Méhlegelő

  • 2703 válasz
  • 1172837 megtekintés
Re:Méhlegelő
« Válasz #225 Dátum: 2014. Július 11. 19:38 »
Zümi!

Az én világnézetem az élni és élni hagyni. Utálom az élhetetlen embereket. A kollégának még nagyon sok méhszúrást el kell viselnie mire a lábom nyomába érhet mind emberileg, mind szakmailag. Ezt a bagázst vagyis az oktatóját megismertem vagy húsz éve. Azért kiderülnek a turpik. Egyik kollégám tábláját verték le odatelepülési szándékkal, de mivel ő hamarabb kapcsolt és pakolt meg a tulaj is beleszólt, ezért maradt az én helyem.
De nem csinálok ebből problémát, isten nem ver bottal. Csak az bosszant, hogy meg akart hazudtolni, ami nem jött össze neki. Természetesen sokkal könnyebb lett volna neki a konténert elhúzni, mint nekem a hatvan kaptárat spaniferezni fel és le pakolni. Viszont időközben tudomásomra jutott a környékbeli napraforgó mézelési képessége meg a környékben elhelyezett konténerek száma, így jobbnak láttam ha minden vita nélkül én megyek. Főjön egy kicsit a kolléga a saját zsírjában. Kívánok neki annyi mézet, hogy bele tudjon fulladni :D.

Üdv. jani bátya

Re:Méhlegelő
« Válasz #226 Dátum: 2014. Július 11. 20:09 »
Kedves Attila!

Kérem, vegye figyelembe, hogy Feri nem a levegőbe hablatyol, mint itt oly sokan, hanem kőkemény gyakorlati tapasztalatok alapján fogalmaz meg véleményt. E gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a Dombó-nektár Szövetkezet  repce és napraforgó virágporával is képesek hatékonyan , gazdaságosan poszméheket szaporítani, miként ő írja: ipari méretekben. Nos, ha ilyet lehet csinálni a "vegyszernövények" virágporának felhasználásával, akkor az a gyakorlat szempontjából azt jelenti, hogy az ön, önök által "méhgyilkosként" aposztrofált "vegyszernövények" a hosszú évek során nem igazolták az önök állításait...
Számomra az jön le e polémiából, hogy ön, önök bármilyen állítást hajlandók elfogadni, mely alátámasztani látszik az önök "megváltó" tevékenységét. A gyakorlat és az önök kutatóintézeteinek megállapításai pedig eszerint egymást kioltó tényezők, de nekem, a témát csak tangenciálisan ismerő laikusnak az jön le ebből, hogy önök bármire hajlandók, ha fogást vélnek felfedezni azon az "ellentáboron", mely jelenleg az önök által oly annyira kisajátítani óhajtott "húsosfazék" mellett üldögélve az önök "éhségét" nem kívánja az önkéntes lemondással támogatva kielégíteni. Vegye, vegyék már figyelembe, hogy ez a vezetés lehet, hogy nem hibátlan, de a méhészek túlnyomó többsége által megválasztatva jelenleg az egyedüli legitim vezetés. Ön megmérettette magát szűk pátriájában is, mikor az országos méhészeti "közvélemény" nemes egyszerűséggel elutasította az önök kezdeményezéseit, s ön a "megyéjében" megméretvén is könnyűnek találtatott... Ezt tudom, hogy nem egyszerű dolog mentálisan feldolgozni, de nem lenne ártalmára a méhészek tág közösségének sem, ha sikerülne... Egy próbát mindenesetre megérne... A nyugodt, zavartalan szervezeti munkához szükségeltetnék az a nyugodt, zavartalan légkör, mely az ön, önök "érkezése" előtt a szervezet rendelkezésére állt. E tevékenységbe sikerült hatékonyan belerondítaniuk önöknek, akik láthatóan másképp képzelik el a civil szervezeti munkát, de megmérettetvén magukat, többedjére is kudarcot vallottak, szemmel láthatólag nem kapva meg a támogatást "megváltói" elképzeléseikhez. Most lenne az ideje, hogy  mérlegre tegyék a "produkciójukat," mert hiába igyekeznek ócsárolni azt a munkát, melyet ugyan -szerencsére- ellehetetleníteni továbbra sem képesek, de láthatóan továbbra is mindent igyekeznek elkövetni, hogy megnehezítsenek. A józan többség nevében e szándékukat utasítom vissza, felszólítván azt a néhány "megváltót", aki önértékelési zavartól szenvedve továbbra is permanensen vergődik a "váltóláz" hevületétől, hogy nézzék a méhészeti ágazat érdekét, jövőjét, s lássák végre be: a higgadt többség köszöni áldozatos munkájukat, heroikus erőfeszítéseiket, de a bölcs megfontolás nyomán tisztelettel nem kér önökből...

