Alapszabály

  • 521 válasz
  • 193172 megtekintés
Alapszabály
« Dátum: 2014. November 14. 10:12 »
Az OMME 2014 év tavaszi beadványa a Törvényszékre annyira hiányos volt, hogy a Törvényszék megszüntette az OMME közhasznú jogállását. Egyben felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesület nyilvános adatai, neve, pecsétje, alapszabály nem keltheti a közhasznúság látszatát. Emiatt kell az alapszabályunkat átírni. Eredendően csak a közhasznúságra vonatkozó részt kellene törölni. Azonban a megváltozott törvények előírják, hogy az első módosításkor, - ami a Törvényszék közhasznúságunkat megszüntető határozata miatt most van - át kell írni az alapszabályt az új törvényi feltételeknek megfelelően. Emiatt van új alapszabály éppen most terítéken.
Einstein tévedett: Ha csak méheink vannak, már akkor leáldozóban az emberiség létjogosultsága!

Alapszabály
« Válasz #1 Dátum: 2014. November 14. 10:31 »
Az elnökök és a küldöttek nem kaptak információt arról, hogy milyen javaslatok érkeztek az alapszabályhoz. Ha nem kapnak információt, nincs lehetőségük felkészülni arra, hogy melyik verzió mellett tegyék le a voksukat. Az alapszabály a legfontosabb dolog, a legfontosabb okmány egyesületünk életében! Olyan, mint az Alkotmány a nemzetünk életében. Nem szabad felkészületlenül, ötletelve döntést hozni!

Minden egyesületi tag véleménye számít, minden küldött véleménye számít, minden elnök véleménye számít! ;D

Azért, hogy többet tudhassanak meg a felmerült javaslatokról – tiszteletben tartva a többi javaslattevő szellemi termékét  – a saját javaslataimat részletes indokolással ismertetem a méhésztársakkal.

 ::)Kérem, beszéljék meg a méhészek egymás között. Sajnos az OMME vezetésének mulasztása miatt a törvényszék végzésével időszűkébe kerültünk! Azonban ennyire nem kerültünk időszűkébe, hogy csak egy óránk lenne az alapszabályunkra :-X, még egy hónapunk van! Többször, többen javasoltuk, hogy az Alapszabályt Előkészítő Bizottság fejezze be a munkáját, az ügyvéddel nyugodtan menjen végig a kontroll és csak utána, mondjuk 7-10 nappal később kellene az alapszabályról szavazni. Az ideális az lenne, ha mindenki megvitathatná a javaslatokat, egymást a demokrácia eszközeivel meggyőzhetné, hogy ezt és ezt a pontot ki miként érti, mi legyen a jövőben. Ha nincs érdemi vita, akkor ugyanis mindenki a helyszínen megismerve a javaslatokat, arról a helyszínen nem vitázva ad-hoc dönt :(.

Ezért szeretnék sok-sok információt megosztani a méhésztársakkal. Meg fogom keresni a másik fórumos jelszavamat is, és oda is fel kívánom tenni írásaimat. Tájékoztatás a legfontosabb!

Összeférhetetlenség
[/b]

Az OMME ügyvédje 2013-ban jelezte, hogy a fizetett alkalmazott jelenléte az Intéző Bizottságban összeférhetetlen ez Európai Uniós Pénzek elköltésének „tisztasági” szabályaival. Az OMME IB nem foglalkozott a kérdéssel, lesöpörte az asztalról.

Az OMME ellenőrző Bizottsága 2014 október 31-i határozatával kötelezte – a törvényi előírásoknak megfelelően – az alapszabály előkészítését végző Intéző Bizottságot az Összeférhetetlenségi Záradék megalkotására. Az OMME intéző Bizottsága nem alkotta meg ezt.

Az OMME Ellenőrző Bizottsága megállapította, hogy a kötelezett OMME IB nem alkotta meg az összeférhetetlenségi szabályokat, így saját maga megalkotta javaslatát, és azt közzétetette az OMME internetes oldalán.

