Alapszabály

  • 521 válasz
  • 193237 megtekintés
Re:Alapszabály
« Válasz #210 Dátum: 2016. Március 23. 20:44 »
Ebből látszik, hogy a küldöttek simán emelgetik a kezüket.
Lap Top a kézben, kéz az égben.
Ez annyira átlátszó, és szánalmas dolog ez a Lap Top ügy.
Állítólag azért kapták az elnökök (nálam nincs ilyen), hogy napra kész legyen a tagnyilvántartás.
Ez annyira napra kész, hogy van aki fél év csúszással kapja meg Ludányi ellenséges, harcias írásait.
A közhasznúságunkat akarattal veszíttették el, mert rádöbbentek, hogy akkor összeférhetetlenek.
Így is, csak van mivel takaródzniuk.
Meggyőződésem, hogy ezt Dr.Soós Tibor súgta nekik az utolsó pillanatban, akik beállt a sorba, mert azt állította, hogy neki semmi köze az alapszabályunkhoz.
Biztosan hallottátok Soós ügyvéd úr elhíresült kijelentését.
Megszüntettük az OMME kétfejűségét! (Megszüntették az OV döntési jogkörét.)
Erre mondom, hogy ettől fogva lett fejetlenség.
Az elnökség magának írt egy olyan alapszabályt, amit a mostani EB jelentés is kifogásol!
"....a parlamentarizmus ilyen mérvű mellőzése nem megengedhető."
Ezt a gyalázatos gödöllői rendkívüli küldöttértekezletről írták, ahol a küldöttek torkán lenyomták ezt a sok szörnyűséget.
Lászlóffy és Cserényi úgy tapsikolt, ahogy a személyi kultuszok idejében szoktak a pártkatonák!
Örökre bevésték magukat az emlékezetembe, mint elrettentő példa.
Megerőszakoltak bennünket!
Nem akartuk elveszíteni, de megtették velünk!
Becsapták, átvágták a küldötteket!
Nagyernyei Attila

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Alapszabály
« Válasz #211 Dátum: 2016. Március 23. 20:53 »
QUQURIQ !!!

..és hol van a meghíresült OMME alapszabályunk???
Ki látta már rajta a bírósági pecsétet???
Ha nincsen ilyen?...
Mi van???...
Hát!
A régi alapszabály!!!
Amit nem hagyott jóvá a bírság alapszabályt, nem lehet belőle egyesületet irányítani!!!
A halálos ítéletet is csak akkor hajtják végre, ha a bíróság jogerősen elítélte a bűnözőt!!!
Hány éve működünk így???

A kérdezőbiztos Kiskakas!

Re:Alapszabály
« Válasz #212 Dátum: 2016. Március 23. 21:30 »
Nem tudom van e olyan, hogy jogharmonizáció különböző témákban.
Van egy érvénye építési engedély a kezembe, de mégsem kezdhetem el az építkezést!
Miért?
Mert 14 nap kell hozzá, hogy jogerőre emelkedjen.
Akkor lehet rajt.
Ezt már ezerszer körbejártuk.
Amíg nem volt rajta az alapszabályunkon a HATÁLYOS bélyegző, semmiféle banki tranzakciót nem tudtam végezni.
Úgy elhajtottak mint a szél!
Dr.Soós biztosan jobban tudja, úgy ahogy a gödöllői rendkívülit, hogy szabályos volt.
Az EB szerint meg szabálytalan.
Azért mindig adnak egy olyan ziccerre lehetőséget, amit nem hagyok ki.
Akkor most az EB megállapítás ellen is ítélt a bíróság?
Ez nagyon gáz, de rohadtul tetszik.
Ekkora összhang még soha nem volt.......mondta az OMME elnöke.
Közte és a védőügyvédje között. ;D ;D
Nagyernyei Attila


*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #213 Dátum: 2016. Április 03. 07:33 »
Jelenleg a 2005-ben elfogadott régi alapszabály van érvényben, hiszen az van bejegyezve jogerős bírói határozattal.

Javasolom, hogy az új elnök Lépjen vissza a polgári perektől.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #214 Dátum: 2016. Április 03. 12:30 »
Csuja László a 2016 március 2-i Küldöttgyűlésen az egyebek napirendi pont keretében javasolta, hogy a nagy beteg Nikovitz Antalt válassza meg a Küldöttgyűlés tiszteletbeli elnöknek. Ennek alátámasztása érdekében kiosztott egy kétoldalas újságcikk tervezetet is a jelenlevő küldöttek között.

