Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen

  • 102 válasz
  • 59685 megtekintés
Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #75 Dátum: 2016. Augusztus 04. 13:56 »
Én úgy tudom, hogy nem a legalkalmasabb pályázó került megválasztásra, mert az éppen valakinek a valakije.

Én gratulálok a megválasztott hölgynek, mert tudom meg fog felelni és idővel megtanulja mi a dolga.
(Meg ugye a Zsófi léce magasan van!)  ;)

Egyébként a valaki akinek a valakije volt a pályázó nem örült annak, hogy a pályázatát beadta!  ;D

Szerencsére a jelölt is már áldja a sorsot, hogy nem kell ott dolgoznia, mert már számára is nyilvánvalóvá vált az amit a valakije mondott, hogy miféle emberek vannak még mindig a vezetőségben, amit Ő nem hitt el és csak az alkalmasságában és a korrekt döntésben bizott.  ;D ;D ;D ;D ;D

Hát ennyi!

Nem biztos, hogy előny az ha valaki valakije. A (leg)alkalmasság meg most is másodlagos volt! 

Jobb a méhek között, mint azt Örösi bácsi is mondta!  :D
Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #76 Dátum: 2016. Augusztus 04. 14:47 »
Lindzzy! Én is kérdeznék! Szerinted "sérül-e a tagság érdeke" - a szavaiddal élve - ha az elnökség csak azért nem szavazza meg a szakmailag toronymagasan a legalkalmasabb jelöltet a posztra, mert azt az elnök támogatja?

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #77 Dátum: 2016. Augusztus 04. 15:51 »
Nem láttam egyik jelölt pályázati anyagát sem ezért én nem tudom megítélni,hogy melyik milyen kvalitásokkal rendelkezik.Viszont mivel "láttam én már karón varjút",ezért levezetnék röviden pár forgatókönyvet. ;)

Hülye egy szitu az biztos,de gondolj bele!

1.   verzió: Döntéshozó kiválasztja a valakinek a valakijét  (jelen esetben tök mindegy,hogy azért,mert ő a legalkalmasabb,vagy mert valakinek a valakije úgyis mindenki azt fogja gondolni,hogy az utóbbi miatt,tehát ha belegebed,akkor sem lesz jó egyesek szemében) Ez még egy tekintélyelvű rendszerben,ahol mindenki megélhetése a főnök kegyétől függ eldöcöghet valahogy,mivel nem merik betámadni a valakinek a valakijét,nehogy kirúgják őket…A mi esetünkben viszont kb 200 évig ezzel fogják b…tatni a döntéshozót, a nyertes pályázót meg nemes egyszerűséggel kicsinálják lelkileg.

2.   verzió: Döntéshozó a fenti következményeket elkerülendő nem valakinek a valakijét választja ki.Következmény:Örihari.

3.   verzió: Döntéshozó nem egyedül,hanem csoportban hozza meg a döntést.Vagy a valakinek a valakije lesz a befutó,vagy nem. Ha ő nyer,akkor is kvázi nyugi lesz,mert nem egy személy hozta a döntést,hanem egy csoport.Ha nem,akkor lesz egy kis duzzogás,aztán szépen rájönnek az érintettek,hogy jobb ez így mintha a fenti két verzió játszana.

Más:
 Szerintetek mit várhatunk ettől a munkacsoportos dologtól?

Parttalan vitákat,szimplán dacból érvek nélkül?Csoportos sajnálkozást,hogy milyen sanyarú a sorsunk…majd hosszú meetingeket arról,hogy miért nem haladnak a dolgok?Esetleg kemény ajánlásokat,amik idővel a rövidtávú egyéni érdekek miatt annyira felpuhulnak,hogy semmilyen pozitív hatásuk sem lesz?Vagy esetleg sikerül felnőnünk a feladathoz és valóban olyan cselekvési tervek születnek,amik hozzájárulnak a fenntarthatósághoz hosszútávon?
(Eljátszottam a gondolattal,hogy elvetemült világjobbító gondolataimat a köz érdekében hadrendbe állítom.) Bár így jobban belegondolva kezdem sajnálni a szegény közt… ;)
„Ha meg tudjuk változtatni önmagunkat,
a tendenciák is megváltoznak a világban.
Ahogy az ember megváltoztatja a saját természetét,
úgy fog irányába megváltozni a világ hozzáállása.
Nem szabad arra várnunk, hogy lássuk, mások mit tesznek.”

