Nagyon szórakoztató lehet sok méhész számára ez a sok-sok téves gondolat, amelyeket naponta leírsz, és mi meg próbáljuk ezeket megcáfolni. Jó szórakozást!
Ezeket a félresiklott gondolatokat ha egy néhány éve méhészkedőtől olvashatjuk, csak mosolygunk. De tőled?
Kedves Jenő!
Mindig élveztem az előadás-módodat, le sem tudnád tagadni: Isten is arra teremtett, hogy megosszad gondolataidat a nagyérdeművel.
Annak nem sok értelmét látom, hogy Nagyernyei Attilát kijavítsd, hiszen azzal a szakmát előre vinni nem lehet. Elegendő szerintem, ha leírod, Te miként látod, ítéled meg, s ha nem is állítod párhuzamba Nagyernyei Attila állításaival, téziseivel, az olvasó anélkül is le tudja szűrni a konzekvenciát.
Nincs nagy jelentősége, súlya az anyarács-kérdésnek, egy tévesztés az anyagban, az egyik feltaláló nevének helytelen írásmódja sokat nem ront vagy javít a magyar méhészet helyzetén, s talán a kezdők sem ilyen tévesztés miatt gondolják meg, kinek a "tanítása" hiteles. Nem is akartam belefolyni a beszélgetésbe, mert azt a végtelen nyugalmat, amit kap az ember, ha nem látogatja ezt az oldalt, kár elrontani egy nem túl fontos közbeszólással, ám látva, hogy szegény Attilának milyen súlyos tehertételt jelent az állandó bizonyítási kényszer, mégis csak segíteni szeretne neki az ember. Azt ugyan nem tudom, hol vannak a kezdők, akik ájultan csüggnek a klubvezető kinyilatkoztatásain, de gondolom, a végtelen tisztelettől akad el a hangjuk, ha megszólal Attila. Mindenesetre érdemes veled karöltve nekem is segíteni a klubvezetőt, hogy valóban hiteles legyen a tájékoztatása, s ezért megpróbálom képbe hozni őt az anyarács múltja, története tárgyában is, téged pedig kérlek, a szakmai vonatkozásokat továbbra is tartsd a fókuszban. Nem feltétlenül kell minden alkalommal ilyen élesen kiemelni azokat a pontokat, amelyekben klubvezetőnk ismereteinek tára még rendelkezik folytonossági hiányokkal, legfeljebb szelíden kellene felhívnod a figyelmét, hogy az agresszívitás és a látszólagos magabiztosság nem helyettesíti az ismereteket. Idővel szelíden rávezetheted arra is, hogy az ő igazi területe nem a póriasan lecsupaszított szakma, hanem az elmélyült szakma-politikai tevékenység. Igazán abban van ő otthon, s talán az Egyesület is többet profitálhat, ha a háttérből, de továbbra is a megszokott teljes vehemenciával támad mindent, amit támadni lehet, érdemes és aminek támadását Brosstól feladatként megkapta. Ideje volna segítened Vivaldi, Geddekas és Tóth Zoltán ellen folytatott harcában is, ez a sokfrontos küzdelem felőrölni látszik szegényt, s ráadásul a régi harcostársak is valószínűleg "agyongyőzték" magukat. Bizonyára láttad, hogy már a kukorékolás sem a régi...
No, de foglalkozzunk végre a rácsokkal, ha már feladtuk a némasági fogadalmat, szemmel láthatóan az okosodni vágyók lélegzetvisszafojtva várják a tájékoztatást...:
Lássuk hát, ki volt a jó Hannemann:
Friedrich-August Hannemann (1819-1912)
A jó F-A 1853-ban kivándorolt, s 1877-ben -természetesen már Brazíliában- egy méh-rácsot (Hannemann hive screen) készített, amely 2 mm vastag sárgaréz rudakból készült (tehát nem préselt alulemezből). Tartott és tenyésztett 300- 400 méhcsaládot. Igazán nem is valódi "anyarácsnak" szánta a rácsot, hanem anya-szűrőnek (a rajokból kívánta kimenteni az anyákat).
