Szakma-politika

  • 3934 válasz
  • 951857 megtekintés
Re:Szakma-politika
« Válasz #15 Dátum: 2013. December 08. 11:08 »
Lehet fent volt ,de én nem találtam ez az én hibám.
Viszont ha ez így igaz akkor felvetődhet  bennem a kérdés,hogy az egyesület előre leosztott lapokkal játszik?
Az említett úr indult a fizetett OMME elnöki posztért, nem sikerült neki akkor csináltak neki egy hasonló jövedelemmel járó pozíciót? Vagy az is lehet, hogy sikerült neki mert így volt előre leosztva? Kijelölték, megpályáztatták, ráerőszakolták vagy csak szimplán bevállalta? Tulajdonképpen ezzel a lépéssel az úr, úgymond a saját maga főnöke lett, "korlátozott" felelősséggel még saját maga felé is nem hogy az egyesület felé. Nem aggályoskodnék, ha az úr nem lenne IB tag, vagy talán időközben lemondott? A régi mondás szerint egy seggel csak egy lovat lehet rendesen megülni.

Üdv. jani bátya
« Utoljára szerkesztve: 2013. December 08. 12:56 írta jani bátya »

*

zümi

  • *****
  • 1343
Re:Szakma-politika
« Válasz #16 Dátum: 2013. December 09. 20:36 »
Tájékoztatjuk a Tisztelt Méhésztársakat, hogy  soron következő Intéző Bizottsági ülés időpontja: 2013. december 13. (péntek) 10.00 óra
Helyszín: 5700 Gyula, Várkert u. 1. (Erkel Hotel aulája)
Mindig arra kell törekedned, hogy a legjobb legyél, de sosem szabad elhinned, hogy az is vagy.

Re:Szakma-politika
« Válasz #17 Dátum: 2013. December 12. 07:38 »
Hajnali Gondolatok Méhészeknek!
A kalocsai méhészklub, és az OMME elnökével való találkozásomnak van több közös pontja, amit szeretnék veletek megosztani!
Dr. Mészáros László az OMME elnöke megkérdezte tőlünk,ha mi ülnénk az ő székébe mit csinálnánk?
Attiláról tudom mindenkit kirúgna közülünk! Válaszom! Á sokan mennének maguktól. 

Nézzük az összefüggéseket! Gondolom mindenki számára világos, hogy OMME szaktanácsadó, és mellette párhuzamosan egyesületi elnök is voltam! A történéseket belülről ismerve (ami a vezetőknek nagyon fáj) a felelősséget vállalva kijelenthetem, hogy a fejünkben sem fordult meg új egyesületben való gondolkodás!
Erre való igény minden csíráját megakadályozzuk! Ezt két nappal ezelőtt Fekete József alelnök Úrral való  beszélgetésemben is megerősítettem! Volt  szaktanácsadó kollégáimat biztosíthatom arról, hogy van számukra egy megnyugtató, hosszútávú programunk, amit alkalom adtán elő is adunk, ha engednek végre beszélni!
Olyan szaktanácsadói  hálózat kialakításában gondolkodik az "ellenzék", amelyet mondjuk az Agrárkamarai szaktanácsadók nem tudnak teljesíteni. Jelenleg íródeákok, tagnyilvántartók, méhészigazolvány postások, regisztrációs adatlap és nyomtatvány kitöltők! Kedves OMME vezetők ez nem szaktanácsadás! Ez ellenetek irányul tisztelt volt kollégáim, hogy erről is értekezünk az "ellenzéki"összejöveteleken? A frászt! Értelmes munkával szeretnénk benneteket ellátni, a méhésztársadalom szolgálatában! Most ennek apró jeleit tapasztalják  a méhészek, és sok kritikát kaptok! Kell a szaktanácsadói  hálózat, de nem olyan szakmai (szakmaiatlan)irányítás mellett amilyen a mostani! Nem nehéz kitalálni,hárman vagyunk azok akik köztetek voltunk, és háborgunk,hogy hol postásokat akarnak belőletek csinálni, hol valamiféle küldöncöket!  Azért, hogy ott maradhassatok ahol vagytok, és ne kerüljetek közénk segíteni fogunk! Természetesen ha meghallgattok bennünket! Minden kötelezettség nélkül! Már ketten jelezték, hogy nem kívánnak velünk találkozni, mert úgy járnak mint mi, féltik a állásukat! Ez a beszéd!
Szerintem az OMME elnökének volna teendője! Ezt ne hagyja! Aki így terrorizálja a szakikat már három OMME elnököt elfogyasztott,most kóstolgatja a negyediket,amizől ő sík ideg! Pedig mondtuk neki előre, hogy bábu lesz, amikor rá szavaztunk! Az OMME-t nem ő fogja irányítani!  Mindegyik volt OMME elnökkel beszéltem! Mind ezt nyilatkozta, Bross meg félreérthetetlenül utalt rá! Alapító elnökünk Buchinger Györgyöt inkább nem idézném!
Mindenki aggódik egyesületünk jövőjéért, közben egy véres bokszmeccs zajlik!
Megvannak a kiscsoportos párok, ki-kit utál a legjobban!  Szeretnék veletek a végén egy jó hírt közölni!
Én senkit nem utálok sem a jelenlegi vezetés közül sem a volt kollégáim közül! Akkor nem nyújtanék kezet!
Akkor ki a sértődött?
Lényeg az, hogy jó kis buli lesz Gyulán! Valaki közülük büszke lehet magára!
Sarkára áll és jelenti!
Doktor úr,én sem fogtam vele kezet!
Ne aggódjatok jövünk!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila



« Utoljára szerkesztve: 2013. December 12. 08:25 írta Nagyernyei Attila »

Re:Szakma-politika
« Válasz #18 Dátum: 2013. December 13. 22:41 »
Tisztelt Méhésztársak!

Beemelnék egy idézetet az OMME honlapjáról!

Ismerős?

"A tagszervezetekkel történő egyeztetések után az aktív tagjaink létszáma 11.987 fő."

Ha nem lettem volna szaktanácsadó, valamint egyesületi elnök,még meg is enném ezt az adatot!

