Nem adok.
Akinek nem kell 8-10 évente pár száz kaptárt vennie mert nem esik szét, annak marad annyi téglára, hogy épít egy új házat.
Van jónéhány történetem erről is.
Kezdő fonyódi méhész vásárolna tőlem méheket. Már egy éve tapogatózik nálam. Aztán csináltat 20 olyat mint az enyém. Százszor elmondom neki mit csináljon. Olajfesték 1L. Zománc festék 1L. Olajfesték hígító + lakkbenzin. Ezt összekeveri és első beeresztő festés. Száradás után 2X zománc. Aztán mindig takarás. 30 év múlva majd átfesti. Egyben az összes állandóan takarva és elejére is lelógatni, a kaptárok meg délnek néznek.
Jövök Fonyódról, hát látom ám a balatonboglári kispostánál az autóját, amit éppen elvontatnak, de mögötte az utánfutó. Visszafordulok. Kérdezem mi van. Bedöglött a járgány, de az utánfutóját hazahúzhatnám Fonyódra. OK. Kérdezem mi van rajta, mi az a nagy vasláda? Hááááááááááááát szóval a Gábor üstje, amiben a fiókokat kell kifőzni parafinban.
Már a harmadik évben tavaszra szétestek a menekülőterei, párévre rá az összes fészek. A mézterek nagyon jó állapotban vannak, mert csak 3 hónapot áztak és napoztak. Csináltatott ismét fészkeket. Na mivel kezelte? Sokkal tovább főzte parafinban. Ugye a hülye saját kárán sem tanul. Azok is szétestek. Közben akitől az üstöt szokta kölcsön kérni, nála is hegyekben az új kaptárok úgy 10 év múlva, sőt az apjánál is a teraszon. Na mondom lesz ám szaporítás. Á dehogy. Szétrohad már minden fészek, kellenek az újak.
Tavaly már nem volt normális kaptárja. Rendelt onnét nyolcvanat ahol az enyémeket csinálták, de közben tragikusan elhunyt az asztalos. Másik gyártót kellett keresni. De ez egy év csúszás. Kapott kölcsön egy méhésztársunktól tartalékokat, amíg az újak elkészültek. Megtanulta. Lefestette. Ősszel átrakta, de nincs takarás normális. A választási plakátokat összeszedte, és az van a tetőkön. MARGIT! NORMÁLIS? Kérdezi, kölcsön adnám-e az etetőtálca hajlítót. Mondom neki ha már lemezt vásárol, vegyen nekem is 5 táblát, mert a mézteres rajoknak nem jutott az idén sem, máshonnét kellett kiszednem amíg etettem azokat, majd a télen lehajlítom és cinzem, mert az sem olyan egyszerű, meg aztán az úszókat is leparaffinozom neki is. Azt mondja nem tálcát hanem bádogtetőt akar hajlítani. Aha!!!!! 10 év múlva meg megkezded a felújítást, aztán pár évre rá meg ismét kérdsz a Viktortól kölcsön a szétesettek helyett, amíg elkészülnek az újak. Nem? Azt hiszem feladom.
Másik haverom dettó. Már néhány év múlva megrepedeztek a deszkák, kijött a penész. Á----------majd ismét kifőzi. Aha, és addig albérletben lesznek a méheid okostojás. Most szépen le vannak festve az újak, mert a paraffinosokon nem áll meg a festék, azok másoknál mentek tönkre. Csinált egy fedett méhest. Az is egy megoldás.
Aztán itt van Pampalini. Vagy 10 éve vásárolt egyik haveromtól 10? családot kaptárban. Azzal kezdte. Azok azóta is takarva vannak és kiváló állapotúak. Nem fáznak bennük a méhek a vizes kaptárban ma éjszaka sem, (mert itt is, ott nála is már megint esik, kezdem unni) meg napokig amíg kiszáradna. Ahonnét vette, ott meg már cserélve lettek, szinte az összes. Hosszú távban gondolkodik Pampalini, mert már mind a 700+ takarva van nála. De majd elmondja ha akarja, vagy azt mondja nekem amit mindig, hagyd ezek főni a levükben, mert úgysem lehet rajtuk segíteni.
Na az a "mikroklíma", amikor besüt a Nap a telibe takart kaptárok közé, és nem éri azokat a szél. Ott nem dermed le a virágporos és vizet hordó méhecske kora tavasszal. Kevesebb a fogyasztás, több a fiasítás mint az ebek harmincadján hagyott kaptárokban azonos naptári időben. Most nyáron sem csúsztak le a lépek ott, ahol nem árnyékos fák alatt voltak. De van egy még fontosabb is.
A róka a farkas és a medve sikeresen elvégzi az őrző-védő iskolát. Megbeszélik, hogy fél év múlva találkoznak.
A róka feje bekötözve.
-Veled meg mi történt?
-Kaptam állást egy baromfikeltetőben. Aztán 2 hete már nem bírtam magammal, egyik éjjel bemásztam a tojótyúkokhoz. Nem vették észre napokig, de tegnapelőtt megbuktam. Láthatjátok.. mutat a fejére.
- De te farkas miért sántítasz?
-Én is hasonlóan jártam. Birkaakolban dolgoztam, védve a kollégáktól az állatokat. Három bárányt nem vettek észre, de megszámolták egyik nap az állományt, aztán meglestek. Majdnem ágyelőke lettem. De te medve milyen jól nézel ki.
-Én egy téglagyárban dolgozok. A TÉGLÁT NEM LOPJA SENKI, a kisebbséget meg a kutya sem számolja.