Szakma-politika

  • 4490 válasz
  • 1905519 megtekintés
Re:Szakma-politika
« Válasz #360 Dátum: 2014. Október 10. 14:59 »
Kedves Méhészek!

Elfelejtitek Ti is, és az IB tagjai is, hogy a jogász szakmája az, bárkinek bármit bemesél. Minden mellett és az ellenkezője mellett is tud érvelni. Ez a szakmája. Nézzünk meg pl. egy válópert. Amikor az egyik felet védi, akkor fekete, amikor a másik félt védi, akkor fehér. És mindegyiket teljes mellbedobással teszi. EZT BESZOPTUK: MI és az IB és az EB. Mindenki!

Ha az a feladat, hogy szidja az IB tagjait, akkor megteszi azt. Az elnökválasztás előtt kijelentette, hogy ezzel az IB-vel nem hajlandó együttműködni?

Mit olvasok a Méhészetben? Az OMME elnöke azt mondta, hogy átadtak a rendőrségnek x darab chipolvasót. A rendőrség meg azt mondja, hogy tárgyalunk róla hamarosan, nekik engedélyt kell kérniük a felettes hatóságuktól. Vajon ki nem mond igazat? Én a úgy gondolom, hogy a rendőrség igazat mond!

Ismerem én ezt a fajtát. Semmi sem érdekes, csak a havi fizetés legyen meg, felelősséget pedig ne kelljen vállalni. Húzzuk az időt, a fizu meg csak jön. Persze a szolgálati gépkocsi jól kiegészíti a szolgálati mobilt.

FIGYELEM! 

Mit tehetne egy ilyen képzeletbeli, igazi túlélő az OMME jelen helyzetében?

1. Megfellebbezi a Bíróság döntését. Azzal ugye nyer egy-két hónapot. (Jogalapja ugyan nincs, mert minden, amit a Bíróság leírt ül - de időt lehet húzni, adófizetők pénzét értelmetlen eljárások lefolytatására költeni!) Kérjétek, követeljétek, hogy csak az IB névreszóló szavazásával mehessen el egy ilyen fellebbezés!

2. Ezt követően képzeletbeli jogi-lyukak-és lehetőségek-szakértője úgy tenne, mint a Mátyási okos leány, ad is meg nem is. Azaz elkészíttet egy külsőssel - ő nem felelős érte, külsős csinálta - egy alapszabályt. Direkt olyat, ami tuti rossz. Persze ezt finoman, ne lógjon ki a lóláb. Megszavazzátok, mert éget az idő. A Bíróság meg visszadobja. De nyert megint három hónapot, és nincs felelőssége!
Szavazzatok arról az OV-n, hogy az ügyvéd sikerdíjas legyen, azaz csak ha jogerős lesz az új alapszabály, akkor legyen neki fizetve, illetve csak az IB jogászainak személyes felelősségvállalásával lehessen az új alapszabályt a küldöttgyűlés elé terjeszteni.

3. Mit lenne a joggal kiválóan akadályokat eltologató ember harmadik lépése? Módosítások, egyezkedések, bizottságosdi, ismét benyújtás. Attól függően, hogy mennyi az ügyészi kapcsolat ezt el lehet húzni még néhányszor. Esetleg a céldátumig, ami 2016 március.

Szóval időhúzás a köbön várható, pici, apró trükkökkel, ha a szereplők közül többen azonosulnak a fenti képzeletbeli személlyel. És ne csodálkozzatok, ha mindenkinek pont azt ígérik, ami Neki lenne jó.

Nem is értem, hogyan jutottatok idáig. Emlékeztek, a külsős ügyvéd 2013 szeptemberében az IB ülésén feketén-fehéren megmondta, hogy miért nem felel meg az OMME alapszabálya az új törvényeknek?
 