Tisztelt  Dr.Mészáros László OMME elnök! Kérném szépen pontosítani a fenti számot!

Szerintem valami kimaradt! Kekeckedő egy banda  a miénk elnök Úr!
MENNYI A TAGDÍJFIZETŐ MÉHÉSZEK SZÁMA?
Na ugye! Ezt nem tetszik tudni! Ez nem ugyan az, mint az aktív méhészek száma! Nagy különbség!
Még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogyan tetszettek a lapszámot kalkulálni, mivel (ingyen?) lapot csak az kaphat aki OMME tagdíjat fizet! Piackutatás, hatástanulmány?
Az meg mi?
Hamarosan eláruljuk Önöknek!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila Tolna megyei küldött, aki Önre szavazott, de borzasztóan megbánta!
Hamarosan kifejtem miért!

 

Re:Szakma-politika
« Válasz #19 Dátum: 2013. December 14. 18:28 »
Mély tisztelettel köszöntöm az OMME vezetőit Gyulán, és természetesen méhészklubunk tagjait, olvasóit!

Nagy öröm számomra, hogy ilyen "prominens" személyek is számon tartják a Fekete-Fehér méhészklubot!
A nagy bulit nem szeretném elrontani, de olyan dolgokat fogok a nagyérdeművel közölni, hogy téma lesz egy darabig! Felelősségem teljes tudatában teszem, bár sokan már azt is megkérdőjelezik,hogy épeszű vagyok e.
Tisztelt méhésztársak! Én semmi mást nem teszek, csak véleményt nyilvánítok a saját szemszögemből, és néha kérdezek. Erre senki nem kényszerít, magam akarom így!
Kérdésem a következő Dr. Mészáros László OMME elnökhöz.
Amikor írta a tájékoztatását az érdekvédelmi munkáról nem volt e az Ön közelében egy füstölő?
Én az anyag elolvasása közben már éreztem a monitoron keresztül valamiféle tömjén illatot.
Idézek az anyagból:
"Egyesületünk demokratikus működésének legfőbb alapja, hogy a Küldöttgyűlés,az Országos
Vezetőség, valamint az lntéző Bizottság határozatait maradéktalanul végre kell hajtani.
Mindezért a munkáért legfőbb felelős maga az elnök."
Elnök Úr! Pont ezt vizsgálja az ügyészség!
Miért kell ezért mérgelődni? Ha nincs semmi gond, önök emelt fővel átkozhatnak bennünket tovább!
Most sem tesznek mást, de akkor még alapjuk is lesz rá! Mi ez a nagy pánik?
Nézzük tovább a munka hősei kiáltványt!
"......végképp nem áll jogában a személyes sérelmeken alapuluó, szakmai köntösbe öltöztetett romboló támadás."
Ezt nekem írták ugye? Milyen jó, hogy így vonulok be a történelem könyvekbe, az OMME elnöke megemlékezik rólam!
Van egy kis gond, már megint az a fránya füst!
Ön szerint romboló támadást indítok amikor kimondom az igazságot? Akkor nagy támadásra számíthat elnök Úr!
Az a gond, hogy számon kértem az nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöktől az Apimondia elnökének írt gyalázatos levelet,amely a Tolna Megyei Méhész Egyesület elleni nyílt támadás?
Számon kérem, hogy az Apimondián miért nem volt OMME stand?
Felhívom a figyelemét, hogy az egész világon kiderült az amit az OMME milliókért kutatgat? Mintavételi módszerünk kritikán aluli, na meg az egész hozzáállásuk neonikotinoid ügyben?
Kértük,hogy vonjon be a vizsgálatokba más szakembereket is, amit Ön meg is ígért! Nem mi kértük öten a találkozót, Ön keresett engem is. Aztán, hogy is viszonyult hozzánk? Letolta a nadrágját bokáig!
Eddig mindenki csak kerülte ezt témát,  mert nagyon gáz! Önre nézve nem ránk!
Ön beszél érdekképviseletei munkáról ezek után?
A szavahihetőségével ezen ominózus eseten kívül is vannak aggályaim.
Ha már személyeskedünk. Amikor lakásunkon leszámoltam a szaktanácsadói munkámmal,kértem Öntől egy dolgot.
Így hangzott kérésem:
"Ha jelentettem valaha az OMME számára valamit, kérem intézze el e, hogy a telefonszámom megmaradhasson!"
Válasz.
"Ez természetes Attila, szerintem sima ügy."
Az volt, simán másik számom van! Iszom azóta is a levét,  lehet örülni neki, jól kicsesztek velem!
Ezek után szeretne tiszteletet, megbecsülést? Állandóan orrba vágnak, ha kérdezek?
Hiába ilyen kíváncsi vagyok.
Na én ezért és hasonlókért bántam meg, hogy Önre szavaztam! Folytatni fogom!
Jó lubickolást Gyulán!
A számlák legyenek rendeben!
Hogy ehhez megint mi közöm, mi közünk?
Azért mert a méhészek pénze közügy! Isten őrizz, hogy azt állítsam valami nincs rendben a nagy buli mögött!
A kíváncsiság, és főként a képviselői mandátumom jogosít fel arra, hogy betekintsek az iratokba!
Remélem nem kell ismét két hónapot várni rá, és megint az ügyvéd segítségét kérni!
További jó munkát kívánok!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila küldött
Tolna Megyei Méhész Egyesület Szekszárd



 


 


« Utoljára szerkesztve: 2013. December 14. 18:39 írta Nagyernyei Attila »

Re:Szakma-politika
« Válasz #20 Dátum: 2013. December 18. 21:08 »
Tisztelt Méhészek!
Mindenkit szeretnék megnyugtatni, a tavaszi OV. és Küldöttértekezlet hanganyaga a birtokunkban van!
Szívesen átadom, de e-mailben nem tudom továbbítani, mert a gépem "agya" nem bírja!
640 MB.
Most elemezzük, és beszámolok róla,mik hangzottak el KFT. ügyben és a vitatott kérdésekben!
A részeket kimásolva,hamarosan itt a Fekete-fehér méhészklubon hallhatjátok!
Üdvözlettel:Nagyernyei Attila

Re:Szakma-politika
« Válasz #21 Dátum: 2013. December 22. 20:42 »
Attól félek mire leváltjuk az OMME számomra néha diktatórikusan vezető elöljáróit addigra nem marad pénz a kasszába ! :-D
« Utoljára szerkesztve: 2013. December 24. 07:19 írta peterparker111 »

Re:Szakma-politika
« Válasz #22 Dátum: 2013. December 22. 20:48 »
Tudod hogy nem szabad ilyeneket mondani mert a "nagy testvér" mindent lát. ;D

Üdv. jani bátya

*

Geddekas

  • *****
  • 5654
Re:Szakma-politika
« Válasz #23 Dátum: 2013. December 24. 17:57 »
Kedves Méhésztársak!

