Magyar Méhészeti Kutatás

  • 98 válasz
  • 51660 megtekintés
*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #75 Dátum: 2018. Február 15. 09:32 »
Kedves Körmendy Úr!

Csuja László a tudományos kutatások elindulásakor, sok évvel ezelőtt, ha jól emlékszem még 2012-13-ban, tehát éppen a megfelelő stratégiai időpontban három fő kutatási irányt javasolt 20-20 millió Ft-os éves felhasználással. Ezt a javaslatát az OMME OV-n és OMME küldöttgyűlésen tette. Ebből az egyik volt a neonikotinoidok hatásának vizsgálata. Az OMME ahelyett, hogy ezt a javaslatot komolyan vette volna, szétforgácsolta a keretösszeget sok apró kutatásra, amik közül nagyon kevés kecsegtet bárminemű hasznosítható eredménnyel.

Arra hivatkoztak az OMME akkori vezetői az elutasításban, hogy erre a feladatra ott van a monitoring keret évi 20 millió Ft-ja. Ez az érvelés teljesen megalapozatlan volt.
Miért? Mit tud a monitoring vizsgálat? 
A monitoring vizsgálatok ugyan adnak szórványos eredményt ebben a témában is, de a tudományos bizonyíték feltételeinek nem tud és nem is tudhat megfelelni. A monitoring vizsgálatok eredményei legfeljebb megindokolják, hogy igenis indokolt ezt a problémát tudományos alapossággal is megvizsgálni.

A Magyar Kormány 2017 őszén arra hivatkozva kéri a neonikotinoidok használati korlátozásának feloldását Brüsszelben, hogy a méhekre való veszélyességre se a magyar tudományos élet, se a magyar méhészeti érdekképviselet nem tett le eddig semmi komoly bizonyítékot. És ennek az OMME vezetése helytelen döntése az oka.

Te is tudod, hogy a nem cselekvésnek és a talpnyalásnak a következményeképpen most az egész országot elönti a neonikotinoid őrület. Ki a lóf---sz játszik itt Istent? Tudod ki? Józanodj már egy cseppet.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #76 Dátum: 2018. Február 20. 20:06 »
QUQURIQ !!!

A monitoring vizsgálatokat és eredményeket nagyon át kellene értékelnie a közgyűlésnek, mert nincsen arányban a ráfordított összeg az eredménnyel!
Ez a bődületes összeg hány OMME tagon segített?
Egyen biztos!

Kiskakas

Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #77 Dátum: 2018. Február 23. 17:00 »
Kedves Körmendy Úr!

Csuja László a tudományos kutatások elindulásakor, sok évvel ezelőtt, ha jól emlékszem még 2012-13-ban, tehát éppen a megfelelő stratégiai időpontban három fő kutatási irányt javasolt 20-20 millió Ft-os éves felhasználással. Ezt a javaslatát az OMME OV-n és OMME küldöttgyűlésen tette. Ebből az egyik volt a neonikotinoidok hatásának vizsgálata. Az OMME ahelyett, hogy ezt a javaslatot komolyan vette volna, szétforgácsolta a keretösszeget sok apró kutatásra, amik közül nagyon kevés kecsegtet bárminemű hasznosítható eredménnyel.

Arra hivatkoztak az OMME akkori vezetői az elutasításban, hogy erre a feladatra ott van a monitoring keret évi 20 millió Ft-ja. Ez az érvelés teljesen megalapozatlan volt.
Miért? Mit tud a monitoring vizsgálat? 
A monitoring vizsgálatok ugyan adnak szórványos eredményt ebben a témában is, de a tudományos bizonyíték feltételeinek nem tud és nem is tudhat megfelelni. A monitoring vizsgálatok eredményei legfeljebb megindokolják, hogy igenis indokolt ezt a problémát tudományos alapossággal is megvizsgálni.

A Magyar Kormány 2017 őszén arra hivatkozva kéri a neonikotinoidok használati korlátozásának feloldását Brüsszelben, hogy a méhekre való veszélyességre se a magyar tudományos élet, se a magyar méhészeti érdekképviselet nem tett le eddig semmi komoly bizonyítékot. És ennek az OMME vezetése helytelen döntése az oka.

Te is tudod, hogy a nem cselekvésnek és a talpnyalásnak a következményeképpen most az egész országot elönti a neonikotinoid őrület. Ki a lóf---sz játszik itt Istent? Tudod ki? Józanodj már egy cseppet.
Te pontosan tudod, hogy mikor és ki kötötte a többéves szerződéseket Mészáros László elnöklése alatt.

Sajna ez még fut. Ott van az Omme méhes is. Idő kell, amire szabad lesz az Omme. Utána ujra döntésu helyzet lesz.

Egyébiránt utólag könnyű okosnak lenni. A viasz mentesítése is fontos volt. Az még az akácon levő méhcsaládot is érinti, a neo nem.

A hiába mondtad pedig igaz, ez azt jelenti, hohy fórumozgatni kevés, érdekérvényesítés kell. Ez a demokrácia. Ha korály lennél, elég lenne mondani.
Einstein tévedett: Ha csak méheink vannak, már akkor leáldozóban az emberiség létjogosultsága!

