Köszöntő

  • 321 válasz
  • 185884 megtekintés
*

atya

  • *****
  • 1043
Re:Köszöntő
« Válasz #285 Dátum: 2016. December 31. 13:10 »
Eljött a nap, mely lezár egy évet. Most délután, így a kanapén fekve fogalmazódott meg bennem néhány gondolat 2016-ról. Nem volt könnyű év. Kicsit egy makrancos hölgyhöz tudnám hasonlítani. Aki mintha elhatározta volna, hogy csak a saját útján halad, bármit teszek is. De minden pillanatával éreztette, hogy élek. Az örömeivel és a nehézségeivel együtt. Volt, hogy furfangos volt, volt hogy csalfa, néha kedves és sokszor meglepett. Volt, hogy nem az történt, mint amire számítottam. De ez így volt jó és szép. Ebben az évben is sok dolog változott. Barátságok múltak el, és születtek, erősödtek, s velük együtt erősödtem én is. Rengeteget köszönhetek a mellettem állóknak. Hogy megoszthattam velük örömöm és bánatom. Együtt sírtunk, együtt nevettünk. És igen. Az élet ilyen. Mindig történik valami.  Jó vagy rossz, ez a megéléstől függ. De a lényeg, hogy legyen kivel megosztani. Akkor már a rossz is csak egy újabb lépcső, amit meg kell mászni. De együtt sokkal könnyebb. És ha nem lennének ilyen kihívások, unalmas lenne az élet. Köszönöm Nektek, akik mellettem vagytok és igazán szerettek. És köszönhetem 2016-nak, mert nagyon sokat tanultam tőled.
És 2017 szeretettel várlak, sok dolgunk lesz, az biztos!!!

„A jövőtök rejtsen sok boldogságot, és szépet!  Álmotok s vágyatok váljon  valóra. Legyél mindig vidám, örülj minden szépnek, én így kívánok nektek Boldog Új Évet!”

Elekes László
      „atya”
« Utoljára szerkesztve: 2016. December 31. 13:16 írta atya »
A sikerhez csak annyi kell, hogy képes legyél az életed a magad módján élni.

Re:Köszöntő
« Válasz #286 Dátum: 2016. December 31. 13:23 »
Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok!

*

zümi

  • *****
  • 1382
Re:Köszöntő
« Válasz #287 Dátum: 2016. December 31. 14:12 »
 :) ;)
Mindig arra kell törekedned, hogy a legjobb legyél, de sosem szabad elhinned, hogy az is vagy.

Re:Köszöntő
« Válasz #288 Dátum: 2016. December 31. 17:49 »
B U É K!

Üdv. jani bátya

Re:Köszöntő
« Válasz #289 Dátum: 2016. December 31. 19:35 »
Minden kedves méhésznek és családjának Boldog Új Évet Kívánok!

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Köszöntő
« Válasz #290 Dátum: 2016. December 31. 20:03 »
" Hullajtja levelét az idő vén fája, avarát vastagon terítve alája".

Sikeres Újévet mindenkinek.

Re:Köszöntő
« Válasz #291 Dátum: 2016. December 31. 21:16 »
Az OMME-nak egy boldogabb új Évit kívánok!  ;)
Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

Re:Köszöntő
« Válasz #292 Dátum: 2016. December 31. 23:16 »
BUÉK!!!

Re:Köszöntő
« Válasz #293 Dátum: 2017. Január 01. 04:12 »

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Köszöntő
« Válasz #294 Dátum: 2017. Január 01. 10:47 »
 Én senkinek nem kívánok Boldog Újévet. Hisz a boldogság megfoghatatlan idea, amely jelen időben nem is tapasztalható meg. Mindig évtizedek múltán jövünk rá, hogy valamely időben boldogok voltunk.

 Én ehelyett , egészséget, békét, gyarapodást, gyermekáldást, és azt kívánom mindenkinek, hogy kerülje el a testi és a lelki fájdalom.

" Minek piszkálni a holnapot, távoli tekervényeit az életnek?
Elégedjünk meg most azzal amink van, melegedjünk tüzénél amíg lehet, kaparjuk ki hamujából ami édes és élvezhető, a múltat meg hagyjuk az enyészetnek mert arra való."

Fekete istván

Re:Köszöntő
« Válasz #295 Dátum: 2017. Január 01. 10:54 »
Minden Méhésznek, Boldog Új Évet kívánok!
Hajrá Nagy Bocik!
A 2017-es évben húzzatok bele!
Üdvözlettel:
Nagyernyei Attila
Klubvezető

Re:Köszöntő
« Válasz #296 Dátum: 2017. Január 08. 10:43 »
    Attilák
 
    Legyen ez a nap neked nagyon-nagyon boldog,

Estére már azt se tudd, merre van az orrod.

Ezt kívánja egy jó barátod, akivel egy koccintásra még

alkalmat kell találnod, boldog névnapot kívánok!"

 :D :D

    Albert

Re:Köszöntő
« Válasz #297 Dátum: 2017. Január 10. 16:16 »
Kérdezném a tégla hívójelű új tagunkat, hogy Ő az OMME téglája vagy egy tisztességes méhésztárs?

Ha az utóbbi, akkor légy üdvözölve!  :D
Szabó György

Az életben egy dolgot jól jegyezz meg!
Az emberek soha nem változnak,
csak te ismered meg őket jobban!

Re:Köszöntő
« Válasz #298 Dátum: 2017. Április 30. 18:49 »
A Méhek napját az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) kezdeményezésére 1994-től április 30-án ünnepeljük Magyarországon.
Ma a méheket ünnepeljük – de miért is van szükség erre?
https://www.agroinform.hu/kornyezetvedelem/ma-a-meheket-unnepeljuk-de-miert-is-van-szukseg-erre-32563-001

*

Firgabá

  • *
  • 15
  • Kérem törölni!
Re:Köszöntő
« Válasz #299 Dátum: 2017. December 23. 15:49 »
Békés Boldog Karácsonyt Kívánok mindenkinek.

Molesz