A méhész ember magányos fajta, aféle szúrós ember, mint a jószágai. 150 éve igaz viszont, hogy a méhészet nem művelhető sikeresen közösségi együttműködés nélkül. Ez fokozottan igaz a környezetszennyezés és a méhlegelő pusztulása miatt a XXI. században.

Az együttműködésnek van egy ciklikus folyamata, felismerés, belső-külső késztetés, azonosulás a célokkal, együttműködés, információcsere, kétségek és ellenvélemények, megerősítő válaszok, elköteleződés mentén. Ezen a folyamaton megy keresztül egy jól vezetett közösségben minden egyes tag és maga a közösség is. Az egyesületi élet akkor jó, ha minél több tagja aktívan részt vesz a folyamatban.

A méhészek közösségi feladatainak 10 nagy csoportját találtam.
 - egyesülés, szerveződés
 - tudományos kutatás, műszaki fejlesztés
 - méhlegelő, megporzás
 - méhtenyésztés, fajtanemesítés
 - méhegészségügy, méhmérgezések
 - szakoktatás, továbbképzés
 - sajtó, ismeretterjesztés
 - jogszolgáltatás, jogbiztonság
 - közbiztonság
 - támogatási rendszerek (MNP)
Ezeket egyenként vizsgáltam, hogy melyikben milyen szinten áll a magyar méhészet. A feladatok többsége tekintetében találtam kisebb nagyobb hiányosságot. A továbbiakban lehet elemezni, hogy miben vagyunk erősek és miben gyengék. Az osztályozást 1-8 között lehet elvégezni, hiszen az együttműködés életciklusa 8 elemből áll és azt célszerű vizsgálni, hogy a 8 elemből mennyi és hogyan működik.

Az elkészített előadási anyag előadásvázlata az alábbi linken elérhető:
https://prezi.com/oel_6rvokymv/beekeepers-representation-of-interestsm-meheszek-erdekkepviselete/

Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Szakma-politika
« Válasz #24 Dátum: 2013. December 25. 11:27 »
Attól félek mire leváltjuk az OMME számomra néha diktatórikusan vezető elöljáróit addigra nem marad pénz a kasszába ! :-D
Előbb vagy utóbb , így vagy úgy de biztosan az lesz amit írsz.
De ne aggódj! http://www.youtube.com/watch?v=3EmhlDs4NqA

Üdv. jani bátya

Re:Szakma-polit
« Válasz #25 Dátum: 2013. December 25. 13:17 »
Szia jani bátya! Szereted a Magyar nótát? Jó volt hallani ,szoktam a munka közben is fütyülni nótákat, de sokan nem szeretik. Inkább az olyat mint te is tudod, ahol a dob az erőseben szol.   Üdv . Antal
« Utoljára szerkesztve: 2013. December 25. 16:21 írta Nagyernyei Attila »

Re:Szakma-politika
« Válasz #26 Dátum: 2013. December 25. 18:55 »
Én szeretem, amelyik tetszik azt meg megpróbálom elhúzni a hegedűmön.

Üdv. jani bátya

Re:Szakma-politika
« Válasz #27 Dátum: 2013. December 25. 19:18 »
Gondolom, sok nótát tudsz  el hegedülni.Én nem játszom semmilyen hangszeren,csak halgatom.   Üdv.Antal
« Utoljára szerkesztve: 2013. December 27. 18:39 írta antalholecska »

Re:Szakma-politika
« Válasz #28 Dátum: 2013. December 31. 19:50 »
Tisztelt Klubtagok, kedves olvasók!
Először is szeretnék mindenkinek Boldog Új Évet kívánni!
Köszönöm, hogy hozzászólásaitokkal, hasznos véleményetekkel felráztátok a méhészeti közéletet!
Nem tagadhatjuk, a Fekete-Fehér Méhészklub az ellenzék, kontroll szerepét tölti be az OMME életében!
Képzeljétek mi lett volna nélkülünk?
Minden honlapunk után érdeklődőnek most már kijelenthetem, életképesek vagyunk!
A 2014-es méhészeti közéletben szeretnénk egy demokratikus úton kiharcolt változást a méhésztársadalom minél szélesebb körű támogatottságával! Ez legyen a zászlónkra tűzve!
Magánéletetekben, és a méhészetetekben sok sikert és boldogságot kívánok!
Üdvözlettel: Nagyernyei Attila
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Most pedig szeretnék néhány szóban reagálni a Kiskakas évértékelőjére.
Utána ide bemásolom az egész anyagot, mert annyira megszívlelendőnek tartom sorait!
Sőt egyet értek vele!
Most csupán az én fényezésemmel foglalkoznék! Köszönöm Kiskakas a szép megemlékezésedet rólam, de nem vágyom a villogásra! Nem tartom magam szerénynek, de az OMME-ban folyó események nem rólam szólnak! Ne személyeskedj többet!  Meglepett a tájékozottságod, gyanítom,hogy ki vagy de eddig rendre mellélőttem! Gondoltam Brossra, Baldavárira, Tajtira Körmendyre,Elekesre de mind elbuktam! Jó játék ez, hogy nem tudjuk ki vagy! Sok dolgot tudtam én is, de ez az összeszedett anyag így egyben nagyon ütősre sikerült! Most már nem is nyomozok utánad!
Viszont érdekes, hogy több helyről is azt a jelzést kaptam, hogy én vagyok a Kiskakas! Jókat mulatok ezen így az év utolsó napján! Aki ezt gondolja rólam,nem ismer eléggé! A történetek nagy részét én is tudom, de nem voltam Gyulán, nem voltam Gödöllőn az Erzsébet Szállóban és sorolhatnám! Kérem szóljon az aki látott!
És most jöjjön az ellenzéki Kiskakas évértékelője, amit a Kakaskukorékolás topikból másoltam ide!
______________________________________________________________________________________


ÉVÉRTÉKELŐ AVAGY AZ IGAZSÁG ÓRÁJA!