Lássuk egy kicsit részletesebben is, idézem:
"Az anyarács, vagy ismertebb néven Hannemann (és nem Hahnemann és nem Hanneman és nem is Haneman valamint nem Hanemann; megj. a zárójelben tőlem) rács feltalálója Friedrich August Hannemann volt, ki 1875, 78 és 79-ben irta méhészeti czikkeit a Bienen Zeitungba. Mikor utolsó közleményeit irta 1879-ben, már 3o éves méhész volt s 26 év óta kizárólag a méhészetből tartotta fenn magát és családját. Dél-Amerikában Brazília legdélibb részében telepedett le közép európai méhet vitt magával s rendesen 3oo családot tartott. F. Greiner szerint ezek a családok valószínűleg legnagyobb részt, ha nem kizárólag paraszt kasok voltak. Családjait gazdasági tőkének nevezte; a rajok voltak a kamatok, melyeket a mézelési idény alatt mézre váltott fel. Déli Brazília kiválóan alkalmasnak látszik méhészkedésre. A mézelési idény Hannemann szerint 2 1/2—3 hónapig tart s főleg hat hétig a virágok valósággal ontják a nektárt. A nevezett ismert rácsot egészen más czélra készítette, mint a mire most az egész méhészvilág használja. H. ugyanis az össze-szállt rajokból az anyák kiválasztására készített rostában alkalmazta, de itt nem vált be, mert a herék is mind ott maradtak. Ezért más rostát szerkesztett s az anyarácsot az ő mammuth családjaiban használta az anya elzárására nagy mézelés idején. H. ugyanis óriás családjait úgy csinálta, hogy az egy nap alatt kijött rajokat mind egyesitette s anyáikat anyarács közzé tette, mert azt tapasztalta, hogy ha az anyához a munkások mehetnek, jöhetnek, folyik a munka rendesen, főleg a mézgyüjtés, mig ha olyan sürü sodrony mögé zárta, hogy a munkások nem fértek hozzá, pár nap múlva megapadt a rendes tevékenység s anyabölcsőt is kezdettek épitni. De meg az anyarácscsal elzárt anyát szabadon bocsájtásakor a méhek minden ellenségeskedés nélkül fogadták, mig a sodronyháló mögé zártat rendesen meg támadták, mikor szabadon bocsájtották. H. emlit esetet, mikor egy nap 79 raját fogott be 3 kisebb gyermekével, megrostálta s egy mammuth-kaptárba lakolta be s az anyákat anyarács mögé helyezte. Egy óriáskaptár és két hordó fogadta be ezt a rengeteg méhtömeget. A méz-szezon végén 1600 font mézet kapott tőllük. Emlit H. egy másik óriáscsaládot, mely 54 kgr. méhet foglalt magába, melytől a mézidény végén 448 kgr. és 38 font viaszot szüretelt; (egy kilogr. = 2204/i0oo f°nt) vagyis más szavakkal minden kgr. méh 8 és 3/4 kgr. mézet hozott. A 14 kalitba zárt anyából a mézkiszedéskor 9 volt életben, 1879-ben 2 hónap alatt 700 raját fogott be. Ekkor egész évi hozama 15.428 font méz és 1212 font viasz volt. A mézet nagy cementezett cisternákban tartotta. Greiner szerint Németországban nem adoptálták H. rendszerét. Egyedül H. Gühler próbálta meg több éven át, de szerinte a mi éghajlatunk alatt kevés haszna van az anyakizárásnak, legfölebb a H.féle anyakalitkát alkalmazhatni eredménynyel. Güthler ugyanis a H.-féle kalitba zárt anyát egy fiasitásos lépen felteszi a mézkamrába a mézidény kezdetén. A munkások azonnal felmennek és hordják a mézet. Ha azonban az anyának kalitba zárását túlhajtjuk, tojó munkások lépnek fel. Pl. G. egy esetet emlit, mikor az anya 5 hétig volt elzárva. H. publicatioi után Németországban már árultak olyan anyakalitkákat, a milyet H. ajánlott föl: egy kis keret mindkét oldalán anyarácscsal befödve; különben a H. újításai csak részleteiben (úgy látszik a helyi viszonyoknak megtelelően) terjedtek el honfitársai között. Közbe Greiner azon véleményének ad kifejezést, hogy az amerikai rendszerű méhészkedés kezd Németországban is tért hóditni. (Tudvalevő dolog, hogy Dzierzon rendszerű méhészkedés Németországon kivül az osztrák-magyar, birodalomban s Oroszországban st. van elterjedve csupán, mig Angliában, Franczia-országban és Európa déli részében mind a Langstroth-rendszer [számos változatában] van elterjedve, valamint a többi 4 világrészben is.) — (F. Greiner a Gleanings in Bee-Culture 1898. No. 18-ban.)
Az idézet forrása: XIV. évfolyam. 1899. Február 1. (2. szám). AZ ERDÉLYRÉSZI MÉHÉSZ-EGYLET SZAKKÖZLÖNYE.
Nos, a Hannemann-féle anyazárkáról ennyi biztosan elég is lesz, Jenőnek köszönet a tapasztalatok közreadásáért, Albertnek azért, hogy ennyi bölcsességet ingyen adott. Hajrá Attila! Szur-kol-jon Min-den-ki!