportjában kutatásokat folytatott a Viktória-tó környékén. Az a Consul, melynek a nevét felhasználta, nem az előzőekben említettek valamelyike, hanem a londoni varieté népszerű, öltönyt, sapkát viselő és szivarozó csimpánza volt. A Consul szó Linné-módon szimbolizálja a csimpánzokat. Így – Hopwood szavaival – a Proconsul a „csimpánz őse”. A faj nevéhez az „africanus” szót is hozzátette."

Nos, láthatóan ez lehet a Proconsul nick helyes megfejtése, s ugyan nincs hangfelvétel e miocén-kori fosszilia makogásáról, de az itteni "ajvékolását" hallgatva fogalmat tudunk alkotni róla, s a hangprofil alapján valószínűleg jól felismerhetővé válik. Mindenesetre küldök egy képet, hogy ha valaki inkább vizuális és véletlenül szembetalálkozna vele Szekszárd (vagy inkább Gödöllő?) utcáin, biztosan fel tudja ismerni.




Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2019. December 17. 08:21
Az nektek pocskondiázás ha tiltakozok a méhek, a rovarok és az élővilág elpusztítása ellen?
Ha annyira "Bio" lenne az a négy neo, akkor nem tiltották volna be őket.
Aki ezeket sztárolja, az ellenség.
Soha nem fogom simogatni a "méregkeverőket".
Minden élelmiszerben benne van a méreg.
Szerintem ez zsákutca, csak azért nyomják mert kényelmes, valamint a vegyszerlobbinak kedvez.
Az ökogazdálkodásra, és a bio élelmiszerekre kellene ennyi időt tölteni mint amennyit a rovarölők fejlesztésére töltenek.
Igen is tiltakozok az ellen, hogy növényvédős legyen az OMME elnöke.
Ha nektek tetszik, kampányoljatok mellette.
Nagyernyei Attila

Attila, először is... Én én vagyok, nem Ti. Tehát már a második szavad bántó, ugyanis én kizárólag a saját véleményemet írtam le. Tehát a mondat helyesen így kezdődne: Ha neked....
Ne moss össze, légy szíves, semmilyen érdekcsoporttal.
Engem személy szerint hóttra nem érdekel, hogy ki lesz az OMME elnöke. Bross, Tóth, Caligula lova, vagy a kertész kutyája, engem ez teljesen hidegen hagy.

Egyet biztosan tudok. Magyarországon van 6 millió hektár termőföld. Ez a hatalmas termelő potenciál a "mi kedvünkért" nem fog parlagon maradni.
Megoldást kell találni a vegyszerszennyezettség csökkentésére, vagy megszüntetésére. Ez kétségtelen tény, mert a jelenlegi trend az emberiség és a bolygón lévő valamennyi életforma ellen dolgozik.
A paraszt is élni akar. Termelni. Nem csak vetni, aratni is. A jelenlegi technológiák szinte teljesen vegyszeres növényvédelmen alapulnak. Ki kell dolgozni olyan, széleskörűen alkalmazható növénytermesztési rendszereket, amelyekben mellőzhető a vegyszer.
Ez így, feladatfelvázolás szintjén rém egyszerű, csakhogy az ördög a részletekben rejlik.
Abban is biztos vagyok, hogy nem én, nem is Nagyernyei Attila fogja megtalálni a megoldást, ahhoz a miénknél jóval nagyobb tudományos háttérismeret kell.
Ezért ismétlem: a jelenlegi kátyúból való kilábaláshoz széleskörű összefogás kell, minden érintett részvételével.
Hiába akar a paraszt vegyszermentes termelést, ha nincs hozzá sem vetőmag, sem technológia.
Hiába a kész technológia, ha a paraszt nem hajlandó alkalmazni.
Hiába akar a méhész vegyszermentes környezetet, az agrárszféra többi szereplője nélkül ez nem lesz más, mint pusztába kiáltott szó.
 


   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 17. 08:48
Nem volt szándékomban megbántani senkit, Németh Lajost meg egyáltalán.
Azt felejtem el mindig, hogy nekem sokkal nagyobb a tűrőképességem.
Bocsánat.
Ezt írod:
"A paraszt is élni akar. Termelni. Nem csak vetni, aratni is."
Mi pedig méhészkedni, és féltjük a méheket.
Ezt kéne összehangolni, ebben egyetértek veled.
De nem úgy, hogy kitalálnak egy új csávázásra alkalmas hatóanyagot, azzal megint évekig küzdünk mire betiltják.
Erre lenne jó egy valóban hatékony, előremutató monitoring.
A kísérletek úgy zajlanak, hogy mi méhészek csak futunk az események után.
Állandóan azzal jönnek, hogy szedjünk méhhullákat a vizsgálatokhoz!
Csakhogy ez nem klasszikus méhmérgezés.
De ha nincs hulla, mert elvésznek?
Ők azt mondják akkor nincs mérgezés.
Itt tartunk, megy a fogócska.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meclood - 2019. December 17. 14:39
Zwarte Piet = Tomi papa szépen kibontakozott. ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. December 17. 16:17
Mint rendesen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Zwarte Piet - 2019. December 17. 16:25
Zwarte Piet = Tomi papa szépen kibontakozott. ;D

Salve amica anseris aequabis!

A rohadt életbe, most le akar buktatni...?

Oups, j'ai fait une betise...?

Vale, amice!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 17. 19:18
Egy kis olvasni való.
https://haon.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/mezbe-ragadt-meheszeink-3730290/?fbclid=IwAR1xklJbMr_rftcxrhbJvB-oGeQSVC_wXZCT3MMqmK8yH15I2MLFBJloqGg
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 18. 18:00
Végre egy jó hír Karácsony előtt!
https://www.magro.hu/agrarhirek/mellbevago-tagdijemelest-hozhat-a-jezuska-a-gazdaknak/?fbclid=IwAR0IJv5Lk7eIAhhk4zYgEeZlUnnS5JVEKIvBrynL6B841dTsYp8CMiAyBfo
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 18. 19:35
http://www.atv.hu/kulfold/20191218-szigoritanak-a-mehek-vedelmet?fbclid=IwAR2KbYfQUVcJolec8rGsulerYV4BOII9BIdFFCnLJh37SfrSsALbjbs9QUc
Cím: Re:Hír-les
Írta: nomader - 2019. December 18. 22:22
Valakinél nagyon elmentek otthonról. Be is csukom az internetet... :D

U. I. : nem a Gladiator című filmből kell latinul tanulni, illetve a történelem tudást sem a mindenegyben.blog-ról kellene fejleszteni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2019. December 18. 22:30
Neki már csak onnan megy. :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2019. December 19. 13:44
Végre egy jó hír Karácsony előtt!
https://www.magro.hu/agrarhirek/mellbevago-tagdijemelest-hozhat-a-jezuska-a-gazdaknak/?fbclid=IwAR0IJv5Lk7eIAhhk4zYgEeZlUnnS5JVEKIvBrynL6B841dTsYp8CMiAyBfo
Nagyernyei Attila




http://nak.hu/en/kamara/kamarai-hirek/orszagos-hirek/100969-majdnem-kesz-az-ostermeloi-reform

Talán ebből telik majd rá!!! ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2019. December 19. 21:39
http://www.atv.hu/kulfold/20191218-szigoritanak-a-mehek-vedelmet?fbclid=IwAR2KbYfQUVcJolec8rGsulerYV4BOII9BIdFFCnLJh37SfrSsALbjbs9QUc
Itt erről írnak:
"A beporzók elengedhetetlenek a biológiai sokféleség fenntartásához, a mezőgazdaság működéséhez és számos növényfaj reprodukciójához - olvasható az állásfoglalásban.
A képviselők ezért teljes körű és megfelelő forrású cselekvési program kidolgozására kérték a bizottságot.
Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unióban a gabonafajták 84 százalékának, a vadvirágfajok 78 százalékának létezése nagy részben az állati beporzástól függ. Az unió éves mezőgazdasági termelési értékéből 15 milliárd euró közvetlenül a beporzó rovarokhoz köthető.
atv.hu/MTI"

Ata67 írja:
Szép gondolat..., de nem hiszem, hogy a rendszer összeomlása nélkül tesznek valami érdemlegeset.
Vessük ezt össze ezzel a feltételezéssel: ha tényleg a fenntartható fejlődést követné egy állam, akkor jelentősen csökkenne a fogyasztás, de ezzel együtt a GDP (dzsidipipi-Hofi) is. Ha valóban megteszi egy állam, hogy a fenntartható fejlődés elve szerint cselekszik, akkor veszít a versenyben. (Abban a versenyben, ami eleve kölcsön pénzből van finanszírozva, tehát létre se jött volna, ha nem lenne az a "jótékony" kölcsön)... Akkor nem tudja fizetni a kölcsöneit és összeomlik. Ezért kellett elszakadni az aranytartalék alapú pénzteremtéstől. Az behatárolt volt, míg a számlapénz tetszés szerint, illetve a kölcsön-felvevők igénye/lehetősége szerint szaporítható.
Az állítás, hogy "eleve kölcsönből van finanszírozva" a verseny, az sem igaz így... Ahhoz, hogy valaki kölcsön adjon, kell, hogy legyen saját pénze. (Gondoljuk ezt mi.) Kinek lehetne annyi pénze, hogy a glóbuszon megtermelhető vagyonnak a többszörösével rendelkezzen? Annak a "fickónak" (vagy inkább fikciónak) előbb meg kellett volna keresnie azt a pénzt. (Egy fickóra vetítem, egyszerűbb így elmondani). Nem kereste meg, csak kinyomtatta, mert megszerezte hozzá az engedélyt, azután kölcsönadta kamatra. Mi csak az általa nyomtatott pénzt használhatjuk kamatra, nincs saját pénzünk. Így fordulhatott elő, hogy a világ vagyonához képest többszörös pénz van a földön, amire próbálnak a szerencsétlen államok kamatot fizetni, de a természeti erőforrások, és a csóró föld termelőereje véges. A rossebnek sem akar végtelen kamatforrásként üzemelni.
Visszatérek a kiinduló gondolathoz: "Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unióban a gabonafajták 84 százalékának, a vadvirágfajok 78 százalékának létezése nagy részben az állati beporzástól függ. Az unió éves mezőgazdasági termelési értékéből 15 milliárd euró közvetlenül a beporzó rovarokhoz köthető."
Amíg a pénzrendszeren, és az általa kiváltott hamis versenyviszonyokon nem akarnak változtatni, addig hiába íródnak ezek a jogos aggodalmak. Egy, ami mindent visz: a DZSIDIPIPI KÉNYSZER!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 20. 17:35
https://kenderter.eu/hireink/egy-tanulmany-szerint-a-kannabisz-ultetese-segithet-fenntartani-a-mehpopulaciot/?fbclid=IwAR1fg5eiNe0DgPW7mH34g9iZDJ7HF0X-zWBW_67fOQB0kazNz1rMMantC7Y#

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. December 20. 18:43
Az Európai  Parlamentben ha lassan is, de megy előre a méhek ügye. Az ugyebár nem igen érdekli őket, ha hamis a méz, küzdjenek meg a hatóságok és a méhészek. De ha a beporzás kerül veszélybe, ott már megmozdulnak a nagypolitikusok is - és ebben mind az OMMÉ-nak, mind a magyar EU képviselőknek óriási szerepe van. Elkészült a hivatalos szöveg magyarul a beporzók védelméről:

https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2019-0104_HU.pdf

Dátuma 2019. december 18. Tegnap előtti.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2019. December 20. 19:16
https://kenderter.eu/hireink/egy-tanulmany-szerint-a-kannabisz-ultetese-segithet-fenntartani-a-mehpopulaciot/?fbclid=IwAR1fg5eiNe0DgPW7mH34g9iZDJ7HF0X-zWBW_67fOQB0kazNz1rMMantC7Y#

Üdv. jani bátya

Nem elég, hogy már meglehetősen (neo)nikotinfüggők szegények, most még a marihuánára is rászoktatjuk őket?  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2019. December 20. 20:17
Lásd az előnyét is, a függőség ragadhat a mézfogyasztókra is! ;D ;D ;D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 20. 21:22
Az Európai  Parlamentben ha lassan is, de megy előre a méhek ügye. Az ugyebár nem igen érdekli őket, ha hamis a méz, küzdjenek meg a hatóságok és a méhészek. De ha a beporzás kerül veszélybe, ott már megmozdulnak a nagypolitikusok is - és ebben mind az OMMÉ-nak, mind a magyar EU képviselőknek óriási szerepe van. Elkészült a hivatalos szöveg magyarul a beporzók védelméről:

https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2019-0104_HU.pdf

Dátuma 2019. december 18. Tegnap előtti.

A legutóbbi 2015-ben volt. És ha jól emlékszem, ha jól emlékszem, 2004 november 15.-én is volt már egy.
 Mindkét tüntetés ugyan azt az eredményt érte el. Látjuk most a mézárakon.
Ha holnap már eredménye lenne a 2004-es tüntetésnek, akkor számíthatnánk arra, hogy a 2020-as tüntetésnek 2035-ben lesz eredménye.
De, ugye semmi nem utal arra, hogy holnap már lesz valami következménye a 2004-es tüntetésnek, sőt arra sem, hogy a 2015-ösnek lesz. Tehát tömérdek idő áll előttünk.
De a remény hal meg utoljára. Valószínű ti még akkor is reménykedtek amikor már nem lesz unió.
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2019. December 21. 08:28
Az Európai  Parlamentben ha lassan is, de megy előre a méhek ügye. Az ugyebár nem igen érdekli őket, ha hamis a méz, küzdjenek meg a hatóságok és a méhészek. De ha a beporzás kerül veszélybe, ott már megmozdulnak a nagypolitikusok is - és ebben mind az OMMÉ-nak, mind a magyar EU képviselőknek óriási szerepe van. Elkészült a hivatalos szöveg magyarul a beporzók védelméről:

https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2019-0104_HU.pdf

Dátuma 2019. december 18. Tegnap előtti.

A legutóbbi 2015-ben volt. És ha jól emlékszem, ha jól emlékszem, 2004 november 15.-én is volt már egy.
 Mindkét tüntetés ugyan azt az eredményt érte el. Látjuk most a mézárakon.
Ha holnap már eredménye lenne a 2004-es tüntetésnek, akkor számíthatnánk arra, hogy a 2020-as tüntetésnek 2035-ben lesz eredménye.
De, ugye semmi nem utal arra, hogy holnap már lesz valami következménye a 2004-es tüntetésnek, sőt arra sem, hogy a 2015-ösnek lesz. Tehát tömérdek idő áll előttünk.
De a remény hal meg utoljára. Valószínű ti még akkor is reménykedtek amikor már nem lesz unió.

Több kérdés merült fel bennem, olvasva írásodat. Ki az a Ti?
 
A másik kérdésem az lenne, hogy a 2004-es tüntetés melyik Európa parlamenti Határozatban jelent meg?
És a 2015-ösnél pontosan mire gondolsz?

Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 21. 20:51
Most komolyan azt hiszitek, hogy mindenki hülye és mindenki mindent elfelejt?
Írd már fel a keresőbe a 2004 November 30. Népszabadság.
 "Több mint félszáz Magyar méhész vonult fel tegnap Brüsszelben az Uniós mézpolitika ellen tiltakozva amely nyáron lehetővé tette az általuk silánynak tartott olcsó kínai méz behozatalát. Stb. stb."
2015 Október 30. Takácsék is ott voltak meg az akkori omme-tól is. Például a lányom is.
Tudod mit Körmendi Rác, nézd hülyének azt aki hat éve nem jött le a nemzetközi űrállomásról, de ne engem.
íÉn nem szoktam dumálni arról amiről nem tudok, ellentétben veletek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2019. December 26. 00:23
Kérdésem van.
Kijelölték már, hogy jövőre melyik kocsmába ül össze a szavazat számláló bizottság?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2019. December 26. 11:42
Az 1992-es vagy 1996-os tisztújítás volt, az OMME küldöttgyűlés levezető elnöke kihirdette a választás eredményét. Valaki közben véletlenül elhúzta a terem oldalajtaját és kiderült, hogy a szavazatszámláló bizottság  még be sem fejezte a munkáját.Nagy balhé lett, újabb küldöttgyűlés, akkor választották meg Szatmári Jánost elnöknek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2019. December 26. 12:07
Ezt az egész küldötti meg szavazatszámláló rendszert meg kéne szüntetni. Már ami a vezetőségi tagok választását illeti. A mai technikai feltételek mellett az egyesületi tagok személyenként, online is szavazhatnának. Aztán nincs az, hogy a küldött kire szavazott vagy egyáltalán egy adott egyesületben ki is a küldött. Mert sokan még azt sem tudják... ::)
Szerintem ennek a lehetőségét kéne megvizsgálni és ha törvényesen  működik, akkor alkalmazni... :-X
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2019. December 31. 20:45
Így kell ezt elintézni!
https://delhir.info/2019/12/31/delvidek-karddal-vagta-le-haragosa-kezet-mert-felgyujtottak-a-mehkaptarat/?fbclid=IwAR12iTJB93EnUjqrCJD-LwWCW12VLzqCsjhzgNBnRhglRxeB5IxKUB96ZiQ
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2019. December 31. 21:06
Nanemá! Belphegorral értek egyet. BOLDOG ÚJ ÉVET a fórumozóknak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2019. December 31. 21:14
Így kell ezt elintézni!
https://delhir.info/2019/12/31/delvidek-karddal-vagta-le-haragosa-kezet-mert-felgyujtottak-a-mehkaptarat/?fbclid=IwAR12iTJB93EnUjqrCJD-LwWCW12VLzqCsjhzgNBnRhglRxeB5IxKUB96ZiQ
Nagyernyei Attila
Na ne már! Tényleg így kéne?! Felkarnál karddal levágni a kezét?! Azonosulsz ezzel a megoldással?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2019. December 31. 21:46
Itt egy kép. Ők voltak?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 01. 13:00
Jól mondjátok. Ma új év van. / Persze csak az amit az ember kitalált magának, a rendes December 22.-én van/ Ne veszekedjünk.
Majd holnaptól........
Cím: Re:Hír-les
Írta: nomader - 2020. Január 02. 00:19
December 22.én napforduló van, ami valóban jelentős esemény volt az emberek számára, amióta világ a világ. Sosem volt konszenzus a történelem során az új év kezdetét illetően. Volt aki november elején és olyan is aki március elején kezdte az új évet. Illetve a rómaik újév kezdetének tekinthették a saturnalia ünnepeket is.
Mi csak maradjuk meg a Gregoriánus naptári új évnél szerintem.
De tény hogy ez csak egy kör a bolygónknak a Nap körül...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 03. 10:26
Eredetileg az volt az új év. Az ember kitalált másikat aminek semmi köze semmihez, csak van ott ahol van.
De a csillagok és a bolygók mennek a maguk útján , ügyet se vetve néhány nagyon okos tudálékös ostoba emberre, akik úgy képzelik a nap nem délben a nap felénél, hanem 1 órakor delel..
Nagyon vigyázni kell, nehogy értelme is legyen valaminek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2020. Január 03. 13:16
Most ezen mit csodálkozol? A méhek meg fel-le terjeszkednek és élik az életüket, ezzel szemben akadnak okos emberek akik csak azért is rákényszerítik őket hogy ne így tegyék hanem jobbra balra, és utána nem értik hogy miért állnak ott állandóan a kaptárjuk mögött, más meg miért csak egyszer vagy kétszer nyit kaptárat egy tavaszban. Meg miért kell nekik különféle cselekhez meg fogásokhoz folyamodni a termeléskor, amikor mások csak leemelik a fejük fölül a mézet.
Az ember ezt is "jól" kitalálta.  ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 03. 14:03
Szerintem jobb lenne, ha 2500-ban tiltanák be.....jobb lenne azonnal.
https://www.magro.hu/agrarhirek/az-osszes-szintetikus-novenyvedo-szert-betiltanak-2035-re-a-mehek-vedelmeben/?fbclid=IwAR0Ut68e_Okcq052hRlVbWxgQhrxv2YKQqrCFybHcujFkCUGfGAcmmeyq7o
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2020. Január 03. 22:23
Miért csak a méhek védelmén van a hangsúly , más fajok és az ember is veszélyeztetett a vegyszerek által !
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2020. Január 04. 19:45
Üdv. Uraim!
mézengúz!
Nem igaz hogy Te nem látod!
Így lehet szidni a méhészeket hogy megint miattuk kell betiltani valamit.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 05. 09:25
Új hírem van, egy alapítótól hallottam:
Az omme-t a tagságért hozták létre és és nem az elnökért!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Január 05. 10:42
Ez csak neked újdonság, hiszen az ellenkezőjét csak Te próbálod bizonyítgatni! ;D ;D

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2020. Január 05. 11:42
Szerintem jobb lenne, ha 2500-ban tiltanák be.....jobb lenne azonnal.
https://www.magro.hu/agrarhirek/az-osszes-szintetikus-novenyvedo-szert-betiltanak-2035-re-a-mehek-vedelmeben/?fbclid=IwAR0Ut68e_Okcq052hRlVbWxgQhrxv2YKQqrCFybHcujFkCUGfGAcmmeyq7o
Nagyernyei Attila
Nem hiszem, hogy a jelenlegi növényvédőszer használatot elviseli a Föld 2050-ig. A mezőgazdaság ennél sokkal hamarabb válságba kerül, ugyanis rovarok és más idegrendszerrel bíró élőlények, továbbá korhadéklebontó gombák nélkül a talajképződés leáll. A jelenlegi mezőgazdasági technológiák millió köbméterben mérve tüntetik el azt az élő talajt, amiből mi emberek táplálkozunk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 05. 12:29
Ez csak neked újdonság, hiszen az ellenkezőjét csak Te próbálod bizonyítgatni! ;D ;D

Üdv. jani bátya
No akkor itt kérem leírni, mit tett a tagságért az omme, majd 4 év alatt
Vigyázat, nem az elnök saját magáért, és a nemzeti program se indok.
Mást mit tett. Megadom az alakját is.
1./.........
2./.........
Stb.......
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 08. 07:05
Tehát itt a mai újságcikk!
A képen megint lehet csemegézni, de látható, hogy hátul az ajtóban állok.
Mint írtam,a fotó az elején készült, utána pótszékeztünk.
Lehet számolni, az első sorokat ki lehet következtetni...+ 3 fő
A 2 előadó, és a szaktanácsadó volt elöl az asztalnál.
https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tuntetni-mennek-brusszelbe-a-meheszek-megyenkbol-is-2104512/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 08. 07:37
"A rendezvényen részt vett Bross Péter is, aki az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke."

Ő ott Péter, aki a kép bal oldalán a szőke Hölgy mögött, a szemüveges Úrtól balra -gondolom- beájult az előadástól ::)
Ha igen, én megértem. Ő méhész szemmel nézte az előadást valószínűleg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2020. Január 08. 08:49
 Elnökünk arcán teljes mértékben látszik az egyetértés!  :o ;D ;D Hiába no: 180 km, néha több.....
De azt is mondhatnám, hogy " Álmodtam egy világot magamnak, itt alszom a szekszárdiak előtt, adj erőt, feltudjak riadni, van hitem a választás előtt!"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 08. 17:47
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/01/07/ez-lehet-az-oka-tomeges-mehpusztulasoknak?utm_source=MM+H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=vilagelso_magyar_fejlesztes_magyarmezogazdasaghu_2020_2&utm_term=2020-01-08&fbclid=IwAR1LSBoPg3PQ_mjTVLDxC4Go0itnrlFjKU9EXY_OFDvkK9-gd5w6jbrhkko

Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 08. 18:09
Ha van stressz az is baj,ha nincs az is ? Akkor most mi van???
Kutassanak tovább! Ez egy értelmes kutatás,ha csak ennyi!
Az én méheim a vegyszerektől mentek el!!! " Nyugodt" volt mind! "Örültek" hogy hordás van!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Január 08. 18:43
http://www.omme.hu/500-ft-helyett-1000-ft/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 08. 18:55
"Éljen Rákosi, Éljen Rákosi,Éljen Rákosi!"🤔
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 08. 20:27
Én nem tudom, csak olvastam a fecen. 1db tenyész galamb évi támogatása 6000 ft.
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2020. Január 08. 21:31
Én nem tudom, csak olvastam a fecen. 1db tenyész galamb évi támogatása 6000 ft.

Még jó, hogy a miniszterünk  méhész (mennyi lenne ha galambász lenne?)

Sz@r ez mikor segélyt osztogatnak !! 00 érdekvédelem , egy marék apró pénz a méhészeknek és hülyére venni a méhészeket , hogy  a stressz miatt pusztultak a méhek (Ja persze rástresszeltek , hogy 2018 után kivonják a Neokat)

https://magyarmezogazdasag.hu/2020/01/07/ez-lehet-az-oka-tomeges-mehpusztulasoknak?utm_source=MM%20H%C3%ADrlev%C3%A9l&utm_medium=email&utm_campaign=vilagelso_magyar_fejlesztes_magyarmezogazdasaghu_2020_2&utm_term=2020-01-08&fbclid=IwAR2CbBG7uCnLYqP7O2FdscSFObr0jsPuLW5lQR98UeGAS3oFcIyCB-J-zrQ
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Január 08. 22:00
Vivaldi, akkor hogy tisztábban láss beidézem a kapcsolatos jogszabály egy szövegrészletét.

"A frissen megjelent 39/2019. (VIII. 23.) AM rendelet alapján vissza nem térítendő támogatás igényelhető - amelynek mértéke a támogatási időszakban vásárolt haszongalamb ellenértékének 75%-a (de legfeljebb 6000 forint/haszongalamb) -, a 1408/2013/EU bizottsági rendelet szerinti mezőgazdasági csekély összegű támogatás csekély összegű támogatási keretének és feltételrendszerének betartásával."

Itt a link:https://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/jogszabalyok/235-jogszabalyi-osszefoglalo/100188-uj-csekely-osszegu-tamogatas-a-husgalamb-tenyesztes-ujrainditasaert

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2020. Január 09. 07:22
Idézet
és hülyére venni a méhészeket , hogy  a stressz miatt pusztultak a méhek
Nana! Csak nem megint igazam lesz? Évek óta mondom és vallom, hogy a stressz ugyanúgy ahogy az embernek a méheknek is árt. Amikor ezt leírtam, a klub(meg)vezető reakciója erre annyi volt, hogy neki inkább ez a beírás okozott stresszt. Na lám, még a végén egyezni fog a megfigyelésem a kutatókéval. Ugyanis kb. 20 éve figyelem nem csak a méheimet hanem az embereket is, és ugyanazt sikerült megfigyelnem mindkettőnél. Amelyik ember pusztító életet él, rendszeresen iszik, dohányzik, stb. az is elélhet akár 80-90 éves koráig is, ha ehhez az életvitelhez nem társul a legkisebb mértékben sem a stressz. Mert ha igen, akkor lehet hogy még a 60-65 éves kort sem fogja megérni, mivel a stressz a legnagyobb gyilkosa a szervezet védelmi rendszerének.
Na ugyanígy van ez a méheknél is. Felénk egyetlen olyan méhész van, aki úgymond teljesen kizsigereli az állományát évről évre, afféle fejőstehénnek tekinti, semmi nem számít, egyedül az, hogy "hány milliót tud kivenni" belőlük egy adott szezonban. Más szórakozása nem lévén, folyton cseszteti őket, akkor is ha egyébként ez szükségtelen lenne, vándorol, anyátlanul mézeltet stb.
És, ha bármilyen mérgezés gyanús eset van a környéken, mindig nála van a legnagyobb mértékű pusztulás, aránytalanul nagyobb mint a többi méhésznél, valamint egyedül nála volt nyúlós is, több évben is, senki másnál, sohasem.
Ha a méhek a természetes életvitelüktől drasztikusan eltérő, erős stresszhelyzetet okozó körülmények között kénytelenek élni (anyátlan állapot, vándorlás, folyamatos kaptárnyitogatás, februárban műlépre rázás stb.) akkor annak ilyen következményei lesznek! És ezek lesznek azok a méhészek, akik évről évre harsányan fognak kiabálni mindennemű növényvédő szer betiltása ellen! Miközben észre sem veszik azt, hogy a méheiknek ők maguk ugyanakkora, ha nem nagyobb ellenségei mint a növényvédő szerek tömkelege.

És most lehet újra megsértődni, hogy név nélkül le mertem ide írni a tapasztalataimon alapuló véleményem, ami nem mellesleg úgy néz ki, hogy a kutatókéval is egyezik.

Ha jól emlékszem, talán a Jenő neten lévő hunoros előadásában hallottam, hogy ő nagyon fél a nyúlóstól. Ez úton üzenem neki, hogy ne féljen tőle, ugyanis ha nem méh ellenség hanem méhbarát technológiával dolgozik, akkor sosem lesz nyúlósa. Akkor sem, ha valaki odaviszi tőle 500 méterre. Ezt is tapasztalatból tudom. A nyúlós spórája nagyon sok méhészetben ott van, mégsem tör ki a betegség, mert a méhek nincsenek agyon stresszelve.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 09. 08:50
Teljesen igazad van. Szokták kérdezni. "Jenő! Te vagy a wr is?" Ja meg Tomipapa is, meg a Vivaldi is.  ;D

Viszont a nyúlóst ha mézzel léppel érkezik, nem lehet kivédeni semmivel, csak megsemmisítéssel. Szerencsénkre a mi környékünk mentes tőle régóta, pedig ilyen méhsűrűség nem sok van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 09. 09:04
Én is gondolkoztam rajta, hogy minden emberi számítás ellenére miért nincs már teljes országos zárlat nyúlós miatt, ugyan is igazából sokszorosa kellene a nyúlósnak lenni, a méh állományt figyelembe venni.
Ennek csak egy magyarázata lehet, hogy valami a méheknél más ellen használt szer gátolja a nyúlós kifejlődését.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 09. 10:24
wr! Én nem gondolnám ,hogy stresszelem őket az álltalad leírtakkal!!
Mégis elhullottak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2020. Január 09. 11:48
Az is megesik. Csak ha van közeli szomszédod, aki meg netán még stresszeli is őket, akkor majd nézd meg hogy ott mekkora az elhullás a tiédhez képest. Nagyon meg lennék lepve, ha ugyanakkora, netán kevesebb lenne nála. Látom megint nem teljesen érthető amit írtam, pedig szerintem teljesen érthetően írtam. Nem azt írtam, hogy a vegyszerek jót tesznek nekik, hanem azt, hogy a stressz az minden esetben súlyosbító körülmény, mert amennyi mérget képes lenne egyébként a szervezetük tolerálni, annak csak a töredékét fogja a stressz miatt.

Persze akadnak akik ezt is képtelenek, vagy csak nem akarják megérteni, olyan ez, mint amikor a részeg embernek próbálod megmagyarázni hogy ő részeg. Nem csak felháborodik a feltételezésen, hanem még neked is esik, hogy mit képzelsz, hogy mondhatsz ilyet hogy ő részeg.  ;D Rájuk kell hagyni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 09. 13:52
Ezt írja wr:
" Ez úton üzenem neki, hogy ne féljen tőle, ugyanis ha nem méh ellenség hanem méhbarát technológiával dolgozik, akkor sosem lesz nyúlósa."
Én meg azt üzenem neked, hogy Szekszárdon 2020. február 22-én lesz a méhegészségügyi felelősök képzése.
Nagyon szívesen látunk, akkor talán más lesz a véleményed.
Lehetsz te akármilyen méhbarát ha gané a szomszédod, aki éppenséggel szétdobálja a méhészetében(?) a lépeket.
Kérem a válaszokat már a méhegészségügyi rovatban tegyétek meg.
Köszönöm!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2020. Január 09. 19:10
Idézet
és hülyére venni a méhészeket , hogy  a stressz miatt pusztultak a méhek
Nana! Csak nem megint igazam lesz? ....


Ha a méhek a természetes életvitelüktől drasztikusan eltérő, erős stresszhelyzetet okozó körülmények között kénytelenek élni (anyátlan állapot, vándorlás, ....) És ezek lesznek azok a méhészek, akik évről évre harsányan fognak kiabálni mindennemű növényvédő szer betiltása ellen! Miközben észre sem veszik azt, hogy a méheiknek ők maguk ugyanakkora, ha nem nagyobb ellenségei mint a növényvédő szerek tömkelege.

És most lehet újra megsértődni, hogy név nélkül le mertem ide írni a tapasztalataimon alapuló véleményem, ami nem mellesleg úgy néz ki, hogy a kutatókéval is egyezik.

....  A nyúlós spórája nagyon sok méhészetben ott van, mégsem tör ki a betegség, mert a méhek nincsenek agyon stresszelve.


HUUUU b+ !

Régen nem vándoroltak? régen nem volt anyátlanul mézeltetés?
2018 -at megelőzően nem voltak ezek szerint stresszesek a méhek :)  Sőt 2019 -ben sem voltak azok . Ez frány 2018 vmiért kib...szott nagy streszt okozott szerencsétleneknek

Mintha  kissé ellentmondanál önmagadnak
"A nyúlós spórája nagyon sok méhészetben ott van, mégsem tör ki a betegség, mert a méhek nincsenek agyon stresszelve."
szerinted stressz miatt pusztultak el szerencsétlenek  de a a nyúlós mégsem tört ki. Akkor most hogy is van ez?

Tudod ekkora baromságot amit itt összehordasz ....
Mond Te melyik vegyszerlobbi képviselője vagy ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2020. Január 09. 20:37
Akár a születési évedet, akár a korodat jelöli a 67-es szám, illene a nagycsoportos óvodásénál némileg emelkedettebb értelmi vagy szövegértési szinttel rendelkezni.
Olvasd el újra amit írtam, néhány mondat az egész, nem egy 500 oldalas egyetemi könyv. Ha ez megvan, akkor keresd ki belőle azt a két mondatot amelyekben ellentmondást vélsz felfedezni.
Megjegyzem 2018-ról sehol nem írtam egy szót sem, általánosságban írtam amit írtam. De ha már szóba hoztad, akkor mondok arra is példát. Abban az évben a szotyin nekem volt 17% méhveszteségem, a "kollégának" tőlem pár száz méterre 60%, és a megmaradt 40%-ot is 3 léputcán telelte be.
Ja, és régen is vándoroltak, és régen is pusztultak a méhek. A mi környékünk egy ideig úgymond tiszta volt, senki nem ment innét sehova, és senki nem jött ide, vagy 30 éven keresztül. Aztán jött egy okostojás aki szakított ezzel a gyakorlattal. Na azóta ismerjük errefelé a méhpusztulás különféle jelenségeit, a nyúlóst, a nozémát, előtte ilyet itt csak hírből lehetett hallani.
A nyúlós meg ott tör ki, ahol a betegség el tud hatalmasodni a stresszben meg egyebekben legyengült méheken. A gyengülést itt ugye nem a léputca méhek számán kell érteni, hanem az egyedek kondícióján.
Ez is csak pár mondat volt, ez sem nehéz megérteni. Ha nem megy ne erőlködj, csináld tovább amit eddig szoktál, keresd mindenhol, mindenkiben a hibát, de magadban véletlenül se, hisz ott eleve nem lehet.  ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2020. Január 09. 22:43
Idézet
és hülyére venni a méhészeket , hogy  a stressz miatt pusztultak a méhek
Nana! Csak nem megint igazam lesz? Évek óta mondom és vallom, hogy a stressz ugyanúgy ahogy az embernek a méheknek is árt. Amikor ezt leírtam, a klub(meg)vezető reakciója erre annyi volt, hogy neki inkább ez a beírás okozott stresszt. Na lám, még a végén egyezni fog a megfigyelésem a kutatókéval. Ugyanis kb. 20 éve figyelem nem csak a méheimet hanem az embereket is, és ugyanazt sikerült megfigyelnem mindkettőnél. Amelyik ember pusztító életet él, rendszeresen iszik, dohányzik, stb. az is elélhet akár 80-90 éves koráig is, ha ehhez az életvitelhez nem társul a legkisebb mértékben sem a stressz. Mert ha igen, akkor lehet hogy még a 60-65 éves kort sem fogja megérni, mivel a stressz a legnagyobb gyilkosa a szervezet védelmi rendszerének.
Na ugyanígy van ez a méheknél is. Felénk egyetlen olyan méhész van, aki úgymond teljesen kizsigereli az állományát évről évre, afféle fejőstehénnek tekinti, semmi nem számít, egyedül az, hogy "hány milliót tud kivenni" belőlük egy adott szezonban. Más szórakozása nem lévén, folyton cseszteti őket, akkor is ha egyébként ez szükségtelen lenne, vándorol, anyátlanul mézeltet stb.
És, ha bármilyen mérgezés gyanús eset van a környéken, mindig nála van a legnagyobb mértékű pusztulás, aránytalanul nagyobb mint a többi méhésznél, valamint egyedül nála volt nyúlós is, több évben is, senki másnál, sohasem.
Ha a méhek a természetes életvitelüktől drasztikusan eltérő, erős stresszhelyzetet okozó körülmények között kénytelenek élni (anyátlan állapot, vándorlás, folyamatos kaptárnyitogatás, februárban műlépre rázás stb.) akkor annak ilyen következményei lesznek! És ezek lesznek azok a méhészek, akik évről évre harsányan fognak kiabálni mindennemű növényvédő szer betiltása ellen! Miközben észre sem veszik azt, hogy a méheiknek ők maguk ugyanakkora, ha nem nagyobb ellenségei mint a növényvédő szerek tömkelege.

És most lehet újra megsértődni, hogy név nélkül le mertem ide írni a tapasztalataimon alapuló véleményem, ami nem mellesleg úgy néz ki, hogy a kutatókéval is egyezik.

Ha jól emlékszem, talán a Jenő neten lévő hunoros előadásában hallottam, hogy ő nagyon fél a nyúlóstól. Ez úton üzenem neki, hogy ne féljen tőle, ugyanis ha nem méh ellenség hanem méhbarát technológiával dolgozik, akkor sosem lesz nyúlósa. Akkor sem, ha valaki odaviszi tőle 500 méterre. Ezt is tapasztalatból tudom. A nyúlós spórája nagyon sok méhészetben ott van, mégsem tör ki a betegség, mert a méhek nincsenek agyon stresszelve.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2020. Január 09. 22:43
Idézet
és hülyére venni a méhészeket , hogy  a stressz miatt pusztultak a méhek
Nana! Csak nem megint igazam lesz? Évek óta mondom és vallom, hogy a stressz ugyanúgy ahogy az embernek a méheknek is árt. Amikor ezt leírtam, a klub(meg)vezető reakciója erre annyi volt, hogy neki inkább ez a beírás okozott stresszt. Na lám, még a végén egyezni fog a megfigyelésem a kutatókéval. Ugyanis kb. 20 éve figyelem nem csak a méheimet hanem az embereket is, és ugyanazt sikerült megfigyelnem mindkettőnél. Amelyik ember pusztító életet él, rendszeresen iszik, dohányzik, stb. az is elélhet akár 80-90 éves koráig is, ha ehhez az életvitelhez nem társul a legkisebb mértékben sem a stressz. Mert ha igen, akkor lehet hogy még a 60-65 éves kort sem fogja megérni, mivel a stressz a legnagyobb gyilkosa a szervezet védelmi rendszerének.
Na ugyanígy van ez a méheknél is. Felénk egyetlen olyan méhész van, aki úgymond teljesen kizsigereli az állományát évről évre, afféle fejőstehénnek tekinti, semmi nem számít, egyedül az, hogy "hány milliót tud kivenni" belőlük egy adott szezonban. Más szórakozása nem lévén, folyton cseszteti őket, akkor is ha egyébként ez szükségtelen lenne, vándorol, anyátlanul mézeltet stb.
És, ha bármilyen mérgezés gyanús eset van a környéken, mindig nála van a legnagyobb mértékű pusztulás, aránytalanul nagyobb mint a többi méhésznél, valamint egyedül nála volt nyúlós is, több évben is, senki másnál, sohasem.
Ha a méhek a természetes életvitelüktől drasztikusan eltérő, erős stresszhelyzetet okozó körülmények között kénytelenek élni (anyátlan állapot, vándorlás, folyamatos kaptárnyitogatás, februárban műlépre rázás stb.) akkor annak ilyen következményei lesznek! És ezek lesznek azok a méhészek, akik évről évre harsányan fognak kiabálni mindennemű növényvédő szer betiltása ellen! Miközben észre sem veszik azt, hogy a méheiknek ők maguk ugyanakkora, ha nem nagyobb ellenségei mint a növényvédő szerek tömkelege.

És most lehet újra megsértődni, hogy név nélkül le mertem ide írni a tapasztalataimon alapuló véleményem, ami nem mellesleg úgy néz ki, hogy a kutatókéval is egyezik.

Ha jól emlékszem, talán a Jenő neten lévő hunoros előadásában hallottam, hogy ő nagyon fél a nyúlóstól. Ez úton üzenem neki, hogy ne féljen tőle, ugyanis ha nem méh ellenség hanem méhbarát technológiával dolgozik, akkor sosem lesz nyúlósa. Akkor sem, ha valaki odaviszi tőle 500 méterre. Ezt is tapasztalatból tudom. A nyúlós spórája nagyon sok méhészetben ott van, mégsem tör ki a betegség, mert a méhek nincsenek agyon stresszelve.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2020. Január 09. 22:48
Aki sokat cseszteti a méheit nozémásak lesznek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 10. 08:22



HUUUU b+ !

Régen nem vándoroltak? régen nem volt anyátlanul mézeltetés?


Nem azért mert wr-t meg kellene védeni, csak úgy visszaemlékezve. Volt Fumagillin, és szabad volt etetni. A hordásban meggyötört anyátlan család dolgozói, akik ismét már nem nekik való munkára- pempőtermelésre- voltak kényszerülve, kicsit tovább éltek. Ezt aki nem ismeri, olvasson utána, mert hosszú...

...
2018 -at megelőzően nem voltak ezek szerint stresszesek a méhek :)  ...

Hát igen. Régen is volt Neo. Csak annak utána volt még írva, hogy Te-Sol. ( Nem Kiskakas, "kokaska"  ;D )
Legalább 30%-al jobbak voltak a családok főhordásra. Kaptárbontáskor a népességből első ránézésre nem lehetett megállapítani ha lerajzott. Meg kell kérdezni régi motorosokat!
Aztán 18-ban is volt neo. Amiről ugye a jegyzők tájékoztatták a méhészeket, mert hátha problémáik lesznek.  Vajon ki szólhatott nekik? :o Majd amikor tényleg beütött, akkor nem értették miért, és még ma sem tudják az okát. ::) Aha. A méhész meg ezt tűri, és nincs érdekvédelme, aki mellé állna. A méhész nem stresszes. Sőt! Némelyik örül a katasztrofális mézáraknak is, mert azt hiszi ha néhányan kiesnek, akkor neki jobb lesz. Olyan szépen egymás ellen lehet őket uszítani, miközben észre sem veszik, hogy a gondjaik legnagyobbika, a valódi probléma, az unióba érkező "méz".  :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2020. Január 10. 19:08
Én tüntetnék az ukrán méz behozatal ellen is, nincs ez megtiltva! A NÉBIH laborok kalibrálási méréshatára alatt is pusztìt a neo, nyugati tanulmányok ezt igazolták.  Nyilván nem fognak semmit sem találni, de nagyon nem is akarnak. A repcén (és akácon is )azért van mászkálás, mert nálunk olyan növényvédőszer kombinációk vannak még engedélyezve repcében, amik már nyugaton ŕég be vannak tiltva.Számoljátok ki mennyi mézet gyüjtenének ezek a méhek repcén és akácon. Kapunk helyette lassan2 kg repceméz árát(1000ft-ot)
Cím: Re:Hír-les
Írta: furkesz123 - 2020. Január 10. 20:33
sziasztok, csak úgy csendesen jegyezném meg hogy a nagy eu vezetés meg egyezett a délamerika vezetéssel   hogy meg veszik az itt gyártott műszaki termékek ért cserébe, persze azért kel hogy fel háborodjunk de az összes  mezőgazdasági  terméket előálitónak  kellene tüntettní.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 11. 20:16
http://kapos.hu/hirek/gazdasag/2020-01-11/kaposvaron_gyultek_ossze_az_orszag_meheszei.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 12. 09:08
Hát ezt se a CNN írta meg.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 12. 16:26
"Bross Péter hozzátette: az új Európa Parlament zöldpárti, de a Bizottságon nehezebben mehetnek át a döntések, a gyakorlat még világos. A magyar támogatás rövid távon jó, de az egységes méhcsalád alapú uniós közvetlen támogatás bevezetését sürgetik a méhészek."

Utolsó mondat a lényeg!!! Hozzátenném!! Az OMME nélkül!

Valamit hallot a mi "jó" vezérünk? Na ezért már megéri "brekekekegni"!! ;)

Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 13. 00:18
Ha süllyed had süllyedjen.
Ha már nem ő az elnök, nem kell koordináció sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 13. 10:28
Ha süllyed had süllyedjen.
Ha már nem ő az elnök, nem kell koordináció sem.


PONT


Egy hajó már hónapok óta sodródik a nyílt tengeren. Felküldik Dadogós Joe-t a legmagasabb árbóc tetejére, hogy kémlelje a láthatárt. Egyszer csak megszólal Joe:
- Hajó,... hajó!
Erre mindenki beugrik a vízbe és elkezd úszni arra, amerre Joe mutat. Joe továbbra is kiabál:
- Ha jó, ha jó, .....ha jól látom cápák közelednek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 13. 10:47
Annyira még nem süllyed, de ez nektek rossz hír.
Kaposváron ismét még a fal mellett is álltak Bross előadásán.
A szervezőktől tudom, hogy a vége vastaps.
Sajnálom, hogy ez nektek nem jót jelent.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 13. 12:47
Nekem mást mondtak. Akkor valaki nem mond igazat.
Képeket! Videót!
Na kérem szépen. Kb 10-15 ember mesélte, onnét élőben is, hogy ilyen kevesen még soha nem voltak Kaposváron a méhésztalálkozón. Nehogy kétségbe vond, a Feleségem, a Fiam és a Barátnője is ott voltak. Bármikor lehetett szabad parkolóhelyet találni, nem úgy mint évekkel ezelőtt, amikor az Orci Úton tudtunk csak megállni, mert későn 8-kor!!! :o értünk oda. Nem mentek be a "Brossra", mert őket ez nem érdekli, tehát nem tudták nekem most elmondani, hányan voltak az elnöki beszéden a teremben a méhészek. Tehát sajnos nem tudnak nekem a benti tömegről információval szolgálni.
De mások igen.
 Amikor a Bross beszéde régen sorra került, akkor a tömeg benyomult a terembe, én már rég ott ültem addigra, mert nem akartam ülőhely nélkül maradni. A fal mellett a tévéstáb emberei és a szervezők a "képből" a kamerák elől hessegették el a méhészeket. Olyan csendben hallgattuk végig Brosst, hogy a köhögéseken kívül egy hangot sem lehetett hallani. Adtunk arra amit mondott. Sőt! Ittuk szavait, aki mást mond hazudik. Bíztunk benne, és bízhattunk is. De az a múlt. :(
Most viszont az egyik haverom aki ott bent ült a testvérével, és több ismerősével, nekem azt mondta, hogy ha mindenkit betereltek volna, akkor is maradt volna még szék üresen, nemhogy a fal mellett is álltak volna. Attól persze még néhány ember hallgathatta az Elnököt állva, de speciel őket ennyire nem izgatja fel... ;D ;D ;D
Ha kell küldök telefonszámokat, és elmesélik neked, hogy rosszul informáltak téged. Az megsem fordult a fejemben, hogy esetleg ismét valótlant írtál, vagyis nem is találkoztam még ilyesmivel soha, meg különben is minden írásodat hitelesnek vélem, csak most...szóval érted ugye, valaki lehet, hogy rosszul látta, vagy ilyesmi...na most jól belekeveredtem?
Na szóval a Haverék még akkor is bent maradtak, amikor az elnök azt is mondta, az akácméz vizsgálati eredményei szerint 1-70-ig találtak pollenszámot, és attól az még akácméz. Ugyan ettől a perctől kezdve, valószínűleg a mi egyesületünk elnöke, -aki új lesz, és a küldött, akikből már csak az új rendszer miatt egy lesz, - nem fog/nak rá szavazni, a vetélytárstól függetlenül sem, még ha az Tóth Péter lesz akkor sem. A terem nem, de a pohár betelt.

Milyen jó lenne ha olyan valaki írná le, aki ott bent volt, és meghallgatta, nem csak akik úgy hallottuk.
Vagy a múltkori szekszárdi kép, amely a "tömeget" illusztrálta után kínos lenne? ;) Tudod amikor a 400 tagból a vendégekkel együtt százan sem voltak.
Az oké amikor a nagypolitikában etetik a népet a parlamenti pártok jelöltjei, és aktivistái. De egy szakmai érdekvédelmi szervezet tagjai? Gyerekek!!! :( :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 13. 13:06
Tudhatnád a mérték egység csilláron lógás ,pótszék behordás.Szemre számolás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 13. 13:33
Most beszéltem Petrus Lajossal, és azt mondta a 600 férőhelyes előadó tele volt!
A nagy parkoló csurig, a sportpálya csurig, az egyetem körül nem volt parkoló.
Kérdezte, hogy ki álltja, hogy kevesen voltak az előadóban?
Mondtam neki, hogy Molnár Jenő.
Nevetett......azt még valaki komolyan veszi? ..Ezt kérdezte.
Annyit hozzá tett, hogy egyik országos rendezvény sem olyan mint 15 éve, de az idei kaposvárival nagyon meg vannak elégedve, különösen a létszámmal.
Képeket majd teszek fel, ha küldik.
Azt mondta szervezzen Jenő rendezvényt, kíváncsi lenne arra, hogy ki kivancsi még rá.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 13. 13:45
Na éppen a Petrusnak nem hiszek el semmit, de most igen.

Annyit hozzá tett, hogy egyik országos rendezvény sem olyan mint 15 éve, de az idei kaposvárival nagyon meg vannak elégedve, különösen a létszámmal.

Én ha egyszer rendezek egy rendezvényt, akkor azon sokan lesznek, ne kívánja, mondd el neki! ;)
Mint mondtam én nem voltam ott, és akikkel beszéltem, azok  ugyanazt mondták ezek szerint mint a Petrus. Aztán azzal a látogatottsággal valószínűleg elégedettek lehetnek, a többihez képest, mert annak hagyománya van, de nem erről volt szó, hanem arról, hogy az a telt ház amiről Te írtál,  AZ NEM IGAZ.
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2020. Január 13. 17:21
Az egyetem körül azért  nem volt elegendő parkolási lehetőség mert nem engedték be az  autókat hátra / az új tulaj állítólag megtiltotta/!!!  Átirányítottak minket is a lovarda felőli oldalra , csak ott se volt parkolási lehetőség mert az egész területből lovas pálya lett /volt is mérgelődés miatta / !!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 13. 19:52
Most beszéltem Petrus Lajossal, és azt mondta a 600 férőhelyes előadó tele volt!
A nagy parkoló csurig, a sportpálya csurig, az egyetem körül nem volt parkoló.
Kérdezte, hogy ki álltja, hogy kevesen voltak az előadóban?
Mondtam neki, hogy Molnár Jenő.
Nevetett......azt még valaki komolyan veszi? ..Ezt kérdezte.
Annyit hozzá tett, hogy egyik országos rendezvény sem olyan mint 15 éve, de az idei kaposvárival nagyon meg vannak elégedve, különösen a létszámmal.
Képeket majd teszek fel, ha küldik.
Azt mondta szervezzen Jenő rendezvényt, kíváncsi lenne arra, hogy ki kivancsi még rá.
Nagyernyei Attila

Úgy látom hiába vársz, csak nem jönnek azok a képek. Vagy talán mentek, de valamiért nem kéne velük dicsekedni? ::)
Na szóval hívd be ide a Petrust, vele csak akkor tudok szót váltani. Amit te közölsz, az vagy úgy van, vagy nem úgy van. Eligazítom ha kell, ne aggódj! ;)

Továbbá! Megkérem azokat a méhészeket akik ma telefonáltak, hogy regisztráljanak be, és írják meg ők maguk a Klubvezető Úrnak a "gondolataikat" ;D . Nem azért mert nem szeretnék a szóvivőjük lenni, hanem tudnak ők is írni.  Különösen akkor, amikor olyan stílusban próbálják ezt velem megíratni, hogy azért biztosan ki lennék zárva. Különben is mint már írtam, én sem voltam ott, csak nekem valahogy másként mesélték.  :P Én nem utálom Attilát, csak felhívom a méhészek figyelmét arra, ami nem igaz. A többi nem érdekel.
Van hangfelvétel is, és majd aki akarja felrakja, aki akarja meghallgatja.
Akkor néhány kép, aztán döntse el mindenki mennyien voltak.

https://drive.google.com/drive/folders/11pN2an-oYcbCl1OcKFdru9DrhSUrC_hO?usp=sharing (https://drive.google.com/drive/folders/11pN2an-oYcbCl1OcKFdru9DrhSUrC_hO?usp=sharing)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 13. 20:18
Most értem haza Bonyhádi Méhészklubról.
Amint küldenek képeket, felteszem.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 13. 20:41
[
Most beszéltem Petrus Lajossal, és azt mondta a 600 férőhelyes előadó tele volt!
A nagy parkoló csurig, a sportpálya csurig, az egyetem körül nem volt parkoló.
Kérdezte, hogy ki álltja, hogy kevesen voltak az előadóban?
Mondtam neki, hogy Molnár Jenő.
Nevetett......azt még valaki komolyan veszi? ..Ezt kérdezte.
Annyit hozzá tett, hogy egyik országos rendezvény sem olyan mint 15 éve, de az idei kaposvárival nagyon meg vannak elégedve, különösen a létszámmal.
Képeket majd teszek fel, ha küldik.
Azt mondta szervezzen Jenő rendezvényt, kíváncsi lenne arra, hogy ki kivancsi még rá.
Nagyernyei Attila

.
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 13. 20:57


96 vendég, 16 tag

Aktív felhasználók az elmúlt 15 percben:
méhész, huber, kivancsi111, Apis, ata67, barbár, Potor Laca, BT, oszkár, molnarzoli75, Sagittarius A, Nb18, szederkei, Oldirty, butorhb, Davidzsolt

Mai legaktívabb: 465. Összesített legaktívabb: 859 (2019. November 20. 00:21)



Te nem erős ez egy kicsit neked ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2020. Január 14. 08:13

96 vendég, 16 tag
Aktív felhasználók az elmúlt 15 percben:
méhész, huber, kivancsi111, Apis, ata67, barbár, Potor Laca, BT, oszkár, molnarzoli75, Sagittarius A, Nb18, szederkei, Oldirty, butorhb, Davidzsolt

Mai legaktívabb: 465. Összesített legaktívabb: 859 (2019. November 20. 00:21)

Te nem erős ez egy kicsit neked ?

A Vadászfórumon is ez van. Távol-keleti IP-k százával. Nem tudom, mi az öreganyjuk térde kalácsát nézegetnek, de ott lógnak örökké.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 14. 09:44
Na ezt aztán már magyarázzátok meg nekem, lehet lassul a felfogásom, pedig nagyon vigyázok az alkesszel.
Most ez jó, vagy rossz? :-\
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 14. 11:27
Szerintem nem csak a tó fagyott le.....
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 14. 11:39
626 vendég, 1 tag

Aktív felhasználók az elmúlt 15 percben:
linen

Szerintem sem a tó fagyott le, hanem megjelentem és követtek a rajongók!   :o

Van baj a fórum néettségi adataival, nem kicsi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 14. 11:51
626 vendég, 1 tag

Aktív felhasználók az elmúlt 15 percben:
linen

Szerintem sem a tó fagyott le, hanem megjelentem és követtek a rajongók!   :o

Van baj a fórum néettségi adataival, nem kicsi.




A bizarr humorú „kavarja ez, vagy nem kavarja?” Rejtő Jenő ...
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 14. 12:02
36 vendég, 5 tag

Aktív felhasználók az elmúlt 15 percben:
linen, kivancsi111, oszkár, Meki, cézé

Valaki észbekapott, hogy a BOT túlteljesített, és igazították az adatokat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2020. Január 14. 12:14
Na ezt aztán már magyarázzátok meg nekem, lehet lassul a felfogásom...