A fentiek alapján látható, hogy az OMME IB-re bízni az Összeférhetetlenségi záradéknak az SzmSz-be történő beillesztését ERŐSEN MEGFONTOLANDÓ! Az ónyelv ezt a „kecskére káposztát :D” effektusként is ismeri.

Több ügyvéddel, jogásszal és bíróval egyeztettem az utóbbi időszakban. A szakemberek mindegyike felhívta a figyelmet, ha az OMME egyszer egy ezirányú vizsgálat alá esne, akkor nagy eséllyel megbukna, ami kapcsán legalább százmillió forintot vissza kellene fizetnie az MVHn keresztül az EU-nak. Felelős vezetőként javasolom, hogy fogadjuk meg a jogértők tanácsát, és ne az egyéni érdek – a fizetést is kapó IB tagok döntsenek a kérdésben. A méhésztársadalom ne vállaljon be 100 milliós forintos rizikót olyankor, amikor ez egyáltalán nem is indokolt. Egyik lehetőség ugyanis, hogy az érintett IB tagok lemondanak a szaktanácsadóságukról és a Kollár Imre úrhoz hasonlóan méhészkednek 8), és mellette társadalmi munkában végzik az IB tagsági munkát. Ha ez hét IB tag így teszi, akkor a maradék  három is meg tudja oldani. Szerencsére életerős fiatalemberekről van szó, méhészkednek. Így nem változik az IB összetétele. Annyi változik, hogy három új szaktanácsadót kell felvenni, és a három szaktanácsadó a kieső jövedelmét pl. a méhészetéből fogja megtermelni. Ez nem olyan nagy fajsúlyú kérdés, hogy emiatt az EGYESÜLETÜNK százmillióját érdemes lenne kockára tenni.

Én azt Javasolom, hogy az Összeférhetetlenségi Záradékot az Alapszabály utolsó előtti Önálló fejezeteként az alapszabályba illesszük be. Az alapszabályba való beillesztés másik indoka, hogy a tisztségviselő nyiltakozatában az van benne alapból, hogy az Alapszabályt megismerte, és ne kelljen a nyilatkozatban még külön az SzMSz-re is hivatkozni.

Javaslat az alapszabály új fejezetének:
XIII.
Összeférhetetlenség
Nem lehet az Országos Vezetőség, és
                   az Elnökség elnöke vagy tagja, és
                   az Etikai - Fegyelmi Bizottság elnöke, ill. tagja és
                   az Ellenőrző Bizottság elnöke, ill. tagja:
•   a szaktanácsadó,
•   a vezető szaktanácsadó,
•   a bemutató méhész,
•   az OMME rész- vagy 100 % tulajdonában álló gazdasági társaság vezetője, döntéshozója, alkalmazottja, vagy azzal jogviszonyban álló személy illetve ezek hozzátartozója;
•   a MMNP (Nemzeti Program) 9. §-a szerinti koordinátor,
•   az a személy, aki az OMME-val alkalmazotti, vagy egyéb munka végzésére létesített jogviszonyban áll, vagy ezek hozzátartozója;

Ilyen jogviszonyok különösen, de nem kizárólagosan a weblap-szerkesztő, rendszergazda, központi iroda dolgozói, szerzői, szerkesztői, editori és kép editori, állategészségügyhöz, méhmérgezéshez kapcsolódó feladatok ellátására létesített jogviszonyok.

Nem összeférhetetlen az előadást, bemutató méhészeti bemutatót tartó személy tevékenysége, illetve a szerzői jog alá tartozó semmilyen tevékenység, mint Pl. újságcikk, ill. könyv írását vállaló személy, amennyiben tevékenységéért juttatást, napidíjat nem kap - ide nem értve a költségtérítést.
Nem összeférhetetlen, ha az Elnökség, az Etikai Bizottság elnöke, ill. tagja és az Ellenőrző Bizottság elnöke, ill. tagja költségtérítésben, vagy a küldöttgyűlés által előre megszavazott általány tiszteletdíjban, vagy a küldöttgyűlés által utólag megszavazott jutalomban részesül.

A nem összeférhetetlen tevékenységek kategóriájához kapcsolódóan az OMME Elnökség, Etikai Bizottság, Ellenőrző Bizottság semmilyen döntést nem hozhat. Amennyiben döntés szükséges, akkor azt a Küldöttgyűlés hozhatja meg.

