Kft ügyek

  • 510 válasz
  • 201798 megtekintés
*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Kft ügyek
« Válasz #75 Dátum: 2014. Október 02. 22:35 »
Kedves Fehér Akác!

Hitler is a háború sikeréről és a csodafegyverről szónokolt, amikor Berlint körülvette a szovjet hadsereg. A tények a következők:

November 18-án lesz a bírósági tárgyalás Budapesten, amely nyílt, tehát örömmel látok mindenkit, akár tanúként, akár csak sima nézőként. A bírósági tárgyaláson a felperes kezdeményezte a 2013 őszi OMME OV határozatainak megsemmisítését, mivel azok az OMME alapszabályát és törvényességet nem tartották be. Részleteket közölni a keresetből nem tudok, hiszen annak az felperes és az ügyvéd van birtokában. Aki tanú kíván lenni, az a folyosón kell várja, hogy beszólítsák, aki csak egyszerű érdeklődő, annak helye van a tárgyalóteremben. A felperes ügyvéddel fog megjelenni, ahogy az alperes OMME is. Az első tárgyaláson még a kereset kiegészíthető, pontosítható és lehet megkérni a bizonyítás érdekében jegyzőkönyveket, hanganyagokat, személyes tanúk vallomástételét stb.

Ezen kívül okirathamisítás gyanújának megalapozottsága tárgyában is folyik egy rendőrségi eljárás. Ebben a rendőrségi eljárásban a feljelentés megtörtént, most zajlik a bizonyítékok vizsgálata, továbbá a tanúk kikérdezése. Mi indította el az eljárást? Hát egyszerű. Az ügyészségi vizsgálat egyik jelentésében az ügyész az OMME IB 2013 október 30-i ülésének jegyzőkönyvére hivatkozva írja, hogy Tajti Zoltán és Elekes László részt vett az ülésen. Az ülés jegyzőkönyvét két IB tag hitelesítette. Ugyanakkor percre pontos dátummal készült egy rendőrségi jegyzőkönyv arról, hogy Tajti Zoltánt és Elekes Lászlót nem engedték be az OMME IB 2013 október 30-i ülésére. A percre pontos dátum igazolja, hogy egyszerre két helyen nem lehettek. Hát most azt vizsgálja a rendőrség, hogyan lehetett ugyanabban az időpontban két helyen ugyanaz a két ember. Csak úgy lehetett, hogy Másodpercenként teleportálták magukat oda és vissza, ugye? Hihető? Ugye nem. Akkor pedig .... ? Na erre keresi a választ a rendőrhatóság.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Október 02. 22:48 írta Geddekas »
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Kft ügyek
« Válasz #76 Dátum: 2014. Október 03. 07:17 »
Fehér Akác!
Te még hiszel az OMME elnökének.
Nem untatlak azokkal a ki és bejelentéseivel amiket összehordott eddig a rövid OMME vezetése alatt, és nem lett belőlük semmi.
Alap tény, hogy ő egy bábu, vagy similabda. Húznak egyet a gumin, aztán ugrik. Önálló döntései nincsenek, köszönhetően a jelenlegi IB-nek, és részben az alapszabályunknak. Az egész felállás borzalmasan antidemokratikus, lásd a pereket. Az OMME-ben káosz van, csak kifelé jópofiznak.
Engem is megemlít elnök úr egy bírósági beadványában, természetesen valótlanul.
Még nem tudja, majd most olvashatja, hogy én is ott leszek emiatt a tárgyaláson, és hatóság félrevezetése hamis adatok közlése miatt megtámadom személyemet súlyosan érintő hazug állítását!!!!!!!!
Aztán jogászkodhat, szidalmazhat, mondhatja rám, hogy sértődött vagyok.
Azt gondolják ezek szánalmas emberek, hogy mindent megtehetnek?
Amikor az utolsó lehetőség is kiaknázva, marad a bíróság.
Ebbe a meccsbe akaratomon kívül engem is belekevertek, de vállalom a megmérettetést.
Egyet mindenkinek meg kell értenie. Ezek a feljelentések nem öncélúak, és nem az OMME mint szervezet ellen irányulnak, a Nemzeti Programot egyáltalán nem veszélyeztetik.
Annál inkább támadjuk a vezetőket, akik az OV, a küldöttgyűlés határozatit kikerülve hoznak döntéseket, és alakítanak mondjuk a pénzünkön Kft-t.
Engem végig köpködtek, pocskondiáztak. Ilyen az élet, edzett vagyok hozzászoktam, valójában már csak nevetek rajta.
Azt viszont nem tűröm, hogy egy bírósági beadványban nevemet említve sorozatos valótlan, és sértő dolgokat állítsanak rólam. Furcsállom, hogy egyszer már "megkóstoltak" és a bíróság elmarasztalta őket. Erről sem tudtok ugye?
A részletekről hamarosan, a tárgyalások után beszámolok.
Nagyernyei Attila
 