Ez egy nyílt fórum, hasonlón a Vadászfórumunkhoz. Olvashatja bárki.
Százával nézegetik kínaiak, vietnamiak, meg mindenféle távol keleti náció.
Hogy miért jó nekik, azt nem tudom. Csak gyanítom, hogy technikai ötleteket, eszközöket, piaci réseket keresnek.
Nem véletlen, hogy éjszaka, mert ott akkor éppen nappal van.

Most ez jó, vagy rossz? :-\

Ezt mindenki döntse el maga.
Nekem közömbös.
Akkor sem írok mást, mint a véleményem, ha maga D. Trumply olvasgatja az óceán túloldalán.
 

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 14. 13:08
Lajos! Felhívtam. Beleolvasott, pedig éppen golfozott. Nézd meg a reakcióját!
(Eredetileg veri magát a földhöz, de valamiért nem indul be. :'( )
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2020. Január 14. 13:49
"És most képzeljék el, ez a vezérbetyár! Milyen lehet a beosztott?" /Hofi/

Azért döbbenetes ám, hogy kik tartják a kezüket az interkontinentális atomrakéták indítógombján.
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 14. 14:53
"És most képzeljék el, ez a vezérbetyár! Milyen lehet a beosztott?" /Hofi/

Azért döbbenetes ám, hogy kik tartják a kezüket az interkontinentális atomrakéták indítógombján.




281 vendég, 2 tag

Aktív felhasználók az elmúlt 15 percben:
szabomehesz, linen

Mai legaktívabb: 854. Összesített legaktívabb: 859 (2019. November 20. 00:21)




Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 14. 15:35
00:21)


612 vendég, 3 tag

Aktív felhasználók az elmúlt 15 percben:
méhész, Beganyjeno, bendegúz

Mai legaktívabb: 854. Összesített legaktívabb: 859 (2019. November 20. 00:21)
Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2020. Január 14. 16:26
Trump arca is egyetértést tükröz, micsoda hasonlóság van az elnökök arckifejezése között! Nem gondoltam vóna... :o ??? ;D  Biztos Vivaldi haverja, mert ott a bot a kezében, azzal indul küldött gyűlésre! Csak nehogy üssön vele, de hirtelen....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 14. 18:42
00:21)


612 vendég, 3 tag

Aktív felhasználók az elmúlt 15 percben:
méhész, Beganyjeno, bendegúz

Mai legaktívabb: 854. Összesített legaktívabb: 859 (2019. November 20. 00:21)
Bezzeg a szopatós Bill Clinton, meg a majom kinézetű Husszein Obama, az igen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 14. 20:19

A szervezőktől tudom, hogy a vége vastaps.

Nagyernyei Attila

Vastaps ?

https://drive.google.com/file/d/0B3ANieo00QZFQ3YzdUttRUpXNjR6WGc1d0lpdVlzYzFTRlFR/view
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 14. 22:21
Attila, most halál komolyan, ne égesd már magad.
Csak a süket nem hallja, hogy a mikrofonhoz közel néhány ember röviden tapsol.
Biztos a szervezők.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 14. 22:48
Ja és nyitottam egy oldalt 1 éve sincs a facebookon.
Neve MÉHÉSZETI TECHNOLÓGIÁK. 2165 tagja van. Ma. Itt mennyi is?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 15. 07:23
No akkor.
Mint ahogy olvashattátok én sem voltam jelen a kaposvári rendezvényen, mert az erdélyi programommal ütközött.
Emiatt a szervezőktől kértem információt....ezt is leírtam.
Tettem fel képeket....ezt is láthatjátok.
Valahogy úgy érzem annak drukkoltok, hogy minél kevesebben legyenek a méhészek a klubokon, és a méhészeti rendezvényeken.
Azért gondolom így mert a múltkori szekszárdi klubon elmondtam, hogy 90 szék volt a teremben, majd elkezdtünk pótszékezni....az is kevés volt.
Erre mi a válasz?
43-an lehettünk, meg egy 400 fős egyesületből csak ennyien jönnek el?
Akár milyen furcsa számotokra én folyton azon munkálkodom, hogy minél többen vegyenek részt a méhészeti előadásokon, összejöveteleken.
Néhányan meg annak drukkolnak, (és próbálják a számokat kicsinyíteni) hogy minél kevesebben.
A méhegészségügyi felelősök képzését is meghirdettem, azzal a megjegyzéssel, hogy oda bárki bejöhet.
Amit  itt műveltek szerintetek az érdekképviselet?
Ezt szeretnétek a következő ciklusban elérni?
A méhészek európai demonstrációját fikázzátok, úgy mint a rendezvényeket.
Legalább azokat tisztelnétek akik ezeket szervezik!
Arra lennék kíváncsi ti mit tettetek eddig, azon kívül hogy reklamáltok?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 15. 08:59
Attila elég nagy baj ha te még mindig ugy látod, hogy mások akarják a létszámot lekicsinyiteni közben éppen veled akarták a főnökeik felnagyítatni. A következő ciklusban azt szeretnénk elérni, hogy ne legyen több hazudozás!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 15. 10:54
Igen. Iván palackozott italboltjában is mindig sokan voltak, be töltötték a termet.
Igaz, ez csak egy garázs volt, és csak mintegy hatan voltak benne, de tele volt.
Már felhívtam a figyelmedet Attila, mert sajnállak, hogy ne égesd magad, ilyen létszám dolgokkal, mert mindig pórul jársz. Mond már el nekem, hogy mit jelent kilencven ember a 20000 Magyar méhész, és most már alig valamivel több, mint 12000 omme taghoz képest.
Mit akarsz ezzel elérni?
A népszerűségeteket akarod bizonyítani, vagy magadat bíztatod, mert így jobban alszol.
Én soha nem állítottam, hogy nincs 90, vagy még 150 ember is aki szereti Brosst.
Ennyit mindenképpen össze lehet verbuválni akár hol, meg hármat baki tapsol.
De a tagság nem szeret. és valóban jobb lenne, ha két egyesület lenne, és az egyikben azok lennének akik szeretik Brosst.
Mondjuk abból a tagdíjból valószínűleg nem lehetne így dorbézolni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2020. Január 15. 12:34
Idézet
Valahogy úgy érzem annak drukkoltok, hogy minél kevesebben legyenek a méhészek a klubokon, és a méhészeti rendezvényeken.
Rosszul érzed. Én annak drukkolnék, hogy ne legyen terelés, félrevezetés, hazugság, ezekből fakadó ellentétek, meg egyébként is, a hazug embert előbb utoléri a sárga kutya.  :)
Idézet
Akár milyen furcsa számotokra én folyton azon munkálkodom, hogy minél többen vegyenek részt a méhészeti előadásokon, összejöveteleken.
Számomra ez tényleg furcsa, mert ez úgy működne, ha olyanokat mondanának egy ilyen összejövetelen ami mindenkit érdekel, és nem olyanokat ami a kutyát se.

Az összes eddigi kaposvári bulin ott voltam, soha nem voltak még ilyen kevesen. Máskor lépni is alig lehetett a hömpölygő tömegben, most futkározni is lehetett volna köztük. Most akkor vagy én hazudok, vagy...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 15. 14:56
Ezt írja wr:
"Számomra ez tényleg furcsa, mert ez úgy működne, ha olyanokat mondanának egy ilyen összejövetelen ami mindenkit érdekel, és nem olyanokat ami a kutyát se."
Nézzük mi erre a kutatók válasza!
"Találkoztál már olyan emberrel, aki mindig a legnagyobb határozottsággal szajkózza a saját butaságát? Nem vagyunk meglepve, ha igen, hiszen ez nemcsak, hogy gyakori jelenség, de még a területek közül sem válogat. Legyen szó tudományról, vezetésről, vagy éppen csak egy szöveg értelmezéséről, valamiért mindig van, aki a teljes sötétségből is büszkén magyaráz. Kutatásoknak hála, immár értjük az okát. Egy kognitív torzítás hatására minél kevésbé ért valaki egy dologhoz, annál hajlamosabb túlbecsülni a saját tudását. Méghozzá azért, mert a hozzá nem értés ellehetetleníti a helyes önértékelést is. Ha tehát legközelebb ilyen emberrel találkozunk, ne boruljunk ki, csak vegyük észre, hogy a Dunning-Kruger-hatással állunk szemben."
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 15. 15:36
Január 10-én volt az OMME Központban egy megbeszélés.
A hírt a Facebookról vettem.
"Egy Einsteinnek tulajdonított jóslat szerint „ha a méhek eltűnnek, az emberi fajnak négy éve van hátra a kipusztulásig”- igaz vagy nem, egy azonban biztos: a magyar méhészet stratégiai fontosságú ágazat.

Magyarország az egyik legnagyobb mézexportőr az Európai Unión belül a különböző tagállamokba, ezért kiemelt fontosságú, hogy a terület megfelelő érdekérvényesítést kapjon az Európai Parlamentben. Bross Péterrel, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnökével és meghívásomra, Erdős Norberttel, korábbi európai parlamenti képviselővel - hozzá köthető a nagyszabású “Méz-jelentés”- beszélgettünk az előttünk álló feladatokról.

🍯Ne lehessen méznek hívni azt, ami nem az!
🍯Az Unión belül is fel kell vennünk a versenyt a Kínából érkező, gyakran gyengébb minőségű mézzel szemben!
🍯A származási ország megjelölése kiemelt fontosságú, hogy a fogyasztók tudják, mit vesznek!"
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 15. 15:49
Akko má mi lesz a kiszerelők ócsó "szortimentjével" ami egyesek szeint tartalmazhat 20% cukrot is???Meg a "lépesméz" gyár is tönkremegy!!!
Önvizsgálatot tartanak?
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 15. 16:02
Ne lehessen méznek hívni azt, ami nem az!
4 évvel ezelőtt még jól is hangzott volna!

Az Unión belül is fel kell vennünk a versenyt a Kínából érkező, gyakran gyengébb minőségű mézzel szemben!
Ezek szerint vehetjük a rizsszirupot kamionszámra, és lehet a mézhez pancsolni?
Nonszensz, inkább laborvizsgálatokkal kitiltani kellene, a pancsoló kiszerelőket meg végleg eltiltani a tevékenységtől.Volt róla szó, hogy az arzén kimutatható a rizsszirupból, bukott is a pancsolt mutatvány!

A származási ország megjelölése kiemelt fontosságú, hogy a fogyasztók tudják, mit vesznek!"
Valóban, de ha kivannak szűrve a hamisított mézek, nincs rá szükség.
Méhész szempontból nem a származási ország a fontos.
Tudjuk Ukrajna és Törökország egy része is európa, folyik is rendesen befele a ferdeszemű áldás a mézbe ezeken a területeken.Max a kereskedőknek jó a jelölősdi, áttörést nem hozzott és nem is fog hozni a méhész és a vásárló számára sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 16. 08:03
Ezt írja linen:
"Méhész szempontból nem a származási ország a fontos."
Micsodaaaa?
Ez pontosan a termelőkre nézve igen fontos dolog, sőt benne volt Erdős Norbert egykori EP képviselő anyagában is amit az OMME állított össze.
Ha egy mézesüvegen rajta lesz, hogy "Származási ország Kína" szerinted lesz olyan vevő aki ezt a kosarába teszi?
Pont ez a célunk, hogy a termelői mézeket vásárolják!
Hihetetlen ez a hozzáállás, igazából nem is értem.
Egy hír amit Bezzeg László tett fel a Zöldön.
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/adozas-ostermelo-mezogazdasag-nak.698410.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 16. 08:40

Ha egy mézesüvegen rajta lesz, hogy "Származási ország Kína" szerinted lesz olyan vevő aki ezt a kosarába teszi?


Linen! Kérdezd meg a Klubvezető Úrtól! Az lesz rajta, hogy "Kína"?
(Attila! Van az a pénz amiért ezt érdemes csinálni? Beszállhatunk még néhányan? :-X)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 16. 09:09
Attila nem kellene elmenni szemészhez?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 16. 09:17
Azt gondolom, hogy eljutott a Fekete-Fehér Méhészklub egy olyan szintre, hogy néhányotoknak bár mit is lehet válaszolni, azt megcáfoljátok.
Az ilyen negatív személyekkel, akik mindenkiben csak az ellenséget látják nagyon nehéz kommunikálni.
Sokan azt kérdezik, hogy bírom még?
Persze, mert ezeket az embereket nem veszem komolyan....de sajnálni azért sajnálom őket.
"A negatív hozzáállás olyan, mint a dohányfüst: betölti a rendelkezésre álló teret és kárt tesz a többiekben is. Ha pedig kinyitod a szobában az ablakot és beengeded a tiszta levegőt, hogy fél perc alatt eltüntesse a büdös füstöt: na, ez a pozitív gondolkodás!
Vida Ágnes"
Utálom a dohányfüstöt.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 16. 09:52
https://hvg.hu/vilag/20200115_Szennyezett_mez_berlin_miniszterium?fbclid=IwAR2QxzV8iw_ZeqAyUdW74g7MykU_1AEWrTQ7OG8hBCqUelKGzeopuzchvzw

40 mázsa méz 60.000 Euró?.....nem is rossz.
330-al számolva 19 millió 800 ezer, az-az 19.800.000Ft (Javítottam!)
Biztosan mind kiszerelték, de úgy sem rossz a közel 5.000Ft/kilós ár.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 16. 10:35
Ha ,azt mondom,FEHÉR,vagy azt,hogy FEKETE.Na,ebbe kössön bele valaki!!
Mindenki tudja mire gondolok! Ezt cáfoljátok meg!
Egyértelműen kell fogalmazni.Ha nem így van ,vagy nem egyértelmű az írás ,persze ,hogy vitára ad okot.
De ,vannak írások amiket nem "egyértelműen" lehet értelmezni! Vagy más véleményt ,elgondolásokat "tükröznek". Bersze,hogy " belekötnek"!(vitatkoznak,más elgondolást "tükröznek")

Normális ez,csak bírni kell a kritikát is,vagy egyértelműen kell fogalmazni!
Még akkor is fenn áll ,hogy nem egyek a gondolataink.

Így szép a világ!😀 Nem vagyunk egyformák!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2020. Január 16. 10:42
Az hogy jön ki,60 000 euró csak 19 800ft?  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 16. 10:48
Bocs,az ezer szócska lemaradt!
Köszi.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 16. 10:57
https://www.vg.hu/kozelet/gasztronomia/elenkitheti-a-fogyasztast-a-husok-jelolese-2-1975713/


Itt sem azt jelölik,hogy magyar fehérrel kevert kínai csüngőhasú,keverék húsa!!  Hanem azt ,hogy Dán ,Magyar,Román, Szlovák ,Brit,Francia ,Kïnai sertés húsa.
Nem azt jelzik,hogy az Európai Unióból származó! A hozzá tartozó területekről nem is beszélve!
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 16. 11:05
"Méhész szempontból nem a származási ország a fontos."
Micsodaaaa?


Nem értem ezt a hozzáállást Attila, méhész vagy, vagy érdekcsoportok védője?
Jelenleg felvan tüntetve a kiszerelt mézen a származási ország, terület.
Emelkedett egy forintot is a méz felvásárlási ára?
Kutya fülét emelkedett!Csak lefele tart jelenleg.
Akkor miért is fontos a méhész szempontjából jelenleg a származási ország jelölés?
Elmondom jelenleg nem fontos, mert csak a kutyulmány beltartalmi értékének emelésére
használják a mézünket fel.
Ez csak a cukrászmestereknek és a hozzájuk tartozó sleppnek jó mert dől a lé a mi kárunkra.
Úgy állítod be az egészet, mintha mi akarnánk rosszat a méhésztársadalomnak.
Valójában folyamatosan te dolgozol a méhészeti érdekek ellen, aztán csodálkozol ha
bicskanyitogató a hangulat.
Ébresztő Attila, egyéni érdekek helyett közösségi méhész érdekeket kellene szolgálni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 16. 11:34
https://www.vg.hu/kozelet/gasztronomia/elenkitheti-a-fogyasztast-a-husok-jelolese-2-1975713/


Itt sem azt jelölik,hogy magyar fehérrel kevert kínai csüngőhasú,keverék húsa!!  Hanem azt ,hogy Dán ,Magyar,Román, Szlovák ,Brit,Francia ,Kïnai sertés húsa.
Nem azt jelzik,hogy az Európai Unióból származó! A hozzá tartozó területekről nem is beszélve!

"A rendelet szerint a 200 négyzetméteresnél nagyobb alapterületű üzletekben a származási ország zászlaját is fel kell tüntetni."

Na ezt meséltem a haveroknak a minap, mert már decemberben amikor "disznót" vágtunk a hentes haverom említette...
Aztán jól kiröhögtek. Na mondtam 111. Most röhögjetek nagyokosok! :o  :P
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2020. Január 16. 11:57
Idézet
Ha egy mézesüvegen rajta lesz, hogy "Származási ország Kína" szerinted lesz olyan vevő aki ezt a kosarába teszi?
El sem hiszed hogy mennyien fogják a kosarukba tenni! Csak ami nagyon nem mindegy, az a tisztánlátás, azaz tudom, hogy mit teszek a kosaramba! Mert most sokan vannak megvezetve, akik nem is tudják hogy mit tesznek a kosarukba, mert csak a jó ég tudja, hogy miből lett az összekutyulva, amiért viszont sok esetben kutyulatlan árat fizetnek!
Olyan ez mint az üzemanyag, bár lehet hogy ennél tévedek. Állítólag az etanol olcsóbb, mégis amikor év végén átálltak (sokak örömére) az E5-ös benzinről az E10-re, nem hogy csökkentették volna hanem még emelték az árakat! Mi ez, ha nem a fogyasztó hülyének nézése, arcul köpése? A minél nagyobb haszon érdekében? Ez megy minden téren...

A rizsszirupos gondolathoz. Ha van egy szomszédom, meg annak van egy nagy konyhakése, akkor ugye nekem egyikkel sincsen semmi bajom egészen addig, amíg nem akarja azt belém döfni...
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 16. 17:28
Jürgenéknél is van gond rendesen, ott is pancsol a bauer ahogy illik a méhész kárára.

https://www.agrarszektor.hu/noveny/gyomirtos-mezzel-ontottek-le-a-meheszek-a-mezogazdasagi-miniszteriumot.18951.html (https://www.agrarszektor.hu/noveny/gyomirtos-mezzel-ontottek-le-a-meheszek-a-mezogazdasagi-miniszteriumot.18951.html)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2020. Január 16. 18:46
Sajnos a sajtó a közvélemény és az illetékesek már csak az ilyen akciókra figyelnek fel. Az hogy pusztulnak a méhek a növényvédőszerekről és hamisítják a mézet az már nem hír.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2020. Január 16. 21:07
https://www.agrarszektor.hu/europai-unio/forronganak-europa-meheszei-tunteteshullam-sopor-vegig-a-kontinensen.18973.html
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 17. 06:04
Köszönjük méhészkollégák!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 17. 06:24
Kik azok akik köszönik?
Te az én nevembe/n ne köszönd meg az új méhészzéertészerűvilágproletárjaiegyesüljetekakockásseggűekvezetésével akciót!
Mert ugye méhészkollégákat írtál. Hadd döntsek már arról legalább amire még van jogom! Oké?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 17. 06:39
Természetesen nem rád gondoltam Jenő!
Sem Vesztire odaátról, hanem mindazokra akik tüntetnek értünk.
Tehát nem értetek, hanem értünk.
Érted?
10 ország méhészei.
Tegnap előtt a németek öntöttek mézet a saját minisztériumuk elé a glifozátos méz miatt.
A mostani tüntetéssorozatnak más a célja, és ezt másként ítéljük meg.
Te és barátaid folyton reklamáltok, hogy csinálni kéne valamit, meg mindennel tele a tök..tök, és ha végre valami történik, támadtok és a dolgok mögött kerestek olyan nem létező dolgokat ami már a bolhás kutyát sem érdekli.
Ti szeretnétek ha az OMME elnöke egy növényvédős lenne, én pedig tiltakozom ellene.
Ti szeretnétek ha továbbra is kussoltatás lenne, és kirekesztés, én pedig tiltakozom ellene.
Nem folytatom, mert ha az ellenkezőjét írtam volna akkor az nem tetszene.
Lassan azt veszem észre, hogy nálatok Csuja lett a sztár.
Hiába változik a világ.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 17. 07:24
Na azért! ???
10 ország méhészei? Tudod az mennyi ember? Na és őket még meg is értem. Azért néha olvasd vissza amiket irkálsz!

Nem öntöttek a németek glifozátos mézet a minisztérium elé, hanem EGY méhész öntött glifozátot tartalmazó mézet a minisztérium lépcsőjére.

De ha már így szóba hoztad. Erős kétségeim vannak, hogy ez így is történt. Tudod vannak gondolkodó méhészek is. Namostmárugye! Ha glifozát van abban a mézben akkor az miként kerülhetett oda?  :o Mert ugye a növény ha felveszi, szinte kimutathatatlan mennyiségben, már akkor nem éli túl. Némelyiknek elég megmutatni, és vége. Használata után olyan gyorsan tűnik el, hogy lehet akár vetni is abba a talajba, nem okoz gondot. Attól természetesen még ki lehet mutatni, hiszen ma már bármit ki lehet mutatni, kivéve a neokat, meg még ezt el is lehet hitetni emberekkel.
Tehát csak úgy kerülhetett a mézbe glifozát, ha azzal virágzó növényeket permeteztek, amely területen a virágok óriási mennyiségű nektárral rendelkeztek abban a pillanatban, mert rövid idő alatt beszáradnak kezelés után. Aha !4t
 Németországban. Mi mézel ott úgy? Vagy! Olyan mézharmattal összemázolt növényzetet kezeltek vele, ami rövid idő alatt 40 mázsa mézharmatot tudott produkálni, és éppen abból a szennyezettből, amelyről egyéb cikkekben már olvashattuk, hogy mekkora problémát okoz már csekély mértékben is a méheknek. Ha megnézed mekkora mennyiséget mutattak ki abból a mézből, akkor felmerül a gyanú, hogy egy egész flakonnal öntöttek hozzá. Na ez már a harmadik lehetőség.  ::) Na és a méhésznek a méhészetével nem történt semmi. Most ezt simán túlélték. Szerintem annyi hülye ember soha nem volt a világon mint a 21.században, tényleg komoly gondot okoznak a vegyszerek,ha ezt éppen méhészek hiszik el. Talán nem ártana a termelés környékén más méhészetek mézét is megvizsgálni, mert akkor abban is benne lehet, különben hiteltelen.
Naponta hülyíteni az embereket, na az megy. Valakinek nagyon útjában van a glifozát.

Most erre a sorodra egy nagyon egyszerű rövid kérdést teszek fel, de remélem végre megtudjuk a válasz. Lehetne jó hosszan, mert nem értik a népek.

A mostani tüntetéssorozatnak más a célja,


Mi?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 17. 07:30
Azt sem tudod mi a tüntetéssorozat célja Jenő?
Ismét olyan érzésem van mint a méhcsaládok fészkének szűkítésekor.
Semmit nem tudsz, de kotyogsz.
Írásimat pedig gondosan kielemezed.
Természetesen nem azt gondoltam, hogy 10 ország összes méhésze, hanem 10 országBÓL lesznek méhészek a magyarok mellett.
Majd ha kapok a helyszínről képeket, felteszem.
Ha pedig másként lesz azzal sem tudok mit tenni, ezeket az infókat kaptam kintről.
Az, hogy te mit gondolsz a glifozátos mézről az egyéni megítélésed.
Közöltem egy hírt, amit ismét cáfolsz.
Hiába, Jenő mindenkinél mindent jobban tud, most már a németeknél történtekről is.
Büszke vagyok rád!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 17. 07:41


Büszke vagyok rád!
Nagyernyei Attila

Na ugye! :-* Köszönöm! Úgy jártam mint a holló. Kiesett a sajt...igazán nem kellett volna, de jólesett. Végre. :-[

Még mindig nem tudom mi az oka és a célja a tüntetésnek.
Légy oly kedves és írd le, vagy valaki, mert arra való a fórum, hogy egymást tájékoztassuk. Ha titok, akkor azt írja le valaki!
Most elmegyek műlépezni, és várom a mézfelvásárlót, mert különben válság lesz. ;D ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 17. 08:27
Minden részre hajlás nélkül látni kell, az idióta uniónak nem érdeke, hogy fenn maradjon a mezőgazdaság Európában.
Ők úgy képzelik, nagyobb erdős területek között egy egy ipari üzem.
Az ipari lobbi túl erős, és kell a munka erő nekik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2020. Január 17. 08:56
Üdvözletem !

Legyen szíves valaki világosítson fel egy kicsit, hogy mi ez a tüntetéssorozat, mert eddig sehol nem olvastam róla, csak a fórumokon egy-két tőmondatot. Így elég  nehéz hozzászólni a témához, pedig látom, hogy a fiúk már korán reggel belecsaptak… Kotyogni meg nem akarok. Elég titokzatosnak tűnik… Pedig ha belegondolok,  egy ilyennek minél nagyobb csinnadrattát kellene keríteni, mert  akkor nagyobbat tud „ütni” .

Kitin által belinkelt cikkből (tegnap jelent meg, ma meg van az első tüntetés) azt megtudtam, hogy a Takács Ferenc féle , Egyesület az Európai Méhekért szervezi, Attilától pedig azt, hogy 10 országból lesznek méhészek. Az előbb említett cikkben az is benne volt, hogy főként méhészek alapították az egyesületet. Na most  ez még nagyobb  zűrzavart okozott nálam – gondolom a hozzászólásomból is kitűnik - , mert azt írták régebben, itt a klubbon, hogy a méhészeknek túl magas lesz a vizsgálati-belépési-használati díj, tehát elsősorban a kiszerelők, csomagolók,kereskedők a célközönség…
Szóval,akkor most a méhészek tüntetnek a kereskedőkért, a kereskedők a méhészekért, mindenki a méhekért, mindenki az üzletért vagy  nemtudom…

Előre is köszönöm a segítséget!
Méh Elemér
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 17. 11:38
Hírek és képek Brüsszelből!
Pár perccel ez előtt kaptam!
"Felsorakoztunk. Egyelőre 30-40-en vagyunk, Spanyol, Lengyel méhészekkel.
Ez a főpróbája a többi tüntetésnek, különösen a  január 27-i Brüsszeli tüntetésnek. Akkor itt lesz Nagy István agrárminiszter is.
Most itt van velünk Etienne Bruneau az Európai Unió Méz Munkacsoportjának Elnöke is."
Megjegyzésem.....lehet kötekedni, számolni hányan is vannak! Etienne több képen is látható, ami nagy dolog, hogy ott van velük!
Köszönjük!
Nagyernyei Attila



Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 17. 11:51
Itt az újabb hír!
https://24.hu/kulfold/2020/01/17/magyar-mehesz-brusszel-tuntetes-hamisitott-mez/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2020. Január 17. 12:13
Áh, közben a 24-es cikkben Takács Ferenc megválaszolta a kérdésemet:

"Az első állomáson a szervezet elnöke az Európai Bizottság épülete előtt újságíróknak azt mondta:

"a méhészkedés veszélybe került kontinensünkön az olcsó hamisított import mézek miatt, amivel a csalók sok esetben az autentikus európai mézeket is helyettesítik."

Fulmer Takács Ferenc szerint a megoldást az általuk létrehozott védjegy jelenti."

Köszönöm!
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2020. Január 17. 18:11
Nyilván angyal szállt le közétek----azért van ilyen nagy csönd     SZS

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 17. 18:30
Mondod vagy kérdezed? Történt valami? ???
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 17. 19:12
Ez vihar előtti!! ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 17. 19:57
Új hírek Brüsszelből.
https://www.youtube.com/watch?v=ZW6l76h4c_g&feature=share&fbclid=IwAR3SES9Mowd04wxfEN67AyR0qEB2STdY_-_FIc-RT1fsYA6A894oZ61Xr3I
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 18. 09:11
Megnéztem a videót, és elszomorodva konstatáltam, hogy ez a mutatvány csak is a kiszerelőkről szól felhasználva a méhészeket.
Még a szóvivő sem azt mondja, hogy a törvény teljes szigorával lecsapnak a hamis mézet forgalmazókra, hanem egy adag lóvéval próbálják befogni az ágazatban dolgozók száját.
Könyörgöm attól hogy cimkézgetünk ide meg oda aztán alamizsnát osztunk nem oldódik meg cukrászat felszámolása.
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 18. 09:26
https://www.vezess.hu/forma-1/2019/08/01/amikor-a-sziv-szakadt-meg-a-hungaroringen/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 18. 12:01
Hová tűnt Démon Attila.
Cím: Re:Hír-les
Írta: ata67 - 2020. Január 18. 12:36
Elhillant.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 18. 12:40
https://www.youtube.com/watch?v=GpEYdb2ZNbA
Cím: Re:Hír-les
Írta: deGonosz - 2020. Január 18. 12:48
Az aszfalt királyai..... ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 18. 13:04
Megnéztem a videót, és elszomorodva konstatáltam, hogy ez a mutatvány csak is a kiszerelőkről szól felhasználva a méhészeket.
Biztos ,hogy kiszerelőkről akartál írni igy többesszámban ??
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 18. 14:41
Igen, mert videó szerint akár minden kiszerelőt érinthet.
Az egyértelmű, hogy jelenleg 1 azaz egy kiszerelő van képben aki szeretné sütni a szalonnáját a tüntetők tüzénél.  ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2020. Január 18. 23:08
Áh, közben a 24-es cikkben Takács Ferenc megválaszolta a kérdésemet:

"Az első állomáson a szervezet elnöke az Európai Bizottság épülete előtt újságíróknak azt mondta:

"a méhészkedés veszélybe került kontinensünkön az olcsó hamisított import mézek miatt, amivel a csalók sok esetben az autentikus európai mézeket is helyettesítik."

Fulmer Takács Ferenc szerint a megoldást az általuk létrehozott védjegy jelenti."

Köszönöm!
De mi van akkor, ha a védjegy alatt kerül piacra az iparilag hamisított méz?

Maga Takács Ferenc mondta, hogy olyan tökéletes hamisítványok vannak, amik kimutathatatlan módon hasonlítanak az igazira.

Vannak olyan európai országok, ahova sok-sok ezer tonna számra zúdul be az ipari hamis méz.

Szóval ez az egész védjegy mizéria most nem képes megmenteni a magyar méhészeket. Ettől nem lesz kevesebb a hamis méz a világpiacon.

Viszont, ha a legújabb hamisítványok kimutatási eljárása nem lesz a kereskedők titkos tulajdona, hanem nyilvános lesz, akkor lebuktatható lesz a hamis méz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 19. 18:52
Ehhez mit szóltok?
https://www.agrotrend.hu/technika/gepesites/lezerrel-dolgozo-gyomirto-robotok?fbclid=IwAR2zSYKT66RUnPuWxuqvMfzURNGF9dt7PggnMwRmf_tDjcHSbxTTFlTnmG4
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2020. Január 19. 19:27
Ez biztos, hogy nagyon drágán dolgozik a glifozáthoz képest.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 20. 21:48
"József Szabó
Beszélgetések beindítója · 3 órája
Tisztelt fórumozók!

Tiszelt moderátorok!

Takács Ferenc kérésére (mivel ő a facebookon nincs regisztrálva), a Brüsszelben-Párizsban-Amszterdamban tüntenő méhészek nevében írtok.
"...

Itthon a Feketefehéren nem is osztod meg? :'(

"Azt, hogy majomnak nevezze az itt fórumozó méhésztárs a tüntetésben résztvevőket."

Ki volt az a bátor aki majmozott? Találtam egy képet, de azon rejtett a szám:
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 20. 22:17
 ;D :-\
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 21. 17:08
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/01/21/mezzel-bizonyitottan-gyorsabban-gyogyulnak-sebek-es-az-egesi-serulesek?fbclid=IwAR0OntGDsj9KHOpq3p7zAzMHVZcyT-Mg0gr8FnHhyeEXBYRsHjmSrcA30Zs
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 21. 20:53
Olvassunk egy kicsit mást is, mert érdekes.
https://www.teol.hu/eletstilus/univerzalis-rakgyogymodot-fedezhettek-fel-2131806/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2020. Január 21. 21:33
Olvassunk egy kicsit mást is, mert érdekes.
https://www.teol.hu/eletstilus/univerzalis-rakgyogymodot-fedezhettek-fel-2131806/
Nagyernyei Attila
Ebben semmi újdonság nincs.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Január 22. 16:59
https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2020/01/21/mehesz-szakma-iden-utoljara/

Ezek szerint akkor már nem "sláger szakma" a méhészet?
Ha nem lesz képzés, akkor ténylegesen "igény" lenne a kezdők vagy képesítéssel nem rendelkezők  alapvizsga letételére?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 22. 19:43
Egy kis elemezni való..
https://mediaklikk.hu/kulfold/video/2020/01/22/tiltakoznak-a-meheszek-europaban-az-olcso-kinai-mez-es-a-kornyezeti-karok-vegyszerek-miatt/?fbclid=IwAR1Lifl5rSOfRJiXokVzsM_IgQ0wGfkpGT000xcSJzukGdVTNNgZxIr1wF8#
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2020. Január 24. 10:18
Most akkor ki az OMME elnöke?  :o  :-\ ::) ;D

"Fulmer-Takács Ferenc, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy szerinte a méhészetek körülményei folyamatosan romlanak."

https://www.agrarszektor.hu/allat/megszolalt-a-szakember-itt-mar-a-meheszek-eletben-maradasa-a-tet.19123.html?fbclid=IwAR3xKPiLXPQJpuoR7swVAMVLma9JVXyy14OION3nVQgMme0czv3o4bqQToI
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 24. 11:31
Ezek szerint "Bábkormánya" van az OMME- nek. Ezt én eddig is sejtettem,de írott formában még nem láttam!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 24. 12:49
...
Azt gondoltam ez a "Kistakácsozás" már lefutott.
...

...
Kicsit "kistakácsozzatok", meg lerontotta a méz paramétereket, meg nem csinááá semmit...
...

...
Igaz Vivaldi?
Eddig mindig azt állítottad, hogy egyenesen Bross Péter (Kistakács) felelős a méz árárért?
...

...
Ezért "kistakácsoznak" Brossal riogatnak, valótlan tartalmú rágalmakat szórnak, mert érzik, hogy ők a fogók!
A legszebb sor amit eddig a Fekete-Fehér mészészklubon eddig olvastam, és ezt pont Olvastam írta.
".....ki kell rúgni a teljes elnökséget,..."
Ez a beszéd!
Dolgozunk rajta!
...

...
Cserényi doktor szinte minden elnökségi ülésen tevékenyen részt vesz,...
...
Ő semmi mást nem tűzött ki célul, minthogy visszaevickéljen a vezetésbe, és "Kistakácsot" kicsinálja.
...

Inkább csak idézzetek!

Vagy óvatosan "hablaty"-oljatok, mert mentek Kecskemétre ti is!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. Január 24. 13:47
Szimpátia Méhész Demonstráció!

Felhívjuk a Tisztelt Méhésztársak Figyelmét, hogy az Európa több városában demonstráló méhésztársainkkal szolidaritást vállalva a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei méhészek szimpátia demonstrációt tartanak, amire várnak minden érdeklődő méhésztársat. A Demonstráció időpontja 2020 január 27, 16:00, helyszín: Nyíregyháza a Korzó melletti tér.
A békés demonstráció célja, hogy az európai mézpiacon különböztessék meg az Európai Unióban termelt mézet a bizonytalan eredetű 3. országban termelt import „méz”-től , illetve, hogy a fenntartható mezőgazdaság szimbóluma legyen a mézelő méh.

Üdv: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2020. Január 24. 16:40
Mi történt? Megpuccsolták az OMME-t? Puccsal megdöntötték a nigériai bábkormányt?

https://www.agrarszektor.hu/allat/megszolalt-a-szakember-itt-mar-a-meheszek-eletben-maradasa-a-tet.19123.html?fbclid=IwAR2KZnvrUzYEAs62WauZGZEqhR-5WIrXjSGR3jaj-0hUjZZ8OFy3BUf1yW8

Idézet
Erre hívják fel a figyelmet a januári tüntetések is. Fulmer-Takács Ferenc, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta, hogy szerinte a méhészetek körülményei folyamatosan romlanak. Egyrészt a multinacionális vállalatok egyre több, a méhek számára gyilkos vegyszert használnak az agráriumban, másrészt Európát elöntötte a leginkább kínai laboratóriumokból származó olcsó, cukros hamisítvány, ami mégis méz gyanánt kerül az emberekhez. Hozzátette, a politika, tehát a kormányok nélkül szeretnék megoldni a problémájukat.

Szóljatok Takács Ferinek, hogy nemcsak az EU-ból, hanem Ukrajnából és Törökországból is ki kellene söpörni a sok tízezer tonna ipari mézhamisítványt. Mikor megyünk tüntetni Kijevbe? Ismerem a repülőjáratokat. Segíthetek a szállásfoglalásban is. Ha rám bízzátok, minden OK lesz. Még a miniszter is fogadja a küldöttséget.  ;D ;D >:(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. Január 25. 07:39
Szerintem szervezd meg! ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 26. 18:10
Én is mennék tüntetni a Nemzetközi Űrállomásra. Az is ugyan ennyit ér.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Rachmaninov - 2020. Január 26. 20:37
Nocsak, nocsak! A teremburáját! Most látom, hogy illetéktelenek betörtek a fiókomba. Teljesen meg vagyok döbbenve. Jóhiszeműen csak egy banálisan egyszerű jelszavat használtam. Hát kérem ez elképesztő, hogy milyen csúnya emberek vannak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 26. 21:20
Rachmaninov
Klubtag
.....
Regisztrált:2020. Január 26. 20:33Helyi idő:2020. Január 26. 21:09Utoljára aktív:2020. Január 26. 20:39

Na az ilyeneket kellene azonnal kilőni mint Te , akik idejönnek, szégyenlik önmagukat, ami érthető. Beregisztrál névtelenül, mert a neve alatt nem meri vállalni a hozzászólását. Csak azért jön ide, mert rombolni akar, illetve rombol is, regisztrációja után percekkel. Na kíváncsi leszek, meddig lesz fent, illetve mikor fogja a Klubvezető Úr távollétében törölni

Addig is Bicska és Elekes Laci (Atya) az ügyeletes moderátor.
Jók legyetek!
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: Rachmaninov - 2020. Január 26. 21:36
Nocsak, nocsak! A teremburáját! Most látom, hogy illetéktelenek betörtek a fiókomba. Teljesen meg vagyok döbbenve. Jóhiszeműen csak egy banálisan egyszerű jelszavat használtam. Hát kérem ez elképesztő, hogy milyen csúnya emberek vannak!
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 26. 21:40
  Ha már Vivaldit akarod ócskázni, választottál volna egy nicket a barokkból,
de inkább választanál egy priccset a barakkból.

Nyugalom a hosszú élet Ritka.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 27. 10:03
Lője már ki valaki ezt a szerencsétlent!

https://www.youtube.com/watch?v=LxN56D-2cXs

Akkor most látom jó úton haladok.
Mivel a szó is veszélyes fegyver, de már nem elég ellenem? Ki akartok lőni?
Próbáltatok már békákra lőni vadász puskával? Elmondanám, hogy nem is olyan egyszerű. Mivel a béka kicsi, alacsonyan van, és a békák sokan vannak, nagyon sokan. És van, hogy sok kis béka, nagy disznókat győz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 27. 11:21
Béka megy a vasútállomásra
-Kérek egy returjegyet!
-Hova kéri?
-Hogy hogy hova? Odavissza.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2020. Január 27. 14:20

Akkor most látom jó úton haladok.


Hát nem igazán!

A zeneszerző kollégád éppen honfitársainál próbál számodra, egy one-way ticket-et, vagyis csak odaútra szóló jegyet kilobbizni Bajkonurban, a nemzetközi űrállomásra tartó űrhajóra.
Mindezt az önzetlen, felebaráti szeretet jegyében, mert olvasta, hogy ott szeretnél tüntetni.
Felesleges ebbe belekeverni lövöldözést, pláne vadászpuskát, mert az mindkettő komoly dolog.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 27. 17:54
Most sokadszor írom le, vannak akikkel nem szeretnék ugyan arra a pártra szavazni.
Ugyan is, ha nekem is az lenne a véleményem mint nekik akkor biztos, hogy rosszul gondolom.
No már most. Azt írod rossz úton haladok. SZERINTED. Mert sokan meg, és ők vannak nagy többségben, ugyan az vagy hasonló véleménye mint nekem.
Én mindig meglepetéssel látom, hogy bár mi is az igazság, még mindig vannak olyanok mint te Német Lajos, akik általam teljesen felfoghatatlan okból, minden tény ellenére szerelmesek Brossba. és ez még akkor is fenn állna, ha teszem azt Bross, a fiad, feleséged, vagy unokádat, jól helybe hagyná, ott előtted.
Még akkor is a saját fiadban keresnéd a hibát és nem Brossban.
EZ érdekes lelki állapot, és netán valami pszichológus meg is tudná magyarázni.
 Valahol a tudatalattiban, a nehéz gyermekkorban, keresendő az ok. Hacsak, hacsak nem anyagi érdeked fűződik hozzá.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2020. Január 27. 19:01
Németh Lajos - th-val, ha volnál szíves.

Ezen kívül nincs egy hónapja hogy itt, valamelyik rovaton részletesen kifejtettem, hogy toronymagasról leszarom, ki lesz az OMME elnök.

Momentán azért merészeltem megemlíteni, hogy rossz úton haladsz, mert olyasmiről képzelegsz, hogy valaki, vadászpuskával az életedre tör, amiről szó sem volt.

Ha pedig majd romlott kölkökre akarok lelni pszichoanalízisben, Te leszel az első, akihez fordulok majd. ;D
Ha ez utóbbi mondat nehézséget okozna, Tudod, hogy nincs bocsánat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: gondolkodó - 2020. Január 27. 22:07
https://piacesprofit.hu/gazdasag/szokatlan-ugyben-tamadta-meg-az-eu-t-a-magyar-miniszter/2/
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 29. 16:25
https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2020/01/29/ebreszto-brusszel-sulyos-a-helyzet-europa-szerte-utcara-vonultak-a-meheszek?ad8c0de11c18c5e4da5737091faf59092?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link (https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2020/01/29/ebreszto-brusszel-sulyos-a-helyzet-europa-szerte-utcara-vonultak-a-meheszek?ad8c0de11c18c5e4da5737091faf59092?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link)

A méz származási országának feltüntetése segíthetné a hazai méhészek helyzetét, ezt szeretnék elérni tüntetésükkel az ágazat szakemberei.

Valóban ez lenne a hazai méhészek célja?
Ez nevetséges, eddig sem oldotta meg a cimkézés a kutyulást.
Magát a mézet kell ellenőrízni megfelelő módszerekkkel, és a kutyulókat eltünteni az ágazatból a törvény minden lehetséges eszközével.
Az hogy fel lesz tüntetve minden mézen a származási ország, nem fog gátat vetni a cukrászok tevékenységének.
Ha ez a mondanivalója a tüntetésnek akkor valami itt nagyon félre siklott.

"A méhészek azt szeretnék, hogy az Európai Tanács rendeletet módosítson a címkézés érdekében, ezt támogatta Nagy Isvtán agrárminiszter is brüsszeli felszólalásában hétfőn. “Az európai mézpolitika teljességgel tarthatatlan, hiszen nem nyújt elegendő védelmet a laboratóriumi körülmények között létrehozott, főként Ázsiából érkező műmézekkel szemben, ezzel teljesen tönkreteszi az európai mézpiacot és a méztermelőket” - idézte az MTI az agrárminiszter beszédéből."

Sajnos ez is csak a cimkézéssel van elkeveredve.

"A mézkészítés, mint gazdasági tevékenység önmagában nem tudja eltartani a méhészeket, ezért a magyar kormány keresetkiegészítő támogatást biztosít számukra

- tette hozzá Nagy István.
"

Köszönjük, minden forint jól jön , de van egy rossz hírem:
Nem életképes megoldás hosszútávon, igenis ellenőrízni kell azt a mézet megfelelően és nem kell akkor alamizsnát osztani mert elfogadható felvásárlási ára lesz a valódi méznek.
Érdekes ha megfog a nébih egy vegyszerezett gyümölcs szállítmányt, azt azonnal kivonják a forgalomból.
A hamis mézzel miért nem történik meg ugyanez?
Nem a cimkézés a megoldás méhésznek, az csak a kiszerelőnek jó maximum.
Méz ellenőrzés professzionális módon, EU szinten hatóságilag!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 29. 19:01
Ezt írja linen, és látom 5 kollégának nagyon tetszik.
Sajnos azt kell észrevennem, hogy igen mellette vagytok a dolognak.
"Nem életképes megoldás hosszútávon, igenis ellenőrízni kell azt a mézet megfelelően és nem kell akkor alamizsnát osztani mert elfogadható felvásárlási ára lesz a valódi méznek."
Felhívnám a figyelmeteket a mellékletben lévő újságcikkre.
Abból sok minden kiderül, főként az, hogy pont fokozott az ellenőrzésre hívják fel a figyelmet.
Ezt, hogy lehet másként értelmezni számomra fogalom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2020. Január 29. 19:40
Üdv.Uraim!
Nagyernyei "Uram"!
És Te mint Fő írástudó,hol olvasol benne fokozott HATÓSÁGI ellenőrzésről?
A mellébeszélés helyett egyenes válaszokat is adhatnál a korábbi kérdésekre.
De ha nem megy azt is írhatnád hogy nem is vagy Te olyan túl tájékoztatott,csak zsigerből jön a mellébeszélés.
Ui. Törölhetitek megint ha nem szimpi az egyenes bírálata a mellé beszédnek!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 29. 20:05
Köszi, hogy azért elismered legalább azt, hogy írástudó vagyok.
Megpróbálok leereszkedni a szintedre, bár ez nekem elég nehezemre esik.
Te hol olvastad linen írásában, hogy fokozott hatósági ellenőrzést írt volna?
Neked bár mit írhatok, lényeg a kötekedés.
Szeretném tőled megkérdezni voltál e tüntetni, esetleg a javaslataidat hol olvashatom?
Kicsit beragadtál a fotelba izso60.
Más műsort kéne nyomnod mert ez már nagyon uncsi.
Egyébként abban igazad van, hogy értetlenekkel nehezen értek szót, amit te mellébeszélésnek veszel.
A bosszú, a gyűlölet, az agresszió süt írásaidból.
Nálam ez nem jön be, próbálkozz mással.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2020. Január 29. 21:06
"Érdekképviseletünk fonákságait érintő fórumtémáink ígért összefoglalója
Avagy: Jár-e Eubee-s logó az angyalok homlokára?

Mi Magyarországi méhészek legnagyobb problémánknak az olcsó, Európába özönlő import mézeket tartjuk.

A vegyes virágméz állandósult megnyomorítottsága 2016 óta tart, mióta az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentesen kerülnek be az Európai uniós közös piacunkra.

Az olcsó ukrán méz Unióba hozatalában nem tagadott szerepe van az Aranynektár Kft.-nek is, aminek ügyvetetője Fulmer-Takács Ferenc. Később ennek jelentősége lesz.

Az ukrajnai méhész kollégák beszámolói alapján, tőlük 1 Eurós, azaz 300 Ft-os áron történt az elmúlt időszakban is a felvásárlás.

Az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentessége előtt a vegyesmézünk felvásárlási ára 750 Ft- 850 Ft között állt be az ezt megelőző időszakban, az ukrán vámmentesség után a vegyesmézünk felvárárlási ára 530-600 Ft közé esett. Ez 30-40 %-kal kevesebb jövedelem a biztosnak mondható vegyesméz-termelésünkben.
Mivel az akácméztermelés a szélsőséges időjárás miatt hektikus, bizonytalan, változó, a vegyesmézzel megkereshető jövedelemkiesés a méhészetek rentábilitását oly mértékben csökkentette az elmúlt három évben, hogy többen felhagynak a méhtartással. Ez mezőgazdaságunk szempontjából is káros hatású.

Fontos jelenség az is, hogy az elmúlt vámmentes évek hatására a kezdeti átlagos méztermelés Ukrajnában 20 kg/méhcsaládról 120 kg/méhcsaládra ugrott. Miközben a méhcsaládszámuk nem változott, addig a méztermelés és mézexportjuk hatványaira emelkedett. Ez biológiailag képtelenség. Okunk van feltételezni, hogy az egyébként laborvizsgálatokkal már szinte kimutathatatlan Kínai hamisított "méz" talált utat Ukrajnán keresztül az Európai Uniós közös piacunkra.

Az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy érdekvédelmi szervezetünk az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, az OMME mintha a szakmapolitikában egyre jobban érthetetlen módon a háttérbe szorulna.
Így fordulhatott elő, hogy egy önjelölt nevetségesen kis taglétszámú kvázi "gittegylet" az országos média figyelmével tetszeleg kis létszámú akcióival a magyar méhészek megmentőjeként, holott erre sem felhatalmazása, és álláspontunk szerint erkölcsi alapja sincs meg. Ez legtöbbünk véleményét tükrözi.

Egyesület az Európai Méhekért-re, az Eubee-re gondolok, aminek elnöke az a Fulmer-Takács Ferenc, aki egy az ukrajnai méz Európai Unióba hozatalát előmozdító mézfelvásárló. Lehetősége van rá, megteheti.

Logót kíván alkalmazni az európai uniós vásárlók tájékoztatására, hogy melyik méz származik Európai termelőktől. Az Eubee logót.
A baj csak az, hogy az eredeti 2019 novemberi, interneten elérhető hitvallásuk szerint, ez egy olyan földrajzi megjelölés, amiben Ukrajna is benne van. Azóta ezeket a mondatokat leszedték, de országos médiának nyilatkozott Fulmer-Takács Ferenc, hogy az európai kontinens Unión kívüli országait is várja az Eubee kötelékébe. - Minden le van mentve. -

Kérdés ötlik fel bennünk, hogy az Eubee logóval akarja ránkhozni a jövőben az ukrán mézet, hogy az uniós vásárló azt gondolja Uniós termelőtől vásárol?
Akkor az általa kezdeményezett brüsszeli tüntetések csak marketingfogások, hogy a vásárlók az importált termékeit vegyék le a polcról, abban a hitben, hogy bennünket Uniós méhészeket támogatnak?
Biztos, hogy miértünk történtek ezek a demonstrációk??

Az Agrártárcának és az Európai bizottságnak is tisztelettel jelezni szeretnénk, hogy az Ukrán vámmentességet és a Dél-Amerikai kereskedelmi egyezményt is úgy érezzük mi Európai Uniós és Magyar méhészek fizettük és fizetjük meg, akik Magyarországon az OMME-ban tömörülnek, és nem holmi magánérdekek köré csoportosuló gittegyletekben.

Az OMME vezetőségének elmúlt időben tapasztalt "csendbe" burkolózását és jövőbeni határozottabb kiállását demokratikus keretek között át kell gondolni.
Már annál is inkább, mivel egyes le nem reagált cikkek szerint az OMME elnöke is már Fulmer-Takács Ferenc. Nem vicc. Megjelent a sajtóban.

Az Agrárminisztériumhoz, és az Európai Bizottsághoz szeretnénk fordulni a követező javaslatokkal, egyben kifejezve, hogy a magyar méhésztársadalom a jövőben is egységesen a független OMME kötelékein belül tartja csak elképzelhetőnek az érdekképviseletét.

A három javaslatunk tehát :

1. "Eu, Europa" eredetmegjelölő szavakat, szórészeket csak olyan mézkiszerelők és mézértékesítők használhassanak, akik nem bonyolítanak mézforgalmat Európai Unión kívüli országból, garantálva, hogy az összes forgalmazott méztermékük az Európai Unió országaiból származik.
Senki ne sajátíthassa ki ezeket az eredetmegjelölő szavakat.
Ennek felügyelete történjen hatóságilag, mint a bio minősítés

2. Méz esetén állítsa vissza az unió a 2015 előtti védővámot Ukrajna esetén, és minden unión kívüli méz esetén. Ha nem akkor, biztosítson a méztermelőknek 30-40% kompenzációs felárat. Enek kifizetése semmikép ne a felvásárlón keresztül történjen, legyen igazolt mézeladáshoz kötve, támogatási rendszerben

3. OMME a magyar méhészek érdekvédelmi szervezete. Eubee, meg hasonló gittegyletek ne szoríthassák ki szerepéből. Ne történjen megosztó tevékenység. Igenis ne hagyják ki az OMME t a szakmapolitika, oktatás, és egyéb vonatkozó területek alakításából."


Méhésztársunk elég jól összefoglalta az "eseményeket "
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 29. 21:11
Örülök neki Attila, hogy észreveszed a tényeket és azt kedved szerint ferdíted.
Én a konkrét linkelt cikkhez fűztem észrevételt, te pedig egy egészen más cikket illesztettél be.
Próbálod összemosni a szezont a fazonnal.
Valóban a tüntetés korai szakaszában még volt szó a fokozott ellenőrzésekről.
Ez egy jó irány, nem is ezzel van a gond.
Azzal van probléma, hogy az általam belinkelt cikk írója teljes mértékben azt sugallja, hogy a cimkézés a mi
azaz a méhészek megmentője.
Ha nem adta volna a nevét a cikkhez az írója akkor látatlanban azt mondtam volna erre, hogy ezek Fulmer gondolatok papírra vetve.

Egy pillanatig nem volt kérdés, hogy szeretnénk képviselni a Tolna megyeieket, közel négyszáz tagunk van és mi is támogatjuk a brüsszeli tüntetést. A mi egyesületünk tagjai maximálisan egyetértetnek Nagy István agrárminiszter minden egyes pontjával, amit a felszólalásában mondott, ezért itt a helyünk, hogy kifejezzük a szimpátiánkat

- mondta Nagyernyei Attila, Tolna megyei elnök.


Örülök neki Attila, hogy kifejezted a szimpátiádat a miniszternek, és mint kiderült fentebb még írástudó is vagy!  :o
Csak hát ha egy laikus elolvassa a cikket akkor neki bizony az jön le, hogy ezeknek a méhészeknek csak annyi a bajuk, hogy megfelelően cimkézni kell a mézesüvegeket, aztán meg minden happy lesz.
A méhész meg azt mondja, hogy a nagy büdös francokat elég a cimkézés.
Etetik a népet a hülyeséggel, de nem ez a valóság amit oda papírra vetettek.
Ja Attila, én erről beszélek:

https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2020/01/29/ebreszto-brusszel-sulyos-a-helyzet-europa-szerte-utcara-vonultak-a-meheszek?ad8c0de11c18c5e4da5737091faf59092?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link (https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2020/01/29/ebreszto-brusszel-sulyos-a-helyzet-europa-szerte-utcara-vonultak-a-meheszek?ad8c0de11c18c5e4da5737091faf59092?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link)

Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2020. Január 30. 06:40
A fészen találtam, és belinkelem ide.

https://www.facebook.com/drzsiros/posts/2608743762536839

Mi a véleményetek ??
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 30. 06:54
"Érdekképviseletünk fonákságait érintő fórumtémáink ígért összefoglalója
Avagy: Jár-e Eubee-s logó az angyalok homlokára?

Mi Magyarországi méhészek legnagyobb problémánknak az olcsó, Európába özönlő import mézeket tartjuk.

A vegyes virágméz állandósult megnyomorítottsága 2016 óta tart, mióta az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentesen kerülnek be az Európai uniós közös piacunkra.

Az olcsó ukrán méz Unióba hozatalában nem tagadott szerepe van az Aranynektár Kft.-nek is, aminek ügyvetetője Fulmer-Takács Ferenc. Később ennek jelentősége lesz.

Az ukrajnai méhész kollégák beszámolói alapján, tőlük 1 Eurós, azaz 300 Ft-os áron történt az elmúlt időszakban is a felvásárlás.

Az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentessége előtt a vegyesmézünk felvásárlási ára 750 Ft- 850 Ft között állt be az ezt megelőző időszakban, az ukrán vámmentesség után a vegyesmézünk felvárárlási ára 530-600 Ft közé esett. Ez 30-40 %-kal kevesebb jövedelem a biztosnak mondható vegyesméz-termelésünkben.
Mivel az akácméztermelés a szélsőséges időjárás miatt hektikus, bizonytalan, változó, a vegyesmézzel megkereshető jövedelemkiesés a méhészetek rentábilitását oly mértékben csökkentette az elmúlt három évben, hogy többen felhagynak a méhtartással. Ez mezőgazdaságunk szempontjából is káros hatású.

