Soha nem használtam doktori címet a saját nevemhez. Kérem más se tegye.
A Méhészet folyóiratomban megjelent cikkemet kefelevonatban nem kaptam meg, tehát nem volt módom semmi javításra.
A cikkemre két válasz is született és azokat ugyanabban a lapszámban olvashatjátok. A válaszolók az újság szerkesztőjétől megkapták az általam írott cikket és arra válaszoltak. Professzor Benedek Pál, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja vagy az állami álláspontot képviselő Repkény úr nyilván észrevételezett volna minden zavaró hibát, ha talált volna. Csalánosi úr! Ha logikátokat továbbviszem, a két felkért hozzászóló is felületes volt, tehát jobb, ha ők se szólaltak volna meg az ügyben? Ugyanis Ők is szólhattak volna a szerkesztőnek, hogy helyesírási hiba van a szövegben. Ők viszont vagy nem vették észre a helyesírási hibát vagy sokkal fontosabbnak tartották az általam írt cikk tartalmát és az érdemi választ, érdemi vitát. Javasolom inkább ez utóbbi magatartást kövessétek és akkor valóban a megértés, a megoldás felé tud haladni egy-egy fórumos beszélgetés. A tartalom megvitatásában örömmel vagyok partner.
A csúfolkodás mint vitastílus még a gyerekek között is csak a taknyos kölykökre jellemző, felnőttek között ennél kisebb nagyságrendű problémák megvitatásakor is szégyellni való, hiszen a vitatkozót minősíti és emberi méltóságot is sért. Utólagos magyarázatok pedig a tényeket nem változtatják meg, ugyanis neonikotinoidok akár neonikotionid néven is mérgezik a méheket, akik pedig csúfolkodnak érdemi vita helyett, azok legfeljebb folytatják, ahogy Csalánosi és Arosztaiosz-Tomipapa teszi vagy kijózanodnak és elhallgatnak.
Tomi! Örülök, hogy a cikket elolvastad. Abból, hogy csupán helyesírási problémát észleltél, úgy értelmezem, hogy a tartalmával egyet is értesz, hiszen semmi kételyt nem osztottál meg a tartalomról a nyilvánosság felé.