*

atya

  • *****
  • 1043
Re:Kft ügyek
« Válasz #77 Dátum: 2014. Október 03. 07:44 »
Szép napot kívánok mindenkinek!

Hát mit is mondhatnék, ezekhez a hozzászólásokhoz.
Talán csak annyit.
Ezek ismeretében, ki lehet mondani azt, hogy az OMME jelenlegi vezetése, ketté szakította a méhész társadalmat.
Gondolok itt arra, hogy a méhészek egyik fele tájékozott, a másik fele direkt nincs tájékoztatva.
Nagyon elszomorít az a tudat, hogy ezt is megmerik tenni a méhészekkel.
Remélem ezt a klubbot sokan olvassák, és szeretik. Szerethető azért, mert nyílt, és őszinte, és ez által felvilágosító.
Ez a stílus tudom sokaknak nem kedvező, és pláne nem szerethető.
Geddekas írását nem szeretném kijavítani, mert helytálló. A dátumban tévedett egy picit.
Felteszek egy levelet, (úgy gondolom, hogy ez nem az én feladatom lenne, mert az OMME NEM ÉN VAGYOK!)mert ez nem titkos, és biztos vagyok benne, hogy minden OMME tagot érint.
Ez az OMME honlapján, és az újságban sem olvasható, pedig 12000 méhészt kellene hitelesen tájékoztatnia.
Szeretném ha az elnökök, és az OV tagok tudnának erről a levélről.
Nagyon kíváncsian várom, hogy ennek a levélnek tudatában, miként szavaznak az OV-n, 2014.10.11-én.
Én csak ennyit tehettem hozzá, na és persze azt, hogy: HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MÉHÉSZEK !!
« Utoljára szerkesztve: 2014. Október 03. 07:51 írta atya »
A sikerhez csak annyi kell, hogy képes legyél az életed a magad módján élni.

*

Nb18

  • *****
  • 797
Re:Kft ügyek
« Válasz #78 Dátum: 2014. Október 03. 08:02 »
Szia Atya!

Én úgy gondolom, hogy van még egy kategória a méhészek között: akik téjékozottak, de már nem érdekli őket ez az egész OMME botrány! Szerintem ez is csak és kizárólag a jelenlegi OMME vezetés hibája! Az új vezetésnek, (ha lesz) ez is egy fontos feladata, hogy ezeket a méhészeket is visszatérítse a régi kerékvágásba...