Fontos jelenség az is, hogy az elmúlt vámmentes évek hatására a kezdeti átlagos méztermelés Ukrajnában 20 kg/méhcsaládról 120 kg/méhcsaládra ugrott. Miközben a méhcsaládszámuk nem változott, addig a méztermelés és mézexportjuk hatványaira emelkedett. Ez biológiailag képtelenség. Okunk van feltételezni, hogy az egyébként laborvizsgálatokkal már szinte kimutathatatlan Kínai hamisított "méz" talált utat Ukrajnán keresztül az Európai Uniós közös piacunkra.

Az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy érdekvédelmi szervezetünk az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, az OMME mintha a szakmapolitikában egyre jobban érthetetlen módon a háttérbe szorulna.
Így fordulhatott elő, hogy egy önjelölt nevetségesen kis taglétszámú kvázi "gittegylet" az országos média figyelmével tetszeleg kis létszámú akcióival a magyar méhészek megmentőjeként, holott erre sem felhatalmazása, és álláspontunk szerint erkölcsi alapja sincs meg. Ez legtöbbünk véleményét tükrözi.

Egyesület az Európai Méhekért-re, az Eubee-re gondolok, aminek elnöke az a Fulmer-Takács Ferenc, aki egy az ukrajnai méz Európai Unióba hozatalát előmozdító mézfelvásárló. Lehetősége van rá, megteheti.

Logót kíván alkalmazni az európai uniós vásárlók tájékoztatására, hogy melyik méz származik Európai termelőktől. Az Eubee logót.
A baj csak az, hogy az eredeti 2019 novemberi, interneten elérhető hitvallásuk szerint, ez egy olyan földrajzi megjelölés, amiben Ukrajna is benne van. Azóta ezeket a mondatokat leszedték, de országos médiának nyilatkozott Fulmer-Takács Ferenc, hogy az európai kontinens Unión kívüli országait is várja az Eubee kötelékébe. - Minden le van mentve. -

Kérdés ötlik fel bennünk, hogy az Eubee logóval akarja ránkhozni a jövőben az ukrán mézet, hogy az uniós vásárló azt gondolja Uniós termelőtől vásárol?
Akkor az általa kezdeményezett brüsszeli tüntetések csak marketingfogások, hogy a vásárlók az importált termékeit vegyék le a polcról, abban a hitben, hogy bennünket Uniós méhészeket támogatnak?
Biztos, hogy miértünk történtek ezek a demonstrációk??

Az Agrártárcának és az Európai bizottságnak is tisztelettel jelezni szeretnénk, hogy az Ukrán vámmentességet és a Dél-Amerikai kereskedelmi egyezményt is úgy érezzük mi Európai Uniós és Magyar méhészek fizettük és fizetjük meg, akik Magyarországon az OMME-ban tömörülnek, és nem holmi magánérdekek köré csoportosuló gittegyletekben.

Az OMME vezetőségének elmúlt időben tapasztalt "csendbe" burkolózását és jövőbeni határozottabb kiállását demokratikus keretek között át kell gondolni.
Már annál is inkább, mivel egyes le nem reagált cikkek szerint az OMME elnöke is már Fulmer-Takács Ferenc. Nem vicc. Megjelent a sajtóban.

Az Agrárminisztériumhoz, és az Európai Bizottsághoz szeretnénk fordulni a követező javaslatokkal, egyben kifejezve, hogy a magyar méhésztársadalom a jövőben is egységesen a független OMME kötelékein belül tartja csak elképzelhetőnek az érdekképviseletét.

A három javaslatunk tehát :

1. "Eu, Europa" eredetmegjelölő szavakat, szórészeket csak olyan mézkiszerelők és mézértékesítők használhassanak, akik nem bonyolítanak mézforgalmat Európai Unión kívüli országból, garantálva, hogy az összes forgalmazott méztermékük az Európai Unió országaiból származik.
Senki ne sajátíthassa ki ezeket az eredetmegjelölő szavakat.
Ennek felügyelete történjen hatóságilag, mint a bio minősítés

2. Méz esetén állítsa vissza az unió a 2015 előtti védővámot Ukrajna esetén, és minden unión kívüli méz esetén. Ha nem akkor, biztosítson a méztermelőknek 30-40% kompenzációs felárat. Enek kifizetése semmikép ne a felvásárlón keresztül történjen, legyen igazolt mézeladáshoz kötve, támogatási rendszerben

3. OMME a magyar méhészek érdekvédelmi szervezete. Eubee, meg hasonló gittegyletek ne szoríthassák ki szerepéből. Ne történjen megosztó tevékenység. Igenis ne hagyják ki az OMME t a szakmapolitika, oktatás, és egyéb vonatkozó területek alakításából."


Méhésztársunk elég jól összefoglalta az "eseményeket "




HOOOL VAGY KÍVÁNCSI  ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 30. 07:13
Atya, a kérdésed nagyon jól mutatna az OMME honlapján.
Sajnos tudjuk, hogy nem fog megtörténni.
Azt csodálom, hogy Attila még nem vette le a kérdésedet, főleg mint moderátor tetted fel.
Tudod kampány van Attila szerint itt csak a szentháromság akarata érvényesülhet.
Vagy mint a bor pancsolás idején, eszembejutott az aranyháromszög kifejezés is Kecelről.
Három ember próbálja kézben tartani a mézárakat, tudjuk kik ők!Aranyemberek!
Lygo67 már belinkelte a tartalmát fentebb, a tetszik számokból szerintem tükröződik pár méhész véleménye.
Csak óvatosan a véleményekkel, nehogy egy újabb perhez keressenek alanyokat!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. Január 30. 07:23
Én is várnám Kiváncsi111-Jenő véleményét. Főleg a cukrászmesterekkel kapcsolatban, akik cukoretetést pörgetnek. Pár éve privát üzenetben erősen szidta nekem őket....
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 30. 07:34

"Kérdés ötlik fel bennünk, hogy az Eubee logóval akarja ránkhozni a jövőben az ukrán mézet, hogy az uniós vásárló azt gondolja Uniós termelőtől vásárol?"


Kérdés ötlik fel...! Ez jó. Jogilag gondolom megtámadhatatlan.
Bennem meg az ötlik fel, hogy mikor kapjuk meg végre a "tüntetők" névsorát a Klubvezető Úrtól?
Meg az is kérdés: miért kell ezzel a bohóckodással annyit foglalkozni?  ::)

Linen!

Mi köze ehhez az OMME-nak? Inkább el kellene hallgatni ezt a szégyent. Nem? ::)

Tudod Bicska én most is szidom őket, Te meg haverkodsz velük. Egyszer állj már le a "noteszos Emberrel", majd elmeséli neked némelyik múltját. Miként ment a cimbid méze el az olaszokhoz egységenként elkeverve, miután a lé egy részét vissza tudták követelni. Talán vannak még sokan, akik a hangfelvételre is emlékeznek. Az a baj, hogy neked is igencsak vastag a bőr a képeden, és nem szégyenled magad. Képes vagy mindenféle neveken beregisztrálni, és néhány írásod után már többé nem is szólalsz meg egyiken sem, mert mint az utolsókor is, azonnal megbuksz. A helyedben egy olyan ember, akinek van lelkiismerete, már rég elment volna innét, nemhogy ennyi égés után még pofátlanul játszaná itt a vezér szerepét. Nem vagy Te senki sem a méhészek között, csak szeretnél azzá válni, mint a Klubvezető Úr. Folytassuk?
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Január 30. 08:08
Az OMME a méhészek érdekképviselete.
A fentebb leírtak egy alternatíva többek között a cimkézésre.
Nyugodtan ki lehetne kérni a méhészek véleményét, nem történne katasztrófa.
Csupán annyi köze van hozzá.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 30. 08:14
Bicska tudod egyáltalán ki a noteszos ember ? Tudod te egyáltalán ,hogy a mézhamisítás mellett ment a tűntetés ahelyett ,hogy az ellen emeltétek volna fel a hangotokat mind a 20-an vagy 30-an!😂😂
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 30. 08:49
Ezt írja nekem is címezve kivancsi111:
"Nem vagy Te senki sem a méhészek között, csak szeretnél azzá válni, mint a Klubvezető Úr. Folytassuk?"
Mivé szeretnék én válni?
Te már tudsz valamit Jenő?
Az alábbi hozzászólásokra nem kívánok reagálni, mindenki úgy ítéli meg a helyzetet ahogy jónak látja.
Véleményem azért van.
Európa egyik legnagyobb mézkereskedője francia, egy deka francia mézet nem ad el.
Románia legnagyobb mézkereskedője Balázsfalván egy deka román mézet nem ad el.
Szabad kereskedelem van úgy tudom, kit érdekel, hogy honnan veszi és kinek  adja a mézet?
Ezen kéne egyszer túllépni.
A magyarok olyan beállítottságúak, ha valami nem sikerül, vagy nem úgy jön össze ahogy gondolják, esetleg sikertelenek, akkor egyszerűbb azt másra fogni.
Egyébként sincs válság az ágazatban, ezt hangoztatja mindenhol a profik elnöke.
Szerinte csak pánikkeltés van, a profik fejlesztenek és semmi gond.
Jászberényben a vacsoránál ezen vitatkoztunk, mert nekem homlokegyenest más a véleményem  erről.
Ettől függetlenül nem tartom Bezzeg Lacit ellenségemnek mert más a véleménye.
Itt egymásnak estek ha valaki elmegy tüntetni.
Ezért is különös a méhészeti ágazat.
Otthon a fotelból ordítoznak, hogy miért megyünk tüntetni, közben nyüszítenek, hogy csináljunk már valamit.
Odáig is elmennek egyesek, hogy az agrárminisztert is szidalmazzák, hogy mert kiállni a méhészek mellé.
Na ez a szégyen Jenő!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 30. 08:55
Kedves Linen értem én amit írni akarsz, de nem jól írod.

Az OMME nem érdekvédője a méhészeknek. Annak kellene lennie, de nem az. Teljesen át kellene alakítani, új emberekkel, akik tényleg tenni is akarnak, és ráérnek erre, nem a saját érdekeiket nézik.
A méhészek véleményét soha nem kérik ki, csak itt a fórumon esetleg, aminek semmi jelentősége. A küldöttgyűlésen nincs rá idő, és egyébként sem a méhészek döntenek, hanem a küldöttek, tehát a méhészre a tagdíj (be)fizetésen kívül semmi szüksége a vezetésnek. Azzal sem foglalkozik az "OMME" ami a feladata lenne, hát miként érdekelné a mézhamisítás, mert ugye ma az lenne a legfontosabb munka. Ezzel a vezetéssel már nem fogunk előrébb lépni. Az újjal sem valószínű, legyen az bárki csapata, vagy a régi átalakítva... Aki ezt nem érti meg, annak úgy kell, csak ábrándozzon. Amíg méhcsaládszám alapján és OMME tagsághoz kötik a támogatásokat, addig ez nem fog változni. A róka ha háziasítva van, és látszólag maga alá húzza a farkát, akkor is összeszedi a csirkéket, ha nem látja a gazda. Ezzel nem tudunk mit csinálni. Amikortól az egyesületnek pénzosztó szerepe lett, azóta nincs béke, és érdekérvényesítő munka. Előtte teljesem más világ volt. Akik becsületesen próbálnak tenni a méhészekért, azok azt ingyen teszik mint régen. Nézzétek meg a sok haknist!!! Megtalálták a NP szivattyúzás minden kiskapuját, miközben azzal hitegetik a méhészeket, hogy értük dolgoznak.
Na most amikor már a saját érdekeiket sem tudják felfogni, vagy nem is lehet velük megértetni, és hamis zászló alatt mennek néhányan tüntetésnek nevezett szerencsétlenkedésen bohóckodni, akkor még az OMME-t is bele kellene keverni??? Hát nem! Nagyon helyesen ebből legalább az egyesület kimaradt.
Az egyesületnek az lenne a legfontosabb feladata, hogy azonnal az uniós valamilyen bizottság által támogatást kérni-nem anyagi- a különböző mézek összegyűjtésére a boltok polcairól, és szigorú ellenőrzés után a megbukottak cégei elé szervezni tüntetéseket. De nem ám így, mint most tették. A Klubvezető Úr és néhány társa által információhiányos, vagy éppen jól informált emberkéket megbolondítani a semmiért. Tüntetni menni, amikor egy példával sem tudnak előállni, egy jegyzőkönyvet , egy statisztikát sem lehet bemutatni azoknak, akikhez fordulnak.
Na de biztosan van még valaki, aki emlékszik rá, hányszor is kérdeztem meg, miért mennek tüntetni. Van valami bizonyíték a kezükben? Hol? Mi az? Elolvashatnánk? Odamennek üres kézzel, egymást fényképezgetve, mint eddig valahányszor. Mindenki látja ezt a maréknyi -részben- jóindulatú megvezetett méhészt. Mára már csak ennyien maradtak. A legközelebbin -ha ezek után még marad álmodozó- már csak a szervezők lesznek, amelyeket a Klubvezető Úr tömegekként fog érzékelni.  ;D Na most abból a néhány emberből ha serkenti, és naponta szűkíti, soha sem lesz ütőképes csapat. ;D  Főleg úgy, hogy amikor azt mondják oltsa el a tüzet, akkor eloltja. Akkor kellett volna egy palackkal továbbszítani, arra talán felfigyelne a közvélemény, mert így csak a szeszélyes évszakokban kaphat helyet a mutatvány. Egymástól kérdezgetik, miért is jöttünk.
Ez az egész bohózat nekünk szólt, nem a világnak.


Szabad kereskedelem van úgy tudom, kit érdekel, hogy honnan veszi és kinek  adja a mézet?


Akkor meg, mire ez a  felhajtás?
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2020. Január 30. 09:06
Atya, a kérdésed nagyon jól mutatna az OMME honlapján.
Sajnos tudjuk, hogy nem fog megtörténni.
Azt csodálom, hogy Attila még nem vette le a kérdésedet, főleg mint moderátor tetted fel.
Tudod kampány van Attila szerint itt csak a szentháromság akarata érvényesülhet.
Vagy mint a bor pancsolás idején, eszembejutott az aranyháromszög kifejezés is Kecelről.
Három ember próbálja kézben tartani a mézárakat, tudjuk kik ők!Aranyemberek!
Lygo67 már belinkelte a tartalmát fentebb, a tetszik számokból szerintem tükröződik pár méhész véleménye.
Csak óvatosan a véleményekkel, nehogy egy újabb perhez keressenek alanyokat!

Linen!
Arra hogy én moderátor vagyok, szerintem semmi köze ennek a linknek. NEM ÉN ÍRTAM!
Szerintem felesleges ezt így ilyen formában nyomnod!
Az hogy meddig marad ez itt fent, arról nem tudok nyilatkozni!
De mindentől eltekintve akkor vedd úgy hogy ezt a linket Elekes László osztotta meg !!
Remélem a gondod egyik fele megoldódott.
Biztos lehetsz abban is hogy én senkit nem fogok a véleményéért beperelni!
Eddig sem és ez után sem tettem.!
Nekem volt egy perem az OMME-val szemben.
Hidd el tanulságos volt.
Na nem azért mert pert nyertem.  A sok minden más miatt.
A perbe fogott témában változott valami? Szerintem semmi......
Vajon miért??
Látod, én is mint sokan mások tele vagyok érthetetlen kérdésekkel.
Még egy kérdés,: Ki ad a kérdéseimre (kérdéseinkre) igaz hiteles, választ?
Valamit félre értettél. Én nem a "tetszikekre" hajtok!!
A vélemény szerintem sokkal foltosabb, már ha szóban is ki tudják fejezni.





Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 30. 09:15
Te Attila elolvasod azért , hogy miket írsz??? Nem lényeg ,hogy honnan jön a méz? Lépjünk ezen túl? Milyen méhész ember vagy te ??? Még helyesled ,  hogy a hamis mézzel meglopják, illetve tönkre teszik a méhészeket?? Ne haragudj de nem szégyelled magad ??  Nincs az ágazat vállságba!!! Csak a mézhamisítással keltettek válság hangulatot . Te hol élsz ? Szoljá má a Mari néninek , hogy ébresszen fel mert meseországba a Paff a sárkány , hogy miket beszél neked az ugyan nem igaz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 30. 09:18

Egyébként sincs válság az ágazatban, ezt hangoztatja mindenhol a profik elnöke.
Szerinte csak pánikkeltés van, a profik fejlesztenek és semmi gond.


A profik elnöke sajnos nem képes magát megvédeni, vagy az is lehet nem méltat téged válaszra sem soha. Az utóbbit tartom valószínűbbnek. :P
Annyira (HÚ majdnem SZ@.. írtam, amiért egyszer ki lettem tiltva egyedüliként :o :'() rossz a helyzet, de tényleg, nem is tudom elmondjam-e. Tudod Attila tényleg katasztrófa ez a vegyes méz ár, de az akác a tavalyelőttihez képest emelkedett. Emelkedhetne még tovább, de van akinek így is jó. Vannak egyszerű technológiával működő rendszerek, amelyek hatékonyan nagy állományok kezelésére adnak lehetőséget az arra fogékony méhészeknek. Olyan termelők is vannak, akik nem csak itt a fórumon pergetnek mennyiséget, még úgy is, amikor az a méz csak melléktermék. Tudod veled ellentétben nekem nem kell titkolóznom. Talán emlékeznek még néhányan, hogy nemrég végeztem hét köbméter hárs keretléccé alakításával. A tüntetés első napján eladtam a készleten lévő akácmézemet, mert rosszak a tapasztalataim ilyen esemény után. Ma már nem vesznek. Stop van. Tegnapelőtt meg vettem 10 raklap üveget, és lapkákat. Tényleg van rá kereslet, és a híresztelésekkel ellentétben, van bőven, de napokon belül ismét emelkedni fog az ár. Egyébként köszönjük Neked, tényleg ma már keresik az általad is létrehozott OMME-s üveget a vevők. Megkedvelték. Éppen tegnap mondtam a haveroknak, ha továbbra is így taposnak bennünket felülről, akkor grátisz lesz az üveg a mézhez. 2000-ért. :-X Ti meg tüntessetek! Jó hatással van a vásárlókra a sok hír. ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 30. 09:32

Valamit félre értettél. Én nem a "tetszikekre" hajtok!!


Ha tetszik, ha nem, tőlem erre kapsz egyet. ;D
(Meg Linen is.)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 30. 09:37
Ezt kérdezi kivancsi111....bár azt gondoltam ezt legalább tudja.
"Akkor meg, mire ez a  felhajtás?"
Azért, hogy VALÓDI TERMELŐI MÉZ legyen Európában a polcokon.
Vagy te ez ellen tiltakozol?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 30. 09:46
...
Azért, hogy VALÓDI TERMELŐI MÉZ legyen Európában a polcokon.
Vagy te ez ellen tiltakozol?
Nagyernyei Attila

Én nem, de Te igen:


Szabad kereskedelem van úgy tudom, kit érdekel, hogy honnan veszi és kinek  adja a mézet?

Most négy helyzetet tudok elképzelni.

1. Nem olvasol, csak írsz. (Pedig ma már egyszer beidéztem.)

2. Percek alatt elfelejted amit írtál. (Vagy olvastál.)

3. Szétszórt vagy a mai tárgyalás miatt- ami érthető- mint a román tmk-s.
https://www.youtube.com/watch?v=YQILmLUcfDw&feature=emb_logo

4. -na ezt nem írom le-
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 30. 09:51
Most olvasom Mézga Aladár benyögését, bár valószínű ő ezt a rajzfilmbe szánta.
"Még helyesled ,  hogy a hamis mézzel meglopják, illetve tönkre teszik a méhészeket?? Ne haragudj de nem szégyelled magad ??"
Miről beszélsz?
Szerintem te valamelyik más bolygón élsz.
Egyébként nagyon szerencsés lenne ha letennél az asztalra egy vizsgálati jegyzőkönyvet, amely bizonyítja a hamis méz állításodat.
Szerintem végig ez ellen tiltakoztunk, nem tudom miért kéne szégyellnem magam.
A diszlexia alapesetét vélem nálad felfedezni.
Apró terápiával gyógyítható.
Végezetül kérlek idézd be azokat az írásaimat ahol én a hamis mézeket kipártolom!
Most jöttem a rádióból, pont ez volt az élő műsor címe is, hogy az "Európai méhészek forronganak a mézhamisítás miatt."
Azt csak meg kell hallgatnod, nem kell magad az olvasással terhelned, mert az látható, hogy nehézségeket jelent számodra.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 30. 10:04
Te Attila milyen méz hamisítás ellen ? Be tudtatok mutatni egy hamis mézet vagy jegyzőkönyvet hamis mézről ???
Melyik uniós országban melyik cég forgalmazta ?? Colombo felügyelő felesége ellen tiltakoztatok, mert nem zöld gondolatú mosószerrel mosta a felügyelő ballon kabátját??
Vagy a tibeti jeti hamisít , amiről tudjuk , hogy nincs.
Tudod mi a különbség a jeti és a hamis mèz között ??? Semmi.
Senki sem mutatott be róla bizonyítékot. Én mutassak be róla jegyzőkönyvet amikor ti mentetek el tüntetni ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 30. 10:10

Most jöttem a rádióból, pont ez volt az élő műsor címe is, hogy az "Európai méhészek forronganak a mézhamisítás miatt."

Nagyernyei Attila

Adhatsz te bármi címet is akármelyik műsornak, a hírekre kíváncsiak a népek, de mi ennek az értelme. A méhészek tudják a lényeget. Teljesen más volt a tünti célja. Hoppá!
A mézhamisítás miatt forronganak, de a ti céljaitok éppen ellentétesek.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 30. 11:29
Na nézzétek csak a minisztert!
Miket is mond?
Ja, hogy ezzel nem értetek egyet?
Az a ti bajotok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 30. 11:58
Tévedsz. Sokan gyanítjuk. De nincs bizonyítékunk. Ha meg nincs, akkor nem járatjuk le magunkat.

...Akkor biztosan hallották a nyelvet beszélők, nagy tapasztalatú világjárók, hogy a spanyol méhész egyesület kínai mézzel kereskedik,

Hírek és képek Brüsszelből!
Pár perccel ez előtt kaptam!
"Felsorakoztunk. Egyelőre 30-40-en vagyunk, Spanyol, Lengyel méhészekkel.
...

Nem kellett volna tőlük megkérdezni /a spanyoloktól/, hogy otthon már rendet raktak-e? Nekik legalább van bizonyítékuk.(?) Esetleg ez is csak nálunk hír, mert itt is kellene alkalmazni.  ::)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 30. 12:22
Honnan emlékszel te ilyenekre ??
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 30. 12:30
Fejből. ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2020. Január 30. 16:53
Üdv.Uraim!
Idézet a klubvezető Úrtól:
Köszi, hogy azért elismered legalább azt, hogy írástudó vagyok.
Megpróbálok leereszkedni a szintedre, bár ez nekem elég nehezemre esik.
Te hol olvastad linen írásában, hogy fokozott hatósági ellenőrzést írt volna?
Neked bár mit írhatok, lényeg a kötekedés.
Szeretném tőled megkérdezni voltál e tüntetni, esetleg a javaslataidat hol olvashatom?
Kicsit beragadtál a fotelba izso60.
Más műsort kéne nyomnod mert ez már nagyon uncsi.
Egyébként abban igazad van, hogy értetlenekkel nehezen értek szót, amit te mellébeszélésnek veszel.
A bosszú, a gyűlölet, az agresszió süt írásaidból.
Nálam ez nem jön be, próbálkozz mással.
Nagyernyei Attila

Tisztelt Uram!
Sem nem bosszú,sem nem gyűlölet,sem nem agresszió(azt már Tomipapa kivesézte itt)csupán
érthető indulat,amit nem tudok egy pont után véka alá rejteni,de vedd úgy ahogy neked tetszik.

Ezt Jenő írta és idézte az említett Úrtól:

Tévedsz. Sokan gyanítjuk. De nincs bizonyítékunk. Ha meg nincs, akkor nem járatjuk le magunkat.

...Akkor biztosan hallották a nyelvet beszélők, nagy tapasztalatú világjárók, hogy a spanyol méhész egyesület kínai mézzel kereskedik,

Hírek és képek Brüsszelből!
Pár perccel ez előtt kaptam!
"Felsorakoztunk. Egyelőre 30-40-en vagyunk, Spanyol, Lengyel méhészekkel.
...

Nem kellett volna tőlük megkérdezni /a spanyoloktól/, hogy otthon már rendet raktak-e? Nekik legalább van bizonyítékuk.(?) Esetleg ez is csak nálunk hír, mert itt is kellene alkalmazni.  ::)

Ezek is olyan mellébeszélések amik hergelik az olvasni is tudókat.
Persze aztán jön hogy mennyire vagy mellette a témának,meg mennyire süt a gyűlölet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2020. Január 30. 17:37
Tisztelt Méhésztársak!

Az alábbiakban közlöm dr. Zsíros Istvàn nagyon jól sikerült összefoglalóját.
Remélem így mindenki tisztában lesz vele a gyantatechnológia elleni petícióm (melynek célja a hamisított import megakadályozá-sa) kinek-kiknek az érdekében lett háttérbe szorítva a méhészek támogatása szempontjából.



”Érdekképviseletünk fonákságait érintő fórumtémáink ígért összefoglalója
Avagy: Jár-e Eubee-s logó az angyalok homlokára?

Mi Magyarországi méhészek legnagyobb problémánknak az olcsó, Európába özönlő import mézeket tartjuk.

A vegyes virágméz állandósult megnyomorítottsága 2016 óta tart, mióta az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentesen kerülnek be az Európai uniós közös piacunkra.

Az olcsó ukrán méz Unióba hozatalában nem tagadott szerepe van az Aranynektár Kft.-nek is, aminek ügyvetetője Fulmer-Takács Ferenc. Később ennek jelentősége lesz.

Az ukrajnai méhész kollégák beszámolói alapján, tőlük 1 Eurós, azaz 300 Ft-os áron történt az elmúlt időszakban is a felvásárlás.

Az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentessége előtt a vegyesmézünk felvásárlási ára 750 Ft- 850 Ft között állt be az ezt megelőző időszakban, az ukrán vámmentesség után a vegyesmézünk felvárárlási ára 530-600 Ft közé esett. Ez 30-40 %-kal kevesebb jövedelem a biztosnak mondható vegyesméz-termelésünkben.
Mivel az akácméztermelés a szélsőséges időjárás miatt hektikus, bizonytalan, változó, a vegyesmézzel megkereshető jövedelemkiesés a méhészetek rentábilitását oly mértékben csökkentette az elmúlt három évben, hogy többen felhagynak a méhtartással. Ez mezőgazdaságunk szempontjából is káros hatású.

Fontos jelenség az is, hogy az elmúlt vámmentes évek hatására a kezdeti átlagos méztermelés Ukrajnában 20 kg/méhcsaládról 120 kg/méhcsaládra ugrott. Miközben a méhcsaládszámuk nem változott, addig a méztermelés és mézexportjuk hatványaira emelkedett. Ez biológiailag képtelenség. Okunk van feltételezni, hogy az egyébként laborvizsgálatokkal már szinte kimutathatatlan Kínai hamisított "méz" talált utat Ukrajnán keresztül az Európai Uniós közös piacunkra.

Az elmúlt években azt tapasztaljuk, hogy érdekvédelmi szervezetünk az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, az OMME mintha a szakmapolitikában egyre jobban érthetetlen módon a háttérbe szorulna.
Így fordulhatott elő, hogy egy önjelölt nevetségesen kis taglétszámú kvázi "gittegylet" az országos média figyelmével tetszeleg kis létszámú akcióival a magyar méhészek megmentőjeként, holott erre sem felhatalmazása, és álláspontunk szerint erkölcsi alapja sincs meg. Ez legtöbbünk véleményét tükrözi.

Egyesület az Európai Méhekért-re, az Eubee-re gondolok, aminek elnöke az a Fulmer-Takács Ferenc, aki egy az ukrajnai méz Európai Unióba hozatalát előmozdító mézfelvásárló. Lehetősége van rá, megteheti.

Logót kíván alkalmazni az európai uniós vásárlók tájékoztatására, hogy melyik méz származik Európai termelőktől. Az Eubee logót.
A baj csak az, hogy az eredeti 2019 novemberi, interneten elérhető hitvallásuk szerint, ez egy olyan földrajzi megjelölés, amiben Ukrajna is benne van. Azóta ezeket a mondatokat leszedték, de országos médiának nyilatkozott Fulmer-Takács Ferenc, hogy az európai kontinens Unión kívüli országait is várja az Eubee kötelékébe. - Minden le van mentve. -

Kérdés ötlik fel bennünk, hogy az Eubee logóval akarja ránkhozni a jövőben az ukrán mézet, hogy az uniós vásárló azt gondolja Uniós termelőtől vásárol?
Akkor az általa kezdeményezett brüsszeli tüntetések csak marketingfogások, hogy a vásárlók az importált termékeit vegyék le a polcról, abban a hitben, hogy bennünket Uniós méhészeket támogatnak?
Biztos, hogy miértünk történtek ezek a demonstrációk??

Az Agrártárcának és az Európai bizottságnak is tisztelettel jelezni szeretnénk, hogy az Ukrán vámmentességet és a Dél-Amerikai kereskedelmi egyezményt is úgy érezzük mi Európai Uniós és Magyar méhészek fizettük és fizetjük meg, akik Magyarországon az OMME-ban tömörülnek, és nem holmi magánérdekek köré csoportosuló gittegyletekben.

Az OMME vezetőségének elmúlt időben tapasztalt "csendbe" burkolózását és jövőbeni határozottabb kiállását demokratikus keretek között át kell gondolni.
Már annál is inkább, mivel egyes le nem reagált cikkek szerint az OMME elnöke is már Fulmer-Takács Ferenc. Nem vicc. Megjelent a sajtóban.

Az Agrárminisztériumhoz, és az Európai Bizottsághoz szeretnénk fordulni a követező javaslatokkal, egyben kifejezve, hogy a magyar méhésztársadalom a jövőben is egységesen a független OMME kötelékein belül tartja csak elképzelhetőnek az érdekképviseletét.

A három javaslatunk tehát :

1. "Eu, Europa" eredetmegjelölő szavakat, szórészeket csak olyan mézkiszerelők és mézértékesítők használhassanak, akik nem bonyolítanak mézforgalmat Európai Unión kívüli  országból, garantálva, hogy az összes forgalmazott méztermékük az Európai Unió országaiból származik.
Senki ne sajátíthassa ki ezeket az eredetmegjelölő szavakat.
Ennek felügyelete történjen hatóságilag, mint a bio minősítés

2. Méz esetén állítsa vissza az unió a 2015 előtti védővámot Ukrajna esetén, és minden unión kívüli méz esetén. Ha nem akkor, biztosítson a méztermelőknek 30-40% kompenzációs felárat. Enek kifizetése semmikép ne a felvásárlón keresztül történjen, legyen igazolt mézeladáshoz kötve, támogatási rendszerben

3. OMME a magyar méhészek érdekvédelmi szervezete. Eubee, meg hasonló gittegyletek ne szoríthassák ki szerepéből. Ne történjen megosztó tevékenység. Igenis ne hagyják ki az OMME t a szakmapolitika, oktatás, és egyéb vonatkozó területek alakításából.

Tisztelettel, a kollégák bizalmával és egyetértésével, a Méhész klub fórumán elhangzottak alapján összeállította: Dr. Zsiros István méhész

Az aktív fórumozó tagokat kérem szépen, egyetértésük jeleként nyomják a tetszik, vagy a nem tetszik gombot!”
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2020. Január 30. 17:48
...
Ezek is olyan mellébeszélések amik hergelik az olvasni is tudókat.
...

Évek óta mellé(el)beszél. Konkrét kérdésre nem válaszol. Hiába is idéztek vissza az írásaiból .  :( és  meg :) ni való
Cím: Re:Hír-les
Írta: izso60 - 2020. Január 30. 18:24
Üdv.Uraim!
Tisztelt Tóth Zoltán!
Részemről köszönöm ennek a jól összeszedett írásnak a beidézését!
Páran ezeket írkáljuk itt jó ideje, csak szétszórtan.
Ezért aztán kapunk a pofánkra,Mi vagyunk a tájékozatlanok,analfabéták,bolondok.
Pedig a csörgősipka más fején fityeg.
Kíváncsi leszek rá milyen minősítést fog kapni az írás ezen a fórumon,ettől a gazdától.
Én hasonlóan gondolom mint ahogy ebben az összefoglalóban leíródott.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 30. 20:26
Itt tartunk!
https://www.agrarszektor.hu/elemiszer/utott-a-vegzet-oraja-kinai-vegyeszek-tesznek-tonkre-egy-komplett-agazatot.19245.html?utm_source=agrarszektor&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel&fbclid=IwAR1Emxsbx-SSrOhHrvZczZaqSc_ZeVPZQcZhShrjn4A5BBQ1tSAANbZKJJM
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Január 30. 20:32
Ha az előbbi cikk nem elég, íme miniszter Úr TV2-ba.
https://tv2.hu/mokka/319574_azsiabol-importalt-hamis-mez-erk.html?fbclid=IwAR0GtdgxJt-7zo3pw_OJm1bbJ26dJk1sPDzEEZFDvD-eIhRmjMyEbaBkNiw
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: lygo67 - 2020. Január 30. 20:51
Itt tartunk!
https://www.agrarszektor.hu/elemiszer/utott-a-vegzet-oraja-kinai-vegyeszek-tesznek-tonkre-egy-komplett-agazatot.19245.html?utm_source=agrarszektor&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel&fbclid=IwAR1Emxsbx-SSrOhHrvZczZaqSc_ZeVPZQcZhShrjn4A5BBQ1tSAANbZKJJM
Nagyernyei Attila
na akkor , hogy is van ez ?
a belinkelt oldalon kiemelve ez olvasható :

"A vásárlók nem szeretik, ha átverik őket: mézet akarnak venni és nem vegyészek által előállított szintetikus szemetet
– jelentette ki Fulmer-Takács Ferenc."

néhány hónapja meg ezt olvastuk :
"
Idézetet írta: Nagyernyei Attila - 2019. November 09.  21:00
Tisztelt Fekete-Fehér Méhészklub olvasók!
Takács Ferenc az Aranynektár Kft. tulajdonosa megkért, hogy nyílt levelét tegyem ITT közzé.
Ennek eleget téve, íme a levél:
"
Kedves Mindenki,

....

 Alapvetően az a baj azért van válságban egész Európában a méhészkedés, mert kevés olyan nagy mézcsomagoló van mint az én vállalkozásom, hogy elkötelezetten csak közvetlenül európai termelőtől származó mézet csomagolunk.

Takács Ferenc"
nézzétek meg a képet - vonalkód fölötti utolsó mondat- és döntsétek el , hogy mennyire hiteles az idézett mondat  "

Most akkor ki is veri át a vásárlókat ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. Január 30. 22:17
Drága Jenő!!!

Én csak azt szerettem volna, hogy feketén-fehéren leírd, hogy elítéled azt, aki etetésből származó mézet ad el. Megtetted, és én boldog vagyok. Látod, milyen kevéssel beérem???   :) :D ;D Egyébként valóban senki vagyok a méhészek közt, és maradok is. Nem motivál, hogy bárki is legyek, bármennyire is ezt hiszed. Én nem itt vezetem le pl. a családi feszkót... Folytassuk bátran. Nem ígérem, hogy túl gyorsan válaszolok, mert épp síelni vagyok, de majd aztán. Várom, ha van bármi konkrétumod bármiről. ;) No! Megyek borozni. Áldás, békesség!

u.i: Nem tudom, ki a noteszos ember. Én valóban csak a jó öreg Peter Falk-ot ismertem így. KÍVÁNCSIAN várom felvilágosításod.

Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 30. 22:48
Nem ad el, adott el. Jaj de feledékeny vagy.
Tényleg nem ismered a noteszos embert? Kérdezd meg Attilát!
...
Van egy közülük, aki a fekete noteszát kiteszi minden méhésznek az asztalára, ....

Felrakjam ide? Vagy csak privátban? :o ::) :-X
Kérd el a hangfelvételt!  ;)

Azért valamiben nagyon hasonlítotok Te és a Klubvezető Úr. Ő, amikor megfogják, éppen sörére hivatkozik  terelés céljából, Te meg a borozásra.

Valóban baromi irigy vagyok kivancsi111-re.
Olyan 10-12 fokos sört ittam az előbb, ...
Szorítkozzunk a tényekre!
.. Egyébként valóban senki vagyok a méhészek közt, és maradok is.

Ezt tudjuk.

... Nem motivál, hogy bárki is legyek,

Dehogynem. Csak felsülsz valamennyi nicken. ;D ;D ;D


Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 31. 08:06
Nem volt valami tárgyalás tegnap ??
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Január 31. 08:12
Most olvasom Mézga Aladár benyögését, bár valószínű ő ezt a rajzfilmbe szánta.
nem kell magad az olvasással terhelned, mert az látható, hogy nehézségeket jelent számodra.
Nagyernyei Attila
Pedig most terhelném magam egy kis olvasással.
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2020. Január 31. 08:22
Most olvasom Mézga Aladár benyögését, bár valószínű ő ezt a rajzfilmbe szánta.
nem kell magad az olvasással terhelned, mert az látható, hogy nehézségeket jelent számodra.
Nagyernyei Attila
Pedig most terhelném magam egy kis olvasással.

Tudtommal nem te vagy a terhelt.
Cím: Re:Hír-les
Írta: kivancsi111 - 2020. Január 31. 08:34
Most olvasom Mézga Aladár benyögését, ...
...
A diszlexia alapesetét vélem nálad felfedezni.


Nem Aladár a terhelt.
"A büntetőjogban a terhelt az a személy, akivel szemben büntetőeljárást folytatnak."

Cím: Re:Hír-les
Írta: Sagittarius A - 2020. Január 31. 09:34
Foglalkozzunk akkor a betű típussal, helyes írással, stílussal stb. Kössünk bele mindenbe ami csak egy kicsit is alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmet a kurva nagy semmiről, ami a kontroll csoportnak nevezett simlis banda, és a te segítségeddel létre jött. Igaz Attila?
Ó , tudom vannak nyilatkozatok, meg tüntetés, meg vélemény. Mindenki mond valamit. Az agrár miniszter, és Bross, te meg ide felírod. Az még nem esett le hogy a méhésztársadalomnak a töke tele van már a semmit nem érő nyilatkozatokkal és szkeptikus mindenféle Brüsszeli tüntetéssel, ahol Takács viszi a zászlót?
Itt volt négy évetek, mit csináltatok amit a méhész megérez?
Elmondom én. A pénz felvételen kívül még annyit sem, ami megérne egy kis darab kutya sz@rt.
Ó persze tudom én, még mindig abban bíztok, hogy az olasz maffia erkölcsi magasságában leledző küldöttekkel, és a demokratikusnak beállított , de leginkább a Kádár rendszer Hazafias Népfront jellegű választási rendszerével, ismét nyerhet Takács-Bross-Csányi- és még pár hasonló seggnyalókból álló csapat.
És lehet, hogy úgy is lesz, én kinézem belőle. De olyan hülyék azért nem vagyunk, hogy ne vegyük észre amikor mismákolsz, hogy másra tereld a figyelmet.
A fenti írásodért Vivaldi búcsút kell intenem neked, megkímélve attól, hogy bíróságon köss ki.
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2020. Január 31. 15:46
Amelyik OMME elnökjelölt most nagyszabású tüntetést tud szervezni , az most választást fog nyerni. Erre most lenne kapás. Ha erre van kurázsija és szervezőképessége akkor alkalmas jelölt, persze évente illene megismételnie . Én a fiataloknak szurkolnék, de sajnos  nagyon nem kapkodnak ezért poziért, vagy nem tudok róla.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2020. Január 31. 21:15
Hegylakó: "Csak egy maradhat"!

"A fenti írásodért Vivaldi búcsút kell intenem neked, megkímélve attól, hogy bíróságon köss ki."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2020. Február 01. 01:31
Már két jelölt is indul Bross Péter trónjának ledöntése érdekében. Jobb lenne a két ember összefogna és egyik vállalná az alelnöki, másik az elnöki szerepet. Bross meg úgyis azt ígérte, hogy nem fog elindulni. Bár azt hiszem, ezt a 2016-os ígéretét se fogja betartani. ("Ó idők, ó erkölcsök.")

Ha Bross marad elnöknek, akkor minden változatlan fog maradni. Jó ez? Kívülről úgy tűnik, hogy változtatni kéne. Bross bebizonyította mire képes. Most a küldötteken a sor. Akarnak-e változást?
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2020. Február 01. 10:10
Kérlek írd le mit tudsz a jelöltekről.     szs
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Február 01. 10:42
https://phys.org/news/2020-01-bacteria-bees-pests-pathogens.html?fbclid=IwAR0nKNSlfTqrKeksZRskw6O9WRDwsoItHfn-kOXiwdFKQZiyak8pBpN8TJ8


Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2020. Február 01. 18:20
Ez kell nekünk? Újabb és újabb gyógyszerek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 01. 19:19
Ezt írja Geddekas:
"Ha Bross marad elnöknek, akkor minden változatlan fog maradni."
Pár napja meg azt írta, hogy Brossnak a minisztériumban állást ígértek.
Ki érti ezt?
Szabóméhész ezt kérdezi Geddekastól:
"Kérlek írd le mit tudsz a jelöltekről. "
Semmit nem tud, teljesen kiesett a méhészeti közéletből.
Ő lenne az első, ha tudna konkrétumot már rég leközölte volna.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Geddekas - 2020. Február 01. 19:48
Pontosan tudom, hogy kik tervezik az elnöki posztért való indulást. Még nincs itt az ideje, hogy nyilvánosak legyenek a nevek. Nyugi! A rágós hús nem finom. Hagyni kell főni, puhulni, pácolódni a helyzetet. Annál élvezetesebb lesz a lakoma. Még nem nyílt meg a hivatalos választási kampány. Kedves méhésztársak, csak olyat válasszatok, aki nem fekszik le se a kereskedők vágyainak, se a minisztériumnak. Vajon ki tudja ezt a két követelményt teljesíteni? Én bízok benne, hogy lesz ilyen jelölt.

Most nem olyan nyugis a helyzet, mert még a szaktanácsadók többsége se olyan lelkes, mint 2016-ban volt. Szerintem a vezető szaktanácsadó is csak "kíp szmájli". Lehet, hogy jobb sora volt az előző elnök alatt, mint most.

Más időket élünk. Volt egy tragikus 2018-as évünk, aminek kialakulásában Bross felelőssége vitathatatlan. Kérdezzétek csak meg Tóth Pétert, aki 2016-ban még Brossnál is több szavazatot kapott. Mostmár értem, hogy miért. Ő egy elkötelezett őszinte hívő ember, de Bross nem az. És ezt a méhészek ma már mind tudják.

Aztán itt van a stagnáló mézár, a bődületes mennyiségű ipari hamisítvánnyal az EU piacán, amiben nagy valószínűséggel a mi mézkereskedőink egynémelyike is sáros. És ez ügyben is négy évig tétlenkedett Bross. Pedig erre is volt ígérete 2016-ban.

De hát egyébként is, Bross megmondta 2016-ban, hogy csak egy ciklust fog vállalni és azt is ingyen fogja csinálni. Attila! Ugye ezt mondta Bross? Tehát te is Attila keress egy új jelöltet. Te nem indulsz?
Cím: Re:Hír-les
Írta: montoya - 2020. Február 01. 20:58
Manapság minden titkos hmm....🙄
Cím: Re:Hír-les
Írta: Mézga Aladár - 2020. Február 02. 08:32
Ha már tudjátok kik az elnök jelöltek akkor ne tartsátok magatokban!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 02. 19:40
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/01/31/meheszet-elorelepes-cimkezes-ugyben?fbclid=IwAR3ngEPy4ihKTWe3lnuORVTcXytJ7002Whjp3ilXy5Z1EzB2b4eDFOackZE
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Február 02. 20:07
Valahogy csak nem sikerül megértenem, hogy eddig is volt illetve van valami féle cimke az üvegeken és csak beletalált az üvegekbe a hamisítvány.
Ezután is lesz cimke csak felirat módosítással, de mi állítja meg a hamisítást?
Mert az a fránya cimke eddig sem működött sem laborként , sem hatóságként és szerintem ezután sem fog,bármit is nyomtatnak rá.
Tehát amit nem értek, hogy milyen módon akadályozza meg a cukrászokat a jövőben az új cimkézés a serény munkájukban?
Csak nekem tűnik ez  "sok hűhő nagy semmiért" értelmetlen dolognak?

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 02. 20:16
Linen ezt, hogy nem lehet érteni??????
Nézd csak!
"..a fogyasztó egyértelmű információval rendelkezzen az üvegben lévő méz eredetéről! Ez pedig csak abban az esetben valósulhat meg, ha megnevezik a címkén a származási országot, országokat. "
Ja és országonként a mennyiséget is fel kell tüntessék!
Tehát ha rajta lesz, hogy 70% kínai, szerinted akkor is kapkodni fogják?
Pláne most....
Próbáljatok meg pozitívan gondolkodni.
A mellékletet neked és mindazoknak szánom, akik oktalanul kekeckednek velem.
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2020. Február 02. 21:02
Hát Attilám ezt úgy nem lehet érteni, ahogy te gondolod.
Csak kérdeztem, de nem kaptam választ, csak fújod a szlogent ami már a csapból is folyik.

Vegyünk egy egyszerű példát:
Én úgy gondolom, hogy a cukrász ráírja a cimkére, hogy az biza magyar minőségi vegyesméz.
Aztán szépen beletölti a kutyulékát ahogy eddig is tette, és kacag egy nagyot a végén az egész cirkuszi előadáson.
Hol fogja meg a törvény az élelmiszer hamisítót?

Te ezzel példálózol:

"..a fogyasztó egyértelmű információval rendelkezzen az üvegben lévő méz eredetéről! Ez pedig csak abban az esetben valósulhat meg, ha megnevezik a címkén a származási országot, országokat. "
Ja és országonként a mennyiséget is fel kell tüntessék!

Most ezt komolyan gondolod, hogy ez a marketing fogás fogja visszatartani önmagában a csalókat?
Vagy hogy ezt kötelező érvényűnek fogják tekinteni magukra nézve mert valami egyesület ezt kitalálta és esetleg végig is viszi a döntéshozói akaraton?

Szerintem túl nagy üzlet ez, hogy csak úgy elengedjék önszántukból, vagy hogy a cseresznyéstál mellől kifúrt  kiszerelőket odaengedjék egy ilyen cimke dolog miatt.

Nem értem, hogy miért nem tudod értelmezni azt amit leírtam.
Miért veszed ezt a cimkézés dogot személyeskedésnek?
Esetleg te vagy a szellemi atyja ennek a cimkézősdinek?
Csak arra kérlek, próbálj kicsit szerepet váltani, és gondolkodj cukrász fejjel.
Hamar világosság fog gyúlni és meglátod, hogy van értelme amit írok.
Sajnos úgyanúgy kutyulékot fog enni a nép a jövőben is, de bárcsak ne legyen igazam!
Összeszedek pár havert, veheted a repjegyeket Kínába, jó kis horgásztúrát összehozunk a jótékonyságodból.
Nagy ország az a Kína, csak az a gáz, hogy nem megy most repülő oda.  :o
Vonattal meg hosszú az út, nem érek vissza a műlépes rajkészítésre.
De tudod mit, jöhetsz te is, mert a méhlárvával is horgásznak, tehát rokonszakma.

https://www.haldorado.hu/topikok/versenybeszamolok-c12/kulfoldi-versenyek-c54/i-nemzetkozi-kiralykupa-horgaszverseny-kina-wuhan3-resz-a1051 (https://www.haldorado.hu/topikok/versenybeszamolok-c12/kulfoldi-versenyek-c54/i-nemzetkozi-kiralykupa-horgaszverseny-kina-wuhan3-resz-a1051)

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Február 03. 15:50
https://www.magro.hu/agrarhirek/az-omme-szerint-ossze-fog-dolni-a-mezogazdasag-a-meheszek-nelkul/?fbclid=IwAR3p0IbjBaYZR-onCNFWX23-pEIJP9wNC6lj126cDL3-qhAWv-qB3ookyKQ

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Február 03. 16:15
https://mediaklikk.hu/kulfold/video/2020/02/03/brusszelben-tuntettek-a-meheszek-az-eu-mezpolitikaja-ellen/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 06. 19:41
https://index.hu/techtud/2020/01/31/mutans_bakteriummal_vedik_meg_a_meheket/?fbclid=IwAR22DPNQEBLWl4lh4arumnpGLgy5UGk04idbLUwAqK2tLB_MCTQWhnqiWdA
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Február 07. 14:50
https://24.hu/belfold/2020/02/07/ukran-mez/

Ezzel a hírrel vannak tele a hírportálok. No most akkor, kérdezem, van e krízis az ágazatban? Ha jól emlékszem 1-2 hónappal ezelőtt voltak akik azt vallották, hogy ez az egész csak mesterségesen keltett hírverés.Hát mégsem az?

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2020. Február 07. 15:26
És ha van facebook -od, akkor nézd meg milyen kommentek vannak ez alatt a hír alatt...  ::)

Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Február 07. 16:52
Megnéztem, elolvastam és felvetődött bennem a kérdés , vajon miért állítja az ellenkezőjét a kommentelő mint pár nappal ezelőtt idézem:

"az ukrán kollégák 30 grivnyáért 1 euróért nem adják a mézüket, kivárnak, tüntetnek Kievben, raktároznak, "

"Az ukrajnai méhész kollégák beszámolói alapján, tőlük 1 Eurós, azaz 300 Ft-os áron történt az elmúlt időszakban is a felvásárlás."

Ennyire jól sikerült az összefoglaló? Szerintem nem kicsit ,zavaros.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2020. Február 07. 23:14
Nagy a nép butítás.

Hogyne tüntetnének.
Ők is szenvednek az alacsony ártól.Nem jön ki a matek.

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Február 08. 12:09
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/02/08/merfoldko-mezrendeletben-es-meheszek-osszefogasaban?fbclid=IwAR2m4CuZteD5DMVxBiYTaXOIvRVUsoQ_ngMq1bKrg7HriFHrvmt_8Q6GGPA

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2020. Február 08. 18:18
https://qubit.hu/2020/02/07/ha-igy-folytatodik-a-felmelegedes-felgyorsul-a-poszmehek-tomeges-pusztulasa
Cím: Re:Hír-les
Írta: Attila - 2020. Február 08. 20:06
Mit szóltok ehhez a "felvilágosító" cikkhez:

https://www.napmintnap.com/egeszseg/15-halalos-etel/6/

üdv.: Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Február 08. 21:26
Tudomásom szerint léteznek ilyen mézek, de nem nálunk, leginkább a rododendron fajokról gyűjtött méz lehet problémás.
No kérem egy újabb lehetőség a kiugrásra, mert szerintem az itt termett mézeknél nem kell félni az ilyen toxintartalomtól.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 10. 21:13
A "Kutyadoki", vagy méhészkutya kiképzése sokkal egyszerűbb.(Az legalább büdös.)
https://www.agrotrend.hu/hireink/negylabu-novenyorvosok-?fbclid=IwAR3-rsrGoRW_sb-8ybxARsNazc3uumabam2sGkDaZg6H1CyYnPH72AGFQ1A
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Tóth Zoltán - 2020. Február 14. 10:27
Tisztelt Méhésztársak! Tisztelt Mézfogyasztók!

Tájékoztatom Önöket, hogy a korábbi gyantatechnológiás (a fogyasztók egészségét tekintve kockázatos) mézek importjának betiltása céljából benyújtott 0432/16 számon nyilvántartott 2016 tavaszán benyújtott petíció az Európai Parlament Petíciós Bizottsága részére benyújtott anyagok, folyamatos frissítésre kerültek az elmúlt évek során.
A terjedő koronavírus (2019-nCoV) szempontjából az import mézek kockázatelemzését elvégeztem és még januárban megküldtem az Europai Parlament Petíciós Bizottsága részére.
Ebben a rendkívüli helyzetben a kockázatok még kizárhatók egy gyors és határozott EU-s intézkedéssel, ezért az Európai Bizottságnál felvettem a kapcsolatot Ursula von der Leyen elnökasszonnyal, és Stella Kyriakides egészségügyi és élelmiszerbiztonsági biztossal.
A kockázatelemzést meg lett küldve az Európai Bizottság Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatósága részére is.
A kockázatok kizárása érdekében annak egyik lépéseként, a járványügyi intézkedés keretében a harmadik országokból származó mézek átmeneti importkorlátozását kértem.
Bízom benne, hogy a mai napon a vírus terjedésének egyik kockázatként elhangzik az EU egészségügyi miniszterek találkozóján is.
A legfontosabb, hogy ebben a formában ne tudjon terjedni a vírus, a cél mint eddig a EU-s fogyasztók egészségének megóvása.
Kérek mindenkit, a fenti információkat kezelje bizalmasan, mert a nem megfelelő formában, megfogalmazásban történő közlése, könnyen rémhírterjesztés (Btk.337.§) bűncselekményét valósíthatja meg.
A " Mondjunk nemet a gyantatechnológiás mézekre" többnyelvű fb. oldalakon, fogok tájékoztatást nyújtani a fejleményekről.
Amennyiben kérdéseik vannak, keressenek, hívjanak, írjanak elsősorban privátban és vegyék fel a kapcsolatot a helyi méhészegyesületi vezetőkkel, és küldöttekkel.
Könnyen előfordulhat, hogy az ügynek is segítségre lesz szüksége, mint ahogyan ez az ügy most nem utolsósorban segíthet a természetes mézek megítélésének jelentős növekedésében is, így a méhészeti ágazat és egyben az oly nélkülözhetetlen méhes megporzás fennmaradásában is.


Fényeslitke, 2020. február 13.

                                                                                                   Tóth Zoltán
                                                                                              a petíció benyújtója
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 17. 07:28
https://www.teol.hu/kozelet/helyi-kozelet/meheszek-es-mezet-kedvelok-talalkoztak-a-megyeszekhelyen-2191602/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. Február 18. 08:35
Szerintem elég jól sikerült az idei tavaszváró. Sokan eljöttek, talán kicsit többen, mint tavaly. Az árusoknál és a büfénél szinte tömeg volt. A büfé előtt nagy beszélgetések, jó hangulat volt. Fogyott szépen a bor és a sör is. :) Az előadások látogatottsága kicsit nehezen indult, de azért csak-csak beszivárogtak az emberek. Jó volt ott lenni. Gratulálok a szervezőknek!

Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. Február 18. 08:42
https://www.agrarszektor.hu/noveny/dontott-a-hatosag-szakszeru-felhasznalas-mellett-nem-rakkelto-a-glifozat.19331.html?sfns=mo&fbclid=IwAR2kLfk_NsIJiX-vaxaqU1uMUbnls6yqPPu7YVXpmGwsaJFsCpFlpkEVqrY

Mosdatják a szerecsent
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Február 19. 17:16
Egy kis tájékoztatás:
http://www.omme.hu/nebih-elnokenel-jartunk/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 20. 07:23
Na végre!
http://cyberpress.hu/viszlat-legi-szunyogirtas/?fbclid=IwAR38sNnLjszjIvFJ36op3w38sbj7vDJeo83uymz8QwVS-4mNzkdprVut9LY
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 27. 12:41
Ne aggódjatok, kínai "méz" azért lesz.
https://www.agrarszektor.hu/elemiszer/kongatjak-a-veszharangot-a-meheszek-kegyetlen-mehpusztulast-okozhat-a-koronavirus.19869.html?fbclid=IwAR2ujW50wJDjWFs93Tio-FTp4sFbPaiXh6LKfchnFZorbWFh8ahDN06ARJk
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Február 27. 15:22
http://www.omme.hu/europai-es-ukran-profik-kozott/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 27. 16:44
Kérlek benneteket olvassátok el jani bátya által feltett OMME hírt, majd ennek tükrében szemléljétek a Zöld Fórumról belinkelt hozzászólást!
Állandóan Brosst piszkálják, hogy nem csinál semmit!
Aztán az 1.000 eseményből egyet kéne leírni, arra pedig itt a válasz, amikor megkérik a profik elnökét, hogy számoljon be az Európai Professzionális Méhészek Egyesülete (EPBA) üléséről.