Kedves 15 000 magyar méhész!

Az OMME elnökének évértékelője adta az ötletet, hogy egy kicsit elmerengjek a kakasülőn!
Én a Kiskakas, aki mindenütt ott van, máshogyan látom ezt a csodálatos elnöki évértékelőt!
Kedves Elnök úr, IB-Eb, anti Szakik! Ti is megéltétek ezeket az eseményeket csak Ti sem hiszitek, (vagy nem akarjátok elhinni), hogy ez mind a Ti munkátok volt, vagy kellett volna lennie!
Ébresztő az álmodozásból!

Bele is kezdek a kukorékolásba!

Megpróbálok időrendi sorrendet tartani.
Na figyuzzatok!
2012. szeptember 15-én Bross Péter volt OMME elnök lemondott a tisztségéről, az OV-n.
Miért?
Ezt Ti tudjátok a legjobban! A Ti művetek volt! Köszöni Nektek az OMME tagsága!!!
Köszi!
A konkrét történet!
Miért is tört ki a „nagy” vita?
A vezető szaktanácsadói állás miatt.
Bross Péternek javasolták, hogy van egy olyan személy, aki az MVH-nál dolgozott, jó kapcsolatai vannak, és több nyelven is beszél. Igaz, a családi méhészetben párjával közösen méhészkednek.
Ezzel a szakemberrel egyébként először Dr. Cserényi Péter is egyetértett.
Az IB szünetében, valamilyen oknál fogva, Dr. Cserényi gyorsan megváltoztatta a véleményét.
Az IB-n meg nekiesett Brossnak, hogy verje ki a fejéből, hogy ezt az egyént veszi fel vezető szaktanácsadónak!
Meg sem kellett volna kérdeznie az IB-t!
Megjegyzem, Bross mint OMME elnök, az egyedüli, aki munkáltatói joggal rendelkezik!
Dr. Cserényi meg nem! Dr. Cserényi mint hangadó, az IB-t Bross ellen hangolta. Fáskertiben ebben partnerre talált.
Dr. Cserényi olyanba szólt bele, amihez nem volt köze.
Egy olyan korszakot tett tönkre az akkori IB, amit soha nem felejt el a méhész társadalom!
Megingatták az OMME létét az összeférhetetlenségeitekkel, a kekeckedéseitekkel.
A másik két tisztségviselő is ezért mondott le.
2012. szeptember 15-től Fekete József vette át a megbízott elnöki posztot, mint általános elnökhelyettes.
Még ugyanezen az OV-n lemondott: Dr. Kelemen Bálint IB-tag, Lipódi László az etikai bizottság elnöke.
Miért?
Ugyanazokért, amiért Bross Péter is lemondott!
(Megjegyezni kívánom, hogy Nikovitz Antal, Illés Kálmán, és Gráf Ferenc is Dr. Cserényi Pétert nevezték meg távozásuk okának!!!)
Több elnök hozzászólt az értekezleten, és követelték a maradék vezetés azonnali lemondását, és egy új tisztújító közgyűlés összehívását javasolták.
Az IB-EB foggal körömmel ragaszkodott a pozíciójukhoz, kimagyarázták magukat.
Dr. Mészáros László Ellenőrző bizottsági tag összeférhetetlenség miatt mondott le.
Azután megpályázta az ügyvezetői beosztást, amit el is nyert (mert előre felkérték)!
Tukacs Zsófia is elnyerte az OMME honlapon meghirdetett koordinátori beosztást. (Őt is többször elutasította az IB, majd Őt is felkérték)
Mindkettőjüket a megbízott elnök, Fekete József a pályázat lejárta előtt kb. két héttel betöltette velük az állást. Nem adott esélyt a többi pályázónak, hogy beadhassák a pályázatukat.
A versenyhivatalnak, jobb, hogy ez nem jutott a tudomására, mert nagyon komoly bírságot róttak volna ki az OMME-ra
                                                                                 1.





2012. február 12-én Baldavári László összehívta azokat az elnököket, akik aláírták a visszahívó nyilatkozatokat. Ezen a megbeszélésen 25 elnök vett részt.
Innen telefonon felhívták Fekete Józsefet (megbízott elnököt), hogy beszéljük meg az OMME személyi problémáit.
Fekete József ígéretet tett, hogy a találkozó létrejön.
Sajnos ez a találkozó személyeskedés miatt nem jöhetett létre, mert Dr. Cserényi megfenyegetett feljelentéssel pár résztvevőt, aki ezen a találkozón részt vett. „Ki lesztek rúgva az OMME-ból!”
2013. évi küldött közgyűlésen Baldavári László szót kért, és felszólította a jelenlegi vezetést, hogy mondjon le. Ezt mások is megtették….
Ugyanakkor bemutatta a 37 egyesületi elnök aláírásával a visszahívást kezdeményező leveleket.
Ez az akkori OV 34%-a volt. Bőven meghaladta a 20 %-ot!
Fekete József megbízott elnök, ezt nem vette figyelembe, így súlyosan megsértette az OMME alapszabályát, és önhatalmúlag nem szavaztatta meg a tagságot.

8.   Az Egyesület választott tisztségviselői tevékenységüket kötelesek rendszeresen és legjobb tudásuk szerint végezni. Választóik útján bármikor visszahívhatók. Visszahívást az OV, IB, EB, ill. a választó szervezet tagjainak 20 %-a kezdeményezhet abban az esetben, ha a tisztségviselő az Egyesület érdekeit vagy a méhészet szakmai hagyományait bizonyíthatóan és jelentősen megsérti.