Ezt a szembesülést feldolgozni természetesen nem lehet kicsiny feladat, de a tényekkel szembe menni -bár nem feltétlenül lehetetlen-  eléggé balga cselekedet. AZ egyesületi OV-i gyűlés, a Küldöttgyűlés és a tolnai Egyesület személyi választási reakciója talán kellően demonstratív lehetett... Itt az ideje levonni a tanulságot mindebből...

Hajrá....!
« Utoljára szerkesztve: 2014. Július 12. 06:19 írta Arisztaiosz »

Re:Méhlegelő
« Válasz #227 Dátum: 2014. Július 11. 20:31 »
http://www.dombonektar.hu/hun/index.php
Én itt nem találtam semmit a magyar országon gyűjtött virágporon való poszméhnevelésről.
Lehet tájékozatlan vagyok de tudomásom szerint izraelből jön magyar országra a poszméhszükséglet.
Ha valaki többet tud, tájékoztasson már bennünket.

Üdv. jani bátya

*

Nb18

  • *****
  • 797
Re:Méhlegelő
« Válasz #228 Dátum: 2014. Július 11. 20:40 »
Sziasztok!

Csekély ismereteimet a neoról csak és kizárólag a fórumokon, szaklapokban szereztem. Gyakorlatilag teljesen laikusként tenném fel kérdésemet.
-Nem lehet, hogy azért tudják ezt az ipari mennyiségű virágport káros mellékhatás nélkül felhasználni, amiért jelenleg az OMME monitoring vizsgálatait, mintavételi technológiáit ostorozzák? Arra gondolok, hogy a méhekre káros hatóanyagok napfény hatására eltűnnek, felszívódnak. Tehát az én elgondolásom szerint a felhasználásra kerülő (gondolom) szárított virágporban már nincs benne a néma gyilkos.

 A Tolna megyei elnökválasztás körülményeiről meg csak annyit mondanék, hogyha abban a pillanatban kellett volna szavazni az új elnök személyére amikor a régi elnökünk távozott, szinte biztosra merem állítani azt, hogy a mérleg nyelve határozottan Attila felé dőlt volna. Csak éppen volt ott ha jól emlékszem két hét,ami alatt a másik elnökjelölt szekértolói lejárató hadjáratba kezdtek.... Félreértés ne essék semmi bajom a másik elnökjelölttel, Őt gyerek korom óta ismerem, szinte ugyanolyan nagyra tartom Őt, mint Attilát! Akik a háta mögött állnak azokkal szemben van némi fenntartásom.

Nb18
« Utoljára szerkesztve: 2014. Július 11. 21:40 írta Nb18 »

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Méhlegelő
« Válasz #229 Dátum: 2014. Július 11. 21:35 »
QUQURIQ!

Csak egy kérdésem van? (bocsi kettő)

Szerintetek, hol vannak azok a méhek, akik ezeket a nagy mennyiségű virágport gyűjtötték???
Hol lesznek ezek a családok tavaszra???

A kíváncsi Kiskakas!

Re:Méhlegelő
« Válasz #230 Dátum: 2014. Július 11. 22:18 »
Sziasztok!

Csekély ismereteimet a neorol csak és kizárólag a fórumokon, szaklapokban szereztem. Gyakorlatilag teljesen laikusként tenném fel kérdésemet.
-Nem lehet, hogy azért tudják ezt az ipari mennyiségű virágport káros mellékhatás nélkül felhasználni, amiért jelenleg az OMME monitoring vizsgálatait, mintavételi technológiáit ostorozzák? Arra gondolok, hogy a méhekre káros hatóanyagok napfény hatására eltűnnek, felszívódnak. Tehát az én elgondolásom szerint a felhasználásra kerülő (gondolom) szárított virágporban már nincs benne a néma gyilkos.