"Nincs is ezzel gond, ill. nem lenne, ha egy nap 36 v. 48 órából állna.
Egy ilyen beszámoló, ha valamire való, nekem fél nap bepötyögni.
Sokan tudják, hogy sok társadalmi megbízatásom van. Péntek éjjel értünk haza Grazból. Szombat vasárnap, helyi szinten voltam elfoglalva a sportcsarnokunkban rendezett utánpótlás tornákkal.
a tegnapi napom is teljesen egyesületi ügyek intézésével telt. Reggel 8-tól délig a profi egyesület könyvelőjénél voltam, mert hétvégén Fehérváron közgyűlésünk lesz, és kész kell lenni a pénzügyi beszámolónak, délután többek között erre készültem, meg itt van a novemberi kongresszus támogatás igénylésének a beadása is (nem kis meló) valamint több telefonos megkeresés volt szintén OMME ügyekben(ezek legtöbbször min. fél órák), később a polgármester úrral volt helyi ügyekben egy órás megbeszélésem, stb. Este meg valamicskét saját dolgaimmal is szeretnék foglalkozni. Ilyen egyszerű. Persze tudom, az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Ebben a pár napban viszont nem ez volt nekem a prioritás, hogy itt írjak.
Elnézést érte!
Amúgy már pár éve általában én szoktam röviden beszámolni OV-n meg talán küldöttgyűlésen is ezekről a profi találkozókról. De most épp lehet Zsolti fog, még nem beszéltünk róla.
De ígérem itt is megpróbálok rövidesen."
Ez eddig nem jött össze.
Ha pedig a jelenlegi ciklusban végzett munkájukról érdeklődünk akkor is üres marad az írólap.
Ez van, választások lesznek.
A másikat piszkálni (csúnyább szó jobban illene ide) könnyebb, mint dolgozni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: daoli76 - 2020. Február 28. 08:53
a zöldön olvastam!                                                                                                 "Az EPBA nagyra értékelte a COPA-COGECA elkészült szakmai anyagát, melynek szerepéről, jelentőségéről Bross Péter OMME elnököt kérte fel a szervezet egy anyag elkészítésére. Továbbá, felkérték az OMME elnökét, hogy számoljon be a magyar kezdeményezésű Egyesület az Európai Méhekért nevű szervezet céljairól. Általános elégedettség fogadta az elmondottakat, hiszen végre egy gyakorlati (nem csak szóban elhangzó) kezdeményezés, mely esélyt teremthet az uniós méz nagybani értékesítésének a világ többi mézétől való elválasztására."

Bross Pétert a COPA-COGECA jelentésről?
Ez most komoly?
Na akkor:
2019 november 26-án a Mézkereskedők és az OMME elnökség közös megbeszélést tartottak. Az alábbi pontokban egyeztek, meg hisz, ha a méhészek tönkre mennek, utánnuk mennek tönkre a magyar mézkereskedők is.
1. Mézkerekasztal újraélesztése ,folyamatos konzultáció fenntartása a piaci szereplők és a hatóság között.

2. Import adatok közlésének kieszközölése,

3. Méz áfájának csökkentése

4. Ukrán méz Uniós exportjának ,piacbefolyásoló jelentőségének nem elbagatellizálása

5. Hatékonyabb érdekképviselet /Omme,Mézkereskedők ,/

5.1 EU 2015-2016 mézvizsgálatok lezárásának kieszközölése.

5.2 Forgalomba hozott mézek címkézési előírásának hazai módosítása /minden hazai forgalomban lévő méz származási helyének feltüntetése/

5.3 Méhészeti ágazat adókedvezményeinek javítása

5.4 Méhészeti ágazat termelői támogatásának megemelése

6. Mézárkifizetése a mézüzem telephelyén történő vizsgálat után max . 30-60 nappal történjen .

7. Omme és a Kereskedői mézvizsgálatok eredményeinek kommunikációs gyakorlatának megváltoztatása

8. Szabadkereskedelmi megállapodások hátrányai elleni fellépés

A fentiekhez hasonló stratégiai javaslatok vissza köszönnek, nem magyar kozbenjárásra!, az európai szintű COPA-COGECA jelentésben. Ami kimondja,hogy a kialakult méhágazati válság fő okai a 80 000 tonna 1,24 Euro/kg kinai-, és a 50 000 tonna 1,64 Euro/kg Ukrajnai Euba áramló olcsó harmadik országbeli méz.

-Mikor megláttam az OMME honlapon az "És Ukrán" udvarlást, mert hogy szegényeket "sok indulat érte a magyar méhészek részéről, " lekarmolt az ideg. -
Bross úr kinek az érdekképviseletére van megfizetve 750 000 Ft/hónapért. Azt a hét meg a nyolcát, hogy ne keljen mondjuk almával házalnia, mint a Familyfrostos kocsinak!

Szóval mi történt 2019 november 26 után?
Mit csinált Bross Péter?

Azt, hogy az ukrán méz ver agyon bennünket az Eus piacon, azt senki ki nem ejtette a száján.
A Világgazdaság 2020 február 7.kei cikkéig a média azzal volt tele, hogy az Eubee egy kereskedőhöz kötöm marketingkampány 12-22 szkafanderes emberrel végigtrollkodott 4 europai nagyvárost, közben ellopta a showt tőlünk méhészektől,pont úgy, mint Kelemen Anna a Varró Dani író-költő találkozóján.
Kelemen Annát udvariasan távozásra szólítottak fel (magyarul eltakarították), de mi történt a méhésztársadalomban nem túlságosan kedvelt közszereplőnek a háttérből előlépő személlyel fémjelzett Eubee marketing kampánnyal?
Kiszorítva minden relevánsabb hírt vagy épeszű kezdeményezést a fenti pontok közzül, végigvonult az országos sajtóban, ahhol megtudtuk, hogy csak a kinaira kell haragudni. Ukrán mézcsomagolócég, ukrán méz importőr a közös Eus piacra, meg ebben a beszámolóban szegény ukrán méhészek? Azok nem agyonvertek bennünket!! Áhh, azok spanok.

Bross Péter csak aszisztált ezekben a cikkekben. A fenti pontokat mért nem firtatta? A többi ország már lépéseket tett. Miért érzem, hogy mi telerakott gatyában csak topogunk?

És miről kérdezik Bross Pétert? Hát persze, hogy az Eubee-ről amihez papírforma szerint semmi köze se lenne.
De hát mi a franckarikáról is kérdeznék, ha az elmult időben, 4 éves álomból eszmélve mást sem csinált, csak aszisztált Takács úr(aki már közszereplő) Eubee marketing kampányába. 4 év alatt meg semmi nem történt csak eladtak pár láda almát, meg az ukrán olcsó mézzel agyonverték az Eus mézpiacot nekünk, meg bennünket. Lehetett volna tenni, kellet volna tenni.

Egyet kérnék már csak! Ezt az embert, mindenki elnökét (közszereplő), ezt az ordibálós embert! Bross Pétert, aki elméletileg a mi érdekképviseleti szervünk elnöke még, de csak elméletileg!
Rakjátok fel egy Familyfrostos kocsira, had menjen el, és kezdjünk el szépen dolgozni ezeken a pontokon, mert a többi ország már előttünk jár!

Ja és egy magyar fordítását a COPA-COGECA jelentésről, és stratégiai tervről hamar csináljunk, mert nekem nem kell a Bross úrék lebutított rövidített változata, amiből nem felejtették ki, csak az ukrán 50 000 tonna Eu piacot szétverő mézáradatot, amivel a COPA-COGECA jelentés kezdődik.

Énnekem 0,9 % szja adómentességgel nem fogták be a számat!
                                                                      Egyet értek a méz áfájának csökkentése káros piaci hatású lenne a kistermelőként értékesítőkre(3.)
Teljesen igaz az is, hogy ne 30 napra fizessenek a mézfelvásárlásakor(8.)

De a lényeg kérem. A többi pont arról szólt, hogy milyen lépéseket kellene tenni a kialakult mézpiaci helyzet javítására. Itt vannak a többi pontok amit figyelembe ajánlok. Kérdezem tett valamit Bross Péter ezek előmozdítására? Én úgy tudom nem. Más országok megléptek hasonló intézkedéseket, például országok szerinti származásjelölést? Igen. Ott van a COPA-COGECA jelentésben, amit csak lebutítva kiherélve fordított le Bross úr, pedig nem hosszú.
Itt vannak a pontok amibe belelehetett volna állni egy másik "egyesület", mézkereskedő, szerintem magán jellegű marketingkampánya helyett:

1. Mézkerekasztal újraélesztése ,folyamatos konzultáció fenntartása a piaci szereplők és a hatóság között.

2. Import adatok közlésének kieszközölése,

4. Ukrán méz Uniós exportjának , piacbefolyásoló jelentőségének nem elbagatellizálása

5. Hatékonyabb érdekképviselet /Omme,Mézkereskedők ,/

5.1 EU 2015-2016 mézvizsgálatok lezárásának kieszközölése.

5.2 Forgalomba hozott mézek címkézési előírásának hazai módosítása /minden hazai forgalomban lévő méz származási helyének feltüntetése/

5.3 Méhészeti ágazat adókedvezményeinek javítása-ugye itt beszéltük, hogy áfa nem. -

5.4 Méhészeti ágazat termelői támogatásának megemelése

7. Omme és a Kereskedői mézvizsgálatok eredményeinek kommunikációs gyakorlatának megváltoztatása

8. Szabadkereskedelmi megállapodások hátrányai elleni fellépés

Ugye, hogy lett volna, mit csinálni Bross Péternek?

Nem az áfa a lényeg, amit hagyni kell, hanem, hogy miket kellett volna és kellene tenni érdekképviseletünkre 750 ezer Forintért felkent embernek.

Üdvözlettel Kis Zsíros
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 28. 12:19
Akkor én ettől sokkal rövidebbet idézek odaátról.
Közzé tette Arisztaiosz.
Címe:
Tudósítás a fóliasátorból.
Gyakorlatilag Dr.Csrényi Péter munkásságát méltatja, ami valós, de néha voltak olyan dolgai amire én mondjuk nem szívesen emlékszem.
"Most már világosan látszik, hogy a Doki valójában a távolba, jövőbe látás képességével rendelkezik, szakmai munkája nélkülözhetetlen lenne a termelői érdekvédelemben, hiszen az a teszetosza szakmai munka, ami most jellemzi az egyesületet, nagyon borús képet vetít előre.
Kapacitáltam, kapacitáltuk dr. Cserényi Pétert, hogy fogadja el a termelő méhészek, méhész-szervezetek jelölését, de elhárító érveit is illik akceptálni, hiszen ha funkciót személyes okokból már nem is szeretne vállalni (hiába a "szükséghelyzet"), támogató, segítő szándéka felől mindig biztosak lehetünk."
A segítő szándékba az is belefér, hogy......Kuss nektek?
Amikor pedig egy küldött nem az ő akarat szerint szavazott ráordított, és kérdőre vonta!
A teremben ültem, mindent láttam és hallottam!
Én ezt másként éltem meg, és másként értékelem.
Egyébként azért ekkora sztár odaát, mert jelenleg is kampányol Bross ellen, és verejtékezik attól, hogy ismét elnöknek válasszák, ezért mindent elkövet.
Kicsi országunkban titokban semmi nem marad.
Erről ennyit.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Február 29. 07:36
Ismét idézek Arisztaiosztól a "Zöldről", bár már nekem is unalmas:
Ezt írja a 2 családos fóliasátras "profi"? méhész:
" A Doktor Úr mindig is jó kapcsolatot ápolt a kereskedőkkel, csomagolókkal, szakmai tekintélye megkérdőjelezhetetlenné tette Őt, az OMME részéről a Méz-Kerekasztal résztvevője (érdekes, a kereskedők azon része, akik részt vettek ezen az egyeztetésen, első pontként említették a Méz-Kerekasztal "feltámasztását", mely Bross újkori idejében hótt hamvába)."
A Méz-Kerekasztal résztvevői úgy emlékeznek ezekre a találkozókra amikor a szakmai tekintély szót kért, hogy... ja az az ordibálós doki? még a nevére sem emlékeztek
Sajnos nekem is ez marad meg belőle, sok OV-n, és sok Küldöttgyűlésen hallottam ordibálni.
A választások ellenni utolsó OV-n, a Lurdy Házban aztán nálam is elszakadt a cérna és túlkiabáltam a dokit.
Megfagyott a teremben a levegő!
Azt ordította, hogy ebbe a terembe Bross Péter nem teheti be  a lábát!
Én pedig vissza....Nem szégyelled magad, hogy olyan embert szapulsz aki nincs itt, még védekezni sem tud?
Ilyen ember ő, a nagy demokrata.
Aki nem ért vele egyet, egyszerűen leordítja a fejét.
Szakmai tudását senki nem vonja kétsége...attól inkább az emberit.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Március 01. 20:48
https://www.agrarszektor.hu/elemiszer/itt-a-javaslat-ezzel-a-lepessel-mentenek-meg-orokre-a-magyar-mezet.19935.html?fbclid=IwAR1JiSS0W0dbbmUd18S_sZ1kPQZHfc7B9njXR09Y30lkR1wmCT0_xw5Ar-o

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Március 03. 18:56
https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=en&u=https://euranetplus-inside.eu/european-beekeepers-call-for-clear-labelling-of-eu-honey/&prev=search

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Március 04. 21:25
http://www.omme.hu/lobbi-az-1000-forintert/

Hát, előre borítékolható volt a túligénylés.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Március 04. 21:44
Mégsem alamizsna, meg egy kávé ára?
És ez kinek is az érdeme?
8.000 méhész csak tudja az igazságot?
A szakmapolitikában megtaláljátok a választ!!!
Ezért kell a nyitottság, mert a sötétség az emberiség legnagyobb ellensége.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: daoli76 - 2020. Március 04. 23:04
ezért az 1000ft ért kellet minden harmadik méhcsaládnak elpusztulnia 2018BAN !
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. Március 05. 08:40
Szia daoli76! Légyszíves, ezt fejtsd ki bővebben!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Március 05. 16:27
Ez vicc!
A megporzási támogatás miatt kellet a méheknek elpusztulnia?
Ez egyre jobb!
Most már engem is érdekel.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: pink panther - 2020. Március 05. 22:13
Fiúk!
Minden tiszteletem hogy idáig életben maradtatok. Ennyi ésszel ez nem lehetett könnyű. Minden tisztelem neked, hogy eddig idejártál. Az előző mondatért elköszönünk tőled, megválogathattad volna a szavaid. Most már nem kell. Aki nem látja az összefüggést a támogatás bevezetése és az előtte nyáron történt mehpusztulasok között az tényleg menthetetlen.
Aki emlékszik még Torgyán 1000 Ft ot adott családonkent, meg is nőtt pár év alatt a csaladszam /legalábbis papíron /. Most is ez lesz, illetve már van is. Kérdés, hogy az állam meddig emeli a keretösszeget.

A méhpusztulások 2018-ban a neonikotinoidok miatt történtek, melyeket Tóth Péter évekig támogatott, mostanra meg állítólag megfordult, mint a szélkakas.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Március 07. 10:02
https://24.hu/tudomany/2020/03/06/poszmeh-larva-rovarirto-dongo-agyfejlodes-beporzas-nektar/?fbclid=IwAR1xC4co8-YORYxKnn7ekUzk-dyR0vDz_uZCiVvqWExe5ZISvf-ozm8KBqo

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: bendegúz - 2020. Március 07. 18:12
Torgyán idejében 1500ft volt!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Március 13. 18:32
http://www.omme.hu/wp-content/uploads/2020/03/Nagy-Istv%C3%A1n-Agr%C3%A1rminiszt%C3%A9rium-t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%A1s-lev%C3%A9l.pdf

Reméljük, hogy nem kerül erre sor.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. Március 13. 22:18
Hát... az iskolákat már bezárták
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2020. Március 13. 23:00
Nem fog tudni mást tenni a kormány.
Mindent le fognak állítani ami nem létfontosságú.
Mindent ahol közeli kapcsolat van ember és ember között.
Szomorú és nagyon nehéz lesz a közel jövő.
Nagyon szomorú vagyok.
Sok erőt és főleg koronavírus mentes jó egészséget kívánok mindenkinek.



Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Március 14. 20:40
http://www.omme.hu/figyelem-szaktanacsadok-fogadorendjenek-valtozasa/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Március 15. 22:59
https://translate.google.com/translate?hl=hu&sl=ru&u=https://www.dsnews.ua/agro/sladkim-namazano-kogda-ukrainskiy-med-nachnut-est-ne-tolko-21102019090000&prev=search

Ez nem a reklám helye. A leg érdekesebb a vége. Fel lehet kötni a gatyát.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Március 17. 19:08
https://www.baon.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/csokkent-a-meheszet-jovedelmezosege-soltvadkerten-2539410/?fbclid=IwAR3thOEtKfRqFSv-9uIbd6pdWMZETXxJsRKmFOBh9sHHbhAnTix4CwUlgfw

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Március 18. 17:24
http://www.omme.hu/korlatozasok-a-kozponti-iroda-mukodeseben/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Március 20. 06:19
Jó hír a sok rossz mellett!
http://www.omme.hu/koronavirus-helyzet/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Március 22. 08:35
A méz és méhészeti termékekre nagy szükség lesz!
https://drnagyistvan.hu/vigyazzunk-egymasra/?utm_source=pushengage&utm_medium=push_notification&utm_campaign=pushengage
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2020. Március 23. 06:44
https://noizz.hu/szines/ennel-erthetobben-meg-senki-sem-foglalta-ossze-a-tudnivalokat-a-koronavirusrol/tw7m5yf (https://noizz.hu/szines/ennel-erthetobben-meg-senki-sem-foglalta-ossze-a-tudnivalokat-a-koronavirusrol/tw7m5yf)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Kitin - 2020. Március 27. 13:01
http://www.omme.hu/tajekoztatas-a-kijarasi-korlatozassal-kapcsolatban/
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Március 28. 08:07
http://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/koronavirus/101556-nem-kell-kulon-igazolas-a-gazdalkodok-szamara-a-kijarasi-korlatozas-alatt?fbclid=IwAR0BGsxSKIbzM0FhYWXNlXzreOer-xVO33Jn9UBaw3aG-5Sms8epdaoc4x4

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Április 01. 20:54
Mit érdemel az ilyen ember?
https://szon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/75-mehkaptarba-fujt-vegyi-anyagot-a-buji-ferfi-3801750/?fbclid=IwAR3p5c00enucgYZRJrZDDoZ1nJJsGcT2d-TgHDZexHKaOzQY-8SobiAG-6E
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Németh Lajos - 2020. Április 02. 09:05
Mit érdemel az ilyen ember?
https://szon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/75-mehkaptarba-fujt-vegyi-anyagot-a-buji-ferfi-3801750/?fbclid=IwAR3p5c00enucgYZRJrZDDoZ1nJJsGcT2d-TgHDZexHKaOzQY-8SobiAG-6E
Nagyernyei Attila

Tegnap a Vadászfórum méhészeti rovatára is felkerült.
Néhány reakció a vadásztársaktól:

Nem tudom mennyi lehet 75 kaptár - méh ára, de én elkoboznám mindenét!  Talán kap 1-2 évet felfüggesztve, (ha csak nem mondják rá, hogy beszámíthatatlan)  vagy még annyit sem. Az ilyet be kellene ültetni egy nagy dobozba lódarazsak közé, aztán beásni egy borzvárba.

Alapjában véve nagyon békés, elfogadó ember vagyok.
Sőt, ahogyan öregszem, egyre növekszik a szenzitivitásom.
De ezt a férget addig verném korbáccsal, míg csak könyörögni tud a semmitérő életéért, és nem tudnék iránta szánalmat érezni

Sajnos az ilyenekről általában az derül ki, hogy helyrehozhatatlanul személyiség-torzultak,akik igazából képtelenek felfogni tetteik súlyát,vagy felfogják,de akkor is megcselekszik,ha tudják ,hogy ez rossz. A régi iskolákban ezeket rendszeresen fossáverték,most ADHD terápiára küldjük őket. Tapasztalataim szerint egyik módszer sem túl eredményes.

Kártékony féreg. Rosszabb a rapsicnál, mert azt legalább anyagi haszonszerzés motiválja. Ezt csak a puszta rosszindulat.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Április 12. 08:33
http://www.omme.hu/koronavirus/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Április 29. 05:19
https://magyarnemzet.hu/gazdasag/keves-repce-es-akacmezre-szamitanak-iden-8052338/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Április 30. 18:59
http://www.omme.hu/27-mehek-napja/
Ha valaki nem tudta volna a méhésztársak közül.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Május 06. 20:48
https://www.origo.hu/itthon/20200506-ketezer-kilogramm-mezet-kaptak-egeszsegugyi-dolgozok.html?fbclid=IwAR0en8u2dnp6nkj63WKF8SulFGmj6cmbyVEW0eTRvk4NSanAZhXnsAAZqNo

Szép gesztus!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Május 07. 06:35
Szeretném a tisztelt Fekete-Fehér Méhészklub olvasókkal közölni, hogy a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Tolna Megyei Adó-és Vámigazgatósága "EMGA" utólagos pénzügyi ellenőrzést tartott a Tolna Megyei Méhész Egyesületnél.
A vizsgálat több mint 3 hónapja kezdődött, és most lett vége.
Köszönöm Horváth Lászlóné gazdasági vezetőnek, Elekes László titkárnak, és Kersák Róbert szaktanácsadónak a segítségét.
Amikor visszakapom az irathalmazt lefényképezem, hogy lássátok miről is van szó.
Lényeg az, hogy minden OK!
Az ellenőrzés kiterjedt a Szekszárdi Tavaszváró-Szakmai Méhésznapra valamint bemutató méhes látogatásra, és a Szekszárdi Méhészklubokon tartott elméleti oktatások elszámolásaira.
Akik ilyen ellenőrzést kapnak készüljenek fel arra, hogy szigorú határidők vannak, és MINDEN iratot EREDETI példányban kérnek, és nincs pardon.
Emiatt vagy ötször voltam a könyvelőnél, a gazdasági vezetőnél, és a szaktanácsadó is odatette magát.
Az adóhivataltól, a bankig, az MVH-tól a szállásadókig, az előadóktól, az OMME-ig mindenhonnan be kellett szerezni az eredeti iratokat.
Mivel a Magyar Méhészeti Nemzeti Program fele EU-s támogatás, így ez a viszont-ellenőrzés a pénzügyőrök részéről beton kemény.
A vizsgálatnak úgy lett vége, hogy semmilyen tekintetben nem marasztalták el egyesületünket, mindent rendben találtak!
Nagyernyei Attila
Tolna Megyei Méhész Egyesület
Elnök
Cím: Re:Hír-les
Írta: atya - 2020. Május 19. 06:52
https://drnagyistvan.hu/mehcsalad-koltozott-az-agrarminiszteriumba/?fbclid=IwAR2LNf_16hzG9KDZ4RcJVGy43blPhjlrTLTQpq25ZOnanHMFAhbUxyQ-kJI
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Május 23. 19:54
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/05/23/1-milliard-forintot-kapnak-meheszek-gazdasagvedelmi-akcioterv-kereteben?fbclid=IwAR0TyQ6MTEXr_lil5Bh7svFl-qevSkWQzYoFTxh8xQCkAwMSua4N82iybRA
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Június 03. 19:46
https://www.agrarszektor.hu/noveny/rekordmennyisegu-illegalis-novenyvedo-szert-foglaltak-le-januar-es-aprilis-kozott.22258.html?fbclid=IwAR0Nd83sQmcLU4MOaZ3q9OsRAhlrSs_ezOlzNwonJuXe4Jy8E3zyRNw9Wig
Aztán csodálkozunk, hogy mászkálnak a méhek?
Jövőre repcevirágzás alatt saját kezünkbe vesszük a vizsgálatokat!
A költségekről beszámolok, és aki szeretne benne részt venni, a feltételeket közölni fogom.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2020. Június 04. 18:00
2007-ben is volt kezdeményezés , megalakult Zalában a " gaucshós " csapat , csírájában elfojtották   !!!!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Június 05. 18:00
https://www.greenpeace.org/hungary/blog/7123/kishantos-es-a-greenpeace-nyert-a-magyar-allammal-szemben/?fbclid=IwAR0rvBAX_HWySS0rufP9rUSgblJCA4zuXAGsNeX0m0Uie7U6lhFjltqC5Ec
Na végre!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Június 08. 22:09
https://www.baon.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/tobb-ezer-meh-szabadult-el-a-felborult-potkocsirol-halason-2740092/?fbclid=IwAR2hOO3oHE0_XrHgmN2h4ovkRmgWhHCM-EBWqwKPBWF-8ooeEzrsc26rct8

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2020. Június 09. 09:14
Ilyen esetben (fenti baleset) mi a megoldás? Hogyan kell kezelni a helyzetet, mit érdemes csinálni és mit nem?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2020. Június 09. 13:21
A katasztrófavédelem elvonulása után, ha van vagy lehet költségviselő (biztosító, károkozó) kárenyhítés, majd kárfelmérés.A biztosító a saját emberét is kiküldi (saját vagy más biztosítása alapján) de ez jóval később is lehet a kár után.Peren kívüli megegyezéshez vagy büntetőügyben, de polgári per során is kell a kárfelmérés.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Június 09. 20:26
https://www.heol.hu/kozelet/helyi-kozelet/husz-szazalekkal-nohet-az-akacmez-ara-az-egri-szakember-szerint-2524809/?fbclid=IwAR2CDw73sg8oTg2XcuVIq5LDIB-f_MgxjRFioVHDB1Y5HIGbXviBbG76Ul0
Vannak benne érdekességek.
A cikk vége választ ad arra is, hogy újra kapunk 1.000 Ft-ot méhcsaládonként?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Június 17. 20:50
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/06/16/miert-nem-art-koronavirus-meheszeknek?fbclid=IwAR1cVCe40a4Lna3UBnnE67LBUvVHmuHEuhN9dl8sVTzlVL_BtkNxvJLoTLQ

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Június 20. 06:17
https://noizz.hu/szines/mehek-helyett-szappanbuborek-a-novenyek-beporzasanak-uj-modjat-keresik-kutatok/w9y7kf7?fbclid=IwAR2YDq2ZCmPhYgPqP6SnX6C1b1vTCN3rHjKtfZX67qHUMDg3JlmATiuSIs8
Azok legalább nem mászkálnak a vegyszerektől.....
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nb18 - 2020. Június 20. 11:44
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/06/16/miert-nem-art-koronavirus-meheszeknek
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Június 22. 16:49
Töltött ki már valaki AC2020 kérdőívet?
Véleményem szerint, ha már egyszer kötelezővé teszik akkor vajon miért nem szerepelnek benne méhészetre vonatkozó kérdések, az adat egyeztetésen kívül esetleg a munkaerő felhasználást tudom csak értelmezni, én ebből nem sok következtetést tudnék levonni.

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: W. Zoli - 2020. Június 22. 17:43
Kitöltöttem, de a véglegesítés előtt megint átnéztem, mert fura volt, hogy nem találkoztam méhészetes kérdéssel, azt gondoltam, hogy biztos benéztem. De tényleg nem volt. Semmi értelme méhészeket kötelezni a kitöltésére szerintem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Július 01. 06:49
Most akkor alamizsna, hálapénz, vagy egy kávé ára?
Hányan fikázták, hogy ezzel szúrják ki a méhészek szemét, most meg reklamálnak, hogy ......mi miért nem adhatjuk be?
Így jártatok!
Aki a kicsit nem becsüli....
Én pedig mondtam, hogy ez csak a kezdet, lesz ez még több is.
Jobb az OMME-t szidni, meg hőzöngeni most meg fáj a fejünk mert mégis jó lenne?
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/06/25/juliusban-igenyelheto-valsagkezelo-programbol-mehcsaladonkent-tamogatas?fbclid=IwAR0c0NLPdI7rhuIKupDx3Bu9jI-gpeWA_aGc---S9mVzatDkw-LGqjZCYuo
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Július 22. 13:23
Tisztelt Fekete-Fehér Méhészklub olvasók!
Szeretném jelezni, hogy hamarosan karbantartás lesz a honlapunkon.
Magasabb csomagra váltunk, mivel ez a tárhelyünk betelt.
Az üzemszünet akár néhány napig is eltarthat amíg a szolgáltató elvégzi a szükséges módosításokat!

Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Július 24. 13:06
https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/a-gyenge-nyar-miatt-az-elmult-otven-ev-legrosszabb-meztermese-varhato-2499143/

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Július 25. 18:44
https://nepszava.hu/3086113_a-kormany-nem-hisz-a-meheknek
Csak egyetlen mondatot emelnék a cikkből, mégpedig ezt:
"A magyar kormány kezdettől a tilalom ellen volt. Eleinte azzal érveltünk, hogy nincs bizonyíték a neonikotinoid idegmérgek használata és a méhek tömeges pusztulása között. "
És ezt ki mondta, hogy nincs bizonyíték? (Erről beszélek már vagy 10 éve!!!!)
Most ő kéri számon Brosst, hogy miért nem küldte el azt a bizonyos 2. levelet a minisztériumba?
Addig nyomul, még a növényvédős létére OMME elnök lesz?
Ez az igazi változás.
Az önös érdekem miatt teljesen mást kezdek mondani?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Július 28. 11:00
https://hirado.hu/videok/a-meheszek-szempontjabol-az-idei-szezon-szinte-katasztrofalisnak-minositheto/?fbclid=IwAR3fcclFWIpS4NctkBuc11288Nm0cqY4wFtosNB1nY68WyeO_QcPFmCZ270
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Július 29. 17:32
https://www.agroinform.hu/kornyezetvedelem/tobb-mint-20-eve-betiltott-novenyvedo-szer-maradvanyait-is-megtalaltak-a-levegoben-44833-001?fbclid=IwAR2B8RwwGQ_acwHOXnqbkdQ9hx3AL2iud39MbsnWElJjx55dWjEwo5wN5Kk
Ez szép!
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2020. Augusztus 02. 21:49
https://alfahir.hu/2020/08/02/horgaszat_nyitrai_zsolt (https://alfahir.hu/2020/08/02/horgaszat_nyitrai_zsolt)
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2020. Augusztus 14. 08:01
Ha a Média reggel hatra hívja az OMME elnökét, akkor reggel hatra benn van a budapesti stúdióban, és nyilatkozik. Ha a Miniszter csak kora reggel ér rá, akkor kora reggel ott van.

Inforádió tegnap: https://infostart.hu/arena/2020/08/13/bross-peter-az-orszagos-magyar-meheszeti-egyesulet-elnoke
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Augusztus 14. 20:47
http://www.omme.hu/omme-takarekbank-amc-egyuttmukodes/
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2020. Augusztus 16. 10:20
A ződön beindult a lejárató kampány Bross ellen,az előtte levő gatya tologatós rendszert úgy tünik
 már elfeledték. Egyébként nehéz lesz 15-20 év rossz munkáját helyre hozni,vagy talán vigyük a
méheinket minisztériumba vagy stadionokba,talán ott nem kapnak mérgezést!
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Augusztus 17. 19:45
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/ezek-mar-a-magyar-mez-vegnapjai-hamarosan-vegleg-lekerulhet-a-boltok-polcairol.1100944.html?fbclid=IwAR3c2_9oYwkO_Zor-wvWR3f7hAT5EOqvvAAyOs0QAxtSeWPP8YlVNsGzM70

üdv. Jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Augusztus 21. 20:39
https://magyarmezogazdasag.hu/2020/08/17/tisztujitas-meheszeknel?fbclid=IwAR3hsYz9CAjkqL3byR4QOs3r2AeIC6wlT_nCHXqpDdhN593g0Z9xcaiYaL0
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Augusztus 24. 16:46
http://www.omme.hu/kampany-a-magyar-mehekert-es-meheszekert/

Köszönjük!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Szeptember 07. 20:07
https://www.agrarszektor.hu/allat/tobb-tizezres-mehcsalad-koltozott-a-takarekbank-szekhazanak-tetejere.24504.html?fbclid=IwAR2lJJ_8967lh5eXZm2_yz-2OeuBppuwMYY3LqP1-q_wMwAbWipR679MKbE
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Szeptember 16. 16:33
https://www.agrarszektor.hu/allat/nyugtalanok-a-meheszek-megint-kaptartolvajok-garazdalkodnak-az-orszagban.24710.html

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: SzaboJ - 2020. Szeptember 24. 08:45
https://index.hu/belfold/2020/09/24/importalni_kell_az_ev_vegeig_sincs_eleg_mez_magyarorszagon/

A Magyar Mézkiszerelők Egyesülete felmérte, hogy mekkora a Magyarország számára rendelkezésre álló hazai mézkészlet. Megállapították, hogy

A MAGYARORSZÁGI KÉSZLET ÉV VÉGÉIG SEM LESZ ELEGENDŐ, EZÉRT KÉNYTELENEK IMPORTÁLNI.

Köszönjük szépen!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Október 12. 14:57
https://www.magro.hu/agrarhirek/oktober-kozepen-lejar-a-mehcsaladszam-valtozas-bejelentesenek-hatarideje/?fbclid=IwAR1frqIINlHrcewmeLPZWipgOqhT0HKGwcFR4AfcfIcajHJeJ3ww-hqExvE
Erre figyeljetek oda!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Október 15. 17:41
Ez üdvözlendő!
https://www.agrotrend.hu/hireink/egyuttmukodes-szuletett-az-agrartamogatasok-megvaltoztatasaert?fbclid=IwAR0cWZBtL8L3K8nMP9yYi_KDZIyiK2TAyldIn3WhHiOZh0xziBD8d3Sqju8
Most fogom megkérdezni a felektől, hogy mi indokolja a galagonya bokrok, és már fává érett galagonyások kivágását?
Felháborítónak tartom a galagonyások kiirtását!
Az egyik legpikánsabb gyógymézet adó növényünk, a szívek motorja, a madarak, vadak búvóhelye.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. Október 15. 20:03
http://www.omme.hu/felmeres-a-leghatekonyabb-meheszeti-tamogatasok-erdekeben/

Töltsétek ki minél többen!

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. Október 21. 07:44
Ha van időtök nézzétek meg, érdemes.
https://www.youtube.com/watch?v=7xcjj8dHnbg&feature=youtu.be&fbclid=IwAR0V41wZz1CQnZjLq34erBbv81wmkUjfQLALzB0l2IOnmjUl77zVFjFyQfo
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2020. November 04. 06:50
Nem semmi.

https://24.hu/szorakozas/2020/11/03/beyonce-mehesz-mehkas-vogue-interju/

Csányi Antal
Cím: Re:Hír-les
Írta: gondolkodó - 2020. November 05. 22:27
https://www.sonline.hu/gazdasag/helyi-gazdasag/mezfalasba-kezdtek-a-mehek-a-melegben-3660742/😂🤣
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. November 08. 09:04
https://www.zaol.hu/gazdasag/hazai-gazdasag/oriasi-bajban-vannak-az-europai-meheszek-de-nem-a-jarvany-miatt-4658566/?fbclid=IwAR3IzlUCW4KBcEcQOjE29WClLo6kWRTHsS7gPkVk_sAjfqCWsKJNnzOBXFQ

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2020. November 12. 14:39
Ázsia lódarázs Amerikában:
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/%C3%A1zsiai-l%C3%B3darazsak-ruccantak-%C3%A1t-amerik%C3%A1ba/ar-BB1aWLPy?ocid=msedgdhp
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. November 17. 18:39
http://nak.hu/kamara/kamarai-hirek/orszagos-hirek/102818-elfogadtak-az-ostermeloi-a-csaladi-gazdasagi-rendszer-az-agraradozas-reformjat?fbclid=IwAR2uGAPoPiw29a4Gr6QaF21bNa8wYlC2fG4E404j85HRm8vJwpc4bHzenmo
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. November 20. 14:55
https://alfahir.hu/2020/11/20/kornyezet_termeszet_terkep_kina
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2020. November 26. 18:42
https://iotzona.hu/agrar/hogyan-valhat-az-okostechnologia-a-mehek-megmentojeve?utm_content=facebook.hu_AO_AL_RT_CTW_CC_facebook.feed.image.1x1.retarget.rid222&utm_source=facebook-hu&utm_campaign=hu-20-06-e-b-e-c-a-enterprise-iot-zona-june-march-2020-ca0646&utm_term=consideration&utm_medium=cpc

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. November 26. 20:08
Hát... táncoló robotméh... nekem nem tetszik az ötlet.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Erdélyi János - 2020. December 07. 11:55
Klímasemlegességi felhívás jár körül az interneten.
Aki úgy gondolja,érdemes utánanézni, és csatlakozni!
E. János :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2020. December 11. 21:34
https://www.youtube.com/watch?v=-rd7RWO2BMg

Panaszkönyv
22:02-41:28
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. December 15. 20:37
https://www.agrarszektor.hu/fold/jon-az-uj-agraradozasi-torveny-itt-van-minden-amit-a-csaladi-gazdasagoknak-tudni-kell.26692.html?fbclid=IwAR2fhQ38wCQlqVVu2zrDlEb5AdrNplmcQTfXHPnkOVKZcsp3zlkz4gufwpA
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. December 17. 20:02
https://www.agrarszektor.hu/agrarpenzek/fontos-hir-erkezett-az-ostermeloi-igazolvanyokkal-kapcsolatban.26754.html?fbclid=IwAR3ZSmXOi_fWg2SCC1P344BjehcnYOl5KdUgdGgzkwGH3aQoxkhrAHxZfeA
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2020. December 27. 13:56
Vége az......annyit rakunk rá amennyi felfér, na meg egy párat korszaknak?
http://www.omme.hu/januar-vegetol-kemenyebb-buntetes-a-tulsulyos-jarmuvekre/
Ez sem segíti a vándorlást.
Bezzeg a túlsúlyos, kivilágítatlan, sárga figyelmeztető villogót nélkülöző lélekvesztő mezőgazdasági szörnyeknek nincs szankció.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2020. December 30. 19:31
https://agroforum.hu/agrarhirek/novenyvedelem/uj-rovarolo-hatoanyagot-jelentett-be-a-syngenta/
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2021. Január 15. 17:40
https://www.agrarszektor.hu/allat/kongatjak-a-veszharangot-vilagszerte-felelmetes-utemben-pusztulnak-a-rovarok.27268.html?utm_source=agrarszektor&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel&fbclid=IwAR3txAPYNz6bGeDnv3ilYkyIz_6-jfrQUUopZ2Tw1-jCqq4OuaJRrsduipY

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Január 16. 08:40
https://kuruc.info/r/6/223277/
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2021. Január 23. 14:02
A rovargyilkos szerek. Még a cikk is kerülgeti a témát: "csak Növényvédőszernek" nevezi a harmadik kategóriát, a rovarölő szereket. Miért csodálozik bárki, ha a rovarölők kijuttatásának mennyisége nő, hogy pusztulnak a rovarok?


HÁT TESSÉK TUDOMÁSUL VENNI: A vegyszergyártó konszerneknél nem hülyék dolgoznak. Ha azt állítják, hogy öli a rovarokat, akkor az ölni is fogja. 


Ha valaki elvégzi a "növényvédős oskolákat" akkor tudni fogja, hogyan kell megölni a rovarokat. Úgy is mondhatnánk, hogy legális rovargyilkos.


https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/%C3%BAj-kifejez%C3%A9s-sz%C3%BCletett-rovarapokalipszis/ar-BB1d0TGz?ocid=msedgntp


Hat-hetel: válságba kerülhet. Ez már tragikomédia. Nem kerülhet, megszűnik funkcionálni.   


A végén még odacsap mentálisan: Ja azért még van vagy négymillió felfedezni való rovar, ezzel mintegy mentegeti az eddigi pusztítást. Azaz Pató Pál úr bérlistáján van még hely: ráérünk még a pusztulással foglalkozni. Hisz még van, amit fel sem fedeztünk. Meg különben is huszonhétezet féle rovar van Magyarországon. Mire ez a nagy siettség?


Az emberiség butaságnak nincs határa: Azt nem teszi hozzá, hogy mennyi az, ami kell ahhoz, hogy szélsőséges időjárás mellett is megmaradjon a "világ"? Nincs benne semmi alázat, hogy azért nem pusztítjuk el, mert megteremtetett. Csak ezért. És elfelejtjük a hablatyot, hogy másképpen nem lehetne élelmiszert termelni.


Nekünk méhészeknek rengeteg energiába és pénzbe kerül a folyamatos pótlás. Mi vagyunk tán az első olyan emberek, akik direktben a bőrükön érzik a mértéktelen méregkijuttatás hatását. Egyre erősebb szerek. Lassan nem lehet majd a mézet sem elvenni, jön a műméz, mert a természetes már ártalmassá válik. ÉBRESZTŐ!

Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2021. Január 24. 08:44
Méhek nélkül nincs Apiterápia. Nincs sokféle ízletes kaja (maradnak a mesterséges vegykonyhai kaják), nincs méz, és fájdalom, nincsenek méhészek!

 
A cselekvésnek több lehetősége van. Bölcsesség, tapasztalat és szerencse kell ahhoz, hogy kiválasszuk a megfelelőt. Szerintem nem sok értelme lenne akár egy több hónapos blokádnak sem egy rovargyilkos szer gyártó üzeme előtt.


Talán az utolsó lehetőség, ha polgári kezdeményezéssel élünk és kifejtjük véleményünket. Elindult egy petíció ezügyben!

 
Részletes leírás itt (benne a petíció aláírásra mutató linkkel :-)

http://www.omme.hu/mentsuk-meg-a-meheket-es-a-gazdakat/

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Január 24. 09:24
Tisztelt Fekete-Fehér Méhészklub olvasók!
Kérlek benneteket, hogy minél többen írjátok alá a kezdeményezést amit KörmendyRácz átemelt ide az OMME honlapjáról!
Ne várjatok másra!
Egy családon belül többen is visszaküldhetitek a petíciót.
Mi már megtettük.
Köszönöm szépen!
Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2021. Január 25. 11:17
Kis Zsíros írta a zöldön.

Elmondani a valóságot, udvariaskodás helyett..

Egy lelkiismeretes méhész társunk őszintén beszél a médiában a problémáinkról, finomkodás és kertelés nélkül.
A méheinket sújtó mérgezésekről.
A piacunkat súlytó 450 Ft-os ukrán méz dömpingről.
Arról, hogy a magyar méhálomány 95%-át tartó 50-200 családos méhészetek komoly bajban vannak, és a segítség is csak jelképes.
Pedig így az élelmiszernövényeink 70%-ának megporzása van veszélyben.

Megmondom őszintén az érdek képviseletünk, szerintem egy cukortámogatást kifizető gittegylet lett. Inkább némely kereskedő érdekében elébb megmozdul minthogy a mi érdekünkben tenné.

Nincs mit tenni. Álljatok fel, aki csak teheti, menjetek el az emberek közzé és aki teheti a médiába is. És beszéljétek a valóságról!

Köszönjük szépen! Hajrá, beszéljétek a magatok prókátoraként!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Január 25. 12:23
Kis Zsíros, és a vele együtt induló barátai a hasonló megnyilvánulások miatt kerültek lapátvégre.
Nem tanul belőle....ez a mi szerencsénk.
Hála az égnek, hogy egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb csapat kapott bizalmat.
A fröcsögésből, az üres szócséplésből mindenkinek elege van már.
Kérdezzétek már meg tőle ezért a stílusért hány szavazatot kapott?
"Elmondani a valóságot, udvariaskodás helyett.." végül is ezzel egyet értek.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2021. Január 25. 13:10
Körmendy Rácz szerint is van" legális rovargyilkos",de nem hinném,ezért csak 1 személy
lenne hivatott az OMME gépezetbe.
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2021. Január 25. 17:15
https://www.agroinform.hu/palyazatok/ezt-kell-tudni-a-meheszeket-erinto-tamogatasokrol-meh-mehcsalad-47333-001?fbclid=IwAR0x9tqNFcTlY7L0ythLhQBuwYppl6JBIW4mSAZ5uha_hApTYA7LRIHPzlQ

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Erdélyi János - 2021. Január 26. 10:20
Köszönet illeti dr. Rácz k. Jánost a petíció nyivánosságra hozataláért!
Bizton állízhatjuk, hogy környezetünk nagy bajban van. Mi is vele együtt. Ennek rendbetételét közösen kell álljuk. Minél később "ébredünk", annál több teendőnk lesz.
Rá kell ébreszteni a társadalmakat,-tudatosítani kell bennük-hogy nem szabad tovább szabadon garázdálkodni Földünkön. Az ehhez vezető egyik úton indult el most a méhész társadalom a kezdeményezés  aláírásával.   
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. Január 27. 03:15
Bocsánat!

Csányi Anti pár nappal előtte már feltette a petíciót ide, csak egy másik topicban.
Ettől függetlenül köszönet mindenkinek aki aláírja.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. Január 30. 16:55
https://magyarmezogazdasag.hu/2021/01/29/higienikus-mehcsalad
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Január 31. 07:29
A cikk ezen sora sok vitára ad okot:
"Nagyon helyesen, véleményem szerint, anyakorlátozás nélkül nem lehet eredményesen akácmézet termelni Magyarországon."
Általában azok vitatkoznak rajta akik sosem próbálták.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2021. Január 31. 11:19
Mert Ők tudnak nélküle is! ;)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Január 31. 19:33
Oszkár, te vagy az egyik aki úgy mondasz véleményt, hogy nem próbáltad.
Ekkor az jut eszembe amikor az úszómedence szélén a tanító néni megkérdezi az úszni tanulókat, hogy ...ki tud közületek úszni?
Erre a gyerekek azt felelik...azért vagyunk itt, hogy megtanítsanak bennünket.
Az egyik gyerek felkiált....én tudok úszni!...csak még vízben nem próbáltam....
Üdv:
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2021. Január 31. 21:02
Frappáns a válasz ,csak cáfolható! 

Az igazán akác érett családokban az anyát nem kell  korlátozni! Ezt egy szükségmegoldásnak látom olyan családoknál ahol a "belső munkásokat" a méhész rákényszeríti a hordásra. Magyarul,nincs elég hordó bogár. A következő legelőn megcsappan a népesség. Szaporítani hogy lehet az ilyen családokat akác végén? Egy kerettel? Gondold már el, mennyi családtól kellene összeböngészni egy valamire való szaporítást,ami nálunk minimum 5-6 keret fedett fiassal készül.


Még valamit kérdeznék. Napraforgón (ahová járok) igen kimagasló eredményeink voltak anya korlátozás nélkül is , mit gondolsz mennyivel lenne több mézünk ,ha ekkor is korlátoznánk az anyákat?  (Ha hozzáadom válaszod az elért eredményeinkhez, nehogy meglepődj!) :)

Azt is tudom nem illik "dicsekedni" az eredményeinkkel,de említhetnél párat. Mennyi az az  "eredményes akácméz termelés"?

Nekem az "eredményes akácméz termelés" a titka továbbra is az erős családok betelelésében,és tartásában,rejlik! 

Úgyhogy ne korlátozd az anyákat hanem tarts erős családokat! Ami a H 10-esbe nem fér bele,és igényli beteleléskor a plusz fiókot! A múltkor kitárgyaltuk! Emlékszel?
Írásodat átemelem a Kaptártípusok összehasonlítása rovatba!
Ott válaszolok rá.
Üdv:Nagyernyei Attila
Klubvezető
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Február 04. 07:18
Kutya dolog!
https://kuruc.info/r/64/224112/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2021. Február 08. 20:15
Egy érdekes cikk a méz és a feketekömény kombináció használat a covid 19 el szemben.

https://www.nutraingredients-asia.com/Article/2020/11/25/Covid-19-RCT-Honey-and-black-cumin-seed-help-speed-up-recovery-in-Covid-19-patients?fbclid=IwAR3rKMyI6ubT8_x7CVpOynJkJPr78idyphHzMqPLTG069ivafR9XooRtKis

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Február 11. 19:50
https://allatihirek.hu/2021/02/94-szazalekos-pontossaggal-szagoltak-ki/?fbclid=IwAR1FkCjlAJbZXhphkRqqrYB9gB0eCZCF43Mv1spbYq12Fi-Y9OZa5aXwAFg
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2021. Február 12. 09:47
Az elnökség, tudomásom szerint a nemzeti programhoz kapcsolódóan most is vár javaslatotokat. A nyúlós költésrothadás kutyákkal való felderítésére vonatkozóan, adott be valaki javaslatot az új OMME elnökségnek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Február 12. 09:59
Pár nap türelmet kérek.
Méhészkollégáimmal és egy kutató csapattal erősen dolgozunk azon, hogy az elnökség asztalára tudjunk időben letenni egy olyan javaslatot amely alapul szolgálhat.
Sajnos 5 évet késtünk,(az akadály tavaly szeptember 5-én elhárult) de még nincs minden veszve.
Rengeteg kérdés merült már most fel, de annyit elárulhatok, hogy kutya a "legerősebb láncszem", tehát a felderítés nem gond.
A projekt címe változatlan!
KUTYADOKI..... a betegség felderítésében.
Egyelőre legyen ennyi elég,hamarosan jelentkezek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. Február 16. 06:05
https://infostart.hu/eletmod/2021/02/16/eltunhetnek-a-fecskek
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Február 19. 09:00
https://www.agroinform.hu/kerteszet_szoleszet/nem-kell-tobbe-a-mehekre-varni-itt-a-mesterseges-beporzo-rendszerek-kora-video-47581-001?fbclid=IwAR08SSDFmYgMG1IkL510GF_IsR2YRJJ5oZ4y0QyuFdWCqXYeND3C7cBqJmM
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Február 22. 09:05
Nem mostani hír, de nem árt felidézni!
Hamarosan új információkkal jelentkezem "Kutyadoki" témában.
https://kutyabarat.hu/kutyabarat_hirek/78368/igy_segitenek_a_kutyak_meg_a_vilag_meh_populaciojanak_megmenteseben_is/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Március 18. 09:04
No csak!
https://kuruc.info/r/64/225904/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: jani bátya - 2021. Április 16. 18:38
https://www.agrarszektor.hu/allat/veszelyben-az-idei-meztermes-tehetetlenek-a-magyar-meheszek.29220.html?fbclid=IwAR0dwzMHjbaajdOSVRZmTtQtafSHh35M7G3diZuOtt_VyTVEZBgiLVVk9TM

Üdv. jani bátya
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Április 19. 17:47
http://www.omme.hu/mentsuk-meg-a-meheket-es-a-gazdakat-osszegyultek-a-magyar-alairasok/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Április 27. 19:21
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210427/szazszazalekos-pontossaggal-szurik-ki-a-koronavirusos-szagmintakat-a-betanitott-rendorkutyak-480602


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Május 07. 08:47
https://index.hu/gazdasag/2021/05/07/mez-fagy-repce-akac-omme-bross-peter/
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2021. Május 07. 10:00
Idén is komoly harcot fognak vívni a méhészek , hogy életben maradjanak ember és méhcsaládjaik !!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: KörmendyRácz - 2021. Május 23. 22:33
https://index.hu/mindekozben/poszt/2021/05/21/angelina-jolie-harom-napig-nem-zuhanyozott-aztan-elleptek-a-mehek/

Méhek napja szuperül.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2021. Május 24. 08:18
Idén is komoly harcot fognak vívni a méhészek , hogy életben maradjanak ember és méhcsaládjaik !!!!

Sajnos igazad van.
Ami legelszomorítóbb ,hogy óriási veszélyben vagyunk mi magunk is.Rengeteg a rákos ,érrendszeri ,emésztő rendszeri beteg (IBS-ben ,krómbetegségben szenvedők).
A mezőgazdasági mérgek ételben ,ivóvízben,levegőben ,az élelmiszeripari adalékok ,tartósítószerek , ízfokozók a feldolgozott élelmiszerekben tönkre vágnak minket is.Szóval ,nem csak a méheink pusztulnak ,nemcsak Ők a rövidebb életűek.
Közben megy a vállveregetés.

https://www.agrotrend.hu/hireink/kozos-felelossegunk-a-biologiai-sokfeleseg-megorzese

Csányi Antal


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Május 26. 07:12
Így kell ezt csinálni!
https://kuruc.info/r/64/228917/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2021. Június 21. 16:04
Csak érdekes,Brüsszeli döntés hozók meg tiltották,a támogatási pénz elköltését,székházra és szaktanácsadói autó
vásárlásra,mert ez a méhészeket illeti,ezt Bross és csapata nem tudta,mint sok mást sem.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2021. Június 21. 18:23
"Sajátjaként" szerette volna kezelni ! :D  Na, meg az eszköztámogatás "kibővítése", az sem egy utolsó gondolat! 

Minden méhésznek ,csak az ózongenerátor hiányzik!!!   Nooormális!!!?

Nem lehetne ezeket a plusz pénzeket egyszerűen kiutalni a méhészeknek? Akkor nem kellene "törnie" a fejét mire is költsék! Nem fáj neki, mikor ezeken gondolkodik??

"Teljesítményeihez " képest megtenné neki egy 12 lábas konténer is! Minek másik székház!
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2021. Június 21. 21:39
Hát ez van,hiányzik még N.A.magyarázata,érdekes ezt nem tette közhirré.
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2021. Június 23. 00:05
Ez a hír-les rovat. Azért nincs magyarázat. Írjatok a szakma politikába.A csönd egyébként jó.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2021. Június 23. 09:22
Mellébeszélni mindenhol lehet! :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2021. Június 23. 13:05
Csak 1 hir a zöldről,Maya Pétertől"Indokolt lenne,hogy ezek az emberek(brüsszeli) az OMME által adományozható
Magyar Méhészekért Emlék éremben részesüljenek"-de miért is kellene a szaktanácsadóknak autót vásárolni-még
szerencse,hogy Bross nem olyan mint Orbán V.(futtbal b......d.,avagy csöndbe mindent lehet,
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2021. Július 19. 17:52
http://www.omme.hu/figyelem/
http://www.omme.hu/figyelem-2-resz/
http://www.omme.hu/nemzeti-program-5/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. Július 20. 07:02
https://kormany.hu/hirek/a-meheszeti-agazat-megsegiteset-surgette-a-magyar-agrarminiszter-brusszelben?fbclid=IwAR0kCWYcqWMgdE2-Yii1SPod755AzbXQ_qgLfzL9S15R_2Mm3HJGSAgwwyE
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2021. Augusztus 04. 10:25
Tibi 27 írja a Zöld Fórumon a támogatásokkal kapcsolatban

ne legyünk naívak.....
ez nem hiba, hanem tervezett mutyi, szervezett lopás, hűtlen kezelés...
ha az ország így működik, akkor az ebbe betagozódott omme sem fog máshogy...
sajnálom azokat akik rosszul jártak, de aki "igazán számít" az megfogta az istenlábát...ez csak enyhít valamit a keserűségünkön?! (nem)
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2021. Augusztus 04. 11:40
Az én keserűségem meg az, hogy nem most kezdtem méhészkedni. Amikor én kezdtem, akkor az ember önerőből (saját maga) megcsinálta az összes kaptárat, kereteket, csinált magának pörgetőt, kiskocsit vagy elektromos talicskát amivel a fiókjait cipelte, épített magának pörgetőhelyiséget. Mind a saját pénzéből, és a két keze munkájával. Most meg, szemem tátva marad amikor látom, hogy mindent támogatnak, ha most csinálnám sok dolog a töredékébe kerülne. Na van ami meg többe, mert még támogatással együtt is horror ára van sok eszköznek.
Persze, ez a támogatósdi se olyan egyszerű, mert ha megnézi az ember a hozzátartozó bürokráciát, már a kedve is elmegy tőle. Még annak is, akinek ECDL vizsgája van, mit szóljon egy öreg, akinek még számítógépe sincs, azt se tudja mi az, hiszen nem most nőtt fel...
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2021. Augusztus 04. 13:03
Ezt a fiatalabb méhészek nem is értik,itt most a támogatás is támogatva van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. Október 17. 20:20
https://444.hu/2021/10/17/viragzik-a-facelia-hahot-hataraban?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=viragzik-a-facelia-hahot-hataraban

És hogy örülhetnek mellette a méhészek.... Szép ez a zöldítés, csak nem most..
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. Október 21. 16:17
https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/jovo/otmilliard-dollart-ajanlottak-fel-a-szupergazdagok-a-biosokfeleseg-es-az-oslakosok-foldjeinek-megvedesere/
Akár örülhetnék is neki. Csak valahogy az van bennem, hogy ezt a pénzt a civil szervezetek úgyis eltapsolják, valamint így ezek a gazdagok könnyítenek szépen a lelkük terhén, és mehet tovább a pénzcsinálás a műanyagba csomagolt, környezetszennyező módon előállított termékekkel (nyilván nem a DiCaprio-ra gondolok). Vagy, lehet hogy rájöttek, hogy bármit is tesznek, ők is ezen a bolygón élnek???

Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. November 10. 11:30
https://www.life.hu/eletmod/20211029-a-rizs-lehet-a-mez-a-tej-es-a-liszt-alternativaja.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

Egy szóval: FASZA!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. November 17. 07:27
https://berek.hu/2021/11/17/panikolnak-a-mehek-a-darazsak-miatt/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. November 25. 06:34
https://24.hu/belfold/2021/11/25/klenancz-jozsef-mez-akacmez-nebih-cba/
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2021. November 25. 07:33
Szomorú!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. November 25. 08:15
Ez egyáltalán nem szomorú!
FELHÁBORÍTÓ!


Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2021. November 25. 14:09
Ez a mondat a legszebb a cikkben: "Olyannyira, hogy a CBA Piros akácmézét is Klenáncz József gyártja." Eddig abban a tudatban éltem, hogy a mézet a méhek gyártják, de jó pap is holtig tanul.
Egyszerűen meg lehetne oldani ezt a dolgot, a termelőktől megvett a kereskedő ennyi kg (labor által bevizsgált) mézet, és eladott ennyi kg mézet. Ha különbözet (plusz) van akkor az nem a termelőktől van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2021. November 25. 15:08
Ez a mondat a legszebb a cikkben: "Olyannyira, hogy a CBA Piros akácmézét is Klenáncz József gyártja." Eddig abban a tudatban éltem, hogy a mézet a méhek gyártják, de jó pap is holtig tanul.
Egyszerűen meg lehetne oldani ezt a dolgot, a termelőktől megvett a kereskedő ennyi kg (labor által bevizsgált) mézet, és eladott ennyi kg mézet. Ha különbözet (plusz) van akkor az nem a termelőktől van.
Ilyenkor érdemes lenne megnézetni más kiszerelő termékeit is, Brémába is kellene belőle mintát küldeni. Ukrajnában mostanában “rekord termések “vannak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2021. November 25. 18:31
Ha nem igaz akkor nekem is hazudtak, de állítólag több kereskedő is alaposan bevásárolt az idén a déli és a keleti szomszédaink mézeiből, mivel a miénknél jóval kedvezőbb felvásárlási árakkal is meg tudták ezt tenni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2021. November 25. 19:27
https://kuruc.info/r/2/236584/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. December 13. 20:59
https://kuruc.info/r/2/237334/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. December 14. 22:54
https://haszon.hu/megkeresni/fogyasztovedelem/meheszet-mez-hamisitas
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petőfi - 2021. December 14. 23:06
Bicska Buksi muszály mindent áthozni nektek a zöldről????
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2021. December 15. 06:37
Nem olvasom a zöldet, vagy 8 éve. Egyáltalán nem. Én ezt a hirkereso.hu-n olvastam...
Üdv: Bicska
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2021. December 15. 09:40
Kedves Petőfi.1.nem hoztam át csak javasoltam,2,itt miért nem "szavalják"el a nagyurak
a lényeget ,3 talán neked is az átverés tetszik,hogy nincs jogunk semmihez az egyesületben páran le írták,de az érintettek semmit nem cáfoltak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Petőfi - 2021. December 15. 20:40
Kedves Buksi én epekedve várom a Drága klubmegvezető Úrnak a válaszát , hogy most akkor van e kussoltatás vagy nincs netán ő rá is vonatkozik a korlátozás?
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2021. December 15. 20:48
Akkor csak Klenáncz van vizsgálva? Mit tudni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2021. December 15. 22:28
Ó Petőfi! Csak várjál.
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2021. December 28. 10:26
Akkor hát Attila is megszólalt,nekem ez már sok?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2022. Február 01. 08:28
https://magyarmezogazdasag.hu/2022/01/21/nem-csak-magas-neonikotinoid-dozisnak-kitett-mehek-pusztulnak-el-korabban?fbclid=IwAR1lq9YCejTZFjZDjanpzg3UYFspCQo7YWazANOPJPgO81txU3aPbRkag3Q

Tehát nem... nem veszélyes... ez a legjobb.. Persze aki támogatta évekig, az most szépen lapít.. Talán.. ha lenne esélye.. újra kardoskodna mellette...

Már csak egy kérdés maradt amennyiben a valóság és a térkép eltér, melyik mérvadó?

Avagy: "Katona! A pocsolya nem azért van, hogy átlépje, hanem azért, mert esett!"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Bicska - 2022. Február 12. 08:06
https://www.origo.hu/gazdasag/20220210-nagy-istvan-eros-meheszeti-agazat.html?fbclid=IwAR2dAfK4o9cO5mxlmlsbfoEzeO5qQLXF3TZa52rsVsAhYRaIB5cZm_kLxSM
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Február 14. 12:39
http://www.omme.hu/skabatox-es-mas-illegalis-keszitmenyek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Február 23. 21:01
Érdekes hírhttp://meheszforum.hu/forum/viewtopic.php?f=11&t=73&start=0
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Március 07. 16:56
Tényleg kiürült ez a klub nem sok mindent lehet itt megtudni,sajnos megint a zöldön hallani de érdekesen a szakmaközi szervezetről.
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Március 17. 19:49
Megint csak a zöldön hallani híreket,az új támogatásról,érdekesen alakulna ha lenne,itt csak a holdállásos méhészkedés a remek hír és a megállapítás,a kis méhészet is lehet profi.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Március 18. 08:01
Szegény buksi!
Szerintem neked csak álom annak a "kis méhésznek" a méhcsaládjai.
Éppen 39 éve járok be hozzá, legtöbb 50 családja volt.
Munkahely mellett ennyi elég volt neki, most pedig nyugdíjas, és eü. problémákkal küzd.
Véleményem szerint nem az állomány nagysága dönti el, hogy ki a profi.
Aki egy méhcsaládtól annyi mézet tud elvenni mint a barátom, nekem ő a szememben,profi.
Aztán ismerek olyan több száz családos méhészt is, aki a méhek mellett öregedett meg, de az ő elmondása szerint akácon még sosem pörgetett 20 kilónál többet.
Akkor ki a profi?
Ha majd engedi készítek nála képeket, de előtte szerezz be seduxent.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Március 18. 09:08
Szegény Attila!
Most már értem mások is miért néznek kötekedőnek,neked is vannak értelmezési hibáid,főleg ha nem mondasz igazat.Pont azért írtam a megállapítást,hogy a kis méhészek is  dolgoznak profi módon nem kapkodva,mint a nagyok,de ez a fórum csak a te és kiskakas mellébeszéléseire jó,neked sem ártana memória gyógyszer,jó erős kávéval.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Március 18. 09:46
Köszi a jó kívánságaidat, mehetsz te is a Zöldre.
Részemről befejeztem, de annyit hozzáfűznék, hogy az előző megjegyzésed, olyan kötekedőnek tűnt.
Szerintem ezt mások is így látják.
Azzal szeretnék ettől a témától eltávolodni, hogy mindenkinek olyan méhcsaládokat kívánok az idei termelési szezonban, mint amilyenek a barátomé.
Akkor nem lesz gond már a repcén sem a termeléssel.
Remélem így megfelel.
Ha válaszolsz magadnak, akkor azt a gőzölgőbe tegyed, mert bármit írsz innentől nem vagyok rá vevő.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2022. Március 19. 10:34
Szerintem Buksi már több néven “írogatott jó szándékkal” itt, a fekete-fehéren.
Amíg nem lesz kötelező a saját név használat és annak ellenőrizhetősége, menni fog a “jóindulatú keverés ”.

Nem ide tartozó a téma, de csak egy rövid megjegyzés.
Miért nem olyanok, olyan jók a méheim itt, mint a másik, többi telephelyemen.Hallani mindenfelé a ezt a kérdést.
Mivel nekünk sok telephelyünk van biztosan
állíthatom, hogy a családok erősségét a röpkörzetben használt vegyszerek fajtája  és azok kijuttatásának módja, ideje sokkal jobban befolyásolja mint a méhészeti tudás.Természetesen ez akkor igaz, ha a méhek alapvetően rendezettek, megfelelő az atkairtás, stb.

EZÉRT IS NINCS ÉRTELME AZ ENYÉMEK “ILYEN JÓK, MEG OLYAN JÓK” KIJELENTÉSEKNEK !!!

MA ELSŐSORBAN A NÖVÉNYVÉDELEMNEK ELNEVEZETT ISTENTELEN MÉRGEZÉSEK MÓDJA A DÖNTŐ TÉNYEZŐ A CSALÁDOK ERŐSSÉGÉBEN.

Attila!
A barátod tegye össze a két kezét és mondjon köszönetet az ott gazdálkodónak.

Csányi Antal

Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2022. Március 19. 14:46
Ebben a formában nem biztos hogy igaz. Nem csak a növényvédelemben kell az okát keresni a gyengébb családoknak.

És most nem az atkairtási problémákra gondolok! (Tételezzük fel, az tökéletes volt.)
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Március 19. 21:48
Csányi Uram!
Nem irogatok más neveken,és rossz indulatból sem akartam soha,csak a jelenlegi tényeket
közöltem,mint most is,erre Attila hülyének néz,seduxent,emleget,holott jeleztem jó dolog
a kis méhészt is elismerni,nem vagyok kezdő értek mindent,sajnálom Attilát.hogy alapból mindenkit ellenségesnek gondol.
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2022. Március 19. 22:35
Buksi a Hír-les rovatban írja, hogy olvasott a ződön a szakmaközi szervezetről és valami újabb támogatásokról. Itt nincs erről hír.Itt arról lehet olvasni a méhcsaládszám emelkedett,pedig valójában csökkent, képezni kell az új méhészeket.Valamit nem értek. Valaki világosítson fel.Buksi talán kötekedik.
Újra át kell olvasnom, hogy rájöjjek ki kötekedik.
Anti szerint Buksi több néven írogat.Mi van itt?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Március 20. 07:27
Ezt kérdezi leo:
"Mi van itt?"
Nyugalom.
Nem szakmaközi, hanem szakmai vita.
Az előbbit majd kitárgyalják odaát.
Nagyernyei Attia
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2022. Április 29. 16:39
https://24.hu/belfold/2022/04/29/klenancz-jozsef-mez-nebih-jogsertes/?fbclid=IwAR195lb--jg8Vs9dAZLFzR4hDWcQc-2e6wlJi_vlSIjbcmpAVqdbAoyNtxU
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Május 13. 19:31
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/hazimeh-pol-line-mehek-varroa-atka-fertozes-56231-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Astrid - 2022. Július 03. 05:41
https://www.google.com/amp/s/www.bbc.com/news/world-australia-61976446.amp

https://newsmonkey.uk/biosecurity-zone-set-up-after-deadly-honeybee-parasite-detected-in-nsw/

Sajnos úgy tűnik, Ausztrália varroa-mentessége a múlté. Új-Dél-Wales tartományban egy Newcastle nevű kikötőben találták meg először, de pár napja már onnan 100 km-re is felbukkant a veszélyes parazita. :( Most 10 km sugarú körben minden kaptárt elpusztítanak, 25 km sugarú körben vesztegzárral próbálják megállítani a terjedését.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2022. Július 20. 00:08
Igen.
Sajnos valószínűleg nem tudják Ők sem megúszni.
A csoda az az volt, hogy eddig nem volt atkájuk.

Csányi Antal


Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Július 22. 22:00
Gratulálok Gábor Bácsi!

https://www.teol.hu/helyi-kozelet/2022/07/a-rubint-diplomas-agrarmernok-hazat-a-mehek-hordtak-ossze
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Augusztus 17. 09:00
https://www.mindmegette.hu/cukor-hiany-draga-import-62579/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=teol.hu&fbclid=IwAR1n1RA_U729zZ4iSgfOf2xJMci7n3D2UBALantljdthjAWR5ha0b-fyLtc
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2022. Augusztus 23. 15:52
Elképesztő mennyiségben özönlik az országba az importméz
https://www.agroinform.hu/gazdasag/elkepeszto-mennyisegben-ozonlik-az-orszagba-az-importmez-58662-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2022. Augusztus 26. 08:18
Igen, mert itthon hiány lenne mézből, ha nem özönlik. Bebizonyítsam? Idézet a cikkből:

"Az ország ökológiai viszonyai szinte mindenütt kedvezőek a méhészkedésre. Magyarországon évente 25 és 30 ezer tonna közötti mézet termelnek, amelynek 60 százaléka exportra kerül."

A jó matekosok könnyedén kiszámíthatják ennek jogosságát. Ha 15 ezer tonnát kiviszünk, akkor marad ugyanannyink kb. Ehhez hozzáadjuk a "2021-ben már majd 18 900 tonnát." (cikkből) Tehát nálunk elfogy 30-35 ezer tonna/év. Tehát elfogyasztunk 35 millió kg-ot. Ha még hozzáadjuk a nem statisztikailag számított, csak feltételezett néhány dekát amit a méhészek közvetlenül értékesítenek fogyasztóiknak (ami legtöbb esetben méz IS), akkor akár 4kg / fő is lehet a magyar mézfogyasztás. Na ezért is ilyen egészséges a mi népünk.
Na most akkor nézzük a másik cikket, talán észreveszik néhányan, hogy valami nem pásszol.

https://www.atv.hu/belfold/20220825/nagy-istvan-akacmezunk-kuriozum-hungarikum-de-fajta-es-vegyes-mezeink-is-kivalo-minoseguek
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Augusztus 26. 20:44
https://www.szoljon.hu/hazai-gazdasag/2022/08/baj-van-a-bolti-mezekkel?fbclid=IwAR3bGAX2xBjX4vFWBjBwjyCF6ZhFncCoJP8ayeksSGZavUibBfLoRx02Fmw
Meddig lehet ezt még csinálni?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Augusztus 26. 20:48
https://kormany.hu/hirek/magyarorszag-mez-es-mehszereto-agrarorszag?fbclid=IwAR0USueXp-9zkcMn4KAhzLpB7GcnkOdA-nPu-JtKlOJ1hSxTKFQzmqSXjTc
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2022. Augusztus 27. 19:33
A Skandinávok nyerték a 2025-ös Apimondia rendezésének jogát. Sajnos hiába volt a méhész miniszter haknija és a magyarosch vendéglátás, a döntéshozók a szolidabb versenytársat hozták ki győztesnek. Üzenet értéke van a döntésnek!
Azért az kifejezetten kínosnak tartom, hogy egy német méhészeti iskola vezetője végigtolta az egész Apimondiát live streemelve, míg a magyar küldöttség semmiféle kommunikációt nem folytatott. JÓEMBEREK! Ébresztő!!! 2022-öt írunk...
Az eredménytől függetlenül szégyen, hogy a magyar küldöttek/OMME az adófizetők pénzén egy szájbab.szott 6 dolláros streaming szolgáltatra nem futotta...csodálkozunk, hogy a Világ ellép mellőlünk?!
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Augusztus 28. 17:07
Ez van,nesze neked megbecsült magyar méhész!
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2022. Augusztus 29. 07:29
A világ ellép?
A monarchiában volt mellettünk utoljára nyugati ország.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2022. Szeptember 03. 13:55
Ekkora ellenszélben semmi esély nem volt.
Egész Európa utálja a magyar politikát.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2022. Szeptember 04. 08:08
Nem a magyar politikát utálják...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2022. Szeptember 04. 10:22
Nem politizálni szerettem volna és most sem szeretnék.
Nem tudom ennyire is érdemes-e “belemennem” ebbe a témába.
Finoman fogalmazok.
Nincsenek oda értünk a nyugati világban.
Nem rég voltam egy EB rendezvényen és nyaralni tőlünk nyugatabbra.
Hát!
Finoman?
Nem volt jó magyarnak lenni.
Ha meg keletre nézek?
Finoman?
Közel vagy távol, tök mindegy, mert iszonyat kemény.
Ritka madár arrafelé a demokrácia.

Csányi Antal

Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Szeptember 04. 12:14
És ezt kinek köszönhetjük?-ugy mint méhész avagy csak Magyar?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Csányi Antal - 2022. Szeptember 04. 12:18
Szerinted EB-re és nyaralni mint méhész megyek?
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Szeptember 04. 16:04
Másképp kérdezem.Ki vagy kik miatt nem jó magyarnak lenni?
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2022. Szeptember 15. 07:52
Megint az információ áramlással van bajom .Lassan három hete hogy vége a 2022-es Apimondiának,és még senki nem írt elemzést,élménybeszámolót az OMME honlapon.Több tízmilliót költött rá az egyesületünk  és néhány százzal az állam is hozzá járult,hogy a méhész vezetők ott legyenek. Talán megérdemelnénk .

Lehet hogy még nem értek haza------

szs
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Szeptember 18. 22:36
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/20220822/igy-arasztja-el-magyarorszagot-az-ukran-kinai-mez-dobbenetes-mit-rejthetnek-a-meregdraga-uvegek-1128198
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Szeptember 19. 09:02
Nem sok értelme lenne,de biztos sok méhész kiváncsi lenne a "nagyjaink" érvelésére.
Ennyire azért nem kellene képviselni a méhészeket!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Szeptember 23. 08:02
https://www.hellovidek.hu/a-honap-meze/2022/09/22/meregdraga-lesz-iden-telen-a-mez-ennyi-lesz-a-kiloar-a-boltokban-piacokon?fbclid=IwAR3iSzCpBF4yXYHPmizS5UlxqUnubk_RgdeZTqCaBRfcyY89jdI2EJ6vztM
Cím: Re:Hír-les
Írta: cézé - 2022. Szeptember 26. 13:20
https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/20220822/igy-arasztja-el-magyarorszagot-az-ukran-kinai-mez-dobbenetes-mit-rejthetnek-a-meregdraga-uvegek-1128198

A brüsszeli tüntetéseknek nem sok haszna volt...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Szeptember 26. 19:52
https://www.napi.hu/magyar-vallalatok/mezet-vont-ki-a-forgalombol-a-nebih.751342.html?fbclid=IwAR3W0EQy2LdhkpCX2DEcSbjDiDZo6y8KmGgSHr26tyZf4efPgYCOzeftCrA
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2022. Szeptember 26. 20:08
Kedves Attila!

Ez egy áprilisi cikk. Érted? Április.
De a méz kicsomagolása mint probléma nem létezett, vagyis az ügy, amiből aztán semmi nem lett, még régebbi. Hogy jön ide a a hírekhez a Klenánsz? Akácot azóta pergettünk.
A brüsszeli tüntetéseknek semmi jó hatása nem volt, ahogy "cz" írta. Vagy volt?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2022. Szeptember 26. 20:09
A brüsszeli tüntetéseknek semmi értelme nem volt!!! Sőt....
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2022. Október 04. 15:57
"Maffia tevékenység a mézhamisítás?"
https://www.youtube.com/watch?v=QATPME6orGM
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2022. Október 11. 08:15
ÉN ÚGY TUDOM, HOGY MEGBESZÉLTÉK A KOMOLY MÉHÉSZEK, HOGY IDE TÖBBET NEM ÍRNAK!
Így búcsúzom én is, az utolsó kapcsolja le a villanyt!

Na végre!
Ez így a legjobb.
Be sem kellett avatkoznom.
Nagyernyei Attila

Mi ez ? Rezsicsökkentés ?
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Október 11. 08:34
Talán vihar felhők?
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2022. Október 11. 20:05
"A Fidesz EP-képviselőcsoportja azt javasolja, hogy jövőre egy összegben az összes uniós forrást kapják meg a tagállamok, „az orosz–ukrán háború és az elhibázott uniós szankciók miatt”.

Az EUrologus blogra hivatkozva a hvg.hu felhívja a figyelmet arra, hogy az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága hétfőn este szavazott a 2023-as uniós költségvetés parlamenti javaslatáról. A vitában felszólalt Deli Andor képviselő, aki azt mondta, hogy módosító javaslatokat adott be a párt annak érdekében, hogy

 

az orosz–ukrán háború és az elhibázott uniós szankciók miatt kialakult válságra tekintettel valamennyi tagállam azonnal, mindenféle bürokratikus és politikai feltételek nélkül jusson hozzá minden uniós forráshoz.
A fideszes politikusok megemlítik, hogy a Költségvetési Bizottság elfogadta a párt EP-képviselőinek kezdeményezését arra vonatkozóan, hogy 2023-ban 10 millió euróval több pénzt kapjanak a fiatal gazdálkodók, és az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz (IPA) költségvetését is növelnék, hiszen az ebből a forrásaiból részesülő nyugat-balkáni országoknak ugyanúgy szembe kell nézniük a növekvő energiaárak és aszály okozta gazdasági nehézségekkel, de nehezebb gazdasági helyzetben vannak, mint az uniós tagállamok. Az IPA-forrásokat a képviselők 45 millió euró kötelezettségvállalással és 22,5 millió euró kifizetéssel emelnék – fűzte hozzá az EUrologus."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. Október 13. 20:25
https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=c37yEZ7KB0M&fbclid=IwAR3E-jJ3LBznBk9vZVJEmHxdi-3uYiuG0bB6hkIp5ZiLXgkPTvGSbc5E5t0
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2022. Október 19. 10:58
https://www.youtube.com/watch?v=xpBtdL1YdTQ

Ez a mi nagy szerencsénk! ;D ;D
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. Október 31. 09:57
Annyi jó hírt lehet itt hallani,alig győzi az ember olvasni,biztos jó lesz a tél, szép tavaszunk lesz,jó termésünk jövőre,és ingyen odaadhatjuk a szegényeknek majd.
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2022. November 10. 09:03

     175 éve született Boczonádi Szabó Imre

  https://felegyhazikozlony.eu/hirek/26441/175-eve-szuletett-boczonadi-szabo-imre-operaenekes-zeneszerzo-mehesz?fbclid=IwAR36I4f_kUShOkk_7bme3p9c05SjCI1-V6EcLvPOWTXOuV9OG84bGuhhMas



Cím: Re:Hír-les
Írta: M. Benjámin - 2022. November 12. 09:00
Sziasztok!

Érdekes szituációban találhatjuk magunkat, hiszen az idén 20-40%-al megnövekedtek a termelési költségek, a jövedelmezőség az alacsony méz árak miatt pedig talán ennél még nagyobb mértékben is romlott. Mégis meglepő lehet, hogy mivel gazdasági válság van, ezért sokan a főálláson kívül egyéb jövedelemszerző tevékenységet kívánnak folytatni, hogy pénzügyileg stabilizálják magukat. Például méhészkedéssel. Facebookon már lehet itt-ott olvasgatni méhészkedést elkezdeni kívánók bejegyzéseit. Szerintem sokan fognak próbálkozni méhészkedéssel, aztán 3-4 év után vagy maradnak vagy nem. Ti hogy látjátok a méhészet jelenlegi helyzetét?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. November 12. 18:40
Ha kívülálló néz bennünket méhészeket, akkor neki feltűnik, hogy 30-40 éve Trabant, és Wartburg kombikkal közlekedtek a méhészek, és ha méhésztalálkozók voltak, ezekkel az autókkal volt tele a parkoló.
Állandóan keseregnek a méhészek, de van akinek a tengerparton lett nyaralója, komoly luxus hajók vannak méhészek birtokában, és az autók sem a "csóróságról" árulkodnak.
Aki rátermett, és ügyes, jó technológiát választ, és van némi szerencséje ő nem panaszkodik.
Mindig voltak gyengébb évek, de összességében a méhészkedés, ha valaki hosszú távra tervez, és felveszi a kesztyűt a kihívásokkal, még ma sem fog csalódni.
Mire is gondolok?
Ha valaki csak a "fővásárlót" várja pergetés után, neki nem jó hírem van.
Aki kicsit többet is tesz a sikerért, a bevételének növeléséért, ő biztosan meg van elégedve még ma is.
Vannak akik méhcsaládokat adnak el tavasszal, később sepert rajokat, virágport, propoliszt, esetleg a mézét kiszerelve értékesíti, rendszeresen vándorol, tehát több lábon áll, tuti, hogy nem panaszkodik.
És ezeket a jelenlegi problémákat már rég beharangozták, de sokan fittyet hánytak rá.
Most azonnal mindenki piacokon szeretne értékesíteni, természetesen "alávágva" a régóta odajáróknak.
Probléma minden ágazatban van, de rajtunk is nagyon sok múlik, hogy mennyit teszünk a megoldás érdekében.
A legkönnyebb valakit szidalmazni, és mindent ráfogni, de mi makulátlanok vagyunk, mindent megtettünk.
Szerintem meg nem.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2022. November 12. 21:16
Szerintem is szuper a helyzet! Mindenkit csak biztatni tudok . Kezdjenek el méhészkedni!!

A családok szépek! Tavasszal lesz ELADÓ!!

Csak az OMME ne lenne! Vagy legalábbis nem ebben a formában.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2022. November 13. 00:10
Oszkár!
OMME tag vagy?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2022. November 13. 07:08
Egyrészt nem élhet mindenki jó helyen,város közelben,van aki egyéb ok miatt nem tud vándorolni és nem gazdagodni,csak megélni szeretne a méhekből. A támogatás sok mindent ellensúlyoz,csak a igazi munka nincs elismerve a méhészetben,mert csak csak emelni is kell stb.A méhek munkájáról nem is beszélve,a támogatásokat úgy látszik könnyebb elintézni  fönt,mint a biztonságos  megbízható méhészkedést./méh sürüség,szabálytalan szabályok,fekete atkaírtó szerek,stb./
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2023. Január 02. 09:46
"Mivel az év első kilenc hónapjában kukoricaimportunk a tavalyi 72 ezer tonnáról 734 ezer tonnára ugrott, minket is erősen érint a lengyel uniós agrárbiztos azon kezdeményezése, hogy korlátozni kell Ukrajna EU-ba irányuló kukorica- és baromfihús-exportját"

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Erdélyi János - 2023. Január 03. 10:34
Elolvasva az itteni véleményeket , többször nem is értem miért ez a nagy csodálkozás; bizonyos esetekben az  értetlenkedés,és főleg a gyűlölet sugallása. Abszolut értetlenségemet fejezem ki amiatt, hogyan került ide az ,hogy  fidesz mit javasol az EU-nak !  Namost : pártállástól függően :Ez vagy igaz ,vagy nem; szimpatikus, vagy antipatikus !   Másik téma: sok a méhész,vagy kevés ?! Adminisztrativ eszközökkel ezt nem szabad szabályozni ! Nem jelenti azt, hogy a kontárokat, károkozókat nem kellene kiszűrni!!  Ahogyan joga van mindenkinek kisállatot tenyészetni, tartani;úgy méhészkedni is!   Viszont: ami már-már visszás számomra, kevés az olyan hozzászóló, aki  látja,tudja ,-pedig a bőrén érzi- hogy a méhészkedés egyik fajsúlyos oldala a kereskedelem ,és ennek is szegmense az értékesítési összefogás,és a szakmai tömörülés nonprofit irányítása.E térem lehetne ezen felület színvonalát alakítani,erősíteni!                                           Boldog új évet, jó egészséget ,
 kívánok mindenkinek ! Nehézséget a kaptárba !   
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. Január 11. 08:09
http://www.omme.hu/nemzeti-program-2023-gyogyszertamogatas/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. Január 11. 08:17
1 kiló akácméz felvásárlási ára , a cukor meg cirka 2 kiló . Hát mit is mondjak siralmas! Mi lehet ennek az oka a háború ??
Cím: Re:Hír-les
Írta: daoli76 - 2023. Január 11. 11:49
A szankciók!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2023. Január 11. 13:32
Soros?
Cím: Re:Hír-les
Írta: BT - 2023. Január 11. 15:42
Szerintem a Covid....
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. Január 11. 19:31
Nem a Gy(úr)csány? Vagy Brüsszel? :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2023. Január 11. 21:01
Ez mind ,mind a Rezsicsökkentés hozadéka! Csak erről a méheket még nem értesítették!

Fűtsenek azok is kevesebbet akkor nem fogy annyira a "tüzelő"!

Vagy az ÁRSAPKA?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Erdélyi János - 2023. Január 14. 10:27
Dilemmás észrevétel: a mi leht az oka.............. ?
Elolvasva minden reagálást ,az ötlött fel bennem, hogy jó játék volt ! De nem fűzök hozzá további kifejezésekt , szavakat , kár értük !
Inkább továbbgondolásra javaslom :.
Mi volt az oka annak, amikor a méz ára majdnem a cukor árát súrulta ? (anno.....-) Nem is régen volt !  Mert volt ilyen is !
Mi az oka annak, hogy sem a méhészek,mint esetleges önszerveződő csoportok, vagy valamelyik szervezetük nem tud megoldást találni a fennálló probléma kezelésére ? Miért nincsenek szervezett fórumok, ahol a véleményeket ,az ötleteket, javaslatokat el lehetne mondani ,meg lehetne vitatni ? Miért nem segít a mak. a méhészeknek ? Szóba jöhet a magyar kormány segítése is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2023. Január 20. 22:46
https://444.hu/2023/01/20/nem-lehet-tobbet-trukkozni-a-mehgyilkos-vegyszerekkel
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2023. Január 23. 16:07
Ha ez így folytatódik, az európai méhészet tönkremegy, de a „beporzást nem lehet importálni”

- emlékeztetett a szakmai vezető. Köszönetet mondott Nagy István agrárminiszternek, aki mindent megtesz a helyzet megoldásáért. „Ez a harc az USA-ban már lezajlott – tette hozzá. Oda tizenöt éve nem lehet kínai mézet bevinni.”
https://magyarmezogazdasag.hu/2023/01/23/sikerulhet-felzarkoztatni-hazai-agrariumot
Cím: Re:Hír-les
Írta: cézé - 2023. Január 23. 21:06
Ne aggódjunk, a magyar méhészet nem megy tönkre, hiszen:

"Bross Péter ugyanakkor sikerként értékelte, hogy a belföldön megtermelt és forgalmazott méznek a többségét immár közvetlenül a magyar méhészek értékesítik, köszönhetően az agrártárca és az Agrármarketing Centrum (AMC) támogatásának."

:)
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. Január 23. 22:40
Ne aggódjunk, a magyar méhészet nem megy tönkre, hiszen:


Hiszen volt és van sok támogatás, már aki pályázott.

"A 2021-ben megkezdett közös munka alapján elsőként Magyarországon ratifikálták a méhek állatjóléti támogatását. Bross Péter kiemelte: nyolc EU-tagországból keresték meg a méhészek képviselői, hogy miként sikerült mindezt elérni. Tavaly 7,5, idén pedig 15 euró támogatásra számíthatnak a követelményeknek megfelelő méhészek egy-egy méhcsalád után, februártól pedig válságkezelő támogatást is igénybe vehetnek, összesen egymilliárd forint értékben."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. Január 23. 22:45
Micsodaaaa ?????????? Milyen tavalyi 7,5 euro???????? Hol kaptuk meg? még támogatói okirat sincs nem hogy lové!
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. Január 23. 23:18
A cikkben az van, hogy azok kapták meg, akik megfeleltek a (pályázati) követelményeknek. Bizonyára nem feleltél meg. Kértek hiánypótlást tőled?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. Január 25. 08:06
Nem kaptunk mi semmit sem
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2023. Január 25. 13:18
36 éve szerelek ki mézet .  10-15 évvel ezelőtthöz képest ötödére-nyolcadára esett vissza a forgalom !!!!!!!!!!!!!!!!
-
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Január 26. 07:25
Ez várható volt!
Sok méhész így próbál megmenekülni a csődtől, hogy kiszereli a termését.
Az üvegben való értékesítéssel nincs is gond, ha a "kedves kolléga" nem vágna alá azoknak, akik évtizedek óta toporognak a piacokon, vagy üvegben értékesítik a termésük nagy részét.
Emiatt esett vissza a forgalmad.
Gyakorlatilag a méhészek nagy része akciózik a keservesen megtermelt terméssel, de arra nem gondol, hogy mi lesz később.
Ha a felvásárlási ár "észhez tér", akkor ezek a rövidtávú versenyzők eltűnnek, és ismét nőni fog a mézed utáni kereslet.
Sajnos ezt ki kell szenvedni.
Aki 3.000 Ft alatt adja az akácmézet, 2.000 Ft alatt a virágmézet, ők nem a barátaink.
Ha a tisztelt vevők nem kapnának 3.500 Ft alatt akácmézet SEHOL, akkor kénytelenek lennének annyiért megvenni.
Nem a mézfogyasztás csökkent!!!!!!!!!!!!
A méhészek szívatják egymást, de nagyon.
Nagyernyei Attila 
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. Január 26. 07:59
Ez várható volt?
Akkor miért írtad az ellenkezőjét 60 nappal ezelőtt?

A különböző oldalakon található méhészeti hozzászólások nagy része arról szól, hogy......a bolhás kutyának sem kell a méz.
Akkor itt valamiféle ellentmondás kezd körvonalazódni, mert az összes piaci árus arról számol be, hogy hónapok óta meredeken emelkedik a méz iránti kereslet, sokuk állítja, hogy az előző évi forgalmuk dupláját már most elhagyták.
Ja, és mind emelt az áron!
Meg is kérdeztem ki mennyiért adja a piacon!(Nem háznál, PIACON!)
A két szélső érték: alsó  3.200 Ft/kg
                            felső:4.700 Ft/kg
Akkor tisztelt méhésztársak ki a hunyó, ha ebben a "csóró" országban ennyire fogy a méz?
Véleményem szerint a kereskedők paráztatják a méhészeket, hogy olcsón be tudjanak spájzolni.
Tudják, hogy eladatlan készleteink vannak, ők nyugodtak, és jönnek az ágazat MEGMENTŐ árakkal....Ezeröccázé meg tudom venni...
Mit lehet tenni?
Aki annyira a végét járja, és a Karácsony közeledtével túl szeretné élni ezt a bolondériát, adjon le 1-2 hordóval.
Lehet majd rajtam számon kérni, de ez nem sokáig lesz így, hamarosan fordul a kocka, és a kereskedők fognak könyörögni a mézért.

Nagyernyei Attila

"Lehet majd rajtam számon kérni, de ez nem sokáig lesz így, hamarosan fordul a kocka, és a kereskedők fognak könyörögni a mézért."

Én nem kérek számon a felszólításod ellenére sem, de:
Itt van annak az eredménye, hogy kockásra ültétek a seggeteket a tüntetésre buszozva az eus és eun kívüli mézek keverékéért. Most rá van írva a címkékre. Örüljetek! Most szabad bármit behozni az euba. Kiharcoltátok harcostársaiddal. Mint ahogy azt az érdekképviseletet is, ami ugyanúgy naponta elferdíti a valóságot, és fillérekkel befogja a szátokat,- ami életben tart benneteket, és támogatásnak nevezi-, pedig csak a szenvedéseiteket hosszabbítja vele. Én meg még azon gondolkodtam tavaly, hogy elhagyom a munkahelyemet. Hülye lennék.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. Január 26. 08:17
https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/P%C3%A1lfordul%C3%A1s
Hirtelen változás, amikor egy személy viselkedését, álláspontját, véleményét hirtelen az ellenkezőjére változtatja.

Az utóbbi években tanúja lehettünk néhány politikai pálfordulásnak. A gyakori pálfordulás hiteltelenné tesz egy embert.


Néhány napja volt Pál meg is történt a változás .
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2023. Január 26. 08:25
 Attila paradigma váltáson esett át! :D
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Január 26. 08:43
Az  összes európai méztermelőt érinti a 3. országból származó alacsony ár!
Ez nem magyar sajátosság.
Majd ha nem Bross lesz az OMME elnöke, azon a napon 2.500-ért veszik a hordós akácot.
És minden országban azonnal emelkednek az árak.
Hihetetlen hatalma van Brossnak!
Szerintem az olaj-gáz-hús árát is ő befolyásolja.
Akkor nézzük a valóságot.
A korrupt UNIO-s képviselők teszik ezt velünk, és más ágazatok termelőivel.
Hol van itt a piac belső védelme, amikor öntik ránk a szutykot?
Ehhez egy egyesület kevés, de amíg a méhészek között is ilyen széthúzás van, addig semmi jóra ne számítsatok!
Közösen kellene fellépnünk a piacromboló, termelőket tönkretevő moslék mézhamisítványok ellen, és azonnal emelkednének az árak!
Erre adjatok javaslatokat, hogy lehetne ezt a helyzetet megoldani.
Ha valakit érdekel, a borászok hasonló problémával küzdenek, a minőségi borok nem kellenek, csak a "csíger", szőlőt sosem látott pancsolmányok.
Az a lényeg, hogy üssön.
Mindenki látja, a bőrén érzi, hogy baj van, a megoldáson gondolkodjunk.
Akik kívülről kritizálnak, ők mit tettek a helyzet megoldása érdekében?
Mondjuk ez a szamáron döcögő Sancho Panza?
A duma óriási, a tett egy nagy puki.
Nagyernyei Attila

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2023. Január 26. 14:48
Közösen kellene fellépnünk a piacromboló, termelőket tönkretevő moslék mézhamisítványok ellen, és azonnal emelkednének az árak!
Erre adjatok javaslatokat, hogy lehetne ezt a helyzetet megoldani.
Az első félévben az EU-ba Kínából 75 %-kal több méz érkezett, mint az előző év hasonló időszakában. Ez magyarázhatja azt, hogy nem kell a kereskedőknek a mi  mézünk. A számokat nézegetve néhány elgondolkodtató dolgot találtam. EU mézfogyasztása 500 ezer tonna, azaz kb. húsz magyarországnyi termelt méz. Ebből 250 ezret termel meg az EU 20 millió méhcsaláddal. Ami 12,5 kg átlag. Kínából eddig 50 ezer tonnát importáltunk évente, nagy valószínűséggel ez 2022-ben jelentősen többre jön ki, ha meglesznek a második félév adatai is. Eddig azonban a részesedés 10 százalék volt. Ha pedig a 12,5 kg-os átlag miatt a számok nem tartalmazzák a közvetlen fogyasztónak történő értékesítést, akkor Kína részesedése kisebb, mint 10 százalék. Ha ez mind hamisítvány, akkor sem jelent akkora súlyt, hogy árforradalom törjön ki, ha megtiltanák a behozatalt.
Sokat várok a Mézdirektíva módosításától, amit ha jók az információim, akkor márciusra várhatunk. Azonban ennek hiányában is tudtak volna tenni ellene az EU hatóságai, ha akartak volna. A rizsszirupos hamisítás egy speciális marker kimutatásával 2013 óta lehetséges (SMR= special marker for Rice Syrup, ami az AFGP nevű cukor. https://www.agilent.com/cs/library/applications/an-special-marker-rice-SMR-in-honey-ultivo-1260-5994-4155en-agilent.pdf ) Mégsem történik semmi. Az a baj szerintem, hogy nem vizsgálják az egyes tagállamok hatóságai. Csakis a méhész szövetségek mintavételezése tudná áttörni a gátat, ha minden országban vizsgálnának bolti mézeket SMR-re. Ha pozitívot találnak, akkor hatósági feljelentés. Azt nem tudom, hogy működőképes lenne-e, hogy az OMME mintavételezne mondjuk Olaszországban, és itthon vizsgáltatná be a mézeket. Ha pedig pozitív, akkor a NÉBIH a RASFF rendszeren keresztül értesítené a konkrét tagország hatóságait. Ez nekem sántít egy kicsit, mert ugye  a külföldön megtalált hamis méz Magyarországon nincs forgalomban, így a NÉBIH nem illetékes az ügyben. Ezért, ha a tagország saját méhészszervezetei nem vizsgáltatnak, akkor semmi nem fog változni. Annak azért nem ártana utána járni, hogy az OMMÉ-s külföldi mintavétel a NÉBIH-hel karöltve járható út-e.
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2023. Január 27. 22:05
Akkor hogyan tovább? A méhészek mondják meg? Mi az út? Ki mondja meg? Ki benn bízzunk? A képviseletben? 
Szerintem senkisem.-Marad ami van.Mindenki bízzon magában.Amig be nem jön a krach.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Január 28. 08:25
Ezt kérdezi leo:
"A méhészek mondják meg? "
Igen!
Mivel a méhészek közössége maga az OMME.
Ha nem adtok javaslatokat, akkor valóban minden megy a maga útján.
10-12.000 tag sokat tudna tenni.....ha akarna.
De a kényelmes semmit tevésnél, a kanapéból való kiabálásnál nincs is jobb.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Berci - 2023. Január 28. 08:33
Az  összes európai méztermelőt érinti a 3. országból származó alacsony ár!
Ez nem magyar sajátosság.
Majd ha nem Bross lesz az OMME elnöke, azon a napon 2.500-ért veszik a hordós akácot.
És minden országban azonnal emelkednek az árak.
Hihetetlen hatalma van Brossnak!
Szerintem az olaj-gáz-hús árát is ő befolyásolja.
Akkor nézzük a valóságot.
A korrupt UNIO-s képviselők teszik ezt velünk, és más ágazatok termelőivel.
Hol van itt a piac belső védelme, amikor öntik ránk a szutykot?
Ehhez egy egyesület kevés, de amíg a méhészek között is ilyen széthúzás van, addig semmi jóra ne számítsatok!
Közösen kellene fellépnünk a piacromboló, termelőket tönkretevő moslék mézhamisítványok ellen, és azonnal emelkednének az árak!
Erre adjatok javaslatokat, hogy lehetne ezt a helyzetet megoldani.
Ha valakit érdekel, a borászok hasonló problémával küzdenek, a minőségi borok nem kellenek, csak a "csíger", szőlőt sosem látott pancsolmányok.
Az a lényeg, hogy üssön.
Mindenki látja, a bőrén érzi, hogy baj van, a megoldáson gondolkodjunk.
Akik kívülről kritizálnak, ők mit tettek a helyzet megoldása érdekében?
Mondjuk ez a szamáron döcögő Sancho Panza?
A duma óriási, a tett egy nagy puki.
Nagyernyei Attila


Na akkor!
Itt van pár javaslat az OMME-n kivülről!
A véleményem szerint:
Bross Péter a magyar méhészek érdekvédelmi szervezetének elnöke. Kutya kötelessége a magyar méhészek érdekét védeni és nem másra mutogatni.
Nem kell sok mindent tennie, csak annyit, hogy kézenfogja a NÉBIH szakembereit, elviszi őket a határra és minden egyes(!) hazánkba érkező méz szállítmányt a legalaposabban megvizsgáltat.( antibiotikum, vegyszerek stb.) Amelyik megfelel a magyar szabványnak bejöhet amelyik nem, annak az importőrét büntesse meg a NÉBIH, mert hamis mézet kívánt behozni. ( ha igazak a pletykák az import mézbe elég a magyart 20%-ban bekeverni, hogy megfeleljen a magyar szabványnak.)
Azonkivül elérnie azt, mergfelelő lobbi tevékenységgel, hogy amig a hazai fogyasztást és az exportot fedezi a Magyarországon megtermelt méz, addig nem lehet mézet importálni kishazánkba.
A következő, hogy eléri azt, hogy a cimkézett magyar méhészeti támogatásokat eltöröljék, mert ha két fenti  pont teljesülne, akkor a biztos és kiszámítható piac mellett nem lenne szükség cimkézett támogatásra. Najó...valami bevétel arányos alanyi jogon járó támogatás maradhat, de szerintem arra sincsen szükség.

Attila! A boros hasonlatodat nem tudom megerősíteni, mert a borászok tervszerű és következetes munkájának köszönhetően kialakult az a réteg,aki a közepes árkategóriájú borok biztos felvevő piaca. A bor sem alapélelmiszer, mint ahogy a méz sem...

És még egyszer, hogy ne lehessek perelhető:
A fenti írás a rendelkezésekre álló információk szerint a véleményemet tükrözi!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Január 28. 09:23
Berci!
Senki nem fog perelni, írásodat továbbítottam Bross Péternek.
Remélem válaszol, és akkor jelzem.
Így működnek a dolgok, nem dühből, haragból, ....na meg "picsákolásból"
Minél többen tegyetek javaslatot, vagy írjatok élesben az OMME címére, akkor lehet valami.
Van egy elnökségünk, kérjük őket is, hogy itt az idő tegyenek valamit.
Ha hallgattok, meg a "Fészbukon" keseregtek az nem ér a fülükig.
Esetleg keressétek az elnökötöket, a küldötteiteket abból lehet valami.
Bercinek köszönöm a véleményét, amivel még egyet is értek.
Üdv: Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: mézengúz - 2023. Január 28. 11:41
Persze mindig és mindenért a méhészek okolhatók !!!!!!!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2023. Január 28. 15:31
Berci javaslata helyén való,csak azt nem értem az elnökség ezt nem tudja?-hogy ez a baj egyik forrása,akkor mit tudnak?
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2023. Január 28. 16:33
A méhész tegyen javaslatot. AHA!
Akkor B.P minek ül ott? Önálló gondolatokra képtelen? Vagy plágiumból akar "építkezni"?
Ezért ne kapjon fizetést!

Még a végén saját ötletként tálalja és Állami elismerést kap érte!  VICC!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2023. Január 28. 18:56
Az import méz és mézhamisítás akkora üzlet, hogy az egész termékpálya benne van. Itt csak médiafelhajtó drasztikus módszereknek lehet hatásuk, minden más egyéb kezdeményezés elhalásra van ítélve. pl. ha jól tudom ez bevállt, addig senki sem foglalkozott velük, utána pert nyertek.

https://ma7.sk/mezogazdasag/szennyezett-mezzel-ontottek-le-a-nemet-mezogazdasagi-miniszteriumot
Cím: Re:Hír-les
Írta: RoB - 2023. Január 28. 19:00
Mindenki tud mindenről mindenki benne van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. Január 28. 19:09
... elnökség ezt nem tudja?-hogy ez a baj egyik forrása,akkor mit tudnak?

Mindent tudnak, de kuss van.
Mindenki teszi a dolgát. Bólogat. Azt csinálják amit kell nekik.
Méhészek akarták őket, megkapták. Majd elgondolkodnak a termelők, hogy mit tettek.
Hányan írták le ezt előre? Olvassatok vissza!
Csak az a bibi, hogy mindenkit magukkal rántottak.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. Január 28. 19:57

Szóval ennyit arról, hogy mihez és miért szólt hozzá Tóth Péter a kereskedői tájékoztatóhoz -rövid gatyában képviselve a termelői szférát, s a pontosítás fényében talán az is érthetőbb, hogy Bross -hosszú gatyában- miért sunyított, mint az a bizonyos barna exkrementum a gyöpben. Nem jó ómen a Nagy Testvér és Megmentő rezidensének, "kijárójának" és barátjának az Ukrán mézet emlegetni, netán a magyar termelő méhészt annak piaczavaró, piacromboló hatásától valamilyen formában megvédeni... Itt köszön  vissza Cserényi dr. váteszi jóslata: válasszátok Brosst, s megválasztottátok Takácsot...

De hát Ti szakajtottátok, Ti is szagújjátok...
Cím: Re:Hír-les
Írta: ZSuzsa - 2023. Január 29. 16:18
Béláim! Emlékszünk ugye az nagy olajszőkitésre? Lehet durva a párhuzam, de...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Január 29. 18:17
Legyetek szívesek a gondolataitokat a Mézmarketing / Mézhamisítás / Mézárak rovatban folytassátok.
Én is ott válaszolok Bercinek!
Köszönöm.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Január 31. 16:05
Tényleg nem csinál az OMME semmit!
Vagy mégis?
http://www.omme.hu/a-mezjelolesi-szabalyok-szigoritasat-surgeti-magyarorszag-brusszelben/
"AM: a mézjelölési szabályok szigorítását sürgeti Magyarország Brüsszelben Reklám Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam kérte az Európai Bizottságot a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó előírások szigorítására. Hiába beszélünk ugyanis a beporzók védelméről és írunk elő szabályokat ennek érdekében a mezőgazdasági termelés számára, ha az EU nem védi meg saját méztermékeit és méhészeit - közölte a magyar delegációt vezető Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Brüsszelben a tárca keddi közleménye szerint. A minisztérium ismertette: a Mezőgazdasági és Halászati Tanács január 30-i ülésén húsz uniós tagállam agrárminisztere kérte az Európai Bizottságot az európai piacon található mézkeverékek származásának szigorúbb szabályozására. Egyértelmű termelői és fogyasztói igény mutatkozik a mézkeverékeket alkotó mézek származási országainak pontos feltüntetésére, ezért Magyarország hosszú évek óta szorgalmazza a mézről szóló irányelv módosítását, amire az Európai Bizottság idén tervez javaslatot tenni - írták. "Tapasztalataink szerint a kétes eredetű és minőségű, főként harmadik országokból származó keverékek ugyanis komoly veszélyt jelentenek az európai méhészekre, és rontják a mézek iránti fogyasztói bizalmat is. Meggyőződésünk, hogy hiába beszélünk Európában a beporzók védelméről és írunk elő szabályokat ennek érdekében a mezőgazdasági termelés számára, ha az Európai Unió a másik oldalon nem védi meg saját méztermékeit és méhészeit" - fogalmazott Feldman Zsolt. Megjegyezték azt is, ha kétes eredetű és minőségű, harmadik országokból érkező, méznek nevezett termékek kiszorítják az európai mézet a piacokról, akkor azzal veszít a biodiverzitás, veszítenek a fogyasztók, és megfelelő jövedelem hiányában a méhcsaládokat fenntartó méhészek is befejezik tevékenységüket. "Bízunk benne, hogy az Európai Bizottság meghallja a tagállamok többségének hangját, és a valós fogyasztói igényeket figyelembe vevő, kellően ambiciózus javaslatot tesz majd" - hangsúlyozta Feldman Zsolt államtitkár a közlemény szerint. Forrás:(MTI)
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2023. Március 04. 16:38
https://sokszinuvidek.24.hu/mozaik/2023/03/03/mez-meheszet-meheszkedes/
A szigorítás elfogadását és hatályba lépését követően kötelező lesz a mézes üvegek címkéjén feltüntetni a mézkeverékek származását, földrajzi eredetét.
A szabályozással lehetőség lesz arra, hogy a vásárlók könnyen felismerhessék a silányabb minőségű, esetleg túlnyomórészt nem magyar mézet tartalmazó keverékeket.

Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2023. Március 11. 06:57
https://www.agrarszektor.hu/elelmiszer/20230310/veszelyben-a-magyar-meztermeles-ennek-nagyon-rossz-vege-lehet-42714
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2023. Március 18. 21:24
https://www.youtube.com/watch?v=yTGHKgjhKl8
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2023. Április 08. 16:07
Vendég voltam dr. Nagy István agrárminiszternél
https://magyarmezogazdasag.hu/2023/04/08/vendeg-voltam-dr-nagy-istvan-agrarminiszternel
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Április 16. 07:07
https://www.teol.hu/hazai-gazdasag/2023/04/magyarorszag-megtiltja-a-mezogazdasagi-termekek-importjat-ukrajnabol
Közte van a méz is!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Róka - 2023. Április 16. 10:28
:-)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Róka - 2023. Április 16. 10:41
https://m.kuruc.info/r/4/257782/A hozzászólásokat érdemes elolvasni !!!!
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2023. Augusztus 02. 19:54
https://www.nak.hu/tajekoztatasi-szolgaltatas/jogszabalyok/235-jogszabalyi-osszefoglalo/106086-modosult-a-magyar-elelmiszerkonyv-1-3-2001-110-szamu-eloirasa-a-mezrol?fbclid=IwAR0ohJnn75eFQOozFZfzBiUiSgx97nn0SLyqwqEkQzK1ktH7f_9U72LhVyU

Én csak azt nem értem,hogy mi tartott ezen eddig. "Termőföldtől asztalig...."nem mai találmány....
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Augusztus 03. 12:35
https://www.facebook.com/photo/?fbid=835861661244235&set=a.423401829156889
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2023. Augusztus 06. 08:19
Vajon ebből kellene megélnie mit mondana?
Cím: Re:Hír-les
Írta: dzso bacsi - 2023. Augusztus 30. 12:17
Úgy látszik, hogy találtak vizsgálati módszert a rizsszirupos hamisítás kimutatására. Ez egy új vizsgálati módszer, képes 1% rizsszirup kimutatására a mézből. Ez nekünk egy nagyon fontos hír lehet.
https://sciex.com/tech-notes/food-beverage/food-and-beverage/sensitive-quantitation-of-2-acetylfuran-3-glucopyranoside-as-a-m
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2023. Szeptember 07. 12:56
https://agroforum.hu/agrarhirek/agrargazdasag/a-buza-es-a-mez-lehetnek-az-exportfejlesztes-nyertesei/
Csak nemzeti hatáskörben lehet rendezni a mézpiaci problémákat
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/nincs-aki-megmentse-a-meheszeket-67220-001?utm_source=hirstart&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=67220
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2023. Szeptember 15. 20:19
A tilalom többek között kiterjed a gabonafélékre, a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre, egyes húsfélékre és a tojásra is.
https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2023/09/magyarorszag-azonnal-reagalt-az-europai-bizottsag-kedvezotlen-dontesere?utm_source=hirstart&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2023. Szeptember 16. 07:50
Még azt mondja "frontország"😂😂😂, ja...orbán meg a hülyéi fejében.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2023. Szeptember 16. 11:13
https://telex.hu/belfold/2023/09/16/hordokban-all-az-eladatlan-magyar-mez-sokan-mar-feladnak-a-szakmat
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Szeptember 20. 14:14
http://www.omme.hu/magyar-az-apimondia-legfelso-vezeteseben/?fbclid=IwAR2176UDQTajwoaQmEPzc-h62nndbpaybOGXKbIYOdccDuW4Zs-KuhAlnB4
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2023. Október 11. 21:53
https://ripost.hu/insider/2023/10/56-os-forradalmar-utolso-hazalatogatas?utm_medium=social&utm_campaign=ripost&utm_source=Facebook&fbclid=IwAR3YPol-qLE36A2HBu0UXiOEMMohWAQPzxNwqmQ37SX0b_p9T4uLTKkqBuc#Echobox=1696842466
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Október 13. 17:46
https://www.agrarszektor.hu/elelmiszer/20231013/ellepte-a-hamis-mez-europat-ilyen-cimkevel-adjak-el-a-boltokban-45578?fbclid=IwAR0AqjMfnriJJK6ZlMH98fjxBvsQ-JkinOjcIux9jAAfR5VBgbpgpnSaX4k
Szerintem Bross a hibás ezért is.
Le kell váltani.....akkor azonnal megszűnik a mézhamisítás.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. Október 22. 19:10
Azért az OMME sikereiről sem árt "megemlékezni"!!!!!!!!
http://www.omme.hu/dijat-nyert-a-tehetsz-meh-tobbet-kampany/
Némi válasz a kérdéseitekre.....Mit csinál az OMME?