Kérem, hogy javaslatomat gondolják át és támogassák:

Dr. Körmendy-Rácz János
az OMME EB tagja
Einstein tévedett: Ha csak méheink vannak, már akkor leáldozóban az emberiség létjogosultsága!


Re:Alapszabály
« Válasz #3 Dátum: 2014. November 14. 19:54 »
Én egyet értek az összeférhetetlenségi záradék alapszabályban rögzítésével.

Csak egyet kérek a küldöttektől, azt, hogy ezt az alapszabályt a kiküldött formában semmiképp ne szavazzák meg.

Üdv. jani bátya

Re:Alapszabály
« Válasz #4 Dátum: 2014. November 15. 10:03 »
"  A módosító javaslatok közös vezetői fórumon történő megvitatását követően egyhangúan elfogadott döntés született, hogy a központi Vezetőség tagjai az Egyesület közhasznú jogi státuszú új Alapszabályát támogatja és javasolja november 16-án a Küldötteknek elfogadásra.

A javaslatokat küldők munkáját köszönjük!"

Az előbbi idézet az OMME honlapon olvasható.
Akkor az idézett szerint, a javaslatokból semmi sem került be az alapszabály tervezettbe?
Kérdésem a következő, miért nem közli le a vezetés, a bíráló bizottság által jóváhagyott  alapszabályi verziót?
Miért nem ismerheti meg a tagság időben az esetleges változtatásokat a döntés előtt időben?
Ott a helyszínen akarják talán felolvasni? Hogyan várható el a megjelent tagoktól, átgondolt felelősség teljes döntés, ha azt sem tudják miről döntenek? Az viszont biztos, hogy a kiküldött verzió sem közhasznúként sem anélkül, nem felel meg a demokratikus működési elvnek, magyarul nem elfogadható!

Üdv. jani bátya

 
« Utoljára szerkesztve: 2014. November 15. 11:06 írta jani bátya »

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Alapszabály
« Válasz #5 Dátum: 2014. November 15. 23:05 »
QUQURIQ!!!

Alapszabály, drága alapszabály!

Védd meg a tagságot, az ellen, aki az alapszabály ellen akar véteni…
Higgy abban a kis csapatban aki az alapszabályt tiszteli!....

Kiskakas!

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Alapszabály
« Válasz #6 Dátum: 2014. November 17. 08:50 »
QUQURIQ!!!

Szebb napot Mindenkinek mint a tegnapi volt!

Még két Rendívüli küldött gyűlés lesz.

1.   Be kell fejeznünk az elkezdettet,
2.   a bíróság visszadobott anyagát kell pontosítanunk.

Persze, ha minden jól megy!
A ciklus végi tisztújítás után úgy is át lesz dolgozva az alapszabály. A tagság akkor is mindent meg fog szavazni mint most!
Talán felesleges is a küldötteket ütköztetni az alapszabály témában.
Szünetben az ütköző felek nagy kézfogásokkal és viccelődéssel köszöntötték egymást! (ez lenne a normális)!
A Diktatórikus demokrácia annyival jobb a diktatúrától, hogy mosolyognak egymásra!
Elnökünk önfejűsége miatt kell utazgatni a küldötteknek az ország egyik végéből a másikba…
A tegnapi zászlóavatás szép és meghitt volt!
Csak az volt a baj, hogy páran maradtunk a nagy eseményre.
A zászló a méhészeké volt, nem az üres teremé!
Igaz, a tábla avatáson nem voltam, de ott sem lehettek többen!

Kiskakas!



Re:Alapszabály
« Válasz #7 Dátum: 2014. November 17. 09:25 »
Kiskakas!