2014-ben mégis benyújtották ezt a kritizált alapszabályt azzal, hogy azért nem módosított az OMME, mert megfelel. Pénzt fizetett az OMME az ügyvédnek azért, hogy tanácsot adjon, amit aztán senki nem fogad meg? Minek ilyen szakértőket foglalkoztatni? (Költői a kérdés: ha az ügyvéd azt mondta volna, amit hallani akart az IB, akkor megfogadták volna a tanácsot, de mivel azt mondta ki, hogy nemcsak a magyar de az Európai Uniós jog szerint is összeférhetetlen a szaktanácsadói állás és az IB tagság - nem kell a szakértő?)

Ezt egyesek a jogszerű lehetőségek teljes kiaknázásának hívják.

És közben romlik az OMME megítélése, telik az idő, és Pató Pál urak - felveszik a nem kevés lóvét.

Nem azért kell új alapszabály, mert közhasznúság..., hanem mert akkor is kell, ha nem kíván az OMME közhasznú lenni!

HUSZÁRVÁGÁS:
Nagy levegő, csapatot összeállít, intenzív munka és telefonálgatás, új alapszabály és beadni azt! Nem tologatni!!!

Sz. Véreb

Re:Szakma-politika
« Válasz #361 Dátum: 2014. Október 10. 16:35 »
Kedves Méhészek!

Elfelejtitek Ti is, és az IB tagjai is, hogy a jogász szakmája az, bárkinek bármit bemesél. Minden mellett és az ellenkezője mellett is tud érvelni. Ez a szakmája. Nézzünk meg pl. egy válópert. Amikor az egyik felet védi, akkor fekete, amikor a másik félt védi, akkor fehér. És mindegyiket teljes mellbedobással teszi. EZT BESZOPTUK: MI és az IB és az EB. Mindenki!

Kedves Szürke Veréb!

Elhiszem, hogy kiakasztott a Mészáros Laci, de megkérnélek, hogy ne írogass olyanokat, hogy a „jogásznak az a szakmája, hogy bárkinek bármit bemesél”. Ez ugyanúgy butaság, mint ha azt mondom, hogy a méhésznek az a szakmája, hogy cukorsziruppal hamisítsa a mézet, a közgazdásznak az a szakmája, hogy kicsalja az embereket pénzét, a középiskolai tanárnak az a szakmája, hogy lefektesse a rá felnéző diákokat, az orvosnak pedig az a szakmája, hogy a szervkereskedők számára szakszerűen kiemelje a meggyilkolt emberek szerveit, majd azt szakszerűen beültesse annak, aki meg tudja fizetni. Folytathatnám a sort napestig. Embere válogatja, hogy ki mire használja a tudását. Gondolkodj el ezen!

Ami a dolog érdemi részét illeti. Én még nem láttam a bíróság határozatát a közhasznúsággal kapcsolatban, ezek szerint Te láttad. Tedd fel ide, és akkor érdemben tudunk beszélni róla. Így látatlanban nagy összeget merek rá tenni, hogy a fellebbezésnek ebben az esetben nincs halasztó hatálya, ettől a ponttól kezdve viszont borul a logikád az időhúzással kapcsolatban. Persze azért érdemes megnézetni ez a határozatot egy pékkel, egy fazekassal és egy vájlingossal is, mert mint tudjuk, „a jogásznak az a szakmája, hogy bárkinek bármit bemesél”…

Re:Szakma-politika
« Válasz #362 Dátum: 2014. Október 10. 21:02 »

Figyelem Méhészek!
Nem ismerős az alábbi levél?
Van gond máshol is csak a neveket kell kicserélni.
Jó olvasást!
Nagyernyei Attila




Eisenkremmer Károly MTB versenyző levele....