 A Tolna megyei elnökválasztás körülményeiről meg csak annyit mondanék, hogyha abban a pillanatban kellett volna szavazni az új elnök személyére amikor a régi elnökünk távozott, szinte biztosra merem állítani azt, hogy a mérleg nyelve határozottan Attila felé dőlt volna. Csak éppen volt ott ha jól emlékszem két hét,ami alatt a másik elnökjelölt szekértolói lejárató hadjáratba kezdtek.... Félreértés ne essék semmi bajom a másik elnökjelölttel, Őt gyerek korom óta ismerem, szinte ugyanolyan nagyra tartom Őt, mint Attilát! Akik a háta mögött állnak azokkal szemben van némi fenntartásom.

Nb18

Tisztelt NB18!

Szóváltásunkból valóban érzékelhető, hogy mindketten laikusként közelítünk a neonikotinoid hatóanyagú csávázószerek hatásmechanizmusának kérdéséhez. Mindkettőnk javára legyen írva, hogy mi ketten csak kérdezünk, s laikusként nem kívánjuk felvállalni az állásfoglalást, melyet más, hozzánk hasonlóan  laikus hozzászólók skrupulusoktól mentesen, egyéni motivációik mentén bátran és gátlásoktól mentesen felvállalnak. A jövő, a neonikotinoid csávázószerektől mentes jövő majd igazolja akár az egyik, akár a másik "tábor" álláspontját.

Ami pedig a tolnai választást illeti: ezt nevezik demokráciának. Nevezhetjük nemes egyszerűséggel, fellengzősség nélkül a "többség akaratának" is... Arról agyalni, hogy mikor, s miként is lehetett volna, körülbelül olyan értékű, mint bölcs öregapám mondá egykoron: "Kisfiam, ha öreganyádnak egykor kereke lett vóna, s csilingelt vóna, valamint lovak húzták vóna, akkor nem az öreganyád, hanem minden bizonnyal omnibusz lett vóna..."

Ha "Attilát" választották vóna meg, elsőként gratulálok neki. Nem így történt... Oka lehet ennek... Töredelmesen meg kell valljam, e választás engem a legkevésbé sem érdekelt. Ma sem érdekel. Ha ő el tudná fogadni, nem is esne erről azóta sem több szó. Hogy nem képes elfogadni, nem az én problémám, s nem is szeretném, ha azzá válna. Tisztelem őt a szakmai múltja mián, s nem tudom őt fenntartások nélkül elfogadni annak okán, hogy képtelen feldolgozni és belátni azt, hogy nem őt választották. Ez most így esett, ezt dobta a gép. Ámen...

*

Nb18

  • *****
  • 797
Re:Méhlegelő
« Válasz #231 Dátum: 2014. Július 12. 06:23 »
Arisztaiosz!

 Valószínű, hogy a neo témába a közeljövőben sem fogok a kérdezésen kívül jobban belemerülni, de azért abban egyezzünk ki, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Abban pedig egyet értek, hogy a jövő majd mindent igazol..... Csupán csak az a kérdés, hogy milyen áron.
 Az elnökválasztással kapcsoltban pedig annyi, hogy -mint már leírtam- nem a másik elnökjelölt személyével, vagy a szavazással van, bajom. Hanem a régi elnök lemondatása és a szavazás között eltelt két hétben zajló lejárató kampánnyal! Igazságtalannak tartom, hogy egy olyan valakit dobálnak sárral aki szerintem a legtöbb áldozatot hozta megyei egyesületünkért. Számomra az igazságtalanság az egyik leginkább dühítő dolog a világon! Persze ez az én személyes véleményem........

Nb18.
 

