Szerintem a foretikus szakasz hossza a legnagyobb talány. A probléma legfőbb oka az, hogy nem tudjuk az atka mennyi időt tölt el a méhen, és mennyit azzal, hogy a lépen keresgéli a bebújásra alkalmas álcát. Ha egyáltalán keresgéli, és nem az álca etetése közben szaglászik, és ha neki megfelelő az álca akkor leszáll a méhről. Ha a foretikus szaksz túlnyomó részét a méhen tölti, akkor óhatatlanul kikeveredik a fészekből, tehát vagy csak úgy képes a fészekbe visszakerülni, hogy gazdát vált (egy fiatalabb méhre ugrik át, hátha az majd visszaviszi őt a fészekbe), vagy leszáll a méhről és vándorútra kel, és saját maga mászik vissza a fészekbe. Ha a másik variáció igaz, tehát, hogy a foretikus szakasz túlnyomó részét a lépen tölti, és nem a méhen, akkor nem kerül ki a fészekből. Ekkor a foretikus szakasz hosszát az az idő jelenti, amennyi idő alatt megtalálja a neki megfelelő álcát. Miért lényeges ez? Utóbbi variáció esetén rövid a foretikus szakasz, hiszen az atkának szinte sosem kell léputcát váltania, mindig lesz azon a lépen olyan fias, ahová be tud menni. Kivéve azt az esetet, amikor az anya leáll a petézéssel, vagy erőteljesen csökkenti azt. Hosszú lesz a foretikus szakasz, ha az első variáció igaz: az atka túlnyomórészt a méhen tartózkodik. Illetőleg itt kell még egy feltétel: az atkának mindenképpen vissza kell jutnia a fészekbe, vagy úgy, hogy nem vált gazdát és az a méh viszi be, amelyiken van, vagy a gazdaváltások révén a fiatal méhekre próbál kerülni. De gondoljunk bele abba , hogy a fészekben folyamatos a kelés, tehát állandóan árral szemben kell az atkát szállító méhnek igyekeznie, ha a fészek közelébe akar jutni. Az is ez ellen szól, hogy az öregedő méhnek egyre kevesebb keresnivalója van a fészekben, annak inkább a mezőre kell mennie (kivéve a virágport szállító méhet). Ha az atka egy ilyen nagy kört ír le a fészekből ki, majd ismét be, akkor nő a foretikus szakasz hossza. Ennek az oxálsav esetén van óriási jelentősége. Ugyanis az oxálsav az első három-négy napban csak az atkák 40-50 százalékát képes elpusztítani. De ha hosszú a foretikus idő (10-12 nap) a hosszú atkavándorlás miatt, akkor az atkák 90 százalékát el lehet pusztítani egy oxálsavas kezeléssel, hiszen ekkor nem tud az atka előle elbújni. Van azonban egy egetverő probléma. Mi van akkor, ha a méh nem viszi vissza az atkát a fészekbe, vagy az atka nem képes arra, hogy a méztérből visszagyalogoljon? Akkor nem arról van szó, hogy megnő a foretikus idő hossza, hanem arról, hogy az ilyen atka már nem fog tudni szaporodni. Ebben az esetben az oxálsav leviszi ugyan a méztérben lévő atkákat, de olyan atkákat, amelyek egyébként nem szaporodtak volna, tehát nem létező atkákat, más szóval virtuális atkákat pusztít csak. Ezek kiöregedtek volna és elpusztultak volna. Az igazi problémát okozó atkák azok, amelyek a fészekben tudnak maradni, és szaporodni tudnak. Ezeket csak kb. 30 százalékos hatékonysággal irtja az oxálsav. Ugyanez érvényes a herelépre is. Ha a herecsapdát a fészek szélére helyezzük, és ezzel megnöveljük a fiasítás nagyságát (mert a hűvösebbet kedvelő herefiassal megnövelhető a fészek, míg az anya vélhetően azért nem petézik ide munkásfiast, mert nem elég meleg annak a fészek széle), akkor szintén egyébként nem szaporodó atkákat késztetünk csak szaporodásra. Ha a fészek közepére raknánk az építtetőt, akkor azzal nem növelnénk a fészek nagyságát, tehát olyan atkákat tudnánk ide csalni, amelyik egyébként is szaporodna, tehát ebben az esetben valóságos atkákat lehetne pusztítani.
Tekintettel arra, hogy sokan már el is felejtették, hogy mit írtam a hsz. elején, ezért leírom még egyszer: ez az egész attól függ, hogy az atka mennyi ideig tartózkodik a méhen. Az utóbb levont következtetések csak akkor igazak, ha az atka idejének legnagyobb részét a méhen tölti, nem a lépen. De, mint írtam:
Szerintem a foretikus szakasz hossza a legnagyobb talány