Nb18

Re:Kft ügyek
« Válasz #79 Dátum: 2014. Október 03. 08:18 »
NB 18!
Sok igazság van rövid hozzászólásodban.
Nem kell ide litániákat írni, tömören is értünk belőle.
Én abban bízom, hogy a felmentő csapat küzdelmét egyre többen megértik.
A lassú víz partot mos, elmélet működik.
Szerinted ma miért van rendkívüli EB (Ellenőrző Bizottság) ülés?
Egyetlen napirendi pont van!
NON "STOP" Kft!
Végül is a balhét az EB viszi el, ha átlépik a szabálytalanságokat.
Most rajtuk a sor.
Lehet, hogy a méhészek egy részét hidegen hagyja ez a tényfeltáró, csukott ajtókat szaggató küzdelem.
Nem kell sokat várnotok.
Nagyernyei Attila

*

atya

  • *****
  • 1043
Re:Kft ügyek
« Válasz #80 Dátum: 2014. Október 03. 08:38 »
Szia Nb 18 !
Az egyik szemem sír, a másik üveg.  :-[
Idézet
Én úgy gondolom, hogy van még egy kategória a méhészek között: akik téjékozottak, de már nem érdekli őket ez az egész OMME botrány!
Én csak örülök annak, ha van akit nem tud érdekelni a körülötte zajló események sorozata. Ez akár azt is jelentheti, hogy teljes mértékben meg van elégedve a vezetés munkájával, és tudja szponzorálni az ámokfutást, hiszen hatalmas pozitív eredménnyel zárta, ezt az évet is. Vagy nem ??
Idézet
Szerintem ez is csak és kizárólag a jelenlegi OMME vezetés hibája!

Az utolsó mondatoddal teljes mértékben egyet értek, ha kiveszed azt a szó, hogy:( ha lesz ).
Én tudom, hogy felkészült csapat vár a változásra. Lehet, hogy új arcok, lehet, hogy vannak köztük ismertek is,de egy biztos: figyelembe veszik a méhészek véleményét, megtiszteltetésnek tekintik a feladatot.
Minden tudásukkal azon dolgoznak, és azt szeretnék, ha nem zilálódna szét a méhészek társadalma.
Idézet
Az új vezetésnek, (ha lesz) ez is egy fontos feladata, hogy ezeket a méhészeket is visszatérítse a régi kerékvágásba...
A sikerhez csak annyi kell, hogy képes legyél az életed a magad módján élni.

*

Nb18

  • *****
  • 797
Re:Kft ügyek
« Válasz #81 Dátum: 2014. Október 03. 08:54 »
Atya!

Én úgy gondoltam, hogy akiket esetlegesen nem érdekel az OMME sorsa, azoknak nem hogy hatalmas pozitív eredménye volt az idén, hanem inkább minden energiáját felemésztette ez az idei (az OMME vezetés szerint nem is olyan rossz) gyalázatos év. Gondolok itt a kevés termésre és az atka ellen vívott harcra!
Természetesen én is nagyon bízom benne, hogy változás áll be a vezetésben és ahogy itt a fórumon informálódok, úgy tűnik ez gyakorlatilag borítékolható! Amit leírtál szerintem abban az a legfontosabb:figyelembe veszik a méhészek véleményét, legyen az pozitív, vagy negatív, továbbá egyben tartják a méhész társadalmat!

Nb18

Re:Kft ügyek
« Válasz #82 Dátum: 2014. Október 03. 09:33 »
Nb 18!
Látszik, hogy nagyon felkészült és tájékozott vagy.
Ezt sokan nem mondhatják el magukról.
A gyalázatos évre szeretnék kitérni.
Az OMME elnöke mindig kapkod a nyilatkozataival. Először bomba évet regisztrált, még akác előtt.
Utána 30%-al lett csupán kevesebb termésünk. Lassan haladtunk időben előre, majd még mindig nem ismerik el, hogy a méhészeknek nagyon nagy gondjaik vannak.
Én a 31. szezonomon vagyok túl. Ilyen rossz év csak egy volt eddig, 2010-ben.
Érdekes, hogy az ország ÉK-i régiójában elég szép akácos eredmények születtek, de a többi helyen, különösen DNY-on szinte semmi, az is csapnivaló minőségű. Erre mondani, hogy nem is olyan rossz év?