Re:Méhlegelő
« Válasz #232 Dátum: 2014. Július 12. 07:04 »
NB 18!
Köszi a hozzám állásod!
Arisztaiosz!
Már megint olyanba kotyogott bele amihez halvány lila gőze sincs.
Amikor a szavazásnál alul maradtam néhány vokssal, felajánlottam, hogy lemondok a másik elnök javára!
Valamikor élsportoló voltam tudok veszíteni, de itt egy aljas, piszkos kampány volt ellenem, az OMME asszisztálásával.
Arra adjon választ, hogy a jelölő bizottság elnöke, és két tagja kampányolhatott volna a másik jelölt mellett, és nyíltan a tagságunk előtt, ellenem?
Járták a megyét, időt energiát nem spóroltak a telefonhívásaikkal, hogy gusztustalan (OMME) stílusú lejáratást végezzenek. Ez tiszta politika, úgynevezett negatív kampány. Emiatt fáj a dolog, hogy nem az érdemeinket méltatták, és nemes küzdelemben választottak a méhészek elnököt, hanem így próbálkoztak, ebből a megye méhészei jöttek ki vesztesen!
No de lépjünk túl rajta, most mi van? Nincs elnök.
Amíg én töltöttem be az elnöki pozíciót sokan szétnyalták a hátsómat, kellemetlen volt a nyomulásuk.
Tehát ezek a férgek a pozícióm miatt voltak a közelemben. Őket megvetem, jól ellesik az OMME taktikáját.
Húzzunk párhuzamot az országos dolgokkal.
Még cseng a fülemben, hogy "Brossi kérsz kávét?" Sose ivott. Most ugyan ezek mit mondanak?
A piszkos, korrupt volt elnök. Mind szájba tudnám vágni! Gusztustalanok, de nekik áll a zászló.
Többször mondtam, hogy én bele merek nézni a tükörbe. Nem csokis a szám!!!!!!!!!!!!!
Sokan a puncsolók közül ellenem fordultak, de a régi mag a jó barátok kitartottak mellettem.
Ez mindennél többet ér!
Nagyernyei Attila

« Utoljára szerkesztve: 2014. Július 12. 07:20 írta Nagyernyei Attila »

*

bükk

  • ***
  • 169
Re:Méhlegelő
« Válasz #233 Dátum: 2014. Július 12. 08:31 »
http://www.koppert.com/company/

Nemzetközi téren piacvezető a mezgaz. termények biológiai védekezésében és a természetes(rovar) megporzásban.
Remélem ez mindenkinek tetszik.(vegyszermentes termelés)

A virágporgyűjtő méhészek nem átlag méhészek,ide jóval nagyobb szaktudás,elhivatottság és napi munka kell!
Naponta kell a virágport lefagyasztani és -20 fokon tárolni.
Nekik jó évük van,rengeted virágport adott a repce,mézet alig.

Attila!
Idézd már be hol írtam azt hogy a neo.-k pártján állok?
Sosem voltam OMME fizetett alkalmazott,sem most sem korábban.Meg villanyszerelő sem..ha ezt érted. :D

A nemzetközi kutatásokat nem fikáztam le,sőt figyelem őket.Sajnos egyenlőre biztosat senki nem tud,nagyon sok ország a 2 moratórium eredményeit várja és aztán fog lépni.Úgy legyen.
Méheket,méhészeket pártfogolni ma népszerű,Obama is tart 1 családot a Fehér Ház kertjében.

Méheimet olyan helyre költöztettem ahol hosszú évek óta nem volt vegyszerezésből adódó probléma.
Remélem ezután sem lesz,korábbi helyemen volt.Ott egy régi pereskedés miatt rossz volt a termelő és néhány méhész kapcsolata.
Az Örösi féle szaklapunkban nyilatkozta dr.XY aki egy nagy gazdaság területére jár repcére és napraforgóra:
Soha nem észleltem még méhpusztulást ezen a növényeken,pedig a legkorszerűbb vegyszereket(neo.k)használják és szigorúan betartják az előírt vetésforgót.
Sok helyen látom hogy nem tartják be,de nem szeretnék kizárólag feltételezésekre bocsátkozni....


Re:Méhlegelő
« Válasz #234 Dátum: 2014. Július 12. 08:46 »
http://www.dombonektar.hu/hun/index.php
Én itt nem találtam semmit a magyar országon gyűjtött virágporon való poszméhnevelésről.
Lehet tájékozatlan vagyok de tudomásom szerint izraelből jön magyar országra a poszméhszükséglet.
Ha valaki többet tud, tájékoztasson már bennünket.

Üdv. jani bátya

Jani Bátya!