Még ezen a küldöttgyűlésen Bross Péternek, a volt OMME-elnöknek az önfeláldozó és odaadó munkájáért az IB-EB Őrösi Pál Zoltán kitüntetésre (legnagyobb OMME kitüntetés)
javasolta, amit az OMME kongresszuson akartak Brossnak átadni.
Ez gusztustalan gesztus volt az IB-EB részéről, mivel Bross Péter éppen miattuk hagyta itt az OMME-t!
Érthető, hogy Bross Péter az OMME kongresszusán nem vette át a kitüntetést!
Petrus Lajos kaposvári elnök szerette volna megnézni az IB jegyzőkönyvet, amit a vezetők elutasítottak, így nem nézhetett bele.
Az IB első körben nem szavazta meg Dr. Körmendi Rácz János kínai kiutazását az Apiterápia kongresszusra. Indok: Mert sokba kerül. Majd a következő IB megszavazta, + még két főt küldött Körmendi mellé. Irány utazás!!!
Na! Ez így már nem sok ugye?
Az IB elutasította az Apiterápiás Egyesület (OMME tagszervezete) kérését, hogy a III. kongresszusához a nemzeti program támogatását aláírja az OMME.
Ugyanakkor Fáskerti László FB-elnök lányának, a mézkirálynőnek 300 000 forintért vettek az OMME pénzén ruhát, cipőt és kiegészítőket. (Eddig egyetlen mézkirálynő sem kapott semmi plusz juttatást az OMME-tól.)
Fekete József magának és feleségének mézlovagrendi ruhákat csináltatott szintén OMME pénzen. (Eddig egyetlen mézlovag sem kapott az OMME-től lovagrendi ruhát)!
Fekete József felesége egyáltalán fizető OMME tag?
Lászlóffy Zsolt (OMME külkapcsolati elnök helyettes) levelet írt az Apimondia  (méhészeti világszervezet) elnökének, Gilles Ratiának, hogy ne jöjjön Magyarországra a Szekszárdi Tavaszváró Méhésznapra, mert ezen csak pár méhész szokott lenni. (A valóság az, hogy ezen a rendezvényen kb. 1 000 méhész szokott lenni!)
A levél ellenére az Apimondia elnöke eljött Szekszárdra.
Lászlóffy Zsolt, OMME fejléces és pecsétes papírra írta a levelét, az IB tudtával.
Lászlóffy megfenyegette Nagernyei Attillát, hogy feljelenti levéltitok megsértéséért.
Ezzel Lászlóffy lejáratott 15 000 magyar méhészt a nemzetközi méhész szakma előtt. Kijevben aztán odasomfordált az Apimondia elnökéhez bocsánatot kérni!A Tolna Megyei méhészeknek ezt mikor fogja tolmácsolni? És ő „ápolja” a mai napig az OMME nemzetközi kapcsolatát.

                                                                            2.

Tóth Péter, Veszprém megyei szaktanácsadó IB-tag, a Veszprém megyei Növényvédelmi és Növényorvosi Kamara tagja! Ő csinálja a monitoring vizsgálatot, de minek?
Ugye jól hangzik?
Saját maga főnöke egy civil szervezetben.
Vannak ilyenek mások is:

 Lászlóffy Zsolt Csongrád megyei szaktanácsadó, az OMME külkapcsolatok elnökhelyettese.
Fekete József Nógrád megyei szaktanácsadó, megbízott elnök, (abban az időben, most általános elnökhelyettes).
Egyed Árpád nagyatádi elnök, IB-tag, az utolsónak léptette be a Nagyatádi szervezetet az OMME-ba! Majdnem elnököt csinált belőle Cserényi!
Nos!
Majd az új vezetésben nem lesz ilyen, hogy több tisztséget is betöltsön valaki…..
Tóth Péter többször nyilatkozott, hogy a csávázó szerek nem okoznak méhpusztulást!
Tudjátok, hogy mi a különbség a monitoring vizsgálat és az analitikai vizsgálat közötti?
 
Mi is az analitikai kémia: a kémia azon részterülete, amely különböző anyagok mennyiségi és minőségi elemzésével foglalkozik.
A monitoring vizsgálat az nem is vizsgálat, hanem szubjektív adatgyűjtés, és szubjektív adatelemzés összessége. Ilyen formában hiteltelen, félreinformáló, nagy károkat okozó! Igaz,Tóth Péter?
Ezt az elméletet képviselte Dr. Cserényi Péter szakmai elnökhelyettessel együtt Tóth Péter.
Szakmai feletteseiket is félretájékoztatták. Semmilyen hiteles laborvizsgálatot nem végeztettek, mintavételek hibásak, a műszerek akkreditált méréshatára jelenleg Magyarországon 5 ppb! A csávázó szerek káros hatásukat 0.1 ppb mellett már kifejtik! Erre számtalan nemzetközi vizsgálatot tudunk felmutatni, de erre ők nem kíváncsiak!
Az egyik kereskedő ragaszkodott ahhoz, hogy hívják össze az IB-t.
Azonnal vigyázzba vágta magát az egész OMME vezérkar!
Érdekes, hogy ezek után az IB-nek, Dr. Cserényi Péternek meg Tóth Péternek is megváltozott a véleménye a csávázó szerekről!
Különös! Az IB-n sem volt laborvizsgálat!
Na, ők a mi vezetőink!

Néhány szó az agrárkamarai választásokról, és küldötteinek előkészítéséről….
Fekete József, az akkori megbízott elnökhelyettes kiadta a szaktanácsadóknak, hogy írják össze megyénként az agrárkamarai küldötteket. Amikor ez megtörtént, nagy részét önhatalmúlag lehúzgálta a listáról.
A vidékfejlesztésért felelős alelnök pedig Fekete József lett Nógrád megyében! Ez éppen a 4. pozíciója!
Az is érdekes, hogy alelnökünk miért is húzta le a neveket.
Talán ez volt az ára az agrárkamarai beosztásának?
Az agrárkamarában az OMME taglétszámunkhoz képest önálló listás küldötteket indíthattunk volna!
Mit is jelent ez?
Az agrárkamarai tisztségek nagy részét de akár az elnököt is az OMME adhatta volna. Mi voltunk a legjobban szervezett egyesület, a legnagyobb taglétszámmal.
Az OMME  2012-ben 11 565 + 21 fő határon túli  = 11 586 fővel rendelkezett.
Jól jegyezzétek meg ezt a számot 11 586 fő!
2014 tavaszán vajon hány tagja lesz az OMME-nek?
Lehet mellébeszélni, de felesleges.
2013. április 6-án az OMME közgyűlést tartott.
A lemondott tisztségviselők helyére választottak újakat.

