Oszkár!
Én nem azt kérem számon, hogy Te kezelj augusztusban, ha annak semmi értelme nincs, mert kevés az atka. Azt kérem, hogy ha valakinek szükséges kezelnie, mert sok az atka, és a szublimálást választotta (de igazából az lenne a jó, ha mindenféle kezelési módról és hatóanyagról lenne adat), akkor dobja már fel az eredményeket, ahogyan Veszti és Polai Richárd is megtette. A Csáki Tamás-féle adatközlések, ahol a természetes adathullási arányokat közlik, számomra teljesen elfogadhatatlanok. Le kell írni feketén-fehéren, hogy mikor mennyi volt a potyogás, aztán mindenki a maga módján értékeli.
Tudom, hogy elpusztult 300 család a környékeden. Csak azt nem tudom, hogy volt-e közöttetek másik méhészet vagy sem. Ezek az atkahullámok azért alapvetően szomszédról szomszédra terjednek. Mint írtam, az egészen biztos, hogy egyik méhészetről a másikra terjedni képesek, mert különben nem is létezhetne maga a betegség. Ha nem terjedne, akkor az első családban, ahol megjelent, kihalt volna. Ehhez képest ugye 100 év alatt az egész világon megjelent. Ahol az óceán megállította, ott az ember átsegítette a másik kontinensre. A másik véglet a nem terjedéssel szemben az, amire azt mondtam, hogy az atka nem vész el, csak gazdát cserél. Igazából ennek a legnagyobb véglete nem is egy röpkörzet 5 km-es távolsága, hanem ennek a duplája is lehetne elvileg. Abban az esetben, amikor egymástól 10 km-re lévő méhészetek méhei a kettejük között félúton lévő méhlegelőre járnak. Tehát ez a másik véglet. Az igazság a kettő között van valahol. Nekem arra van adatom, hogy 1,5 km-es távolságban töménytelen mennyiségű atka képes megjelenni. Ugyanekkor a 4 km-es távolságban lévő méhészet nem észlelt megnövekedett atkaszámot. Ha én nem lettem volna köztük, akkor elképzelhető, hogy mást tapasztalt volna. Tehát én felfogtam a hullámot. Ugye ez mindaddig állóhullám azonban, amíg nem irtom ki teljesen a szomszéd atkáit. Ha az arányok olyanok, hogy az én atkaszámomat csak annyira emeli meg, hogy annak nincs a családra gyakorolt hatása (pl. tíz atka helyett húsz atkával telelek), akkor ez egy állóhullám. Ugye ebből kezelés nélkül lesz a következő évben 2000. Ha majd nálam is eléri a tízezres számot (tételezzük fel, hogy ekkor omlik össze), akkor továbbítom a hullámot. De ha a 2000 atka 99 százalékát kiirtom, akkor megint 20-szal telelek. Az állóhullámot akkor szüntetem meg, ha 99,5 százalékot irtok ki, akkor marad az eredeti 10 db. Ezzel ugye azt akarom mondani, hogy fel lehet fogni a hullámot, de ha nem végzem el azt a kezelést, amit a másik elmulasztott, akkor a rendszer egy magasabb szintre lép, ami nem látszik. Legfőképpen nem a másik szomszédomnál. Azonban, mint mondtam, nálam tavaly voltak családok, ahol kapásból átlépte az import atka az összeomlási értéket. Nagy valószínűséggel csak a saját méhészetemben oszlott szét ez az atkaszám, de az sem kizárt, hogy a szomszéd néhány családjában már megjelent, csak ezt ő még nem érzékelte, mert ezek a családok kikerülték az ellenőrző lapokat.
Talán sikerült elmagyaráznom, hogy alapvetően az a nagy gond, hogy ha valaki elmulasztja a kezeléseket, akkor másnak azt pótolnia kell. A pótlás mértéke nyilván azzal arányos, hogy az atkák hány százaléka, pontosabban az őket szállító méhek hány százaléka képes más méhészetben landolni. Ha arra gondolok, hogy a méhlegelőt milyen hatékonysággal találják meg, akkor ez szám sajnos nagyon magas is lehet. Így viszont ugye a plusz kezelések kisebb számú méheken oszlanak el, amely egyrészt szermaradvány problémát, másrészt járulékos egészségügyi problémát okozhat. Nos itt van a bökkenő. Ezek a járulékos problémák előbb teszik lehetetlenné a méhészkedést, mint maga az atka. Ennek pedig egyedüli oka a méhészsűrűség. Akkor, amikor vannak összeomló méhészetek. Tehát a kritikus szabályozási pont ott található, ahol még nem omlik össze a méhcsalád. Magyarul: a problémát úgy lehetne kezelni, hogy egy meghatározott időszakban a meghatározott atkaszám feletti családokat ki kellene irtani. Az észrevétlen állóhullámok óriási veszélyt jelentenek, mert rövid időn belül kezelhetetlen helyzetet tudnak előidézni azáltal, hogy erőteljesen közelítünk az összeomlási értékhez.
Az argentin helyzet. Az lehet, hogy mások a klimatikus viszonyok, ezért a szertolerancia kérdésében jóval "előrébb" tartanak, mint mi. Ugye a glicerox feltalálója azt mondta, hogy azért használ mindenki oxálsavat, mert már minden más szerre rezisztencia van. Lehet, hogy a klimatikus viszonyok miatt kell nekik folyamatosan védekezni a fiasításos időszakban. Azonban én azt gondolom, hogy ez zsákutca. A fiasítás miatt a szerfelhasználás mennyisége a többszöröse annak, amivel egyébként meg lehetne óvni a teljes méhállományt. Ha mi is ezt az utat követjük, nem pedig a nyári mesterséges fiasmentesség létrehozását egységesen, országos szinten, akkor vakrepülést végzünk. Megyünk az argentinok után. Aztán ha ők belecsapódnak a falba, akkor röviddel utána mi is. Amíg viszont nincs egységes szabályozás (és szerintem soha nem is lesz), addig mi sem tudunk mást tenni, mint folyamatos védelem alá helyezzük a méheinket a nyár folyamán. Tulajdonképpen szerintem a glicerox felhasználás a legjobb indikátora annak, hogy mekkora lehet az elbillenési arány országosan. Azok használnak gliceroxot, akik megtapasztalták az import atkák támadását. Akik ilyent még nem láttak, azok ezt szükségtelennek érzik. Teljesen jogosan.