Odáig eljuthatna a felső vezetés, hogy a magyar méhészetek akác-centrikusak. Utána jöhet hárs, napraforgó, selyemfű, csak a sebeinket nyalogatjuk. Vis major meg a különböző kábításaik csak ócska erőlködések, hogy lássátok megszakad a szívük értünk.
Felejtsétek el, halott dolog, mint oly sok más ígérvényük.
A fiatal gazdáknak van némi engedményük, de az a méhészek 1-2 %a csupán.
Nincs a vezetőinknek hosszútávú előremutató kidolgozott stratégiájuk.
Az OMME székház a Viola utca 50-ben található. Egy házzal odébb kezdődik a Tűzoltó utca.
Szerintem ezzel a szemlélettel oda kéne költözniük.
Semmi koncepció, sem cukor kérdésben, sem atka elleni küzdelemben, méhegészségügyben sem  új támogatások kiaknázásában. Javaslatainkat nyílt támadásnak vették eddig is, most már nem is javasolunk semmit.
Egy a lényeg. A méhészek rendesen fizessék a tagdíjat, akkor ők is tarthatják a markukat.
Felhívják a figyelmet az IB újságban, hogy minél többen használjanak zárszalagot.
Jó gondolat. Hány éve is van már? Az OMME-ból élők közül mindenki használja? Én utána néztem, mert nem voltam rest az OMME honlapján Ti is láthatjátok. Először saját portájukon seperjenek.
Hányan használnak kaptárazonosító chipet ismét az OMME körül somfordálók közül?
Úgy érzem magam, mintha az Opel autógyárban dolgoznék, a főnök meg Mercivel jár.
Elszakadtak a földtől, vissza kell őket téríteni közénk.
Nagyernyei Attila
 

« Utoljára szerkesztve: 2014. Október 03. 09:36 írta Nagyernyei Attila »

Re:Kft ügyek
« Válasz #83 Dátum: 2014. Október 03. 11:27 »
Üdv! Csípjetek meg, mert álmodom.  ::) Idézet Litteraetől: "Folyamatban van egy bírósági eljárás...."
Az emlékező show-játékon elnökünk beszélt arról,  hogy a közelmúltban voltak (talán egy csapat?) akik az OMME működését másképp képzelték el, és ezért feljelentést tettek, de lám,  minden vizsgálat lezárult, nem találtak semmilyen szabálytalanságot, ez pedig a vezetőség hozzáértését,  jó munkáját  igazolja.
Most akkor hogy is van? :-[ Én sejtem, de a többiek akik csak őt hallották?

Kedves Fehér Akác!

Nem voltam ott az általad említett rendezvényen, de ha ilyen elhangzott az elnök szájából, akkor hazudott. Kétszeresen, ugyanis két eljárás is folyamatban van az egyesület szabálytalannak tartott működésével kapcsolatban.

Az OMME OV 2013. évi őszi határozatainak megsemmisítése érdekében benyújtott keresetet természetesen maradéktalanul ismeri az elnök, ugyanis a polgári peres eljárás során a bíróság magától értetődően a keresetet megküldi az alperesnek. Az első tárgyalás az ügyben november 6-án lesz, az Elekes Laci felperesként éppen most tette közzé az idéző végzést. Természetesen tőle szoktam érdeklődni az ügy állásáról, tudtommal az alperes képviseletében eljáró elnök a keresettel kapcsolatban meg is tette az indítványát, ill. az észrevételeit. Arról majd meg kell kérdezni az elnököt, hogy miért nem tartja szükségesnek erről a tagságot tájékoztatni.

A Geddekas által említett büntető eljárásról szintén konkrét tudomással rendelkezik az elnök, ugyanis a rendőrség kihallgatta ebben az ügyben. Nem véletlenül. Az ügy gyökere majd egy évre nyúlik vissza, amikor is két OMME tag méhésznek nem engedték meg, hogy érdeklődőként részt vegyenek egy IB ülésen. Ezen az IB-n a megalakítandó Kft. ügyeit beszélték meg zárt ajtók mögött. Az IB nyilvánosságáról azonban az egyesület alapszabálya és a törvény is rendelkezik, így az egyik méhész kezdeményezett egy ügyészségi törvényességi eljárást, egyebek mellett nehezményezve azt, hogy nem vehetett részt az IB-n.