                                                                                    3.






Elnökjelöltek voltak: Dr. Mészáros László (volt ügyvezető) és Egyed Árpád (IB-tag, nagyatádi elnök).
Hatalmas többséggel Dr. Mészáros László nyerte el az elnöki posztot. Ő ezt a nagyarányú győzelmet a visszahívást kezdeményező elnököknek köszönhette. Az IB-be került még: Dr. Fendrik Péter, őt is nagy többséggel választották meg.
Csak hogy emlékeztessem Dr. Mészáros Lászlót, a kortes beszédében a következőket mondta:
Ha nem ő lesz az elnök, akkor az ügyvezetőségről is lemond, mert ezzel az IB-EB-vel nem lehet együtt dolgozni…..
Nos, Elnök úr! Mégiscsak lehet? De milyen áron!
Az IB még ezen a közgyűlésen bejelentette, hogy kizárja az OMME-ból az Apiterápiás Társaságot.
Miért?
Mert a tagdíjakat ugyan befizette, csak a tagnévsort nem küldte be az OMME központba. Igaz, ezután az első kérésre beküldte.
Itt jegyzem meg, hogy minek tartjuk az ellenőrzési bizottság elnökét, Fáskerti urat, ha ő sem veszi észre időben az efféle hiányosságokat!
Ezt a kizárást küldöttgyűlési határozat nélkül tette meg az IB-EB.
Miért? (Mert ekkor a közgyűlés nem volt már határozatképes. Pont ezért nem szavazták meg Fekete József EB által megajánlott javadalmazását sem).
Nem gond!
Fekete József önhatalmúlag mégis kizárta az Apiterápiás Társaságot!
Demokratikus megoldás volt, nem?

Nagyernyei Attila 2001-től 2013-ig a Tolna Megyei Méhész Egyesület elnöke és szaktanácsadó.
2013. június 13-ig, amikor is közölte vele Dr. Mészáros László, hogy a nagy „pofája” miatt újra kell pályáznia az állásáért.
Másik két szaktanácsadónak is újra kelellett pályázni, akik Brossal Jó viszonyba voltak. Azután gyorsan rájött az IB-EB, hogy óriási hibát követtek el, és mind a három főt visszakönyörögték. Megígérték Nekik, ha újra indulnak, Ők nyerik a pályázatot. Nagyernyei nem ment bele, mert tudta, hogy nem a munkáját értékelték, nem azzal van gond! Elnökként többször bírálta az IB-t! Dr. Mészáros még képes volt leutazni Szekszárdra Nagyernyeihez, hogy meggyőzze, továbbra is vállalja a szaktanácsadói megbízatást. Nagyernyei még sem vállalta! Végül olyan illető „nyerte” a Tolna megyei szaktanácsadói pályázatot, aki érdekes körülmények között lett megválasztva, és akkor még nem is volt OMME tag, mivel tagdíjat csak megválasztása tényének ismeretében fizetett!
Pár éves méhészkedés után szaktanácsadó???
Köszönöm, nem kérek a tanácsaiból!
Csak, hogy tudjuk, kit vesztett Tolna megye a volt szaktanácsadó személyével?
1983-tól, fiatal kezdő méhészként részt vett az OMME szervezésében.
1986-tól vezette a szekszárdi méhészklubot.
1988-tól Ő szervezte a Szekszárdi Tavaszváró Méhésznap „elődjét” ahova már akkor előadókat hívtak. A mai napig Szekszárdi Tavaszváróként tartják a színvonalas rendezvényeiket.
Ide látogatott el, az Apimondia elnöke. Harald Singer osztrák méhanyanevelő stb.
Az OMME üveg kiötlője, és az üveggyártás megszervezője volt. Bross Péter mindenben támogatta, és 2009-ben beindult az OMME üvegek gyártása.
Azóta több mint 10 millió OMME-s üvegbe töltöttek mézet a magyar termelők!
2010-ben emiatt megkapta a Magyar Méhészetért Emlékérmet, amelyet 2013-ban az őszi OV-n visszaadott a volt megbízott elnöknek, Fekete Józsefnek.




                                                                                      4.




2013. Kijev, Apimondia.
Nem állítottunk fel magyar standot. Miért nem? Sokba került volna? Dolgozni kellett volna vele?
Nem vittük ki a magyar mézkirálynőt. Miért? Sokba került volna?
Miért ment ki irodista? Nem került sokba?
Miért vittünk ki szaktanácsadókat? Nem került sokba? Egy része semmilyen idegen nyelven nem beszél.
Vajon Fáskerti lánya kiutazott volna az új ruhában?
Miért maradt itthon a több nyelven beszélő ügyvezető?
Jó volna látni már a kijevi kirándulás számláit!
A komplett névsort már átolvastam…..
Ejnye, ejnye! A nemzeti program pénze nem csak egy pár méhészt illet!
A szaktanácsadók az OMME szerződéses katonái. Benne van a szerződésükben a kijevi utazás?
Ezt a nemzeti programos kirándulást ugye bevalljátok az adóbevallásotokban?
Most meg jön a nagy találós kérdésem!
Miért nem vittétek ki Dr. Körmendy Rácz Jánost a nemzeti program pénzén Kijevbe?

17:40-18:00   János Körmendy-Rácz       DETOXIFICATION EFFECTS OF HONEY MASSAGE   Hungary

Ezt a sort a kijevi Apimondia programjaiból másoltam ide.