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. November 30. 17:36
https://www.teol.hu/helyi-gazdasag/2023/11/egyelore-nem-mennek-a-magyar-meheszek-brusszelbe
A hanganyagot lejjebb görgetve találjátok meg!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2023. December 01. 10:43
https://www.teol.hu/helyi-gazdasag/2023/11/egyelore-nem-mennek-a-magyar-meheszek-brusszelbe
A hanganyagot lejjebb görgetve találjátok meg!
Nagyernyei Attila

Ki milyen következtetést vont le ebből a riportból? Nagyon kíváncsi vagyok pro-kontra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2023. December 01. 12:39
Az egyetlen reménysugár ez az antidömping eljárás amit most beadnak. A magyar kormány segíti a méhészeket süketelés megy ezerrel. Közben meg lehet, hogy épp a kormány konfrontatív politikájának a gazdasági hatásait "élvezzük". Ezt is érdemes lenne vizsgálni.
Azt meg sajnos sokan nem értik, hogy ha nem megy a hordós export, akkor ez a méz próbál utat törni magának a hazai piacon. Piacot meg leginkább olcsóbb termékkel lehet szerezni. Ez minden szektorban így van új belépő érkezésekor. Kár ezen felháborodni, meg szidni a méhészeket emiatt. Csak megélni szeretnének,
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 01. 16:22
Ezt írja Álanyás:
"Kár ezen felháborodni, meg szidni a méhészeket emiatt. Csak megélni szeretnének,..."
Ja.
Mondok egy tegnapi példát.
Az egyik méhész barátom újságolta, hogy eddig a munkahelyén sok mézet tudott eladni.
Most meg alig fogy.
Nem tudta az okát, de érezte, hogy turpisság lehet a dolog mögött, ugyanis több méhész is van ugyanazon a munkahelyen.
Az egyik feltűnően tiszta "akácmézet" kínált 2.200 Ft-ért.
Vett belőle, és kiderült az egész a Szabadkai Piac csúcs terméke.
Ott 600 Ft-ért árulják a mai napig!
Tegnap voltam kint tekeregni, és láttam.
Valóban csak megélni szeretnénk, de tisztességes versenytársakkal!
Ami most megy a mézpiacon az minden, csak nem tisztességes.
Bross elmondta, hogy az olíva olaj, a tej után a mézet hamisítják a legjobban.
Itt még hamisítani sem kell.
Címke csere, és már működik is.
Mi lesz ennek a vége?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2023. December 01. 20:40
Valami lesz. Nem kell hozzá OMME.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 12. 19:49
https://kormany.hu/hirek/magyar-kezdemenyezesre-kotelezo-lesz-szazalekosan-feltuntetni-a-mezek-szarmazasat-az-eu-ban?fbclid=IwAR1WpuFH4-vPf0aPCK6Ttesjv_eH7AbHe8dDk0qMCv7BuPNS2XrT9qDi8Vs
Cím: Re:Hír-les
Írta: vend - 2023. December 12. 21:36
Megszületett!4 évükbe telt!Örüljünk!Elképzelem ahogy a német vásárló fötör a polcokon...40%,50%,60%-ban CH. Hol van 100%HU? Meg van!.......Vagy mégsem?.....
Vajon lesz majd választási lehetősége? Érdekli-e vagy csak újabb adat lesz az üvegeken? Lehet-e, és fogja-e valaki ellenőrizni? Rákényszeriti-e a vásárló a kereskedőre az meg kiszerelőre  hogy európából származó mézet áruljon? Elöbb vagy utóbb megtudjuk! De nincs már rá 4 évünk!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 13. 09:44
Nézzétek csak!
Az akasztói ásványvíz.
https://index.hu/belfold/2023/12/12/akaszto-ivoviz-lajtos-kocsi-szennyezes/
Ugye, ez ott kezdődött (méhész ágazati vezetők javaslatára is) hogy 500 m-es körzetben ne lehessen növényvédelmi tevékenységet folytatni ahol a lakosság számára ivóvíz kinyerésére lévő kutak vannak!
Természetesen a gazdák képviselői leszavazták, hogy ez hülyeség, nem lesz semmi gond.
És tessék!
Ugyan ezt mondták anno a neonikotinoidok használatára is, és mi lett belőle.
Szerintetek miért van ennyi rákos-daganatos beteg Magyarorstágon?
Én nem állítom, csak kérdezem.
Az a lényeg, hogy másfél méteres legyen a kukoricacső, mert akkor dől a lé....amit majd később orvosra költenek.
Milyen világot élünk?
Ja meg azt is mondták, ha kitiltják a rovarokra veszélyes növényvédő szereket, mindent elpusztítanak a célnövényt károsító rovarok.
És mi lett?
Rekord eredmények pl. a napraforgón.
A növényvédelem egyenlő a környezetünk, közte az ivóvizünk tönkretételével.
Csak így tovább!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meki - 2023. December 14. 22:42
Írja ezt  az, aki sejtelmesen sugalva ajánlja bizonyos szerb atka elleni lapocskák használatát.
Jaj Attila már megint iszod azt a jó szekszárdi bort, közben meg vizet prédikálsz!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 14. 23:24
Te Attila miket dobálsz te ide be?
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 14. 23:26
Gumicsontokat. Neo hogy ráharapott.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2023. December 15. 04:45
ja. Öt év után. Jó gyors vagyok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 15. 06:09
Kérem Mekit fejtse ki aggodalmát.
Ez így értelmezhetetlen számomra.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2023. December 15. 07:56
https://www.penzcentrum.hu/vallalkozas/20231213/egyik-naprol-a-masikra-tunhet-el-a-magyar-mez-a-boltok-polcairol-oriasi-a-baj-muszaj-lepni-1144723
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 15. 08:41
ja. Öt év után. Jó gyors vagyok.

Milyen öt év után?

Próbálkozik partnereket keresni a szűkítéses marhaságával, elmaradott rendszerével hasonlóan küzdeni kénytelen méhész írásával igazolni szeretné a folyamatos macerálását a családjainak, és nem harap rá senki. Majd csak sikerül eljutnia egy olyan témáig, ami ma már egyáltalán nincs, és azt is félremagyarázza. A neoktól nem mászkáltak a méhek, még ha ezerszer szeretné is azt bemagyarázni a méhészeknek. Értsd már meg, hogy gumicsontokat dobáltatnak vele, mert nem az a problémája a tanult termelő méhésznek  amikor Nagyernyei  ( és a hasonló felkészületleneknek) méhei folyamatosan termelésképtelenek, hanem amit Vezér felrakott. Soha nem tudta megtanulni a szakmát, csak próbálkozott, és most is az ugyanúgy nulla közeli méhészettel, vagy gyenge hobbiméhészetekkel rendelkező vezetők semmittevését próbálják vele elkendőzni. Vedd már észre! Egyébként írd már meg neki légy szíves, hogy Te is jártál arrafelé tavasszal, és azt is, hogy egyezett-e vizuális megfigyelésed után összeált kép azzal, amit a "Szamaras" méhész megírt!
Elmagyaráztad neki a szerb atkairtó(k) áldásos utóhatásait, de a mai napig kínjába oda jár, aztán Mekitől is választ vár arra, amit Te már részletesen kifejtettél, -és ahogy hallom másoktól is-, kiválóan foglaltad össze, és sokuknak fogalmuk sincs arról, hogy miért gyengék a méheik most is.
Az 1777-forintos vegyesmézről hiába kérdezzük, pedig az tett rá még egy lapáttal a marketinggurura, viszont ott valamiért kuss van.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2023. December 15. 09:29
Milyen öt év után?
Amikor a pempőben lévő neo kérdése felvetődött. Az etetési kísérlet nem véletlenül nem azt bizonyította, amilyen tünetek a való életben előfordultak. Lehet, hogy azért nem, mert nem a pollen"pótlóba" (?)  keverték a hatóanyagot, hanem a szirupba. A pollen vonallal szemben nem látok logikai ellenérvet, a pempővel szemben igen.
Az acetamiprides méz miatt én azt gondolom, hogy igenis van aktualitása a dolognak. Amennyiben a Tóth Péter által felvázolt elmélet igaz, mármint az, hogy a lepermetezett méhektől lesz acetamiprides a méz, akkor az esti permetezést követően sem acetamiprides méz nem lesz, sem pedig mászkálás, ha azt a szennyezett pollen idézi elő. Szerintem ez nem gumicsont. Leírtam: én K szárnyformát csak kb. 10 százalékban találtam a mászkálók között. A többi mástól van, vagy ugyanannak a folyamatnak egy szabad szemmel nem látható formája? Engem  ez a kérdés érdekel.
Az ugye mindenkinek feltűnt, hogy neonikotinoiddal le lehet permetezni a méheket, és nem lesz tőle semmi baja. Még a méz is szennyezett lesz, tehát simán hazamegy. Mondjuk szerintem ez csak az acetamipridre igaz. A többire nem. Talán pont ennyire "hatásos" a repcekártevők ellen is. Azért kell belőle 5-6 permetezés. Mindig más készítménnyel, mert mindegyikkel csak egyszer szabad. A kijutatott mennyiség korlátozása éppen ezért szerintem nem jó megoldás (állítólag erre lesz szabályozás). Az esti permetezésnek látom inkább értelmét. Az előbbi megoldás szerintem oda vezet, hogy eltűnik a repce Magyarországról, az utóbbiban látok rációt. Persze csak akkor, ha az az elmélet igaz, hogy a lepermetezett méh a testén viszi be a hatóanyagot a kaptárba, nem a mézhólyagjában.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meki - 2023. December 15. 10:24
Kérem Mekit fejtse ki aggodalmát.
Ez így értelmezhetetlen számomra.
Nagyernyei Attila
Jaj Attila ne tetesd magad, nem vagy te ennyire hülye! Persze ha a gazdák vegyszereznek (igaz azok közül is van aki megéri a pénzét ugyan úgy mint te, és azokat se védem) az aztán égbe kiáltó bűn, pedig csak az is a sajátját akarja megvédeni. Az persze nem gond, hogy te totálisan ellenőrizetlen, nem engedélyezett kegyszereket raksz be a kaptárba, ahonnan aztán a fogyasztásra szánt mézeket pörgeted.
Nem tudom a vevőid mit szólnának ehhez ha tudnák?
Nézd csak mit írtál:
Idézet
"Tehát wr méhésztársnak üzenem, jövőre mindent bevetek az atka ellen, főleg amit a szerb barátaink használnak.
Hogy mi lesz a méz minőségével?
Állítólag semmi gond nincs vele, meg először legyenek termelő méhcsaládok......
Én is visszakérdezhetek.
Mi lesz akkor ha "gyári készítményt" használok?
Nem lesznek méheim.
Ez a kérdés válasszatok!
Amennyiben 1-2 éven belül nem lesznek újabb ENGEDÉLYEZETT, hatékony atkairtó készítmények, kapaszkodhatunk.
Ezt a pancsolást minden porcikámmal elutasítottam, de bevallom, hibáztam.

Nagyernyei Attila"
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 15. 12:33
Milyen öt év után?
Amikor a pempőben lévő neo kérdése felvetődött.

Nem látod, hogy gumicsontokat dobáltatnak vele elénk, mert ezzel terelik el a valós problémáról a figyelmet azok, akiknek a méhészek érdekvédelme lenne a feladatuk. Azért választották meg őket, nem bólogatni.

Neked volt valami problémád az acetamipriddel? Északmagyarországi méheüstől tudom, hogy a megengedett érték (?) 25 szeresét találták a repcemézében, és a körülötte lévő valamennyi repcemézben hasonló mennyiséget. Természetesen nem vették meg. Semmit nem vettek észre, sőt visszaetették egy részét telelőélelemnek, és tavasszal azzal fognak serkenteni.
Gumicsont. Figyelemelterelés. Nagyernyei méheit meg Te is láttad. Meg kellene neki tanulni méhészkedni. Nem a lekorlátozott gyenge családok gyűjtő munkát folytatott méheivel dajkáltatni akác után, persze korlátozás nélkül nem lenne elvehető méze sem technológiailag, sem mennyiségileg, miközben megágyazott a következő évi nozémának. Aztán ezt még MINDENNEPOS serkentéssel megtetézi hársig, amitől ugyan beindulnak az anyák, de nincs valamirevaló dajkaméh, aztán láncreakció. Tavasszal még egy lapáttal rátesz, plusz az örökös stressz a macerálások következtében. Na meg a nyomorultak csapolása a veszteségek helyreállítása érdekében, mert ugye vissza szeretné állítani a darabszámot. Akiknek meg szétfeszítik a méheik a kaptárjaikat, és egy mozdulattal bővítenek, vagy kényszerből szaporítanak, mert nem akarnak rajokat beszedni, na azokat folyamatosan lehurrogja, ahelyett, hogy elmenne valamelyikhez tanulni. No mag az atka, amivel a mai napig sem tud megbirkózni.  Ezektől mászkálnak, amikor beindul valami hordás, és néhány forduló és pár napos érlelés után kimerülten repképtelenül sétálnak és kupacolnak. A májusi vész meg régen is volt, meg lesz is, de azt a jó család észre sem veszi.
Na szóval, hogy is van az az 1777-es virágméz ÁFÁ-san Pajtikáim?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 15. 18:09
Ezt írja nekem seed150:
"mert nem az a problémája a tanult termelő méhésznek  amikor Nagyernyei  ( és a hasonló felkészületleneknek) méhei folyamatosan termelésképtelenek,...."
Amikor ilyen marhaságokat írsz, légy szíves ne cumizd közben a nagyujjad.
Csúnya dolog.
Hát nem volt elég egy szakírótól idéznem, vagy nem olvastad?
"Az előadásaimban is ki szoktam hangsúlyozni, és itt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy csak akkor beszélek egy méhészeti fogásról, ha azzal személyesen is van tapasztalatom, ha azt én már magam kipróbáltam."
Tehát ez nem az én írásom, de tökéletesen egyet értek vele.
Sosem láttad a méheimet, nem ismered az eredményeimet akkor miről is csocsogsz a nagyvilágba?
Az ilyen és hasonló elvetemült embereket jó messzire próbálom elkerülni.
Szórakozz mással, ezt a klubot pedig hagyd meg az értelmes méhészeknek.
Ha pedig szét akarod trollkodni, nem fog sikerülni.
Szánalmas vagy.
Nagyernyei Attila


Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 15. 18:57
Szerintem a stílusod szánalmas, továbbá az emberekkel való kummunikációd, és még sokan azt sem tudják, hogy erősen visszafogod magad, mert utálod a méhésztársaidat.
Amikor nem tudsz már mit válaszolni, akkor jönnek ezek a süketelések az újjszopásról ami az igazi trollkodás, másokat vádolsz ezzel, miközben ezt saját magad csinálod. Amikor megfognak, akkor meg mintha nem is létezne a beszélgetés.
Mit is kérdeztél Mekitől? Mintha válaszolt volna. Nem láttad? Nézd csak meg!

Hogyne. Szakírótól idéztél, és próbáltad megmagyarázni a hülyeséget. Ja szakíró. Mint Te előadó, miközben romokban hevert a méhészeted tavasszal, de a szűkítéssel sikerült 20-25 dm2 fiast elérned, miközben mi már bölcsőztünk, és ezt le is mertük írni, sőt az egyik még videót is rakott fel róla. A méhészetedet többen is látták, de arra hivatkozol, hogy nem látták, mert nem tudod. Látták, csak nem tudod. Tudnád hányan, meg is beszélik egymással, csak a "Szamarason" kívül nem írta le senki. Ennyi marhaságot, amit leírtál már ezen a fórumon ki tud megállni röhögés és válasz nélkül.

Na szóval Meki válaszolt. Te kérdezted. Akkor? Kuss van? Biztos Ő is egy troll.
Na és még mindig nem tudjuk, hogy a méhésztársaid, akik 2000-ért adják a mézet mennyivel kínálna jobban a Te áraid alá, mint az 1777-es Áfával.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2023. December 15. 20:01
 "Aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja"   :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 15. 21:15
Oszkár ! De nem tudja aki tanítja , hogy nem tudja…
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 16. 09:01
Valamikor hallottam, hogy egyik ismerősömet úgy jellemezték, hogy OKOSTOJÁS.
Tetszik, és sokatokra rá is illik.
Szerintetek a lakásokat miért hőszigetelik okostojások?
Gondolom ezt nem kell megmagyarázni, de szükségetek van rá szívesen megteszem.
Ha egy sportcsarnok egyik sarkába beállítanak egy kályhát, és azt padlógázon rakják tüzelő anyaggal, attól még a sportcsarnok ellenkező oldalán fáznak az ott lévők, okostojások.
Ha ezt a kályhát egy öltözőbe teszik, akkor mindenki fürdőgatyára vetkőzik, okostojások.
A méheknél ugyan ez van okostojások.
Ha leszűkítjük, gondosan takarjuk őket okostojások, akkor mi lesz?
Na mi?
Mivel ti sosem próbáltátok okostojások, így annyira mellette vagytok a témának, hogy ezen a szinten én befejeztem veletek a konzultációt okostojások.
Csak és kizárólag olyan méhészeknek kívánok segíteni akik erre fogékonyak, és nem a b@szogatásom a céljuk.
Tudom nehéz elfogadni egy olyan technológiát ami munkásabb okostojások, de az eredmény magáért beszél.
Próbáljatok kicsit szakirodalmat is forgatni, a szakújságokat forgatni.
Picit segítek, hogy ne csak okostojások, hanem valódi méhészek legyetek.
A Méhész Újság 10-11. oldalán Dr.Tóth György írását olvasgassátok, talán tisztul az elmétek.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2023. December 16. 10:28
Ezért használunk inkább 8-9 keretes fiókokat nem pedig 18 kereteset okostojás. Tudom, nehéz elfogadni egy olyan technológiát ami sokkal kevésbé munkaigényes, és ami nem fából vaskarika, de hát a végeredmény magáért beszél okostojás.
Amikor te még itt szűkítgetsz akkor nálam a legjobbaknál már szokott lenni 11-12 keret táblás fias okostojás...
Nem a szakújságot kell forgatni ahol a hülyeség van összegyűjtve, hanem a kormánykereket és elmenni egy ilyen méhészetbe okostojás. Fel is ajánlották itt neked, de nem éltél vele, mert féltél attól amit netán ott látsz, és ami miatt át kellene értékelned az egész szakmai múltadat okostojás.
Én is igyekeztem segíteni, de ettől többet nem tudok és nem is akarok.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 16. 17:08
Wr, kit akarsz most hasbaakasztani amikor ezt írod?
"Amikor te még itt szűkítgetsz akkor nálam a legjobbaknál már szokott lenni 11-12 keret táblás fias okostojás..."
Én a szűkítést március elején szoktam megejteni.
Neked addigra már van 11-12 keret táblás fiasod?
kemény vagy mint a faék.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 16. 17:35

Én a szűkítést március elején szoktam megejteni.

Nagyernyei Attila

És ez biztos ???
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 16. 17:44

Én a szűkítést március elején szoktam megejteni.


Naná. Amit leír és elmond az mindig úgy igaz. Vagy mégsem?


« írta Nagyernyei Attila Dátum 2022. Március 09. 09:30 »
......  ünnepek után fog beköszönteni,akkor fogok ismét szűkíteni, melegen takarni, és ha beindul a dömping

írta Nagyernyei Attila Dátum 2021. Március 11. 19:08 »
......  a pelusukat. 8-10-et lehetne bővíteni, 1-et szűkítenem kell, a többi pont jó volt

 Nagyernyei Attila Dátum 2020. Január 08. 10:28 »
......  ezt megtette, rendkívüli jó idő volt! Azonnal leszűkítette őket, majd puha cukorlepényt borított rájuk.  ............  a jövő(?) de komoly emésztést igényel. Aki nem szűkít, lazán csuklóból rádobálja a méhekre a méztéri

 írta Nagyernyei Attila Dátum 2022. Szeptember 16. 07:17 »
......  (hála az égnek) emiatt nem tudom egyelőre tovább szűkíteni a fészket.


« Válasz #242 Dátum: 2014. Szeptember 22. 15:35 »
Vivaldi!
Akkor folytatom. Meleg építményű NB 18-as, 8 keretre szűkítve.

« írta Nagyernyei Attila Dátum 2017. Augusztus 07. 21:27 »
......  Lajos méhésztárs: "A futóellenőrzés után tovább szűkítem a családokat, nem hagyunk üres keretet a

« írta Nagyernyei Attila Dátum 2015. Március 19. 07:34 »
......  elkalapálta a jég. A visszamaradó méhcsaládokat szűkítenem kellett

rta Nagyernyei Attila Dátum 2015. Március 23. 20:04 »
......  fészekben, keményen megdolgoznak érte. Ezért kell szűkíteni. Ha bőre hagyjátok a fészket, meszesednek,


« írta Nagyernyei Attila Dátum 2023. Augusztus 21. 20:11 »
......  . 9-10 NB keretre szűkítettem őket,


« írta Nagyernyei Attila Dátum 2020. Július 27. 08:07 »
......  Ekkor rendeztem a családok fészkét és mérsékelten szűkítettem is.

írta Nagyernyei Attila Dátum 2019. Augusztus 08. 08:21 »
......  megúsztam. Természetesen a fészket itt is szűkítettem

írta Nagyernyei Attila Dátum 2019. Április 23. 07:56 »
......  hagyott. Keretekre lefordítva 4-5-6 keretre szűkítettem őket, de volt néhány amely csupán 3

 írta Nagyernyei Attila Dátum 2018. Szeptember 20. 07:20 »
......  mondtam, hogy a Hunorokat tél előtt 7-8 keretre szűkítettem

írta Nagyernyei Attila Dátum 2016. Szeptember 04. 07:40 »
......  körülmények miatt? Én először is mérsékelten szűkítettem a fészkeket, gondosan takartam, hogy a telelésre
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 16. 17:53
Augusztus elején is meg a végén is ??? Szeptemberben 16 meg 22 is ??? Március 9.-én meg 23 ÁN , ünnepek után meg újra ??? Áprilisban is ????
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 16. 17:58
Már megint nagyon mellé lőttetek.
A tavaszi szűkítésről írt wr
Azért jó így látni egészben.
Gondolom tanultok belőle, azért gyűjtöttétek ki.
Szívesen segítek, ha valami akadályba ütköztök.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 16. 18:37
Igen köszönjük, hogy kisegíthettünk, mert ugye nemcsak akkor szűkítesz, hanem egész évben, csak hát ugye az már olyan régen volt, ki a csuda emlékszik mindenre.
Egyébként több száz szűkítéses okostojásosságot olvashatunk tőled, de nincs időm valamennyit beidézni, aki szeretné látni, neki sem telik több időbe, keressen rá. Éppen most hív az egyik haverom, akit ismersz, hogy bearanyoztam a napját, és megígértem, hogy ez még szakmaibb lesz.

Március elején, meg mindig is, még hányszor ismét még mindig, meg akkor is amikor is meg nem is....ahogy a helyzet megkívánja, minden roham után, mert az a gyógyszer, amire nekünk lenne szükségünk, csak nem megyünk el orvoshoz amire szintén nekünk lenne szükségünk, csak nem tudjuk, mint megtudhatjuk, mindeközben: Száll a kakukk fészkére.

Na szóval Attila. Az a fűtött nagy terem azzal a kályhával igazi nagy ökörség, de nem is várunk tőled mást, hiszen fogalmad sincs a méhészkedésről, a méhek életéről, naponta bizonyítod a barbár tetteiddel ezt a tényt.
Mi nem egy nagy termet fűtünk egy kályhával az egyik sarkában, vagy végében. Nem is öltözőt. Az a hasonlat nagyon félresikeredett. Nálunk egy szobát képzelj el, amiben egymás mellett önálló kis konvektorok sorakoznak 7-8-9-10 sorban. Majd a fiasításos időben is. Amikor aztán kinövik a szobát, akkor rakunk rá egy másik emeletet. Van aki még egyet, sőt akinek kisebb a szobája, annak többet is kell ráraknia, vagy deportálja a renitens dologtalan lakók egy részét, mielőtt disszidálnának. Tehát nem megy az a hő akkor sem az üres túlsó oldalra, hanem felfelé, mert így alkotta meg a természet, és ilyen a világ. Így éltek ha tudtak sokszázezer éven át, habár szükségből oldalra is építkeztek, de abból mindig nyomorék viskó született, vagy korai kiköltözés. Ha hasonlót szeretnél egy ruszki lőszeres ládában, akkor bizony kínlódni kell. Tedd azt, nekem nem fáj.
A fészek ma már sokunknál vastagfalú, esetleg szigetelt műanyag. Mi is rakunk a lépek fölé szigetelőt.
 Az a lakásszigetelő példa szintén nem magyarázat a kaptárak esetében. A méh csak azt a részt fűti, ahol a gyerekszoba van, vagy télen ahol a telelőfürt megalakult.

Egyébként a lakásszigetelés példád is egy baromság. Semmi értelme. Elég az ereszcsatornát, és a lefolyócsövet szigetelni, ugyanis ott szökik a meleg. Szájer óta ezt minden okostojás tudja.

Na most akkor komolyra fordítva:

1. Mikor válaszolsz Mekinek? Tudod amire Berci is figyelmeztetett valamikor. Megkeressem?
2.Mi van azzal az 1777...
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2023. December 16. 19:17
Elmondom én ,mi a baj a sportcsarnokos -kályhás hasonlatoddal.

Kevés a népesség a "sportcsarnokodban"!  Ezért szűkítgeted orrba szájba.  Ha van népesség a fist tudják takarni ,terjeszkedni is fognak rendesen!

Egyszer már leírtam. Az ilyen 3-4bkeretes nyomoroncokat ősszel vagy egyesíteni, vagy felszámolni kell!   Nem meghagyni a "tartalékok tartalékának!

Mi van ,ha lesz 5 anyátlan tavasszal? Nagy kaland, szétoszljuk a többiek közt, akár legyen az 8 kereten is.

Különbem mennyit fogyaszt nálad ' 1 család mostanában (havonta ,naponta ,hetente)?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 16. 20:03
Fogok válaszolni, de most oda megyek ahol sok nép lesz.
Buliba
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 17. 19:53
Ezt írja oszkár:
"Egyszer már leírtam. Az ilyen 3-4bkeretes nyomoroncokat ősszel vagy egyesíteni, vagy felszámolni kell!   Nem meghagyni a "tartalékok tartalékának!"
Azért nem gondoltam, hogy még ott sem tartasz, hogy nem tudod mi a tartalék család fogalma.
Akkor kicsit segítek.
A tartalék azért tartalék, mert ha a telelés alatt egy törzscsalád meganyátlanodik, vagy az anyja kimerül, herepetézővé válik, vagy egyszerűen a teljesítménye nem üti meg a szintet, azonnal kap egy tartalék családot.
De neked ezzel nem kell foglalkoznod, mert nálad még soha a büdös életben nem volt tavasszal anyátlan, és mind bomba.
Mi van ha lesz 5 anyátlan tavasszal?
Akkor nem sajnálom a tartalékot hozzáadni, mert ez egy 30 kilós akácon 150 kiló mínusz.
De te nagyvonalú vagy, nem számít.
Talán nem láttad ősszel a nyomoroncaimról feltett képeket?
Egyáltalán ti most szórakozni jártok ide?
Mikor is jártál a méhészetemben?
Vagy nem tudok róla?
Te is abba a mocsárba süllyedsz amelybe az elvtársaid.
Nagyernyei Attila


 
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 17. 20:37
Ezt írja oszkár:
"Egyszer már leírtam. Az ilyen 3-4bkeretes nyomoroncokat ősszel vagy egyesíteni, vagy felszámolni kell!   Nem meghagyni a "tartalékok tartalékának!"

Egyáltalán ti most szórakozni jártok ide?

Te is abba a mocsárba süllyedsz amelybe az elvtársaid.


Igen. Szórakozni járunk ide.
Van itt egy "méhész", aki nem tudja még a szakkifejezéseket sem. Nekem legalábbis szórakoztató. Azt sem tudja mi mire való.
Majd csak megírja valaki, hogy mikor kell a tartalékcsalád.
Normális méhészetben csak anyatartalélok vannak, pici böngészett családok, mert a pároztatókból megszorulva kiszöknek, de tartalékcsalád teljesen más okból kell...meghagyom Oszkárnak, gondolom van annyi tudása, hogy leírja neked. Meg azt is, mit kell csinálni tavasszal az anyátlan, vagy rossz anyás családdal.

(Nincsenek itt Attila elvtársak. Méhésztársaknak szoktuk egymást nevezni. Elvtársaitok nektek vannak omme tagoknak, akik a központi bizottságotokban nem tesznek értetek most sem semmit, és amikor újabb hurkot húznak ránk, akkor akár a tagság, csak lapítanak. Nem tudom a 3 éves terv miként áll. Hallottam átcsoportosítanak a pártitkárok cégei irányába. Az állatjólétit is csak papíron kaptátok, de a statisztikában talán jól mutat.  Anti is szokott ezzel az elvtársi dumával jönni, holott nagyon jól jön valamiért ez az elvtársi barátság, mert az a rohadt komcsinak nevezett előző kormányzás alatt ezt bizony nem lehetett csinálni...)

Na szóval még mindig nem tudja Meki mi van ott Szerbiában, ami üti az atkát végre.
1777? Hírzárlat?
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2023. December 17. 21:53
A TARTALÉK családot vándorló konténeresek tartanak, azért,ha kiesik egy TERMELŐ család a konténerből (ne legyen "foghíjas") azt tudják vele pótolni. 
 
A tél folyamán leanyátlanodott családokat rakodósok kisöprik! Elviszik a kaptárat onnan.  (A ládáidat ráncigálhatnád az biztos!)
Ez a nép ráül a mellette lévő kaptárokra.

Milyen "törzscsalád" az aminek az anyja beteleléstől tavaszig kimerül ,vagy teljesítménye nem üti meg a szintet? Ősszel ezt nem veszed észre? ( A méhésszel van probléma)

Az alapvető problémáid itt kezdődnek!

Nagyvonalúságomról meg csak annyit: 1 fiók méz volt a fejük fölött beteleléskor! A kis "nyomorult tartalékocskák" :D igen jól kizabálták! Kevesen lehetnek? :)

Igen, jól szórakozunk. A bűvész trükkök gyakorlásával hogy állsz? Tudod, amikor az általad lefotózott családot, kaptárostól akartad kicserélni egy másikra. Akkor is lebuktál! ;D ;D

Tartalék család, vagy anya tartalék!? Nem mindegy!! Mint az sem ,hogy: Idd ki a bilit,vagy vidd ki a bilit! :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 18. 07:53
Na jó, akkor MÉHÉSZ elvtársak.
Azért merlek benneteket így nevezni, mert van egy közös elvetek, az pedig a másik b@szogatása.
Nem szakmai csörte, hanem vegzálás, lejáratósdi.
Viszont azon nagyon meglepődök, hogy ennyi idő után nem jöttetek rá, nálam ez nem működik.
Nézzük oszkár újabb benyögését:
"Milyen "törzscsalád" az aminek az anyja beteleléstől tavaszig kimerül ,vagy teljesítménye nem üti meg a szintet? Ősszel ezt nem veszed észre? ( A méhésszel van probléma)

Az alapvető problémáid itt kezdődnek!"
Komolyan mondom, hogy olyan képességekkel rendelkezik oszkár amit már a látnokok is megirigyelhetnének.
Tavasszal amikor elindul egy anya a petézéssel, és úgy látni minden ok, akkor csettintünk egyet.
Aztán a következő vizsgálatnál már láthatjuk, hogy egyre több herét fiasít, ekkor már gyanakodunk.
Ezt te már ősszel észre szoktad venni?
Nagyon szépen megkérlek tárd elénk ezt a benned feszülő óriási tudást, hogy lehet ősszel kiszűrni ezeket az anyákat, hogy tavasszal ne legyen probléma.
Ja és neked termelési szezonban sem szokott ilyen előfordulni?
Nálam még azévi anyáknál is néha, hogy kimerülnek.
Ennek rém egyszerű oka van, kevés herével találkozott párzáskor, és a magtarisznyája idő előtt kiürül.
Most engem akarsz oktatni?
Jövőre Húsvét április 1-re fog esni.
Ott nyomd el majd ezt a hasba akasztós stílusodat.
Az alapvető problémák ott kezdődnek, hogy ti az általam használt technológiát nem ismeritek, amire azt mondom hála az égnek.
Úgyis sok az eladatlan méz, minek nektek még több?
Próbálj meg más célszemélyt piszkálni, én csak sajnálni tudom azokat akik azzal töltik az idejüket, hogy a másikba belekössenek.
Nekem az eredményeim megfelelnek, 40 éve a méhészkedésből élek, és köszi jól vagyok.
Ha olyan balfácán lennék a méhekhez mint ahogy ti beállítotok, akkor már rég az utcasarkon kéregetnék.
Ennek ellenére nézz rá a Facebookra az idén mennyi mindent adtunk a rászoruló gyerekeknek Karácsonyra.
Mondtam én, hogy szánalmasok vagytok.
De ha ti így jól érzitek magatokat a bőrötökben, ám legyen.
Nagyernyei Attila
 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 18. 08:35

Most engem akarsz oktatni?
Jövőre Húsvét április 1-re fog esni.

Nagyernyei Attila
Akkor mivan ? Mert ugye Jenő gyakran mondogatta nekem , hogy az ősi Méhész hagyomány szerint  ha január első hétvégéje péntek 13 ra esik és telihold van ,akkor letolt gatyával a Hold felé kell fingani ,akkor minden jóra fordul. Betojni tilos és lehetetlen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2023. December 18. 09:04
Attila, feldobhatnád a mai napunkat (is), leírhatnád hogy nálad hogy is megy egy anyátlan család megmentése így télvíz idején. Tudod, csak "tanulni" szeretnénk. És azért is kérdem, mert nálam épp volt egy 2 hete, mert hát ilyen is előfordul néha, hogy november elején még megvan az anya, aztán november végén-december elején meg már nincs és zúg a család mint a rosseb.
Nálam ugye ez úgy működik, hogy levettem a fiókot, rátettem egy másik családra és kész, megszűnt a zúgás, megmenekült a népesség.
Nálad ez hogy megy? A ládákat ugye nem lehet egymásra fordítani. Kisöpröd az anyátlan családot a hóra? Vagy nulla fokban beöltözöl és nekiállsz keretenként átrakni őket? Vagy megvárod a tavaszt amire a méhek zöme elpusztul, addig meg az egész kaptárat és az összes keretet összefossák, netán még ki is rabolja a többi amikor arra alkalmas idő van? Szóval hogy megy ez a nyugalom szigetén? :-)
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 18. 16:40
Ez egy "normális kérdés", de a láda beszólásod nem tetszik.
Tehát én is ebben a stílusban fogok válaszolni.
A pakolós kaptárban sem egyszerűbb az anyásítás mint a fekvőben.
Évekkel ezelőtt volt ilyenkor anyátlanom, de azt 2 perc alatt megoldottam.
Ha zúg a család még nem biztos, hogy anyátlan, lehet csak vonul a méz után, de ezt hagyjuk, hogy lehet ezt tutira kiszűrni.
Vártam egy olyan napot amikor kicsit megenyhült, és a tartalékokból kiemeltem a leggyengébbiket.
Mivel egy anyatartalékoló kaptárban 3 család telel (most is) ez nem gond.
Simán, füst nélkül hozzátettem.
A tartaléknál pedig egyszerűen felhajtottam a takarót, kijáró becsuk és kész.
Lehet tovább tart leírnom, mint meg megcsinálni.
A fekvő kaptárt lehet fikázni, de nem érdemes.
Én 27 évig nyomtam az egyenlő lépes Hunort, csúcsban 320 családdal.
Ez történelem, többször írtam róla.
Az a marha nagy eszközigény ami azzal járt rohadtul nem hiányzik, de sok előnye is van.
A nagy hordásban való fiókbővítésnek nincs párja, de az azzal járó pakolgatásnak sincs.
A 320 fiókkal való közlés gyönyörű, de estére már a vacsora sem kellett.
Lehet nekem szép lózungokat írni a pakolós rendszerről, de mostanság nem kell természetgyógyászhoz járnom, hogy gyúrja ki a derekamból a frászt.
Aki fiatal, lendületben van, és a fizikai munka nem gond számára, hát pakolgasson.
A fekvő kaptárban nem kell pakolni, csak gyönyörködni a lemeszelt keretekben, a viaszhidakban, meg a zugokban.
Az a jó, hogy ennyi választási lehetőség van a rendszerek között!
Szerettem a Hunort is, de a folyamatos cuccolás, pakolászás, pántolás stb. egyáltalán nem hiányzik.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: MagnaHungaria - 2023. December 18. 19:15
Uraim!
Sok éve vagyok olvasója,és csak olvasója ennek a forumnak.
Ma viszont regisztráltam,mert azt hiszem több tucat méhésztársam,és itt olvasgató laikus nevében mondhatom,hogy ami például ebben a topicban megy,az már túlzás.
Ismerem Attilát,és azok közül is néhányat akik gúnyolják.(Van közöttük olyan is,akinek inkább hallgatnia kellene)
Attila nem kért meg rá,nincs is rászorulva hogy megvédjem,de azért azt állítani hogy nem tud méhészkedni,és valami fogalmatlan balfasznak beállítani,az azért több a soknál.
Szeretném kérni,hogy több tisztelettel álljunk egymáshoz,és gondoljatok azokra is,akik nem a gúnyolódásotra kíváncsiak,hanem az éppen aktuális problémáikra/problémáinkra várnának itt választ,vagy pedig tanulni szeretnének tőletek.
Az pedig,hogy komoly,vagy komolynak gondolt szakemberek ebben az útszéli,olykor proli stílusban nyilvánulnak meg név nélkül,egészen lesújtó.
Szóval még egyszer szeretném,ha több tiszteletet tanusítanánk egymás iránt itt,és kint a világban is,mert most van bajunk enélkül is bőven.
Legjobbakat kívánom!
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 18. 19:33
---mert most van bajunk enélkül is bőven.


Milyen bajotok van?
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2023. December 18. 20:06
Nincs itt semmi baj,egyesekkel elszaladt a szekér de mások sem különbek,a baj a pénzzel jár Magyarországon  mert mindenkinek mindig több kellés mindenki okosabb a másiknál!Rakodó fekvő harc mindig lesz,azért megnézném a fekvőben maradó téli cukros és netán atkaellenes szerektől átitatott régi méz hova kerül,a rakodónál könnyebb tiszta mézet elszedni,de mindenki azt csinál amit akar,vitázni sokszor csak időpocsékolás.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 18. 20:32
Nincs itt semmi baj,

Nincs nincs. Ha lenne, már régen túllennénk azon a tüntetésen:


Még egyszer jelzem, hogy a brüsszeli tüntetésről OMME Küldöttgyűlési határozat született!
Lehet ezen rugózni, hogy ki dugja a porba fejét és ki se, de ott erről egyhangú döntés született.
Aki pedig nem ért egyet azzal, hogy meg kell tiltani a hamis mézek beáramlását az európai piacra, ő valószínű nem a méhészkedésből él.
Szerintem mindennek az oka Bross Péter.
Ahogy hallottam, Szlovákiában, Lengyelországban, és Csehországban is (mert csak ez a 3 ország volt jelen) Bross Péter az elnök.
Ahelyett, hogy a gyűlölet csöpögne írásaitokból, kicsit nézzetek szét a környező országokban.


Ronda gyűlölködők vagytok. Nem voltatok tüntetni, és itt jártatjátok a szájatokat. Csak nem keveslitek azt a 650-et a vegyesért, és 1200-at az akácért. Netán nem látjátok az érdekképviseleti munka gyümölcsét?
Teljesen félrementetek, mert sokkal fontosabb a mézárnál, és az érdekképviseleti szervezetnél, hogy Nagyernyei 27 év után óriási rátermettségének köszönhetően sikeresen meglátta a jövőt, és tudott haladni a korral. Nehogy valaki most elkezdje, hogy sehol nem tartanak a világon ládában méheket, mert az valamikor igenis óriási előrelépés volt a kasos időkhöz. Nem hallotatok még hagyományőrzésről? Mindig lesz rakodóharc-mint Buksi írta- amivel sikerül elterelni a valós problémákról a figyelmet. Vagy szűkíteni. A nyomorultakat, amit nem is láttatok, mert tavasszal bent voltak belső munkában, mivel amikor ti odaértetek, már minden begyűjtöttek, és éppen feldolgozták.

Szóval akinek fingja sincs semmiről, az miért pofázik bele azok írásaiba, akik viszont mindent tudnak A Klubvezetőről.

Nincs itt semmi baj, csak mégis? A Góré azt javasolta, mindenki menjen vissza az eredeti szakmájába. Mondta (írta) is neki DeGonosz, hogy akkor menj vissza Dikrubihoz bölényt terelgetni. Csúnya gyűlölködő ez a  DeGonosz is.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 18. 20:42
a baj a pénzzel jár Magyarországon  mert mindenkinek mindig több kellés mindenki okosabb a másiknál!
Mindenki nem de egyesek okosabbak zuckerbergnél is.
https://www.youtube.com/watch?v=U_mTA1Sd_v8&ab_channel=HVGVide%C3%B3
Cím: Re:Hír-les
Írta: cézé - 2023. December 18. 21:06
Uraim!
Sok éve vagyok olvasója,és csak olvasója ennek a forumnak.
Ma viszont regisztráltam,mert azt hiszem több tucat méhésztársam,és itt olvasgató laikus nevében mondhatom,hogy ami például ebben a topicban megy,az már túlzás.
Ismerem Attilát,és azok közül is néhányat akik gúnyolják.(Van közöttük olyan is,akinek inkább hallgatnia kellene)

Többnyire én is csak olvasója vagyok a fórumnak, tudom is, hogy honnan indult az aktuális csörte,szerintem megtalálod, hogy ki kezdte a gúnyolódást (házhoz ment a pofonért, el kell fogadnunk a tényt, hogy valaki ezt így szereti)!

Ami engem jobban zavar, az a aktuális kérdések, problémák figyelmen kívül hagyása. Ostorozhatjuk (hónapok óta) a méhészeket, hogy egymás alá ígérnek, amikor meg az egész ágazat alá vág "Mr.1777", akkor csönd van, abba nem állunk bele... 
Ha visszaolvasnál, akkor nézz bele a hozzászólásokba "proli" stílust keresve, elég csak szavakat figyelned, ha objektíven strigulázod (ki hányszor) érdekes eredményre jutsz..




Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2023. December 18. 23:00
Történelem méhészeknek:

1222 - Aranybulla
1777 - Aranynektár

Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 19. 08:01

Ennek ellenére nézz rá a Facebookra az idén mennyi mindent adtunk a rászoruló gyerekeknek Karácsonyra.
Mondtam én, hogy szánalmasok vagytok.

Nagyernyei Attila
Attila nézd ez a szánalmas meg pénzért adja…
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 19. 19:56
Úgy érzékelem  egy egész csoportnak kell válaszolnom, de nem sok értelmét látom.
A következőket már ezerszer leírtam, elmondtam, nyilatkoztam, javasoltam.
Akkor kezdjük.
Véleményem szerint a jelenlegi mézpiaci helyzetet egyetlen európai ország sem tudja megoldani, sem egyesével sem közösen.
Ehhez kevés az OMME, a miniszter mert nem nálunk van a fogó!
Akkor hol?
Ott akol ráteszik azt a nagy BÜDÖS bélyegzőt a papírra, ami alapján engedélyezik a szutykok forgalomba hozatalát.
Akik ehhez hozzájárulnak nagyon is jól tudják, hogy hamis mézet engednek az európai piacra.
Tudjuk kik ezek:
Igen!
Akkor miért nem lehet az ő farkukat megcsavarni, és börtönbe zárni élelmiszer-hamisítás miatt?
Mi a fészkes fenének van a HACP a nyomon követés, meg az összes frászkarika, ha az UNIO-n kívüli 3. országból érkező mocskokra ez nem vonatkozik?
Véleményem szerint ez sokkal egyszerűbb történet mint gondolnánk, de az a hatalmas pénz, ami kézen közön vándorol a mézhamisítás útvonalán, mindig megakasztja valami, vagy valakik.
Egy kő kemény nemzetközi jogászt vagy jogászcsapatot kell megbízni akár a magyar államnak, és járjon a végére.
Addig itt nem lesz semmi, amíg a mézhamisításnak nem vetünk gátat.
Olyan tisztességtelen "termékkel" kell a méhészeknek versenyezniük, hogy ebből kiút csak akkor van, ha kitiltják ezt a szutykot.
Nekem erről ez a véleményem, és úgy hiszem ezen nem is fogok változtatni.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 19. 21:32
Te tényleg nem tudod mi megy itt? Attila ezt szerintem te már megjátszod , hogy ennyire vakon vagy...
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 19. 21:38
Kakukk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2023. December 20. 06:57

Egy kő kemény nemzetközi jogászt vagy jogászcsapatot kell megbízni akár a magyar államnak, és járjon a végére.

Attila!
Ott voltál a Küldöttgyűlésen, így hallhattad, hogy nagyjából abban értettünk egyet a Péterrel, hogy a kezdeményezésemre  a legjárhatóbb út a bíróság lenne. Ugye fejlemények történtek: A Mezőgazdasági és Halászati Tanács elfogadta azt a korábbi magyar kezdeményezést, hogy a jelölésen fel legyen tüntetve a mézkeverékek származási helye százalékos összetételben, és nem rövidítéssel. Ez üdvözlendő dolog. Az viszont nem az, hogy ha a hamisítás ellen akarunk fellépni, akkor miért olyan kezdeményezés lett beadva, ami nem a hamisítás veszélyének kritikus szabályozási pontján szeretné helyreállítani a logikailag helyes szabályozást, azaz a mézek keverésének tiltását. A jelölés megváltoztatásának semmi köze nincs a hamisításhoz!   Ha rosszindulatú lennék, akkor azt mondanám, hogy elterelő hadművelet. Ehelyett inkább azt mondom, hogy hozzá nem  értésnek tudható be, hogy  a magyar kezdeményezés miért nem a hamisítást szerette volna megakadályozni?
Nemzetközi jogász csapat: megkérdezhetnéd a Pétert, hogy ebben a kérdésben hogyan állunk? Ugye a kezdeményezésem szótöbbséggel átment, ha nem is abszolút többséggel. Félve merek most olyan dolgokat ide írni, azok után, amit a Cserényi Péter kapott, hogy az OMME vezetőségének feladata lenne végrehajtania a Küldöttgyűlés által ráruházott feladatokat. Ugye a Cserényi Péter annyit mondott, hogy az elnök és a Elnökség a tagok akaratából vannak ott. Ebben én nem értettem Bross Péter felháborodását. Hát az elnöki tiszteletdíjat a tagok tagdíjából fedezi az egyesület. A szaktanácsadókat az EU és a magyar állam fizeti. Az egyesületben nem az elnöknek van tagsága, hanem a tagságnak elnöke. Szóba került a tüntetés. Teljesen függetlenül attól, hogy nekem erről mi a véleményem, a tavaszi Küldöttgyűlésen egy tüntetés szervezésére felhatalmazták a küldöttek az OMME vezetését. A Bross Péter által elmondottakat én teljességgel akceptálni tudom., teljesen igazat adok neki. Ne menjünk már az ellen a kormány ellen tüntetni, amelyikhez utána a kéréseink özönével fordulunk. Akkor viszont van egy patthelyzet, amit a tüntetésről való szavazás előtt kellett volna közölni a küldöttekkel. Ez pedig az lett volna, hogy a küldöttek úgy szavazzanak, ha a tüntetésre igent mondanak, akkor az elnök és az elnökség lemond. Mert egy egyesületben ez lenne a szabályos eljárásrend. A Küldöttgyűlés ad feladatot az elnöknek és az elnökségnek. Ha ő azt nem tudja vállalni, akkor le kell mondani. Azért írtam, hogy a szavazás előtt kellett volna ezt elmondani, hogy a küldöttek ennek figyelembe vételével dönthettek volna. Lehet, hogy más lett volna a szavazás eredménye. Én nem érzem azt, hogy ezzel a Brosst Pétert, vagy az elnökséget támadnám. Egészen egyszerűen az egyesület az nem gazdasági társaság. Itt ilyen szabályok vannak, ott olyanok. Ezt mindenkinek tiszteletben kell tartani. Szerintem pl. a szaktanácsadók kinevezése ebből kiindulva nem egyesületi, hanem minisztériumi kompetencia. Azért, mert a minisztérium fizeti őket. Az igaz, hogy az egyesület átruházott hatáskörben jogosan jár el, de az átruházás nem örök érvényű. Viszont az egyesületi tagság jogai örökérvényűek.
Azért tarottam ezt fontosnak leírni, mert a méz jelölési szabályozás amennyiben életbe lép, és ennek nemigen van már akadálya, akkor tudomásom szerint 2 hónapunk van arra, hogy az Európai Bíróságon megtámadjuk, mégpedig azzal az indokkal, hogy a szabályzás a hamisítás megakadályozására semmilyen jogi normát nem tartott szükségesnek beleírni az új irányelvbe, különös tekintettel a Bizottság által elrendelt vizsgálatok eredményeinek fényében.
 Magyarul van egy küldöttgyűlési feladat kiosztás arra vonatkozóan, hogy amennyiben okafogyottá válik a miniszter úr felé tett kérésünk, hogy ne szavazza meg a módosítást, úgy a bírósági út irányába tegyen lépéseket az OMME. Jelenleg éppen itt tartunk, most annyit kellene tennie az OMMÉ-nak, hogy árajánlatokat  kér EU-s szakjogászoktól a képviseletünkre. Ha a képviseletre lesz jelentkező, és időközben elfogadják a jogszabályt, valamint attól számítva két hónapon belül nem lesz Küldöttgyűlés, akkor az elnökségnek joga van dönteni arról, hogy megindítja-e a pert vagy sem. De akkor a felelősség is az elnökségé. Hiszen alapvetően szerintem rendkívüli Küldöttgyűlést kellene emiatt összehívni. A tagságnak kellene egy ilyen fajsúlyos dologról dönteni. De az is lehet, hogy beleférünk a tavaszi Küldöttgyűlés menetrendjébe is.
Ez az én álláspontom az adott ügyben. Lehet vele vitatkozni. Meg is kérnék mindenkit, hogy tegye meg az észrevételét.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 20. 07:17
Meg is kérnék mindenkit, hogy tegye meg az észrevételét.

Apám szerint született erre egy nagyon jó mondás, amit a Panama-csatorna építésekor találtak ki.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2023. December 20. 07:35
Ez így felemásra sikeredett. Légy szíves írd meg azt a mondást!
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2023. December 20. 14:16
Megszületett a "panamázás" fogalma, melyet a tisztességesnek látszó, de valójában nyerészkedő, botrányos üzelmekre mondanak.
https://mirolszol.com/mirol-szol-az-a-panama-csatorna-a-panamazas/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 20. 20:05
Ezt így kell csinálni!
https://www.facebook.com/100002094278774/videos/206166529212529
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2023. December 20. 22:11
Történelem méhészeknek:

1222 - Aranybulla
1777 - Aranynektár

 Nincs válasz

Kakukk.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2023. December 21. 05:34
Meg is kérnék mindenkit, hogy tegye meg az észrevételét.

Apám szerint született erre egy nagyon jó mondás, amit a Panama-csatorna építésekor találtak ki.
Ja azon én már régen túl vagyok, amit  panamázásnak hívnak. A Küldöttgyűlésen is elmondtam, szerintem itt is leírtam: ha én hamisítani akarnék, akkor pontosan ilyen törvényt írattam volna meg. Punktum.
Az észrevételek kapcsán arra gondoltam, hogy a tagságnak meg kellene határoznia egy irányt. El kezdünk küzdeni azon, hogy az általunk megtermelt mézfölösleget európai piacon tudjuk értékesíteni (itt is több út lehetséges), vagy egy árharc után beállunk a hazai mézigény kielégítésére azokkal, akik állva tudnak maradni. Talán 20 százaléknyi méhállománnyal. Utóbbi esetben nem kell erőlködni a bírósági üggyel.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 21. 07:49
Leo már a szemed sem a régi!
1777+10 %. (Valóban, ez téves információ volt részemről! Elnézést kérek!)
Ugyanis az 90 dekás!!!!!!!!!!!!
Ettől függetlenül nagyon kevés.
Na majd január 1-től jön a fekete leves.
41 Ft-al megy fel az üzemanyag ára, 15-20%-os fuvardíj emelések lesznek.
Ezek kész tények.
Akkor pedig mindennek megy fel az ára.
Én meg várok, és várok.
Szépen beérnek az akciózó méhészek (...hogy nekem is meg kell élnem), aztán mi lesz velük?
Tegnap beszélgettem egy méhész kollégával.
Azt mondta ő nem foglakozik ezekkel a majmokkal, ugyanis akkor adta el a legtöbb mézet amikor  a vásárban mellette nyolcan árultak még, és ő adta el a legmagasabb áron.
Lehet szórakozni, meg biztosan tuti üzlet 1.500-ért adni a virágmézet 2.200-ért az akácmézet, de a vége nagyon csúnya lesz.
Ezek a szerencselovagok kikopnak, és azok akik 20-30 éve piacoznak, végre megnyugodhatnak.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 21. 08:14

Az észrevételek kapcsán arra gondoltam, hogy a tagságnak meg kellene határoznia egy irányt.

A tagságnak? Amikor a küldöttekkel azt csináltatnak amit akarnak?

Mindenkinek van véleménye, itt-ott olvashatjuk naponta, nevetünk, bosszankodunk, vagy legyintünk. Magukat vezetőknek kinevezett vagy kineveztetett méhészek véleményére olykor vevők egyesek. Mint a régi viccben. Mindenkinek van véleménye, de az olyan mint a se---lyuk. Az is mindenkinek van, de a másé senkit nem érdekel. Volt ez eddig így, de ma már törvény van arra is, hogy akit érdekel, és aki ezt másként gondolja, annak a véleménye is számít. Sőt ha ellenvéleménye van, még mások jogait sértve büntethető is.

Nem fog összeomlani a méhészetek tömege, mert az életben maradáshoz éppen elég támogatást fognak kapni. Amikor már veszélyesen dőlni kezd a hajó, akkor lazítanak picikét a kötélen, de ha látják a laza vásznat, netán már csapkodja a szél jókedvében, akkor azonnal feszítik. Majd ha az(okok) nem lenne (nének), akkor igen.

Darabszámra megy pénz, nem bevétel utáni alapon. A hobbit is támogatják, azt bemesélve, hogy enélkül veszélyben a megporzás, holott annyira terhelt a legelő, szinte már többet etetnek néhányan, mint amit pergetnek. Most ugyan bennmaradt tán 350-400 kamionnyi napraforgó, de ez egyáltalán nem befolyásolta a vegyesméz árát, és mennyiségét, mint ahogy az sem, amikor a szomszéd méhészek termelni sem tudtak, meg tavaly sem, de ezt már mindenki elfelejtette.
Ha több pénz jön, akkor több megy vissza, ahonnét aztán már megy a panama. Gondolkozott már azon valaki, hogy a támogatások szinte minden forintjának elköltése  után 27% hova kerül? A csapból is a méhészek támogatása és a megporzás csepeg. Fenntartania  beporzást... Hülyítik a népet, tele vannak a hírek a hamis bolti mézekkel, és elterelve a figyelmet panamáznak a nagyok szabadon, és egyre jobban irritálva a pórnépet mutogatják magukat. Nem vizsgálja, vizsgáltatja a hamisnak nevezett mézeket senki. Esetleg a konkurenciájáét. Vajon miért?

https://diningguide.hu/aki-azt-gondolja-hogy-vehet-olcson-teljes-erteku-mezet-az-teved-interju-fulmer-ferenccel/

Akkor hogy is van az az 1777. Az bizony nem olcsó, ti adjátok drágán.  :) Na megkezdődött a munkaidőm...
 

Közben született egy hozzászólás Attilától. Bizonyára ismét nekünk van szükségünk orvosra, mert mi úgy látjuk, hogy az nem 90 dekás ár.
A 90 dekás 1599.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 21. 08:18
Te Attila már az akácot adják 1500 ért házhoz szállítva
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2023. December 21. 10:08
Leo már a szemed sem a régi!
1777+10 %.
Ugyanis az 90 dekás!!!!!!!!!!!!

Attila!
Az a fránya matek. Vagy direkt csinálod?


https://img.offers-cdn.net/assets/uploads/offers/hu/28855637/aranynektar-vegyes-viragmez-900-g-normal.jpeg
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2023. December 21. 11:10
Idézet
Emlékeztetett arra, hogy az ukrán méz EU importja is jelentősen visszaesett, viszont a kínai méz EU importja 85 százalékkal nőtt az elmúlt két évben.

A tilalom káros a magyar fogyasztók szempontjából is. A magyar méz és méhészeti szakma hatalmas küzdelem árán idáig nagyrészt távol tudta tartani a magyar piactól a kínai hamisított mézet. Az ukrán méz kitiltásával a kínai a magyar piacon óriási versenyelőnyt kapott

– figyelmeztetett Brunner Ferenc, aki hozzátette: ennek már most megvan a hatása a HORECA (Hotels, Restaurants, Cafés) szektorban, ahol egy szlovák cég elöntötte a magyar piacot kínai mézzel. 

Hurrá! Visszatért a kínai méz, amit már majdnem elfelejtettünk. Most majd Nagy Pista vegzálhatja szegény szlovák barátainkat...