Dr. Mészáros László azzal a felkiáltással utasította el tegnap a küldöttgyűlésen Csuja László javaslatát, hogy az alapszabály erre nem ad lehetőséget, mert ilyen poszt abban nincs felsorolva.

Mindezt cáfolandó és bizonyítandó, hogy Mészáros úr újra félrevezette a Küldöttgyűlés jelenlevő tagjait, továbbá emberi karakterét jellemezendő ideidézem a bíróságon jogerősen bejegyzett 2005-ös alapszabály idevágó részletét:

Idézet
V.
Intéző Bizottság

1.   Az Egyesület szűkített testületi szerve a 11 tagú Intéző Bizottság, amely az Országos Vezetőségnek fenn nem tartott ügyekben dönt.
Az IB tagjai a Küldöttgyűlés által választott elnök, elnökhelyettesek és további hat tag, valamint a tiszteletbeli elnök.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Alapszabály
« Válasz #215 Dátum: 2016. Július 14. 11:43 »
QUQURIQ !!!

Régen hallottam, a beadott alapszabály sorsáról?...
Elfogadta - e bíróság, vagy még "emészti"? :o
Az antidemokratikusan, kikényszerített, ránk erőltetett, tagság ellenes, alapszabályt újra kell írni, nekünk, tagságnak, magunkért, a jövőnkért!... ::)
Ebben a munkában jelen vezetésünk ne vehessen részt, hisz a tagság jogairól szól, a tagságot működtető törvényről!
Ennek ellenére lehet olyan törvényeket hozni, ami mind a két oldal érdekeit tartalmazza.
...de az OMME legfelsőbb szervezete, a tagság, akikből a küldöttgyűlés összetevődik.
Nem lehet többé vajas kenyér efektus,.... a törvények szétkenése, mellé magyarázása...
Így a szezon végén, a legnagyobb feladata a tagságnak, összeállítani egy teljesen új OMME alapszabályt!
Csak ennek mentén tud az OMME hosszútávon létezni!

Kiskakas

Re:Alapszabály
« Válasz #216 Dátum: 2016. Július 14. 20:46 »
QUQURIQ !!!

Régen hallottam, a beadott alapszabály sorsáról?...
Elfogadta - e bíróság, vagy még "emészti"? :o
Az antidemokratikusan, kikényszerített, ránk erőltetett, tagság ellenes, alapszabályt újra kell írni, nekünk, tagságnak, magunkért, a jövőnkért!... ::)
Ebben a munkában jelen vezetésünk ne vehessen részt, hisz a tagság jogairól szól, a tagságot működtető törvényről!
Ennek ellenére lehet olyan törvényeket hozni, ami mind a két oldal érdekeit tartalmazza.
...de az OMME legfelsőbb szervezete, a tagság, akikből a küldöttgyűlés összetevődik.
Nem lehet többé vajas kenyér efektus,.... a törvények szétkenése, mellé magyarázása...
Így a szezon végén, a legnagyobb feladata a tagságnak, összeállítani egy teljesen új OMME alapszabályt!
Csak ennek mentén tud az OMME hosszútávon létezni!

Kiskakas
Az egyetlen járható útnak tartom az  ALAPSZABÁLYRÓL írt gondolataidat. Sokat érveltem mellette,és fogok a jövőben is!
üdv. E. János

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #217 Dátum: 2016. Július 15. 10:17 »
Lesz egy munkabizottság, aminek ez feladata lesz.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Alapszabály
« Válasz #218 Dátum: 2016. Július 15. 14:58 »
QUQURIQ !!!

