Rövid visszatekintés (nekrológ) Buchinger György méhészeti pályafutásából, a saját szemszögemből.
Ahogy emlékszem Buchinger Györgyöt (Gyurit) 1987-ben ismertem meg, amikor elhívtam egy szekszárdi előadásra a Babits Mihály Művelődési Házba.
Utána folyamatosan tartottuk a kapcsolatot annak ellenére, hogy ő az NB24-es királya volt, én pedig a Hunorban nyomtam.
1990-től megszervezete a Salgótarjáni mesterkurzust, amin én is több alakalommal részt vettem.
Ezek a családias hangulatú, éjszakába nyúló tömény humorral fűszerezett szakmai összejövetelek felejthetetlenek.
Ott ismerkedtem meg a Csányi testvérekkel is, és Gyurival is itt lett szorosabb a kapcsolatom.
A mesterkurzuson egyik hajnalban elmeséltem neki, hogy én egy Baranya megyei kis faluban tartom a méheimet, 100 km-re lakóhelyemtől, mert 1 hét 10 nappal minden virágzás előrébb van mint Tolna megyében.
Ezzel egy lavinát indított el az „NB király” fejében.
Következő év tavaszától egészen az aktív pályafutásának végéig az én telephelyemre járt le tavasszal, amikor Salgótarjánban kitisztultak a méhei.
Az ő méhészetét előbb láttam mint a sajátomat, mert megkért, ha lemegyek (én pedig igen sűrűn jártam Baranyába) nézzek rájuk.
„Rágják e már Áttilá a kijárószűkítő szivácsokat? Rágják-e a szűkítésre használt gyékénypárnákat?
Mennyi méhe van fészken kívül? Mennyi a fiatal szőrös méh? Mennyi a fiasom?”
Éjszakába nyúlóan méhészkedtünk a telefonon keresztül.
Mindig így jelentkezett be:
„Buchinger vagyok a bőrfotelből.”
Aztán amikor kipergette a „világcsúcsot” 3 akácon, sokan nekiestek, pedig szín igaz volt!
Akkor én szállítottam a méhészetét Dányba (a régi Kádár üdülőbe) kipergetés nélkül pakoltunk.
A 3. sort hárman tettük fel, brutális nehezek voltak.
Dányban amikor letettük őket nagyon melegek voltak a kaptárak, zúgtak rendesen mint egy motor.
Gyuri elkiabálta magát, hogy azonnal kinyitni az összes tetejét mert lefulladnak!
A talpunk alatt ropogott a fű a hajnali dértől, a kaptárak meg gőzöltek a forróságtól.
Az ég világon semmi bajuk nem lett, Gyuri annyit mondott …most legalább visszarágták a bölcsőket.
Ahogy améhek betájoltak azonnal pergettek, nem volt pihenés!
Itt is telerántották a 24-eseket, és utána spuri haza, Salgótarjánba.
Amikor gondjai voltak a méhekkel, és azt mondta….megyünk Hegyestűre a barátomhoz, annak legalább vannak jó méhei. (Magával szemben is kritikus volt!)
Elmondhatom, hogy rengeteget tanultam tőle, pedig én Hunorban dolgoztam.
Mégis mit?
A hihetetlen gyorsaságot, szakszerűséget.
Határozott, és rendkívül ügyes méhész volt, óriási vándorlási rutinnal!
Aztán amikor több alkalommal Salgótarjánba vándoroltam (a helyet Ő szerezte nekem) , egyszer komoly esőt kapott az erdő.
Erre mondja…… na Áttilá pákolhátsz, ennek vége.
Mondtam neki, hogy most voltam fent az északim oldalon, van benne még 3 szép nap.
Válasza:
„Nehogy má egy álföldi méhész mondja meg nekem mikor van vége!”
Még bejött 12 kiló!
1998-ban a Salgótarjáni Mesterkurzusra meghívott előadónak.
Akkor 320 Hunor termelő családom volt, és egyik alkalommal amikor akác előtt a fészket szűkítettem, odajött a Baranya megyei telephelyemre barátjával Király Tibivel.
Azt mondta:
„Sok mindent láttam már, de ezt másnak is látni kéne.”
Gyuri a tavaszi felfejlesztés igazi mestere volt, nagy szerencsémnek tartom, hogy megismerhettem.
Egyik alakalommal, pont a hazavándorlása napján amikor a méhcsaládokat készítették elő vándorlásra, jó pár raj „kiugrott”.
Gyuri nem aggódott rajta, ezt mondta….Tibi még egy kicsit nyomtuk volna őket, itt a faluban mindenkiből méhész lesz.
Ugyanis a faluból hívta a rakodókat segíteni, akiknek a rajokat odaajándékozta.
Hát volna még mit írnom, de a szomorúság erőt vett rajtam.
Elment egy igazi vérbeli szakember, akinek a kisujjában volt a méhészkedés.
Király Tibi vándortársa, barátja, halála után Gyuri teljesen összeomlott.
Még Tibi fiaival méhészkedett rövid ideig, de gyakorlatilag elkedvetlenedett, és a szomorúság úrrá lett rajta.
Méheit eladta, de soha nem múlt el úgy akácvirágzás, hogy ne érdeklődött volna az akác eredményről.
A Tolna Megyei Méhész Egyesület is gyászolja, mert Gyuri nálunk volt tag.
Nagyernyei Attila