Méhlegelő

  • 2703 válasz
  • 1173091 megtekintés
Re:Méhlegelő
« Válasz #975 Dátum: 2016. Május 04. 20:35 »
Vannak olyan méhlegelők amelyek lassan feledésbe merülnek.
Az egyik egy szántóföldi növény.
Ez nem más mint az olajretek.
Bizony, az első akác után vidékünkön egy számottevő méhlegelő volt, sokszor többet pörgettek róla mint az akácról.
Azért fogalmaztam úgy, hogy pörgettek róla, mert ennek a növénynek a virágzása pont a második akáccal volt egy időben.
Sokan nem vállalták a hosszú utat, és inkább maradtak az olajretek mellett.
Többször én is megbántam, mert méze világos, gyorsan kristályosodó, viszont kuriózumnak számított.
Nem is tudom mi lett vele, miért nem vetik, de nagy kár érte.
A másik feledésbe merült növényünket a fiatal korosztály csak képről ismeri, vagy elvétve találkozik vele.
Ez a tisztesfű, vagy tarlóvirág.
Hihetetlen nagy méhlegelő volt valamikor.
Óriási eredmények születtek rajta, és még telelőre is jutott belőle.
Az új mezőgazdasági művelési technológiával teljesen eltűnt ez az értékes növény.
Csak nehogy így járjunk a galagonyával is!
A galagonya a szív motorja, egészségvédő hatása megkérdőjelezhetetlen.
A hársot is irtják, vágják ahol tudják.
Nagyon rossz képet vetít  előre a méhlegelők beszűkülése.
Nagyernyei Attila

Re:Méhlegelő
« Válasz #976 Dátum: 2016. Május 04. 20:49 »
A galagonya a szív motorja, egészségvédő hatása megkérdőjelezhetetlen.
A hársot is irtják, vágják ahol tudják.

Sajnos senkit nem érdekel, hogy egészséges. Abban nincs pénze a gyógyszergyáraknak, hogy Te egészséges legyél. Gyógynövény? Minek, egyél gyógyszert. Egészséges méz? Minek, egyél kínai szutykot. Sajnos nagyon kevés réteg az, aki felfogja, hogy nagyon rossz irányba megy a világ, és gondol a gyermekére és az unokájára. És ez a szűk réteg nincs abban a pozícióban, hogy érdemben bármit tudjon tenni.

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Méhlegelő
« Válasz #977 Dátum: 2016. Május 04. 20:51 »
QUQURIQ !!!

Attila!
Ide lehetne még sorolni az orvosi somkórót is!
Valamikor méhészkedésem kezdetén komoly mennyiségeket pergettünk róla.
Vannak területek, ahol akár egész nyáron virágzik. Fehér és sárga virágú somkóró látható az utak szélén is, csak ritka az összefüggő nagy területek! :o

Kiskakas

Re:Méhlegelő
« Válasz #978 Dátum: 2016. Május 04. 22:41 »
Azért nekünk is közünk van a méhlegelő csökkenéshez. Például sok környékbeli keretléces panaszkodik, hogy már nem lehet kapni hárs rönköt... ::) Én idén a keretek zömét bükkből készíttettem. Kicsit nehezebb, de mégse hárs, ami adja a család kedvenc gyógymézét(meg az ismerősökét...).

Re:Méhlegelő
« Válasz #979 Dátum: 2016. Május 05. 06:32 »
A méhészek a munkájukhoz szükséges fa kivágását egyensúlyozzák azzal, hogy fenntartanak egy folyamatosan csökkenő és nagyon hasznos fajt, a méheket. Ellenben a közmunkaprogramban, dilettáns módon végrehajtott, munkának és rendrakásnak csúfolt pusztítást ki és mivel egyensúlyozza?

U.i. A méhészek vannak olyan felelősek, hogy több fát ültetnek méhlegelő gyanánt, mint amit a méhészkedéshez felhasználnak.

*

kiskakas

  • *****
  • 3248
Re:Méhlegelő
« Válasz #980 Dátum: 2016. Május 05. 23:04 »
QUQURIQ !!!

Ma egy kicsit megtornáztattam a szárnyacskáimat...
Mit is láttam a földeken?
Cegléd és Törtel között a napraforgó kikelt, kb. 20 cm.
Cegléd és Zőldhalom között a kukorica kb. 6-7 cm.
Ezeken a területeken az akácról már akár gyűjthetnek is a méhek.
Pest alatt a napraforgó is szépen kikelt.