..ha most kezdenének is késő lenne?
Újból kijelölik Őket??? :o

Kiskakas

Re:Alapszabály
« Válasz #219 Dátum: 2016. Október 26. 08:31 »
Tisztelt Méhészek!
Hozzászólásomnak nem az a lényege, hogy melyik alapszabály érvényes, ez kiderült, rég tudtuk.
Viszont vannak gondolataim, javaslataim a jövőre vonatkozóan.
Eleve az "érvényesnek" kikiáltott, de törvényszék által még jóvá nem hagyott, és be nem jegyzett alapszabályunkban vannak olyan hibák amelyek a laikusoknak is szembetűnő.
Sok helyen KÖZGYŰLÉST olvashatunk, majd néhány sorral arrébb KÜLDÖTTGYŰLÉST.
Ez a fércmunka, Dr.Soós Tibor érdeme, melyet az Ő véleménye szerint nagy többséggel fogadtak el a küldöttek.
A Fővárosi Törvényszéknek ennyire már nem tetszik Dr.Soós által összehozott remek mű, emiatt hiánypótlásra vissza is dobták.
Azt nem értem, hogy erről mi miért nem tudunk?
Az OMME Alapszabálya kinek íródott, kikre vonatkozik?
Ő mondta egyszer a már elhíresült mondatát, vagy valamilyen hasonlót:
.....Az OV hatáskörének csökkentésével megszüntettük a kétfejűséget...
Erre mondtam én, hogy ebből lett a fejetlenség!
Most is ezt vallom.
Dr.Sóos által a küldöttek torkán lenyomott alapszabály szerint a (7. oldal, g)pont)
"az összehívott közgyűlés napirendi pontjainak meghatározása;"...az elnökség hatásköre.
Ebből az egy sorból is érzékelhető, hogy a küldöttek nagy része azt sem tudja mire emelte a kezét!
Akkor, abban a puskaporos hangulatban ezt nem is furcsállom.
Egyesületünk Alapszabálya sokkal nagyobb előkészítést (nem az utolsó éjjel kell összelapátolt), precizitást, és főként a méhészek akaratának tükrözését kell tartalmaznia.
Most a Fővárosi Törvényszék leírta a hiányosságokat, amiket javítani kell.
Minek ehhez ügyvéd ismét százezrekért?
Arról nem is beszélve, hogy az elnökségben van két jogvégzett, akik közül az egyiknek komoly tapasztalata van alapszabály készítésben.
És nézzük a gondok gyökerét, ki "mészárolta le" egyesületünk alapszabályát?
Ehhez vissza kell mennünk 2014. május 15-ig.
Ki is volt akkor az OMME elnöke?
Mit keres még közöttünk?
Az OMME és a tagság érdekében indult perek, csak ezután indultak 7 és fél hónap múlva!
És nem találjuk a felelősöket?
Addig nem lesz béke amíg erről nem beszélünk.
Ja, és ha végre majd bejegyzik az OMME módosított alapszabályát, akkor ismét a kornak megfelelően lehet rajta változtatni.
Tehát ennek soha nem lesz vége, mert valaki az elején elcseszte.
Mindent félretéve, már most lépés hátrányban van az ÚJ OMME Alapszabályt előkészítő munkacsoport.
Régen kéne tevékenykednie, hogy olyan alapszabályunk lehessen végre, amelyben a méhészek akarata tükröződik minden sorban.
Nekem erről ez a véleményem.
Nagyernyei Attila

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #220 Dátum: 2016. Október 26. 09:07 »
Idézet
A Fővárosi Törvényszéknek ennyire már nem tetszik Dr.Soós által összehozott remek mű, emiatt hiánypótlásra vissza is dobták. Azt nem értem, hogy erről mi miért nem tudunk?

Nem értem. Mi a helyzet? Ezek szerint a bíróság már válaszolt dr. Soós Tibor által beadott 3 alapszabály közül valamelyikre? 

Az ilyen válaszlevelekben nemcsak a hibák vannak felsorolva, hanem meg van adva egy határidő is. Mi a határidő?
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Alapszabály
« Válasz #221 Dátum: 2016. Október 26. 09:54 »
                                    Jól látod N. Attila  az ALAPSZABÁLY ügyét.

...........Mert ez már igenis MÉHÉSZ-KÖZÜGYy,s mint ilyen nem szabad meg/ki/kerülni !

Ez  sok mindent felveti ! Jogilag rengeteg mögöttes dilemma van.   

Alapvetően nem nyilatkoztak még meg a vezetés akkori prominensei, nem tudjuk ez irányú véleményüket  !

Egy biztos: a probléma kezelésére nem volt :- módszer
                                                                  - a folyamatos késlekedés időzavart vindikált
                                                                  - átláthatatlanság keletkezett
                                                                  - a segítő szándékú méhészeket félreértelmezték
                                                                  - nem volt segítség kérés a civil szféra arra hivatott segítőitől , 
                                                                  - nem volt igazi elhatározottság ,
                                                                  - elhivatottság/elszántság/elkötelezettség helyett a"bürokrata"technokrácía lépett fel!
                                                                 - az OMME-vezetés jelentősen elhatárolódott a valós problémáktól
                                                                 - nem alakult ki egyfajta konfliktuskezelési mechanizmus
                                                                 - mindez bizalmatlansági űrbe torkollott,a mostani vákumot létrehagyva maga után !
                                                                 Nem az elvtelen kritizálás  vezetett
 az előbbi következtetések megírásához,hanem az, hogy menet közben is látni lehetett, hogy így nem szabad csinálni ! Aki olvasott már vezetéselméletet, vagy vezető volt, az tudja, hogy ok-és okozat ,nem cserélhető fel. Ha mégis megtörténik, akkor az kifejti bumeráng hatását!
                                           üdv. E. János

