Alapszabály

  • 521 válasz
  • 193894 megtekintés
*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #375 Dátum: 2017. Január 22. 14:51 »
Gyere el kedden az OMME irodájába 2017.11.24-én 10 órától lesz az OMME elnöksége tudtával és beleegyezésével.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #376 Dátum: 2017. Január 22. 16:39 »
Tsanyi továbbra is foglalkozik az OMME közéletével. Képtelen felismerni, hogy az OMME másképpen is működhet.
Idézet
Talán itt az ideje, hogy ahogy a mondásban van: elváljon a szar a májtól!
Ahogy írtam ez egy törvényesített módon korrupt szervezet. Amíg a Nemzeti Program közvetlen felelőse az OMME, addig így lehet. Éppen lehetne másképpen is, még az uniós támogatási rendelet ellenére is, de sajnos úgy vélik, hogy az erős politikai hátszél védi az OMME jelenlegi elitjének alapszabály és törvénysértéseit. Vagy legalábbis úgy gondolják, hogy nagyon erős a politikai hátszelük. Úgy gondolják a küldöttek és úgy gondolják a választott tisztségviselők. Remélem ez a vélelmezett politikai korrupció pontosan azért gyenge, mert jogsértő és alapszabálysértő.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Alapszabály
« Válasz #377 Dátum: 2017. Január 22. 18:40 »
Mekkorát változott a világ egy év alatt...... Nem kellett más hozzá mint kirúgni Csuját.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #378 Dátum: 2017. Január 22. 18:55 »
Te nézed másképp a világot. Olvasd vissza a hozzászólásokat. Geddekas is Csuja is mindíg ugyanazt mondta. Teljesen mindegy, hogy ki az OMME elnöke, ami törvénysértő, az törvénysértő. Ami sérti az alapszabályt, az sérti az alapszabályt. 

Hogy megválasztása előtt mit mondott Bross Péter és most mit cselekszik, az legyen az Ő problémája. Ahogy Mészi Laci is küzd a saját problémáival. Az alapszabály megsértése egyiket se mentesíti, sőt egy gyékényen kénytelenek most osztozni. Együtt kell rendbe tenniük azt amit elrontottak. Ha vállalják! Ha nem .... Az már a jövő történelme.

Bross Péter gyakran emlegeti az Olimpiai Bizottság történetét, hogy a törvénytelenségei miatti pereket meg lehetett nyerni, de eredménytelenül. Látszólagos igazságot állít. A Kormány belátta a helyzet tarthatatlanságát, kiüresítette a MOB-ot és most árnyéka régi önmagának. Minden lényeges jogosítványát elvették. Erre vágyik az OMME elitje is?
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Alapszabály
« Válasz #379 Dátum: 2017. Január 22. 19:51 »
 Igen nyugodtan vissza lehet olvasni, még a facebookon is.
 Nem barátom, én vagyok aki ugyanazt mondom évek óta. Te köpönyegforgató vagy. Mindig az érdekeid szerint.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #380 Dátum: 2017. Január 22. 20:30 »
Szerintem a szokásos komolytalan felelőtlenséged mondata ez?  Mire gondolsz köpönyegforgatáson?
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Alapszabály
« Válasz #381 Dátum: 2017. Január 23. 06:14 »
Sok példát tudnék mondani.
 De talán egyet még is. Én világosan emlékszem amikor az egyesületi törvényről vitatkoztunk. Amikor én mondtam, hogy ez több független egyesület szövetsége, és elvileg bármilyen egyesület tagja lehet, feltéve ha  be akar lépni, és felveszik.
 Erre te állítottad, hogy ez szakmai szervezet. Erre mondtam én, hogy a miénk is méhész környezetvédő egyesület, tehát a környezet védőknek ugyan annyi helye lenne benne , mint a méhészeknek legfeljebb nem kapnak omme uniós támogatást. De tagdíjat fizethetnek.
 De ennyit és nem többet. Mert te olyan vagy, mint dr orsós kopek, hogy mindegy mit beszéltél, ha érdeked úgy kívánja 90 fokot változtatsz rajta.
 Utána meg vitatkozol róla.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Alapszabály
« Válasz #382 Dátum: 2017. Január 23. 18:46 »
Gyere el kedden az OMME irodájába 2017.11.24-én 10 órától lesz az OMME elnöksége tudtával és beleegyezésével.
Jól van Csuja elmegyek. November 24.-én, 2017-ben. 10 órára.
 Majd kötök görcsöt a papírzsepire, hogy el ne felejtsem.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #383 Dátum: 2017. Január 23. 20:54 »
Vivaldi!

Az egyesületi kérdésben olvasd vissza, hogy mit írtam és azt, hogy azzal mire adtam választ. Magyar nyelven írtam. Arról meg nem tehetek, ha a hajdúk jól ismerik a magyar nyelvet, míg a palócok más magyart beszélnek.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Alapszabály
« Válasz #384 Dátum: 2017. Január 23. 20:57 »
2017 11. 24-et írsz. Az meg November.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #385 Dátum: 2017. Március 26. 10:25 »
Nézzük, hogy miért nem vette észre a bíró, hogy az OMME alapszabálya törvénysértő? Mit ír a tagi jogviszony megszűnéséről az alapszabály?

Idézet
Idézet
A tagsági viszony megszűnik:
a) Elhalálozással, jogi személy esetén jogutód nélküli megszűnéssel;
b) Kilépéssel;
c) Kizárással (Etikai-Fegyelmi szabályzat eljárása szerint);
d)Tagsági jogviszony egyesület általi felmondásával.

Idézet
Idézet
A tagsági jogviszony felmondásáról a Küldöttgyűlés dönt, amennyiben a tag a tagdíjfizetési kötelezettség, mint a tagság feltételét nem teljesíti írásbeli felszólítást követő 30 napon belül sem. A tagdíj fizetésének elmulasztása esetén a küldöttgyűlés abban az esetben mondhatja fel a tag tagsági jogviszonyát ha az elnökség előtte írásban igazolható módon, póthatáridő tűzésével és a jogkövetkezményekre történő figyelmeztetéssel felhívta a tagot a tagdíj megfizetésére, azonban a póthatáridő eredménytelenül letelt.

Ezek a pontok megegyeznek a törvényben foglaltakkal. A Fővárosi törvényszéken az alapszabályt megvizsgáló bírósági titkár nem is gondolta, nem is gondolhatta, hogy a nála ősszel alázatos kérelemmel személyesen is kilincselő OMME elnöksége az alapszabályt készítő dr. Soós ügyvédi iroda "ügyes" módon - más helyre betűzött mondatokkal - a törvény kötelező szabályától el kívánt térni.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Alapszabály
« Válasz #386 Dátum: 2017. Március 27. 19:58 »
Csuja, de te okos vagy és felvilágosítod a bírót.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #387 Dátum: 2017. Március 28. 00:43 »
Az alperes is és a felperes is ugyanerre törekszik, vagyis mind a kettő fel akarja világosítani a bírót. Aztán a bíró dönt.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Alapszabály
« Válasz #388 Dátum: 2017. Március 28. 20:47 »
QUQURIQ !!!

Egyszer így - egyszer úgy...!
Aki a nagyobbat füllent, annak hisz?

Kiskakas

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #389 Dátum: 2017. Március 28. 21:07 »
Volt már olyan is.