Körmendy ugyanis  a plenáris ülésen (ami a legnagyobb értekezlet) tartott előadást angolul.
Ő képviselte  hazánkat, a 15 000 magyar méhészt!
Melyik vezetőnk tartott még előadást???
Eddig a magyar apiterápia világszínvonala a béka feneke alatt volt!
Végre jön Dr. Körmendy Rácz János, aki ért is hozzá!
Ő nem kell nekünk, mert túl okos az IB-EB színvonalához!
Dr. Körmendy Rácz János még így is vállalta az előadás megtartását, minden költséget maga fizetett.
Az új vezetés visszamenőleg ki fogja Körmendinek fizetni a kijevi út költségeit. Ha-Ha-Ha…
Boldog-boldogtalant vitt az OMME vezetése Kijevbe, csak azt az egyet nem, aki megérdemelte volna! És Fritsch Ottó bácsi?

Több méhész jelentette az OMME központjában az elnököknek, a szaktanácsadóknak, hogy a napraforgóra elszállított, vagy azt elérő méhek tömegesen pusztulnak.
Van, akinek labor jegyzőkönyv is van a birtokában (nem monitoring találgatás, hogy egyszer volt, hol nem volt)!
Ezeket a jelzéseket az OMME semmibe vette, a mai napig nem végeztetett hiteles laborvizsgálatot (pedig még mindig vannak lehűtött anyagok).

Mi lesz veled magyar méhész?
Sajnos, csak ezután tudjuk meg, hogy mennyire is hullanak majd a méhek a csávázó szerektől!
Tavaly a szárazság miatt alig volt repce. Most van bőven, az időjárás is kedvezett neki (most már túlságosan is). Aki csak tudja, mindenki vizsgáltassa laborral az elhullott méheit, így lehet kártérítést folyamodni, perközösséget alakítani!
Dr. Mészáros László behívta az OMME központjába tárgyalás céljából, Nagyernyei Attilát, Elekes Lászlót, Baldavári Lászlót, Csuja Lászlót és Tajti Zoltánt. Itt 5 órás megbeszélés volt.
Itt konkrét megegyezések születtek, és érdekes dolgok voltak.
Ezeket a konkrét, megbeszélt dolgokat az elnök nem tartotta be.




                                                                                         5.




A Tolna megyei egyesület tagja, Elekes László megelégelte az IB-EB törvénytelenségeit és a bíróságon feljelentést tett.
Most év végén volt a Francia Intézetben egy kerekasztal beszélgetés konferencia a GMO és a csávázószeres növényekről.
Szakmai vezetőnk sajnos a következőket mondta: A méhész hibája, hogy hullanak a méhei.
Meg, hogy túl meleg van a méheinknek…… meg csak gyengülések vannak,  pusztulás nincs!
Miért? Görögországban talán fürdőnadrágban repkednek a méhek?
Még az ott lévő civil hallgatók is ráförmedtek Dr, Cserényi Péterre, ezért a kijelentéséért.

A Gödöllő melletti Csintó csárdában az év végén megint összejöttek azok az elnökök, akik valamit szeretnének tenni az OMME jövőjéért. Az ország legtávolabbi pontjáról is eljöttek, mindenki a saját pénzén!
Mondom! Mindenki a saját pénzén, az OMME jövőjéért!

December 13-15-ig háromnapos gyulai bulit tartott a vezetőség! Meg is érdemelték ennyi aknamunka után! Az IB-EB meg a szaktanácsadók, pár kereskedővel pancsikáztak a gyulai Várfürdőben.
A december 13-án a programban benne volt a szakiknak a szállás is (három csillagosba, így lehet tisztára mosni az MVH-felé.) Hát mit is rejt még ez a gyulai kirándulás?
Szavazgatunk, erről, szavazgatunk arról…….

Persze ismét nemzeti program pénzből!
Jól láttam mindent!

2012. október 12-én OV gyűlés volt.
Hop, hopp!

Na, itt sok minden érdekes dolog történt, ami a 11 586 OMME tagot érint!
Először kaptunk egy alapos agymosást.
Majd megmagyarázták nekünk nagy örömmel, hogy végre saját lapja lesz az OMME-nak és minden méhész ingyen kapja a Méhész újságot! Csak apró baleset történt a tagdíjakkal, emiatt felemelték alaptagdíjunkat 2.300 Ft-al!!!!!!!
Ugye nem kerül nekünk semmibe?
Majd a következő mondat hangzott el: Csak annyival emeljük fel a tagsági díjat, amennyibe a lap kerül!
Most akkor ingyen kapjuk, vagy kötelezően megsarcolnak bennünket?
Mi van azzal, aki nem tud (vagy nem akar) olvasni? Ja! a szalonnát lehet ebbe csomagolni!
Na így már igen! Bár a boltokban is ellenőrzik, hogy túl nehéz papírba ne csomagolják a felvágottakat….
Azután mikor kellően beetetett a vezetőség mindenkit, véletlenül elmaradt az utolsó napirendi pont is, az egyebek!
Ejnye-ejnye elnök úr!
Hát a nagy kapkodás eredménye, hogy Dr. Mészáros László elnök Úr elfelejtette megszavaztatni a fizetését! Ezek szerint most ingyen dolgozik az OMME-nek.
Kicsit bele kapirgálnék én abba  a könyvelésbe, hogy  tényleg nem történt elnöki bér fizetés?
Úgy látom, hogy a jövő évet ezzel kell kezdenem!
Az egyebek ugyan szerepelt az OV meghívójában!



                                                                                       6.