Az ügyészség meg is indította a vizsgálatot, és a vizsgálat során  bekért az OMME-tól különböző iratokat, köztük az inkriminált IB jegyzőkönyvét is. Láss csodát, a jegyzőkönyv azt tartalmazta, hogy szó sem volt itt szabálytalan zárt ülésről, ez a két beste, elégedetlenkedő méhész, - az ellenkező tartalmú állításuk ellenére is- jelen volt ezen az ülésen. A jegyzőkönyvet hitelesítette két IB tag és az IB-t levezető elnök nyújtotta be az ügyészségre. Az ügyészség nem vonta kétségbe ennek a jegyzőkönyvnek a tartalmát –mégiscsak „komoly” emberek garantálták annak a hitelességét -, így aztán mehetett a két szegény méhész Kukutyinba zabot hegyezni…

Pontosabban csak mehettek volna, mert egy homokszem került a jegyzőkönyv készítés gépezetébe. Ugyanis amikor elhajtották ezt a két beste, elégedetlenkedő méhészt az IB-ről, --hogy aztán ott semmi keresnivalójuk nincs-, akkor ezek a jóemberek nem a legközelebbi borozóba mentek el duzzogni, hanem szépen beballagtak a kerületi rendőrkapitányságra, és feljelentést tettek, amiért nem engedték be őket a saját egyesületük, szabály szerint nyilvános ülésére. A rendőrségen ennek a feljelentésnek a felvétele eltartott egy jó darabig, a feljelentésről szóló jegyzőkönyvre pedig szabályszerűen, szépen rávezették a rendőrök, hogy milyen időpontban-időközben tartózkodtak a rendőrségen a méhészek. És megint láss csodát…, bizony-bizony, üti egymást az OMME és a rendőrségi jegyzőkönyv. Valamelyik jegyzőkönyv hamisított. Ugyanis egy időben nem lehettek két helyen.

Innentől kicsit már karcosabb a történet, mert a rendőrségen és az ügyészségen is eléggé durcásak szoktak lenni, ha hamisított okirattal akarják őket megtéveszteni. Ha bizonyosságot nyer, hogy az OMME jegyzőkönyve hamisított –ennek van esélye, ugyanis igen ritkán hamisítanak a budapesti rendőrkapitányságokon vidéki méhészek kedvéért jegyzőkönyveket- akkor okirat-hamisítás, ill. a hatóság ezzel való megtévesztése miatt indulhat büntető eljárás az elnök a jegyzőkönyvvezető és a két hitelesítő IB tag ellen. Nyilván az egyesületen belül is példanélkülien súlyos etikai vétségnek számít egy ilyen eset.

Természetesen, ha az általam elmondottakat őszintén feltárta az elnök, akkor meg fogom követni, de a körülmények ismeretében ennek nem sok esélye van. Ezek szerint véletlenül sem tartotta szükségesnek ennek a két folyamatban lévő ügynek a megemlítését.   

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Kft ügyek
« Válasz #84 Dátum: 2014. Október 03. 11:59 »
Annyit azért tényleg tegyünk hozzá a történethez, hogy a OMME határozatok megsemmisítése tárgyában indított bírósági eljárásban jó lenne ha minél többen jelentkeznének tanúként Elekes Lacinál és vállalnák, hogy a bíró előtt is elmondják az ominózus OV ülésen történteket.