 

El akarják halasztani az MMTBSzSz közgyűlést!
A napokban - a közelgő MTB közgyűlés kapcsán - több a szövetség működésével kapcsolatos cikk is jelent meg a bringás médiában. Akit érdekel, biztos olvasta ezeket, aki nem, az nézzen szét a bikemag.hu-n. A "törvényes" működés ékes bizonyítékával az imént találkoztam. A Szövetség elnöke (mivel gondolom, veszélyben érzi a pozícióját), egy állítólagos elnökségi határozat alapján megpróbálja elhalasztani az október 18-ra összehívott közgyűlést. Ezzel csak két gond van:
1. az október 18-ra kiírt közgyűlés elhalasztására már nincs hatásköre az elnökségnek.
2. Az elnökségnek nem volt, nem lehetett ilyen határozata, mivel határozatképes elnökségi ülés sem volt (immár hónapok óta).

Ismét tapasztalhatjuk: mindig van még lejjebb. Mi az vajon, amit ennyire védeni akar Katona Kálmán, vajon mi az amiért ennyire ragaszkodik ehhez a pozícióhoz? Nagyon gáz, hogy a sportágat ezzel a végtelen viták és a rossz értelemben vett "jogászkodás" mocsarába süllyeszti.

Ide másolom a megküldött szöveget:

Tisztelt Egyesületvezető!

Az MMTBSZSZ alapszabályának 20.§ 1. d pontja értelmében rendkívüli közgyűlést kell összehívni abban az esetben, ha a Felügyelő Bizottság elnöki tisztsége bármilyen okból megüresedik.

A MMTBSZSZ közgyűlése 2014. október 18-ra hívta össze a közgyűlést azzal a céllal, hogy a hiányzó elnökségi tagokat megválasszuk. Időközben a Felügyelő Bizottság elnöke is lemondott, ezért az MMTBSZSZ elnökségének 2014. október 9. /1. határozata értelmében a rendkívüli közgyűlés időpontja 2014. november 22-re módosul, ezzel eleget téve annak a feltételnek, hogy a FEB-elnök jelöléshez 30 napot kell biztosítani.

Az augusztus 3-i közgyűlésen megválasztott jelölőbizottság megbízatása továbbra is érvényes.

Üdvözlettel:
Sztipán Orsolya




*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Szakma-politika
« Válasz #363 Dátum: 2014. Október 10. 21:07 »
QUQURIQ!!!

Na itt egy intézkedés!
Az OMME még nemjárt a sajtóban, de ha taktikáznak, minden ki lesz teítve!
Jobb, ha mások is megtudják, hogy egy civil szervwezetben miket engedhet magának a vezetőség!

Kiskakas!

Re:Szakma-politika
« Válasz #364 Dátum: 2014. Október 10. 21:13 »
...a jogász szakmája az, bárkinek bármit bemesél...

Nos, majdnem! A jogász képesítést kapott arra, hogy ha érdeke úgy kívánja, akár a saját meggyőződésével ellentétes álláspontról is megyőzze, akit lehet. Némelyiküknél a fürdőszobában a tükör mellé be van készítve az üvegtisztító. Arra az esetre, ha ilyenkor lelkiismeretére hallgatva, hiretelen felindulásből szemközt köpné magát. :)

*

kas62

  • ***
  • 146
Re:Szakma-politika
« Válasz #365 Dátum: 2014. Október 10. 21:51 »
Már a tükör sem a valós képet látja!
A tükör mindig a fordított képet mutatja! ;D :(

Re:Szakma-politika
« Válasz #366 Dátum: 2014. Október 10. 21:54 »
Nos, majdnem! A jogász képesítést kapott arra, hogy ha érdeke úgy kívánja, akár a saját meggyőződésével ellentétes álláspontról is megyőzze, akit lehet. Némelyiküknél a fürdőszobában a tükör mellé be van készítve az üvegtisztító. Arra az esetre, ha ilyenkor lelkiismeretére hallgatva, hiretelen felindulásből szemközt köpné magát. :)

Köszönjük ezt az értelmes hozzászólást, nagyon éles elmére vall. „Szinte” maradéktalanul megértetted az előzőekben elmondottakat. Próbálom követni a leírást, ezek szerint a tükörre köpnek? De hát, ahogy neked jólesik.