Viszont mi nem szerepelt az OV meghívójában?
Hát a Kft alapítása!
Ja, az nem baj! Nesze neked, demokrácia!
Hol volt a közgyűlés??? Hol vannak a szavazatok??? Hol vannak a Jegyzőkönyvek???
Hol van az ész???
Hol van az ellenőrző bizottság elnöke??? Kié a felelősség??? Hová lesznek a tagdíjaink???
Ki nézhet bele a Kft dolgaiba???  Ki felügyelheti őket???
Kinek a pénzével szórakoznak??? Csak nem a 11 586 méhészével??!! + egy szimpatizáns Kiskakas! Nézzétek meg csak a 2012. évi OMME beszámolót! Még a munkatervben sem szerepel a Kft alakítás!!!
Van egy büszkeségük: Egyed Árpád Úr, mint Kft ügyvezetője, IB-tag, nagyatádi elnök, aki ugye jól végzi a dolgát…..Persze Ő is kemény fizetésért, amolyan bánatpénzért!
Tényleg! Megjelent az idei év másik büszkesége, az új OMME méhészújság, (amiről már tudjuk, hogy ingyen van) persze 2014. január van ráírva! 2013-ban ingyen kaptuk! Vagy Ti sem kaptátok meg?
Valaki látta, hogy az OMME írt volna ki pályázatot az méhészújság szerkesztői állására?
Az új Méhészújság 1. oldalán elnökünk kitörő örömmel kiálltja a hírt: Megszületett a Magyar Méhészújság! (mintha ő fizette volna).
A MAGYAR MÉHÉSZÚJSÁG A TIED, RÓLAD ÉS NEKED SZÓL!
Hát persze, hogy a miénk, hiszen megvettük kötelezően magunknak.
Igen, rólad és neked szól… rólad, mert hullanak a méheid a csávázószeres növényektől, mint a kemotoxtól a legyek!
Hogy értsük, hogy neked szól? Mind a 11 586 tagnak, vagy csak a maradék kezdő méhésznek, akik még ácsingóznak a támogatásokért, persze amit át nem csoportosítotok magatoknak fürcsikézésre?
Hát mit is kukorékoljak!

Elekes László és Tajti Zoltán az OMME szekszárdi egyesület elnöke felutaztak Budapestre, hogy elkérjék az október 12-iki OV jegyzőkönyvet, és részt szeretett volna venni az IB ülésén.
Dr. Mészáros László nem adta oda az OV jegyzőkönyvet, pedig a bírósági anyaghoz kellett volna csatolni. Az IB-ről is kidobták őket, pedig az IB ülésének civil szervezeteknél nyíltnak kell lenni!!!
Ezért a két Tolna megyei méhész feljelentést tett a rendőrségen.
A Bíróság Elekes Lászlót hiánypótlásra kérte. Hiányzott az OV jegyzőkönyv.
Másodjára is megpróbálták Dr. Mészáros László OMME elnöktől elkérni az OV jegyzőkönyvet.
Megint nem adta oda! Végül csak ügyvédi felszólításra adta oda.
Na, ezt a hiánypótló bírósági levelet mutogatta az OMME vezetése a honlapján.
Az ügyvédi felszólítást miért nem tette fel Mészáros úr az OMME honlapjára?
Remélem, hogy a jogerős bírósági végzést is felteszik az OMME honlapjára a mostani vezetőink?
Hátha Ők nem, Mi biztosan feltesszük!
Hát igen! Ez a demokrácia az OMME-nél! Mindenkinek kuss, csak ők beszélhetnek!
Mi is történt még?
 Igen!
Az OMME kalocsai szervezetének kezdeményezésére, újabb „visszahívó” levél született.
Dr. Mészáros Lászlónak (az OMME elnökének) szólt, hogy hívja össze a rendkívüli tisztújító közgyűlést!
A gödöllői egyesület megszavaztatta a tagságát, hogy aláírják-e ezt a levelet.
A tagság nagy többsége az aláírás mellett szavazott!
Csak, hogy kikukorékoljam, már összegyűlt a megfelelő mennyiségű aláírás.
Jövő év elején megint összeül a válságstáb.
Igaz, megint saját pénzen, még az ebédet is mindenki zsebből fizeti, nem pedig OMME vagy MVH számláról megy!
Ja! Nem hallottunk semmit arról, hogy az alapszabály módosítással hogy áll az OMME?
Vagy már azt is elfogadta az IB-EB magának?

                                                                                7.


Kedves Méhész társaim!
Egy kis nyúlfarknyi év és mennyi minden történt!
Még jó, hogy itt az év vége, mert majdnem egy regényt kellett írnom.
Csak, hogy tudja mindenki, ezek mind megtörtént események, amit pontról pontra bizonyítani lehet!
Amikor a tisztújító szavazás lesz, ne mondhassa senki, hogy nem tudta, ki mellett kell szavazni.
Mindenkinek a lelkiismeretére lesz bízva, hogy hogyan képviseli a tagságát.
Éppen ezért, mentsétek le ezt az évértékelőt, elnökeitekkel, küldötteitekkel, tagságotokkal beszéljétek meg.
Hogyan legyen tovább…..
Csak rajtatok múlik!.....

QUQURIQ!
Török császárok!
Adjátok vissza a tagság hitét az OMME-ban!!!

A tagság nagyhangú Kiskakasa!










Re:Szakma-politika
« Válasz #29 Dátum: 2013. December 31. 23:00 »
Megszólíttattam, hát válaszolok,

Tényleg mellélőtt, aki arra tippelt, hogy én lennék a kiskakas.  :P A magyar Apiterápiás Társaságra vonatkozó rész nem teljesen pontos, de az eltérés lényegtelen. Az OMME tudomásom szerint elsőként és egyetlenként a Magyar Apiterápiás Társasággal bontotta fel az együttműködési megállapodását. :( Az is tény, hogy decemberben a gyulai IB- elnapolásra került az a kérdés, hogy van-e olyan feltételrendszer, amely mentén az OMME és a Magyar Apiterápiás Társaság felújíthatná az együttműködését. :o  A kérdés a jövőre maradt.

Az is igaz, hogy előadást tartottam az APIMONDIA plenáris szekciójában. :D Címe a mézmasszázs méregtelenítő hatása. Az előadás lényegét egy cikkben fogom a méhésztársakkal megismertetni. Meggyőződésem, hogy minél több helyre tudják a méhészek a mézet eladni - legyen ez akár masszázscéllal - , annál sokrétűbb a méhész bevételi lehetősége ::), annál stabilabb a bevétele.

Remélem, hogy az Apimondián is elhangzott, ÚJ méhegészségügyi veszélyek :o, amelyek közelítik Magyarországot is, felkészülten érik a magyar méhésztársadalmat. Az lenne a legjobb, ha nem érkeznének még meg 2014-ben. Sajna ez is csak kívánság.

Nehézkedést, sok-sok virágot, jó kedvet!

Dr. Körmendy-Rácz János,
a műszaki tudomány kandidátusa, természetgyógyász, apiterapeuta ;)
Einstein tévedett: Ha csak méheink vannak, már akkor leáldozóban az emberiség létjogosultsága!