Kiskakas

Re:Méhlegelő
« Válasz #981 Dátum: 2016. Május 06. 21:19 »
Valami van a levegőben!
És ez nem más mint finom akácillat!
Ma délután dél Baranyában elindult az akác.
Minden híresztelés ellenére mézel.
Néhány tíz dekás hordásról számoltak be azok a méhészek, akik a legkorábbi erdőkön vannak.
Néhányan a fagykárt rémhírként terjesztették, ennek taktikai oka is lehetnek.
"Ide ne jöjjön senki!"
Ismerem ezt a mentalitást, nem túl messze tőlünk is van egy csapat, akik minden évben rendre húzzák a vészharangot, utána pedig ők mérik a legnagyobbat.
Először megkérdezik én mit mértem, ettől kevesebbet ők még soha.
Nagyernyei Attila

Re:Méhlegelő
« Válasz #982 Dátum: 2016. Május 07. 20:20 »
Kicsit megpróbálom kielemezni a mostani akác helyzetet.
Sokan kérdezik, hogy mi várható?
Először is nem vagyok jós, de aki rengeteg eső nélkül megússza az idei akácvirágzást, jó eredményre számíthat.
Természetesen ott ahol nincs számottevő fagy.
Erről írtam, hogy kell ellenőrizni, így lépjünk tovább.
A fő kérdés, hogy a sok eső nem ártott e az akácnak?
A válaszom egyértelmű, eddig nem, sőt....
Viszont ha sokszor meg fog ezután ázni, az napról napra rontja az esélyünket.
A virág nyílottságától függően lehet egyre nagyobb gond a sok égi áldással.
A májusi eső aranyat ér?
Tehát ha már beindul a hordás, és mondjuk 4-5 kilós napok után jönnek a kiadós zuhik, bizony ez nekünk biztosan nem fog aranyat érni.
Az amolyan "szotyorgós eső" még akár rá is tehet egy lapáttal a mézelésre, de véleményem szerint most már csak jó idő kellene.
Ha az eső után szél lesz, akkor egy körből kimaradunk.
Az mindig véget szokott vetni a méhészek álmának.
Szerintem sok helyen egy kicsit eltúlzott volt a fagyás mértéke, mert megyénk nagy részén azért találhatók szép erdők.(A Bakony állítólag nagyon csúnya.)
Rövid lesz a befejezés.
Aki innentől kezdve megússza eső nélkül, ők nem fognak csalódni a 2016-os akác eredményben.(Tolna megyéről gondolom így.)
A méhészet sikere egy zsák szerencsén múlik.
Minden méhésztársamnak azt kívánom, hogy legyen egy zsák szerencséje.
Az árral utána ráérünk foglalkozni, először legyen a termés a hordóban.
Nagyernyei Attila

Re:Méhlegelő
« Válasz #983 Dátum: 2016. Május 07. 20:32 »
Az ország több pontjáról jönnek az infók: sok fiasítás-kevés takaró bogár= beküldött minták alapján közepes-súlyos nosema fertőzés !!!!! Nem csak az időjárás szólhat bele az akác eredményekbe !!!!!!!

Re:Méhlegelő
« Válasz #984 Dátum: 2016. Május 07. 22:27 »
Egyszerű a képlet!
Mindent,mindent a méhek egészsége határoz meg.
Semmink sincs nélküle,vagy sokkal kisebbek az eredmények,
amennyiben nem egészségesek a méhcsaládjaink.
A MÉHLEGELŐ,a jó idő mit sem ér megfelelő korosztály összetételű,
nagy népességű családok nélkül.
Én úgy tudom az összes nektár nagyon kis részét (1-2%-át)tudják
csak a rovarok hasznosítani és a méhek begyűjteni.(Valószínű ez sem igaz kis
hazánkban,ismerve méhsűrűségünket.)
A mai mezőgazdaság kultúrák nyújtotta MÉHLEGELŐK tönkre teszik a méheket.
Olyan növényvédelmi technológiákat"kapnak",adnak a kezükbe,használnak a
gazdálkodóknak,amik a méheink immunrendszerét tönkre teszi,így többek között a
nosema és egyéb betegségek el tudnak hatalmasodni.
Minden méhész barátom mondja,kevés a méh miközben sok fiasítást felneveltek
a családok,eltűntek a kijáró "öreg"méhek,alig takarják a fiast.Ez nálunk is így van.
Telephelyenként változó mértékű a veszteség,de mindenhol érzékelhető az "öregek"
hiánya.
25 éve,hátul gombolós méhészként nem voltak ilyen problémáink,nem tűntek el a méhek repcén.
Nagy eredményeket értünk el repcén és utána az akácon is,pedig azt se tudtuk eszik-e vagy isszák-e
a méheket,a méhészkedést.
Akác után a kijárok előtt vastagon volt terítve a talaj elpusztult öreg,agyondolgozott méhekkel.
Sokszor egy nagyobb eső után fertelmes bűz volt a rothadó tetemektől,mész hidráttal kellett fertőtleníteni.

