Olyan 30-40 évvel ezelőtt felfigyeltem egy rádióműsorra. Azt kérdezték az elején, hogy ki számít gazdagnak a Földön. Négy kategóriát állítottak fel: a negyedik kategória számított csak gazdagnak. Mik voltak a gazdagság kritériumai? Van tető a feje felett, van víz a lakásban, és talán még az, hogy áram is van. A másik háromba a szegények tartoztak. Nem az egy ember egymilliárd forintja a gazdagság, hanem amikor egymilliárd embernek van ezer forintja. Az ugye ezer milliárd. De hétmilliárdan vagyunk. Egy valamit tudomásul kell venni. Amíg világ a világ, az emberi társadalom mindig piramisszerűen fog felállni. Kevesek lesznek a csúcson, sokan lesznek alul. Ha a piramis teteje kerül túlsúlyba az aljával szemben, akkor az a társadalom felborul. Igen el lehet utasítani a liberális piacgazdaságot, és az egyenlőségre törekedni. Így működött ez 50 évig, nem is jutottunk semmire vele. Adósságokból éltünk, azt fizetjük ma is. Hozott valamit a rendszerváltás? Valóban csak keveseknek, össztársadalmi szinten a mérlegét én inkább alá helyezném az említett 50 évnek. Miért? Mert képtelen volt megszabadulni a megelőző 50 évtől. Az extraprofit elvetendő bűn, amit minden eszközt igénybe véve el kell venni attól, aki hozzájutott. Arra senki nem gondol, hogy egy piacgazdaságban azért tud extraprofit keletkezni, mert a piac hajlandó kifizetni érte az előállítási költség feletti összeget. Miért? Mert hiány van belőle. Ha nem lenne hiány, akkor nem lenne extraprofit. Azért van extraprofit, mert mások nem képesek előállítani az adott terméket, csak az extraprofit tulajdonosa. Na és mi történik az extraprofittal? Vesz rajta házakat, földeket, autókat, jachtokat? A pénz gazdát cserél. Aki ez utóbbi termékeket állítja elő, azé lesz a pénz. Az pedig lehet, hogy ezen a pénzen mézet vesz. De az is lehet, hogy csinál egy számítógép gyárat. Amivel tudnak internetezni a méhészek is. Amikor senki nem tud kiemelkedni a többi közül, akkor nem lesz újabb termék, marad minden a régiben. Ha az ősközösségből nem tud senki kiemelkedni, akkor minden marad az ősközösségi szinten. Tető, víz, villany és számítógép nélkül.
Szokták emlegetni a játékelméletből a win-win kimenetelű variációkat. Amikor mindkét fél nyer, két játékos vetélkedéséből egyik sem vesztesen kerül ki. Társadalmi szinten minden politikai párt a win-win kimenetelű játékok támogatója. Én is ezt próbáltam meg felvázolni. De létezik-e a valóságban is win-win játszma, vagy csak elmélet? Azt gondolom, hogy nincs. Társadalmi értelemben igen, de természeti értelemben nem. Tehát az emberek közötti win-win játszma az emberi társadalom és a természet között nyertes-vesztes játszma. Előbbi csak az utóbbi rovására tud nyerni. Tényleg azt gondoljátok, hogy az egymilliárd forint birtokosa az, aki miatt a természet veszít? Nem a hétezer milliárd forint birtokosa a bűnös? Nem az lenne a megoldás, hogy ne legyen a fejünk felett tető, ne legyen víz a lakásban, és ne legyen áram?
Úgy őszintén, ki hány kilométert autózik el egy évben? Meg tudná mondani valaki, hogy ebből mennyi volt felesleges? Tényleg kamionok ezreinek kell Bulgáriától Londonig ontani a kormot? Néztetek már méhészkedés közben az égre, hogy hány percenként húz el egy repülő felettetek? Egyszer megnéztem a Flightradaron, hogy honnan hová mennek ezek a gépek. Hát a görög-török üdülőparadicsomokba.
Igen, ha az egymilliárd forintot erre költjük, akkor az nagyon hamar el tud fogyni. Ha azonban arra, hogy napelemeket gyártsunk, beborítsuk vele az óceánokat, hogy mozgási energiává alakítsuk azt a hőenergiát, ami megfőz bennünket, akkor tényleg az egymilliárddal van a baj, nem a hétezer milliárddal?