(A téma előzménye a neonikotinoidok témakörben található.)
Nagyon helyesen beszéltél szelekciós nyomásról. Az atkairtó szerrel a méhész szelektálja az atkatörzseket. Minden egyes kezelés szelektálja (életben hagyja) azokat az atkákat, amelyek előnnyel rendelkeznek ezzel az adott kezeléssel szemben. Szerváltást követően a pusztítás mértékének legalább a szaporodási ráta mértékével meg kell egyeznie, különben a parazita néhány év alatt elpusztítja a gazdaszervezetet. Ebből következik, hogy amikor nincs szelekció, akkor a pusztítási mérték miatt ugyanilyen mértékben pusztul a kedvező és nem kedvező tulajdonság egyaránt. Nincs olyan evolúciós megoldás, hogy a megszerzett jó tulajdonságot gyorsabban veszítse el az élőlény annál, mint a semleges állapot vesztési üteme. Ez ellentmondana az élet törvényének. Ha így lenne, akkor szelekció révén nem alakulhatott volna ki semmi. A méhész miatt nem tud olyan ütemben elveszni a rezisztencia gén, mint ahogyan keletkezett. Ő ugyanis 100-ból egyet hagy meg az újonnan keletkezett,a számára előnyös, az atka számára hátrányos tulajdonságból. A többit más szerrel kiirtja. Ha nem így tenne, hanem hagyná, hogy az atka a normál ütemben veszítse el a számára kedvező tulajdonságot (kvázi engedné a deszelekció ütemét azon a szinten, ahogy szeltálódott), akkor az atka elpusztítaná a gazdaszervezetet. Tehát szó sincs az atka génreparáló mechanizmusának szerepéről, a szelekció-deszelekció mechanizmusát a méhész szabályozza. A kedvező-nem kedvező arányon nem változtat (tehát szelekció nem érvényesül), de az ütemen igen. Keletkezéskor évente százszorozódás jön létre, szerváltáskor viszont százból 99-et kivesz a rendszerből.
Más mechanizmusok (baktériumok, vírusok támadása) éppen úgy nem jelentenek szelekciót azokra a génekre, amelyek a rezisztenciát hordozzák, azokhoz képest, amelyek nem hordozzák. Pontosan olyan mértékben pusztul ezek hatására mindkettő, a rezisztenciát hordozó és nem hordozó is. Tehát az arányszám nem fog változni a két csoport tekintetében. Emiatt nem tud kiszelektálódni, és uralkodóvá válni egy rezisztenciáját elveszítő gén. Az eredeti magas rezisztens hányad mértéke marad fenn. Ha lenne egy specifikus ágens, amely felismerné a rezisztens gént és szelektíven ezt pusztítaná, csak akkor lehetne ez egy működő megoldás. De ez egy utópia, milliószor nehezebb feladat, mint más, általános atkaölési mechanizmust találni.