Re:Szakma-politika
« Válasz #367 Dátum: 2014. Október 12. 07:15 »
Az önkormányzati választás napján köszöntelek benneteket!
Menjetek el szavazni, mert a véleményetekre szükség van.

Politikáról ennyit, viszont a tegnapi OV-t itt a szakmapolitikában folytatom.
Ugye a taps jelentőségéről írtam a másik rovatban.
Felhívták a figyelmem, hogy csupán a vezetőinket nem tapsolták meg, kivétel kettőt.
Ácsi! Én külön kiemeltem a felső vezetés prominens személyeit, mert az volt szembetűnő, hogy az ő beszédeiket nem jutalmazták az elnökök tapssal. Itt be is fejezhetném, mégis azzal folytatom a teljesség igénye nélkül, hogy kiket tapsolt (unk) meg.
Dr.Kelemen Bálintot nagyon!
Petrus Lajost.
Dr. Fendrik Pétert.
Dózsa Tamást.
és Fekete Józsefet.
A többiektől elnézést, ha kimaradt valaki.
A lényeg. Az elnök és az egyik alelnök beszédét síri csend követte.
Minek is tapsolt volna a publikum mikor magyarázták a megmagyarázhatatlant? Miért nem voltak jelen az OMME volt elnökei a 30 éves évfordulón, kérdésre olyan hasba-akasztó választ kaptak az elnökök, hogy azon csodálkoztam nem fütyülnek.
Minden volt elnökünk beteg. Tudtátok ezt? Különös kórban szenvednek. Nem bírja a gyomruk az OMME jelenlegi klímáját, eltiltotta őket egy Doktor.  Dr. Mészáros László már előre jelezte, hogy Buchinger György ott lesz Gödöllőn, Illés Kálmán a zászlóavatáson. Látszik ez a kínos magyarázkodás. A színházi játéknak vége! A szereplők meghajoltak, de már nincsenek nézők. Ki kíváncsi olyan méhészeti előadásra, ahol a méhekről egy kukk sem esik?
Nagyernyei Attila


*

atya

  • *****
  • 1043
Re:Szakma-politika
« Válasz #368 Dátum: 2014. Október 12. 08:14 »
Attila
 
A tegnapi OV is egy színházi előadás volt.
Az új, a közhasznúságnak is megfelelő alapszabályt, már  rég le kellet volna adnia kb májusban.
Ezt az elnökünk, és csapata nem tette meg! Elmulasztotta. Már régen össze kellett volna hívnia a rendkívüli küldöttgyűlést, az új alapszabály miatt. Ezt szerintem mindenki tudja, hogy miért nem tette meg. Mert meg kellene szüntetni az összeférhetetlenségeket, és ehhez úgy látszik nincs "kedvük".
Ehhez képest előadta azt  a nagy jelenetet, hogy neki senki nem szólt, ő semmiről nem tudott.  :o
Mégis mire számít egy "jog végzett ember". Nem hallott még a jogvesztő határidőről?
Az elnök a neki szegezett, számára kínos kérdésekre ezeket a válaszokat szokta adni, ("jogi egyetem első évfolyam nulladik napján tanítják,  mi tudjuk a matekot")
A sikerhez csak annyi kell, hogy képes legyél az életed a magad módján élni.

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Szakma-politika
« Válasz #369 Dátum: 2014. Október 12. 09:43 »
Már a tükör sem a valós képet látja!
A tükör mindig a fordított képet mutatja! ;D :(

