Alapszabály

  • 521 válasz
  • 193325 megtekintés
*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #225 Dátum: 2016. November 02. 10:24 »
Megérkezett a Küldöttgyűlési meghívó.

Néhány dolog nekem azonnal szemet szúrt az alapszabályt módosító bírói utasításokban:
  • Most aztán túl van biztosítva rendesen a küldöttgyűlés összehívása. De ettől még szabálytalan az egész, hiszen a 2005-ös alapszabály szerint a Küldöttgyűlés összehívásáról nem az elnökség, hanem az OV dönt, és a napirendet se az elnökség határozza meg.
  • Azt állította Soós ügyvéd úr, hogy a 2014 novemberi alapszabály van érvénybe. Ha így lenne, akkor nem azzal kezdődne az irat, hogy a 2014 november 3-án módosított alapszabályt szükséges az OMME küldöttgyűlésének módosítania.
  • Úgy tűnik a bírói utasításokból, hogy ha azokat végrehajtja a Küldöttgyűlés, és a módosításokat a bíró elfogadja, akkor lesz egy nem közhasznú alapszabálya az OMME-nak.
  • A tagegyesületek tagjainak jogait sértő mondatok benne maradnának továbbra is az új alapszabályban. Továbbra is kötelezi a tagegyesületeket, hogy minden saját tagot léptessenek be az OMME-ba.
Első ránézésre ez a véleményem, de nyilván alaposabban is át kell ezt nézni.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #226 Dátum: 2016. November 02. 10:46 »
Idézet
No most itt az Omme-ban van ugye 16 vagy 17 önálló jogállású egyesület. A többi az nem önálló, hanem tag egyesület. A miénk is önálló a Palóctáj.
Már bocsánat, hogy helyreigazítalak, de az OMME szervezeti felépítése a következő:
  • Kezdjük az alapoknál. Természetes személy tagjai vannak, tehát te Simon Zoltán és még 13450 fő tag van. 
  • Jogi személy tagjai vannak, pl az általad említett Palóctáj is ilyen. És ilyen önálló jogi személyiségű tagszervezet nem 16-17, hanem kb 60 van. Sőt további érdekesség, hogy a tagok többsége önálló jogi személyiségű méhészegyesületnek is tagja.
  • Nem jogi személyiségű helyi klubokba szerveződik a tagok majdnem fele.
  • A helyi klubok vezetőit is elnöknek nevezik és az önálló jogi személyiségű egyesületek vezetőit is, de nagyon különböző a két elnök joga és felelőssége a törvények szerint. A helyi klubok elnöke jogi felelősséggel csak az OMME elnöke felé felelős, de harmadik személy, tehát a törvény felé nagyon korlátozottan. Viszont az önálló jogi személyiségű egyesületek elnökei teljes, tehát az OMME elnökével azonos felelősséggel bír.
  • Az OMME elnöke teljes felelősséggel tartozik a helyi klubok működéséért, de az önálló jogi személyiségű egyesületekért semmilyen jogi felelősséggel nem tartozik.
  • Az önálló jogi személyiségű tagszervezetek azért állíthatnak küldötteket, mert a tagjainak jelentős része tag az OMME-ban is.
  • Az OMME nem kötelezhet viszont egyetlen önálló jogi személyiségű tagszervezetet arra, hogy minden tagját léptesse be az OMME-ba, hiszen ez nemcsak a tagegyesület jogainak megsértése, de a természetes személy tagok jogát is sérti. Mégis mostani alapszabály tervezetben erre akarja kötelezni a tagszervezeteket.
Egyelőre ennyi.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #227 Dátum: 2016. November 02. 10:56 »
Idézet
ha én a Februári nagy Egyesületi gyűlésen, olyan indítványt terjesztek elő, mert jogomban áll, én itt tag vagyok, miszerint ne adjunk a központnak annyi pénzt, vagy ne adjunk semennyit mert nem csinálnak semmit és csak elherdálják amit felküldünk, és ezt a tagság megszavazza, bele szólhat e ebbe az Omme vezetőség Brossal az élen?
Mivel tag vagy, ezért tehetsz ilyen javaslatot, de a napirendre csak akkor kerül, ha A javaslatodat írásba előterjeszted és eljuttatnod az Elnöknek a mai naptól számított 7 napon belül. Az elnök dönt róla, hogy felveszi-e napirendre. Akár felveszi, akár nem, köteles előterjesztésedet ismertetni a Küldöttgyűlésen. Amennyiben elfogadja javaslatodat, akkor része a napirendnek, ha nem fogadja el, akkor a küldöttek többségi szavazattal döntenek arról, hogy felvehető-e vagy sem.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #228 Dátum: 2016. November 02. 10:59 »
Idézet
Tehát, mennyire önállóak az önálló egyesületek?
Nagyon jó a kérdésed. Az egyesületek teljesen önállóak, de tagsága a OMME-ba delegált küldötteken keresztül érvényesíti akaratát. vagyis az OMME-ban a döntést nem az egyesületek és azok elnökei, hanem a küldöttek és az OMME választott tisztségviselői hozzák.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Alapszabály
« Válasz #229 Dátum: 2016. November 02. 16:44 »
Nem tekintek hitelesnek, inkább megkérdezem Fekete Józsit.

Re:Alapszabály
« Válasz #230 Dátum: 2016. November 02. 17:23 »
Én ha jól számoltam akkor 60 az önálló egyesületek száma.

Érdekes csak egynek van problémája az OMME alapszabály önálló egyesületeket korlátozó részével, vagy pedig ezt a részét  a többi nem veszi magára nézve kötelezőnek!