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #78 Dátum: 2018. Március 09. 18:59 »
QUQURIQ !!!

Talán igen nagyképűnek hangzik ezen oldal címe!
"Magyar Méhészeti Kutatás "
Mert ugye azt nevezhetjük kutatásnak, amikor valamire kíváncsiak vagyunk, megvizsgáljuk, és eredményt konstatálunk el, ha rájöttünk valami újra.
...de hallot-e már egyikőtök is valami, valami kutatási eredményről?
Azt viszont tudjuk, hogy a millióinkból kutatnak?
Van egyáltalán eszközháttere valamiféle kutatásnak?
Azért azt is megkérdezem, hogy akkor mit csinálnak azok a méhészeti kutatócégek a nagyvilágban?
..ha Ők is alig haladnak előre, mit akarunk mi?
Az elmúlt "szakértői" vezetés ha jól tudom, öt éves szerződést írt alá a semmiről...
Most, ha akarnánk sem tudnánk felbontani a szerződést.
Hol volt a felelősség teljes döntés? Vagy ez is olyan mint az OMME ISUZUJA?
Azért már bőven össze lehetne számolni a milliók, ...nyomasztotta kukákat...
Igen drága atkáink vannak...

Kiskakas

*

Bicska

  • *****
  • 601
Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #79 Dátum: 2018. Április 22. 21:36 »
Kedves Kiskakas!

Mint azt már korábban mondottam, valódi kutatás itt akkor van amikor nem pörgetünk időben.
Sokan méltatlankodnak, hogy nincs semmiféle kutatás, illetve olyan vizsgálati módszereket használnak, ami a németeknél a 90-es évek elején volt divat, de mára már nem használják, nálunk meg ez a forradalmian új....

Bicska
"Vassal csorbitott csontváz-leletek
mutatják, hogy itt mivé lehetek,
ha mellemre kitüzöm jeletek, -
csirkefogók! Nem játszom veletek!"

Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #80 Dátum: 2018. Április 22. 23:13 »
Kedves Kiskakas!

Mint azt már korábban mondottam, valódi kutatás itt akkor van amikor nem pörgetünk időben.
Sokan méltatlankodnak, hogy nincs semmiféle kutatás, illetve olyan vizsgálati módszereket használnak, ami a németeknél a 90-es évek elején volt divat, de mára már nem használják, nálunk meg ez a forradalmian új....

Bicska

A kutatási eredményekről nem hallottátok az előadásokat 2017 novemberében? Lehet, hogy némelyik eredmény nektek nem tetszett, de volt eredmény.

Az egy másik kérdés, hogy valyon egy másik kutatás eredménye több eredményt hozott volna-e. No ez az, amire nem lehet tudni a választ. Ha ugyanis tudnánk az eredményt, nem lenne kutatás.

Én is mást kutattam volna. De sokévvel ezelőtti vezetők bizalmat kaptak, ők létrehoztak egy tanácsot, megvitatták, és így döntöttek. Ha tudták volna mindennek az eredményét előre, akkor nyilván mást kutatnak.

Olyan ez, mint ha tudom, hogy eső lesz a harmadik akácon, akkor nem vittem volna fel a méheimet Nógrádba. De nem tudtam...

Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #81 Dátum: 2018. Április 23. 07:01 »
Azt mindenképpen kutatnám, hogy miért rendelték meg az Isuzut, a konténert, és a méhcsaládokat.
A felelősök felkutatására mindenképpen időt kéne fordítani.
Ha visszaolvassátok akkori írásainkat, előre jeleztük, hogy ez lesz!!!!!
És mi volt "Mésziék" válasza?
Már megint szét akarjátok verni az OMME-t?
A világ legdrágább méhcsaládjait vásárolták egy csókostól.
Ezt sem ártana kutatni, mert lassan feledésbe merül.
Nagyernyei Atila

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #82 Dátum: 2018. Április 23. 21:24 »
QUQURIQ !!!

Meg azt is kutatni kellett volna, hogy konkrétan kinek a felelőssége volt a méhcsaládok kezelése, kezeltetése!
Kire volt bízva a szakmai felügyelet?
Kinek a hozzáértéséből pusztult ki az OMME gigantikusan drága méhese?
Ja!
Ki vette meg gigantikus árért a "Csókostól"?

Kiskakas

ui. jobb, ha nem kutatgatunk...

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #83 Dátum: 2018. Április 27. 17:20 »
Az OMME vezérkara mindent megtett azért, hogy az a kutatási projekt és a méhállomány pusztulása megtörténjen. Se a szakmai vezetés, se kellő költségkeret nem volt biztosítva az eredményességhez.

De ez így volt jó az OMME vezetésének. Miért?

Ha lett volna az eredményességre szándéka az OMME vezetésének, akkor biztosítottak volna megfelelő költségkeretet és függetlenséget a projekt sikeréhez.