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #78 Dátum: 2016. Augusztus 04. 16:17 »
Állítólag "Döntéshozó" (nem hozhat döntést, ezért az idézőjel - biztos leszavazás ötleteinek, javaslatainak zöme) a Valakitől függetlenül, pusztán a pályázó kvalitásai miatt javasolta a pályázónak, hogy pályázzon (de: vélhetően nyomott valamennyit a latban az is, hogy egy erősen "ellennevelt", inkább "méhészethez/érdekképviselethez köze nincs" közegbe kell bejárnia ülésezni, ténykedni). A pályázó elgondolkodott és győzött az OMME iránti tisztelet, szeretet, gondolta tesz napi/heti/havi/évi sok órában a méhészekért hivatalos formában, nemcsak a pofonegyszerű kérelmek kitöltésének ellenőrzését végezné (azt a Döntéshozó Kisfia is képes néhány órás betanítás után csekkolni).
Szerintem a pályázó a méhészkedésen kívül továbbra is segíti méhésztársait, úgy ahogy eddig tette, nyugiban, késmentes háttal. Jobb így neki :) Döntéshozónak pedig kitartást kíván!

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #79 Dátum: 2016. Augusztus 04. 19:05 »
"Szerintetek mit várhatunk ettől a munkacsoportos dologtól?

Parttalan vitákat,szimplán dacból érvek nélkül?"  Hol élsz Királylány ?  ;D

"A Munkacsoportok tagjait, a szaktanácsadókhoz beérkezett jelentkezők közül, az elnökség választja ki."

Ezek után szerinted kik lesznek a munkacsoportba beválasztva a jelentkezők közül?  ;D ;D ;D ;D ;D

Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #80 Dátum: 2016. Augusztus 04. 19:07 »
Én úgy tudom, hogy nem a legalkalmasabb pályázó került megválasztásra, mert az éppen valakinek a valakije.

Én gratulálok a megválasztott hölgynek, mert tudom meg fog felelni és idővel megtanulja mi a dolga.
(Meg ugye a Zsófi léce magasan van!)  ;)

Egyébként a valaki akinek a valakije volt a pályázó nem örült annak, hogy a pályázatát beadta!  ;D

Szerencsére a jelölt is már áldja a sorsot, hogy nem kell ott dolgoznia, mert már számára is nyilvánvalóvá vált az amit a valakije mondott, hogy miféle emberek vannak még mindig a vezetőségben, amit Ő nem hitt el és csak az alkalmasságában és a korrekt döntésben bizott.  ;D ;D ;D ;D ;D

Hát ennyi!

Nem biztos, hogy előny az ha valaki valakije. A (leg)alkalmasság meg most is másodlagos volt! 

Jobb a méhek között, mint azt Örösi bácsi is mondta!  :D

Kedves Lindzzy!

Annyi rébusszal találkozik kérdései nyomán, hogy már értem, miért állít fel több elméletet, forgatókönyvet is. Természetesen a "bennfentesek" igyekeznek oly homályos válaszokat adni, hogy e rébuszok még sejtelmesebbnek tűnjenek, de azért továbbra is alkalmasak maradjanak a félretájékoztatásra. Az is természetes, hogy az a bennfentes, aki "Valakije a Valakinek", értelemszerűen nem fogja azt mondani, hogy a legalkalmasabbat választotta az elnökség a jelöltek közül, hanem a "savanyú a szőlő" alapról a nyertes pályázót igyekszik lehúzni, hitelteleníteni.