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Alapszabály
« Válasz #222 Dátum: 2016. Október 26. 10:07 »
Tudomásom szerint az Alapszabályt előkészítő bizottság 2014-15-16-ban összesen 12 órát ülésezett. Ez idő alatt négy alapszabály és csatolt javaslata fordult meg a kezén. Ebből 3 úgy volt beterjesztve, hogy megvitatásra kevesebb mint 1 óra volt. Gyakorlatilag úgy zajlott az utolsó három ülés, hogy dr. Soós Tibor ügyvéd ismertette az általa elkészített változatot. Még az sem derült ki, hogy volt-e az alapszabály előkészítő bizottságnak erről a háromról véleménye és szavazott-e róla. Jegyzőkönyv se lett bemutatva róla, sőt lehet, hogy nem is készült. Tudomásom szerint az utolsó 3 alapszabály még az elnökségi ülés elé se lett terjesztve.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Alapszabály
« Válasz #223 Dátum: 2016. Október 26. 20:29 »
Tudomásom szerint az Alapszabályt előkészítő bizottság 2014-15-16-ban összesen 12 órát ülésezett. Ez idő alatt négy alapszabály és csatolt javaslata fordult meg a kezén. Ebből 3 úgy volt beterjesztve, hogy megvitatásra kevesebb mint 1 óra volt. Gyakorlatilag úgy zajlott az utolsó három ülés, hogy dr. Soós Tibor ügyvéd ismertette az általa elkészített változatot. Még az sem derült ki, hogy volt-e az alapszabály előkészítő bizottságnak erről a háromról véleménye és szavazott-e róla. Jegyzőkönyv se lett bemutatva róla, sőt lehet, hogy nem is készült. Tudomásom szerint az utolsó 3 alapszabály még az elnökségi ülés elé se lett terjesztve.
Igen !
Ilyenkor az a szokás, hogy írnak egy forgatókönyvet,(nem részletezem!); esetleg eseménytervet/naplót rendelnek hozzá;      Lényeges, hogy minden mozzanat követhető legyen!  Ez az írt formátum (nem kevés!),esetünkben - alaphangon is -három oldal. 
Lehet megint kérdezni: Most mi van ? Ki  nem tette a dolgát ?  ..... és így tovább !



                                         üdv. E. János


*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Alapszabály
« Válasz #224 Dátum: 2016. November 02. 10:12 »
Bocsánat, most látom, hogy itt is van egy nekem való oldal. Szóval kérdésem lenne.
Az egyesületi törvény kimondja, hogy minden egyesület önálló jogi személy. Tehát a tagok szavazhatnak, megválaszthatók bármely tisztségre, de kívülről nem szólhat bele senki az egyesület dolgába. No most itt az Omme-ban van ugye 16 vagy 17 önálló jogállású egyesület. A többi az nem önálló, hanem tag egyesület. A miénk is önálló a Palóctáj.
 A kérdésem megvilágítanám egy konkrétummal. ha én a Februári nagy Egyesületi gyűlésen, olyan indítványt terjesztek elő, mert jogomban áll, én itt tag vagyok, miszerint ne adjunk a központnak annyi pénzt, vagy ne adjunk semennyit mert nem csinálnak semmit és csak elherdálják amit felküldünk, és ezt a tagság megszavazza, bele szólhat e ebbe az Omme vezetőség Brossal az élen?
Muszály vagyok a kérdést ilyen konkrétan feltenni, nevezetesen amiatt mert akárhogy kérdezek senki nem válaszol nekem, pedig ez nagyon fontos az egyik legfontosabb.
 Tehát, mennyire önállóak az önálló egyesületek? Ez a kérdés. Meg az, hogy az egész Omme felépítés az Omme csúcsszervvel, nem e ellentétes a hatályban lévő egyesületi törvénnyel?
 Jó lenne, ha valaki válaszolna rá Csuján kívül, mert rá nem vagyok kiváncsi.