Ma ilyen nincs.
Van helyette mászkáló,"epilepsziás"méhek tömege a kijárok előtt a repce virágzása alatt,ezek tetemétől van bűz eső után.Repce előtt amíg a gyümölcsöket,nagy fűzet járták a méhek semmilyen mászkálás nem volt.
Gyönyörű nagy méhek voltak a kaptárokban.Amint átszoktak a repcére egy-két nap múlva megindult a mászkálás.
MITŐL MÁSTÓL LENNE,mint a vegyszerektől mondta Buchinger György mikor erről beszélgettünk.
Miért pont repce,napraforgó,kukorica virágzásakor van csak nosema?
Se előtte se utána!
Érdekes!
 
Nekem már tényleg mindenről ez jut az eszembe.
A MÉHLEGELŐRŐL is,repce,napraforgó,kukoricáról is.
Óriási kárt okoznak az új típusú vegyszerek,nekünk méhészeknek.

Csányi Antal




« Utoljára szerkesztve: 2016. Május 07. 23:27 írta Csányi Antal »

*

Geddekas

  • *****
  • 5859
Re:Méhlegelő
« Válasz #985 Dátum: 2016. Május 08. 10:00 »
Jenő!

Mikor beszéltél Kiskakassal? Amikor Kiskakasnál volt Csévharaszton bulija a Csintó csapat egy részének és telefonon beszéltünk veled. Nemcsak vele beszélté, hanem többen körbeálltuk a telefont és hallgattuk a neonikotinoidos mérgezésről szóló beszámolódat és kértünk arra téged, hogy mond majd el Küldöttgyűlés alkalmával. Aztán el is mondtad az esetedet Tolnán az elnökök találkozóján. Ezért becsülünk is téged. Őszintén pontosan számoltál be. Kár, hogy most nem emlékszel. De hidd el mi nem felejtünk.

Inkább arról beszélj Jenő, hogy illatozik-e már az akác körülötted. Mire számíthatsz? Nyugi! Nem megyek oda.
Az élet a legjobb tanítómester, eltekintve attól, hogy minden tanítványát megöli. Bár az erdő zsugorodott, de a fák továbbra is a fejszére szavaztak, mert annak a nyele fából volt, és azt hitték, hogy közülük való.

Re:Méhlegelő
« Válasz #986 Dátum: 2016. Május 08. 19:34 »
Tolna megyébe közel sem olyan jó  az akác körkép  mint ahogy más méhészek leírják . Először tájékozódni kellene a valós helyzetről !!!!

Re:Méhlegelő
« Válasz #987 Dátum: 2016. Május 08. 19:37 »
Miért, máshol talán jobb?

Üdv. jani bátya

Re:Méhlegelő
« Válasz #988 Dátum: 2016. Május 08. 20:52 »
111
« Utoljára szerkesztve: 2019. November 30. 21:55 írta kivancsi111 »

Re:Méhlegelő
« Válasz #989 Dátum: 2016. Május 08. 21:44 »
Hát én nem látom ilyen szerencsésnek jelen pillanatban Gödöllőt. Az első akácvirágot régi hármason kifelé haladva a Malac vendéglő utáni dombtetőre felérve lehet látni. Ez kb. 8-9 km. Amit elérnek és számottevő erdő (Babati rész, Domonyvölgy, Valkói erdő...) mind elfagyott. De Jenő, Neked legyen igazad, és legalább kellemes meglepetés lesz.  ;)