Először is. Azt azért elismerheti mindenki, hogy tőlem többet ebben az országban senki, de senki nem veszekedett tükörrel. Erre bőven ad bizonyítékot a zöld fórum. Azóta se lett jobb barátom. De, én szeretem az igazságot, sőt csak azt. Ezért ellent kell mondanom, és meg kell védenem.
Én ugyanis úgy gondolom, Bezzeg semmi mást nem akar, mint az omme-t együtt tartani. Arról lehet vita, hogy ezért milyen kompromisszumokra hajlandó, de arról nem, hogy ez a szándék tisztességes e vagy nem, mert mi, akik veszekedünk vele, mi is ugyanezt akarjuk.
Végül is megint oda lukadunk ki, hogy egy ilyen rendszer, mint az omme-ban van, és bár egy részről nagyon stabilnak tűnik ott fenn, másrészről hiányzik az alapja. Az alapja ugyanis a tagság lenne, amit kimarad, és úgy tisztességes ha leírom Bross alatt is kimaradt. A küldötti rendszer ugyanis lerúgja magáról a tagságot abban a pillanatban amint megválasztják.
Ebben a helyzetben még is el kell ismerni, hogy "ott fenn" sem ördög mindenki. Vannak akik tisztességes szándékkal vannak, és a helyzetük egyáltalán nem lehet irigylésre méltó. Ezért, én jobban szeretem, ha nem veszünk mindenkit egy kalap alá. Ne adja az isten, hogy az ilyen "Bezzeg félék"bedobják a törülközőt, mert az lesz az omme vége.
Amit leírtam nem azért írtam, hogy a Bezzeg Lászlónak "benyaljak", mert semmi féle közös dolgunk nincs az omme-n kívül, nem akarok Szászberekre vándorolni, sőt a környékére sem. Azonkívül nincs szándékom a zöld fórumra vissza térni,/köztünk szólva a múltkor belenéztem elég unalmas, mivel az érdemi vitát száműzik/
« Utoljára szerkesztve: 2014. Október 12. 09:49 írta Vivaldi »

*

atya

  • *****
  • 1043
Re:Szakma-politika
« Válasz #370 Dátum: 2014. Október 12. 10:26 »
Vivaldi
Idézet
Először is. Azt azért elismerheti mindenki, hogy tőlem többet ebben az országban senki, de senki nem veszekedett tükörrel.
;)
Az, hogy te mit csinálsz a fürdőszobában, én nem vagyok rá kíváncsi, és egyébként is, honnan tudhatnám.
Idézet
Ne adja az isten, hogy az ilyen "Bezzeg félék"bedobják a törülközőt, mert az lesz az omme vége.
Ilyen értelemben is jó hírrel szolgálhatok neked; ne vedd nagyképűségnek, de vannak még  itt is egy páran, akik a megfogalmazásod értelmében, pont ilyen Bezzeg félék.
Úgy hogy nyugi! Ezek a kollégák olyanok, mint a cápa foga. Ha kiesik egy, rögtön ott egy másik a következő sorból.
Idézet
Amit leírtam nem azért írtam, hogy a Bezzeg Lászlónak "benyaljak", mert semmi féle közös dolgunk nincs az omme-n kívül,
Kinek is juthatott ilyen észébe rajtad kívül? De vajuk be őszintén, jól esne számodra is, ha a Mézkirálynő megjelenne egy-egy profi rendezvényen.
Idézet
De, én szeretem az igazságot, sőt csak azt.
Én is!
A sikerhez csak annyi kell, hogy képes legyél az életed a magad módján élni.

*

kas62

  • ***
  • 146
Re:Szakma-politika
« Válasz #371 Dátum: 2014. Október 12. 10:33 »
Vivaldi!
Beálltál a sorba !?
Érthető!?
Te papolsz a tagság szerepéről ?!
A zöldön se kíváncsiak a tagság véleményére! Ők tartják egyben az OMME-et????
Nevetséges!