Zászlóavatás, szép és meghitt volt?
Már te is változol?
Szerintem meg gyalázatos.
Az aulában körül néztél hányan voltak?
Ciki a köbön.
Mondjuk az egyik szaktanácsadó azt mondta Mészi kemény volt, lenyomott mindenkit.
Ők így mérik a demokráciát! Doktor Úr az utolsó szaktanácsadóin komoly "eligazítást" tartott számukra.
Az OMME-ban az érdekérvényesítés abban merül ki, hogy a szaktanácsadókon keresztül nyomást gyakorolnak az elnökökre és a küldöttekre. Természetesen ezt aljas rágalomnak tartják, tagadják. Attól még igaz.
Akik azt állítják, hogy megosztottak vagyunk, azok osztják meg közösségünket.
Az OMME vezetők módszerei, hogyan is fogalmazzak,Nnem túl sportszerűek.
Az ÖN-ös érdekeik érvénesítésére felhasználják a szaktanácsadói hálózatot. Ezt hívják ők lojalitásnak. Magyarán szólva, Hűség a Hatalomhoz!
MI van a tagsággal?
ŐK fizessék be a tagdíjat, és kussoljanak!
Ez az ártó szellemiség rátelepedett méhészeti érdekképviseletünkre, de senki ne csüggedjen.
A felmentő csapat dolgozik, hamarosan mindenki valós információkat fog kapni, mert megtapasztalhattuk, hogy rafinált emberekkel áll a tagság szemben.
Írásaim az elkövetkező időszakban még konkrétabbak lesznek,  adatokat, tényeket fogunk közölni, hogy tisztábban láthassátok a dolgokat. Az ellenőrző bizottság szerepe óriási. Ha tudnak a szabálytalanságokról, már pedig ők is a teremben ültek, akkor miért hallgattak?
Az ellenőrző bizottságnak kell őrködni a tagság jogai, és pénzügyi dolgaink felett!
Kérdezem én Fáskerti László urat miért nem szólt közbe, hogy az elnök nem adott szót több felszólalásáért jelentkező küldöttnek? Hogy számítsunk az ellenőrző bizottság védelmére, ha nem állnak a tagság, a küldöttek  mellé?
Hamarosan "biliburítás" lesz Uraim!
Őket is meg fogjuk keresni, de az egyik hozzászólóval nem értek egyet, hogy borítsuk rájuk az asztalt.
A tojás demokratikusabb! Majd Kiskakas közbenjárását kérem.
Nagyernyei Attila

Re:Alapszabály
« Válasz #8 Dátum: 2014. November 17. 12:36 »
Köszöntöm az olvasókat.
 Üdv Attila!  Azt írod:" az ellenőrző bizottságnak kell őrködni a tagság jogai és pénzügyi dolgaink felett. "
 Ezt komolyan gondolod,   és elvárod olyan EB tagoktól akik az OMME pénzén (tagok pénzén de a mindenkori első számú vezető irányításával ) jutalomból végigturnézták az Apimondiákat, egyéb ingyen utakat,  amit ha zsebből kellett volna fizetniük, nem biztos hogy ott lettek volna. Akik a jutalmakban  nem vettek részt, azoknak  pedig kuss... kisebbségben vannak. (Ismered? Van annyi pénz amiért nem korpásodik az ember haja  ;)
A küldöttek közül ( tisztelet a kivételnek) szerinted hányan vannak tisztában az egyesület működésével? Egyszerű,  jogilag nem képzett emberek, sokat nem lehet tőlük elvárni.
 Ismerve a viszonyokat ők  is úgy vannak beválogatva a helyi egyesületekből, hogy valakinek a valakije, valamit- valamiért pozició elvén és sokan büszkék, hogy ott lehetnek, nem hogy még valami ellen szót emelnének. Hisz megmondták nekik mindig, hogy az úgy jó ahogy a vezetők mondják és csinálják. Vannak olyan helyi vezetők is,  akik bármilyen "rendszert"  kitudnak szolgálni,  önös üzleti érdekből, nemtörődömségből,  vagy tudatlanságból. Akinek bemutatóméhészete van, szakmai előadásokat tarthat, lubickolhat az aprópénzben  ilyen ínséges években, pöröghet, csak nem rúgja ki a sámlit saját maga alól.   Ahogy írtad,  néked  az OMME elnök azért nem engedett részt venni a múltkori OV-n,   mert nem voltál bejegyezve a cégbíróságon a helyi egyesülettel.  Akkor  mi van azokkal akik folyamatosan helyettesítik magukat másokkal az OV-kon? Szerintem a nagy többség simán megvezethető, amit jelen esetben  rendesen ki is használnak ellenünk. Így nem lesz könnyű csatát nyerni. :( >:(