Mindíg odadob az OMME valami kis koldusfillért a kutatóintézetnek, de csak annyit, hogy azzal ne felemelje, hanem megalázza. Miért teszi? Mert annyira önző, hogy nem érdeke, hogy az OMME-n kívül is legyen méhészeti élet. Pedig nincs más esélye a fejlődésre a magyar méhészeti ágazatnak, mint egy erős eredményes Méhészeti Intézet.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #84 Dátum: 2018. December 10. 22:07 »
Szolgálati Közlemény!

A Gödöllői Méhészeti Kutatóintézet (HaGK) felvételt hirdet méhész állásra.

A jelentkező végzettség nélkül a bértábla szerinti minimumot havi nettó 80.000 Ft-ot kaphat 8 órás munkarendben történő foglalkoztatás után.

Érettségivel vagy szakirányú végzettséggel a  bértábla szerinti bruttó 181.000 Ft, vagyis nettó 120.000 Ft-ot kapna a 8 órában elvégzett méhekkel kapcsolatos munkájáért.

Ha nem kíván vagy nincs lehetősége a napi 8 órát itt ledolgozni, akkor van lehetőség 4 órás munkavégzésre bruttó 90.000 Ft-ért, ami nettó havi 60.000 Ft-ot jelentene a jól elvégzett munkáért.
(Képzeljék kedves méhésztársak van aki itt, jelenleg is ennyi pénzért, keményen dolgozik!)

Sajnos nyugdíjasokat az intézet nem foglalkoztathat, mivel ez állami állásnak számít!

(Pár fogódzkodó a döntés meghozatalához.
Ha tanulni szeretnél méhészetet, és van aki eltartson, anyudék, apudék, férjed, feleséged (szóval a pénz nem számít) azonnal jelentkezz!
Ha Gödöllői lakos vagy illetve nem laksz túl messze 10 km, akkor meggondolandó, mert városunkban az albérlet, ha családdal is megvert az isten (2 szoba, konyha 80.000- 100.000 Ft csak a lakbér!).

Esetleg ezt a felhívást elolvassa olyan döntéshozó is aki a jelenleg még ott dolgozók helyzetén tudna javítani és ezzel megnyitná a lehetőséget arra, hogy az új jelentkezők ne rögtön forduljanak sarkon a fent vázolt lehetőségek elmondása után.

De ha majd még egyszer talán ennek a közösségnek szüksége lenne a Gödöllői Méhészeti Kutató Intézetre és nem csak az üres épületekre végig kéne gondolni, mit várunk el, mennyiért az ott dolgozóktól és a leendő munkatársaktól.

Na nem baj vannak itt még olyan zsebek, amiket még nem tömtünk ki eléggé, csak az a baj, hogy nem itt a Kutató Intézetbe!  ;)
Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

*

ata67

  • *****
  • 521
Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #85 Dátum: 2018. December 10. 22:41 »
Szolgálati Közlemény!
A meggondolandó, mert városunkban az albérlet, ha családdal is megvert az isten (2 szoba, konyha 80.000- 100.000 Ft csak a lakbér!).
Texas!
Családdal áld az Isten. A méhcsaládban is áldás a szaporulat.

Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #86 Dátum: 2018. December 10. 23:05 »
Akkor gondolom csak viccből vannak ilyen fizetések családos embereknek felajánlva!  :o

Minden csak nézőpont kérdése! :-[

Ha van olyan ismerősöd akit már megáldott az isten és szeretne itt dolgozni és megállapodni,
várják szeretettel!

Aztán majd fél év múlva beszélgessetek!
Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #87 Dátum: 2018. December 10. 23:53 »
Tömeges jelentkezés várható,ott ahol lasszóval fogják az embereket mert munkaerőhiány van.
Netes hirdetéseket megnéztem.
Összeszerelő üzembe 240ezer pénz a legegyszerűbb munkáért.

Kutatásra meg semmi szükségünk.
“Minak a Nékünk?”
Nincs itt semmi baj.
Nem hullanak a méhek a növényvédelemnek nevezet rettenetes méhírtástól.
Tènyleg úgy vagyok már mint a kamasz gyerek,mindenről az jut az eszembe.Csak nekem nem az bizonyos “jószagú”,hanem a méhmérgezés,méhírtás.
Az atkával sincs semmi gond.
Nem kell azt kutatni.

Csányi
« Utoljára szerkesztve: 2018. December 10. 23:58 írta Csányi Antal »

Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #88 Dátum: 2018. December 12. 19:30 »
Magyar Méhészeti Kutatás ebben az országban?
Szerintem még viccnek se jó.
Olvassátok végig az MTA rendkívüli közgyűlésén elhangzott előadást, aztán gondolkodjatok, hogy mi zajlik ebben az országban.
https://qubit.hu/2018/12/08/felszolalas-az-mta-rendkivuli-kozgyuleserol-a-felelem-orszagava-lettunk?fbclid=IwAR2SBsmA_oGR3q9CXWFf5cBBEUKoSxPIG7WjcMWUC7a3tcLsVGlgZVZDqfU
Nagyernyei Attila

Re:Magyar Méhészeti Kutatás
« Válasz #89 Dátum: 2018. December 15. 20:23 »