Texas Ranger hozzászólását azért idéztem, mert az tökéletesen illusztrálja mindazt, amit az előbb állítottam. Nem akarom most a Valakit és a Valakijét sem nevesíteni, de a korrekt tájékoztatás jegyében kénytelen vagyok a jó Chuck verzióját más szemszögből is megvilágítani, ha már az ígéretek ellenére a honlapon az Elnök úr nem tette közzé az Elnökség választásának eredményét.

Szóval a NP koordinátori feladatkört kénytelenek voltak megpályáztatni, lévén Zsófika személyes okokból a szerződését nem kívánta meghosszabbítani. Érkeztek is a pályázatok, melyek közül az előzetes értékelést követően 6 pályázatot vélt meghallgatásra alkalmasnak a bírálói grémium. E pályázatot azért is ki kellett írni, mert az Alapszabály ugyan a Hivatalvezetőre testálná a munkáltatói jogokat (munkaviszony létesítése és megszüntetése kivételével, melyek felől az Elnök dönthet a Hivatalvezető javaslata alapján) az irodai alkalmazottak esetében, de a NP koordinátor mostantól nem egyszerű irodai alkalmazott, hanem annál egy kicsit magasabb sarzsi, ráadásul nem is  hivatali alkalmazott, hanem szerződéses jogviszonyban áll az OMME-vel, függetlenül attól, hogy a SzMSz a munkájának  irányítását, ellenőrzését és felügyeletét ügyvezetői feladatként szabja meg (itt sem ártana már némi  karbantartás, még visszaköszön sok esetben a kéttrónusos királyság is...!). Még jobban árnyalja a helyzetet, hogy ugyanez az Alapszabály az Elnökség feladatai és jogkörei között sorolja fel a NP végrehajtási feladatainak koordinálását, tehát teljesen indokolt, hogy ne az Elnök úr egy személyben, hanem az Elnökség válassza ki a koordinátort...

Jelen esetben tehát pályáztattak, s meghallgattak 6 jelöltet (jóval több pályázat volt), akik a pályázatuk alapján alkalmasnak látszottak a feladatra. Megint csak nem sorolnék neveket, de higgye el, a döntés alapos, megfontolt és bölcs volt, lévén olyan jelölt nyert, aki az MVH-ban a Magyar Méhészeti Nemzeti Programmal foglalkozott eddig is, és bármennyire is igyekeznek a szintén "savanya a szőlő" szindróma alapján a NP koordinátori feladatkört mostanság néhányan ledegradálni (lásd T.R. és Újratöltött Micike), a NP koordinátorának felkészültsége, tárgyalóképessége, jó kapcsolatrendszere, a feladatkörben való jártassága az OMME tagságának sokkal fontosabb érdeke, mint az, hogy a Valakijén keresztül a választáson nyeretlen Valakit Bross igyekezzen áttételesen mégis "helyzetbe hozni". Az pedig szemenszedett hazugság, hogy kiválasztásában az volt a döntő, hogy ne a "Nagy Döntéshozó" jelöltje nyerjen. A kiválasztás kifejezetten szakmai szempontok alapján, s nem személyes meggondolásokból történt. A döntésről és annak szakmai indokairól ideje lenne már a honlapon tájékoztatni a Nagyérdeműt (miként "jolinfrmalt" N. Attila a döntést követően kilátásba helyezte, hogy Bross személyesen kívánja nevesíteni a nyertest), s akkor nem lenne szükség ilyen találgatásokra, összeesküvés-elméletek gyártására, és a sejtetésekre, üzengetésekre... 