Valóban, a hazai poszméh-szükséglet egy kis része Izraelből jön, Bio-Bee néven. Nálunk a Zephyr Kft (Kecskemét) forgalmazza.
A jelentősebb tételek egy holland és egy belga cégtől érkeznek, A hollandiai a Koppert Biological Systems cégtől, a belgiumi a Biobest csoporttól. Mindkettőnek van hazai leányvállalata is, valamint több disztribútor is forgalmazza a poszméheiket. Mindkét nagy európai cég természetesen nem csak poszméh-tenyésztéssel és forgalmazással foglalkozik, hanem a biológiai növényvédelem témakörében számítanak megkerülhetetlennek, a megporzás csak egyik szegmense a tevékenységüknek. Ha mélyebben is érdekli a téma, mindegyik cég honlapja részletes tájékoztatást ad. Nem túl régen írtam a témáról a Méhész fórumon, mikor Sajtkukac érdeklődött a kerti rovarszállók témaköre után (Egyéb témában visszagörgetve megtalálja, ott a céges honlapok internetes elérhetőségét is megadtam.)

A tenyésztő cégek viszont nem engedhetik meg maguknak, hogy az értékes tenyészanyagot  neonikotinoid-szermaradványt tartalmazó virágporral tegyék ki kockázatnak, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a vásárolt virágpor-tételeket alapos vizsgálatnak vetik alá. Bükk erre gondolt, mikor a Dombó Nektár által felvásárolt és értékesített virágpor nagyon szigorú minősítéséről írt, s nem arról, hogy a szövetkezet folytatna poszméh-tenyésztést.

*

Kitin

  • *****
  • 934
Re:Méhlegelő
« Válasz #235 Dátum: 2014. Július 12. 09:03 »
Sajtkukac el is készítette akkor a kerti rovarszállót  :D csodájára járt a környék!
DE április óta kihalt a szállás  :o  Befejezetlen sejtek vannak benne  :o !
Magyarországon miért nem tenyésztenek poszméheket? Úgy tudom, hogy valaki nagyon komolyan próbálkozik vele sikertelenül.
Én évek óta próbálom "befogni" őket de nem sikerül.  Április környékén szinte kihalnak mindig.
A Kék fadongót is figyelem és hol van-hol nincs 2-3 hétig "szabadságra" mennek pedig néhányan itt laknak nálam.

*

Kitin

  • *****
  • 934
Re:Méhlegelő
« Válasz #236 Dátum: 2014. Július 12. 09:09 »
Sajtkukac rovarhotelje:

*

Nb18

  • *****
  • 797
Re:Méhlegelő
« Válasz #237 Dátum: 2014. Július 12. 09:16 »
Ötletes! Úgy látom, a hotel sok féle-fajta rovart képes vendégül látni! ;D

*

irido

  • ****
  • 488
Re:Méhlegelő
« Válasz #238 Dátum: 2014. Július 12. 09:33 »
Tomipapa!
Neked vannak ilyen poszméhcsaládjaid ? Írhatnál róluk. Régebben nekem is megfordult a fejemben, hogy jó lenne tenyészteni őket, de semmit nem tudok róluk.

*

Kitin

  • *****
  • 934
Re:Méhlegelő
« Válasz #239 Dátum: 2014. Július 12. 15:27 »
Csináltam néhány képet a befejezetlen sejtekről. Az első képen látható amikor készen van a többi képen látszik, hogy vannak amik félbemaradtak.
Kora tavasszal kihelyeztem és amikor megjöttek a jó idők neki is láttak a beköltözéshez de aztán jött az a valami és egyik napról a másikra eltűnt az élet.

Nem tudom mi az a valami pedig minden évben megtörténik. Először minden rendben elkezd nőni a fű megjelenik a pitypang, árvacsalán, tyúkhúr stb szépen dolgozik a természet és amikor az emberek elkezdik a kerteket földeket rendbe tenni   vadul permeteznek gyomírtóznak, na ilyenkor kezdődik a nemzedékváltás a kaptárainkban megtorpan a fejlődés és egyik napról a másikra eltűnnek a vadméhek a kertemből és a hotelből is kihalt az élet ,mindenfelé sárgulnak a gyomok a kertekben - szántanak vetnek reménykednek.
 Nem tudom mitől van ez hogy most a környező mezőgazdasági területeken csinálnak valamit vagy a gyomírtók vagy a kettő együtt vagy fogalmam sincs micsoda de ez évek óta így van tessék megfigyelni!
Na ezt kéne kideríteni.

« Utoljára szerkesztve: 2014. Július 12. 15:30 írta Kitin »