A rendőrségi eljárás esetében egyelőre minden megy a maga útján. Erről azt kell mondanom, hogy az a vezetőség aki arra törekszik, hogy egy közhasznú egyesületben a döntéshozatal ne alapszabályszerűen és ne nyilvánosan történjen, az előbb-utóbb szembe menetel a jogszabályokkal és a közösségi érdekekkel.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Kft ügyek
« Válasz #85 Dátum: 2014. Október 05. 21:59 »
Geddekas!
Engem ez ügyben automatába tettek azzal, hogy név szerint kiemelnek és valótlan dolgot állítanak rólam.
Ez már önmagában egy olyan szarvas hiba részükről ami védhetetlen.
Semmi mást nem fogok tenni csak kérdezek. Válasz nem lesz. Utána a bíró kérdez. Arra sem lesz válasz.
Mert amit állítanak az nincs.
Huh de érdekes lesz, alig várom.
Megígérem mindenről beszámolok itt nektek.
Tényleg, igen tisztelt Méhészek, mit tennétek akkor, ha olyan valótlan dolgot állítanak rólatok ahol ott sem voltatok, emiatt el sem tudtátok követni?
Na ugye! Tiltakoznátok. Én is ezt fogom tenni, de ennyivel nem ússzák meg.
Hatóság félre vezetése, hamis adatok közlése rólam.
Még a végén tényleg megsértődök.
Nagyernyei Attila

Re:Kft ügyek
« Válasz #86 Dátum: 2014. Október 06. 00:40 »
Köszöntöm az olvasókat!
Litterae! Köszönöm a preciz tájékoztatást, ezek után úgy gondolom,  ebből még annak is meg kellene érteni az OMME-s dolgok állását,  aki nem akarja. Kimerítő volt. ( tartalmilag és  érzelmileg is)
Attila  hiszékenységet feltételezel rólam? Az évfordulós  megemlékezésen elhangzottak szerint  érdeklődtem, mert van akinek a látása, van akinek a  hallása, másoknak az emlékezete szelektív.
Geddekas köszönöm az információt, jó néha feleleveníteni a több hónapos eseményeket, mert hamar ködbe vesznek.
(Tartsd szárazon a puskaport) ;)

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Kft ügyek
« Válasz #87 Dátum: 2014. November 02. 21:37 »
QUQURIQ!!!

Kiskakas, nem mindig kapirgál, kérdez is.
Amíg az OMME Kft-je nem volt csak elő társaságként bejegyezve, már akkor történt üveg eladás is.
Nem merte a Kft a méhészeket üveg nélkül hagyni.
Hova és kinek adhatott ki számlát, és annak az áfáját ki is fizette, vagy nyelte le?
Ebben az időben a nagy iparkodás miatt, hogy az újság is kiadásra kerüljön annak is voltak komoly áfa tételei! Ezek számláin vajon mi szerepel, és az áfa merre vándorolt?
Ez az összeg még egy milliónál is nagyobb lehet?

A kíváncsi Kiskakas!
« Utoljára szerkesztve: 2014. November 02. 22:11 írta kiskakas »

Re:Kft ügyek
« Válasz #88 Dátum: 2014. November 02. 22:27 »
Kiskakas!

Te is tudod, kérdésed provokatív. A "Titkos EB" jegyzőkönyvben benne van.
5% ÁFA aztán 27%, meg az OMME fizeti azt az ÁFÁ-t amit a KFt elbaltázott?
Majd az erre hivatott pénzügyi-könyvelő szakemberek kibogozzák.
A  kiszivárogtató ígéri, hogy állítólag a küldöttek nyomtatott formában hamarosan kézbe kapják.
Ha már két ember tud valamit az nem titok.
Nagyernyei Attila

« Utoljára szerkesztve: 2014. November 03. 06:04 írta Nagyernyei Attila »

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Kft ügyek
« Válasz #89 Dátum: 2014. November 02. 22:51 »
QUQURIQ!!!

Én nem értek a pénzügy joghoz, csak annyit tudok róla, hogy állandóan napra készen kell állni.
Ez nem játék, pláne nem, hozzá nem értőknek!
Csak azt látom, hogy nagy lehet a gáz, az önkéntes lemondás már alapvető feladatuk!
Lehet, hogy a rendkívülin erről is be kellene számolniuk?


Kiskakas!