Re:Alapszabály
« Válasz #9 Dátum: 2014. November 17. 13:37 »
Mennyire igazad van Fehér akác.
Van is egy kis videóm a francia Apimondiáról. Habár ott még volt pavilonunk, nem is akármilyen. Kijevben arra már nem tellett. A videó végén, a Himnusz alatt tessenek kiválogatni az ingyen utazókat! (Én, és a családom valamennyien a saját pénzén utazott, mielőtt gyanúba keverednék.) Ja! Nyakunkon a dél-Ázsiai majd a törökös. Aztán a "ződön" szólni is tilos, mert ki tudja ki lesz a győztes, kivel lehet kirándulni "ingyé".
http://www.youtube.com/watch?v=E1ARxL9n_fM

Re:Alapszabály
« Válasz #10 Dátum: 2014. November 17. 13:41 »
Fehér akác!

Most sem volt mandátum ellenőrzés!
Mészáros elnökünk is azt állítja, hogy az OMME-ban nincs rendebe téve  elnökök-küldöttek mandátumának dolga.
Nincsenek karbantartva az adatok! Ezt múlt pénteken telefonon közölte velem!
Rögtön visszakérdeztem, akkor tőlem miért kérted a bírósági végzést, mely igazolja mandátumomat?
Azt gondoltam megszakadt a vonal, mert itt fogás volt részemről.
Mindjárt írok is egy példát.
Még mindig Bercsényi János van elnökként bejelölve Kalocsai OMME alapszervezetben.
Ők OMME alapszervezet, mi van az önállókkal.
Egymásba ér a tök...k és erre nem képesek?
Idézet az OMME honlapjáról, de bárki ellenőrizheti.
"OMME Kalocsai Szervezete
Bercsényi János, Elnök"
Ez már rég nem igaz! Nagyon tisztelem Jánost, véleményünk hasonló, én elfogadom az ő gondolatait de már nem ő az elnök.
Az OMME-ban ez még nem esett le.
Átnéztem a Zöldre ott is velünk foglalkoznak.
Állítólag mi egyoldalú információkat közlünk itt a Feketén.
Jó lenne tudni odaát milyen információból dolgoznak ők?
Én minden írásomért felelősséget vállalok, ha tévedek elnézést fogok kérni.
Ki látta Buchinger Györgyöt Gödöllőn?
Ki látta Illés Kálmánt Gödöllőn?
Kérem jelentkezzen, mert én azt állítom nem voltak ott!
Dr.Mészáros László meg azt állította, hogy Illés Kálmán ott lesz, még az etikett kártyáját is láttam az elnöki asztalon.
Buchingerét ki sem tették, így is elég cikire sikerült minden! Megbuktak rendezésből, megbuktak alázatból, semmibe vették az ünnepet, ezt mind a makacsságuknak rátartiságuknak köszönhetik.
Arról nem beszélve, hogy az összes küldöttet újra bebolondítják olyan ügyben, amit az OMME elnöke baltázott el!
Egyáltalán tudták a küldöttek miért volt rendkívüli küldöttgyűlés? Az elnöki csorbát köszörülgettük igen csikorogva!
Fehér akácnak teljesen igaza van! A jóhiszemű küldötteket megvezette az OMME elnöke!
Egy szavazó gépnek használta fel őket saját önös érdekükbe!
Hogy félnek a nyilvánosságtól, hangfelvételtől, kamerától! Állítólag védik az OMME belső dolgait.
Milyen megható! Ezek nem tartoznak ránk? Titkosítjuk az EB jegyzőkönyvet?
Ki mond itt igazat kedves Zöldek?
A Méhészklubon a valóságról olvashattok, a hazugságot meg ne higgyétek el!
Az nem a mi formánk! Ez ellen küzdünk a méhészek érdekében!
A Fekete-fehér Méhészklubon kívül hol olvastok ilyen kritikus véleményt?
A bólogató Jánosok kora lassan lejár, de jönnek a Királyok.
Bólogatnak Ők a Jánosok helyett!
"Kollégák meg kell szavazni amit az IB akar."
Meg se fordul a fejében, hogy átvágják, saját maguk pozícióját erősítő szavazatok kerültek
                                               MEGSZAVAZTATÁSRA!
Dr. Mészáros László kötelességet szegett!
Minden pont után meg kellett volna kérdeznie, van e más módosító javaslat.
Úgy érzem sok küldöttet megerőszakoltak, és még hála az égnek.....

