. Mivel elveszik a kijárónép, a dajkák kijárók lesznek(mászkálás), azok is elvesznek, és a végén nincs ki takarja a fiast és megfázik.
Nálunk akkor nem fázott meg. Mivel nagyon sok volt a fedett fiasítás, ezért a mérgezés megszűnése után napokon belül ismét népes volt a fészek, sőt a mézteret is egy kicsit lepték. Nem kellett a fiasítás meghűlésétől tartanunk. Inkább a melegebb órákban a túlhevülés idegesített, mert vízhordók sem voltak. Nem csak a madárcsicsergés (rovarokat -is- fogyasztók eltűntek), hanem a zümmögés is abbamaradt. Nem volt "járás". Az itató egyre jobban zsúfolódott, és azt hittem úgy 2 hét múltán, hogy visszaállt a rend. Valóban csak később lehet észrevenni, milyen ütemben állnak le az anyák.
De ez nálam volt így. Ahol tovább tart a mérgezés, ott másként is lehet, azt nem tudom akkor mi van.
Viszont a serkentés ebben az esetben nem úgy működik mint a tavaszi és normális őszi serkentésnél. Ez nem motor, aminek ha jobban nyomjuk a gázt, akkor előrébb jutunk. A maradék nép munkáját és erejét a túlzott etetés leköti, feleslegesen koptatja. Csak óvatosan. Mézteret és fészket elhatárolni, vagy levenni, fekvőnél kivenni a felesleges lépeket. A nagy ijedtség majd múlik, amikor népesednek a családok, viszont sokkal gyengébben mennek a télbe, mert az anyák idejekorán lecsökkentik dajkaméh hiányában a peterakást.
A hárs virágzásakor váltóbölcsővel készített tartalékoknál nem volt abban az időszakban sok kijáróméh, az új anyáik népe akkor kezdett kelni, ezért azoknál semmi problémát nem okozott a mérgezés.
Ahol hosszan elnyúlóan egymás után nyíló táblák vannak, ott megint másként lehet a következmény mint nálunk volt. Mérgezés nélkül ott születhetnek igazán nagy eredmények, jelen esetben pedig talán a legnagyobb család összeomlások. Olyan területen lehet megfázás, de inkább még egyszer írom, a túlhevülés veszélyesebb.