Az meg sajnálatos, hogy a Valaki Valakije most nem nyert, s azt sem mondanám, hogy az a bizonyos Valaki ne lett volna alkalmas a feladat ellátására. Biztos Ő is alkalmas lett volna, csak jelen esetben az Elnökség úgy ítélte meg, hogy nálánál a másik jelölt alkalmasabb, hiszen ebbe a "rendkívül egyszerű" -Bross kisfia által is néhány órás betanulás után ellátható- feladatkörbe se kell "betanulnia", hiszen azt csinálja, mint eddig is: szolgálja a MMNP támogatásait igénybe vevő méhészeket. Zökkenőmentesen...

(Azt viszont már én sem tudtam, hogy Bross kisfia is pályázott volna a NP koordinátori feladatkörre, de valahogy még nem voltam képes beleélni magam abba, hogy az elnöki trónutódlás szervezése immáron megkezdődött. Talán Micike segíthetne képbe kerülnünk...?)

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #81 Dátum: 2016. Augusztus 04. 19:13 »
Nekem az elnökség döntésével a személyt illetően semmi gondom!  ;D

Vagy már kegyelmednek is szövegértési problémái vannak?  :o

Sok sikert a további munkájukhoz!
Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

*

atya

  • *****
  • 1043
Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #82 Dátum: 2016. Augusztus 04. 19:23 »
Ma megint nagyon meleg volt. A nagy melegben kínt tartózkodóknak védő ital jár, sőt fogyasztása kötelező. Javasolt mennyiség 3-4 liter. Vigyázni kel, mert ha valaki egy ültő helyében fogyasztja el a napi javasolt mennyiséget, akkor annak már a kora esti órákra látható jelei lesznek. És ráadásul, még a nap is sütötte a fejét.
A sikerhez csak annyi kell, hogy képes legyél az életed a magad módján élni.

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #83 Dátum: 2016. Augusztus 04. 19:33 »
Én úgy tudom, hogy nem a legalkalmasabb pályázó került megválasztásra, mert az éppen valakinek a valakije.

Én gratulálok a megválasztott hölgynek, mert tudom meg fog felelni és idővel megtanulja mi a dolga.
(Meg ugye a Zsófi léce magasan van!)  ;)

.......
Nem biztos, hogy előny az ha valaki valakije. A (leg)alkalmasság meg most is másodlagos volt! 

.........

Kedves Chuck!

Nem lehetetlen, hogy vannak szövegértési nehézségeim, de az idézett textusból nekem eszerint "más jött le", mint amit sugalmazni szándékozott.

Fogalmazzon talán máskor konkrétabban, esetleg nevesítsen, vagy azt sem bánom, ha idézi a két versengő hölgy-jelölt pályázati anyagát és a meghallgatáson elmondottakat. Azok elég konkrétak, csak azok alapján sajnos már nem lehet sejtelmeskedni, üzengetni, hanem a tényeket kell kivirítani mindenféle összeesküvés-elmélettől mentesen.

A konkrétumok viszont nem látszanak alkalmasnak a "kipiszkálni", elüldözni szándékozott elnökségi tagok támadására...

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #84 Dátum: 2016. Augusztus 04. 19:40 »
Én mondtam, hogy örülök a másik hölgy győzelmének!  ;D ;D ;D

Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #85 Dátum: 2016. Augusztus 04. 19:42 »
A programkoordinátor személyének kiválasztásában is 3 szaktanácsadó döntött!
Szerintetek ez nem összeférhetetlen?
Ők választják ki a "főnöküket"?
Ugyanis a programkoordinátornak a szakik csak jelenthetnek, de még a vezető szaki is.
Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy ezen mit nem lehet érteni?
Tisztára úgy csinálják mint a politikában.

Nagyernyei Attila

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #86 Dátum: 2016. Augusztus 05. 01:14 »
Kedves Attila!

A programkoordinátor személyéről nem három szaktanácsadó, hanem a teljes Elnökség döntött! A szavazatarány ismeretében a döntéskor mintegy 11-en lehettek jelen...