Nagyernyei Attila
« Utoljára szerkesztve: 2014. November 17. 13:49 írta Nagyernyei Attila »

*

Veszti1982

Re:Alapszabály
« Válasz #11 Dátum: 2014. November 17. 17:31 »
Nagyernyei A: Én minden írásomért felelősséget vállalok, ha tévedek elnézést fogok kérni.
Ezt nagyon tisztelem benned.
Én írtam a másik fórumon, hogy itt egyoldalú a tájékoztatás, és ezt a véleményem fenn is tartom. Azt viszont sajnálom, hogy a két tábor között nincs kommunikáció. A jelenlegi vezetés azért, hogy ne tudjanak belekötni, csak a legszűkebb információt adja ki és ez bizalmatlanságot szül
Ahogy én látom mindkét fél fogást keres a másikon ebben az iszapbirkózásban, ami elveszi az érdemi munkától az időt

Re:Alapszabály
« Válasz #12 Dátum: 2014. November 17. 19:26 »
"itt egyoldalú a tájékoztatás, és ezt a véleményem fenn is tartom".

Érdekes megfogalmazás. Vajon hogyan tudna bárki az un. másik oldalról bármi tájékoztatást adni , ha az információk titkosan kezeltek és csak lassan hónapok múlva szivárognak ki hírek, és akkora bizony jólfésültnek tünnek.

Én szerettem volna ha tegnap ott lett volna minden tagdíjfizető méhész a küldöttgyűlésen, saját bőrén tapasztalta volna meg az OMME "demokráciáját". Az egész egy színjáték volt. A terem alkalmatlan volt ekkora létszám befogadására .A küldöttek nagy többsége azt sem tudta mit szavaz meg, mert ismertetés nem történt a szöveg felolvasásán kívül. A küldötteket szinte minden kérdésben manipulálták a kérdés feltevésével és a folyamatos befolyásolással, hogy az íb ezt,meg ezt javasolja. Az elnök úr még azt is meg merészelte tenni, hogy a pontokhoz szinte semmi hozzászólást nem engedtek, és több kiegészítő javaslatot kihagyott. Nem lett tisztázva, hogy a megszavazott dolgok, milyen formában kerülnek be az alapszabályba. Tulajdonképpen mivel írásos anyag nem került a küldöttek kezébe, tulajdonképpen az kerülhet az alapszabályba amit csak akarnak, a küldöttek vissza sem tudják ellenőrizni miről is volt szó.
Nem igazán értettem azt sem mi szükség van az összeférhetetlenség igazságügyi minisztériumi beterjesztésére hiszen az ügyészség egyértelműen megadta az útmutatást. Elnök urunk ismét füllentett /ez már szinte szokássá vált nála/ amikor azt állította, hogy az alapszabály tartalmazza az összeférhetetlenséget.
Ahogy olvastam,én nem találtam benne.
A másik észrevételem az, hogy rendesen eltolták a gödöllői kongresszust!!!

Üdv. jani bátya
« Utoljára szerkesztve: 2014. November 17. 19:36 írta jani bátya »

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #13 Dátum: 2014. November 17. 21:00 »
Veszti!

A demokrácia íratlan alapszabályait nem tartotta be az OMME elnöke. Megtehette volna pedig mert néhányan felhívtuk a figyelmét a súlyos szabálytalanságokra.