Idézet innen:
https://index.hu/gazdasag/2023/12/21/magyarorszag-mez-ukrajna-haboru-europai-unio-omme-bross-peter-fazekas-gyula-brunner-ferenc-kinai-mez/
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2023. December 21. 21:22
Akkor mi van? Egy veszi 1200 Ft-ért az akácot. Nincs hozzászólás. Esetleg 2.1dollár/ kg. Ez van.Aki többet tud jelezzen. A jövő? Bizonytalan.
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2023. December 22. 06:15
Darabszámra megy pénz, nem bevétel utáni alapon. A hobbit is támogatják, azt bemesélve, hogy enélkül veszélyben a megporzás, holott annyira terhelt a legelő, szinte már többet etetnek néhányan, mint amit pergetnek.
Nézd seed, a darabszámos támogatás szerintem sosem lesz bevétel arányos támogatás. Legfeljebbb végveszélyben. Ugyanis a támogatásnak mi értelme van? Életben tartani egy versenyben egyébként kihulló szereplőt. Akinek fontos szerep jut. Fenntartani a versenyt. Verseny nélkül ugyanis monopolárak alakulnak ki. Például megporzás tekintetében a méhek alternatívája egyrészről a kis kínai, vagy éppen filippinó. Másik alternatíva a megporzó robot. Amit jelen pillnatban még összetévesztenek a permetező robottal, vagyis drónnal. Egy igazi megporzó robot megkeresi a virágot, belészáll, pollent gyűjt, és átviszi másik virágra. Nos a méhészek sok ilyen kis preciziós robottal rendelkeznek, ezeket úgy hivják, hogy méh. Egy tökéletes számítógépet  integráltak bele (ez a méh agya), szenzorokkal rendelkezik (szemei vannak), a manőverező képessége bámulatos (oda repül, ahová akar), és még olcsó is. Egy ilyen paraméterekkel rendelkező mesterséges robotot vajon mennyiért lehet előállítani? A méhészek kb. 3 ft-ból kihozzák. Ha a monopolár esetén felmenne az ára a százszorosára, még akkor is versenyképes lenne az ára a mesterségessel.
Tehát a monopolár nem más, minta az az ár, amennyit a vevő még hajlandó kifizetni a termékért, mert még annyiért is megéri neki, a versenyár, pedig az az ár, amennyiért még az előállító hajlandó előállítani a terméket.
Azért nem fog senki elvenni pénzt attól a rétegtől, amelyik a terméket fogja megvenni, és odaadni annak, aki ezért cserébe sokkal drágábban fogja neki adni az adott terméket (bevételarányos támogatás: a jót tovább erősíted a rossz rovására). Ha azt a célt tudja elérni, hogy olcsóbb legyen a termék, akkor a leendő vevőtől elveszi, és odaadja annak, aki csak kicsit ért hozzá. Ezzel növelve az árualapot, ami csökkenti a termék árát. Versenypiaci módon! Monopolár esetén hiába van több termék, az ár nem fog csökkenni, mert nincs verseny.
Azért a méhek esetében  a fenti séma esetében van egy óriási buktató is elrejtve. Ugyanis ha olyan kap támogatást, aki nem tudja a méheit megvédeni a Varroától, akkor abból nem hogy versenyhelyzet nem lesz, hanem még magasabb monopolár. Hiszen ezzel jóval több versenypiaci szereplőt is képes tönkretenni.ű, mint önmaga. Ugyanis az atka nem vész el, csak gazdát cserél. Amikor az új gazdánál is elvégezte a feladatát, akkor onnan is továbbáll. Az elvégzett feladat pedig az üres kaptár. Tehát támogatást adni méhészetben egy kritálytiszta Varroa stratégia nélkül, felér az öngyilkossággal. Na ezt a Varroa stratégiát én sehol nem találom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 22. 08:14

Ne kanyarodjunk el ismét a Varroa irányába, mert annak semmi köze a támogatások pénzeinek útjához.

Nagyon jól írtad, de van egy hiba. Nem egymással versenyez a termelő ELSŐSORBAN ebben az ágazatban, hanem a mézgyárakkal. Ettől kezdve a többi gondolat hiába okos és jó a megfogalmazás, nincs értelme. A támogatott és nem támogatott méhész ugyanúgy, csak annyiban tud egymással pici értelemben versenyezni, hogy egymás alá ígér, mint Attila többször leírta, és máshol is olvashatjuk.
A támogatások csak átfolynak a termelőn, majd mennek a "panamába". Életben tartja azokat is, akik enélkül kiesnének, ezáltal ott van a termékük a piacon, rontva a jól gazdálkodók lehetőségeit. Tehát a jól termelő nyereséges méhész -ha nem lennének mézgyárak, - a rossz termelő méhésszel is versenyezni tudna tisztességesen a támogatások nélkül.
Hiába veszteséges a gazda, terméke ott van az asztalon. A jól termelő méhész hiába kapaszkodik, a többi visszarántja.

 
(bevételarányos támogatás: a jót tovább erősíted a rossz rovására).

Tehát ez nem úgy van.

Aki meg nem tudja megvédeni a méheit a varroától, az mást sem tud jól elvégezni, mert nem ért a méhészkedéshez. Más betegségeket éppen úgy nem kontrollál, felületes, pancser, vagy kezdő. Nem mások atkái teszik tönkre a héhészeteket, hanem a sajátjaik. Ha beviszik a herék, vagy a rablással kerül akár be, attól kezdve a sajátjaink. Ennyi.

Kell a sok méhész darabszámra, és minél több család, mert arra jön a minél több támogatás. Egyesületbe is több folyik.

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 22. 08:49
Végre valamiben egyet értünk!
Ezt írja seed150:
" Nem egymással versenyez a termelő ELSŐSORBAN ebben az ágazatban, hanem a mézgyárakkal. "
Gyakorlatilag ugyan azt fogalmazza meg, amit én szoktam.
Ide kell csapni de rohadt nagyot!
Ez az egyetlen út van, hogy ismét megérje méhészkedni.
Annyi különbséggel, hogy ezek nem mézgyárak, hanem kutyulék gyártók amik a természetes mézet kiszorítják a piacról.
Ettől függetlenül egyet értek!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: neo - 2023. December 22. 12:27

Nem egymással versenyez a termelő ELSŐSORBAN ebben az ágazatban, hanem a mézgyárakkal.
Nyilván , hogy ebből ered az a helyzet, hogy most a hazai mézigény többszöröse nyomja kínálatként a piacot. Így hát  a hazai piacon igenis létezik a méhészek közötti árverseny. Egészen addig, amíg a kereslet-kínálat egyensúlya helyre nem áll. Arra ugye van többféle verzió is.
A Varroával kapcsolatban pedig hadd hozzak máshonnan példát. Egy csipkebogyüó termesztő mondta, hogy amíg a domboldalon ott virít a vadrózsa, addig nincs növényegészségügyi probléma. Az akkor kezdődik, amikor ültetvényt csinálnak belőle. De mondhatnám az afrikai sertéspestis helyzetét is. A járványt a vaddisznó sűrűséggel lehet kezelni. Két hektáronként egy vaddisznó megállítja a járványt. Amíg ennél nagyobb a szám, terjedés van. Ha a támogatáspolitika a méhcsaládszám növelésére ösztönöz, akkor az megfelelő betegségstratégia nélkül oda vezet, hogy a betegség fogja meghatározni az állomány sűrűséget. Házi sertést hektáronként több ezerszeres mennyiségben lehet tartani, mint vaddisznót, mégsincs pestisjárvány. Mert zártan tartják, járványvédelmi intézkedésekkel. Varroa esetén, ha 20 km-es röpkörzetben csak egy-egy méhészet lenne, akkor egy méhészet kipusztulása nem lenne hatással a többi méhészetre. Ahogyan nő a méhészetek sűrűsége, úgy fokozódik a kockázat. Olyan ez, mint a baleseti statisztika. Amíg az emberek csak gyalog jártak, addig az ütközéses balesetekből eredő anyagi és nem anyagi károk jóformán nem léteztek. Ahogyan az utakon nő az átlagsebesség, úgy exponenciálisan nő ezen károk nagysága. Ha egy baleset előfordulási valószínűsége  1 millió megtett kilométerenként mondjuk egy, akkor 900 ezer kilométerig nem fordul elő baleset. 100 millió kilométer esetén pedig lesz 100 baleset. Ezt le lehet fordítani a Varroa mutációk számára is. Ha 10 millió atka születésére jut egy olyan mutáció, ami nehezebbé teszi a védekezést, akkor nem mindegy, hogy évente 500 millió atka születik meg, vagy csak 50 millió. Ugye ez a tizedakkora szám egymillió méhcsalád esetén sem lehetetlen, csak akkor már szabályok is kellenének hozzá. Az sokáig nem megy, hogy szabályok nélkül  szabadon engedik szaporodni az atkaszámot. Az előbb utóbb "járványhoz" vezet. Pedig nem feltétlenül kellene. Az működőképes dolog, hogy vagy az egyik, vagy a másik paramétert nem korlátozzuk, ne adj isten elengedjük kontroll nélkül (támogatjuk), de az már csak egy határig működik , hogy semelyik paramétert nem korlátozzuk. A határ pedig az idő. Abból sok van. Előbb-utóbb mindennek eljön a maga ideje. Ebben az esetben pedig senkinek sem kell semmit sem elhibázni, mégis  baj lesz belőle. Egészen egyszerűen az állomány növekedése miatt. Nagy számok esetén a  nagyon kicsi előfordulási valószínűségű események is bekövetkeznek. Olyan ez mint a lottó. A nyerésre irdatlanul kicsi esély van, mégis mindig vannak lottónyertesek. Ha pedig nem 20 kilométerenként vagyunk egymástól, akkor mindenki kap a "nyereményből".
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 22. 13:13
Sajnos kevés az időm. Jó lenne ha valaki elmagyarázná, hogy ez a teória a nyúlós költésrothadás esetében igaz, de az atkára nem. Atka ellen lehet védekezni.
Egyébként minden családban telel néhány. Ritka az a méhész aki nullára tudja lenyomni. Viszont ha nem kezel, akkor ugyanúgy tönkre fog menni az állománya, mintha nullával telelt volna, és migránsatkától szaporodott volna fel a károkozó.

De mi köze ennek ahhoz amiről beszéltünk? Az atka kártétele nemigazán befolyásolta a felkínált mézmennyiséget.  A mézgyártás miatt van túlkínálat, amivel senki nem foglalkozik, miközben egyre másra jelennek meg a hírekben a hamis mézekről írások. Ha van, hol van? Ha megvan, akkor van gyártó. De hát csak a hírekben van hamis méz, ami tönkreteszi a méhészeket.
Ha mindenki felhagy a méhészkedéssel, akkor is túlkínálat lesz. Valami "manuka" mézről volt előadás, és az előadó azt mondta, annak ellenére , hogy Új-Zélandon alig termett ebből, máshol meg nincs, a piacon mégis óriásivá nőtt a kínálat. Kína ellátja vele a világot.
Mondta is az egyik elvetemült méhész, hogy az hanukaméz.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 22. 17:54
Nekik sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülne?
https://kuruc.info/r/4/268376/
A kormányok legnagyobb rémálma a tüntetés!
Tudjuk kik a fogók, egy bazi nagy demonstrációval véget lehetne vetni ennek a mocskos hamisítási biznisznek!
Továbbra is azt vallom más kiút nincs....vagyis ha ettől rosszabb lesz, az élet úgyis hozza a tüntetést.
A német gazdák megunták, és a kormányuk meghátrált.

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2023. December 22. 18:50
Idézet
Na ezt a Varroa stratégiát én sehol nem találom.
Hogy hivatalosan van-e azt nem tudom, de úgy egyébként létezik. A hivatalos részét meg is válaszolom magamnak: az embernek magának kell ezt a stratégiát kidolgoznia, ha nem akar a környező méhészek sorsára jutni ahol állományok feleződnek, harmadolódnak úgy 2-3 évente.
A kezelések kiegészítése egy őszi zárkázással pl. tuti működik, két probléma van vele, az egyik a zárkázás macerája a másik meg a ténye.
Ugye, szakirodalomban, meg kevésébé tapasztalt méhészek is rendre felhozzák, hogy az októberben kelt méh egyenesen káros, úgyse jó semmire, nem fog tudni tavasszal dajkálni, meg hát át sem telel. Kár hogy ez nem igaz. A későn kelt méh lehet hogy tavasszal nem fog tudni dajkálni, de attól még fűteni ugyanúgy tud mint a többi, és lehet hogy annak a fél vagy egész léputcányi plusz méhnek a fűtőértéke nagyon is jól fog majd jönni tavasszal. Ezt már a Nikovitz is megmondta nagyon régen, akkor kiröhögték pedig igaza volt, most már tudom.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 22. 18:54
Wr végre okos dolgokat írsz, de légy szíves ezt az ATKAIRTÁS, de ésszerűen rovatban folytasd.
Én is teszek egy észrevételt.
Mostani hozzászólásoddal viszont maximálisan egyet értek!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2023. December 24. 12:07
Üdvözlöm a Méhésztársakat!

"A kormányok legnagyobb rémálma a tüntetés! ... A német gazdák megunták, és a kormányuk meghátrált." "Nekik sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülne?"- írja Attila.
Érdekes megközelítése ez a kialakult helyzetnek. :o
Amit most írok azt a szakirodalom rovatba kéne tennem mert azzal kapcsolatos (Méhészújság, januári szám) de mivel összefügg Attila itteni hozzászólásával így talán ebbe a rovatba is belefér.
Tehát kibontom a befóliázott  :) újságot és rögtön kiesik belőle a naptár. Egy olyan naptár aminek rögtön a címoldalán a "Megvédjük a magyar gazdákat!" cím szerepel. Aztán mindjárt az első hónapnál a januárnál a következő: "Megvédjük a magyar méhészeket..." -kezdetű mondat. Májusnál szintén méhészettel kapcsolatos szöveg: "A méhészet kulcságazat a magyar mezőgazdaságban, ezért biztosítunk állatjóléti támogatást a méhészek részére". Óktóbernél: "Magyarország elsőként tette a méhészetet adómentessé". Majd a végén elnökünk ír néhány sort.
Aztán lapozgatva az újságot elérek a 28. oldalra ahol egy interjú olvasható. Nincs feltüntetve az interjú készítője csak az alanyt ismerjük. A címe: "Nekünk Magyarország és a magyar emberek érdeke az első" -ismerjük, szokásos sallang, ez folyik még a csapból is. (a szerző alcímként talán azt is odaírhatta volna, hogy: avagy piros lett a paradicsom nem sárga... vagy valami hasonlót)  :-\
Az emberben az az érzés támad, hogy nem is egy méhészeti szaklapot, hanem egy pártújságot tart a kezében amiből ömlik az ostoba propaganda. Amiből egyébként mindig az derül ki, hogy itt természetesen minden fasz@, minden jó. A méhészek meg vannak védve, támogatva vannak, nincs itt semmi probléma. Ami meg van, az meg nagyon leegyszerűsítve mindig a belga főváros és egyéb ismert szereplők és intézmények miatt van... ::)
És tudom, hogy ez sokaknak nagyon népszerű és tetszik és maradéktalanul be is veszik. Én nem tartozom azok közé akik ennyire leegyszerűsítik a problémákért felelőseket.
De olvastam az első oldalon található írást is. Ott fel van tüntetve a szerző neve és vele egyet tudok érteni: a válság bennünk van. Ebben kétségtelenül van igazság. Csak nem abban a formában ahogy Ő irja... :-\
Szóval Attila tüntetne az ellen a kormány ellen amelyik folyamatosan megvédi a méhészeket? Amelyik stratégiai partnere az egyesületnek? Amelyiknek agrárminisztere maga is méhész? Amelyik állatjóléti támogatást ad? Amelyik nemzeti programmal és egyéb támogatásokkal, pályázatokkal segíti a méhészeket?
Szóval érdekes dolog ez...
És, hogy olyat is írjak ami tetszett akkor az az, hogy megemlékezés is olvasható Szőnyi Jánosról a zalaapáti méhésziskola egykori igazgatójáról.
Vajon Szőnyi János mit gondolna a mai helyzetről, egyesületről, ágazatról, piacról, világról? Érdekelne, dehát sajnos ezt már nem tudhatjuk meg.



Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2023. December 24. 18:38
Na ezekért nem olvastam az elmúlt 4 hónapban.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2023. December 25. 13:17
Üdvözlöm a Méhésztársakat!

"A kormányok legnagyobb rémálma a tüntetés! ... A német gazdák megunták, és a kormányuk meghátrált." "Nekik sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülne?"- írja Attila.
Érdekes megközelítése ez a kialakult helyzetnek. :o
Amit most írok azt a szakirodalom rovatba kéne tennem mert azzal kapcsolatos (Méhészújság, januári szám) de mivel összefügg Attila itteni hozzászólásával így talán ebbe a rovatba is belefér.
Tehát kibontom a befóliázott  :) újságot és rögtön kiesik belőle a naptár. Egy olyan naptár aminek rögtön a címoldalán a "Megvédjük a magyar gazdákat!" cím szerepel. Aztán mindjárt az első hónapnál a januárnál a következő: "Megvédjük a magyar méhészeket..." -kezdetű mondat. Májusnál szintén méhészettel kapcsolatos szöveg: "A méhészet kulcságazat a magyar mezőgazdaságban, ezért biztosítunk állatjóléti támogatást a méhészek részére". Óktóbernél: "Magyarország elsőként tette a méhészetet adómentessé". Majd a végén elnökünk ír néhány sort.
Aztán lapozgatva az újságot elérek a 28. oldalra ahol egy interjú olvasható. Nincs feltüntetve az interjú készítője csak az alanyt ismerjük. A címe: "Nekünk Magyarország és a magyar emberek érdeke az első" -ismerjük, szokásos sallang, ez folyik még a csapból is. (a szerző alcímként talán azt is odaírhatta volna, hogy: avagy piros lett a paradicsom nem sárga... vagy valami hasonlót)  :-\
Az emberben az az érzés támad, hogy nem is egy méhészeti szaklapot, hanem egy pártújságot tart a kezében amiből ömlik az ostoba propaganda. Amiből egyébként mindig az derül ki, hogy itt természetesen minden fasz@, minden jó. A méhészek meg vannak védve, támogatva vannak, nincs itt semmi probléma. Ami meg van, az meg nagyon leegyszerűsítve mindig a belga főváros és egyéb ismert szereplők és intézmények miatt van... ::)
És tudom, hogy ez sokaknak nagyon népszerű és tetszik és maradéktalanul be is veszik. Én nem tartozom azok közé akik ennyire leegyszerűsítik a problémákért felelőseket.
De olvastam az első oldalon található írást is. Ott fel van tüntetve a szerző neve és vele egyet tudok érteni: a válság bennünk van. Ebben kétségtelenül van igazság. Csak nem abban a formában ahogy Ő irja... :-\
Szóval Attila tüntetne az ellen a kormány ellen amelyik folyamatosan megvédi a méhészeket? Amelyik stratégiai partnere az egyesületnek? Amelyiknek agrárminisztere maga is méhész? Amelyik állatjóléti támogatást ad? Amelyik nemzeti programmal és egyéb támogatásokkal, pályázatokkal segíti a méhészeket?
Szóval érdekes dolog ez...
És, hogy olyat is írjak ami tetszett akkor az az, hogy megemlékezés is olvasható Szőnyi Jánosról a zalaapáti méhésziskola egykori igazgatójáról.
Vajon Szőnyi János mit gondolna a mai helyzetről, egyesületről, ágazatról, piacról, világról? Érdekelne, dehát sajnos ezt már nem tudhatjuk meg.
Az ukrán méz behozatalát megtiltották, de amíg jöhetett, 2023-ban 60%-al több ukrán méz jött be MO-ra mint 2022-ben. Ugyebár tavaly agusztusban a mézfelvásárlás megállt MO-on, de exportőreink köszönik szépen rekord jövedelmezőségi évet zártak tavaly. Egy két szereplő el is kottyintotta magát, hogy az ukránt exportálta a magyar helyett. Idén, az ukrán méz ismételt tiltása után elkezdték venni a naprát, vegyeset katasztrófálisan alacsonyan, cukor árban. De most megint jelentek meg részükről olyan fizetett cikkek, amiben arra céloznak, hogy szeretnének ismét ukrán mézet importálni majd exportálni magyar helyett. Fogyóban van az ukrán méz, ( ha méz)? Ha a mi érdekeinket akarnák képviselni akkor a NÉBIH sorozatban mintázná a bolti mézeket, brutál büntetéseket szabna ki a hamis bolti mézek miatt és a NEBIH által engedélyezett téves növényvédelmi technológia ( fényes nappal virágzás alatt, legális és engedélyezett volt a repce mospilannal való permetezése)miatti eladhatatlan neos repce mézek miatt kártalanítanák a magyar méhészeket. Ha mi repcénkben kimutatják a vegyszereket az ukrán mézekben  bőven lenne mit keresni, nemcsak vegyszert, de GMO-t is.Mi kapunk egy kis alamizsnát, hogy a fentieket eltűrjük. Kiknek az érdekei vannak itt képviselve?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 25. 20:15
Ezt írja Belphegor, szerintem egy "mise bor" felhörpintése után:
"Szóval Attila tüntetne az ellen a kormány ellen amelyik folyamatosan megvédi a méhészeket?"
Nem tudok másra gondolni, mert ha józanul olvassa soraimat, ekkora marhaságot nem tud magából kihozni.
Nézzük, hogy én mit írtam?
" Nem egymással versenyez a termelő ELSŐSORBAN ebben az ágazatban, hanem a mézgyárakkal. "
Gyakorlatilag ugyan azt fogalmazza meg, amit én szoktam.
Ide kell csapni de rohadt nagyot!"
Véleményed szerint a magyar kormánynak vannak mézhamisító üzemei?
Hol olvastad tőlem, hogy a magyar kormány ellen kéne tüntetni?
Legyél szíves, hogy idézd be, és ha véletlenül nem találod, a Szeretet Ünnepén elfogadok egy bocsánat kérést!!!
Különben nincs semmi szégyen érzeted, hogy ekkorát "csúsztatsz"???
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2023. December 25. 21:04
Nem olvastam tőled Attila, hogy a magyar kormány ellen kéne tüntetni.
És nem is állítottam soha, hogy ezt írtad volna. Te látod ezt valahol?
Igyekszem ügyelni arra, hogy még véletlenül se sértegessek másokat és arra is, hogy valótlanságot se állítsak alaptalanul senkiről sem.
Jól idézted a mondatomat, kérdőjellel a végén.
Én csak kérdeztem Attila... A fentebbi hozzászólásoddal kapcsolatban:

"Írta: Nagyernyei Attila
« Dátum: 2023. December 22. 17:54 »Idézet beszúrása
Nekik sikerült, akkor nekünk miért ne sikerülne?
https://kuruc.info/r/4/268376/
A kormányok legnagyobb rémálma a tüntetés!
Tudjuk kik a fogók, egy bazi nagy demonstrációval véget lehetne vetni ennek a mocskos hamisítási biznisznek!
Továbbra is azt vallom más kiút nincs....vagyis ha ettől rosszabb lesz, az élet úgyis hozza a tüntetést.
A német gazdák megunták, és a kormányuk meghátrált.

Nagyernyei Attila"

Részemről nincs gond.
Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 26. 08:20
Nagyon ügyesen csinálod Belphegor!
Akkor nézzük a valós helyzetet összességében, nem egy kiragadott részletet!
Az OMME Küldöttgyűlésen hangzott el a következő, amit saját írásomból emelek ide:
"Az antidömping eljárás előkészítését is kifejtette, még az idén beadja az OMME.
34 kínai felvásárlótól kérdezték meg az ottani méz felvásárlási árakat, ez hivatalosan dokumentálva van.
7 ország aktívan mellettünk áll egy brüsszeli demonstráció szervezésében.
Az időpont egyeztetése folyamatos."
Ugye ezen nincs mit magyarázni, ez érthető!
Én pedig erre gondoltam, de ha csak az alábbi hozzászólásomat olvassák, a pont nálad van.
Most nézzük amit te emeltél ki az írásomból!
"Továbbra is azt vallom más kiút nincs....vagyis ha ettől rosszabb lesz, az élet úgyis hozza a tüntetést.
A német gazdák megunták, és a kormányuk meghátrált."
Tehát ha ezt összeolvasod, akkor más eredmény fog kijönni!
Több országnak kell egyidejűleg tüntetni, akkor érhető el eredmény.
És nem Magyarországon (ezt nem olvasod tőlem sehol) hanem Brüsszelben, akkor a kormányok (tehát többes szám) meghátrálnak, és ekkor érhető el eredmény Brüsszelben.
Egyedül nem fog menni, ebben egyet értettünk az OMME Küldöttgyűlésén is.
Én bízok abban, hogy rövidesen egy elsöprő közös fellépés lesz, mert ez a mézpiaci katasztrófa megoldása,  össz európai méhész érdek.
Kérlek ebből ne olvass ki mást!
Egyébként pedig rád bízom, hogy miként értelmezed az én gondolataimat.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 26. 08:23
Na végre megszületett a válasz
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 26. 08:27
Mivel nem voltam itthon, hanem unokáztam.
Ennyi
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 26. 08:32
Csakhogy tudjad Attila!
Szerinted a németek (a traktorosok) az uniós vezetők ellen tüntettek? Jól írtad Te, csak rád szóltak, aztán próbálsz most magyarázkodni. Nem ivott Belphegor misebort.

Nézegetjük itt néhányan a szenvedésedet, vártuk miként mászol ki ebből. Ismét elszóltad magad, mert tudod Te mit kellene tennünk, csak az nem írhatod le. Talán azért született ilyen soká meg ez a hozzászólásod, mert egyeztetni kellett a főnikkel?
Ha figyelmetlen leszel, hamarosan csak a zöld gondolatokban engednek írni neked is, majd ha ott is szószátyár leszel, még ott sem. Az is lehet, hogy ismét felmerül a fórum bezárása.
Kik a Te méhésztársaid?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Sancho Panza - 2023. December 26. 08:39

A kormányok legnagyobb rémálma a tüntetés!
Tudjuk kik a fogók, egy bazi nagy demonstrációval véget lehetne vetni ennek a mocskos hamisítási biznisznek!


Nagyernyei Attila
Akkor ez melyik kormány ???
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2023. December 26. 08:42
Na tudod én biztos nem megyek Kijevbe, vagy Pekingbe tüntetni.
Vagy valahol máshol van a fogó?
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2023. December 26. 09:41
Idézet
És nem Magyarországon (ezt nem olvasod tőlem sehol) hanem Brüsszelben, akkor a kormányok (tehát többes szám) meghátrálnak, és ekkor érhető el eredmény Brüsszelben.
Attila, te nem figyeled az aktuális híreket sem? Brüsszelben meghátrálnak, ahol már a jövőbeli döntéseket is megvásárolták? Oda hiába mész tüntetni, attól még egy picivel nyugatabbra kéne menni, hajó vagy röpüllő is szükségeltetik hozzá, persze oda is hiba mész mert pont ugyanannyit fogsz vele elérni, semmit. "Szépen" át lesz itt rendezve a (méz)piac is, már nem tart sokáig.
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2023. December 26. 10:19
Más.Egy méhész hirdetett a facén"eladó 4 hordó galagonya méz 2  hordó még van belőle".
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 29. 07:54
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/ha-meheszkedsz-ezekkel-a-valtozasokkal-tisztaban-kell-lenned-69679-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2023. December 30. 20:08
https://kronikaonline.ro/gazdasag/a-meheszet-sem-zar-jo-evet-a-kistermelok-hazi-ertekesitesbol-probalnak-megelni?fbclid=IwAR1D3-pclI4ZMUpsh9JuNnOuzcEwIBSaI6kK8IYIx1LO1Tek5NUSwqO5shU#
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2024. Január 16. 18:49
Újabb élelmiszerre vetették rá magukat a hamisítók: így lehet kiszúrni a csalást
https://roadster.hu/hamis-olivaolaj/
Ha teljesen biztosra akarunk menni, amikor extra szűz olívaolajat vásárolunk, mindig olvassuk el a palackon található információkat. Nézzük meg, hogy szerepel-e rajta a betakarítás dátuma és helye, van-e rajta QR-kód, ami segít a termelési lánc nyomon követésében. A harmadik féltől származó pecsét, például a DOP vagy az IGP logó általában szintén garanciát jelent a valódiságra.

Miért lett eladhatatlan a magyar méz?
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/miert-lett-eladhatatlan-a-magyar-mez-69982-001?utm_source=hirstart&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=69982
Az unió 120 ezer tonna mézet importál egy évben, aminek a fele kínai méz. Valójában ez nem is méz, amit laboratóriumi eredmények is bizonyítanak: a makro-, mikroelemek, flavonoidok, virágpor összetétel alapján kiderül, hogy nem természetes mézről van szó. A nyomon követés érdekében uniós jogszabályokat kellene módosítani – ahogy az már más élelmiszereknél működik.
Cím: Re:Hír-les
Írta: robi 75 - 2024. Január 27. 09:23
Nem egyszerűbb lenne az uniónak nem is venni ezektől a bitóra való résszemű csalóktól semmi kaját?
Zabálják meg ők a szarukat, vannak rá elegen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2024. Január 28. 00:51
Nem értitek az Uniós döntéshozókat: ök lszják az agráriumot mivel az Uniós GDP kis hányadát adja.Ők úgy számolnak, hogy beengednek vámmentesen 1 egység mezőgazdasági árut akár vámmentesen az Unióba cserébe kivisznek vámmentesen tízszeres mennyiségben ipari terméket pl vw, Mercit stb. Leszják, hogy nekünk mit okoz az 1 egység mezőgazdasági áru, - akár tönkre is mehetünk- az a lényeg, hogy a tíz egység ipari áru profitábilisan kimenjen. Nyilván ebből a profitból nem osztanak vissza a sz.vó ágon hagyott területnek. Lsd német gazda tüntetés
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Január 31. 15:03
Olvasom egy "menő" gazdasági oldalon, hogy holnaptól, majd pénteken ismét komoly üzemanyagáremelés lesz.
Nem várható, hanem tényként közlik, hogy lesz.
Már többször kételkedtem abban, miként lehet 2.200-2.500-ért az akácméz kilóját házhoz szállítani?
Esetleg a kolléga belehugy..ik a tankjába, és ez az új energiahordozó?
Vagy netán csak a címkén van akácméz?
Előbb-utóbb áremelés lesz az alánk vágóknak, akkor pedig nem lesznek túl népszerűek a vevőiknél.
A fagyi úgymond visszanyal.
Ha el lehet adni az akácmézet, 3.500-4.000 Ft-ért, akkor mi a fészkes fenének adja oda bő 1.000 Ft-al kevesebbért?
A piacozó méhésztársaknak a helypénz is emelkedett, valamint ők sem a hátukon viszik a mézet.
Tehát, akik most ilyen alacsony áron kínálják a termésüket(?), nekik hamarosan az orcájukra fagy a mosoly.
Megérdemlik, mert tönkretették a belső piacot!
Ja még valami ami nekik egyáltalán nem fog tetszeni!
Az egyik felvásárló már 700 Ft-ért sem kapott vegyes mézet!!!!!!!!!!!!!
Az akácot is el kezdték keresni.
Kitartást méhésztársak, véleményem szerint az ügyeskedőknek hamarosan leáldozik, és a tisztességes piacosok, mézkicsomagolók újra boldogulhatnak.
Nekem erről a témáról ez a véleményem.
Nagyernyei Attila

 
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meki - 2024. Február 01. 10:37
És a "Gőzölgő"-be feltett képről mi a véleményed Attila?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 01. 19:17
https://kormany.hu/hirek/magyar-kezdemenyezesre-valtozik-a-mezjeloles-az-europa-unioban?fbclid=IwAR3a7u3ROdEPql0SOC2WxuFNhRJYZzriN585c-nMurZhhWYG21JmCXEVPb8
Cím: Re:Hír-les
Írta: vend - 2024. Február 05. 15:06
Nem egyszerűbb lenne az uniónak nem is venni ezektől a bitóra való résszemű csalóktól semmi kaját?
Zabálják meg ők a szarukat, vannak rá elegen.
Cím: Re:Hír-les
Írta: vend - 2024. Február 05. 15:13
Nemhttps://www.agroinform.hu/gazdaelet/vegan-mezpotlok-kiszorithatjak-valodi-mezet-piacokrol-70549-001                                                                                                 
           Nem kell azt behozni az unióba van az itt elég! Hamisítás legalizálva!
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Február 05. 17:34
Elnézést "vend" de a linkedet nem lehet megnyitni!
Gondolom erről lenne szó:


https://www.agroinform.hu/gazdaelet/vegan-mezpotlok-kiszorithatjak-valodi-mezet-piacokrol-70549-001
Cím: Re:Hír-les
Írta: lindzzy - 2024. Február 07. 16:51
https://telex.hu/techtud/2024/02/07/mezhamisitas-labortechnikai-modszer-semmelweis-egyetem
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2024. Február 07. 20:45
Idézet a Telex cikkből:
Idézet
Az elektronikus nyelv már 10 százalékos cukorszirup-koncentrációt is könnyen kimutatott, az infravörös spektroszkópiával pedig 5-10 százalék hozzáadott cukorszirup esetén már el tudtuk különíteni a hamisított mézet a nem hamistól”, teszi hozzá.

Hát én úgy gondolom,  ez nem fog elterjedni itthon.  Sok méhészt tenne taccsra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2024. Február 09. 21:51
Re:Hír-les
« Válasz #5415 Dátum: 2024. Február 07. 20:45 »
Idézet a Telex cikkből:
Idézet
"Az elektronikus nyelv már 10 százalékos cukorszirup-koncentrációt is könnyen kimutatott, az infravörös spektroszkópiával pedig 5-10 százalék hozzáadott cukorszirup esetén már el tudtuk különíteni a hamisított mézet a nem hamistól”, teszi hozzá.

Hát én úgy gondolom,  ez nem fog elterjedni itthon.  Sok méhészt tenne taccsra."

Lehet,csak újra kell ismételni, hogy mindeki értelmezze.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 15. 08:26
9 órakor Bross Péter az OMME elnöke a Kossuth rádióban.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Február 15. 12:13
Akkor már melóztam. Nem tudnád felrakni!

(Reggel korán meg a Balog Zoltán volt. Ő sem akar lemondani.)
https://mediaklikk.hu/musor/napi-ima
Cím: Re:Hír-les
Írta: dzso bacsi - 2024. Február 20. 00:54
https://24.hu/belfold/2024/02/19/orban-viktor-magyarorszag-ukran-mez-kormany-import-kormanyrendelet-agrarium/
Cím: Re:Hír-les
Írta: seeder - 2024. Február 20. 07:32
https://24.hu/belfold/2024/02/19/orban-viktor-magyarorszag-ukran-mez-kormany-import-kormanyrendelet-agrarium/

Gyors válasz a záhonyi tüntetésre! 😂
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 20. 08:02
Nagyon szomorú vagyok, hogy Magyarország miniszterelnöke nem törődik a gazdákkal (méhészekkel), érdekképviselettel, kamarával, gazdakörökkel, és az agrárminiszterrel, tejhatalmúlag átnyúl mindenki feje fölött és hoz egy ilyen felháborító döntést!
Köszönjük miniszter elnök Úr!
Ezzel a lépéssel a FIDESZ veszített minimum 100.000 szavazót!
Ha nekik ez megérte.....

Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Beeznisz - 2024. Február 20. 08:31
~20.000 db "méhészcsalád" vs. ~5 db kereskedő (vagy inkább csak 1 ???  ;) )   
Most, amikor több helyről azt lehetett hallani, hogy mozgolódik a piac...
Cím: Re:Hír-les
Írta: dzso bacsi - 2024. Február 20. 09:55
Hát így jó alaposan pofánköptek minket. Orbán csulájától én még mindig nem látok ki rendesen a fejemből tegnap este óta. Fel nem tudom ezt fogni. Most volt tüntetés az ukrán méz ellen... Végtelen elkeseredettség.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2024. Február 20. 11:07
Nagyon szomorú vagyok, hogy Magyarország miniszterelnöke nem törődik a gazdákkal (méhészekkel), érdekképviselettel, kamarával, gazdakörökkel, és az agrárminiszterrel, tejhatalmúlag átnyúl mindenki feje fölött és hoz egy ilyen felháborító döntést!
Köszönjük miniszter elnök Úr!
Ezzel a lépéssel a FIDESZ veszített minimum 100.000 szavazót!
Ha nekik ez megérte.....

Nagyernyei Attila

Na ilyenkor van ideje a lemondásnak / Bross, Nagy István/.  Természetesen nem fognak mert ragaszkodnak a pozícióhoz.
Az meg, hogy vesztett szavazókat a Fidesz, teljesen komolytalan. Már régóta szektaként működik, nincs jelentősége mi megy az országban a másfél milliós bázis megmarad,
Csak kérdezd meg Cserényit...
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2024. Február 20. 12:14
Segíthetett a döntésben a méhészek elégedetlensége
Ahogyan arról korábban írtunk, a magyar mézexportőrök elégedetlenkedtek, amiért a – hazai méhészek védelmében meghozott
https://index.hu/gazdasag/2024/02/20/mezogazdasag-ukrajna-fuvarozas-mez/
A tilalom káros a magyar fogyasztók szempontjából is. A magyar méz és méhészeti szakma hatalmas küzdelem árán idáig nagyrészt távol tudta tartani a magyar piactól a kínai hamisított mézet. Az ukrán méz kitiltásával a kínai a magyar piacon óriási versenyelőnyt kapott
https://index.hu/gazdasag/2023/12/21/magyarorszag-mez-ukrajna-haboru-europai-unio-omme-bross-peter-fazekas-gyula-brunner-ferenc-kinai-mez/?fbclid=IwAR0pis9tZHKyA6RGccdnTKEnLfm2qJqcC93FuHYg_5gseUy958DJYSUxMoE
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meki - 2024. Február 20. 18:00
Nagyon szomorú vagyok, hogy Magyarország miniszterelnöke nem törődik a gazdákkal (méhészekkel), érdekképviselettel, kamarával, gazdakörökkel, és az agrárminiszterrel, tejhatalmúlag átnyúl mindenki feje fölött és hoz egy ilyen felháborító döntést!
Köszönjük miniszter elnök Úr!
Ezzel a lépéssel a FIDESZ veszített minimum 100.000 szavazót!
Ha nekik ez megérte.....

Nagyernyei Attila
Istenem! Attila! Te ezt komolyan írtad? Ezt elhiszed amit ide nagy piros betűkkel írtál, hogy a miniszterelnök átnyúlt mindenkinek a feje fölött és önhatalmúlag senkit meg nem kérdezve vette ki a mézet a tiltott listából?
Remélem ez komoly tényleg mert viccnek durva lenne.
Nézd már meg a facebook oldalakat, ahol számon kérik a minisztert az üggyel kapcsolatban! Nem csak az derül ki a kommentekből, hogy ő tudott róla, hanem még az is, hogy az OMME-ban is tudtak róla. A te istenített elnököd Attila. Tudta, miközben te kockásra ülted ismét a hátsódat a tüntetésre autókázva ő már tudta mi készül!
Így arcul még nem csapta a tagságot senki. Ne gyere itt azzal, hogy az európai egyesület alakulás miatt nem volt ott a tüntetésen! Amiatt simán ott lehetett volna előző nap ha akar. De nem akart, mert tudott erről a gyalázatról, amit a mentora indított el és végig is vitték.
A minimum az lesz, hogy úgy kullog el szégyenkezve ebből az ágazati érdekvédelemből, mintha sosem lett volna benne, veled, meg a többi szekértolójával együtt! Ja, hallom volt egy-két érdekesség a tolna megyei választáson is. Erről nem hallhatnánk pár keresetlen szót Attila? Mintha valamikor azzal kérkedtél volna, hogy itt mindenről kendőzetlenül és őszintén lehet és kell írni! Na lássuk!
Cím: Re:Hír-les
Írta: vend - 2024. Február 20. 18:09
Hogy kell azt érteni hogy a méhészeknek nem okoz kárt az import tilalom feloldása? Szerintem van még bőven vegyesméz a méhészeknél,szégyen de 550 ért elvihető! Az ukrán  ennél is olcsóbb ? Ha dömping áron azt veszik a kereskedők az miért nem fáj nekünk? Valaki felvilágosithatna!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 20. 20:31
Meki!
Mindenről hamarosan ITT fogok tájékoztatást adni, de folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozom.
A záhonyi bohóckodásról viszont megvan a véleményem.
Hogy ki kit b@szott át most még nem tudom, de ez nagyon csúfra sikerült.
Nem vagyok naiv, de nem szeretem ha hülyének néznek!
Amikor Győrffy Balázs (tőlem 7-8 méterre) bejelenti, hogy üdvözli a sok megjelent méhészt, és megígéri , hogy ezen a határon agy deka Ukrán méz nem fog átjönni, megnyugodtam, ezért mentünk oda.
Rá 10 napra meg feloldják a tilalmat?
Itt valaki nagyon sáros!
Majd az élet eldönti, hogy ki, de azt én sem hiszem el, hogy ezt 10 perc alatt döntötték el.
Katasztrófa ez a maffia szerűen működő "demokrácia".
Ha nem lettem volna ott akkor is fájna, de így sokkal jobban.
Csalódás, de még nem tudom mindig ki a fogó, csak reménykedek.
10 kereskedő érdekéért feláldozni 18.000 méhészt....nem gyenge mutatvány.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2024. Február 20. 21:13
Meki légyszi írjál.Szükség van a felvilágosító írásokra.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2024. Február 20. 21:27
Annyi történt  hogy az export miatt bealdozzák a méhészeket. Kell a valuta,  a mézgyárak nem állhatnak le.  700ert meg már nincs méz.  Könnyebb és olcsóbb oda szólni a miniszternek, hogy engedjék az ukránt, mint emelni mondjuk 800 ra.
Felvásárlás gyakorlatilag nincs. Az omme.hu főoldalon tájékoztatnak arról,hogy mit kell tenni ha esetleg lesz valamikor.  A mostani döntésről egy mondat sincsen.
A méhészeknek nincsen kegyelem.  :'(
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2024. Február 20. 21:57
Meki!
Mindenről hamarosan ITT fogok tájékoztatást adni, de folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozom.
A záhonyi bohóckodásról viszont megvan a véleményem.
Hogy ki kit b@szott át most még nem tudom, de ez nagyon csúfra sikerült.
Nem vagyok naiv, de nem szeretem ha hülyének néznek!
Amikor Győrffy Balázs (tőlem 7-8 méterre) bejelenti, hogy üdvözli a sok megjelent méhészt, és megígéri , hogy ezen a határon agy deka Ukrán méz nem fog átjönni, megnyugodtam, ezért mentünk oda.
Rá 10 napra meg feloldják a tilalmat?
Itt valaki nagyon sáros!
Majd az élet eldönti, hogy ki, de azt én sem hiszem el, hogy ezt 10 perc alatt döntötték el.
Katasztrófa ez a maffia szerűen működő "demokrácia".
Ha nem lettem volna ott akkor is fájna, de így sokkal jobban.
Csalódás, de még nem tudom mindig ki a fogó, csak reménykedek.
10 kereskedő érdekéért feláldozni 18.000 méhészt....nem gyenge mutatvány.
Nagyernyei Attila
Ez egy igazi klassz-i-kuss cselekedet
Cím: Re:Hír-les
Írta: linen - 2024. Február 21. 06:33
Ez egy átgondolt cselekedet a főnök részéről.
Kell a sok szorgos kéz a gyárakban a szalag mellett, vagy akár lehet menni nyugatra is dolgozni ha kell a lóvé.
Jönnek a választások is, külföldön magyarként csak külképviseleten lehet szavazni, sok magyar ezért nem fog elmenni voksolni ami jól jön a főnöknek.
De akár lehet méhészkedni továbbra is akinek nem megélhetési létszükséglet csak hobbi.
Nem kell bűnbakot keresni Attila, mindig a fejétől bűzlik a hal.
Tudod hogy van a szlogen, hajrá magyarország, hajrá magyarok!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Belphegor - 2024. Február 21. 07:44
Sziasztok,

Őszintén meglep Attila piros betűs írása. Érdekképviselet, kamara, gazdakörök, agrárminiszter... és persze Jakab gazda, Győrffy Balázs stb.
Ezek mind ugyanazok...
Nincs olyan társadalmi réteg aminek ezek nem tettek még keresztbe. És valaki azt gondolja, hogy Ő majd megússza, hogy Ő majd nem kerül sorra?! Hát dehogynem. Ma én, holnap te!
Egyértelmű, hogy a döntés valakinek, valakiknek a kérésére történt. (pont úgy, ahogy a 3 hete zajló, ismert gusztustalan kegyelmi kérvény)
Valaki, valakik a háttérben így intézték és alá lett írva a "kérelem". Van esetleg valakinek tippje ki ezért a felelős? Vélhetően pont azok, akiktől a naivabb (elnézést) méhésztársak éppen a segítséget várták.
Én nem voltam a záhonyi tüntetésen. Nem is láttam értelmét, nem is odavalónak gondoltam magam. De nem nevetek azokon, akik ott voltak és őszintén, vakon hittek a "(meg)vezetőkben". Megértem a csalódottságukat de ez egyúttal egy lecke és tanulság is a rendszer működését illetően.
Nem számít itt semmi és senki. Csak a saját sleppjük...
A "megvédeni" szó vagy kifejezés az Ő szótárukban (Fidesz) egész mást jelent mint ami az alapértelmezett jelentése.
Ha a "megvédjük" kifejezést hallja tőlük valaki a saját területén vagy akár csak úgy általában is, az bizony csak a legrosszabbra készülhet, felkötheti a gatyáját. Ez a tapasztalatom.
Ők a homok a gépezetben, bot a küllők között, tüske a köröm alatt (és a szarcsík a gatyában)...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2024. Február 21. 18:40
Meki!
Mindenről hamarosan ITT fogok tájékoztatást adni, de folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozom.
A záhonyi bohóckodásról viszont megvan a véleményem.
Hogy ki kit b@szott át most még nem tudom, de ez nagyon csúfra sikerült.
Nem vagyok naiv, de nem szeretem ha hülyének néznek!
Amikor Győrffy Balázs (tőlem 7-8 méterre) bejelenti, hogy üdvözli a sok megjelent méhészt, és megígéri , hogy ezen a határon agy deka Ukrán méz nem fog átjönni, megnyugodtam, ezért mentünk oda.
Rá 10 napra meg feloldják a tilalmat?
Itt valaki nagyon sáros!
Majd az élet eldönti, hogy ki, de azt én sem hiszem el, hogy ezt 10 perc alatt döntötték el.
Katasztrófa ez a maffia szerűen működő "demokrácia".
Ha nem lettem volna ott akkor is fájna, de így sokkal jobban.
Csalódás, de még nem tudom mindig ki a fogó, csak reménykedek.
10 kereskedő érdekéért feláldozni 18.000 méhészt....nem gyenge mutatvány.
Nagyernyei Attila
Ez egy igazi klassz-i-kuss cselekedet
A fenti mondatom megfejtése: A mézkereskedőknek klassz a méhészeknek kuss ( klasszikus)
Cím: Re:Hír-les
Írta: sala78 - 2024. Február 22. 14:57
http://www.omme.hu/wp-content/uploads/2024/02/AM-lev%C3%A9l-Korm.-rend-m%C3%B3dos%C3%ADt%C3%A1s.pdf
Cím: Re:Hír-les
Írta: seeder - 2024. Február 22. 15:25
http://www.omme.hu/wp-content/uploads/2024/02/AM-lev%C3%A9l-Korm.-rend-m%C3%B3dos%C3%ADt%C3%A1s.pdf
Vajon ezen a levélen miért nem az elnök úr aláírása szerepel az eddigi gyakorlatnak megfelelően?
Cím: Re:Hír-les
Írta: szabomehesz - 2024. Február 22. 15:48
NEM KÉRIK AZ IMPORTTILALOM VISSZAÁLLÍTÁSÁT
Cím: Re:Hír-les
Írta: turalyon - 2024. Február 22. 17:37
Csatolom a képet mi szerint egyeztettek az OMME-val. És volt képe az "elnökségnek"  3!! nap után egy ilyen szemet írni? A tüntetés gerincét a méhészek adták. Az OMME honnét vette, hogy nincs magyar méz? egy ilyen nagy volumenű kérdésnél végeztek előzetes felmérést legalább az egyesületi tagok készleteiről? Nem mivel tudják, hogy vagy méz csak így a havernak véletlenül 800Ft-ot kellett volna fizetni egy kg-ért. Na most nem kell a kiürült raktár hamar megtelik újra a milliárdos mézüzemben. Három helyről köptek szembe 20.000 méhészt köztük a saját egyesületünk is! Mondanám, hogy már aznap rendkívüli ülést kellett volna tartani az elnökségnek mivel a jövőnk a tét, de mint látható nem véletlenül lapítottak eddig...
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2024. Február 23. 19:54
https://nyugatifeny.hu/2024/02/23/meheszek-orszagos-magyar-meheszeti-egyesulet-nagy-istvan-orban-kormany
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 24. 19:38
https://www.agroinform.hu/allattenyesztes/kik-mennek-tonkre-hamarabb-a-meheszek-vagy-a-kereskedok-70985-001?fbclid=IwAR03T258e3SThpNPadA-n9zoxWA_6xqqh1TiXIyHfa4ZCmp9zC_ArlhtVrw
Cím: Re:Hír-les
Írta: hang - 2024. Február 25. 07:07
Kedveskéim, ez szerintem nem vicc!!
Igazán a Ti dolgotok, de azért lehet róla, sőt, kell is véleményt alkotni.


Nos, nem szeretném elemezni ezt a véleményt, a lényeg, hogy noha öngólt rúgott a kormányzat azzal, hogy egy olyan -valóban nem túl jelentős volumenű- termék esetében "engedett a brüsszeli nyomásnak", amelyről a piaci szereplők mindegyike tudja, hogy egy fityfenét brüsszeli az a nyomás, Brüsszel valójában magasról leszarja az európai méhészeti ágazatot, ám az az öngól eszerint még akár vállalható is, legfeljebb néhány méhész nem a "nemzeti oldalt" preferálja majd a választásokon. Az a "nyomás" tehát vélhetően nem Brüsszelből jöhetett, sokkal inkább valószínű, hogy a jó miniszter és a csicska érdekképviselet (helyesebben fogalmazva: önérdek-képviselet) azt a piaci szereplőt igyekezett helyzetbe hozni, aki már ezt megelőzően is "helyzetben volt". Ráadásként hivatkozni lehet az újbóli engedélyezéssel kapcsolatban Brüsszelre, s ez még jól jöhet az EP-választások idején . Fura, de a gabonabehozatal ügyében már nem bátorkodott olyan mértékben a kormányzat, mint a "méhész-miniszter által irányított és felemelt" méhészeti ágazat esetében. Azt azért csak a jó N.Agyernyei Átilla, OMME Ustora, Kemény Magja, Szilárd Karógyökere és az Akácméz-paraméterromboló elnökecske szekerének "Sz-Éltolója" gondolja, hogy ezzel a "gesztussal" a kormányzat bezárhatja az ajtót:

N.Agyernyei Atilla írta:
Idézetet írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 20. 08:02
Nagyon szomorú vagyok, hogy Magyarország miniszterelnöke nem törődik a gazdákkal (méhészekkel), érdekképviselettel, kamarával, gazdakörökkel, és az agrárminiszterrel, tejhatalmúlag átnyúl mindenki feje fölött és hoz egy ilyen felháborító döntést!
Köszönjük miniszter elnök Úr!
Ezzel a lépéssel a FIDESZ veszített minimum 100.000 szavazót!
Ha nekik ez megérte.....
Nagyernyei Attila


Mindenesetre jót röhögtem volna a zakkant tolnai elnökön, ha nem lenne olyan szomorú, hogy midőn szembesült azzal, hogy hülyét csináltak belőle a záhonyi operett-tüntikézés apropóján, továbbra is a "miniszter elnök" (sic!) bűnéül rója fel ezt a lépést, s az a fejébe sem jut, hogy itt azért köllött a MéhészPesta és a jó érdekképviseleti elnökecske is e mutatványhoz... Pedig dehogy... Megírták neki az előbb idézett "szózat" kapcsán...:

Meki írta:
Méhészeti közélet / Re:Hír-les
« Utolsó üzenet: írta Meki Dátum 2024. Február 20. 18:00 »

Istenem! Attila! Te ezt komolyan írtad? Ezt elhiszed amit ide nagy piros betűkkel írtál, hogy a miniszterelnök átnyúlt mindenkinek a feje fölött és önhatalmúlag senkit meg nem kérdezve vette ki a mézet a tiltott listából?
Remélem ez komoly tényleg mert viccnek durva lenne.
Nézd már meg a facebook oldalakat, ahol számon kérik a minisztert az üggyel kapcsolatban! Nem csak az derül ki a kommentekből, hogy ő tudott róla, hanem még az is, hogy az OMME-ban is tudtak róla. A te istenített elnököd Attila. Tudta, miközben te kockásra ülted ismét a hátsódat a tüntetésre autókázva ő már tudta mi készül!
Így arcul még nem csapta a tagságot senki. Ne gyere itt azzal, hogy az európai egyesület alakulás miatt nem volt ott a tüntetésen! Amiatt simán ott lehetett volna előző nap ha akar. De nem akart, mert tudott erről a gyalázatról, amit a mentora indított el és végig is vitték.
A minimum az lesz, hogy úgy kullog el szégyenkezve ebből az ágazati érdekvédelemből, mintha sosem lett volna benne, veled, meg a többi szekértolójával együtt! Ja, hallom volt egy-két érdekesség a tolna megyei választáson is. Erről nem hallhatnánk pár keresetlen szót Attila? Mintha valamikor azzal kérkedtél volna, hogy itt mindenről kendőzetlenül és őszintén lehet és kell írni! Na lássuk!



Apropos, N.Agyernyei, apropos tolna-vármegyei választás...!

Ki lehet ez a zakkant faszi, aki tolnai egyesületi elnökként írta alá az előbb idézett nyílt levelet? Emlékeim szerint ez a fószer már csak történelem, hiszen nem oly rég állítólag önként visszavonult a méhész közélet tolnai szervezetének éléről. Még az utódját is megnevezte...

seed150 írta:

Re:Méhészeti programok
« Válasz #1124 Dátum: 2024. Február 14. 22:30 »
...............................

Olyat nem lehetne, hogy elmennénk néhányan a megüresedett egyesületi elnöki széked
valódi elnökkel történő feltöltésének választására? A sza-bájosra.

Idézetet írta: Malya Péter - 2024. Január 30. 06:44
Ki lett az új Tolna Vármegyei Elnök? Már meg kell. hogy legyen az eredmény. Nem tudja valaki, hogy ki az új elnök?

Idézetet írta: Nagyernyei Attila - 2024. Január 30. 07:12
Csere Tibor!
A szekszárdi méhegészségügyi felelős.
Nagyernyei Attila

Mert azt csicsergik.... Mit is?˙


No akkor mondja már meg valaki, még mindig Ernyőke az elnök? Mert hát úgy hallottam -meg írta is -, már nem ő az elnök. Akkor a Nomader se elnök, vagy mégis...? Tényleg szabálytalan volt az egész választási bohóckodás? Tényleg elcseszte Fürtöske?

Csatolmány:
tisztújító meghívó Szekszárd.PNG
tisztújító meghívó Szekszárd.PNG [ 269.67 KiB | Megtekintve 175 alkalommal. ]


Valami olyasmit sugdolóztak a tájékozottak, hogy már a jelölő-procedúra is bűzlött, olyan személyt "nevezett ki" Ernyőke a jelölő bizottság elnökének, aki nemrégen nem is volt egyesületi tag, eképpen nem is választhatta volna meg a tagság e posztra. Persze abszolut demokrati-kuss módon.

Persze, ahogy Tolnában az elnököt is kétharmaddal választották egykor, hozhatott olyan döntést is a tagság, hogy nekik csak teljesen kívülálló jelölőbizottsági elnök köll, jobb is, ha nem tag, nomeg a legjobb, ha a tagsági jogviszony kötöttsége nem befolyásolja a jó Bicskát a megfelelő személyek kiválasztásában. Az is valami tolnai specialitás lehet, hogy a titkárt nem a tagság, hanem az újsütetű "majdnem-elnök" választja ki, s hogy az új titkár tagsági jogviszonya is vethet fel kérdőjeleket... Az már csak hab a tortán, hogy a gazdasági vezetőre sem kötelező érvényű a tagsági jogviszony, a már leköszönt N.Agyernyei tesz rá javaslatot a leendő gazdasági vezető távollétében, majd telefonon addig kapacitálja a jó "márnemelnök", míg a hölgy beadja a derekát...