Nem tudom melyik a rosszabb?  ::)

Érdemes lenne elgondolkodni ezen, mert mint önálló egyesületi elnökök az aláírásukkal felelnek minden tagjukért, azokért is akik nem OMME tagok!

Azt a 6000 méhészt aki sehol sem tag, már meg sem említem.............. :-[
Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Alapszabály
« Válasz #231 Dátum: 2016. November 02. 17:28 »
Tegnap számoltam amikor bejött még az omme honlap. Az önálló egyesületek száma nincs húsz. A többi Omme-n belüli egyesület. Önálló egyesület ami magában létezik. Önálló jogi személy. és ezeknek a státusza sántít valahogy.

Re:Alapszabály
« Válasz #232 Dátum: 2016. November 02. 17:39 »
Akkor úgy számold végig, hogy az az önálló amelyik neve előtt az OMME nincs ott.

Amelyik OMME és még valami az helyi szervezet! :D

A palócba sincs OMME úgy-e?
Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #233 Dátum: 2016. November 02. 17:46 »
Vivaldi!

Menj fel a www.birosag.hu honlapra. Ott a civil szervezetek nyilvántartásába. Írd be a keresőbe, hogy "méhész" és akkor kijön neked 70 szervezet. Ezek között van néhány felszámolás alatti, de van néhány nem OMME szervezet. A többi mind tagja az OMME-nak.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Alapszabály
« Válasz #234 Dátum: 2016. November 02. 18:24 »
Azt a kiskésit! Nekem úgy tűnik, hogy elég nagy a katyvasz az Alapszabály körül! Van, aki átlátja ezt?

Re:Alapszabály
« Válasz #235 Dátum: 2016. November 02. 18:26 »
Van!
Sőt van aki ezt előre látta!
Úgy hívják, Dr.Mészáros László!!!!
Az egész "katyvasz az Alapszabály körül!" miatta van.
Erre csörög a dióóóó.....
Ő a fogó!
Nagyernyei Attila

Re:Alapszabály
« Válasz #236 Dátum: 2016. November 02. 18:39 »
Jó, ok Attila! Én nem szeretnék ezen a "Mészáros László felelős mindenért" című dolgon vitázni! Inkább azt mondjátok meg hogy látjátok? Van esély arra, hogy most minden rendbe kerüljön az Alapszabállyal?

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #237 Dátum: 2016. November 02. 18:41 »
Az OMME természetes és jogi személyiségű tagokkal rendelkezik. A természetes személyek után lehet küldötteket állítani és a küldöttek töltik be a legfelsőbb döntéshozatalt. A jogi személyiségek külön szavazati joggal nem rendelkeznek. De a 2005-ös alapszabály szerint az elnököknek volt döntéshozatali joga egy szűkebb körben, mint a küldötteknek. Ezt a korlátozott döntési jogkört 2014-es és még nem hatályos alapszabály-módosítási szándék törölte.

Nem tudhatta Soós ügyvéd úr, hogy nagyon érzékeny pontján ütötte meg az OMME-t, de sajnos megtette. Az OMME szövetségi jellegét lerombolta, ugyanakkor belenyúlt a szövetségi tagszervezetek jogaiba, sőt a természetes személy tagok jogaiba is. Ezek alapvető jogok és tartós kiegyensúlyozott működés zálogaként sérthetetlenek.

Lehet, hogy a 400 küldött többsége nem ismeri fel ezek sérelmét és bármikor megszavazná így ahogy van a mostani alapszabályt, akkor se járható ez az út. Gyors összeomlást fog eredményezni, ha bíróság ráüti a pecsétet. Meg kell tenni minden lehetségest, hogy az OMME szövetségi jellege megmaradjon.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Alapszabály
« Válasz #238 Dátum: 2016. November 02. 18:54 »
xxxfélix!
Ezt kérdezed:
"Van esély arra, hogy most minden rendbe kerüljön az Alapszabállyal?"
Válaszom, hogy szerintem nincs.
Sajnos ez megint olyan alapszabály lesz, ami egy torz -szülemény, amivel megerőszakolták a küldötteket Gödöllőn.
Én is úgy látom, hogy jó lenne, ha végre volna egy olyan újabb alapszabályunk amit el is fogadnak végre.
Utána jöhetnek a módosítók, és a javaslatok egy olyan korszerű alapszabályra, amiről ma még csak álmodozunk.
És mi ez a hisztéria az alapszabály körül, miért van ez a téma már lassan 4 éve porondon?
Mert ez az OMME demokratikus működésének lapja, ez a "brossúra" mutatja az irányt!
Sajnos, ha ez rossz, nem a méhészek érdekét helyezi szem elé, akkor így járunk, veszekedünk.
A vita azon van, hogy az egyesület jelenleg nem működik törvényesen,és ezt ki-ki másként tálalja.
Ehhez már szerintem a józan ész is kevés, mert a józan ész azt diktálná, hogy működjünk a 2005-ös szerint, és hozzunk össze egy korszerűt, egy gondos előkészítés utáni vitaanyagot, és azt tárják a küldöttek elé.
Ez lett elcseszve, most meg már mindenki belefáradt, és nem érti.
Én értem.
A felelősöket meg kell nevezni, akik ezt okozták, és akkor sokkal könnyebb lesz.
Nagyernyei Attila

Re:Alapszabály
« Válasz #239 Dátum: 2016. November 02. 22:40 »
Hát ez elég bonyolult! Főleg, hogy most már 3 évszám is forog itt az alapszabállyal kapcsolatban! Geddekas írásából úgy értelmeztem, hogy a küldöttek nem kaptak semmilyen előkészített anyagot azokhoz a bírósági változtatási javaslatokhoz, ami alapján véleményt alkothatnának. És hogy így nem is lehetne szavazni róla. Akkor most megint nem lesz előrelépés benne?