De ennek ellenére megtehette, hogy nem veszi figyelembe a demokrácia alapszabályait, mert a küldöttgyűlésen megjelent magyar átlagpolgár sajnos annyira tapasztalatlan hogyan kell demokratikusan intézni közös ügyeinket. Sajnos a tapasztalat hiánya miatt észre sem vették a küldöttek, hogy diktatúra áldozatai lettek. Amikor majd észreveszik, akkor nagy lesz a kiábrándulás és morálisan nagyon csúnya lesz a leszámolás. Ezt elkerülhetné az OMME elnöke, de úgy látszik, hogy ő se ismeri a demokrácia alapszabályait.

Nyilván azt kérdezed, hogy milyen szabályokat nem tartott be? Nagyon sokat és a legalapvetőbbeket. Te veted fel itt és most, hogy a másik oldalt is meg kell hallgatni. Igen ez így van. A hatalmon levőnek kötelessége szót adni a más véleményen levőknek. Erre csak jelentős tömegnyomásra, szünet utáni szakaszban és akkor is csak bekiabálások árán volt lehetőség, akkor se több mint egy perces hozzászólásokban.

Az egyes módosító vagy kiegészítő javaslatokat a beterjesztő szokta indokolni. Itt erre az esetek maximum 1 %-a esetében volt lehetőség. Tehát nemhogy vita nem zajlott, hanem indoklás sem történt. Vita pedig legfeljebb a folyosón zajlott. Ott pontosan látható volt, hogy a küldöttek tájékozatlanok abban, hogy mit is szavaznak meg.

Csak egy apró jellemzés a küldöttgyűlési helyzetről: Cserényi látva  hogy hol ülök, odavezényelte mellém 120 kilós nagyhangú barátját és Tomipapát információval ellátó szaktanácsadót, aki nemcsak vörös hajáról és anyanevelés terén művelt dolgairól, hanem agresszivitásáról is híres. Rájöhetett volna pedig már régen, hogy ilyen alpári eszközökkel értelmetlen velem szemben próbálkoznia, mert nem szokásom összeszarni magamat, se tőle, se a mamelukjaitól. Ez inkább csak az Ő tehetetlenségét bizonyítja.

A közgyűlés levezetési szabályai se lettek betartva. Ezt nem részletezem most, mert jobbnak látom majd inkább jogorvoslati eszközként felhasználni.

Szóval akárhonnan is nézem, az OMME mostani vezetése a diktatúra bűnös eszközeit alkalmazza. Ez így nyilvánvalóan bukásra van ítélve, mert ma Magyarországon demokrácia van és én minden demokratikus eszköz alkalmazásában hiszek.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Alapszabály
« Válasz #14 Dátum: 2014. November 18. 19:16 »
Dr Körmendy R. János  részére

               Igazad van , egyetértek az összeférhetetlenségről írtakkal,és az előtte  megfogalmazottakkal is.!
Egyetértek a Geddekas  tegnapi írásával is!.
A napnál is világosabb:
 - A szervezetről kell gondoskodni,és ez más attitűdöt, más emberi tulajdonságokat feltételez mint ami itt napi gyakorlattá érett!
- másként  kellene gondolkodni a méhész társadalomnak !
- Azt a "buta" magyar felfogást , hogy aki más véleményen van azt ellenségnek kiáltjuk ki, hagyjuk meg a politikának!  Mi abból kell kiindulujunk , hogy probléma jelent meg a" házunk tájékán",és ezt meg kell oldanunk.Itt minden kiművelt főre,és cselekedni,tenni  akaró méhészre szükség van.Magyarán meg kell teremteni azt a fórumot, ahol meg lehet vitatni dolgainkat. Ez nem kegy, ez a legfelsőbb vezetés felelőtlensége,és a dolgok elódázása.j ha a mai napig nem teremtődött meg ez a fórum , akkor nem is kell feltenni a kérdést, hogy ki is van a méhészek érdekei ellen ??- Nyilván nem az , akinek  javaslata,ötlete, készített anyaga van a jövőt illetően. Nyilvánvaló; a hatalmi helyzettel lehet élni, és visszaélni is.

Az OMME-t nem  kell félteni az érte tenni akaró , tisztességes méhészektől ,azoktól, akik nyilvánosan is elmondják a véleményüket! Ez nagyra becsülendő emberi erény,egyenes , nyílt kiállás.
 
üdvözlettel . E. János