Aztán hirtelen megvilágosodik a jó Agyernyő, s "vissza a babaruhát!" felkiáltással -nagy megengedően - ismételt választást ír ki, valami csoda technikával: helyszínen jelölőbizottság-választás, szünetben jelölések begyűjtése, majd választás... S mindezt a törvényesség és a demokrácia jegyében... És még ez a néhai, kiérdemesült elnök-torzó borong azon, hogy őt hülyének nézi a miniszterelnök... Aranyanyáim, Aranyapáim, valaki varrhatna erre gombot...

Nekem az alábbi meghívóban van némi bibi, de majd meglátjuk...

Csatolmány:
rendkívüli közgyűlés Szekszárdon.PNG
rendkívüli közgyűlés Szekszárdon.PNG [ 333.85 KiB | Megtekintve 175 alkalommal. ]


Valószínű barátunk is rájött, hogy a palacsintába némi fekália keveredhetett, mert gyorsan átfésülte fürtjeit a másik oldalra:

Csatolmány:
rendkívüli közgyűlés Szekszárdon 2.PNG
rendkívüli közgyűlés Szekszárdon 2.PNG [ 321.51 KiB | Megtekintve 175 alkalommal. ]


No, még néhány próbálkozás, aztán talán lesz új elnök is... Persze, csak ha már nem kell a kétharmad...

Hozzáteszem, hogy olyasmi is gyanúra adhat okot, hogy a jó Ernyő állítólag azt a Bicskát hordta fel magával magos Budavárba küldöttként, aki ugyan nem volt egyesületi tag, ám küldöttként rendkívül alkalmas lehetett pl.Bross tisztújításának alkalmával... Persze ha egyesületi tag volt a jó Bugyli Csicska, akkor akár törvényes is lehet Bross elnökké választása is...

Menet közben hallom, hogy az aláírások is gyűlnek Zoli levele alatt, bár a levél állítólag csak 40-egynéhány aláírással került a miniszter elé a sietség mián... Majd a többi aláírást is megküldik Pestánknak, hadd gyönyörködjék a méhész-tömegek ellenállásának nevesített bizonyítékában.

Azt is hallottam, hogy N.Agyernyei Atilla, OMME egykori Ustora, Kemény Magja, Karógyökere és elnökecskéje szekerének (Sz)Éltolója menet közben visszavonta a Tolna Megyei Méhész Egyesület nevében odaskríbolt aláírását... Mondjuk érthető ez a reakció: most a tudathasadás állapotában lődörög szegény, ha igaz a hír, az érdekképviseleti szervezet elnökségében is teljes a meghasonlottság, eluralkodott a bizonytalanság. Jöttek a hírek, hogy Bross az elnökség egy részével nem is egyeztetett a szégyenteljes levele szövegéről. Én -ha még mindig egyesületi tag lennék- mindenképpen fölszólítanám az elnökség tagjait, név szerint nyilatkozzanak a levéllel kapcsolatban. Szívesen látnám a levélen az aláírásukat is, mert az nem mond nekem semmit, hogy Elnökség. Számoljon el mindenki az egyéni állásfoglalásával, s azt is ki kell jelenteni, hogy Bross ezzel az aláírással elküldhet-e levelet ilyen horderejű kérdésben. Ha az elnökségi tagok egy része vállalja ezt a levelet, vállalja saját nevével. Ha nem írta alá, nem felel érte, s akkor Bross felelőssége a kérdés: milyen alapon tesz ilyen szervilis gesztust a miniszter felé, aki mögött minduntalan ott tornyosul a Nagy Testvér sziluettje...

Nemsokára kezdődik az online rendkívüli elnökségi ülés...! Várom, várjuk az elnökség és az elnök reakcióját. Novák Katalin és Varga Judit példát mutattak, miképp kell feloldani egy másképp feloldhatatlan szituációt: fájó szívvel, de még lehetőség szerint méltósággal kell visszaadni a mandátumot, távozva abból a pozícióból, mely betöltésére méltatlanná váltak. Most Brosson és az elnökségen a sor, a reakciójuk és ez a levél vállalhatatlan, bár ha a méhészeknek így is jó, hát lelkük rajta...


Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2024. Február 25. 08:55
Hát a fidesztől mindent el lehet tanulni,de hogy tönkre tegyenek egy ágazatot /igaz némi támogatási korrupció ide is beférkőzött/ és aki szerette is csinálni azokkal is megutáltassák?Na de ilyen lett a magyar-de mindig érvényes lesz fejétől bűzlik a hal!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 26. 07:12
Kedevs hang!
Válogasd meg a véleménynyilvánításodat, mert repülsz.
Olyan alpári stílusod van neked is, mint azoknak volt akiket már rég lekukáztam.
Nem vagyok bolond, és nem zakkantam meg, ahogy írod, tényként!
Csak óvatosan a fogalmazással mert harapós a bácsi!
Az én lennék.
Amikor ezt írtad, már tovább nem is olvastam mélyen színvonal alatti elmélkedéseidet:
"Mindenesetre jót röhögtem volna a zakkant tolnai elnökön,..."
A sárga lap a kezemben, hogy mikor kapsz te is pirosat, az rajtad múlik!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Február 26. 08:41

Olvasd már végig néhányszor!
Segítsek?

Szépen, lassan!
1.-Nem a "hang" írta.
2.-Idézte. Úgy emlékszem mindet olvastam már. (Itt is, ott is)
3.-Megkeresed a "ződet".
4.-Bejelentkezel.
5.-Beírod a keresőbe: "zakkant".
6.-További találatokat fogsz találni a többi idézetre is, azok szavaira is rákereshetsz.
7.-Sárga lapot nem emlegeted, mert a valódi jelentése miatt Magyarországon azt gondolják, sajátodat sokszorosítod, amiből osztogatsz. Nem szabad lovat adni a vitapartnerek alá!
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2024. Február 26. 09:03
Jellemző lett a hangulat a méhészek között,egymás iránt is,ekézés,hülyének nézés stb.
De igaz így nem mehet tovább a kormányzat és a vezetőink megtették az intézkedést,várható volt robban a bomba,mint majd máshol is,mert ami itt megy az nem normális.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meki - 2024. Február 26. 13:07

Olvasd már végig néhányszor!
Segítsek?

Szépen, lassan!
1.-Nem a "hang" írta.
2.-Idézte. Úgy emlékszem mindet olvastam már. (Itt is, ott is)
3.-Megkeresed a "ződet".
4.-Bejelentkezel.
5.-Beírod a keresőbe: "zakkant".
6.-További találatokat fogsz találni a többi idézetre is, azok szavaira is rákereshetsz.
7.-Sárga lapot nem emlegeted, mert a valódi jelentése miatt Magyarországon azt gondolják, sajátodat sokszorosítod, amiből osztogatsz. Nem szabad lovat adni a vitapartnerek alá!
Seed150 nehéz ám a szövegértelmezés ha valaki már bele van kavarodva rendesen a problémákba.
A "kedves vezető" is komoly bajban van a kamuzásai miatt (most még a minisztert is jól bemószerolta ezzel az elnökségi levéllel),  megaztán  itt van ez a tolnai választás, amit valjuk  be, neki kellett volna megfelelően előkészíteni, de nagyon, de nagyon  "elkúrta".
Ha meg még arra is van bizonyíték, márpedig úgy hallik van, hogy olyan "szavazó gépet" (elnézést: küldöttet) vitt magával a küldöttgyűlésre, aki nem is volt tagja az egyesületnek, akkor jobb ha már most kiíratja a vérnyomás csökkentőket!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 26. 14:07
Meki ezt feszegeti, de jobb lenne ha hallgatna,  mert ez baromi nagy öngól....nem nekem, hanem annak aki a kifogást emeli.
Ezt írja:
"Ha meg még arra is van bizonyíték, márpedig úgy hallik van, hogy olyan "szavazó gépet" (elnézést: küldöttet) vitt magával a küldöttgyűlésre, aki nem is volt tagja az egyesületnek, akkor jobb ha már most kiíratja a vérnyomás csökkentőket!"
Én semmi küldöttet nem vittem, ne ferdíts.
Ja és kinek a feladata a tagnévsor naprakész nyilvántartása?
Pont annak aki a kifogást emelte!
Várjatok kicsit estig.
Nekem nem kell vérnyomáscsökkentő, mert a méhektől jövök.
Tomboltak, olyan virágporhordás van.
Holnap ellövöm azt a bizonyos startpisztolyt.
Nyugi, a hosszú élet titka.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: wr - 2024. Február 26. 15:42
Csak vigyázz azzal a pisztollyal nehogy aztán két lábbal kelljen majd nyomni azt a féket:
Idézet
Akkor aztán padló gáz, és csak arra kell figyelni, hogy idejében fékezzünk.
   :)
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Február 26. 19:26
Startpisztoly? Meg fék? Hol van már a rakéta?
...............
....Azért annyit erről, hogy a nozemának is kedvezünk ha túl korán indítjuk a rakétákat, ..................
Nagyernyei Attila

Hogy kell ellőni a startpisztolyt és a rakétát a méhészetben?
Én hallottam már egy rakétásemberről.
https://nepszava.hu/3058810_eszak-korea-valami-szuper-nagyot-raketazott-kim-dzsong-un-nagyon-elegedett
Meg a pisztolyosról.
https://www.facebook.com/MoziStar/videos/csupasz-pisztoly-1988-filmr%C3%A9szlet/764803298605691/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meki - 2024. Február 27. 08:57
Attila!
Engem ugyan nem érdekel, hogy kinek a feladata volt a nyilvántartás (szerintem az elnöké lenne, de a minimum, hogy képben van) mert ez részletkérdés. A lényeg, hogy be voltak-e tartva a szabályok? Az pedig végképp az elnök sara, a bíróságon valószínű csak ő van bejegyezve vezetőként.
Tehát bármennyire is kúszol elvtelenül a felelősség alól, bizony van sarad bőven.
A választást meg totálisan te cseszted el. Azt végképp nem tudod másra kenni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 27. 10:10
Meki!
Örvendek, hogy ennyire "képben" vagy!
Nézzük a Tolna Megyei Méhész Egyesület ügyvédjét, ki is Ő?
Dr. Bősz Endréné, Dr.Wéber Aranka.
Egy ismert, köztiszteletnek örvendő idős ügyvéd.
Van aki nem tisztelte, és beszólt neki, hogy ....még a civil törvényt sem ismeri!
Ő volt 35 évig kormánybiztos a Tolna megyei választásokon!!!!
Nem folytatom.
Ja mégis.
A Tolna Megyei Ügyvéd Kamara választását is Ő bonyolította.
Az ügyvédnő alkalmasságát megkérdőjelezni, hogyan is fejezzem ki magam?...pofa kell hozzá.
Nagyon jó helyen vannak most Csere Tibor kihívói.
Az egyik prominens a választások előtt megkérdezte tőlem, hogy ...Attila, hagyjam szerinted az egészet a f@szba?
Azt mondtam neki, ha hiányzik egy jókora pofon akkor próbálkozzatok.
Tegnap egy maratoni választáson, aratott Csere Tibi Új csapata!
Hiába volt a több száz telefon, hiába voltak óriási ígéretek, a méhészek döntöttek, és ezt el kell fogadni.
Ja, valamit rettenetesen rosszul tudsz, de ez nem a te hibád, mivel egyesületet sosem vezettél, ellenben velem, aki az ország egyik legnagyobb egyesületének voltam 27 évig elnöke.
Miért nincs lövésed a témához?
Mert az egyesület titkárának feladata, a tagdíjak napra kész nyilvántartása.
Idézek a Tolna Megyei Méhész Egyesület hatályos alapszabályából.
" Egyesület titkára:
   a. segíti az elnököt munkájában, koordinálja az elnökség tevékenységét.
.......
    f. vezeti a tagnyilvántartást"
Légy szíves idézz már az alapszabályunkból, hol találtad azt, hogy az elnök feladata a tagnyilvántartás?!
Előbb tájékozódj, aztán okoskodj.
Ez most nem sikerült.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: seeder - 2024. Február 27. 14:21
https://atlatszo.hu/orszagszerte/2024/02/27/a-meheszek-nagy-istvan-agrarminiszter-korabbi-munkaadojat-sejtik-az-ukran-mez-importtilalmanak-eltorlese-mogott/?fbclid=IwAR2_67C3UfknqgYFMffnjnBtLQCTkCEZ8_fa-mWXz2FgqO2CcYHuk3XiMmk
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 27. 18:55
Tegnap este a Rendkívüli Tisztújító Közgyűlésünk előtt adta a kezembe egy méhész, hogy erről beszéljünk, neki ez a véleménye az ukrán mézimport tilalom feloldásáról.
Íme az írás:
"Szerintetek logikus az, hogy Nagy István egy nappal azelőtt, hogy feloldják a tilalmat, még arról nyilatkozik, hogy az ukrán méz miatt nem lehet a magyar mézet eladni? Szerintetek ebből az következik, hogy a kormányban Nagy István  volt az aki a tilalom megszüntetését akarta? Logikus ez? Kérem, hogy kezdjünk el gondolkodni, mert éppen teljes gőzzel segítünk kinyírni egy minisztert, aki történetesen méhész, érti a problémánkat és számtalan ügyben mellénk állt! Például abban is, hogy bevezették az export tilalmat az ukrán mézre! Egyetlen más uniós országban nem volt ilyen tiltás!Kérdezem ezt úgy, hogy nem vagyok ennek a csapatnak a szimpatizánsa."
Íme a levél amire sajnos nem került sor, de a témával foglalkoztunk.
Kinek mi erről a véleménye?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2024. Február 27. 19:27
Ott van a válasz egy hozzászólással lejjebb az átlátszó cikkében.
Színjáték az egész. Dumaszínház. Csak már nincs kedvünk röhögni.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Február 27. 20:59
Tegnap este a Rendkívüli Tisztújító Közgyűlésünk előtt adta a kezembe egy méhész, hogy erről beszéljünk, neki ez a véleménye az ukrán mézimport tilalom feloldásáról.
Íme az írás:
"Szerintetek logikus az, hogy Nagy István egy nappal azelőtt, hogy feloldják a tilalmat, még arról nyilatkozik, hogy az ukrán méz miatt nem lehet a magyar mézet eladni? Szerintetek ebből az következik, hogy a kormányban Nagy István  volt az aki a tilalom megszüntetését akarta? Logikus ez? Kérem, hogy kezdjünk el gondolkodni, mert éppen teljes gőzzel segítünk kinyírni egy minisztert, aki történetesen méhész, érti a problémánkat és számtalan ügyben mellénk állt! Például abban is, hogy bevezették az export tilalmat az ukrán mézre! Egyetlen más uniós országban nem volt ilyen tiltás!Kérdezem ezt úgy, hogy nem vagyok ennek a csapatnak a szimpatizánsa."
Íme a levél amire sajnos nem került sor, de a témával foglalkoztunk.
Kinek mi erről a véleménye?
Nagyernyei Attila

Nekem erről az a véleményem, hogy az a améhész aki a levelet a kezedbe adta, annak semmi információja nincs a valós helyzetről, mint általában a népeknek. Mondd neki, hogy a fideszmaffia ellátja az uniót kínai szutyokkal vámmentesen Ukrajnán(? Aug 24 függetlenség kikiáltása, ugye olyan ország nem született 1991 december 25. után, csak a világ nem tudja) keresztül.

Kis segítség. Az ENSZ soha nem jegyzett be ilyen nevű országot. FÁK felbomlását követően:

"1991. december 25-én jelentette be lemondását Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke, akinek távozásával de facto a szocialista szuperhatalom is megszűnt létezni, átadva helyét az – utódállamok többségét magába tömörítő – Független Államok Közösségének."
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 28. 07:29
Aki nekem a levelet a kezembe nyomta arra kért, hogy ne fedjem fel, mert azt a sok mocskot amit én eltűrök, neki nem hiányzik.
Én is érdekes véleménynek tartom, és elgondolkodtatónak.
Szerintem a miniszter is felmérte milyen közutálatnak lesz kitéve a méhészek részéről ha feloldja az ukrán méz stopot.
Valami itt bűzlik, de nem látok tisztán, és szerintem senki.
A kormányok legjobban az ellenük irányuló tüntetésektől tartanak, ez nem vita.
Akkor miért dobtak bennünket a gödör aljára, mert 18-20.000 méhész a családtagjaival, rokonaival nem kevés?
Ennyire nem lehetnek felületesek, lazák, pökhendik.
Remélem egyszer ki fog derülni az igazság, mert úgy érzem még a közelében sem vagyunk.
Aztán kinek mi a véleménye az más dolog, én tiszteletben tartom.
Ha nem lettem volna Záhonyban könnyebben viselném a jelenlegi állapotot.
Emiatt is gyanús nekem, hogy itt valami nagy hatalmasság nyomására döntöttek, amit jó lenne kideríteni ki is volt az.
Közben látok egy friss hírt:
https://www.vg.hu/agrar/2024/02/nagy-istvan-elmagyarazta-hogy-miert-engedik-be-az-ukran-mezet?fbclid=IwAR2JFK7WGBW14pMSAFX6fNlJqo26wcj7vIXzCp7Z5BR6BL-Ld0yl6tud9UU
Nagyernyei Attila

Cím: Re:Hír-les
Írta: seeder - 2024. Február 28. 08:59
Emiatt is gyanús nekem, hogy itt valami nagy hatalmasság nyomására döntöttek, amit jó lenne kideríteni ki is volt az.
Deák Ferencnek hívják. Ő egyedül is meggyőző tud lenni, hát még ha egy bőröndnyien van!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2024. Február 28. 12:58
.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Február 28. 18:49
Nem a Gy(úr)csány? Vagy Brüsszel? :)

Szerintem a Covid....

Soros?

A szankciók!!!!!

Szia Uram! Lélegeztetőgép (10 millás) 13ezerért érdekel?

https://kuruc.info/r/2/270896/
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 28. 18:52
Kellemes ez az eszmecsere, de szerintem nagyon mellette vagytok a témának!
Amikor a miniszter egyik nap azt nyilatkozza, hogy fenntartjuk az ukrán méz stopot, másnap meg már a Magyar Közlönyben kihirdetik a feloldását, akkor gyanakszom, hogy ez nem az ő döntése lehetett.
Ilyen nincs.
A Nemzeti Agrárkamara meg semmit sem tudott róla, amikor az elnök több száz méhész jelenlétében bejelenti, hogy ezen a határon egy deka ukrán méz nem jön be?
Valami itt nem kerek.
A miniszternek is van főnöke, aki ezek szerint mindenkinek a főnöke Magyarországon.
Ezt máshol úgy nevezik személyi kultusz.
Aztán majd lassan kiderül, hogy ki a sáros, de én már kezdem kibogozni.
Ami viszont fatális hiba, az ügy kommunikációja!
Erre nincs mentség!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meki - 2024. Február 28. 19:01
Már megint csúsztatsz, ferdítesz, vagy csak megint nem tudod értelmezni amit írtam.
Olvsd el újra csak lassan, hátha akkor megérted.
Szegény ügyvédnőt kár volt lejáratnod, magadat mentve, mert én róla egy szót nem szóltam. Fel se tételeztem, hogy annyira analfabéta vagy, egy ilyen egyszerű dolgot, mint egy ekkora egyesület tisztújító közgyűlése sem tudsz levezényelni. Viszont, ha ez az ügyvédnőnek sem sikerült elsőre, az azért gáz.
Végülis neked a lényeg, hogy mégis tudod ezt is másra kenni.
A tagnyilvántartásos részt se árt ha értelmezed még egyszer!
Nem állítottam, hogy a te dolgod, (hisz az alapszabályotokat nem ismerem),sőt azt írtam nem is érdekel kinek a feladata, csak zárójelben jegyeztem meg, szerintem az elnöké, viszont a minimum az, hogy képben van tagja-e valaki az egyesületének! Ez azért alap!
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meki - 2024. Február 28. 19:15
Kellemes ez az eszmecsere, de szerintem nagyon mellette vagytok a témának!
Amikor a miniszter egyik nap azt nyilatkozza, hogy fenntartjuk az ukrán méz stopot, másnap meg már a Magyar Közlönyben kihirdetik a feloldását, akkor gyanakszom, hogy ez nem az ő döntése lehetett.
Ilyen nincs.
A Nemzeti Agrárkamara meg semmit sem tudott róla, amikor az elnök több száz méhész jelenlétében bejelenti, hogy ezen a határon egy deka ukrán méz nem jön be?
Valami itt nem kerek.
A miniszternek is van főnöke, aki ezek szerint mindenkinek a főnöke Magyarországon.
Ezt máshol úgy nevezik személyi kultusz.
Aztán majd lassan kiderül, hogy ki a sáros, de én már kezdem kibogozni.
Ami viszont fatális hiba, az ügy kommunikációja!
Erre nincs mentség!
Nagyernyei Attila
Már másodszor írod a miniszter előző napi nyilatkozatát.
Belinkelnéd, hol jelent ez meg épp a rendelet előtt egy nappal?
Láttad te ezt?
Ráadásul most úgy írod azt mondta "fentartjuk az ukrán méz import tilalmát", előzőleg meg azt írtad "az ukrán méz miatt nem lehet a magyar mézet eladni". Akkor most melyiket nyilatkozta?
Nem valami felületes olvasásról lehet itt megint szó?
Mert ha teszem azt netalán azt mondta (én nem tudom, nem olvastam, ezért kellene a link), hogy: az ukrán méz stop miatt nem lehet a magyar mézet eladni, ugyebár mindjárt más a lányzó fekvése. Már csa azért is, mert előzőleg a nyilatkozatok inkább erre a kijelentésre hajaztak, amiket én olvastam.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 28. 19:53
Az egyiket a miniszter mondta, a másikat pedig Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárkamara elnöke Záhonyban.
Ha ott voltál akkor mi a kérdés?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Meki - 2024. Február 29. 08:19
Értem.
Szóval nem az mondta, nem úgy, nem ott, nem akkor. A többi stimmel.
Tehát csak a szokásos csúsztatás,félretájékoztatás részedről, az igényeid szerint.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Február 29. 08:27
https://www.facebook.com/watch?v=255206660971134
Ezt nézd meg, és mindenre megkapod a választ!
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: dzso bacsi - 2024. Március 06. 17:14
Gazda és méhésztüntetés a Parlament előtt! Március 9-11. Ott kell lennünk!

https://facebook.com/events/s/gazda-es-mehesztuntetes-budape/427285099757693/
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 06. 20:20
Attila! Ott leszel velünk? Kérdezd már meg Brosst, mehetsz-e?!
Cím: Re:Hír-les
Írta: vezer - 2024. Március 08. 15:10
 Milyen mézzel eteti a kormány a magyar gyerekeket?
https://www.tiktok.com/@toroczkai.laszlo/video/7343687551716199713?_r=1&_t=8kUFRyllTpR&fbclid=IwAR1JOi7h88vUMxmjGkoVdOyDW8HDY09BVj5e7XjjW2WUq0ASNvd5onYqc4Y
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Március 08. 20:05
Itt a válasz, csak a rosszindulatúságodban ezt "elfelejtetted" feltenni!?
http://www.omme.hu/szakma-helyett-politika/
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2024. Március 08. 21:27
Itt a válasz, csak a rosszindulatúságodban ezt "elfelejtetted" feltenni!?
http://www.omme.hu/szakma-helyett-politika/
Nagyernyei Attila
Én nagyon örülnék , ha az OMME ilyen szakmaisággal vizsgálná meg a multik akciós mézeit, és az import ukrán mézeket is. Tudjuk, hogy a NÉBIH mit mondott a mi tavalyi repce mézünkre. Nagy tétben fogadnék, hogy az ukrán mézekben több a vegyszer és a GMO.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 08. 22:41
Nagy tétben fogadnék, hogy az ukrán mézekben több a vegyszer és a GMO.

Ne fogadj!

Tisztelt Körmendy Úr!

Nagyra értékelem, hogy nemcsak OMME EB tagként, hanem magánemberként is megszólalsz a méhészkedés közéleti kérdéseiben. Ahány ember annyi élethelyzet és annyiféle nézőpont. Ha beszélgetünk egymással nemcsak a különbségek, hanem az azonosságok is felfedezhetők. De nemcsak az azonosságok, hanem az elsődleges és másodlagos vagyis hátsó szándékok is érvényesülnek. Ezek a hátsó szándékok néha tudatosak, ekkor nevezzük őket csúsztatásnak, hazugságnak, félrevezetésnek. Általában indokolatlan félelemkeltés is társul hozzá vagy rágalmazó minősítés. Egyezzünk meg abban Körmendy úr, hogy ezeket itt a fórumon mellőzni kellene, mert értelmetlenül megnehezíti a beszélgetést.

Idézet
A rizsszirup akár szűrik akár nem, nem méz, még csak nem is méz alapanyag. Aki azt mézként forgalomba hozza, az hamisít. Kínában is, Nepálban is és Magyarországon is.
Ez tiszta beszéd. Egyetértek vele. Annyival kiegészítem, hogy Törökországban és Ukrajnát se felejtsük már el megemlíteni, mert az EU-val ők is növekvő mértékben kereskednek.

Idézet
Azt az álláspontot, hogy "akár a kínai" csak alapanyagot árul a hamisítók melletti kiállásnak tekintem, elutasítom. Ne vitázzatok a vita kedvéért.
A "kínai" ma már egy olyan jelző, ami mögött sok-százezer tonnás szomorú tapasztalat van a mézpiacon. Persze, tudjuk, hogy akár Ukrajánból és Törökországból is érkezhet "kínai" típusú méznek jelölt termék.

Azt is tudjuk, te is én is és sokan mások, hogy miért használjuk a méz alapanyag kifejezést a rizsszirup vagy répacukor enzimmel bontott és gyantakezelt változatára. Tudjuk, hogy hamisítás egy változatáról beszélünk.

Akkor is hamisításról beszélünk, amikor az 1100-1300 Ft-ért felvásárolt 20-50 % akácpollen tartalmú jó minőségű akácmézünk a boltokba jutva most nem részletezem ok okok miatt már csak 2-5% akácpollent tartalmaz, legyen ez a próbavásárlás az EU bármely országában.

Idézet
Riszszirup sehogyan sem méz, mégcsak nem is méz alapanyag. A méz alapanyaga a nektár, és abból a méh készít mézet. Nincs ilyen vámtarifa szám, hogy méz alapanyag.
100 %-ban egyetértek veled. Így van. A furcsa viszont számomra, hogy ha ez így van, akkor szerinted miért ne lehessen küzdeni a kínai típusú változatok, események, termékek ellen? Merthogy a következő mondatoddal már azt is felveted, nagyon okosan, de rendkívül tévesen, hogy aki beszél a kínai típusú hamisítványok létezéséről, az felbujtó.
Már bocsánat, de Ki ellen felbújtó?
De nézzük a következő mondatodat:
Idézet
Amit itt csináltok az bűncselekményre való felbujtás. Álljatok már le!
Miről beszélsz?
Itt mindannyian, én is, te is, mi is, nyíltan és minden hátsó szándék nélkül küzdünk a kínai típusú hamisítás és hamisítványok ellen. Legalábbis eddig én ezt reméltem. De javíts ki ha tévedek.
Mit értesz azon, hogy álljunk le? Azt gondolod, ha leállunk, akkor nem lesz kínai típusú hamisítás és kínai típusú hamisítvány az EU boltok polcain?
A nyilvánosság kizárásával hogy a jó fenébe képzeled el a kínai típusú hamisítványok eltüntetését a boltok polcairól?

Idézet
Lehet, hogy van olyan méhész, aki beleesik a mézhamisításba, de a többség - biztosan mondom neked - tisztességes!
Ez a mondatod a legszebb.
Szerinted az EU boltok polcain levő mézek hány %-ra van az ráírva, hogy Kovács 3 János méhész termelte méz? Mind a ketten tudjuk, hogy nagyon kevés termelői feliratú méz kerül a kiskereskedelmi boltok polcaira.

A mézek döntő többsége 3-6 lépcsőn keresztül jut el a fogyasztóig. Hol van esély a kínai típusú hamisítványok előállítására? A jó labor háttérrel rendelkező mézüzemekben. És itt le is zárhatod a felelősök keresését, mert NEM a méhészek miatt van a boltokban annyi kínai típusú hamisítvány.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2024. Március 08. 22:48
Igazad lehet…
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Március 09. 06:43
Azért jó messzire elkalandoztatok az álhírtől.
Ugyanis arról volt szó, hogy egy ellenzéki párt vezetője azt állítja, hogy kínai méz volt a mézes reggelin, meg ezt osztogatták az OMME tagok.
Ehhez, hogy jönnek az alábbi okfejtéseitek?
Maradjatok a témánál.
Ja, hogy már nincs téma, mert az OMME megadta a szakmai választ.
A gyűlölet, az ellenszenv elnyomja a józan észt?
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 09. 07:43
Egyszer, egyetlen egyszer próbálnál kicsit gondolkozni!
Egyszer, egyetlen egyszer kérdeznél meg a Brosson kívül valakit, hogy miként is van ez!?
Neked adta meg ismét az OMME a szakmai választ, és valamennyi zakkantnak, meg butának.

https://www.google.com/search?q=China+honei+youtube&rlz=1C1GCEA_enHU884HU884&oq=China+honei+youtube&gs_lcrp=EgZjaHJvbWUyBggAEEUYOTIJCAEQIRgKGKABMgkIAhAhGAoYoAHSAQoyNTg2NmowajE1qAIAsAIA&sourceid=chrome&ie=UTF-8#fpstate=ive&vld=cid:63eb88f1,vid:Cd-ZpF22YEg,st:0
https://www.youtube.com/watch?v=YyPvH6e3eVo&ab_channel=ChinaIcons



https://www.origo.hu/tudomany/2016/04/kina-mehek-mehpusztulas-beporzas-kornyezetvedelem

https://www.youtube.com/watch?v=GsNbxU9SkI0&ab_channel=euronews

"Kína 2021-ben 473 ezer tonna mézet termelt,"

Naná. Olyan családocskákkal mint amilyenekkel te küzdesz. Akinek felraknak egy januári meleg napon egy telelőfürtöt éppen elhagyó családról készült fényképet, és te azt mondod ez májusi kép. Nálad. Akiknél májusban nincs fenn a méztér, ott nincs méz. Kínába nem kell. Elég egy tálcácska, kiskanál, kézi pergetgető a lyukacsos szórt fiassal pergetve. Vagy hegyoldalban kötéllel méhészkedés. Vagy az egyéb videókon látható sokemberes kézi pergető.
Na most onnét, meg a háború sújtotta Ukrajnából dől az olcsó vámmentes kiváló minőségű áru. Valahogy mindig belekeverednek a hírekbe az érdemkeresztesek. Nem politika? Amikor a Süth Miklós tényleg lépett, akkor az politika volt? Hát hogyne. Aztán hirtelen felmentek a felvásárlási árak. Majd kormányváltás után rotty. Az nem politika amikor valaki "mézüzemeket" szponzorál? Méhészpolitikus. Aki meg megmutatja mi van az üvegekben, az egy szélsőséges politikus, ugye Attila? Mert Bross mondta.
Szerencsére többnyire nyugati partnereim vannak, és oda nem jut el a magyar politika.
Cím: Re:Hír-les
Írta: cézé - 2024. Március 09. 08:15
Attila, neked tényleg elég ennyi? Nincs további kérdésed ezzel a levéllel kapcsolatban?
Elfogytak a jelzők...
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Március 09. 08:33
Már te is beálltál a sorba?
Szerintem nektek mind1 mi a téma, csak egyet fújtok.
Még 1X leírom, hogy a "zacskós" méz beltartalma a vitaalap.
Ha másik dolgot hoztok fel azt jelezzétek, de a kiinduló pont ez volt.
Hogy ti mit hoztok össze az a ti egyéni problémátok.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: cézé - 2024. Március 09. 09:35
A témánál maradva...

1. Tudjuk-e, hogy mikor osztogatták ezt a zacsis mézet?
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 09. 12:13
Tudjuk, de ne hagyjuk magunkat egyik politikai erőnek sem holtvágányra terelni!

Ami a lényeg. Valami morzsa került a gépezetbe, és hivatalosan is fel kellett oldani a kínai szörp (vámmentes) Ukrajnán keresztüli behozatalát. Attila már rég elfeledte miért ment olyan gőzerővel Záhonyba tüntikézni, ami valójában egy békemenet volt Győzike nélkül. Az igazi is elmarad, és ez Győzikét a hírek hallatán eléggé megviseli. Most gondold el CZ, még a néhai Köztársasági Elnökasszonnyal is gratuláltattak neki, most meg egy valamirevaló "béke" tüntetés sem jár neki. Nagyernyeinek, és néhány agyatlannak ismét rendeznek egyet, ahol kérik mellőzni a politikai megnyilvánulásokat. Na most akkor mi is van? Nem a politika, a kormánypárt tette hivatalossá az ukrán "méz" behozatalát?

http://www.omme.hu/szakma-helyett-politika/

Csak az első két bekezdést olvassátok el!

"Már azt hinnék, hogy nincs lejjebb, de sajnos tévedtünk – van. Az elmúlt két hétben igen aktívak lettek az ellenzéki politikusok szakmánk irányában. Sok-sok józanul gondolkodó méhésztársunk érdeklődött, hogy miért nem reagálunk az elhangzottakra.

Az ok egyszerű: az OMME, Alapszabályunk értelmében, nem politizál! Márpedig, az elmúlt időszak minden egyes Kormány és OMME elleni támadása, nem szakmai alapokon nyugszik, hanem politikai!"


Támadják a Kormányt? A méhészek? Aztadöskurnyjkik. Mit képzelnek ezek? Nem akarnak teljesen tönkre menni? Az ellenzék uszítja őket? Belepolitizálnak a méhészek érdekében a méz helyett olcsó szirupos termékek ellen mernek szót emelni? Az elmúlt két hétben aktívak lettek szakmánk irányába? A kormánypártiak meg már évek óta aktívak, oly mértékben, hogy lassan már méz sincs az üvegekben, és mindenféle támogatásokkal tartják életben a méhészek egy részét, mert nélkülük nem lenne mit hozzáadni a szörphöz. Miről beszél? Támogatások. Ami jön az unióból, és néha eljut a méhészekhez is belőle egyik fórumtársunk szerint kevéske pistafillér.
Egy friss:
https://hirado.hu/belfold/cikk/2024/03/09/nagy-istvan-szerint-baloldali-politikusok-allnak-a-mostani-tuntetes-szervezes-mogott

Nem a "zacskós" méz tartalma a vitaalap. A mű méz beltartalma a vitaalap. A zsacskós is műméz, mint "sütő" méz. Miért nem kötelezi senki a kiszerelőket, hogy tessenek már ráírni az üvegekre, hogy nyomokban mézet is tartalmaz?
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Március 09. 19:05
Seed150!
Ebből az egy sorból kiderül,
" A zsacskós is műméz, mint "sütő" méz."
 hogy az OMME honlapján lévő választ el sem olvastad.
Nagyon felületes lettél....mint mindig.
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 09. 19:18
Te olvasd el az általad kizárt Arisztaiosz (Tomipapap) írását a "ződön", de kérj hozzá segítséget mert téged ismerve órákon át tartó olvasás után is ködfátyol fog körbevenni.
Talán megértesz néhány összefüggést.

Arisztaiosz   
 Hozzászólás témája: Re: OMME hírekHozzászólásElküldve: 2024.03.09. 16:14

Megemlít téged is.
"Jé, a FF klubonn is foglalkoztak a kérdéssel. A jó Agyernyő meg is mondta a tuttit..."
 Jelen esetben a FF feketefehéret jelent.

Aztán az sem mellékes, hogy neked még inkább nem kell félned a "kommancs" indiánoktól, csak mutasd meg nekik valamelyik írásodat. Ez a következő hozzászólásból érthető, ha többször elolvasod.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Március 09. 19:39
Inkább ezen rugózz!
https://www.facebook.com/watch?v=2489167797956136
Nagyernyei Attila
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 09. 22:34
"...erre adjanak megoldást, hogy lehetne Brüsszelt rávenni arra, hogy szigorítsa a harmadik országból érkező mézek ellenőrzését..."
Erre gondoltál? Ezen rugózzak?
Cím: Re:Hír-les
Írta: dzso bacsi - 2024. Március 09. 22:44
Reméljük, hogy holnap többen leszünk. Ha valaki szeretne holnap jönni, akkor én a következőket tudtam meg. Amit én hallottam a helyszínen a szervezőktől, az szerint vasárnap dél körül lesz gyülekező a Népligetnél. Onnan megyünk át a Parlament elé. Traktorostul, gyalogostul, ahányan és ahogy leszünk.
14:00-16:00 között lesznek megtartva a beszédek a Parlament előtt. Az egész bejelentett tüntetés rendőri biztosítással.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 09. 22:48
Még ettől is többen? Az kemény.

https://www.vadhajtasok.hu/2024/03/09/meglatogattuk-a-gazda-nelkuli-gazdatuntetest-video
Cím: Re:Hír-les
Írta: dzso bacsi - 2024. Március 10. 00:51
Még ettől is többen? Az kemény.

https://www.vadhajtasok.hu/2024/03/09/meglatogattuk-a-gazda-nelkuli-gazdatuntetest-video

Soltvadkertről és Makóról voltunk méhészek. Nem ismertük egymást ezelőttről. Ha ennyien jövünk, akkor ennyien leszünk. Távol álljon tőlem bárkit is számon kérni, elvégre csak a megélhetésünkről van szó, de ma pest vármegyei méhészek közül ma biztosan többen voltak a plázában a moziban, mint ahányan egy órára eljöttek. Ha csak a pest vármegyei méhészek töredéke eljött volna, mindegy, hagyjuk is.
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2024. Március 10. 08:03
http://www.omme.hu/szakma-helyett-politika/
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2024. Március 10. 08:04
http://www.omme.hu/szakma-helyett-politika/
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2024. Március 10. 09:56
Még ettől is többen? Az kemény.

https://www.vadhajtasok.hu/2024/03/09/meglatogattuk-a-gazda-nelkuli-gazdatuntetest-video

Neked is csak a p... nagy ,azt igérted az agyernyeivel elmentek .
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2024. Március 10. 11:16
Inkább ezen rugózz!
https://www.facebook.com/watch?v=2489167797956136
Nagyernyei Attila
Vajon miért nem lehet kommentelni a videót? Fél a véleményektől? Nincs aki letiltsa a méhészeket,  minr Nagy Pistánál?
Beszél ez az ember a pár haverján kívül más méhésszel is?
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2024. Március 10. 12:47
Inkább ezen rugózz!
https://www.facebook.com/watch?v=2489167797956136
Nagyernyei Attila
Vajon miért nem lehet kommentelni a videót? Fél a véleményektől? Nincs aki letiltsa a méhészeket,  minr Nagy Pistánál?
Beszél ez az ember a pár haverján kívül más méhésszel is?






Inkább ezen rugózz!
https://www.facebook.com/watch?v=2489167797956136
Nagyernyei Attila
Vajon miért nem lehet kommentelni a videót? Fél a véleményektől? Nincs aki letiltsa a méhészeket,  minr Nagy Pistánál?
Beszél ez az ember a pár haverján kívül más méhésszel is?



https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szempont/azt-mondtuk-hogy-akkor-itt-a-vege-traktorokkal-vonultak-a-parlament-ele-a-gazdak-es-a-meheszek/
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 10. 14:22
Még ettől is többen? Az kemény.

https://www.vadhajtasok.hu/2024/03/09/meglatogattuk-a-gazda-nelkuli-gazdatuntetest-video

Neked is csak a p... nagy ,azt igérted az agyernyeivel elmentek .

Tudom ám, hogy csak huncutkodsz Méhész.
Ha mégsem, akkor neked is edzeni kell a memóriádat, vagy mindent elolvasni mielőtt írnál. Nézd csak!

Köszönöm Péter!
Eddig úgy terveztük megy az egész család, de ez olcsó cirkusz, ahol a néző a bohóc.

Azt sem ígértem, hogy "agyernyeivel" elmegyünk.
Kérdeztem Tőle ott lesz-e? Elengedi-e Bross oda.
Nézd csak!
Attila! Ott leszel velünk? Kérdezd már meg Brosst, mehetsz-e?!

Fulmer nélkül milyen a tüntetés? Igaz Attila? Bross is kimarad. Se molinót, se táblát se semmit nem lehet oda vinni. Politikamentes. Szétlopják, tönkre teszik az ágazatot a politikusok és sleppjük, de a tüntetésnek nevezett buliba még csak egy olyan táblát sem vihet a méhész, hogy hol vagy Fulmer? Vagy gyere elő Brunner!
Kitől kaphatnék bátorítást ott ha azt kérdezném, érdeme-e az idén kaptárat bontani?
Tehát számomra érdektelen ennek a tüntetésnek a célja éppúgy, mint helyszín.
Cím: Re:Hír-les
Írta: méhész - 2024. Március 10. 14:57
Még ettől is többen? Az kemény.

https://www.vadhajtasok.hu/2024/03/09/meglatogattuk-a-gazda-nelkuli-gazdatuntetest-video

Neked is csak a p... nagy ,azt igérted az agyernyeivel elmentek .

Tudom ám, hogy csak huncutkodsz Méhész.
Ha mégsem, akkor neked is edzeni kell a memóriádat, vagy mindent elolvasni mielőtt írnál. Nézd csak!

Köszönöm Péter!
Eddig úgy terveztük megy az egész család, de ez olcsó cirkusz, ahol a néző a bohóc.

Azt sem ígértem, hogy "agyernyeivel" elmegyünk.
Kérdeztem Tőle ott lesz-e? Elengedi-e Bross oda.
Nézd csak!
Attila! Ott leszel velünk? Kérdezd már meg Brosst, mehetsz-e?!

Fulmer nélkül milyen a tüntetés? Igaz Attila? Bross is kimarad. Se molinót, se táblát se semmit nem lehet oda vinni. Politikamentes. Szétlopják, tönkre teszik az ágazatot a politikusok és sleppjük, de a tüntetésnek nevezett buliba még csak egy olyan táblát sem vihet a méhész, hogy hol vagy Fulmer? Vagy gyere elő Brunner!
Kitől kaphatnék bátorítást ott ha azt kérdezném, érdeme-e az idén kaptárat bontani?
Tehát számomra érdektelen ennek a tüntetésnek a célja éppúgy, mint helyszín.

A háttérből a hang " oltsa el "
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 10. 15:03
Nana!
Emlékszel a múltkor is mi volt?
Harapós bácsi kezében a sárga lap.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Nagyernyei Attila - 2024. Március 10. 19:32
Kommentár nélkül közöm ezt a sajtóközleményt!
"Az Aranynektár Kft. és a tulajdonos Fulmer család sajtóközleménye
“A méhészek Nagy István agrárminiszter korábbi munkaadóját sejtik az ukrán méz
importtilalmának eltörlése mögött” címmel az Átlátszó hírportálon megjelent írás
azt a hamis látszatot kelti, hogy az ukrán méz import tilalom eltörlése baráti
alapon, egyéni érdekből született, de ennek semmilyen ténybeli alapja nincs.
Ez az írás komoly kárt okozott a politikán kívül maradó, évtizedek szorgalmas
munkájával eredményeket felmutató Fulmer családnak. Egy korábban megjelent
Átlátszó cikk pedig azt is sugallta, hogy az ukrán import tilalom feloldása hozta nehéz
helyzetbe a magyar méhészeket. Ezekkel a cikkekkel olyan hamis képet közvetített,
hogy egy politikussal ápolt, állítólagos baráti viszony miatt került egy egész ágazat
súlyos válságba.
Később az Átlátszó ugyan elismerte, hogy a méhészetek válságát nem az Ukrajnából
származó valódi, hanem a Kínából származó hamisított méz okozta, és részben azt
is megírta, hogy nincs ténybeli alapja annak, hogy a tilalom feloldása baráti alapon
történt volna. De a helyesbítések nem olyan formában jelentek meg, amelyek kicsit is
ellensúlyozni tudnák a valóságtól távol álló, először megjelent állításokat.
Erre példa, hogy a hamis információkat egy másik újság, a Népszava is átvette, és
azt már tényként kezelte. Természetesen minden hamis állítás nyilvánosságra
hozatala jogkövetkezményekkel fog járni, de ez sajnos időt igényel. Ennek a
nyilatkozatnak az a célja, hogy idejében felhívja a figyelmét a hazai médiának, hogy
az Átlátszó hírportál hírei ebben a témában hamisak, és ha ez valaki számára még
érdekes, arról ne az érintett, Fulmer Ferenc megkérdezése nélkül adjanak hírt, úgy
ahogyan azt a fent említett két hírportál tette.
Az Átlátszó sugalmazásával ellentétben nincs baráti viszony Fulmer (név
változtatás előtt Takács) Ferenc Aranynektár és a Fulmer cég tulajdonosa és
Nagy István agrárminiszter között. Munkakapcsolatuk húsz éve szűnt meg, tíz
évvel korábban, mint amikor Nagy István megjelent az országos
politikában. Azóta is csak formális alkalmanként találkoznak. Csak az ágazatot
érintő, szakmai tanácskozásokon, rendezvényeken és az üzemátadásokon.
Megtévesztő, amit az Átlátszó állít, hogy „A politikus valóban elég könnyen
összeköthető az egyik nagy mézes céggel”. S hogy ez lenne az oka annak, hogy
„Nagy államtitkári ciklusának végén, 2018 tavaszán az Aranynektár Kft. tulajdonosa,
Takács Ferenc Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.”
A kitüntetést a Külgazdasági és Külügyminisztérium javaslatára a
mézexportban elért, több évtizedes eredményekért kapta Fulmer (Takács)
Ferenc. A kitüntetésről köztársasági elnök döntött, a döntéshez tehát semmi
köze nem volt az Agrárminisztériumnak. Nyilvánvalóan szerepet játszott a
kitüntetés elnyerésében, hogy a Fulmer család cégek adják a minőségi
piacokra, fogyasztói csomagolásban, magas hozzáadott értékkel exportált
magyar méz túlnyomó többségét.
Félrevezető az Átlátszó azon megállapítása is, amely szerint „2020 őszén, amikor
már Nagy István volt az agrárminiszter, a kormány 58 millió forint uniós támogatást
ítélt meg a cég termelési kapacitásának fejlesztésére. A beruházás összköltsége bő
83 millió forint volt, aminek 70 százalékát fedezte az EU-s pénz.”
Ezt az EU által nyújtott támogatást a Versenyképes Közép-Magyarország
Operatív Program keretében kaptuk, ennek a támogatásnak semmi köze az
agrárminisztériumhoz, mert nem is tartozik a hatáskörébe.
Az Átlátszó újságírója azzal is hamis képet fest, hogy ezt írja, „Arról nincs információ
a kormányzati honlapon, hogy mekkora volt a beruházás összköltsége, és mekkora
részét fedezte a kormány által odaítélt közel 1 milliárd forintnyi támogatás.
Érdekesség viszont, hogy mintha a dátumokkal lenne egy kis kavarodás. A
támogatási kérelem dátumaként ugyanis 2021. augusztus 30. szerepel, a támogatás
megítélésének napja 2022. november 11. (bő egy évvel később), viszont Nagy István
agrárminiszter 2022. november 18-án vett részt a feldolgozó átadásán. Vagyis
kereken egy héttel azután, hogy a kormány odaítélte a pénzt a cégnek, már meg is
történt a támogatott fejlesztés felavatása – vagy legalábbis úgy tettek.”
Azt, amit az Átlátszó „kavarodásnak” nevez, épp azt mutatja, hogy a formális
kapcsolatokon kívül semmilyen más érdekérvényesítő eszközzel, informatív
csatornával nem rendelkezik a Fulmer család. Nem színlelte azt, hogy mintha
elkészült volna a beruházás. A törvények ugyanis lehetővé teszik, hogy a
pályázat benyújtása es a helyszíni ellenőrzés után elkezdje azt, saját pénzből. A
megoldás a látszólagos ellentmondásra az tehát, hogy mivel a bürokrácia
malmai lassan őröltek, ezért tovább tartott a pályázat elbírálása, mint a
beruházás fő elemét jelentő üzemcsarnok felépítése. A lassú ügyintézés miatt a
Fulmer cég előbb építette fel az üzemcsarnokot annál, minthogy a támogatást
megítélték volna a beruházáshoz.
Valótlan az Átlátszó azon megállapítása, amely szerint „A cég 2022-ben közel 1
milliárd forint támogatást kapott a kormánytól, most az olcsó ukrán méz tovább
értékesítésén profitálhat”.
A cikknek ez a mondata különösen visszatetsző, ami csak arra alkalmas, hogy
az ágazat szereplőit egymás ellen hangolja. A hamis kínai méz dömpingje miatt
az ágazat minden szereplője (a mézkiszerelők is) válságba kerültek. A hamis
méz miatt a csomagolók is elvesztették az exportpiacokon a nyereségüket. A
küzdelem a több évtized alatt felépített piaci jelenlét megtartásért folyik.
Az Átlátszó azon állítása, hogy az ukrán méz olcsó, valótlan, csak az
elkeseredett méhészek félrevezetését eredményezi. A magyar csomagolók
számára az ukrán méz valamivel drágább, mint a magyar. Az ukrán méz azért
fontos a magyar csomagolóknak, mert a magyarral ellentétben mindig
beszerezhető az aktuális piaci áron.
Az Átlátszó cikkében megjelent: “a támogatást kapó FULMER GmbH. Magyarországi
Fióktelepe nevű vállalkozás nagyságrendekkel sikeresebb. A cégadatbázis szerint 34
fővel működő cég éves nettó forgalma 2018-2022 között 4,5 és 7 milliárd forint között
volt, az adózott eredménye pedig a leggyengébb évben is 127 millió forint lett. Két
éve különösen jól sikerült: 2020-ban 978 millió, 2021-ben pedig 1,1 milliárd forint
profitot termelt.”
A Fulmer családi cégek 2021 és a 2022 es kimagasló eredményének közzététele
azt a látszatot kelti, hogy miközben a termelők tönkre mennek, a csomagolók
óriási profitra tesznek szert. Azt az információt viszont az Átlátszó elfelejtette
közölni, hogy ugyanebben a két évben az elmúlt tíz év legmagasabb
felvásárlási árait kapták a méhészek a mézükért. A méz felvásárlási ára 2023-
ban esett a felére.
Az Átlátszó szerint „A 2023-as beszámolók leadási határideje idén május vége, ezért
a cég tavalyi mérlegéről még nincsenek nyilvánosan elérhető adatok”.
Ez az állítás is valótlan. A 2023-as auditált mérlege és eredmény kimutatása a
Fulmer család cégeinek ugyanúgy elérhető volt a nyilvános adatbázisokban,
mint az előző éveké. De valószínűleg nem illett az újságíró koncepciójába
ennek közlése, mert a nyereség 2023-ban óriásit zuhant. (Ha az újságíró
megkérdezte volna Fulmer Ferencet, akkor arról is tájékoztatást kapott volna,
hogy 2023. második félévében, cégcsoport szinten, veszteség keletkezett.)
Ezek a hiteles információk bemutatták volna azt a tényt, hogy a valódi mézet
csomagoló vállalkozások ugyanúgy megszenvedik a hamis importméz
dömpingjét, mint a méhészek. Persze csak akkor, ha ez lett volna a cikkíró
szándéka"
Cím: Re:Hír-les
Írta: Malya Péter - 2024. Március 10. 20:35
Ezzel a sajtóközleménnyel az Aranynektár Kft és a tulajdonos Fulmer családnak sikerült népszerűsítenie az Átlátszó hírportált. Hétszer nevezték őket nevükön.Ezek után én is rájuk kerestem.
https://atlatszo.hu/
https://www.facebook.com/atlatszo.hu/?locale=hu_HU
A közleményben egyébként a méhészek által ismert tények vannak, a vélemény az meg szabad.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Álanyás - 2024. Március 10. 21:05
Sajnos a közleménytől teljesen függetlenül működik az a paraj-jelenség, hogy a Bross,  Nagy Pista, Fulmer alkotta ágazati bermuda háromszögben egyre több méhész tűnik el.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 10. 22:16
............."minden hamis állítás nyilvánosságra
hozatala jogkövetkezményekkel fog járni",...
............

Olvastam itt valaki írásában, hogy a Hablaty ügy tárgyalásáról Kecskeméten állítólag kapucni fejre húzva menekült a méhészek gyűrűjében a feljelentő, akiket nem engedtek be a tárgyalásra, csak négyüket.



A "jelentős esemény" Igen hamar véget ért! Arra hivatkozva ,hogy a jelenlévő méhészek NYOMÁST GYAKOROLNAK A TÖRVÉNYHOZÁSRA!


Ezért a felperes "lóhalálában" távozott az eseményről a kapucniját orráig a fejébe húzva kiviharzott az utcára. :D :D 





[/quote]

Átgondolnám a helyedben akármilyen Ferenc.
Cím: Re:Hír-les
Írta: oszkár - 2024. Március 11. 10:12
Itt sokan kinőtek már a mese világából!

Akik meg nem, azok meg elhiszik a Fulmer család sajtóközleményét. :)

Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2024. Március 11. 18:18
A lényeg,hogy magas rangú szakmaközi szervezet az OMME.
Cím: Re:Hír-les
Írta: daoli76 - 2024. Március 11. 20:02
Hajrá szép új jövőt!
Cím: Re:Hír-les
Írta: leo - 2024. Március 11. 21:16
"Mert a labor nem hazudik és nem politizál!"


........."minden hamis állítás nyilvánosságra
hozatala jogkövetkezményekkel fog járni",...............

Olvastam itt valaki írásában, hogy a Hablaty ügy tárgyalásáról Kecskeméten állítólag kapucni fejre húzva menekült a méhészek gyűrűjében a feljelentő, akiket nem engedtek be a tárgyalásra, csak négyüket.

A "jelentős esemény" Igen hamar véget ért! Arra hivatkozva ,hogy a jelenlévő méhészek NYOMÁST GYAKOROLNAK A TÖRVÉNYHOZÁSRA.

Ezért a felperes "lóhalálában" távozott az eseményről a kapucniját orráig a fejébe húzva kiviharzott az utcára. :D :D "



Attila! Töröld a piros  betűsödet, vagy írd feketével! Gondolkozz! Sokat!
Cím: Re:Hír-les
Írta: buksi - 2024. Március 12. 15:24
Nem hallani semmit sem az utolsó  OV-ról!
Cím: Re:Hír-les
Írta: seeder - 2024. Március 12. 22:08
Nem hallani semmit sem az utolsó  OV-ról!
Mert semmi izgalmas nem történt. Varga Karcsi felvetette, hogy nem indít-e bizalmatlansági eljárást az elnök úr maga ellen, de az ő lelkiismerete tiszta. Ha a tagság 10%-a aláír egy ilyen indítványt, akkor a küldöttgyűlés szavaz róla. Ősszel egyébként is választás, hova rohannátok?
Ja, a Tóth Péter szarkeverő (sic!). Ez utóbbi vélemény volt egy kissé pulzusemelő.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 12. 22:28
Ha a tagság 10%-a aláír egy ilyen indítványt, akkor a küldöttgyűlés szavaz róla.

Kérlek jelezd, hogy hol és mikor lehet aláírni!
Cím: Re:Hír-les
Írta: seeder - 2024. Március 13. 08:49
Elnézést, pontatlanul fogalmaztam. A küldöttek 10%-át említette.
Cím: Re:Hír-les
Írta: seed150 - 2024. Március 13. 09:13
2 szavazat már biztos.
Cím: Re:Hír-les
Írta: Apis - 2024. Március 14. 20:34
Azt azért senki se felejtse el, hogy a magyar méhészek az elmúlt 1, hónapban kétszer is bekerültek a sajtóba itthon és külföldön is, hogy csípi a szemüket az ukrán méz import,  lényegtelen, hogy mennyien voltak a 2. tüntetésen. A tanárok is utcára mentek négyszer ötször mire emelték a fizetésüket.