A programkoordinátor pedig soha nem volt, s várhatóan soha nem is lesz "főnöke" a szakiknak. Ilyen butaságot kár leírni! Természetesen egy "kardos menyecske" alkalmasint eligazíthat egy mulyább szakit, s azt sem kétlem, hogy otthon is Judit asszony hordja nálatok a nadrágot, de a programkoordinátor nem arra van kitalálva, hogy egrecéroztassa a szaktanácsadói gárdát. A megyei szaktanácsadóknak -akik szerződéses jogviszonyban állnak az OMME-tel- a főnöke a Vezető Szaktanácsadó. A szaktanácsadóknak az Alapszabály és a SzMSz szerint a valódi főnöke az Elnökség, hiszen az hivatott koordinálni a MMNP végrehajtásának feladatait, valamint a Szakmai Elnökhelyettes (SzMSz 17. pont), illetve bájos kettősségként az Ügyvezető, aki valójában mind a NP Koordinátor, mind a Vezető Szaktanácsadó tevékenységét hivatott irányítani, ellenőrizni és felügyelni (SzMSz 25. és 27. pont). Mint már előbb is írtam, ideje lenne "karbantartani" a szabályzatokat is.

Mint szemmel látható a szakiknak közel annyi főnöke van immáron, mit Vácott a rabkaki, egyedül a NP Koordinátor nem az. A SzMSz alapján meglehetősen behatároltnak tűnik a Vezető Szaktanácsadó feladatköre, valamint jól körvonalazott a NP Koordinátoré is, bár ez utóbbi poszt feladatai között feltüntetni az OMME honlapért való felelősséget egy komplett marhaság (mint ahogy a megyei szaktanácsadók OMME hirdetéseket "monitorozó" megbízatása is hasonlóképpen ökörség). Mindkét esetben esély van az uniós támogatás visszafizetésére, az Unió tudomásom szerint a magyar méz piacra jutását kívánja a NP-on keresztül finanszírozni, nem az OMME működését...

Az OMME honlapért feleljen annak webmestere, ne azok, akiknek ahhoz édeskevés közük vagyon. Jelenleg a brossi paradigma-váltásnak mindössze eme hozadékát látom megvalósulni, de ahogy hallom, a Kerál újabban veszített valamennyit a kezdeti lendületéből, mintha némileg enerváltabb lenne, mint a megválasztása utáni időkben. Néha előfordulhatna a Hivatalban is...
Remélhetőleg nem állandósul nála ismét az a depresszióra való hajlam, mely már az előző lemondásakor is eluralkodott rajta, s az sem lenne hiba, ha nem az Ellenőrző Bizottság legnehezebben és meglehetősen nyögvenyelősen megválasztott tagjával utazgatna a külföldi tárgyalásokra, hanem igénybe venné az általunk megválasztott, nemzetközi kapcsolatok ápolásáért, fenntartásáért felelős elnökhelyettes szakmai segítségét az ilyen fontos, az OMME és a magyar méhészeti ágazat jövőjét befolyásoló és meghatározó tárgyalások során. Mi erre adtunk néki mandátumot, s a következő Küldöttgyűlésen eme mandátummal való sáfárkodását fogjuk számon kérni rajta. Az OMME nem utazási iroda, ha a nemzetközi kapcsolatokat ápolják, akkor ott a nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettes tárgyaljon az elnök úrral, ne az apiterápiát képviselő haver. Ha meg nyaralni mennek, azt ne az OMME büdzséjéből finanszírozza a tagság a tagdíjaiból!

Látod Attilám, hogy mennyi és mennyi újabb kérdést, felvetést képes generálni a gondolkodó és választó tagságban egy ilyen apró felvetés is, mint a NP koordinátor megválasztásának kérdése. S még mennyi és mennyi kérdés, felvetés marad a tarsolyban mindaddig, amíg ilyen butus görcsölés ki nem szabadítja a szellemet a palackból. Engem persze ki lehet tiltani, ha már túlzottan kínosak a felvetéseim, de hidd el, higgyétek el, a régi világ már soha nem jön vissza, az egykori  kerálság már soha nem lesz olyan, mint régen. Kár ilyenről neked is álmodozni...