*

Vivaldi

  • *****
  • 2049
Re:Szakma-politika
« Válasz #372 Dátum: 2014. Október 12. 11:22 »
Az a nevetséges, hogy ti csak fehérbe feketébe tudtok gondolkodni. Vagy Mészáros, vagy Bross. Én viszont az igazságot szeretem, ráadásul nem vagyok elkötelezett híve egyik csoportnak sem. Már felmerült bennem a gyanú, hogy nem e saját érdekeiket nézik egyesek, amikor ennek vagy annak neki esnek. Mindig, és állandóan azt próbálom leírni nektek, hogy a mezei tagság hogyan gondolkozik, mert én csak ezt a szempontot tudom. Az a kibaszott helyzet van, hogy még ti ott fent veszekedtek, a tagságot meg a kurvára sem érdekli az egész. Tudod mit mondok? Únja. Mert talán ő van középen, kihagyva az egészből. Ti ott nyírjátok egymást, holott össze kéne fogni. Véres szájjal mindkét oldal utálja a másikat, a tagság aki meg nem mellesleg fenntartja az egészet, csak néz, hol ide , hol meg oda. Aztán ásít, és elmegy aludni, vagy a méheihez. Mert nem ismeri, és nem érti az egészet. Hogy sikerül e az egyik vagy a másik oldalnak megfúrni a másikat, az nem rajta áll, ezért nem is érdekli. A tízezres tagságból jó ha 50 ember tudja miről van szó, és mozgatja az egészet. Vihar egy lavór vízben. A tagságtól nyugodtan lehetsz te is az elnök ameddig ő megkapja a támogatást.
Csak a baj az omme. Mert az megy rá.

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Szakma-politika
« Válasz #373 Dátum: 2014. Október 12. 11:50 »
Vivaldi!

Ha arról lenne szó, hogy két értelmes jó lehetőség közül kellene a tagságnak választani, akkor igazad is lehetne, de nem erről van szó. Mostani gyűlésen látszott a legtisztábban, hogy H. Mészáros egy magántulajdonú kft módjára kívánja vezetni a szervezetet. Az elnökök érzik, hogy ez veszélyes út. Rólunk viszont tudod, tőlünk csak azt hallod, azért léptünk jogi útra is, hogy a tisztességes egyesületi döntéshozatal történjen. Légy szíves ne rágalmazz minket. Ne állj be H. Mészáros és Cserényi, Egyed úrelvtársak mögé.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

*

irido

  • ****
  • 488
Re:Szakma-politika
« Válasz #374 Dátum: 2014. Október 12. 13:03 »
A tízezres tagságból jó ha 50 ember tudja miről van szó, és mozgatja az egészet. ......
Csak a baj az omme. Mert az megy rá.
Engem soha nem érdekeltek ezek az egyesületi ügyek. Igazán soha nem akartam elmélyülni abban, hogy eldöntsem, kinek van igaza. Ebből a szempontból a tökéletes átlagméhész vagyok, akinek fogalma sincs arról, miről is folyik a vita. Azt azonban én is úgy látom, hogy erre az OMME fog rámenni. Akármilyen jó szándék is vezeti azokat, akik a tüzet szítják. Lehet, hogy az a baj, hogy Bross kilépésével az egység szűnt meg. Az egység, melyet Ő képes volt megvalósítani. A hátrahagyott űr hatalmi harcokat generált. Az elnökválasztás sem egy alulról építkező folyamat volt. Ha azonban az lett volna, akkor sem vagyok biztos abban, hogy az egység megmaradt volna. A ZRT-vel is az volt a baj, hogy 15000 méhésznek ezer-féle érdeke van. Bár hittem benne, de rá kellett jönnöm, hogy hamvába holt ötlet volt az egész. Tulajdonos csak egy maradhat. Az nem fog veszekedni magával. Az OMME sem fog  ezerféle érdek megtestesítője lenni. Szét fog hullani, lesz majd sok kis OMME. A támogatások, szaktanácsadói rendszer átmegy a Kamarához. Azok azonban már nem méhészeti szaktanácsadók lesznek. Ennélfogva a támogatási jogcímek sem feltétlenül a régiek lesznek. Mi lesz a méhész érdekképviselet tárgya? Több szervezet esetén mi lesz egyik másik szavának a súlya ?