Már csak egy szerény kérdésem maradt: áruljátok már el, mindezen polemizálásunknak van-é még valami köze dr. Mészáros László tervezett etikai és fegyelmi felelősségre vonásának szándokához? Ha netán nem lenne, próbáljunk olyan helyet találni, amely címével igazodnék a mondanivalóhoz. A téma-javaslatom: "Miképp, s milyen ócska módszerekkel igyekezzünk fenntartani a megváltói szándékot, s fogást keresni az ügyvivői testület kipiszkálandó tagjain?" Mindezen ventyegésünknek ott lenne a helye...
« Utoljára szerkesztve: 2016. Augusztus 05. 01:32 írta lousicide »

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #87 Dátum: 2016. Augusztus 05. 07:05 »
Llousicide!
Bocsánat, egy apró kötőszócska , az IS kimaradt!
Ezt minden alkalommal elfelejtem.
3 szaktanácsadó IS benne van a döntéshozatalban ÍGY már mindjárt nagyobb súllyal tudják saját pozíciójukat, és saját fizetésüket is védeni, befolyásolni.
Ne haragudj, átgondoltam a dolgot.
Sokkal rosszabb a helyzet ÍGY.
Az biztos, hogy a szövegértelmezéssel igencsak problémáid vannak, ezt más is észrevette már.
Az idéző jelek közé tett ("főnöküket") szóból, hogy mit hoztál össze, szövegértelmezési problémára utal.
Ennek van egy szakkifejezése, diszlexia!
Ebben a korban nem igen tudnak rajta segíteni.
Nagyernyei Attila

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #88 Dátum: 2016. Augusztus 05. 08:23 »
 "az Unió tudomásom szerint a magyar méz piacra jutását kívánja a NP-on keresztül finanszírozni,"

Ha méhész lennél tudnád, hogy ha valaki  barom kiépített lépet árul és az beteg családtól származik és egy másik barom azt megveszi, akkor abból a községből a magyar méz nem jut piacra.....zárlat.

Esetleg még fél oldalon keresztül magyarázzam?   ;)

Csak használni kellene az uraknak az eszüket! Szerintem.  ;D
Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

Re:Etikai és fegyelmi eljárás kezdeményezése Dr. Mészáros László ellen
« Válasz #89 Dátum: 2016. Augusztus 05. 09:22 »
lousicide! Kétségtelen, hogy az elnökség tagjainak joga van úgy dönteni, ahogy az adott személyi kérdésben. Még megindokolniuk sem feltétlenül kell. De nekünk tagoknak meg legyen már annyi jogunk, hogy lássuk, milyen döntéseket hoznak, el tudjuk dönteni, alkalmasak-e arra az adott feladatra vagy sem. 4 év múlva így ennek fényében tudnánk újra választani.
Vagyis jó lenne ismerni a döntések tartalmát és hogy melyik elnökségi tag mire voksolt. Ezt a konkrét ügyet is hamar "rövidre lehetne zárni", ha nyilvánosságra hoznák a pályázók szakmai önéletrajzának főbb adatait (név és személyes infók nélkül) és mellette lenne, hogy melyik elnökségi tag kire voksolt.

Ezt írod: "Megint csak nem sorolnék neveket, de higgye el, a döntés alapos, megfontolt és bölcs volt, lévén olyan jelölt nyert, aki az MVH-ban a Magyar Méhészeti Nemzeti Programmal foglalkozott eddig is..."

Az a "másik jelölt" is korábban ott dolgozott, nem is kevés ideig. Előbb a Jelentési és Követelés-kezelési Osztályon, utána az EMVA Kifizetési Osztályon, úgyhogy ez önmagában még semmit sem jelent.